Határmenti falu

3 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) on Vas. Feb. 23, 2014 10:58 pm

// Itanashi //


Szép post, ügyesen leírtad, miként fogod a falat felemelni, és így végzel is a betolakodókkal, ha vannak olyan idióták, hogy közeledjenek feléd, az első pár ember biztosan halálra fog égni. A fal felemelkedik, és jönnek, te meg a toronyból nézed, ahogy az első sor könnyen elég, ez torpanásra buzdítja a többit, majd a szekeret gondolkodás nélkül semmisítik meg, talán azért, mert félnek valamit támadástól, és, hogy más kezébe kerül a tartalma, talán csak hobbiból, nem tudhatod.
- Gyere elő maszkos, tudom, hogy bent vagy. Küzdj meg férfiként. - hogy mennyire igaz, hogy úgy kell harcolnod, és nem inkább szégyen úgy kihívni valakit, hogy egy osztag áll mögötted. Az biztos, hogy bejönni nem tud, és mivel sikerült a technika, így érezheted annak hatásait, tapasztalhatod erejét, de jól gondold meg, hogy mit csinálsz. Amit az abban az esetben jött volna létre, ha bejutnak, de ez nem történt, így új tervvel kell előállnod, írj egy reális harcot, ami a Kumo-i, és barátai versus közted zajlik le, tudd, hogy ők nem jöhetnek be, ám te igen, és hogy 8 zsoldos maradt. Utána írd le a vásárlást, amit szeretnél végrehajtani, ez az utolsó kör, ám ha nem jól írsz, akkor lesz még.
avatar
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Itanashi on Hétf. Feb. 24, 2014 10:07 am

Itanashi zsebébe nyúlt, majd két apró bogyót vett elő, melyeket bevett és lenyelt. Teste megremegett a feltörekvő chakraáramlat hatására. A vázlat ott állt előtte, a torony rajza már készen állt. Megfogta a másik tervrajzot, és széttépte. Ekkor látta az ablakon keresztül, ahogy a tornyok megsemmisülve dőlnek össze, akár a nagy vezetők szobrai, majd eltűntek. Mindeközben a kézjelsorozatokat megalkotta, majd tenyerét a toronyra helyezte, annak rajzára, amelyen már az újabb 4 pont volt jelölve.
A távolban a sereg mozgolódni kezdett, gyorsabb tempót diktáltak, maguk mögött hagyva a távolságokat közeledtek. Ám elkéstek. A föld megremegett, mikor kiemelkedett Itanashi előtt az első torony, amelynek a tetején egy hatalmas sas foglalt helyet. A torony az egekig tört. Mindeközben a többi égtájon is előbukkantak a tornyok, a teknőssel, a tigrissel, valamint a sárkánnyal a tetejükön. A négy pont stabilan állt, ekkor a láthatatlan erő végigpásztázott közöttük, és létrejött a burok. A katonák első sora beleakadt a burokba, rohamukat a burok véresen megtorolta, porrá égetve mindenkit, aki csak áthaladt rajta. A sereg nagy része odaveszett. Egy férfi megálljt parancsolt katonáinak, a megmaradt csapatnak, majd felszólította Itanashit, hogy férfiként harcoljon ellenük.
Itanashi, miután kabárjának belső zsebeibe elhelyezte a két tekercset, a technika leírását, valamint az új alaprajzot, a toronyból leugorva ért földet, egyik keze térdén, másik pedig a földet tartva. Az érkezés némi porfelhőt is kreált teste körül. Az ifjú pap kihúzta magát a porfelhőben, majd lassú léptekkel indult meg a megmaradtak felé. Lépteire a katonák mind fegyverhez nyúltak, egyedül a kumogakurei őrizte meg nyugodtságát. Az ifjú pap a burkon belül végigsétált, lassan, higgadtan. Mindeközben megtervezte a harcát.
~Először a zsoldosokat kell elintézni, hogy ne zavarhassanak sok vizet. A kumogakurei egyszer megszökött előlem, kétszer nem fog.~
Csupán néhány méter választotta el őt a faltól, ám megtorpanás nélkül haladt előre, tudta a technika sikeres volt. A tablettáknak köszönhetően pedig ereje még sokáig kitart. Átlépte a burkot, majd a katonákra nézett. Mellkasán egy pecsét villogott ’Belépés’ felirattal ellátva.
- Férfiként harcoljak? Nézz csak körbe. A sereged elpusztult, eltűnt a föld színéről. Mégis kiállsz a hátad mögött zsoldosokkal, és harcra hívsz? Rendben. Ám ezúttal nem menekülsz el az Isteni ítélet elől. Sorsod az Ő kezében van. Az életedről Ő dönt. Imádkozz, hogy lelked ne kárhozzon el és szolgálhasd őt a túlvilágon. – fejezte be Itanashi a bevezető ceremóniát, majd gyors kézpecsétekbe kezdett, tenyerét a földre nyomta, ekkor vagy egy tucat szikla emelkedett ki a földből, amelyek azonnal célba vették a kumogakurei megmaradt katonáit, 3 személyt azonnal letarolva. Egyszerű zsoldosok, esélyük sincs egy harcos pappal szemben. A sziklák gyorsan száguldottak, csontokat törve döngölték a három katonát a földre, kioltva életüket. Ekkor a fiú csuklóihoz nyúlt, majd két hosszú, fekete rúddal a kezében megindult a maradéknak. A zsoldosok kardot rántottak, hogy felvegyék a pap ellen a harcot. Hangos fegyvercsörrenések, mély lélegzetvételek és éles kiáltások törték meg az erdő nyugalmát. Itanashi két zsoldos között állt, két karjával egy-egy katanát tartott vissza, ekkor erőt vett magán, és ellökte magától a két fegyvert. A hátráló katonák egyikére ráugorva szúrta át testét fegyverével, majd a földbe döfte. Az kínkeservesen kiáltozott, elhaló kezeivel próbálta a gyomrán átszúrt fegyvert kihúzni, azonban az élet elhagyta őt. A másik katona sem járt jobban. Neki a vállát szúrta át a fiú, majd egy rúgással a gyomrába lökte a földre. A férfi próbálta kihúzni vállából a majdnem 1 méter hosszú fegyvert, nem sikerült.  Ekkor érkezett két újabb zsoldos, ismételten katanákkal. A pap csupán egy rudat idézett most meg csuklójáról. A fegyverrel hárította az első ütést, majd egy rúgással meghátráltatta ellenfelét, ekkor érkezett a másik, akinek csapása elől elhajolt, kitérve a rohamozó férfi elől, majd hátát végigszelve terítette földre. A lendületét vesztett katona visszaért, de ő sem húzta sokáig.  A zsoldosok fogytak, az ifjú pedig csak most melegedett be. A zsoldosok fele elesett, ám ott volt még a kumogakurei is, kinek a jelenléte kellően zavarta Itanashit. A négy zsoldos egymás mellé állt fel, katanákkal a kezükben. Itanashi egyetlen fegyverével állta a sarat. Az első rohamozó hamar életét veszette, egy elhajolást követően a szíve alatt hatolt át a rúd. Majd ketten rontottak rá egyszerre a fiúra, egyikük két kézzel fogva kardját csapott a fiúra, a kard pengéjét megakasztotta Itanashi a rúddal, ekkor érkezett a másik katona, aki hátulról vágott a fiúra. Sokkolva állt, mikor a kard megakadt a fiú vállában, és ahelyett, hogy levágta volna a karját, megakadt, mintha egy sziklába csapott volna. Itanashi hátrarúgott, miután az előtte lévőt sikeresen kimozdította stabil helyzetéből.
- Mi vagy te? - kérdezte az előtte álló zsoldos. A pap ekkor hátradobta fegyverét, amely sebesen szállt, egyenesen a földre eső férfi testébe. Ekkor Itanashi két kezével ment neki a kardot forgatónak. A kard lecsapott, ám Itanashi kezével hárította azt, megfogta a pengét és nem eresztette. A férfi szemein látszott, hogy fél. A pap másik kezével egy erőteljes csapást mért a zsoldos állára, egy alulról érkező ütés, kombinálva a Kootetsu Karada technikával végzetesre sikerült. A férfi állkapcsa csonttörés hangján szólalt meg, majd a vérző szájú test hátraesett. Az utolsó zsoldos maradt vele szemben, először a kumogakureire, majd rá nézett, eldobta kardját és futni kezdett.
- Ne olyan gyorsan – alkotta meg újabb kézpecsétjét. A föld alól indított támadást a fiú. Egy földklónt hozott létre a talpa alatt lévő ölben, a klón pedig a föld alatt kúszva tört ki a felszínre, a férfi elé, aki egyenesen belefutott a fekete rúd éles végébe, felköhögve megtorpant, és lehunyó szemekkel összeesett.
8 halott feküdt a földön, amikor a két shinobi szemei összenéztek. A kumogakurei eddig nem harcolt, valószínűleg látta a harc menetét és inkább elemezte a fiút, és erőt gyűjtött. Itanashi azonban nem mutatott sokat erejéből, elemi bealítottságát már megtapasztalhatta a korábbi összetűzésükön.
- Befejezem a harcot. Nem hagyom, hogy egy jött-ment szökött shinobi tönkretegyen mindent. Készülj a halálra, gyilkos.
- Szóval támogatás nélkül is felvállalod a harcot. Tudod te is jól, hogy kettőnket nem lehet egy súlycsoportba sorolni. Hatalmam eltörli mindazt, amit te erőnek hívsz. Hitem lángokba borítja mindazt, amelyet szeretsz. A két kezem elveszi azt, ami fontos számodra. Mindent elpusztítok, shinobi. – a halálos fenyegetésnek hangzó beszéde utána felkészítette chakrakészletét. Nem állt olyan közel a férfihoz, talán 10 méterre, mégis érezte, mikor nagy mennyiségű chakrat szabadított fel. Itanashi teste megremegett, amikor a férfi felszabadította chakraját. Ám ez az erő korántsem haladta meg az ifjú erejét. A férfi a földre csapott. ekkor Itanashi újabb jeleket érzett, amelyek közelítettek, felerősödtek. Hátraugrott. Ahol az imént állt, ott a föld felszikrázott, mintha valamiféle villámcsapás érte volna. A pap leérkezett, majd ő is kézpecsétekbe kezdett. A férfi is hasonló módon cselekedett. Itanashi maga elé emelt néhány földből készült hasonmását, amelyek sorfalat álltak közte és a férfi között. A férfi ekkor fejezte be a pecsételéseket, majd jobb kezét előrenyújtotta. Vakító, cikázó villámnyaláb hagyta el a kezét, amely egyenesen a legelöl álló klón testébe fúródott, széttörve azt, majd haladt hasonmásról hasonmásra. A klónoknak esélyük sem volt kitérni vagy kivédeni a technikát, a kontra elem hatása csak most látszódott meg igazán. A klón sorra buktak el. Ám épp annyi időt hagytak a fiúnak, hogy hátán lévő tekercsre nyúlva a földre helyezze majd íróeszköz hiányában saját vérével festett fel egy kanjit és mikor a villám az utolsó klónon is áthaladt, maga elé emelte a tekercset, amin a kanji felragyogott, megakasztva a villámot gyilkos útjának végén, majd egy vákuumba zárva pecsételte le azt -Fuuka Houin-. A kumogakure szeme kinyíltak, mikor gyilkos villáma eltűnt a semmibe.
- Most pedig én jövök – szólt a fiú, majd a pecsétben lévő villám pecsétjét feloldotta és visszairányította a férfi felé. A villám, habár vesztett azóta erejéből, gyorsan iramodott a férfi felé, aki az utolsó pillanatban tudott félreugrani. Lihegve támasztotta meg térdét. A férfi újra kézpecséteket formált, talán van még egyéb ütőkártyája, vagy szimplán olyan ostoba, hogy az imént látottak ellenére megölesse magát. Ám nem ezt történt. Tudta jól, hogy elemével képes lehet átütni a fiú védelmét, amelyet eddig senki sem tudott áttörni. Két kezét villódzó kesztyűbe vonta be, majd taijutsura átállva közelítette meg a jashinistát.
Itanahsi eltette a tekercset, majd felkészült a védekezésre. A hagane mamori no jutsu segítségével ugrált és hajolt el a támadások elől, azonban az egyik ütés betalált, az oldalát húzta végig. Itanashi elesett, nem sikerült elugrania. Oldalából vér kezdett csurgadozni, testét gyengébb elektromosság sokkolta, meg amelytől néhány pillanatra megremegett. Oldalához kapott. A vér látványa, ahogy ujjai között végigfolyt, véget vetett a harcnak. utoljára a Fagy országában vérzett, akkor pusztakézzel ugrott neki minden férfinak és gyermeknek, akik az útjába álltak, nem hagyva mást, csak halottakat. A saját vérének látványától ugyanis a fiú teljesen megőrül. pupillái kitágultak, szája széle elnyúlt, mosolygott.
- Most megöllek. – kiáltotta a fiú nevetve.
Ekkor érkezett egy olyan támadás, amire a férfi nem számított. A klón, amely az utolsó zsoldos haláláért volt felelős, most bújt elő ismét rejtekhelyéről, majd a kezében lévő fegyverrel eltávolította a férfi jobb, villódzó kézfejét a csuklójáról. A férfi sokkos állapotba került, ömlött a vér kezéből. Ekkor állt fel Itanashi, majd a nyakánál fogva megragadta a férfit és a magasba emelte.
- Meghalsz. Nem marad belőled más, csak emlék. Névtelenként fogsz meghalni, mert névtelenül éltél. Imádkozz, hogy a Nagyúr magához fogadjon és lelked ne kárhozzon el. Az ítéletet meghozták. Amiért ellenszegültél és megpróbáltad megakadályozni szent küldetésem, meg kell halnod. – Itanashi ekkor lendületet vett, majd a felemelt férfit egyenesen a burokba dobta, akiből nem maradt semmi, csak por és hamu, amelyet elfújt a szél. Itanashi pedig elindult a Fű országa felé, hogy folytassa szent küldetését, amely végén megbuktatja Enraku hatalmát és elhozza a Birodalmat.
 
Út közben a mellkasán lévő pecsét felragyogott. Égető érzés fogta el egy pillanatra, majd hirtelen minden eltűnt.
Egy sötét szobába érkezett a fiú, csupán néhány gyertya nyújtott fényt. Itanashi tudta, hova került.
- Szép munka volt, Itanashi. Láttuk, mit műveltél a Tűz országának határvidékén. Azonban túl sok időt vesztegettél el a jelentéktelenekkel vívott harcodban. A mai napon itt maradsz, a templomban, holnap pedig útnak indulsz a Fű országába, hogy folytasd küldetésed. – szólt a csuklyás pap. Két másik lépett be a terembe, ahol voltak. A két pap egy ládát tartott a kezében.
- Hamarosan eléred céljaidat, Itanashi. A nagyúr látja, mit teszel, tudja, hogy az Ő nevében cselekszel, áldása hamarosan elér téged. Addig viszont nem szabad feladnod küldetésed, célod, hogy eltörölj mindent a földről, ami megakadályozhatja a Birodalom felemelkedését. – ekkor a két pap letette a lábát és kinyitotta.
- Fogadd jutalmul ajándékom, Itanashi. – hajolt meg a pap. az ifjú viszonozta, majd a kísérettel együtt egy másik terembe sétáltak át, abba a terembe, ahol a múltkor a fiú testébe szerelték a burkolt fémszálakat. Itanashi egy ágyra feküdt, a pap pedig egy éles eszközt vett kezébe, majd megkezdték a műtétet. A fiú testébe újabb rudak kerültek, most már a vállába, karjába, a mellkasára is kerültek a chakravevő eszközből.
Másnap hajnalban kelt a fiú. Ruházata össze volt készítve, álarca egy gyertya mellett állt a kis szekrényen, ágya meleltt. felöltözött, majd elindult a Föld országának határáról, és meg sem állt Kusagakure no Sato határáig, hogy találkozzon Obotsu Ryuval.
 
A pecsétet anno pályázatban kaptam meg: egy mellkason lévő pecsét, amellyel bármikor megidézhetik a papok a templomba a fiút, ezt csak ők képesek aktiválni.
A vásárlás: Chakravezető +100 méteres hatótáv=100.000 Ryo, amit a post elfogadása után vonok le. 

_________________


"Jashin, ki belém látsz, tudod, hogy téged szolgállak. Adj erőt, adj hatalmat az érdemtelenek fölött"

A Hónap Játékosa 2014. március, július

Aktív karakterek: Djuka Kodomo, Itanashi, Aiza, Shuu, Abuso, Zion
avatar
Itanashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 147

Tartózkodási hely : Jashin nyomában


Adatlap
Szint: S
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1324

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) on Kedd Feb. 25, 2014 11:40 pm

// Vásárlás elfogadva //


A zsoldosok, és a férfi meghaltak, a burok megsemmisült, miután feloldottad a technikát, és elindultál utadra. Megtudtad, hogy valamilyen kísérletek folytak itt, bár arról fogalmad sincs kinek a megbízásából, bár a látszat Konohát hozza a képbe. Egy új technikának az alapjait tanultad meg, mely képes valamit tökéletesen lezárni, ám sok chakrába kerül maga a pecsét, ezt érezted is, illetve a fenntartása is vesz az erődből. Tudtad, hogy valami fontos birtokában voltak, ám megsemmisítették, talán szerencsédre, lehet ezek voltak az új kísérleti pirulák. Arról már ne is beszéljünk, hogy régi barátaid újabb "csöveket" szereltek beléd, terminátor jelleged tovább erősödött, és már a chakrára is nagyobb hatótávolságban rezegnek. Mindezt egybevéve egy igen eseménydús kalandon vettél részt, és mehettél vissza a faluba, hogy egy bizonyos csuklyás idegennel, talán nevezhető társnak, menjél vissza a Fű országába. Mikor elérkezel a faluba láthatod, hogy a romok még mindig megvannak, nem túl gyorsak az emberek, nem nagyon akarnak dolgozni, úgy fest, ám a démont sehol sem leled. Ahogy jársz kelsz a városban, hogy megkeresd eszedbe jut, hogy mit tennél akkor, ha olyan szadista pszichopata gyilkos lennél, mint az akivel találkoztál, és ráeszmélsz, hogy bizony egy szemközti tetőről bámulnád a mentési kísérletet. Fel is mész a házak tetejére, majd az egyiknél találsz egy lapot, amire írva van valami.


"Találtam egy furcsa lányt, ANBU maszk volt rajta, és embereket gyógyított egyedül. Közelben lehet egy osztag. Bár furcsa mód megmutatta egy fiúnak az arcát, majd együtt indultak el. Megyek, megölöm őket."


Valószínűleg rájöhetsz, hogy kire gondolhat a gyilkos, és tudhatod, hogy veszélyben vannak újdonsült követőid, talán jobb lenne utána járni.


// Jutalmad, a kreativitásért, és a szép hosszú postokért +18 chakra. A kaland ezennel végetért, legfőbb hibád, hogy nem tudsz veszíteni, még csak szorítóba se hozod magad, ez egy idő után elég unalmas lesz. "Ellenség, odamegyek, megölöm", ám feldobta a történetet a harci pirulák gondolata, és a megoldások, hogyan szüntesd meg a technikát, hogy mi az, nem csak megtanultad, hanem meg is értetted, gratulálok! //
avatar
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Szomb. Márc. 22, 2014 12:39 pm

Ahogy létrehoztam a földklónt, a dárdák csak úgy csapódtak bele, mint a villám a ház kéményébe. Szerencsémre ez elég volt, hogy megállítsa, de biztonság kedvéért, lemerültem a föld alá, a dárdák teljes elkerülésének érdekébe. A tervem 100%-osan bevált, így nem történt semmi bajom. Sajnos társam mozdulatait, nem tudtam nyomon követni, de a végeredményt látva, ő is sikerrel járt el.
Mielőtt elkezdődött volna, a kérdez-felelek játék, a maszkos fickó is kíváncsi volt ránk.
Érdekelte, hogy mégis mik kik vagyunk, ha már egy osztagba fogunk harcolni. Ez teljesen rendben is volt, így hát habozás nélkül elkezdtem mesélni a kis történetemet, persze egy lerövidített formában.
- A nevem Rikuno, és történetem igen kalandos. A föld országából jöttem, egy szerzetes templomból, mivel a szülőfalumba kitörő bandaháború, elvitte édes anyám életét, így apámmal kénytelenek voltunk menekülni. Szerencsémre a Naoki-hegyen lévő szerzetes templom kitárta előtte kapuit és befogadott.
A templomban, elsajátítottam a föld elemet és annak alapjait. Apám sajnos nem lehetett ott mellettem, hisz őt nem fogadta be a szerzetesi világ, így kénytelen volt tovább menekülni.  5 év elteltével, egy levelet kaptam tőle, amiben azt írta, hogy a Hold országában él, így egy igen nehéz döntés után elhagytam a templomot, és a Hold országába vettem az irányt. Sajnos apámmal nem találkoztam, de nagybátyám segítségével, beléptem egy bizonyos Djuka klánba, mint valami zsoldos. Ott teltek-múltak az évek, míg végül kitört a nagy shinobi háború.  Természetesen a Djukákat is besorozták, és feladatuk egy sziget felkutatása volt, majd annak elfoglalása. A küldetés során megsérültem, így kénytelen voltam hazamenni. A korházban teljesen megváltozott az életem és úgy véltem, hogy a legjobb, ha én most eltűnök. Nagyjából ennyi, és most itt vagyok, ebben a fura szervezetbe, minek lényegét, még mai napig nem értem. A próbák alapján megfeleltem, így nyugodt szívvel hordhatom, ezt a bizonyos köpenyt.
Nyilván ez még kevés, ahhoz, hogy csak úgy belépjek, abba az igen különös szervezetbe, de titkos képességemről, direkt nem beszéltem, egyelőre még nem akarom lelőni, vagyis bemutatni az erőmet.  Kisebb beszédem után, megvártam Ayamet, majd feltettük neki a három kérdést. Kiderült a fickóról, hogy valami szuper bűnöző, feje értéke a csillagos eget veri. Szavaitól, szó szerint megállt bennem a vér. Lefagytam. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még, egy bűnöző lesz a társam. Szavaiból úgy vettem ki, hogy életének a célja, a gyilkolás, és a pénzszerzés. Ezt sajnos kicsi csalódással ért. Itt van elöltem egy szuper S szintű bűnöző, kinek nincs más célja csak, hogy öljön. Első pillantásra azt hittem, hogy valamivel intelligensebb és olyan tervet, vagy célokat képvisel, amivel talán ez egész világ sorsa meg tud változni. De ő csak öl és ezt a legnagyobb élvezettel teszi.
Számomra talán ez a legfurcsább a fickóba, de ha vele leszek egy csapatban, akkor kénytelen leszek hozzászokni.
A fickó úgy határozott, hogy egy új technikát fog megtanítani nekünk. Míg én egy thai jutsuval leeszek gazdagabb, addig Ayama a víz klónt fogja elsajátítani. Obotsu létre is egy vízklónt, majd annak a segítségével meg is mutatta az új technikát.
A jutsu lényege a jó időzítés, amint  fölénybe kerülünk, egy éles fordulattal megragadjuk az ellenfelet és magunkhoz szorítjuk, a cél, hogy az áldozat hátán helyezkedjünk el és, landoláskor az ellenfél koponyája belecsapódjon a fölbe. Obotsu ezt szépen le is vezette a vízklónon, majd várta, hogy én is hozzá lássak. A vízklón chakrájá négy próbálkozásra elegendő. Remélem, hogy ennyi elég lesz, hogy elsajátítsam ezt a jutsut. Legelsőnek azt kell, átgondolnom, hogyan is fog az ellenfelem csak úgy a levegőbe kerülni. Pár perc gondolkodás elteltével eszembe jutott, egy igen erős és hatásos terv, ami egy pontos rúgásból, vagy egy ütésből állna az ellenfelem álkapcsának alsó részére mérve. Ha elég erős az ütés vagy a rúgás, akkor ellenfelem könnyedén a levegőbe repülhet. Úgy vélem, hogy ez a technika alapja, így ezt kell elsőnek tesztelnem.
Amint a vízklón felé rohantam, a sebességemet, a chakrám segítségével felgyorsítottam, majd egy igen erős rúgással a levegőbe invitáltam a klónt, és megpróbáltam, valahogy a háta mögé teremni, ami sikerült is, de arra már nem volt időm, hogy körbetekerjem őt, a kezem lévő fáslimmal.  Így a klón csak egyszerűen lezuhant a földre. A hiba egyértelmű volt, túl kevés ideig volt a levegőben az ellenfelem, ahhoz, hogy körbetekerjem rajta a fáslimat. Valahogy több ideig kéne a levegőben tartanom. Úgy vélem, hogy erre a legjobb megoldás, hogy a legelső rúgás után, még kettő-hárommal kibővítem az elsőt. Úgy vélem, hogy maga a technika nem nehéz, de annál jobban hatásos. Annak ellenére, hogy már jártas voltam a thai-jutsuba, mégis kissé nehézkesen sajátítómmal el. Fejben nagyjából megvolt, inkább a gyakorlati résszel voltak a problémák. Annak ellenére, hogy Obitsu csak egyszer mutatta be, minden egyes mozdulatát a fejembe rögzítettem, és megpróbáltam úgy visszaadni, kisebb-nagyobb sikerrel.  
Amint átgondoltam újra a lépéseket, ismételten nekifutottam.
 A klón csak ott állt velem szemben, akár egy cövek.  A találat ismételten pontos volt, szinte tökéletes. A klón csak úgy repült felfele a levegőbe, mint egy jól eltalált labda, jól tudtam, hogy ha tovább fenn akarom tartani, akkor itt az ideje, hogy most elkezdjem a sorozatos rúgást.  Az elsőt, ismételten álkapocsra mértem, a másodikat gyomorszájra, és végül az utolsó ágyékra.  A klón igen szép röppályát írt miközben megpróbáltam mögé keveredni. Már csak egy lépés volt hátra, hogy körbetekerjem a testén a fáslimat. A műveletet gyorsan el is kezdtem, elsőnek a vállát, majd így mentem le egészen a bokájáig. Hihetetlen gyors mozdulatokról van szó, hogy véletlenül se fussak ki az időből, vagy, hogy ellenfelem ne, hogy ki tudjon szabadulni. Majd miután ezt is bevezetem, már csak a landolás maradt hátra.
A klón sokkal nagyobbat zuhant, mint az előbb, de így sem volt tökéletes. Amint átpörgettem agyamba, ahogy Obitsu csinálta a technikát, eszembe jutott, hogy direkt figyelmeztetett, hogy a végén, úgy landoljak, hogy a klón egyenesen fejjel érkezzen a földbe, így a technika sokkal veszélyesebb és hatásosabb is lesz. Már csak két lehetőségem volt, így mindent erre az utolsó próbálkozásra tettem fel. Annak ellenére, hogy lett volna ezen kívül még egy, a makacsságom arra ösztönzött, hogy ha a harmadik próbálkozásra nem sikerül, akkor hagyjam. Teljesen máshogy is álltam neki, mint az előző kettő próbálkozáshoz. Még mielőtt nekikezdtem volna ittam pár korty vizet, majd átgondoltam mindent fejbe. A volt mestereim mindig azt mondták, ha fejben nincs ott az ember, akkor semmit nem ér.  Amint átöblítettem, már igen száraz torkomat, az üvegemet visszadobtam a fa tövébe, majd ismételten felálltam a klónnal szembe.
 Egy kis kevés chakrát irányítottam a lábamba, hogy még gyorsabb legyek, majd egyenesen megrohantam. Nem hibázhatok, végig ezt mondogattam magamba, majd egy igen pontos rúgást mérve a klón álkapcsára, már a levegőbe is teremtettem. Ezt követte a sorozatrúgás. Az első egyenesen a nyakára, a második a hasfalára, a harmadik az ágyékára és utoljára még egyet rárúgtam a combja felső részére. Most már a klón, elég magason volt, ahhoz, hogy mögé kerüljek és elkapjam őt és körbetekerjem, akár csak egy múmiát.  Gyorsan elkaptam a nyakát, amivel magamhoz közelrántottam majd el is kezdtem a betekerését. Pillanatok alatt készen voltam és már csak a tökéletes befejezés maradt hátra, ami nem volt más, mint a landolás. A klónt megfogtam a vállainál fogva, majd erős pörgés után a föld felé irányítottam egyenesen a fejével. Mielőtt földet értünk volna az utolsó pillanatba elengedtem, elugrottam és megvártam, amíg földet landol.
Hatalmas robbanás keletezett, és a klón alatt szó szerint beszakadt a föld. Hihetetlen volt, nem gondoltam volna, hogy ekkora erőt vált ki ez a jutsu, hogy még a föld is megreped tőle. Úgy érzem, hogy elsajátítottam, persze még gyakorolni kell, de jelen esettbe ez a legjobb és legtöbb, amit kihozhattam magamból és a technikából.
Miután befejeztem a tanulást, visszamentem a fatövébe, ahová a cuccaimat pakoltam le, majd egy kicsit megpihentem, legalábbis addig, amíg a társam, Ayame be nem fejezi a technika elsajátítását. Addig iszogattam és kíváncsian néztem, hogy épp mit tanul.
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Hikari Ayame on Szer. Márc. 26, 2014 11:40 pm

Madara és Rikuno

Rikuno beszámolóján elgondolkozom. Rossz érzéssel tölt el, hogy az ő múltja talán kacifántosabb mint az enyém, hosszabb, és sokkal borzalmasabb dolgok történtek vele, mint velem... Lepillantok a kezemre, és undorodva bámulom rajta a piros friss vért, melyet csak én látok a kezemről csöpögni minduntalan. Ő olyan tiszta, mint egy kristály, Rikunak nem kell szégyellnie magát semmiért. Irigységet érzek a szívemben, ahogy a fiúra nézek. Nagyon, nagyon irigy vagyok rá, és szomorúan bámulom őt. Valami megmagyarázhatatlan ösztönöm azt súgja, hogy soha ne engedjem meg neki, hogy bemocskolja a kezét. Én akarom megölni azokat is, akiket neki kell majd. Csak ne kelljen ölnie, csak maradjon tiszta. Nem tudom mi oknál fogva érzek felelősséget érte. Talán egy kicsit úgy érzem, hogy ha ő tiszta marad, akkor az egy kicsit enyhít az én lelkiismeret furdalásomon. Elvégre a lelkiismeret minden embert másra sarkall. Van aki ideges tőle, van aki mérges, én pedig azt érzem, hogy nem maradhatok tehetetlen, úgy érzem felelős vagyok Riku tiszta kezéért, és lelkiismeretéért.
- Én... - a hangom elcsuklik, és elhal, a torkomon akad a szó, és köhögnöm kell, hogy kiszabadítsam onnét. - Khm... - köszörülöm meg a torkomat, és bírom rá a beszédre. - Én Hikari Ayame vagyok. Az elsődleges chakra típusom a víz, és egyelőre csak a Suigadan nevezetű technikát tanultam meg. És hát... Igazából... Fogalmam sincsen mi történt velem. - A szemem szúr, én pedig összeszorítom az állkapcsomat, hogy a kitöri vágyó könnyeket visszaküzdjem oda, ahonnan jöttek. - Senki nem voltam. Soha nem voltam senki, és nincsen történetem, mint Rikunonak. Én csak egy egyszerű lány voltam, aki shinobi akart lenni, de sosem tudtam igazán, hogyan valósítsam meg az álmaimat. Azt akartam, hogy valaki elfogadjon, hogy valaki tehetséget lásson a tehetségtelen Ayaméban. Könyörögtem érte. De mindig minden ugyanolyan volt, mint azelőtt, semmi sem változott. Anyukám vak, és öt éves koromban azon kaptam magamat, hogy bekötöm a szememet, és évekig ki sem nyitom. Nem akartam látni semmit, mert azt akartam, hogy a megérzéseim, a hallásom, az érzékszerveim pont olyan kifinomultak legyenek, mint egy vaknak. Mint anyámnak. Az akadémia elteltével levettem magamról, és csakugyan megtörtént, amit szerettem volna. Ninjaként kifinomultabbak lettek az érzékeim, de körülbelül ennyit voltam képes elérni. Attól kezdve hiába próbálkoztam chunin vizsgával, hiába mentem küldetésekre, mindig hasztalannak és semminek éreztem magamat. Ami azt illeti, az is voltam - vigyorodok el szomorkásan. - A csapatom valahogy feloszlott, én pedig egy újonnan jött ötletnél fogva úgy döntöttem, hogy szanitéc ninja szeretnék lenni. Ez volt az első fordulat az egész életemben. A kórházban töltött idő életem fénypontjának mondható be. A mesterem volt az első olyan shinobi, aki tehetséget látott bennem, és aki a szárnyai alá vett. Aki shinobiként kezelt, tanított, és reménnyel töltött meg. Én csak annyit tudtam, hogy őrülten kapaszkodnom kell abba az emberbe, aki ilyen módon bánik velem. Ilyen odaadással és törődéssel. Többé nem sokat jártam haza. A kórház lett az otthonom, ahol a szüleim voltak otthon, az pedig már csak egy második menedékhelyként szolgált. Rájöttem, hogy nem kell lennem valakinek, maradhatok egy olyan senki, aki vagyok. Bőven elég, ha egy ember számára vagyok valaki. Ő volt a mesterem. Nemrég azonban mesterem menekülőre fogta, én pedig vele tartottam. Máig sem tudom mi volt az oka, és azt hiszem örök titok marad számomra. De még a konohai ANBU egyik tagja is üldözőbe vett minket. Mesterem a papírjaihoz ragaszkodott élete árán is, és azt mondta, védjem meg őket. Minden... minden nagyon gyorsan véget ért. Olyan gyorsan ment az egész, mint amilyen gyorsan jött. Egyik pillanatban szanitéc tanítvánnyá váltam, a következőben pedig... - mély csönd ereszkedik rám. Csak most tűnik fel, hogy szokásomhoz híven egyre gyorsabban hadartam. Eszembe jut, hogy nem pszichológusnál vagyok, és nem is rémtörténeteket mesélek az unokáimnak, hanem a szervezet tagjaival beszélgetek, akikkel a jövőben együtt fogok harcolni. Ölni. Felemelem a fejemet, és nemtörődöm hangnemben, vállvonás kíséretében hozzáteszem. - ...meg kellett ölni az azt ANBU-t. Onnan van a maszk is - mutatok a maszkomra most is a fejem búbján pihen.
Az új technika hallatára tudásvágy fénye csillan a szememben, és egy pillanatra elfelejtem azt a bizsergő érzést, ami egy ideje már megvan. Gyakran volt már ilyen érzésem. Amikor valahogy érzem, hogy minden annyira más, és egy kis fájdalom vegyül az egészbe, ha arra gondolok, hogy a múlt lezárult, és sosem kapom már vissza azokat a perceket melyeket magam mögött hagytam. Ilyenkor olyan... elveszett érzésem támad. És ez valamiért bizsergő formát ölt, vagy nem tudom. Az is lehet, hogy hülye vagyok, sőt valahol biztos, még ha soha be sem vallanám, de nem feltétlenül abból eredően van ilyen érzésem. Lényegre térve, ez a furcsa érzés néha pár perc vagy akár óra erejéig eltűnik, amikor éppen a jelen tűnik kifogásolhatatlannak. A tudásvágyam és a lehetőség, hogy gyarapítsam technikáim készletét pedig éppen olyan dolgok, amelyek miatt megfeledkezek a fájó dolgokról.
Figyelmesen végighallgatom az instrukciókat, hisz ez az egyetlen dolog, amit alapként vehetek miközben dolgozok. Hála az égnek elég információt ad ahhoz, hogy képes legyek legalább elgondolkozni a próbálkozáson, és utána pár pancser próbálkozással tudatni újdonsült társaimmal, hogy képes vagyok a világ szerencsétlenjét játszani nulla-huszonnégyben. Mindenesetre a segítség után leguggolok az előttem lévő apró tavacskához, ami egy perccel ezelőtt még nem is létezett, és a kezemet a vízbe rakom. A kezemen keresztül fogom belevezetni a chakrámat a vízbe, egyelőre örülök, ha így sikerül majd kellően formálnom. Majd természetesen csatában nem lesz időm leguggolni, meg szünetet kérni, hogy "Na várjatok, csak egy pillanat, amíg a csípőprotézisem mellett lehajolok a vízhez, és mártogatom az ujjaimat!". vagyis időm az lesz bőven, csak maximum kinyírnak. Akkor meg aztán áztathatom magamat a pocsolyámban az idők végezetéig. A vicc az, hogy kétlem hogy tetteim után bárki is eltemetne. Új csapatomnak nem érdeke, hogy szép sírban forgolódjak, a régi csapatom meg... Hát valószínűleg anyától a Hokagéig kezdve mindenki azt hiszi, hogy meghaltam, vagy ilyenek. Esetleg az is lehet, hogy tudják, hogy elszöktem. De hol izgat ez engem már, nem igaz?
A kezemen keresztül a vízbe áramoltatom a chakrámat. Először nem olyan nagyon sokkal próbálkozom, mert nem rögtön az a célom, hogy a klón képes legyen újjáépíteni magát, meg kávét főzni, meg mit tudom én. Elég ha nem omlik össze egy korty vízzé. Most még csak meg szeretném próbálni, hogy amikor több chakrát is beleölök, akkor legyen haszna. A chakrám egy töredéke a vízben van, amikor lehunyom a szememet, és akárcsak bármilyen másik klóntechnikánál, itt is elkezdem formázni, hogy klónná alakítsam. Épp olyanra mint én. Csak ezúttal a vizet is próbálom belevonni. Az elemfeloldásos kalandomnál megtanultam, hogyan tudom manipulálni a víz mozgását, és az orvosi technikák jó része fejlesztette a chakrairányítási készségemet, ezért meglepően könnyebben megy, mint gondoltam. Furcsa érzés rájönni, hogy fejlődtem valamennyit. Azonban az első próbálkozás így is befuccsol. Amint kiemelkedne a vízből a klón, szinte rögtön vissza is hullik. Tudom, hogy mi az oka, egyszerűen kevés chakrát használtam el hozzá. Nem telik el egy perc sem, rögtön újrapróbálom a folyamatot az elejéről. Chakra a kezemen keresztül a vízbe, és csakúgy mint a képzésen, most is érzem hogy a víz az én irányításom alatt áll. Alárendeltem, parancsolhatok neki. És kell is. Ahogy azt a klónoknál is teszem, itt is úgy koncentrálom a chakrámat, hogy az az én formámat öltse fel. Majd amint úgy érzem, hogy a klón részét már megcsináltam, csak a vízzel kell törődni, ahogy azt már megtanultam kiemelem a vízoszlopot és a chakrámmal a klónra formálom.
- Siker - bámulom a meglévő lényt, azonban amint ránézek, valahogy végtelenül butának tűnik. Egészen addig tűnik butának, amíg rá nem jövök, hogy tényleg az, és nem csak látszólag. Na igen, eddig nem volt nehéz. Mivel füstklónt is tudok létrehozni füstből, így vízklónt nem volt olyan nehéz vízből, mert pontosan tudtam hogy kéne csinálnom. Egy a különbség. A füstklón körülbelül egyenlő egy bábbal, aki teng-leng körülöttem, és ha a vállába bokszolok, akkor drámaian füstté robban. És... ennyi. Nincs benne élet, nem tud chakrát használni, nem tud technikát, és nem tud gondolkodni. Illetve nem tudom neki random megmondani, hogy főzzön kávét. Ez a különbség a klón és az árnyékklón technika között is. Bár az árnyékklón az megint egy más dolog, amibe aztán végképp ne menjünk most bele. De a lényeg, hogy nekem nem egy holtképű, maga elé meredő klón kell, aki az IQ-szintjével maximum tojás lehetne egy tál ramen-ben, hanem rendes, gondolkozó klón kell, aki képes megcsinálni azt amit akarok, esetleg képes magát újraépíteni vízből. Leülök, és átkarolom a kezemmel a két lábamat, az államat pedig a térdemre helyezem. Magzat pózban ücsörgök miközben a vizet bámulom magam előtt, és Riku-ra pillantok. Azt nézem, hogy ő hol tart a technikája elsajátításában, és az az érzésem, hogy sokkal előbb végezni fog, mint én. Ahj! A fene! Miért mindig mindenben én vagyok a legutsó? Feldühödve pillantok a tócsára, és idegesen beletaposok, amivel annyit érek el, hogy tiszta víz lesz a lábam. De sebaj, azért jó érzés azt hinni, hogy fáj a víznek. Mérgesen fújtatva a pocsolya elé térdelek, és a víztükörben bámulom magamat. Halvány lila fingom nincs róla, hogyan lehetne tudatot adni egy klónnak. Hogyan lehetne tudatot adni egy élettelen cuccnak? Sehogy! Lehetetlen! Azért élettelen, mert nem él! És ha nem él, akkor nem is gondolkozik. Ez ilyen nagyon rohadtul egyszerű. Idegesen megvakarom a fejem tetejét, és a hajamat markolászva gondolkozok.
Úgy döntök, megpróbálom. Ahogy az imént csináltam chakrát irányítok a vízbe, majd elkezdem kiemelni a vízoszlopot, de ahogy megjelenik rögtön a klón alakját veszi fel. Eközben arra gondolok, hogy: "Ugrálj hármat! Ugrálj hármat! Ugrálj hármat!" Azonban mindez olyan fölösleges, mint amennyire... Nem tudom. A lényeg, hogy felesleges. Eléggé.
A klón megjelenik akárcsak az előbb. Azonban bármilyen beteg módon szuggerálom, meg nem mozdul. Mérgesen dobbantok egyet, és engedem hogy a klón ahogy felépült, úgy le is omoljon. Csücsüljünk le megint, és tépjük a hajunkat megint. Gyerünk Ayame. Lehuppanok a földre, és a fenékcsontomat fájlalva a becsapódástól neki is kezdek a gondolkozásnak. Hogyan tudnék neki tudatot adni? Felidézem Obotsu ötleteit, hogy hogyan vigyem végbe a jutsu elsajátítását, de semmi nem jut eszembe arról, hogy hogyan lehet neki tudatot adni. Aztán gondolok egy újat. Chakra híján még nem érzem magamat hála az égnek, ennyi azért még csak nem hoz ki a sodromból. Ismét a pocsolya elé térdelek, és ismét a kezemet a vízbe helyezem, akárcsak az előző alkalmakkor. Ugyanúgy mint eddig, most is elkezdem létrehozni a klónt, azonban amin felépül nem engedem el, hanem továbbra is a vízben tartom a kezemet. A chakrámmal pedig irányítani tudom a klónt. Akárcsak egy bábot. Valójában az Ayasuito no Jutsu adta az ötletet, ahol egy drótnak adtam életet csupán annyival, hogy a chakrámmal irányítottam. Bárminek adhatok életet, ha a chakrámmal irányítom. Csak egy a probléma ezzel. Hogy amint elengedem ismét élettelen szoborként áll, akinek elképzelése nincs az életről. Mert... valójában semmiről nincs elképzelése, mert nincs gondolkodása. Ismét gondolkodás fázisba érkezek, és engedem hogy a klón megint visszatérjen régi otthonába, a pocsolyába. A lényeg, hogy a chakrám irányítja a klónt. A baj csak az, hogy a chakrámmal nem tudom folyamatosan tartani a klónt, mert az olyan lenne, mintha báboznék. Nem tudom folyamatosan a chakrát pumpálni bele, amíg egyszer csak kipukkad mint egy gumimatrac. Viszont chakra irányítja, az én chakrám. Esetleg ha...
Újabb élettelen vízklónt formálok. Ezúttal is ugyanúgy csinálom mint eddig, egy apróka különbséggel. Több chakrát használok fel, azonban azt a plusz chakrát amit hozzáadok, nem formázásra és a víz megmozgatására használom, hanem úgymond ráruházom a klónra. Mint amikor beborítok egy tárgyat a chakrámmal, majd otthagyom. Először ismét olyan élettelen klónt hozok össze mint eddig, de második próbálkozásra sikerül a tervem. A chakra ott lángol az élettelen klónban. Már csak kezdenie kell vele valamit. A chakrámat tudom irányítani a testemen kívül is, hisz bár nem bennem áramlik már, de attól még az enyém. Így az én koncentrációm és az én erőfeszítéseim árán irányítható. Reménykedve, hogy sikerrel járok irányítani kezdem, és valóban. Bár nem érintkezek vele semmilyen formában, sem fizikailag, sem pedig a chakrámmal, szellemileg mégis képes vagyok őt irányítani, hisz a chakrám egy jó része most benne áramlik. A feltevésem ezek szerint... hát csak nem olyan szörnyű. És bár már mozog, de egy gondom még mindig van vele. Hogy csak akkor tudja mit kell csinálni, ha folyamatosan irányítom. Külön tudatot kell neki adnom.
Újabb és újabb próbálkozások következnek, újabb és újabb kudarcokkal. Próbálom a nemlétező agyába vezetni a chakrámat, vagy agyat formálni a chakrámból. Próbálok vele kommunikálni, de ha a chakrámmal nem kényszerítem rá, akkor csak bámul ki a hót sötét fejéből. Kifáradtan fekszem el a pocsolya partján, mellettem pedig az éppen aktuális klón fekszik. Lassan rengeteg chakrát elhasználtam csak azért, hogy létrehozzak egy értelmileg nem fogyatékos klónt, de úgy tűnik velem lehet a baj, és ez a klón a valódi énemet tükrözi, azért ilyen gyépés.
Eltelhet egy kis idő, mert legalább egy órára beszunyálok. Kénytelen vagyok energiát gyűjteni, muszáj megvárnom amíg a chakrám ismét olyan szintet ér el, hogy használhassam. Megeszek egy almát is, ami a hátizsákomban lapul, és odadobok egyet Rikunak is, hátha kér. Miután a chakrám ismét elegendő lesz, hogy elfecséreljem a beszédképtelen klónjaimra, rögtön neki is kezdek az akciónak. Azonban... úgy döntök máshogy csinálom most. Eddig bárhogy próbáltam nem sikerült, így muszáj a "teremtésénél" tudatot adnom neki. Cél... Igen! Ez az ami hiányzik! Eszembe jut Obotsu beszéde, hogy ugyan a megteremtése után is tudok neki utasításokat adnom, de muszáj céllal létrejönnie. Ha nincs célja, nincs tudata, ha nincs tudata, akkor csak közvetlen chakrairányítással leszek képes irányítani. És akkor végre valahára talán nekikezdhetek az utolsó klónnak, amire chakrát pazarolok. Létrehozása közben, miközben chakrával "ruházom fel", azt a cél-t szabom meg neki, hogy fekvőtámaszozzon. És ha sikerül, ha végre valahára tényleg sikerül, akkor miután megteremtődik a vízi-Ayame, elkezd fekvőzni, ezzel azt nyugtázva, hogy nem buta mint a segg.
avatar
Hikari Ayame
Játékos

Tartózkodási hely : valahol elvesztem


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 275

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Uchiha Madara on Csüt. Márc. 27, 2014 12:50 pm

Mind a ketten figyeltétek a csuklyás férfit, aki jelenleg, mint mesteretek áll előttetek. A férfi saját tudástárát osztotta meg veletek, amelynek lehetőségével éltetek is, a segítség után pedig neki is kezdtetek az elsajátításnak. 
Először Rikuno fejezte be a tanulását, aki egy újabb taijutsuval lett gazdagabb. Egy olyan mozdulatsorozatot sajátított el, amely nagy erőt jelenthet egy olyan ember számára, aki fürge, erős és merész. A fiú ezután társához sétált. 
A lány egy másfajta, elemi technikát sajátított el. Képes volt a vízből egy másolatot létrehozni, ez a technika Rkunonak nem volt új, ő maga is rendelkezik elemi Bunshin technikával.
Miután mind a ketten befejeztétek a tanulást, Obotsu maga köré hívott titeket.
- Van még mit tanulnotok, de látszik, nem véletlenül vagytok Itanashi kiválasztottjai. Nekem azonban mennem kell, Itanashi üzeni, hogy a Fű országában vár titeket valamiféle helyen...Hozukijo vagy mifene. Én most eltűnök, hisz a pénz nem fog magától a zsebembe kerülni. - azzal egy szempillantás alatt eltűnt.

Friss tudásotokkal induljatok Itanashihoz, számoljatok be az eddigiekről.

A Hozukijo
A Fű országának elhagyatott síkján sétálva a távolban tornyokat láthattok. Hatalmas méretű, fekete tornyok, amelyek egy nagy területű épületrendszert, létesítményt fog körbe. Körülötte a fűben piros fejű virágok, az ún. Démonlámpás virág fedett be mindent. Innen kapta a börtön a nevét. Ahogy egyre közelebb juttok a tornyokhoz, egy madárhad halad el a fejetek felett, a börtön irányába. Mikor a tornyok fölé értek, a madárhad egy része eltűnt. Egy pillanat alatt szétporlott. Egy pillanatra láthatjátok, valamiféle mező veszi körbe az egész területet, valószínűleg ez a mező felelős a madarak haláláért. 
Néhány méterre vagytok csupán a hozzátok legközelebb álló toronyhoz, mikor egy fej bukkan ki a föld alól. A fejet egy igen magas test követi, végül két hosszú láb. Itanashi volt az, fekete köpenyében, mellkasán az Ekibiogami jelképével. 
- Üdvözöllek titeket a Hozukijoban. Feladatom van a számotokra. - ekkor Itanashi két kezét a két tanítványának mellkasára helyezte, tenyere alatt pedig egy-egy pecsét villant fel.
- A börtönt egy erős védelmi fal veszi körbe, csak azok képesek áthaladni rajta, akik eme pecsétet hordozzák.
Itanashi felsétált az irodába, a nagy asztalon egy térkép volt, rajta dombokkal, folyók vonalaival. A Fű országának egy kisebb vidékének volt a térképe. 
- Ez a falu lesz a célpontunk. Nem élnek sokan, távol esik a várostól és a daimyoutól is. Az ott élők nem kapcsolódnak szorosan az ország gazdaságához, csupán egy kis halászfalu, ami saját magának teremt meg mindent. A feladatotok, hogy eljussatok a faluba és embereket hozzatok el ide. A faluban alig élhetnek páran, talán 20-an, vagy 30-an. A fizikailag erős, egészséges személyeket hozzátok el. A többire nincs szükség. - adta ki az utasítást. A falu 3 órányi útra van a börtöntől, a síkság után egy erdőbe juttok, mint minden Fű országbéli erdő, ez az erdő is jóval magasabb fákkal, bokrokkal és növényekkel rendelkezik, hatalmas gombák és levelek zárják el a napfényt. Utatokon Itanashi egy klónja is kísérni fog titeket, a klón célja ismeretlen.
Az erdő szélén pedig egy fafallal körbevont apró falu találtok, amely mellett egy patak csordogál. Az emberek rongyokban járnak, gyerekek rohangálnak a házak között, valamint egy-két kutya is ugat. 

A falu megközelítéséig szeretném a postot. A tanult technikákat felvezethetitek, valamint kaptok +5 Chakrat.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Hosszú utakon - Nara Akane
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku - fagyasztott
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Szer. Ápr. 02, 2014 9:31 pm

Amint befejeztem a technika elsajátítását, vagyis úgy éreztem, hogy részemről oké, leültem egy fa tövébe, majd társamat, illetve a kapucnis alakot néztem, hogy mégis mit művelnek. Ayame egy vízjutsut sajátított éppen el, ami hasonló volt az én földklóm technikához, csak az övé vízből állt össze. Legalább azt is megtudtam, hogy a társam az alap orvosi technikák kívül még a víz elemmel is rendelkezik. Ennek őrültem, hisz egy orvos mindig jó egy csapatba és a víz úgyis kiegészíti a földet.
Amint ő is végzett, a maszkos fickóra vártunk, aki elég fura bejelentést tett. Azon kívül, hogy kaptunk egy kis dicséretet, máris lelép tőlünk és feladatként megkaptuk, hogy keressük meg Itanashit, a Fű országába Hozukijo területén. A helység teljesen ismeretlen volt számomra, így csak a táskámba lévő térképbe bízhattam, illetve Ayama tudására.
 
A fű országának kihalt útjait jártunk, jól látszott, hogy a háború ide is elért. Lerombolt falvak, leégett épületek és a hatalmas kár minden fele. Az emberek megpróbálták visszaépíteni, amit csak tudtak persze kisebb-nagyobb sikerrel. Azért egy leégett ház, nem megy egyik napról a másikra. Térképem segítségével jól látható volt, hogy a keresett helyszín már nem volt messze, és a távolból a hatalmas tornyok egyértelműen azt jelezték, hogy lassan megérkezünk. Eddig még nem hallottam a városról, így mikor beléptem a kapuin nagy döbbenettel fogadott a látvány.
         Mi ez a hely?- - kérdeztem gyanakvóan a mellettem álló Ayamétól, majd hirtelen egy ismerős arc ugrott elénk a földből, Itanashi volt az.
Hozukijo egy börtönszerű város, melyet hatalmas falak vesznek körbe, a megszökés innen szinte lehetetlen. Aki egyszer ide bekerül, ez itt is fog megrohadni.
Itanashi feladattal szánt meg minket, minek a lényege a következő volt:
Emberek kellet idehozni, a környéken lévő faluból. A falu 3 órányira van, és az erdőn keresztül könnyedén rátalálhatunk.
-          Itanashi, és mégis mi a feladat lényege, hozzunk, cserkésszünk be 20 embert és hozzuk ide, vagy mi?
Számomra az egész küldetés kissé érthetetlen volt, nem tudom, hogy mi haszna fog ebből származni, de majd kiderül. Majd miután kérdésemre választ kaptam, ha kaptam, elindultunk az erdőbe egyenesen a kapu felé. Úgy véltem, hogy a magas fák és a sűrű lombkorona biztonságot tud nyújtani, így végig a magasba közlekedtem, míg meg nem érkeztünk.
 
 
 
 
 
  
 
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Hikari Ayame on Szer. Ápr. 16, 2014 1:39 pm

Madara és Rikuno

Az odafele út csöndben telik. Valójában mint mindig, most is lenne ezer meg ezer mondandóm, de mégsem szólok semmit. Nem tudom miért, nem nagyon tudom megmagyarázni, talán még mindig az imént tanult technika elsajátításának büszke öröme, vagy az erdő vészjósló csendje, de valami egész biztosan belém fojtja a szót. Pedig fecsegnék össze-vissza, az alattunk elterülő virágokról, melyek vörös tengerként húzódnak meg egészen a horizonton felbukkanó fekete tornyokig. Vagy néhány madárról, melynek ismerősen cseng szava, esetleg éppen azokról, melyekről még életemben nem hallottam. Vagy kérkednék vele, hogy mennyire könnyen elsajátítottam ezt a technikát, noha ez mind hazugság volna. Az is lehet, hogy elmesélném Rikunonak mennyire szerencsétlen voltam eddig, és hogy ironikus egy kissé, hogy éppen akkor kezd rendbe jönni a shinobi életem, mikor egyébként minden más elromlik. Elsírnám neki, hogy csalódtam önmagamban, ugyanakkor mégis büszke vagyok. És megkérném, hogy magyarázza el, mégis miképpen lehet az ember egyszerre csalódott valakiben és mégis büszke rá. Főleg, ha ez az ember saját maga. De mint már említettem, a szavak az ajkamra fagynak, és hangot nem adok gondolataimnak. Egyébként sem látom értelmét, és bár eddig sem tartott vissza soha semmi attól, hogy értelmetlenül makogjak a vakvilágba, most mégis úgy érzem, hogy a csöndben maradás bölcsebb.
Már egy közeli toronyhoz vezető út porát kavarjuk fel egyre lassuló lépteinkkel, mikor kénytelenek vagyunk megtorpanni. Fejünk fölött haladó madárbarátaink olyan sebességgel változnak hamuvá, mint én vörössé, amikor valaki egy rossz szóval fel mer bosszantani. Éppen válaszolnék Morci-samának, hogy én sem tudok többet, mint ő, de ekkor felbukkan egy ismerős arc. Mármint akarom mondani, szó szerint felbukkan, mert kiemelkedik a földből, és hamarosan egész lényében ott ácsorog előttünk, mellkasunkra pecsétet helyezve, hogy ne kövessük halott madártársaink példáját.
 - Köszönöm, - pillantok rá, amikor megmagyarázza a pecsétet. - nem akartam úgy veszteni az életemet, hogy egy láthatatlan erőmező szénné égett pattogatott kukoricává változtat - grimaszolok, ahogy a madarak maradékára pillantok pár méterrel odébb.
Követjük Itanashit az irodájába. A hideg és sötét kőfalakon végighúzom az ujjaimat, és amikor felérünk az irodába, akkor sem állom meg, hogy ne nyúljak hozzá mindenhez ami a kezem ügyébe kerül. Anya kiskoromban mindig utált velem vásárolni, mert mindig mindent végigtapogattam... Oké, hogy bekötött szemmel erre eleinte szükségem volt, de ez a szokásom máig is fentmaradt. Amikor levettem a szememről a kötést, hogy ismét teljes egészében csodálhassam az elém táruló világot, tovább fogdostam a tárgyakat, és a falakat, ha ismeretlen helyre érkeztem. Ez mintha biztonságot adna, vagy nem is tudom. Anya egy darabig azt hitte azért csinálom, mert kihasználom a vakságát, hogy úgysem látja amikor fogdosok, de később rájött, hogy nem csak mellette csinálom ezt, és akkor lemondott erről a feltételezéséről. Itanashi hamarosan megszólal, és akkor elengedem a kezembe vett mécsest, ami árván figyelt rám az asztalról. A térképre szegezem barna szemeimet. Itanashi mondókáját hallgatom, és kell minimum egy perc, mire felfogom mit mondott.
Gondolataim egyetlen egy mondat körül cikáznak. "A többire nincs szükség." A szemem elkerekedik és lassan pislogok a férfire. "A többire nincs szükség." Nagyot nyelek, hogy legyűrjem a torkomban keletkezett gumót. Elképzelem, hogy ott ragadt egy darab dango, és megpróbálom legyűrni a színes kis gombócot. Legyen mondjuk rózsaszín, annak mindig ízlik a bevonata.
 - Na de... - kezdek bele, de későn, mert addigra Rikuno már kérdése közepén jár. Tudom, hogy Itanashi figyelmét nem kerülte el a makogásom, de végül nem derül ki mit is akartam mondani, mert úgy döntök inkább Rikunohoz szólok. - Olyanokat keresünk, mint amilyenek mi vagyunk. Úgy értem te és én. Akik megállják a helyüket mellettünk... illetve Itanashi oldalán, benne a tervében. A tervünkben - teszem hozzá végezetül, hogy egyértelmű legyen, most már teljes lényemmel Itanashi alatt állok. Az ő szava a szent és sérthetetlen. Nem tudom megmagyarázni miért, de Koroshiya-sama jut eszembe róla. Utoljára az ő akaratához ragaszkodtam ennyire. Mert Itanashi előtt ő volt az egyetlen, aki még elismert. "Na de" kezdetű közbeszólásomat azért sem folytatom, mert elhessegetem a bennem keletkező kételyeket mesterem felől, és úgy döntök, hogy teszem a dolgomat, mint sem megfutamodnék az oroszlán kitátott szája előtt. Innen már úgysincsen visszaút. Csak azért érzem a remegést a csuklómban, és a kézfejemben, mert amikor lenézek rá, még mindig vértől csöpög.
"A többire nincs szükség." Ez a mondat visszhangzik a fejemben, és amikor Itanashi klónja rejtélyes célokkal megindul velünk a falu felé, szeretném azt hinni, hogy csupán annyi a célja, hogy segítsen nekünk megtalálni azt. Miközben valami kis hang azt suttogja, hogy ő gondoskodni fog arról, hogy akikre "nincs szükség" azok ne tudjanak beszélni róla, hogy gyermekeiket vagy szüleiket, a falu erőseit elvittük magunkkal.
"A többire nincs szükség." Vajon ez tényleg azt jelenti, amire gondolok? Vagy csak paranoiás lettem, ha a gyilkolásról van szó? Ismét próbálom ezt megetetni magammal, de amikor Itanashi klónjára pillantok felvillannak képek a gyerekekről, akik rongyokban szaladgálnak, vagy a szüleikről, akik közül a legtöbben gondtalanul élvezik a mai napot. És ezektől a felvillanó képektől felfordul a gyomrom, mert ártatlanok vérétől nedves mind.
avatar
Hikari Ayame
Játékos

Tartózkodási hely : valahol elvesztem


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 275

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Uchiha Madara on Szer. Ápr. 23, 2014 4:24 pm

Itanashi némán haladt előre, fáról fára ugrálva haladtatok, gyorsan. A fiú lelassított, majd megállt egy magasabb fa ágán. Mikor melléértek, előre mutat.
- Eme falu kiérdemelte a jutalmat, hogy megsegítsék küldetésünket, saját életükkel szolgálva a Nagyúrnak. Csak azokat hozzátok, akik erősek és életképesek. Szemtanú nem maradhat a faluban. Induljatok.

megszemlélhetitek a falut távolról, a fáról, azonban egy fél óránál tovább nem érdemes várni, hisz a nap birodalma lehanyatlott a hegyek mögött, beköszöntött az éj. 

A faluban fáklyákat gyújtanak az utcák végén, a maroknyi lakosság lassan eltűnik végleg az utcáról, betérnek otthonaikba. 
Itanashi becslése  közel járt a valósághoz, a fél órában összesen 32 személyt számoltatok össze, ebből 3 idős férfit, 11 nőt, 8 fiatal és érett férfit, valamint 10 gyermeket, leginkább 8 és 15 éves kor között. Az emberek rongyokban jártak, a poros földön mezítláb sétált a java, egynek kettőnek volt csupán cipő a lábán.
A falu üressé vált az éj leszálltával, a házak lámpái világítottak, mindenki vacsorázni tért. Itt az idő, hogy a fél órás megfigyelés és tervezés után bejussatok a faluba és sikerre vigyétek feladatotokat. 

A következő körben egy közös postot szeretnék, beszéljétek meg, mit hogy tennétek, majd a tervezések után egy postot kérek. A végén az összeválogatott személyekkel jelenjetek meg Itanashi előtt az erdő szélén. Válogassátok meg, kiket visztek ki a faluból és mit tesztek a többiekkel. Mi lesz az erősebb, A józan ész, vagy a parancs végrehajtása. mennyire korcsosult el a lelketek, és mennyire vagytok képesek véghez vinni egy ilyen küldetést? Mentorotok számít rátok.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Hosszú utakon - Nara Akane
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku - fagyasztott
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Hikari Ayame on Szomb. Május 17, 2014 10:23 am

Madara és Rikuno

Szemtanú... Ezt a szót jól meg fogom járni, döntöm el. Minél alaposabban, pont úgy mint azt a húst, amit annyira utálok, amikor apa süt, mert órákig kell rágni egy falatot, és nekem már öklendeznem kell az egész ízétől és állagától a végén. Apa szereti... De én úgy gondolom erre találták fel a rágcsákat, és különféle gumicukrokat. Nem a húst! Jó persze most lehet jönni azzal, hogy akkor egy szót miért akarok annyira nagyon megrágcsálni, de vészhelyzetekben sajnos muszáj, még akkor is ha nincs jó ízük. Mert valójában semmilyen ízük nincsen.
Szemtanú. Végül is ez azokat az embereket takarja, akik szemmel látják a dolgokat, amelyeket most nemigen kéne. Tehát ha úgy vesszük, hogy nem látják a két szép szemükkel - vagy kinek mennyije van - akkor az már nem is minősíthető szemtanúnak? Igen, ez így van. Így kell kibújni a dolgok alól, melyek kellemetlenek az ember számára. Úgy kell csinálnunk Rikuno-val, hogy senki ne lássa. És akkor senki nem lesz szemtanú. Már csak az a baj, hogy fingom nincs ezt mégis hogyan kéne a tudtára adnom a férfinek, aki körülbelül a kisujjával képes megfojtani engem, ha kedve támad. Meg ha nem támad kedve akkor is. Inkább nem jártatom a lepcses számat, csak próbálok nem arra gondolni, mire is készülünk mi éppen. Egy ember vérétől is a hányinger kerülget, ha arra gondolok, hogy az én kezemen szárad. Egy egész falunyival megtölthetnék egy medencét, a kezemen már el sem férne. Megborzongok, és próbálok a feladatra összpontosítani. A feladat azon részére, amelytől nem rettegek.
A fán szobrozunk egy darabig, és igyekszem beindítani a fejemben az elhasználódott fogaskerekeket. Mindig is olyan lenyűgözően okos egyed voltam, hogy a fogaskerekeket meg kéne olajozni. Gondolkodtam már, hogy olajat öntök a fülembe, csak félek azzal nem csak a hallásomat, de a méltóságomat is veszélyeztetném. Bár nem tudom, hogy megvan-e még egyáltalán. Már vagy tizenhét éve minden nap beégek valamilyen téren. Ez mind rendben is lenne, ha nem lennék tizenhét éves.
 - Morci-sama - bököm Rikuno-t oldalba. A suttogásnál is halkabban ejtem ki a szavakat, de artikulálásom és halk nyöszörgésem érthetően csenghet a mellettem figyelő fiú számára. - A 14-15 éves gyerekeket kitaláltam, hogyan vihetnénk el. A fiatalabb felnőttekkel bajban lehetünk... Nem tudom, hogy családos emberek-e, vagy még nem. De mindenesetre szerintem sikerülhet azonos módon elhoznunk őket. Szerintem ne keltsünk feltűnést - magyarázom, és biztos vagyok benne, hogy Rikunak sem terve végigrohanni a falun, gyümölcsneveket üvöltözve, egy szál alsógatyában, hogy még a patkányok is rá figyeljenek. - Megfigyeltem melyik házakba mentek be az idősebb gyerekek, és a fiatalabb felnőttek, ahogy gondolom te is. Kezdjük a gyerekekkel, ők könnyebb falatok. Na, a terv a következő: A házhoz osonunk, és megvárjuk, amíg a gyerek bemegy a szobájába. Ekkor én felveszem a gyerek anyjának az alakját, és úgy megyek be a gyerek után a szobájába, feltűnés nélkül, hogy az anyuka ki ne szúrja. Te eközben felveszed a gyerek alakját, és az anyukához mész, hogy lekösd a figyelmét. Sokat beszélj, vagy csinálj valamit, kérj enni, vagy akármi, csak tartsd fel. Én közben a szobában leszek a gyerekkel, beszélgetek vele, stb, majd miközben megérintem a hátát, vagy a fejét, vagy megsimogatom a buksiját... Szóval a Shindan orvosi technikát használva képes vagyok megállapítani, hogy egészséges-e az ember. Ha nem az, akkor otthagyjuk, ha az, akkor megoldom, hogy veszítse el az eszméletét, és... - körbepillantok, majd lenézek a fáról. A fa alatt bokortenger terül el. A sötét, sűrű aljnövényzetben egy hadsereg is simán megbújna. - ...ide hozzuk! Ide összegyűjtjük őket. Majd miután a gyerekeken túlestünk jönnek a fiatal felnőttek. Gondolom párokkal is fogunk találkozni. Én azt mondom, hogy ha ilyen előfordul, akkor szerintem mindkettőt elhozhatnánk, a férfit is és a nőt is. Így amikor már Itanashinál vannak, legalább nem fognak mélységesen gyűlölni minket, amiért elválasztottuk őket egymástól... Tudod, ismered a "dúl a láv" dolgot, az emberek szerelemre szokták pocsékolni az életüket - legyintek, és megforgatom a szememet, ha arra gondolok, hogy én ebből a szempontból is milyen szerencsétlen vagyok. Akarva akaratlanul is Hiroto jut eszembe, és aprót rázok a fejemen, mintha ezzel kiűzhetném a gondolataimat.
 - Na mit szólsz? - kérdezem, és tudálékos mosoly jelenik meg az arcomon, az a végtelenül idióta és idegesítő, amit mindig mindenki annyira utál. De ez van. Akkor is jó stratéga vagyok, és szarok a sakkra meg a shogira, ahol még a bábukat sem tudom normálisan megkülönböztetni. Utálom, hogy abban mindig veszítek.
Ha Rikuno beleegyezését adja, akkor megindulok az első ház felé. Vagy nevezzük inkább viskónak.
Rikuno és én mindketten gyorsan, és mégis hangtalanul megérkezünk az első ablak alá. Alig kell pár ablakon benéznünk, és hamar világossá válik számunkra, hogy az építmény belsejében, hogyan is rendelkeznek el a szobák. Egyszerű felépítése van, akár csak a mi házunknak, otthon, Konohában... Vagyis hát... A régi házamnak, ahol a régi családommal éltem. A bejárati ajtó mögött egy konyha van, onnan nyíló fürdőszobával, majd egy ajtón keresztül egy kis nappaliba lehet jutni, amelynek a jobb oldalán a gyerekszoba ajtaja nyílik, a bal falon pedig a szülők hálószobájának ajtaja mered ránk. Az apa... Vagy legalábbis gondolom, hogy ő az apa... Szóval az apaszerű tag a szülői hálószobában alszik nyugodtan és ilyen hangosan, hogy az ablakon kívülről is halljuk horkolását. Ez végül is csak jó jel, nem, legalább egy atomrobbanásra sem kelne fel az öreg. A tizenötödik éveiben járó fiatal fiú, akinek barna vállig érő haja van, és mandulavágású szeme, világos, szinte már fehér bőrrel, a konyhában van, anyjával. Az anyja egy szép asszony. Hosszú, világosbarna haja van, sokkal világosabb mint a fiának, mandulavágású szeméhez pedig enyhén napbarnított bőr társul. Gyönyörű nő lenne, ha nem lenne szakadtabb ruhákban, és az arca nem lenne megviselt az évek fáradalmától, a körme alatt nem lenne piszok, és a haja nem állna néhol csomókban. Az arca beesett, és a szemei alatt mély karikák húzódnak. Sírni támad kedvem, ha megint eszembe jut, hogy megszegényedett, ártatlan embereket akarunk megfosztani saját gyerekeiktől, vagy akár életüktől.
 - Most - tátogok a pár méterrel odébb várakozó Rikunonak, amikor a nő bemegy a fürdőszobába, a fiú pedig a saját szobájába andalog. Rikuno és én is felvesszük a nekünk járó alakokat. Ő a kisfiú fiatal arcával bámul rám, míg én anyja karikás szemeivel tekintek vissza. Majd mindketten bemegyünk a bejárati ajtón, észrevétlenül, nehogy a szomszédoknak feltűnjön, hogy a nő meg a fia kétszer mentek be a házukba. Integetek Rikunonak, miközben bemegyek a nappaliba, az anyuka ábrázatában, és a kisfiú szobája elé állok. A másik szobából kiszűrődő horkolás megnyugtat, valamelyest enyhíti a torkomban dobogó szívemet, és lelassítja az ereimben száguldó adrenalint. Riku a konyhában marad, a fiú képében, hogy amint az anyuka kijön a fürdőszobából, fel tudja tartóztatni. Én nagy levegőt veszek, és próbálok úgy viselkedni mint egy anya... Igaz, hogy soha életemben nem voltam még anya, de mindeeeegy! Megpróbálom a saját anyukámat utánozni. Kár hogy az emléke úgy fáj, mint egy sebhely. Lenyomom a kilincset, és belépek a szobába.
 - Kisfiam... - szólítom meg. Ő az ágyán ücsörög, és egy könyvet olvas. "Shinobi élet", áll a borítón. El kell mosolyodnom. Azt hiszem jó helyre kopogtattam. Bár amúgy nem kopogtattam, ami amúgy bunkóság, én is mindig üvöltök a szüleimmel, ha nem kopognak. Vagy legalábbis üvöltöttem. - Shinobi élet? - biccentek a borítóra, és lassan az ágya szélére ülök.
 - Anya... Azt mondtad fürdeni mész. Ha nem mész, akkor hadd menjek én - mondja, és becsukja a könyvet, de előtte még megkeresi a könyvjelzőt, ami leesett a földre.
 - Nem, nem, mindjárt megyek, csak gondoltam előtte még benézek hozzád - csitítgatom, és kedvesen elmosolyodok, aztán felveszem neki a földön lévő könyvjelzőt. - Miért olvasod ezt? - kérdezem.
 - Már ötvenszer elmondtam anya - motyogja felháborodottan. - Shinobi akarok lenni. Miért kellett ide születnem? Utálom, hogy itt senkiből nem lehet shinobi. Ha azt mondom, hogy az akarok lenni, akkor az emberek kinevetnek. Utálom ezt anya. Apa sem engedi meg, hogy... Hogy elmenjek Kusagakure-be, és shinobi lehessek. Apa nem enged semmit, felbosszant, idegesít - motyogja, és mérgesen elharapja a szavak végét. Ez meglep. Szóval ez a fiú... Pont olyan ,mint amilyen én voltam kiskoromban. Nem engedik neki, kinevetik, pedig neki ez az álma. De nem lehet az. És gyűlöli, hogy nem lehet. Mert az álmoknak nem arról kéne szólnia, hogy lehet-e vagy sem. Arról kéne szólniuk, hogy hogyan éred el őket.
 - Legyen - sóhajtok, mint aki beleegyezik.
 - Hhm...? - a kisfiú kérdően pillant anyjára... vagyis hát, rám.
 - Legyen, mondom. Legyen, ha ez az álmod, akkor ezt kell valóra váltanod. De apád és én nem tudunk tenni semmit. Szegények vagyunk, nézz körbe. Nem tudunk csak úgy shinobit faragni belőled - magyarázom, majd eszembe jut, hogy az időm véges, és Rikuno már tűkön ülve várhatja, hogy végezzek, és próbálja feltartani az asszonyt, ha már kijött a fürdőből. - Ne utáld emiatt a szüleidet - szöknek könnyek a szemembe. Nem kéne sírnom. De ez nem a szerep... Tényleg sírni akarok. Bömbölni, üvölteni. Ez a gyerek el akarja hagyni a saját családját, hogy shinobi lehessen. Fogalma sincs miről akar lemondani. Ahogy arról sincs fogalma, hogy miért akar mindezekről lemondani. Fájdalmas dolog rájönni, hogy ott hagytam a családomat, és csak a shinobi életet választottam. És az az egyik legfájdalmasabb, hogy nem bántam meg. Egy felem hiányolja őket, de a másik felem itt akar lenni és nagy dolgokat akar véghez vinni. Kicsit bűnösnek érzem magamat emiatt, ezért akarok sírni. Mert úgy érzem az érzéseim nem normálisak, nem normális, hogy szívesebben ölök itt és viszek el gyerekeket, csak hogy legyek valaki, mint hogy otthon legyek a szerető szüleimmel. Félelmetes, hogy ezt érzem. És én félek is tőle.
 - Anya? Anya! Nem utállak. És apát sem - ölel meg egyszer csak a fiú, és arcát a vállamba temeti. - Dehogy utállak! Szeretlek anya, csak... Úgy érzem tovább kell lépnem. Felül kell emelkednem a szereteten, hogy több lehessek. De nem utállak, sosem utálnálak - motyogja zavartan az anyjának... vagy hát, nekem.
Itt az alkalom, jövök rá. Szorosan magamhoz ölelem, és addig nem engedem, míg a hátára tett kezem körül meg nem jelenik a fénylő, zöld aura, és a chakrám végig nem vizsgálja minden egyes porcikáját, és szervét. Egészséges, döbbenek rá, mikor már harmadszor akarnám keresni a hibát a szervezetében. Ekkor elengedem, és rámosolygok.
 - Hogy hívnak? - kérdezem.
 - Hm? Mi? - kérdez vissza értetlenül.
 - Hogy hívnak kicsim? - mosolygok.
 - Ömm... Waki - feleli, és értetlenül néz az anyjára... vagyis hát, rám.
 - Waki - mondom ki a nevét. - Értem. Amikor legközelebb felkelsz, más lesz. Ki tudja, lehet, hogy te leszel az egyik legerősebb shinobi - mosolygok rá. Gőzöm nincsen, hogy Itanashi mit akar velük, de reménykedek benne, hogy tényleg az oldalunkra állítja, és nem fogja őket kinyírni, vagy váltságdíj fejében beadni a zaciba.
 - Mi... Anya nem értel... - kezd bele, de ekkor az ujjam végével hozzáérek egy érzékenyebb pontjához vállánál, és Shinkeitsuu-t alkalmazom rajta, gyengébben, hogy nehogy kárt tegyek benne. Éppen annyira elég ez az erő, amit beleölök, hogy a fiú kábultan a földre rogy. Még mielőtt padlót érne, megfogom. Az ablakon keresztül kicsempészem, és egy perc alatt sikeresen visszaviszem az aljnövényzetbe.
Visszatérek a házhoz, immáron saját alakomban, és bekukkantok az ablakon. Rikuno bent tartóztatja fel az anyát. Tehát minden rendben ment, sóhajtok megkönnyebbülten, és felemelem a kezemet az ablakban. Rikuno azonnal kiszúr. Az anya elköszön, bemegy a szobájába aludni, miközben Rikuno eljátssza, hogy a fürdőbe indul. Majd miután tiszta a levegő, kijön hozzám az ajtón keresztül.
 - Siker - nyújtom a kezemet egy pacsi erejéig, majd a következő házra biccentek. - Most az jön.
És a következő órákban azzal töltjük az estét, hogy sikeresen kicsempésszük az egészségeseket, akik pedig nem felelnek meg nekünk, azokat otthagyjuk. Egyszer-kétszer talán a szülőket is hatástalanítani kell, de igyekszünk nem elvenni az életüket. Csak elhallgattatni őket. Mire reggel magukhoz térnek az ájultságból, vagy a természetes alvásból, addigra úgyis már messze járunk. A fiatalabb felnőtteket pedig kénytelenek vagyunk rögtön hatástalanítani, majd ájult állapotukban használom rajtuk a Shindan-t. Ha használható a tag, akkor elvisszük a többi közé, ha nem, akkor otthon hagyjuk. Végül hét darab fiatal férfit, hat darab fiatal nőt, és hat darab 13-15 év közötti gyereket szedünk össze. Ezek közül kettő lány, négy pedig fiú.
 - Itanashi - szólítom meg, amikor már mind ott fekszenek a fa alatt. - Kész vagyunk. Két lány, négy fiú, hét férfi, és hat nő - jelentem neki, majd hozzáteszem. - Szemtanú nem maradt. Úgy végeztük a dolgokat, hogy ártatlanoknak ne essen bajuk. Akik előtt lebuktunk, azokat hatástalanítottuk, másnapra pedig nem fognak emlékezni az estéjükre. Szanitéc becsület szavamra - magyarázom, és valóban így van. Direkt olyan helyen ütöttük meg a fejüket, hogy az másnapra elmezavart, illetve emlékezetkiesést okozzon. Talán kicsit fájni fog a fejük pár napig, de maradandó kárt nem okoztunk, és egy kis borogatás és sok alvás közepette a fejsérülést is kiheverik. Már csak azért remeg a kezem, mint a nyárfalevél, mert félek Itanashinak ez nem lesz elég. Remegő kezemet a hátam mögé rejtem. Így legalább csak a mögöttem ácsorgó Rikuno láthatja, Itanashi nem. Nem akarom, hogy tudja, félek ölni.
avatar
Hikari Ayame
Játékos

Tartózkodási hely : valahol elvesztem


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 275

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Szomb. Május 17, 2014 12:42 pm

A feladat amit Itanashitól megkaptunk számomra kicsit nehéznek bizonyult. Mégis, hogyan tüntessünk el egy félfalunyi embert csak úgy észrevétel nélkül. Annak ellenére, hogy a falu lakossága 35fő volt különböző korosztályokra felbontva nem tűnt egyszerű feladatnak. Az éj szerencsére leszállt.  Csak pár fáklya világította meg a főutcát, valamint a házakból kiáramló fény világította meg azokat az utakat, ahová nem jutott fáklya, és az emberek képtelen lettek volna közlekedni.
Ayameval egy fa tetején álltunk. Innen tökéletes be lehetett látni a tájat, a falut, sőt még ahol nem voltak függönyök oda konkrétan be is láttunk.  Személy szerint még mindig Itanashi-n gondolkoztam. Mire fog neki kellene ez a rengeteg ember, és mi lesz azokkal, akik esetleg nem lesznek szimpatikusak vagy épp megfelelők számára. Számomra ez az egész küldetés kissé fura. 
Míg nekem e járt az agyam Ayama a tervre és a küldetésre koncentrált. Szinte nem is szóltunk egymáshoz, míg végül az immáron új társam meg nem törte a csendet és előállt egy tervvel.
Úgy gondolta, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha mi is falusiakként viselkednék. Konkrétabban, vegyük fel egyes családtag jellemét és alakját, miközben a másik elrabolja a kívánt személyt.
Ez egy remek terv gondoltam magamban.  Hisz egymást folyamatosan szemmel tudjuk tartani, fedezni tudjuk egymást, és el tudjuk terelni a valódi családtag figyelmét. Ayame bevállalta az anyai szerepet. Ő lesz a cselekvő, orvosi technikai képességével könnyedén ki tudja szűrni a feladatra alkalmas személyt.  Az egész küldetés lényege a jó időzítés, illetve csapatmunka.
A tervünk első részében a gyerek álnak és így megyünk tovább korosztály szerint. Az idősebbekkel és a nőkkel nem nagyon akarunk foglalkozni. Célunk inkább a gyerekek, illetve a középkorúaknál kicsit fiatalabbak.   Az első ház, amit kinéztünk az nem messze volt tőlünk. A falu házai szinte egyforma építésűek. Érdekes dolog, hogy ide a háború nyomai nem nagyon jöttek be. 
A házak még épek és állnak.
-      Ayame tetszik a terved. Majd kezemet felmutatom, jelzésként, hogy melyik háznál kezdjük.
Még mielőtt elkezdtük volna a „toborzást” Ayame vállára tettem a kezem, majd a fülébe súgtam neki valamit.
-      Remélem, jól tudod, hogy amit teszünk az következményekkel fog járni. Tűz országa pillanatok alatt észre fogja venni, hogy eltűnt egy csomó gyerek e faluban, egyik napról a másikra.  Legyünk óvatosak és figyelmesek, ha bármi közbelép, ne csináljunk semmi hülyeséget.- majd levettem válláról a kezem és elindultam a ház felé.
Az ablak alatt leguggoltam és megvártam Ayamet, amíg beér. Hangos horkolástól zenget az égész ház. Nagy valószínűleg apuka már aludt.  Az ablakon bekukucskálva észrevettük, hogy a gyerek és anyja az ebédlőben vacsorázik. Maga a házban nem volt semmi extra. Egy konyha, egy fürdő és pár szoba, egy a gyereknek, egy pedig a szülőknek, na és persze a nappali. Már csak a jó alkalmat kellett megvárni.
Most- jelzett Ayame, mikor is a fiú a szobája felé vette az irányt, míg anya a fürdőszobába indult. 
Gyors mozdulatokkal átvágtuk magunkat a bejárati ajtón, amit szerencsénkre még nem zártak be, majd az előszobába ki-kinek átváltozva kezdtük el küldetésünket. Jelen esetben a gyermek képét vettem fel, amit nagyban segített az a bizonyos családi fotó, ami a falon lógott gyönyörű keretek között.  A kép láttára én is elérzékenyültem, hisz közel 5 éve nem láttam apámat, és anyám sírjánál sem voltam már vagy jó ideje. Na de ezt most, hagyjuk nincs idő az érzelmekre.  Amint Ayame felment a gyerek szobájába, én leültem a konyhába és végig a fürdőszoba ajtót néztem, illetve a zuhanyrózsát hallgattam, mikor is fog leállni. Annak ellenére, hogy nagyon éhes voltam, nem akartam semmit enni, hisz féltem, hogy feltűnést keltek. Így inkább fogtam pár konzervet és a zsebemre vágtam. Az idő nagyon lassan telt és nem tudtam, hogy mi lehet Ayaméval.
Egyszer csak hallom, hogy a vízfolyás abba marad, és a kulcs elfordul a zárban és kinyílik az ajtó.
A gőz csak úgy ered ki helységből, majd miután kilép az asszony, szemeit rámereszti.
-      Hát te?- kérdezte kissé gyanakvóan.
Szívem majd kiugrott a helyéről, nem tudtam mit csináltam, esetleg nem jól sikerült a technika, aztán a tükörbe néztem és láttam, hogy minden rendben van. Ekkor visszakérdeztem.
-      Hát mennék fürdeni. – Nem mertem a szemébe nézni. A gőz teljesen ellepte a szobát, így csak hosszú barna haját és a meleg víztől bepirosodott arcát láttam.  A nő mosolyogva nézet rám és kezét beledörzsölte a eddig is kócosan álló hajamban.
-      -Waki a törülköződet talán én fogom neked idehozni? – kérdezte közben nagy mosollyal az arcán.
-      Hát persze a törülköző- gyorsan megfordultam és elindultam a fiú szobájába, remélve, hogy Ayame már végzet.  Elsőnek nem mertem benyitni, inkább kulcslyukon keresztül próbáltam információt szerezni. A szoba teljesen üres volt. Ezek szerint terv sikeresen volt.  
Amint benyitottam gyorsan lekaptam egy törülközőt a polcról. majd megindultam fürdeni.
 Feltűnést elkerülve bezártam a szobám ajtaját kívülről, majd elköszöntem „anyámtól”, és jóéjszakát kívántam neki.  Miután belépten a fürdőbe, az ajtót megaimra zártam és kiszöktem az ablakom.
Az első gyereket sikeresen elraboltuk, majd így folytattuk utunkat.  Majdnem minden egyes házat átvizsgáltuk, és végig hasonló módon cselekedtünk. A napfelkeltekor, már 19 ember volt a markunkba.
-      Ennyi elég lesz szóltam Ayamének, majd megkerestük Itanashit és vártunk a további eligazítást.  Remélem jó munkát végeztünk, és büszke lesz ránk. Nem szeretném, hogy bárki életét veszítse feleslegesen.
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Uchiha Madara on Vas. Május 18, 2014 3:18 pm

A kiszabott feladat nem kevés fejtörést okozott az újdonsült csapatnak, azonban hamar előálltak egy működő ötlettel, melynek köszönhetően észrevétlenül és gyorsan tudták összeterelni az embereket. Itanashi hátratett kézzel fogadta az ájultakat cipelő követőit. Miután mindenkit meghoztak, Itanashi körbejárt, összesen 19 személyt sikerült elfogniuk az újoncoknak, akik lelkesen várták a pap következő lépését. Ayame beszámolóját megvárta, csendesen, türelmesen, majd a lányra nézett, álarcán keresztül.

- Talán nem volt elég világos az utasításom. - ekkor kézpecséteket formált és a gyermekeket egy mély gödör aljára taszított. A gyerekeket követték a fiatal lányok, így összesen 7 férfi és 6 nő maradt fekve a földön. Azonban egy újabb szűrővizsgálat után összesen 3 férfi és egyetlen egy nő maradt. - Ha reggel felkelnek az emberek a faluban, talán nem emlékeznek majd az estére, azonban a gyermekeik emlékét nem lehet kitörölni a fejükből. Egyetlen szemtanút sem hagyhatunk magunk után. Egyetlen egyet sem - hangja kifinomult és hideg volt, mély és rémisztő. - A megmaradtakat vigyétek a Hozukijo-ba. - azzal megfordult és a falu felé vette az irányt.
A testeket egy, a célra kihelyezett falapra helyezzétek, amelyet elhúzhattok a Börtönig. A gyilkos mesteretek eltűnt, nem tudjátok pontosan hova mehetett, csupán sejthetitek célját. A pakolás közben egy női sikoly töri meg az éj csendjét, egy ajtócsattanás, majd újabb sikoly. Pár perccel később a hangok elnémultak, mostanra valóban mindenki fekszik a faluban. 
Itanashi megérkezik, kezéről és kabátjáról vér csöpög a földre, kezei ismételten háta mögé szorultak, egyenes háttal vonul végig, a veremhez sétál. Letekint a mélyén fekvő testekre, majd egy újabb kézpecsét megalkotása után a föld megremeg és a gödör tetejét egy vízszintesen mozgó földtömbbel zárja le, végleg. A pap behoz titeket, azonban a testek cipelésében nem segít, a küldetés csupán félsiker volt a számára. Ki tudja, ezek után mit tartogathat számotokra a jövő? Egy hidegvérű gyilkos alá szegődtetek, aki nem ismer kegyelmet, nem ismer különbséget élet és élet között, és megveti az emberiség nagy részét. Képesek vagytok elsötétíteni lelketek, úgy, ahogy a világ is megrontotta az emberek lelkét? képesek vagytok túllépni mindazon, amit eddig tanultatok, félretenni minden emberi tulajdonságotokat és elzárni az érzéseiteket? Itanashi mellett, ilyen út vár rátok, azonban a végső cél érdekében fel kell tennetek a kérdést, képesek vagytok a hatalomért eldobni az emberi énetek?

A postot a Hozukijoba való visszatérésig szeretném kérni, a testek nem annyira nehezek, a lapra 3 személy fér el. A Börtönbe érve a pincébe viszitek a testeket, egy sötét, láncokkal teli hideg verembe, majd ott kőasztalokra fektetitek a négy személyt.
~A postotok nagyon szépre sikeredett Smile~

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Hosszú utakon - Nara Akane
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku - fagyasztott
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Hétf. Május 19, 2014 1:13 pm

A küldetésünk talán sikerrel járt, amit kért Itanashi, azt megtettük, vagyis csak azt hittük. Közel 19 embert szereztünk, akiknek az állapotuk szinte tökéletes volt. Épp és egészséges fiatalok voltak.
Amint felsorakoztunk őket, már csak Itanashira kellet vártunk. Ayameval remek munkát végeztünk.
Minden egyes elkapott személyt elaltattunk és úgy raboltuk el, hogy ne okozzon máris hatalmas feltűnést. Őszintén szólva nyugodtan és magabiztosan álltam az alvó emberek mögött, bízva abba, hogy nem fog semmi bajuk esni. De sajnos ez nem így történt. Amint megjelent Itanashi, úgy jelent meg maga az ördög és pokol is.
- Talán nem volt elég világos az utasításom. – jelentette ki, kissé dühödten az új vezetőnk.
Majd kézpecséteket formált és a gyermekeket egy mély gödör aljára taszított. A gyerekeket követte a fiatal lányok, majd a fiatal férfiak. Végül 4 ember maradt, 3 férfi és egy nő. 
Eleinte azt hittem, hogy rosszul látok.  Ez mégis, hogyan lehetséges, ezek ártatlan civilek. Gyerekek és fiatal nők.
Egyszerűen nem éretem. Ezek után még megüzente, hogy semmi nyomot és semmi feltűnést nem hagyhatunk, ezért kell őket megölni. Szavai hallatára a gyomrom teljesen felfordult.
Ez mégis miről beszél. Az embereket direkt elaltattuk, hogy ne keljen megölni, ha kell, akkor inkább vissza-visszük őket a faluba, de minek kell őket megölni.  Ezek még ártatlan gyerekek, akik egyszer shinobivá, vagy akár családfővé válhattak volna.
De ez a tragédia nem ért véget ennyivel. Itanashi szinte szempillantás alatt eltűnt, majd a faluból hangos kiáltások közepette, jól tudtam mit művel. Itt tényleg nem lesznek nyomok.
 De nem csak nyomok, hanem már falu sem. Könnyes szemekkel néztem fel az égre, és megkérdezem magamtól, hogy valóban jól döntöttem e. Érdemes volt-e egy ilyen szervezethez csatlakoznom, és hallgatnom egy hidegvérű gyilkosra, akivel még anno egy csapatba küzdöttem. Nem tudom, mi változtathatta meg ennyire a személyiségét. Talán valami hatalmas csalódás, vagy valakiét elvesztette? Nem Tudom.
 A magát „papnak” nevező shinobi hamarosan visszajött és a ruháján lecsurgó vér, egyértelműen jelezte, hogy mit is tett az immáron teljesen kihalt faluval.
Utolsó mozdulatként, lezárta, a mély gödröt majd útnak indult. A négy kiválasztott személyt kérésére felraktuk egy falapra, majd megfogtuk a két végénél, és elindultunk a börtön felé.
Szívemben hatalmas fájdalmat éreztem, és szinte nem is törődtem a kiválasztott személyek súlyával.
Végig csak egy gondolat járt az agyamba, hogy miért is kellett ennek megtörténnie? 
Esetleg mi voltunk a hibásak? Talán túl sok embert szedtünk össze, hisz logikusan gondolkozva a 19 ember valóban sok, de hát mi csak a legjobbat akartuk kihozni a küldetésből. 
Azt hittem, hogy Itanashi büszke lesz ránk, hisz még túl is teljesítettük a feladat, és nem úgy hoztuk el őket, hogy közben életeket vettünk el, csak úgy feleslegesen. 
Minden egyes lépésünket alaposan megterveztük, és talán elmondhatom, hogy végig feltűnésmentesen cselekedtünk. Most már jól látom Itanashi valódi arcát. Nem gondoltam volna, hogy így megváltozik az évek alak, és hogy szinte megrebbenés nélkül képes kiirtani egy egész falut.
Az út a börtönig nem tűnt már olyan hosszúnak. Az a látvány, hogy két 17év körüli szökött shinobi, egy falapon cipel 4 hullára hasonlító felnőtt ember, maga volt pokol. Nem szóltunk egymáshoz.
Mind a ketten az elmúlt tragikus eseményt dolgoztuk fel magunkban. A hatalmas várszerű épülethez érve, egyenesen az alaksor felé vettük az irányt. A hatalmas kőszerű lépcsők kissé akadályoztak a mozgásba, így a tempót lassabbra vettük, hogy ne essünk el.   Amint megérkeztük a kívánt cellába, láncok, illetve egy hatalmas kőasztal várt ránk.
-      Ayame! Tegyük csak ide le. Majd a „pap” felé fordultam:
-      Itanashi, ezek ártatlan emberek voltak! Gyerekek! Direkt úgy végeztük el a munkánkat, hogy abból ne szülessen kár. Nem kelet volna őket megölni. Nem értem miért nem, hagyhattuk egyszerűen őket ott.  Szerencsétleneknek nem kellett volna meghalniuk. Tudod mekkora árat fogunk ezért fizetni?- szavaimban egyszerre düh és a félelem tombolt.
Mérges voltam, hisz ártatlan civilek életét vettük el. És féltem a következményeitől. Féltem, hogy talán ezt a traumát soha nem fogom tudni feldolgozni, és bűnözőnek fognak tekinteni.
-       Valóban így kéne cselekednünk, hogy erősebbé váljunk? Ártatlan emberek kell megölnünk?
A sötét szobában állva, lábaim elvesztik, az erejüket majd térdre rogyok. Utolsó pillanatban, még el tudom kapni a láncokat, amelyek a falból, lógnak ki, s amikkel a felső testemet megtámasztom.
Szemeim szárazak, s már nem könnyeztem. Talán most értettem meg igazán, hogy én hova is kerültem, és mi ennek a szervezet valódi arca. Már sejtem, hogy miket kell majd tennem e szervezetért, hogy cserébe megkapjam azt az erőt és hatalmat, hogy én legyek a világ legjobb homokidomárja, és hogy a kolostort, amiben éltem, ismételten felvirágoztassam. Testem teljesen épp volt, de belülről teljesen kimerültem. Már nem voltam dühös, inkább fáradt.
Végső mozdulatokban feltápászkodtam a láncok segítségével, majd neki dőltem a piszkos és hideg falnak, majd vártam.  Vártam, hogy Ayame mit fog szólni és hogyan fogja ezt feldolgozni, és vártam Itanashira, hogy mit fog cselekedni.
 
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Hikari Ayame on Szer. Május 21, 2014 5:31 pm

Madara és Rikuno

Mindig is eljátszottam a büszke lányt, aki imádja magát, miközben valójában semmisnek éreztem magamat az olyan emberek mellett, mint konohai társaim, akikre egykor, nem is olyan rég nem is csak barátként de néha testvérként is gondoltam. Elvesztettem őket, és magányomban olyasvalakikhez menekültem, akik elűzik az egyedüllét keserű érzését. Nem régóta ismertem Rikunot. A "nem régóta" pedig enyhe kifejezés, hiszen talán óra pontosan is simán ki tudnám számolni, hogy mikor találkoztunk. Mégis valami megmagyarázhatatlan dolog hozzá köt, és máris bajtársamként tekintek rá. A közös, kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét. Hála az égnek, a zöldségeket mindig is kevésbé kedveltem. Morci-sama jelenléte pedig kitölti egy kicsit az űrt, amit magam körül érzek. Talán azért akartam segíteni sérült kezén, talán azért akartam neki segíteni az edzésben, mert emlékeztetett azokra az emberekre, akiket magam mögött hagytam, és akik örökké mögöttem is maradnak. Nem nézhetek többé vissza, jutott el a tudatomig akkor, és ez a gondolat mostanáig is fejemben cseng, mint valami véget nem érő monológ. Morci-sama az én új társam, ha akarom ha nem. És egyébként nem mintha az utóbbi igaz lenne, semmi bajom vele, sőt még szimpatikus is. olyasvalakinek tűnik, akinek jó a tűrőképessége, ami mellettem pozitívum, mert mindig sokat jártatom a számat, és ömlesztem magamból a csípős megjegyzéseket.
Így hát bár próbálok komoly képet ölteni magamra, mégis a szám sarkában apró, büszke mosoly ékeskedik. Igen, ezt most tényleg legjobb tudásunk szerint megcsináltuk. Rikuno és én aranycsapat vagyunk, a habok Itanashi tortáján.
De amilyen hirtelen röppen fel a törött szárnyú kismadár, olyan hirtelen zuhan vissza a földre, és esik rá törött szárnyára a földbe döngölődve. Ez a kismadár pedig én vagyok. Itanashi megszólalására értetlenség ül ki az arcomra, és hirtelen olyan ostobának érzem magamat, mint... Nos mint amilyen nem vagyok. Bamba képpel bámulom, ahogy Itanashi tovább szelektál a mi kiválasztottjaink között, és éles, mély, határozott hangja kiűzi belőlem a békességet és az izgalmat. Elfújja, és a helyén mély harag, rettegés, és iszonyat marad. Észre kell vennem, ismét rá kell döbbennem, hogy mostanában egyre többször esik meg velem olyan, ami ezelőtt soha nem történt meg velem az életben: Hikari Ayame nem tud mit mondani.
Elkerekedett szemekkel, letaglózva bámulom Itanashi mozdulatait, szemem követi őt, de testem lebénulva marad egy helyben. Egészen addig így ácsorgok, amíg Itanashi vissza nem tér. A vasas szagra ocsúdok fel, a tömény vérszagra. Még sosem éreztem ilyen tömény vérszagot, pedig már párszor volt részem olyan élményben, ahol valaki megsebesült. A kórházban is néha ilyen jellegzetes szag terjengett. Sosem szerettem, mindig kirázott tőle a hideg, és néha elkap a hányinger - mondjuk az csak azóta, amióta minden este azt álmodom, hogy vérben úszva gyilkolok le falvakat, városokat. Most azonban mégis kapóra jön. A szag megállíthatatlanul az orrlyukamba terjed, és mintha éles fájdalom nyilallna az agyamba. Ettől magamhoz térek, és könnyes szemekkel pislogok a férfira, aki szó nélkül leölt egy falut.
Halál. Halál. Halál.
És nekem közöm volt hozzá...
Halál. Halál. Halál.
És valahol, valahol olyan érzésem támad, hogy az én hibám.
Vér. Vér. Vér.
Hiába nem én végeztem velük... Itanashi az én új mesterem... A tettei, az én tetteim is. Az én kezeim is vértől bűzlenek.
A gyomrom felkavarodik, és hányni támad kedvem, de leküzdöm az ingert az égre való pislogással. Bámulom az eget, a csillagok fényébe pislogok, mintha megnyugvást és békét találhatnék mögöttük. De a csillagok nem mozdulnak. Nem nyújtanak felém nyugalmat. A szívem zakatol, a könnyeimmel küzdök, a kezem pedig remeg, mintha reumám lenne. Lehet, hogy az is lett? Nem hiszem. A történtektől inkább úgy érzem, hogy összeesek a rám nehezedő lelkiismeret furdalás súlya alatt. Istenem, te ott fent, ha figyelsz rám, ha még meghallgatsz valaha, ha megbocsátod a dolgokat, melyeket tettem... Csak kicsit vedd le a vállamról a terhet. Csak egy kicsit, mert összeroskadok alatta.
Az út visszafelé szótlanul és eseménytelenül telik. Nem mintha képes lennék szavakat mondani, vagy eseményeket teremteni. Nem. A megdöbbenés, a fejemben lévő zavar, a szívemben lévő fájdalom, a lelkemben lévő szorongás, a szememben lévő könnyek, a torkomban lévő gombóc... Ezek együttes erővel mind-mind visszatartanak a beszédtől. Úgy érzem monoton robottá változtam, akit valaki más irányít. És ez a gondolat azért rémít meg, mert így van. Valaki más irányít, és ezzel mind semmi bajom nem lenne. Rájöttem, hogy olyasvalaki vagyok, akit eszközként használhatnak, én ebben vagyok jó, így tudok érvényesülni. Hogy valakié vagyok, és neki engedelmeskedek, cserébe ő elismer. De... Itanashi nem ismer el. Itanashi nem Koroshiya-sama. Bármennyire is fáj bevallanom. Azt hittem Itanashi olyan ember, aki nem öl, ha nem kell. Koroshiya csak vész esetén végzett az ANBU-val... Sőt, nem is ő végzett vele, jut eszembe, és megborzongok, miközben tovább cipelem az ájult embereket Rikuval. Érzem, hogy nem vagyok ártatlan. Bűnös vagyok, és vér tapad a kezeimhez, lemosni már nem moshatom. Mindig fáj ha erre gondolok. De Itanashi más... Az ő kezéhez annyi temérdek vér tapad, s még gyarapítja, nem törődve azzal, hogy milyen kárt hagy maga után. Erősebb nálam, tapasztaltabb, és valószínűleg ha rám fúj, megdöglök. Egy náthás vízilovat is nehezebben nyírna ki mint engem. De mindezek ellenére, ha az életemmel játszom is, valahogy... Valahogy...
És akkor Rikuno a szívemből szól. A szívemből, az agyamból, és a lelkemből. Már Itanashi előtt ácsorgunk, az igazi előtt, nem egy buta klón mellett - aki amúgy nem buta, de ez olyan jól hangzott, na. Morci-sama? A szemembe könny szökik. Felszólal. Tényleg megteszi, tényleg megszólal, és az energiája engem is eltölt. Pedig nincs benne sok. Látom, hogy mindjárt összeesik, benne is akkora a zűrzavar és a káosz mint bennem, és mégis kiáll. Úgy döntök, mielőtt még Itanashi végezhetne vele, amiért ilyeneket mert mondani, én is felszólalok. A torkomban léőv gombóc ugyan megakadályozza, hogy beszéljek, de előrelépek, Rikuno mellé, és karon ragadom őt, hogy belém is kapaszkodhasson. Vagy hogy én belé?
A szám szólásra nyílik, de nem tudom mit akarok mondani. Annyi minden van a fejemben és a nyelvem hegyén. Félek, hogy nincs sok időm beszélni, és nem mondhatok sokat. Valami olyasmit kell mondanom, ami méltó utolsó mondatnak. Ha ki is nyírnak, legalább előtte olyasvalamit mondjak, ami megállja a helyét a nagykönyvben, ami miatt talán mégis a mennybe kerülök, valami véletlen folytán.
 - Riku... Én... U... Á...
Bassszzuuuuuuuuuus!
Hiába.
Annyiszor pörgött már a nyelvem, annyiszor beszéltem már életemben, és most mégis értelmetlen makogás ömlik a számból. Ettől pedig végtelenül nagy baromnak érzem magamat. Aztán még mielőtt kinevethetne, vagy megölne, hirtelen észreveszem, hogy beszélek. És ami még jobban megdöbbent: értelmes mondatokban teszem mindezt.
 - Ha maga attól érzi magát erősebbnek, hogy ártatlanok vérét ontja, akkor tegye meg nyugodt szívvel, tegye meg az Istenének, és tegyen úgy, mintha nem érezne semmit. Ha maga attól érzi magát közelebb a világuralomhoz, hogy ártatlanok vérét ontja, akkor tegye meg ezt is, öljön addig, amíg egy maroknyi ember élete fölött uralkodhat. Ha maga attól érzi magát papnak, hogy ártatlanok vérét ontja, akkor tegye meg, fakasszon vérpatakot, duzzasszon belőle folyót, aztán tengert, végül hatalmas véget nem érő óceánt, majd építsen hajót, hogy bele ne fulladjon maga is. Öljön meg engem is, hűséget fogadtam és beléptem ebbe a szervezetbe, hogy életemmel fizessek magáért és az Istenéért, így hát én kérem, öljön meg, hadd vegyüljek el a vértengerében - magyarázom, és magam sem tudom, mindez honnan jön. Hányingerem támad a vér szótól... Vagyis támadna, de már eleve azom van, szóval igazából halál mindegy. - És nem lesz más, csak egy szerencsétlen kalóz, az Istene matróza, aki egy hajón ücsörög majd a vértengerén sziesztázva, és az evezőit számolja - teszem hozzá. A szememet összeszűkítem, hánynom kell, és most veszem észre, hogy amióta Rikuno beszélt, azóta könnyek ömlenek a szememből. A kezemmel a arcomhoz nyúlok, ami el van áztatva, és a könnyek érzelemmentesen csurognak tovább a szememből. A félelem lehűtött, érzem, hogy az arcom, sőt a testem falfehér. Nem csak a hányingertől, de a bennem átható félelemtől reszketek, hideg verítéket érzek az arcomon csurogni - csak annyiban különbözik a könnyeimtől, hogy a veríték hideg, és nem forró - és várom, hogy megöljön. Öljön csak meg. Neki már úgyis mindegy nem? Még egy ember kitépett szíve a tenyerében... Ugyan miért is érdekelné.
Rikunora sandítok, mintha nem is érdekelne Itanashi reakciója, még ha teljesen nyilvánvaló is, hogy az ő reakciójától való félelmem hat rám ilyen sokkos hatással. Rikuno erősebb mint én. Neki nincsenek könnyek az arcán. Még mindig a karjaiba kapaszkodok, veszem észre. Elveszem onnan a kezemet, és inkább az ő kézfejéért nyúlok, hogy jó erősen megfogjam, és kéz a kézben rámosolyogjak. Eltorzult lehet a mosolyom, de olyan őszinte, hogy a bennem lévő összes melegséget az ajkaimon érzem, még akkor is, hogyha a legtöbb része már rég kihalt belőlem.
avatar
Hikari Ayame
Játékos

Tartózkodási hely : valahol elvesztem


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 275

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Uchiha Madara on Hétf. Május 26, 2014 8:46 pm

Ayame, Rikuno

A pap kíséretében elértétek a Hozukijo fekete falait, ekkor Itanashi aktiválva a rajtatok lévő pecsétet, beengedett titeket, a falapon fekvő hullákkal együtt. Végighúztátok a lapot a nagy udvaron, majd egy ajtón át besétáltatok az épületbe. kanyargós utakon végül egy sötét terembe jutottatok, melynek falai nedvesek voltak, sötét volt. Itanashi, ekkor már a valódi, fáklyákat gyújtott, ekkor tárult szemetek elé a terem rejtélye. Láncok lógtak a falon, különös asztal foglalt helyet a terem egyik végében, felismerhetővé vált számotokra a kör alakú asztalon lévő háromszög. Az asztalon kisebb láncok lógtak le, valószínűleg bilincsként szolgálva. Azonban az elkábított személyeket csupán a földre kérte a pap, majd megvártátok, hogy felkeljenek. 
- Mikor kinyitják szemeiket, az utolsó próbatétel veszi kezdetét. - szólt felétek az út alatt először a pap, majd kézpecséteket formált, és mellkasukra nyomta tenyerét. 

A három áldozat felkelt, te pedig velük szemben foglaltatok helyet. Az áldozatok lassan térek magukhoz, szinte semmire sem emlékeztek. csodálkozva tekintettek körbe. Lassan álltak meg saját lábukon, mindeközben Itanashi, ki mögöttetek áll ekkor, így szólt.
- Rikuno, a feladatod, hogy végezz az egyikükkel. Számítok rá, hogy sikerrel elvégzed a feladatot. - a pap kérése egyszerű volt, mégis annál nehezebb. Saját tudástárad kell alkalmaznod, hogy meggyőzd a férfit, ezúttal nem vallhatsz kudarcot. Amennyiben nem támadsz rá egyikükre, az áldozatok közül fog az egyik feléd ugrani, éles tőrrel a kezében, amelyet a földről vesz fel. Ha megfordultok, látjátok,a hogy Itanashi kezeit és testét mozgatja, talán ő maga irányítaná a támadót? Az ellenfeled mindaddig vagdos feléd, amíg meg nem állítod őt, véglegesen. Miután befejezted, következhet az ifjú lány, kinek vakmerőségén csak saját érzelmei tudnak felülkerekedni.
- Ayame, a te feladatod hogy saját kezeddel végezz vele - mutatott egy másik, mereven álló személyre. Mentorod valószínűen kíváncsi orvosi technikáid tökéletes bemutatására, pontosabban arra az egyre, amelyet még az első találkozásotokkor bemutattál rajta. A feladat nem egyszerű, a végkimenetét pedig te is tudod. Ha nem ölöd meg, majd ő megteszi. 
ha siker követi feladatokat, ha nem, a pap elétek áll, meghagyva utoljára a harmadik ellenfelet. 
- El kell szakadni a világ mocskától, le kell tépni az árulás és bűn láncait. Kegyetlen az élet és nem szokása válogatni - mindeközben vértezeté csatolja le magáról. A köpeny és a könnyű, mégis masszív mellkasvért a földre hull, ekkor meglátjátok a pap felső testét, amelyen több volt a heg, mint a bőr. Vörös és sötét csíkok, kivehetően fizikai bántalmazás hagyta nyomok, torzították el testét. Oldalán vágásnyomok, valamint karján is több sebesülést fedezhettek fel.
- Az élet nem válogat jó és rossz között. csak az élhet, aki erős. A gyengék elhullanak, s emlékük velük együtt hagyja el az e világi életet. Ha túl akarjátok élni, meg kell erősödnötök. Testetek csupán egy hús börtön, amely megóvja lelketeket a világtól. Eme húsbörtön oly erős, mint a sziklafal a nagy viharban. Azonban ezt a testet lelketek táplálja élettel, ha elvesztitek, akkor azzal a lelketek pusztul el. Ezért kell edzenetek testetek, hogy a legerősebb csapást is kibírja, ezért kell megóvnotok magatokat, bármilyen veszélytől. Ezért kell most a gyengébbeknek elhullaniuk, hogy az erősebb fenn maradhasson.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Hosszú utakon - Nara Akane
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku - fagyasztott
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Szer. Május 28, 2014 8:32 pm

A láncokba kapaszkodva próbáltam erősnek bizonyulni, de még a vak is látta, hogy valami megtört. Még mindig az elmúlt pár órányi eseményen rágódtam, és csak térdeltem, akár egy nyomorult a koszos utcán, vagy épp egy megbukott shinobi, akire nem vár más csak a halál.  Eközben Ayame is kezdett kibontakozni mellettem, és förmedten támadt rá Itanashira.  Nagyon meglepődtem rajta. Nem gondoltam volna, hogy ebben a „kislányba” egy ilyen erős személyiség lakozik, aki szinte bárkinek visszaszól, csak, hogy igaza legyen. Szavai engem is megfogtak, és annak ellenére, hogy nem minden mondatára figyeltem oda, a tartalmától valami megindult bennem, és felálltam a földről.
Úgy éreztem magam, mint egy igazi harcos, akit nem lehet csak úgy padlóra küldeni.
Ayame csak mondta és mondta a magáét. Nem volt aki elhallgatassa, de még Itanashi sem állította meg. Megvárta, amíg végleg befejezi a mondanivalóját. Ita egyre furábbnak tűnt, egy szóval se reagált arra a sok gondolatra, amit előbb mondtunk Ayameval. Mintha az egyik fülén be és a másikon kiment volna a mondanivalónk. Csak állt, mint a cövek, és folytatta a küldetésünk további feladatát.
Az áldozatok szép lassan kinyitják a szemüket és kezdenek magukhoz térni.
A feladatunk nem volt más, minthogy végezzünk velük. Teljesen össze voltam zavarodva. Végképp nem értettem, hogy akkor minek hoztuk ide őket. Az immáron felkelt áldozatok kezében tőr volt, mikkel szó nélkül ránk akartak támadni.  Már értem ezek szerint ez lenne a végső próbatétel.
Talán ezzel az utolsó támadással kell meggyőznünk Itanashit, hogy jól döntött, és igen is van helyünk a csapatba. Nem akarok úgy viselkedni akár egy szerencsétlen teljesen összzezavarodott shinobi.  Már többször bebizonyítottam, hogy igen is helyem van a szervezettbe, most biztosan nem fogok elbukni.
-      Ayame! Mutassuk meg, hogy milyen fából faragtak minket, és bizonyítsuk be, hogy igen is erősek vagyunk, és van helyük a szervezetbe. Mára már elég volt a sírásból, itt az idő, hogy a tettek mezeire lépjünk!
Igazából nem volt semmi különös tervem, az ellenfelem legyőzésére. Úgy vélem, hogy egy tőrrel, nem fog bennem nagy kár tenni. De be akarom mutatni, hogy ki vagyok, és hogy mire is vagyok képes valójában. Elsőnek fartáskámból elővettem egy kunait és egy erős dobással megpróbáltam kiverni áldozatom kezéből a tőrét.
-      Itanashi, kíváncsi vagy, hogy mire vagyok képes? Meg akarsz győződni, hogy jó embert választottál, és meg akarsz győződni, hogy igenis erős vagyok, akkor hagy mutassak valamit.
-      Hagy mutassam meg, hogy mire is vagyok képes valójában.
 
A saját szavaim hallatára, a szívem úgy dolgozott, akár egy gép. Úgy éreztem, hogy az energia és  chakra teljesen átjárja minden egyes porcikámat. Hihetetlen erőt éreztem magamban, ami csak arra várt, hogy végre kitörjön.
-      Suna Gadiansu – Majd szavamra és kis koncentrálás következtében, a hátamon lévő tökből elindult egy kígyóhoz hasonlító homok, amely végigment az ellenfelem karján, majd a torkára szaladt és ott megállt. Olyan erős fojtásba kezdett, hogy ebből képtelen lesz kiszabadulni.
Másodpercek kérdése az egész és végleg befejezem Itanshi küldetését.
Én végeztem, már csak Ayame van hátra. Remélem, hogy nem csinál ostobaságokat, és ő is hasonló módon fog cselekedni.
Nem tudom, hogy mi lesz velünk a jövőben, vagy, hogy mit fog nekünk hozni a sors, de úgy érzem, hogy hamarosan nagy változásba fogok végigmenni. Ez a változás nem csak testileg, hanem szellemileg is befog következni.
 
 
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Uchiha Madara on Pént. Jún. 20, 2014 12:58 am

Rikuno

Itanashi a tőle már megszokott pozíciót vette fel, egyenes háttal, hátrakulcsolt kezekkel figyelt téged. Nem ismerte tudásod, nem ismerte erőd, csupán tudta, hogy különleges vagy. Érdekelte tudásod és érdekelte az erőd. Ezért hozott magával. Most pedig próbára teszi a bátorságot, az elszántságot, de mindenekelőtt az engedelmességet.
Miután ellenfeled a földre hullott, akár egy zacskó, elzárva tőle az életet jelentő levegőt, a homok lassan szétoszlott, majd visszakúszott a hátadon lévő tárolóedénybe, a lopótökbe. Csend volt. Halálos csend. Az óráknak tűnő várakozás csupán néhány perc lehetett a valóságban, most mégis oly kegyetlen és hosszú.
- Rikuno - szólalt meg a pap. - Küldetésed bevégezted, immáron lelkeddel szolgálod a Szent célt, szavaid az Új birodalom eljövetelét fogják harsogni. Vaskezekkel fogod megtörni mindazt, aki ellenszegül, vagy megtagadja mindazt, amit célul tűzött ki sorsunk. A mai naptól fogva jobbomon járod a világot, követőmmé fogadlak. És mikor befejeződik tanulásod, te leszel a hangom a világban, te leszel a kezem, amely elér mindenkit, ki megveti Küldetésünket. Légy üdvözölve, Rikuno. - Itanashi jobb öklét baljába ütötte, majd megvárta, míg elfogadod és meghajtod fejed. Ő maga is meghajtja utánad a fejét. 

A kalandod véget ért, Itanashi elfogadott követődnek. A feladat sikeres befejezése, valamint a próbatétel elvégzése miatt, nem beszélve az egyre jobban fejlődő és élvezetes írásaidról, jutalmad a kalandért +15 Chakra. Csak így tovább! Smile


Itanashi egy klónja és Ayame a teremben maradnak, azonban számodra más tervei vannak. Egy újabb terembe vezet téged, amely jóval barátságosabbnak tűnik, mint az előző. A fáklyák helyett az ablakon keresztül beszűrődő fény nyújtja a világosságot, a vizes falak helyett mintás tapéta, a láncok helyett pedig bútorzat díszíti a termet.
- Mint ahogy mondtam Rikuno, testünk csupán egy pajzsa lelkünk biztonságának, ám ez a pajzs csupán annyira erős, amennyire edzett. Ezért kell megerősítened tested. Azonban egy halandónak nem a teste a gyenge, hanem az akarata. Az akaratod fejlesztve lehetsz képes elviselni minél több fájdalmat. Míg van akaraterőd, addig tested nem fog magadra hagyva összeesni. Az akarat edzéséhez viszont a lehető legveszélyesebb és próbára tévő edzést kell kiállnod. Tűrnöd kell a fájdalmat, ki kell zárnod a tudatodból. Ezt az edzést kezdjük meg. A puszta testeddel kell megóvnod magad a támadások elől és azután ellentámadnod. - majd a pap előrenyújtotta jobb karját. A csendet sziszegő hangok törték meg, nem sokkal később néhány hosszú, fekete kígyó tört elő köpenyének ujjából, egyenesen rád támadva. A kígyók rátekeredtek testedre, majd éles fogukat bőrödbe mélyesztették. Ki kell állnod az újabb próbatételt, azonban ez a módszer egy teljesen új, talán ismeretlen műfajt képviseltet. Ki kell állnod a próbát, tűrnöd kell a fájdalmat, és végezned kell a gyilkos kígyókkal. 

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Hosszú utakon - Nara Akane
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku - fagyasztott
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Szomb. Jún. 21, 2014 10:13 am

Most már vége van. Éreztem, ahogy homok teljesen körbekeríti áldozatom nyakát, és egy igen erős fojtó mozdulattal oltja ki életét. A test teljesen elfehéredik, majd amint a homok elengedi a nyakát, egyszerűen földre hull. Meghalt. Megöltem. Kezeim immáron már vérrel vannak megpecsételve, és ezt a pecsétet semmi nem tudja feloldani. 
Igaza volt Itanashinak, ebben a világba csak az erős és a tehetséges shinobik maradhatnak életbe. Akik nem képesek megvédeni a falut, a szeretteit, vagy épp saját magát, az nem lehet shinobi.
Ahhoz, hogy erőssé váljunk, nem csak testünket kell megerősítenünk, hanem a lelkünket is.
Ha ez a két fő dolog nincs összhangban, akkor könnyedén elbukhatunk. Ezzel a kis küldetéssel sikeresen elnyertem a szervezett bizalmát, és most már végleg a tagja vagyok. 
Nem tudom, hogy mi lesz ennek a folytatása, vagy, hogy mi lesz egyáltalán a vége, nem tudom. Az első és legfontosabb dolog, hogy erősödjek és fejlődjek.
Amint Itanashi befejezte mondanivalóját, továbbmentünk. A romos, és igen rideg környezetből átmentünk egy sokkal kellemesem terembe, ahol már ablakon beszűrődő fény melegítette át a szobát, illetve a vizes-dohos falak helyet már tapétával burkolták a falakat.
A szobában Itanashi ismételten egy kisebb beszédet mondott, méghozzá az akaratról.
Ha a shinobinak  gyenge az akarata, akkor a fájdalom érzete is gyenge, azonban ha az akarat erős, akkor képes felül múlni a fájdalmat, és szinte legyőzhetetlen lesz. Azonban az akarat fejlesztése, jár a legfájdalmasabb és legkeményebb edzéssel. A siker érdekében ki kell zárnom a fájdalmat a tudatomból.
Majd Itanashi előnyújtotta karját, és köpenye alól, méteres fekete kígyók tőrnek kik, akik egyenesen rám vetik magukat. A kígyók rátekeredtek a testemre, majd éles fogukat bőrömbe mélyesztették.
-ÁÁÁ- kiáltok fel hangosan, majd a harapás következményébe testem erősen izzadni kezd.
A rám tekeredet kígyók miatt szinte mozdulni nem tudok. Ekkor eszembe jutott Itanashi szavai az akaratról, illetve a lélek és az erő harmóniájáról. Szemeimet becsuktam, majd vártam. 
Megpróbáltam kizárni minden külső zajt és egyéb más tényezőt. Éreztem, ahogy a fájdalmam, kezdi elveszíteni az erejét. Nem igazán törődtem semmivel, csak megpróbáltam megnyugodni, és valamit kitalálni a kígyók megöléséhez. A homok ismételten segítségemre szolgálhat, ha sikeresen létre tudnám hozni a homokpajzsot, akkor a kígyókat szorítása gyengülne és egy másik technikával le tudnám őket szedni magamról. Erős koncentrálásba kezdtem és megvártam, ahogy a homok szépen megkeményíti a bőrömet. Amint a szorításuk kezd gyengülni a Tüskés Védelmező technikát bevetve teljes mértékben megsemmisítem, a rám tekeredet kígyókat.
 Ennek sikerülnie kell, amint befejeztem a technikát és megöltem a kígyókat, vártam Itanashi, hogy reagál.
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Uchiha Madara on Csüt. Jún. 26, 2014 12:57 am

- A fájdalom az emberi tulajdonságok egyik legszorosabb érzése. nehezen lehet elszakítani magunk a fájdalomtól, nehéz fájdalom nélkül élni. Ha azt hinnéd, egy pillanatra képes vagy felülkerekedni rajta, a fájdalom ezerszer oly nagy erővel csap le ismét - mondta a pap, miközben köpenye alól újabb kígyók törtek elő. A harapások száma olyannyira elsokasodott, hogy tested egyszerűen képtelen elviselni több fájdalmat és a földre zuhan. Eszméleted veszted. 
Sötét teremben térsz magadhoz. Az ágy amelyen fekszel szinte kényelmes, mégis a terem aurája kiábrándító. Sötét falak, sötét bútorok, még a padló is sötétbe burkolózik. csupán néhány gyertya nyújtja a fényt számodra. tested fáslikkal van körülvéve, bekötözve. Érzed, mintha szét akarna húzni ezer és ezer kéz, melyek éles körmeikkel karmolnak húsodba és próbálnak minél nagyobb darabokat kitépni belőled. 

Miután összeszedted magad, a papot a teremben találod, ahol elvesztetted emlékezeted.
- Nem lehet egyik pillanatról a másikra megtanulni a fájdalom teljes elzárását. Hosszú és kínkeserves napok, hetek, hónapok állnak előtted. Ám ha küldetésed sikeres, olyanná válhatsz, aki megveti és köp az emberek legnagyobb ellenségére. Nem fogsz érezni sem szeretetet, sem pedig kínokat. tested pusztítsa ezer csapás, mégis képes leszel talpon maradni a rosszakaróiddal szemben. - A pap segíthet ebben neked, ennek azonban ára van. Ki kell állnod mindazt, amit Ő is kiállt talpon kell maradnod a megmérettetések legnagyobbikán, le kell győznöd saját fájdalmad. Az elkövetkezendő napjaid mindegyike komoly fizikai megterhelést jelentő edzésekből, kilométeres futásokból fog állni. Mikor a futásnak vége, a pap olyan módszerekhez folyamodik, amelyről még csak nem is képzelted, hogy egyáltalán megtörténhet. A fizikai bántalmazásokon túl a testi épség veszélyeztetésével járó csapásoknak és támadásoknak kell ellenállnod. Testednek erős láncok és kötelek csapásainak százait kell megtűrnie. talán most már tudod, honnan az a rengeteg seb a pap testén. Az edzés egy hónapig is eltart. A sebek begyógyulnak, nyomot azonban hagynak mind a őrön, mind a szívedben. A kígyók sziszegése újra felharsan, mikor úgy érzed, tested képes kiállni mindent, legyűri a legerősebb akadályokat is. 

Eme hónap eseményeiről szeretnék egy hosszú postot kérni, a napi rutint rád bízom. Ne feledd, egy nap alatt nem lehet semmit sem elérni. A Hozukijoban töltött idők alatt megerősödhetsz, tested képes lehet ellenállni a fájdalomnak, ehhez azonban szenvednek kell és kínok között kell talpon maradnod.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Hosszú utakon - Nara Akane
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku - fagyasztott
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Szomb. Jún. 28, 2014 1:35 pm

Elbuktam, nem bírtam ki a fájdalmat, és úgy hullottam össze, akár egy szíven szúrt katona a csatamezőn. Nem sikerült kivédenem a kígyók hatalmas haragját, és akaratom túl gyenge volt, hogy talpon maradjak. Amint összeestem a fájdalomtól, teljesen elvesztettem az eszméletemet.  
Nem tudom, hogy hány óra telt el azóta, de felébredtem. Nem haltam meg, de belülről erős szégyent és magasztalást éreztem.  Gyenge vagyok.
Egy sötét szobában ébredtem föl, az ágy kényelmessége ellenére a szoba nagyon zord és fekete volt. Sötét falak sötét bútorok és a padló is fekete volt. A testem fáslival volt bekötve, nagy fájdalmat éreztem a végtagjaimban, mintha valami szét akarna tépni.
ÁÁÁ- próbálok felülni a puha ágyról, de nagyon nehezemre esett, fájt mindenem. Nem csak testileg voltam gyenge, hanem lelkileg is. Muszáj valahogy kikelnem az ágyból.
Fogaimat erősen összeszorítom, majd megfogom az ágy kopott keretét és üvöltve felállok.  Lábaimból szinte teljesen kiment az erő, mikor megpróbálok elindulni, egyszerűen megbicsaklok és ráborulok az asztalra, utolsó pillanatba még a kezem az arcom elé tudom tenni, így legalább az nem sérült meg. Amint újból talpra állok, elindulok az ajtó felé egyenesen abba a szobába ahol összeestem. Mozgásom igen lassú és vontatott. 
Beérve a keresett terembe Itanashi már ott állt és rám várt. Szavaiból egyértelműen érzékelhető, hogy a következő hónapban egy igen komoly és brutális edzés fog rám várni, hogy az akaratom és a tűrőképességem megerősödjön. A pap segíteni fog nekem végig, de ehhez az én erőmre is szükség van. Több kilométeres futások, fájdalmas küzdelmek, sőt még testi kínzásokat is ki kell állnom. 
Az edzés során a fizikai erőm határait fogjuk súrolni, de végig talpon kell maradnom, ki kell állnom a próbát, hogy erősebb legyek és tervemet végre valóra tudjam váltani.  
Talán erre a hónapra fog alapozódni az egész jövőm.
Azonban ilyen sérülésekkel nem tudom elkezdeni az edzést, hogy tényleg 100%-osan részt tudjak venni a komoly fizikai és szellemi megpróbáltatásokban szükségem van egy-két nap pihenőre.
Ez így is történt, amint véget ért a pihenő nap, ami leginkább rehabilitációval telt el, el is kezdődött a kíméletlen edzés.
Az ilyen edzésekben mindig az első pár nap, vagy akár az első hét a legkeményebb, de itt nem így történt, az első perctől, az utolsóig a legnagyobb kínokat éltem át. Mintha a pokolba jártam volna.
Az első napok leginkább fizikai edzésekkel teltek. Több kilóméretes futások hegynek fölfele, ami eleinte pocsékul ment. Pár száz méter után rosszul lét és erős hányingert éreztem, és néha még össze is hánytam a terepet. A gyakorlatok között nem sok pihenő volt. A futást követte a kunai dobás, vagy éppenséggel a thai-jutsus edzések, miben Itanashi klónjával vetten fel a harcot, kisebb nagyobb sikerrel.  Általában ezek mentek délelőtt, délben volt az ebéd valamit egy rövid pihenő, amit meditációval töltöttünk el, valamit chakra kontrollal. Talán ez volt a nap legélvezetesebb pontja.
Itt tudtam kipihenni a délelőtti kemény edzést, valamint itt tudtam felkészülni a délutáni folytatásra.
Olyan két óra magaslatában kezdtük el a délutáni edzést. A délutáni edzések szinte teljesen másra alapoztuk. Itanashi megpróbálta azt a bizonyos fájdalom ingeremet erősítni. Különböző eszközöket vetett be ennek érdekében. Kezdetekben még nem olyan durván. Vagy kikötözött egy fához az égető napon több órára, vagy éppenséggel korbáccsal ütötte a megizzadt testemet, ami a hőség miatt pillanatok alatt begennyesedet és elfekélyesedett. Később már szinte a kínzáshoz hasonlító módszereket alkalmazott, és nagy szeretettel használta a kígyókat is, amitől végtagjaim szinte használhatatlanná váltak.  A rengeteg futástól lábfejem feldagadt és talpam olyan kemény volt akár egy szikla. A rengeteg ütés, amit vagy fákon, vagy köveken gyakoroltam, öklöm a kétszeresére dagadt és tenyerem tele volt vízhólyagokkal. Eleinte tényleg nagy szenvedéseket éltem át. Ez így is ment napról napra. A korai kelés valamint a késői fekvés teljesen felborította a szervezetemet, valamit a napi 5 óra alvás még inkább kifárasztott. A napi étkezést kettőre csökkentette és akkor is olyat ettem, amiben szinte semmi energia nem volt. Folyamatos rosszullét és szédülés szinte végig jelenvolt.
Mivel csak háromnaponta tudtam megmosakodni, a bogarak és más élősködők tejesen ellepték testem hajlatait és persze a hajamat. A napok nagyon lassan teltek, de tudtam, hogy ha ennek egyszer vége lesz, akkor talán én leszek a legerősebb shinobi. Ez a brutális edzés teljesen megváltoztatta az életfelfogásomat. Elkezdtem örülni a legapróbb dolgoknak is, mint egy gyümölcs a fán, amit nagy boldogsággal fogyasztottam el, valamint örömöt találtam a természetben, az időjárásban. Ha már jó volt az idő sokkal jobban teljesítetem és egy madárcsicsergésnek is úgy tudtam örülni, mint egy falat ételnek az asztalon. A brutális kínzások alatt folyamatosan a szerzetesekre, és a családomra gondoltam, és ha nem is voltak velem valahogy úgy éreztem, hogy ők adják nekem az erőt. 
Eltudták feledtetni a hátamból ömlő vért, valamit az ostor csapkodásának hangját.
Ahogy telt-múlt az idő annál nagyobb sikereket értem el, mind futásban, mind pedig a pusztakezes gyakorlatokban. A nap fénypontja még mindig a dél volt, ahol meditáltunk, valamit a chakra kontrolt gyakoroltuk. Ez idő tájt voltam a legkiegyensúlyozottabb.  Ezekért a percekért éltem.
Folyamatosan éreztem, hogy erősödöm és a megpróbáltatásokat egyre jobban bírom és éreztem, ahogy a testem a pokolból emelkedik fel egészen a mennybe. A rengeteg heg és sérüléseim egyértelműen mutatják, hogy min mentem keresztül. Csak az járt a fejembe, ha ez kell a sikerhez, akkor megcsinálom.
Az utolsó hét kezdetekor, Itanashi folyamatosan növelte a távot, valamit a kínzások idejét, és elvett abból, ami erőt adott számomra és növelte, ami fájdalmat okozott.
 Már csak napi egy étkezés volt, a meditáció idejét lecsökkentette, megpróbálta előlem elvenni a napfényét, már barlangban edzettünk, és megpróbálta eltörölni az emlékeimet, amit a családommal, valamit a templomba töltöttem el. Szinte mindenre képes volt, de ezt nem tudta tőlem elvenni. Ők örökre bennem fognak élni, legyen bármi. Megpróbálta újra visszahozni a poklot, de már nem sikerült neki. 
Testem szinte bármit kiállt. Mindenben a jót láttam, és ha össze is estem, az emlékek újra erőt adtak.  
Az utolsó nap Itanshi ismételten azzal a gyakorlattal állt elő, amivel az egészet kezdtük. A kígyókkal.
Amint a kígyók rátekeredtek a testemre, majd éles fogukat bőrömbe mélyesztették, csak álltam.
A fájdalmat már csak minimálisan éreztem. A kemény edzés meghozta gyümölcsét. Amint kezeimet kiszabadítottam megragadtam a kígyók fejét és egyszerűen lerántottam a földre, majd kardom segítségével átszúrtam testüket.
-      Úgy érzem, készen állok.

A brutális edzésnek köszönhetően már nem éreztem úgy a fájdalmat, és a rengetek heg is feledésbe merült. Itanashi csak egy kopott ruhájú, fizikailag megtört gyereket láthatott maga előtt, aki egy gúnyos mosollyal próbálta lezárni az elmúlt hónapot.
A kígyókkal való edzés rádöbbentett arra, hogy ha az embernek van egy társa, akkor még nagyobb erőre tehet szert. Itanashi úgy irányította ezeket a veszélyes ragadozókat,a hogy csak akarta.
Az edzések során bennem is felmerült, hogy mi lenne ha nekem is lenne egy állatom, amelyet bármikor segítségül tudnák hívni. A kígyó igen erős és veszélyes hüllő, és tényleg hatásos támadásokat tud indítani vele a használója.
- Itanashi, kérlek mutasd meg, hogyan tudod a kígyókat így bűvölni és tanítsd meg nekem hadd legyen nekem is egy olyan társam akit bármikor a segítségemre tudok hívni.
 Remélem a pap elárulja a titkot és én is hamarosan egy újabb erővel leszek gazdagabb.
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Uchiha Madara on Hétf. Jún. 30, 2014 2:10 pm

A majd egy hónapon át tartó brutális edzés meghozta gyümölcsét. A pap újdonsült tanítványa hasonló edzéseken esett át, mint korábban a pap is. testét megedzették, akaratát megtörhetetlenné fejlesztették. A sziszegő kígyók mélyen belemélyesztették fogaikat Rikuno húsába, ám a fiú erőt vett fájdalmán és sikeresen levágta őket. Mosolygott, pont úgy, ahogy Itanashi is mosolygott. Ahogy most is mosolyog.
- Valóban szükséged lesz társakra. A kígyók igen erős társadalmához azonban nem csatlakozhat akárki...meg kell felelni egy próbán, csak akkor hajlandóak tanításaikkal és erejükkel segíteni másokon. Ha sikeresen végrehajtod a próbát, abban az esetben a kígyók hajlandóak szövetséget kötni veled, ha viszont elbuksz... Készen állsz rá? - teszi fel a kérdést a férfi, majd igenlő válasz esetén kézpecséteket formál tenyerébe harap, majd a földre nyomja azt. Keze alól különös jelek bukkannak fel, melyek kúszva alkotnak egy kört, majd a körből hatalmas füst tör elő. Egy sziszegő hangot hallasz a füstből, végül egy jó néhány méter hosszú, barna kígyó kúszik elő.
- Ő itt Yakura, az én társam.

Yakura a maga 8 méteres testhosszával feléd kezd kúszni, majd körbefogja lábadat és elkezd felfelé törve haladni, szinte teljesen körbetekerve téged. Érzed pikkelyes, nyálkás testét, az izmait, ami egy ekkora kígyóban található. Félelmet keltő érzés, mi van ha Itanashi mégsem az, akinek gondolod és csupán a kis kedvencének keresett egy kiadós ebédet. Mi van, ha Yakura nem hallgat gazdájának szavára és netalán keresztbe lenyelne, a méretét elnézve nem kizárt. A kígyó végigtekeredik, egészen a nyakadig, majd szemedbe néz.
- Nem félssz, ember? - sziszegi arcodba, villás nyelvét az arcodra nyomva. 

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Hosszú utakon - Nara Akane
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku - fagyasztott
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Kedd Júl. 01, 2014 12:06 pm

A kemény és brutális hónap után, büszkén és magabiztosan álltam Itanashi előtt. Már nem a régi gyerek voltam, immáron egy sokkal erősebb shinobivá értem. A pap is jól látta, hogy valóban szükségem lesz egy társra, aki jóban-rosszban mellettem fog állni. Ez a társ pedig nem más, mint egy kígyó. A kígyó valóban egy jó választás, nem csak erős, hanem igen kitartó lény is.  
Azonban, hogy csatlakozni tudjak, e lények társadalmában egy komoly próbát kell kiállnom. Ha sikerül a próba, akkor egyértelműen a kígyók társadalmának leszek a tagja, azonban ha elbukok, akkor talán életem végét is jelentené ez a próba.
Itanashi ezek után egy kézpecsétet formált, majd egy kevés vér segítségével, amit az újából nyert ki, megidézte Yakurát, a 8 méteres hüllőt. Hatalmas kígyó, életembe nem láttam még ekkorát.
Mérete és nyálkás bőre miatt igen visszataszító. A kígyó gyors mozdulatokkal elkezd felém csúszni és pillanatok alatt körbeteker. Kissé megrémültem. Érzem, ahogy hatalmas és nyálkás teste körbetekeredik, és ahogy izmai megfeszülnek rajtam.  A kígyó hatására szívem erősebben kezd el verni, illetve testen izzadásba kezd. Ezek a hűlök, könnyedén érzik az emberi félelmet, és ha minél jobban megfeszülünk ők annál erősebben fognak szorítani.
-      Nem félsz ember?- kérdezte
Ahogy gondoltam, ha kimutatjuk a félelmeinket, azt ők megérzik. Valahogy meg kell magam nyugtatnom. Yakura feje egyre közelebb ér az arcomhoz, és szinte már érzem, ahogy nyelvével hozzámér. Valahogy meg kell nyugodnom. Ismételten eszembe jut az elmúlt hónap, valamit az-az edzés, mikor Itanashi kígyókkal próbált fájdalmat okozni.  Azokon az edzéseken mikor leplezni próbáltam félelmeimet, mindig becsuktam a szemem és a családomra, valamint a szerzetes templomra gondoltam, ahonnan elindultam. Úgy érzem ezek az emlékek most is segíthetnek.
Tehát szemeimet becsuktam és megpróbáltam a kígyóról tudomást sem venni. Csupa szép és érzelmes gondolatok járkáltak a fejemben. Ismételten eszembe jutott Lee a legjobb barátom, valamint Sao mester bölcs szavai, és tanításai. Ebben az eltorzult világban, szükség van valamire, ami még a legnagyobb sötétségben is fényt tud árasztani a szívünkben. E gondolatok miatt szívem ismételten normálisan kezdett verni, majd az izzadásom is abbamaradt. A kígyó ugyan úgy rajtam volt még, de valahogy szorítása már nem volt olyan erős.
-      Yakura a választ te is jól tudod, csak hallgasd a lassú szívverésem. - mondtam a kígyónak még mindig becsukott szemmel, nyugodt szavakkal.

Remélem, hogy sikerrel jártam és befognak fogadni. Úgy érzem, hogy ez a komoly hónap végre meghozta gyümölcsét. Teljes mértékben tudom irányítani mind az érzelmeimet, mind a fájdalomtűrő képességemet. Azt hiszem érett lettem.
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Uchiha Madara on Kedd Júl. 01, 2014 1:06 pm

Yakura, ahogy azt sejtetted, érezte szíved dobogását, kezdeti hevességét, majd lassú csillapodását és alig érezhető pulzálását. Alig vert valamennyire szíved, képes voltál ily módon lehiggadni, miközben bőrödön érezhetted a kígyó testét. Yakura egyre feljebb kúszott, míg nem össze nem szorította egész tested, megszorongatva téged. Ám még ekkor is bátran álltál és tűrtél. 
A kígyó végül hatalmasra nyitotta száját és feléd közelített. Fogai szemed előtt álltak meg. Nyelvével még egyszer, utoljára végigsimogatott, majd letekeredett rólad.
A kígyó, miután lemászott rólad, öklendezni kezdett, majd egy tekercset köpött a földre.
- Most pedig a véreddel kell aláírnod a szerződést, amely összeköt téged a Kígyók közösségével. Ez a vérszerződés lesz a jövő kulcsa, ezentúl bármikor képes lehetsz segítségül hívni egy tagját a fajnak. Azonban ők is magukhoz hívhatnak, ha szükséges, így készülj fel rá, a fordított idézés nem épp a legélvezetesebb dolog az életben.

Miután a tekercset elláttad neveddel, a kígyó lenyeli a tekercset, majd eltűnik egy pukkanás alatt.
- Most, hogy szerződésben állsz a kígyók fajával, itt az idő, hogy megtanuld őket idézni. Chakrat kell koncentrálj, mint minden más technika elején. Majd egy apró sebet ejtve magadon véreddel kell megjelölni a területet, amelyre a kígyó érkezni fog
Ekkor Itanashi megharapta ujját, majd kézpecséteket formált - Vadkan, kutya, majom, madár, kos - ekkor sebzett kezét a földre nyomja a pap.
- Kuchiyose no jutsu - kiáltja, majd ismét bekövetkezik az imént látott események. Először a jelek kúsznak szét, majd előtör belőle a füst, végül egy sziszegő kígyó kúszik ki.

A tanulás során térj ki a kezdeti nehézségekre, illetve annak megoldásaira. A legelején még a próféta is csupán egy apró, mezei kígyót tudott idézni, úgyhogy légy reális önmagadhoz. A próbálkozások végén válassz ki egy tagot a kódexből, majd vele alkosd meg tökéletesen az idézést. 

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Hosszú utakon - Nara Akane
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku - fagyasztott
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Tairjuko Rikuno on Csüt. Júl. 03, 2014 3:49 pm

A kemény edzés meghozta gyümölcsét, Yakura megérezte, hogy nem félek tőle. Ekkor a kígyó még jobban rámtekeredett és izmait ismételten összeszorította. A fájdalmat ekkor is jól tűrtem, végül egy hirtelen mozdulattal, a fejét az arcom felé szegezte és mielőtt letekeredet volna rólam végignyalta azt.  Amint visszatér a földre Yakura erős öklendezésbe kezdett, majd egy tekercset köpött kis a száján.
Most már értem, a kígyók befogadtak a közösségükbe. A próbákat sikeresen kiálltam, hála annak az elmúlt hónapnak, ami a komoly edzéssel telt el.
A kígyó által kiköpött tekercset, a véremmel kell aláírni. Ha a vérszerződés létrejön, akkor bármikor egymás segítségére lehetünk, azonban nem csak én hívhatom őket, hanem ők is hívhatnak engem.
A tekercset felvettem a földről majd, kiterítettem a földre. A tekercs rubrikákra volt felosztva.
Amint megharaptam, az ujjamat, a vér szép lassan el is kezdett folyni onnan, majd  az egyik kis rubrikát tetszés szerűen kiválasztva, beleírtam a nevem. Tairjuko Rikuno.
Amint aláírtam a tekercset, összetekertem, majd a kígyó lenyelte, és egy nagy pukkanással már el is tűnt. A szerződés sikeresen megtörtént, most már csak az idézést kell megtanulnom.
-      Chakrat kell koncentrálj, mint minden más technika elején. Majd egy apró sebet ejtve magadon véreddel kell megjelölni a területet, amelyre a kígyó érkezni fog- mondta Itanashi, majd a vadkan, kutya, majom, madár, kos kézjelek után ismételten létrehozta a technikát, és Yakura újra megjelent.
A feladat nekem is ez lenne, sikeresen létre kell hoznom a technikát, hogy végül megidézzek egy kígyót. A sorrend a következő: Megfelelő chakra mennyiség, harapás, kézpecsét, majd a földre kell helyezni a tenyerünket, és elvileg ennyi elég ahhoz, hogy sikerrel járjunk.
Hát akkor lássunk is hozzá- kiáltottam fel majd tenyeremet összeraktam és elkezdtem összpontosítani a chakrát. Szinte, mint bármelyik jutsunál, ennél is ez az alap, a megfelelő chakra mennyiség. 
Ha nem megfelelő ez a szint, akkor az idézés sikertelen lesz.
Tehát az elegendő chakra bevitele után, megharaptam a mutató ujjamat, és létrehoztam a kézpecsétet- vadkan, kutya, majom, madár, kos és egy határozott mozdulattal a földre csaptam.
A földön különös jelek jelentek meg, majd a tenyerem körül, egy kevés füst áramlott föl. 
Amint felemeltem a kezem jól láttam, hogy egy nagyon kicsi mezei kígyó bukkant föl.
-      Ez meg micsoda?- kérdeztem kissé dühödten magamtól. Valószínűleg ez így nem lesz jó.
A kis kígyó pillanatok alatt el is tűnt, és újból hozzáláttam a technikának.
Ismételten a chakra összpontosítással kezdtem el a gyakorlatot. Most kicsit több időt vett igényben, mint az előbb, de most alaposabb munkát is végeztem. A megfelelő chakra mennyiség után, ismételten megharaptam az ujjamat és hozzáláttam a kézpecsét megalkotásához. 
Vadkan, kutya, majom, madár, kos- majd tenyerem újra a talajra tettem. A földön újra megjelentek azok a fura jelek, és az előtörő füst után, egy pukkanás jelezte, hogy valamit megidéztem.
 Sajnálatos módom ez sem volt az igazi. Itt is csak egy kis méretű kígyót tudtam létrehozni, bár tegyük hozzá, hogy az egy fokkal nagyobb volt az előzőnél.
Úgy érzem, hogy a fő gond a beleadott, chakra mennyiségben van, valamint a nem megfelelő koncentrálásban. Ha ezeket sikerülni végre összhangban hozni, akkor az idézés bizonyára sikerrel járna.
Az elmúlt hónapra ismételten visszagondolva, Itanashival rengeteget gyakoroltok a chakrahasználatot, valamint annak helyes irányítását. Komoly és kitartó munkát végeztem akkor is, és úgy vélem, ha azt a tudást most fel tudnám használni, akkor bizonyára nem, lenne gond ezzel a jutsuval.
Remélhetőleg így már menni, fog. A második próbálkozás után még eltelt vagy három, de szemmel is látható volt a változás, hiszen a kígyók méretei egyre jobban nőttek. Szerencsére igazam volt, és a probléma tényleg a chakrahasználatban adódott.
A hatodik próbálkozásom előtt, összeszedtem minden erőmet, és szépen leszűrtem az eddigi hibákat.
A tapasztalatok alapján, már tudtam, hogy mennyi az a chakra mennyiség, amit ez a jutsu igényel a sikeres kivitelhez. Amint úgy éreztem, hogy ez valóban elegendő, megharaptam az újamat és végrehajtottam a kézpecsétet- vadkan, kutya, majom, madár, kos-majd kezemmel, egy erős mozdulattal a földre csaptam. A talajból immáron egy sokkal erősebb füst áradott föl.  
Pillanatok elteltével mikor elillant egy hatalmas vöröses színű kígyó jelent meg.
-      Ez az, végre sikerült. - kiáltottam fel, kezeimet ökölbe szorítva.
-      Hát te meg ki a fene vagy?- sziszeget felém a kígyó.
-      A nevem Tairjuko Rikuno, és mától én is a kígyók szövetségesei közé tartozom.
-      Áh, örvendek én Mazora vagyok, és majd találkozunk még, de most mennem kell. - azzal a mozdulattal már el is tűnt.
Ezek szerint ennyi volt. Szerencsére sikeresen el tudtam sajátítani az idézést. Remélem, hogy majd egy szorosabb kapcsolatot is létre tudok velük hozni, és egymással kölcsönösen fogunk viselkedni.
Valóban, ha társa van az embernek, akkor talán megkönnyebbülhet az élete, mind harcok, mind küldetések során.
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy Itanashi, hogyan hívta elő őket, a köpenyéből, olyan meglepetésszerűen, és váratlanul. Ha azt a technikát még el tudnám sajátítani, akkor valóban
100%-osan elsajátítanám ezt a technikát, és nem kéne mindig ez a hosszú folyamat, hogy előhívjam őket.
avatar
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Hikari Ayame on Pént. Júl. 04, 2014 11:56 am

Madara

Választ várok. Bármekkora őrült is a kérdésem, bármekkora baromságot is mondok, mindig várom a választ. Ez valami buta szokásom, megrögzötten várakozok a válaszra, addig, amíg rá nem jövök, hogy nem fogom megkapni. A baj csak az, hogy mindig későn jövök rá. Hamar felrobbanok, de későn jövök rá, hogy senkit nem érdekel a kirobbanásom. Ez duplán rossz szokás. De azt hiszem nincs egyik a másik nélkül, és ha már az egyikem van, akkor ne legyek csak félig szar ember. Legyek teljesen idióta, és legyen meg az egyik rettenetes szokásom mellé a párja. Nem lehet félig bolond az ember.
Tehát a válaszomat várva reszketek, és törölgetem az arcomon csordogáló könnypatakot Rikuno mellett. Már azt sem tudom eldönteni, hogy a fáradtság és a megrázkódtatás vegyes érzése csikar ki belőlem könnyeket, vagy csak olyan kiguvadt szemekkel bámulom Itanashi-t pislogás nélkül, hogy a könnycsatornámból reflexszerűen tör elő a nedvesség és akadályozza meg a kiszáradást. Szerintem mindkettő egy kicsit. De hiába várok. Nem mintha rádöbbennék, hogy cselekedetem megint hiábavaló, akárcsak előbbi monológom. Nem, én csak várok, és a nagy ívben való fejemre szarás csak akkor kezd tudatosulni bennem, amikor Rikuno is ejtette az előző témát. Mi van? Ennyi volna mindez? Már nem is arról van szó, amiről az előbb volt? Itanashi nem nyír ki? Se engem, se Rikunot? A mellettem álló fiúra pillantok bambán. Fingom nincs miről beszél, de valami azt súgja, hogy nekem beszél. És ez a valami, ami ezt súgja, annak igaza lehet, mert úgy kezdi a dumálást, hogy kimondja a nevem. Igen, ez egy elég határozott jel arra, hogy nekem szólnak a szavai. Nos, legalább ennyire rájöttem, ha már másra képtelen vagyok.
- Rikuno... - suttogom rekedten, és elkerekedett szemekkel bámulom, amit csinál. Most már pislogok párat, és a könnyeim lassan elállnak. Remegő kezekkel dörzsölöm meg a szemeimet, és letörlöm az arcomat borító nedvességet. De igazából ezzel a próbálkozással csak még jobban szétkenem azt.
Mély csöndben maradok. Hirtelen úgy érzem, mintha megint egyedül maradnék. Egyedüllét, elveszteni embereket magam körül... A fejem kótyagos lesz a gondolattól, hogy már megint egyedül maradtam. Ahogy Rikuno elindul az ember felé, ahogy felfogom mit készül tenni... Ahogy eszembe jut az ígéretem, amit magamban tettem, hogy nem engedhetem, hogy Rikuno öljön, mert nem érezheti azt a lelki fájdalmat mint én...
A bajtársam volt. A legújabb, és az egyetlen jelenleg.
És most...
Egy meggyengült ember puffanása a földön. Láttam, ahogy megfulladt, és Rikuno ölte meg! Nem jutok el a sírásig a megdöbbenéstől. És nem is akarok sírni. Nem, most nem sírhatok. Az utóbbi időben annyit bőgtem, mint soha máskor egész életemben. Belefáradtam a sírásba. Belefáradtam abba, hogy gyenge legyek. Belefáradtam önmagamba, és az életembe. Mostanában túl gyors iramot követelt tőlem, a lábaim pedig nem bírják már. Le akarok ülni. Le akarok feküdni. Le akarom csukni a szemem, és soha többé nem akarok kinyitni. Amióta távol vagyok az otthonomtól, amióta minden fenekestül felfordult, úgy éreztem, hogy nem akarok mást, csupán hazatérni, és elfelejteni mindent. Visszatekerni az időt, és mindent jóvátenni. Arra is gondoltam, hogy nem számítana az sem, ha születésemtől kezdve kéne mindent újracsinálnom. Semmi sem számítana, csak visszakapjam a régi életemet.
Most... most, ahogy látom, hogy Rikuno megöl egy hús-vér embert, egy ártatlant, aki nem csak hogy mérföldekkel gyengébb nála, de Itanashi amúgy is kiirtott mindent amiért élhetett volna. Most már nem akarom visszakapni az életemet. De az új életem sem kell. Nem akarok elfogadni semmilyen életet. Nem kérek senkitől semmit. Nem kérek gondoskodást, nem kérek szeretetet, és nem kérem, hogy legyen mellettem valaki. Mert a végén megint egyedül maradok majd, nem igaz? Egyedül leszek. Mint ahogy egyedül maradtam, mikor a régi csapatom felbomlott. Mint ahogy egyedül maradtam, amikor Hiroto, aki elvileg az új csapattársam lett volna mégsem maradt mellettem. De mindezek után megint kerestem tovább, kerestem az embert aki mellettem marad, aki megengedi, hogy mellette legyek. Hogy érte éljek. Eltűnt. Ha belegondolok... Talán akkor is megöltem volna, vagy legalábbis megpróbáltam volna megölni az az ANBU-t, hogyha csak egyszerűen végez Koroshiya-samával. Bosszút álltam volna. Mert nekem már semmim sem maradt úgy igazán, csak a bosszúm, és a tudat, hogy mindenkit elragadnak tőlem az istenek. Ha ez az ember, aki itt áll, új életet ajánl, és azt mondja, mellette hódítsam meg a világot, meg hozzam el az Új birodalom eljövetelét, akkor nem kérek belőle. Nem miatta fogom megcsinálni, nem Rikuno miatt, és senki más miatt sem. Ha túlzottan is ennek az embernek szentelem az életemet, akkor elveszítem majd, és megint úgy érzem egyedül maradtam a világban.
Úgyhogy nem kérek senkitől új életet. Nem kérek senkitől tanács adást. Ha új életet akarok, akkor majd én keresek magamnak.
Mire felocsúdok, addigra Rikuno már sehol sincsen. Bármilyen eszeveszett módon pislogok körbe, Rikuno eltűnt. Csak Itanashi és én maradtunk. Bár van egy olyan érzésem, hogy ez csak egy klón. Aki engem figyel. Visszabámulok rá, és egy percig néma csöndben ácsorgok előtte. Arra számítok, hogy idejön, és összemorzsolja a szívemet miután egy egyszerű mozdulattal kitépi, de csak áll, mint egy darab fa. Alapesetben ez rettentően felidegesítene, mert borzalmasan gyűlölöm, mikor valaki csak áll és vár. Hát jó... Elhatározásra jutottam. Igenis véghez kell vinnem. ÉN vagyok az, aki felelősséggel tartozik a saját magamért, és ÉN vagyok az, akinek le kell raknia életem útjának köveit. Ehhez pedig elsősorban meg kell ölnöm egy ártatlan embert.
Az ellenfelemnek semmi esélye, és ezt én is pontosan tudom. Most én vagyok a vadász, ő pedig a préda, és pont ahogy az oroszlán tudja, hogy semmi esélye ellene az antilopnak, eképpen én is tudom, hogy az előttem lévő szerencsétlen életének percei meg vannak számolva. És én számolok vissza.
Kivárok. Amint az antilop kecses lábaival felém szökken, szívében a reménnyel hogy talán túlél, és fejében a tudattal hogy meghal, én magam is nekiindulok. Kezében a tőr a szívemre céloz, de nemes egyszerűséggel leguggolok, hogy a fejem felé döfjön, és eközben egy jól irányzott mozdulattal a lábára helyezem a tenyeremet.
-  Ranshinshou! – Mire kiejtem a számon a jutsu nevét, addigra az antilop mozgásképtelenül küzd a földön. Ezek után odalépek hozzá, arccal felfelé fordítom, hogy az eget bámulja. Lehet, hogy ez nem túl jó ötlet. Így nem tudom megállni, hogy ne a szemébe bámuljak. Azokba a könnyes, rettegő szemekbe. Elsápad, az ajkai remegésbe kezdenek. Mintha olvashatnék a gondolataiban, látom rajta, hogy tudja: meg fog halni.
- Shinkeitsuu – mondom ki az utolsó szavakat, amelyeket az antilopom még hall a világból, mielőtt távozik a túlvilágra. A kezeim amelyek eddig is csöpögtek a vértől, most mintha még vörösebben izzanának. Ami egyébként lehetetlen kéne hogy legyen, mert ha valami teljesen véres, akkor az teljesen véres, és nem lehet még teljesebben véres. A nadrágomért nyúlok, hogy alaposan megtörölközzek. A gatya tiszta marad, de a kezemen még mindig ott a vér. Bánatosan sóhajtok. Azt hiszem, ideje lesz hozzászoknom, gondolom, és visszanyelem a könnyeket.
Még mielőtt Itanashi megszólalhatna, én magam állok elé. Próbálok kemény lenni, nem akarom hogy lássa, mennyire fél valójában a szívem. Remegő kézfejeimet a hátam mögött kulcsolom össze, hogy elrejtsem a világ elől. A világ elől... Akkor Itanashi most az új világom? Az új világ, amiben az életemet építgetem.
- Az élet nem válogat erős és gyenge között – bólintok. A hangom remeg. Megköszörülöm a torkomat, és fojtatásra kényszerítem önmagamat. – Az ember válogat élet és halál között. Én az életet választom. Egy olyan életet választok, amit csakis én irányítok. Tudja, azért vagyok most itt, mert másokért hoztam meg döntéseket, és mások irányították, építgették az én életemet. Hagytam nekik, elfogadtam tőlük. Úgyhogy most nem fogom ezt tenni. Nem kérek magától életet, nem kérek magától semmit, csak azt, hogy adjon erőt. Olyan erőt, amitől majd felnéznek rám, olyan erőt amitől hatalmam lehet, ha én úgy akarom. Olyan erőt akarok, amivel irányítani tudom az életet. Hadd tanuljak olyan orvosi technikákat, amelyektől még maga az Ötödik Hokage is retteg. Hadd legyek erősebb, sokkal, de sokkal erősebb, mert már azt hiszem nincs más célom. - Vállat vonok. - Vagy legalábbis egyelőre nincsen - dünnyögöm, majd ismét Itanashira pillantok. - Cserébe pedig a fegyvere leszek, az eszköze, a gyógyítója, a pajzsa, aki minden kérésének eleget tesz. De a saját akarataimat megtartom, mert ez mint mondtam, az én életem. - A torkomban lévő gombóc ismét felpuffad, mintha tudná, hogy mit akarok mondani végezetül. - Ha pedig nem, khm... Ha pedig nem fogadja így el, akkor öljön meg itt és most, mielőtt még erősebb leszek magánál, és magamtól megyek el, ha úgy tartja kedvem - dünnyögöm végezetéül, és a hátam mögött összekulcsolt kezem még durvább remegésbe kezd, a haláltól való félelemtől. Nem... nem is a haláltól félek. Itanashitól félek. De nem bántam meg, hogy elmondtam neki amit akartam. Mert így szívesebben halok meg, mintha ő azt mondaná: "halj meg Ayame, értem", és akkor a vesztembe rohannék. Így olyasvalakiért halnék meg, akiért soha azelőtt nem haltam volna: magamért.
avatar
Hikari Ayame
Játékos

Tartózkodási hely : valahol elvesztem


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 275

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határmenti falu

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

3 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.