Kikötőváros

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Csüt. Márc. 09 2017, 12:17

// Nagyon ügyes! Sőt, remek leírást olvashattam ismét. Remek hangulat, és remek kivitelezés melyet már megszokhattam tőled. Imádom olvasni ezeket és egyre jobban várom már a folytatást, úgyhogy nem is nyomkodnám tovább ezzel kapcsolatban a billentyűzetet! //

-          Ersőebbet? Még is hol találhatnék ettől erősebb alkoholt a világunkban? Kalóz vagyok, hát elfelejtetted? – nevet fel a kijelentéseden, hisz igaza van. Egy világot látott kalóz, valószínűleg tudja, hogy mit és hol vásároljon meg, hogy kielégíthesse vágyait, jelen esetben a szomjoltási igényeit. Ajánlatodra az álomfejtéssel kapcsolatban csak bólint, s úgy tűnik egy pár pillanatra el is gondolkozik rajta. Különösen hat valóban az, hogy ennyire közvetlenek veled a legénység tagjai és maga Ryuuzaki is. Első meglátásra lehet nem olyan embert képzeltél el mint aki valóban most szemtől szemben áll veled. Lehet még több és még több érdekes kérdést tartogatsz majd a számára, s ha így lenne ő sem fog kímélni, hisz olykor úgy tűnik kiakarná mondani azokat a dolgokat amikre ténylegesen gondol, de valami miatt visszatartja azokat.
Az út csendesen telik, kapitányod arcáról csak annyit tudsz leolvasni, hogy mélyen elmerült a gondolataiba. Talán a tegnapi eseményeken gondolkozik, vagy talán csak aggódik a mai harcok kimenetelét illetően.
Ahogy a páholyból szemléled az összecsapásokat, a riválisnak nevezhető férfi szemkontaktusukra egy mondhatni kéjes mosollyal reagál, melytől valószínűleg elkap téged az undor. Miután az utasításaid elhangzanak még egy utolsó, halk mondatot súg hozzád kapitányod: „Ne hagyd, hogy elültessék a lelkedben a félelem és a megnyugtathatatlanság magvait ezek a romlott emberek.”. Valószínűleg arra próbált meg ezzel utalni, hogy ha bárkivel is kontaktusba kerülsz, ne hagyd becsapni magad. Ne hagyd, hogy olyanná válj mint ők, s ne hallgass mindenféle bolond kapitány és matróz szavára.
 
A csata elkezdődött Banri oldalán, ki meglepetésedre egyáltalán nem volt annyira láb alatt mint ahogy azt gondoltad még pár perccel ezelőtt. A hálós férfit Banri valósággal hamar bekebelezi és igen hamar lebirkózza, majd feltétel nélkül segít be neked a sokkarú megdöntésében.
Akrobatikus mozdulataid és a frappáns amazoni befejezés eszméletlen zsibongást és üdvrivalgást vált ki a nézőkből. Páran virágokat dobálnak be hozzád, másoknak a szavait sikerül elkapnod, hogy milyen szívesen töltenének egy éjszakát az aréna amazonjával. Mások ujjonganak, hogy végre elérkezett a megmentő és egy új korszak veszi kezdetét itt az arénában.
-          Magarro.
-          Igen kapitány? – hallatszik a visszakérdés a kapitányotok mögül, majd egy érdekes, szőke hajú férfi csoszog mellé, s oda hajol a füléhez.
-          Menj, ápold le a mi üdvöskénket. Ne hagyd, hogy azok a mocskok egy ujjal is hozzáérjenek. Ő már a mi családunk tagja és te mit rangidős viseld gondját a húgodnak, aztán küld hozzám.
-          Igen is, kapitány. – hajol még mélyebbre, s azzal is viharzik a lelátóról Ryuuzakival együtt.
Banri felsegít a földről, s alaposan végigmér, de még mielőtt szóra nyithatta volna ajkait az őrök azon nyomban elráncigálják mellőled és viszik az őt megillető helyre. Az egyik őr már érted is nyújtaná a kezét, de egy még számodra ismeretlen férfi nyúl a karjáért, melyet oly erővel szorít meg, hogy szinte hallani a csontjainak ropogását.
-          Te már itt végeztél, az amazont meg majd én visszakísérem a hajónkra. – tekintete szinte lángol, s érződik a kisugárzásából, hogy hiába ismeretlen a férfi, de nagy erő birtokosa és a te oldaladon áll.
Kezét nyújtja feléd, majd a elfogadod a vállára borítja, s úgy segít kikecmeregni az arénából. A szokásos és már jól ismert folyosókon bicegtek végig, majd amint kiértek a friss levegőre egy hordóra ültet, s felhúzza a hasadon csilingelő láncing egy részét. Tenyerét óvatosan helyezi a sebhelyre, lehunyja szemeit, s mély koncentrációba kezd. Kezeiből egy kékes láng gyúlik fel, s melengető érzést sugározva próbál valamit kezdeni a sebeddel. Ahogy próbálod figyelni a procedúrát, a sebed egyre jobban összehúzódik, majd szinte sebészi precizitással olvad össze a két, egymástól távol eső sebfal.
-          Mostantól kérlek jobban vigyázz magadra. Minden egyes percben aggódunk amíg odalenn küzdesz az arénában. Egyikőnk sem akarna elveszteni, főleg nem a kapitány, így figyelj oda. Kérlek. – magyarázza a férfi, majd tenyerét elemeli a már beforrt seb felől, s lesegít a hordóról.
-          Bár mennyire is modortalan vagyok, a nevem Magarro. A legénység másodtisztje, ha így a rangi megnevezés jobban megmaradna. – nyújtja feléd ma már a nem is számoljuk hányadik ember, s az eddigiekből levonva egyikőjük sem akart ártani neked. Furcsa lehet viszont ez a folyamatos érintkezés, de jól mutatja mindenkinek a cselekménye azt, hogy egy teljesen más világ lakójává váltál azon a napon, mikor felébredtél abban a bizonyos ketrecben.
-          A kapitány majd a megszokott helyen vár. Vagy is a kabinjában, bár már úgy is ismered itt a járást húgom. – vázolja fel az elkövetkezendőket mosolyogva, majd azzal elindul vissza az arénához.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita takashi - Eltemetett emlékek
2016 Április - A hónap játékosa


Az egyetlen rossz ha valaki gyorsabb a fénynél, hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Vas. Márc. 26 2017, 17:32

A harc a végéhez ér. Az oldalam markolom, hogy elállítsam a vérzést, majd a földre rogyok. Bár már Banri is próbált segíteni, s egy őr állítana fel, de amikor felnézek, egy másik kéz szorítja meg a karját. Az arckifejezéséből ítélve biztosan fáj, de nincs sok időm ezzel foglalkozni. A férfi felállít, majd segítségével sikerül kivánszorognom az ismert folyosókon. Odakint egy hordóra ültet, majd miután felhúzza a láncinget - s megtartom neki, hogy könnyebb legyen engem ellátnia -, egy kékes fényt látok a keze és a sebem közt világítani. Medikus lenne? Nem tudom, hogy a medikusok tudnak e ilyen precizitással dolgozni és ilyen rövid idő alatt, elvégre még sosem kellett senkinek sem meggyógyítania. 
Ironikus.
Egész életem alatt nem voltam beteg. Míg mások a vírus első megjelenésekor már beteget jelentettek, s taknyuk-nyáluk egybefolyt az influenza miatt, én vígan szaladgáltam és labdáztam a hóesésben. A mostohaanyám sokszor azzal akart büntetni, hogy kitesz a hóra, és hátha úgy megbetegszem és belázasodom, hogy belehalok, mivel a gondviselés terhe senkire se száll, de ezzel nem ért el sok mindent. A tél és én jó barátok voltunk. Mindig. Azt hiszem, nekem mindig is sokkal erősebb volt az immunrendszerem a többi gyerekhez képest, nem tudom, hogy mi másnak köszönhetném ezt. Persze az már más, ha a sebeimet kell begyógyítani. Ezzel sem igazán dicsekednék el, elég ez a kettő is.

Amiket mond, az valósággal meglep. Soha senki sem aggódott még értem, miért most tennék? Az, hogy ezt tőle hallom, egy szinte idegentől... furcsa érzés kerít a hatalmába. Egy teljes legénység tekint rám úgy, mintha a családtagjuk lennék, és aggódnak értem minden alkalommal, amikor harcra kerül a sor, de ezt nem mondhatnám el az igazi családomról. Ők talán annak örültek volna a legjobban, ha én vagyok az első kieső. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy végre itt egy harcos, aki megnyeri a csatákat, ezért vigyázni kell rám. Hurrá.
Kezét nyújtja felém, melyet egy ideig csak nézek, hogy mégis mit akar, majd szépen lassan én is nyújtom, hogy megfogjam.
- Yumi. Bár biztosan tudod... - nem is értem, miért mutatkozok be. Hiszen ha Ryuuzaki legénységének tagja, akkor ott mindenki tudja a nevem. Azt hiszem. De az etikett mégis megköveteli, hogy viszonozzam a bemutatkozást, ha már ő is megtette... vagy nem így van?
Nem tudom, mire számíthatok még itt, hiszen nagyon furcsa nekem. Mintha csak álmodnám az egészet. 
Ahogy Magarro elindul vissza az arénába, meg is csípem a vállam, hogy nem álmodom e. De nem.
Inkább elindulok a kapitány kabinjába, hogy megtudjam, most mit akar.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Vas. Május 07 2017, 14:23

// Elnézést a sok-sok késésért, bár te tudhatod a legjobban, hogy miért is történt ez az egész. Hamarosan felveszem a kapcsolatot az egyik Staff taggal és megpróbáljuk egy részleges zárás keretein belül újra beizzítani a kalandot. Természetesen az én kezem alatt! Wink //

A csípésed nem éppen azt a hatást váltja ki belőled melyet reméltél volna. Az álom túlságosan is valóságosnak tűnik ahhoz, hogy felébredhess belőle. A sebek, az illatok, a hangok és maga a gondolataid is mind valóságosak, s azok is maradnak, amíg akár ebben az álomban, vagy akár a való életben be nem végezteted. Bár lehet kicsit erősebbre sikeredett a csípés, vagy talán pont olyan helyen sikerült megragadnod magad mely hatására egy kis piros folt keletkezik az érintett ponton, majd egy kis sajgással kibővülve indulsz meg vissza, kapitányod kabinjába.
Az idő kellemes, kellemesebb mint amit eddig tapasztaltál a kalózokkal való együttléted alatt. A levegő kellemesen hordozza magában a tenger sós illatát és a lelkes matrózok által kifogott friss halak kellemesnek mondható szagát. Páran ittasan dűlöngélnek a stégeken, mások a lábaikat áztatják melyekről az apró tisztogató halak lelkesen nyammogják le az elhalt hámsejteket ezzel is szinte egy luxus nyaralóvá varázsolva a kalóztanyát. Lehet túl korai volt eldönteni, vagy megítélni akár a jó akár a rossz irányba ezt az egész felhozatalt hisz még rengeteg mindent mutathatna és mutatni is fog neked.
A hajótok pallója lépteid alatt barátságos nyekergéssel fogad, a legénység pedig úgy tűnik már a sikereiden fel is öntött a garatra. Páran azon nyomban tósztot mondanak neked és már kapnának is fel a levegőbe, de kapitányod hívogató pillantásával megtöri a mulatást kabinja ajtajában. Gesztusára, hívására természetesen azzal felelsz, hogy betérsz hozzá a kabinba. A kellemes berendezés ismét magával ragad. Igazán szeretetreméltó ez a hely, s a Ryuuzaki által iszogatott kellemes ital, fűszeres illata lengi be a kapitányod barlangját.
- Remekül küzdöttél ismét. – hallasz egy halk tapsolást az asztal felől mely mögött lelkesen tölt ki egy egy pohár italt a kalapos férfi.
- Lehet csak én vettem úgy észre, de lehet javítanunk kellene a technikáidon. Megsebesültél ismét. És ha nem ezen a helyen lennénk, nem ezekkel a felszerelésekkel és hozzáértő emberekkel talán a végedet is jelenthetné egy ilyen csapás. Persze nem vészmadárkodni akarok, de lehet itt lesz az ideje, hogy inkább a saját kezembe vegyem a jövőd egyengetését, már ha nem veszed zokon. – magyarázza a férfi, majd feláll az asztaltól, s az egyik poharat feléd nyújtja.
- Igyunk az egészségedre, és arra, hogy meg is maradjon. – kacsint rád peckesen majd fel is hajtja az italt, s az egyik polchoz sétál. Egy porosnak tűnő könyvet ragad meg, s óvatosan billenti el a polcon mire az nagyot kattan és egy titkos kapu nyílik meg mellette.
- Sokáig gondolkodtam, hogy ki is lesz a jogos örököse ennek a kis csekélységnek. – szólal meg, míg hangját furcsán torzítja el a kis terem akusztikája. Némi csörgés és csattogás után végül elő áll. Kezében egy kék hüvelyes kardot húz elő, s feléd nyújtja azt.
- De azt hiszem dűlőre jutottam. Te leszel az örökös, Yumi. Használd ésszel és kellő körültekintéssel. – vált át a komoly tekintetről egy boldog mosolyra az arca, majd várja, hogy elfogadod e a pengét, s viszed tovább kardjának történetét, vagy valami mással rukkolsz elő.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita takashi - Eltemetett emlékek
2016 Április - A hónap játékosa


Az egyetlen rossz ha valaki gyorsabb a fénynél, hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Pént. Jún. 09 2017, 21:52

// Tudom, no need to apologize. Very Happy //


Nem, nem álom mindez. De amikor egy olyan életet élsz, ami sokkal inkább tűnik rémálomnak, mint valóságnak, s már azt hiszed, hogy nem lesz soha sem jobb, mert akárhova lépsz, ott ugyanazt kapod, amit eddig, akkor hirtelen minden álomnak tűnik. Eddig még csak gondolni sem mertem arra, hogy valaha is jobb lesz, ha elindulok... megtanultam, hogy merni kell vállalni a kockázatot, mert kockázat nélkül nincs nyereség, s a legerősebb ember minden bukása után feláll. Hiszen ha padlót fogsz, onnan már csak egy felé vezet az út... remélhetőleg. Ahogy számomra is most fényesebbnek tűnnek a csillagok, mióta végeztem a múlt sötét árnyaival, melyek valahogy megszűntek követni. Azt hittem, hogy sokkal tovább maradnak velem a kísértetek, s rémálmom lesz tőlük, de... talán ennyi év után ez volt a legelső éjszakám, amikor nyugodtan aludhattam anélkül, hogy bárki is háborgatott volna, vagy felkeltett volna az éjszaka közepén, hogy hozzak egy pohár vizet. Furcsa érzés... furcsa megszabadulni attól a sok rossztól, bár soha nem fogok felejteni, maximum homályosak maradnak majd a képek, de sosem szabad elfelejtenem, hogy milyen úton indultam el, melyiken haladtam, és mi vezetett el eddig. Ha nem történtek volna meg, ha normális életet éltem volna mindenkivel boldogan, akkor nem lennék most az, aki.


Talán túl elhamarkodottan döntök, amikor kimondom magamban, hogy egy dolog csak rossz vagy jó lehet. De hát... ki ne tenne másként, aki hasonló helyzetbe kerül? Amikor arra ébredsz, hogy egy ketrecben találod magad, az nem kecsegtet sok jóval. Amikor arra kérnek, hogy harcolj egy kalózért életre-halálra, az sem éppen jó buli, így nyilván száz százalékig állítod, hogy minden, ami itt történhet, az csak rossz lehet. De... ha ezelőtt minden sokkal rosszabb volt, és az idegenek kezelnek családként, és a családod idegenként, akkor mindent átírsz magadban. Gondolkodtam már azon, hogy talán csak azért bánnak velem ilyen jól, hogy kihasználjanak, de a családom egyértelműsítette ezt azzal, hogy úgy bűnt velem, mint egy kutyával, míg az itteniek ennek az ellenkezőjét teszik. Ünnepelnek, pedig még meg se nyertem semmit, a kapitányuk pedig úgy áll hozzám, mintha egy megváltó lennék. A közönség pedig erre még csak rádob egy lapáttal. Azt hiszem, nem volt más választásom, amikor ide beléptem. Vagy megnyerem a harcokat és szabadon távozok, vagy pedig belerohanok egy olyan harcba, amellyel megásnám a saját síromat. Kezdetben ez volt a terv... hogy majd mindenkit lemészárolok magam előtt, de lehet, hogy el sem jutottam volna a második emberig. Bár ha ebbe beleszámoljuk Pókhast és Girhest... jut eszembe, e kettő kezd hiányozni, főképp Girhes. Most, hogy nincs kinek elmondanom, hogy mennyire ostoba...


A fedélzeten haladva máris körbevesznek a mulató szempárok, és ünnepelnek, pedig még csak meg sem nyertem a harcokat. Biztosan sok van még előttem. Mielőtt azonban bárki is be tudott volna húzni egy táncra, vagy italozásra, a kapitány törte meg a szándékokat tekintetével. Magamban azt hiszem, hogy hálás voltam emiatt. Nem vagyok egy mulatós típus, de a tegnapi pár kör után bárki könnyen azt mondhatta volna rólam, hogy színpadi bohócnak születtem, főleg a vallomásom után, melyet a kapitánynak tettem arról, hogy mennyire nem bírom az alkoholt.
A már ismerős kabinba térve egy ital vár, melyet Ryuuzaki tölt ki számomra. Elutasítanám, ha nem arról lenne szó, hogy valójában a győzelmem ünnepeljük, de talán egy pohárka nem fog megártani. Nem szabad elcsábulnom, mert akkor ki tudja, hogy miket mondok megint. Talán olyat, amit mélyen rejtegetek magamban, és nagyon is megbánnám, ha elhagyná ajkaimat.
Gyakorlás! Edzés! Idejét sem tudom már, mikor örültem utoljára ezeknek a szavaknak.
- Tény, hogy jól jönne egy kis olajozás, így nem bánnám, ha edzenél. Már ha ez egy ajánlat volt - és arra is gondolt, hogy ő fog edzeni. Mert nem mindegy, ki az. Szeretnék a legjobbaktól tanulni, és minél többet, hogy utolérjem saját magam. Annyi sok dolog maradt ki az életemből. Most egy nyereség, de aztán ki tudja, hogy mikor ütnek ki a nyeregből, és úgy járok, ahogy a többiek. Ahogy láttam, itt vagy élsz, vagy halsz, nincs a kettő között átmenet, szóval vagy szabadon távozok, vagy pedig hullazsákban, és inkább tenném voksom az előbbire. 
Elveszem tőle a felém nyújtott poharat, majd belekortyolok, miközben végig őt figyelem. Nem tudom, hanyadjára fog még így meglepni, amikor egy könyv elvételével egy titkos kaput fed fel. Csak bámulok, hogy mégis mit csinálhat nekem háttal, majd elkerekednek a szemeim, amikor egy kardot mutat nekem, és azt mondja, hogy ez mától az enyém.


- De mégis miért? - nem adunk csak úgy idegeneknek oda valamit, ami előtte a miénk volt, hacsak nem akar ezzel elérni valami olyasmit, amit egyébként nem tudna magától. Hm, lássuk csak... mikor adsz valakinek ajándékot, ha alig ismered? Ágyba akarod csábítani? Nem, nem vagyok az a fajta nő. Azt akarod, hogy megszeressen és megbízzon benned? Talán.
- Most érkeztem, ki akartam iktatni két tagját a legénységednek, hogy ezzel kiszabaduljak innen, most pedig a kezembe adnál egy kardot? Ennyire megbízol bennem? - teszem fel kérdéseimet teljesen összezavarodottan, miközben hol rá, hol pedig a kezében lévő kardra emelem tekintetem, de leginkább rá. Honnan tudja, hogy a következő pillanatban nem döfném le vele. Nos, aligha van erre esély, mert nem tenném meg, de mégis... én magam is gyanúsan tekintenék önmagamra ebben a helyzetben, és nem engedném, hogy felfegyverkezve rohangáljak, bár a másik oldalról nézve valahogy meg kell védenem magam. Főleg azok után, ami tegnap történt azzal a másik kalózkapitánnyal. Nem fogadhattam el csak úgy, ha nem várt érte cserébe valamit, bár nem annak a férfinak tűnt, aki elvárna bármit is azon kívül, hogy nyerjem meg neki a harcokat. Kérdően tekintettem fel rá, szememben talán láthatta is ezt a kérdést, amit már magamnak is feltettem párszor: És ezért cserébe szolgáltatnom is kellene valamit?
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Szomb. Júl. 08 2017, 17:43

// Wakizashi Yumi - Pewpew peffpeeff//

Ahogy a kardot átnyújtja, visszalép a szekrényhez, s a titkos reteszt végül bezárja újra több évnyi álomra kényszerítve azt. Különös szemeivel egy jó ideig csak fürkészi a mozdulataidat ahogy a kardot a kezedben tartod. Próbálja kivenni az érzelmeidet és még akkor, mikor még meg sem szólalsz, majd hangosan felnevet első kérdéseden.
-
Miért? Mégis miért ne? – kacarászik magában egy ideig, majd az asztalához lépdel, s a fa lapon foglal helyet. Ujjait összekulcsolja az ölében, s kalapja árnyékában komolyabb tekintettel vesz mély levegőt, hogy újra beszédre nyithassa a száját amint befejezed a saját mondandódat.
-
Az ideje az érkezésednek lényegtelen. Azt a két tagot lehet nem tudtad volna kiiktatni és azt hiszem már a szökésen sem igazán gondolkozol hisz eleget láttál már ahhoz, hogy különösebb legyen az itt tartózkodásod. Kíváncsi vagy, kérdezel és ezért is vagy itt és ez az oka, hogy itt is maradsz. Az meg hogy az örökségemet tarthatod a kezedben csak a te tisztséged, ezt talán a sors akarta így. De ha már a bizalomról beszélünk, lehet tudjuk még ezt cifrázni. – húzódik el egy különös mosoly a bajsza alatt majd lelkesen huppan le az asztalról s közelebb sétál hozzád.
-
A penge mint említettem az első kardom volt. – e közben a kezedben szorongatott kard markolatát ragadja meg, s óvatosan kibújtatja hüvelyéből, úgy öt centiméterre a pengét. Az acél penge oly tökéletes karbantartásról árulkodott mint még soha semmi, amit valaha láttál. A penge érdekes, hullámos ívekkel van díszítve és apró bevágások találhatóak a hullám alakokban. Sikerül azt is felfedezned, hogy a markolat felett a pengébe egy kanji van vésve. – Tyrving, a kalóz legendákból jól ismert fegyver nevét kapta. Bár, lehet nem ismered a történetet így beavatlak. – a pengét vissza csúsztatja a helyére, majd a történetbe kezd bele. A Tyrving állítása szerint egy arany markolatú fegyver volt mely sosem vétette el a célpontot, nem fogta a rozsda és bármit átvágott. A történet arról mesél, hogy a kardot a tengerek fenekén levő hatalmas nyomás alatt kovácsolták, s a tengerek mély szikláiból kovácsolták. Legendás erejét viszont megirigyelték és a fegyvert elátkozták. Az átok a fegyveren kimondja, hogy bármikor a fegyvert használja valaki, egy embert elragad az örvénylő mélység, s az ártatlan halott lelke a kardból beszél a használóhoz. – … de ne félj, ez a kard nem átkozott, de a megfelelő kezekben tényleg rendelkezik a legendás kard képességeivel. – mosolya szüntelen és szemében valami irtózatos kalandvágy lángol. Saját fegyverét megragadva lassan az ajtóhoz sétál, majd mind a ketten kiléptek rajta.
 
Hosszas és csendes menetelés után egy kopár helységre érkeztek. Körülöttetek nagyjából harminc méter távolságban helyezkednek el az erdő fái, melyek gyűrűként zárnak közre benneteket.
-
Még mielőtt újabb kérdéseket záporoztatnál rám, itt fogunk gyakorolni. – tárja szét a karját, majd ha jobban megfigyeled a terepet észreveszed, hogy az alattatok elterülő föld nem is az aminek látszik. Óvatosan, lábfejeddel odébb rúgod a port, s feltűnik, hogy egy tökéletesen elvágott fa kivágott maradványán állsz.
-
Remek, így legalább egy kis előharangozó ahhoz, hogy mit is fogunk ma csinálni. – emeli le hátáról a hatalmas kardját, majd újra beszélni kezd miközben egyenesen a szemedbe néz. – A világunkban irtózatosan kevesen sajátítanak el különböző vívási módszereket, s arról ne is beszéljünk milyen kevesen használnak egyszerre két kardot a csatában. A két kard egyszerre lehet a támadó jobbod és balod, míg egyikkőjüket, vagy esetleg mind a két pengét használhatod védekezésre. A mostani tanulmányaiddal szeretném majd azt elérni, hogy egy olyan ember legyen belőled kinek a vívó módszereit majd egyszer a történelem könyvekből olvashatjuk vissza, így nem is ragoznám túl tovább vágjunk bele. – sóhajt egy mélyet ismét, majd pengéjét valamiféle láthatatlan erő lengi körbe, mely szemmel látható. – Ez a technika a Hien. – mutat a pengére majd egy irtózatosat suhint vele a tőled balra eső erdő felé. Egy pár pillanatig nem is történik semmi, majd egy hatalmas reccsenést hallasz, s dübörögni kezd a föld az erdő irányából. A hangok felé kapva a fejed feltűnik, hogy egy sor, körülbelül tíz fa dől ki szép sorban egymás után, vágott hegekkel.
- Gondolom a terep kialakulása így már érthető a számodra, de jöjjön is a technika ismertetése. E stílus lényege abban rejlik, hogy te a fegyveredbe vezeted a chakrádat, mely a fegyvered típusa alapján új képességekre tesz majd szert. A stílus használatával a fegyvered sokkal élesebb lesz, könnyebben tud majd vágni mint egy hagyományos penge. A fegyverekbe préselt chakra viszont elemi képességekkel is felruházza a fegyveredet, így az én esetemben a szél elem dominál. A fegyverem borotvaéles lesz, pehely könnyű, s kombinálva némi gyakorlattal képes vagyok az előző bemutatóra is, s mivel itt te vagy akinek gyakorolnia kell, láss is neki. Áramoltasd a chakrád a fegyveredbe, járja át őt a lelked, s váljon egyé a lelked a fegyvereddel. Ruházd fel a képességeiddel, had legyen a fegyver Te és Te a fegyver. Ha az első lépéssel megvagyunk, haladhatunk tovább. – fejezi be végre valahára a beszédet majd szépen helyet foglal a földön, s várja, hogy mit csinálsz.

//Tanulásod szép kis ügyes legyen. Csak az alap Hienre korlátozódjunk jelen pillanatban. A chakra járja át a pengét, s az majd az elemi beolvadással mutassa is meg az elem által felvett tulajdonságokat. //

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita takashi - Eltemetett emlékek
2016 Április - A hónap játékosa


Az egyetlen rossz ha valaki gyorsabb a fénynél, hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Pént. Júl. 28 2017, 00:34

Nem is értem, mi ezen olyan vicces, pedig nem vagyok valami nagy humorzsák. Csak kimondom, ami épp az eszemben van. Habár, ha mindent kimondanék, ami az eszemben jár, akkor más helyzetben lennék, mint most... a körülmények sajnos sokkal extrémebbek lennének, így többször örülök annak, hogy a gondolataim inkább a fejemben maradnak, mintsem kijutnak onnan. Végképp nem értem a kapitány gondolatmenetét. Nem volt oka megbízni bennem ő mégis megtette. Persze tudom, hogy csak egy suhintásába kerülne, és nekem végem, s mivel önmagában is nagyon jól bízik és a képességeiben, így nem kétlem, hogy azonnal lépne, hogyha megrendülne bennem a hite. Nincs más dolgom, mint bíznom benne, ha már ő is megtette. Amit mond, az mind igaz, nem igazán gondolkodom a szökésen, hiszen így is szabad lehetek, ha azt csinálom, amihez értek. Legalább úgy teszem azt, hogy nincs senki se, aki megmondja, mit tegyek, vagy határokat szabjon nekem. S ha valaki keresne, akkor legalább áll mögöttem valaki, akik nem akarnák, hogy elveszítsenek. Legalábbis ezt remélem.
"De ha már a bizalomról beszélünk, lehet tudjuk még ezt cifrázni." Ennél a mondatnál összeszűkült szemekkel nézek rá, de nem mérgesen, inkább csak kíváncsian, ahogy ezt eddig mindig is tettem. Ittlétem óta máshogy sem néztem a kapitányra, csak kíváncsian. Fürkésztem a mozdulatait, a tetteit, a szemeit, a gondolataiban próbáltam meg kutatni, de ez a fickó olyan nagy rejtély. Lehet, hogy csak próbál inzultálni, vagy szórakozik velem. Mintha valami pszichológiai tesztnek vetne alá, hogy hogyan reagálok mondandóira. Ez igazán meglepett, és akaratlanul is elgondolkodtam rajta, hogy vajon mit érthet ez alatt. Épp szólásra nyitottam volna szám, miközben felmutattam mutatóujjam, de inkább megálltam, mielőtt valami olyasmit mondanék, amivel csak még jobban belesodrom magam ebbe a "flörtzónába". Egyáltalán ez az? Nem emlékszem, hogy valaha flörtöltem volna, vagy nekem flörtöltek volna; lehet túl befásult vagyok ahhoz, hogy ilyeneket észrevegyek.


Mielőtt tovább fokozhattuk volna részemről a kellemetlenséget, hálát adok az égnek, hogy hamarabb megszólalt, és bemutatta a kardot, melyet nekem szándékozik adni. Sohasem hallottam még a legendáról, de legalább már ezt is elmesélte.
- Remek. Nem hinném, hogy szükségem van arra, hogy harc közben egy kard beszéljen hozzám, a végén ijedtségből magamba döfném - és valljuk be, az nem lenne kellemes. Nagy csatározások közepette megszólal a kardod, hogy "hé, ne bökdöss", azzal a lendülettel vagy eldobnám és feladnám a harcot hitetlenségemért, vagy véletlenül úgy mozdulnék a megilletődöttségtől, hogy a kardomba dőlnék. Azt végképp nem tudnám elképzelni, ha mondjuk tanácsokat osztogatna, hogy hogyan forgassam és milyen harci taktikát alkalmazzak az ellenfelem legyőzésére. Csak vicces akartam lenni, mert úgy tűnik, Ryuuzaki ma nagyon szellemes kedvében van.
- Köszönöm a megtiszteltetést - meredek a kardra, majd Ryuuzaki szemébe, s követem őt, ki az ajtón az ismeretlenbe.


Egy számomra eddig ismeretlen helyre érkezünk, ahol a gyakorlásomat fogjuk végezni. Már kíváncsian várom, hogy mit tanulok ma a kapitánytól, ugyanis nagyon rég nem volt részem új kalandban, ideje, hogy megtornáztassam magam. Elgondolkodtat, hogy mi történt ezen a területen, de amikor Ryuuzakira nézek, valahogy van egy sejtésem az arckifejezése alapján. Tudom, hogy járt már itt, és az is valószínű, hogy a kidőlt fák mögött ő áll. Végighallgatom a beszédét, majd hol a bal karomra, hol pedig a jobb karomra nézek. Nem tudom, mennyire fog menni ez a kétkezes harcmodor, elvégre eddig csak az egyik kezemet kellett használnom, a másik azt se tudja, hogy mit csinál az egyik.
- Mint mondtam, a bal kezem olyan béna, hogy ódákat lehet zengeni róla. Ha te képes vagy életet lehelni bele, megcsókollak! - hát... ezt nem így akartam kihozni, de már kicsúszott. Valami olyasmire gondoltam inkább, hogyha képes mozgásra bírni a bal karom, akkor egy életre adósa vagyok, kifényesítem a csizmáját, vagy kidíszítem a kalapját, vagy főzök rá, bármi. Már késő bánat. Zavartan megvakarom a tarkóm.
Ez a vívási módszer viszont eléggé tetszetős: míg az egyik kezemmel védekezek, a másikkal támadok. Még nem tudom, melyik lesz a domináns, és melyikre lesz nagyobb szükségem, de tudok jobbat! Mindkét kezemmel meg kell tanulnom védekezni, és támadni, különben egy összecsapás alatt az ellenfelem azt hiheti, hogy csak az egyik kezemmel tudok támadni, és így direkt arra fog koncentrálni, így kellenek a meglepetések. Míg az én kardom nem használtam, hiszen feleslegesnek tartottam ehhez az új manőverhez, amit a kapitány tanítani akar, úgy addig az ő kardját élesítettem be és vettem elő, miközben magyarázott. Könyvekben nem szeretnék szerepelni, nem akarom, hogy ismert legyen a nevem, legalábbis addig nem, míg életben vagyok. Félnék a sok rajongótól, attól, hogy le kellene ráznom őket, és egyébként sem bírom nagyon a nagy tömegeket.
Ahogy azt gondoltam, a kapitány alakította ki így ezt a területet, már ha lehet ezt alakításnak nevezni, inkább rombolás.


Szóval áramoltassam a chakrám a fegyverbe. Azt hiszem, hogy ez a metódus már megvolt valamikor. Mikor is? Mikor kellett ilyet tennem? Hmm... végülis nem lehet nehezebb, mint amikor a lábamba kell azt megtennem, különbség talán annyi, hogy a lábam és a kard az nem ugyanaz. A lábam hús, vér, csont... meg izom, míg a kard az egy megmunkált fém. De legalább tudom, hogy az eljárás ugyanaz. Bólintok, majd magam elé veszem a fegyvert, vízszintbe helyezem, hogy magam is lássam, mi történik vele, ha belevezetem a chakrám. Erősen koncentrálok, ám amikor egy homályos alakot veszek észre a távolban a kard képe előtt, abbahagyom.
- Nem tudok úgy koncentrálni, ha ennyire figyelsz - sosem voltam arról híres, hogy mások bámulgatása közben végeztem el a dolgom. Akkor már sokkal másabb, ha sikeres vagyok, és be is tudom mutatni a tudásomat.
- Legalább csinálj te is valamit... - nem parancs, csak egy ötlet, hogy addig se terelje el a figyelmem. Vonzó egy férfi, tény, vonzza a tekintetem, de azért nem tartanám. Mármint... ne értse félre senki, nem ezzel van itt a gond, hanem... az az álmom még mindig kísért. Mintha valaki üzenni akart volna, hogy ebben a férfiban megbízhatok, de valaki majd az életemre tör itt. Tudom bár, hogy a halott rokonaim közt senki sem vigyázna rám, és el tudom mondani azt, hogy néha a halott szeretteink vigyáznak ránk. Hinni akarom azt, hogy apám szeretete olyan valós volt, hogy a halála után megbocsájtott és vigyáz rám most is... hiszen akkor a szavai igazak voltak, mikor azt mondta, hogy olyan odaadással szeretett, mint még senkit. Vagy Shin... aki mindig is szeretett... de az utolsó pillanatban nem tudtam volna elviselni, ha megtudja, mindenki halott. Talán az ő szemében nem érdemeltek volna halált akkor sem, ha tudta, hogy a családja milyen romlott... de senki sem érdemli meg. Nem tudom, mit adhattam volna akkor azért a sok megaláztatásért, amit kaptam tőlük: Maitól, Yuudaitól, Jirotól és a mostohaanyámtól. Ha Shint életben hagytam volna, rosszabb lett volna azzal a tudattal élnem, hogy talán üldöz engem és már utál. Azt pedig nem tudtam volna megtenni, hogy fogolyként tartsam, elvégre sokkal erősebb is volt nálam. Csak azért tudtam végezni vele, mert kiszolgáltatott állapotba került.
Ezeket az emlékeket felidézve a chakraáramoltatás közepette egy könnycsepp hullott a kard élére. Észrevettem, ahogy több is követi, de csak szipogtam egyet, majd letöröltem őket. Nem mutathattam, hogy most nem vagyok jól, mással kell foglalkoznom, és nem ezzel.
Az emlékeikre leszek erősebb. És magam miatt leszek erősebb.


Újra megpróbálom a chakrám áramoltatását a kardba. Bár nem szabad rosszra gondolnom, úgy érzem, hogy most ezek az érzelmek adnak erőt ahhoz, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy elterveztem. Mindig ki akartam törni a ketrecből. Erősebb lenni. Ha aznap a családom fele nem alszik, vagy Yuudai nem részeg, Mai és Leiko nem lenne hasznavehetetlen, én lennék halott. Felül kell múlnom az akkori énem, már nem lehetek az a kislány, aki akkor voltam. Nem lehetek az a gyenge, aki akkor voltam. Wakizashi Yumi vagyok. És erősebb leszek a Watariknál!
Érzem, ahogy a chakrám lassan átáramlik a pengébe, mintha a kezemhez tartozna. Érzem, hogy éles, hogy én vagyok a kard, s a kard engem szolgál, én pedig a kard szolgája vagyok. Nem... társak vagyunk. Lehunyom a szemem, hogy még jobban átadjam magam neki, most már az sem számít, ha Ryuuzaki figyel... vagy ha eddig is figyelt. Mintha lágy pengét tartanék a kezemben, hirtelen könnyebbnek tűnik, érzem a tenger illatát.
Kinyitom a szemem...
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Vas. Aug. 13 2017, 02:05

// Wakizashi Yumi - Késős postos bigyóság //

-           Valahogy sejtettem, hogy a dolgoknak a viccesebb végét fogod megragadni. És igen, lehet igazad van, jobb is hogy nem beszél ez a kard. – kacag fel a helytálló kijelentéseden, s tekintetében egy megnyugodott, boldognak látszó pillantást vélsz felfedezni. Valahogy a lelke nyugodtabbnak tűnik az után, hogy már végre otthoniasabban érzed magad és ilyen vicceket eregetsz. Az ajtóhoz sétál, majd hátat fordítva felel egy halvány bólintással.
-          Részemről a megtiszteltetés, hisz magaddal hordozod majd a jövődbe az én múltamat. – fordul még hátra, száján egy széles vigyorral majd kiléptek az ajtón.
 
A letarolt erdőrész magányos csendjét csak egy árva fakopáncs töri meg. Ez a fa temető furcsa mód hathat elsőre, de valójában jó célt szolgálhat majd a közeljövőben, legalábbis most nem több mint egy egyszerűnek mondható fickó, erőfitogtatásának gyümölcse. A kezedre majd végül a szádra irányuló mondatra elhalkul a fakopáncs, s csak a friss, fák között keringő szél zaja tartja életben a helyszínt. Ryuuzaki egy pillanatra kérdő tekintettel mered rád, akárcsak egy értetlen kiskutya a félrebiccentett fejjel, s nagy szemekkel, de amint leesik számára a tantusz egy picit hátra lépve vakargatja meg a tarkóját, kipirosodott arccal.
-          Próbáljunk meg inkább a feladatra koncentrálni először, a végén meg majd lealkudjuk az ígéreteket, rendben? – próbálja meg összeszedni magát és egy kevésbé huncut, kevésbé kalózos imidzset árasztó, inkább tanárias választ adni.
 
A sárgás, földöntúli szemeket valósággal a testeden érzed, majd azoknak irritációja alatt nem vagy képes a teljes koncentrációra. Amint hangot adsz ennek a problémának mestered, s kapitányod inkább megfordul, majd a kardjával kezd babrálni míg csak integet neked, hogy inkább folytasd a munkát, ne csak a lámpaláz beszéljen belőled.
Az álmaid talán csalfa dolgokat közvetítettek, vagy lehet mégsem, de mint mindenki tudja, az életünket körbehálózó álmok olykor kifürkészhetetlenek, s nem tudhatjuk azt sem, hogy mit hoz majd a holnapi napfelkelte. Hited abban, hogy talán apád vagy halott rokonai kísérnek az utadon, valószínűleg életed végéig elkísérnek majd. Shin hiánya bizonyul a legnehezebben elviselhetőnek és bár tudod, hogy teljesen helyesen cselekedtél mégis bánod a tetted valahol mélyen. Mennyivel egyszerűbb lett volna minden ha még talán azon a bizonyos éjszakán végzel vele, vagy talán ha bárcsak minden teljesen másképp alakult volna. Szép álomnak tűnne ez a rengeteg rémség között, melyeket az agyad vetít eléd majdnem minden éjjel, de sajnos a sanyarú valóságot már nem igazán írhatjuk újra, s ez így is van rendjén.
Ryuuzaki látszólag nem vette észre az emlékeid szilánkjait, melyek félénken hullottak rá a kardodra, s a szipogásra is csak tovább gondozza hatalmas fegyverét.
 
Elmédet végül sikerül elcsendesítened, már a benned visszhangzó rémületek, s a fakopáncs monoton kopácsolása sem hallatszik. A penge a kezeidben mintha egy vizes rúddá válna, s súlytalan, lágy formát vett volna fel. Ahogy kinyitod szemeid, valami megváltozik. Egy hirtelen chakra hullám tör ki a testedből, mely irtózatos sebességgel veszi célba mestered kinek fejéről kalapját a magasba emeli, s messze fújja a fák közé.
-          Érdekes… - hallod mestered felől a morgó szavakat. Pengéjét fél kézzel emeli fel, s a földbe szúrva megtámaszkodik rajta, majd feláll. - … érdekes … - hallatja ismét, majd a kalapja után emelve a tekintetét meredten bambul.
Pár értékesnek és kínosnak ható perc telik el így. Kezedben az izzadó, nedves karddal állsz ott, akárcsak egy ifjú gyermek ki az atyai elismerésre vár. Szemeid kevés könnytől szabadultak meg, de még is oly kisírtnak tűnik mint aki több héten át zokogott egymagában. Szíved hevesen kalimpál, s izmaid oly annyira megfeszültek, hogy azt a kezedben szorongatott kardot a legerősebb emberek sem csavarhatnák ki onnan. Kezdesz enyhén megrémülni, hogy mi is történik éppen, mi történik a testeddel, s mi történik a lelkeddel, de végül felhangzik egy különösen nyugtató hang. Ryuuzaki hangja az.
-          Mikor egy ember érzelmei a felszínre törnek, s próbálunk tőlük megszabadulni, talán mondhatjuk azt is, hogy elnyomni olykor elég furcsa dolgokat tud produkálni az emberi test. Lehet, mint ez a test szó eléggé keveset mondó, de amint láthattad valami más lappang benned aminek csak egy szilánkja hagyta el a hüvelyt. Különös és ritka, mint említettem érdekes, hogy egy ember egyszerre több elemet is birtokoljon, de ne örüljünk előre a medve bőrének, hisz ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak. – mondandója végénél mélyet sóhajt, fegyverét vissza csúsztatja a hátára erősített szíj szorításába, s lassan közelebb lépked. Megfontolt lépései után a pengéd éléhez nyúl. Tüdőd még mindig zihál, a levegőt igyekszel egyenletesen a mellkasodba préselni, de a te tested is elérhet egy limitet ahol azt mondja: elég volt.
-          Nem láttam még senkit, aki ilyen gyorsan elsajátította volna ezt a képességet, de biztosra venném, hogy az előző kis varázslatnak jócskán köze van a sikeredhez. Nem kívánok kutakodni a múltadban, de az biztos: hogyha ez egyszer a felszínre tör, nem szeretnék a közeledben lenni. – szól az arcáról az őszinteség, s némi félelmet is vélsz felfedezni az eddig rettenthetetlennek hitt szempárban.
-          Most azt javaslom inkább pihenj, testileg és lelkileg egyaránt, tisztának kell maradnod odabenn hogy ezt folytathassuk. A kis kalapreptetésnek és kirohanásnak persze később utánajárunk. – biccent egyet, majd kabátja zsebéből egy szaftosnak és érettnek tűnő gyümölcsöt nyújt át neked, majd miután átvetted a fák árnyékai közé húzódik. Természetesen csatlakozhatsz Ryuuzakihoz, s kérdésekkel is bombázhatod, persze ha van mit kérdezned.

// A Hien technikát sikeresen elsajátítottad, felírhatod az adatlapodra de hogy egyszerre tudd mind a két fegyvert egyszerre átitatni a chakráddal még gyakorolnia kell a karakterednek. Csak így tovább! Smile //

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita takashi - Eltemetett emlékek
2016 Április - A hónap játékosa


Az egyetlen rossz ha valaki gyorsabb a fénynél, hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 608

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.