Szabad Játék (3)

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához

6 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Kenshiro Izuna on Csüt. Júl. 28 2016, 14:19

// Bocsi a késésért ^^ //

Egyre jobban bosszant a fiú kelletlen viselkedése. Mégis kinek képzeli magát? Ahogy sejtettem, Kirigakurei shinobi. Legyen Ő akárki is és tudjon akármit, nem túlzottan érdekel. Egészen addig, amíg nem bosszant fel, mert akkor már még annyira sem érdekel, csak az, hogy a saját igazam érvényesüljön. A kérdésére jobbnak tartottam nem válaszolni. Kirigakurei ninjaként talán tudhat egyet s mást a Kenshiro klánról. Jogosnak tűnhet mondjuk a bizalmatlansága, ha nem azonosítom magam. Ez viszont akkor sem ad rá okot, hogy ilyen érdektelenül álljon hozzám.

Mikor hátat fordított már tényleg betelt a pohár és elkaptam egy drót csévélő technikával. Fölényes vigyor terült el az arcomon, de hamar lelombozta a kedvem, mikor szarkasztikusnak ható szavak hagyták el száját. Miközben magamban mérgelődtem, arra már nem gondoltam, hogy ki tud szabadulni a drótok csapdájából. Felkelt és előrántott egy katanát, majd harcra készen állt fel. Aztán a képembe vágta hogy ő nem akar harcolni. Ki hinné el, ha egy katanáért nyúlva közlik ezt vele?

- Kislány?! Majd beszél helyettem az öklöm! Akkor majd elmondhatod, hogy egy - hangsúlyoznám ki gúnyosan a szót - kislány elgyepált. - förmedtem rá. Megindultam felé és hirtelen köd ereszkedett le az erdőre. Megtorpantam és felkacagtam.

- Még jó hogy azt mondtad, nem vagy tipikus fiú. Most is csak bújkálsz a probléma elől. Gyere és beszéljük meg! - provokáltam a srácot.

Még jó, hogy nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam hol van. Ilyenkor nem is jön rosszul az a föld elem, pedig először azt hittem, teljesen haszontalan. Mentette már meg az életemet ez a technika, most se legyen másképp. Alkalmaznám a Doton: Shinjou Zanshu no Jutsu-t, azaz lesüllyednék a talajba és a chakrámat a földbe vezetve bemérném az ellenfelem helyzetét. Alá helyezkednék, felnyúlnék a bokájáért és berántanám a föld alá, csak a fejét hagyva kint. Azzal a lendülettel pedig kiugranék a föld felszínére. Ha sikerül, akkor a következőképp tennék:

- Azt javaslom, szüntesd meg ezt a ködöt, mert zavar. - mondanám majd leguggolnék a feje elé - Na akkor beszélgessünk. - vigyorodnék el diadalittasan.
avatar
Kenshiro Izuna
Játékos

Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Mika oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Daisuke on Csüt. Júl. 28 2016, 16:03

Na itt a lehetőség! Gondoltam magamban mikor felvontam a ködöt és láttam, hogy kissé megtorpan. A provokációját egyáltalán nem felvéve vissza raktam katanámat hüvelyébe és válaszoltam.
- Én mondtam, hogy beszélgethetünk, nem szeretnék harcolni de te nem hallgatsz rám... - Ezzel a lendülettel, szöges ellentétét téve megpróbáltam elslisszolni a helyszínről. Megpróbáltam, de nem jött össze. Éreztem az ismeretlen chakrát magam alatt a földben. Nem, ez nem igaz. Nem éreztem, hogy chakra csak azt, hogy valami van alattam. Talán megérzés volt? Nem tudom. Néhány másodpercen belül éreztem a talpam alatt némi földmozgást, mire észre vehettem volna, hogy mi történik már csak arra tudtam reagálni, hogy apró ujjak fonódnak a bokám köré. 
 - A francba! - Kiáltottam föl, akaratlanul. Csak úgy kicsúszott a számon. Hát persze, meglepődtem... Igazam volt, erős shinobival találkoztam, vagy legalább is nagyon ügyessel. Kiáltásom után nem sokkal már a földbe szorulva, valamiért csak egy dolog jutott eszembe.
 - Hehazt hiszem újra értelmeztem az "alulról szagolja az ibolyát" közhelyet. - Mondtam halkan, inkább magamnak konstatálva a helyzetet mintsem Izunának. Megpróbáltam egy kicsit mozgolódni, kapálózni a föld alatt, hátha ki tudom magam szabadítani a föld fogságából, de eredménytelennek bizonyultak erőfeszítéseim. Csak akkor hagytam abba a próbálkozást amikor leguggolt előttem a "kislány" és hozzám vágta, hogy beszélgessünk.

- Hmm, ügyes kis technika, nagylány.- Szóltam hozzá csöppet sem őszinte vigyorral az arcomon, majd feloldottam a Kirigakure no Jutsut.
Rendben, beszélgessünk... De ehhez nem kellett volna a földbe temetned. - Jegyeztem meg mellékesen. - Azt hiszem, mivel én vesztettem nekem kell bemutatkoznom először. Daisuke vagyok, Kirigakuréből mint ahogyan azt láthattad a fejpántomon is korábban. - Próbáltam olyan illedelmes lenni amennyire csak tudtam. Sikerült felbirizgálnom az idegrendszerét, nem lehet teljesen százas... Hogy fogok én kimászni ebből a süllyesztőből? Mármint a szó mind két értelmében...

Megvárván, hogy válaszoljon, vagy mondjon valamit, amennyiben nem teszi meg magától a következővel szólok hozzá:
 - Megtennéd, hogy kihúzol a kutya szorítóból? Beismertem, hogy győztél. Megadom magam, nem teszek semmit ellened. - 
avatar
Daisuke
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 187

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Kenshiro Izuna on Csüt. Júl. 28 2016, 19:48

Önelégült vigyorral a képemen nyugtáztam, hogy a tervem úgy alakult, ahogyan azt elképzeltem. A föld fogsága rabul ejtette a fiút. Hiába mocorgott, nem szabadult. Csak abban az esetben lettem volna bajban, ha Ő is rendelkezik föld elemmel. Így viszont nálam van az előny. Mikor leguggoltam hozzá, megváltozott a beszédstílusa és sokkal óvatosabb lett. Tehát nem kell tőle tartanom, úgy is mondhatnám, hogy behódolt nekem. Büszkeséggel eltöltve és talán nagyképűségtől megrészegülve provokáltam továbbra is a fiút, de Ő elismerte a gyengeségét velem szemben. 

- Nocsak, nagylány mi? - mosolyogtam vissza rá majd meghallgattam a kissé már nyugtalan és formálisabb szövegalkotását. Ez már jobban tetszik, mint az előző "fittyet hányok mindenre" stílus. - Örvendek, Daisuke. Én Izuna vagyok. - tudtam le a bemutatkozást ennyiből. Különben is, nem érdekes, hogy honnan jöttem.

Ekkor kérlelt, hogy szedjem ki a talajból. Nem úgy néz ki, mint aki megint megtámadna szívesen és már a ködöt is megszüntette, amikor  kértem tőle. Talán mégis csak nevelhető. Na lássuk csak... öööö... hogy is kéne kiszedni? Visszamegyek a föld alá és felrántom a karjánál, a fejénél kicsit furcsa lenne felhúzni.

- Tessék. - utaltam az erőfeszítésre, amit az érdekében tettem. - Tudod, szerencséd van, hogy velem találkoztál. Meg azért is, mert nem mozdulhatok el innen, várok valakit. Ha menni akarsz, akkor menj. Nem tartalak fel. Csak nem szeretem, ha valaki ilyen flegmán viselkedik. - jegyezném megy még egyszer, miközben leporolnám a ruhámat és összerendezném a hajam.
avatar
Kenshiro Izuna
Játékos

Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Mika oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Daisuke on Kedd Aug. 02 2016, 21:30

Miután beismertem, hogy győzött illetve kissé hangnemet változtattam már is kedvesebb lett, ki is szabadított a föld fogságából. Megint én okoztam magamnak a bajt... Hihetetlen vagyok. Leporolom magam, levetem és kirázom a felsőmből a maradék földet.
 - Köszi - Mondtam ismét a szokásos "flegma" stílusomban - Mármint, köszönöm Izuna. - Arcomra egy enyhén hamis mosoly ült ki. Ez közel volt, nem kéne megint felidegesíteni, biztos, hogy itt helyben kinyír ha megteszem...
 - Hmm, tehát nem egyedül vagy. Remélem a társad nem akarja egyből a fejemet szegni amint meglát. - Motyogtam inkább magamnak mintsem Izunának. 
 - Hálám jeléül amiért nem fejeztél le az imént, illetve győzelmedért azt hiszem nem léphetek le olyan könnyen. - Vágtam mondandóm közben elgondolkozó arcot. - Rendben, mit szólnál hozzá, ha bármit kérdezhetsz és arra legjobb tudásom szerint válaszolok? - Vetettem föl az ötletet és néztem kérdően a lányra miközben leültem egy fa tövébe. Katanámat tokjával együtt, lassú mozdulattal, nehogy Izuna támadásnak vélje, lecsatolom és nekitámasztom a fának.
avatar
Daisuke
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 187

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Kenshiro Izuna on Szer. Aug. 03 2016, 19:23

Daisuke megköszönte, hogy kiszedtem a földből és szóvá tette, hogy nem egyedül vagyok itt. Elkezdtem kacagni egyet, amint meghallottam, hogy reméli nem bántaná a társam. Hmmm, akkor tréfálkozzunk kicsit. 


- Ha tudnád, hogy milyen könyörtelen. Nem ismer kegyelmet és jobb esetben addig kínozza azt, aki egy pici gondot is okoz nekem, hogy menten szörnyet hal az áldozata. - ejteném ki a szavakat halálos komolysággal, majd megvárnám az arckifejezését és ha döbbent, megint elnevetném magam, majd oldalba bökném a könyökömmel szegényt. Ha pedig nem veszi komolyan továbbra is fenntartanám a komoly álcát, míg tényleg nem kezd nekem hinni. - Csak viccelek, természetesen nem bántana. Kivéve ha meglátta volna, hogy előhívod a ködöt és előkapkodod a katanádat. Akkor már valószínűleg nem beszélgetnénk most.


Végülis igazat mondok. Mika nem türtőztetné magát, ha bárki is kezet emelne rám. Mindenek előtt biztonságban akar tudni és óvni mindentől. Tényleg szerencséje van a srácnak, hogy nem toppant be a harcunk közben. Kezd kicsit érdekes lenni ez az egész. Tőlem aztán nyugodtan elmehetett volna. Most viszont kárpótolni akar. Megvárom mit ajánlj fel és még talán fontolóra is veszem a dolgot. Hm, mondjuk egy kérdezz-felelek izgin hangzik. Nem zavartatom magam, de vajon... Milyen hamar tudom zavarba hozni Őt?


- Legyen. - felelem a fiúnak és ügyet sem vetve a privát zónájára szorosan melléhuppanok a földre. - Mondd, Daisuke. Voltál már szerelmes? - teszem fel a kérdést bámulva nagy kerek szemekkel. Továbbra is haszontalan dolognak tartom ezt a "szerelem" dolgot, Mika is jobban hanyagol, mióta szerelmes. De vicces reakciót válthat ki az emberekből. Hátha megtöröm ezt a kemény álcát a fiún.
avatar
Kenshiro Izuna
Játékos

Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Mika oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Daisuke on Hétf. Aug. 08 2016, 21:58

//Most én késtem, bocsi!  Embarassed//


Türelmesen, amolyan fapofával végig hallgattam amit mondott a társáról. Persze keltett bennem némi félelmet, de ezt nem mutattam ki igazán. Nem is igazán érdekelt a dolog, nem látom az életem értelmét, ugyan ez nem fogalmazódik meg bennem ilyen tisztán, de valahol legbelül tudom, hogy erről van szó.
 - Azt hiszem tetszik ez az alak nekem, bár nem vagyok benne biztos, hogy találkozni akarok vele. - Ezt nem gondolom komolyan, nem érdekel a társa, de muszáj valamit mondanom, kiszámíthatatlan ez a nő, nem tudom eldönteni, hogy mikor akar éppen kinyírni...


Egy kissé furcsán néztem Izunára mikor hozzám nagyon közel lehuppant a földre, de nem adtam hangot eme érzésnek. Mikor feltette a kérdést rögtön, gondolkozás nélkül válaszoltam. - Hogy miiii? Sz-sz-szerelem? - Próbáltam a lehető legmeglepődöttebb arcomat mutatni, ami nem sikerült a legjobban. Nem vagyok jó a viccek hiteles előadásában. - Csak vicceltem. Nem, nem voltam soha szerelmes, nem is tudom elképzelni sem, hogy milyen érzés lehet az. - Válaszoltam őszintén, szinte nem is tudom miért voltam ennyire őszinte, mondjuk én mondtam, hogy a lehető legőszintébben válaszolok a kérdésére.
 - Furcsa vagyok, tudom. A legtöbb ember erre a kérdésre zavarba jönne, elvörösödne és terelné a témát. Én nem, nem is érdekel. Én amolyan lesz ami lesz alak vagyok, valószínűleg ez is közre játszik abban, hogy nem tapasztaltam meg még ezt az érzést. Nem keresem, maradjunk ennyiben. - Bővítettem ki válaszomat, szintén csak úgy kicsúszott. Talán élvezem ezt a beszélgetést? Egyelőre maradok vele.
avatar
Daisuke
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 187

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Szomb. Okt. 15 2016, 19:51

// Hattori Arata //


Szélben és esőben indultam útnak Kirigakure ködjéből, szorosan húzva magamra a gúnyát, melyet anyámtól kaptam. A fekete köpeny alól szokásos fehér ruhám virított ki, már amennyire engedtem neki kikandikálni a ruhadarab takarásában. Az eset óta más szelek fújnak.
Sokkal határozottabb lettem, sokkal kiforrottabb, és érettebb gondolkodású. Eddig is megvolt a magam esze, azonban anyám segített azon az úton tovább haladni, amelyet kiválasztottam. Nem mondom azt, hogy az anyámmal eltöltött egy hónap alatt minden normális lett és én egy teljes ember, hiszen a régi érzelmeimet nem sikerült még visszatuszkolni olyan mélyre, hogy elfeledjem, s mindet a hátam mögött hagyjam. Nem vagyok egy kegyetlen gyilkos. Még nem. Eltemetem azokat, akik valaha is közel álltak hozzám, köszönetet mondok az áldozataimnak, hogy az életüket adták azért, hogy én életben maradjak, s közben arra gondolok, hogy mennyivel jobb lesz nekik, ha a kardom átküldi őket a túlvilágra. Egy kegyetlen gyilkos így tenne? Neki nincsenek érzelmei, csak öl, pusztít, majd továbbáll minden gondolat nélkül...


Amikor az erdőben megöltem a bátyám, térdre rogytam. A torkához szorítottam a kezem, s kétségbeesetten próbáltam elnyomni a vérzést, hogy életben tartsam. Hiszen én voltam az, aki kiontotta az életét, mégis azt kívántam akkor, hogy bárcsak vissza tudnám fordítani. De nem akartam, hogy apámtól, vagy tőlem kelljen megtudnia, hogy végeztem a családjával, akkor dühös lett volna, s minden gondolkodás nélkül harcba bocsátkozott volna velem. Nem akartam, hogy eljussunk addig, akkor nehezebb lett volna végezni vele. De akkor... csak ott sírtam a véres kezeimmel, miközben homlokom az ő homlokához nyomtam, és azt ismételtem megállás nélkül, perceken át, hogy "bocsáss meg". Mindenki más annyira egyszerű volt, szinte maguktól szaladtak a kardomba, de Shin más volt. Őt szerettem. Szerencsétlen sosem gondolt arra, hogy egy napon majd az végez vele, akit a legjobban szeret, akit fiatal korában meglesett fürdés közben, akivel megesett az első csókja, az első együttléte, s akivel titokban megszökött, hogy a szülői tekintet ne érje utol tiltott tetteiben. Sosem tudom lemosni a kezeimről a vérét. Akkor, és ott lepergett előttem minden vele eltöltött emlékem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, eltemettem őt, de egy hajtincset megtartottam, amit a mai napig magamnál tartok egy kis díszes dobozban. 
Az erdőből kiérve apám rettegett, amikor megtudta, hogy végeztem a fiával. Azt mondta, igaza volt a bátyjának, Rokunak, hogy egy démon lakozik bennem, és sosem fogok megjavulni. Elmém elöntötte Shin vérének látványa, úgy éreztem, végigcsordul minden egyes zugon, s az illata megrészegített. Meg kellett ölnöm. A harc végül nekem kedvezett, apám holtan esett össze egy hiányos testrésszel. Az oldalam kínzóan szúrt, s amikor megnéztem, mi a baj forrása, akkor vettem észre, hogy apám egy szúrása talált. Vér ömlött a sebből, de mielőtt még elájulhattam volna, apám fejét egy tekercsbe pecsételtem. Őt is eltemettem tisztességesen, majd tovább indultam, de nem volt már bennem elég erő, elájultam.
Egy hajón ébredtem fel, rabszolgaként.... de ez már egy másik történet. Ezek a történetek nyomták rá a bélyeget jellememre és viselkedésemre, mindenre, ami most én vagyok.


Anyám jól bánt velem, furcsamód jobban, mint a medve ninjuu-kkal, akik ezt egy kellemes meglepetésnek vélték. Az együtt töltött idők jól estek, úgy éreztem, végre azzal az emberrel vagyok, akit a családomnak nevezhetek. Sok mindenre tanított meg, amire már akkor meg kellett volna, mikor a világra jöttem... de nehéz volt anya nélkül felnőnöm. Most újra gyerek lehettem egy pillanatra, anyám pedig feladatokkal látott el, amit teljesítenem kellett jó gyerek módjára.
Így kerültem ide, az Eső országának egy falujába, hogy összegyűjtsem azokat a növényeket, amelyet anyám írt fel egy listára.
"Sok mentát írtam a listára... mentalista vagyok... hahh... inside joke."
A faluban végül megtaláltam egy gyógynövényes kis házát, ahol egy öregforma nő élt, s láthatóan megörült, amikor vásárlója érkezett. Kisebb beszélgetés után elmagyaráztam, mi céllal vagyok itt. Attól függetlenül, hogy az anyám egy mészáros és a véréből vagyok, ezáltal én is az vagyok, még kedvelhetem az öreg néniket. És szoktam is.
- Lássuk csak. Szükségem van közönséges ördögcérnára. Ördögcérna. Ördögcérna? - nézem meg közelebbről a listát, persze anyám írása egész szépen kivehető. Sosem hallottam még erről a névről, az anyó persze rögtön felnevetett, majd egy marék bogyót csomagolt el. Áh. Megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Csűdfű. Létezik egyáltalán ilyen? Meg bodza. Ezt legalább ismerem! - ha arról van szó, az öreg anyókákkal szépen el tudok beszélgetni, elvégre még gyerekszívem van, és nekik nem ártanék látva, hogy milyen körülmények között élnek. Mellesleg... amíg nekem nem árt senki, addig én sem ártok senkinek.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Hattori Arata on Szomb. Okt. 15 2016, 20:56

//Wakizashi Yumi//


Egy hátizsák. Ennyi maradt abból az ellátmánykészletből, amit Arata vitt magával faluról-falura, emberről-emberre. A háború bizony a vidék lakosságát nagyon megviselte, sokan éheztek. Igaz... ez az Eső Országában nem volt újdonság. Eddig három nagy háborút és más kisebb konfliktusokat vészeltek át, de az emberek helyzete mit sem javult. Ráadásul az ország most tevékenyen benne is volt a háborús helyzetben, egyértelmű állásfoglalás történt a Víz Szövetsége mellett. A shinobi férfiak és nők a fronton éltek, szolgáltak és meghaltak... megint egy olyan ügyért, amelyhez közük nem volt. És emiatt az ügy miatt szenvedtek végeláthatatlan módon a civilek is. Volt, akinek a fia halt meg... másnak az apja... a harmadiknak az egész családja... a negyedik pedig éhenhalt.

Persze Amegakure mindent megtett, a lehetőségeihez mérten, igaz a háborús adók kivetése nem javított túl sokat a helyzeten. Azok a geninek, akik még nem voltak elég erősek a harchoz és a faluban maradtak, járták a vidéket és vitték a nagyon elszegényedettek számára az ellátmányt, egy héten egyszer. Ez mindössze egy heti élelmet ha jelentett, de sokaknak egy falat egy elszáradt pitéből, vagy egy rosszul elkészített ramenből már maga a mennyországgal ért fel. No persze... így se jutott mindenkinek, a készletek bizony végesek voltak. Nem lehetett mindenkit megmenteni, az már túl sok lett volna. A határszolgálatosokat és frontharcosokat is el kellett látniuk, az utánpótlásvonalat fent kellett tartani.

Arata ma három kis falut kapott ki a leosztásban, többedmagával természetesen. Ez nem számított küldetésnek, hanem egyszerű szolgálatnak csupán; a pénz most a háborúhoz kellett. Megrakott szekérrel indultak el, most már viszont csak egy hátizsáknyi volt nála és egyedül baktatott a kis falucska egyetlen utcáján. A fogadó már réges rég bezárt, pedig valaha átutazók tömkelege szállt meg itt, jó pénzt hozva az ittenieknek... de a fogadós fia elesett valahol a fronton, az öreg pedig öngyilkos lett. Arata szomorúan nézett körbe a nyomorúságos helyen; árva utcagyerekek rohangásztak, hogy egy kis ennivalót lophassanak maguknak valahonnan a közelből, igaz jól tudták, itt nem terem számukra túl sok minden. A szitáló esőben a földön ültek a koldusok, akiknek egy ryu is a fellegeket hozta le a földre.

Odaért az utolsó címhez; jól ismerte a nőt, gyógynövényekkel kereskedett. Egyike volt azon vajmi kevés kereskedőnek, akik nem húzták le a rolót, mivel akadt még kéthetente egy-egy vásárló, aki betért hozzá... talán. De lehet, hogy csak havonta egy, de az már sokat jelentett. Száz ryu az száz ryu, elég volt egy hétig. Arata nem vesződött kopogással; az ajtó nyitva volt, ő pedig épp a szolgálatos ruhájában volt amúgy is; fekete zipzáros felső és alsó, shinobi eszközök a combján, ninjato a derekánál hátul, míg a fejpántja a homlokán volt. A szokott maszkját most hanyagolta, hisz' az emberek számára sokkalta jobb érzés volt, ha valaki akár csak egy kedves mosolyt villant rájuk. Arata betért a boltba s látta, hogy nincs egyedül. Egy furcsa lány állt ott listával a kézben és érdeklődött valami gyógynövény felől.

Arata elmosolyodott; örült, hogy a nőnek vásárlója akadt. - Jó estét, baa-chan! - köszönt hangosan, a nő pedig mosolyogva fogadta őt. - Hoztam az ehetit - szólt Arata és a hátizsákot kinyitva, elkezdte a pultra pakolni az élelmeket. Nem volt sok és nem is volt túlzottan jó, de a nőn látszott, hogy határtalanul örült; főként akkor kerekedett el a szeme, amikor Arata elővett egy nagy zacskót is és azt is a többi mellé tette. - Húsos pite, anyám sütötte. Nem sok, de a gyerekeknek épp elég lesz, baa-chan. - Ez a nem sok egész pontosan két tucat, házi készítésű húsos pitét jelentett. Arata klánja még a háborús időben is viszonylag a módos családok közé tartozott, előtte pedig az Eső Országának átlagához képest is nagyon jól éltek; ez főként annyit jelentett, hogy sosem keleltt azon gondolkozniuk, hogy mit készítettek ebédre. - Plusz itt van ez is - mondta Arata és a hátizsák aljáról előkotort egy bento csomagot, ami nem más volt, mint az ő ebédje, amit anyja csomagolt neki a napra. Mivel a fiúnak bőven elég volt az a két húsos pite, amit az ebéd mellé elrakott magának, így inkább lemondott a bentóról.

A nő hüledezve vette át a sok ételt és látszott rajta, hogy kis híján átölelné a shinobit, de jól tudta, hogy Arata ezt nem igazán díjazná, ezért csak halkan, remegő hangon köszönte meg, majd fordult oda a vásárlója fel. - Csűdfű nincs sajnos, két hete valaki elvitte az összeset - mondta szomorú hangon. Azon kívül, hogy valószínűleg segíteni akart a fiatal lányon, nem örült neki, hogy a termékei közül nincs valami a polcán, mert így kevesebb pénzt kapott. Arata már épp indult volna, amikor ezt meghallotta. - Majd én hozok, baa-chan, tudom, hogy merre van a lelőhely - mondta, a nő pedig először visszakozott, de Arata hajthatatlan maradt. Segíteni akart rajta. Igazából... mindenkin segített volna, ha lett volna rá lehetősége.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 525

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Szomb. Okt. 15 2016, 22:06

/ Arata/


Olyan közel hoztam az arcomhoz a lapot, amennyire csak lehetett, hogy ki tudjam olvasni, mi is áll ott. Tényleg nem volt baj anyám írásával, de olyan apró betűket vetett a lapra, hogy egy élet volt azt kiolvasni. Mellesleg nem voltam herbalista, hogy tudjam, mik ezek a növények, csakis azokat ismertem, amikről már hallottam egyszer. Annak idején apám sokszor vitt az erdőbe magával vadászni, a hosszú séta alatt, a virrasztások közepette pedig megmutatta nekem azokat a növényeket, melyek az erdőben fellelhetőek. Így tanultam meg, hogyha menekülőre kellene fognom valaha és az erdőben találnék menedéket, mi az, amit feltétel nélkül megehetek és mi az, melyektől tartanom kell. Azonban ahány nép, annyi szokás, és ahány falu, annyi növény. Lehet, hogy ami a Medvék országában megtalálható, az nincs máshol, és ami máshol megtalálható, az nincs itt. Talán ezért nem hallottam a listán felsorolt növények háromnegyedéről.
S ahogy ott tanulmányoztam a lapot, hirtelen hang törte meg elmélkedésem. Egy fiú lépett be az ajtón, körülbelül velem egyidős lehet az arcvonásai, magassága és testfelépítése alapján - igen, meg kell figyelnem mindenkit ahhoz, hogy következtetéseket tudjak levonni. Anyám azt mondta, hogy az ellenségeinket is ismernünk kell, mielőtt a halálba küldjük őket. Azt persze már nem mondta, hogy testi kontaktus is kell ahhoz, hogy végül a bosszúd elérje a célját... igen, valami ilyesmi lehetett az apámmal a viszonya.
Elhessegetem a gondolatokat, teljesen hülyék az emberek, hogy egy kis félreértés vagy versengés miatt képesek éveket várni, hogy beteljesüljön a bosszújuk. Hamarabb látják meg más udvarán a szemetet, de arra nem hajlandóak, hogy a sajátjukon sepregessenek.
Sóhajtok egyet, majd meglepetten figyelem, ahogy a fiú sok-sok ételt kotor elő a táskájából. Oh... az ínséges idők. Elszomorít. Leginkább az, hogy míg mások odahaza jóízűen falatoznak, mások idekint éheznek, és nem gondolnak arra se, hogy egy darab kiflit nyújtsanak át egy szegény éhezőnek. Talán nem sok, és nem elegendő az az étel, amit a fiú az asztalra rak, de úgy tűnik, az anyóka nem győz hálálkodni a kedvességéért.
Nem érdekem nekem, hogy mások sanyarúságát nézzem. Tudom, milyen az, ha valakit másképp kezelnek, ha valaki nem kapja meg ugyanazt a szeretetet, mint a testvérei, ha egy olyan család közt nevelkedik, ami nem az övé; ha olyan célokat helyeznek a kezünkbe, ami nem a miénk; s olyan álmokat álmodunk, amit mások már rég élnek. A szeretet hiánya hasonló lehet az éhséghez, ellenben nem a szívük sajog, hanem a hasuk... de valami mégis közös: mindkettőbe bele lehet halni. Átérzem hát, min mennek keresztül azok az emberek, akik minden nap azért dolgoznak, hogy megéljék a holnapot, míg én arról álmodoztam, amim sose lesz.
A szívembe hirtelen furcsa fájdalom nyilall bele. Bárki is osztogatja a szeretetet ebben a világban, rosszul végzi a munkáját. Ez a fiú valamelyest már közel áll az álmokhoz, máshogy tölti be a szerepet. Ha csak egy kis mosolyt is tud csalni az anyó arcára, már egy ember boldogabb lett a világon még ebben a háborús időszakban is.
Bárcsak nekem lenne valaki így, aki segíthetne rajtam.
Gondolataimból hirtelen ocsúdok fel, amikor a nő azt mondja, csűdfű nincs, viszont a fiú tudja, merre talál ilyet. Sóhajtok. Azt hiszem, nincs más választásom, pedig nagyon nem akartam másokat belerángatni anyám kis feladatába. De ha nincs mit tenni, akkor nincs mit tenni. Szükségem van ezekre a növényekre, azaz anyámnak van szüksége rájuk ki tudja, miféle boszorkányság miatt. Már ha a teafőzés boszorkányságnak számít. Azt végképp nem értem, miért kellett ahhoz majdnem kilenc napot utaznom, hogy az Eső országának szélén találjam meg a növényeket. Adhatott volna mást, ami kihívás. De ha már itt vagyok, akkor egy kicsit szétnézek.
- Akkor természetesen veled megyek, ki tudja, milyen növények vannak még a listán, amiből a bolt kifogyott - az anyóra nézek, aki szomorúan néz vissza rám. Talán sajnálja, hogy ezekkel most nem tud szolgálni. Persze, megértem én, hiszen biztosan nehéz lehet neki egyedül beszerezni ezeket, ha nincs segítsége.
Egy motiváló mosolyt küldök felé, hogy visszatérek a fizetséggel, hiszen ami már itt megtalálható, arra nem vesztegetem az időmet odakint. Attól, hogy valamiből kifogyott a néne, tudok bőkezű lenni... ha valaki látta volna anyám tűzvörös fejét, amikor arról rimánkodott és ordibált, hogy elfogytak a különleges teájához szükséges növények, mellé még szanaszét dobálja az edényeket, az joggal fizet annyit, amennyi egy hónapra is elegendő, csakhogy láthassa végre az anyját kielégülve. De esküszöm! Esküszöm, ha hazaérek, megkóstolom azt a teát. Sőt, már akkor lefőzöm magamnak a leírt recept alapján, amikor meglesz mindegyik hozzávaló! Ami pedig azt jelenti, hogy duplán kell beszereznem a leírt adagokból.


Kisétálunk a boltból, hogy megtaláljuk az említett növényt. Bár teljes a csend, legalábbis én nem szólok egy szót sem a fiúhoz, mégis figyelem őt. Az öltözetét, a mozgását, a kézfejét, a lábát, a haját, majd az arcát. Ott pedig minden egyes kis részletet a homlokától az álláig. Mert meg kell figyelnem.
- Shinobi vagy. Mióta kapsz ilyen megbízásokat? - kérdezem hirtelen, hiszen nem láttam még senkit sem, aki azt a megbízást kapta volna, hogy ételt vigyen a szegény családoknak. Persze ez némileg elégedetté tesz engem, pedig nekem semmi hasznom nincs belőle.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Hattori Arata on Vas. Okt. 16 2016, 02:14

/Wakizashi Yumi/


- Rendben, gyere - mondta Arata és természetesen illendő módon előreengedte a leányzót az ajtón. Miközben az esőben sétáltak, a fiú sem túlzottan szólt hozzá, csak néha annyit, hogy merre kell fordulni. No persze a gyógynövény helye nem a sáros faluban volt, hanem azon kívül, nagyjából négy-öt kilométernyire. Nem csodálta, hogy a nő nem tudott elmenni odáig; nagyon le volt gyengülve, a gyerekeire pedig oda kellett figyelnie. Arata szívén viselte a sorsukat, már csak a két kisgyerek miatt is. Szerette volna látni, hogyha az a két gyerek hamarosan a shinobi akadémia falain belül tanulna, ugyanis nem választotta el őket attól a kortól sok, már csak egy év összesen.

Jó darabig, majd két kilométeren keresztül szótlanul lépdelt egymás mellett a két személy, mialatt Arata is bőven felmérte a lányt; jól látta tehát, hogy a másik is shinobi, vagy legalábbis volt shinobi képzése. Az oldalán lévő kard bár feltűnő volt, de mostanság civilek is felgyverezték magukat, ha úgy hozta a szükség. Viszont a mozgása... abban volt valami kecsesség, ami egyértelművé tette Arata számára, hogy a lány shinobi. Még, ha egy civil embernek ez nem is ötlött volna szembe azonnal, Aratának pont azért volt ennyire egyértelmű, mivel a shinobik alapképzése nem igazán tért el a nemzetek között. A taijutsu és az alap ninjutsu tudás mindenhol ugyanaz volt, persze ki-ki a maga módja szerint még egy kis pluszt is hozzáadott az akadémiai évek tantervéhez, ahogy ez Amegakure falain belül is megvolt. Arata jelenleg pedig, ha akarta se tudta volna elrejteni shinobi mivoltát, tekintve, hogy - az ő szava járásával - szolgálatban volt.

A lány nemsokára megkérdezte tőle, hogy mióta kap ilyen feladatokat, s Arata tudta, hogy ezt arra érti, hogy Amegakure alapból miért ad ki olyan "küldetést", ahol szegényeknek kell ételt vinni. Nem volt éppen háborús megbízás, az szentigaz. Arata mégis úgy csinálta, mintha az lenne. Végtére is... köze volt a háborúhoz, ahogy most mindennek ahhoz volt köze. - Valakinek ezt is meg kell csinálnia, erre pedig mi, a faluban maradt fiatalok vagyunk a legalkalmasabbak. A háború mindenkitől áldozatvállalást követel. Nap mint nap látnom kell az emberi nyomorúságot és gyarlóságot, de sokszor hasznosabb, mint bármilyen ninjutsi vagy taijutsu edzés. Itt jobbra - válaszolt a lánynak Arata, majd az egyik földúton letért jobb kéz felé, s nemsokára egy réthez értek, ahonnét már nem volt messze a csűdfű lelőhelye. - Hattori Arata a Hattori Klánból - mutatkozott be Arata, természetesen most sem hagyta ki a családjánál a "klán" megnevezést. Ez utóbbi már... hát, idejétmúlt volt. A Hattoriak régóta leginkább csak egy nagyobb família voltak, utoljára klánnak igazán csak akkor nevezték őket, amikor még a különböző shinobi klánok egymással harcoltak a nemzetek felkérésére. Azonban a Hattoriak büszkék voltak a múltjukra, s nem voltak rest klánként meghatározni önmagukat.

Arata ebben nőtt fel, s a hajdani sensei-e ezt tiszteletben is tartotta; sosem javította ki Aratát, mikor a családjáról klánként beszélt, holott nem birtokoltak se különleges vérvonal képességet, se titkos klántechnikákat, amelyek az ismert világ szinte minden klánjára jellemzőek voltak. A szülei mindazonáltal azt sulykolták belé, hogy legyen büszke a múltjára és ez alapján építse fel jövőképét, s Arata így is tett. Minden tettéből az a cél sütött, amit még gyermekkorában határozott meg magának, s bár sokáig betegeskedett, - majdnem egy évet - le is maradt a társaihoz képest, de folyamatosan fejlődött, méghozzá rohamtempóban haladva.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 525

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Vas. Nov. 13 2016, 14:49

Biccentek. Ebben megegyeztünk és nem is kellett sokáig húzni, hogy én is menjek. Bár ha nemet mondana, akkor is mennék, mert ki ő, hogy megmondja, merre mehetek és merre nem? Független nő vagyok, a döntéseim következményeit pedig vállalom, ne akarjon senki se burokba zárni. Bár ez az egyelőre idegen fiú nem tette azt, nagy szerencsémre. Kilépek az ajtón, ahol előre enged.
Egy pillanatra elkapom a tekintetét, habár akkor is észrevenném a szemem sarkából, hogy viszonozza a felmérést, ha rá se néznék. Mivel nem vagyok a szemkontaktusok elkerülésének híve, és jobban szeretek szembenézni az emberekkel, a veszéllyel és a sorsommal, most sem vettem le a tekintetem egy pillanatra sem, csak akkor, amikor már ő is az utat figyelte. Nem tudom, mennyire riasztja ez meg, hogy valaki ilyen erősen mered rá a türkiz szemeivel, amely ha a sötétben világítana, joggal félhetnének.


Kérdésemre hamar választ kapok, hogy Amegakure miért ad ilyen megbízást valakinek. Jobbra fordulok az utasítások szerint. Kissé érdekes elgondolás, de igaza lehet. Amíg a felnőttek megvívják a háborút, addig a fiatalok végezzék el a faluban a teendőiket, ez is egyfajta munkamegosztás, mint annak idején, amikor a férfi dolga volt vadászni, addig a nők bogyókat gyűjtögettek, és megteremtették az előfeltételeket a levadászott hús megsütéséhez. Ma már minden a feje tetejére állt, ahogy megjelent a civilizált ember. Házakat húztunk fel az erdők helyére, bonyolulttá tettük az életünket, és olyan háborúkat vívunk, amiknek egyáltalán semmi értelme nincs, mégis szükséges ahhoz, hogy béke legyen. Hiszen mindig van egy hülye, aki elindítja, aki miatt kirobban, és le kell győzni annak érdekében, hogy ne folytassa a szörnyű harcot. Hála az égnek, nem vagyok benne nagyon a háborúban és nem is szeretnék. Megvívom a saját csatámat a saját démonommal, de nem pusztítom el mindet... hiszen ha megölöm a démonaimat, vele együtt pusztulhatnak az angyalaim is. Mert fény mellett ott a sötétség, az árnyék, az élet mellett ott halál, reményben a kétség, ahogy "ha békét akarsz, készülj a háborúra". Minden pozitívumban ott a negatív, ahogy minden negatívumban ott a pozitív, mondhatnám azt is, hogy nézd az élet napos oldalát, vagy ha nyakig ülsz a szarban, adj hálát az égnek, hogy nem hullámzik.


Szerinte hasznosabb, mint a ninjutsu vagy taijutsu edzés. Van benne valami mély, amivel egyet tudok érteni. Hiszen ha rosszat tettünk az életünkben, vajon kompenzálja e az, ha mindezt kiváltjuk a sok jó cselekedettel? Feltehetem ezeket a kérdéseket, de elsősorban magamnak kell megbocsájtanom, amit nem tehetek meg anélkül, hogy ne felejteném el a múlt kísérteteit, amik mai napig követnek. Ha új életet akarok kezdeni, magam mögött kell hagynom azt a rosszat, amit tettem, és előre tekinteni a jövőmbe. Talán, ha most jót teszek, arra az időre is elfelejthetem mindazt, amit magam mögött kellene hagynom, addig sem kísért, és addig is jó érzéssel tölt el, ha segítek másokon. Hiszen ők nekem nem ártottak, és engem sem vezérel semmi abban, hogy lemészároljak egy ártatlan falut... mivel lenne jobb nekem? Csak rengeteg ártatlan vére száradna a kezemen, és nem jutnék azzal előrébb. A múlt érzései vezérelnek még, ezek nélkül nem éltem volna túl, mert ebből merítek erőt, de szükségtelenül nem mocskolom be a kezem. Ha látok egy szegény kisgyereket árválkodni és ételért könyörögni, ugyanúgy megesik rajta a szívem, és mint egy mágnes, vonzza a szívem, hogy segítenem kell rajta. Most, a kunyhóban látva az anyókát, szintén azt éreztem, hogy nagyobb szüksége van a pénzre, mint nekem... nekem ott van az anyám, aki tökéletesen él a maga hóbortjaival és elegendő pénzt tud még szerezni a küldetéseivel meg a hatalmával, egyébként is annyit halmozott már fel, hogy egy tarisznya ryu-t észre se venne, ha hiányozna, mert nem ül le minden nap megszámolni, hogy ugyanannyi van e, míg az itteni lakosok, gyanítom megteszik ezt, és minden napra beosztják, hogy mennyiből kell kihúzniuk.


- Sajnos a világunk épp azt a korszakát éli, amely sok ártatlan vért követel feleslegesen. Ha most megállítjuk, vajon meddig tart a béke? Egyszer felbukkan még egy idióta, aki háborút kiált, a többi bolond pedig követi - jegyzem meg komoly hangnemben. Ezzel persze azt fejezem ki, amit az előbb is kifejtettem magamban; nem tolerálom a háborút, de sajnos ez az igazság. Ha most elérjük a békét, mi a garancia arra, hogy meg is marad? Ha csak egy hülye is lesz a világon, aki többet akar elérni, mint amilyen szinten most áll, akkor ez egy véget nem érő láncreakció lesz, amit már olyan sokszor lefutottunk.
- Wakizashi Yumi - miért hazudnék a nevemet illetően? Egyébként sem hallott rólam, ahogy én sem hallottam még róla, vagy a Hattori klánról, de ezt nem is teszem szóvá, lehet azzal egy mély pontot érintenék. De... ennyi erővel minden útonállót le lehetne mészárolni, amiért nem hallotta még a nevünket. Nem hiszem, hogy Wakizashi Heiwáról, azaz anyámról hallott volna, akit felbéreltek annak idején a Kirigakurei mészárlásra, melynek során minden dojutsu használót a halálba kívánt az előző mizukage. De nem is kell. Ezt valószínűleg csak én tudom, anyám és a hozzá közelállók, meg akik túlélték a mészárlást és kiadták a parancsot. Ami pedig fontos, hogy a shinobi kódex szerint cselekedett, miszerint a küldetés a fontos, így teljesítenie kellett a parancsot megkérdőjelezés nélkül.


- Megtaláltuk már? - kérdezem, hiszen biztosan rengeteg növény van még a csűdfűn kívül, amit meg kell találnom. Közben azon elmélkedek, ha van itt egy erdő, és a falusiak éheznek, akkor miért nem vadásznak? Elvégre biztosan rengeteg lakója van az erdőnek, ha csak egy nyúl is, egy vaddisznó, de már az is valami.
- Miből élnek a falusiak? Úgy értem, milyen mesterséget űznek? - biztos vagyok benne, hogy nem csak ez az anyó van, aki gyógyfüveket árul. Láttam egy kis fogadót is, ott lehet egy kocsmáros... de nagy az esélye annak, hogy azért ilyen szegény a környék, mert nem igazán kerülnek ide maguktól vendégek, és egyébként is... háborús időszakot élünk.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Hattori Arata on Szomb. Jan. 28 2017, 20:26

// Végre eljutottam idáig is. Szó se neki, ennyit még sosem késtem egy poszttal. A késésemért nem tudok elégszer elnézést kérni, de remélem nem haragszol érte Sad Továbbá előre is elnézést a rövidért, de sajnos a vizsgatételeimből alig látok ki most... //

/Wakizashi Yumi/




- A háború alapvetően természetes dolog. Nem lehet elkerülni, a békeidő pedig valójában nem más, mint egy uzsonnaszünet két nagyobb konfliktus között. Ha mi most megállíthatnánk, nemsokára kezdődne a következő, ez a világ természetes rendje. Az egyedüli kérdés az, hogy a békeidőszak meddig tart csak. No meg persze... az, hogy ki szenvedi meg jobban a háborút. Amit az öreg hölgynél tapasztalhattál meg, azt a Tűz Országában nem fogod látni, ahogy a Villám Országában vagy a Föld Országában sem. Talán most a Szél Országában igen, viszont Sunagakure meg is érdemelte azt, amit kapott, még úgy is, hogy az iwagakurei kutyáktól kapta. Ha körülnézel, mindig a kisebb nemzetek húzzák a rövidebbet; hadiárvák szeméből hullanak vérkönnyek, erős férfiak és nők pedig áldozatául esnek annak a pusztító gépezetnek, amelyet mi Shinobi világként emlegetünk. És lehet, hogy természetes dolog a háború, de mindig azok jönnek ki jobban, akiknek elég forrásuk van azt kiaknázni. És, ha lehet egy tippem, akkor a Fegyverkészítők Szövetsége húzta a legnagyobb hasznot most ebből, hisz' ők nem folytak bele a harcokba, csak minden nemzet tagjai az ő fegyvereikkel csépeli a másikat. A háború lényegében... egy szükséges rossz, mondjuk úgy. Vagy, ahogy azt a legkönnyebben ki lehetne fejezni, a háború nem más, mint vér és bélsár keveréke valójában.

No igen. Arata nem beszélt alapvetően sokat, de akkor, hogyha a háborúról vagy az Öt Nagy Nemzet szapulásáról volt szó, akkor aztán megeredt a nyelve. Nem hiába, hiszen ezek a nemzetek ártották a legtöbbet az övének. Amegakure és az Eső Országa mindig ütközőzóna volt, s bár ezúttal annyira nem váltak frontországgá, de így is megsínylették a csatározásokat. Arata bár tenni akart ez ellen, jól tudta, hogy a jelenlegi szintjén nem igazán volt képes erre. Maradt hát az ételosztás és más egyszerű dolgok, amiket adott esetben tényleg többre tartott akár egy ninjutsu edzésnél is, méghozzá azért, mert így első kézből képes volt megtapasztalni azt, amit a háború okozott a civilekkel. Saját szemével látta a nyomort, azt, ahogy mások napról-napra éltek vagy épp haltak... hogy emberek alig tudtak néhány morzsát feltenni az asztalra, vagy azt, amikor már mindenüket pénzzé tették, hogy legalább a gyerekeik ehessenek két falatnál többet... ezt mások nem látták. De Arata jól tudta, hogy az ő falva mindent megtett a szegényekért és az elnyomottakért, hiszen, akkor ő sem lett volna most szolgálatban.

Még ha a lány, aki Yumi néven mutatkozott be neki, szóvá is tette volna, hogy nem ismeri a Hattori klánt, Arata nem sértődött volna meg valószínűleg. Tudta, hogy mások annyira nem ismerik a klán nevét, sőt, leginkább semennyire, hiszen politikai hatalmuk már nem igazán volt jó rég óta... pontosabban az óta, hogy beköltöztek Amegakuréba. Réges-régen a klán a Víz Országában tevékenykedett és elismertek is voltak, de egy sajnálatos fiaskó miatt - amelyet Arata nem igazán tudott, ugyanis apja sosem mondta el neki, hogy mi is volt az a régi fiaskó - menekülniük kellett. Mindenesetre Arata már úgy született bele a Hattori Klánba, hogy csak a nevükben voltak klán. - Nos, akkor örvendtem, Yumi. És igen, megtaláltuk - közölte a lánnyal Arata és a szitáló esőtől nedves mezőre mutatott maguk előtt, ami tele volt csűdfűvel. - Nos, a falusiak jelenleg abból élnek, amiből tudnak. Ki kosárfonásból, ki gyógynövények árusításából... ki a saját teste áruba bocsájtásából a Amegakure falai között... minden attól függ, hogy éppen ki mit talált magának. Amúgy mi az, ami még kéne a listádról? Ha megmondod, lehet tudok segíteni, hogy hol lehet találni belőle még.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 525

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Pént. Feb. 17 2017, 13:36

//Nem szoktam haragudni. Very Happy Én is bocs a késésért.//


Volt valami érdekes ebben a fiúban. Talán az, ahogyan a háborúról beszél. Sokan sajnos nem fogják fel, hogy mivel jár ez, de ő belelátott a mélyére. Nagy sajnálatomra én nem tanultam meg ennyi mindent a nemzetekről, de amit láttam és hallottam, vagy tapasztaltam, azt a kis forrást fel tudom használni. Ezekből a forrásokból tudom, hogy nagyon is igaza van. A háború sokaknak elviszi a házát, a megélhetését, ugyanakkor vannak emberek, akik hasznot tudnak húzni ebből, így például a Fegyverkészítők, akikről beszél. Csak egy kis leleményesség kell hozzá, és máris van egy nemzet, aki átvészeli ezt. Ezek szerint egységben az erő... mert nem mindegy, hogy egyedül akarod túlélni, vagy a társaiddal az oldaladon, akik ugyanazt az ipart űzik, esetleg tartjátok egymás hátát, így nem érhet hirtelen támadás. De a kisemberek ezekről álmodni sem tudnak, hiszen... senki sem készülhet fel igazán a háborúra. Még az Öt Nagy Nemzet sem, mindannyiukban benne van a tudat, hogy lesznek veszteségek mindegyik oldalon, mégis belevágnak, mert a háborúban a békének nagy az ára, és botor módon azt az emberek életében mérik.
Csak tudnám, mire jó ez az egész. Területe már mindenkinek van, saját hatalmuk is, miért vágynának többre? Bár mondom ezt én, aki tudja jól, hogy nem csak egyének, de nemzetek is követelhetnek többet. Ahogy mi, egyének vágyunk a nagyobb erőre, úgy a nemzetek is fognak, és ezért bármilyen messzire képesek elmenni.

- A legnagyobb gond az, hogy a kisebb nemzetek kerülnek a háború kereszttüzébe és sajnálatos módon nekik van a legkisebb esélyük is arra, hogy meg tudják védeni magukat egyszerre két oldalról... minimum. Az ember azt gondolná, hogy legalább valahol, egy helyen létezik a béke, de tulajdonképpen ha kitör a háború, azt mindenki érzi és tud róla, legyen akármilyen távol - ha én például közvetlenül nem veszek részt a háborúban, akkor is megélem, hiszen ott van a tudatomban, hogy talán valamelyik társam épp harcol, épp az életét veszti vagy sikeresen megvédi azt. Hogy lehetne így béke bárhol is, ha a saját elménkben nincs béke? Gondolataink minduntalan a háborúzók körül járnak.
- Vér és bélsár... - suttogom utána. - A háború fekete. Csak a vér vörös... minden más fekete - nem tudnám máshogy elképzelni. Ezt nem lehet színekbe leírni, badarság is lenne tőlem, ha most egy háborút próbálnék lefesteni. De ha egyszer vásznat fognék, és meg akarnám örökíteni, biztosan sok fekete pötty díszítené a vásznat, rajta vörös pacákkal, amit csak úgy odahányt valaki. Akkor biztosan mindenki rájönne arra, hogy tulajdonképpen a festő maga nem volt bolond, és nem lusta volt egy normális kép megfestéséhez, hanem mélyen elgondolkodott, vajon hogyan tudná a legélethűbben ábrázolni a legtöbb életet kívánó jelenetet? A nézelődő pedig ráeszmélne, hogy végtére is, nem tud mindenki ilyen képet festeni, mint azt mondogatják, mert nem csak, hogy tudni kell festeni, de élni is kell azzal a tudattal, hogy mit festettünk. Bemagyarázhatnának rá bármit, mégis mit ábrázol, de csak maga a festő fogja tudni, hogy mi zajlott le benne a kép megalkotásakor.


Szörnyű volt hallani, hogy valaki a teste áruba bocsájtásából él meg ilyen ínséges idők közt... és persze azt is, hogy valaki hajlandó érte fizetni, holott tudjuk, háborúban minden kiadás a háborúra megy, és nem a nőkre. Nem tudom, én hogyan tennék ezen emberek helyében. Odaadnám magam csak úgy, majd azzal a szégyennel élnék tovább, hogy én a háborúban inkább paráználkodtam, mintsem tettlegességhez fajulok? Nem vagyok ebben a helyzetben... és azt hiszem, hálát mormogok az égnek, hogy nem is jutottam oda, hogy ilyen nehéz döntéseket hozzak meg. Azt hiszem, nehezebb, mint a között vacillálni, hogy megölj e valakit vagy sem, pedig ez is egyértelműen egy nehéz döntés és nem is helytálló.
Előveszem a papirost, kinyitom, majd gyorsan átolvasom, hogy mi az, ami még nincs meg, és mi az, amit már kihúzhatok.
- Menta. Menta? - kérdezem meg, hogy jól olvasom e. - Persze, hogy a teába kell menta is. De ennyi gyógynövénnyel biztos, hogy nem csak egy teáról van szó - jegyzem meg magamnak, mert elgondolkodom. Egy teába biztos nem kell ennyi gyógynövény, hacsak nem akar többfélét készíteni, vagy esetleg valami gyógykenőcsöt. Ha jól emlékszem, mondott valami olyasmit is, hogy nem sokan bírják az állandó téli hideget, ami miatt jól jönnének a füvek, no meg akkor már készít valami hidratáló krémet is. Az anyám? Biztos, hogy nem tud krémeket készíteni, de legalább biztosítva vagyok afelől, hogy van egy rokonunk, aki ezekhez is ért, különben ha anyám csinálna mindent, az otthonunk romokban heverne. Mellesleg azt se tudom, miért küldött el egyáltalán ilyen messzire... de biztos azt akarta, hogy kijöjjek egy kicsit, mivel kalandvágyam miatt nem tudok megmaradni sokáig egy helyben.

- Citromfű vagy levendula, azt írja, a kettő közül valamelyik - tovább kutakodok, hátha össze tudom adni, hogy ezekből mégis mit akar csinálni. 
- Fekete bodza - ezt már lehet teába is. Bárcsak rendelkeznék orvosi ismeretekkel!
- Csalán - valakinek hullik a haja a családban? Jó, persze, a csalánt másra is lehet használni, de rögtön ez ugrott be, viszont teának sem utolsó.
- Fehér fagyöngy - komolyan nem hiszem el, hogy vannak itt egyáltalán ilyen növények. De valaki meg akar házasodni, hogy fagyöngyre is szüksége van?
- Tudod mit? Szerintem minden gyógynövényből viszek egy keveset, mert annyi mindent sorolt fel, hogy azzal meg tudná venni Amegakure egész gyógynövénykészletét - bár inkább odanyújtom neki a listát, hogy vezessen ő, hiszen már eddig is több mindent tett, mint ami szükséges. Hogy mit? Sikerült szóval tartania és felkeltenie az érdeklődésem.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Hattori Arata on Pént. Jún. 09 2017, 00:56

//Yumi - Egy shinobi sosem késik, és korán se jön soha... mit áltatom magam, ég az arcom a késésért... Sad ZH-k, vizsgák és irány Amerika, szóval minden összejött, gomene Sad //

- Egyes kis nemzeteknek azért jobban megy a sora; azoknak, akik éppen nem ütközőállamok, nem kell ennyi szenvedést átélniük. Könnyebben át tudják vészelni a vészterhes időket; mi az elmúlt idők háborúit is ugyanúgy megsínylettük, ahogy a mostanit is. Csak nézz a térképre, három Nagy Nemzet  - itt Arata csak azért nem köpött ki a földre, mert egy hölgy jelenlétében volt - határos velünk. Bármilyen konfliktus is legyen a világban, mi mindig az a zóna leszünk, ahol a seregek csak átmennek. Persze a falut védjük, tán jobban is, mint mások a sajátjukat, viszont ez nem mindig elég. Az országban, ahogy másokban is, kettős a jogrendszer; falvunkat más vezeti, olyan személy, akinek személyét idegennek sosem adjuk ki, az országot magát pedig a Daimyo. Lehet, hogy nekem és még sok genin társamnak az a munkája, hogy az ételcsomagokat és egyéb segélyeket kiosszuk, de kérdem én, ez elég bármire is?

Tán a lelkünk könnyebb lesz tőle, érezhetjük, hogy tettünk valami jót is ebben a világban, viszont a problémáknak csak a tüneteit kezeljük és nem gyökeresen szüntetjük meg azokat. Olyan gyógyszer vagyunk, ami csak tüneti kezelésre alkalmas, de sosem fogja megszüntetni a betegséget. Ez a világ a kezdetektől rohad, és a rohadást nem lehet megállítani, csak alkalomadtán lassítani; ezt a lassítást hívják egyesek békének. Márpedig béke nincs, csak háború van és hidegháború. Mi shinobik pedig, az állítólagos békeidőben azon ügyködünk, hogy ezt a hidegháborút hidegen tartsuk; a mi eredménytelenségünket mutatja meg a háború kitörése.

Idejét sem tudta Arata, hogy mikor beszélt ennyit utoljára. Volt némi érdekes a lányban, nem igazán tudta volna megmondani, hogy mi volt az, de határozottan elérte, hogy Arata beszéljen, ezt pedig a családján kívül kevesen mondhatták el róla. Egyedül tán Michio-sensei volt az, aki képes volt arra, hogy Aratát a kötelező udvariasság alapvető követelményrendszerén kívül beszéltesse, de Michio-sensei évek óta halott volt, akárcsak Atsumichi-kun, a másik társa is. Egyedül csak Motoi-chan maradt életben, de Arata azt se tudta a kunoichiről, hogy élt-e, halt-e. Utoljára tán két hónapja beszélt vele, sajnos a lányt egy másik csapatba osztották be, mikor Arata hosszú időre lebetegedett. Ó igen, a betegsége... majd' egy évig az ágyat nyomta, s mai napig nem tudta, hogy mi támadta meg a szervezetét. Attól tartott, hogy az orvosok csak nem akarták megmondani neki a valós betegségét, pedig elvileg shinobiként fel kellett volna, hogy világosítsák. Vajon halálos beteg? Netán csak meggyengült az immunrendszere, amikor lebetegedett? Ezt nem tudhatta, de a múlt a múlt volt, most a jelenre és a jövőre kellett koncentrálnia.

Mert a jelene Aratának bizony elég sűrű volt. Dédapja tanította őt, küldetéseken vett részt, a faluban is egyre nagyobb megbecsülésnek örvendett. Persze rá is sózták az ilyen egyszerű küldetéseket, de ezeknek örült... méghozzá azon okokból amelyeket fentebb kifejtett a lány számára, aki most nekiállt felsorolni azt, amit meg akart szerezni. - Gyógynövények. Érdekes dolgok, bár én jobban bízok a medikus shinobik által nyújtott orvoslásban - jegyezte meg csak úgy mellékesen Arata, majd pedig elkezdte vezetni a mezőn a lányt. Menta is volt a közelben, csalán mégannyi. A fekete bodzáért egy kicsit gyalogolniuk kellett, a fehér fagyöngy pedig egyáltalán nem volt megtalálható itt, ahhoz vissza kellett menni a kis faluba. Arata, miközben ezt közölte a lánnyal, rágyújtott egy szál cigarettára; ideje szerencsére annyi volt, mint a tenger, a jelentést nem ma kellett megtennie, a nála lévő parancs pedig szabad ki- és bejárást biztosított Amegakurébe, igaz csak számára.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 525

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Szomb. Jún. 10 2017, 13:44

//Remélem nyugat felől jöttél négykézláb :DD //


Mondataival teljesen egyet tudok érteni. Bár soha az életben nem tapasztaltam, hogy háborúnak lennék kitéve, hiszen nem olyan körülmények között éltem, de az életem maga felért egy háborúval, így át tudom érezni a helyzetet. Sokan ezt még akkor sem tudják megtenni, amikor ki vannak téve ezeknek a veszélyeknek, és persze semmit sem tennének ez ellen, mert van, aki kinyalja a seggüket... szép szóval, na. És ők megelégednek ezzel, hogy megélnek a jó élet árnyékában, másnak meg jusson a kinti kosz és bélsár, arról viszont nem tudnak, hogy senki sincs biztonságban, mert mindenkit utolér a karma. Azt már észrevettem a fiún, hogy nagyon ki van a töke a három nagy nemzettel... bár ezt nem is csodálom, mindig nekik van valamilyen kínjuk, amiért bajba sodorják a többieket is, pedig szegények nem tehetnek arról, hogy éppen az útjukban vannak.
- Semmi sem fogja megállítani, ezen sajnos az sem segít, ha ételcsomagokat küldtök ki. Ha egyszer mindenki feladja, akkor pedig ki fogja őket hordani? És az ételcsomag elfogy. Ez az átmeneti lassítás is csak arra jó, hogy amíg a sebeiket nyaldossák a nagy nemzetek, közben fel tudnak készülni egy újabb összecsapásra. Ha te meg én meg tudnánk állítani, vagy bárki más, hidd el, már rég megtettük volna. Ne magad okold... te pontosan nem tehetsz arról, hogy a háború mindenhol megveti magát, átlagosan már inkább - felelem. Egy ember sosem hibáztatható a háború kirobbanásáért, hacsak nem egy nagy emberről van szó, mint mondjuk egy kage, egy daimyou, vagy egy híresebb ember, de mi, mint shinobik... nem hiszem. Az, hogy mi számít háborúnak pedig nézőpont kérdése, manapság sok minden az: az, amiről most mind a ketten beszélünk, akár az is, ha belső viták törnek ki, vagy két ember robbant fel egy falut, mindig lesznek viszályok, kisebbek és nagyobbak, sajnos elkerülhetetlen. Amegakure helyzetét pedig megértem, hiszen egy a sok kis nemzet között, akik mindig kereszttűzben vannak, és itt vonulnak át a katonák. Azt már végképp nem értem, hogy miért kell itt ütközni, miért nem lehet azt egy távol eső helyen? Mert így csak az ártatlanok sínylik meg.


Nem tudom, hogy miért, de ahogy egyre többet nézem a fiút, kezd ismerősnek tűnni és egyszerűen nem akar az eszembe ötleni, hogy honnan. Amikor már épp mély gondolkodóba estem, hogy hol láthattam már ezt az arcot, eszembe juttatja, hogy a gyógynövényekkel kellene foglalkoznom, nem pedig egy olyan arccal, ami talán nem is az övé, csak hasonlított rá.
- Áh, itt most senki sem beteg, hála az égnek, de ha arról lenne szó, akkor biztosan egy jó medikust keresnék. Néha persze jobb egy házi gyógyír, vagy tea, főleg ha nem akarsz idegeneket a házadba, de mond ezt anyámnak - anyámnak, aki inkább iszogat betegen teát, mintsem medikusért küldjön. Nem mintha megfáznánk az erős immunrendszerünk miatt, nekünk a hideg olyan, mint kisgyereknek a nyári forróságban egy jégkrém. Plusz dolog, hogy anyám nem igazán szereti, ha a családon kívüli emberek mutatkoznak meg a "házunkban". Már ha lehet háznak nevezni egy erődöt.


Amikor az erdő sűrűjébe tévedtünk, és már halomszámra szedtem a növényeket, észrevettem valami furcsaságot a szemem sarkából. Az a furcsaság pedig elég nagy volt, hogy ne vegyem észre, és veszélyesnek is tűnt. Agytekervényeim beindultak, de nem volt most sok lehetőségem. Vagy azonnal elé vágok fejvesztve, vagy pedig... Hirtelen eldobtam mindent a kezemből, és azonnal Arata felé vetődtem, hogy a sűrű aljnövényzetbe nyomjam, miközben azt figyeltem, hogy az óriási skorpió merre halad. Mondanom sem kell, hogy nem jó irányba. Amint Arata felé néztem, majdnem a számba került a cigarettája vége, ami nem lett volna szép látvány, no meg az íze is borzasztó, de legalább szép innen a kilátás... ez a páratlan avar olyan csodálatos! Na jó, bevallom, a szeme is szép. És legalább most már arra is rájöttem, hogy honnan olyan ismerős! De erről majd később.
- Mit keres itt egy óriás skorpió? - suttogom, bár aligha kell, szerintem öt centiről tisztán hallja, amit beszélek. Kilesek, hogy elült e a veszély, s amint így van, felállok, majd kezet nyújtok a fiúnak, s ha elfogadja, talpra állítom.
- Felejtsd el a növényeket, most sokkal fontosabb dolgunk is van! - a falu irányába indulok, mivel a skorpió is arra ment. Nem hagyhatjuk, hogy ez az egy bestia lerombolja azt a kis falut, ami még maradt a helyieknek, főképp azt nem, hogy valakinek baja is essen.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Hattori Arata on Hétf. Jún. 12 2017, 22:06

/Yumi/


//Nemhogy négykézláb, de gombszemekkel is Very Happy Előre is elnézést a rövidért, de pakolászás van ezerrel//

Hogy töke ki van a három nagy nemzettel? Az egyszer biztos volt... de nem csak velük, hanem mind az öttel, hiába volt ebből kettő szövetséges velük... azaz ők szövetségesek azokkal. Mert Amegakure persze a másodhegedűs szerepét kapta, mint mindig, ráadásul a háborúban most, hogy elkötelezték magukat, így a többinek még inkább a célpontjává válhattak. Kusagakure visszaverte az erőiket az Ég Könnye hadjárat alatt, de Arata tudta, hogy... nos, lesz ez még így se. Egyvalaminek örült igazán, méghozzá annak, hogy a sivatagi kutyákat Iwagakure megszállta, s ezzel eggyel kevesebb front nyílt az Eső Országára. Persze, a megszállás hozott magával néhány nem várt következményt, de hát... most végre Sunagakure is megtanulta, hogy milyen érzés kiszolgáltatottnak és reménytelennek lenni. Ha jól emlékezett a pletykákra, akkor a menekültek Konohagakure felé vették az irányt, ahol persze úgy bánhattak velük, mint a hímes tojással... de ettől függetlenül, végre ők is érezték... igen. Arata nagyon úgy gondolkozott, ami nem igazán illett egy Víz Szövetségében tagként működő shinobihoz, de ő elsősorban és utolsósorban is Amegakure no Sato-hoz és Tenshi-samához volt hűséges. A többi nem számított; az ő falvukat mentette meg az Isten, Pein-sama, aki kihúzta őket a polgárháború rémes mocskából, és az Ő Angyala uralkodott. S bár Arata nem örült ennek a kényszerszövetségnek, egyszerű Geninként eszébe sem jutott ellentmondani Tenshi-sama akaratának. De azért a véleménye megvolt.

- Persze, hogy nem segít. Való igaz, ahogy mondtam, hasznosabb, mint bármilyen Ninjutsu vagy Taijutsu edzés, mert ezzel az ember szembesülhet a világ árnyoldalával. Ahhoz, hogy igazán a fénybe léphessünk, meg kell járnunk a sötétséget, máskülönben nem ismerhetjük meg igazán az életet, nem leszünk képben a világ működésével. Sosem okolom magamat. Én shinobi vagyok, Tenshi-sama egy katonája. Teszem, amit mondanak nekem, s ez így van jól - közölte a lánnyal, közben a vállát vonogatva, cigarettázva sétálgatott tovább. Való igaz... Arata jó katona volt. Lojális és hazaszerető, de nem hülye, tudta, hogy mitől döglött a légy. Atsumichi-kun sokszor azt mondta neki, hogy "te negatív"... nos, lehet, hogy igaza volt, de Arata rálátása a világra nem is formálhatta volna őt másként. Viszont... a lány valahonnan nagyon ismerős volt neki, ahogy ránézett, deja vu érzés kapta el őt, de nem tudta volna megmondani, hogy honnan. Aztán, egyszer csak bevillant, azonban, mielőtt kimondhatta volna azt, amit akart, a lány hirtelen lenyomta őt a földre. Kis híján sikerült Arata cigarettáját a másik oldalról elszívnia, aminek a fiú nem örült volna, mivel azért az az öt ryo/doboz elég sok pénz volt... persze neki nem annyira, de akkor is. Drága a cigi, no!

Óriás skorpiók! Gondolhatta volna... - Amióta Iwagakure megszállta a sivatagi kutyákat, felborult az ökoszisztéma. Nem ezek az első furcsaságok, amik átjöttek a határon, és félek, nem is az utolsók - válaszolt neki, a lány pedig valami olyasmit mondott, hogy meg kéne állítani ezt az egyedet, mielőtt még lerombolhatná a kis civil falut. Arata valahol igazat adott neki, de... - Földön nem követhetjük, hiába vagyunk shinobik, Te pedig kétlem, hogy tudsz repülni. Szóval... állj mellém - mondta, s elvégzett néhány gyors, szemmel követhetetlen kézpecsétet. - Awaton: Fudou Baburu - a technika nevének kimondását követően, Arata és Yumi körül megjelent egy nagyobb buborék, ami határozottan elkezdett a levegőbe emelkedni. A fiú végre elemében érezte magát, mondhatni, csak úgy szárnyalt a boldogságtól, de ezt a világért sem mutatta volna ki. Akciónak néztek elébe, és végre kipróbálhatta, milyen az, amikor többen fértek el a buborékon belül. - Fölé lebegünk, addig én kiagyalok valami tervet - közölte Yumival Arata, és közben már ezerrel pörgött az agya azon, hogy mit kéne tennie.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 525

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Pént. Aug. 11 2017, 19:51

/Arata... hoppá, becsúszott, na... /


Úgy tűnik, mind a ketten legalább annyira utáljuk a nagy nemzeteket, mint a másik. Neki is biztosan megvannak rá az okai, amiket még nem tudok, bár ami késik, nem múlik. Az én okaim korántsem személyesek, inkább a többi kis nemzetet érintő gondok kapnak helyet benne. Ahogyan szó volt Amegakuréról, sajnos olyan pozícióban helyezkedik el, amikor elkerülhetetlen az, hogy két nagyobb nemzet között háborús helyszínné váljon, s azok sínylik meg, akiknek valójában semmi köze nincs a háborúhoz. Azonban ezzel semmit sem törődnek a nagyok, hiszen valahogy valakinek mindenképpen győztesként kell felülkerekednie. Nem értem, miért nem választja ki a két ellenséges nemzet a legnagyobb harcosukat, küzdjenek meg egymással, és aki nyer, az kerül ki győztesen. Ehelyett rengetegen halnak meg fiatalon és ártatlanul ahelyett, hogy természetesen, a kor előrehaladtával térnénk nyugovóra.


Amit most Arata mond, az mélyen érint, és egyszerűen nem tudom levenni róla a tekintetem. Mintha belém látna, vagy nem tudom, talán rövid ismeretségünk ellenére van bennünk mégis egy olyan közös, ami elősegíti a könnyed ismerkedést - a kevés idő után pedig legalább ezt már el tudom mondani róla, mintha ismerném... de mégsem. 
- Sajnos tudom, miről beszélsz - olyan sötétséget éltem meg, amit mai napig nem tudok elengedni, mert akármennyire is próbálom, minden tettemben ott lesz. De legalább azt már el tudom mondani magamról, hogy ez a sötétség nevelt, és általa előrébb léphettem a fénybe. Valahogy magunk mögött kell hagynunk a sötétséget bármi áron, hiszen ha nem teszünk ellene, akkor ott fogunk szenvedni életünk végéig. Még ha a tetteim olyan szörnyűek is voltak, tudom, hogy általa egy jobb emberré lettem, hiszen tapasztaltam, és ez a tapasztalat visz előrébb. Tudom, hogy nem követem el kétszer ugyanazt a hibát, és tenni fogok az ellen, hogy mások is ugyanúgy járjanak, mint én. Meg kell tisztítani a világot a szennytől. 
Abban viszont különbözünk, hogy míg Arata szavaiból kivehető, hogy hűséges a falujához, addig én csak a magam ura vagyok és a saját döntéseim formálnak... őt valaki irányítja, legalábbis minimálisan. Megmondja neki, mit tegyen, az már csak rajta áll, hogy hogyan teszi meg azt. Ezzel ellenben én mindig azt tettem, amit helyesnek láttam, viszont senki se mondta meg, hogy amit teszek, az valójában helyes e, vagy helytelen. Ha nincs, aki neveljen, akkor önmagunkat neveljük mindaddig, amíg valaki meg nem mondja, mit kellene másképp tenned. De nem bántam meg semmit, különben most nem lennék itt. Szükségem volt az anyámra, nagyon nehéz volt nélküle felnőnöm, és most elértem mindazt, amit eddig akartam, sokkal boldogabb vagyok, és sokkal tisztábban látok.


Nem sokat tudok az ökoszisztémáról, vagy hogy mi köze van ahhoz, hogy Skorpiók jelennek meg a semmiből, arról viszont tudok, hogy Iwagakure megszállta Sunagakurét, s hogy a Kazekage bajban van... azonban ez aligha az én gondom. Gondolom, majd megoldják. Most a nagy nemzetek vannak bajban, és biztosra veszem, hogy a többiek örülnek, hogy ők kimaradnak ebből... hacsak nem hívták be őket is, hiszen szövetségesek. Ahogy Arata mondta, valakinek itt kellett maradni, azonban ez nem jelenti azt, hogy őket nem hívták be, amikor közelgett a baj. Csak remélem, hogy hamar túlesünk ezen.
Arata hamar lép, és a második pillanatban már egy buborékban veszem észre magam. Összevont szemöldökkel nyújtom ki mutatóujjam, hogy megbökdössem a buborék szélét, de csak nagyon lágyan - hallottam már erről, viszont sosem volt hozzá szerencsém, s hogy pont egy olyasvalakivel találkozzak, aki képes életnagyságú buborékokat "fújni". Ha ezt hamarabb tudom!
Fentről figyelem a skorpió haladását, ami valóban a falu felé tart. Az nem lesz éppen szép küzdelem, szóval el kell kerülnünk a civilek bántódását.
- Az erős mérgű skorpióknak kicsi az ollójuk, a gyengébbeknek pedig nagyobb, hiszen meg kell tartaniuk az áldozatot. Hm... nem tudom, melyikkel járunk jobban. A mérgezővel mindenképp rosszabbul, de a nagy olló is veszélyes... főleg ilyen méretben - agyalgatok. Nem hagyhatom, hogy bármilyen is legyen, közel kerüljön a falusiakhoz, ugyanis nem akarom, hogy bárki elveszítse valamilyen végtagját. A méreg pedig csak tetézné a dolgokat; míg egy kis ollójúnál életveszélyes, a nagyoknál inkább viszketéssel jár, de egyiket sem akarjuk kipróbálni.


Ahogy Aratával közel érünk a faluhoz, és deaktiválja a buborékját, én már ugrok is, s előveszem a katanám, hogy az első csapás az enyém legyen. Mielőtt a skorpió lecsaphatna egy ártatlan falusi életére, s azzal együtt a birtokára, gyorsan elékerülök, s megakasztom ollóját a kardommal. A másikkal is lecsapna, de gyorsan lépek, s előhúzom a másik katanát is, hogy azzal is megakasszam az ollóját. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel most én is lehetnék a tőrbecsalt áldozat, de úgy tűnik, hogy a skorpió sarokba szorítva érzi magát. Hátralép, hogy újabb támadásba lendüljön. Megragadom az itt tartózkodó embert a lábai alatt, s gyorsan elugrok vele, mielőtt valami nagyobb baj történne.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Szabad Játék (3)

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

6 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához
 
Permissions in this forum:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.