Kikötő

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Jiraiya on Vas. Okt. 16 2016, 17:16

   Természetesen a lány felszólítására nem érkezett válasz, ahogyan nem is teljesült amit kért. Valószínűleg kiürült a sikátor, ez viszont cseppet sem tántorította el a fiatal Ayanokoji Lánykát, sőt! Ösztönözte, így rövid időn belül összeszedte magát és bár a szemei pirosan égtek, lüktettek a fájdalomtól, a könnyedzés lassan elmúlt, ahogyan az égető érzés a testében. Ami viszont zavarta, az a szédülés...
   Hinami megindult tehát kifelé, befordult a sarkon és ott találta magát, ahonnan jött. A sikátorból látta már az áramló tömeget. Olyanok voltak, mint a folyó, annyira összetömörülve mozgolódtak. Egy pillanatra, mintha úgy is látta volna őket ténylegesen azzal a két szép piros szempárral, mintha egy hatalmas áramló víztömeg lenne. Érzékei már a helyén voltak(?) legalábbis mintha megfelelően működtek volna, azonban a képzelete játszik vele... Az embertömegben azonban meglát valamit, egy zaklatott szempárt, egy igyekvő arckifejezést, kinek gazdája úgy tűnik, az emberfolyón keresztül próbálja átverekedni magát... Az a Púderpamacs volt az, ez biztos!



1.) Ha beveti magát az embertömeg sűrűjébe átvágva a tömegen --> A tömegben nehéz közlekednie, mintha Shinobi képességei cserben hagyták volna. Emberről emberre vetődik, egyre jobban szédül... Nem jó érzés, ráadásul az emberek sem éppen kedvesek vele. Nem törődve azzal, hogy kóvályogva vág át közöttük valaki, belé mennek, vagy csak félrelökik. Ám célt ért kitartása, átjutott a több méter széles tömegen és a másik oldalán találta magát. Azon az oldalon is házak voltak, azonban sikátor nélkül. Az egyik épület ajtaja pedig nyitva volt, még elkapta a belibbenő nyuszi képét... Amint megindulna arra, lábai cserben hagyják, összeesik. A földről még elmosódott képeket lát. Ott van előtte a romos épület ahova belibbent a lány, bár ebben nem lehet biztos, hiszen csak a nyulat látta, de hát azt Ő birtokolta nem? Minden esetre lepukkant egy épület, ám mindez nem számít most... Álmos és fáradt, a sötétség pedig hatalmába keríti őt.

2.) Ha a sikátor végén balra fordul --> Összefolyik minden, arra sincs ereje, hogy körbenézzen, egészen pontosan értelmetlen. Így inkább balra fordul, lesz ami lesz. Akárcsak egy zombi, úgy lesznek egyre lassabbak, elnagyoltabbak léptei. Már a házak falán támasztja magát, végül pedig beleütközik valamibe, vagy valakibe... Puha volt, mégis hideg, a bőrruhák enyhén fémes szaga csapta meg az orrát. Felnéz, a nem rég látott fiú az, aki csodálkozva néz rá. 
- Az az átkozott nyúl...
Mondja. Majd Hinami összeesik...

3.) Ha a sikátor végén jobbra fordul --> Összefolyik minden, arra sincs ereje, hogy körbenézzen, egészen pontosan értelmetlen. Így inkább jobbra fordul, lesz ami lesz. Akárcsak egy zombi, úgy lesznek egyre lassabbak, elnagyoltabbak léptei. Már a házak falán támasztja magát, úgy próbál állva maradni. Végül már csak dülöngél, akárcsak egy részeg ember... Hal szagot érez, méghozzá erős hal szagot. Egy uszony... Egy szürke, pikkelyes uszony érinti meg arcát, majd emeli fel azt, hogy megnézhesse. Egy Óriás Szardella néz le rá pislogva... Nem bírja tovább, összeesik...

_________________
Visszavonultam, ha kérdésetek, kérésetek van, (vagy valami hasonló) nyugodtan zaklassatok meg Facebookon, vagy pedig Kenshiro Mirubi, Lanmao karaktereimen keresztül!
avatar
Jiraiya
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Sennin
Chakraszint: Sok...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Vas. Okt. 16 2016, 18:18

Szemeim lángoltak, és nem csak azért, mert elszánt voltam, hanem mert égető érzés mardosta azokat. Az idő múlásával azonban múlni látszottak a tünetek. Nem volt már könnyezés és a maró hatás is megszűnt mind a bőrömön, mind a torkomban. Az egyetlen, ami felettébb zavart, az a szédülés volt. Ennek ellenére mégis nekiindultam az utamnak. A kislány természetesen nem hallgatott rám, de ezzel csak a vesztébe rohant. Még talán megúszhatta volna, és hagytam volna elmenekülni, ha szépen visszahozza a füzetet, lerakja és olyan gyorsan szaladjon el, hogy még csak a gondolataimba se férkőzzön az, hogy utánafussak és agyonverjem. De nem fogja. 

A szédüléstől megrészegülten haladtam előre, - vagyis inkább jobbra-balra - mígnem egy balkanyar után újra a tömeg előtt találtam magamat. Egy pillanatra meg kellett állnom és megtámasztanom egy falat, hogy feldolgozzam a látottakat. A tumultus egy folyó formáját öltötte magára és vízként áramlott előttem. Megdörzsöltem a szemeim, majd világossá vált, hogy bizony hallucinálok. Tudom, hogy nincs ott. Miért is lenne ott? Ha pedig mégis, mit nekem a víz? Víz az elemem. Ha kell, akkor átúszok és azután szerzem meg a füzetem. Nem utolsó sorban pedig még a fruskát is megláttam, tehát el volt döntve. Nem hagyom meglépni, főleg nem az emlékeimmel.

Tántorogva indultam meg a tömeg felé, amiben ide-oda hánykolódtam. Mintha valóban egy folyó sodrása dobált volna, úgy lökdöstek maguk között. Az emberek nem voltak rám tekintettel, sőt még bántó szavakat is dobáltak rám mogorván. Nem érdekelt. Csak a füzetem érdekelt. Végül átjutottam a túloldalra, ahol szintén házak voltak, és ezen házak egyikének ajtajára szegeződött a figyelmem. Épp az a nyúl köszönt vissza rám, ami az előbb a bosszúságomat okozta. Ám amint dühödten megtettem volna az első lépést, lábaim felmondták a szolgálatot és erőm elhagyott. Akár egy elsárgult levél, úgy hullottam a földre. Utolsó emlékemen a földön heverek, homályos képet kapva arról a romos épületről, amiben a lány tűnt el. Hogy ebben mi a legszomorúbb? Az, hogy ezt talán soha többé nem festhetem le a vázlatfüzetemre. Elveszett, ahogyan én is.
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Jiraiya on Vas. Okt. 16 2016, 18:56

   Meleg volt. Furcsa, de meleg volt a talaj, ebben a szürke, mogorva és utálattal teli Kikötőben. A hal szag ismét megcsapta az orrát, bár csak a széllel jött, a hideg tengeri széllel... Ez a két ellentétes érzés, érzékelés volt az utolsó, amit érzett az előtt, hogy végleg rászálljon a sötétség. A szer hatása nem ért véget azzal, hogy a lányt a földre kényszerítette. Sőt, mi több! Akkor kezdte kifejteni a hatását igazán! Végeláthatatlan idők tengerén keresztül, soha nem tapasztalt helyeken, meg nem szűnő őrületen át tartott minden... Minden, ami vegyült a valósággal, minden a család széthullásával. De volt ott még más is... Egy kapucnis fiú képe a látomások sorozata végén, amit nem tudott mire vélni. Ruháján egy felhő jelképe díszelgett... Ám őt csak egy pillanatra látta, ennek az egész tébolynak a végén. 
   Hideg volt. Már a talaj sem melegítette, szemeit kinyitva pedig ugyanolyan sötétséget látott, mint becsukva. A távolba nézve néhány lámpás fénye világított elmosódott fényekkel. A házak ablakán tompa, narancssárga fény tűnt ki. Éjszaka van... A tenger felé nézve az itteniek már megszokhatták, hogy sosem látnak csillagokat, mindig csak sötét felhőket. Hallani lehetett a víz tombolását, majd egy hirtelen széllökés érkezett... Szokatlanul meleg volt, majd egy pillanat alatt váltott át hidegre. Kékes fény vakította el a lányt, jól tudta, hogy mi ez! Rettenetes dörgés, robbanás, mely mindenhonnan hallatszott, ez hirdeti meg a vihar eljöttét!
   Most eszmél csak fel, hogy nem ott van, ahol emlékei hagyták, pontosabban attól a helytől két méterre található meg. Egy kör alakú szemet mellett ül, hátát a falnak vetve. Valaki ide húzhatta? Vicces... Ennyi tellett tőlük? Kedvesek. Végül is úgy tűnik, hogy már ez is egy nagy gesztus... Most viszont sietnie kell, hogyha nem akar elázni, mivel a szél is egyre erősebben lökdösi őt. Ahogyan feláll, fájdalom nyilall a fejébe, de egy röpke pillanatig csupán, aztán elillan. Érzi, hogy a belélegzett füst égető, kiszárító érzése ott van mindenhol a szájában, az orrában, a garatjában, a tüdejében. Mintha csak kiszáradt volna. Botorkálva egyensúlyozik előre, már nem csak hétköznapi ember "képességei" de Shinobi érzékei is visszatértek. Felnéz a mellette lévő házra, az ajtaja még mindig nyitva van. Bentről mintha fény szűrődne ki a kihalt utcára, de nem merne rá megesküdni. Lehet, hogy nagyon gyenge gyertya fénye ez, vagy csak sok minden állja útját. Ám ha fény van, akkor ott ember is van. Az övé a döntés: Bemegy vagy távozik? Innen nincs messze a fogadó sem, nagyapja már biztos égen s földön keresi. A vázlatfüzete pedig odabent lehet... Az idő viszont sürgeti, eleredtek az első esőcseppek, majd egy újabb villámlás és dörgés rázta meg a kikötőt. A tenger felől lilás fényben úszó felhők villództak, a szél süvítő, éles hangja a házak peremén ijesztgette a lányt, azt súgva: Nem hétköznapi vihar közelít...

_________________
Visszavonultam, ha kérdésetek, kérésetek van, (vagy valami hasonló) nyugodtan zaklassatok meg Facebookon, vagy pedig Kenshiro Mirubi, Lanmao karaktereimen keresztül!
avatar
Jiraiya
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Sennin
Chakraszint: Sok...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Vas. Okt. 16 2016, 19:59

A föld kellemesen meleg volt, az orromba pedig ismét a hal szaga férkőzött. Tragikus. Nem tudom mondtam-e már, de utálom a halat. Meg a tömeget. Meg a kislányokat. Meg a nyulakat. Meg az életet. Meg azt, ha valaki elveszi a füzetemet. Elég sok mindent. Hideg szél fújt, és a sötétség végül bekebelezte testemet. Ám elmém egy pillanatra sem pihent. A hatóanyag ilyenkor bontakozott ki leginkább. Képzeletemet az aggodalmaim legmélyebb bugyrából előhalászva vetítette le előttem. Ott volt Narumi, a hófehér hajú lány, az egyetlen barátnőm az akadémiai éveimből. Mindig számíthattam rá.

- Nem köszöntél el tőlem. Magamra hagytál. Csak te voltál nekem. - mondta zokogva, fuldokló hangon. Annyira szerettem volna tőle bocsánatot kérni, de amint szóra nyílt a szám, egy hang sem jött ki belőle. A torkához kapott, majd összeesett. Felé futottam, de mire odaértem szertefoszlott szemeim előtt. Ekkor egy ismerős női hang jutott fülembe, de számomra eddig ismeretlen hanghordozásban. Szokatlanul dühös volt.

- Nem törődtél velem! Te is olyan vagy, mint az apád! Mindig csak küldetések küldetések hátán. Te pedig olyan akartál lenni, mint Ő? Mire fel?! Nem voltál ott velem az utolsó óráimban! Nem búcsúztál el tőlem! - dühöngött édesanyám, akit még sosem láttam ennyire kikelve magából. Szavai szívembe szántottak, és a könnyek záporozni kezdtek szememből, majd a nyakláncomhoz kaptam, ami még egykoron az övé volt. Megvető tekintete lyukat égetett a mellkasomon, majd könnyes szemeim előtt mosódott el a nő alakja, aki életet adott nekem. Ekkor egy szék nyikorgására lettem figyelmes. Amikor megfordultam, apám képe tárult elém. Kinézete elhanyagolt volt, alig ismertem rá. Egy fényképet szorongatott a kezében, amin Anya, Ő és én vagyunk rajta. Még egészen kicsi koromban készült a kép. Az üvegen egy körkörös repedés futott végig.

- Hiányoztok! Haruna, a lányunk elment tőlem. Tudom, hogy haragszol rám emiatt. Én is magamra. Ki nem állhatom magam. Minden egyes nap gondolok rá. Rád is, kedvesem. Remélem a nagyapja vigyáz rá és jól van. Annyira fáj, hogy nem tudok róla semmit. Nem üzen arról, hogy van, él-e vagy hal. - tört ki zokogásban apám, akit csak aznap láttam sírni először, amikor kiléptem a házunkból és magam mögött hagytam mindent. Ekkor ez a jelenet is köddé vált szemem előtt.

Ezután egyedül voltam hosszú percekig és magányba burkolóztam. A fejemet két kezem közé fogva, földre rogyva meredtem előre, a könnyeim nem szűntek potyogni, a szívemben lévő űr pedig egyre csak tátongott. Ekkor egy kéz tapintását éreztem a vállamon, majd lépteket hallottam magamtól távolodni. Amint megfordultam, egy kalapos, görnyedt vénember sántikált el tőlem a botjával. Papa? Bukdácsolva szaladtam felé és nyújtottam kezem, mire az átment rajta és én a földre estem. Ahogy feltápászkodtam és felnéztem, egy  sötét kapucnis fiú. Arcát nem láttam, de a ruhájáról egy felhő jelképe nézett vissza rám. Mégis mit jelentsen ez? Ki volt ez? Még soha nem találkoztam vele, akkor miért jelenik meg előttem?

Újra hideg van. Vacogva ébredtem egy házfal oldalán. Tipikus. Legalább azért ennyit megtettek értem. Nyilván útban voltam, amikor erre akartak sétálni az emberek. A valóságba csöppentem, legalábbis úgy tűnik. Beesteledett, és nyugovóra tért már a kikötő. A házakban elvétve egy-egy lámpafény pislákolt. A szél csak úgy tombolt, s egyik pillanatról váltott langyosról hidegre, a tenger pedig morajlott. Sötét fellegek takarták el a fényes csillagokat, melyekből kékes fények cikáztak ki. Egy hatalmas vihar közeleg.

Amint feltápászkodtam fájdalom hasított fejembe, mire odakaptam azonban ki is állt belőle. A légutam és a szájüregem sem könnyítette meg a dolgomat. Túlságosan nehezen szedtem a levegőt az égető hatás miatt. Egyensúlyommal is problémáim voltak, de ezen kívül helyreállt a szervezetem. Sárgásbarna szemeim előtt a romos épület bontakozott ki, minek ajtaja még mindig tárva hívogatott. Bentről gyenge fény vetült ki a sötét utcára. Ekkor eszembe jutott, amint a kislány abba az épületbe ment be. Nem lenne nyugodt a lelkiismeretem, ha nem járnék utána a dolgoknak. Tétovázásra nincs időm, se alkalmam a közelgő vihar miatt. Összeszedve magam indultam meg a nyitott ajtó felé, remélve, hogy egyszer s mindenkorra pontot tehetek a dolgok végére.
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Jiraiya on Csüt. Okt. 20 2016, 18:56

   Hatalmas mennydörgések közepette támolygott be az épületbe. Támasztania kellett magát, hiszen a szer utóhatása, a kiszáradás és persze a betegség is rátesz az érzetre. Igen, betegség... Ahogyan telik az idő ébredésétől kezdve, úgy érzi, ahogyan torka kaparni kezd, hátába ugyan jelentéktelen, mégis érezhető szúrás sugárzik ki, ahogyan a feje is lüktetni kezd, bár valamivel kellemesebb, mint az előtte lévő szúrás. Ez várható volt, senkinek nem tesz jót, ha több óra hosszát fekszik egy ilyen helyen. Hiába volt meleg a talaj, a levegő gyorsan lehűlt és az alvó test könnyen megbetegedhet ilyen körülmények között... Ez meg is történt, de nem ez volt az egyetlen probléma itt...
   Ahogyan az ajtóba lépett, kezeit annak rozoga, fából készült, az idő vasfogai által megtépázott keretére helyezte, oda, ahol még évekkel ezelőtt valóban ajtó volt. Most már csak egy keret, egy boltívnek sem mondható dolog... Méghozzá koszos, ám ez a lányt jelen helyzetben a legkevésbé sem érdekelte. Nem úgy, mint amit tapasztalt. A küszöbön állva egy kisebb szoba tárult szemei elé, ezt látják azok, akik ide bemennek. A szoba üres volt, parkettázott és szürke. Egy fal választotta el a másik, Hinami előtt lévő szobától. A Fal bal és jobb szélén, azaz a szoba válaszfalának két oldalán egy-egy ajtó volt látható, ami mögül táncoló fények kavalkádjai remegtek kifelé. Ez a fajta remegés elárulta a lánynak, hogy lángokról van szó, a lángok viszont jól kordában vannak tartva. A táncoló árnyékok viszont, koránt sem voltak ennyire bizalomgerjesztőek. 
- Meddig akarjátok még húzni az időt?
Csendül fel egy fiús hang. Nem volt mély, nem volt felnőttes. Egy gyermek hangja.
- Beszéltem Naisu-samával. Éjfélkor indulunk.
- Miért hívod így? Az csak egy őrült luvnya! Nem a feljebbvalód. 
Az előbb megszólaló hang halk volt, kissé visszahúzódó, míg a másik hangos és fölényes. 
- Mindegy... - hanyagolja a témát - Meg kell várnunk Puru-Puru jelét, és utána indulunk. 
Jelenti ki. Igen, ezt Hinami mind végighallgathatta még a küszöbből, most viszont döntenie kell, hogy mit tesz! Ám mindenek előtt, egy hatalmas dörgés kíséretében, szakadó eső rohamozza meg a vidéket, amit hatalmas erejű széllökések követnek.

Ha úgy dönt, hogy beljebb megy, az első három lépés után megnyikordul talpa alatt a rozoga parketta... A beszélgetés unalmasabb mederbe terelődik, leginkább arról beszélnek, hogy kell e még fa a tűzre és hasonlók, viszont ha Hinami még egy lépést tesz, a nyikorgásra ők is felfigyelnek, de csak elhallgatnak, majd amint megbizonyosodnak afelől, hogy nem hallottak semmit, folytatják a beszélgetést. Hmm... Vajon ha plafonon járna, akkor az is nyikorogna?
 

    a.)
Ha Hinami tovább próbálkozik, hamarosan a néma csendet sietős léptek zajai követik. Az árnyékokból jól látszik, hogy a jobb ajtóhoz ketten simulnak, míg a balhoz egy valaki.
- Ki vagy?! Mit akarsz itt?
Teszik fel a kérdést.

    b.) Hinami ki kell, hogy találjon valamit, különben nem lesz képes közelebb kerülni. Esetleg a plafonon való közlekedés hatásos lehet, ámbár kintről eléggé rozogának tűnt az egész épület. 
 

    c.) Nem kockáztat, inkább sarkon fordul és haza megy, ám odakintről meglátja, hogy emeleti ablakok is vannak, mégpedig szabadon. Ám alig bír közlekedni, annyira fúj a szél. Egy esetleges ugrás csak nagyon nehezen kivitelezhető, a levegőben nem lesz képes megfelelően manőverezni. (Visszamehet a házba és választhatsz a többi opció közül)


// Ezek csak lehetőségek, ezekre alternatívan reagálhatsz. Akár nem is kell semmit csinálnod, egy robbanócetlit bedobhatsz a beszélgetők közé és meg is van oldva a dolog. De persze ez csak egy példa arra, hogy mennyire szabad kezed van, aminek persze következményei is vannak ^^ //

Hinami kb ezt látja: https://i.imgbox.com/TaCext94.png

_________________
Visszavonultam, ha kérdésetek, kérésetek van, (vagy valami hasonló) nyugodtan zaklassatok meg Facebookon, vagy pedig Kenshiro Mirubi, Lanmao karaktereimen keresztül!
avatar
Jiraiya
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Sennin
Chakraszint: Sok...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Hétf. Okt. 24 2016, 16:39

Most csak képzelődök, vagy annyi időt töltöttem nagyapával, hogy átveszem tőle a nyavalyáit? A torkom kapar és erős késztetést érzek a köhögésre, valamint a hátamba beleállt egy szúró érzés. Ráadásul a fejem is fáj, remek.  Talán nem tett jót az órákat átölelő, eszméletvesztésem okán bekövetkezett kényszerpihenőm. Sőt, biztos.

Ha nem mentem volna, apró testem előbb-utóbb amúgy is elsodorta volna az imént feltámadt irdatlan szélvihar. Az ajtóba, pontosabban az egykoron ajtónak nevezett valamibe érve különös dologra lettem figyelmes. Különös alatt mondjuk nem a szoba színét értettem, ugyanis szürke volt. Mint itt az ég világon minden. Ami viszont tényleg meglepett, hogy egy üres előtér fogadott. A szoba két oldalán egy-egy ajtó nyílt, ahonnan fényáradat szökött ki, majd nyúlt végig a parkettán. Valószínűleg tűz gerjesztette fényről beszélhetünk, hiszen az árnyékok mozdulatlanul mozogtak. Gyertya, esetleg kandalló fénye lehet. Mielőtt még elgondolkodhattam volna a következő lépésemen, egy párbeszédet hallottam. Egy kisfiús hang türelmetlenkedését füleltem le, mire egy halk hang replikált, majd egy erélyes hang zárta pillanatnyilag a társalgást.

Naisu-sama... Annyit már tudok róla, hogy nő az illető, és minden bizonnyal nem kedvelik, nem áll felettük. Vagy csak nem szeretnék, hogy felettük álljon? Éjfélkor indulnak, de mégis hova? Puru-Puru... Hallottam már ezt a nevet, de hol? Mintha... Mintha a csitri nyulát hívták volna így. A ráeszmélés következményeképp kezem automatikusan ökölbe szorult. Mintha csak haragomat szerette volna kifejezni, az ég felzendült. Ez aztán epikus belépő lenne, de elővigyázatosnak kell lennem. Nem tudom, kik ezek az emberek, de mivel az előtér üresnek bizonyult beljebb merészkedtem. Mindössze három, általam hangtalannak vélt lépés után a padló felsírt és megálltam úgy, ahogy voltam. Bizonyára nem mehetek tovább. Itt sem maradhatok, valamint visszafordulni ezen a ponton már ostobaság lenne. Főleg egy ilyen viharral a nyakamon. Ha az ajtóban állok, akárki észrevehet. A szoba viszont teljesen üres, nincs mi mögé elrejtőzni. Az épület sem a stabilitás mintapéldánya sajnos. Azonban nincs mit tenni, a falat kell választanom a közlekedésre és megmaradásra.

Óvatosan a legközelebbi falhoz érve chakrát irányítanék a lábamba, majd komótosan lépkednék felfelé a plafon irányába. Ha felérnék, akkor a jobb oldali ajtónyíláshoz venném az irányt és összehúzva magam várnám, illetve hallgatnám a további fejleményeket. Vajon milyen jelről beszélhettek, amire várakoznak? 
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Jiraiya on Szomb. Okt. 29 2016, 16:19

   A lány tehát nem akart távozni, a hátában "Lihegő" észveszejtő vihar ezt nem is engedné meg. Vagyis, nem éppen tanácsolná, hiszen odakint az utca két oldalán, már patakokban folyik a víz, valamint több villámlás fénye hatol be a sötét szobába, amit házremegtető mennydörgés követ. Nem beszélve a nyitott ajtajú épületről, amin besüvít a szél, ez pedig még horrorisztikus hangokat is eredményez. Hinami hallja, ahogyan odakint már az ereszekből is ömlik a víz... Senki nem akarna odakint lenni, ám a lányt nem csak ez marasztalja idebent. Egyre több jel mutat arra, hogy jó helyen jár, így cselekedni kezd. 
   Nem tud a padlón közlekedni, hiszen recseg-ropog és nyikorog, így hát egy alternatív megoldást választott. A hozzá legközelebb álló falrészt kereste meg, majd chakrát koncentrált a talpaiba és megkezdte a felfelé történő lépdelést, egészen a plafonig, hogy majd ott közelítse meg az ajtót. A fal vastag fával volt burkolva, a házat felépítő anyag el volt fedve, ám a vastag fa is elég volt ahhoz, hogy a lány könnyedén masírozzon fel a plafonig, ami a padlózathoz hasonlóan nézett ki. Furcsa volt így fejjel lefelé minden, ugyanakkor idefent már érezhető volt a nedved, dohos szag, amely átjárta a helyiséget.
   De hát ez volt a legkisebb gondja... Az első három lépés rendben volt, nem nyikordult meg semmi, ahogyan a negyediknél és az ötödiknél sem, sőt! Egészen közel ért már az ajtóhoz, ám amikor elfoglalta volna méltó helyét, egy kisebb reccsenés hangjára lett figyelmes. Egy pillanat alatt szaladt végig az agyán a felismerés, szíve nagyot dobbant... Egy másodpercig vár, adrenalin szintje az egekben, végül egy újabb reccsenés, és a lány megindul lefelé! Shinobi reflexei a helyén vannak, ám a plafon mindössze három méterre van a talajtól, ez pedig nagyon kevés idő arra, hogy reagáljon, ráadásul nem csak Ő esik egyedül... 
- Eeeehhhhhw!!?!? 
Hangzik a sikítás, majd Hinami a földön találja magát, szinte már talpra érkezik, ám a nyakába zúduló törmelék és egy puha, de nagyot odaütő valami a földnek passzírozza a lányt, végül pedig eszméletét veszíti... Megint........ 



~ Valamivel később ~

   Fáj a feje, ez már nem állapot... Ez ma már a második... Talán valamit nem jól csinál? Kinyitja a szemeit, de a hatalmasnak vélt fényáradat vissza kényszeríti őket a sötétségbe. Magánál van, ám most sokkal rosszabb állapotban érzi magát, mint az ez előttinél... Most a feje nehéz, a teste minden porcikája fáj, a szemeit nem bírja kinyitni, vagy talán mégis? Az erős fény hatására keletkezett szúró fájdalom alább hagy, a lány melegséget érez... Most már a hangok is kezdenek kitisztulni, tűz ropogását hallja... 
   Megmozgatja a fejét, a testét, de szédül, még így fekvő helyzetben is. Úgy viselkedik, mint egy magát teljesen leivó részeg őrült... Koordinációs képességei cserben hagyták, ezt viszont felfogja, így inkább fekve marad. Jobb oldalán, egy méterre tőle egy kandalló tüze melegíti, ez volt az az éles fény... Ha felnéz, a fény hatására apró színfoltok táncolnak a szemei előtt, ami persze nem csoda, hiszen a plafon ugyanúgy néz ki, mint amire felmászott... Balra fordítja a fejét, mire azonnal hangok hallatszódnak.
- Felébredt!
- Shh! Biztos fáj a feje!
És milyen igaza is volt! A felharsanó erős hang nyílként szúrta át magát a lány fején, olyannyira belenyilallt tőle a fájdalom. 
- És akkor mi van?!?! Az én fejem talán nem fáj, vagy az nem számít?! Ahhhahhaaa. Ez a kis csitri már másodjára keseríti meg a napomat! 
Harsan fel a hang, ám Hinami akárhogy is néz fekve bármerre, a fényfoltok a szemei előtt nem engedik láttatni sem a balra lévő három fiú kinézetét, sem pedig a lányt. Hogy pontosak legyünk, a lány teste nem is látszik sehol, csak a hangja hallatszik...
   Léptek hangjára lesz figyelmes, egy barna ruhás fiú sétál oda hozzá... Ruháján érzi a bőr jellegzetes illatát, most pedig így közelről, az arca is látszik. Orrán egy sebtapasz díszeleg. Hinami mellé térdelve söpri el a lány haját az arcából, majd csillogó szemekkel csodálkozik el.
- Cuki!? Khmm... Izé. - teszi a kezét a lány homlokára - Láza van.
Mondja, majd fordul a többiek felé. 
- Remek!
Mondja bosszankodva egy szintén kisfiús, ám fölényes hang. Hinami könnyen be tudja őket azonosítani az előzőleg végighallgatott beszélgetésből. 
- Hozok neki teát...
Suttogja a halk fiúcska, ám ekkor egy erős koppanás rázza meg a padlót. 
- Hogy is ne!? Előbb elbeszélgetünk vele egy kicsit! Cuki?! Tea?! Fáj a feje?!?! Bahh! El az utamból!
Rivall rájuk a lány, majd topogó léptei egyre csak közelebb érnek Hinamihoz, végül egy méterre tőle állnak meg. Hinami felnéz rá, érzi, ahogyan elméje egyre jobban kitisztul, koordinációs képességei kezdenek visszatérni. A szeme már megszokta a sötétséget is, így jól láthatóvá válik az ismerős arc, a rózsaszín kislány képében, aki magánál szorongatja a nyulat... 
   Leül, vagyis inkább letérdel a lány mellé, majd végignéz rajta. Hinami látja, hogy a talpától, egészen a derekáig, majd a mellkasáig és végül az arcáig végigméri őt, az arcához érve pedig láthatóan zavarba jön, ingerült fejet vágva, de mégis, saját arcbőre fokozatosan vörösödik el...
- A francbaígyjobban megnézve tényleg elég cuki.......
Fordul el motyogva az orra alatt, majd megköszörüli a torkát és szigorú arcot vágva néz a lányra.
- Hé te! Mégis mi a francot akarsz tőlünk és mi a büdös francért szakítottad be alattam a padlót?!?! Tönkretetted a belépőm te hibbant! 
Szemei szikrákat hánytak, fogai mintha hegyes, démoni fogak lettek volna, viszont kislányos mivoltát ez a gyerekes hiszti nem tudja eltüntetni... Sokkal inkább volt komikus, mintsem ijesztő...

_________________
Visszavonultam, ha kérdésetek, kérésetek van, (vagy valami hasonló) nyugodtan zaklassatok meg Facebookon, vagy pedig Kenshiro Mirubi, Lanmao karaktereimen keresztül!
avatar
Jiraiya
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Sennin
Chakraszint: Sok...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Kedd Nov. 01 2016, 21:36

A szerintem legmegfelelőbb útvonal kiválasztása után óvatosan megindultam a hozzám legközelebb eső falhoz. Chakrát irányítottam a talpamba és körültekintően meneteltem felfelé, a lehető legkisebb zajt keltve. A fal és a plafon mindaddig hangtalannak bizonyult, amíg elértem a kívánt hallgatózóhelyemre. Abban a pillanatban egy reccsenés hallatszott, és ami azt illeti elég közeli volt ahhoz, hogy a szívem gyorsabban pumpálja a vért az ereimbe, ezzel fokozott állapotba juttatva engem. A reccsenés nem árválkodhatott sokáig, s máris egy újabb követte. Ezzel nem is lett volna baj, ha nem szakadt volna le mondjuk úgy az egész plafon. Hiába próbáltam átfordulni a tengelyem körül, hogy talpra érkezzek, ez azt hiszem csak a macskáknak lehetséges. Én ugyan nem adtam hangot, de nem messze tőlem egy sikítást hallottam, egy kísértetiesen ismerős hangon. A mennyezet törmelékei maguk alá temették aprócska testem, de volt ott még valami. Valami, ami nem illett a törmelékek közé, de kétségtelenül velük pottyant le. Ám ezzel együtt pilláim is elnehezedtek és eszméletem megint cserben hagyott.

Egy helyiségben ébredtem fel. A fájdalom, az egyetlen társam aki el-elkísérgetett a mai nap folyamán ismét felbukkant és a fejemben tanyázott le. Lassan felnyitott sárgásbarna szemeimet egy erőteljes fényár üdvözölte. Reflexszerűen hunytam le őket, de furdalt a kíváncsiság, vajon mi ez a hely? Testem mozdításáról álmodni sem mertem jelen állapotomban. Megtehetném, de könnyen a padlón köznék ki ismét. Úgy éreztem, mintha a testemet nem is én irányítanám. Minden apró mozzanat szédülést idézett elő. Ismét megkíséreltem a szemeim kinyitását, de már jobban fogadták a világosságot és lassan kezdték megszokni azt. Melegség érzete töltötte el a már előzetesen alaposan átfagyott testem. Ahogy jobbra fordítottam fejem egy kandallót pillantottam meg, amiben a fa kellemesen ropogott. Ahogy visszanéztem fel, a plafonon - ami nem mellesleg rossz emlékeket idézett elő bennem - fény által előidézett színes foltok keringőztek. Ezután balra fordítottam fejem és léptek puffogása ért egyre közelebb füleimhez.

Egy párbeszédbe csöppentem bele, már ismerős szereplők hangjaival. Két, talán három fiú és egy idegesítően sipákoló kislány beszélgettek. Akárhogy néztem, a szememmel játszó pöttyök nem hagyták láttatni az előttem álló alakok valóját. Lépések közelítettek felém és bőr illata csiklandozta meg az orrom. Ki nem állhatom a bőr illatát! Ezek szerint a szaglásom még a régi. Némi fintorral szemrevételeztem a fiú arcát, aki fölém hajolt. Hajamat arcomból kisöpörve nézett végig rajtam, és arca láthatóan vöröses színbe szökött át, szemei pedig felcsillantak. Valahogy nagyapának is ilyen feje szokott lenni, ha azt mondom megyünk fürdőbe. Talán kicsit látványosabb. Kézrátétellel megállapította, hogy én bizony lázas vagyok. Ennek a többiek nem nagyon örültek, különösen az a figyelemhiányos hisztigép, aki éppen irányomba viharozva regulázta meg a többieket. Az érzékeim lassan a helyükre kerültek, szemem pedig elfogadta a szoba sötétje nyújtotta hátrányokat. Ahogy megpillantottam a lányt, a kép összeállt. A nyugodt és utálkozó magatartásomon felülemelkedett a feszültség érzete, ahogy a tolvajt láttam magam előtt, aki az előbb csúnyán rászedett. Ráadásul csak egy plüssnyulas kislány! Ki nem állhatom a plüssnyulas kislányokat! Főleg ha rózsaszínek! A legfelháborítóbb az egészben pedig, hogy még neki állt feljebb! Hogy vehetné így bárki is komolyan, ha az egyik pillanatban még cukinak nevez és elpirul, a másikban pedig szitkozódik? - Ami lássuk be, hogy eléggé visszataszító egy kislány szájából. Na meg kicsit sem ijesztő.

- A füzetem akarom, és már itt sem vagyok. - felelném higgadtan. Áh, hogy beszakítottam alatta a padlót. Akkor ezért volt furcsa valami, amikor rám omlott a plafon. - Arra nem gondoltál, hogy esetleg te voltál túl nehéz?
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Hatake Kakashi on Pént. Dec. 16 2016, 12:27

// No, amint tudod én leszek az, ki tovább viszi a kalandocskádat. Összesített késésért +15 ch a vigaszdíjad és egy mikulás mosoly, ami minden bizonnyal szerencsés az ünnepekre tekintve. //

Zuhanás-huppanás, fejfájás, ide vagy oda, egyértelmű volt, hogy nem az utóbbi események irritáltak téged a legjobban. Becses füzeted eltulajdonítása nagy hiba, és ezt a hibát csak egyszer lehet elvéteni. Kérdésedre a plüss nyuszis kislány megfagy egy pillanatra, majd újonnan vett erővel és levegővel elkezd pipiskedve hadoválni.
- Nem, mert pici vagyok, aranyos, és az aranyos lányok alatt nem szakad be a padló! Meg egyébként is, kettőnk közül ki a nehezebb, hm? - Mutatott rád ujjával, kislányos fintorral az arcán. - Szerintem vissza kéne venni az édességekből! Szívességet tettünk azzal, hogy egy kicsit mozgásra bírtunk! - Csípőre tett kezével jelezte, hogy már pedig most ő van előnyben. Mondókája végén még el is fordította fejét, mint aki jól végezte dolgát. Igazi egyedi jelenség, meg kell hagyni, talán ő az egyetlen ilyen puffancs akit közelebbről is megszemlélhettél eddigi életed során.
- Meghoztam a teát! - Jött vissza a nem régiben kedveskedő fiú. Kezében tartogatott kis bögre teáját odanyújtotta neked egy kis arcpírral tarkítva. Ezután halkan, szinte suttogva szólt hozzád, kihasználva, hogy a nyuszis lány épp fel-alá járkál morcosságában. - Kérlek nézd el neki. Mi egy kis család vagyunk, kiket az élet hozott össze. Árvák vagyunk egytől egyig, így csak egymásra hagyatkozhatunk, senki másra. Idd meg a teát, bizonyára jót fog tenni.  - Ha belekóstolsz a teába, egy kellemes, már-már udvariasság ízű nedű járja át szádat. Nem kellett túl sok gondolatnak átfutni, hogy tudd ő a legnormálisabb, legkedvesebb tagja ennek a kis gyülekezetnek. A háttérben elhelyezkedő másik fiú csak karba tett kézzel nézi végig egyoldalú beszélgetéseteket. A kislány mire befejezi toporzékolását észreveszi, hogy "beszélgettek".
- Paktálsz az ellenséggel?? - Förmedt rá társára a pöttömke. Egy pillanatra pedig azt hitted, hogy kicsit kényelmesebb lett a helyzet... Hát nem. És ezt csak tetézte egy, gigantikus lendületű, orbitális erejű, iszonyatos sebességű alak beugrása(inkább bezuhanása) az ablakon! Üvegszilánkok és kisebb törmelékek hullottak mindenhova, és ezeknek martalékából felemelkedett egy azonnal felismerhető hősies alak!
- Láttátok az unokámaaat?! - Kérdezte papád egy A5-s lapot mutogatva mindenkinek. Feje búbján egy méretes pukli helyezkedett el, bizonyára a régebbi shunshin mellékterméke gyanánt. Egy pillnatra meghökkent heves mutogatózása után, majd megtapintotta pukliját. Összegörnyedt és elkezdett össze-vissza témferegni. Mindenki csak értetlenül nézett rá, beleértve téged is(bár te már hozzászoktál). A papírt szorongatva motyogott maga elött valamit, majd körülötted védekező hadonászásba kezdett, mintha csak egy részeges ököl bemutatóba csöppentél volna.
- Ő az énh unhokámmm! Nem a thiétegg! - Mondta határozottan, majd maga elé motyogott pár kétségbe ejtő szót. - Chawan-whawan-chawan... Megvédfelekk Hikarii! - Vándortársad és rokonod oda-vissza dölöngélne körülötted, hadonászva, mintha csészéket tartana kezében a fényképed mellett. Mindenki lefagyva, mindenki szótlanul... Hogyan kéne kijönni ebből győztesen?

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao, Djuka Orimi
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Szomb. Jan. 14 2017, 22:36

// jó ÖREG Kakashi :3 //

- Szerintem én tennék neked szívességet, ha egy kis értelmet püfölnék beléd! -
háborodtam fel. A cukorkáimat soha senki, ismétlem senki nem emlegetheti fel nekem! Mégis mit képzel? Ha ez nem lenne elég, a füzetemet még mindig nem kaptam vissza. És az a fintor! Ki nem állhatom, ha fintorognak rám! Esküszöm ha nem lennék ilyen gyenge most, kislány ide vagy oda, adnék neki okot arra, hogy tényleg hisztizzen. A sebtapaszos fiú visszatért a helyiségbe, a teámmal a kezében. Nem vagyok benne biztos, hogy innom kéne belőle azok után, amin keresztül mentem. Az a plüss nyúl is csak egy ártatlan kitömött játéknak tűnt, erre tessék! Mégis valami megmagyarázhatatlan oknál fogva bízni akartam benne.

Miközben a hisztigép fel-alá járkált durcizva, a fiú suttogni kezdett hozzám. Elnézést kért a fruska nevében is és elmesélte nekem, hogy mi is az ő együttlétük oka. Utcakölykök, kiket az élet megrágott és kiköpött. Ez pedig nyilvánvalóan egy romos, elhagyatott ház, amibe beköltöztek. Ez lehet minden, amijük van. Hogyisne lenne neveletlen ez a kislány, ha nem volt, aki felnevelje Őt. Valami megváltozott bennem. Utálatot éreztem, de már nem velük szemben. A világgal és saját magammal szemben. Haragudtam, mert az élet tömegesen csonkítja meg a családokat. Haragudtam, mert az emberek előítéletesek és nem gondolnak a dolgok mögé. Haragudtam, mert annyi mindent meg lehetne előzni, s mégis nyers erőhöz fordulnak. És haragudtam, mert ezen emberek egyike Én voltam. Óvatosan ültem fel és vettem el a fiú kezéből a csészét, majd belehörpintettem. Kellemesen langyos volt, igazán jól esett a megfázásra. Az íze is meglepően jó volt. A kislány reakcióján meg sem lepődtem, amint rajtakapott minket a társalgáson. Nem tudtam rá többé haragudni.

- Köszö... -
szakította félbe hálámat egy meglepetés, ami úgy hiszem, mindannyiunkat váratlanul ért alig pár másodperc múlva. Mindenhol üvegszilánkok és törmelékek, és egy különös alak beszáguldása az ablakon. Eltakartam kezemmel szemeim, hogy még véletlenül se repüljön bele semmi. Amint vége lett a robajnak, leeresztettem tenyerem. Sárgásbarna szemeim kikerekedtek, nem is akartam hinni nekik.

- Papa? -
sóhajtottam megkönnyebbülten. Talán még soha nem örültem ennyire az öregnek. Aztán ez gyorsan el is múlt. Hatásos belépő, mit ne mondjak. Fejét egy púp díszítette. A fényképemet mutogatta még majdhogynem nekem is, hogy nem láttam-e saját magam. Lábán alig állt, ismertem már ezt az állapotot. Odáig éreztem az alkohol bűzét, és tudniillik én ki nem állhatom az alkohol bűzét. Védelmezően kalimpált körülöttem, és egy nagyszerű megállapítást tett, miszerint én az Ő unokája vagyok, és nem azé a három tíz-tizenakárhány éves gyereké.

- Hikari? -
sóhajtottam. Hát nem tudom, nekem idestova tizenöt éve úgy rémlik, hogy Hinaminak hívnak. A védelmező csapkodása hirtelen átment fenyegetőbe és valami hülyeséget hablatyolt. Kézmozgása olyan volt, mintha teázás közben vett volna egy pingpong leckét. Mit tegyek? Ha rászabadítom ezt a vénséget a gyerekekre, akkor lehet, hogy nem élik túl. Valahogy le kell állítanom. Viszont nem hallgatna semmilyen észérvre alapjáraton sem, nemhogy ilyen állapotban. Akkor mi lenne, ha másra terelném a figyelmét? Egy próbát megérhet. - Papa, nem bántanak! Ők a barátaim. - mondanám alig meggyőzően. Minden van bennem, csak színészi véna nem. Ám nem hiszem, hogy most az állításom hitelességével foglalkozna. Remélhetőleg leáll egy pillanatra.

- Nézd Papa, ott egy olyan vándorcirkusz, amiben felléptél már egyszer, nem? Gyere, nézzük meg! -
tápászkodnék fel remélve, hogy már van annyi erőm, hogy elsétáljak hozzá és elrángassam a helyről. Máskor is vissza tudok jönni a füzetemért, ha úgy tartja kedvem. Most már tudom, hogy hol van a ház. A fiúval pedig szót fogok érteni. Most leginkább azt kéne meggátolnom, hogy a papám ne verjen szét három árvát. Remélem bedől a trükknek.
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Hatake Kakashi on Csüt. Jan. 19 2017, 13:44

Amint közölted papáddal a tényt, hogy a jelenlévők közül mindenki a barátod, ő sóhajtott egy nagyot, majd lehunyt szemmel feléd mosolygott. 
- Akkor jóóó, aludhatok egy kicsit... - Dőlt le a padlóra, párnának használva a kis képet amit az előző pillanatokban oly hevesen mutogatott mindenkinek. Egy bő pillanatra szinkronban húzódott fel a jelenlévők szemöldökre, a minden bizonnyal nem mindennapos látványra reagálva. Vándorcirkuszos szavaid nem találtak befogadó fülekre, révén, hogy Hitoshi nagyapó már rég az igazak álmát aludta. A kis noszogatásodra meg végképp nem reagált, de talán jobb is, még a végén elsütött volna valami zseniális poént hirtelen felindulásából.
A plüssös lány először odatipegett hozzád nagy morcosan, majd elővarázsolta a noteszod. Míg odanyújtotta feléd, nem nézett irányodba, de tisztán látszódott arcán az empátia halvány szikrája.
- Azt hiszem ez a tiéd, a papád úgy is büntet eleget. - Könnyen átveheted a jogos tulajdonodat elvégre már kezded visszanyerni teljes erődet. Amint megteszed a teát kínáló fiú is becsatlakozik a beszélgetésbe.
- Azt hiszem úgy illő, hogyha segítek visszavinni a papádat. Nem hiszem, hogy egyedül menne... Vagy, hogy egészséges lenne. - Ekkor egy nagyot horkan rokonod, pont úgy, mint aki érezte volna a rá való utalást. A srác felemelné az idős férfit kinek arcára mágnesként tapadna gyermekkori képed. Amint te is beszállnál közös erővel hazavinnétek őt. Mikor indulnátok a kislány szája szóra nyílna, de végezetül inkább lenyelné és elfordulna.
- Bocsi az előzőért, mint tudod nekünk főleg csak ez jutott. - Szólna a segítőkész fiatalember, mire papád álmából szólna hozzád.
- Háh! Még hogy barátok... De hisz nincsenek is nekii-i-e-e. - Szavai elnyúlnának, mint késő esti iszogatásai és történetei. Amint odaérnétek a kijelölt helyre, a fiú levenné a képet a papád arcáról és átnyújtaná neked... Meg a papádat is.
- Nos, akkor itt a búcsú ideje, még egyszer sajnáljuk.. - Egy kis idő múlva csukódna az ajtó, ezzel is jelezvén a nap lezártát.

// A kaland ezen kis szakasza lezárult. Jutalmad +15 Ch és +4 Tjp. A továbbiakat megbeszéljük üzenetben. ^^ //

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao, Djuka Orimi
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Kedd Jan. 24 2017, 20:47

// Először is köszönöm szépen Jiraiyának a kezdeti mesélést és a kalandtervezetet, nehezen indultunk, de a végére már nagyon élveztem a játékot. Kakashi neked pedig a lezárást, és szeretnélek megkérni arra, hogy vidd tovább pici Hinami történetét a meséléseddel. :3 //

Mikor már  épp azt hittem, hogy Papa nem hozhat kínosabb helyzetbe annál, minthogy karatézni akar részegen három árvával... Hát de. Amikor a barátaimnak nyilvánítottam őket, Hitoshi-ojiisan úgy gondolta, hogy nyugovóra térhet. A padlón. Na meg a képemen, amit nem mellesleg nem tudom már megint honnan szedett elő. Erre is már csak akkor lettem figyelmes, amikor figyelemelterelésem már süket fülekre talált és az egész szoba értetlenül állt az eset előtt. Remek. Néha tényleg olyan, mint egy nagy csecsemő. A rózsaszín kislány durcásan lépett oda hozzám és rám se nézett, miközben visszaadta a jogos tulajdonomat.

- Köszönöm. Azt hiszem, ebben egyet értünk. - sóhajtottam és néztem az igazak - Ugyan esetében maradhatnánk a hazugoknál is. - álmát alvó nagyapámra. Óvatosan átvettem a vázlatfüzetem, amiben eddigi utazásaim, és egyben emlékeim voltak papírra festve. Tőlem szokatlanul még egy félmosolyt is erőltettem magamra, majd a felajánlott segítséget hálásan fogadtam el. Már meg sem lepődtem, amikor még horkantott is egyet. Igazából arra számítottam, hogy folyamatosan horkolni fog. A sebtapaszos srác felemelte a földről és félig a válla alatt tartotta meg papámat, én pedig a másik oldalról támasztottam alá. Így indultunk vissza a szállásunk felé négyen: A fiú, a papám, én, meg megint én, csak papa arcán. Még mielőtt elhagytuk volna a romos árvaházat, a kislány láthatólag szólt volna valamit. Gondolom egy bocsánatkérés lett volna, de nem tudta kimondani. Nem gond, nem vagyok én sem a szavak embere. Elég, ha látom rajta a megbánás jeleit, nekem ez épp elég.

Az úton a fiú még egyszer udvariasan elnézést kért. Igazán nem volt rá szükség, de jól esett és biztosítottam afelől, hogy nem történt semmi. Habár így is elég rosszul éreztem magam a történtek miatt. Papa pedig még alvás közben is ciki. Még hogy nekem nincsenek barátaim! Neki csodálkozom, hogy valaha is voltak. Nekem ott van Narumi. Vagyis... Ott volt. Tartozom még neki egy magyarázattal, amire csak remélni tudom, hogy lesz módom. Az ajtóhoz érve átvettem az öreget meg a képet.

- Vigyázzatok magatokra! Ha bármiben tudunk segíteni, még itt leszünk holnap reggel. - mondanám, majd elővennék ezer ryot és próbálnám átadni neki - Ezt költsétek arra, amire szükséges. Ételre vagy... A törött ablakra. Köszönök mindent. - búcsúznék el segítőmtől annak reményében, hogy elfogadja a gesztust. Egy ajtócsukás után magunkra is hagyna minket, ezzel téve pontot ennek a vontatott napnak a végére. Papámat óvatosan bevonszolnám az ágyába remélve, hogy nem lepi be megint egy porfelhő. Ezután betakarnám, majd erőtlenül hullanék a másik ágyba és álomra hajtanám a fejemet. Lenne mit kipihennem, úgy érzem.

// Ha az összeget elfogadja, akkor természetesen levonnám az adatlapomról. //
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Hatake Kakashi on Hétf. Jan. 30 2017, 18:03

// Noha nem részletezem, a fiú elfogadta a pénzt és egy széles mosollyal sétált el, ki tudja, talán örökre. //

- Hinami: A papa főztje

Nyugodt álmot hozott az éjjel mindkettőtök számára, mondjuk a papád részéről ez egyáltalán nem volt kérdéses. Ahogy érezted a reggeli napsütés kósza simogatását, még nem nyitottad ki szemeid. Lehet, nem voltál felkészülve teljesen az új napra rokonod társaságában, vagy csak szimplán fáradtabb voltál a kelleténél. Akárhogy is, egy halk suttogás pattintja ki szemeidet.
- Jobb ha felkelsz, kölyök.
Amint lélektükreid aktivizálódnak két pislogás erejéig egy, már ismerős kapucnis alakot pillantasz meg az ágyad előtt. Mire feldolgozhatnád az egészet el is tűnik, olyan gyorsan, ahogyan jött. Ezután természetesen papád ugrik be a képbe, bosszantóan frissen.
- Hát itt van az én unokám! - Terpeszt be eléd széles vigyorral. - Már mindent előkészítettem a megbeszélt programra, egyet se félj! Indulááás! - Ezzel a lendülettel ki is rántott az ágyból és egy táskával a hátán végigrángatott számos utcán. Az öreg fogása stabil volt, mint humorérzékének hallgatósága, tudtad, nem volt lehetséges kiszabadulni belőle. A séta(inkább rohanás) közben érdekes mondatokat szórt a nagy világba.
- Milyen szép tájak! Mmmm és ez a friss levegő! De nem olyan friss mint mi, nem de, drága unokám? - Vajon tudja, hol van? Amint megérkeztetek egy kietlen területre a papád rövid kézjelekbe kezdett, majd rácsapott a földre.
- Mivel nem fürödtél... - Ekkor egy jó adag víz keletkezett a papád körül, ami főleg téged és a ruháidat áztatta el. Arra lettél figyelmes, hogy a kietlen hely egy pontja, pontosabban az a terület ahol ti voltatok, fel volt ásva, abból a célból, hogy a vizet megtarthassa. Vajon a papád ásta föl? De mikor? Elvégre alig van 8 óra. Miután kineveti magát Hitoshi, botjával rád mutat, majd szóra nyíl a szája.
- Immáron Ayanopocsi-locsi vagy! Hehe-he-he héjj! - Horkan fel a végén. Ezután kimászik és büszkén elmosolyodik. - Milyen jó is amikor közös programot tervezünk! Háh! Na de, a technika neve Haran Banshou, ami annyit tesz, hogy a papa technikája. Bezony, én találtam fel tíz, nem is tíz, 9 évesen! - Mutatja a számokat mindkét kezével. - Még a kagek is a csodájára jártak! Nem véletlenül titkos technika, nem de, drága Hinami? Próbáld ki te is! Válj eggyé a vízzel! Válj eggyé a vízzeeeeeel...! - Esik hátra egy tökéletes piruett végrehajtása végén.


// A technika elsajátítása teljesen rád van bízva. Írhatsz egy hosszabb 700-800 szavas posztot, ahol próbálod elérni a tökéletesítését a technikának, majd késő délutánra sikerül is. Vagy írhatsz egy rövidebb posztot, ahol délig próbálkozol és félig sikerül a dolog. A víz létrejön, kontrollálható is, de a mennyiség nem megfelelő. A fázisokat és a döntést rád bízom, nem kell túlgondolni. Sok sikert! ^^

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao, Djuka Orimi
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Szomb. Feb. 18 2017, 20:34

Az éjszaka súlya megváltásként húzta le fáradt pilláimat. Amint lehunytam őket, álomba szenderültem és nem is keltem fel egészen másnap reggelig. Meglepően kipihenten ébredtem fel ahhoz képest, hogy milyen megpróbáltatásokon mentem keresztül a tegnapi nap folyamán. Bár kikelni az ágyból már más dolog volt, ugyanis semmi kedvem nem volt hozzá. Az élet pillanatnyi örömeit meg kell ragadni, gondolok itt például a Nap  melengető sugaraira és a nyugodt, békés, üdítő, felszabadító, csodálatos, papamentes percekre. Na persze. Nem is telt bele két percbe, és egy halk férfihang suttogása zökkentett ki a reggeli ejtőzésemből. Kölyök? Nem volt ismerős, ezért kelletlenül nyitottam ki szemeimet, és egy pillanatra egy jelenés vetült ki elém. Talán csak a fénnyel játszott a képzeletem. Talán még nem távozott a szervezetemből az összes méreganyag. Mi más magyarázata lehetne, hogy megint azt a csuklyás alak jelent meg előttem? Már beszél is hozzám? Még a végén tébolyodottabb leszek, mint a nagypapám. Nem, az azért mégsem lehetséges...

- Megbeszélt program? -
kérdeznék vissza kedvetlenül a túlságosan is élettel teli nagyapám kijelentése után. Van valahol rajta egy kikapcsoló gomb, vagy nem lehetne esetleg halkabbra venni?... Ki nem állhatom a programokat. Főleg akkor, ha megbeszéltek. Természetesen válasz nem érkezett, csak megragadta a kezem és kicibált az ágyból. Se reggeli, se fürdés, se átöltözés, se cukorka. Lehetne ennél rosszabb? Az elején megpróbáltam vesződni azzal, hogy szabaduljak a szorításából, de amilyen öreg és bugyuta volt, legalább olyan erős is. Háború? Ugyan. Ő a legveszélyesebb merénylet, amit a világ ellen el lehet követni.

- Tényleg friss. -
szippantanék bele a levegőbe. - Határozottan érzek valamit. Tudod mit? - tartanék egy kisebb hatásszünetet - Szégyent, hogy a leszármazottad vagyok. - fejezném ki lelkesedésemet a túrával kapcsolatosan és még egy mély lélegzetvétel után dühösen fújnám ki a levegőt. Azt sem tudom biztosan, hogy egyáltalán visszatérünk-e még a szállásra. Arra meg gondolni se merek, hogy mi van a táskájában. Egy pusztára érkeztünk és se szó se beszéd, kézjeleket formált. Hunyorogva néztem rá, és a következő pillanatban konkrétan egy vízözön mosott el, ami Őt szépen kikerülte. Az áradat elkerülhetetlen volt, de annyi időm még pont volt, hogy viszonozzam kedvességét. Egy adag vizet eresztettem számba és a papám elé álltam, majd a jól bevált módszeremet alkalmazva az arcába köptem a pofim tartalmát közönyösen. Utólagosan belegondolva pedig különösen jól tettem, mert szokásához híven egy bomlasztó szójátékkal mulattatott.

- Hát persze. -
reagálnám le a rögtönzött hantasorozatát, amiből talán még a technika neve sem igaz. Még szerencse, hogy a kézjelet megfigyeltem, mert tőle aztán várhatom az elméleti oktatást. Ha jól értem, akkor kézjelek megalkotását követően a tenyérbe vezetett suiton chakrával a földre kell csapnom és várnom, hogy a "titkos" vízözön tegye a dolgát. Most, hogy a papámnak hála egy fürdőkádban állok, bármennyire is megvetem jelenleg, de legalább segített egy picit. Így nem magamnak kell megteremtenem chakrával a kellő vízmennyiséget, jelentősen tovább gyakorolhatok a megspórolt chakra miatt. Még a végén kiderül, hogy hasznomra válik... Vagyis, inkább felejtsük is el ezt. Kétlem, hogy ez valaha előfordulna. A chakrámat talpamba gyűjtve álltam fel a víz felszínére és nekikezdtem a közel fél napomat felőrlő gyakorlási procedúrának. Ki nem állhatom a közel fél napomat felőrlő gyakorlási procedúrákat.

A technika könnyűnek látszott, de az elsajátítása közel sem bizonyult egyszerűnek. Főleg úgy, hogy a papám közben balettórát vett mellettem. A próbálkozásaim viszont tapasztalatokhoz vezettek, amikből később egyfajta fokozatosságot sikerült felépítenem. Először csak a suiton chakra megfelelő felébresztésére fordítottam időt. Ugyan tudok már technikát, de ennek gyakorlati hasznát nem igazán vettem eddig, ezért nem ártott kicsit felfrissíteni a tudásomat. Egy órát csak arra szántam, hogy a szememet lehunyva - Erre azért volt szükség, mert nem akartam látni a papámat. - keringettem a testemben a suiton chakrát. Mikor már úgy éreztem, hogy "eggyé váltam a vízzel", a chakrám a karomon keresztül a
vízbe vezettem egy kézjel, és egy stílusos lecsapás keretében. Hiába vizualizáltam magam előtt a technikát, automatikusan előttem indult meg egy hullámnak alig nevezhető valami. Ha emlékezetem nem csal, akkor pedig mögöttem kellett volna áradatnak indulnia. Persze hogy is jött volna onnan, ha nem hátra irányítottam a kezeim által közvetített energiákat? Sóhajtottam egyet és felegyenesedtem, majd megint megálltam, hogy végiggondolhassam a technikát. Tehát kézjel, csapás, hátrairányítás, egy ívben pedig körülzárás, hogy engem ne mosson el. Az se lenne utolsó, hogy a víztömeget megemeljem és hirtelen zúdítsam le. Ezt a tervet véglegesítve magamban újfent nekirugaszkodtam a gyakorlásnak.

Feloldottam tehát a víz chakrám, egy gyors kézjel valamint egy csapás után a hátam mögé vezettem a felszabadított chakratömeget. Kisebb hullámot indítva éreztem, hogy meginog az egyensúlyom és a lábamat elmossa a kreált vízmozgás. Ami mint tudjuk nem kellett volna, hogy megtörténjen, hiszen épphogy ki kell kerülnie az áradatnak. Ez még a jobbik eset volt, mert a későbbiekben minél nagyobb tömeggel próbálkoztam, annál jobban sikerült elmosnom magam a saját jutsummal. Rájöttem, hogy elhamarkodom a tanulás fázisait. Kisebb chakráról indultam ismét, ennek értelmében pedig a begyakorolt mozdulatok végrehajtása után kis víztömeget emeltem ki és eresztettem útjára, amit könnyebben tudtam szabályozni. Így sem voltam vele elégedett. Hiába haladtam volna tovább, ha tudom, hogy véletlen szerencse műve volt a sikerem. Addig próbálkoztam, míg már magam is untam, annyira tökéletesen siklott el mellettem a kiváltott hullám. Órákba telt, de nem sajnáltam rá az időmet. Ugyan mi lehetne fontosabb? Hallgatni, ahogy a papám elmeséli, hogy azért vagyunk egy pusztán, mert valamikor itt egy erdő volt, amit ő vágott ki 12 éves korában? Nem hiszem. Nem volt más dolgom, minthogy innentől kezdve folyamatosan növeljem a belevitt chakra mennyiségét. Ezzel együtt természetesen a hullám nagysága és ereje is növekedett. Arra kellett csupán figyelnem, hogy ügyesebben fedjem le a chakrámmal a területet, hiszen a megnövekedett mérték miatt az emelkedés majd zúdulás utáni esetlegesen oldalra csapódó vizet is célirányosan előre kell terelnem.

További 5 óra gyakorlás meghozta az eredményét. Úgy éreztem, probléma nélkül képes leszek kivitelezni a jutsut. Odasétálnék a papámhoz közel,
majd a szükséges előkészületek után egy kézjel és egy lerogyásos csapás keretében egy hatalmas hullámot emelnék magam mögé, majd hirtelen elengedném. A vízözönt egyenesen az öreg felé terelném, hogy gondoskodjak róla egy kis fürdővel. Csak hogy viszonozzam a reggeli szívességét.
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Hatake Kakashi on Kedd Feb. 21 2017, 12:28

// A technikát elsajátítottad, felírhatod az adatlapodra! // 


Ellentámadásod sikeresen létrejött, de egy dologgal nem számoltál. A papád sokkal ügyesebb, mint mutatja magát. A hullámok megindultak felé - természetesen téged kikerülve - mire ő négy, gyors kézjelet formált, nem is, sokkalta inkább darált.
- Bibibí no jutsu! - Ezzel a lendülettel chakrát vezetett a talpába és hihetetlen gyorsasággal ugrott föl, jóval a habok fölé. Leérkezett, majd büszke mosollyal az arcán odasétált hozzád. - Ehhez még tanulnod kell, Hinami! Az öreg Hitoshi egyszerűen legyőzhe... - Dobott egy hátast a monológja közepén. Bizonyára volt egy kiálló kő, amit csúszóssá tettél újonnan megtanult víz jutsuddal. Persze abban a szent pillanatban felpattant amint a földre ért.
- Ezt így akartam! - Söpörte le magát. Mivel koszos is lett. Nem is kicsit. Ekkor egy idős női hang sikítása csapta meg fületeket. Még papád ábrázata is komolyra váltott, tudtátok mindketten a hangsúlyból, hogy baj van. Papád megindul a hang irányába, méghozzá nem is lassan. Ha nem akarnál menni a kezedet fogva vinne az újdonsült úti célhoz. Amint megérkeztek egy rémült, 50. éveit járó néni fogadna benneteket remegő kézzel. Mögötte egy kis viskó állt, körülötte különféle állatokkal. Tyúkok, disznók és hasonló társaik sorakoztak fel. Mondani sem kell, a szag igencsak... Egyedi volt.
- K-kérem... A-a házban..! - Szólalt meg nagy nehezen a hölgy, mire el is sírta magát. Ösztöneid azt diktálják egyből nézz be, lehet az igazságérzet, lehet anyádat látod a nőben, ki tudja. Amint megindulnál papád megállít egy határozott kézmozdulattal.
- Hinami, óvatosan... Itt valami bűzlik. Itt, valami, bűzlik. - Emelgeti fel szemöldökét, mintha várná a sóhajod/erőltetett nevetésed. Akármit is reagálsz, tudod jól, be kell menned a viskóba. Amint el is határozod magad, a papád kint marad és vár rád. Amit viszont ott látsz, az beleég az elmédbe.


Egy fiatal nő, talán lány lógott láncokon és köteleken egyaránt, a láncok húsáig hatoltak, ehhez egyáltalán nem kell közel menned, hogy megállapítsd. Alatta a padló be, nem is, inkább ki van törve, mintha a gyilkos alulról kapta volna el. Mellette egy régimódi, de igen csak jól karbantartott zongora található. Ezen kívül és az áldozat alatt elhelyezkedő temérdek véren kívül semmi különös nincs a viskóban, átlagos, kissé lepukkant otthon. Ha közelebb mész észreveszel egy cetlit a zongorán, mit ha jobban megvizsgálsz egy kimért precizitású tussal írt szöveget találsz.
"Lelkünk húrjait, csak az ördög pengetheti meg." 
Amint elolvasnád egy gyenge hörgésre lennél figyelmes a hátad mögül, ami minden bizonnyal a nő felől jönne.

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao, Djuka Orimi
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Hétf. Márc. 13 2017, 13:57

A bosszú nem célravezető, bár ezt eléggé nehéz elfogadni. Papám sajnos könnyedén kerüli ki balett órája közepette a frissen elsajátított technikámat. Egy fintorra húzom a szám jelezve nem tetszésem, ám a karma hatalma mégis győzedelmeskedik. Úgy vágódik hanyatt dicsekedés közben, mint annak a rendje.

- Legyőzhetetlen, mi? Akkor ez a kő jól kitett magáért. - jegyezem meg gúnyosan, ám kárörvendésre már nem marad időm, mert egy vérfagyasztó sikoly töri meg a csendet. Összenézek az öreggel, mindössze ennyi kell hozzá, hogy tettlegességre szánjuk magunkat. Bármennyire is idióta, azért a vészhelyzetekben meg tudja emberelni magát. Szó nélkül követem Őt, mígnem egy valószínűsíthető tanya előtt állunk meg. Egy rémült, idős hölgytől származott a sikoly, ki csak dadogva adja tudtunkra, mibe is csöppentünk éppen. Igazság szerint nem is figyelek túlzottan a környezetre és a minket körülvevő légkörre egészen addig, amíg a papám nem hívja fel rá a figyelmemet. Igen, valami tényleg bűzlik, de nem ez a megfelelő pillanat az agyzsibbasztó vicceire.

Gondolom annál csak jobb dolog lehet odabent, mint az öreg, ezért megvonom a vállam és besétálok a házba. Amit odabent látok viszont nem éppen az a látvány, amit szívesen vászonra festenék. Egy női alak rémképe teljesedik ki sárgásbarna szemeim előtt. Mindössze a láncok, mik húsáig vájtak, valamint a kötelek tartják őt feszesen, de teste elernyedve lóg. Alatta a padló úgy van felszakadva, hogy alulról való támadást enged feltételezni. Miért van szükség erre a fellógatásra? Mintha valakinek be lenne mutatva, mintha... Fel lenne áldozva. A hideg végigfut hátamon és kíváncsiságtól hajtva közelebb lépdelek, hogy alaposan szemügyre vehessem a tett helyszínét. A padló törmelékein a vér erőteljes nyomot hagyott. Ki képes ilyen fokú brutalitásra? Vagy netán... Mi?

A jól karbantartott zongorára emelem tekintetem, amin egy apró lapot pillantok meg. Az írás rajta nem az a fajta, amit csak úgy odahánytak volna. Szép és cirkalmas, mintha fontos mondanivaló szerepelne rajta. Ám a helyzet közel sem ezt súgja. "Lelkünk húrjait, csak az ördög pengetheti meg." - olvasom az üzenetet. Mégis mit jelentsen ez? Kinek szánták ezt az üzenetet? Kérdések, ám a válasz nem érkezik meg rájuk, csak egy hörgés a hátam mögül, a nő irányából. Sokkal inkább valami bestiára számítok, mintsem emberi lényre. Ösztönösen előkapok egy kunait, majd hátraugrok és védekező állást veszek fel. Arcom a komolyabbnál is komolyabb ábrázatot ölt s feszülten várom, vajon mivel állhatok szemben.
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Hatake Kakashi on Pént. Márc. 24 2017, 16:49

Védekező pozíciódra senki sem reagál, támadás nem érkezik. A gyenge nyögések és halálhörgések - mint kiderült - a nő torka mélyéről szabadultak fel. Fejét erőtlenül felemeli, tekintete a tiédbe fúródik.
- Me-menekülj... Ne... A szádhoz... Ne v-vedd... - Mondata végén minden ereje elszáll és vérrel teli szája a föld felé fordul fejével egyetemben. Végleg eltávozott az élők sorából, te is tudod jól. Felfogva a történteket összerakod a kinézetének kirakójának kicsi darabjait. Fiatal lány, talán 16. évében, ha járhatott. Testét régebbi sebek is borítják, esetleg folyamatosan bántalmazták, netalántán kunoichi volt? Középhosszú fekete hajából néhány foltban volt hiány, mintha kihullott volna, vagy esetleg kitépték volna. A lány lába között vér csordogál, mely már rég rászáradt fal fehér combjaira. Megerőszakolták volna? Esetleg a combjából vérzett? Nehéz megállapítani, főleg, mivel foszlott ruhája - állapota ellenére - jól takarja azt, amit takarnia kéne.
- Hina... Mi? - Képed el nagyapád, ki gondolataid közepette toppan be. Tekintete villámgyorsan komorra vált, olyan kifejezésre, amit nagyon ritkán, hacsak nem soha sem láttál még. Odasétál melléd és kezét válladra teszi. - Mi történt? - Ha közlöd vele azt, amit tudsz, ha nem, közelebb megy a lányhoz és kinyújtja kezét felé, de meg nem érinti. 
- Mi történt veled? - Suttogja maga elé, pont úgy, mint akit sokkol valami, valami ami a múltból gyötri. Ismerős helyzet? Ismerős vég? Vagy talán ismerős személy? Nagypapád óvatosan, de határozottan kiszabadítja a testet a láncok és kötelek fogságából, majd a földre helyezi. Mellé guggol és oldalra simítja a lány haját. Egy pillanatra összerezzen a szeme, mi után egyből le is takarja az elhunyt személy szemeit. Rokonodnak hála észreveszed, hogy a lány homlokán van egy tetoválás, méghozzá vörös tintával.

A lélektükreid előtt megnyilvánuló képet nem tudod hova rakni, de úgy érzed láttad már valahol. De mégis hol?
- Nézz körül, Hinami. Kérlek. - Feléd se néz az öreg, küszködik valamivel, valamivel ami mélyről jön és nyomasztja. - Esetleg a padló alatt van valami? Tudod... A törés alatt. - Hitoshi szavai gyengék, már-már nem is az övéi. Ha bemerészkedsz a padló alá(révén, hogy nem látsz semmit csak úgy belenézve, ezért muszáj lemásznod), akkor tisztaságot találsz és félsötétséget. Nem kéne pókoknak meg egyéb csúszómászóknak lennie? Miféle ember takarít itt lent? Egyáltalán, honnan lehet ide lejutni? A törést leszámítva bizonyára van egy másik ki/bejárat.

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao, Djuka Orimi
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Hétf. Ápr. 03 2017, 19:20

Hiába keresik sárgásbarna szemeim a veszély forrását, csak egy sajátjukba fúródó üveges tekintetet kapnak válaszul. A halottnak vélt nő átütő pillantása ez, ki utolsó lélekjelenlétét arra használja fel, hogy nekem nyújtson segítséget. Hörgések közepette árul el valamit, amit nem tudok hova tenni. Egyrészt azért, mert egy pillanatra lefagyok a látványtól. Másrészt azért, mert az információmorzsa, amit közöl velem, semmilyen formában nem köthető semmihez. A számhoz ne vegyem? Az egyetlen dolog, amit most a számhoz vennék az kimerül egy cukorkában. Ugyan miért vennék bármi mást? Homlokom összeráncolom, fájdalom nyilall belém. Vérrel teli szájjal csuklik előre feje, élete utolsó szikráját is kilehelve magából. Kezem ökölbe szorítom, majd alaposabban szemügyre veszem az áldozatot. Testét forradások, hegek, nyílt sebek borítják. Nem egyidejűleg érhették Őt a sebesülések. Kínzás?  Bőrszíne szokatlanul fehér, amin csak még jobban megmutatkozik a lecsorgott vér útja. Néhol száraz, máshol egészen frissnek és élénkvörösnek látszik. A combja... Mintha itt többről lenne szó, mint pusztán testi sértésekről. Ez már lehet akár erőszak is. Aligha lehet idősebb nálam. Szörnyű..

Ekkor Papa lelassult léptekkel közelít meg engem, miközben hüledezve próbálja feldolgozni a látványt. Arcát talán akkor láttam utoljára ilyen komolynak, amikor Anya...

- Már ki volt kötözve és ilyen állapotban volt, mire ideértem. Azt hittem, hogy halott. Az utolsó szavait hörögte ki nekem... Azt mondta meneküljek és ne vegyem a számhoz, beszéljen bármiről is. - válaszolom komoly hangvétellel. Papa szinte transzba esve emeli le a lányt a láncok rabságából, majd lágyan a földre ereszti testét. Haját elsimítja homlokáról, majd szemei kikerekednek. Egy számomra eddig ismeretlen szimbólum ékíti a láthatóvá vált felületet, méghozzá piros színnel. Miért érzem úgy, hogy már láttam ezt a jelet valahol? Nagyapa örökre elzárja a fény elől a lány lélektükreit, majd egy határozott parancsot ad ki nekem. Hol van az én bolond vénemberem? Soha nem szokott ilyen lenni, ahogyan most viselkedik. Ha pedig már béna szóviccekre sincs ideje, akkor itt már tényleg nagy a baj. Szavai megijesztenek, szívverésem felgyorsul és gyorsan kapkodom a levegőt.

Eleget teszek a kérésének, és körülnézésbe kezdek, de a szobában már nincs olyan tárgy, amit ne néztem volna át. Nem marad más hátra, mint a tátongó lyuk. Nagyapa most nincs olyan állapotban, hogy cselekedjen. Látszólag le van dermedve, mintha küzdene valamivel legbelül. Felülkerekedek a félelmemen, és tapasztalván, hogy nem látok a lyuk aljára, kénytelen vagyok lemászni. Leülök a repedés szélére, majd rásegítve a kezeimmel, egy határozott mozdulattal huppanok le
biztonságosan a föld alá. Elővigyázatosan kémlelem körül a környezetemet, de elképedve konstatálom jelenlegi helyzetemet. Már-már steril közegbe csöppenek. Kosznak, féregnek, semmilyen gusztustalan dolognak nyoma sincs. Az egyetlen biztos dolog idelent a félhomály. Úgy néz ki, mint egy földalatti járat. Honnan jöhet? Vagy inkább hova vezethet? Hunyorogva szokja szemem a sötétséget.

Lassan indulnék meg a tőlem balra eső irányba és addig mennék, ameddig nem ütköznék valami rendkívülibe. Ha semmi szokatlanra nem bukkannék, csak egy üres folyosóra ajtók nélkül, akkor visszafelé is átvizsgálnám a terültet. Mindezt persze óvatosan és csendesen. Ki tudja, hogy mibe akadhatok bele...
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Hatake Kakashi on Csüt. Ápr. 13 2017, 16:24

Bátorságot véve magadon a lyuk irányába indultál. Amint leérkeztél a tisztaság mellett tapasztaltad, hogy nem egy rendes folyosón vagy, nem egy szobakörnyezetben, sokkalta inkább egy féljáratszerűségben, mintha csak egy rejtett járat volna. Ahogy elindultál bal irányodba azt tapasztaltad, hogy folyamatosan szűkül a tér, egyre kisebb helyet kapsz a közlekedésre. Fél percnyi mászás után viszont beleütköztél egy érdekességbe, egy falba. Noha nem a fal maga volt érdekes, sokkalta inkább az, ami rajta állt.
"Nyeld el az ördögöt, mielőtt ő nyel el téged." Ez szerepelt a falon, méghozzá precíz vésőeszközzel generálva. Jól megvizsgáltad azt amit tudtál, de végül nem akadtál semmi használhatóra, vagy olyanra ami elvezetne bármi hasznoshoz, így a másik irányba indultál. Mentél és mentél, míg nem szintúgy egy szűkebb helyen egy falra bukkantál. Ezen azonban nem írás volt fellelhető, hanem egy pecsét, méghozzá egy ismeretlen fajta.



Nem kell túl sok gondolkodás ahhoz, hogy rájöjj le kell rajzolnod/festened a pecsétet, amint még van rá lehetőséged. Szerencsére az írás könnyen megmarad a fejedben, de persze, ha azt is lejegyzed nem lehet belőle probléma. Amint kimész a kényelmetlen járatból, látod ahogy papád a lányt tartja karjaiban és halkan, dédelgetve suttog hozzá(sajnos nem érted mit mond). Amint "megzavarod" és tájékoztatod arról amit lent találtál, feláll és egy elismerő bólintás, és egy lágy fejsimogatás keretében ő is utánanézne a dolgoknak, de szomorúan tapasztalja, hogy nem fér be a helyre. Megvakarja fejét és sóhajtva egyet visszaindul irányodba.
- Eltemetjük. - Emeli fel a lány testét és indul el ki a házból. A prioritásai egyértelműek. A nő ki segítségért habogott szintúgy nem jut szóhoz, de papád nem is érzi tisztjének szóval illetni az eseményeket, csak sétál és sétál. Ahogy követed, látod rajta, hogy mindvégig egyenesen előre néz, mint aki ismerné az utat. 10 percnyi sétálás után egy puszta szerű helyhez értek, ami kellően kietlen a temetéshez. Hitoshi neki is áll ásni mindkét kezével. Szavaidra, ha szólsz, nem reagál, csak ás és ás. Ezután pár heverő gallyból és növényből keresztet készít, amit le is rak a földbe, a kellő helyére. Gondosan ellátja a lányt, hogy kényelmes végső nyughelye legyen, ezután feláll és az égre néz.
- Jól elkezdett esni. - Arcáról csak úgy hullik az a bizonyos áttetsző folyadék. Felnézel te is az égboltra, de egy felhőt is alig látsz, nem hogy esőt. Megigazítja jellegzetes kalapját, majd ismét szól.
- Jól elkezdett esni, igaz, Hinami?

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao, Djuka Orimi
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Ayanokoji Hinami on Vas. Ápr. 23 2017, 19:11

Először balra vettem az irányt, s mintha egyre kisebb helyet kaptam volna a közlekedésre, a tér zsugorodott körülöttem. Szinte másznom kellett ahhoz, hogy célt érjek. Már ha ezt lehet annak nevezni. Egy falba ütköztem, amin egy vésett írást találtam. "Nyeld el az ördögöt, mielőtt ő nyel el téged." - olvastam el a mondatot, mi miatt azonnal gondolkodóba estem. A lány az előbb azt mondta, hogy ne vegyem a számhoz... Létezik, hogy valami kapcsolat lenne aközött, amit mondott, illetve eközött, amit most olvastam? Megtapogattam a falat valami átjáró után kutatva, de sehol nem találtam olyan mechanizmusra utaló jelet, ami bármit is felnyitna számomra. Visszamásztam a másik irányba és ott is ugyanezt tapasztaltam. Mármint ami a tér szűkülését illeti. Szintúgy falba ütköztem, de ezúttal egy pecsét rajzolódott ki sárgásbarna szemeim előtt. Mivel nem is tudtam igazán mihez hasonlítani csak egy nonfiguratív ábrához és nehéz lett volna elmagyarázni az öregnek, ezért elővettem a vázlatfüzetem és igyekeztem a pontos mását papírra vetni. Több nyomot nem találtam, így kimásztam a lyukból. Azonban amit láttam, nem is tudtam hirtelen hova tenni. Papa a karjaiban tartotta a lányt, s suttogva beszélt hozzá. Nem értettem mit mond, de amit közelebb mentem hozzá felhagyott vele.

- Mindkét oldalon zsákutcába futottam. Az egyik végén a falba volt vésve egy írás. "Nyeld el az ördögöt, mielőtt ő nyel el téged.", a másikon pedig ez a pecsét volt. - mutatom felé a lapot. - Mi ez Nagyapa? - kérdezem, hátha ki tudom zökkenteni a sokkból. Meg persze egy kis magyarázat sem lenne rossz. Nem kapok, csupán maga is szemügyre szeretné venni a nyomokat, de nem fér el a járatokban. Kijelenti, hogy eltemetjük és némán ballag ki a házból, miután magához emeli az élettelen testet. A kint várakozó idős hölgyet sem méltatja szóra, csak megy előre, mintha pontosan tudná, hova kell mennie. Percekig csak némán sétálunk egymás mellett, mire megáll és leteszi kezéből a hullát. Szólhatnék, de nem érzem helyénvalónak a szavakat.

Csendesen nézem végig, ahogy két kezével elkezdi kiásni a hantot. Ezután egy keresztet eszkábál össze ágakból és növényekből, majd beteszi a lányt sírgödrébe. Feláll, majd az égre néz barna szemeivel, és az esőt emlegeti. Felnézek én is, de az esőcseppek, amikről beszél nemhogy nem hullanak, de még csak nem is léteznek. Nem válaszolok rá, de még egyszer megismétli mondatát, majd értetlenül emelem tekintetem Nagyapámra, kinek szeméből záporoznak a könnyek. Utoljára akkor láttam Őt sírni, amikor Anya...

- Igen Papa. - felelem, és egy szörnyű érzés uralkodik el rajtam. Félelem? Nem. Inkább féltés, amit most érzek. Hiányzik a gondatlan és idióta énje, amit annyira utálok. Ki nem állhatom, hogy nem tudom utálni. Én... Aggódom érte.
avatar
Ayanokoji Hinami
Játékos

Taijutsu Pontok : 24

Tartózkodási hely : CUKORKA


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin (Vándor)
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Hatake Kakashi on Pént. Május 05 2017, 15:03

Papád még egy ideig kémleli az eget, majd szótlanságában eltemetett gondolatainak hála csökkenni kezdenek könnyeinek száma, míg nem végleg elapadnak. Sóhajt egy nagyot és megtörli kezeivel arcát.
- Nos. - Szólal fel immáron kicsit több erővel a hangjában. - Tudom, hogy nem vagy oda a programjainkért, de van egy tippem hol járhatnánk utána ennek az esetnek. Bizonyára sok kérdésed van és amint a végére járunk a történéseknek szívesen válaszolok is. Hát, ha nem is szívesen, de válaszolok. - Egy lágy mosoly halvány jele tünedezik fel arca ráncosságán, úgy tűnik szépen fokozatosan megemészti a dolgokat, akármilyen mögöttes tartalommal is rendelkezzenek. Ezután leguggol eléd és szemed tükreit keresve törődő hangnemben folytatja szavait.
- Megértem ha nem szeretnél jönni velem, de sokat jelentene számomra. - Mondata végén elnéz oldalra, mintha keresné a szavakat. - Lehetnénk egy csapat. Egy dinamikus duó, papa és pici Hinami. - Kezét finoman a fejed búbjára helyezi. - No persze a dinamikusság rád maradna, én már nem vagyok a régi. Heh. - Enyhe nevetésében fellelhető egy kis erő, bizonyára az önirónia sokat segíthet a lelki feltápászkodásban.
Ha beleegyezel papád testi-lelki megsegítésében, akkor exshinobihoz méltó tempóban kezd el futni, szökkenni és ugrani, hogy leküzdje a terep lassító hátrányait. A tempót tudnád tartani nehézségek nélkül, noha be kell ismerni hogy Hitoshiban még mindig van egy kis szufla. Tíz perc utazás után megérkeznétek egy elágazáshoz. Papád ahelyett hogy választana a kanyarok közül egyenesen a növényzetbe venné az irányt., átvágva mindenen ami az útjába kerül. Egészen addig míg egy érdekes pontra nem érkeznétek. Pontosabban egy jócskán növényzettel benőtt helyre hol néhol kikandikáló fém is található. Papád elkezdené tapogatni a földet, majd egy erős rántással kiszedne egy ócska zsilipajtót.
- Erre. - Jelez, és el is indul. Egy bunkerszerűségben találjátok magatokat hol teljes sötétség uralkodik. Papád megálljt "jelez" és elkezd szaglászni. Miután alaposan beszívta a dohos levegőt köhögés nélkül, egy kézjelet formál amit nem tudsz kivenni. Ezután egy kis láng jelenik meg ujjai körül, amit maga elé kitartva fényforrást szolgáltat. - Most már mehetünk. - Ahogy léptek előre a korhadt folyosón a csend teljességében körülöttetek lebeg, csak lépteitek ingatják meg. Ajtónak, ablaknak nyoma sincs. Bizonyára még egy ideig sétálni fogtok. Talán itt az idő egy családi beszélgetésre?


// Ide kérném a posztot, ha a papáddal tartasz: http://narutohun.niceboard.org/t3458-elhagyatott-foldalatti-bunker Ha nem így döntenél akkor ne vedd figyelembe. ^^ //

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao, Djuka Orimi
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötő

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.