Kihara Rin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Kihara Rin

Témanyitás  Kihara Rin on Csüt. Dec. 25 2014, 21:51

Név: Kihara Rin
Ország:  Villám országa
Rang:  Vándor ninja
Szint: D
Chakraszint:
Kor:  18 (július 10.)
Nem:  Nő
Felszerelések:  Dróthuzal (10m), Szeszám készlet, füstbomba (5db), Elsősegély készlet, Energiatabletta (1 doboz), Tekercs ( 4 db váltóruhák tárolása 2 db üres), Chakra tinta (2 üveg), robbanó jegyzet (10 db), Surikentartó, övtáska, hátizsák, kunai (5db), Shuriken(5db), makibishi(10db), Fuuma shuriken(2db), senbon(10db).

Kinézet: Fehér derékig érő haj, kék szemek. 178cm magas. Bal vállán tetoválás található. Általában fekete ruhákban jár. 
 
Tetoválás: 
Jellem:  Komoly, rideg a természete azonban ritkán barátságos is tud lenni. Okos, szeret előre tervezni a közelgő harcokra már kész tervvel előállni. Magabiztos és imád irányítani, azonban nem igazán akar reflektorfénybe kerülni vagy a társaság középpontjába kerülni. Függetlenül attól, hogy láthatóan nem érdeklik mások bajai szeret az embereken segíteni ha tud. Szinte megingathatatlan koncentrációval rendelkezik, ezért képes nagyobb fájdalmakat elviselni ha a feladata megkívánja azt.
Technikák: Alap jutsuk
Előtörténet:

Egy forró nyári napon születtem Kumogakure-ban a Kihara klánba. Ez egy kis klán volt, mindössze 15 taggal. A klán tagjai mind ninják voltak, ez amolyan hagyomány volt nálunk. Bár nem volt befolyásos, gazdag vagy nagy hatalommal rendelkező klán, de tagjai egytől egyig tehetséges és lojális ninják voltak. Én is itt szüleim harmadig gyermekeként születtem. Anyám Emiko és apám Kouhei volt. A két testvérem közül a legidősebb bátyám Dai, illetve nála két évvel fiatalabb nővérem Minori voltak. Egy szigorú,de szeretet teljes családba nőttem fel. Rengeteg szép emlékem van a családomról. Emlékszem, mikor négy évesen megtaláltam valahol apám kunai készletét és azzal rohangáltam körbe a házunkba, természetesen a szüleim majdnem szívrohamot kaptak, mikor meglátták ahogyan a veszélyes fegyverekkel játszottam. Természetesen nem ez volt az egyetlen gyerekkori csínytevésem. Számtalanszor szórakoztam azzal, hogy megrántottam nagyapám szakállát, aki amúgy a klánunk vezetője is volt. Ekkor mindig hihetetlenül feldühödött és megpróbáltam elfutni előle. Természetesen egyszer sem sikerült, de vicces volt. Testvéreimmel is jó viszonyt ápoltam. Dai születésemkor lett chuunin, így gyakran eljárt otthonról különböző küldetések miatt, de mikor végre otthon volt rengeteget játszottunk. Ő volt az, aki szüleink tiltása ellenére üt évesen megtanított a kunai és shuriken használatára is. A nővérem születésem után nem sokkal fejezte be az akadémiát és lett genin. Talán vele töltöttem a legtöbb időt, mert szüleink is gyakran jártak el különböző megbízásokat teljesíteni, így általában ő vigyázott rám. Kedves és gondoskodó volt nem is beszélve arról, hogy a főztje egyszerűen verhetetlen volt. Már egész kiskorom óta tudtam jól, hogy belőlem is ninja lesz, mivel ez a klánunkba a szokás. Igazságot megvallva nem volt sohasem gondom ezzel. Én is olyan szerettem volna lenni, mint a testvéreim vagy a szüleim. Azonban akármennyire is kérleltem őket, hogy még az akadémiai évek előtt tanítsanak valamit, ők ezt nem engedték. Azt mondták, hogy inkább játsszak a gyerekekkel és élvezzem a fialtságot, amíg még lehet. Természetesen ezt akkor még nem értettem túlságosan, de hamar rá kellet ébrednem, hogy milyen igazuk is volt akkor. Tanácsuknak megfelelően sokat játszottam a környéken élőgyerekekkel. Már akkor látszott rajtam az irányítani vágyás, mivel amikor csak tudtam én ragadtam a kezembe a kezdeményezést és lettem a csapat vezetője. Tehát mindent összevetve boldog gyerekkorom volt. Egyre közeledett az akadémiai beiratkozás. Egyik este Dai-al a kertünkbe lévő kispadon ülve beszélgettünk. Elmesélte, hogy milyen volt, mikor ő járt az akadémiára. Elmagyarázta, hogy mi mindent kell majd megtanulnom és, hogy nagyjából mire kell számítanom. Ekkor én felpattantam és elkiáltottam magamat.
- Egy napon olyan erős, sőt még erősebb leszek mint te vagy bárki más. –
A kijelentésemre jót mosolygott, majd megsimogatta a fejemet.
- Nem kell a legerősebbnek lenned. Ez csak egy tévhit, amiben sok ninja rendíthetetlenül hisz. Én úgy vélem, hogy mindössze annyira erősnek kell lenni, hogy megvédhessük a számunkra fontos dolgokat, személyeket, mint például a családot, barátokat és a falunkat ahol élünk. Egy valamit soha nem felejts el. Az erő amit egy nap birtokolni fogsz nem szabad csak a saját céljaidra használni. Az erő azért van, hogy azzal segíts azokon, akik gyengébbek függetlenül attól, hogy kiről van szó. –
Ezek a szavak a mai napig mélyen az emlékezetembe vannak vésve és igyekszek ezekhez az eszmékhez méltóan élni.

Hamarosan eljött az idő, hogy elkezdhessem az akadémiai tanulmányaimat. Már hihetetlenül vártam annyira, hogy már napokkal előtte is csak erről tudtam beszélni, illetve aludni is csak keveset tudtam az izgalom miatt. Mikor először beléptem a tanterembe az pont olyan volt, ahogy Dai azt mesélte nekem. Végig padok sorakoztak, a terem másik végében egy tábla állt, ami mellet egy asztal volt ahol a tanárunk ült. Érkezésemkor még alig pár gyerek volt a terembe, de hamarosan egyre többen és többen lettek egészen addig, míg meg nem telt az egész terem. A tanárunk egy fiatal chuunin nő volt. Mikor már mindenki a helyén volt felállt és bemutatkozott nekünk. Megkért mindenki, hogy szép sorba tegyék meg ugyanezt. Miután túlestünk ezen ismertette velünk az alapvető dolgokat, hogy mire számíthatunk az akadémiai éveink alatt. Legnagyobb sajnálatomra az első nap el is ment ezzel. Reméltem, hogy rögtön belevágunk a ninják világ ismereteinek elsajátításába, de ez nem így lett. Kicsit le voltam törve emiatt, azonban ez a legkisebb mértékben sem vette el a kedvemet. Az elkövetkező időkben jól megismerkedhettem a diáktársaimmal, akikkel elég jó kapcsolatot sikerült kialakítanom, illetve régi szokásomhoz hűen igyekeztem ismét a vezető szerepet betölteni. A tanulmányainkat történelemmel, chakraelmélettel kezdtük. Kicsit unalmas és száraz volt számomra, bár már előre tudtam, hogy ez lesz. Nem igazán szerettem az elméletet, de ettől függetlenül megtanultam és egész jól ment. Ezek után már gyakorlati feladatok is voltak. Megtanították, hogy hogyan harcoljunk puszta kézzel és fegyverekkel. Dai-nak hála a fegyverekkel már volt tapasztalatom, így nagyszerű eredményeket értem el benne, illetve taijutsuban is kiemelkedő teljesítményem volt. Ez utóbbi természetesen köszönhető volt annak is, hogy otthon is sokat gyakoroltam, edzettem, illetve a családom tagjai is sokat segítettek. A ninjutsu már egy kicsit más tészta volt. Eleinte ugyanis nem voltak valami jó eredményeim. Akárhogy is próbálkoztam nem igazán akart menni, ami nagyon szomorúvá tett főleg, hogy az elméletét jól értettem. Szerencsére a tanárunk egy türelmes és segítőkész nő volt, aki rengeteget segített számomra. Ezt is amennyit csak tudtam gyakoroltam otthon. Talán ez az elhatározottságom és szorgalmam vezetett ahhoz, hogy hamarosan az osztály egyik legjobb ninjutsu használója lettem, bár ez esetben inkább nevezném magam átlagosnak, mint kitűnőnek, de a társaim többen is csodáltak a képességeim miatt. Próbáltam nekik elmagyarázni, hogy ezt mind a kemény munkámnak köszönhetem, de ettől függetlenül sokan hívtak csodagyereknek, ami egyáltalán nem tetszett nekem. Nem akartam, hogy felnézzenek rám, nem akartam bálvány lenni. Az itt töltött évek gyorsan elrepültek. Sokan nem osztják a véleményemet, de én nagyon szerettem az akadémiát. Sok vicces és boldog pillanatot éltem itt át. Hamarosan elérkezett a genin vizsga ideje is. A vizsga előtti időszak egy kicsit nehéz volt számomra. Bár tudtam, hogy jók az eredményeim és rengeteget gyakoroltam, tanultam már előtte is mégis úgy éreztem, hogy ennél többet kell nyújtanom. Ebben az időszakban a normálisnál is többet edzettem és amikor időm engedte a könyveket olvasgattam. A vizsga előtti pár napban alig voltam képes aludni, azonban mikor eljött az idő teljes magabiztossággal álltam oda. Az első rész elméleti volt. Történelem, illetve chakraelmélet. A sok tanulás kifizetődött, mivel majdnem tökéletes eredménnyel végeztem el. Ezután jöttek a gyakorlati feladatok. Először a kunaiokkal és shurikenekkel kellet célba dobni, majd ninjutsu vizsgánál Shunsshin no jutsut kellet használni. Mindkettő jól sikerült, így a nap végére egy fejpánttal távozhattam. Rögtön hazasiettem, hogy elmeséljem mindenkinek a sikeremet. A családom boldog volt a sikerem hallatán, sőt még a nagyapám is megdicsért, akinek pedig nem szokása az ilyet csak úgy osztogatni. Ezek után kezdődött az igazi ninja életem.

Pár nappal a vizsga után már kaptam is a levelet, hogy be kell menjek az akadémiára, mivel kiosztották a csapatokat és találkoznom kell velük. Már vártam ezt a pillanatot, mert innentől kezdve igazi küldetésekre járhatok és igazi ninja válhat belőlem. Dai azonban még indulás előtt felvilágosított, hogy azért ne várjak túl sokat, mert a kezdő genineknek leginkább csak olyan feladatokat adnak, mint kutyasétáltatás vagy szemét szedés a faluban. Kicsit lehangolónak hangzott, de gyorsan megnyugtatott, hogy ennek az időszaknak hamar vége lesz és komolyabb küldetésre is elküldenek majd minket. Sietve indultam a már jól ismert akadémia felé. Kíváncsi voltam, hogy pontosan kik is lesznek a csapattársaim. Reméltem, hogy olyanok akiket ismerek, bár nagy esély van rá, hogy más osztályból lesznek kiválasztva, mint ahol én voltam. Mikor beléptem a levélben megjelölt terembe, még senki nem volt ott. Kicsit korábban érkeztem, így leültem az egyik székre. Egy kis várakozás után két fiú lépett be az ajtón. Egyikkőjüket sem ismertem, de úgy tűnt, hogy ők nagyon is ismerik egymást. Felálltam üdvözöltem őket és bemutatkoztam. Ők is ugyanúgy tettek. Az egyik egy nálam alacsonyabb feketehajú fiú Kawamura Gen volt, míg a másik nálam kicsit magasabb szőke hajú fiú Santo Kaiji volt. Amíg a mesterünket vártuk elbeszélgettem velük. Kiderült, hogy közel laknak egymáshoz, így már gyerekkoruk óta ismerik egymást és barátok. Az akadémiára is együtt iratkoztak be, bár más osztályba kerültek, de most nagyon boldogok, mert egy csapatba kerültek. Biztos jó dolog. Így belegondolva nekem soha nem voltak igazán komoly barátságaim. Néhány emberrel tartom a kapcsolatot néha beszélünk, de nehezen mondhatóak igazi barátnak. Várakozás közben próbáltam kicsit jobban megismerni őket, hiszen valószínűleg hosszú ideig együtt leszünk. A várakozás hamar unalmassá vált, mivel már rég eltelt a találkozás kitűzött időpontja, de a mesterünk még sehol nem volt. Biztos valami fontos dolga akadt, legalábbis ezt gondoltuk, de ennél nem is állhattunk távolabb az igazságtól. Pár perc várakozás  után egy fura hangra lettünk figyelmesek.
- áááááááÁÁÁÁÁÁ –
Eleinte csak éppen, hogy hallani lehetett, de pillanatokon belül hangosabb lett. Ötletünk sem volt, hogy honnan származhat egészen addig, míg meg nem érkezett. Természetesen nem egyszerűen jelent meg, hanem nagy csörömpölés közepette. Ha nem lenne érthető, akkor a fura hang a mesterünkké volt, aki teljes erőbedobással szaladt idáig, mert már az első napunkon elkésett. A csörömpölés pedig az akadémia ablaka volt, amin éppen keresztülfutott, mivel az ajtót használni már nem volt ideje.
- Eto Isao vagyok. Mától én vagyok a mellétek kirendelt tanító. –
Közölte velünk, heves és idióta mozdulatokat csinált.
- Szánalmas. –
Mindössze ennyi hagyta el a számat, mikor végzett a bemutatkozással. Rögtön fel is kapta a fejét és felém fordult.
- Na de kishölgy nem illik ilyet mondani egy rangban feletted állónak. –
Válaszolt vissza nekem, mire én csak megrántottam a vállamat és folytattam.
- Késik, a belépőjével tönkretette az akadémia berendezését és ráadásul vérzik. –
Mutattam rá a kezére ahonnan elég komolyan folyt a vér és feltehetően az ablakon való átugráson vágta meg magát. Közbe a két fiú mögöttem próbálta elfojtani a nevetésüket, de ami ezután történt még komikusabb volt. Amint a férfi ráébredt, hogy vérzik hangos üvöltésbe tört ki.
- ÁÁÁ a francba nem akar elállni! –
Kiáltotta miközben hátat fordított nekünk és a kezét fogta. Egy pillanatra abbahagyta, hátrafordult és ránk nézett.
- Induljatok az edzőterepre pár perc és én is ott leszek. –
Mondta nekünk, majd folytatta az ordítást. El sem tudtam hinni, hogy ilyen ember fog minket tanítani. Mindannyian egy szó nélkül elindultunk. Néhány perc séta után ott is voltunk. Újabb hosszú várakozás következett. Nagyjából húsz perc után megjelent egy nagy kötéssel a kezén. Megkért minket, hogy mi is mondjuk el a neveinket és, így is tettünk. Ezek után végignézett rajtunk és ismertette az első feladatunkat. Azt mondta, hogy kíváncsi a képességeinkre, így egyesével ki kell állnunk ellene. Mindenki kapott félórát ezalatt az idő alatt ha egyszer is megtudja ütni valaki, akkor annak fizeti a vacsoráját. A két fiú teljesen felpörgött és rögtön mentek is. Először Kaiji állt ki ellene. Láthatóan mindent beleadott, de a közelébe sem tudott jutni a férfinak. A félóra leteltére már alig tudott állni, míg a férfin egy izzadságcsepp sem volt. Másodszorra Gen ment. Ő láthatóan egy kicsit sikeresebb volt, mert már volt pár támadása, ami elől nem igazán tudott elhajolni, így blokkolnia kellet, de tényleges ütést ő sem tudott bevinni. Akármennyire is fura volt a fickó az tagadhatatlan, hogy nagyon jó. Miután Gen is sikertelenül próbálkozott egy fél órán keresztül, így én következtem. Nem különösebben érdekelt a vacsorameghívás, azonban meg akartam mutatni, hogy mire vagyok képes, így mindent beleadtam. Először csak pár ütéssel, rúgással kezdtem, amik elöl könnyedén elhajolt. Nem akartam elhamarkodni a dolgot, mivel tudtam, hogy a győzelemhez tervre lesz szükségem. További támadások sorozatával próbáltam lefoglalni, míg kitaláltam valamit. Pár percen belül már megvolt a tökéletes tervem. Füstbombát vágtam a földhöz, aminek köszönhetően egy másodpercen belül mindent füst borított el. Bunshin no jutsut használva a klónokat felé irányítottam, amik remélhetőleg elvonják a figyelmét, közben én a Shunshin no jutsut használva megpróbáltam mögé kerülni. A tervem félig működött is. A klónok elvonták a figyelmét és sikerült mögé kerülni, de a támadás nem már nem ért célt. Mikor megjelentem mögötte és indítottam a támadást ő már tudta, hogy ott vagyok, azonban nem volt elég ideje a kitérésre, vagy blokkolásra, ugyanakkor arra volt, hogy felemelje a lábát és jól hasba rúgjon. Nem számoltam azzal, hogy ilyen könnyedén észrevesz. A rúgás erejétől kirepültem a füstfelhőből, ami utána szép lassan kezdett eltűnni. A támadása fájdalmas volt, azonban folytattam. Megpróbáltam még pár alkalommal azonban eltalálni egyszer sem sikerült. Hamarosan az én félórám is letelt. Odalépett hozzánk mosolyogva.
- Mindhárman nagyon ügyesek voltatok. Ez a feladat több dolog miatt is fontos volt. Először is, mert ezzel letesztelhettem, hogy mégis mire vagytok képesek magatoktól, illetve megismerhetem a gyengepontjaitokat, amiket ki kell küszöbölni. Másodszor pedig ez egy jó lecke arra, hogy nem minden feladatot lehet véghezvinni egyedül. Vannak olyan helyzetek, ahol magatokba kevesek lesztek, mert az ellenfél képzettebb és könnyen győzedelmeskedni fog rajtatok. Ez esetben ne féljetek segítséget kérni a társaitoktól. A mai naptól fogva társak vagyunk és az a feladatunk, hogy segítsünk egymáson. Azt hiszem mára ennyi. Most mindenki menjen haza pihenje ki magát és holnap itt találkozunk, azonban akkor már rendes munka lesz. –
A mondókája egész érdekes volt. Intett egyet felénk és már el is tűnt. Gyengének éreztem magamat, amiért nem voltam képes megütni sem, bár ez természetes volt figyelembe véve a kettőnk közötti szintkülönbséget. Miután hazamentem találkoztam Dai-al. Mióta megkapta a jounin kinevezést azóta egyre ritkábban járt haza, így manapság igazán ritkaság vele találkozni.
- Hello, hogy mennek a dolgaid? –
Kérdezte tőlem. Elmeséltem neki a napi történéseket mire ő csak felnevetett.
- Szóval megkaptátok Eto-sant? Szerencsétlenek. –
Nevetett tovább. Ezek szerint már ismeri őt.
- Nem kell aggódni. Normál esetben elég szétszórt és úgy viselkedik, mint egy őrült, de ha komolyra fordul a helyzet nála keményebbet, vagy komolyabb embert nem találsz. Volt pár küldetés, amikor együtt dolgoztam vele. Mikor először megláttam én is azt gondoltam, hogy kész öngyilkosság lesz vele menni bárhova is, de mikor több ellenséges ninja vett körbe minket teljesen megváltozott. Még mielőtt bármit is csinálhattam volna ő már lerendezte az összes ellenfelet. Hihetetlen az ember. –
Mondta nekem. Sejtettem, hogy erős, de nem gondoltam volna, hogy még Dai is ennyire elismerően beszélne róla.
- Ezen felül, ha azt akarjátok, hogy pár napig ne lássátok, akkor adjatok neki csípős kaját. Nem bírja az emésztése és napokig nem fog előjönni. –
Nevetett fel hangosan miközben ezt mondta.
- Na ne! A nagy ninja gyengéje a fűszeres kaja? –
kacagtam fel ő is. Ott álltunk és könnyesre nevettük magunkat rajta. Mikor végre sikerült mindkettőnknek abbahagynia Dai a vállamra tette a kezét.
- Mindent bele. –
Mondta nekem, majd tovább haladt.

Másnap korán keltem, hogy időben odaérjek a kiképzőtérre, bár szinte biztos voltam, hogy mesterünk megint késni fog. Azonban legnagyobb meglepetésemre ő érkezett legelőször. Egy kis várakozás után a másik két fiú is megérkezett. A feladatunk egyszerű volt. Mindössze a falu határába fekvő öregember kertjében kellet segédkezni. Kapálni, gyomlálni, öntözni és hasonló kerti munkák elvégzése volt a feladat. Igazat megvallva jobban szerettem volna valami új jutsut tanulni, vagy keményebb küldetésre menni, azonban ha panaszkodtam volna miatta sem változott volna semmi. Így hát munkának láttam. A tűző napon kemény volt dolgozni, de végül szépen kicsinosítottuk az idős úr kertjét. Láthatóan örült neki, hiszen ő már nem igazán képes megcsinálni. Egy kis jutalomként adott nekünk egy kis frissítőt. Az első munkámat sikeresen zárhattam Ezek után még volt pár hasonló feladatunk, mint például kóbor állatok befogása, vagy kutya sétáltatás, szemét szedés. Nem voltak túl élvezetes feladatok, azonban valakinek ezeket is meg kellet csinálni. Eközben persze folyamatosan nyaggattuk Eto-senseit, hogy tanítson nekünk valami új jutsut. Egy idő után végre beadta a derekát és egyik nap a kiképzőtérre hivatott minket.
- Ma egy olyan technikát fogok tanítani nektek, ami minden ninja számára kötelező tudás. –
Rámutatott a mellettünk magasodó sziklára.
- A feladat egyszerű. Meg kell másznotok a szilát anélkül, hogy kézzel hozzáérnétek. Lássatok neki. Nem kell félni, ha nem megy, majd tanácsokkal látlak el titeket, de a nagy részére magatoktól kell rájönnötök. –
A két fiú kérdés nélkül szaladt neki a magas sziklának, de hiába. Pár lépést képesek voltak tenni rajta, azonban utána mindig visszaestek. Én az észnélküli próbálkozás helyett egy más irányból próbáltam közelíteni. Megálltam és felnéztem a sziklára. Legalább 10-15 méter magas lehetett. Egyszerű ember ilyen feltételek mellet nem lehet képes megmászni. A mondandójából ítélve csak olyan dologról lehet szó, amire mi niják vagyunk képesek, tehát chakra használatról lehet szó. Hallottam ezelőtt már ilyen technikáról, de sem elméleti, sem pedig gyakorlati módszert nem ismerem. Mivel ennél pontosabban nem tudtam meghatározni a dolgokat, így annyival kellet nekivágom amennyi volt. Megpróbáltam chakrát irányítani a lábaimba. Ezek után nekivágtam én is a sziklának. Az első pár alkalommal pár lépéssel tovább jutottam, mint a két fiú, azonban mindig leestem. A mesterünk az árnyékból figyelt minket csöndbe. Nem adott semmi segítséget, ebben csak magunkra számíthattunk, így tovább folytattam a próbálkozást. Azonban hiába próbálkoztam újra és újra szinte semmivel sem haladtam előbbre. Nagyon zavart, hogy képtelen vagyok rá, ami még jobban ösztönzött, hogy folytassam. Mikor a két fiú már teljesen elfáradt és leült pihenni, én akkor is folytattam. Szép lassan összeállt a kép. Minden sikertelen próbálkozás után tanultam valami és szépen apránként sikerült felépítenem a technika lényegét. Alapvetően nem gondoltam rosszul, mikor arra gondoltam, hogy chakrát kell irányítani a lábaimba, azonban nem tudtam, hogy mifélét. Először inkább arra gondoltam, hogy a lábaim megerősítésén van a lényeg, de azzal nem jutottam sehova. Ehelyett valami mást kellet kitalálnom. A következő tippem, hogy a megmászandó felület és a lábam között kéne valami kapcsolatot kialakítanom, ami jónak is tűnt, azonban ez gyakorlatban közel sem volt ilyen könnyű. Sok próbálkozás során rá kellet jönnöm, hogy mennyi a megfelelő chakra mennyiség, amit a lábamba kell juttatni ahhoz, hogy rendesen meg tudjak maradni a szikla oldalán. Hosszú órák szüntelen próbálkozása után már majdnem sikerült eljutnom a csúcsig, azonban teljesen elfáradtam és a chakrám is majdnem elfogyott, így muszáj volt pihennem egy kicsit. Eközben a két fiú is erősen próbálkozott és bár kicsit lassabban, de láthatóan ők is kezdtek rájönni a megoldásra. Legalább egy órát pihentem mire újra lábra bírtam állni. Újra és újra megpróbáltam, míg végül meg nem találtam a módját arra, hogy pontosan miként is kell csinálni. Már beesteledet és a mesterünk szólt, hogy ideje indulni. Még egyszer utoljára megakartam próbálni. Fogtam magamat és nekirohantam a sziklának. Az eddigi tapasztalataimat összegyűjtve léptem rá a sziklára és meg sem álltam a csúcsig. A nap végére sikerült megcsinálnom valahogy. A mesterem is megdicsért, amiért ilyen jó munkát végeztem. Miután hazaértem nem volt erőm mást csinálni, mint bezuhanni az ágyba és aludni. Másnap ugyanott a sziklánál találkoztunk. A két fiúnak előző nap nem sikerült megcsinálnia a feladatot, így számomra ez egy jó lehetőség volt, hogy gyakoroljak. Mivel már ismertem a megfelelő technikát, így nem volt nehéz újra és újra felmászni, azonban tudtam, hogy szimplán a felmászás nem tesz még mesterré, így gyakoroltam addig, amíg tudtam. A nap közepe fele már mindenki elérte a csúcsot. Eto-sensei jutalomként elvitt mindenkit ebédelni az egyik közeli étterembe.
- Gratulálok egy újabb lépést tettetek meg afelé, hogy nagyszerű ninjál lehessetek. –
Mondta a pohárral a kezében, miközben folyamatos hirtelen mozdulatokat tett. Ezt természetesen megszoktuk már az eltelt idő alatt, azonban arra lettem volna kíváncsi, hogy az italát hogyan nem önti ki eközben.

Pár nap pihenőt kaptunk amit otthon tölthettünk és feltöltődhettünk az edzés után. Természetesen ez idő alatta sem voltam tétlen. Folyamatosan edzettem magamat tai és ninjutsuban is. A pihenő után újra össze lettünk hívva egy új küldetésre. Arra gondoltam, hogy megint egy egyszerű találjunk meg elveszett állatokat típusú küldetés lesz, de nagyot tévedtem. A küldetés egy személy elkíséréséről szólt. Nem kellet messze menni, mert az országon belül egy kis faluba alig két napnyira Kumogakure-tól, azonban ez volt az első alkalom, hogy a falun kívül járhattam, így izgatott volt. A küldetés alapjába véve egyszerű volt. Nem kellet semmi veszélytől tartani maximum pár útonállóra kellet számítani. Az úrral, akit el kellet kísérni a falu kapujában találkoztunk.  Kedves idősebb ember volt, aki sokat mesélt az utazásairól miközben haladtunk az úti célunk felé. Kiderült, hogy ő egy utazgató művész, aki a világ különböző pontjain fest tájképeket és most is épp azért tart abba a faluba. Érdekes volt hallgatni ahogy mesélt arról a sok helyről, ahol járt. Egy nap én is szeretnék így szabadon vándorolni a nagyvilágban. Az első nap végére egy út széli fogadóhoz értünk, ahol meg is szálltunk. Három szobát vettünk ki. Az elsőben az ügyfelünk és Eto-sensei aludt, hogy könnyebben tudjon vigyázni rá. A másikba a két fiú és a harmadik szoba csak az enyém volt. Hamar sikerült elaludnom, azonban valamikor az éjszaka közepén hangos robajra ébredtem. Felpattantam és magamhoz vettem a felszereléseket. Kirohantam az ajtón és ekkor sikítást hallottam. Egyértelműen tudtam, hogy a fogadósnő hangját hallottam. A társaim is kijöttek a szobájukból a hangok hallatán.
- Maradjatok itt én szétnézek lent. –
Mondtam és már ugrottam le a lépcsőn. Odalent próbáltam halkan és észrevétlenül közeledni. A sarkon kilesve láttam, hogy kikkel is állunk szembe. Három féri volt. Mindegyiknél fegyverek voltak, azonban inkább tűntek egyszerű banditának, mint ninjáknak. Ettől függetlenül nem akartam szemtől szembe támadni, így úgy döntöttem, hogy messziről támadok. Elővettem három shurikent és a támadók felé dobtam. Kettőt el is találtam a nyakán, azonban a harmadik kikerülte. Nem voltam biztos benne, hogy szerencse volt-e vagy már előre látta a támadásomat. Nem volt időm újabb shurikeneket dobni, mert tudtam, hogy pillanatokon belül észre fog venni. Inkább a meglepődöttségét próbáltam kihasználni és egyenest nekirohantam. Egy rúgással, majd egy ütéssel nyitottam. Az első támadásom sikeresen betalált, azonban a másodiknál elkapta a kezemet és a terem másik végébe dobott. Erős volt. Valószínűleg egy elveszett ninja lehetett, aki banditákkal társult és így fosztogattak. Mire felálltam ő már kardot rántott. Én is elővettem egy kunait, hogy meg tudjam magamat védeni. Ahelyett, hogy támadásba lendültem volna inkább vártam arra, hogy ő tegye meg az első lépést, illetve reménykedtem a segítség érkezésében is. Nem kellet sokat várni. A férfi nagyot lendítette a kardjával felém. Láthatóan nem volt túl jártas a kardforgatásba, mert hatalmas és fölösleges mozdulatokat tett, így könnyűvolt kitérni előle és pár ütést bevinni. Ezt még párszor eljátszottuk, majd láthatóan bedühödött. Eldobta a fegyverét és kézjeleket kezdett formálni. Mivel nem tudtam mire készült, így igyekeztem biztos távolságba húzódni, ami jó ötletnek tűnt, mivel másodperceken belül a férfi száját egy nagy tűzgömb hagyta el. Még a távolságból is, amit sikerült nyernem éppen, hogy el tudtam kerülni. Azonban a fogadó rögtön lángra kapott. Tudtam, hogy ha nem rendezem le gyorsan a dolgokat, akkor nagy bajban leszek. Éppen támadni készültem, mikor láttam Eto-senseit megjelenni a férfi háta mögött és egyetlen ütéssel átrepítette a falon egészen ki az útra. Csodálatos ereje volt, azonban ez nem annak volt az ideje, hogy ezen tűnődjek, mivel az egész hely  lángolt. Épp kifele siettem, mikor láttam, hogy a mesterem nem mozdul.
- Siessen, mert bennég. –
Mondtam neki, mire ő meg sem mozdult. Hirtelen kézpecséteket kezdett el formálni, majd egy víz jutsuval eloltotta a tüzet.
- Szép volt! Azonban miért nem csinálta előbb? –
Kérdeztem tőle.
- Elfelejtettem a kézjeleket. –
Válaszolta vigyorogva, miközben a tarkóját vakargatta. Erős ez az ember, de egy idióta. Sajnos ezek után este kellet fojtatnunk az utunkat, mivel a fogadó nem volt éppen használható állapotban. Mindenki fáradt volt, azonban így hamarabb elértünk a célállomásra. Az idős úr megköszönte a segítséget. Mi ottmaradtunk egy éjszakára és végre nyugodtan alhattunk egyet. Másnap elindultunk visszafele, de már gyorsabb tempóba, mint ahogy jöttünk, így csak egy napba telt mire visszaértünk. Ezzel sikeresen lezártuk az első komolyabb küldetésünket.

Az idő gyorsan telt és hamarosan 16 éves lettem. Ez azt jelentette, hogy hivatalosan is a klán tagjává avattak. Ez mindössze annyiból állt, hogy egy ceremónián kellet részt vennem, ahol a nagyapám egy hosszú beszédet mondott. Ezek után rám tetoválták a klán szimbólumát. Alapvetően meglettem volna nélküle, de ez is egy fontos szokása a családunknak, így ha akartam volna sem hagyhattam volna ki. Ezek után egy nagy ünnepség lett szervezve a tiszteletemre, ahol minden klán tag jelen volt.

Pár nap elteltével mesterünk újra hivatott minket, mivel egy újabb technikát akart megtanítani. Ez esetben a vízen járás trükkjét kellet elsajátítanunk. Elmagyarázta, hogy ez nagyon hasonló falon járáshoz, így ez már nem lesz annyira nehéz feladat. Ezen felbuzdulva rögtön ugrottunk is bele a tóba, ami előtt álltunk. Azonban mindhárman azt tapasztaltuk, hogy a jéghideg vízbe landoltunk. A mesterünk csak nevetett egyet és elhúzódott valahova. Nagy nehezen kimásztunk a vízből és újra próbáltuk. Most már én is óvatosabban próbálkoztam újra. Az első pár alkalommal a végeredmény ugyanaz lett. Hamar rá kellet ébrednem, hogy ez közel sem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondoltam volna. Próbálkozásaim ellenére nem jutottam túl messzire, ami csak még jobban sarkalt a kemény munkára. Időközben a mesterünk hasznos információkkal látott el bennünket. Ennek köszönhetően rájöttem a módjára. Nem hazudott, hogy hasonló, mint a falon járós technika, azonban más irányból kell megközelíteni. A fal egy kemény, szilárd tárgy, de a víz folyamatosan változtatja a formáját, így lehetetlenség ugyanúgy megállni rajta. Rá kellet jönnöm, hogy a víz hullámzásához kell igazítanom a chakrámat is. Elég nehéz feladatnak tűnik, de nem lehetetlen. Elkezdtem próbálkozni. Miután az elméleti részt megértettem a gyakorlat már nem volt olyan nehéz. Azt vettem észre, hogy egyre hosszabb ideig voltam képes a vízen maradni anélkül, hogy újra bele essek. A chakrámmal kiegyensúlyozni magamat a víz felszínén nehéz feladat volt, de láthatóan egyre jobban kezeltem a helyzetet. Pár óra gyakorlás után már percekig képes voltam ott állni. Természetesen tudtam, hogy ez még kevés, de boldog voltam, hogy idáig eljutottam. Nagy szerencsére  nálunk otthon is volt egy kis halastó, ahol tudtam folytatni a gyakorlást miután itt abbahagytuk. Ennek a technikának az elsajátítása nagyjából 3 napot vett igénybe, de utána sikerült már órákig is probléma nélkül a vízen maradni, sétálni, illetve futni is.

Újabb év telt el.  A chuunin vizsga közeledtével elkezdtem keményen gyakorolni. Az elmúlt időszakban rengeteget fejlődtem és nem csak a vízen vagy falon járásban lettem jobb, de a taijutsuban való jártasságomat is tudtam fejleszteni hála Eto-senseinek. Egyik nap a család tagjai nagy gyűlést szerveztek, aminek valamiért nem voltam a tagja, bár annyira nem is érdekelt, azonban messziről hallani lehetet, hogy hangosan vitatkoznak valamiről. Pár hétre rá a klán tagjai egy küldetés miatt el kellet menniük. Mindannyian és ugyanarra a küldetésre. Nem teljesen értettem, hogy ez miért van. Ritka volt az olyan alakalom, amikor senki nem volt itt és akkor is különböző küldetések miatt voltak távol és nem ugyanarra az egyre mentek el. Fura volt, de ha ez a parancs, akkor nincs mit tenni. Anyám szokásához híven nagyon aggódóan vált el tőlem és részletesen elmagyarázta, hogy mit kell csinálnom, mindezt úgy, hogy tudja nem első alkalommal vagyok otthon egyedül, de nem baj, ezt mindig elmondja ha elmegy küldetésre. Miután befejezte elválltunk és útra indultak. Első időkben fura, de kellemes volt az egyedüllét. Szokásomhoz hűen keményen gyakoroltam, ráadásul a chuunin vizsga is ott volt már a nyakamon. Aztán az első két hét után hihetetlenül magányossá vált a nagy ház amiben éltünk. Hiányoztak már a többiek és a nyüzsgés, ami szokott lenni a házban. Egy hónap után már kezdtem aggódni. Ennyi ideig nem nagyon szoktak tartani a küldetéseik, így okom volt egy kicsit tartani attól, hogy valami történt velük. Egy nap kopogtak a ház ajtaján. Mikor ajtót nyitottam egy ninja állt kezében egy levéllel. Arca komor volt és csak a levelet nyújtotta át nekem. Elsőre nem is esett le, hogy miről lehet szó, így kivettem a kezéből és elkezdtem olvasni. Ahogy belenéztem rögtön tudatosult bennem, hogy mi történt. A szemeim megteltek könnyel a kezem ökölbe rándult, majd teljesen ellazult, minek következtében a papír összegyűrődött, majd szép lassan a földre hullott. A levélben az állt, hogy a két testvérem kivételével mindenki elesett, míg ők ketten nyom nélkül eltűntek.
- Részvétem a családja miatt. –
Mondta a ninja, aki a levelet hozta. Én dühösen csaptam be az ajtót, majd a szobámba rohantam. Nem akartam elhinni, hogy mi történt. Teljesen összevoltam törve csak zokogni tudtam miközben az ágyamon feküdtem. Hosszú ideig ki sem mozdultam a házból és teljes depresszióba estem. Ételt és italt is csak annyit fogyasztottam, amennyi szükséges volt. Semmihez nem volt erőm. Bár a csapattársaim és a mesterem is rendszeresen látogatott egy cseppet sem lett jobb a kedvem. Fájt végigsétálni a házunkba, ahova annyi szép emlék köt. Elvesztettem mindenemet, amim volt. Tudtam, hogy ez lehetséges, mivel mind ninják vagyunk, de az hogy mindenkit egyszerre veszítsek el az szinte elképzelhetetlen. Idővel elkezdtem azon gondolkozni, hogy talán nem véletlen az egész. Talán szándékosan lettek egy öngyilkos küldetésre elküldve. Azonban ha ez igaz is lenne vajon miért? A klánunk híres volt a lojalitásáról, így nem értettem. Miután egy kicsit sikerült összeszednem magamat elkezdtem kérdezősködni. Először csak a mesteremnél, majd egyéb helyeken. A végén még magához a Raikagéhoz is elmentem, hogy válaszokat találhassak, de sajnos mindenhol falakba ütköztem. Elvileg valami titkos küldetésen dolgoztak, így nem beszélhettek róla. Dühített az egész helyzet, mivel semmit nem tudtam meg. Bár valószínűleg ha tudtam volna az igazságot sem lett volna jobb a helyzet. Hónapok teltek el, mire nagyjából újra talpra tudtam állni. Semmim se maradt. Elvesztettem a családomat, az életcélomat és minden mást is. Az egyetlen dolog ami megmaradt az a ház volt, amiben a folyosókat járni olyan volt, minta a padlóba ezernyi tű lett volna elrejtve. A csapatom sem létezett már, mivel a két fiú, akikkel együtt voltam sikeresen letették a chuunin vizsgát, amiről én teljesen lemaradtam. Elhatároztam, hogy elhagyom a falut. Azonban nem akartam szökött ninjává válni. Egyszerűen csak a világot akartam járni és minél messzebbre  jutni ettől a helytől. Szerettem volna megtalálni a békémet és egy új célt az életben, de ehhez tudtam, hogy világot kell látnom. Így hát kértem a Raikagét, hogy engedjen el a faluból. Nagy nehezen, de sikerült meggyőznöm őt. Összeszedtem minden vagyonomat és felszerelésemet, hogy útnak indulhassak az ismeretlenbe. A raikage biztosított arról is, hogy a házam nem lesz lebontva vagy eladva, így ha akarok bármikor visszatérhetek a faluba. Nem vagyok benne biztos, de talán egy nap képes leszek visszatérni. Az biztos, hogy nem ugyanaz az ember vagyok már, mint aki voltam. Az események teljesen megváltoztattak. Az eddig életvidám és mosolygós lányból, egy teljesen rideg és látszólag érzelmek nélküli emberré váltam. Szomorú így látni magamat, de talán egy nap ez is változni fog és olyan lehetek mint régen, de ahhoz még egy nagyon hosszú út áll előttem.

//Amennyiben lehetséges, akkor szeretném kérvényezni, hogy a kezdőnél kicsit nagyobb chakraszinttel, illetve az első elem feloldásával kezdhessek//
avatar
Kihara Rin
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Vándor Kunoichi / Genin
Chakraszint: 180

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kihara Rin

Témanyitás  Shimura Danzou on Szomb. Dec. 27 2014, 12:06

Üdv az oldalon!

Szomorúan kell közölnöm...
Csak vicceltem. Szép, hosszú és jó előtörténetet fabrikáltál. Alapvetően a chakraszint miatt be kellene tennem szavazásra, de megkockáztatom, hogy a fejlesztett szabályokhoz viszonyítva adok neked chakrát, így nem kell heteket várnod, amíg megjön a szavazás eredménye. Természetesen az előtörténetedet ELFOGADOM!


Rang: Vándor Ninja / Genin
Chakraszint: 180
Pénz: 5000 ryou
Szint: C
Jutsuk: Alapok + ajándékba kapod tőlem a Nawanuke no Jutsu-t és a Genjutsu Kai-t.


Írj adatlapot, vagy kérdezz tőlem, ha szükségét érzed! Jó játékot, kedves Rin-san! Very Happy

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.