Hattori Arata

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Hattori Arata

Témanyitás  Hattori Arata on Hétf. Dec. 24 2012, 06:18

Név: Hattori Arata
Ország: Eső Országa, Amegakure no Sato
Rang: Genin
Szint: D
Kor: 17 év
Nem: Férfi
Felszerelések:
- Dróthuzal, 10m
- Szerszámok (reszelő, penge, drótvágó, fogó)
- Füstbombák, 5db
- Elsősegély készlet
- Energiatabletták, 1 doboz
- 6 kis chakratekercs
- 2 nagy chakratekercs
- Öt üveg chakratinta
- 10 db robbanójegyzet
- Shurikentartó
- Esernyő
- Széles övtáska
- Hátizsák
- Ninja overáll
- Ninja szandál
- Ninja keszyű
- Maszk
- Kunai, 5 db
- Shuriken, 5 db
- 2 Fuuma Shuriken (mindkettő lepecsételve)
- Senbon, 10 db
- Ninjato, 1 db
- Légzőkészülék

Felszerelés elhelyezése:
A hátizsákot természetesen a hátán hordja, amelybe az alábbiakat helyezi el: szerszámok, nagy chakratekercsek, elsősegélykészlet, továbbá éppen az aktuális küldetéshez kellő dolgokat; tehát ha vándorolnia kell egy kicsit, akkor abban tartja az ételt és az italt, esetleg ha kell, akkor extrafelszereléseket is. Továbbá a két ninjato is a hátizsákban foglal helyet. A széles övtáskára fűzte rá a shurikentartót is, azt a jobb oldalánál tartja, míg magának az övtáskának a részét a bal oldalán. A shurikentartóban foglalnak helyet a shurikenek, a kunai-ok, senbonok, füstbombák és a robbantócetlik. Az övtáskában tartja maszkját, légzőkészülékét, a kis chakratekercseket, az energiatablettákat és a chakratintát. Ruhájának belső zsebében tárolja azt a két tekercset, amelyekben a Fuuma Shurikenek vannak lepecsételve. Az esernyőt a hátizsákjához erősíti.

Kinézet: Fiatal korához képest elég magas (182 cm), jóképűnek mondható, szürkésfehér hajú, átlagos testfelépítésű férfiú. Általános viselete olyan ruhákból áll, melyek a könnyed mozgást biztosítják számára, ezek többnyire fekete színűek. Légzőkészülékét általában nem hordja, csakis akkor veszi fel, ha úgy van kedve hozzá, esetlegesen, ha olyan küldetésre megy, ahol használatára nagy valószínűség szerint szükség lesz. Egy átlagos feladatra szimpla, fehér maszkot szokott felvenni, melynek homloki részére rá van karcolva Amegakure jele. Fejpántját a nyakába kötve hordja.

Jellem: Arata jelleme első látásra egyszerűnek tűnhet. Rideg, számító, higgadt, magába forduló. Hosszas megfigyelések után ezekre a következtetésre juthat valaki. Ugyanis Arata soha, semmit nem akar kimutatni magából. Megkapja a feladatot, elvégzi és átveszi érte a jutalmat. Amegakurei társai mindössze ennyit látnak belőle. De mélyen, a felszín alatt, ő is érző ember, ahogy mindenki más. Vannak álmai, vágyai, értékeli a jó humort… Végtére, ő is ember, ahogy mindenki más.

Megjegyzés: A klán nem birtokol se Kekkei Genkai-t, se Titkos Klántechnikákat. Szándékomban áll kibővíteni, szabályszerűen klánt létrehozni belőle a későbbiekben, továbbá valószínűleg pályázni is fogok (mikor eljön az ideje), de egyelőre csakis a történet és a karakter jellemének megformálása miatt hoztam így létre.


Előtörténet:
1. fejezet
A szülői házban
17 éve történt, egy szokásos, esős napon. Amegakure egyhangú és állandó szürkeségét megbontotta egy asszony sikítása, aztán egy gyermeksírás. Mindezeket persze csak azok érzékelhették, akik akkor és ott a kórteremben voltak, akik az egész gyermekáldást végigkísérték. Ahogy a medikus felemelte a gyermeket és odaadta anyjának, az apa könnyekben tört ki. Fia született, aki továbbviheti örökségét, aki majdan családfő és felelősségteljes apa lesz: akiből shinobi fog válni.

- Mondd csak Aiko, mi legyen a neve? – Kérdezte feleségét az apa, miközben odahajolt fiához, aki már anyja karjaiban pihent. – Nos… nem is tudom. Annyi néven gondolkoztunk Chibasi… de… legyen Arata. Hattori Arata. – Közölte Aiko mosolyogva, Chibasi pedig beleegyezően bólogatott.

*
Hat év múlva
- Eljött az ideje fiam, hogy elkezdjük az edzésedet. – Szólalt meg Chibasi, miközben immáron a hat éves Arata, a kezében lévő, fából készült kunait nézegette. – Egy év múlva beiratkozol a Ninja Akadémiára, ahol majd öt évet kell tanulnod. Öt kemény év fog várni rád fiam, hogy Genin lehessél és megkaphasd a fejpántot, ami mutatja majd, hogy te is teljes jogú shinobija vagy Amegakurénak. De nem mehetsz felkészületlenül. A hátralévő egy évben kemény edzésben lesz részed, testileg és lelkileg is felkészítelek az előtted álló nagy feladatra. Készülj hát fiam, mert nem lesz egyszerű, amiben részed lesz. –

- Értettem apám! – Jelentette ki Arata buzgólkodva, aztán támadóállást vett fel. Chibasi mosolygott, majd intett fiának, hogy kezdheti. Arata megpróbált nekirohanni, de apja egy kézmozdulattal az edzőterem falához lökte. A fiú csak úgy nyekkent, mikor a falról a földre esett. – Ez… ez… fájt. – Mondta Arata, miközben megpróbált feltápászkodni a földről. Nagy nehezen sikerült neki, mikor pedig felnézett, látta, hogy apja arcán enyhe düh jelenik meg, amit nem tudott mire vélni. – Persze, hogy fájt. Mit gondolsz, a shinobi élet könnyű? Ennél durvább fájdalomban is lesz részed! Viseld el! – Az utolsó szavakat Chibasi szinte már ordította, Arata pedig megint nekirontott, de újfent a falon csattant. Apja csak intett neki, jelezve, hogy próbálja újra. Így ment ez több órán keresztül, mikor Arata végre nyugovóra térhetett.

Az edzés másnap folytatódott, mondani sem kell, az eredmény ugyanaz volt. Arata minden porcikája sajgott, míg apján egy karcolás sem volt látható. És ez így ment tovább napokig, hetekig, hónapokig… mígnem egyszer Arata sikeresen karcolást tudott ejteni apjának arcán. Chibasi mosolyogva tekintett a fiára. – Fiam… végre sikerült. Most már ki merem jelenteni, hogy fel vagy készülve a Ninja Akadémiára.

– De apám! Csak egyszer sikerült megsebeznem téged, hiába gyakoroltam hónapokig! – Vitatkozott Arata apjával. Chibasi nem mondott semmit, csak mosolygott. Fia, aki korához képest igencsak ügyes, még nem érti a helyzetet. – Arata… Csak most sikerült megsebezned engem. De az feltűnhetett neked, hogy most már nem tudlak a falhoz csapni. Sőt, még te szoktál sarokba szorítani engem. Fejlődtél az eltelt hónapok alatt. Most menj, zuhanyozz le és öltözz tiszta ruhába. Anyád már biztos elkészült a vacsorával. – Chibasi ezeket mondván sarkon fordult és kilépett az ajtón. Arata még vitatkozott volna vele, de apjának igaza volt… hisz’ már kopogott a szeme az éhségtől.

– És képzeld anya! Sikerült apán sebet ejtenem! – Mesélte Arata nagy buzgalommal vacsora közben. Aiko elmosolyodott és ránézett a férjére. – Igaz ez Chibasi? – Kérdezte, de természetesen tudta, hogy gyereke nem hazudna neki; ráadásul férjének arcán még mindig látszódott a karcolás. – Igen Aiko. A fiunk fejlődött. De! Még hátra van két hónap, amíg be nem iratkozik az Akadémiára. Addig pedig még edzenie kell! Értetted fiam?! –

Arata buzgón bólogatott, majd bekapta az utolsó falat rizst is. – Apám? Hamaru-san hogy van? Meggyógyult azóta? – Kérdezte az ifjú. – Nos, fiam… a nagybátyád még mindig betegeskedik, de egyre jobb az állapota. Nem kétlem, hogy túl fogja élni. – Mondta Chibasi, mire Arata arca elsötétült. – Mi baja van egyáltalán Hamaru-sannak? Mintha megvakult volna… – Kérdezte az ifjú, mire apja lehajtotta a fejét. – Legyen elég annyi, hogy küldetés közben egy iwagakurei shinobi volt az ellenfele. Valami jutsu-t alkalmazott rajta, azért veszthette el a látását és betegedett le… De menj aludni Arata. Holnap korán kelünk, hogy folytathassuk az edzést. –

– Értettem apám. Akkor… jó éjszakát nektek. – Mondta Arata, és az evőpálcikákat letéve megköszönte a vacsorát és elindult a szobájába. Az ágyon fekve gondolkodott, nem nagyon tudott elaludni. Mikor utoljára meglátogatta Hamaru-sant, olybá tűnt neki, mintha kőből lennének a végtagjai… még a repedéseket is látta rajta… És mindig… mindig az Öt Nagy Shinobi Nemzet tesz valamit a falu ellen… Nem egyszer hallotta már apjától, hogy ezen nemzetek közül volt mindig valaki a hibás, ha meghalt a falu egyik shinobija. Konohagakure, Sunagakure, Iwagakure, Kumogakure, Kirigakure… Mindig rajtuk csattant a háborúskodásuk hatása. Mindig az Eső Országa és Amegakure szenvedett miattuk. Ezt még hatéves fejjel is fel lehetett fogni.

2. fejezet
Irány az Akadémia!
– Nos, fiam! Itt állunk az Akadémia előtt. Mától megkezded a tanulmányaidat, hogy Genin lehessen belőled. Ne hozz csalódást a Hattori klánra! – Mondta Chibasi Aratának, miközben ott álltak a szakadó esőben, az Akadémia ajtaja előtt. Arata bólogatott, majd elindult az ajtó felé. Még egyszer visszanézett apjára és elmosolyodott, végül pedig belépett azon az ajtón, amely a tudást rejti magában.

– Üdvözlök mindenkit! A nevem Makoto Hasashi, de nektek csak Hasashi-sensei. Én foglak tanítani titeket öt éven keresztül. Most még negyvenkettő a létszámotok, de mire végzünk, ez a szám a felére is csökkenhet! Mindez rajtatok múlik! Tanuljatok szorgalmasan, eddzetek keményen és nem marad el a jutalom. Most pedig kérlek, mutatkozzatok be. – Mondta el a tanár a „tudnivalókat”, végül pedig megkérte őket a bemutatkozásra. Sorrendben tették, mígnem Arata következett. Fehér haját kicsit megázta, utána elkezdett beszélni. – Hattori Arata vagyok, a Hattori klánból. Célom, hogy Amegakure értékes shinobija lehessek és a klánom hírnevét növelhessem. – Ezzel Arata végzett is a mondandójával, utána lehajtotta a fejét. Hát ennyi célja lenne az életben? Amegakure és a klán? Lehetséges… De ki tudja, hogy mit hoz a jövő…

Gyermeteg elmélkedéséből Hasashi szavai szakították ki. – Amit a padon láthattok, az egy légzőkészülék. Amegakure shinobijai számára ez alapfelszerelés, legyen akár Genin, akár Jounin. Küldetések közben előfordulhat, hogy az ellenség mérges gázt vet be, így ezzel elkerülhetjük a korai halált. Mikor Geninek lesztek, akkor ti is megkapjátok a sajátotokat, a fejpánttal együtt. Most pedig a chakraelmélettel kezdjük… – És kezdetét vette az első nap. Hetekig csak a chakraelméletről tanultak, szinte semmi másról… utána következtek a fegyverismereti tantárgyak, végül pedig nekiálltak ninjutsut is tanulni… Bunshin no Jutsu, Henge no Jutsu, Kawarimi no Jutsu és még sok hasonló alapképességet próbáltak elsajátítani, több-kevesebb sikerrel.
*
Öt évvel később, Genin vizsga ideje
Így teltek el az évek, mígnem Arata és osztálytársai elértek a Genin vizsga előestéjéhez. Fontos volt számukra a másnap, hiszen azon múlott, hogy sikerül-e az, amit elterveztek. Arata aznap este telis-tele volt izgalommal, nem nagyon fért a bőrébe. – Apa! Apa! A holnapi az én napon lesz! – Mondta a fiú, miközben vacsorájukat költötték el az étkezőben. – Örülök neki fiam, hogy így gondolod. Ha sikerül, akkor a falu és a klán, teljes jogú tagja leszel. De… Arata. Ha nem kapsz fejpántot, akkor haza se gyere. – Mondta Chibasi komoran.

– Apám… szóval… így. Rendben. Hidd el apám, megkapom a fejpántot! Genin lesz belőlem holnap! – Mosolygott a fiú és befalta a maradék göngyölt húst. Evés után elvonult a szobájába, hogy kipihenhesse magát, de valahogy nem jött álom a szemére. Szinte egész éjszaka csak a másnapra tudott gondolni… vajon sikerülni fog neki? És ha nem? Ezeket a kérdéseket tette fel magának, de nem akart rájuk válaszolni. Elhatározta, hogy Genin lesz, és ebből nem engedett. Olyan hajnali kettő körül elnyomta az álom, reggel pedig anyja ébresztette.

Arata kicsit kótyagosan kelt, de ahogy eszébe jutott, hogy milyen nap jött el az életében, azonnal fellibbentek szeméről az álom ködfelhői. Sietett a reggelivel, sietett mindennel. Szülei sok sikert kívántak neki, ő pedig rohant az Akadémiába. ~Végre eljött az én napom!~ Gondolta magában, miközben kinyitotta az Akadémia ajtaját. Osztálytársai már szinte mind ott voltak, talán csak páran hiányoztak közülük. Mindenki feszült volt, ami természetes egy ilyen nagy esemény előtt. Mikor mindenki megérkezett, Hasashi-sensei egyenként hívta be őket. Sok idő telt el, végül pedig felhangzott az ő neve is. – Hattori Arata! –

Arata rezzenéstelen arccal lépett be a terembe, ahol Hasashin kívül még kettő shinobi volt jelen, valószínűleg a vizsgabizottság. – Hattori Arata. Elérkezett a nap, hogy Genin lehessél. A melletted lévő asztalon ott a fejpánt, a légzőkészülék és egy esernyő. Ha sikeresen teljesítesz, akkor mindhárom a tiéd lehet. Nos, felkészültél? – Arata bólintott, utána Hasashi elmondta a feladatot: – A feladat, amit el kell végezned… a Bunshin no Jutsu és a Henge no Jutsu kombinálása! – Mondta nagy komolyan, de Aratának a szeme se rezdült meg. – Nos legyen. Bunshin no Jutsu! – Arata mellett ott termettek az illúzió klónok, de még nem volt vége. – Henge no Jutsu! – Ahogy az várható volt, az igazi Arata és a két klón is más alakot vett fel, nevezetesen Hasashi alakját.

– Rendben Arata, látom becsülettel végigtanultad azt az öt évet, amit nálunk töltöttél. Átmentél a vizsgán. Kérlek, vedd át a fejpántot, a légzőkészüléket és az esernyőt! – Mondta Hasashi, mire Arata megszüntette mindkét technikát és odasétált az asztalhoz. Mindhárom tárgyat átvette, és elhelyezte magán. A fejpántot valamiért nem érezte kényelmesnek a homlokán, ezért a nyakába kötötte. A légzőkészüléket a shurikentartóba tette, míg az esernyőt a hátán vetette át. – Most indulj Arata. Holnap találkozol a kiképződdel és a két csapattársaddal. Délben legyél itt! – A fiú bólintott és kilépett a teremből.
Otthon kitörő örömmel fogadták Aratát. Szinte az egész Hattori klán összegyűlt, hogy megünnepeljék a klán legfiatalabb tagjának Geninné válását. Arata nem szabadult a kérdések elől, amelyeket szüntelenül feltettek neki az idősebbek, chuuninok és jouninok egyaránt. Való igaz, hogy egyszer lesz Genin az ember… tehát meg kell adni a módját. Arata udvariasan válaszolt minden kérdésre, minden részletre kitérve. De történt valami, ami elrontotta az „ünnep” hangulatát.

Az egyik klántag érkezett vissza, szemmel láthatóan egy küldetésből. Megviselt arcán látszódott, hogy harcba keveredett, szinte nem is köszönt senkinek, úgy rohamozott be az ajtón. – Mire ez a nagy sietség Amano-kun? Mint látod, ünnepséget tartunk. Nem várhat a hír, amit hoztál? – Kérdezte Arata apja, de a belépő férfiú megrázta a fejét. – Nem, sajnos ez nem várhat Chibasi-san. Muszáj tudatnom veletek. Nem is tudom, hogy hol kezdjem… De talán a legegyszerűbb, ha gyorsan túlesünk rajta. Eiji-san meghalt. Egy konohai shinobi végzett vele, én épphogy el tudtam menekülni… De ez még nem minden. Hamaru-san is távozott az élők sorából. Akkor kaptam a hírt, amikor visszaértem. Az orvosok mindent megtettek, de öt év után felmondta a szervezete a szolgálatot. –

A klántagok lesütötték a szemüket, kivéve Chibasi. – Miért pont ezen a napon kellett történnie? Miért? – Kérdezte csak úgy magától és nem is várt választ senkitől. – Amano-kun. Te most elindulsz és jelentesz a falu vezetőjének. Arata… sajnálom, de az ünnepségnek vége. Holnap megismerkedsz a mestereddel és a társaiddal… Tegyél róla, hogy veled ne történhessen meg, ami Eiji-vel és Hamaru-val. Értetted fiam? – Nézett Chibasi a fiára, olyan átható és hideg szemekkel, amelyet még senki nem látott tőle.
Arata, aki eleddig a történteket próbálta feldolgozni, most apján lepődött meg. Így még soha nem nézett rá, egész életében. Látszódott rajta, hogy felzaklatták a történtek, épp ezért Arata nem is kérdezett semmit, csak nyelt egyet, és egy „igen” szó után elindult a szobájába. Még látta, hogy a klán tagjai nekiállnak szedelőzködni, de ez már nem érdekelte. Két rokonát is elvesztette egy nap leforgása alatt, ráadásul megint az Öt Nagy Shinobi Nemzet miatt. Mintha mindenért ők tehetnének… Hamaru-sant egy iwagakurei ninja betegítette meg, míg Eiji-sannal egy konohai végzett. Ez már sok volt a tizenkét éves fiúnak, aki csak aznap lett Genin, de már át kellett élnie, hogy két rokonát nem láthatja többé.

Arata csak feküdt az ágyán és gondolkodott. Gyűlölte az Öt Nagy Nemzetet, akik az Eső Országából mindig háborús területet csináltak és semmibe vették őket. Csak felégetett területek maradtak utánuk, halott férjek, síró özvegyek és hadiárvák. Arata aznap talált magának még egy célt, melyet mindenképp szeretett volna végrehajtani. Szerette volna, ha Amegakure is elismert hatalommá válik a nemzetek között, befolyásossá, mint Konoha. Ha más nem képes rá, akkor ő, Hattori Arata fogja Amegakure no Satót a Nagy Nemzetek közé emelni!
*
Másnap délben, a Ninja Akadémia hatos számú termében
Arata természetes módon időben felkelt, hiába mardosta szívét a gyász. Most, amikor ott ült két társával egyetemben a hatos teremben, csakis Eijire és Hamarura tudott gondolni. Még az sem hatotta meg, hogy társai kik lettek, pedig ismerte őket. Hanari Atsumichi, aki egy ígéretes tehetség volt már az Akadémián is. Szótlan fiú hírében állt, és ha beszélt, akkor azt nem feleslegesen tette. A másik társa egy kunoichi volt: Funakoshi Motoi, aki nem a legjobb eredményekkel végzett, de nem is volt az a kifejezetten rossz tanuló. Aratát viszont hidegen hagyta, hogy kikkel van körülvéve: csak egy köszönésre méltatta társait, utána átadta szívét a gyász érzésének.

Érzéskavalkádjának világából egy váratlan személy felbukkanása szakította ki. Nyílt az ajtó és egy magas, hosszú, sárgászöld hajú, mosolygós nő lépett be. Mindannyian felpillantottak, mikor az illető belépett. A nő nagyjából a húszas éveinek közepén járhatott, ezt kinézete is sugallta. Vékony testalkatához arányos mellek párosultak, csípőmozgásában sem volt kivetnivaló. Viszont látszott rajta, hogy nem az a nőszemély, akivel ki lehet kezdeni. – Üdvözöllek titeket. Kasaya Michio vagyok, mától a mesteretek. – Szólalt meg a nő, hangja pedig dallamosan csengett a fiatalok fülében. – Nos? Bemutatkoznátok ti is? Vannak céljaitok, álmaitok? Meséljetek magatokról! – Kérte tőlük, mire az Atsumichi nevű srác elkezdett beszélni.

– Hanari Atsumichi vagyok. Nem mondhatnám, hogy kifejezett álmodozó lennék, amolyan realista alkat vagyok. Egyetlen célom van, méghozzá az, hogy erősebbé váljak. Hogy mit szeretek? Mindent, aminek van haszna. De a hasztalan dolgokat gyűlölöm. Ez lennék én. – Atsumichi itt be is fejezte mondandóját, újra a tőle megszokott hallgatásba merült. A sensei csak bólintott, utána a kunoichi felé pillantott. – És te? – Kérdezte tőle.

– Az én nevem Funakoshi Motoi. Nos… mit is mondjak… szeretem a virágokat, az esőillatot, de magát az esőt nem. Célom pedig… még nem nagyon van. Vagyis… Talán annyi, hogy szeretnék anyám nyomdokaiba lépni, aki most egy elismert jounin. – A lány nem nagyon mondott többet, a sensei pedig elmosolyodott a bemutatkozáson. – Nem szereted az esőt? Hm. Fura, hiszen az Eső Országában élünk. De mindegy. Jöhet az utolsó. – Nézett Aratára.

Arata felemelte a fejét, ugyanis a bemutatkozás alatt újra a magányos gyászba telepedett. Átható szemekkel nézett a sensei-re, végül belekezdett mondandójába: – Hattori Arata lennék, a Hattori klánból. Mit szeretek és mit nem? Nehéz erre válaszolni, de megpróbálhatom. Szeretem a falut, a klánomat… de, hogy valami kézzelfoghatóbbat is mondjak, szeretem a húsos zsemlét. És, hogy mit nem? Gyűlölöm a tehetetlenséget, az élni nem akarást és a fájdalmat. Gyűlölöm az Öt Nagy Shinobi Nemzetet, mert miattuk sír az országunk. Végül pedig: mi a célom? Elismert shinobi akarok lenni, aki az Eső Országát és Amegakure no Satót az Öt Nemzettel egy rangba emeli. Ez a célom. – Arata lehajtotta a fejét, jelezve, hogy nem kíván többet szólni.

Michio-sensei bólintott, aztán szemügyre vette a három Genint, akit rá bíztak. Ígéretes fiataloknak tűntek, olyanoknak, akik képesek lesznek elérni a kitűzött céljaikat… bár Aratában kételkedett. Michio úgy vélte, hogy valami kézzelfoghatóbb és elérhetőbb célt kéne találnia a fiúnak, de nem öntötte szavakba a gondolatait. Nem akarta lerombolni a fiú álmát, hagyni akarta, hogy majd ő maga jöjjön rá. Addig is, ez a cél biztos segíteni fog neki, hogy erősebbé váljon. – Rendben. Nos, mondok magamról pár szót. Ugye a nevemet már közöltem veletek, azt nem fogom még egyszer megtenni. Tehát: Mit szeretek és mit nem? Szeretem ezt az országot, a páromat, a fürdőzést és úgy általában sok mindent. Amit pedig nem szeretek, az pediglen az emberi lustaság és nemtörődömség. Tehát keményen foglak titeket hajtani, és nem fogom tűrni hogyha, lankad a figyelmetek. Mától fogva mi vagyunk Amegakure négyes csapata. Megértettétek? –

Michio-sensei szavaira a diákok bólogattak, majd még aznap a tanító meghívta őket vacsorára, hogy kicsit jobban összeismerkedjenek, ami inkább kevesebb, mint több sikerrel történt meg. De tudta, hogy ahogy eljön az idő, a csapat összekovácsolódik.

*
Három hónap múlva: az első igazi küldetés

Michio-sensei fura módon nagyon gyorsan hívta össze a csapatot, ilyenre az elmúlt három hónap alatt még nem volt példa. Sőt! Még az arca is komolyságot tükrözött. – Megkaptuk a küldetésünket, de ez nem olyan lesz, mint az eddigiek. Egy kumogakurei shinobi behatolt a faluba és elrabolt egy igen fontos tekercset. Jelenleg a Tűz Országában rejtőzködik, információink szerint három nap múlva kíván továbbindulni. Annyi időnk van utolérni, végezni vele, és visszahozni a tekercset. Hogy a kérdéseiteknek gátat szabjak, elmondom, hogy ezt a küldetést csakis azért kaptuk meg, mert jelenleg mindenki más, aki használható lenne, az távol van a falutól. Így rajtunk csattant. Tudom, hogy nehéznek tűnik, de megoldható. Kérdést nem fogadok el! Indulás! – Michio-sensei sarkon is fordult és elindult Amegakure kapuja felé, ahogy az pedig várható volt, a Geninek követték.

Aratát szinte szétfeszítette az izgalom. Lehetősége nyílik rá, hogy bizonyíthasson… ráadásul egy kumogakurei shinobi ellen. Ha szerencséje lesz, akkor még saját kezűleg is végezhet vele… az pedig mindennél jobb lenne. Legalább megmutathatná az Öt Nemzet egyikének, hogy Amegakure nem elhanyagolható. Gondolkodását viszont a sensei hangja zavarta meg, amely ugyanolyan kellemesen csengett, mint mindig. – Azon gondolkodsz, hogy végre megmutatod, hogy mit is érsz ugye Arata? A Villám Országa az Öt Nagy Nemzet egyike… És szeretnél végezni vele. De tudatom veled, hogy csakis azért jöttök velem, hogy tapasztalatot szerezzetek, hogy kipróbáljátok magatokat éles helyzetben. Én fogom megölni az ellenséget! –

– Sensei… te mindig azt mondtad, hogy egy shinobinak bármikor készen kell állnia arra, hogy látja a halált. Nem félek attól, hogy vérrel kell bemocskolnom magam! El fogom végezni a feladatot és bizonyítok! – Mondta mosolyogva Arata, aztán se szó, se beszéd előrerohant, úgy kellett neki kiabálni, hogy várja már be őket. Ahogy együtt haladtak, az idő szinte csak úgy repült. Igaz jó pár órájukba beletelt, de hamarosan a Tűz Országának határánál álltak. Michio-sensei megálljt intett nekik és elkezdett beszélni. – Most átlépjük az Eső Országának határát, innentől legyetek résen. Figyeljetek oda mindenre, óvatosan közlekedjetek. Ha konohai shinobit láttok, akkor ne tegyetek elhamarkodott lépéseket! Konoha nem az ellenségünk, megértettétek! –

A többiek bólogattak, viszont Arata eléggé húzta a száját. Nem bánta volna, ha egy konohai shinobit is megleckéztethetne, de a parancs az parancs. Mindannyian úgy tettek, ahogy a sensei meghagyta nekik; körültekintően és óvatosan folytatták útjukat, hogy elkaphassák a betolakodót. Mikor egy erdőbe értek be, Motoi ment oda a mesteréhez. – Michio-sensei… honnan tudjuk, hogy merre kell mennünk? –

– Hogy honnan? A tekercsre elhelyezett zárópecsét miatt. Amíg nálam van a nyitópecsét, addig az mutatja nekem az utat a párjához. Való igaz, hogy enélkül aligha lehetne kinyitni, de a kumogakurei shinobik sok mindenre képesek. Nem kétlem, hogy rövid időn belül megtalálnák a módot, hogy kinyissák a tekercset. – Világosította fel Michio-sensei a fiatal kunoichit. Motoi csak bólintott, aztán visszament a helyére.

Arata csak mosolygott magában, amire Atsumichi is felfigyelt. – Mi olyan vicces Arata? Meg is halhatunk ezen a küldetésen! – Mondta a fiú, mire Arata még jobban elmosolyodott. – Tudod Atsumichi-kun… nekem itt a lehetőségem, hogy bizonyíthassak. Kumogakure… Öt Nagy Nemzet… végre eljött az én időm is. – Mondta, aztán több szót nem is nyögött ki magából. Atsumichi csak megrázta a fejét és újra az útra figyelt. Sosem értette Arata gondolkodásmódját… mintha a társát csak a Nagy Nemzetek iránt való gyűlölet vezetné… Bár… ki tudja?

Ahogy haladtak, egyszer csak Michio-sensei megálljt intett nekik és utasította őket, hogy vegyenek fel támadóállást. Mindannyian úgy tettek, ahogy mesterük parancsolta és lassúlépésben haladtak tovább. Hamarost ráleltek egy tisztásra, ahol egy maszkos ember ült egy kövön. Karján hordta a fejpántját, melyen Kumogakure jelzése volt látható. Michio-sensei kézpecséteket formált és eltűnt szem elől. A Genin-ek csak figyelték, amint az ellenséges shinobi jobbra-balra kapkodja a fejét és nemsokára meg is látták a mesterüket, amint egy fából kinőve próbálja elvágni ellenfelének torkát. No, igen… Kasaya Michio, Amegakure egyik legjobb genjutsu használója… az ellenség számára ez nem sok jót ígért.

De valahogy mégis… az ellenség feloldotta a genjutsut és egy ugrással a Genin-ek mögött termett. Felkapta Motoit és visszaugrott a tisztás közepére. – Amegakure három kölyköt és egy nyavalyás „bűvészt” küld ellenem? Nem találjátok ezt kicsit kevésnek? – Röhögött a kumogakurei shinobi és egy kunait nyomott Motoi torkához. – Most szépen leteszitek minden fegyvereteket… shurikeneket, kunai-okat, tekercseket… mindent, ami nálatok van. Aztán szépen idedobjátok nekem. Én elengedem a lányt, elmegyek hazafele, ti is így tesztek. Áll az alku? Mert ha nem… kénytelen leszek megölni a lányt. – Jelentette ki feltételeit ellenségük és, hogy nyomatékot adjon a szavainak, a kunait egy kicsit meghúzta Motoi torkán… bár épp csak annyira, hogy egy kis vércsíkocska látszódjon azon.

A sensei intett a többieknek, hogy tegyék, amit az ellenség mond. Mindannyian elkezdtek leszerelkezni, mikor Arata nem bírt tovább magával: egy kunait hajított az ellenség felé, méghozzá a szívére célozva. Nem is lett volna rossz, de az ellenfél szívét épp Motoi feje takarta el előle, hisz’ a kunoichi csak odáig ért neki. A többiek meglepetten figyeltek, ellenségük pedig elhajította a lányt és támadóállást vett fel. – Kész lettél volna megölni a saját bajtársadat, csakhogy velem végezhess? Ügyes kölyök vagy te… nos, akkor engedjétek meg, hogy bemutatkozzam, ha már így alakult. Hahoshi Akiya lennék Kumogakuréből… jól jegyezzétek meg ezt a nevet, mert többet nem fogtok életetekben hallani. – Mondta Akiya és nekiállt kézpecséteket formálni. Talán a felénél járhatott, amikor remegve esett térdre és fejét hátravetve ordítani kezdett.

– Hahoshi Akiya… Te aztán igazi pancser vagy… már akkor beleestél a sensei genjutsujába, amikor intett nekünk, hogy tegyük, amit mondasz. – Nevetett fel Atsumichi, aztán elsötétült arccal nézett Aratára. ~De ő ezt nem tudta… képes lett volna szó nélkül megölni Motoit, hogy véghezvihesse a küldetést.~ Gondolta, majd visszafordította a fejét Akiya felé.
Meglepetten tapasztalhatták, hogy Akiya teljességgel rendben volt, sőt, újra kézpecséteket formált. – Mondtam már, hogy egy „bűvész” kevés ellenem. Mindazonáltal az a kölyök nem semmi… ilyen fiatalon feláldozta volna a saját társát, hogy velem végezhessen. Ha Kumogakuréban született volna, akkor talán lenne jövője… de most sajnos itt a vége. Raiton: Raitongu! – Ahogy Akiya kimondta a jutsu nevét, ujjaiból villámgömbök repültek az amegakurei csapat felé. Egy ideig kerülgették, de Arata bekapott egyet a vállába, igaz, nem a legerősebből. Térdre rogyott, aztán a meleg vértől csuszamlós vállát fogva ordított. A többiek shurikeneket hajítottak Akiya felé, Michio-sensei pedig pecséteket formált és szabadjára engedett egy szintén elemi ninjutsut. – Suiton: Mizurappa! – A sensei szájából egy vízsugár tört elő, de Akiya kikerülte és újabb Raitongu-t indított feléjük.
Arata eközben a fák között megbújva várta a megfelelő pillanatot. Vállát már befáslizta, most pedig egy kunai-al a kezében állt, melyre egy robbanócetlit erősített. Figyelte a csatateret, aztán úgy látta, hogy eljött az ő ideje. A kunait elhajította, egyenesen az ellenség felé, aki épphogy kikerülte azt… de nemsokára robbanás rázta meg a területet. A füst eloszlásával Akiya térdelt a porban, bal karjának helyéről folyt a vér, lába és teste pedig több égési sérülést szenvedett el. Egyedül a maszkja maradt érintetlen.

Talán csak szerencse, talán az Istenek is közrejátszottak benne, de Akiya nem tudta kivédeni a robbanócetli hatását. Bár... lehetséges, hogy csak el volt foglalva a többi támadással és azért nem figyelt az ifjú Geninre. Mindazonáltal... valamiért ez nem lassította le kellő mértékben a kumogakurei shinobit. Karjának csonkját egy határozott mozdulattal távolította el chakrájának segítségével, aztán hátraugorva eltűnt az erdőben. Mikor előkerült, a sérült részei be voltak kötve, ép karjában pedig egy katanát tartott. – Nagyon felidegesítettél kölyök... nagyon, de nagyon. Ne hidd, hogy teljesen megállítottatok engem... Hahosi Akiya vagyok, Kumogakure shinobija! Most végetek! – Ahogy ezt kimondta, kardja chakrától fénylett fel. Elektromosság érződött a levegőben, Akiya pedig megrohamozta őket. Kardját suhogtatva közeledett feléjük, ahol pedig ágat talált el, azt levágta. A Geninek menekültek, de Michio-sensei eléjük állt és kézpecsétek formálása után újra egy víz elemű ninjutsut hozott létre: – Suiton: Mizurappa! – A vízsugár újra kilövődött a szájából, de Akiya szerencsésen kikerülte és sikeresen megvágta a kunoichit.

Michio-sensei hátraesett, ami talán időben is történt, ugyanis egy kunai repült el ott, ahol nemrégiben a teste volt. Akiya félreütötte, de megint robbanás rázta meg a területet. A kumogakurei shinoi ezúttal viszont sértetlenül került ki a füstfelhőből. – Kétszer nem jön be ugyanaz a trükk ellenem kölyök... – Röhögött és Arata felé suhintott a kardjával. A fiú hátrahajolt, de a kard így is karcolta egy kicsit. A fájdalommal nem nagyon törődve, egy hirtelen ötlettől vezérelve benyúlt a shurikentartójába és egy kunait elővéve, beleszúrt Akiya egyik égési sérülésébe. A Jounin felordított és egy pillanatra megdermedt a fájdalomtól. De ez a pillanat is elég volt ahhoz, hogy elsötétült tekintettel bukjon előre.

Michi-sensei gyorsan odaugrott hozzá és gyakorlott mozdulatokkal megkötözte az ellenséges shinobit. – Szép volt Arata... az az egy pillanat pont elég volt, hogy alkalmazzam rajta a legerősebb genjutsumat... ebből biztos, hogy nem fog kitörni. Most pedig... –
– Ne sensei. Én szeretnék végezni vele. – Vágott mestere szavába Arata és egy kunait előhúzva odabotorkált Akiyához. – Hattori Arata vagyok a Hattori klánból. Jól jegyezd meg, mert több nevet nem fogsz hallani... ha egyáltalán ezt hallottad. – Ahogy ezt elmondta, levette ellenségének a maszkját és átvágta annak torkát.

Dolga végeztével Arata a maszkkal a kezében visszasétált társaihoz. Ahogy elnézte „hadizsákmányát”, egyre jobban tetszett neki. Egyszerű fehér maszk volt, semmi különlegeséggel nem bírt. Arata egy hirtelen ötlettől vezérelve, kését megfogva belekarcolta Amegakure jelét a maszkba és eltette hátizsákjába. ~Bármikor jól jöhet még…~ Gondolta és társai felé fordult, akik a holttest átkutatásával foglalatoskodtak. Michio-sensei láthatólag megtalálta a keresett tekercset, mert azzal integetett nekik, hogy ideje indulni. A holttestet elégették, a nyomok eltüntetése után pedig elindultak hazafelé.

3. fejezet
A sors közbeszól
Már öt év telt el első éles küldetésük óta, de még mindig Geninként tengették életüket a négyes csapat tagjai. Mindegyik Chuunin vizsgáról lemaradtak, mert Motoi sosem érezte magát elég felkészültnek, vagy a sensei tagadta meg tőlük a lehetőséget, mondván még fel kell nőniük ehhez. Arata bosszúsan sétált a találkahelyükre, ámbátor egy ideje betegséggel küszködött. Mikor megérkezett már mindenki ott volt. – Késtél Arata-kun! – Szólt rá Motoi, aki az eltelt öt év alatt egészen széplánnyá cseperedett. Igaz, ami igaz, sosem felejtette el azt az esetet, amikor Arata szó nélkül feláldozta volna a küldetés sikeréért, de nem nagyon mutatta ki neheztelését.

– Te csak maradj csendben Motoi-chan. Miattad nem tudtunk eddig a Chuunin Vizsgákon indulni… – Mondta Arata, majd felvette azt a maszkot, amit még attól az Akiya nevezetű, kumogakurei shinobitól zsákmányolt. – Muszáj minden küldetésen azt a maszkot hordanod? Állandóan arra a napra emlékeztet, amikor hidegvérrel megöltél volna! – Fakadt ki a lány, de Arata szóra se méltatta. Michio-sensei viszont belekezdett a szokásos, küldetések előtti mondandójába: – A mai küldetésünk eléggé összetett. Felderítést kell végeznünk, két csapatra fogunk oszlani. Motoi, te velem tartasz a Szél Országába, Atsumichi, te pedig csatlakozol egy másik Jouninhoz és vele együtt elindulsz a Víz Országába. Arata, te kimaradsz a küldetésből… –

A fiú levegő után kapkodva kapta le magáról a maszkját. Szemében harag tükröződött, de a láz elhomályosította látását. – Miért Michio-sensei? Mit tettem, amiért engem kizárnak ebből a küldetésből? – Kérdezte a fiú felháborodottan, aztán egy köhögő roham fogta el. Mestere rosszalló tekintettel nézett rá. – Arata… beteg vagy. Nem jöhetsz velünk. Lehet, hogy bírnád az iramot, de csak egyszer kezdjél el köhögni, azonnal lebukunk. Ráadásul, ha most velünk tartasz, akkor szövődmények is kialakulhatnak… igen, egy egyszerű megfázás is halálos lehet… tudod a Víz Országa nem arról híres, hogy ott meleg van. Tehát nem… sajnálom, de nem jöhetsz velünk. – Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangnemben.

Arata annyira köhögött, hogy választ se bírt adni a mesterének. Elkezdett szédülni és a korlátban kellett megkapaszkodnia, hogy el ne essen, de nem sokáig bírta. A betegségtől és a felgyülemlett haragtól ájultan rogyott a fölre. Michio-sensei a karjaiba vette és elindult vele hazafelé, a többieknek pedig csak annyit mondott, hogy hamarosan megérkezik.
*
Arata az ágyában ébredt fel. Két rétegnyi paplan volt rajta, fején pedig egy hideg vizes borogatás. Anyja ott ült mellette egy széken és mosolyogva tekintett rá. – Végre, hogy felébredtél! Már három napja csak alszol… mikor Michio-sensei idehozott, azt hittem, hogy valami komolyabb bajod van! Nagyon ránk ijesztettél! – Mondta neki Aiko, de Arata azonnal felpattant. Küldetés… csak ez járt a fejében. ~ A többiek már biztos messze járhatnak, és én nem vagyok velük! ~ Gondolta felháborodottan, de azonnal vissza kellett feküdnie, úgy elszédült. – Ne mozogj Arata! Még pár napig el fog tartani a gyógyulásod! – Szólt rá édesanyja, aztán kilépett a szobájából. Helyette apja, Chibasi tűnt fel az ajtóban.

Ő nem mosolygott, sőt, egyenesen komor arccal tekintett fiára. – Örülök, hogy felkeltél fiam… mindazonáltal rossz híreket hoztam. Talán nem ez a legjobb alkalom, hogy közöljem veled, de szeretném ha tőlem tudnád meg és nem mástól. Hol is kezdjem… Michio-sensei küldetés közben életét vesztette a Szél Országában. Sunagakurei shinobik végeztek vele. Állítólag Motoi-chan épphogy el tudott menekülni, jelenleg a kórházban ápolják. –

Arata nem hitt a fülének. – Meghalt? Azt mondod, hogy Michio-sensei… meghalt? És Motoi-chan megsérült? – Kérdezte elhűlve, apja pedig bólintott. – De ez még nem minden. A másik társad, Hanari Atsumichi is életét vesztette a Víz Országában. Minden bizonnyal kirigakurei shinobi ölhette meg. A Jounin társa is életét vesztette. Sajnálom fiam. – Chibasi ahogy ezt elmondta, kiment a szobából, hogy magára hagyhassa fiát a gondolataival.

Arata nem hitt a fülének. Három nap alatt elvesztette a mesterét és az egyik társát, a másik pedig megsebesült. Teljességgel lesokkolta a hír. Megint az Öt Nagy Nemzet keseríti meg az életét… először Hamaru-san, akit egy iwagakurei shinobi betegített meg, amibe bele is halt. Utána Eiji-kun, akivel Konoha végzett… Aztán Kumogakure megpróbálta elrabolni a faluból az egyik tekercsüket. Most meg Sunagakure és Kirigakure végeztek a társaival… ez már sok volt a most már 17 esztendős fiúnak. Agyába csak úgy tódultak az emlékek…

Az első nap, az első küldetés, az első éles bevetés. Annyit nevettek együtt, ugratták egymást… mikor Michi-sensei megtanította nekik, hogy miként kell a chakrájukat kontrollálni… fára mászás, vízen járás. Amikor Motoi sírva rohant végig a falun, mert Atsumichi ráijesztett… Amikor Michio-sensei egy genjutsuval tréfálta meg őket, hogy okuljanak egy kicsit. Mindezek már a múlt eseményei. A négyes csapatból ketten meghaltak… Arata ezt nem tudta feldolgozni.

Négy nap múlva gyógyult fel annyira, hogy már ki tudott mozdulni. Első útja a kórházba vezetett, hogy meglátogathassa Motoit. Belépett az ajtón és egy rövid útmutatást követően, már Motoi kórtermébe nyitott be. A lány jobb karja be volt fáslizva, ahogy a jobb lába is. Komor arccal nézett társára. – Motoi-chan… Hallottam, hogy mi történt. – Mondta Arata és leült a szomszédos, üres ágyra. A lány szeméből könnyek folytak ki, majd Aratára nézett. – Olyan volt, mintha a pokolba kerültem volna… sivatagban kellett mennünk… Michio-sensei azt mondta, hogy nem lesz semmi baj, de aztán… de aztán… – Motoiból előtört a zokogás, majd mikor abbahagyta, sírós hangon folytatta tovább.

– A semmiből támadtak ránk, úgy öten. Mindegyik homokfalusi shinobi volt… A technikáik pedig szél eleműek voltak. Nekem a karomat és a lábamat sebesítették meg, de Michio-senseinek levágták a jobb lábát térdből. Valamilyen genjutsut alkalmazhatott, vagy nem is tudom… de az ellenség közül mindegyik habzó szájjal bukott fel. Michio-sensei csak annyit mondott, hogy meneküljek… én pedig eleget tettem a parancsnak. Csak arra emlékszem, hogy egy sziklánál elestem, aztán itt keltem fel. Azonnal mesélték, hogy Atsumichi-kun is meghalt… Arata-kun, most mitévők legyünk? – Kérdezte sírva a lány, Arata pedig komoran nézett rá.

– Nem keresünk új csapatot, az biztos. Maximum beállunk másokhoz küldetésre. Ha eljön az ideje, akkor talán lesz egy Jounin és egy másik Genin aki hozzánk szegődik, de egyelőre legyen úgy, ahogy javasoltam. Ahogy felépülsz, megkezdjük az edzést. És Motoi-chan… remélem nem haragszol a régi esetért… de most már talán meg tudod érteni, hogy miért tettem volna azt, amit. Az Öt Nagy Shinobi Nemzet a mi átkunk, egy átok, aminek fölébe kell kerekednünk. Velem tartasz ezen a rögös úton? – Arata éles szemekkel nézett a lányra, várta a reakcióját. Motoi nem szólt, csak bólogatott, Arata pedig kisétált a kórteremből.
Amegakure utcáit róva, a szemerkélő esőben merengett magában. Itt lenne már végre az ideje, hogy Chuunin lehessen. Geninként keveset fog tudni tenni a faluért. Igaz is… a falu. Arata feltekintett arra az épületre, ahol a falu vezetője, Konan-sama tartózkodott. ~Egyszer… egyszer én fogok abban a székben ülni. És akkor már Hat Nagy Shinobi Nemzet lesz a világban!~ Gondolta és mosolyogva tovasétált, az eső pedig még jobban rákezdett. Mintha az ég is siratná társait… mintha az ég is elismerné döntését.


A hozzászólást Hattori Arata összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 27 2012, 08:26-kor.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 525

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Sai on Szer. Dec. 26 2012, 12:30

Alapvetően szép előtörténet, azonban van két dolog, aminek a javítására kérnélek.
Az egyik nem nagy dolog, de mivel az Oboro Bunshin no jutsu nem alapképesség, azt vedd ki a felsorolásból, hogy mi mindent tanultatok az akadémián.
A másik az első küldetés kapcsán fogalmazódott meg bennem. Értem az érzelmi ívet, és a szerepét, azzal nincs is bajom, viszont annyira nem érzem reálisnak, hogy egy, a faluba ügyesen behatoló ninja attól, hogy a fél keze lerepült egy robbanásban, ne akarna még védekezni, persze, ha kibővíted, érzékeltetve, mennyire megsérült (bár az is eléggé sántító, hogy ennyire belesétáljon, ha már tudja, hogy genjutsu használóval van dolga, de az még elmegy, végül is lehet elég pökhendi, amilyennek le is írtad, és ez okozhatja a vesztét, de azért túl sokszor majd bővítményekben ne játszd meg ezt Razz), akkor talán hihetőbbé válik, hogy csak úgy hagyja, hogy átvágd a torkát. De ahogy jelenlegi állapotában van a történet, nekem inkább olybá tűnt, hogy vérzik, erősen megcsappant az ereje, de ninja, a fájdalomhoz is hozzászokott már, és nem vagyok benne biztos, hogy képzett jouninként a karja elvesztése megállítja, ha még csak nem is szenved a fájdalomtól, semmi - lehet, én vagyok maximalista, de igazán megköszönném, ha ott azt valahogy átírnád, akár érzékletesebbé téve, hogy hihető legyen, hogy megölhetted ott úgy.

Amúgy az előtörténet szerintem szép, és igazán dicséretes, hogy nem álltál meg a megfelelő sorszámnál, hogy kerek egészet adhass be nekünk ^^

Ha javítottad a dolgokat, akkor jelezd (vagy ide írj egy friss üzenetet, vagy küldj nekem egy pü-t és megnézem megint ^^)

Sai
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Hattori Arata on Csüt. Dec. 27 2012, 01:33

Köszönöm a gyorsaságot, természetesen javítottam. Kicsit kibővítettem a harci jelenetet az első éles küldetésnél, és kivettem az Oboro Bunshin no Jutsut. Továbbá, bár nem követelmény, de az átláthatóság kedvéért készítettem egy Felszerelés Elhelyezése részt is, hogy átláthatóbb legyen a karakter kinézete.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 525

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Sai on Csüt. Dec. 27 2012, 12:28


Rendben, így már elfogadom Very Happy
Az alapjutsukon (a sima ninjutsuk elején találod meg őket) kívül amegakurei alapképesség még a víz elemű jutsuk közül a Kirigakure no jutsu.
Chakraszint a szép előtörténet miatt: 120
Pénzösszeg: 5460 Ryou
Írj adatlapot, és neki is kezdhetsz a kalandozásoknak az oldalon, jó szórakozást! Smile

Sai
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.