Erdőségek

24 / 24 oldal Previous  1 ... 13 ... 22, 23, 24

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Satoshi Kawajiri on Szomb. Jan. 07 2017, 19:46

//Obito Uchiha//



Életemben először, végre elhagytam Konohát. Könnyebb volt, mint azt gondoltam volna... de egyébként is úgy érzem, mintha elüldöztek volna a falumból. Túl sok rossz emlék köt oda, túl sok gyászos gondolat. Vagy egy óráig baktatok, céltalanul, miközben a múlton merengek. Gondolataim eltávozott barátaim felé húznak, mint mostanában oly sokszor. De hogyan is gondolhatnék bármi másra? Hiszen meghaltak. Maguk mögött hagyták az álmaikat, a vágyaikat, anélkül, hogy nyomot hagytak volna ebben az átkozott, kínkeserves világban. És persze, hátra hagytak engem. Engem, aki most már a vállain viszi a céljaikat. Szeretném azt hinni, hogy a Mennyekből boldogan tekintenek le rám, és szerencsét kívánnak nekem. Remélem, hogy büszkék lesznek, amint sikerül végre létrehoznom egy saját technikát. Ha már a technika került szóba... nem is tudom, hol kezdjem. Csak a Katon elemhez értek, Katon technika pedig rengeteg van. A tűz elemmel a legkönnyebb ártani valakinek, mint azt a saját bőrömön is megtapasztalhattam. Ahogy a nap az égési sebeimre süt, és érzem rajtuk a számomra barátságtalan égitest melegét, egy kicsit fájnak. Azonban, ez a fájdalom legalább emlékeztet arra, hogy élek. Igazából, elviselhető. Sokkal nagyobb fájdalmaim voltak, mikor vagy ezredszerre estem le arról az átkozott dombról, mikor Kawashiro-sensei-vel gyakoroltam. Akkor minden porcikám fájt. Most, csak azok a sebek fájnak, amiket a múltban kaptam, s hat évig kómában voltam miattuk. Hat év... ha ott lettem volna. Ha ott lettem volna Keiko-val és Nobuyuki-val, akkor talán megakadályozhattam volna a halálukat. Lehet, hogy én haltam volna meg helyettük, de talán jobb is lett volna úgy. Inkább ők éljenek, mint én. Élet ez egyáltalán? De, inkább befejezem, mielőtt addig verném a fejem a legközelebbi fába, ameddig meg nem halok. Vagy el nem ájulok. Az utóbbi valószínűbb. Különös, miért ilyen kuszák a gondolataim? Mintha vagy ezer dolgon egyszerre járna az agyam.
Ahogy körbetekintek, ráeszmélek. Egy átlagos erdőt látok magam előtt, fákkal, madarakkal... madarakkal. A rohadt madárcsicsergés. Megállás nélkül csak csicseregnek, dalolnak. Az anyám mindig azt mondta, hogy a madarak azért énekelnek, mert boldogok, és próbálnak másokat is boldoggá tenni. Hát engem rohadtul nem tesznek boldoggá, hanem idegesítenek. Még hozzá nagyon. Zavarnak a gondolkodásban. Remélem van egy tisztás valahol a közelben, madarak nélkül. Vagy bármilyen zavaró tényező nélkül, ahol végre nyugodtan elmerenghetek. Most, hogy felhívtam rá a figyelmemet, kezdenek egyre jobban idegesíteni. A fejemben újra és újra végigmegy az az emlékkép a múltamból, mikor madarakra próbáltam célozni apám kunai-jaival. Egy-kettőt el is találtam, de nem sokat. Viszont ha most lenne nálam egy kunai, és eltalálnék egy rohadt madarat, lehet, hogy az összes elrepülne a francba, és hagynának engem gondolkodni. Sőt, lehet, hogy az egyik épp elém esne le, aztán elkapnám, és megsüthetném. Jut eszembe, kezdek éhes lenni. Most, hogy jobban belegondolok, ma még nem ettem semmit. Minden napom a szeretteim sírjának meglátogatásával kezdődött mostanában, nem azzal, hogy egyek. Még a reggeli edzésem sem volt meg... de ég gyomorral nehéz lenne mozogni. Találnom kéne egy tisztást, hogy megállhassak enni, és közben elmerenghessek a gondolataimban. Hiányoznak a szeretteim... még Jyaku is. De Jyaku-t nem hívnám a szerettemnek, egyáltalán nem tekintek rá úgy. Inkább csak bánt, hogy nem sokkal azután halt meg, hogy a halálba kívántam. Úgy érzem, mintha én öltem volna meg. Egyáltalán tudom, hogy miért halt meg? Beteg volt, vagy mi? Nagyon remélem, hogy nem azért a sok ütésért, amit a fejére mértem.
Nem, nyilvánvalóan nem én voltam, megint csak ostorozom magam. De nem tehetek ellene semmit... valakit, valahol, hibáztatnom kell, még ha az én magam is vagyok. Persze, tudom, hogy nem tehettem semmit, mert nem voltam ott... de ha ott lettem volna, és végiggyakoroltam volna azt a hat évet, nem pedig kómában feküdtem volna... ki tudja milyen erős lennék. Talán már lett is volna egy technikám, amellyel megmenthettem volna őket. Két legyet egy csapásra! Ők élnének, én pedig híres ninja lennék!
Elmosolyodom magamban. Nem, ez csak egy hiú ábránd. Egy túlságosan hiú ábránd. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Már ilyen fiatalon is megtanultam, hogy ebben a világban soha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt az ember szeretné, vagy eltervezte. Azonban... nagyon, nagyon remélem, hogy valaki az istenek közül most szimpatizál velem, és csak így hirtelen a semmiből, lecsap egy madarat. Könyörgöm, hallgassanak már el. Nem zavarna annyira, ha nem lenne ilyen síri csönd, de mégis mit tegyek ellene? Még ha üvöltöznék is, akkor sem mennének el, vagy hallgatnának el. De legalább... amíg a madarakat szidom a fejemben, addig nem foglalja le minden gondolatom az önsanyargatás. Bár, az önsanyargatás helyett lehet inkább a múlt kellemes ölelésében tölteném az időm. Sokat kell gondolnom rájuk. Minél többet. Annyit kell gondolnom rájuk, amennyit csak lehet. Emlékeznem a szeretteimre, emlékezni kik voltak, milyen emberek voltak. Soha sem feledhetem őket, mert tudom, hogy ők sem feledtek soha engem. Mindig bejártak hozzám a kórházban, ameddig, és amennyiszer csak tehették. A legkevesebbel amivel tartozom nekik az az, hogy megteszem én is velük ugyanezt, még ha csak gondolatban is... mivel másképp már nem tehetem. Azért sem szabad őket kiengednem a fejemből, mert... ez az utolsó dolog számomra, ami megmaradt tőlük. Még csak egy emléktárgyam sincs róluk. Nem akartam a családjukhoz menni... de ha legközelebb Konohába visz az utam, lehet, hogy megteszem. Bár nem akarom megtudni, hogyha az ő szüleik is meghaltak a háborúban. Így is túl sok embert ragadt már el... ezért is nem gondolok rá. Harcba vonulni nem fogok, nem kényszeríthetnek rá, ha pedig megpróbálják, megmutatom nekik, milyen felemelő érzés hat évig kómában lenni, aztán arra ébredni, hogy mindenki akit valaha ismertél és szerettél, meghalt. Megint sikerült elgondolkoznom. Ha nem figyelek a rohadt madarakra, nem hallom őket. De most megint.
Akkor, miről nem elmélkedtem még... szerintem reggeli edzés helyett kezdhetném reggeli elmélkedéssel a napot, ha már ennyire magamba fordultam. Ja, igen. Keresnem kell egy mestert. Egy sokkal képzettebb mestert, mint Kawashiro-sensei. De nem csak úgy akárki lesz jó, aki magasabb szinten van mint én, nálam nem nehéz erősebb ninját találni, hiszen még mindig genin vagyok. Valaki olyan kell, akinek ha csak a szemébe nézek, látom, hogy érti, min mentem keresztül. Érti, milyen érzés elveszteni valakit. Érti, milyen érzés tehetetlennek érezni magad. Erőtlennek. Mintha az egész világ magára hagyott volna, és a saját sorsod kicsúszott volna a kezeid közül. S a csüggedés helyett, ettől erősebbé vált. Ettől vált jobb, erősebb shinobivá. Egy ilyen ember nem csak a mesterem, hanem a példaképem is lehet. Valaki, akitől tanulhatok. Valaki, akitől olyan tudást szerezhetek meg, melytől talán könnyebb lenne átvészelni ezt a sötét, nehéz időszakot.
Megint azok a rohadt madarak. Elegem van.
- Igen, elvesztem! Nem tudom mihez kezdjek! Kell valaki, aki megérti, min mentem keresztül! Kell valaki, aki segíthet, aki legalább elindít az utamon, melyen járni szeretnék, mert nem leszek rá képes egyedül! Hiába tanultam meg újra mindent, amit tudtam, még mindig egy fabatkát sem ért! Ezt akartátok hallani?! - üvöltöm, majd lehajolok, egy marék földet veszek magamhoz, és egy olyan ágra dobom, ahol látok egy átkozott madarat.
El is repül. És el is hallgat. Nagyon helyes. Még helyesebb, hogy senki nincs körülöttem... legalább is senki jelenlétét nem érzem, de az nem sokat jelent. Örülök, hogy nem hallotta senki az előbbi kirohanásomat. De attól még nem lesznek kevésbé igazak az előbb elhangzottak. Elegem van abból, hogy magamban kell tartanom ezt a... ezt a kínt. Elegem van abból, hogy mindenki sajnálattal tekint rám. Ezért is, egyszerre gyűlölöm azt, ha egyszer majd vissza kell térnem Konohába, és egyszerre várom is... hiszen ott vannak a szeretteim sírjai. Természetesen tervezem, hogy meglátogatom őket a jövőben. De előtte, tennem kell valamit annak érdekében, hogy legalább egy centivel is előrébb lépjek az úton, amelyen el kell indulnom. Kell egy átkozott tanár. Vagy legalább valami, valami jel, elég lenne egy kis noszogatás is, bárkitől, aki figyel rám a mennyekben, hogy jó felé haladok. Mert ez a céltalan bolyongás... egy idő után semmire sem fog vezetni. Bár, végül is, nem tudom, miért pont az istenekre támaszkodom, megint. Hiszen már ők is magukra hagytak. Ha nem tették volna, nem tartanék most itt. De kell valami, amiben hihetek. Kell valaki, akiben hihetek, ha magamban már nem. Ki tudja, lehet egy nap újra elkezdek hinni önmagamban is. De az még arrébb van. Jóval, jóval arrébb. Hosszú út áll előttem... így hát újra elindulok, és tovább baktatok az erdőben. Ha találok egy tisztást, majd megállok enni, bár nincs sok kedvem hozzá, muszáj, hogy jó erőben tartsam magam. Addig pedig, lekötnek a gondolataim... meg persze zenei aláfestést ad nekik ez az átkozott madárcsicsergés. Bár az este sem lenne jobb, akkor meg a tücsökciripelés fog az agyamra menni. Miért kell Konohában ennyi erdőnek lennie? Már ha egy bokrot látok, akkor is rossz emlékek törnek fel bennem. Ha egy fát látok, akkor pedig az a fa jut eszembe, amibe Keiko-val és Nobuyuki-val belefaragtuk a nevünket. Ha majd eljutok egy tisztásig, vissza kell olvasnom azt az emléket... hogy ismét friss lehessen a fejemben. Ki tudja, talán belevésem mindhármunk nevének kezdőbetűit egy fába, reménykedvén abban, hogy valaki egy nap eltöpreng azon, kik is lehetnek ezek, és legalább még valaki gondolni fog rájuk, még ha nem is tudja, kik ők. Vagyis... pontosabban fogalmazva, kik voltak.
avatar
Satoshi Kawajiri
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 48

Specializálódás : Emo


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 361

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Hattori Arata on Vas. Jan. 08 2017, 06:13

/Mitsunobu/



Ahogy azt megállapítottad, társaidnak sem volt éppenséggel a legkönnyebb dolga, azonban nem volt túlzottan sok időtök ezen és máson rágódni, ugyanis nemsokára elkezdődött a következő feladat, amely nem volt más, mint a Kei nevű idézett macskától a tekercs megszerzése, ami elég sok buktatót rejtett magában, többek között azt is, hogy nem érhettetek hozzá Kei-hez és kést sem használhattatok csak chakrát. Ahogy Saburo-sensei is mondta, itt volt az idő arra, hogy csapatként működjetek, ami azért is nehéz volt számotokra, mert még alig-alig ismertétek egymást, az Akadémián sem éppen egymás mellett ültetek. Sőt, valószínűleg mind a hármótok arra számított, hogy mással fog egy csapatba kerülni, de azok, akik összeállították a genin csapatokat, máshogy döntöttek. Ideje volt hát, hogy együttműködjetek.

Az első felmérést megtetted, amikor ötleteket kértél tőlük és Yuki adott is egyet, majd úgy megindult, mintha valami harci drogot vett volna be; persze bosszankodtál egy kört, hiszen a célod az volt, hogy egy csapatot kovácsoljatok magatokból. Az örök pesszimista Masato nem igazán adott hangot semminek, akkor sem, amikor átvetted a vezetést is kidolgoztál egy tervet magadban. A többiek elkezdték bekeríteni és nemsokára meg is találták a macskát, ami azonban egész hamar kiszabadította magát, szép kis nyomokat hagyva a többiek testén a karmai által; ezen jót derültél. A többiek - főleg Masato - egy kicsit köszörülték rajtad a nyelvüket, igaz, Yuki a védelmedre kelt. Nemsokára újra bekerítették a macskát, te pedig alkalmaztad a tervedet, amely Saburo-sensei alakjának felvétele volt; a többiek meglepődtek, Yuki el is hitte, hogy elbuktatok, majd egy gyors és szép mozdulattal megszerezted a macskától a tekercset, aki eltűnt a fák között. Mind a hárman letelepedtetek a fák közé és a jól végzett munka utáni öröm járta át a testeteket és a lelketeket. Nemsokára egy kis füst kíséretében megjelent Saburo-sensei, vállán Kei-el. A férfi mosolygott és a fekete macska rátok meresztette a szemeit. - Szép volt, gratulálok! Sikerült meglepnetek Kei-t, nem számított erre a kis trükkre. Egy pillanatig annyira meglepődött, hogy még Mitsunobu szagára sem figyelt oda, tényleg azt hitte, hogy én jelentem meg, ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy keresztül vigyétek az eltervezett lépéseiteket! Gratulálok újra, mind a hárman átmentetek a vizsgán! Mától kezdve, mi vagyunk Konoha 18-as csapata! - Ez utóbbi mondatot a sensei hatalmas örömmel jelentette be, majd Kei abban a minutumban el is tűnt, de előtte olybá' tűnt nektek, mintha integetett volna az egyik mancsával nektek. - Nos, annak örömére, hogy mindenki ilyen jól teljesített, úgy gondolom, megünnepelhetnénk a csapattá válásunkat! Ki vevő egy jó ramenre? Én fizetem! - Valószínűleg mind a hárman igenn
el feleltetek Saburo-sensei felhívására, legalábbis két csapattársad biztosan.

Amikor elmentetek ramenezni - nem az Ichirakuba, hanem egy másikba, ami Saburo-sensei személyes kedvence volt - mind a hárman azt rendelhettetek, amit akartatok. Evés közben valószínűleg viccelődtetek egymással, beszélgettetek, kezdtétek jobban megismerni egymást. Azonban, amikor elraktátok a tányérokat, Saburo-sensei komor tekintettel nézett rátok. - Sajnos nem minden fenékig tejfel, ifjak. Olyan időket élünk, ahol nem lehet minden móka és kacagás. Most, hogy hivatalosan is geninné váltatok, ideje elkezdeni komolyan képzeni benneteket. Békeidőben nem haladnánk ilyen gyorsan, de sajnos a mostani helyzet ezt kívánja meg. Az, hogy én a faluban vagyok és felügyelhetlek benneteket, egy nemes és fontos dolog és legalább annyira komolyan kell vennem, mint azt, amikor a fronton szolgáltam, de... nos, a lényeg, hogy vissza kellett térnem ide és elvállalnom titeket. A holnapi naptól kemény munka veszi a kezdetét. Mitsunobu, szeretném, hogyha jelentkeznél holnap reggel Konohagakure Nyolcas Kiképzőterepén. A többieknek később üzenek.
Legyetek résen. - Ezzel köszönt el tőletek és valószínűleg a vidám hangulatú ramenezést egy kicsit... nos, lelohasztotta a jó kedveteket, az biztos. Masato és Yuki is szomorú arccal köszöntek el tőled és vették hazafele az irányt, főleg, mert már estére járt. Neked is haza kellett menned, hacsak nem akartad, hogy otthon megszóljanak a kései elmaradásért.


*

Másnap, amikor ott voltál a a Nyolcas kiképzőtéren, Saburo-sensei már ott várt téged. - Jó reggelt, Mitsunobu. Kérlek, fogd meg ezt a papírt - ezzel egy kis, téglalap alakú papírdarabot nyújtott át neked. - A feladatunk nem lesz más, mint az elsődleges elemednek a feloldása. Ahogy azt az Akadémián is megtanulhattad, a chakra természetét öt fajta elemtípussal lehet manipulálni: föld, víz, szél, tűz és villám. Ha az elsődleges elemed föld, akkor a papír el fog porladni. Ha víz, akkor átázik. A tűz elég, ha szél, akkor kettévágódik. Ha pedig villám, a papír összegyűrődik. Ahhoz, hogy megtudjuk, mi az elsődleges elemed, bele kell vezetned egy kis chakrát a papírba és a felsorolt eredménylehetőségek alapján fogjuk meglátni, hogy mi az elemed. Mind az öt eshetőségre felkészültem, tehát nem kell aggódnod. Ma feloldjuk az elemedet - nem lesz könnyű - és, hogyha az Raiton vagy Suiton, akkor meg is tudlak tanítani valamilyen alapvető technikára. Nézzük csak, kezdheted. - Amennyiben elkezdted a chakrádat belevezetni, akkor nagyjából 3-4 perc telt el, mire a papír összegyűrödött; ez azt jelentette, hogy elsődleges elemed a villám. Saburo-sensei örömtelien csapta össze a kezét. - Nagyszerű! Talán a legjobb elem, amit harcban használni lehet. Egyszerre tudsz vele közelre és távolra is hatni, nem kíván annyi formázást, mint a Suiton és nem kell vele annyit szenvedni, mint a széllel. De persze így is nehéz lesz a dolog. Nos, akkor lássuk csak... - ezzel Saburo-sensei előbányászott egy villanykörtét az övtáskájából és a kezedbe adta. - Érd el, hogy folyamatosan
égjen, utána majd továbblépünk.


//Nos, a következő posztodat IDE kattintva, a Konohai Nyolcas Kiképzőtére írjad kérlek. Nyugodtan lereagálhatod az itt megtörténteket oda, csak kérlek, válaszd akkor ketté (középre igazított * jelzéssel, vagy úgy, ahogy te szeretnéd, ezt rád bízom) a posztodat, hogy el lehessen választani egymástól a blokkokat. A privátban megbeszéltek alapján bátorkodtam beletenni, hogy a chakra hatására a villám jelenik meg, mivel villám elem feloldását és alap technikát kértél tőlem. Az égőnek a meggyújtása nem lesz könnyű feladat, az alábbiak mentén vezesd le:

4 próbálkozásig nem történik semmi -> 4 próbálkozásig kicsi, enyhe fény meggyullad benne, de töredék másodpercek alatt elhal -> 3 próbálkozást követően már menni fog, hogy pár másodpercig fenn tudja tartani a fényt -> ezt követően a hatodik próbálkozásra fog menni, hogy a villanykörte folyamatos fényt árasszon magából. Nagyjából reggel 7-kor kezdtek neki, délre végezhet a dologgal! ^^ Ott fejezd be, hogy az égő villanykörtével a kezében van, onnan pedig visszük tovább az elem feloldását! ^^ Hajrá!//


avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 67

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 450

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Uchiha Obito on Hétf. Jan. 09 2017, 16:10

// Satoshi Kawajiri - Értelem az életben //



Az éltes sajna rövid, és a bölcsességhez vezető út túl hosszú. Bár egy olyan embernek, aki ennyire alátud merülni gondolatainak háborgó tengerébe, és ily sokáig képes visszatartani ott a levegőt, nagyon jó úton halad ahhoz, hogy bölcsé váljon. Sokat töprengsz a barátaidon, hogy mi lett volna ha. De a „ha” csak akkor válhatott volna valóra, HA a bizonyos chuunin vizsga máshogy sül el. Sajnos olykor a sorsunkat nem mi irányítjuk, s a ha-k felett sem mi, hanem az említett égiek ítélkeznek. Talán tényleg a sors akarta veled eljátszatni ezt az egészet? Egy magasabb cél érdekében maradtál egyedül? Furcsa kérdések ezek, de hogy megtaláld mindezekre a választ még hosszú utat kell megtenned karöltve a természet idegesítő csodáival együtt. A madarak madarak, a tücskök tücskök, de még is megannyi közös tulajdonságon osztoztok amiért hálás, más esetben dühös lehetsz az Isteneidre, vagy az átkozott Rikudoura amiért ilyen kegyetlen hellyé varázsolta azt a világot, melynek te is részese vagy. A közös tulajdonság mindannyi jelenlévő teremtményben az, hogy éltek. Szép ajándék, bár a holtaknak kevés vigasz mindez és ahogy a mondás is tartja: A temetések nem az elhunytaknak szólnak, hanem az élőknek. Senki más nem tudhatja olyan jól, hogy min is mész keresztül csakis te magad. Te, aki vándorútra keltél, hogy megvalósíthasd álmait, s ígéretét beváltsd elveszett szeretteid emlékére.
Konoha hatalmas falai végül eltűntek mögötted, ahogy a hátad mögötti horizontot vizsgáltad. Megnyugtató, más esetben rémisztő lehetett egy időre végleg hátrahagyni mindazt, ami eddig az életet jelentette számodra. Bár a könnyedség érthető, hisz maga Konohagakure no satora se fogsz már úgy emlékezni, mint hét évvel ezelőtt. Emlékeid akárcsak te, titokzatos vándorokként sürögnek tovább a fejedben. Egyik, másik olykor évekre, sőt évtizedekre is eltűnik, barangol a feledés kusza erdejében, majd valamilyen kalandos, rejtélyes ösvényen visszatér, s bekopogtat tudatunk ajtaján, hogy újra megkeserítse elménk nyugodt harmóniáját. De hirtelen szitkozódásod után, s a tovareppenő madár pár méterre előtted egy vaskos farönk csapódik az út közepére. Hangos reccsenések és ropogások zaja kelti fel érdeklődésed a semmiből kidőlt fa irányából, majd még két fa dől ki a sorból. Érdekesnek vélnéd, vagy valamiféle csapdának, de az erdőből kilépő pár, idős férfi megnyugtatják a lelked, már amennyire meglehet. Az erdő szélére pakolják felszerelésüket, majd párokba állva fűrészt ragadnak, s belekezdenek a rönkök feldarabolásába. Az egyik viszont nem dolgozik. Karját görnyedt hátára téve álldogál, s figyeli a többi munkást, majd irányodba emeli a tekintetét és széles vigyorral integet neked a távolba. Ahogy közelebb érsz az ősz szakállú, szalmakalapos öreg megpróbál kiegyenesedni, már amennyire dereka engedi azt. Barátságos tekintettel végigmér téged, majd fura tekintettel megvakarja a tarkóját és végül megszólít.
- Jó, hogy erre jár fiatalember. Úgy látom, nem csak a puszta véletlen küldte önt a segítségünkre! – Bármit is mondasz az öregnek, igazán fiatalos hanglejtésében és szavajárásában az örökké élő fiatalos életenergiát véled felfedezni és azon nyomban folytatja a beszédet.
- Fákat döntünk ki, majd feldaraboljuk. Nem ártana egy segítő kéz, ha érted mire gondolok. – Kacsint egyet, ahogy körbemutat botjával a serényen dolgozó férfiakon.
Tudod, a háború kósza természete enyhén megtépázta falvunkat. Edzett legénynek tűnsz te, így gondolom erről többet nem is kell beszélnem. Bár már Konohának elküldtük a segítségkérésünk, valószínűleg téged küldtek, nem de? – Néz rád reményteli tekintettel, s várja válaszod mire a többiek egy pillanatra abbahagyják a munkát, s mindenki egy halvány mosollyal, s biccentéssel köszönt a társaságban, majd folytatják a fűrészelést.
avatar
Uchiha Obito
Játékos

Tartózkodási hely : Dimenziók között


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: Kamui - Az Istenek hatalma

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Satoshi Kawajiri on Hétf. Jan. 09 2017, 19:15

//Obito Uchiha - Értelem az életben//

Ahogy befejeztem a madarakhoz szóló szitkozódásom, hirtelen egy fa dől ki, a semmiből, rá is esik egy közeli ösvényre. Aztán még kettő. Egy pillanatra ijedtség lesz úrrá rajtam. Az egy dolog, hogy senkinek nem szóltam arról Konohában, hogy elmegyek, de tudtommal más ninják is kezdtek már vándorútba. Nem muszáj a falu vezetőinek mindenről tudnia, nem de? Szóval ha ez egy csapda, és máris utánam küldtek valakit, akkor rendkívül gyorsak voltak. Bár csak ilyen gyorsak lettek volna akkor is, amikor a saját ninjáik élete a tét, mint a háborúban. Ismét kezdek dühös lenni, ami jó, hiszen lehet, hogy mindjárt meg kell védenem magam. Azonban, legnagyobb meglepetésemre, egy fél perc múlva sem támad rám senki. A ninják azért ennél gyorsabbak, és megfontoltabbak is. A figyelemelterelés után azonnal támadniuk kellett volna, több oldalról is, pláne ha még divat csapatokban levadászni a renegátokat. Bár nem mintha renegát lennék, és nem mintha lenne személyes tapasztalatom az ilyesmiben, csak történeteket hallottam, és olvastam. De gondoltam, legalább ennek lehet valami valóság alapja, ha már Konoha a róla szóló történetekkel ellentétben, mára már egy árnyéka önmagának. De hiú ábránd volt, mint a legtöbb dolog azzal az istenverte faluval kapcsolatban.

A másik dolog, ami segít meggyőződni arról, hogy ez bizony nem egy csapda, az az, hogy hangos reccsenésekre, és ropogásokra leszek figyelmes. Egy hangos zörejre is, mely egy fűrész hangjára emlékeztet. Valószínűleg az is, hiszen tudtommal ilyen hangot kiadó jutsu nincs. Óh, ja igen. Fák dőltek ki, aztán olyan hangok, mint amiket egy építkezésen hallanál. Favágók. Végül is, ez egy erdő. De, hála ennek a ricsajozásnak, ismét csak nem tudok a gondolataimba merülni. Vagy legalábbis már inkább meg sem próbálom megint. Ha a madárcsicsergés képes volt ennyire ki tudott zökkenteni a gondolataimból, akkor a lármával még rosszabb lesz.
Egy pár idős férfi lép ki a fák mögül, és leteszik a felszerelésüket. Ahogy gondoltam, favágók. Ráadásul öregek és gyengék... legalább is, nem hiszem, hogy veszélyt jelentének rám. Bár Hiruzen Sarutobi öregkorában is megdolgoztatta volna a legtöbb jonin-t, vele már találkoztam egyszer, gyerekkoromban. Az arcán, és a tartásán is látszott, hogy tapasztalt, sokat látott, és bármikor készen áll egy esetleges támadásra. A velem szemben lévő öregurakon nem vélek felfedezni ilyesmit, de mondjuk nem is shinobi-k. Mi... min gondolkozom ennyit egyáltalán? Szerintem túlságosan hozzászoktam a töprengéshez. Végül is más dolgom nem volt a kórházban. Na meg azokon az éjjeleken, amikor nem tudtam aludni, mikor Kawashiro-sensei-vel gyakoroltam. És már megint. Meg kell tanulnom, hogy vannak dolgok, amiket nem kell túlbonyolítani.
Ahogy a munkások megkezdik a rönkök feldarabolását, szemet szúr nekem az egyik idős úr, aki nem dolgozik. Úgy néz ki, én is szemet szúrtam neki, hiszen mosolyogva integet rám. Elfintorodom. Nem vagyok hozzászokva a mosolygó emberekhez, pláne azok után, hogy a mosolyuk mostanában csak arra szolgált, hogy elrejthessék mögé a sajnálatukat, amit irántam éreztek. Ez a férfi valószínűleg semmit nem tud rólam, de még is... nem tehetek róla, hogy így reagálok. De a mosolygás egy bevett szokás az emberek között. Én is az vagyok, nem? Amennyire tudok, visszamosolygok... bár nehezen megy. Szinte érzem, ahogy megfeszül az arcom. Látszik, hogy régen csináltam. Nem látom magam a tükörben, de szerintem maximum egy félmosolyt tudtam kierőszakolni az ábrázatomra. Ahogy hozzám szól, feltűnik nekem a kezében egy bot. Hasonló ahhoz, amit én kaptam, miután kijöttem a kórházból. Rossz emlékek mindenfelé... miért kell ennyi dolognak arra emlékeztetnie, amit elvesztettem? Többek között én magam is azt teszem, most. Akár hogy is, illik válaszolni. 
- Üdv. - horkantok egy köszöntést az irányába.
Remélem nem ijedt meg a mély hangomtól, néha még én is meglepődöm rajta, pedig volt egy évem megszokni. Ami viszont érdekes, hogy ez az öreg úgy beszél, ahogy nekem kéne, én pedig úgy beszélek, ahogy neki kéne. Értem ez alatt azt, hogy majd kicsattan az élettől, míg én annak undorától. Azt hiszem mégis tükörbe nézek. Egy görbe tükörbe. Aztán, folytatja a beszédet, és még rám is kacsint. Ezt nem tudom hova tenni, de mindegy is. Utána végül kinyögi, hogy Konohának már küldtek segítséget az ügyben, hogy segíthessenek nekik... szerintem fákat vágni, de még nem jöttek. Tipikus. Ahogy az is tipikus, hogy azt mondta az előbb: "a háború kósza természetese enyhén megtépázta falvunkat". Ó, tényleg? Hát még az én életemet. Menj a francba, öreg. Az ábrázatod nem hat meg.
Ahogy az sem, hogy mindenki mosolyogva néz rám, és még biccentenek is, mintha ismernének. A kezem kezd ökölbe szorulni. Attól tartok el fogom veszteni a fejem, de aztán lenyugszom. Ugyanis, álljunk csak meg egy szóra. Valljuk be, szükségem lenne a társaságra. Ezek pedig kedves embereknek tűnnek, akiknek segítség kell. Nekem ugyan semmi kedvem hozzá, főleg ahhoz, hogy Konoha megannyi hibájából kijavítsak egyet, még ha ilyen jelentéktelen is... de Keiko és Nobuyuki azt akarná, hogy ahelyett, hogy segíthetnék ahol lehet, inkább az önmarcangolással foglalkozom? Nem hiszem. Amúgy sem tudnék sem pihenni, sem edzeni, sem pedig gondolkodni ebben a hangzavarban, szóval hogyha segítek nekik, talán előbb végeznek. Meg, akármennyire is utálom Konohát, és akármennyire is nem tartom már otthonomnak, a szüleim és a barátaim még is csak szerették azt a falut. Ez pedig, tisztességes munka. Legalábbis, nem shinobi-knak való dolog. Akkor miért kértek meg... ja igen, nem nézek ki shinobi-nak. Még kunai-om sincs, vagy maszkom.
Nagy levegőt veszek, majd odalépek az öregúr mellé, és megszólalok, a lehető legnyugodtabb hangnemben. Vigyázok arra, vagy is próbálok vigyázni, hogy a hangomban ne érezze azt a hatalmas mennyiségű embergyűlöletet és világutálatot, ami jelenleg bennem dúl.
- Mondhatjuk úgy is, hiszen onnan jövök. Ha jól értem, azt akarja, hogy segítsek magának fát vágni. Miért kell, az újjáépítéshez? Mi történt a falujával? Melyik falu az egyáltalán? - kérdezem.
Nem is tudom miért ettem fel ennyi kérdést hirtelen... egyszerre. Talán még lelkes is voltam. Lehet, hogy a lelkem mélyén még is vágyom a társaságra? Vagy lehet, hogy az őszinte mosolyuk győzött meg. Nem tudom, azt sem tudom, hogy szeretnék-e segíteni nekik. Ha be akarom vallani az igazat, azt sem tudom mit csinálok, úgy... sosem. Csak egy mester keresése járt a fejemben, és... várjunk csak, nem egy jelért könyörögtem az előbb az isteneknek? Valaki tapasztaltat kértem, aki tudja, min megyek keresztül? Hát, nem egészen erre gondoltam. Úgy néz ki, az istenek humora inkább hasonlít egy szadista gyermek eltúlzott tréfáira. Akárhogy is, várom az öreg válaszát, miközben próbálok rájönni, tényleg favágással akarom-e tölteni az időm, bár ha már másnak nem, edzésnek lehet, hogy tényleg megfelelne.
avatar
Satoshi Kawajiri
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 48

Specializálódás : Emo


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 361

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Uchiha Obito on Pént. Jan. 13 2017, 16:23

// Satoshi Kawajiri - Értelem az életben //

Az öreg köszöntésedre kicsit összehúzza a szemét, bár nem tudod mire véld ezt a hirtelen gesztust, talán megsértődött, hogy ilyen módon üdvözlöd, vagy csak próbál fókuszálni öreg, ráncos szemeivel, hogy betudjon azonosítani. Egy ideig még néz, közben szakállával játszik, s könnyed mozdulatokkal dobol a földön botjával. Ismét csak az önostorozásodba kezdesz, majd a gondolatok, ahogy mindig is elöntik a lelked minden szegletét. Ő csak vár és figyel, még mielőtt megszólalsz. Különös tekintetével szinte beléd lát, s tekintete oly módon változik, ahogy gondolataid egyre jobban kuszálódnak össze. Hol a falvad, hol a természet. Hol a gyűlölet, hol a barátaid. Hol a fiatalság, hol az öregedés gondolatai cincálnak tovább, de végül veled együtt derül ki az öregember arca is. Mély hangodra és kérdéseidre ismét összehúzott szemekkel figyel, majd botját a háta mögé húzza, s úgy támaszkodik hátra tett kézzel.
-
Mond csak, dohányzol? – teszi fel teljesen ide nem illő kérdését. Lehet csak a mély hang utáni kíváncsiság, ami kihajszolta belőle ezt a látszólag nem éppen átgondolt kérdést, majd csak legyint egyet, s a szerszámokhoz totyog.
Fiatalság, bolondság… Hehehe. – hahotázik az öreg egy kicsit, majd egy vésőt és egy kisebb kalapácsot túr ki a szerszámos ládából. Ráncos, évek munkásságát mutató kezében szorosan tartja a két eszközt, majd vissza csoszog hozzád, s feléd tartja azokat. Még egy teljesen indokolatlan történés, és fogalmad sincs miért csinálja ezeket az öreg, de biztosan van ezzel is valami célja. Ha elveszed tőle a szerszámokat, kezét a tenyered felé tartja. Szemeit lehunyja, pár másodpercig úgy áll, majd végül kitárja azokat, s mélyen a szemedbe néz. Úgy látszik őt nem érdekli, hogy megégtél. Nem érdekli, hogy a hangod miként változott meg, de ismét egy látszólag boldog mosollyal tekint rád, majd visszafordul az egyik fához, s oda int téged is.
-
Nem gondolom, hogy olyan ember lennél, mint amilyennek most lát a világ. Mindenkinek megvan a maga időgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövőbe visz, az az álom. – magyarázza ahogy rád, majd a fára pillant. Kérges felületén végighúzza tenyerét, majd folytatja. – Itt ez a két szerszám. Próbáld meg gondolataidat ábrázolni a fán. Több száz évnyi felületen, könnyebb megalkotni röpke életünk képeit. Ha nem értenél a felszereléshez, old meg a dolgot, ahogy szeretnéd. – Noszogat meg kicsit a botjával, s immár hátát a fának vetve figyeli, ahogy felkészíted magad a megmérettetésre.
- Nem favágásra kérlek, csak arra, hogy olyan dolgokra emlékezz a múltból, aminek emléke örömet szerez. Az újjáépítéshez fa kell, de egy ember újjáépítéséhez más dolgokra fan szükség. A falvunkkal talán az történt, ami veled is. Hogy melyik falu? Egy nem túl számottevő település, de nekünk fontos. – Válaszolja meg kérdéseid, bár szavai eléggé ködbe burkolóznak, s egyáltalán nem célra vezetőek, de tekintete valami olyan erővel ruház fel, mely jelenlegi énednek megmagyarázhatatlan.
avatar
Uchiha Obito
Játékos

Tartózkodási hely : Dimenziók között


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: Kamui - Az Istenek hatalma

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Satoshi Kawajiri on Szomb. Jan. 14 2017, 08:54

//Obito Uchiha - Értelem az életben//

A köszönésemre az öreg összehúzza a szemét. Érdekes. Ezután megkérdezi dohányzom-e. Ez most valami vicc? Ha valami olyasmire gondol, hogy azért égett le a fél testem mert felgyújtottam magam egy szál cigivel, megfojtom. Vagy a botjával verem agyon. Ezután legyint egyet, még egy furcsa megjegyzést tesz, ami leginkább egy szenilis öregember megnyilvánulására emlékeztet. Értetlenül vakarom a fejem. Az előbb teljesen normálisan beszélt, mi történt vele, mi ez a hirtelen... nem is tudom, hogy mondjam. Mint ha valami nem lenne rendben vele. 

Amíg ezen gondolkozom, egy vésőt, és egy kalapácsot vesz ki a szerszámos ládából, vagy visszaballag hozzám, és felém tartja őket. Értetlenül elveszem, de nem tudom mihez kezdjek vele, ezzel biztosan nem tudok fát vágni, ha csak nem találtak fel valami új módszert. Miközben bámulok rá, ő becsukja a szemeit egy pár másodpercre, majd mélyen a szemembe néz. Ettől azért meglepődöm. A szemében van valami... valami, amit nem tudok hova tenni. Talán... tolerancia? Megértés? Nem, nem értheti meg, nem tudhatta, min mentem keresztül.
Nem tudom ő min mehetett keresztül, vagy hogy mi történt a falujával, de nem úgy néz ki, mint aki évekig kómában volt. Nem látom a szemében azt a reménytelenséget, amit az enyémben, ha tükörbe nézek. Szerintem amit látok a szemében, az inkább elfogadás talán? Ilyen tekintettel még sosem néztek rám. Olyan, mint ha meg akarná látni mi rejtőzik a sebzett külső mögött, vagy mintha tényleg... látná is. Nem akarom, hogy lássa. Olyan, mint ha a lelkembe bámulna. Ez taszít, és egy kicsit meg is rémít, és mintha ezt is érezné, egy boldog mosollyal tekint rám, hogy megnyugtasson. Egyre furcsább ez az öreg. Még időm sincs önmarcangolásba kezdeni, annyira lefoglalnak a szándékai. Nem tudok mást tenni, mint valami féle hátsó szándékot keresni a tettei mögött, és biztos, hogy vannak neki, de nem tudom, hogy rosszat, vagy jót akar-e. Legalábbis számomra nézve. Nem is tudom, mi lenne nekem rossz, vagy jó. Erre hirtelen megszólal.
Amilyennek lát a világ? Minek lát a világ? Egy megtört, lecsúszott shinobi-nak? Ő úgy gondolja, nem vagyok az? S, ami a múltba repít, az az emlék, ami a jövőbe visz, az pedig az álom? Mi a fene...
- Ki maga? - kérdezem meglepetten.
Ezután egy újabb bölcsességet mond, azt mondja, használjam a vésőt és a kalapácsot arra, hogy ábrázoljam a gondolataimat egy fán. Nem értem, látta, ahogy belevéstem egy fatörzsbe a szeretteim monogramjait? Nem láthatta. Ennyire nem láthat belém, nem tudhatja, hogy bevett szokásom nyomot hagyni magunkról. Vagyis inkább, újonnan felvett szokásom. Ez kezd egyre zavaróbbá, és ijesztőbbé válni. Talán ismer engem ez az ember valahonnan? Én nem ismerem őt, pedig mindenre úgy emlékszem a kóma előtt, mintha tegnap történt volna. Ahogy a fa felé fordulok, azért fél szemmel még az öreget figyelem... ha, fél szemmel, ez jó. Hiszen egy szemem van. Ahogy megnoszogat egy kicsit a botjával, egy pillanatra összerezzenek, szerintem támadást vártam. Nem tudom miért, de nem bízok benne. Körbe is nézek a további dolgozók irányába, hát ha ők a tekintetükkel elárulnak nekem valamit, de úgy néz ki, túlságosan el vannak foglalva a munkájukkal.
De, akárki is legyen ez az öreg, az biztos, hogy eddig még semmit nem tett, ami veszélybe sodorna. Eddig. Azért készen állok bármilyen trükkre, amit bevethet ellenem. Legalábbis, remélem, hogy igen. Az biztos, hogy nem fog felkészületlenül érni.
Ahogy nekidől egy másik fának, válaszol az előbb feltett kérdéseimre, de nem a kilétét illetően, hanem a faluját. "Talán az történt, ami veled is"? A falut felgyújtották, majd kómába esett? Fellélegzek. Szerintem fogalma sincs, hogy miről beszél, de ezzel a kis faragással nem veszthetek semmit. Na meg, nincs ellenemre belevésni ide is a szeretteim monogramjait. Bár ezúttal nem csak Keiko-t és Nobuyuki-ét fogom, hanem mindenkiét, az anyámét, apámét, a csapattársaimét, és a Jyaku-ét is. Sogiro és Kawashiro senseiekről sem feledkezem meg. Mindegyikük nevére emlékszem. Hogyan is felejthetném el őket? Kicsit nyugodtabban látok neki a faragásnak, vigyázok, hogy szabályosan, és amennyire lehet, szépen véssem bele a fa törzsébe a neveiket.
Közben ahogy fél szemmel az öreget figyelem, megint valami furcsát látok a tekintetében, amit ismét csak nem tudok hova tenni. Bizonytalan vagyok, és ez nem tetszik. Azonban valamiért úgy érzem, hogy nem jelent veszélyt rám. Nem tudom, hogy miért, de úgy egy öt perce már semmit nem értek, szóval mondhatni megszoktam. De az biztos, hogy egyre jobban fúrja az oldalamat, hogy még is ki a franc ez a fazon.
Ahogy faragok, emlékek töltenek el. Minden egyes bevésett monogram után egy emlékkép jut eszembe annak tulajdonosáról. Jól ismerem ezeket a képeket, szinte mindennap átélem őket. Faragás közben ráeszmélek, hogy túl kevés emlékem van szeretteimről, de nem tehetek már ez ellen semmit. Jyaku-t sem hibáztathatom, lehet, hogy vakmerőségemben előbb-utóbb én is egy ugyanolyan hibát követtem volna el, mint ő. És ráadásul elnézést is kért tőlem, én pedig a halálát kívántam, ami később be is következett. Nem hiszem, hogy én voltam, de tény, hogy furcsa volt, hogy egy éves edzésem alatt az életét vesztette, nem tűnt betegnek, vagy ilyesmi. De egyelőre mindegy is. Nem mintha vissza tudnám hozni őt az életbe, vagy bárki mást is, akit elvesztettem. Ez csak egy szimpla gesztus. Tiszteletadás, megemlékezés, nem is tudom minek nevezzem. Szerintem csak azt szeretném, hogy... mások is tudják, hogy éltek, még ha nem is tudják, kik ők. Szeretném, ha valamilyen formában nyomot hagynának a világban. Akkor talán nem érezném magam ennyire egyedül. Vagy elveszettnek.
Ahogy végeztem, az öreg felé fordulok, majd megszólalok.
- Kész vagyok. És most? - kérdezem, miközben felé nyújtom a kalapácsot, és a vésőt.
Ezután végignézek a faragásomon. Mind itt vannak. A monogramjaik láttán mosolyogni kezdek. Egy vésővel, és egy kalapáccsal faragtam bele őket. Ez már egy jó ideig itt fog maradni. Kivéve ha kidől a fa, vagy kivágják. Remélem ezután nem vágjuk ki, ha igen, nem tudom, hogy reagálnék. Ha az öreg azt akarja, hogy kivágjam ezt a fát, azok után, hogy mit is véstem bele, nem állok jót magamért, az egyszer biztos.
avatar
Satoshi Kawajiri
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 48

Specializálódás : Emo


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 361

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Uchiha Obito on Hétf. Jan. 23 2017, 23:26

// Satoshi Kawajiri - Értelem az életben //

Emlékeid és szeretteid megnyilvánulása a fa törzsén, ahogy óvatosan vésed be őket egyesével a fa törzsébe az öreg ajkaira egy halvány, megértő mosolyt csalnak. Tekintete arról árulkodik, hogy mélységesen együtt érez veled, de a mosoly talán zavaró. Bár még eszedbe se jusson, hogy mindannyiuk neve ismerősen cseng neki és ő az, aki kioltotta az életüket. Első kérdésedet jól érzékelhetően szinte figyelmen kívül hagyta, majd ahogy visszanyújtod neki az eszközöket szépen visszacsoszog a ládához melyből kivette azokat, majd szépen visszacsúsztatja őket a tartóba, s vissza megy hozzád.  Megint csak áll ott, s szemét a fába vésett nevek és közted legelteti egy darabig, majd a fához sétál s kezét békéstekintettel, lehunyt szemekkel húzza végig a neveken öreg, ráncos ujjait.
-
Mindig is úgy gondoltam, hogy a szeretteink a legfontosabbak a világon. Őrizni, vigyázni rájuk, de eljön az az idő is sajnos, egyeseknek túl korán, hogy megváltozik az őrzés és vigyázás fogalma. Már nem rájuk kell vigyázni, hanem az emlékeikre, álmaikra, hogy odafentről is elégedetten nézhessenek ránk, s olyannak láthassanak, mint amilyennek utoljára láthattak. – Magyarázza a kék ég felé fordulva, lehunyt szemei egy-egy könnycseppet engednek az útjukra, majd megtörölgetve a szemeit vissza fordul hozzád.
-
Az hogy te min mentél keresztül az a te dolgod. Az hogy mi min mentünk át az pedig a miénk. Lehet csak véletlen, hogy egy embernek többek sorsával kereszteződik az útja, majd eldől miként is cselekszik. Eldönti, hogy mivé is válik a múlt terheivel a vállán. Eldönti, hogy ki is akar majd lenni és hogy akar majd visszanézni az utazásának a végén régi önmagára. – Bölcsesség bölcsességet követ, s lehet már sok is lenne az öregemberből, de hirtelen feléd nyújtja a kezét, s végre megválaszolja a kérdésedet.
-
Kahndo, a nevem Kahndo Mizuki. Az emlegetett, falu vezetője. – Várja meg a kezed ott a levegőben tartva sajátját, majd ha megszorítod és bemutatkozol, ha nem ő folytatja.
-
Emlékekre mindig szükségünk van, s hagyni kell, hogy segítsenek bennünket az utunkon, s céljaink elérésében. De azt nem hagyhatod, hogy egy örökös láncként tartsanak egyhelyben és ezekkel a láncokkal őröld fel az igaz kilétedet. Ne ragadj a múlt csapdájában, de olykor térj vissza hozzájuk. – mutat a fán sorakozó nevekre, majd folytatja.
Légy velük, légy magaddal hisz ők sem szeretnék azt, hogy tönkretedd magad, tönkretedd mindazt, amiben ők eddig hittek és szerettek: Magadat. – Fordul el végül, majd a munkájukat végzett férfiakhoz sétál miután még egy utolsó simítást intéz a fára.
Már nem hallod mit magyaráz társainak. Mindenki felpakolja a felszereléseit és a feldarabolt fákat kis kocsikra pakolják. Bárhogy döntesz, követed e őket, s segédkezel a falu renoválásában, vagy járod tovább a magad útját. De az biztos, hogy egy igazán értékes leckét tanultál meg ma. Bárhogy is, ez a bugris öregember tud bánni a szavakkal.



// A késésért és türelmedért +5 chakrával kárpótolnálak, s elnézésedet kell kérnem! //
avatar
Uchiha Obito
Játékos

Tartózkodási hely : Dimenziók között


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: Kamui - Az Istenek hatalma

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Satoshi Kawajiri on Csüt. Jan. 26 2017, 14:53

//Obito Uchiha - Értelem az életben//


Miközben szeretteim nevét vésem a fába az öreg által adott szerszámok segítségével, néha-néha az irányába pillantok, és ekkor veszem észre a halovány, szinte talán tudatalatti mosolyt, amit megejt a tevékenységem láttán. Igen, ő érti. Ha a tekintetébe nézek, látom. Ha a szemeibe nézek, látom. Olyan, mintha egy láthatatlan kötelék lenne köztünk. Érti, min mentem keresztül. Lehet, hogy ő még talán többet is vesztett, mint én. Lehet, hogy a gyermekeit is elvesztette, amiről én nem tudhatom, milyen érzés. Nem tudhatom, mit élhetett át, azonban ő sem tudhatja én mit éltem át. Talán önzőség, de a saját fájdalma mindig is jobban lefoglalja az embert, mint másoké. Nem is tudom miért akartam, hogy mások megértsék, min kellett keresztül mennem. Mintha kívántam volna nekik ugyanezt a sorsot, mint ha így akartam volna közös nevezőre jutni velük. Lehet, hogy így kerestem kapcsolatot mások, és magam közt? Lehet.
Azonban az biztos, hogy a kor tudással jár. Szerintem az öreg már ránézésre is tudta, hogy a háborúban elvesztettem a szüleimet. Lehet, hogy én is tudtam róla, csak nem tudtam hova tenni ezt az érzést, ezért gondolhattam, hogy ismer. Bizalmatlan vagyok, és nem érdekeltek az emberek, amióta felkeltem a kómából. Csak a saját szenvedésem érdekelt, és az, hogy elégtételt vehessek. Nem bosszúról beszélek, Jyaku-nak sikerült lebeszélnie róla, hisz lehetetlen lenne kideríteni, kik ölték meg a barátaimat, a szüleimet, vagy a csapattársaimat. Nem bosszúról beszélek, hanem megemlékezésről. Tisztelgésről. Egy olyan dologról, ami a világ tudtára adja, egyszer s mindenkorra, hogy igen, azok, akiket szerettem éltek, és számomra fontosak voltak. Ezt egy új technikával akarom elérni. Erre kell koncentrálnom. Hogyan akarok így mestert találni, ha ennyire bizalmatlanul állok hozzá egy idegen kedves gesztusához? Egy kicsit szégyellem magam. Nem akar ártani nekem, nem is akart. Segíteni akar.
Ahogy befejeztem, visszaadom neki a szerszámokat, ezután pedig közel megy a fához, majd a tekintetét váltogatja köztem, és a munkám gyümölcse közt. Ezután szemeit lesütve, végighúzza a kezeit a neveken. Talán az emlékeibe akarja zárni őket? Nem értem. De inkább nem töprengek rajta túl sokat, lehet, hogy véletlenül megint a rossz következtetésre jutnék.

Úgy érzem magam, mint egy gyerek, akik csínytevésen kaptak. Nem kellett volna ilyen ostobán hozzáállnom a dologhoz. Az öreg megszólal, majd az ég felé nézve egy jókora adag bölcsességet ereszt irányomba. Tényleg úgy beszél, mint aki sokat vesztett. Legalábbis a hozzáállása, egy kicsit a sajátomra emlékeztet. Szavai nyugalmat, és beletörődést árasztanak, lehet ezért vagyok ilyen nyugodt én is. A dühömön nem sokat segített, de jelenleg senkinek sem akarok nekimenni, szóval vehetjük haladásnak is. Az öreg elmondja a nevét is. Kanhdo Mizuki. Furcsa név, mintha Kahundo-t mondana, de valahogy a "h" és az "n" egybeforr. Nem is japánnak hangzik, de ez is csak egy újabb furcsaság az öregember részéről, akit nem igazán tudok hova tenni. A sötétben tapogatózom, ő pedig nem. Ez még mindig zavar, azonban semmi okom nincs arra, hogy azt feltételezzem, hogy hirtelen megtámadna, vagy valami hátsó szándéka volna... de annak azért örülök, hogy nem kellett kivágnom a fát, amibe a szeretteim nevét véstem. Remélem, ha évek múltán visszajövök ide, akkor is itt fog állni, és a fába vésett nevek az idő múlásával, és az időjárás hatására sem kopnak majd ki. Szeretném úgy érezni, hogy legalább egy dolog örök ebben az életben, még ha semmi más nem is.
Ráeszmélek, hogy felém tartja a kezét ő is, így megszorítom.
- Satoshi Kawajiri. - mondom.
A falu vezetője, hm? Nem meglepő, a kora megvan hozzá, és valószínűleg a tapasztalata is. Egy újabb bölcsesség után, amin el kell gondolkoznom, tovább áll. Nem hallom miről beszélget a többi férfival, hiszen ismét a gondolataimba mélyedtem. Nem hagyhatom, hogy örökös láncként tartsanak egyhelyben az emlékeim. Nem ragadhatok a múlt csapdájában. Vajon tapasztalatból beszél? Nem úgy hangzik, mintha szerencsesütiből olvasta volna. Lehet, hogy cinikus vagyok, de ennyire nem. Az előbb volt Mizuki tekintetében valami... valami, ami arra enged következtetni, hogy tudja, miről beszél. Tudja, mit miért mond. A szavainak értelme, és súlya van. Nem hiszem, hogy valaki ilyen messzire menne csak azért, hogy egy idegennek jobb legyen... de mielőtt bármilyen következtetést levonnék, vagy tovább töprenghetnék az elhangzottakon, látom, hogy kocsikra pakolják a fákat, majd elindulnak előre.
A múlt csapdája, mi? Nem hiszem, hogy csapda. Sokkal inkább éltető erő. Ha nem lennének a kedves emlékeim, már nem lennék itt. Ha nem lenne az álmom, amire gyerekkorunkban esküdtünk meg, egy ugyan ilyen fánál, már rég kioltottam volna a saját életem. Lehet, hogy Mizuki is elvesztett valakit. Lehet, hogy tapasztalatból beszél... azonban az már bizonyossá vált számomra, hogy nem tudja, nem is tudhatja, én min mentem keresztül. Lehet senki sem fogja tudni. Talán ezt nem is kéne elvárnom. Az is biztos továbbá, hogy az emlékek segítenek az utamon, tudom, merre kell mennem, de azt nem, hogy honnan induljak el. Csak az ösvényt kell megtalálnom. Lehet, hogy ezt értette a múlt csapdája alatt... vagy lehet, hogy csak a levegőbe beszélt. Akárhogyan is, nem hiszem, hogy ő lenne a mester, akire vártam. Nem vagyok tapasztalt shinobi, de nem hiszem, hogy ninja volna. Legalábbis szerintem nem. Nem hiszem, hogy tovább kéne zargatnom, sem őt, sem a faluját. Amúgy sem vagyok valami szociális típus.
Ha pedig csak azért mondta ezeket, mert megesett rajtam a szíve, akkor a kedvessége bár szívmelengető... sajnos nem megyek vele sokra. A szavain azért érdemes elgondolkodni. Még ha nem is értek velük egyet, lehet bennük igazság, számára biztosan van. Lehet, hogy ő úgy érezte leláncolták az emlékei. Én, úgy érzem, hogy nem. Lehet, hogy egyszer igaza lesz... lehet, hogy egyszer el kell engednem a szeretteim emlékeit, de még nem jött el az az idő. Még messze nem. Még nem állok rá készen. Minden maradék erőmet az a gondolat adja, hogy a szeretteim vigyáznak rám. És csak én emlékszem rájuk. Ha én is elfelejteném őket, olyan, mint ha nem is léteztek volna... ezt pedig nem hagyhatom megtörténni.
Elindulok egy másik irányba. A falusiaknak is megvannak a maguk problémái... szerintem csak hátráltatnám őket abban, hogy a saját gyászukkal törődhessenek. Ugyan úgy szent igaz, hogy ők is csak háltratnának engem abban, hogy a sajátommal, a magam módján birkózzak meg. Mert előbb-utóbb meg kell vele birkóznom, tudom. De nem hiszem, hogy Mizuki módszere a legmegfelelőbb lenne erre. Akár hogy is... érdekes találkozás volt. Segített egy kicsit más szemmel nézni az utazásomat... és legalább ráébresztett arra, hogy tudnom kell, ki vagyok, meg kell ismernem önmagam, az új önmagamat, mielőtt másokkal próbálnám megtenni ugyanezt. Minden értelemben fejlődnöm kell, haladnom kell. De el kell döntenem, hogy hogy. Még hozzá, magamnak kell eldöntenem. Elindulok előre, az öregember és társaival ellentétes irányba, de nem arrafelé, ahonnan jöttem. Nem vágyom vissza Konohába. De... mire vágyom? Mire vágyom igazából?
Tényleg nincs egy olyan, sajátságos, önös indokom, amit csak magaménak tudhatok, és nem másokért teszem? Nincs indokom az életre? Nincs értelme az életemnek a saját szempontomból? Vajon tényleg így lenne?
avatar
Satoshi Kawajiri
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 48

Specializálódás : Emo


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 361

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Pein on Csüt. Feb. 02 2017, 23:22

Sokunkat gyötörnek a múlt árnyai. Koromfekete, ragadós, visszataszító csápokként próbálnak minket visszarántani, s mikor hátratekintünk, mégse ezt látjuk, hanem a fényt és a rég elvesztett reményt. Megbabonáz minket a múlt szépsége vagy épp keserűsége, melytől szabadulni oly nehéz, és előre csak néha-néha tekintünk. Csak idővel tanuljuk meg, hogy a hátunk mögötti fény hamisan csillog, és azok a fránya árnyak csak akkor halványulhatnak el, ha magabiztosabban tekintünk a jövőbe. Nehéz. Embert próbáló feladat tervezni és törekedni a jóra, ha az emlékek keserűek. Hiányzik a cselekvés táptalaja. Ködös, hogy miért küzdünk. Minden csak akarat és elhatározás kérdése lenne? 
Konoha elhagyása után gondolataid szinte hiperbolákként ugráltak ide-oda elmédben, és az öregúrral való találkozás megannyi emléket ébresztett benned. De talán épp erre volt szükséged: ha nem is elfogadni, de legalább tisztábban látni a múltat. Az életed fő célkitűzése egyre tisztábban lebegett lelki szemeid előtt. A jövő kitárta kapuit. 
Távolodtál Konohától. Lomhán lépkedtél – hova siettél volna? A fák is hasonlóan lomhán suhantak el melletted. Az erdő keserűen egyhangú volt. A madarak nem csiripeltek már jó ideje, a terep megviselt volt, avar sehol, a fák lombjai megtépázottak. Aztán mintha egy árny suhant volna el melletted. Először talán fel se tűnt, hogy nem csupán az erősen süvítő szél és a képzelőerőd furcsa párosa játszik veled csúnya játékot, és egy chuunin egyenruhás férfi érkezett meg az orrod elé. A fiatal férfi az egyenruhája alatt kék köpenyt viselt. Túlságosan megfigyelni azonban nem tudtad, ugyanis hamar megszólított, és a kezedbe nyomott egy fehér borítékot, rajta a hokage pecsétjével. 
Üdvözletem – szólt érdes, de barátságos hangján. – Azt hiszem, muszáj lesz megzavarnom az egészen biztosan kellemes utazásodat. A borítékot, ha lehet, még ne bontsd ki, előtte tudnom kell, számíthatunk-e rád. 
A férfi megköszörülte a torkát. 
Ismerjük a körülményeidet, tisztában vagyunk a hozzávetőleges tudásoddal is. Ennek fényében választottunk ki egy igen fontos feladatra, amely a háború végét és a béke beköszöntét hozhatja. Az Erdő országában rendezett béketárgyalásokon képviselhetnéd falunk érdekeit, amennyiben elvállalod, és beleegyezel az ezt megelőző kötelező harci és tudásismereti oktatási anyag elsajátításába. Ja, igen… sajnos kötelező. És én volnék az, aki beavat téged ezekbe a mesemesés ismeretekbe. Nem mintha haszontalan lenne ismerni egy-két plusz technikát, ha épp 5 ellenséges shinobi támad rád, vagy tudni, ki a szövetségesed és az ellenséged egy béketárgyaláson.
A férfi ez után kissé unottan leült eléd törökülésben a földre, majd várta válaszod. Amennyiben a legkisebb érdeklődést is mutatod, folytatja, és meglehetősen sietősen hozzá is lát a kiképzésedhez. 
Jobb helyet nem is találhattunk volna. Szeretem az erdőtüzeket… – kissé szórakozottan vállat vont. – De megoldjuk…Szóval. Amennyiben értesülésem helyesek, már tudsz egyet s mást a tűz elemről. Igaz? Gondolom, találkoztál már a drága Endannal, esetleg a Goukakyuuval. Ha igen, nem lesz nehéz megtanulni a Housenkát sem. 
A férfi – aki azért a nevét talán elmondhatta volna – lépett kettőt előre, elmutogatott néhány kézjelet, majd nagy levegőt vett, felugrott a levegőbe és pörgött egyet, mire szájából mintegy 180 fokban legalább 10 kisebb, maximum 60-70 cm átmérőjű, lapos tűzlövedék záporozott ki. A meggyulladt növényzetet hamar egy suiton technikával oltotta el. 
Mint látható, a technika nem a nagy erőkifejtésről, hanem a kisebb, de célzottabb csapásokról szól. Az első és legfontosabb elem a létrehozás. Ez hasonlóképp működik a fent említett technikákhoz. Ha tudományosan akarjuk leírni, kiterjeszted tűzelemű chakrád a testen kívülre. Gyakorlatilag begyújtod a leheleted. Erre mostanra már képesnek lenned. A csel ott jön, hogy nem egyetlen nagy leheletre van szükség, hanem sok kisebbre. Ehhez figyelned kell arra, hogy a kézjelek elmutogatása után a technikához rendelkezésre álló chakrát se ereszd szabadjára egyből, ugyanis akkor könnyen egy egyszerű Endan létrehozásáig jutnál csak el. Ütemes és szaggatott chakrakontrollt kell gyakorolnod. Ha segít, kezdetben nem kell egy lélegzetvétellel elvégezned a technikát, és szabályozhatod az ütemet a légzésed segítségével. Bár őszintén megmondva, nem hiszem, hogy ez problémát fog okozni. Amire még mindenképp figyelned kell, az az, hogy a technikával nyilvánvalóan nehezebb célozni, mint egy nagy tűzgolyóval. Miután sikerült létrehozni magát a technikát, ki kell tapasztalnod, hogy a létrehozási mechanizmusod milyen dőlésszögeket és hatótávot eredményez. Ez után következhet csak az, amit tőlem láttál, azaz a nagyobb területre történő alkalmazás – bár az inkább csak demonstratív jellegű volt, neked nem muszáj így gyakorolnod. A lényeg a célzás, illetve annak megértése, hogy a fej, illetve a test mozgatásával a technika hatósugarát a bevetés közben könnyedén mozgathatod jobbra-balra.  

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Satoshi Kawajiri on Pént. Feb. 03 2017, 14:23

//A mesélő engedélyével a legutóbbi élményem után folytatódnak az események.//


A Garou-val történtek óta, sok mindent változott, de úgy néz ki, én nem. Az, hogy megszabadultam a múltat jelképező relikviáimtól, nem segített megszabadulni az emlékeimtől. Még mindig a múltba kapaszkodtam, de talán már egy kicsit másképp. Ahogy járom az erdőségeket, még mindig, visszagondolok a találkozásra azzal a furcsa öregemberrel, aki szeretteim nevét belevésette velem a fába. Még mindig nem tudom hova tenni azt a gesztust... de az, hogy ismét elmentem a fa előtt, hónapokkal később, újra eszembe juttatta velem azokat a dolgokat, amiket oly nagyon szeretnék már elfelejteni. De talán sose fogom. Talán ez így is van jól. Végül is, azon kívül, hogy egy új célom lett, és egy újabb barátomat könyvelhetem el halottnak, semmi sem változott. Minden maradt a régiben. Ugyanúgy háború dúl... ugyanúgy ártatlanok halnak meg a semmiért.
Tudom, hogy a jövőbe kéne tekintenem, és végre összetörni a láncokat, amik fogva tartják lelkem és elmém. De ugyanakkor, a fejemben motoszkál az a gondolat, hogy ha én nem emlékszem rá, akkor ki? Ha az emberek ránéznek erre a fára, tudják kikről van szó? Ha végighúzzák ujjaikat a vésetek domborzatain, eszükbe juthat-e vajon, hogy a háború áldozatairól van szó? Egy kissé elmosolyodom... ugyan is, még ha rá is jönnek erre, akkor sem fogják tudni, kik voltak, mit vesztettek, vagy miért döntöttek úgy, hogy a hazájukért harcolnak. Lehet, hogy az egyszerű hazaszeretet is indok, de számomra az már olyan idegen, mint a madárcsiripelés, és a környező állatok halk neszeinek furcsa hiánya. Konoha felé ugyanis, már nem érzek mást, csak megvetést. Lehet, hogy jobb helyem lenne egy másik országban. Lehet, hogy, jobb emlékeket találnék, amikkel legalább kiegyenlíteném a régieket. Meg kell valljam, furák ezek a gondolatok, újak még nekem. Amit most csinálok, már nem tűnik önmarcangolásnak, inkább búslakodásnak. Ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy véghez viszem, amit elhatároztam: a szeretteim tiszteletére megalkotok majd egy új technikát. Azért pedig, hogy Garou-nak ne kelljen tovább bűnhődnie azért, mert a rossz utat választotta, és most már nem lát kiutat, vele is végeznem kell. Ezzel tisztában vagyok... de ahhoz még fejlődnöm kell. Így a céljaim adottak. Vehetjük úgy is, hogy már elindultam az utamon. De, minél több lépést teszek meg rajta, annál messzebb van tőlem az, amit már elhagytam. Talán megijeszt annak gondolata, hogy el kell hagynom azokat, amik oly sokáig, többek között, meg kell vallani megnyugvást is adtak nekem.
Új emlékeket már nem csinálhatok a szeretteimmel, hisz már nincsenek köztünk. De rájöttem, hogy élni akarok. Ezt a kettőt csak egyféleképpen lehet összeboronálni. Még pedig úgy, hogy azért akarok élni, hogy rájöjjek, miért. Értelmet szeretnék... nem, akarok találni mindenre, ami történt. Mindenre, ami történni fog. És mindenre, ami most történik. 
Lassú léptekkel érek egyre távolabb Konohától, és egy kiesebb... hiányosabb tájra tévedek. A fák lombjai megviseltek, viharvertebbek, mint amilyeneket megszokhattam. Ahogy a figyelmem a fákra fókuszál, a szemem sarkából mintha látnék egy árnyalakot elsuhanni mellettem. Kitágulnak a szemeim, majd szép lassan előveszem a kezeim a zsebeimből. Történt már ilyen egy párszor... lehetséges, hogy a túl sok egyedüllét miatt a képzeletem játszik velem, a szél pedig hangot, s alakot kölcsönzött neki, azonban ahogy közvetlenül az orrom elé nézek, látom, hogy nem így volt.
Egy chuunin egyenruhás férfi (vagy inkább fiú, de végülis korombeli, csak a velem történtek miatt idősebbnek nézek ki nála) jelenik meg előttem. Az egyenruhája alatt kék köpenyt visel, ami fura... mert még nem láttam ilyet. Nem értem mire utalhat... viszont a fejpántjából megtudom mondani, hogy konohai, aminek nem örülök. Ráadásul egyedül van. Ez jelenthet bármit... azonban nincs időm kielemezni, mert a nevemen szólít, és a kezembe nyom egy borítékot... amin azonnal feltűnik egy ismerős, sokat látott pecsét. A Hokagéé. Ez új. És aggodalmat keltő. Mégis mi a francot akarhat tőlem egy olyan ember, mint Shimura Danzou? Azt hiszi, hogy a Kirigakurei ninjákkal fújok egy követ, és államtitkokat adtam ki? Ha igen, akkor túl sokra tart, és nagyon unatkozik, jobban, mint hallottam.
Végighallgatom a férfi kezdeti szavait. Azt mondja, hogy meg kell zavarnia a kellemes utazásomat. Há! Ha ő azt tudná... utána azt mondja, még ne bontsam ki a borítékot, mert tudnia kell, hogy számíthatnak-e rám. Erre csak bólintok, főleg azért, mert egy torokköszörülés után folytatja. Szótlanul hallgatom végig a mondandóját. Amint befejezte, egy unott arckifejezéssel ül le elém törökülésben a földre, majd vár.

Vegyük sorjában. Először is, smerik a körülményeimet, és a tudásomat. Na, már ha ezt tudásnak lehet nevezni... de másodszor is, furcsa, hogy emiatt választottak ki egy olyan feladatra, ami...  a háború végét hozhatja. Ezt emésztenem kell magamban egy kicsit, mire eljut a tudatomig. Annak a háborúnak a végét?! A Negyedik Ninjaháborúét, ami oly sok szenvedést és fájdalmat okozott már az egész világnak, és elvett tőlem mindent, ami számomra kedves volt?!
- Benne vagyok. - válaszolom.
Persze, hogy benne vagyok. Ennek az átkozott, értelmetlen baromságnak véget kell érnie. Muszáj véget érnie. El sem kellett volna kezdődnie! Az csak bónusz, hogy amennyiben elvállalom plusz technikákat tanítanak nekem, bár szükségem lenne új ismeretekre, nem ez a legfontosabb. Azonban, hirtelen örömömet ekkor félbeszakítja egy sötét gondolat. Nem Hiruzen Sarutobiról van szó, hanem Shimura Danzou-ról. Nem a régi, hőn szeretett Konoháról van szó, hanem az újról, ami csak árnyéka önmagának. Mégis miféle feladatot kell véghez vinnem azért, hogy beköszönthessen a béke? Meg kéne ölnöm az összes többi Hokagét?

Nem, erre nem lennék képes, még tíz évnyi tanulás után sem. Meg nem is vállalnám, hiszen mint újonnan megtanulhattam, az erőszak csak erőszakot szül. De akkor miről lehet szó? Konoha nem adná fel a küzdelmet. Danzou-t ugyan nem ismerem személyesen, de ő sem adná fel ilyen könnyen... sőt, talán még akkor sem, hogyha körülötte minden a háború tűzének martalékává válna, csak ő maga nem, abból kiindulva, amiket hallottam róla. A kékköpenyes férfi szavai alapján, pedig ő is hallott rólam. Nem tudom, hogy megtisztelve érezzem magam, vagy inkább... mindegy. Nem kellene ennyire naivnak lennem, lehet, hogy túl korán egyeztem bele a dologba, de... de nem ez a helyes döntés? Végülis nem azt mondtam hajdanán, hogy bármire képes lennék, ha visszacsinálhatnám az egészet? Lehet, hogy másoknak így megadatik az, ami nekem nem. Lehet, hogy egy újabb esélyt kaptam arra, hogy véget vethessek annak a sok borzalomnak, amit a háború hozott. Igen, ebben a szeretteim is egyetértenének, biztos vagyok benne. Biztos vagyok benne, hogy nem akartak háborút. Ha van esély rá, bármennyire is elenyésző legyen, vállalnom kell a kockázatokat, bíznom kell Konohában... akár mennyire is nehéz legyen. Még egyszer, s utoljára meg kell tennem. Még ha újra is elárulják ezt a bizalmat, amíg a háború végét jelentheti az, hogy elvállalom ezt a feladatot, akármi is legyen az, meg kell tennem.
Egyelőre a további céljaim várhatnak... tudom, hogy ez a legfontosabb. Tudom, hogy meg kell tennem, akármibe is kerüljön. A férfi közben folytatja is, és valamiféle rossz viccet ejt meg egy erdőtűzről. Erre csak felvonom a szemöldökömet. Kezdem azt hinni, hogy én vagyok az egyetlen Katon-használó, aki nem piromániás, vagy nincsenek azzal kapcsolatos viccei. Bár az igazat megvallva, semmilyen vicceim sincsenek. Még humorérzékem sem. Na mindegy. Arra, hogy tudok egyet s mást a tűzelemről, jól láthatóan bólintok. Ez az egyetlen elemem, szóval... igen, nem volt más választásom. De hasznos dolog a Katon. Aztán, megemlíti a Housenkát. Egy újabb Uchihák által kedvelt technika, de rendkívül hasznos. Olyasmi, mint egy sorozattüzelő Endan. Nos, majdnem.
Demonstrálja is a technikát a névtelen kékköpenyes, feláll, kettőt előrelép, kézjelezik, majd egy nagy levegő után felugrik a levegőbe, megpördül, és 180 fokban fél méternél kicsivel nagyobb tűzgolyókat lövell ki. Ezután gyorsan el is oltja az általa felgyújtott helyeket egy Suiton technikával.
Ó, Suiton és Katon? Füst? Akkor lehet, hogy ez a férfi az ANBU tagja. De nem nagyon gondolkozom ezen, hiszen sokkal inkább lenyűgözött a mutatványa. Kétlem, hogy ilyen méretű tűzgolyókat tudnék elsőre kilövellni, de tény, hogy rendkívül hasznos lehet ez a technika, és jól illene a repertoáromhoz. Sokszor szükségem is lett volna rá... de ugye eddig nem találtam mestert. Ahogy ezt kimondom, eszembejut Ga-- vagyis Akira nekem tett ígérete, hogy találunk egy Katon mestert. Nem hiszem, hogy ez a férfi mesternek lenne mondható, de tény, hogy már többet tud, mint én, és minden valószínűség szerint erősebb is. Hm. Furcsa játékokat űz velem a sors. Szóval egyszerre kapok két dolgot. Egy új technikát... és egy esélyt a háború végére. Örültem volna, ha ez előbb történik, és nem kell hozzá ennyit veszítenem. Valamit valamiért?
Abbahagyom az örökös mélázásomat, és figyelek a férfi kommentjeire. Miután befejezte, ízlelgetem magamban az elhangzottakat. A Housenka no Jutsu nem a nagy erőkifejtésről, hanem a kisebb, de célzottabb csapásokról szól. Szóval inkább Endan, mint Goukyakuu. Rendben. Ha pedig koncentrációról van szó, akkor... Dainamikku Akkushon. Az az egyetlen technika, amit ismerek, amihez folyamatos chakra-kontroll kell. Szóval úgy kell elképzelnem, mintha ki-be kapcsolnám a DA-t, csak tűzchakrával. És a számban. Oké, így bonyolultnak hangzik, de meglesz. Talán.
Az első és legfontosabb elem a létrehozás. Hasonló mint az Endan és a Goukyakuu, a tűzelemű chakrát a testemen kívülre kell kieresztenem. Begyújtom a leheletem, igen... de nem egyetlen nagy levegőt veszek, és fújom ki, hanem kisebb levegővételekkel, folyamatosan lehelek. Ahhoz, hogy ebből Housenka kerekedjen, figyelnem kell arra, hogy a kézjelek után ne egyből eresszem szabadjára a chakrám, mert abból Endan lesz. Ütemes, és szaggatott kontroll kell, igen,a hogy gondoltam. Ha segít, nem kell egy lélegzetvétellel elvégeznem a... ó, hogy úgy. Tehát nagy levegő... és utána kisebb leheletek, amíg ki nem jön. De lehet úgy is, hogy több belégzés és kilégzés. Igen, jól gondolom, megvan.
Aztán, a célzás... figyelnem kell, hogy a létrehozási mechanizmusom milyen dőlésszögeket és hatótávot eredményez. Amit a férfitól láttam, hívjuk Blue-sannak, a nagyobb területre alkalmazás volt, de vehetem csak demonstratív jellegűnek, nem kell úgy gyakorolnom. A lényeg továbbra is a célzás, és az, hogy a fej és test mozgatásával a technika hatósugarát használat közben mozgathatom jobbra-balra. 
Rendben van, azt hiszem mindent értek. Blue-san jól magyaráz, és a memóriám még mindig rendkívül jó, pláne ha Katon-technikákról van szó. Nem kell az alapokat elsajátítanom, mivel azokat már tudom. Akkor lássunk is neki. Elfordulok Blue-santól, és koncentrálni kezdek. Csináld úgy, mint egy Endant... próbáljuk kis levegővel.
Belégzés... tűzchakra, kilégzés. Látom a leheletemet szikrázni... de nem volt elég. Nem fog ez menni kis levegővel. Akkor, nagy levegő... tűzchakra... kilégzés! Legnagyobb bánatomra egy Endant sikerül elszabadítanom. Túl sok chakra. A fenébe is, türelmetlen vagyok! Összezavarodtak a gondolataim, egyszerre jár a fejemben minden. Remélem Blue-san kioltja a tüzet, mert én ugyan nem értek a Suitonhoz.
Koncentrálnom kell. Leveszem a hátizsákomat, és az ingemet is. Félmeztelenül állok, mint egy idióta, az erdő közepén. A kezemben lévő borítékot, még felnyitatlanul ráteszem a hátizsákom tetejére, mire rájövök, hogy lehet elfújná a szél, így inkább a hátizsákba teszem. Koncentrálni kezdek... chakrakontroll. Sokat gyakoroltad már, Satoshi. Igaz, hogy mindig egyszerre kellett kilőnöd amennyit csak tudtál, de most nem ez a cél. Meg kell próbálnod ütemezetten... mint több, kisebb Endannal. Várjunk csak. Egyszer gyerekkoromban elcsesztem egy Endan-t. Egy aprócska tűzgolyó kerekedett belőle, mert túl kevés chakrát adtam bele. A mesterem mondta is, hogy ez inkább még Housenka, de nem az volt, mert a Housenka erősebb. Egyszerűen egy kisebb Endan volt... szóval. Több chakra. Ütemezetten... szaggatottan. Képzeljünk el egy cigarettafüggő sárkányt, aki köhécselve ereszti ki a tüzét. Cigarettaf-- megint felesleges dolgokon időzöm. A lényeg a következő: mintha Endant csinálnék, de elcseszném.
Nagy levegő... tűz chakra... kis kilégzés...
- KATON! HOUSENKA NO JU--
És a tűzgolyók már repkedtek is a számból, ahogy kiáltottam a technika nevét, a francba, nem kellett volna még előtte! Csak azt akartam, hogy így az elmém jobban fókuszáljon! Annyira meglepődöm, hogy a végén egy nagy lehelet jön ki a számból, amiből egy félkész Endan keveredik a sok kicsi után. A kicsik csak tizenöt centi átmérőjűek voltak, de legalább sikerült. Na jó, akkor a technika nevét nem üvöltjük. Amúgy sem tudom, mi a francnak csináltam eddig. Ez nem valami gyerekműsor. Bár néha mintha az lenne... de az nem lenne ilyen szadista. Megint hülyeségeken gondolkozom. Mindegy.
Újra csak reménykedni tudok abban, hogy a férfi kioltja a tüzeimet, mielőtt erdőtűz keletkezne belőle. Na jó, az előbb már ment a Housenka. Akkor még egyszer. Nagy levegő... tűz chakra... kis kilégzések... és ott is vannak a tűzgolyók. Megint nem számoltam többet 15 centiméternél, és mind egyszerre ment ki. Nem baj, jó ezzel a mérettel kezdeni, így legalább nem vesztegetek el sok chakrát. Na még egyszer.
Nagy levegő... tűz chakra, kis kilégzések. Megint ott vannak, de kisebbek mint voltak, egyre kevesebb levegőt pumpálok ki. Ilyen... hö-hö-hö-hö, nem höö-höö-höö-höö. Olyan kéne pedig. Na jó, gyakorlással ez menne. Mi van a célzással? Még egyszer megcsinálom, közben próbálom mindenfelé forgatni a nyakam, de remélem nem találom el Blue-san-t közben, és semmiféle erre tartó járókelőt sem. Na meg a hátizsákomat.
Hát a célzás elég gyérül megy. Nem tudom, hova célzok szájjal, kézzel jobb lenne bemérni. Kézzel...? Magam elé tartom a jobb kezemet, és felemelem rajta a mutatóujjamat. Pont egy fa ágára mutat. Azt kell találnom. Na még egyszer. Nagy levegő, tűz chakra, kis leheletek... mellé, mellé, mellé, mellé... kicsit jobbra fordítom a nyakam, és talált. Mi volt a baj? A szél? Lehet... vagy a chakrakontroll. De szerintem jó irányba haladok, ha nem, Blue-san majd úgyis szól. Ha kell, órákig gyakorlom ugyanezt, egyre nagyobb chakra-kiadással.
Ha kifogytam, akkor próbálom lehúzni Blue-sant egy pirulával, mivel aludni nem nagyon akarok, de addig gyakorlom, amíg a létrehozás nem megy tökéletesen, akkora tűzgolyókkal amekkorákkal csak lehet, anélkül, hogy túl sok chakrát vennének el, aztán próbálok úgy célozni, hogy legalább egy rohadt fatörzset el tudjak találni. Könnyebben menne a gyakorlás egy tisztáson... de se baj, remélem jól sikerül.
Addig próbálkozom, amíg nem vagyok elégedett az eredményekkel, vagy Blue-san nem mondja azt, hogy elég volt. Ha közben elbúcsúzunk, kinyitom a levelet, és átolvasom a tartalmát, aztán próbálok találni egy tisztást, ahol tovább gyakorolhatok. Tudom, hogy nem fog tökéletesen menni, de a tökéletes Endanra és a Goukyakuu-re egy évem volt, és még csak egy hónapja tudtam meg, hogy lehet irányítani a beléjük adott chakrát. Ehhez képest hatalmas haladást értem el, ez gondolom az akaratomnak, és a kitartásomnak köszönhető. Szóval, gyakorlok amennyit csak lehet, és próbálom minél jobban, minél tüzetesebben elsajátítani a technikát. Addig nem nyugszom, amíg nem sikerült nekem is elérni a chakraszintemnek megfelelő maximális tűzgolyó-méretet, és amíg nem tudok legalább chuunin-szinten célozni. Nem kell olyan jól céloznom, hogy egy tűt is eltaláljak a szénakazalban, de azért a szénakazalt tudnom kell eltalálni minden oldalból, hogy úgy fogalmazzunk. Addig nem vagyok hajlandó feladni, sem abbahagyni, amíg ez sikerül, ha kell, az összes piruláját is elveszem, amennyiben adja, vagy itt helyben elalszom gyorsan. De nem adom fel, és nem hagyom abba. Úgy gondolok erre, mint a saját technikámra, amit egyszer majd létrehozok. A repertoáromban akarom tudni. Kitartásom az van, türelmem az van, és a vágyam a tanulásra megvan. A tanáraim is mondták, hogy természetes Katon-használó vagyok, van valamiféle kapcsolatom az elemmel, akár egy Uchihának. Még az egyik szemem is rossz. Heh.
Na de mindegy. A lényeg a következő: nagy levegő, tűz chakra, majd kisebb leheletek, ezután célzás. Egy idő után a kezemet sem használom a beméréshez, amennyiben jól megy. A szélmozgást is próbálom figyelembe venni. Ha a közeli célzás már megy, minél messzebbre próbálok lőni. Úgy akarom használni akár egy nyílpuskát. Tökéletes, ugyanolyan méretű tűzgolyókat akarok, semmiben sem térjenek el egymástól. Ne legyen belőlük Endan, ne legyen belőlük csak szikra. Azaz... a Housenka kell, és csak is a Housenka, úgy ahogy, a tankönyvben meg van írva, egy kis Satoshi-s beütéssel. Ha megvannak az alapok, később majd gondolkozhatok a tuningoláson, de egyelőre, el kell sajátítanom mindazt, amit csak egyelőre tehetek.
Hála annak, hogy a teljes végkimerülésig tudok gyakorolni, vagy harcolni, mint azt már megtapasztaltam, remélem sokat fogok haladni.
avatar
Satoshi Kawajiri
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 48

Specializálódás : Emo


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 361

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Obake Kaito on Kedd. Feb. 07 2017, 17:25

Miután megérkezem a kapuhoz, nem kell sokat várnom és megjelenik két mellényes shinobi. A magasabbik kezet nyújt, amit természetesen elfogadok és alaposan megrázom. Közben bemutatkozik, illetve bemutatja a társát is. Kama, a barna hajú, Yua pedig a kopasz/hajtalan Razz /.
- Naná, hogy érdekel a feladat - vágom rá rögtön a kérdésre.
Ezután Kama felvázolja a feladatot. Szerencsére nem tűnik túl komplikáltnak a dolog, ráadásul igazán kemény ellenségre nem is számíthatunk. Persze előfordulhat, hogy egy komolyabb erejű Nukeninbe botlunk, de nem hiszem, hogy egy ilyen épp egy ilyen szállítmány elcsaklizásával foglalkozna. Elvégre ha már olyan erős, akkor inkább nagyobb zsákmányra megy. Na mindegy.
- Természetesen készen állok a bevetésre! - válaszolom, miközben biccentek egyet.
Ezt követően jön az utolsó utasítás és elindulunk. Természetesen a bal oldalt helyezkedek el, ahogy kérik. Út közben a kezem mindig a bábomat rejtő tekercs közelében van. Ha bármi baj történne, akkor elő idézem Hitogoroshit, jómagam pedig egy biztos búvóhelyet keresek, ahonnan irányíthatom a támadásaimat.
- Ez az első ilyen utatok? - kérdezem út közben. - Esetleg tudtok valamilyen támadásokról, vagy hogy mégis mire számítsunk az úton? Nem tudom azt említették-e a feletteseitek, de bábhasználó vagyok. Ha harcra kerül a sor, akkor ne lepődjetek meg, ha eltűnök, helyettem majd a bábom fog aprítani!
Nagyjából ennyivel próbálom eltölteni az utazást. Ha ők is mesélnek a harci tudásokról, annak csak örülök, elvégre így tudhatom, hogy ők mire képesek. Majd lassan megérkezünk a kijelölt területre. Érdeklődve tekintek körbe. Ha bármi rendelleneset látok, akkor természetesen felkészülök a harcra.
avatar
Obake Kaito
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 323

Felhasználó profiljának megtekintése http://demonacademy.niceboards.net/forum.htm

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Hattori Arata on Szer. Feb. 08 2017, 00:39

/Kaito/




Elindultatok teljesíteni a feladatotokat, amely nem tűnt számodra komplikáltnak, hiszen csak kettő darab, segélyszállítmányos szekérnek a menekülttáborba való kíséréséről szólt. Igaz... a mostanis helyzetben egy egyszerű küldetés is meg tudott ugrani egy-egy szintibesorolással; nem hiába, hiszen háború volt, amely bár ezt a vidéknek ezt a részét bár elkerülte, mégis érződött itt is a hatása. Elég volt csak a sajátjaidra, a sunagakurei menekültekre tekintened. Néhánnyal az erdőkbe menet találkoztál is, itt-ott akadémiai korú gyermekeket képeztek a tisztásokon, de láthattad a szemükben a végtelen szomorúság, a düh és az elszántság keverékét. A háború áldozatokat követelt, de néha nem halált, hanem valami mást. Emberek tömegeinek kellett lemondania a kényelmes életéről, vagy éppen az anyagi javairól. Összetört álmokat, megtört sorsokat, megfáradt embereket láthattál, ha éppen a sajátjaidra tekintettél. - Nos, örülünk, hogy készen állsz a bevetésre - válaszolt neked Kama, de már út közben. Mikor a többi kérdést tetted fel, akkor is csak egy kis idő után válaszolt neked; ezt valószínűleg nem sértésnek szánta, láthattad, hogy Kamának az volt a fontos éppen, hogy a területet pásztázza. Ugyanezt tette Yua is, aki a jobb oldali részt tartotta szemmel, bal keze pedig végig a shurikentokján nyugodott, készen állva arra, hogy bármikor előrántson onnan egy fegyvert. Most láthattad rajtuk igazán a folyamatos felkészültséget, azt, ami a konohai chuuninokra amúgy is jellemző volt.

- Nem az első, hetente kétszer megyünk - válaszolt Kama, majd folytatta. - Eddig háromszor akadtunk össze néhány banditával, de hamar likvidáltuk őket. Igen, tudjuk, hogy bábhasználó vagy, tehát nem lesz probléma, hogyha "véletlenül" el találsz tűnni és helyetted egy bábu fog harcolni. Éppenséggel ezért is hívtunk téged, mivel egy esetleges támadás során te a háttérben el tudsz rejtőzni. Rólunk annyit kell tudnod, hogy én elsődlegesen közép-távoli harcos vagyok, nagy területre ható, tűz elemű technikákkal operálok, Yua pedig... - Kama eddig jutott, mert Yua azonnal a szavába vágott. - Én pedig közelharcban jeleskedem, és ne lepődj meg, hogy ha a föld egy kicsit átvariálódik - mosolygott rád. Életvidám srácoknak tűntek, bár a szemükben láthattad azt a fajta szomorúságot, ami most minden konohai lakosra jellemző volt. Tán az eszedbe villanhatott, de illetlenség lett volna megkérdezni tőlük, hogy kijüket vesztették el a háborúban.

Megérkeztetek a kijelölt területre, egy egyszerű kis tisztás volt, bár elég tiszta ösvény vezetett bele. - Rendben. A terv az, hogy mi átvesszük a szekereket, te pedig fentről, a fákról elkezdesz minket követni visszafelé, ezáltal úgy téve, mintha csak ketten lennénk. Az indulási jel ez lesz - közölte veled Kama, majd csettintett egyet, ezzel tudtodra adva a jelet. Ők ketten lementek Yuával a tisztásra és nemsokára fel is tűnt két szekér odalent, egy-egy ló által vontatva, továbbá hat fegyveres  civil által kísérve. Hamarost társaid átvették azt és Kama csettintett is egyet; a szekerek, rajtuk az azokat irányító civilekkel és a két társaddal a földön, lassú tempóban indultak visszafelé. Ahogy visszafelé haladtatok, egyszer csak rossz érzés kerített téged hatalmába és láthattad társaidon is, hogy velük is ugyanaz lehet a helyzet, ugyanis Kama megálljt parancsolt, Yua pedig elővett egy kunai-t. Úgy tettek, mintha egymással kommunikálnának kézjelekkel, de megérthetted a neked szánt üzenetet is; "Maradj készenlétben".



//A következő posztodban csak egyszerű lereagálást kérek erre, eztán következik a hókamóka ^^//
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 67

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 450

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Pein on Vas. Feb. 12 2017, 22:29

A Blue-sannak elnevezett egyén elégedettnek tűnő félmosollyal az arcán bólogatott, miközben bőszen oltogatta suiton technikáival a lángra kapott fákat. 
Jó. Elég lesz már – szólt unottan, miközben kezével is intett neked, hogy fejezd be a gyakorlást. Ekkorra a technika alapjait már elsajátítottad. A tűzlemezek nem voltak még elég nagyok, a célzás is hagyott némi kívánnivalót maga után, de a lényeg megvolt. Többre pedig most nemigen volt idő. 
A férfi ekkor magához ragadta a borítékot, és feltépte a pecsétet. 
Olvasd el levelet! – utasított. 

A küldetés színhelye: az Erdő Országa, az Erdő Gyöngyének (eddig nem ismert) palotája 
Feladat: békedelegáció-tag (második beosztott, diplomatasegéd) 
A faluvezetés által előírt cél (megosztása harmadik féllel szigorúan tilos!): az ország új kapacitásainak feltérképezése, a daimyo támogatása a béke elérésében, ellensúlyképezés Iwagakurével szemben. 
Eljutás: a mellékelt térkép által jelölt útvonalon. Szigorúan tilos a fejpánt viselése, illetve kötelező a mellékelt fehér utazóköpeny hordása. 

Az utazóköpenyt leendő útitársad, egyben delegációvezetőd dobta hamar a kezedbe, majd az ő kék formaruháját is fehérség lepte el. 
Indulnunk kell. Így is késében vagyunk. 1 napot most megteszünk közepes menettempóban. Eközben kicsit elbeszélgetünk a frontokról, a szövetségi blokkokról és úgy általában a világ dolgairól (a fórum releváns topicjait illik majd csekkolni). 
Megrázta a fejét. 
Nem is. Nem akarok unatkozni. Meg persze gondolom, te se akarsz. 
Előkotort valahonnan a köpönyege alól jó pár méternyi drótkötelet. 
Tessék, fogd! – nyomta a kezedbe. – Ez a technika olyan könnyű, hogy még menet közben is képesnek kell lenned az elsajátítására. És amúgy talán épp ez a legmegfelelőbb helyzet is rá. Ugyanis mit kell tenned? Fogod azokat a csodás drótokat, belevezeted a chakrád, aztán kedvedre formázod – elsősorban nyilván az egyszerű fizika törvényeit felhasználva. Nem fogunk gyorsan haladni, hogy ne maradj le, de azért igyekezz. Ahogy haladunk, próbáld meg a drótot úgy elhajítani, hogy azok körbetekerjék a környező gallyakat – ha erre képes vagy, akár egy shinobit is harcképtelenné tudsz majd így tenni. Vagy a daimyou asszonyságot, ha rosszul viselkedik… Khm. – Ehhez többféle mozdulatsor is elvezethet. Kezdetben azt ajánlom, hogy ne hajítsd meg túl távolról a drótot, inkább közelebbről próbálkozz. De mint mondtam, minden személyfüggő. Aztán persze szeretném, ha jó fél-háromnegyed óra bénázás után a mozgásból adódó lendületet kihasználva a dróthasználat némi megnövekedett gyorsaságban is testet öltene. Csak egy tipp. A lényeg, hogy gyakorolj, közben pedig figyelj a mondandómra. Ja és sietünk, mert komoly késésben vagyunk. 
Fél napod volt gyakorolni, aztán a fák elfogytak, és átléptétek az országhatárt. 

//A technikát felírhatod az adatlapodra.// 

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Satoshi Kawajiri on Hétf. Feb. 13 2017, 12:20

Gyakorlásomat Blue-san állítja meg. A hangneméből nem tudom kivenni, hogy elégedett-e, vagy nem, de én azért eléggé büszke vagyok magamra. Na nem megy tökéletesen, de kezdetnek ez bőven elég. Úgy néz ki, képes vagyok még egy új technika elsajátítására, ennek pedig örülök. Lihegve, kicsit meggörnyedve, térdemre helyezvén a kezeimet fújom ki magam, miközben a férfi elveszi tőlem a borítékot, és feltépi a pecsétet, majd parancsba adja, hogy olvassam el annak tartalmát.
Felegyenesedek, összeszedem magam, elveszem tőle, majd így is teszek. Szóval, a küldetés színhelye az Erdő Országa. Há! A sok erdőség miatt az ember azt hinné, hogy a Tűz Országa valójában az Erdő Országa, szóval ennek hallatán már átkozottul kíváncsi vagyok arra, miféle tájkép vár majd rám ott. Ugyan elegem van az erdőkből, de ha ezzel a tárgyalással tényleg véget érhet a háború, még egy párat elviselek. Az legyen a legkisebb gondom. És a levelet olvasva, úgy néz ki, minden igaz. Ez tényleg egy hivatalos küldetés. Nem elég, hogy egy Erdő Gyöngyének nevezett palotában tartják, amiről valamiféle hatalmas kagyló-ház jut az eszembe, de lehet csak élénk a képzeletem, de mindegy is, még az is tesz rá egy lapáttal, hogy feladat címszó alatt a békedelegáció egy tagjának vagyok kinevezve. Nem tudom, hogy második beosztottnak lenni jó-e, vagy rossz-e, de nem vagyok diplomata, szóval gondolom testőrmunka. De remélem, hogy felszólalhatok, mert biztos, hogy lenne egy-két szavam a daimyo-khok, és a ninja falvak vezetőihez, akik még mindig úgy gondolják, jó ötlet folytatni ezt az átkozott háborút. Bár, ha ez egy hivatalos béketárgyalás, és tényleg mindenki ott lesz, akkor lehet, hogy már nekik is elegük van az állandó csatározásokból. 
A többi nem lényeg a levélben, a fejpánt viselése rész megvan, hiszen a fejpántomat már elégettem, és eszemben sem lett volna viselni. A fehér utazóköpeny pedig nem gond, ahogy Blue-san átnyújtja nekem, fel is veszem, ekkor észreveszem, hogy a kék ruhájából fehér lett. Úgy néz ki, most már inkább Shiro-san. Miért vagyok képes eltöprengeni, állandóan, úgy... mindenen? Blue-san, úgy értem most már Shiro-san közli velem, hogy indulnunk kell, mert így is késésben vagyunk, és egy napot gyalogolunk. Szerintem már napokat végiggyalogoltam a vándorként töltött időm alatt, ha ennyire közel van az Erdő Országa, hogy a fenébe nem keveredtem még oda? Mintha valami mágneses erő Konohában tartott volna. Mindig is mondták, hogy minden okkal történik, minden úgy van, ahogy az istenek elrendelték, így lehet, hogy okkal maradtam itt, hogy részt vehessek ezen a béke tárgyaláson. Végül is ez minden, amit valaha akartam, minden, amit kívántam, amióta felébredtem a kómából, és megtudtam, hogy a szeretteim mind meghaltak a háborúban. Akik pedig nem, azok is sorra hullottak el. De ennek itt és most vége, és ennek a mozgalomnak én is a részese lehetek. Ez pedig örömmel, és büszkeséggel tölt el.
Érdekelnének a frontok, na meg a világ dolgai, hátha Shiro-san tud mondani valamit, amit nem tudok, de ekkor megrázza a fejét, és azt mondja nem akar unatkozni. Elővesz egy elég hosszú drótkötelet, majd a kezembe nyomja azt, majd újabb feladatot ad. Ahogy végighallgatom, azonnal leesik, mit akar: az Ayatsuito no Jutsu-ról beszél, sokszor látni a tankönyvekben, egy alap-technika. Honnan tudja, hogy még nem tanultam meg? De, ajándék lónak ne nézzük a fogát, és eléggé boldoggá tett az is, hogy ilyen gyorsan elsajátítottam a Housenka alapjait, boldogságban pedig már manapság nincs igazán részem, így örömmel fogadom az utasításokat. Na meg, hasznos egy technika, főleg, hogy Akira hagyott egy pár drótot ajándékba, amikkel nem nagyon tudtam volna mit kezdeni, így legalább már van mire használnom őket.
Végighallgatom Shiro-sant, és bár a daimyou-asszonyságos megszólalás mosolyt csal az arcomra, inkább a feladatommal foglalkozom. A chakrám vezetésével formáznom kell a drótokat, és egyfajta lasszóként felhasználni arra, hogy a környező gallyakat körbetekerjék. Kezdetben ne próbálkozzak távolabbi célponttal, és próbáljam minél gyorsabban, minél hamarabb. Szerencsére egyszerű technika, szóval ezzel nem lesz gond, meg unalmamban már amúgy is szórakoztam a drótjaimmal, bár chakrát még nem vezettem beléjük. Shiro-san csípős megjegyzéseit figyelmen kívül hagyom, így miközben az ő tempóját felvéve gyors léptekben haladok mellette az úticélunk felé, neki is látok feladatom elvégzésének.
Koncentrálok... és chakrát vezetek a drótba, ami össze-vissza tekereg. Túl sok, megint. Az előbb legalább egy fél napig (igazából nem tudom meddig, de nekem annak tűnt) gyakoroltam a Housenkát, szóval ennek mennie kéne már, az isten szerelmére. Koncentráljunk... gondoljunk arra, hogy sikerülnie kell, mert hamarosan megérkezem a béketárgyalás helyszínére. Hogyan akarok így érvényesülni a nagyok között, ha egy ilyen alaptechnikát sem tudok? Bár a chakra-kontrollal vannak problémáim, ez nem mentség. Nagy levegőt veszek, majd ismét chakrát próbálok tölteni a drótba, és egy lasszóvá formálni, ezúttal pedig megy. Na, jót tett a sok gyakorlás, és úgy néz ki segít, ha szorít az idő.
Shiro-san akár jósnak is mehetne, mert az istennek sem tudok eltalálni egy gallyat az első tizenöt percben, de tényleg, úgy háromnegyed óra alatt már megy. Ekkor gyorsabban kezdem csinálni. Így is vannak hibáim, néha elakadnak a drótjaim, néha nem sikerül lasszót formálni, tehát kezdeti nehézségek, de nem igazán tudok koncentrálni úgy, hogy azt is figyelnem kell, hova lépek, na meg a sok Housenka miatt kimerültem.
De, egy pár órával később elég jól is megy. A legtöbb gallyat, vagy kisebb faágat el tudom találni, a drótot pedig úgy formázom, ahogy akarom. Kisebb szünetekben formákat is csinálok belőle, hogy szórakoztassam magam. Miközben a technikámat gyakorlom, és próbálom kiszámítani a tökéletes chakra-szintet hozzá, hogy később ne tudjam elrontani, egy fontos kérdés jut az eszembe.

- Egyébként... kik lesznek ott a tárgyaláson? - kérdezem.
Nem igazán várok rá érdemleges választ, de tényleg érdekel a dolog, és még is kit kérdezzek meg? A falvak vezetőiről (legalábbis a nagyrészükről), csak olvastam, még sosem láttam őket élőben, szóval lehet, hogy akkor sem ismerném őket fel, ha találkoznék velük.
Közben persze tovább gyakorlom az Ayatsuito-t, de nem várom el, hogy Shiro-san válaszoljon, bár azért örülnék egy gyorstalpalónak. Remélem, tökéletesen megy, mire átlépjük az országhatárt, mert utána már elég érdekesen nézne ki, ha drótokkal bohóckodnék, de mindent próbálok megtenni annak érdekében, hogy zökkenőmentesen tudjam használni, hiszen nem nagy kunszt a dolog, meg egy elég alaptechnika, még elemtelen jutsu-nak sem lehet mondani. Ráadásul, ha jól emlékszek, talán D-szintű, szóval egy félig-meddig szalonképes Housenka után, meglepne, ha nem tudnám elsajátítani egy fél nap alatt.
Így azonban időm sincs gondolkodni a béketárgyaláson, a háborún, vagy a feladatom súlyán, hiszen a feladatomra koncentrálok. De, erre majd ráérek akkor, ha megérkeztünk az Erdő Gyöngyébe. Izgatott vagyok... és egy kicsit rémült is, de szerintem ez érthető. Jó, hogy erről is elveszi a figyelmemet a gyakorlás.
avatar
Satoshi Kawajiri
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 48

Specializálódás : Emo


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 361

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Pein on Hétf. Feb. 13 2017, 12:56

A határ közeledtével a fák ritkulni kezdtek, majd egy kisebb pusztaság tűnt fel a horizonton. Egykoron itt is fák álltak, de talán épp a mostani háborús helyzet tarolta le őket olyannyira, hogy még gyökereik és törzseik apró maradványaira is csak elvétve lehetett felfigyelni. Körülbelül fél órányi utazás után azonban újra vaskos törzsek jelentek meg mellettetek, az erdő pedig sűrűbbé és átláthatatlanabbá vált, mint valaha. Ha nem lenne nálatok térkép, még az is lehet, hogy eltévednétek a virgonc, erdei élettel teli, de a nap sugarait önmagából szinte teljesen kizáró, sötét útvesztőben. 
Elég a gyakorlásból. Átléptük a határt. Itt már nincs helye fegyverhasználatnak. Bárhonnan megfigyelhetnek. És hogy a kérdésedre is választ adjak: őszintén nem tudom. Kizártnak tartom, hogy a kagék jelen lennének, hiszen látod, a Hokage se jött el. Fő az elővigyázatosság. A faluvezetők szinte minden bizonnyal távol maradnak a konferenciától. Legalábbis egyelőre. 



A következő posztot az Erdő Gyöngyéhez kérem. A technikát megtanultad. A szép, átgondolt játékért felírhatsz továbbá 25 chakrát az adatlapodra. 

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Obake Kaito on Kedd. Feb. 14 2017, 21:51

//Kagami//

Az utunk nem túl izgalmas, nem igazán történik semmi. Viszont mindent megtudok, amit szerettem volna. Ez már nem az első útja a párosnak, ráadásul eddig komolyabb ellenséggel nem is találkoztak. Majd azt is elárulják, hogy ők mihez értenek. Úgy  tűnik, nem egy búvalbélelt csapattal van dolgom, ami eléggé felvillanyoz engem is. Sajnos szomorú dolgok történtek a múltban, ráadásul ez a háború nem igazán akad okot a vidámságra. Viszont, ha ilyen jó kedélyű társaim vannak, nekem sincs okom búslakodni.

Majd végre megérkezünk a célhelyre. Egy elég nagy tisztás mellett vagyunk, ahova egy ösvény vezet befelé. Amíg felvázolják a tervet, addig a fák között maradunk. Figyelmesen hallgatom Kamát és megjegyzek mindent, amit mond. Amikor elindulnak a tisztásra, előveszem a tekercsemet, amelyben Hitogoroshi van és megidézem. Ezután a bábomat a vállamra vetem és várom a csettintést.
Szerencsére hamar megérkeznek a szekerek, melyeket hat fegyveres kísér. Kama és Yua pár pillanat alatt átveszi azokat, majd jön a jel és mindenki elindul. Óvatosan, meglapulva lopakodok a társaság után és próbálok felkészülni egy esetleges támadásra. Jó ideig utazunk így, majd hirtelen egy fura, kellemetlen érzés kerít a hatalmába. Nem tudom mi az, de valami nagyon nyugtalanít. Ahogy a szekerekre nézek, látom hogy a társaim is nyugtalanok. Úgy tűnik, valami történni fog! Leemelem a vállamról Gyilkost és a chakrafonalaimmal rácsatlakozok. Látom, amint üzennek nekem, amire azonnal bólintok egyet, bár ők nem láthatják.
A szívem egyre hevesebben ver, ahogy várom mi fog történni. Bármi legyen is az, a bábommal megpróbálok nagy kárt tenni benne!
avatar
Obake Kaito
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 323

Felhasználó profiljának megtekintése http://demonacademy.niceboards.net/forum.htm

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Uchiha Kagami on Szer. Feb. 15 2017, 15:28

/Kaito/




Még a levegő is mintha lehűlt volna, amikor Kama és Yua védelmi állást vettek fel a szekér mellett, továbbá szóltak neked, hogy állj készenlétben. Előkészítetted hát a bábodat - szerencsére a két társad számolt ezzel és a tekercsből való idézésnek a hanghatását a fegyvereik előkészítésével, az azok által okozott csörgéssel leplezni tudták, ezzel előnyben hagyva téged - és lélegzetvisszafojtva vártál arra, hogy mi fog történni; ez alatt már magadhoz is kötötted a bábut a chakrafonalaiddal; mondhatni kész voltál a feladatra, ami várt téged. De mi lehetett az? A két társadon láthattad, amint az izmaik megfeszültek, várakozó álláspontot vettek fel. Kama a szekerektől távolabb állt, míg Yua oldalt mellette, hogy közvetlenül tudja őrizni. Az adrenalin által feldobódott érzékeidnek hála hamar megérezhetted, hogy valami rossz készült és nemsokára láttad, hogy társaid is ugyanígy voltak ezzel. Kama két shurikent dobott el északi irányba, be a fák közé, Yua pedig kézpecsétekbe kezdett és még a fán is érezted, amint valahol arrébb átalakult a föld. Talán gondolhattál arra, hogy ezzel vége is volt a dolognak, azonban korántsem; ez még csak a kezdet kezdete volt, ugyanis nemsokára, pillanatok múlva már süvítést hallottál több irányból is, melyet nemsokára shurikenek kísértek, de mindegyik elkerült téged, a lentieket célozták.

Kama és Yua gyors egymásutánban védték ki a kezükben lévő eszközökkel a dobócsillagokat, azonban a gond így is megtörtént. Az egyik szekeret hajtó férfi rémületében leugrott arról és megpróbált elfutni. - Hé maga, álljon meg és húzódjon fedezékbe! - ordított utána Yua, de nemsokára a középkorú civilt homlokközépen találták egy shurikennel. Úgy dőlt el, mint egy zsák és nem mozdult többé; erre a másik férfi gyorsan leugrott az ő szekeréről, de annyi lélekjelenléte még volt, hogy eloldozza mindkettő elől a lovakat, amik megbokrosodva szaladtak be a fák közé. Yua kiköpött a földre, majd nemsokára őt is eltalálta egy shuriket, de szerencsére csak egy Kawarimi volt az; egy pillanat múlva leoszlott a farönkről a chakramassza. A támadóitok még mindig nem mutatták meg magukat, de sejthetted, hogy valahol a fák között lehettek, akárcsak te. A kérdés már csak az volt, hogy mit fogsz tenni?

_________________
Shinobinak lenni annyit jelent, mint feláldozni mindent a bajtársaidért.


Állandó mesélések (5/5)
- Mitsunobu Ryounsuke
        - Jelenlegi kaland: A Villám Hívása
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: Egy lépést előre, kettőt hátra
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Túl mély alagsor
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Fuss, Forest, fuss!
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Átvételre váró karakter
- Shihouin Aki
        - Kaland tervezett címe: A színpad a tiéd!

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Himura Akashi - A felkészülés nem mindig olyan jó

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, Himura Akashi, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Mother Russia!

Tartózkodási hely : Hiruzen mellett


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Obake Kaito on Szer. Márc. 01 2017, 21:31

//Csak egy kis megjegyzés: a bábot még az induláskor elővettem és a vállamon cipeltem, nem a támadáskor készítettem elő Smile //

Csendben figyelem az eseményeket a rejtekhelyemről, de még nem történik semmi. A társaim csak állnak és a környezetet figyelik. Látszik rajtuk hogy eléggé idegesek. Jómagam is eléggé izgulok: a szívem hevesen ver, a lélegzetem lelassult, az érzékeim pedig kiélesednek. Valami nagyon nincs rendjén! A következő pillanatban Kama két shurikent hajít észak irányába, míg Yua kézpecséteket hoz létre. Alattam megremeg kissé a talaj, ami jelzi, hogy valamit csinált is a társam. Majd hirtelen shurikenek záporoznak a szekérre és a körülötte lévőkre.
~ Ne pánikoljatok, ne pánikoljatok, ne pánikoljatok! ~
Sajnos nem sikerül átültetni a gondolatomat a kíséret tagjainak. Az egyik fickó berezel és megpróbál lelépni... nagy hiba! A szerencsétlen azonnal elkap egy dobócsillagot a homlokával, így a következő pillanatban már el is dől, akár egy zsák krumpli. Majd egy másik civil is leugrik a szekérről, aki eloldozza a lovakat. Úgy néz ki egyre rosszabb a helyzet, mert az állatok egyből berohannak a fák közé. Legszívesebben előre lökném Gyilkost és támadásba lendülnék, de sajnos még nincs tiszta célpontom. Ha pedig kilövöm a tűvetőből a tárat a növényzetre, azzal nem segítek semmit. Inkább meglapulok, illetve nagyon óvatosan egyik fáról átlopakodok egy másikra, ami nagyjából két-hárommal odébb van. Ezután óvatosan megpróbálok felmászni rá és körül kémlelni, hátha észre veszem az ellenfelet. Ha nem látok senkit, akkor várok még, hátha megmutatják magukat.
avatar
Obake Kaito
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 323

Felhasználó profiljának megtekintése http://demonacademy.niceboards.net/forum.htm

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Uchiha Kagami on Pént. Márc. 10 2017, 16:29

/Kaito/


//Köszönöm, hogy szóltál, nagy valószínűséggel elkerülte a figyelmemet, vagy elveszett a szövegkörnyezetben a posztok között. A lényeg, hogy a társaid minden felőled jövő hangot igyekeznek tompítani, bármi is legyen az//

Gyors egymásutánban lezajló események következtek be, amíg te rejtekhelyeden tartózkodtál;ez idő alatt az egyik tag meghalt, a lovak megbokrosodtak és Yua nevű társad egy Kawarimi no Jutsu-val tévesztette meg az ellenfeleket. Kama társadat szintén nem láttad, mintha mindkettejüket elnyelte volna a föld, azonban a másik szekér hajtója még mindig ott reszketett az egyik alatt, várva arra, hogy végre vége legyen ennek az egész hercehurcának. Egy darabig úgy tűnt, mintha halálos csend telepedett volna a területre, aztán egyszer csak egy robbanást véltél hallani északi irányból, majd hamarost a nyílt terepre kivágódott egy guruló fej; ha jobban megfigyelted, akkor megállapíthattad, hogy nem volt számodra ismerős arc azon, nagy valószínűséggel az egyik ellenségnek a törzséről válhatott le. Az események eztán újfent beindultak, több robbanást is hallhattál innen-onnan, majd megjelent Yua, miközben egy barna ruhás taggal hadakozott. Gyors villanások követték egymást, szinte nem is láttad, hogy éppen mi történt pontosan, csak a végeredményt. A barna ruhás férfi holtan rogyott a földre, azonban a többiek most már nem késlekedtek és meg is mutatták magukat.

Majd' egy tucatnyi, szintén barna színű öltözéket viselő ember vette körül Yuát, aki a földre köpött és felkészült a harcra. Hamarost oldalról egy nagy tűzgolyó vágódott ki, ketten nem tudtak elugrani, ők valószínűleg megsültek a hőhatástól, de a maradék tíz ember harcra készen állt és várták az ellenséget, akiről tudtad, hogy Kama volt az, hiszen ő mondta magáról, hogy területre ható tűztechnikákkal operált leginkább. Tán itt lehetett az ideje bevetni magadat, hiszen a barna ruhások láthatóan nagyobb túlerőben voltak, a mozgásuk alapján pedig shinobinak tűnhettek számodra, legalábbis affélének, bár semmilyen felségjelzést nem viseltek. Szabotőrök lehettek, netán csak vándorok, akiknek kellett a segélyszállítmány? Végtére is, a jelenlegi helyzetben ez teljesen mindegy volt, valószínűleg Kamát és Yuát sem érdekelte, ők csak a parancsot teljesítették; meg kellett védeni a szekereket, méghozzá minden áron. Neked még ez becsületbeli ügy is lehetett, hiszen a szekerek a tieidnek szállítottak segélyeket, azoknak az embereknek, akikkel egy helyről származtál. A kérdés már csak az volt, hogy mit fogsz tenni? Beveted magad a harcba, vagy még kivársz? A döntés csak rajtad áll.

_________________
Shinobinak lenni annyit jelent, mint feláldozni mindent a bajtársaidért.


Állandó mesélések (5/5)
- Mitsunobu Ryounsuke
        - Jelenlegi kaland: A Villám Hívása
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: Egy lépést előre, kettőt hátra
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Túl mély alagsor
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Fuss, Forest, fuss!
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Átvételre váró karakter
- Shihouin Aki
        - Kaland tervezett címe: A színpad a tiéd!

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Himura Akashi - A felkészülés nem mindig olyan jó

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, Himura Akashi, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Mother Russia!

Tartózkodási hely : Hiruzen mellett


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Obake Kaito on Hétf. Márc. 20 2017, 21:49

//Sorry, nem láttam hogy írtál...//

Miközben csendben várakozom, lehull a lepel Yuáról, aki egy kawarimi segítségével most akárhol lehet. Kama szintén eltűnt így csak én vagyok a szekér közelében. Hirtelen azonban északról robbanás zajára leszek figyelmes, majd egy fej gurul ki a nyílt területre. Nincs mit tenni, azonnal meglódulok és abba az irányba megyek. Ezt követően újabb robbanások rázzák meg a tájat, majd végre meglátom az egyik társam. Elég gyorsan mozog, alig tudom kivenni, de szerencsére az ellenfele is így lehet ezzel, mivel hamarosan holtan zuhan a földre.
A következő pillanatban pedig felfedik a kilétüket a többiek is. Ruházat alapján iwagakureinek mondanám őket, bár könnyen lehet álruha is rajtuk. Mondjuk ez az egész nem lényeg, elvégre nekünk meg kell védenünk a szállítmányt, bárki támadja is meg. Majd egy tűzgolyó csapódik be a harctérre, ami szinte azonnal végzett is két ellenféllel. Egy mosoly kíséretében szétárasztom a chakra szálaimat Hitogoroshiban, majd egy lökő mozdulatot teszek meg vele. A báb azonnal megindul a tömegbe, ráadásul az ujjaim azonnal beindulnak és zongorázni kezdenek. Ennek köszönhetően a báb forogni kezd, ami növeli a halálosságát. A legközelebb álló shinobit próbálom eltalálni: egyszerűen csak neki csapom a bábot, ami a forgásának köszönhetően össze kaszabolja. Ha a célpontom túlélné, akkor kissé vissza húzom a bábot és a magasba emelem. Ezt követően pedig aktiválom a szájában elrejtett senbon vetőt és megsorozom vele az első ellenfelemet. Ha az illető még mindig talpon van, akkor újra ráküldöm Gyilkost és megpróbálom a kezében lévő pengékkel megsorozni az áldozatomat.
Ha elsőre sikerül végeznem a célponttal, akkor szintén a magasba emelem a bábot, de a senbon vetővel egy távolabbi célpontot zavarok meg. Ezután pedig a következő közeli célpontot támadom meg. Elsősorban rúgásokkal és döfésekkel próbálkozok. Ha egy támadás nem sikerülne, akkor a báb azonnal visszahúzódik, csinál egy hátra szaltót, majd az ellenfél irányába ugrik és megpróbálja mindkét kezével felnyársalni az ellent.

//Nagyobb kép a bábhoz: link //
avatar
Obake Kaito
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 323

Felhasználó profiljának megtekintése http://demonacademy.niceboards.net/forum.htm

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Uchiha Kagami on Vas. Ápr. 02 2017, 22:07

/Kaito/


//Semmi gond, én is késtem most néhány IRL gond miatt. Késésemért +5 chakrát írtam neked jóvá//

Akcióba lendültél hát. Valószínűleg érezhetted, ahogy véred pumpálja benned az adrenalint, ahogy az akadémiás kiképzésen tanultak és előző tapasztalataid megfeszítették izmaidat, elindították reflexeidet. Elszabadítottad Hitogoroshit és beindult a gépezet, amelyet egyszerűen csak shinobinak neveztek ebben a világban. Míg alkalmi társaid odalent vették kezelésbe a "népet", addig te magad is nekiálltál a feladatod elvégzésének; a parancsok és az instrukciók, amelyeket még utad elején kaptál, nagyon egyszerűek, hovatovább világosak voltak, s nem volt más dolgod, mint azokat maradéktalanul elvégezni. S ezeket teljesítetted most, ráadásul nem érhette szó a ház elejét, amikor belevetetted magad - pontosabban Hitogoroshit - a csatába. Bár egy darabig elgondolkoztál az ellenfelek származásán, ez a jelenlegi helyzetben jottányit sem nyomott a latba, hiszen csak az elvégzendő feladat, a csata heve, a levegőben terjengő nehéz vérszag és a Katon technikától a sülő hús szemet csípő, orrfacsaró és gyomorfelkavaró szaga volt az, ami igazán számított most. A harc... ez éltette a shinobikat... erre képezték őket gyerekkoruk óta. És ezt láthattad a két társadon is, akik mindent beleadtak, de semmit nem tettek feleslegesen. Minden mozdulatukban benne volt az ösztönszerűség és a precizitás... ez utóbbi a tiédben is, hiszen nem hiába küzdöttél bábokkal, a precizitás nálatok alapkövetelmény volt.

Jól küzdöttél, az egyszer biztos. Bábodat precízen mozgatva harcoltál és első támadásod bizony sikerrel járt. Az ellenfeleitek rendesen megzavarodtak, amikor Hitogoroshi forogva bleecsapódott a tömegbe, s a legközelebb álló ellenség hamar darabokban végezte az erőhatástól, amelyet chakraszálaidon keresztül fejtettél ki a báb által. A meglepetést Kama és Yua is kihasználta és hamarost technikák villódzottak a fák között, a csata megint felgyorsult. Mondani szokták, hogy ilyenkor lelassul az idő, de most jöhettél rá, hogy ez a mondás bizony hamis volt. A harc nem volt más, csak vér, hús és bélsárszag keveréke, amelybe halálsikolyok, kaszaboláshangok, sercegések és egyebek vegyültek, ráadásul úgy lepörgött, mintha meg sem történt volna. A senbonvető által tűpárnává alakított ellenfél még rángatózott párat, majd az, amelyet a rúgásokkal és a döfésekkel tettél el láb alól szinte megnyikkanni sem bírt. Mire új ellenfél felé nézhettél volna, azt láthattad, hogy két társad legyalulta a maradékot és csak egyet hagytak életben, aki összekötözve, véresre verve és itt-ott égési sebek által tarkítva vergődött a földön. - Ezzel majd az ANBU foglalkozik - közölte Yua és intett neked, hogy megmutathatod magadat, ha eddig nem tetted volna. Ha elhagytad rejtekedet és odamentél a szekerekhez, akkor emberi testrészeket láthattál szanaszét heverni.

Pár perc múlva megérkezett Kama is, akiről észre se vetted, hogy eltűnt és kantárszáron vezetve hozta vissza a szekerektől kioldozott lovakat. - Biztosítjuk a terepet az ANBU megérkezéséig. Már értesítettük őket egy idézett állat segítségével - adták ki a parancsot és intettek neked, hogy menj vissza a rejtekhelyedre. Amennyiben így tettél, nem telt bele fertályóra és két konohai ANBU érkezett a semmiből. Néhány szót váltottak alkalmi vezetőiddel, majd magukkal vitték az egyetlen, életben lévő támadót, aki ez ellen határozottan tiltakozni próbált, de egy jl irányoztt, nyakra mért ütéssel eszméletlenné tették. Az ANBU-k olyan gyorsan tűntek el, amilyen gyorsan megérkeztek, majd Yua kézjelekkel - nem technikai, hanem kommunikációra használatos kézjelekkel - közölte veled, hogy az előzőleg megbeszélt taktika szerint haladtok tovább; annak a szekérnek a hajtását, amelynek kezelője meghalt, Kama vette át, bár ezzel a taktika némiképpen felborult, mindazonáltal utatok egyenes és tiszta volt a továbbiakban.


//Kérek egy posztot ide kattintva, a Sunagakurei Menekültek Táborába. A posztod a mesélői poszt lereagálását, továbbá a táborba való megérkezést tartalmazza. Ott fejezd be, hogy megérkeztek a menekülttáborba, ahol egy csapatnyi sunagakurei várja már a beérkező segélyszállítmányt és árgus szemekkel néznek titeket.//


_________________
Shinobinak lenni annyit jelent, mint feláldozni mindent a bajtársaidért.


Állandó mesélések (5/5)
- Mitsunobu Ryounsuke
        - Jelenlegi kaland: A Villám Hívása
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: Egy lépést előre, kettőt hátra
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Túl mély alagsor
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Fuss, Forest, fuss!
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Átvételre váró karakter
- Shihouin Aki
        - Kaland tervezett címe: A színpad a tiéd!

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Himura Akashi - A felkészülés nem mindig olyan jó

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, Himura Akashi, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Mother Russia!

Tartózkodási hely : Hiruzen mellett


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erdőségek

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

24 / 24 oldal Previous  1 ... 13 ... 22, 23, 24

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.