Hiroto Osumi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Hiroto Osumi

Témanyitás  Hiroto Osumi on Szer. Okt. 26 2011, 11:39

-Kage Shuriken no Jutsu / Árnyék Shuriken Technika-

Esős nap volt, nem is terveztem, hogy kimegyek. Aznap szabadnapot kaptunk, így élveztem a idő adta lehetőségeket; olvastam. Néha kell magunkra fordítani egy kis időt, hogy a kötelezettségek közben azt csináljuk, amit szeretünk, ezt talán még megengedhetjük magunknak, bármilyen önzőn is hangzik. A gond csak az volt, hogy nem volt már mit olvasni; a polcomon sorakozó izgalmas regények áradatát már többször olvastam, és most valami könnyű olvasmányra vágytam. Mit tesz ilyenkor az ember? Elmegy a könyvtárba. A dzsekimet húztam már, amikor eszembe jutott, hogy egyszer, mikor anyám felküldött valamiért a padlásra, ott rengeteg könyvet láttam. Akkor nem találtam őket elég érdekesnek ahhoz, hogy felnyissam valamelyiket, különben is siettem, mert késében voltam, ráadásul nem találtam, amit kért. Most viszont, hogy nem volt kedvem újra elolvasni a jól ismert történeteket, a könyvtár ráadásul messze is volt, inkább lementem a nappaliba, annak reményében, hogy ott találok valakit. Szerencsére, édesanyám még otthon volt, vasalt. Megkérdeztem, felmehetek-e a padlásra.
- Persze, csak ne törj össze semmit.
Így aztán felmentem. Az ajtó mögött rögtön két szekrény állt, tele könyvekkel. Levettem az elsőt, ami a kezembe akadt és olvasni kezdtem. Nagyapám naplója volt az; ahogy olvasgattam, egyre többet tudtam meg Kirigakuréról, a régi emberek szokásairól, hogy mennyivel barátságosabbak voltak akkor. Voltak megmosolyogtató részek benne, amiket szomorúak váltottak fel, hogy aztán ismét jót derüljön az olvasó a három fiatal csínytevésein. És bár szigorúak voltak az emberek, ők is csak mosolyogtak a történteken; azt a fiatalos lelkesedést és energiát idézték fel bennük, ami mindenkiben megvolt, visszarepítette őket egy pillanatra gyermekkorukba. Aztán rátért az élet borúsabb oldalára; hosszú oldalakon keresztül taglalta a ninja lét sanyarúságát, és hogy mennyivel jobb lenne földművesnek lenni, valahol távol a világtól. Erre én akkor gondolni sem mertem, élveztem az akadémiai életet, sokat játszottunk és szórakoztunk a tanulás és az esetenként belénk kötő idősebb tanulókkal való csatározások mellett. Végül elértem a kalandozásokhoz, azokhoz a részekhez, amiben elmondja, miként és vált ő Kirigakure egyik legbefolyásosabb emberévé, egy időben a Mizukage segítőjévé és tanácsadójává. És itt álljunk csak meg egy perce! Befolyásos? A Mizukage tanácsadója? Miért nem tudtam eddig erről? Bár soha nem ismertem, egy pillanatra melegség öntötte el a szívem, mindig ez van, ha nagy emberekről olvasok valamit. Ráadásul ő az ősöm volt! Ha neki sikerült, gondoltam, nekem is menni fog. Megvan bennem a lehetőség.
Mivel a napló már nem tartott sokáig, a maradék oldalak pedig nehezen olvashatóak voltak, úgy döntöttem, mégis elmegyek a könyvtárba, hátha találok róla valamit. Mikor felnéztem a könyvből, észrevettem, hogy a gyéren megvilágított, dohos padláson állok még mindig, ki tudja mióta olvasom itt ezt a könyvet, nem szívva friss levegőt, ráadásul a szemem is megfájdult. Hirtelen elsötétedett minden, én pedig majdnem összeestem. Az egész csak egy pillanatig tartott, meg kellett kapaszkodnom valamiben, hogy el ne essek. Aztán addig még soha nem tapasztalt fejfájás tört rám, eldobtam a könyvet, és két kezemmel fogtam a fejemet. Szinte térden csúszva mentem le a földszintre, anyámtól fájdalomcsillapítót és vizet kértem, aztán visszatértem a szobába. Három óráig feküdtem, aludtam, mire végre elmúlt. Akkor már álmos voltam, az agyam teljesen tompa és használhatatlan volt. A könyvtári látogatást elnapoltam.
Másnap korán keltem, hogy el tudjak menni a könyvtárba, mert még mindig érdekelt nagyapám története - ki tudja, talán ismeri is ott valaki. Megreggeliztem és elindultam.
Félúton valamikor, Juro Takashima jött velem szembe, egykori mesterem és "felettesem"; akkor még az volt.
- Á, örülök, hogy találkoztunk! - mondta hangszíntelenül. - Gyere velem, mutatnom kell neked valamit.
Szó nélkül követtem, feltétel nélkül megbíztam benne. Még abban is reménykedtem, hogy esetleg a nagyapámról mond majd valamit, de nem, ilyen csak a mesékben lenne. A kiképzőterepre mentünk, ahol nem volt még más, csak mi ketten.
- Ma egy új jutsut fogok tanítani neked. A többieknek azért nem, mert ők nem fogják hasznát venni; neked viszont az életedet is megmentheti valamikor.
Nem szóltam.
- A technika, amit ma megtanítok neked, Kage Shuriken no Jutsu, azaz Árnyék Shuriken Technika néven ismert. Nagyon hasznos kis jutsu; két fuuma shuriken kell hozzá, az egyiket a másik árnyékába kell rejteni.
Hallottam már erről a technikáról, de nekem csak egy fuuma shurikenek volt.
- Bemutatom, figyelj.
Na igen, azt nem mondta, hogy rajtam mutatja be... a szadista, mire észbe kaptam, már egy hatalmas shuriken tartott felém, eszeveszett sebességgel, bár elég nagy távolságból, hogy legyen időm védekezni. Végül csak leguggoltam alatta, de nem láttam a másikat, így a fejem közvetlen veszélybe került. Még időben hátrahajoltam, mielőtt levághatta volna a fejemet, de nem sokon múlt.
- Maga megőrült!! - kiáltottam!
- Gyerünk, próbáld meg most te. Használd az enyémet.
Dühösen húztam ki a fába állt hatalmas fegyvert, majd kivettem táskámból az enyémet - még milyen jó, hogy elhoztam magammal.
- Figyelj, a technika lényege az, hogy megtanuld szinte egyszerre, egymást követően, ugyanazon a röppályán eldobni a két shurikent. Azt már megtanultad, hogy hogyan kezeld a chakrádat testen kívüli, tárgyba való irányításakor, jutsu létrehozásakor. Gondolom, ezzel nem lesz probléma, csak oda kell rá figyelned. Sokkal izgalmasabb, hogy hogy dobod el a két fegyvert.
A mesteremnek volt egy olyan szokása, hogy mindent ránk bízott; el sem magyarázta rendesen a dolgokat, hagyta, hogy magunk jöjjünk rá. Jól van, gondoltam, most megmutatom neki, hogy nélküle is menni fog.
Először megpróbáltam a két kezemből, külön-külön eldobni, ennek az lett az eredménye, hogy míg az egyik szép ívben repült a2 fa felé, a másik szinte merőlegesen tőle, a másik irányba ment és három méterre tőlem a földbe szúródott.
A mesterem másik rossz szokása volt, hogy ha nem sikerült valami, megütött valamivel, vagy valami más, fájdalmas büntetést talált ki. Ezúttal egy bottal ütötte ki a lábaimat, én pedig elestem. A következő alkalommal megütött, de úgy, hogy az orrom is vérzett. Aztán megpróbáltam másképp; egy kézből, egymás után indítani őket. Ez sem volt túl célravezető, nem tudtam elrejteni a második fegyvert, mert nagyon kilógott az első mögül. Ezután úgy megütött, hogy elemelkedtem a talajtól, nekirepültem egy fának. Az orrom megint elkezdett vérezni, de el még nem tört - szerencsére.
Még volt néhány ilyen próbálkozásom, egyre gyorsabban dobtam el a két fegyvert, de nem volt eredménye, nekem pedig már kezdett zsongani a fejem a sok ütéstől. Akkor jöttem rá, hogy mit kell tennem, mikor egyszerre, egy kézbe vettem fel mind a két shurikent. A fejemhez kaptam, hogy hogy lehettem ilyen hülye. Hiszen teljesen egyértelmű; a kettőt egyszerre kell eldobni. Rám tört az az érzés, ami mindig, mikor valami teljesen egyértelmű dolgot valamiért nem tudok megcsinálni, aztán mikor beugrik, szitkozom magam, hogy hogy nem jöttem rá eddig.. Nem sűrűn volt egyébként ilyen problémám, az eszem gyorsan vág, és szinte az összes jutsut sikerült azonnal elsajátítanom.
Most, hogy végre tudtam, mit kell tennem, sokkal egyszerűbb dolgom volt, de még mindig nem tudtam elhinni, hogy hogy nem j9ttem rá egy ilyen egyértelmű dologra eddig. Végül néhány dobás után, sikerült a kettőt egyszerre, tényleg egymás árnyékában eldobnom, már csak egy kis chakra kellett volna, hogy tökéletesen láthatatlan maradjon a másik.
- Jól van, ennyi elég is, azt hiszem. Majd otthon gyakorlod, nekem dolgom van most - mondta Juro.
Én azonban nem akartam befejezni. Már gyűltek oda az emberek, akik szintén gyakorolni jöttem, én pedig tovább folytattam a technika kivitelezését. A legnagyobb problémám azzal akadt, hogy nem tudtam megfelelő chakramennyiséget belevinni a technikába, hol túl sok, hol túl kevés volt - egyik sem túl célravezető. Végül egy Jounin, egy, az akadémiáról ismert nő jött oda hozzám, megunva a bénázásomat, úgy döntött, segít. Elmagyarázta, hogy hogy kell belevezetnem megfelelően a chakrámat, különben soha nem fog sikerülni. Mellett sokkal könnyebb volt megtanulni, 10 perc múlva már sikerült tökéletesen létrehozni az árnyékshurikent. Megköszöntem neki, majd távoztam.
Még aznap este bemutattam a technikát Juronak, aki megígérte, megfogja nekem tanítani chakrafonalakkal irányítani a fegyvert -azóta sem történt meg-, és bár sikerült elsajátítanom, egyáltalán nem voltam büszke magamra, hogy ilyen sokáig tartott - ráadásul a könyvtárba sem mentem el.
Azóta egyébként még nem kerültem életveszélybe, ahol használnom kellett volna, sőt, még életveszélyben sem voltam azóta, bár volt egy veszélyes küldetésem a Tűz Országában - ezt a jutsut azonban még nem kellett használnom. De hittem neki, ez egy olyan jö9vendölés volt tőle, ami könnyedén teljesülhet, ezért ezt is, mint minden más technikát, sokat gyakoroltam, fejlesztettem, hogy hogy lehetne a legkevesebb chakra- és energiaráfordítással, mégis relatíve a legeredményesebben létrehozni az árnyékot, végül szinte tökélyre fejlesztettem, így egy újabb jutsuval gazdagodtam. Kicsit azért szégyelltem magam, mások az én koromban már jóval több technikát ismertem, attól féltem, le leszek maradva - ezért elhatároztam, hogy nagyon gyors ütemben elkezdek jutsukat tanulni, hogy behozzam a lemaradást. Mert még mindig nem volt késő elkezdeni, de azért rossz volt olvasni olyan ninjákról, akiknek már ilyen korban sikerült elsajátítaniuk olyan pusztító technikákat, mint a Rasengan, vagy a mindent elemésztő tűzjutsu, a Lángtorony, hogy egyet említsek - az ráadásul nem is a legerősebb. (oké, nem sok embert ismerek, aki képes lenne létrehozni, talán nem is olyan erős Katon technika, fiatalok főleg nem sajátítják el, de mégis) Az én elemem amúgy is a tűz, itt az ideje, hogy elkezdjek tanulni - a tehetségem állítólag megvan hozzá, de ha egyszer könyvet írnak rólam, biztos nem azt emelik majd ki, hogy milyen sok és változatos technikákat ismertem már gyerekkoromban.
avatar
Hiroto Osumi
Játékos Mesélő


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 282

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hiroto Osumi

Témanyitás  Shikamaru(Inaktív) on Szer. Okt. 26 2011, 20:10

Elfogadom, írd fel a jutsut az adatlapodra! Mivel ez speciális élmény volt, ezért ezzel nem csökkent a havonta írható élményeid száma.
avatar
Shikamaru(Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: Nem fontos

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.