Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi

Témanyitás  Dokujaku Tano on Kedd Jún. 05 2012, 18:32

Minden kezdet nehéz
1. fejezet – A lecke

Előzmény.: Dokujaku Tano 12 éves korában fejezte be klánon belül tanulmányait, s elérkezettnek látták az időt, hogy elküldjék a ninja akadémiára, hogy ott elsajátítsa a Shinobik alap tudását, mellyel majd a klánt szolgálhatja. Ha méltónak bizonyul rá, már Chuuninként visszatérhet, de ritkán alkalmaznak ilyen rangú ninjákat, hiszen azok, kik a kevesek egyikeként beválaszttatnak, igen tehetségesek, méltók arra, hogy védjék a Dokujaku Méreg Shinobi klán vezetőjét. A fiú elérve a 12. életévét a tanács elé járulhatott, hogy ott eldöntsék, hol tanulhasson tovább az ifjú, milyen eredményekkel zárt a család házának falain belül, s hogy egyáltalán méltó-e a Dokujaku névre.


- Dokujaku Tano! Lépj elő! - Hangzott egy rideg, ám tekintélyt parancsoló hang a tanácsosokat takaró függöny mögül, mire a fiú szinte megremegve fogadta az utasítást, s szinte botorkálva borult le a vezetők elé. Egy hétfői nap volt, őszhöz méltón hideg és borongós. Az erős szél úgy hasította ketté a fiú és a feljebbvalói között lévő területet, mint egy éles penge a magatehetetlen ellenfelet, a teraszról lelógó címeres zászlók már épphogy nem megadták magukat a reájuk zúduló lökéshullámoknak, míg a fiút körbevevő klán tagok ruházata is jelezte, a zord idő komolyságát. A széles, és magas udvar fedetlen volt, csupán a vezetők voltak tető alatt, hiszen ez az a helyiség volt, hol a komolyabb tanácskozások folytak, a klán vezetőjének háza, így nem meglepő a kialakítás, ez is a hierarchiát próbálja szimbolizálni, a feljebbvalóknak különb ellátás dukál, míg a tagoknak tudniuk kell, hol a helyük. Igazából senkit sem zavart az időjárás, valaki lesütött tekintettel állt a kialakított félkörben, valaki pedig szúrós szemekkel meredt a fiúra, bár nem véletlenül. A vezetők is tudták, hogy Tano külön elbírálást érdemel, heves vérmérsékletű ifjú, s bár jó stratéga, sokszor vitte túlzásba a gyakorlatozásokat, melyek nem egy tanítvány súlyos sérülését okozták. A legszörnyűbb eset a múlt heti végső gyakorlat alkalmával esett meg, mikor a tanítványok külön csapatokra lettek bontva, s egymás ellen kellett indulniuk a végső próbán, hol egy megjelölt területen lévő zászlót kellett megszerezniük, és elvinniük a vezetői sátorba. Természetesen sor került nem egy összecsapásra, s úgy tűnt Tano jól helytállt, mint újonnan kinevezett parancsnok, de ellenfele Shirami sem volt utolsó stratéga, nem mellesleg ő volt a kiképző fia. Az utolsó harc a két vezető megmérettetését hozta, s bár mát Tano győzött, nem hagyta abba ellenfele ütlegelését, ezzel kómába taszítva a gyermeket. Más esetben nem lett volna probléma belőle, hiszen a klán nem tűri meg soraik között a gyengéket, még a régi idők Víz országának kiképzési módszereiket vallják, kicsit enyhébb körülményekkel, de senki nem hibáztatta Tanot a kiképzőtiszt, és annak közelebbi barátain kívül. Tano sem bánta meg, amit tett, mindig is utálta nemezisét, ki iránt érzett mélységes utálata végigkísérte az itt eltöltött éveken, így mindenki várta már kettejük összecsapását.
A fiú megcáfolva a hideg időt, verejtékezett homlokkal várta az ítéletet, attól félt, hogy eltanácsolják a történtek miatt, s ezzel szégyent hoz nagyapja hírnevére. Nagyokat nyelt, ahogy a hideg kövön térdelt, szinte földig hajtva fejét, fegyverei, s holmija már maga mellé lett készítve, hiszen bármi is legyen a döntés, ő a mai napon elhagyja a klánt.
- Dokujaku Tano! Az itt eltöltött éveid alatt sokat fejlődtél, kivételes Stratégiai képességeid a nagyapádéra emlékeztetnek, míg a fegyvereddel való harci stílusod is az ő aranykorát idézi elő. Sajnos a hidegvérét nem örökölted tőle, így az lesz a legmegfelelőbb döntés, ha a Ninja akadémiára küldünk téged, hol alázatra és fegyelemre tanítanak téged. – Hangzott a vezető ellenvetést nem tűrő ítélete, s bár nem a legjobb, Tanonak esze ágában sem lett volna feleselni ellene, egyrészt, mert nem parancsolták el őt, másrészt, mert talán halállal lakolt volna tiszteletlenségével.
- Köszönöm Mester. – Válaszolt még mindig rémülten, s bár a kimondott szavak akadoztak kiejtésük pillanatában, kicsit azért megkönnyebbülten egyenesedett fel.
Szinte már csak a formalitások lettek volna hátra, mikor mindenki a tizenéves fiú háta mögé nézett. Egyedül a fiú nem hallotta meg a felé tartó lépéseket, s talán ez fogja vesztét okozni. Volt, aki kilépett a sorból, hogy megakadályozza a tragédiát, de őket egy kéz tartotta vissza, s egy nem helyeslő fej rázás, mire a tanácsosok is kérdőn a vezérre pillantottak, ki látszólag lehunyta szemeit. Teret adott a leszámolásnak, a bosszúnak, mit egy megtört apa szíve pumpált folyamatosan, elveszítve az önkontrollt. Nem szólalt fel, nem próbálta megkérdőjelezni a vezető döntését, így azt tette, ami ilyen esetben a legkisebb büntetéssel ért fel egy ilyen eseményen…kilépett a sorból.
Tano-t olyan váratlanul érte a rúgás, mint az, hogy eleredt az eső, ezzel megadva a nyomasztó hangulatát a Jounin és a növendék küzdelmének, mit még az égbolt is sírva tekintett meg a magasból.
- Elvetted a fiam álmait. Szörnyeteg. Dokujaku Dahjon unokája Tano, követted volna az öreg bolondot a síron túlra! – Kiáltott, s még egyszer belerúgott a földön fekvő, még mindig értetlen fiú oldalába, aki hatalmasat kiáltva fordult egyet a már vizes kövön. Szájából robbanásszerűen tört elő a vér, melyet köhögés követett, a levegő is beszorult tüdejébe. Ekkor már megértette mi folyik itt, Karojin sensei veszítette el hidegvérét a döntés hallatán, hiszen valószínűleg arra számított, hogy Tanot elbocsájtják, és ezzel semmi köze nem lesz majd a klánhoz, aminek köszönhetően szabad préda lett volna a bosszúálló apának. Mivel nem így lett, magára vállalva a következményeket, itt a klán színe előtt akar elégtételt venni fia félholtra veréséért.
- Köhököhö. A…gyengék..nek…nincs helyük…itt… - Nyögte ki végül a fiú, amivel jó nagy adag olajt öntött a tűzre.
- Tano, hallgass! – Kiáltott egy ember a tömegből, ki szívén viselte a fiú sorsát, talán egyedüliként a klánban, bár senki sem utálta Tano-t, de nem is kötötte őket érzelem hozzá.
- Átkozott! - Válaszolt a férfi, elővéve egy kunait, majd hatalmas rohamot diktálva rontott rá a még mindig fetrengő fiúra. A kés úgy hatolt bele a fiú hátába, mintha forró vajba tolta volna bele, s már kezdte volna érezni az elégedettség mibenlétét, mikor a test egy egyszerű farönkké alakult át.
- Testhelyettesítő Jutsu! - Mondta fogait csikorgatva, valószínű a veterán kiképző mester már olyannyira dühös volt, hogy nem vette észre az alkalmazás folyamatát, így olyan könnyen bedőlt a trükknek, ahogy az a nagy könyvben meg volt írva.
Mindenki kereste a fiú tartózkodási helyét, de csak az igazán szemfülesek vehették észre, ahogy az a tömeg mögötti nyitott ajtót támasztja. Olyan rúgásokat kapott, hogy még több napig érezni fogja a helyüket, de még így is magabiztosan áll, gúnyos mosolyt erőltetve arcára. Mindenki tudja, hogy semmi esélye egy Jouninnal szemben, ő mégis magára akarja haragítani a klán híres kiképző mesterét, ki ekkor már mesterien megmunkált íjáért nyúlt.
- Folyatnod kellett volna fattyú anyád, és a paraszt apád életét, de ne aggódj, lesz alkalmad velük társalogni a túlvilágon! - Kiáltotta, miközben belevezette Chakráját a nyílvesszőbe. Az úgy ölelte át a fát, s a hegyet, mint édesanya gyermekét, mindenkiben megfagyott a vér, ahogy egész testét bejárta a heves, hatalmas erőt eredményező Chakra. Tano azonban nem mozdult. Nem próbált meg elugrani, nem készült fel a becsapódásra, ugyanúgy mosolyogva figyelt maga elé.
- Nem húzol fel a szüleim sértegetésével Sensei. Semmirekellő emberek voltak. – Mondta olyan rideg hangszínnel, hogy még a kiképző tiszt is megrökönyödött.
- Mi vagy te?! – Kiáltotta el magát, ahogy készült a lövésre, mire Tano megrántotta karját, ezzel láthatóvá téve a dróthuzalt, ami átjárta a köztük lévő területet, két fát körbeölelve, s a rántás pillanatában felemelte ellenfele kezeit, arra kényszerítve őt, hogy az égbe lője a hihetetlen pusztító erővel rendelkező nyílvesszőt. Sokan látták a csalafintaságot, de nem szólt senki, hiszen ez kettejük harca, nem etikus beleavatkozni a küzdelembe, viszont az, hogy a klán eddig legeredményesebb, egyik legerősebb Shinobija elveszítve hidegvérét, s teljesen bedőlt egy ilyen gyermeteg trükknek, az megalázó.
- Ezt teszik az érzelmek Sensei. Elveszik az ember eszét, nem tudnak száz százalékos odafigyeléssel küzdeni, a koncentráció csökken, és a teljesítmény is romlik. – Magyarázta a fiú olyan hidegvérrel, aminek köszönhetően már elfelejtette mindenki, milyen idegesen, és rémülten térdelt a kövön percekkel ezelőtt.
Ekkorra már mindenki, a vezetőkön kívül bőrig ázott, de senkit sem zavart az eső, mikor ilyen nem mindennapi küzdelemnek lehetnek tanúi. Teljesen meglepődtek azon, hogy egy tanítvány, viccet csinál a klán egyik legnagyobb harcosából.
- Szemtelen féreg! Engem akarsz kioktatni?! – Ordított a férfi, meglepően könnyen eltépve a dróthuzalt, majd egy kattanással kettészedte íjának fogórészét. Azokból egy-egy fa tokot húzott ki, ezzel a fegyverből két tonfát alkotva, melyek vékony dróthuzal kötött össze. A férfi egyik kellemetlen harci stílusa, már mindenki fejét rázva temette a fiút.
Tano is komolyabban vette a következő támadást, és szembe fordult ellenfelével, de itt már meglátszódott a kettejük között lévő különbség, olyan sebességgel érkezett meg a fiú elé, hogy az követni sem tudta. Az esőcseppek lassan hulló hópelyheknek tűntek a Sensei gyorsasága mellett, s az ütés mit leadott Tanonak, mint a villámcsapás, az erejéről nem is beszélve. Akár egy fabábu, úgy zuhant hátra a sáros udvaron, minden egyes földre éréskor hatalmasat reccsent, s mikor végül megfogta őt a sár, ellenfele már ismét ott volt, meg sem várva, hogy felocsúdjon az őt érő ütésből. A két tonfával közre fogta a fejét, és a dróthuzallal szorítani kezdte torkát. Mindenki követte a küzdő feleket, a klán kiképzőudvarába, hol ekkorra már a víz teljesen átáztatta a földet.
Karojin magasba emelte a fiút, kinek ekkor már sebes lett a nyaka a drót szorításától, de még volt annyi ideje, hogy két kunait odaszorítson, hogy az ne vágja át torkát.
- Na ki a gyenge, te szerencsétlen földönfutó! Már az a semmire kellő nagyapád sem bírt el velem, és azt hitted egy percre is, hogy volt ellenem esélyed? – Sziszegte fogai között a férfi, aki már megnyugodott olyannyira, hogy még ne ölje meg a fiút ezen eszközével. El akart játszadozni vele, olyan állapotba akarta őt hozni, mint ahogy saját fia fekszik a klán sürgőségi szobájában.
- A…khhhrrr…nagyapámmm…nem volt…ilyen gyenge…mint maga…Sensei…khrrr. – Nyöszörgött a fiú, kellemetlenül fuldokolva az őt szorongató férfi karjai között, mire ellenfele ismét hatalmasat rántott a tonfán kifejezve elégedetlenségét.
- Sosem fogsz legyőzni…Még csak nagyapád eredményeihez sem fogsz felérni. A családod szégyen a klánra nézve! – Mondta Karojin, majd elengedte a fiút, aki ezzel esetlenül a sárba hullt. Úgy köhögött, mint aki sosem akarja abbahagyni, a vért az eső folyamatosan lemosta arcáról, ami a sárban vegyült egy új anyaggá, s míg Tano az ebből összekeveredett véres sarat figyelte, folytatva a krehácsolást a Sensei ismét megindult ellene. Lábával a fiú fejére taposott, mire az a sárban kötött ki, oda ahova előzőleg a vér folyt le arcáról.
- Egyél sarat féreg, szokd meg az ízét, mert sosem emelkedsz fel a mélységből! – Nevetett a férfi, s bár úgy tűnik, élvezi a leckét, mit a fiúnak ad, az esőcseppeknek hála senki nem láthatja a könnyeit. A fájdalom hajtja őt, a fia látványa, melyet újra, és újra szörnyű emlékképként él meg, ahogyan az esetlenül fekszik kómában az orvosi szoba egy ágyában.
- A nagyapád is így ette a sarat az összecsapásunk után! Nem vagy méltó a Dokujaku névre, a családod, és a felmenőid, mind alávaló gyenge szánalmas szégyenfoltok voltak! – Folytatta a sértegetést a férfi, mellyel nem igazán a sárban vergődő Tano szívét hivatott megcélozni, bántani őt úgymond, hanem saját fájdalmának enyhítését vette célba ezzel.
A klán tagok csendben nézték végig az eseményeket, nem igazán hatotta meg őket a látvány, hiszen hozzá vannak szokva ehhez. Viszont valamennyiüknek megszorult a szíve, még ha kicsit is, de megsajnálták a fiút, hogy ilyen reménytelen, esélytelen küzdelemben kell lerónia Shirami ellen elkövetett tettét, s az is igaz, Tano műve sem volt fair, de az a mérkőzés legalább kétesélyes volt. A fiú oktatója, ki idekerülése óta képezte, lecsukott szemekkel, összeszorított fogakkal tűrte, ahogyan szinte fiaként nevelt gyermeket félholtra veri a képzett, megfontolt Karojin mester, tudta, ha közbeavatkozik, csorba esik a fiú nevén, és ő maga is büntetésben részesül. Nem mellesleg biztos benne, hogy Tano sem akarná, hogy más védje meg őt, hiszen sosem volt mellette senki. Nem azért, mert elvetették, eldobták a fiút, hanem mert ő nem akarta, nem akart senkit sem közel engedni magához, azért, hogy kiölje magából bármiféle érzelem legkisebb szikráját is. Ő viszont tudta...ő látta, ahogy a fiú álmában édesanyjáért és nagyapjáért sírt, nem egyszer, de hallgatott erről. Hallgatott, mert nem akarta, hogy Tano figyelmét elvegye az elnyomott érzelem, az eltitkolt fájdalom, melyet talán még magának sem mer bevallani.
Eközben Tano már alig kapott levegőt, s bár nem igazán volt nyugodt környezetben, mindent átgondolt, hogy szabadulhatna ki ebből a szorult helyzetből. Kockáztatnia kell, nincs más választás.
Belenyúlt övtáskájába, s egy robbanó cetlit vett ki belőle. Azt, míg ellenfele nevetett, a cipőjére illesztette, mire a férfi észrevette, már le is vette lábát Tano fejéről. Az események villámgyorsan pörögtek, Tano-ban megszólalt a vészharang, az élni akarás szava, így cselekednie kellett.
A fiú felült, hogy aktiválja a cetlit, de ellenfele időben le tudta venni a lábáról, és a messzibe hajította. Nem történt semmi. Mindenki feszülten várta a hatalmas robbanást, de az eső zaján kívül semmi nem szakította félbe a kellemetlen csendet.
A fiú felállt, és megtörölte arcát, már amennyire lehetett, s elmosolyodott.
Mindenki értetlenül állt a történteket figyelembe véve, talán Karojin Sensei semlegesíteni tudta a cetlit? Ha igen, mikor tette ezt? Valóban ilyen gyors lenne? Vagy a cetli sült be, avagy Tano-nak nem maradt Chakrája a robbantásra? Kérdések ezrei fordultak meg a klán tagokban, három ember volt csupán, akik mindvégig tudták mi folyik itt, ők mosollyal az arcukon konstatálták az eseményeket.
- Nem robbanó cetli volt, hanem az öntől kapott levél, miszerint átmentem az alapkiképzésen. Tudtam, hogy jó lesz még valamire. – Mondta ismét felvéve gúnyos mosolyát, majd felkészült az ismételt támadásra.
- Ócska trükkökkel próbálod meg elkerülni a halált. Akár a nagyapád. Nem stratéga volt ő, hanem egy bolond bűvész, egy szemfényvesztő. – Kiáltott a férfi, mire már Tano nem bírta magát türtőztetni.
- Elég! Szidhatja a szüleimet! Szidhatja a nagyapámat! De aki engem és a családfámat lenézi, AZ MEGJÁRJA! – Ordította, majd ismét megrántotta karját, mire ellenfele lába megcsúszott a sárban. Miközben vergődött Karojin talpa alatt, egy adag huzalt aggatott a nagy lábújára, az a kárörvendéstől, és megannyi érzelemkitörés hatására nem érezte meg, ismét vétett a mester, ma már másodjára. Tano ahogy rántott rajta egyet, az felsebezte a férfi említett testrészét, minek következtében vér kezdett lefolyni az eső verte sárba.
- A teste innentől kezdve a klán hírhedt idegmérgének hatóidejétől függ. Nem az általános fajtáétól, hanem a titkos, mélyen őrzött méregtől. A helyében szaladnék az ellenszerért. – Mondta a fiú lihegve, több sebből vérezve, majd felnézett az égre. Elengedte a dróthuzalt, s kiegyenesedett, mutatva mindenkinek, hogy lehet a családja nem követte a nagyapja útját, de ő hatalmas dolgokra hivatott, s éles esze még így tizenkét évesen is felveszi a versenyt egy nagyobb rangú, hatalmas erejű Jouinnal.
A férfi természetesen hatalmasat nyelt, s elindult az orvosi szoba irányába, úgy rohant, ahogy csak a lába bírta. Mindenki megrökönyödve figyelte az előadást, s amint Karojin eltűnt a kiképző udvar kijáratának ajtaján, a vezető nevetésben tört ki. Mindenki kérdően meredt vissza rá, hiszen senki nem értette, hogy Tano, hogy bírta feltörni a titkos retesz védelmét, a pecsétet, mit a tanácsosok személyesen tettek rá, de ebbe a kiképzőtiszt nem gondolt bele, volt már alkalma találkozni a méreggel, így természetes, hogy nem sokat gondolkozott a miérteken.
- Ahogy mondtam Tano. Képességeid akár a nagyapádé. Nyugodjon meg mindenki, a fiú csak füllentett, Karojin nem lett áldozata a titkos idegmérgünknek. – Mosolygott a vezér, majd mikor mindenki elkezdett nevetni, parancsolóan felemelte a kezét ezzel hallgatásra bírva az összegyűlt klán tagokat.
- Karojint vigyétek el a büntetésére, amiért megszegte a szertartásra vonatkozó szabályokat, míg Tano-t sürgősen kezeljék az orvosok, hiszen Karojin-al ellentétben, ő valóban komoly méreg hatása alatt áll. – Magyarázta a vezető, majd ekkor mindenki az udvar másik felébe fordította tekintetét, s valóban, a fiú már jó néhány perce eszméletlenül fetrenghetett a sárban. Körbeállták, s elismerően bólintottak, majd egy emberként segítették fel élettelennek tűnő, a méreg hatására mégis rángatózó testét. Megtört fiú, kinek sok szörnyűségen kellett átmennie, hogy elismerjék őt, nagy tragédiákat élt meg, hogy tudja, mi az amit Karojin is érzett percekkel ezelőtt. A szörnyű múlttal, a vereségével, a több törött borda, orr, megrepedt állkapocs és a méreg hatása ellenére, amikor bevitték az orvosi szobába…Tano még mindig mosolygott.
avatar
Dokujaku Tano
Játékos

Taijutsu Pontok : 20

Tartózkodási hely : Kirigakure - Víz országa


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 245

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi

Témanyitás  Jiraiya on Kedd Jún. 05 2012, 19:35

Ez nagyon nagyon jó volt. Very Happy
Mondjuk az, hogy egy Jounint levertél az durva lett volna. De itt az ész győzött és a kiképző egészen elvesztette a fejét, így még realisztikus is volt a dolog.
Gazdagodtál +18 ch-val.

Gratulálok csak így tovább!!

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.