.::Kikötő::.

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: .::Kikötő::.

Témanyitás  Senju Tobirama on Vas. Okt. 02 2016, 21:45

Yoronyaispagetti és Miantrópia

-Uram, ezek nem formaiságok. Ami a hölgyet illeti, természetesen neki is szól a bocsánatkérés.-
Hajol meg Mika felé. -Azonban valóban figyelemreméltó amilyen gyorsasággal alkalmazta a Raiton: Bakurai-t. Valóban erős lehet. Szerencse hogy nem kellett letesztelnünk élesben. Nemde? Apropó... Tizenkettes!- Szólt oda társának. Majd intettek, hogy kövessétek őket. -A nyilakat nem igazán tudják megjavítani, ezért kérem kövessenek. Elmegyünk a raktárunkhoz. Nincs sok, de a kárt helyrehozzuk.-
Majd egy széfszerű ajtóhoz értetek. A két férfi két kulcsot vett elő, melyet egymás után használtak, s azok nyitották ki az ajtót. Belépve tömérdek fegyvert, tekercset, könyvet és egyéb hasznos dolgot láttatok. Maszkos társatok, egy kis keresgélés után nyilakkal tért vissza, amit Mika felé nyújtott.
-Ezek a kontinensen található, talán legjobb minőségű nyílvesszők. A vezértollaik speciális kialakításúak. Egy milliméter nem sok, de annyit sem hordanak félre. Harminc darab van készleten, ezt fel tudjuk ajánlani kárpótlásul. Ami pedig a csatlakozásunkat illeti... inkább társulnánk. Természetesen nekünk is van leszámolni valónk közös ellenségünkkel. Ám mélytisztelettel jegyzem meg. Felbérelt emberek vagyunk, de nem szolgák, s nem is ön bérelt fel minket. Nem a Kenshiro klán nevében béreltek fel minket, hanem egyénileg kerestek meg. Tehát természetesen nem fogunk lázadozni, azonban kérem tartsa szemelőtt, hogy mi tudjuk hol a helyünk és nincs szükség fenyegető kisülésekre és hasonlókra. Amennyiben bármire szükségük van még, kérem szolgálják ki magukat. Mi kint várunk addig. Elég nagy a valószínűsége, hogy bármelyik percben itt lehetnek.- Hajoltak meg, az előbb Tizenkettesnek nevezettel együtt, s magatokra hagytak a raktárban, ahonnan kedvetekre válogathattatok.

                                                     -Ahogy végeztetek a felszerelkezéssel és elindultok felfelé.-

Felszerelkezéseteket letudva megindultok a kijárat felé. Utatok negyedét jártátok már, mikor zajokra lettetek figyelmesek. Csatazaj volt, nem más. Ám ezt onnan is tökéletesen meglehetett állapítani, hogy rövidesen két maszkos férfi bukkant fel a bejáratnál. Nem társaitok voltak azok. Ezek az ellenségeitek voltak. Feladatotok tehát adott: Ki kell jutni, hogy társaitok segítségére siessetek.
                                                                          
                                                                           -Ahogy őket legyűrtétek.-

Kilépve a barlangból egy csata képe bontakozott ki előttetek. Újdonsült társaitok hadakoztak éppen a már jól ismert ellenségeitekkel. Ezek azonban mások voltak, jóval képzettebbnek tűntek harcmodorukból ítélve, még a titeket csapdába ejtő shinobikat is megdolgoztatták. Ahogy próbáltátok vizsgálni a terepet, esetlegesen harcba szállni, egy férfi kezdett lépkedni felétek hátra fogott kézzel. Járása nyugodt volt, nem kapkodott el semmit. Biztos távolságban tőletek megállt.
-Szóval Önök lennének azok, akik kutatnak ez után.- Emelte fel karját háta mögül, melyben egy nem mindennapi kard volt látható. Keresztvasát két sárkány alkotta, pengéje kékes-zöldes árnyalatban csillogott, markolata kellemesen vékony, fekete borítású, gombja pedig egy villás alakzatban végződött. Elegáns és praktikus fegyver volt, már ránézésre is.
-Két lehetőséget tudok felajánlani maguknak. Az egyik, hogy békén hagynak, megy ki-ki a saját útján, a másik, hogy sekély sírban lelnek nyugalomra ott, ahol most állnak. Kérem fontolják meg döntésüket, hisz épp elég vér folyt már feleslegesen.- Mondandója hűvös, nyugodt hangon ért véget. Kérdés, hogy mit tesztek most. Megfogadjátok ajánlatát, vagy szembeszálltok vele?

// A továbbiakban egy-egy hosszú posztot kérek, amiben legyőzíteka férfit. Ha távozni akartok akkor pedig arról kérek írást. NJK-kat irányíthattok ésszerű keretek között. Az elhasznált nyilak, egyéb eszközöket kérném pontosan vezetni. A késedelmem miatt pedig 15 chakrát írok fel nektek, amennyiben elfogadjátok. Ezt a következőekben jelezzétek. Valamint Yori felírhatja a már megtanult technikáját, most hogy rádöbbent arra, hogy tényleg egy technika amit használt és korábban ezt már megtanulta, csak nem volt ról tudomása... stb stb...Jirával lebeszélve.. na mehet a fight! //

KÉP A KARDRÓL

A harcról:
Főellenség képességei:
-Taijutsu és kardhasználati specialista.
-A szint közepe nagyjából, ha be akarjátok lőni az erejét.
-Jutsukat nem sokat használ az alapokon kívül, csak az emelkedő penge manipulációt.
-Gyorsasága magasfokú. Szimplán felé lőtt nyilak nem igazán hatják majd meg, ahogy az sem, ha szimpla közelharcba bocsátkoztok. A megoldás a taktikátok lesz. Ahogy összedolgoztok, kulcsfontosságú lesz abban, hogy elfogadom-e irományaitokat.  
Fontos tudni...
-Magasabb szinten van, mint ti külön-külön. Értelemszerűen egyedül esélyetek sem lesz ellene, csak összedolgozva. Talán Yori nehezen engedi Mikát harcba ilyen erős emberke ellen, de csak ez a módja.
-Társaitok a többi "katonával" vannak elfoglalva. Nem tudnak segíteni, ám nem is hagynak mást beleavatkozni.
-Amennyiben össze is fogtok, talán életetek legnagyobb küzdelmét fogjátok megvívni.

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kikötő::.

Témanyitás  Kenshiro Mika on Csüt. Okt. 13 2016, 23:32

// Yoribúú, és Tobicsoki - Elfogadjuk a +15 ch-t //


 
Tizenkettes? Felvonom egyik szemöldököm a név hallatán... azaz inkább nem is név, csak egy jelző. Nem tudom, miféle emberek ezek, hogy egymást számokkal illetik, azonban inkább bízom meg bennük, mint azokban az emberekben, akikkel a nem is olyan távoli jövőben meg kell majd küzdenünk.
Elfogadtam a bocsánatkérést és az ajánlatot, így Yorival követtem őket, míg végül egy ajtóhoz nem értünk, ami egy igazi kincsesbányát rejtett. Legalábbis számomra. Mindig is az a fajta nő voltam, aki szerette a fegyverek arzenálját, de mivel egyedit akartam, ki akartam tűnni a tömegből, és a kunaiok, shurikenek és hasonló fegyverek helyett inkább az íjat és nyilakat választottam, amivel távolról és akár közelről is tudok harcolni, ha éppen jól alkalmazom. A késekből pedig inkább hajlottam a tőrök iránt, de nem szerettem, ha túl sok volt nálam, ugyanis az csak akadályozna. Nem tudtam, hogy mennyire kell most felkészülnünk, vagy mi vár ránk a későbbiekben, így elfogadtam a felém nyújtott tegezre való nyilat, ami harminc darabot számol, mivel az enyémek teljesen tönkrementek. A két tőr mellé felvettem még öt darab kunai-t és két shurikent, hogy teljes legyen a zsebemben a létszám, és joggal mondjam azt magamra, hogy shinobi vagyok. Az alapkészletem még öt darab füstbombából, és tíz darab robbanó jegyzetből állt.
Megértettem a helyzetüket, hogy miért nem akarnak harcolni a legfőbb ellenségükkel, és nem is hibáztatom őket miatta. Nem akarom, hogy vér folyjon. Éppen ezért nem is fogok bántani senkit sem addig, amíg el nem érjük a legvégső célt, ami pedig akkor fog megtörténni, ha végre szemtől szemben lehetünk azzal az átkozott emberrel, aki miatt meg kellett halnia annak az ártatlannak az erdőben a kezem által. Még most is érzem a nedves, meleg vért a kezeimen, amit sehogy sem tudok lemosni, mert rajtam szárad. Nem vagyok hozzászokva az emberöléshez, és nem is akarok. Csakis akkor akarok közbeszólni ilyen helyzetekben, ha azzal előrébb jutunk; például, ha egy ember megölésével megmentem több másik életét, és tudom jól, hogy most is ugyanez a helyzet. Ha végzünk a főnökkel, akkor békében élhetnek ezek a jó szándékú emberek.
- Nem akarom, hogy vérfürdő legyen… - suttogom kétségbeesetten Yori felé fordulva. A kezemen száradt vér mindig az emlékezetembe lesz majd, ha nem teszem magam rajta túl gyorsan… akkor minden egyes éjszaka ezzel fogok nyugovóra térni, és ezzel fogok ébredni a rémálmok után. Talán kiválthatom azzal az ártatlan ember életét, ha elpusztítom halálának forrását? Hiszen nem én tehetek arról, hogy másnak hittem… hanem AZ az ember.
- Ezért kerülöm a felesleges erőszakot – csakis annak fogok ártani, aki szintén ártott megannyi embernek. Megvárom, amíg Yori is felszerelkezik, már ha egyáltalán szüksége van bármi felszerelésre. Nem akarom megvárakoztatni a többieket, de muszáj elmondanom neki, hogy érzek.
- Kérlek, Yori… amíg nem muszáj… amíg nem jön el az ideje, ne bántsunk mást – átöleltem, s közben reméltem, hogy érti, amit mondani próbálok. Csak azt az egyetlen embert akarom a pokol feneketlen bugyrába küldeni, hogy ott végre ő is megtudhassa, milyen az, ha láncokon rángatnak valakit. Ott annyiszor fog meghalni újra és újra, hogy nem fogja tudni számolni.
Elengedem, majd bólintok, itt az ideje indulni.
Alig érjük el a bejáratot, hangokat hallunk, s mielőtt látnánk a hang forrását, Yori egy gázmaszkot nyújt át, amit felveszek és ő is így tesz. Mivel a léptek zaját okozó két embert nem akarjuk a föld alá küldeni, ezért egy kunai-ra szerel egy jegyzetet, ami elmondása szerint csak összezavarja majd az érzékeiket. Amikor ez megtörténik, és szétterjed a füst, Yori mozgásképtelenné teszi őket, de nem végez velük, egyszerűen csak ártalmatlanná teszi őket pár ütéssel, aminek következtében eszméletüket vesztik.
 
A barlangból alig érünk ki, máris hallom a csatahangokat, ami azt jelzi, hogy elkezdődött a harc. Vettem egy mély levegőt, minden erőmmel felkészültem arra, ami ránk várt. Tudtam jól, hogy Yori erősebb nálam, és számíthatok rá, valamint hogy ezt a csatát csak ketten nyerhetjük meg, nem egyedül. Össze kell fognunk, ha le akarjuk győzni a nagyobb rosszat. Mert erre vagyunk… hogy szörnyeket öljünk.
Előttem egy magas alak tűnt fel, akinek arcát nem láttam először a hirtelen szemembe tóduló fények miatt, de a sok hunyorgás után megmutatkozott. Nem csak ő, hanem a csata képe, ahol meg tudtam különböztetni szövetségeseinket az ellenfeleinktől, az utóbbiak sokkal erősebbnek bizonyultak náluk, de hiszek bennük, hogy ki fognak tartani a végsőkig. A segítségükre sietnék, de az előttünk álló férfi túlságosan is vészjósló. S nem csak a megjelenéséből ítélve, hanem már akkor, amikor megszólal.
A kezében meglátom a kardot, amitől csodálkozás ül az arcomra, majd Yorira nézek. Szóval ezért utaztunk annyit… Kazuya biztosan vicces kedvében volt, hogy ennyi akadályt gurított elénk, de akkor túl könnyen ment volna, ha csak azt mondja, hogy irány Kumogakure, majd ott megtaláljátok, amit kerestek. Miért is ne… a rejtélyek így teljesek.
De nem ezzel akartam foglalkozni, meg kellett szerezni a kardot, ami Yorit illet, nem pedig ezt a senkiházi ismeretlen suttyót. Két lehetőség, azt mondja? Vér folyt… feleslegesen?
- Miattad folyt az a sok vér! – köptem ki egyszerűen a fogaim között a szavakat szinte nem is gondolva arra, hogy mit mondok. Ha nem állítja maga mellé azokat az embereket céltalanul, olyan célokat adva nekik, ami nem az övék; ha nincsenek ezek az emberek, akik ellene akarnak harcolni, mert miatta nem tudnak élni, akkor nincs a sok vér. Mi csak egyszerűen megkaptuk azt a feladatot, hogy keressük meg a kardot, azzal nem számoltunk, hogy a nyomunkban vértócsák lesznek, és nem miattunk… nem mi tehetünk róla.
Ökölbe szorul a kezem, amikor a sírunkról beszél. Erre készültem azóta, mióta elindultam otthonról annak érdekében, hogy segíthessem a Kenshiro klán ügyeit. Akkor még nem számítottam arra, hogy a leendő vezérrel egybefonódik majd a sorsom, mélyebben, mint gondolnám, de tudtam, hogyha akkor elindulok, veszélyes feladatokat kell majd kiállnom, s Yorival kell majd lennem tűzön, vízen át. Izunát nem hagyhatom magára, otthont kell adnom neki, otthont magamnak, családot magunknak. Ennek érdekében pedig mindent vállalnom kell… felkészültem hát arra, hogy eljön majd egy ilyen pillanat is, mint ez a mai. Hogy szemben állok majd az ellenségemmel, aki halállal fenyegetőzik, s ha ilyen magabiztos, akkor biztosan állíthatom, nem egy gyenge emberről van szó. Tudom, hogy akár a fogam is itt hagyhatom. De nem fogom. Hiszen amíg ennek az embernek nincs mása, csak a büszkesége, és a gőg, addig nekem van családom, amiért élhetek, és amiért élnem kell. Addig nekem itt van Yori. A sír már egyébként sem fogadna be engem ilyen könnyen, hiszen azon lennék minden egyes nap, hogy bosszút álljak.
Egy lépést teszek előre, hogy harcba szálljak, de Yori kitárja elém a karját. Zavartan tekintek vissza rá. Tudom, hogy félt engem, mélyen belül ezt meg is értem, de nem hagyhatom, hogy egyedül harcoljon egy ilyen helyzetben, amikor ketten többet érnénk.
- Nekem is harcolnom kell… - jegyzem meg morcosan, de csak bólogat, hogy ezúttal nem. Eldöntöttem, hogy nem maradok meg a háttérben, hanem igenis becsatlakozom a harcba… de addig, hogy Yori megnyugodjon, pár percet várok, míg ő felméri az ellenfelünk erejét. Eleinte úgysem fog megmutatkozni, viszont azt már látom, hogy a talk no jutsu-nak nem lesz eredménye, mivel Yori, amint meglátta a Kenshirok kardját, azonnal cselekedett.
Egy ideig egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyom, amíg figyeltem, hogy mi lehet a férfi gyengepontja. Bár úgy tűnt, nem volt neki. Ahogy Yori igyekezett minden erejét bevetni, a férfi csak egyszerűen mozgatta a kezét, és a finom mozdulatokkal emelte fel a fegyvereket és irányította azt Yori felé, miközben incselkedett velem kapcsolatban, mindezt persze Yorinak címezve, hogy miért nem engedi a kis kutyáját is a harcba. Csak azért vagyok, hogy bámuljak, vagy harapok is?
Yori hiába állt háttal, megismertem már annyira a rövid időn belül is, hogy tudjam, nem fogja jó szemmel nézni azt, ha valaki inzultál. Egy pillanat alatt izzott fel a teste olyan erősségű fénnyel, hogy reflexszerűen emeltem kezem a szemem elé, bár próbáltam a két ujjam közötti résen, hunyorogva áttekinteni, hogy mi történik. Nem akartam közbelépni, hiszen nem sokat érnék vele, ez a fény ugyanis megzavarja az érzékeimet. Hátulról a fény takarásában nem sokat láttam, csak arra tudtam számolni, hogy mi vagyunk előnyben. Yori testéről a fegyverek lepattantak, s úgy éreztem, itt az én időm. Nem ülhetek tétlenül és nézhetem végig, amíg egymást péppé verik, így magam mögé tekintettem, ahol az előbbi barlang képe rajzolódott ki. Felmásztam a sziklatömbök tetejére, hogy onnan jó rálátásom legyen az eseményekre. Kezembe vettem az íjat, egy nyilat; céloz, húz, megfeszít, majd elenged. Úgy gondoltam, jó esélyeim lehetnek a vadászatnak köszönhetően, de amint a nyíl a férfi közelébe ért, az egy másik fegyverrel leütötte, mielőtt célját elérte volna. Nem lesz ez így jó. Találnom kell egy üres pontot, amikor épp mással foglalkozik és nyílt lehetőséget ad arra, hogy a közelébe férkőzzek távolról. Figyeltem Yori mozdulatait, ahogy tudtam, bár alakja csak egy fény sziluettje volt. Láttam, ahogy a férfi készül valamire, amiben rosszat sejtettem, velem azonban egyelőre nem foglalkozott, hiszen úgy gondolta, felesleges időt pazarolnia rám.
A Kenshiro kard körül egy hullámzó aura tört fel, amivel a férfi lesújtott Yori felé. A páncél azon része, ahol Yorit találta, hirtelen megtört, majd az egész technika szertefoszlott egy sebet ejtve vállán. Mielőtt a férfi egy újabb csapást mérhetett volna rá, gyorsan kapcsoltam, s már akkor ellőttem a nyilat, amikor kardját Yori vállába vájta, ezzel a nyilam súrolta arcát egy felületes karcolást hagyva maga után. Akkor jött rá a férfi, hogy velem is számolnia kell.
Yorinak volt ideje hátrébb ugrani, mialatt én eldobtam két füstbombát, hogy legyen pár pillanatunk összeszedni magunkat és újragondolni a terveket, mivel a közelharc nem működik, de valahogy mégis közel kell kerülnünk hozzá, amit a fegyverek megakadályoznak.
Eddig csak a levegőben láttam mozogni a fegyvereket, amiből rögtön gondoltam, hogy fegyverspecialista lehet, ezért szükségünk van a taktikákra, amit egyedül nem tudunk véghezvinni.
A rövid idő alatt kevés szavakkal is sikerült megbeszélnünk a lépéseket. Yori azonnal megidézte Yakurát, elhadarta a terveket, majd a kígyó a szájába vett és levitt a föld alá. Nem nagyon volt időm ellenkezni a dologgal, vagy arra gondolni, hogy egy kígyó szájában vagyok és mit evett éppen vacsorára, de igyekeztem beszélgetést folytatni vele, már amennyire futotta. Yoritól hallottam már róla pletykákat, hogy bölcs, én pedig a régi történetekre gondoltam, miszerint a kígyó egy sunyi és álnok ninjuu, de ennek most hasznát vesszük. Yakurával sikerült dűlőre jutnunk, majd egy mosollyal az arcomon dicsértem meg, mennyire zseniális egy elme. Amíg Yori odakint feltartotta a férfit, mi végighaladtunk a föld alatt, a kezembe vettem két robbanó cetlit, majd amikor a megfelelő ponthoz értünk, Yakura segítségével kiemelkedett a két kezem, megragadtam a férfi bokáját, miközben rátapasztottam a jegyzeteket. Kellő mélységre húztam, majd eliszkoltunk, hogy az idő alatt Yorinak ideje legyen reagálni. A felszínre térünk, szintén kellő távolságba, s amikor látom, hogy Yori is távol van, robbantok. A keletkező füst alatt Yakura a Doton: Doro Houshi/Föld elem: Sárba menekülés technikájával körbeszövi a létrejövő lyukat, amíg én a Suiton: Haran Banshou/Viharos blokáddal megtöltöm az üreget. Yori rákontrázik még a villám elemével úgy, hogy a vízbe nyúl, ami elvezeti az áramot a vizen keresztül, ezzel egy kellemes csapást okozva ellenfelünknek.
Yakura nem a nagy harcokról híres, így feladatát letudva eltűnik vissza oda, ahonnan jött.
Félbehagyjuk a technikát, síri csend honol. Túlságosan nagy csend. Amikor…
A férfi előugrik dühösen, mögötte a lebegő fegyverekkel, megégett bőrrel, cafatokban lógó ruházattal. Számunkra teljesen ismeretlen körülmények között élte túl az élet-halál játékot. Elborult elmével, szitkozódva és átkokat szórva közeledik felénk, még a sebesülései ellenére is elég gyorsnak bizonyul. A szemében haragot látok gyúlni, amitől hallom a saját szívdobogásom, s érzem azt a torkomban. Már nem egy elegáns, vezérféle férfi képe bontakozik ki előttem, hanem valami teljesen más, megkattant, elmeháborodott, véreres szemű szörnyeteg a fején duzzadó erekkel, a szája szélén csordogáló vérrel. Ez nem ríkatja meg.
A közelünkben elhullott katonák fegyvereit felemeli sajátjai közé, majd irányunkba veti azokat. Átkarolom magam, védekezésképp, hiszen nincs időm sem a reagálásra. Érzem, ahogy ruhám szétcincálja, s bőröm felsérti, s felszisszenek a fájdalomtól.
A Kenshiro kard érkezik felém… lehunyom a szemem, arra gondolva, ez lehet a vég. Egy nyögést hallok, majd felemelem tekintetem, s előttem egy olyan kép bontakozik ki, amire nem számítottam… nem ilyen hamar. Nem most.
Szemeim elkerekednek, szám egy egyenes vonallá préselődik, amikor könnyek törnek fel belőlem.
- Nem… esett bajod? – tekint vissza rám meleg szemeivel, ajkán lecsorduló vércsíkkal, miközben még mindig mosolyog. A látvány megrémiszt. A kard végét látom a hasán átfúródni, majd a saját hangom hallom a puffanás következtében. Egy éles sikoly remegteti meg a földet és mindent, ami csak rajta van, az én sikolyom.
- YORI! – a könnyeimmel küszködök, bár nem tudok. Kezem véres… újra az a vér, amit láttam már, de ez nem más ember vére, hanem a sajátomé, és Yorié. Az a vér, amit a könnyeimmel áztatok. Ez lenne a vég? Ennyi volt? Nem lehet…
Felemelem a tekintetem, de már nem nyugodt fényével nézek a férfira, hanem határozottan. Nem érdekelnek a fájdalmaim, Izunáért vagyok, Yoriért vagyok, és magamért, a családomért és az elkövetkező családomért.
Kezembe veszem a két tőrt, amit Kazuyától kaptam, majd baljósan indulok meg, hogy a két tőr először ízlelje meg a keserű bosszút. Azt akarom, hogy mélyen a húsába, a vérébe mártsam annak, aki ezt teszi a szerelmemmel.
- Gyere csak, szukafattya! – köpi ki a fogai közül. Nem kell kétszer mondania. Ahogy erőmből kitelik, rohanok felé, hogy egy olyan gyenge pontot találjak, ahol végül egyenesen beleejthetem a tőrt. A férfi azonban masszívan állja a sarat, végül enged a fegyverekből, s közelharcba bocsátkozik velem lévén, hogy gyengébbnek bizonyulok most, mint ő. Elvégre nem csak a testem, de a lelkem is sérült.
Kibillenek az egyensúlyból, amikor megragadja a két csuklóm, s olyan erővel szorítja, hogy a két tőr kiesik a kezemből. A fejemen egy erős ütést érzek, majd kigáncsol, s amikor a földre érkezem, egy erőset rúg belém, amitől végigcsúszok a földön. A fájdalomtól görcsbe rándul a gyomrom, s hányingerem van. Megpróbálok felállni, de egyszerűen nem megy a gyengeségtől.
Yorira tekintek, aki engem figyel az arcán valami furcsa grimasszal. Ha nem megy a lábamon, majd megy másképp… gondoltam. Igyekeztem hát felé kúszni, s kezem felé nyújtani, hogy összeérjen a kezünk, hogy legalább a végső percünkben is együtt lehessünk.
- Yori… - suttogom, hangom elgyengül. Amikor éppen összeérne a kezünk, a férfi megindul, s egy nagyobbat rúg belém, mint előtte. Újra végigsodródom a földön, vért köpök fel.
Nem látom a történéseket, csak hallom Yori hangját, ami erővel töltődik meg, legalábbis számomra nem evilági. Nem tudom leírni. Lehet, hogy már semmi sem az, aminek látszik és semmi sem úgy hallatszódik, ahogy én hallom. Mi lehet a valóság?
 
Fekete haj, szürke szempár. Nem az a hidrafej, amire számítottam. Kellemes csalódás. Az éjszaka révületében, a nevető csillagok alatt Yori, mellettem a hintában. A kezét fogom, megígérem neki, hogyha ő mindennek a pillére, leszek az alapzat, hogy végigkísérjem az útján. A mosolya…
A tincseivel játszadozó szellő, az illata… babona. Az első együtt töltött éj, karjaiban visz, mellettem ébred. Palacsinta finom illata száll.
Nem lehetsz szerelmes, buta lány, a szerelem nem létezik - visszhangzik fejemben a gondolat.
Az együtt töltött pillanatok, a nevetése, a flört, a játék, mind ott lapul a fejemben. Az érintése… a hajón töltött percek féltékeny pillantása. Óvó karjaiban megbújni.
Ki vagy, Yori? Csillagmilliók, a szemem, fényem éltetője, a Végállomás.
Yori… ki vagy te? És miért… miért húztál magad felé? Együtt vagyunk a világmindenségben, ahol Ő végződött, s én elkezdődtem.
Szeretlek, Yori…
 
 
Elhomályosult tekintettel, s egy halovány mosollyal nézem végig az eseményeket a földön fekve, magzatpózba összekuporodva.
 
Mert tudom…
 

Ami nem öl meg… annak Yori vet véget.




//Elhasznált:
2 füstbomba
2 robbanójegyzet

2 nyílvessző//
avatar
Kenshiro Mika
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Ahol Yori és Izuna :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 419

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kikötő::.

Témanyitás  Kenshiro Yori on Pént. Okt. 14 2016, 01:35

// Szerelmem és Tobi-Wan-Kenobi - A 15 ch megfelel! //


Meglepett pillantásokkal hallgattam végig a férfi szavait, miszerint egy létező technikát mutattam be előttük. Dicsérő szavai és a bocsánatkérésére feloldozóan bólintok, s követjük a férfit, majd a Tizenkettes nevűhöz csapódunk. Tizenkettes felvázolja a helyzetünket és a sajátjukat is, tisztázza hovatartozásuk és előzékenyen ajánlotta fel készleteiket mely arzenálja bőségesen kielégítette a Mika és az én vágyaimat is. Bárcsak tudná, milyen vágyaim vannak a fegyvereken és azon kívül, hogy a falnak dőlve csodálom, a lányt miközben felszerelkezi magát az előreláthatóan bekövetkező csatára. Khm... Gyönyörében ismét elvesztem, oly természetes és oly nőies, hogy egyszerűen nem tudok vele betelni. Ahogy felém fordul, és a vérfürdőről motyog közelebb sétálok és tenyerembe zárom szinte remegő kezét. Ahogy beszél, s próbál lebeszélni a fölösleges mészárlásról, csak néma mosollyal bólogatok, s ahogy magához ölel buksiját tartom a kezemben s az ezüstös tincsekkel eljátszadozva simogatom a halántékát. Ajkaim és orrom erősen fúródik bele a kobakjába, mély levegőt véve pedig beszippantom bizsergető illatát. Ahogy enged az ölelésen, megragadom a csípőjét, s vissza húzom magamhoz és egy forró csókot hintek finom ajkaira.
- Ígérem, nem lesz baj. – Súgom ahogy eltávolodnak ajkaink, s homlokunk egymáséhoz simul. Ott állunk egymástól külön lehunyt szemekkel, de még is egy egészként, egybeforrt szívvel és lélekkel.
- Szeretlek. – Hagyja el az újonnan ismételt vallomás a szívem, az új szívemnek címezve, majd megindulunk a barlang kijárata felé.
            Vízhangzó lépteink törték meg a barlang csendjét, majd hirtelen felzendülő hangok és csatakiáltások csatlakoztak a nedves talajon kopogó lábbelink zajához. A gázmaszkot Mikának nyújtom elvégre megkért, hogy minden a főnökükhöz vezető úton velünk szembeszegülővel csak a szó enyhe értelmében végezzünk, így az elénk akadó két férfit a méreganyagokkal ellátott kunaiok csalnak tévútra. A füst lilásan terjedt szét, s a gázálarcokban könnyedén tehettük őket végképp harcképtelenné, s léphettünk ki a heves csatába.
            Nem volt túl meglepő és idegen számomra a környezet melybe belecseppentünk. Újdonsült társaink derekasan küzdenek az elnyomó főnök gyanútlan és megtévesztett katonái ellen, kik nem is sejtik, hogy csupán csak bábok kiket zsarnok felettesük táncoltat ínye és kedve szerint. A küzdelmükbe nem avatkozhattunk bele, a mi párbajunkat úgy tűnt magával a démonnal kellesz megvívnunk ki ennek az egész viszálynak az értelmi és gyakorlati szerzője. A férfi hatalmas volt, és beképzelt módon ajánlotta fel megbékélésre intő szavait, kezében tartva családunk örökségét, mely a Kenshirokhoz tartozik, és ő nem méltó arra, hogy azt a fegyvert kezeivel bemocskolja.
Mika dühödten förmedt rá a férfira szavaiból egyszerűen lángolt a bosszú heves lángja mely az elesettek lelkéért lobog most heves szívében, ki harcba indulna, de muszáj vagyok a karommal megálljt parancsolni neki. Az elkövetkező harc nem egy sétagalopp lesz, és nem tudnék újra tükörbe nézni, sem senki másra, ha most Mikának bármi baja esne az én hibámból. Óvatosan húzom ki a katanám a hátamra erősített hüvelyből, s amint újra megcsillan a Nap fénye a klánunk pengéjén azon nyomban a férfira vetem magam. Heves érzelmekből táplált csapásokat mértem rá, de az arcán húzódó kárörvendő vigyorával minden jól irányzott csapásomat hárította. Keze nem pihent a kard markolatán, csupán a szemével és ujjaival utasítgatta azt mely csak úgy pördült és perdült, ahogy mestere utasította. Nem tudtam sehogy sem találatot ejteni az így is hatalmas férfin, ki újabb fegyvereket emelt fel, s küldte őket ellenem a párbajba. Inzultációi a harcközben Mikára irányultak, becsmérelni és sértegetni kezdte azt akit a világon a legjobban szeretek, s ez az egy dolog van az életemben melyet sosem fogok jókedvűen eltűrni. Hirtelen dagadtak meg az izmaim és ölelték körbe a villámok a testem minden pontját. A felgyülemlett energia erős fényességgel árasztotta magából az erőt, s úgy tűnt a gyenge pengék mindegyike lepattan védelmemről, mely hatására a férfi is vissza vett hatalmas arcából és úgy tűnt végre komolyan veszi a küzdelmet. Kiváló kardforgató és rendkívül gyors, s a szemeit is aligha zavarja meg a mennydörgés páncéljának égi jelenése. Nem tudtam, hogy Mika mit is csinál a hátam mögött, nagyon reméltem, hogy megfogadja a szinte parancsba adott szavaim és távol marad a harctól, de úgy tűnt tévedtem. Egy a hozzám egészen közel elsuhanó nyílvesszőt a férfi könnyű szerrel hárította, s ezen való meglepettségem és kizökkentségem ki is használta. Családunk pengéjét a kékes aura hirtelen ölelte körbe, s sercegve szakította fel a vállamon képzett páncélt mélyen végigszántva a vállamat ezzel megszűntetve a technika folyamatosságát, mely még párat sercegve fel is hagyott a testem védelmével. Csapásra emelte karját és a pengét meglóbálta a levegőben. Úgy tűnhetett volna itt a vég és ez az apró hiba valószínűleg az életembe fog kerülni, de a hátam mögött pendülő húr egy új nyílvessző érkezését sejtette mely végigszántotta a férfi arcát az utolsó pillanatban. Tudtam, hogy Mika időt próbál nyerni, így gyorsan szökkentem hátra az általa elhajított két füstbomba mögé.
            Mika felé egy kellemes mosolyt intéztem tudatva, hogy kutya bajom, majd hüvelykujjam végighúztam a vállamon tátongó seben, s úgy csaptam tenyerem a földre mely alól sebesen kúsztak körbe a különféle jelképek. Az idézés bevált, s jó barátom Yakura emelkedett elő a semmiből megbújva a füstbomba rejtekében.
- Nincs sok időnk, így juttasd Mikát a melák alá, majd improvizálunk! – Adtam ki a parancsot, s nem megvárva mit cselekszenek vetettem be magam a füstfellegbe, hogy ismét nekifeszüljek a férfinak. Pengéink szikrázva jelölték hollétünket a füstben, úgy tűnt a rossz látási viszonyok a gyengéjét jelenthetik a technikájának, így kihasználva kizökkentségét tartottam magam, míg meg nem érkezett a jel. Két kéz nyúlt fel a földből, melyek alaposan megragadták a lábát, s rántották le a mélybe. Arcába taposva szökkentem hátra, majd a piruettet egy hatalmas robbanás követte. Egy pillanattal később a hatalmas kígyó tört elő a földből, szájából egy sárszerű anyaggal körbehintve a robbanás kráterét. Mika mellém húzódott és víz technikájába határozottan dugtam bele a kezem, melybe felerősített elemi chakrám vezettem, hogy alaposan odapörköljünk a magasfeszültségű folyadékokkal a csapdába esett férfinak.
            Hátrafordultam Yakurára ki egy bólintással köddé vált, majd Mikára emeltem tekintetem, ki enyhén lihegett az akció kivitelezése után. A porfelhőt és a repülő törmelékek zaját csak a gödörből hallatszó sátáni hörgés tette még félelmetesebbé. Akár egy a poklokból előtörő démon vetődött ki elénk a szétégett férfi, a háta mögött lebegő megannyi katanával, kunaial és egyéb fegyverekkel. Szemeiben a gyűlölet és a bosszúra szomjazó gyilkolás vágya tombolt, ahogy megindult felénk. Szavai mélyig sértettek bennünket, s egy pillanatra elfogott a pánik.
Maga a sátán közeledett felénk, ki eljött értünk, hogy magával vigyen bennünket a legmélyebb bugyrok legmélyebbikébe, hol testünkből táplálkozva ossza meg dicsőséges harcát a felszín lakóival. A mögötte lebegő kardok akár szárnyakként emelkedtek, s festették még alvilágiasabbá a férfi megjelenését, ki legyintett egyet, s szélsebesen megindultak felénk a fegyverek. Összehúztam magam amennyire csak tudtam, hogy kisebb felületen érjenek a vágások, döfések és szúrások, melyek oly egyszerűséggel vágják fel a testem minden porcikáját, hogy ezernyi sebből vérzek a másodpercek töredéke alatt. Fejem elé emelt karom alatt kikukucskálva pillantok a szerelmemre, ki felé megindul az átitatott Kenshiro penge. Lábamba irányítottam a chakrám, s azon nyomban Mika előtt teremtem. A hűvös penge acélos élét éreztem először a hátamba, s ahogy könnyed szerrel döfte át a testem egy merev nyekkenés hagyta el a szám. Mikát nézem, szinte kidülledt szemekkel, s megvárom, míg felemeli tekintetét, hogy utoljára, még egyszer elveszhessek tengerkék szemeinek világában.
- Nem…esett bajod? – Kérdezem boldog mosollyal az arcomon, ahogy egy elfojtott köhögést kísérően vér buggyan ki a számból s lassan folyik végig az államon, s csöppen le a belőlem kiálló kard pengéjére. A választ már nem hallottam kérdésemre, a világ egyre sötétedett, s az utolsó kép Mika lassan eltorzuló, kiáltó arca és az értem kiáltó visszhangzó szó: - YORII!!.
A sötétben lebegtem, úgy éreztem az ördög végül elérte a célját. Engem magával ragadt, s örök ittlétre kárhoztatott, hogy egyedül éljem le örökké tartó életem ebben a rabos sötétségben. Egy dolog még a pokol kapuja felé menetelve is mosolyt csalt az arcomra.

Mika. Mika ki ragyogó fénysugárként űzte el a fájdalmat és a magányt a szívemből. A nő ki azért szeretett aki vagyok, és akivé lettem mellette most magára maradt. Magára hagytam, s ugyan abba a sorsba taszítottam, melyhez hasonlón én is hánykolódtam a magány viharos tengerén. Nem akartam, hogy így végződjön, s nem akartam, hogy ez legyen az utolsó képe rólam. A szerelme feláldozza magát, s bűntudatban sodródik majd ő is míg el nem ragadja az örökkévalóság.
Hirtelen gyúlt fény a mellkasomban. A meleg érzés nem hagyott elszenderülni, s nem hagyta, hogy megkezdjem a végtelenségig tartó álmom. Mika szólt hozzám, s kérlelt térjek vissza, vissza hozzá, vissza a lelkébe, vissza a szívébe és az életébe, melyet nem élhetünk le egymás nélkül. Nem szakíthat el semmi és senki tőle! Ma nem!
      Visszafordultam és sáros arccal felnéztem a lányra. - „Fuss! Menekülj!” – súgtam neki elfúló hangon, amelybe annyi fájdalom vegyült, hogy Mika már ösztönösen tudta, hogy én nem tarthatok tovább vele elkövetkező kalandjainkon, de talán ő még megmenekülhet. A mögötte álló kardforgató megragadta őt, és nemes egyszerűséggel hajította odébb. Ez az egész elkeseredett küzdelem és az, hogy tehetetlenül nézem végig, míg a szívemnek legkedvesebb ember az életét is kockáztatja értem. Ez a pillanat összeszorította a már-már alig dobogó szívemet. Nem akartam őt elveszíteni és jól tudtam, bárhogy kérlelném, ha a szavak el tudnák hagyni a szám, akkor sem hagyna itt hisz egymásé vagyunk, amíg világ a világ. Mika azonban nem akart elszaladni. Éppen ellenkezőleg, botladozva próbált meg hozzám sietni, és közben többször is megcsúsztak lábai a sáros és immáron véres talajon. Gyenge hangon felsikoltott, amikor a férfi ismét utána kapott, és megkarcolta őt a pengéjével. Nem törődött vele, csak az érdekelte, hogy végre mellettem lehessen talán e végső pillanatokban. Mély sebet kaphattam a vesém tájékán, amelyből ömlött a vér, már aligha vagyok eszméletemnél, és érződött a halál fagyos fuvallata a levegőben. Már nem is hallottam Mika kétségbeesett, hívó szavát. A sárban kúszott felém, jobbját folyamatosan kitárva felém, hogy talán még esélye legyen a lassan tovaszálló lelkemet megragadni és visszatuszkolni a még ki nem hűlt testembe. Utolsó erőmből melyre talán már csak az izmaim emlékeztek, nyújtottam kezem mely már csak pár centire volt egyre csak kiabáló szerelmem megnyugvást jelentő karjaitól. Kinyújtottam kezem, s az ujjaim vége épp elérhette volna a lányt, ki hirtelen nyögött fel, s egy lábbal az oldalán gurult odébb és csúszott pár métert a sárban.
- Héé, te! - Szívem mélyet dobbant, tenyerem a sárba mélyedt, ahogy kinyomtam magam a földről, s sikerült erőt vennem magamon, hogy magamra vonjam a férfi figyelmét. Hogy miért állok ellen ennyire makacsul a halál kellemes hívogatásának?
- Hagyd…- Talán azért, mert én rátaláltam valami olyasmire, ami túlmutat a hétköznapi érzéseken, az igaz szerelemre, a valódi testi-lelki társra, és ennél nem kívánnék többet. Éreztem, hogy a férfi iránt érzett gyűlöletem egyre inkább átveszi az uralmat az egész testem felett. Az újakkal együtt a régi sebeim is apránként szakadtak fel, s úgy tűnt a rég nem látott démonom újra megmutatja magát, és segítségemre siet a legváratlanabb pillanatban.
- …őt… - Eme utolsó gondolatom mélyén gyökerezik legnagyobb félelmem. Oly hevesen és szenvedélyesen élem meg ezt a szerelmet, ha megtudnám, hogy nem léteznek istenek, se istennők, hogy nincs egy nagyobb rendező elv, s végrehajtó hatalom, hogy nem létezik élet a halál után, ez mind nem borzasztana el annyira, mintha megtudnám, hogy nincs örök szerelem. Éppen ezért nem fogadom meg a halál bölcs hívását, nem járom az általa mutatott ösvényt a fénybe, mert ezúttal arra hallgatok, amit a szívem diktál, és élek együtt az Én fényemmel, Mikával.
- …BÉKÉN! – A testem rendelkezett az elmém felett, úgy éreztem a pumpáló adrenalin kiugrasztja a szívem a helyéről és valami teljesen új erővel látja el a szervezetem minden pontját. Az üvöltés hosszasan nyúlt el a még zajló csata hevében, ahogy a lábaimtól egyenesen a fejemig cikázó sűrű villámok nem burkolták körbe a testem, majd a kiáltás csúcspontján akár egy a földből kicsapódó szupervillám robbant ki belőlem a gyűlölet és bosszúvágy irtózatos mennykőjeként.



        A fellegekig kicsapódó fénysugarat talán még a környező falvakból is látták, de a célszemély kinek fején a felgyülemlett energia törmelékei kopogtak, úgy tűnt vissza vesz végül a számomra legnagyobb kincs megalázásából, s végre azzal foglalkozik amivel kell, velem.
- Gyere csak, még is mit tervezel így félholtan? – Hahotázott a férfi széttárt karokkal, majd egy pillanat múlva elkerekedett a szeme, s felordított fájdalmában. Robbanásszerű hang hallatszott fel, s a Kenshiro kardot tartó karja már a levegőben pörgött, elválva testétől. Meredt tekintettel fordult meg, ahol védelmi bástyaként emelkedtem Mika előtt, kezemben a családunk pengéjével. Testemet még mindig villámok borították, s lassan a férfira mutatott kardot is átölelte a cikázó energia.
- Azt, hogy megöllek! – Feleltem meg kérdését. Hangom az elektromos mezőben valamivel eltorzul a szokásostól. Mikára pillantottam, ki úgy tűnt túléli a sérüléseit és életben van. Gyilkos tekintetem végül visszaemelem a férfira, s elrugaszkodom a földről, hogy megszabadítsam a világot az egyik nagyobb rossztól. Elemi chakrám egybefontam gyors fellépésemmel, s nagy erővel vágódtam be a férfi mellkasába, ki vért köpött fel összezúzódó bordái reccsenése után. Akár egy faltörő kos ökleltem fel, mire mind a ketten visszaestünk a robbanás kráterébe. Szemeim a kékebbtől kékebben ragyogtak a felgyülemlett elemi energiáktól. A Kenshiro pengét a markomban szorítva emeltem a magasba, s a pengét nagy erővel szúrtam bele a férfi mellkasába. A chakrától átitatott penge könnyedén merült alá, áttörve a mellkasi csontokat, s fúródott mélyen a nedves földbe. A pengén egyet fordítottam mikor már a markolat a szegycsontján kattant, s az égbe emeltem a tekintetem. Maradék chakrám összességét gyűjtöttem össze a testemben, s sűrítve minden elemi chakrám egyszerre adtam ki magamból üvöltve technikám aktiváló szavát!
- BAKURAI!!!

//
- 2 Hat érzék zűrzavara cetli
- 2 kunai
//

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kikötő::.

Témanyitás  Senju Tobirama on Pént. Okt. 14 2016, 03:14

/Yori és Mika/
Epikus csatátok a végéhez közeledett. Végső erőiteket is latba vetve harcoltatok, nem kímélve magatok, ám annál jobban párotok. Legalábbis próbáltátok... Yori akciója, a robbanásszerű, utolsó támadássorozata sikeres volt, technikája végzett ellenfeletekkel. Ereje azonban az adrenalin lökettel együtt szállt tova.
Később, a hajótokon tértetek ismét magatokhoz, együtt a kapitányiágyban. Lassan nyíló szemeitek a már jól ismert legénységen kívül mást is észlelt. A maszkos férfiak, ám nem csak a már ismertek, hanem eddigi ellenfeleitek is jelen voltak. Ahogy látták a jeleket, mikről következtethettek ébredésetekre, egyből üdvözöltek titeket megkönnyebbülő hangon. Óvatosságra intettek titeket, tekintettel a sebeitekre, melyek még frissek voltak. Természetesen nem maradtak ezután sem szótlanok, s a jól ismert hang, mely egy kék maszk mögül szólalt fel, tájékoztatni kezdett a történtekről.
-Már épp ideje volt! Uram, Hölgyem! Már órák óta voltak eszméletlenek. Utólagos engedelmükkel, a fegyvertárat átpakoltuk a hajóra. Gondolom, mostantól ez a főbázis. Mindenesetre kemény harc volt, amiben mindketten szépen helyt álltak. Csodálatra méltó volt, ahogy győzedelmeskedtek. És örömmel jelenthetem be, hogy az álarcosok ismét egyként szolgálnak ön alatt, Yori! Ha bármi van, kint leszünk.- Hajolt azzal meg, s biccentett társainak, mire azok vele együtt kivonultak. Az ablakon besütő fény, a lemenő napról árulkodott. Napnyugta közelgett. Az álarcosokkal együtt mindenki más is kivonult hálóhelységetekből, ezzel hagyva titeket pihenni. Yori mellett azonban nem csak Mika feküdt. Másik oldalán ott volt... a Kenshiro klán hamisítatlan kardja is.
Végre nyugodt lett minden. Az embertelen vezér halott, a kard a jogos tulajdonosánál pihen és hazafelé tartotok a saját hajótokon, melynek díszkabinjában pihenhettek, a lenyugvó nap aranyló fényeinek megvilágításában.


// És... itt a vége! Sad Eszméletlen egy kaland volt, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk több mindent beletuszkolni, mert lett volna még ötletem. Azonban sajnos hol játékosi gondok, hol mesélői gondok miatt voltak szünetek és nagyon sokáig lett volna már húzva a dolog. Mindent összegezve ez egy példás kaland volt szerintem, ami olyannyira EPIK volt, hogy mindent tartalmazott. Szerelem, heves bosszúvágy, fantasztikus harc, kisebb csavarok... Nekem nagyon tetszett a kaland és remélem nektek is, de sajnos most itt vége. Ami nem sajnos, hogy jön a Ch-osztás is! Very Happy (Értékelés következik) //

A játék mint írtam szuper volt. Ez főleg azért, mert a karakterek zseniálisan ki lettek játszva, ami jellemüket és képességeiket illeti. Az írás milyenségéről pedig... hát ne is beszéljünk, mert én már nem vagyok elég ezt elemezni Very Happy csak annyit tudok mondani, hogy kiválóan írtok mindketten. Igazándiból rosszat nem is tudok hirtelen mondani, vagy írni. Főleg ezek az utolsó posztok.. hát emberek... kitettetek magatokért! Gratulálok a kiváló kalandhoz! De hogy ne csak ugyan azt kelljen olvasnotok, jöjjenek a kész értékek! (Engedélyt kaptam a bőkezűségre.)
Jutalmazásotok egységesen fog történni, hisz talán Yori végzett a vezérrel, mégis a saját szintjén mind ketten a maximumot nyújtották a karakterek.
Ch: + 60 és amit előzőleg nem írtam fel, +15 ch a késedelmekért.
TJP: +10
Ryo: 20000
Tárgyijutalmak: Kenshiro kard (ch érzékeny, ha jóltudom), a hajó, a fegyverek amiket a csata előtt vettetek magatokhoz, valamint ami nem igazán tárgyi, de leginkább idesorolható, azok az álarcosok. Mivel Yori ölte meg a vezért, (aki azért lett vezér mert megölte az előzőt) most ő lett a vezetőjük. Róluk majd egy listát kéne készíteni, amennyiben állandó NJK-ként akarjátok majd vinni őket. Maximum 2 A szintű lehet közülük, akiből az egyik a már ismert kékmaszkos, akinek a száma amúgy az 1-es (ő a legerősebb és egyben a rangidős parancsnok helyettes) a többiek B-szint teteje felé mozognak. Összesen 10 emberről beszélünk. Kérlek erre a posztra írjatok egy-egy reagot még, hogy meglegyen a teljes zárás. A kapott dolgokat írjátok fel az elhasználtakat vonjátok le és stb, stb... ismeritek már a dörgést, ha minden igaz. És... akkor hát.. jó szelet! Very Happy

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kikötő::.

Témanyitás  Kenshiro Mika on Pént. Okt. 14 2016, 16:02

// Köszönjük a bókot, Tobirama majsztör Embarassed   bounce //


A hangok elhalóban voltak, mígnem tekintetem teljesen elhomályosult, s eszméletem vesztettem a földön fekve. Éreztem, hogy még életben vagyok, szimplán annyira kiszorult belőlem minden energia, hogy nem bírtam már tovább. Nem voltak álmaim, nem voltak gondolataim, egyszerűen csak lebegtem a sötétségben, néha piros és fehér színek vegyültek bele, s erőteljesen vibráltak, mintha egy kovácsműhely előtt lennék, figyelném a vas és a kalapács között felsercenő apró atomok kicsapódását.
A fény egyre erőteljesebb volt, csalogatóan hívott maga felé, majd hunyorogva nyitottam ki a szemem. Igyekeztem hozzászokni a természetes fényhez, és maszkos alakokat láttam magam körül. Nem ijedtem meg, ezek a férfiak velünk voltak... de úgy tűnik, még több is annál, amire számítani mertünk. Oldalra fordultam, amikor Yorit pillantottam meg.
Amint ő került a középpontba, már nem érdekelt semmi más, de úgy tűnik, nem is kell, hiszen az emberek a beszédük után távoztak, s pihenni hagytak minket.
- Yori... - suttogtam, majd hozzábújtam, szinte dörgölőztem, mint egy kismacska. Ezek szerint mégsem jött el a mi időnk, a vég, és túléltük, hála neki. Végignéztem rajta, hogy megállapítsam, tényleg nincs e baja. Rengeteg kötés fedte a sérüléseit, alóluk furcsa színű folyadék virított, de ahogy magamra néztem, velem is ugyanez a helyzet. Gondolom, kell egy kis idő az orvosi technikáknak is, hogy teljesen felépüljünk. A belső részeim bár még fájnak, de ahogy Yorira nézek, szinte minden bajom egyszerre szűnik meg, s karolok bele szerelmembe.
Nem kell hát attól rettegnem, hogy ilyen rövid időn belül ér véget az iránta érzett végtelen szerelmem, mit tennék akkor, ha külső szemlélőként kellene figyelnem Izuna életét, ahogyan tönkretettem őt, s ha ez a család atomjaira hullana.
Sosem voltam ennyire ragaszkodó, mint ahogy most ragaszkodom hozzá. Ha most valaki idejönne és le akarna rángatni róla, ördög vigye.
- Soha többé nem engedlek el... - suttogom lágyan, elhalkuló hangon, mivel még mindig fáradt vagyok, s nem pihentem ki a csatát. Akkor, amikor a keze felé igyekeztem... féltem, hogy már soha többet nem érhetek hozzá, akkor végig csak ez az egy kép volt bennem. Nem akarok úgy elmenni sehova sem, hogy előbb ne tudatnám vele, hogy előtte ne lehessek vele, mert ezentúl hozzákötöm az életem.
avatar
Kenshiro Mika
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Ahol Yori és Izuna :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 419

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kikötő::.

Témanyitás  Kenshiro Yori on Szomb. Okt. 15 2016, 01:18

// Köszönjük a színvonalas mesélést, a bókokat és a jutalmakat kedves Tobi barátunk! //


Út az Otthon felé


Sebesen kapkodtam levegő után a férfi füstölgő és sistergő tetemén. Győztünk! Futott át fejemben a felörvendő gondolat, majd szemeim elnehezültek, s egy mély lélegzetvétel után eldőltem a robbanás kráterében.
A sötétség újra körülölelte a semmiben lebegő testem, s újra éreztem azt a förtelmes magányt mely pár perce újra megpróbálta magát berágni az életembe. Rémülten kapálóztam az egyre csak gyülekező árnyak elrémisztése érdekében, míg nem vigyorgó fejükkel és vöröslő szemeikkel suhantak át a mellkasomon. Irritálóan kuncogó hanggal mardosták a lelkem minden pontját, s ezernyi kar nyúlt értem a láthatatlanból melyek nagy erővel vonszoltak egyre közelebb a sötétség kapujához.
Ez lenne hát a vég? A fagyos érintés, mely szép lassan szétcincálja mindazt ami voltam, s azt amivé lettem életem során? Talán ezek az útikalauzok, kik a kaszás elé állítanak, aki nem törődöm módjára vallat majd ki tetteimről, s arc nélkül sújt majd le? Nem ez teljesen más.
Lebegtem tovább, mire vakító fény gyúlt a szemem előtt. Egy fényes, ezüstös sziluett emelkedett ki a holtak tengeréből, elkergetve a sikoltó démoni alakokat. A női alak csábosan sétált közelebb, s meleg kezét az arcomra helyezte. Csak nézett, s én is rá rémült arccal, majd keze a mellkasomra csúszott. A tenyeréből áradó melegség óvatosan kúszott át a testembe, egyenesen a szívem felé véve az irányt, mely nagyot dobbant s útjára engedte az életben tartó keringést. Meglepve emeltem fel kezéről a tekintetem, s néztem rá fénybe burkolózott arcát. Yori.. szólított nevemen, mire meglepettségemben kitárult a szemem, s a Bökőn találtam magam.
Mika hangját hallottam, ki hozzám bújva ölelte át sebektől cincált testem, pihentetve puha meleg tenyerét a mellkasomon. Ő lenne hát? A sokszor emlegetett angyalom, ki mindig megment a sötétségtől? Azt, hogy mivel érdemeltem ezt ki nem tudom, és valószínűleg az életem egy részét ennek a kérdésnek a válaszára való kutatás fogja kitölteni, de nem Mikától várom a választ, inkább magamtól.
Halk sziszegéssel emeltem fel a kezem, hogy ujjbegyeimmel végigcirógathassam a lány vállát, s közel húzhassam magamhoz. Fejem az övére hajtottam, s mélyet szippantottam a hajába, majd egy hosszú csókot lejtettem a buksijára. Boldog voltam, hogy épségben van és újra láthatom, újra magamhoz ölelhetem, újra csókolhatom az én szerelmem. Nem is emlékszem tisztán, mit is tettem a férfival aki ennyire leamortizált engem és kedvesem, de amíg együtt vagyunk addig nem szakíthat el bennünket egymástól semmi és senki.
Szavaira akaratlanul is egy könnycsepp szalad végig az arcomon, mely végül elbújik a lány ezüstös hajában.
- Örökké… veled leszek! – Húztam még közelebb magamhoz fájdalmasan a lányt. A mellettünk heverő pokrócot megragadtam, s magunkra húztam. Tenyeremmel a hajába túrtam, s fejét cirógatva próbáltam meg álomba szenderíteni. Óvatosan húztam végig ujjaim a homlokán, játékosan a nóziján és szemöldökén, majd ajkain keresztül a válláig, ahogy én is lehunytam szemeim.
- Végre haza megyünk!

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kikötő::.

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.