Rémségek Sziklája

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Namikaze Minato on Pént. Május 06 2016, 16:39

Pedáns megállt, és értetlenül tekintett az előtte elterülő jelenet felé. A meztelen férfi vért köhögve kúszik Lu irányába, és ahelyett, hogy megölni akarná – amire valljuk be, szemernyi esélye sincs, legalább is jelenlegi állapotában – valamiféle segítség szerűséget próbál nyújtani neki. Morgó hörögve áll a lány felett, aki miután valamelyest összeszedte magát – bár hogy hogyan az rejtély – elkezd üvöltözni felé, kicsit foghíjas hangon. Morgó soha sem volt egy türelmes ember, nem úgy, mint Pedáns, akit elég nehéz volt bármikor is kihozni a sodrából. De a vén öreg szivar, nem ilyen. Hirtelen haragú, és agresszív, noha igazi szakember, már ami a csapdaállításról szól. Meg az ivásról.
Morgó nevéhez híven morgott magában, és látszódott, hogy fortyog belül, és hogy csak azért nem ölte még meg a lányt, mert Pedáns nem hagyta neki.
Mielőtt morgó akár csak egy szót is szólhatott volna, Pedáns egy gyors mozdulattal odasietett mellé, és a vállára helyezte a kezét. A genjutsu ami Mirubira hatással volt most szertefoszlott, így a fiú is láthatta a hirtelen megjelenő Pedánst.
- Magyarázatot kérek.
Hallatszik Pedáns lesajnáló hangja. Morgó feszülté válik, még jobban, mint eddig.
- A szuka kiszaladt a fedezékből, és nem tudom, le akarta szúrni ezt az izét, vagy felsegíteni, vagy faszom tudja. És lerúgott, úgy hogy még most is érzem a dudort. Az én kezem meg megcsúszott, eskü így történt.
- Hülye…
- És mit akarsz ezekkel tenni?
Kezdte terelni a témát morgó, miközben a tarkóját vakargatta.
- Nem tudom. Egyáltalán nem, főleg hogy azt se tudom, mi történik itt. Az ott az egyik percben, még vadállatként vicsorog aztán meg behúzott farokkal próbál meg sírni egy kis orrpöcköléstől.
Pedáns odalép Mirubi elé, kartávolságon kívül, és föléhajol.
- Ki a franc vagy és mit keresel itt?
Kérdezi a fiútól, míg Morgó készenlétben figyel távolabbról. Luval nem nagyon törődnek, elvégre a lány még mindig szédül, és a feje is hasogat. Kellemetlen. 
avatar
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Kenshiro Mirubi on Hétf. Május 09 2016, 17:12

// Izét XDDD Very Happy:D:D: //


   Mirubi számára minden történés teljesen "normálisnak" hat, mivel fel sem fog mindent. Olyan ez, mint egy 40 fokos láznál, fejfájásnál, bedugult orrnál ugrálni. Ilyenkor az ember azt se tudja hol van, nem hogy még fel is fogja, hogy mi történik. Így nem hogy Pedáns megjelenése nem döbbentette meg, de még ha egy meteor csapódott volna be a közelükben, azt is teljesen okénak találta volna...
   Nagy nehezen feltápászkodott, de görnyedt és fáradt volt, fájt mindene, alig bírta tartani magát és újfent chakrát pazarolt a kezébe, ugye a Butteki no Chakrát, hogy bevethesse Irio Ninjutsuját a lányon. Valószínűleg nem tud logikusan gondolkodni... Amikor pedig Pedáns megszólítja, de persze tisztes távolságból, mintha csak egy döglődő állat lenne, nem igazán tud reagálni...



*

- Hagyj Beszélni! Mirubi...
- Nem... Nem fogtok még több embernek ártani. Végre önmagam vagyok és különválhattam tőletek.

- Ha most nem hagysz engem beszélni velük, akkor megölnek és nem teheted jóvá a hibáid. Ezt akarod.

- Én... Én nem tudom...
- FELESLEGES IDŐPOCSÉKOLÁS!
Harsan fel egy démoni üvöltés néhány méterrel az alacsony, nagyjából 150 centi magas kisfiútól és a viszonylag magas, 198 centis, kimonót viselő Férfitól. A hang irányába tekintve, jól látható, hogy a fekete szobában egy hatalmas fekete füsttömeg gomolyog, amiből egy léha, vékony alak csapong és körvonalazódik ki.

- Engedjetek és végzek ezekkel a férgekkel!
- Talán nem érzed a chakránk gyengülését? Ha tiéd a Test irányítása, akkor csak tovább rontjuk a helyzetet. Mirubi így is elpocsékolta a maradék chakránk egy részét... Ha így folytatjuk a Test felmondja a szolgálatot és elájulunk. Bármit is jelentsen ez ebben a tudatállapotban.

- Mit fogsz tenni, hogyha engedem, hogy irányítsd a Testet Mezameru?
- Elmondom nekik, hogy miért vagyunk itt. Kemuri feltehetően a saját területén dobott ki minket, így ők lehet, hogy Kemurigakurei Shinobik. Ha pedig nem, akkor valószínűleg nem Kemuri jóvoltából vannak itt... Akkor pedig szövetségre léphetünk velük egy időre. Ha pedig Kemurinak dolgoznak, akkor szintén nyert ügyünk van. Máskülönben meghalunk így is és úgy is...
- Rendben. Akkor tedd amit kell.
Mosolyogva néz fel rá az égszínkék szemű gyermek, majd behunyja a szemét...


*


   Ám a tekintete egy pillanat alatt változik meg. Egy pillanatnyi, gyenge grimasz reagál a frissen érkező fájdalomra, majd végignéz a testén. Köhög egyet, és hát némi vért öklendezik fel. Megköszörüli a torkát, majd kiköpi szája tartalmát.
- Ez fáj... Eddig nem éreztem, de most nagyon is.
Mondja magának, de hát persze mindenki hallhatja, aki fülel, majd érzéketlen arcát a férfi felé fordítja. Felhagy a koncentrációval, ami annyit tesz, hogy még egy kisebb adag chakra ment kárba, mert a Butteki no Chakrát nem vissza áramoltatta a testébe, hanem hagyta elszökni... Semmi ereje és kedve nem volt arra, hogy Mirubi hülyeségei miatt szenvedjen még ezzel is. Amúgy is, az a kis mennyiségű chakra, már jelentéktelen. Így sem tud szinte már semmit tenni. Egyetlen egy támadásra vagy védekezésre van ereje és kifújt, ám reményei szerint nincs erre szüksége.
   A fej forgatás nehézkes volt, fájt a nyaka is, ahogyan minden porcikája, de az arcán még mindig nem látszott semmi. Az a nemrég tanúsított grimasz is csak a hirtelen jövő nagyon nagy mértékű fájdalomérzet miatt volt. Most viszont már minden "rendben"...
- Kemurigakure... Megállapodtunk valamiben és amint látod, elengedtek. Elég sajátos módon. A nevem... Nos változó.

Mezameru direkt beszél sejtelmesen, a helyzetből és a szavaiból bármire lehet következtetni, hiszen nem tudhatják, hogy kik ezek az emberek. Ha ellenségek, ha szövetséges és ha Kemurigakureiek akkor is még bármi kisülhet a beszélgetésből...

_________________
"Föl-földobott kő vagyok, akit megcsalt
a gravitáció, s nincs hova hullnia."


"Van, aki nem szolgált rá a szeretetre,
ezért csöndesen eloson egy sötét, üres
helyre, hogy a múlt réseit betöltse."





Karakterek: Kenshiro Mirubi, Yura Houji, Futeki Shiroi, Lanmao
avatar
Kenshiro Mirubi
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Specializálódás : megb***odni

Tartózkodási hely : Jigokutari


Adatlap
Szint: S
Rang: Szökött Ninja / Amegami Vezetője
Chakraszint: 1292

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Sharo Lu on Szer. Május 11 2016, 07:13

A szikla tövében ülök és mélyet légzem a pusztaság levegőjéből. A halál illata átjár és legszívesebben elfintorodnék, de ennyi a minimum azután amit Vérengző megengedett magának. Ha most a régi én lennék, biztosan prüszkölve és köhögve ellenkeznék ez ellen a mérgezőnek ható levegő ellen. De mikor voltál régi? Mielőtt te is beléptél volna a buliba. Most pedig nézd hova jutottunk. Egy pusztaságban ülünk és várjuk, hogy vége legyen ennek a beszélgetésnek. Akkor elmehetünk innen jó messzire. Mielőtt ÉN megjelentem volna? De hát én mindig veled voltam drágám! - erre csak csend, végül megkérdezek valamit. Szerinted mi lelte ezt az idegent? Ez egyértelmű. A viselkedése alapján ugyanabban szenved mint te. Csak a fiúé komolyabb. Hiszen ezt te is tudtad, mert én csak a saját tudásodból élek! Köszönöm Vérengző. Hasznosnak bizonyultál. Semmi sincs ingyen drágám! Semmi... - hallom kacagását, majd hangja elenyészik a fülemben és újra a külvilágra összpontosíthatok. Nem értem a hirtelen kialakult helyzetet, mivel nem figyeltem már jó ideje. Viszont sikerül kikövetkeztetnem a dolgot. Gyilkos tekintetemet megint csak Morgóra vetem, majd a jelenet felé fordulok. Az idegen, vagy ahogyan Vérengző nevezte: a fiú, előtt Pedáns áll és valamiféle kérdéseket is hallottam. Most az idegent nem látom (kösz Pedáns kösz), de hallom a hangját. Komolyabb és mintha lett volna egy kis sejtelmes él a mondandójában. Nem lesz ez így jó... Lu most! Amíg még van időd! Hiszen te itt jelentéktelen jelenség vagy. A legközelebbi adandó alkalommal megölnek és te a sok sérülés miatt nem fogsz tudni elfutni. És akkor meghalunk. Nem. Átlátok rajtad, hiszen az előbb amikor a helyzetünket mondtad el, kiérződött a kíváncsiság a hangodból. Te vagy aki a legjobban maradni akarsz. Mégis miért? 
Erre csend következik. Legalább sikerült megtapasztalnom, hogy hogyan beszélhetek vele a tudatomba való bejárás nélkül. Kezdett már nagyon idegesíteni. Így viszont ő nem tud engem elragadni, még egy ideig. Aztán biztosan kitalál valamit, hogy előnyösebb helyzetbe hozza önmagát. Pislogok. A szemeim is fájnak a sok belekerült vértől amit mostanra sikerült kikaparnom a szemeimből. Megpróbálom megmozdítani az egyik karomat és legnagyobb meglepetésemre képes vagyok rá. Arrébb tornázom magam, hogy teljes valójában szemlélhessem a jelenetet. Sikerül is jobbra másznom, majd újra visszarogyok ülő helyzetbe. Most akár el is mehetnék. Áh, dehogy is! Minek amikor itt egy egész érdekes dolognak vagyok szemtanúja. Szemeimet a két férfira szegezem. Remélem ők továbbra sem foglalkoznak velem. Vagy talán mégis? Nem! Itt én vagyok a legjelentéktelenebb. Még egy hópihe is érdekesebb mint én, így igyekszem csak figyelni és halkan suttogok valamit magamnak. Remélem senki nem hallja meg. 
- Idegen... veszélyt jelentes shaját magadla. 
Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy ez Vérengző műve, de senki sem hallotta. Nekem szánhatta figyelmeztetésnek. Ó a drága lélek! Emögött valami mélyebb lesz. Utálom, ha nem mond el nekem dolgokat. Remélem nem hallotta senki, mert ha igen nekem is annyi meg neki is. Most az a legjobb ha csendben vagyok és várok. 

_________________



Multi: Djuka Haruka
2016 május - A hónap játékosa
avatar
Sharo Lu
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 27

Tartózkodási hely : Bajban... mindig bajban...


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Vampire
Chakraszint: 428

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Namikaze Minato on Csüt. Május 19 2016, 18:46

Pedáns karba tett kézzel nézte Mirubit aki megint valamiféle változáson ment keresztül, noha ez Pedánsnak csak annyiban tűnt fel, hogy megint másképp beszélt. Még sok gondja lesz ezzel. A probléma talán csak ott gyökeredzik, hogy nem tud dönteni mi tévő legyen vele. Mikor a semmitmondó választ hallja, szemöldökét felhúzza, úgy tekint továbbra is a fiúra.
- Miről beszélsz?
- Kemurigakurei kutyának néz Pedáns! – röhögött fel Morgó a háttérből. Rekedt megfáradt vihogás volt, nem is gondolhatták volna, hogy Morgó képes ilyenre.
- Kuss!
Vakkant hátra Pedáns a válla felett. Lu figyelmeztetésére, Morgó abbahagyja a vihogást, és a lányra néz.
- Még te mondod? Majdnem megölted… legalábbis próbáltad, vagy mi…
- Mondom, Kuss!
Üvölt hátra Pedáns most már kicsit ingerültebben, mint korábban.
- Mit értesz azalatt, hogy változó? Milyen megállapodásról beszélsz? Ajánlom, hogy beszélj, mert jelenleg az életed a mi kezünkben van.
Pedáns hangja hideg akár a villanyoszlop, amit a hülyegyerek nyalogat. 
avatar
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Kenshiro Mirubi on Vas. Május 22 2016, 12:51

   Mirubi számára érdekes lenne egy önmagához hasonló emberrel beszélgetni, ám mindenki más számára, akinek feladata, kevés ideje és sok gondja van, mindez nagyon bajos és csak idegesítő. A folyamatosan változó hangszínt, arckifejezés és beszédstílus, no meg persze a szándékok éles fordulatai nagyon érthetetlenné tehetnek egy személyt, egy jellemet. Bizony. Az extrém esetek extrém körülmények között, noha még mindig nem abban az állapotban él a fiú, hogy félpercenként változzon, ami maga lenne a káosz. Az ilyen elmék csak nagyon nehezen képesek életben maradni, különösképpen ebben a világban. Viszont, amíg a három harmadra bomlott elme képes uralni a testet és együttműködni, addig nincs baj. Ha viszont ellentétek éleződnek ki Első, Második és Harmadik között, azaz Mirubi, Hishimon és Mezameru között, akkor az a test végét jelentheti.
    Mezameru figyelemmel kíséri a lezajló jeleneteket, bár nem sokkal jobban tud koncentrálni, mint ahogyan azt Mirubi tette, hiszen a test gyengeségének, az elmére gyakorolt hatását Ő is megérzi. Akárhogy is, ha több sebből vérzik, megkínozták aztán kidobták pucéran a hidegbe, nem lehet képes ugrálni ennyire sűrűn, főleg nem ennyi chakrával. Így nehezére esik a koncentráció is, bár a beszéd már annál könnyebb. 
- Jelenleg Mezamerunak hívnak. De ismernek Hishimon és Mirubi néven is... A megállapodás pedig a Nibi Jinchuurikijéről szólt...
Nyelt egyet, most már nem öklendezett. Sokkal inkább érezte, ahogyan a torka kiszárad. Nehézkes, darabos a légzése, ez látszik a mellkasán is és hát a teste eléggé koszos, no meg persze véres. Valóban olyan, mintha valakit a pöcegödörből húztak volna ki. Teste átvette a hullák szagát, Mezameru érezte magán. Pislog néhányat, amikor fejébe iszonyatos fájdalom hasít...
   Vajon itt a vége? Vagy ezek az emberek jelentik számára a kiutat ebből a pokolból? Sokkal értelmesebbnek látszanak, mint a Kemuri pondrók, akikkel nem lehetett szót érteni. Bár, ha úgy vesszük, Mirubi most fekszik, akárcsak egy kutya, így hasát mutatva lehetséges ellenségeinek - eddig csak ellenfelei voltak -a gyengeségét érezhetik, így pedig már alkalmas lehet a helyzet a beszélgetésre... Bizony, így belegondolva Kemuriban is akkor beszélhetett, amikor ilyen pucér helyzetben feküdt pontosan ugyanebben a testtartásban megbénítva, az igencsak hideg fémasztalon. Na akkor megeredhetett a nyelve... Nem lenne jó rászokni arra, hogyha valakit vagy valakiket manipulálni kell, akkor azt csak így teheti meg... 
   Eközben Mezameru azon gondolkozik, hogy kellene még valamit mondani, de egyenlőre egyetlen egy szóval, vagy mondattal sem terelhetné jobb irányba a beszélgetést, így vár, amíg a fickó reagál. Most már a nevét is megtudta... Pedáns?! Chh. Gondolhatta volna. Ami pedig a már kimondott szavait illeti... A Mirubi név talán ismerős lehet a számukra, bár most már egyértelmű a számára a háttérben ténykedő fickó reakciójából, hogy ők nem Kemurigakurei ninják. 

_________________
"Föl-földobott kő vagyok, akit megcsalt
a gravitáció, s nincs hova hullnia."


"Van, aki nem szolgált rá a szeretetre,
ezért csöndesen eloson egy sötét, üres
helyre, hogy a múlt réseit betöltse."





Karakterek: Kenshiro Mirubi, Yura Houji, Futeki Shiroi, Lanmao
avatar
Kenshiro Mirubi
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Specializálódás : megb***odni

Tartózkodási hely : Jigokutari


Adatlap
Szint: S
Rang: Szökött Ninja / Amegami Vezetője
Chakraszint: 1292

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Shimura Danzou on Csüt. Május 26 2016, 15:09

// Mirubi, Lu, Minato - Minatoval előre lebeszélt kiegészítés, igen, lehet rettegni! Razz //

Kétségbeesett helyzetben van, ráadásul belső démonaival is meg kell küzdenie. Valamiért mégis az az érzése, hogy Kemurigakure embereivel nehezebb volt tárgyalni. Nos, ez reális következtetés lehet. Ráadásul, most nem önmagát kell elárulnia, hanem olyan erőket, akiket szívből gyűlöl, mégis szolgál. De a helyzet koránt sem ilyen egyszerű, sőt!
Amint ajkain megforlja a "Niibi" szó első betűjét, szavai létére sem jönnek. Az egész mintha a nyelvéből indult volna ki. Nem halt meg, nem ájult el, de bénultság lett urrá rajta. Elernyed, mint a kicsontozott hal. Miért? A kérdés jogos. A lecke, amit Mirubi Kemurigakure no Satouban kapott, úgy tűnik, nem használt. Elengedték? Igen, el. De vajon elengedték volna, ha tudják, hogy kifecsegheti a kis titkukat? Ó, soha!
Talán a kimerültség és halálfélem számlájára írható ez a hiba. Bár igazából nem számít, megtörtént. Nyílván Pedáns és a többiek újabb gyanús jelnek veszik majd a dolgot. Tulajdonképpen a leglogikusabb lépés az lenne, ha elvágnák a torkát. Mirubi pechjére, vagy szerencséjére erre semmi lehetőségük nincs. 
A mezítelen fiú előtt fekete köppeny emelkedik ki a földből. A fejből csak hosszú hajzatát látja Mirubi. És a köpeny hátulján, fekete alapon a rettegett jelet, Pirosban. Kemurigakure no Satou pecsétje ott díszeleg és vidáman csattog a szélben.
Elölről sem látni az ANBU arcát, mert malacfejet ábrázoló maszk borítja.
- A Yondaime-sama szállítmányát tartottátok fel. Most oszoljatok, büntetéseteket később megkapjátok a megfelelő formában!
Hangja közömbös, könyörtelen. Hideg. Robosztus alakja hosszú árnyékot vet Mirubira, aki mozdulni továbbra sem tud.

// A bénultság kábé egy percen belül fel lesz oldva. Kiegészítés vége. //

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Sharo Lu on Pént. Május 27 2016, 20:51

Úgy imádok élni! Miért nem lehet egyszer egy normális napom? A homlokomhoz emelem a kezem és látványosan szenvedek. Barmok... De ki lehet ez a fiú? Túl sok a kérdés amire sehogy sem lelek választ. Elveszem a kezemet és rápillantok, de amit látok cseppet sem megnyugtató. A tenyerem összevérezve, a kézfejemen pedig néhány elég csúnya seb éktelenkedik. Vörös csíkok futnak ott ahol a csontok vannak, talán örökre megmarad, bár azt a legnagyobb mértékben ellenezném. Miközben én a jobb kezemet magam előtt tartva a gondolataimba mélyedve merengek, egy kisebb fajta bárbeszédet hallok. Amikor az a diónyi agyú, primitív, érzéketlen, eszetlen Morgó is megszólalt nem figyelek többé a szálakra. Ők csak hangok a tudatom tompa küszöbén, miközben a kezemet vizsgálom. Ez lenne a kezem? Milyen törékeny és csontos! Gyenge lennék? Csak egy lehulló falevél a világ összes fája közt? Dehogy is! Választanom kell! Itt és most! Élet vagy halál közt őrlődöm, miközben Vérengző kiáltását hallom a fülemben: Te idióta! Most fuss el! Eszem ágában sincs hallhatni rá, mert jobb ha csöndben figyelek tovább. Épp unalom kezdené tépegetni az idegeimet amikor felpörögnek az események. Vagy inkább lelassulnak? Nem tudom megállapítani mert a történések magukkal ragadnak. Az egyik pillanatban még békésen üldögéltem itt, előttem az idegen és a két barom... most meg mintha a semmiből termett volna elő egy fekete alak áll az idegen és Pedáns között. Odébb csúszom a hóban, hogy jobba láthassam az újabb résztvevő arcát.
Reményeim azonban nem válnak valóra, mert arc helyett egy rideg állatfejes maszkot látok. A gondolataimon egyetlen szó fut át: FUTÁS! Annyiszor rohantam már amikor feltűnt valahol a közelben ez a maszk, annyiszor szorult össze a szívem. De most nem engem fenyeget az anbu aki feltűnt. A maszkot nézem, szinte nem is pislogok, majd megállapítom, hogy Kemigakurei küldött lehet. Amikor rideg hangja felcsendül, szinte meg sem érzem, de tartani tartok tőle. Valami óriási zűrzavarba keveredtem... 
- A Yondaime-sama szállítmányát tartottátok fel. Most oszoljatok, büntetéseteket később megkapjátok a megfelelő formában!

Oszoljak? Már megbocsásson, de mit képzel ez, hogy ennyi viszontagság után na meg ilyen állapotban csak úgy elsétálok! És mi lehet az idegen fiú szerepe? Valószínűleg ő a szállítmány... Büntetés? Mire eljut odáig én már messze járok majd! Legalábbis remélem. Viszont hogy a fenébe "oszoljak" ha még lábra állnom is nehézkes? 
- Mi ehz az egész?! - hangom nyugodt, de ideges él érződik benne - És mégis hogyan távozhatnék innen a flancba ha még lhábra is alig tudok állni, nemhogy távozni! És mi lesz ezzel a fiúfhal? Hiszen félholt! 
Kérdőn pillantok körül, nem várok választ, de hogy kapok -e egyáltalán az sem zavar. Viszont a pillanatnyi helyzet az nagyon is aggodalommal tölt el. Mi lesz az idegennel? Mirubival vagy akárhogy is hívják. Na és én? Mi? Nem halok meg az biztos! Élni akarok, látni akarok és létezni!


A hozzászólást Sharo Lu összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 02 2016, 13:32-kor.

_________________



Multi: Djuka Haruka
2016 május - A hónap játékosa
avatar
Sharo Lu
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 27

Tartózkodási hely : Bajban... mindig bajban...


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Vampire
Chakraszint: 428

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Kenshiro Mirubi on Szomb. Május 28 2016, 10:59

    Nem tellett sok időbe, hogy rájöjjön, bizony ez lehet a pecsét működési elve. Egy olyan átokpecsét van a testén, mely meggátolja a bármiféle információ kiszivárogtatást a Nibiről és a Kemurigakuréval kötött alkuról... Ami pedig történik, nos az már néhány fokkal megmagyarázhatatlanabb jelenség. Képesek tehát érzékelni a pecsét működésbelépését? Rendkívül bosszantó a számára, és lehetséges, hogy itt a vég.
    Ott fekszik magatehetetlenül. Béna a teste. Lehetséges, hogy azon az asztalon is ezekkel a pecsétekkel bénították le? Az megmagyarázná a hatásfokot, elvégre nem láthatta abban a helyzetben. Most viszont a bénultság gyorsan elillan. Miért? Most megbűnhődik azért, mert másnak akart fecsegni a helyzetéről? Minden bizonnyal, bár ennél már hova van lejjebb? Ezt talán nem kellett volna megkérdezni.
   A férfi megjelenése, öltözete és természete egyértelműen azt jelenti, hogy Kemurigakure nem bízza a véletlenre a dolgokat. Itt lenne az ideje, hogy az Amegami vezetője sokkal elővigyázatosabban járjon el, bár az átcsaphat egy magas fokú paranoiába, ám jobb félni, mint megijedni... 

// Nem tudtam most sokat írni, hiszen a test most jóformán a pecsét nélkül sem tud mozdulni és jobb, ha nem szólal meg a fiú, amíg azt nem mondják hogy lehet ^^ //

_________________
"Föl-földobott kő vagyok, akit megcsalt
a gravitáció, s nincs hova hullnia."


"Van, aki nem szolgált rá a szeretetre,
ezért csöndesen eloson egy sötét, üres
helyre, hogy a múlt réseit betöltse."





Karakterek: Kenshiro Mirubi, Yura Houji, Futeki Shiroi, Lanmao
avatar
Kenshiro Mirubi
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Specializálódás : megb***odni

Tartózkodási hely : Jigokutari


Adatlap
Szint: S
Rang: Szökött Ninja / Amegami Vezetője
Chakraszint: 1292

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Namikaze Minato on Pént. Jún. 03 2016, 16:15

Pedáns megfagyott. Egy piciny rezdülés jelezte csak a szeme sarkában, hogy erre aztán végképp nem számított. ANBU itt? Morgó azonnal előkapott három shurikent, és támadóállast vett fel, szeme egy pillanatra sem engedte el az ANBU ügynököt.
- Te féreg! Mit képzelsz, hogy a nyakunkra hozod ezt a csőcseléket!? Pedáns NYÍRD KI NYÍRD KI AZONNAL!!!
Üvöltött vérben forgó szemekkel és nyálas pofával morgó az ANBU irányába. Persze kétértelmű a jelentés. Hiszen nem tudni, hogy Morgó most Mirubira, vagy az ügynökre célzott-e? Lu számára az egész zavaros, noha látása már tiszta, és a szédülés is kezd alábbmaradni. Mirubi pedig… Hát a frissen filézett hal is szebben néz ki, mint most ő. Akár csak egy cserepes növény. Vegetál. Vagyis valójában a pecsét, ami korlátozza, nem hagyja, hogy a pislogáson és a lélegzésen kívül sokat tegyen.
Pedáns pislog kettőt. Az ANBU magas alakja vele szemben tornyosul. A maszk miatt nem látni az érzelmeket, de pedánst ez nem érdekli. Megvető fintorra húzza a száját, és kiköp a lába elé.
- Mocsok…
Ennyi volt a jelzés az ANBU irányába, mielőtt támadásba kezdett volna. Az egész nem tartott sokáig. Pedáns szemében a harag enyhe derűnek tűnt csak. Hiszen az igazi gyilkos sosem mutatja a szándékait. Az ANBU teste megremegett, amikor pedáns tenyere a mellkásához ért. Kínzó sikolyok szaladtak fel a torkán maszkja alól vér kezdett csorogni. Majd egy halk pukkanás, és összeesett. Sajnos ez nem jelentette azt, hogy a harcnak itt vége van. Két újabb árnyék jelent meg a halottól nem messze. A játék még csak most kezdődött.
avatar
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Sharo Lu on Vas. Jún. 05 2016, 19:44

Ve-szély, ve-szély, veszély. Még mindig ott ülök a szikla tövében és figyelem az eseményeket. Összehúzom a szememet, de hiába próbálok arra gondolni, hogy nincs semmi baj és az az ANBU csak a képzeletem szüleménye, nem sikerül. Magam mellé pillantok a hóra. Vérem rózsaszínre színezte a föld fehér takaróját ahová csak lecsöppent. Pff... Újra a homlokomhoz emelem a kezemet, hogy megnézzem, még mindig vérzik -e vagy megúszom egy kis vérveszteséggel ezt a felettébb kellemetlen helyzetet. Végül elégedetten állapítom meg, hogy a sebem feldagadt, de gyógyulni kezdett. Most viszont unatkozom. Miután merész szavaimat az ANBU-hoz idéztem, az események vontatottá váltak. A havas földre helyezem az egyik kezemet és nyugodtan játszadozom a hóval. Egy jelet vések a földbe, magam sem tudom honnan jött az ötlet, hogy ilyenkor ne figyeljek a beszélgetésre. Amikor az ujjaim a bíbor ezer árnyalataiban kezdtek tündökölni a hideg felület folyamatos érintése után úgy gondoltam húzok még egy vonalat és befejezem az ábrát. Amikor messzebb húzódom, hogy megszemléljem mit is rajzoltam, egy napkorong kőralakja látszódik a hóban, amiből mindenfelé napsugarakat ábrázoló vonalak húzódnak. Nem tudom mit jelenthet a szimbólum, talán a boldogságot és a harmóniát, mintha az erőt is említették volna a nappal kapcsolatban. Otthagyom az ábrát, bár érzem, hogy a lelkem egy része azért kiabál odabent, hogy töröljem el és semmisítsem meg a szimbólumot mert valami olyasmi amit nem ismerek. Felemelem a kezem. Önkéntelen mozdulat, ismét nem én uralom a testemet, de végül csak tartom ott a levegőben és érdeklődve figyelem, ahogy remeg az ellentétes erőfeszítésektől. Érdekes... Ilyen lenne két erő találkozása? A kezem még erősebben remeg, végül a másikkal is odakapok, hogy ne töröljem el a rajzomat. Aztán csend... Az elmémben is és a testemben is csend és béke honol. Ekkor leszek figyelmes arra, hogy mialatt én a saját belső háborúimat vívtam, körülöttem sem álltak meg az események. A barom Morgó kiabálását hallom, mire odakapom a fejem és meglátom, hogy harci állásba dermedt. Mikor újra a mi kis ANBUnk, Mirubi és Pedáns felé fordítom a fejemet úgy tűnik, hogy a mindig rideg férfi is megrémült. Ekkor Pedáns mintha mondana valamit, de hirtelen szédülni kezdek, így nem értem tisztán. Talán nem is baj... Ami viszont most történik arra elkerekedik a szemem és eláll a lélegzetem. Pedáns az ANBU ügynökhöz lép, történik valami amit nem tisztán látok és az említett idegen összeesik. Ez több mint furcsa. Rémisztő. Ekkor hangot hallok és a szemem sarkából két sötét árnyat látok megjelenni. Még két ANBU. Ezek nem viccelnek. Na és most mi lesz? Nem túl barátságos barátaink nem tűnnek jó szándékú beszélgetőpartnereknek. 

_________________



Multi: Djuka Haruka
2016 május - A hónap játékosa
avatar
Sharo Lu
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 27

Tartózkodási hely : Bajban... mindig bajban...


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Vampire
Chakraszint: 428

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Kenshiro Mirubi on Vas. Jún. 05 2016, 21:00

// Minden elismerésem Lu, hogy bírod a nézelődést és még mindig tudsz írni! Very Happy Ha meghalsz akkor kérlek ne haragudj rám! ^^  //


   Ez most már a hatalmasok harca, nagyon úgy tűnik. Nem lehet azt mondani, hogy gigászok küzdenek egymással és Mirubi pedig közöttük van, mert nem ez történik.   Sokkal inkább Bábok harcolnak, akiket a falvak irányítanak, akiket pedig egy, vagy több pöffeszkedő "király"... Bizony, Mirubi olyan dolgok részese lett, amitől világéletében undorodott... Ami ellen harcolt és amihez a legközelebb akart férkőzni, hogy aztán világméretű terveivel mindent tönkretegyen és véget vessen ezeknek a harcoknak, ezeknek az emberi értékek, tényezők és minden értelemben gonosz jellemzők alakította romlási folyamatnak... Számukra már így sincs remény... Ahogy mindig mondta, az Emberiség olyan, mint az egerek az óceán közepén egy tábla sajton. Előbb vagy utóbbi a saját mohóságuk áraként felemésztik az életet jelentő, életet adó világot, a sajtot, majd megfulladnak a vízben. De ha az egerek elpusztulnak, a sajt megmarad. Ha az emberek eltűnnek, a Föld és annak élővilága megmenekül. A természet, mely csakis igazi jóság és szükség alapján működik. Ahol nincsen romlás, ahol a gyilkosság azért történik, mert így kell lennie. A örök körforgás, melyet az Istenek megteremtettek a legrosszabb kialakult baklövés nélkül, az Emberiség nélkül!
   Most azonban akármennyire is ódzkodott mindettől, bele kell mennie a színjátékba. Azonban számtalan lehetőség áll előtte, akár egy Genjutsu részese is lehet, amibe jobb bele sem gondolni. Azonban akkor jól összehozták, ezen kívül nem rendelkeznek elég információval ezek az útjában álló senkiházi férgek, hogy egy ilyen volumenű Genjutsut létrehozzanak. Chh... Nehéz helyzet, ami viszont biztos, hogy ami előtte zajlik az mind valós. Ha más nem, már a fájdalomérzet kizökkentette volna. Azonban nagyon jól alakul a helyzet, hogy most Mezameru irányítja a testet. Elvégre Ő képes a legjobb döntést meghozni, mindenféle érzelmi töltet nélkül. Hideg fejjel gondolja végig a helyzetet...
~ Szemlátomást a megjelenő ANBU miattunk van itt, ahogyan a másik kettő is. Ezek itt nagyon úgy tűnik, hogy egy összeszokott páros, már ami ezt a Pedánst és a másik fickót illeti. A lány viszont nem velük van... Hishimon nem tudta felvenni a kesztyűt ez ellen az alak ellen, de megterhelte magát ez látszott rajta. Érdekük fűzik a lányhoz, mivel úgy beszéltek hozzá. A lány viszont nagyon úgy néz ki, hogy nem engedelmeskedik nekik és nem riadnak vissza tőle, hogy bármiféle eszközt vessenek be ellene. Tehát egy fogolyról van szó. Az ANBU-t könnyedén elintézte, de lehet, hogy csak szerencséje volt. Akárhogy is nézem, ez egy kettő a kettő elleni küzdelem lesz. Ha semleges maradok vagy meghalok a küzdelem során, vagy pedig túlélem és a győztes oldalnak kedvezek. Jelen esetben a technika ami aktiválódott valószínűleg a Nibi miatt bénított meg. Ez kétségtelen, a kérdés csak az, hogy mennyire veszik ezt rossz néven a Kemurigakureiek? Elég sokan lettek itt, de már rég megöltek volna, hogyha attól félnének, hogy elmondok mindent, vagy ha megtöröm a pecsétet. Az egyetlen magyarázat a pszichológiai hadviselés ellenem... Ezzel akarják bizonyítani azt, hogy sokkal erősebbek és hatalmasabbak nálam... Ha három ANBU jelenik meg a túlerő is befolyásol ahogyan a pecsét is. Ezzel akarták jelezni, hogy bárhol és bármikor megtalálnak és egy pillanat alatt megölhetnek. Elvégre a Jutsu megbénít. De a hatóideje kevés, vagy talán csak eddig akarták, hogy hatással legyen rám? Kíváncsiak arra, hogy mit teszek? Akárhogy is.. Kemurigakure no Sato kezében vagyok. Nem kelthetek bizalmatlanságot... Egyértelmű a döntésem... ~
   Gondolta végig a dolgot Mezameru, természetesen pillanatok alatt. A Gondolat a leggyorsabb dolog a világon, tartják sokan, így a döntés megszülethetett a másodperce tört része alatt... Két dolgot tehetett ebben a helyzetben, a kérdés csak az, hogy mivel jár jobban. Ám a leglogikusabb döntést választotta. Minden erejét összeszedve, nem törődve a fájdalommal, fekvő helyzetben formálta meg a Kage Bunshin no Jutsu kézjelét, amivel létrehozta a tökéletes másolatát, sebek és fájdalom nélkül. Természetesen álló helyzetben. A chakrája megfeleződött, érezte is és a klón is gyengébb volt, de még képes volt arra, amire Mirubi, vagy Mezameru átlag helyzetben! Ahogyan Mirubi mellett létrejött, úgy gyűjtötte is a Sötét Chakrát előre szegezve mindkét tenyerét! Villámgyors támadást akart, mivel a földön fekvő ANBU előtt állt meg Pedáns, az ANBU pedig néhány méterre a fekvő Mirubi előtt volt.
- Kasseiken...
Mondja ki egyhangúan a technika nevét Mezameru klónja, mire Pedáns, a földön fekvő ANBU test, Morgó és Lu irányába a nemrég használt hatalmas erejű Chakrahullám indul meg, remélhetőleg megölve mindnyájukat, ezzel megmutatva helyzetét a Kemurigakureieknek, bizonyítva a hűségét. Persze nem naiv, úgy mint annak előtte... Sejti, hogy ennyivel még nem rendezi el a dolgokat. Minden esetre, nagy kiterjedésű Kasseikent használ, mindkét kezébe koncentrálja a chakrát, így lehetséges, hogy a Kage Bunshin annyi chakrát veszít, hogy szétoszlik. Elvégre Mirubi megfelezte a teljes maradék chakratartalékát a klónnal...

_________________
"Föl-földobott kő vagyok, akit megcsalt
a gravitáció, s nincs hova hullnia."


"Van, aki nem szolgált rá a szeretetre,
ezért csöndesen eloson egy sötét, üres
helyre, hogy a múlt réseit betöltse."





Karakterek: Kenshiro Mirubi, Yura Houji, Futeki Shiroi, Lanmao
avatar
Kenshiro Mirubi
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Specializálódás : megb***odni

Tartózkodási hely : Jigokutari


Adatlap
Szint: S
Rang: Szökött Ninja / Amegami Vezetője
Chakraszint: 1292

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Namikaze Minato on Kedd Jún. 14 2016, 15:10

A helyzet erősen emlékeztet egy hullámvölgyre. Hol kellemes tűz melletti beszélgetés, két idegen és egy harmadik alak közt, majd véletlen felindulásból, egy negyedik fél elborult támadásból fakadó heves, de rövid összetűzés, ami kérdésekbe torkollik, amihez a különleges alakulat is a nevét adja. Szép kis fordulat meg kell hagyni. Az ANBU élettelen holtteste felett tornyosuló öltönyös alak, szobormereven bámul a két irányába cikkcakkban futó sötét árnyra.  Pedáns nem vett tudomást a két alakról, vagy csak úgy tűnhetett a távolból, mintha csak hanyagul tekintene irányukba, akárcsak mintha egy pitypangmezőn nézelődne.
Az egyik, macskafejes maszkban harcoló ANBU ügynök felugrott a levegőbe, hogy onnan támadjon – bonyolult kézjeleket kezdett mutogatni, miközben társa a földön becsúszva fegyvereket indított útnak, amelyek enyhe kékes derengés kíséretében szemmel szinte követhetetlen sebességet vettek fel. Pedáns ekkor mozdult meg. A földre csapta kezét, ahol a többiek által már ismert pecsét rajzolódott ki azonnal, húzta fel a védelmi kört, és szüntette meg a kések kékséget, és a szálló ANBU el sem készült technikáját. A két személy azonnal hátraugrott, és újabb támadásba lendültek…
Hátborzongató hang, egy nyugodt gyilkos hangja. Olyan tisztán csengett, mint egy üres szobában a robbanás. Egy szó Kasseiken…
Igen Mirubinak sikerült mind a Klón létrehozása mind a technika használata. Viszont a klón okozta mellékhatás nem volt éppen szívderítő hatással a jelenlegi állapotára. A klón eltűnése a technika létrejötte, és az egész utó és mellékhatása a fiú szervezetét a Kritikus pont alá sodorta. Így Mirubi még láthatta amint a technika hanyag pontossággal célt ér, ahogyan Morgó szeme kitágul, és Pedáns felüvölt mérgében, és tehetetlenségében. Ahogy az öreg Morgó felkapja Lu törékeny testét és pedáns felé hajítja, amint az ANBU katonák ledermednek a technika neve hallatán, majd azonnal menekülni kezdenek. És amint a hatalmas mennyiségű sötét chakra felszabadul és egyenesen beteríti az említetteket. Középtájban szétválik, és két irányban folytatja pusztító tevékenységét. Hangos sikolyok, hasítanak át a tomboló chakratömegen, és Mirubi tehetetlenül összezuhan, ahogy a kimerültség végleg erőt vesz rajta. Elméje elhomályosodik, és lassan melegséget érez belülről. Már nem is fázik…

A Körön belül Pedáns hitetlenkedve nézi a történteket. Végig úgy volt vele, hogy a fiú megbénult tehetetlen és már a végét járja. Erre elpusztít mindenkit aki figyelmetlenségében nem vett róla tudomást. A pusztítás mértéke hihetetlen volt. A hó hatalmas területen eltűnt a földet felmarta a sötét chakra és mindent kiirtott rajta. Kietlenné és kopárrá varázsolta a földet, amit korábban összetaposott fehérség burkolt be. Pedáns előtt ketten feküdtek. A kislány teste mely pont odazuhant a lába elé. Fején a seb gyógyulni látszott, és szerencsére úgy érkezett, hogy az nem szakadt fel újra. A rosszabbik dolog viszont Morgó esete. Megmentette a lányt a pusztulástól, de cserébe feláldozott magából valamit. Ő is megpróbált beugrani a biztonságot nyújtó körbe, de csak félig jutott el. A felsőteste gond nélkül áthatolt a lábiról viszont ez nem mondható el. Két vérző csonk maradt csak utána, a lábak amelyeket elveszített pedig olyannyira szétroncsolódtak, hogy még egy legendás gyógyító sem lenne képes visszaragasztani neki. Morgó zilált, és kaparta a földet fájdalmában.
- Remélem megérte… Ha nem Pedáns… tartozol nekem két lábbal és az életeddel… Rohadt éle...be… - küszködött a beszéddel Morgó miközben csonkjaiból csak úgy ömlött kifelé az éltető vér. Arca egyre fehérebbé vált, teste kezdett kihűlni.
Pedáns gyorsan körbetekintett az ANBUt keresve. Nem látta őket, csak egyikük megtépázott ruháját, és egy szép vérfoltot a közelben.
- Figyelj…
Szólt oda Lu-nak, mintegy utalva rá, hogy vigyázza a hátukat, amíg ő nekiáll Morgó sebének kezelésének. Ruháját levéve és azt csíkokra szakítva a csonk fölé kötötte, hogy csillapíthassa a vérzést, míg a ruha nagyját pedig a végére kötötte, elősegítve az alvadási folyamatot. A Kör mögött a hó érintetlen maradt, így onnan havat hozott és betemette az öreg lábait, megpróbálva elfagyasztani a sebet, így csökkentve a fájdalmon, és a lehetséges betegségek kockázatán. Talán beválik. Talán nem…




// Mirubi: Elájult. Magatehetetlen. Szeretném ha te írnál először. Utána meglátjuk mi is lesz ._." //
avatar
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Kenshiro Mirubi on Szer. Jún. 15 2016, 15:22

// Ha meg kell halni akkor meg kell halni ^^ (Csak hogy ne Torrentétől idézzek, az nem igazán illene ide Very Happy)

   A szó, mely elhagyta a klón száját indulatmentes és könnyed volt, egy csendes gyilkos hangja, aki olyan technikát használt, ami talán életében az utolsó volt... Ám ha fénye itt végleg kihuny, akkor is megérte. Iszonyatosan nehéz helyzetbe rángatta magát, ha végre józan ésszel tudna gondolkodni és átgondolhatná a teljes helyzetet, akkor rájöhetne, hogy ezekkel a pecsétekkel a testén, a megfigyeléssel és megbízatással, azzal amit elvárnak tőle, már nem más, mint egy Báb Kemurigakure no Sato kezében. Ha ez pedig így van és a Füst béklyóiból nem lesz képes idővel szabadulni, akkor az élete értelmét veszítette. Ami viszont biztos: Egy életre tanult a hibájából, nem lesz többé öntelt és elbizakodott... Persze ennek nem csak a felismerés az oka, hanem elmeállapota is. Erről az oldalról nézve, azt is mondhatnánk, hogy fejlődött, még ha tudata, több részre is szakadt, lehet, hogy ez az előnyére válik!
   Alig bírja tartani magát, félig fekszik, félig térdel. A klón éppen csak létrejött, de Ő már érzi ennek negatív következményeit. A már így is kevés chakrája megfeleződött, ha még többet veszítene el, akkor valószínűleg halálközeli állapotba kerülne az ájulás következtében... Ám a Kage Bunshin cselekszik, Mezameru akarata szerint jár el és útnak indítja a pusztító Chakrahullámot, a létrehozás pillanatában pedig Ő maga is köddé válik. A klón chakrája nem volt elég arra, hogy fenntartsa az alakját, elhasználta mindet és elpusztult. Ez az eredeti testnél már a Halál kapujába lépést jelentené, amit viszont, mint már említettem, az ájulás előzött meg... Mezameru még látja, ahogyan a klón szertefoszlik és a pusztító chakrahullám eléri a célpontokat, ám Pedáns újra túljárt az eszén és mindhárman megmenekültek... 
~ Átkozott... ~ 
Üres tekintete elárulja, hogy nem sokáig bírja már tovább és amint ez eljutott az agyáig, szemei felakadtak és a hideg, érzelemmentes tekintet eltűnt, a vonások ellágyultak... Olyan, mintha lélek nélkül maradt volna a Test... 



*


És milyen igaz... A Test felett senki nem uralkodik, mindhárom tudat, vagyis inkább mindhárom személyiség száműzve lett... 
- Neeeeee! 
Kiállt fel az aprócska kisfiú kisírt szemekkel, miközben óriási könnyei a levegőbe repülve csillannak meg furcsamód a sötét térben, majd aláhullnak és a talajként szolgáló vízbe vesznek... 
- Hogy tehetted ezt?! 
Kiabál rá megerőltetett hangon a kisfiú, miközben néhány méterre tőle egy fekete árny rivall fel.
- Ehhhhheeehhehee! A Józan ész mintapéldánya, Mezameru... Hááhh! - mosolya Démoni és megvető - Te sem vagy jobb, mint én.
A magas, középkorú férfi, érzelemmentes arccal simítja végig a kezét a borostáin. Megveti mindkét személyt, vagy éppen személyiséget... Ostobák ahhoz, hogy felfogják tetteit és gondolkodásmódját.
- Nem éppen így terveztem, de döntenem kellett. Erre a fordulatra nem számítottam.
Magyarázza, miközben egyikre sem néz, de mondandója kétség kívül Mirubinak szól.
- Nem ebben egyeztünk meg! Arról volt szó, hogy beszélsz velük!
Folytatja a kiabálást a kisfiú, miközben arcán egyre erősebben érződik az indulat.
- Mint mondtam, nem volt más választásom. Most viszont a Test kitaszította magából a tudatot. Így védekezik a túlzott chakraveszteség ellen. Ha viszont most elszívják a maradék chakránkat is, akkor meghalunk. Persze, ha meg akarnak ölni akkor csak elmetszik a Test torkát.
Magyarázza Mezameru, majd csend telepedett rájuk... Nincsenek tisztában az eseményekkel, a kapcsolatot elveszítették a külvilággal. Ezidáig ha az egyik tudat irányította a testet, a másik kettő is megkapta ugyanazokat az információkat. Most viszont a Test üres, így ha újra befogadja őket, - azaz Mirubi feleszmél - akkor tudják majd csak, hogy mi történik... Addig várakozniuk kell...

*




   Valahol, Tudatalattija legmélyén jár... Ott, ahol a lélek a szellem és a tudat is Egy, ahol nem érvényesülnek a fizika és a valóság szabályai. Valahol, ahol az elmeállapot és a benső helyzet, a személy és a személyiség, valamint a tudat szintje nem egy fekete szobában, egy fekete térben, nem más alakokban nyilvánul meg, hanem csak létezik, csak van, nem jelenik meg semmi... A semmi állapota, ahol nem csak a test érzékei, de még az elme, a tudat sem jut el... Ez a Tudat Alatti hely, ahol a legmélyebb döntések és az ok és okozati összefüggések találhatóak... 
   Érdekes, ugyanis ha ennek az embernek, ennek a személynek a régi személyiségét, a régi önmagát Mirubinak nevezi Ő maga és a másik kettő is, akkor mi a valódi neve? Hishimon a tudatára ébredéskor kapta a nevét, amikor ennek az embernek a régi és a fájdalommal teli önmaga vegyülni látszott, miközben megpróbálta meg tartani az Egyensúlyt, ami később nevet kapva, szintén külön vált tőle és Mezameru lett... Eme három személyiség együttese alkotta azt a személyt, akit saját maga és a környezete is Mirubinak nevezett... Ám ez ebben a formában most már nem állja meg a helyét, elvégre a név már nem fedi a személy teljességét. Akkor viszont, ki Ő és miért van itt? Ésszerű lenne azt mondani, hogy a Lélek az, amely a Tudatalatti szintjén jár. Igen. A teljes személy és annak minden indíttatása, az erők amelyek irányítanak egy embert - amiket nevezhetünk érzelmeknek is - a Lélekben nyilvánulnak meg... Ám a lélek furcsa egy dolog... Eredete, anyaga, lénye, formája és mindene ismeretlen, viszont a chakrával képes valaki megosztani azt. Talán joggal mondhatjuk, hogy a Lélek maga az ember Chakramagja, ahonnan a chakrája ered? De hát biológiai szinten a sejtek termelik a chakrát... De ők hogyan és miért? 
   Az indokok és a válaszok fontosak lehetnek, de nem most, amikor egy élet van veszendőben. Egy élet s a Lélek amely élteti azt, már sok minden megélt. Nagy valószínűséggel hatalmas tetteket vihetett volna véghez, de most az elmúlás fenyegeti. A Lélek, kinek legyen neve Rei. Igen ez a név az, amely lefedi ennek az embernek a teljes lényét. Rei, amely Mirubi, Mezameru és Hishimon egyszerre. Rei az, aki ezen történések előtt volt, aki érzelmi korlátok nélkül járhatott és élhetett a világban. Most viszont érzelmei és személyiségei három részre szakadtak. Vajon újra egy lehet még? Bizonyosan. A kérdés csak az, hogy halála előtt, vagy éppen halála után? Bármelyik válasz legyen is az, az esemény talán közelebb van, mint az bárki is hinné...
  

_________________
"Föl-földobott kő vagyok, akit megcsalt
a gravitáció, s nincs hova hullnia."


"Van, aki nem szolgált rá a szeretetre,
ezért csöndesen eloson egy sötét, üres
helyre, hogy a múlt réseit betöltse."





Karakterek: Kenshiro Mirubi, Yura Houji, Futeki Shiroi, Lanmao
avatar
Kenshiro Mirubi
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Specializálódás : megb***odni

Tartózkodási hely : Jigokutari


Adatlap
Szint: S
Rang: Szökött Ninja / Amegami Vezetője
Chakraszint: 1292

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Sharo Lu on Csüt. Jún. 16 2016, 21:54

//Bocsi a poszt hosszúsága miatt csak az a sok érzelem... //


Na jó. Minden olyan gyorsan történik. Az egyik pillanatban még a szikla előtt ülök, tágra nyílt tekintetemmel Mirubit fürkészve. Csak fekszik ott a földön, mozdulatlanul. Túl nagy a csend körülötte... Vagy már meg is halt? Nem! Akkor már Pedáns biztosan adott volna róla valami jelet, hogy az idegen halott. De nem. Még nagyon is él. Most viszont a tekintetemet ismét más út felé irányítom, hogy új dolgok után nézzek. Az ANBU ügynök halálba szenderedett teste még mindig ott fekszik Pedáns közelében, de újabb ellenségek is feltűnnek tőlünk nem is olyan messze. Felénk, a szikla felé futnak. Bizonyára nem is békés szándékból. Ha úgy lenne már biztosan figyelmeztettek volna hogy: Hé kislány a fejed félig leszakadt! Igen én is érzem! A fájdalom már enyhült mialatt itt kuporogtam, de nem akart eltűnni. Távozz! Parancsolok rá az enyhülő, de még önmagát erősen képviseltető fájdalomra. Végül csak megkocogtatom a halántékomat és megtapogatom a sebemet a homlokom közelében. Egy ideig a hajamon matatok, majd a fejembe nyilalló éles fájdalom nyila jelzi számomra, hogy a sebemhez értem. Megtapogatva azt, kijelentem, hogy nem olyan mély mint amire számítottam és vékonyan kezdetleges alvadt vérréteg vagy varr borítja. Nem marad majd más ebből a kalandból emlékeztetőül csak egy fehér heg hófehér bőrömön. Aligha meglátszik majd. 
Miközben ilyen hétköznapi dolgokon gondolkozom, mint a bőröm és a hegek, a két ANBU ügynök támadásba lendül. A hangokra rögtön odakapom a fejemet, hiszen kíváncsi természetem nem enged szabadulni a csatától. Pedáns megint létrehozza azt a furcsa pecsétet amit most jobban látok, mint amikor az idegen támadását kellett elhárítania. Az nem foglalkoztat, hogy velük vagy velem mi lesz. Csak az éppen kialakulóban lévő igen feszült helyzet van számomra. Végül a távolba meredek. Hogy létezhet ilyen furcsa táj? Kopár, sík, élettelen. Halottnak kellene lennie itt mindennek mégis... mi itt vagyunk. Ekkor mozgást veszek észre a szemem sarkából, amire amilyen gyorsan csak a kínzó fájdalom engedi odakapom a fejemet. Mirubi valahogy "feléledt" eddigi állapotnak nem nevezhető létéből és... várjunk csak! Kettő van belőle! Egy klónt hozott hát létre amíg nem figyeltünk rá. És akkor hallom meg azt a hangot a klón szájából előtörő szavak formájában. Hideg, érzelemmentes és kegyetlen. Halál... Most meg fogok halni. Érzem a halál jeges ujjait a karomon, ahogy rángatnak. "Gyere csak gyere! Itt az idő mindjárt!" Ezek az utolsó gondolataim miközben századmásodpercek alatt látom kibontakozni az említett jutsut Mirubi és a másik Mirubi kezeiben. Csend és a halál közelgő érzése terít be mindent. Engem, Morgót, Pedánst és az ANBU-kat is. Nem látok semmit csak a halálos jutsut ahogy felém irányul. Egyre közelebb... - Mindezek egy másodperc alatt játszódtak le bennem miközben remegés futott végig gyönge testemen és tágra nyílt szemeimben a halálfélelem csillogott. NEM! Nem engedem! Még utoljára a földbe, vagyis a földet borító hóba mélyednek a körmeim, majd villámgyorsan az arcom elé emelem a kezemet ahogy meglátom mi van készülőben. 
- NE! - gyönge hangom kiáltása elhal amint érzem, hogy valaki felemel és másodpercek alatt elhajít. Hogy merre, vagy, hogy ki volt és miért azt már nem látom, mert szemeimet szorosan csukva tartom. Félek, hogy olyat látok amitől megfagy az ereimben a vér. 


-


Hi-deg, hi-deg, hideg. A fejem a havon fekszik. Érzem az apró szemcséket a homlokomnak préselődni. Érzem a fagyos hideget ahogy a bőrömet ostromolja. Nem feküdhetek itt olyan rég óta. Sőt, épp ellenkezőleg! Hiszen nemrég még a szikla tövében nyalogattam a sebeimet. Aztán... most hol vagyok? Talán meghaltam? Ez itt a menny? Vagy inkább a pokol? Valószínűleg a pokol lehet a hely ahol most tudatomra ébredtem. Igen. Ezt bizonyítja az is, hogy fázom. Nagyon fázom. Csak egy lélek fázhat ennyire a testtelen lét küszöbén várakozva. Ha viszont a lelkem vagyok, vagyis a testem tudatának és érzéseinek egy másolata akkor nem kellene fájdalmat éreznem. Hiszen azt az eredeti testemben hagytam a nehéz terhekkel együtt. Mi lett velem? Talán kómába estem és ez a sötétség most a halál és az élet közötti űr lehet? Oly sok megválaszolatlan kérdés melyre nincs válasz. Oly sok képzelgés! Ha viszont fázom az azt jelenti, hogy még a testemben van a lelkem. Vagyis még élek! Ezek a szavak végigsöpörnek a lelkemen és egyre hevesebben kényszerítenek arra, hogy nyissam ki a szemem. Hiszen még csak el sem ájultam! Nem szabad megijednem ettől az egésztől, mert akkor nem nyitom ki a szemem. Az pedig nem jó... Ki kell nyitnom a szemem, újra kapcsolatba kell lépnem a világgal. A világgal amiben élek, aminek most szüksége van rám. Hiszen hiányozhattam már az emberiségnek! Ezek az utolsó gyors gondolataim, mielőtt kinyitom a szemem és Vérengző elismerő bólogatásaival kísérve visszarántom magam az életbe. Tudsz te ha akarsz aranyom. 
Újra érzem a fényt. Felemelem a fejem, hogy megnézzem, hol vagyok, mi történik velem. Ami viszont fontosabb: Mi történt velem? Törékeny testem most a havon fekszik, mint azt az előbb megállapítottam. Megpróbálok ülő helyzetbe kerülni, ami legnagyobb meglepetésemre könnyedén megy. A kezeim, mintha meg sem érezték volna, hogy elhajították a testet amihez tartoznak. Amhogy egy kicsit oldalra fordítom a fejem, borzalmas látvány tárul a szemem elé. Morgó fekszik a földön, vére ölelésében. Lábai helyén két csonk díszeleg, elég undorító látvány amitől még az én gyilkos gyomrom is felkavarodik. Az öreg falfehér. Ekkor veszem csak észre, hogy a lábai miért váltak le, vagyis inkább roncsolódtak szét. Mirubi technikája pusztító chakrát szabadított fel ami ilyen hatással volt az emberekre akik a közelében voltak. Mi lehet az ANBU ügynökökkel? Végül is nem fontos... Én viszont hogy-hogy élek? A pecsét! Pedáns technikája egy Kört alkotott ami hatástalanította az idegen halálos támadását. És akkor, mint amikor egy gyertyát gyújtanak meg, bennem is feltámad a gyanú, hogy miért élek. Morgó az oka. Ő volt az aki felkapott és a Körbe dobott. Közelebb állt Pedánshoz mint amennyire én kuporogtam, így nem kellett volna megmentenie. Mégis megtette. Ekkor az elveim egy része semmivé látszik oszlani. Az emberek... Talán mégsem olyan rossz mind. Talán vannak kivételek. Ezeket a kivételeket meg fogom becsülni. Most pedig az egyik ilyen kivétel, akinek voltak hősies érzései, megmentette a nyomorult életemet. Hálával tartozok neki. Ő pedig most meghal. Miért? Miért teszi ezt velem a sors? Miért mindig én élem túl az ilyeneket? Miért kínoznak álmok a szüleimről éjszakánként? Ezekre mind tudom a választ. Mert van lelkiismeretem. És ez szörnyű dolog. Sokkal rosszabb mint a fájdalom. Meg kell keményítenem a lelkemet ahogyan azt az idős Natsuyo is mondta. Végül hátrafordulok és csak akkor veszem észre, hogy Pedáns áll mögöttem, én pedig eddig a lábainál feküdtem. Tehát a Körben vagyok. Az előttem haldokló egyén ekkor a mögöttem állóhoz intézi szavait amikből szinte sugárzik a fájdalom. Összeszorul a gyomrom. Nem szép halál. De lehet, hogy nem fog meghalni? Gyerünk Pedáns csinálj már valamit! Mentsd meg a barátodat, vagy akármi is neked Morgó! Végül a mögöttem álló férfi Morgóhoz sétál, feltehetőleg egészségügyi okokból és nekem csak ennyit mond. 
- Figyelj…   - ez bőven elég ahhoz, hogy tudjam, Mirubira gondol. 
Tekintetemet a földön fekvő, mozdulatlan Mirubira emelem. Nem ülhetek itt tétlenül amikor hasznossá kell tennem magam. Amíg Pedáns Morgóval van elfoglalva mind szabad célpontok vagyunk egy esetleges újabb támadónak. És milyen könnyű célpontok?! 
Imbolyogva állok fel. A csizmám rögtön a hóba süpped, ami egy kicsit eltántorít, ám végül megigazítom az arcomba hullt hajamat és Mirubi felé sétálok. Nem messze fekszik tőlem és a többiektől. Akár halott is lehetne. Ahogy közelebb érek azonban látom, hogy nem az. Sajnos nem az... Pedig annak kellene lennie! Aki ily orvul támad rá más, sérült vagy őt nem bántalmazó emberekre az csakis egy szörnyeteg lehet. Mondja ezt a szülőgyilkos. Kuss Vérengző! Ő még nálam is rosszabb. Nem tudom, honnan jött, vagy mit csinált de halottnak kellene lennie. Ha pedig nem akadályoznak meg benne vagy nem halok meg, biztosan megölöm. De meg tudom -e ölni egyáltalán? Amilyen az állapotom, biztosan nem. Hiszen harcolni is alig tudok. A chakrám pedig véges és hamar fáradok. Nem. Élje inkább az életét. Neki ez sokkal nagyobb szenvedés. Amikor egy kicsit arrébb kerültem a két alaktól (2 m) megállok és a tájra függesztem a szemem. Remélem hamarosan elszabadulok innen. Csak a halál járja át ezeket a helyeket, ezeket a kunyhókat. Végül úgy gondolom illene megköszönnöm Morgó áldozatát, így nem törődve a remegő hangommal ennyit mondok. 
- Köszönöm. 
Aztán csend. Csak állok ott, figyelek ahogy mondták, de elég messze vagyok a két férfitól és Mirubitól is ahhoz, hogy viszonylag egyedül érezhessem magam. Ez egy őrület. Hol a kiút innen? 

_________________



Multi: Djuka Haruka
2016 május - A hónap játékosa
avatar
Sharo Lu
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 27

Tartózkodási hely : Bajban... mindig bajban...


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Vampire
Chakraszint: 428

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Namikaze Minato on Hétf. Júl. 04 2016, 18:24

Pedáns társa felett térdelve küzdött az öreg életéért. Noha nem rendelkezik semmiféle képzettséggel, amivel képes lenne megmenteni Morgót. Ha Isha itt lenne, akkor talán lenne esélye a vérveszteséggel szemben. De így az egyetlen dolog, amit tehet, az az, hogy megkönnyíti a másik utolsó perceit az Innentúlba való átlépéshez. Morgó köhögött, és reszelősen vette a levegőt, szeme folyamatosan mozgott rebegő szemhéja alatt. Pedáns hóval borította a lába helyén éktelenkedő csonkokat, de a hideg sem volt képes meggyorsítani az alvadást, amikor ilyen gyorsan folyt a vér. Morgó menthetetlen volt.
- Cigi…
Hallatszik a haldokló szájából, mintha csak csuklana. Pedáns szó nélkül benyúl a mellényzsebébe, és kihalászik onnan egy meggyűrődött szárú dohányt, és Morgó szájába nyomja, majd meggyújtja azt. Szürke füst csap a magasba a csapdász szájából, majd a cigaretta égő végével beleesik a hóba ahol azonnal ki is alszik. Morgó meghalt, lelkét kilehelte végleg.

Pedáns lassan feltápászkodott. Szemeivel végig a halott arcát fürkészte, miközben magában imákat mormogott. Ez persze alig volt hallható, leginkább csak szájának apró mozdulatai utaltak erre. Egy perc elteltével ellépett a hullától, és odaállt Lu mellé. A kislány vállára tette a kezét, miközben tekintetét Mirubi testére emelte.
- Meghalt?
Kérdezte elfúló hangon.
- Mindegy is… Morgó eltávozott, és el kell tűntetni mielőtt ismét, felbukkannának az ANBUtól.
Mély levegőt vett és Lu szemébe nézett olyan mélyen mintha át akarná fúrni a kislányt.
- Lu itt az ideje, hogy válassz. Az előbb láthattad az emberek mire is képesek. Olyanok vannak életben, akiknek nem kéne, és olyanok haltak, meg akik nem érdemelték meg. Mások ereje olyan hatalmas, hogy egymaguk képesek lerombolni falvakat, városokat. Ez a fickó is ilyen. Ha nem lett volna legyengülve, lehet nem éltük volna túl a vele való találkozást.
- Ezért most lehetőséget ajánlok neked. Velem tartasz és én, tanítalak. Olyan embert faragok belőled, akinek lesz lehetősége dönteni élet és halál felett, aki megszabhatja, hogy mi is jobb a világnak. Élni vagy élni, hagyni… Megtaníthatlak kezelni a vágyaid, és célt adhatok neked…Vagy dönthetsz úgy hogy járod tovább az utadat, de akkor magadra leszel utalva ismét. A választás a tiéd.

Akárhogy is történik Lu válaszától függetlenül, amikor a lány dönt, Pedáns bólint, majd Lu előtt elsötétül a világ, Pedáns csapásától, amit a tarkójára mért.

Órák telhettek el mire Mirubi elméje kezdett tisztulni, Idegei, éles fájdalmat küldtek az agyába, mely először csak enyhe szúrás volt, később pedig égető izzás. Mindene sajgott a talpától a feje búbjáig. Chakrája szinte teljesen elfogyott, épp csak annyi maradt, meg amivel képes lábra állni. A hangja teljesen elment, a legkisebb hangra is maró fájdalom járta át a torkát. De élt, és lélegzett. Körülötte, mindenki eltűnt, csak egy füstölgő szénkupac rontott a tájon. A kupac felől enyhe meleg áradt, talán nemrég aludt ki. 


// Srácok köszönöm ezt a felemelő élményt ^^ Mind a ketten hatalmasat alakítottatok a játékban.
Mirubi téged ismét rábízlak Danzoura elvégre csak kölcsönbe kaptalak Razz Hatalmas gratula és elismerésem a karakteredhez, amiért ilyen jól ki tudtad játszani, és hogy még félholtan is magaddal vittél valakit. ^^ Jutalmad a fáradozásokért +25chakra!

Lu: A karaktered amikor kezdtük a játékot még nagyon gyerekcipőben botladozott. Sokszor volt olyan érzésem, hogy a leírt jellem nem tükröződik a játékaidban. Viszont ez a későbbiekben eltűnt, és sikerült egy olyan személyiséget megalkotnod ami illik mind hozzád, mind a játékstílusodhoz. Én személy szerint nagyon örülök neked és annak, hogy ilyen szépen kijátszod Lu-t. Az pedig, hogy olyankor is tudtál tartalmasan és érdekesen írni amikor már körök óta csak szédelegtél plusz pontnak számít. ^^ A jutalmad ezért +25 chakra és még +5 a korábban említettek miatt.
A másik, hogy a döntésed függvényében megyünk tovább. Ha elfogadod Pedáns ajánlatát akkor IDE írj kérlek. Egy kis szobában ébredsz egy priccsen. Nem sok mindent látsz csak egy kicsiny mécses világít a szobában, viszont a sebeidet ellátták. Ha nem fogadod el akkor pedig IDE írj. Ebben az esetben a sebeidet csak bekötözték, és otthagytak egy fa törzsének támasztva. Melletted a halott ANBU köpenyét látod, alatta pedig egy kulacs víz, és egy fél kenyér figyel. 



Emelett pedig a több mint kéthetes késésért mind a ketten +4 chakrával gazdagodtok, csak hogy ne legyen harag ^^ 

Mégegyszer köszönöm, Lu mi pedig megyünk tovább, már ha megtartasz mint mesélőd Very Happy // 
avatar
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Kenshiro Mirubi on Hétf. Júl. 04 2016, 19:14

// Én is köszönöm a játékot, furcsa ilyet mondani, de a karakter szenvedései ellenére is nagyon élveztem! Very Happy És amúgy én személy szerint Sajnálom Morgót, meg a többieket. Ha tudom hogy nem hal meg mindenki, akkor nem próbálom meg. XD Lunak pedig további jó játékot és csak így tovább! //



   Vajon tudatában volt annak, hogy azzal a Kasseikennel meg fogja ölni azt a férfit? Hogy elvesz egy életet, amely talán többet élt már meg és több nyomorúságon ment keresztül, mint az, aki most ott fekszik a porban? Ó nagyon is... De Ő többet akart. A legjobb az lett volna, hogyha az a bosszantó erejű férfi meghal a lába vesztettel együtt és a lány életben marad információforrás gyanánt. De nem így történt. 
   Elméje legsötétebb, legmélyebb és talán legtisztább zugában jár, bár nem megfelelő az "Ő" megszólítás, ha az az Ő maga Mirubi, Mezameru vagy Hishimon, esetleg a három elegye. A lélek és a tudás, az ok-okozat mindentudója, amely minden embert összekapcsol van a Tudatalatti mélyén, ahonnan lassan kiemelkedik, elméje és tudata a helyére kerül, az álmodás fázisába lépve, a zord valóság hideg karmai szúrják át a testét. Bár sebei nem véreznek, a teste mégis vonaglik a fájdalomtól, ami végighasít rajta. Mintha csak a Halál játszana a törékeny emberi testtel... Furcsa ez a szenvedés, bár egy bizonyos személy is úgy fogta fel, hogy az emberiség bűnei miatt kell szenvednie... Milyen ironikus nemde? Felfogás kérdése... Ám Mirubi nem akarna az emberiség bűnei miatt szenvedni. Egy megváltó az, aki olyan ostoba, hogy az emberiség bűneit magára véve meg tisztítsa ezt a népet a tisztátalanság mocsarában! Mirubi teljesen másra hivatott... Ő is egy megváltó, a Fényhozó, amely megváltoztatja majd a világot... Nem Angyal, sokkal inkább Démon, a Démonok legrosszabbika, akinek ugyanis ott van a hajdani jóság a lelkében, mégis... Mégis... Az már mit sem ér... Ugye? 
   Fájdalmak közepette szedi össze maradék erejét és bár percekig csak fekszik némán, nem képes még csak gondolkozni sem. Most ébredt fel órák múltával, de álmos és fáradt, a legkevésbé sem akar ebben a Rohadó világban lenni. Főleg, hogy nemrég még egy teljesen más, a semmivé válás érzése ontotta el, most pedig itt fekszik, anyagiasult testében, amely erősen nyomódik a talajnak, mintha mázsás súlyok lennének rajta. Testén a pecsétek, kosz, sebek és minden olyan jelenség, mely megnyilvánulása a földi létnek, amely az Emberiség mocskát jelenti ezen a testen, mert neki a saját teste is egy átok, egy olyan dolog, amely az Emberiségre emlékezteti és arra, hogy Ő is egy azok közül a lények közül, akiket a halál szólít, de dacolnak vele, magukkal ragadva a Földet... Vajon milyen lehet Istennek lenni? Hisz Ő bennük? Léteznek? Bizonyára, hiszen kellett lennie egy hatalmasabb lénynek, aki megteremtette a mindenséget. Számára ez a világ csak egy porszem lehet, semmi több...



// Még akartam írni de most sietek el, így ez is megteszi ^^ //

_________________
"Föl-földobott kő vagyok, akit megcsalt
a gravitáció, s nincs hova hullnia."


"Van, aki nem szolgált rá a szeretetre,
ezért csöndesen eloson egy sötét, üres
helyre, hogy a múlt réseit betöltse."





Karakterek: Kenshiro Mirubi, Yura Houji, Futeki Shiroi, Lanmao
avatar
Kenshiro Mirubi
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Specializálódás : megb***odni

Tartózkodási hely : Jigokutari


Adatlap
Szint: S
Rang: Szökött Ninja / Amegami Vezetője
Chakraszint: 1292

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Shimura Danzou on Hétf. Júl. 11 2016, 20:02

// Mirubi //

Az ifjú elméjébe merült a fáradtság és halál küszöbén állva. Könnyen lehet, hogy percek múlva kileheli lelkét. Megeshet, elvégre chakrája jóformán eltünt testéből... Annyira magán kívül van, hogy alig érzékeli mindazt, ami vele, illetve a környezetében történik. Így csak gyönge álomnak tűnik, ahogy a föld magához vonzza, sőt egyenesen beszippantja. Elmerül benne és mezítelen teste immáron nem is látszódik a világ számára. Nem tudhatja, hogy a Pedáns nevű alak mit tervezett vele, mint ahogy azt sem, hogy ahol eddig feküdt, most egy csapda terpeszkedik el, mely darabokra robbantja az első ember, aki van olyan ostoba, hogy hozzáérjen. Természetesen ez egy amolyan Bunshin-csapda, a megtévesztés kedvéért. Pedáns érdektelensége az életét mentette meg, Mirubi talán legnagyobb bánatára. Természetesen nem az ifjú Kenshiro állította a csapdát, még csak nem is tud róla, hogy létezik. Mindenesetre, ha megtudná, Hishimon biztosan örjöngene, hogy nem jött össze.
Már nem érzi testét bénának, de a fémes íztől nem képes szabadulni. Egy hosszú álom erejéig mintha töménytelen feketeség venné körül, ám mindez talán nem több, mint illuzió. Amikor szemei elől eltűnik a homály, pontosan látja, hogy valaki kirángatja a földből, noha ez gyakorlatilag lehetetlen helyzet, elvégre miképpen volt képes a föld alá kerülni.
Testes ANBU fogja karjánál Mirubit és a magasba emeli. Arcán sötétszürke, elefántot idéző maszk. Ruhája fekete, akár a korom. Az egyetlen színes rész, az egyetlen, mely azt mutatja, hogy Mirubi szeme világa nem vesztette el a színek örömének meglátását, az Kemurigakure no Satou vörös, hátborzongató jele, mely az ANBU köpenyének csatjára van festve. Mirubi pulzusa még akár feljebb is szökhetne, ha nem volna ennyire kába.
- A Yondaime tudta, hogy a botlásaid továbbra is meglesznek. Most tudod, hogy miképpen áll a helyzet. Nem adok más tanácsot, mint hogy jegyezd meg azt, ami ma történt veled. Ha nem teszed... - hangja elhal a lágy esti szellőben, szavai sejtelmessé válnak - ... tovább gondolhatod a mondatot, félelmeid szerint!
A pillanat egy tört részére Kenshiro Mirubi megállapodik a levegőben, miután az ANBU elengedi őt. Nem tart soká, még egy pislantási ideig sem. Furcsa érzés ahogy az elméje érzékeli ezt az időszakot.
" Ez is elmúlik" - bárki mondta is ezeket az egyszerű szavakat a történelem folyamán, az most nem számít. Ám igazság rejlik ebben és ezt most Mirubi is érezheti. Teste először visszapattan a földről, majd újra lecsapódik és elterül. 
- Én vagyok az összekötőd a Yondaime-samával. Nevezz Saru-nak. Most pedig itt az ideje, hogy kinyisd az ajtót és bevezess Jigokutariba...!
Szavaiban mintha káröröm érződne. Igen. Élvezi, ahogy elveheti Mirubitól a kis titkait. Élvezi, ahogyan ellensége a porban fekszik kiszolgáltatva.
- Úgy tudtam, Konohában adnak az illemre. A vendéget márpedig illendő beengedni... No de persze mit is várhatnék valakitől, akit még az apja is megvetett....!
Saru nem sokat zavartatja magát és kinyitja a bejárati ajtót. Ahogy a kő fedél kinyílik, megragadja a magatehetetlen Mirubit és magával rántja.
- Most pedig, jelezd a cimborádnak, hogy nem kell nyitott szemmel járnia. Vagy ha mégis, azt Te sem éled túl...


// Következő poszt mehet Jigokutariba. //

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Misaki Kiyoko on Hétf. Okt. 09 2017, 15:39

//Kaguya//

Gondolhatod azt, hogy jó emberismerő vagy, és gondolhatod azt is, hogy minden teljesen úgy van, ahogy azt a másik emberről állítod, de nem bízhatsz a megállapításodban addig, míg a másik fél nem mutatja meg önmagát. Amikor már azt hinnéd, hogy ismersz valakit, az mindig képes valami újat mutatni. Mint most Raion. Látszólag egyáltalán nem lepi meg, hogy mit is cselekszik, hogy kezem olyan ölelésbe fonja, mint egy újszülött az anyjáét, de a szemében látom, és a fogásból ítélve… no meg a zavarodott kérdéséből tudom, hogy szüksége van szeretetre. Hiszen nincs olyan tökéletes ember, aki ne igényelné a kritikátlan szeretetet. Viszont erre az apró, de mégis hatalmas kincs iránt érdeklődést kell mutatnia, különben én nem adhatom meg neki. Sajnos a világ összes emberét sem szerethetem, hiszen nem én vagyok az anyaföld, s nem is vagyok isten, valamint magam sem tarthatom mindig az elveimhez magam. Egyszer eljön a napja, hogy meg kell ölnöm valakit csak azért az indokért, hogy vagy én, vagy ők. A másik pedig, hogy vannak olyan számomra is megbocsájthatatlan bűnök, ami miatt nem szerethetek minden egyes embert, bárhogy is próbálom.
- Miért rohannék vissza? Hiszen becsméreltek téged – bárhogyan is, azt mondom, amit Raion hallani akar. Valahol mélyen persze, sőt, nem is olyan mélyen van egy olyan megérzésem, hogy nem csak azért esett neki rosszul a kötözködés, mert a nevét sértegették, hanem azért, mert az életében soha senki sem értette meg. Most itt vagyok én, aki ugyanolyan, mint ő… nos, viszonylag olyan, mint ő, legalábbis a család, ami közös, s ennek megörült, hogy végre valakit a saját képmására formálhat. Akárcsak egy isten. S tudom, hogy legalább tőlem elvárja azt, hogy olyannak lássam, mint amilyennek ő látja magát. Ehhez előbb meg akarom érteni, s nem csak úgy, ahogy én azt önmagamban tudom róla, hogy milyen, azt akarom, hogy mutassa meg, jól vélekedem róla és minden igaz, ahogyan megláttam őt.
- Oh, ennél készebb nem is lehetnék! – jegyzem meg kinyomva melleimet, hogy én is megmutassam, tudok ám olyan büszke lenni, mint ő. Tensei Kiyoko… hogy ez mennyire szarul cseng!
 
***
 
Csak követem, majd végül megállunk az említett helyen. Nem ismerős, még sosem jártam Kemuri ezen részén, de úgy tűnik, hogy elég sötét részek kaptak itt helyet. Egy hatalmas szikla… megannyi üresen hagyott rozoga ház. Megvan! A bázison hallottam erről a helyről, már amennyire rá tudtam venni Igamekut a beszédre, mert ugyebár szerencsétlen mindig paprikavörös volt mellettem. Nehezen is nyílt meg, valamint Kouzenmaru is említette, hogy eléggé szégyellős és nem igazán beszél. Szóval, amikor azt kérdeztem, hogy milyen érdekességek is vannak a Füst országában, említett egy helyet valami hatalmas sziklával, ahol összedőlt, elhagyatott házak állnak és azt suttogják, hogy démonok szállták meg. Gyakran hallanak itt sikolyokat, sírást és azt is beszélik, hogy néha egy-egy csontváz előbújik a semmiből, s a levegőben a halott tetemek bűze kering, éppen ezért senki sem merte még elmozdítani a sziklákat. Én nem hiszek ezekben, csak akkor, ha majd látom. Persze egyszer volt szerencsém találkozni egy lélekkel, aki klánjának büszkeségét őrizte és addig nem nyugodhatott a lelke, míg azt olyan kezekbe nem látja, aki hajlandó az élete árán is megvédeni azt, s mindezek mellett megoldja a rejtélyt. Sikerült megoldanom a rejtélyt, és meg is kaparintottam a klán titkos tekercsét… amiben egy tea receptjét őrizték. Azóta tudok normális, kibebaszottul finom teát főzni! Főzni már előtte is tudtam, hiszen amikor rávitt a kényszer, muszáj volt. Eleinte nem sikerült, rengeteg étel a kukában kötött ki, de azóta nyithatnék én is egy kifőzdét. Persze nincs kedvem. Mondjuk a teámtól orgazmusom van. Celtem. Ja, nem.
Raion szembefordul velem, s az örökségünkről beszél, valamint megkérdezi, hogy mit gondolok magamról, mire vagyok képes. Azt hiszem, kezdem kapizsgálni, amit mond. Dominálunk, uralkodunk. Hiszen maga a genjutsu is ezt teszi, nem? Mindig is azt akartam, hogy úgy tudjak ártalmatlanítani valakit, hogy nem érek hozzá, ezt pedig a genjutsuval tudom megtenni. De voltaképpen a Tensei’gan egy magasabb szint, egy olyan forma, amivel nem csak azt tudom elérni, amit mindig is akartam, de irányítani is tudok vele… dominálni. Úgy beszél tehát, hogy magam is elhiggyem mindezt, de nem is kellett többet győzködni. Valóban… a Tensei’gan egy csodálatos fegyver, és sosem gondoltam, hogy a tulajdonomban van egy ilyen, vagy hogy mindig is azt akartam, ami már valójában nálam volt a születésemtől kezdve. Most már értem… azt hiszem, értem, hogy mit akart mindeddig elmondani. Persze még mindig tartom magam az elveimhez. Én nem akarom uralni a világot. Úgy tűnik, most nem lenne itt az idő a viccelődésre, hiszen Raion egy komoly formát öltött magára… itt az ideje nekem is ezt tennem.

- Amikor fiatal voltam, mindig arról álmodtam, hogy lesz majd egy olyan képességem, amivel úgy tudok az őrületbe kergetni másokat, hogy nem érek hozzájuk – nos, igen, ha az én személyiségem nézzük, akkor hamarabb kergetnék őrületbe genjutsuval valakit úgy, hogy végezzen magával… lényegében nem én értem hozzá, csak ráébresztettem arra, hogy értelmetlen és értéktelen az élete.
- Sosem gondoltam, hogy valóban van egy ilyen képesség a tulajdonomban. Éppen ezért hálásnak kell lennem neked azért, hogy ott voltál és feloldottad az elmeblokkom. Köszönöm, Raion – tisztázom a helyzetünket egy mosollyal, s egy pillanatra sem lépek ki a szemkontaktusból.
- Alapvetően a doton és a suiton elemeket képviselem, valamint értek a genjutsuhoz. Mint azt láthattad, elég nagy a karizmám, jól tudok beszélni és ezt ki is használom, már ha persze látom, hogy több haszna van. Nem szeretek alulmaradni egy harcban sem, ezért akárhányszor is jussak a földre, mindig felállok, szóval nagy a kitartásom. Azon felül mire vagyok képes? Nem tudom. Mint azt te is tudod, az eddigi életem hazugság volt, ki tudja, hogy mi volt bennem mélyen elrejtve, és milyen erőket nyomtam el mélyen magamban – nem volt eddig szükségem nagy erőre, valahogy mindig elkerültek a balhék, legalábbis a nagyobbak, de eddig mindenből sikerült kilábalnom. De valóban nem tudom, hogy ezen felül mihez értek, mit tudok, mert minden, ami bennem van, elnyomásra került. Magamat is megkérdezném tehát: mire vagyok képes? Reméljük, hogy most kiderül.
- Eddig azért harcoltam, hogy legyen egy családom. Hogy tartozzak valakihez. De most… ráébresztettél, hogy valójában magam sem tudom, merre tovább. El vagyok veszve – de most akkor miért is harcolok valójában? Áh, megvan!
- Egyszerűen: a túlélésért harcolok. Azért, hogy ne egy jelentéktelen ember legyek, hanem valaki, akire az utókor majd büszkén emlékszik vissza – mint azt mondtam, mindig van egy nagyobb hal, vagy egy nagyobb kutya, kinek hogy tetszik. A nagyok megeszik a kicsiket, és amilyen világban most élünk, mindenki szereti eltiporni a másikat. A túlélésért harcolunk, az életünkért, azért, hogy legyünk valakik. Számomra semmit sem jelent a hírnév, de azt akarom, hogy valamilyen módon fennmaradjon a nevem… hiszen akkor hiába éltem, ha nem tettem semmit. Most már értem. Valakinek a mindene a neve. S bármennyire is nem illő hozzám, vagy a világnézetemhez, s vallom azt, hogy elég számomra az is, hogy láthatom más emberek mosolyát… tenni is akarok azért, hogy ne csak egy-két ember mosolyogjon vissza rám, hanem az egész világ. Nem csak azért fogok harcolni, hogy a világ megismerjen, hanem azért, hogy a világ megismerje azt is, hogy milyen az önfeledt boldogság. Békéért fogok kiáltani. S értük fogok harcolni is. Legyőzni a rosszakat, s védeni a jót, ami mindenkiben ott van, csak sokan nem kapták meg azt a kritikátlan szeretetet, amiről beszéltem, s emiatt egy rossz útra tévedtek.

Most iszom Raion szavait. Sokkal másabb, amikor így átlagban beszél és nem pedig magáról. Most valóban tanítani akar, és nem csak arról beszél, hogy Raion Tensei mekkora nagy isten. Elmosolyodom tehát, s most nagyon lelkes vagyok. Raion kinyitotta a szemem úgy, hogy valójában nem is ez volt vele a célja. Vagy talán valóban a saját elveimre akart ráébreszteni, hogy harcoljak azokért?
- Sokkal jobban tetszik, ha így beszélsz. Most már értek mindent, Raion – kinyújtom a karjaimat, mintha most életemben először szabad lennék, és nagyon boldog vagyok. Most már vannak céljaim, és tudom, hogy miért kell harcolnom. Akkor is ilyen felemelő a hangulatom, ha lehetséges, nem is ez volt a beszédjének lényege, de én megmarkoltam azt a részét, amit én beleláttam. Hiszen bárki is legyek, egy egyszerű ember, vagy Tensei, az a lényeg, hogy tudjuk, kik vagyunk, és miért harcolunk, nem? Annyira örülök most, hogy szinte magától mozdul a lábam, hogy megöleljem Raion-t.

_________________

>>Katt a képre az adatlaphoz<<
Multik: Wakizashi Yumi, Kenshiro Mika
avatar
Misaki Kiyoko
Játékos

Taijutsu Pontok : 42

Tartózkodási hely : Kreténsziget


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 585

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Csüt. Okt. 12 2017, 10:17

//Kiyoko//

Raion egy félmosollyal az arcán, mellkasán összekulcsolt kezekkel hallgatja a mondandód. Nem szól semmit, amíg ki nem tárod a karjaidat és el nem kezdesz haladni felé. Egy pillanatra felemeli a szemöldökét, majd mosolya szélesebbre nyílik. Egyik karját felemeli, és megérinti a halántékát a mutatóujjával. Ismétlődő mozdulatokkal kezd dobolni rajta, szépen-lassan. A csont, melyet érint, kopogó hangot hallat. Kopp. Kopp. Kopp. Először halk, de egyre erősödik. Közben Raion egy pillanatra sem engedi el tekintetével a tiédet, folyamatosan tartja a szemkontaktust. Közelebb lépsz. Minden elhalkul, kivéve a cipőd talpának hangját, ahogy megérinti a kemény talajt. Szinte hallod, ahogy a lábbelid alja szétmorzsol egy követ a lábad alatt. Közben a kopogás is egyre hangosabb, és egy ismerős, ámde furcsa hanggal párosul. Azért furcsa, mert még sosem hallottad korábban. Szívdobogás. Dobb. Dobb. Dobb. Ez is először halk, majd egyre hangosabb, sőt, először még olyan halk volt, hogy észre sem vetted. Olyan, mintha lelassult volna az idő. A távolban csicsergő madarak is elhallgattak. A szél fújása is elhallgatott. Minden lelassult. A saját levegővételedet is hallod. 

- El vagy veszve? Kétlem. - szólal meg hirtelen Raion.
A hangja szinte visszhangzik. A szája biztosan mozgott... biztosan, de nem láttad. Olyan, mintha egyszerre több irányból beszélne. A következő pislogásod után, mely egy természetes testi reakció, olyan, mintha a valóság maga is torzult volna. Mintha minden... csak egy festmény lenne, és az ég lefolyna a földre. Nem, nem is mintha lefolyna, hanem mintha eggyéválnának. Mintha mindig is egyek lettek volna.
- Hadd mutassam meg, hová tartozol. - szól ismét Raion hangja, ezúttal azonban nem csak mindenfelől, hanem szó szerint mindenhonnan.
A szíved dobogásából, a levegővételed hangjából, az egyre torzuló, homályosodó látképből, mintha a szél is Raion hangját fújná. Mintha Raion maga lenne a világ. A szemei, melyekbe nézel, ekkor teljesen elfeketednek. Nem csak a pupillája, hanem a szeme fehérje is ellentétes színre vált.
- Tensei'gan... - suttogja.
A hangja, mintha... életre kelne. A világon minden hordozza. A madarak csiripelés helyett is a Tensei klán szent örökségének nevét suttogják. A szél is ezt suttogja. A hegyek is. A fák is. Minden, ami tud, és nem is tud beszélni, ezt mondja. A föld, az ég... még te is. A hanghullámok megjelennek előtted, testet öltenek, és egy hatalmas lökéshullámmá válnak, mely feléd közeledik. A lökéshullámon belül a színek eltorzulnak, és a világ másképp néz ki, mint amilyen, de mégis otthonodnak érzed. Mégis úgy érzed, hogy azok a színek, az az ismeretlen, szivárványos kavalkád az, ahogyan valóban látnod kell a világot. Sőt... talán mindig is így láttad. A lökéshullám feléd tart. Mindent eltipor az útjában. Nem tudsz mozdulni. Földbe gyökerezett a lábad. És végül egy hangos, búgó hanggal, de mégis egy dörrenő robaj kíséretében, elér téged is.
Ekkor minden elsötétül. De nem a világ tett így, hanem a szemed világa szűnt meg létezni. Semmit sem érzel. Sem hideget, sem meleget, még a ruháid anyagát sem érzed magadon, de tudod, hogy nem vagy meztelen. Furcsa érzés ez... szinte leírhatatlan. Nem olyan, mintha nem élnél, hanem olyan, mintha nem is léteznél.
Mikor kinyitod a szemeid, egy hatalmas víztömeg tetején állsz, és körülötted minden koromfekete. Olyan, mintha csak az óceán létezne, az ég, a föld, a fák, és a szél... pedig soha nem is létezett volna. Soha nem is lett volna.
Pislogsz. Ezúttal Raion is megjelenik előtted. Ha meg akarsz mozdulni, nem vagy rá képes. Földbe... vagyis, éppenséggel, vízbe gyökerezett a lábad. Raion is a víz tetején áll, de jóval távolabb tőled. Ilyen messziről normál esetben nem is igazán vehetnéd ki, hogy ő ez az, de valamilyen, megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis tudod, hogy ez Raion. A férfi előre lép egyet. A lépésétől fodrozódni kezd a vízfelszín, mely kisebb hullámokat küld feléd. Még egyet lép. Ez már egy csobbanás-szerű hatást kelt, és a felszabaduló vízcseppek, ahelyett, hogy leesnének, megállnak a levegőben, és egyenesen feléd haladnak. 
Raion elmosolyodik. Ismét pislogsz. Olyan, mintha kihagytál volna pár percet. Raion már egyenesen előtted van, mögötte pedig egy szökőár méretű és formájú víztömeg, mely szó szerint megállt, és csak áll egy helyben, valamint Raion maga még csak nem is vizes. A vízcseppek mind közvetlenül előtted vannak, szinte több milliónyi. Olyan, mintha eső esett volna, de megállt volna az idő, és láthatnád a cseppeket.
- Suiton használó vagy. Akkor nem csak, hogy ismered a vizet, hanem a részed is. Milyen a víz, mikor megérinted? Folyékony, és hideg, igaz? - kérdezi Raion rideg hangon.
A hangja még mindig visszhangzik, és olyan, mintha mindenhonnan hallanád. Raion ekkor kinyújtja a karját, és egyetlen vízcsepp feléd halad, majd megérinti az arcod. Ahogy eléri a bőrödet, és szétmállik rajta, az elméd, és a tested tudja mit kell éreznie. A víz hideg, cseppfolyós érintését az arcodon. De ehelyett, a vízcsepp szinte forró, és megáll a bőrödön. Érintésre kemény, akár egy fa kérge, hőmérsékletre pedig olyan meleg, mintha egy tál rizsbe nyomták volna az arcod. De nem érzel fájdalmat. Pedig tudod, hogy kellene. 
- Nos, Kiyoko... érted már? - kérdezi Raion büszkén. - A határ a csillagos ég... sőt. Még az sem.
Raion csettint egyet, majd repülni lebegni kezdesz. Nem is lebegsz... repülsz. Nem! Olyan, mintha valami az ég felé húzna. A sötétség felé. Azonban, ekkor csillagok jelennek meg az égen. Csillagok, melyeket mindig is láthattál, de most egyre közelebb érsz hozzájuk. Olyan, mintha egy csillag magához húzna. Mintha mindig is a tied lett volna. Egyre közelítesz felé, és tudod, hogy a hatalmas égitestnek porrá kellene égetnie, és a fényforrásnak meg kellene vakítania, de nem így van. A hatalmas fény ellenére, tökéletesen látod... hogy a csillag nem más, mint egy ezernyi, apró darabból álló fénytömeg. Akár meg is érintheted. Ha megteszed, akkor először nem érzel semmit, végül a tenyered érintésére puhává válik. Mintha egy kiskutya bundáját simogatnád. Pedig ennek égetnie kellene... fájnia kellenie. Nem ilyennek kellene lennie. Ahogy leveszed róla a kezed, a csillagból kiszakad egy darab, és a tenyereden marad, mintha hozzáragadt volna. Ennek az anyagnak... akármi is legyen az, nem kellene, hogy ilyen tulajdonságai legyenek. Nem elég, hogy lebegsz a semmiben, körülötted csillagok, és előtted egy hatalmas égitest, amely mintha magához húzott volna, egy darabja hozzáragadt a tenyeredhez. Ennek ellenére, a helyen, ahol annak a darabnak, mely most a kezedben van, lennie kellene, nincs semmi. Mintha soha nem is értél volna hozzá a csillaghoz. A kezedben levő darab pedig szétmálik, és homokká válik. Nincs olyan durva, szúrós érintése, mint a homoknak, hanem meleg, és... iszapos. Mint a láva. Egy pillanatra fájdalmat érzel, de csak egy pillanatra. Azonban nem égető fájdalmat, hanem olyan fájdalmat, mint amilyet akkor érzel, ha hozzáérsz egy jégcsaphoz. Olyan, mintha minden a feje tetejére állt volna.
Ahogy erre gondolsz, hirtelen minden a feje tetejére is áll. Már fejjel lefelé vagy, és egyenesen a víztömegre nézel le, a lábad alatt pedig a csillagok. A csillagok pedig mind hullani kezdenek körülötted, elszáguldanak melletted, és az óceán felé zuhannak, melynek felszíne már tiszta, eltűntek a fölötte levő vízcseppek, és Raion szökőára. A fénygömböknek hatalmas csobbanással kellene beleesniük a vízbe, ehelyett csak szimplán elnyeli őket. Mintha hó esne. Ó tényleg... ez nem is víz volt... hanem hó.
Legalábbis, most már az. A csillagok hatalmas hópelyhekké változtak, melyek a fehér színt öltött tájra zuhannak.
- Furcsa, igaz? Én is így éreztem először. - szól Raion hangja a hátad mögül.
Ha hátranézel, már nem nincs fejjel lefelé minden, ami azért furcsa, mert ha visszafordulsz, akkor még igen. Legnagyobb meglepetésedre pedig maga a Hold van előtted, legalábbis egy része, hiszen olyan, mintha félhold lenne, Raion pedig rajta ül. Messze van tőled, hiszen a Hold hatalmas, de mégis úgy hallod a hangját, mintha közvetlenül melletted állna, és úgy beszélne.
- Egyszer olvastam valahol, hogy régen még azt hitték, nyulak élnek a Holdon. És, hogy sajtból van. - mondja Raion mosolyogva, majd ekkor pedig nyulakat látsz ugrálni a Hold felszínén.
Raion közben kitép egy darabot a Holdból, és megeszi.
- Hm... tényleg sajt íze van. Kóstold meg. - mondja, majd odadobja neked is.
Ha elkapod, és megkóstolod, konstatálhatod, hogy tényleg... tényleg sajt íze van. És azok tényleg nyulak.
- Képesek vagyunk megteremteni bármit az elménk segítségével. - szólal meg ismét Raion. - A genjutsu a chakramanipuláció magasiskolája. Ez pedig... a genjutsu magasiskolája.
Ez után Raion csettint egyet. Egy számodra ismeretlen, gúla alakú építmény tetején állsz, rajtad pedig egy ismeretlen fejfedő. Ha hátranézel, mögötted egy bíborvörös trón. A ruháid lengébbek, kevesebbet takarnak, és fehér színűek. A távolban sivatag, olyan, mint a Szél Országa, de mégis... ez egy ismeretlen környék. Egy ismeretlen hely. Egy ismeretlen... világ. Ha magad elé nézel, több száz ezer embert láthatsz magad előtt térdelni, fél térden állni. Tudod, hogy ezek az alattvalóid. Tudod, hogy ez ismeretlen hely az otthonod. Még emlékeid is vannak... emlékszel a születésedre, emlékszel az első szerelmedre, az első csókodra, az első ételre amit megkóstoltál, de ezek nem Misaki Kiyoko emlékei, hanem valaki másé, de mégis... mégis úgy érzed, mintha a tieid lennének. Mintha te lennél ez a bizonyos...
Csettintés hangja hallatszik. Egy csatamező közepén állsz. Körülötted azonban nem ninják harcolnak. Úgy néznek ki, mint a szamurájok, de a táj még mindig ismeretlen. Egy zöld, virágzó mező, de a növények, a fauna melyet látsz magad előtt, egyáltalán nem olyan, mint a világon bármi, amivel eddig találkoztál. Ilyet eddig még csak a könyvekben láttál... várjunk... milyen könyvekben? Most is, ugyanúgy vannak emlékeid. Tudod, ki vagy. Nem Misaki Kiyoko... pedig annak kellene lenned. Tudod, hogy a körülötted állók a bajtársaid, és tudod, hogy az ellentétes színekbe öltözött katonák az ellenfeleid. Katonák? Minek a katonái. Ó, ezt is tudod, hiszen te...
Ismét csettintés hangja hallatszik, de már nem visszhangzik.
A kopogás abbamarad. A dobogás abbamarad. A visszhang abbamarad. Különös, de eddig mintha nem is hallottad volna, azonban mégis valamiért úgy érzed, mintha a dobogás, a kopogás és az egyre visszhangzó suttogás állandó kakofóniát hallatott volna. A furcsa érzés azonban alább hagy, minden egyéb érzettel együtt. Megint, minden a régiben. Visszatértél a való világba, és éppen átkarolod Raion-t. Ha eltávolodsz tőle, láthatod ahogy egy ördögi, és elégedett félmosoly ült ki az arcára.
- Ez... a Tensei'gan. - szólal meg büszkén.
Nyilvánvalóan egy beszámolót vár. Neked azonban még... rendezned kell magadban a dolgokat. Mit éltél most át, és... mi volt ez pontosan? Raionnak tényleg hatalmában állna világokat teremteni? Ismered a genjutsut, de ilyet még nem láttál. Tényleg ilyen hatalom lenne a birtokodban? Hogyan reagálsz, és hogyan éled ezt meg?
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon Napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Misaki Kiyoko on Csüt. Okt. 12 2017, 12:01

Ahogy megiramodik a lábam Raion felé, látom karját mozdulni, majd hirtelen dobogó hangokat hallok. Elfelejtem szinte, hogy pont Raion az az ember, akivel nem kellene szemkontaktust tartanom, de nem tehetek róla… úgy neveltek, hogy ha beszélek, akkor tartsam, hiszen ebből látom meg, hogy a másik ember mire is gondol valójában. Raion esetében lehet, el kellene hagynom ezt a szokásomat, de még így is, tudván, hogy a Tensei’gan egyik legkiválóbb használója, úgy vonz a tekintete, mint legyeket a cukor. Bár a kék szemű férfiak az ideáljaim, mégis e sárga szem nagy hatással van rám… főleg most, amikor valamilyen ismeretlen világba szippant.
Nem vagyok elveszve? De akkor hol is vagyok pontosan? A körülöttem lévő világ hirtelen megszűnt létezni, úgy folyt el, mint az olvadt zselé a tűzhelyen, s mindenhol Raion hangját hallottam. Nem ijedtem meg persze, inkább csak meglepődtem, hiszen mégis hirtelen, váratlanul ért. Az ég, mint valami tökéletesen odamázolt vízfesték aláhullott, s megcsókolta a földet, mint egy rég nem látott párját, hiszen mindig is egyek voltak, de sosem értek egymáshoz. Raion hangjára nem felelek, csak várom, hogy megmutassa azt a világot, ahova most már tartozom. Azt a szót suttogja, melyet a legutóbbi órákban mindig is hallhattam tőle. Tensei. Tense’gan. Mit jelent tehát Tenseinek lenni? Mivel jár ez? Kik azok a Tenseiek? És mi az a Tensei’gan? Szeme sárgáját, az éltető Napot most eltakarta egy sötét felhő, s azok elfeketedtek. Ahogy a világába kerülök, a bőröm alatt érzem a hangját és szinte mindent, ami Ő. A világ most egy olyan képét mutatta felém, amelynek talán mindig is képzeltem, és mindig is ilyennek kellett volna lennie. A hanghullám láttán magam elé tartom a kezem, mintha egy erős fény vakítana el, s úgy hiszem, muszáj feltartanom, hogy valahogy megvédjem magam tőle. Még akkor is, ha nem fenyegető a közeledte. A hullám végül elér, s hajam meglibben az általa keltett szélben. Mintha a csípős hidegben akarnék előre haladni, ez persze mégsem csíp, és nem fáj.

Leírhatatlan érzés és nem is tudnám megmagyarázni, hogy mi is történik velem pontosan. Nem érzem a súlyomat, mintha csak… úgy lennék, de nem léteznék. De ahogy kinyitom a szemem, már sehol sincs a hanghullám, s én egy víztömeg tetején állok, minden más koromfekete. Most, hogy így látom, valóban minden szín jól áll a feketében. Körbenézek, más nem is létezik, csak a víz… ami az én lényem is. Pislogok egyet, s Raion terem előttem. Távol áll tőlem, de ugyanúgy a víz tetején. Ki akarok nyúlni érte, hogy megnézzem, mennyire igazi az, amit látok. De nem is vagyok benne biztos, hogy őt látom… de azt tudom, hogy ez az ő hangja. Bárhol felismerném a fennhéjazó Raion hangját. Ahogy előrelép, a víz fodrozódni kezd, ahogy még egyet lép, olyan, mintha egy jutsu hatására kiemelkedtek volna, s most mind felém tartanak, hogy majd becsapódjanak. De nem félek a víztől. A víz hozzám tartozik, s szükséges életfeltételem. Lehunyom a szemem, hogy érezzem, milyen az, amikor az arcommal érintkeznek a vízcseppek, de nem érzek ilyet. Amikor kinyitom lélektükreimet, a vízcseppek előttem vannak, láthatóan. Sosem volt időm arra, hogy megfigyeljem az esőcseppeket, most pedig hirtelen itt vannak előttem. Belenyúlnék az egyikbe. Most sem felelek Raion kérdésére, de magamban tudom, hogy igen. A víz folyékony és hideg. De amikor érintkezik az arcommal, meleget érzek. Raion úgy alkotta, hogy ne azt érezzem, ami a megszokott, hanem teljesen mást. Az arcomhoz érek meglepetten, hiszen tudom, hogy ennek fájnia kellene. A bőr nem tud elviselni ekkora hőt, és mégis… elviseltem.

- A határ a csillagos ég… sem? – teszem fel első kérdésem végre. Erre csettint és lebegni kezdek. Mintha ezzel meghazudtolná a fizika törvényeit… ahh, fizika törvényei! Hiszen a mi világunkban nincsenek ilyenek, csak a civil emberek kitalációi. A sötétség felé húz valami, de aztán csillagokat látok megjelenni az égen. Szemeim elkerekednek. Eddig értékeltem az élet apró örömeit és csodáit is, de amit most látok, az felér minden eddigi csodával. Mindig is álmodtam arról, hogy közel leszel majd a csillagokhoz, s hogy egy napon én is azzá válok, ha megboldogult lelkem a túlvilágra száll. Úgy gondoltam, a csillagok pusztán kövek, melyek világítanak, és egyet a kezemben akartam tartani… de rájöttem, hogy életnagyságban porrá zúzhatna. Ehelyett most hozzáérek, s valóban a kezemben tartom. Puhává válik, mint egy plüss szőrmók… szeretem a puha dolgokat. Ahogy elemelem a kezem, tudom, hogy ott kellene lennie egy darabjának, vagy legalább a nyomának, de nincs ott. Érdekes és furcsa, hogy amikor tudom, hogy valaminek forrónak kellene lennie, az teljesen hideg. Az egész világ, amiben most vagyok, teljesen ellentétes, minden ellent mond egymásnak. Ekkor a feje tetejére áll minden, s fejjel lefelé látok mindent. A csillagok lehullanak az égből, s hópelyhekké válva zúgnak alá oda, ahol eddig víz volt, viszont odalent most minden fehér.
Raiont a hátam mögül hallom, s ahogy ránézek, ott minden teljesen normális, de a másik irányban még minden fejjel lefelé van. Raion a Holdon ül. Lehetséges ez?

- Mit? Hogy nyulak? – nevetek fel, majd elkapom a felém dobott darabot, s belekóstolok. Valóban sajt íze van. És a Holdon ugráló szőrmókok valóban nyulak. Még mindig olyan lehetetlen elhinni ezt az egészet. Tudom, hogy ez nem a valóság… de szívesebben lennék itt.
Ahogy a genjutsuról beszél, egy újabb világ tárul elém. Egy gúlán állok, a fejemen érzem valaminek a súlyát. Odakapok. Mögöttem egy trónszék, de nem indulok meg felé. Lenézek magamra, ahol most már teljesen más ruha van rajtam, mint a megszokott. Végigsimítok rajta. Nem tudtam, hogy jól áll nekem a fehér. Látom az előttem letérdelő embereket, amin elcsodálkozom. Én… nem akarok uralkodni. Amikor már tiltakoznék, a csatamező közepén állok, körülöttem pedig ismeretlen emberek harcolnak. Katonák. Ellentétes színekben. Ne… nem akarok vérontást. Újra a csillagokat akarom!
Amint lehunyom a szemem, a kopogás abbamarad, és az alkotott világ is megszűnik. Most, mint egy kisgyerek, aki menekül az utolsó látképek elől, úgy karolom át Raion-t, aki most egy mentsvár a számomra. A képek sokasága még mindig ott dereng az elmémbe, s próbálom felfogni mindazt, amit láttam. Nem a valóság volt. Egy olyan világ, amit magam is akartam teremteni, ahol minden szebb és jobb lenne, ahol nincs háború… ahol testközelben lehetek a csillagokhoz. Az álmokkal csak az a baj, hogy az ember egyszer felébred. De… ha van ilyen, akkor mindig ebben akarok élni. Hosszas ölelés után engedem el Raiont.
- Nem akarok elmenni. Ide tartozom – nem összegzem a látottakat neki, hiszen cselekvéseimből tudhatja, hogy mire gondolok, és mit fejeztem ki mondataimmal.

_________________

>>Katt a képre az adatlaphoz<<
Multik: Wakizashi Yumi, Kenshiro Mika
avatar
Misaki Kiyoko
Játékos

Taijutsu Pontok : 42

Tartózkodási hely : Kreténsziget


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 585

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Vas. Okt. 22 2017, 12:12

//Kiyoko - Na, innen is késtem. +5 ch.//

Raion arcát nem látod, hiszen sajátodat a mellkasába temetted.

- Sose feledd, hogy... - szólal meg vigaszt nyújtó hangja, azonban ekkor elcsuklik.
A teste hirtelen megremegett, hangja elcsuklott, és egy ijesztő, bár mégis ismerős hörgést hallasz a mondatának befejezése helyett. Fennkölt önajnározásának már csak hűlt helye marad, téged pedig magával ragad a rideg, komor valóság. Amint kinyitod a szemeid, láthatod, hogy Raion hasfalából valami idegen tárgy türemkedik ki, fémes éllel. Egy... kunai? Körülötte fekete köpenyét vöröses, meleg folyadék lepi be, Raion karjai pedig, amik éppen átölelni készültek, mellé rogynak, majd Raion maga is térdre rogy. Ekkor láthatod meg a mögötte álló, kicsit távolabb elhelyezkedő három férfit. A bal és jobb oldali férfi fehér, állatokat ábrázoló maszkot visel vöröses festéssel, egyenruhájuk és fejpántjuk alapján Kemurigakurét szolgáló jouninok, vagy annál magasabb rangúak, elitebbek... igen. ANBU-tagok. A számodra bal oldalt álló férfi kezében egy lánc pihen, melynek végére egy kunai-t erősített, ami most felnyársalta Raion-t. A jobb oldali férfi mozdulatlanul áll, a középső pedig mosolyog. A középső férfi nem hord maszkot, és inkább civilek öltözékéhez hasonlító fekete ruhát visel. Raionnál izmosabb, vaskosabb, de nem magasabb nála, sőt, nálad is alig magasabb. A haja rövid, barna és kócos, első látásra ápolatlan. Ám a férfi ijesztően megcsillanó, narancsvörös szemei, a lemenő nap azonos színű fényében aggodalomra ad okot. A szemei, és a mosolyra fakadó tekintete az, ami olyan kisugárzást ad neki, melynek hatására talán megrémülhetsz, vagy csak kényelmetlenül érezheted magad. A férfi mosolya még szélesebbre húzódik, és megvillantja sárgás fogait, majd rekedtes, de mégis tekintélyt parancsoló hangján szólal meg, szájkendője alatt.
- Nocsak, nocsak... Santan Ryu óvatlan volt. - szólal meg. - Miután kiadta nekünk társát, elment csajozni... és annyi chakrát emésztett fel azért, hogy bevágódjon, hogy azt sem vette észre, hogy fegyvert döfnek a hátába.
A férfi gúnyosan csettint a nyelvével, miközben úgy közli veled a Raion vesztét okozó körülményeket, mint az esti híreket. Azonban, amiket mondott, már ha hinni lehet neki, aggodalomra adhatnak okot. Raion kiadta a társát? Nem, ő nem ilyen... említette is, hogy elítéli az ilyesmit. Kit adhatott ki? Vagy lehet, hogy a férfi csak össze akar zavarni? Egyáltalán, honnan tudhat rólatok Kemurigakure? Követtek titeket idáig? Talán, a felfordulás miatt a kocsmában? Nem, az nem olyan rég volt... a férfi tekintete ekkor rád téved.
- Hm... hát te meg ki vagy? Bedőltél ennek a nukeninnek? Nos, aranyom, tudod hogy van ez, nincsenek szemtanúk. Nem veled van bajunk, hanem ezzel a senkiházival itt. - mutat rá a férfi Raionra, majd megrántja a láncot, ezzel pedig a térden álló Raion felszisszen, ahogy a fegyver elhagyja a testét, és vér buggyan ki az eddig még lezárt sebből.

Raion elterül a földön, és vérezni kezd. Cselekvésre nem képes, a kezét ökölbe szorítja, és közben aggódó tekintetével keresi a tiédet. Feléd pedig a középen álló férfi közelít, míg a másik kettő készenlétben áll.
- A nevem Battousai... és a piszkos munkák elvégzésére szakosodtam, mint ez itt. Nem tudom, tudod-e, hogy a hódolód valójában egy illegális szervezet, az Amegami tagja. Ők mind egytől-egyig áruló korcsok... - mondja Battousai gyűlölettel teli hangon, miközben arckifejezése még mindig vidám marad. - ... akik elárulták a saját falujukat, hatalomért, és haszonért. Most pedig levadásszunk mind...
Ha még eddig nem akadályoztad meg semmiben, Battousai arckifejezése hirtelen változik, majd szemei összeszűkülnek.
- Várjunk csak, tudom ki vagy. Misaki Kiyoko. Téged is köröznek... az Amegamiba húzott a szíved? No, nem baj! Még egy skalp a gyűjteményembe... - mondja ki egy újabb fülig érő mosollyal a szájkendője alatt, majd újra közelíteni kezd feléd.
Felismert téged... valahonnan? De honnan? Ez is aggodalomra ad okot. Ki lehet ez, egy fejvadász? Akárhogyis, ha nem állítod meg sehogy, akkor miközben feléd halad, végigtapos Raionon, mintha csak valami lábtörlő lenne. Ha hátrálsz, tovább közelít feléd. Hihetetlen erő árad a férfiból, és valamiért nyugtalannak érzed magad a közelében. Battousai csak mosolyogva közelít feléd. Ha nem állítod meg sehogy, vagy nem támadsz, akkor amint elért hozzád, egy visszakezes pofont mér rád. Ha nem hárítod sehogy, az ütés betalál, és a földre esel. Annak ellenére, hogy a férfi nem túl izmos, ereje hatalmas. Ha még mindig nem állsz ellen sehogy, a torkodra is tapos a földön, miközben mosolyogva nézi, ahogy fuldokolsz. Raion próbál tenni valamit, a kezét is nyújtja előre, de nem sikerül neki, hihetetlen fájdalmai vannak.
- Na mivan, nem harcolsz? - kérdezi Battousai.
Ha megpróbáltad valahogy megtámadni, és elég veszélyt jelentett rá, a férfi egy mosoly kíséretében hátraszökken. Ahogy végignézel rajta, láthatod, hogy fegyverei és felszerelései nincsenek. Mégis milyen ninja az ilyen...? Vagy felkészületlen, vagy túlságosan biztos a saját dolgában, esetleg a technikáiban. Fejpántot nem látsz rajta, és semmi, a származására utaló jelet sem, de nyugtalanító narancsvörös szempárja szinte vonzza a tekinteted.
Közben feltűnhet neked, hogy a nap már lemenőben van. Ennyi idő telt volna el...? Ennyit töltöttél csodálatos vízióid rabságában? A gyönyörű képek, melyeket Raion nyújtott neked, már csak múló, halovány álomnak tűnnek csupán a valóság rideg komorságában. Kicsit kimerültnek érzed magad, de képes vagy harcolni, bár még mindig nehéz elvonatkoztatni attól, hogy már nem egy látkép rabságában vagy, hanem a való életben, és minden olyan lesz, aminek lennie kell.
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon Napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Misaki Kiyoko on Hétf. Okt. 23 2017, 13:33

Azt mondják, egy ölelésben minden benne van, amit érzünk, s az általában jó. Viszont én nem érzek semmi mást, csak valami hirtelen jövő aggodalmat, amikor hallom, hogy Raion hangja megcsuklik. Sosem hallottam még ilyennek, és soha nem is gondoltam volna még ennyi rövid ismeretségünk alatt sem, hogy bárkinek is sikerül őt meglepnie. Arcomon a kétségbeesettség ül, amikor elválok tőle, s látom, hogy egy idegen fegyver szúrta át a hasát. Ez nem történhet meg! Az én hibám… biztos, hogy az én hibám. Nem lett volna szabad leengednem a védelmem és ezzel az övét… tessék, most itt az eredménye. Lezsibbadok, és azt sem tudom, hogy most mit kellene tennem. Újra megtörténik, ami egész életemen át végigkísért: eltűnnek mellőlem azok, akik kedvesek számomra. Nem, nem történhet meg, nem fogom hagyni, hogy őt is elvigyék mellőlem!
Vicsorítva nézek a távolba, ahol három férfit vélek felfedezni. Nem érdekel különösebben, hogy néznek ki, most nem az a Kiyo áll itt, aki előbb a szavait veszi elő, hogy megelőzzön egy csatát. Most az a Kiyo áll itt, aki bármire képes egy családtagjáért. Viszont nem hagyom figyelmen kívül azt, hogy milyen maszkot viselnek. ANBU. Ha nem lennék annyira nőies, mint most vagyok, még köpnék is egyet. Bár úgy tűnik, hogy a középen álló férfi nem olyan egyenruhát hord, mint a másik kettő, mégis úgy érzem, hogy közük lehet egymáshoz… elvégre mit keresne két ANBU egy ilyen fazonnal? Oh, rájöttem… olyan kutyák, akik parancsra kinyalják a középső seggét, minden világos. Távolról is látom, hogy nem éppen egy olyan férfival van dolgom, akinek a közelében jól érezném magam, sőt… elég kellemetlen ránéznem. Ez talán csak azért van, mert az előbb bántotta azt, aki valljuk be, most fontosabb nekem, mint mondjuk ezelőtt tíz perce volt. Azt hiszem… tőle függ az életem, és az ő élete is tőlem.
Mit mond? Kiadta a társát? Raion… hm… nem, engem nem adhatott ki, elvégre rólam nem is tudott, csak Mirubi, Kouzenmaru és Igameku. Ha rólam tud valaki, az csakis miattuk lehet. Raion pedig nem hiszem, hogy bárkit is elárulna, hacsak nem Mirubiról van szó… azt megérteném, hiszen egyértelműen ki nem állhatják egymást. Még ez is kétséges számomra, hiszen Raion nem is olyan régen arról beszélt, hogy Mirubi kiadta a társait, és ezért mélyen megvetette, valamint azt, hogy ő nem tenne ilyet. Így eldöntöttem magamban, hogy nem hiszem el és nem is érdekel, hogy mit mond. A férfi ezután rám figyel… nem tetszik, ahogy Raionról beszél. A kezem ökölbe szorítom. Amikor viszont a fegyvert kirántják Raion testéből, azon nyomban leguggolok hozzá, hogy valamit próbáljak segíteni.
- Raion! Tarts ki… - nyugtatom. Most nekem kell tennem valamit, hiszen ezek egy tapodtat sem fognak innen mozdulni, amíg nem végzik el a munkájukat… ami gondolom Raion kivégzése. De nem fogom hagyni.
- Nem érdekel, hogy ki vagy, Batukán, de mindenképpen feljegyzem neved a sírodra! – azt sem hallom meg, hogy tudja a nevem, mert nem érdekel.
- Nem! Raion nem áruló! A sajátjait soha nem hagyná cserben! – lenézek a vérző Raionra, majd az újra felém közeledő férfira, s hogyha nem teszek most azonnal valamit, akkor nem csak Raionnak, de nekem is lőttek. But not on my watch!
 
Kezeim a hátam mögé helyezem, s úgy nézek Batukán szemeibe, majd egy kézjellel Raiont és magam egy kőkoporsóba zárnám (Doton: Ganban Kyuu), mielőtt a férfi egyáltalán a közelünkbe érne. Gyorsan cselekszem, az újabb kézjelek közben beszélek Raionhoz.
- Minden rendben lesz, Raion… csak… éld túl – a földből egy tenyér jelenne meg (Doton: Mamo Tenohira), s az elvinné Raiont a föld alatt egy távolabb eső zugba, oda, ahol én még tudom, hogy hol van, de a többiek már nem. Mielőtt persze mindez megtörténne, jelzek Raionnak, hogyha van nála valami hasznos eszköz, robbanó jegyzet vagy bármi, akkor arra szükségem lesz. Ha van ilyen, azt elvenném tőle, de nem mindet, hogy szükség esetén ő is használhassa. Az a célom ezzel, hogy ne rá figyeljenek, hanem csakis rám. Nem akarom, hogy baja essen. Ha velem történik bármi, az csakis a figyelmetlenségem miatt van… s én képes vagyok feláldozni magam a családomért. Csak kérlek, élje túl!
Amint a tenyér kiragadta Raiont a koporsóból, elködösíteném a területet, hogy ellenfelem számára rosszabbak legyenek a látási viszonyok (Kirigakure no jutsu), s jó magam lemennék a föld alá a Shinjou Zanshu no jutsu segítségével (Lefejezés jutsu), hogy ne Batukán, hanem az egyik korcsa alatt jelenjek meg, majd a másik alatt, s a földbe húznám mindkettőt, majd kijönnék, és a katanámmal lefejezném őket.
 
B):
Azt mindenképp megtenném, hogy Raiont a Mamo Tenohirával egy biztosabb helyre vigyem. Amint ez megtörténne, elködösíteném a területet (Kirigakure no jutsu), kijönnék a burokból, hogy ott létrehozzak egy bunshin klónt, akit előreküldenék, hogy elterelje a figyelmüket a többieknek… már ha egyáltalán látják ilyen körülmények között, elterelő hadműveletnek azonban még mindig jó. Amíg én körberohannék a két másik mögé, megint kézjelekbe kezdenék, így a ködben szinte láthatatlanul olaj hullana az égből (Suiton: Kokuun no jutsu). Tudom, hogy ez számomra is veszélyes lehet, ha begyullad, így nem is megyek a közelébe. Amikor hull az olajeső, elővennék két kunai-t, hogy azok segítségével egy kis szikrát „csiholjak”, s begyújtsam a földre hullott olajat, s ha minden jól megy, akkor ezzel elégessem azokat, akik benne álltak. Ha esetleg ez nem sikerül és Raionnál találtam legalább egy robbanó jegyzetet, akkor annak segítségével gyújtanám be.



________________________________________________________________________________
Stat:
Chakra: 575
A változat:
- Doton: Ganban Kyuu
- Doton: Mamo Tenohira
- Kirigakure no Jutsu
- Doton: Shinjou Zanshu no jutsu

B változat:
- Doton: Ganban Kyuu
- Doton: Mamo Tenohira
- Kirigakure no Jutsu
- Bunshin no Jutsu
- Suiton: Kokuun no jutsu

_________________

>>Katt a képre az adatlaphoz<<
Multik: Wakizashi Yumi, Kenshiro Mika
avatar
Misaki Kiyoko
Játékos

Taijutsu Pontok : 42

Tartózkodási hely : Kreténsziget


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 585

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Szer. Nov. 01 2017, 20:04

//Bocsánat a késésért. +5 ch.//

Először kifakadsz, bár a "Batukán" megnevezésre Battousai felhúzza a szemöldökét, a két ANBU-s pedig összenézz egymással, a vállukat vonva. Aktiválod a Ganban Kyuu-t, és egy "földbörtönbe" helyezed magatokat mielőtt Battousai odaérne hozzátok. Raionnak ugyan megpróbálsz jelezni, de nem igazán érti, mire akarsz kilyukadni, csak aggódó tekintettel bámul rád, és szorosan a sebére tartja a kezét. A Mamo Tenohirával egy tenyeret idézel meg a földből, mely kis híján szétkapja a Ganban Kyuu-t, mivel a chakra kontrollra nem nagyon figyelsz. Végül úgy döntesz, hogy Raion biztonsága fontosabb, mint az, hogy a felszereléseivel babrálj, átkutatni pedig túlságosan kockázatos lenne, így a földben szállítod tovább, bár ez valószínűleg nem fog jót tenni a sebeinek. Miután kiraktad jóval arrébb, de még magad sem látod hova, hiszen te még mindig a börtön fogságában vagy, nagy sietségedben és aggodalmadban véletlenül még a Ganban Kyuuben állva eresztesz el egy Kirigakure no Jutsu-t, mely csak a te látásodat lehetetleníti el, a Ganban Kyuu-n belül. Szépen-lassan ugyan kezd kiáramolni a réseken keresztül melyeket a Mamo Tenohirával okoztál a saját földkelepcéd számára, de valószínűleg nyílt terepen kell megalkotnod a technikát, hogy azt a hatást érje el, amilyet szeretnél.

Ezt mind másodpercek alatt használtad, és a hirtelen, nagy mennyiségű chakraveszteségtől még szédelegni is kezdesz egy kicsit, de nem hagyod, hogy befolyásoljon. Egy újabb technikát használsz, melynek segítségével a föld alá húzódsz és az ANBU-soknál jelennél meg, azonban ekkor szemet szúr valami. Battousai áll közvetlenül előtted, Raion-t pedig a hajánál fogva emelte fel, és egy kunai-t tart a torkához.
- Látványos volt, de... felesleges. - szólal meg a férfi, miközben elmosolyodik a szájkendője alatt. - Add meg magad, vagy végig kell nézned Santan Ryu halálát. Ha így teszel, akkor... téged végezlek ki először.
Oké... mi történt most? Fogalmad sincs, hogy tudta ilyen gyorsan elfogni Raion-t, és előtted teremni, hiszen csak másodperceket vesztegettél a technika használattal. Ha akarod, még folytathatod utadat és földet érhetsz az ANBU-sok alatt, azonban akkor szinte biztos lehetsz abban, hogy Battousai elvágja Raion torkát. Raion szemei már visszanyerték eredeti színüket, így a Tensei'gant már nem tartja fent, de lehet képes lenne újra aktiválni, azonban így, semmit sem érne az ellenfelei ellen, hiszen nekik hátat fordít. Raion nem mer, vagy nem tud megszólalni (inkább az utóbbi), és már kezd sápadni is, az arcán látszik az erőlködés, valószínűleg nem tett jót neki a mozgolódás. Fogalmad sincs, hova vitted őt korábban a Mamo Tenohira segítségével, de biztos vagy benne, hogy távolra küldted. Akkor Battousai hogy tudta ilyen gyorsan elérni...? Akár hogy is, nincs sok időd elmélkedni, nem tudhatod, ellenfeled mikor veszti el a türelmét.
Patthelyzetbe kerültél, és sok chakrát is használtál... feleslegesen, de izgatott voltál, senki sem hibáztathat érte. Raion sem teszi. Aggódó pillantásokat vet rád, bár düh nyomait is véled felfedezni a tekintetében. Bizonyára sérti a büszkeségét, hogy ilyen könnyen hátba támadták, és most újra megalázzák, sőt: ezúttal őt használják fel arra, hogy felszólítsanak téged a megadásra. Mitévő leszel? Fogalmad sincs, ellenfeled, vagy ellenfeleid mire képesek. A Battousai mögött levő ANBU-k is árgus szemekkel figyelnek, és csatára készen állnak, már amennyire a maszkjukból meg tudod mondani. Feszült helyzet alakult ki, az idegek pattanásig feszültek... a kérdés már csak az, hol van, vagy egészen pontosan mi, a kiút.

//Állapotok:

Kiyoko:

Chakra: 70% (Ganban Kyuu, Mamo Tenohira, Kirigakure no Jutsu, Shinjou Zanshu no Jutsu)
Állapot: 100% (Bár a hirtelen, s gyorsan felőrölt chakramennyiségtől még egy kicsit szédelegsz)

Battousai:

Chakra: ???
Állapot: ???
//
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon Napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Misaki Kiyoko on Pént. Nov. 10 2017, 00:04

// Mi az a chakra?  Rolling Eyes  //
 
Úgy hittem, hogy minden jó lesz, amit elterveztem, de a kisebb bakikra nem figyeltem. Ahogy kiérek és nem ott, ahol arra számítottam, hanem körülbelül méterekkel Batyu előtt – fene se tudja megjegyezni a nevét -, arra leszek figyelmes, hogy Raion nem ott van, ahol lennie kellene. Hanem az ellenség kezében. Raion! Hogy volt merszed?! Persze nem hibáztatom, most olyan helyzetben van, hogy nem tud magától mozdulni, vagy harcolni… és nem is kérném erre. Most nekem kell vigyáznom rá, szóval ha bármivel közbelép, akkor sajnos ki kell ütnöm… miután persze túlélte ezt az egészet. Nem mutatom jelét annak, hogy ideges vagyok, mert ezzel ugyan nem kapnak el. Meg kell mentenem Raion-t, vagy legalábbis életben tartani, és most nagyon résen kell lennem hozzá. Semmilyen érzelem nem jelenik meg az arcomon, ahogy elfogják Raion-t, s a torkának szegezik a kunai-t, és az sem hat meg, hogy fenyegetőzik felém. A legjobb taktika, hogy nincs taktika. Egyszerűen csak teszem, amit már eddig is tettem, az mindig jó figyelemelterelés.
Szóval megállok előttük, majd flegma arckifejezéssel, két kezemmel megpaskolom a hasam, majd felhúzom rajta a pólót.
- Figyeljetek már! Nektek is szokott random szösz lenni a köldökötökben, mikor felkeltek? – nem mintha az enyémben lenne szösz, de résnyire nyitom a szám, majd a hasam irányába fújok, mintha csak azt akarnám vele elérni, hogy az a láthatatlan szösz valahova tovaszálljon. A kis manőverem közben Batyu felé irányítom a chakrámat, de nagyon kis mennyiségben, hogy ne legyen észrevehető, s ne érezze meg. Addig fenntartom a beszélgetést.
- Batyuszáj, nem avatnál be, hogy milyen a napi étrended? Biztosan sok húst kell enned, hogy fenntartsd ezt a formát, ugyanis elég baszó vagy. Ha engem kérdezel, helyben állva szúrnám a tested – nagy lóf*szt! El sem hiszem, hogy ezt mondtam, ezért Raionnak még biztos, hogy magyarázattal tartozom, ha ezt túléljük. Fenéket! Miért tartoznék magyarázattal? Nem a férjem vagy valami, hogy bevalljam, valójában csak azért mondok ilyeneket, hogy megvédjem a seggét. A becsületét azt már nem tudom, de az mellékes. Amíg célba nem ér a megfelelő mennyiségű chakrám, addig muszáj szóval tartanom. Nagyon elenyésző chakramennyiségről beszélünk, ugyanis csak rövid időre akarom ellőni azt, amit szeretnék. Kevés chakra is elég ahhoz, hogy egy genjutsuval mozdulatlanná tegyem, az a két másodperc pedig nekem bőven elég. Nem léphetem túl a chakrakeretem, mert csak egy apró túllökést is hamar észrevehet.
- Vagy lehet, hogy vega vagy. Vegákról jut eszembe! Mikor az erdőben kirándultam, megláttam egy farönköt. Ahogy körbenéztem a rönknél észrevettem egy ágat és eszembe jutott: Ennek a rönknek gyermeke született! – hogy hogy jutott ez eszembe a vegákról, az más kérdés, de az a baj, hogy a vegákról rögtön egy fa jutott eszembe.


A karomat felemelem, hogy a tarkómra tegyem a kezem, és nyújtózzak egyet. Raion valamennyire tudja már, hogy mindig komolytalan vagyok, de sejtheti, hogy készülök valamire, s jelezni próbálok neki a többiek számára észrevétlenül, hogy maradjon résen. Nem kell miattam aggódnia, inkább nekem kell miatta aggódnom. Végre találtam valakit, akit a családomnak tudhatok… nem akarom, hogy valami megszüntesse ezt az idilli kapcsolatot. Bármennyire is akartam egy közösséget, akikkel együtt élhetek, be kell látnom, hogy most már ő a családom, akihez bármilyen érdek is fűz. Amit mutatott, azt mindet akarom. És nem csak azért, mert megmutatta, hogy milyen oldalai léteznek a világnak, hanem azért is, mert én is meg akarom neki mutatni, hogy nem csak az létezik, amiben ő élt. Hogy nincs egyedül.
Amint a helyére ért a karom, s visszaveszem magam elé, célba érne a chakrám, s abban a pillanatban aktiválnám a Genjutsu Shibarit, amivel csak pár másodpercet akarok magamnak megspórolni. Ha ez mozdulatlanná teszi a célszemélyt, avagy Batyuszájt, akkor Raionnak lehetősége van elugrani onnan. Ha nem is sikerül neki elugrania, akkor így csapdába ejthetem ellenfelem újra a Ganban Kyuu-val. Ha Raion is belekerülne, mert nem sikerül neki elugrania, a második fázisa a tervemnek, hogy kevés chakrabeleadással a Ganban Kyuuból, tehát már meglévő földből formáznám meg a dárdákat, melyet irányítottan csakis Batyuszáj felé építenék ki (Doton: Doryuusou).
Mindezek után nagyon résen lennék, hogy mi történik a következő pillanatban. Nem hagyhatom, hogy Raionnak baja essen… és azt sem hagyhatom, hogy nekem itt érjen véget az életem, hiszen annyi mindent nem értem még el, és annyi mindenért kell még élnem. Lehetőleg nem egyedül.


Használt jutsuk:
- Genjutsu Shibari (kevés chakrával, éppen annyi időre, hogy Raion el tudjon ugrani, ha elugrik, s hogy a következő jutsut Kiyo el tudja lőni)
- Ganban Kyuu
- Doryuusou (A Ganban Kyuu-ból kialakítva kevesebb chakra beleölésével)

_________________

>>Katt a képre az adatlaphoz<<
Multik: Wakizashi Yumi, Kenshiro Mika
avatar
Misaki Kiyoko
Játékos

Taijutsu Pontok : 42

Tartózkodási hely : Kreténsziget


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 585

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rémségek Sziklája

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.