Nyolcas Kiképzőterep

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Go down

Re: Nyolcas Kiképzőterep

Témanyitás  Akihiro Jaken on Szomb. Nov. 25 2017, 17:03

[Tobirama]


Az előző, rendkívül kimerítő edzéssel töltött nap végére már ahhoz sem volt erőm, hogy elvánszorogjak a legközelebbi padig, és ott hajtsam álomra a fejemet, így ezúttal a föld szolgált alvóhelyként nekem – igazából nem is először sikerült úgy kiütnöm magamat edzéssel, hogy ott végeztem.
Másnap reggel a hűvös időjárás ébresztett. Amikor felébredtem a Nap már az égen járt, így szemeimmel azonnal hunyorognom kellett, s kezemet is eléjük emeltem, hogy kicsit hozzászokhassak a fényviszonyokhoz.
Lassan felültem a földről, egy nagy ásítás kíséretében megvakartam az államat, végül feltápászkodtam és leporoltam magamat, a műveletsort pedig egy nyújtózkodással zártam. Derékra helyezett kezekkel néztem körbe a kiképzőtéren, majd egyszerre csak elsiklott valamin a tekintetem. Visszakaptam szemeimet oda, ahol a padon mintha ülni véltem volna valakit felfedezni, s Amikot láttam meg. Testem egésze megdermedt egy másodpercig. Hát igen, az előbb végignézte ezt az egészet, ahogy mint valami őslakó feltápászkodok, ásítgatok és nyújtózkodok össze-vissza. Kííínos… És vajon mennyit várhatott arra, hogy felébredjek? Meg... meg… hát nagyon remélem, hogy nem kezdtem horkolni.
Lányos zavaromban azt sem tudtam, hogy hogyan kéne megállnom előtte, vagy köszönnöm neki, így csak furcsábbnál furcsább mozdulatokat téve, tekintetemet pedig ide oda kapkodva álldogáltam. Szent ég… Ennyire képtelen lennék nem beégetni magamat a nők előtt?
Zavaromat végül Amiko törte meg, amikor odajött és köszönt nekem. Egy „Jó reggelt”-el viszonoztam én is a köszönést, majd megmutattam a jutsu megtanulásában elért eredményeimet, és egészen sikerült meglepnem ideiglenes mesteremet. Ismét dicsérő szavakkal illetett, én pedig megint csak belepirultam ezekbe, de nem volt időm túl sokáig büszkélkedni, ugyanis azonnal rátért egy új jutsura. Amikonak egy igen hirtelen tett mozdulattal sikerült meglepnie, amikor is egy kunai kést előrántott, s azt hihetetlen gyorsasággal a torkának nyomta. A penge megállt, majd pedig elkezdett megrepedezni a nyaka környékén lévő rész, s por hullott alá. Valamiféle észrevehetetlen föld burkot vont maga köré?
Mint kiderült, ez a technika már többször is megmentette az életét, életveszélyes helyzetekből pedig én sem szenvedtem hiányt – pláne most, hogy Chuunin lettem -, így egy ilyen technika teljes mértékben csak a hasznomra lehetett.
A földburkos kérdésemre azonnal meg is kaptam a választ, mesterem elmagyarázta a technika lényegét, nekem pedig azonnal felcsillant a szemem, és igen csak lelkessé váltam.
Nem is akartam teketóriázni, azonnal hozzáfogtam a munkához. A kézpecséteket, amiket Amiko mutatott jól megjegyeztem, majd neki is kezdtem a chakra koncentrációnak.
Lehunytam a szememet, majd egy perc múlva a kézjelek sorozatát létrehozva megpróbáltam Amiko utasításai alapján a lehető legtökéletesebben elvégezni az első próbálkozást. Szinte semmi eredménye sem volt a próbálkozásnak, legfeljebb némi port kavartam fel magam körül, így tehát úgy döntöttem, hogy lépésekre bontom a technikának a megtanulását.
Mindenek előtt, a chakraburok létrehozását akartam a lehető legjobban elsajátítani úgy, hogy minél jobban a bőröm felszínén legyen. Még nem állt olyan szinten a chakra kontrollom, hogy könnyedén elvégezhessem ezt a műveletet, így hosszú tanulási folyamatra kellett készülnöm. Napokkal számoltam, már csak ennél a résznél, de ez a gondolat egyáltalán nem szomorított el. Elvégre hogyan léphetnék egy magasabb szintre véres veríték nélkül?
Mint az korábban már kiderült számomra, a meditáció nagyon fontos szerephez jut az edzéseimben, hiszen annak a gyakorlásával sikerül minden egyes alkalommal feljebb tornásznom koncentrációs készségemet. A koncentráció pedig elengedhetetlen, pláne ha ilyen magas szintű technikát igyekszik elsajátítani az ember. Egy A szintű Doton technika már nem gyerekjáték, a Chogoremuval is rendesen meggyűlt a bajom, de csak sikerült átlendülnöm a nehézségeken.
Nagyjából egy órányi meditáció után nekiláttam a chakraburok létrehozásának a bőrömön. Testemben intenzíven keringetni kezdtem az energiákat, majd azt megpróbáltam kibocsátani és megtartani a testemhez legszorosabban fonódó mezőben. Az egyetlen, amit elértem, hogy felkavartam a port a lábaim körül. Ez azonban igazából csak segített, mert így pontosan tudtam, hogy magamhoz milyen közel tudtam létrehozni a burkot, ezáltal pedig jobban tudtam vizualizálni a chakrát magam körül.
A következő próbálkozások mind arra mentek rá, hogy ezt a távolságot szinte nullára csökkentsem. Ezzel el is pepecseltem egy jó három órát, de a végén már kifejezetten jól álltam. Eddig azonban csak egy burok volt körülöttem, azzal fel kellett vennem a testem alakját. Ami pedig igazán nehéznek bizonyult, az ez volt. Órákon keresztül igyekeztem létrehozni a megfelelő chakraburkot a kezem körül, teljesen rám is sötétedett, de semmire sem jutottam. Csaknem egy egész napot ezzel töltöttem el, de nem volt eredménye, nem tudtam a testemre igazítani.
Másnap reggel viszonylag későn érkeztem meg a Kiképzőtérre, mert egy igen kiadós alvással pihentem ki kényelmes ágyamban még a Fusha no Jutsu edzést. Mikor megérkeztem, arra az elhatározásra jutottam, hogy testrészenként kell begyakorolnom a technika ezen részét, hogy minden egyes pontra nagyobb koncentrációm juthasson, majd ha már külön-külön jól mennek, összeillesztem az egészet, mintha egy teljes páncélzatot vennék fel darabonként.
A már szinte rutinszerű meditáció után először a jobb kezemmel próbálkoztam. Magam elé emelt kezem tenyerét az arcom felé fordítottam, majd azt bámulva olyan heves koncentrációba kezdtem, hogy még a fejem is belevörösödött. Szinte láttam magam előtt, ahogy egy kékes aura körbeveszi és rásimul. Ezt követően lassan elkezdtem a chakrámat kiereszteni a testemből, és próbáltam vele bevonni a kezemet, mintha csak valami máz kerülne rá. Ezúttal a Doton chakrát is belekevertem a gyakorlásra, mert mivel most kisebb felületen próbáltam létrehozni a technikát gondoltam talán sikerül ezzel is, plusz így legalább láthattam, hogy pontosan hol sikerül létrehoznom a burkot.
Természetesen nem sikerült tökéletesre, de nem is nevezném csapni valónak. A kezemet egy porfelhő vette körbe, ami kicsivel a csuklóm alá ért, s ott keringett a levegőben. Néhol egy-egy szemcse elhagyta a felhőt, de a nagy részét sikerült egyben tartanom. Újabb próbálkozások hosszú sora következett, amikben sikerült egyre kisebb és kisebb felületre sűrítenem a porszemcséket. Több óra után már elértem azt, hogy az ujjaim közötti rés is jól láthatóvá vált.
Ekkor tartottam egy kisebb pihenőt, ettem egy keveset, majd tovább folytattam a gyakorlatot.
Ismét számtalan kimerítő próbálkozás után a nap végére elértem azt, hogy a föld tökéletesen rátapadt a kezemre, annak a formája is teljesen egészségesnek tűnő maradt – igazság szerint annyi volt a látszólagos különbség egy sima kéz, és az én jelenlegi kezem között, hogy ez sokkal barnább volt. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy olyannyira megkeményítettem ezt a kérget, hogy nem bírtam megmozdítani a kezem egyetlen porcikáját sem.
Ez volt tehát az, amiről Amiko beszélt. A mozdulataimmal együtt folyamatosan formálnom kell ezt a burkot, így tehát miután megtanultam a technikát, azután is rengeteget kell majd gyakorolnom, hogy bármikor rutinszerűen alkalmazhassam.
Még néhányszor létrehoztam ezt a kőkemény, szilárd burkot a kezem körül, hogy minél jobban begyakoroljam, és holnap ebből indulhassak majd ki, majd hazaindultam.
Másnap reggel, amikor visszaértem a Kiképzőtérre azonnal hozzá is láttam a gyakorláshoz. Jól bejáratott séma: meditáció, majd rengeteg próbálkozás. Lehet, hogy kellene valamilyen alternatívát találnom technika tanulásokra? Biztos van valamilyen hatásosabb módszer! Na mindegy, ez már jól bevált, egyelőre maradok ennél.
Órák hosszat foglalatoskodtam azzal, hogy tudjam mozgatni az ujjaimat, de még mindig túlságosan szilárd volt a burok. Lehet, hogy segítséget kellene kérnem Amikotól? Nem, nem… magamtól kell rájönnöm a technika nyitjára, vagy nem ért az egész semmit. És amúgy is instrukciókkal kezdte az egészet, ennél többre már nem kellene, hogy szükségem legyen. Gyerünk Jaken, csak idő kérdése, és menni fog!
Lehunytam a szememet, kizártam mindent az elmémből, s néhány percig nem gondoltam másra, kizárólag a kezemet körbevevő „palástra”. Vettem egy mély levegőt, egy-két másodpercig benntartottam, majd ahogy szépen lassan kieresztettem felnyitottam a szememet is. A korábbi frusztrációm a sikertelen próbálkozások miatt eltűnt, s teljes nyugodtsággal meredtem jobb kezemre. Ahogy chakrám keringetésének intenzitását megnöveltem, elfogott egy bizsergető érzés a jobb kezemnél. Tudtam, hogy eljött a pillanat. A kezem egyre jobban elbarnult, ahogy létrehoztam a páncélt. Igyekeztem ezúttal jóval lágyabban létrehozni, nem a keménységére, hanem a mobilitására összpontosítva úgy, hogy a burok kövesse ujjaim mozgását. És láss csodát, sikerült! Végre tettem egy nagyobb lépést a cél felé, ez pedig azonnal feldobta a hangulatomat. Jobb kezem sötétbarna színben pompázott, mozgékonysága pedig pontosan olyan volt eredetileg. De vajon mennyire sikerült megkeményíteni a burkot? Egy hirtelen ötlettől vezérelve bal kezemmel előhúztam egy kunait, majd megpróbáltam vele megvágni a tenyeremet, viszonylag erősen. És láss csodát, ez is sikerült! Mármint nem a védelemhez megfelelő keménység, hanem a kezem megvágása. Áucs! Viszont a vágás mélységéből ítélve viszonylagos védelmet már most is adott a páncél, mert anélkül ennél sokkal nagyobb vágás lenne most a tenyeremen. Folytattam volna a gyakorlást tovább, de elő kellett vennem egy kis kötszert, és ellátnom vele a sérülésemet. Vajon alapból is ilyen hülye vagyok, vagy csak akkor, ha egy nő nézi amit csinálok? Na mindegy.
Miután elláttam sérülésemet újból belekezdtem a technika kivitelezésébe. Valahogy össze kellett illesztenem a korábban elért keménységet, és a most elért mobilitást. És ezt mégis hogyan érhetném el…? Hát persze, hogy rengeteg próbálkozással! Nem is akartam tovább tökölni, minden energiámat belefektettem a gyakorlásba, a nap végére pedig sikerült is elérnem, hogy a kezem mozgását lekövető, igenis kemény burkot sikerült létrehoznom. Ezt már nem olyan drasztikus módszerekkel teszteltem, mint a legelső alkalommal, hanem egyszerűen próbáltam megszúrni a kunai hegyével az ujjamat. Nos igen, a nap folyamán ez is jelentősen csökkentette a testemben keringő vér mennyiségét, de végül csak sikerült immunissá válnom a saját hülyeségemre.
A jobb kezemmel tehát megvoltam. Az ujjaktól az alkar feléig. Ez vajon hány százaléka lehet a bőröm teljes felületének? Öt? Három nap alatt? Csodás, ha megtartom ezt a tempót, akkor még ebben az évben végezni fogok!
Nem akartam már tovább húzni az időt, így elhatároztam, hogy aznap éjszakázni fogok. Eddig kétszer is hazamentem aludni edzés közben, a végén még elkényelmesednék! A jobb kéz után a bal kézen létrehozni a technikát gyerekjáték volt. Körülbelül két óra alatt sikerült eljutnom oda, hogy mindkét kezemen egyszerre, az ujjaimtól a vállamig létre tudtam hozni a páncélt. A hold ekkor már magasan járt, az idő is átfordult hűvösbe, de még nem indultam haza. Még órákon keresztül tökéletesítgettem a kezeimen a jutsut, hogy a lehető legerősebb páncélt kapjam, ami hozzám simulva leköveti a mozgásomat, majd végül úgy éreztem, hogy elértem aznap éjjel a kitűzött célt. Hulla fáradtan fordultam hátra a mögöttem lévő kijárathoz, majd… Jesszus, az a Nap?! Igen, talán kicsit elragadtattam magamat.
Már inkább haza sem indultam, hanem olyan eszközhöz nyúltam, amelyhez sosem volt szokásom. Táskámból elővettem egy energiapirulát, azt bedobtam a számba, majd ráharaptam és lenyeltem. Igen hamar megéreztem a szer hatását, testemben szétáradt az energia, én pedig teljesen frissen próbálkozhattam tovább a technikával.
te szent ég, mennyire ki leszek ütve, ha elmúlik a szer hatása! De mindegy is, ez majd a jövőbeni Jaken dolga lesz.
Az elkövetkező három órát azzal töltöttem, hogy a két karomról továbbterjesszem a burkot egészen a mellkasomig, majd lefedjem vele a teljes felsőtestemet. A mellkasi résznél való első egynéhány próbálkozás nem volt túl kellemes, sajnos előfordult, hogy túl merevre alkottam a páncélt, így nem tudtam levegőt venni. Fuldokolni pedig egyáltalán nem jó dolog! Ilyenkor mindig egyből feloldottam a technikát, majd kissé számat húzva újból próbálkoztam.
A három óra végül ötté nőtte ki magát, amikorra is sikerült megfelelően megkreálnom a technikát az egész felsőtestemen. Pont mikorra kész lettem, teljesen el is múlt a pirula hatása, én pedig még valahogy eltámolyogtam a legközelebbi padig, amire felfeküdtem, majd aludtam egy jót.
Mikor onnan felkeltem a Nap magasan az égen járt, pedig azt vártam, hogy olyan sokat fogok aludni a kimerültségtől, hogy bőven az éjszakában ébredek. Vagy várjunk csak… lehet, hogy már másnap van?! Igen, határozottan. Amikor lefeküdtem, a Nap nyugathoz volt közelebb, most pedig keleten van.
Gyorsan felugrottam a padról, s azonnal hozzáfogtam a gyakorláshoz. Nagyon fel voltam frissülve, így teljes erőbedobással próbálkozhattam. Órák hosszat igyekeztem a lábaimon megfelelően létrehozni a páncélt. Igazándiból már egészen jól ment az egész. A szilárdságra, a nyomásra és a mozgékonyságra is már egészen ráéreztem, amikor a karjaimon és felsőtestemen próbálkoztam, most már csak a lábamhoz kellett igazítani a formát.
Fárasztó munkával végül sikerült ezt is elérnem. Feloldottam a technikát, majd még egyszer létre akartam hozni. Már rutinszerűen mutogattam el az egy életre az elmémbe égett kézjeleket, s a barna burok testemen végig kúszva épült szép lassan fel. Arcomon is felkúszott, s mire a nagyjából egy perces létrehozási idő véget ért, fejem búbjától a talpamig beborított a páncél. Megmozgattam kezeimet, s lábaimat, köröztem a nyakammal, nagy, mély levegőket vettem. Minden pontosan úgy történt, mintha a burok ott se lett volna. Széles mosolyra húztam a számat, s nyugtáztam magamban a sikert. Tudtam jól, hogy ezt a technikát mindig lesz hová fejlesztenem – leginkább a kivitelezés tempójában -, de jelen helyzetben annak kellett örülnöm, amit elértem.
Egy végső teszt azonban még hátra volt. Ezúttal jobb kezemmel rántottam ki a kunait a tartójából, s bal tenyerem volt a vágás célja. Összeszorított fogakkal vártam az esetleges fájdalmat, de semmi sem történt. Igen, valóban sikerült!
Még sötétedésig gyakoroltam a technikát, amíg volt hozzá energiám. Többször is feloldottam, és ismét létrehoztam – hol hosszabb, hol rövidebb ideig magamon hagyva - a páncélt, hogy a lehető legjobban menjen a jutsu, és felmérjem, hogy nagyjából mennyire gyorsan meríti ki a chakrakészletemet. Büszkén indultam haza, s vetettem be magamat az ágyba. Megint hihetetlenül kifáradtam, de másnap reggel korán keltem, hogy minél előbb a Kiképzőtérre érhessek, s még Amiko előtt ott legyek. Mielőtt megmutattam volna neki, hogy mire jutottam, a biztonság kedvéért még létrehoztam néhányszor a technikát, hogy a lehető legjobban menjen és berögzüljön az egész, majd pedig az egyik padra leülve vártam mesteremet hogy megtartsam a bemutatót. Remélem, hogy nekem nem szúr bele egy kunait a torkomba, abban azért nem vagyok teljesen biztos, hogy azt túlélném!

_________________
Előtörténet és Adatlap

,,Az lesz igazán erős, aki végig hisz magában!"
,,Inkább megbánom, hogy megbíztam valakiben, mintsem azt, hogy kételkedtem benne"


Mesélések:
 Obake Kaito - A Haza szolgálatában
 Arashi Himiko - Egy új élet
avatar
Akihiro Jaken
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 144

Specializálódás : Djuka 'Afroséró' Uchiha Jaken

Tartózkodási hely : Ahol lennie kell


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin
Chakraszint: 836

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nyolcas Kiképzőterep

Témanyitás  Senju Tobirama on Szomb. Dec. 02 2017, 02:18

/Jaken/


  Egész napos edzéseid kifizetődtek. Többnapos szenvedésed a technikával sikerre juttattak, sikerre, melyet a kitartásodnak köszönhettél, mely megmutatja, mennyire is érdemelted meg rangod. Egy chunninnak ugyanis fontos, hogy meglegyen a kitartása, a sikert hajhássza akár a saját élete árán is, a küldetést elvégezze, bármi áron. Ennek szellemében hajtottad végre edzésedet is, hisz nem álltál meg, csináltad éjjel, s nappal, látástól vakulásig. Még az általad ritkán fogyasztott táptablettákhoz is hozzányúltál, hogy képes legyél kitolni határaid. Dicséretes ez a hozzáállás, melyet ha a Hokage-sama látna, mindenképpen elégedett lenne. Fáradtságos, utolsó edzésed után pedig még arra is szakítottál erőt, hogy hamarabb felkelj, s megpróbálj tanítód elé vágni, mely sikerült is, így bemelegítésként egypárszor még el tudtad gyakorolni a technikád. Már épp indultál meg a kiszemelt pad felé, mikor a távolból megláttad közeledni a lányt. A még meglehetősen hűvös időben, egy műanyag pohárban meleg, gőzölgő teát szürcsölgetett, miközben feléd haladt. Megérkeztével természetesen neked is szögezte a kérdést.
-Jó reggelt! Nos? Mire jutottunk?- Várta bemutatód.
Mikor elvégezted a technikát, felhúztad magadra a földpáncélt, jól szemügyre vette, körbejárt, vizslatva tekintetével a jutsu minden pontját, miközben szürcsölgette italát. Majd kortyolt egy utolsót, s megeresztett kellemes, nagy sóhaja kíséretében lehelyezte azt poharastul, megszokott padjára. Keze eztán shurikentartójához közeledett, s három kunait húzott elő. Nem túl gyorsan, nem meglepni akart, ám nem is olyan lassan, hogy az már a rémisztgető, hatásvadász kategóriát súrolja. Egyszerűen és normál tempóval tette azt. Sejthetted, mi fog történni, ám az se gond, ha meglepett... feléd dobta a három kést. Laza, ám határozott mozdulattal, úgy ahogy azt kell. Egyenesen feléd száguldott hát mindhárom, s el is talált. Páncélod azonban nem lepattintotta magáról, hanem beleálltak. kettő mellkasra, egy homlokra talált be. A kunaiok kiestek az általuk ütött lyukból, s a lány prezentációjához hasonlóan, most is elkezdett peregni lefele belőlük a porszerű anyag. Ekkor viszont kissé talán elszállt a magabiztosságod, ugyanis szemeidre elkezdett folyni valami. Mint az hamar kiderült, a véred volt az. Nem nagy mértékben, csak épp hogy megeredt, s elkezdett folydogálni. Mikor ránéztél mellkasodra, láttad, hogy a kunai ahol leverte a páncélt, egy adott ponton be is talált. Nem túlzott mértékben, ám épp elég volt hogy a bőrt felsértse. 
-Tökéletes! Úgy szuperál, ahogy kell neki. Persze fejleszthető gyakorlással, a határ szinte kitapinthatatlan, de ez is már bőven megvédte az életed. - Dícsérte meg technikád Amiko. -Ezzel viszont elérkeztünk utolsó jutsunkhoz. Úgy értesültem ismered a föld klón technikát, így ezzel sem lesz gond.- Lépett arrébb párat, s létrehozott egy földklónt.
A klón megtett jópár lépést tőletek. Úgy 20m távolságba ment el, mikor a lány egy kos kézjelet mutatott fel. Ennek hatása abban merült ki, hogy a klón, ott ahol van felrobbant. Egyszerűen szétvetette magát az anyag, melyből összeállt.
-A technika lényege...várjunk... tudod mit?- Zsebéből kihalászott egy lapot és tollat, majd miután leírta kívánt sorait, összehajtotta azt egy szoid vigyorral.. -Ebben lesz a technika magyarázata. Akkor nézed meg, amikor akarod. Azonban kíváncsi vagyok meddig jutsz ezúttal teljesen a magadra utalva. Nem lepődnék meg, ha mindössze látottak alapján utánam csinálnád egy kis próbálkozás után. Nem kell megijedni... nem túl bonyolult a technika.- Helyezte magát kényelembe a padon, arcán mosollyal.
Kezébe ismét visszatért teája, s hátradőlve figyelte a fejleményeket, miközben maga mellé lehelyezte azt a bizonyos lapot. 


// Felírhatod magadnak a technikát, sikerült a tanulásod. Azonban itt az újabb. Amennyiben elakadnál a dolgokban, semmi gond. Ebben az esetben addig írd a posztod, míg rászánja magát a karakter, hogy használja a segédletet, s a következő posztban leírom, ami benne áll. Jó munkát! //

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nyolcas Kiképzőterep

Témanyitás  Akihiro Jaken on Vas. Dec. 03 2017, 16:38

[Tobirama]

Reflexszerűen záródtak össze a szemeim még úgy is, hogy fel voltam készülve az életveszélyes tesztre. Légzésem kissé szaporább tempót vett fel, de rezzenéstelen testtel kiálltam a próbát. Mikor a fegyverek csörrenését hallottam a földön felnyitottam szemhéjamat, s ezzel egy időben éreztem, ahogy a vér lecsordogál a homlokomról, s a mellkasomon is seb nyílt. Lehetett volna jobb is a technika kivitelezése, de a fő hogy nem haltam meg, nem igaz? Mint azonban kiderült, bőven volt még fejleszteni valóm a technikán, ha erőteljesebb támadásokat is ki akarok állni vele.
Amiko nem húzta az időt, azonnal lépett is a következő technikára. A klónját odébb küldte, majd az egyszerűen felrobbant egy Kos kézpecsétet követően, a földet repeszként szétszórva.
Mesterem papírra vetette a technika magyarázatát, hogy ha kell segítség azt megnézhessem, de azt akarta, hogy ezúttal magam leljek rá a megoldás nyitjára. Kicsit eltöprengtem, s igyekeztem magamnak felvázolni az elvileg egészen könnyű technikát.
 ~ Amiko létrehozta a klónt, majd azt tetszés szerint fel tudta robbantani egy Kos kézjellel. A robbanócédulát is így lehet aktiválni, de azt ezúttal nem használt. A legvalószínűbbek azt tartom, hogy már magába a chakrába bele van kódolva ez a parancssor, amikor a klónt létrehozta. A klónt felépítő chakra a kézpecsét hatására aktivizálódik, egyfajta chakra magba sűrűsödik a klónon belül, majd amikor már elérte a megfelelő feszültséget, a mag szétpattan ezzel megsemmisítve a klónt is, előidézve a robbanást. A robbanócéduláknál is a pattanásig feszült chakra sűrűség a kulcs a pecsétben, amely már olyan instabil, hogy egy egyszerű Kos kézpecséttel aktiválni lehet. ~
Miután felvázoltam magamban a technika létrehozásának a menetét azonnal munkához is láttam. Mielőtt létrehoztam az első klónomat elkezdtem koncentrálni, vizualizálni magam előtt a létrehozni kívánt folyamatot. Elképzeltem magam előtt, ahogy a klónt felépítő chakra összesűrűsödik a testében, majd amikor aktiválom a technikát a folyamat lejátszódik, s én sikerrel jártam. Ezzel a vizualizációval igyekeztem beleprogramozni a chakrámba az elérni kívánt cselekvést. Több bonyolultabb technikánál is működött ez a módszer - elvégre így lehet a többszöri próbálkozáson keresztül úgymond „beidomítani” a chakrát, hogy azt tegye amit én akarok -, habár akkor mindig jó sokáig tartott a technikák elsajátítása. Reményeim szerint ez most nem így lesz.
Miután összeszedtem a gondolataimat elmutogattam a kézpecséteket és létrehoztam az első Iwa Bunshint. A klón odébbfutott, amikor pedig eléggé messzire ért megalkottam a Kos kézpecsétet. Az eredmény rosszabb volt, mint amit vártam elsőre, képmásom egyszerűen darabjaira hullott. Ennyivel azonban sosem lehetet eltántorítani a gyakorlástól, azonnal létrehoztam egy újabb klónt, és megismételtem a folyamatot. Az előző próbálkozásnál az összes chakrát elvettem a testtől, így azt már semmi sem tartotta össze, és még csak rendesen összesűríteni sem tudtam azt, így lett ez az eredmény. Most mindkét problémára több figyelmet fordítottam.
Ez már sokkal jobban ment, ugyanis a klón nem hullott szét magától – mondjuk robbanás sem volt, de na. Ebből tehát kiderült, hogy a chakrát még kisebb magba kell sűrítenem.
A harmadik próbálkozás előtt próbáltam még tisztábban elképzelni a szándékomat, s csak ezt követően csináltam meg a klónt. Képmásom lassú léptekkel sétált odébb, majd szembefordult velem. Én felemeltem kezeimet, s a klónommal folytatott farkasszem közben megalkottam a Kos kézpecsétet. Egy pillanattal később klónom darabjai szétrepültek egy nagyobb porfelhőt kavarva. A technika elviekben tehát megvolt, már csak a robbanás nagyságát kellett növelnem, mert ez az égvilágon senkit sem sebezett volna meg.
Kicsivel több chakra befektetéssel csináltam meg a következő klónt, hogy a robbanás is nagyobbat szólhasson, és így is lett. A repeszek repülési sebessége megnőtt, a durranás pedig egész hangos volt.
Ezt még három próbálkozás követte, amelyek sorra egyre nagyobbak és erőteljesebbek voltak. Az utolsó próbálkozásnál már éreztem a siker ízét, amikor a kézpecsétre hajlítottam ujjaimat. Számat egy félmosolyra húztam, majd megtörtént a robbanás, amibe még a föld is beleremegett. A lökéshullám belekapott fekete kabátomba, meglebegtette azt, majd a porfelhőből kirepült egy nagyobb kődarab, s az pontosan a lábaim előtt állt meg.
Elégedetten nyújtózkodtam egyet, majd Amikohoz fordultam:
- Nos, ezzel is megvolnánk!

_________________
Előtörténet és Adatlap

,,Az lesz igazán erős, aki végig hisz magában!"
,,Inkább megbánom, hogy megbíztam valakiben, mintsem azt, hogy kételkedtem benne"


Mesélések:
 Obake Kaito - A Haza szolgálatában
 Arashi Himiko - Egy új élet
avatar
Akihiro Jaken
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 144

Specializálódás : Djuka 'Afroséró' Uchiha Jaken

Tartózkodási hely : Ahol lennie kell


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin
Chakraszint: 836

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nyolcas Kiképzőterep

Témanyitás  Senju Tobirama on Hétf. Feb. 12 2018, 08:36

/Jaken/

-Hát.. hazudnék, ha azt mondanám kevesebbet vártam...- Állt fel, s sétált oda hozzád, kezében a papírral.
Megállva előtted széthajtogatta a lapot, hogy megmutassa mi is van benne, ám mikor az eléd tárult teljesen üres volt. 
-Még szerencse, hogy nem voltál erre utalva, hm? Na jól van... akkor mára ennyi, aztán még úgyis találkozunk. Neked se árt egy pihenés azért. További szépeket!- Indult el azzal hazafelé a lány egy búcsúzóul hátrahagyott mosollyal arcán. 
Intenzív képzésben volt részed, elég rövid idő alatt tanultál meg nem kevés technikát, nem kis igénybevétele volt ez chakrahálózatodnak, s senki se okolt volna akkor se, ha a következő egy-két napot teljes mértékben átalszod. Bár lehetséges, hogy az nem a te stílusod lenne, elvégre mindig van egy következő lépcsőfok, nem igaz? A shinobik világában nem sok esély van arra, hogy valaki csak úgy egy szünetet tudjon tartani, de legalábbis nem jár vele túlzottan jól. Akárhogy is, talán holnap már élesben is ki kell próbálnod újdonsült képességeid, vagy az is lehet, hogy csak hetek múlva.
Néhány napra rá, egy tájékoztató gyűlésen, melyet a chunninoknak és jouninoknak tartottak, hallottad, hogy a nemzetek a béke jeleként megrendezik a chunnin vizsgát, már elég régóta az első igazi, nemzetközi vizsgát. Talán ideje lenne a régi genintársakat, akadémiai osztálytársakat kicsit meglátogatni, felkészíteni, esetleg csak szerencsét kívánni nekik? Akárhogy is, Amikoval még többször volt esélyed összefutni, többek közt a gyűlésen is, ám küldetés nélkül töltött napjaid egyre szaporodtak... Igaz pénz miatt már nem kellett aggódnod, hisz mint chunnin havi fizetést is kapsz, azért egy kis akció sose árt, nem igaz? 

// Szép tanulás sorozat volt, melyben intenzív tempója ellenére egy kis jellemjátékot is láthattunk, amely mindenképpen jó, s mint user is nagyon jól rájöttél a technikák lényegére, képes voltál megragadni a "magjuk" és megírni őket, jó példa erre az utolsó. Azonban a megbeszélt technikalistának itt most vége, ha gondolod írj egy zárót, bár nem kötelező. És akkor jutalmak...
-30 Chakra kalandra + 15 késésre, azaz 45 Chakra
-Amiko, mint NJK teljes körű irányítása, élményekben való felhasználása, későbbi játékokban való szerepeltetése. (Ott persze mesélői irányítással.)
-Valamint persze a technikát is felírhatod adatlapra, de még egy D szintű jutsut választhatsz a késésre és a szép munkára való tekintettel, amely nem haladhatja meg a 130Chakrát követelményben. //

További jó játékot és grat az S-hez! ^^

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nyolcas Kiképzőterep

Témanyitás  Akihiro Jaken on Kedd Feb. 13 2018, 21:54

//Tobirama - Záró-kezdő poszt//

A technikát sikerrel elsajátítottam, s elégedetten fordultam Amikohoz. Ő hozzám lépett és megmutatta mi szerepelt a papíron… vagyis inkább, hogy mi nem. Igencsak megdöbbentett, de rendkívül büszkévé tett, hogy kinézte ezt belőlem. A lány elbúcsúzott tőlem, majd egy igéző mosollyal az arcán távozott.
Amikonak egyébként igaza volt. Rám fért a pihenés, nem is kicsit – most hogy végeztünk a technikákkal amikre meg kellett tanítania valahogy megcsapott a fáradtság, szinte már támolyogtam. Hazatérve azonnal bevetettem magamat az ágyamba, s ki se mozdultam onnan az elkövetkező tizenkét órában. Nos igen, kár volna tagadni, hogy az az egyik kedvenc helyem a földkerekségen. Ha onnan sikerül valahogy kikászálódnom – szerencsére itt van nekem Kenji, hogy ha kell akár ki is robbantson belőle – akkor nálam elkötelezettebb shinobit nehéz találni a Kiképzőtéren, de addig nem tudok másra gondolni, csak és kizárólag a szunyálásra. A második napot még csak-csak eltöltöttem otthon, de utána már nem tudtam mit kezdeni magammal – bármennyire is jól hangzik, csak az ágyban maradni nem lehet, még az olyan veterán alvóknak sem, mint én -, így azon gondolkodtam, hogy máris visszatérek az edzéshez.
Ami egy kis izgalmat csepegtetett az életembe, az az első hivatalos chuunin-jounin gyűlésem volt. A gyülekezőkor igyekeztem Amikohoz közelebb férkőzni, elvégre Hatake Kakashin kívül szinte ő volt az egyetlen személy akit ismertem ott. Több információt is megosztottak velünk a gyűlés alatt, a legfontosabb viszont a nemzetek által közösen rendezett chuunin vizsga volt. ~ Na, most akár ott is lehetnék, ha nem kapom meg a háborús eredményeimért a chuunin rangot. Biztosan izgalmas lenne! ~ gondoltam
~ Vajon ott van Hiroto, Erisa, Koizumo vagy akár Dansei is? Nem láttam őket amióta… Nos, Koi egyszerre csak eltűnt, Danseit más csapathoz rendelték a fronton, Hirototól Erisával együtt elváltunk amikor üldözőbe vettük a Bijuukat szállító Kirigakureieket. Erisát pedig akkor láttam utoljára, amikor megküzdöttünk Yamival, ő ugyanis nem jött tovább. Mi lehet most velük? Hát igen. A helyzet az, hogy nem tudom, hogy van-e kiért izgulnom a chuunin vizsgán. Alig egy maroknyi embert ismertem meg azalatt a három év alatt, amit Konohában töltöttem, és velük sem nagyon tartottam a kapcsolatot. Ennyire az edzésre koncentráltam volna, hogy minden emberi kapcsolatot elhanyagoltam? Nos, ennek úgy tűnik voltak előnyei és hátrányai is, elvégre olyan erős vagyok, mint még soha! ~

A gyűlésen kívül többször is összefutottam Amikoval, s igyekeztem szóba elegyedni vele. Elhatároztam, ha csak néhányat is, de szerzek barátokat. Elvégre mi értelme a nagy erőnek, ha nincs kit óvni vele? Jó, lehet jönni az egész falu a családom dologgal, és ez így is van… de azért mégsem ugyanaz.

Az idő csak telt tovább és tovább. Nem kaptam küldetést, úgy tűnt hogy a háború végeztével egészen nagy lett a nyugi. Minden nap lejártam a Kiképzőtérre, hogy gyakoroljam a meglévő technikáimat, s csiszoljam a tudásomat - elvégre az ismétlés a tudás atyja - minden lehetséges téren. De idővel ez is unalomba fulladt. Igényem volt egy kisebb változatosságra, így elkezdtem törni a fejemet. Végül arra jutottam, hogy megpróbálom növelni az Iwa Bunshinok számát, amit létre tudok hozni. Akár csak egyel is. Elkezdtem gyakorolni, és végül kialakult bennem egy gondolat. Mi lenne, ha annyi ilyen masszív sziklaklónt létre tudnék hozni, hogy akár egészen nagy alakulatokkal is felvehessem a küzdelmet egyedül? Na az elég király lenne!
Így tehát kitűztem magamnak a célt, s már csak ki kellett gyakorolnom az új technikámat: a Tajuu Iwa Bunshin no Jutsut!

_________________
Előtörténet és Adatlap

,,Az lesz igazán erős, aki végig hisz magában!"
,,Inkább megbánom, hogy megbíztam valakiben, mintsem azt, hogy kételkedtem benne"


Mesélések:
 Obake Kaito - A Haza szolgálatában
 Arashi Himiko - Egy új élet
avatar
Akihiro Jaken
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 144

Specializálódás : Djuka 'Afroséró' Uchiha Jaken

Tartózkodási hely : Ahol lennie kell


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin
Chakraszint: 836

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nyolcas Kiképzőterep

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.