Kenshiro Yori

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Kenshiro Yori

Témanyitás  Kenshiro Yori on Szer. Jan. 29 2014, 11:15


A valódi maszk
Ámítás, cselszövés, gyilkosság 



                   Menedék – így hívták a helyet, melyet a zord éghajlatú vidéken építettek – hosszú idő óta háborítatlanul állt és működött. Ez volt az a hely, ahol a délről északra, valamint a keletről nyugatra tartó kereskedők találkoztak és kicserélték egymással az áruikat, vagy megpihentek, mielőtt folytatták volna az útjukat, ez volt az a hely ahonnan a prémvadászok portyázni indultak a határ erdeibe, és ez volt az a hely hol az elveszett ninják, szökevények és gazfickók békésen megfértek egymás mellett. Való igaz hogy bár a fogadó vendégsége sokszínű volt, még is jól megfért az asztalok mellett minden náció és foglalkozás képviselője. Hogy a Menedék a fogadós fellépése, a zord idő varázsa , mely így összekovácsolta az itt élőket azt senki sem tudja. Az öreg fogadós mindig megszimatolta a bajt mely a mai napon is megérkezett fogadójába. Egy feketébe öltözött maszkos férfi toppant be a melegre. Senki sem törődött vele majd egyenesen a hely tulajdonosához ment. Leült a pulthoz, maszkját levette s kaszáját a pulthoz döntötte.
- Jó uram, munkát keresnék, volna valamije a számomra? - Kérdezte lágy keménységgel az öreget.
- Természetesen, a magad fajtának mindig akad valami tennivaló. Látod ott azt a vörös hajú nőt? Vérdíjat tűztek ki a fejére, és ha elhozod ide élve vagy holtan, helyben fizetem ki munkásságod. - Kacsintott az öreg a fiúra, látta az arcán, hogy sikerül meggyőznie. - Az ilyen nők hiába képzett shinobik, ő kivételesen a Daimjok egyik bérence volt de vérdíjat tűztek a fejére. Minden nőnek csak egy kis pimaszság, ravaszság, és jó meggyőzőképesség, teljesítés vezet a szívéhez. Próbáld meg elcsábítani és tedd a dolgod fiam. - Noszogatta Yorit ki a nagy pénzes erszény látványától egyből munkának állt.



****


- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy róka. A róka nem volt sem a legerősebb, sem a leggyorsabb állat az erdőben, azonban a kedvenc elfoglaltságához egyik tulajdonságra sem volt szüksége: rendszeresen kifigyelte mikor mennek el a medveszülők otthonról, és ő belopózott a kis mackókhoz. „Meg fogom hágni az anyátokat!” Gúnyolódott velük a róka hosszú órákon át, majd mielőtt a szülők hazaértek volna gyorsan kereket oldott. Már rengetegszer eljátszotta ezt, és a kis mackók már fogukat csikorgatták a haragtól, de a rókával sehogy sem tudtak mit kezdeni. Egy ugyanolyan este, mint a többi, a róka megint meglátogatta a mackókat, azonban a szülők hamarabb hazaértek, mint ő azt várta volna. „Meg fogom fektetni az anyátokat!” Kiabálta nekik, de a medveanya hallotta az egészet és látta, hogy a róka gúnyt űz belőle. A róka azonnal kereket oldott, és a medveanya üldözte őt. A róka könnyedén átsuhant az akadályokon, ahogy egyre beljebb értek az erdőben, de a medve hirtelen beszorult egy V alakú fa törzsébe. A róka egy pillanatra megállt, és gondolkozott, hogy tovább szaladjon e, de aztán úgy döntött, hogy visszafordul. Kigombolta a nadrágját és azt mondta: „Medve, tudod, nekem ehhez nincs is kedvem….. De ha már a kis mackóknak megígértem…”
- Te bolond vagy. – húzta fel a szemöldökét meglepetten a vörös hajú lány, de szája önkéntelenül is apró mosolyra húzódott. – Mit akarsz tőlem? Nem is ismerlek, és a kis történeted alapján kezdem úgy érezni, hogy nem is akarlak.
- Jajj, de goromba vagyok, hagy mutatkozzam be, a nevem Maszkos. – és kezet nyújtott a lánynak, aki fülelt, hogy tisztán hallhassa a fiú nevét ebben a nagy hangzavarban.
- Mi ez a Maszkos, valami hülye becenév? – hörpintett bele italába a hölgy, aztán vonakodva odanyújtotta a kezét. – Mindig így szólítasz le lányokat?
- Nem feltétlenül. De… - válaszolt a fiú, a becenevére irányuló kérdést elengedve a füle mellett.
- És beválik? – vágott bele a lány Yori szavába.
- Nem. Egyáltalán nem. – nevetett Yori és a lány is elmosolyodott. A fiú kezdte érezni, hogy lehet esélye a lánynál… Egyre magabiztosabb lett. – De… ennek a történetnek fontos tanulsága van!
- Valóban? És pedig?
- Az, hogy az ígéreteket be kell tartani! És a lehetőségeket ki kell használni, különben lehet, soha többé nem kapunk újakat!
- Igen… - nézett értetlenül a lány – És?
- És éppen ezért, amikor azt mondtam egy órával ezelőtt, hogy ennek a fogadósnak a szobájában fogok egy gyönyörű nővel egy kellemes éjszakát tölteni, és örülhet, hogy nem vágom rommá ezt a helyet, akkor azt komolyan gondoltam! És úgy gondoltam, hogy talán te lehetnél a megfelelő ember, aki a segítségemre lehetne ebben!
- Ez most komoly? Te most épp magaddal invitálsz engem, úgy, hogy alig pár másodperce mutatkoztál be? Már ha ez bemutatkozásnak számít… - akadt fel a lány szeme és valószínűleg leöntötte volna Yorit, ha a pohara nem ürült volna addigra ki.
- Igen. Pontosan. – felelte a fiú nemes egyszerűséggel.
- Menj a fenébe! – mondta a lány, azonban mielőtt folytathatta volna, a fiú mosolyogva válaszolt.
- Igenis hölgyem! – azzal intett, és sarkon fordult. A lány tátott szájjal, ledöbbenve bámult utána. Pár pillanatnyi gondolkozás után felpattant ültéből, és utána sietett.
- Hé várj! Hívj meg egy italra!
- Hívj meg te engem. – fordult meg Yori, és vigyorgott.
- Bunkó.
- Elkényeztetett.
- Rohadj meg!
- Igyekszem.
- Így szeretnél magadnak barátnőt szerezni?
- Mondhatjuk így is.
- És szerinted ez a megfelelő mód? Szerinted ez beválik?
- Nem tudom, mondd meg te.
- Hát szerintem egyáltalán nem.
- Akkor meg miért vagy még mindig itt?
A lány elmélázott.
- Engem nem szoktak csak úgy faképnél hagyni.
- Az.. az para... – mondta a fiú és feltűnően ásított egyet. Vállat vont és küldött a lány szemeinek egy „felőlem” tekintetet, aztán megfordult és ismét elindult. A lány követte.
- Most meg hova mész?
- Untatsz. Unalmas vagy. Eddig is tudtam, hogy én érdekes vagyok, de azt reméltem, hogy te is az vagy.
- Ó, hogy ásd el magad. – mondta a lány és megtorpant, majd karba font kezekkel jelezte, hogy most végleg megsértődött. Mikor Yori is megállt és megfordult, a lány szemei már villámokat szórtak és épp indulni készült.
- Ennyi? Ez minden? Káromkodás, meg hiszti? Formás keblek, meg rövidnadrág? Ettől vagy te érdekesebb lány, mint a többi?
- Mert az sokkal jobb, hogy odamész ismeretlen lányokhoz egy fogadóban, és azt mondod, hogy „gyere, hogy kettesben lehessünk”?
- Na már most, először is, nem azt mondtam, hogy dugjunk. Azt mondtam, hogy legyünk együtt. A kettő között óriási különbség van. Másodszor, nem egy ismeretlen lányhoz mentem oda, hanem csak egy olyan lányhoz, akinek nem tudom a nevét. De messziről láttam, hogy egy szerető, törődő, kedves úriemberre van szüksége, tele van feszültséggel a kisugárzása és szüksége lenne egy éjjeli partnerre és egyébre, amiben valószínűleg már hónapok óta nem volt része, és nem utolsó sorban egy gyönyörű nő, és minden tőlem telhetőt megtennék, hogy lenyűgözzem és boldoggá tegyem néhány óra erejéig. Minek futni a tiszteletköröket? Miért pazaroljuk egymás idejét? Én feldobtam a lehetőséget, te döntöttél, ennyi. Virággal jobb lett volna? Vagy ha lényegtelen információkat osztasz meg a múltadból velem, heteken keresztül „jobban megismerés” címszó alatt? Őszinte voltam, bátor, céltudatos, határozott, nem kínáltam, és legfőképpen nem hazudtam többet, mint amennyit nyújtani tudok neked. Ha nem elég, akkor ülj vissza a kis asztalkádhoz, a kis italkáddal, aztán várj a következő töketlen férfire, aki talán veszi a fáradtságot, hogy leszólítson, meg lehazudja neked a csillagokat. Na viszlát. - Fejezte be mondandóját Yori az elejétől a végig rángó bal szemmel méregette a lányt. (Hazudott ahogy csak tudott.)
- Várj…


****


- Maszkos, mégis miféle név ez a „Maszkos”? – kérdezte a lány kéjjel teli hanggal, a nevet különösen kihangsúlyozva, miközben egész testével hozzásimult a kiürült emelet egy eldugott folyosójának falához. Beletúrt a fiú hajába, és jobb lábát felrakta a fiú csípőjéhez, aztán erősen magához szorította a testét. – Miféle elvetemült anya ad ilyen nevet a gyerekének?
- Maszkot tett rám anyám mikor megszülettem, valószínűleg nem lehettem túl jóképű. – viccelt a fiú, aztán engedett a lány húzásának. Érezte a bódító illatát, egészen a lényéig hatolt és bizsergette az agytekervényeit. Végül is minden gonosztevő valójában egy ember. Egy ösztönlény..
- „Maszkos”. Mitől vagy te maszkos, Maszkosfiú? – firtatta tovább a lány kacéran, szinte a plafonnak címezve a kérdést. A lány engedve a szenvedély ördögi csábításának felnyögött, becsukta a szemét és nyelvével megnedvesítette az ajkait. Azonban egy igazi nő fantáziáját csak egy dolog bizsergeti jobban a szexnél: a kíváncsiság.
- Ha elmondod a neved, valami nagyon jót fogok tenni ma veled...
A világ kemény. Hisz háborúban élünk és a férfiak érzéketlenek, de minden nő megérdemli, hogy élete során, legalább egyszer megtapasztalhassa, hogy milyen is ez az érzés.
- Ha elmondanám, meg kéne, hogy öljelek. - Válaszolta a fiú majd a lány behúzta egy nyitva álló ajtón egy halványan megvilágított szobába.

****

- Ez eszméletlen volt! – lelkendezett a lány, ahogy az elégedettségtől tompa szemekkel pillantott körbe a szobában. Yori háttal pakolászott. Szeme felcsillant az övén lógó kunai kése láttán, és megragadta, majd visszalépett a lányhoz.
- Az meg mi? – csodálkozott el a lány, és szemei kipattantak, az előhúzott kunai láttán, amivel a fiú felé lépkedett. – Mit akarsz azzal?
- A nevem. Érdekelt, hogy honnan kaptam. Meg akarom mutatni.
Most ezt jól kiterveltük mi, Yasuo Yori?
- Megmutatom nekik. Megmutatom, hogy mi is az igazságszolgáltatás!
- Igazság? Mi a… Te kihez beszélsz?
Tudom, hogy megteszed. Tudom, hogy hogyan nőttél fel. Melletted vagyok születésed óta.
- Megmutatom, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel.
- Te bekattantál! – emelte fel a hangját a lány rémülten, és talpra pattant, és hátrálni kezdett az ablak felé, bár végtagjai még remegtek a gyönyörtől.
Csak csináld. Az ilyen emberek a feljebbvalók alattvalói. Csakis ők. Ne a saját lelkedet büntesd azért amit tettek. Hanem őket.
- Ő sem érdemel többet. Egy ilyen ember sem. Mindenki, azt kapja, amit…
Yori elharapta a mondata végét, mert a lány behúzott neki egyet. Megtántorodott. Megrázta a fejét és már a lányra figyelt, lassú léptekkel elindult felé és jobb kezével még erősebben markolta a kunait.
Mi ez valami taijutsu? Értem már azokat az idomokat…Háháhháá!
A lány sarokba szorult és háta neki csapódott a hideg ablak üvegének. Yori felé nyúlt bal kezével, hogy megragadja, de a lány hárított, aztán egy jól irányzott rúgással, még így meztelenül is olyan kárt okozott a fiú bordájának, hogy rendesen felnyüszített. Újra támadni akart, tanulva hibáiból valamivel ügyesebben, mint eddig, úgyhogy kicsit cselezett jobbra, aztán közelebb lépett, és lehajtotta a fejét a lány balhorga elől, majd sikeresen meg is ragadta szabad kezével a lány balkezét. Kését szúró mozdulatra készítette, hogy a lány felső bordájánál eljuttassa a pengét a szívig. A lányt azonban másmilyen fából faragták. Az öreg kocsmárosnak igaza volt, tényleg képzett bérgyilkosa az Ország daimjoi keze alatt. Jobb kezével a komód felé kapott és a kezébe akadt egy váza, gyorsan a fiú feje felé indított egy végzetes csapást, aki épp, hogy az utolsó pillanatban a feje elé tudta emelni a kezét.
- AZ ISTENIT! – üvöltött fel a fiú, ahogy az üveg szétrobbant a kezén, és néhány üvegszilánk belefúródott a húsába. Félre esett az útból, és elejtette a kunaiját, a lánynak több sem kellett, neki iramodott a kijárat felé.
ÁLLJ MEG! – üvöltötte felé, és utána iramodott, de a lány nagyon gyors volt. Kijutottak a lépcsőházba, és Yori minden lélekjelenlétére és megmaradt erejére szüksége volt, hogy utolérje az ajtón kilépve az ajtó felső szegélyére 3 robbanócetlit tapasztott.
De sikerült utolérnie.
Azonban túl nagy volt a lendület, és túl ügyetlen volt, hogy megragadhassa, ezért inkább mire a lépcsőfordulóhoz értek, teljes testsúlyával meglökte.
A szabad madár végre repülhet.
A lány átlendült a korláton és sikított volna, ha bukfenc közben be nem veri a fejét a rácsba. Tesztbábuként pörgött és zuhant a levegőben, a következő emeleten egy az egyben a homlokával csapódott neki a szemben lévő korlát szélének, így elkezdett hátrafelé pörögni, majd egy emelettel később a nyaka reccsent az emelet beton párkányán, míg végül a földet nem ért. A zuhanás nagyságától a test a földre hullott majd egy pukkanás és apró füst után egy méretesebb szék szétzúzott darabjai hevertek a földön. A lány jutsut használt.
- A picsába! Hát ez… ez pedig csúcs lett volna! – kuncogott fel, ahogy a lány után kutattak szemei az emeleten. De öröme hamar véget ért, ahogy lenézett a bal alkarjából kiálló üvegszilánkokra, és a padlóra potyogó vérre.
- A rohadt élet… Óvatlan vagyok.. - motyogta magában amint egy hatalmas meglepetés érte a szembelevő szobából.
- Dainamikku Entorii! - Hallatszott a lány hangja ki szemvillanás alatt előtte termett s megragadta a fiú nyakát. - Kongouriki! - Hallatta következő technikája nevét ahogy Gokan Sakusou porát Yori arcába szórta aki enyhén kábultan testének nem engedelmeskedve két szobát repült keresztül vissza az együttlétük helyszínére. A célpont lány az ajtóban állt meg Yori elejtett kését felvette a földről.
- Te tényleg azt hitted, hogy egy ilyen pitiáner srácnak bedőlök végleg? Meg kell hagyni eléggé kiismerted a gyengéimet, talán a fogadó tulajdonos kotyogta el titkaimat? Sebaj utánad vele is végzek.. - Forgatta ujjai között a kést. Yori lassan feltápászkodott, a feje zúgott és ismét a hangokat hallotta.
BUMM! BUMM! BUMM Háháhhááá! Mire vársz még?
- Elég legyen már! Takarodj a fejemből! – kiáltotta, ahogy a lány elkerekedett szemekkel tekintett Yorira, magával vitatott beszélgetése közben.
- De attól még, nem rossz ötlet! – mosolyodott el, ép karját pozícióba helyezte, majd gyorsan kiadta a tűzijáték vezényszavait.
- Jibaku Fuda: Kassei! - A három cetli a lány felett egy apró felizzás után azonnal felrobbantak. A lány élettelen teste, repeszektől tűzdelve a fiú lába előtt ért földet. A nő mi tagadás gyönyörű volt de aminek el kellett végeztetnie az a mai napon beteljesült. Yori úgy érezte, jobban teszi, ha minél gyorsabban végez. Letépte az egyik függönyt, és óvatosan kihúzta a szilánkokat a kezéből. A függöny egyik részét nagyon szorosan a sérült kezére csavarta, és úgy vette fel a ruháját, a függöny másik részét bevizezte és feltörölte vele a padlón elejtett vércseppjeit, majd a szoba közepére, a lány tetemére dobta. Ezután letépte a másik függönyt is, leterítette a lány mellé, aztán szépen belecsavarta a hullát. Megmosakodott, és a tükör előtt kajánul elvigyorodott a tényen, hogy az ütés nyoma nem maradt ott az arcán.
- Hova a fenébe rakhattam a szandálom? – kérdezte olyan közönnyel, mintha csak a nevét kellene leírni és nem pedig egy brutálisan kegyetlen gyilkossági helyszínt készülne használhatatlan hamuvá égetni. – Á, itt van!

****

- Na! Gyerünk! Gyulladj már meg! – morogta türelmetlenül a függönynek, ahogy a falról leakasztott lámpást már hosszú percek óta tartotta a függöny széléhez. – Tádámm!
TŰZ VAN? EZ REMEK ÖTLET! MÁR ÉRTEM MIÉRT TE VAGY A SZÖRNYETEG ÉS ÉN A KELLÉK!
- Te tettél azzá, ami lettem. Te vagy mindig mellettem és segítesz a bajban most már tudom. És most hogy végeztem takarodj a fejemből. - Mondta Yori, és szikrázó szemeivel a függönyre meredt. Gyűlölettől lángoló szemei táplálták a tüzet.
~ Bár mindenki azt kapná, amit megérdemel. ~ tekintett bele a lángokba, és nézte, ahogy szépen átterjed a tűz a szőnyegre is, majd a falakra. A tűzben megtisztul minden. Elemészti, ami nem kell, és kiemelkedik, ami fontos.
A holttest nem kell, a bosszú fontos.
Yori már nem tétovázhatott sokáig. Le futott a lépcsőn és egyenesen a fogadós felé vette az irányt aki a pénzjutalmat ajánlotta fel neki.
- Végeztem.. hol a pénzem?! – Kérdezte a férfit aki furcsán nézett a rendesen megizzadt fiú csapzott fejére. Az öreg bólintott és egy vaskos erszényt nyújtott a fiú kezébe. Az erszényt övére, fegyverét hátára akasztotta, maszkját sebesült kezében szorongatta.
Újra együtt mi, jó barátom? De figyelj csak! Három… kettő… éés egy…!
- Úristen, Tűz van! Tűz van! – rohant le az emeletről egy véletlenszerű figura, a zenészek lehúzták a nótát és tömegpánik lett úrrá. Mindenki sikoltozva rohant a kijárat felé, az emberek fellökték egymást, és a jól szituált fogadó társaságából, hirtelen csak eszetlen vad csorda lett, akik úgy törtek utat, akár a háborgatott vaddisznók. Mind egyformák.
Yori elégedetten vette fel a kétségbeesetten menekülő emberek között álarcát és jobb kezét az övén lógó kunaira helyezte.
Már ha ott lett volna.




// Felhasználva 3 robbanócetli, 1 kunai kés. A jutalmazást az olvasó mesélőre, moderátorra bízom. //


A hozzászólást Kenshiro Yori összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 18 2015, 10:24-kor.
avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) on Szer. Jan. 29 2014, 14:08

Vannak vele bajok, először is, egy ilyen fogadóban, hogyan nem hallották meg a csatátok zajait, miért lepődött meg rajtad a fogadós, hiszen mindent tudott, akkor azt miért nem, hogy szétverted a megélhetését. Egy-két káromkodás még elfogadható, de te kicsit túl lépted a limitet, ez vesztett a mű értékéből, de összességében tetszett, szép írás: +12 chakra, és +2500 ryo a D-szintű karakter elfogásáért, a jutalmad. Amit felhasználtál azt vond le az adatlapodról.
avatar
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Kenshiro Yori on Csüt. Feb. 06 2014, 19:22

// Egy kicsit rövidkére sikeredett élményem melyben pár új igazságra derülne fény Yori életében. Az olvasó adminisztrátor döntése után a felhasznált pénzösszeget levonom az adatlapomról 1500 ryo. //




Az igazság
A valódi Yasuo Yori



                Delelőn járt a nap, s nehéz, súlyos színekbe öltöztette a göröngyösen nyújtózó hegygerincek lábánál megbúvó falut: tompa kő szürkébe, fénye vesztett feketébe. A napsugárnak jobbára az a természete, hogy örömöt és csillogást hoz a világba; itt azonban, ebben a folyamatos eső által áztatott falura csak a remény magányos sugaraiként világítja be olykor-olykor a szomorú falut. Az eső halkan kopogott az ablak párkányán. A víz az ereszt verdesve hömpölygött végig egyenesen az utcára onnan a mély csatornákba. Yori a másik oldalára fordult az ágyban és az ablakon át tekintett ki a szakadó esőbe.
Valami nem hagy nyugodni mi fiú?
Kérdezte egy mély titokzatos hang, de a fiú csak egyedül volt a szobában. A fejében hallotta csak ezt a hangot, kezdte már-már megszokni hiszen tudta már, maszkja beszél hozzá. Egészen kiskora óta, nevelőanyja halálát követve mióta rendszeresen hordta a maszkot azóta képes volt hallani a törött, vörös szemű maszk mondandóját, bár gondolataiba az álarc nem látott bele ezért csak szavakkal tudott vele kommunikálni.
- Nem gondoltam volna, hogy valaha egy ilyen személyiségű tárggyal fogom ezt megbeszélni de.. - ült fel ágyában s túrt bele fáradtan kócos hajába s a fehér maszkra pillantott ami felszerelése mellől bámult vissza rá a sarokból. - Nevelő anyám még rég említést tett arról hogy nem a vér szerinti fia vagyok, a falu határán talált egy kosárban. - sóhajtott egy nagyot, felállt majd az ablakhoz sétált, könyökét az ablak keret fa domborulataira támasztva folytatta – Érdekelne, hogy kik is valójában a szüleim, meg minek hagytak együtt veled, egy maszkkal a szomorúság és utálat földjén.
Ebben nem hazudott túl nagyot. Ilyen képességekkel azt hinnéd, hogy egy szajha gyermeke vagy?
Yori eltűnődve tekintett ki a falura, gondolatai volt anyján majd a Bandára gondolt, volt barátaira és a rengeteg csínytevésre melyeket az előtte elterülő kanyargós utcákon követtek el, mindannyian árvák voltak, akárcsak akik életüket veszették a tűzvészben melyet ők okoztak. Hirtelen tört a köhögés szinte el is felejtette tettét de ez az élmény egy életen keresztül vele lesz, akárcsak maszkja egy életen át, kezdetektől a sírjáig.
- Kiderítem ki is vagyok valójában! - Szólt határozottan, sarkon fordult majd asztalához sietett. Felszerelését és ruháit szép sorban magára öltötte, övét derekára csatolta, tarsolyait megpakolta dobófegyverekkel és egyéb használati tárgyakkal. Hátizsákját kihúzta az ágy alól leporolta s tele tömte minden olyan aprósággal melyekre szüksége lehet egy váratlan utazás, esetleg egy előtte álló rejtély megoldásához. Maszkját kabátja belső rejtekébe dugta, majd maga mögött hagyta az apró faházat s útnak indult a falu utcáin. Yori a sárba süllyedt minden lépésnél, mély és gondterhes lábnyomokat hagyva maga után. ~ Az idősebbektől, őröktől kellene kérdezősködnöm, hogy emlékeznek e a napra mikor megtalált anyám, hátha valaki látta ki is hagyott ott pontosan. ~ vette egyenesen a város Déli kapuja felé az irányt. Menet közben végigkérdezett minden fiatalt, felnőttet és vént, de senki sem tudott semmit mondani, még a falu határait őrző katonák sem tudtak az ügyet előrébb segíteni. Yorinak könnyed dolga volt a városban való szabadon járkálást illetően. Csak Maszkosként ismerték mint bűntevő és senki sem látta a faluban maszkja nélkül, így nem keltett egy átlagos embertől nagyobb feltűnést.





****



                Több órányi kérdezősködés, és kutakodás után sem talált senkit aki bármit tudott volna arról a bizonyos éjszakáról. Majd hirtelen egy alak vált láthatóvá. A Déli kapun át érkezett, lóháton. Könnyed tartással , már-már hanyagul ült a nyeregben. A szemlélői azt hihette, nem lenne nehéz egy váratlan, jól irányzott rántással kibillenteni egyensúlyából, hiszen csak baljával fogja a kantárszárat, azt is alig-alig, jobbjával a combjára támaszkodva nézelődik, miközben nemtörődöm módon ringatózik a ló hátán. Az értőbb szem azonban megsejthette, hogy a látszólag hanyag testtartás mögött robbanékonyság és erő rejlik; észrevette, hogy a férfi vaskos combjai milyen szilárdan tartják a nyeregben, hogy a lazán támaszkodó jobb kar bármikor fegyver után kaphat, hogy a ló lépteire ringatózó vállak fordulékonyabbak bármely emberétől. A mén leszegett fejjel lépkedett, pofájába hulló sörény mögül időnként elővillant szeme fehérje. A férfi sok mindenben hasonlított a lovához. Mindketten erősek voltak, egészségesen magabiztosak, „sörényük” korom fekete, tekintetük élénk. Yori végigtekintett a férfin, először kirázta a hideg, bár lehet csak a hűvös eső és a ló istálló szaga volt a hunyó.
Hirtelen egy asszony szaladt a fiú mellé és úgy megragadta a vállát majdnem fenékkel a sárban végezte. A helyi kocsmáros felesége volt.
- Fiú! Én már láttam azt a jelképet! - Mutatott a magasan ülő férfi vállára melyet egy ékes embléma díszített. - Ahogy kérdezted, most eszembe jutott, emlékszem egy ilyen jellel ellátott férfi érkezett a faluba 17 évvel ezelőtt.
- Ez a férfi volt az? - Kérdezte már izgatottan a fiú szemügyre véve a szimbólumot a férfi vállán.
- Nem, akit te keresel egy igazi harcosnak tűnő shinobi volt, nyakában keresztben állt fejpántja és ezt az emblémát viselte köpönyege hátán. - Adta át minden információját a fiúnak majd el is tűnt a szűk eső mosta utcákon. Yori mélyen eltűnődött az öreg kocsmárosné szavain. Ezzel a tudással rendelkezve éjszaka ellátogatott az említett kocsmába. Betérve a sör és italszag áztatta apró épületbe a pipák és dohányok illatától telepöfögött levegő fogadta a fiút. A puszta véletlen során ugyan abban a kocsmában kötött ki, ahol a hatalmas termetű lovas férfi is megszállt. Az egyik sarokban fogyasztotta disznósültjét melyet egy hatalmas nyársról szaggatott le, másik kezében egy óriási korsó mely inkább egy nagyobb vázára hasonlított tele aranyszínű sörrel. A fiú úgy gondolta helyet foglal mellette mert a kocsma tele volt rossz arcú helyi zsiványokkal. A hatalmas férfi fittyet sem hányva a fiúra, tömte magába a töménytelen mennyiségű ételt.
- Elnézést uram, szabad ez a hely? - A férfi felfigyelt rá majd egy mély dörmögést követően biccentett maga mellé, jelezve hogy leülhet a fiú aki nem is tett másképp. A kocsmáros asztalról asztalra járt míg végül eléjük ért és a rendelést kívánta felvenni. Yori átnyújtott egy tarisznya ryot a kocsmárosnak és a legjobb sakejából kért két jó nagy kupával. A rendelés meg is érkezett pár percen belül s az egyik kupát a hatalmas férfi elé tolta egy apró mosollyal a szája szélén. Viszonyuk hamar kiéleződött, amint a nagy testű férfinek elég alkohol jutott a szervezetébe. Yori kitért a beszélgetésben arra a témára is hogy honnan szerezte a férfi a vállán látható címert, aki hatalmas nevetések közepette regélte el a történetet. Egy Kusagakurei shinobitól vette el aki az életével fizetett neki, nem tudott részletesebb információval szolgálni csak annyival hogy az a személy a Kenshiro klán tagja volt. A hosszas beszélgetést követően a férfi nyugovóra tért a helyi fogadóban bérelt szobájában, melyhez csak a fiú segítségével tudott eljutni. Ennyi információ éppen elég volt Yori számára. Össze tudta varrni a kocsmárosné és a férfitől hallott történetek szálait és azt a következtetést vonta le hogy az említett meggyilkolt illető egy és ugyan azon személy, vagyis nem lehet más Yori szemében csakis az édesapja. Aznap éjjel újra magára öltötte maszkját ami rávezette arra hogy bosszulja meg apja halálát, szerezze meg a szimbólumot és keresse meg családja megmaradt tagjait. Tudta hogy hol éjszakázik a hatalmas ember és ennek megfelelően cselekedett, a szobája ajtaja előtt megállt s leemelte kaszáját a hátáról.
Felkészültél a bosszúra Yasuo Yori?
A fiú elmosolyodott majd határozott mozdulattal berúgta a szoba ajtaját. Odabenn a férfi nem lepődött meg, már várta ellenfelét. Hatalmas kardját leakasztotta a falról, kirántotta tokjából és egy hatalmasat lendített vele. A penge hatalmas sebességgel szelte maga előtt a levegőt s vele együtt a szoba bútorait mint egy precíz kés a vajban vágta magát egyre előrébb hogy a fiú fejét szeghesse. Yori kisebb termetűként mint apja gyilkosa fürgébben tudott cselekedni, gyorsan leguggolt a támadás elől, tarisznyájából egy füstbombát előkapva bukfencezett előre a férfi vaskos lábai között. A füstbombát a földhöz vágva az egész szobát füstbe borította. A férfi vakon bolyongott alkoholtól bűzlő leheletét követve a fiú után fürkészve. A füstöt kihasználva a maszkos a férfi térdhajlatait szelte át kaszája hatalmas pengéjével. Az óriás óriásit üvöltve lendítette meg a szablyát mellyel félre ütve kivágta az ablakot, a füst lassan gomolyogva kiúszott az ablakon. Yori a szoba ajtajában állt s a térdre rogyott ellenfeléhez intézett pár szót.
- Tudja maga miért ül a király a lovon? Vagy hogy miért lesz a királyból király és a lóból egy közönséges szolga? Nem az erejük közti különbség miatt, hanem erre egyetlen szó a válasz. Az ösztön. - fejezte be kioktató szavait Yori. Szabad kezét jutsu állásba helyezte majd orra alatt dünnyögte ki jutsuja nevét. - Dinamiku Akkushon! - Oldotta fel a technikát majd egy szempillantás alatt a férfi felnyögött, s tetemes mennyiségű vért köhögött fel. Lenézett mellkasához és Yori kaszája állt ki szegycsontjából. Szólt volna de már nem tudott. A törvényes családja címerét a fiú kivágta a halott melák válláról s tarisznyájába helyezte.



****


Egyel kevesebb rosszakaró mi Yasuo? Vagy szólítsalak Kenshironak?
Szólt mókázva a sötét hang mely megdobogtatta a fiú szívét lehet mégis van családja, mégsem árva. Ismét elkapta a köhögőgörcs amint végzett „átkával” ruházatát összerántotta magán majd kisietett a fogadóból. A fogadós asztalára pottyantott egy erszénnyi pénzt, elkötötte a legyőzött ellenfele lovát. Felpattant rá majd vágtába kezdett. ~ Kusagakure no Sato, oda kell jutnom minél hamarabb hogy körbekutathassak valódi családom után! ~ most az egyszer ült az arcára egy boldog mosoly hosszú idők után. Végre, lehet mégis van családja, bár egy dolog nem hagyta nyugodni, hogy miért is hagyták magára és miért pont Amegakureban. A több napos utazás után fáradtan érkezett meg a fű országának rejtett falvába. Maszkját kaszája pengéjéről lógatta le, jobbjában a kantárt, bal kezében a megszerzett családja emblémáját tartotta végigmutatva minden járókelőnek kik csak helyeselve bólogattak, majd egy kéz fogta meg a fiú csuklóját. Egy öreg férfi kirántotta kezéből a címert majd fel s le tekintett. Egyszer a fiúra utána a jelképre és ezt folytatva pár pillanatig. Yori csak tátott szemekkel figyelte az öreg arcára kiülő lágy mosolyt.
- Mond vándor. Hogy hívnak? És mi az a maszk amit odafenn lógatsz? - kérdezte az öreg.
- Yasuo Yori uram, és a maszk születésem óta velem van, de vissza kérhetném azt a jelképet? Fontos számomra. - nyújtotta kérlelve karját a férfi felé.
- Épp oly annyira fontos neked mint nekem fiacskám. Hadd mutatkozzam be. Kenshiro Yazuro vagyok. - fedte fel nevét s Yori furcsán tekintett a férfire mondhatni túlságosan is zavartan. - Az igazat szeretném leleplezni előtted.. A nagyapád vagyok édes fiam és a neved: Kenshiro Yori.
avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Uchiha Madara on Csüt. Feb. 06 2014, 19:39

Egy új tehetség. 
Tetszik, ahogy írsz. Szép munka. Rövidsége miatt kapsz csak +14 chakrat, igaz, ez nem egy kalandnak indult Wink.
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Kenshiro Yori on Kedd Márc. 04 2014, 14:14

// Újabb élményemet az előző a: Az Igazság - Az igazi Yasuo Yori kalandom folytatásaként szeretném beadni és az elkövetkező (Még 3 rész) első fejezeteként. A jutalmazást teljes mértékben az ellenőrző Moderátorra / Adminra bízom. Jó szórakozást! //




A bosszú négy arca


I. felyezet: A Szent és a Démon


                   Pörögve-szökkenve a terep sáros talaján járta táncát a félhomályban, olajozott mozdulatokkal, akár a folyékony ital. A kasza, az ezüstösen fénylő penge, mintha egybeforrt volna a karjával. Minden vágása tökéletes volt, minden lépése ösztönösen kiszámított. Hibázni egyet jelentett volna a halállal. Ha most valódi ellenfelek vennék körül, minden szívverését egy véresen elhanyatló test zuhanása kísérné. De csak gyakorolt, némán, üresen, tompa tekintettel. A haláltánc mozdulatai belevésődtek az idegeibe, melyek lassan második érzékévé váltak. Ezekben a percekben több volt halandó embernél, s ugyanakkor kevesebb is: valami vak, pusztító őserő, melyet hideg elszántság űz belülről. A gyilkos fegyver és a gyilkos akarat tökéletes, sátáni egysége. Nem viselt páncélt, mint a többi harcos. A páncél korlátok közé szorít és behatárol, akadályoz a tökéletességben. Ő egyedül volt a kaszával. Bizonyos értelemben ő maga volt a fegyver.
                    Egy barátságos hang törte meg a mozdulatsor harmóniáját. Yori nagyapja volt az. Egyedül álltak a gyakorló terepen s az öreg beszélgetésre intette a verejtéktől csillogó homlokú fiút.
- Édes fiam. Emlékszem édesanyádra és apádra hogy milyen emberek voltak. Téged elnézve hogy mennyit tanultál az elmúlt időben szeretnék veled megosztani valamit – nyelt nagyot az öreg ahogy a fiú kaszájára támaszkodott. - Azt hiszem most már megtudhatod hogy ki is végzett a szüleiddel. - kerekedett el Yori szeme a mondat hallatán. - Az egyik nemesi család bérelte fel s utasította a zsoldosokat hogy végezzenek családunk, hozzád közelebb eső személyeivel.
- Eleget hallottam! - tört ki dühös indulatokban a fiú – Csak egy nevet mondj és hogy hol keressem.
- Nevet sajnos nem tudok mondani, de biztosan meg fogod találni. A határon fekvő szerzetes templom főpapja. Ő kérésére lett felbérelve a zsoldos akinél megtaláltad apád ruhájának címerét. De van egy olyan érzésem hogy valaki más mozgatja a szálakat a háttérből.
Többet sem kellett mondania, Yori egyenesen a felszereléseihez sietett. Fel fegyverezte magát, maszkját arcára öltötte s egyenesen északnak indult az említett szerzetes templomhoz.
Ahogy elnézlek fiú, a bosszú nem várhat.. Ezt a Yorit szeretem a leginkább!
Szólt a mély sötét érzelmeket tápláló hang, azzal a fiú maga mögött hagyta a klán birtokának határait.



****


                      Éjfélre járt az idő. A három drága viaszgyertya már félig égett az oltárlapon. A fő szerzetes lehajtott fővel térdelt a hideg kőpadlón; a halványsárga fénykörön kívül bizonytalan árnyékok gomolyogtak fenyegető szörnyalakok képében. A hűvös sötétség beburkolta, körülölelte a szerzetest, mintha az állhatatos hit utolsó szigete lenne az örök éjszaka tengerében.
- Raigo, ki vagy a mennyekben… - A szerzetes lelkét feszült várakozás töltötte el. Szigorúan megparancsolta a csatlósainak, hogy senki ne háborgassa buzgó elmélkedésében. Arra is ügyelt, nehogy bárki gyanút fogjon. Különös lett volna, ha egy magas rangú főpap, szerzetes, minden őrizet nélkül szándékozik átvirrasztani az éjszakát. Két tanítványát állította a magánkápolna ajtaja elé. Ezzel persze halálra ítélte őket, de nem érzett lelkifurdalást. Pusztulásuk a világ békéjének javát fogja szolgálni, és mielőtt szolgálatba léptek, személyesen gyóntatta meg és oldozta föl mindkettőt. Hűséges, odaadó emberek voltak, soha nem bocsátotta volna meg magának, ha elkárhoznak.
-
… és legyen meg a te akaratod, amiképpen a mennyben, úgy a földön is...

Büszke volt rá, hogy a szentek támogatásával érte el a célját. Gondolataiban a Kenshirok a volt sátánimádók utolsó leszármazottai. Tudatában ezek a gondolatok szárnyaltak fel s alá, hite szerint a klán lepaktált az exlawokkal s azok segítségét kérik ifjaik tanításához hogy egy nagyobb, számukra nemesibb bosszúra készüljenek és vissza vegyék volt szülőhazájukat. A pogány hitű shinobik korának bealkonyult. A Kenshirok egyik nő nemű tagját a közeli erdőkben kapták kémkedésen és gyilkolták meg, s egy férfit végeztettek ki egyik felbérelt hatalmas zsoldosukkal; kiről kiderült, hogy egy bosszúálló Kenshiro ifjú végzett. Az igaz hit visszavonhatatlanul győzedelmeskedett. A Kenshirokközül csupán egy megkeseredett, shinobi maradt, egy árva gyermek, aki sarokba szorított, magára hagyott patkány módjára élte le eddigi életét. Cselekedetei okoztak ugyan némi kárt a szerzetesek egyházának, a sebek azonban előbb-utóbb begyógyulnak és a hitehagyott fiú lelkét pedig virradatra a pokol lángjai fogják emészteni.
- … mert tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség. Mindörökké…
- Ámen.
A hang hűvös volt és magabiztos. A szerzetes imára kulcsolt kézzel fölegyenesedett, és méltóságteljesen hátrafordult, hogy szembenézzen a kárhozat gyermekével
Kenshiro Yori, a Maszkos. Volt barátai találó nevet választottak neki. Fehér maszkja hófehéren világított a kápolna sötétjében. Hollófekete haja, vörös szeme heves tűzzel lángolt. Macskamódra mozgott, annyira nesztelenül, hogy a szerzetes észre sem vette, amikor kinyitotta a tölgyfaajtót, és belépett a kápolnába. Bal kézfeje technika használatra készen állva várta a történéseket. Jobbjában azonban hosszú, íves pengéjű kaszáját tartotta, amely a kint várakozó szerzetesek vérétől vöröslött.
A két ellenség tekintete egybekapcsolódott, egy hosszú percig farkasszemet néztek egymással.
Egyikük sem kapta el a pillantását.
- A halálod vagyok - szólalt meg Yori halkan. - A bosszúm ítélt fölötted.
A főszerzetes arcára öntudatos mosoly ült ki.
- Talán inkább Kenshirot akartál mondani, az eretnekek rendjét! - felelte gőgösen. - Megszentelt helyen vagy, hitehagyott, itt az Úr: Raigo hozza az ítéleteket.
A kényes anyag fellebbent, s az acél pendülő hangját erősítette fel a templom akusztikus épülete. A páncélos testőr félrerántotta a fali fülkét takaró függönyleplet. A gyertyafény elég világosságot adott, a zsoldos célra emelte kezében tartott dobó fegyvereit majd habozás nélkül a fiú felé indította azokat.
Yori kezében megrebbent a csillámló kasza pengéje. A fegyver lapja könnyed mozdulattal söpörte félre a levegőből a feléje süvítő kunai késeket. Az ártalmatlanná tett fegyverek csattanva csapódtak a templom kövének. A zsoldosban a harcos ösztön legyőzte a meglepetést. A dobófegyverek hasznavehetetlenné váltak, percekbe telt volna újra előbányászni őket a vastag páncél alól. Gondolkodás nélkül az oltár felé szökkent. Mire ott termett a főpap előtt, már az ő kezében is fegyver villogott, egy hatalmas Tachi penge. A szerzetes sietve nekihátrált az oltárkőnek.
Az első összecsapás olyan gyors volt, hogy nem is tudta nyomon követni. Háromszor csókolóztak össze szikrákat hányva a hosszú fegyverek, aztán mindkét fél fürgén hátralépett. Óvatosan körözni kezdtek egymás körül, tekintetük az ellenfelük szemét kereste.
- Jól forgatod a kardot - jegyezte meg Yori nyugodtan. - Ki volt a mestered?
- Az élet kisfiam.. - felelte a zsoldos. - És a tiéd?
- Régvolt mesterem, de az nem tartozik rád.
- Ne társalogj a pogánnyal, kapitány! - üvöltött közbe a szerzetes. - Végezz vele hamar, hadd szálljon szennyes lelke a kárhozat tüzére!
A daloló pengék ezüsthálót szőttek a küzdőfelek köré. A zsoldost sisak és vértezet védte, s a fegyvere a legjobb kovácsok keze alól került ki, a ifjú Kenshiro azonban úgy mozgott, akár a testet öltött Sátán.. Kétszer hárított, majd ellentámadásba ment át, a zsoldoskapitány védekezésbe kényszerült, s a fejét kapkodva próbált kitérni a fürge csapások elől. Egy lendületes csapást a kard keresztvasával hárított, aztán az oldalvas lehajolt, s szabad kezével ellenfele felé kapott. Yori visszalépett, és villámgyorsan körbepördült a sarkán. Pengéje csillámló körívet írt le és könnyedén szökkent át a védekezőn felemelt zsoldos penge fölött - és a sisak alatt beleszaladt a kapitány torkába. A zsoldosvezér megtántorodott. Torka mélyéről rekedt hörgés tört elő. Yori fegyvere vércsíkot húzott maga után a levegőben, majd suhogva körbefordult, és megpihent gazdája köpenyes vállán. A zsoldos kezéből kihullott a kard, fémes csattanással terült el a kövezeten. Átvágott torkából bugyogva dőlt a vér. Az egész küzdelem alig egy percig tartott. Megállt a zsoldos görcsösen rángatózó teste fölött, és közönyös arccal pillantott le rá. Tekintetét a főpapra emelte, kire hullámokban tört rá a gyűlölet. Magasra emelte a karját, és kihúzta magát. Szeme szinte villámokat szórt, szája széle reszketett - félelmetes látványt nyújtott díszes főpapi öltözékében.
- Istentelen fajzat! - kiáltotta bőszen. - Gyalázatos bűneidet most újabbal koronázod. De ne hidd, hogy szembeszállhatsz az igaz hit hatalmával! - Bal mutatóujját a fiúra szegezte, a súlyos aranygyűrűben megcsillant a hatalmas drágakő.
- Magen: Narakumi no Jutsu ! - harsogta a főpap.
Ibolyaszínű fény áradt szét a kápolnában, kísérteties ragyogásba vonva a bámuló szentképeket. A gyűrűből lila szikra pattant ki sisteregve, egyenesen a fiú felé füstölgő csóvát húzva maga után.
-
Dainamikku Akushon - suttogta. Yori hidegen elmosolyodott amint a szerzetes előtt termett s mögötte a falnak csapódott lila füstgomolyag szertefoszlott.
És a keze szorosan rámarkolt a kasza nyelére.
A főpap hüledezve hátrált. Gerince nekiütközött a kemény oltárkőnek. Az egyik gyertyatartó csattanva eldőlt s a lángok belekaptak az oltárterítőbe.
- Raigora! - zihálta. - Miféle hitehagyott képes erre?
A fiú a fejét ingatta.
- Tévedésben vagy, szentatyám - mondta gúnyosan. - Az imént éppen te használtad ellenem a sötétség technikáit.
- Hazugság! - csattant fel a főpap. - Az Úr hatalmával sújtottam le rád!
- Aligha.
A főpap kopaszodó homloka verítékben úszott.
- Átkok szólanak a szádból - nyögte ki. A szerzetes zihálva összeroskadt az oltár tövében. Reszkető kézzel markolta meg a nyakában lógó amuletett, és Yori felé tartotta.
- Távozz tőlem! - hörögte kétségbeesetten. - Nem emelhetsz kezet az Úr szolgájára! Kotródj vissza a pokol legmélyebb bugyrába, ahonnan előbújtál!
A fiú lassú, megfontolt léptekkel közeledett a főpap felé. Ajkára félmosoly ült ki ám a szeme jéghideg maradt.
-
Nem állíthatsz meg - mondta szinte társalgó hangnemben. - A te kezedben ez az amulett csak pár tarisznyányi ryo csupán. Nincs mögötte erő. A te urad irgalmat és megbocsátást tanít, az enyém véres bosszút. Gyenge a hited, hamis szerzetes, akárcsak az ereimben folyó elátkozott vér, melyet te tettél azzá hogy kivégeztetted a szüleim amíg gyermek voltam!

- Várjcsak! Nem én voltam ki parancsára megölte azt a két mocskot! A Kirigakurei nemesi család tagjai kértek minket, helyieket hogy intézzük el a dolgot. Én csak teljesítettem kéré...
A kasza ívben meglendült, és kiverte a szerzetes kezéből az amulettet, amely pörögve csattant a bejárati ajtó küszöbére. A főpap zokogásban tört ki.

- Csatlósok! Tanítványok! Ide mindenki! - üvöltözte reszkető hangon. - Gyilkos jár a szentélyben!
Yori odaért hozzá, és féltérdre ereszkedett mellette. Jobbjában megvillant a véres kasza pengéje.

- Nagy szívességet tettél nekem, szentatyám - mondta hízelgő hangon. - Hálából úgy döntöttem, nem foglak megölni…
A főpapra másnap pirkadatkor találtak rá a templomszolgák a kápolnában, a leégett oltár és a zsoldoskapitány gondos kézzel felravatalozott teste mellett. Nyöszörögve fetrengett a véres kövezeten, és érthetetlen hangokat adott ki magából. Mind a tíz ujja hiányzott, kivágták a nyelvét, és megvakították egy forró gyertyacsonkkal. A szolgák babonás rémülettel hányták magukra a keresztet, és fejvesztve menekültek az elátkozott kápolnából.


****

Yori hajnalra már messze járt a templomtól. Tempósan hagyta maga mögött a tájat a kelő nap irányába.
- Családomra esküdtem meg és magamra hogy megbosszulom szeretteim - mondta mosolyogva. - Ám a főpap legyilkoltatta szüleimet mielőtt rájuk találhattam volna az évek során. - Fölszegte a fejét, és tűnődve nézett a kora tavaszi napkorongra.
- Ne féljen nemes uram, jövök már! - suttogta.


_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Deidara on Kedd Márc. 11 2014, 10:25

Az elejét talán egy picit elkapkodtad, de összességében nagyon szép, hangulatos iromány lett. 12 chakrával jutalmazlak.
avatar
Deidara
Inaktív

Tartózkodási hely : felhők felett


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 1000 megatonna

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Kenshiro Yori on Szomb. Márc. 19 2016, 12:59

A vad hajsza

    Nagyapa!

Levelemet egy a környéken található fogadóból írom. Helyszínt pontosan nem mondanék hisz tudom a nyomomban járnak már. Akihez küldtél a főpap már halott. Mindent megtudtam tőle és beteljesült a jóslatod, valaki más áll az ügyek hátterében így Kirigakureba utazom. Véget vetek ennek a gyalázatnak melyet ezek a felsőbb rendű kékvérűek a családunkra zúdítottak.
Értem ne aggódj, és te próbáld meg tisztán tartani a kezeidet. Következő levelemet már szemtől szemben adom át. Vigyázz magadra!

                                                                                                                                                                                                                               A maszkos

                 Írta alá levelét majd letörte a gyertya végét. Kanóc alá tartva csepegtette a megolvadt faggyút a levél peremére, majd tollal két betűt vésett a még formálható faggyúba: K.Y.
Elővigyázatosnak kellett lennie, már ott a fogadóban furcsán tekintettek rá a népek. Egyesek összesúgtak a háta mögött, mások a foga fehérjüket mutogatták acsarogva akárcsak a megvadult vaddisznók villogtatják hatalmas agyaraikat, ha háborgatják azoknak tanyahelyét. Több nem kellett a csuklyás fiúnak egy jól lefizetett futárnak nyújtotta át a levelét ki mit sem téve legurított egy pohár italt és útnak is indult. Yori ugyanígy tett majd kisétált a kapun s a kikötők felé vette az utat. A táv körülbelül két napnyi járóutat jelent, de szaporára kell fognia, a távolból már hallani lehet rosszakarói üvöltéseit és felgyülemlett tömeges energiáik hátborzongató előszelét.

****

                 Yori élete legnagyobb vadászata volt, s mert ezúttal rá vadásztak, minden bizonnyal az utolsó is.
A férfi, aki a fogadóba is követte, már örök nyugovóra tért: kunaioktól átjárt teste egy vízmosás alján hevert, mellette a bosszúvágytól égő szerzetesek és felbérelt shinobiaik lábai verték a sarat, körös-körül nyomkövető kutyák szimatoltak, a fiú nyomát kutatták. Némán tették a dolgukat, nem úgy, mint az emberek, a hajtók éles kiáltásai visszhangzottak, a fegyveresek rekedten szitkozódtak, a terepet, a menekülőt átkozták. Az alkonyi ég elborult, a fák közt eső szitált, s a fiú csak futott, botladozott köveken, gyökereken át, azt latolgatva, vajon meddig tart még az őrült rohanás.
Azt a hibát követte el, amelyet ezen a tájon senkinek, még egy jó kereskedőnek és kalandvágyó shinobinak sem szabad elkövetnie: a szerzetes rendek régmúlti ügyeibe keveredett. A sértett hívő kékvérűek most azon voltak, hogy Yorinak is benyújtsák a szent számlát. Shinobikkal, falkával űzették, ahogy a vadat szokás, a vérét akarták, mert jobban féltek tőle, mint eddig bármikor. Fültanúja volt gaztettüknek, és ahogy mondani szokás a tudás hatalom, egyesek kezében pedig fegyver.
A helyzet talán javulni látszott ahogy a hangok egyre csak halkultak.
~ Végre, sikerült leráznom őket. ~ gondolta magában a fiú háta mögé tekintve a törött maszk arcát fedetlen oldalán, majd ahogy vissza szegezte tekintetét az előtte levő útra a föld hirtelen elfogyott a lába alól. Utolsó pillanatában még körbe tudott nézni, és négy shinobit vett észre kik szemben, egy meredekebb domboldalon ugrottak elő az erdőből. Tenyerük a földre helyezve és mindahányan felé néztek rosszakaró vigyorral az arcukon kiáltották egyszerre:
- Doton: Retsudotenshou! -Yori zuhanva érkezett a szakadék mélyére. Átfordult a vállán, talpra szökkent és futásnak eredt megint. Térdig gázolt a nedves avarban, alig érezte az arcába hulló esőcseppek hidegét. Villám öntötte fényáradatát, s égzengés moraja bömbölt végig a tájon, szemközt romoknak tűnő épület darabjaira lett figyelmes. Az egykori ninják virágkorában egy szentély állhatott itt vagy egy magára hagyatott határőrző erőd, mára az alapozás is eltűnt, a köveket jókora területen szórta szét valamely titokzatos erő, talán egy hatalmas robbanás. A zuhanástól kábán botladozott a romokon át, ügyet sem vetett a domboldalból felé röpített kunaiokra. Felnyögött, mikor a sziszegve lecsapó acélpengék egyike az oldalába mart. Előrezuhant, átbukott egy omladozó kőfalon, borzongva hallotta a szinte csontjaiba állt penge reccsenését, s eszébe ötlött, hogy nyomban ki kellett volna húznia.
Megvan! Megvan! – ujjongtak a hangok.
Összeszorított fogakkal féltérdre emelkedett, kitapogatta derekában a fegyver nyelét. A kunai utat talált a könnyű ruházata közt, de nem hatolt mélyre. Megszabadult hát tőle és felszisszent megint.
Ide! – harsogta valaki. – A fal mögött!
Yori a hang irányába fordult, s a kihúzott kunait hajította a futva érkező szerzetes torkába. A férfi megingott, s élettelenül zuhant az omladéknak. Körös-körül megszaporodtak a kiáltások. A megmaradt kutyák őrizetével megbízott férfi, aki tíz lépésnyire torpant meg, kardja után kapott és elrugaszkodott. Eleresztette a láncot. A két láncvégen tartott eb akárcsak két rakéta lőttek ki terelőjük mellől. Ezüstként felvillanó emberhúsra éhező, pengeéles fogaik közül a vad ugatások és vonyítások közepette szerte fröcsögött a habzó, nyál. Mögöttük lemaradva a kutyákat eleresztő idegen felemelte karjait majd a két kutya felé mutatott ujjaival. A fiú előtt életének utolsó pillanatai kezdtek el lefolyni ahogy a két eb pár centiméterre az arca előtt egy halk pukkanás és egy gomolygó füstfelhőt hátrahagyva eltűntek. A hirtelen szituációt még nem sikerült megértenie, bár fura mód nem is akarta ahogy a füstből lassan kivehetővé vállt az ebeket láncon tartó ismeretlen alakja. A férfi kézjeleket formált, s egy kő fal emelkedett fel a helység egyetlen bejárata előtt. Se ki, se be, lehet, hogy egyedül kívánná elintézni a fiút és ezért oldotta fel a kutyákkal kötött idézési szerződést? Korántsem. Az alak oda sietett a fiúhoz majd tenyereit az oldalára helyezte. Kezeit egy halvány, zöldes aura vette körül és lágy melegséget árasztottak magukból.
- Nyugodjon meg ifjú Kenshiro! - Szólt nyugtató hangon a férfi. - Nem egy vagyok az üldözői közül ez csak egy álca.
- Micsoda kellemes meglepetés egy ilyen nap után, de tényleg. Na és mi a terv? - Kérdezte megmentőjétől amint összeforrt a seb az oldalán.
- Nincs semmilyen terv.. - válaszolta a férfi amint az erszényébe nyúlt és egy papirost húzott elő belőle. - Ez a térkép jelöli az utolsó célpontod lehetséges tartózkodási helyét. Gondolom tudod miről van szó. - Nyújtotta oda a tekercset, melyet felpattintva tanulmányozott. Nagyapja monogramja lett kivehető az egyik minta alján így teljesen össze állt a kép, hogy ki küldhette segítségére a shinobit. - Én feltartom őket addig te a nem túl távoli kikötőhöz mész amilyen gyorsan csak lehet. Ez lesz a terv!
- Na még mit nem! Körülbelül tízen, tizenöten maradhattak a nyomomban amikor megérkeztél. - A férfi helyeslően bólintott és rájött, hogy mire is gondol a fiatal Kenshiro. Itt maradnak és harcolnak az utolsó emberig. Nem hagyhattak szemtanút sem egyetlen kotnyeles szerzetest sem ki jelentené Yori újabb eltűnését.
- Értem, hát akkor ne is vesztegessük az időt. Doton: Rasenga! - Ejtette ki technikája vezényszavait majd az általa felemelt kőfal össze omlott. Yori egy robbanó jegyzetet tapasztott hátáról lepattintott kaszájára s kirohant a romok közül. Amint kiért a segítségére érkező férfi két kutyával robbant elő az előtte álló két szerzetes alól kik a levegőbe repültek. - Ne csak állj ott, lendülj be! - Szólt oda lelkesen ahogy a két eb cibálni kezdte az egyik földet érőt amint a shinobi felnyársalta a másikat katanájával akár egy perzselésre váró disznót. Yorinak sem maradt ideje a tétlenkedésre amint rávetette magát két másik támadó. Csapásukat kaszája nyele és pengéje fogta fel. Az erős blokktól megtántorodott két férfi meghőkölt majd ismét lendületet vettek és nekirontottak a fiúnak.
- Raiton Kaitou, Dainamikku Akushon! - szólalt fel lágy hangnemben. Izmai megfeszültek testén pedig egy villámnyaláb cikázott végig. Reflexei kiélesedtek érezte, hogy szíve hevesebben pumpálja az élttel és küzdésvággyal teli vérét. Arcára kiült harci vigyorral akár mint kés a vajban szánkázott át az előtte álló két szerzetes között, megpördült s egy csapással felszántotta hátukat. Az így elért tempó még saját magát is meglepte. Ideiglenes társa és kutyái már következő ellenfeleikkel küzdöttek, a távolból pedig íjak szálltak feléjük. Yori két kézzel belekapaszkodott kaszájába melyet egyenesen a két íjász felé hajított. A két szerzetes nem értette az egész mozzanatot de mire fel is fedezhették volna, hogy mi célt is szolgál a repülő kasza már késő volt. - Jibaku Fuda: Kassei! - hallották a távolból a jegyzetet feloldó szavakat ahogy a szikrázófegyver felrobbant a szemük előtt velük együtt leomlasztva a magaslatot melyről a kialakuló harcot támogatták.
- Kenshiro ugorj! - Kiáltotta a kutyák oldalán küzdő. A teste még mindig ösztönszerűen mozgott s a magasba ugrott. Hangos morajlás zajára lett figyelmes a levegőben félig meddig hátrapillantva meglátta, hogy egy hatalmas földből álló sárkány alakja suhan el és pusztításba kezd pontosan alatta. Alá szállva a sárkányra érkezett mely vadul rombolta környezetét és az elé kerülő szerzetesek kisebb csoportjait. Yori megtalálva egyensúlyát a tomboló bestia hátán kunai pengéivel sikerült még pár szerzetest a halálba küldenie.

****

                            A csata területén felgyülemlett füst, por és a repülő törmelékek lassan kezdtek alábbhagyni. Ahogy szertefoszlottak a látást nehezítő tényezők Yori és társa alakja vállt kivehetővé. Körülöttük hatalmas sziklák, és megcsonkított vérben ázó szerzetesek hevertek mindenütt. Yori kimerülten dőlt le mellé a férfi kit szintén megviselt a küzdelem.
- Ezt nevezem csatának! - nevetett fel majd megveregette a Kenshiro vállát – Szépen harcoltál de nem szabadna itt ücsörögnöd! Majd az úton kipihened magad.
- Igazad lehet. - Válaszolta Yori. Mély levegőt vett, össze szedte maradék erejét s feltápászkodott. Meghajolt és megköszönte a férfi minden segítségét. Nélküle lehet nem jutott volna ki ebből a slamasztikából. Ahogy megfordult a férfi megbökte hátát katanájának tokjával. Kérdően tekintett rá a fiú.
- Vidd magaddal, a fegyveredet amúgy is elhagytad. Miattam meg ne aggódj, megleszek! - mosolygott a férfi. Yori átvette a kardot melyet szíjával a hátára erősített.
A térkép egy napnyi járóútra elterülő halász városba vezette hol pótolta hiányos felszerelését majd hajóra szállt. Hogy mi is várja a tenger vizein vagy a túlparton? Az még a jövő nagy kérdése.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Terumi Mei on Kedd Márc. 22 2016, 11:25

Halló!


Beleolvastam az előzőbe, és most nem éreztem ugyanazt a hangulatot, ennek ellenére szépen leírtál hosszan kevés cselekvést is. Very Happy A jutalmad +10 ch.

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell (fagyasztott)
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Kenshiro Yori on Szomb. Ápr. 09 2016, 00:53



A Kölyökkutya és az Oroszlán
Kenshiro a tengeren



         Már nem volt mit kiokádnom.
Két hét kalózportya még egyetlen szárazföldi patkányból sem faragott tengerjárót, ami pedig az imént átélt vihart illeti...
A palánkra támaszkodva megborzongtam. Sosem gondoltam volna, hogy egy hasonló hajókázós kaland így a padlóra küldhet. Nem is említve azt, hogy a rossz hajóra szálltam fel. Üres gyomrom beleremegett az emlékekbe. Pedig a Sebes Szűz tengerészkatonái a vizek felmorajló, habzó káoszában is értették és tették dolgukat. Hatalmas termetű, rőt kapitányuk, maga markolta az embermagas kormánykereket, és bömbölve nevetett az orkánnal. Akkor azt hittem, teljesen megőrült: csak egy eszelős rohanhatott neki a hajóorr fölé tornyosuló, fehér hullámhegyeknek. A vékony palánkú hajó játszi könnyedséggel siklott a napnyugtai aranyszínű vízfalak között, eszeveszett kapitánya pedig, esküszöm neked, énekelt!
 
Üvöltsön hát az egek haragja,
vitorlánk a dühe tépje szét
Sorsunk csupán az istenek tréfája
s csak a bolond veszti rettegve eszét
Ha hullámsír vár, vad tengerár, gyáva,
ki kegyelemért kiált
De ha sorsom élet, mert úgy akarják,
hát túlélem ezt is büszkén!
 
        A kapitány megvetette lábát a kormányállásban, és vörös üstökét hátravetve kacagott. A bevont evezőjű, alig harminc láb hosszú Sebes Szűz megbokrosodott csikóként táncolt a hullámóriások hátán. Aztán véget ért az örökkévalóságnak tűnő őrület. A torzonborz, szakállú óriásnak köszönhetően egyetlen embert sem veszítettünk, és sérüléseink is elhanyagolhatóak voltak. Gondolatban fejet hajtottam az őrültek védőszentje előtt.
Semleges lobogó alatt bontott vitorlát, és vérengző fenevadként vadászott Konohai és Kirigakurei kereskedőhajóira. Nem tartozott kapitányunk sem a Tűz, sem a víz Szövetségébe. Bár ahogy Kazuyától megismertem a Kenshirok múltját egészen élveztem a Kirigakurei hajók alámerülő látványát.
Rőt mesterünk a vén tengeri ördög a legjobb kapitány a térség partjain. Így tartotta a szóbeszéd, számomra azonban továbbra is a vakmerőség netovábbjának tűnt, hogy egy kétsoros evezős, acél döfő orros játékszerrel cirkálunk a nyílt tengeren. A Konohai Kage gályáit készültünk meglékelni, úgyhogy a kapitányunk portyázása teljesen kimerítette az őrültség fogalmát. A kétszer hat órás, izomszakasztó evezés napok alatt kiégette belőlünk a felesleges szavakat és mozdulatokat. Az első napon meggyűlöltem a markomat hólyagosra maró evezőnyelet, a monoton dobszót. Gyilkosan kemény napok voltak, noha háromszor annyit ehettünk, mint az ellenfeleink felénk közeledő hajóira láncolt gályarabok.
A mázsás léptű, vörös üstökű kapitány ígéretéhez híven elhajózott engem uticélomhoz.
Az istenek próbára teszik azt, akit kedvelnek, mondogatta a hajóskapitány. Ezúttal azonban örültem volna, ha nem kedvelnek ennyire odafent.
         Amint kikecmeregtünk a viharból, egy óra múltán pedig nagyobbfajta hadigálya félreismerhetetlen sziluettje rajzolódott ki a vörösen alábukó napkorong előtt.
Irgalmatlan tengeri csatának néztünk elébe. Még szerencse, hogy korábban olyan alaposan kihánytam magam. Szenzorunk üzent a tengeren portyázó társaknak. A terv szerint a könnyű hajóink falkataktikával rohamozva próbálják elsüllyeszteni a hatalmas gályát. Az első roham, a lékelés dicsősége azonban a mi hajónkat illette, és őrült kapitányunk úgy döntött, be sem várja a többieket. Vigyorgott, mint a hülye gyerek mikor a Tajgetoszra viszik.
- Éjszaka támadunk, némán, mint a barrrakuda. – Nyomta meg az R-betűt szokatlanul mely a fülembe mászott és nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. - Hangtalanná bűvölöm a hajót. Az első hang, amit a Konohai patkányok hallani fognak, a palánkot átütő döfőorr reccsenése lesz. Néha elkél a stratéga is a háznál nem de? - Olyat csapott a mellette álló matróz vállára, hogy egy igásbarom is beleroggyant volna. - Sötét lesz - morogta.
- Egy sasszemű legényt küldtem az árbockosárba. Csendben, gyorsan, észrevétlenül támadunk, aztán reccs. Ha elég nagy lyukat ütünk, kihátrálunk és várunk, míg elmerülnek. - csettintett a kapitány. - A part meg legalább egy hónapnyira van, úgyhogy... - Újabb csapásra emelte lapáttenyerét, ám a matróz elővigyázatosan hátrébb lépett majd a kapitány zavartalanul folytatta - A gálya méretéből ítélve legalább kétszeres túlerőben vannak. A palánk is vastag: iszonyatosan neki kell futnunk, mert ha a lékelés sikertelen, egyenesen az arcunkba üvöltenek a tűzköpőik. A Konohaiak nem térhetnek magukhoz, különben végünk. Ha gyorsan mutogató fickókat látsz, azonnal lőj! Ha hátulról lékelnénk, elveszne a lendület, ezért szemből fogunk nekik ugrani!
- Kölyökkutya az oroszlánnak... - hunyorogva fürkésztem a bíbor napkorong előtt lebegő árnyat.
- De mire az oroszlán felébred, már le is harapták a fejét! - csettintett ismét a kapitány, majd tengerészkatonáihoz fordult. - Mindenki húzzon, ahogy csak bír! Gyorsan ütünk, és nagyot!
Csapzott hajam a szemembe hullott, behunytam hát, és elképzeltem, amint hajónk lopakodó, néma fenevadként cserkészi be nálánál háromszor nagyobb zsákmányát. Az egy ütemre mozduló félszáz evezős iramától felgyorsulva, egy csodaének szárnyán, hangtalanul suhantunk a mit sem sejtve közeledő hadihajó felé. Szinte láttam, ahogy az előremeredő acél halálos lendülettel döf a lomha gályamonstrum torkába... de mikor már? Húz...emel...húz...emel... Egy pillanatra átvillant agyamon, hogy elvétettük a célt, és ügyetlenül elsuhantunk a célpont mellett, mikor szárazon reccsent a világ. A lendülettől akkorát zuhantam hátra, hogy ha nincs mögöttem a tagbaszakadt, félfülű zsoldos matróz talán meg sem állok a döfőorrig.
- Legközelebb támaszd ki magad! - mordult a férfi mikor az arcába tenyereltem.
- Elszakadáshoz! - harsant a dobos üvöltése. Parancsszavak és rémült kiáltások harsantak az éjszakában. Harsogva zúduló víz moraja a túloldalon.
- Fürdenek már... - vigyorgott a félfülű.
Az elszakadás meglepően könnyen ment. A bőrömből majd kibújtam, annyira kíváncsi voltam a meglékelt hajó óriásra, de idelent minden evezőre szükség volt. Torkon döftük a bestiát, és meghátrálva csak ki kellett várnunk, hogy elsüllyedjen. Az egész gyanúsan egyszerűnek tűnt. Aztán... Rekedt kántálás harsant s hajónk egy irdatlan pofontól a habok fölé emelkedett, és megperdült a tengelye körül. Egymás nyakába zuhantunk az őrülten forgó hajófenékben. A félelem szagától bűzlő evezőállásban ordításokkal ütötte fel fejét a rémület, amikor meghallottuk saját orrfedélzetünk felől a bugyborékoló hangokat. A Konohaiak ellencsapása átkozottak mind! Tőből tépte ki a réz döfőorrot, és a csaknem fél lábnyi résen ezúttal a mi hajónkba ömlött a tenger vize. A legénységünk velem ellentétben becsületre váló önuralommal láttak munkához. Hordókkal és viaszosvásznakkal tömték el a rést, mások láncba állva merték a vizet. Ekkorra én már a hajóorrban rángattam a parancsokat üvöltöző kapitány ruháját.
- Léket kaptunk kapitány!
- Kár - csóválta fejét a behemót kapitány. - Ezt mindig jól csinálták a nyomorultak, de most túl sokan voltak, és túl hamar eszükbe jutott. A döfőorrot eddig sosem tudták kitépni!
- Mit tesz? - Már-már toporzékolva vártam a jelet, mely csak nem akart megérkezni.
- Az ő hajójukon nagyobb a lyuk, hamarabb fognak elsüllyedni - vont vállat az óriás. - Maradunk!
Amint az imbolygó gálya keresztbe fordult, felsüvöltöttek a katapultok. A sebzett oroszlán mancsa lesújtott a vakmerő kutyakölyökre. Cseppforma tárgyak suhogtak a levegőben. Oltatlan mésszel és olajjal töltött agyagedények, mélyükön egy kisebb, vízzel töltött másik. A fedélzeten szúrós szagú, sistergő füstfelhőben robbantak. Sercegve fröcsögő, szürke cseppjeik nyomán savasan sziszegve mállott a hús, repeszeik a csontig hatoltak. Hátsó árbocunk villámsújtotta faóriásként zuhant a tattra, tucatnyi tengerészkatonát temetve maga alá.
A Hokage csahosai nem végeztek félmunkát: a gálya orrában felüvöltött egy tűzköpő is.
A fedélközben kerestünk menedéket, és mielőtt a sötétben eluralkodott volna a káosz, a kapitány parancsszava harsant: név szerint rendelte a bal, majd a jobb oldali evezőkhöz a tengerészkatonákat, külön teret biztosítva a vízmerítőknek.
- Elmegyünk, mielőtt szétlövik a hajót! A galeasz már nem tud követni minket. Dobos, ritmust!
Szavának mindenki engedelmeskedett.
- Nem említettél sem az evezősök, sem a vízhordók között. - álltam a kapitány mellé kérdő tekintettel.
- Te felmégy, és szépen átmész. Tehetnél egy kis rendet köztük átadva üdvözletünket, míg meglógunk. Ha nem vigyázol magadra, agyonváglak! - mordult az óriás. Szótlanul akasztottam le kardom a hátamról és felosontam a csapóajtón.
Az Sebes Szűz egy gyalogló embernél lassabban távolodott a vészesen bugyborékoló, orrára dőlő gályától. Rekedt ordítozás, meghasadó pallódeszkák, felboruló tűzköpők mellett magasba csapó lángok festették le az éjszaka mészárszékét, ahogy felértem a fedélzetre. A távolság még nem volt túl nagy a két hajó között így nem volt idő a gondolkodásra.
- Dainamikku Akushon! – Feszítettem össze a lábaimban fellelhető összes izmot majd elrugaszkodtam. A Szűz deszkáiban egy körkörös repedés maradt hátra, ahogy a levegőbe vetettem magam akárcsak egy torpedó melyet ölési szándékkal lőtt ki az igazság ágyúja. A célpont nem volt más, mint a Konohaiak galleonja. Karjaim kinyújtottam a becsapódásom helyszínén értetlenül ácsorgó shinobi felé. Katanám pengéjén megcsillant a hold ezüstös fénye mely áttetsző bíborrá varázsolta a férfiből kifröccsenő vért. Az előttem tornyosuló test lassan dőlni kezdett és felfedte a mögötte levő káoszt és velem farkasszemet néző konohai tengerészek kétmaroknyi csapatát.
 ~ Jelentős túlerő, de egy ideje már nem egyedül kell küzdenem. ~ Vigyorodtam el démonian a matrózok előtt kik közül páran hátrébb léptek. Pengémmel végigvágtam tenyerem és a mellettem tornyosuló árbocra csaptam.
- Kuchiyose no Jutsu: Yakura! – Borult füstbe a galleon fedélzete amint egy óriási sziluett lett kivehető a felettünk ragyogó égitest fényeitől. – Tombolj, Yakura! – utasítottam a nyolc méteres hason siklót ki se szó se beszéd vetette ki magát a füstből egyenesen a konohaiak tömegeibe. Pengeéles fogai egyszerre két férfit is átdöftek, a rémült menekülők pedig irtózatos farok csapása áldozatává válva repültek a véráztatta bíbor tengerbe. A kígyó tekeregve kúszott végig a főárbocon, s erőteljes szorítással döntötte ki az árbockosárból üvöltő férfival együtt a feneketlen sötétségbe.
- Mögötted Kenssiro. – Sziszegett nyugodt hangon, mint akinek az eddigi harcok meg se kottyantak volna. Hátra fordultam és épp hogy hárítani tudtam a rám acsargó férfi suhintását. Yakura miatt nem kellett aggódnom tovább, eljött az én időm, hogy végezzek a Tűzföldiek rám eső felével. Kardnélküli kezemmel chakra jelet formáltam orrom alatt pedig eldünnyögtem Raiton elemi feloldásom. A tenyeremben végigszaladó villámmal rámarkoltam támadóm nyakára ki hangos sistergés és látványos rángatózás után egy égett sebbel a nyakán borult össze. Amint társai elől elmúlt a barátságos tűz lehetősége kézjeleket formáltak és egyszerre indították el felém pusztító lángnyelveiket. Fenntartott Akushonom újabb kilövésével a fedélzet túloldalára érkeztem nyerve pár másodpercet a velem egy magas hordók rejtekében. A szoros helyzetben nem volt időm sokat gondolkodni, erszényemből egy robbanó cédulát kaptam elő, amit az egyik, rejtekemként szolgáló hordóra tapasztottam. Kezem megpihent a hordón, ahogy rövid kézjelek után kiterjesztettem chakrám és felvette alakom. A készített másolat akárcsak egy öngyilkos merénylő vetette magát a konohaiak tömegébe. Egy vagy két ütés elől valami csoda módján sikerült kitérnie, de végül egy kerekített szabja landolt másolatom gyomrába. A csel bevált és a Levélfalviak arcára kiült a győzelem lelkes mosolya, de nem tartott sokáig. A hordó felfedte igaz kilétét melyen már lelkesen táncoltak a jegyzet huncut szikrái. Nem volt menekvés a közelében állóknak kiket vagy a robbanás vagy a lökéshullám taszított hullám vagy a pépesítő sírba. Az ismét felkerekedett füsttől csak néhány fejvesztve magát mentő férfit láttam kik inkább ugrottak maguktól a vad tengerbe minthogy katanám végén vagy az óriáskígyó kanyargós gyomrában végezzék.
- Menned kellene fiú, lassan mi is úszkálni fogunk velük együtt. – Mondta Yakura ahogy hallani lehetett egy elhaló kiáltást hatalmas testéből.
- Ahogy hallom, végre megtöltötted a hasad. Örülök, hogy most már nem rám fáj a fogad. – Koccoltam le öklömmel a társam kobakját ki búcsút vett és köddé vált nyugovóra térve az ütközet után.
            Az utolsó mentőcsónakhoz siettem, az azt tartó köteleket elvágtam és kényelmesen csobbantam az úszó törmelékek közé. A két hétnyi evezős edzés meghozta gyümölcsét, miként játszi könnyedséggel húztam és toltam magam mellett a vizet. Körülbelül tíz percet evezhettem magamban mire a rőt kapitány hajója feltűnt a láthatáron. Nem jutottak túl messzire, de úgy tűnt sikerült befoltozniuk a Sebes Szüzet ki most már teljesen hű lehetett nevéhez. A csata helyén alámerülő galleon remek látványt nyújtott a maga gigászi nagyságával. Utazásom onnantól teljesen eseménytelenül telt. Szinte mintha azon az éjszakán nem is történt volna semmi. Próbáltam a túlpartra gondolni és a jövőbe látni, de ez a történet örökre megmarad bennem mint: A Kölyökkutya és az Oroszlán.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Terumi Mei on Szomb. Ápr. 09 2016, 11:37

Ezigen! Very Happy Most már büszkén veregetheted meg a vállad, Kenshiro, te szárazföldi patkány. Razz 
Szeretek olyan irományokat olvasni, bármilyen irományról is legyen szó, amiben kalózok szerepelnek, így most megfogtál. Very Happy
Jutalmad +13 ch.

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell (fagyasztott)
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Kenshiro Yori on Csüt. Feb. 02 2017, 17:57

//Jelen élményemben karakterem rég elveszettnek hitt démonját, skizofrén énjét szeretném hátrahagyni, mindörökre.
Szeretném ezzel egyidejűleg azt is kérni, hogy karakteremet egy azt nagyon jól ismerő személy ellenőrizze: Terumi Mei, vagy Kenshiro Karu. Előre is köszönöm, s jó szórakozást és olvasást kívánok! //


A Démon
Egyesülés







~ Árva…árva…árva…~
Ugató köhögésem kísérteties visszhangokat vert a csarnok öreg, kopott oszlopai között. Csak nehezen csillapodott légszomjam, de végül erőt véve magamon, sikerült előhalásznom egy kendőt a zsebemből. Remegő kézzel töröltem végig az ajkaim, s rá sem kellett néznem ahhoz, hogy tudjam, a nagyapámtól kapott Kenshiro címerrel díszített, finom anyagot most vörös cseppek díszítik. A terem végében elmélyült homály fokozatosan adta át a helyét egyfajta sűrű, élő sötétségnek. Olyan volt, akár egy cseppfolyós, lélegző anyag, s hirtelen olyan érzésem támadt, mintha jéghideg, nyálkás végtagok tapogatnának végig elmém felszínét. Pár szót, s pár szokásos imát elduruzsolva magamban, lelki képességeimre hagyatkozva, a kellemetlen motozás megszűnt. A lelkemben felbolyduló harag ködén át is tisztán hallhattam a halk, gúnyos kacajt, majd az azt követő, ironikus megjegyzést is, a rég nem hallott hangon:
- Milyen fárasztó lehet egy ilyen roham, el sem tudom képzelni… Mond csak, Yori. Hogy zajlik pontosan ez az egész? Előbb szétpattannak az erek a tüdődben, azután pedig szép lassan…
- Ha azt akarod elérni, hogy azonnal eltűnjek innen, akkor jó úton haladsz! – Förmedtem az előttem gomolygó masszára, ki hirtelen hátrahőkölve emelte kezeit a magasba.
- Te voltál az aki ismét magához rendelt, segítség gyanánt, s te töretted össze közös emlékünk azzal a vénséggel. Most mond hát, régi barátom. Ki is itt a hunyó? – Tette fel kérdését, ahogy a sötétség mélyén baljós fodrozódás ébredt. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, de a gomolygás, amilyen hirtelen kezdődött, olyan gyorsan meg is szűnt. A homály hangja most nyugodt volt, s tárgyilagos.
- Szükségem lesz pár dologra.
- Még is minek? – Lököm hozzá flegma szavaim, ahogy visszadugom a kendőt a zsebembe.
- Talán nehezedre esne teljesíteni, egy régi barátnak a kérését?
- Sosem tekintettem rád barátként, ha elfelejtetted volna, démon!
- Még a végén kihúzod ismét a gyufát, aztán nehogy a csinoska barátnődnek túl jó dolga legyen! – Dörgölte össze tenyerét, mire azon nyomban átszelte nem létező testét egy hosszas villámnyaláb, mely aztán tovább folytatta útját a messzi sötétségben.
- Nocsak, úgy tűnik újabb gyengeponttal gazdagodott a repertoár.
Próbáltam úgy tenni, mintha nem is hallottam volna az árny szavai között a megbúvó iróniát, és igyekeztem magamra ölteni a nemtörődömség álarcát. Tudtam, hogy a démon megpróbálja megingatni a magabiztosságom, így gondolatban vállat vontam. Lelkem biztonságban érezte magát, ezért úgy döntöttem, hogy belemegyek a lény kisded játékába.
- Talán megkapod, amit akarsz, de van egy feltételem.
- Igen? – Hangjában mérhetetlen mohóság vibrált, úgy éreztem végre újra én vagyok nyeregben, de jó vezető révén, leereszkedő hangon szólaltam meg.
- Az, hogy eltakarodsz végre az életemből! – A sötétség némaságba burkolózott, már épp azon lettem volna, hogy éreztetve felsőbbrendűségem, dölyfös hangon felelősségre vonom a késlekedő árnyat, mikor újra megéreztem a csontig hatoló, hűvös érintését.
Újra próbált belém hatolni, s asztrális csápjai most roppant erővel feszültek lelkem oltalmazó falainak. Igyekezve próbáltam előhívni újra elmém minden egyes védelmi praktikáját, de megdöbbenésemre minden próbálkozásom, szinte száraz homok módjára pergett ki az elmémből. Éreztem, hogy elakad a lélegzetem a fájdalomtól, ahogy a démon jéghideg érintése a lelkem szaggatja és még mielőtt egy utolsót lobbanva végleg kihunyt előttem, elégedett hangját hallatta.
- Már azt hittem, hogy sosem kérsz meg rá! – Súgta jeges hangon a fülembe, csápjai még mélyebbre nyúltak, s összeroppantva bensőm, új környezetbe repített magával.
A kiégett birtok lehangoló látványt nyújtott. A beomlott tető romjain át beszűrődő napsugarak gyönge fénye csak még jobban kihangsúlyozta a megfeketedett romokat. A feltámadó, hűvös szél utat talált az egyik kormos ablakszemen át és felkavarta a padlón szétterülő pernyét. Óvatosan megkerültem egy nagyobb törmelékhalmot és a fő, tartógerendához léptem. Ujjaimat könnyedén végigfuttattam az elszenesedett felületen. A bőrömre rakódott feketés koromréteg látványa semmi jóval nem kecsegtetett. Legrosszabb gyanúmat láttam beigazolódni. Hirtelen halk lépteket hallottam közeledni. Puha ujjak könnyedén érintették a vállamat, ahogy elhaladt mellettem.
- Mika! – Nyúltam szerelmem után ki testén egyszerűen átsuhant a kezem. Megállt és fejét felszegve mélyet szippantott a levegőből. Mikor rám nézett, valószerűtlenül világos, jégszínű szeme szinte világított a félhomályban. Csak meredtem rá, mire ujjával a földre mutatott, egy a törmelék alól kilógó, megszenesedett kézre. Szigorúan rántotta vissza felém kezét, s nem e világi hangon förmedt rám, ahogy szeméből hatalmas könnycseppek buggyantak ki:
- Ezt te tetted, te démon! Takarodj!
 
A friss levegőre kitörve gyorsan magamhoz tértem, ám a keserű ízt még mindig a számban éreztem. Egészen a kerítésig rohantam, hol már nem tudtam sehogy sem elűzni a lelkemre telepedő, dögszagot. A kiszáradt fa meg-meg reccsent támaszom alatt, ahogy mélyeket lélegezve felszínre csaltam gyomrom üresnek hitt tartalmát. Lassan kitisztult a fejem. Hagytam, hogy tekintetem elidőzzön a kékes derengésbe merülő, Kusagakurei lankákon.
- Jó reggelt szépfiú, csak nem rosszat álmodtál? – Szemeim elkerekedtek, majd bestiaszerű vicsorításomat egy felcsapódó villámnyaláb, s az egeknek meredő hajam teszi még iszonyatosabbá kinézetem, ahogy megfordulok az ismerős hang hallatán.
Nocsak, rosszul vagy? – Hányja elém pökhendi módon az előttem ácsorgó árny, melyet ismét átszel a füstölgő tenyeremből kilőtt mennykő.
- Ejj…ejj. Hát, ez egy ÁRVA karcolást sem ejtett, ha jól látom. – Nézett végig magán széttárt karokkal, amire én újra térdre rogytam. Torkomhoz szorított kezekkel, kidülledő szemekkel károgtam újra és újra, s szám sarkában újabb vérfolt buggyant elő.
- Ide hallom, hogy a szervezeted a saját átkának súlyát nyögi. Szegény, szegény Kenshiro Yori. – Guggolt elém, s paskolta meg a hátam, mire karom körül újabb villámmező izzott fel, s teljes erőmből csaptam felé. Kezem ellenállás nem tapasztalva suhant át újra a fején, s egy kisebb robbanást követően meredtem a hátrahagyott kráterre. A már jól ismert kacagás újra felzendült, s fejem a lábaim közé húzva, tarkómat megragadva kuporogtam, míg nem elhalt a kínzó röhögés.
- Mit akarsz?! Nyögd ki végre, te átkozott! – Emeltem fel rá tekintetem, államon az elkenődött vérfolttal, s pár megeresztett könnycseppel a szememben. Flegmán mintha táncolt volna bandukolt elém, majd könyökével megtámaszkodott behajlított térdén, s a szintemre süllyedve nézett rám ismerős tekintettel. Óvatos mozdulatokkal körbenézett, mintha az után fürkészne, hogy hány ember látja a megalázkodott vezért, majd hirtelen rántotta vissza irányomba fejét, s széles vigyor ült ki arcára.
- Egy feltétellel szabadulhatsz meg tőlem. – Baljós mosolya nem sejtetett semmi jót, de úgy tűnt komolyra fordította a szót végül, miután kiszórakozta magát.
- Mond, mit akarsz?
- Azt, hogy öld meg magad. – Szemeim ismét elkerekedtek, állam szinte leesett, s hitevesztetten lendültek elgyengült kezeim a testem mellé a feltétel hallatán. Az árny még pár pillanatig csak nézett, majd vállat vonva belém dőlt, s végleg eltűnt.
Térdeim közé ültem, s elengedett kezekkel, tekintetem az égre emeltem. Még mindig visszhangzott füleimben a démon kijelentése, s szavaiban nem véltem felfedezni az irónia és bármi hasonlóra való utalást. Feltétele egyenes volt és tömör.
Életemnek egészen mindeddig egyetlen egy célja volt, mi vad fáklyaként lebegett a mindent körülvevő céltalanság sűrűjében. És végre elértem melengető lángját…
Gyermekkoromat a magány karolta, s vonszolta magával, így a szegénységben sok szórakozása nem akadt az embernek, csak a remény. Minden napom az álmodozás és a remény kutatásának jegyében telt, emberi kapcsolatokat a társaimon kívül sosem tudtam kialakítani, nem is volt rájuk szükségem. Az álomvilágomban éltem egy jó ideig, de onnan kiutat találni pedig képtelenség.
Az örök életet, a gazdagságot, a boldogságot, az egészséget és a szeretetet reméltem, hogy egyszer rátalálok ezekre itt a Világunkban. Huszonkét éve, hogy édesanyám a világra hozott, és megközelítőleg tizennyolcadik éve keresem a reményt. Az ábrándjaim teljes egészében pótolták azt, mi hiányzott az életemből.
És most… végre megleltem, hosszas keresés után mindazt, amit kerestem. Megtaláltam a régelveszettnek hitt szeretetet, lelkem és testem békéjét, melyet a legnagyobb ajándék volt képes megadni a családdal karba öltve. Egy kincs, egy drága mentsvár, kitől most egyszerű lelki démonom utasítására el kellene köszönnöm? Mikával, vajon ennyi lett volna a közös élet és az összefonódott sorsunk itt véget is ér?
Lépteim egyre több ropogás követte. Fel sem tűnt így gondolataimba merülve, hogy útra keltem, de nem voltam képes arra, hogy fel is fogjam merre kalauzolnak lábaim. Hirtelen megbotlottam. Lenéztem a földre, s amit láttam, attól a szívverésem is megállt talán egyetlen pillanat erejéig. A vér a fülemben dübörgött, a dobhártyám kifeszített bőrként rezgett. Egy elhagyatott tűzrakhely hevert előttem. Szenes kockák körkörösen, elszórva pihentek a kellemesen lengedező esti szellőben. A fák lombjai óvatosan engedték át a Hold fényeit, árnyékomat rajzolva az éjszakába. A félelem melyet démonom hagyott hátra lassan elpárolgott belőlem, helyét átadva a mindent elárasztó nyugalomnak.
Megannyi emlék ejtette rabul a lelkem. Rájöttem hová hoztam magam, míg elmém öntudatán kívül járatta velem az éjszakába nyúló túráját. Mikor Mikát megismertem, megígértem neki, hogy a szabadban fogjuk tölteni a szabadidőnk legjavát, s ígéretem be is tartottam. Ezen a helyen vertünk tábort, hol igazán megismerhettük egymást. Itt hallotta a történetem, itt teljesedhettem ki előtte, mint az igazi Kenshiro Yori és itt pecsételődött meg lelki kuszaságom valója. A valóságos érzés, mely ezen a helyen a többszörösére gyúl a mellkasom legmélyén, s izzó parázsként fellángolva az érzelmeim világát heves szerelemmel önti el. Egy közeli fához sétálok, majd rücskös törzsén gyengéd odaadással simítok végig, majd egy ponton megáll a tenyerem. Mosolyogva emelem vissza róla a kezem, s helyezem a szívemre, felfedve a fába karcolt „Y+M” feliratot. Egy huncut kacaj is elhagyja a szám, hisz Mika nem tud erről a kis emlékről, melyet még akkori, titkos érzelmeim gyümölcseként hagytam hátra.
Zakatolt a fejem, szinte lüktet. Most, hogy így belegondolok, mindig is az volt az első jele annak, hogy Ő előtörni készül belőlem. A szörnyeteg, aki az én arcomat viseli, de mégsem én vagyok. Az, aki kénye kedvére gyilkol. Alapjáraton, amennyiben a szeretteidért teszed, a gyilkolás szerintem megbocsátandó bűn. Természetesen minden egyes embernek, nemzetnek és vallásnak megvannak a maga indokai, a maga hitvallása arra, hogy milyen bűn is az, ha valaki egy ember életét oltja. De az már nem, hogy ha nem tudsz gátat szabni a saját brutalitásodnak, és állattá avanzsálsz vissza. Igen, állattá. Barbárnak nevezni a sötétséget, mely bennem él rendkívül enyhe kifejezés lenne. Túl enyhe, ránézve. Ha belegondolok, hogy mit tett, a hányinger kerülget, pedig én is sokat láttam már. Láttam halottakat. Láttam brutális, vad, fékevesztett gyilkolást. Akkor miért zaklat ez fel ennyire? Miben más ez, mint a többi? Végülis, ha azokért teszed, akiket szeretsz, a családodért, az ő védelmükben cselekszel, akkor az minden bűn alól felment, nem de? Nem de?
Talán ilyesféle gondolatok miatt kezdtem töprengeni. Valamiért úgy éreztem, hogy ez nem a cselekvés, hanem az elmélkedés ideje, a válaszadásé. Valami nagyon zavart ezzel az egésszel kapcsolatban, de nem tudtam rájönni. Nem azért, mert lusta voltam gondolkodni, hanem mert nem hagytak... Ő nem hagyott.
– Kenshiro, min töröd már megint a kis buksidat? - A hangja undorral töltött el. Krákogó, hörgő, és rekedt. Néhány magánhangzó, amit kiejt a száján, még sípol is, de nem úgy, mintha tüdőgondjai lennének, hanem úgy, mintha szándékosan változtatná a hangszínét. A szemeiben az őrület lángja égett... nem volt helye benne megértésnek, szeretetnek, vagy együttérzésnek. Gyűlöltem, hogy én az arcomat viseli. Szóra sem akartam méltatni, pláne azután, ami a legutóbb történt. Elhitette velem, hogy megöltem Mikát, az én Mikámat. Nem tudom, hogyan képes ilyeneket láttatni velem, és nem is akarom tudni. Így azt akarom, hogy eltűnjön. De a fejemben lévő lüktetés egyre csak erősödik, ahogy beszél.
– Engedd el magad, add át magad annak ami vagy. Hiszten nem is szereted te Mikát igazából, nem de?
Ezt már nem hagyhattam szó nélkül.
– Ki a fene vagy te, hogy ilyeneket merj mondani?! Szeretem, és sosem bántanám, és ezért sem fogom megölni magam! Tegyél le róla!
– Akkor sosem fogok eltűnni… és mindig itt leszek, amíg meg nem gondolod magad! Naív, szerelmes kis Kenshiro. -  Mondatát egy krákogó nevetéssel fejezte be. Szinte őrjítő, még a kezem is ökölbe szorult. De mi a fenéről beszélt egyáltalán?! Sosem gondolnám meg magam, miért is gondolnám? Baromság az egész. Persze, hogy szeretem Mikát. Összetörne nélkülem, pláne ha tudná, hogy saját magam oltottam ki az életemet. A családom elveszne nélkülem... hiszen tudják, hogy számíthatnak rám, és számítanak is. Mi lenne velük nélkülem? A kard is az enyém, amely jelzi nekem, ha a klánom bármelyik tagja veszélyben van. Az elődeim okkal bízták rám azt a feladatot, hogy vigyázzam a családunkat, vigyázzam a becsületünket. Elárulnám a kötelességemet, és a szeretetüket, megbecsülésüket azzal, hogy végzek magammal. Elárulnám mindazt, amiért a klán megalakult. Ez nem én vagyok. Nem tehetek ilyet. Nem tehetek ilyet Mikával, nem tehetek ilyet a többiekkel, és nem tehetek ilyet.
Nem tehetek ilyet magammal. Már csak a becsület kedvéért sem. Hová lenne a becsület, ha kioltanám a saját életem?


A gondolatok különös mód egészen a birtok falain belülre kalauzoltak. Az eget beragyogó Hold már szinte alámerülni készült a horizonton, hogy egy új nap vehesse kezdetét, de továbbra is az elmémmel és a magam gondolataival vívott csatát kellett megnyernem.
Egy kunai-val álltam a kezemben a tükör előtt. Elég volt. Nem akarom ezt tovább elviselni. Nem akarom látni, ahogy a szerelmem, a családom és a barátaim sorra halnak meg a szemem láttára, ráadásul az én kezem által. Nem akarom tovább ezt látni. Nem akarok tovább így érezni.
Már azt sem tudom mi az álom, és mi a valóság... és mind emiatt a rohadék miatt! Már a tükörben is őt látom.
Dühömben a tükör irányába dobom a kunai-t, mely egy pókhálóhoz hasonlatos repedést indít útjára, majd szétrobbanva hullnak a földre a törött szilánkok. Pár percig csak nézem a kiüresedett keretet, majd a földre tekintek. A megtört üveg érdekes látványt nyújt, egy pár darabban én látszom, míg a többiben ő. Az árny, aki az arcomat viseli. Ismét egy krákogó nevetést hallat, amitől lüktető fejfájás lesz úrrá rajtam.
– Hallgass már, hallgass! Fejezd be! Én nem vagyok te! Nem leszek többé te! – emelem fel a lábam, majd egy jókora dobbantással tiprom szét a talpam alá kerülő szilánkokat.
– Mindig is egyek voltunk! – kel fel, s csoportosul át a többi még ép szilánkba.
– Sosem voltunk!
– Ne hazudj magadnak fiú!
Hallgass már el! ELÉG VOLT! – bömbölöm a darabkákra meredve, s már túlságosan is nehezemre esik visszafogni magam, hogy nehogy kárt tegyek magamban, vagy akár az épületben. A villámok szorosan köröttem cikáznak, de már jól tudom: Benne nem okozhatok kárt.


A napok így telnek, s hovatartozásom, lelki mivoltom egyre többször vonom kérdőre. Talán még mindig én vagyok az a Yori, aki egykor Amegakuréban nevelkedett? Én volnék még mindig az a fiú aki Mika mellett férfivé vált, s most egy Klán terhei nyomják a vállát? Egyáltalán miért vagyok ennyire negatív magammal szemben, s a kérdéseket melyekre nyilvánvaló a válasz, mi a csudáért teszem fel magamnak?
Mika már kezd aggódni értem, s minden egyes alkalommal meg is értem aggodalmát. A többiekkel is, ha találkozom, egyre többször látok rajtuk sanda pillantásokat az irányomba. Tudom, hogy miért, de azért még is próbálom magammal elhitetni, hogy nem azért van. Az arcomra van írva, hogy már egy ideje nem alszom rendesen, s zavart vagyok, tudom. Már a gondolkodás sem megy rendesen. Ami viszont a legjobban dühít és megrémít, hogy mikor látom, hogy olyan sajnálkozóan tekintenek rám, néha elgondolkozom azon, hogy nem csak szóvá teszem nekik, hanem a tettlegességig folyamodjak.
Hogy mi? Sosem tennék ilyet. Mi történik velem? Miért gondolkozom így? Lehet, hogy megátkoztak? Lehet, hogy... Nem. Ennek véget kell vetnem, s ami biztos, hogy minél hamarabb. Már nem fogom sokáig bírni. Már két napja bezártam magam egy szobába, bár mindenki úgy tudja, hogy az éjszaka folyamán egy a klánnal kapcsolatos küldetésre indultam. Nem is ettem, s nem is aludtam. Csak iszom, hogy ne legyek éhes, és fekszem. Már mindenhol őt látom. Magam mellett, magam előtt, magam mögött, és magamban is. A szemem sarkából mindig feltűnik, és beszél hozzám, s a fájdalom mely érkezésével jár, egyre elviselhetetlenebb. A bűntudat is egyre erősebb, a vágy, ami cselekvésre késztet, egyre erősebb. Azt akarom, hogy vége legyen és bármit megtennék érte. De félek, hogy mit fogok tenni, ha egyszer végleg elpattan a húr. Már egyszer elpattant, s valósággal olyan dolgot tettem, mely nem emberhez méltó. Tudom, hogy a szerettem, Mika védelmében cselekedtem. A férfi karját letéptem, majd az aknába löktem, s felnyársalt testével együtt emésztették fel velem együtt a villámok. De ez azt jelenti, hogy feladnám, s minden eddigi kudarcot vallana? Tényleg ennyire tehetetlen lennék? Csak ennyire képes a klán feje, én A vezér? Az, akire mindenki számít?
Tényleg... milyen példát mutatok azzal is, hogy bezárom magam, és elmenekülök a problémáim elől?
Elegem lett, így a jól álcázott visszatérést végül keresgélés követte. A könyvtárunkban kezdtem, s fejest ugorva a régi feljegyzésekbe. De nem találtam semmit. A keseredettség, s a tanácstalanság végett végül magamban kezdtem el keresni a választ. Szerintem már kezdek rájönni. Sőt, talán mindvégig is tudtam, csak nem akartam elismerni. De nincs más választásom.
Mikával a közös kis helyünkre sétáltam, a fába a belevésett monogramok adtak, szinte mindent elsöprő erőt ahhoz, hogy végre szembeszálljak a sötétséggel. Az én sötétségemmel melyet már rég elveszettnek és száműzöttnek hittem. A tavacska elé álltam, s a törött üveg egy szilánkját magam elé tartottam, melyből félelmetes vörös szemeivel a démon kérdőn tekintett vissza.
– Kenshiro. - szólalok meg, ahogy fürkészem a víz felszínét, majd hirtelen emelem vissza szemeim a kitartott üvegdarabkára.
– Kenshiro? - kérdezek vissza. Az én szám nyílt szóra az előbb, nem az övé.
– Nincs rád többé szükségem. Tény, hogy voltak vágyaim melyekkel igazságot akartam szolgáltatni, és ehhez bármire képes voltam. Aztán, vakmerőségem és brutalitásom bátorsággá szelídült. De visszafogtam magam. – szorult ökölbe a kezem, s miután nyeltem egy nagyot, folytattam a magamhoz intézett beszédet.
– Mindig is ott volt bennem az, amit el akartam nyomni. Az, amitől meg akartam szabadulni, de mind idáig gyáva voltam. Ugyanúgy, ahogy te is. Egyszerűen csak létezni akarsz, és ezért kitolnál engem. Én pedig ugyanúgy létezni akarok, és ezért, meg akartam szabadulni tőled. De te is a részem vagy. Te is én vagyok, én pedig te. Mindent, amit te tettél, én tettem. Csakis én voltam. Szóval nem ölhetem meg magamat, mert azzal te is elvesznél. De ezt akartad, nem igaz, mert te én vagyok. Mindketten ugyanazt akarjuk.


Bizony. Két ennyire ellentétes hozzáállás, ugyanabból az emberből származik. A dolgok miatt, amiket gyerekkoromban át kellett élnem, aztán mesterem szigorú tanításai miatt váltam azzá, akivé. Amiatt hasadhatott meg az elmém, a gyerekkori trauma miatt. De erősebb vagyok annál, minthogy behódoljak neki. Tudom, hogy szükségem van a brutalitásomra, nem vagyok naiv. De tévedhetetlen sem vagyok. Lehet, hogy nem fogom tudni irányítani, de megpróbálhatom. Lehet, hogy először nehéz lesz, de tény, hogy az elfogadás az első lépés, amit pedig megtettem. Ha más nem a drogom, a létezésem segítője, Mika majd megóv a bestiától akivé válnék, ha minden kötél szakad. Nem akarom, hogy ezt lássa, s azt sem, hogy benne okozzak kárt, s én legyek végül az, aki elveszi tőlem a legnagyobb kincset, aki számomra a legfontosabb.
Én vagyok Kenshiro Yori. És az árny, ami utastársként elkísért engem, nem volt más, pusztán a vágyaim, sötét gondolataim megtestesülése. Ő is Kenshiro Yori. Egy részem, amit el akartam nyomni magamban. De nem elnyomnom kell, hanem elfogadnom, őt is, ugyanúgy mind a jellemem többi részét, minden gondolatomat, finommá kell kovácsolnom. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyek tisztában a kilétemmel, ne legyek tisztában azzal, aki voltam, és azzal aki vagyok.
Kötelességgel tartozom, a család minden tagjának. Kenshiro Yori, az, akit az árnyék képvisel, egy elveszett gyermek, de ugyan akkor, a klánunk tagja. Őt is meg kell védenem, neki is utat kell mutatnom, és ehhez pedig a részemmé kell, hogy váljon. Én pedig elfogadom.
Noha bánom amit tettem, és nem értek egyet vele, na meg ma már másképp csinálnám, de ami történt, megtörtént. El kell ismernem a hibáimat, és nem elfelejteni őket, hanem jobbá válni általuk. Erősebbé. Jobb védelmezővé. Jobb klánfővé.
De nem lesz ilyen egyszerű, hisz ez csak az első lépés volt. Még mindig idegen számomra, hogy azok az érzések, vágyak, amiket eddig egy másik lénynek, egy démonnak tulajdonítottam valójában az enyémek, és a részeim. De az bizonyos, hogy megtettem az első lépést az elfogadáshoz, most már csak haladni kell tovább, az úton.
Azonban a gyengeség lehet, hogy egy olyan bűn, amit nem engedhetek meg magamnak, de segítséget kérni nem az. Én is számíthatok Mikára, nem csak ő rám. Én is számíthatok a klánomra, a családomra. Vannak emberek, akik támogatnak, hisz a tekintetükben nem megvetést láttam, hanem aggodalmat. Mind segíteni akartak nekem. Nem hiszem, hogy meg fogom velük osztani ezt, -kivéve Mikával. - de azért hagynom kéne, hogy segíthessenek megismerni önmagam. Tény, nekem is van mit csiszolnom ezen. Jobban tisztában kell lennem azzal ki vagyok, és mit akarok. Mit miért teszek. Bár... Nem. Tudom mit akarok. De ahhoz azt is tudnom kell, ki vagyok valójában. És ehhez, mint mondtam, megtettem az első, de legnehezebb lépést, ahogy a célt is végleg kitűztem lelkem rendíthetetlen falára: Kenshiro Yorivá válok, s az is maradok.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Terumi Mei on Pént. Feb. 03 2017, 11:06

Uhh. És UHH.


Gondolom, nehéz lehetett Yorinak végül elfogadnia a benne lévő másik személyiséget, de igen, néha még ez a nehezebb út: az elfogadás, és nem pedig a megküzdés. Reméljük, hogy a továbbiakban nem lesz vele összetűzetés, és sikerül végleg megbékélnie önmagával, s mint tudjuk, ott állnak mellette a barátai, a családja.


A történet szinte olvastatta magát, alig tudtam abbahagyni. Költőien írsz, és magam elé képzelek minden egyes momentumot, ezért elmondhatom, hogy bennem is mély nyomokat hagyott.


A jutalmad +11 chakra a kimagasló leírásért és kivitelezésért!


TJP-vel nem szolgálhatok, ugyanis nincs mire. Very Happy 

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell (fagyasztott)
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Yori

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.