Kiképző terep

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Korotsuki Kazeno on Kedd Dec. 09 2014, 13:49

// Fuu - Bocsi a késésért, kicsit kevés idő jutott a Jk-imra //

Kazeno vár, rendíthetelenül, miközben esernyőjét a tomboló vihar ostromolja... Talán enyhén drámai az előbbi mondat, mégis bizonyos szemszögből abszolút helyénvaló. Úgy hiszi, tudja miért van itt. Hogy miért rendelték ki ide. És mint kiderül, igaza is van. Nem tévedett. Csinos, barna hajú lány érkezik, hogy oktassa. Kedvesnek tűnik, de túlzottan Amegakurei ahhoz, hogy arcának vidámságába ne rejtőzzön szomorúság. Kazeno eltűnődik, hogy a hölgy vajon Jounin vagy Chuunin, de valójában nem érdekli a kérdés. Most nem. Lelki nyugalmát már visszanyerte, béke honol bennsőjében. De ki akar fáradni, hogy egy jót tudjon aludni, igen, az kell most neki. S ha közben tanul egy új technikát? Annál jobb, remélhetőleg örömet okoz Pein-samának. "Vigyázz magadra Kölyök". Ez volt Isten első parancsa a Mosolygós Fiú számára. Előző küldetésén az Ifjú megfeledkezett erről, igaz, mindössze azért, hogy kiűzze Isten földjéről azt a tébolyult árulót. De hiba volt. Pein-sama szemtől szemben állt vele, mikőzben Ő lebegett a semmiben. Ez volt az első parancs amit Tőle kapott és az egyetlen, amelyikről biztosan tudta, hogy Tőle származik. Kazeno úgy gondolja, ha elég hírnevet szerez magának, Isten újra megjelenik előtte. De addig is...
A Nő enyhén anyáskodónak tűnik, nem mintha ez baj lenne. Hősünk nem lepődik meg azon, hogy víz klónokat kell felrobbantania. Miért is lepődne meg? Nincs semmi oka rá. A Sensei nem mutatkozik be. Miért nem? A kérdés adott, válasz egyelőre nincsen. Talán csak nem akar személyesebb kapcsolatot kiépíteni, mert eddig csalatkozott az összesben. Vagy tudja, hogy fölösleges, mert úgysem találkozik többet Kazenoval. Igaz, más oka is lehet, de nem is fontos.
A Sensei létrehoz egy klónt, távolabb küldi és felrobbantja. Nem rossz és kifejezetten hasznosnak tűnik. Kazeno számára mindenképpen. Azonban a sensei nem sok ötletet ad, mindössze azt hajtogatja, hogy érezni kell a vízet. Ez szép és jó, de nem oldja meg annak a rejtélyét, hogy mégis hogyan tudná Ő létrehozni a robbanást. Sosem értett emberfeletti módon a chakraelmélethez, mindent elsősorban érzésből, ráérzésből tanult, de azért Kazeno nem ostoba. Közel sem. Két fajta módszer jut az eszébe. Az egyik, hogy létrehozza a klónt, majd extra chakrát sűrít bele, amivel megpróbálja szétfeszíteni a Mizu Bunshin-t belülről. De ez nem hangzik túl jól, elvégre így csak a Bunshinját semmisítené meg, túl nagy robbanást nem tudna előidézni. Ellenben a második módszer hatásos lehet. A Robbanó jegyzetek elve alapján meg lehetne oldani, hogy a klón bummoljon egy nagyot. Legalábbis, elméletben. De hogyan is működik egy robbanócetli? Kazeno legjobb tudomása szerint, minden egyes cetlibe hatalmas mennyiségű chakra van zárva és a pecsét megtörésével, vagy feloldásával mindössze az a chakra szabadul ki, és mivel nincs kontrollálva, bekövetkezik a detonáció. Ezen elv alapján tervezi Kazeno is felrobbantani a klónjait.
Valamelyik közeli pocsolyából - mivel erősen zuhog, nem kell sokáig kutakodni - létrehoz egy Mizu Bunshint-t. Távolabb küldi, elég messzire ahhoz, hogy ha fel is robban Ő és Senseie ne sérüljenek. Kazeno nem vár azonnali sikert, de nem hinné, hogy egész nap itt fog rostokolni. Az valószínűtlen. Ló és Tigris. A Sensei ezeket a kézpecséteket használta, így hát valószínű, hogy Neki, Kazenonak is ezekre lesz szüksége. A Klón vár.
Hősünk felszabadítja chakráját, áramoltatja tenketsujaiban. Majd létrehoz egy chakrakapcsolatot Közte és Klónja között. Ez eddig nem nehéz, alapvető művelet, csinálta már párszor, noha nem egészen ilyen helyzetben és céllal. A Chakrakapcsolat létrehozása alatt a Ló kézpecsétjét mutatja, amint ez megvan elkezdi áramoltatni a chakráját és átvált a Tigris pecsétre. A Klón gyomra kilyukad és kifolyik rajta a víz, ergo: Kazeno bunshinja megsemmisült. Nem valami nehéz dolog rájönni, hogy hol és mi volt a hiba. Igazából már alapvetően számítania kellett volna rá. A chakra mennyisége döntő tényező, ő túl keveset pumpált a klónba, mielőtt szabadjára engedte enregiáit. Így nem robbanás keletkezett, hanem egy gyenge kísérlet a robbantásra. A feladat egyszerű és adott: rá kell jönnie, hogy pontosan mekkora is az a mennyiség, ami elégséges egy átlagos szintű robbantáshoz. Mint ahogy a későbbiekben azt is ki kell derítenie, hogy mi a maximális mennyiség, amit egy klón magába tud fogadni. Mind a két értékket ismernie kell, hogy megfelelő szinten tudja alkalmazni a technikát. Mert ha ezeket nem ismeri, akkor olyan, mintha a jutsunak csak egy részét ismerné, ami pedig alapvető hiba és problémaforrás.
Kazeno újabb klónt hoz létre, megformálja a ló kézpecsétet, miközben létrehozza a chakrakapcsolatot és elkezdi áramoltatni energiáit a klónba. Mondjuk az előző mennyiség duplája elég lesz. Tigris kézpecsét és bumm. Azaz bummnak kellene bekövetkeznie, de csak egy kisebb robbanás volt, ami leszakította a klón felsőtestét. Tehát, ez a mennyiségű chakra is kevésnek bizonyult. Kazeno-t ez meglepte. Nem gondolta volna, hogy ennyi kevés lesz egy amolyan igazi és hatásos robbantáshoz. Ifjú shinobink még próbálkozik egy darabig, három újabb klónt használ el, míg végül a soron következő esetben, már biztos abban, hogy ha nem is kimondottan nagy, de megfelelő szintű robbanást lesz képes létrehozni. Ló kézpecsét, a klónba gyorsan áramolni kezd a chakra. Az előző próbálkozások előnye, hogy Kazeno már valamelyest tisztában van azzal, hogy hol lehet az a bizonyos minimum szint, ami szükséges ahhoz, hogy klónja robbanása egy Robbanócetlivel fel tudja venni a versenyt. Tigris kézpecsét, s az ifjú arcán újra megjelenik a széles és megszokott mosoly. Bár az a bizonyos bumm közel sem volt akkora, mint a Senseié, azért eddig Kazenonak ez a legjobb eredménye. S ez már ok az örömre.
avatar
Korotsuki Kazeno
Játékos

Taijutsu Pontok : 36

Tartózkodási hely : Amegakure no satou: Pein-samát gyászolva...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 300

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Fuu on Pént. Dec. 12 2014, 13:27

/ Korotsuki Kazeno /


A robbantás sikeres volt, s az, hogy ennek nyitjára önmagadtól jöttél rá, hatalmas sikernek számít. Még akkor is ha maga a robbanás nem sierült olyan nagyra, s látványosra, mint a lányé volt.  De ennek orvoslása a gyakorlás, s az egyre több, és jobb chakra áramlás, legalább is ezek azok, melyek elengedhetetlen kulcsát képezik a technikának. Az, hogy a klónod mennyit tud befogadni, rajtad áll, mint ahogy az is, mennyit vagy képes adni a számára, hogy az a bizonyos bumm bekövetkezhessen. Úgymond szinte minden csakis rajtad áll.
 A lány, kit segíteni küldtek melléd, végig figyelte tetteidet,  az utolsó próbálkozásod után feléd kiáltott.
- Ügyes vagy Kazeno-kun! - Mondta, miközben mosolygott, s arca ismét olyan volt, mint mikor találkoztatok. Látszólag boldog, de valami csöppnyi szomorúság még mindig rejtőzködött benne, melyet nehéz lenne megmagyarázni. Bár a lány valószínűleg egészen más módon tanult, mint most te, s láthatóan nem képes olyan színvonalon tanítani, mint ahogyan az szükséges lenne, mégis, ahogyan látta sikered, az mindig egy kis boldogságot csempészett a pillanatokba, melyeket együtt kellett töltenetek. 
- Kazeno- kun! Mivel ez már megy, a többi, nagy részben már csakis rajtad fog múlni. - Jelentette ki, majd folytatta mondókáját. - Az, hogy mennyi chakrát adsz át a klónodnak, csakis tőled függ, attól, hogy a te chakrád milyen szinten áll, nagyban befolyásolja a technika sikerét, és méterér is. Tudod, számomra a kulcsot , régebben az jelentette, hogy az érzelmeim, éppen milyenek voltak. Számomra az érzések nagyban befolyásolták a chakrámat, pont úgy, ahogyan engem. - Mosolyodott el. - S ez a befolyásolás sokszor hibákat is okozott, de ez már egy másik történet, s jelenleg nem ezért vagyunk itt. - Nézett rád, majd ismét folytatta. - Már látom, hogy számodra más a kulcs, de ügyesen rájöttél, és ez dicséretes. Gratulálok! Már nincsen sok hátra, próbálkozz még egy kicsit, főleg a chakrád az, amin dolgozni kell még egy kicsit. Igyekezz többet átadni a klónodnak, mielőtt az megsemmisülne. Menni fog Kazeno-kun! - Mosolygott a lány, majd várta, hogy ismét próbáld meg.



/ Én is bocsi, hogy kevéske lett ^^ És semmi gond a késésért.

Most csak annyit kérnék, hogy legyen 1-2 hasonló próbálkozás, aztán mehet egy nagy bumm a végére ^^ /
avatar
Fuu
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang:
Chakraszint:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Korotsuki Kazeno on Hétf. Dec. 15 2014, 20:48

// Fuu //

Még mindig nem érti ezt a lányt. Mintha érzelmeit akarná elrejteni ezzel a "vidám" tekintettel, de ha így van, akkor miért teszi ilyen átlátszóan? Ez egy olyan kérdés, amely Kazeno fejében kering, mégis a jelentéktelenebbek közé tartozik. Sok minden nem stimmel még a leányzóval például, hogy Kazeno még mindig nem tudja a nevét. Illetve a magyarázata... Nos a Mosolygós fiú nincs lenyűgözve ettől az egésztől. A Dicséret sem igazán érdekli. Ez a lány mintha nem is tudná, hogy mit beszél. Talán egyfajta Zseni shinobival van dolga? Aki olyannyira tehetséges, hogy nem is kell tudnia mit csinál, csak összejön neki? Mert az egyértelműen kiviláglik a lenyázó "segédmellékleteiből", hogy fogalma sincs mit mondjon Kazenonak, ami előre juttatná. Ha a fiú nem állt volna elő egy használható elmélettel, még most sem jutott volna semmire. De nem is baj, Kazeno mindig is szeretett a saját erejére és találékonyságára támaszkodni. Hiába, ez az igazság.
Az eső továbbra is kegyetlenül zuhog. Nem törődik sem ember, sem állat szenvedéseivel. De Kazeno élvezi. Esernyőjét a feje tartja és a sűrű kopp-kopp-kopp ad egyfajta bizonytalan, néha vontatott, mégis megszokott és barátságos ritmust ennek az egész napnak. Amegakure shinobija ismeri és élvezi az ilyesmit. Már amelyik persze, de Kazeno most igen.
Már előre tudja, hogy a lány magyarázatának újfent nem sok hasznát veszi. Felmerül benne a kérdés, hogy így teszi vajon próbára Őt? Azzal, hogy elmondta a feladatot...illetve nem is a feladatot, sokkal inkább a célt és azon kivül egy csomó hablatyot, ami elterelhet Kazeno figyelmét. Talán azt méri fel, hogy mennyire talpraesett a srác, már ha egyáltalán az. Nos, a Mosolygós fiúban nem fog csalódni. Az ifjú arca felveszi megszokott grimaszát a széles és "fényes" vigyort. Ő Korotsuki Kazeno, Isten Ninjája! Egy ilyen feladat nem állítja meg. Felszabadítja chakráját, vére felpezsdül, ha nem ázott volna annyira át, akkor most a szőr felállna a hátán és a karján. A Mizu Bunshin kiemelkedik a pocsolyából... Nem is, maga a pocsolya változik át a Víz Klónná. Látványos, Kazeno annak is szánta. Ha a lány azt akarja, hogy Kazeno egymaga oldja meg a feladatot, akkor sem fog csalódni. De ha a Kunoichitől egyszerűen csak ennyi tellet... nos, Kazeno azt sem bánja. Chakráját gyorsan és rendíthetetlen tekintettel áramoltatja a klónba. Ez az eddigi legnagyobb mennyiség és a robbanás... nem rossz, de ennél több kell.
Kazeno mosolya lehervad, amint mellkasából nehézkes lihegés tör elő. Sok chakrát használt el, több mint teljes készletének a felét! Hat klón, hat robbantás, ráadásul mindegyik kisérletezésképpen, ami azt jelenti, hogy a gyakorlás közben rengeteg chakrát pazarolt. Elvégre ez a tanulások nehézsége. De ennyi nem fogja megállítani. Őt semmiképpen sem.
Kazeno kacsint egyet, maga sem érti miért. Nem emlékszik rá, hogy életében kettőnél többször kacsintott volna, ezt is beleértve. Most mégis megteszi, talán azért hogy magabiztosságot sugározzon. Az emberek kedvelik az ilyesmit, nagyon is.
Az újabb víz klón gyyorsan és lendületesen emelkedik fel. Arca rezzenetlen, széles vigyor. Tudja, hogy hamarosan szétfeszíti majd a robbanás. De ezért jött létre és nem rendelkezik tudattal, hogy ellenkezzen. Kazeno keze meglódul, az első kézpecsét alatt felduzzasztja chakráját, összegyűjti. A Tigris jele közben "áttölti" klónjába. Ez az eddigi legnagyobb mennyiség, biztos a sikerben. Persze mindig van egy kisebb esély arra, hogy téved, de ez nem most lesz. Legalábbis Kazeno így véli. De vajon tényleg? Ha elég nagy a Robbanás, akkor...
- Kai! - Kiáltja az ifjú, koncentrációtól megfeszült arccal. Közben eszébe jut, hogy ha ilyen mereven néz majd az ellenségre, akkor az biztos lesz benne, hogy valamire készül. De ezen ráér még gondolkozni.

// Nyitva hagytam a végét, hogy ha nem lennél esetleg elégedett ^^ //
avatar
Korotsuki Kazeno
Játékos

Taijutsu Pontok : 36

Tartózkodási hely : Amegakure no satou: Pein-samát gyászolva...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 300

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Fuu on Szer. Jan. 07 2015, 10:12

/ Kurotsuki Kazeno /



Arcod megfeszült a terheléstől, melyet az erős koncentráció rótt vállaidra, de a gondolat, hogy így lelepleződhetsz, már a te fejedben is megfordult. A szó, mely elhagyta szádat, jelenleg sokkal nagyobb folyamat kerekeit indította el, mint korábban. A charka mennyisége jelenleg, messze a legnagyobb, amit ezidáig a tanulás folyamán felhalmoztál, s hasznosítottál...S ennek köszönhetően...
 A robbanás, mely jelenleg kitört, sokkalta nagyobb volt, mint az előzőek, s majdnem elérte a lány által előidézett nagy bummot.
- Ez szép volt Kazeno-kun! - Jelentette ki a lány, ki csillogó szemekkel figyelte az általad létrehozott technikát, s végre úgy tűnt, igazán örül valaminek...Végre nem álcának tűnt a mosoly, mely arcát tarkította. - Nagyon ügyes vagy. - Lépett hozzád, majd a következő amit tett, gyors volt, s hirtelen...így kikerülni, vagy ellépni tőle nem sikerül...A lány egy gyors, s jól irányzott csókot nyom a homlokod közepére, melynek bár nem sok, mégis marad egy kicsinyke piros nyoma, mely perceken belül eltűnik. - Büszke vagyok rád! Most már biztos vagyok benne, hogy élesben is képes leszel használni, ha kell. - Mosolygott, majd megveregette vállaidat. - Remélem még találkozunk Kazeno - kun! - Jelentette ki, majd pár lépést hátra lépett, s egyik kezét a magasba emelve intett neked, s hátat fordított. Tett pár lépést előre, majd , amolyan féli fordult csak meg, így csak arca felét láthattad, s megszólalt.

- Kazeno - kun! Bocsáss meg, hogy nem árultam el a nevem...de végre azt hiszem elmondhatom. Csak...nem szoktam akárkinek megmondani. - Mentegetőzött, majd végül is elárulta. - Yuki-nak hívnak. - Mosolyodott el, majd  tovább indult...S talán végig az járt a fejében...találkoztok e még...


/ Bocsi, sokat késtem, elnézést!!! A technikát felírhatod az adatlapodra Smile Azt, hogy írsz e rá reagot rád bízom, egy kis szösszenet jöhetne Very Happy
( Csak kíváncsi vagyok mit reagál a karid Razz ) /
avatar
Fuu
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang:
Chakraszint:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Korotsuki Kazeno on Szomb. Jan. 10 2015, 22:33

Megfelelő. Ez a szó jut eszébe látván azt, amit létrehozott. Ez nem kifejezetten pozitív jelentésű szó, de negatívnak sem lehet titulálni. Kazeno nem kifejezetten elégedett, de azért elmosolyodik, mert a sikerélmény rá sem hatástalan. A Lány újra megdicséri, bár ez újfent hidegen hagyja a fiút. Kazeno ajkai ugyan széles mosolyt formáznak, de ez nem jelent semmit. Ez a vigyor már mondhatni, hogy a személyiségének része. Olyan, mint egy maszk. Kazeno azonban nem elégedetlen, némi útmutatással, egymaga hajtotta végre a feladatot. Még egy dicséret a lánytól, mely továbbra sem érdekli Őt. Ekkor azonban...
... Kazeno lélegzete elakadt. A fiú, aki oly nagyon törekszik a lelki egyensúlyra, aki éveken át edzette testét és elméjét... A fiú, aki higgadtan kezel majdnem mindent, aki Pein egyik leghűségesebb híve, és rendíthetetlen elszántsággal szemléli, némileg megvetően a világot... Ennek a fiúnak elakadt most a lélegzete is. Egyszerűen... nem, nem tudta, hogy mit reagáljon. Ilyesmi még sosem történt vele, nem is gondolt hasonlóra. A fiú, aki már-már kőszívűnek hitte magát, meglepődött és ledermedt. Amegakure no Satou Shinobija leblokkolt egy lány csókjától, melyet a homlokára kapott. Biztos benne, hogy a lány - mint kiderült Yuki - észrevette ezt.
Kazeno még percekig ott állt az esőben, míg ajkai őszínte mosolyra nem húzódtak. Kazeno-t új gondolat kezdte foglalkoztatni, és érdeklődve pillantott Yuki távolodó alakja után. Megjegyzi ezt az alkalmat, mert...
Percekkel később a vigyora már újra a megszokott maszk. az esemény nem tűnt el a semmiben, azonban egy ilyen dolog nem változtatja meg őt. Nem teljesen. Viszont a név ott lebeg a szeme előtt. Yuki.
Hiába, Kazeno megfontoltságát a halálos helyzet nem volt képes megingatni, lelki nyugalmát a veszély nem tudta megrázni. Egy lány csókja azonban igen. Különös az élet, s a fiú mosolya erre a gondolatra újra őszintévé válik. Egy röpke pillanatra.

// Köszönöm a Játékot! //
avatar
Korotsuki Kazeno
Játékos

Taijutsu Pontok : 36

Tartózkodási hely : Amegakure no satou: Pein-samát gyászolva...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 300

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Csüt. Júl. 21 2016, 21:04

//Suiton: Mizurappa no jutsu megtanulása - Senju Tobirama vezénylésével//


Arata rég járt erre, ahhoz kétség sem fért; sőt, rég járt bárhol is. Bár mindenáron részt akart - és akar is - venni a IV. Nagy Shinobi Háborúban, az elmúlt időszakot betegeskedéssel töltötte. Hónapokon keresztül láz gyötörte, amit oly' erős migrén és fájdalmak kísértek, hogy klánja majdhogynem le is mondott róla. Az orvosok hiába kutatták az okát a betegségének, ők sem tudtak semmi kézzelfogható magyarázatot adni a naponta jelentkező láznak és fejfájásnak. Az utóbbi időszakban Arata már hozzászokott, hogy napi két darab fájdalom- és lázcsillapító kapszulát kellett bevennie, ha nem akarta, hogy kiújuljanak a problémái; aztán egyszer csak vége szakadt, mintha sosem lett volna. Nem egyszer érezte úgy, hogy a halálán van, sőt... egyszer le is állt a szíve, de az orvosok egy erősebb chakralökettel visszahozták az életbe. Egyik este még a fájdalomcsillapító sem hatott... annyira hasogatott a feje, hogy azt hitte, most már tényleg itt a vég, ami elől senki sem menekülhet... és a legnagyobb fájdalom közepén, mikor kis híján megfulladt az öklendezéstől, egy csapásra elmúltak a tünetei. Azóta sem jelentkeztek, bár Arata egy kis dobozban mindig magánál hordott legalább két hétre elegendő tablettát.


Utoljára akkor járt erre, amikor megtanulta feloldani chakraelemét; amikor még béke honolt a világban... legalábbis valamilyen békének látszó jelenség. Most újra itt volt, ugyanis végleges talpraállásának bizonyítékaként felkeresett egy mestert, hogy új technikákat tanulhasson meg. A frontra akart menni és harcolni, de tudta, hogy milyen szánalmasnak minősült egyelőre a repertoárja, már ami a technikákat illette. Volt mit csiszolnia a képességein, annyi szent. Egy Kirigakure no Jutsu és egy Suigadan még nem volt elég ahhoz, hogy a Tűz Szövetségének egy-egy erősebb shinobijával elbánhasson. És... bár tudta, hogy a mostani technika sem lesz elég hozzá, de fejlődni akart.


Jól szemügyre vette a kiképzőterepet; nem sok minden változott, leginkább semmi. Vagy... talán mégis. A falu legtöbb shinobija a fronton volt, csak néhány genin edzett itt, ők is azért, hogy czett egy kicsit. A bemelegítést követően célbadobott a nála lévő shurikenekkel és kunai-okkal, majd gyakorolt egy kicsit a drótokkal is. Bár nem igazán akart fogyasztani chakrájából, de párszor felfutott egy-egy fára, hogy szaltóból is célbadobhasson; meglepődve vette tudomásul, hogy annyira mégsem rozsdásodtak be az ízületei a hosszú betegeskedést követően. Minekutána kellően kimelegedett, az esőt tudomásul sem véve - hisz' Amegakuréban az számított csodának, ha pár percig nem esett - leült az egyik padra, és rágyújtott egy cigarettára. Volt még ideje... a megbeszélt időpont előtt legalább fél órával ott volt a helyszínen, hisz' úgy tartotta, hogy a késés nem elfogadható semmilyen formában.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Senju Tobirama on Kedd Júl. 26 2016, 05:51

/Arata/
//Kérlek az aláírásban tüntesd fel linkkel az adatlapodat, ezzel jóval megkönnyíted a munkánkat, mivel így látjuk mivel hogy állsz. ^^ //

Egy ideig még várakoztál, amikor egy férfi ült le melléd. Egyszerű civil ruhában, rövid, barna hajú, kékszemű egyén volt, nagyjából negyvenes éveiben járó. Ahogy leült, zsebében kezdett kutatni, majd előkapott egy szál cigarettát ő is. Öngyújtó helyett azonban csupán az érintésével begyújtja a dohányterméket.
-Szép nap, nem de?- Kérdezte.- Oh bocsánat, ugye nem zavarja ha én is...-
Majd előre bámulva elmélyedt a látványban. Érződött a tekintetén, hogy örömmel látja az ifjú shinobik edzését.
-Belőlük lesz a jövő. Remélem folytatják és nagyszerű shinobik lesznek. Én is most kint lennék azon az átkozott fronton, ha ez a nyamvadt sérülés nem épp rajtam talált volna gazdát.- Nézett ballábára. -És fiam te miért vagy itt?
Ám szinte végére sem ért kérdésének, mikor dulakodás hallatszott. Pár genin összeszólalkozott, mely már-már tettlegességig fajult. Melletted helyet foglaló úriemberünk azonban ezt nem nézte jószemmel. Rögtön feléjük indult s okításba kezdett.
-Mégis mit képzeltek ti?! Marakodtok mikor a feladatotok a falu védelme? Mikor feletteseitek, szüleitek, barátaitok kint harcolnak a háborúban? Csak egymásra számíthattok, ti mégis elvennétek egymástól, ezzel magatoktól is az egyetlen támaszotok a harcmezőn? Normálisak vagytok ti? Ha csapdába esel, kire tudsz számítani? A társaidra! Most pedig térjetek észhez és tűnjetek el a szemem elől és e is kerüljetek addig elém, míg nem tanultátok meg a csapat értékét tisztelni, értékelni!-
A férfi akciója jó pár arcon megbánást váltott ki, voltak akik komoly gondolkodóba estek. A szituációnak élét sikeresen elvette ezen akció. A geninek kibékültek s együtt folytatták edzéseiket, egymásnak segítve. Elégedett arccal ismét vissza indult feléd, majd leült.
-Elnézést az előbbiekért. Be sem mutatkoztam. Akano Yukimura. Jounin vagyok. Ön? Mi járatban itt? Tán ön is edz?-

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Szer. Júl. 27 2016, 03:14

/Tobirama/
//Elnézést, még anno szerintem elfelejtettem megcsinálni, most meg eszembe se jutott. Adatlap és előtöri link odalent. Az adatlap utoljára a visszakerülésemkor lett módosítva, beleírtam a profilkép alatti chakraszintet, amit még Sai módosított rajta anno, csak én akkor elfelejtettem rávezetni az adatlapra...//

Arata várakozott egy ideig, mikor egy nálánál idősebb férfi ült le mellé, és gyújtott rá; kérdésére, hogy nem zavarja-e őt, csak legyintett egyet. Először úgy hitte, hogy civillel áll szemben, azonban, mikor a férfi az érintésével gyújtotta meg a cigarettát, rögvest rájött, hogy valószínűleg egy shinobi társa ült le mellé. - Szépnek szép; legalábbis nekem minden nap az. Ha kevésbé esik, ha jobban esik, de minden napban meg lehet találni valahogy a szépséget - válaszolt a mellette ülő shinobinak, aki aztán elkezdte nézni az ifjú geninek edzését; Arata látta a szemein, hogy a férfi határtalan örömet érezhet a látványtól... és ez a sejtése be is igazolódott, amikor az idősebb shinobi tartott neki egy gyors monológot a jövőről és a sérüléséről. - Úgy gondolom uram, nem csak belőlük lesz a jövő; a jövő mindenkiből összeáll. Ahhoz, hogy belőlük válhassék majd a jövő, az idősebbeknek át kell adniuk a nézeteiket. Ehhez pedig mindenkinek tennie kell: az időseknek tanítaniuk kell a fiatalabbakat, a fiatalabbaknak pedig fogékonynak kell lenniük ezekre a tanokra. Ha nincsenek az embernek céljai és nincs mögötte egy határozott eszme az legyen bármennyire is jó képességű, nem lehet a jövő építőköve. Még apám mesélte, hogy a konohaiak a Tűz Akaratát adják tovább a következő nemzedékeknek, vagy legalábbis egy ilyesmiről zagyválnak folyamatosan. Átadnak valami kézzel meg nem foghatót a fiatalabb generációnak, egy olyat, ami mindig a szemük előtt lebeghet. A jövő szerintem egy hatalmas fal, aminek minden ember és minden tett az építőköve... legalábbis én így vélekedem.

A sérülés... apám szerint a háborúval a sérülés és a halál is együtt jár. A sérülése a bizonyítéka annak, hogy tett a faluért, tett az eszméért, tett magáért, tett az ott gyakorlatozó fiatalokért... tett értünk, és értem is. Azzal, hogy harcolt - és harcolni is fog valószínűleg - tett a jövőért, azért a jövőért, amiért ön kiáll. Ha még el is hunyt volna senpai, én még ismeretlenül is büszke lettem volna magára, és hálás lettem volna önnek, mert az én jövőmért is ott harcolt a fronton. Minden nap ki szoktam menni a háborús emlékműhöz, ahová felírják az elhunytak nevét, és mindig köszönetet mondok a falu hősi halottjainak, majd imádkozok értük. Ők értem is adták az életüket, még úgy is, hogy nem ismertek személyesen. Ön értem is megsérült, még úgy is, hogy eddig a pillanatig nem is ismert. Hálás vagyok önnek, senpai.

De mindennek oka van. Azzal, hogy megsérült, lehet, hogy valamit itt kell megtennie. Lehet, hogy most máshogy tehet a jövőért, legalább olyan hasznosan, mint a harc által. Célokkal lettünk létrehozva; hogy az istenek tették-e ezt, vagy valami más entitás... avagy csak úgy létrejöttünk, ezt nem tudhatom. De itt vagyunk és tesszük, amit tennünk kell.

Miután végzett monológjával -és belekezdhetett volna, hogy miért van az edzőtéren -, látta, hogy pár genin összeszólalkozik valamin, s a vita kis híján tettlegességig fajult; mígnem a mellette ülő férfi azonnal felpattant és leteremtette a fiatalokat. Tetszett neki a férfi hozzáállása, az pedig még inkább, hogy a fiatalok hamar összeszedték magukat. A férfi hamar visszatért hozzá, és elnézést kért tőle, amit Arata nem igazán értett. - Ne kérjen elnézést, senpai. Tette, amit tennie kellett és helyesen. Lehet, ezért is van most itt. Ha nem lett volna itt, lehetséges, hogy ezek a fiatalok egymásnak esnek és komolyabban megsérülnek, mire valaki ideér és leállítja őket - mondta, majd mikor a férfi bemutatkozott, felállt és illően meghajolt a feljebbvalója előtt. - Hattori Arata genin vagyok a Hattori klánból, a néhai Kasaya Michio-sensei vezette négyes csapat két életben maradt tagjának egyike. Nos... edzeni jöttem... elvileg. Még múlt héten megbeszéltem egy chuunin ismerősömmel, hogy megtanít egy új technikára, de úgy néz ki, nem fog eljönni. Attól tartok, kiküldték a frontra. Az utóbbi néhány hónapban sajnos hosszú betegszabadságon voltam, így a háborús felkészülésekből is kimaradtam; a családom több tagja már a fronton harcol, egyedül atyám, anyám és még pár rokonom maradt otthon, hogy ápolhasson engem, de szerintem maholnap ők is ki lesznek küldve a határterületek védelmére -darálta el szinte egy szuszra.

Hattori Arata a Hattori klánból... hányszor mondta ezt így el, pedig nem volt teljesen igaz. Családja bár klánnak neveztek magát, inkább egy nagyobb família voltak, mint tényleges klán. Valaha, még a régi szép időkben bizony híres klán voltak, aztán a csillaguk leáldozott... ez még, apja elmesélése szerint az Első Nagy Shinobi Háború idején volt. A Hattoriak azóta is ragaszkodtak a klán megnevezéshez, pedig nem voltak olyan sokan a családban, és se Kekkei Genkai-al, se titkos klán technikákkal nem bírtak, amivel a legtöbb klán rendelkezni szokott. De büszkék voltak mindig is... no meg pénzben azért nem szűköldködtek. Persze nem voltak dúsgazdagok, de az amegakurei átlagnál némiképp jobban éltek; ha nem is túlzottan, de jobban. Ők a boltosnál az egy kunai helyett akár négyet is megengedhettek maguknak, vagy két minőségibbet. No meg... határozottan shinobi család voltak, shinobi gyökerekkel. Arata nem egy rokona küldetés alatt vesztette életét még régebben, és ez Arata világnézetére ki is hatott; gyerekkora óta gyűlölte az Öt Nagy Nemzetet, s bár most szövetségben álltak kettővel is, ugyanolyan gyűlölettel tekintett Kirigakuréra és Iwagakuréra, mint Konohára, Sunára és Kumora is. Gyerekkora csak azt látta, hogy az Eső Országa ezek miatt szenved, és életcélja volt ezen valahogy változtatni. Ha csak annyit elérhetne, hogy több techikát tanul... kimehetne a frontra... ahol végezhetne pár Tűz shinobival... már boldogabb lenne egy árnyalatnyival. Nos... amióta felépült a betegségéből, némiképp filozofikus alkat lett, azt meg kellett hagyni.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Senju Tobirama on Csüt. Júl. 28 2016, 09:31

/Arata/
-Hehh! Tetszik a gondolkodásod fiú!- Jegyezte meg mosolygós arccal a férfi. –Szóval technika…én tudok párat, ha megfelelek. Mi az elsődleges elemed? – Kérdezi, majd megvárja, míg elmondod. -  Hmm, suiton. Jó elem. Mit szólnál a Mizurappa jutsuhoz? Nem egy ördöngösség, gyere, megmutatom.- Állt fel majd lépett közelebb az egyik gyakorlóbábuhoz. Néhány kézpecsétet formált, majd mélylevegőt vett. Kifújva azt egy keskenyebb, erős vízsugár hagyta el a száját, mely a gyakorlóbábut majd kitörte a helyéről. Odahívott majd elárulta a kézjeleket.
- Nem egy nagy cucc, de hasznos tud lenni. Nem egyszer mentette meg az életem. A lényege, hogy a szádban halmozol fel egy adag elemi chakrát, melyet vízzé formálsz, majd azt egyszerűen ki engeded. Viszont figyelni kell az utánpótlásra, ezt a folyamatot nem szakíthatod meg, mert akkor nem egy sugarat kapsz, hanem egy szökőkutat. A folyamatos utánpótlás és a víz nagy nyomáson tartása a kulcspontja ennek a technikának. Próbáld csak meg.- Magyarázta a shinobi nagy lelkesedéssel. Majd figyelte kísérletedet.

// Bocsi a rövidségért, a kompakt, gyors dolgok híve vagyok. Valamint remélem mindent leírtam a technikával kapcsolatban. ^^//

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Vas. Júl. 31 2016, 05:36

/Tobirama/

A jounin nem méltatta túlzottan hosszú válaszra, de Aratának ennyi is elég volt. Talán ő lett túlzottan bőbeszédű azóta, amióta sikeresen felépült betegségéből; talán kicsit filozofikusabb lett a nem egyszer megtapasztalt halálközeli élményektől, meg attól, hogy egyszer ténylegesen újra is élesztették. Némiképp más szemmel tekintett a világra így, hogy a "túloldalról" került vissza... no persze ő maga erre nem igazán emlékezett, de mikor végre meggyógyult, a külvilág egy teljesen más arcát mutatta neki. Még a legvadabb esőzésben is megtalálta a szépséget, ha épp olyan kedve volt; no persze a gondolkozásmódja nem túlzottan változott. Még mindig az Öt Nagy Nemzetben látta a legfőbb ellenséget. Hiába volt a Víz Szövetségén belül Kirigakure és Iwagakure a szövetségesük, ez Arata számára csak annyit jelentett, hogy a két nagy falu megint csak kihasználja őket, hogy jobb pozíciót érhessenek el, és koncként dobja oda a szegényebb országok katonáit a Tűz Szövetségének hadereje elé.

Nem igazán lepődött meg, amikor a jounin kijelentette, hogy ő bizony tud neki technikákat tanítani, mindazonáltal örült neki, hogy a férfi felajánlotta számára ezt a lehetőséget. - Ahogy mondtam, senpai... minden okkal történik. Úgy néz ki, hogy ez volt az oka annak, hogy Ön most itt van. Víz az elsődleges elemem - válaszolta neki Arata, mire a férfi a Suiton: Mizurappa jutsut ajánlotta neki. Hogy mit szólt hozzá? Természetesen örült. Bár megpróbálta nem kimutatni túlzott lelkesedését - elvégre már nem volt kisgyerek - a szeme csillanásán látszott, hogy nagyon örül neki. És ez az öröm egy régi emléket hozott elő belőle... Régi emléket az első igazi küldetéséről, ahol először ölte meg egy másik ország shinobiját. Ahol a jounin által felajánlott jutsut még hajdanvolt sensei-e, Kasaya Michio által látta először használatban.

– Mondtam már, hogy egy „bűvész” kevés ellenem. Mindazonáltal az a kölyök nem semmi… ilyen fiatalon feláldozta volna a saját társát, hogy velem végezhessen. Ha Kumogakuréban született volna, akkor talán lenne jövője… de most sajnos itt a vége. Raiton: Raitongu! – Ahogy Akiya kimondta a jutsu nevét, ujjaiból villámgömbök repültek az amegakurei csapat felé. Egy ideig kerülgették, de Arata bekapott egyet a vállába, szerencsére nem a legerősebbikből. Térdre rogyott, majd a meleg vértől csuszamlós vállát fogva ordított. A többiek shurikeneket hajítottak Akiya felé, Michio-sensei pedig pecséteket formált és szabadjára engedett egy szintén elemi ninjutsut. – Suiton: Mizurappa! – A sensei szájából egy vízsugár tört elő, de Akiya kikerülte és újabb Raitongut indított feléjük.

Arata eközben a fák között megbújva várta a megfelelő pillanatot. Vállát már befáslizta, most pedig egy kunai-al a kezében állt, melyre egy robbanócetlit erősített. Figyelte a csatateret, aztán úgy látta, hogy eljött az ő ideje. A kunait elhajította, egyenesen az ellenség felé, aki épphogy kikerülte azt… de nemsokára robbanás rázta meg a területet. A füst eloszlásával Akiya térdelt a porban, bal karjának helyéről folyt a vér, lába és teste pedig több égési sérülést szenvedett el. Egyedül a maszkja maradt érintetlen.

Régen volt, azt meg kellett hagyni. Arata azonban jól emlékezett arra a napra; akkor szerezte meg azt a maszkot is, amit azóta minden egyes küldetésen felvett; amint elhagyta a falut, már fel is erősítette magára a maszkot.Bár... Motoi-chan még mindig rossz szemmel nézett rá, mikor meglátta a maszkot, igaz... Arata ezt meg is értette. Elvégre akkor, azon az évekkel ezelőtti napon Arata kis híján végzett a saját genin társával, csakhogy a kumogakurei shinobit is a túlvilágra tudja küldeni. - Igen, senpai. A Mizurappa tökéletes lesz. Köszönöm szépen - válaszolt a jouninnak, majd követte őt a gyakorlóbábukhoz. Elsősorban a kézpecsétekre koncentrált, majd figyelte, amint a víz kitörte a helyéről a bábut, mindezeket követően pedig figyelmesen hallgatta a jounin minden egyes szavát. Ahogy a férfi mondta, a jutsu nem volt egy nagy dolog, de... könnyen életmentő lehetett. Arata már lelki szemei előtt látta, amint a Mizurappa által "kifújt" vízből alkalmazza a Kirigakure no Jutsut...

~Szóval nagy nyomáson kell tartani, és folyamatos utánpótlást biztosítani... Könnyűnek hangzik, de biztosan nem az~ gondolta és megköszönte a férfinak a technika pontos leírását. Odasétált egy másik gyakorlóbábuhoz, majd az előbb látott kézpecséteket végrehajtva megpróbálta elemi chakráját a szájában felhalmozni. Mély levegőt vett, gondolatban kimondta a jutsu nevét, de... mikor kifújta, nem igazán történt semmi. Még egy csepp víz sem jött ki belőle, de Arata nem csüggedett. Mikor megtanulta feloldani első elemét, akkor bizony a Suigadan no Jutsuval nagyon is megszenvedett. Napokig is eltartott, mire el tudta sajátítani, de ezt a technikát még a mai napon a magáénak akarta tudni. Plusz... tényleg nem volt egy nagy ördöngösség. Ahogy az apjától tudta, ez a jutsu egyike volt az alap víz elemű technikáknak.

Újfent nekiveselkedett hát; még legalább hat-hét alkalommal nem történt semmi, de egyszer csak néhány csepp víz kitört a száján; nem túl sok, de pont elég ahhoz, hogy Aratában némi sikerélmény halmozódjon fel. Persze tudta, hogy óvatosan kell gyakorolnia, nehogy időnek előtte elfogyjon a chakrája, de ezt a technikát tényleg meg akarta tanulni még naplemente előtt; így hát egymás után, szinte megállás nélkül csinálta a kézjeleket... ez nem egy olyan jutsu volt, amelynek a metódusát folyamatosan meg kellett volna kérdeznie valakitől... a senpai érthetően elmagyarázta, és már csak azért sem akart kérdezni, mert úgy vélte, hogy elsőre is megértette a dolgot.



//Ahány KM, annyi mesélési stílus : ) Ö... akkor szólj, hogy nagyjából mennyi sort szánjak a technikai részre, tehát mennyire részletesen írjam meg Arata "szenvedését" a technikával, no meg, hogy egy hsz-ben nagyjából meddig juthat el, mert akkor én is megpróbálok úgy írni, hogy kompaktabb legyen : ) Az idézet pedig az előtörténetből van, remélem nem gond, hogy kis színesítésnek belevittem.//
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Senju Tobirama on Hétf. Aug. 01 2016, 02:41

//Arata//
A sensei jól láthatóan figyelte próbálkozásaidat, közben bíztató pillantásait is magadon érezhetted. Pár sikertelen próbálkozásod után azonban megfogta a vállad, s néhány szót intézett hozzád.
-Azt hiszem tudom, hogy hol a baj. Talán nem voltam elég tekintettel arra, hogy még nem ismered magát a jutsut. Fussunk neki még egyszer. Elmagyarázom kicsit másképpen is. Mivel az elemedet már feloldottad, így nem igazán lesz gondunk az elemi chakrád irányításával. Ezt most testen belül kell végezned. Ennél a verziónál sokkal egyszerűbb dolgod lesz. A kézpecsétek után, veszel egy nagy levegőt, majd a levegővel együtt az elemi chakrádat is a tüdődbe gyűjtöd, amit aztán egy erőteljes kifújással kezdesz áramoltatni a szádon kifelé. Ekkor jön az, hogy hasonlóan sok tűz technikához, akkor alakítod át az elemi chakrád, mikor az kihalad a szádon. Tehát akkor alakítod vízzé, mikor az épp elhagyná a testedet, de még épphogy kapcsolatban vagy vele, hogy át tudd alakítani. Ne egyszerre koncentrálj a nyomásra és az átalakításra. A nyomás maga a levegő és chakra elegyének erőteljes kilégzésével teremtődik meg. Tehát ne úgy gondolj rá, mintha több dolgot kéne egyszerre megtenned, hanem ezeket mind szépen sorjában. Had lássam.- Mosolyodott el, majd ült le a közeli padra, ahol ezelőtt ültetek.
Továbbra is lelkesen figyelt téged, s szemmel követte próbálkozásaid.

//Szóval, most a következő postban kicsit még szenvedtesd, aztán mikor sikerül végre neki, legyen egy hosszabb rész arról hogy begyakorolja a technikát, akár átlóghat a következő napra is. Kapsz engedélyt a sensei és más NJK-k irányítására a postban (csak ésszerű keretek között), ám ő elbúcsúzik mikor először sikerülni fog a technika. Eztán következik a Mizurappa begyakorlása, mely ha sikeres egy erős lökést végrehajtó sugarat kapsz. Nem lesz olyan erős még mint a sensei-é hogy kidönti a bábút, ám a legjobb találatod megrepesztheti azt. (Mivel ő azért erőben és gyakorlottságban is feletted áll.) Ezt a következő postodat ellenőrzöm, majd abból elválik, hogy megfelelt-e és felírhatod, vagy menni kell még köröket. (Ebben a postban leírtakat követve biztosan jó lesz.) Csak ügyesen! ^^//

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Hétf. Aug. 01 2016, 15:47

/Tobirama/


A kezdeti próbálkozások vajmi kevés sikert hoztak; leginkább semmit. Csak háromszor sikerült néhány csepp vizet kierőltetnie a szájából, de nem adta fel. Arata érezte ideiglenes mesterének pillantását a hátán, majd, mikor már többedszerre is csak ennyit tudott felmutatni, egyszer csak a férfi kezét érezte a vállán. Hirtelen érte, de tudott uralkodni a reflexein, és nem kapott azonnal a shurikentartója felé; a másodperc törtrésze alatt szerencsére fel tudta mérni, hogy ki közelítette meg, de egy pillanatnyi ideig azt hitte, hogy valaki más is volt ott rajta kívül, nem csak a jounin férfi. Már épp szólni akart neki, hogy menni fog, csak még tovább kell gyakorolnia, a jounin belekezdett egy hosszabb magyarázatba, ami bizony nagyon is Arata hasznára vált. A férfi úgy beszélt hozzá, mint egy valódi sensei... valahogyan néhai mesterére, Kasaya Michio-senseire emlékeztette őt ezzel a némiképp gyermeteg lelkesedéssel kombinált tudással... annyi kivétellel, hogy Michio-sensei nő volt, és már nem tartozott az élők közé. A magyarázattól azonban hirtelen felcsillant a fiú szeme. - Értem már. Lépcsőzetes elrendezés. Köszönöm, senpai - mondta, majd látta, amint a férfi mosolyogva leül a közeli padra. Arata visszafordult a gyakorlóbábukhoz, és - ha ez lehetséges volt - még elszántabban vetette bele magát a gyakorlásba.

~Tehát, első lépés... kézpecsétek~ gondolta, és végrehajtotta a megfelelő pecséteket. Ezt követően vett egy mély levegőt, és ezzel együtt megpróbálta tüdejébe gyűjteni elemi chakráját, majd egy erőteljes fújást követően kiengedte azt. Az eredménye... nos, ha Amegakurében éppen célbaköpő versenyt rendeztek volna, Arata hatalmas fölénnyel vitte volna az első helyet. Ilyen szépen még valószínűleg senki sem köpött bele egy kisebb adag vizet a gyakorlóbábú fejébe, ráadásul ekkora távolságból. - Majdnem jó, fiú! Gondolkodj egy kicsit, hogy hol hibádzik a dolog! - kiáltott neki oda a jounin a padról, Arata pedig bólintott egyet. Valahol hibádzott, ebben igaza volt a férfinak. A kézpecsétek természetesen tökéletesek voltak, - hisz' melyik az a shinobi, aki nem képes három-négy kézpecsétet hiba nélkül végrehajtani? - a levegővétellel az elemi chakrát jól - bár még korántsem tökéletesen - a tüdejébe gyűjtötte... kifele volt valamivel baj. Víznek víz jött ki, de nem úgy, ahogy annak kellett volna. Ez azt jelentette, hogy valahol az átalakítás és a nyomás között kellett keresnie a hibát; bár a senpai elmondta, hogy ne akarjon egyszerre figyelni mindkettőre, Arata valószínűleg akaratlanul is, de ezt tette. Plusz... nem a szájában alakította át vízzé, hanem még a torkának a felső részében, ezt érezte is akkor, amikor kijött belőle. Csoda volt, hogy nem hányta fel azt a kis vízgömböt, amit az előbb oly' ügyesen ráküldött a gyakorlóbábú fejére.

A következő néhány eset sem sikerült másként, hiába gondolta végig pontosan a technika menetét. Annyit azért elért, hogy a gyakorlóbábu "létfontosságú szerveit" már körbeköpte vízzel. ~Esküszöm, ha a vízből senbont tudnék csinálni, a Tűz Szövetsége már rég holtan heverne előttem...~ gondolta, majd újfent megpróbálta; a nap már lemenőben volt, és Arata eltökélte, hogy még a mai napon meg fogja tanulni ezt a jutsut. A következő alkalommal némi sikert el is ért; a víz végre kirobbant belőle, igaz nem úgy, ahogy annak kellett volna, hanem szökőkútként: mindenfele spriccelt, amerre csak tudott. - Kezdesz ráérezni! - kiáltotta neki a jounin, Arata agyába pedig bevillantak a jutsuról tanított első mondatai: "Viszont figyelni kell az utánpótlásra, ezt a folyamatot nem szakíthatod meg, mert akkor nem egy sugarat kapsz, hanem egy szökőkutat. A folyamatos utánpótlás és a víz nagy nyomáson tartása a kulcspontja ennek a technikának" Igen... ezúttal ez volt a hiba. Nem figyelt oda túlzottan az utánpótlásra, a folyamatot túlságosan is hamar szakította meg. Pedig most minden lépés megvolt: a kézpecséteket követően az elemi chakráját a tüdejébe gyűjtötte egy nagy levegővel, majd az erőteljes kifújás közben átalakította azt vízzé; még épp kapcsolatban volt vele ahhoz, hogy átalakítsa, de a folyamatnak hamar véget vetett.

Amegakurében mindig esett, de az elázáson kívül Aratának még saját izzadságával is meggyűjt a baja. Patakokban folyt róla pórusaiból kiáradó, sós testnedv, és ez jobban a zavarta, mint a szemerkélő eső. A nap - vagy az a fényt adó valami, amit a felhőktől amúgy sem lehetett soha látni Amegakuréban - már rég lement, a közvilágítás égett egyedül a kiképzőterek körül. Arata chakrája nagyon erősen kifogyóban volt, ezt ő is tudta... épp ezért egy utolsó, mindent eldöntő lépésre szánta el magát. Kézpecsétek... - Suiton: Mizurappa! - levegő beszív... chakra összegyűjt... kifúj, de csak a végén átalakít... nyomást fenntartani...

- Ez az fiú! Így kell ezt! - kiáltott fel a senpai, aki mellett a padon egy szépen telerakott hamutartó foglalt helyet. Arat maga is meglepődött; bár korántsem volt tökéletes a jutsu, - a bábut épphogy csak meglegyintette - de határozottan sikerült elsajátítania a technikát, már csak csiszolnia kellett rajta. Azonban, mikor újfent nekiállt volna, majdhogynem összeesett: ennyi volt mára. - Hó-hó, fiú! Majdnem az összes chakrádat kifogyasztottad! Holnap is van nap, ráérsz akkor finomítani a technikádon, ennyi mára elég - mondta a jounin, Arata pedig bólogatott. Bár nagyon elfáradt, de még odament a férfihoz, meghajolva megköszönte neki a tanítást, majd előrenyújtott egy szál cigarettát számára. A jounin mosolyogva fogadta el, és egy cigi erejéig egymás mellett ülve nézték az éjszakai eget; nem szóltak a másikhoz... mintha szavak nélkül is megértették volna egymást. Mikor mindketten elnyomták a csikket, a jounin férfi elköszönt Aratától, a fiú pedig szinte hazáig vonszolta magát.

Jól emlékezett arra, amikor elsődleges elemét oldotta fel; mindig elsőként ért a kiképzőterepre és utolsóként távozott, a lehető legkésőbbi időpontban. Nos, most sem volt ez másként. Természetesen anyja és nagybátyja egy éjszakába nyúló shogi meccset játszottak egymással, - anyja invitálta is őt egy játékra, de Arata túl fáradt volt, ezért visszautasította - ahogy az már szokásukká vált az elmúlt évek alatt. Arata jelenleg csak egyvalamire vágyott, de arra nagyon... az ágyára. Mire beért a szobájába, arra még volt ereje, hogy felszerelését levegye magáról, de a fejpánt lekötésére már nem maradt benne szusz; úgy, ahogy volt, belezuhant az ágyba. Talán le sem ért a feje a párnára, mire belemerült az álomvilágba. Álmában a régmúlt időkben járkált: talán a mai tanulás hatására újra átélte első küldetésének minden egyes mozzanatát... ezután következett az a rész, amikor Michio-sensei megtanította őket vízen járni és fára felfutni, ezáltal chakrájukat kontrollálni. Végezetül a szép álom átcsapott rémálomba: Arata újra átélte azokat a rossz híreket, amiket néhány éve kapott... Michio-sensei meghalt... Atsumichi-kun úgyszintén... Öt Nagy Nemzet... mindenért ők a hibásak, ami az Eső Országát valaha is sújtotta és sújtani fogja az elkövetkezendő időkben...

Csuromvizesen riadt fel, azonban a nap már felkelt. Arata reflexszerűen a fájdalomcsillapítókért kutakodott, de hamar rájött, hogy semmi baja sincs, csak rosszat álmodott. Kinézvén az ablakon tudatosult benne, hogy itt volt az ideje a Mizurappa tökéletessé tételének: gyors mosdást követően szinte rögtön fel is szerelkezett, már az ajtóban állt, amikor anyja utánakiáltott. - Arata, a reggelivel mi lesz? Itt ne felejtsed! - ahogy a mondatot befejezte, az egyik helyiségből egy kisebb csomag repült ki, egyenesen bele Arata karjaiba. A fiú természetesen megnézte, hogy mi volt benne és örömmel konstatálta, hogy húsos zsemle, azaz a kedvence. Megköszönte anyjának, majd pár pillanat múlva már Amegakure utcáit rótta. Ezúttal nem sietett, hisz' útközben reggelizett meg, de néhány perc múltán már a kiképzőterepen állt újra.

Éppen reggelijének morzsáit törölte le ruházatáról, de már be is állt a tegnapi gyakorlóbábuhoz. Ahogy azt sejtette, néhány fiatal genin ma is kint volt edzeni, de ez nem zavarta őt, sőt; örömmel töltötte el, hogy a falu ifjúsága ily' keményen tett azért, hogy hasznos felnőtt váljék belőlük. Elvégre... ő is ezért dolgozott. ~Nos, akkor... kézpecsétek...~ Kezdte gondolatban, majd a tegnap tanult lépcsőkön végigmenve elvégezte a Mizurappát, méghozzá a tegnapi eredménnyel. Azonban nem csüggedt el, hisz' nem is számított másra, tekintve, hogy azért jött ki, mert a technikán kellett finomítania. Így hát sokat koncentrálva, ezúttal azonban nem gyors egymásutánban csinálva, elvégezte néhányszor a jutsut. Mindegyik után fejlődött egy kicsit; a vízsugár egyre erősebbé és erősebbé vált, a bábu is jobban megbillent egy-egy ilyen után. Elégedetten szemlélte fejlődését, és úgy döntött, hogy engedélyez magának egy cigarettaszünetet azon a padon, ahol tegnap üldögélt a jounin férfival együtt. ~ Mit fog szólni Motoi-chan, hogy elsajátítottam Michio-sensei egyik jutsuját!~ Arata erre a gondolatra halk kuncogásba kezdett. Motoi-chan mindig irigykedve nézte a fejlődését, egészen addig, amíg betegsége kis híján át nem segítette őt a túlvilágra. Bár párszor eljött hozzájuk, Arata ezekre nem igazán emlékezett. A mindennapjai hasogató fejfájásból és szédítő lázból álltak, így a külvilág akkor éppenséggel nem túlzottan érdekelte őt.

A cigarettaszünet végeztével Arata újra odaállt a gyakorlóbábuhoz; úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy lehetőségeihez és képességeihez mérten a maximumot hozza ki a jutsuból. Egy ideig csak koncentrált; becsukott szemmel állt, hallgatta a kopogó esőcseppeket, majd hirtelen kézpecsétekbe kezdett, és már anélkül csinálta a technikát, hogy gondolatban mondogatta volna annak lépéseit. Meglepetésére... sikerült. Bár nem törte ki a bábut úgy, ahogy azt a senpai tette, de egy határozottan erős vízsugárral megrepesztette azt. Örömtől ragyogó arccal ment oda megszemlélni az általa okozott "kárt", és még inkább nagyobb volt az öröme, amikor látta, hogy tényleg sikerült neki a jutsu. Még egyszer elvégezte, és az eredmény újfent egy repedés lett; ezt követően büszkén ült le a padra és gyújtott rá. Az esővel mit sem törődve, hátradőlve nézte az eget, s közben volt társain járt az esze. Vajon Michio-sensei ezt látta? Atsumichi-kunt éppen megette a fene, hogy Arata mennyit fejlődött? Remélte, hogy igen és igen.

//Remélem megfelelő : ) Igyekeztem a lehető legpontosabban megoldani, továbbá remélem, hogy az NJK irányítás is a határokon belül maradt. : ) //
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Senju Tobirama on Kedd Aug. 16 2016, 11:19

Üdv!
Mindenek előtt elnézést a megkésésért, de dolgaim akadtak IRL. Azonban szép iromány volt, a jutsut elsajátítottad. Felírhatod a technikát magadnak az adatlapodra. Illetve persze jár a mesélés végi jutalmazás is.
-Szép hosszú posztok voltak, ám egyáltalán nem volt hosszú kaland.
-Az írásod minősége jó volt, nem rekedtél meg egy rövidebb mesélői poszt láttán sem.
Ezt a két dolgot vettem magam elé, mikor kigondoltam a jutalmad, ami nem más, mint 5 chakra. Ez nem csak a tanulásod miatt...

5Ch-t adok a kalandra, továbbá 5-öt amiért több, mint két hetet vártál rám.
A chakrát felírtam, további jó játékot! ^^

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Csüt. Aug. 25 2016, 02:40

//Suiton: Mizu Bunshin no jutsu megtanulása - Senju Tobirama vezénylésével//

//Bár privátban már írtam, azonban itt is szeretném megköszönni az előző tanulást, s a jutalmakat is//


"Gratulálok, fiam. Ahogy látom, nem vesztegeted az idődet, hanem keményen dolgozol, hogy felzárkózhass a többiekhez. De te is jól tudod, hogy egyelőre még nem fognak kivezényelni téged a frontra." Valami ilyesmit mondott Arata apja, miközben fia elújságolta neki, hogy új technikát sikerült megtanulnia, méghozzá víz eleműt. Bár Arata kihallotta belőle a büszkeséget, mégis úgy érezte, hogy apja valamilyen szinten csalódott amiatt, hogy fia majd' egy évig hosszú betegségben szenvedett, s ez idő alatt megrekedt azon a szinten, amelyen éppen akkor volt. Sőt... ő maga sem volt büszke rá, hogy még mindig geninként szolgálta rejtett falvát, ráadásul... nos, nem igazán örült annak, hogy volt akadémiai társai már a fronton szolgáltak, miközben ő a falu utcáit járta, sorsán mélázgatva. Mert hiába volt szép Amegakure - no persze egy más országból származó csak magas, furcsa építésű toronyházak sokaságát látta - és hiába mondta az összes rokona, hogy a háború valójában nem más, mint vér és ürülék keveréke... kint akart lenni. De azt is elég jól tudta, hogy a jelenlegi szintjén őrültség lenne akárcsak a határterületeken is szolgálatot teljesíteni, mivel az első roham elsöpörné és tán csak a fejpántja maradna meg belőle... esetleg még annyi sem.

Nem telt el úgy nap, hogy ne ment volna le az edzőtérre, s ez a mai sem volt különb a többitől. Bár pár napja egy jounin tanította őt, a férfit azóta nem igazán látta; elgondolkozott azon, hogy visszavezényelhették a háborúba, de a sérülése elég komolynak és durvának látszott ahhoz - még laikus szemmel is - hogy meg lehessen állapítani, egy darabig nem fog a viselője a fronton küzdeni a... miért is? A Víz Szövetségéért? Az eszméért, hogy a Tűz Szövetsége minden rossznak az okozója? A faluért, a nemzetért? Ezt még Arata sem tudta volna megmondani. Sokszor elgondolkozott azon, hogy egyáltalán van-e értelme a háborúnak... főként azon okból kifolyólag, hogy az Eső Országa és Amegakure újra csak a Nagy Nemzetek valamelyikének - szám szerint most éppen kettő - játékszere lett a nagyhatalmi csatározásokban. Ha valaki azt hitte, hogy Amegakure egyenrangú ebben a háborúban Iwagakuréval vagy Kirigakuréval, az Arata szerint vagy hazudott, vagy csak szimplán hülye volt. Megint csak ők áldozzák az életüket azért, hogy másoknak jó legyen... S bár ez őt és családját nem túlzottan érintette - elvégre viszonylag módosabb shinobi famíliáról volt szó - de a háborús adók a köznépet bizony nagyon megterhelték, ráadásul egy olyan országban, ahol sokan annak örültek, ha épp el tudták vinni a gyermeküket egy hónapban egyszer egy jobb rameneshez.

Esett az eső... mert hát, mi mást csinált volna az időjárás errefelé? Arata már megszokta. Rég volt olyan nap az életében, hogy esőn kívül látott volna mást is... talán utoljára akkor, amikor Michio-sensei vezénylésével volt valahol küldetésen, valamelyik másik országban... amikor még egy békének nevezhető állapot uralkodott a világban és a csapattársai is mind éltek. No, de... a múlt az már elmúlt. Arata most is a kiképzőterepre tartott, szokásos módon kora reggel, mikor még csak enyhén szitáló eső, félhomály és kevés ember látványa fogadta őt a faluban... és pontosan ezt is szerette. Ilyenkor nyugodtan meg tudta enni a reggelijét - ami általában a kedvenc étele, a húsos pite volt - anélkül, hogy bárki zargatta volna. Régebben, mikor így sétálgatott sokszor fiatal gyerekek jöttek oda hozzá, vagy akadémiai tanulók, akik meg akarták nézni a fejpántját, vagy megfogni egy valódi kunai-t... ez a múlté lett már. A háború mindent felbolygatott, mindent megváltoztatott, s ezt természetesen Arata is látta, érezte, hallotta... vaknak vagy remetének kellett volna lenni ahhoz, hogy ezeket az ember ne tapasztalja meg.

Reggelije elfogyasztását, s a morzsák letörlését követően belekezdett a szokásos bemelegítésbe; karhajlítások, ugrálgatások, kis futás, majd némi chakragyakorlat, ami főként fára futásból állt. Bár már elsajátította a fára mászás és a vízen járás technikáját, de Arata szerette gyakorolni, mivel - szerinte - ezzel chakrairányítását tudta finomítani. No meg... edzésnek kiváló volt, ha éppen fizikailag akarta terhelni magát, mint például most is tette. Minek utána kellőképpen kifáradt, folytatta a napi rutinját: leült az általa már megszokott padra, s rágyújtott, közben pedig nézte az egyelőre még - ebből a perspektívából legalábbis - üres kiképzőterepet. Az eső halkan kopogott ruháján, a pad vizes volt, de Arata elemében érezte magát.


avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Zanza on Kedd Szept. 06 2016, 14:41

// HirotOsumi //




Mindössze két hónappal az akadémia lezárása után kaptam egy üzenetet, melyben az áll hogy jelenjek meg a kiképzőterepeknél a mai nap pontosan 12. órájában azaz délben. Kaptam az alkalmon és felkészültem, az üzenet tegnap jött ezért már amit kellett gondosan előkészítettem. Ma reggel is elvégeztemszokásos tevékenységeimet- lefürdés, pizsoma váltása nappali ruhára, mosakodás, reggeli, harci felszerelés ellenőrzéseés úgy döntöttem hogy amíg még van időm rá belevetem magamat a hírekbe de mindenek előtt magamhoz vettem teljefelszerelésemet.  Ezt követően kimentem az utcára és elkezdtem tudakozódni: "van valami hír mára?"  nincs szokatlan? hogy megy az eső? " 
érdeklődöm többé-kevésbé ismert személyeknél. Majd mikor az óra pontosan a tizenegyet üti, befejezem az aktuális beszélgetést megköszönve a rám áldozott időt és feladatom szerint célba veszem a nekem kijelölt helyszínt. Korábban szeretnék odaérni hogy legyen időm alaposan megfigyelni a környezetet( gyakorló párbajnál hasznos lehet ha rendesen ismerem a terepet ) és maradjon idő még a gyors bemelegítésre is, hiszen nagy a valószínűsége annak hogy előbb letesztelnek. Ezért irány a kiképzőterepek!
avatar
Zanza
Játékos

Taijutsu Pontok : 16

Tartózkodási hely : Az Username fölött


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 110

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Pént. Szept. 09 2016, 22:18

//Kis szociális játék Zanzával, amíg a sensei nem jön... : ) //

Végeláthatatlan várakozás... legalábbis Arata így érezte. Való igaz, nem tudta, hogy mire vár, de úgy érezte, hogy a mai nap fog még számára érdekességeket tartogatni. Csak a szokásos, napi edzését jött megcsinálni - ahogy azt tette már a felépülése óta - de valamiért volt egy olyan érzése, hogy ma lesz valami más is... valami plusz. Nem tudta volna megmondani, hogy micsoda, de bensője ezt sugallta neki. De... lehetséges, hogy csak azért érzett így, mert végre-valahára újra száz százalékot tudott kihozni magából... még úgy is, hogy az apja világosan megmondta neki, hogy a jelenlegi szintje nem lesz elég a frontra való kivezényléshez; persze ezt Arata is jól tudta. Ahogy azt már végiggondolta, a mostani tudásával még a határterületeken sem tudna szolgálatot teljesíteni, mivel az első roham úgy elsöpörné, hogy írmagja sem maradna.

Pontosan ezért edzett nap, mint nap. Erősebbé akart válni, hogy értékes tagja legyen a... Víz Szövetségének? Nos, annak biztosan nem. A Víz Szövetsége lehet, hogy jelenleg a velük szövetséges nemzeteket gyűjtötte egybe, de Arata sosem tudott volna bízni egy iwagakurei vagy egy kirigakurei shinobiban. Tudta, hogy a fronton együtt kellene velük dolgozni, de nem érezte, hogy egy Öt Nagy Nemzetbéli shinobival tudna osztozni egy életen, s egy halálon. Majd, ha a világ a feje tetejére áll, a Pokol pedig kiveti magából a korábbi Kagékat... de nem, még akkor sem. Amegakurének? Talán igen. A falu értékes tagjává válni megbecsülés, de nem annyira, mint, amit Arata akart volna magának szerezni. Esetleg a klánénak? Nos, a családja már csak névlegesen volt klán, régi, dicső múltjuk a feledés homályába veszett. Büszkék voltak a Hattori névre, de Arata jól tudta, hogy sosem fogja visszaállítani azt a dicsőséget, ami régen a klánt jellemezte. Egyszerűen túlzottan sok idő telt el azóta, legalábbis, ahogy ő ismerte a Hattorik történelmét. Még nem tudta, hogy kinél-minél lehetne értékes ember, de azzal tisztában volt, hogy majd eljön annak az ideje, amikor tudni fogja. Egyelőre elég volt az is neki, hogy Motoi-chan felnézett rá, az apja pedig - bár már a fronton volt - büszke tekintettel figyelte őt, amikor felépült betegségéből.

Éppen az egyik fára futott fel, amikor a kiképzőterepen egy új arcot látott; már látásra betéve ismerte az összes idejáró genint, de ez az új tag furcsa volt neki. Egyszerű ruha volt rajta, és a fejpántot sem látta nála, nem úgy, mint más genineknél. Bár még régen Arata a nyakába kötve hordta, felépülése óta a homlokán viseli... mindössze azért, hogy valami szorítsa a fejét. Mikor migrén gyötörte, könnyebb volt elviselni, ha felkötötte a fejpántot. Viszont... ez a genin még mindig furcsa volt neki. Ránézésre nem lehetett több tizenkettő, tizenhárom évesnél, de a szemében volt valami, ami... különbbé tette őt a többi, itt gyakorlatozó fiatalnál. Talán... talán csak ez vette rá Aratát, hogy egy ugrással a fiú előtt teremjen; pontosabban három méterre tőle, mivel ő sem szerette, ha indokolatlanul túl közel kerülnek hozzá. - Szervusz. Megbocsáss, hogy csak így leszólítalak, de téged még nem láttalak errefelé, márpedig az összes, idejáró arcot betéve ismerem. Genin lennél te is? - Arata nem tudta, hogy mi vette rá arra, hogy megszólítsa a fiút, de annyira nem is foglalkozott vele. Pusztán csak kíváncsi volt rá, hogy ki ez az új jövevény.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Zanza on Kedd Szept. 13 2016, 18:05

//Hattori Arata, Hiroto Osumi//



Érkezésem után éppen szemügyre vettem volna a terepet, hogy annak fortélyaihoz alkalmazkodjak bemelegítésnél, mikor nagy levegőt vettem és becsuktam a szememetNem tudom pontosan hogy mi következik, de állok elébe. Kinyitottam a szemem és rá kellett jönnöm hogy nagyon is tévedtem. Fordítva, ő állt én elém. Azaz nem a sors maga, hanem talán a küldötte, egy ifjú viszont az én korosztályomat évekkel lehagyó korban sétáló shinobi. Meglepett, szinte, és nem csak szinte hanem valóban a semmiből bukkant elő. Majd megszólított. Furcsáltam kissé, még senki társaságában nem éreztem magam ilyen rajtakapottnak. Mielőtt még mondtam volna valamit egy gyors pillantással szemügyre vettem kivel is állok szemben - Ahha, genin vagyok. - A kora alapján már chuunin is lehet a srác. - Te viszont chuunin vagy ugye? Tehát te lennél a sensei aki tanít engem? - Pedig azt hittem hogy megelőzhetem, valószínűleg ő is hozzám hasonlóan alaposan felkészülő személy. - Zanza vagyok! - Mondom neki, s kezemet nyújtom felé. - Örvendek sensei! - Sokkal magasabb nálam, lehet hogy magas rangot tölt be. Egy pillanat itt valami nem stimmel. Amit mondott, nem úgy történt a dolog mintha engem keresett volna. Hopsz! Elragadt a hév, és zavarba jöttem, ő nem is a sensei! - Öööööööö, illetve... félreértettem a helyzetet igaz?  Azt hittem téged küldtek hogy felmérd a képességeimet, vagy valami ilyesmi... - aztán elnézek a távolba hogy ne kelljen állnom a pillantását. Ezt elcsesztem, na de sebaj. Maradj nyugodt Zanza. Bár ha jobban belegondolok elég koros ahhoz hogy ő legyen - Vagy talán mégis te lennél az? - Most visszanézek rá hogy lássam mikor válaszol.
avatar
Zanza
Játékos

Taijutsu Pontok : 16

Tartózkodási hely : Az Username fölött


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 110

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Szomb. Szept. 24 2016, 03:32

//Zanza számára. És bocsánat a késésért, de most kezdtem nemrég a második szakomat és az első két hét konkrétan meg akart ölni az egyetemen. A továbbiakban viszont napi egy választ szívesen bevállalok a Tobiramára való várakozás ideje alatt : ) //


Arata látta a fiún, hogy meglepődött, amikor egyszercsak előtte termett; való igaz, ha jól látta, akkor az ifjú genin egy pillanatra becsukta a szemét, ami pont elég volt ahhoz, hogy úgy tűnjék, Arata a semmiből tűnt fel előtte. Az idősebb fiú somolygott egy kicsit magában; valahol, tudat alatt pont ezt a hatást akarta elérni, vagy legalábbis valami ehhez hasonlót. Mikor az ifjú válaszolt neki, akkor Arata bólintott egyet; jól sejtette tehát, hogy egy genin állt előtte, s bár ez elsőre látszott, az ember sosem lehetett biztos semmiben. Hallott már nálánál fiatalabb chuuninokról és jouninokról is, akiket a saját rejtett falvaik nemes egyszerűséggel csak "géniusznak", vagy valami ehhez hasonlónak neveztek. Arata ezen mindig jót nevetett, tekintve, hogy úgy gondolta, a tehetség nem ész kérdése, sokkal inkább egy adottság, ami vagy megvan valakinek, vagy nincs. Ismert olyan shinobit, aki az Akadémián még kiváló tanuló volt, mindenki Amegakure géniuszaként kezelte, geninként azonban már nem tudta megállni a helyét... ez a kölyök már nem is volt az élők sorában, érthető módon, tekintve, hogy még a fára mászást és a vízen járást sem tudta rendesen megtanulni, legalábbis Arata ezt hallotta.

Nemsokára az előtte álló genin valami - Arata füle számára - iszonyatos hadarásba kezdett bele, amiből először csak annyit tudott kihámozni, hogy a fiú a kirendelt sensei-nek nézte, aztán eljutott Arata tudatáig a bemutatkozás és a rangra vonatkozó kérdés is. Az idősebb fiú elmosolyodott; bár az lenne már! Ha régen Motoi-chan nem lett volna annyira visszahúzódo, vagy Michio-senseiben egy kicsivel kevesebb elvárása lett volna feléjük, akkor lehetséges, hogy már chuunin lenne. Így azonban csak annyit tudott tenni, hogy elfogadta a felkínált kezet és ő maga is bemutatkozott. - Szervusz, Hattori Arata vagyok a Hattori Klánból. Nem, sajnos még genin vagyok én is, bizonyos okok miatt. És bár nem szívesen teszem ezt, de el kell keserítselek; nem vagyok a kirendelt sensei-ed, maximum senpai névutóval lehet engem illetni a te korodban. Nem gond, hogy félreértetted a helyzetet, néha jobb helyzetfelmérők is hibáznak. Bár nem taníthatlak téged, annyit mondhatok, hogy mindig igyekezz a körülményekre gondolni, mikor próbálsz felmérni valamit. A chuuninok jó része mellényt visel - bár nem mindegyik persze - és ki vannak vezényelve a frontra. Mivel nem vagyok lesérülve - ez az edzésmódszeremből látszik - valószínűleg chuuninként én sem itt lennék, hanem harcolnék a háborúban. Ebből következhet, hogy - sajnos - még genin vagyok. Zanza-kun, ugye? Mikor végeztél az Akadémián, ha szabad kérdeznem? Elég fiatalnak tűnsz.

Arata nem akart ilyen sokat beszélni, de valahogy úgy érezte, illik némi tanáccsal ellátni a fiatalabb generációt. Régen még őt is így tanították meg arra, hogy miként mérje fel a vele szemben álló rangját; persze nem lehetett biztos abban, hogy tényleg az lesz, amit ő következtetésként levont, de az esetek kilencven százalékában azért működött. S bár Aratát mindenki szűkszavúként ismerte, valami most arra késztette, hogy többet beszéljen az átlagnál, ami az ő esetében pár szónál sosem volt több... kivéve mikor Yukimura-senpai számára fejtette ki enyhén filozofikus gondolkozásmódját. Akkor még ennél is többet beszélt, ami végképp nem volt rá jellemző. Most tán csak megörült annak, hogy vannak még reményteljes geninek; ez a fiú is a lelkesedésével sokat fog elérni a későbbiekben, legalábbis Arata így érezte. Először csak azért jött ide, mert kíváncsi volt rá, hogy ki ez az új jövevény, akit még nem látott a kiképzőtéren, most viszont tényleg érdekelte is, hogy ki ez a személy pontosan. Valamiért egy kicsit a régi társára, Atsumichi-kunra emlékeztette... bár... mégsem. Atsumichi-kun némiképp hidegebb személyiségű volt és nem egyszer próbálták darabokra szelni egymást, mikor Arata becsmérelte a fiú családját, vagy ő Arata gondolkozásmódját. Érdekes módon... mikor Atsumichi-kun meghalt, Arata mégis megsiratta, a nem éppen egészséges rivalizálásuk ellenére is. Mégis a társa volt...
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Senju Tobirama on Kedd Okt. 04 2016, 08:07

/Arata/

//Szép... legalább nem unatkoztál míg kevésbé voltam aktív. Ez bele lesz számolva a kaland végén megkapott jutalomba! ^^ Addig is kérlek fogadj el várakozásaidért melyek majd egy hónapig tartottak 10ch-t, amit fel is írtam. (Ha nem akkor szólj rám ><) Viszont csak az alap posztodra fogok most válaszolni, mert nagy sietségekben vagyok. Természetesen ezek is megtörtént események amiket Zanzával folytattál, esetlegesen, ha Osumi nem lesz továbbra sem, akkor becsatlakozhat, mert én meg most érem el aktív szakomat. Vagy esetleg időzíthetitek úgy, hogy a tanulásod után/közben történik a dolog, de én most az előzőhöz hasonlóan, csak a tanulás lemesélésére fogok koncentrálni. Ha van igény rá vállalok szockodós csapatépítős kalandot, ha most szóltok akár tanulással együtt is. Very Happy//

Kicsit olyan érzésed lehetett, mintha már megtörtént eseményeket élnél át újra. Ismét egyedül, a gyakorlótér mellett, egy szál cigivel szádban ülsz egy padon. Hogy ezt az érzésed tetézze, szemed sarkából ismét mozgást vettél észre, aki ismét egy nálad idősebb ember volt. Azonban nem ugyan az a férfi. Sőt! Ezúttal nem is igazán férfiról beszélhetünk. Inkább még csak fiú volt, nálad nem idősebb, talán még egy-két évvel fiatalabb is lehetett talán.
(KÉP) Miután szemügyre vett, szende léptekkel közeledett feléd. Odaértével illendően meghajolt, majd átnyújtott egy tekercset.
-Üdv! Én Hamachiko vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek! Én vagyok akit a falu rendelt ki anna érdekében, hogy mihamarabb felzárkózz társaidhoz. Tudtommal egy nagyobb időszakot sajnálatos módon elvett tőled egy betegség, de most itt az ideje, hogy felkészüljünk!- Szólt hozzád mosolyogva.
A tekercsben, amennyiben olvasod, ugyn ezt írja le a falu vezetősége. Láthatóan odafigyelnek rád, ahogy társaidra is. Érthető, miért is vagy hozzájuk oly hű. Mindenesetre nem vesztegethettétek tovább az időtöket, kezdődnie kellett... A fiú intett neked, hogy menj vele, s kivezetett a gyakorlótér közepére.
-Ami azt illeti, pont szerencsés időnk van. Tökéletes arra, hogy megtanuld a mizubunshin nevezetű technikát. Először megmutatom, hogy mit is kell tenned, aztán elmagyarázom, és megpróbálod te is.-
Nem tétovázott társad, egyből nekifogott a kézjelek megformálásához, s az egyik közeli tócsából elő is mászott egy másolat róla. Majd feloldotta a technikát és eltűnt a klón.
-Ez lenne a technika amiről beszéltem. Bizonyára mondjuk már láhattad, de jobb a friss emlék, gondolom... Mindenesetre itt lényegében vagy a környező vizet, vagy a saját chakrádból álló vizet töltöd fel pluszban, elemi chakrával, ami után ugyan úgy hozod létre elméletben, mint egy rendes bunshin no jutsut. Persze ennek a technikának is megvannak a határai, ám ezekről majd ha sikerül. Sokan jobban teljesítenek, ha nem kapnak olyan infókat, hogy mi a maximum tűrőképessége és hasonló tulajdonságai a technikának. Na lássuk hogyan csinálod!- Nézett rád mosolyogva, várva hogy elkápráztasd.

//Másfél napig fogod gyakorolni, amikor sikerül létrehozni a klónt. Erdendően alakra kell formálnod, s ezzel lesz elsősorban a baj, továbbá kezdetben még a méretét sem találod el. Túl kicsi lesz... A módszert már tudod, egy nagyobb posztot kérek. És... had szóljon ^^//

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Csüt. Okt. 06 2016, 00:05

/Tobirama/

//Welcome back, senpai! : ) A chakrát nagyon-nagyon köszönöm szépen, továbbá tényleg semmi gond az egy hónapos állásért, még jól is jött egy kicsit (mesélői igény felmérésben ezt szépen összefoglaltam, hogy még tán örültem is ennek, mert így szerencsére nem nekem kellett téged megváratnom). Ömm... szerintem a legegyszerűbb az, hogyha a mostani posztom egy nappal a Zanzás találka után történődik, tehát majd Zanzával kijátsszuk, amint fent lesz ő is és jó neki úgy. Tehát... elvileg ez megtörténődött akkor, persze részletes utalásokat (ergo ki nem játszott részleteket) nem fogok berakni a posztba. Hátööö... ha összejön az Ame dreamteam, nos, akkor lehet, hogy felkérnénk mesélőnek Téged, Tobirama-senpai, ha elvállalsz minket. Ó, és utólag is boldog születésnapot! És írtam egy privátot is : ) És... a sorkizárt miatt lehet, hogy rövidnek tűnik majd a poszt, de az előző formát igyekszem hozni természetesen. A végét szokottan nyitva hagyom, hogy KM-i beletására bízzam a sikert.//

Minden nap ugyanolyan volt Arata számára; edzés, edzés hátán. Már nem csak az eső szürkesége, hanem a napok egyhangúsága is az életének folyamatos kísérőjévé vált. Reggel le, délben haza, délután le, este haza. Egy kezén meg tudta volna számolni, hogy az idejéből hány órát töltött otthon, és azt is csak alvással. Már idejét sem tudta, hogy mikor shogizott egy jót utoljára az anyjával és a nagybátyjával... a napok összefolyó, szürke órák masszájává váltak, ahol semmi más nem létezett, csak az edzés. Már tizennyolc éves volt és még mindig egyszerű geninként tengette az életét, miközben kortársai már jócskán túlszárnyalták őt... ha másban nem is, hát rangban biztosan. Emlékezett arra a fiúra tegnapról... Zanza, vagy mi volt a neve... abban a fiúban látott valamit, ami hiányzott az ő kortársaiból, még genin korukban. Az a furcsa tűz a szemében... nos, az nem a régi önmagára emlékeztette. Arata rideg és számító volt régebben, ahogy most is így gondolkozott. Ha úgy hozta volna a helyzet, akkor most is úgy cselekedett volna, ahogy tette azt régebben Hahoshi Akiya, a kumogakurei jounin ellen.

Csak a szokásos reggeli "rituálé" következett, ahogy Arata magában nevezte már a szokásait. Felkelt, mosdott, magához vette az anyja által készített, ízletes húsos pitéket, visszament a szobájába kivenni egy doboz cigarettát a szekrényében lévő lerakatból, majd elindult az edzőtérre a szitáló esőben, a kora reggeli szürkeségben. Út közben természetesen a szokásos dolgokon kattogott az agya... chuuninná válás... erősebbnek lenni... behozni a lemaradást... klán... Michio-sensei... Atsumichi-kun... halál... Öt Nagy Nemzet. Nem tudott másra gondolni, mindig ezek jártak a fejében. Felépülése óta némiképp filozofikusabb alkattá vált - legalábbis anyja szerint - és ez kihatott a gondolkozásmódjára is. Már nem gyűlölködött úgy, mint régen, hanem érveket keresett az érzelmei megmagyarázásához, és nem a sablonos érveket. Mert azt bárki fel tudta hozni, hogy az "Öt Nagy Nemzet károsította meg az Eső Vidékét a háborúival", de a károsodás mértékébe belelátni már keveseknek ment. Ezektől függetlenül, Arata ugyanúgy, sőt tán még jobban gyűlölte az általa ellenségként aposztrofált hatalmakat, mint eddig, csak már tudott higgadtan is érvelni ellenük. Még régen Atsumichi-kun azt mondta róla, hogy jó háborús propagandista lenne belőle... hát, azóta fejlődött, nem is keveset. Arata úgy érezte, - no persze ez egyáltalán nem biztos, hogy így volt, sőt - hogyha kellően felkészülne, akkor ékesszólásával nemzetek tömkelegét állíthatta volna az ügy mellé. Persze, ez a kellő felkészülés éveket vett volna igénybe, de lett volna rá ideje.

Ahogy leért az edzőtérre, kezdődött a "rituálé" folytatása. Leült a szokásos padjára, ugyanazzal a mozdulattal elővett a dobozból egy szál cigit és meggyújtotta. Ilyenkor az agya már az előtte álló edzésen gondolkozott, hogy ma mit fog csinálni. Elsősorban a fizikai bemelegítéssel fog kezdeni; fára mászás, vízen járás, ugrálások. Ezt követte általában nála a shuriken gyakorlás, majd végül a különböző technikák csiszolása. A Mizurappája még nem volt teljesen tökéletes, szerette volna elérni azt, amit az a jounin férfi mutatott neki, tehát kitörni a bábut a helyéről. Eddig sikerült rajta mély repedéseket okoznia, de korántsem volt elégedett a saját teljesítményével. Ennél jobbnak és jobbnak kellett volna lennie, hogy a falu érdekében újra küldetésekre mehessen... ami már nem az egyszerű kutyasétáltatást vagy mások egyik kis faluból a másikba való kíséretét jelentette volna, hanem a háborús szolgálatot.

Deja vu. Leginkább így lehetett volna magarázni azt az érzést, ami Aratát hatalmába kerítette, miközben a padon ülve cigizett. A szeme sarkbából mozgást látott, majd agya azonnal elemezni kezdte a helyzetet; érezte, hogy az alak felé tart, a mozgásából és a... hát, csak valamilyen megérzésből. Nos, nem tévedett, bár az alak, akit először idősebbnek nézett, kiderült, hogy egy fiatal (tán még nála is fiatalabb) fiú. Mikor odaért és a meghajlás után átadta a tekercset, majd bemutatkozott, Arata meglepődve vette tudomásul a kialakult helyzetet. Ahogy olvasta a tekercset, abban minden benne volt, ami eddig történt vele; no persze ez nem volt meglepő, tekintve, hogy a falu shinobijaként részletes adminisztráció volt róla is a megfelelő helyeken elhelyezve. Az már inkább volt számára meglepetésszerű élmény, hogy a vezetőség kirendelt valakit hozzá, hisz' nem gondolta volna, hogy egy sima geninnel így foglalkoznának, főként nem ebben a háborús helyzetben. Arata majd' kicsattant az örömtől; Tenshi-sama egyetlen egy katonájáról sem feledkezett meg, az angyal keze mindenhová elért és mindenről tudott. Régen ő volt az isten angyala, de ma már ő vezette ezt a szomorú helyet, és Arata számára jelenleg ez volt a lehető legjobb helyzet. Igaz... tudta, hogy ez a kiképzés mit is fog szolgálni a későbbiekben. A falunak új katonákra volt szüksége a frontra, Arata pedig állt a feladat elébe.

Miután elolvasta a tekercset, Arata is bemutatkozott Hamachikónak - bár csak az illendőség kedvéért, hisz' tisztában volt vele, hogy a vele szemben álló fiú jól tudta az ő nevét - és megköszönte neki a jelenlétét. Arata gondolatát, miszerint a falu kiképzési programjába került bele, - legalábbis ő így gondolta, persze nem biztos, hogy így is volt - megerősítette a megtanulandó technika neve. Mizu Bunshin... mióta el akarta már sajátítani! Nem egy terve volt kovácsolva a klónokra építve, s ahogy a mondás tartotta, a shinobi nem igazi shinobi egy jó, harcképes klón nélkül. Márpedig a szimpla Bunshin no Jutsu erre nem volt képes, az szimplán az alapszintű elterelést segítette.

Hamachiko elmagyarázta neki a technika csínját-bínját, ám, amikor a hátrányaira tért ki, Arata elnézést kérve vágott közbe. - Azt tudom, hogy a vízklón nem távolodhat el nagy távolságra a használótól, ellentétben más olyan klóntechnikával, ami a harcképes klón létrehozását segíti elő. Ezáltal a vízklón hatékonysága abban rejlik, hogy az ellenséget meglepetésszerűen tudjuk megtámadni és - ami a klónok alapvető rendeltetése - egyedül is fel tudjuk venni a hatékony közelharcot több ellenséges shinobival szemben, így biztosítva legalább a túlélésünket. A legfőbb hátrány az, hogy bár a klón harcképes, néhány jól irányzott ütés és rúgás, vagy egy dobófegyver véglegesen megsemmisíti. Azonban, ha jól tudom, ha kellően képes vagyok már kontollálni a víz elemű chakrát, akkor a klónt akár át is tudom alakítani valamilyen suiton technikává, ezáltal növelve helyzeti előnyömet az ellenséggel szemben, így egy szorult helyzetből még könnyebben el tudok menekülni, vagy felülkerekedni a problémán.
- Arata mindezt egy szuszra darálta el, majd odaállt az egyik közeli, nagyobb pocsolyához és kézpecsétekbe kezdett; természetesen most sem kellett neki még egyszer megmutatni a jeleket, elsőre megjegyezte. Hamachiko abbéli véleményét pedig osztotta, hogy nem kell minden pontos leírást megadni, hisz' a shinobi eszességét az adja, ha magától, a saját agyának munkájából jön rá egy probléma oroszlánrészére. Például Konoha itt hibázott sokszor, Arata szerint; bár a haderejük nagy volt, de a geninek többsége nagyon el volt kényelmesedve, mert a sensei-ek mindent a szájukba rágtak és alig dolgoztatták meg az agyukat.

Ha Hamachiko arra várt, hogy Arata elkápráztassa, akkor csalódnia kellett. Bár nem volt hülye, volt is tehetsége a ninjutsuhoz, de az elemi chakra formázása azért kicsit... más volt, mint a többi. Először semmi sem történt, a pocsolyának a nyugalmát a sűrűn hulló esőcseppeken kívül semmi nem zavarta meg. Mit is mondott a fiú? A környező vizet fel kellett töltenie a chakrájával... hát, ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni, legalábbis azért, mert jelenleg "száraz"földön állt. A Suigadan esetében nem volt túl nehéz dolga, ott a vízre ráállva vezette a chakrát. Itt azonban közvetetten és közvetlenül egyszerre kellett dolgoznia, ezt pedig egyelőre ki kellett agyban dolgoznia, hogy miként fogja kivitelezni. Természetesen a chakra testen kívüli irányítását még régebben elsajátította az akadémiai évei alatt; ez volt a Bunshin no Jutsu. ~ Próbáljuk csak meg... ~ gondolta, majd létrehozott két szimpla klónt, amelyeknek azt a tervet hagyta meg, hogy fussanak jobbra-balra, majd fel is oldotta a technikát. ~ Ez egyszerűen megy. A dolog nyitja akkor, hogy itt nem a levegőbe vezetem úgymond a chakrámat, hanem abba a pocsolyába. Csak koncentrálnom kell, hogy oda kerüljön ~ No persze az elmélet itt is könnyebb volt, mint a gondolat. Először az lett a dologból, hogy egy sima bunshint hozott létre, ami a pocsolyán állt és nem csinált semmit; másodszor már ez sem következett be, azonban Arata érezte, hogy a víz telítődött az ő chakrájával, igaz, ez kívülről nem nagyon látszott.

Nem lankadt, nem tartott szünetet egészen délig, ami alatt eljutott odáig, hogy a mellette lévő pocsolya - ami az esőzés miatt a duplájára nőtt - elkezdett formálódni. Először csak egy kicsi, alig harminc centiméter magas vízoszlop emelkedett ki belőle, de ez már bőven haladásnak volt tekinthető, hisz' Arata kezdett ráérezni a dologra. A gondja azzal volt, hogy itt eredendően már alakra kellett formálnia, tehát nem úgy kellett létrehoznia a technikát, hogy egy masszából majd kialakul, hanem úgy, hogy már maga az alakra formálódott klón jöjjön létre; erre akkor jött rá, amikor a kis vízoszlopot elkezdte volna formázni, melynek eredményeképpen a chakrájának gyors megfogyatkozását igen szépen megérezte. Hogy folytathassa a gyakorlást, bekapott egy pirulát a nála lévők közül, ami érezhetően visszatöltötte a chakráját, igaz, Arata tudta, hogy ennek az eredménye az lesz, hogy estére úgy ki fog majd fáradni, hogy alig fogja tudni magát hazavonszolni.

A délből lassan délután lett és Arata egész jól haladt. Már képes volt a vízből kiemelkedő oszlopot úgy alakra formálni, hogy abba nem tett bele több chakrát a kelleténél; ezt úgy érte el, hogy nem utána akarta formázni, hanem chakráját úgy vezette bele a vízbe, hogy már automatikusan formázta. Bár ezzel rájött úgymond a titok nyitjára, egyelőre csak addig jutott el, hogy a harminc centis vízoszlopból fél méteres lett és amorf alakok sokaságát vette fel, miközben a formálással bajlódott. A legjobb eredménye az volt sötétedés előtt egy órával, amikor a pocsolyából egy félméternyi, nagyjából emberi alakot felvevő - legalábbis, valami kar és láb szerű képződmény volt rajta - vízmasszát hozott össze. Nem csüggedt természetesen, hisz' érezte, hogy jó úton halad, csak a gyakorlást kellett folytatnia. A legnehezebb része az egésznek az volt, hogy egyszerre kellett elképzelnie a Bunshin no Jutsut és a víz elemi formázását, ami által a vízklónnak létre kellett volna jönnie.

Nagyjából sötétedés után két órával, Arata végre sikert könyvelhetett el, igaz, már tűrőképességének határán volt, legalábbis ami a chakráját illette. Valójában ez a siker nem volt túlzottan nagy, de legalább némi derűt okozott a technikával küszködő Aratának és a kijelölt oktatójának. Egy vízklónt... hát, valami affélét sikerült létrehoznia, ugyanis határozottan az ő szakasztott mása volt, de a magassága nem volt több egy méternél. A mini-Arata furcsán pislogott létrehozójára, akiből a fáradtság ellenére - vagy pont amiatt - is kirobbant a nevetés. Hamachiko egy szolid mosolyt engedett meg magának, arcáról lerítt, hogy nem egy ilyet láthatott már másoktól. Mikor Arata feloldotta a technikát, akkor kijelölt okatója a vállára tette a kezét. - Holnap reggel, Arata-san. Most menj aludni, ne terheld túl magad. Szép haladást könyvelhetsz el, sokaknak három nap idáig elérni. Jó éjszakát!

Arata megköszönte Hamachikónak a mai napot, majd - miután el is köszönt tőle - elindult haza. Ahogy sejtette, lábai ólomsúlyban voltak, alig tudta vonszolni is magát, márpedig klánjának lakóhelye a felsőbb szinteken volt. Az alapvetően negyed órás sétából így lett háromnegyed óra. Mire beesett a szobájába - anyjának konkrétan egy hörgésszerű torokhanggal tudott csak köszönni - már félig-meddig félálomban volt, ahogy pedig leért a párnára a feje, azonnal el is aludt. Álmában újfent azokon a képzeletszülte tájakon járt, ahol mindig is szokott; sűrű erdőben egy farkas képében vadászott valakire, aki tudta, hogy nincs a ragadozó elől menekvése, de életösztöne felülbírálta a józan észt és futott, amíg csak a lába bírta... amíg csak a farkas meg nem unta a préda üldözését és egy hatalmas ugrással áldozatán nem termett, mellyel egy időben az állkapcsa össze nem szorult annak torkán...


Arata izzadtságban úszva kelt fel; megint ez az álom! Évek óta álmodta már ugyanezt, de sosem jött rá, hogy miért. Soha, senki emberfiával nem osztotta meg, még a klántagokkal sem, ugyanis jól tudta, hogy csak legyintenének rá. Még egy álmokat kielemző könyvet is vett egy szerzetestől, amikor régi csapatával a Fű Országában járt küldetésen, de semmivel sem jutott közelebb ahhoz a megfejtéshez, amihez szeretett volna eljutni. Persze, lehetséges, hogy tényleg csak egy - naponta! - visszatérő álom volt, de Arata a túlzott gyakoriság miatt elkezdett hinni az egyszerű népek babonáiban. Talán egyszer meg fogja fejteni... most viszont az edzőtér várta őt! Szinte érezte, amint hívja, hogy menjen és gyakoroljon, hogy menjen és váljék erősebbé. És Arata nem volt rest fogadni ezt a hívást. Reggeli "rituáléját" követően azonnal elindult, a szokásos időben és a bejáratott útvonalon. Mire leért, látta, hogy Hamachiko már ott állt és várta őt. Ez tetszett Aratának; a shinobit a pontossága jellemezte, sosem szabadott elkésnie egy helyről sem, ráadásul Arata nagyon utálta, hogyha megvárakoztatják, vagy neki kellett megvárakoztatnia valakit.

Köszönés után Arata leült a szokásos padjára és rágyújtott egy szál cigarettára; a világért sem hagyta volna ki rituáléjának ezen részét, ez volt számára a legfontosabb. Ilyenkor vázolta fel az aznapi teendőit magában és erre ez volt a legjobb metódus neki. A kijelölt oktatóját is megkínálta egy szál cigivel - ha visszautasította, akkor csak vállat vonva révedt tovább a semmibe - majd, mikor ezzel végzett, se szó, se beszéd, odaállt az egyik pocsolya mellé. A kézpecséteket követően az eredmény természetesen ugyanaz volt, mint a tegnap esti utolsó; egy mini-Arata jött lére, de most a valódi nem nevette ki magát, hanem még abban a pillanatban feloldotta a technikát és csinálta tovább.

Az esőn kívül már az izzadtság is gyöngyözött Arata homlokán; elért a legnehezebb részhez, a technika teljes megvalósításának a folyamatához. Most azon kellett dolgoznia, hogy a létrejövő klón a pontos másolata legyen, ergo a jutsu tökéletesen sikerüljön. A próbálkozásait most is részsikerek koronázták; a klón lassan, de folyamatosan nőtt, óráról-órára magasabb lett. Mikor kis híján már elérte a kellő magasságot, akkor Arata észrevette, hogy néhány részletre nem figyelt oda; a klón teste helyenként lyukacsos volt, azaz ott, ahol a ruházatnak kellett volna lennie, a klón építőanyaga, a víz látszott, ráadásul ezekből a "lyukakból" még szivárgott is egy kicsi; ez Arata számára azt jelentette, hogy még nem volt tökéletes a chakrakontrollja a technikához, úgyhogy újfent és - ha lehetséges volt még - még nagyobb erőbedobással veselkedett neki.

Délben tartott csak egy cigiszünetet; ekkora már elérte, hogy a létrejövő klónon ne legyenek foltok, de még mindig nem érte el a tökéletes magasságot; egy fejjel magasabb volt a bunshinnál. Nem csüggedt el, főleg most nem, amikor már a célvonalban állt és csak pár lépés - ez esetben óra - válaszotta el a sikertől. A kis cigiszünet alatt átgondolta a megfelelő lépések sorozatát és mikor végzett vele, minden teketória nélkül folytatta a gyakorlást. Még pár ugyanolyan eredményű klón született; ez egészen kora délutánig tartott, mikor Arata agyában átsuhant valami, mintha villanykörtét gyújtottak volna a feje felett. ~ Hevesebben kéne csinálnom, mert így túl lassan jön létre. A chakraadagolást fel kéne gyorsítani, és akkor hátha sikerülni fog maga a technika végre tökéletesen. Ha gyorsabban áramoltatom a testemen kívülre a chakrát, akkor persze a kontrollálásra is jobban oda kell figyelnem, hogy megfelelő legyen... irányítanom kell, közben azonnal formáznom... hát, tényleg könnyebb mondani, mint megtenni, de ez sose volt másképp sehol máshol... ~ gondolta át és k
ipróbálta elméletét. Először egy nagyon összeszedetlen klón jelent meg, aminek a nem túlzottan erős chakrakontroll lehetett az okozója.

Lassan, de biztosan haladt, mikor az amúgy nem látszó nap már az égen három órával arrébb járt a déli
pontjánál, Arata végre egy nagyobb sikert is el tudott könyvelni; megjelent mellette egy majdnem tökéletes klón, alig pár centiméterrel volt alacsonyabb nála. A fiú elmosolyodott és úgy érezte, hogy eljött az ideje annak, hogy most mindent beleadjon; mindent egy lapra tett fel a siker érdekében. Nos... kézpecsétek... koncentráció... chakraáramoltatás... formázás... - Mizu Bunshin no Jutsu!
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Senju Tobirama on Pént. Okt. 14 2016, 01:13

/Arata/

Arata utóbbi próbálkozása, melybe már mindent összeszedett, végre sikeresnek bizonyult, egy tökéletes klónt tudott létrehozni. Edzőtársa meglepetten, ám örömmel figyelte ezt.
-Ez az, Arata-san! Csak így tovább! Bár ne hidd azt, hogy ezzel már magadénak mondhatod a technikát... Gyakorolnod kell, míg ösztönszerűen tudod alkalmazni! Folytassuk!- Szólalt fel mosolyogva.
Valóban nem áll meg itt a dolog, bár már ezt pontosan jól tudja Shinobink. Nem először tanítanak új technikát számára, és nem először sajátítja el azt, ténylegesen. Figyelemre méltó azonban a gyorsasága, amivel tanul. Bár végsősoron érthető is. Gyakorlottnak mondható már a suiton technikák ismeretében, hisz már nem egy jutsut tanult meg ezen irányzatban. Most viszont folytatnia kell az edzést és gyakorolnia, gyakorolnia, de még gyakorolnia is, hogy felzárkózzon, a fronton harcoló társaihoz.

// Ezzel akkor meg is lenne a tanulás. Ami a jutalmadat illeti: 6 Ch-t tudok adni, tekintve hogy nem volt egy hosszú kaland, de szépeket és hosszúakat írtál. TJP nem igazán jár most sajna, valamint ryo-t sem igazán kapsz, mert csak egy képzés volt, ami olyan mint egy iskolai nap. Very Happy A technikát felírhatod, a következő postod után, amiben kicsit még gyakorlod a technikát, hogy profin menjen. Összesen három darab klónt tudsz egyszerre irányítani egyenlőre, de ez a maximum. Ezt a hármat kétszer tudod újraépíteni, ha maximumra töltöd bennük a chakrát, de ezzel teljesen kimeríted magad. Nos.. akkor jöhet a poszt és hajrá! Very Happy //

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Pént. Okt. 14 2016, 02:52

/Tobirama/

//Köszönöm szépen a jutalmazást : ) Áh, ryo-ra egyelőre amúgy sincs szüksége Aratának a TJP meg majd jön máskor, ezen én nem akadok fenn. A hat chakra így is tökéletes : ) Gyors kérdés: ezt gördítsük tovább majd akkor a Kaihoudan - Taihoudan párossal a  privátban megbeszéltek szerint? Mert a posztot úgy fogom megírni, hogy egy kérdést karakteresen ezzel nyitva fogok majd hagyni. A posztban a számomra megengedhető keretek közt irányítva lesz Hamachiko NJK is, amennyiben nem probléma. Ó, és egy kérdés: egy energiatablettás dobozban kb. mennyi darab van? Csak mert akkor azt feltüntetem az adatlapon, mivel Arata a gyakorlás közben elhasznál egy tabit. Plusz inkább világosabb betűszínt használok innentől, hogy neked is könnyebb legyen az olvasása. : ) //

Sikerült. Arata alig tudta elhinni, de sikerült létrehoznia egy tökéletes vízklónt. Egy darabig csak nézte az ő szakasztott mását, de a technikát nemsokára feloldotta; nem akarta azt a látszatot kelteni edzőtársa előtt, hogy ilyen könnyen rá tud csodálkozni dolgokra. Arata érezte, hogy a dolognak még nincs vége, ebben pedig Hamachiko következő mondata meg is erősítette; a fiú elmosolyodott a másik szavaira, majd válaszolt. - Természetesen nem gondoltam, hogy csak ennyi lenne. Ismétlés a tudás anyja... ha jól tudom, így szól a technikatanulás alapelve. Estig be lesz gyakorolva, maximum kihagyom a vacsorát és a nagybátyámmal való szokásos shogit, bár ez utóbbi egy jó ideje már elmaradt sajnos. Nos, akkor... szólj, ha szerinted megfelelő. Bár... mégse. Majd érezni fogom, remélem legalábbis.

Arata ez után már magabiztosan végezte el a kézpecséteket és hozta létre a vízklónt, azonban észrevette magán, hogy az egyes lépéseket még mindig fokozatosan építi fel, így a klón létrehozási sebessége némiképpen lassabb volt a kelleténél. Bár nemrégiben pont a sebességgel volt problémája, most nem teljesen ezzel volt a gond; előzőleg a chakraáramoltatás volt túlzottan lassú, most azzal volt a gond, hogy gondolatban is még mindig lépésről-lépésre hozta létre a klónt; ez pedig hiba volt. A fontos, hogy lépések automatikusak legyenek, tehát egyszerre és mégis külön csinálja mindet... azaz úgy külön, hogy észre sem veszi, hogy a technika több lépésből áll össze.
Arata tehát most ezt gyakorolta be, mielőtt áttért volna bármi másra.

Többszöri nekifutásra, Arata érezte, hogy a technika sebessége nőttön nőtt, továbbá igyekezett elhanyagolni azt, hogy magában mondja a dolgokat. Először csak a kézpecséteket csinálta automatikusan, anélkül, hogy közben az egyes pecséteknek a neveit az elméjében ismételgette volna, majd a koncentráció és a chakraáramoltatás is anélkül ment, hogy külön gondolnia kellett volna rá. Az utolsó lépéssel, a formázással azonban még mindig "megszenvedett", ugyanis fejben össze kellett állítania a klón kinézetét, ami persze nem volt más, mint önnön maga... tehát, még mindig úgy építette fel a dolgot, hogy az némi időveszteséget okozott, még úgy is, hogy csak szegmensekről volt szó talán. Nagyjából egy óra telt el, mire Arata eljutott odáig, hogy a klón azonnali hatállyal felbukkant mellette, tehát ezt a részt sikeresnek mondhatta, azaz ráérzett a technikára.

Arata jól tudta, hogy minek kell következnie. Most nem szüntette meg a technikát, hanem folyamatosan koncentrált ahhoz, hogy még egy klón létrejöhessen. Nos... először mondani sem kell, nem jött neki össze, ráadásként viszonylagosan ki is merítette, de nem annyira, hogy ne tudja folytatni a gyakorlást. Az addig rendben volt, hogy egy klónt már gyorsan létre tudott hozni, de nem akart megállni ennyinél, kíváncsi volt képességeinek a határára. Addig-addig gyakorolt, míg még egy óra múltán megjelent mellette egy második klón, azaz most már három Arata állt a szitáló esőben a kiképzőterepen. A valód Arata érezte a megterhelést, ami őt érte, de egyelőre nem törődött vele. Kettő az több mint egy, de be kellett újra gyakorolni a létrehozási sebességet; a második klón túlzottan lassan jött létre az elsőhöz képest.

A nap már-már lefele ment - igaz ezt nem látták a kiképzőterepen lévő shinobik, de az ég határozottan szürkült - az égen, az idő nagyjából a delelőpont után öt-hat órával járhatott. Arata már meg tudta csinálni, hogy mind a két klón azonnal létrejöjjön, de a chakráját annyira kimerítette, hogy be kellett vennie egy energiatablettát a nála lévők közül. Rögvest érezte a feltöltődést, de az előző napból okulva jól tudta, hogy nem lesz ennek túlzottan jó vége, nagy szerencséje lesz, ha egyáltalán képes lesz elvonszolni magát hazáig. Most, hogy már két klónt létre tudott hozni, Arata nekiállt egy harmadiknak is, ugyanis kíváncsi volt, hogy mégis mi a maximum, amit ki tud hozni magából. Nos, a harmadik klón létrehozása hasonlóan zajlott a másodikéhoz; először meg sem akart jelenni, majd a víztócsából lassan de biztosan kikandikált valami, eztán kiemelkedett egy harmadik vízklón is. Immáron négy Arata állt ott a szürkületben, a klónók pedig kíváncsian nézték létrehozójukat, hogy mit kell tenniük.


Már besötétedett, amikor Arata eljutott odáig, hogy a három klón gyorsan létrejöjjön, az esővizen kívül pedig már az izzadtság is patakokban folyt róla, de még nem adta fel. Azt érezte, hogy egy negyedik nem fog sikerülni - tűrőképességének már nagyon is a határán volt - de arra még kíváncsi volt, hogy hányszor tudja őket újraépíteni. Feloldotta a technikát, majd újfent végrehajtotta; a feloldás utáni megkönnyebbülést rögvest egy gyors chakraapadás követte, de Arata érezte, hogy van még benne egy kis szusz, amit ki tudott préselni magából, azért újra feloldotta és másodszor is újjáépítette a klónokat... amit a végpontként könyvelhetett el magában, ugyanis ekkor sajtolta ki magából az utolsó csepp erejét is, dacára a bevett energiatablettának.

Egy darabig még fenn tudta tartani a chakrakontollt és a három klónt, de a második újraépítés már annyira kivett belőle mindent, hogy nemsokára a kontrollja megtört. A klónok víztócsává válva hullottak az eső által feláztatott földre, Aratával együtt. Igaz, a fiú nem változott át víztócsává, de nagyjából annak érezte magát, mikor a fáradtságtól összeesett. Hamachiko segítő kezei voltak azok, amik megmentették attól, hogy feje a földön koppanjon; edzőtársa elkapta és leültette őt a közeli padra. - Nos, mit is tudok erre mondani... szép teljesítmény, Arata-san! Ahogy látom, már ösztönszerűen megy a dolog, de azért nem kellett volna ennyire kimerítened magad... - mondta Hamachiko, Arata pedig csak a fejét rázta erre. A fiú nem tudta... nem érthette. Arata csak azért merítette ki magát ennyire, mert számára ez volt az egyetlen út a felzárkózáshoz; ha most nem dolgozott keményen, sosem fogja utolérni kortársait. S bár büszke volt magára, amiért ilyen gyorsan és viszonylag könnyen elsajátította a Mizu Bunshint, mégis egy kicsit átkozta is magát amiatt, hogy csak három klón volt a határa, maximum kétszeri újjáépítéssel.

~Mondjuk... lehet, hogy többször újra tudom építeni őket, ha nem töltöm beléjük maximálisra a chakrát... de akkor nem is lesznek annyira harcképesek, amennyire kellenének. Éles helyzetben maximum egy vagy két klónnal kell egyelőre operálnom, hármat csakis akkor kell bevetnem, hogyha nagyon szorult a helyzet... még. No meg azért már bővült a repertoárom, főként a Suikotoppa lehet majd az ütőkártyám ezen kívül. Persze... ez még mindig kevés... nagyon kevés... ~ Arata, miközben ezen gondolkozott, hatalmas erőlködés árán, de rágyújtott egy szál cigarettára, mint a jól végzett munka jutalmára. Előltette magát, hogy ne dőljön el a padon és ez az egy szál cigi most hatalmas segítség volt neki annak az erőnek az összegyűjtéséhez, ami majd a hazafele való sétához fog kelleni.

Nagyjából tíz percig üldögélt, mialatt annyit javult az állapota, hogy már nem akart cigarettázás közben elaludni, azonban érezte, hogy a hazamenetel egyelőre nem fog megtörténni, ezért inkább edzőtársának tett fel egy kérdést. - Hamachiko-san... lehet egy kérésem és kérdésem? Ha lenne valami, amit még meg tudnál tanítani, akkor holnap reggel találkozunk itt? Minden nap lejárok ide, tehát én itt vagyok. Ha te jössz, akkor azt csak megköszönni tudom. - Hamachiko-san azt a választ adta a fiúnak, hogy majd meglátja, hogy mennyire fér bele a programjába; ebből Arata azt szűrte le, hogy nem kapott valódi, se pro se kontra választ az edzőtársától, tehát csak reménykedni tudott benne, hogyha másnap reggel lejön, akkor a másik fiú is a kiképzőterepen lesz majd és tanít neki valamit. No persze, azzal se lett volna gondja, ha éppen nem tanítanak neki még egy új technikát, de remélni merte, hogy a falu nem csak ezt az egyet adta ki tanulási utasításba. Mert Hamachiko-t a falu küldte és Arata tudta, hogy a falu figyel rá és fel akarja őt készíteni az elkövetkezendő időkre, fel akarja zárkóztatni
... így kellett lennie... nem lehetett másképp.

Megpróbált a padról felállni, de kis híján visszarogyott rá, még szerencse, hogy Hamachiko segített neki. - Tudom, hogy büszke shinobi vagy, de ne úgy csorbuljon a büszkeséged, hogy itt alszol el a padon, Arata-san. Segítek hazamenni, tudom merre laktok. - Arata már épp tiltakozni akart, de igazat adott Hamachiko szavainak; a büszkesége leginkább akkor szenvedne csorbát a saját szemében, ha itt, ezen a padon aludna el úgy, mint egy utcakölyök. Épp ezért, elfogadta a segítő kezet. A hazaút így nagyjából fél órán át tartott, de szerencsére Arata hazajutott. Az ajtóban állva elköszönt edzőtársától, majd már-már félig elaludva vonszolta be magát saját szobájába; még a rokonainak sem köszönt, a szandálját pedig csak szobájának küszöbén kötötte ki, de azt is úgy, hogy kis híján a földön kötött ki. Úgy, ahogy volt, ruhástól feküdt be az ágyba... igaz, mire feje a párnát érte, már bőven álomtalan álomba merült és nem is kelt fel egészen másnap reggelig.

Reggel a szokásos időben kelt fel, s bár még egy kicsit benne volt a fáradtság, Arata nem törődött vele. Gyorsan elfogyasztotta a reggelijét a mosdás és a ruhaváltás után, majd indult is le a kiképzőterepre. Szokásos, napi "rituáléját" követte, azaz az edzőtéren még elszívott egy szál cigarettát a szokásos padon ülve. A bemelegítést követően - bár nem akarta terhelni chakrafogyasztását, most úgy érezte, ezt kell tennie - létrehozott három vízklónt, s bekerítő taktikákat alkalmazott velük. Ezt követően már csak kunai és shuriken edzést végzett, továbbá várta, hogy edzőtársa megjelenik-e avagy sem.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Senju Tobirama on Szomb. Okt. 15 2016, 21:29

/Arata/
Harmadik reggel, harmadik cigaretta, három klón. Érdekes számmisztikával indítottad reggeled, melyen ismét vártad tegnapi tanárod. A padon ülve nagyjából öt perc telhetett el, már az utolsókat szívtad, mikor egy ismerős arcot véltél felfedezni magad mellett. Ugyan az a férfi volt, aki a mizurappa-t tanította neked.
-Üdvözletem, ismét! Micsoda meglepetés... Mi szél sodort ismét erre? Gyakorlás, esetleg feladat? Tényleg... volt alkalmad használni azóta a jutsut, amit tanítottam?- Kérdezte jókedvvel, miközben zsebéből előkotorta cigarettatárcáját. Kezében egy friss, gőzölgő kávé pihent műanyag pohárban. Valószínűleg most, reggel vette valahonnan.
-Amúgy ha van szabad perced, akkor folytathatjuk amit elkezdtünk... bőven van még amit taníthatok, ha van rá szükséged.- Gyújtotta meg a szájában lévő dohányterméket. 
-Például... van itt egy Taihoudan nevezetű technika. Általában a kistestvérével, a Kaihoudannal szokták kezdeni a tanulását, majd később, mikor begyakorolta valaki, akkor tanulja meg ezt. Meg is mutathatom.- Tápászkodott fel a padról. Kávéját letette eddigi ülőhelyére, majd kézjeleket formált, s egy vastag vízoszlop kerekedett ki a kifújt levegőből. Ereje majd olyan hatást eredményezett, mint a korábban tanult mizurappád, csak épp itt a teljes bábút eltalálta, nem egy vékonyabb vonalban, mint az előzőleg említett technikánál. Feléd fordult a férfi, s magyarázatba kezdett.
-A mizurappa egy erőteljes vékony vízsugár, mely nagy erővel bír, tekintve a sűrűségét A taihoudan pedig olyan, mintha egy vízesés esne rád, csak éppen elölről. És persze nem olyan széles. Lényegében egy vastag vízsugár. A kaihoudan pedig ugyan ez, csupán feleerővel, feleméretben. A különbség csupán a felhasznált chakra mértéke, melyet előbbinél egy plusz kézjel segít fölöslegesen elhasznált mennyiség nélkül használatba fektetni. Az alapja majdnem ugyanaz mint a mizurappa-é. Itt is ugyan úgy gyűjtöd össze a chakrád és ereszted ki, azonban a sugár sűrítése és formázása másmilyen. Elég jó lesz?- Mosolyodott el a férfi, majd várta válaszod.

// Másnap délre fogod megtanulni a technikát. Mivel egy lépcső második fokára lépsz egyből, illő hogy az elsőt is megtudd tenni, ezért amennyiben beleírod, hogy egyszer sikerül végrehajtani a Kaihoudant felírhatod azt is, HA elfogadható a tanulás. Tekintettel a fáradtságodra és a még vissza nem termelődött chakrádra lesz ennyi időre szükség, mivel a mai napon délutánra kifulladsz teljesen. (Három nap intenzív tanulás...) Másnap a férfi ugyanekkor fog megjelenni ugyanitt. Jó munkát, és csak ügyesen! ^^ //

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Hattori Arata on Vas. Okt. 16 2016, 01:04

/Tobirama/


//A kávéért való 4 ryu levonva az adatlapról : ) S köszönöm a reagot, várom a kövit, ahogy tudsz majd írni : ) //

Tán égi jelnek is felfoghatta volna azt a számmisztikát, amit Arata épp művelt; harmadik reggel, harmadik cigaretta, három klón. De a babonák viszonylag távol álltak tőle, attól az egy kivételtől eltekintve, ami az álmait illette. Évek óta - sőt leginkább azóta, amióta az eszét tudta - álmodta ugyanazt egy kies, havas erdőről, miközben egymaga, egy farkas képében üldözi a prédáját. Ezt az álmát soha, senkivel nem osztotta meg, főként nem családtagjaival; volt azoknak elég gondjuk nélküle is. Pár rokonától eltekintve mindenki a határterületeken vagy a fronton szolgált, s Arata nem tudta, hogy mikor fognak a béke szelei újra fújni. Igaz... az itt, ebben az országban soha, semmin nem változtatott.

Már épp az utolsó slukkokat szívta a cigiből, s készült feltápászkodni, hogy folytathassa a shurikenedzését, - Hamachiko-san láthatóan nem igazán jött el, valószínűleg más dolga volt - amikor egy ismerős ember huppant le mellé; Yukimura-senpai volt az, aki Aratának a Mizurappát és a Suikotoppát is tanította. Arata ebből azt szűrte le, hogy a férfi valószínűleg még mindig nem épült fel a sérüléséből teljesen, hisz' akkor nem itt lett volna, hanem kint a határon. - Jó reggelt, senpai - köszönt neki Arata, majd válaszolt a többi feltett kérdésre is. - Csak a szokásos napi edzés... bár most vártam egy másik fiút, aki tegnap tanított meg a Mizu Bunshinra. A falu rendelte ki, hogy tudjak fejlődni, de úgy néz ki, hogy ma már nem fog eljönni. Nos... használni még úgy nem igazán használtam egyiket sem, se a Suikotoppát, se a Mizurappát, egyedül csak a gyakorlásnál. Bár ma leginkább csak a Mizu Bunshint gyakoroltam be. Mostanság kicsit sokat terhelem magam, a chakrámat is elég szépen ki szoktam meríteni; viszont erősen azon kell dolgoznom, hogy beérjem a társaimat, úgyhogy nem állhatok le.

Viszonylag hosszan beszélt, ez Aratára annyira nem volt jellemző, azonban Yukimura-senpai azon kevés emberek közé tartozott a fiú számára, akik kihozták belőle a beszédkedvet. Hogy miért, azt nem tudta volna megmondani; talán mert hasonló volt a gondolkozásmódjuk, talán azért, mert ismerte a családját... esetleg azért, mert, mikor először jött le ide a hosszú betegsége után, akkor önzetlenül segített neki egy technika megtanulásában... Arata tényleg nem tudta, hogy miért, mindazonáltal nagyon örült annak, hogy volt olyan ember, akivel el tudott beszélgetni, még úgy is, hogy Yukimura-senpai sem volt túlzottan bőbeszédű ember. Most is, egyből a lényegre tért, miután meggyújtotta a cigijét - melynek hatására Arata is rágyújtott természetesen. A férfi épp megkérdezte Aratát, hogy van-e szabad perce, mert akkor tanítana neki valamit, persze, csak ha van rá szüksége. Nos, Aratának több se kellett, kapva kapott az alkalmon. Mostanság amúgy is egyre több víz elemű technikát sajátította el, azokat már a zsigereiben érezte. A víz valahogy... könnyű volt. Persze a formázás azért nehéz volt, de arra is kezdett ráérezni. A Suikotoppa után a Mizu Bunshin is könnyebben ment. Bár, természetesen tudta, hogy sok olyan technika van még hátra, amihez bizony magas szintű formázást kell majd elsajátítania.

- Természetesen van időm és szükségem is - mondta Arata mosolyogva és erősen koncentrálva figyelte a tehnikát, amit a senpai mutatott neki. Kaihoudan és Taihoudan... ismerte ezeket, Michio-sensei még régen mindkettőt előszeretettel alkalmazta egy-egy küldetésen; akkor Arata sérelmezte, hogy sensei-e nem tanította meg neki egyiket sem, mára már tudta, hogy régebben nem állt még azon a szinten, hogy használni tudta volna bármelyiket is. A kézjeleket természetesen megjegyezte, mint mindig, majd figyelmesen hallgatta a férfi magyarázatát a technikával kapcsolatban. Azt értette, hogy éppenséggel miért különbözött a Taihoudan a Mizurappától, de neki némiképp ugyanolyan volt a két technika, igaz ez cseppet sem zavarta. Sőt, egy kicsit jobban átgondolva már meg is látta a fő különbségeket. A Mizurappával csontokat lehetett törni, ha elég erős volt hozzá és sok chakrát adott bele a támadásba, ezek a technikák leginkább az ellenség megtántorítására voltak alkalmasak, amivel időt tudott nyerni egy komolyabb támadás kivitelezéséhez. Meg... gyengébbeket simán el tudott vele sodorni. - Hm. Akkor elvileg most két technikát is meg tudok tanulni. Úgy nézem, ez alkalommal kicsit jobban kell igyekeznem - mondta Arata, majd miután a senpai megmutatta a technikát, odaállt a gyakorlóbábú elé.


~Nézzük csak... majdnem olyan, mint a Mizurappa. Ott az elemi chakrámat kellett egybe sűrítenem és a levegő kifújásával együtt kiengednem. Ha jól emlékszem, a problémák ott abból adódtak, hogy először nem tudtam nagy nyomáson tartani a vizet és az utánpótlással is gondok voltak. Viszont itt.. hm. Nézzük csak. ~ Arata belekezdett a Taihoudan kézpecséteibe és elkezdte elemi chakráját a szájába koncentrálni. Érezte, hogy a víz elhagyja azt, de először csak egy nagyon kevés jött ki belőle, melynek oka az lehetett, hogy nem figyelt oda kellőképpen, no meg fáradt is volt. Az előző két nap nagyon kifárasztotta őt, a Mizu Bunshinok sokat kivettek belőle. Még mindig nem volt száz százalékos, ezt érezte; tudta, hogy sokat kéne pihennie ahhoz, hogy chakráját a maximumra töltse vissza; de a pihenésnek még a gondolatától is irtózott most. Gyakorolni akart, tanulni, tanulni és tanulni, hogy erősebb legyen. Annak kellett lennie... épp ezért, a fáradtsággal nem törődve újra kézpecséteket formált, azonban most, amikor a technikát megpróbálta létrehozni, gyakorlatilag egy Mizurappát csinált, igaz nem olyan hevességgel és nem is abban a formában, ami annak a technikának a sajátossága volt.

Jó darabig így ment ez, Arata legalább két órán keresztül konkrétan a Mizurappát hozta létre; igaz nem teljesen, de mégis. A víz sugara nem volt ugyanakkora, míg a hevesség is jócskán elmaradt, de Arata érezte, hogy a nyomás túl nagy ahhoz, hogy ez egy Taihoudan legyen. Hogy hol hibádzott pontosan a dolog, arra épp próbált rájönni; a levegővel együtt az elemi chakráját a tüdejébe kellett gyűjtenie, ezzel nem volt baj. A Mizurappánál is így kellett csinálni, akárcsak azt, hogy az elemi chakra átalakítása akkor történt meg, amikor az még épp kapcsolatban volt vele, de már elhagyta volna a testét. Ezzel még nem is volt gond, tehát ezt a részt átugorhatta... akkor... a nyomás esetleg. Azt érezte, hogy a víznyomás túl nagy egy Taihoudannak, de arra még rá kellett jönnie, hogy ezt hol kell pontosan lecsökkentenie. ~ Nézzük csak... a Mizurappánál a fontos a hevesség és az, hogy erőteljes vízsugarat hozzunk létre, ami keskeny és erőteljesen nagy nyomású, ezért tudjuk speciális esetekben is alkalmazni, például olyan szűk helyen, ahol az eláztatás nem válna túlzottan az előnyünkre. Itt viszont... hogy is nézett ki? A senpai egy nagy, vastag vízsugarat csinált, ami nyílt terepen és több ellenfélre alkalmazható leginkább. Ha jól csinálom, akkor akár az ellenség fel is repülhet vele a magasba... de hol hibádzik? Hogy kéne megoldani?
~

Arata ezen gondolkozott, miközben elszívott egy szál cigarettát; csak a szokásos, technika megoldása mögötti elmélkedését tette ezzel, ahogy azt ilyenkor szokta. A cigaretta segített neki abba az elmeállapotba jutnia, ahol képes lehetett megfejteni a gondok mögötti lényeget; s így volt ez most is, legalábbis remélte. Amikor agyába villant a megoldás, a homlokára csapott. ~ Hát persze! A gond az, hogy túlzottan is nagy sebességgel engedem kifele és magamban már automatikusan keskenyítem! Maga a kifújás is túlzottan erőteljes, annak a hatásfokát lejjebb kéne vennem, mivel így egyből a Mizurappát akarom megcsinálni! Aztán ott van a sűrítése is a dolognak... egybe kell sűrítenem, de nem annyira, hogy keskeny legyen. Ez vastag...
~ Arata ezek után újfent odaállt a gyakorlóbábu elé és most az általa kigondoltak alapján próbálta meg létrehozni a technikát, amelynek az eredménye most más lett, de korántsem a Taihoudan; a szájából kitörő víz folyt mindenfele, csak előre nem, ami kívülről úgy nézett ki, mintha Arata egy nagy adag vizet hányt volna ki... és úgy is érezte magát éppenséggel. Azonban nem csüggedett, hanem folytatta tovább, bár az eredmény még egész sokszor ugyanez volt.

A nap már bőven túlmutatott a delelőpontját, amikor Arata eljutott addig, hogy sikerült egy vastagabb, nem magasnyomású vízsugarat kierőltetnie magából, azonban ahhoz, hogy a technikát a magáénak tudhassa még jóval többet kellett volna dolgoznia. De... kifulladt. Eddig bírta, s nem tovább, gyakorlatilag érezte, hogy a chakrája annyira kimerült, hogy a következő próbálkozás az ájulással lenne egyenlő. Homályosan látott, az izzadtság pedig már jobban meglátszott rajta, mint az eső, pedig ez utóbbi szitálva esett. Yukimura aggódó tekintettel nézte a fiút, aki fáradtan rogyott le a padra és gyújtott rá. - Úgy nézem, a Mizu Bunshin eléggé megdolgoztatott téged. Ha elszívtad, menj haza. Holnap reggel ugyanitt találkozunk - mondta neki, s mire Arta válaszolt volna, hogy mindjárt bevesz egy kapszulát és folytatja tovább, a senpai már el is tűnt. Lehet... hogy jobban is tette, mert akkor a fiú tényleg bevett volna egy energiatablettát, ami ebben az állapotban nagyon nem tett volna jót neki. Még az előzőek hatását sem pihente ki igazán... lehet, az volt a baj.

Hazavánszorgott, a szó szoros értelmében. Bár most egyedül el tudott sétálni, így is fél órájába telt, mire beesett az ajtón, s ez alatt legalább kétszer állt meg kifújni magát. Anyja éppen délutáni pihenését töltötte, ezért szerencsére Aratának nem kellett egy kicsit sem magyarázkodnia amiatt, hogy ilyen korán jött haza, ugyanis ez nem volt megszokott tőle. Így legalább megkímélődött a felesleges kérdések garmadájától, nyugalomban megehette az ebédre elkészített húsos pitéket, majd se szó, se beszéd, azonnal  a szobája felé vette az irányt, hogy aludhasson végre rendesen. Most nem úgy dőlt az ágyba, hogy mire a párnára ért a feje már az álmok világában járt, sőt, át is tudott öltözni alvós ruhájába; mindazonáltal nem kellett neki esti mesét mondani, hogy az álom a szemére jöjjön... az álom, ami évek óta ugyanaz volt, s most is megismétlődött. Farkas képében rohant egy havas erdőben, s ez alkalommal el is kapta a prédáját; eleddig mindig akkor ébredt fel, amikor arra ráugrott és fogai a torkán csattantak, de most a vadászat vége utáni részt is megélte az álmon belül; a prédát - egy embert - berángatta a fa alá, s mire az kilehelte lelkét, ő már bőszen falatozgatott belőle. Azonban... ezt megint a másik álom váltotta fel, ami mostanság gyakrabban jelentkezett nála, az pedig az a rémálom volt, amiben folyamatosan látta a régi mesterét és csapattársát elhullani.

Verejtékben fürödve kelt fel másnap kora reggel; bizony, nagyon sokat aludt. Annak ellenére, hogy rémálma volt, kipihentnek érezte magát, sőt, majd kicsattant az energiától. Gyorsan megmosdott és átöltözött shinobi viseletébe, bekapott pár falatot és elindult a kiképzőterepre. Ezúttal tett egy kis kitérőt is; a senpai tegnapi kávéja megihlette őt is, s bár négy ryu-t hagyott ott az egyszerű, műanyag poharas kávéért, az ízéből ítélve megérte. Úgy nézett ki, hogy a reggeli rituáléját egy plusz elemmel fogja eztán kibővíteni. Viszonylag gyorsan leért még így is, maradt ideje a padon ülve két cigarettára, miközben a gőzőlgő kávét itta a szemerkélő esőben; s nemsokára a senpai is megérkezett. - Jó reggelt. No... látom, kipihented magad. Tegnap már-már rájöttél a technika nyitjára, ma szeretném, ha sikerülne neked ez is és a Kaihoudan is. Menni fog mindkettő, csak ügyesen kell csinálnod. Bővebb magyarázatot ne várj, mert...

- Mert könnyebb, ha magamtól jövök rá és nem tukmálnak mindent a fejembe, senpai - vágott a férfi szavába Arata, azonban nem illetlenségből tette ezt, hanem azért, hogy Yukimura láthassa, nem ejtették őt a feje lágyára. Arata megitta a kávé maradékát, a csikket elnyomta és beállt a gyakorlóbábuhoz. ~ Nos akkor... a fontos, hogy ne próbáljam meg akkora nyomáson tartani, mintha a Mizurappát akarnám létrehozni, és ne keskenyítsem a vízsugarat, továbbá oda kell figyelnem a sűrítésre
. Nézzük csak... ~ Arata nekiállt a kézpecséteknek, az eredmény pedig ugyanaz volt, mint előző nap, bár nem várt mást őszintén szólva. Érezte, hogy csiszolnia kell a dolgot még, hogy ebből egy technika alakuljon ki. A metódust már tudta, csak gyakorolnia kellett, hogy sikerüljön és ezzel a magáénak mondhassa ezt is és a kisebbet is.

Gyakorolt és gyakorolt, mialatt egyre jobban ment neki a dolog. A vízsugár már kezdte elérni azt a vastagságot, aminek köze volt a Taihoudanéhoz; azaz a technika már nem akart egy Mizurappa lenni, aminek Arata nagyon örült. A gondot itt pont ez jelentette, hogy először keverte a kettőt, még ha nem is akaratlagosan, de az agya egyből a mizurappára állt rá. Arata beismerte magának, hogy tévedett, amikor túlzottan is összehasonlította magában a két technikát; bár ez hasonló volt ahhoz, mégsem volt ugyanaz. Itt egy kicsit... szeleburdibb lehetett, a fontos a vízmennyiség és annak vastagsága volt. Az ellenfelet el kellett sodornia, s ezzel időt nyernie; ez volt a Taihoudan, legalábbis Arata szemszögéből. Ezért sem adta fel, s tartott ki az elmélete mellett, amely nemsokára meg is hozta a gyümölcsét, igaz, addig az egész délelőtt eltelt a gyakorlással.


Pontosan akkor, amikor az amúgy Amagakuréből nem igazán látható nap a delelőpontjára hágott, Arata egy mindent vagy semmit lépésre szánta el magát. Létrehozta a kézpecséteket, kimondta a technika nevét, levegőt véve a tüdejébe gyűjtötte elemi chakrjáját, majd elképzelte, hogy milyennek kell kinéznie, s kifújta. Mikor a chakra még éppen érintkezett a testével, Arata formázni kezdte, ügyelve a vízhullám sűrítésére és a nyomás erősségére, s egy hevesen kicsapó víztömeg lett az eredménye. No persze a shinobi érezte, hogy ez még korántsem tökéletes, de Yukimura-senpai elismerően bólogatott. - Rendben van, majd csak be kell gyakorolnod, hogy megfelelő legyen. Egyelőre ez jó. Most szeretném ha megpróbálnád a Kaihoudan-t. Egy kézpecséttel kevesebb, ami azt fogja eredményezni, hogy fele akkora erő és méret lesz az eredmény, de ezt már elmondtam. Visszafele fogsz építkezni itt, ami adott esetben nehezebb, mint felfele, két lépcsőben. Itt már felhágtál második fokra, most gyere vissza az elsőre.
Hadd lássam.

Arata bólintott egyet, majd mielőtt nekiállt volna a dolognak, végiggondolta magában. Alapjaiban véve egy instabil Taihoudant kellett létrehoznia, ami fele akkora erővel és mennyiséggel bír. Nekiállt a pecséteknek, s ki is hagyta az utolsót; érezte, hogy a chakrája máshogy áll össze, s agya már folytatni is akarta volna a dolgot, méghozzá az előbb begyakorolt technika miatt. Arata késztette magát, hogy az utolsó kézpecsétet ne csinálja meg, elkezdte gyűjteni a chakráját, megcsinálta a Taihoudan lépéseit. Mindeközben érezte, hogy ez sokkalta kisebb lesz az előzőnél, zsigerei adták tudtára, hogy nincs meg az a stabilitás, mint az előző esetben. Azonban figyelmen kívül hagyta azokat az ingereket, amik arra késztették, hogy csinálja "rendesen", s kifújta a vizet. - Suiton: Kaihoudan! - mondta, s láthatóan kevesebb víz is jött ki belőle, mint előzőleg. Ahogy a senpai mondta, ez éppen a fele volt a Taihoudannak. Arata várt Yukimura reakciójára, közben elgondolkozott azon, hogy mennyit is jelent egy technikánál egy kézpecsét hiánya vagy megléte. Gyakorlatilag érezte, amint a chakrája máshogy gyűlik össze benne, s bár először mindene ez ellen tiltakozott - hisz agya már ráállt az egy napja tanulás alatt lévő technikára - de Arata felülkerekedett az ösztönein és úgy érezte, sikerült megoldania a dolgot. Természetesen tudta, hogy még mindkettőt gyakorolnia kellett, hogy megfelelően menjen, de most rágyújtott egy szál cigarettára, amíg várt Yukimura válaszára.

Mindeközben az eget kémlelte, s azon gondolkozott, hogy mit szólhat a fejlődéséhez Michio-sensei és Atsumichi-kun. Utóbbival sok összezörrenése volt, amelyeket Arata mára már némiképp megbánt; bár nem jöttek ki túl jól, de küldetéseken jól dolgoztak együtt, ha harcról volt szó, akkor megtalálták a közös hangot. Rivalizálás nem volt köztük... Arata nem rivalizált senkivel, őt csak saját maga érdekelte, ahogy most is csak az, hogy miként tudna tovább fejlődni. Ez a technikapáros nagyon jól jött neki, mert a fiú érezte, hogy egyre képzettebbé válik a víz elemben. Már eleget tudott ahhoz, hogy nemsokára küldetésre kérje magát... igaz, még fejleszteni akarta tudását, de egyelőre érezte, hogy közel a határ. Túl sokat használta a chakráját mostanság, s bár kipihente magát, mégis... valahogy tudatosult benne, hogy most egy ideig elég lesz csak a fizikai állóképességét és fegyveres tudását fejlesztenie a gyakorlással
, ahogy azt nap mint nap tette.

avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Senju Tobirama on Pént. Okt. 21 2016, 03:59

/Arata/
Erősen érződött edzésed végére fáradtságod, mely talán pont hogy megédesítette azt a cigarettát. A chakrád, mely átjárja izmaidat, jelenleg egy rúgásra sem volt elég. A férfi elismerően nézett rád, majd melléd ült és úgyszintén áldozott a káros szenvedélynek.
-Látod fiam? Ez az ami számít... edz addig, míg már alig mozogsz. Harcolj addig míg lélegzeted bírja és azután még egy kicsit. Így kell teljesítenie egy shinobinak. Az életünk örökös harc... háború, háborúután. Ha épp nem háború akkor merényletek, kísérletek a hatalomhoz való közelségre. Ennek a szándéknak pedig Te leszel a kardja. Te fogod előbbre lendíteni Amegakurét. Te, ahogy minden egyes genin a faluban egyenként... képviseled Amegakure erejét és akaratát a jövőben. Amikor az én generációm nem lesz, Ti fogjátok tovább adni amiket tanultatok, és így tovább. És ígérd meg, hogy... folytatod az edzéseket, keményen küzdesz és nem hagyod sárba tiporni a falut. Ám hülye se legyél... Ne akarj kimenni a frontra most... ez a hajó már elúszott... de eljön még a Te időd. Nem is biztos, hogy olyan soká, mint hinnéd. Akkor készen kell, hogy állj és ki kell állnod magadért, értem, a többi shinobiért, az akadémiásokért, a civilekért és a még meg nem született gyermekekért. A jövő generációjáért és a múltban élőkéért. Ez a Te feladatod, ezért kell edzened és kitartanod a végsőkig.- Szólalt fel néhol egy-egy könnycseppet eleresztve, ám próbálva tartani magát, határozottan beszélt. -Én már nem megyek sehova... már nem fogok harcolni többé. Te viszont... fogsz helyettem is... - Állt fel, s indult el némán, sérülésétől bicegve.
Az egyre távolodó férfi épp befordult volna a sarkon, mikor összeesett. Mire odaértél már halott volt. Kiérve a mentős shinobik elárulták, hogy a férfi súlyos sérüléseket szenvedett a harcokban, ami nem csak a lábát jelentette... a feje is megsérült egy robbanásnál, s ezzel az agya is, melyben az erek elgyengültek, s időzített bombaként várta, hogy a vér szétrobbantsa őket, ezzel egy végzetes agyvérzést szenvedve. Legalább nem kínhalált halt. Azonban tény, hogy nem ez volt a legjobb halál egy hős számára. Itt a vége egy életnek, ott, ahol talán egy másik épp csak... elkezdődött...

// Ismét szép, ám rövid játékot olvashattam, melyhez újfent gratulálni tudok. A technikákat felírhatod, s úgyhiszem nem kell többet magyaráznom... ismered a folyamatot. Very Happy jöjjön az értékelés (dobpergés) //
Ch: 5
Tjp: 1 (amiért túlhajszoltad magad. Alapból nem járt volna sztem.)

További jó játékot! ^^

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképző terep

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.