Erdőségek

A Táz Országának kiterjedt erdőségei, amik körülveszik Konohát.

A Nap a távoli messzeségben, odafent a hatalmas kékségben a legmagasabb pontján járt ívének - delelt éppen. Kibusha álmélkodva fürkészte a szinte teljesen felhőtlen eget, s bár sosem volt az a vallásos fajta, most mégis Amaterasu kegyeiért fohászkodott halk imájában. Mostanában egyre inkább rákapott erre - hatalma ugyan jelentős volt, de ez koránt sem biztosított számára halhatatlanságot, ráadásul a helyzet egyre inkább csak nehezedni látszott az Unazaki számára, hisz ezen egyetlen országot leszámítva az egész világ a nyomában loholt, tehetséges és amatőr fejvadászok, riválisok, puszta ellenségek hordáit hordozva. Szüksége volt hát az imára.
A Nap aztán lassan lehanyatlott, hősünk azonban egy tapodtat se mozdult. Egyszer-egyszer előhúzott valamit amit elrágcsálhatott, időszakonként megmozgatta fáradt végtagjait, de mint mindig, mióta csak ezen a világon élt, a Holdra most is érdeklődve tekintgetett.
Kibusha szerette a nagy magasságokat, s ugyanígy volt a mélységekkel is, de mégis csak a földön érezte legjobban magát, így most is csak feküdt a fűben, míg lassan az álom el nem nyomta.
Aztán felébredt. Még gyerekcipőben járt a ma, a horizontot jókora vörös foltok tarkították még, Amaterasu szemének is mindössze harmada volt csupán látható. De Kib pontosan tudta, hogy eljött számára a mozgás ideje - el kellett hagynia mostani pihenőhelyét is, hisz bizonyosan követte már valaki. Ez önmagában nem zavarta, de minél kevesebb figyelmet kellett magára felhívnia, olybár arra már nem egészen emlékezett, miért is.
Felkelt hát, összeszedte a kevés holmiját maga körül, s elment a közeli patakhoz, hogy megmossa haját. Aztán továbbindult.
Egészen addig haladt, míg végül egy idegent meg nem látott magányosan egy faágon, ahogy valamit iszogatott és eszegetett. Kibusha jobban szemügyre vette, s könnyedén megállapította, hogy elég fiatal. Ám testfelépítéséből valószínűleg valami erős fiatal, ninjaságának azonban jele sehol sem volt testén (értsd nem látott rajta fejpántot). Gyors és könnyed étek, a fán ülve, és fegyvere is volt. Talán valami őrszem lehetett? Ki tudhatja. Nem is lényeges.
A következő pillanatban aztán egy ággal az idegen felett tűnt fel, ahogy lenézett rá. Orrát megcsapta az alkohol tömény szaga, s tudta is már, mit fogyaszt a férfi.
- Nem vagy te túl fiatal ilyesmihez? - Szippantott mélyet a sake tömény szagából az Unazaki, miközben az ágon guggolva, átható tekintettel nézett le.

- 22 éves? Legalább a tojáshéjat eldugtad. - Reagált egyszerűen Kibusha Roku szavaira. Az most teljesen mellékes volt, hogy kettejük kora egyébként megegyezett.
Még egy-két másodperc hosszan méregette a fiút, aztán tekintetét, úgy tűnt jobban lefoglalta a környék, azt kezdte hát kutatni szemeivel. Néha-néha, mint valami állat, nagyokat szippantott szagok után kutatván, de még ha lett volna bármi értelme is már alapvetően akár, az alkoholszag így is teljes mértékben megülte hősünk orrát. Látszólag nem kívánt válaszolni a többire, ami elhagyta Roku száját. Látszólag.
- Aha. Roku vagy... hát, örülök, mit ne mondjak. Én meg Kib vagyok. Kibusha. - Bökte ki végül mondandóját, bár a másikra egy pillanatra sem nézett vissza, ó, dehogy. Szavai csupán lekezelőek voltak, ám mozdulatai és viselkedése annál úriasabbak, mely vonások így a nagyszájú fiúval érdekes társaságot hoztak össze.
- Mi? Hogy én? Erős ninja? Nem mondanám. Szeretnék, de nem vagyok az. De sok a pénzem legalább.
Roku fegyverével való kérkedésére nemes egyszerűséggel nem fordított fikarcnyi figyelmet sem. Egyébként felszerelése egy egész testet takaró fekete öltözékből állt, melyen egy öv és két vállvédő kapott helyett, előbbin egy övtáskával, tehát látszólag semmilyen fegyvere nem volt. Egyébként tényleg nem, de most ez is mellékes.
- Nem, nem edzek. Csak sétálgattam. És te? Te mit is csinálsz itt?

Roku jól gondolta. Kibusha valóban nem követte figyelemmel egyetlen mozdulatát sem a másiknak, az üveget azonban észrevette - és fürge mozdulattal el is kapta. Közelebb húzta magához, hogy jobban is megvizsgálhassa azt. A kupakot lassú, komótos mozdulattal oldotta fel, hogy aztán egy mélyet szippanthasson a rögvest kiáramló esszenciákból. Azonban ő csak a sake szagát érezhette, s ez nem kifejezetten az a kategória, amit az Unazaki valaha is különösebben kedvelt volna. A kupakot ezért visszazárta és elrakta az üveget. Később úgyis több hasznát veheti. Ha mást nem, valaki szemébe fröcsköli... vagy ilyesmi.
Roku egyéb kijelentéseire azonban egyelőre nem állt szándékában reagálni. Csak fürkészte a látóhatárt, ami csak abban különbözött eddigi tevékenységétől, hogy ezúttal néha a másikra is lepillantott, ellenőrizve mit csinál. Egészen addig maradt ez így, míg a capoeirás fel nem tűnt előtte. Ekkor egyenesedett csak ki, és pillantását mélyen a másikéba vájta.
- Inni ittam. De nem kedvelem... félrevezet. Nem engedhetek meg magamnak ezt a szintű tévedést. - Fejtette ki teljesen tárgyilagosan, mindenféle érzelmet vagy hangsúlyozást mellőzve. Ám valami megmoccant arcán eztán, valami átalakult arckifejezésén. És ahogy megszólalt, hangja is sokkal dorgálóbb stílust vett fel, melyből Roku pontosan megjósolhatta, hogy afféle okoskodás következik most. - Egyébként is, nem ártana néha azért körbetudakolnod mi a helyzet nagyvilágban. Mi lenne, ha a világ egyik legveszélyesebb bűnözője lennék, aki éppen előtted áll? Fogalmad sem lenne róla, halott lennél még azelőtt, hogy észrevennéd, valami nincs rendjén. Lehetsz akármilyen gyors, és lehetsz akármilyen tökéletes abban a kapuérádban, akármi is az, egy fejlettebb ninja ellen vajmi kevés esélyed van életben maradni. Mondom életben maradni, nemhogy még nyerni is. A testre menő támadások ellen el lehet hajolni, ugrani, lehet blokkolni, de egy fejlettebb ninja tudja, hogy a leggyengébb pontja egy embernek mi is pontosan, ahogy azzal is tisztában van, hogy az a pont védhetetlen.
Az alatt az idő alatt, amíg beszélt, most először tekintett el valamelyik irányba, majd jobbját kinyújtotta, és kitárta tenyerét. Azon körülbelül egy másodperc alatt egy 30 centiméter hosszú, tűéles jégék keletkezett, melyet Roku szemügyre vehetett kedvére pár másodperc erejéig, eztán Kib simán összezúzta azt, csupán annyit kellett ehhez tennie, hogy újra ökölbe szorítja kezét, s markából már csak vízcseppek hullottak a faágra.
- Egyébként is, mi a fene az a capoeira?

Hát arra, hogy megtudja Kibusha mit is reagál, Rokunak bizony nem kellett sokáig várnia. Az Unazaki ugyanis egy-kettőre halk, elég kevés érzelemmel megtoldott nevetést hallatott. Nem sokat lehetett leszűrni belőle, de az egyértelmű volt még egy ismeretlen számára is, hogy nem a gúny vezérli, inkább mintha valódi vidámság lenne a forrása. Mindeközben kezei a puszta lógás helyett felkúsztak csípőjére. Nagyjából fél percig ''kuncogott'', míg végül elhallgatott, s újra Rokura pillantott, arcán pedig még mindig valami félmosolyszerűség ült. Ahogy megszólalt ezután, hallható volt, hogy éppen jókedve van. Ha eddig nem tűnt volna fel, teszem hozzá.
- Iiigen, nagyon okos dolgokat. - Ismét halk nevetés szűrődött ki immáron jócskán arcába lógó hajzuhataga alól, de ez már lényegesen rövidebb volt, olyan pár másodperces. - Valóban tudsz egyet s mást a shinobi harcmodorról, ezt aláírom. Csak éppen nem eleget... na meg nem egészen értetted meg, melyik az a pont amelyikről beszélek. - Újabb, rövid nevetés. Eztán kihúzta magát, s elég biztosra veheted, hogy nem nagyon fog ezután röhörészni.
- Na szóval a lényeg, és elmondom még egyszer. De most nem utalgatok. Akármilyen gyors vagy, vagy hajlékony... egy fejlett ninja, amint rájön, milyen jó is vagy a futásban és pattogásban, nem TÉGED fog támadni, hanem a FÖLDET, ALATTAD. Ahhoz még körülbelül is bőven elég becélozni hogy merre mehetsz, és már benne vagy a katyvaszban. És igen, abba már nemcsak a helyzeted, de az elmozdulásod is bele van kalkulálva, azonfelül trükk a tarsolyodban pedig nincs. Egyrészt. Másrészt. Ha olyan gyors vagy, rendben, de amit elmondtál, az alapján csak védekezni tudsz. Támadni, azt hogy óhajtasz? Ahhoz, hogy egy ninja védekezzen, nem kell semmiféle célzás, és ha még az alapvető védelmén is túl jutsz, ott vannak a saját trükkjei, mind chakrával, mind anélkül.
Ekkor szünet következett be monológjában. Előkapta azt a sakét, kibontotta és gyorsan húzott belőle. Nem sokat, természetesen. Aztán elmosolyodott ismét, az üveget ismét elrakta, s folytatta.
- Meg amúgy is. Ha a világ legveszélyesebb bűnözője leáll veled beszélgetni, akkor minek harcolnál? Hogy biztos belehalj? Maradj csak az ivászatnál. Amúgy sem támadok meg olyat, aki ajándékot ad. Hála, tudod. Remélem ismered ezt a szót.

- Ugyan, ostobaság. - Vágta rá hősünk pár pillanatnyi (tökéletesen minimális) habozás után. A kifejtésre azonban Rokunak még várnia kellett néhány másodpercet, amíg Kibusha körbenézett. - A hálát adni kell, nem élvezni. Ha csak kapod, az semmit sem ér. Ha ennyire szuper tutkó vagy, tudhatnád.
Eztán egy könnyed mozdulattal helyet foglalt. Tekintete ismét csupán a tájat fürkészte, de nem úgy tűnt, hogy bármi konkrétat keresne, csupán általános ébersége miatt tett így.
- Zenére tanulni valamit? Érdekes felfogás. Én zenére bepörgök -- már ha olyan a zene -- de akkor általában nem tudok eléggé figyelni hogy gyakoroljak, csak ösztönből és ritmusból működök. De nyilván velem van a baj.
Egy rövid sóhajtás után benyúlt ruhája alá és előhúzott egy összetekert papírdarabot. Egy határozott mozdulattal szétválasztotta a lap két párhuzamos szélét, s jól megnézte ami rajta volt. Végül aztán Roku felé fordította, hogy a srác is láthassa. Körözési felhívás volt, rajta Kibusha képével, ami azért volt különös, mert arc és fizikum alapján egyértelműen észrevehető volt ki is mosolyog ott vissza, ám az Unazaki haja ott még hidrogénszőke, és ANBU páncél van rajta. Egyébként a jutalom 14'000'000 ryou ha élve vagy holtan beviszi valaki. Alatta pár sorban összesítve voltak bűntettei (amelyek közt kihangsúlyozták annak a kb 3000 embernek a lemészárlását, akik anno a GWC-nél dolgoztak), és felhívták a figyelmet rá, hogy fokozottan veszélyes, egyedül semmiképp se próbálják meg megtámadni, és semmilyen körülmények között ne szemből támadják, illetve hogy van egy kardja.
- Ha nem is a legveszélyesebb bűnöző, de az egyik legkörözöttebb, az biztos. Meg valahol az is rá volt írva, hogy valószínűleg a Tűz Országában vagyok mert csak ott nem köröznek a Ninja Országok közül, de az leszakadt. Mindenesetre igazuk volt... de nem ajánlom, hogy megtámadj. Tehetségesnek tűnsz, nem akarom hogy még egy ígéretes kölyök pusztuljon el miattam. Egyébként ha jól emlékszem találkoztam már pár szektással akik ugyanolyan mint te. A Gunshinisták azt hiszem... de meg nem mondom már. Ők is csak azért élnek, hogy megtalálják az egyetlen ellenfelet aki le tudja győzni őket. Próbálj náluk szerencsét... majd. De most nekem mennem kell. Majd még beszélünk, Roku. Sayonara!
Azzal eltűnt az erdő hirtelen keletkező, sűrű csendjében.

[ Shui, Hiroto, Konan ]

Szó nélkül elindultam Fea felé. Sóhajthattam volna egyet a hatás kedvéért, de abból jutott már bőven a mai napra. Nem mentem gyorsan, még úgy nézne ki, mint ha valami kiskutya lennék, aki lohol a gazdája után- persze azért nem is vonszoltam magam.
Kicsit feldühítettek az események...Na nem az, hogy Shui meg Hiroto...nem érdekelnek a problémáik, ahogyan arról sincs nagy véleményem, milyenek az új társaink. viszont az már jobban aggaszt, hogy senki sem vesz rólam tudomást. Rendben, elismerem, szeretek a középpontban lenni...De egy ilyen hisztérika mellett nehéz lesz. Tudnék többet problémázni, mint ő, de leégni sem akarok. így hát csak mentem tovább, és elhatároztam, hogy a következő időszakban inkább csendben maradok- ez úgysem fog sikerülni- és nem is próbálok feltűnősködni. De az is igaz, hogy Shui után megpróbálhatnék beszélgetni Hiroto-val is...Ő legalább normálisnak látszik. Jó lenne, ha legalább a csapat egyik tagjával össze tudnék barátkozni. Aztán ki tudja, lehet, hogy Shui is rádöbben, hogy az élet egyedül elég pocsék, és ránk fanyalodik...De nekem mindegy, nem én fogok hoppon maradni.
Odaballagtam Hiroto-hoz, és már majdnem szóltam valami kedveset, mikor átfutott az agyamon a fiú egy korábbi mondata: ,,Nehéz volt a múltam...."- erre elkomorodtam. Semmit sem tudhat rólam...Bár, én sem ítélkezhetem felette, hiszen a tájékozatlanság közös. Ezért inkább egy nyugodtabb hangszínt ütöttem meg:
- Figyelj, igaz, hogy ne tudok rólad semmit, de te sem tudhatod, milyen gyerekkorom volt, és biztosíthatlak, nekem sem olyan egyszerű - néztem rá, aztán hozzátettem: - persze lehet, hogy igazad van, mindenesetre nem akarom, hogy panaszkodással versengünk, de mondjuk mesélhetnél kicsit magadról...Nem árt megismerni egymást, ha csapattársak vagyunk, nem igaz? - vigyorogtam rá, és ez most őszinte volt. Rájöttem, kár is Shui-val vesződni, mikor hárman vagyunk...ráadásul Hiroto egészen szimpatikus.

/Díszes társaságunknak/

Némán ballagok a többiek után. Inkább nem szólok senkihez, mert a végén úgyis csak veszekedés lenne belőle. Néha rápillantok Shui-ra és elmerengek azon, miért is ilyen ellenséges velünk szemben. Csak pár pillanatra nézek a szőkeségre, nehogy azt higgye ki akarok vele kezdeni. Hamarosan Noriko oda ér hozzám, majd érdeklődni kezd utánam. Igazat adok neki, jó lenne ha megismernénk egymást mindannyian, Shui-t is bele értve.
- Bocsi ha megbántottalak! Azt az egészet nem azért mondtam hogy sajnáljatok. A jelenlegi visszahúzódó viselkedésem oka miatt említettem meg. Igazából nem is volt annyira nehéz a sorsom, csak egy kisebb szakasza volt az.
Ekkor elmerengek a múltamon. Azon, hogyan éltem az apámmal, egészen a haláláig. Ha az a vihar nem tesz minket tönkre, akkor lehet hogy még mindig élne. Viszont akkor nem valószínű hogy most itt lennék.
- Egy földműves családból származom. Az édesanyám a születésemkor halt meg, szóval rá egyáltalán nem emlékszek. Túlságosan szegények voltunk, a földünk pedig nem mindig tudott elegendő élelemmel ellátni minket, ezért gyakran loptam a közeli városból. Csak hát, egy idő múlva elzavartak onnan, megunták az emberek a tolvajlásaimat. 5 éves voltam, amikor az édesapám is meghalt, én pedig árva lettem. Ezután egy szintén közeli városba mentem, ahol lopásból éltem. Főleg élelmet loptam, de néha rákényszerültem arra hogy pénzt is szerezzek. Csak azért loptam hogy életben maradjak. Így találkoztam Genzo sensei-el. Őt is megloptam, legalábbis azt hittem hogy sikerült. Hagyta hogy elvigyem a pénzét, de mire vissza értem a rejtekhelyemre, ő már ott volt. Ekkor ajánlotta fel, hogy Shinobi-t farag belőlem. Mivel szerettem volna életben maradni, vele tartottam. A kiképzés után Konohába hozott, majd pár hónapig az Akadémián tanultam, végül pedig levizsgáztam és genin lettem. Nagyjából ennyi lenne a történetem. Most mesélnél te is valamit magadról? - kérdezem kicsit kíváncsian.
Nagyon érdekelne, hogy mi történt vele korábban. Illetve Shui történetét is szívesen meghallgatnám, de nem hiszem hogy szóba fog velünk állni. Talán megpróbálom rávenni hogy beszéljen. Jó lenne ha megbékélne velünk és rendes csapatként működhetnénk tovább a későbbiekben.