Határvidékek

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Kedd Júl. 11 2017, 11:55

//Sállálá. Akarom mondani, Sharo Lu.//


Guggolva érkezel a földre, egy sérülés nélkül... legalább is azt hitted. A kard rendkívül közel ment el melletted, csak ellenfeleid botorságának, és a nem túl kedvező látásviszonyoknak köszönheted, hogy nem talált vállon. Azonban, bal válladból vér serken ki, de úgy néz ki, a penge csak végighúzta. Bár a ruhád felszakadt (ajaj), és a seb még vérzik is, bár alig. Ezt azonban vagy nem veszed észre, vagy nem túlságosan izgat, és egy rövid helyzetfelmérés után támadásba is lendülsz. Ívesen jobbra, majd balra suhintasz pengéddel, és egy pár random embert el is találsz. A hiba azonban az, hogy ezután hátraszökkensz, pont bele a mögötted álló tömegbe. Ezt egy pár mögötted álló ellenfeled ki is használja, és azonnal irányodba vág. Éles fájdalmat érzel a hátadban, ahogy egy penge végigszánt rajta. Az egyikük úgy néz ki meg is lökött, vagy megrúgott, így előre lépsz egy párat, mire hirtelen elölről ér egy vágás, ám ez sokkal jobban fáj. Minden bizonyára felbőszítetted a veled szemben állókat azzal, hogy ritkítottál egy kicsit belőlük. Egyik vágás sem túl mély, hála ellenfeleid képzetlenségének, azonban a fájdalom, mellyel járnak, ismerős. Egy szúrás éri a lapockádat, melyet úgy élsz meg, mintha egy darázscsípés lenne. Azonban, mielőtt tudhatnád, merre csapj, reagálni sincs időd, mire megtörténik a baj: valaki felnyársalja a lábadat egy pengével. A szúrás mögüled érkezett, és ha hátrafordulsz, hogy megnézd ki volt az, egy hiányos fogú, hiénaképű férfi áll mögötted mosolyogva, kardját a vádlidba mártva. A penge a földbe gyökerezik, te pedig féltérdre esel. Iszonyatos fájdalom hatol a lábadba. Ezután a kezeidet rúgások érik, melyeknek hála megszabadítanak pengéidtől, bár az egyik idióta pont a pengédbe rúgott, és ezáltal vér fröccsen ki a lábfejéből, egyenesen az arcodba. A társai ki is segítik őt onnan, mire valaki a tömegből megszólal.
- Engedjetek oda! - mennydörgi egy mély férfi hang, társai pedig félreállnak.
Egy, a többieknél jóval nagyobb, és vaskosabb termetű, középkorú, szakállas férfi áll meg előtted, szemeiből csak úgy sugárzik a gyűlölet. Fogalmad sincs, hol vannak a kardjaid, így védeni sem tudod magad, de az biztos, hogy ezt a fickót felbőszítetted valamivel.
- Igen, te vagy... - mondja, ahogy végigmér téged. - Te ölted meg a fiamat!
Ahogy felkiált, már csattan is egy pofon, olyan erősen, hogy úgy érzed, mint akkor, amikor egy sziklába verték a fejed. Vér buggyan ki a szádból, és ajkad felszakadt, az arcod pedig zsibbad. Ezután a férfi megragadja a hajadat, majd közel hajol hozzád.
- Miért... miért ölted meg őt?! Mit ártott neked?! Halljam! - kiáltja, miközben egyre szorosabban fog, a szabadon lévő keze pedig szinte remeg a dühtől.
A hangjában egyszerre ég a düh számodra jól ismert lángja, és a szomorúság kínkeserves kakofóniája is becsatlakozik a szimfóniába. A finálé pedig az, hogy talán még sosem voltál ekkora slamasztikában. Ami a mondandóját illeti, fogalmad sincs, miről beszél, sok mindenkit öltél már meg... lehet, hogy végeztél a fiával, lehet, hogy összekever valakivel. Lehet, hogy nem is Vérengző volt, hanem te. De úgy néz ki, hamarosan csatlakozol a férfi fiához, ha csak nem találsz ki valamit, nagyon gyorsan.
Ellenfeleid még mindig körbevesznek, bár az egyikük súlyosan megsérült, hála annak, hogy a pengédbe rúgott, míg néhányan holtan fekszenek, vagy az utolsókat hörgik. Üvöltések, és hahotázások hallatszanak, néhányan jól mulatnak azon, hogy mekkora visszakezes pofont kaptál. Te azonban nem. Egy penge van a lábadban, nem tudod Satsubatsu hol van, az is lehet, hogy valaki elvette, a tőrödnek pedig se híre, se hamva. A ruhád több helyen felszakadt, több sebből vérzel, és gyötör a fájdalom. Ha ez még nem lenne elég, jelenleg egy nagy termetű férfi emel fel a hajadnál fogva, ezzel pedig a penge újra, és újra felsérti a húsodat.
Hogyan tovább, Sharo Lu, Yukigakure démona? Ez lenne a befejezés, amit kivívtál magadnak? Ez az, amit megérdemelsz? Elégedett lennél holmi küldönccel, aki bevégezteti veled sorsod? Ez lenne egyáltalán a sorsod? Így akarod végezni? Nem... még nem.


//Előzőleg azt írtam, hogy amennyiben nem ugrasz le a földre, vagy próbálod elkerülni valahogy a támadást, a penge a bal válladba fúródik. Azonban, te úgy játszottad ki, a penge a fejed mellett megy el, és utána ugrasz le a földre, ennek azonban időrendben, szinte egyszerre kellett volna történnie. Nyilvánvaló, hogyha nem próbálod meg elkerülni a támadást sehogyan sem, vagy nem ugrasz le még a kardok landolása előtt sem a földre, akkor valamilyen úton-módon ártani fognak neked. Az ilyenekre legközelebb figyelj. Smile 
Ami a további cselekvéseidet illeti, nem tudtad átadni az irányítást Vérengzőnek, és nem tudtál földet dobni az ellenfelek irányába, ahogyan azt tervezted, hiszen már azelőtt elkaptak, viszont a tőrödet sikerült elővenned, bár már nincs nálad.//
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon Napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Sharo Lu on Kedd Júl. 11 2017, 17:02

//Ezért most beszívott Mickey-t kapsz: -.- //


Jeeej úgy imádom az ilyen szituációkat. De tényleg annyira vicces. Néha elgondolkozom hogy az embereket ennyire irritálja a hajam látványa? Miért mindig azt tépik meg? Soroljam? Először is azok a kutyák is a hajamat támadták akiknek megígértem a csillámpónikat, a vörös hajú hülyegyerek is és... ja az akinek nem mondjuk ki a nevét mert idegbajt kapok tőle. Unott tekintettel meredek magam elé, mint aki az egész körülötte lévő világot unja. De komolyan ha meg akartok ölni rajta. De ez így nagyon gáz. Csak a kezdők dumálnak ennyit. Nem akarod elmagyarázni mi történt az elmúlt percekben? Kuss. Olyan gáz vagy. Ha a fákon maradtál volna most lenne egy szemeeeem~ Add a szemedet Luluuu. Így is látsz mindent. De azt mondtad enyém a jobb. Nem. Amúgy a balban egyeztünk meg. Az viszont már nagyon nagyon régen volt. Neked fél év ilyen sok? Boszorka... Húzz vissza a helyedre. Most nem vagyok kedves kedvemben, hogy költőien fogalmazzak. Lelkileg labilis vagyok, ahogyan megint a másik oldalára fordul bennem a hinta. Hányingerem támad, de elfojtom magamban az ilyesmit. Azt hiszem tényleg össze kellene foglalnom nektek mi történt. Meg azt, hogy miért cseng a fülem ennyire. Készüljetek, véres lesz. 
Tehát miután lebucskáztam a fáról majdnem sikerült kitörnöm a lábam. Valahogy furcsa előérzetem volt, de a terveimet sajnos... nem tudtam kivitelezni. Fejben megvolt, de nem voltam elég gyors. Főleg hogy MEGINT A VÁLLAM! Miért mindig ez? Mindegy, a lényeg, hogy mivel sikerült nagyon ügyesen hátralépnem, most oda a pulcsim háta. Meg egy kicsit az enyém is. Sebaj, ott elférnek a hegeim. Csak az arcomat féltem, hiszen a homlokomra azóta használok alapozót mióta... nos volt egy kis balesetem egy ellenszenves sziklával. Annyira tudtam hogy ez lesz. Hadd meséljem tovább. Szóval Vérci rossz előérzete bekövetkezett és... basszus a hajpántom a földre esett. Ezt nem hiszem el... Bosszankodtam  egy ideig, de végül a fájdalom térített észhez. Valahogy a vicces kedvem azonnal elszállt (bár még gyászolom a drága kiegészítőt) amint megláttam a lábamban a pengét. Francba! Ez így nagyon nem jó. A következő amire emlékszem az, hogy a földön térdelek. Imádkozok érte, hogy lassan ne érezzem a lábamat, mert ez borzasztó. Mintha belülről próbálnának izomrostonként szétszedni. Mondtam már, hogy néha képtelen vagyok több dologra figyelni egyszerre? És most, a fájdalom vörös ködén át semmi másra nem tudtam gondolni csak a lábamban lüktető érzésre. Kurva életbe! Sosem szoktam káromkodni, de ez most... ez most annyira... ezután igyekeztem lenyugtatni magam. Persze semmi sikerrel. Az ujjaim megrándultak, ahogyan a kardomat kerestem, de nem találtam meg. És igen, akkor estem kétségbe. Vagyis... ez lehet, hogy viccesen hangzik, de nem én estem kétségbe. Hanem Vérci. Olyan hirtelen tűnt el, hogy szinte fizikai fájdalomként hatott. Tudom, hogy vissza fog jönni, mindig visszajön. De én addigra már halott leszek. Azt mondtam magamnak, hogy nem félek a haláltól. És tényleg nem. Az a rettegés amit most érzek nem a helyzet miatt van. Hanem a remegő ujjaim miatt. Az üres kezem miatt. Még soha az életben nem... Ezután pedig már tudjátok mi történt. Hirtelen ért a pofon amit kaptam. A fülem azonnal csengeni, míg az arcom égni kezdett. Vért éreztem meg a számban, a saját édes véremet. Imádom az ízét, de most ez is csak tompán hatott számomra. A hajam szenvedett egy keveset, majd valami nem túl barátságos embert láttam meg. Amennyit homályos látásomon keresztül észleltem belőle. 
Amíg én ezt most így lejátszom még egyszer magamban és a földet bámulom... Addig mintha az előttem lévő beszélne hozzám valamit. Persze nem nagyon érdekel miről van szó így nem is figyelek. Igen, rossz tulajdonság. Kemuriban mondjuk jól jött az idióták között. Valami viszont megfog a mondandójában. Ahaa~ szóval valami nyomorék gyerek miatt van így kiakadva az öreg? Vér folyik le az államon, kis patakban csordogál fehér bőrömön. A lábamban újra feléled a fájdalom. Szám a fájdalom ellenére mosolyra húzódik. 
- Akkor ha jól sejtem ez valami pitiáner kis bosszú? Igen? Hát mit is mondjak... Fogalmam sincs ki lehetett az, nem emlékszem a barom fiadra, de azt hiszem nem is érdekel. - még fojtatnám a halálos beszédet, hogy végül a halálba hajszoljam magam, de ekkor elakad a szavam, köhögőroham tör rám. Amikor újra felnézek, már nem én vagyok. Nem nem. Ezt nem engedhetem, én önmagamként akarok meghalni. Vérci kihasználta a rossz pillanatomat és... már mindegy is. Most nem az én javamra dolgozik. Vagy igen? - Most megöltök? Sorolnám az indokokat szívesen de... nem fogok más mondani, csak azt, hogy ez gyáva tett. Borzasztóan gyáva. Igen, a fiadért teszed? És ők miért? Ha ez csak a te érdeked akkor azok mit csinálnak itt? Annyi bátorság se szorult beléd te féreg, hogy tisztességesen próbálj megölni minket? 
Fájdalmasan harapnék az ajkamba, de még mindig nem az enyém a testem. Vérengző igencsak bátran beszélt, de tudom, hogy arra számít, hogy erre majd végeznek velünk. Egy próbát azért megért... Köszi Vérci. Megint egy agyatlan voltam. 

_________________



Multi: Djuka Haruka
2016 május - A hónap játékosa
avatar
Sharo Lu
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 52

Tartózkodási hely : Bajban... mindig bajban...


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Vampire
Chakraszint: 498

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Csüt. Júl. 13 2017, 19:45

A férfi elkerekedett szemekkel, fogcsikorgatva hallgatja végig a szavaidat, miközben szabad keze ökölbe szorul. Ahogy, immár Vérengzővé avanzsálva, befejezted a mondandót, a fickó torka szakadtából üvöltve förmed rád.
- TE KIBASZOTT... - kezd bele, de szava szinte azon nyomban el is akad, amikor is, hirtelen, valami a mellkasába fúródik.
Ha jobban megnézed, láthatod, hogy egy... hatalmas szilánk nyársalta fel a szívét. Nem is szilánk, inkább... egy rendkívül vékony tőr? Nem, sokkal inkább olyan, mint egy... jégcsap? A hirtelen fájdalomtól, a behemót méretű férfi ütésre emelt keze lelankad, majd fejét sérülése irányába mozdítja. A körülötted lévő tömeg elcsendesedik, és ijedten néz körbe. A téged bántani készülő fickó még egy jégcsapot, inkább rendkívül hosszú jégszilánkot kap, ezúttal egyenesen a fejébe, amitől szorítása a hajadon megenyhül, majd elenged, ő pedig azon nyomban eldől. Mielőtt még a többiek akár csak szóhoz is tudnának jutni, egy teljes jégszilánk-arzenál (azaz szinte több ezer, szemmel láthatólag minden irányból) indul meg feléjük a semmiből, és csinál belőlük trappista sajtot. Az összes szilánk derékmagasság fölé célzott, így téged, aki a földön térdelt, még csak el sem talált, bár az egyik elsuhant a hajad mellett. Több sebből vérezve, mindannyian holtan esnek össze. Kész hullahegyek állnak körülötted, vérük szinte patakokban folyik. Amíg a férfira, aki meg akart ütni téged, pontosan céloztak, a téged bekerítő tömeget már csak egy "golyózápor" érte. Még azok is, akik életben maradtak, rövid idő után feladják a küzdelmet.
Ha körbenézel, hogy vajon ki lehet a hirtelen támadás forrása, egy alakot láthatsz közeledni feléd. Fekete, hosszú kabátja van, melynek gallérja szőrmében végződik. A fiatal, sármos, sápadt fehér bőrű, szemmel láthatólag húszas éveiben járó férfi végigsimít, hátrafésült, ébenfekete hosszú haján, ahogy egy sanda félmosoly kíséretében közelít hozzád. Fekete bőrkesztyűket vesz fel kezére, majd megáll veled szemben, tisztes távolságra, végül összekulcsolja a karjait.

- ***** *****, azaz Sharo Lu. Üdvözöllek. - mondja bársonyos hangján az új jövevény, ki minden bizonyára a jégszilánkok tulajdonosa (de nem lehetsz biztos abban, hogy mindet ő lőtte ki).
Az első két szó amit kimondott... pedig az igazi neved volt, kétség sem fér hozzá. Ez a férfi ismer téged.
- A nevem Mogami Sakamoto, és Yukigakuréból jöttem, azzal a céllal, hogy visszavigyelek téged a faluba, ahol felelsz a bűneidért. Minden bűnödért. - mondja szigorú tekintettel, ezután egy pár lépéssel mögéd kerül.
Szépen, lassan lépdel, közben pedig rád sem néz. Rendkívül biztos magában. Mintha akarná, hogy megtámadd. Amint odaért, egy mozdulattal kirántja a kardot a lábadból. Éles fájdalom járja át a vádlid, és a sípcsontodat. Úgy néz ki, a penge csontot ért. A seb mindezek tetejébe még vérezni is kezd. Eztán, a Mogami névre hallgató férfi ismét visszavándorol az eredeti helyére, megint csak, szépen lassan, és amint ismét szemben áll veled, egy suhintással eltünteti a pengéről a vért.
- Szép példány. - jegyzi meg, csodálva a fémet. - Kár, hogy egy ilyen csőcselék kezében kötött ki, mint amit utánad küldtek... de sebaj. 
Az először látott félmosoly ismét visszatér arcára, amint végigmér téged, majd füttyent egyet.
- Előjöhetsz! - kiált fel.
A semmiből egy ninja tűnik fel mögötte, egy arcát takaró fekete maszkkal. Sokkal alacsonyabb, mint a magas, sovány Mogami, és a maszktól eltekintve ugyanolyan ruhát visel, mint a többiek, akik korábban bekerítettek.
- Mondhattad volna, hogy kinyírod az embereim. - szólal meg a Mogami mögött álló férfi.
A hangja alapján felismered, ő volt az, akinek a kiáltására felébredtél.
- Majd később megköszönöd. - böki oda neki Mogami, miközben fél szemmel ismét a kezében lévő pengét bámulja. - A fizetségedről holnapra gondoskodom, menj és oltsd ki a tüzet. - adja ki a parancsot Mogami, majd a maszkos férfi bólint, és ismét eltűnik.
Ha körbe nézel, észreveheted, hogy a lángok már nem csapnak annyira magasra, mint előzőleg. Biztos lehetsz benne, hogy Mogami "üzlettársa" szította őket.
- Ami pedig téged illet, Sharo Lu... - kezd bele Mogami, amint rád néz, közben pedig a kard markolatát fogja a kezében. - Választást kapsz. Vagy szépen, csendben velem jössz, és gondoskodom róla, hogy visszatérésed a falunkba kényelmesen teljen... már amennyire megérdemled. Vagy pedig, ellenszegülsz. Utóbbi esetben... nem vállalok felelősséget az esetleg sérüléseidért. Vagy halálodért.
Ezután Mogami szemrevaló, de mégis sokat sejtető mosolya egy tenyérbemászó, szinte hiú vigyorba avanzsál, mely szinte ösztökél téged arra, hogy megtámadd. Nyilván erre számít. Ha a köréd lévő hullahegyre nézel, a vér és bensőségek tengerében megláthatod Satsubatsu-t, és a tőrödet. Könnyedén elérheted őket, de nagyon megsérültél... biztos, hogy így lenne esélyed ez ellen a Mogami ellen, főleg, hogyha tényleg egyedül intézte el mind a száz bérencet?


//Megjegyezném, hogy nem lenne bölcs dolog megtámadni Mogami-t, addig amíg beszél hozzád, persze ettől függetlenül megteheted. Smile //
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon Napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Sharo Lu on Vas. Júl. 16 2017, 16:25

//Hogy ne kavarodj össze drága (khm khm) mesélőm, előre szólok, hogy lesz néhány váltás a megfigyelőként létező Lu és a cselekvő Vérci között. Lu az E/1, Vérci pedig az E/3. ^^//


Beletörődött arckifejezésünkből egy másodperc alatt döbbent, tágra nyílt szemekkel. Már fel is készültem lelkileg arra, hogy a testemnek valami bántódása esik de ekkor... teljesen ledöbbenek. Egy ideig levegőt sem veszek amikor meglátom hogyan szúródik valami az előttem lévő férfi mellkasába. Először pengének vélem, ám nem sokkal később Vérci gondolataiból ki tudom venni, hogy jégcsapról van szó. Körbetekintenék, hogy honnan jött ilyesfajta támadás, ám most csak külső megfigyelő vagyok. Kérdezhetném Vércit, de valószínűleg kedvesen ignorálna aztán tovább játszaná a nagymenőt a testemben. Semmi sem mozdul. A férfi még kap egyet, majd elengedi a hajamat és a földre esik. Úgy kell neki! Mint egy zsák krumpli! A fejbőrünket húzó érzés azonnal megszűnik, ahogyan a hajam a szokásos enyhén lebegő mozdulatával a vállainkra esik. A lábunkat még mindig égeti a fájdalom, de Vérci nem tesz semmit ellene. Furcsa, de most mindenre közösként kell utalnom. Most nem csak én vagyok... én most csak egy röpke gondolat vagyok. Egy csepp a folyóban aminek a sodrását lehetetlen befolyásolni. Vérci...Nem bízom benne. A döntéseiben. Harc közben borzasztóan tud viselkedni de most... talán az ilyen helyzetekben megállja a helyét az a büszke tyúk. Ch... Ezt hallom ám. Elfordítja a fejét, hogy jobban lásson, így én is más képet kapok. Az emberek akik eddig körülálltak minket most mind haldokolnak, mindannyiukat átszúrta egy vagy több jégcsap. De honnan? Valószínűleg valamiféle technika lehet. De akkor is... mégis mi folyik itt? Minden zavaros körülöttem. A lábamban továbbra is érzem a fémet, fájdalmasan, valósan. Furcsa hogy én érzek mindent, hallok mindent, de csak valami furcsa köddel körülvéve. Ezt hívják őrületnek? Vérci mélyen hallgat, csak akkor szisszen fel amikor meglát valakit felénk sétálni. Nem ismerős az alak, de valahogy nem is érdekel. Csak el akarok innen futni, a szabadon, elrejtőzni, valahol ahol melegebb van. Hogy én mennyire utálom a telet... Ilyesmiken merengek miközben furcsa dolgok történnek körülöttem. 
Óvatos. Most annak kell lennie. Hogy fél e? Nem. Viszont az események amik körülötte történtek mindenképpen zavarosak. Nem tudja hova tenni az alakot, aki lassan a közelébe ér, de nem számít semmi jóra. Valószínűleg ő is Lulura vadászik. Ha belegondol akkor rengeteg tett az ő nevéhez tapad, a másik lány néha csak sírni és ellenkezni tudott. És még azt sem. Akkor kezdődött minden, azon a napon amikor Lulu nem tudta volna megölni Őket. Ő megtette. Aztán már ment minden mint a karikacsapás. Merengéséből az idegen szavai szakítják ki. Felé kapja a fejét és szemügyre veszi. Semmi különös, bár Lu nem ezt mondaná, ő csak a veszélyforrást látja az ismeretlenben. És akkor hirtelen elakad minden. A sötétség egy pillanatra veszi csak körbe és már vissza is rántja oda ahová tartozik. A csendes megfigyelésbe. 
A vállaim megremegnek egy kicsit amikor visszatérek a testembe. Földöntúli élmény az ilyesmi. A nevemet hallom, azt amitől Vérci annyira megijedt. Fél attól a névtől, úgy mint a tűztől. De én képes vagyok homokot szórni arra az átkozott tűzre. Végigpillantok az átkozotton aki valószínűleg előző támadóim mostani támadója. Ok ez hülyén hangzik. Szóval aki megölte a barmokat. De egyedül? Ki tudja... Most úgy sem ez a legfontosabb. Honnan tudja a nevemet? Éppen mondanék valamit, de ekkor meg is magyarázza mi is folyik itt. Lélekben kétségbeesek. Nem nem. Tudod mikor rohadt szemét! Ekkor viszont a csávó valami M-betűs nevű mögém lép és kihúzza a kardot a lábamból. Sötétség. 
A fájdalom adta lehetőséget kihasználva újra helyet cserélt a naiv kicsi lánnyal. Hányingere támad, a fájdalom pedig újra kicsírázik a lábában. Vékony, elnyomott sikításként csuklik meg a hangja. Azonnal össze is rogyna, ha nem lenne benne annyi büszkeség, hogy megtartsa magát a karjaival. A seb erősen vérezni kezd újra, de őt ez sem hatja meg túlságosan. Csak egy dolog lebeg a szeme előtt. Hátra helyezi a súlypontját és kezeivel támaszkodva ül le, hogy láthassa a sebet a lábán. Nem vészes, de így is beletelik majd egy kis időbe hogy meggyógyuljon. Végignézi a jelenetet és le is szűri belőle hogy... Ezek ketten valószínűleg összedolgoztak. Az a Mogamiként bemutatkozó valamiféle fizetséget emleget - eszerint felbérelte azt a maszkosat. Vérengző a hangot is beazonosítja mint azt a kellemetlen zajt ami felébresztette Lulut, így megszakítva az álmot amit ő bocsájtott feléje. Amikor a maszkos felszívódik egyedül marad azzal a.... furcsa férfival. Lu mit tenne most? - fut át elméjén a kérdés, de el is hessegeti a gondolatot. Most az övé a test, neki kell döntenie. Lu valószínűleg beszólna ennek a Mogaminak aztán meg meghalna. Épp ezért... neki nem szabad ezt tennie. Az ajkába harap miközben vívódik magában. Ha belegondol akkor ez mindenképpen egy vesztes szituáció. Ha felidegeli magát abból megint a szokásos lesz, azt nem akarja. Viszont ha... A fejét ingatja. Nevetséges. Ez az egész! Ő nem fog visszamenni oda, nem fogja kitenni ennek Lu elméjét. Mert akkor ő abba beleőrül. Még ha ez nem lenne elég. Lu... ő nagyon vizuális ember, ha vissza kellene mennie oda valószínűleg összeroppanna. Most hallgat mint a sír, ami aggasztja Vércit. Ám a szituáció mulattatja. Ő maga a hangulatingadozás. Egyszer komoly, máskor már fulladozik a nevetéstől. Lu is ilyen, de... ő inkább már értelemben. Elmosolyodik ahogyan a férfire néz. 
- Hogy mondod? Nem vállalsz felelősséget? Igen? Milyen nyugtató tények. - kuncog egy kicsit majd egyik tincsét csavargatva folytatja -  Csak hogy tudd... én nem megyek vissza abba a leptratanyába. És most mi lesz? Megölsz? Ha megteszed kérlek itt áds el a hullánkat mert itt nem olyan fagyott a föld. 
Szinte csevegő hangnemben beszél, de szemei mást üzennek. Lélektükrei megint kicsit olyan csillogó, szinte fénylő vörös hatást keltenek, mint mindig Vérci jelenlétében. Kezével bármikor Satsuért nyúlhat ha a férfi rá támadna, de nem tesz semmit, csak üldögél ott a földön, szinte gondtalanul. 

_________________



Multi: Djuka Haruka
2016 május - A hónap játékosa
avatar
Sharo Lu
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 52

Tartózkodási hely : Bajban... mindig bajban...


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Vampire
Chakraszint: 498

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Szer. Júl. 19 2017, 15:12

Mogami felhúzza a szemöldökét, majd sóhajt egyet.
- Szívesen végeznék veled itt helyben, de tudod, az a kettőnk közti különbség, hogy én nem vagyok hajlandó beszennyezni falunk becsületét. Egy háborúban semlegesnek maradni kívánó ország egy elveszett ninjája, őrült tömeggyilkos módjára ámokfutott az Öt Nagy Nemzetben. Azt hiszed, a tetteid után Yukigakure engedni fogja, hogy ilyen könnyen megúszd? Azt hiszed, én engedni fogom? A halál megváltás lenne neked. - mondja gyűlölettel teli hangon, ezután pedig csettint egyet.
Mint egy parancsszóra, a csettintés után szinte azonnal, erős fájdalom nyilallik a tarkódba, majd elveszted az eszméleted.

***

Egy vödör hideg vizet öntenek a képedbe, erre pedig felkelsz. Nem tudod meddig lehettél eszméletlen, de legalább egy napig biztosan. Kezdesz éhes, és szomjas is lenni.
- Ébresztő! - kiáltja egy férfi, vödörrel a kezében.
Ha körbenézel, láthatod, hogy egy sötét szobában vagy, mely leginkább egy hajó belsejére hasonlít. A folyamatos mozgolódás és rezgés miatt biztos lehetsz abban, hogy egy hajón vagy. Na meg, a hullámok csapódásának hangjaiból is meg tudod mondani, illetve abból is, mert már sokszor utaztál a tengeren. Miután a matróz (vagy talán kalóz, de ez nem látszik rajta) meggyőződött arról, hogy felkeltél, a vödörrel a kezében elmegy, majd Mogami lép ki a sötétségből. Egy székben ülsz, kezeid és lábaid lekötözték, és egy fegyvered sincs nálad, a sebeidet azonban ellátták. Ám, ahogy végignézel Mogami-n, egy ismerős, vörösre színezett pengét tart a kezében. Ez a tiéd... ez Satsubatsu.
- Jó "reggelt", Sharo Lu. - mondja unottan Mogami. - Hamarosan megérkezünk a Víz Országába, ahonnan majd átszállunk a Hóba, aztán otthon is vagyunk.
Miután befejezte mondandóját, Satsubatsu-t veszi szemügyre.
- Gyönyörű kard. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen... korcs kezében kötött ki, mint amilyen te vagy. Egy alávaló bűnöző nem méltó arra, hogy egy ilyen remekül megmunkált pengét forgasson. Lefogadom, hogy loptad. - ezután leveszi a szemét a kardról, majd közeledni kezd feléd, végül centiméterekre előtted áll meg.
- Azok után, amit tőled láttam, csodálkozom, hogy egészen idáig sikerült meglógnod előlünk. Hogy érted ezt el, Sharo Lu? Netán kihasználtad női bájaid? Vagy volt egy segéded? Esetleg ez a penge teszi? - kérdezi, miközben felmutatja Satsubatsu-t. - Van valami különlegessége, amiről nem tudok?
Nyilvánvalóan, nehezen fér Mogami fejébe, hogyan tudtad idáig elkerülni az elfogatásodat. Ha nem válaszolsz, vagy nem tetszik neki a válaszod, pofon vág, majd szabad kezével megszorítja az állkapcsod, miközben rendkívül közel hajol hozzád.
- Megfogod tanulni, mit jelent az, hogy elárulod a faludat. És meg fogod tanulni, mi az a kötelességtudat! Értetted?! - kiáltja dühösen, majd végül elengedi az arcod, majd járkálni kezd körülötted.
Amennyiben úgy válaszoltál, ahogy az neki tetszik, csak bólint egyet, majd csendben kezd járkálni, fel s alá a helyiségben. Végül, úgy egy órányi csend után (feltéve, hogy nem szóltál hozzá semmit), hangos robaj, és szinte folyamatos rázkódás kíséretében, a hajó megáll. Partot értetek.
- Megérkeztünk. - mondja Mogami, majd csettint egyet.
Két ember lép ki a sötét szoba egy-egy oldalából, mindketten hófehér ruházatot és maszkot viselnek, valószínűleg azért, hogy beleolvadjanak a Hó Országának természetes környezetébe. Az egyik a jobb oldaladon, a másik a bal oldaladon áll meg, közben Mogami odalép hozzád, és egy határozott mozdulattal átvágja a kötéseidet. Ha valamivel próbálkozni akarsz, itt az ideje. Ha nem teszed, akkor az egyik fehérruhás ninja szótlanul megragadja a karodat, majd felállít a székről, végül a hátad mögé tekeri mindkét karodat, majd egy kézzel közrefogva őket, kivezet a szobából. Ha nem vagy hajlandó előremenni, Mogami könyökkel gyomorszájon vág, és ezt kihasználva rángat előre a kétlábonjáró bilincsed.
Embertelen, ahogy a bűnözőkkel bánnak, nemde? Kivezetnek a hajó elejére. A hideg tengeri levegő hatására fázni is kezdhetsz. A ruhád még mindig szakadt, és bár a sebeidet bekötözték, ugyanazt a szakadt göncöt adták vissza rád, vagy csak feltépték ott, ahol a sebet kellett ellátni. Az utóbbi valószínűbb (a két felszíni vágást egyébként nem kötözték le, a vádlidon találhatót azonban igen, amiatt pedig még mindig nehéz lábra állnod, és nehezedre esik tartani immáron fogvatartóid tempóját). A matrózok szótlanul bámulnak titeket. Senki sem hajlandó segíteni neked, még csak meg sem szólják azt, ahogyan bánnak veled. Bizonyára Mogami a tudtukra adta, ki vagy, és mit tettél. Talán vártad is ezt a bánásmódot. Bár a matrózok mindegyike férfi... mire is számíthatnál tőlük? Csendben figyelik, ahogy lesegítenek a hajóról... azonban. Egy vékonyabb deszkán kell átkelniük, hogy leszállhassanak a vitorlásról, és földet érjenek.
Egy parton értetek földet, ahol egy lelket sem látsz magad körül. A közelben van egy erdő, a távolban pedig hegységek. Mogami marad leghátul, te lépsz le először a deszkáról. Ha meg akarsz szökni, itt az alkalom, de hogyan szerzed vissza Satsubatsu-t? Mogami elgondolkozott valamin... csak a semmibe bámul, a kardoddal a kezében, míg vele szemben vigyázzban áll a másik hófehér ruhás (feltehetőleg) yukigakurei. Itt kellene cselekedned? Ha meg akarsz szökni, megteheted. Azonban... hamarosan egy erdőségbe fogtok belépni, talán ott célszerűbb lenne leráznod őket. Ha szerencséd van, nem is értek ki az erdőből, mielőtt leszáll az éjszaka, hiszen ahogy látod, már naplemente van.
Amennyiben nem teszel semmit, a másik fehér ruhás fickó is leszáll a hajóról, majd legvégül Mogami. A közvetlenül mögötted álló férfi még mindig szorosan fogja a karjaid, miközben végigvezetnek a parton. Ismét egy kitűnő alkalom a szökésre... lehet, nem gondolnak arra, hogy megtennéd, mert Mogami azt hiszi, kellően megfélemlített? Vagy éppen arra akarnak rávenni, hogy megpróbálj megszökni? Hiszen mindenki tudja, milyen a Víz Országa, és milyen Kirigakure... bár ha meg akartak volna ölni, megtették volna a Füstben is, nem? Annak az országnak még rosszabb híre van, mint a Víznek, ezt pedig te is nagyon jól tudhatod.
Akár hogy is, hogyan tovább, Sharo Lu?

//Jó, most lehet, hogy kicsit brutál voltam, de szerintem reális, hogy ilyen bánásmódot kap egy körözött bűnöző, aki ráadásul elveszett ninja is, azaz a faluja szemében egy áruló. Akár hogy is, lookie here, találtam egy topicot csak nekünk! *.* Ide kérném a következő posztot: http://narutohun.niceboard.org/t3028-viz-orszaganak-partjai //
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon Napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Fujishima Hana on Szomb. Nov. 25 2017, 22:13

//Hidan-san-nak//

Hana teste csak egy pillanatra rándult meg, majd lassan kinyitotta apró szemeit. A sötétség mely abban a pillanatban körbeölelte őt, a legtöbb embert megrémítette volna, őt mégis valamelyest megnyugtatta. Vékonyan ívelt ajkai apró mosolyra húzódtak.
Nevetni akart, de mégsem tudott. Vér serkent a cserepesé száradt ajkain, ahogy felszakadtak a váratlan mozdulattól. Mégis remegve borzongott bele abba a mámorító érzésbe, ahogyan a meleg vér az ajkaihoz ért. Az egész teste zsibbadt a tétlenségtől, a feje sajgott, a nyaka pedig a legenyhébb kifejezést használva is éget. Apró keze lassan megmozdult és óvatosan végigsimította a sötétséget. Gondosan megmunkált fa meleg érzését érezte maga előtt, majd követve a hordó falát felfelé, lassan megérintette annak fedelét is. Furcsa porszerű anyagot érzett, de semmi mást.
Csak egy apró kis mozdulat, semmi több. A fedél halk szisszenéssel mozdult meg, utat engedve a kinti friss levegőnek és a mindent beragyogó fénynek. A nap elvakította őt, de ez nem érdekelte. Minden erejét összeszedte és legyűrve a rá törő fájdalmat, belemarkolt a hordó oldalába és egy határozott mozdulattal feltornázta magát.
Bele tellett egy kis időbe, hogy szeme hozzászokjon a vakítóan színes világhoz, de a látvány megért minden fájdalmat. A kék ég, a zöldellő mező, a távoli rengeteg, a dombok változatos lankái. Mind olyan dolgok, melyekről már rég lemondott. Szabad volt és ez zavarta őt a legjobban.
- Végre szabad vagyok... – sóhajtott fel megkönnyebbülten a kunoichi, ahogy összeszedte minden erejét és leküzdve a rátörő, szokatlanul éles fájdalom újabb hullámát, kimászott dohos börtönéből.
A lábai épp csak egy pillanatra remegtek meg, ő mégis erőtlenül zuhant volna földre, ha nem sikerül az utolsó pillanatban megkapaszkodnia a börtönét körbeölelő vaskos kenderkötélbe. Szemei előtt színes karikák táncoltak a szivárvány szinte minden színét magukra öltve, rajta mégis a harag kezdett úrrá lenni, maga alá gyűrve a fájdalom ezeregy arcát.
- Mégis mit tettél velem te kígyó... – préselt ki a szavakat összeszorított fogai között, ahogyan megpróbált úrrá lenni a testén.
Pár pillanatig eltartott mire megvetette a lábait, majd óvatosan elengedve támaszát kihúzta magát. A nyaka bár még mindig sajtot, korántsem érezte annyira intenzívnek mint korábban. A lüktető érzés tompán és zsibbasztóan fonta vékony kezei közé az egész testét.
~ Pont ott ahol az kígyó megharapott. ~ vékony ujjai óvatosan simították végig a harapás helyét, de ez is elég volt ahhoz, hogy újra felülkerekedjen rajta kín. Olyan elegánsan rogyott térdre, akár egy rongybaba, az elviselhetetlen kin okozta sikolyt pedig az arcával együtt a hűs földbe temette.
Maga sem tudta, mennyi idő telhetett el. Egy perc vagy talán egy óra? A kép újra tisztulni kezdett előtte, ő maga pedig újult erővel próbálkozott felállni. Meglepetésként érte a felfedezés, hogy valamelyest könnyebb dolga akadt mint korábban.
~Furcsa...~ szorította ökölbe kezeit, szisztematikus időközönként. ~... mintha kezdene visszatérni az erőm.~ ízületei úgy ropogtak, mintha egy öregasszony próbálna meg újra mozgásra bírni élnyűt végtagjait. ~De ilyen rövid idő alatt...~ a tények roppant mód nyugtalanítani kezdték.~ … mégis mi folyik itt?~ figyelmét lassan a hordó kezdte felkelteni.
A rajta lévő jegyzetetek egy része elégett, a másik része elszakadt, a kenderkötél pedig olyan vaskos  volt, mintha valamilyen hatalmas erőt kellene bent tartania abban a termetes hordóban. Lassú léptekkel sétált közelebb hozzá, hogy közelebbről is szemügyre vegye korábbi börtönét. A jelek jegyzeteken lévő jelek semmit sem jelentettek neki. Soha nem volt híve a különböző pecséttechnikáknak. A gyávák eszközének tartotta őket, bár elismerte a hatékonyságukat. Kezei pedig lassan rászorultak a hordó falára.

„De az Ajándék, amit adtam neked... Nos, az már sokkal kézzelfoghatóbb biztosíték a hozzám való hűségedre. Béklyó, ha szökni próbálsz, de csaknem végtelen hatalom, ha elfogadod a sorsodat! Persze, csak ha túléled a metamorfózist.”

~Mégis miről beszélhetett akkor? Egy ajándék, béklyó vagy hatalom? A szavaiból egyértelmű, hogy megpróbál irányítani, de mégis hogyan? Talán ez az érzés...~ keze újra a nyakára siklott, de nem volt olyan ostoba, hogy újra megérintse azt. ~... mindegy. A lényegen úgysem változtat. Nem úgy táncolok, ahogy ő fütyül.~ mosoly halvány volt.

„Mához egy hétre Kemuri no Kuniban fogsz magadhoz térni. Ez az ország a célpontod utolsó ismert tartózkodási helye. Hogy ott hogyan akadsz majd a nyomára, az már legyen a te gondod. Most viszont pihenned kell,”

Az emlékek olyanok, mint a víz tükre. Nem mindig azt mutatják meg, ami valójában történik és látni kell.
A hordó alján csak akkor tűnt fel neki a magában heverő tekercs. Egyszerű díszítetlen kis eszköz, mely azonban ezernyi titkot is rejthet. A lehetőségek tárháza felcsigázta a kunoichit, aki egy elegáns mozdulattal ragadta magához a tárgyat és villámgyorsan kiterítve maga ellőt a földön, csakis egy pillanat erejéig habozott. ~Nézzük kiről is lehet szó te kígyó!~Majd egy határozott mozdulattal kinyitotta a tekercset, majd feloldotta a benne található pecsétet.
- Már hiányoztattok! – mosolya olyan boldog volt, mint amikor egy édesanya először tartja kezében újszülött gyermekét. Kezei lassan végigsimították hőn szeretett fegyvereit. A Shirokabioni sötét démonát ábrázoló tokját, a Kaumin csábító markolatát, melynek már az érintésétől is lüktetni kezdett a vére, majd a Kuroikama ébenfekete pengéit, mely a szívének legbecsesebb ajándéka volt. Ölni tudott volna mindegyikért és Kabuto volt olyan szíves, hogy mindegyiket visszaadta neki. Ez a tény roppant zavarta őt, hiszen így tartozott annak az Otogakurei kígyónak.
- Ez meg? – vette kézbe a valahonnan kitépett hófehér papírt. Csak egy pillantást vetett a rajta lévő képre, majd gyorsan végigolvasta ráírt információkat. ~Konoha szökött shinobi...~ olvasta a rajta lévő tényeket. ~... megölte vagy segített egy fiú megölésében. Bár ez biztos a kezdett volt. Ahogy nézem rákapott a vér ízére. ANBU és egyéb nyalánkságok és a Nibi. Ez a fiú tudja, hogy kell kihívni maga ellen a sorsot.[/i]~ tetszett neki amit lát, egy férfi aki egyre jobban a mélységbe zuhan.
- Szóval ő kell neked. Hát legyen.-állt fel a földről, majd szakavatott mozdulatokkal öltötte magára a fegyvereit. - Megkeresen és majd eldöntöm, hogy a fejét viszem el neked, vagy az ő segítségével öllek meg. - a jegyzetett a zsebébe csúsztatta és kész volt rá, hogy elinduljon azon az úton mely akkor rá várt. - Keresünk egy falút és az biztos, hogy elöbb vagy utobb, de valaki beszélni fog. - indult el a bambuszerdő felé, tervek, de korántsem célok nélkül.
avatar
Fujishima Hana
Játékos

Taijutsu Pontok : 227


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 897

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Hidan on Hétf. Dec. 18 2017, 07:33

A sötétségben töltött hónapok után Hana Fujishima oly vakon, gyengén és védtelenül mászik elő a szentségtelen pecsétekkel borított, langymeleg anyaméhből, mintha valóban újszülött lenne. S tán csupán csalóka képzetek komisz összjátéka az érzés, ami átjárja… De mégis, mintha bizonyos értelemben újjászületett volna. Megfoghatatlan sejtelem ez, mint amikor hosszú álomból ébred az ember, s emlékezni próbál arra a csukott szemű, képlékeny valóságra, melyből a rigid valóság sziklakemény talajára zuhant. Pedig látszólag semmi sem változott. Ugyanannak a Hanának a gondolatai vetnek visszhangot koponyájában. Ugyanazokat a kezeket látja, mikor maga elé tartja őket, noha fura módon mintha felszedett volna magára pár kilót, amíg eszméletlen volt. S mégis, csaknem bizonyosságként él benne az érzés, hogy valami megváltozott. Valami őbenne. Ajándék vagy béklyó..? Az Otokage szavai kísértő gyanúként ülik meg a lány ködös gondolatait.
Miután a kunoichi összeszedte kissé erejét, alaposabb vizsgálat tárgyává teszi az hordót, mely bölcsője, s börtöne volt az elmúlt napok során. Legnagyobb örömére megtalálja benne elkobzott fegyvereit, s mellettük egy BINGO könyvből kiszakított körözési megbízást. Az üzenet elég egyértelmű… De azt nem mondatni, hogy túl sok információt kapott volna útravalóul a Kígyótól. Egyetlen, minden valószínűség szerint rejtőzködő embert megtalálni egy országban éppoly hiábavaló feladatnak tűnik, mint tűért kutatni a szénakazalban. Az Otokage azonban nem olyan ember hírében áll, mint aki elfelejtene akármit is… Ha Kabuto csak ennyi információval látta el, annak minden bizonnyal oka kell hogy legyen. Talán a képességeit tesztelné vagy valami mélyebb, szövevényesebb okság húzódik meg a csaknem lehetetlen küldetés mögött?
Egy dolog biztos. Ha továbbra is a semmi közepén álldogál, azzal nem jut sehova. Anélkül, hogy tudná, merre is tart pontosan, Hana megindul a horizont peremén kapaszkodó, buja bambuszerdő felé. A napsütötte, dús fűtakaróba öltözött lankák megnyugtató, ugyanakkor kissé unalmas zöldjét csak az elszórtan burjánzó selyemkóró-cserjék törik meg hosszú mérföldeken át. Néhol, a távolban fel-fel tűnik egy-egy nagyobb ültetvény délibábja, de lakott településnek egyelőre se híre, se hamva.
A nádrengeteg széléhez közelítve a lány egy szélesebb országútra lesz figyelmes a messzeségben. Annak dacára, hogy a peremterületeken az évnek ebben a szakában jó ha egy lelket látni bármelyik országban, elég nagy a jövés-menés arrafelé. A távolság miatt nehéz lenne megmondani, de első ránézésre földműveseknek, vagy hasonló szerzetnek tűnnek. A legtöbben gyalogosan, nagy málhákkal megpakolva és szamarakat vezetve alkotnak hosszú sormenetet, a sereghajtók pedig döcögős tempójú ökrös szekereken ücsörögnek. Esetleg valamiféle kereskedőkaraván lehet. Értékes információkkal szolgálhatnak, ha a lány vállalja a kockázatot, hogy felfedi magát, például a legközelebbi település hollétéről. Ugyanakkor egy jó shinobi mindig számol azzal a veszéllyel, hogy nem minden látszik annak, ami. Egy olyan nőnek, aki több ország körözési listájának is az élvonalában áll, nem szabad félvállról venni a lelepleződés veszélyét, idegen terepen különösen nem. Ugyanakkor az éhség és szomjúság lassan elviselhetetlenné válik, s a láza is mintha feljebb ment volna. Megéri vajon a kockázatot?

_________________
Áldozatok:
Okisha Aiza
Takeyanagi Tomoko
Unazaki Ashura
Ago
Hana Fujishima
Itanashi


"Egy ivászattal töltött éjszaka után nem tudok rosszabbat elképzelni, mint arra ébredni, hogy fekszik melletted valaki, akinek nem emlékszel a nevére, hogy hol találkoztatok, és hogy mitől halt meg."
avatar
Hidan
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: wat?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Fujishima Hana on Szer. Jan. 03 2018, 12:22

//Hidan-san-nak//

Amerre a szem ellát csak a zöld fűtenger terül el a kunoichi körül. Az újra és újra feltámadó szél pedig hullámokként ingatja jobbra és balra az embermagasságú fűszőnyeget. Ha egy pillanatra is, de olyan érzése támad, mintha csak egy végeláthatatlan zöld tengerben találta volna magát, mely abban a pillanatban képes lenne őt a mélybe rántani.
Megtorpan és a világ újra forogni kezd körülötte, vagy csak a képzelete játszik vele? Nem képes megállapítani. A nyelve száraz, a magasan járó nap lángjai égetik az arcát, vagy ezt a meleget csak belülről érzi ismét? A kezébe temeti az arcát és próbál mély levegőt venni, de semmi haszna. Kezeket érez a nyakán, melyek egyre erősebben szorulnak össze és fullasztják meg őt. Lábba megbicsaklik és képtelen megtartani magát. A világ elsötétül előtte és azt kívánja, bár újra a hordóban találhatna menedéket.
Mikor végre magához tér, a nap már ereszkedő ösvényére ért és elkezdte útját a horizont felé. Hana teste éget a belső láztól és reszketett a feltámadó hű szellőtől, mely az arcát simogatta. A csontjai halkan megroppantak, ahogyan újra feltápászkodott a földről. A szeme alatti fekete karikák mély mélyebbeké váltak. Lassan a kék égre mersztette tekintetét és behunyta a szemeit. Abban a pillanatban annyira egyedül érezte magát, mint még soha. Keze ökölbe szorult, a teste újra és újra megrázkódott és minden erejével próbálta visszatartani a rá törő zokogást.
- Még most csak egy kislány vagy. - de a belső hang is kevés volt ahhoz, hogy visszarántsa a gondolataiból. Egy könnycsepp szántotta végig az arcát. - Egy naiv kislány. Azt hitted, hogy az utadon valaki majd végig a kezedet fogja? – a lány szellő, éppúgy cirógatta az arcát, mintha csak láthatatlan kéz tette volna. – Az utolsó Fujishima, kire majd úgy emlékszik az utókor, hogy egy új jövőt teremtett a shinobi világban. Ez a célod nem? - Hana aranyló szemei újra a kék eget fürkészték és úgy érezte, hogy mindjárt belezuhan a kékségbe. - Az egyetlen olyan célod, melyet már te magad választottál és nem más erőltette rád! Akkor viselkedj így úgy, ahogy kell! Nem hiába tettél meg mindent ezért nem igaz!?
- Igaz. -mosolyodott el. - Mindenkit megölök az utamba merészel állni, vagy visszatart. - az elszántság lángja lobogott immár a szemében. - Ezt az elhatározást magam választottam. - az erő pedig újra visszatért a testébe. - Köszönöm Megami. - indult el az ösvényen.
Az elhatároz és a belőle nyert erő azonban úgy fogyott, ahogy az út fogyott a lába alól. Órák teltek el és a bambuszerdő egy fikarcnyit sem ért hozzá közelebb. A nap pedig egyre vészjóslóbban megközelítette a horizont peremét, pedig mindent meg akart tenni érte, hogy védett helyen vészelhesse át az éjszaka hidegét. ~Talán ha … NEM! Csak magamra vonnám a figyelmet, ha shinobiként szelném át a vidéket. Most már lassabban és óvatosabban kell cselekednem. A háború rám is veszélyes lehet még. ~és ahogy felkapaszkodott egy kisebb dombra, még a szava is elakadt a látottaktól.
A domb aljától nem messze egy keskeny út kanyarodott északra. Talán a helyi földmívesek és kereskedők által használt ösvény lehetett valamikor, de most már elég szélessé vált, hogy akár két szekér is elférjen egymás mellett. Az utak pedig nem mindig vezetnek valahová.
De korántsem emiatt szorult a levegő a kunoichiben, hanem a hosszú menet miatt, mely éppen a domb alá ért. Talán három tucat ember, málhás zsákokkal és szekerekkel megrakod konvoja.
~Még nem vettek észre.~ döbbent rá egy pillanat alatt, ahogy óvatosan visszahátrált a domb mögé. ~Azok ott nem harci szekerek. Talán földművesek egy menekülő csoportja, vagy inkább egy kereskedő konvoj. ~ nyelt egy nagyot. A torka száraz volt, ajkai felrepedeztek a hosszú séta alatt és ha egy pillanatra is, de újra olyan erőtelennek érezte magát, mint akkor. ~ Akárkik is, biztosan kíséri őket egy bár katona, rosszabb esetben shinobi. Talán...~ fordult a domb felé lassan. ~ Ha információkkal nem is tudnak szolgálni, de feltudnám tölteni a készleteimet. De ha megtámadom őket, annak egyből híre megy. Ezt nem kockáztathatom. Rá kell vennem őket, hogy maguktól adják nekem...~ hunyta le a szemeit.
- De nem szerettem a színjáték ezen formáját.
Csapán egy kézpecsétet alkotott (Kagura Shingan ) és a chakrajáját aktiválva, hihetetlen koncentrációról téve tanúbizonyságot, próbálja felmérni, hogy pontosan hányan haladnak az úton és vajon van mekkora chakratartékkal is rendelkeznek.

Ez hihetetlen. - szólalt meg Hakichi sensei – Hihetetlenül ritka, hogy egy shinobi ilyen képességekkel van megáldva mint te Hana-chan. A taijutsud a korosztályodban a legjobb, a kejutsud pedig már most jobb mind az enyém. - mosolyodott el a korosodó öregember. - Ha pedig jobban odafigyelnél a ninjutsu-ra, akkor még chuunin taichou is lehetne belőled. De … - a jounin arcán félreérthetetlen meglepődöttség suhant át. - … mindig sejtettem, hogy ha nem lennél olyan forrófejű és meggondolatlan, könnyedén megtaníthattalak volna még a vizsga előtt pár genjutsura. És most, hogy tisztán látom, hogyan vagy képes érzékelni a körülötted lévők chakráját, azt kell, hogy mondjam, hogy egy nap még Raikage is lehet belőled te lány!

Maga sem tudta, hogy miért jutott eszébe ez a régi emléke. Hakichi sensei, akinek  sokat köszönhetett a diákéveiből és akinek hosszú és sikerekben gazdag életét, végül az ő kardja végezte be. Ha egy pillanatra is, de elszomorította az a tény, hogy a döntései mennyi embernek okoztak már szenvedést. Pedig az útja még korántsem ért véget.

Ha talál, ha nem ellenséges shinobit a közlekedők közt, úgy dönt, hogy megpróbálja a lehetetlent. Kivéve ha az összes lent araszoló alak ninja, mert abban az esetben meg sem fordulna a fejében, hogy belekezdjen ebbe a tervbe. A hátán lévő kardokat, a sima ninja to kivételében villámgyorsan zárja az egyik nála lévő tekercsek egyikébe, majd Henge no Jutsu // Transzformációs technika használva, a ma már senki által nem ismert 12 éves, genin Hana alakját veszi fel, annyi különbséggel, hogy a kumogakurei fejpántot nem hozva létre. Hadd higgye mindenki, hogy egy kóborló shinobi akadt az útjukba. Majd leereszkedve a domboldalon óvatosan, de hihetetlenül barátságosan közelítené meg a menetoszlopot.
avatar
Fujishima Hana
Játékos

Taijutsu Pontok : 227


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 897

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Hidan Today at 09:20

Amikor Hana az érzéken túli világra nyitja Kagura Szemét, némi megkönnyebbüléssel konstatálhatja, hogy a távolban látott szekérkaraván utazói csupán közönséges civilek, nem kíséri őket shinobi – hacsak nincs köztük szenzor, aki képes lenne elrejteni a saját chakrajeleit, de ez csakugyan kevéssé valószínű e képesség ritka mivoltának tekintetében.
Miután a Hengét segítségül hívva kellőképp átalakította kinézetét, s elrejtette hőn szeretett fegyvereit, toronyiránt a horizont peremén vánszorgó konvoj felé veszi az irányt. Hosszabb séta után már kezdenek kirajzolódni előtte az országút vándorainak arcai. Nem kell különösebben nagy agytrösztnek, vagy jó emberismerőnek lenni ahhoz, hogy az ember világosan felismerje: ezek menekültek. Arcukon a hontalanná válók jellegzetes búskomorsága trónol, görnyedtek, fáradtak és elnyűttek az utazás gyötrelmeitől. A szekerek roskadásig vannak pakolva a legfontosabb ingóságokkal, de legtöbbjük, még a gyerekek is annyi mindent cipelnek a kezükben és hátizsákjukban, amennyit csak bírnak. Egyszerű parasztok, akik úgy menekülnek valamilyen csapás elől, ahogy az ürgék szoktak, amikor elönti az odújukat a nyári zápor. Leszámítva, hogy az ürgék kevesebb poggyászt visznek magukkal.
Ahogy a gyermeknek álcázott Fujishima közelebb ér hozzájuk, a legtöbben oda se fordítják a tekintetüket, annyira leköti őket a gondolataikat megülő bánat és elcsigázottság. Egy kisebb csoport a távolban lemaradva egy sárba ragadt szekeret próbál kihúzni a nedves föld szorításából. Akik tudomást vesznek érkeztéről, azok legtöbbje is gyanakvással vegyes idegenkedéssel pillantanak rá.
- Shinobi. Mindig az istenverte shinobik...
- Halkabban te ostoba! Nem akarhatod, hogy tüzet köpjön ránk, vagy békává változtasson! Ki viselne akkor gondot kicsi Hanra..?
- Hogy lehettek ilyen rosszindulatúak?! Nem minden shinobi megrögzött gonosztevő. És különben is... Nézzétek meg! Ninja vagy sem, ez csak egy gyerek! Hogy gondolhatjátok, hogy egy korabeli lány az életetekre akarna törni?! Bah! Babonás népség!
Ilyen és ehhez hasonló, fojtott hangú zsémbelés kíséri a kunoichi megjelenését a konvoj élvonala körül. Végül az egyik idősebb férfi – ugyanaz, aki leszidta a gyanakvó házaspárt – pár lépést tesz a gyermekbőrbe bújt Hana felé, s köszönti őt:
- Adjonisten kishölgy! Tán eltévedt, hogy erre kószál a kietlen semmi közepén? Akárhogy is legyen, attól tartok rosszfelé tart. Amerrről mi jövünk, ott semmi sem várja, csak kihűlő hamu és viskóikban reszkető vénemberek, akik már túl gyengék és konokak voltak ahhoz, hogy hátrahagyják mindenüket.

_________________
Áldozatok:
Okisha Aiza
Takeyanagi Tomoko
Unazaki Ashura
Ago
Hana Fujishima
Itanashi


"Egy ivászattal töltött éjszaka után nem tudok rosszabbat elképzelni, mint arra ébredni, hogy fekszik melletted valaki, akinek nem emlékszel a nevére, hogy hol találkoztatok, és hogy mitől halt meg."
avatar
Hidan
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: wat?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.