Ransui Midori

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Ransui Midori

Témanyitás  Ransui Midori on Pént. Aug. 29 2014, 19:08

Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció

Ez a technika a gyors fellépést teszi lehetővé egyik percről a másikra határozottan az ellenfél előtt teremhetünk és nyomban használhatunk is egy rúgás vagy egy ütés kombinációt, de ezzel a sebességgel távolodhatunk is ekkor védekezésképp szolgál.
Besorolás: D
Chakraszint: 60

Elgondolkozva meredtem a tönkre, miközben apám szavait próbáltam felidézni, hogy pontosan mit is mondott, de mindent elhomályosított idétlen ugrándozása, miközben beleüvöltötte a technika nevét a semmibe, majd szépen nekiment a kerítésül szolgáló deszkafalba, ugyanis általában szokott vérében némi alkohol is csörgedezni. Hasamat fogtam, nagyszerűen elő tudta adni a technikákat, legyen szó taijutsuról vagy ninjutsuról, bár az utóbbival nem igazán foglalkoztunk. Ahogyan apa elmondta, a megtanulandó technikánál a jelenlétnek, és a váratlan figyelemfelkeltésnek van igazán jelentősége, mert, ha már sikerült halálra ijeszteni az ellenfelet, akkor szinte nyert ügyünk van. Ezt rajtam úgy próbálta meg bemutatni, hogy leültetett a hátsó ajtó mellé, majd mondta, hogy ő most bemegy a házba, öt perc múlva kövessem őt. Pontosan ez is történt, csak nem úgy, ahogyan én azt elképzeltem; mikor benyitottam volna a házba, kirobbant az ajtó, apa megjelent, úgy üvöltve, mintha nyúznák, az arcomba rikoltotta a "Dainamikku Akushon!" technikanevet, majd olyan tockost adott, hogy szó szerint a fal adta a másikat. Meglepetésemben csak annyira voltam képes, hogy diszkrét csöndben maradással adózzak a trükkös technikának, miközben átszeltem a levegőt az ütés erejétől. Szóval meglepetés, és erő. Itt a precizitásra nem tért ki, hogy pontosan hova üssek az ellenfélnek, de úgy vettem, hogy akárhova lehet, csak erős legyen, és fájjon neki. Vagy csak a meglepetésen volt a hangsúly? Állandóan a buta vigyora jelenik meg előttem, nehéz így emlékezni akármire is.

A technikát nem lehetett egy farönkkel kivitelezni, úgyhogy élő áldozatokra volt szükségem. Édesanyám a lehető legrosszabb áldozat volt erre, úgyhogy őt ejtettem, inkább átvágtam a lakáson, ki a bejárati ajtón, és elindultam az akadémia felé. Remélhetőleg ott bele fogok botlani társaimba, vagy más geninekbe, akikkel az akadémiát együtt végeztem. Séta közben elgondolkoztam, hogy pontosan mit is jelent az, hogy meglepni az ellenfelet. Meglephetem sütivel is, és akkor tényleg váratlanul fogja érni a támadásom, de a harcmezőn nem hiszem, hogy cukrászkészítményekkel fogom kergetni a csínytevőket, hogy aztán "meglephessem" őket egy övön aluli rúgással. Jelenlét: apa ezt is megjegyezte, és volt egy sanda gyanúm, hogy ennek köze lehet a meglepetéshez. Hogyan is csinálta ő? Azt mondta, öt perc után kövessem őt a házba, de alig értem hozzá a kilincshez, az máris kicsapódott alaposan mellbe vágva, nem is beszélve az azt követő taslit. Pedig én teljesen másra számítottam. Szóval el kell hitetni a másikkal, hogy nem arra készülök, amire készülök? De ez megint olyan, mint a sütis példa. Itt most teljesen idegen egyénekről van szó, akiket meg kell lepnem a harc mezején, nem lehet úgy előkészíteni az egészet, ahogyan apa csinálta velem. Áhh, kezdek megzavarodni... lehet, hogy rossz példával mutatta? De akkor hogyan kellene nekem ezt kivitelezni? A semmiből ráugrani a másikra? Igen; felvillant bennem egy lámpácska. Pontosan ezt kellene csinálnom: kiugrani a semmiből, és meglepni a másikat, hisz végtére is, apa is ilyen csinált, csak neki ki kellett alakítania azt a helyzetet, ahol meglephetett hatásosan. Összedörzsöltem tenyereimet; ez ilyen magamfajta technika. Kíváncsi leszek az "áldozataim" arcára, hihihi.
Közben elérkeztem az akadémiára, mely előtt, illetve edzőrészén kistanulók és geninek voltak vegyesen. Szinte senkinek sem voltak jelen a vezető jouninjaik, így mindenki úgy próbálta elütni az időt, ahogyan neki jól esett. Ez némelyeknél edzést, másoknál henyélést jelentett. Bebújtam egy nagy fa mögé, és onnan vizslatva szúrtam ki Ichinosét és Kyoyát. Az előbbi két lány társaságában mesélt valamiről, ami, sejtésem szerint, valami nagy hőstett lehetett, vagy nagyozó, de teljesen üres történet. Az utóbbi egy könyvet bújt, ami nehéznek tűnt, de súlyban biztosan az volt. Megvolt a legelső célpontom. Kyoya az épület egyik sarkán támaszkodott a falhoz, úgyhogy átügyeskedtem magam a túlsó oldalra, majd elügettem a sarok másik részére, majd elkezdtem piszegni és integetni a kezemmel, hogy odacsalogassam a szegélyhez. Hallottam lépteit, a kis démoni hangocska már nagyban vihorászott a fejemben, és egy "Dainamikku Akushon!" felkiáltással homlok tájt indítottam egy rúgást szegény csapattársam felé. A becsapódás elmaradt, de nem is állt szándékomban valójában bántani a fiút, csak meg akartam nézni meglepett arcát, csakhogy homok került a szerkezetbe, valami megfogta a lábam, és dobott rajta egyet felfelé. A másik lábam ösztönösen ugrott utána, úgyhogy szabályosan elterült a földön, tarkómmal tompítva a becsapódás erejét. Visszanyalt a fagyi, nem is kicsit. Kyoya gúnyosan, elégedetten jelent meg előttem, és figyelte furcsa testtartásom.
- Mit csinálsz, kedves Midori? - Kérdezte irritálóan diadalmas hanggal.
- Napozok, szerinted mit csinálnék? - Válaszom bosszús volt. Nem erre a végkimenetelre számítottam, de a technika elérte a célját: támadásom meglepetést, és fájdalmat okozott... mindkettőt magamnak.
- Ha legközelebb valami orvtámadással próbálkozol, akkor ne add tudatomra, mert gyanús lehet egyeseknek, hogy csak a kezedet látják, és a kicsit sem meggyőző hangodat. - Szemüvegét feltolta, majd gunyoros kacsintással elhagyta a terepet. Feltápászkodtam. Szóval nem szabad egyáltalán felhívni a másik figyelmét arra, hogy készülök valamire. Végül is apa sem mondta, hogy készül valami csalfaságra, egyszerűen csak rám törte az ajtót, és kész.
Oké, akkor tökéletes váratlansággal fogok lecsapni. De hol lehet ilyen gond nélkül csinálni? Bementem az akadémia épületébe, és csak jártam az üres folyosókat, amikor megláttam egy kislányt, aki talán a mellékhelyiség felé tartott. Megszületett a terv a fejemben, követtem, és igazam lett, tényleg egy mosdóban tűnt el. Megálltam az ajtó mellett, és füleltem. Belső ajtó kinyit, matatás, belső ajtó bezár, víz folyás, léptek, ajtó nyílik; lábam megint fellendült, de nem számítottam arra, hogy az ajtókeret túl hamar véget ér, úgyhogy sikerült egy csinos kis repedést rúgni a falra, nem beszélve arról, hogy alaposan be is vertem a lábujjaimat. Hahh, az élet kegyetlen, viszont megnéztem munkám eredményét: kivételesen nem kiabáltam, féltem, hogy megtöri az akadémia kellemes csendjét, de a lány úgy megijedt, hogy kis híján elsírta magát.
- Valami rosszat csináltam sensei? - Kérdezte pityeregve, engem simán összetévesztve egy tanárral. Nem hittem volna, de most én is megijedtem egy kicsit.
- Jaj, nem, nem, sajnálom, kérlek bocsáss meg, csak ki akartam valamit próbálni, de... nem sikerült. Na gyere. - Felsegítettem a fenékre tottyant, kétségbeesett tanulót. - Ne aggódj, nem csináltál semmit, csak én voltam megint meggondolatlan. És nem vagyok tanár, csak sokat buktam, mert kicsit bugyuta vagyok. - Nevetgéltem zavartan. A lány már az első szónál elveszthette a fonalat, úgy nézett rám, mint, akinek lövése sincs a körülötte folyó eseményekről, úgyhogy mielőtt még jobban kiástam volna a síromat, kereket oldottam.
A második próbálkozás jobb volt, mint az előző, de hagyott maga után kívánnivalót. Először is talán nem teljesen ártatlanokkal kellene viccelődni, minimum olyanokkal, akik megérdemlik. Gondolataim Ichinose felé libbentek, aki elég aktívan tevékenykedett azért, hogy megérdemeljen egy kis "viccelődést", de felszívódott a grundról, és ötletem sem volt, hova mehetett. Megkérdeztem pár genint, köztük azt a két lányt is, akivel eleddig együtt volt, és azt az infót kaptam, hogy bement az erdőbe valami kalandot keresni. Az egyik lány ironikusan megjegyezte, hogy biztos a helyi vízesésnél az idősebb én kaliberű falusiakat nézi egy bokorból, kaland gyanánt, mire a másik felfújta magát, hogy az ő Ichinoséja ilyet nem tenne, mivel ez olyan erkölcstelen. Az, de sajnos igenis Ichinoséra vall, úgyhogy otthagytam a két libát, akik ezen a primitív kérdésen már egymás torkát ropogtatták. A vízesésnél tényleg volt pár korombeli fürdőző, de a leskelődőt nem láttam sehol. Nem tágítottam még, körbejártam a kis kanyont, sajnos még semmi eredménnyel.  
Egy faágon megállapodva, unottan figyeltem a tájat, miközben odalent visongtak, és nevetgéltek a parázna lányok. Gondolataim megint visszakalandoztak a meglepetés támadásomra. Hogyan tudnám kivitelezni a maximális hatás elérése érdekében? Apa, nem igaz, hogy pont ilyenkor nem vagy itt, még a végén berögződik olyan, aminek talán nem kellene. Gondolkozás közben a tájon utazgató szemem megakadt az elvileg erkölcsös srácon, eddig keresett célpontomon: Ichinose. Igazából nem kellene meglepődnöm, inkább csak felháborodnom, és már majdnem felkiáltottam, amikor eszembe jutott a tréning, hogy miért is eredtem a nyomába. Gonoszul elvigyorodtam, behajlított lábaimba erőt gyűjtöttem, majd kilőttem a kukkoló fiú felé.
- Dainamikku Akushon!!! - Üvöltöttem, amikor hangosan becsapódtam a fiú előtt, és felemelt ökleimmel a hátára sújtottam.
- Mi...mi....mido...riii... - Nyögte elhaló hangon Ichinose, miközben próbálta magát összeszedni a földről, illetve az eseményeket összerakni. Seperc alatt ott állt mellettem állig felöltözve az összes fürdőző lány, arcukról nem az eddigi jókedvet lehetett leolvasni. Ripityára rugdosták a nyakon csípett leskelődőt, aki ezután egy ideig azzal viccelt, hogy a bőre színe és a nevem milyen csodásan passzolnak egymáshoz. Kivételesen igazat adtam neki.


Később megköszöntem  Ichinosénak, hogy ilyen kitűnő kísérleti alany volt számomra. Ő bosszús volt, és szinte fel volt háborodva azon a tényen, hogy én nem tartottam a többi lánnyal, mert igazából rám volt kíváncsi. Megnyugtattam azzal, hogy ha én is köztük lettem volna a fürdőzőknek, és lebukott volna, akkor azt nem élte volna túl. Ha lebukott volna, hangsúlyozta a perverz fantáziájú fiú, akinek, úgy tűnik, nem volt elég, hogy két napig a kórházban kellett feküdnie a rengeteg elrepedt csontja miatt. Viszont rájöttem a Dainamikku Akushon esszenciájára. Nem az erőszak a lényeg, amit fellépésem után használok, csak maga a fellépés a fontos. Ichinose és az ismeretlen lány is halálosan megijedtek, amikor rájuk rontottam, és ez a lényeg, erre mondta apa, hogy szinte már megnyertem a harcot. Most, hogy ezzel tisztában voltam a gyakorlás egyszerűnek tűnt. Lehet este, lehet nappal is, lényeg, hogy mások előtt kell úgy teremnem, hogy őket ez váratlanul érje. Ha sikerül valami meglepetés reakciót, vagy ijedséget eredményeznem bennük, akkor sikeres volt a technika. Persze óvatosan kell ezt a gyakorlatot csinálni, nem meggondolatlanul, főleg nem este, amikor sötét van, ugyanis egyszer édesanyámra hoztam így a frászt, akit viszont igazi Konohai asszonyvér járt át, a semmiből előkapott seprűvel vert salátává, és utána addig tartott a konyhában, ameddig nem bírtam egy normális reggelit főzni. Súlyos lecke volt ez, de egy életre megtanultam: édesanyám előtt nem produkálom shinobi mivoltomat, és főleg nem az olyanokat, amikor "Dainamikku Akushon!"-t visítok torokszakadtamból. 

(Ez a legelső tanulópályázatom, elolvastam a kritériumokat, remélem nem baj, ha nincs igazi tanár, aki megtanítja lépésről lépésre, csak közvetetten van "jelen". Remélem nem lett túl rossz ^^')
avatar
Ransui Midori
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 118

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Ransui Midori

Témanyitás  Jiraiya on Pént. Aug. 29 2014, 19:22

Sajnálom, de a Tanulásodat el kell utasítanom, ugyanis a legfontosabb szabályt úgy tűnik, hogy mégsem olvastad el:
- C, vagy annál kisebb szintű technikát nem lehetséges Élményben Tanulni, hanem mindenképpen mesélővel kell elsajátítani!

Itt van a szabályzatban: http://narutohun.niceboard.org/t992-tanulasok-szabalyzata

Nagyon sajnálom, ugyanis így első ránézésre nagyon jó Élménynek tűnik, de akkor sem lehet Elfogadni...

_________________
°Hiroto Yukionna, Tottori Shinko, Matsuhito Shinroku --> Cukorkacsapat 2.0
°Kenshiro Hanae --> Újra elveszve... 
°Kureiji Hanaro --> Minden kezdet nehéz
°Koreko Rui --> A Fájdalmas Jóslat: Élet
°Hamacho Yoshitaro --> A Fájdalmas Jóslat: Halál
°Akira --> "Tartozni valahová..."
avatar
Jiraiya
Mesélő

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.