Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

6 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Szer. Szept. 07 2016, 16:48

   Hanae elméje az "ölj" parancsra beállva bár el van nyomva, sokkal inkább helyénvaló az állítás, hogy a tudata az, ami tompább. Észjárása a helyén van, még akkor is, hogyha a külvilágból érkező ingereket nem fogja fel az agya. Mirubi pedig, valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy a kislány egy összetett taktikát eszelt ki ellene. Valószínűleg túlságosan együgyű...
   Miután a macska szokásos módon figyelmen kívül hagyta Mirubit és valóban úgy tett, ahogyan Ifu szokott, ezen kívül teljesen macska módjára cselekedett, Mirubi figyelmét a lányra szegezte. A klón csak állt és várt, a fiú pedig gyengéd mosollyal az arcán lépdelt felé.
- Akkor most én jövök! 
Ám ebben a pillanatban, egy pukkanás kíséretében, a szeme sarkából észlelte a támadást. Akaratlanul is fordult, miközben Hanae megközelítette őt, ám már késő volt, túl közel került. Nem volt ideje technikára! A karját emelte a lány tantoja elé, ami beleszúródott. Pontosabban a bal alkarjával hárított, majd azzal a lendülettel ütötte ki ugyanazzal a mozdulattal a fegyvert a kezéből és ragadta meg a lány kezét. Gyors volt... 
   Néhány másodperc feszült csend állt be. A Tanto nem esett le a földre, hanem Mirubi bal alkarjában ágaskodva díszelgett. Hanae érezte, hogy nem sikerült mély szúrást végrehajtania erő híján, de az eredményt megkapta! Mirubi döbbent, kissé riadt arca pici csalódottságot, esetleg szomorúságot is tükrözött, majd egy mosolyt erőltettet Hanae felé.
- Szép volt.
Mondta, majd elengedte a lányt. A tantot kihúzta a karjából és a földbe állította. Ez után felhúzta Amegamis köpenye ujját a bal kezén. Ekkor tűnt elő egy tekercs, ami Mirubi karjára volt tekerve és egy hosszú, minimum 10 méteres dróthuzal. 
- A szúrásnak kevésbé áll ellent, mint a vágásnak. 
Mondja, majd jobb kezével megformálja a fél Kos kézpecsétet, végül pedig a mutató ujjával megérinti a karján lévő, feltekeredett drótot, ami szépen lassan, mint egy kígyó, úgy tekeredik le a karjáról.
- Megtanítok neked egy technikát, amit én fejlesztettem ki.
Mondta, majd a letekeredett drótból kiszállt az "élet" és elterült a földön egy kupacban. 
- A technika neve: Ninpo: Nawabare // Ninja Művészet: Kötelek Tánca. A Technika lényege, hogy chakrát vezetsz a drótokba. Sűríted azt, majd minél több és több chakrát pumpálva bele, átitatod az anyagát teljesen, amíg nem érzed azt, hogy uralod az anyagot. "A Chakra testen kívüli irányításával való mozgatásra" épül a technika, ezt az alapműveletet tanultátok az Akadémián, de gyakorlati ismereteket nem szereztetek róla, vagyis olyan technika, ami nem csak erre épül, olyat nem tanultál. Azonban a Kawarimi no Jutsu lényege is a Chakra testen kívüli irányításával való mozgatás, hiszen chakrát koncentrálsz a tárgyba, megalkotod köré a vázat és a váz van annyira szilárd, hogy mozogni tud a klón, mivel a szilárdságot a Kawarimi teste alkotja. A Testet pedig a szilárd Chakraburok mozgatja. A technika során használd a: Tigris és Sárkány kézpecséteket. Ez a két kézpecsét rendelkezik a legnagyobb aktivizáló erővel, így a drótokba áramoltatott chakra a kézjelek után fokozottan fog működni, így pedig már csak fejben kell eldöntened, hogy merre és hogyan akarod mozgatni a drótokat. Egyenlőre nem mondok el minden tudnivalót, képzeld el, vizualizáld azt, amit el akarsz érni és sikerülni fog!
Mondta a fiú, majd hátrébb lépett a drótoktól.

// 3-4 próbálkozást írjál le, a poszt fél órát foglaljon magába. Írj amennyit szeretnél de ha nem megy elsőre a nagy iromány, akkor kis posztokba is haladhatunk. A végét hagyd nyitva, vagyis az eredményt majd én leírom //



Név:
Ninpō: Nawabare // Ninja Művészet: Kötelek Tánca
Típus: Támadó/Kiegészítő

Leírás:
A technika a "chakra testen kívüli irányításával való mozgatás" alapjaira épül. Vagy is tulajdonképpen maga a technika így jön létre. A Kötelek tánca egy igen egyszerű technika, amihez szükség van néhány kötélre, cérnára, láncra. Minél kisebb, rövidebb, lágyabb és egyszerűbb az anyag, a technika annál könnyebben kivitelezhető. Ha a tárgy nagy és kemény anyagból áll össze, akkor a láncok, vagy kötelek mozgatására csak A-S szinten van lehetőség és akkor is csak lomha és nagy koncentrációt igénylő mozdulatokkal. A jutsu a kötelek mozgatását teszi lehetővé első sorban, mégpedig úgy, hogy a használó kiterjeszti a chakráját és a tárgyba irányítja. Persze ezt a legegyszerűbb a közvetlen kapcsolattal, tehát érintéssel kivitelezni, de létrehozható fizikai kapcsolat nélkül is. Miután átitattuk chakrával a kötelet, kedvünk szerint irányíthatjuk a megfelelő kézjeleket használva. A technika sokkal egyszerűbben kivitelezhető a Nawanuke no Jutsu // Szabaduló technika ismeretével, ugyanis ott is lényegében a kötelet irányítjuk, meglazítjuk stb. Minél jobb a használó koncentráció és minél jobban tudja megosztani a figyelmét, annál több kötelet tud irányítani. Magának a mozgatásnak a löketet a kézjelek adják, de a használó akarata szerint tudja ezek után mozgatni a köteleket. Persze nem elég rágondolnia, a chakrájával kell irányítania. A kézjelek amolyan, mozgás aktiválóként működnek. Ha az előbb már említett nagyobb méretű láncokat, köteleket, fonalakat akarjuk irányítani, akkor a mozgatásukhoz minden esetben szükségesek a kézjelek, olykor a sokszori elismétlésük is.

Kézjelek: Tigris, Sárkány.
Erősség: A technikával mozgatott kötelekkel könnyedén elfoghatunk valakit, esetleg magasabb szinten a gyorsabb tárgyak is elkaphatók vele. A-S szinten hatalmas méretű kötelek is mozgathatóak amikkel akár egy hajót, vagy felénk repülő nagyobb méretű tárgyakat is el lehet kapni.
Gyengeség: A technika nagy gyengesége a lassú reakcióidő a használó gondolatai és a cselekvés között, valamint a chakra irányítása között, ezzel együtt a kötelek mozgása között.


Szint: C
Chakraszint: 160


Megjegyzés: Ha a technikát fizikai kapcsolat tehát Érintés nélkül akarjuk kivitelezni, akkor a 160 chakrához méterenként + 2 chakra szükséges. Így tehát, 1 méteres kiterjesztésnél 162, 2 méteres 164 és így tovább.

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Vas. Okt. 02 2016, 18:57

A tervem tökéletes volt. Mirubi-sama hamarosan elfordult és a „bábomhoz” beszélve megindult felé. Éreztem, hogy leengedi a védelmét. Ez volt a tökéletes alkalom. Testem megfeszült és megindultam. Elrugaszkodtam és megtörtem a technikám, amivel egy rövid pillanatra beterített a füst. Pengém útját mereven a célra irányítom, de ekkor a férfi mozdulata végül mégis csak eltérített. Tantom hegye kíméletlenül tört utat előre, mire végül tompán puffanva célba ért. Azonban mesterem résen volt. Alig találtam el, máris nyúlt. Tisztán láttam, hogy nem fogom tudni kihúzni a fegyverem, így elengedve rögtön hátrébb próbálok szökkenni, ám Mirubi kemény satuként ragadta meg jobb csuklóm, így nem tudtam hova menekülni. Mesterem talán azt hitte ez elég, hogy eltérítsen, de fejemben jelenleg gyilkos csönd uralkodott. Mielőtt szólhatott volna, ismét szökkentem, és még azelőtt próbálva meg reagálni, hogy magához térjen a döbbenetéből, megpróbáltam lábaimat szorosan a férfi felkarja köré fonni,miközben szabad kezemmel a könyökre fejtek ki erőt, hogy kénytelen legyen kiegyenesíteni karját, ezek után meg csak próbálom hátrafeszíteni a karját, megpróbálva eltörni, ami azonban a pozícióm miatt kevés sikerrel járhat, bár elmém ezt nem tudhatta. Csupasz testem pimaszul simult a férfi karjához mindennemű „védelem” nélkül, mely nagy valószínűség szerint sok ideig fog pírt csalni az arcomra, ha végül eszembe jut eme ösztönös állapotomról az emlékeim. De egyelőre nem foglalkoztam vele.
 
Ha Mirubi magamhoz térít (legyen ez egy erőteljes kiáltás a nevemen, vagy tompa/éles fájdalom)
 
Lihegve és remegve próbálom leküzdeni az adrenalin okozta löketeket, vöröslő arccal szedve össze magamat. Egy kis idő eltel, mire felfognám a helyzetet, de végül a már feloldott klón felé szaladva, hamar magamra kapnám a ruháimat, melyek a földön hevertek. Nem szóltam. Nem néztem fel. Egyszerűen nem volt hozzá bátorságom. Szégyelltem magam, szégyelltem, amit tettem, és még inkább azt, ahogy felrémlettek a mesterem tekintetei, mikor lesújtottam rá a tantoval. Nem tudtam a miértjét, nem értettem mi miatt kaptam ezeket az érzelmeket. De fájtak… úgy éreztem… a szívembe vájnak. Végül miután felöltöztem és a férfi elé álltam tompa „Ühüm”-mel feleltem a szavaira, mégha nem is kérdezett. Talán máskor feldobott volna a tény, hogy Mirubi-sama egyik saját technikáját tanulhatom meg... de most a szégyentől sápatagan, egészen másutt „járt” a lelkesedésem. Persze a technikára végig figyeltem, és a feladatomat is tisztán megértettem, de nem mertem felnézni, helyette a drótok mellé léptem némán és finom mozdulatokkal vettem kézbe a drót végét. Semmi kedveskedés, semmi biztatatás. Mirubi-sama mérges rám. Olyan komornak tűnik. Csalódott bennem? Megsértettem?
~ Miért…. miért kellett ezt tennem… Én… én…

Lehunyt szemmel, kavargó gondolatokkal hagytam magamat ösztönösen cselekedni. A chakrámat gyűjtöttem össze, majd engedtem bele a drótba, ám mivel nem utasítottam neki semmit és semmilyen tervem sem volt, egyszerűen, ha ismertem volna a technikát sem mozdult volna meg. Végül persze, mikor észbe kapok, hogy elkalandozott a figyelmem és nem is koncentrálok már, megrázom a fejem, és újra megpróbálva, ezúttal hullámzásra próbálva bírni a drótokat. Persze ugyanannyi sikerrel. Kezeim ökölbe szorulnak és érzem, ahogy görcsbe rándul a gyomrom. Mi van, ha semmit nem fogok tudni csinálni most? Nem kellek már akkor Mirub-samanak? Olyan… olyan nem lehet… nem viselném el! Újra megpróbáltam, ezúttal szinte robbanásszerűen a drótba juttatva a chakrát, mely látszólag csak annyi eredményt hozott, hogy egy nagyobb rengés járta át a drótot… bár az is lehet, hogy a remegésem miatt van. Végül érzem, hogy elerednek a könnyeim. Úgy tűnik szüleim halála óta igazi kis bőgőmasina vált belőlem. Hihetetlen, de soha nem sírtam ennyit, mint ez alatt az egy-két hónap alatt. De egy valamire rájöttem. Az érzelmeim, néha olyan dolgokra is képesek hatni, amiről eddig nem is hittem. Elmémben minden könnycsepp után tisztább lett, és érzem, ahogy chakrám a drótba irányul. Mindennél tisztábban láttam lelki szemeim előtt a képet, melyet meg akartam alkotni és tudatalatti ezt a képet próbáltam kihozni a drótokkal. Nem tudom mennyire lehetséges, nem tudom egyáltalán sikerül, még azt sem, hogy mozgásra vagyok képes bírni ezt a fránya drótot… de azt igen, hogy tiszta szívemből kívánom és próbálok mindent megtenni ezért. Egyetlen szó volt csupán, melyet próbáltam szavak nélkül kifejezni. „Gomen”….Sajnálom…

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Pént. Okt. 07 2016, 15:43

 // Örülök, hogy előrébb vitted a dolgokat és közben tudjuk folytatni a játékot is. Mehetünk két idősíkon ^^ //



   Hanae ügyes és kihasználja a mozgékonyságát, ahogyan a termetét is. Elrugaszkodva tekeredik Mirubi alkarjára és bár alig nagyobb nála, teljes testi erejét beleadva lassan de biztosan kiegyenesíti azt, miközben Mirubi arckifejezése eltorzul, kissé mogorva lesz, majd vicsorít.
- Franc...(!)
Mondja bosszankodva, majd szabad kezével megformálja a fél Kos kézpecsétet, mire Hanae mozgást kezd érezni maga alól, ez a mozgás pedig két másodperc múlva nyomássá alakul, majd érezhetővé és láthatóvá válik a fiú karja alól előbújó drótok, amik befurakodva a fiú karja és a kislány teste közé, rátekerednek a lány testére és végtagjaira, majd fokozatosan erősödő nyomást fejtenek ki rá és húzzák abba az irányba, amivel lefejthető a kislány erős szorítása a karról... Mikor már a nyomás és a fájdalom átlép egy bizonyos szintet, Hanae kitartó izmai elernyednek, magához tér és a drótok a földre húzzák.
   Az érkezés kemény, de nem üti meg semmijét a kislány, legalábbis néhány másodperc múlva elmúlik a fájdalom, ez idő alatt pedig a drótok letekeredtek a lány testéről és visszakúsztak Mirubi karjára...

// Végbementek az előbb leírtak, valamint amit leírtál//



 Fél óra gyakorlás, ám az eredmény csak annyi lett, hogy a kötelek megmozdultak. Igaz, ez is nagy előrelépés, de a kislány zaklatott érzelmi állapotában többre nem volt képes, ezt pedig Mirubi is látta. 
- Nyugodj meg Hanae. Mi bánt? Látom az arcodon, hogy valami nincs rendben... Ha emiatt aggódsz...
Mutatja fel a karját, majd felhúzza a ruhája ujját, ahol a seb beforrt, a helyén már csak egy halovány heg látszódik.
- Akkor nem kell aggódnod.
Mosolyodik el, majd leguggol a kislány mellé és a szemébe néz.
- Figyelj... Szeretném, hogy megtanuld ezt a technikát, mert nagyon nagy hasznodra lehet. Engem is számtalanszor húzott már ki a bajból. Próbáld meg kiüríteni az elmédet és csak a feladatra koncentrálni. Pontosan fogalmazd meg magadban, hogy mit szeretnél elérni és ezt ismételgesd magadban, majd mutogasd el a kézjeleket. De vigyázz!
Ekkor a fiú a jobb karján lévő ruhaujjat is feltűrte, így láthatóvá váltak a jobb karján végigfutó spirális forradások, amik annak idején mély sebek voltak.
- Ha nem vagy elég óvatos, akkor ez fog veled is történni. Amikor már tudtam irányítani a köteleket, elkezdtem arra koncentrálni, hogy minél gyorsabban tudjam őket használni. Amint arra is képes voltam, el akartam érni egy kirobbanó hatást, ahol a nyugvó állapotában lévő kötelek egy szempillantás alatt törnek elő a semmiből és fogják körbe az ellenséget, aki utána nem képes mozogni. Utána pedig tőled függ, hogy a nyomást mennyire erősíted fel, hiszen a vékony drótokkal akár ölni is tudsz... 
Mirubi kisugárzása robbanásszerűen változott meg, ahogyan a kedves, mosolygós arckifejezése is egy pillanat alatt fagyott le az arcáról és váltott át egy komor arckifejezésre.
- Én ezzel a technikával öltem meg a legelső ellenfelemet. 
Ekkor felállt.
- Számítok rád...
Mondta, majd odébb sétált.

// Nagyjából ugyanennyit + az előző posztod felét kérem. Egy órát vesz igénybe a technika megtanulása, Hanae képes lesz mozgatni a köteleket nagyjából a tanulás felénél. A végére pedig képes lesz robbanásszerűen, egy másodperc alatt, akárcsak, amikor egy kígyó lecsap, "kilőni" a köteleket nyugvó állapotukból, azáltal, hogy rengeteg chakrát halmoz fel és sűrít a kötelekbe, majd amint meghatározza az irányt, a kötelekben lévő chakra robbanásszerűen lövi ki a köteleket és tekeri azt rá egy célpontra, amit te határozol meg. Később ez a képesség továbbfejleszthető, akár Kunai, shurikenek is felfoghatóak ha már elég ügyes vagy, és természetesen az emberre tekert kötelek szorítását fokozhatod a chakrád használatával, ezzel akár a csontig is bevághat a vékony fémdrót. ^^ //

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Pént. Okt. 14 2016, 17:01

Támadásom tökéletesen végbement és egyre jobban kezdtem kimerevíteni mesterem karját. Nem engedtem el, úgy szorítottam, mintha az életem múlna rajta. Vadul szorítom, mintha azt hinném, képes lennék akkora erőt kifejteni, hogy eltörhessem karját, vagy legalábbis kiakaszthassam karját. De nem semmi ilyesmi nem történt és nem is történhetett volna ilyen. Azonban valami megváltozott. A férfit tartó szorításom erősödött akaratlanul is. Legalábbis azt hittem. Ám kiderült, hogy hiába szorítottam keményen, érzem, ahogy a testemnek nyomódó vékony drótot, ahogy szépen lassan közém és a férfi karja közé erőlködik, eközben rátekeredve csupasz testemre, kissé nyugtalanító szorításba kezd. Eleinte nem engedtem el a karját, csak feszítettem tovább, zokszó nélkül, meredten bámulva magam elé, azonban ahogy erősödött a drótok szorítása, úgy gyengült az enyém. Egy ideig még szó nélkül tűrtem, de ahogy a drót belevágott a bőrömbe, az éles fájdalom okozta sokk szétoszlatta a ködös elmém.  Sikoltva csapódok a földnek, ahogy remegve próbálom összeszedni magam.
 
~~ történések~~
 
Lihegve támasztom meg magamat, könnyes szememtől homályos foltokat látva csak. Nem tudom mennyire sikerült az, amit szerettem volna, de Mirubi-samara felpillantva hamar kiderült, hogy nem igen jutottam el a „célig”, így mint sokadszorra már, de ismét lesütöm a szemem. Nem mertem megszólalni, vártam a szidást, de e helyett Mirubi-sama aggódni kezdett értem, ami még jobban összeszorította a szívemet. Anélkül ráztam meg szőke tincsektől borzas fejecském, mielőtt akár fel is nézhettem volna, hisz tudtam mire céloz mesterem. Nem.. nem a miatt voltam így, hogy megsérthettem mesteremet. Tudtam, hogy ennyi nem állíthatja, vagy hátráltathatja őt. Bár nem ismerem ereje teljében, mégis biztos voltam benne. Leginkább az gyötört, ahogy Mirubi-sama rám nézett, mikor megállított… miért szomorítottam el? Mégis… mi rosszat tettem? Csalódott? De akkor miért nem árulja el? Vajon ez a valódi érzései iránta? És minden más csak hamis álca? Az… az nem lehet! Én… Én…
Tompán bólintok akaratlanul is Mirubi-sama szavaira. Szipogtam, de megtöröltem a szemem és próbáltam elterelni a figyelmem. A férfi megmutatta a sebét, amely a technika okozott, de nem tett rám olyan nagy hatást, mit talán ő el akart érni. Bár lehet, hogy kissé esetlennek tűnök, de még így is rájöttem magamtól, hogy mire képes a súrlódó drót. Kemény szavai végül természetesen nem javították a hangulatom. Megint előjött a Fekete Mirubi… Őt nem szeretem… vajon ő Mirubi-sama igazi énje? Olyan pillanatok, amikor elfeledkezik a mézes mázos szavakról? Nem tudom… De a feladatot megkaptam. A chakrakontrollal nem voltak problémáim, ahhoz mindig is voltak érzékeim, hogy hogyan mozgassam a testem felszínén a chakrát. A Köpenynél is gyerekjáték volt a textilbe vezetnem a chakrám. Itt sem azzal volt a problémám, hogy a „feltöltsem” a drótot, hanem maga a mozgatás. Bárhogy próbáltam nem sikerült mozgásra bírnom. S bár néha-néha sikerült egy-egy kisebb rángást kierőltetni a drótból, komolyabb mozgások nem sikerültek.
Az áttörés persze mindig a legjobbkor támadja meg az embert. Egy idő után rájöttem, hogy lényegében én nem csináltam mást, mint egyszerűen feltöltöttem a drótot, semmi mást, mintha csak el akarnám rejteni. Azonban a technika használatához ez nem fog elég lenni. Eddig nem csináltam mást, csak a drótra fókuszáltam, a benne folyó chakrára nem, így jobban koncentrálva próbáltam elérni, hogy ne csak átjárja a drótot, de el is „hajlítsam” azt. És végül sikerült! A drót megmozdult! Fáradt mosollyal törlöm meg, felszáradt könnyektől, száraz, kivörösödött szemem, majd folytattam. A mozgásra, mint egyszerű mozdulatok ezzel viszonylag gyorsan jött utána. Rájöttem, hogy még azelőtt a megfelelő irányba kell „csavarjam” a chakrám, mielőtt akár a drót elérhetné azt az állapotot, hogy megtehesse az utat, így egyrészt lelassítom az előző mozdulatsort, míg el is indítom a másikra. Érdekes volt és kimerítő. Fel sem tűnt, ahogy telt múlt az idő, de az első fél órát a szervezetem is megérezte, ugyanis szédülni kezdtem. Érthető volt, hisz chakrám még szinte jelentéktelen, így ha Mirubi-sama engedélyt adott rá, egy kicsit elszunyókáltam a fűbe dőlve, hogy visszanyerjem az erőm. Álmom szürke és felszínes, hisz nem aludtam mélyen, de így is elegendő erőt gyűjtöttem össze, amelyet a harc során elhasználtam. Felkelve végül (ha Mirubi-sama nem hozott nekem semmit) folytatom a feladatom, a következő fázisba lépni. Mivel az alapok megvolt, lényegében az egész maga viszonylag gyorsan meglett. Hamar rájöttem, hogy legegyszerűbben úgy tudom kilövésre kényszeríteni a drótot, hogy a drót egy pontjába fókuszálom egy ideig a chakrám, majd mikor elég gyűjtődött össze, egyszerűen egy chakraárként „megtaszítom” a kötelet vele. Persze csak képletesen. Ez azonban nehezebb volt, mint amilyennek elsőre elképzeltem. A drót túl merev volt a maga módján, így nem tudtam elég „rugalmassá” tenni csak úgy, így meg kellett találnom azt a pontot, ahol elegendő lendületet gyűjthettem, hogy utána lökésszerűen kilövelljem a drótot. Persze eleinte csak alig-alig lökődött el a földtől, de mire ráéreztem elég szép távokat is megtett, kisebb rásegítéssel pedig egész gyors mozdulatokat is végrehajtottam. Az alapok megvoltak, mind a két résznek. Most már csak gyakorlás kérdése. Addig csinálom lehajtott fejjel, szomorkásan, míg Mirubi-sama meg nem elégedik velem, és ha elég gyors és manőveresnek talál, kissé bizonytalanul lépek oda hozzá.
- M… Miru…Mirubi-sama… É…én a…azthiszem… k… ki szeretnék p.. próbálni valamit. – dadogom eléggé bátortalanul.

Ha engedélyt ad, csak bólintok és az egy rövidebb drót darabbal az egyik bambuszhoz lépve, összekötöm a drót két végét. Egy hurkot csináltam rá, melyet ezután a bambuszra dobva egészen meghúztam. Így lényegében két kört alkottam. Egy nagy elipszist, mely a maradék drótot alkotta, és egy kis karikát, mely a bambusz köré csavarodott. Nagy eséllyel Mirubi-sama nem érti mit akarok, pedig egészen véletlenül pont ő maga juttatta eszembe ezt, a sebével kapcsolatban. Mezítláb voltam, így kénytelen voltam kesztyűként a felsőmet használni a kezeimre tekerve, zoknik helyett. Végül hát koncentráltam lehunyt szemmel és elkezdtem a tervemet. A drótot teljesen feltörve robbanásszerűen elindítva, egészen hátradőltem álltamba a pólómmal tompítottam a drót súrlódását kezembe. Ugyanis súrlódott. Egyszerű pálya mentén próbáltam irányítani a terveim szerint a drótot és nem kellett mást csinálnom, csak körbe-körbe irányítanom a már nagyjából elsajátított technikát, robbanásszerűen elindítva a drótot, pár másodpercen belül többször is a megfelelő lendülethez. A végeredmény, ha sikerül a tervem igen hasznos lehet még. Ugyanis terveim szerint a chakrával felerősített vékony, éles drótok egyszerűen fűrészként működve akár át is vághatják az anyagot megfelelő lendülettel és súrlódással. Mirubi-sama keze azért lett ilyen, mert rövid ideig, ám gyors tempóba csavarodott le a drót és ez is elég volt, hogy kezét mélyen felsértse. Ezáltal az én technikámnak még hatásosabbnak kell lennie elméletileg. S hogy miért próbálom ezt? Nem tudom… egyszerűen… csak úgy jött… Viszont abban biztos vagyok, hogyha a terv működik és a bambusznádat kettévágtam, nagy eséllyel kezem is véres, mély sávval díszül a vékony védelem miatt. De nem bántam volna ezt sem… szimplán elfojtott pityergésbe kezdenék, kezeimet elrejtve mesterem elől.

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Vas. Okt. 16 2016, 11:38

   Hanae rendkívül kicsi lány, ám még így is, képes megtenni mindazt, amit Mirubi elvár tőle. Persze minden a fiú elvárásainak mértékétől függ, hiszen nem lehetetlent kér. Úgy tűnik, pontosan tisztában van a lány képességeivel. Mindössze egy óra alatt tökéletesítette a technikát, bár még nem használta a gyakorlatban. A kis bemutatója is sikerrel járt, a centrifugális erő hatására és a drótok ereje miatt, a bambusz kettévágódott. 
   Azonban a kislány kezei is fájdalomtól lüktettek, ahogyan a vékony fémdrót súrlódása felsértette a ruhán keresztül is a kezeit. Bár vér nem folyt, inkább csak szivárgott, attól még nagyon is fáj. Főleg, hogy az előző nap újonnan létrehozott sebe sem forrt be, így most az is vérzésbe kezdett. 
- Ügyes voltál!
Mondja Mirubi, miközben örömtől csillogó szemekkel siet oda Hanaéhoz, ám a lány kis szemei csillognak a könnyektől, füle és arca elvörösödik, kezeit pedig eldugja Mirubi elől, aki csak leguggol a kislány elé és kinyújtja két kezét, tenyérrel felfelé.
- Sejtettem, hogy nem egy jó ötlet. Add a kezed!
Mondja, majd várja, hogy Hanae a két aprócska kezét az Ő tenyereibe helyezze.
   Miután ez megtörtént, Mirubi és Hanae kezeit zöldes árnyalatú chakra keríti körbe. Furcsa, de kellemes, melengető érzést érez, a seb környékén pedig hűvös nyugtatást. Rövidesen a seb bizseregni, kicsit csípni, majd viszketni kezd. Néhány másodperc múlva a zöldes izzás alábbhagy, Mirubi elveszi a kezét és benyúl a hosszú, sötét szürke kabát zsebébe, majd egy papírba tekert rizsgombócot szed elő és átnyújtja Hanaénak.
- Edd meg, szükséged lesz még az erődre. Sok energia van benne.
Mosolyodik el és várja, hogy a kislány egyen. Ez után pedig egy lombikot vesz elő, amiben átlátszó folyadék van. Ez is odaadja Hanaénak, persze mielőtt kihúzza a dugót, ami a fedélként szolgál.
- Ebben víz van, valamint rengeteg vitamin és olyan anyag, amire szüksége van a szervezetednek. Ezért némi bizsergést fogsz érezni a nyelveddel, miközben iszod.
Ezt is megvárja, amíg Hanae elfogyassza, majd feláll és megint benyúl a köpenye rejtekébe, ám most a másik oldalra. Valószínűleg elég sok rejtett tárolót hord magánál...
   Amint vége a köpeny alatti keresgélésnek, tíz Kunait vesz elő, majd egymás mellé fekteti őket le a talajra. 
- Most egy új technikát fogsz elsajátítani, amit még én sem próbáltam. A neve Soushuuha // Emelkedő Penge Manipulálás. Azért ezt a technikát tanulod meg, mert most olyan jutsut sajátítottál el, aminek ismeretében könnyedén tanulod meg ezt a technikát is. A lényege, hogy chakrafonalakat hozol létre. Ugyanúgy, ahogyan a drótokba koncentráltad és sűrítetted a chakrádat, ám ezúttal nem egy tárgyban sűríted össze, hanem a testeden kívül. Ha ezzel meg vagy, akkor érintsd meg a kunait és áramoltasd át belé a chakrád, majd halmozd fel benne és végül alakítsd ki közte és magad között a chakrafonalat. A Chakrafonaál voltaképpen a kunaiban lévő felhalmozott chakratömeg és a tested közötti kapcsolat, pontosabban a testedben lévő chakra és a kuaniban lévő chakra közötti kapcsolat. A feladat: Érd el ugyanazt a mozgatást, voltaképpen "lebegtetést" amit a Drótoknál. Ám itt sokkal precízebb chakrakontrollra és több chakrára lesz szükséged. Láss neki!
Fejezte be a fiú, majd újra eltávolodott és leült, hogy figyelje a lányt. 

// 2 órát vesz igénybe a tanulás, Mirubi közben végig figyel. A harcra és a tanulásra +12 Chakrát adok. Akkora posztot kérek tőled a tanulásra, mint az utolsó. Mirubi étele és itala nem ad különösebb pluszt, egyszerűen csak van elég energiád arra, hogy feszegesd a határaidat. //



Soushuuha // Emelkedő Penge Manipulálás

A Homok ninják egyik alapvető technikája, ugyanazokat az alapokat használva, amiket a bábmesterek is használnak. Az átlag shinobi ezeket az alapokat felhasználva kezdetleges chakrafonalakkal kisebb tárgyakat irányíthat, lőhet ki, módosíthatja a mozgásukat. Az irányított tárgyhoz a használat előtt hozzá kell érnie, így létrehozva a chakrafonál kapcsolódásait a testén és a tárgyon.
Bábhasználók képesek ezt a technikát egyszerre több tárggyal is alkalmazni, akár a nélkül is, hogy hozzá kellene érniük a tárgyhoz.
Chakraszint: 150
Alap képesség Homok Shinobiknak
Besorolás: C

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Hétf. Okt. 17 2016, 15:42

A gondolatom bevált, mely nyomán rövid időn belül a bambusz koppanva ért földet. Lihegtem, és testem görcsbe feszült a kezemben lüktető fájdalomtól. Összeszorítottam fogam és lehunyva a szemem, már majdnem elsírtam magam. A kezem remegett a fájdalomtól. Bár a drót nem vágott mélyre, a múltkori sérülésem ismét felszakadt, és egyszerűen túlságosan csípett. Végül Mirubi-sama térített magamhoz. Szavai hallatán hirtelen teljes testembe megfeszülök, és kezemet eltakarom testemmel, miközben rémült tekintettel meredek elém arra figyelve, hogy elnyomjam a fájdalmam. De testem elárult. Pironkodva sütöm le a szemeimet és bár hallottam mesterem kérését egy ideig feszengve álltam egy helybe. De végül bólintok, és remegő kezecskéim Mirubi-sama meleg kezére fektettem tenyérrel felfele.
Miközben gyógyult a zöldes aurától, ösztönösen felszisszenek, ahogy Mirubi-sama chakrájától kissé szúrni és viszketni kezd a kezem. De egy kis nyikkanás után végül elhallgattam. Mikor Mirubi-sama kész lett, egy kissé megtöröltem szemem, majd magamra öltöttem a… kissé megviselt fölsőmet, mellyel a drótot tompítottam. Természetesen eléggé odavolt. Hálás pillantást vetettem fegyveremre, miközben némán csipegettem a rizsgolyót, minden falatot szép lassan megízlelve. Oh, egek, de vágytam már rá. Fel sem tűnt eddig milyen éhes voltam, nem hogy elgondolkozzak az evésen. De ahogy az első falatot lenyeltem, rögtön kiderült, hogy szervezetem ki volt éhezve. Apró mosollyal az arcomon, kissé maszatosan, de nagyjából jól lakottan fújtam egyet végül, majd Mirubi-sama által adott… serkentőszer (???) elfogyasztása a szomjamat is eloltotta. Bár az ital maga kicsit olyan volt, mintha valamiféle pezsgőtablettát ittam volna. Még szerencse, hogy nem volt keserű…. pfuj… Furcsamód most, hogy jóllaktam és ittam is valamit, lelki állapotom meglepően sokat javult. Már kevésbé voltam magamba fordulva és sokkal jobban megnyugodtam, bár még mindig szomorúan tekintgettem a férfira. De végül egy gyermeteg sóhajjal talpra álltam, majd végighallhattam a kérését. Magamba felnyögök, ahogy újabb tanulás veszi kezdetét. Nem arról volt szó, hogy nem szerettem mesterem leckéit, de az, hogy egyszerűen nem kapok pihenőt és magamtól kell rájönni a dolgok nyitjára, kissé kimerít. Lehet, hogy Mirubi-sama szerint hasonló a technika, de én közel egy hónapja még csak egyetlen egy technikát ismertem, erre most mesterem arra utasít, hogy tanuljam meg magamtól. Oh egek… Ráadásul egy nap kétszer is! De nem panaszkodtam, még ha a kérés után látható is voltak belső érzelmeim, mely nyomán teljesen magam alatt voltam. De nekiveselkedtem a feladatnak.
Nem tűnt olyan egyszerűnek a dolog, mint amilyennek mesterem előadta. Lehet, hogy az alapelv hasonló, de itt a dróttal ellentétben, nincs anyag, ami egybe tartja a dolgokat, ráadásul jóval nehezebb is a mozgatni kívánt tárgy. Ehhez hozzájön, hogy a drótirányítást, még javában gyakorolnom is kéne még.
~
Aj-aj… ez így nagyon nehéz lesz. – gondoltam magamban, és mint kiderült jól sejtettem.
A technika nehézségét ott találtam meg, hogy nem volt anyag, amibe belevezethettem volna, és bár jó chakrakontrollal rendelkezek, az a minimális oktatás, amiben egészen idáig részt vettem, nem tért ki a chakrafonalak létrehozására. Mert itt igen is ezekre lett volna szükség. Így viszont ez a technika roppant nehézkes. Az előző technikám alapjait figyelembe véve azonban ez túl nehéznek bizonyult még, és alig megremegtetni tudtam csak a kunait, és egészen kifullasztott még ez a mutatvány is. Felsóhajtok, és eddigi gondjaimról megfeledkezve lázas gondolkodásba kezdek. Szinte érezni körülöttem a levegőben, hogy próbálok rájönni a dolgok nyitjára. Végül arra jutottam, hogy előbb a chakragonalak gondján kell, hogy túllépjek. Így végül bólintottam és elkezdtem az edzést.  Megalkottam a szükséges kézjeleket, majd lehunyt szemmel magam elé képzeltem a chakrám. Vadul áramló kék folyóként. Ez volt a könnyebbik fele. A nehezebbik fele csak most következik. Kezeimet szétválasztva, mutatóujjam a kunaira fektetem, majd elkezdtem képzeletben összefonni a chakrám, mintha magam próbálnám elkészíteni a fonalat, mely a kunaihoz köt. Eleinte nagyon nehezen ment, és éreztem, ahogy a chakrám „szétfolyik”, nem bírván megtartani a tervezett alakját. De ahogy telt az idő úgy éreztem egyre inkább az ellenállást és a tárgy súlyát, ahogy emeltem el a kezem kunaitól. Innentől már elég gyorsan mentek a dolgok. Miután a chakrafonalat megalkottam már csak arra összpontosítottam, hogy míg meghosszabbítom szépen lassan, addig ne essen szét a „fonál”. Innentől azonban a neheze volt. Szinte teljes mértékben megizzasztott, hogy egyszerre tartsam fenn a fonalak állapotát és a tárgyak mozgatásához elegendő chakrát. Bár én magam nem remegtem, a kunai, amit megpróbáltam felemelni, mindig meg-megrezzent, amikor alig csak egy-egy pillanatra is lankadt a figyelmem, volt, hogy egyszerűen földre esett, ahogy a fonalak szétbomlottak. Lihegve rogyok térdre, ahogy próbálom összeszedni az erőm. Bár az étel és a vitaminital jól esett, sejtettem, hogy nem lesz elég, hogy fixálja a chakrám. Túl kevés volt a pihenő is. Bőröm kissé sápadt, kissé émelygek is, de úgy tippeltem maximum egy fél órát, még el tudok vele „szórakozni”. Azonban mint kiderült, nem bírtam odáig. A technikát már elsajdítottam nagyjából addig, hogy képes voltam egy rövid ideig, nagy lendületet adni egy-egy tárgynak, de minél tovább tartottam fel a technikát, egyszerűen túlságosan szétszakadtak a mozdulatok. Végül lihegve, kivörösödve, egészen rosszul léve esek össze, hogy a chakraláztól égő homlokkal feküdjek ott. Túl sok chakrát emésztettem fel. Testem úgy tűnik jelenleg nem rendelkezik annyi tartalékkal, hogy képes legyek két technikát is megtanulni egy nap… ez a sok órás tanulás egyszerűen kikészített. Próbáltam lábra állni, de nagyon gyengének éreztem magam. Úgy éreztem, bármikor kijöhet belőlem a rizsgombóc. Fú… de nagyon rossz volt!

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Csüt. Okt. 20 2016, 18:09

A kicsi, fejlődésben lévő szervezet, test számára mindez nagyon megerőltető. Mégis, mestere csak vár és figyel, nézi, ahogyan Hanae szenved, ahogyan küzd azért, hogy elsajátítsa a technikát és bár komoly eredményeket ért el, mégsem tökéletes. Nem képes lábra állni, ez a dolog kivett belőle minden erőt, ám hasznos dolgokat tanult. Ezt persze egyenlőre még nem tudja, nem tudhatja, az is lehet, hogy soha az életében nem lesz hasznára ez a két technika. 
- Rendben, mára elég volt. 
Sétál hozzá Mirubi, majd se szó, se beszéd, lehajol a lány mellé és felveszi őt, úgy, hogy a kislány nagyjából a hátán legyen és tudjon kapaszkodni, persze Ő is fogja őt, hogy le ne essen.
- Ügyes voltál, de most pihenned kell. 
Mondta, majd megindultak visszafelé a lejárathoz, ami még mindig nyitva volt. Mirubi meghagyta Hanaénak, hogy fogja át erősen, amint pedig megtörtént, leugrottak a járatba. Egyenesen Hanae szobájába vették az irányt. Még csak délutáni idők jártak, de a kislány kimerült volt, így lefektette őt az ágyába. Amint ez megtörtént, Hanae elméje elcsitult és hamarosan elaludt. 
~ Kilenc órával később ~ 
A néma sötétség öleli őt körbe, szobájának fényei kimerültek egy gyertyáéban. Ajtaja résnyire nyitva van, bár ezt alig veszi észre, odakint pedig csak sötét látszik. Rémálmai kergették vissza a halandók világába, nem bírt tovább aludni. Magányosnak érzi magát...


// Frissítsd az adatlapod, írd fel a két technikát, az utóbbit még lesz lehetőséged tökéletesíteni. +8 TJP //

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Csüt. Okt. 20 2016, 21:58

Kissé kimerültem a kiképzés miatt, így jólesett egy kissé kidőlni. A rossz csak az volt, hogy nem önszántamból dőltem ki, ráadásul a közérzetem is nagyon csapnivaló volt emiatt. Úgy éreztem mindjárt rosszul leszek, ha fel kéne állnom. Viszont tudtam, hogy nem kéne itt szenvednem, ha nem akarok Mirubi-sama szemében nagyot esni. Felállni azonban nem tudtam. Ám meglepő módon mégse maradtam a földön túlontúl sokáig, ugyanis Mirubi-sama odajött hozzám és felvett a hátára. Éreztem, ahogy a pír az arcomra szökik és akaratlanul is megfeszülnek ezzel izmaim, kicsit jobban szűkebbre véve ezzel nyaka köré font kezeimet, de hamar feleszmélek, így gyorsan lazítok a fogásomon és inkább arra figyeltem, hogy lábaimmal „kapaszkodjak” a férfi derekába, de ahogy amaz hátranyújt, hogy megtartson, akaratlanul is felsikkantok, ahogy kezeivel fenekemhez ér. Bár nagy valószínűséggel csak meg akart tartani… olyan furcsa volt, hogy közvetve letapizott. Ha eddig piros volt az arcom, most már vörös és nem tudtam mitől szédültem jobban: a chakrahiánytól vagy a mesterem khm…. „szemtelenségén”. Persze hamar túlestem rajta, és mielőtt még észrevehettem volna, már ágyba is kerültem. A szemhéjaim szinte, majd le is ragadtak, ahogy a puha ágyikóba feküdtem, de még épp időben nyúltam mesterem kezéért, gyengén megszorítva azt, remélhetőleg megtorpanásra bírva őt. Ha megállt és rám néz, fáradt mosoly kíséretében még annyit mondok.
- Jó éjt Mirubi-sama… - majd elnyom az álom.
 
Rémülettől lihegve ültem fel, miközben szinte csigalassúsággal nyitottam ki a szemeim. Ismét a szüleim halálának voltam tanúja. Bármennyiszer is néztem újra, bármennyiszer is tudtam, hogy fejeződik be, sosem tudtam megszokni. Egyszerűen… túl szörnyű álom ehhez. Kissé tompán néztem körbe, ahogy megnyugtatni próbálom pulzusom. Apró öklömet a szám elé téve, tompán ujjamba harapok, hogy kényszerítsem magam, hogy az orromon vegyem a levegőt, amivel szabályozhattam a légzésem. Végül megnyugszok, és csak tompán fújok egyet. Miután kikászálódtam az ágyból, mezítlábastól csattogó kőpadló zaja töltötte be a csendet, ahogy az ajtóhoz szaladva kikukucskáltam. Ha kívülről is sötét fogadott, vagy nem hallottam senkit, akkor egyszerűen fogom magam és kilépek a folyosóra, meg sem állva mesterem ajtajáig, amelyet végül résnyire kinyitva bekukkantok.  Rajta. Természetesen előtte hallgatózok és leskelődök, ha mozgolódást, vagy fényt látok felfedezni, akkor visszaosonok a szobámba, ha azonban csendet és békességet érzékelek, kinyitom az ajtót és néma léptekkel beosonok. Ha sikerült bejutnom és Mirubi-sama az ágyban fekszik, vágyakozó pillantást vetek a férfire. Nem… semmi rossz dolog nem fordult meg a fejembe. Szimplán nosztalgikusérzés fogott el. Apa bármennyire is mogorva volt, mindig hagyta, hogy melléfeküdjek, ha nem tudtam aludni, és a rémálmok után még a mai napig nehezen ment el az elalvás…
~ Talán… Mirubi-sama sem bánná… ha… esetleg…
Be sem hagyom fejezni a gondolataimat, ahogy könnyektől csillogó szemmel, kissé félénken közelítem meg az ágyat. Mielőtt átgondolhattam volna, már emeltem is fel a takarót, majd befekszem a férfi mellé. Meleg volt… jóleső meleg. Egy másik ember test hője. Múltamba cikázó gondolatokkal bújtam egyre közelebb a férfihoz, el is felejtve aggályaimat, egészen a férfihez bújva. Észre sem vettem, hogy eddig ösztönösen elrejtettem jelenlétem, sőt mivel még nem volt időm fürdeni, továbbra is Ifu szagmintája leng körbe. Elfeledkeztem arról is, mi lenne, ha véletlen felkeltettem volna mesterem… egyszerűen már túl mélyre hatoltam az emlékekben.
- Apa… - motyogom tompán, ahogy egy utolsó könnycsepp hullatása után.
Majd a férfi melege ismét álomba ringatott…
 

// a cselekvések addig tartják a szálat, míg Mirubi az ágyban fekszik és alszik/ tetteti, hogy alszik. Ha felkel, vagy ébren van és Hanae még nem bújt mellé, akkor pironkodva visszaszalad a szobájába és az ágyába bújik //

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Szer. Okt. 26 2016, 19:42

  Zaklatott lelkének a sötét, hideg, fémes folyosók nem tesznek jót, főleg, hogy az elhaló fények elvesznek a sötétségben, így néhány fekete folt tarkítja a gyertyáktól narancsos fényben úszó körfolyosót. Amikor a kislány hátranéz, csak néhány gyenge fáklyafényt lát maga mögött, valamint a vak sötétet, melyben mintha árnyak mozognának... Léptei egyre szaporábbak, érzi, amint testébe mar a hideg... Talán csak képzelődik, vagy tényleg látta, amit látott? A fáklyák fényei szemet csalnak, ezt jól tudja, akár egy apró porszem is egy sötét, félelmetes árnyékot képes vetíteni szemei elé, ha elég közel repül a lángokhoz... Mégis... Félelem tör rá, még a maszkok is felrémlenek szemei előt! Tudja az utat, így fél perc alatt szapora, ámbár apró léptei elérik Mirubi ajtaját.








   Csendben próbálja meg tenni, amit csinál, szívverése az előbbi szapora állapotából most lassú és egyenletes ütemre vált, bár egy ismeretlen érzés arra készteti, hogy siessen, mert ha nem teszi, az, ami a sötétségben él utoléri őt, akkor pedig örökre az árnyékok közé zárja majd az apró, szőke lányt... Így hát kattan a zár, nyikordul az ajtó... A csöppség a megváltást várná, ám a szoba ajtaja, melyet kinyitott sokkal többet, vagy ha úgy tetszik, kevesebbet rejt magában... Mintha érezné, ahogyan a megnyíló ajtó mögötti "világból" valósággal árad ki a homályos, tompa fényű folyosóra a vak sötétség! A lány ott állt a tárva nyílt szoba előtt, és nem látott mást csak a sötétet... A folyosóról éppen valamennyi, emberi szemmel szinte nem is látható fény jutott be a helyiségbe, ahol két szempár villant fel hirtelen. Először durván meredtek a lányra, majd lusta pislogásba kezdtek...
- Meew...
Hangzott a rövid, de annál mélyebb, rekedtes hang, majd a macska egy hangtalan ugrást követően vette szapora lépteit a lány után. Valószínűleg valamilyen emelvényen ült, ugyanis láthatóan leugrott... Most pedig Hanae lábához dörgölődzik, pontosabban elsimul mellette és kisétál érdeklődő tekintettel, peckesen kihúzva magát a folyosóra. Körbenéz, füleit mozgatja mindkét irányba, majd megrezzen, de csak egy pillanat erejéig és kitágult szemei Hanae szobája felé villognak dühösen. Farka nem mozdul, csupán csak a vége, ez pedig az idegesség jele...
  Ifu két lépést tesz a végtelen sötétség felé, majd nyávog egyet... Az ismételt mély, parancsolónak ható hang végigvágtat a folyosón, a kislány hallja a távolodását, mintha még a fáklyák fényei is megrezzennének amikor elér oda a visszhang, mely lassan távolodva csendesedik el... Ez után Ifu továbbra is csak áll néhány másodpercig, majd mint aki jól végezte dolgát, Hanae lábának, pontosabban derekának dörgölődzve löki majdnem fel a kislányt, aki ezt akár egy, a szobába való beinvitálásnak is értheti.

  



   Odabent még mindig vaksötét van, ahogyan viszont a lány lépked előre, Ifu úgy simul a testéhez, ezzel támogatva őt. A kislány akár bele is kapaszkodhat, miután pedig mennek néhány lépést, a macska a lány elé lép. Hanae érzi a nagy test ellenállását, a szőre mégis puha és meleg... Ugrik... Felfelé mozgott, jól érezhető volt a puha, hosszú szőrszálak iránya, a farka vége még az arcát is súrolta.
- Meww...
Nyávog egyet halkan, majd a szemeit kinyitva látszódik megint a zöldes fény. Nagyjából derék magasságban van az állat, ám ha ugrott, akkor most valószínűleg amire felugrott, azon most lefeküdt.
   A lány kis kezeit maga elé tartva lépdelne előre, ám lábai beleütköznek valamibe. Valószínűleg ezt jelezte Ifu. Tapogatni kezd, jól érzi, hogy az övéjéhez hasonló ágyat fog, majd tovább nyúl, tovább és tovább, érzi a takaró érdességét, végül pedig... Egy hirtelen mozdulat, a kislány felsikolt ijedtében, látni viszont nem lát semmit! Érzékelni viszont érzékel, ugyanis érzi, ahogyan a gyors mozdulat során valaki elsuhan mellette, miközben a takaró az ágyra esik. Hallja, ahogyan valaki a háta mögött mozgolódik, mégpedig az ajtónál, ami most becsukódik.
- Ne ijedj meg...
Szól az ismerős hang, amely csendes és halk volt, egészen nyugodt. De mégis mit gondol? Túl későn szól...
- Csak figyelj!
Hanae hallja, amint az ajtónál álló férfi léptei megindulnak, azt viszont, hogy merre, már nem tudja ebben a szobában megállapítani. Amit viszont biztosan tud, hogy ennél sötétebb már nem is lehetne... Már Ifu szemei sem világítanak, mivel most már egy kevés fény sem jut a szobába... Ez az éjjeli állatok számára is vakságot jelent.
- Eljöhet a pillanat, amikor majd nem hagyatkozhatsz a szemedre.
A lány valóban az orráig sem lát, akár be is csukhatja a szemét.
- Eljöhet a pillanat, amikor az érzékeid becsaphatnak...

Ekkor a férfi lépteinek zaja megtöbbszöröződött, minden felől hallható volt.
- Mit teszel akkor?
A hang most a plafon felől jött, nem pedig az ajtótól...
- Mire hagyatkozol?
- Mire hagyatkozol?

Hangzik egyszerre a plafon felől és az ajtó felől a kérdés... Nagyon úgy tűnik, hogy Hanae valóban nem bízhat sem a látásában, sem az érzékeiben. Akkor viszont, mihez kezd? Mi a válasz?


_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Vas. Jan. 22 2017, 17:10

Kissé félve léptem ki a folyosóra, bár kissé fáradtan és fázva, de végül becsuktam az ajtóm és megindultam a bár nem olyan távol levő szoba felé, de mégis oly messzinek tűnő ajtóig. Csupasz lábam, bármennyire is akartam, tompán csattogott, ahogy lassan lépkedtem a folyosón. Akaratlanul is körbe-körbe nézegettem a sötétben, amelytől eddig nem igazán féltem, de jól tudtam hol vagyok. Mirubi-sama kedves többnyire és szeretek vele lenni, de nem tudhatom, kik és mik állnak még Mirubi-sama szolgálataiban. Így mikor a tompa fényben megláttam… legalábbis látni véltem mozogni valamit, rögtön gyorsabban kezdtem venni a lépéseimet. Úgy érzem, mintha valaki figyelne… nem tudom miért, de rögtön még gyorsabban kezdtem el, venni a lépteim, ám végül kissé felzaklatottan, de megállok Mirubi-sama ajtaja előtt. Párat sóhajtok, hogy lenyugodjak, majd az ajtófélfához bújva félősen benézek a szobába, s majdnem felsikkantottam, ahogy megpillantottam azokat a szemeket. Persze miután kissé megnyugodtam és meghallottam az ismerős (bár jóval intenzívebben, mint emlékeimben élt). Bár kissé megnyugodtam, ahogy ráismertem Ifura, s rögtön el is mosolyodtam akaratlanul. Ifu-senpaitól megijedni? Hát miféle shinobi vagyok én. Leguggoltam, ahogy Ifu közelebb ért hozzám, s minden félelmemet levetkőzve, mosolyogva simogatom meg Ifu-senpait, ahogy elhalad mellettem, majd miután el is távolodott, néztem egy darabig. Nem igazán értettem, hogy mit csinál, révén nem látok olyan jól a sötétben, mint ő, de mikor visszatért felém boldogan hajoltam volna le, hogy megint megdörgöljem puha bundáját, mely mindig vigaszt nyújtott számomra. De végül csak megtaszított a macska, mellyel szinte majdnem feldöntött. Nem értettem mire vélni, míg még egyszer meg nem taszított az ajtó felé. Ekkor végre megértettem a célzást. Kissé szorongva, de végül egy feszült sóhaj után végül nyelek egyet, majd belépek a vak sötétbe. Érzem Ifu-senpait, ahogy nekem dörgölőzve a szobába megy, s szinte vezet engem. Elmosolyodtam a kedvességén, hisz én továbbra sem láttam semmit, így jól esett a vezetés. De mint kiderült, nem lesz ez olyan egyszerű, mint hittem. Én csak be szerettem volna bújni más ágyába, hogy az ismerős meleg, mely más testének közelsége okoz, egyszerűen álomba ringasson. Sokszor bújtam be Apu mellé, míg otthon éltünk, és gyakran segített elaludni… de úgy tűnik túl gyermeteg gondolataim megint ostobaságba kergettek. Mirubi-samat nem fűzi hozzám közelebbi vér, mint Apuhoz… így nagy valószínűség szerint nem is egyezne bele. Így mire elértem a (nagy valószínűséggel mondható) ágyat (melybe sikeresen bele is rúgtam csöppet), már jóval kevesebb lelkesedésem maradt, mint eddig. De tudtam, hogyha most vissza is fordulnék, akkor nagy valószínűséggel egy ideig nem is aludnék, ahogy ismerem az ilyen éjszakákat. Úgy voltam vele, hogyha már ideáig eljöttem nem fordulhatok vissza. Így hát eldöntöttem és egy kis félős sóhaj kíséretében a takaró után nyúlok. Azonban nem számítottam rá arra, ami elkövetkezett, a kis híján a szívrohamot hozta rám. Mirubi-sama (hisz más nagyon nem lehetett (ha csak nem egy ismeretlen nőszeméllyel osztozott mesterem az ágyában Embarassed )) hamarosan nagy lendülettel kiugrott az ágyából, kis híján azt hittem fel fog borítani közben, de egyszerűen csak elszáguldott. Viszont a hirtelen mozdulat és a sötét kombinációja akaratlanul is feltöretett belőlem egy sikolyt, s hogy fenékre csüccsentem, miután elvesztettem az egyensúlyom, így miután felálltam, sajgó medencémet simogatva, kissé szipogva nézek körbe a sötétbe. Igazából nem féltem. Tudtam, hogy itt van a közelembe Ifu-senpai és biztos vagyok benne, hogy Mirubi-sama sem akart nekem szándékosan ártani. Mindenesetre kicsit felfújtam az arcomat, kissé morcosan körbenézve a sötétben, s bár nem láttam senkit sem a feketeség miatt, biztos voltam benne, hogy nem lettem egyedül hagyva. Az ajtó becsukódása után, rögtön a kijárat felé pislantok, de mivel ez az első alkalom talán, hogy a mesterem szobájában vagyok, így nem akart teljesen vakon mászkálni, hátha megbotlok valamibe és megint elesek. A mesterem szavai egyáltalán nem leptek be, de egy fáradt nyöszörgést azért kicsalt belőlem.
- Mirubi-sama… én… én ehhez fáradt vagyok… Biztos megint edzeni szeretne? – kérdezem szomorkás hangon, és mivel nagy valószínűség szerint úgyis csak terelő, vagy semmilyen válaszokat kapnék, ez esetekben csak fáradtan sóhajtok csalódottságomba.
Szeretnék erősebb lenni… de… ehhez már késő van. És fáradt vagyok. A rémálom nem fog hagyni, aludni a saját szobámba, de úgy tűnik Mirubi-sama sem akar ezen segíteni. Kissé rosszul esett, hogy megint edzeni akar. Értem, hogy az én javamra akarja… de… már fáradt vagyok… mióta itt vagyok, csak edzünk… én… én… már kezdek kimerülni…
Mirubi-sama nagy valószínűséggel arra akart kitérni, hogy próbáljam használni az érzékeimet. A hallás, szaglás mind-mind olyan dolog, amelyekre a shinobik esetében igen fontos, és minél erősebb valaki, annál élesebbek ezek a készségeik is. De én még tapasztalatlan ninja vagyok… tapasztalatlan és kicsi. Nem tudok ezekhez folyamodni, ráadásul Mirubi-sama valami trükköt használva, többszörisítette a hangját. Úgy vélem vagy klón, vagy valami speciális jutsu van a háttérben. Esetleg csak visszhang, vagy képzelődök. Mindenestre, biztos vagyok benne, hogyha most lefeküdnék aludni, Mirubi-sama szemébe hatalmas csalódást okoznék, sőt talán még nem is biztos, hogy hagyna pihenni. Szóval nincs más választásom, mint próbálkozni. Mivel azonban nem akartam elzsibbadni, és sötétben kóválygást sem választottam, nagy nehezen felmásztam a sötétben az ágyba, és elgondolkodva lóbáltam a lábam az ágy szélén. Nem igazán tudtam mihez kezdjek. Mesterem talán nincsen tisztában, hogy még eléggé… nos… bénácska vagyok? A rejtőzés mindig az a része volt a dolognak, amely mindig is jól ment nekem, de minden más téren még elég egyetlenke vagyok. Nem vagyok képes kiszagolni, hogy merre lehet, mert nincs olyan orrom, mint a Mirubi-samanak, vagy Ifu-senpainak. Nyoooo… ez így nem ér…
- Mirubi-sama… én nem látok és érzem úgy az embereket, mint te… - panaszkodom, bár nagy eséllyel úgyse kapok választ.

Jó ideig ültem és gondolkoztam miként találjak rá mesteremre. Már más nem jutott eszembe, hogy fülelve próbáljam észrevenni, hátha véletlen, árulkodó zajt hallok meg, mely kiindulópontot adhatna ki. Észre sem vettem, mikor a lopakodásnál használt „transzba” lépek, csak arra lettem figyelmes, hogy különös érzés járt át… mintha… éreznék valamit. A különleges érzés azon nyomban alábbhagyott, ahogy felfigyeltem rá, úgy tűnt, hogy megszűnt az előidéző dolog, mikor elkezdtem koncentrálásból, ráfigyelni. Kissé eltanácstalanodtam, hogy most mit kéne tennem… fogalmam sem volt… de megpróbáltam ismét. Miközben ismét megpróbáltam felidézni azokat, amiket előbb, próbáltam felidézni honnan volt ismerős az előbbi érzés… mintha… éreztem volna már korábban is...

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Vas. Jan. 22 2017, 18:20

   Csalódás... Meglehet, sőt, biztos, hogy csalódott most abban a személyben, akitől védelmet, vigaszt és szeretet várt. De tette amit kellett, még akkor is, hogyha kis lelkének, valamint érzéseinek ez most nem tesz jót... Fáradt, álmos és zaklatott, mindennek tetejébe még talán nyűgös is, amit csak tetéz az, hogy csalódott Mirubiban. Mindazonáltal telik az idő, érzékei kiélesednek, szinte már transzba esik, újra az az érzés nélküli világ száll le rá, mint amit abban a kunyhóban is érzett. Csend... Csend... Sötétség... Talán elaludna? Szemei leragadnak? Nem... Valami más történik.

   A kislány chakrája tudtán kívül hagyta el a testét, és mintha ösztönösen, a lány tudta volna, hogy ki hol helyezkedik el a teremben, pontosabban a szobában. Tudatában sem volt annak, amit csinál, mégis érezte, tudta, mintha lelki szemei előtt látná Ifut, amint a szoba íróasztalának tetején ülve nyalja a mancsát. Mirubi az ajtónál áll... De más is van itt... Egy másik személy? Hanae mélyebbre és mélyebbre merül.
- Használd a Kos kézpecsétet.
Szól az ajtó felőli hang, mire Hanae teszi, amint mond. Lassan, szemeit becsukva formálja meg a pecsétet, mire érzi, ahogyan Chakrájának egy kis része elhagyja a testét. Mos sokkal többet tud.  Érzi az Ifu testében keringő chakrát, valóban, mintha gondolataiban látná! De mi ez az érzés?! Szorító, fojtogató, rémisztő! Félelmetes érzés érkezik a plafon és az ajtó felől. Tudja, hogy két ugyanolyan kinézetű, ugyanolyan kisugárzású személy, akik nagyjából Jounin szintűek lehetnek. Erős a chakrájuk és félelmetes. Hanae homloka elkezd gyöngyökben izzadni, majd akaratlanul is felnyüsszent.

- Mit érzel Hanae? 
Tette fel a kérdés azt ajtó felőli Mirubi.

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Vas. Jan. 22 2017, 18:57

Nem tudtam hogyan… Nem tudtam miért. Nem tudtam miként… De éreztem… Éreztem ismét azt a különös energiát… A furcsa érzést, mely végigjárta a testem. Nem láttam semmit. Körülöttem sötétség és üresség, csak a tompa zajok és a mesterem és Ifu apró zajongásai voltak hallhatóak… de úgy éreztem… mintha látnék… Látnék, pedig szemem előtt nem volt semmi. Tisztán kivettem a környezetem, pedig szemem nem érzékelt semmit. De mintha… de mintha látnám Ifu-senpait… és Mirubi-samat is… de… de mintha különös lenne vele valami… Nem tudtam mi… és ez zavart… de tudtam, hogy nincs rendbe valami. Persze azon kívül, hogy nem tudhatnám, hol van ő. Most mégis éreztem és biztos voltam benne, hogy nem tévedek. És megrémített. Megrémített, hogy mi történt velem? Miért érzem a többieket? Miért van ez… Úgy tűnik mesterem is érezte zavarom, ugyanis újabb utasításokkal látott el. Én csak nyeltem egyet, de hallgattam rá. A rövid pillanat, míg megzavarták a koncentrációmat elég volt, hogy a látatlan világ, melyre eddig belátásom volt, most elhomályosuljon… de csak addig, míg meg nem formáltam a Kos jelét. Szinte a világ egy robbanással tárult belső szemeim elé… éreztem, hogy megzavarodok. Láttam Ifut… éreztem a chakráját… éreztem hol van, s mit csinál… éreztem Mirubi-samat is és az ő chakráját is… de… túl erős volt... Érzem, ahogy a férfi masszív, fenyegető aurája nekem feszül, mely bár lehet nem volt szándékos, de úgy éreztem, mindjárt agyon nyom… Két másik hasonló érzés is támadt, ezzel együtt három személy „bombázott” engem ezzel a különleges energiával. Mindent csak pár pillanatig tartott, míg gyenge, kimerült testemet köhögő roham kezdte el megtámadni. Szinte fulladtam, pontosan úgy, mint mikor a három energia támadt rám… Megpróbáltam felállni az ágyról, de erőtlenül estem össze. Megszédült velem a világ, éreztem, hogy átjár a rosszullét… majd végül epét kezdek el felöklendezni… nem tudom mi volt ez az előbbi… de… a jelenlegi állapotomba a szervezetem nem bírta el… Mesterem szavaira nem is figyelve, próbáltam megtartani magam, remegő kezeimmel, miközben rémült, hisztérikus zokogásba kezdek.
- Küldje el őket! Kérem Mirubi-sama küldje el őket! – remegek kétségbeesetten – Nem akarom megint érezni… nem! NEM!

Megtöröltem a számat, és nem törődve a sötéttel az íróasztal felé próbálok kúszni, hogy lábának dőlve próbáljak vigaszt találni, macska barátomat magamhoz szorítva, ha azóta nem ment el, és lejött hozzám. Semmi mást nem akartam már… csak zokogni… ezt már nem bírtam… túl sok volt… nem akartam ismét átélni ezt az érzést…

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Vas. Jan. 22 2017, 19:42

   Furcsa dolgokat tapasztal meg az az ember, kinek tudata már nem csak az anyagiasult világ felé nyílik meg, hanem egy sokkal másabb világ felé, ahol energiák, érzések és érzelmek sokasága tombol. Hanae csak ízelítőt kapott abból, hogy milyen dolgok is munkálkodnak ebben a világban az emberi felfogáson kívül, amikről Mirubi csak tud, de nem érez... Legalábbis nem úgy, ahogyan azt a kislány teszi.
   Újra sírva fakadt, gyermeteg lelke nem bír el ennyi mindent. Nem is olyan régen olyan traumákat élt át, mitől a gyenge tudata valószínűleg komoly csorbát szenvedett, most pedig ez... Talán ez az érzés hasonlított ahhoz, amit akkor érzett? Igen, minden bizonnyal, hiszen menedéket kellett találnia az asztalnál. Nekidőlt a vékony, de az Ő testét könnyeden megtartó asztallábnak, majd Ifu huppant le mellé. Nyávogva szimatolta és mászott az arcába, majd teste mellé kuporodott. 
- Amit éreztél, azt a Chakráddal érezted.
Hallatszik Mirubi hangja.
- A testeden kívülre engedted ki a chakrád, ami kapcsolatként működik közted és más emberek között. Ha a chakrád elér egy lényt, akkor azt te tudni fogod a chakrádon keresztül. Olyan, mintha a chakrád lenne a hatodik érzéked. Ha elég ügyes vagy akkor nem csak tapintani, de érezni, látni, hallani is tudsz vele. Amit te csináltál az az érzékelés. A Chakrádat kiterjesztetted a testeden kívülre és amint elért engem, kapcsolódott a testemhez. Tudnod kellett, hogy egy emberi lény van ott a plafonon és ott az ajtóban. Amint pedig még jobban koncentráltál, még több chakrát használtál és még jobban figyeltél, megérezted a chakrámat. Érezted annak nagyságát és természetét... Biztos vagyok benne. Érezted ugye? Azt a fojtogató erőt, azt a fájdalmas és ijesztő dolgot...(?)
Ez kérdés volt, vagy talán kijelentés? Hiszen Hanae felé irányult, miközben a lány még mindig a földön remeg. Egyedül Ifu melege, védelmező teste és erős dorombolása az, ami hat rá. A macskák nyugtató hatással bírnak. Azt mondják, hogy olyan frekvencián dorombolnak, ami lenyugtatja az embert, ahogyan az is, hogy simogathatják őket. Vajon ez igaz?


_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Vas. Jan. 22 2017, 20:07

A sokk, amit eddig átéltem csak a baj egyik része volt, a másik része, hogy testem nem bír velem lépést tartani. Hiába remél sokat tőlem mesterem, az elmúlt fél évben intenzívebb edzésben volt részem, mint a két iskolás évben együttvéve. És nincs ideje a szervezetemnek beérni a fejlődést. Koromhoz híven mentális képességeim még csiszolhatóak, a fiatalok, mint én olyanok akár a szivacs, az agyuk képes magába szívni tömérdek információt… De a testem… a testem az nem ilyen… idő kell neki… pihenés… hogy feltöltődhessek. És nincs ilyen időm. Mirubi-sama túl szigorúan vesz… alig hagy pihenőket. Az elején még örültem is neki, hisz vágytam az erőre és így gondoltam gyorsabban elérhetem azt… de a szervezetem kimerült és fáradt… és ez hatással volt mentális képességeimre is… Emiatt voltak egyre sűrűbben rémálmaim és ezért voltam egyre fáradtabb az edzések során.. most már értem… már tudom, melyet akkor még nem tudtam… És most csak egy dologra vágytam… és úgy tűnt Mirubi-sama nem vesz ezt észre. Zokogva szorítgattam meg Ifu-t el sem engedve egykönnyen akkor se, ha arrébb akarna mászni. Féltem, hogyha elengedem, vagy válaszolok mesteremnek ismét edzenünk kell… féltem… igen… beismerem… Nem akartam mást csak pihenni… aludni… hisz ezért jöttem ide…

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Vas. Jan. 22 2017, 20:14

Ahogyan Hanae összehúzta magát és Ifut magához szorította, a macska pedig mint egy tömör bestia alig mozdult, pont jó volt arra, hogy a kislány elbújjon, az előtte álló fiú fintorgott egyet. 
- Nem értem az embereket... Ide hallgass!
Emeli meg a kezdetben csendes hangját, de nem kiabál, nincs indulat a hangjában, csupán hangos.
- Én nem Mirubi vagyok. A nevem Mezameru. Mirubi könyörög, hogy had beszéljen veled, hogy engedjem át neki a test irányítását, de megmondtam neki, hogy ha megpróbálja átvenni az uralmat a test felett, akkor egy nálam is szörnyűségesebb dolgot engedek szabadjára, aki nem fog kímélni téged, ezért hagyja, hogy én beszéljek hozzád. 
A hangja hideg és kegyetlen volt, szinte semmilyen emberi érzelem nem volt érezhető benne... Várt, várt hogy a gyermek felfogja, amit mond.
- Eddig nem akarta elmondani ezt neked, mert nem érzett felkészültnek. De most már ideje, hogy megtudd. Mi egy testen osztozunk. Három "lélek" van Mirubi testében, akik folyamatosan harcolnak a hatalomért. Mirubi akarata közöttünk a legerősebb, de ha kettő másik összefog, akkor leküzdheti őt... Azt akarod, hogy megtegyem ezt és Második szétmarcangolja a tested, miközben Mirubi végignézi azt és a szíve megszakad a fájdalomtól?
Teszi fel kérdését újra, jéghideg tekintete pedig indulatok nélkül nézi a lányt. Színtiszta rideg logika...

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Vas. Jan. 22 2017, 20:50

Úgy tűnhet a férfi szavai, ki Mezamarunak nevezi magát érzékeny pontra tapintottak. Fülemet befogva egyre jobban összegömbölyödtem (ami talán Ifu-senpainak is kissé kényelmetlenséget okozott, hisz végtére is őt szorongattam) és egyre inkább remegtem… de első ránézés tévedhetett.
- Buta!
Ez volt az első hang, ami elhagyta a számat, jóval hangosabb és morcosabb hangon, mióta csak bejöttem a szobába… de az is lehet, hogy mióta betettem a lábam a bázisra. De nem érdekelt most már nem.
- Buta! Hülye…. Idióta! – szitkozódok felválva, bár mindegyik elég gyermetegen hangzott a számból – Tudtam! Már rég tudtam! De nem érdekelt! Számomra Mirubi-sama mindennél többet jelent… és féltem, hogy furcsának találna, ha megjegyzem…. de tudtam! És….és…
Testemen alábbhagy a remegés (legalábbis, ami nem a gyengeségből jön), majd nagy nehezen két lábra állok. Kiss megszédültem, de nem estem el. Sötét volt… de nem érdekelt. Tudtam hol áll a férfi... Megindultam csoszogva a hang felé, miközben előhúzom tantom, mindenfajta különösebb árulkodó hang nélkül.
- És igen… nem árultam el… de nem engedem, hogy elvedd Mirubi-samat tőlem!
Előtörtem…. előre és döftem. Comb magasságba próbáltam betalálni minden erőmet belevéve a csapásba. Akár talált, akár kivédte azonban nem tágulok.
- Lehet, hogy Mirubi-sama túldolgoztat… lehet hogy Mirubi-sama kicsit furcsa néha… lehet, hogy Mirubi-sama elfogad téged… De én nem foglak! Én… én szeretem Mirubi-samat és nem hagyom, hogy manipuláld! Megfogom találni a módját, hogy megszabadítsam tőletek… ha kell az életem árán is…

Fenyegetésem eléggé nyomorultan sikerül, hisz még is csak egy fáradt, csöpp gyerek szájából hangzik, miközben a vele szemben álló személy ereje vagy tízszer meghaladja az övét. De engem… ez nem zavart… Szememben elszántáság tüze szikrázott (bár sötét miatt nem látszott), arcomon elhatározás vak "dühe" tombolt (ami megint nem látszott) és kész voltam megsérteni a számomra legjobban szeretet személyt, ha az ettől végre magához tér... (na ez viszont látszott!!)

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Vas. Jan. 22 2017, 21:16

A kislányban most vad düh tombol, elérte volna határait? Egymás után törnek elő belőle az indulatos szavak, melyek értelmüktől fogva nem voltak súlyosak, de annál erősebb és erélyesebb volt a Hanaéból áradó energia, ami mint egy kés, úgy szegeződött az előtte álló férfi mellkasának. Ez a fenyegetés pedig másodpercek múltán valóban késsé változott. Az első szúrás nem ért találatot, túl messze volt, ahogyan a második is, azonban a harmadiknál már elért olyan távolságra, pontosabban közelségre, hogy végre leszúrhassa. Érezte, de nem tudta pontosan meghatározni a helyét... (Még) De a harmadik szúrás már betalált volna, szinte magán érezte a férfi leheletét. Ám amikor a szúrás elérte volna a testet, Hanaét egy sötét, tompa fényű, lilás aura vakította el és ugyanabban a minitumban óriási erővel támadt neki és passzírozta őt a mögötte lévő falnak. 
- Akuma no Aura! // Démoni Aura! 
Hangzik a technika neve, Hanae pedig ahogyan érintkezett a feltörő, Sötét Chakrával, újra érezte azt a fájdalmas, fojtogató érzést, valamint a nyomást és a perzselést... Lecsúszott a falról, de még eszméleténél volt, azonban nagyon gyenge. A lilás, fekete fény a Férfi körül kavargott, de nem szállt el, ott maradt körülötte, megvilágítva a fiút és a szoba egy részét. De ez a fény természetellenes... 
- Én nem Mirubi vagyok...
Sétál oda Hanae elé.
- Nem fogom hagyni, hogy egyszer is hozzám érj. Meg sem kell mozdulnom, hogy ártalmatlanítsalak. Mindazonáltál...
Leguggol elé és méregetni kezdi. Hanae érzi, hogy a Fiú körül lévő Sötét Chakra ebben a közelségben mintha súrolná a testét. 
- Ha engem megsebesítesz akkor Mirubit is bántod. Ne...
A férfi szemei kikerekedtek, mintha fájdalmat érezne. A Sötét Chakra eltűnt körülötte, pont jókor, hiszen már kezdte megkezdeni Hanae bőrét. Úgy égette, akárcsak a tűz... Végül pedig Mezameru tekintete megenyhült, zaklatottá és ijedté vált. A testből pedig most kellemes érzet áradt Hanae felé. Mirubi!



Hátrálni kezdett, majd sietve tette kezét a szájához majd megpördülve tüzet fújt ki, ami néhány fáklyát gyújtott meg a szobában. Ez után kézjelekbe kezdett és odasietett Hanaéhoz.
- Kyouka Shohou: Chakra Chuunyuu // Okító Recept: Chakra Befecskendezés!
Mirubi kezéből egy zöldes, lilás és kékes árnyalatú chakramassza szivárgott ki, majd ezt a fiú Hanae testének nyomta, az pedig bevette magát. Nem szólt semmit, csak folytatta a kézjeleket. Hanae közben majdnem elájult, ám amint a chakratömeg a testébe került, a fáradtság érezte és a fájdalmai elszálltak, a testében szétáradó hihetetlen érzés úrrá lett rajta. Érezte már ezt, nemrég a házban! Ezt a hihetetlen erőt...
- Hi-Juinjutsu: Tekkohan // Titkos Átokpecsét Technika: Befolyás
Mondta ki az újabb Jutsu nevet, ez már a második... Legalábbis amit Mirubitól hall... De még mindig nem áll le! Újabb kézjel sorozatba kezd, miközben a nyakán egy lefelé fordított háromszög jelenik meg, benne egy szemmel.
- Juinjutsu: Chakra Seichuu // Átokpecsét: Chakra Elnyomás!
Mondta ki az újabb technika nevet, mire az arcán és szerte a testén - ami a ruházat miatt Hanae nem láthatott - pecsétminták futottak szét.
- Hanae! Fuss át a Nagy Termen ahol megtetted az Esküdet!! Amint átfutottál rajta menj be a szemközti szobába és keresd Raion Tenseit! Mond meg, hogy állítson meg engem!
Mondta, miközben láthatóan küzdött!
-Siess!!
Adta ki a parancsot, majd kicsapta az ajtót, hogy Hanae induljon, végül pedig levetette magát a földre. Szemfogai megnőttek, körmei szintén és kiélesedtek... Vergődött, akárcsak egy meglőtt vad...

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Vas. Jan. 22 2017, 22:03

Bár az első és a második vágásom is mellément nem adtam fel és úgy tűnt fáradozásom úgy tűnik nem maradt hiábavaló. Azonban a fájdalmas nyögés vagy kiáltás helyett, amelyet a kés találata okoznia kellett volna elmaradt. Hamarosan jött is a válasz miért. Masszív chakra fal taszított el és csap neki a falnak. A világ teljesen elsötétült, ahogy próbáltam felkelni. Bárhogy is próbáltam, egyszerűen még mozdulni sem tudtam. Mire észbe kaphattam, már késő is lett volna menekülni. Túlságosan közel ért hozzám az idegen, mégis oly ismerős férfi. Összeszorított fogakkal próbálok felülni, bár mivel úgy csúsztam le a falról egyelőre meg kellett győznöm a fejemet, hogy mégis merre van a fenn és a lenn, mely a félhomályba nem volt egyszerű feladat. Kissé kábán és rémülten néztem a férfit, aki a mentorom volt egykor, most pedig talán a hóhérom. Az ínyembe haraptam és lehunytam a szemem. Azonban… az érzés elmúlt… és mikor kinyitottam a szemem ismét a megszokott személy állt velem szembe… de tudtam, hogy nem múlt el a veszély. Láttam Mirubi-sama tekintetéből. És éreztem, hogy a Fekete Mirubi vissza fog térni… Hiába próbál a mesterem tenni ellene. Hamarosan ellátott és utasításokkal látott el… azonban ahogy felálltam csak összeszorított fogakkal megráztam zokogva a szemeim.
- Bárhányszor rossz dolog történik, mindig csak menekülök! Menekülök az igazság elől… most nem… bocsásson meg Mirubi-sama… de ezúttal nem!
Kezem a férfi által nekem adott (még a múltkori edzésen) drótra fonódik és rögtön kivetítve rá a chakrám alkalmaztam az „új” technikám, hogy rögtön cselekedhessek. Terveim szerint a drótok Mirubi sama kezeit az oldalához szorítják, míg a torka köré egy hurok kerül és az állkapcsát a fején átvezetett újabb hurok, szorosan összezárta a száját. Bár a kivitelezéshez kevés drótot tudtam csak felhasználni, lévén, hogy a kialakítás miatt a torkának feszülő drót állandóan a húsába mar, ha egyik felét megpróbálja kiszabadítani (száját összezáró, vagy kezét leszorító), ezzel elzárva a levegő útját. De nem ez volt a tervem…  Mielőtt még felállhatna a mellkasára próbálok ülni, lábaimmal is megpróbálva minél jobban leszorítani karját, majd egészen hozzásimulok a férfi testéhez.
- Kérem Mirubi-sama…. térjen magához! – néztem rá könnyektől csillogó szemekkel közvetlenül a szemébe nézve...

Majd közelebb hajolok. Egy pillanatra éreztem, ahogy megáll a világ, mikor ajkaimat a férfi szájára tapasztom (természetesen mivel szája le van fogva, így egy zárt fogsoros „puszi” lett csak). Érzem, ahogy a szívem a torkomba kezdett el dobogni, ahogy eljut a tudatomig, mit csináltam. Minden halálfélelmem ellenére éreztem, hogy elönti a sápadt pír az arcomat. Azonban… nem ez volt a tervem… a tantot, mely még mindig a kezembe volt (bár csak nemrég vettem észre, hogy nem ejtettem el) felemelve végül lesújtok a férfi jobb válla és felkarja közötti porcra az int célozva, mely mozgatta szinte az egész testet.  Egész testemből áradt a chakra és reméltem… hogy mesterem végül magához tér… A szerető test melegsége… a talán gyermeteg csók zavara… és a fájdalomélénkítő mivoltja… kérlek… csak működj…. hozd vissza nekem Mirubi-samat…

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Jiraiya on Pént. Feb. 24 2017, 08:37

// 15 ch a villámjáték elmulasztásáért és a késésért... //

   Sem Hanae sem pedig Mirubi nem tapasztalta még meg ezt az érzést, ezt a furcsa jelenetet, amikor is Mirubi, a tőle telhető legjobban próbál ellenállni annak, hogy Mezameru és Hishimon elnyomja. Ennek eredménye egy folyamatos koordináció zavar és elgyengülés, majd Hanae drótjai, amik szorosan lefogták a fiút, ledöntve őt a lábáról. A kislány rávetett magát mesterére, kinek szemfogai megnőttek, írisze összeszűkült és elnyúlt, akárcsak egy macskáé, körmei pedig kiélesedtek. 
   A kislány apró, az adrenalintól megduzzadt piros, melengető ajkai a fiú szájára tapadtak, kinek szemei felakadtak. Hanae érezte, ahogyan az alatta tekergődző óriási testből árad az a nyomasztó chakra. Marni kezdi a testét és az arcát... Egyre csak nő és nő, Hanae bőre pedig úgy kezd el perzselődni, míg a ruhája foszlani és eltűnni. Ekkor súlyt le a Tanto és mar a fiú vállaiba. 
   Minden olyan gyorsan történt... A szúrás pillanatában a lány felrepült, nagyot nyekkenve passzírozódott neki a plafonnak, majd az ágyra esett. Nem tudott sem megállni, sem pedig ellenállni, teljesen elborította a sötétség... 





~ Fél nappal később ~

Sajgó fájdalomra ébredt, a feje és a háta, valamint a végtagjai is pulzáltak a fájdalomtól. Akaratlanul is nyögött egyet, ahogyan magához tért. Félhomály volt, ahogyan mindig... Szobájában fáklyák égtek, az éjjeliszekrényén egy kancsó víz, pohár és egy tál rizs volt. Csoszogó léptek zaja töri meg a fáklyák pattogó, lobogó hangját, majd egy ismerős arc érkezik. Az az öregember, aki néhány nappal ezelőtt is figyelt rá. Egy fémtálcát tart a kezében, amin gyógyszerek vannak. 
- Ne mozogj, ha nem muszáj.
Mondta egyből, amint meglátta, hogy Hanae ébren van. Ahogyan a közelébe ért és letette a szekrénykére a tálcát, Hanae egy ujjnyi méretű tekercset is látott a gyógyszerek mellett lekötve. A kislány bár képes volt mozogni, de mindegy egyes rezdülése fájt... Még a levegőt is fájdalmasan vette, amikor beszívta a hátába nyílalt a fájdalom. Testén mindenhol kötések és tapaszok voltak.
- Hogy érzed magad?
Kérdi az öreg Kouzenmaru.

_________________
° Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
° Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
° Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
° Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
° Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
° Akira --> "Tartozni valahová..."
° Saigo --> Egy "B" szintű küldetés
° Abuso --> Homokszív
° Kawachi --> ???
° Datara --> Nawabare no Jutsu
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Szomb. Május 06 2017, 13:42

Nem emlékeztem rá, hogy mikor ájulhattam el. Nem emlékeztem mikor sérültem meg és hol. Fogalmam sem volt, hogy egyáltalán hol is van itt az a bizonyos itt. Furcsa… már-már szorongó érzés keringett bennem, melyre igazából nem tudtam választ adni, hogy miért. Mikor kinyitottam a szemeim még nem éreztem azt a kínzó, zsibbadó fájdalmat, ami átjárta a testemet, de amint megmozdultam csöppet, az egész lényemet átjárta a kínzó borzongás. Még a könnyeim is előbukkantak, ahogy megpróbáltam felülni sikertelenül. Végül egy hang furakodott be az elmémbe, és eltartott egy ideig, mire sikerült nagyjából betájolni a hang forrását, már nagyjából összeszedtem az emlékeimet a történtekről. Furcsa volt érezni magamba az űrt, amit a még továbbra is kissé hiányos emlékeim okoztak, de nagyjából összeszedtem magamban annyi lélekjelenlétet, hogy legalább bólintsak a még kissé továbbra is rejtélyes öregember felé. Azt hiszem második… vagy harmadik alkalommal találkozok vele, de továbbra se vagyok képes teljesen megérteni őt. Kissé rejtélyes számomra, hogy miért ő vigyáz mindig ilyenkor rám, és ki ő valójában? Fogalmam sincs. De az biztos, hogy egyelőre ez volt a legkisebb bajom. Szépen lassan kezdtek visszatérni az emlékeim teljes egészében, és meg kell, mondjam… még cudarabbul kezdtem el érezi magam, mint előtte. Úgy éreztem a fájdalom, ami eddig átjárt, most még inkább elkezd lüktetni, mit eddig. Kicsit nyögtem egyet, majd feladtam, hogy felüljek. Alkarommal eltakartam a szemeim, melyek már-már kiugrottak úgy lüktettek a tompa fény okozta ingertől. A férfi kérdésére, csak némán (nyöszörgéssel teli) biccentés volt csak a válaszom úgy éreztem, most nem tudok egy ideig szóhoz jutni. Ismét eluralkodott rajtam a szorongás, majd mielőtt magamhoz térhettem volna, ismét éreztem a környezetemben lévő aurákat… pont ahogy Mirubi-sama tanította. Óráknak tűnő percek után, miután tudatosult bennem, hogy sehol se érzékelem mesterem jelenlétét (a közelembe) csak ennyit makogtam.
- Mirubi-sama… elment

Furcsa lehet a kérdés, (ami valójában kijelentés) hisz nem utal semmi se, hogy én tudnék bármiről is, de a kérdés lényege lényegében abban rejlett, hogy nem ő állt most itt. Ha Mirubi-sama itt lenne, akkor nem a férfi viselné most a gondomat. Ismerem már ennyire a mesterem… Vajon... küldetése van? Vagy… csak… szégyelli magát azért amit tett? Vagy nem akar ezek után a szemembe nézni a saját hibám miatt? Mérges rám? Gyűlöl? Megvet? Nem tudom… de érzem, ahogy a meleg könnyeim elerednek szemeimből. Sírtam. Nem is tudom egészen pontosan mitől. A fájdalomtól? A bánattól? A szívemben uralkodó űrtől? Nem tudom… Hiába kínált volna bármivel a gondviselőm egyszerűen elutasított a gyomrom mindenféle anyagot. Nem voltam éhes, se szomjas… csak… egyedül akartam maradni.

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Misaki Kiyoko on Csüt. Júl. 06 2017, 00:09

Követem Mirubit a terembe, ahol leülök egy székbe. Nem érzek semmilyen félelmet, mert miért is kéne? Nem fog semmi sem történni, csupán belenéznek a fejembe, kiderítik, hogy hazudok e vagy sem, ki vagyok, mindent az emlékeimről. Nem hiszem, hogy lenne bármi takargatnivalóm, azonban van bennem egy kis… tartózkodás. Remélem az emlékeimben nincsenek rólam meztelen bevillanások!
Az ajtó hirtelen tárul, de ugyanolyan sebességgel csapódik is. Egy árnyat látok, aki közeledik felém, majd leveszi a csuklyáját. Szeme kísértetiesen kék, de amikor belenézek az adott parancsra, hirtelen minden megváltozik…

 
-x-


 
Azt mondják, az első emlékek három éves korban születnek. Addig szinte nem emlékszünk arra sem, hogy megszülettünk, hogyan lettünk, mit tettünk azelőtt abban a három évben, amíg a világon voltunk. Csak találgatunk: megtanultunk sírni, nevetni, elejteni egy-egy játékot, amit ha a szüleink visszaadtak nekünk, újra eldobtuk és élesen felsikoltottunk rajta, mert elnyerte a tetszésünket. Megtanultunk négykézláb csoszogni, mindent a szánkba venni, mert megöl a kíváncsiság, vajon milyen íze lehet a piros pöttyös gumilabdának, vagy annak a szép díszes kefének, amivel anyuka az előbb még a kutya bundáját fésülte. Etetés közben kiköptük az ételt, ami végigcsorgott az állunkon, és egészen akrobatikus mozdulatokkal sikerült tisztába tenni, mert már akkor is nyilván a shinobi életre készültünk fel. Majd ahogy egyre jobban nőttünk, megtanultunk járni is anyuka legnagyobb örömére, akinek ezentúl jobban oda kellett figyelnie, nehogy elboruljunk és beverjük a fejünket az asztal sarkába. Hiszen akkor még nem volt felelősségtudatunk, csak éltük a gondtalan életet, melyről nem is gondoltuk volna, hogy a legkegyetlenebb tud lenni, s amit igaznak hiszünk, az rég hamis. Gyámoltalanok voltunk még, hiszen egy gyermek többet érez, mint amit egy felnőtt tud, talán ezért is mondják, bűntelenek vagyunk, mivel nem tudjuk, mi az a bűn, csak a csínyeket ismerjük, amely távol áll a bűnöktől, mert nem rosszat akarunk vele, szimplán viccelődünk. Aki embert öl, az nem viccel. Aki egy rotyogtatós párnát rak a feneked alá, az viccel és nem bűnös. És addig, amíg nincsenek hatalmasabb vágyaink annál, mint amink már egyébként is megvan, azt visszhangozzuk, ami a környezetünkben van. Ha a szüleink és a környezetünk rossznak nevel minket, az talán egy életre ránk nyomja a bélyeget; ha hazudnak, hazudunk, mert azt hisszük, ez a helyes. De tulajdonképpen mi, vagy ki nevel minket? A szüleink, a környezetünk, vagy mi neveljük önmagunkat?...

 
A legtöbb gyerekkel ellentétben, nekem hat éves koromig egyáltalán nem volt semmi emlékem. Csak úgy paff, sötétség. Akárhogy próbáltam visszagondolni, néhány kedves arc ugrott be, melyek számomra teljesen ismeretlenek voltak, mégis úgy éreztem, láttam már őket valahol és közöm is van hozzájuk. Néha, ha megerőltetem magam, talán hangokat is hallok, melyek legtöbbször azt súgják „Vigyázz rá!”, olykor sikolyokat és sírás hangját. Semmi mást.
Mióta az eszemet tudom, a nagyapám nevelt, Misaki Satoshi. Úgy emlékszem, a szüleim háborúban haltak meg, vagy egy veszélyes küldetésben, már nem vagyok benne teljesen biztos, melyik. A nagyapám furcsa egy teremtés volt, vagyis még az… folyton folyvást űzte a fiatal és idős nőket, s úgy tűnt, ők is viszont szeretik, hiszen a faluban sokan ismerték. Mondhatni, amolyan mindentudó volt, a hóbortjai mellett és hülyeségei ellenére sok mindenhez értett, és tudott nagyon is komoly lenni. Néha úgy éreztem, számomra teljesen idegen, de hamar hozzászoktam a tényhez, hogy a nagyapámmal kell élnem, aki viszonylag elég hamar belekezdett a tanításomba.

Sokszor emlegette, hogy nem szabad elbíznom magam, ha azt látom, hogy az ellenfelem a földön hever, mert az még nem bizonyítja a nyereségem. Az alapokkal kezdtünk, a chakraelmélettel, a fára mászással és a vízen járással. Csak ezek megtanulásának feltételeivel kerültem az akadémiára, ahol már javarészt tudtam ezekről, csak csiszolni kellett a tudásomon. Akkor és ott határoztam el, hogy genjutsu használó leszek, hiszen olyan érdekesnek és mesterkéltnek, trükkösnek tűnt, hogy azt éreztem magamhoz a legközelebb, mert már akkor egy olyan ember voltam, aki sokkal jobban szeretett távolról harcolni, mintsem közel kerülni az ellenfeléhez.
Az akadémiát viszont nem Iwagakuréban kezdtem el. Amikor nagyapa magához vett, a szüleim elvesztése után azt mondta, nem maradhatunk tovább itt, ugyanis veszélyes. Akkor azt sem tudtam, mire gondol veszély alatt, hiszen nekem ez az otthonom, bár már fogalmam sem volt arról, mi is tartott itt „fogva”. Nagyapa azt mondta, nem kell aggódnom, már mindent elintézett, nem fognak keresni. Nem értettem. Mai napig nem értem. Az út alatt is kérdezősködtem, de csak annyit felelt, nem kell tudnom róla, mindennek eljön az ideje, ha elég érett leszek. Új papírok kerültek a birtokomba, mivel a régiek csodával határos módon eltűntek. Végül Takigakurében telepedtünk le.  Nem hallottam sokat róla, az akkori vezető Hisen volt. Nagyapa mesélt a Hősök vizéről, ami nekem mai napig nem létezőnek tűnik, bár nem is tudhatjuk biztosan, mivel a nagy fa száz évente termeli ezt a vizet. Ha valaki megissza azt, tízszeresére nő a chakrája, akár egy chakrapajzsot is létrehozhat vele. Nem értem, miért akarná valaki megszerezni. Az ilyeneknek biztos van valami hátulütője. 

 
Magamnak való gyerek voltam, akinek nem voltak olyan vágyai, mint a legtöbb fiatalnak. Nem akartam játékokat, nem akartam nagyra törni, nem akartam Kage lenni, egyszerűen csak lenni akartam valaki, akit elismer a világ, vagy legalábbis egy ember számára jelenteni a mindent. Nem azzal álltattam magam, hogy ha plüss macikkal veszem magam körbe, akkor rózsaszín vattacukormezőkben ugrálgathatok, ahol a felhőkből gumimacik esnek és kedvemre rágcsálhatom a ki nem fogyó csokinyuszi készletet, hanem olyan emberekre volt szükségem, akik a barátaim lehetnek, és szerethetem őket. Talán azért éreztem ezt így, mivel erősebb volt bennem a szüleim és családom iránti kötelék, mint bárki másban, ezért elég hamar családcentrikus embernek mondhattam magam, aki mindig is arról álmodozott, hogy egy szép napon lesz egy szerető férjem és gyerekeim, akik azért fognak szeretni, aki vagyok. De lehetséges, hogy minden leány arról álmodozik, hogy jön a szőke herceg fehér lovon, s szerelem első látásra elrabolja a szívüket. Na, de én nem arra a típusú találkozásra gondoltam! Én nem hiszek a szerelem első látásban.
A geninvizsgán hamar túlestem. Az első forduló írásbeli volt, ahol chakraelméletről kérdeztek, azzal egyáltalán nem volt gondom, ahogy a második fordulóval sem, ahol két bunshin klónt kellett létrehoznom elterelésképp, miközben addig a shunshin no jutsuval eltűntem a látókörükből. Amikor a két bunshin eltűnt, nyomomat sem látták, ezért sikeresen átmentem a vizsgán. Nagyapa büszke volt rám, az elismerése pedig nagyon jól esett. Ezek voltak az első szavak, amik elindítottak önmegvalósításomban. 
Nem csak az újonnan szerzett genintársaimmal és sensei-emmel tanultam, hanem nagyapa mindig ott volt mellettem és mindenben segített. Rengetegszer, szinte minden nap emlékeztetett arra, hogy erősebbnek kell lennem, hogy meg tudjam védeni magam, s ezt minden áron meg kell tennem, nem kerülhetek más kezébe. Ez furcsa volt a számomra, ezért csak egyszer kérdeztem meg, miért, mire egy széles mosollyal az arcán egyszerűen azt felelte, „Hát miért, butus? A lányok között egy olyan gyöngyszem vagy, akire bárki szemet vethet, ki tudja, mikor ugrik ki a bokrok mögül egy szatír”.  

Sok küldetésen vettem részt, ahol kipróbálhattam magam és az újonnan szerzett jutsuimat – az elsődleges elemem a Doton -, ezeken a küldetéseken pedig sok mindent tanultam az emberektől, akikkel találkoztam. Akkor jártam legelőször a Gőz országában. A küldetés először C szintűnek indult, majd hamar B szint lett belőle; csak annyit tudtunk, hogy egy bűnöző után kell mennünk, majd visszahozni őt Takigakuréba, persze fogalmunk sem volt arról, hogy ez rengeteg erőfeszítésbe kerül majd. Az Erdő és a Hang országán át üldöztük őt, mire sikerült elkapni. A társaim csúnyán megsérültek, csak a sensei józan eszének köszönhetően maradtunk életben. Ennek hatására többet kellett tanulnom, hogy én is meg tudjam védeni a társaimat. Ebben az időszakban azonban valóban csak a csapattársaimra számíthattam, mivel többi kortársam, s az idősebbek egyaránt hecceltek velem és sok csúnya dolgot vágtak hozzám, amiért nehéz volt beilleszkednem az új közösségbe. Azt mondták, különc vagyok, furcsa és sosem fogok ide tartozni. Utóbb rájöttem, sokan irigységből tették ezeket a megjegyzéseket, viszont ez egy olyan mementó volt számomra, amiért sokat változtam. Igyekeztem távol tartani magamtól a rossz kommentárokat, és lazára fogni őket, amitől kissé flegma is lettem, ugyanakkor fejlődtek is a kommunikációs képességeim. Szereztem egy pár barátot csak azzal, hogy megoldottam a problémáikat – egy jegyzet részemre: mindig jó, ha lelki szemetes vagy.  Persze olykor azok árulnak el, akikről a legkevésbé sem gondolnánk… én nem akartam hátba szúrni senkit, én mindig ott voltam, ha baj volt és segítség kellett, de valahogy mindig a középpontba kerültem és nevetség tárgyává váltam, amit sosem értettem, hogyan sikerült magamnak kiharcolnom. Baj az, ha valaki életvidám, vagy hogy az éltet, hogy mosolyt csaljak mások arcára, esetleg az, hogy előrébb helyezek másokat magamnál? Ebben mi a furcsa? Idővel rájöttem arra, hogy az emberek nagyobb százaléka önző, és drágább a saját seggük, minthogy hagyják bemocskolni a kezüket, mert ha azt csak egy kicsit is megmozdítanák, az a saját érdekeik rovására menne.

Az egyik legrosszabb emlékem, amikor azt hittem, hogy a barátaim tényleg azok, akiknek mondják magukat. Mintha pontosan csak azért fogadtak volna be, mert ők is különcök voltak… ezek az emberek általában egészen jól kijönnek a sajátjaikkal. Akkor tudtam meg, hogy nem a különcök csoportjába tartozom, amikor elhívtak magukkal az egyik éjszaka, hogy valami különlegeset mutassanak be. Egy bódéba tartottunk, ami inkább volt egy istálló, de ezek a gyerekek sokat lógtak itt mondván, ez a titkos helyük. Amikor beértem, nem hittem a szememnek. Előttem egy felakasztott kutya képe lebegett, amitől először ledöbbentem, majd undor szökött az arcomra, ahogy megláttam az állat csöpögő vérét, és sírva szaladtam el. Nem tettem semmit. Azóta is kísért ez a kép, hogy csak ott álltam magatehetetlenül… de mit tehettem volna? Verjem be minden gyerek képét, aki akkor ott volt? Nem tudtam… csak elrohantam… s azóta nem találkoztam velük. Nem akarok.

 
 
Visszagondolva erre, tinédzser korom nem tűnt valami hű de hatalmas élménynek, s csak egy kósza mosoly húzódik ajkamra, egy legördülő könnycseppel az arcomon.. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember csak megirigyelné ezt, vagy szánna, amiért nem történt semmi izgalmas. Oh, de higgyétek el nekem, sok mindent rejteget az életem… csak én éppen nem tudtam róla, ahogy még most sem tudok róla. Talán minden hazugság, csak egy illúzió, amíg én minden nap hitetgetem magam azzal, hogy minden egyes másnap jobb lesz a mainál, s csak ezért élek túl.

 
 
Amikor nagyapa és a sensei megtanítottak a legalapvetőbb és szerintük leghasznosabb Doton technikákra, a chuunin vizsgára készültünk, melyet a Tűz országában rendeztek. Ekkor tizenöt voltam. A Tűz országa mindig is foglalkoztatott engem, mivel mondhatni azt egy nagy központi hatalomnak is… kifejezhetném magam úgy is: minden út Konohába vezet. Sok innen kiemelkedő klánról hallottam, a Hyuugákról, akiknek Byakugan-juk van, és nekem kicsit a szemükkel zombikra hasonlítanak; az Uchihákról, akiket körülbelül egy évtizede kiirtottak, és szemben álltak a Senjukkal, s hogy az Uchiháknak meglehetősen erős dojutsujuk a Sharingan. Egyet tudtam biztosan: nem akarnék velük találkozni. Rengeteg itt élő klánról hallottam még, az Inuzukákról, a Yamanakákról és a Narákról, akiket nagyapó mindenképp megemlített, mielőtt útnak indulhattam volna, és persze figyelmeztetett is, hogyha valamelyikükkel összekerülnék, akkor mire kell számítanom.
A chuunin vizsga első köre annyira nem maradt meg az elmémben, elvégre egy olyan tesztről volt szó, ami felmérte a logikai tudásunkat. Egy egyszerű válasz: igen vagy nem? Akik helyesen válaszoltak, azok bent maradtak, akik viszont nem, azok kiestek. Szerintem nekem csak mázlim volt, ahogy a csapattársaimnak is. A következő körre viszont több időt is kaptunk, hogy felkészüljünk.
Legnagyobb szerencsémre az ellenfelem nem volt egyik klánnak sem a tagja, viszont szívós volt, és már majdnem feladtam, amikor az utolsó pillanatban sikerült egy csellel elintéznem. Amikor éppen nem figyelt, egy klónt hoztam létre, aki elterelte a figyelmét, míg én megbújtam a föld alatt. Ahogy a klónom robbant az ütés hatására, s ellenfelem bamba tekintettel meredt előre, hogy mégis hol lehetek és mi történt, lehúztam őt a földbe, majd előtörtem rejtekemből. A fiú eszeveszetten ordítozott, hogy húzzam ki őt, feladja a küzdelmet, mivel az a legnagyobb félelme, hogy élve a föld alá temetik és semmit sem tehet majd az ellen, hogy a férgek elevenen felfalják, ő nem akar gilisztasz*r lenni. Egy hahotával és könnyekkel küszködve az arcomon – a nevetéstől – húztam ki a fiút, aki azonnal fel is adta a harcot, majd hálálkodott nekem, amiért végül megmentettem őt a „riválisától”, az elevenen eltemetéstől. 

 
A harcot én nyertem, és reménykedtem abban, hogy ez elég bizonyíték lesz arra, hogy felemelkedhessek a chuunin rangra. Csapattársaim valahol a végén kerültek be, így végig kellett ülnöm az egészet, de egyébként is megtettem volna, mert nem állt szándékomban bárkit is magam mögött hagyni. A csapattársaimmal egészen jól kijöttem azok után, ami gyerekkoromban történt velem. Néha rémálmok gyötörtek, s megjelent újra és újra a felakasztott kutya képe mindaddig, amíg nem tudtam megosztani ezt valakivel. Sokáig magamban tartottam, még a nagyapónak sem meséltem róla, de a sensei olyan volt számomra, mintha a második apám lett volna. Egy olyan ember, akivel mindent megoszthatok a személyes problémáimtól kezdve a teljesen átlagos hétköznapi életemig. Ő segített át a nehéz korszakon, majd amikor a társaimat is jobban megismertem, már úgy éreztem, végre van valahol helyem. Kaho egészen csendes lány volt feltűnően hosszú, lenkék hajjal, amit ezért mindig fonatokban hordott, és még ezt is a feje tetejére kötötte egy vastag anyaggal. Ha sötétebb bőre lenne, azt mondanám, hogy tuti nem Takigakure lakosa, hanem Kumogakuréból jött. Az első hetekben volt csak csendes, ugyanis amikor jobban beszélgetésbe elegyedtünk, kiderült róla, hogy nehezen közelíti meg az embereket, mellettem pedig kiteljesedhetett. Nem hibáztatom, valahogy én is így éreztem. Valahogy… más oldalról akartam megközelíteni az ellenfeleimet, ha már harcról van szó, hiszen sosem szerettem közvetlenül bántani az embereket. Ki akartam találni valamit, hogy hogyan szedjem le őket távolról, de jelenlegi tudásom nem igazán engedte meg nekem azt, hogy mélyebben belevájjam magam, és egyébként sem volt időm.
Kaho jó volt a Fuuton elem használatában, és azt szinte mesteri szinten űzte, talán azért is, mert odahaza az apja elég szigorú kiképzésben részesítette, az osztályban pedig éltanuló volt. Ezzel szemben a másik csapattársam a teljes ellenkezője volt kis társaságunknak. Bolondos, vicces, mondhatni a csapat bohóca, aki a vicceivel mindig igyekezett felvidítani mindenkit. Sajnos nem a vicceivel sikerült, sokkal inkább a szerencsétlenségével. Például amikor meg akarta mutatni, hogy ő mennyire kemény, hogy egész végig háttal tud sétálni az utazás alatt, hogy beverte a fejét egy zuhanás után, de elmondása szerint az volt élete legszebb napja, amikor ennek fényében egész nap én ápoltam. Az aranyhajú, barna szemű Riki sosem palástolta irántam érzett szerelmét, és ezt képes volt naponta többször is a tudtomra hozni, azonban sosem vettem őt komolyan. Akkoriban nem igazán gondoltam a szerelemre, ha pedig mégis, azt nem nála kerestem, ugyanis a mi világunk különbözik. Félreértés ne essék, egészen jól megvoltunk együtt és jó barátomnak tekintettem, de sose többnek annál, mert az én ízlésem mérföldekkel túlszárnyalta Rikit. Az ideálom teljesen más volt kinézetre is, és viselkedésre is. Riki inkább taijutsuban jeleskedett, ninjutsuban bárki hazaveri, noha az volt a legnagyobb álma, hogy ő legyen egyszer Takigakure vezetője, amihez nem árt egy kicsivel nagyobb tudás.

Amikor felsétáltam a lépcsőn, s megkaptam a sensei dicsérő szavait, egy pillanatra találkozott a tekintetem egy idegen fiúéval, aki nem kapta el a szemét, hanem folyamatosan rajtam tartotta azt, majd elvigyorodott, és felmutatta a hüvelykujját. Megráztam a fejem, mert teljesen zavarba hozott, pedig biztosan csak gratulálni akart. A következő pillanatban Kaho nevét hallottam, s egy másikat: Matsuda Hibiki. Meglepetésemre az a fiú állt fel, akivel az előbb összetalálkozott a tekintetünk. Ahogy leértek a terepre, lelkesen feszültem neki a korlátnak szinte úgy előrehajolva, hogy ki is eshetnék. Erre Riki meg is jegyezte, hogy „ha ennél jobban kinéznék, ki is esnék”, ami az ő szájából nem pontosan azt jelentette, hogy ne hajoljak előrébb, mert akkor kiesek. Mondanom sem kell, nagyon érdekelt a harc. A fiú, Hibiki nagyon hitelesen lépett fel, szinte a semmiből termett ott. Kahonak szurkoltam természetesen, de érdekelt, hogy mi sül ki ebből. Amint bemondták, hogy kezdhetik a harcot, alig győztem pislogni, Kaho máris a földön volt. „Mi? Mi történt?” Csimpaszkodtam a sensei ruhájában, hogy magyarázza már el, hogy mi történt, de ő is csak értelmetlenül nézett rám. Úgy tűnik, nem csak mi, de még a kagék is elámultak, hogy valaki genin szinten ilyen gyors legyen, aztán persze nem beszéltek róla tovább, hanem azonnal átengedték a srácot. Amikor Hibiki visszajött a lelátóra, újra egy vigyorral az arcán köszöntött, én meg mint egy bamba, tátottam a szám. Kaho botorkálva követte, akinek azonnal a segítségére siettem, bár magától is tudott jönni, én ennek ellenére átkaroltam.
- Kaho, meg tudnád magyarázni, hogy mit láttál? - rögtön ez a kérdés jutott eszembe, nem is az, hogy jól van e. Egyáltalán nem láttam, hogy a fiú mit csinált vele, szóval lehetnek rejtett sérülései... de szerintem még ő sem volt benne teljesen biztos, hogy hol fáj.
- Nagyon figyeltem, mert apa arra tanított, hogy koncentráljak a környezetemre, de a nagyobb figyelmet mégis rá fordítottam. Csak egy villanást láttam, amire hirtelen reagálni se volt időm, aztán minden porcikám fájt és összeestem. Amikor bejelentették, hogy ő a nyertes, el is múlt – megvakarta a fejét, én meg csak néztem, hogy miféle mesét talált ki, mert olyan nem létezik, hogy valamid úgy fáj, hogy hozzád sem érnek. Azt hiszem, ezt az ügyet lezártnak tekintettük. 
A chuunin vizsga a vártnál enyhébbnek bizonyult, de lehet, hogy tényleg csak mázlim volt. Egy ideig még Konohában tartózkodhattunk, akik már végeztek, azok fellélegezhettek, akiknek viszont még hátra volt a megmérkőzés, azok úgy készültek rá, mint a gép. Hála az égnek az én csapatom az első nap letudta, bár Kaho egy második körbe is bekerült mondván, hogy belőle semmit sem láttak, ezért speciális esetként kezelték. Csak a véletlennek köszönhette, vagy a nagy szerencsének, hogy ezúttal őt is átengedték. Rikinél kicsit aggódtam, hogy nem fog neki sikerülni, de amilyen hülyének kinéz, annyival ravaszabb is volt, no meg persze a kitartásáról híres.
Rengeteg időnk volt még felfedezni Konohát, én speciel az egyik éjszaka úgy döntöttem, hogy felkarolom a várost, és egyedül tekintem meg a nevezetességeket.

 
Már akkor is egy két lábon járó éhenkórász voltam… neeem, nem éheztem otthon, csupán szerettem a hasam, ami nem igazán látszott meg rajtam a sok edzés miatt. Bejutottam szinte minden helyi étkezőbe, hogy megkóstoljam, itt mi minden van másképp, mint Takigakuréban. A ramen mennyei! Az onigirik tökéletesek. A hal is… a garnélák is… a sütik is, egyszóval minden olyan csodálatos volt, hogy amikor kijöttem legutolsó helyemről, sóhajtozva fogtam a pocakom. Azt hiszem, ha másra nem, de arra jó volt ez a mai nap, hogy felírjam a listámra a kedvenc helyeimet. Legalábbis a kajáldákat.
Éppen megláttam a cukrászdában a kirakatban egy csodááálatos muffint, amire nyáladzva néztem, és arra gondoltam, hogy ezt még bevenné a belem, de sajnálatos módon, amikor be akartam menni, csak rángattam és rángattam az ajtót, amikor rájöttem, hogy ez biztos azért van… mert zárva volt az üzlet! Kétségbeesetten néztem az üvegajtóra, ahonnan szomorúan tekintett vissza rám a tükörképem, és már majdnem sírva fakadtam, amikor megtette helyettem ezt az ég. Átöleltem magam, hiszen nem volt rajtam egyéb egy fekete atlétánál, a fekete nadrágomnál és a cipőmnél, és az eső ezen a nyári napon is elég hűvösnek bizonyult. Mellesleg esernyő sem volt nálam, a szállásom pedig elég messze volt. Nem kéne, hogy ez egy ninját visszatartson, mert pillanatok alatt ott lehetnék, ha nem lenne tele a hasam.
De hirtelen, amikor észhez kaptam, már nem esett rám az eső. Amikor felnéztem, egy ismerős arcot véltem felfedezni. Hibiki volt az, aki legyőzte Kahot. Az esőben szétborzolt, fekete haja tökéletesen emelte ki fiatal kora ellenére is férfias arcát, és gyönyörű kék szemei voltak, amibe beleborzongtam, amikor belenéztem. Egy fejjel volt magasabb, karján és pólóján át is felfedezhetőek voltak az edzés eredményei. 
- Meg fogsz fázni – amikor kiejtette a szavakat, szégyellősen sütöttem le a szemem, hogy egyáltalán volt merszem végignézni rajta… de nem tudtam nemet mondani magamnak, a srác… egyszerűen ellenállhatatlan volt. Mintha a könyvekből került volna elő, tökéletes mása volt az egyik olvasott könyvbeli hercegnek. Ha az nem volt elég, hogy csak értelmetlen fejjel pislogtam rá, és az esernyőt tartotta a fejem fölött, még a felsőjét is levette, hogy aztán rám adja. Még csak nem is ismert, máris úgy viselkedett velem, mint egy úriember. Talán ez a gesztus nekem akkor sokkal többet ért, mint bármi más az életben. Valahogy… újra átfogalmazódott bennem az élet, hogy megjelenik hirtelen egy ismeretlen az életemben, aki képes esernyőt hozni a fejem felé, és melegíteni… akkor is, ha másoknak ez semmiség.
- Matsuda Hibiki vagyok, bár már biztosan tudod. Te pedig…
- Misaki Kiyoko – felelem azonnali gyorsasággal. 
Az aznapi estét végig vele töltöttem, s úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Úgy éreztem magam, mint aki szárnyal, hogy végre egy olyan társamra találtam, aki mellett önmagam lehetek, és minden mesémre van valami visszajelzése, saját története. Másnap elvitt a cukrászdába, ahol eddig lebzseltem, és rengeteg habcsókot sikerült megennem. Rengeteget nevettünk, így mondanom sem kell, hogy minden egyes pillanatot élveztem vele, s amikor a nap végén elváltunk, vártam a másnapot, hogy újra láthassam. Egy nap vázát készítettünk az egyik agyagosnál. Eleinte teljesen komolyak voltunk, de amikor elrontottam, beült mögém, s úgy irányította a kezem a sima agyagon. Ettől csak még inkább elrontottam, s olyannyira zavarba jöttem, hogy a végeredmény az lett, hogy mindketten teljesen agyagosak lettünk, de befejeztük a közös vázánkat, amit végül a műhelynek adományoztunk. Hogy eladják, vagy megtartják, az már az ő dolguk.

A chuunin vizsga azonban a végéhez közeledett, s nem tartózkodhattunk többet Konohában. Az egy hetem eddig is Hibikivel töltöttem, s utolsó pillanataimban is vele voltam.
- Amikor legyőzted Kahot… senki se látta, hogy mi történt pontosan… - valahogy meg akartam tőle kérdezni, hogy mégis hogy sikerült olyan gyorsan véget vetnie a vizsgának szinte egyetlen mozdulattal.
- Egy bűvész sosem adja ki a titkait, különben oda a meglepetés – csípte meg az arcom.
- Mindig is akartam valami különlegeset. Nem szeretek harcolni, de néha muszáj. Hogy érhetném el, hogy valakit úgy ártalmatlanítsak, hogy ne érjek hozzá? – bevallom, mindig is pacifista voltam, de ha a barátaimat bántotta valaki, akkor olyan harcias tudtam lenni, hogy egy bijuu tombolása hozzám képest harmatos kutyafos.
- Hallottál már a genjutsuról? – tette fel kérdését. 
- Tanultam róla, de még sosem láttam élesben – válaszomra felnevetett.
- Itt van a kutya elásva. Nem látod. Csakis akkor érzed, ha elég okos vagy hozzá, hogy meg tudd különböztetni a valóságot az álomtól, a genjutsutól.
- De honnan tudjam, hogy fogékony vagyok e rá? 
- Ez könnyű. Intelligens vagy, s eddigi ismeretségünk alapján tudom, hogy jó a chakrakontrollod is. Ha tanulnád és gyakorolnád, idővel nagyon jó genjutsu-használó lenne belőled. Elérheted, amit akarsz, és nem kell attól félned, hogy átépíted valaki arcát anélkül, hogy akarnád.
- Tény, hogy van, akin ez segítene… - rám nézett, majd hangos nevetésben törtünk ki. Attól a naptól volt egy célom, mégpedig kitanulni a genjutsu minden csínját-bínját. 
Utolsó éjszakánkat együtt töltöttük Konoha kagéinak fejszobrainál, ahonnan a magasból kémlelhettük a falut. 

- Nincs kedvem hazamenni. Akkor nem láthatlak többet… - szomorú voltam, amiért itt most minden jó véget ér. Igazából vártam a vizsgát, hogy végre túl legyek rajta és teljes rangú chuuninnak mondhassam magam, s akkor arra gondoltam, hogy ha vége, akkor azonnal magam mögött hagyom Konohát, de volt valami más, egy váratlan dolog: Hibiki.
- Ne aggódj, Kiyo. Egy hónap múlva újra látsz – kezével lassan megérintette az arcom, hogy ujjaival finoman végigsimítson rajta.
- Hogyan? – alig fejezte be mondandóját, máris felocsúdtam, hiszen tudni akartam, mégis hogyan láthatom újra egy hónap múlva. Hiszen nem hagyhatom ott a falumat.
- Már mindent elintéztem, ne félj. Veled vagyok – arcával közelített hozzám, végül ajkai az enyémhez értek, s egy puha, lágy csókot hagyott ott. Nyakából kivette medálját, mely egy vastag bőr láncon lógott, s az enyémbe tette, hogy addig is velem legyen, amíg nem látom viszont.

 
Takigakure magányos volt nélküle, s most, hogy chuunin lettem, egyetlen C szintű küldetésen vettem részt, így mondanom sem kell, hogy nem voltak valami eseménydúsak a napjaim. Igyekeztem eltölteni több időt a barátaimmal, és küldetés után járni, hogy minél gyorsabban elteljenek a napjaim.
Aztán végül megérkezett. Úgy, ahogy mondta. A nyakába ugrottam, ő pedig megmutatta a levelet.
- Iwa engedélyezte, hogy itt maradjak, akár letelepedjek, ha úgy érzem. Valami azt sejteti velem, hogy eljön majd az a pillanat – rám mosolygott, majd egy sokkal szenvedélyesebb csókot lehelt ajkaimra, mint az első alkalommal.
Hibiki sokáig volt velem együtt, minden nap tanított valami újat, amit önmagamban kellett tovább fejlesztenem. Így léptem rá a genjutsu ösvényére is, neki köszönhetően. Idővel Hibiki vett egy saját házat Takigakuréban abból a pénzből, amit Iwa adott neki a letelepedéshez, s amit a küldetései során szerzett. Nem tudtam pontosan, hogy milyen erős is lehet, de éreztem rajta, hogy mérföldekkel erősebb nálam. Nem csak az aurájából, de a magabiztosságából, s abból, hogy egymaga kapott A szintű küldetéseket. Féltettem és aggódtam érte, de hamar visszatért szinte karcolások nélkül. Furcsa volt… és gyanús. Legalábbis nem nekem, hanem a nagyapám mondogatta folyamatosan, hogy valami nem stimmel Hibikivel. Nem hallgattam rá, hiszen sokkal fontosabb volt számomra a szerelmem, mint a nagyapám szava. A szemem eltakarta egy rózsaszín köd, ha Hibikiről volt szó. Összeköltöztünk, pedig még csak alig voltam tizenhét éves. Hibiki minden alkalommal, amikor hazatért egy küldetésről, hozott valamilyen ajándékot. Hol virágot, hol egy díszes kendőt… azonban egy alkalommal sokkal tovább maradt el, mint gondoltam.
Azt hittem, hogy baja esett, ezért utána indultam a sötétben, de nem jutottam messzire, ugyanis a távolból láttam közeledni az utcákon. Az eső ugyanúgy szitált, mint azon az éjjelen, mikor megismertük egymást. Soha nem felejtem el. Mosolyt csalt az arcomra, s felhőtlenül boldog voltam. Az ölébe kapott, majd megcsókolt.
- Most elviszlek valahová, de ne less – vigyorgott rám, majd bekötötte a szemem egy sötét, fekete kendővel. Tudta, hogy imádom a meglepetéseket, főleg ha azokat tőle kapom. A hátára vett, s úgy suhantunk az esőben, mint az éjszaka ragadozói. Végül egy száraz terepre értünk, amit onnan tudtam, hogy itt már nem lehetett érezni az esőt. Hallottam, ahogy mögöttem bezáródik az ajtó. Kellemes virág és parfüm illata keveredett a levegőben. Hibiki levette a kendőt a szememről.
Amikor körbenéztem, nem hittem a szememnek. Minden olyan fényes volt, mintha odakint lennénk a természetben – de hogyan? Nem csak a gyertyák fénye miatt, de valóban minden úgy hatott, mintha természetes fény játszana a teremben. Alattam vörös szőnyeg terült el, s ahogy előreléptem, úgy hullottak alá a semmiből a rózsaszirmok. Minden olyan luxusnak hatott, hogy nem tudtam elképzelni, mégis miből tudta ezt kifizetni, viszont nem is annyira érdekelt, csak az, hogy most is örömet akar nekem szerezni. Látva a boldogságom, elmosolyodott, majd megragadta a kezem, s megállt velem szemben.
- Kiyo… Sok minden történt velem az évek során. De ha válaszolnom kellene, mi az, ami a legszebb és legjobb az életben, ami eddig történt velem, egyértelmű lenne a válasz. Mert a legszebb és a legjobb, ami valaha történhetett velem, az nem egy esemény. Nem valami, hanem valaki. Akinél szebb és jobb nem történhetett volna velem, az Te vagy. Élhetek víz és levegő nélkül, fény nélkül pedig létezhetek, de egy valaki nélkül nem. Nélküled – a szerelmi vallomása alatt letérdelt elém, én pedig elkerekedett szemekkel néztem vissza rá. Tudtam, mi következik most, de nem akartam elhinni. Már csak a vallomása is elég volt ahhoz, hogy helyben elsírjam magam.
- Leszel a feleségem? – a számhoz kaptam, hogy valahogy eltakarjam, mennyire meghatott vagyok, de közben fülig ért a szám és a szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem, kiszakad a helyéről.
- Igen! – válaszoltam azonnal, s amint felhúzta a gyűrűt az ujjamra, a nyakába ugrottam. Ő megperdített, majd csókkal koronázta válaszadásomat. 

 
 
Házas voltam? Nem is emlékszem rá. Viszont egy valamit tudok: az a Hibiki olyan hatással volt rám, hogy talán még most is érzem magammal a szellemét. Szerelmes voltam, nem tagadom. Könnyek szöknek a szemembe, s ha most tudnék tenni az ellen, hogy Raion ne lásson többet a fejembe, akkor tennék ellene… de nem tudok. Sajnos tudom, mi következik…

 
 
Hibiki egy levelet kapott, ami látszólag nagyon felzaklatta őt. De amikor kérdeztem, hogy mit tartalmaz a levél, valahogy mindig elterelte a témát. Ennek ellenére is láttam rajta, hogy valami valóban nem stimmel, és most kezdett beigazolódni nagyapám gyanúja is, a folyamatos figyelmeztetések, hogy nem tudunk semmit sem erről a fiúról, ráadásul nagyapám óvva intett a származása miatt. Iwagakure. Nem tudtam, hogy akkor miért volt olyan nagy jelentősége. Most sem számított jobban, viszont aggódtam Hibiki miatt… nagyon is, talán túlságosan. Napokig nem evett, sokáig ücsörgött a szobában, mintha gondolkodna valamin. Néha magához húzott, hogy elmondja, mennyire szeret, de teljesen maga alatt volt, és nem tudtam, mihez kezdjek. Talán akkoriban tanultam meg gondoskodni bárkiről is, merthogy eddig olyan lusta voltam, mint ahogy azt a macskák szokták: mindenhova lefekszenek mindenféle pózban, napokat képesek átaludni, és az éjszaka közepén kelnek fel, hogy nyaggassanak. Amíg Hibiki átvette a macskák szokásait, addig én igazi háziasszony módjára sürögtem-forogtam hol a konyhában, hol a mosdóban; igaz, az első héten minden ételt háromszor főztem meg, mert az első kettőt annyira elszúrtam, hogy a kukában kötött ki… meg a falon, de hamar beleszoktam és rájöttem, hogy mit hogyan kellene csinálnom. Nem hagytam magára Hibikit, igyekeztem felvidítani, és egy időre be is vált. Visszatért a jókedve – bár akkor még nem láttam át rajta, nem láthattam, hogy csak azért mutatta felém a boldog arcát, mert nem akarta, hogy utolsó napjaiban szenvedni lássam és én is szenvedjek emiatt -, és sokat beszéltünk arról, hogy egy napon szeretnénk gyerekeket. Talán minél hamarabb, hiszen ki tudja, mikor köszönnek be a vészterhes idők, amikor már késő. S ezek a napok így teltek tovább, mígnem egy napon már nyomát sem láttam. Napokra tűnt el… annyit sem mondott, hogy küldetésre megy, vagy csak leugrik a boltba tejért, szóval aggódtam… mert ki ne aggódna a vőlegénye miatt, akivel fél év múlva nyilvánosan is kimondják az igent?

Vártam, és vártam, de nem jött el. Aztán egy napon arra ébredtem, hogy egy levél hever mellettem az asztalon. Az írás sietős volt rajta, de így is tisztán olvastam ki a szavakat:

 
„Drága Kiyoko,


Tudom, hogy az utóbbi időben nem voltam önmagam, s ezt te is észrevetted. Történt valami… valami rossz, amivel veszélybe sodorhattalak volna, és ezt nem engedhettem meg magamnak. El kell mondanom az igazat…


Iwagakure kémje vagyok, akik azért küldtek, hogy megtaláljalak téged, s visszavigyelek nekik élve vagy holtan. Akkor még nem gondoltam, hogy szerelmes leszek, és a nő, akit kiaggattak a céltáblámra, egyszerűen az életemmé vált. Sokáig el is felejtettem, hogy számot kéne adnom hollétemről és tetteimről, és ennek elhalasztásával érkezett egy levél, amiben kérték, hogy pótoljam a mulasztást, különben újabb kémeket küldenek, hogy végezzenek velem, s azokkal, akik a közelemben élnek. Tudom, hogy Iwagakure betartja, amit ígér, s ezt nem engedhettem meg.


Drága Kiyom… Tensei vagy. Szükségük van rád, de ne hagyd, hogy utolérjenek. Bújj el, itt nem maradhatsz, sürget az idő. Az igazi neved nem Kiyoko, és a nagyapád nem a nagyapád, de tégy úgy, mintha mindez igaz lenne. Szerencsére nem ismerik a neved, és nem ismerik az arcod, hiszen kész nő lettél, mióta utoljára láttak.


Gyakorolj, főképp a genjutsut, és mindig járj két lépéssel az ellenségeid előtt. Ne add ki senkinek se, hogy ki vagy valójában, hiszen nem tudhatod, hogy kik vannak veled és ellened.


Mikor ezt a levelet olvasod, már nem vagyok az élők között. Meg kellett hoznom ezt a döntést, hogy téged, a szerelmem életben hagyjam. Köszönöm neked a csodás éveket, hogy ilyen vidám és gyönyörű vagy, hogy boldoggá tettél.


 
Szeretlek, örökkön örökké,


Hibiki”


 
 
Emlékezve a levélre, melyet akkor alig tudtam elolvasni a homályba fordult látásom, és a könnyáztatta papír miatt, újra megindultak a könnyeim. Alig tudtam őket visszafojtani, csak úgy hullottak és hullottak, hogy a külső szemlélődő azt hihette, hogy a szoba nem sokára megtelik és mindent eláraszt. Raion nem fogja megérteni. Talán Mirubi sem. De minek is kell nekik megérteni, ha ez valaki más élete? Egy olyan titkot fedtem fel ezzel, amelyet Hibiki annak idején a lelkemre kötött, hogy ne tegyem meg. De azt hiszem, nem volt más választásom, ugyanis a kígyó vermébe estem, aki ha úgy dönt, hogy nem bízik meg bennem, akkor a foga marja szét a testem. Reménykedem abban, hogy ennél már nincs tovább, nem jutnak ki ezek az információk, de itt csakis e kettő kegyelmére bízhatom magam…

 
 
A levél olvasásakor egyszerűen nem voltam önmagam többé. Nem csoda, hogy nem emlékeztem a levél tartalmára, ugyanis azt könnyes szemekkel olvastam végig, s ahogy elolvastam, azonnal a tűzbe vetettem, hogy senki más ne tudjon róla. Az ál-nagyapámnak sem mondtam el, hogy kiderült, amit mindeddig előlem is rejtegetni próbált. Már csak arra kellett volna rájönnöm, hogy ő mégis kicsoda és miért mentett meg, hiszen biztosan nem akarta ezt a képességemet magának, ha nem rejtett volna el ilyen sokáig a külvilág elől.

A szobámba zárkóztam, és csak nagyon ritkán bújtam elő. Háromnaponta ettem egy falatot, amit a nagyapám tömött belém, hogy azért még életben maradjak, és ne hagyjam el magam. Nem szóltam senkihez, nem beszéltem senkivel. A nagyapámon látszott, hogy szóvá akarja tenni, hogy mennyire igaza volt, de nem tette, mert tudta, hogyha egy rossz szót is szól, akkor megint összetörök mindent. Így volt ez a legelső napokban: ha azt mondta, hogy Hibiki mennyire megbízhatatlan volt, és hogy itt hagyott, akkor repültek a tányérok. Egy alkalommal segítséget kellett hívni, hogy újraépítsék az egyik falat, mert dühömben áttörtem. Akkor nagyon züllött voltam: nem ettem, csak ittam. Rengeteget jártam az ivóba, hogy kevésbé a szomjamat, de nagyrészt a bánatomat orvosoljam… az alkohollal. Így történt, hogy rengeteg helyen lettem ismert, s minden félretett pénzemet elittam. És így történt az is, hogy egy évre az alkoholba menekültem és egy idő után már meg sem éreztem a mennyiséget, de azért meglátszott rajtam, hogyha felöntöttem a garatra.

Nagyapámnál végleg betelt a pohár.

- Megígértem a szüleidnek, hogy vigyázni fogok rád, és be is fogom tartani az ígéretem! – egy dolog akkor mégsem volt hazugság: az, hogy valamilyen úton-módon, de rokona, vagy barátja volt a szüleimnek, és ez megnyugtatott. Felkarolt, majd elvonókúrára vitt. A küldetéseket ki kellett hagynom, a nagyapám ezt jelezte is, hogy betegségem miatt képtelen vagyok bármit is önmagamtól tenni. Az első egy hétben minden nap meg kellett jelennem, hogy először a lelki traumán essünk át, majd hetente egyszer, hogy beszámoljak a javulásomról. Fél év alatt szépen haladtam, már nem voltak karikásak a szemeim, s visszanyertem eredeti formám, s persze a terápia elősegítette azt is, hogy visszanyerjem újra a régi önmagam… no meg egy kis flegmaságot. Olyannyira nem érdekelt mások véleménye, hogy aki egy rossz szót is szólt hozzám, azt egy pofonnal elhallgattattam. No meg… újra lusta lettem. Mivel visszatértem a régi önmagamhoz, ezért ideje volt, hogy újra formába hozzam magam. Rengeteget edzettem, ezzel biztosítva, hogy ne essek ki a ritmusból, mellesleg könnyebben tudtam felejteni, hogyha valami máson járt az eszem. A gyűrűt, amit Hibikitől kaptam, a nagyapámnak adtam. Ja, persze, megkértem, hogy legyen az eleségem! Szóval, arra kértem, hogy rejtse el, hogy ne jussanak eszembe a rossz emlékek – bár ez aligha történhetett meg, hiszen valamivel mindig sikerült felidéznem Hibiki arcát és az együtt töltött perceket, viszont ezekre úgy gondoltam vissza, mint csillogó gyöngyszemekre, melyeket nem érdemes elfelejtenem, hiszen ezek tettek azzá, ahol most tartok, s ezek miatt tudom, hogy ki vagyok valójában.

 
Hibiki halálára két évvel találkoztam Ashurával egy vásárban. Ezüst haj, kék szemek, tipikusan az az arc, amelyet addig bámulnál, míg le nem fested tökéletesen – draw me like one of your french girls -, no meg addig nyalnád (mármint az arcát!), míg nem érzed magad tőle a mennyországban, miközben pálmafák levelei hűsítenek a nagy melegben, a tenger nyaldossa a lábgombá…khm… lábaidat, egy félmeztelen fazon koktélt hoz neked, a Nap melengető sugaraitól meg úgy izzad a tested, hogy csillogsz, mint egy hóember, és a cseppjeidből már egy igazi kis szökőkút termett melletted. Mondanom sem kell, hogy az első találkozásunk alkalmával már az asztal alatt kötöttünk ki, később pedig az ágyban. Akkor még úgy gondoltam, hogy csak egy egyéjszakás kaland lesz ez, de nem tudtam megállni, hogy ne gondoljak rá. Úgy tűnt, hogy ő sem, mert másnap megjelent a házam előtt. Heh… mekkora kis hülye meg naiv voltam! Úgy esett, hogy fél évig nem tudtam arról, hogy ki is ő valójában, mígnem elárulta, hogy valójában egy elveszett ninja, meg Unazaki. Hát fogalmam sem volt róla, hogy kik azok az unaszakik, de hamarosan lett, mert a szerelem mindent legyőz, meg rózsaszín kis habcsókok rohangálnak előtted sikoltozva, hogy egyél meg, egyél meg, rögtön jobban leszel, meg szivárványt fogsz fingani. Magával hívott, én pedig beleegyeztem, mi baj lehet.
Így esett, hogy Misaki Kiyoko, aka Tensei Whatever elveszett lett. Azt hiszem, tizennyolc, tizenkilenc lehettem ekkor már, és bizony, szép éveket töltöttünk el együtt. Mintha egymásnak teremtett volna minket a világ vagy a sors akarta így, az ezüsthajú meg a feketehajú, a mágnes két vége világgá mentek a Folyó országába.

A Folyó országában először a föld alatti erődjüket ismerhettem meg, ott sokat szerettem aludni, mert nem világított be a Nap. De tudok a másik bázisukról is, ami ugyanott van, a Folyó országában, csak már a föld felszínén, valamilyen villa, de nem lehet vele enni. A villában már kevésbé szerettem lenni… úgy értem, jó volt a kaja, kényelmes volt az ágy, még kényelmesebb is lehetett volna, ha Unazaki Okoni, a medikusuk nem ébresztett volna fel. Sokszor jártunk küldetésre együtt… de csak kettecskén, mígnem Ashura elmesélte, hogy egy másik tagra is várunk, Tessára, aki egy ideig kómában volt és amnéziás lett, így együtt megyünk küldetésre. A küldetésen voltam szemtanúja annak, hogy Ashura milyen erős. Főági volt, szóval nem csodálkozom, hogy a Hyoton is olyan erősen mutatkozott meg nála. A többiekről nem igazán hallottam… egyszer találkoztam Hitomival, többször pedig hallottam Kibusháról, aki a klánjuk vezére volt és rendelkezett a Hyogannal, és az akkori Nakashima Asukáról, de sose találkoztam velük… nagy szerencsémre vagy balszerencsémre, ezt nem tudom eldönteni.

Egy hosszabb időre azonban mind a ketten eltávolodtunk egymástól… úgy egy évre, mivel én is és Ashura is egy küldetésen vettünk részt. Míg én egy könnyebb küldetésen voltam, ő addig a klánjával közösen csetepatéztak, a mai napig nem tudom, hogy hol. Én akkor kerültem legelőször a Füst országába, ahol találkoztam egy bagós alakkal, akit már az elején el akartam küldeni vissza a dohányföldekre, de amikor megtudtam, hogy valójában őt kellene kisegítenem, akkor bele kellett mennem. Akkoriban nagyon pénzéhes voltam, ezért gyakorlatilag minden küldetést vállaltam érte… nos, majdnem mindent. A feladatom az volt, hogy kísérjem be az üzletembert a városba, ahol már a többiek várnak rá. Arra persze egyikünk sem gondolt, hogy jól belehúznak minket a slamasztikába, s ahelyett, hogy megköttetett volna az üzlet, a férfi riadtan rohant ki a teremből egy robbanás következtében. Tudtam én, hogy tud magára vigyázni! Igen, ő robbantott fel mindenkit, szóval… sose gondoltam, hogy egy üzlet ilyen veszélyes is tud lenni. Ha nem megy diplomáciával, majd lerendezzük puszta erővel. A Lenyalt Haj Nevű Strici végül kiegyenlített, megköszönte a szolgálataimat és az útjára ment. Nem is értem, hogy ehhez miért kellettem én… persze mindenki örül annak – főleg az ilyen berozsdált, öreg fazonok -, hogyha egy csinos nő a kompániája és eldicsekedhet vele, hogy mégis ki kísérte el az üzletre. A többi küldetésem nem említésre méltó.

Később, visszatérve a Folyó országába vártam Ashurát, ahol később meg is jelent. Egy év alatt mind a ketten sokat változtunk, azonban volt valami az ’újra egyesülésben’.  Idővel kezdtem bezártnak érezni magam, talán még sokkal jobban, mint amikor a nagyapám tette azt, hiszen annak volt értelme. Nem éreztem magam a családom között, és ha én nem érzem valahol jól magam, akkor elmegyek. Ahogy én a szabadságomat választottam, úgy Ashura inkább a családját, ezért elváltak útjaink. Érdekes módon nem úgy érintett, ahogy vártam. Azt hittem, hogy újra kiborulok, de ehelyett arra gondoltam, hogy egy férfi sem ér annyit, hogy vesződni kelljen miatta, az élet megy tovább. Közben persze a belsőbb önmagam vágyott arra, hogy szeressék, s csakis ő létezzen, végre egy szerető családra találjon, mert ez a folytonos vándorlás nem tesz jót a lelkemnek, sem a szívemnek. Így, míg a külvilág felé azt mutattam, hogy köszönöm, nagyon is jól vagyok, addig bent valami olyasmi játszódott le bennem, hogy mindig engem bántanak, és mindig engem ver az ég, átkosabb már nem is lehetne az életem.

Azonban nem tértem haza Takigakuréba, hanem tengődtem… hol erre, hol arra, kisebb bandákkal, mígnem egy napon találkoztam egy férfival. Nem, nem újabb szerelmi történet, ahhoz már nagyon el kellett nyerni a bizalmam, persze nem mondom azt, hogy ezeknek ellenére nem bámultam meg egyiket sem. Szerettem a jóképű férfiakat, ő pedig az volt. Szexi hátsó fertállyal. Markolnivaló. Valami persze volt az ipsével, mintha a belső démonaival küzdött volna, hiszen maszkot viselt, és úgy tűnt, mintha annak a maszknak különleges figyelmet szentelt volna… s személyiséget is. De volt alkalmam beszélgetni vele akkor is, amikor nem volt rajta ez a maszk. Nagyon jó barátságot kötöttünk, s tettünk egy ígéretet, miszerint ha bármelyikünk bajba sodródik, akkor elindulunk a másik segítségére. Így esett, hogy lett egy fogadott fivérem, egy olyan testvérem, akivel a kötekedés és a vérszívás élvezet lett, de hát testvérek közt ez így szokás.

A vándorutam során találkoztam egy öregemberrel és az unokájával, aki éppen a daimyou testőrségébe akart csatlakozni. Vicces eset volt, amikor velem szembejött két férfi, akik menekültek valami elől, és nem tudtam rájönni, hogy mégis miféle szörnyeteggel találkozhattak. Amikor megláttam az öreget a fiával egy tűz körül, majdnem rám jött a röhögőgörcs, hogy mégis miért futottak betört fejjel azok a szerencsétlenek. Meginvitáltak a tűz mellé, majd kihívtam egy párbajra a fiatal fiút, hogy bizonyítsa rátermettségét. Bár nekem volt shinobi képzésem, mégsem mondom azt, hogy a fiú nem állta meg a helyét, sőt… nem csalnék sosem egy fer küzdelemben, szóval nem használtam plusz technikákat a botok mellé, de áldásom adtam rá, hogy bizony még sokra viheti. Elkísértem őket a daimyou rezidenciájához, majd elváltam tőlük is.
Nem mondom azt, hogy ez az időszakom nem volt kicsit meleg… mármint… khm… sok férfival flörtöltem, mert hirtelen ebben láttam a megnyugvást, és persze továbbra is megfordultam a kocsmákban, ahol a férfiak felkeresték a társaságom. Nem, nem történt semmi, csak nagyon jó mesemondó voltam, és egyben nagyon jó kártyás is. Bevallom, sokszor csaltam, de hát az egyszerű emberek nem veszik észre, hogyha van egy trükk a tarsolyodban. Sokszor vendég voltam, szinte pénz sem kellett, hogyha meg akartam inni egy-két szakét, mert tudtam, ha bemegyek valahova, ott biztosan én jövök ki győztesen, és tele gyomorral.
A férfiak többet akartak, mint én, nekem ugyanis elég volt az egyik elvesztése, és a másikban a csalódás, a többi csak szórakozás volt, puszta bájcsevej, de amikor közelebb jöttek hozzám és közém, és a szaké közé álltak, akkor gyakran megesett egy pofon. Egy nagy pofon. Na jó, néha orrtörés is. Néha azon gondolkodom, hogy talán elmehetnék részeg testőrnek is.

 
Egy alkalommal csatlakoztam egy kisebb csoporthoz, akik gyakran portyáztak. Komolyan, mint valami horda, akik bezsákmányolják a pénzt, lemészárolnak mindenkit, aztán továbbállnak. Én persze ezekhez lusta voltam. Én csak azért voltam velük, hogy etessenek!  Szóval a zsákmányolások alkalmával sem vettem el semmit, a piszkos munkát a többiek végezték, mert én nem kívántam részt venni fosztogatásban. Sunyiban mindig visszavittem a szegényeknek a pénzt, amit ezek a gazemberek elvettek tőlük, de amikor rájöttek, hogy csalok – már megint – akkor azt mondták, fel is út, le is út. Nem volt nekem ezzel bajom, mert egy kevéske pénzt azért mégiscsak elrejtettem, no meg azt sem tudták, hogy mi vagyok, szóval röhögve mondtam nekik búcsút. Amikor mögöttem az „éléskamrájuk” felrobbant, akkor pedig már hahotáztam. Azért mégsem hagyhattam, hogy megússzák szárazon, én magam pedig szerettem a csínyeket (Loki bennem él).

 
Eközben hangosan felnevetek.

 
Tovább utaztam, amikor Kemuriban kötöttem ki újra. Utáltam ezt a helyet. Úgy éreztem, hogy minden bokorból szemek szúrják át a testem, fogak vicsorognak rám, és rablóhordák akarják felém nyújtani kezüket. Eszembe jut a sárga fogú bagós alak, és elképzelem, hogy itt mindenki ilyen. Miről lehet híres Kemurigakure? Itt találkoztam egy Tenshi nevű nővel… vagy lánnyal, nem tudom melyik, mert nagyon törékeny testalkata volt, szóval nem hittem el neki, hogy micsoda. Furcsa volt, hogy felajánl nekem egy találkozást valami nagyfőnökkel, de idővel a kocsmában kötöttünk ki, mint ahogy mindig szoktam – oda járok nyaralni -, mert mint mondtam, a szakésüvegnek is füle van olykor. A megbeszéltek alapján találkoztam egy öregemberrel és kísérőjével, később tudtam meg, hogy Igameku és Kouzenmaru volt az. Az Igameku gyerek nagyon bámulgatott rám és mindig elpirult, ha megszólítottam, vagy ha csak mondtam neki valamit. Akkor találkoztam az Amegami bázisán Mirubival, aki először csak egy gyerek volt a szememben, de később tiszteltem…

 -x-

_________________

>>Katt a képre az adatlaphoz<<
Multik: Wakizashi Yumi, Kenshiro Mika
avatar
Misaki Kiyoko
Játékos

Taijutsu Pontok : 42

Tartózkodási hely : Kreténsziget


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 585

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Terumi Mei on Hétf. Júl. 24 2017, 18:58

// Hanae - Ne haragudj a késésért, +5 chakra kompenzáció a jutalmad! //


Amikor felébredtél, Mirubi nem volt ott. Sőt, most teljesen egyedül voltál. Az asztalon nem volt melletted semmi étel, mint ahogy azt már megszoktad eddig, csak egy pohár víz, amit Kouzenmaru szokott itt hagyni minden éjjel. Nem lehet kellemes úgy felnőni, hogy nincs melletted egy gondoskodó kéz, egy törődő szív, aki minden szükségleteidet ellátja. Tudtad jól, hogy egyedül vagy a nagyvilágban és akire támaszkodhattál, az egyedül Mirubi-sama volt. De ha ő nem volt veled, akkor unalmas volt minden, és az a kis szoba is olyan hatalmasnak tűnt, hogy elvesztél benne apró termeteddel.
Az ajtó előtt beszélgetést hallottál két ember között, aztán hallottál egy harmadikat is, de nem tudtad pontosan beazonosítani, hogy kik lehettek azok, vagy egyáltalán miről beszélnek. A három hang közül viszont felismerted, hogy kettő két férfihoz tartozik, míg a harmadik egy nőhöz. Aztán három halk kopogást hallottál az ajtón, melyen egy nő lépett be. Legjobb ismereteid szerint próbáltad beazonosítani, hogy ki is lehet az, mert nem tudod sehova sem kötni az arcát: még eddig nem láttad, vagy ha valaha láttad is, akkor nem hagyott benned olyan nyomot, hogy meg tudd jegyezni. Hosszú, fekete, derékig érő haja volt, hófehér bőre, világoskék szemei, és telt ajkai. Mintha Mirubi lett volna, csak neki voltak mellei. Kedvesen mosolygott rád, majd leült az ágyad szélére.
- Jó reggelt, Hanae! Biztosan nem ismersz még, Kiyoko vagyok, szintén Mirubi-sama hozott ide. Sajnos ő most egy küldetésen van... nem tudom, mennyi ideig, de megkért arra, hogy addig is foglalkozzak veled én - próbált óvatos lenni, elvégre még nem tudja, hogy milyen lehet a lelki világod, mennyire bízol meg benne és milyen reakciót várhat tőled arra, hogy ő nem az, akire számítottál.
- Biztosan éhes vagy. Mirubi-sama nem örülne annak, ha a távollétében éhen maradnál. Gyere, öltözzünk fel! S mondjuk... oh, mit szólnál egy kis müzlihez? A tejtől erősek lesznek az izmaid, a müzli meg finom! Segítesz nekem? - kérdezte kedvesen. 
Egy leánynak szüksége van egy anyára, egy nőre, akivel megoszthat olyan információkat, melyet egy férfival nem. Hanaénak biztosan sok minden kimaradt az életéből, mint például a gyerekkor felhőtlen gondtalansága, a játék; talán most mindezt bepótolhatja. Kiyoko szerette volna megmozgatni egy kicsit Hanaét, vagy legalábbis elérni nála, hogy ne a szobában rostokoljon egész nap.

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell (fagyasztott)
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Szer. Júl. 26 2017, 12:45

Csak pár nap telt el a sérüléseim megszerzése óta és bár a testem továbbra is fájt és zsibbadt, már jóval könnyebben mozogtam, mint az első napokon, mikor szinte a légzéstől is lüktetett a fejem. Most viszont nagyjából már helyrejöttem a kezeléseknek köszönhetően. Viszont egyedül maradtam. Tudom, hogy egyedül vagyok. Mirubi-sama elhagyott. Hogy ideiglenesen, vagy végleg nem tudom. De nem ülhetek tétlenül és siránkozhatok. Az az idő… már régen eltelt. Sokszor gondoltam rá, milyen lett volna az életem, ha apám eleget tesz az invitálásnak és visszamegy a háborúba. Talán jobb lenne az életem és jóval kevesebb szenvedést kellett volna megélnem. De… nem tudom… ez az idő elmúlt. Hiába siránkozok, jajongok feleslegesen, a múltat nem tudom megváltoztatni. Ha akarnám is, képtelen vagyok rá. Nincs meg hozzá az erőm. Így hát tovább kell lépnem. Tovább léptem a szüleim halálán, a barátaim elvesztésén, a régi életem kellemes nyugodtságán. Beletörődtem, mert bele kellett. Most is ezt kell tennem, különben a depresszió magával ragad. Mirubi-sama megtett minden tőle telhetőt, és egyrészt a saját hibám is volt, hogy nem hallgattam rá. Azt hittem meg tudom menteni. Volt esélyem rá, de elszalasztottam. A fekete énjétől még én sem tudom megvédeni… nem mintha jelenleg mástól megtudnám. Muszáj lesz alkalmazkodni ehhez a helyzethez is. S mivel tanárom és mesterem elhagyott, egy másik utat kell járnom. Ehhez viszont saját magamat kell, hogy kiképezzem. Mirubi-sama feltöltötte hasznosnak ítélt könyvekkel még egyszer régen a szekrényemet, de egészen eddig nem igen volt időm, erőm, kedvem használatba venni őket, de mivel az oktatóm elhagyott, most magamnak kell kézbe vennem a dolgokat. Így muszáj lesz kissé kényelmetlenné tennem magamnak a képzésem. És persze óvatosabbá. Már a felépülésem során is hozzákezdtem az oktatáshoz, jegyezetek, olvasott könyvek egész tömkelegét magam köré gyűjtve. A legtöbb jegyzet természetesen összegyűrt galacsinként végezte, amiket nem találtam végül hasznosnak, vagy csak simán elhibáztam valamit. Úgy voltam vele, hogy csak a fontosabb dolgokra kell rámennem, különben nem haladok sehova, így gyakran éppen ezért hagytam félbe az írogatást és az olvasást, hogy új témát keressek. Nagyjából talán…. 4… 5 nap telhetett el az első sérülésem óta, de mindössze két éjszakát töltöttem el úgy, hogy pihentettem a szemeim, vagy aludtam. Most is ebben a pillanatban is már harmadnapos fáradtsággal a szemeimben ülök és bogarászom a könyveket. Néha el-elszundítok, de többségében hamar felkelek, csak hogy folytassam a munkát. A körülöttem levő könyvkupac tetején most három könyv díszeleg, nagy valószínűséggel a most érkező is elmondhatja, hogy ezeket mostanság bújhattam át. „Az emberi pszichológia” „Botanikus sorozat 4. kötet: Mérges gombák” „Kémia és Vegyészet, avagy útikalauz a lombikokhoz” volt ez a három könyv, és épp az ezekről készült jegyzeteimet olvasom át, hogy ellenőrizzem az eddigi dolgokat. Egyelőre nem sok mindenre jutottam, de úgy tűnt talán van módja a mesterem személyiségproblémának kezelésére. Ugyanis a napokban sikerült ráakadnom az okra, amiért a mester nemrégiben megtámadt. Eddig úgy tartottam a Fekete és Fehér Mirubi attól függ, épp milyen kedve van… ám az „Az emberi pszichológia” című kötet felnyitotta a szemem, hogy ennek igazából más oka van. És igazából… teljesen logikus. Nem is tudom miért nem gondoltam rá eddig. Ekkor nyílt az ajtó, és bár már egy ideje felfigyeltem az ajtóm előtt történő veszekedésre, se eddig, se most nem ragálok rá semmit, csak fáradt szemeimet dörzsölve folytatom a munkát. Igazából égett a szemem az erősebb fénytől és éppen ezért félhomály uralkodott a szobába, így a belépő nőnek is hozzá kell szoknia a dolgokhoz, ha nem szándékozik mást csinálni. Bemutatkozására csak „hüm”-ögtem egyet, majd a kérdésére is csak egy újabb „hüm” érkezett. Éhes voltam az igaz, de elviseltem. Nem kifejezetten érdekelt, most hogy olyan közel vagyok a végeredményhez. Ha kell még pár napig kibírom élelem nélkül… Ezt muszáj befejeznem, minél előbb… egyszerűen… muszáj!

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (főkarakter)
Amaken Yoshimitsu
Kenshiro Hanae
Hamada Fuyu
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 44


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 344

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Terumi Mei on Csüt. Aug. 10 2017, 16:28

Sokunkat az idő formál, másokat a szenvedések. Azt mondják, hogy nem az idő tesz minket bölcsebbé, hanem az átélt tettek, hiszen ha egész életünk alatt csak ülünk és nem teszünk semmit, nem tanulunk. Ha cselekszünk, és megélünk olyan dolgokat, amit kellene, vagy kevésbé kellene, akkor lesz belőlünk valaki, de csakis mi döntjük el, hogy a rengeteg út közül melyiket válasszuk, és merre haladunk tovább. Az is lehet, félúton megtorpanunk és sávot váltunk, mert megijedünk az akadályoktól, és igyekszünk a lehető legkönnyebben átlendülni azokon.
Téged is rengeteg tett, élmény formált az Amegaminál töltött idő alatt, sajnos olyan úton, melyen egy korodbelinek nem kellett volna haladnia, azonban erről te korántsem tehetsz.
A fekete hajú nő nem szól semmit hümmögésedre, csak szétnéz a könyvsorok között, az ágyadra, majd rád.
- Pihenned kellene. Tudom, hogy erősebb akarsz lenni, de Mirubi és én sem örülnék annak, ha így kellene tovább folytatnod. Az elmédnek is meg kell erősödnie ahhoz, hogy tovább tudd folytatni, különben rosszabb sorsra jutsz, mint a gyengeség. Azt akarja Mirubi is, hogy megerősödj. Hozok neked valamit enni, jó? És vitamint is - a nő megsimogatja a hajad, majd egy mosollyal távozik, s bezárja maga mögött az ajtót. Újabb beszélgetést hallasz, melynek egyik résztvevője Kouzenmaru, most tisztán ki tudod venni a beszélgetésből a "készítek reggelit", valamint a "vitamin" és többek között "alvás" szócskát. Nagyon rövid időre maradsz újra egyedül, de érzed, hogy a szemed nem bírja sokáig, ha így folytatod. Újra nyitódik az ajtó, s Kiyoko lép be egy tálcával, rajta egy tál, és egy pohár víz.
- Remélem, szereted a müzlit, pirítóst is hoztam mellé. És egy pohár vizet, valamint egy vízben oldódó vitamintablettát. Szerettem volna, ha megnézed magadnak, hogy tudd, nem verlek át - a tabletta valóban ott ékeskedett a pohár víz mellett, amit ha beledobnál, az feloldódna benne. Kiyoko melletted hagyja az ételt, és az italt, majd jóéjt kíván - igen, ilyen időszakban -, s távozik. Jobb lesz, ha most pihensz, mert nem tudhatod, hogy másnap mi vár rád. Rádfér végre egy teljes nap pihenés azok után, amin keresztülmentél.


[xxx]


Másnap reggel valamivel kipihentebben ébredsz, bár még mindig érzed, hogy kicsit szédelegsz. Egy újabb pohár víz, és pezsgőtabletta van melletted, amiből tudhatod, hogy biztosan nem altató, és nem is drog, s hogy senki sem akar téged megmérgezni, csupán egy opcionális tett, hogy jobban érezd magad valamivel. Most Kouzenmaru lép be hozzád, egy időre megáll az ajtóban, hogy megvárja, míg teljesen magadhoz térsz.
- Mirubi-sama hagyott egy üzenetet számodra. Azt szeretné, ha nem töltenéd minden időd a falak közt, mert amíg nem tapasztalsz, erősebb sem leszel. Meg kell ismerkedned a természettel, a környezeteddel. Persze nem hagyunk magadra - biccent, majd kilép, nyilván azért, hogy felöltözz magadtól. Amint kész vagy, dönthetsz arról, hogy kimész és megkeresel valakit, akár egyedül is továbbmehetsz.

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell (fagyasztott)
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Csüt. Aug. 17 2017, 23:26

//Misaki Kiyoko//

Kinyitod a szemeid. Egy számodra ismerős szempár vált feketéről a tőle megszokott, sárga íriszeire. Mirubi éppen összekulcsolt karokkal áll a szoba másik végében, neked háttal. Egy ideje már várt.

- Végeztünk. - szólal meg Raion a tőle megszokott, rideg, érzelemtelen hangján.
Mindig is furcsa volt neked, hogy a hangja annak ellenére, hogy mennyire... kietlen, mégis tekintélyt parancsoló, és mégis úgy hat, mintha az érzelmeit inkább palástolná, mintsem nem is lennének neki. Azok után pedig mintha másképp is nézne rád, hogy az elmédben járt.
- Kiyoko. - töri meg a csendet Mirubi. - Bizonyára kissé furcsán érzed magad, hamarosan elmúlik. Addig pihenj.
Mondja parancsolóan, majd elindul kifelé, és int Raionnak, hogy kövesse őt, aki fintorogva, de meg is teszi, bár azért még a fél szemét rajtad tartja. Tényleg furcsán érzed magad, hirtelen nem is tudod hova tenni emlékeid sokaságát. Mindenre úgy emlékszel, mintha csak tegnap lett volna. Sugdolózást, halk beszédet hallasz a szobán kívülről, Mirubi és Raion irányából, de valahogy nem tudod kivenni, amit mondanak, csak akkor ha nagyon koncentrálsz. Amennyiben így teszel, beszédjük világossá is válik számodra.
- ... a Tensei'gant. - fejezi be Mirubi, hogy mit mondott előzőleg, már nem tudtad kivenni.
- Mégis mi haszna lenne számodra? Itt az enyém. - feleli Raion.
- Te hűséggel tartozol nekem. Ő önként adná azt. - az Amegami vezetőjének hangjából ítélve, itt egyértelműen lezárta a témát.
Raion fogcsikorgatva néz irányodba, majd vissza Mirubira, aki éppen szedelőzködik.
- Dolgod akadt, Mirubi? - kérdezi rosszallóan Raion.
- Nem nézhetem naphosszat, ahogy valaki önmagával vívódik. Elmegyek. Tudod a dolgod. - mondja Mirubi ridegen, majd elindul kifelé.
Még csak el sem búcsúzott tőled, pedig azért ennyit megérdemeltél volna, nem de? Vajon mi történhetett...? Bár nem tudhatod, mi történt addig, amíg Raion az elmédben kutatkodott, és hogy, mennyi idő telt el közben, most már talán mindegy is. Raion fogcsikorgatva néz Mirubi után, még talán a keze is ökölbe szorul egy pillanatra. Még most sem tudja elviselni, hogy parancsol neki. Raion ekkor rád néz, majd érzelemtelen arcán alig leolvasható érzelmek sokasága jelenik meg, mire végül végigsimít hosszú haján, majd egy pillanatra eltűnik a látószögedből. Ezután visszatér, egy pohár vízzel a kezében.
- Még bizonyára émelyegsz. - nyújtja át neked az italt.
Se egy "tessék" vagy valami ilyesmi? Furcsa ez a fickó. Vagy inkább modortalan. Esetleg egy jégcsap faszfej. Vagy valahol a kettő közt. Három közt. Lényegtelen. Tényleg kuszák a gondolataid.
És furcsán is érzed magad. Mintha napok óta nem aludtál volna. A fáradtság az első érzés, ami végigszánt elméd berkein, aztán következik a furcsa émelygés, mintha nem tudnád, hol vagy. Rosszabb érzés, mint iszonyat részegen hirtelen arra eszmélni, hogy már kezdesz kijózanodni, és kezdesz emlékezni a sok baromságra is, amit összehordtál, vagy tettél. Pláne az, amikor egyszer egy férfi mellett keltél, aki...
- Az ilyen dolgok megviselik az embert. Ez a genjutsukkal sem lesz másképp. - szakítja félbe gondolataidat Raion, aztán pedig ráeszmél, hogy egy rohadt szót sem szólt arról, mit is fogtok most tenni. - Apropó. Az igazi neved nem Misaki Kiyoko... egy Tensei vagy, pont mint én. Ami azt jelenti, hogy benned is megvan a potenciál klánunk büszkeségére...
Ekkor Raion egy olyan hangnembe vált, amilyenben még sosem hallottad beszélni. Büszkeséggel, és áhítattal teli hangja van.
- A Tensei'ganra. - mondja, ki, szinte suttogva, hangsúlyosabban, és "élőbben", mint eddig bármikor. - Ahogy az emlékeiből kiolvastam, mindig is fogékony voltál a genjutsukra, bár az vitatott, hogy megvan-e a magadhoz való eszed, elvégre megbízol Mirubiban.
Raion ekkor egy félmosolyt ejt meg, a tőle megszokott rideg, de mégis nyers stílusával. Sosem tűrték meg egymást Mirubival, úgy néz ki, ez most sem változott, sőt, néha átmegy kakaskodásba a másik jelenléte hiányában.
- Nem hiszem, hogy tisztában vagy azzal, mekkora... erő birtokában is vagy. Mit tudsz... - szünetet tart, mielőtt kimondaná a szót.
Vagy idegen neki, vagy csak szimplán nem állnak rá az ajkai.
- Mit tudsz... klánunk örökségéről? - mondja ki végül.
A "klánunk", mi? Talán már rég elfelejtetted, vagy talán sosem akartál rá emlékezni, vagy csak szimplán, minden egyes régi emlékképet el akartál tüntetni, amik már feleslegessé váltak számodra. De tény, hogy megvan benned a potenciál egy dojutsu-ra, mely teljes egészében a genjutsukra épül. Talán ezért is értettél ennyire a genjutsuhoz. Bár ez azt jelenti, hogy Raion a "testvéred"? Vagy legalábbis egy klánba tartoztok? Vajon rokonságban is álltok? Reméled, hogy nem. Vagy igen? Furán érzed magad. Furcsák a gondolataid. Lehet, hogy most nem kéne válaszolnod Raionnak, bár ha megteszed, utána akkor is pihenned kell. Na de merre is van a szobád...? És vajon fel tudsz állni? Az izmaid is elernyedtek, annyira átjárta minden porcikádat a fáradtság. Ritkán vagy ennyire kiszolgáltatott egy férfi jelenlétében, és akkor általában nem a szemeidről kérdeznek. Sőt... egyáltalán nem kérdeznek.

//Az előző kalandodat lezárom, és azonnal kezdetét is veszi egy új fejezet. Jutalmad +38 chakra a hosszas, színvonalas játék végett (ebbe nagyban beleszámít a legutóbbi, élmény hosszúságú posztod), +5 TJP a fizikai megpróbáltatásokért a Mirubi elleni harc során, továbbá a Genjutsu Kai technika, melyre minden bizonnyal szükséged lehet. Egy rövid beszámolót azért kérnék arról, hogyan sikerült szert tenned a technikára. Visszaemlékeztél rá, valahol az elméd legmélyén mindig is tudtad, csak eddig nem volt rá szükséged, ezért szinte természetesnek hat a használata.//

_________________
Aktív Mesélések:
Kuro, Sharo Lu, Misaki Kiyoko, Ayanokoji Takashi, Nara Akane, Kenshiro Mirubi, Hiromi Akio, Yukari Yama, Nanja

Fagyasztott:
Jaiba Mineo, Akuma Reina, Tensei Zento
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL 99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

6 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.