Kurita Takashi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Kurita Takashi

Témanyitás  Kurita Takashi on Szer. Okt. 08 2014, 16:12

200 Ch-t elért karakter neve: Bayakoshi Yuukihime

Név: Kurita Takashi
Ország: Hi no Kuni
Rang: Chuunin
Szint: C
Chakraszint:  Elbíráló Staff határozza meg.
Kor: 18
Nem: férfi
Elsődleges elem: Doton


Felszerelések:
- Taktikai mellény
- Ninja szandál
- Ninja overál
- Hátizsák; füstbomba (5), elsősegélycsomag, Energiatabletták (10)
- Shuriken tartó, jobb lábon
- Shuriken, 5 db
- Senbon, 10 db
- Kunai, 5 db
-Tanto, 1 db
- Ninjato, 1db


Kinézet: 180 centiméteres magassággal, számos társa fölé magasodik. Szemei szürkék, bőrszíne kissé sápadt. Hajának hosszát gyakran váltogatja, azonban színe, születésétől fogva fakó fehér. Nincs kedvenc öltözéke, egyszer civilben jár-kel, máskor shinobi egyenruhában. Fejpántját, azonban mindig, a bal felkarján viseli.  Szereti az egyszerű színeket, ennek ellenére gyakran ölt díszes öltözéket. Arcvonásai finomak, ha többet foglalkozna a csajozással, imádnák a nők.

Jelleme: Ambiciózus, szorgalmas és ötletes. Társait, nem hagyja bajban. Nyugodt és nem kapkod, igyekszik, a lehető legjobban időzíteni a támadásait. Társaival és a többi emberrel szemben, türelmes. Nincsenek előítéletei és igyekszik alkalmazkodni a környezetéhez. Koránt sem domináns természetű, nem kezdeményez civakodást. Igyekszik környezetét, ellenfeleit megfigyelni és a begyűjtött információk alapján dönteni. Szinte végtelen türelemmel rendelkezik, még nem látta senki sem dühöngeni.   

Technikák:
- Shunshin no jutsu (E)
- Henge no jutsu (E)
- Kakuremino no jutsu (E)
- Bunshin no jutsu (E)
- Kawarimi no jutsu (E)
- Tobidogu no jutsu (E)
- Jubaku Fuda: Kassei (E)
- Doton: Gansetsukon (D) ( Kő Rúd )
- Doton: Tsuchi Bunshin no jutsu (C) ( Föld Klón)

Egyéb:
- Függőleges felületen járás, chakra segítségével
- Vízen járás, chakra segítségével


Előtörténet

A Tűz Országában születtem, szüleim, harmadik generációs shinobik voltak. Apám, Kurita Hateshi, az ANBU-ban szolgál, mint a Hokage testőrségének egyik tagja. Kicsit hirtelen haragú, lobbanékony természetű férfi. Persze, koránt sem agresszív természetű, már, ami a családi életét illeti. Szelíd türelemmel igyekezett engem és két nővéremet nevelni, pajkosságunk, azonban igen hamar, nyugalma határára sodorta és gyakran, csak anyánk mentett meg bennünket attól, hogy büntetésképpen, egész álló nap a padlót söprögessük. Édesanyánk, galambszelídségű, mégis kiváló Chuunin. Nyugalma és jóindulata olyan megingathatatlanná teszi, mint a Föld fundamentuma. Persze koránt sem lebecsülendők, apám és anyám is kiváló shinobik. Nővéreim, Rei és Mizuki három, illetve két évvel idősebbek nálam. Így aztán természetes, hogy folyton, célpontja voltam a női szeszély kirohanásainak. Nem verekedésről van szó, sokkal inkább a testvérek közötti civakodásról. Két lány, kontra egyetlen fiú. Apám megkönnyebbülésére, Rei-t könnyedén felvették az akadémiára, amikor 8 esztendős lett. Így a hazai erőviszonyok kiegyenlítődtek, igyekeztem felvenni a lépést Mizuki nővéremmel és a lehető legtöbbször megakadályozni abban, hogy valami borsot törjön az orrom alá. Több-kevesebb sikerrel, s bár civakodtunk, végtére is elmondhatom, hogy boldog családi körben nevelkedtem. Aztán eljött a 8. születésnapom és természetesen, örömmel szerettem volna az akadémiára járni. Először Rei majd Mizuki kezdett el az akadémián tanulni, persze, hogy sokat meséltek az akadémiai dolgokról. Nem csak anyámnak és apámnak, de nekem is. Időnként dicsekedtek a sikereikkel és valljuk be, ha nem akartam az idők végezetéig az „Öcsike” maradni, akkor egyértelmű volt számomra, hogy le akarom pipálni a nővéreimet. S szerencsére nem csak én, de az egész család örült neki, amikor az eredményeim alapján felvételt nyertem az akadémiára. Boldog voltam, bár ekkor még elképzelésem sem volt, hogy mit fogok a nyakamba venni. Oh, igen, senki se higgye, hogy olyan könnyű kitanulni a shinobik mesterségét. Ez nem olyan, mint megtanulni, számolni vagy írni. A saját évfolyamomban persze ambiciózus, szorgalmas diáknak számítottam. Nem akarok dicsekedni, de évfolyamomban, elsőként tanultam meg, a Taijutsu Első Húsz Tekercsét. Tudjátok, ezek azok a gyakorlatok, amelyek során a chakra kontroll szinte ösztönössé válik egy shinobi számára. Azt mondták, hogy nagyon fontos, hát kellő figyelemmel gyakoroltam és meghozta a gyümölcsét. Kurita vagyok, tagja a tucatnyi középszerű klánok közül egynek, mégis kis kedvenc kezdtem lenni az akadémián. S ez mivel járt? Természetesen, véletlenszerűen sem azzal, hogy könnyebb lett a dolgom, a tanulmányaim terén.  A mesterek folyton velem pedáloztak, nekem meg folyton jól kellett teljesítenem, hogy ne hozzak szégyent magamra és a családomra, ha már engem emlegetnek. A jó hír viszont az, hogy sikerrel vettem az akadályokat, a vizsgáktól kezdve a különböző órai feladatokon át, egészen a Genin vizsgáig. Rengeteget kellett tanulnom, így incselkedésre nem maradt időm. Sem pedig arra, hogy a nővéreimmel játsszak, amikor éppen nem az akadémiai feladatainkat végeztük. Apa és anya persze igyekeztek segíteni, hogy megkönnyítsék a dolgunkat. Segítettek a különböző ninjutsuk mesteri elsajátításában, gyakoroltuk együtt a kunai és shuriken dobást. Szóval, boldog családi életet éltünk. Persze időnként rossz volt, amikor apu vagy anyu, esetleg mindketten több napig távol voltak egy küldetés miatt. Szerencsére, a nővéreimmel volt olyan jó a kapcsolatunk, hogy ilyenkor sem romboltuk le a házat. Rei és Mizuki előttem mentek át a genin vizsgán, így nekem már ki volt adva a feladat. Legalább a nővéreim szintjét el kell érnem a záró teszten, különben megnézhetem magamat. Ez azt jelentette, hogy ha netán gyengébben teljesítek, mint Rei és Mizuki, akkor bizony életem végéig, hallgathatom tőlük, hogy mégis csak jobbak nálam. A vizsga előtt nagyon be voltam sózva, bár tisztában voltam vele, hogy nálam jobban senki sem tanulhatta meg az anyagot, féltem. Féltem, hogy a vizsgán végül elbukok és ki fognak nevetni.

A vizsga elméleti része, nem is volt olyan nehéz. Amikor beültünk az osztályterembe és megkaptuk a dolgozatokat, könnyedén és gondtalanul láttam neki. Köszönhetően, hogy a szüleim és még a nővéreim is segítőkészek voltak a felkészülésben, semmilyen problémát nem jelentett megírni a vizsgadolgozatot. Aztán jött az a feladat, amely számomra már rutin volt. Édesapám az ANBU tagja, szóval a kunai, shuriken és senbon dobásból, annyit korrepetált, hogy a lehetséges legmagasabb pontszámot sikerült megszereznem. A tanárok is boldogan bólogattak, hiszen semmi mást nem vártak tőlem, csak kiválóságot. Aztán következett a ninjutsu vizsga. Az év közbeni eredményeim alapján, tőlem jóval többet vártak, mint azt elsőre reméltem. Tőlem a Henge – és a Bunshin no Jutsut is kérték. Egymás után két különböző jutsut, még sosem kellett bemutatnom, így ez kihívásnak minősült. A Henge no Jutsu szinte tökéletesen, működött.  A Bunshinom, már nem volt olyan tökéletes. De megnyugtattak, hogy az eredményeim alapján, Genin lettem. Szívből örültem neki, hiszen sokat készültem és bár nem sikerült tökéletesre a Bunshin no Jutsu, mégis átmentem. A Senseitől kapott fejpántot, örömmel kötöttem a homlokomra. Azonban gyorsan meg kellett állapítanom, hogy egyáltalán nem mutat jól a fejemen, így megkértem egyik társamat, hogy kösse a bal felkaromra. Örömmel mentem haza, abban a tudatban, hogy a szüleim büszkék lesznek és másnap mehetek a csapatba sorolásra. Nővéreim, ekkor már D osztályú küldetésekre jártak és olyan csuda dolgokat meséltek, amiket én, személy szerint, még sosem láttam a két szememmel. Az egész családom, hatalmas örömmel fogadta, hogy immáron én is Geninné lettem és az övékhez hasonló, szép karrierbe kezdhetek. a másnapi besorolásom könnyedén ment, az első csapatba kerültem. Pechemre, két srác lett a társam, pedig a többiek mind-mind vegyes csapatba kerültek. Nem is volt baj, az újdonsült társaimmal, elmentünk a megadott helyre, hogy találkozzunk a jouninnal, akihez beosztottak minket. Társaim ikrek voltak és kiköpött másai egymásnak. A Togo klán tagjai voltak, az egyik Ishika, a másik pedig Ryuichi. Nem kellett sokat menni, de az első öt perc után lefárasztottak, olyanok voltak, mint egy örökmozgó, hiperaktív hörcsög. Be nem állt a szájuk és folyamatosan tréfálkoztak meg viccelődtek. A mesterünk, nagy meglepetésünkre, egy fiatal jounin nő volt. A neve Hoshizuki Reiko volt.  Elsőre látszott rajta, hogy egy jó kedélyű, humor barát csaj. Kérdezgetett bennünket az elképzelésünkről, hogy mi a célunk, hogy éreztük magunkat az akadémián meg úgy általában, amivel a jouninok szokták elütni az időt, amikor éppen nem azon jár az eszük, hogy a genineknek valami újdonságot tanítsanak. A Togo ikerpár kezdetben jól elvoltak, amíg el nem kezdte Reiko a valódi tanítást. S bár én nem voltam valami nagy humor herold, így a szabadidőnkben általában ők vitték a prímet, amikor a feladat megoldásokra és tréningre került a sor, akkor viszont meglátszott, hogy az akadémián ki volt az él tanuló. Történetesen én. Mesterünk elképzelése az volt, hogy nem szabad egy valamire specializálódni, mert abban a dologban ugyan jó lesz, de minden más hiánya, akkor fog beütni, amikor a leginkább szükségünk lesz rá. Így a kiképzésünk, elég vegyes felvágott volt. nem volt olyan nap, amikor ne lett volna valamilyen gyakorlat kitűzve. Én persze villogtam, elvégre a chakrakontrollban, legalább, annyira otthon voltam, amint a taijutsu gyakorlatok végrehajtásában. Ennek persze volt előnyös oldala és hátránya is. Az előnye az volt, hogy a sensei elismerően szólt rólam, a hátránya viszont az, hogy kér társam, kezdett féltékeny lenni. Én ezzel nem tudtam mit kezdeni, elvégre, én arról nem tehetek, hogy jobb képességekkel vagyok megáldva, mint ők. Nem fogok, csak azért gyengébben teljesíteni, hogy nekik könnyebb legyen. Aztán bekövetkezett a fordulópont. Elég sok D besorolású küldetésen vettünk részt, amikor a sensei kitalálta, hogy mielőtt, komolyabb hangsúlyt fordítunk az elemi chakra megismerésére, meg kell tanulnunk a chakránk segítségével függőleges felületen haladni. Kivitt bennünket az erdőbe és megmutatta, a gyakorlatot. Én ugyan már halottam róla, hogy ez lehetséges és nem egy shinobinak a tarsolyában van, de elámulva néztem, amint kecses macskaként, könnyedén felsétált, a fa függőleges törzsén. A két Togonak, ez igen könnyen ment, nekem kicsit nehezebben sikerült megtanulni. Sokat kellett gyakorolnom, mire sikerült végrehajtanom a gyakorlatot. Ez persze nem a kontrol képességemen múlott, hanem azon, hogy én voltam kétkedő abban, hogy nekem is menni fog. Reiko azonban sokat segített, ösztönzött és biztatott, hogy ha a két „Balfácánnak” megy, akkor nekem is fog. A Togo ikerpár, azért kapta tőlünk a Balfácán nevet, mert viccelődéseik során, mindig azt a látszatott keltették, hogy ügyetlenek. Aztán jött az elemi chakrával való ismerkedés. Ez nem volt túl nehéz, a kezünkbe adott egy chakrára érzékeny papaírt és azt mondta; vezessük bele a chakránkat. Ishikának és Ryuichinek, tökéletesen megegyezett az eleme, az Ő elemük a tűz volt. Reiko mosolygott, mert neki is ez volt az eleme, nálam azonban hosszas próbálkozások után a papír nem elhamvadt, hanem finom porrá omlott szét. Ez gondot okozott, mert azt jelentette, hogy az Én elemem a föld. Reiko azonban csak tűz elemmel rendelkezett, abban azonban kiemelkedő képességei voltak, ezért is lett Jounin. Én elkeseredtem, azt hittem, hogy el kell hagynom a csapatot, de a sensei megnyugtatott, hogy erről szó sem lesz. Amíg a többiek, különböző tűz elemű jutsukat tanultak, addig én meditáltam. Reiko azt mondta, hogy beszél egy másik Jouninnal, aki szintén Föld elemű. Féltem, hogy itt kell hagynom a csapatot. Azonban, a meditációnak is volt egy haszna. Könnyedén kitapasztaltam a Doton elemet. Két társam, lehagyott. Könnyű volt nekik, hiszen Reiko még mindig nem tudta felhajtani a nekem szükséges mestert, Ők meg már vígan parádéztak az új Ninjutsuval, amit tanultak. Végül, azonban ismét pozitívra fordult a sorsom. Reiko összeismertettet egy idős Jouninnal. Nem kellett más csapatba kerülnöm, ez a férfi nem volt más, mint Hoshizuki Shin. Mint kiderült, a férfi, Reiko nagybátyja és nem rég ért vissza egy küldetésről. Shin-sensei már nem tanított genin csapatokat, de az unokahúga miatt elvállalta, hogy átadja nekem a Dotonról szerzett ismereteit és megtanít nekem néhány jutsut. Megint nehéz helyzetbe kerültem. Küldetésekre jártam Reikoval és a Togo ikerpárral, amikor pedig nem voltunk küldetésen, Shin-sensei társaságában folytattam egyéb tanulmányokat. Mondhatni két mesterem volt és így sokkal nehezebb megfelelni a követelményeknek. Emlékszem, egyszer sétáltunk az erdőben és miután két órát gyalogoltunk és még semmit sem mondott, megkérdeztem tőle, hogy mit csinálunk.
- Ismerkedünk a Földdel, Takashi. Minél közelebb vagy a természethez és a Földhöz, annál könnyebb lesz a dolgod, ha Doton technikákat akarsz használni. Földből, bármit létrehozhatsz.
Ezen a napon tanította nekem, az első Doton ninjutsut. Milyen boldog is voltam, hogy utolértem a Balfácánokat. Aztán elkezdtek sűrűsödni a küldetések, már nem csak D besorolásúakra mentünk, volt közöttük C is. Egyesek háborúról suttogtak, azt rebesgették, hogy nő a feszültség, baj lesz. Igazuk lett. Shin-samával, egyre kevesebbet találkoztam, de az általa mutatott meditációs gyakorlatokat és a tanult ninjutsut, amikor csak lehetőségem volt rá, mindig gyakoroltam. Emlékszem, már tizennyolc voltam, amikor egy éjszaka jött az üzenet. A háború miatt, a határra megyünk és határvadász feladatokat fogunk ellátni. Küldetésünk célja, a különböző csavargók, dezertált katonák, szökött ninják és kémek felkutatása volt. Szükség esetén, a likvidálása is. Mit ne mondjak, én erősen be voltam rezelve. A szökött ninják nem piskóták, nem geninek szökdösnek. A kémek se szoktak beszari alakok, lenni. A dezertált katonák pedig, ha többen vannak, okozhatnak gondot. Shin-sensei, egyetlen éjszaka alatt tanította nekem az új technikát. Azt mondta szükségünk lesz erre, hiszen a jó shinobi, mindig kész meglepni az ellenfelét. Nehéz volt, de kiváló alapját képezi a Doton-chakra kontrolljának. Másnap, az induláskor, kissé fáradt voltam és inkább aludtam volna, semmint, hogy elinduljak a határra. De ez volt a feladat, ezt kellett csinálni.

A határ őrzése, nem volt valami fényes feladat. Nem egyszer kellett, az éjszaka kellős közepén felkelni és harcra kész állapotban, átfésülni a ránk bízott határszakaszt. Reiko azonban talált nekünk tanulnivalót. Egy nem túl mély, de gyors folyású folyó kanyargott táborhelyünk közelében. Azt mondta, hogy itt az ideje megtanulni, a vízen járni. Először kinevettük. Másodszor már nem, ugyanis azonnal beledobott minket a folyóba. Közölte velünk, hogy lehetséges és megmutatta. Olyan könnyedén sétált végig a gyors sodrású folyón, mintha, csak egy kövezett járda lett volna. Sokáig gyakoroltuk, mire sikerült bukdácsoló lépéseket tenni a víz felszínén. Persze, nem csak ezt tanultuk meg. Megtanultunk, normálisan vadászni, lopakodni az erdőben, csapdát állítani és a táborunk nyomait elrejteni. Közben végeztük a feladatunkat is, elvégre, nem mutatóba voltunk ott. Az egész, olyan hatással volt rám, mintha egy családi kempingen lettem volna. Aztán, egy szép napon, ránk szakadt a háború véres valósága. Az őrjárat során, kiszúrtunk egy csapatot, öten voltak, köztük kettőn fejpánt, jelezvén, hogy shinobikkal lesz dolgunk. A fejpántokon az iwagakurei jel díszelgett, ami egyértelműen, azt jelezte számunkra, hogy nem kempingelni jöttek hozzánk. A másik három férfi, a Föld Országának egyenruháját viselte, tehát katonák voltak. Annyiból volt könnyebb a helyzetünk, hogy a katonákat talán el tudjuk intézni. A shinobikkal, viszont problémáink lesznek. Nem úgy tűnt, hogy az öt férfi, kiszúrta volna a jelenlétünket. Legalábbis a három katona, elég nyugodtan viselkedett ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne, elképzelésük sincs, hogy a Konohai Határvadászok, már észrevették őket. Reiko jelt adott, a két shinobi sejtett valamit, ugyanis a kunai, shuriken és senbon zápor, őket nem érte. A három katona, azonban súlyosan sérülten vagy éppen holtan rogyott össze. A két ellenséges shinobiról, azt feltételeztük, az öltözetük alapján, hogy chuuninok. Reiko az idősebb és tapasztaltabb ellen indult, nekünk hármunknak maradt a fiatalabb. Komolyabb bajba nem is keveredhettünk volna, mint ugyanis kiderült, az idősebb egy Jounin volt és koránt sem hagyta magát, olyan könnyedén elintézni, mint ahogyan, Reiko-sensei, arra képes lett volna. Nekünk sem volt egyszerű dolgunk, annak ellenére, hogy három az egy ellen meccset kellett vívnunk, a nekünk maradt ellenfél ellen. Könnyedén cikázott közöttünk és olyan látványos módon térítette el vagy verte vissza ránk a támadásainkat, hogy már megfordult a fejemben, fasírtként fogjuk végezni, mire lemegy a nap. Reiko és az ellenséges Jounin eltávolodott tőlünk, ők macska-egér játszmába kezdtek. Abból tudtuk megtippelni, hogy merre lehetnek, hogy időnként durva robbanások rázták meg az erdőt. De nem volt időnk és lehetőségünk azt szemlélni, hogy Reiko-sensei miképpen harcol. Ellenfelünk, igen könnyedén átvette a kezdeményezést és azon kaptuk magunkat, hogy a meglepetés szerű támadókból, gyakorlatilag védekezők lettek. A csapatmunka, azonban a mi oldalunkra billentette a mérleget, gyakorlott falkaként harcoltunk. Aztán, Ryuichi kapott egy csúnya maflást. Ishika persze, egyből a testvére segítségére sietett, gyakorlatilag megfeledkezve arról, hogy egy élet-halál harc, kellős közepén vagyunk.
- Bocs srácok, én leléptem.
Mondtam és eldobtam egy füstbombát, mire szürkés füst töltötte be a helyemet. Ishika nagyon megijedt, nem gondolta volna, hogy a legnagyobb veszélyben fogom magukra hagyni őket. A chuunin viszont magabiztos lett, a Togo ikerpár felé fordult és Katanáját megemelte, hogy egyetlen csapással végezhessen az ikerpárral.

Amikor a penge lesújtott, akkor érte a meglepetés. Ott álltam előtte, kezemben egy kődárdával és sikerült megállítanom a kardját, mielőtt az elérte volna a testvérpárt. A chuunin rám mosolygott és a fogai között, utálkozva sziszegte.
- Ügyes, de nem elég ellenem.
Nem foglalkoztam a dologgal és tudván, hogy nem sok esélyem van, a chuunin ellen, a kezemben lévő kődárdával elkezdtem támadni. Gyorsan megpördítettem a dárdát, majd döfések sorozatával kezdtem az ikerpártól elterelni. A chuunin ügyesebb volt nálam, elkerülte a támadásaimat, de annyit elértem, hogy Ishikának legyen ideje kitalálni valamit, vagy Ryuichi állapotát stabilizálni. Ishika az utóbbit választotta, ami érthető volt számomra, elvégre azt hitte, hogy elárultam. Nem volt könnyű dolgom a chuunin ellen, s be is következett az, amitől tartottam. Ellenfelem, Katanájával, könnyedén kettészelte a kezemben lévő fegyvert. Meglepődtem. A következő támadás, könnyedén felmetszette a hasamat és a chuunin lepődött meg. A sebből kifolyó sárdarabokat nézte, elkerekedett, értetlen szemekkel. Azt hiszem, az lepte meg, hogy átverték. A mai napon, nem egyszer lett becsapva és nagyon csúnyán. Először, amikor a füstbombás akcióm során, elhitettem vele, hogy berezeltem a harctól és meglépek, társaimat magára hagyva. Másodszor, amikor nem vette észre, hogy egy Földklón ellen harcol. Túlzott magabiztossága lett a vége, szemei hirtelen elkerekedtek, amikor megérezte, a veséjébe hatoló Tantót. A Föld klón, ugyanis nem az ikerpártól terelte el a chuunint, hanem annak a bokornak az irányába, ahová én bújtam el. Amikor megtorpant, mert rájött, hogy átverték, összeszedtem minden erőmet és a nálam lévő Tantóval hátba döftem. Nem vártam ekkora sikert, azt hittem, hogy nehezebb lesz. Nem volt könnyű, ellenfelem vére, lassan belepte a kezemet. Az ifjú shinobi lábai, megroggyantak, majd hátra dőlt a karjaimba. Nem léptem ki mögüle, elkaptam és ellenfelemmel a karjaimban leültem a földre. Pislogott egy darabig, nézte az arcomat, majd megszólalt. Az utolsó szavai, ezek voltak.
- Azt hittük, három Genin van a mestereddel, de átvertél.

Senki ne higgye, hogy jóérzés vagy könnyű végignézni valakinek a halálát, még akkor sem, ha halálos ellenfélről van szó. Megviselt. Reiko is visszatért, kitűnőségét, azonban mi sem bizonyítja jobban, minthogy súlyosan sérült, de ellenfelét elfogta és harcképtelenné tette. Én még akkor is ott ültem, első áldozatom fölött, amikor Reiko, már ellátta Ryuichi sebét. Reiko tudta, nagyon is jól tudta, hogy átesni a tűzkeresztségen, sosem könnyű. Ahogyan gyilkolni sem az. Nem szabad, hogy könnyűvé váljon, mert akkor már nem emberek vagyunk, hanem szörnyetegek. Aztán hazatértünk a határról, elvégre a Jounint ki kellett hallgatni. Nem sikerült hazavinni a foglyot. Minden óvintézkedés ellenére, sikerült végeznie magával. Iratokat nem találtunk náluk, így se nevüket, se küldetésüket nem sikerült megfejteni. De mi négyen megvoltunk, éltünk és hazatérhettünk pihenni. Hazatértünkkor, a Hokage, audienciára hívatott. Elmondtam neki, hogy mi történt és hogyan. A Togo testvérpár, igazolta történetemet. Hazamehettem. Pár nap múlva, ismét hívattak a Hokage irodájába, ott volt Reiko is. Szemeiben, a boldog csillogás, arra engedett következtetni, hogy valami jó hír van kilátásban. A Hokage azt mondta, hogy az akadémiai teljesítményem, Reiko beszámolói, a chuunin elleni harcom alapján, a veszteségek pótlására, chuuninná léptetnek elő. S ugyan még sokat kell tanulnom, Ők hisznek abban, hogy új rangomban is helytállok. Remek, a nem várt előléptetéssel, újabb feladatokat kapok, de már hozzászoktam: Nem könnyű a shinobi élete.
avatar
Kurita Takashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 35


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 315

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kurita Takashi

Témanyitás  Deidara on Hétf. Okt. 13 2014, 10:02

Az előtörténetet elfogadom! Ami kell, az benne van. A vesszőhibákra és ismétlésekre érdemes odafigyelned. 225 chakra és 4000 ryo az induláshoz. Írj adatlapot, aztán kezdheted a játékot.
avatar
Deidara
Inaktív

Tartózkodási hely : felhők felett


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 1000 megatonna

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.