Yao boltja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Yao boltja

Témanyitás  Uchiha Madara on Szomb. Feb. 08 2014, 10:46

Egy ház alsó részéből kialakított üzlet, további leírás, később.
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kitsune Haruka on Vas. Feb. 09 2014, 19:17

//Uchiha Madara// =^^=



A papírmunka letudva, s végre tényleg megérkeztünk a villám földjére, ami talán egy új élet, s egy új én reménységét kelti minden embernek, kik a hajón utaztak, s kik többsége csupán ezért van itt, egy reményért...
- Gyere Haruka. Menjünk haza! - Mondta a mester, s arcát olyannak láthattam, melyet még soha ezelőtt... a mosoly mely beterítette, annyira őszinte volt, sosem láttam ilyennek még, s sosem reméltem, hogy láthatom így valaha. Olyan volt, mintha a sötét, mely eddig a részem volt, valahogy megfakulna... melyet ez a mosoly csupán még jobban elűz belőlem...Nem tudom mire vélni az érzelmeim, s igazából...nem is tudom mit érzek most, boldogság e, vagy sem...jó kérdés, fogalmam sincsen.
 Utunk hamar az itteni városba vezetett, miután megérkeztünk, s egy szinte teljesen tömött várost találtunk. Olyan nyüzsgő volt, s sok...túl sok. Elszoktam ettől, s ez a rengeteg ember körülöttem...nem is tudom, hogy megrémített e, vagy mi ez...de furcsa volt. Rég volt, hogy egy városban jártam, ahol nem küldetésem vagy egyéb feladatom volt, és még régebben volt, hogy olyan városban jártam, hol élek...vagyis fogok élni ezentúl. A tömött utcák vezettek el minket a házhoz, melyet mesterem kiszemelt a számunkra, s nyomban meg is vette. Tényleg szép volt, s elég tágas így két embernek is. Az alsó szintjén lévő ablakok be voltak deszkázva, így biztosan nem lakott itt már rég senki...elhagyatott volt. Mesterem egy kulcsot húzott elő, mely úgy tűnt tökéletesen illik a ház kicsiny kulcslyukába, s olyan egyszerűen fordul el benne, mintha nem is lenne régi, s poros. egy kicsiny kattanást hallottam, mely az ajtó engedélyét jelezte...beléphetünk...kinyílt.

 Belépve elénk tárult az alsó szint, mely eléggé üres volt, s roppant poros. Szinte az egészet lepedő porította, kisebb bútorok voltak, s egy kanapé, de nem sok... nem úgy nézett ki, mint egy lakás...így valószínűleg nem ez lesz a ház számomra főbb része, s sokkal inkább voltam kíváncsi a fenti részlegre. ~ Ez a rész itt lent, inkább majd a mesteremé lesz, bár még pontosan nem tudom mit tervez, de azt hiszem valami boltot motyogott még legutóbb. ~ Gondoltam, miközben már felfelé tartottam, elvégre ez lesz a lakhelyem, s ahol az életem gyorsan pörgő napjai elszállnak majd.

 Felértem, a felső szint végre olyan volt amilyennek lenni kell, két szoba... ~ Végre, külön részleg, s egy kicsike világ, mely tényleg a sajátom lehet Very Happy~ Járt a fejemben, miközben már le is cuccoltam az egyikbe. Gyorsan foglaltam el a számomra jobban tetsző szobát, majd tovább viharzottam felfedezni a többi részt. Találtam egy konyhát, majd hátrébb egy fürdőt is... ~ Tökéletes lesz. El lehet itt éldegélni...~ Futott át a fejemben egy gondolat, melyben láttam..láttam, hogy itt élek, s láttam, hogyan változom az idővel...változom, mert itt élek, s végre nem csavargok a nagyvilágban...változom, mert tartozni fogok valahova, ahol talán más emberekkel sodor össze a sors, kik nem bánnak rosszul a társaikkal, s akik elfogadnak...vajon vannak ilyen emberek? Nem vagyok könnyű eset, s nem barátkozom egyszerűen, ha riválist látok, el akarom tiporni...ha ellenfelet látok, le akarom győzni...legyen bármi az ára, s legyen bármilyen fizetség, amit ezért meg kell adnom. Ha bosszút fogadok, életem végéig üldözöm azt aki ennek a tárgya...ilyen vagyok. makacs, önfejű, harcra éhező...s nem is tudom , hogyan folytassam. Lesz a világon, vagy nem is...lesz itt a villám városában olyan aki ezzel képes meg bírkózni..s képes engem így elfogadni...!?
Bár a felső szint kisebb, mégis..olyan szép, s kellemes itt lenni...olyan érzés, mintha máris tartoznék valahová...vajon... ~ Vajon az emberek ezt nevezik otthonnak? Ha tartozhatnak valahová, ha úgy érzik, oda tartoznak, s vissza kell oda térniük. Számomra is ilyenné válik ez a hely? Úgy fogom érezni, ide húz vissza a szívem? Vagy majd elhagyom, s rossz kedvel gondolok az irányába? Nem! Nem lehet, jót akarok..jónak akarok itt lenni...s otthont akarok...Mióta abban a háznak töltöttünk pár napot, ez az érzés csak nőtt bennem, s azt hiszem..mára egészen a hatása alá kerültem...Ez lesz az otthonom..vagyis, az otthonunk...
- Légy üdvözölve, itthon. - Mondta a sensei, majd az erkélyre sétált, mely nem volt nagy, mégis...annyira szép volt, s kellemes időtöltést biztosított a látvány...figyelni a nyüzsgő várost, s hallgatni az embereket, a várost, mely hangokat oly rég nem halhattam. Kellemes volt, kellemes, s mintha csak valami lágy szellő simogatott volna, mely azt suttogja... - Üdv itthon, Haruka...- Pont, mint mesterem szavai az előbb...mely kedvesnek tűnt, talán máris itt a változás következő hulláma?

- Igazad van Sensei. - Mondtam, miközben már én is mellette voltam. - Talán tényleg...hazaértünk. ~ S ha így van...vajon megváltozunk? Mások leszünk? Tudni akarom...merre visz az utam. ~ Kérdeztem , s olyan volt, mintha a város zajától várnám a választ.

A nap további része a pakolással telt, s végre egészen kialakítottam birodalmam a szobában, melyet magaménak választottam. Minden holmim kikerült, s a táskáimat egyenlőre el sülyesztettem...úgy vélem, nincsen szükségem most rájuk, s emlékeiket is feledni akartam.
A várost is meg akarom ismerni, de még kicsit tartok a rengeteg embertől, kik kint lófrálnak, s egyenlőre hanyagolom az ismerkedést is, így nem igazán mentem sehová már...figyeltem, hogy mesterem sürög forog a házban, s szinte egészen lakhatóvá..már már...azt hiszem otthonossá tette a felső szintet, bár az alsó részleg még üresen állt, s egyenlőre nem nyúltunk hozzá. Mikor a mester végzett, s így véget ért a mai mozidélután...kimentem az erkélyre, s meg akartam nézni az egyre halványuló égbolt színeit...nem igazán figyeltem még meg így...otthonról..sem úgy, hogy egy várost láthatok az alkonyatnál.
 Kilépve az erkélyre, megcsapott a város " szele" s szinte hihetetlen látvány volt, hogy még mindig ennyi ember van kint, s még mindig hallani a hangok zaját, melyet a város generál..csupán most beterítette a vöröslő, izzó nap fénye...mely már az utolsókat rúgja, s lassan aludni tér.
~ Vajon szép lesz az első éjszakám itt? Azt akarom...hogy varázslatos legyen, s örökké megmaradjon. De...vajon így lesz? Vagy az idő múlásával tovaszáll majd...~ Jártak a fejemben a gondolatok, miközben még mindig a lassan elalvó várost figyeltem.
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Uchiha Madara on Hétf. Feb. 10 2014, 12:58

A nap különösen telt számodra. Éreztél korábban is ilyet. Van, aki átlagos napnak hívja, mikor csak otthon van, nem csinál semmit, csak hallgatja a város zaját. Mégis, ez a zaj a számodra az új élet hangja volt.
Az éjszakát ismét egy ágyban tölthetted, habár nem volt oly puha és kényelmes, mint a birtokon lévő ház hálójában, mégis gyorsan aludhattál el a városi ház ágyában.
Másnap reggel ismét a város zajára keltél, az emberek beszédeit hallottad az utcán, akiknek fogalmuk sem volt, hogy tőlük alig pár méterre két olyan személy pihen, akik néhány napja még  megélhetésükért loptak és öltek. Most pedig köztük élnek, mint átlagos, városi polgárok.
- Van ma egy kis dolgom, Haruka. El kell intéznem néhány papírt. Addig járj egyet, nézz körül a városban, vagy menj a kiképzőterepre, hátha vannak ott más geninek is, akikkel akár edzhetsz is egy jót. Ne feledd, most költöztünk a városba, vidékről. - mosolyodik el Yao, majd a reggeli után felöltözik, és kisétál a házból, elvegyülve a tömegben.

A reggelid után eldöntheted, mit csinálsz a mai nap. Ha hallgatsz mesteredre, sétálhatsz egyet a városban, esetleg a készleteidet feltöltheted, vagy talán találhatsz is valami újdonságot, hisz rég jártál rendes üzletekben. Aztán ha úgy érzed, lesétálhatsz a városban kialakított kiképzőterepre, ahol néhány fiatalabb akadémiai tanulók shurikeneket dobál a közeli fákba, valamint van 1-1 idősebbnek mondható genin, akik látszólag jót nevetnek a fiatalokon. Két fiú és egy lány alkotja az idősek táborát a maguk 14 éves fejükkel. Látszólag a fiúk ikrek, kicsivel fiatalabbak a hangos lánynál, akinek hosszú szőke haja lobog a szélben. Ő a falka vezetője. Rajtad áll, miként lépsz, a döntés a te kezedben van.
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kitsune Haruka on Hétf. Feb. 10 2014, 19:11

//Uchiha Madara// =^^=



Eljött a sötétség, s ismét eljött vele együtt az idő, hogy nyugovóra térjünk. Kicsit nehéz volt elhinni, hogy ismét ágyban aludhatok, s ezen túl mindig így lesz...lehet. Amint ledőltem éreztem a különbséget ez, s a másik házban lévő ágy között...ez közel sem volt olyan puha, s olyan kényelmes, érezhetően nem kerülhetett annyiba, mint az, számomra mégis  többet jelentett mint a másik...hiszen ez lesz az, melyen mostantól az éjszakáimat töltöm, akár álmatlanul forgolódva, akár almaimba zárkózva. Azt hiszem nem kellett sok idő, mire elaludtam...szinte csak pár pillanat volt, de nem is emlékszem igazán, elmosódnak az emlékképeim itt, ennél a pontnál. De abban biztos vagyok, hogy reggelig szinte meg sem mozdultam...
 A nap már fent volt, s a város ismét elkezdte a napi teendőit, amik számára természetesek voltak, ám számomra mind mind új dolog, s mind rám várt...bizonyos szemszögből nézve. Még aludtam, s szerintem nem is keltem volna fel, ha a város zaja nem szűrődik be a szobámba, megzavarva ezzel álmaim.
Kikecmeregtem az ágyból, melynek szinte hallottam visszahívogató szavát, nehéz volt elhagyni, s magamra ölteni a ruháim, majd kimenni a szobámból, melytől féltem, hogy mire visszatérek talán már nem lesz itt, de neki kellett mennem a napnak...ez lesz az első nap, melyet egészen itt töltök. ~ Vajon tervezett valamit a mesterem? ~ Gondoltam, miközben a konyhába tartottam, érezve valami illatot, mely minden bizonnyal reggeli lehet, így követtem. Leültem, s nekiálltam, tömtem a fejem, miközben megint csak furcsa gondolatok tömkelege jutott az eszembe.
~ Kíváncsi vagyok, hogy mit szólnának a városka lakói, ha tudnák mik voltunk, s miből váltunk ezzé...öltünk az életért, öltünk hobbiból...s azt tettük amit csak akarunk, nem voltak korlátok...úgy mint itt. A két élet nagyon más, s még nem vagyok egészen biztos abban, hogy be tudok majd illeszkedni ebbe a faluba, s nem is akarok jó pofizni...ha elfogadnak úgy lesz ha nem...
- Van ma egy kis dolgom, Haruka. El kell intéznem néhány papírt. Addig járj egyet, nézz körül a városban, vagy menj a kiképzőterepre, hátha vannak ott más geninek is, akikkel akár edzhetsz is egy jót. Ne feledd, most költöztünk a városba, vidékről. - Mondta a Sensei, aki már végzett is a reggelivel, majd fel öltözött, s lassan kisétált a házból, eltűnve a utcát uraló tömeg között. ~ Közbenézni? Ismerkedni? Vajon erre gondolt volna... Meglátjuk. ~ Kaptam be az utolsó falatot. ~ Abból, hogy szétnézek még nem lehet baj...ugye? ~ Futott át a fejemben, s lassan én is csak kiléptem a ház biztonságot nyújtó ajtaján. ~ Remélem nem lesz senki, aki hozzám szólna... ~ Indultam neki.
 Szinte minden sarkon volt egy üzlet, melyben csillogó holmik tömkelegét árulták, s szinte mindben lett volna olyan, melyet megvehettem volna...de...nem mentem be, nem óhajtok szóba elegyedni senkivel, s ha bemennék, előbb utóbb közbejönne valami ilyesmi. Csupán a kirakatokat nézegettem, s szemeim számára nyújtottam ezzel eleséget.

 A séta hosszasra nyúlt, s nézelődtem..csupa üres fejjel, most valahogy nem jöttek a gondolatok, inkább átengedtem magam a városnak, hogy sodorjon tovább, s tovább...de valahogy kilyukadtam egy olyan helyen, melyre valahogy nem akartam...
- Kiképzőterem! Ah..hogyan keveredtem ide...- Fordultam meg, s tettem meg az első lépést visszafelé, mikor a fülemet olyan hang csapta meg, melyet már jól ismer..a hang, amikor a shuriken a fába csapódik, olyan jellegzetes számomra...s egyszerre nem is egy, hanem több hangját hallom. - Gyakorolnak odabent? - Motyogtam, miközben akarva akaratlanul is bevitt a lábam, bár tegyük fel..szigorúan nézelődni.

 Bent volt pár fiatal, akik shurikenekkel edzettek, valószínűleg ennek a hangját halhattam odakint, ez volt az..ami bevonzott ide, s mely kicsi koromat idézi...~ Hasonló voltam, mikor elkezdtem, pont így gyakoroltam. ~ Peregtek le a képek a szemeim előtt, s gondoltam vissza az időkre, mikor még minden rendben volt...velem...az életemmel. ~ Ha nem romlik el...s nem jelenik meg az a férfi..akkor talán én is úgy nőttem volna fel mint ők. Békében, családban, melyben vigyáznak rám! ~ Gondoltam vissza, miközben helyet foglaltam valahol a földön, s merengtem..önmagamban, miközben  figyeltem a kölyköket... Figyelmem csak egy valami vonta el néha, 1-1 kicsit idősebbnek tűnő kölyök, kik a fiatalságon vigyorásztak...Átlagosan talán elengedném az ilyet...s talán csak a feltört emlékek hatására de...most szívem szerint széttépném őket. Talán mert úgy éreztem ellen engem is bántanak...hiszen én is lehetnék akit azért gúnyolnak ki, mert próbál feljebb jutni, s töri magát azért, hogy egyszer feljebb juthasson. Ők nem védhetik meg magukat, de én úgy érzem elbánnék ezzel a csürhével...
 Két kölyök és egy liba... nem nagy cucc, talán 14 évesek...nem tanulhattak sokat még, legalább is nem többet mint én. A kölykök igencsak egyformák voltak...vajon ikrek? A liba pedig szőke volt...s hosszú haját repítette a szél...a szél, mely hozzám is elsodorta a fába mélyedő shurikenek hangjait. Minden jel arra utalt, hogy a lány az, akire a két fiú hallgat...így ha teszek is valamit azt vele kell megtennem, s sec perc alatt kicsinálnom... ~ De még most jöttem ide, helyes bajt csinálni..a mester mérges lesz majd...de nem érdekel. Megtanítom őket arra, ami látszólag hiányzik belőlük... ~ Nyúltam a pengéimért, melyek karmok ként funkcionáltak, s ha csak még egy kacajt, vagy rossz megjegyzést hallok, nem állok jót magamért...az ő érdekükben remélem, csendben lesznek...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Uchiha Madara on Csüt. Feb. 13 2014, 19:49

Látszólag a kis banda nem igazán vett téged észre, pontosabban tudatosan néztek át rajtad. Folytatták a kicsik kinevetését. Mikor karmaidat felöltötted, a lány előre lépett.
- Mégis mit akarsz azokkal a körmökkel? Új lány vagy? Még sohasem láttalak. Habár egy ilyen lánnyal nem is igazán akarok egy légtérben lenni. - mondta sértően, majd nevetett. Áramlott belőle a sznob élet szaga. Ekkor a lány kihúzta magát, majd feléd mutatott.
- Harcolni szeretnél? - kérdezi megvetően - Hisz meg sem tudsz érinteni - mosolyodik el, majd mély levegőt szívott és kezével feléd intett.
Elkezdődik a harcotok, melyben a te feladatod, hogy megérintsd a lány a körmökkel és sebet ejts rajta, persze ne halálosat. Azonban, A lány igen hajlékony, és valamiféle hihetetlenül jó reflexe és mozgása van, melynek köszönhetően akrobatikusan elkerüli az összes csapásod és támadásod egytől egyig. 
A harc végén a lány egy ütésed elől bújik ki, majd egy gyors mozdulattal támad rád és öklével az arcod előtt áll meg.
- Hé, lányok - lép közelebb egy idősebb lány, akinek ruházatán látszik, legalább chunnin szinten állhat. - Mi van itt? Erre most nincs idő, edzenünk kell. Látom, Taya, gyakoroltál otthon. Szépek voltak a mozdulataid - mosolyodik el. - Azonban még nem tökéletes. Gyertek, mutassátok meg, mit tanultatok eddig, párokban. - majd arrébb lép, egyenesen eléd sétál.
- Valószínűleg új vagy. Ha gondolod, csatlakozhatsz a többiekhez. - mosolyog rád.

Egy fiút kapsz magad mellé párnak, már ha ott maradsz. A feladatotok csupán annyi, hogy ütések elől kell elhajolni anélkül, hogy megérintenéd az ellenfeled. Az első körben vagy 20 percen át adod és kapod az ütéseket.
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kitsune Haruka on Pént. Feb. 14 2014, 17:06

// Uchiha Madara// =^^=



Sem a lányt, sem a két kölyköt nem hatotta meg a viselkedésem, így elővettem a karmaim, melyekkel úgy vélem kellő okítást tarthatok nekik, ám ekkor a lányka előre lépett, s azt hiszem motyogott is valamit, de őszintén nem érdekelt.
- Mégis mit akarsz azokkal a körmökkel? Új lány vagy? Még sohasem láttalak. Habár egy ilyen lánnyal nem is igazán akarok egy légtérben lenni. - Folytak ki a szavak a száján, mellyel bizonyára nem éreztem, hogy saját sorsát pecsételi meg, s húzza ki a gyufát nálam. ~ Attól, hogy ide jöttem, nem hiszem, hogy vissza kell fognom magam, s tűrni ezt a viselkedést.  ~ Bár tény, hogy lassan a szavai jelentése értéktelenné vált, s ha mindent visszavont volna sem hagyom elsétálni őt. ~ Annyira érzem rajta a jómódú kislány szagát, mely szinte undorító. Bűzlik! ~ Járt a fejemben, miközben ismét jártatni kezdte azt a nagy lepcses száját.
- Harcolni szeretnél? - kérdezi eléggé lenézőrn. - Hisz meg sem tudsz érinteni. - Fejezte be, majd intett felém.

- Nagy a szád, nem gondolod? De ne aggódj, befogom törni! - Mondtam, s nem vártam tovább, neki iramodtam, s a föld alá siettem. - Kövess ha tudsz.  - Mondtam neki, miközben igyekeztem többször is feltörő támadássokkal elkapni lábait, ám túl gyors? ~ Nem! Nem gyors, inkább hajlékony. De mitől ilyen? ~ Járt a fejemben, miközben be kellett látnom, ez a földől felfelé támadós tervem kudarcba ment, éppen ezért adtam fel vele. Nem nézem sokba ezt a nőt, így nem fogok nagy tachtikákat bevetni ellene, egy semmi a számomra, akinek csak a száját kell befogni. 
Következőkben átgondolva micsoda jelentéktelen is a lány, nem vetek be semmit. Szemtől szembe támadok, s kerülgeti az ütéseimet, ám én sem teszek másképpen, szinte folyamatosan változik a támadó s védekező szerepe, melyet egymás között igyekszünk magunkévá tenni. Talán lassan olyannak tűnünk, mint egy artista társulat..bár nem miattam, ezen egyedi mozdulatokat ő mutatja be, én csak falusi módon kerülök. ~ Kezd idegesíteni, túl sokszor kerüli el az ütéseimet, melyekkel ki akarom ütni, vagy megkarcolni a körmeimmel. Hogyan tovább? ~ Motyogtam miközben egy ütésem elöl ismét kibújt, ám most kicsit gyorsabb lehetett nálam, s ha talán egy rejtélyes hang nem szólal meg, akkor be is kaphatom ezt a mozdulatot.
- Hé, lányok. - Hangzott fel, miközben ökle nem túl sokkal állt meg előttem. A hang egy idősebb azt hiszem már chunnin szintű lány biztokában volt, legalább is gondolom, hiszen ruházata erről árulkodott. Aki ezek után közelebb lépett, majd újra azokhoz az idiótákhoz szólt.
- Mi van itt? Erre most nincs idő, edzenünk kell. Látom, Taya, gyakoroltál otthon. Szépek voltak a mozdulataid. Azonban még nem tökéletes. Gyertek, mutassátok meg, mit tanultatok eddig, párokban. - Mosolyodott el, miközben azokhoz beszélt. De ezek után mégis hozzám mert közelíteni. ~ Merész vagy, meg szakítod a harcomat, ezek után hozzám jön. ~ Gondoltam.
- Valószínűleg új vagy. Ha gondolod, csatlakozhatsz a többiekhez. - Szólt felém, miközben  megint mosolygott, bár én nem viszonoztam ezen kinyilvánítását. Kicsit talán morcos fejjel néztem rá, majd a többi után sétáltam. ~ Nem hagyom azt a lányt, túl ügyesen mozgott...jobb akarok lenni, és megérteni mit tud, hogy szétverjem! ~ Mentem, de válaszúl nem adtam semmit az idősebb nőnek. 
 Párba osztott minket, s az egyik kölyköt kaptam ki. ~ Miért nem a lányt? Ch...most ezt a szerencsétlent verjem szét? ~ Járt a szám, miközben azt hiszem el kezdtük...A feladat nem volt nehéz, szerintem... ütéseket kell kikerülni, melyet az ellenfelem mérne rám, s neki is pont ugyan így. Egyszerű, mégis koncentrációt igényel. ~ Ez a nő valami mester szerűség lenne? ~ Jöttek elő kíváncsi gondolataim.De meg nem fogom kérdezni. ~ Talán ezekből áll a csapata? Szegény nő..részvétem. ~ Mondtam magamban, s lassan elkezdtük sorozni egymást ezzel a sráccal. Nem mondom , hogy nem kaptam be ütést, de ha jól számolom ő többet kapott. S ez így a helyes. ~ Ez a fiú nem hiszem, hogy a lány nyomába érhetne. Lassabbnak érzem. De nem vagyok biztos. Valami fura technika lehet a háttérben? Vagy a sok gyakorlásuk az oka? Tudni akarom! ~ Járt a fejemben mit egy 20 percen át, miközben ezzel a kölyökkel kellett gyakorolnom, vagy minek is nevezzem ezt, bár lassan jó lenne tudni mire edzek ennyire...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Uchiha Madara on Hétf. Feb. 17 2014, 12:19

I. kör
A felváltott ütések és rúgások elkerülése sikeresnek mondható, mindenki el tudta kerülni ellenfele csapásait, voltak, akiket elértek az ütések, ekkor hangos kiáltások hallatszódnak. Rövid szünet következik, amit mindenki kihasznál, vizet iszik, fúj egyet. Kemény fél órán vagytok túl. 

II. kör
Ellenfeletekkel szemben álltok, azonban most a kettőtök közti távolság 30 méter. Mindenki talál maga mellett néhány táskát, amely fából készült kunaiokkal van teletömve, összesen 40 db van a táskákban, fejenként. A feladat egyszerű. Az előző kör gyakorlása, csupán most a dobófegyverek elkerülése lesz a cél. Nem célszerű hozzáérni a fegyverekhez, ám itt még lehet hibázni. 
Ezt majd 1 órán át tartó pihenés követi, majd belevágtok az igazi, vérre menő edzésbe. 

III. kör
Az előző fegyvereket fogjátok használni, ám lábaitokon és kezeiteken ekkor súlyok lesznek, amelyeket a nő fog feltenni.

A technika, pontosabban a stílus kezdetén csupán a reflexekre mentek rá, ám ahogy haladtok előre, rá kell, hogy gyere, csupán a reflexeid nem elegendőek ahhoz, hogy elkerülhesd az összes támadást. Van valami, amely nélkül sikertelen a technikád, erre a tényezőre neked kell rájönnöd. Amennyiben rájössz, a fafegyvereket sikeresen elkerülöd a végén és belekezdhetsz a végső edzésbe.
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kitsune Haruka on Szer. Feb. 19 2014, 20:14

//Uchiha Madara// =^.^=



I.kör:

Az ütésem melyek szinte minden pillanatban felém száguldottak, néha rúgásokkal párosodtak, s így volt ez viszont is. Ellenfelem is kapott tőlem egy pár sorozatot, bár találatot egyikőnk sem volt képes okozni a másiknak. Igyekeztem mégis, lassú lennék? ~ E féle harcokat nem sűrűn gyakoroltam, mármint ilyen hosszasan csak ezt, de mégis van ennek értelme? Vagy itt a Villámban ez a szokás? Nem értem. ~ Próbáltam rájönni a dolog nyitjára, s hogy mégis milyen értelem fűződhet ehez az egészhez. De szemeim előtt nem tárultak fel a rejtélyek egyenlőre. ~ És egy ilyen lány volt képes fenn maradni velem szemben? Bár, tény, hogy éppen csak, hogy bemelegedtem az imént... ~ Csaptam el a fejem, miközben azt hiszem végeztünk ezzel a résszel, mikor egy kiáltást hallottam. ~ A lány megint eltalálta azt a kölyköt? Valamiért nagyon gyors. ~ Lépdeltem el inni, mikor végre a rejtélyes női sensei leintett minket némi pihenőt adva. ~ Ideje volt, unalmas volt ez a monoton munka. Fél órán keresztül ennyit csinálni, ráadásul egyszerűen nem volt fejlemény...csak ugyan az. ~ Duzzogtam ismét, s mintha kényszerből lennék itt, pedig ez nem így van. ~ Én akartam megfigyelni a lányt, s lehetőséget kapva rá elverni egy kicsit. Mégis mit edzegetek itt? Ez vicc? Mit keresek itt? ~ Döbbentem rá, ám a pihenőnek máris vége lett, s nem volt választásom, máris ismét ellenfelemmel szemben találtam magam...


II.kör:

Ám nőtt a távolság köztünk, s ezzel biztos voltam benne, hogy a távolság is változni fog. ~ Vajon A mester haza tért már? Megmenthetnék Yao...El kéne húznom míg lehet. Áh...~ Gondolkodtam, miközben lassan rájöttem mi a következő feladat. Közvetlenül mellettünk volt néhány táska, s nem telt el sok idő, mire meglestük mi a tartalmuk. ~ F...Fa? Mihez kezdjünk fa kunaiokkal? Legutóbb az akadémián elsős koromban láttam ilyeneket. Szégyenletes..ők ilyenekkel gyakorolnak. Nah jó tényleg lelépek. ~ Tettem meg az első lépést el innen, de valahogy hamar megfogott a lábam. S hogy miért? Hát, ez számomra is nehéz kérdés, de valamiért már tudni akartam a végét ennek az egésznek. ~ Mégis mi fog ebből kisülni? Mégis milyen technika? Vagy lesz itt egyáltalán technika? Nem csak gyakorolgatnak? ~ Járt a fejemben, s vissza tévedtem a helyemre, a helyre mely pontosan 30 méterre volt az ellenfelemtől, attól a kölyöktől. ~ Szóval fa...hát felőlem. ~ Miközben a nő ismertette a feladatot. Nagyjából ugyanaz volt mint előzőleg, csupán dobófegyverekkel. ~ Kicsit talán nehezebb, de ebben sem hiszen, hogy rossz lennék, nah de lássuk. ~ Indult meg felém az első mű kunai, melyet sikeresen kerültem ki, majd újabb s újabb. A táskákban 40 db fajáték volt, így egészen elhúzódhat ez a kid dobálózás, bár nem hiszem, hogy hosszas lenne. 
 Ahogy ellenfelem kunaiai földet értek, én hasonló dobásokkal adtam vissza a kölcsönt, s céloztam meg vele a lükét. ~ Legalább is így annak néz ki, nem sok értelem szorult bele, ha ezt a csitrit követi. ~ Jöttek mentek a kunaiok, melyek néha elrepedtek, mikor földet értek...vajon ilyen régiek, vagy ilyen erősen lettek eleresztve? 
 Az edzés ezen részén nem követtünk el hibát, egyikünk sem, bár voltak veszélyes helyzetek, mégis megoldottunk. Talán ez volt az oka, hogy szerintem egészen hamar kaptunk ismét pihenőt, mely hosszabbra nyúlt az előzőnél. Talán egy egész óra is meglehetett bár nem figyeltem.  ~ Vajon most már igazi küzdelem fog következni? Vagy még mindig csak szórakozunk? ~ Mondtam, cseppet sem komolyan véve az eddigieket. 

III.kör:




A fegyverek cseppet sem változtak, s azt hiszem a feladat is a szokásos, mármint az előző lesz. ~ Miért megint ugyan azt? ~ Mormogtam, amikor a nőszemély valamilyen súlyokat kapart elő, s ezeket hamar kezeinkre, s lábainkra aggatta. ~ Ez mégis mi? ~ Néztem körbe magamon. ~ Mint egy idióta.~ De mint kiderült ez a nehezítés, s a feladat ugyan az mint előzőleg volt. Térjünk ki a kunaiok elől, na deh...ez így már nem olyan egyszerű.
 Úgy véltem úgy fog menni, mint előzőleg, de valahogy nem sikerült, hibáztam...majd újra, s újra. ~ Mi ez? ~ Gondolkodtam el, bár lehet nem ez volt a kellőm idő. Bár ahogy néztem, nem csak én, de a többiek is gondolkodóba eshettek. Szemeik nem olyanok voltak mint eddig, talán zavartabb, s szétszórtabb volt...
 ~ Eddig közönséges reflexet használtam, s könnyen elkerültem vele a közelgő veszélyhelyzetet, melyek bár nem voltak azok, mégis annak kellett vennem őket...de ezeket, így már nem olyan egyszerű. Mégis, hogyan kerüljek, ha a reflexeim erejét csökkentik. Bár még mindig láttam a közelgő tárgyat, de nem tudtam úgy kitérni, mint eddig. Más volt, s tudom, hogy lenne rá mód...csak hogyan? ~ Mélyedtem bele a gondolkodásba, mely valahogy tovább sodort a megoldáshoz, legalább is én így vélem. ~ A megoldást nem tudom biztosra, de ez az egy amit megpróbálhatok. Nem lehet reflexes a mozgásom. Azt hiszem rá kell jönnöm, hogy nem használhatok csak nyers erőt, s csak a testemet. Más is kell, ami a testem része ugyan, de mégis különálló erőt jelképez, s mely segít a testemnek mozdulni úgy is, ha önmagára nem támaszkodhat. Ez az erő, mely minden ninjában rejtve él a chakra. Ha már nincsen testi előnyöm, s nincsenek reflexek, melyek elkerülik a támadást, akkor vissza kell hoznunk őket, segíteni a működésüket a rejtett erővel, a chakra kell! Kell testem minden porcikájába, s majd az lesz az, ami mozgásra bírja lefogott végtagjaim, s mely minden izmomat erősebb munkára kényszeríti. Mely segíti a mozgásom, s mellyel elkerülhetem a közelgő fenyegetéseket. A chakrám felgyorsíthatja a mozgásomat, azt hiszem. Más választást nem látok...így megpróbálom. ~ Fejeztem be elmélkedésem, s igyekeztem szétszórni a chakrámat, hogy testem legkisebb porcikái is érezzék azt. Átjárt engem, s éreztem, ahogyan mozgásom kicsit gyorsul, s a következő kunait már elkerültem, majd egy újabbat, s egy újabbat. Nem zavart, hogy jönnek, mert a testem megkönnyebbült...eddig feszült voltam, s görcsösen koncentráltam a mozgásomra, arra , hogy elkerüljem ami jön, s szemeimmel is csak azokat figyeltem. Bár szemeim látómezeje nem változott, de testem könnyűsége igen. A görcsök felszívódtak, s a chakrám erővel töltötte meg leterhelt izmaimat. Ez lett volna a kulcs, mely tovább enged engem? Valahogy érdekes lett ez az egész, mintha valami egyedi lenne kialakulóban...lássuk hát tovább...mi sül még ki ebből. ~ Vajon közel van már a vége?
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Uchiha Madara on Vas. Feb. 23 2014, 22:04

IV. Kör

Lassan kezdted megfejteni a technika lényegét, kezdted kiismerni a titkait. A chakra szétárasztásával sokkal mozgékonyabb voltál, ami viszont ennél is fontosabb volt, a gyors helyváltoztatás és a reakciók változtatására szánt idő megrövidülésével sikeresen elkerülted a fegyvereket. nem egy genin kiáltott, mikor a fafegyverek erősen nekik csapódtak, habár sérülést nem okoztak, nem kevés erőbefektetés volt a dobás mögött.
Egy órás szünet következett, ahol mindenki összeszedhette magát, energiakészletét feltölthette, ám voltak, akik nem bírták a kemény edzést és inkább úgy döntöttek, hogy távolról szemlélik a benn maradtakat, vagy nemes egyszerűséggel hazamentek.
- Akik benn maradtak, azoknak gratulálok, ám az igazi, komoly rész cska most következik - vett elő két kunait az egyik kis táskából. - Amint látjátok, ezek valódi fegyverek már. Innentől fogva minden figyelmeteket az érkező támadásra kell összpontosítani, nem hibázhattok, mert az az életetekbe is kerülhet

A körben a nő maga dobálja a fegyvereket, amelyeket ki kell kerülni. Te vagy a harmadik, előtted két fiú áll, mögötted kettővel pedig a rivális leányzó. Az első fiúnak könnyebb sérülése lesz, a másodiknak sikerül elkerülnie, azonban nagy nehézségek árán. A többieket rád bízom. A rivális leányzónak lesz szinte tökéletes a kecses mozgássorozata. A fegyvereket először egyesével dobálja, majd egy technika segítségével megsokszorosítja, így 5-6 fegyver is érkezik felétek. A kör végén a nő újabb pihenőt rendel el, amit az utolsó kör fog követni.
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kitsune Haruka on Csüt. Feb. 27 2014, 22:45

/Elnézést, hogy késtem Smile/


// Uchiha Madara = ˇ.ˇ= //

~ Azt hiszem...sikerül rájönnöm mi lehet a technika nyitja, mégis azt érzem ez még aligha elég. Mert ez egy új techina lesz nemde? ~ Fogott el a felismerés, a azt hiszem, mégis volt értelme itt maradnom, mármint a lányon kívül, hiszen még maradt mit elrendeznünk. ~ De ez már fél siker, nemde? ~ Nyugtattam magam, hiszen nem igazán volt már időm a lányon töprengeni. A tanulás valahogy izgatottabbá tett, az elmém is kezdett visszatérni eredeti állapotába. Néha-néha hallottam csak, egy erős kiáltást, vagy hallottam földre borulni egy genint...~ Talán eltalálhatták? Vagy más a gondja? ~ Jutott eszembe ezekben a pillanatokban, de valahogy nem akartam másra figyelni, csak a suhanó kunaiokra. Nem akartam, hogy én is úgy végezzem mint ők. ~ Ez a technika minden bizonnyal védelemre épül, ez világos, illetve a gyors, szinte követhetetlen kikerülő mozgásokra. Olyan mint egy..tánc. Legalább is arra emlékeztet. Sosem próbáltam ez előtt ilyesmit, de élvezem...Meg akarom tanulni pontosan, növelve ezzel esélyeim az elkövetkező harcaim során. ~ Folytattam a mozdulatokat, melyek lassan az elmémbe égtek. Vajon mi jöhet még...
 Ezek után azt hiszem egy hosszabb szünet jött, meglehetett egy óra is...de nem számoltam. Ihattunk, s pihenhettünk. Az eddigi edzés sokat kivett a geninekből, s sokan hagytak fel a folytatással. Némelyek haza mentek, míg mások csak kicsit odébb pihentek, figyelve a maradék emberkéket. ~ Szánalmas bagázs. ~ Járt a fejemben. ~ Ennyitől feladják? Sosem lesznek erősebbek ha ennyit bírnak. Egy technikáért meg kell dolgozni...nem fogják sosem az ölükbe dobni...Na, de hagyjuk, mit érdekelnek engem mások? ~ Fordultam háttal nekik, s többet a tekintetem nem szökött az irányukba. ~ Nem éri meg őket figyelni. ~ Inkább koncentráltam, s ittam, amennyit csak lehet. Kell a folyadék, hiszen az edzés nem egyszerű..de annál jobban kezdtem élvezni a helyzetet. ~ Szóval kihullik a férgese mi? ~ Mosolyodtam el, bár ez inkább amolyan gonosz vigyor volt. ~ Vajon a kislány meddig bírja?  ~ Jutott eszembe újra az ellenfelem...de nem figyeltem rá különösebben. Már nem...csak egy kósza gondolat volt...mely hamar tovaröppent a fejemből, messzire...
- Akik benn maradtak, azoknak gratulálok, ám az igazi, komoly rész csak most következik . Amint látjátok, ezek valódi fegyverek már. Innentől fogva minden figyelmeteket az érkező támadásra kell összpontosítani, nem hibázhattok, mert az az életetekbe is kerülhet. - Mondta az edző hölgyike, miközben két kunait vett elő, melyek már nem egyszerű játékok voltak. Élesek voltak, a penge szinte megcsillant, látszott, hogy bármikor képes lenne átszelni a húst...~ Ez már nem játék...szóval most jön a komoly része? Ch..alig várom. Jöhet! ~ Jelentettem ki magamban. 

 Ám fejleményként, most már maga a nő az, aki próbál eltalálni minket, bár kétlem, hogy fontos szervre fog célozni. Ahogy látom, klónokat készített, s minden emberre jutott egy..köztük persze rám is, majd hamar kezdetét vette a móka. Talán sokan veszélyesnek tartják, de én csak jobban élveztem.  Eddig csak játék volt az egész, de így már élesben megy, s sokkal élvezetesebb.

 Sorban álltunk, előttem két kölyök volt, s nem sokkal mögöttem, azt hiszem két személlyel volt a nő, vagyis lányka...kislány..legyen aminek tetszik. Már nem figyeltem rá annyira, hogy pontosan láthassam a helyzetét. Sokkal inkább figyeltem önmagamra, s a hamarosan felém irányuló kunaiokkal szemeztem. Az első kölyökkel indított a nő, mármint ott indultak meg elsőként a kunaiok rohamai, de csak pár másodpercbe került, hogy hozzám is megiramodjanak. 
 Hallottam, hogy az első kölyök többször is jajgat, ami valószínűleg találatot jelent, persze nem az ő javára. hangjai akkor szaporodtak meg, mikor a nő nem egyesével, hanem 5-6 kunaial támadt egyszerre, azt hiszem valami technika lehet, mely megsokszorozta a közeledő pengék számát. A második fiútól nem érkeztek hasonló hangok, így biztosan elkerült mindent, csupán néha nyöszörgött, de ez inkább a nehézségtől volt, s nem a találatoktól. Azt hiszem sikeresen vette az akadályt, de mégis a legjobb az a nőszemély volt, kislány..az aki nem rég belém kötött. ~ Ügyes! ~ Pillantottam rá, egy két üres pillanatomban, melyből igencsak szűken voltam. A mozdulatai kecsesek voltak, és szinte hangtalanok. Tőle nem jött sem nyöszörgés, sem jajgatás, csupán néha a ruhája suhogását lehetett hallani, melynek hangját a gyors mozdulatai által keltett szellő okozott. Jómagam a nagy részét elkerültem, s igyekeztem nem elkalandozni, de miközben a lányt figyeltem, egy kunai mégis csak elhaladt a kezem közelében, megbontva ruhám agyagát, s megkarcolva a bőrömet, melyből egy csepp élénk vörös vér csordult ki. - Fenébe! - Jegyeztem meg halkan, folytatva a mozdulatsor, s ügyelve chakrámra, mely testem minden szegletében áramlott, sebesen, hiszen erre volt szükség. Az idő gyorsan telt, s nem is figyeltem, már-már semmire a karomat ért találat után. ~ Nem gondolkodhatok el, nem akarok újabb szégyenfoltot. ~ Forgott a fejemben, miközben a nő újra leintett minket. ~ Pihenő? ~ Gondoltam, miközben egy izzadtság csepp gördült le a homlokomon. ~ Ezt már szeretem.~ Ültem le, s öntöttem magamba a vizet, miközben gondolataim nem tudtam elvonni az edzéstől, s csak a következő részleten járt a fejem. ~ Biztos, hogy még nincsen vége...ez még nem elég! De...de...mi jön majd ez után?

---

Nem volt sok a pihenő, amit kaptunk, de hamar visszaszólított minket a nő, ki azt hiszem, hogy most már biztosra mondhatom, készül valamire. Sok időbe telt, de végre tisztán láttam...valamilyen technika részleteire utal, de valahogy nem is dereng mi lehet az, nem hiszem , hogy láttam volta már valahol, persze minderre majd csak a végén jöhetek rá.
 Ismét párokba lettünk rendezve, ám valami most más lett. A mellém kijelölt ember már nem egy kölyök volt, hanem a lány, akire az eleje óta fentem a fogaimat.
~ Éppen itt az ideje, hogy vele kerüljek szembe. ~ Motyogtam magamban. Feladatunk nem változott sokat, csupán, hogy üssük meg a másikat. ~ Ch...akkor gyerünk, végre szétverhetem! ~ Persze nem szó szerint, de egy két ütést, bármilyen beleszólás nélkül kaphat. ~ Hehe... ~ Örültem magamban, s szinte a nő első szavára nekiugrottam a lánykának, majd persze hamar visszavettem a hevességemből. Szinte egyből kaptam tőle egy ütést, ami kicsit megviselt, hiszen egyből visszaverte a kezdő energikus támadásom. Bár később én is megütöttem, s ő ismét, majd én...közben sok támadást hárítottunk, védtünk...mégis ez az egész olyan gyermeteg játéknak tűnt a részéről. Mintha egyáltalán nem venne komolyan, s neki ez csak egy könnyen kis mozgás lenne. Néha úgy éreztem, hogy a bevitt ütéseim sem voltak valódiak, mintha néha csak úgy hagyta volna, hogy megüssem...s ezzel minden harci vágyam elvette, bár a gyakorlás fontos volt, s a technikát is meg akartam tanulni, mégis ezek után vajon képes leszek hasonló odaadással folytatni a tréninget ezzel a nővel...s ezzel a leányzóval...




avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Uchiha Madara on Kedd Márc. 11 2014, 21:11

A lánnyal szinte vérre menő harc kezdődött, gyors ütések és rúgások sorozatát indítottátok el és zúdítottátok egymásra, azonban egyik csapás sem ért célba. Perceken át soroztátok egymást, céltalanul, eredménytelenül.
Már mindkettőtök homlokáról folyt az izzadtság, mégsem fogtátok vissza magatokat, folytattátok, amíg ki nem dől az egyik. 
A lány egy csapást indított feléd a jobb öklével, nyílt, egyenes ütés, amely elől könnyűszerrel ki lehet kerülni. Ám az elhajolás pillanatában baljával indított újabb ütést, végül egy rúgással talált el téged. A rúgás térdhajlatodon talált el, melynek következtében tested megremegett, ekkor lett vége a harcnak. A lány egy ütéssel terített a földre. Ekkor történt a baj. A terepen lévő tábla tartógerendája elkorhadt és a tábla lezuhant, egyenesen rád. habár nem volt túlságosan nehéz ahhoz, hogy összelapítson, a hátad és a fejed igen csak megsértette, a földre dőltél, majd lassan elsötétült minden.

A tanulásnak itt vége, a technikát elsajátítottad, valamint felírhatsz + 5 chakrat.

Mikor kinyitod szemed, éles fény zavar meg, kínozve pupilláid. Lassan szokik hozzá a szemed a fényhez, amelyet a plafon ragyogó fehérsége okozott. Egy ágyban fekszel, fehér takaró, fehér párna. melletted egy vékony ám magas szerkezet áll, rajta egy kis zacskó, amelyből egy vékony cső áll ki. A cső egyenesen a kezedbe vezet. nem vitás, hova kerültél, kórházba.
Egy nővér jön be, nem sokkal ébredésed után.
- Áh, felkelt. Ne mozogjon, maradjon egy helyben. Lehetőleg ne beszéljen, csupán bólogatással jelezzen, rendben? Fáj az állkapcsa? érez szúró fájdalmat? Esetleg szédül? - A nővér gyógyszereket hozott magával, amelyeket a csövön keresztül juttatnak szervezetbe. Nem nagyon tudsz beszélni, az állkapcsod, sőt, az egész fejed be van kötve, így érdemes hallgatni a nővérre, és inkább pihenni. A szobában egy másik személy is tartózkodik, aki egész végig ott ült melletted. Ő Yao. 
- Örülök, hogy felkeltél. Az átkozott tábla volt a hibás. Még szerencse, hogy nem történt komolyabb bajod. Az orvosok azt mondták, néhány napig benn tartanak.
A mai napod teljen pihenéssel, majd holnap leveszik a kötést a fejedről, és egy egyszerűbb fáslit tekernek köré. Következő postod írd ide, a kertben sétálsz.
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kitsune Haruka on Csüt. Szept. 15 2016, 12:27

Lassan 1 hónapja, hogy itthon töltöm a napjaim, és valamiért, azt hiszem kezdem megszokni ezeket az átlagos napokat. Az, hogy minden reggel a saját ágyamban, a saját szobám fala között ébredek, s mindig vár valaki itthon, vagyis majdnem mindig, hiszen Yao-nak többször is akad dolga, melyeken már nem tartok vele. Persze így is sokat segít, s tanít engem, mégis jóval kevesebbet látom, mint akkor, amikor még csak ketten jártuk a világot. Álmaimban többször újraéltem már az utat, mely elvezetett idáig, mégis... valahogy, egy kicsiny helyen, valahol legbelül még mindig úgy érzem, nem tartozom ide egészen...de már nem emlékeztem oly sűrűn a múltamra, szinte el is felejtettem e egy hónap alatt, s már csak egy zárt kis szoba volt a szívemben, melyet egy lakat őrzött. Elzárta mindenem , mi egykoron voltam...
De ez most mindegy is, új reggel kezdődött, s mint mindig ma is a nap első sugarainál pattant ki a szemem, s lassan bújtam elő ágyam kellemes melegéből, melyet igyekszem minél jobban kiélvezni.
 Lassan magamra öltöttem mindennapi viseletem, mely ittlétem alatt egészen átalakult, már nem csupán sötét ruhadarabokat igyekszem használni...bár ez kissé zavar, mi történik velem? A hang a fejemben is teljesen eltűnt már, mely régen elhozott belőlem dolgokat...
A hűvös fa, mely a ház padlózatát alkotta, kellemesen simogatta talpaim, s ahogyan elhagytam szobám biztonságot nyújtó falait, egyből a konyha irányába vettem utam, s valami lehetséges reggelit néztem. Volt még 1-2 falat a tegnapi vacsorából, melyet Yao csinált, így befaltam gyorsan, bár már kissé fanyar íze volt, remélem azért túlélem a reggelit.
Később lesétáltam az emeletről a földszint irányába, melyhez szintén fa borítású lépcső vezetett lefelé. Itt helyezkedett el régi mesterem boltja, melyet akkor nyitott meg, amikor a városba érkeztünk. A fa nyöszörgött, amikor újabb, s újabb lépteket tettem meg rajta, mintha csak sírna, hogy hozzá érek...mintha siratna valakit, de ez persze ismét csak a képzeletem egyik szüleménye, melyek manapság igencsak megszaporodtak.
Leértem a földszintre, de a hely üres volt. Ami kissé meglepett, hiszen, bár titokban, de mióta előbújtam Yao-t kerestem, de úgy tűnik még vagy inkább már ismét elment valahová.
- Ch... alig látom manapság. Nem mintha érdekelne... - Mondtam félvállról, majd vállat vonva éppen igyekeztem visszakúszni az emeletre, s egy újabb napot eltölteni azzal, hogy heverészek, majd talán csapok egy kört a városban, csak úgy unaloműzés ként, s talán estefelé belefér némi edzés is. Már egy hónapja mást sem csinálok. De sosem gondoltam, hogy ilyen magányos érzés lesz, ha nem kapok feladatot, s kénytelen leszek egy város falain belül tartózkodni...
De mielőtt felléptem volna az első lépcsőfokra, tekintetem végigsuhant az ajtó előtt, s a földön valami levél hever érintetlenül.
- Ez meg ... - Ejtettem ki ajkaimon, majd megváltoztattam lépteim irányát, s hamar felkaptam az árválkodó fecnit. 
- Kitsune Haruka. - Ez állt a levél elején.
- Nekem? - Mondtam, s bontottam ki sietve, reménykedve, hogy végre a sorok, melyeket a levél rejt, kiragadnak a hétköznapok árnyékából. Ez a megszokott monotonitás , lassan eltörli az eddigi személyiségem, vajon mennyit változtam ez idő alatt? Erre a kérdésre, választ szeretnék majd kapni... inkább előbb, mint utóbb.
A levelet olvasva, szemeim tágabbra nyíltak, s mintha arcom is felpirult volna egy kicsit, megborzongva attól, mint olvasgattam.
- Újra... összeállunk? Ismét...mehetek küldetésre? - Mondtam kissé halkan, de annál megdöbbentebb hanglejtéssel. Már-már nem hittem a szememnek, így gyorsan újra átolvastam a levél tartalmát, mely nem közölt mást, mint egy időpontot, így sietnem kellett, s felkészülni mindenre.
Futottam fel a nyöszörgő lépcsőn, s sietve pakolni kezdtem, mindent ami kellhet egy küldetésre. A fegyvereim, élelem, ruha,  s minden, mely eddig is elkísért utamon.
Hamar felszerelkeztem, s más kocogtak is lefelé lábaim a lépcsőfokokon, majd nyitódott, s egyből zárult is mögöttem az ajtó, mely mint régebben is, most is nagyot visított, amikor becsaptam magam után. Futottam, hogy még időben odaérhessek... s végre ismét harcolhassak.
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kenshiro Karu on Kedd Szept. 20 2016, 00:20

A város kietlennek tűnt, pedig már nem volt korán. Nem sok emberbe futottál bele az utcán miközben igyekeztél minél gyorsabban odaérni a megbeszélt helyre, tehát a főbejárat előtti kisebb térre ahol már nem egyszer várakoztál csapatodra. Amikor utoljára hallottál felőlük, hát az már több mint egy hónapja volt és azóta bizony a világban sok minden történt, míg veled annál kevesebb dolog. Valahogy úgy alakul élet, hogy amint mindenhol máshol felgyorsul nálad lelassult, de ez nem feltétlenül jelent ám rosszat. Ki tudtad pihenni magad, megerősödtél és most ismét teljes erőbedobással vághatsz neki újabb kalandoknak. Azonban a kis lakat amelyet talán már el is temettél magadban, lényed azon része melyet az utóbbi egy hónapban már mondhatni elfeledtél, most ismét mozgásba lendül. Látod a tükörben, az árnyékodban... valahogy mindenhol ott van és követ téged. Egy másik világ Kitusne Harukája. Személyiséged egy olyan rejtett sötét darabja melynek táptalajt eddig a félelmeid kétségeid és elsősorban dühöd adott. Az utóbbi időben azonban ezeket az érzelmeket felváltotta a nyugalom, a biztonság érzet és a tudat, hogy van egy hely amelyet otthonodnak nevezhetsz Yao mellett. Ezeket azonban most mind elengedted és visszatértél a shinobik rögös és veszélyekkel teli útjára. Társaid és segítőid ismét már jól megszokott csapatod lesz ha minden igaz, senseietek pedig mint eddig is, remélhetőleg ezután is ellát a lehető legjobb tanácsokkal és mindig ott lesz ha szükséged lesz rá. 
Amikor kiértél a kis térre a főbejárat előtt, talán egy kicsit csalódottan is, de csak a senseit találod aki a falnak támaszkodva éppen egy szál cigarettát végez ki. Nem is tudtad, hogy dohányzik, de ez igazából nem is számít hiszen téged egyáltalán nem érdekel. Na ez már az a Haruka akiről én beszélek. Meglepő fordulat azonban, hogy egykori csapat társaid nincsenek a férfival. Csupán csak egy fiatalabb genin fiú áll mellette. Csak egy ember? Ennyire futotta a vezetőségtől? Valószínűleg a többiek máshol teljesítenek szolgálatot és nem rétek rá most eljönni erre a küldetésre. Viszont ha valaki új embert küldtek ki melléd és a régi csapat társaid ennyire elfoglaltak akkor vajon miért várattak téged ennyit? Miért ültethettek le a kispadra? Vagy talán az lehet az oka, hogy ez az egy fiúcska van itt, mert a többiek életüket vesztették a fronton? Csak nem vezényelték ki őket... Azonban ha már itt járunk a helyzet sajnos elég ijesztő, mert az a hír járja mostanában, hogy egy nyílt támadásra készülnek Kumogakure ellen. Bár senki nem hisz ebben, de azért nem árt odafigyelni az ilyen pletykáknak sajnos szokott valóság alapjuk lenni. 
A gondolatmenetedet az zavarja meg, hogy régi új senseied észre vesz és gyorsan eldobja a cigit, majd mosolyogva integet neked, hogy menjél oda. Oldalán a fiú félénken pillant feléd. A srác valahogy így néz ki. 
Miként üdvözlöd a többieket és esetleg teszed fel a lelkedet nyomó kérdéseket a senseinek, most kiderül!

_________________
"A képzelőerőnket kárpótlásért kaptuk, azért amik nem lehettünk!"
"Monsters are real. They live inside us and sometimes they win."




Karakterek: Ayokama Makoto, Kinshu

"~Ha rendes kiképzést kapott volna az évek alatt, már Jounin is lehetne akár. Az biztos, hogy tehetséges a Suiton elem használatában és elég kitartó!~"


2014 Szeptember - A hónap játékosa

Adatlap

Nibi adatlap
avatar
Kenshiro Karu
Játékos

Taijutsu Pontok : 117


Adatlap
Szint: S
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1302

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kitsune Haruka on Csüt. Szept. 22 2016, 21:47

/ Kenshiro Karu /




Lábaim már a város utcáit taposták, s minden kis léptemmel, melyek sűrűn követték egymást, közelebb kerültem a levélben szereplő helyhez, a főbejárat  előtti kisebb térre, mely már sokszor szolgált találkahelyként számunkra. Ám valamin megakadt a szemem rövidke utam közben... a város, mintha nem lenne önmaga. Alig láttam pár embert útközben, pedig itt ez nem megszokott, legalább is eddig nyugodt helyet is nehéz volt találni idekint, most pedig mintha a feje tetejére állt volna a város, s valahogy mindenki elrejtőzött volna valami kis zugba, pedig az ,az én szokásom volt eddig. Most pedig én állok itt kint , s mások azok, kik elbújnak a világ elől...ez talán csak puszta véletlen...egy nap melyet minden ember inkább az otthonában tölt mint a sűrű utcákon, szokatlan, de nem furcsa. Néha meg lehet érteni, legalább is ha van valaki, én megértem, ha az ember magányra vágyik...
De inkább az előttem lévő feladatra koncentrálok, vagyis arra, hogy minél hamarabb elérjem a célom, s a megbeszélt helyet, nem akarok elkésni, s végül is...eléggé régen láttam már a társaim, s a mesterem. Egy egész hónapja, hogy szinte nem is hallottam felőlük. Persze, ez érthető, ha nem volt teendő...bár az is lehet, hogy ez idő alatt csak velem nem történt semmi. Lehet, hogy velük ezen kicsi, mégis hosszú idő alatt, sok kaland és változás ment végig. Bár magam is csodálkozom, hogy ez engem érdekel, bármennyire is, de érdekel... Számomra ez az egy hónap olyan volt, mintha az életem meg akarna állni, s egészen lelassult volna. Minden nap egy örökkévalóság volt, s a nap alig mozgolódott az égen. Mintha csak vonszolta volna magát körbe-körbe... végeláthatatlanul, s a hold követte őt ebben. Egyszer...réges-régen, azt hiszem még édesanyám mesélt nekem, a napról,s a holdról, kik örökké össze taroznak, egy régi legenda...de már évek óta nem jutott eszembe, de ebben az egy hónapon még erről is tudtam gondolkozni... Amikor megláttam ezt a levelet az ajtó alatt, mintha csak valamiféle mámor töltött volna el...a sorokat olvasva, hogy ismét szükség van rám, s végre kimozdulhatok a hétköznapok rabságából.  ~ De...nem tudom, valami rossz érzésem van. ~ Lassítottam le, s egy pillanatra megálltam. Tekintetem előre meredt, majd lassan...egészen lassan fordítottam oldalra a fejem, egyenesen a mellettem lévő bolt irányába, melynek ajtaján lévő üvegben visszatükröződött arcom, testem, s minden mi vagyok, s valami, mely azt hittem már nem vagyok többé...Láttam magam a tükör szerű üvegben, s valami... ~ Biztos vagyok benne, hogy állt mögöttem valaki! ~ Futott végig fejemben, s talán halkan el is mormogtam, nem tudom biztosan, nem volt időm ezen töprengeni. Gyorsan forgattam körbe tekintetem magam körül de nem láttam senkit...nem láttam, de éreztem. A bőröm szinte jegessé fagyott, s éreztem, hogy lassan a lelkem is ismét fagyossá válik... - Nem! - Kiáltottam fel, s éreztem, hogy 1-2 ember tekintette hirtelen rám vetült. Kezeimmel fejemhez kaptam, s arcomon valami egészen egyedi,  furcsa őrület tükröződött. ~ Te...már...eltűntél! ~ Szorítottam össze szemeim, majd ez egyről a kettőre eltűnt...s kezeimmel lassan engedtem el kobakomat, s arcom elé emeltem őket. Kissé remegtek, majd kiegyenesedtem, s hirtelen indultam tovább. Nem akartam hogy az emberek, akik láttam tovább bámészkodjanak, s azt sem, hogy esetleg ismét megtörténjen ez az egész. - Miért térsz vissza? Mi az oka... - Mormogtam el, miközben tovább haladtam, s lassacskán elérek a kapuhoz. ~ De... Nem! Nem gondolhatok rá...azzal csak ismét előjön... Tudom, el tudom nyomni... Eddig is elnyomtam, s eltűnt...ismét eltűnik majd. A sensei és Natsu várnak rám...Nem tűnődhetek ilyeneken most, nincsen időm a régi sebeimet nyalogatni...Már nincs. ~  Gondoltam végig, bár csak futólag helyzetem, miközben biztos voltam benne, hogy akik már mellettem állnak, nem hagynak el...nem hagynak el...ugye? Fogant meg a kérdés a fejemben, miközben a hideg ismét végig futott a hátamon, s mintha a lelkem rezonálna...mintha 2 ember élne egy testben...egy másik Kitsune...egy másik Haruka...egy másik ember, akit már nagyon jól ismertem, mert ő...én vagyok!
Megérkeztem. Lépteim elvezettek a kis térhez, de a látvány kissé meglepett. Két embert vártam, s csak egy volt előttem. Kano sensei, a falat támasztva, egy cigarettával a szájában, mely már az utolsókat rúgja. ~ Dohányzik? ~ Törte meg gondolataimat a látvány, majd hamar ki is ürült elmémből, mivel nem igazán érdekelt a dolog, inkább csak a meglepetés hatása. De arra jó volt, hogy a gondolataim elkalandozzanak, s kissé visszazökkenjek az eredeti önmagammá, de a személyiségem egy hajszálon függött, s ezt én is éreztem. ~ Miért lettem ennyire labilis?  Hogyan tovább? Hogy indulhatnék így el? Mit tegyek? Ha átveszi a testem, ha olyan lesz mint régen...nem tudom mit teszek. ~ S arcom komolyabbá változott, mint eddig bármikor, de nem hiszem, hogy ez új lenne a senseinek. Eddig sem éppen voltam az a nevetős típus, nem hiszem, hogy furcsállni fogja. Gondolatam ide- oda cikáztak, egyetlen cérnaszál tartotta össze őket...vagy már annyi sem...
De a kétes személyiségem mellett, más is aggasztott, miért csak ő van itt, hol van Natsu, hol vannak a többiek? ~ Feladatuk van? Küldetésen vannak? Nem érnek rá? Talán csak mi ketten leszünk? ~ Nyíltak tágabbra szemeim, s aggodalom árasztotta el a szívem, mely már így is éppen megtörni látszik. ~ Talán csak én vagyok az, aki semmit sem csinált egy egész hónapon át? De miért? Miért? Miért én? Nem vagyok elég jó? Talán mert, nem innen származom...De akkor hol lehetnek a többiek? ~ Jutott eszembe egy újabb gondolat, mely kétségbeeséssel töltött el...de miért érzek ennyi érzelmet egyszerre? Mi van velem... ~ Talán a fronton lehetnek? Meghaltak? A halálukat akarja közölni most Kano? Talán ez nem is küldetés? ~ Jártak a fejemben a szavak, s a mondatok...egyre több, s több kérdés fogalmazódott meg bennem, s ekkor eszembe jutott valami, amit nemrég Yao mesélt, mielőtt elment. Támadás készül Kumogakure ellen, legalább is ezt rebesgetik. Bár nem vettem komolyan, egy nyílt támadás hírt azért...nem lehet tétlenül nézni...Sok dolog járt a fejemben, miközben lassú léptekkel közeledtem a sensei felé, bár ő mintha észre sem venne...~ Miért nem figyel? ~ Törte meg gondolatmenetem egy újabb, ám már mással kapcsolatos kérdés, miközben rápillantottam az ott álldogáló emberre, ki ekkor vált meg cigarettájától, s egyetlen mozdulattal lökte el magától, majd végre rám pillantott, s elmosolyodott. Intett, hogy menjek közelebb, de ekkor észrevettem még valamit, vagyis valakit, aki eddig egészen elkerülte a látómezőmet. Kano oldalán egy fiú volt, ki csak félénk pillantásokat vetett felém. ~ Ki lehet ő? ~ fogalmazódott meg bennem a kérdés, miközben odaértem hozzájuk. A fiúnak sötét, fekete haja volt, s a ruházata is egészen sötétbe burkolózott, ami meg kell mondanom nem volt ellenemre, én is szeretem a sötét színt, de a szemeiben félelmet láttam, de lehet, csak én látom így, az arca mégis kedvességet mutatott, s nem félelmet... de ki ő? Nem tudtam, hová tenni ezt a személyt, s mint máskor sem, nem tudtam hogyan kellene hozzáállnom egy új emberhez. Nem akarom, hogy egy újabb személy akarjon a közelembe kerülni...

- Üdv! - Köszöntem, mint mindig, nem túl illedelmesen, de nem is hagytam figyelmen kívül. Még mindig nem akarom, hogy azt gondolja elfogadom, vagy jól érzem magam itt...valamiért még  mindig féltem, hogy elhagynak, s akkor a fájdalom...nagy lenne...nagy lenne, ha közel állnának hozzám, de nem állnak már így is túl közel? Erre a kérdésre, nem tudtam a választ...
- Hol vannak a többiek, Natsu? És te ki lennél? - Fordultam a fiúhoz, majd tettem fel a kérdést, s folytattam is. - Te miért vagy itt? -  Nem akarom megijeszteni, de gyengének sem láthat...
De azt hiszem nem lesz sok időm kérdezgetni, nem érzem stabilnak magam, nem egészen vagyok én...az én. Ezt a dolgot, hamar le kell rendeznünk...de előbb, válaszokat akarok, válaszokat...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kenshiro Karu on Kedd Szept. 27 2016, 01:14

A sebhelyekkel tarkított arc egy pillanatra furcsán villant meg, aztán visszatért a szokásos mosoly és miközben közelebb mentél már éppen kezdett volna bele, hogy bemutassa a kissé félénk fiút, de ekkor rájuk zúdítottad a kérdés áradatod amit a sensei továbbra is csak mosolyogva fogadott és hagyott neked egy fél percet, hogy a kérdések sokasága után levegőhöz jussál. Ez az egész kis jelenet olyan furán jött ki, mert gyakorlatilag letámadtad őket amikor odaértél, pedig csak kérdezni akartál. 
- Ingerültnek tűnsz Haruka minden rendben van? - Érdeklődött a sensei. Aztán megvárta, hogy válaszolj majd belekezdett a mondandójába.
- Nos hát az az igazság, hogy valóban neked most egy előre be nem tervezett kisebb pihenőd volt, de most lesz lehetőséged bizonyítani, hogy ez a pihenő fölösleges volt és készen állsz bármilyen kalandra. Ő itt Akimura egy medikus shinobi tanonc aki következő küldetésünkre elkísér minket amíg régi társaid nem tudnak csatlakozni hozzánk ismét. 
A fiú még mindig félénken nézett rád főleg az előző alakításod után és egy kicsit úgy tűnt mint aki talán bújik is, mint valami kisfiú... Pedig korban nem lehetett messze tőled, nagyjából annyi idős lehetett mint te. 
- Szia! Akimura vagyok, ha jól tudom te Kitsune Haruka vagy? Sokat hallottam rólad. Remélem jó kis kalandunk lesz együtt. - Azt észrevetted a srácon, hogy meg kellett emberelnie magát hogy beszéljen hozzád pár mondatot és egyből azután, hogy bemutatkozott vissza is állt a helyére. Talán egy picit el is pirult...
- Rendben azt hiszem akkor ezen túl is estünk, a többit majd út közben megbeszéljük most induljunk, mert elég fontos feladatunk lesz. - Azzal Kano megindult a főúton, de lassabb lépésekkel, tehát nem siettek sehová... - Haruka tudod a csapatod többi tagját elküldték a frontra és jelenleg is ott teljesítenek szolgálatot, én azonban tartozom neked egy vallomással. Én nem szerettem volna ha te odamész azokba a borzalmakba, mert nem éreztem, hogy lelkileg készen állnál egy háborúra. Mondhatjuk, hogy ez a kis kényszerpihenőd miattam volt és sajnálom, hogy nem volt időm megkeresni közben, de sajnos nekem is el kellett hagynom az országot és csak nem rég tértem vissza...
Kano hagy neked egy kis időt, hogy megemészd ezt az egészet. Aztán pedig folytatja a küldetés ismertetését.
- Nos mint tudjátok felröppentek a hírek, hogy a villám országát nemsokára támadás fogja érni éppen ezért a környező kisebb településekből nagyon sokan indultak útnak Kumogakuréba ami egyrészt stratégiailag jó, mert is a civil lakosság védelme kis helyre koncentrálódik, más részt azonban megvannak a maga hátrányai... A falu vezetése azonban engedélyezte, hogy egy bizonyos számú menekültet befogadjunk a falakon belülre a többieket a környező barlangrendszerekben fogják elszállásolni átmeneti táborokban. Azonban a mi feladatunk, hogy egy előkelőbb nemesi család költözését biztosítsuk falujuktól egészen a főkapuig. A küldetés egyáltalán nem veszélytelen, ugyan is szóbeszédek járnak úton állókról, illetve kirigakurei dezetőrökről is hallottam már, de ha jól sejtem akkor mi ezeket ki fogjuk kerülni remélhetőleg... A főúton biztonságban leszünk. "Remélem!" gondolta magában senseied. 

_________________
"A képzelőerőnket kárpótlásért kaptuk, azért amik nem lehettünk!"
"Monsters are real. They live inside us and sometimes they win."




Karakterek: Ayokama Makoto, Kinshu

"~Ha rendes kiképzést kapott volna az évek alatt, már Jounin is lehetne akár. Az biztos, hogy tehetséges a Suiton elem használatában és elég kitartó!~"


2014 Szeptember - A hónap játékosa

Adatlap

Nibi adatlap
avatar
Kenshiro Karu
Játékos

Taijutsu Pontok : 117


Adatlap
Szint: S
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1302

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kitsune Haruka on Pént. Szept. 30 2016, 17:10

/ Kenshiro Karu  >"."< /






Bár kissé hirtelen tettem fel kérdéseimet, talán csak a meglepetés miatt, vagy mert nemrég visszatért egy régi rossz oldalam...nem tudom a pontos okot, de úgy tűnhetett, ingerült vagyok, mintha csak mindenkire, s mindenre haragudnék a világon, valahol mélyen mindig is érdekelt, hogy vajon mi vagyok valójában. ~ Melyik az a Haruka, aminek van jövője? ~ Futott át rajtam, miközben figyeltem mesteren mosolygó arcát...még a hirtelen kirohanásomra is így reagált, ő egy igazán furcsa ember.
- Ingerültnek tűnsz Haruka minden rendben van? - Tette fel a kérdést, mely meglepett, bár talán nem kellett volna. Nem vártam, hogy nyíltan megkérdezi. Azt hittem, csak tovább haladunk, s elmondja a feladatot, amiért ide hívtak, de ő mégis rákérdezett. Arcom egyszerre sugárzott félelmet, s bizalmat...Féltem, nem merem elmondani neki amit útközben éltem át. Mégis, mintha kicsit bíznék benne, s nem akarom eltitkolni...Két olyan érzés, melyet nem ismertem...sosem ismertem...mielőtt idejöttem. Semmitől sem féltem, utoljára az anyám halálánál éreztem hasonlót, bár az sokkal inkább volt rettegés, mint egyszerű félelem...s bizalmat is akkor éreztem utoljára... talán mégiscsak szörnyeteg vagyok...amiért ezt a választ adom Kano-nak, de nem tudom elmondani.
- Minden rendben. - Feleltem, miközben igyekeztem helyrehozni arcom izmait, hogy a mindenkor kellő semmit tükrözzék vissza. Nem mutathatom ki nyíltan az érzelmeimet, főleg nem ezeket az érzelmeket, régen olyan könnyedén ment elrejteni mindent...most olyan nehéz. Legbelül, mintha a lelkem sírni akarna... ~ Én segíthetek. ~ Hallottam egy hangot a fejemben...de ekkor megtört a csend, s gondolataim Kano felé terelődtek.
- Nos hát az, az igazság, hogy valóban neked most egy előre be nem tervezett kisebb pihenőd volt, de most lesz lehetőséged bizonyítani, hogy ez a pihenő fölösleges volt és készen állsz bármilyen kalandra. Ő itt Akimura egy medikus shinobi tanonc aki következő küldetésünkre elkísér minket amíg régi társaid nem tudnak csatlakozni hozzánk ismét. - Törte meg a csendet a sensei, s tudatta mind a fiú kilétét, mind a nevét. ~  Medikus tanonc? ~ Járt a fejemben, miközben ismét rá tekintettem, s olyan volt mint egy gyermek, aki az anyja szoknyája alá próbál visszabújni. Tekintetében félelem tükröződött, melynek tárgya egyértelműen én voltam... ~ Fél tőlem? ~ Talán nem is furcsa, hiszen a belépőm kissé sok lehetett számára, de mégsem értettem... nem hiszem, hogy sokkal fiatalabb tőlem, talán pont egy idősek vagyunk, ő  mégis...olyan mint egy kisgyermek. ~ Miért van ekkora különbség köztünk? ~ Gondoltam, miközben a fiú végre összeszedte magát, s megszólalt.
- Szia! Akimura vagyok, ha jól tudom te Kitsune Haruka vagy? Sokat hallottam rólad. Remélem jó kis kalandunk lesz együtt. - Eléggé sok erőfeszítésbe került, hogy elmondja ezt a pár szót, melyet már csak illemből is meg kellett tennie, legalább is azt hiszem...s mintha arca is kissé színt váltott volna, enyhe pirosságot vettem észre rajta, miközben szinte azonnal visszament a helyére.
- Jó kis kaland? - Kezdtem talán egyről a legmagasabbról, bár sosem voltam az a kis kedveske, aki azonnal a legaranyosabb arcát mutatja. - Valószínűleg, legalább is én is ebben reménykedem Akimura. - Enyhült meg kissé az arcom, s ez mind csak azért, hogy ne féljen tőlem, pedig ez nem én vagyok. ~ Most komolyan, mi vagyok én? Felvigyázó? Miért küldték őt mellém? ~ Járt a fejemben, miközben folytattam mondandóm. - Egyébként igen, én vagyok Kitsune Haruka. - Fejeztem be, s tettem csípőmre egyik kezem, majd vártam, hogy a sensei folytassa, egyszerűen nem bírok megmaradni tovább itt, így.  Még mindig elég nyugtalan vagyok, s ennek a kölyöknek tett jópofizás, sem tett sokkal higgadtabbá .
- Rendben azt hiszem akkor ezen túl is estünk, a többit majd út közben megbeszéljük most induljunk, mert elég fontos feladatunk lesz. - Mondta Kano, majd igencsak lassú léptekkel, de elindult a főúton. S szinte azonnal folytatta is a beszédet, melyet szinte már-már én is meg akartam kérdezni, még mindig fúrta az oldalam, hogy merre is vannak a többiek.
- Haruka tudod a csapatod többi tagját elküldték a frontra és jelenleg is ott teljesítenek szolgálatot... - Nyíltak tágabbra szemeim, s tekintettem hírtelen a sensei irányába  szegeztem. ~ Szóval erről volt szó, tényleg igazam volt, csak én vagyok az, akiben nem bíznak meg. ~ Füleim szinte kihegyesedtek, annyira figyeltem minden szavára, miközben ős folytatta a beszédet. - ...én azonban tartozom neked egy vallomással. Én nem szerettem volna ha te odamész azokba a borzalmakba, mert nem éreztem, hogy lelkileg készen állnál egy háborúra. Mondhatjuk, hogy ez a kis kényszerpihenőd miattam volt és sajnálom, hogy nem volt időm megkeresni közben, de sajnos nekem is el kellett hagynom az országot és csak nem rég tértem vissza...- fejezte be. ~ Szóval ő volt az, aki nem bízott meg bennem? Ch...tudhattam volna, hogy nem fogadtak be. ~ Szinte egyből felkaptam a vizet, pedig általában nyugodt vagyok, de a mai reggel után képtelen voltam feldolgozni azt, amit most rám zúdított. Valamiért képtelen voltam meglátni szavaiban a jót, melyet valójában sugalltak, az aggodalmat, melyet igazából rejtettek...nem tudom, hogy azért-e mert a sötétség ébredezett bennem, vagy azért, mert  képtelen vagyok azonnal a dolgok jó oldalát látni...
Egy szót sem szóltam, csupán kissé lefelé vetettem tekintetem, s fogaim összeszorítva haladtam tovább...jelenleg nem lenne bölcs dolog bármit is mondanom...ezt már magamtól is tudtam, s csak vártam, hogy ismét megszólaljon, de ekkor már a téma más irányba terelődött, s a küldetés ismertetésével foglalkozott. ~ Szóval ennyi volt? Már nem is érdekli mit gondolok, vagy érzek?  Nem zavarja, hogy tudom, nem bíznak meg bennem? Én csak egy semmirekellő száműzött vagyok... ~ Pörögtek a gondolatok a fejemben.
- Nos mint tudjátok felröppentek a hírek, hogy a villám országát nemsokára támadás fogja érni éppen ezért a környező kisebb településekből nagyon sokan indultak útnak Kumogakuréba ami egyrészt stratégiailag jó, mert is a civil lakosság védelme kis helyre koncentrálódik, más részt azonban megvannak a maga hátrányai... A falu vezetése azonban engedélyezte, hogy egy bizonyos számú menekültet befogadjunk a falakon belülre a többieket a környező barlangrendszerekben fogják elszállásolni átmeneti táborokban. Azonban a mi feladatunk, hogy egy előkelőbb nemesi család költözését biztosítsuk falujuktól egészen a főkapuig. A küldetés egyáltalán nem veszélytelen, ugyan is szóbeszédek járnak úton állókról, illetve kirigakurei dezetőrökről is hallottam már, de ha jól sejtem akkor mi ezeket ki fogjuk kerülni remélhetőleg... A főúton biztonságban leszünk. - Fejezte be, s mintha egy kis aggodalmat fedeztem volna fel az arcán, bár ez volt a legkevesebb , ami jelenleg érdekelni tudott...egy ember aki nem bízik bennem, nem érdemli meg az aggódát. A fejemben repkedő gondolatok egyre inkább sötétebbé váltak, s a küldetés valahogy igencsak kicsinyke részt tudott elfoglalni a fejemben. Mégis végig kellett gondolnom a szavait...bár én egészen máshogyan láttam, mint ő. ~ A nemesség megmentése...olyanok jólétét védjük meg, kik világ életükben kiemelkedettek voltak...akik bármit megkaptak az életben, amit csak kiejtettek a szájukon...ilyen emberekért kockára tesszük az életünket? ~ Nem értettem egyet a küldetéssel, mellyel megbíztak, de egy kis harcért, csak a csata kedvéért...reménykedve, hogy találkozunk valakivel, akivel megküzdhetek...tovább folytattam lépteimet. ~ Ha már más értelme nem lesz az útnak, legalább talán egy jót küzdhetek. ~ Változott meg kissé tekintetem, mely érdektelenséget tükrözött. Nem hiszem, hogy ez oly nemes feladat lenne egy shinobinak...megvédeni a nemesség tagjait. Valahogy nem ezt vártam. Míg a többiek a fronton küzdenek a hazájukért, én megvédek egy csapat nemest, akik azt sem tudják mi fán terem a csata, vagy mit jelent megküzdeni valamiért, akik nem tudják mi az a szenvedés, s jómódban élnek a családjukkal. ~ Tényleg ennyit érek csupán? ~ Gondoltam át ismét, miközben a fiúra néztem, ki a társamnak nevezi magát a küldetés ideje alatt, vajon ő mit gondolhat...számára ez...egy igazi küldetés lehet?
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Kenshiro Karu on Csüt. Okt. 06 2016, 21:02

Senseied látta rajtad a vívódást és miközben beszéltél a fiúval figyelt is téged. Kano nem nagyon tudta hova tenni az agresszív viselkedésedet, de aztán csak betudta egyszerűen az idegességnek, hogy újra a terepen, küldetés előtti izgalom, vagy csak egyszerűen nem kommentálta a dolgot. A szemed sarkából észre vetted, hogy szavaid után élesen villant a tekintete feléd. Nem árt megjegyezni, hogy ő valószínűleg sokkal többet tud mint amennyit mutat. A tudat pedig, hogy miatta kellett ezt az egy hónap kényszer pihenőd bevállalnod még stresszesebbé tette az egészet... Aztán egyszer csak mégis elindultatok, és amint belevetettétek magatokat a feladatok sűrűjébe, már távolinak is tűnt az az utóbbi egy hónap. Az úton odafelé nagyjából nem történt semmi izgalmas. Nagyjából egy három órát sétáltatok, mert nem siettétek el, a terv az volt, hogy ott éjszakáztok aztán reggel indultok és a héten legalább három ilyen kör volt betervezve három különböző családhoz akiknek a kíséretét kell biztosítanotok a faluig. 
Amint megérkeztek a kis településre egy nyakigláb kislány rontott ki elétek az egyik házból. 
- Anya, Anya megérkeztek a nagy faluból, mond, hogy értünk jöttek és segítenek nekünk... Anya anya!
Azzal egy nő kilépett a házból és behúzta a kislányt, majd erősen bevágta maga mögött az ajtót. Tehát a háború miatt tényleg komoly a nélkülözés, a kislány arcán látni lehetett, hogy feltehetőleg nem a módosabb családból származnak és nem őket fogjátok innen elvinni. Erre vajon hogy reagálsz, az csak rajtad áll, azonban Kano halad tovább és céltudatosan a falu legnagyobb épülete felé tart. 
- Gyertek ma este reményeim szerint itt éjszakázunk és csak holnap indulunk vissza Kumogakuréba. Tudjátok... nem tudunk megmenteni mindenkit.
Ezzel részéről rövidre is zárta a történetet, de, hogy te mit cselekszel az csak rajtad múlik. Csapat társad és a sensei határozottan haladnak tovább célotok felé. 

_________________
"A képzelőerőnket kárpótlásért kaptuk, azért amik nem lehettünk!"
"Monsters are real. They live inside us and sometimes they win."




Karakterek: Ayokama Makoto, Kinshu

"~Ha rendes kiképzést kapott volna az évek alatt, már Jounin is lehetne akár. Az biztos, hogy tehetséges a Suiton elem használatában és elég kitartó!~"


2014 Szeptember - A hónap játékosa

Adatlap

Nibi adatlap
avatar
Kenshiro Karu
Játékos

Taijutsu Pontok : 117


Adatlap
Szint: S
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1302

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Yao boltja

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.