Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Pein on Vas. Május 08 2016, 10:38

Szippantsatok egy mélyet a levegőbe!

Érzitek már?

A Szigetet nem a kétségbeesés, de még csak nem is a veszély furcsa, keserű szaga lengte körbe. A hősiesség vagy ne adj isten a bajtársi odaadás magasztos illata se keringett a levegőben. Ahogy a hatalmas kőkastély tornyai a földre zuhantak, egy pillanatra még mintha a Nagy Óra mutatói is megálltak volna. Csupán egy lélegzetvételnyi időre, de minden elcsendesült. Mintha csak valami bevégeztetett volna, s az alkotó – vagy akárhogy is hívjuk –, pihenne egy szusszanásnyit, hogy aztán újult erővel valami egészen mást hozzon létre.

Még mindig nem érzitek.

Ahogy a Kígyó mint főnix támad fel „hamvaiból”, ahogy a végeláthatatlan alagútban meneteltek, ahogy megzabolázhatatlannak tűnő sereget pásztázzátok, egy nemes, egyszerű illatnak kellene úrrá lennie rajtatok.

...
Persze ti immúnisak vagytok rá.
...

Hitetlenek! Nem érzitek a vér szagát? Nem halljátok a bősz csatakiáltásokat? Nem áramlik át minden egyes átkozott vénátokon és artériátokon az odaadó, hithű buzgalom? Az áldozatkészség? Ugyan nem érthetitek. Nem értettétek meg.


Egy tompa morajlás, egy keserű kiáltás, majd délceg recsegés-ropogás.

Minden a föld alatt kezdődött:
 
Az „S” keserű pillantást vetett Kodomóra, majd ahogy az egyre csak távolodni kezdett tőle, megcsóválta a fejét. Meg se próbált utánamenni. A férfi furcsa kéztartást vett fel, szívmagasságban összekulcsolta ujjait, fejét pedig a föld felé hajtotta. Valamiért nem törődött Makotóval. A lány létrehozta Suiton jutsuját, az „S” közben hátat fordított neki, de egyébként egy tapodtat se mozdult. Valamiféle szöveget kezdett kántálni, melyből a lány a következő részletet hámozhatta ki csupán: 

"Que Dieu vous bénisse pour votre service…"


Aztán az „áruló” a már oly ismerős varjak formájában lett az enyészeté… A kilépő mégis szokatlanul színpadiasra sikeredett: a klón megszűnte – legalábbis látszólag – akkora morajlást gerjesztett a barlangrendszerben, hogy az beleremegett és a tompa, ám félelmetesen visszhangzó „dallamot” még odafent, a kastély romjai mellett is hallani lehetett.  

Kár, hogy egészen optimista reményeitek is éppen olyan gyorsan röppentek szét, mint a fekete varjak, melyeket a vízhullám engedett szabadjára.
Még csak véletlenül se jutottatok ki. Egy hatalmas terembe értetek, és a folyamatos lefelé ereszkedésből tudhattátok, hogy akár több száz méterrel is a föld alatt lehettek. A terem kör alakú volt, és körülbelül olyan tágas lehetett, mint az előző „csatatér”, a bálterem. Magassága körülbelül 6 méter, a falai kőből voltak, ahogy a padló is – és úgy egyébként minden más. Az összefüggő faltömegen három méterenként pecsétek sorakoztak, a következő felállásban: egy darab középen és további négy ekörül, mintegy négyzetet alkotva. No persze ez még mindig egész jól hangzik, hiszen legalább az „S”-ellenség szublimált, az álnok Kígyó meg talán magatehetetlenül – mi több, akár holtan – fekszik a törmelékek között. 


A kör formájú barlang-terem falaira négy irányban fáklyák voltak akasztva – ezekből származott éppen csak annyi fény, hogy közelebb lépve, 1-2 méter távolságból megvizsgálhassátok a falakat, és a rájuk helyezett pecséteket. A legalább 20 méter átmérőjű teremben a fáklyák közvetlenül három méteres környezetét kivéve egyébként alig láttatok valamit. A barlang-talapzatra a használt suiton jutsu miatt 1-2 centiméter vastagságú vízréteg telepedett. 


Aztán a vízfelület hirtelen több irányból is megfodrozódott. Ekkor pillantottatok csak a talapzatra, amely kísértetiesen tükrözte vissza a fáklyák pirosas fényét. Azt hihettétek, hogy ez színezte vörösre a vízleplet, de nem: elmosódva bár, de a víztükör alatt a padlóra koncentrikus körök voltak festve, azok közé pedig valamifajta számotokra ismeretlen írással – főképp, mivel a betűk elmosódtak – egy monoton módon ismétlődő – feltételezhetően – mondat volt pingálva.
Vérrel. 

Lassú léptek közeledtek felétek, a mozgásba lendülő lények az élők által ismeretlen lassúsággal közeledtek a fáklyák által megvilágított barlang-részekhez. Először csupán egy fedte fel kilétét. Egykori zöldes egyenruhájának csupán a martalékai csüngtek már rajta, valahol a csípője környékén. Szinte teljesen meztelen teste szürkés színt vett fel, csak pár árnyalattal ütött el hulla fehértől. Bőrét fekete, vonalszerű hegek csúfították mindenütt, olyan volt, mintha ezernyi törés és repedés húzódna a testén. A férfi feltűnően izmos volt, igazából annyira, hogy még az arcán is látszódtak a bőre alatt türemkedő izomkötegek. A bőre a mellkasa felső részétől a nyakáig egészen sötétszürke, már-már fekete volt, de a feje ugyanolyan fehéres szürke árnyalatú, mint a teste többi része. Groteszk vigyorba fagyott ábrázata félelmet keltett. Fújtatott, sokkal többször vett levegőt, mint egy átlagember. Miközben végigpásztázott titeket, többször kidugta a fogai közül koromfekete, megnyúlt nyelvét, amellyel mintha még valamilyen sziszegő, kígyószerű hangot is kiadott volna. Szemei mindeddig csukva voltak, majd mikor végre felnyitotta azokat, két természetellenesen fehér szempár nézett veletek farkasszemet. Talán már találkoztatok ilyesmivel: a híres-hírhedt Byakugan tekintett le rátok. 

Odakint: 


A morajlás hangja mélyen a föld alól érkezett. Az „A” szeme felcsillant. Bár Ryuu éppen a menekülést és a távolságtartást tűzte ki céljául, a férfi eddig ismeretlen lelkesedéssel – no meg gyorsasággal – termett a fiú mögött, és a kastély romjai és a hadsereg felé ráncigálta őt. Ekkorra a felmentő sereg a felszínen maradt, habár kétségtelenül jelenleg leginkább egy baljós koporsóval elfoglalt része is észrevehette Ryuut és az őt „kísérő”, fehér köpenyes alakot. Mielőtt azonban bárki bármit is tehetett volna, az „A” fanatikusan körbepillantott, majd lehengerlő gyorsasággal egy orvosi kést kapott elő köpenyéből, amelyet a pillanat hevében Ryuuba mártott: a fiú bal alkarját magához rántva egy hosszú, mély vonalat karistolt annak artériákkal teli részébe.

Ryuu vészkiáltása két társa fülét is hamar elérte. Keserű volt és fájdalmas. A fiú vére szó szerint ömlött, a zöld pázsitot, amelyen térdelt, hamar vörösre színezte. Az „A” a következő pillanatban egyszerűen felszívódott: Ryuu ott állt társaitól maximum 50 méterre, valamint a sereg hátsó sorainak árnyékában – de ezek ügyet se vetettek a fiúra. 


A tompa morajlást és a keserű kiáltást pedig végre valahára tetőzte a délceg recsegés-ropogás: a távolban, a tenger mellett az erdő lángolni kezdett, szürke füst szállt felébe. A következő pillanatban pedig a koporsó is végre valahára kitárult. 

...
...
Szippantsatok egy mélyet a levegőbe!

Érzitek már?  

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Yakushi Kabuto on Vas. Május 08 2016, 16:53

 
    Úgy tűnhet, mintha teljesen figyelmen kívül hagyná a lány szavait, ám ez valójában nem így történik. Oda figyel és jó érzéssel tölti el a lány ravaszsága. Persze elbízza magát, vagyis inkább nem idegesíti magát olyan dolgokon, amik feleslegesek a számára. Pontosabban megfogalmazva: Nem fél egy esetleges támadástól mert tudja, hogy jóval erősebb itt a szigeten mindenkinél és nagy valószínűséggel az itt lévők együttes ereje sem lenne a lég az Ő legyőzéséhez. Persze ez már koránt sem annyira biztos...
A koporsó kinyílott végre, a fedele pedig a törmelékekre zuhant, hatalmasat csattanva és némi port keverve fel. Kabuto ugyan háttal állt a csapatnak, de a koporsó ajtajában álló férfi Kabuto és a két Genin felé nézett... Fekete szemei gyorsan ugráltak emberről emberre, szemöldökét pedig mérgesen ráncolta.
- Már megin...?!
Nem volt képes befejezni, ugyanis az Otokage egy kézjelet megformálva azonnali engedelmességre kényszerítette a megidézett személyt, akit immáron másodjára használ. Bizony nagyon jó szolgálatot tett Hana Fujishima és Hazukage Kurono elfogásánál is ez a bábja, így minden bizonnyal most is a hasznára válik... Chiriku most már kifejezéstelen arccal lép ki a koporsóból és áll meg Kabuto mellett, aki immáron egy tökéletes szolgát tart a kezében.
  Igen, aggodalommal töltik el az események. Elvégre ki által dőlt romba a kastély és mi volt vele a célja? S talán elárulta volna őt, vagy esetleg A kezei is benne van a dologban? Le kell tesztelnie, hogy mi folyik itt, ám ahhoz Chirikura van szüksége. Ám van itt még valami... Sárgás kígyószemeit ezúttal a két egérkére helyezi.
- Még mindig elhiszitek, hogy Kodomo meg akarja menteni Ryuut? Ezek után úgy gondolom, hogy csak a saját életét menti. De veletek más a helyzet.
Kabuto kézjelek nélkül is képes használni ezt a technikáját, ám mégis. A tökéletes hatás elérése érdekében, egy fél Kos kézjelet formál meg, minek következtében a chakrája körbeveszi a két Genint és egy szempillantás alatt aktiválódik a Kanashibari no Jutsu. Most, hogy remélhetőleg nem tudnak mozogni, Kabuto testéből két nagyobb fehér kígyó mászik elő. Lényegében Árnyékkígyók, amiknek fejeik ököl nagyságúak, a testük pedig egy kar vastagságával ér fel. Hosszúak és gyorsak, néhány másodperc alatt elérik a két Genint, majd mindkettőjük nyakába marnak s eltűnnek...
  A vér és a két méregfog hagyta lyukon kívül pedig más is láthatóvá vált Tomoko és Munfurawa nyakán... Egy-egy Átokpecsét! Tomoko nyakán három kör alakú pecsét jelent meg, míg Munfurawa nyakán egy triskelionra emlékeztető pecsét rajzolódott ki. Tomokonak bal, míg Munfurawának jobb oldalon... 
avatar
Yakushi Kabuto
NJK

Taijutsu Pontok : 100

Tartózkodási hely : ???


Adatlap
Szint: S
Rang: Nidaime Otokage
Chakraszint: 2000 + Senjutsu

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Kodomo on Csüt. Május 12 2016, 23:14

Az hollós férfi ismételten felbukkant, azonban Kodomo tudta jól, sokkalta fontosabb dolga is van, minthogy az idejét vesztegesse ezzel az árulóval. Makotóra bízva a férfit, egy szempillantás alatt tűnt el a hirtelen megjelenő varjúhadban, majd a fehér madársereg sebes szárnycsapásokkal hagyták maguk mögött társát és nem várt kompániáját.
Kodomo szinte hallotta, ahogy az előtörő víztömeg elárasztja a termet, majd ellenfelük ismételten hollók formájában esik szét. Ám őt nem érdekelte. Túl sok időt vesztegettek már ezen a rémálmok szigetén, s túl sok borzalmat látott ahhoz, hogy szedjék a sátorfájukat. Ugyan nem tudja pontosan, mit is keres itt Kabuto, s hogy mit akar. Elvégre megvan az ereje ahhoz, hogy elfogja Kodomot egymaga, legalábbis…meg volt. Kodomo képes volt kijátszani őt, s végignézte, ahogy az omladozó sziklák maguk alá rántják, és végleg eltemetik azt a kígyót. Azonban mégsem érezte magát biztonságban. Visszatérve a varjak rejtekéből ujjába harapott, majd a falra nyomva tenyerét, megidézte az apró emlőst, ki fehér köpenyt viselt.
- Készüljetek, hamarosan jövünk. – mondta, majd tovább futott a sötét alagúton. A kiáramló víz szinte a bokájáig, ő pedig a felületén futott gyorsan, nesztelenül. A felkavarodó vizet azonban nem tudta megállítani. Majd végül fényt látott a folyosó végén. A víz szétterült a nagyobb teremben, melybe a jounin érkezett. Megállva bejáratának ajtajában, körbetekintett.
Sötét volt, csupán a falon csüngő fáklyák fénye adott némi világosságot a bálteremhez hasonló, mégis, alacsonyabb teremben. Kodomo lassú léptekkel sétált be, majd szemeivel körbetekintett.
A falakon különböző pecsétszerű ábrázolások helyezkedtek el, majd végül, mikor Makoto is megérkezett, Kodomo felfigyelt a talpuk alatt lévő vízre. Vörös volt. Felemelte fejét, mintha hallott volna valamit, majd visszatekint a víz tükrére, valami nem stimmelt az iménti rávizslatása alatt. Vörös a víz. Vértől áztatott. Mintha valamiféle jelek lennének a földbe vésve, s valószínűleg a földre pingált jelek festékét képezte ez a vörös…Vér?!
- Hol az istenbe vagyunk?! – teszi fel magának a kérdést Kodomo, majd akaratlanul is teszi össze kezeit, elejtve egy halk Kai-t. Valószínűleg nem tűnnek el a teremből, mégis…ahogy egyre inkább haladtak előre az alagútban, úgy érezte, egyre távolabb kerül testvéreitől. Munfuék bajban vannak, ott maradtak az S-ekkel, valamint Ryuura sem találtak még rá. Mégis…hol lehetnek?
Ekkor újabb léptek hangját hallotta a jounin, mégpedig a terem másik végéből. Végül a sötétből egy tépett kabátú, shinobinak tűnő alak kullogott elő. Mozgása nem igazán mondható természetesnek, lassúsága és koordinálatlansága rég nem látott ellenfelet. A tépázott ruházat alól szürke bőr türemkedett ki, akár a halottak, majd ahogy közelebb lépett, a fáklyák fénye megvilágították arcát. Hófehér arca elütött testének sötétebb árnyalataitól, azonban nem ez volt a legszembetűnőbb.
- EgyegyHyuuga? – dadogja Kodomo. ~De mégis mit keres itt Konoha, oly messze az országuktól? És mit akar az ellenséges nemzet itt, Kabuto oldalán? De…az biztos, hogy a Byakugan. Az akadémián tanították a nagy Doujutsukat, melyek egyik legnemesibb tagja a Hófehér Byakugan. Örökösei a Hyuugak igen csak képzett taijutsu használók. Ugyan információnak nem sok, most mégis mindenre szükségük lesz, ha túl akarnak vágni az alagútrendszeren, és meg akarják találni Ryuut.
Kodomo megtámasztotta lábait.
- Nem tudom, mi keresnivalója a Tűz népének a Hold területein, azonban ha Kabuto a szövetségesetek, akkor rossz hírrel kell szolgálnom. A kígyó meghalt. Most pedig…hátrébb! – hangja szinte parancsként zengi be a terem falát, miközben lába megtámaszkodott a vízen.
~Ryuu. Munfurawa. Narahiko. Tomoko. Tartsatok ki, hamarosan érkezem és…kimentelek titeket. Nem állíthat meg senki ebben. Nem vehetnek el titeket tőlem. Soha többé.
- Vigyázz vele, Makoto. Ne engedd közel magadhoz.
Kodomo mindeközben chakrat koncentrált, majd gyors kézpecsétek megformálása után kezét szája elé tette, miközben mély levegőt szívott.

A Katon: Endan ugyan nem tartozik a pusztító méretű technikák közé, azonban erre nem is volt szüksége. Azonban, aki ismer másfajta, sokkalta nagyobb, elementáris méretű támadó technikákat, az képes lehet egy egyszerűbb labdát is megnövelni, minimális chakra hozzáadásával. A tűzgolyót egyenesen az idegen Hyuuga felé fújta. Bármit is keressen itt a Tűz népe, egy biztos…Kodomoék segítség nélkül maradtak. Az ellen pedig egyre csak növekszik, duzzad. Mindeközben a szőke hajú jounin felkészül egy esetleges ellentámadásra is, s chakraját lábaiba is koncentrálja, hogy az első mozdulattól hátrébb ugorhasson. Ugyan még nem látott valódi Byakuganhasználót harc közben, remélte, hogy nem kell testközelből átélnie most mindazt, amit az akadémián tanítottak. Valamint amelyeket a könyvekből olvasott. A genjutsuk elsajátításához rendkívül sok könyvet fogyasztott el az évek alatt, így nem egyszer bukkant a hírhedt doujutsuról szálló történetekre is. Némiképp megremegett teste, miután elindította a nagyobb tűzgolyót, mely megegyezett egy nagyobb Goukakyuu méretével is akár, s sebesen száguldott a víz felszíne felett, megvilágítva vörös felületét. A tűzgolyó szinte felperzselte az alatta lévő vizet, s némi gőz szabadult fel a nyomában. Kodomo fel akarta térképezni ellenfeleit, mielőtt komolyabb harcba bonyolódna, ám tudta, ha ez egy valódi Hyuuga, talán bölcsebb döntés lenne hamar elkerülni őket. 


//Én már kezdem elveszíteni a fonalat Very Happy Mit keres egy francia a Gundanon? Miért pont FRANCIA???!!! Very Happy Kodo ha kijut, kihullik a haja. Ha kijut//

_________________
Adatlap
Gonosz, ki a sötétségben jársz, nem bújhatsz el a Hold sugarai elől. Én a Fény katonája vagyok. Egyetlen, Fehér toll a sötét világ ellen.

Aktív karakterek: Djuka Kodomo, Itanashi, Aiza, Shuu, Abuso, Zion
avatar
Djuka Kodomo
Játékos

Taijutsu Pontok : 55

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1007

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Munfurawa on Csüt. Május 12 2016, 23:41

Morajlás... mint a végzet fenyegető suttogása szűrődik fel odalentről. Valami elindult talán? Mozgásba lendült? Vagy kezdetét vette a csata, mely a bíbor tekintetektől távol zajlik? Épp csak egy villanásnyi gondolat, s már el is illan. Túlságosan súlyos, és túlságosan fontos dolgok zajlanak a felszínen ahhoz, hogy holmi feltételezések és érzetek miatt veszítsenek...
És akkor Munfurawa a kiáltást is meghallotta, mely szívet tépően ismerős volt...
"Hát megtaláltuk... " e gondolat futott át elméjében, s máris a féltés hideg, keserű íze tódult a szájába. Nem így akarta megtalálni. Nem így!
Testvére nem volt messze, de míg ők idebenn, ő odakinn volt, közel, mégis elérhetetlen távolságban. Bár még nem kúszott elő a tudatosság valódi szintjére, Munfurawa már most eldöntötte: Ezen fordítani kell. S mintegy válaszul az elhatározásra, tűz lobbant a távolban, mohón falva az erdő fáit, s a vér illata mellett már a füst esszenciája is a levegőben érzett. A tűz nem volt még társa, de e pillanatban természetes szövetségeseként üdvözölte, noha épp úgy lehetett ellenséges, mint baráti jel.
Aztán a koporsó kinyílt.
Ame nem ismerte ezt az iszonytató technikát, de nem is remélt sok jót tőle. Ahogy Kabuto engedelmességre parancsolta az idegen férfit, a lány kezét az indulat enyhén megremegtette. Gyűlölte azt a kiszolgáltatottságot, amit az idegennek kellett elviselnie, akkor is, ha semmi többet nem tudott a dologról. Gyűlölte, hogy nem lesz módja arra, hogy a segítségére legyen, s hogy hamarosan valószínűleg szembekerülnek egymással. Gyűlölte és teljes természetességgel élte meg a tényt, hogy az idegen helyett önmagukat, a családját fogja választani. Más megoldás e helyzetben, Tomokoval maga mellett és Ryuuval odakinn, fel sem merült benne. Itt nem az ő épsége és szíve volt a fontos. Mégis az a pillanatnyi, az ismeretlen férfiben felvillanó emberség, a lélek feltárulása, elég volt ahhoz, hogy szíve részvétet érezzen. És szinte azonnal jeges ürességet, mert a férfi példáján át olyan jövőbe nyert bepillantást, mely akár az övék is lehet. Ez ellen pedig minden tőle telhetőt meg akart tenni.
A levegőben a fenyegetés már eluralt minden más érzetet. Ame remélte, hogy több idejük marad.. Remélte hogy addig, míg Kodomoék találnak valami kiutat talán húzhatja az időt, de már bőven túlfutottak azokon a csekély perceken, amiket szavakkal kicsikarhatott. De hogy ez a felismerés mennyire jött időben, arról már csak a sors dönthet..
Ahogy jelét vette a támadásnak, ösztönösen próbálja a készenlétben tartott vizet maga, majd ugyanazzal a folyamatos mozdulattal Tomoko elé rántani, hogy pajzsként szolgáljon. S bármi is következzék ezt követően, szinte már ösztönös reakcióként egy újabb technikát próbál alkalmazni, kost formázva. Kirigakure no Jutsu.  Nem ámítja azzal magát, hogyha láthatatlan marad, annak haszna lesz, vagy hogy egyáltalán láthatatlan maradhat. Egészen más terv áll össze fejében, mely újabb technikákat igényel, így eszerint próbálja a köd sűrűségét megalkotni.
Akár sikerül elkerülnie Kabuto támadását, akár nem, ha van rá módja, igyekszik végrehajtani a tervét, ha kell leküzdve Kabuto ismeretlen támadásának iszonyát. A terv  kockázatait ismeri ugyan, de bízik a köd rejtő erejében.. Ennyire sok szaggal maguk körül, ennyire vizes környezetben talán a  kígyó sem szagolja ki...
Terve szerint első lépésként a Suiton: Haran Banshou-val olyan további vízmennyiséget hoz létre, mely reményei szerint elsodorja ellenségeit, legfőképpen azt a kígyót, egyenesen neki a körülöttük felhúzott akadálynak, lekötve őket egy kis időre. Amint a technika létrejön, már a sodrás robogása közben, helyt változtatva kezd bele egy hosszas kézpecsét sorozatba, hogy egy olyan technikát hozzon létre, melyben gigantikus erő feszül. Suiton: Suiryuudan no Jutsu.
44 kézjel, és átkozottul kevés idő ebben veszedelmes akváriumban... Jelről jelre szisztematikusan igyekszik végigvinni, hogy aztán szabadjára engedje, és vele kapja telibe Kabutot, hogy aztán vele törje át az akadályt, vagy késztesse annak fenntartóit az akadály lebontására.
avatar
Djuka Munfurawa
Játékos

Taijutsu Pontok : 72

Tartózkodási hely : Getsugakure


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 750

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Ryuu on Hétf. Május 16 2016, 11:48

Hiába próbálok meg elszakadni a fickótól a vár okozta felfordulást kihasználva, ő ugyanúgy rajtam maradt, és folytatta a taszigálást, bárhogy is próbálkoztam ellenállni, vagy épp kikerülni. Hiába… ebben az állapotban semmi esélyem sincs ellene. Hiába próbálok szabadulni, egyszerűen olybá tűnt semmi esélyem sincs. Majd végül a fickó akcióba lépett. Lehet, hogy csak megunta az ellenkezésemet, vagy egyszerűen csak ehhez volt kedve. De a következő pillanatba szúró fájdalom hasított a karomba, és mielőtt bármit reagálhattam volna a doki kinézetű ürge egyszerűen felhasította. Felordítottam kínomban, és ösztönösen a sebhez kapom a kezemet, melyből egyszerűen ömleni kezdett a vér. Nem vagyok doki, de azért én is értek egyet-mást a sérülésekhez. És a kizúduló vér és a sérülés helyéből kikövetkeztettem, hogy nem sok időm maradt hátra. Ez ugyanis egy artériás vérzés. Ösztönösen cselekedtem, és ruhámból egy hosszú csíkot próbálok letépni ép kezemmel, miközben egy nagyobbacska követ, vagy egy fadarabot keresek a szemmel. A vérszegénység első jelei már mutatkoznak is, amelyet az el-elhomályosuló tekintetem mutatott. De tudtam, hogy sietnem kell. Jó ideje harcolok már, és tudtam, hogy minden másodperc számít. Bár nem láttam mikor, de a doki eltűnt, magamra hagyva, talán emiatt is mertem így cselekedni. Végül egy hevenyészett szorítókötést próbáltam összedobni, amennyire csak tőlem telt, ebben az állapotban. Bár a világ vészesen mozgott körülöttem, azért reménykedtem, hogy működni fog a kötés. Lihegve, megrogyott térdekkel meredtem magam elé, és a kíntól könnyes szemmel próbáltam összeszedni magam.

~ Ne add fel öreg… bármikor érted jöhetnek… bírd ki… egy ilyen sérülés… nem végezhet veled…

// eléggé vérszegény post lett, de pont illik a kari helyzetéhez (badabumm tsss) //

_________________


Adatlap


Abakura Djuka Ryuu: 301 ch (Getsugakure-i ninja (Genin), főkari)
Kanshiro Hanae: 100 ch (Szökött ninja)
Amaken Yoshimitsu: 250 ch (Vándor Ninja (chuunin))
Hamada Fuyu
avatar
Djuka Ryuu
Halott Karakter

Taijutsu Pontok : 23

Tartózkodási hely : Rejtett Hold


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 394

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Takeyanagi Tomoko on Csüt. Május 19 2016, 12:57

A hangos morajlás, ami a föld alól indult ki még itt is hallatszik. Van némi sejtésem, hogy a becsapódás hangja, de talán más is lehet. Nem tudom, de most nem is akarom megnézni, hiszen komolyabb és veszélyesebb feladatom van. Valahogy ki kéne jutni a szigetről anélkül, hogy itt hagynánk a fogunkat. Kabutot már felfedeztük, amikor egy ordítás csapta meg a fülünket. A hang irányába fordultunk és tőlünk 50 méterre ott volt Ryuu, akinek a bal karjából ömlött a vér. Nem kell orvosi specialistának lenni, hogy tudjam, valamit gyorsan tenni kell Ryuu kezével különben itt vérzik el és nem akarok részt venni a temetésén, ahogy ő sem hiszem. Szomorú dolog a temetés, ha körülötted mindenki áll, csak te fekszel. ekkor újabb hang üti meg a fülünket, ezúttal a megidézett koporsó fedele nyílik ki, majd egy szerzetesféle lép elő a koporsóból. A szerzetes ellenkezne, de Kabuto belefolytja a szót egy kézpecséttel, majd egy újabbat mutat, aminek hatására a testem mozdulatlanná válik. Képtelen vagyok mozdulni, csak annyit látok, hogy a csúszómászó testéből két kígyó emelkedik ki, de ekkor Ame köd technikája emelkedik fel, aminek hatására, ha egyáltalán létrejön és egyelőre nem kapjuk meg az átokbillogot, az övtáskámhoz nyúlok és egy kunai késsel fájdalmat okozok magamnak, hogy kitörjek a technikából. Hát ha sikerül. Amennyiben sikerül és Ame is támadásba lendül, emlékeim szerint Kabuto irányába lövök néhány Tűznyilat, majd a földre öntök valamennyi tintát és újabb kézpecsétekbe kezdek és létrehozom a ninja művészet: tinta férgek technikát, amivel korábban meg tudtam védeni magunkat a leeső kövektől.

//Amúgy tényleg mi a bánatért van francia szöveg? Bocsi a rövid posztért//
avatar
Takeyanagi Tomoko
Játékos

Taijutsu Pontok : 35


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 520

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Ayokama Makoto on Pént. Május 20 2016, 00:14

Az S eltűnt, egyszerűen elpárolgott, semmivé vált mintha ott sem lett volna. A valóság egy kifacsart tréfája akart csak lenni töprengett a papnő? Azonban nem nagyon volt ideje elszakadni a valóságtól. A folyamatosan koncentrált Senzeku no sai, most megmutatta a hatását és a kis technikából felszabaduló vízmennyiséget is tajtékzó hullámmá változtatta. Makoto pontosan tisztában volt vele, hogy mivel folyamatosan passzívan koncentrálta a senzeku chakrát, ezért mostanra olyan szinten feltöltődhetett, hogy minden egyes támadása sokszoros erővel fog lecsapni bárkire akit célba veszek. Aztán, ahogy haladtunk tovább Kodomoval a folyosó kiszélesedett és hirtelen egy teremben találták magukat. Mondani sem kellett, hogy meglepődött, nem csak attól, hogy valamilyen furcsa nyelven kántált az S mielőtt eltűnt, de attól is, hogy a vízbe pillantva bíbor vörös köröket látott amik most a technikája hatására elmosódnak. Nagyjából bokáig járhatnak a langyos vízben amikor a sötétből meghallották az ellenfelet. 
A látvány egészen meglepte a papnőt, mintha egy sóbálványt látott volna amelyet itt ott repedések borítottak, mégis annyira életszerűnek tűnt. A férfi feltűnően izmos volt és a mellkasán mintha megégett volna, egészen a nyakáig sötét színű volt a bőre. Aztán amikor ránk nézett azokkal a kísérteties lélektükreivel, csak akkor esett le, hogy ez milyen harcos. Egy Hyuuga állt előttünk, a tűz országának egyik legrettegettebb klánjának tagja. Vajon mit kereshet itt a tűz szövetsége, talán segítséget küldtek végre és megfordul a helyzet. Azonban még egyszer végig pillantva a férfin rá kellett jönnie a takigakurei jouninnak, hogy ezek a tagok nem szövetségesek és biztosan nem segíteni jöttek.
- Ez bizonyára Kabuto ármánykodása lehet, vigyázz velük Kodomo. - Szólt oda a kunoichi a fiúnak.
Azonban Kodomot sem kellett félteni feltehetőleg ő is hallott már a Hyuugákról és híres doujutsujukról a byakuganról. Bár Makoto nem ismerte pontosan a képességeiket, de azt beszélik, hogy átlát az illúziókon és különleges szenzor képességgel ruházza fel a használóját. Ezekszerint nem lehet elbújni előle, így viszont elbukták Kodo egyik nagy erősségét is a genjutsut, aminek most a nagy sietségben valóban hasznát vehették volna. Azonban a djuukának sem kellet kétszer mondani, felszólította a hyuugákat a távozásra, vagy inkább csak annyit akart elérni, hogy engedjenek tovább. Aztán Kodomo a tűz erejét akarta felhasználni talán azért, hogy szétkergesse az ellenfelet, de az is lehet, hogy ezzel a frontális támadással fel akarta mérni az erejét. nagyon jó választás volt mert ennél jobban nem is tudnánk kombinálni a támadásainkat, azonban Kodomo chakrájára vigyáznunk kell. 
Makoto azonban ráért emiatt később aggódni. Már akkor elkezdett kézjeleket mutogatni amikor a másik jounin kimondta, hogy katon. Mivel lehet a legjobban felkorbácsolni a tüzet és lángba borítani az ellenfelet? hát persze, hogy egy tűz és szél kombinációs technikával. A hyuuga ráadásul a tűz technika mérete miatt nem is láthatta Makoto elképzelése szerint, hogy ő mire készül. Remélte, hogy a tűzgolyó takarásában a tőle telhető leggyorsabban létrehozhatja szél technikáját. Vett egy nagy levegőt, majd a tüdejében összekeverte a szél elemű chakrával a levegőt, majd rászabadította a lángoló poklot a hyuugákra. Tudta, hogy a Senzeku miatt a technikája sokkal erősebb lesz mintha egy mezei jounin próbálna kombózni Kodoval, de az eredmény egészen elképesztette. A kunoichinek nem csak az volt a célja, hogy felerősítse a tűz technikát ám az ellenfelek szemét sem árt ha egy kis a falakon ragadt por, vagy vízpára lepi el, így talán sikerülhet kijutniuk ha a technika kombináció nem végez így Makoto kimondta a jutsu nevét "Fuuton: Mugen Sajin Daitoppa // Szél elem: Elenyésző Nagy Por Áttörés" majd a chakrával összekevert levegőt egyenesen Kodomo lomhán mozgó tűzgolyójára küldte hátulról éppen szembe állva az ellenféllel... 
avatar
Ayokama Makoto
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1040

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Pein on Vas. Május 29 2016, 20:22


Lehengerlő reakcióidő és zseniális csapatmunka. Feltűnően gyorsan mértétek fel a helyzetet és a szűkösnek épp nem mondható, de gyakorlatilag teljesen zárt terem adta előnyöket. A támadásotok elől kitérni éppenséggel egy-két csel felhasználásával ki lehetett volna, a tűzgolyó és az azt felerősítő kvázi-szélvihar gyorsasága azonban még a legképzettebb shinobit is váratlanul érte volna. Az ellenség intellektusán állt vagy bukott minden. Szörnyek voltak csupán, vagy magasan képzett, éles eszű fél-lények, akik már jó előre kitervelték, hogyan fognak titeket egyszer s mindenkorra elpusztítani? Igazából a kinézetükből kiindulva más egyelőre szóba se jött; nem volt más a kérdés, mint hogy épp ugyanolyan ösztönlények-e, mint a már ismert mutánsok, avagy a zord külső gondolkodó elmét takar.

Nos, a választ nem kínálták épp ezüsttálcán, de igaz, ami igaz, talán jól tettétek, hogy ti vittétek be az első csapást.

Várjunk.

Bevittétek?

A tűzgolyó fénye átvilágította a vérrel itatott talapzatú termet. Végre láttátok mindegyik bestiát. Öten voltak. Öt Hyuuga fordította felétek mosolyba fagyott ábrázatát, hullafehér arcát… és hirtelen, már-már természetfeletti gyorsasággal megmozdultak! A mozdulatsort jóval azelőtt végrehajtották, hogy a pusztító jutsu megpörzsölte volna repedezett testük élettelennek tűnő porcikáit. A shinobik – már ha illik még rájuk e becses megnevezés – egyszerre ugrottak meglepően szabályos terpeszállásba, törzsüket kissé előredöntötték, és megformázták a sárkány kézpecsétet. Ajkaik nem nyíltak szólásra.

A pusztító tűzfelhő egyértelműen eltalálta az ötfős hadsereget, de ők rendületlenül álltak, és várták a vihar végét, hogy aztán mint főnixmadár szülessenek újjá. Hogy mit jelentett ez a gyakorlatban? Egyébként is repedezett testük továbbra se festett éppen meseszépen, de nem a tűzvihar varázsolta őket szörnyetegekké. A technika nem használt, egyáltalán nem. Éppen csak annyi változott, hogy a shinobik (?) furcsa szemei vöröses árnyalatban világítottak az elsötétedő teremben.

Aztán az legelöl álló felemelte jobb karját, és felétek mutatott, mire szemei újra eredeti színükben pompáztak.
A Kígyó nem halt meg.  

S ami odakint folyik… 


Nos, Kabuto talán valóban erősebb volt önmaga is, mint az egész sziget együttvéve, de valami még ennél is hatalmasabb volt: az önbizalma. Bár jól érezte, hogy ellenfelei chakraszintje sokkal alacsonyabb az övénél, alábecsülte a Djuka lány felkészültségét. Nem volt jó ötlet az a kézjel: a Djuka már egy ideje készült Suiton technikájának bevetésére, és mikor máskor aktiválta volna, mint amikor egyértelműen újra az életükre akarnak törni. Kabuto paralizáló technikája nem működött kifogástalanul! A kagénak valóban meg lehetett rá az ereje, hogy chakrájával áthidalja a saját maga és az alanyok közötti néhány méteres távolságot – bár már ez is feszegette a technika határait –, arra viszont már nem volt, hogy mindezt egy hirtelen jelentkező, zavaró tényező mellett is megtegye. No, arra meg főképp nem, hogy két személyt is immobilissá tegyen. Persze azért nem volt ő kezdő: az a kis víz csupán a Djuka lány életét mentette meg, a Kanashibari a fiút már elérte. Tomoko ráadásul nem ismerte fel a technika lényegi működését. Amikor arra gondolt, hogy fájdalmat okoz magának, és ezzel megszünteti a jutsut, talán azt hitte, genjutsu rabja éppen… ez azonban nem illúzió volt. A kígyók megjelentek, és Tomoko a Kígyó terveinek megfelelően megkapta az átokpecsétet. 


Munfurawa viszont folytatta, amit elkezdett, az árnyékkígyók egyelőre nem érték el a lányt. Ekkorra a Kirikagure no Jutsut is sikerrel létrehozta…. aztán megdermedt a teste. A háta mögül egy fehér köpenyes alak lépett ki, vörös „A”-val a tarkóján. 

Látom, jó a móka! – kiáltott Kabuto felé, miközben ártalmatlanul megpaskolta a Djuka lány megdermedt testét – Ezer bocsánat a kastélyért, az enyém volt, én bánom talán a legjobban – sajnálkozott keserűen. – Gondolom, már rájöttél, hogy „S” volt az. Ki más. Miután a kamerákon észrevette, hogy baj van, tudva, hogy egy magadfajta Kígyónak nem árthat némi törmelék, a kastély lerombolása mellett döntött… Felelőtlen suttyó, hogy merte! A kastélyom! – kelt ki magából, meghazudtolva eddigi önmagát. – Végtére is: nem az ő küzdelme volt.

Idegesen körbetekintett, majd pár másodperc múlva immáron hidegvérrel folytatta:

Mi legyen hát a következő lépés? Az értéktelen Djuka a burkon túl vár rád, bár a túlélési esélyei vészesen gyorsan fogynak. Shiro már megindult Djuka Kodomóért. Mégse engedhetjük, hogy ajándék nélkül távozz szerény hajlékunkból. 

//Ha Kabuto a „burok” megnyitását kéri, „A”-val, azaz Shinnel együtt távozhat//

Mindeközben Ryuu kellő hidegvérrel kezelte a helyzetet. A rögtönzött kötés pillanatnyilag enyhíteni tudta a vérzést, ha megszüntetni nem is. Csak reménykedhetett benne, hogy valaki megsegíti, mert a percei – vagy talán most már inkább tíz percei – meg voltak számlálva.

Munfurawa
Chakra: 90%
Állapot: 85%
Tomoko
Chakra: 104%
Állapot: 90%
Makoto
Chakra: 109%
Állapot: 110%
Kodomo
Chakra: 69%
Állapot: 80% 
Ryuu
Chakra: 60%
Állapot: 10%

A határidő szigorúan június 12., mivel a hónap második felében nem leszek itthon. 

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Yakushi Kabuto on Vas. Május 29 2016, 21:14

   Egyik meglepetés éíri a másik után, de még mindig higgadt marad. Chakrája hatalmas, így ereje talán majdhogynem végtelen, kígyói pedig mindig is a segítségére voltak. Most azonban újfent meglepték. A Djukák olyan... Szórakoztatóak!
- Hehehehe... - kuncog fel - Omoshiroi!!

Ekkor hosszú, nyálkás, vastag és iszonyatosan hosszú nyelve, könnyedén kicsusszan a szájából, majd végignyalja azt és visszacsusszan. Rendkívül jól szórakozik, akárcsak a macska az egerekkel. Nem most fordul elő először, hogy alábecsülte az egyik Djukát, és mindkét esetben megjárta, még akkor is, amikor az erőkülönbség szemmel látható. Ám minek vigyázzon az, akinek nem kell? Nem igaz? Egy méhcsípésbe még nem lehet belehalni.

   Lassú lépteket tesz a csapat felé. Tomoko már bizonyára érzi az Átokpecsét káros mellékhatásait és hamarosan a földre rogyva ájul el. Bizony, a méreg erős, főleg egy ilyen fiatal szervezet számára. Ami pedig a lányt illeti, Kabuto egészen közel megy hozzá... A ködből bukkan elő, érzékelő képességeivel könnyedén nyomon tudja követni mindhárom személyt, ám valószínűleg azzal, hogy "A" besegített, most már a Kirigakure no Jutsunak is búcsút inthet mindenki. Így tehát a lányhoz vészesen közel került, kígyó... nem... Sárkány szerű ábrázatát pedig a lány arcába nyomta és kígyószerű szemeivel mélyen a lány szemébe nézett. Már nem volt rajta a szemüvege, sem padig a csuklya, ami bezavarhatna. Csak a sárgás szempár, ami a lány lelkéig hatolt.

- Pompás egy példány vagy. Úgy tűnik, hogy a Djuka-klán teli van tehetséges ninjákkal. Hehehe.

Hangja vontatott, magas és játékos.

- Elutasítod az ajándékom?

Kérdi vészjóslóan, majd nyelvét a szájából lassan engedi kifelé. Ajkaival lassan közeledik a lány nyakához, majd amint egy centire volt tőle, a fiatal Djuka érezheti az Otokage puha, nyálkás és meleg nyelvét, amint megnyalja a nyakát, majd a fogait gyengéden belemélyeszti a hófehér, puha bőrbe...

   A méreg, amit a férfi chakrával vegyít, szétárad a lány testében. Úgy érzi, mintha az egész teste lángolna és a vérre izzana. Nem tudja eldönteni, hogy ez kellemes, vagy éppen kellemetlen, ám az érintkezés csupán néhány másodpercig tart. Kabuto egy gyors mozdulattal elhajolt a lánytól, és abban a pillanatban valószínűleg Ő is érzi ugyanazt a fájdalmat, amit Tomoko... Hamarosan eszméletét veszíti, a nyakán pedig EZ a jel jelenik meg...

- Mindketten meg lettetek bélyegezve... Áldás vagy átok? Ezt nektek kell eldöntenetek... Ha tudni akarjátok, hogy mi célt szolgál a pecsét, akkor gyertek el hozzám és megmutatom. Cserébe olyan erő birtokába kerülhettek, amiről még csak nem is álmodtatok.

Néz végig a két megpecsételten, majd megvárja amíg mindketten elájulnak. Azután pedig Shinhez szól.

- Remek munkát végeztetek. A Djukát pedig hagyjátok csak. Ő maga fog megkeresni majd engem...

Mosolya démonian nagyra húzódik, majd megformálja a fél Kos kézpecsétet és a megidézett Chiriku indul meg felé. Kézjeleket mutogat el, mire úgy tűnik, hogy egy különös természetű chakra kezdi körbelengeni őt. Ezután pedig a charka megragadja az eszméletlen Tomokot és Munfurawát és a levegőben tartva, megindulnak a kijárat felé.

   Mikor már áthaladtak az akadályon és belevetették magukat a szörnyek tengerébe - természetesen Ryuu irányába - akkor válaszol csak A kérdéseire Kabuto.

- Ryuu kell nekem. Magammal viszem őt. Ezt a kettőt pedig itt hagyjuk nekik az Átokpecsétekkel. A gyűlöletük pedig majd elvezetik őket hozzám. Ami pedig ezt a helyet illeti. Azt kezdtek vele, amit akartok, nekem már nincs szükségem semmire. Természetesen, továbbra is igényt tartok a szolgálataitokra és minden szükséges támogatást megkaptok.

Mondta Kabuto, majd remélhetőleg elérkeznek Ryuuhoz, aki láthatja, hogy a két társa eszméletlenül lebeg a levegőben és hogy az Otokage, valamint az őt eddig fogva tartó A mellett még egy személlyel bővült az ellenség. Kabuto pedig újfent elmosolyodik.

- Választhatsz Djuka Ryuu. Vagy velünk jössz, vagy pedig a társaidat viszem magammal. Hogy döntesz?

Teszi fel kérdését majd ha Shinnek is lenne egy-két mondandója vagy hozzáfűznivalója, akkor meghallgatja és válaszol neki is.

avatar
Yakushi Kabuto
NJK

Taijutsu Pontok : 100

Tartózkodási hely : ???


Adatlap
Szint: S
Rang: Nidaime Otokage
Chakraszint: 2000 + Senjutsu

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Kodomo on Szer. Jún. 01 2016, 01:28

Kodomo, látván, technikáját elindulni, bízott benne, hogy kellő elterelés lehet, vagy talán csak az állapotfelmérés érdekében lőtte el a gyengébb technikáját? Talán erejével akart spórolni, vagy netalán az emberek iránt érzett, és még mindig töretlen jószívűsége az, ami nem vezetett halálosabb technikának bevetésére, talán ő maga sem tudta. Azonban, mikor látta, hogy a mellette álló jounin egy szél löketettel oly mértékben felerősíti tűzgolyóját, hogy az hatalmas lángtengerként zúdult a fényben felvillanó, öt személyre. Kegyetlen kombinációja a szélnek és a tűznek az egész termet bevilágította, majd egyenesen az idegen, doujutsut hordozó Hyuugakat vette célba.
A tűzgolyó betalált, s a lángok mindent betakartak. Kodomo némi elégedettséget és nyugalmat érzett, s épp szemeit próbálta a föld felé terelni, s úgy tűnt, a jouninnak kevesebb ellenféllel kellett szembetalálkoznia, a lángok kialvásakor különös mód tapasztalta, hogy az öt hyuuga, egy pozíciót felvéve, nemes egyszerűséggel átengedték magukon a tűzörvényt, s fehéres, hullabőrük még inkább megkopott, mégis...a saját lábaikon álltak. Szemük vöröses árnyalatba váltott, mely rémisztően világított a sötétedő teremben.
Kodomonak elakadt a lélegzete. Úgy tűnik, komoly harc elé néznek, s ki tudja még, mikor érik el végre a felszínt, hogy ismét találkozhassanak testvéreikkel. 
~A négyes...még kinn van...és az az áruló...Húgiék még nincsenek biztonságban.~ esett mély gondolkodóba, miközben azon tanakodott, miként tudná a lehető leggyorsabban kiiktatni a konohai hyuugakat. Egyetlen egy eshetőség jutott eszébe, mely ily kis területen biztos megoldást nyújtott volna. Azonban, mikor a jounin kezeit pecsétek formázására emelte. 
- Mióta a szigeten vagyok, elveszítettem mindenkit magam körül. Árulások sorozata éri a küldetést, melynek következtében a testvéreim és a város lakosságának egy része fogságba esett. - a jounin körül alig látható, mégis, az aurájából áradó, egyre növekvő hőmérséklet, és a szürkés fátyol, mely körbeveszi a jounint a Yugeton chakra kavargásának jelei.
- Szörnyetegeket teremtettek a szigeten, méghozzá azokból az emberekből, kik egykoron ártatlan civil volt, vagy épp a hazáját védő shinobi. - a szürkés aura egyre inkább nyert teret magának, s kezdte perzselni a jounin talpa alatti vizet.
- Ugyan nem tudom, hogy honnan jöttetek, azonban egy biztos. Mi innen ki fogunk jutni a felszínre, hogy megóvhassuk a magukra maradt társainkat. Ha engeded, ha nem.
Kodomo elszánt tekintettel meredt az előtte álló Hyuugara. A jounin ugyan tudta, hogy ha az előző technika nem okozott kárt nekik, nem ússzák meg a mellette álló társával a komolyabb harcot. A kiáramló gőzaura vörös füstöt áramoltatott a vérrel áztatott vízből körülötte. felkészült...a harcra. Ekkor a férfi kitartotta jobb kezét, mire szeme ismét fehér fényében pompázott.
- A kígyó nem halt meg.
Kodomo ismét megdermedt. Szemei kitágultak, lélegzete zihálásba váltott át. Némiképp megremegett, de chakrajának áramlása még mindig folyamatos volt. Még nagyobb dühöt érzett magában.

_________________
Adatlap
Gonosz, ki a sötétségben jársz, nem bújhatsz el a Hold sugarai elől. Én a Fény katonája vagyok. Egyetlen, Fehér toll a sötét világ ellen.

Aktív karakterek: Djuka Kodomo, Itanashi, Aiza, Shuu, Abuso, Zion
avatar
Djuka Kodomo
Játékos

Taijutsu Pontok : 55

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1007

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Munfurawa on Csüt. Jún. 02 2016, 20:41

Mégis mi az amit megtehet az ember, ha az esélyek már elfogytak, s olyan ellenséggel áll szemben, mely messze túlszárnyalja őt?
Mi más marad, mint az elszánt küzdelem, hogy egy újabb pillanatnyi életet csikarjon ki?
Mi marad, ha a feladás halál, vagy valami rosszabb felé vezet?
 
Nem volt idő sem kétségekre, vagy szentimentális gondolatokra.
És nem voltak válaszok.
 
A pillanatban mikor cselekedni kellett, a lány precízen és kiszámítottan dolgozott. Már vonta fel a védelmet, mikor rádöbbent, hogy ellenfele olyan technikát használ, ami ellen nem lesz elég gyors, hogy mindkettejüket megóvja, mégis, miközben szeme előtt kapta el a Kígyó Tomokot, végigvitte a mozdulatot, felvonva védelmét, majd az újabb lépésre tért át. Nem hibázhatott. Gyorsnak kellett lennie, mert az, ami e pillanatban Tomokoval megtörtént, legyen bármilyen ismeretlen és ijesztő, talán még nem tragédia, de ha elbukik, már nem lesz módja megmenteni se magát, se a fiút... Sem pedig a sérült Ryuu-t.
A levegőben ott kavargott minden illat, s talán csak képzelte, de a vér szagát mintha egyre jobban érezte volna...
De bármit is érzett, vagy vélt érezni, nem hagyta figyelmét még e szörnyű helyzetben sem elkalandozni. A környezetében lévő víz reagált a chakrájára. Itt, legalább ezt ő uralhatta, a lágy víz most is engedelmesen segítette, s ha a sors kegyes, még talán egy fikarcnyi új esélyt is kiharcol vele. 
Talán keserűségét és elszántságát is beleformálta a ködbe, mert mozdulatait nem kísérte az érzelmek visszatartó hatása. Csak tette, amit kellett és remélte mielőbb végigviheti a tervet, mert most, talán a Kígyónál hatalmasabb ellenfele volt az idő, mely súlyos teherként húzta a vállát. Érezte, hogy minden egyes lélegzetvétel csak a pusztulás felé sodorta őket, így ha tehette volna, bárcsak tehette volna, felhagyott volna akár azzal is, csak hogy elég időt nyerjen...
A köd elborította a helyszínt, és csak valami baljós kacagás suhant végig benne. Legalábbis a lány úgy hitte, csak ennyi, aztán rádöbbent, az, ami még a köd leplében is igazán ijesztő volt, hangtalanul és észrevétlenül csapott le rá. Épp csak megjelent a köd, és máris érezte: ennyi volt. Teste nem mozdult. Hiába igyekezett megfeszíteni izmait, hogy lerázza magáról a láthatatlan béklyót.

Soha azelőtt nem történt még vele ilyen.
Az első, ami átfutott a fején, az a következő gondolat volt: Ostobán elvesztegette a lehetőséget. De e pillanatban nem tudta, hogyan tehette volna jobban. Talán ha azonnal támadást indít, és saját pusztító víztechnikája mögött húzódik meg, bízva a védelmében...
De az idegennel akkor sem számolhatott. Ha teste nem dermedt volna meg a technika fogságában, talán megrezzen az új ellenség érintésére, bármilyen kedélyesen is érkezett. Így azonban csupán szíve vert egy pillanatra sokkal hevesebben, mint addig, és a keserűség, csalódás, önvád és a pánik hideg érzése kezdett szétáradni a testében. Ez utóbbit legyűrte az új alak érkezése, de volt valami, amit nem tudott feledtetni: Gyűlölte ezt a helyzetet.
A kiszolgáltatottságot.

 
Több gondolatra azonban nem futotta az időből. A ködből, mely azért jött létre, hogy megóvja őket, az élő rémálom mászott elő, és közvetlenül az arca előtt állt meg. Kabuto nem hideg, kiégett shinobi szemekbe tekintett. A lány tekintete mély volt, és számtalan érzet rétegezte egymást. A bíbor tekintetben, amint előbukkant a ködből, észrevehette kiszolgáltatottság miatti dühöt, majd egy pillanat alatt örvénylett fel a meglepetés és iszonyat kettőse, hogy aztán alámerülve a szemek tengerében helyet adjon a dac kérges élének. A lány most is küzdeni akart. Csak épp nem találta az alkalmas fegyvert. Teste ezúttal sem a taijutsura nem volt alkalmas, sem azon technikákra, melyekhez kézpecsétek szükségeltettek. 
Szemeiben egy-egy könnycsepp jelent meg. Nem a megadás vagy a feladás jeleként rezegtek pillái tövén, hanem egyetlen, utolsó próbálkozásként, hogy túlszárnyalja önmagát, miközben a lány nem is remélte a sikert. Kézpecsétek nélkül nem hitte, hogy az, ami eszébe ötlött, utolsó kétségbeesett próbálkozásként, végigvihető, noha a víz az ő természetének hű tükre volt. Az a két, apró cseppnyi víz, a legkönnyebben fenntartható formában, volt az utolsó mentsvára, amit ellenfelével szemben állva próbált chakrával megtölteni, és megmozdítani a már korábban is alkalmazott technikából, az ég és víz konvergenciából inspirációt nyerve. Két csepp. Két apró, tökéletes golyó. Ilyen közelségben az ellenség szeméhez...
Csak egy pillanat kellene, egy pillanat hogy szélsebesen továbbítsa a cél felé, ahol a sebesség talán megtenné a hatását...
De vajon mennyit? Roncsolná a kígyószemeket? Elérné a beteges agyat? Túlfutna a csontozat struktúráján, túl a semmibe?
Csak... egy kicsit... ha sikerülne...
Kabuto biztosan észrevette a koncentrációt.
De hogy volt-e bármi hatása?
Ha Ame e pillanatban hirtelen felcsapott volna szerencsejátékosnak, arra fogadott volna, hogy kénytelen a sorsába beletörődni, hiszen vagy így vagy úgy, mindegy hogy akkor vagy pár perc múlva, de épp arra a sorsra jut, mint Tomoko. Az, aki nem tud kitörni a dermedtségből, s utolsó kártyáját is kijátszotta, bármennyire is gyűlöli helyzetét, végül nem tudja elkerülni a végzetét…

Amikor Kabuto felteszi a kérdését, Munfurawa csupán kemény pillantással felel. Ez legalább megvan még neki. Nem kell az Ő "ajándéka". Hát persze, hogy nem kell. Nem akarja viselni a jelét, és nem kívánja a közösködést vele. Nem mintha lenne választása. Az esélyét már eljátszotta. Az Otokage pedig egyre közelebb került hozzá. Lélegzete az ő bőrén játszott, majd megérezte azt a sikamlós, meleg valamit is a nyakán. A férfi nyelvét.
Férfi most először érintette őt ilyen zavarba ejtően bizalmas helyzetben.
És nem olyan férfi, akitől ezt talán elfogadta volna...
Ez a férfi az Otokage volt teljes, rémisztő, sárkányszerű valójában.
Ame sikítani akart. Kifutni a világból, de tétlenségre volt kárhoztatva, miközben ez a bizarr jelenet zajlott.
A lány tekintete elmélyült, mintha befelé kezdett volna figyelni, miközben most már minden cél nélkül pergett alá egy újabb könnycsepp az arcán. Tudta hogy lehetetlen, de lényének azon része, mely menekülni vágyott, azt remélte, ezzel, ha önmagába zárkózik, talán vége lesz. Ezzel talán kizárhatja a valóságot, és minden szörnyűség semmivé lesz. De a világ nem kegyelmezett neki, Kabuto nem lett semmivé. A férfi fogai gyengéden a nyakába mélyedtek, s e pillanatban, a finom fájdalomra az élénkség visszaköltözött szemeibe, és visszazökkent a valóságba, amit elhagyni remélt, és még ha vágyott is a menekülésre, saját teste elárulta őt: ajkán kiszökött egy apró, formálatlan hang. Egy halk nyögés.
E nyögés pedig, ahogy a férfi mérge a testébe került, majd terjedni kezdett, átalakult egy halk, folyamatosabb hanggá, mely a furcsa fájdalmat kísérte. A lány nem tudta az érzést értelmezni, csak azt tudta, hogy a harapás nyomán tűz gyúlt a testében. Soha azelőtt nem élt meg hasonló, lángoló érzést. Fájt.. és mégsem.
Ennek ilyennek kell lennie?
Olyan lehet, mint mikor bátyja a katon elemért nyúl? Ezt érezné, mikor végigrobog a testén, hogy pusztító technikaként törjön elő?
Vagy ez.. a férfi érintésének hatása?
Nem voltak válaszai. Nem volt mihez hasonlítania, csak azt érezte, hogy ez az élmény minden kínja ellenére.... jó?
Ha Kabuto technikája nem dermesztette volna meg a testét, Munfurawa minden valószínűség szerint összeesett volna. Lábából kiszaladt az erő, noha az érzés már el is illant. Mégis.. az élmény nem múlt nyomtalanul. Nyakán a jel, tudatán a pecsét súlya. Fejében a lassan egyetlen zengő sokasággá olvadó kérdések özöne... Hallotta még a Kabuto által kimondott szavakat, de csak átperegtek elméjén, mint homok az ujjak között. Megültek valahol egy zugban.. talán várak az alkalmas pillanatra...
Várakozott a hiányérzet maga is.. a gondolat, hogy valami van még, mielőtt végképp megadná magát. Valami, amit elfelejtett… Egyre nehezebben koncentrált, de mégis volt valami, ami bekúszott még elméjébe, puhán, várva, hogy megragadja…

Yoru?
Már el is illant.
Ame tudatát pedig húzta magával a jel, egyre mélyebbre... mígnem testéből a tudatosság utolsó maradéka is távozik vele, és Kabuto nyugtázhatja, hogy a lány eszméletét veszítette.



De volt még valaki, aki éberen várakozott…
Valaki, akiről az ellenség tagjai is elfeledkeztek…
Yoru, akár ha fegyverként, akár néma kísérőjeként vigyázta Munfurawát, tudta a módját, hogy ne legyen szem előtt. Jól ismerte a lány harci stílusát, így jól tudta, hogy bizonyos dolgokat nem tudnak közösen kivitelezni, és akkor jobb, ha nincs útban.
Most azonban valami más volt.
A törmelék közül a párduc szemmel tartotta a környezetet, és várt. Várta, hogy Ame hívja őt, ahogy szokta. Nem vonta kétségbe, hogyha szüksége lesz rá, a lány utána kiált vagy jelet küld neki. De a párduc látta azt is, hogy az a két idegen túl közel merészkedik hozzá.
Nem értette, hogy a lány miért nem mozdul. Nem értette, miért nem támadja meg a furcsa, hüllőszagú embert. Eddig úgy tűnt, egymásra vadásznak, gazdája most mégis tétlen.
A párduc nem értette a helyzetet, s ez a frusztráció ki is bukott belőle. Farkát nyugtalanul meglóbálta, szőrét felborzolta, és karmait kieresztette. Mégsem indult el. A lány hívni szokta.
Miért nem hívja már??
A párduc mancsok a frusztrációtól hajtva tettek néhány hiábavaló dögönyöző mozdulatot a kövek között és fogait is kivillantotta. Nem értette miért nem hívják. Csak azt tudta, hogy ez így nem jó.
Aztán Munfurawa elájult, s ezzel a párduc is megdermedt. Ez volt az utolsó csepp. A jel.
A macska tartása megváltozott. Eddigi néma árnyékból ragadozóvá vált.
Két másik ragadozó állta körül a társát, aki némán, kiszolgáltatottan függött köztük. A párduc érezte a dominanciával járó mérhetetlen erőt az idegenekben, de ez nem számított. Természetes helyzetben eszébe sem jutott volna a támadás, sőt mindent megtett volna, hogy elkerülje az összecsapást, de ő másként reagált. A társállatok arra lettek idomítva, egész életükben arra gyakoroltak, hogy ösztöneik ellenében dolgozva, leküzdve a halál, félelem és fájdalom árnyait, figyelmen kívül hagyva a dominancia viszonyokat, segítsék és megóvják emberi társaikat. Olyan testvérek ők, akikre a shinobi az életét bízhatja. Yoru is ilyen volt. Gyermekkoruk óta Munfurawa kísérője, oltalmazója és támasza. Ahogy a lány is az ő egyetlen társa. És Ame most veszélyben volt. A macska számára egyértelműnek tűnt, hogy két ilyen ragadozó nem hagy életben ellenfelet. Lekuporodott, ugrásra készen, hogy megelőzze a gyilkosságot…
De más történt.
Nem értette a hogyant, de úgy tűnt az a két emberi ragadozó, meg az a lehetetlen alárendelt el akarja hurcolni a lányt. Ennek nem volt értelme… később akarnák… megenni? Ez nem volt természetes… A prédát megöli a ragadozó, mielőtt elhurcolná…

A párduc szemek a társaságot figyelték, és a törmelékek között megbújva követni kezdte őket. Kellett, hogy legyen egy alkalmas pillanat, mikor elragadhatja tőlük.
Ha van rá mód, hogy átsurranjon az akadályon, megteszi, ha csak rohanvást van rá módja, akkor rohanni fog, ha úgy tűnik, az akadályon nem juthat át, az utolsó pillanatban csap le. Pillanatokon múlik a döntése a helyzet függvényében. Mert azt a baljóslatú valamit, ami körbe vette a helyet, veszedelmesnek ítélte, minden érzéke erre figyelmeztette, s eképp a megnyíló rést akarta felhasználni, amint észlelte a lehetőséget.
A szörnyetegek nem érdeklik odakinn. Tudja a létszámuk jelentette veszedelmet, de azokat prédának tekinti. Erős prédának, de prédának. Egy vadász leküzdi őket. De az a kettő szinte az orra előtt… azok ragadozók.
A macska döntött.
A célja, hogy megmentse Munfurawát.


Amennyiben az akadályon túljut és nem törődnek vele, akkor a cselekvés valószínű pillanata az lesz, mikor Kabuto megszólítja Ryuut. Bár a macska tudja, hogy a fiú és az a másik, Tomoko, is Ame falkájához tartoznak, de csak Munfurawa számít neki. Ő nem gondolkozik és nem hezitál azon, hogy mit tenne a lány, kit mentene meg. Neki csak a társa fontos, így a fiúk magukra maradnak, ha sikerrel jár.
Amíg van lehetősége, elkerülné a közvetlen harcot, így az első, amivel megpróbálkozik, az az, hogy megragadja a lányt és megpróbál elrohanni vele, végigcikázva a szörnyetegek között a legbiztonságosabbnak tűnő irányba. Ha ez nem jár sikerrel, nincs más választása, mint az alfát megtámadni… Kabutot.
Valamennyi körmével, fogával, súlyával és megannyi dühével. 
Amíg el nem eresztik a lányt.
A forgatókönyv hasonló, ha attól kell tartania hogy a kelepcében marad: kirobban az akadály mögül, mielőtt újra bezárnák, ilyen látványos belépővel, és az ellenfelekhez ennyire közel  pedig nem tehet mást, minthogy azonnal Kabutora veti magát, hogy a földre teperje, ezúttal a harapás elmarad, csak a karmok okozhatnának valamennyi sebet, majd megpróbálja megragadni a lányt, hogy szélsebes iramban elvigye. A cél nem az ellenfél megölése, hanem Ame megmentése.
Amennyiben sikertelen és nem jut ki, az akadálynak veti magát. Ösztönei ellen dolgozva is megpróbál átjutni. A hatástól függően tesz egy-három próbát, míg átjut vagy  rá nem döbben, hogy semmi esélye azon az úton távozni. Akkor ásni kezd, s karmai engesztelhetetlenül kezdik felszakítani a földet és törmeléket.
avatar
Djuka Munfurawa
Játékos

Taijutsu Pontok : 72

Tartózkodási hely : Getsugakure


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 750

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Takeyanagi Tomoko on Szer. Jún. 08 2016, 07:35

Kabutonak az erejénél már csak az egója volt nagyobb. Nyeregben érezte magát és sajnálatunkra ott is volt. Ugyan Ame felkészültebb volt, mint én, de hát a víz jóval inkább jelen van a környezetünkben, mint a tűz és az utóbbit lassabb folyamat is létrehozni. Sajnos más támadó technikám nincs, így csak csendes szenvedője vagyok Kabuto ténykedésének, mind a kanashibarinak, mind annak, hogy rám rakja az átokpecsétet. Sajnos elszámoltam magam és nem genjutsu hatása alatt álltam, valószínűleg csak egy bénító technika, mert a fájdalom nem zökkentett ki és így megkaptam a pecsétet, ezzel egy szép tetoválás került a nyakamra, bár ezt nem kívánom senkinek. Éreztem ahogy a pecsét kifejti hatását és mintha a testem belülről kezdene tüzelni. Ugyan a tűz chakrámhoz sokszor kellett már nyúlnom, ez az érzés mégis rossz volt. Égető, idegen, mintha valami hatalmas sárkány belülről akarna felfalni, még a chakrám is megbolondult. Ekkor egy újabb alak jelent meg, nem láttam, de éreztem a jelenlétét és nemsokára a hangja is eljutott a fülembe. ~Tehát tied volt a kastély? Mikor építetted, hogy nem vettük ezt észre?~ Nem nagyon látom, hogy mi történik Améval, ahogy igazából semmit nem látok a belső fájdalomtól, de érzem, hogy a kígyó valamit művel vele. Érdekes felfedezést teszek. A szemem elsötétült, mégis az érzékeim felerősödtek, legalábbis minden más. Valami iszonyatos erő jelent meg bennem, ami nem az enyém és nem is hagyja, hogy használjam. Még nem. Talán esélyem lenne Kabuto ellen, ha a pecsétet használhatnám, de valami gátolja ezt. Nem tudom mi, de nem vagyok ura a testemnek. A testem feladja a küzdelmet, de valamiért nem tudok összerogyni. Érzem, hogy vége, de mégis, az akaraterőm állva tart. Ekkor eljut Kabuto hangja hozzám. Reméltem, hogy legalább Ame megússza a pecsételést, de csak elhúzta a dolgot, többet nem tehet, valószínűleg Kodomo sem tudna többet tenni az ügy érdekében, a lány megtette, amit tudott. ~Ajándékot visszautasítani illetlenség, de vannak olyan helyzetek, amikor az ember nem örül ennek és csak azért elfogadni, hogy legyen még nagyobb, mert azzal hazudsz a másiknak.~ Még néhány másodpercig küzd az akaraterőm, de kimerülök és elájulok. Innentől kezdve sok mindenre nem emlékszem, csak foszlányok, hogy a testem a levegőbe emelkedik, de Kabuto következő szavaiból már nem jut el semmi hozzám.
avatar
Takeyanagi Tomoko
Játékos

Taijutsu Pontok : 35


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 520

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Ryuu on Szer. Jún. 08 2016, 08:24

Elég gyorsan reagáltam, hogy még időben elássam magam egy rögtönzött kötéssel, ami nagy valószínűséggel nem ment meg, de legalább lelassítja az elkerülhetetlent, időt adva, hogy hátha történik valami, ami kihúz a pácból. Persze nem reméltem sokat, de bízok a testvéreimben, és ha mást nem, legalább egy ideig sikerült lekötnöm az „A” figyelmét, bár nem tudom mennyi is ez az ideig, de én úgy érzem, mintha már a végtelenségig elnyúltak volna már a dolgok, hogy már órák óta egyedül vagyok hagyva… pedig valójában nem lehetett több pár percnél. Fejem lüktetett, a szemgolyóm pedig úgy hasogatott, mintha ki akarna ugorni a gödréből. Émelyegtem, és nem sok volt hátra, hogy kidobjam a gyomrom tartalmát. Egyszerűen túl sok vért vesztettem. Szemem minduntalan le-lecsukódott, már alig bírtam eszméletemnél maradni.
- Öregem mit nem adnék most egy vértablettáért… - mosolyodok el fáradtan akasztófahumoromon, de hamar meg is bánom, ahogy egy újabb fejfájás roham kerít hatalmába.
Már nem is tudom mikor rogytam négykézlábra, de úgy éreztem, hogy minduntalan egyre, inkább kezd elhagyni engem az éltető erő, már-már az is nehézséget okozott, hogy egyáltalán eszméletemnél maradjak. Bár ha tudtam volna, hogy mi következik, talán nem vágytam volna arra, hogy elnyeljen végre az eszméletlenség sötétje… mert bizony vágytam már, hogy mindennek vége legyen. Egyszerűen ez az állapot maga volt a pokol. Az egyedüli fonal, ami még táplálta bennem a reményt, hogy a családom itt van a szigeten, és bármikor eljöhetnek. Tudom, hogy ez csak egy hiú remény, de legalább volt, ami az életben tartson. Nem fogom azt mondani, hogy jó lenne meghalni… de bármi jobb lenne ennél a félholt állapotnál. Végül a földre rogyok, bele az alattam összegyűlt véres földre, teljesen összemocskolva magam, bár ez izgatott jelen pillanatban a legkevésbé. Nem is tudom, mire figyeltem fel először. Szerintem fel sem tűnt az utolsó pillanatig, hogy nemrég megálltak mellettem, de valamiért, már akkor éreztem, hogy hozzám jöttek, amikor az első hang is elérhetett volna. Először a hangok tompa visszhangot vertek csak egyre homályosuló tudatomban, ám szépen lassan agyam felfogta a szavak mögött rejlő értemet.
- Ne… - motyogom kábán, és fejemet fordítva meredek a tőlem nem messze álló pár személyre.
Bár elég nehéz volt, már gondolkodnom, mégis felismertem Amet és Tomokot, amitől a szemeim nagyra nyíltak, és hirtelen minden nyűgömről elfeledkeztem. Egyszerűen nem találtam a szavakat. Egyszerűen túl szörnyű volt ez a látvány, ahogy a családom egyik tagját, és a barátomat foglyul ejtette az ellenség. Nem akartam elhinni, egyszerűen ilyen nem létezik. Végül lenyugszom bármennyire nehéznek is tűnt. Tudatom ismét ködös volt, de elhatározásom győzött. Ép kezemmel az utolsó erőfoszlányaimat felhasználva négykézlábra tolom magam, majd fejemet oldalra billentve határozott (bár ködös) tekintettel meredek a szemüvegesre.
- Legyen…. vigyél magaddal… de a családomat… hagyd békén! Azt csinálsz velem, amit akarsz… de… hagyd békén Améékat! – eléggé szánalmasnak tűnhettem, ahogy már magamat is alig tartom, félholtan, de nem hagytam el magam, és tudtam, hogy ezt kell tennem… ez volt az egyetlen módja, hogy megmentsem azokat, akiket szeretek.

Bár az öntudatlanság ködös homálya továbbra is fenyegetett, akaraterőmmel próbáltam magamat tudatomnál tartani, hogy halljam még a kígyó utolsó szavait… mielőtt meghalok, vagy elragadnak.

_________________


Adatlap


Abakura Djuka Ryuu: 301 ch (Getsugakure-i ninja (Genin), főkari)
Kanshiro Hanae: 100 ch (Szökött ninja)
Amaken Yoshimitsu: 250 ch (Vándor Ninja (chuunin))
Hamada Fuyu
avatar
Djuka Ryuu
Halott Karakter

Taijutsu Pontok : 23

Tartózkodási hely : Rejtett Hold


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 394

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Pein on Csüt. Jún. 16 2016, 15:22

Hi-hi! – szökött ki Shin száján a gyermeki kacajra emlékeztető, mégis ördögi hang. – Briliáns! Amilyen idióták ezek a Djukák, el is mennek érte.
Tomoko már nem is igazán próbálkozott semmivel, beletörődött a sorsába. Munfurawa igen, de az elkerülhetetlent kreatívabbnál kreatívabb ötleteivel se tudta elkerülni. A „könnycsepp-transzformáció” jó ötlet volt. Jobb, mint talán az eddigi összes ötletük együttvéve. Ez mégse segíthetett, a lánynak egyszerűen nem volt elég ideje: a könnycseppek nem szöktek ki olyan gyorsan a szeméből, mint ahogy azt gondolta, Kabuto nem teketóriázott, és egyébként is: a Kígyó teste – legalábbis Munfurawa nézőpontjából – kvázi elpusztíthatatlan volt. A Djuka lány és társának sorsa bevégeztetett hát? Mindketten magatehetetlenül a földre rogytak, igaz, a paralizációs technika hatása, amint a furcsa méreg átitatta testük minden egyes porcikáját, mintegy elillant. Nem tudták, miféle érzést bizsereg az idegeikben, hogy fáradtak, álmosak vagy a végletekig kimerültek-e; egyszerre éreztek dühöt és földöntúli örömöt, bosszúvágyat és keserű önsajnálatot – mindent, amit csak a lelkei szemeik előtt az egymást egyre gyorsabban váltó emlékképek kiváltottak belőlük. Aztán már csak annyi bizonyos, hogy lehunyták a szemüket, és talán már azt se érezték, ahogyan a levegőbe emelkednek, és bár nem saját lábon, de megindulnak a burokból kifelé…

Egy valakiről azonban mindezidáig elfeledkeztünk: Yoruról, a Djuka lány hű párduc-társáról. A lény ösztönből cselekedett, mégis intelligensen kivárt, és csak akkor fedte fel kilétét, amikor már nem volt más választása. A párduc első próbálkozása nem járt sikerrel, majd röpke fél perc múlva, ahogy nekirontott a falnak, az furcsa, pókhálószerű repedések mentén egy kis részen mégis megbomlott, így a párduc nem sokkal az őrült tudósok után ugyancsak kiszökkent a lila burok önmagába záró szorításából. A sikeren ő maga meg se lepődött, hiszen gondolatait elvakította a düh és az állatias tenni akarás érdekes, mámoros egyvelege.

Ekkorra Kabuto, Shin, no meg az öntudatlan kíséret megérkezett az éppen a lelkét kilehelni készülő, bár persze azt csupán kevésbé óhajtó Ryuuhoz. A fiú valószínűleg jól döntött, akár a bajtársiasság, akár az élni akarás mondatta vele: „Legyen… vigyél magaddal…”. Akárhogy is, ha nem akart elvérezni, segítségre volt szüksége, márpedig eszméleténél lévő szövetséges nem igazán tűnt fel a láthatáron, Kabutónak pedig a kis játéka miatt érdekében állt Ryuu mihamarabbi meggyógyítása.

Akkor ezt a két szerencsétlent valóban itt hagyod? – fordult Kabutóhoz Shin. A szemüveges, fehér köpenyes fazon szemmel láthatóan jól szórakozott. – Mi nagyon szívesen a gondjukat viseljük szerény szigetünkön, végtére is, hozzáértő kezek nélkül képesek lennének belehalni magasztos átalakulásukba. Kár lenne elpazarolni két csodás átokpecsétet, a lány egyébként is eszes teremtmény.

Aztán Shin fél fejjel hátrafordult. És milyen jól tette! Maximum 200 méterre lehettek a kastélytól, és az azt körülvevő hadseregtől. Kár, hogy úgy tűnt, hogy e hadsereg legalacsonyabb rangú zsoldosai – vagyis inkább intelligencia-fosztott fanatikusai – egy kósza párducot követve megindultak feléjük. A mutánsok közül közel sem indult útnak az összes, de legalább 30-an érkeztek, pontosan abból az irányból, ahonnan Kabuto és Shin is Ryuuhoz érkezett.

Mielőtt a két tudósbarát léphetett volna bármit is, a sebesen vágtató párduc máris odaért hozzájuk, és gyengéden megragadta lebegő, eszméletlen gazdáját. Nem törődve Tomokóval és Ryuuval, a párduc minden erejével azon volt, hogy eltávolodjon az ellenségtől.

Közben az erdőséget felégető tűzvész a partszakasztól indulva közelebb került hozzátok, a levegőt egyre jellegzetesebb, tompa füstszag itatta át, az égő gallyak reccsenéseinek zaját pedig néha elfújta hozzátok a távolból a szél. A tűz miatt az erdőlakó állatok megzavarodtak: a part irányából hatalmas rajokban köröztek valamiféle vöröses tollú madarak, felétek pedig különös gyorsasággal közeledtek a szokásostól talán valamivel nagyobb menyétfélék. Az égbolton egy kisebb varjúhad is feltűnt a fejetek felett. Shin kissé értetlenül pillantott a menekülő-közeledő állatseregek irányába, bár arcára egy csöppnyi aggodalom se ült ki. A mutánsok valamivel ijesztőbben festettek, mint a távolban lobogó lángok, bár valljuk be, a két álnok tudóst egyik se veszélyeztethette komolyan.
//Kodomo és Makoto ebből a körből kimarad.//

Határidő: július 2. (viszont előre jelzem, hogy július 1-ig egészen biztosan nem tudok írni)

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Yakushi Kabuto on Csüt. Jún. 30 2016, 10:56

// Elnézést a késésért, szerintem rám várt mindenki. A Pecsétekhez bekerül az Átokpecsét teljes leírása ha jól tudom. //

   A Fehér Kígyó nem szólt semmit követője és egyben társa szavaira. Talán sokak számára érthetetlen lehet, hogy miképpen keveredett bele ebbe az egészbe, mi köze lehet mindehhez az Otokagénak...(?) A válasz nagyonis egyszerű... Burakkuma. Sokak számára már ismerősen cseng a név, ahogyan a nevek jelentése is. Feketepiac, ahol illegálisan találnak gazdára az illegálisan megszerzett dolgok. Na és mi lehetne illegálisabb annál, hogy embereket rabolnak el a hazájukból és szállítanak le több száz, vagy ezer kilométerrel odébb, csak azért, hogy egy őrült kedvére szórakozhasson velük? Na meg persze a Sziget. Az is ezernyi kérdést vet fel, de akinek egy kicsi sütnivalója is van, nem tesz fel kérdéseket, hogy mit keres itt ez az ember... A Rakushou sziget kitűnő táptalaja az eldugott laboratóriumok és a félresikerült kísérletek számára. Elvégre Orochimaru-sama nem véletlenül alkotott meg szerte a világon olyan helyeket, ahol elrejtőzhet, vagy kísérletezhet. A Délnyugati rejtekhely pedig eddig kiválóan alkalmas volt a Burakkuma számára arra, hogy kielégítsék a Nidaime-sama vágyait.
   Tehát a Fehér Kígyó nem véletlenül tartózkodott itt, a Djuka klán viszont csak a véletlen folytán keveredett bele mindebbe. Vagy talán nem így történt? Elvégre maga Yakushi Kabuto sem számított a jöttükre, bár előbb tudta meg, hogy kik tartanak erre, mint ahogy Ők rájöttek volna arra, hogy mi fog velük történni. A Djuka Klán azonban Getsugakure no Sato és a Hold Országának egy nagy tiszteletben álló klánja, helyüket a vezetésben nem véletlenül nyerték el, így a kérdés, hogy mi fog azután következni, hogy egy Szövetséges Ország Kagéja behatolt a szövetséges területekre és köze van az emberrablásokhoz? Mit fog tenni Getsugakure no Sato és a Djuka Klán? Természetesen mindenre fel van készülve a Nidaime Otokage, számára pedig az ilyesfajta "Szövetség" csak egy kihasználható tényező. Az Edo Tenseiel a kezében legyőzhetetlenné válhat... Amegakure is az oldalán áll, ahogyan a Félszemű is. Nem kell félnie a szövetségesek haragjától, viszont ez Getsugakure no Satonak is egy remek kiutasítási indok lesz, ahogyan a Kirigakure no Satoban dúló harcok miatt Kirigakurénak is. Ha ott is sikerrel jár, akkor Izanami hagyatéka is az Ő kezében lesz, azzal pedig olyan erőre tehet szert, amely talán Rikudou Sennin erejét is meghaladja, a Chakra Őse pedig újjászületik a személyében!

   Minden a tervei szerint halad, nagyon úgy tűnik, melynek az itt dúló harcok csak egy töredékét jelentik. Bár ha úgy vesszük, ezen csatározások tervei ellen vannak, de annyira jelentéktelen dolgok, hogy nem is érdemes még csak bökkenőnek sem nevezni. Az igazán nagy játszma a Világ más pontjain zajlik. Ám itt is jelen kell lennie, nagyon is.

- Valóban, a lány még sokra viheti, már ha túlél a pecsétet, de Én a helyetekben nem maradnék itt "A". Ha akár egy is élve visszajut a faluba közülük, akkor megszállnak majd titeket a Getsugakurei Ninják és mindenkivel végeznek. A Djuka Klán erős, de egyesítve Getsugakure no Sato fejlett technológiai erejével, nem tartana semeddig elpusztítani itt mindent... Szedj össze minden számodra értékes kutatási anyagot és hajózzatok el a Gőz Országába. Yugakure körénykét már hónapokkal ezelőtt megszállták az embereim, majd ők utat biztosítanak nektek hozzám.
A két testtől függ, hogy túlélik-e a pecsételést. Persze az orvosaik megfelelő kezeléssel képesek lehetnek rá, hogy növeljék a túlélés esélyét, de hagyd csak őket meghalni... Ha nem elég erősek akkor nem érdekelnek.
Mondta a kígyó, majd Ryuu felé fordult.

- Akkor tehát elfogadod az ajánlatomat Djuka Ryuu. Bölcs döntés.

Ahogyan ezt kimondta, megjelent a Fehér Párduc és megragadta Munfurawát, hogy megmentse. Chiriku nem volt képes tenni ellene semmit, nem reagált időben, így az állat sikerrel is járt. Kabuto persze hagyta mindezt és megformálva a fél Kos kézpecsétet, leeresztette Tomokot a földre Chirikuval, majd a férfi a feléjük tartó sereg irányába sétált.

- Chiriku majd feltartja őket. Számára ez nem okoz gondot, az Ő védelme a legerősebb azok közül, akiket valaha is ismertem.

Mondta, majd közelebb sétált Ryuuhoz és bár óvatlan ilyen közelségbe menni az ellenséghez, mégis megtette, felkészülve arra, hogy bármelyik pillanatban támadhat. Ám ha nem teszi, Kabuto a sebei felé nyúl és a kezdetben undorító érzetű chakra most a kezei körül zöldes árnyalatot vesz fel, mire néhány másodperc alatt a sérülés teljesen begyógyul.

- Hagyom futni a lányt és a fiút, ahogyan megegyeztünk. Viszont, te velem jössz.

Mondta, majd felállt a fiú mellől és megindult a tenger irányába.

- Ami pedig titeket illet, várok rátok.

Nézett hátra egy pillanatra a jobb válla fölött, majd remélhetőleg Ryuuval elérik a partot és ott felszállhatnak a rájuk várakozó hajóra. Eközben Chiriku a Technikáját kihasználva áttörhetetlen védelmet biztosít Shin, Tomoko és Munfurawa számára is, az összes zavart lényt egyetlen csapással kábíthatja el.
avatar
Yakushi Kabuto
NJK

Taijutsu Pontok : 100

Tartózkodási hely : ???


Adatlap
Szint: S
Rang: Nidaime Otokage
Chakraszint: 2000 + Senjutsu

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Munfurawa on Csüt. Jún. 30 2016, 22:24

Yoru végül átjutott a falon. Az akarat megtette a hatását, a vadász kiszabadult, és nem tétovázott. A levegőben még erőteljesebben érezte a veszedelmet, a füstöt és a vért, érezte a lények szagát, karmai alatt a földet és a törmeléket, de végre szabad volt, és szabadon rohanhatott, Munfurawa felé.
Yoru végül átjutott a falon. Az akarat megtette a hatását, a vadász kiszaba
Persze nem volt egészen észrevétlen. A prédalények jöttek. Nem sokan, de ahogy elvágtatott mellettük, érezte és látta, ahogy megindultak. Lassúak voltak, nehezek és darabosak, így nem érhették el őt, s a párduc, tudatában saját képességeinek, ezüst nyílként hasított köztük a cél felé.
Majd elérte. Megragadta.
Elrugaszkodott, hogy fusson tovább. Karmai biztos támaszt adtak a mozdulatnak. Ilyen egyszerűen igyekezett véghezvinni. Sem felesleges gondolat, sem felesleges mozdulat nem volt ebben a kikristályosodott egyszerű tervben. Tette, amit kellett, a társáért. 


Annál több gondolat volt azonban a menekülés további pillanataiban.
Kész volt rá, hogy gyors választ adjon az esetleges ellenállásra vagy támadásra, miközben majd végigcikázik a prédalények között, rendkívül hosszú farkával kormányozva. Rohanása közben egyszerre keresi majd a kiutat, és fülét hátrasunyva várja a támadást a két idegen ragdozótól, meg attól a csendes, fenyegető, érthetetlen fajtától, aminek Chirikut látja, hiszen tisztában van vele, hogy elorozza a prédájukat, amit bizonyára nem fognak megtorlás nélkül hagyni.
Nem rohan a tűz felé, olyan kiutat keres, ami nem sodorja nagyobb bajba őket, nem úgy, mint a perzselő lángok és a zűrzavar tennék. Ösztönei is igyekeznek távoltartani a tűz veszélyétől, noha már tapasztalhatta a Holdban, hogy lehet szövetséges. De ha a tűzvész sebesen megindulna és más lehetőség nem lenne, a tó még mindig lehet átmeneti menedékük, míg meg nem leli a rést, ahol kiszökhet.
Érzi a sokféle állat kavargó szagát, a tűz füstjét. Érez talán ismerőst is? Vajmi kevéssé törődik ezzel most, hiszen a veszély amiben vannak, közvetlen. El előbb, minél távolabb, s később rá ér a falkát megtalálni. Párducként amúgyis természetesebb számára, hogy maga boldoguljon.

A macska kész volt rá, hogy amennyiben Kabuto és Shin nem eresztenék el a lányt, ha a meglepetés nem lenne elég, hogy kiragadja a technikájukból, valamivel erősebben ráfogjon Munfu testére, és úgy tegyen próbát. Ismeri a saját erejét. Tudja mikor roppan a  csont, és meddig szoríthat és húzhat komolyabbsérülés nélkül, de ha úgy érzi ezzel sikerül, némi sérülést is hajlandó megkockáztatni. Az élet a tét.
Ugyanúgy felkészül rá, hogy amennyiben azok ketten megtámadnák, elugorjon előlük, kihasználva macskafürgeségét, és képességét a hirtelen kitérésekre, s csak akkor bocsátkozna harcba, ha semmiképp nem lesz elkerülhető. Tisztában van azzal, hogy az a két ragadozó az övénél messze nagyobb erejű, de ha a Djuka lány megmentéséhez ez szükséges, ösztönei ellenében is a végsőkig védelmezni fogja, és megpróbál mindent megtenni, hogy megmentse. Ebben az esetben az elsődleges célpont az, aki a fenyegetést jelenti, s ha minden "nagyragadozó" támadást indít, akkor megpróbálkozik a legnagyobbat elejteni, Kabutot, mely talán elrettenti a többit...
Fegyverei a karmok és fogak, valamint az izmaiban feszülő erő, ami miatt ha ráharap valamire, akár nyakának erőteljes rántásával is téphetne és szaggathatna...

De erre talán nem kerül sor, a Kígyó nem tartóztatja fel, a néma veszteg marad, és olybá tűnik, már csak Shin döntésén múlik, hogy a menekülés sikerrel jár- e. De talán nem erednek a nyomába, s akkor nem marad más, mint a prédalények között a lehető leggyorsabban kitalálni a vadon oltalmába, vagy a part kevésbé végigdúlt része felé.
Amennyiben talál alkalmas helyet, leteszi a lányt, és körbe néz, támadástól tartva. S ha még akkor is biztonságosnak tűnik a hely, fejét lehajtja, s pofáját a lány arcához dörgöli, halk perregő hangot hallatva. Akkor, mikor nem kell támadástól tartania, már van ideje a lány állapotával törődni, bár ez leginkább csak zavartságot okoz. Tudja, hogy tettek vele valamit, de a seb kicsi. Ösztönösen megnyalja, nem mintha sok hatása lehetne. Mégis a lány ébredésére vár, s ha a lány teste nem a szokásos hőmérsékletű, hozzá bújik, hogy saját testével támogassa a gyógyulását.
avatar
Djuka Munfurawa
Játékos

Taijutsu Pontok : 72

Tartózkodási hely : Getsugakure


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 750

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Pein on Csüt. Júl. 07 2016, 14:17

Shiro? „S”?

Talpam alatt hamu, fejem felett fekete füst száll felébe. Tudtam: hamarosan vége. Naiv voltam. Sose gondoltam, hogy egyszer ennyi ártatlan ember haláláért, kísérleti patkánnyá alacsonyításáért, kizsigereléséért leszek felelős. De a parancsot teljesíteni kell, a felsőbb utasítás szent és sérthetetlen. A kemény munka pedig, ahogy annak lennie kell, a sziklaszilárd álca kegyetlensége ellenére meghozta a gyümölcsét. A Tűz kelepcébe csalta az Hangot. És milyen kedves is volt számomra az a tűz… Éltető s erőt adó, minden porcikámat mámorosan átjáró. Hiányzott. 

Mellkasomhoz nyúltam, be a ruhám alá. Még mindig ott várt rám, de már több mint egy éve nem láttuk egymást. Jobb is volt így. A lángokkal szórt, hófehér maszk csak eltántorított volna. De most talán végre itt volt az ideje, hogy újra magamhoz emeljem régi önmagam, és a fináléban emlékeztessem magam arra, ki vagyok valójában, és miért vagyok itt. Hogy minden résztvevő rájöjjön, mi folyt valójában a szigeten.
A küldetés sikere érdekében lépném ezt meg?
Nem.
Ennyire sosem voltam vakbuzgó.
Az engedelmes katona kész meghalni a hazájáért. Az engedelmes katona a hétpecsétes titokként kezelt küldetés során addig nem fedi fel álcáját, amíg feladatát nem teljesítette. Az ilyesfajta mintapéldányokat csak nemzetük és falvuk dicsősége és sikere érinti és érdekli, az individualizmus legapróbb szikráját is kiölte belőlük a híres-neves shinobi világ és annak magasztos etikettje, hierarchiája.
A küldetést teljesíteni kell, maradéktalanul. Teljesítve is lesz. De igenis megengedhettem magamnak annyi luxust, hogy a fináléban ne holmi pitiáner bűnözőként, no meg „árulóként” tetszelegjek. Bár ez utóbbira talán még rá is szolgáltam, ha az alter-alteregómat is számításba vesszük…
Nem palástolhattam többé az egyértelműt: a tűz szülötte voltam.

***
Kabuto elfordította tekintetét Munfurawáról és a párducról, figyelme szándékosan lankadt: betartotta szavát. Shin sem indult meg a menekülni próbálók után. Kifejezéstelen arccal meredt a magasba, a mentőakciót a legkisebb figyelmével se tisztelte meg. A párduc így sikerrel indult meg a legbiztonságosabbnak tűnő erdőrész felé, noha igaz, kiindulási helyétől 200-300 méterre már gyakorlatilag mindenhol lángolt az erdő, a szünet nélküli recsegés-ropogás alattomos zaja pedig meg is zavarta kissé az egyébként is kétségbeesett állatot. Aztán mégsem a tűz pusztító természete volt az, ami véget vetett a tündérmesébe illő szabadulásnak. A lángok irányából egy már ismert férfi lépett elő, tarkóján a jól ismert vörös „S”-el. Bár a díszes betű vörös tintája mintha halványpirosra kopott volna.
Mintegy csettintésre a párduc megdermedt, majd összerogyott, a magatehetetlen Munfurawa pedig lehullott a porba, a lángok közvetlen szomszédságába.
Ideje felébredni.
A férfi egy zöld szérummal teli injekciós tűt nyomott a lány bal karjába, mire az fél perc múlva újult erővel tért magához.
A szérum két órán át ébren fog tartani, ennél többet sajnos nem tudok garantálni. Az átokpecsét okozta fájdalmat ez idő alatt se tudja elfedni.
Kinyújtotta a kezét, és felsegítette a lányt, ha az elfogadta a segítséget.
A csatának még nincs vége, de két óra múlva egészen biztosan vége lesz. Az ellenségünk közös, mindketten az Otokagét akarjuk. Ne okozz csalódást!
Miközben várta a választ, a férfi a távolba tekintett, a csatatér irányába. Fehér szemei körül furcsa idegek dudorodtak ki. Ha a lány eddig még nem találkozott a Byakugan erejével, most közvetlen közelről tapasztalhatta azt meg.  
Észak-kelet, 300 méter – mondta, majd el is tűnt a szemed elől.

***
Amit a szem nem lát, s még talán sose látott, az agy felfogni képtelen. Próbálkozhat, és ha észjárása kellően szövevényes, ha következtetései mesteri analógiákat tárnak fel, megérezheti a veszélyt. De a nem-tudás és a túlzott eltökéltség még a legfényesebb elmét is könnyen beárnyékolja. 
Mit hitt az Otokage? Azt gondolta, a két hiányzó láncszem, a két legerősebb ellenfél egyről a kettőre kiiktatódott? Hogy szó szerint elnyelte őket a föld, a megannyi törmelék; hogy netán rájuk omlott a földalatti erődítmény, és shinobi módjára tisztáttatalan lelküket majd csak valamikor az igen távoli jövőben a talán nem is létező másvilágon láthatja újra?
Talán.
A rossz hír azonban az, hogy a két shinobi kijutott a barlangrendszerből, ráadásul nem is akárhogy.

A következőkben a Kodomóval és Makotóval PM-ben folytatott előző 2 kör releváns részletei láthatók. Az események a földalatti járatban kezdődnek. Kodomo és Makoto a Holló őrző börtön jutsu segítségével, egy varjúban elrejtőzve távoznak a barlangból.


"- Hanshiroton: Kekkai: Karasu Hyourou // Fehér Toll stílus: Akadály: Holló örző börtön
Ekkor a semmiből egy hatalmas madár jelenik meg, s csőrével szinte felszakítja a talajt, majd egy seregnyi varjúval együttesen, egyenesen a nyílás felé veszi az irányt. A madár különösmód nem nagyobb társainál, csőrében apró dugót tartva.
A kis csapat egy igen zord helyre érkezik, egy kisebb szigetre, mely mellett különös, maró tó áll, közepén néhol kinyíló lyukkal.
- Az ott a zúzógyomor. Benn vagyunk a madár gyomrában. Ha elkapjuk Kabutot, akkor itt végezhetünk vele. Mindjárt kijutunk.
A madársereg gyorsan tör elő a barlang bejáratából, és veszi szemügyre a képet. Amennyiben a menyétek megérkeznek, remélhetőleg egy fordított idézéssel, képesek egyenesen a menyétek falvába teleportálni a fennragadt csapattársakat. Kodomo legfőbb madara, kinek gyomrában, még a rinnengantól is védett helyen pedig egyenesen a kígyó felé igyekszik, s egy megfelelő pecséttel, melyet Kodomo a madár gyomrában alkot meg, az imént leírtak alapján a madár megpróbálja elfogni az otokaget. Őt nem a szilárd talajra szánja a jounin, hanem a feltépett földmaradékokkal együtt a savas tóba."  


Mindennek megfelelően az előző kör végén egy varjú-, illetve menyétsereg jelent meg a láthatáron. A menyétsereg mostanra közelebb ért a Chiriku által őrzöttekhez, noha a védelmet áttörni első nekifutásra nem tudták. A varjúsereg is megérkezett, és mivel az Otokage nem fordított a jelenségre különösebb figyelmet, és nem is ismerhetett hasonló technikát, Kodomo tervének megfelelően a Kígyó a Holló őrző börtön fogja lett:

"Kabuto végül Ryuuval az oldalán indult meg a kikötő felé, hátrahagyva a két másik társát, és az ájult Djukakat. Itt volt hát az idő, úgy tűnik a kígyó túlságosan is sietett, s talán a szerencsének is nevezhető lehetőség adódott ismét a felmentő sereg kezébe.
Kodomo most aktiválta csupán a technika másik fázisát, s az égen köröző varjúhad egy része megszállta a szörnyetegek hadát, elterelve ezzel némiképp az ott maradt ellenségek figyelmét, ám egyidejűleg létrehozta az idézést, s a hirtelen megjelenő varjú, szinte a semmiből előkerülve, az égből csapott le, s ragadta magával az otokaget. Hatalmasra nőtt csőre nemes egyszerűséggel falta szinte fel kabutot és a talpa alatti köveket, valamint Ryuut.
A hollók tanításai ugyan az elején igen csak bizarrul hatott a jouninra, mégis módszereikkel megtanulta, hogy miként is alkalmazhatja a következő technikát a lehető legtökéletesebben. A megannyi edzés és ellenfél után Kodomo nem csupán a gyomorba idézte az ellent vagy más személyt, de az idézésnek köszönhetően képes volt megadni az érkezési helyzetét is.
- Fogd meg a fiút, és védj meg minket, ha nem sikerülne – mondta Kodomo a szilárd talajon állva, félig megbújva egy épület mögött, mikor a pecsétet alkotta.
Néhány másodperc után Ryuu egyenesen Makoto mellé fog kerülni, a ház védelme mögé, míg Kabuto a levegőbe, a savtenger fölé. A néhány kődarab szinte azonnal megsemmisül, ahogy elérik a savat, ez pedig beindítja a madár zúzógyomrát is. A tó közepén, a kövektől nem messze kinyílik a gyomor, s megannyi sav merül alá, be a kavicsokkal teli gyomorrészbe, ahogy a megmaradt anyagok végleg megsemmisülnek. Kodomo azonban nem bízza a véletlenre.
Ahogy befejezte az idéző technika pecsétjeit, szinte azonnal újabbakba kezd, s két keze között egy labda méretű gömb jelenik meg."


A sav, amelybe Kabuto a veszély észlelése után mintegy 5 másodperc múlva merül el valóban pusztító hatású. Az Otokagénak további 8 másodperce van, amíg a sav nem okoz testében maradandó károsodást. 13 másodperc egy kage szintű egyén számára nem kevés idő, de a Kígyónak ez alkalommal be kell ismernie: megfogták.

//Tomoko számára a játék hivatalosan véget ért, ám mivel ha öntudattalanul is, de még mindig jelen van, a hátralévő néhány körben is érdemes követnie az eseményeket. A jutalom kiosztása együttesen történik majd.//

//A következő körben Kabutótól és Munfurawától várok posztot, amennyiben lehetséges, 5 napon belül, azaz 07. 12.-ig.//

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Yakushi Kabuto on Csüt. Júl. 07 2016, 17:24

// Nagyon jó! Very Happy Minden elismerésem, a technika leírások viszont néhol hibádzanak, (Mármint a Játékosok leírása) de azt majd a Staff áttárgyalja ^^ Minden esetre a posztomat ezen hibák kiküszöbölésével írom meg ha nem baj //




  

   Talán elbízta volna magát, vagy csak túl gyorsan véget akart venni ennek az egész unalmas és roppantmód bosszantó cselekménysorozatnak? Nos, mindkettő benne van a pakliban, azonban az elbízás sokkal inkább alábecsülést jelent és hiába a cselszövés, nem szükséges komolyabb figyelmet szentelnie semmiféle külső behatásra, viszont neki is meg vannak a korlátai, amikre nagyon is odafigyel és minden fajta előnytelenségét igyekszik kiküszöbölni. Az események ezúttal pedig túl gyorsnak bizonyultak, bár a kígyókra jellemző nyugodtsággal nézte végig a történteket, ám a hirtelen jövő veszélyforrás miatt, azonnal megragadja a mellette lévő Ryuut. Nem pajzsként akarja használni és nem is túszként, csupán elővigyázatosságból, valamint ha éppen egy nemkívánatos támadás érné őket, egy esetleges harmadik féltől, akkor valószínűleg nem lenne jó, hogyha a túsz, akit Kodomo miatt szedett össze meghalna...
   Elnyelte őt a sötétség, ám csak pillanatokra, Ryuu pedig szintén ott volt vele. Együtt zuhantak a hatalmas gyomorba, Kabuto pedig mindenféle komolyabb erőfeszítés mellőzve, hagyta magát leereszkedni, majd chakrát koncentrálva megállt a Sav felszínén, miközben a testéből kinövő, karvastagságú kígyók körbefogták Ryuut és Kabuto elé helyezték, mint egy túszt... Az Otokage pedig látva, hogy a tőle valamivel messzebb álló Kodomo és Makoto nem éppen barátságos szándékkal rángatta őt és őket ide, nem törődve természetesen újfent Ryuu testi épségével, jobb mutatóujját Ryuu Halántékához emelte, majd kevés chakrát koncentrálva chakrája izzani kezd a mutatóujja körül, majd a Chakra no Mesu // Speciális Chakra és egyéb Orvosi technikáknál már ismert Charkapenge jön létre, amit megnövelve, átszúrja vele Ryuu halántékát és tovább és tovább, egészen addig, amíg a másodperc tört része alatt, meg nem öli Ryuut, vagy legalább annyira megnyomorítja, hogy egész életére életképtelenné vált... 

   Azonban az Otokage elővigyázatos, most már a legkevésbé sincs helyzeti előnyben, nem veszik körbe a csatlósai és be van zárva egy tágas, de veszélyes helyre... Éppen ezért, maga előtt tartja Ryuut, hogy ha kell, akkor egy esetleges frontális támadás (Elemi Technika, Fegyverek és hasonlók) oda dobhassa a testét pajzsnak...
avatar
Yakushi Kabuto
NJK

Taijutsu Pontok : 100

Tartózkodási hely : ???


Adatlap
Szint: S
Rang: Nidaime Otokage
Chakraszint: 2000 + Senjutsu

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Munfurawa on Pént. Júl. 08 2016, 00:47

Az ébredés hirtelen volt. Tűzropogás. Füst.. avar a teste alatt. Átható volt a földszag. Friss és valószínűtlenül életteli. Érezte hogy teste a hűvös földön nyugszik, de arcát már a tomboló tűz heve égette. Fájt.. de.. nem ez volt az igazi fájdalom. A testében mindenütt, szertesugárzott az "ajándék". De még ezt sem volt módja végiggondolni, mikor az éberség már a valóságba rántotta. 
Önkéntelenül kapta karját oda, ahol az "S" megszúrta, majd hasonlóan reflex-szerűen ült fel, s megdermedt ebben a mozdulatban, maga elé meredve. Túl hirtelen került tudatába újfent a való világ impresszióinak, túl hirtelen buzogott fel benne az energia, s egyszerre volt élénk és kába, ahogy szemei felpattantak, s elméje próbált alkalmazkodni ehhez a hirtelen változáshoz. De a szernek hála az ehhez kellő pillanatok elreppentek, mintha sohasem lett volna, s a lány bíbor szemei élénkké váltak, ajka elnyílt, majd a tűszúrás fájdalma miatti szisszenő hang is kifutott rajta.. 
A következő pillanat már egy másfajta tudatosulásé volt. Ame látta a párducot a földre rogyva. Maga körül a lángoló erdőt. Meg sem fogalmazódott még a fejében a kérdés, hogy hogyan is kerülhetett ide, mikor felfedezte "S"-t.. az idegent. Az ellenséget.
A lány teste ugrásra készen megfeszült, noha ilyen közelségből, ahogy azt ma már tapasztalta, meglehetősen nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen ilyen ellenfelek ellen előnyös, vagy legalább elfogadható helyzetet kreálni. Ahogy megmozdult, s megfeszült a teste, az addig  tompán lüktető fájdalom is erőre kapott. Erről szinte meg is feledkezett. Ismételten felszisszent, s időt veszített. De ezúttal úgy tűnt, ez nem jelent halálos veszedelmet.
"S", mégsem úgy állt előtte, mint aki ellenség... a fellépése elszántnak és lehengerlőnek tűnt, de megkopott, ahogy a festék. Az irányítás persze továbbra is nála maradt, s ez cseppet sem csökkentett a fenyegetésen, mégis indokolatlanul sok információt osztott meg vele, a Djukával, aki az eddigi tetteinek elszenvedője volt...
Ame nem tudta hová tenni ezt a hirtelen változást, de nem tett fel kérdést, ha már így alakult, vetett egy pillantást a párducra, hogy ellenőrizze milyen állapotban lehet, majd hasonló meglepettséggel fogadta azt a már-már barátságos gesztust, melyel "S" felé nyúlt, hogy felsegítse. 
- Két óra tehát? -óvatossága sütött a hangjából, és bíbor tekintete is bizalmatlanságról árulkodott. Mégis elfogadta a kezet. Határozottan. Elszántan? De ahogy felsegítették, nem csak teste, de dühe is emelkedett, miközben testét marta a pecsét.
Ez a nap kezdett túlnőni rajta.. és túlfutni azon, amit nyugalommal lehet kezelni... Nemcsak az országát, a népét érte elsőként olyan inzultus, amit válasz nélkül hagyni nem lehet, de ez a kaland szembesítette vele, milyen erőtlen is testvéreihez képest... most mégis aggódott értük. Semmit nem tudott róluk, csak azt, hogy nincsenek mellette, így valószínűleg még a kelepcében hányódnak. A harc még nem ért véget. "S" legalábbis ezt állította. Az aggodalom pedig dühbe fordult.
Az az átkozott kígyó.. közös préda lenne? Az az átkozott szörnyeteg kiszolgáltatottá tette őt.. olyan helyzetet teremtett, ami ellen nem tehetett semmit. És.. megpecsételte.
A Djuka lány a pecséthez emelte a kezét, majd egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy miközben kifújja a levegőt, megnyugodjon. De ez csak felszínes gondolat volt... szíve nem kívánta elcsitítani a dühöt. Akarta az erejét. Ezt a tettet nem tudta elfelejteni... azokat a pillanatokat ott.. szemtől szemben a kígyóval... Tisztában volt vele, hogy az a szörnyeteg elpusztíthatatlan, mégsem merült fel benne a menekülés gondolata. Nem csak azért, mert "S" őt is a pályára állította a nagy játszmában, ami lehetett akár átverés is, hogy egy Djukával többel térjenek haza, hanem sokkal inkább önmaga miatt. Ez a testvéri bajtársiasságon is túlmutatott. A neveltetése a Vízben olyan kemény alapot adott a lelkének, amiről talán ő sem tudott, de most mégis felszínre került, s szinte eszelősen hajszolta olyan tettek felé, amit Kodomo biztos ellenezne. Futhatott volna. De nem nyúl volt. Nem kisgyerek. Nem kislány....
Ő a Djuka Klán kunoichije volt. Namizuo unokája. Djuka Gemu lánya. Yoru a Fehér Párduc társa. A Víz szülötte és a Hold hercegnője. Ő volt Djuka Munfurawa, a Hurrikán, aki nem hagyja válasz nélkül a kihívást, és nem hagyja magukra azokat, akiknek szükségük van rá.
- A célunk közös hát, és eszközt adsz nekem, hogy elérjük, ezért hálás vagyok, akkor is, ha mindennek a borzalomnak részese voltál. De a neved. Hallani akarom.- mélyen és komolyan hangzottak a szavai. Ereje messze elmaradt "S" erejétől, de elszántsága más erőt mutatott, mint eddigi karaktere, amivel az ellenség találkozhatott.
-Tudni akarom ki az, akinek a pusztulást, és az újabb esélyt köszönhetem.- Testében a pecsét által és szívében a harag által is emésztette a tűz, s a csendes víz, ami eddig segítője volt, nem oltotta ki. Történt, ahogy történnie kellett, ő pedig úgy határozott, nem küzd ellene.
Lehettek volna kérdései, többek közt a híres- hírhedt, de használatban most először látott Byakuganról, de nem tette fel őket, és "S" sem pazarolta az időt. Munfurawa nem indult meg azonnal a nyomában, helyette, ahogy lehetett, megpróbált gondoskodni a macskáról. Nimpou: Henge Kongounyoi // Ninja művészet: Gyémántkeménység -et eddig akkor alkalmazta, ha fegyver kellett közös harcukban. Most nem tudott jobbat, mint azzal megpróbálni kisebb méretű fegyverré alakítani a macskát, és övéhez rögzíteni. Rá már nem számíthatott, de semmiképp nem kívánta magára hagyni. Nem is akart hosszasan pepecselni a dologgal, s ez tűnt célravezetőnek, s ha relative biztonságban tudhatja társát, nem vár tovább a lángoló erdőben, elsőként a Shikyaku no Jutsu // Négy Láb Technika alkalmazásával, négylábra ereszkedve indul meg vad vágtában, s amint kiér ebből a fullasztóan forró környezetből, s elegendő víz áll rendelkezésére, felugrik, feloldja a technikát, s mire talpa a földet éri, már vízen korcsolyázik tovább (Suiton: Mizu Kamikiri). Időnként talán megtorpan, s akkor még több vizet teremt a Suiton: Haran Banshou // Viharos Blokád használatával, miközben irányt vált. Nincs pillanat, amit veszíthetne, s ha az útját álják, vízzel (Suiton: Suitenhoufutsu - Ég és víz konvergencia), vagy jól irányzott rúgásokkal, ütésekkel töri meg a támadások lendületét és ívét. Ha pedig túl közel túl sokan lennének, kisebb ködöt teremt, hogy megszabaduljon tőlük. Nem számít ha gyorsan eloszlik, mozgékonysága óvja.
Elméjében  "S" szavai zengenek: Észak-kelet, 300 méter.

Munfurawa pedig igyekszik mindent megtenni, hogy el is érje, s közben olyan zavart keltsen az ellenséges erőben, ami csak telik tőle, fürgesgét, edzett testét kihasználva, küzdve a pecsét folyamatos fájdalmával.
Két órát adtak neki. Hogy utána élet vagy halál várja, vajmi keveset számít. Hogy a pecsét miatti fájdalom végül hibába hajszolja-e, az sem fontos.. Egy cél van: ha kell olyan módon búcsúzni a világtól, ami bevésődik azok emlékezetébe, akik látják ezt a vérzivataros csatát, amit egy apró nemzet önmagáért vív.

Amennyiben Chirikut, Shint, vagy más vezetőnek tűnő, veszedelmes alakot lát meg, nem habozik, Vízsárkányt küld, hogy szétszaggassa... s ha hozzá meglehetős közelségben tűnnek fel, megpróbálja elkapni őket, hogy egy sorozattal a levegőbe rúgja, majd a Szálló galamb elpusztításával vessen véget gonosz tetteiknek.
Talán mások használják ki az erejét, de Djuka Munfurawa az országáért, családjáért és önmagáért küzd.
S ha a távolság elfogy, talán részese lesz majd a nagy finálénak.
300 méter...
Két óra...
- Köszönöm Yoru.
avatar
Djuka Munfurawa
Játékos

Taijutsu Pontok : 72

Tartózkodási hely : Getsugakure


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 750

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Ayokama Makoto on Vas. Júl. 10 2016, 14:47

A madár belsejében már a papnő felkészítette magát rá, hogyha megjelenik Kabuto a színen akkor aktiválhassa a védelmét és készen álljon rá, hogy bármi áron megvédje Kodomot és a remények szerint Ryuut. Valamiért a papnő úgy vélte, hogy Kabuto vagy egyedül fog érkezni, vagy ha nem is akkor sem lesz közvetlen vele egy túsz. Azonban mint azt tudjuk ember tervez isten végez. Makoto még mielőtt létrehozná a védelmet megpillantja tőlük nem messze, hogy sikerült csapdába ejteni az otolagét aki tehetetlenül zuhan lefelé a sav irányába. Pontosan ahogy tervezték ez eddig jól alakul. 


Ha Ryuut sikerül elkapnia Kabutonak:
Azonban valami rosszul sült el és a takigakurei jounin észreveszi, hogy a férfi nincs egyedül. Pontosabban egy túsz van vele. Itt az ideje, hogy ő is megmutassa milyen fából faragták. Bár reflexei nincsen a Kage szintjén azonban bőven meghaladják az átlagot, így még azelőtt kinyújtja a karját, hogy a páros leérkezne a sav felszínére és aktiválja a Kongo Fuusa technikát. A létrehozott chakra láncok szédítő sebességgel közelítenek a páros felé és még a levegőben elkapják Djuuka fiút. A másik 2 lánc zavarja Kabutot és pengékkel szegélyezett láncszemek segítségével elvágják a kígyó testét amely gúsba köti Ryuut. Ha mindezt sikerrel kivitelezte a kunoichi akkor visszahúzza a láncokat és velük együtt a fiút. Kabuto feltehetőleg megáll a sav felszínén azonban Kodomo bekészített technikáját már aktiválja is és megpróbálja elkapni a Kagét. Azonban a Kígyót nem szabad lebecsülni ezzel Makoto teljes mértékben tisztában van. Hiába sikerült megtéveszteni és csapdába csalni ez még csak félsiker. Kodomo szintén érezheti akárcsak Mako, hogy a férfi chakrája több még kettejük chakra sztaminájánál is. Ebből következik, hogy olyan ellenfél aki feltehetőleg nem egy és nem két meglepetést tartogat a tarsolyában. 
Amikor már Ryuu biztonságba kerül Makoto egy kicsit megvariálva a tervet nem vonja fel egyből a chakra pajzsot csak ha az Otokage azonnali ellentámadásba lendül. Mivel a Raigo biztosítja, hogy az Otokage ne tudjon közel kerülni hozzájuk, ezért ebben az esetben Makoto a szerzetesi chakrával megtámogatott chakrapajzsnak szenteli minden figyelmét. Megvárja, hogy Kodomo lépjen és amennyiben még van ideje egy támadásra, akkor villámgyorsan kézpecséteket mutogat és az általa ismert egyik legpusztítóbb fuuton technikát használja. "Fuuton Shinku Renpa". A vákum él és amelyet Makoto küld az otokage felé a szerzetes chakrával megtámogatva feltehetően elemi erőt képvisel, ha ez telibe találja akkor talán lehet esélyük arra, hogy kiüssék addig amíg a zúzó gyomor fel nem dolgozza, esetleg megöljék. 


Ha Ryuu nincs Kabutóval amikor bekerül a madár gyomrába:
Ebben az esetben Makoto már akkor támad a Shinku Renpával amint az otokage földet ér és még igyekszik megszakítani annak bármilyen jutus létrehozásra szőtt tervét vagy menekülését a kutyaszorítóból, aztán hozza létre a védelmet. Mindezek mellett számítva rá, hogy a férfi esetleg még a levegőben megtámadja őket akkor Kodomo mellé ugrik és úgy hozza létre a Chakra aurát Kodomo és maga köré, hogy a fiúnak se lehessen semmi baja.


Ha Ryuu mégis életét veszti: 
Ebben az esetben a kuoichi teljesen ledöbben és pár másodpercig szinte tehetetlenül bámul maguk elé. Azért jött ide, hogy segítsen a Djuukáknak és közben mégis elvesztettek valakit Makoto ezt egyszerűen nem képes feldolgozni abban a tempóban ahogy a dolgok a történnek, aztán arra eszmél fel, hogy a chakrája már szinte látható és kitörésre készen áll. Minden haragját és csalódottságát beleölve ismét csak a Shinku Renpa nevű technikát hozza létre amelynek nem akadály Ryuu teste és feltehetőleg olyan erővel bír, hogy Kabutonak valami hasonló védelemmel kell előrukkolnia mint amivel a papnő rendelkezik különben Makoto biztosra veszi, hogy ezúttal valóban halál fia a Kage.

//Fuuton: Shinkū Renpa // Szél elem: Száguldó Vákuumélek

A ninja mély levegőt vesz, majd tucatnyi pengeéles széllövedéket lő ki magából. A vágóerejük elképesztő. Danzo ezzel a technikával képes volt sebet ejteni a Susanoo páncélján.

Chakraszint: 700
Szint: S
Használója: Danzo//
avatar
Ayokama Makoto
Játékos

Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1040

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Kodomo on Vas. Júl. 10 2016, 23:42

- Végre. – Kodomo első szavai ezek voltak, mikor a holló elérte az otokaget, s a rajból kitámadva, rögvest elnyelte őt a getsugakurei geninnel együtt. Kodomo tervezete szerint úgy koncentrálta az idézést, hogy kabuto egyenesen a savba essen, azonban Ryuut egyenesen maga mellé idéztette meg.
Amennyiben nem sikerül öccsét saját maga mellé idéztetni, abban az esetben megvárja, míg Makoto a hirtelen megjelenő, borotvaéles pengékkel szőtt nyúlványokkal ki nem tépi nemes egyszerűséggel az otokage markából, vagy pontosabban kígyójából, az elrabolt gennint. Míg Makoto a láncokkal próbálja megragadni a fiút, addig a getsugakurei jounin chakrat koncentrált két tenyere közé. Méghozzá sokat. A fiú körülötti aura sisteregni kezdett, ahogy a gőz elemű chakraja kezdte túltölteni magát, s akarva akaratlanul, de kiáramlott a testét kívülre.
Amennyiben Makoto képes elrántani Ryuut a kígyó markából, Kodomo, befejezvén a gőzgömb sűrítését, erőteljesen tolja előre két tenyerét, elindítva ezzel a gömböt. Az égető gőzchakraból koncentrált labda sebesen halad a sav felé haladó/savon álló otokage felé, némiképp a feje fölé célozva. A Shikukeymuso nevezetű saját technikája, melynek segítségével, ha eltalálja Kabutot, ha nem, a hirtelen több méteres átmérőjű gömbbé duzzadó gőztömegbe kerülve a test biztos, hogy sebesülni fog. Méghozzá súlyosan. Kodomo nem kevés chakrat koncentrált a gömbbe, hogy egyszer, s mindenkorra, eltávolíthasson egy olyan személyt, kinek jelenléte túlságosan is nagy veszélyt jelenthetett a világra nézve.
Kodomoban felgyülemlett megannyi emlék, s az elmúlt fél nap eseményei, a benne duzzadó düh pedig talán még inkább felerősítette a technikát. Ugyan mindig is próbált a jó úton haladni, mindig is tudta, vér nélkül nem győzhet le mindenkit. A benne szunnyadó, mérhetetlenül dühös harcos énje azonban úgy tűnt, most erőre kapott.
- Pusztulj Kígyó! – mondta, majd összecsapva két tenyerét, megfeszítette egész felsőtestét.
A papnő technikájával együttesen aktiválta, így a szinte mindent átvágó vákuum élek egyszerre érik el a testét, miközben az aprócska labda hatalmas gömbbé duzzadt. Korábban képes volt felsérteni azoknak a szörnyetegeknek is a bőrét, melyekkel az erdőben futottak össze, ám most a jounin jóval több chakrat koncentrált a támadásba. Dühös volt. De mégis…a jó szándék ösztönözte, testvérei iránti féltése. S most, hogy újra lehetőséget kapott, megmutathatja, mi is a sorsa annak, aki a Djuka klánnal akar kikezdeni.
Ha a széltechnika sikeresen megsebzi az otokaget, a hirtelen kiáramló gőz nagy valószínűséggel a felismerhetetlenségig roncsolja a bőrét. Ha ez bekövetkezik, nyertek, hiszen Kabuto nem lesz képes megállni a savon, sem pedig túlélni a csobbanást.
- Makoto, koncentráld a védelmed a partra – mondja gyorsan a jounin, miután mind a kettejük támadása elindult. Tervei szerint a papnő védelme képes kiterjedni az itt lévő szárazföldre, így ha Kabuto túl is éli a támadást, a sav másodpercek alatt felemészti azt, ami megmaradt belőle. Szárazföld hiányában pedig nyert helyzetbe kerültek, talán végleg a mentőcsapat megmaradt tagjai.
Ugyanezen támadás bekövetkezik akkor is, ha Ryuu a csapat mellé idéződik.
Ha sikerül legyőzniük Kabutot, Ryuut átölelvén, kezét vállára emeli.
- Örülök, hogy egy darabban látlak, Öcskös – mondja, majd szorosan átöleli könnyes szemeivel. Hamar idézteti meg őt is a Menyétek falvába, hogy elláthassák sérüléseit, és hogy pihenhessen.
Amennyiben az Otokaget végleg legyőzték, Kodomo, kilépve a hollóból (kabuto maradványait bennhagyva, ha netalán újraépülne, ne szökhessen ki), Karat, az elfogó hollót hazaküldi, így ha az otokage valamilyen módon túlélné és kijutna élve a gyomorból, lelke az ott lévő varjak lakomája lehessen vacsorára. Végül gyors tempóban felkeresteti húgát is, hogy a lehető leghamarabb szállítathassa át őt is a szigetről. Kodomo beleunt a veszteségekbe. Sajáét kezébe veszi a dolgok irányítását, és nem kockáztat többet. Amennyiben klántársai mind megmenekültek, a papnő mellé állva az Otokage által idézett férfi felé tekint, jó néhány méteres, biztonságosnak mondható távolságokban. Magához hívatja az egyik menyétet, majd a további lépéseket tervezi.
- Amennyiben képesek vagytok kiidézni azt a fiút, akkor ne habozzatok, habár ahogy elnézem, elég erős védelemmel van felfegyverkezve. Ki lehet ez az ember? Habár igazából…ez most egyáltalán nem számított. Csupán az, hogy az egyedül maradt, ájult Tomokot hogyan képes a jounin eljuttatni a Menyétek falvába.
Ha egy menyét képes a fordított idézéssel kimenteni Tomokot, elvégre a védelem nem zár el hermetikusan mindentől, egy kisebb menyét képes lehet bejutni. Mindeközben Kodomo megpróbálja néhány szó erejéig, elterelni a férfi figyelmét.
- Kabuto halott. Véglegesen. Figyelmeztetem az Otogakurei haderőt, hogy tegye le a fegyvert. Vége a harcnak.  
ha a menyétnek sikerül bejutnia, akkor Tomokot a mentőcsapat két megmaradt tagjával együtt idézteti a faluba, s ezzel…végleg kijutottak a hang csapdájából.
Amennyiben Kabutot nem képesek legyőzni, a csapatot kiidézteti a hollóból, kabutot pedig bezárva a hollóba, a hyuugak gödrébe irányítja. ha megtarzják szavukat, a megsebzett Kabutot biztos, hogy megölik.
 

Amennyiben Tomokot nem képesek kivinni a menyétek, a jounin megtartva a tisztes távolságot, újabb tervet eszel ki, miközben szemét és védelmét a környező ellenfeleken tartja.

_________________
Adatlap
Gonosz, ki a sötétségben jársz, nem bújhatsz el a Hold sugarai elől. Én a Fény katonája vagyok. Egyetlen, Fehér toll a sötét világ ellen.

Aktív karakterek: Djuka Kodomo, Itanashi, Aiza, Shuu, Abuso, Zion
avatar
Djuka Kodomo
Játékos

Taijutsu Pontok : 55

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1007

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Pein on Szer. Júl. 13 2016, 12:07

Közérdekű közlemény: az igazság feltárása és az igazságosság érdekében a technikák hatásáról és érvényesüléséről több NT-taggal is egyeztetés folyt.

10 másodperc meséje

 
  A bátorság szép erény, és mégis oly sokszor csal tévútra. Mi is lett volna nélküle veletek! A bátorság volt az, ami a szigetre csábított titeket, és e nemesnek tartott, mélyen legbelülről felszínre törő késztetés volt az is, ami arra késztetett, hogy szálljatok szembe az Otokagéval. A bátorság persze talán némi kétes eredetű idealizmussal is párosult, már ami a világ jobbá tételét és a Kabuto nélküli eljövendő időket illeti – de végül is mi mást várhatunk egy békeszerető papnőtől, valamint a Djuka klán nagy tehetségétől, kinek szeretett családtagját halálos veszély fenyegette.
  De hát valljuk be: továbbra is fenyegeti! Talán jobb lett volna hamarabb visszafordulni? Amikor rátaláltatok Ryuu-ra? Meglehet. De akkor hogyan számolhattátok volna fel az újjáéledt Burakkumát? Egyáltalán az ádáz kígyó pikkelyeinek egyenkénti kitépése, megpörzsölése, majd szétfújása a szélrózsa minden irányába – hogy véletlenül se jusson eszébe feltámadni – egyet jelentene a küldetés teljesítésével? Fogós kérdések ezek. De hát így működik minden. Talán holnap már az egész országban elterjed Kodomo a kígyóverő híre, talán nem kígyóverő, hanem kígyótáp lesz belőle, és meg se éli a holnapot. A nagy álmok még önmaguknál is nagyobb kockázatokkal járnak.
  Kodomo és Makoto mindent egy lapra tettek fel. Eddig szinte ismeretlen, gyermeteg öröm és győzelmi mámor lobbant fel üveges tekinteteikben, mikor a Kígyó belesétált csapdájukba. Még őt is meg lehet lepni, ez mindenképp kecsegtető volt. Ám Kabuto képességei, chakraszintje és legfőképp reflexe messze a két egyenként is legalább jounin szintű shinobi felett álltak. Együtt talán erősebbek voltak az álnok fenevadnál, de mint különálló egyének, valószínűleg mindkettejüket meglepte, hogy az Otokage milyen ösztönösen ragadta magához Ryuut, mikor a pillanat tört része alatt ráeszmélt: a technika aktivizálódása ellen nem tehet semmit.   Az eddig szerencsésnek mondható páros tervének második szakasza így mondhatni befuccsolt, a madár száján át az Otokage Ryuuval az oldalán kezdte meg zuhanását a pusztító sav irányába.
  A reflexek párbaja következett, és mindössze 10 másodperc lefolyása alatt a csatatéren olyan erők szabadultak fel, mintha legalább egy kastély dőlt volna a madár gyomrára. 


  1. Makoto chakraláncokat hív segítségül. A lány éles reflexei lehengerlőek, a helyzet milyenségéből kiindulva valószínűleg még Kodomóénál is jobbak. A technikaválasztás megfelelő lehet Ryuu kiszabadítására. De ekkor már az Otokage is résen van, hiszen amióta magához ragadta Ryuut, nagyon is tisztában van vele, hogy a játszmát komolyan kell vennie. Érzékei gyorsabbak és fejlettebbek Makotóénál.
  2. A chakraláncok megindulnak, ekkorra azonban Kabuto a testéből a semmiből kinövő kígyó-szörnyek segítségével körbetekeri Ryuut, szorosan magához szorítva a fiú testét. Makotónak talán több esélye lett volna, ha Kabuto Karinon keresztül már nem ismeri a bevetett technikáját.
  3. A chakraláncok elképesztő húzóerőt képviselnek, de vágókapacitásuk korlátozott, ilyesmire pedig egyszerűen nincs is elég idő. Az igazat megvallva szükség se. A zuhanó Kígyó előtt megjelenik a kép, amikor az átkozott Djuka visszautasította az általa felkínált alkut, és – gondolja ő – többre becsülte saját életét társaiénál. Bár a látszat ellenére nem ájtatos híve az értelmetlen vérontásnak, ezúttal mégis éhes a vérre, a lelkét vesztett test utolsó nagy sóhajára. Az édes bosszúra. Chakrapengét hoz létre, amelyet a pillanat hevében az ifjú Djuka halántékába döf, átlyukasztva a koponyáját, behatolva egészen a tekervényes agyig, ahonnan már nincs kiút: a fiú szemein és orrán át mélyvörös vér kezd el ömleni, mintha csak az élet menekülne a használhatatlanná roncsolt testből.  
  4. A néhány pillanattal ezelőtt, még ha az ellenség karmaiban is, de legalább alapvető biztonságban élő s viruló Djuka Ryuu utoljára felsóhajt – ezt Kabuto önelégült vigyorral nyugtázza. Talán elhamarkodottan cselekszik, vagy épp a mennyei jóindulat készteti erre, de a számára oly értéktelen testet odadobja az épp „ő” miatta útnak induló chakraláncoknak, amelyek hamar ki is vonszolják a fiút a szárazföldre. Ó, jaj! A békeszerető papnő a történtek abszurditása és kegyetlensége miatt pár pillanatra megzavarodik, így a technika valamivel ideje előtt szakad meg. A test, melynek orr- és szemnyílásaiból továbbra is mélyvörös vér csordogál, közvetlenül a pusztító tó partját áztatja, nagyjából 5-5 méterre a szembenálló felektől
  5. A kispadra került játékosok száma tehát egy állandó és néhány pillanat erejéig egy ideiglenes személlyel bővül. A „jó” csapat kissé mégis fellélegezhet, ugyanis az Otokage az érkezéssel kapcsolatban elszámítja magát (ez még az előző másodpercben megtörtént). A sav tetején kiugróan precíz chakrakontrollal valóban meg lehetett állni, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a kage egyáltalán ne érintkezne a maró anyaggal. A zavaróan égető tényező természetesen rögtön feltűnik a Kígyónak, de pillanatnyi meglepettség épp elegendő időt ad a gyászát a ráció oltárán ideiglenesen feláldozó Djuka reménység számára, hogy a kage teljes, osztatlan figyelmének hiányában indítsa meg pusztító technikáját.
  6. A jutsut „csupán” A szintű jellege ellenére a beleölt chakra méltán teszi veszedelmes, S szintű technikává. A Kígyó azonban nem kevés információval rendelkezik a gőz elemről, no meg Kodomo képességeiről, így nem becsüli le a kezdetben kis gömbök később exponenciálisan megnövő, pusztító erejét. A Kage testéből két vastag, legalább 1 méter szélességű és egyenként 30-30 méter hosszúságú kígyó tör elő, melyek kupola formában, mintegy védőmezőként – de kellő mozgásteret hagyva a használónak – kezdik őt körbetekerni.
  7. A Kodomo, illetve Kabuto közötti távolság körülbelül 15 méteres. Kodomo technikája megérkezik Kabuto fölé, ahol növekedni kezd. A kígyók még nem tudják befejezni a védelmet nyújtó kupola építését.
  8. A technika gyakorlatilag egyszerre éri el legpusztítóbb, a környezetét hamuvá égető fázisát azzal, ahogy a kagét védelmező bestiák többrétegű védelme használatra kész lesz. A Djuka jutsuja azonban felülről már valamivel azelőtt megkezdi a kígyópáncél hamuvá porlasztását, hogy ott a két kígyó – mint ahogy az alsóbb részeken már mindenhol – a lehető legszorosabban egymáshoz tapadt volna.
  9. A gőz elporlasztja a kígyópáncél nagy részét, és a felszabaduló hatalmas hő következtében a kage jobb karja használhatatlanná ég. Ekkorra Makoto újra összeszedi a gondolatait, és megkezdi a tervezett fuuton technika végrehajtását. 


  Aztán elérkezett a tízedik másodperc… 


  A csata hevében a szembenálló feleknek csak ekkor tűnt fel, de a csatatér idő közben mintha „megbillent” volna. Kodomo érezhette, hogy a madár chakrájával nincs valami rendben, de valószínűleg vajmi kevéssé érdekelte mindez, miután szeretett testvére holttestét immáron a varjú gyomrából felszabaduló sav kezdte ostromolni.
  És volt még valami azzal a testtel.
  Egy azúrkék könnycsepp szökött ki a tágra nyílt szemek szorításából. Vagy nem is könnycsepp? Olyan, mint a vér, talán valamivel sűrűbb is annál. És nem csak csepeg: szabályszerűen folyik. A szem után az orrból kifelé igyekvő vörös színt is egy babonázóan, mégis veszedelmesen kék, sűrű folyadék váltotta fel, majd fiú száján is ugyanaz a furcsa anyag buggyant ki. Furcsa násza volt ez a vörös és a kék színnek. Furcsa, de semmi jót nem sejtető.
  És mindez csak az előjáték volt.
  A pillanat tört része alatt a holttest ruhával nem fedett részein, minden egyes véna, artéria és hajszálér azúrkék színnel rajzolódott, sőt, dudorodott ki. Az idegen, azúrkék anyag nem elégedett meg a csordogálással: ki akart törni a testből, szabadulni kívánt kényszerű zárkájából, élettelen börtönéből. Az erek megfeszültek, majd elpattantak, végül az azok felett gyűrűdző hús- és bőrréteg is megrepedt.


  Bumm.
  

  A fiú testéből kitörő anyag okozta robbanás valami iszonyatosan fülsiketítő volt. Elnyomta az éppen felette elrepülő fuuton technikáét is, amelynek pusztító erejét némileg szétszórta maga körül. A detonáció végigfutott a teljes talapzaton, hamar eljutva a szembenálló felekhez is. Innen tört aztán a magasba, hogy aztán itt is elsöprő pusztítást okozzon. Persze a madár gyomrában harcolók a jövőbe nem láthattak, a hangból kiindulva legfeljebb arra következtethettek, hogy a robbanás eléri őket, illetve természetesen a savat is, ami tovább komplikálhatja az egyébként sem túl kedvező helyzetet…  
  Hogy mégis hogyan érhetett ilyen keserű, potenciálisan család- és társpusztító véget Ryuu pályafutása, arra az ifjú (ex-)Djukának biztosan lett volna egy-két tippje. Igazából volt is, jó néhány órával ezelőtt gondolt rá, hogy Shin laboratóriumában művelhettek valamit a testével, és nem csak úgy véletlenül engedték őt szabadon, amikor a mentőcsapat megérkezett… Kár, hogy a figyelmeztetésre maximum Tomoko emlékezhetett, ő pedig az eddigiekben nem tette, most pedig már nem volt olyan helyzetben, hogy bárkinek is felhívhassa rá a figyelmét… 


  A fentiekből kiindulva Kabutónak és Makotónak 1 másodperce van reagálni a robbanásra. Kodomónak 2. Nem szükségeltetik hosszú fejtegetés, hiszen erre egyébként sincs idő. Megjegyzés 1: Kabutót a gyengített erejű fuuton technika fél másodperccel a robbanás előtt éri el, a kígyópajzs a elporladt. Megjegyzés 2: Makoto defenzív technikájának szakszerű használatához erős koncentráció és teljes lelki béke szükséges – ezek valljuk be, most kevésbé adottak.

  Odakint: 


  Munfurawa kérdésére a férfi furcsa, amolyan lekezelően barátságos hangsúllyal annyit felelt:
  – De hát nem egyértelmű? Hyuuga Shiro.
  Aztán az enyészeté lett, a lány pedig tervének megfelelően megindult a kijelölt irányba. Nem találkozott ellenállással, csupán másodpercek kérdése volt, hogy megérkezzen. 300 méter egy shinobi számára nem nagy távolság.  
  Munfurawa ismerős helyre tette be a lábát. Újra. A barlanglejáratot látta maga előtt. A barlangtól legfeljebb 20 méterrel állt meg. Egyszer, jó pár órával ezelőtt, mikor még a nap olyan magasan, délcegen sütött le rájuk, itt tanakodtak arról, merre menjenek tovább. Akkor az azóta árulónak bélyegzett „S” azt javasolta, hatoljanak be a barlangon keresztül. Nos, nem így történt, és ki tudja, mi lenne most a kis csapattal, ha megfogadják a tanácsát. Talán már mindannyian halottak lennének, de az is lehet, hogy éppen győzedelmesen sétálnának ki az épségben maradt kastély tölgyfaajtaján.
  Ahogy a lány tőle balra, a leomlott kastély irányába pillantott, két dolgot látott. Az egyik félig ismerős kép lehetett, még ha a triót eszméleténél utoljára a pecsétakadályon belül látta is utoljára. Shin mellett az edo tenseies Chiriku állt, Tomoko Chiriku védelmében. A fiút fél tucatnyi idézett menyét próbálta magának megkaparintani, egyelőre nem dőlt el, mekkora sikerrel. Mindez a lánytól mintegy 120 méterre.
  Ennél talán érdekesebb, s némiképp ijesztőbb látványt nyújthatott, ahogy a hármas mögött, a Djukától maximum 100 méterre, az eddig a kastélyt körülvevő hatalmas shinobisereg egy emberként indult meg, valami hihetetlen gyorsasággal. Céljuk szemmel láthatóan valahol ott lehetett, ahol Munfurawa állt. Elöl a 4 égszínkék S érkezett, akik pár másodperc múlva már el is foglalták helyüket, és a barlangot, valamint az azt körülvevő területet – egy legalább 60x50 méteres téglatestet – újra furcsa, lilás színű akadályt állító technikájukkal zártak le. Volt némi választásod azt illetően, hogy a technika „rabja” szeretnél-e lenni. Ha rögtön akkor elkezdtél keletre, azaz abba az irányba futni, ahonnan eredetileg érkeztetek, akkor elkerülhetted a rabságot, de mivel a shinobik és a szörnyek hasonlóan gyorsan, és immáron félkörben áramoltak az irányodba, nem zárhattad ki, hogy nem egy és nem is kettő bestiával kell majd farkasszemet nézned.
  Végül volt még egy valami, ami talán mindennél érdekesebben hathatott. Ha az égre pillantottál, egy varjúszerű teremtményt láttál egy dugóval a szájában, amely gyakorlatilag zuhanórepülésben tart a barlang szája felé. A madarat egy tucatnyi, tőle valamivel testesebb, szürkésebb tollú varjú követte. Mire döntést hoztál, mindegyik madár a pecséttechnika foglyává vált.


Kabuto: Chiriku irányításáért te felelsz, ezért nem írtam, hogy pontosan mi történik a menyétekkel.
Ha valaki azt hitte volna, nem vezetem:
Kabuto
Chakra: 90%
Állapot: 60%
Munfurawa
Chakra: 60%
Állapot: 50%
Makoto
Chakra: 86%
Állapot: 90%
Kodomo
Chakra: 45%
Állapot: 70%
Ryuu
Chakra: 0%
Állapot: 0%

//Ryuu számára a játék véget ért. Személy szerint sajnálom, a karakter az események láncolatának áldozata lett, leginkább tőle független döntések vezettek el ide. Mindenképp várom azonban Ryuu záróposztját, a jutalmazásra a kaland lezárásakor térek vissza. A posztokat minél hamarabb várom, hivatalos határidőként 07. 17.-ét jelölöm meg. A sorrend mindegy, reakciókra nincs idő. Mivel Kodomónak van a legtöbb ideje, a logika azt diktálja, hogy ő kezdjen, de ahogy időtök engedi.//

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Ryuu on Szer. Júl. 13 2016, 13:32

Szívem olyan volt, mint egy széttört váza, melyet már soha többé nem tölthet meg semmi. Ott állt előttem a kígyó, ki széttörte ezt a vázát kíméletlenül, és kegyetlenül. De nem bántam. Tudtam, hogy helyesen cselekedtem. Kissé kábán a vérveszteségtől, de azért még egyszer utoljára Ame felé fordultam, elmosolyodva, hogy talán ezzel is megmentettem őt. Bár való igaz, hogy a lányt hamarosan elragadta társa, de tudtam, hogy biztonságban van. Kabuto nem szegné meg a szavát talán, és nem megy visszaszerezni a lány testét. Lehunyom a szemem, majd vártam a sötétséget. Reméltem, hogy elnyel, és nem kell többet szenvednem. Egy ideig még vártam ebben a bűvös, hideg sötétségben, de semmi sem történt. A fájdalom, mely eddig bizsergetve terjed a karomba, szinte teljesen elmúlt. Fejem bár fájt, nem lüktetett úgy, mint eddig. Talán azt is hihettem volna, hogy a halál végre elért hozzám… de túlságosan is tisztában voltam azzal, hogy még igenis élő vagyok. A kemény föld érzete nem múlt el. Végül kinyitottam a szemem, és feltápászkodtam nagy nehezen, majd körbekémlelve meg állapodik a szemem a fiún, kit társamnak hívhattam egykor.
- Légy erős Tomoko. Éld túl ezt az egészet, és kérlek… védd meg Amet, akár az életed árán is… Ég veled… barátom.
Ezzel kissé könnyes szemmel, de elfordulok a társamtól, majd elindulok Kabuto felé, mielőtt még meggondolja magát. Elmém még továbbra is zavaros volt, testem gyenge, mert bár meggyógyítottak, a vérveszteségem továbbra is eléggé nagymértékű volt. A hangulatom… nos… eléggé… gyászos. Talán ez az utolsó, hogy láthattam a családomat, és még elbúcsúzni sem tudtam tőlük rendesen. Érzem, ahogy a könnyeim elerednek, és fájdalmas mosolyt erőltettem magamra. Ez így van rendjén. Az én életem nem ér annyit, mint a testvéreimért. Bármikor kész voltam feláldozni magam értük, és úgy tűnt… most jött el az én időm.
 
Érthető volt, hogy nem vettem észre a közelgő varjúkat. Talán, ha figyeltem volna a környezetemre, elkerülhettem volna a véget, ha időben cselekszek. Talán meggátolhattam volna, hogy elkapjon engem Kabuto, és ezzel Kodoék tervét is megmenthettem volna. De… nem figyeltem semmire. A lelkem zavaros tenger volt, mely többé nem valószínű, hogy megnyugszik. Talán a közelgő Kaszát éreztem, talán csak az fájt, hogy mivé válhatok, ha a férfivel tartok. De annyi biztos, hogy nem készültem fel az eljövendőre. Pár pillanat volt csupán, mikor Kabuto elkapva engem magával cipelt a varjúba, és mielőtt észrevehettem volna, már teljesen le voltam fogva. Agyam egyáltalán nem működött úgy, ahogy kell, és úgy tűnt számomra, mintha csak ugrálna az idő. Egy ideig nem láttam mást, csak a varjú gyomorfalát, ám végül tekintetem találkozik fivéremmel. Kodomo. Éreztem, ahogy lelassul az idő. Ismét megpillantottam a bátyámat, a példa képem… a shinobit akivé én is válni akartam. De… nem így akartam őt újra látni. Nem úgy, hogy Kabuto itt van vele egy légtérbe, és talán őt is megöli. Ezt… nem tudtam elviselni. A számat kitátva akartam rákiáltani testvéremre, hogy szaladjon, fusson, hagyjon itt… ám egyetlen szó sem hagyta el a számat. Mindössze egy tompa reccsenést éreztem.  Egy apró szúrást a fejemben, mely végül teljes megtisztulás követett. Az elmém eltompult, a testem kínjai elmúltak… egyszerűen úgy éreztem magam, mint akit egy angyal ölelt volna magához. Szemeim az utolsó pillanatokig Kodomo arcára meredtek. Még éreztem, ahogy a vörös könny végigszalad a szememből, majd a tekintetem elhomályosult, és megszűnt minden.
 

Szóval ez hát a vég. Nem is olyan szörnyű. Azt mondják a túlvilág olyan, mint egy feneketlen gödör, hideg és nyirkos. Ám én semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Úgy éreztem átjár a békesség. Szívem még dobbant egyet, majd végleg abbahagyja ritmikus táncát. A sötétség körbeölelt, mint anyám, mikor megszülettem egykor... Szemeim előtt felrémlett a családom képei. Narahiko, Kazuma, Hiashi… oh fivéreim de kevés időt tölthettem veletek. Kodomo az én drága nagytestvérkém, kire-annyira felnéztem… és… és drága Ame… ó én drága kis húgocskám… milyen kár, hogy sosem tudtam elmondani, hogyan is érzek irántad igazán. Bár valóban magam sem értettem, mennyire kedveltelek, míg éltem, most már tudom, hogy mindörökre bánni fogom, hogy nem mondtam el neked, mennyire szeretlek. Mindörökre… milyen érdekes szó. Élet a halál után… én sosem hittem, hogy ez valóban megtörténhet, de vajon… meddig fog tartani nekem ez az örökké? Lelkem továbbra is a sötétséget járja, míg szét nem oszlik lényem, mint minden más? Vagy egyszerűen megszűnök létezni? Nincs is menny vagy pokol, mint az megannyi hívő mondja? Nem tudom… de azt igen, hogy számomra nincs tovább. Az én történetem itt véget ért, az író letette tollát, és befejezte művét, hisz mint minden kezdetnek, majd egyszer el jő a vége. És az én végem itt van. A könyv végül bezárul, de nem kell aggódni… megannyi mű van még, melyet folytat tovább a Sors, így hát elbúcsúzok végre… Viszlát Djukák. Viszlát Világ.

// köszönöm a mesélést, izgalmas volt a kaland, bár való igaz, hogy nagyrészt csak raboskodtam Very Happy örültem, hogy veletek játszhattam srácok, és további jó játékot kívánok még ^^ az utolsó játéktéri postom Ryuuval... sziasztok ^^ //

_________________


Adatlap


Abakura Djuka Ryuu: 301 ch (Getsugakure-i ninja (Genin), főkari)
Kanshiro Hanae: 100 ch (Szökött ninja)
Amaken Yoshimitsu: 250 ch (Vándor Ninja (chuunin))
Hamada Fuyu
avatar
Djuka Ryuu
Halott Karakter

Taijutsu Pontok : 23

Tartózkodási hely : Rejtett Hold


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 394

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Djuka Munfurawa on Pént. Júl. 15 2016, 10:51

Hyuuga Shiro. Egy név, ami lehet épp oly valótlan, mint a szigeten minden. Most, e pillanatban, mely már a végjátszma nyitánya, a lány mégsem kételkedett abban, hogy a férfi igazat mond.
Hyuuga Shiro. Egy név. Ame emlékezni fog rá.
A távon, amit oly sietősen tett meg, nem várta ellenség. Még nem. Ott volt azonban a barlang szájánál és ismét elfogta a viszolygás , mint akkor először. Tul zárt. Tul sötét. Bármi rejtőzhet odabenn... tökéletes csapda... de ezuttal vajon kinek? Ez alkalommal elengedte a baljós érzeteket. Hagyta hogy a harag az utolsó maradékát is eleméssze.. Nem kívánta megadni magát sem a félelemnek, sem annak, ami odabenn várhat rá...
Két óra. A percek kíméletlenül peregtek.
Vajon mi lett volna, ha akkor, korábban is félelem nélkül áll itt? Halottak lennének? Prédái a felszínre csalt kígyónak? Elragadta volna Kodomot? Vagy vége lenne már és testvéreivel, s a kiszabadított emberekkel haza tartanának? A Hyuuga kitervelte ezt már jóelőre, s ők ellene mentek a tervnek. Nem táncoltak az idegen akarat dallamára. Talán akkor sem tették volna, ha tudják mi vár rájuk. Munfurawa egy pillanatra megérintette a pecsétet a nyakán...
Két óra.
Majd a lány önkéntelenül is a romok felé pillantott és meglátta Tomokot. A drága, jó Tomokot... Még most sem tudta, hogyan került olyan messze tőle... talán Shiro ragadta el Kabuto csatlósaitól, hogy ujra hadba állítsa... de a fiu, a müvész, kiszolgáltatottan ott maradt, s ott volt a két csatlós és megannyi menyét igyekezett hozzá férkőzni. Ame önkéntelenül is tett egy lépést felé.
A Djukák nem hagyják egymást hátra a bajban..
Aztán megtorpant. A barlang nem véletlen várja... Kodomo és Makoto is a romok alatt tüntek el... talán odabenn vannak. Talán nem. Egy dolog lényeges: Két órával fizettek a képességeiért... két órát kapott, hogy tegye, amit e helyzetben valóban tenni kell. Hogy a képességeit ismerték-e el vele, vagy egy gesztus volt egy nagymultu klántól egy másik klán részére, talán sohasem tudja meg. Ő viszont sosem szeretett senkinek sem az adósa lenni... s valahol sejtette, hogy: élet vagy halál, győzelem vagy vereség, itt fog eldőlni.
Döntött, és olyan utra lépett vele, mellyel elhagyva a szív gyermekien tiszta sugallatát, bizonyára a halál felé sodorja magát...
Két óra.
Magabiztosan állt a létrejövő akadály csapdájában. De nem volt tétlen. Nem ámította magát, hogy a Hyuuga vagy társai óvni fogják. A lány tudta hogy e játszmában lényegtelen szereplő csupán. Névtelen, feláldozható gyalog, még akkor is ha kapott egy esélyt. De kész volt rá, hogy megmutassa, nincs olyan Djuka akit le lehetne becsülni, különösen ha kegyből harcolhat ujfent.
Dobbantott, és a Viharos blokáddal vizet fakasztott. Látta a szörnyeket, ismerte az erejüket, és tudta, hogy ezuttal minden más lesz, ha átjut közülük bármennyi is az akadályon.
Két óra.
Legyen az szörnyeteg vagy a hadsereg tagja, akik körülöttük tobzódnak, a lány eltökélte hogy nem fog egyik sem közvetlenül hozzáférni. Kedvenc technikájához nyult ujfent, hogy a vízből gömböt formázzon maga köré. Az ég- víz konvergencia ezt az alakot tartotta fenn legkönnyebben, s bizonyára nehézséget az sem jelentett, hogy ugy hozza létre, hogy levegője is legyen a belsejében. Bőven megfelelt így, míg várakozott.
A csapda készen állt, s itt ma egyetlen olyan vad volt, akiért megérhette felvonultatni ezt a roppant erőt...
Szinte egy pillanat nem telt el, már észrevette a különös madarat és az azt kísérö hollókat. A lány szíve nagyot dobbant: Kodomo. Ugy tünt testvére technikája - legalábbis neki tulajdonította, még ha a szürkés madarakon gyanította is a Hyuuga behatást- igazolja döntését, ahogy látta, valamennyi madár az akadályba érkezik.
Minden bizonnyal neki sem maradt vesztegetnivaló ideje, amennyiben közvetlen támadás fenyegetné, ahogy azt a létrehozásakor megtervezte, mozgatni igyekszik a vízgömböt maga körül: a víztömeg egyre gyorsuló forgó mozgásával passzív védelemből kíván aktív, támadásra is képes fegyvert alkotni, de csak amennyiben szükségét látja. A suiton megfelelő nyomással vagy sebességgel képes lehetett erre. Ugy számolt, hogy a forgó víztömeg lendületét kihasználva, három vízszintes vágóélt hagy kiemelkedni, három kissé eltérő szinten és három különböző oldalon, s az éleket ha képes rá, tovább erősíti vagy pótolja ha kell, miközben a lendület önmagától is a gömb felszíne felé hajtja a vizet. Ilyen zárt térben ugy érezte kellően hatékony lehet ez a fajta nagysebességü forgó daráló amennyiben közelharcot kell vívnia. S ezzel talán a Hyuugának is mutat egy uj táncot.
Amennyiben elszámolja magát és a fenn leírt technika kivitelezhetetlennek bizonyul hagyja jobban felbomlani a burkot, és forgó ostorokként nem éllel hanem lendülettel és a víz sulyával próbál küzdeni: sulyos, zuzó ütésekbe és az egyensulyból kibillentésbe, a támadások megakasztásába fektetni az energiát. Nem akarja, hogy a közelébe menjen bárki is, így ha a technika közben ugy érzi ereje bírja, és szükséges, talán több ostort vagy pengét is bevet, bár előre ugy saccolja, hogy a három számára még megfelelően fenntartható.
S ha a hollók elindulnak a járatba, ő is igyekszik utánuk, miközben a víz körülötte tovább forog... talán el is torlaszolja a járatot vele ott ahol éppen halad... ez pedig még hasznos lehet.
Hogy a B terv után van- e C is? Míg a víz, a hü társ támogatja, nem marad fegyvertelen. S ha nem kell tartania még a közvetlen támadástól, s így nem kényszerülne a fent vázoltak alkalmazására, de felbukkanna az ellenség, a kígyó, a gömbből sok apró, üveggolyónyi gömböt választ le, majd egyszerre indítja felé a lehető legnagyobb sebességgel mozgatva és csak ezt követően tervezi forgásba hozni a burkot maga körül.

//Elnézést az esetleges elgépelésekért, mobilról ninjázok pár percre netet, és igen, nincs mindenre ékezetem... //
avatar
Djuka Munfurawa
Játékos

Taijutsu Pontok : 72

Tartózkodási hely : Getsugakure


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 750

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Yakushi Kabuto on Pént. Júl. 15 2016, 13:25

   Nem volt elég gyors, így megsérült. A Forró gőz beömlött a kígyókon át, majd szétégette a jobb karját. A férfi csak nyugodt arccal nézi a leváló bőrt és a megfőlő részeit, majd azonnal reagálnia kellett. Hátrafelé kitört az elporladó kígyók közül, de ekkor már késő volt. Hiába, hogy Senjutsut használ és hiába, hogy Ő az Otokage, fél másodperc nem elég arra, hogy technikát használjon, a keze pedig teljesen leroncsolódott. Egy ilyen kaliberű Fuuton technika kivédése pedig Testen Kívüli chakrairányítással jár, amihez kézjelek is szükségesek... Így ahogyan hátrafelé kitört a Fuuton technika el is érte és azzal a lendülettel a gyomor falának passzírozta. Ám ekkor újfent egy terv körvonalazódott meg az Otokage elméjében, amihez Makoto technikája kapóra is jött...
   Azon felül, hogy a Fuuton technika a lehető legmesszebb repítette őt a robbanástól, az még így is elérheti őt, így a testén belül felhalmozott Senjutsu Chakrát, most az Inyu Shometsu // Titkos Gyógyulás Sérülés Pusztítás Technikát használva, felerősíti azt a Senjutsu chakrával és a teljes testfelületére, valamint a jobb karjába koncentrálja a Chakrát, ezzel a robbanás erejét és a sérülés nagyságát, akár 90%-osan is ki tudja védeni, majd amint a robbanás lezajlik, minden megsérült részét akár két másodperc alatt meggyógyítja és újra teljes valójában áll a Djuka, Makoto páros elé, majd kézjelekbe kezd...
avatar
Yakushi Kabuto
NJK

Taijutsu Pontok : 100

Tartózkodási hely : ???


Adatlap
Szint: S
Rang: Nidaime Otokage
Chakraszint: 2000 + Senjutsu

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rakushou sziget - a Burakkuma visszatérése

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.