Konoha kórháza

11 / 14 oldal Previous  1 ... 7 ... 10, 11, 12, 13, 14  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Kedd Okt. 27 2015, 09:42

// Kaibutsu Hiroto //

Hiroto eléggé tapasztalt Genin, éppen ezért hangjával és utasításával gyorsan ösztökéli az ismeretlen ninját. Valószínűleg nagyon zöldfülű lehet. Felpattan megszeppenve, mintha jelenteni készülne és cérnavékony hangon közli:
- Kozuki Yori vagyok, Genin. A Hokage-sama parancsára vagyok itt és nem engedhetek át senkit, csak azt, akit erre Ő külön felhatalmazott.
A fiú amolyan tíz éves forma, de a magasságából és a fejpántjából ítélve valószínűleg tizenkettő lehet. Ruhája egyszerű, a méretére szabott fekete pamutkimonó. Semmi dísz. Övtáska lóg az Obijából, de úgy tűnik így ránézésre, hogy nincs benne túl sok minden. Talán két-három shuriken - ez abból következtethető ki, hogy nem tartja a formáját, eléggé besüpped.. Haja sárgás, vagy inkább rozsdabarna és rövid. Meglepően nagy fülei vannak.
- Kérlek, hagyd el a termet. Nincs itt keresnivalód! - folytatja szintén cérnavékony hangon.
A fényt egyébként három egyszerűbb lámpa biztosítja, de eléggé megbízhatatlannak tűnnek, mert gyakran villódznak. Hogyan tovább?

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Csüt. Okt. 29 2015, 15:54

A helyzet kezd egyre zavaróbbá válni. A genin bemutatkozik ugyan, de továbbra is kitart az állása mellett. Nem szívesen bántalmaznám, de mivel nyomoznom kell, lehet hogy nincs más választásom.
- A nagy helyzet az, hogy engem a Hokage hatalmazott fel... - mondom neki. - Rólad viszont semmit sem mondtak, szóval éppen kezded magad bajba sodorni. Ha gondolod, ide hívathatom a Hokagét és majd ő eldönti, ki van itt jogszerűen. Mondjuk én nem szívesen zavarnám meg... de hát te tudod. Ha annyira őrködni akarsz, akkor esetleg segíthetsz nekem! Előre szólok, bármilyen eszközzel is, de bele fogok kezdeni a nyomozásba. Nem szeretnélek bántani, de ha nincs más választásom... - a mondatot függőben hagyom. Kissé megropogtatom a csontjaimat, majd folytatom.
- Kezdhetnénk azzal, rajtam kívül volt-e már itt valaki, amióta őrködsz? Utána pedig elárulhatnád, hogy mit tudsz erről az ügyről, mert nekem nem mondtak túl sokat, csak hogy szaglásszak körbe...
Érdeklődve nézek a srácra. Remélem most már megenyhül és nem tart fel, különben kénytelen vagyok bántani őt...
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 444

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Hétf. Nov. 02 2015, 12:56

// Hiroto //

Látszik a fiún, hogy alaposan meg van ijedve a helyzettől. Sőt! A Hokage-sama említésére mintha már teljes mértékben pánikolna. Azonban mégsem áll ilyen könnyedén kötélnek. Talán egy hajszálnyi bátorságba kapaszkodik, talán csak megjátsza magát. Majd kiderül.
- Ha... H... Ha tényleg a Hokage-sama küldött, akkor mutasd meg a szobrodat! - a kezdeti nehézségek után az egész mondatot egy szuszra kiabálja, hogy leplezze félelmét.
Milyen szoborra gondolhat? Arra, amit a hivatalnok adott Hirotonak? Vagy csak blöfföl a srác?
Mindenesetre az teljes mértékben kivehető, hogy a pánik szélén áll a fiú. Még akár az is lehet, hogy ez élete első önálló küldetése. Vagy, Hiroto nem véletlenül ennyire óvatos és ingerlékeny vele? Mi van, ha a srác is a hullaevőknek dolgozik? Igazán kellemetlen és aggasztó lehetőség, hiszen még nagyon fiatal, ráadásul elméletileg Genin. De ha mégis, akkor mivel vették rá? Vagy ez egész csak feltételezés volna? Jóformán minden Hiroton múlik. Eddig nem jutott sokra, de ebből a fiúból még van esélye kiszedni ezt-azt. Vagy nem. Majd kiderül minden, már csak hűsünk vérmérséklete és döntése az, ami kérdőjeles.

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Szer. Nov. 11 2015, 16:37

Nyugtalanító csend telepszik a teremre, ahol vagyunk. Úgy látszik, a kérdésemmel megfogtam a srácot, ugyanis látszik rajta, hogy pánikol. Miközben várom a választ, mélyet lélegzek a kórházi levegőből, ami mellé valami fura szag is társul. Nem szeretem az ilyen helyeket, de a hullaházakat még ennyire sem. A kórházaknak alapból meg van a maguk nyugtalanító aurájuk, most viszont erre még rájön az itteni nyomasztó hangulat. Kissé horrorisztikus a hely, szinte már attól tartok, hogy valamelyik hulla felül és rám támad...
- A szobromat? - kérdezem. Mivel erről még nem volt szó, így meglehet, tényleg a kötelességét végzi. Óvatosan előveszem a majom szobrot, majd oda nyújtom neki. Azért oda figyelek rá, nehogy csak erre várjon és lecsapjon rám. Ha bármilyen óvatlan mozdulatot tesz, akkor hátra ugrok, közben pedig hozzá vágom a "bábut". Ha nincs veszély, akkor a bemutatást követően elrakom a szobrot.
- Nos, ha ezen is túl vagyunk, akkor hozzá kezdhetnénk a munkához? - kérdezem. - És akkor most már válaszolhatnál az előző kérdésemre. Tudod, volt-e itt valaki és hasonlók. Esetleg elárulhatnád, hogy mit tudsz az ügyről.
Remélem most már gördülékenyen fog menni minden és végre valahára belekezdhetek az igazi nyomozásba. Jó lenne minél hamarabb túl lenni ezen és elhagyni ezt a nyomasztó helyet. Nem szeretem a kórházakat!
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 444

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Vas. Dec. 06 2015, 17:30

// Kaibutsu Hiroto //

Amint a szobor bemutatásra kerül, nagy kő esik le a fiú szívéről, ez teljesen tisztán látszódik. Ő is a zsebébe nyúl, s noha Hiroto már a legrosszabra is felkészült, hogy ne érje váratlanul semmi, a srác csak egy apró szobrot vesz elő, amely teljesen megegyezik azzal, mint ami Hiroto kezében van.
- Nem volt itt senki reggel óta, csak egy orvos. De ő sem ment beljebb, az egyik kerekes ágyat tolta be ide. Nem tűnt fura fazonnak. Ma kezdtem itt őrködni, egészen addig kell itt lennem, amíg ki nem derül, hogy...
Kissé mintha elsápadna, a keze pedig ökölbe szorul. Nem lehet túlzottan ura a testének, ha ennyire nyílvánvalóan látszódik rajta az undor... Persze, ez is lehet egy trükk.
- ... hogy ki evett azokból! - egyértelműen a hullákra gondolhat.
Rövid időre csöndben marad. Ránéz a fém bejárati ajtóra, majd Hirotora. Jó hangosan nyel egyet, mielőtt kinyögi szíve bánatát:
- Nem sok haszna van, hogy itt ülök! Be-bemehetek veled körülnézni?
Valószínűleg a hütött hullatárolókat tartalmazó termekre gondol. Jóllehet, annyiban igaza van, hogy előbb-utóbb oda is be kell menni, de talán Hiroto ezt későbbre tartogatta. Hiába, itt az előcsarnokban nincsen túl sok nyom.
- Annyit tudok az egészről - tér vissza az eeredeti beszélgetés fonalához -, hogy valaki evett néhány testből. Legalábbis... ezt beszélik. Meg azt is mondják, hogy egynéhány halottnak nyoma veszett. Remélem nem valami démon, vagy gonosz lélek kószál erre!
Hangja többször is megremeg beszéd közben. Érezhetően feszélyezik ezek a történetek.


A hozzászólást Shimura Danzou összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 26 2016, 12:34-kor.

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Kedd Jan. 05 2016, 16:59

Miután bemutatom a szobrot, a srác megenyhül és végre tovább léphetünk a nézeteltérésen. Ennek nagyon örülök, elvégre most már haladhatok a feladatommal. A fiú azonnal beszámol az eddig történtekről, de sajnos nem tudok meg többet, mint amit már ismertettek velem. Kissé elgondolkozok, hogy mit kellene tennem. Új infót nem szereztem, viszont a srác szeretne velem bejönni. Ha nem lennék paranoiás, akkor nyugodtan belemennék a dologba, de jelenleg nem tehetem azt meg, hogy megbízok vele.
- Jól van, jöhetsz! - mondom, majd szépen előre tessékelem. - Menj csak elől, én majd figyelek, hogy minden rendben legyen.
Ezután pedig belépünk a terembe. Szemmel tartom a fiút, nehogy ő legyen az elkövető. Valahol azt hallottam, a tettes mindig visszatér a helyszínre, ezért óvatoskodok. Amint bent vagyok, megvizsgálom az ajtót, illetve körbejárok, hogy van-e bármilyen nyoma a behatolásnak. Ha nem találok nyomot, akkor megvizsgálom a falakat, hátha van valamilyen rejtett ajtó. Ezt követően pedig viszolyogva, de a testeket is szemrevételezem.
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 444

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Kedd Jan. 26 2016, 12:48

A három fagyasztókamrából a "shinobi" felíratosba lép be a fiú és Hiroto. A srácon látszik, hogtalán már meg is bánta a kérését, elvégre remeg mint a nyárfalevél. Odabent hideg van, látszik a lehelet. Jobb és bal oldalt is szekrények vannak, körülbelül negyven testet lehet itt eltárolni, ami nem valami sok. Az ajtóval szemben nincsen semmi. Látszólag semmi gyanús nincs itt. Három szekrény megvan jelölve piros festékkel, mindegyik a jobb oldali sorban. Az ajtón nem látszódik erőszakos behatolás nyoma, az egyetlen szabadon lévő falrész pedig - az ajtóval szemben - nem mozdul, bárhogy is taszigálja Hiroto. A pirossal megjelölt tárolokból egy üres, kettőben pedig fekszik egy-egy halott. Azonban nem egészen "épek"... az idősebbiknek - hajából ítélve - lerágták az arcát és hiányoznak a szemei, valószínűleg ezeket a sérüléseket halála után szerezte. A fiatalabbik hulla pedig fel van nyitva a gyomránál, viszont hiányoznak a belső szervei. A geninen látszik, hogy közel van az ájuláshoz. Ha Hiroto jelöletlen szekrényeket is megvizsgál, akkor azokban semmi rendelleneset nem talál. Persze, nem nézi át az összeset, az sokáig tartana - vagy ha mindet meg akarod nézni, azt írd le.
Hogyan tovább?

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Kedd Feb. 09 2016, 20:58

Nem tökölünk, bemegyünk a fagyasztókamrába. A srácon látszik, hogy megbánta a dolgot, de mivel annyira jönni akart, nem zavarom ki... Alaposan átnézem a termet, de semmit sem találok, ami utalna arra, hogy betörtek volna. Megvizsgálom a hullákat is, de azokkal sem megyek túl sokra. Elégedetlenül csóválom meg a fejem, majd kérdőn nézek a "társamra".
- Szerinted konohai tette? - kérdezem. - Arra tippelnék, hogy volt valami a hullákban, ami kellett az elkövetőnek, vagy elkövetőknek, ki tudja hányan voltak... Mivel nincs beutalásra utaló jel, én azt mondom, bejárása volt ide.
Ekkor megalkotok néhány kézpecsétet, majd megérintem a padlót. - Kuchiyose no Jutsu - aktiválom a technikát és megidézek három patkányt. Odoke azonnal felszalad a karomon, míg a másik két felderítő két lábra áll és a levegőbe szaglászik.
- Üdv pajti! - köszöntöm a kis kedvencem. - Egy kis segítségre lenne szükségem. Át tudnátok nézni ezt a termet? Érdekelne, hogy van-e bármilyen titkos ajtó, amin be lehet ide jutni. Ezen kívül a hullákat is megnézhetnétek. Az egyiknek valami megrágta az arcát, a másiknak pedig a gyomra van felnyitva. Meg tudnátok nekem mondani, hogy mi gyalázta meg a halottakat?
- Bízd csak ide! - válaszolt Odoke, majd cincogott valamit a másik két társának. - Mindjárt megkapod a válaszokat!
Ezt követően a kis pajtásom is kutakodásba és vizsgálódásba kezd. Én pedig várok az eredményre.
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 444

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Vas. Márc. 20 2016, 12:42

// Hiroto - sajnálom, hogy csúszott a poszt //

Miután nem talált olyasmit, amit ténylegesen keresett, Hiroto a halottak testével foglalkozik. Feltesz egy kérdést a fiúnak, aki azonban csak tátog némán és bámulja a felnyitott gyomrot. Előfordulhat, hogy a srácról híres ninja lesz, de az még minden bizonnyal soká' lesz. 
A patkányok megidézése jó ötletnek bizonyul. Sokkal gyorsabban kutatják át a helyet, mint ahogy azt Hiroto tenné, elvégre a testi adottságaik erre alkalmasabbak. Az egyik baloldali kamrában laza a fal hátsó része és a fémlap mögött van egy lyuk. Egyik patkány sem tudott a fémlap mögé jutni, ahhoz nem elég képzettek, hogy eltávolítsák. A tárolóban azonban fekszik egy hulla is. Ha Hiroto megnézi a tárolóegység ajtaját, felfedezi, hogy az a 20-as számot viseli. A bent fekvő halott jegesen hideg - egy ilyen helyen ez azért nem meglepő - és a patkányok jelentése alapján furcsa pecsét vannak a lábán. Ami azt illeti, elmozdítani sem lehet a fémlapról, amin fekszik - ugye ilyen kihúzós hütőkamrát kell elképzelned - noha elméletileg nincs odakötözve.
Ezen kívül a patkányok sem találtak semmi különöset, noha már így isl órája kutakodnak.

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Vas. Márc. 20 2016, 22:06

//Egyébként mi is a küldetésem? Sajnos már elfelejtettem... és nem tudom hol kezdtünk. //

Sajnos nem találok semmit sem, így kénytelen vagyok megidézni a patkányaimat. Odoke és a társai hamar munkához látnak és fél óra alatt alaposan átkutatják a termet. Végezetül felvilágosítanak az eredményeikről. Találtak egy újabb kamrát, amiben van egy újabb hulla. Őt is kihúzom és picit megvizsgálom. A lábán fura pecsétek vannak, de egyébként semmi más. Megkopogtatom, hogy tényleg meg van-e fagyva, vagy csak a pecsét okozza ezt a hatást. Ezen kívül megpróbálom kinyitni a száját, hátha van benne valami. Ha feszíteni kell, akkor inkább békén hagyom, nehogy valami kárt tegyek a hullában.
- Semmilyen nyomot nem találtatok hogyan jutott be az a valaki, aki ezt tette? - kérdezem Odoke-t. - Ha nincs semmi nyom, akkor valószínűleg itteni a tettes, esetleg egy kém...
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 444

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Szer. Márc. 30 2016, 19:42

// Hiroto - Itt el tudod olvasni: http://narutohun.niceboard.org/t2401p25-nyolcas-kikepzoterep //

A hulla valóban fagyott, kopog a jeges hús, amint Hiroto hozzáér. Bizar. Ahogy belenéz a halott szájába, azonnal észreveszi, hogy nincs meg a nyelve. De mintha lenne ott valami más is. Egy gyűrű az... apró karika ezüstből. A gyűrűn a egy szám látható, méghozzá a hármas. Vöröses színnel ragyog, de csak ha a megfelelő szögben éri a fény. Furcsa.
A fiú - Yori - tátott szájjal bámulta Hirotot, miközben a hullában kotorászott a gyűrűért. Ezek után nem bírja tovább és lehányja a saját lábát. A patkányok is a gyűrűt nézik, illetve azt várják, hogy kell-e további segítség.
Még az is lehet, hogy ennek a gyűrűnek nincs jelentése, de persze ez nem feltétlenül igaz. Ha Hiroto jobban megnézi, a halott fogaira, mintha vér fagyott volna. Nem sok, de még azért megfigyelhető.
Ebben a pillanatban kivágódik az ajtó. Öreg, fehér köpönyeges aggastyán lép be. Talán orvos lehet. Jobb kezével Hirotora mutat, miközben a következőeket mondja:
- Mit keres maga itt!? Ez tiltott terület! Te pedig Yori azzal lettél megbízva a Hokage utasítása szerint, hogy ne engedj be senkit!
Egy pillanatig olybá tűnik, mintha... igen, mintha egy ezüstösen csillogó tárgy lenne az aggastyán kezén, de a köpenye ujja hamar eltakarja. bár lehet, hogy Hiroto csak képzelődött...

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Szer. Márc. 30 2016, 22:01

Miután neki esek a hulla átvizsgálásának, azonnal találok valamit. Hiányzik a fickó nyelve, illetve helyette van benne egy gyűrű. Azonnal nekiesek hogy kiszedjem azt, miközben a patkányok várakoznak. Amint kiveszem az ékszert, rájuk nézek.
- Ti elmehettek, de Odoke maradhat még, ha szeretne! - mondom, mire egy nagy pukkanás és csak a kis haverom marad. - Látom érdekel a küldetésem.
Odoke felmászik a vállamra és onnan sasol. A következő pillanatban öklendezés hangjára leszek figyelmes, majd mire odanézek, a fiatal srác összehányja magát. Kissé elfintorodok, nem a legjobb látvány. Na jó, nem mintha az az lenne, amit éppen csináltam. Miközben tovább vizsgálom a testet, oda szólok a sráchoz.
- Nem voltál még komolyabb bevetésen? - kérdezem. - Ha nem szeretnéd ezt látni, akkor nyugodtan menj ki.
Ezt követően még látom hogy a halott fogain vérfoltok vannak, majd egy öreg fickó "tör be" az ajtón. Kérdésére unottan nézek rá, majd kissé érdeklődőbb leszek amikor látok valamit megcsillanni a kezén. Azonban csak rövid ideig látom, ezért nem igazán tudom mi az.
- Csak nyugalom - szólalok meg. - A Hokage utasítására jöttem vizsgálódni. Az ő kérésére nem csaptam nagy lármát. Most pedig térjünk rá arra, amiért itt vagyok. Neve? Rangja? Beosztása?
A hangom végig rideg, az arcom teljesen közömbös. Amíg a válaszára várok, halkan oda suttogok Odakének: "Járd körbe a fickót és ha valami furát, vagy ismerőset veszel észre, akkor jelezd!"
Amíg nem akadékoskodik a fickó, addig nem kezdek balhézni. Viszont, ha ellenszegül nekem, akkor lehet hogy kiütöm és letartóztatom. Jelenleg még nincs gyanúsított, de ha nem úgy viselkedik, ahogy kellene, akkor ő lesz az első!
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 444

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Hétf. Május 02 2016, 16:23

// Hiroto //

Az események egyik pillanatról a másikra felgyorsulnak. Amint a vénember tekintete a Hiroto kezében szorongatott gyűrűre mered, megváltozik az arckifejezése, dühös grimasszá torzul.
- Hol szerezted?! Te tolvaj! Szóval Te vagy az, aki elfogyasztja a halottakat! Tudtam, hogy egy eszelős ninja a bűnös!
Ezzel még azonban nincs vége.penye ujjából több szike csúszik elő, amiket látszólag elég nagy szakértelemmel forgat. Keze meglendül, majd a másik is és a szikék olyan könnyedén süvítenek a meg sem rezzenő levegőben, mintha nem is lenne gravitáció. Hiroto képes gyorsan felmérni a helyzetet. Három szike tart felé, kettő pedig a fiút vette célbaEgy ilyen szűk térben nehéz lenne félreugraniHogyan tovább?

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Hétf. Május 02 2016, 22:01

Miután elkezdem faggatni a fickót, azonnal meglódulnak az események. A férfi azonnal kiabálni gyanúsítgatni kezd, majd hirtelen nem várt fordulat következik. Több szike is megjelenik a kezében majd párat felém, párat pedig a másik genin felé hajít. Sajnos nincs túl sok hely, hogy félre ugorjak, ráadásul azt sem tudom hogy a srác mennyire reagálja le gyorsan az eseményeket, éppen ezért magamhoz ragadom a cselekvést. Amilyen gyorsan csak tudok, oda ugrok a sráchoz és félre lököm. Így viszont engem talál el két szike... csak abban reménykedhetek, hogy nincs megmérgezve. Ezt követően megalkotok néhány kézpecsétet, miközben a fickó felé rohamozok. Pár pillanat és már aktiválva is van az Iwa no Yoroi. A földpáncélnak köszönhetően könnyebb lesz kivédeni a további szikéket, ha esetleg újra azzal próbálkozna.
Na szóval, amint megrohamozom igyekszek leütni. Megpróbálok több ütést is bevinni a fejére, majd egy rúgást mérni a testére. Ha a támadásaim találnak, akkor lassan megpróbálom földre kényszeríteni. Ha nem járok sikerrel, tovább folytatom az ütéseket a fejére, de közben megpróbálom elrúgni a lábát is. Így ha szerencsém van, akkor meg tudom annyira téveszteni, hogy elessen.
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 444

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Csüt. Május 19 2016, 18:00

// Hiroto //

Hiroto hősiesen beugrik a srác elé, így Ő  kapja a fiúnak szánt szikéket. Combjába áll mind a kettő és iszonyatos fájdalommal jár. De Konohagakure no Satou Shinobijaként Hiroto tudja, hogy ezzel nem szabad törődnie, így amint csak lehetősége nyílik rá, ellentámadásba lendül. Bevisz egy nagyobb ütést az öregnek, aki még ellenál, de az esélyek egyértelműek. Hamarosan sikerül földre vinni a fickót. A vallomás sem tart sokáig. Három megkergült orvos áll az egész hátterében. Nehéz kivenni a Handabandázást, de valami agg kori ostobaság áll az egész hátterében, ezért lettek kannibálok. Elég kellemetlen egy ügy.
Hamarosan átveszik az ügyet az illetékesek, Hiroto pedig egy vastag boritékot kap és egy felszólítást, hogy az ügyet a továbbiakban is diszkréten kell kezelni.

// Elnézést kérek az ügyefogyott lezárásért, de a Főkecske már rágta a fülemet, hogy engedjelek el a háborúba. A boritékban 5000 Ryou van, ezen felül + 8 Ch-val jutalmazlak. //

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Vas. Május 22 2016, 21:03

Kissé meglep ugyan a fickó támadása, de még így is sikerül időben reagálnom. A másik genin útjába állok, így helyette engem találnak el a szikék. A következő pillanatban pedig könnyedén kiütöm az idős fickót. Ezután elkezdek faggatózni, mire ő hamar megtör és beismer mindent. Nem igazán értem, hogy miről van szó, de valami nagy marhaságnak tűnik. Ezt követően még megérkeznek az illetékesek és átveszik tőlem a fickót. Végül megkapom a jutalmamat, illetve utólag felhívják a figyelmem, hogy kezeljem továbbra is diszkréten az ügyet. Megnyugtatom őket, hogy nem fogok erről senkinek sem beszélni, majd távozok a kórházból. Az utam egyenesen haza vezet. Úgy sincs kihez mennem, így hát marad az otthon magánya.

//Köszönöm a játékot! //
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 444

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Hyuuga Shakaku on Vas. Júl. 31 2016, 19:33

[Danzou]


Mindenki életében eljön egyszer a pillanat, mikor elbukik és porba hull; minél magasabban jársz, annál nagyobbat esel a végén, de minél mélyebbről indulsz, annál feljebb juthatsz. A kérdés már csak az, van-e benned erő, hogy ismét felállj, ismét megpróbáld elérni azt, amiben korábban már kudarcot vallottál – vagy a földön, a porban heverve a sikertelenséged rabjaként feladod és hagyod, hogy végleg eltiporjanak?
A letört és talán megtört nő elméje kifejezetten lassan ébred ismét; testét még csak mozgatni sem gondolná, hiszen az öntudat és az öntudatra ébredés folyamata szokatlanul ismeretlen számára. Bár hideg kőlapon hever, mégis ez az információ fragmentálódva kerül felfedezésre: a koncepció összes szava több tucatnyi egyéb jelentéstartalommal telik meg, s váratlanul terheli túl megfáradt elméjét.
A hideg szinte csontjáig hatol, mint ahogyan a jéghideg tél átjárja az összes felszerelést, nem számít, milyen vastag is az öltözet; ahogyan a jég először fagyaszt, majd szinte éget – szinte úgy, mint ahogy a forróság is egy idő után olyan, mintha fagyasztana. Ahogyan a tavak vize is hideg, pont ahogyan az ital is, ha jéggel hűtik. A kőpadló kemény, de sima, ellenkezőleg a sziklák felszínével. A kő olyan szilárd, mint a fém, mely fegyver, de egyéb eszköz is, mely életet menthet.
Fragmentált képek, objektívan, mindennemű emóció nélkül; ridegek és személytelenek, csak csábítanak és kecsegtetnek azzal, ami nincs, de talán volt – bár hogy is tudhatná?
A sötétség viszont – az örök. De ez a fekete, kavargó massza nem hasonlít az éjszaka kegyes csöndjére, annál sokkal mélyebb és megfoghatatlanabb, sokkal ördögibb; keserű és száraz, mint ahogyan a mély űr, melyből vízfelszínen kipukkanó buborékokként merülnek fel a különböző képfoszlányok mindennemű koherens tartalom és rendszer nélkül.
A tömény, fojtogató masszában folyamatosan csak merül és merül, mígnem azt sem tudja, merre van a fel, merre van a le, de keresi, kutatja, szomjazza – de nem, mint más az új tudást, hanem mint a fuldokló a levegőt. Szinte érzi, amint a félelem érzése mély vágásokat ejt a masszán, de az ismét összeáll, mint az összeforró seb. A félelem az, amely lángra lobbantja testét; a félelem az, melynek hatására minden ismét fókuszba kerül.
Ösztönösen megfeszíti lekötözött végtagjait, tesztelve a láncok erejét, de mindhiába, azok mozdíthatatlanok – az anyagokat viszont ismeri: a kötél kusza rostjait, melyre fény vetül, továbbá a láncok fémjét, melyeken a gyertyaláng megcsillan. A fényt adó aprócska lángok melege, fénye és ereje pedig egyenesen suttog neki és csalogatja, de egy olyan nyelven, amit a zavarodott és ködös elméje jelenlegi állapotában nem igazán tud értelmezni. A tudatát maró félelem viszont nem is hagyja, hogy tovább merengjen a helyiségben található környezeti elemeken; figyelme ugyanis a felé lépő férfi irányába szegeződik.
A félelem pedig rettegésbe csap át; majdhogynem a világra először rácsodálkozó kisded képe azonnal szertefoszlik, mikor a férfi vágást ejt a hasfalán: először némileg hitetlenül szemléli a felbuggyanó vért, de aztán a fájdalom betör a tudatába és a rettegéssel egy csúfos egyveleget alkot.
Sikítana, kiáltana, könyörögne – de hang sem hagyja el a torkát, levegő sem a tüdejét. A tudatában dühöng a rettegés és a fájdalom, de a vad táncot járó duó mellett a meglepettség az, amely kővé dermeszti. A vérének forrósága a majdhogynem jéghideg bőrén, a vörös színének gyönyörű élénksége a hófehér bőrén – a kettősség az, ami megragadja töredezett figyelmét, valamint a férfi arckifejezése, a szemeiben szikrázó fény.
Tágra nyílt szemei még csak nem is pislognak, izmai még csak nem is feszülnek meg tiltakozásban, szívverése az ébredését követő vágtából mintha lassulni látszana. A rettegés és a fájdalom viszont kizárja a tudatlanság elképesztő mélységét, mert az első kettőt szinte érti és ismeri, de mégsem, mert bár elvesznek a feltérképezhetetlen űrben, mégis felbuggyannak a felszínre és közvetlenül hatnak a testére, befolyásolják őt... bárki is legyen az az „ő”. Hiszen ebben a pillanatban a mélység mégsem annyira rémisztő, illetve eltörpül a fájdalom mellett, mely szinte ki is zár minden mást és csak a dermesztő hideg, a kötél által felsértett kötél marása, a láncok feszítése és a penge éle marad, – és már sikítani sem akar, mert a fájdalom, sőt a fájdalomtól való rettegés biztos támpontot ad, nem úgy, mint a kietlen pusztaság, mely a tudatában honol.
Ez az aprócska felfedezés viszont nem tart sokáig, de még csak az ideiglenes győzelemérzet is elfelejtődik, mikor csattanás zaja rázza meg jelenetet, kizökkentve, pislogásra kötelezve őt. Az elkövetkező mozzanatok viszont túl gyorsak ahhoz, hogy minden részletre ki tudjon terjedni összezavart elméje.
A vizelet orrfacsaró bűzét csak a vér szaga könnyíti számára, viszont a különböző testnedveken aligha akad ideje elmerengni: a helyiségbe belépő, bottal közlekedő alak köpenye ugyanúgy vörös és fehér, mint ahogyan az ő vére és bőre is vörös és fehér, de a helyzetük egyértelműen eltérő.

Ez az ember... ~
Szemhéja félárbocra süllyed, mikor nekiveselkedik a sötét űrnek, megpróbálva felül kerekedni a massza erején a saját akaraterejével, előhámozva a férfi identitását, de kísérlete kudarccal végződik. Vagy talán mégsem?
– Nem... bocsáss meg, hűségem a faluhoz és hozzád... Hokage-sama... töretlen... – Hangja halovány és meggyötört csengésű, de a tudatlanok biztosságával bír. A férfi szavai viszont a szégyen könnyeit csalják elő belőle, melyek néma, de forró útjukat bejárva csatlakoznak a hideg kőlapon gyűlő vér és vizelet egyvelegéhez.
A férfi szavai viszont az eddigiektől új emócióval tölti el: reménnyel. Úgy tűnik ugyanis, hogy bár ő maga nem is, de ez a férfi, akinek hűségével tartozik, birtokában van a válaszokkal.

– Igenis... Hokage-sama... – Hangja elcsuklik, majd pedig a távozó kopogó hangok ritmusára eszméletét is veszti.

************************


Szemhéjaira különös nehézséggel nyílnak csak szét, valamint a szokásosnál nagyobb lélegzetvétele könnyen hallható. Eleinte nem mozdul, próbálja a látottak alapján beazonosítani, hogy hol van, felismer-e bármit is, de aztán a belső tátongó űr felé fordul, próbálva megérteni azt, megérteni a helyzetét, megérteni, hogy ki is ő valójában.
A fülében hallja, amint a szíve egyre nagyobb erővel és tempóval dobban; csak akkor próbálja megmozdítani végtagjait, tesztelve, hogy még mindig le van-e kötözve, láncolva. Ujjbegyeivel a teste alatti textúrát próbálja felmérni, szaglásával és hallásával kiegészítve az eddigi érzékeket, érzékleteket.

avatar
Hyuuga Shakaku
Játékos

Taijutsu Pontok : 178

Specializálódás : Agyfaszosztás

Tartózkodási hely : Pszichiátria


Adatlap
Szint: S
Rang: Pedoepicentrum (by Kakashi)
Chakraszint: 2000

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Csüt. Aug. 04 2016, 20:27

// Aikan - egy pillanatra a színek alapján, azt hittem Mirubi posztját olvasom. ^^ //

A lány továbbra is tanácstalan afelől, hogy ki Ő és hogy mit keres ebben a világban. Bár legalább egy biztos pont adódott az életében, egyetlen fogódzkodó, melybe a sötétség közepette is kapaszkodhat: a Hokage személye. Rejtélyes érzelmek nem merülnek fel a lányban, hiszen nem is merülhetnek fel emlékek nélkül. Kórházi ágyon ébred, tiszta, fehér lepedőn. A fertőtlenítő és gyógszer szag ellenére is kellemesebb környezet ez, mint az a másik, amire még túl jól emlékszik. Takarója kellemes puhasággal simul a testére és barátságos ölelése melegíti Aikan testét. Nehéz napjai lehettek, még ha nem is emlékszik szinte semmire. Ekkor... észrevesz valamit. Mellette aranyos, fehérre festett asztalka álldogál, hogy az ágyról is el lehessen érni. Friss, gőzölgő tea illata árad egy bögréből, mint ahogyan a tálcán lévő rizs és nyers hal is illatozik. Ám van ott még más is. Egy lefordított papírlap, az asztal szélén, azon a ponton, ahol Aikan még éppen eléri. Olyan, mintha csak ott felejtették volna. 
Ha a lány megnézni, hamar észreveszi, hogy egy ember adatai vannak rajta. Minden valószínűség szerint az Ő adatai.
Papír:

Név: Hyuuga Shakaku
Rang: Nem megnevezett.
Foglalkozás: Shinobi.
Megjegyzések: komoly belső sérülések a gyomor tájékán, külső hegek. Kóros kimerültség, fáradtság. Fejsérülés.

Ha nem nézi meg a papírt, az továbbra is ott marad, mintegy jelezve, hogy az idő nem csökkenti a kiváncsiságot, ám a tudálékosság veszélyességeit is mintha a lány arcába lökné.
Most veszi csak észre, hogy az ablakból apró fénypászma vetül az arcára. Ha megnézi testét a takaró alatt, akkor láthatja, hogy egész alteste be van kötözve, főképpen a gyomor tájéka. Ha másra nem is, ennek a miértjére biztosan emlékszik a lány. A fehér, jellegtelen ajtó hirtelen kinyílik. Csinos, kedves nővérke lép be. Haja barna, magasabb mint Aikan. Járása kecses, mosolya kedves.
- Alig vártam, hogy felébredj! Sikeresen eltávolítottuk a sebet és a heget, a kötés csak azért van rajtad, hogy ne erőltesd túl a hasizmaid. Ha nagyon összegörnyedsz, még megterhelnéd a friss bőrt és izmokat. Edd meg az ételt, amíg még meleg. Holnap hazamehetsz majd, ha nem lesz semmi váratlan. A Hokage-sama kérése volt, személy szerint még bent tartanálak! De azt mondta, majd Ő gondoskodik a felépülésedről! Ám addig is...
Közelebb lép, kezét Aikan szemei felé írányítja. Ha a lány nem reagál, akkor széthúzza a bőrt, felhúzva a szemhéjat.
-... egy kis rutinvázsgálat.
Megnézi a lány szemét. Mintha elégedettnek tünne, bár ezt nehéz megállapítani egy olyan személy esetében, aki folyamatosan mosolyog. Lehet, hogy a szakmájához tartozik, de sokkal értékelendőbb lenne, ha oka is volna a mosolyra. A nővérke lehúzza Aikanról a takarót, kezét a hasa fölé emeli, majd a kezei körül zöldes árnyalatú chakra jelenik meg.
- Nos, igen. Néhány napig ne erőltesd meg magad, egyébként semmi bajod. Egyszerű táplálékot vegyél majd magadhoz és rendszeresen.
Hogy milyen kedves.
- Egyébként... hogy érzed magad?

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Hyuuga Shakaku on Hétf. Aug. 08 2016, 17:45

[Danzou]



Szemhéjai szinte súlyokkal vannak leterhelve, mikor nyitni próbálja őket; félénk pillangó szárnyaiként remegnek az egyébként nem megerőltető feladattól. A legújabb – és egyben az egyedüli – emlékképek felbukkanása hatására mégis kipattannak szemei. A szoba éles kontrasztban van az előző helyiséggel; a rémisztő sötétséget felváltja a váratlan fehérség és világosság, a hideg és kemény kőlapot a puha és meleg ágy, a testnedvek undorító bűzét a gyógyszerek és fertőtlenítő keserű aromája.
Azonosítani ugyan tudja a szagokat, de mégsem tudja őket emlékekhez kötni, pont ahogyan tudja, ez egy kórházi, vagy egyéb gyógyító tevékenységet kiszolgáló helyiség, mégsem tudja megmondani, honnan származik ez a tudás – és hirtelen ismét az elméjének végtelenül sötét bugyraiból felnyúló csápok rabjaivá válik.
A füleiben hallja a saját szívverését, amint az egyre szaporább lesz. Törékeny ujjai megmarkolják a kezei alatt heverő takaró huzatát, próbálva jobban maga köré húzva az egyetlen dolgot, ami jelen pillanatban védelméül szolgál, noha a sötét démonokat nehéz kordában tartani. Fogsorát összeszorítva próbálja szabálytalan légzését ismét egészségesre rendezni, habár a feladat nem egyszerű. Szemeit lehunyva próbálja kizárni az ismeretlen szobát minden egyes berendezési tárgyával együtt, de cserébe a végtelen ürességgel kénytelen szembesülni; ha az egyik rossz, a másik rosszabb, így hát inkább a kevésbé kellemetlen felé fordulva ismét szemügyre veszi környezetét.
A sok fehér majdhogynem olyan rendszeridegen számára, mint a hasfalából kibuggyanó vér, melynek színe, forrósága és szaga, valamint a fájdalomérzet beleivódott az emlékezetébe. S míg a fehér szín semmitmondó, személytelen, addig a saját életesszenciája túlságosan is személyesen érintette – még egy teljesen idegen világban is elképesztően szokatlannak tűnt. Ezen a gondolatmeneten elindulva emeli fel bizonytalan kezekkel a testét biztonságban, kényelemben és melegben tartó paplant, hogy megpillantsa az emlékeiben élő sebhelyet.
Eredetileg ugyan csúfosan éktelenkedő sebhelyre számít, melyből még mindig szabadon bugyog a vére, ám nem ezt találja. A seb helyén, sőt, felsőtestének java részét fehér és puha kötszer fedi. Ujjbegyeinek érintése, enyhe nyomás gyakorlása folytán sem színezi az anyagot kápráztató vörös, noha némileg érzékeny még a terület, így nem deríti fel jobban azt, annak ellenére sem, hogy a fájdalomérzet némiképp koncentrálja tudatát a jelenre, elvonva figyelmét a tudatában tátongó fekete lyukról.
A takarót visszaengedve eredeti pozíciójába tapasztalja, hogy azt valaki gondosan terítette rá, nem csak gondatlanul dobta az anyagot. A szoba tartalma hasonlóan igényesnek, noha egyszerűnek tűnik: az ágya mellett elhelyezett asztalkán heverő étel és ital láttán összefut szájában a nyál és legelső ébrenléte óta először tapasztal éhséget, szomjúságot, melyet ösztönösen csillapítani akar.
A hal és a gőzölgő tea egymás utáni szemrevételezése után a tekintete tovább siklik a mellettük lévő papírdarabra. A darab egyszerű, jelölésektől mentes. Ártatlannak tűnik – mégis az a különös érzése támad, hogy nem neki hagyták ott. Nem tudja, miért, de nem tudja levenni róla szemeit és percekig kővé dermedve, pislantás és arckifejezés nélkül bámulja azt.
~ De mégis... az asztalon minden mást nekem hagyhattak ott, hiszen én vagyok itt egyedül... nem? ~
A gondolat hatására ismét körbepillant és nyugtázza azt, ami már korábban is feltűnt neki: virtuálisan egyedül van. Mindössze ennek hatására rezzen ki mozdulatlanságából és nyújtja ki jobbját a papír irányába, viszont ujjai nem érnek célba; a levegőben megtorpanó keze pár másodpercig kinyújtva marad, ugyanis idegen szemekkel mered az idegen végtagra, melyet végül forgatni kezd, ujjaival integető mozdulatot végez, s végül az ökölbe szorítást is gyakorolja pár másodpercig. A másik kezét is előhúzza a takaró alól, és a két tenyerét összeérinti, dörzsöli, hajlítgatja egyiket a másik segítségével. Ujjait összefűzi, megszorítja, majd szét tárja őket.
A fizikai tesztelések során rádöbben az egyértelműre, hogy ezek valóban az ő kezei – bárki is legyen „ő”. Jobbját ismét kinyújtva igazítja meg először a tányért, megérintve annak kellemesen hideg, porcelános anyagát, végig húzva a peremen mutatóujját. Ezt követően a csésze oldalát böki meg eredetileg csak óvatosan, hiszen a gőzt automatikusan a forrósággal asszociálja – a meleg viszont nem égeti meg, sőt elveszett régi barátként üdvözli őt, s egy pillanatra lelkét, tudatát is elönti a meleg. Ám a baráti érzés nem tart sokáig, ugyanis tekintete a következő objektumra téved és azt látván ujjai megremegnek a kíváncsiságtól, melybe némi azonosítatlan és azonosíthatatlan rossz előérzet is vegyül.
A döntés nem egyszerű, de nem is elsietett; ujjhegyével elsőnek csupán megérinti a lap szélét, de mikor nem szakad rá a plafon, illetve nem kezdi el kísérteni a korábbi fogva tartójának szelleme, maga felé húzza a papírlapot. Az asztal széléről lecsúsztatva fordítja azt meg, vet pillantást annak tartalmára: a fehér lapon szereplő fekete karakterek egyszerűek, mégis számára a világot jelentik.
~ Hyuuga Shakaku... ~ A név idegennek tűnik, mégis helytállónak érzi azt. ~ Bárcsak tudnám, miért... ~
Mielőtt azonban tovább merenghetne a néven és azon, mit jelenthet az másoknak, de legfőképpen saját magának, tekintete kiveszik kezéből a lehetőséget, ugyanis tovább siklanak az egymást követő betűkön, melyek szavakat formálva töltik meg világképét – a sivár semmiségben növényekként bukkanva fel, színnel megtöltve egy színtelen világot.
~ Nem megnevezett rangú shinobi... Shinobi... Shinobi. ~ A kifejezés ismételgetése alapján érzi, hogy valami klikkel, csak még nem tudja megnevezni, hogy egész pontosan mi és hogyan, bár kezdi sejteni, miért: ~ Talán a fejsérülés miatt lehet? ~ Arról ugyanis ösztönösen tudja, hogy nagyon rossz dolog.
Gondolataiból azonnal kizökken, mikor hallja, hogy valaki megragadja a szobájába vezető ajtó kilincsét és arra sújt helyezve nyit be – a kilincs megragadása és az ajtó nyílása között eltelő másodperc számára bőven elég ahhoz, hogy a lapot visszahelyezze a helyére, méghozzá az eredeti állapotába. Reflexe és gyorsasága ugyan meglepik, mégis a kivitelezett mozdulat megtörténtéről mindössze a teából felfelé kígyózó gőzcsík elhajlása árulkodik.
Meglepettsége viszont ki sem tud ülni kellően az arcára, ugyanis érdeklődése azonnal a szobába lépő személyre vetül, aki jelen pillanatban a legújabb, legérdekesebb és legnagyobb hatalommal rendelkező személy; az ágyon heverő nő, Shakaku, azonnal tart is tőle, hiszen ösztönösen tisztában van vele, hogy a barna hajú hölgy tartja kettejük közötti összes kártyát a kezeiben. Ezt a fizikai pozíciójuk is jól tükrözi: ő maga kiszolgáltatva hever az ágyon, a másik nő pedig magát kihúzva tornyosul fölé. Bizalmatlansága mellé viszont kíváncsiság is vegyül, de rögvest nyugtázza magában, hogy a különös érzést ezen nő jelenlétében nem érzi, az jelenleg kizárólag a Hokage személyéhez köthető.
~ Először a Hokage, most ez a nő is tegez... mintha ismernének valamilyen szinten. ~ Ugyan jelen pillanatban számára minden szokatlan, de talán legfőképpen az emberek azok, habár nem találkozott még eléggel ahhoz, hogy határozott kijelentést tehessen.
A nő szavai mindenesetre hullámok erejével mossák át agyát, új információkkal látva el őt, talán némileg túl is terhelve elméjét, hiszen minden adatfoszlányhoz megannyi asszociáció kapcsolódik. A feje fölött csapkodó, de nem köthető képek halántékába nyilalló fájdalmat generálnak, mely egyáltalán nem segít a némileg reménytelen helyzetén.
~ Haza... otthon. ~ Bár a kifejezés elképesztően sokrétű, az elméjét elsöprő vágyakozás mérhetetlenül egyszerű. A tudatlansága okozta szomorúság ugyan keserű ízt hagy a nyelve hegyén, az esélye annak, hogy van, aki vár rá otthon, sőt már önmagában az, hogy van egy hely, amit otthonának tekintett korábban és tekinthet a kellemetlen helyzetének ellenére olyan reménnyel tölti el, melynek hatására még a gerince is kiegyenesedik a fekvő pozíciójában, s többé nem roskad magába. A nő száját elhagyó szavak, melyek alapján a Hokage gondoskodik majd a felépülésről további erőt adnak számára, továbbá egy célt is: hálájával, valamint hűségével tartozik a férfi irányába.
Egy pillanatra hunyja csak le szemeit, de mikor ismét kinyitja azokat, a barna hajú nő előtte terem, s érzi magán, hogy mind a nyaka, mind pedig az orcáit elönti a pír.
Értettem, ehmm... – Hangja némileg elcsuklik, hiszen az előző helyiségben történtek közepette aligha volt ideje meglepődni saját hangján, ám most a helyzet aligha lenne annyira veszélyes, legalábbis az agya most képes csak felfogni az általa kiadott hangokat. Nagyot nyelve köszörüli meg a torkát és próbálkozik meg egy koherensebb mondat kiejtésével. A fejem fáj ugyan, de csak egy... tompa lüktetést érzek, a hasfalam pedig érzékeny, de jelenleg nem okoz problémát. – Ismét megtorpan, s a merengő arckifejezésén látszik, hogy igyekszik kategorizálni érzéseit, a lehető legmegfelelőbb válaszokat adni. Egy pillanatra lepillant a nő arcáról, méghozzá a zöldben úszó kezeire. Gyors egymásutánban pislant hármat és egy váratlan, apró, de gyors levegőt vesz, s ismét a nő arcára szegezi tekintetét. Talán nem ad okot aggodalomra... – szemeivel némileg hunyorog, ~ Legalábbis neked nem... ~, folytatja a mondatot gondolatban , de nem igazán emlékszem a történtekre. – A szemhéja megrebben a beismerő vallomása közben.
Bizonytalanság önti el a szívét, s némi félelem is csatlakozik hozzá, ugyanis nem tudja, elárulhatja-e az igazságot ennek a nőnek, aki folyamatosan csak mosolyog. A kérdések ugyanis ott keringenek a fejében: vajon miért mosolyog? Ismer talán? Akkor is mosolyogna, ha elmondanám, hogy semmire sem emlékszem? Ennek milyen következményei lennének – láthatom ettől függetlenül a Hokagét?
~ Az Ő parancsát követték azok az... ismeretlen alakok, akik végeztek a szikés öreggel... Tehát akkor ez a nő is az Ő parancsát követi...? ~


//Változtattam a színeken, ha nem gond. Remélem, így már megkülönböztethetőbb.

_________________



avatar
Hyuuga Shakaku
Játékos

Taijutsu Pontok : 178

Specializálódás : Agyfaszosztás

Tartózkodási hely : Pszichiátria


Adatlap
Szint: S
Rang: Pedoepicentrum (by Kakashi)
Chakraszint: 2000

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Szer. Aug. 24 2016, 16:30

// Shakaku - ne haragudj, lebetegedtem ^^ //

A lány mosolya nem hervad le, azonban kevésbé kedves, most már inkább meglepett. Kissé felhúzza a szemöldökét, majd lelkesen és gyámolítóan megfogja Shakaku vállát.
- Nem... emlékszel? Ugyan, ne aggódj! Biztosan csak kimerült vagy, de ez az állapot meg fog szűnni. Elvégre az lehetetlen, hogy elveszítsd az emlékeid, legalábbis örökre nem szívódnak fel. Egyél sokat és pihend ki magad. Most megyek és beszélek a főorvos úrral, de hamarosan visszajövök!
Kecsesen eltipeg, majd miután halkan kattan az ajtó, újra egyedül van Shakaku. Elviekben. Ám ez az elmélet megdőlni látszik és hamar tévesnek bizonyul. A padlóból egy férfi alakja emelkedik ki. Arca borostás, feketés haja a válláig ér. Ruhája sötét színű, egyszerű és rugalmas. Háta mögül egy fegyver markolata látszódik ki.
- Shakaku-san! Nem vagyok a szavak embere, ám mégis... kedvemre való, hogy életben látlak. Danzou-sama tolmácsolta felém, hogy nem minden sikerült úgy, ahogy elterveztétek. Hajlandó lennél... sétálni velem?
A férfi a kezét nyújtja Shakaku felé, pillantása kedves, de arcán nyoma sincs mosolynak. Nem úgy tűnik, mintha az érzelmek embere lenne. Ám egyáltalán... ki ez?
Ha a lány jobban megnézi, eléggé marcona alak. Vállai szélesek, tekintete valójában durva, mégis csillog benne valami különös. Ruhája csapzott, elnyűtt, ennek ellenére érződik, hogy gyakran van tisztítva és foltozva.
- Mikor legutoljára találkoztunk, még más volt a tekinteted! Érdekes, hogy megváltozik az ember, ha... - elharapja a mondatot - ne haragudj, nem úgy értettem. Fel bírsz állni?


// Nagyon tetszik, hogy figyelsz az apró kis részletekre. Ezért és a késésemért +5 ch-val jutalmazlak. ^^ //

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Hyuuga Shakaku on Pént. Aug. 26 2016, 18:11

[Danzou]

Shakaku éhezőkhöz hasonló pillantással méri fel a nővérke arcán átszaladó emóciókat, vonásaiban beálló változásokat, s bár nincs arra a kérdésre válasza, hogy honnan tudja kötni a különböző eltéréseket az árnyalatban eltérő érzelmekhez, mégis kezdi úgy érezni, hogy erre a kérdésre nem fog választ kapni.
A nő érintése viszont kifejezetten jól esik; kívánja azt. Keze puha és gyöngéd, mégis a saját testhőmérsékletéhez képest jóval hűvösebb. A keze tiszta és ápolt. ~Ellentétben azokkal a kezekkel...~ Szalad át a fején az emlékkép, a legelsők közül talán a legrémisztőbb és legérthetetlenebb: amint az ő gyönyörű vére festi élethűre az öreg, meggyötört és könyörtelen kezeket.
A fiatal nő szavai viszont – érintésén túl – további megnyugvást hoznak, bár tény és való, nem tudja elképzelni, milyen is lehet az, ha ez az állapot megszűnik: jelen pillanatban az űr ugyan tágas és rémisztő, mégis egy nyugodt sötétség, de milyen lehet az, ha minden visszatér? ~ De ha ő azt mondja, hogy lehetetlen, hogy felszívódjanak az emlékeim, legalábbis örökre... Feltehetően érti a dolgát, legalábbis ez a... főorvos úr biztosan tudja, mit csinál...~ A gondolatai a sötét mélység láthatatlan falairól visszhangzik, de a bizalom csírái ültetés után azonnal porrá lesznek; a nő felé emocionálisan kinyúló elméje befőttes gumihoz hasonló mozdulattal rándul vissza. A mentális mozdulat viszont olyan erejű, hogy majdnem a fizikai teste is összerándul tőle.
A tudat ugyanis, hogy ismeretlen helyen és – talán a legrosszabb – ismeretlen bőrben van azonnal visszarántja, sötét karmait akasztva lelkébe és minden porcikájába. A sötét semmi templomában viszont lakozik egy aprócska fény, ami az egyedüli fény- és hőforrás a rideg, kietlen pokolban; ez a fény egyetlen emberhez köthető, ahogyan az egyetlen koherens emlékképe is.
~De ha megszabadulok ettől a nőtől és ez a... főorvos úr is úgy tartja, hogy távozhatok, akkor láthatom a Hokagét... nem igaz?~ A terv ugyan még a saját fejében is rozogának tűnik, de jelen pillanatban nem rendelkezik azzal a mentális rugalmassággal, melyet alkalmazva ennél összetettebb gondolatokat fabrikálhatna. A bizonytalanság és a félelem, valamint a megbizonyosodásra irányuló szükséglete olyannyira uralják testét, hogy még a lábizmai is megfeszülnek egy pillanatra – a Hokagéhoz való menekülését viszont kénytelen lenyelnie, eltemetnie... vagy legalábbis eldugni egy időre a sötét árnyak közé.
Köszönöm a kedves szavait – biccent a nő irányába, majd pedig a csésze felé nyúl. A nő kecsességét és gyöngédségét igyekszik imitálni, mikor kezeibe veszi azt, s emeli ajkaihoz, hogy először a gőzölgő aromát szívja be, majd pedig a számára jelenleg idegen folyadékot kóstolja meg. ~ De hogyan ehetnék sokat, ha azt sem tudom, hol kezdődik az, ha sokat ettem...?~ Az íz először ismeretlenül hat számára, de a nyelvét alkotó ízlelőbimbók tudatlansága ellenére sem hazudnak, a végtelen mélység vonzását megtagadva állítják azt, amit észérvekkel nem tud megmagyarázni: az íz nincs kedvére, de nem elviselhetetlen. Mégis, mintha ízetlen lenne számára, bár fogalma sincs róla, mi az, ami hiányzik belőle. ~ Mégis hogyan pihenhetnék, ha azt sem tudom, ki vagyok? Ha csak a sötétség van, nem számít, hogy a szemem nyitva vagy lehunyva vannak...~ Az elméjét megragadó kilátástalan kétségbeesés még a nyelőcsövét is elszorítja; a teára jellemző enyhe keserű íz felerősödni tűnik, mikor egy pillanatra kénytelen megtartani a kortyot a szájüregében. Végül lenyeli, hiszen ok nélkül sejti, hogy nem szokták visszaköpni a folyadékot a csészébe, továbbá a torkába felkúszó hányingert is ezzel tudja csak legyűrni.
Amint a nővér elfordul, s távozik, ő a helyzethez aligha illő gyorsasággal helyezi vissza a csészét pontosan oda, ahonnan elvette azt. Mutatóujjával törli meg szája sarkát, mentálisan próbálva eltörölni a tea ízét is, bár ez nem sikerül. Arra viszont nincs ideje, hogy az ízen merengjen, próbálva kötni ezt a konkrét aromát máshoz, amint a fejsérülése előtt tapasztalhatott meg. ~ Kivéve, ha nem voltam már akkor sem oda az ízért... ~
A szemei láthatóan nagyobbra nyílnak, orrcimpája összeszűkül, mikor egy majdhogynem hatalmas levegőt vesz elképesztően hirtelen – a tüdeje kitágul, s egészen addig tartja bent a levegőt, mígnem már égő érzést eredményez a feladat. A fájdalom viszont jó, kirántja a fojtogató sötétség markolatából; az érzés ugyanis letagadhatatlan: a láthatatlan, de áthatolhatatlan falon történő kaparászás.
Egészen az ágyfejvégig húzódik vissza, s némileg még a lábait is felhúzza, ugyanis egyrészt a mentális érzés, másrészt a váratlan fizikai megjelenés váratlan rémülettel töltik el az amúgy is bizonytalan félelemmel pezsgő tudatát. A kezdeti rémület viszont majdhogynem váratlanul alakul át gyermeteg érdeklődéssé. A férfi szinten minden vonását kincsként méri fel, mint a szakértelemmel rendelkező ékkőkereskedő. Számára ez az ismeretlen férfi ugyanolyan értékkel bír, mint egy gyémánt. ~ De ha ez a férfi gyémánt, akkor Ő a Nap az égen... ~
Ruházatuk teljesen eltér: a férfié praktikus és sötét, míg az övé tipikusan kórházi, személytelen, valamint világos, folt nélküli hófehér. Nincs tisztában arcai vonásával, de a tea ízét eltörölni kísérlő ujj nyomán egyértelmű, hogy neki nincs borostája, valamint a vállain előre bukó hosszú tincsei önmagukért szólnak, mikor a hajszínről és a hajhosszról van szó. Indokolatlanul ugyan, de azt is tudja, vagy legalábbis sejti, hogy a nemük is eltér, bár jelen pillanatban nem tudja az eltérést további különbségekhez kötni. A férfi háta mögül kikandikáló fegyver markolatát szintúgy szemügyre veszi, de jelen pillanatban csak a kaparászó hangok sugallják számára, hogy az valóban egy fegyver része – ám egészen addig, míg nem irányítja felé sem azt, sem pedig egy hasmetszésre alkalmas pengét, szikét, addig nincs vele különösebb problémája.
~Hát tényleg Shakaku a nevem...~ A gondolat némi megnyugvásként szolgál, ugyanis ezek szerint a nővérke valamilyen szinten megbízható. Az általa, vagy esetleg a „főorvos úr” által elhelyezett lap ugyanis szintén ezt a nevet tartalmazta. A Hokage nevének említésekor viszont a felhúzott, térdénél rogyasztott lábait azonnal kinyújtja, hátát rögtön kihúzza, tökéletes merőlegesbe rendezve magát, leszámítva a fejét, amit némileg oldalra biccent.
Hogyne – Válasza verbális, melyet egyidejűleg egy nonverbális bólintás is kísér, mintha szüksége lenne arra, hogy mindkét módon kifejezze magát, de könnyen lehet, hogy csak saját maga érdekében folyamodik mindkét módozathoz, úgymond önmegerősítés gyanánt. Jelenleg ugyanis a döntések terén teljesen ismeretlen vizekre tévedt úgy, hogy nincs sem evezője, sem emléke arról, hogy tud-e egyáltalán úszni.
A takarót magáról egy egyértelmű mozdulattal rántja le, hajtja oldalra, ám az eredeti lendület nem halad át a felállásig, ugyanis pont azelőtt, hogy a talpát a linóleumra (?) helyezhetné, pont felette lebegve megtorpan. Először ugyanis lábujjhegyével megkocogtatja az anyagot, hogy vajon stabil, szilárd-e, vagy pedig el fog benne süllyedni, mint ahogyan a férfi korábban kiemelkedett belőle. A férfi erős tenyerébe csúsztatja láthatóan fehérebb, kisebb és törékenyebb ujjait, melyek fogása először bizonytalan, majd pedig forró bélyegként bilincseli meg az ismeretlen alak kinyújtott végtagját.
A bőrének érintése szokatlan, de fizikai, ahogyan a nővéré is volt, így a jelenhez köti. Így is elég nagy problémát okoz az emlékeinek hiánya, tehát nem igazán tudja, miként reagálná le, ha egész véletlenül el is süppedne azon a padlón, ahonnan a férfi kinőtt. ~ Na az lenne a... hab... a tortán...? Van ilyen mondás egyáltalán? ~
Amennyiben talál az ágya körül valami szandált, egyéb lábbelit, úgy magához veszi azt (bár eredetileg némi nehézséget okoz számára a kötő-csatoló mozdulat, melyet a férfi lábviseletére való pillantással próbálna orvosolni, hátha el tudja lesni, mi-hova-hogyan illeszkedik, de mikor visszapillant, látja, hogy időközben a keze összpontosított figyelme nélkül is kiügyeskedte a műveletet), amennyiben viszont semmi sincs a közelben, úgy magát nem zavartatva lép a férfi felé lábbeli nélkül (a padlózat anyaga hűvös és kemény, annak ellenére sima, hogy talpa alatt érzi a homokszemcséket, esetleg a padlózat egyenetlenségét).
Bárcsak tudnám, mi volt az, amit... elterveztünk... – a hangja suttogás, de még talán ahhoz is túl bizonytalan. Az viszont biztos, hogy nem akarja nagy dobra venni hiányosságait, viszont az, hogy az ismeretlen férfi Vele áll kapcsolatban, bár nem tudja, milyen kapacitásban, mégis bizalmat kovácsol benne, s csak remélni tudja, hogy az tovább fog tartani, mint amit a nővérke vonatkozásában kezdett érezni. Bár nem tudja, merre fognak menni, közel marad a férfihoz, egy képzetlen szem számára nem észrevehető lemaradással, hiszen nem akar túlságosan tapasztalatlannak tűnni, mikor sétálnak, továbbá állát némiképp behúzza, próbálva kisebbnek mutatni magát, ami nem nehéz, hiszen a férfihoz képest igencsak apró – ezt is csak akkor látja viszont, mikor már vele szemben áll, de kifejezetten akkor érzi csak a magasságkülönbséget, mikor egymás mellett haladnak.
A rengeteg új inger, így a tárgyak, személyek, színek, esetleg növények látványa, a különböző szagok és hangok kavalkádját is igyekszik emellett figyelemmel kísérni és esetleg kategorizálni, de legalább elraktározva későbbi merengés tárgyaiként – már ha egyáltalán lesz arra ideje, lehetősége.
Attól tartok ugyanis, hogy még a nevemre sem emlékeztem. – A beismerő vallomása közben szíve erősen zakatol, melyet érez a fejében, hall a saját fülében. Csakis arra, hogy kit szolgálok... Minden más... – Csupán megrázni képes a fejét, de ezáltal is képes lehet közvetíteni azt, amit mondani akarna. Csak érzi azt, amint ajkai lefelé konyulnak, valamint a szemöldökök közötti izmai összeráncolódnak, bár fogalma sincs, miként mutathat valójában. A fehér köpenyes hölgy állítása szerint ez csak átmeneti, sok pihenés talán segíthet rajta, ám mégis, egyedül a Hokagéra emlékszem... Egyedül Ő a biztos pont, s talán csak Ő segíthet ismét megtalálni az utamat... – A mondatok között eltelő némileg elnyújtott időközök alatt egyértelműen látni, amint keresi a szavakat, vagy legalábbis a megfelelő önkifejezési módszert.
A fejét oldalra és igencsak hátra döntve néz fel a mellette sétálóra, kerek, ezüst szemeivel bánatot közölve, annak ellenére, hogy tudatosan ne tudja mihez kötni az emóciót. Így attól tartok, Önre sem emlékszem, Uram. – Az elkövetkező másodpercekben viszont a környezetének felmérésével próbálja elfoglalni magát, hátha ezáltal csitítani tudná tajtékzó tudatlanságát. Figyelme azonban akarva-akaratlan visszaugrik beszélgetőpartnerére, hangjából viszont tökéletesen kihallható az egyértelmű tanácstalanság, melyhez ugyanilyen mértékű kíváncsiság vegyül; a kombináció eredménye pedig természetesen az, hogy nem tudja, merjen-e kérdést feltenni egyáltalán: Hogyan változott a tekintetem?


//Köszönöm szépen, jobbulást!
avatar
Hyuuga Shakaku
Játékos

Taijutsu Pontok : 178

Specializálódás : Agyfaszosztás

Tartózkodási hely : Pszichiátria


Adatlap
Szint: S
Rang: Pedoepicentrum (by Kakashi)
Chakraszint: 2000

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Shimura Danzou on Szomb. Szept. 03 2016, 13:16

// Shakaku //

A bizonytalanság talán a legnagyobb akadálya annak, hogy felismerje, ki is Ő. Elvégre hogyan tudná eldönteni, hogy mi igaz és mi nem, ha még a saját érzéseiről sem tudja eldönteni, hogy azok őszinték-e, vagy sem? Ördögi kör, szokták mondani. S lám, valóban, helyes lenne ezt állítani, mert illik a sziutációra ez a leírás. Viszont nem az a kérdés, hogy milyen a jelenlegi helyzet, elvégre ez az egyetlen dolog, ami még Shakaku számára is egyértelmű. Sokkal inkább az a kérdés, hogy mi a helyzet megoldása, mert az egyérételmű, hogy a lánynak szándékában áll orvosolni a jelenlegi problémákat.
Talán a férfi gesztusai és látszólagos őszinte szándékai győzték meg a lányt arról, hogy nem kell aggódnia, sőt, beleegyezhet a sétába. Vagy csak az, hogy nem képes máshogyan alakítani a helyzetet.
A szandál, melyet a lány rövid küzdelem után lábaira helyet, egyszerű, könnyű és kényelmes. Megtapasztalható, hogy bár a szellem elveszítette emlékeit, a test őrzi az ösztönöket, melyek minden bizonnyal az évek során beleivódtak. A felismerés örömteli és reménykeltő lehet Shakaku számára, elvégre ez önmagában egy olyan lehetőség, egy olyan jel, mely azt mutatja, hogy van esély a felépülésre. Bár az még mindig rejtély, hogy miből is kellene pontosan felépülni.
A férfi keze szinte már forró, érintése érdes, de éppen csak durva, érződik, hogy próbál a legkevésbé sem ártani a lánynak. Shakaku jól láthatja, hogy ez valójában mekkora megeröltetés a férfi számára, hiszen alkatából, izomzatából kiindulva a gyengédség nem a szakterülete. Noha... bármi lehet.
A férfi, ez az újabb rejtély, először megrökönyödik, látszik a tekintetéből és érződik, ahogyan kezének érintése sorosabb lett. Árgus szemei körbejárják a lányt, figyelik a tekintetét. Talán a tréfa, a humor jeleit keresik. Talán azt várja, hogy mikör kacag fel a leány, mikör közli vele, hogy csak ugratja. A férfi szeme összeszükül. A felismerés kiül az arcára, mintha megöregedett volna. A grimasz talán a fájdalomé, vagy a csalódottsá, Shakaku nem tudja ez megkülönböztetni, de annyi bizonyos, hogy látott már ilyen érzelmeket, csak arra nem emlékszik, hogy mikor és hol. Azt is nehéz eldönteni, hogy ezek pozitív, vagy negatív érzelmek, noha a férfi hangja hamar bizonyítja, hogy egyáltalán nem örül a hírnek.
- Ezt... ezt nekem nem mondták. Én... Én... azt hittem, hogy csak... szóval, hogy... - Egy pillanatra elcsendesül, tekintete Shakaku szemébe fúródik. - Te tényleg? Te tényleg nem emlékszel rám?
Értetlenség, csalódottság és gyanakvás tükröződik a férfi arcán, bár Aikan mindezeket egyfajta vívódásnak láthatja nagyjából. Megint olyan érzelmek, amiket felismer a lelke mélyén, csak egyiket sem tudja hova tenni. A férfi nagyon figyel, látszik, hogy keres valamit a lány tekintetében. Amikor onnan csak ürességet, tanácstalanságot kap viszonzásul, mintha megtántorodna.
- A Hokage-samának erről tudnia kell. Ő biztosan tud segíteni... de Én... tényleg nem vagyok a szavak embere, nem akarlak... nem akarom, hogy félre érts, ezért talán nem nekem kellene elmagyaráznom a dolgokat. Tényleg nem emlékszel?
Mint egy utoldó mentsvár, olyan próbálkozás ez. Mintha még mindig nem hinné, hogy igaz, amit hallott. Mintha még mindig tréfát sejtene a háttérben.
- Azonban.. tartozom Neked annyival, hogy megtegyem érted, amit tudok. Jöjj, áporodott itt bent a levegő. Gyere, Shakaku, sétáljunk a faluban, hátha felismered azt a helyet, amiért élünk!
A férfi levezeti a folyosón és egy lépcsőn. A kórház főkapuja előtt egy ápoló tiltakozni akar, azt mondja, a "beteg" még nem sétálhat, ám a férfi a tekintetével elkergeti, így nyugodt léptekkel jutnak ki, ha Shakaku hajlandó sétálni. A kapuban a férfi egy tekercset vesz elő, majd pedig furcsa hang, egy pukkanás és némi füst kiséretében a tekercsből barnás köpeny jelenik meg, amit Shakakura terít, hogy a lány őszies szellő miatt ne fázzon a lány. A köpenyen piros csíkok vannak és egy jel, amelyet már a Hokage-sama ruháján és fejfedőjén is látott. Ugyanaz a jel, amelyet a férfi visel a karjára tekert fejpántján. Olyan ismerős, mégis olyan távoli. Miért?
Az út szintén olyan, mintha... mintha már látta volna. A növények és a napfény otthonossá teszik. Számtalan emléket ébreszthetnek, vagy hathatnak idegenül is.
- Szólíts Okaminak, Shakaku-san. Azt reméltem, csak tréfálsz, amikor azt mondod, hogy nem ismersz fel. Ám egészen idáig nem mondtad ki a nevemet. Úgy tűnik, valóban nem emlékszel.

_________________


"A fagylalt császára, az egyetlen császár! "

Mesélések:
- Senshi, Rengar, Karasu - Kalózok kincse!
- Rabada Genkou - A sivatag szíve felé...
- Futeki Shiroi - Egy mese vízről, füstről és levélről...
- Rengar - Unagi, a börtöngálya







avatar
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Hyuuga Shakaku on Vas. Szept. 04 2016, 00:18


[Danzou]



Bokáját biztosan fogják a szandál csatjai. Ez az érzés az eddigiekhez képest igencsak szokatlan bőrérzéklet, habár tapasztalati skálája igencsak szűkösnek mutatkozik; a csupasz lábaktól viszont alapjaiban eltér. A szandál talpa vékony, de rugalmas, a továbbiakban viszont nincs ideje a bokák, lábujjak mozgását tanulmányozni teljesen új szemmel, hiszen a férfi értetlen reakciója majdhogynem olyan erejűnek hat, mint a sajátja – hangsúly: majdnem.
A mentális kételyei, rozoga elmeállapota ellenére a férfi érintése stabil és szilárd; ideális arra, hogy a jelenben tartsa, megakadályozva tudatát abban, hogy az apróbb részletek elemzésével foglalkozzon, viszont ez a pozitív hatás nem marad meg tisztán akként. A szorítása ugyanis aggodalomra okot adó egyveleget alkot a tekintetével és arcvonásaival. A fizikailag manifesztálódó megrökönyödés, a grimasz, az elváltozó hang, az éles tekintet mindössze olaj a tűzre – márpedig a tudatában tomboló fekete infernó aligha igényelne további biztatást – és azonnali védekezési reakciót vált ki belőle. Virtuálisan összerezzen, összébb húzza magát; álla a mellkasához szegezve, apró, de számos pislogással megszakítva, némiképp nehezen tartja meg a férfi tekintetét, vállait és könyökét behúzza, még a kezét is próbálná kihúzni a férfi szorításából, de tart attól, hogy nem tudná megtenni ezt észrevétel nélkül, s félve attól, hogy a férfi reakcióján ez amúgy is csak rontana, nem is teszi, viszont a kezének megrándulását aligha tudná leplezni.
Állkapcsát láthatóan összeszorítja, ajkai egy vékony vonallá préselődnek, orrcimpái beleremegnek, ahogyan igyekszik a lehető legnémábban levegőt venni. Azt viszont sejti, hogy a férfi verbális választ követel, vagy legalábbis vár el, ám erre ő jelen pillanatban képtelen, így folyamodik a nonverbális válaszadásra: megrázza a fejét. ~ Bármennyire is próbálom, nem emlékszem rád. De ezek szerint kellene... ~
Úgy tűnik, hogy hosszú pillanatokig némán és értetlenül merednek egymásra, neki ugyanis esze ágában sincs kitölteni a kellemetlen csendet beszélgetésfoszlánnyal, amúgy sincs sejtése se, hogy egyébként miről beszélne, beszélhetne. Így a férfi oldaláról sugárzott értetlenség, csalódottság, gyanakvás a fiatal nő oldaláról érkező értetlenség, aggodalom és kérdezésvágy kombinációjával szembesül. Ha a helyzet nem lenne ennyire súlyos, akkor talán még humoros is lehetne az, hogy az emlékeivel feltehetően rendelkező férfi ugyanolyan tanácstalanul áll (legalábbis látszólagosan), mint az amnéziás nő, így viszont még meg sem fordul a fejében az, hogy nevessen.
A mellkasán növekvő súly és a fejében tomboló vihar okozott lüktetés tulajdonképpen a pánikroham előfutára is lehetne, de odáig nem igazán juthat még el, ugyanis a legközelebbi problémát a torkában felkúszó sav okozza, a gyomrának sporadikus összerándulásával együtt. Szabad kezét az ajkaira szorítva igyekszik visszaszorítani a keserű, maró folyadékot, egyelőre sikeresen.
Kétlem, hogy ezen a helyzeten lehetne rontani... – Motyogja némileg elhaló hangon, s koncentrációtól megfeszült vonásain látható, hogy még mindig a hányingerével küszködik. Mély levegőt véve viszont ismét kihúzza magát, feloldva a védekezési mechanizmus által okozott feszültséget a végtagjaiban, hátában és nyakában is. Pár pillanatra lehunyt szemekkel próbálja kizárni az idegen közeget, de sajnos kénytelen rájönni, hogy a magára vállalt belső sötétség ugyanolyan rémisztő, mint a színpompás külvilág. – De tagadhatatlanul igazad van, tudnia kell róla. Valahogy érzem, érzem, hogy tud segíteni, kivéve, ha... – Hangja beleremeg szavaiba, arcát elfordítja a férfitól. Az orcájára kiülő pír szégyenének első jele. A halk suttogása, ami képzett hallást igényel, a második. – ... úgy dönt, hogy menthetetlen vagyok. – A beismerés a harmadik. – Amit persze meg is értenék, vagyis úgy érzem, hogy megértenék, de nem akarom! – A suttogásszerű hangja ismét felerősödik, ahogyan a férfi kezén nyugtatott fogása is; úgy tűnik, a helyzet ezen aspektusában visszatükröződik: korábbana férfi szorítása rándult, most az övé. – Nem akarom megérteni és nem akarok menthetetlen eset lenni! – A tekintetében egyértelműen villanó aggódó kétségbeesés mögött láng gyúl, ahogyan a lehetetlen helyzetben először talál rá magabiztosságára. ~ Hiszen csakis Rá, valamint a falura emlékszem... Ezek nélkül... már semmim nem marad. ~
A szapora lélegzetvétel és a homlokán, hajszálvonalában megjelenő verejtékcseppek egyértelműen jelzik, hogy a friss levegő, valamint a zárt helyiségből való kimozdulás jót fog majd tenni neki, s már most érzi, hogy addig nem fog nyugodni, míg mindent meg nem tudott a környezetéről; jelenleg a legnagyobb ellensége (melyről kognitívan tud) a tudatlanság.
Pánikrohamát ismételten kénytelen visszaszorítani, a torkában zakatoló szívverése, elszoruló légcsöve ugyanis kifejezetten baljós jeleket közvetítenek irányába, s bár nem tudja megmagyarázni, honnan származik a sejtés, sem pedig a relaxáló légzéstechnika eredetét, ami még a fejfájásán is képes csökkenteni egy árnyalattal. Értetlensége ellenére viszont jelen helyzetében nincs sem fizikai, sem mentális ereje önreflexióba kezdeni, próbálva választ találni a kérdésre. Ideje sem lenne, hiszen a távozásuk elkerülhetetlennek tűnik, ami szerencsés, ugyanis az elméjében pezsgő energia a fizikai testében is jelen van – melyet természetesen képtelen azonosítani azzal, amit valójában jelent: üss vagy fuss reakció.
~ Falu... hűség. Biztos, nagyon sokat jelenthetett számomra, ha emlékszem rá... Igaz? ~
Lépteinek monoton jellege tökéletesen ellentétben van gondolatainak pörgő mivoltával. A kettősség az arcán is tökéletesen látható, gyermeteg kíváncsisága némi félelemmel párosul, tekintete viszont egyenesen felperzseli az összes új tárgyat, épületet, személyt, illetve növényt.
Némi örömmel – és kárörömmel – konstatálja, hogy a férfi tekintete máson is működik, bár talán ő maga annak enyhébb verziójával volt megkínálva. Véleménye szerint viszont az ápoló igenis rászolgált sorsára: ~ Az én nevem nem „beteg”, hanem Shakaku! ~
Könnyűszerrel lehetséges, hogy már most is túlzott hévvel ragaszkodik azokhoz a dolgokhoz, amiknek a tudatában van, de elképesztően kevés van belőlük, s ha ez legalább gondolati szinten megfogalmazódna benne, rögtön rávágná, hogy joga van hozzá. Viszont még csak gondolati szinten sem merül fel benne.
A fiatal nő egyértelműen megtorpan, mikor a férfi tettei nyomán manifesztálódó köpeny körül szertefoszlik az aprócska füstfelhő, nem tudja viszont azon nyomban megragadni az anyagot, ugyanis az elméjében érzett kaparászás ismét felüti a fejét, igencsak elvonva a figyelmét a jelenből.
A köré terülő szövet érintése viszont nyomban visszarántja érzékeit a jelenbe.
Ez a jel... jelent valamint. – Hangja bizonytalan, melyet azonnal megbán és próbál felülírni: – Tudom, hogy jelent valamit. – Pillant fel a köpenyt szolgáltató szemeire. – Csak azt nem tudom, hogy egész pontosan mit. – A kijelentés ellenére tekintetében egyértelműen kérdés csillan. – Ahogyan a... falu neve is a nyelvem hegyén van, de mégsem tudom kiejteni... – Az arcára kiülő frusztráció egyértelmű, leplezetlen és végtelenül emberi. Pont amennyire emberi is.


//Elnézést, hogy ennyire csöpögős lett, de feltétlenül szükségesnek találtam szemléltetni, hogy a helyzet ellenére rá tud találni a magabiztosságára. Rá is akar találni.
avatar
Hyuuga Shakaku
Játékos

Taijutsu Pontok : 178

Specializálódás : Agyfaszosztás

Tartózkodási hely : Pszichiátria


Adatlap
Szint: S
Rang: Pedoepicentrum (by Kakashi)
Chakraszint: 2000

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Jiraiya on Szomb. Okt. 22 2016, 17:37

// A kalandodat akkor én veszem át. ^^ Nem ígérem, hogy tudom hozni Danzou szintjét, de igyekszem megfelelni. A késésért +10 Chakrát írok jóvá. //



  Talán fel sem tűnik neki, de a lányt átkarolja, ahogyan rásegíti a köpenyt. Bal karja átfogja a lány vékony, aprócska hátát, miközben testük egymáshoz ér. Nem, egyáltalán nem intim és nem is túl közeli, a mozdulathoz és a lány támogatásához azonban szükséges. 
  Lehet, hogy nem látszik rajta, de testének és arcának nyugodtsága, nem a gondolkozás, a pörgés, esetleg az élet hiányát jelenti. Nem... Éppen ellenkezőleg. Figyelmét most egy dolog köti le, kusza agytekervényei azonban más és más dolgokon járnak. Folyamatosan próbál emlékezni, próbálja magában felidézni az ismerős érzést, a gondolatot, a jelentést, de nem megy. Próbál emlékezni, de csak a sötétség az, amely újra és újra felbukkan, semmi egyéb. Olyan ez, mint egy túlzott alkoholmámorban átbulizott éjszaka utáni reggel, amikor nem emlékszel arra, hogy mit és hogyan tettél. Ám idővel beugrik egy-egy kép, mely gondolkodásra késztet: "Ez álom volt, vagy tán valóság?" Itt azonban erről szó sincs. A lényegi részek teljesen kiestek, a szemei előtt lebegő kérdésre viszont, egy a sötétségben lehulló levél a válasz... Igen, elméje reagált, az eddigi hatalmas sötétségből, lelki szemei előtt egy zöldes árnyalatú, eleven, élettel teli levél jelenik meg a semmiből, majd könnyed hullásba kezd.
   A levél lassú útja a végtelenben mindössze néhány másodperc csupán, miként a lány figyelme is erre összpontosul. Mintha a világ is tudná, hogy segítségre van szüksége, gyöngéd, melengető fuvallatt simogatja meg arcát és táncoltatja meg borostyán köpenyét, a levél pedig eléri útja végét. Lassan, nyugodtan simul a sötétség aljára, szimmetrikus, precíz és teljesen nyugodt hullámokat keltve a sötét vízfelszínen. 
~ Konoha! ~
- Konoha.
A lányban a felismerés egyazon pillanatban jelent meg, minthogy Okami kimondta a Shakaku gondolataiba, villámként csapó nevet, a név pedig elhozta az érzést, előhozta azokat az érzelmeket, amik a faluhoz kötötték... 
   A férfi arca szelíd mosolyra húzódik, ahogyan a közelükben lévő fáról lehulló leveleket felkapja a szél. Tekintetével követi őket, ám ekkor látja csak a lány arcát, ahogyan szemei az övét fürkészik. Shakaku érzi, ahogyan a vállát és hátát átfogó kar fogása gyengül, mintha el akarná venni. Arcán zavarodottság látszik. 
- Még mindig nem emlékszel? Nem emlékszel a helyre, ami az otthonod volt az elmúlt években? 
Teszi fel a kérdést, kissé odébb húzódva a lánytól, ám a karjával még mindig, ámbár sokkal gyengébben átfogja a lányt. Láthatóan kissé kényelmetlen neki ez a helyzet. Mintha nem szokta volna meg, hogy ilyen közelségbe legyen valakihez is, vagy talán, magához a lányhoz?

_________________
Visszavonultam, ha kérdésetek, kérésetek van, (vagy valami hasonló) nyugodtan zaklassatok meg Facebookon, vagy pedig Kenshiro Mirubi, Lanmao karaktereimen keresztül!
avatar
Jiraiya
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Sennin
Chakraszint: Sok...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Hyuuga Shakaku on Vas. Okt. 23 2016, 21:58

[Jiraiya – bennem egyáltalán nincsenek kétségek]
Ajánlott zene



A fiatal nő törékeny teste először észrevehetően összerezzen; a férfi érintése váratlannak és idegennek hat, legalábbis elsőre. A teste ugyanis a kezdeti reakciót követően ellazul és tudatlanul is erőt merít a férfi közelségéből.
Az emberi érintés pszichológiai hatását éli át, amikor a férfi karjaiba zárja őt; a kezdeti összerezzenés a mozdulat előre nem láthatóságából és a menekülési ingerből származik, ezt váltja fel a megnyugvás és illékony biztonságérzet. A hangulatváltozatok gyorsasága némileg össze is zavarja, hiszen jelenleg minden új számára; talpa alatt a talaj ropogós, recsegő keménysége, a ruhanemű súrlódása, szívének zakatolása.
Az érintkezési ponton keresztül szinte érezni véli a férfi ~ Okami... ~ energiáját és erejét, a lényéből sugárzó testhőjét – a férfi ugyanis alapjaiban különbözik a hideg kőpadlótól és a puha, de ugyanúgy élettelet ágytól, amiket eddig a háta mögött tudhatott.
A fájdalmasan újdonsült emlékkép ismét tudata elejére kúszik; a hasfalából kigyöngyöző vörös vér forró érintése, a csontokig hatoló hideg és az émelyítő rettegés ismét elakasztja lélegzetvételét. Szemhéjai pillangó szárnyaihoz hasonló mozdulattal és gyengeséggel rebegnek bele a legelső emlékébe, s már most sejti, hogy ezt sosem fogja elfeledni. Ahogyan a tehetetlen félelmét sem.
~ De már nem ott vagyok. ~
A tudatlan sötétségben visszhangzó gondolat mantrává erősödik, miközben próbál a férfi szilárd jelenlétéből erőt meríteni; úgy tűnik, örökös harc lesz ez a bizonytalan jelen és a sötét múlt között, ő pedig félúton, a két hatalom között ragadt meg, s mind a kettő magáénak akarja tudni.
Remegő ujjakkal fogja össze az idegen anyagot a nyaka előtt, átvéve azt a férfitól, szembefordulva vele; nem tudja, hogy fázik-e vagy csak a félelemtől reszket, ahogyan azt sem, hogy a sérülései miatt nehéz levegőt venni vagy sem, de a tekintete a férfi ajkaira pont akkor szegeződik, amikor a végtelen, fojtogató sötétségben gyúló jelenés felhívja magára a figyelmét: a lehulló levél egyszerre idegen és rég látott barát, egyszerre keserű és édes, múlt és jelen. Bár megérinteni nem tudja, mégis szinte érzi a bársonyos tapintását, az üde illatát.
~ Konoha. ~ A suttogó gondolatát a férfi hangja fogalmazza meg, szinte megpecsételve vele a sorsát. – Zöldellő levél... erős és fiatal. Élettel teli... – Hangjának susogó mivolta, könnyed és bódult könnyedsége egyértelművé teheti, fogalma sincs arról, hogy a szavakat hangosan fogalmazza meg, nem pedig tovaszálló gondolatként; a savaknak ugyanis erejük van, különösen akkor, ha más is hallja őket. –... Élettel teli – a férfi szemeire felugró tekintete egyszerre éles és fátyolos; az arckifejezése gyermeki, mintha csodára, kincsre lelne.
A férfi tekintetét, arcvonásait újult erővel fürkészi, mint a sivatagban bolyongó, szomjazó számkivetett az oázist. ~ Konoha. Ez az otthonom neve; én ezért élek. ~ Tudatlanul is átveszi a férfi szava járását1 – a néma sötétség ridegen felbugyog, mintha kacagna a gondolaton, de a tudatában táncolva hulló élénk levél a bugyorgó felszínt elérve azonnal elcsendesíti az idegen lázadót, elcsitítja lelkének zavarát. A tudatának megmentője aprócska ugyan, de fényes és meleget sugároz – ez már önmagában ellentétes azzal a sötétséggel, ami fojtogatja őt, így megnyugvást talál benne.
A kutató tekintete felfelé kúszik a hulló zöld foltokra, amik ugyanolyan alakúak, mint a tudatában megjelenő testvérük, habár fényük és energiájuk közelébe sem érhet annak az egyetlen egy levélnek. Ujjait széttárva nézi, ahogyan azok áttáncolnak a réseken, kacér érintésüket hagyva hátra csupán, kecsegtetve azzal, ami nincs, de lehetne. Szemeivel követi útjukat a földre, majd pedig ő maga is letérdel, hogy óvatosan kézbe vegye az apró markában méretesnek tűnő levelet, ami leginkább hasonlít megjelenésben a mentális képhez.
A látvány hatására a rideg massza ismét buggyan egyet, szinte arra késztetve őt, hogy gyűrje össze a természet gyermekét, ezt a különös szimbólumot, de neki esze ágában sincs kárt tenni abban, ami jelenleg békét hoz viharvert tudatára, így óvatosan dajkálva emeli magához közelebb.
Nem emlékszem az épületekre, sem az utcákra... sem az arcokra, sem a nevekre. – Félig guggoló, félig térdelő helyzetéből pillant fel az előtte álló férfira. Körülötte a földön és a levegőben a zöld levelek tánca egy pillanatra feledésbe merül, ahogyan vörös tincseinek lobogása is. A tekintete ugyan még mindig bizonytalan, hiszen a helyzete majdhogynem kilátástalan, de mégis gyúlt benne egy szikra; egyfajta béke és elhatározottság tükröződik ezüstös lélektükreiben – az ametisztesen csillanó ezüst szinte lángra lobban. – De az, amit érzek, tagadhatatlan. – A levelet mellkasához szorítva emelkedik fel, kihúzva magát, makacsul felemelve állát. – Bár lehet, hogy nem emlékszem a részletekre, de hűségem Konohához és a Hokagéhoz töretlen.
A tudatában lámpásként égő levél képe erőt ad a lehetetlen helyzetben is, fényt biztosít a sötétségben, reményt és utat mutat az úttalanságában. Noha úgy tűnik, hogy kirántották alóla a szőnyeget, ő mégis ezt a kapaszkodót találta – és most már nem ereszti.
Ugyan nem tudja, de a lehetetlen határozottsága most áll legközelebb a sötét szurok másik oldalán álló kísértet határozottságához, de hiányzik az a heves kegyetlenség, ami a múlt árnyát azzá tette, aki volt; hiányzik az a nyílt infernó, ami veszélyességének forrása volt. A parázs viszont ott van, s a kérdés már csak az, hogy ki és hogyan fogja lánggá legyezni azt.
Jelenleg csak ennyit tudok, csak ennyiben vagyok biztos – folytatja, miközben közelebb lép a férfihoz –, de lehet, ha többet látok abból, amiért és akikért élünk, ez talán változni fog, de ha mégsem, akkor tudd, hogy nekem ennyi elég. – Elvégre ki tudja, talán nem is szeretné tudni, ki is volt ő korábban.
Az arcára kiülő mosoly nyugodt és szelíd, de mikor a férfitól elfordul, hogy az előttük húzódó épületsorokat fürkéssze, szemei gyermeteg kíváncsisággal villannak. Négy apró lépéséből az első kettő még bizonytalan ugyan, de a többi könnyed shinobimozdulat. Nagy levegőt véve szívja be a friss levegő mámorító illatát, s némileg széttárt karokkal fordul meg a hulló levelek táncának hallhatatlan dallamára. – Esetleg, amennyiben nem túl nagy kérés és nincs más teendőd, körbe tudnál vezetni?
Elvégre az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.3

//1 Shimura Danzou hozzászólása, 2016. szeptember 3. „Gyere, Shakaku, sétáljunk a faluban, hátha felismered azt a helyet, amiért élünk!” – ezzel is szeretném érzékeltetni, hogy még nagyon könnyű befolyásolni őt, majdhogynem olyan, mint a friss agyag.
2 A karakter memóriatörlés előtt még véletlenül sem térdelt volna le más előtt, különösen férfi előtt nem (még amiatt sem, hogy felvegyen valamit, amit elejtett).
3 Lao-Ce

_________________



avatar
Hyuuga Shakaku
Játékos

Taijutsu Pontok : 178

Specializálódás : Agyfaszosztás

Tartózkodási hely : Pszichiátria


Adatlap
Szint: S
Rang: Pedoepicentrum (by Kakashi)
Chakraszint: 2000

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Konoha kórháza

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

11 / 14 oldal Previous  1 ... 7 ... 10, 11, 12, 13, 14  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.