Djuka Daisha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Djuka Daisha

Témanyitás  Djuka Daisha on Vas. Okt. 16 2011, 18:07

Megfogadtam azon az estén, megbosszulom apámat. – Üvöltöttem fel. Hajnali 4 körül lehetett, mikor a felszerelésemet ellenőriztem. Indulásra készen álltam, hogy megkeressem a világ nagy bábmestereit, és segítségükkel megtanulhassam a bábhasználat legmagasabb szintjét. Ez az egyetlen életcélom. A karaván 5 órakor fog indulni. Egy nagy, kerek barna kalapot vettem fel, valamint egy fekete bőr kesztyűt, ne lássa senki a mű karomat. Igaz, rengeteg előnnyel jár, mégse szerettem mutogatni mások előtt. A tekercsemet, melyben benne van minden ruhám, a felszerelésem, némi étel és ital a hátamra volt már rögzítve. Sanshi-t is a hátamra tettem, mintha segítenék egy ájult, inkább részeg emberen. Majd elindultam a világba tanulni. A karaván megállója durván 10 km-re lehet innen, iramosabb tempóban korábban is odaérek. Elindultam hát. Elindultam a végtelen sivatagba. Hideg volt még, a nap se kelt fel. A sivatag rendkívül hideg tud lenni éjszaka. Most kellemesen hűvös volt, jobban szeretek éjszaka közlekedni a sivatagban, mint a tűző napon. Ahogy rúgtam magam előtt lépteimmel a homokot, nyomokat hagytam magam után, de a szél pillanatok alatt eltűntette a friss lábnyomokat. Megérkeztem az oázisba, ahol a karaván hamarosan érkezni fog. A karaván maga általában az inkognitóban maradt menekülteket, háborútól elriadókat fogadja be. Ezzel a nagy részben menekülő csőcselékkel járják a közeli országokat. De mivel ez a legjobb és leggyorsabb út a Kő országába, ezért nekem is velük kell tartanom. Hamarosan a nap sugarai elérték a távoli hegységek csúcsát, és kezdték bevilágítani a környéket. A nap sugaraiban két teve, majd egyre több szekér, állat, és ember követte. Itt a karaván. Az elől álló tevés lovas megállt, leszállt a tevéről. –Üdvözöllek, merre mész? – kérdezte. Egy idős ember volt, kedves arcot vágott, de inkább a rutin, mint a kedvesség vezérelte. – A Kő országába tartok. Akad még hely hátul? – válaszoltam a vezetőnek. – Persze, nálunk mindig akad szabad hely. 6-os kocsi. Jó utat. – mosolygott, majd felszállt a tevére. Elindultam megkeresni a 6-os kocsit. Nem egy nagy luxus kocsikra kellett számítani, hanem szekerekre, melyeket kettő-kettő teve húzott. Az oldalukra volt írva a számuk. Itt van. Felszálltam. Egy idős nő és a férje ült a kocsiban. Az utolsó előtti kocsin ültem. Bólintottam az idős párnak, majd kalapom lejjebb húzva hátradőltem. A kavarván elindult. A kocsik tetején ponyvák voltak felfeszítve, ezzel védve az égető naptól, valamint az eső ellen is csekély védelmet nyújthat. Hát elindultunk. Nem volt egy rajtfutás, de azért haladtunk. A nap egyre jobban sütött be a horizontra, az idő is egyre melegebb lett. Órákon át menetelt a karaván némán, élőhalott jellemmel. Bár örültem, hogy nem volt nagy hangzavar. Egyszer kétszer csecsemő sírásra lettem figyelmes, de az alapzajon kívül csöndes út volt. – Hamarosan megállunk – szólt egy hang elölről. Újabb oázishoz érkeztünk. Egy sötétszürke kabátos alak szállt csak fel az utolsó kocsiba, velem szembe. Kalap volt neki is a fején. Még el se indultunk, már be is aludt. Én egy ideig néztem, aztán én is aludtam. Órákon át meneteltünk, ezalatt párszor álltunk meg utasok miatt, vagy a tevék vízellátása miatt. Lassan elérkeztünk a Kő ország határához. – Na végre – gondoltam magamban. Egy fél órával később leszálltam a karavánról, majd elindultam megkeresni azt, aki segíthet nekem. Zashi, apa régi barátja, szintén nagy bábmester volt. Egyszer voltam nála, még régen, apával, de az már rég volt. A Kő országa nem volt olyan nagy ország, bár a szülőföldemhez képest nem is csodálkoztam. A városba érve kérdezősködtem, próbáltam kideríteni, merre lakhat Zashi. Végül egy fiatal lány segített, akiről kiderült, a lánya. A lány igen kedves természetű volt. El is kísért a házukhoz. Zashi-n meglátszott az idő vasfoga. Szemei karikásak, homloka ráncos, fekete haját pedig ősszálak kezdték felváltani. De a természete és a mosolya nem változott.
– Üdv, Zashi bácsi. – köszöntem.
- Daisa, te vagy az? Hogy megnőttél. Szinte fel sem ismertelek. Gyere, kerülj beljebb. – majd betessékelt a házba. A nappaliba mentünk, ahol leültünk. A kislány, aki lehetett 8-9 éves teát hozott.
- Szörnyű dolog, ami apukáddal történt, őszinte részvétem. Ha bármi kell, csak szólj. – folytatta a beszélgetést Zashi. Majd a teába kortyolt.
- Igazából pont ezért jöttem. Arra szeretnélek megkérni, hogy apával bár befejeztük a bábomat, de tanítani nem tudott, és ez lenne a kérésem, ha egy pár napot itt maradhatnék, megtanítanál egy pár alap dologra. – mondtam, kissé zavarosan. Apa múltját próbáltam elfejteni, de még most is rosszul ért, amikor meghallottam.
- Természetesen segítek neked – válaszolt mosolyogva Zahsi.
A tea után lehívott magával a műhelyébe. Egy alacsony ajtón mentünk be, a fejem kissé be is ütöttem, de a látvány, ami fogadott elfeledtette a fájdalmamat. A hatalmas teremben 3 nagy asztal volt a fal mellett, a falon pedig fegyverek, bábok része, egész bábok százai lógtak. – Ez itt az én kis műhelyem. Ide vonulok szabad időmben szerelgetni. Tehát, miben segíthetek? – fordult felém, mosolyogva. Kedves ember volt. Átadtam Sanshi-t, hadd nézze meg, mit lehetne rajta alakítani. – Látszik, apukád értette a dolgát. Kevés bábot láttam, aminek a külseje hasonlított egy személyre. De messziről szerintem meg se lehetne mondani, melyik a igazi – mosolygott. Majd egy csavarhúzót, és pár szerszámot tett az asztalra. Mondta, ha akarok, addig menjek fel pihenni, de engem érdekelt, hogyan szerel össze egy bábot, hogyan és mivel fejleszti. Tehát maradtam. Apánál tanultakat hasznosítva segítettem is neki. 2 napon belül készen is volt Sanshi. A négy karjába beleültetett 4 darab 50 cm-s pengét. A karokat úgy állította be, hogy ruhában csak kettő kar látszódjon, igazából két-két kart összepattintotta, így összesen két vastag karja lett, amiket szét tudott nyitni. A fejét leszerelve két csövet szerelt a báb belsejébe, ami a nyakán át a szájához vezetett. Az első cső végén egy tartály volt, melybe mérget lehet tölteni. A másikba pedig senbon tűket épített be. Mikor a báb megvolt, ellenőrizte a csavarokat, és hogy minden stabilan áll a helyén, ekkor meglátta a bal karomat.
- Uramisten. Ezt hogy szerezted? Ki épített neked be egy báb karját? – kérdezte csodálkozó arccal, miközben két tenyerében bámulta a műkaromat. Elmeséltem neki az estét, mikor a baleset ért, és hogy apa építette be nekem. – Mit szólnál, ha ebbe is szerelnék pár dolgot? Hogy megtudd magad védeni, ha rád támadnak és Sanshi harcképtelenné válna? – kérdezte egy enyhe sunyi mosollyal az arcán.
- Rendben, köszönöm – válaszoltam. Megkereste azt a pontot, ahol le lehetett csatolni a karom. A látvány őt is megrémisztette, hogy egy 14 éves fiú műkarját tartja a kezében. Majd szétszerelte. Elkezdett fémlemezeket mérni, vágni, csavarozni. Nagy munkában volt. Másfél órával később szólt, hogy elkészült. Mikor visszacsatoltam a kezem, mondta, láttam a külső szélén egy két-három centiméteres sávot, majdnem végig az alkar részen.
- Aktiváljad – mondta Zashi. Ahogy aktiváltam, egy penge csapódott ki oldalra a lukból. Két szára volt, ami rögzítve volt a kar belsejébe. A penge úgy 10 cm széles lehetett.
- Van még valami, fordítsd meg. – tanácsolta. A tenyeremen volt két lyuk. Hasonlóan a báb karjához ezen is volt egy luk, de ebből nem penge jött elő, hanem egy tartály volt a végén, melybe szintén mérget lehet tartani. Aktiválásra lehet a mérget a felszínre juttatni. Egy pár napot ott töltöttem, megismertem még jobban a családot. Majd elindultam tovább a követező állomásomhoz.
- Még egyszer köszönök mindent nektek. – majd egy kis zsák pénzt akartam adni Zashi-nak, de nem engedte.
- Tedd el, neked nagyobb szükséged van rá. Az újítások pedig ajándék – mosolygott – Bármikor jöhetsz, ha van kedved, mi itt leszünk - fejezte be a búcsút. Még integettek, én pedig sétáltam ki a városból. Egy erdős részhez értem. Találtam is egy kisebb barlangnak nem mondható üreget, ahol meghúzhatom majd este magam. Örültem, hogy találtam egy fedett helyet, mivel elég nagy és sötét felhők gyűltek az égen. Eső lesz az éjjel. Még elmentem fát szedni. Az üreg belsejében tüzet raktam. Elkezdett csepegni az eső. Majd lassan elaludtam. Reggel a friss eső utáni szél fújt be a lukba. Felkeltem, összeszedtem a felszerelésemet, majd indultam tovább. Az erdő furcsa volt. Tegnaphoz képest értve. A madarak elhallgattak. Valami történt vagy történni fog. Szemeim állandó megfigyelésben tartották a közeli ösvényeket, és a többi lehetséges járatot, ami hozzám vezethet. De nem láttam senkit. Egy csoport madár repült el a fa lomjai közül. Valamitől megijedtek. De nem láttam semmit, se fán, se a környékén. Hirtelen egy kis tűszerű csapódott a lábam elé. Egy senbon tű volt, de méretében kicsit kisebb volt. Hátrébb ugrottam egy méterrel. Jól is tettem, mert ahogy a lábam elhagyta a talajt újabb tű ért földet. De most már láttam, honnan jött. Az előzőleg szemlélt fa melletti lombkoronáról. Egy harmadik tű jött. Ez már betalált. De nem belém. Sanshi-t már megidéztem, még mielőtt leértem volna a földre. Az ő lábába állt bele a tű. Majd a támadó leugrott a fáról. Sötétszürke kabát és kalap volt rajta. Ő volt a karavánon is. Szemeim kitágultak, a levegőt is mélyebbre szívtam. De mit akarhat? A kalapját levette. Szemeim még tágabbra nyíltak. Ez volt az egyik az 5 ember közül, akik végeztek apával. Biztos be akarja fejezni a munkáját, az egyetlen szemtanú megölésével.
- Megismersz még? Igen, én voltam, aki apádra támadt azon az estén. – mondta nevetve az idegen. – Végre megtaláltalak. Most pedig befejezem amiért jöttem. – mondta, majd a kezében tartott köpő csövet vett a szájába, és az előzőkhöz hasonló tűt helyezett bele. Nagy levegőt vett, majd kifújta, Senshi-vel tudtam hárítani, majd rögtön ellentámadást indítottam. Senshi áttört az elé álló bokrokon és cserjéken, és egy pengével a férfi felé mozgott. Mosolygott a támadó. Felugrott, majd Senshi-t kikerülve felém futott. Ez volt a trükkje, hogy a bábot messze tartsa tőlem. Pár méterre előttem egy kunai csúszott a kabátjából a kezébe és ölni akaró tekintettel ontott nekem. Majd vágott. Hatalmas csattanás hangzott el. A fejem előtt a bal kezemen levő beépített penge hárította a kunai halálos vágását. – Mi a szar? – csodálkozott, majd újra vágni készült. Sikeresen hárítottam a támadásait. Egy másik kunai került a kezébe. Ez is a kezem találta el, de nem a penge részét, hanem a belső részét. Újabb csattanás. Úgy tűnik Zashi kitett magáért. Most vetem észre, hogy a kar külső felületét megerősítette egy strapabíró fémréteggel. De súlyában nem volt nagy változás ezért nem tűnt fel. Egy ilyen kézitusában teltek a percek. Hol ő, hol én kerültem fölénybe. Majd mikor kezeinket összenyomtuk, gyomron rugott, amitől hátraestem. A kunai-t a nyakamhoz nyomta. – Mi az utolsó kívánságod? – kérdezte haláli vigyorral. – Dögölj meg – azzal megrántottam a jobb kezemet. A férfi megfordult. Senshi kardja átszúrta a gyomrát. A férfi térdre rogyott. Gyomrából patakokban ömlött a vér a két kezére. A szájából is folyni kezdett. Köhögött. Felálltam, elémentem – Ezt apámért. – azzal a bal kezemen levő pengével lemetszettem a fejét a nyakáról. A lyukas hasú, fejnélküli test a földre dőlt, csak ezután koppant a levágott feje a talajon. Megtöröltem a karomat, ráhúztam a kesztyűt, Sanshi-t a hátamra vettem, majd elindultam tovább a következő állomásom felé. – Egy letudva, maradt négy. Apa, megbosszullak.
avatar
Djuka Daisha
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 128

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Djuka Daisha

Témanyitás  Shikamaru(Inaktív) on Hétf. Okt. 17 2011, 09:19

Még mindig szeretem a stílusod...
A bábot engedélyezem, viszont a karodba csak a pengét építheted be, a mérget már nem. Sok lenne.
Jutalmad a kalandért a továbbfejlesztett bábon kívül +8 chakra.
avatar
Shikamaru(Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: Nem fontos

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.