Hyuuga Junpei

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Hyuuga Junpei

Témanyitás  Hyuuga Junpei on Szer. Szept. 25 2013, 21:08

Név: Hyuuga Junpei

Kor: 15

Nem: Férfi

Rang: Genin

Falu: Konohagakure no sato

Klán: Hyuuga klán - Mellékág

Kinézet: Ha valaki találkozik Junpeiel, annak több mint valószínű, hogy először a levendula színű szempár fog feltűnni, ami egyben a fiú klánjának jellegzetessége. Dús fekete hajával együtt arca olyan összképet ad mely minden lány álomképében szokott szerepelni. Ezen kívül ruházata követi a konohai fiatalos trendet, nyakában a Hyuugák klánjelképe lóg, felül egy fekete inget hord ami alatt egy szokványos láncvért van, alul pedig egy szokványos shinobi nadrág kapott helyet melyen egy szokványos fegyvertartó van.

Jellem: Habár a fiú sok pofont kapott mind az élettől, mind a saját klánjától, ő maga nem veszített lelkes életvidám mivoltából és klánja iránti hűségéből. Mélyen tiszteli saját klánját és annak tanítását, azonban nem tartja magát többre mint egy átlagos genin. Szeret barátkozni és gondolkodásmódja miatt sokkal könnyebben kijön másokkal mint az átlag Hyuugák.

Felszerelés:


  • 10 db robbanócetli
  • 5  db kunai
  • 5  db shuriken
  • 5  füstbomba
  • 2  tekercs



Kellemes reggelre virradt a nap, még kicsit hűvös volt ugyan, de a nap korai fényei minden erejükkel azon voltak, hogy elhessegessék az éjszaka utolsó jeleit is. Éppen indulni készültem a reggeli edzésemre, amikor hirtelen három akadémiai tanuló bukkant fel a Hyuuga birtokon. Érdekes jelenség volt, ugyanis a klán általában nem szokott idegeneket beengedni, azonban most valamilyen oknál fogva kivételt tehettek. Amikor a három ifjonc a közelembe ért, az aprócska kérdések, melyek megfogalmazódtak bennem, egyből megválaszolásra kerültek.
- Ohayou gozaimasu Junpei-san! Konoha Akadémiáról jöttünk azzal a céllal, hogy többet megtudjunk rólad. Köszöntek egyszerre mind a hárman, majd a vékonyabb bele is csapott egyből a dolgok közepébe.
- Rólam akartok többet megtudni? Hogy értitek ezt?
- Hogy egészen pontosak legyünk, azt a feladatot kaptuk a senseitől, hogy készítsünk egy újságot amiben Konoha nevezetességei szerepelnek. Válaszolt a kérdésemre a kis csapat női tagja, majd a harmadik átvette a szót és folytatta tovább. - Természetesen ebbe a Hyuugák klánja is beletartozik.
- És miért pont engem választottatok arra, hogy az újságotokban szerepeljek? Kérdeztem vissza érdeklődően és le sem tudtam volna tagadni, hogy a dolog nagyon is érdekel. - Azért választottunk téged Junpei-san, mert te nemrég végeztél az akadémián. Az indokot megfelelőnek tartottam, így már csak egyetlen kérdés motoszkált a fejemben. - Pontosan mit is szeretnétek hallani tőlem? Tettem fel a kérdést melyre mindhármójuk egyszerre válaszolt. - Mindent! A válaszuk igencsak meglepett, de nem volt mit tenni, ha egyszer ezt kérték, hát legyen. Beljebb invitáltam őket a birtokon, majd egy asztalánál foglaltak helyet az egyik vendégszobában. - Főzök egy frissítő teát és közben összeszedem a gondolataimat, addig ti készüljetek fel az írásra és amire még szeretnétek. Magukra hagytam a gyerekeket, hogy felkészülhessenek és erre pont elég annyi idő amíg megfő egy tea. Odatettem a vizet melegedni, majd a teafüvet törtem szépen gondosan, finom darabokra.
- Hay dozo! Mondtam, ahogyan mindhármójuk elé leraktam a csésze teát, majd a teáskannát az asztal közepére, majd elkezdtem nekik a mesélést.

Mint azt már tudjátok, Hyuuga Junpei vagyok, a Hyuuga klán mellékágának egyik tagja. Mint ahogyan a főágban, úgy a mellékágban is megvan a magunk kis rangsorolásunk, én pedig ennek a sornak a végefelé helyezkedem el. Ez annak köszönhető, hogy habár édesanyám a mellékág egyik magasan álló tagja, az apám azonban nem tartozik a Hyuugákhoz, hogy a fejeseket idézzem "Klánkívüli", tehát így vagyok azon a helyen ahol, bár emiatt sose panaszkodtam. A szüleim születésem óta a lehető legjobban bántak velem, mindent megpróbáltak megadni nekem amit csak lehetett és erejükből kitelt, ugyanis én vagyok az egyedüli gyermekük. Szerető gondoskodással neveltek fel, ami a Hyuuga klánra már nem volt ilyen igaz, de egyenlőre ezt most hagyjuk, majd a későbbiekben elmesélem. Konkrétabb dolgok csak nyolc éves koromtól kezdődtek amik úgy említésre méltóak, előtte a szüleimmel voltam, na meg a többi konohai gyerekkel játszottam.
Amikor elértem az öt éves kort, már a születésnapom kora reggelén ott állt a házunk előtt a klán legrangosabb emberei, méghozzá főág tagjai és az öregek. Ekkor láthattam meg először azokat a személyeket akiket mind a mai napig mélyen tisztelek. ~ Bocsássatok meg érte, de nem egészen tiszta ez az emlékkép, így lehet kihagyok belőle dolgokat ~ Tehát a házunk előtt állt Hyuuga Hiashi, Hyuuga Hinata és Hyuuga Hanabi is, méghozzá abból a célból, hogy a mellékág újabb tagját tegyék teljes értékű Hyuugává. Ez egy egész napos rítus volt, ami abból állt, hogy az újdonsült klántagnak akkor ott először a legnagyobb erőbedobással aktiválni kellett a klán féltett vérvonalképességét, a Byakugant, majd amennyiben sikerrel járt, végezetül megkaphassa titkos klánpecsétet a homlokára.
Tehát az otthonunk előtt állt a klán legjobban tisztelt tagjai és csak arra vártak, hogy belefoghassak az embert próbáló feladataikba. Legelőször azt kellett bizonyítanom nekik, hogy képes vagy végrehajtani azt a rettentően egyszerű feladatot, melyet minden shinobi hol tudatosan hol berögzülve, de végrehajt, méghozzá, a chakrairányítást. Mindez megállapítása úgy történt, hogy Hiashi-sama maga elé tette a tenyerét, majd nekem hozzá kellett érintenem az enyémet és amint a tapintási kapcsolat létre jött, chakrát kellett áramoltatnom. Mivel szüleim tudták, hogy hamarosan esedékes lesz ez a találkozás, így felkészítettek engem és megtanították, hogy miképp is tudom kezdetlegesen irányítani a chakrámat. Hiashi-sama mosolyogva bólintott egyet és nyugtázta, hogy a próbán kiválóan helyt álltam, ám a következő feladatra már a szüleim sem készíthettek fel, ez a feladat pedig a Byakugan aktiválása volt. A dolog elsőre nagyon bonyolultnak tűnik és az ember azt hinné, hogy "forró lávába kell mártania a kezét" ezért az adottságért, azonban Hiashi-sama elmondta a titok nyitját. A szavaira még a mai napig emlékszem: "Minden ifjú Hyuugában ott van azaz óriási adottság, hogy aktiválhassa a Byakugant, egyszerűen csak annyit kell tenned, hogy a szemeid átitatod az éltető chakrával." Magyarul annyit kellett tennem, hogy chakrát összpontosítva, azt a szemeimbe kellett áramoltatnom. Nehéz feladat volt, mert még csak nemrég ismerkedtem meg a chakrával mint "természetfeletti" erővel. Összeszedtem magam, majd olyan keményen próbálkoztam mint még azelőtt soha. Közel félórányi próbálkozás és biztatás után sikerült utat nyitnom a chakrának, mely végül elérte a szemeimet, és a következmény elképesztő volt. A világ mintha abban a pillanatban a feje tetejére állt volna, ugyanis a fű, az ég, a fák, a virágok, melyek más-más színben pompáztak, most a fehér és fekete árnyalataival játszottak, de ami a legfurcsább volt, az azok az emberek voltak akik előttem álltak akkor. Nem ruhadarabokat, vagy éppen arcot vagy hajat láttam, hanem apró kék csíkokat melyek az egész testet beborították és fel, s alácikáztak. Ez a látásmód alig tartott pár másodpercig, de elegendő volt ahhoz, hogy teljes mértékben felforduljon a gyomrom és erős hányinger közepette térdre rogyjak. Igaz erősen émelyegtem, de tudtam, legalábbis gondoltam, hogy ennek kell lennie annak a bizonyos dojutsunak, így amikor felhajtottam a fejem, azt egy halvány mosollyal tettem, azonban a amikor megláttam a jelenlévők arcát, az én mosolyom is lefagyott. Mindenki meglepett, komor arckifejezéssel állt előttem, sőt Hanabi-sama szája egyenesen tátva maradt. Nem tudtam hirtelen mi történt, összekoszoltam volna magam, vagy egyszerűen csak megleptem őket azzal, hogy ilyen gyorsan aktiváltam a Byakugant, ám Hiashi-sama felhívta a figyelmemet arra, hogy csak a bal szememen aktiválódott a képesség, ami eddig mióta a Hyuugák az eszüket tudják, soha nem történt meg.

~Most, hogy belegondolok elég vicces látvány lehetett, hogy csak fél szememre sikerült aktiválnom, nem is csodálom, hogy mindenki úgy meglepődött. Mondtam a gyerekeknek, miközben egy újabb csésze teát töltöttem nekik és magamnak is, majd folytattam a történetet.~

Nem volt mit tenni, újra és újra meg kellett próbálnom aktiválni a dojutsut, azonban minden egyes alkalommal csakis kizárólag a bal szemem reagált. Szüleim váltig állították, hogy ez annak tudható be, hogy még nem tudom rendesen irányítani a chakrámat, ám a főág csak arra tudott gondolni, hogy azért történt, mert apám egy klánkívüli és túlságosan felhígult a klánvér. Nem volt túl sok értelme tovább próbálgatni, legalábbis Hiashi-sama ezt állapította meg és áttért a következő lépésre, méghozzá a mellékágnál közismert pecsétre. Mint ahogyan szokás volt, a mellékág összes tagját megbélyegzik a homlokán egy pecséttel, mely azt a célt szolgálja, hogy a klán vérvonalképessége csakis kizárólag konohán belül maradjon. ~ A részleteket jobbnak láttam nem elmondani a srácoknak, mert az már kicsit durvább, na meg rossz fényben tüntetné fel a klánt.~ Tehát már a pecsét előkészületei megtörténtek, amikor utasítottak, hogy emeljem fel a hajamat a homlokomról, hogy oda tehessék, ám amikor ezt megtettem, egy újabb problémába ütköztünk, ugyanis a homlokom teljes egésze varas volt, mert nem is olyan régen olyan műprecizitással fejeltem meg a házunk oldalát miközben cipőfűzőt kötöttem, hogy azt még a fakírok is megirigyelték volna. Nagy dilemma előtt állt mindenki, mert sebesülésre nem éppen ideális rárakni a pecsétet, mert a bőr regenerálódása közben meggyengülhet a jutsu szerkezete.
- Édesapám, mi lenne ha most az egyszer kivételt tennénk és nem raknánk rá pecsétet? Szólalt meg félénken Hinata-sama, hozzáteszem a nap folyamán először, amire rögtön jött is a válasz. - Nem, sajnos nem tehetünk kivételt, azonban ez tényleg probléma. Gondolkozott el Hiashi-sama is, mire a főág harmadik tagja egy ésszerű ötlettel állt elő. - És mi lenne, ha a tarkójára helyeznénk el a pecsétet? Elég közel van ahhoz, hogy kifejtse a hatását ráadásul, a homlokát is megkímélnénk ezzel. A főág vezetője ezen elgondolkozott, majd jónak látta az ötletet, bele is kezdett a jutsuba. Nem mondom, hogy a legkellemesebb érzés az, ha megpecsételik az embert, de a klánom érdekében kibírtam, és miután megkaptam egy széles mosolyt erőltettem az arcomra a fájdalmak ellenére.

~ - Junpei-san, tehát akkor amikor még öt éves volt, az édesapja még magukkal élt? Mesélne az apjáról és kettejük kapcsolatáról? Tette fel kérdését és egyben kérését a kis csapatban lévő lány, amire csak bólintottam egyet és belekezdtem a mesélésbe. ~

Habár az apám Klánkívüli volt, én jobban szerettem őt mindennél és mindenkinél, na jó hazudok, mert édesanyámat is pont úgy szeretem ahogyan őt régen. Még most is élénken élnek bennem azoknak az éjszakáknak az emlékei amikor nem tudtam aludni mert nagy viharok voltak, vagy éppen rémálom gyötört, esetleg beteg voltam, apám odaült az ágyam mellé és mesélni kezdett. Elmesélte nekem, hogy milyen helyeken járt életében, milyen kalandokban vett részt, de volt egy téma amit mindennél jobban szeretett mesélni nekem, ez pedig nem más volt mint a Fény Országa. Egy olyan világot tárt elém amely magával ragadta a fantáziámat és szárnyalni tudtam benne. A meséiben ez az ország nagyon modern volt, de tökéletes harmóniában volt a természettel is. Olyan gépezetekkel rendelkezett ez az ország, hogy képesek voltak az egész országot a levegőben emelni, abból a célból, hogy minél közelebb legyen a naphoz és az elmondások szerint ezért is kapta a Fény országa nevét. A felhők felett repülve a nap sugarai akadálytalanul érinthették gyönyörű növényzetét és aranyozott építményeit, mely beragyogta az eget a felhőket a vizeket. A meséiből kiderült, hogy ennek az országnak a lakosait az emberek többféleképp is nevezték, Fénybenjárók, Négykarúak, Asurák, Istenek. Szinte ragyogott a szemem miközben hallgattam a történeteket erről az országról és annak teremtményeiről, akiknek négy karjuk volt és tudások már-már isteni szintre emelte őket. Apám egyszer megsúgta, hogy az ükapja kivételesen szerencsés ember volt, ugyanis beléphetett az Asuák birodalmába és megcsodálhatta az Istenek nagyságát, ráadásul még egy emléktárgyat is tudott hozni onnan, ami egy tenyérnyi nagyságú aranytábla volt ami a Fénybenjárókat ábrázolta.
Ám egy napon az ország hirtelen eltűnt az emberek szeme elől, megszűnt felsőbbrendű ragyogása és máig homály fedi, hogy mi is történt vele és hova is lett pontosan.

Mint már tudjátok azt és utaltam is rá, az apám már nem él köztünk, nemsokkal azután tűnt el az életemből, hogy nyolc éves lettem és megkaptam a Hyuugák pecsétjét a tarkómra. Emlékszem arra a napra amikor utoljára láttam, azt mondta nekem, hogy nagy esélyt kapott az élettől, ugyanis nyomra bukkant a Fény országával kapcsolatan és fényt tárhat arra a titokra, hogy mi is történt az Asurákkal és a szigetükkel. Attól a naptól fogva többet nem láttam őt. A klánunk váltig állította, hogy elhagyta az országot, hogy a Hyuugák titkát más országoknak adhassa el, és ezért többször is bűnözőnek nyilvánították és mind a mai napig vérdíj van a fején. Természetesen édesanyám és én tudtok, hogy az ország kutatása miatt tűnt el és minden erőnkkel azon voltunk, hogy ezt bizonygassuk a klánnak, nem túl sok sikerrel, mert ki hinne egy olyan mesében ahol az ország repül és négykarú istenek lakják?! Hát én mindenesetre hittem az apámban és a repülő országban. Nemsokkal azután, hogy sikeresen átjutottam a genin vizsgán, apám régi dolgozószobájában egy megfáradt tatami alatt rátaláltam a jegyzeteire és arra kis aranytáblára a négykarú szimbólummal amiről olyan sokat hallottam.
Na mondjuk ez is egy vicces történet. A genin vizsgám után épp egy ünnepséget készült a klán tartani a tiszteletemre, ezért én gyorsan elmentem megmosakodni, hogy a legjobb formámat hozhassam a vendégek előtt. Ám elfelejtettem ruhát vinni magammal a fürdőbe, amire csak akkor döbbentem rá amikor már végeztem. Nagyon bepánikoltam és hirtelen azt se tudtam, hogy mihez kezdjek, ráadásul az első vendégek már meg is érkeztek a házunkba. Hirtelen beugrott, hogy az apám régi dolgozószobájában, amit ma már vendégszobaként használunk, van egy szekrény, váltásruhával. Így hát a derekamra csaptam a törölközőmet és a lehető legcsendesebben átsurrantam a vendégszobába, úgy hogy ne vegyen észre senki. Nagy szerencsém volt, mert édesanyám pont akkor vette elő a süteményarzenálját ami lekötötte a korai vendégek figyelmét, és így én feltűnésmentesen végbevihettem az akciót. Odasiettem a szekrényhez, hogy minél gyorsabban felöltözhessek, de még mielőtt elérhettem volna, az a tatami, ami alatt később megtaláltam apám jegyzeteit, beszakadt alattam. Tudtam, hogy a robajra édesanyám és a vendégek is felfigyelhettek így nem volt sok időm cselekedni, minél gyorsabban magamra kellett kapnom valami ruhát, azonban az egyik lábam beragadt, ráadásul esés közben a derekamra kötött törölköző is elszállt, így amikor az emberek benéztek a szobába egy anyaszült meztelen, ámbár tiszta, Junpeit találtak.

~ Nevetve fejeztem be a sztori mesélését a gyerekeknek és ők is jót kacagtak rajta. Miután megemésztették ezt a kis történetet, megkérdeztem tőlük, hogy van e még valami amire kíváncsiak lennének velem kapcsolatba. A srácok nem gondolkoztak túlzottan sokáig, máris megkértek, hogy meséljem el, mi történt velem a pecsét megkapása után, egészen a genin vizsgáig. ~

Nagyvonalakban annyi történt, hogy tíz éven keresztül szinte a hét összes napján edzettem, hol egymagam, hol pedig a klán vénjei edzettek, ami nem éppen volt az öregek ínyére, ha pedig éppen nem a kiszabott gyakorlatokat végeztem, akkor a klántársaim edzését és technikát néztem, hozzáteszem nagy csodálattal.
Rögvest azután történt, hogy apám elindult a kutató útjára, beállított a házunkhoz néhány öregebb Hyuuga, akik már a 60-as 70-es éveiket élték, majd közölték velünk, hogy innentől kezdve ők fogják felügyelni az edzésemet, ugyanis a Hyuuga klánt nem érheti olyan szégyen, hogy egy olyan fiatalt adjanak ki a kezük közül aki csak az egyik szemére tudja aktiválni vérvonal örökségét. Mint már mondtam, nem volt igazán ínyükre az öregeknek a dolog, hisz az ő korukban az ember már csak csendre és magányra vágyik, hogy magában halászhasson napokon keresztül, vagy kis kertjét rendezgethesse, ám számukra ez az ideál darabokra tört miattam. Így hát eleinte csakis kizárólag azzal foglalkoztunk, hogy a chakrairányításom még nagyobb szintre csiszoljam, hátha az majd megoldja a szememmel kapcsolatos problémákat. Közel két évig csakis kizárólag ezzel a problémával foglalkoztunk, majd hét évesen, amikor az átlag gyerekeket már beiratják a ninja akadémiára, a fő ág úgy döntött, hogy  újabb két év edzésen kell keresztül esnem, amelyben már a Hyuuga technikák mellett a fizikumomat is erősítik. Ebből is látszik, hogy mennyire figyeltek arra, hogy csakis tökéletes gyermeket adjanak az akadémiának, akiből majd nagy shinobi lesz. Persze én sosem gondoltam magamra úgy a jövőben, mint neves ninja, ugyanis ez hidegen hagyott. Akkoriban kezdett körvonalazódni bennem egy nagyobb életcél, amit csakis akkor hajthatok végre ha megerősödöm, méghozzá ez a cél nem más mint az apám kutatásának befejezése és az elveszett Fény országának megtalálása. Ezekkel a célokkal a fejemben edzettem tovább a klán berkein belül és hamar eltelt a két év mire kilenc éves lettem. Most már nem húzhatta tovább a klán az akadémiába való beíratásomat, mert az túl feltűnő lett volna, de ez már nem is nagyon számított mert alkalmasnak találtak arra, hogy nekikezdhessek az iskolapados éveimnek. A beiratkozás könnyen ment, nem találtak semmi gondot velem kapcsolatban, így már akár azonnal neki is kezdhettem a tanulásnak. Most, hogy így visszagondolok ezekre a napokra, még most is emlékszem milyen furcsa és kényelmetlen volt számomra már csak a saját osztályomban lenni, hisz két évvel idősebb voltam mindenkinél és ez nem csak nekem volt szembetűnő. Mindazonáltal a négy éven keresztül tartó folyamatos edzésnek köszönhetően az akadémiai feladatok és vizsgák már-már gyerekjátéknak tűntek és könnyedén jelesre végeztem bennük. Mondhatni ez a hat év amit az akadémián töltöttem, láblógatásnak tűnt és gyorsan elszállt. Már csak a Genin vizsga volt hátra ahol bizonyítanom kellett rátermettségemet.

Összesem két feladatot kaptam a vizsgabiztosoktól, melyek végrehajtása után dől el, hogy sikeresen zártam e az akadémiai évemet. A többi tanulóhoz képest én meglehetősen nyugodt voltam, hisz szín jeles voltam minden tantárgyból és nem volt olyan feladat amit ne tudtam volna végrehajtani, így magabiztosan léptem be a vizsgaterembe amikor hívtak. Amikor elmondták a két feladatomat, én csak bólintottam egyet, majd végrehajtottam azokat. Kezdésnek egy Kawarimi no jutsut kellett bemutatni, másodjára pedig célba dobás volt a feladat. Mindkettő gyerekjáték volt, így amikor kiléptem a teremből, már a kezemben tarthattam saját fejpántomat.


~ Meséltem a gyerekeknek, majd ismét megkérdeztem tőlük, hogy van e még valami amit tudni szeretnének. Erre ők mélyen elgondolkoztak, de nem igazán volt már kérdésük. Már éppen indulni készültek, amikor a lány megfordult és feltette utolsó kérdésüket. - Junpei-san, végül sikerült aktiválnod a másik Byakuganodat? Okos kérdés volt, hisz erre elfelejtettem kitérni a történetben, így magam előtt egy tigrispecsétet formáltam, majd halkan megszólaltam. - Byakugan! Ekkor az ifjoncok elé tárult a kérdésre a válasz, ugyanis a jobb szemem mentén erek húzódtak és pár árnyalattal sötétebb lett. Nem tudom, hogy értették e a célzást, de ha nem, nem is túl nagy baj, elég ha én tudom és a jövőbeli csapatom. ~

//A Fény országát egy, a régebben történt fórumkaland résztvevőiek elmondása alapján készítettem el, tehát nem fiktív Smile) //
avatar
Hyuuga Junpei
Játékos

Taijutsu Pontok : 13


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 175

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hyuuga Junpei

Témanyitás  Uchiha Itachi on Szer. Okt. 02 2013, 19:25

Frankó kis előtörténet nekem tetszett! Amit át kellett írni azt megcsináltad. Végeredményben egy ígéretes történet várjuk a folytatást. ELFOGADOM! Gratulálok irány adatlapot firkálni.


Kezdő Ch: 115


Pénz: 3000 r.


Rang: Genin


Ajándék technika: 


Utsusemi no Jutsu // Hang-kivetítő Jutsu






Ezzel a jutsuval a használó képes a hangszálai által kiadott hanghullámokat felerősíteni és nagy területen szétszórni, ezáltal elrejtve a hang igazi forrását.
Chakraszint: 100
Szint: D

_________________
~You are weak. Why are you weak? Because you lack hatred.~







Kenshiro Yori - Igaz vezető útján

Kenta Koizumo - Hazatérés
Aka Amire Raizetsu - Csonka test, ép lélek (fagyasztva)
Hyuuga Junpei - Kaland Megbeszélés alatt
Katsumi Kawachi - Hazatérés
Djuka Munfurawa - Hősök vizén
avatar
Uchiha Itachi
Adminisztrátor

Tartózkodási hely : Csandaszőlős


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: Amennyit akarom, hogy láss!

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.