Határ- és partvidékek

8 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Akira on Szomb. Feb. 06 2016, 21:57

Nagybáttyád már akkor a távolból figyelt, amikor a kikötő területére léptél, igaz nem számított az érkezésedre, vagyis nem direkt ma ment ki, hanem mióta apád elköltözött a klán területéről azóta figyeli a kapukat az ellenség felbukkanását vagy a te érkezésedre várva. Apád ezért tudott három évig megmaradni itt és ez segített neki túlélni. Korábban a kérdés sem azért várta meg, hogy megtaláljon, csak érdekelte, hogy miért is jöttél. Hogy apádat keresed vagy más van a háttérben. Ha nem azt kérdezed, amit, akkor hagyott volna továbbmenni és tisztes távolságból figyelte volna a lépéseidet, de az volt a parancs, hogy ha apádat keresed, akkor tegyen úgy, mintha nem várt vendég lennél. Senki nem akar neked ártani, a legjobbat akarják neked, de a szerepjátékra szükség volt, mert a kikötőben jó néhány civilnek öltözött ANBU figyeli azokat akik az apádat keresik és máshogy nem lehetett átverni őket, hogy ők is őt keresik és nem szeretik, ha valaki a területükön szaglászik.
Nagybátyád is pontosan tudja, hogy az volt élete nagyhazugsága, amikor apádat oroszlánnak hívta. Arról sem tudsz, hogy a következő pár mondat is előre ki van találva, hosszú évek óta gyakorolják és pontosítják. H te nem éjjeli lepke vagy, akkor legyél éjjeli medve, az ijesztőbb és jobban sejteti, hogy itt nem az vagy, akit kihasználnak. Jelen esetben érezheted viszont magad úgy, int egy ketrecbe zárt éjjeli lepke vagy bármilyen más állat, sok mindent lehet rád mondani, de jelenleg medvét nem igazán. Apád felismeri a hangodat és megfordul.
- Valóban, a lányom akkor halt meg, amikor a családom. Te akkor váltál számkivetetté, amikor megölted a családom és én nem vagyok méltó arra, hogy az apádnak nevezzem magam. Elbuktam, mert hagytam hogy megtörténjen a dolog.
Mondja, majd sírni kezd. Valószínűleg öröm könnyek, hogy viszont lát, de az is lehet, hogy évek óta tartja vissza a könnyeit, amit csak neked szánt. Ki tudja? Talán csak ő. Vajon mi fog ezután történni, lévén, hogy érzed, hogy nagybátyád figyelő tekintete sem mered rád. Vaószínűleg évekig kellett néznie, ahogy apád szenved és ő nem tud mit kezdeni vele.
avatar
Akira
Játékos

Taijutsu Pontok : 129

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 631

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Vas. Feb. 07 2016, 19:27

Nem gondoltam volna, hogy távozásom után apámat ennyire megviselte a családja elvesztése. Nem tudom persze, hogy ezt teljesen komolyan gondolja e, vagy szimplán sajnáltatja magát, de amikor közli velem, hogy számára halott vagyok, ökölbe szorul a kezem. Nem azért, mert fájna ennek a mondatnak a súlya, egyszerűen az, hogy nem tudok rájönni, mire gondol. Amikor azt hittem, hogy apám még most is olyan kevély, mint amilyennek mindig mutatta magát mások előtt, akkor nagyon naiv lehettem, mert itt nem látok mást, csak egy önmagát sajnáltató, mély letargiában szenvedő vén bolondot. De nem hibáztathatom érte. Benne voltak érzelmek, bennem nem. Én nem szerettem senkit, csak addig, amíg igazán pici voltam, amikor még nem értettem, mit is keresek én köztük. Akkor szerettem a mostoha boszorkány anyámat is, mindaddig, míg meg nem ismertem. Szerettem a testvéreimet, mert ők mégsem közösítettek ki annyira, de leginkább az apámat szerettem, mert ő kezdetektől fogva ott állt mellettem és támogatott. Amikor rossz kedvem volt és elmondtam, miért, akkor is felvidított. Tisztelem őt és nem akarok neki ártani még egyszer. De ha most mindenki újra élne, elkövetném azt a hibát, hogy még egyszer megölném őket. Nem bántam meg semmit. Nem akartam kiközösített lenni egy ember szemében sem. Nem volt jó érzés akkor sem, ha valaki mindvégig pártolt.
Az apám önmagát hibáztatja, amiért hagyta, hogy megtörténjen. Azt akarná ezzel kifejezni, hogy nem lett volna szabad hagynia alapból, hogy ilyen gondolatok támadják meg elmémet? Talán igaza van.
Lassan leszerelem a katanát magamról, de ennek ellenére tisztes közelségben tartom magamhoz, hogyha bármi történne, utána tudjak nyúlni. Azért engedem le, hogy megmutassam, tisztelem, és nem fog baj történni a közellétemben. Mögé sétálok, óvatosan felemelem a kezem, s megsimogatom a vállát, mint egy gondoskodó anyuka. Tudom, hogy már nem minden olyan, mint régen, de szeretném ezt éreztetni vele, hogy őt nem hagytam el.
- Itt vagyok veled, apa - nem is tudom, mikor ejtettem ki ezt a szót a számon, most mégis más hangzása volt. Nehéz volt, de mégis megkönnyebbültem azzal, hogy kimondhattam. Utálom, mikor nem tudom, miért sír. Örül, vagy szomorú? Nem tudom, mit mondhatnék még, valahogy meg kell nyugtatnom.
- Ha el is küldesz... akkor is itt maradok - csak időpazarlás lenne, ha így tenne.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 43


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 330

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Akira on Csüt. Feb. 18 2016, 13:18

//Yumi- családi emlékek//

Az érzések kavarognak a fiatal lányban, nem nagyon tud először magyarázatot adni apja mondataira, hiszen az mindig kiállt mellette és akkor is támogatta, mikor az egész család elfordult tőle. Paradox módon azt hiszi, hogy a mondat rá irányul, pedig nem. Az apa saját magára értette és arra, hogy ő nem lehet az apja, mert elbukott a pillanatban, amikor az események ilyen fordulatot vettek. Nem mindig értheti egy kislány, hogy mit miért csinálnak a felnőttek és az árnyalatokat sem értheti egy szamuráj mondatában. Hiába kapott szamuráj képzést, mégis csak ninja, hiába kiskora óta a szamuráj kódex szerint él, mégis még sokat kell tanulnia róluk, ami nem biztos, hogy célja. Nem szabadott volna hagynia, hogy a család gyűlölete addig fajuljon, hogy a 13 éves kislány arra vetemedjen, hogy rajta kívül kiirtsa az egész családját. Ezen nem tud változtatni, ahogy azon sem, hogy akkor ő hogy viselkedett. Túlságosan öntelt volt, ami a szamurájoknál egyre gyakoribb hiba, ha megélnek egy bizonyos kort, hogy észrevegye a problémát. Ő balga fejjel azt hitte, hogy a kislánya értelmez valamit félre, holott erről szó sem volt, csak ő volt vak a család lány felé vetített utálatára. a barátságos mozdulatodra és a simogatásra abbahagyja a zokogást, de a könnyek továbbra is folynak a szeméből, sőt néha meghallod, ahogy felszívja az orrban keletkező váladékot, így még kevésbé mutatja azt a szamurájt, aki valaha volt.
- Miért jöttél? Nem küldelek el, maradj velem!
Mondja egy kicsit hüppögve és a taknyát nyelve. Nem tudod, hogy jó-e az, hogy így látod az apádat, de itt a lehetőség, hogy feltedd a kérdéseidet neki.
avatar
Akira
Játékos

Taijutsu Pontok : 129

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 631

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Szomb. Márc. 12 2016, 14:29

/Hú, kicsit elkéstem, bocsi/


Sosem láttam még őt ilyennek. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy amit érzek, az szánalom vagy puszta sajnálat, a kettő pedig nem is áll olyan messze egymástól. Teljesen összezavar, s ezért már azt sem tudom pontosan, hogy mit is tehetnék, vagy mi lenne a helyes. Végignézek rajta, hogy a kor mennyire átjárta őt, még akkor is, ha nem is olyan rég történt, hogy elmentem. Három év nagyon meg tudja változtatni az embert, s vele ezt meg is tette. Furcsa érzések kerítenek a hatalmába, mintha manipulálni akarna, pedig jól tudom, hogy nem, hiszen arra képtelen ilyen állapotban. De ha mégis?
Magam felé fordítom a széket, amiben ül, ezzel őt is a teljes törzsével, hogy engem nézzen. Azt akarom, hogy lássa, mivé lett a lánya, akit egykor szeretett, vagy még szeret, azt már döntse el ő maga. Tulajdonképpen nem esnék nagyot, ha azt mondaná, hogy nem akar többet látni... eleinte rosszul esne, de aztán felfognám, és hagynám az egészet.
Ahogy magam felé fordítom, rögtön le is guggolok elé, hogy fel tudjak rá nézni, egyenesen a szemeibe. Azt mondanám, hogy semmi érzelem nincs benne, de láthatja, hogy őszinte vagyok vele, s semmi rossz hátsó szándékom nincs, a fegyverem is letettem az asztalra, jelezve, hogy bízom benne.
- Az anyám. Meg akarom tudni, hogy ki volt ő. Sose meséltél róla. Ki ő? Él még? Hol találom meg? - talán a kérdések egyszerre soknak tűnnek, de most akartam letudni, nem máskor. Lehet, hogy most van rá csak időm, később már túl késő lesz, s már ő se fogja tudni, hogy ki is ő valójában. Már semmit se mondok arra, hogy azt kéri, maradjak vele. Tudja, hogy visszatérek mindig ahhoz, ami az enyém.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 43


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 330

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Akira on Kedd. Márc. 29 2016, 17:08

Mind a ketten zavartak vagytok. Yumi azért, mert még nem látta az apját ilyennek, az apja pedig azért, mert nem számított rá, hogy szeretett lánya, akit egy bizonyos napon, szinte pontosan 3 éve emlékeiből is kiirtott, már amennyire tudta volna, meg fogja látogatni. Nehéz szavakba önteni az érzéseket, főleg, ha magad sem vagy tisztában velük. Egyikük sem tudja, hogy jó ötlet-e ez a dolog. A mozgásodból és a szemeidből pontosan tudja, hogy szándékaid tiszták. Még ha már régen nem az a szamuráj, aki egykor volt, szamuráj ösztöneit nem lehet kiölni, Mert aki szamuráj volt, az szamuráj marad, akármi történjen vele. A kérdéseid nem érték váratlanul, sőt belépésed óta sejti, hogy ezért jöttél. Tudja, ha korábban megválaszolta volna ezeket a kérdéseket, akkor azok az emberek, akiket szeretett talán ma is élnének, de az is lehet, hogy a sors mindenképp megoldotta volna a dolgot. Ki tudja? Ez már sosem derül ki, ha máshogy csinálta volna a dolgait, akkor mi történik, mert az időt nem lehet visszafordítani. Látszik, hogy gondolkozik, hogyan is kezdjen neki a dolognak, aztán belekezd.
- Mióta elhagytam nem tudok róla. Él-e, hal-e? Jó kérdés. Amikor náluk voltam akkor nem árulta el, hogy hol vagyok és egy nagy barlang mélyén nem is igazán tudtam megállapítani. Ugyan a teljes nevét nem árulta el, de elárult valamit, hogy kirigakure egy rejtetten élő klánjának tagja. Egy kis kutakodás után rájöttem, hogy a falu egyetlen klánja, akiket nem üldöztek el a nagy klán üldözés után és még az is kiderül miért. Annyira beleépültek kirigakure mindennapjaiba, hogy kirigakure vesztét okozta volna ez. Az Akari klán kirigakure egyik legsötétebb múltú klánja, eredetüket homály fedi. Ennek a klánnak vagy egy oldalági leszármazottja. Kirigakuréban nem fogod megtalálni a klánt, mert a legtöbben nem is tudnak a létezéséről, elég magas rangú tisztviselők, akiknek fogalma van a tevékenységükről, viszont ha kutakodni akarsz, akkor javaslom a Füst országát, egy Akari Tenshi nevű lány eléggé hirhedt, bár inkább a társa miatt ismert, mint saját tettei miatt.
Nem mond többet, némaságba süllyed. Nem tudod, hogy nincs több mondandója vagy nem akar mást elárulni.
avatar
Akira
Játékos

Taijutsu Pontok : 129

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 631

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Szomb. Ápr. 30 2016, 19:14

Az apám. Bármi is legyen vele, és bármennyire is szégyenüljön meg. Azt persze magam is meg tudom mondani, hogy a tiszta szamurájok azok közé tartoznak, akik ha bemocskolják a becsületüket, inkább dőlnek a saját kardjukba, mintsem éljenek szégyenben életük hátralévő részében. Azonban apám nem volt tiszta szamuráj. Nem élt a családunk sosem a szamuráj kódexek szerint, nem járták a tiszta harcos útját, ezért nem is mondhatnánk magunkat annak... azonban én úgy tartom, hogy az erkölcsi kódexem szerint inkább dőlök a kardomba, ha csorba esett a becsületemen.
Csak bámulok rá és hallgatom a mesét, amikor legszívesebben egy pofont adnék neki, mert meséjéből az jön le, hogy nem is ismerte meg anyámat ahhoz, hogy gyereket nemzzen neki, hanem azonnal ágyba bújt vele anélkül, hogy feltehetőleg tudta volna anyám szándékait. Azt se tudom tehát, hogy anyám szeretett volna engem látni, vagy sem. Ha egy klánról van szó, nyilván azért kellett apámmal jönnöm, mert "tisztátlan" gyermek került volna abba a klánba. Nem tudhatom. Ahogy nem is ismerem ezt a klánt, mert még életemben nem hallottam róluk. 
Egy grimasz ül ki az arcomra. Inkább nem említem meg ezt neki, hogy ismeretlenül vágott neki a nagybetűs életnek, valamilyen szinten azonban örülök neki, mert akkor nem lennék itt a világon, nem lennének céljaim, s nem lenne senki, aki rendet tegyen. A családi viszályokat ugyanis le kell rendezni. Meg kell ölni azokat, akik árthatnak a még megmaradt családomnak. Amiből igaz, hogy nem sok van, de szeretném nekik biztosítani a továbbiakban a biztonságos életet, hogy ne kelljen bújkálniuk, mert bármelyik pillanatban rájuk törhetnek. Gondolom ezért menekült ide, és ezért jött helyette más, és meglepett, hogy a bácsikám üdvözölt meleg szívvel. 
- Szóval a Füst országa lesz a következő állomásom. Van még bármi, ami előrébb juttathat a küldetésemben? - igazság szerint csak ez érdekel, ha bármilyen családtagom össze tudom szedni és ismerem az erőm és honnan jöttöm forrását, akkor már jobban tudok elindulni a világban. Ebben bármilyen kisebb információ a segítségemre lenne. Aztán el is indulok.
Ha az apám még beszél, megvárom, és aszerint járok el, de ha már nincs mondanivalója, akkor óvatosan megcsókolom a homlokát, majd az oldalamra kötöm a kardom és megindulok.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 43


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 330

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Akira on Csüt. Máj. 19 2016, 15:40

Vannak tiszta szamurájok, de vannak gyávák is, bár ez nézőpont kérdése. Apád vajon gyáva? Mert ugyan a becsületében azon a napon esett csorba, amikor végeztél a családjával, de mégis úgy döntött, hogy élni akar, mégha egy nyomorult életet is, amiben nem találja a helyét. Legalábbis eddig. Talán arra várt, hogy visszagyere hozzá. De azt mindenképp be kell látni, hogy az élethez nagyobb bátorság kell, mint a halálhoz. Meghalni könnyű, élni sokkal nehezebb. érzéseid talán jogosak lennének, ha valóban úgy lett volna, ahogy gondolod, de nem tudod, hogy mit élt át akkor apád és milyen volt neki a klánnál. Milyen az, amikor egyetlen ember, akiben megbízhatsz az ellenséged, mégis segítenek neked. Az sem valószínű, hogy azért kellett apáddal jönni, mert tisztátalan vagy, ha ismernéd a klán történetét és értékeit nem nagyon érdekelne, hogy mit gondolt rólad a klán, jobban örülnél annak, hogy apád és te is túlélted a dolgot, mert a klánnak terve van veled, még ha apád nem is tud róluk. Kérdésedre nem válaszol, csak némán ül és bámul maga elé, helyette a nagybátyád válaszol.
- Sokat sajnos sem a klánról, sem a lányról nem tudunk, így nem tudunk segíteni, még képet sem tudunk róla mutatni, viszont azt tudom, hogy mi is veled megyünk.
Jelenti ki határozottan és elállja az utadat az ajtó felé. Ha pedig az ablakok közül nézel ki egyet, akkor apád olyan sebességgel ugrik utánad, hogy még a szék is felborul, amin ül. Valamivel magabiztosabban szólal meg.
- A füst orszáa lesz a következő állomásunk és ebből nincs vita kisasszony!
Addig nem enged el, amíg bele nem egyezel a dologba.

//Bocsi a késésért, össze kellett magam szedni, majd szólok a további plusz chakráért az ellenőrzőnek (+2 ch, eddig asszem +4 összesen)//
avatar
Akira
Játékos

Taijutsu Pontok : 129

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 631

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Hétf. Júl. 18 2016, 19:12

/ Akkor jegyezd meg a +4 ch-t, viszont most nekem is bocsi a késésekért ^^" /


Nem tudom, hogy most mi játszódhat le apám fejében és nagybátyáméban, azt viszont igen, hogy apám amilyen nagy tekintélyt parancsoló volt, most olyannyira süllyedt le. Csoda, hogy egyáltalán a testvére még kiáll mellette és védelmezi, de úgy meglapulnak itt, mint a patkányok a csatornában. Inkább ölném meg magam, minthogy azzal a szégyennel kelljen élnem, hogy valaki megölte mindenkimet, akik vér szerint hozzám tartoztak. Még szerencse, hogy egyedül az apámnak tartozom vérrel, és magyarázattal. Azt nem tudom, hogy miért vagy mivégre lettem ilyen. Hiszen azt mondják, a vér nem válik vízzé, az apám pedig nem egy hidegvérű gyilkos, mint amilyen én voltam akkor éjjel. Viszont az anyám... az anyámat nem ismerem, biztosan hasonlóak az ösztönei, tőle örökölhettem ezeket a géneket, hiába nevelt fel más. Nem is tudom, egyáltalán apám miért hozott el, miért kellett elragadnia tőle és miért nem maradhattam ott velük. Talán anyám nem akart? Nem is lényeges.
Ahogy megindulnék, nagybátyám az utamat állja és kijelenti, hogy ők is velem jönnek. Alig nézek az ablak irányába és még csak nincs is olyan szándékom, hogy azon keresztül távozzak, apám úgy viharzik ki a székből és áll elém, mintha a szemeimben a menekülés címszót látná. Felvonom az egyik szemöldököm, majd mosolyra húzódik a szám, mígnem fel nem nevetek. A könny is kicsordul a szememből, majd pár másodpercembe telik, mire abbahagyom, s letörlöm a legördülő könnycseppet.
- Mégis miért vitatkoznék azzal, ha velem jöttök? Szabadon dönthettek - bár nem értem, mire irányul az egész, saját magam is meg tudom oldani. Vagy ő maga akar felügyelni, hogy valóban oda tartok e? Nem értem. Mindenesetre fogom a cuccaimat, majd bólintok, hogy tartsanak velem, ha már ennyire szeretnék. Biztos unalmasak voltak nélkülem a szürke hétköznapok.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 43


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 330

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Terumi Mei on Hétf. Aug. 08 2016, 13:41

A mesélést átadom Yorinak a gyorsabb haladás érdekében.

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés
Kenshiro Hanae - A puding próbája az evés
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Inuzuka Tsume on Hétf. Aug. 08 2016, 14:17

A kaland tehát átadva.


Az eddigiekért Wakizashi Yumi +8 ch-t kap, mert bár nem sok dolog történt ez alatt a rövid kaland alatt, de szépen játszott. 
Ezen felül a késésért járó +4 ch-t is megkapja.


Összesen tehát 12 ch-val gazdagodott. 

_________________
Tsume a Matatabinátor - A Nibi állandó mesélője

Mesélések:
Sivatagi szél - Doshiri Asuka kalandja
Éjjeli fény      -  Takigakure no Ruujai kalandja
Az Ourio-völgy titka Hamada Fuyu
Hokkyoku guma  - Nakahara Saki
Körbe érKensiro Karu
Ébredés- Kenshiro Dai

Tanulások:

Kis extrák a kaszinóban:
avatar
Inuzuka Tsume
Adminisztrátor

Tartózkodási hely : Konohagakure


Adatlap
Szint:
Rang: Tokubetsu Jōnin
Chakraszint: Mint bundának a szála + 15 kiskutya -1

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Kenshiro Yori on Kedd. Aug. 09 2016, 17:29

// Akirától átvéve a mesélést így meg is nyitnám - Wakizashi Yumi - Családi emlék (RELOADED) - kalandját. //



Különösebb érzelmeket nem kívántál nyilvánítani édesapád és nagybátyád döntésével kapcsolatban. Mint minden ember maga választja a sorsát, de hogy a tiéd, vagy az övéjük milyen véget ér majd, az még a jövő zenéje. A szoba ajtaját kitárva csak te léped át a küszöböt, majd hátrapillantva apád, nagybátyád vállára helyezi kezét.
- Roku, te nem kísérhetsz el bennünket erre az utazásra. – Csóválja csalódottan a fejét, ahogy rád is vet egy különös pillantást, melyet nem tudsz mire vélni.
- Sejtem mire gondolsz, de tegyél le róla hogy én itt maradok. – Ragadja meg apád gallérját és húzza magához közelebb, bár suttogni próbált mégsem maradt titok semmi előtted. – Nem engedhetlek el ezzel a démoni fattyúval ki lemészárolta családod, ezt ne felejtsd el!
- Nem felejtem, de az idő talán megváltoztatja az embereket Roku. Egy esély az én lányomnak, az én véremnek így te itt maradsz felügyelni, hogy ne érhesse klánunk újabb veszteség! – Zárta le mondandóját az egyértelmű paranccsal nagybátyád felé, ki még mielőtt szólhatott volna, bezárult apád irodájának ajtaja.
Édesapád csak bólintott, majd tovább haladtatok a bunker kacskaringós útjain, majd végül elértétek a kijárat felé induló lépcsőzetet. Egy bugris kinézetű fiatal katona lépett elétek, ki mély hajlongást követően homlokához kapta kezét és szigorú tekintettel meredt apád szemeibe.
- Watari Kei kapitány! Kérem tudassa döntését, és távozásának okát, úti célját! – Parancsaiban némi megingást véltél felfedezni, elvégre csak egy egyszerű alárendelt lehet itt a Watariknál kinek nehezére eshet egy felette valóval ilyen hangnemben beszélni.
- Okushi közlegény, a lányommal indulunk édesanyja felkeresésére a Füst országába, Kemurigakuréba. Egy bizonyos Akari Tenshi nevű nőt keresünk, ki segítségünkre lehet a keresésben. Roku intézi a klán dolgait, míg vissza nem térek, ha más nem keressék a fiam bár már jó ideje, hogy elhagyta a létesítményt. – Már a keresett nő nevét kimondván a közlegény egyből felemelte karját, miszerint közbekívánna szólni az eseményekhez, de udvariasságára csak apád mondandója után kapott szót.
- Kei kapitány, az említett Akari Tenshi mint kémeink kikkel figyeltetted a nőt, a jelentések alapján halott így nem ajánlom a Kemurigakurei expedíciót, csalódástól kímélném jó uram! – Nyögte ki újra az értékes információt melyen mind ketten felvontátok a szemöldökötöket, s úgy tűnt marad a B-terv miszerint Kirigakureba utaztok hogy ott folytassátok édesanyád utáni kutakodásotok.
Apád mélységesen megköszönte az infókat, majd némi megbeszélés után együtt léptetek ki a felszínre.
Odafenn az égen az Istenek hullatták könnyeiket, óriási fekete fellegekből, az aláhulló cseppeket olykor a cikázó villámok riogatták mélységes mordulásaikkal. Apád egy köpenyt nyújtott feléd felszerelése közül, majd útnak is indultatok Kirigakure vélhető leges irányába.
- Hosszú egy utazás lesz ez Yumi, de addig mesélj magadról, mi történt a három év alatt? – Teszi fel jókedvűen kérdését, hátha dűlőre tudtok jutni ebben és abban, de ha nincs semmi mondanivalód vélhetőleg azt is megfogja érteni az öreged.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita takashi - Eltemetett emlékek
2016 Április - A hónap játékosa


Az egyetlen rossz ha valaki gyorsabb a fénynél, hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Csüt. Aug. 18 2016, 23:10

// Yori //


A fülemet hegyeztem, amikor apám a bácsikámmal beszélt. Érdekes, hogy testvérek létükre nem olyan nagy a kötelék, mint köztem és a mostohatestvéreim között. Még annak ellenére is, hogy megöltem őket, sokkal bensőségesebb volt a viszonyunk, mint e kettőnek. Talán mindig is Roku akart a szervezet feje lenni, és titokban azt leste, hogy mikor tehet keresztbe apámnak, vagy várta csendben a halálát. Tulajdonképpen annak örülhet, hogy nem őt öltem meg, pedig jobban belegondolva, neki kellett volna az elsők között lennie... késő bánat. Most Roku vigyáz apámra, vagy legalábbis úgy tesz, mintha ő lenne a legfőbb bizalmasa és jobb keze, miközben arról suttog, hogy egy démon lakozik bennem. Haloványan elmosolyodok, lehet igaza van, de kettőnk közt melyikünk a nagyobb démon? Aki szabadságra vágyik, vagy aki hatalomra? Nem különbözünk sokban, mivel mind a ketten megtennénk mindent ezért a kettőért, és sokan a kardunk élére akadnak majd, de amíg az én kardomra csak a becstelenek, s akik utamban állnak, addig bácsikám kardjának élére a saját családtagjának vére fog ömleni. Akárhogy is próbálom forgatni az agytekervényeimet, nagyobb kötődés csak apámhoz fűz, akiben látok valami reménysugarat. Talán most újra együtt lehetünk, mint a régi szép időkben, ha már mindenkinek annyi. Nem is értem, hogy szerethetett mindig ennyire, hogy képes ezt is megbocsájtani...
Kiérve egy férfi állít meg minket, jelentve, hogy a keresett személy életét vesztette. Sóhajtok. Nincs mit tenni. A halottak azok halottak, más irányból kell megközelítenünk anyámat.
Azonban apám szavaiban valami nem hagyja el a figyelmem, mégpedig az, amikor azt a szót hallom, "fiam". Akaratlanul is megmozdul a fülem, mint amikor a vadász érzékeli a prédát, és összeráncolom a homlokom, azonban nem említem, legalábbis egy ideig. A fia... magától nem fogadna senkit sem nevelt fiának, hacsak nem arról van szó, hogy elsiklottam egy apró részleten, amikor azon az éjjelen véghez vittem a "bosszúm". Lepergett előttem annak az éjszakának minden kisebb jelenete is... amikor a csendben belopóztam a fél évvel idősebb nővérem, Mai szobájába, és álmában belemártottam katanám a hasába, majd tovább indultam a három bátyám szobája felé. Elsőként a legfiatalabb, Jiro, akit olvasás közben leptem meg, hátulról, s a gerince vonalában hasítottam szét, majd a legidősebb, csakmert tudtam, hogy Yuudai iszákos lett, mert elhagyta a kedvese, és könnyen legyőzhetem, ha az alkohol hatása alatt van. Igazából örülök neki, hogy nem érezte a fájdalmat, a halála pillanatában is csak nevetett, talán arra gondolva, hogy végre nem kell a máját pusztítania egy rühes szuka miatt, aki tudomásom szerint minden másnap éjjel más férfiak ágyát melegítette. Ez vezette Yuudai-t sokszor a halál küszöbére, ahonnan valahogy mindig sikerült visszatántorognia, de ez alkalommal nem.
A középső bátyám, Shin volt a legnehezebb. Ő volt az egyetlen, aki egyáltalán nem ártott nekem, mégis úgy gondoltam, muszáj vele is végeznem, különben ha meglátja, mit tettem a többiekkel, addig követne, míg bosszút nem áll értük. Bár... nem tudom, mennyire tett volna így. A kapcsolatunk kicsit szorosabb volt, mint azt két féltestvér megengedheti magának. Nem csak testvérek voltunk, hanem egyben barátok is, és valami több, amit nem mondhatok szerelemnek, hanem inkább egyfajta vonzalomnak. Hiszen ki tudna egy olyan férfinak ellenállni, mint amilyen Shin? De ahogy emlékszem, ő leselkedett utánam mindig titokban és nem én... később tudtam róla, hogy megles fürdés közben, és bármilyen meglepő is, egyáltalán nem zavart. Egy ideig csak figyeltem, meddig megy még, és meddig csinálja ezt, viszont pár nap után meguntam. Mélyebben elbeszélgettem vele, mégis miért követ, miért látom a mocorgó árnyakat az ajtó alatti kis résen keresztül, s olykor a fény vetülésében szemének kékjét, mire azt felelte, mióta felnőttem, le sem tudja venni rólam a tekintetét, és sokszor játszadozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem lennénk testvérek. Nem kell annak lennünk mindig - feleltem erre. Szépen, lassan oldotta le rólam ruháimat, olyan gyengédséggel és odafigyeléssel, amire talán más nem lenne képes, és olyan forró volt a csókja, hogy sosem fordult meg a fejemben, hogy őt is a holtak seregéhez küldjem. És úgy tűnik, ez nem is sikerült... aznap éjjel valaki mást öltem meg helyette, amiért most bosszankodok magamban, s közben jó volna viszont látni, de nem tudom, hogy fogadná a jelenlétem. Biztosan megvetne és azon agyalna, hogyan ölhetne meg... az is lehet, már sokkal erősebb, mint én, és semmiképp sem tudnék túljárni az eszén, így hamarabb ölne meg ő engem, mint én őt. De tudom, hogy az apám nem engedné, ha ez valaha az eszébe is jutna. 
Nehéz belátni... de most az egyszer nem akarom bántani Shint.
Tovább indulunk, immáron a Víz országába, hátha ott meglelem anyámat és az ő kilétét. Amit mai napig nem fogok megérteni, az az, hogy apám hogy tudott egy olyan asszonnyal összefeküdni és gyereket nemzeni neki, akit valójában soha nem is ismert? És amit még meg akarok tudni az az, hogy miért kellett engem születésem után elhoznia. Ez mind lényeges információ, különben addig nem nyugodhatok meg... nehéz egy olyan gyereknek az élete, aki soha életében nem ismerte az anyját, s gyakorlatilag anya nélkül nőtt fel. Apám szeretete nem múlja ezt felül.
- Megbízóktól vállaltam el kisebb küldetéseket, melyek nagyrészt nem érdemeltek különösebb társaságot, de ha igen, akkor is sokkal jobban szerettem egymagam végezni a munkám. Ezt te is jól tudod, apám, sosem szerettem, ha belemártják mások az orrukat a dolgaimba. Már gyerekként is magam oldottam meg a feladataimat, sosem adtam fel. Egy alkalommal belebotlottam egy nagyobb erőbe, mivel a Medvék országának határán, egy kisebb faluban adódott egy kis... probléma. Valaki kegyetlenül leölt mindenkit, bár nem tudom, milyen indíttatásból, bár különösebben nem is érdekel - mesélem. Nem is emlékszem, hogy mit tettem a három év alatt, de nagyobb figyelmet nem is szentelek ennek, mert nem fontos, hogy én mit tettem.
- S mi történt addig idehaza? Mi történt a szervezettel? Miért kellett elbújnod? - teszem fel elsőként ezeket a kérdéseket, de nem ez az, ami a legjobban érdekel.
- Mi a helyzet a fiaddal? Shin az, ugye? - kérdezem lágy hangon, ő most az, akiről mindent tudnom kell. Első kérdésem erre irányul... mi történt vele, mit tett a mészárlás után, és mivé vált.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 43


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 330

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Kenshiro Yori on Pént. Aug. 19 2016, 21:07

// Yumesztotalész - Családi emlékek (Reloaded) //




Tény hogy nem voltál a Watarik édes szülött gyermeke, de rendkívül jól kiismerted a család minden egyes lakóját. Bácsikád, Roku minden bizonnyal amint bezárult mögöttetek apád irodájának ajtaja egyből bevetette magát a kényelmes bőrszékbe melyre mind idáig pályázott. Meg volt a kettejük beszélgetéseiben az a furcsa érzés, mint kívülálló és a már szabad szemmel is látható hamis visszautasítás bácsikád részéről, gyámoltalanként bemutatva saját magát ki egyáltalán nem vágyik a szervezet vezetésére. A hatalom egy olyan korona, amely leharapja a fejet. Jelen esetben ellehetne gondolkozni, hogy vajon Roku hatalomra jutása után, édesapád távolléte alatt kinek a fejét fogja leharapni. Démonságodra utaló szavai pedig egyetlen egy dolgot tükrözhettek, a félelmet és a látszólagos megnyugvást hogy családod lemészárlásakor benne nem szelt utat magának hűvös katanád pengéje.
Tovább haladva inkább megpróbálod elűzni a gondolataidat Rokuról majd édesapáddal kialakított kapcsolaton morfondírozva egy új ösvényre ragadja elmédet egy kiemelt szó: Fiam. A szó akaratlanul is eléd vetítette múltad minden egyes emlékét a még akkori fiúról, kit végül nem is sikerült meglepned álmában és helyette egy teljesen, a dolgokban érintetlen férfit küldtél a másvilágra. Watari Shin ki gyermekkorod óta óvó és féltő szempárral kísérte a birtokon minden egyes lépted, majd ahogy cseperedtetek ez a nézés túlságosan is megváltozni látszott, ahogy kicsomagolt ruháidból és végül egymásé lettetek. Jogosan tekintettél baljósan a jövőbe, mi van, ha a bátyád végül visszatér és árulásod kapcsán a torkodnak ugrik és nem lesz ott senki ki megóvhatna dühétől. Talán apád, ki kardot rántana érted…Talán.
Édesanyáddal kapcsolatos kérdéseid a megkezdett utazáson végül nem tetted fel, talán nem megfelelő az időpont a hasonló kérdésekhez, elvégre pár hét múltán mire eléritek a Víz országát személyesen teheted fel a kérdéseid, természetesen ha egyáltalán megtaláljátok és eljutsz a tengeren túlra.
Kei, apád szinte csillogó szemekkel hallgatta végig a kis történeted, hogy mi is történt veled a gyorsan eltelt három év alatt.
- Jól tudom, hogy milyen gyermek is vagy és voltál Yumi, és ezt tisztelem benned. Büszke lesz rád az anyád, ha egyáltalán megtaláljuk. – Csóválta meg csuklyával fedett fejét a szakadó esőben. – A környékünkön is ólálkodtak országunk speciális katonái, és egy Maszkos mészároló után kutattak. Lehet, hogy szemtanúja voltál annak a „Maszkos” tettének lányom. Jobban tennéd, ha tanú vallomást tennél amikor alkalmad esik rá, hozni egy kis reményt a Watarik egykor megbecsült népének szívébe. – Válaszolja kalandod hallatán, ahogy betértek a mező határáról egy erdőbe, mely szél vájta fatemetőjében meggyűlt a további haladással a bajotok, legalábbis édesapádnak meglehetősen megnehezítette a dolgát a saras, egyenetlen talaj.
- Idehaza mint láthattad, munkásságod óta egy „átok” lengi körbe a szervezetet. Én nem így hívnám, de a legtöbb ember egy átokként fogja fel azt ami velünk történik. Banditák taszítottak le bennünket jól megbecsült helyünkről a gyász idején. Rengeteg jó kardforgatónk vesztette életét azokban az időkben, és a földalatti bunkerba kényszerültünk, az jól védhetőnek bizonyult mind idáig. – Nyögdösi szavait, ahogy lihegve próbál megmászni néhány nagyobb tuskót, kardja és köpenye ide oda beakad, mely tovább lassítja utazásotok, de legalább édesapáddal kellemesen el tudtok sztorizgatni így szinte nem is veszitek észre az idő múlását.
- Shin.. Igen Shin az. Még a bizonyos éjszaka előtt elhagyta a birtokot, azzal az üzenettel, hogy vándorútra megy, valamiféle tanulást, békéjének megtalálásával kapcsolatos dolgokat írt meg, bár a három év elteltével már pontosan meg sem tudnám mondani, hogy még életben van e egyáltalán. – Hajtotta le búsan a fejét. Bambán meredt a sárba eltöprengve pár percig azon merre is járhat a fia, kinek az elmúlt három év után az arcát is nehezére esne felidézni.
Az elkövetkező pár óra csendesen telik amennyiben nincs több kérdésed apád felé. Az erdőből kifelé viszont fura érzésed támad, mintha pár kilométere valaki, vagy valami követne benneteket. Apád már jóval előtted járt így eljött a cselekvés ideje. Hirtelen torpantál meg az előttetek elterülő réti ösvény végén majd egy kunait hajítasz az erdő utolsó fájára, ahonnan egy hárítás hangja csengi be az eddigi csendet, majd egy árny vetődik rád a fáról. Lába közé kapva borul el veled a sáros, nedves földre majd hirtelen meglepettségedben egy férfi hűs ajkait érzed a tieden.
- Nocsak hogy megnőtt a mi Yumink. – Hangzik fel egy boldog, ismerős hang, mely most talán egy kicsit mélyebben hangzik fel a megszokottnál. Mikor végre tudatában vagy a dolgoknak, egykoron szeretett bátyád, Shin karjaiban találod magad, ki egy széles mosollyal az arcán cipel az ölében. Édesapád a mellette haladó mára már férfivá cseperedett fiú vállát veregeti büszkén, nem győzve elhalmozni dicséreteivel, de Shin mit sem törődve ezekkel le sem tudja venni tekintetét rólad. Úgy tűnt semmit sem tud a három évvel ezelőtt történtekről, és lehet így is van rendjén, ki tudja, miként reagálna ha megtudná mit is követtél el azon az éjszakán. Már csak azt remélheted, hogy apádba vetett hited és bizalmad beigazolódik és Shint kihagyja mindebből és egy másik alkalommal beszélik meg családjuk veszteségeit, lehetőleg akkor amikor te nem vagy ott.
- Mesélj húgom, mi történt veletek a három év alatt, amíg távol voltam? Látom apánkkal valamiféle túrára indultatok, mégis merrefelé tart utatok? – Kérdezi vidáman, várva minden pillanatot hogy apátok ne figyeljen, és egy csókot lophasson amint alkalma van rá.


_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita takashi - Eltemetett emlékek
2016 Április - A hónap játékosa


Az egyetlen rossz ha valaki gyorsabb a fénynél, hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Kedd. Aug. 23 2016, 19:23

Nem tudom, mi lelte apámat. A három év teljesen megváltoztatta őt, egy nyámnyila nyúl lett, aki inkább meglapul egy csuklya alatt, és az irodaasztal mögött. Régebben bezzeg egy szó és egy kis tett is elég volt ahhoz, hogy nagy lépéseket tegyen a klán érdekeiben.
Monológom hallgatva szinte csillog a szeme és arra kér, hogy tegyek tanúvallomást a látottakról, a Maszkos alakról. De ha apám tudná, hogy valójában az a célom, hogy kövessem ezt az embert... talán most csak lebeszélne róla, és rinyálna nekem, hogy ne tegyem, mert félt, és azzal megint elvesztené egy családtagját. De akkor éjszaka valami nagyon erőset éreztem, ami vonzott magával... a közelemben volt, s megölhetett volna, hiszen tudta, hogy én is ott vagyok. Elsétált mellettem, amikor aurája megcsapta az orromat. Olyan akartam lenni én is, mint Ő. Erős. Akinek nem kell rettegnie attól, hogy bosszúvágyban utánajönnek, s megtehet mindent, amit csak szeretne.
- Banditák? Mikor volt a szervezet ilyen, hogy hagyja, hogy ez történjen vele? - nem hiszem, hogy egy egyszerű bandita raj csak úgy legyőzné a kenjutsuban jártas családot. Azért ide több kell, szóval biztosan valami bűnügyi banda lehetett, ahol más képességűek is helyet kaptak, nem csak egyszerű késsel rohangálók.
Shin pedig három évig távol volt, tanult. Most már nyilván sokkal erősebb, mint én, bár nem értem, hogy miért nem szólt nekem is, hogy elmegy. Nekem is azt kellene... megtalálni a lelki békém, amit így nem fogok, hogy ő életben van. De elgondolkodom, hogy melyik variáció a jobb. Hogy megöltem volna akkor és azzal a tudattal élnék, hogy most nincs az, akit legalább egy kicsit is szerettem; vagy hogy életben van, és ő az egyetlen, aki képes lenne arra, hogy keresztbe tegyen nekem és szándékaimnak. Bár a kérdés inkább az, hogy végül képes lennék e érte feladni a döntéseimet, megbocsájtana, vagy bosszút forralna? Nem tudom, hogyan állna most hozzám.
Viszont ezt megtudhattam magamtól is rövidesen, mert ahogy haladtunk előre apámmal, éreztem valaki tekintetét a hátamon, aki végig követett minket. Hamar megtudtam, hogy az illetékes személy nem más, mint a bátyám, Shin. Kicsit zavarba hoz azzal, ahogy rám ugrik, majd ajkait az enyémre tapasztja, hiszen ennyi év után... ahogy jobban szemügyre veszem őt, az évek alatt még szemrevalóbb lett. Így sem panaszkodhatott, de a súlyából és abból, ahogy hozzám simul, érzem, hogy mennyire megizmosodott.
- És Shin is felnőtt - felelem hasonló stílusban, mint ahogy ő tette. Az ölébe kap, s úgy megyünk tovább. Panaszkodhatnék, hogy sáros lett a ruhám, de apámmal ellentétben belőlem nem lett olyan kis picsogós, mint belőle.
Kérdése szíven üt. Nem akarom, hogy apámtól tudja meg, hiszen jobb, ha tőlem tudja meg az igazságot, de most ez nem alkalmas. A tiltott csók, melyet apám háta mögött intéz el, újra olyan képeket enged tódulni elmémbe, melyek a rég múlt kísértetei. De mindez jól esik, s kipirult arccal nézek Shinre. Nem akarom őt bántani és megbántani se... de el kell neki mondanom. De ha legalább csak egy kis időt tölthetek el vele, már az jól esne és enyhítene szívem és lelkem bajain. Viszont nem tehetem meg ezt vele, az kihasználás lenne.
De mikor foglalkoztam én mással ennyire? Mit törődöm én az ők sorsával?
Boldogan nézek Shinre, és simítom meg állán az apró borostát, mialatt lassan elérünk egy kis tisztáshoz. Az éj közeledik. Mind a hárman tudjuk, hogy jó lenne, ha itt megállnánk és megpihennénk egy időre.
- Nem túrázni indultunk. Keresünk valakit - válaszolom. - Megyek, hozok tűzifát - s mindezt annak a reményében teszem, Shin hátha utánam jön, hogy megbújva egy kicsit kettesben lehessünk. De ha nem így tesz, azt se bánom, mert akkor tudom, hogy távol vagyok apám meséjétől, mely arról szól, hogyan öltem le a családját.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 43


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 330

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Kenshiro Yori on Pént. Aug. 26 2016, 01:42

//Yumi//



Apád valószínűleg sosem fogja megtudni hogy min is töröd, és törted a fejed a Maszkossal való találkozásod napján, és azóta is fontolod hogy mellé állsz majd, s megerősödsz. Az erő, lelkedben immár jóval erősebb lehet mint apádéban, ki talán a leghitehagyottabb emberré vált a három év alatt míg távol voltál.
- Banditák ahogy mondom! A szervezet, mint említettem a gyász idején teljesen megváltozott. Rengeteg harcos hagyta el az akkor még biztonságosnak hitt falakat, azzal a hittel, hogy a belső mészárlásoknak talán nem szakad vége a mi családunkkal, és tovább terjed rájuk a Watarik átka. Meggyengültünk, és sokan kik tőlünk váltak ki, s tértek vissza mint fosztogatók, ismerve a falakat, mi merre hány méter. De ez a múlt Yumi így próbáljunk inkább a jövőbe tekinteni, ha lehet. – Próbálta terelni a számára kínos témát, melyről eléggé fájdalomtól átitatottan próbált meg előadni neked.
Bátyáddal kapcsolatos elméleteid végül valóra is váltak, és nagyon úgy tűnt minden a fantáziád szerint történt. Shin megerősödött, érezni lehetett rajta hogy mind bensőségileg, és külsőségileg is rengeteget fejlődött az elmúlt évek során.
Shin ölében a csókját még az ajkaidon érezve, magával ragadt egy teljesen bizonytalan érzés. Az egykor szeretett és még a mai napig is a szívedben őrzött férfival szemben most nagy dilemma előtt állsz. Szeretnéd, ha megtudná az igazságot, és benned van a remény hogy hátha megbocsájt tetteidért, de ha másképp élnéd életed, te vajon megkegyelmeznél a mészárosnak?
 
A Hold lassan vette át az őt megillető helyet az égbolton, míg téged az erdő sűrűjébe vezetett utad tűzifa vadászat közben. Az éj csendes volt és nyugodt, csak pár bagoly huhogását és a rovarok ciripelését lehetett hallani a távolból.
Hirtelen kaptad fel a fejed amint a hátad mögött egy gally tudatta veled, valaki áll a hátad mögött. Az összegyűjtött tüzelőt a földre borítottad és fegyvered markolatát megragadva fordultál meg, hogy szembe találd magad a hívatlan vendéggel. Shin volt az ki feltartott kezekkel állt mögötted a Holdvilágban.
- Óh, nem akartam rád ijeszteni, arra ott meg nem hinném hogy szükséged van. – Mutatott egy széles vigyorral a pengén pihenő tenyeredre. Végül óvatosan közelített meg, s kezedet a sajátjába temette. Shin úgy nézett a szemedbe, mint aki a mindenét látja benned. Másik kezed is megragadva, hirtelen lendülettel támasztott neki egy közeli fának oly hevesen, hogy szinte érezni lehetett a helyzet forrósodását. Lábával végül a tieid közé lépett úgy ültetve térdére, s végül egy forró csókkal kezdte meg mit talán te is kívántál lelked legmélyén. Lehet ezt így tervezted és Shin mint a mit sem sejtő préda sétált be a csapdádba, de már késő volt visszakozni, ajkai egyre lejjebb és lejjebb hatoltak, s végül teljesen átadtad magad az érzésnek és Shinnek egyaránt.
Több órányinak tűnt az a pár perc, míg egymáséi lehettetek teljes énetekkel ott az erdőben. Enyhe kifáradtsággal és vörös pírrel az arcotokon húztátok fel ruháitokat. A reményeid beigazolódtak, s talán itt lenne a legmegfelelőbb alkalom, hogy színt vallj a három évvel ezelőtti történések után. A gondolatok még az aktust követően talán kuszán fortyogtak az elméd mélyén, s csak bámultad ahogy Shin az elszórt tűzifát szedegeti a földről.
- Van valami baj, Yumi? – Tette fel kérdését ahogy kiegyenesedett, majd közelebb sétált és egy csókot hintett a homlokodra.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita takashi - Eltemetett emlékek
2016 Április - A hónap játékosa


Az egyetlen rossz ha valaki gyorsabb a fénynél, hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Vas. Okt. 16 2016, 22:12

A jövőbe tekintek, ahogy mondja. De akkor miért érzem még mindig olyan üresnek magam, és miért nem akar elhagyni az a sok múltban szerzett emlék? Miért tart fogva, szinte megbéklyózva a lelkemet? Nem tudok miatta tisztán gondolkodni. Olyan, mintha bűntudatom lenne, holott tudom, hogy nincs, mert ez így a legjobb. Ha ott éltem volna továbbra is velük, vajon mennyivel lett volna jobb, tudva, hogy nem ők az igazi családom? Sosem találom akkor meg anyámat, sosem tudom meg, hogy ki is vagyok valójában, vagy miért húz máshova a szívem, hogy miért vannak olyan beteg gondolataim egyik napról a másikra, hogy legszívesebben felnyársalnék mindenkit. Mégis... nem lehetek teljesen elcseszve. Tudom, hogy vannak érzéseim, és nem vagyok teljesen elvetemült, mert gondolok azokra, akik egyik napról a másikra élnek, éheznek, és harcolnak azért, hogy túléljenek. Talán ilyen lehet annak a szeretetnek a hiánya, amit most érzek.
De... itt van a bátyám, Shin. Aki a legelőször került hozzám olyan mértékben, hogy szeretni tudjam őt, talán jobban is, mint azt gondoltam.
Figyelem a mozdulatait, ahogy közeledik hozzám, s szinte lángra kap a szívem, ahogy ajkai újra az enyémhez érnek. Nem kell az a fránya kard, igaza van, hát ledobom magam mellé a földre, s átkarolom, ahogy közelebb jön. Hagyom magam, hiszen egyik vágyam az volt mélyen, hogy újra a karjaiban pihenhessek, hogy az övé legyek. A hajába kapok, s úgy válunk egymásévá a telihold fénye alatt az erdő mélyén...


Shin elválik tőlem, s ahogy összeszedjük magunkat és rendbe rakjuk a ruháinkat, összeszedegeti az eldobott fadarabokat. Azon gondolkodom, miként mondhatnám el neki, mi történt. Persze az játszik az agyamban, hogy melyik lenne a helyes út... nem akarom, hogy az apámtól tudja meg, mert akkor rosszabbul viselné, de ha tőlem tudja meg... nem tudnám végignézni, ahogy üvöltözik velem, s kardot ránt azok után, hogy az imént még a karjaiban voltam. Ha pedig olyan körülmények között végeznék vele... darabokra törne a szívem. Bár már így is csak a tű, sok cérna és ragasztó tartja össze, néha azon kevés emlékek, melyekben valaha szeretetet kaptam.
A gondolkodásból Shin kérdése zökkent ki, amikor olyan kérdést tesz fel, amire hirtelen beindulnak az agytekervényeim. Valami furcsa érzés ömlik át az ereimen, amitől megborzongok. Azt súgja, most kell vele végeznem, amíg nem késő. Próbálok neki ellenállni, de tekintetem a fiú nyakában lüktető érre összpontosul, mintha arra gondolnék, azonnal át kell harapnom a torkát. Oh, hiszen történt már ilyen, de nem folyt vér, csupán ugyanúgy átadtuk magunkat az élvezeteknek, azok a harapások pedig mennyeiek voltak, mintha csak a felhők párájában fürdenék.
Nem!
- Muszáj visszamennünk? - teszem fel a kérdést, majd előjelek nélkül sétálok Shin közelébe, kilököm a kezéből az összeszedett farakást, amiért annyit dolgozott, hogy nekünk jó legyen, s megmelegedjünk mellette. A testünk összeér, kezeit a csípőmre húzom, majd egyik kezemmel átkarolom, a hajába túrok, hogy megcsókoljam. Nem szabad, hogy a bárány lássa a pengét. Ha tudja, megijed, s ha megijed, ellenáll. Hát úgy kell küzdeni a báránnyal, hogy közel csalod magadhoz. Élveztem a csókját, mint mindig. Nem volt hamis, mert mindig őszinte volt velem... én azonban átvertem őt. Nem érdemelnék jobbat, mint amit vele teszek most, és sajnálom, hogy meg kell tennem.
A penge előkerül, s hirtelen érintkezik a torkával. Érzem, ahogy a meleg folyadék az ajkaimra, az arcomra és a mellemre fröccsen.
Lehunyom a szemem, mert nem akarom látni azt a képet, amit már ezerszer elképzeltem, de valahogy mégis muszáj, amikor hörgő hangokat hallok, majd egy puffanást. A szemeim előtt a halott bátyám elvágott torokkal, a sebből fröcskölő vérrel és nyitott szemével figyeli az eget, mintha oda kívánkozna. Egy pillanatra ijedten bámulom, majd odarohanok mellé, s kétségbeesetten próbálom elszorítani a vérző torkát, hogy megállíthassam a folyamatot. Tudom, hogy nem mentem meg, de meg akarom! Ha most vissza tudnám fordítani, úgy visszafordítanám, de nem tudom. Nem tudom! Kezeim véresek, az a vér áztatja most, mely a bátyámtól származik, attól a férfitól, akit az apám mellett legalább szerettem. Jobban, mint az apámat. Könnyeim hirtelen megindulnak, s ordítanék, ha nem halna el a hangom a könnyek miatt, melynek vasas íze a torkomon is végigcsorog. Ölembe húzom a fejét, s homlokom az övéhez tapasztom, úgy sírok tovább csendben, miközben két ujjammal lezárom a szemét, ne tekintsen magányosan az égre, ahogy azt én teszem.
Rengeteg dolgot veszítettem el az életemben, és rengeteg embert is talán, akikről nem tudok, azokat, amikről csak álmodni merek, hiszen sosem lesznek meg. A legszomorúbb az egészben, hogy a legtöbb mindent az én kezem által vesztettem el. A vér, ami most a kezemen szárad, azt soha az életben nem fogom tudni lemosni. Shin emléke soha nem fog elhalványodni, mert az emlékezetembe vésem. Megnyugszom, majd egy tincset tépek ki a hajából, melyet mélyen a zsebembe rejtek.
Igyekszek magamnak egy kis időt nyerni, legalábbis gyorsan dolgozni, hogy elrejtsem a testet. Nem akarom itt hagyni őt kiszolgáltatva a vadaknak, vagy hogy más megtalálja, s aztán keresgélni kezdjen a gyilkosa után. Itt eltemetem tisztességgel, tudni fogom, hol találom, ha erre járok. Egy kegyetlen gyilkos nem tenné meg ezt, hogy eltemeti a leölt embereit.
- Szeretlek... Shin.


Ahogy végzek, megtörlöm az arcom véres kezemmel, kezembe kapom a kardomat, majd megindulok apám felé. Muszáj vele harcba szállnom. Ha nem is mondom el neki, mi történt, akkor is rá fog jönni, ha pedig elmondom, akkor is harcba torkollik majd ez az egész. Most kell készen lennem, most kell előtte megállnom, s elmondani mindent, amit csak tudok erről az istenverte helyzetről.
Kilépek a fák takarásából elegendő zajt csapva ahhoz, hogy az apám észrevegyen, s felém forduljon.
Itt az idő.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 43


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 330

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Uchiha Obito on Hétf. Okt. 17 2016, 18:20

//Wakizashi Yumi - Családi emlékek//

Húzni az időt nem olyan egyszerű. Évek telnek, míg megtanulod, hogy kell becserkészni és mögé kerülni. Húzod az időt, át az életed sötét rengetegén, lába összekötve, s húzod magad után, elejtve vonszolod, a holt időt. Feltehetnék a bonyolult kérdést, hogy mi is van a kötél végén, ami túllóg a láthatón? Semmi, szerinted semmi, de nagyon is jól tudod a másik kérdésre is a választ: Ki az aki húzza? Te vagy, és valószínűleg életed végéig, megöregedetten is csak tovább vonszolnád mind azt a terhet, a tetteid súlyát, melyeket oly féltve őrizgetsz magadban.
Nagyon is jól tudod, hogy Shin milyen választ adna, ha feltárnád előtte titkaid. Lemészároltad a családját, és ő is a mészárszékbe ülhetett volna, ha őt találod aznap éjjel az ágyban. A gondolataid elől talán már sosem menekülhetsz el, és a mások iránti érzelmeid is talán csak ideiglenes mentsvárként szolgálhatnak. Talán csak megpróbálod magadnak bemesélni, hogy igen is fontosak mások? És ha így is lenne, akkor még egy szörnyű kérdésre kellene megtalálnod a most, még bizonytalannak mondható választ: Ki is v agy te valójában?
Ahogy Shin átkarol, s testetek és lelketek is egymásénak felel arra a rövid időre, inkább a jelennek élsz, s próbálod távolabb hessegetni a múltad és minél távolabbra lökni a még koránt sem tiszta jövőd.
 
A részleges búcsúzás fájdalmasabb lehetett számodra, mint eddig bármely pillanatod. A megnyugvás és a gondolataid elhessegetése csak addig sikerült, amíg együtt lehettél azzal az emberrel, kit mindig is, teljes szívedből szerettél. A kuszábbnál kuszább képzetek és a vajúdás a saját lelked megértésével úgy tűnik csak rosszabbított a helyzeteden, főleg amint bátyád felteszi kérdését: - Van valami baj, Yumi? – A pörgés agyad autópályáján még jobban beindult, s az elkerülhetetlen vég végül elérkezettnek tűnt.
- Még maradhatunk, csak meg ne fá…. – Szakad félbe válasza, s egy telt torkú hörrenő hang hagyja el a száját, ahogy némi vért köhög fel nagy nehezen az így is átmetszett torkán keresztül melyből vadul folyik az éltető vörös folyadék. A teste megrándul párszor, s térde borul előtted hátrahagyva rajtad vérét, mely eddig az Ő érted dobogó szívét látta el a megannyi emlékkel és élettel. Még utoljára fel néz rád, s megragadja a lábad. Könnyektől és vértől eltorzult arcát végül egy utolsó hörgő szó hagyja el.
- Yu..mi.. – Nyögi ki, majd az elnyújtott sóhajtással eddigi csodásnak mondható élete végül véget ér. Szemeiben lassan kihuny az élet fénye, s azzal a merev, holt tekintettel mered a távolba. Talán a meg nem valósult jövőtöket látja, s téged is a boldog, szeretnivaló Yuminak lát még, de az ő története könyvében, most érkezett el az utolsó lap, melyre te hajtottad rá a fedelet. Próbálkozásod, hogy talán még megmentheted Shint jól tudod, hogy nem fog sikerülni, s csak zokogsz az erdő közepén egyedül, halott bátyád testével karjaidban.
A hiánya, ha hagyod örökké el fog kísérni utadon, s lehet a leggonoszabb rémálmodként fog kísérteni napról napra, de szíved és eszed szerint a leghelyesebben cselekedtél, s tisztában voltál a következményekkel melyeket soha többé nem változtathatod meg.
Az emléket róla a lelkedbe, s a zsebedbe rejted, majd sürgölődve látsz neki az egyszerű temetésnek. A helyet jól megjegyzed, s a legközelebbi nem látásig a már válaszra nem találó szavak, tova repülnek a túlvilágra ahol már Shin valószínűleg az angyalokkal táncol, s onnan tekint le rád.
 
Még pár percet vársz a sír felett, majd megragadod fegyvered, s kicsit elkenve az arcod bemocskoló vért indulsz meg a végzet legújabb kapuja felé. A fák és bokrok közül elég figyelemfelkeltően lépsz elő. Édesapád háttal melegedett a még alig parázsló tűznél, felette egy nyárson egy nyulat forgatott, mely a lehetséges vacsorátoknak készülhetett.
- Na csakhogy megérkeztetek, már kezdtem azt hinni, ho… - Fordult meg, s vetette rád meglepett tekintetét. Arca lesápadt, s akaratlanul is a kardjához nyúlt. Remegő lábbal állt fel a kis tuskóról, s két kézzel markolt rá katanájának markolatára.
- Hát kibújt a szög a zsákból! – Hányta eléd szavait teljes dühéből, nyála csak úgy fröcsögött, s egy távoli villám tette még drámaibbá a szituációt, s újra eleredt az eső.
- Igaza volt Rokunak! Egy átkozott fattyú vagy, egy démon! – Vágta a fejedhez a sértő szavakat, s köpött egyet maga mellé.
- Te nem vagy a lányom! Mit tettél a fiammal mond, te sátán gyermeke! – Nyakán csak úgy düledeztek a pumpáló erek, s innen már nem fordulhattál vissza, vagy győzedelmeskedsz, s megszerzed apád fejét, vagy a lelked még a mai éjszakán Shinre találhat a túlvilágon.
 
// Yumi most elképzelhetetlen dolgokat él át, s mindezen egymaga kell, hogy átverekedje magát. Az eddig közös szerepjátékunk eszméletlen és alig várom a folytatást! Ezért a postért és az elkövetkezőért megelőlegezek neked +10 Ch-t amit fel is írok az adatlapodra. Csak így tovább!  I love you  //
avatar
Uchiha Obito
Játékos

Tartózkodási hely : Dimenziók között


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: Kamui - Az Istenek hatalma

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Kedd. Nov. 15 2016, 15:54

/Álnézést a késésért, tudod, hogy megy ez. Very Happy /


Rossz érzés volt. Az első gyilkosságok alkalmával sem éreztem magam annyira rosszul, mint most. Nem fájt, mert ártottak nekem, minden miattuk történt, minden átkozott csapást miattuk szenvedtem el a rusnya, gonosz anyámtól, s én csak kegyelmet adtam nekik azzal, hogy megöltem őket. Hiszen ha így élnek tovább, testük majd hirtelen berozsdásodik, bekérgesednek, szemükben majd kialszik a fény, s meghalnak, mielőtt észbe kapnának. Kérdezed, Teremtő, Sorsom fonalának összecsimbókolója, hogy akkor az én fényem miért nem hunyt még ki? Egyszerű a válasz: folytatnom kell, amit elkezdtem. Valakinek segítenie kell azokon, akik nem tudják a már előre kitaposott ösvényt járni. Nagy dolgokra vagyok hivatott, hiszen Te mondtad... ha nem is tetted szóvá, de amikor megteremtetted ezt a sok gyámoltalan, minden hájjal megkent embert, okkal hoztad őket a világra. Mindenki okkal van itt. Mindenkinek van egy célja a kezében, amit el akar érni, bármi áron, akkor is, ha ez rengeteg emberi élet kioltásával jár. Honnan tudjuk, hogy a leölt emberek sorsa nem a halál volt e? Azért éltek, hogy valami nagyobbért haljanak. Én is ezért vagyok. Nem mehetek még el, amíg nem teljesítem be a sorsomat.


De... nem csak ezért vagyok, ugye? Nem lehetek CSAK a halál szolgája, nem evezhetek át a folyón, mint egy révész, aki átviszi a lelkeket a túlvilágra, nem csak rajtuk kell segítenem. Azokon is segítenem kell, akik tiszták, és nem érdemlik meg, hogy rosszul bánjanak velük, hiszen ártatlanok. Mint ahogy én is ártatlan voltam. Segítenem kell nekik megvívni a saját démonaikkal, ellenségeikkel, ledönteni a falakat, hogy újra élhessenek. Bántanak minket, pedig egyetlen bűnünk a létezés. Meg kell mentenem az ártatlan lelkeket, megadni nekik a lehetőséget arra, hogy tovább göndöríthessék a szőnyeget maguk előtt. És meg kell szabadulnom a szörnyektől. Az olyan szörnyektől, akik nem engednek, hogy megvalósíthassuk az álmainkat, mert bilincsbe kötik a kezünket, s egy nehéz, ólomsúlyú láncot húzunk magunk után. Ezeknek pusztulniuk kell, mert enélkül a jók nem érhetnek fel a magaslatra. Ez lesz a célom: megtisztítani a világot a szörnyektől, életet adva a jóknak. Hiszen mindig dönteni kell a kisebb és a nagyobb rossz között, hogy aztán rátérhessünk az egyenes útra.


A szeretteim halála kellett ahhoz, hogy rájöjjek erre. Nem fogom egykönnyen elfelejteni Shin-t, akit úgy szerettem, mintha az utolsó mentsváram lett volna ebbe a beteges világba. Szeretni is fogom, és ennek a gondolata fog vezérelni a további tetteimben. Mindaz, amit eddig át kellett élnem, most rányomta a bélyeget a további valómra, megadva a választ arra, hogy ki is vagyok valójában. Mindig szükség van valaki halálára ahhoz, hogy rájöjjünk, kik vagyunk, miért vagyunk, mire vagyunk képesek és mit miért csinálunk, ezeknek pedig tudni kell viselni a kockázatát, a súlyát. Elhiszem azt, és biztosra is tudom, hogy más a helyemben ebbe belebolondult volna, és annyira megzavarodna, hogy nem tudja majd, hogyan tovább. De nem keseredek el. Shin az életem volt, ahogy most is az, hiszen továbbra is ő mutatja majd, merre tovább.
Még mindig könnyes szemekkel lépek ki a fák takarásából, amikor apám rám tekint, csak akkor törlöm meg a szemeimet. Shin hangja visszhangzik a fejemben, melyben a nevemet mondja utolsó leheletével. Tényleg szeretett, tudom. Még akkor is képes volt arra gondolni, hogy én vagyok neki, habár nevemben azt a mindig elhangzó kérdést véltem felfedezni: miért?


Megálltam apám előtt, amikor pedig fattyút és démont kiáltott, egy félmosolyt engedtem meg magamnak. A kardom után nyúltam, de nem azzal az irammal, hogy rögtön harcba bocsátkozzak. A földbe szúrtam.
- Mondd csak, apám... nem te voltál a démon mindeddig? A démon, aki hagyta, hogy a lányát gyerekkorától szekálják? Amikor a testvéreim voltak a bűnösök, de én húztam a rövidebbet? Mondd... ki a démon? - kiabálom felé kérdéseimet. Emlékszem a napokra. Amikor szépen játszadoztunk odakint az udvaron a fák árnyékában a kútfő mellett, és Mai babázott, míg én a fiútestvéreimmel fogócskáztam. Egy véletlen folyamán Mai beleejtette a kútba a babáját, és visítozni kezdett, hogy én voltam a tettes. Nem értettem, csak ijedten meredtem rá. Az anyjuk kisétált a házból, ő pedig kiabálva szaladt felé, azt mondva, hogy beledobtam a kútba a babáját, mert gonosz vagyok és nekem kell az ő játéka. Mai napig nem értem, Mai miért volt velem ennyire kegyetlen, de aztán rá kellett jönnöm, hogy neki kellett az édesapja szeretete, akitől nem kapott annyit, mint én. A büntetésem egy alapos elverés volt, ráadásul Mai babáját ki kellett húznom a kútból minden segítség nélkül. Sötét volt, büdös, mély, sáros és csúszós. Amikor visszamentem a házba büdösen és sárosan Mai babájával a kezemben, közölte velem, hogy már nincs szüksége egy olyan babára, amit a kútból húztak fel, valamint vacsorát sem kapok azért, ahogy kinézek. Apám persze akkor nem volt otthon. Kegyetlenség volt tőlük minden tett, ami végül elvezetett eddig.


- Bár köszönök neked minden egyes percet, amikor megvigasztaltál. Ott voltál mellettem a nehéz időkben, és azt mondtad, ne adjam fel, minden jóra fordul majd. Ha felnövök, lesz egy saját családom, és magam mögött hagyhatom azt az istenverte némbert! Elég időt fordítottál rám, és a tanításomra, amiért hálás vagyok neked, hiszen nélküled nem lennék most itt, ahol vagyok... apa - teljes komolysággal fordultam felé, és egy szóval sem hazudtam. Azt, hogy mi történt Shinnel, csak én fogom tudni. Örökre velem marad.
Felveszem a kardot a földből, majd újra apámra figyelek.
- De most meg kell halnod! - felveszem a támadó állást, de mielőtt bármire is lenne elég ideje reagálni, azonnal ugrok felé, hogy kardom éle az övéhez csatlakozzon. Sűrű kardcsapások hangja száll a levegőben tova, úgy tűnik, egyikünk sem akar jobban fellépni. Mintha apám még mindig habozna, én pedig csak ki akarom fárasztani, hiszen elég öreg már ahhoz, hogy ne bírja annyira a szervezete a harcot, mint egy fiatalé, s ahogy tudom, jó régóta nem volt alkalma arra, hogy elővegye a kardját.
Nem akarok sokáig szöszmötölni vele, minél hamarabb túl akarok ezen esni. Amikor egy pillanatra elválunk egymástól, és pár métert hátrébb ugrunk, észreveszem apámon, hogy fújtat, ami azt jelenti, hogy már fárad. 
Gyorsabbra kell kapcsolnom, ezért a Villámtánc (Rai Mai) segítségével gyorsítok a tempómon. Egy pillanatra koncentrálok, hogy kellő gyorsasággal tudjam kiütni majd őt a nyeregből. Nem hagyok most se sok időt, azonnal támadok, most már sokkal gyorsabban, mint előzőleg. Úgy tűnik, hogy még mindig tudja magát tartani, szerencséje, hogy az évek alatt sokat tanult, akkor nem is mondhatná magát egy nagy család vezérének, ha nem lenne képes arra, hogy megvédje saját magát. 
Egy időre rosszul mozdulok, amikor valami éles fájdalmat érzek az oldalam környékén. De most nincs időm ezzel foglalkozni. Apám még ennek ellenére is gyors és jól tud reagálni, ami csak egyet jelent... ki kell őt zökkentenem, és egy helyen tartanom.
Össze-vissza cikk-cakkos ugrásokkal támadom őt jobbról és balról is, néha más ütemben és váratlan helyeken, hogy összezavarjam, ne tudja, pontosan hol jelenek meg később.


Amikor letérdel a fáradtságtól és lihegni kezd, akkor ugrom el egy méterre, elmutogatom a szükséges kézjeleket, s egy Szirupmező (Mizuame Nabara) fogságába zárom, hogy ne tudjon mozdulni. Kétségbeesetten kapálózik, s próbál kiszabadulni belőle, de egyszerűen nem tud.
- Itt a vége - sétálok felé lassú léptekkel, majd megemelem előtte a kardom. Lehunyja a szemeit.
- Jó apa voltál - egy suhintás a nyakra, majd a fej elválik a törzsétől. Szerencsétlen halál. Ezzel végeztem... talán ő volt a kisebb rossz, de nem mehettem tovább azzal a tudattal, hogy hagyom szenvedni, miközben a családjából már senki sincs életben. Ezzel megmentettem őt is attól, hogy idővel a saját kardja által végezze. Fogom a fejet, majd egy tekercset, s lepecsételem. Talán addig kihúzza, míg az anyámhoz érek, bár a pecsét eleget tartósít ahhoz.
Hirtelen nyilall az éles fájdalom az oldalamba, s amikor tenyeremmel megérintem, valami meleget érzek. Csak akkor látom, hogy vér, amikor a szemem elé húzom. Hát képes volt megsebezni... egy percig sem vitattam, hogy valaha jó harcos volt.
A nyílt sebbel az oldalamon indulok tovább, mivel arra már képtelen vagyok, hogy egy újabb tetemet temessek el, egyébként is lehetetlen beazonosítani.
Alig teszek meg pár lépést, a vérveszteségtől hirtelen ájulok el. Ha ez számomra a vég, akkor mosollyal az arcomon üdvözlöm.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 43


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 330

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határ- és partvidékek

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

8 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.