.::Kórház::.

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

.::Kórház::.

Témanyitás  Namikaze Minato(Inaktív) on Szer. Márc. 31 2010, 21:29

Egy három épületből álló kórház, mely kitűnő orvosi technikákkal menti meg az emberek életét. A polgárokat és a Shinobi-kat külön-külön szárnyba viszik.
avatar
Namikaze Minato(Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: IV. Hokage
Chakraszint: It's over 9000!!! @_@

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Szer. Ápr. 07 2010, 00:13


[Hidannak]

Megölöm, megölöm, megölöm, egyszer tuti megölöm. Nem, nem az a bosszantó, hogy egy nagy hímtag, mert azt még túlélném, de még igaza is van! Ez a legbosszantóbb komolyan. De egyszer akkor is lepipálom, és végre kiélvezem majd minden percét annak, hogy kioktathatom. Addig is marad a fintor, meg a gondolat és szemmel verés. Sovány vigasz... Főleg, hogy ez a nyamvadt kisülés látszólag nekem jobban fájt, mint ennek a szemét mamlasznak.
Míg a saját ujjhegyem gyorsgyógyítom, átgondolom a történteket, és a sensei mondandóját is. Igen, ha visszagondolok korábbi olvasmányaimra, na meg az előző senseiem alatt tanultakra, az agy igen finom mechanikájú szerkezet. Na de az ember azt gondolná, azért halálos a villám, mert magas feszültségű, erre kiderül, hogy itt mégsem az erő a lényeg, hanem az "ész". Hogy is volt, volt egyáltalán ilyen adat, hogy milyen méretű egy agyi impulzus, mekkora a feszültsége? Nem emlékszem, akárhogy töröm is a fejem. Egy biztos, nagyon nagy valóban nem lehet, mert elfüstölne a fejem a nagy túlterhelésben. Nem votlam hozzászokva, hogy nekem kell rájönnöm a lényegre, eddig csak az apró finomságokra kellett figyelnem, amit már magának kell mindenkinek kitapasztalnia, a többit részletesen és ráhangoló feladatokkal sajátítottam el hosszú hónapok alatt. Igaz, ez sokkal rövidebb, de fárasztóbb, és sokkal több buktatót rejt. Hahh... na de nincs itt az ideje a rinyálásnak, gondolkodásról volt szó, nem önsajnáltatásról!
Ismét nekiláttam, elszántabban, mint korábban, mert akkor is fejbe pöckölöm ezt a szemetet normálisan még ma!
Első lépés: vegyítjük az orvosi és villám elemű chakránkat. Második lépés, apró kis gömböt formálunk az ujjhegyünkre. Harmadik lépés. minimalizáljuk a villám elemű chakrakoncentrációt, a lehető legkisebbre, és végül: pöcc!
Remélem, összenyaklassz végre te elcseszett rongybaba!
avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Hidan on Vas. Ápr. 11 2010, 22:41

Újfent próbálkozol, hogy végre sikerülhessen némi borsot törni a fanyalgó képű doktor orra alá. A vehemencia, fájdalmat okozni akarás és bosszúvágy hajtja a kezed, miközben gondosan ügyelve a finomságra, arányokra ismét megpöckölöd a férfi homlokát. Ezúttal a sistergő hang, és a vékony füstszálak is elmaradnak, de tulajdonképpen semmi változást nem látsz rajta, mereven ül, mint egy szobor. Egy ideig...
Pár pillanat múlva amúgy tökéletesen precíz, felesleges fáradtságot meg nem engedő mozgáskultúrája helyett, ami eddig jellemezte Franksenseit, a keze egy fogyatékos béna otrombaságával csapódik ki Feléd. Arca, akár csak egy agyhalotté, száját ferdén lebiggyesztve, szemeit forgatva ad ki valami felismerhetetlenségig eltorzult, mormogó hangon, miközben nyomorult hadonászása közben rámarkol a bal melledre lol! Egyedül a szeme tükrözi korábbi önmagát: sötét íriszeiben megrökönyödést látsz csillani, még magán is meglepődött, talán nem így tervezte volna a dolgokat? Egy percig nem mozdul, mintha gondolatban elemezné önmagát. Aztán ismét próbálkozik, ennek is csak az a csúfos, beláthatatlan következménye lesz, hogy ormótlan, koordinánatlan keze csak jobban összezáródik az 'ikrek' egyike fölött, de ujjai szerencsére csak a ruhádba tudnak erősebben belekapaszkodni, kebledről lecsúszik a perverz állat keze. Így legalább csak felsőd tépte meg, nem pedig... Hát az még egy kórházban is csúnya jelenet lett volna.
Minden felháborodásod ellenére is komikus jelenetnek tartod - ahogy karjaid egy szűz amazon szemérmével fonod keresztbe magad előtt, hogy eltakard magad - a doktor, amint kezében tehetetlenül szorongatva a pólót, debil rángatózással próbálja analizálni a mozdulatait. Nagyjából öt perc múlva, bár még mindig meglehetősen hülyén tartja a száját, képes kinyögni végre egy értelmes mondatot:
- Majdnem tökéletes volt...
avatar
Hidan
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: wat?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Hétf. Ápr. 19 2010, 23:26


[Hidan, imádom, hogy ekkora állat vagy ^^]

Az eredmény várakozáson felüli és aluli volt is egyaránt. Még jól is szórakozhattam volna, ha nem váltam volna én is szenvedő alannyá. Miért csak velem fordul elő ilyen? Na de hogy mi is történt? Hát nekem is eltartott egy darabig, mire felfogtam. Első körben Franksensei végre összeomlott, igaz nem olyan látványosan, mint én, de annál otrombább módon viselkedett, "kihasználva" helyzetét. A szemét, miközben mímelte a rosszullétet, egyszerűen letaperolta a mellem, az enyém! Ez felháborító! Perverz szemét disznó!
Annyira megilletődtem, hogy csak bámultam rá "szőke" szemekkel, amikor is fájdalom nyilall az egyik legbecsesebb részembe, ahogy letépte róla a ruhát. A másodperc tört része alatt váltam falfehérré, majd pipacspirossá, és kaptam a kezem a mellkasom elé, hogy a másikkal egy hatalmas pofont keverjek le, nem törődve a "dicsérettel".
- Ezt... - lábadt könnybe a szemem, iszonyatosan megalázva éreztem magam. - ezt nem vártam volna magától! - üvöltöttem egyet, majd még mindig pírtól vérvörös fejjel rohantam ki szipogva a szobából. Szinte égetett a szégyen. El tudtam képzelni, mi lesz holnaptól: mindenki rólunk fog pletykálni, és immáron véglegesen szajhának leszek kikiáltva. Nem, ezt nem tudnám elviselni. Az egész világ hirtelen kilátástalannak és reménytelennek látszott, s egyetlen menedékemül az öltözőt választva bújtam el a szekrényajtóm mögé. Persze nem a ruhával volt gond, volt váltófelsőm, amiben érkeztem, de lecseréltem a köpenyre, hanem azzal a borzasztó élménnyel, hogy fedetlen, csupán kezem takarta mellekkel kellett végiglibbennem az egész kórház előtt.
Annyira boldog voltam, hogy végre sínen lesz a karrierem, annyira boldog... Összekuporodva gubbasztottam immáron új felsőben a kis öltözőhelységben, és csak sírtam és sírtam. Hogy nézzek így a többiek szemébe? Hogy nézzek így annak a címeres ökörnek az egyébként is rideg és rémisztően kemény szemeibe? Mit várhatok még az élettől? Mi jön legközelebb? Milyen katasztrófa dönti még nagyobb romokba az életem?
avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Hidan on Hétf. Május 03 2010, 00:05

Pofonod büntető ítéletként, fájdalmas hanggal csattant a Doktor arcán. Még az Ő kifejezéstelen márványarca is - bár még elég sután, köszönhetően a technikának - döbbent árnyalatot öltött. Mit sem törődve a külvilággal összetört belsődbe fordulva fordítottál hátat mesterednek, majd könnyektől patakzó szemekkel száguldottál végig a kórház fertőtlenítő szagú folyosóin... A Sors némileg kárpótolt a kínos incidensért: A késői időpont, vagy talán csak az Égiek pártfogása által, nem találkoztál senkivel az öltözőig vezető utadon. A fájdalom és a szégyen szívfacsaró szorításában adtad meg magad a majdhogynem térdre borító kényszer előtt... Hogy sírj. Nem csak Franky, nem csak az embertelen bánásmód, hanem minden - a szíved eldugottabb zugaiba száműzött - érzés felszínre tört a könnyekkel, hogy arcon boltozatán szomorúan csúszdázzanak a hideg márványlapokra. A magány halk szavú, megértő szeretőként ölelt keblére, hogy segítsen felejteni jelent, múltat, búbánatot, és feszültséget.
A már-már mámorító egyedüllétet egy idegen, fojtogató jelenlét pusztítja el egy pillanat alatt. Szekrényed ajtaját behajtva szinte már meg sem lepődsz, amikor a női öltöző másik felén, egy alacsony padon az üldögélő sensei sziluettjét pillantod meg. Még a saját dühöd szemedre vont fátylán keresztül is tisztán látod, hogy a rideg férfi számára talán egy hasonlóképp kínos lehet. Mielőtt ismét elárasztanád szégyenlős, szűzi haragod lobbanékony haragjával, Ő megelőz Téged, hogy amióta csak ismered, először szabadkozzon.
- Kisasszony... Szeretném eloszlatni a kételyeit affelől, hogy az imént történtek mögött bármi fajtalan szándék bújna... Ha ez megnyugtatja, szigorúan anatómiai szempontból vizsgálva, se ruhán keresztül, se annak hiányában nem találtam, találom nemileg ingerlő jelenségnek az emlőit, azazhogy nem váltott ki semmiféle hormonális reprodukciót a látványa. Egyszóval, összegezve: szeretném elnézését kérni a történtekért és biztosítani arról, hogy ez a jelenet a kettőnk titka marad. A technika megtanulása: sikeres. Ha úgy gondolja, szívesen folytatom a medikusi kiképzését. Persze ez már a holnap zenéje. Pihenje ki magát, a fáradt szervezet az átlagoshoz mérten csupán kétharmad részben képes kihasználni a mentális képességeit, ez pedig a tanulás rovására történik.
avatar
Hidan
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: wat?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Pént. Május 21 2010, 13:35


A magány jótékonyan ölelt körbe, és valamelyest elindított a megnyugvás felé vezető úton, amikor neszezés törte meg a csendet. Nem, még nem akarom, nincs szükségem semmire és senkire!
Ahogy elhajtottam a szekrényem ajtaját, megpillantottamazt a mocskos disznót (sensei XD), ahogy esetlenül lóg le egy padról. Most küözel sem volt olyan határozott és rideg, ami talán szórakoztatott is volna, ha nem ez lenne az alapszituáció. Hát még amikor megszólalt, először elgőzöltem, aztán szánalmas nevetésben törtem ki. Kami-sama az égben, ez a valaki tényleg nem is ember!
Lassan két lábra tornásztam magam, majd szemeim törölgetve és az orrom egy zsebkendőbe temetve csak bólintottam. Még mindig nem tudtam megszólalni az elfojtott kesernyésen édes nevetéstől. Aztán összekaptam a cuccom egy fél mozdulattal, hiszen mindig egybe hányom őket, hogy siethessek is tova, majd az ajtóhoz léptem, és csak ekkor néztem végre a férfire (bár kezdtem megkérdőjelezni, valóban az-e).
- Tudja, maga biztosan remek szakember, de hogy szociális és emocionális téren egy hatalmas hátsófertály, az biztos. Még ilyen szánalmas bocsánatkérést sem hallottam ezelőtt. De - mosolyodom el, ami kicsit absztraktra sikeredik vörösre sírt szemeim mellett. - igazán hálás vagyok. Holnap találkozunk.
Azzal kisétáltam a folyosóra, és csendes megnyugvásfélével hagytam el az épületet, amely ma igazán a pokol egy bugyrának tetszett, mégis szeretetteljesen gondoltam arra a tényre, hogy holnap ismét új ismerettel gyarapodva haghatom majd el. Egy nap pedig már önálló praxist vezethetek, és én képezhetek majd ki fiatal és lelkes medicnin tanoncokat. De addig még hosszú az út, és tele van rögösebbnél rögösebb akadályokkal, amelyek közül jelenleg a legnagyobb maga Franksensei (a második legnagyobb meg az önnön bénaságom és érzékenységem...)

Másnap nagyot nyújtózva ébredtem, hogy aztán keresztülessek a saját táskámon, amit csak legánytam a földre tegnap. Mondhatni az ébresztő "tökéletes" volt, egy szép kis ragtapasz került a homlokomra és az államra. Csak azt nem értem, az orrom hogy nem törtem be eme mutatvány közben... Tehetséges vagyok, annyi szent...
- Ohayou otou-san, okaa-san - üdvözöltem szüleim, akik igyekeztek nem rosszallóan pillantani ismét összetört képemre. Majd leültünk reggelizni, iközben megpróbáltak kifaggatni a tegnapról, de most nem volt kedvem ódákat zengeni, így tömören elintéztem annyival, hogy az új sensei egy tuskó, és hogy tegnap két technikát is tanultam. Persze apa rögtön tudni akarta ennek a "szent" embernek a nevét, aki egy nap alatt két technikát is a fejembe tudott verni, mikor a legalapabb technikákhoz is sokszor hetekre, hónapokra volt szükségem. Csoda, ha hisztiroham közepette hagytam el a szülői házat? Hogy lehetnek ennyire együttérzőek?
na de nincs mese, vár az újabb nap, az újabb megmérettetések! Egy a számból még félig kilógó pirítóssal vetettem be magam az öltözőbe, ahol egyik barátnőm, Yuunie szintén megpróbált kifaggatni, de az ő szemét is kiszúrtam annyival: Franksenseit el lehet viselni, és hogy igen sokat lehet tőle tanulni. Persze Yuunie nem nagyon hitt nekem, pedig ebben a részében végül is akkorát nem hazudtam, mert ha nem lehetne elviselni, már biztos felnégyeltem volna, és végül is két technikát is tanított.
Na de az átvedlés után következhetett az elkerülhetetlen véggel való farkasszem-párbaj: kopogás után beléptem a senseihez.
- Ohaiyo sensei! - próbáltam közömbös arcot vágni, hogy ne kezdje már reggel kötözködéssel a napot. Vajon ma milyen alávaló tervei vannak velem szemben?
avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Hidan on Csüt. Május 27 2010, 23:37

Franky önmarcangoló tekintete némileg visszavált abba a jellegzetes, sötét, üveges tónusba, amit olyannyira megszokhattál Tőle. A gondterhelt ráncokat mintha csak kivasalták volna az arcáról, ábrázata újfent olyan alabástrom, idegőrlően mesterkélt, mint eleddig. Hanyag eleganciával túr bele zsíros hollótincseibe, mint aki jól végezte dolgát, majd kelletlenül rugaszkodik fel együltő helyéről, hogy távozhasson a számára elvileg tiltott öltözőből. Mintha ezt az embert érdekelné is bármilyen korlát vagy rendszabály...
- Nem bíráskodást kértem Kisasszony, hanem elnézést. Az előbbit kérem hagyja meg az én felségjogomnak. Kértem, hát kaptam. S szívélyességgel ugyanúgy nem szeretek adós maradni, ahogy a bosszúval sem. Ergo, jövök Magának eggyel. Ha csupán feleannyi energiát áldoz a gyógyítói karrierébe, mint a mai napba, talán még lehet magából valaki. Akár még orvos is...
~ Ha már rúdtáncos úgysem lehet... ~
Kimért léptekkel sétál egészen a szoba ajtajáig, ahol mintegy még a válla fölött visszanézve zárja sorait:
- Holnap kezdődik a második felvonás. Pihenje ki magát, szüksége lesz rá. Viszlát.
Aztán már csak a Doki fehér köpenyes hátát látod távolodni, ahogy körvonalai elmosódnak a kivilágítatlan folyosó sötét sűrűjében. Szinte mérget mernél rá inni, hogy csak fáradt képzeleted vad fantazmagóriái űznek gúnyt belőled, de mintha még hallottad volna, ahogy a Sensei az orra alatt valami ilyesfélét mormog:
- Ostoba... Nem hittem volna, hogy valaha is be fog dőlni valaki ennek a szövegnek...
Valóban ezt mondta volna? Ugyan...

Másnap már kora reggel újdonsült mestered ajtaján koppan az öklöd. Miután egy kurta, velős "szabad!" tudatta veled, hogy bejöhetsz, kelletlenül nyomod be a súlyos falapot. Franksensei ugyanolyan sziklamerev tekintettel mér végig, ahogy már csak szokta. Valami mégis egészen más a férfi arcán, bár ha megnyúznak se tudnád megmondani, miért hat olyan furának az egyébként megszólalásig ugyanolyan arc. Rövid gondolkodás után kiszúrod, hogy csupán a régi-új okuláré csalta meg érzékeid: a szemüveg kerete egyszerű sebtapasszal van fixálva, spártai nemtörődömséggel. Pedig az Ő pozíciójában könnyen megengedhetné, hogy új "szemet" vegyen magának. De egyre biztosabban ver gyökeret lelkedben a tudat: ez az ember fittyet hány minden külsőséges szemfényvesztésre, csak a tett szilárd valósága vezérli ezt a hideg akaratot. Ércesen harsanó, deres hangja is csak ezt az érzést támasztja alá, noha beszédének színe már nem csöpög olyannyira gőgtől és megvetéstől, mint ahogy tegnap fogadott. Mintha a vehemens kirohanásaiddal sikerült volna némileg kivívnod a tanítód tiszteletét, márha lehetséges ez egyáltalán.
- 'gelt. Nos. Nem kenyerem az időhúzás. Kezdjünk is bele. De előtte... Vegyük a feladatot elméleti síkon. Ha érdemben akarunk dolgozni, akkor minden lélekjelenlétére szüksége lesz. Úgy hiszem, nekem is. Először is, összegezze a tapasztalatait az orvosi ninjutsu művészetéről. A tegnapi nap során két komoly erőt képviselő technikát is a magáévá tett, kötve hiszem hogy ez a puszta intuíció kegye lenne. Szeretném, ha megosztaná velem azokat a gondolatokat, amik a sikeres elsajátításhoz vezettek. Ez nélkülözhetetlen lesz a továbbiakban.
avatar
Hidan
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: wat?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Pént. Jún. 18 2010, 13:03


[Hidan -gomene, kicsit elhanyagoltam ezt a karakterem a vizsgaidőszakban -.-]

Hah, a jól ismert flegma és irritáló arckifejezés. Remek, ezek szerint ő simán túltette magát a tegnapi nap minden eseményén. Engem azért még mindig zavarba hoz a dolog, ahogy az is, hogy a reggel történtek miatt úgy nézek ki, mint egy hadirokkant. Valami mégis olyna furcsa, de mi lehet az? Fodrászhoz nem mehetett, egyrészt nem nézném ki belőle, másrészt meg ki az a sztahanovista állatmány, aki hajlandó egy ilyen embert fogadni bőven munkaidő után? Na ugye, hogy senki. Akkor a ruhája, nem az is olyan, mit tegnap... Meg aztán, a ruhától nem lesz az embernek olyan érzete, hogy a másik arca megváltozott valamiért. Lehet, hogy kedvem megkedvelni? Na még mit nem, akkor nem érezném azt, hogy egyre hátborzongatóbb.
Aztán leesett. A felismerés olyan erővel vágott kupán, hogy teljesen letaglózott. Ez az igánytelen disznó nemes egyszerűséggel összeragasztotta azt a nyomoronc szemüvegkeretet? Ne nevettessen, hogy másikat nem is csináltatott magának, és nem is akar majd! Azért legalább fürdött, ugye?... Nem mernék rá mérget venni... Wáá, ez olyan undi!
Ahogy belekezd a beszédbe, az elejét nem is értem, annyira le vagyok merevedve.
- Gondolatok? - nézek Franksenseire, miközben egy aprócska izzadtságcsepp jelenik meg a homlokomon. Édes, hogy kinéz belőlem ilyesmit. - Hát... - Nem azt most nem adhatom elő neki, hogy nii-san járt a fejemben, míg gyógyítottam, utána meg idióta dalocskákat farigcsáltam... alig van valami renomém, nem rombolhatom még azt is le, de mégis, mi lehetne olyan válasz, ami igaz is és még jól is hangzik, és nem olt le rögtön? Létezik olyan egyáltalán? Ááá, hol a pánik gomb?!
- A sensei úgyis ökörnek fog nézni, de nem tudom értelmesebben elmondani - kezdtem hadarni, hoyg legalább míg elsorolom, ne szóljon be, mert az biztos, hogy másodszor nem fogok bele. - Az első technikánál egy régi emlékre gondoltam, ami mindig erőt ad, és eltölt boldogsággal és magabiztossággal, a másodiknál pedig igazándiból egy versecskét farigcsáltam, mert a bugyuta dalszövegeket jobban meg tudom jegezni, mint a szakszövegeket, anno így készültem az orvosi vizsgámra is az előző senseiemnél, és vele közösen költöttük a kis versikéket a kötőszövetekről, izmokról, érrendszerről, légzőrendszerről, amikor pedig fejbe kellett pöccineteni a senseit, egyszerűen düóhös voltam de iszonytatóan - a végére két okból is elvörösödtem. A válaszom felért egy két éves gyerek agyi szinvonalával és megnyilvánulásával, a másik ok pedig az akut levegőhiány volt, így nem is csoda, ha mohón, már-már hörögve szívtam be az éltető gázt, miután virtuálisan pontot tettem mondanivalóm végére. - Rajta, ne kíméáljen, tudom, hogy reménytelen vagyok - kapkodtam levegő után még mindig egy kicsit.
avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Ruru on Hétf. Aug. 09 2010, 15:27

Az összecsapás hamarabb véget ért, mint számítottam rá... Arra azért nem gondoltam, hogy ilyen hamar harcképtelenné tesznek... Na mindegy, megtörtént, most itt vagyok, a... a... a...
~Ez jó kérdés... hol is vagyok most pontosan? -lassan eljut az agyamig, hogy ha kinyitnám a szemeimet, akkor talán választ kaphatnék a kérdésemre. Neki is látok a dolognak, de ez a kegyetlen fejfájás... Csak egy apró mozdulat lenne az egész, mégis milyen nehezemre esik most.
~Ez nem jó jel... Vagyis de, talán mégis. Azt hiszem, a történtek után, ha nem fájna, sokkal nagyobb lenne a baj... De most fáj, szóval még élek. Majd idővel elmúlik... -elmélkedek magamban, mire eljutok odáig, hogy sikerül kinyitnom a szemem... Túl sokat azonban nem látok, hiszen rögtön a szemem előtt valami nagy fehér homályosság kitakarja a látómezőm nagy részét... Komoly koncentrációt vesz igénybe, mire sikerül ráfókuszálnom a dologra... Egy szééép nagy kötés az orromon. Ja igen, most már emlékszem, azzal kezdődött, hogy betörték... aztán egy újabb ütéssel igazítottak még rajta egy cseppet. Miután így elmerengek az orrom egészségi állapotán, eszembe jut, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok, így megpróbálok távolabbra fókuszálni... Próbálkozok, próbálkozok, de továbbra is elég homályos a dolog, és a fejem is egyre jobban sajog... Más mozdulattal nem is próbálkozok, de annyit mindenesetre megállapítok, hogy a nagy valószínűséggel a kórházban vagyok. A szemem visszacsukom, pihenek tovább... és várok, hogy erre jöjjön egy orvos, nővérke, vagy akárki, és elmondja mi a bajom, vagy legalábbis szóljon hozzám...
avatar
Ruru
Játékos

Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 155

Felhasználó profiljának megtekintése http://alougrey.tumblr.com/

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Shikaku on Szer. Aug. 11 2010, 01:54

-Biztos az kell neked, amit most magad előtt látsz? - A szó talán a várakozásoknak megfelelően, mégis hirtelen jött. Jogumi-sensei most is hatalmas alakja ott gubbasztott nem sokkal melletted, az ablak párkányán guggolva, az ablak fal felőli oldalának és a falnak dőlve. Nem tudtad mióta lehetett ott, de a pozíciója alapján nem akkor tűnt elő a semmiből. -Olyan magabiztos voltál odakinn, amilyennek csak lehet valaki, ha a biztos vereséggel néz szembe, sőt, mintha azt remélted volna, hogy az orrukra lépsz. Ahogy néztelek végigfutott rajtam valami borzongatóan ismerős dolog...
A sensei lelépett az ablakból és közelebb lépett. Megérezted rajta az enyhe dohányillatot, és rögtön fel is fedezted a mellénye zsebéből kilógó keskeny barna dobozt. Az érzés ismerős volt; nagyapád is hasonlóan érzett sokszor, amikor meglátogattad a nyaraidon, de a nyugodt vidéki élet mindenféle emléke benne volt a hagyományos illatban.
-Erre akkor már nem lesz szükségem. - Egy mosoly mellett eltűnt a doboz a zseb mélyén, Jogumi pedig lassan elindult kifelé. -Tetszettél úgy, elszántan. Van benned más is, és lehet, hogy túl sok is van belőle ahhoz, hogy elrejtsd.
avatar
Shikaku
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges

Felhasználó profiljának megtekintése http://animecomment.blog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Ruru on Szomb. Aug. 28 2010, 20:06

Épp lehunytam a szemem, amikor egy ismerős hangot hallottam...
~Jogumi-san? Ő meg hogy kerül ide? -nyitottam ki a szemem, és próbáltam meg az orromat fedő kötésen túlra fókuszálni... Több-kevesebb sikerrel, valami nagy sötét alak kezdett kirajzolódni az egyik szélen, gondolom ő lehetett az. Sőt... nem is csak gondolom, biztos, mert a hang is abból az irányból jött. Pislogtam párat, hátha használ valamit... hát, nem éppen... azért csak tovább pislogtam,meg próbáltam ráfókuszálni, nem sokkal később már egész jól láttam is, igaz, egyre erősebb lett a fejfájásom, cserébe érte.
~Mi? Miről beszél már megint? Mit látok? Vagy lehet... hogy nem látom? -értetlenkedtem magamban, de ő tovább folytatta. Oda is figyeltem, egészen addig, amíg meg nem éreztem egy ismerős illatot... De honnan ismerős... honnan, honnan... hát persze, nagyapa dohánya volt ilyen! Ahogy jobban megnézem, mintha tényleg annak a doboza lógna ki Jogumi-san zsebéből is... már ha egyáltalán jól látom... Na mindegy...
Amikor meghallottam a dícséretet, kissé elpirulok, igaz, a kötések és a bőrszínem miatt nem hiszem, hogy sok minden látszódik belőle...
-Köszönöm...-válaszolom halkan, amikor észreveszem, hogy sensei-em elindult, mocorgok egy kissé, amikor meglátom, hogy a kijárat felé igyekszik. Kíváncsian várom, mond-e még valamit, vagy tényleg megy-e...
~Most jut eszembe... eddig végig ott lett volna? Amíg nem tértem magamhoz?-merengek magamban...
avatar
Ruru
Játékos

Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 155

Felhasználó profiljának megtekintése http://alougrey.tumblr.com/

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Shikaku on Vas. Aug. 29 2010, 12:33

Jogumi még megáll az ajtóban, és megnézi magának az arcodat. Miután egy tragikusan gyors vereségből tértél vissza nem éppen azt várnád, de mosolyog, majd megcsóválja a fejét, mintha nem tudná mit mondhatna ilyenkor a lüke tanítványának.
-Nem veled volt a baj, a vereséged biztos volt. Nem is a technikáddal volt a baj, a terved csodás volt. Egyetlen baj sincs veled, tökéletes ninja lehetsz. - Ekkor elmúlt a mosoly, és komoly elgondolkodás vette át a helyét. -Doktor azonban nem így lesz belőled. Ahhoz más kell, nem technika, nem képesség; már a hozzáállásod sem ilyen kell, hogy legyen. Menj haza. Két nap kimenőt kapsz...

Te pedig csak a tolóajtó halk dobbanására eszméltél fel. Jogumi halk, mégis testes toppanásai elindultak, majd megálltak pár másodpercre, és végül újra elindultak megint. Hogy mit miért mondott, és miért hangsúlyozott ki, azt csak ezután kezdett megérni benned, és a szavak cseppenként estek le újra.
avatar
Shikaku
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges

Felhasználó profiljának megtekintése http://animecomment.blog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Ruru on Pént. Szept. 17 2010, 14:32

Próbálok Jogumi-san szavaira koncentrálni, ám a kezdeti jóleső, dícsérő szavak után nagy sokként ér az utolsó néhány szava... Csak ültem az ágyon, és ledermedve bámultam magam elé... ilyen hozzáállással nem lehetek soha orvos... Ilyen hozzáállással? De mire gondolt pontosan? Még túl kába vagyok ahhor, hogy rájöjjek arra, mire gondolt...
-Jogumi-san! -kiáltok utána, de addigra már rég máshol jár, így valószínűleg meg se hallotta, amit mondtam. Kissé letörve, magamba roskadva dőlök hátra a párnámon, miközben tovább gondolkozok a szavain.
Hamarosan az egyik ápolónő lép be a szobába, majd miután megetetett velem egy fél marék gyógyszert, közli, hogy elmehetek... Ja igen, és ne felejtsem el még pár napig szedni a gyógyszereket, és rögtön a kezembe is nyom vagy 4 dobozzal... Nah igen, persze...
-Viszontlátásra! -motyogom kedvetlenül, majd elhagyom a kórházat... Egy darabig csak szótlanul, mozdulatlanul állok a kórház előtt, az út közepén, majd kissé megrázom a fejem.
~Gyerünk Ruru, fel a fejjel... mi ez a hozzáállás? Így még ninja se leszel soha, nemhogy orvos... -bíztatom magam, majd elindulok hazafelé...
avatar
Ruru
Játékos

Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 155

Felhasználó profiljának megtekintése http://alougrey.tumblr.com/

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Shikaku on Kedd Szept. 21 2010, 18:28

Otthon egy levél vár, és apád szigorú arca, amint a még mindig rajtad levő fejkötésre néz.
-Azt hittem csak edzésről volt szó, amíg a csapatod többi tagja meg nem érkezik. Mit csináltál már, hogy az az óriás így elkalapált? - Közben valami fő a konyhában, így apád behív a pult mellé, amíg befejezi a két fős ételt. -Egyébként már majdnem aggódni kezdtem, hogy nem jössz haza, így estére sem. Bár JJ-től kifért volna ez is. Vigyázz vele. - A nézésedre reagálva elhessegeti a rossz gondolataidat egy mosollyal. -Nem rossz ember, de igen nehéz élete volt, és máshogy áll a dolgokhoz, ahogy a többség. Gondolom azért kapott egy csapatot, hogy újra kapcsolata legyen az emberekkel. - Azzal már szed is egy tálba a kedvencedből, amit aztán eléd is tol, és ő is leül a pulthoz, hogy egyen, de közben még rákérdez újra.
-Hogy is volt a mai nap?


//Lehet otthont kreálni ha még nincs, és ott folytatni.//
avatar
Shikaku
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges

Felhasználó profiljának megtekintése http://animecomment.blog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Hétf. Nov. 29 2010, 21:25


[Dei-samának^^]

Egy kicsit lenyugtat, hogy nem egy Franksenseihez hasonló vasagyú, korlátolt felfogású szűk, látókörű és begyepesedetten merev társsal áldott meg az ég, s fiatalsága most valóban ahhoz párosuló felfogással és legfőképp végtelen türelemmel, és - egyelőre legalábbis úgy tűnik - pozitív életfelfogással rendelkezik. komolyan, szinte hihetetlen, már szinte várom, mikor bukik ki belőle a szörnyeteg, legalább is az eddigi tapasztalataim alapján sosincs szerencsém a senseiekkel, társakkal... Tuti vele is lesz valami difi, nincs az a megveszekedett Kami-sama, hogy ne legyen. Gyanúval teli tekintettel mérném is végig, ha nem akadna meg a tekintetem a kedvenc dangot is áruló boltomon, amely nem messze, konkrétan két háztömbnyire van a kórháztól. S valóban, ahogy felnézek, rá kell döbbennem, hogy épp az előbb emlegetett épület - nem, nem a dangós, a kórház - felé tartunk. Emiatt a felismerés miatt fel sem fogom igazán, hogy épp megpróbálnak burkoltan erőt és önbizalmat önteni belém némi bókszerű bátorítással, és csak lehümmögöm, ahogy a bátyámat hümmögtem le mindig, ha tökre nem figyeltem arra, mit papol épp.
S amikor kinyitja az ajtót, és előre enged, már kész tényként dől össze bennem a világ: nem hogy a falut nem hagyjuk el, de pont ugyanoda jövünk, ahova minden nap be kell tennem a lábam. Nem a ténnyel magával van baj, hanem az itteni renomémmal, és azokkal, akik titkon furkálódnak ellenem, például az exsenseiem exbarátnője, a mostaniról nem is beszélve... Már így is derültség tárgyává váltam azzal, hogy Franksensei tanítványa lettem, sejtem nem véletlenül kapva meg az orvosok eszement zsenijét. Mert el kellett ismernem, agyban nagy volt, de morbiditása és közömbös tudományossága állandóan kihozott a sodromból, és még csak értelmesen visszavágni sem tudtam, mert az is úgy ült el, hogy végül én kerültem ki vesztesként...
- Az alagsorba? - kérdezek is vissza kiismerhetetlen félfintorral, de igazából nem volt menekvés, csak azzal tudtam némileg javítani a helyzetemen, hogy egy kevésbé forgalmas utat ajánlottam a férfinek, hogy ne zavarjuk a nyüzsgést, na meg hogy ne kerüljek semmi illetéktelen személy szeme elé. Közben persze a pánik mellett motoszkált az is, hogy mivel lesz majd dolgom. Az alagsorban tartjuk a hullákat, de ha nekem boncolni kell, én tuti körberókázom a termet, nem vagyok velük kibékülve, én az élőkkel szeretek foglalkozni. Esetleg valami kísérletet folytatnak idelenn? Állítólag vannak itt valami hasonló célra laborok. Csak nem tesztalanynak visznek? Nem akarom, hogy belém döfjenek bármit is, én félek az injekciótól!
- Ano... nem fogok semmi információt kapni, csak ott kell szembesülnöm a tényekkel? - kérdezem bizonytalanul, majd görcsösen felnevetek: - Ugye nem tesztalany leszek valami méreghez? - Kezdhetek félni? Nii-san! ...
avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) on Csüt. Dec. 02 2010, 17:35

-Nyugi! Akkor megyek én előre.-Mondta Arashi látva az aggodalmaidat és eléd vágva vezetett tégig az alagsorban egy sötét folyosón át a "Hullaház" nevű teremig. Itt kopogtatott majd mindketten beléptetek. Egyre jobban kezdted furcsálni az egészet, nem értetted miért jöttetek ide és hát kicsit tartottál is a halottakkal teli szobától. Bent egy orvosi Shinobi ült az asztalánál, akit nem ismertél fel. Arashi átnyújtott neki egy hivatalos papírt, mire az bólintott és a hátsó szobára mutatott. Jounin partnered bicentett, majd beléptetek abba a bizonyos hlységbe, ahol a testek nyugodtak, amik nemrégiben hagyták el az élők világát. -No! Megérkeztünk kölyök, itt kezdjük el a küldetést.- Mondta, miközben három kocsit tolt a közeledbe, mindhármon egy-egy letakart test volt. -Abiru Ren. 13 éves Genin, szíven szúrták 72 órája, majd otthagyták a fegyvert, egy különleges kétágú Kunait. Semmi ujjlenyomat vagy egyéb nyom.-Szavai alatt lehúzta a hullát fedő lepelt, így megláthattad a sápadt kisgyerek tetemét, valamint a halálos sebét is.
-Mahasi Hana. 14 éves Genin, akit 48 órája végeztek ki több tucat szúrással 48 órája. Pont éjfélkor, mint a másikat. -Szintén megmutatta a lányt, és a sebeit.
-És végül Mahiru 12 éves Genin fiú. 24 órája több szúrással végeztek vele és nála is otthagyták a fegyvert, a kétélű kunait.- Ezt az áldozatot is megmutatta, majd mindhármat visszatakarta. - A küldetésünk megtalálni és alkapni a gyilkost, valamint megelőzni a további veszteségeket. Nos hogyan kezdenél a nyomozáshoz?-Kérdezte tőled hidegvérrel.
avatar
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Szomb. Dec. 18 2010, 20:28


[Dei-samának^^]

Fura volt, hogy nem röhögött a képembe eszement badarságaim hallatán az alig ismert férfi, hanem helyette előre ment, ezzel is megnyugtatva, nem fogom semmiféle kísérleti levesben végezni. Nem is gondoltam komolyan azt a lehetőséget, csak szerettem volna valamifélét kicsikarni belőle, hoyg fel tudjam magam készíteni. Mert amilyen titkolózás megy, meg hát, az alagsor... valami borzasztónak kellett történnie, és mivel orvos is kell az alagsorban... Vajon ki halt meg, és hogyan? Talán ez is valami furcsa járvány lesz, mint a korábbi küldetésem, ahol én is beteg lettem? Egyáltalán van elegendő felkészültségem ahhoz, hogy hasznom is vegyék? Vagy csak azért én lettem elővéve, mert mindenki más, aki jobb nálam, elfoglalt? De ha nem lennék elég, biztos nem engem küldenek, nem?
Annyira bizonytalannak éreztem magam, és ez a titkolózás csak még inkább tett rá. Nem csoda, hogy egész összerezzenek, mikor Arashi-san bekopog a hullaház ajtaján. Egy pillanatig tétovázok is: Nii-san, én nem akarok ide bemenni, mondd, Nii-san, még mindig nem tartanál szánalmasnak?
Benn egy számomra ismeretlen kolléga fogadott minket, a hangulat pedig nem csak a hely szelleme miatt volt síri. Őszintén szólva, ha nem szégyelltem volna önnön félelmem, belekaroltam volna Arashiba...
Innen egy hátsó szobába mentünk, s - újabb kölyöközés után- belecsapott a lecsóba. A három kocsi látványa megrettentett, de a férfi tárgyilagos szavai, s közben a testekről lekerülő leplek alól feltáruló látvány együttesen a szívembe markoltak, és gyors mozdulattal kellett elmorzsolnom egy apró könnycseppet, melyet a megrázkódtatás csalt elő. Kami-sama, hiszen olyan fiatalok, alig éltek!...
Kábultan pillantottam fel a férfire, kérdések, folyton csak kérdések, miközben a fejemben csak kavarognak, cikáznak egyre a gondolatok, totális káoszt idézve elő.
- Talán... - kezdek bele, de kiráz a hideg a saját, megtört hangomra. Mintha magam is halottá váltam volna. Aprót ráztam a fejemen, és nagyon igyekeztem, hogy összeszedjem magam, s talán sikerült is egy fokkal tárgyilagosabb hangnemet megütni. - először is több információt kellene összeszedni a gyerekekről. Úgy értem, több, mint valószínű, hogy sorozatgyilkossal állunk szemben, hiszen a módszer megegyezőnek látszik a jelenleg birtokomban levő információmorzsák alapján. Ha találnánk valami közös pontot a gyerekeknél, akkor szűkíthetnénk a potenciális jövőbeli áldozatok körén, hiszen nagy a valószínűsége, hogy ma is... hogy ma is meg akar majd ölni valakit... Valamint azt is az elsődleges feladatok közé kellene sorolni, hogy kiderítsük, honnan lehet ilyen speciális kunaikat beszerezni, és ha lehetséges, kideríteni, kik rendeltek ilyesmit mostanában, vagy legalább annyit, hogy kinek lehet birtokában olyan eszköz és alapanyag, amivel ilyen készíthető. Valahol biztos maradt volna nyoma... legfeljebb a hiányban, az elveszett, vagy leselejtezett állományban... Talán még annyi, mert arról nem ejtett egy szót sem, hogy hol végeztek a gyere... az áldozatokkal, mert akár az is utalhat valami szabályszerűségre, és következtethetünk belőle, hol bukkan fel legközelebb.
Riadtan pillantok a "társamra", mintha vizsgáztató tanár lenne, nekem pedig a tökéletes választ kellett volna prezentálnom, és most remegve várnám, sikerült-e. Lényegében volt egy ilyen vonala is az érzésnek, hiszen abszolút hasznavehetetlennek, és butának éreztem magam. Még sosem vettem részt nyomozásban... Mindenre gondoltam, mit hagytam ki, egyáltalán jó irányba indultam el?
avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) on Hétf. Dec. 20 2010, 12:34

Arashi figyelmesen hallgatta végig a vélaszodat, néha bólintott egyet közbe, de illedelmesen nem szólt egy szót sem, míg be nem fejezted a felvetéseid sorolását. ~Igazuk volt, tényleg eszes a kölyök, a végén még túl könnyű lesz neki ez a küldetés!~ Gondolta magában, majd kihúzott az egyik asztal fiókjából egy mappát. -Nagyon jó! A legtöbb felvetésedre mi is gondoltunk és párnak már utána is nétem. A kétágú kunait a faluban gyártja egy vén kovács, talán jobb lenne kikérdezni, hogy kiknek adott el belőle, vagy nem rabolták e ki mostanában. A gyerekek közt csupán annyi az összefüggés, hgy mind Geninek voltak és ígéretes tehetségek. A szülőkkel is kéne beszélni, hogy volt e ellensége a gyerekeknek vagy mostanában valami balhéjuk.- Szavai után lapozott egyet a mappájában, majd folytatta. -A helyszínekben semmi különös nincs, az egyiket az erdőben, a másikat az utcán, míg a harmadikat álmában érte a váratlan dolog. Az időpont a lényeg, mindet éjfélkor, de miért? Csak a drámai hatás miatt vagy jelent a gyilkosnak valamit ez az időpont?- Tette fel a kérdést, amire persze nem tudtad a választ de talán a nyomozás során ez is kiderülhet majd.
-Na szóval gyorsan ki kéne kérdezni a kovácsot és a családtagokat. Melyiket vállalod be kölyök? - Kérdezte tőled mosolyogva, de azért jelezve, hogy eljött a munka ideje.
avatar
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Csüt. Dec. 23 2010, 20:54


Érdeklődve figyeltem Arashi-san minden mozdulatát, így azt is, amellyel egy újabb mappát szedett elő, arra nem is számítottam, hogy egy egész nyílt dicséretet kapok. El is pirultam kicsit, de közben igyekeztem egészen figyelni, és kizárni a halott gyermekek arcát, amely még mindig ott kísértett az agyamban, és felállt tőlük a szőr minden porcikámon, ahol csak tudott.
Tehát a kunai a faluban érhető el, valaki innen lenne? Vajon "betolakodó" vagy falusi, ha falusi, akkor miért? Hogy lehet rá képes, mert egy idegent még valamelyest megértek, főleg, hogy a célpontok tehetségesek és ígéretesek voltak. Könnyen az lehetne a cél, hogy gyengítsenek minket, s sajnos a ninjavilág már csak ilyen kegyetlen, és ha valaki ezt a parancsot kapja, végre kell hajtani, de ha valaki belülről bomlaszt minket, annak semmi értelme. Ha egy helybéli lesz az, az borzasztó lenne, egy darabig nem lennék képes bízni senkiben...
A helyszínek nem különlegesek, így a kulcs az időpont, de miért lehet fontos? Hirtelenjében semmi olyan nem jutott eszembe, amit az éjfélhez köthetnék. Maximum az új nap kezdete, de ez még nem ok a gyilkosságra, nem?
Ahogy a kérdés elhangzik, szinte azonnal vágom rá: - A kovácsot akarom!... illetve szeretném, ha lehet... - veszek vissza magamból, ahogy észbe kapok, milyen udvariatlan voltam az imént. Azt azonban tudom, hogy engem iszonyatosan megviselne most egy párbeszéd a szülőkkel, és valahogy nem éreztem a potenciált ahhoz, hogy keresztülmenjek rajta, ha nem muszáj. Míg várom a felhatalmazást, gyorsan ismét végigpörgetem, mit is kell majd kérdeznem, mert tuti el fogok valamit felejteni: speciális kunai, nem rendelt-e belőle valaki mostanság - bár kétlem -, nem tűnt-e el valami mostanság, illetve valami furcsaságot nem észlelt-e mostanság, van-e segédje, merre járt előző nap, stb. Muszáj egyáltalán egyedül kihallgatni, nem lehetne, hogy mindenhova ketten menjünk? Nii-san, én már most kivagyok...

avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) on Kedd Dec. 28 2010, 20:14

Arashi nem lepődött meg a döntéseden, bár azért reménykedett, hogy mint egy profi szembenézel a megterhelőbb feladattal. -Rendben, akkor én megyek a családtagokhoz.-Mondta kicsit csalódottan, de azért egy mosollyal erőt öntött beléd és jelezte, hogy nincsen harag.
-Egy shinobinak, mindenféle érzelmi megterhelést bírnia kell, nemcsak az ütéseket és a rúgásokat. Azt javaslom a jövőben a lelkedet is képezd ne csak az elméd és a tested. -Mondta, majd még ellátott pár utolsó tanáccsal, hogy a kikérdezésed sikeres legyen. -Ne maradj ott túl sokáig, egy óra múlva találkozunk a kórház előtt. A kovács is gyanúsított, lehet, hogy benne van a dologban vagy akár ő követte el a gyilkosságokat. Ne legyél vele túl közvetlen, maradj hivatalos és kemény, had rettegjen a törvénytől. Ha ez nem megy esetleg vesd be a bájaidat, hogy beszéljen. Ne feledd életek múlnak rajtad, és attól, hogy milyen információt fogsz szerezni. -Szavai után te bólinttál, Arashi átnyújtotta egy cetlin a kovács címét, majd mindketten elindultatok, hogy kikérdezzétek a saját célpontjaitokat.

// Írj az öreg kovácsműhelyhez!//
avatar
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Szomb. Márc. 10 2012, 21:15


[Ero-senninnek :3]

Az életem mostanában tiszta kavar volt. Tök rég nem tudtam írni bátyókának, és arra sem volt időm, hogy megérdeklődjem, hogy és mint vannak. Bár ők sem igyekeztek errefelé tolni a képük, de megértem. Ezekben a háborús időkben jobb nem messzire kimozdulni. Azért szerencsésnek tartom, hogy végül a múltkori riasztásból nem lett komolyabb dolog.
Elvileg pár ninja ugyan átjutott a határokon, de sikerült őket megfékezni, a mi körzetünkben meg nem futottunk össze senkivel. A nyugalom azonban csak a falunak jött el... Igen, jól sejtheti bárki, jelenésem van Franksenseinél... Fogalmam sincs,mit talált már ki megint az a fazon, de a múltkori mellfogdosós rángós akciója után már kifejezetten tartok tőle. Ha lenne egy halvány reménysugaram arra, hogy a sírva megfutamodásom után kapnék még valakit, aki foglalkozna velem, aki nem Franksensei és nem is Ero-sensei, akkor már itt sem lennék, hanem rég a Raikage irodájában bőgném ki a lelkem, milyen lelki megrázkódtatásokat kell átélnem emellett a pszichopata állat mellett, aki mellesleg egy lelketlen, modortalan, bárdolatlan, összefércelt és undorító fazon, aki bár - és ezt bármikor elismerem - zseniális koponya, és ért ahhoz, amit csinál, de annyi szociális érzék sem szorult belé, mint egy sufniba!
Sajnos azonban meg vagyok róla győződve, hogy kb úgy sodort össze minket az élet, hogy mindkettőnk számára fogcsikorgatással teli kötelességünk teljesítés. Kifejezetten hiszem, hogy utál tanítani, és utál engem, még ha meg is dicsért úgy a maga módján - miután a lelket is kifacsarta belőlem, és jó időre depresszióba taszított, talán ennyit ki is érdemeltem - mégis hiszem, hogy legszívesebben a kis tudományos kísérleteivel foglalkozna, meg az érdekes eseteivel, meg az undorító dolgaival, amiről hál istennek nekem tudni nem kell, mint velem. Magam részéről inkább maradnék ápoló, és tovább élném a mindennapjaim a betegekkel beszélgetve vidáman, annak ellenére, hogy néha lehánynak, néha meg akarnak ölni, vagy csak szimplán mogorvák, mint egy pokróc, mint a senseijel mélyítsem el tanulmányaim, s csak az a gondolat vesz rá arra, hogy fogam összeszorítva mégis megtegyem ezt, és igyekezzek fejlődni.
Egy ideje mindig mély sóhaj tör fel belőlem, mikor belépek a a kórház ajtaján. A többiek persze mosolyogva köszöntenek, akikkel jóban vagyok, azért, mert örülnek nekem, akikkel nem jövök ki, azok pedig azért, mert egy újabb napom telik el a kórház rémségével. Végigsétálok a folyosón az öltözőig, s míg felveszem a kötelező köpenyt, papucsot, miegyebeket, addig végig azon gondolkodom egész tetemes mennyiségű rémképzetet alkotva, mit talált ki, hogy olyan hosszú ideig nem volt lehetősége nyúzni. Először ő küldött el összeszedni valami gyógyszerösszetevőt, majd nekem volt dolgom a falu védelmében, aztán megint ő nem ért rá, ki tudja, miért, nekem csak annyit mondtak, hogy annyi üzenetet hagyott, hogy majd jön, addig foglaljam el magam, értelmesen, és magoljak be valami könyvet, vagy tegyem hasznossá magam a kórházban. Aztán tegnap este váratlanul jött az értesítés, hogy ma helyezzem a szobájába a gyönyörű hátsóm, mert épp méltóztatik rám érni.
Az emlegetett szoba előtt megállva bekopogok, és dacosan összeszorítom az ajkaim. Akármit is talált ki, én bizony akkor is orvos leszek, még ha az első halált úgy kell megélnem, hogy én fojtottam meg őt!
avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Jiraiya on Vas. Márc. 11 2012, 12:33

// Asuko Smile //

Egy csodás nap ez a tanulásra. És a kis ártatlan lányok kínzására HAHAHAHA!!! Nah de ne ragadtassuk el magunkat. A Nap szépen sütött, de néha-néha a gonosz fekete felhők eltakarták. Egyszóval borús volt az idő. Nah jó sosem voltam jó a matekban... A kis Asuko kételyekkel teli indult meg a Kórházba, ahol minden bizonnyal már várja a sensei. A legtöbb ember nem szeret a kórházban tartózkodni, a fehér falak miatt, és a fura klóros és gyógyszerszagú levegő miatt. De talán vannak akik mástól félnek. A szadista senseit még ma senki nem látta a kórházban. Mindenki zavarodott volt és nem is tudom... talán mindenki átérezte Asuko helyzetét. A lány nehezen de bekopogtatott a doktor úr szobájába. Egy percig semmi nem történt. A lány még egyszer bekopogott, de még mindig semmi. Egyszer csak nyikorgás csikorgás hallatszott. A folyosón nem volt senki. Mindenki ment a dolgára, és aki csak tehette elkerülte ezt a helyet. Az ajtó lassan nyikorogva kinyílt. De ami ez után következett, az nem volt semmihez fogható. A leányzó nagy kerek szemekkel benézett a szobába de nem volt ott senki. Néhány irat volt szétdobálva az íróasztalon. Szépen megvoltak világítva egy piros asztali lámpával. Nem a lehető legszebb iroda de legalább nincs itt a Franksensei. A lány mér kezdett volna megnyugodni, amikor is, egy mély és semmit nem mondó hang megszólalt.
- Elnézést hölgyem! Segíthetek?
Tette fel a költői kérdést a fekete-fehér köpenyt viselő orvos. Igen, még mindig az a kopott undorító vacak köpeny volt rajta, és az a rémisztő szemüveg. Most egy fogpiszkáló szerűség lógott ki a szájából, amit a fogaival igyekezett széttörni. Persze esze ágában sem volt a lánynak segíteni, mivel azt sem tudta, hogy ki Ő. Nem törődve az útban álló lánnyal, bement a szobájába és leült a gurulós székébe. Szétterpesztette a lábait, majd várta a válaszokat.

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve...
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Adminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Kedd Márc. 13 2012, 15:05


Ácsorogtam egy darabig, de semmi. Remek, vajon már megint mi a fészkes fenében töri a beteg fejét?! Ismét bekopogok, majd már türelmetlenebbül ácsorgom, mire nyikorgás kél. Páni félelemmel tekintek körül a folyosón, de persze pont ilyenkor nem jár erre még a madár se... Nagyot nyelve koncentráltam inkább a nyíló ajtóra, s a feltáruló pokolra. a szobában azonban látszólag senki, ami megint csak felbosszant. Minek hív ide, ha utána meg nincs itt? Fordulna fel! Ha azt hiszi, a szanaszét hagyott dolgai megérintenek, és rendet hagyok, hát tévedett, de nem is kicsit! Mondjuk, ha nekiállnék, nagyobb káoszt varázsolhatnék, mint ami most van, otthon is azért lettem eltiltva a takarítástól, mert mindent ki-le-felborítottam, amit lehetett. Hmmm.... Gonosz mosoly terül el ajkaimon a gondolatra.
Testemben azonban minden izom azonnal görcsösen összerándul, ahogy a hangja a hátam mögött felcsendül, aztán viszont csak egyetlen helyre, a gyomromra koncentrálva gyűl egy gombócba. Mi az, hogy segíthet-e?! Dühtől remegve tűröm, hoyg elmenjen mellettem, majd letelepedjena székébe, mint aki jól végezte dolgát.
- Igen nagyrabecsült sensei! - kezdek bele fogaim között szűrve a szót, igen megerőltetve magam, hogy ne ordítsak, de nagyon és még annál is hangosabban. Szórakozz te a boncolásra szállított hullával, azzal, annak van idegzete hozzád! - Asuko vagyok továbbra is, a maga mellé rendelt rezidens tanonc. S hoyg miben segíthetne, nem tudom, ugyanis öntől kaptam üzenetet, hogy jöjjek be ma ide ekkorra, így úgy véltem, talán nekem kellene rendelkezésre állnom önnek valamiben - csököttagyú, szenilis fallikus szimbólumnak is alkalmatlan szörnyeteg! Ha csak szivat, gondolatban felgyújtom, kivégzem, megcsonkolom és húslevest csinálok belőle a rászorulóknak. Olyan jót aludtam, és olyan nagy gyomorgörccsel kellett megbírkóznom kora reggel, soha nem bocsátom meg, ah telejsen felesleges volt!
avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Jiraiya on Kedd Márc. 13 2012, 17:33

// Agy neki Asuko!! Very Happy //

A férfi nem nézett a lány szikrát hányó szemébe, sőt nem is igazán nézett rá. A kis gurulós székében ülve, az irataival foglalkozott, amíg a leányzó észhez nem téríti. Végig írogatott valamit, teljesen közel hajolva a papírhoz. De amikor Asuko befejezte a mondatot, a papír elszakadt, annak az erőnek a nyomására, amit a doktor fejtett ki a szerencsétlen papírlapra. Szépen lassan felemelkedett a székéből, majd felemelte a fejét. A haja az arcába hullott, eltakarva az arcát. Persze néhány hajszál volt az csak, de akkor is. Amúgy is rajta volt az a béna szemüveg, amiről visszatükröződött a lámpa fénye.
- Ohh...
Bökte ki ezt a rendkívül színvonalas "választ". Nem akarta tovább húzni az agyad, így normálisan kiegyenesedett, és mint ha misem történ volna, elhaladt melletted. A lépcsők felé vette az irányt, majd megszólalt.
- Csukja be az ajtót, és kövessen.
Te a dühtől vezérelve eleget is tettél Franksensei kívánságának. Szép kecses mozdulattal jó erősen bevágtad azt a rozoga ajtót. Legalább így kicsit "könnyíthettél" magadon. Szapora léptekkel követted a senseit. Lefelé vettétek az irányt, és így végig haladtál az összes emeleten amin fel kellett küzdened magad. Pár perc múlva, az alaksorban találtad magad. A sensei egy sötét zsákutca szerű helyre vitt téged, majd a gyertyák fényében, - amik a falra voltak felakasztva - Csillogó szemekkel fordult feléd. Habár nem a szeme csillogott, hanem csak a szemüvege, de az a sunyi vigyor ott volt az arcán. Akárhogy is próbálta leplezni, nem sikerült neki. Nagy és félelmetes kacajjal tört ki. A zsíros őszes haja égnek állt. Most igazán méltó volt a nevéhez. "Franksensei". Habár egy pillanatnyi időre elragadtatta magát, de gyorsan visszarázódott a lassú és unalmas természetébe. A mutatóujjával visszaigazította a szemüvegét a jól megszokott helyére, majd feléd fordult.
- Az ajtó mögött - mutatott egy régi fémből készült ajtóra - az én kis laborom van... Ha igazi orvos szeretnél lenni, akkor be kell oda menned. De ha nem akarsz akkor megértem. Ha van elég bátorságos belépni, akkor indulj. De ha nincs, akkor nincs értelme továbbtanítanom.
Azzal a sensei kinyitotta az ajtót, ami rémesen nyikorgott Szinte már sikított. Amint az ajtó megállt, Ő hátrább lépett és várta a reakciódat.



// Az elgépeléssekkre figyelj ^^ //

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve...
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Adminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Tomoshika Asuko on Csüt. Márc. 22 2012, 09:07


//Gome, gome, otthoni böngésző buta, mert angol, és mindent aláhúz így nem veszem észre a kedvenc betűcseréim Embarassed //

Agyam megáll! Tényleg elfelejtette, hogy ő küldetett értem... Tanárok "gyöngye", nem is értem, miért nincs több medikusa. Mind öngyilkos lenne, vagy rövid úton a börtönbe jutna gyilkossági kísérletért. Főleg, hogy arra sem méltat, hogy rám figyeljen, de majd ha a szájába tömöm az iratait, akkor majd pislog, mint hala vízben. És ez az ohh... hát, ohh, nagyon is ohh, de hogy csak ennyit érdemlek, még az én önbizalomhiányos szívemnek is fáj. Legalább egy bocsánat, elfelejtettem, vagy valami hasonló, még egy bo...-val is megelégszem, de tényleg.
De mit kapok helyette, mintha mi sem történt volna, sétál el mellettem, és még csak meg sem fordul a fejében, hogy vesén öklözhetném - sajnos nekem is csak nagyszájúskodás szintjén, mert tettlegességig nem mernék fajulni, mert még a végén a boncasztalán végzem. A sírás közelébe érve kezdek el reszketni, mikor visszavetett szavai telibe találnak.
- Hai! - rebegem, majd gyors léptekkel indulok a nyomába, és lendületesen jól bevágom az ajtót. Mérges vagyok és elkeseredett. Eleve nem vett semmibe, s még most sem, ennyi idő után, pedig tényleg igyekszem, arról nem tehetek, hogy nem vagyok egy zseni, és hogy a lelkesedésem nagyobb, mint a tehetségem, pedig mellette az előbbiből sincs sok.
Az alagsorban lyukadunk ki. Megint jön az idióta kellékeivel, és a hátamat végigborzolja a borzongás, még pont nem félek, de valami felkárog, vagy felsikít, és menten el fogok ájulni.
Na jó, a senseitől még egy ilyen vigyor is elég lesz az előző hatás eléréséhez, mert már most érzem minden zsigeremben, hogy ez nekem nagyon nem lesz jó. mikor röhögni kezd, valóban össze is rezzenek, és még inkább rémülettől teli őzikeszemekkel pislogok rá. Ez rosszabb, mint valami "zs" kategóriás horror, főleg mert én érzem magam a "te fogsz meghalni" szereplőnek. Mondjuk a kis műsora után a nyugalma még emberpróbálóbb, és komolyan megfordul bennem, hogy ha csak egy lépéssel is közelebb merészel jönni, és sikítva elrohanok.
Ajtó... nézem azt a bizonyos bejárati ajtót. Nem tűnik a feladat bonyolultnak, vagy rémisztőnek, hiszen csak egy labor... na de mivel Franksenseiről van szó... hogy is mondjam. Nem várok semmi jót, mégis, a tesztjei java része olyan, hogy mikor túl vagyok rajta, meg tudnám agyalni, fel tudnám négyelni, de mindig valami hasznos tudásra teszek szert.
Nagyot nyelek, ahogy győzködöm magam. Mi történhet, végül is csak nem tud elrejteni egy férclényt idelenn anélkül, hogy bárki tudna róla. Ugye?
Ugye?...
Behunyom a szemem, majd kamikaze módjára, hogy ne legyen időm átgondolni a cselekedetem, lépek előre vakon a megadott irányba, majd felnyitva a szemem, megragadom a kilincset, és mint egy menekülő őrült, tépem fel az ajtót, és még a lélegzetem is eláll, felkészülve mindenre, amire nem lehet, arra is. A szívem úgy kalapál, mintha legalább is minimaratont futottam volna, majd kirobban a mellkasomból, miközben szemem igyekszek hozzászoktatni a benti viszonyokhoz, és feltérképezni, mi a frászkarika van idebenn.
- Ennyire elég? - kérdezem halálsápatag hangon. Technikailag még nem vagyok benn, de még mindig nem vágyom rá annyira, főleg, ha ő is bejön, és csak ketten leszünk idelenn, az alagsor békésen nyugodt, KIHALT (!!!) magányában.
Anya, segíts!

avatar
Tomoshika Asuko
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 335

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: .::Kórház::.

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.