Régi romos fakunyhó

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Hétf. Júl. 04 2016, 20:30

Rúgásom nem volt elég erős, hogy komolyabb károkat okozzak a férfinek, de mégis elérte a hatást, vagyis megtörte a férfi lendületét. Több se kellett tovább nekem. Összeszorítottam a fogaim, és felpattanva kész voltam lesújtani. Megragadtam a férfi alkarját és kissé eltartva magamtól azt szabad kezemmel, amiben a tantom fogtam egy gyors mozdulattal a férfi hónaljába szúrtam. Nagy eséllyel szörnyű fájdalmaz okozott a seb, de mégis olybá tűnt, mintha alig érezné a férfi. Mielőtt visszavonulhattam volna, karja a mellkasomnak préselődik, és érzem, ahogy kegyetlen erővel megtaszít. Bár nagy valószínűség szerint jó pár csontom megrepedhetett, vagy akár el is törhetett volna, ha teljes erejével talál el, de így, hogy lényegében szinte csak taszított, nem sérültem meg komolyabban. Bár még így is volt benne annyi erő a férfiban, hogy egyszerűen eltaszítson magától, hogy kisebb ívben a földre küldjön. A becsapódás nem volt nagyon durva, de elég kemény volt, hogy a becsapódástól megzavarodjak. Aprókat nyögve próbálok megnyugodni, hogy kitisztuljon a fejem, de egyelőre forgott velem a világ. Ám ekkor Mirubi-sama szavai ért el a tudatomig. Mindössze három szó, amely teljesen kisöpört minden mást a fejemből.
- Hanae… Öld meg!

Testem ismét az ösztöni síkra süllyedt le, előhozva a tudatalatti énemet, mely talán a tökéletes shinobi létem megtestesülője. Magától mozgott a karom, egyáltalán nem voltam tudatomnál, mikor cselekedtem. Kezem a tárolókhoz kapnak. Mire feltápászkodtam és az ellenfélre vetettem magam jobb kezemben egy kunai, míg bal kezemben két shuriken pihent az ujjaim közé szorítva. A férfi Mirubi-samara figyelt, és mivel alig csaptam zajt nem aggódtam, hogy idefigyelne, így rögtön szökkentem a férfi felé. Apró kezemmel erősen markolom a kunait, ahogy lesújtok a férfi gégéjét célozva. Bár nem vagyok holmi erős shinobi, a gégefedő nagyon kis terhelés miatt is eltörhet, így az én teljes erőm elegendőnek kell lennie, hogy összezúzzam azt. Ha sikerül, a férfi mellkasát dobbantónak próbálom használni, miközben a kunait a szemébe vagy a körül próbálom döfni, majd ha sikerül elrugaszkodni a shurikeneket is a feje irányába hajítom el. Ha első találatom talál, akkor úgyis meg fog halni, ha a többi nem is találna.

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya on Csüt. Júl. 07 2016, 11:37

   A kislány nagyszerűen indított az első ellenfelénél és a másodiknál is jól vette fel az irányvonalat, ám hibázott és ennek az lett az eredménye, hogy zihálva tisztult ki a tudata. Mirubi viszont felszólította őt, így elméje újfent eltompult, érzékei csak az ellenfelére korlátozódtak és fejben szinte már-már tökéletes gyilkossá vált, aki ismételten támadásra készül. 
   Mirubi elterelte a férfi figyelmét, ez idő alatt Hanae gyorsan cselekedett, amikor viszont elindult, a férfi máris odakapta a fejét és nem törődve az ajtóban álló idegennel, Ő is megindult a kislány felé, persze kisebb lendülettel és lassabban, várta, hogy mikor ér oda áldozata és csaphat le rá. Képzetlen, nagyon képzetlen, ez látszik rajta. Az "erejét" csak borult elméje és a téboly adja neki. Szánalmas teremtés... Aki gyenge, ne villogtassa a fogait ugyebár. 
   Ahogyan a csöppség, elszántan rohamozza támadóját, az suhint egyet a Fekete Tantoval, viszont a mozdulata lassú és elnagyolt volt, mintha csak karja lengését követné a fegyver. Hanae tökéletesen ki tudott térni előle egy egyszerű elhajlással, majd felugorhat a tébolyult mellkasára és végrehajthatja a tervezett mozdulatot. Elvágja a torkát, azzal is a gégéjét, majd elrugaszkodás közbe a fegyvert beledöfi a haldokló bal szemébe. Ennél a pontnál viszont, a férfi összeesett, így Hanaeénak nem volt ideje arra, hogy elrugaszkodhasson. A két Shuriken a kezében maradt, a férfi elejtette a Tantot és egyik kezével a torkát, másik kezével a kunait fogta, ami benne maradt a szemgödrébe.
   Undorító vére ott volt mindenhol, Hanae ruhája teljesen tönkrement. Eközben az ajtóban fekvő vénség már falfehérré vált, végtagjai lilásan elszíneződtek... Ami pedig ezt az alakot illeti, ugyanazon a haláltusán megy keresztül, mint a másik férfi, viszont ez a szörnyeteg, sokkos állapotba került és remegve, nem törődve már a sebével, befeszült karral és hajlott ujjakkal remeg egész testében, miközben orrán és száján keresztül is folyik a vér, a nyakán szakított sebből pedig sípolva bugyborékol a vér... Jól hallható, hogy a hang nem a száján keresztül távozik, hanem a lyukon keresztül, amit Hanae vágott. Valószínűleg a hangszálak épek maradt, de a vér miatt csak ez a sípoló, bugyborékoló, gurgulázó hang hallatszik... 
   Mirubi beljebb lépdel, átlépve a kihűlt, teljesen elvérzett öregember testét. A fiú köpenye alól egy vékony, alig látható drót kúszik le, akárcsak egy kígyó, majd az öreg holteste felé véve az irányt, rátekeredik a férfi övén lévő kulcs csomóra és letépi azt, majd felemelkedve Mirubi kezéhez tartja. A fiú elveszi.
- Szedd össze a Tantod. Ügyes voltál. Van még mit tanulnod, de nagyon jól felmérted az ellenfeled gyengéit. Most viszont még dolgunk van, ne ereszd le a védelmed! 
Mondta a férfi, majd megindult a hátsó ajtó felé, ami azóta is tárva nyitva van. Vélhetően Hanae is utánafut, így együtt léphetnek ki a friss levegőre, ami a benti vérontás után a kislány számára megváltás lehet, ám odakint talán a bentinél is borzalmasabb látvány tárul a szemeik elé.
   Kicsiny kenelek láthatóak, rácsok, ketrecek, melyek elzárják a külvilágtól az állatokat. Hatalmas ugatás kezdődik, rengeteg különféle, lesoványodott, vagy éppen túltáplált kutya nyüszít és csahol haragosan egymásra, valamint az érkezőkre. Kivétel nélkül, az összes testén fekélyek és pörsenések láthatóak, mind sebes, büdös, koszos és megviselt. Nagyjából tízen lehetnek itt, a saját ürülékükben fekszenek, egyáltalán nincsenek takarítva. Az egyik éppen a fekáliából eszi ki az odaszórt ételt, míg a másik egy levágott kutyalábat csócsál... Mindegyik kutya nagy példány, derékig érnek Mirubinak. A hátsó kertet fa kerítés kerítő körbe, az mentén helyezkedik el bal és jobb oldalt 5-5 ketrec egy-egy kutyával. A kert végében pedig egy hatalmas fakád látható, egy kerticsappal, két vasrúddal a földbe szúrva, ami között erős drótok vannak kifeszítve, mintha csak ruhaszárításra használnák őket, azonban azokon a drótokon kampók és húsok lógnak. A teknő mellett pedig egy hatalmas méretű, elhízott, hentes ruhát viselő férfi áll, aki már felkészülve várta a betolakodókat. A ruhája véres, a két kezében egy-egy húsbárdot tart. A teknőből, vagy kádból ami mögötte van, folyik ki a vér és ezzel egy időben Hanae orrát eléri az itteni légkör undorító szaga... 
   Ami pedig még nyomasztóbb az a jelenet, ami lezajlik a hatalmas, kövér férfi mögött... Egy, a többi kutyától jóval kisebb mancs, remegve nyúl fel a kád szélére, majd kétségbeesett vergődések közepette egy sokkos állapotban lévő, kisebb testű - térdig érő - kutya tűnik fel, aki felállva próbál kikecmeregni a vértől csúszó fakádból, ám nem bír, folyamatosan vissza esik... A hentes megfordul, majd meglóbálva a bárdját, belevágja a kutyába, aki rémes, eltorzult hangon nyüszít, visít, ordít fel a fájdalomtól, a vér pedig a levegőbe permetezik és úgy hullik alá... A nyüszítés pedig nem marad abba, fájdalmas és egyben szívszorító, ahogyan a kutya a fájdalomtól megrémülve, most elég erőt merített ahhoz, hogy kiugorjon a kádból, ám a földön elterülve, elülső lábaival próbál mozogni, ugyanis a jobb hátsó lába csonk módjára lóg mellette, csupán csak egy bőrcafat tartja... Ami viszont még szörnyűbb, hogy a farokcsontjánál a gerincnél, teste szélességében keletkezett egy újabb vágás, ami szabályosan felvágta a kutyát félig, a hátától a húgyhólyagjáig... Már csak a bőr és néhány bél tartja össze a haldokló állatot, akinek a hátsó fele teljesen lebénult. Ahogy pedig kúszni próbál előre, a sebei felszakadnak még jobban, nem bírják a nehéz test súlyát... Ennek köszönhetően a kutya vékonybele és a veséje két oldalt kibuggyan a friss sebből, és leesik a porba...
  Az oktalan állat érzi, hogy valami nincs rendben, a hatalmas fájdalom már talán mérséklődött, viszont az állapota nagyon labilis... Hátranéz, azt hiszi, hogy valami visszatartja és elkapta, így fejével hátra fordul, első lábaival küszködve saját maga megtartásával, de képes volt arra, hogy a sebéhez forduljon és lebeharapva a kilógó bélbe, kihúzza azt a testéből... Nem, nem meg akar halni, szegény, oktalan, zavarodott állat csupán úgy tekint arra az általa ismeretlen belsőségre, mint valamire, ami elkapta őt és visszatartja a menekülésben, de hamar rá kell jönnie, hogy a szaga alapján ez bizony hozzá tartozik... A kihúzott béltartalmat most nyalogatni kezdi a szeme pedig üvegessé változik... Méretes vértócsa terjedt szét a száraz homokban feketére festve azt, a Hentes pedig undorodva tekint le a jószágra, majd belerúg egyet megadva ezzel a kegyelemdöfést...
   A kutya egy métert repülve csapódik neki az egyik kennelnek, a levegőben pedig a farokcsontjánál vágott, széles vágás tovább szakad, a már halott állat hátsó része teljesen leszakad, a maradék, ellazult és a sok verés miatt leszakadt belek pedig kifolynak a testből, egyenesen a rácsokra, az éhes kutya pedig aki odabent várta az élelmet, most lecsap rájuk és vadul marcangolni kezdi ezeket a belső részeket... A férfi pedig önelégült vigyorral néz rá a kettő jövevényre, Mirubi körül pedig vészjósló, Sötét Aura kezd el látszani...
- Hanae. Őt majd én megölöm. Túl nagy hozzád.
Mondta Mirubi, majd ha a kislánynak nincs ellenvetése, akkor lassú léptekkel indul meg a férfi felé.

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Pént. Júl. 08 2016, 18:12

Bár kissé elszámítottam magam azzal, hogy mennyi ideig mered a férfi Mirubi-samara, de nem estem kétségbe, hanem folytattam a manőverem. A férfi bár megpróbált megtámadni mozgása Mirubi-samahoz képest igen lomha és ügyetlen. Szinte éreztem, ahogy az ösztöni lényem ismét átéli Mirubi-sama kemény kiképzését, amely mindezt megelőzte. A férfi mozdulatait szinte játszi könnyedséggel kerültem el, miközben a kunait szorosan markolva végül felugrottam a hasára. A kunai szörnyű hangok kíséretében hasította fel a férfi torkát, gégéjét, majd állt bele a férfi szemébe, amely bár nagy fájdalmakat okozott neki, úgy tűnt nem okozott túlságosan halálos sérülést… legalábbis nem azonnalit.
Az elrugaszkodás sajnos azonban nem jött össze, ugyanis a férfi összeesett, amitől én kissé koppanva értem földet. Bár kissé fájt a fenekem utána, de nem csapódtam be olyan durván, hogy percekig sajogjon miatta a medencém. Így viszont csak kissé bambán meredtem a haldokló személyre, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy nem fog felkelni, Mirubi-sama mellé futottam, miután visszaszereztem a késem, bár nem simultam a férfihoz. Arcom bár komoly maradt, tekintetem egyre homályosabb. A ruhám nehéz volt a vértől, mely bűzös masszaként lepett be szinte mindenhol. Bármennyire is összpontosítottam ezt, már nem tudtam elnyomni, így eme kellemetlen buké kezdte áttörni a védelmemet, egyre inkább kizökkentve az ösztönös mivoltomból. Pedig még nem volt vége a feladatomnak (legalábbis így hittem ekkor még).
Mikor a kutyákkal teli terembe értünk végül teljes mértékben tudtam, hogy nem fogom bírni, elvégezni Mirubi-sama feladatát. Azonban ami benn történt, már teljes részben sok volt nekem. Egy hentes féle várt minket mögötte egy lavór, mellette húskampók. Nem volt nehéz kitalálni mire valók ezek a dolgok, ugyanis hamarosan egy kutya próbált kimászni a tálból. A továbbiakban a hentes kíméletlenül, mindenféle együttérzés nélkül, brutális módon ölte meg szerencsétlen állatot, kinek egyetlen bűne valószínűleg, hogy megzavarta őt, mikor ránk készült. Nagy eséllyel le tudtam volna csapni rá, miközben a kutyát bántalmazta, de tudatom teljesen tiszta volt már, és elmém nem bírta elviselni a látottakat. Az adrenalin elmúlt, a szörnyű dolgok pedig, amiket elkövettem, most kísértetként törtek rám azok mellett, amiket most nézek végig.
Egészen megszédülök, és elhagy az erőm. A lábam megroggyan, és akaratlanul hátrálni kezdtem, belecsapódva a falnakLátni lehetett rajtam, ahogy egyre jobban kezd eluralkodni rajtam a hisztéria. Légzésem felgyorsul, a szívverésem az egekbe. Rémült, tágra nyílt szemeimmel pedig a megcsonkolt állatra mered. Fejemben teljesen a zűrzavar uralkodott, így észre sem vettem, amikor Mirubi-sama hozzám szólt. Végül szemeim a levándorolnak a tantora, mellyel a kint fekvő öregembert végeztem ki. Ismét átjárja a tudatomat a bűzös vér szaga, és egy pillanat volt csak, mikor lelki szemeim előtt ismét hallom a szanaszét törő gége hangját… majd gyomrom feladta az ellenállást.
A penge kiesett a kezemből, majd a gyomrom összerándult, és nemes egyszerűséggel, kiöklendezte a fal tövébe a gyomromban összegyűlt epét, illetve a reggeli maradékát. Bár ekkor még talpon voltam, de annyira kivett belőlem minden erőt a hányás, hogy egyszerűen, mint egy zsák oldalra borultam. Újabb görcs támadt meg, még több ajándékkal meglepve a padlót. Meg sem próbáltam felkelni, csak meredtem magam elé a semmibe, miközben kiadtam magamból mindent. Ám ez sem volt elég. Elmém egyre jobban elsötétült újra és újra lejátszva a mai napot. Megragadtam a fejem, és úgy szorítottam, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna. Sikítok. Nem úgy, mint amikor megijedtem a furcsa maszktól az álmomban, nem úgy, mikor valaki rám ijeszt… hanem mint, aki az életéért sikolt. Sikoltoztam, forgolódtam, sírtam, de még saját magamat is karmolásztam, mintha ezzel képes lennék levakarni magamról a már-már száradni készülő vért. Túl sok volt ez nekem. Egyszerűen nem bírtam épp ésszel.Szinte észre sem vettem, ahogy véres (a ruhámon levő), hányadékos csíkot húzva magam után az egyik sarok felé vonszolom magam, nem törődve azzal, hogy ketrec, vagy fal van ott, csak meg akartam bújni az elmémet marcangoló szörnyetegtől.
Remegve, a világról megfeledkezve feküdtem a sarok felé fordulva, kizárva mindent a tudatomból. Nem éreztem fájdalmat, egyszerűen teljesen lezsibbadtam. Arcom, karom karmolásnyomoktól vöröslött, és bár kezeimmel már a térdemet öleltem át, a karmolászó mozdulatot továbbra sem hagytam abba, egy csúnyább sebet ejtve a lábszáramon. Fekvő helyzetbe ringattam magam, próbálva nyugtatva magam, és bár sikoltozni már nem tudtam, annyira berekedtem, hogy nyöszörögni sem tudtam mondani. Bár a kitörésem óta, talán tíz-húz perc is eltelhetett már, úgy tűnt akkora sokkban voltam, hogy akár órákig is ebben az állapotban lehetek. Mirubi-sama már nagy valószínűséggel elintézhette a henteses férfit, ám hiába próbálna megnyugtatni, egyszerűen amint hozzámérne hisztérikus kapálózásba fogok, hisz nem ismertem fel a mesterem, helyette azt képzeltem, hogy az általam kivégzett férfiak jöttek bosszút állni.

Egyszerűen nem bírtam bezárni a tudatomat. Én, aki soha életében nem ölt meg szinte semmilyen élőlényt… máma két emberrel is brutálisan végeztem. Ez… túl sok számomra… egyszerűen nem bírom… valaki… valaki… vessen véget a szenvedésemnek… kérem!

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya on Szomb. Júl. 09 2016, 17:02

   Hanae talán a poklok poklát éli át azokban a percekben, amíg a tudatalatti szintjéről előbukkannak az emlékek és a tettek elvi és eszmei súlyai. Két életet vett el, két embert ölt meg, ráadásul fájdalmak és kínok közepette... Összetört, elméje ezekben a percekben instabillá vált, az őrület határára sodorva a tanulófélben lévő elmét és lelket... Nem volt felkészülve ilyesmire. De vajon bármikor is kész lehetett volna erre? Lett volna olyan helyzet, idő, ami alkalmasabb lett volna arra, hogy megöljön egy embert? Vagy akár rögtön kettőt? Hogy csak egy hirtelen ötlettől vezérelve egy erősebb személy akaratából, személyes igazsághozatalának eszközeként végezzen ki két embert, akik másodpercekkel az érkezésük előtt is még zavartalanul tették mindennapos dolgaikat?
   Nos igen, mindez nagyon nyomasztó, nagyon is fájdalmas, de ha az ember belegondol, hogy ezek az emberek miféle dolgokat műveltek, hogy néhány perccel ezelőtt még zavartalanul zabálták a kutyák megfőzött húsát, hogy kiéheztetett jószágoknak egymás csonkított testrészeit adták eledelül, hogy egy kicsi és gyenge példány már percekkel ezelőtt is levágott lábbal küszködött a teknőben és hogy néhány nappal ezelőtt ezen a helyen egy tizenhárom éves kislányt erőszakoltak meg vérben és mocsokban, a porban fetrengve, majd a csapóajtón leeresztve a megtört testet feldarabolták és eltartósították, hogy később eladhassák a szerveit, mindebbe belegondolva az igazságszolgáltatás, a rút halál és az élet elvétele egy teljesen jogos és törvényszerű cselekedet volt. Vagy más ez, hogyha a Hatalom, ha egy Ország ítélőszéke mondja ki a büntetést: Halál? 
   A kislány számára pedig mindez nem jelentett semmit. Míg egy olyan gyilkos, aki kéjből, izgalomból öl, élvezi azt amit csinál, meg is van vele elégedve, addig Hanae számára ez teljesen más... Mirubi meghagyta neki, hogy ha öl, azt érzések nélkül tegye, így védheti meg saját magát a bűnbeeséstől... Ő így is tett... Elméje elcsendesült, maga előtt csak a célt látta: Végezni azzal a lénnyel... És mint minden mozgó gépezetnek, így az embernek is vannak gyengepontjai, melyet megsebezve a gépezet leáll, így a szervezet működése is. Ez egy gyilkosság, máris szebben hangzik... De a lányt ez sem érdekelte. Olyan révületi állapotba került, ahol nincs semmi más, csak az ellenfele...
   Viszont, amint kizökkent, minden emléke és minden tette más jelentőséget kapott, minden addig helyesnek vélt döntés, minden "muszáj" fájdalmas bűntetté vált. Elragadták az érzelmek, s ha ezek az érzelmek nem az ölés iránti vágyat jelentik, akkor ami a kislányra vár, az csak a szenvedés... 
   Ahogyan Hanae feltűnően sokáig szótlan maradt és sikítani kezdett, Mirubi ellépett tőle. 
- Úgy látom elért a tudatodig, hogy mit tettél... Helyes...
Jegyzi meg, majd figyelmét elterelve a lányról, megindul a férfi felé. Ez volt Hanae utolsó emléke...

 

   Tudata még nem tiszta, elméje nyitott, álomszerű képek jelennek meg előtte. Egyszerre él a valóságban és a képzeletében, egyszerre van a múltban és a jelenben, minden összemosódik, senki nem ismer fel és semmit, csak az a biztos, ami vérből, halottból és fájdalomból áll... Az egyik ketrec és a kerítés között egy méteres hely volt, egy sarok, ahol meghúzhatta magát. Nem nézett hátra, befelé fordult, egyenesen a kerítés sarok felé, így nem láthatott semmit... Tudatalattijában szörnyű halálhörgés, csontropogás hallatszik, de nem törődik vele, túl sok dolog jár a fejében... Percek telnek el, Ő még mindig ebben az állapotban szenved. Bár a sarok felé fordul, előtte még egy fél méteres hely van... Éppen térne vissza, de elméje még nyitott, amikor meleg, nedves érzés önti el... Fájni kezd a hasa, mintha görcsbe rándulna, úgy mar belé a fájdalom, fehérneműje átázik... Piros vér terjed szét a lába között... 
   Abban a pillanatban, ahogyan azt észrevenné, újfent melegséget érez, ezúttal viszont a feje búbján. Folyik és az arca felé mozog, éppen a jobb szemébe folyna bele, amikor becsukja és kezével odakap. Egy törléssel megszabadítja homlokát és szemét a folyadéktól, majd megtapintja a haját, ami úgyszintén nedves... Kezeit megnézve látja, hogy vöröslő vér lepi azt be, a rémálom újrakezdődik... A fejére csorgó vér a hátán ömlik le, nagyjából egy liter lehet, majd a halott, felvágott kutya teteme zuhan le a levegőből a kislány elé... Nem látta jól, de mintha még pislogott volna, a szaga viszont arról árulkodik, hogy az állat már régóta nem él.

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Szomb. Júl. 09 2016, 18:38

Testem remegett, a torkom égett, mintha ezernyi tűt nyeltem volna le. A szemem vöröslött a könnyektől, míg a kezem és a lábam véresre volt karmolva. Az elmém valamennyire már lenyugodott, egyszerűen már csak a fennmaradt feszültség és szörnyű emlékképek hatására ringattam magam mindössze. Bár továbbra sem látszott, hogy minden jó és normális, úgy tűnhetett kívülről, hogy hamarosan vége.
Pedig mindössze arról van szó, hogy egyszerűen csak kimerültem. Testem olyan volt, mint az ólom, és bár szívem szerint még sírnék, egyszerűen már minden fájt. A fejemben visszhangzottak Mirubi-sama utolsó mondatai, miközben a nap emlékei álomként lengtek körbe. Egyszerűen úgy éreztem magam, mintha egy növekvő gombóc került volna belém, ami a földhöz szegez a súlyával. Egy tompa szúrás volt, ami először áthaladt a tudatomon, és szinte éreztem, ahogy az a gombóc növekedni kezd a hasamba. A fájdalom egyre elviselhetetlenebbé vált, ahogy már-már göcsörtösen fájt a hasam.
„Mi folyik itt? Miért fáj? Meg fogok halni? Olyan rossz dolog lenne a halál?” Ezek a kérdések futottak át a fejemben, míg végül egyszer csak furcsa melegséget érzek a lábam közt. Bár először azt hittem csak bepisiltem, ám mikor ösztönösen is összezártam a lábam éreztem, hogy ez a valami meleg és ragadós, nem pedig híg. Érzem, ahogy a hisztéria megint eluralkodik rajtam, amikor is egy újabb melegség jár át, ám most a fejemnél. Már majdnem a szemembe folyt, amikor is sikerült letörölnöm, ám észreveszem, hogy jóformán az egész fejem búbját beborítja ez a valami. Végül megnézem a kezem és…. vér…
Nem is emlékszem mikor ültem fel, de érzem, ahogy a meleg vér végigfolyik a hátamon. A rám eső húsdarabok okozta pánik miatt, észre sem vettem, hogy amit hirtelen félredobtam, az a szerencsétlenül járt kutya maradványai, helyette, mindössze egy nevet kiabálva kúsztam el a saroktól… egy nevet kiabálva, hiába égett minden szótagtól a torkom.
- Mirubi-sama…. Mirubi-sama…  - zokogom.

Öntudatlanul keresem az élet nyomait, minduntalan kúszva, mászva előre, elhomályosuló tekintettel a férfit keresve, nem is sejtve, hogy jelenlegi állapotomban nagy valószínűséggel, még csak fel sem ismerném. Csak annyit tudtam, hogy meg kell találnom azt a valakit, akinél kisírhatom ezt a szörnyű nap emlékeit. 

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya on Kedd Júl. 12 2016, 17:06

   A Sötétség most körüllengi a lányt... A sötétség most az, amely igyekszik magát belopni a kislány szívébe, ugyanaz a sötétség, ami Mirubit is megkörnyékezte és még előtt és utánuk is, oly' sok emberi lényt. A kérdés csak az, hogy ez a sötétség mennyire maradandó és, hogy mire használja majd fel (?) Elvégre az emberek nem akarnak szembesülni olyan dolgokkal, amiket képtelenek elfogadni. Ez a dolog pedig szinte kivétel nélkül, az Igazság... Hanae pedig most úgy fest, hogy megtapasztalja az Emberiség és az Emberi elme Sötét Oldalát is... Hiszen nincs értelme egészségről beszélni egy alapjaiban beteg társadalomban, melynek teljes valója itt látható most, kicsiben...
   A kétségbeesett kislány teljesen máshogy fest, mint fél órával ezelőtt... Ruhája mocskos, teli van vérrel, a rászáradt vörös "tinta" most bűzölögni kezd, csakúgy, mint a kibelezett tetem... Mászni kezd és kiáltozni, miközben a testét és chakráját felerősítő hatás már elmúlt... Érzi ahogyan nehézzé és gyengévé válik, érzi, ahogyan indulatai nem adnak neki elegendő erőt bármihez is... Kúszik előre, egyetlen egy nevet kiáltva, majd egy tompa fájdalom a tarkóján és elsötétül előtte a világ... Csorgó nyállal, véres arccal és most már nyugodt, kislányos arccal zuhan bele a porba... 
   Nem lehet tudni, hogy mennyi idő telik el, annyi rémlik csak neki amit Mirubitól hallott még az őrület előtt... Majd egy ütés, a homok íze, ami mellesleg még mindig karcolja a fogát, valamint egy nyikorgó létra és egy jól megtermett váll, amin fekszik... Most pedig ahogy kinyitja a szemét, párás és hideg levegőt érez. A teste fázik, keményen fekszik. Egy kőpadló, ami nyirkos és hideg... A helyiség ahol van, alig nagyobb egy franciaágynál. Egy ráccsal van elválasztva minden mástól... Egy fekete folyosó, aminek a másik oldalán egy fekete fal van. Csak ennyit lát a rácson túl... Hová került? Mi ez a hely? 



// Na most. Felrémlik Hanaénak egy jó pár perc magány után, Mirubi szavai a tanítás alatt, amit a Szenzorokról mondott. Ha becsukja a szemét, lecsitítja elméjét, meditál és kézjelet formál, a chakráját kiterjesztve a teste köré, majd fokozatosan növelve a távolságot képes lehet arra, hogy felmérje a környezetet és embereket találjon meg. Nem emlékszik a teljes folyamatra pontosan, de néhány perces vergődés, vagy akár órás vergődés és magány után, amikor nem jön senki bármit csinál, megpróbálhatja ezt. A lényeg, hogy írd le, hogy Hanae hogyan viselkedik, majd amin megunja a tétlenségét belefoghat a próbálkozásba, hogy megnézze van e valaki a környéken. Elvégre azt sem tudja, hogy hol van... //

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Hétf. Júl. 18 2016, 00:29

- Mirubi-sama! – semmi válasz – Mirubi-samaaaa! –semmi válasz.
Újra és újra. Ugyanaz történt. Kiáltásaimat elnyelték a zömök falak, a ketrecek, vagy elkeveredett a még életben lévő kutyák csaholásával. De válasz az nem érkezett. Úgy éreztem, hogy a világ, mely eddig számomra, csak Mirubi-sama körül keringett, most egyszerűen kitaszított magából. Üresnek éreztem magam. Mocskos voltam…. nem csak kívül… belül is. Lelkem sosem tisztulhat már meg ezt tudtam jól. Gyilkoltam és ezt semmivel sem tehetem, jóvá bármennyire is akarom. Innen már nincs ki út. Egyetlen reményem a vigaszhoz, az a férfi, akinek a nevét hiába kiáltom, ugyanis olybá tűnt… a mester… nem jön el értem. Kimerülten lihegve, próbálom elfojtani a zokogásom, hogyha lehet, egy kevéske energiát is megspóroljak. De egyszerűen nem tudom abbahagyni. A kétségbeesés nem hagyja, hogy olyan könnyen kiszakadjak belőle. Azonban… úgy tűnt valami segítségemre volt. Vagyis valaki. Ez a személy megadta számomra azt, amely most talán minden kincsnél fontosabb lehetett nekem. A békés sötétséget. Egy erős koppanás volt a fejemen csupán, amit éreztem, semmi több. Az „éjszaka” azonban így is elért, elűzve a rémképeket, a hisztériát, és a kínjaim… semmi más nem maradt… csak a sötétség, mely magába hívott.
 
A homok íze a számban volt az első dolog, amelyre először felfigyeltem, mely rocogott, mikor összecsuktam fogaim. Köpködve, próbálom megtisztítani a számat a felesleges portól, ám hiába nyitottam ki a szemem, látszólag teljes sötétség vett körül. Nem mertem a számba nyúlni, hogy kitisztítsam, mert nem tudhattam kezem milyen tiszta. A fejem lüktetett, a szemem is fáj, és ahogy megmozdultam fekvőhelyzetemből, testem (főleg alhasi környéken) szintbe-görcsbe rándult. Eltartott egy ideig, míg elmúlt a fájdalom. Orromat ismét ellepte a bűzös vér szaga, mely ismét felkavarta volna a gyomromat… ha nem hánytam volna már ki magamból mindent nem is olyan rég.  Érzem, ahogy a gyomrom megkordult, annak ellenére, hogy semmi étvágyam nincs, de szervezetemet ez nem érdekelte. Nem volt nagy a helyiség, ahova bezártak. Ezt azután tudtam meg, miután szemem hozzászokott a félhomályhoz. Mindössze egy kijárat volt, de azt is rácsos ajtó zárta el. Érzem, ahogy a pánik ismét átjár, és a rémképek minduntalan megjelennek előttem. Azonban furcsa mód. Nem kezdtem el sikongani. Talán azért, mert a torkom fájt, és minden levegővétellel lüktetett a torkom. Nagy eséllyel teljesen be voltam rekedve. De nem emiatt. Egyszerűen idegeim annyira készek voltak, hogy már nem tudott ez hova fokozódni. Egyszerűen roncs voltam. Fázva, mocskosan, és magányosan. Fájt mindenhol, főleg a lábam közt. Egyszerűen úgy éreztem, mintha lángra lobbant volna. Bár sejtettem mi miatt fájhat ennyire, elmém nem volt olyan állapotban, hogy komolyabban elgondolkozzon arról, hogy mivel jár az, ami végbement bennem. Egyszerűen csak feküdtem üveges szemmel, remegve. Még összegömbölyödni sem volt erőm, nem hogy feltápászkodni, és körbenézni. Így nem tettem mást, csak feküdtem, és vártam. Vártam és feküdtem. A fájdalom, bár néha átjárt, viszonylag kevésszer támadt meg, tekintve, hogy nem mozogtam. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a csönd magába szippantson. Nem aludtam el. Egyszerűen csak visszasüppedtem abba az állapotba, ahol semmi sem árthatott már nekem. Az izmaim elernyedtek, majd összébb húztam magam. Alig pislogtam néha, csak meredtem a semmibe. Bár önkívületi állapotba voltam, testem továbbra is remegett… igen fáztam, de nem azért… egyszerűen még ebben az állapotban is túlságosan sok volt a sokk… ezt már… alig bírtam el… Megtörtem volna? Lehet. Újra épp lehetek majd? Nem tudom… Látni akarom még a férfit, aki miatt ilyenné váltam?


…Igen…

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya on Kedd Júl. 19 2016, 20:07

   Végre a sötétség ölelte körül a lányt, ami most védelmet és nyugalmat jelentett a számára. A sötétség, melyen belül most nem figyelő tekintetek és nem villódzó szempárok rémlettek fel itt-ott, hanem a sötétség, amely védelmet, csendet, kellemes magányt és nyugodalmat hoz a lány lelkére... És olybá tűnik, ez a mérhetetlen sötétség ezúttal olyan nagy és erős, hogy belopja magát a lány szívébe is, ez a sötétség most áthatja a kislány egész lényét a fájdalommal és a bűzzel együtt, amit áraszt magából...
   Kitudja, hogy mennyi idő telt el, mióta itt van(?) Nem csak akkor, amikor ájult volt, vagy éppen aludt, de amikor már kinyitotta a szemét, akkor sem volt képes arra, hogy felmérje az idő múlását. Minden annyira nehéznek és zavarónak hatott, hogy elmondani sem lehet. Feje sajogni kezdett, teste átfagyott és amikor már a fagyos kő csípősen kellemetlenné kezdett volna válni, kopogás hangjára lett figyelmes és deszkák nyikorgására, majd egy hangos cselekedet következtében, nyikorgó hangot hallott a lány. Ezt mind összevetve rájött, hogy egy csapóajtó nyílt ki, ami fentről vezet lefelé. Létra nyikorog, majd egy pár csizma koppan a hideg kövön. Hamarosan a rács másik oldalán, egy hatalmas alak jelent meg, ami nagyjából akkora volt, mint a rács teljes magassága. Mellizma és termete hatalmas volt, a vállai és háta széles, óriási izmok dudorodtak a testén. Bamba arccal néz a lányra miközben hunyorog, majd észreveszi. A szemei bizonyára nem szokták még meg a félhomályt.
- Tehát felkeltél... Höhöhö.

Kuncog fel. A hangja mély és férfias volt, de sokkal inkább hatott inkább egy ogre hangjának...
- Éhes vagy?
Kérdi, majd benyúl a zsebébe. Felsőruházata nincs, a mellkasát sűrű szőrzet fedi. A nadrágján nagy zsebek, de ide érezni a mosatlanság bűzét a ruhájáról... Az arca egy nagy tepsinek tűnik, vagy egy palacsintának, hatalmas krumpliorrából pedig sűrű, fekete szőrzet nő ki. Ajkai vékonyak a szája viszont hatalmas, haja pedig nincsen... Hanae nagyjából akkora, min a fickó fél karja... A tenyere nagyobb is, mint a kislány feje.
   Ahogyan a zsebébe nyúl, egy csirkeszárnyat vesz elő onnan, ami sültnek tűnik. Ezután felmutatja a kislánynak, majd bal kezével most a bal zsebébe nyúl be, hogy onnan is kivegyen valamit.
- Vagy inkább ezt szeretnéd?

Kérdi, majd kivéve onnan is a kezét, egy darab cukorkát vesz elő, ami szinte elveszik a hatalmas kezekben. Leguggol a rácsok mögé, majd a lyukakhoz emeli mindkét tenyerét. Az ő keze egyáltalán nem fér át rajta, míg Hanaénak akár az egész karja... A férfi viszont még így is körülbelül a rács felééig ér, így guggoló pózban. Szuszog és büdös... Sunyi mosollyal néz a lányra, majd megnyalja a száját.
- Ha kéred, neked adom őket. Nem kell félned tőlem...
Mondja a monstrum, majd a szemével végigméri a kislányt...

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Vas. Júl. 24 2016, 22:41

A sötétség űrként ölelt körbe. Ha nem lett volna a kemény padló azt is hihettem volna, hogy elnyelt a végtelen világűr. Alig volt világosabb a félhomálynál, agyam viszont semmit nem fogott fel. Egyszerűen mindent kirekesztett a tudatomból. Az ösztöni lét mindent információt megtagadva, mint valami masszív fal, sötét akadályként magaslott a kevéske fény előtt is. De… nem bántam. Úgy éreztem, hogy ez a sötét, most megnyugvást rejt számomra. A sötétség, mely mindenki számára talán az egyik legfélelmetesebb dolgok egyike… nekem most a bölcsömmé vált. Ringatott, és megnyugvást hozott. Tekintetem, akár egy üveggolyó: hideg és merev. Csak bámultam a kőfalat, mintha sosem láttam volna még ilyet.
Végig egyetlen pontot fürkésztem, mintha azt vártam volna, hogy megnyílik előttem a fal, és megérkezik a Megváltó. Azonban senki sem jött. Nem volt itt semmiféle Megváltó. Mirubi-sama itt hagyott. Vagy szándékosan, vagy véletlenül. De nem voltam rá mérges. Szívem meghasadt… Egyszerűen már nem is éreztem semmit ürességen kívül.
A padló volt az egyetlen dolog, ami kapcsolatba került velem. Ez az egyetlen dolog tartott csak ebben a világban, nem hagyva, hogy teljesen lezárjam tudatomat. Ez az egy gátolt meg, hogy élő zombiként viselkedjek. Hideg volt, és mocskos… akár csak én. De ő legalább kemény volt. Merev és megingathatatlan.
Tudatomon ismét átfutottak Mirubi-sama felé tett ígéretek. Hát ennyi volnék? Egy üres ígéret, mely semmi igazat nem tartogat magában? Ezzé váltam? Egy egyszerű ronccsá, aki nem képes betartani azt, amit egyszer már megfogad? Nem… én sosem válhatok ilyenné! Ígéretet tettem, és meg kell tartanom! Muszáj megtennem! Mirubi-sama hisz bennem! Mirubi-samanak nagy reményei vannak hozzám! Mirubi-sama! Nem engedlek el!
Észre sem vettem, mikor ültem fel. Ziháltam, de egyáltalán nem éreztem már mocskosnak magam. Bár nagy valószínűséggel továbbra is igen undorító látványt nyújthattam. Elmém zavaros és feldúlt volt, mégis egy cél keringett csak a szemem lőtt: Mirubi-sama! Meg kell találnom őt!
Ekkor ért a férfi a cellám elé. Az érkeztét megelőző hangok bár nem jutottak el a tudatomig, a „jelenléte” megzavarta a káoszt a fejembe és minden érzékem kényszerített, hogy ráfigyeljek. Szavaira csak üres tekintetet kapott tőlem. Arcom maga volt az zűrzavar.
Végül testem fájdalmait legyűrve remegő lábakkal talpra állva indultam meg a rács felé. Szememet nem vettem le a férfiról, helyette mentem tovább és tovább, értelmetlen dolgokat mormolva az orrom alatt. Mikor végül már csak pár lépésre álltam a férfitől, végül egy értelmes mondat is elhagyta a számat, melyet még (emlékeim szerint legalábbis) nemrégiben hallottam Mirubi-samatól.
- Öld meg…

Testem nekivetült, és mint valami vadállat vetettem magam dühtől eltorzult arccal a férfinak. Egyenesen a leggyengébb pontjára támadtam: a torkára. Össze akartam zúzni, szétkarmolni, kitépni. Még az sem zavar, hogy nagy eséllyel teljes erővel a rácsnak futok, de agyamban csak egy parancs ismételgetődött. Egyetlen parancs, mely ide vezetett engem… ide, a sötétben… egyetlen parancs, mely örökre az emlékezetembe fog égni… „Ölj!”

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya on Szomb. Júl. 30 2016, 21:42

// Durva hatást váltott ki Hanaéból a dolog, azt hiszem életszerű is lehet. Elnézést, nem vagyok a toppon, így nem valami részletesek a leírások ^^' //


Csak Saját Felelősségre!



   A Kislány talán megőrült volna? Teljesen érthető lenne, ha mindez megtörtént volna, hogyha most már nem lenne több egy őrült, zavarodott kislánynál, aki csak ölni akar, keresve hőn áhított mesterét. De vajon meddig áll fent ez az állapot és mennyire van ez Mirubi ínyére? Jelen esetben teljesen magára hagyta a lányt, Hanae egy pince sötétjében sínylődik és teljes káosz uralja az elméjét.
   A férfi megnyalja a száját, ahogyan Hanae egyre csak közeledik hozzá, majd ujjai között tartva az édességet, a rácson keresztül dugja át, ám a kis szőkeség nekiront a rácsoknak és óriási, kontrollálatlan, vadállatias vérszomjjal veti neki magát a rácsoknak és nyúl át a férfi felé a torkához. Fel kell ugornia és meg is ragadja, ám csöppnyi kezei alatt eltörpül a monstrum vaskos karja. Felállva a ketrectől távolodik, majd lapos pofája démoni mosolyra húzódik, akárcsak a gyermekek rémálmaiban szereplő szörnyeknek...
- Vadóc vagy te kis riherongy! Majd nem leszel, ha kezelésbe veszlek!
Fröcsögi undorító szavait, miközben összefut a nyál a szájában és nagyot nyel. Egy kulcsot vesz elő, amivel kinyitja a cella ajtaját. Hanae nem tud mit tenni, ereje és képességei nem elegek ahhoz, hogy egy ekkora izomkolosszus ellen bármit is tehessen. A férfi valósággal kitépi a cella ajtaját majd belerúg egyet a kislányba, aki hátraesik a földre. Nem áll le, tovább támadna, a fájdalom teljesen elenyésző, de a férfi előbb ér oda a lányhoz, minthogy az felkelhetne. Egy kezével emeli fel átfogva a kislány fejét. Óriási kezeibe pont beleillik Hanae koponyája... Így emeli fel az arcáig és veszi szemügyre.
- Csinos kis pofid van, de a szaga nem éppen megnyerő, tudsz róla?
Neveti el magát. A férfi nyála kispriccel a kesze-kusza fogai közül, légútja nem éppen teljesen szabad, ugyanis a röhögés horkantásba és röfögésbe csap át, majd köp egyet és újra megnyalja a száját.
- Nem szabadna ezt tennem, de nem tudok neked ellenállni... Annyira, annyira szép vagy!
Lihegi... Méregeti a csöppnyi testet, persze a tenyere a lány szemét is takarja, csak az orrától a szájáig szabad a csöppnyi gyermek arca, ami a monstrum számára éppen elég...
   A kislány nem tudja, hogy mi történik, azt érzi, hogy teste súlya a nyakánál összpontosul és a férfi tartja őt. Érzi a saját arcán landoló nyál savanyú, romlott bűzét és a vacsora maradékát... Teste mozogni kezd... A férfi felé... A fejénél fogva mozgatja maga felé, végül pedig érzi a meleg leheletet az arcán, majd a barbár testszagot... Szúr... A borosták szúrják a lány arcát, ahogyan a vadállat, a vaskos nyelvével benyomul a kislány szájába. A nyelve meleg és sikamlós, a rohadó fogak bűze pedig kibírhatatlan. Nyögő, szuszogó hangot hallat a férfi, miközben a nyelve egyre lejjebb és lejjebb csúszik a gyermek torkán olyan erővel, hogy még harapni sem tud... Lassan levegőt sem kap, majd a férfi nyelve a saját bűzölgő pofájába kerül vissza, a lány szájából pedig nyál csurog ki... Nyál, amely elegyedik a sajátjával...
   A poklok poklát járhatja meg a gyermek. Nem elég, hogy elveszítette szüleit, embert ölt és végig kellett néznie az állat kegyetlen halálát, elveszítette mesterét, egyetlen reményét, most ezt teszik vele... Ez egy rémálom, egy álom, amelyből nem tud felébredni és még közel sincs vége! Súrlódást és szorító fájdalmat érez a mellkasán és a hasán, a vaskos kéz belemarkolt a ruhájába, majd letépte róla... Hanae testét hirtelen megcsapja a hideg, amit eddig nem érzett, majd a furcsa melegség, ami a férfi felől áramlik felé.
- Nem valami kifejlett, de pont így szeretem! Ez a fehér bőr, ez az illat... Heheheheee!
Kacag fel, majd a kislány érzi, ahogyan a monstrum ujjai végigsimítják a mellkasát. Érdes és meleg érzés, akárcsak egy harcedzett férfi keze... Lassan és kegyetlenül csúszik egyre lejjebb a gyermek testén. A nőiesség semmilyen formája nem látszik, idomai még a korabeli fiúkét türközi vissza. Egyedüli nemi jellegzetessége a lába közötti, csupasz terület, ahol most feketés vérfoltok láthatóak és némi kiserkent új vér... Végül odaáig is elér a hatalmas ujj. A lány mozgolódna, de akkor a fejét szorító kéz erősebben szorítja. A combjait összezárja, de nincs elég ereje a védekezésre.
   A megrontó arcán vad és undorító vágy, mohóság látszik, szája szélén kiserken a nyála, homloka verejtékezi, tenyere izzad. Számára ez a gyönyör és a tiltott terület forrása, a szexuális perverzió és aberráltság legnagyobb vágyálma, egy tíz éves kislány hamvas, mosatlan testének érintése. Nadrágjában dudorodó férfiassága bűnös jele az élvezetnek, melyet ezek a mozzanatok nyújtanak a számára, végül pedig amint az ujja a kislány érzékeny combjai közé furakodnak, érzi a vér sikamlósságát, férfiassága lüktetve törne utat ruházatán keresztül. Már amennyire lehet férfiasságnak nevezni egy ilyen ember szervét...
   Fájdalmas. Nagyon fájdalmas, ahogyan a vaskos ujjak a combjai közé furakodnak és érdes felületével felszántják az érzékeny ajkakat, miközben az öv csatjának csörgése jelzi, hogy a nadrág nem bírta tovább visszatartani a szentségtörő szörnyeteget. A férfi kihúzza ujját a kislány combjai közül, bár nem hatolt be, de a felszínt érinthette és ez is emberfeletti gyönyörrel tölti el. Nagyokat cuppogva, magas, aberrált hangon motyogja révületből fakadó vágyait, majd nekivágja a kislányt a falnak... Hanae beveri a fejét és elhomályosul előtte a kép... Nem lát mást, csak a közeledő óriást, amint immáron csupasz testtel, merevedő, roppantmód méretes hímtagjával közelít a lány felé. Ám ekkor valami történik... A férfi mögött lilás fény izzik fel, amire a monstrum megrezzen. Hanae is érzi a félelmet keltő érzést és a letargiát, a nyomorúságot, amit a fény áraszt magából, de ez mind eltörpül azok mellett az érzések mellett, amik abban a csöppnyi lélekben tombolnak... A férfi összeesik, nem tudni, hogy miért, majd a teste odébb csúszik a földön, kikerülve Hanae látóteréből. A kislány nem bírja tovább... A fénylő Sötétség elönti a szemét és az érzékelését, a fájdalom és a szomorúság érzete kezd el rajta uralkodni... Elájul...
   Melegséget érez, puha dolgokat, amik körbefogják őt mindenfelől. A teste nem fáj, semmi baja nincsen. Furcsa, csupán álmos, de mégis felébredt és ébren van és ébren is marad... Lassan tud csak mozogni, le van terhelve teste, tudata tompult, nem fog fel semmit, egyedül azt ismeri fel, hogy a gyertya sárgás fényében a szobája sötétjében pihen... Végül újra elragadja a sötétség.
   Nem tudni, hogy mennyi idő telt el, de a kislány valami kellemes érzésre ébred fel. A testét és a lelkét is melengető, pozitív energia járja át. Úgy érzi, hogy minden rendben van és biztonságban van, azonban ahogy kinyitja a szemét, meglátja maga mellett egy széken ülni Mirubit, amint zöldes árnyalatban izzó kezét, egy pizsamába bújtatott teste felett mozgatja jobbra és balra. Az emlékek ekkor feltörnek, az elszenvedett fájdalmak és sérelmek előtérbe kerülnek, minden beugrik a lány számára!  

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Kedd Aug. 02 2016, 12:10

Megtekintés csak saját felelősségre!

„Öld meg!”
Ez volt az egyetlen, amely mozgásra bírt. Tekintetemet homály fedte, mégis tisztán kivehettem a célt, mely végig a szemeim előtt maradtak. Kissé kába voltam még, mely látszott arcomon, de mostanra már elhatároztam magam. Beteljesítem, amit elterveztem. Elmém romokban, csak ezt az egy parancsot tudtam megtartani. Vajon ilyen maradok örökké? Nem tudom… csak azt, hogy a cél, már karnyújtásnyira van. Már-már őrült üvöltéssel vetettem magam a férfire. Bár nagyot koppantam a rácson nem foglalkoztam vele. Először azt hittem sikerült: ujjaim ráfonódtak a férfi torkára, de rá kellett döbbennem, hogy ehhez még roppant kicsi vagyok. A férfi egyszerűen hátrébb vonult, és mivel nem találtam jobb fogást rajta, így egyszerűen el kellett engednem. Üvöltve, morogva eszelős tekintettel kaptam utána, hadonászva a rács innenső felén. Láttam, hogy mozog szája, de agyam nem fogta fel a szavait. De azt igen, amikor a kulcsot elővette. Vicsorogva ugrottam hátra, és a guggolva vártam a pillanatot, hogy kinyissa a cellaajtót. Nem kockáztathattam, rögtön rá kell vetnem magam. Alig hallottam meg a zár kattanását, már rugaszkodtam is, ám mire odaértem az ajtó már nyitva volt, és én egy hatalmas rúgástól, melytől a földre kerülök. Karommal még tudtam hárítani a rúgás nagy részét és a becsapódás sem fájt annyira, de nem volt időm reagálni. A hatalmas tenyér kíméletlenül szorítva tartott a levegőbe, hiába karmolásztam, rugdostam. Nem engedett. Észre sem vettem, amikor megindultam a levegőben, hisz szememet letakarta, érzékeim meg le voltak tompulva. Ám a következőket teljes mértékben átelltem. Elmémet borító ösztöni fátyol egy pillanatra megingott, amikor megéreztem a férfi bűzös leheletét az arcomon, majd teljesen aláhullt, ahogy a férfi szája az enyémre tapadt. Ismét Hanae voltam. Ismét egy megtört kislány, akinek semmi ereje. Egy kislány, aki a poklok poklát élte át eddig, és a java még csak most következett. Sikoltani akartam volna, de a vaskos nyelv utat törve magának nem hagyott szóhoz jutni. Nyögve veszem tudomásul, hogy nem csak sikoltani, de levegőt venni sem tudok. Gyomrom összehúzódik, de semmit nem küld útjára… hisz nincs mit. Érzem, ahogy megerednek a könnyeim, ám nem találnak utat. Mozdulataim, amelyeket eddig düh fűtött, most gyenge, remegő legyintésekké váltak. Örökké valóságnak tűnt mire a férfi hátrébb állt. Köhögve, köpködve próbálom megszabadítani a számat a bűzölgő nedűtől. Érzem, ahogy az éltető oxigén ismét ellepi a tüdőm, de a szám bűze olyan mértékben undorító volt, hogy megfertőzte torkomon lefutó levegőt. Köhögtem még mindig, mikor a tortúra folytatódott. A férfi karjai durván megragadták a ruháimat, és neves egyszerűséggel letépték rólam. Testemet átjárta a kegyetlen hideg, mely minden hőt kifújt a csontomból. Az egyetlen hőforrás a támadóm felől érkezett, ám ez volt az egyetlen dolog, amelyet kívánni sem akartam. Menekülni próbáltam, hátha meg tudok szabadulni az erős szorítástól, de erőm elhagyott, szinte mozdulataim nagyrészt olyan hatást keltettek, mintha csak simogatnám. Testem remegett a zokogásomtól, számat összeszorítva tűrtem, ahogy a férfi érdes keze a testemhez simul. Kezei végigfutottak a mellkasomon, megcirógatva kifejletlen kebleimet. Lábujjamat összeszorítva tűröm, miközben kezeimmel próbálom megkarmolni, megsérteni a vackos kart. Mindhiába. Az ujjai egyre lejjebb, és lejjebb kúsztak, minden egyes araszolással erősebb zokogást kiváltva belőlem. Tudtam hova megy ki a játék. Nem voltam tudatlan gyermek. De engem sosem vonzottak a testi örömök, emiatt érintett olyan zavaróan a férfi közeledése. Olyan helyre akart eljutni, amely még számomra is ismeretlenek voltak. Megpróbáltam eltakarni a völgyeim, ám a férfi nyomulását szinte meg sem törve, éreztem, ahogy a vaskos ujjak végigsiklanak  a „lejtőn”. Utolsó mentsvárként megpróbáltam összezárni a combjaim, reménykedve, hogy némi védelmet nyújthatok, ám nem tudtam megfékezni ezt a vadállatot. Ujjai utat törtek, kérges, vaskos ujjával végigsimítva a legérzékenyebb pontomat. Felsikoltok, és rúgkapálni kezdek, nem törődve az egyre erősödő szorítással. Megpróbálom eltolni magamtól. Mindhiába. Talán rálelhettem volna az ujjak által rejtett gyönyörre, ha nyugodtabb körülmények között lehettünk volna, de nem éreztem mást, csak a kérges ujjak sértését, ahogy oda-vissza dörzsölnek. Hallom a csat csattanását, a nadrágsurrogó lehullását. Érzem, ahogy testem lendületet kap, és nemes egyszerűséggel a falnak csapódok. A földre rogyva, bamba tekintettel meredtem a közeledő óriás felé. Szóval ez a vég? Olyan férfi avat nővé, akit még nem is ismerek? Minden nő egyetlen, féltve őrzött kincse közül a sajátomat ez a férfi fogja elvenni? Durván, keményen, irgalomtól mentesen… nem ilyennek képzeltem el az első alkalmamat. Testem ellazul, arcom szomorú, bár kissé kába képet mutat. A lelkem feladta a küzdelmet. Hiábavaló az egész. Nem tudok menekülni… a férfi túl erős. Remegve, könnyezve meredtem az egyetlen dologra, mely hamarosan nővé tesz… valahogy… nem akartam elfogadni. Ám valami nem volt rendjén. Lilás fény kezd el izzani a férfi mögül, akit látszólag valami szintén meglepett. Testemet átjárta a félelem. Bár alig pár pillanattal ezelőtt, még a feladás pontján voltam, a most átjáró rettegés semmihez sem volt fogható. Ösztönösen összegömbölyödtem, rémülettől összezárt szemmel. Éreztem a szúró-lüktető fájdalmat a testemen… majd… minden elsötétült, és én észre sem vettem.
 
Légzésem meglepően nyugodt és békés volt. Éreztem magamban a szívem lágy, megnyugtató dallamát. Testem tiszta volt, és nem mutatkozott fájdalom. Már azelőtt tudtam, hogy biztonságban vagyok, mielőtt kinyithattam volna továbbra is tompa szemem. Szemem mely bár nyitva van, továbbra is csak a félhomályt látja. Még felülni sem volt erőm. De tudtam, hogy nem kell félnem. Puha ágy, kellemes melegség. Érzem, ahogy kezdek megnyugodni. Arcomon hosszúpillanatok óta először nyugodt, bár kissé apró mosoly terült szét, majd önként adtam vissza magam a sötétségnek, mely hívogatóan csalogatott.
 
Nekem csak pár pillanatnak tűnt, mikor ismét magamhoz tértem, ám nagy valószínűséggel órák, sőt talán napok is eltelhettek az óta, mikor legutóbb eszméletemnél voltam. Bár továbbra is gyengének éreztem magam, sokkal jobb bőrben érzem magam, mint előzőleg. Szemeim hamar meglátják a férfit, akit oly rég óta kerestem. Érzem, ahogy szemeimbe könnyek gyűlnek Mirubi-sama láttán. Gyógyító chakrája (láttam már ilyet) által okozott meleg, pozitív energia azonban nem volt elég, hogy mindent elfelejtessen velem. Hamarosan ismét átéltem újra a fájdalmas emlékeket. Érzem, ahogy testem megfeszül, és a könny ömleni kezd az a szemeimből. A férfi keze felé nyúlok gyengén, próbálva megragadni. Gyengének éreztem magam, úgy éreztem, mindjárt elnyel az ágy. Egyedül Mirubi-sama közelségére vágytam. Ha Mirubi engedte, hogy megfogjam, a kezét finoman megszorítom. Könnyeim szépen lassan alábbhagytak, és kezdtem megnyugodni az ismerős melegségtől.
- Mirubi-sama… - szólítom meg a férfit alig hallható hanggal – Annyira féltem… olyan magányos voltam… Azt hittem nincs menekvés… Azt hittem ott fogok meghalni… Azt hittem sosem látom újra…
Furcsa lehetett, hogy nem vádoltam meg a férfit, hogy miért hagyott ott, vagy, hogy miért nem volt mellettem. Furcsa lehetett, de nem foglalkoztam vele. Számomra nem jelentett már semmit. Csak annak tudtam örülni, hogy ujjaimat a férfi keze körül tudhatom. Tekintetem szomorú volt és megtört. Gyengének tűntem kívül, belül. De nem érdekelt. Végre ismét amellett voltam, aki mellett lehettem. Azonban testem megremegett, ahogy ismét felidéztem a hátborzongató alakot, aki kis híján megerőszakolt. Bár nem emlékszem tisztán, de úgy vélem hallottam, ahogy a férfi eldől, mielőtt elvesztettem volna az eszméletem, és nem hiszem, hogy véletlen, hogy ezután itt ébredtem fel. Arcomon fáradt, szomorkás mosollyal szólok, miközben szemeim végig a férfiigéző kék szemeibe meredtek. Bár alig bírtam elviselni, de szépen lassan felültem, majd lehunyva a szemeim a férfi meleg kezére fektettem arcomat.
- Mirubi-sama… köszönöm, hogy megmentettél. Nem emlékszem, hogy a te színed lenne a lila, de tudom, hogy te voltál az. Egyszerűen… érzem…
Hosszú csend következett, és én csak élveztem a férfi kezének melegségét. Majd sóhajtottam egyet, és éreztem, ahogy ismét előtörnek. Mielőtt átgondolhattam volna Mirubi kezét a mellkasomhoz szorítom, ha hagyja. Olyan más volt. A támadóm durva keze, szinte felsértette a bőröm, míg mesterem keze jóleső, bizsergető érzéssel járt át.  Óráknak tűnő percek után szólaltam meg ismét.
- Mirubi-sama… szerinted még gyerek vagyok? – kérdezem, könnyes szemmel a férfire meredve, ám választ meg sem várva folytattam – Tizenegy éves vagyok. Megöltem két embert, és kis híján megőrültem. Egy állat, és egy ember maradványaiba is fürödtem. Alig virágoztam ki, szinte máris majdnem megerőszakoltak… Mirubi-sama… szerinted még én ugyanaz az ártatlan gyermek vagyok, mint akit magadhoz vettél? –  látszott rajtam, hogy nem várok választ, és bár eltelt egy kis idő, de még folytattam – Mirubi-sama… mikor ott állt felettem a férfi… azt hittem… azt hittem nincs menekvés… Nem vagyok gyerek… ezt mindig is tudtam… kívülről lehet, de belül, már rég nem voltam az… tudom, hogy születtem, és nincs ahhoz köze a gólyának!  Akkor azt hittem elveszik tőlem azt, amit nem lehet visszaszerezni. Egy olyan valaki, akit nem is ismerek! Ez… elkeserített… mi van, ha nem ez lesz az utolsó ilyen? Mi van, ha más is erősebbnek bizonyul nálam… - testem remegni kezdett, és már-már úgy tűnt hisztérikus kitörés várható, ám ekkor lenyugodtam, és még egyszer utoljára megtört szemeimmel a mesteremre tekintettem - Mirubi-sama… te vagy az egyetlen, akink boldogan odaadnám az ártatlanságom. Megesküdtem, hogy tiéd a lelkem és a testem… és én ezt komolyan gondoltam… Mirubi-sama. Meg tudnád tenni nekem ezt az egyetlen önző kérést? Nem kell szeretned, nem kell élvezeted lelni bennem, ha nem akarod… tekints rám úgy, mint egy eszközre, ha ennek vége… de… egyszer életemben szeretném megtapasztalni milyen, ha olyan ember tesz magáévá, akit valóban kedvelek… Mirubi-sama… én… szeretem magát… Az életemet is odaadtam magának… Kérem… ez az utolsó kérésem… tegyen nővé.
Látszott rajtam, hogy komolyan gondoltam, és ha jobban megnéz látni, lehet rajtam, hogy ez nem holmi gyermeki csillogás… Szemeimben felnőttes fény tompa sugarai bújtak meg. Egy olyan emberé, ki már átjárta a poklot.

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya on Szomb. Aug. 06 2016, 12:00

   Amikor az emberek arról beszélnek, hogy Belépni a Sötétségbe, megtapasztalni azt, majd új emberként kijönni belőle, talán pontosan erre gondolnak. Bár a Sötétség magába foglalja az erkölcsi romlást, a fájdalmat és a szenvedést, a negatív érzéseket, de ezek később mind pozitívként hatnak vissza. Amíg az emberek nem érezték soha a fájdalmat, a kínt, a halál leheletét, a bánatot, addig nem fogják értékelni a békét és a szeretetet. Ha pedig átesnek a Sötétségen, a lelkül újra formálhatóvá, irányíthatóvá, vagy teljesen degenerálttá válik. Egyéntől függően. De mindezekután, a megtapasztalt fájdalmak el fognak törpülni, alig jelentőssé válnak és az új megpróbáltatások pedig sokkal könnyebbnek fognak érződni, elvégre az ember már rosszabbat is átélt. Akaratlanul is erősebbé válik, testileg és lelkileg. Egy ilyen ember pedig, már nem, hogy gyermeknek nem mondható, de a Mirubi által negatív jelzőként emlegetett "Embernek" sem. Persze nem azért, mert az, akinek az akaratereje erős, az többet ér... Nem. Azért, mert olyan tapasztalatokat szerzett, amivel kialakulhat a világképe és ami tapasztalatot ad a számára, bölcsességet. Még akkor is, hogyha az egy kislány. Persze még be kell érnie a megtapasztalásnak, de idővel minden a helyére kerül...
   A fiú hagyja, hogy a lány kedvére váljon a keze, elvégre tudja, hogy megnyugtatja őt. Figyelemmel hallgatja a szavait, a kérése pedig hideg zuhanyként éri őt. Hiszen egy ilyen eset után Ő arra számított, hogy mély megvetést fog iránta érezni és soha az életben nem akar majd hasonló helyzetbe kerülni, még szelíd körülmények között sem. Ennek ellenére a teljes fordítottját érte el, és bár nem ezt várta, mégis teljes mértékben megérti a lányt. Legalábbis Mirubi, bár némi logikával és érzelmi intelligenciával mindenki számára kikövetkeztethető lehet, hogy Hanae miért érez így. 
- Te már nem vagy gyermek Hanae. Már régóta nem vagy gyermek. 
Mirubi hangjában mély szomorúság ül meg, ahogyan az arcáról is ez látszik.
- A menekülés, a szüleid halála, egy új hely új emberekkel, a sebek, az esküd, a a gyilkosságok és a szenvedés látványa, majd annak megtapasztalása. Mind, mind fájdalommal jár, fájdalommal tölti meg a szíved és ezáltal a fájdalom által válsz felnőtté. Az aggasztó, hogy a természet rendje szerint ezen fájdalmak átélése egy ilyen kis gyermek számára egyenlő a halállal, vagy a pszichés megbetegedésekkel. Azonban a felfogóképességed és az intelligenciád, az értelem, ami benned van ezt nem engedi. Felfogod ami történik és bár fáj, de nem roppansz össze alatta, meg birkózol a feladattal. Bár amikor azon a helyen összeomlott a tudatod, akkor kissé kételkedtem abban, hogy valóban képes vagy átvészelni mindazt, ami történt. De úgy tűnik, hogy sikerült...
Ekkor elfordítja a szemét Hanaeéról és a kezét is elhúzza, majd hátrébb csúszik a székével és két könyökét a térdén támasztja meg, miközben kezeit összekulcsolja. Kissé görnyedt háttal néz újra a lányra. 
- Értékelem a szeretetedet Hanae. De ne akarj beszennyeződni se általam, se más által. Mond, mit éreztél akkor, amikor megölted azt a két embert? 
Tette fel kérdését, amin érződött, hogy még ki akar hozni valamit.



// Ide kérem a posztot: http://narutohun.niceboard.org/t2158p100-amegami-titkos-bazisa-jigokutari +5 Chakra a kis kalandra. //

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.