Nirau Nakumi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Nirau Nakumi

Témanyitás  Nirau Nakumi on Szer. Ápr. 27 2016, 21:33

Komimushi Zanami multija


 
Név: Nirau Nakumi

Nem: 

Életkor: 15 (Október 10.)

Ország: Yukigakure

Rang: Genin

Szint:

Chakraszint:



Felszerelés: Hófehér Ninja öltözék, 10 kunai, 10 shuriken, 5 robbanó cédula, 5 füst bomba, 3 táptabletta, 1 közepes tekercs

Kinézet: Hófehér hosszú-csípőig érő haj, óriási barna szemek, nem túl magas, de lányhoz képest mégis kiemelkedő. Körülbelül 175 cm magas. Nem túl nehéz korához képest, csak 40 kilogramm. Nagyon vékony és nem is túl izmos, de annál erősebb.

Jellem: Mindenkihez nagyon kedves és barátságos. Imád segíteni az időseknek, főleg ha néhanapján meg is ajándékozzák őt, tegyük fel egy kis cukorral ami bizonyítja, hogy nagyon is édesszájú lány. Az akarata sokkal erősebb mint külső ereje és nagyobb is a tudása, mint a többi korabelinek. Rengeteg barátja van és persze ott van még a két bátyja is akik nagyon szeretik annak ellenére, hogy mennyit zaklatják szerencsétlen húgukat. Iszonyatosan vicces személyiség és bár mások előtt keménynek mutatja magát, odabenn egy nagyon is visszafogott, kissé titkolózó ember bujkál. Imádja a ninja fegyvereket már kiskora óta és ráadásul ért is hozzájuk. Testvéreihez képest egy zseni, hiszen ők csak a fizikai erőre építik tudásukat. Nem egy tajjutsu specialista, annál inkább fejlesztette ninjutsu ismereteit.
 
Ninjutsu:
Alap E szintű jutsuk:
 
Bunshin no Jutsu-Klón technik
Shunshin no Jutsu-Fürge test technika
Henge no Jutsu-Transzformációs technika
Kakuremino no Jutsu-A láthatatlanság köpenye
Kawarimi no Jutsu-Testhelyettesítő technika
Jibaku Fuda:Kassei-Robbanó jegyzet:Aktiválás
Tobidogu no Jutsu-Tekercsírás, hordozható fegyverek






Születés és kiskor   
  
     Yukigakure szívében járunk, ősz elején, miközben két fiú üldögélt az ablakban és néztek ki a nagyvilágba. Ők Omi és Mito. Késő este volt, éjfél körül lehet és csak nézték a holdat és a csillagokat, mert várakozniuk kellett. Édesanyjuk és édesapjuk nem voltak otthon, mert éppen akkor  született meg a kislányuk. A fiúk nagyon izgatottak voltak, hiszen Omi 6, Mito pedig csak 3 éves volt. Iszonyatosan kíváncsiak lehettek. Hirtelen valaki kopogni kezdett és Omi egyből odafutott. Mito lassan ment utána, hogy ne maradjon le semmiről. Az ajtóban édesapjuk állt, akit Akitonak hívnak. Mögötte egy apró kis fej jelent meg édesanyjuk, Izara kezében. Amint beléptek a fiúk elkezdtek ujjongani, hogy vére megjelent a kis húguk. Egyszeriben Izara megszólalt:


- Omi, Mito...ez itt Nakumi. Ő a kishúgotok.-mondta Izara kissé fáradt hangon


- Azta!!-hallatszott a fiúk felől szinkronban


- A neve Nakumi?-szólalt meg halkan Mito


- Igen.-ezek voltak az első szavak amiket meghallottam, persze azokon kívül amikor az orvos üvöltözött apámmal, hogy menjen már ki a szobából


Ez után bementünk a házba és mindannyian leültünk a kanapéra. Én Omi kezében voltam, mert nagyon kíváncsi lehetett rám. Csak gügyögtem és gügyögtem. Ezek voltak az első emlékeim a világról, a házakról, az otthonomról és persze a családomról.


     Egy valamire rájöttem, két éves korom eléggé furcsa volt. Nagy részt a nagyszüleimmel kellett volna töltenem az időmet, hiszen mind anyu, mind apu jouninok, elit ninják akik a falut szolgálják. Bár ez nem is csoda, hiszen a családunk mind két ága már generációk óta mind ninja. Soha nem voltam egy túlságosan is lányos lány, de nem is tűnt úgy, mintha akarták volna ezt a családom tagjai. Soha nm volt játékbabám vagy akármilyen hasonló játékom. Valahányszor elmentek a többiek én kikotortam apa zoknis fiókjából a fegyvereit és mindig csak a kunaikkal játszadoztam. Ekkor tájt még alig volt öntudatom, hiszen még csak egy-két éves lehettem. Alig vannak emlékeim abból az időből, de ezek a napok tisztán sütnek a fejemben. Ezekben az időkben mindig csak Mito volt otthon. Egyszer fordult csak elő, hogy meg is vágtam magamat,Mito akkor éppen aludt, de akkor is szerencsém volt. Egyáltalán nem fájt, csak vérzett. Nem tudtam mi az, csak néztem ki a fejemből. Hirtelen a bátyám jelent meg, aki éppen akkor ért haza az akadémiáról. Nem tudta mi történt, de egyből el is látott. Egy apró kis seb mindig is ott maradt. Ez a heg tartotta bennem azt a napot is. Mire anyáék hazaértek az akkori küldetésükről már nem is volt bajom. Nem is értettem, de mégis mindig otthon hagytak minket teljesen egyedül. Elméletben a nagyszüleinknek kellett volna minden nap át jönnie, ámde bár ez eléggé gyakran elmaradt. Ennek az volt az oka, hogy csak az apai nagyszüleink éltek szintén Yukigakuréban. Ezt mindenki bánta, mert ők valójában kedvesebbek voltak és jobban is szerettek minket. Havonta háromszor látogattak meg minket úgy, hogy ők Kirigakuréból származtak, ők mégis mindig hoztak nekünk valami kis ajándékot. Soha nem volt sok,csak éppen elég ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Míg az apai nagyszülők, akiknek minden küldetésmentes napon vigyázni kellett volna ránk, ők folyton csak a kocsmában voltak meg cigorettáztak. Napi egy helyett havi egyszer láttuk őket. Ezt bezzeg a szüleink nem tudták, hiszen mindig csak nyalizni tudtak nekik, miközben minket soha nem vettek figyelembe. Mintha utálták volna a gyerekeket. Az ilyen napokra emlékszem azokból az időkből, semmi másra csakis ezekre a furcsa de mégis tökéletes napokra.


     Három éves koromban járunk, amikor testvéreim csak élvezik az akadémiai éveket, miközben én otthon játszadoztam egymagamban. Hiszen, Omi már az akadémia felénél tarthatott  és már rengeteg barátja volt és megszámlálhatatlan tanára is lett az elmúlt 4 évben. Mito viszont csak most kezdte el az akadémiát körülbelül egy éve és már is rengeteg barátra tett szert. Elmúltak a régi szép idők. Ilyenkor már teljesen egyedül voltam otthon, mindig. Viszont az, hogy játszadozom apa kunaijaival megmaradt. Minden egyes nap játszottam, de egy idő után ez már nem volt elég. Egy napon anya szekrényébe néztem be. Olyan magasan volt, hogy nehezen, de mégis sikerült felmásznom az asztalra, hogy elérjem a szekrényt.  Furcsa csillag szerű, éles tárgyakat találtam. Kiderült, hogy ezek shurikenek voltak. Tetszettek, nem csoda, mert imádtam a csillagokat, hiszen alattuk születtem. Sőt mi több, mint később kiderült, hogy pontosan a hold alatt láttam fényt először. Igazán világos, de mégis sötét személyiségnek születtem. Senki nem tudta milyen is vagyok valójában. Egy több oldalú személyiség voltam, már puszta három éves koromban. Ekkor derült ki milyen is vagyok valójában és mennyire is szeretem a ninja fegyvereket használni valamint csak nézni is. Különleges pillanat az amikor az ember megtalálja önmagát. Főleg ha egy többszínű lány és három évesen tudja, hogy kicsoda valójában. Bár eltértem a tárgytól, de mindegy. Ebben a korban kezdtem el edzeni. Omi minden tanulós délután között csak gyakorolt és gyakorolt, én meg csak zaklattam, hogy segítsen, de soha nem volt annyira segítőkész, mint azt elvártam tőle. Ez alatt Mito minden szabadidejét rám szentelte. Valahányszor tanulnia kellett volna mindig képes volt elhalasztani. Kapott is érte fejmosást elégé sokszor, hogy ne tanult vagy gyakorolt eleget ahhoz, hogy elismerjék. Ő mégis inkább velem foglalkozott. Egy idő után rászokott arra, hogy mielőtt hazaér elintézi minden feladatát és akkor én hagyni tudom tanulni, nem üvöltik le a fejét , elkészül mindennel és még játékra is van ideje velem. Rengeteget játszottunk a fegyverekkel, majd egy idő után kezdett komolyra fordulni a dolog. Éveken át ezeket a fegyverhasználó rejtelmeket fedtem fel. 5 éves koromban már igazi profi voltam, de erről majd később.


     Négy éves koromban apa egyre kevesebbet kezdett el küldetésekre járni, mert megbetegedett. Anya is többször volt otthon, mert neki kellett ápolnia. Majdnem egy fél éven át nem is voltak küldetésen, viszont így legalább nem voltam otthon egyedül. Sajnálatos módon ez egy két élű kard volt, mert ettől kezdve nem tudtam annyit gyakorolni a fegyverekkel. Mégis, innentől már Omi is gyakorolt velem néha napján. Neki már volt fegyvertartója és amikor jó idő volt, mindig kimentünk az erdőbe azzal, hogy ,,játszunk’’, de közben rengeteget dobáltunk fegyvereket is. Az első alkalom különleges volt, mert egy kivételesen  gyönyörű, havas délutánon voltunk együtt az erdőben. a hó csak esett és esett ráadásul még a nap is óriási pompában ragyogott. Omi kitett célpontokat és egy kivételével mindet eltalálta pont a közepén. Nem is gondolnád, de most így visszatekintve mintha egy profi lett volna. Mégis az első alkalommal volt a legvarázslatosabb. Ominak minden jól ment, Mito kicsit kétbalkezes volt, de egy idő után kezdett belejönni. Én ezalatt csak üldögéltem és dobálgattam magam elé a fegyvereket, mialatt ügyetlenkedtem és mégsem sebeztem meg magamat valami gyakran. Mégis volt egy nap, amikor már az erdőben voltunk és óriási vihar tört ki hirtelen és hazafelé futva én elestem és a seb amit először ejtettem magamon kiszakadt és nagyon véres lettem tőle hirtelen. Ekkor még mindig nem nagyon értettem mi is az a piros valami ami kifolyik a karomból. Omi csak ment elől és ezúttal nem nagyon törődött a sebemmel. Mito annál inkább. Nagyon gondoskodó volt, már így 6 évesen is érettebbnek tűnt, mint Omi, aki bezzeg már 9 évesen rohant előttünk, mintha mi ott sem lettünk volna. Mito felemelt és olyan gyorsan kezdett elfutni, mint még soha. Nagyon meglepett ezzel a hirtelen hangulatváltással. Mikor talált egy fedett helyet beszaladt alá a kezében velem, megelőzve Omit aki lassan észhez tért és odajött hozzánk. Mire ő megérkezett Mito már ellátott engem és akkor már még több emlékem fűződött ahhoz a sebhez. Ez a seb tartja bennem a lelket a mai napig ahhoz, hogy tudjam, hogy bármikor számíthatok a testvéreimre egész életemben. Azóta is minden nap, minden küldetésen, minden életveszélyes pillanatban és minden egyedül töltött-unalmas-gondolathiányos másodpercben azt a sebet néztem és az adott erőt arra, hogy átvészeljem ezeket a pillanatokat.
 
Az akadémia kezdete
 
     Öt éves koromban kezdődött számomra az akadémia. A évnyitó ünnepségre Mitoval mentem, mert Omi már tavaly geninné vált. Be is osztották egy csapatba, kapott két társat és egy jounin vezetőt is. Akkoriban nagyon irigyeltem őt, de ezzel nem voltam egyedül. Mito teljes mértékben egyet értett velem ebben. Ő is akarta már ezeket a dolgokat, de neki még így is 3 év volt hátra az akadémiából. Nekem ennél is rosszabbnak ígérkezett a helyzet, hiszen nekem még 7 év volt hátra. Mitonak legalább eddig ott volt Omi, a nagy menő bátyónak aki befolyást szerez neki, de Mito híve maradt önmagának és nem használta ki. Aztán megjelentem én, hogy az elkövetkezendő 3 évben se legyen egyedül, nem mintha eddig így lett volna. Hiszen Omi mindig ott volt és most én cseréltem ki az ő helyét, bár még csak az évnyitóra voltunk, útközben. Mikor odaértünk Mito megbotlott egy kőben és elesett. Eléggé beverte  a fejét és fájlalta is, de ezzel nem törődött túl sokáig. Mentünk befelé és a Hokage beszéde után elváltam Mitotól. Mindketten elmentünk a saját termünkbe és onnantól nem is tudom már mi történhetett Mitoval. Én az utolsó padban, a sarokban találtam helyet magamnak és mellém egy másik lány ült le. Első látásra nagyon kedvesnek tűnt, ezért hozzá szóltam.:


- Szia! Nirau Nakumi vagyok. Téged, hogy hívnak?-szólaltam meg boldogsággal teli hangon


- Szia Nakumi. Én Anro Miku vagyok!-hallatszott felőle a válasz


Egy rövid ideig beszélgettünk aztán úgy tűnt, hogy barátok lettünk. Nagyon tetszett, hiszen még csak most léptem be a terembe és máris szereztem egy barátot. Ettől kezdve Miku volt a legjobb barátom és mint később kiderült sokáig együtt maradtunk, de ez egy máris része a történetemnek. Miután beszélgettünk egy keveset, belépett a terembe egy chunin, aki kijelentette, hogy ő lesz a tanárunk. Első látásra kedvesnek tűnt. Lesétált a táblához és kissé meggyötört arccal leült. Elég kedvetlen volt egész évben és a legtöbb tanárral ellentétben rengeteget tanított, ami mindenkit meglepett, mert mindenki imádta a folytonos lehangoltság ellen. Nagyon sokat tanultam tőle abban az évben. De nagyon gyorsan el is szállt.


     Mire betöltöttem a hat éves kort már csak egy év után meguntam az akadémiát, onnantól kezdve nagyon nagyot romlott az átlagom. Rengeteget aludtam az órákon, mert nagyon lusta voltam. Ebben az évben azonban egy új diákot ismert meg az osztály. Vicces nap volt. Egy fekete hajú fiú lépett be a terembe utolsó óra közepén és a tanár egyből felszólalt.:


- Áh...hát itt vagy! Rád vártunk. Srácok, ez itt.......-hirtelen elment a hangja és felszólalt az új gyerek


- Igen, helló. A nevem Makto Taiga. 6 éves lennék és most költöztem ide a családommal.


Minden lány azt mondogatta, hogy milyen jóképű meg erős. Nem igazán értettem, mert még csak most lépett be a terembe és még csak meg sem szólalt. Nekem már első látásra kicsit sem volt szimpi. Attól kezdve kerültem, bár nehéz volt, mert Mikunak is tetszett, én viszont minél jobban ismertem annál jobban utáltam.


 
//Elnézést, ha eddig egy kicsit unalmas volt, de ez itt megváltozik...gondolom!  Razz //


 
Csalódások tömbkelege
 
     Egy héttel a hetedik születésnapom után került megrendezésre az év első chunin vizsgája. Omi és a csapata természetesen elindult rajta. Az első fordulót hamar letudták, aztán Omi hazajött. Mindent elmesélt, hogy mi is történt igazából aztán elment edzeni. Mitoval titokban követtük, mert mi is edzeni akartunk, persze apa és anya tudták, csak Omi nem. Kiderült, hogy Omi velünk ellentétben nem edzeni ment, hanem az egyik csapattársával találkozott. Órákon át beszélgettek, de mi már fél óra után otthagytuk őket és kissé távol tőlük elkezdtünk edzeni. Mitonak meglehetősen jól ment a shuriken hajítás és persze én sem voltam túl béna, csak nagyon lusta és emiatt nagyon hamar abbahagytam. Órákig voltunk ott én meg szinte végig aludtam. Mito akkor esett össze, amikor én harmadszorra ébredtem fel. Hagytam aludni és akkor én magam kezdtem bele a rendes gyakorlásba. Kiderült, hogy az alvás nagyon jó hatással van rám, mert az alvás után majdhogynem hibátlanul ment a célba dobás. Körülbelül egy órát dobálóztam aztán leöntöttem Mitot egy kevéske vízzel, erre természetesen fölébredt, majd hazamentünk. Omi még nem volt ott. Egy órával utánunk érkezett teljesen elázva, amit nem igazán értett egyikünk sem, mert nem is esett az eső, nem csak, hogy ma, de egész héten. Miután anya kérdőre vonta egy szó nélkül bement a szobájába. Mitoval rohantunk utána és nekünk persze elmondta, hogy beleesett, vagyis belelökték a csapattársai a patakba. Ezután a chunin vizsga folytatódott. Az egész család ott volt a döntőn, de Omi mégis elbukott, mert legyőzte egy lány. Most így visszagondolva nagyon béna volt akkoriban. Az évben Omiék már nem indultak több vizsgán.

     A következő évben ismét meg próbálták, de megint nem sikerült. Mitoval ezért úgy döntöttünk, hogy rengeteget fogunk edzeni, hogy utolérhessük Omit és ne bukjunk majd el annyiszor a chunin vizsgán mint ő. Az akadémia egyik legnehezebb éve volt ez nekem, mert eleve utáltam tanulni és lusta is voltam. Mégis ebben az évben fejlődtem a legtöbbet. Nagyon sokat javult a shurikennel és kunaival való célzásom is. Az alapvető jutsukkal is kezdtem dűlőre jutni és az életben először beleolvastam egy jegyzetbe...bár nem az enyém volt, tanultam belőle valamicskét.
 
     Kilenc éves voltam, amikor Omi megint megpróbálta a chunin vizsgát és ezúttal ismét eljutott a harmadik fordulóig, ahol az első fordulóig mindensimán ment, aztán szembekerült egy Amegakurei shinobival, aki jóval az ő szintje felett volt. Olyan szinten legyőzte, hogy kórházba kellett szállítani. Egy hónapig tartott a rehabilitációja. Minden nap meglátogattuk és Mito is mindaddig velünk tartott, amíg nem lett genin. Nagyon jó csapatba osztották be, minden tagja kedves és erős is volt. Sok időt töltöttek nálunk. Volt egy lány csapattársa, akinek nem volt tesója és mivel nekem csak bátyáim vannak sokat játszott velem.
 
     A tizedik születésnapomtól egészen karácsonyig beteg voltam és mivel anya és apa küldetéseken volt, nem is beszélve Omiról, aki egyre komolyabb és Mitoról, aki viszont uncsibbnál uncsibb feladatokat  kapott. Rengeteget voltam egyedül...vagyis a „nagyimékkal”. Mégis egy nap valaki csöngetett én meg oda mentem és mivel eléggé magas voltam már akkor is, kinéztem az ajtó majdnem legtetején lévő résen és akkor valamiféle csoda tárult a szemem elé. A „kedves” nagyszüleim álltak az ajtóban. Nagyon boldog voltam, mert nagyon régen látogattak meg és akkor is csak keveset láttam őket, mert sokat edzettem és szinte minden időmet az akadémián töltöttem. Erre most itt állnak és csak egy ajtó választ el tőlük. Egy kicsit izgatott voltam ezért lefagytam, aztán persze mielőtt elmentek volna beengedtem őket. Sokáig ölelkeztünk aztán be is mentünk a házba. Elmondtam nekik, hogy mindenki küldetésen van és én beteg vagyok. Közöltem, hogy Mito biztosan hazaér még ma, Omi is talán hamar végez, mert tegnap ment el és még azt is, hogy anya és apa valószínűleg soká jönnek. Beszélgettünk a szobámban, nagyi ápolgatott és mivel a fiúk nem voltak itt a nagyapa végre nekem mesélte a háborús történeteit és nem küldött el. Nagyon sok minden mesél, még azt is, hogy harc közben találkozott a nagyimmal. Ez kissé meglepett, mégis aranyosnak véltem, aztán ki fejtette:

- Tudod Nakumi, úgy ismertem meg a nagymamádat, hogy ő az orvosi csapatban volt és miután a front átment a csapatomon nagy szükség volt az orvosokra. Rengeteg sérült volt, köztük én is...azóta hiányzik egy darab a fülemből-mondta elmosolyodva, bár emiatt még inkább betegnek éreztem magamat-Mindegy...a nagyanyád meggyógyított és ellátta minden sérülésemet, kivéve ezt az egyet-mutatott a lábán lévő hegre, vicces formája volt a sebnek, azt egyszer meg kell hagyni, mert pontosan úgy nézett ki, mint avarrejtek jele.
Többre már nem emlékszem, mert elaludtam. Ez az emlék mégis megmaradt. Meg persze az is, de csak részletekben, hogy Omi abban az évben lett végre valahára chunin, mert Mito ellen harcolt a döntőben, aki elsőre előrébb jutott mint Omi és mindenki annyira sajnálta, bár azt is megértettük, hogy Omi már unja a chunin vizsgák gyötrelmeit. Otthon volt gratuláló és még sajnálkozó vacsi is, mert Mito nem akart részt venni az Ominak készített különlegességekben. Mázlija volt, hogy anya borzalmasan főzik, ezért elsőre senki nem evett semmit, aztán nagyi átvette a stafétát és olyan vacsit csinált, amit még nem látott a házunk, még tortát is csinált, ami meg volt felezve, az egyik oldalon az állt, hogy: „Tudtuk, hogy sikerülni fog...végre”, a másik oldalon pedig az, hogy: „Legközelebb sikerül”. Nekem az igazat megvallva nekem mindkét oldala ízlett.
 
     Amikor betöltöttem a tizenegy éves kort anya az életben először otthon volt, de nem csak ő...apa is és még a nagyiék is eljöttek Kirigakuréból. Senki nem volt küldetésen és végre nem csak egy csoki szívet kaptam a tesóimtól ajándékba.-bár nem panaszkodhatok, mert minden évben nem pontosan a születésnapomon, de utána valamit kaptam amit apáék hoztak a küldetésikről, volt virág, szív alakú kő vagy akár egy toll, én örültem mert tudtam, hogy bár küldetésen voltak, de gondoltak rám, ezért ezek az ajándékok mindennél többet jelentettek-Sajna a buli hamar borult, mert nagyapáéknak vissza kellett mennie Kirigakuréba és a többiek mind elmentek küldetésre. Megint füstbe ment a szülinapom, de nem érdekelt az egész, ezért szülinapom alkalmából edzettem egy kicsit...na jó rengeteget. Egy fa kidőlt az erdőben, mert tele dobtam shurikennel és kunaival, nem is beszélve az ütésekről és rugásokról. Szép lett volna itt abbahagyni, de nem. Inkább futott néhány órán át, felüléseztem, fekvőztem, hasizmoztam,húzódzkodtam, súlyt emeltem (egyre nagyobb és nagyobb köveket) és még kézen állni és járni is megtanultam. Mire végeztem mindenki otthon volt, még Miku is és anya mondta, hogy megbeszélték a szülőkkel és aznap ott alhat nálunk,ez nagyon jó ajándék volt, de mielőtt beszélgettem volna Mikuval el kellett mennem fürdeni, aztán eszembe jutott, hogy elmehetnénk ketten a  fürdőbe. Anyáék bele is mentek...egy feltétellel...a fiúknak is velünk kellett jönniük. Ez rossz ötlet volt, de inkább belementem, minthogy egyedül hagyjam a barátnőmet, vagy ne menjünk. És mivel a fürdő el volt választva túléltem...a baj csak az volt, hogy Mitonak tetszett Miku. Másnap volt a chunuin vizsga és így vissza tekintve szerintem Mitonak balszerencsét hozott az, hogy Omi leverte az előző évben, bár az is lehet, hogy hagyta, mert az Mitora vallana. Mindegy is, Mito elbukott a chunin vizsgán, immáron másodszorra.
 
 
Óriási változás
 
     Nyolc évig unatkoztam az akadémián, aztán jött a főnyeremény...a genin vizsga, mert tizenkét éves vagyok?! De jó, mintha szeretnék bekerülni egy csapatba tele arrogáns idiótákkal. A vizsga nem volt túlságosan komplikált. Csak alakot kellett váltani. Én személy szerint a Hokagénak vettem fel az alakját és bár neccesen is de a sok gyakorlás miatt sikerült. Két nappal a vizsga után osztották be a csapatokat. Amint elkezdték mondani a neveket majdnem elaludtam, aztán meghallottam azt, hogy: „ Hármas csapat: Nirau Nakumi, Anro Miku és végül Makto Taiga. Ezután végig mondták a többi csapatot is. Távozásként pedig kijelentették, hogy a felügyelő jouninok hamarosan megérkeznek. Én fel sem fogtam, hogy Taiga lett a csapattársam, akit legszívesebben egy pincében láttam volna bezárva. Másrészről örültem, hogy Miku is velem van egy csapatban. Sajna ő örült annak, hogy Taiga is velünk van. Az első jounin aki jött, értünk jött. Tetszett, hogy nem egy késős típus. Bemutatkozott és mondta, hogy szólítsuk csak Horu senseinek. Így is tettünk, aztán mi is bemutatkoztunk. Elmondtunk a céljainkat, álmainkat és, hogy milyenek is vagyunk. Rengeteg unalmasabbnál unalmasabb küldetésen voltunk együtt és egy idő után kezdtem megszokni Taigát és mint csapat sokféle helyzetben sikerült megállnunk a helyünket. Bár nagyon untam, sokszor elaludtam, valahogy mindig hamar teljesítve lett a küldetés amit éppen kaptunk.
 
Szél elem feloldása
 
     Csak tizenhárom éves voltam, amikor Horu sensei a kezembe nyomott egy kis darab papírt. Azt mondta, hogy próbáljam meg belevezetni a chakrámat és ha sikerül akkor nézzem meg mi fog történni a lappal. Így is tettem. Egy kis kísérletezés után a lap középen ketté vágódott. Én még nem tudtam mit jelenthet, de a sensei igen. Beavatott, hogy erre azért volt szükség, mert tudni szerette volna, hogy milyen természetű a chakrám. Azt is elmondta, hogy mivel kettévágódott a chakrám szél természetű. Először nem nagyon értettem ez mit is jelent aztán adott egy instant chakra természet órát:

- Tudod Nakumi, ötféle chakra van: víz, tűz, föld,villám és szél. Ezek kapcsolatban állnak egymással, de nem csak felerősíthetik egymást, semlegesíthetik is vagy akár keveredhetnek is amivel új elemet hozhatsz létre, bár ez eléggé ritka. Először is kezdjük ott, hogy mi mi üt ki. Például, a víz semlegesíti a tüzet, a tűz tehetetlen a vízzel szemben, bár ez mennyiség kérdése.  A tűz üti a szelet, míg a szél felerősítheti a tüzet. A szél veri a villámot. A villám hatástalanítja a földet ami viszont a vízzel kegyetlen. Bár ha a földet a vízzel kevered furcsa dolgokat tapasztalhatsz, bár ez most nem lényeg. Mivel neked szél típusú a chakrád tudod milyen fajta technikák tanulása sikerülhet. Szerencsédre a bátyádnak, Ominak is szél elemű a chakrája. Tudnod kell, hogy a szél természetű chakra eléggé ritka szóval örülhetsz, hogy ismersz olyat akinek ez a kiváltság szintén megadatott, de azt se felejtsd el, hogy Mitonak pedig a tűz az eleme, ami azt jelenti, hogy mivel a szél felerősíti a tüzet nagyon jó csapatot alkothattok ti hárman. Tudod mivel ez nagy felelősség foglak edzeni néha külön is és szerintem a testvéreidet is hozhatod, mert bár nekem nem szél típusú a chakrám az alapokban segíthetek nektek, főleg Mitonak, mert az én chakrám valójában tűz és víz. Sajna ezek nehezen férnek meg egymás mellett nekem vannak trükkjeim. Minden esetre hamarosan találkozunk, hogyha benne vagy. Szia!


Aztán elment és csak következő nap találkoztunk. Először nem vittem Mitot és Omit, csak miután már menegetett a dolog. A küldetések között sok mindent tanított nekem Horu sensei. Ebben az évben a többiek miatt még a chunin vizsgát is bevállaltam, de mivel nem nagyon figyeltem és nem is nagyon érdekelt sajnálatos módon megbuktam, a többiek akik bezzeg mindent beleadtak szintén megbuktak. Miku le volt sokkolva, de örült, hogy továbbra is Taiga csapattársa lehet. Én ezt sajnos más szemmel láttam. Én csak e miatt nem örültem annak, hogy nem sikerült neki vagy nekem.
 
     Egy évig szinte minden héten tanultam Horu senseitől, de nem csak keveset, mire már tizennégy éves lettem. Rengeteget tudott, ahhoz képest, hogy nem is olyan volt a chakrája mint nekem. Egy idő után elkezdtem magammal vinni a tesóimat is az edzésekre. Sokszor ketté válunk, mert nekem Omi próbált új szél elemű technikákat tanítani (már amiket tudott és tudta, hogy meg tudom tanulni), Mito pedig Horu senseijel volt és egészen jól fel tudtam fogni amit mondtak vagy tanítottak neki. Sok technikát akartam tudni, annak ellenére, hogy eddig lusta voltam. Ezúttal én magam akartam tanulni és fejlődni. Omi szerencsére ebben segítségemre volt. Mitonak meg ott volt Horu sensei.
 
     A tizenötödik születésnapomat el is felejtettem, mert reggel amint felkeltem kimentem az edzőterepre, ahol mostanság ( leginkább az elmúlt két évben) rengeteg időt töltöttem. Még senki nem volt ott ezért egyedül elkezdtem edzeni és feszegetni a határaimat. Próbáltam megcsinálni egy technikát, amit „Isteni szélnek” neveztek. Rengeteget próbálkoztam, mire ráébredtem, hogy aznap van a szülinapom, amivel az életben először nem is törődtem, csak örültem, hogy annyi év után elértem egy szintet, amire igenis büszke vagyok. Akkor döbbentem rá, hogy mindegy mikor van a születés napom vagy, hogy hány éves vagyok...boldog vagyok és nekem ez bőven elég, ha belegondolok, hogy onnan indultam, hogy a szekrényből elcsórt kunaikkal játszok és a bátyáim kötözik be a sebeimet. Aztán leesett, hogy tizenöt éves vagyok és ez a pillanat tökéletes.
 
 
 
 
//Utólag is szeretném kérni a szél elem feloldást, hogyha ennyi elég hozzá.  Very Happy//


A hozzászólást Nirau Nakumi összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Máj. 21 2016, 08:43-kor.
avatar
Nirau Nakumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 5

Tartózkodási hely : Yukigakure no sato


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nirau Nakumi

Témanyitás  Terumi Mei on Szomb. Ápr. 30 2016, 17:11

Yo!


Nem igazán akarom szaporítani a szót, mert a lényeg benne van, bár adódtak alkalmak, amikor belekavarodtam, mert nem értettem, hogy pontosan mit olvasok. Az előtörténeted ELFOGADOM.


Kezdő értékek:
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: 120


Ezen kívül persze mehet a vízen járás, függőleges terepen való megmaradás és a szél elem feloldása.


Írj adatlapot és jó játékot! ^^

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés
Kenshiro Hanae - A puding próbája az evés
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.