Határvidékek

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Yukari Yama on Kedd Júl. 11 2017, 23:25

Ezt nem tudom elhinni... miért csinálom mindig ezt? Hogy lehetek ilyen béna? Már megint, ötletem sincs, hogy hova kerültem. Pár pillantja még az úton botorkáltam.. és erre puff... hirtelen eltűnt az poros ösvény. Nem is értem én ezt... Hogy tud valami, csak így sitty-sutty elszublimálni? Tuti, hogy van valamiféle trükk, a háttérben. Csak tudnám, mi járhat ilyenkor a világ buksijában... hogy így elküld engem, egy teljesen ismeretlen, és jelöletlen helyre... lehet szórakozik velem... vagy csak egyszerűen megsértődött rám... akkor meg mégis mivel haragítottam magamra? Áhh... sok ez nekem... majd megbékél velem...
Kicsit rémülten tekintettem magam köré, s konstatáltam, hogy se egy jelzőtábla... se semmi nem található a közelemben... az út pedig, amin eddig a lábaim szedtem... meg végképp nincs sehol.  Szerencse, hogy az igazat megvallva, nem is tartottam sehová. Akkor aztán szidhatnám a fejem. De, úti cél nélkül... ha úgy vesszük, nem tévedtem el, csak új lehetőségeket állítottam önmagam elé. Igen.. ez így határozottan jobban cseng.
Kicsi megnyugvást jelentett, mikor a távolban egy tavacska ütötte meg szemeim. Ott biztos kell lennie valami érdekesnek. Egy ilyen lehetőséget, vétek kihagyni. Jobb dolgom amúgy sem akad.. így mi mást tehetnék?
- Tetsu! Oda fogunk menni! – mutattam diadalittasan a távolban lévő vízre, majd egy elégedett sóhaj kíséretében megemeltem lábam, s megindultam.
Nem siettem... felesleges lenne már most kifullasztani a lábaim. Mert, lehet, hogy lesz ott valami rossz... és az elől bizony, nagyon gyorsan kell elfutnom. Egész kellemes tempót diktálva értem el végül a tavacska partját. Szépen leguggoltam, s belenyúltam a vízbe. Majd egy kicsit felemelve számhoz, bele is kortyoltam. Leráztam kezemről a rajtamaradt cseppeket, majd felegyenesedtem. Ha nagyon akarnék.. foghatnék itt halat.. vagy távolabb, szunyókálhatnék egy kicsit egy fa tövében... talán nézhetném a felhőket.. vagy olvasgathatnám az új szamurájos könyvem... lehetőségeimnek végtelen száma van. Nem sürget semmi.
Ahogy így nézelődtem mindenfelé, s különböző alternatív cselekvéseket sorakoztattam magam elé... valami érdekes szúrta meg a szemem. Már nem szószerin... nem lenne túl jó, ha a szememet szurkálnák.  A fa tövében, egy ismerős növény nőtte be a területet. Ha.. emlékezetem nem csal... márpedig az nem szokott ~ elégedett mosoly ~ akkor olvastam már erről valamelyik botanikával foglalkozó könyvecskémben. Leveleinek fogyasztása nem tanácsos.. kis mértékben gyomorégést.. nagy mértékben... jaj... ne egye meg inkább senki. De, hogy mellette is érveljek, fertőtlenítő és nyugtató hatása is lehet a vágott sebeken, morzsolt állapotban. Tehát, azon kívül, hogy mérgező, ha valaki tudja használni, akár gyógyító hatást is el lehet vele érni... aljas egy növény.
Talán nem is lenne rossz ötlet szedni egy párat. Hiszen, ha úgy vesszük, még jól is jöhet. Nagy léptekkel indultam meg a fa tövéhez, hogy szedjek egy pár levélkét. Ahogy odaértem, s már hajoltam is volna le, hogy tépjek egy párat a növényről. Amikor.. megláttam, hogy a törzs túloldalán, egy bari legelészik, az imént említett zöldből. de... ja.. nem.. nem szabadna ebből ennie!
- N-ne csináld! Ha- hagyd abba! Rossz bari...
Mi lesz, ha engem fog valaki letámadni, ha arrébb lököm? Még a végén.. bántani fognak, pedig nem is tettem semmi rosszat. Levágják az ujjaim, lopás kísérletért! És akkor majd magyarázkodhatok a bíróságon... Ja.. bari... hallgatnod kéne rám! Miért nem cselekszel? Jaj.. de ha még többet eszel... a pocakod.. és az életed! Ez így biztos nem jó! A sutába is az én büntetésemmel. Inkább a bolyhos élje túl... megbarátkozom a gondolattal, hogy elveszítem pár ujjam...
Remegve tekintettem pillanatok alatt magam köré. Majd egy gyorsabb mozdulattal ugrottam a barihoz, s nekifeszülve próbáltam őt arrébb lökni. Remélem, nem esik baja, ha arrébb dől. Jaj, a kis gerince.  Csak ne legyen baja. Próbálom arrébb lökni, vagy ha az nem megy, legalább a fejét elhúzni, s azután, miután már végre nincs veszélyben az élete, valamilyen módon elhúzni onnan. Csak ne essen baja a kis puha állatkának...
avatar
Yukari Yama
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Válaszokat keresve...


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 188

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Vas. Okt. 01 2017, 11:17

//Yukari Yama - NA HELLÓ! Very Happy Késve bár(ány), de törve nem (vagy mi), a kalandot átvettem. Nem kell félni, ezt a karakteredet nem fogom az őrületbe kergetni, Hinata tervezetét mesélem le. (Utána igen.)//

A bárányt nem tudod visszatartani attól, hogy továbbra is lakmározni próbáljon a mérgező növényből, így megpróbálod arrébb lökni. A bari, nos... feldől. Oldalra fekve úgy néz rád, mint ha még sosem látott volna állatbarátot. A kisállat azonban, miután farkasszemet (vagy bárányszemet) néztetek egymással, ismét az előtte levő növény irányába néz, és fekve is próbál lakmározni belőle. Még a földön csúszva-mászva, még mindig oldalra fekve, jellegzetes hangját hallatva
próbál közelebb is csúszni hozzá, így elég aranyos látványt nyújthat. De mindjárt nem lesz aranyos, és semmilyen sem lesz, ha tényleg legelni fog abból a növényből.
Szerencsére finomak voltak a mozdulataid, így nem ártottál neki, de úgy néz ki, drasztikusabb megoldásra van szükség. Természetedből adódóan szereted az állatokat (kivéve talán most már a disznókat), így ki tudja, mire lehetsz még képes azért, hogy meggátold ezt a szerencsétlen állatot abban, hogy olyat tegyen, amit egy életre megbánhat. Főleg, hogy nem tudnál megbirkózni a gondolattal ha ez a te szemed láttára történt volna.
Hát, ha már eddig nem büntettek meg lopásért, talán ezután sem fognak. Miért is gondolnák, hogy lopsz? Miből gondolod, hogy bárki is feltételezne ilyet? Hiszen ez nem a Füst Országa, és a neved nem Kuro. Ki az a Kuro? Egyébként, hol lehet a bárány gazdája? Lehet, hogy a nyájtól szökött el? De hogy nem vették észre? Nem valami gyors, és nem valami életképes. Tipikusan egy olyan jószág, amit gondozni kell, és ügyelni rá, tehát akárki is lehetett a gazdája, bizonyára hanyag volt, vagy csak szimplán elkerülte a figyelmét, ahogy elbotorkált. Egy lelket sem látsz magadon kívül, ha félretesszük a bogarakat, a közelben csicsergő madarakat, és egy-egy hangot, amely mókusokra utalhat. És, hol van a bárány családja? Így magára hagyták volna?

A helyzet tehát adott. Hogyan akadályozd meg a bárányt abban, hogy öngyilkosságot kövessen el, anélkül, hogy bántanád? És ha idejön a gazdája, és tényleg azt feltételezi, hogy loptál, hogyan magyarázod majd ki magad? Már ha idejön. Már ha van neki. Ha nincs, mit kezdesz? Felneveled? Elviszed magaddal? Nem akadályozhatod meg örökké, hogy mérgező növényeket legeljen. Bár... talán képes lennél rá. De tényleg ennyit számítana neked egy kisállat, bármennyire gyámoltalan is legyen? Talán... magadra emlékeztet?

_________________
Aktív Mesélések:
Kuro, Sharo Lu, Misaki Kiyoko, Ayanokoji Takashi, Nara Akane, Kenshiro Mirubi, Hiromi Akio, Yukari Yama, Nanja

Fagyasztott:
Jaiba Mineo, Akuma Reina, Tensei Zento
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL 99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Yukari Yama on Vas. Okt. 01 2017, 20:29

// Áz á száidsta Kaguya - Ugye tudod, hogy a hóhér is így szokott köszönni az akasztásra várónak :DD// 


Nem sikerült sehogy se visszatartanom szegény barit, a mérgező növénytől. Ő csak legelészte.. és legelészte vígan. De miért? Nem érzi, hogy ez nem jó? Miért nem tudatosul a fejecskéjében, hogy ez ártalmas? Az életével játszadozik. Nem jó, nem jó, nem jó! Bari! Miért nem érted meg? Ne edd azt meg! Nem lesz tőle se szuper erőd, és nem fogsz tőle csillagokat (*--*) se látni. Ha meg az öngyilkosság véget eszed... hidd el, ez nem megoldás semmilyen problémádra. Ez gyávaság! Menekülés! Vagyis térj ki a depresszióból kis bolyhos bari... kérlek...
Magamat kockára téve, másik módszerhez kellett folyamodnom. Nekifeszültem, s megpróbáltam ellökni.. ezáltal megmenteni az életét. A bari pedig, nemhogy arrébb ment volta. Feldőlt. Oldalra dőlt, mint egy szénabála. De miért? Furcsán mutatja be a fizika törvényeit, az egyszer már biztos. Egyem a pici szívét, hogy még oldalra lépni se volt hajlandó. Fel fogsz húzni bolyhos... nálad még az én madaram is együttműködőbb. Vagyis.. jó, ezt visszaszívom. Tetsu.. nos... nem a legsegítőkészebb háziállat, akit a világ hordott a hátán. Gonosz módon rángatja a csuklóm és egyfolytában belesipít a fülembe.
De nem, most nem ez a fontos. Az én madártartási problémáimat, majd az erre megfelelő pszichiátriai csoportban kell kibeszélnem. Most az első és legfontosabb, a feldőlt bárány. Aki, amint feje érintette a talajt, szemeit rám szegezte. Olyan gonoszan nézett rám.. pedig én csak segíteni próbáltam. Ez nem szép dolog. Mire nevelték őt a szülei? Vagy lehet, hogy elhagyták, és épp ezért akar öngyilkos lenni? Talán elvált az anyja az apjától, mert sokat veszekedtek azon, hogy melyik pásztor nyájába csatlakozzanak, és ezt a pici bari már nem bírta ezért elszökött otthonról? És most gyilkos szerekhez folyamodik, mert nem kíván csonka családban élni? Bari! Ezt ne! Van más módja is a problémák megoldásának...
A bolyhos, ismét a növény irányába nézett. majd nyakát nyújtogatva próbálta azt elérni. Bégetve, próbált minél inkább közelebb kúszni lakomájához, s úgy nassolni tovább. Földön fekve, kúszott az ételért. Jajj de kis cuki! Egyem a zúzáját de édes. El fogok olvadni... de nem! Ha én itt olvadásnak indulok, akkor ki lesz a hős, aki megakadályozza, hogy ő legeljen a méregből?
Drasztikusabb megoldásra van szükség, mint a lökdösés. Csapjak az orrára? emeljem fel a hangom?
- B..b..ar...i... légyszi... ne.. nem.. nem szabad... – remegte hangom, miközben kezemmel felé integettem.
Nem mintha sokat elértem volna ezzel. Hogy a függöny rúgná meg azt, hogy ez a makacs állat nem hajlandó rám hallgatni.
Lehet, hogy szólnom kéne a gazdájának, mert rá talán hallgat. De várjunk.. hol van a gazdája?! Nincs is itt senki. Lehet, hogy a pásztor most is épp őt keresi... és ha meglát engem.. azt fogja hinni, hogy én hoztam el. De nem én voltam... csak le ne szidjon. De mi van, ha rosszabbat kapok egy kis megdorgálásnál?! Fel fog jelenteni a faluban és bezárnak. Ott pedig nem fogok finomakat enni, elveszik a pénzem, a madaram és a könyveim! Olvasni se fogok tudni.. sőt, lehet fel is fognak akasztani, hogy a falu lakói tanulhassanak a hibámból. Ne! Ne bántsanak! Én nem akartam semmi rosszat...
De nincs itt a gazdája.. vagyis még nem ért ide.. vagyis még van időm megmenteni. Túl sokszor mondtam, hogy vagyis... jaj Yama, mi van veled? Kezdesz becsavarodni? Vagy megkavarodni? Kezd fájni a fejem is... brr... túl sok stressz ez így nekem egyszerre...
Fel kell áldoznom magam. Nem halhat meg.  Közelebb megyek a barihoz, és megpróbálom arrébb hajtani a hozzá legközelebb eső darabjait a növénynek. Sőt, ha úgy helyezkednek el, egyenesen kitépni. Majd megpróbálnám a bari fejét visszább tolni.. hogy legyen időm a többi részét is kivájni a mérgező növényzetnek. Amilyen gyorsan csak lehet, el kéne tűntetnem mindet.. magammal vihetem ezeket.. lévén nekem a hasznomra is lehetnek.. nem úgy mint a buta bolyhosnak...
avatar
Yukari Yama
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Válaszokat keresve...


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 188

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Hétf. Okt. 02 2017, 19:01

//Térmészétesen. Szérinted miért köszöntem így? Very Happy
A tisztánláthatóság kedvéért: ez továbbra is Hinata tervezetét veszi alapul. Én a büdös életben nem tudnék ilyen cuki lenni.//

Mint már azt tudhattad, érintésre a növény nem veszélyes, és kis dózisokban gyógyító hatású is lehet, ám nagyobbakban mérgező, extrém adagban pedig halálos. A növény szárát megérintve arrébb húzod és megpróbálod kigyomlálni, míg szabad kezeddel a bárány fejét próbálod félretolni. Ő úgy néz rád, mint valami idiótára, és csak értetlenül béget. Bár, a kezedet még nem harapta meg, de lehet próbálkozna. Annyira fiatal, hogy még foga sincs nagyon, sőt, mivel ennyire pici, lehet, hogy még csak pár napja tanult meg járni. Azonban, a terved beválik, és sikerül kitépned a mérgező növényt. Ekkor veheted észre, hogy valaki, a távolban figyel titeket.

Egy sötétkék, kötött, vélhetőleg nagy gonddal készített kimonót viselő öreg nő az, aki nagyjából veled egymagas. Öregnek néz ki, nagyon öregnek, de mégis nagyon jól tartja magát, a résnyire nyitott szemein, és az arckifejezésén is látszik a bölcsesség és a kedvesség. Van benne valami... magasztos, és szép is. Na már nem úgy szép, mint a fiatal lányok esetében, hanem inkább valamiféle... megfoghatatlan, időskorra kialakuló nemesség. A hölgy a sétabotjával halad előre, egyáltalán nem fenyegetően, sőt, arcán egy fülig érő mosoly.
- Aranyoskám. - szólít meg téged érdes, de mégis jóhiszeműen kedves hangján, miközben fejét kissé egy oldalra is billenti. - Láttam az egészet. Hát tudtad, hogy az egy mérgező növény? Ez nem jellemző csak úgy minden jött-ment fiatalra. Honnan érkeztél, ki vagy?
A néni ad neked esélyt arra, hogy bemutatkozz, amennyiben megteszed, vígan felnevet, amennyiben nem, csak mosolyogva a fejét rázza, de nem szólja meg. Akár hogy is, ő is bemutatkozik.
- Ne haragudj aranyoskám, én be sem mutatkoztam. A nevem Mitsuko. Igen, tudom, egy ilyen név nem illik egy olyan öreg, ráncos hölgyhöz mint én vagyok, de nem mindig néztem ám ki így. Voltam én is olyan fiatal, mint te. - mondja, miközben a távolba tekint, mintha nosztalgiázna.
Azonban, az öregekre jellemző múltról való ódazengés nem történik meg, az öregasszony ehelyett ismét rád tekint, majd megszólal.
- Nagyon jó, és önzetlen dolgot cselekedtél, mely ritka manapság. Igazán rendes kislány vagy... egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bár csak az unokám lehetnél! - nevet fel, majd kis idő múlva folytatja. - Hadd lássalak vendégül az otthonomban... a bárány úgy is a nyájamba tartozik, és úgy néz ki, eléggé megkedvelt téged.
Mitsuko a bárány irányába néz, aki már feltápászkodott, és ismét vidáman legel. Még csak nem is haragszik rád, sőt, szinte... ügyet sem vet rád, ahogy az öregasszonyra sem. Nos, a találkozásod a bárány gazdájával nem egészen úgy esett, mint tervezted. Meglepően kedves volt. És csak remélheted, hogy nem tart disznókat.
Amennyiben vele tartasz, akkor mosolyogva megkérdezi tőled, hogy nem-e szeretnéd kezedbe fogni a bárányt, nehogy ismét valami mérgező növényt válasszon táplálékul. Hosszú ideig gyalogoltok, és még mindig nem vagytok ott. Épp egy zöldellő mezőn vágtok át, mikor a néni feltesz neked egy kérdést.

- Első látásra lerí rólad, hogy szereted a természetet, aranyom. De a mai fiatalok nem értékelik a természet anya kincseit igazán. Te hogyhogy így teszel? - kérdezi.
Természetesen neked is van időd kérdéseket feltenni, na meg válaszolni is, és mire befejezitek, pont elértek egy meglepően jó állapotban levő kis viskóhoz, melynek kéményéből füst száll fölé, és általad jól ismert illatok terjengenek. Ezek... főzetek. Méghozzá gyógyfőzetek. Az öreg hölgy vélhetőleg valamiféle természetgyógyász, vagy orvos lehet. A kunyhó hátánál van egy kerítéssel körbevont legelő is, tele állatokkal, ahol meg is láthatod a bárány családját is. A hölgy gesztikulál, hogy nyugodtan visszaviheted te magad is az állatot.
Amennyiben nem mész vele, akkor vissza kell utasítanod. És az tudod mennyire nehéz lesz, ugye? (Legalább annyira, mint meggyőzni az öreganyádat, hogy nem kérsz többet. - a szerk.)

_________________
Aktív Mesélések:
Kuro, Sharo Lu, Misaki Kiyoko, Ayanokoji Takashi, Nara Akane, Kenshiro Mirubi, Hiromi Akio, Yukari Yama, Nanja

Fagyasztott:
Jaiba Mineo, Akuma Reina, Tensei Zento
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL 99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Yukari Yama on Hétf. Okt. 02 2017, 22:04

//Olyan gyos voltam, hogy szinte még látom magamat írni Very Happy (?) // 

Az aljas növényt arrébb lökdöstem, majd megpróbáltam kitépni mindet. Ez egyenlőre a legtartósabb mód, a bari megmentésére. Míg egyik kezemmel, a mérgező gazt gyomláltam, másikkal a butus bolyhos fejét tartottam vissza. Csak meg ne harapjon... mert ha megharap, talán elkezd vérezni a kezem.. ha elkezd vérezni a kezem, elájulok.. ha elájulok.. ez a szegény kis állat meghal. Azt pedig nem szabad, egyszerűen nem hagyhatom.
Nagy nehezen ment csak, de kifejezetten büszke lehetek magamra. A növényt végül kitépkedtem.. Így tervem sikerrel járhatott, megmentettem egy életet. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd néztem az apró bárányra. Ezután saját madaramra pillantottam.. bár.. úgy tűnik.. őt nem igazán hatotta meg ez az eset.
Csak eztán tűnt fel, hogy valaki.. egy alak éppen a távolból engem néz. Figyel, tekintetét rám szegezi. Jajj... ugye.. csak nem ő a bárány gazdája? És végignézte az egészet? Azt fogja hinni, hogy én hoztam ide a bolyhost. Vagy, hogy én akarom megetetni azzal a növénnyel ami épp a kezemben van. Pontosan úgy néz ki, mintha egy vérbeli állatgyilkos lennék és balesetnek akarnám beállítani az egészet. Ne... le fog csukatni, le fog szidni, meg fog ölni... pedig én esküszöm, hogy nem csináltam semmit. Nagyon szeretem az állatokat.. sose tudnék ártani egynek sem. Még az én borzalmasan irritáló madárkámat is nap mint nap elviselem, és még az idegesítő szokásai mellett is szeretem. Ne higgyen rólam semmi rosszat. Én.. én tényleg nem vagyok rossz ember. Mi van, ha a kinézetemből asszociál arra, hogy rabló vagyok? Vagy rájön, hogy szökött ninja volnék? És akkor felad a falumnál.. és bezárat.. és megölet... de nem akarok meghalni!
Félve pillantottam az alak felé. Kicsit darabosan mozgattam fejem, s még így is látszódhatott arcomon az a rémes, aljas szörny, amit paranoiának neveznek.
Meglepetésemre, az idegen közel sem tűnt annyira rémisztőnek, mint hittem. Bár lehet, hogy ez csak az álca. Valamiféle álruha. Amit azért hord, hogy megtévesszen másokat és aztán a bizalmukba férkőzve, jól gigán szúrhassa őket egy hatalmas halfiléző késsel. Sőt, kivájja a lapockájukat, hogy a régi viking kivégzési módhoz hasonlóan, még élő áldozatából kihajtogassa azokat, akár egy szárnyat... ez egy hatalmas szadista lehet... és látta, hogy a bárányánál vagyok... hát.. viszlát világ...
Egy idősebb nő volt az. Kimonót viselt, egész szépet. Nem is volt nálam magasabb a hölgy... rémesen öregnek tűnt.. és.. olyan kedvesnek tűnt mégis. Arcán egyszerűen látszott a megannyi év bölcsessége. Megnyugtató volt. De még most se hiszek neki. Csak úgy sugárzott belőle az elegancia.. a nemesség...
Sétabotján támaszkodva haladt előre, egyenesen felém, arcán egy nagy mosollyal... a gyilkosok is így közelítik meg az áldozataikat...
Eztán kedves hangon szólított meg engem. Kezdek félni. Majd fejét kicsit oldalra billentve egy kérdést címez hozzám. Engem jó modorra neveltek.. nem tehetem meg, hogy nem válaszok. NA és most mély levegő Yama.. erőltesd meg magad.. gyerünk.. szólalj meg...
- J... jó.. na.. napot. – hebegtem a magam megszokott hangerősségén. – A .. nevem.. Y... Yama... és.. nem akartam.. b ..bántani a barit... én.. csak.. segíteni szerettem volna neki... bocsánat.. – motyogtam.
Most már úgyis felesleges magyarázkodnom. A néni vígan nevetett fel reakcióm hallatán, majd ő is bemutatkozott. Múltról való merengésre számítottam, hogy felemlegeti fiatalkorát. De meglepetésemre, ez nem történt meg. Helyette ismét rám tekintett, és folytatta mondandóját. Szájából engem dicsérő szavak hangzottak el, egy kedves nevetés, bégül pedig egy meghívás. Majd a néni a bárány irányába tekintett, aki erre fel is tápászkodott eddigi fekvő pozíciójából, és ismét vidám legelészésbe kezdett... szerencsére már nem a mérgező növényből. Se rám, se gazdájára még csak rá se hederített. Bunkó bari...
- N.. nem szeretnék zavarni... de, de persze.. ha tényleg... nem bánja... akkor... elfogadom.. de.. de csak ha... ha nem za.. zavarok.. – habogtam össze, még mindig kicsit idegesen.
A néni eztán mosolyogva megkérdezte tőlem, hogy nem szeretném e a kezemben hazahozni a bolyhos kis barit. Kicsit még mindig remegve, kezemmel ujjaimat gyűrögetve bólintottam, s egy mosolyhoz hasonlatos mimikát erőltettem magamra. Táskámba gyömöszltem a kezemben tartott gyógynövényt, majd odalépdeltem a barihoz, és szépen magamhoz vette a puha kis állatot. Már csak remélni tudom, hogy saját madaram nem lesz féltékeny rá.
Hosszú ideig gyalogoltunk.. és még mindig nem értünk oda. Bár... ez igazából nem zavar. Úgyis mindig cél nélkül bolyongok. Rettentő ügyességemnek köszönhetően, ez idő alatt, csak kétszer hagytam el a nénit, s éreztem magam újfent elveszve. Hogy áldjam meg azt a mesebeli irányérzékem. Pár percnyi pánikolással telt keresés után, szerencsére megtalálta a hölgyet,  s nem vesztem el teljesen. Akár csak a bari, és is csak a közelben bóklásztam el.
Épp egy zöldellő mezőn csörtettünk át, amikor a néni egy kérdést címzett hozzám. Hirtelen, még mindig nem tudtam válaszolni. Zavaromban tekintetemet több felé elirányítottam, majd egy mély levegő kíséretében, elég erőt és bátorság gyűjtve vettem magam rá, a válasz megadására.
Nagyon pici korom óta... vonzott a világ minden területe, s.. érdekessége. A meg nem válaszolt.. s fel nem tett kérdések... Mióta.. az eszemet tudom.. olvasok. Botanikát, biológiát, fölrajzot, harcművészetekről szóló irományokat.. regényeket.. verseket.. történelemkönyveket.... s.. mióta.. csak az eszemet tudom.. választ akarok találni... minden kérdésre... – motyogtam. Közben szorosan magam elé néztem, Ujjaimmal pedig a bárányt nyomorgattam. Imádom ezeket a félelmeimet...
Már ehhez is igazán nagy erő kellett, hogy ennyit ki bírjak facsarni magamból. Kérdezgetésre már nem igazán volt kapacitásom.
Mire befejeztük a röpke diskurzust, el is értünk az anyó házáig. Egy meglepően jó állapotban lévő kis viskó volt. Ismerős illatok terjengtek mindenfelé... főzetek.. gyógy főzetek. Mély levegőt vettem, magamba szívva így, az emlékeket felidéző illatokat.
A viskó hátánál, van egy kerítéssel körbeölelt rész, amin megannyi állat legelészett. S.. ott.. meg is találtam a bari családját. Mégsem váltak el a szülei. Minden rendben van. A nő, szavakkal nem kifejezve, de gesztikulálva szólt, hogy nyugodtan odavihetem. Lenéztem az apró állara, majd a kerítéshez siettem, ahol is azon átemelve, megpróbáltam őt behelyezni a karámba, hogy újra boldogan legelészhessen az egészséges, s nem mérgező növényzetből. Így.. már újra csak egy állattal maradok. Remélem nem fog fájni azért a pocakja a barinak.. és boldogan fog majd felnőni... és remélem.. hogy többet majd nem kóborol el...
avatar
Yukari Yama
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Válaszokat keresve...


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 188

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Szer. Okt. 04 2017, 14:04

// aztán a bizalmukba férkőzve, jól gigán szúrhassa őket egy hatalmas halfiléző késsel. Sőt, kivájja a lapockájukat, hogy a régi viking kivégzési módhoz hasonlóan, még élő áldozatából kihajtogassa azokat, akár egy szárnyat... - WTF? Very Happy //

Válaszodra a néni elismerően bólint, mikor elkószálsz, vagy nem veszi figyelembe, vagy észre sem veszi. Akárhogy is, nem tesz rá megjegyzést.
- Jól teszed, hogy ennyit olvasol, aranyom, de néhány kérdésre sosem kaphatsz választ. És ez jól is van így. - mondja bölcsen Mitsuko, szavaiból sugárzik a tapasztalat. - Yama a neved, igaz? Hegyet jelent... ritka név, pláne egy kislánynak, de erős, jó hangzású. A hegyek a természet egy öle. Sok állat, és növény megfordul rajtuk, ahogy megannyi vándor is. Ha a hegyek beszélni tudnának... rengeteget tudnánk meg tőlük. Némelyik már civilizációnk előtt keletkezett, de bizonyára már erről is olvastál. Egy könyvtárban szerezted a tudásod?
A kérdése után megvárja, amíg beteszed a bárányt a karámba, és amíg vágyakozóan nézel a kisállat után, az öregasszony csak mosolyog rád. A bárány már oda is rohan a családjához, akik elégedett, megkönnyebbült bégetéssel üdvözlik őt. Szép látvány, még az állatvilágban is.
- Az állatok is érző lények, még ha legtöbbször, a berögződött ösztöneik miatt képesek kegyetlen tettekre is. Ők ez ellen mit sem tudnak tenni. Viszont, amikor mi emberek, követünk el megbocsáthatatlan tetteket... mi képesek lehetnénk jobbra is. Az állatok nem tudnak parancsolni magunknak, mi igen. - mondja elkomorult arccal, ahogy a földet nézi, majd ahogy tekintete ismét megtalálja a tiédet, a jól megszokott mosolya visszatér arcára, s folytatja. - Ezért is örültem, hogy egy ilyen jótét lélekkel találkoztam, mint te. Manapság már nem tudni, pláne a sok háborúskodás miatt. Senki sem állt volna meg foglalkozni egy eltévelyedett állattal.
Hátratett kezekkel indul el a kunyhója felé, közben a fejével int neked, hogy kövesd. Ismét megérezheted a gyógyfőzetek ismerős állatát, mely a ház kéményéből száll föl.
- Éhes vagy? - kérdezi meg nyájasan. - Szeretném meghálálni, amit tettél. Egyedül élek itt... erre a területre a madár sem jár, vándorok is csak néha fordulnak meg.
Mintha a szavait maguk az istennek vonnák kétségbe, madarak szállnak el fölöttetek. A műveltségedet köszönhetően meg tudod mondani, hogy fecskék. Ritkán járnak errefelé. Valószínűleg a távolból kivehető erdő felé tartanak. Mitsuko követi őket a tekintetével, majd miután eltűntek a látóteretekből, ismét feléd fordul, és várja a válaszod.
Amennyiben úgy döntesz, bemész vele a kunyhójába, akkor kinyitja előtted az ajtót, és várja, hogy te lépj be először. Amint megteszed, egy elég durva tapintású szőnyegre lépsz. A házban a tűzhelyen, négy fazék is fől, valamelyikben csak étel lehet, viszont annak illatát elnyomja a főzetek jellegzetes szaga. Egy tatami van a szoba közepén, előtte szalmából készült ülőpárnák. Négy van... miért? Hiszen a néni egyedül lakik.
Elmegy mögötted, majd bezárja mögötted az ajtót.
- Ülj csak le. - mondja, majd az ülőpárnák felé int a kezével.
- Kérsz teát? - kérdezi, miközben az egyik fazékhoz megy, és ellenőrzi annak tartalmát.
Talán itt az ideje feltenni neki egy pár kérdést, hiszen még semmit sem tudsz róla, csak a nevét, és azt, hogy állatokat tart, melyekkel jól bánik. Na meg, kedvesnek tűnik. Kedvesebbnek mint bárki, akivel eddig találkozhattál. Ha nem mondasz semmit, akkor a nő tesz fel egy újabb kérdést, miközben mindegyik fazék alá benéz.
- Mondd csak aranyom, hol vannak a szüleid? Hogyhogy ilyen fiatalon egyedül kóborolsz? - kérdezi.


_________________
Aktív Mesélések:
Kuro, Sharo Lu, Misaki Kiyoko, Ayanokoji Takashi, Nara Akane, Kenshiro Mirubi, Hiromi Akio, Yukari Yama, Nanja

Fagyasztott:
Jaiba Mineo, Akuma Reina, Tensei Zento
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL 99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Yukari Yama on Csüt. Okt. 05 2017, 17:30

//Paranoiás karakter+ furcsa user = ehhez hasonlatos, szépen megfogalmazott rettegett jövőképek Very Happy // 


A néni kedvesen végighallgatta mindazt, amit összemotyogtam. Majd egy elismerő bólintás után, újra szóra nyitotta száját. Szavaiból egyszerűen sugárzott a bölcsesség.. a megannyi év tapasztalata. Biztos nem csak úgy megérzésből beszél... emlékek vannak minden szava mögött... s rengeteg idő...
Eztán egy pillanatra nevemen akadt fent. Miért lenne ilyen érdekes? Biztos csak azért kérdezte vissza, hogy tudja, milyen nevet kell majd írnia az adatlapomra, amit le fog adni a rabszolgapiacon. S azért hív meg magához, hogy információkat tudjon meg rólam, ezáltal könnyebben lehessen elárverezni. De én még oda is szerencsétlen lennék. Mit mondanának rólam? Egy szerencsétlen madaras lány, aki még az árnyékától is fél?! Nem lenne túlzottan fényező. Tudok sakkozni... az ér valamit? Pár pontot? Vagy... gyógynövény ismereteim vannak.. és sok könyvet olvastam... ez biztos ér még valamit. Na.. nem is lenne olyan nehéz eladni engem. Csak a kérdés, hogy azután mi lenne. Gyenge vagyok.. gyáva... és borzalmasan ügyetlen... szerintem ott is az lenne az első, hogy ledobnak a legközelebbi hegy ormáról, mondván „ez is selejtes”. Én meg akár egy életében először repülő madár, csak zuhannék lefelé... majd placcs.. és szépen felnyársalódnék egy hegyesebb sziklára. .aztán volt Yama.. nincs Yama... és miért? Miért kellett nekem ily’ keserves és szánalmas halált halnom? Mert szóba álltam egy nénivel. Most már értem, hogy miért nem szabad idegenekkel beszélni... mert le fognak dobni egy hegyről... így minden értelmet nyert...
Az anyó kedvesen mesélte el nevem legapróbb, s legmélyebb jelentéseit, majd újabb kérdést címzett nekem.
 - Nem igazán.... mondhatni... sok különféle h..helyről tettem szert... a... a mostani.. tudásomra... – motyogtam
 Ezt követően, a néni megvárta amíg visszaengedem helyére az apró bolyhos állatkát... aki boldogan rohant is oda családjához, akik szerencsére kellő képen üdvözölték... örülök neki, hogy végül jól végződött a kis túrája a csöppségnek.
Ahogy visszacsatangoltam, az anyó újabb mondandóba kezdett. Igaza volt.. teljes mértékben.. talán túlzottan is. Egy állatot nem nevezhetünk szörnynek.. ő nem képes harcolni a benne dúló ösztönök ellen... ez egy veleszületett dolog. Mi emberek.. viszont képesek lennénk rá. Nekünk nincs ilyen ösztönünk, vagy ha van is, el tudjuk nyomni. Gondolkodó... saját döntésekre képes lények vagyunk. Legalábbis a legtöbben... sajna.. vannak csúnya emberek... akik, nem kinézetük miatt kapták eme jelzőt.. hanem, tetteik miatt. Ártatlanokat bántanak.. értelmetlen harcokat vívnak. Háborúkat kezdeményeznek... és mindig nyerni akarnak, minden küzdelemben. Pedig... egy háborúban.. igazán nincs nyertes fél...
A néni arcára eztán újra visszatért a már jól megszokott mosoly, majd hátratett kezekkel indult meg a kunyhó felé. Akár egy vérbeli orrvadász...
Fejével intett, hogy kövesem. Én pedig, jótét és ártatlan lélekhez híven, tettem amire kértek. Szorosan figyeltem az adott pontot.. én aztán nem fogok eltévedni... most nem. Madárkám, mint mindig, most is fülembe vijjogott... már megint vajon mi miatt problémázhat? Reggel evett... hisztis egy sólyom...
Orromat ismét megcsapta a gyógy főzetek ismerős illata... kellemes...
Kedves invitálást kaptam a nénitől. Szeretné meghálálni a tettem... leginkább annak örülnék, ha élve folytathatnám majd utam. De egyenlőre egy ebéd is igazán jól esne.. reggel óta korog a pocakom..
Fejünk felett fecskék szelték át az eget, egyenesen az erdő felé tartva. Szépek... Tetsu is tárta volna már ki szárnyait, hogy végre megnyújtóztathassa magát, s repülhessen egy pár kört. De ez most nem tett volna túl sok jót. Így a lábához kötött kötélnél fogva, egy könnyed mozdulattal visszarántottam vállamra, amire reakcióul, kedvesen megszorította vállamat karmaival... aljas...
- K.. köszönöm... egy kicsit... úgyhogy.. elfogadnám.. az.. az ajánlatot... de.. de csak.. csak ha tényleg... nem zavarok –habogtam.
A néni kinyitotta előttem a kunyhó ajtaját, s előre engedett. Lassan belépkedtem, szépen komótosan, figyelve lábam elé. Egy elég durva tapintású szőnyegbe botlottam legelőször... szó szerint... megbotlottam benne... magam se tudom, hogy, hogyan...
A tűzhelyen, négy fazék is volt.. mindegyikben volt valami. Talán... az egyikben csak tea.. netán étel... de ezeknek szagát mind elnyomták a gyógy főzetek terjengő illatainak aromája.
Az anyó becsukta mögöttem az ajtót, majd szólt, hogy üljek le, s az ülőpárnák felé intett. Egy tatami volt.. s a körül szalmából készített párnák.. a felé küldött engem. Négy ülőhely volt.. de mindek ennyi? Csak nem van itt még valaki? Tudtam.. tudtam, hogy nincs egyedül.. és most mindjárt megérkezik a három bandita, hogy elvigyék a szerveimet egy pár hűtőládában a piacra...
Rettegő gondolataimból megint csak az idős hölgy hangja zökkentett ki, amint teával kínált.
- Ha.. lehet... akkor.. kérnék. K.. köszönöm...- habogtam.
Most már.. tényleg kérdeznem kéne. De mielőtt megtettem volna, a néni szegezett nekem, egy elég kellemetlen témát érintő kérdést.
- Én.. izé... ömm.. jelenleg.. azt hiszem.. messze. - nevettem fel kínosan, zavaromban. Majd.. hogy tereljem a témát.. én is megpróbálnék kérdeznie-   Ha... meg.. meg szabad kérdeznem, mivel tetszik.. foglalkozni? Mármint.. itt ahol... a „madár se jár”... a gyógy főzeteket felismerem... de... de nem igazán értem így se... – szorongattam kezeimet.
avatar
Yukari Yama
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Válaszokat keresve...


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 188

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Szomb. Okt. 07 2017, 13:48

//Yama//

A néni mosolyogva helyez eléd egy csészét, majd teát tölt bele. Az illatára is meg tudod mondani, hogy eredeti, növényből főzött tea. Ezt összevetve a gyógyfüvek illatával... lehet Mitsuko valamiféle gyógyteakészítő? A szavaid hatására, immár résnyire nyitott szemeivel (egyébként óceánkék, mély szemei vannak, korához képest nem hályogosak, nem is fakultak ki) fürkészi a tekinteted, miközben a szüleidről beszélsz. Nyilván tudomásul vette, hogy nem akarsz róla beszélni, de inkább nem erőltet rád olyat, amit nem akarsz. Ettől még persze lehet, hogy meg akar ölni, de meg kell vallani, nem úgy viselkedik.

- Nahát. Most veszem észre milyen gyönyörű szép kis madarad van. - mondja, miközben a válladon akad meg a szeme.
Valószínűleg eddig is észrevette, csak nem tette szóvá. A sólymodnak azonban feltűnhet egy mókus, mely a tűzhely fölött lévő polc tetejéről mászik elő, és kémleli a tájat. Egy denevér is kidugja a fejét a pince mélységéből. Egy kisebb vaddisznó is kinéz a kamrából, de egyáltalán nem támadó szándékkal, csak a fekete szemeivel kémlel téged. Ez a ház... tele van állatokkal. Mitsuko bizonyára annyira otthont adónak tekinti a természetet, mint te.
- A kérdésedre válaszolva, aranyom... - mondja miközben letisztítja a lecsurgott teacseppeket a csészéről. - Afféle természetgyógyász vagyok. Gyógyfüvekből főzeteket készítek, melyeket a közeli falvaknak adok el. Így, meg tudok élni, és fenn tudom tartani a kis farmomat is. Ami pedig az állatokat illeti... ugyanannyira szeretnek téged, mint te őket. Te, mivel foglalkozol? Remélem nem szöktél meg otthonról.
Nevet fel, majd odamegy az egyik fazékhoz a tűzhelynél, és ismét szemügyre veszi, majd beleszimatol. Egy erős, ízes leves illata csapja meg az orrod.
- Kérsz enni, aranyom? Mindjárt kész a leves. A zöldségeket itt helyben termesztem. - mondja az asszony.
Ha továbbra is kémleled a házat, feltűnik, hogy minden bútor régi, de mégis rendkívül tiszta. Rengeteg kancsó, és csésze van a házban, tényleg olyan, mintha egyszer sokan laktak volna itt, vagy a néni gyakran vár vendégeket. Bizonyára nem szervkereskedőket, ebben biztos lehetsz. Talán.
A hirtelen megjelent állatok pedig csak ismét bizonyítják, hogy Mitsuko mindenfajta állatot szeret. Még egy giliszta is megjelent az egyik, párkányon álló növény nedves földjéből. Ami pedig a növényeket illeti, a ház tele van velük. Néhányat fel is ismerhetsz. Egyik sem átlagos szoba-, vagy házinövény, mindegyik gyógyít valamit, vagy, egy gyógyfőzet összetevője. Persze az orvosságkészítés nem csak növényekből áll, de az a legtermészetesebb, legegyszerűbb, és legősibb formája.
Szóval, amit eddig megtudhattál: az öreg nő hagyománytisztelő, nagyon kedves, szereti az állatokat, a növényeket, és gyógyfőzeteket készít. Huh. Lehet, te is ilyen leszel öregkorodra. Sőt, lehet ez te vagy öregkorodban, még ezt is hihetnéd, amilyen paranoiás vagy. Ekkor azonban, Mitsuko, kis csend után, ismét megszólal.
- Én már gyerekkorom óta szerettem az állatokat. A családunknak volt egy kutyája, aki már rendkívül öreg volt, de mégis... foggal-körömmel védett engem, mikor a házunkat felégették. Neki köszönhetem az életemet. A szüleimről azt hittem, hogy meghaltak, hiszen nagyon sok gyerek maradt egyedül aznap éjszaka. Igen, még úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna... - mosolyodik el az öregasszony a keserédes emlék hatására. - Az erdőbe menekültem. Éjszaka volt, és az állatok ijedtek voltak. Farkasok vettek körbe, én pedig mozdulatlanná dermedtem. Egy igazán hatalmas példány jött elő, és rendkívül közel merészkedett hozzám. Közelebbről is szemügyre vett, majd a többiekre ügetett. Aztán ők is békénhagytak, majd ösztökéltek, hogy kövessem őket. Mivel eltévedtem, visszakísértek a faluba, és ott vártak a szüleim. Már nagyon aggódtak értem.
Miután befejezi, elmosolyodik.
- Attól kezdve szerettem meg az állatokat. Aranyos történet nem? Egy olyan ragadozó, aggresszív állat is, mint a farkasok... képesek voltak megérezni a szomorúságomat, és elveszettségemet, és segítettek rajtam. Talán én is választ akarok találni erre a kérdésre... hogy miért, miért kapunk néha több kedvességet, és törődést az állatoktól, mint az emberektől? Mégis mivé lett a világ? - teszi fel a kérdést búskomoran, majd ha kértél, egy tányért helyez eléd, melynek szélein gondosan faragott mintázat látható.
Bizonyára kézzel faragták. Talán a nő ehhez is ért, vagy egy unokája csinálta, vagy...? Eléggé nagy becsben tartja, azok alapján, ahogy megfogta. Levest tesz neked, majd magának is, kanalakat tesz elétek, és leül veled szemben, az ülőpárnára.
- Egyél, aranyom. Olyan sovány vagy. - mondja nevetve, majd neki is lát.
Talán már eléggé felbátorodtál ahhoz, hogy több kérdést tehess fel, hiszen a nő nem tette szóvá a dadogásodat. Sőt, eddig mindenre pozitívan reagált, és biztos lehetsz benne, hogy nem akar megölni. Meg, ha annyira félnél, hogy bánt, miért vagy egyedül vele a kunyhójában a semmi közepén? Bár bizonyára ebben is megtalálod a negatívumot, Mitsuko eddig még semmilyen okot nem adott az aggodalomra, nemde?

_________________
Aktív Mesélések:
Kuro, Sharo Lu, Misaki Kiyoko, Ayanokoji Takashi, Nara Akane, Kenshiro Mirubi, Hiromi Akio, Yukari Yama, Nanja

Fagyasztott:
Jaiba Mineo, Akuma Reina, Tensei Zento
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : A Holdon napozom


Adatlap
Szint: S
Rang: LvL 99
Chakraszint: Forthehorde

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Yukari Yama on Hétf. Okt. 16 2017, 20:03

Az anyó kedvesen mosolygott, miközben letett elém egy csészét, melybe teát töltött. Nagyon finom illata volt. Kellemes, és olyan ismerős. Igazi tea. Igazi, hamisíthatatlan növényekből van főzve. Szív, s lélek egyaránt beletéve... olyan csodálatos...
A néni meresztgetni kezdte rám óceán kék szemeit, mikor szüleimről motyogtam valamit. Kínos, s terelő szándékú nevetést hallattam. Tekintetemet fürkészte... lehet nem volt jó a válaszom? Mást várt volna? Csak nem nyöghetem be, hogy „amúgy elszöktem otthonról, csak mert”. Ez mégis, hogy hangzana? Elvinne a legközelebbi rendőrkapitányságra, ahol hazajuttatnának, ahol pedig egy lendülettel ki is nyírnának lévén, és mégiscsak otthagytam a falum. Jaj, úristen.. hogy lehetek ennyire béna, hogy egy kedves anyónak fogom köszönni a vesztem? Ennél bénább se lehetnék...
Eztán, pontosítva azután, hogy egyenlőre nem rángatott el a vesztembe, szóvá tette a vállamon üldögélő, s jelenleg is tájat fürkésző madarat. Aki csak azért van nyugton, mert nem kicsit szorítóm a lábát körbeölelő kötelet... magyarázkodhatnék, ha nekiállna lopkodni.
- Tetsu a neve. Az.. egyetlen.. társam... – motyogtam magam elé – és.. szeretnék előre bocsánatot kérni... minden... tettéért. – nem teljesen biztos, hogy fog valami rosszat csinálni... de jobb félni, mint megdögleni egy puszta kellős közepén, egy fűszálra nyársalódva.
Madaram egyre erősebben húzott... lassan nem is bírtam visszatartani, úgy tépte ki kezemből az őt tartó szálat. Mit nézhet ennyire? Mikor azt kémleltem, hogy mit láthat, ami ennyire felizgatta, szemembe ötlött nem egy apróbb állatka. Egy mókus, denevér és egy malac. De kis édesek. Imádom az állatokat. De vajon a nénit nem zavarják? Egyáltalán nem tűnnek ártó szándékúnak, de mégiscsak szokatlan, hogy ennyien lakják ezt az apró kunyhót.
Ha én megöregednék, majdnem biztos, hogy nekem is ilyen házam lenne. Távol megannyi rémisztő embertől, s a városok zajától. Messze a halál fojtó gondolatától. Csak én lennék, s a gondolataim nyugodalmas összessége. Milyen szép is volna. A házam megannyi erdei, s otthontalan lénynek adna biztonságot. Persze, idegen embernek nem. Csak és kizárólag állatkáknak. Boldogtalan bolyhosoknak, hallásukat vesztett denevéreknek, kiközösített vörös rókáknak besózott éti csigáknak, csíktalan csíkos mókusoknak, kidobott kutyáknak, s cicáknak. Az lenne az igazi idilli kép. Végül pedig, ideges öregasszony módjára kergetném meg az erre ólálkodó huligánokat... igen.. meg is van a jövőképem. Ebbe persze beleillik a hatalmas felhalmozott könyvtár, a gyógynövény tanulmányozás, s a továbbiakban is a válaszkeresés. Végül is... egészen hasonlít arra, mint amit ez a néni csinál. Anyám! Ő én vagyok a jövőből! De miért jött el hozzám?! S miért nem mondja el? Talán rejtegetni valója van? Vagy el akar téríteni egy rossz útról? Mesélj jövő-én! Mesélj....
Eztán az anyó, kedvesen válaszolt, a terelő szándékkal, s némi tényleges kíváncsisággal fűszerezett kérdésemre. Úgy tűnt, mégsem bérgyilkos. Bár.. az orrvadász, s mondja el fűnek-fának, hogy amúgy pénzért gyilkol. Lehet, hogy egy bűnszervezet nagyija, se adja ki olyan könnyen az információkat. Lehet, a természetgyógyász, csak egy fedőtörténet, hogy a hatóságok ne derítsenek fényt, a hatalmas, több hektárnyi tudatmódosító szer termesztésére... Milyen anyóka az ilyen... de csúnyán rászedett engem...
Ezen történéseket követően, egy kérdést szegezett hozzám, majd vígan felnevetett. Én pedig vele együtt, kínos kacagásba kezdtem. Nem.. én egyáltalán nem szöktem meg. Csupán engedély nélkül eljöttem, és nem tervezek visszamenni. Van ilyen. De legalább, nem céltalanul bolyongok. Válaszokat fogok egy napon mindenre találni.. ha az a nap, még nincs is közel... ez engem aztán nem fog eltántorítani.. végig viszem a célom.. mert másért értelmetlen élni. Ha mindenre megtalálom a választ, már nem fogok élni. Így arra a kérdésre, hogy mit teszek, ha megtalálom a válaszokat, egyszerű dolgot tudok mondani : meghalok... És, hogy miért? Nem.. nem öngyilkos leszek. Csupán tudom, hogy a világ összes kérdésére lehetetlen megtalálni a választ. Így, mire idáig eljutnék, már úgyse az élők közé sorolnának. Így, ha befejezem a kutatásaimat... meghalok.. de ez így nem teljesen helyes. Pontosabban, akkor fejezem be a kutatásaimat, mikor leragad majd a nagy fekete kaszás. Addig pedig nem fogom feladni... remélhetőleg...
Az anyó, megnézegette a lábasokat, majd megkérdezte, hogy kérek-e enni. Nem merek ellenkezni. a n agymamák.. ha nem kérek.. akkor is belém tömnek vagy három lábasnyit.. így egyszerűbb elfogadnom az ajánlatot, és akkor reményeim szerint, csak annyit eszek, amennyit épségben meg is tudok emészteni.
- Igen.. szeretnék kérni... de csak ha nem jelent problémát...
Ahogy körbenéztem a házban.. az egész igazán antiknak tűnt.. akár egy múzeum. A bútorok elég régiek, mégis kifejezetten jó állapotban voltak. Vagy.. legalábbis igazán tiszták voltak. rengeteg csésze és kancsó helyezkedik el a kunyhóban... tényleg.. mintha laktak volna itt régebben.. de.. hova tűntek? Lehet, hogy ők vannak a fazékban hús gyanánt felszolgálva...
A ház ezenkívül, tömve volt még növényekkel is. Néhányat fel is ismertem, de volt, amelyik kifogott csekély tudásomon. Olyan ismerős volt némelyik.. a többit, pedig mintha még képről se ismerném. De az biztos, hogy mindegyik gyógyít valamit.. vagy ha önmagában nem is, akkor egy gyógyfőzet elengedhetetlen hozzávalója.
A néni, egy kis csend után, újra szóra nyitotta száját, s egy levegővétel után, bele is kezdett mondandójába. Egy kedves kis történetet mesélt. a gyerekkoráról, s az akkoriban történt esetről. Minek hála, örökké hálás lehet régi kutyájának. Hiszen megmentette őt. Aztán szóba került pár farkas. Kik, a hiedelmekkel, s sztereotípiákkal ellentétben, nem voltak olyan vérszomjasak. inkább segítőkészek. Hiszen, visszavezették a fiatal nénit a faluba.. mert.. ugye előtte eltévedt.
Eztán, kissé búskomoran helyezett le elém egy tányért, melynek széle gondosan volt kifaragva. Szép. Lehet ezt is ő csinálta még fiatalabb korában. vagy neki készítette valaki. Esetleg vásárolta valahol. Bármi elképzelhető.. semmi sem lehetetlen... semmi sem.
Levest szedett nekem, majd magának is, s lerakta az evőeszközöket. Majd elnevette magát, s neki is látott az étkezésnek.
- Köszönöm szépen... – mondtam, majd a kanalat felemelvén, én is nekiláttam. Evés közben, néhányszor visszalökdöstem kleptomániás társamat. Nem járja, hogy még itt is lopkodjon. Ne hozzon szégyent szegény kis fejemre.. nem akarok haragudni rá... pedig ha így folytatja... igazán ki fogja vívni ezt nálam...
Erőt kéne vennem magamon.. ideje többet is megtudni...
- Ha.. nem nagy illetlenség.. és meg szabadna kérdeznem.. – emeltem fel tekintetem lassan a leves irányából, a néni felé. – Nagyon sok kancsót, s csészét láttam... ezen kívül.. több ülőpárnát is... – nyeltem egyet – lakik itt.. más is esetleg? – kérdeztem végül meg félve. Jaj.. csak le ne szedje a fejem. Lehet, hogy ezzel a kérdéssel.. most bajba sodortam magam... 
avatar
Yukari Yama
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Válaszokat keresve...


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 188

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Határvidékek

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.