Chiyoko Tsuki

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Chiyoko Tsuki

Témanyitás  Chiyoko Tsuki on Szer. Márc. 25 2015, 17:28

A nárcisz illata
(Cél: A karakterem jellemének bővítése, vásárlás )


 Dél körül járhatott az idő. Mivel a legutóbbi gyakorlásom alkalmával elhagytam pár fegyveremet, elhatároztam, hogy elmegyek és veszek utánpótlást. Miután végre végeztem az otthoni teendőimmel, betértem tehát az egyik üzletbe. Útközben végig anyám viselkedésén morgolódtam, és szidtam őt. Miért kell nekem átélnem még mindig ezeket a dolgokat? Ha elég idős leszek, biztosan ott hagyom egyedül, úgy majd alkoholizálhat kedvére. A boltba érve az eladó illedelmesen üdvözölt, én pedig elkezdtem válogatni a szükséges dolgokat. Először a dróthuzal után nyúltam, amiből 10 métert elegendőnek gondoltam. Vettem egy szett szerszámot is. Három füstbombát raktam el, valamint 5 robbanó jegyzetet. Miután kifizettem a vásároltakat, megköszöntem a kedvességet, kisétáltam a helyiségből. Ahogy kiléptem , megakadt a szemem egy gubbasztó csöppségen. Hátát a falnak támasztotta, arcát pedig térdei közé süppesztette, átkarolva lábait. Egy pillanatra megtorpantam látványától, de tovább indultam. Pont abba az irányba kellett menjek, amerre ő ült. Elhaladva mellette halk, de annál szomorúbb szipogást hallottam meg. Egyszerűen nem tudtam csak úgy otthagyni. Finoman leguggoltam mellé, majd elővéve legkedvesebb hangomat megszólítottam. De csak szolidan, óvatosan. Nehogy megijesszem.
- Halihó. - biccentettem felé mosolyogva. Felemelte pirospozsgás orcáját, őszinte, gyermeki tekintetét egyenesen az enyémbe húzva. Fekete , nyakáig érő haját kuszán fújta szemébe a szél. Egy szót sem szólt, csak bámult rám. Testén itt-ott zöld foltok csúfolkodtak, mintha csak megverte volna valaki.
- Mi a baj?  - kérdeztem. Ő összeráncolta a szemöldökét, és ismét nem jött ki hang a torkán.
- Hol van az anyukád? Apukád? 
- Nem tudom. - bökte ki végül bátortalanul vékonyka, remegő hangján.
- Hogyhogy nem tudod? 
- Csak nem tudom.
Gyengéden megfogtam kis kacsóját. Teste összerezzent. 
- Tőlem ne félj kisember, nem bántalak. Gyere, keressük meg a szüleid.
Keltem fel, majd felsegítettem őt is eddigi gubbasztásából. Aztán nyakunkba vettük Konohát a picúr szülei után kutatva. 
 Minden embertől megkérdeztem, hogy esetleg ismerik-e a fiút, de senki nem volt vele tisztában, hogy ki is az elveszett bárány. Egy öreg néni tudni vélte, de mivel butaságokat beszélt ( az kilencfarkú démon unokája lenne a kisfiú? ) inkább gyorsan ott is hagytuk. Jót nevettünk a balgaságain ezt követően.  Bekopogtattunk jó pár házba, közben egyszer-egyszer megbotlott a fiúcska. Mindig megmosolyogtam ügyetlenkedését, mert ő is. Néha viccelődtünk is egymással, pár órányi kutatás után már egészen össze is barátkoztunk. Még egy ramenre is meghívtam Ichiraku bárjába. Természetesen kérdezni is kérdeztem az ételre várva, mint például hogy hívják őt, mi a szülei neve. Az ő neve Akimoto Aiji volt, szülei pedig Akimoto Daigo és Akimoto Mariko. Eredményünk azonban nem volt, nem jutottunk semmire végül is. Ráadásul kezdett beesteledni. Egy teljesen váratlan pillanatban azonban mélyet szippantott a levegőbe, majd ajkai széles mosolyra húzódtak. 
- Gyere, tudom hol vannak! - őszintén szólva nem tudtam mire vélni a hirtelen megvilágosodását, de ráhagytam. Már kicsit untam a keresgélést, és szívesen hazamentem volna. Jó, ez talán gonosznak tűnhet,de azért örültem, hogy végre talán meglesznek a szülők. Apró testéhez képest jó erősen húzott egy irányba. Csak húzott és húzott, mígnem két ház múlva irányt változtatott és jobbra ráncigált tovább. Döbbenten pislantottam, mikor megláttam hová is kerültünk.
- Fiúcska, itt biztos nincsenek a szüleid. - próbáltam rávenni a gyermeket, hogy álljon meg, de ő mintha meg sem hallotta volna szavaimat.
- De, biztosan itt vannak! 
Erősködött. Morbidnak tartottam, hogy egyenesen a sírkert irányába mentünk, de ki tudja, hátha eszébe jutott, hogy itt dogozik a családja. Aztán egy sírhoz érve megállt, majd elengedte a tenyerem. Elkezdett tapogatózni a levegőben aprócska kezeivel, körbe-körbe, míg el nem bukdácsolt.
- Anya! - kiáltozta közben örömteli. Ekkor realizálódott bennem, hogy Aiji teljesen vak. El akartam süllyedni szégyenemben. És én még kinevettem, mikor elesett. De akkor mégis hogy talált ide? Ezt sehogy sem tudtam megfejteni. Csak álltam pár pillanatig a döbbenetemben, majd újra felé nyúltam. Jobbnak láttam, ha elmegyünk.
- Aiji, nincs itt senki. Gyere, add a kezed, keressünk tovább.
- Nem, itt vannak! 
Akárhogyan győzködtem a fiút, nem akart tágítani. Egyre csak tapogatózott a levegőben. Majdnem elsírtam magam. Hatalmas gombóc volt a torkomban. Végignézni, ahogy egy vak kisfiú keresi az édesanyját addigi életem egyik leg szívszorítóbb élménye volt.
- És miből gondolod, hogy itt vannak? 
- Anya mondta. Amíg érzem a nárcisz virág illatát, nem kell félnem, vigyáz rám. Pont olyan itt, mint amikor átölelt! Otthon már nem éreztem, úgyhogy eljöttem.
Rápillantottam a sírkőre. Valóban nárciszok voltak vázákba helyezve mellette. Akimoto Daigo és Akimoto Mariko. Hű védelmezői konohának. Néma csend állt be a szívemben, egy pillanatra talán meg is állt a dobbanása. Leguggoltam a fiú mellé, hogy egy magasságban legyünk. Szorosan átöleltem. Teljesen elgyengültem. A szememből könnyek peregtek le. Nem tudtam mit mondani a kis Aijinek, csak némán szorítottam.
- Hmphf - erőlködött a kisfiú, hogy szabaduljon karolásomból. Túl erősen támaszkodtam rá biztosan. Gyorsan elengedtem, nehogy kárt okozzak vékonyka, törékeny testében. Így is tele volt zúzódásokkal. Letöröltem a szemem alól a könnyeket. Próbáltam visszatartani a sírást, de nem tudtam. Az emlékek is előtörtek belőlem, és mély szégyent is éreztem. Legszívesebben hazaszaladtam volna, hogy megköszönhessem édesanyámnak, hogy él. Igaz, nem tökéletes, de legalább él. És én hálátlan vagyok az életnek. A kis Aiji pedig csak áll itt, akár egy bátor hős, és egy rossz szót sem szól. Szipogni kezdtem.
- Miért sírsz? - kérdezte majd puha tenyerét felém nyújtotta. Megragadtam, és simogatni kezdtem. 
- Csak belement valami a szemembe, semmi baj, Aiji. 
- HÁLISTENNEK! VÉGRE, AIJI! - kiáltotta egy női hang mögülünk. Kicsit összerezzentem az éles hang hallatán.
- Nővérkém! - válaszolt hasonló lelkesen a fiú, majd kezét óvatosan kiszedve az enyémből odaszaladt a fiatal lányhoz.
- Hát hol voltál? Miért mentél el otthonról? Már mindenhol kerestelek...
- Ne haragudj Ayame, de féltem nagyon...- szavaira testvére oly szorosan ölelte át a kisembert, akárcsak én az imént. Ayamén látszott, mennyire megkönnyebbült kisöccsét látván. Feszélyezettségemben nem tudtam mit mondani, de beszélt helyettem Aiji.
- A lényeg, hogy előkerültél. De legközelebb ne szökj el! Tudom, hogy féltél, de ilyent nem szabad. Nagyon megijesztettél. 
- Ez a lány segített nekem, mert teljesen elvesztem. - mutatott irányomba kis idő múlva, igaz, nem találta el teljesen hollétemet, de mivel más nem volt arrafelé, egyértelmű volt, hogy én vagyok a segítő. Ayame lehajtotta fejét, és köszönetet mondott. Egy kis tasakban valamit felém nyújtott. Odaléptem, és elvettem.
- Köszönöm, hogy vigyáztál az öcsikémre. Ezek nárciszmagok. Gyönyörű, illatos virág lesz belőlük. Tudom, nem sok amit adtam, de másom nincs. 
- Nagyon szívesen tettem. - törölgettem még mindig a könnyeim - Aiji egy igazi kis hős. 
Ayame csak bólintott szavaimra. Ismét lehajoltam a kisfiúhoz.
- Aiji, ma olyan sok mindent adtál nekem. Köszönöm szépen. Hálás vagyok neked. - hebegtem megsimogatva a fiúcska haját, majd a tasakból kivettem egy magocskát.
- Tudod mit? Ezt a magot ültesd el, én pedig a testvérét. Így ha érezzük majd a virágok illatát, eszünkbe jut a másik, és a mi kis kalandunk is. Rendben? Én is vigyázni szeretnék rád.
 Ő átölelte a lábamat, és bólogatott. 
- Köszönök mindent. Meglátogatlak majd, ha tehetem. Remélem nem baj, Ayame. - A lány leírta egy papírdarabra a címüket. Elhatároztam, amikor csak tudom, meglátogatom őket. Nagy nehezen indultam el, de már vártam is , hogy elindulhassak. Nehéz elmagyarázni. Sokszor hátranéztem, és amíg láttam őket, Aiji integetett. Amikor már kikerültek a látókörömből, szaladni kezdtem, egyenesen haza, hogy aztán átölelgethessem anyukámat, nagy meglepettségére. Ahogy szorítottam, hátamon éreztem a könnyeit, ő pedig az övén az enyéim. Éreztem minden fájdalmát, és ő is az enyémet.  Attól a naptól kezdve máshogy nézem a világot. Egészen addig haragudtam rá, de rá kellett jönnöm, hogy ez semerre nem vezet, és végtére is ő is csupán áldozat. A rossz döntések sorozatának áldozata. Örökké nem büntethetem közönyömmel. Azt hiszem Aiji megtanított látni az igazán fontosat. Az élet ironikus.


Vásárlás:
Dróthuzal (10 méter) : 500 Ryu
+Szerszámok ( 1 szett ) : 150 Ryu
+Füstbomba ( 3 db ) : 450 Ryu
+Robbanójegyzet ( 5 db ) : 1000 Ryu
Összesen: 2100 Ryu
Marad nálam: 2900 Ryu

_________________
avatar
Chiyoko Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 145

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Chiyoko Tsuki

Témanyitás  Deidara on Pént. Márc. 27 2015, 20:47

Szép iromány, egyértelműen van mögöttes tartalma, mondanivalója. Mivel azonban chakrahasználat vagy edzésjellegű dolog nem szerepelt benne, így csupán 5 jutalomchakrát adhatok, valamint felírhatod a vásárlást, nárciszokat és a jellemváltozást. A régi és új jellemleírásról küldj majd üzenetet.
avatar
Deidara
Inaktív

Tartózkodási hely : felhők felett


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 1000 megatonna

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.