Kikötőváros

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Csüt. Márc. 09 2017, 12:17

// Nagyon ügyes! Sőt, remek leírást olvashattam ismét. Remek hangulat, és remek kivitelezés melyet már megszokhattam tőled. Imádom olvasni ezeket és egyre jobban várom már a folytatást, úgyhogy nem is nyomkodnám tovább ezzel kapcsolatban a billentyűzetet! //

-          Ersőebbet? Még is hol találhatnék ettől erősebb alkoholt a világunkban? Kalóz vagyok, hát elfelejtetted? – nevet fel a kijelentéseden, hisz igaza van. Egy világot látott kalóz, valószínűleg tudja, hogy mit és hol vásároljon meg, hogy kielégíthesse vágyait, jelen esetben a szomjoltási igényeit. Ajánlatodra az álomfejtéssel kapcsolatban csak bólint, s úgy tűnik egy pár pillanatra el is gondolkozik rajta. Különösen hat valóban az, hogy ennyire közvetlenek veled a legénység tagjai és maga Ryuuzaki is. Első meglátásra lehet nem olyan embert képzeltél el mint aki valóban most szemtől szemben áll veled. Lehet még több és még több érdekes kérdést tartogatsz majd a számára, s ha így lenne ő sem fog kímélni, hisz olykor úgy tűnik kiakarná mondani azokat a dolgokat amikre ténylegesen gondol, de valami miatt visszatartja azokat.
Az út csendesen telik, kapitányod arcáról csak annyit tudsz leolvasni, hogy mélyen elmerült a gondolataiba. Talán a tegnapi eseményeken gondolkozik, vagy talán csak aggódik a mai harcok kimenetelét illetően.
Ahogy a páholyból szemléled az összecsapásokat, a riválisnak nevezhető férfi szemkontaktusukra egy mondhatni kéjes mosollyal reagál, melytől valószínűleg elkap téged az undor. Miután az utasításaid elhangzanak még egy utolsó, halk mondatot súg hozzád kapitányod: „Ne hagyd, hogy elültessék a lelkedben a félelem és a megnyugtathatatlanság magvait ezek a romlott emberek.”. Valószínűleg arra próbált meg ezzel utalni, hogy ha bárkivel is kontaktusba kerülsz, ne hagyd becsapni magad. Ne hagyd, hogy olyanná válj mint ők, s ne hallgass mindenféle bolond kapitány és matróz szavára.
 
A csata elkezdődött Banri oldalán, ki meglepetésedre egyáltalán nem volt annyira láb alatt mint ahogy azt gondoltad még pár perccel ezelőtt. A hálós férfit Banri valósággal hamar bekebelezi és igen hamar lebirkózza, majd feltétel nélkül segít be neked a sokkarú megdöntésében.
Akrobatikus mozdulataid és a frappáns amazoni befejezés eszméletlen zsibongást és üdvrivalgást vált ki a nézőkből. Páran virágokat dobálnak be hozzád, másoknak a szavait sikerül elkapnod, hogy milyen szívesen töltenének egy éjszakát az aréna amazonjával. Mások ujjonganak, hogy végre elérkezett a megmentő és egy új korszak veszi kezdetét itt az arénában.
-          Magarro.
-          Igen kapitány? – hallatszik a visszakérdés a kapitányotok mögül, majd egy érdekes, szőke hajú férfi csoszog mellé, s oda hajol a füléhez.
-          Menj, ápold le a mi üdvöskénket. Ne hagyd, hogy azok a mocskok egy ujjal is hozzáérjenek. Ő már a mi családunk tagja és te mit rangidős viseld gondját a húgodnak, aztán küld hozzám.
-          Igen is, kapitány. – hajol még mélyebbre, s azzal is viharzik a lelátóról Ryuuzakival együtt.
Banri felsegít a földről, s alaposan végigmér, de még mielőtt szóra nyithatta volna ajkait az őrök azon nyomban elráncigálják mellőled és viszik az őt megillető helyre. Az egyik őr már érted is nyújtaná a kezét, de egy még számodra ismeretlen férfi nyúl a karjáért, melyet oly erővel szorít meg, hogy szinte hallani a csontjainak ropogását.
-          Te már itt végeztél, az amazont meg majd én visszakísérem a hajónkra. – tekintete szinte lángol, s érződik a kisugárzásából, hogy hiába ismeretlen a férfi, de nagy erő birtokosa és a te oldaladon áll.
Kezét nyújtja feléd, majd a elfogadod a vállára borítja, s úgy segít kikecmeregni az arénából. A szokásos és már jól ismert folyosókon bicegtek végig, majd amint kiértek a friss levegőre egy hordóra ültet, s felhúzza a hasadon csilingelő láncing egy részét. Tenyerét óvatosan helyezi a sebhelyre, lehunyja szemeit, s mély koncentrációba kezd. Kezeiből egy kékes láng gyúlik fel, s melengető érzést sugározva próbál valamit kezdeni a sebeddel. Ahogy próbálod figyelni a procedúrát, a sebed egyre jobban összehúzódik, majd szinte sebészi precizitással olvad össze a két, egymástól távol eső sebfal.
-          Mostantól kérlek jobban vigyázz magadra. Minden egyes percben aggódunk amíg odalenn küzdesz az arénában. Egyikőnk sem akarna elveszteni, főleg nem a kapitány, így figyelj oda. Kérlek. – magyarázza a férfi, majd tenyerét elemeli a már beforrt seb felől, s lesegít a hordóról.
-          Bár mennyire is modortalan vagyok, a nevem Magarro. A legénység másodtisztje, ha így a rangi megnevezés jobban megmaradna. – nyújtja feléd ma már a nem is számoljuk hányadik ember, s az eddigiekből levonva egyikőjük sem akart ártani neked. Furcsa lehet viszont ez a folyamatos érintkezés, de jól mutatja mindenkinek a cselekménye azt, hogy egy teljesen más világ lakójává váltál azon a napon, mikor felébredtél abban a bizonyos ketrecben.
-          A kapitány majd a megszokott helyen vár. Vagy is a kabinjában, bár már úgy is ismered itt a járást húgom. – vázolja fel az elkövetkezendőket mosolyogva, majd azzal elindul vissza az arénához.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Vas. Márc. 26 2017, 17:32

A harc a végéhez ér. Az oldalam markolom, hogy elállítsam a vérzést, majd a földre rogyok. Bár már Banri is próbált segíteni, s egy őr állítana fel, de amikor felnézek, egy másik kéz szorítja meg a karját. Az arckifejezéséből ítélve biztosan fáj, de nincs sok időm ezzel foglalkozni. A férfi felállít, majd segítségével sikerül kivánszorognom az ismert folyosókon. Odakint egy hordóra ültet, majd miután felhúzza a láncinget - s megtartom neki, hogy könnyebb legyen engem ellátnia -, egy kékes fényt látok a keze és a sebem közt világítani. Medikus lenne? Nem tudom, hogy a medikusok tudnak e ilyen precizitással dolgozni és ilyen rövid idő alatt, elvégre még sosem kellett senkinek sem meggyógyítania. 
Ironikus.
Egész életem alatt nem voltam beteg. Míg mások a vírus első megjelenésekor már beteget jelentettek, s taknyuk-nyáluk egybefolyt az influenza miatt, én vígan szaladgáltam és labdáztam a hóesésben. A mostohaanyám sokszor azzal akart büntetni, hogy kitesz a hóra, és hátha úgy megbetegszem és belázasodom, hogy belehalok, mivel a gondviselés terhe senkire se száll, de ezzel nem ért el sok mindent. A tél és én jó barátok voltunk. Mindig. Azt hiszem, nekem mindig is sokkal erősebb volt az immunrendszerem a többi gyerekhez képest, nem tudom, hogy mi másnak köszönhetném ezt. Persze az már más, ha a sebeimet kell begyógyítani. Ezzel sem igazán dicsekednék el, elég ez a kettő is.

Amiket mond, az valósággal meglep. Soha senki sem aggódott még értem, miért most tennék? Az, hogy ezt tőle hallom, egy szinte idegentől... furcsa érzés kerít a hatalmába. Egy teljes legénység tekint rám úgy, mintha a családtagjuk lennék, és aggódnak értem minden alkalommal, amikor harcra kerül a sor, de ezt nem mondhatnám el az igazi családomról. Ők talán annak örültek volna a legjobban, ha én vagyok az első kieső. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy végre itt egy harcos, aki megnyeri a csatákat, ezért vigyázni kell rám. Hurrá.
Kezét nyújtja felém, melyet egy ideig csak nézek, hogy mégis mit akar, majd szépen lassan én is nyújtom, hogy megfogjam.
- Yumi. Bár biztosan tudod... - nem is értem, miért mutatkozok be. Hiszen ha Ryuuzaki legénységének tagja, akkor ott mindenki tudja a nevem. Azt hiszem. De az etikett mégis megköveteli, hogy viszonozzam a bemutatkozást, ha már ő is megtette... vagy nem így van?
Nem tudom, mire számíthatok még itt, hiszen nagyon furcsa nekem. Mintha csak álmodnám az egészet. 
Ahogy Magarro elindul vissza az arénába, meg is csípem a vállam, hogy nem álmodom e. De nem.
Inkább elindulok a kapitány kabinjába, hogy megtudjam, most mit akar.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Vas. Május 07 2017, 14:23

// Elnézést a sok-sok késésért, bár te tudhatod a legjobban, hogy miért is történt ez az egész. Hamarosan felveszem a kapcsolatot az egyik Staff taggal és megpróbáljuk egy részleges zárás keretein belül újra beizzítani a kalandot. Természetesen az én kezem alatt! Wink //

A csípésed nem éppen azt a hatást váltja ki belőled melyet reméltél volna. Az álom túlságosan is valóságosnak tűnik ahhoz, hogy felébredhess belőle. A sebek, az illatok, a hangok és maga a gondolataid is mind valóságosak, s azok is maradnak, amíg akár ebben az álomban, vagy akár a való életben be nem végezteted. Bár lehet kicsit erősebbre sikeredett a csípés, vagy talán pont olyan helyen sikerült megragadnod magad mely hatására egy kis piros folt keletkezik az érintett ponton, majd egy kis sajgással kibővülve indulsz meg vissza, kapitányod kabinjába.
Az idő kellemes, kellemesebb mint amit eddig tapasztaltál a kalózokkal való együttléted alatt. A levegő kellemesen hordozza magában a tenger sós illatát és a lelkes matrózok által kifogott friss halak kellemesnek mondható szagát. Páran ittasan dűlöngélnek a stégeken, mások a lábaikat áztatják melyekről az apró tisztogató halak lelkesen nyammogják le az elhalt hámsejteket ezzel is szinte egy luxus nyaralóvá varázsolva a kalóztanyát. Lehet túl korai volt eldönteni, vagy megítélni akár a jó akár a rossz irányba ezt az egész felhozatalt hisz még rengeteg mindent mutathatna és mutatni is fog neked.
A hajótok pallója lépteid alatt barátságos nyekergéssel fogad, a legénység pedig úgy tűnik már a sikereiden fel is öntött a garatra. Páran azon nyomban tósztot mondanak neked és már kapnának is fel a levegőbe, de kapitányod hívogató pillantásával megtöri a mulatást kabinja ajtajában. Gesztusára, hívására természetesen azzal felelsz, hogy betérsz hozzá a kabinba. A kellemes berendezés ismét magával ragad. Igazán szeretetreméltó ez a hely, s a Ryuuzaki által iszogatott kellemes ital, fűszeres illata lengi be a kapitányod barlangját.
- Remekül küzdöttél ismét. – hallasz egy halk tapsolást az asztal felől mely mögött lelkesen tölt ki egy egy pohár italt a kalapos férfi.
- Lehet csak én vettem úgy észre, de lehet javítanunk kellene a technikáidon. Megsebesültél ismét. És ha nem ezen a helyen lennénk, nem ezekkel a felszerelésekkel és hozzáértő emberekkel talán a végedet is jelenthetné egy ilyen csapás. Persze nem vészmadárkodni akarok, de lehet itt lesz az ideje, hogy inkább a saját kezembe vegyem a jövőd egyengetését, már ha nem veszed zokon. – magyarázza a férfi, majd feláll az asztaltól, s az egyik poharat feléd nyújtja.
- Igyunk az egészségedre, és arra, hogy meg is maradjon. – kacsint rád peckesen majd fel is hajtja az italt, s az egyik polchoz sétál. Egy porosnak tűnő könyvet ragad meg, s óvatosan billenti el a polcon mire az nagyot kattan és egy titkos kapu nyílik meg mellette.
- Sokáig gondolkodtam, hogy ki is lesz a jogos örököse ennek a kis csekélységnek. – szólal meg, míg hangját furcsán torzítja el a kis terem akusztikája. Némi csörgés és csattogás után végül elő áll. Kezében egy kék hüvelyes kardot húz elő, s feléd nyújtja azt.
- De azt hiszem dűlőre jutottam. Te leszel az örökös, Yumi. Használd ésszel és kellő körültekintéssel. – vált át a komoly tekintetről egy boldog mosolyra az arca, majd várja, hogy elfogadod e a pengét, s viszed tovább kardjának történetét, vagy valami mással rukkolsz elő.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Pént. Jún. 09 2017, 21:52

// Tudom, no need to apologize. Very Happy //


Nem, nem álom mindez. De amikor egy olyan életet élsz, ami sokkal inkább tűnik rémálomnak, mint valóságnak, s már azt hiszed, hogy nem lesz soha sem jobb, mert akárhova lépsz, ott ugyanazt kapod, amit eddig, akkor hirtelen minden álomnak tűnik. Eddig még csak gondolni sem mertem arra, hogy valaha is jobb lesz, ha elindulok... megtanultam, hogy merni kell vállalni a kockázatot, mert kockázat nélkül nincs nyereség, s a legerősebb ember minden bukása után feláll. Hiszen ha padlót fogsz, onnan már csak egy felé vezet az út... remélhetőleg. Ahogy számomra is most fényesebbnek tűnnek a csillagok, mióta végeztem a múlt sötét árnyaival, melyek valahogy megszűntek követni. Azt hittem, hogy sokkal tovább maradnak velem a kísértetek, s rémálmom lesz tőlük, de... talán ennyi év után ez volt a legelső éjszakám, amikor nyugodtan aludhattam anélkül, hogy bárki is háborgatott volna, vagy felkeltett volna az éjszaka közepén, hogy hozzak egy pohár vizet. Furcsa érzés... furcsa megszabadulni attól a sok rossztól, bár soha nem fogok felejteni, maximum homályosak maradnak majd a képek, de sosem szabad elfelejtenem, hogy milyen úton indultam el, melyiken haladtam, és mi vezetett el eddig. Ha nem történtek volna meg, ha normális életet éltem volna mindenkivel boldogan, akkor nem lennék most az, aki.


Talán túl elhamarkodottan döntök, amikor kimondom magamban, hogy egy dolog csak rossz vagy jó lehet. De hát... ki ne tenne másként, aki hasonló helyzetbe kerül? Amikor arra ébredsz, hogy egy ketrecben találod magad, az nem kecsegtet sok jóval. Amikor arra kérnek, hogy harcolj egy kalózért életre-halálra, az sem éppen jó buli, így nyilván száz százalékig állítod, hogy minden, ami itt történhet, az csak rossz lehet. De... ha ezelőtt minden sokkal rosszabb volt, és az idegenek kezelnek családként, és a családod idegenként, akkor mindent átírsz magadban. Gondolkodtam már azon, hogy talán csak azért bánnak velem ilyen jól, hogy kihasználjanak, de a családom egyértelműsítette ezt azzal, hogy úgy bűnt velem, mint egy kutyával, míg az itteniek ennek az ellenkezőjét teszik. Ünnepelnek, pedig még meg se nyertem semmit, a kapitányuk pedig úgy áll hozzám, mintha egy megváltó lennék. A közönség pedig erre még csak rádob egy lapáttal. Azt hiszem, nem volt más választásom, amikor ide beléptem. Vagy megnyerem a harcokat és szabadon távozok, vagy pedig belerohanok egy olyan harcba, amellyel megásnám a saját síromat. Kezdetben ez volt a terv... hogy majd mindenkit lemészárolok magam előtt, de lehet, hogy el sem jutottam volna a második emberig. Bár ha ebbe beleszámoljuk Pókhast és Girhest... jut eszembe, e kettő kezd hiányozni, főképp Girhes. Most, hogy nincs kinek elmondanom, hogy mennyire ostoba...


A fedélzeten haladva máris körbevesznek a mulató szempárok, és ünnepelnek, pedig még csak meg sem nyertem a harcokat. Biztosan sok van még előttem. Mielőtt azonban bárki is be tudott volna húzni egy táncra, vagy italozásra, a kapitány törte meg a szándékokat tekintetével. Magamban azt hiszem, hogy hálás voltam emiatt. Nem vagyok egy mulatós típus, de a tegnapi pár kör után bárki könnyen azt mondhatta volna rólam, hogy színpadi bohócnak születtem, főleg a vallomásom után, melyet a kapitánynak tettem arról, hogy mennyire nem bírom az alkoholt.
A már ismerős kabinba térve egy ital vár, melyet Ryuuzaki tölt ki számomra. Elutasítanám, ha nem arról lenne szó, hogy valójában a győzelmem ünnepeljük, de talán egy pohárka nem fog megártani. Nem szabad elcsábulnom, mert akkor ki tudja, hogy miket mondok megint. Talán olyat, amit mélyen rejtegetek magamban, és nagyon is megbánnám, ha elhagyná ajkaimat.
Gyakorlás! Edzés! Idejét sem tudom már, mikor örültem utoljára ezeknek a szavaknak.
- Tény, hogy jól jönne egy kis olajozás, így nem bánnám, ha edzenél. Már ha ez egy ajánlat volt - és arra is gondolt, hogy ő fog edzeni. Mert nem mindegy, ki az. Szeretnék a legjobbaktól tanulni, és minél többet, hogy utolérjem saját magam. Annyi sok dolog maradt ki az életemből. Most egy nyereség, de aztán ki tudja, hogy mikor ütnek ki a nyeregből, és úgy járok, ahogy a többiek. Ahogy láttam, itt vagy élsz, vagy halsz, nincs a kettő között átmenet, szóval vagy szabadon távozok, vagy pedig hullazsákban, és inkább tenném voksom az előbbire. 
Elveszem tőle a felém nyújtott poharat, majd belekortyolok, miközben végig őt figyelem. Nem tudom, hanyadjára fog még így meglepni, amikor egy könyv elvételével egy titkos kaput fed fel. Csak bámulok, hogy mégis mit csinálhat nekem háttal, majd elkerekednek a szemeim, amikor egy kardot mutat nekem, és azt mondja, hogy ez mától az enyém.


- De mégis miért? - nem adunk csak úgy idegeneknek oda valamit, ami előtte a miénk volt, hacsak nem akar ezzel elérni valami olyasmit, amit egyébként nem tudna magától. Hm, lássuk csak... mikor adsz valakinek ajándékot, ha alig ismered? Ágyba akarod csábítani? Nem, nem vagyok az a fajta nő. Azt akarod, hogy megszeressen és megbízzon benned? Talán.
- Most érkeztem, ki akartam iktatni két tagját a legénységednek, hogy ezzel kiszabaduljak innen, most pedig a kezembe adnál egy kardot? Ennyire megbízol bennem? - teszem fel kérdéseimet teljesen összezavarodottan, miközben hol rá, hol pedig a kezében lévő kardra emelem tekintetem, de leginkább rá. Honnan tudja, hogy a következő pillanatban nem döfném le vele. Nos, aligha van erre esély, mert nem tenném meg, de mégis... én magam is gyanúsan tekintenék önmagamra ebben a helyzetben, és nem engedném, hogy felfegyverkezve rohangáljak, bár a másik oldalról nézve valahogy meg kell védenem magam. Főleg azok után, ami tegnap történt azzal a másik kalózkapitánnyal. Nem fogadhattam el csak úgy, ha nem várt érte cserébe valamit, bár nem annak a férfinak tűnt, aki elvárna bármit is azon kívül, hogy nyerjem meg neki a harcokat. Kérdően tekintettem fel rá, szememben talán láthatta is ezt a kérdést, amit már magamnak is feltettem párszor: És ezért cserébe szolgáltatnom is kellene valamit?
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Szomb. Júl. 08 2017, 17:43

// Wakizashi Yumi - Pewpew peffpeeff//

Ahogy a kardot átnyújtja, visszalép a szekrényhez, s a titkos reteszt végül bezárja újra több évnyi álomra kényszerítve azt. Különös szemeivel egy jó ideig csak fürkészi a mozdulataidat ahogy a kardot a kezedben tartod. Próbálja kivenni az érzelmeidet és még akkor, mikor még meg sem szólalsz, majd hangosan felnevet első kérdéseden.
-
Miért? Mégis miért ne? – kacarászik magában egy ideig, majd az asztalához lépdel, s a fa lapon foglal helyet. Ujjait összekulcsolja az ölében, s kalapja árnyékában komolyabb tekintettel vesz mély levegőt, hogy újra beszédre nyithassa a száját amint befejezed a saját mondandódat.
-
Az ideje az érkezésednek lényegtelen. Azt a két tagot lehet nem tudtad volna kiiktatni és azt hiszem már a szökésen sem igazán gondolkozol hisz eleget láttál már ahhoz, hogy különösebb legyen az itt tartózkodásod. Kíváncsi vagy, kérdezel és ezért is vagy itt és ez az oka, hogy itt is maradsz. Az meg hogy az örökségemet tarthatod a kezedben csak a te tisztséged, ezt talán a sors akarta így. De ha már a bizalomról beszélünk, lehet tudjuk még ezt cifrázni. – húzódik el egy különös mosoly a bajsza alatt majd lelkesen huppan le az asztalról s közelebb sétál hozzád.
-
A penge mint említettem az első kardom volt. – e közben a kezedben szorongatott kard markolatát ragadja meg, s óvatosan kibújtatja hüvelyéből, úgy öt centiméterre a pengét. Az acél penge oly tökéletes karbantartásról árulkodott mint még soha semmi, amit valaha láttál. A penge érdekes, hullámos ívekkel van díszítve és apró bevágások találhatóak a hullám alakokban. Sikerül azt is felfedezned, hogy a markolat felett a pengébe egy kanji van vésve. – Tyrving, a kalóz legendákból jól ismert fegyver nevét kapta. Bár, lehet nem ismered a történetet így beavatlak. – a pengét vissza csúsztatja a helyére, majd a történetbe kezd bele. A Tyrving állítása szerint egy arany markolatú fegyver volt mely sosem vétette el a célpontot, nem fogta a rozsda és bármit átvágott. A történet arról mesél, hogy a kardot a tengerek fenekén levő hatalmas nyomás alatt kovácsolták, s a tengerek mély szikláiból kovácsolták. Legendás erejét viszont megirigyelték és a fegyvert elátkozták. Az átok a fegyveren kimondja, hogy bármikor a fegyvert használja valaki, egy embert elragad az örvénylő mélység, s az ártatlan halott lelke a kardból beszél a használóhoz. – … de ne félj, ez a kard nem átkozott, de a megfelelő kezekben tényleg rendelkezik a legendás kard képességeivel. – mosolya szüntelen és szemében valami irtózatos kalandvágy lángol. Saját fegyverét megragadva lassan az ajtóhoz sétál, majd mind a ketten kiléptek rajta.
 
Hosszas és csendes menetelés után egy kopár helységre érkeztek. Körülöttetek nagyjából harminc méter távolságban helyezkednek el az erdő fái, melyek gyűrűként zárnak közre benneteket.
-
Még mielőtt újabb kérdéseket záporoztatnál rám, itt fogunk gyakorolni. – tárja szét a karját, majd ha jobban megfigyeled a terepet észreveszed, hogy az alattatok elterülő föld nem is az aminek látszik. Óvatosan, lábfejeddel odébb rúgod a port, s feltűnik, hogy egy tökéletesen elvágott fa kivágott maradványán állsz.
-
Remek, így legalább egy kis előharangozó ahhoz, hogy mit is fogunk ma csinálni. – emeli le hátáról a hatalmas kardját, majd újra beszélni kezd miközben egyenesen a szemedbe néz. – A világunkban irtózatosan kevesen sajátítanak el különböző vívási módszereket, s arról ne is beszéljünk milyen kevesen használnak egyszerre két kardot a csatában. A két kard egyszerre lehet a támadó jobbod és balod, míg egyikkőjüket, vagy esetleg mind a két pengét használhatod védekezésre. A mostani tanulmányaiddal szeretném majd azt elérni, hogy egy olyan ember legyen belőled kinek a vívó módszereit majd egyszer a történelem könyvekből olvashatjuk vissza, így nem is ragoznám túl tovább vágjunk bele. – sóhajt egy mélyet ismét, majd pengéjét valamiféle láthatatlan erő lengi körbe, mely szemmel látható. – Ez a technika a Hien. – mutat a pengére majd egy irtózatosat suhint vele a tőled balra eső erdő felé. Egy pár pillanatig nem is történik semmi, majd egy hatalmas reccsenést hallasz, s dübörögni kezd a föld az erdő irányából. A hangok felé kapva a fejed feltűnik, hogy egy sor, körülbelül tíz fa dől ki szép sorban egymás után, vágott hegekkel.
- Gondolom a terep kialakulása így már érthető a számodra, de jöjjön is a technika ismertetése. E stílus lényege abban rejlik, hogy te a fegyveredbe vezeted a chakrádat, mely a fegyvered típusa alapján új képességekre tesz majd szert. A stílus használatával a fegyvered sokkal élesebb lesz, könnyebben tud majd vágni mint egy hagyományos penge. A fegyverekbe préselt chakra viszont elemi képességekkel is felruházza a fegyveredet, így az én esetemben a szél elem dominál. A fegyverem borotvaéles lesz, pehely könnyű, s kombinálva némi gyakorlattal képes vagyok az előző bemutatóra is, s mivel itt te vagy akinek gyakorolnia kell, láss is neki. Áramoltasd a chakrád a fegyveredbe, járja át őt a lelked, s váljon egyé a lelked a fegyvereddel. Ruházd fel a képességeiddel, had legyen a fegyver Te és Te a fegyver. Ha az első lépéssel megvagyunk, haladhatunk tovább. – fejezi be végre valahára a beszédet majd szépen helyet foglal a földön, s várja, hogy mit csinálsz.

//Tanulásod szép kis ügyes legyen. Csak az alap Hienre korlátozódjunk jelen pillanatban. A chakra járja át a pengét, s az majd az elemi beolvadással mutassa is meg az elem által felvett tulajdonságokat. //

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Pént. Júl. 28 2017, 00:34

Nem is értem, mi ezen olyan vicces, pedig nem vagyok valami nagy humorzsák. Csak kimondom, ami épp az eszemben van. Habár, ha mindent kimondanék, ami az eszemben jár, akkor más helyzetben lennék, mint most... a körülmények sajnos sokkal extrémebbek lennének, így többször örülök annak, hogy a gondolataim inkább a fejemben maradnak, mintsem kijutnak onnan. Végképp nem értem a kapitány gondolatmenetét. Nem volt oka megbízni bennem ő mégis megtette. Persze tudom, hogy csak egy suhintásába kerülne, és nekem végem, s mivel önmagában is nagyon jól bízik és a képességeiben, így nem kétlem, hogy azonnal lépne, hogyha megrendülne bennem a hite. Nincs más dolgom, mint bíznom benne, ha már ő is megtette. Amit mond, az mind igaz, nem igazán gondolkodom a szökésen, hiszen így is szabad lehetek, ha azt csinálom, amihez értek. Legalább úgy teszem azt, hogy nincs senki se, aki megmondja, mit tegyek, vagy határokat szabjon nekem. S ha valaki keresne, akkor legalább áll mögöttem valaki, akik nem akarnák, hogy elveszítsenek. Legalábbis ezt remélem.
"De ha már a bizalomról beszélünk, lehet tudjuk még ezt cifrázni." Ennél a mondatnál összeszűkült szemekkel nézek rá, de nem mérgesen, inkább csak kíváncsian, ahogy ezt eddig mindig is tettem. Ittlétem óta máshogy sem néztem a kapitányra, csak kíváncsian. Fürkésztem a mozdulatait, a tetteit, a szemeit, a gondolataiban próbáltam meg kutatni, de ez a fickó olyan nagy rejtély. Lehet, hogy csak próbál inzultálni, vagy szórakozik velem. Mintha valami pszichológiai tesztnek vetne alá, hogy hogyan reagálok mondandóira. Ez igazán meglepett, és akaratlanul is elgondolkodtam rajta, hogy vajon mit érthet ez alatt. Épp szólásra nyitottam volna szám, miközben felmutattam mutatóujjam, de inkább megálltam, mielőtt valami olyasmit mondanék, amivel csak még jobban belesodrom magam ebbe a "flörtzónába". Egyáltalán ez az? Nem emlékszem, hogy valaha flörtöltem volna, vagy nekem flörtöltek volna; lehet túl befásult vagyok ahhoz, hogy ilyeneket észrevegyek.


Mielőtt tovább fokozhattuk volna részemről a kellemetlenséget, hálát adok az égnek, hogy hamarabb megszólalt, és bemutatta a kardot, melyet nekem szándékozik adni. Sohasem hallottam még a legendáról, de legalább már ezt is elmesélte.
- Remek. Nem hinném, hogy szükségem van arra, hogy harc közben egy kard beszéljen hozzám, a végén ijedtségből magamba döfném - és valljuk be, az nem lenne kellemes. Nagy csatározások közepette megszólal a kardod, hogy "hé, ne bökdöss", azzal a lendülettel vagy eldobnám és feladnám a harcot hitetlenségemért, vagy véletlenül úgy mozdulnék a megilletődöttségtől, hogy a kardomba dőlnék. Azt végképp nem tudnám elképzelni, ha mondjuk tanácsokat osztogatna, hogy hogyan forgassam és milyen harci taktikát alkalmazzak az ellenfelem legyőzésére. Csak vicces akartam lenni, mert úgy tűnik, Ryuuzaki ma nagyon szellemes kedvében van.
- Köszönöm a megtiszteltetést - meredek a kardra, majd Ryuuzaki szemébe, s követem őt, ki az ajtón az ismeretlenbe.


Egy számomra eddig ismeretlen helyre érkezünk, ahol a gyakorlásomat fogjuk végezni. Már kíváncsian várom, hogy mit tanulok ma a kapitánytól, ugyanis nagyon rég nem volt részem új kalandban, ideje, hogy megtornáztassam magam. Elgondolkodtat, hogy mi történt ezen a területen, de amikor Ryuuzakira nézek, valahogy van egy sejtésem az arckifejezése alapján. Tudom, hogy járt már itt, és az is valószínű, hogy a kidőlt fák mögött ő áll. Végighallgatom a beszédét, majd hol a bal karomra, hol pedig a jobb karomra nézek. Nem tudom, mennyire fog menni ez a kétkezes harcmodor, elvégre eddig csak az egyik kezemet kellett használnom, a másik azt se tudja, hogy mit csinál az egyik.
- Mint mondtam, a bal kezem olyan béna, hogy ódákat lehet zengeni róla. Ha te képes vagy életet lehelni bele, megcsókollak! - hát... ezt nem így akartam kihozni, de már kicsúszott. Valami olyasmire gondoltam inkább, hogyha képes mozgásra bírni a bal karom, akkor egy életre adósa vagyok, kifényesítem a csizmáját, vagy kidíszítem a kalapját, vagy főzök rá, bármi. Már késő bánat. Zavartan megvakarom a tarkóm.
Ez a vívási módszer viszont eléggé tetszetős: míg az egyik kezemmel védekezek, a másikkal támadok. Még nem tudom, melyik lesz a domináns, és melyikre lesz nagyobb szükségem, de tudok jobbat! Mindkét kezemmel meg kell tanulnom védekezni, és támadni, különben egy összecsapás alatt az ellenfelem azt hiheti, hogy csak az egyik kezemmel tudok támadni, és így direkt arra fog koncentrálni, így kellenek a meglepetések. Míg az én kardom nem használtam, hiszen feleslegesnek tartottam ehhez az új manőverhez, amit a kapitány tanítani akar, úgy addig az ő kardját élesítettem be és vettem elő, miközben magyarázott. Könyvekben nem szeretnék szerepelni, nem akarom, hogy ismert legyen a nevem, legalábbis addig nem, míg életben vagyok. Félnék a sok rajongótól, attól, hogy le kellene ráznom őket, és egyébként sem bírom nagyon a nagy tömegeket.
Ahogy azt gondoltam, a kapitány alakította ki így ezt a területet, már ha lehet ezt alakításnak nevezni, inkább rombolás.


Szóval áramoltassam a chakrám a fegyverbe. Azt hiszem, hogy ez a metódus már megvolt valamikor. Mikor is? Mikor kellett ilyet tennem? Hmm... végülis nem lehet nehezebb, mint amikor a lábamba kell azt megtennem, különbség talán annyi, hogy a lábam és a kard az nem ugyanaz. A lábam hús, vér, csont... meg izom, míg a kard az egy megmunkált fém. De legalább tudom, hogy az eljárás ugyanaz. Bólintok, majd magam elé veszem a fegyvert, vízszintbe helyezem, hogy magam is lássam, mi történik vele, ha belevezetem a chakrám. Erősen koncentrálok, ám amikor egy homályos alakot veszek észre a távolban a kard képe előtt, abbahagyom.
- Nem tudok úgy koncentrálni, ha ennyire figyelsz - sosem voltam arról híres, hogy mások bámulgatása közben végeztem el a dolgom. Akkor már sokkal másabb, ha sikeres vagyok, és be is tudom mutatni a tudásomat.
- Legalább csinálj te is valamit... - nem parancs, csak egy ötlet, hogy addig se terelje el a figyelmem. Vonzó egy férfi, tény, vonzza a tekintetem, de azért nem tartanám. Mármint... ne értse félre senki, nem ezzel van itt a gond, hanem... az az álmom még mindig kísért. Mintha valaki üzenni akart volna, hogy ebben a férfiban megbízhatok, de valaki majd az életemre tör itt. Tudom bár, hogy a halott rokonaim közt senki sem vigyázna rám, és el tudom mondani azt, hogy néha a halott szeretteink vigyáznak ránk. Hinni akarom azt, hogy apám szeretete olyan valós volt, hogy a halála után megbocsájtott és vigyáz rám most is... hiszen akkor a szavai igazak voltak, mikor azt mondta, hogy olyan odaadással szeretett, mint még senkit. Vagy Shin... aki mindig is szeretett... de az utolsó pillanatban nem tudtam volna elviselni, ha megtudja, mindenki halott. Talán az ő szemében nem érdemeltek volna halált akkor sem, ha tudta, hogy a családja milyen romlott... de senki sem érdemli meg. Nem tudom, mit adhattam volna akkor azért a sok megaláztatásért, amit kaptam tőlük: Maitól, Yuudaitól, Jirotól és a mostohaanyámtól. Ha Shint életben hagytam volna, rosszabb lett volna azzal a tudattal élnem, hogy talán üldöz engem és már utál. Azt pedig nem tudtam volna megtenni, hogy fogolyként tartsam, elvégre sokkal erősebb is volt nálam. Csak azért tudtam végezni vele, mert kiszolgáltatott állapotba került.
Ezeket az emlékeket felidézve a chakraáramoltatás közepette egy könnycsepp hullott a kard élére. Észrevettem, ahogy több is követi, de csak szipogtam egyet, majd letöröltem őket. Nem mutathattam, hogy most nem vagyok jól, mással kell foglalkoznom, és nem ezzel.
Az emlékeikre leszek erősebb. És magam miatt leszek erősebb.


Újra megpróbálom a chakrám áramoltatását a kardba. Bár nem szabad rosszra gondolnom, úgy érzem, hogy most ezek az érzelmek adnak erőt ahhoz, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy elterveztem. Mindig ki akartam törni a ketrecből. Erősebb lenni. Ha aznap a családom fele nem alszik, vagy Yuudai nem részeg, Mai és Leiko nem lenne hasznavehetetlen, én lennék halott. Felül kell múlnom az akkori énem, már nem lehetek az a kislány, aki akkor voltam. Nem lehetek az a gyenge, aki akkor voltam. Wakizashi Yumi vagyok. És erősebb leszek a Watariknál!
Érzem, ahogy a chakrám lassan átáramlik a pengébe, mintha a kezemhez tartozna. Érzem, hogy éles, hogy én vagyok a kard, s a kard engem szolgál, én pedig a kard szolgája vagyok. Nem... társak vagyunk. Lehunyom a szemem, hogy még jobban átadjam magam neki, most már az sem számít, ha Ryuuzaki figyel... vagy ha eddig is figyelt. Mintha lágy pengét tartanék a kezemben, hirtelen könnyebbnek tűnik, érzem a tenger illatát.
Kinyitom a szemem...
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Vas. Aug. 13 2017, 02:05

// Wakizashi Yumi - Késős postos bigyóság //

-           Valahogy sejtettem, hogy a dolgoknak a viccesebb végét fogod megragadni. És igen, lehet igazad van, jobb is hogy nem beszél ez a kard. – kacag fel a helytálló kijelentéseden, s tekintetében egy megnyugodott, boldognak látszó pillantást vélsz felfedezni. Valahogy a lelke nyugodtabbnak tűnik az után, hogy már végre otthoniasabban érzed magad és ilyen vicceket eregetsz. Az ajtóhoz sétál, majd hátat fordítva felel egy halvány bólintással.
-          Részemről a megtiszteltetés, hisz magaddal hordozod majd a jövődbe az én múltamat. – fordul még hátra, száján egy széles vigyorral majd kiléptek az ajtón.
 
A letarolt erdőrész magányos csendjét csak egy árva fakopáncs töri meg. Ez a fa temető furcsa mód hathat elsőre, de valójában jó célt szolgálhat majd a közeljövőben, legalábbis most nem több mint egy egyszerűnek mondható fickó, erőfitogtatásának gyümölcse. A kezedre majd végül a szádra irányuló mondatra elhalkul a fakopáncs, s csak a friss, fák között keringő szél zaja tartja életben a helyszínt. Ryuuzaki egy pillanatra kérdő tekintettel mered rád, akárcsak egy értetlen kiskutya a félrebiccentett fejjel, s nagy szemekkel, de amint leesik számára a tantusz egy picit hátra lépve vakargatja meg a tarkóját, kipirosodott arccal.
-          Próbáljunk meg inkább a feladatra koncentrálni először, a végén meg majd lealkudjuk az ígéreteket, rendben? – próbálja meg összeszedni magát és egy kevésbé huncut, kevésbé kalózos imidzset árasztó, inkább tanárias választ adni.
 
A sárgás, földöntúli szemeket valósággal a testeden érzed, majd azoknak irritációja alatt nem vagy képes a teljes koncentrációra. Amint hangot adsz ennek a problémának mestered, s kapitányod inkább megfordul, majd a kardjával kezd babrálni míg csak integet neked, hogy inkább folytasd a munkát, ne csak a lámpaláz beszéljen belőled.
Az álmaid talán csalfa dolgokat közvetítettek, vagy lehet mégsem, de mint mindenki tudja, az életünket körbehálózó álmok olykor kifürkészhetetlenek, s nem tudhatjuk azt sem, hogy mit hoz majd a holnapi napfelkelte. Hited abban, hogy talán apád vagy halott rokonai kísérnek az utadon, valószínűleg életed végéig elkísérnek majd. Shin hiánya bizonyul a legnehezebben elviselhetőnek és bár tudod, hogy teljesen helyesen cselekedtél mégis bánod a tetted valahol mélyen. Mennyivel egyszerűbb lett volna minden ha még talán azon a bizonyos éjszakán végzel vele, vagy talán ha bárcsak minden teljesen másképp alakult volna. Szép álomnak tűnne ez a rengeteg rémség között, melyeket az agyad vetít eléd majdnem minden éjjel, de sajnos a sanyarú valóságot már nem igazán írhatjuk újra, s ez így is van rendjén.
Ryuuzaki látszólag nem vette észre az emlékeid szilánkjait, melyek félénken hullottak rá a kardodra, s a szipogásra is csak tovább gondozza hatalmas fegyverét.
 
Elmédet végül sikerül elcsendesítened, már a benned visszhangzó rémületek, s a fakopáncs monoton kopácsolása sem hallatszik. A penge a kezeidben mintha egy vizes rúddá válna, s súlytalan, lágy formát vett volna fel. Ahogy kinyitod szemeid, valami megváltozik. Egy hirtelen chakra hullám tör ki a testedből, mely irtózatos sebességgel veszi célba mestered kinek fejéről kalapját a magasba emeli, s messze fújja a fák közé.
-          Érdekes… - hallod mestered felől a morgó szavakat. Pengéjét fél kézzel emeli fel, s a földbe szúrva megtámaszkodik rajta, majd feláll. - … érdekes … - hallatja ismét, majd a kalapja után emelve a tekintetét meredten bambul.
Pár értékesnek és kínosnak ható perc telik el így. Kezedben az izzadó, nedves karddal állsz ott, akárcsak egy ifjú gyermek ki az atyai elismerésre vár. Szemeid kevés könnytől szabadultak meg, de még is oly kisírtnak tűnik mint aki több héten át zokogott egymagában. Szíved hevesen kalimpál, s izmaid oly annyira megfeszültek, hogy azt a kezedben szorongatott kardot a legerősebb emberek sem csavarhatnák ki onnan. Kezdesz enyhén megrémülni, hogy mi is történik éppen, mi történik a testeddel, s mi történik a lelkeddel, de végül felhangzik egy különösen nyugtató hang. Ryuuzaki hangja az.
-          Mikor egy ember érzelmei a felszínre törnek, s próbálunk tőlük megszabadulni, talán mondhatjuk azt is, hogy elnyomni olykor elég furcsa dolgokat tud produkálni az emberi test. Lehet, mint ez a test szó eléggé keveset mondó, de amint láthattad valami más lappang benned aminek csak egy szilánkja hagyta el a hüvelyt. Különös és ritka, mint említettem érdekes, hogy egy ember egyszerre több elemet is birtokoljon, de ne örüljünk előre a medve bőrének, hisz ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak. – mondandója végénél mélyet sóhajt, fegyverét vissza csúsztatja a hátára erősített szíj szorításába, s lassan közelebb lépked. Megfontolt lépései után a pengéd éléhez nyúl. Tüdőd még mindig zihál, a levegőt igyekszel egyenletesen a mellkasodba préselni, de a te tested is elérhet egy limitet ahol azt mondja: elég volt.
-          Nem láttam még senkit, aki ilyen gyorsan elsajátította volna ezt a képességet, de biztosra venném, hogy az előző kis varázslatnak jócskán köze van a sikeredhez. Nem kívánok kutakodni a múltadban, de az biztos: hogyha ez egyszer a felszínre tör, nem szeretnék a közeledben lenni. – szól az arcáról az őszinteség, s némi félelmet is vélsz felfedezni az eddig rettenthetetlennek hitt szempárban.
-          Most azt javaslom inkább pihenj, testileg és lelkileg egyaránt, tisztának kell maradnod odabenn hogy ezt folytathassuk. A kis kalapreptetésnek és kirohanásnak persze később utánajárunk. – biccent egyet, majd kabátja zsebéből egy szaftosnak és érettnek tűnő gyümölcsöt nyújt át neked, majd miután átvetted a fák árnyékai közé húzódik. Természetesen csatlakozhatsz Ryuuzakihoz, s kérdésekkel is bombázhatod, persze ha van mit kérdezned.

// A Hien technikát sikeresen elsajátítottad, felírhatod az adatlapodra de hogy egyszerre tudd mind a két fegyvert egyszerre átitatni a chakráddal még gyakorolnia kell a karakterednek. Csak így tovább! Smile //

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Szer. Szept. 27 2017, 19:55

Nem lehetek mindig komor. Azt az életet el kell hagynom, s meg kell tisztulnom. Valamit tennem kell, hogy megszabaduljak attól az átoktól, ami folyton követ. Amikor előrébb akarok haladni, valami mindig visszahúz, mintha egy sötét árny lenne a nyomomban. Azt mondják, meg kell tanulni együtt élni vele, de nekem nem megy. Ryuuzaki segítségével előrébb tudtam lépni úgy, hogy nem húzott hátra ez az ismeretlen erő, de úgy érzem, még mindig nem mostam tisztára a kezeimet. Lehet, mindez csak ideiglenes állapot, majd teljesen hozzászokom ahhoz, amim most van. Talán többet kellene beszélgetnem másokkal. Talán csak arra van szükségem, hogy megismerjem végre az anyámat, de előtte meg is kellene találnom. Majd egyszer…
Annak örülök, hogy amikor itt van Ryuuzaki, valaki más vagyok, legalábbis más lehetek. Felszabadultabb.
 
Elgondolkodom, hogy a kapitány vajon milyen erős lehet, ha képes volt ekkora pusztításra önmagában. Valójában azt sem tudom, hogy egy ember képes e ilyenre, de ha az érzelmei vezérlik, mint ahogy sokunkat, akkor olyan dolgokra vagyunk képesek, amelyekre soha nem gondolnánk. Én is kész vagyok bármire annak érdekében, hogy erősebb legyek, és elfelejtsem a régi énem. Ezért nem lehetek gyenge, ezért kell a régi valómnál erősebbnek lennem, hogy ne emlékeztessem többé magam arra, aki voltam.
Ryuuzaki szavai és tettei mindig kizökkentenek a gondolataimból, és megragadják a tekintetem. Rájöttem, hogy sok mindenre rájöhetek azzal, ha megfigyelem társaim, vagy éppen ellenfeleim mozgását, cselekedeteit, és figyelek a hangjukra, azoknak lejtésére és a beszédre. Sokat tudhatuk meg ebből, ugyanakkor tanulnom kell az emberi érzelmekről. Bár rengeteg mindenen mentem keresztül, nem mondhatom magam jó emberismerőnek, hiszen csak a rosszat ismerem fel, de azt nagyon hamar, s persze képes vagyok elhamarkodottan dönteni. Példa okáért, amikor bezártak a ketrecbe, csak arra gondoltam, hogy akkor is kiszabadulok, ha mindenkit le kell mészárolnom érte, de aztán olyanokat tapasztaltam, amit a mostohaanyámtól kellett volna csekély mértékben. Így a sok tapasztalat mellett sem mondhatom azt, hogy meg tudnám mondani egyes kifejezésekre, milyen jelentést is hordoznak magukban. Mintha egy kisgyerek lennék, akinek újra kell tanulnia mindent. Lehet, nem veszem észre, ha valaki lehangolt vagy elégedetlen, vagy letargikus… esetleg több idő kell hozzá. Nem tudom, milyen, ha valaki feszült – bár valami olyasmi lehet, mint most Ryuuzaki kipirult arca. Egy valamit ismerek nagyon jól: az ijedt, tehetetlen, rémült és gyűlölködő, dühös arcot. Lehet, nem látom, milyen, amikor valaki aggódik. Milyen, amikor valaki azért bámul, mert van rajtam valami oda nem illő, vagy azért, mert tetszem neki, s ez alatt mikor mire gondol. Sok mindent kell még tanulnom.
 
Ha nem is tudom, mely érzelmek vezérelnek tetteimben, egy bizonyos: segítettek abban, hogy eljussak eddig. Ahogy azok a gondolatok is, melynek segítségével most egy különösen lágy fegyvert tarthatok a kezemben. Magam is meglepődtem, amikor a chakrám kitört a testemből, s a következő pillanatban Ryuuzaki repülő kalapját láttam meg a levegőben. Megijedtem. Kevésbé azért, hogy mi történt a testemmel, s mi volt ez a kirepülő chakratömeg, sokkal inkább azért, mert rettegtem attól, hogy árthatok a kapitánynak. A világon most ez volt az utolsó dolog, amit kívánnék. Ahogy észreveszem, hogy Ryuuzaki közelít felém, erőt veszek magamon, hogy ne lássa, kisírtam a szemeimet. Egy ideig kerülöm is a tekintetét. Mindaddig nem figyelek fel rá, amikor nem említi meg a több elemet, és arról beszél, hogy ennek csak egy szilánkja hagyta el a testem. Meglepetten nézek fel rá, igazából most semmit sem értek. A kard fogásán enyhítek, amikor hozzáér, arra gondolva, talán el akarja venni tőlem, hogy közelebbről is megvizsgálja. De nem így történik, egyszerűen csak a pengéhez nyúl, és arról beszél, hogy elég gyorsan sajátítottam el a képességet, valamint nem szeretne a közelemben lenni akkor, ha ebből az erőből több is megmutatkozik.
- Bocsánat. Nem akartam – mentegetőzök, hiszen ő az utolsó ember, akinek valaha ártanék. Legalábbis remélem, hogy rövid ismeretségünk, talán hosszútávú ismeretségünk alatt sem ad okot arra, hogy bántanom kelljen. Ha okot is adna rá, minden bizonnyal haboznék.
Amikor átnyújtja az almát, azonnal elveszem és beleharapok. Egy kicsit sem palástolom, hogy megéheztem. Biztosan nekem is sok volt ez a „chakralövöldözés”, és megerőltettem magam. Az is lehet, a megerőltetésnek és az erősebbé válás akaratának köszönhetően sikerült ilyen gyorsan elsajátítani a technikát.
- Igen, a pihenés az most nem ártana – osztom a véleményét, majd követem a fa árnyékába, s leülök mellé. A katanát leteszem magam mellé, hogy baj esetén azonnal utána tudjak nyúlni.
- Jobban megrémültem, mint te. Nem is azért, hogy valami ismeretlen erő ébredt fel bennem, hanem annak a tudata, hogy árthattam volna neked. De nem akarok. Hogy tudd, te lennél az utolsó ember, akinek ártanék. Mi jó származna nekem abból, ha bántanám azt, aki segít egy jobb emberré válni?  - elmélkedek. Már ha mondhatom azt, hogy jobb emberré válni. De azt igen, hogy ő segített, amikor senki más nem volt ott, s jobb volt hozzám, mint a családom tagjai valaha lehettek volna.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Vas. Okt. 01 2017, 23:16

// Wakizashi Yumi - Poszt tőlem, neked  //

       

- Nincs okod a bocsánatkérésre. – fogad még egy ártatlan mosoly Ryuuzakitól. Sosem tűnt úgy mintha bármi elől is meg akarna futamodni, de  hogy most ezt a félénk arcát is megmutatta lehet nem is tűnik annyira a tengerek fenegyerekének, mint ahogy azt az elsőkben képzelted. A pihenési ötleten osztozva kellemesen foglaltok helyet a fák árnyékában, majd újonnan összeszedett kalapjával a fején, kissé a szemébe húzva bólogat a mondandódat hallgatva.
-          Hehe.. – kacag fel vidáman, majd a kalap karimáját feltolva sárgás, igéző szemeivel a tiedbe pillant, s folytatólagosan levegőt vesz mielőtt bele kezdene szavaiba. – Nem igazán kell féltened, ne aggódj nehezen adom a bőröm legyen szó bárkiről. De megtisztelő ezeket a szavakat hallanom tőled, nem igazán jár ki nekem az ilyesmi a mindennapokban. – szól, s a szűntelen mosoly egy pillanatra sem hagyja el az ajkait.
-          Lehetséges és több mint valószínű, hogy a múltadból fakadó emlékek azok melyek ily módon próbálnak maguknak utat vágni a felszínre. Lehet, az ilyen dolgokban nem én leszek a kalauzod, de ismerek egy embert aki talán tudna segíteni a benső démonjaid leküzdésében. Persze csak ha neked is van kedved hozzá. – dobja be az ajánlatát, bár semmi konkrétat nem oszt meg veled ezzel kapcsolatban, s így talán még rejtélyesebbé is válik az egész. Már az is kérdéses volt így a nap kezdetén hogy egyáltalán mit akar ma veled csinálni a kapitány, de mint kiderült jó és rossz oldala is volt ennek a mai edzésnek.
 
A nap már lenyugvóban, lassan hajtja álomra fejét a horizonton amikor Ryuuzaki feltápászkodik a csendes pihenő után. Köpenyét gondosan porolja le, s a kalapját szokásához híven precízen igazítja meg a fején. Hogy miért lehet ennyire fontos neki ez a kalap fogalmad sincs egyenlőre, bár lehet ez a legkisebb kérdés ami benned mereng, s inkább csak elkönyveled kalóz egójának számlájára ezt a folyamatos tollászkodást.
-          Ha már itt tartunk.. – kezd bele a beszédbe, s valahogy jóízűen hat a hangja így a hosszas csend után. – mit szólnál ha folytatnánk a tanulást? Tudom megígértem, hogy egy remek kardforgatót faragok belőled, vagy lehet nem konkrétan ezt mondtam, de nem véletlenül kaptad az a kardot. – mutat a pengére melyet tőle kaptál, s így úgy is néz ki a dolog hogy még ma nem lehet felakasztani a fogasra a fegyvert hisz újabb gyakorlatok következnek.
-          Mindig is úgy gondoltam, hogy az éjszakába nyúló edzés hozza csak meg igazán a gyümölcsét az esti pihenés után. Másnapra majd már érezhetjük, hogy belénk árad a múlt nap tudása és bölcsességei így szerintem kár lenne elvesztegetni ezt a lehetőséget. Gyere! – még meg sem várva a válaszodat kezd kocogni el az erdő sűrűjébe. Ha gondolod azon nyomban utánaszaladsz, s ha így teszel lelkes mosolyával fordul hátra majd int egyet azzal a céllal hogy kövesd. Jó pár percen keresztül futtok az erdőben, s semmi féle chakra használatot nem alkalmaztok a gyorsabb haladás érdekében. Valószínűleg és ahogy le is ír a helyzetről ez egy állóképesség fejlesztő kirándulás. A Nap végül végleg eltűnik az égről amikor visszaértek a Ryuuzaki alkotta tisztásra, hogy kifújjátok magatokat.
-          Mindig is szerettem ezt csinálni, de így társaságban még jobb. – lihegi ki szavait majd a hátáról a fölre dönti kardját, s egy fához sétál. – folytassuk amíg bennünk van a lelkesedés. – azzal egy röpke pillanat alatt fenn is terem a fa egyik vastagabb ágánál. Víg ücsörgésnek látszik amit csinál amíg hátra nem veti magát, s tartja meg az ágon testét lábaival. Szép, egyenletes felülésekbe kezd, majd mikor a huszadikkal is végez, egy kecses mozdulattal fordul le a fáról, s landol a földön ahol azonnal fekvőtámaszokba kezd, s felemelt tekintettel mered rád. – Nos, mire vársz még? – invitál a testedzésbe, mely elég indokolatlan, de ki tudja mit tervel kapitányod?
 
Nagyjából az ötödik sorozat után állít meg Ryuuzaki, s mint akinek meg sem kottyant ez az egész a letett kardjához sétál. Remegés, s különösebb erőfeszítés jelei sem látszanak amikor felemeli a hatalmas fekete pengéjű kardot a földről, s feléd szegezi azt.
-          Úgy vélem, hogy egy ilyen nemű testi és mentális edzés az előző gyakorlással együtt elég lesz arra, hogy egy újabb tant sajátítsunk el magunknak. – magyarázza, s a köpenye hirtelen emelkedik fel a levegőbe, s vadul csapkodni kezd ahogy Ryuuzaki körül megindul az éjszakai szél. – Mint ahogy bemutattam az elemi képességeidet, mint egy átvivő közeget használni, s kivetni is képes vagy a fegyveredből. – fordul el felőled, s irtózatos csapást mér maga elé. A pengét látszólag is egy méretes szélnyaláb hagyja el, s a fák közé vetve magát rettentő pusztítást végez, s dönti ki a fák legtöbbikét. – Az, hogy miként tudod ezt valóra váltani csak hosszas gyakorlatozással lenne lehetséges, de mivel neked itt vagyok én és a kezedben tartod azt a pengét mellyel én is elsajátítottam ezt a tant, így bízom benne, hogy a te esetedben reggelre már végzünk is ezzel. – kacsint feléd, s szemében szinte fiatalságának lángja lobog oly hevesen, hogy mindjárt te is lángra kapsz. Kezével maga előtt egy kedves gesztussal adja át a porondot majd amint elsétáltok egymás mellett megragadja a karodat.
-          Ez érzelmeidet most egy kis időre próbáld meg kordában tartani. Az előző technika lehet csak e benső erők felszabadításával sikerült, de itt annak már stabilan mennie kell. Nem baj ha nem megy elsőre, de állandónak kell lennie a fenntartott formának. Ha ez meg van jelezz, s a további instrukciókat majd menet közben tudatom veled. – azzal elengedi a karodat, s biztonságos távolságba húzódik.

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Vas. Okt. 08 2017, 01:27

// Ez meg itt az én pacám neked. Very Happy //

Nem ismerem az arcokat. Így amikor leültünk az árnyékba a fa alá, folyamatosan, s szüntelenül figyeltem Ryuuzaki arcának mozzanatait, és arckifejezéseit, hogy próbáljam megérteni a gondolatait. Persze egyelőre ez nem fog menni… nem tudom megmagyarázni, hogy mit miért tesz, miért mosolyog rám. Talán zavart?
Sajnos nem tanították még meg nekem, hogy nem illik másokat sokáig nézni… vagyis bámulni, mert a nézéssel még nincs baj, és általában máshova emeljük a tekintetünket, amint ránk néz az illető, akit bámulunk. De az én esetemben teljesen másról van szó. Nem tűnik fel, hogy akár a másiknak ez zavaró is lehet, és engem egyáltalán nem zavar, ha a szemembe néznek, inkább viszonzom minden egyes alkalommal. Amikor mégis úgy döntök, hogy eltekintek a szemeitől, akkor… igen, azt hiszem, az lehet a zavarodottság jele. Néha melegség szökik az arcomba, amikor dicsér, mert ezt ezelőtt még senki sem tette meg, csak az apám. De ő nincs köztünk. És az más volt, egy apának az a dolga, hogy dicsérjen.
- Miért? Mi jár ki neked a mindennapokban? – nem értem a kijelentését. Nem szokták azt mondani neki, hogy ő lenne az utolsó ember, akinek ártanának? Nem kap elég figyelmet és tiszteletet? Vagy talán az életére akarnak törni? Bár ha belegondolok a viadalokba, hogy egy kiválasztott harcos küzdjön a kapitányért, hogy ő maga legyen a király, bizonyosan megoszlott a kalózkapitányok közt a hatalom. Külsőleg úgy látszik, hogy nagy az összetartás, összeülnek a tanácskozásokon, de valójában belső harcok dúlnak köztük.
Bármennyire is próbálom megismerni Ryuuzaki világát, úgy tűnik, hogy ő hamarabb ismeri fel az én belső küzdelmem.
- Ki az? – ennyit kérdezek csupán, arra már nem térek ki, hogy lehetséges, nem szívesen beszélnék másnak a gondjaimról. Ha ő az, aki edz velem, legalábbis hajlandó erre, akkor lehet, hogy nagyobb hajlandóságot mutatnék arra, hogy vele beszéljem meg ezeket. Nem tudom, miért. Nem vagyok egy társasági ember, nagyon nehezen nyílok meg másoknak, szóval nem tudom, mivel lenne másabb, ha egy új embernek mutatna be. Éppen ezért azt sem tudom, hogy van e kedvem hozzá. Az almám lassan elfogy, a csutkának egy kis gödröt túrok lábaimmal, majd beledobom, s visszahúzom rá a homokot. Nem vagyok egy környezetszennyező típus, így jó, ha tudom, hogy az almacsutkát legalább lebontja a környezet.
 
Ahogy feláll, én is követem ebben, persze csak kis idő után, mivel fogalmam sincs, hogy mit szeretne. De igaz is, nem ücsöröghetünk itt egész nap tétlenül. A kalapja megigazgatása már szembetűnt hamarabb is, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, biztosan csak a kalózok tipikus bolhászkodásai közé tartozik ez is, mint mondjuk a nőknél a naphosszat való szépítkezés, amitől nem lesznek szebbek, csak elcsúnyítják az arcukat.
- Én nem mondok neki ellent. Sőt… azt mondtam, hogy erősebbé akarok válni, és ettől a célomtól semmi sem tántoríthat el. Rossz érzés, amikor nem tudod magad megvédeni. Legközelebb… ki tudja, ha elkerülök innen, talán pont egy olyan csoport rabol el, akik nem lesznek ilyen… elnézőek és toleránsak – húzom oldalra a szám egy pillanatra. Ez a másik oka a hosszú listámon annak, amiért erősebb akarok lenni. Lehet, hogy most csak szerencsém volt és jól jártam azzal, hogy Ryuuzaki talált rám, de ha nem ő lenne, akkor is ilyen szerencsés lennék? Szóval egy pillanatra sem takargattam, hogy félek attól, hogy máshova kerülnék, és ott nem bánnának velem ilyen jól, éppen ezért meg akarom magam védeni az olyanok ellen, ahol úgy érzem, hogy az életemre törnének. Nincs ellenemre az edzés, úgy érzem, hogy még bírom, az estébe nyúló edzések pedig mindig jobbak, mint nappal. Hűvösebb a levegő, nem annyira fullasztó, és tapasztalatból mondom, hogy jobb utána az alvás is. Egy percig sem gondolkodok tovább, így követem. Gondoltam, hogy nem fog ma sokat pihenni az újonnan kapott katanám, de nem is volt ez a cél, hiszen hozzá kellett szoknom. Ha neki jól szolgált, akkor biztosan az én kezemben is olyan ütős lesz, mint nála. Egy pillanatra elmerengek, amikor úgy fut, mint egy egyszerű civil, de aztán rájövök, hogy ez egy edzés, és sokszor megerőltetőbb egy sima futás, mint a chakrahasználattal átszőtt futás. Szóval egyáltalán nem bolondozás, amit csinál. Csak elmosolyodom, majd követem, s felveszem vele az iramot.

- Talán viccesebb és megerőltetőbb lenne, ha mondjuk túrára indulnánk a hátunkon túrazsákokkal… futva… a hegyre fel – ezzel csak tippeket adok, hogy hogyan tudnám jobban fejleszteni az állóképességem, de nem akarok magam ellen beszélni, még a végén megcsinálja, s egyedül kell végigfutnom. Nem mintha panaszkodnék, eddig is a hobbiim közé tartozott kiköpni a tüdőm, és keményen dolgoztam. Nem tudom, miért ennyire lelkes, s csak figyelem, ahogy az egyik fa ágára ül, majd felülésekbe kezd. Tisztán kivehető az ingje alatt is a kemény edzés munkája, míg én ezzel szemben kevésbé vagyok izmos, ráadásul mostanra már két heg is díszeleg a hasamon. Amikor felteszi a kérdést kizökkentve a „ki az izmosabb” gondolatomból, megrázom a fejem, elhelyezem a katanákat a földön, és természetesen felugrok a fára, majd elhelyezkedem az ágon, hogy hasonlóan én is belekezdjek a felülésekbe. Sokkal lassabban megy, mint Ryuuzakinak, de ez betudható annak, hogy felülést még ilyen helyzetben soha az életben nem csináltam, s valljuk be, sokkal megterhelőbb, mint csak úgy feküdni a földön és felhúzni magad minden egyes alkalommal. Úgy három-négy felülésenként megpihentem, hogy levegőt vehessek, hiszen az egyik hegem is elég friss. Aztán következett egy fekvőtámasz-sorozat. Ez sokkal könnyebben ment tekintve, hogy a hasam nem kellett hozzá megerőltetnem, de van még mit rajta csiszolni. Míg a hangyák a saját testsúlyuk tízszeresét elbírják, ezzel szemben én még mindig törékenynek mondhatom magam… meg Ryuuzakival szemben is. De nem arról vagyok ismert, hogy bármit is ilyen könnyen feladjak, ezért nem mutatom, hogy olykor már fájdalmas, és keményen edzek. A harmadik szériánál már sokkal nehezebben megy, főleg a felülések és többször is meg kell pihennem, mert attól félek, hogy szétnyílik a sebem… ami persze nem fog megtörténni, mert Magarro szépen meggyógyította. De attól még fájhat, mivel friss.

Az ötödiknél már az utolsó fekvőtámaszokkal küszködtem, amikor Ryuuzaki végre megállított. Egy pillanatra csak pislogtam rá nagy szemekkel, miközben a hátsó felemen ücsörögtem. A fekete pengéjű kardját nekem szegezte, most már még nagyobb szemekkel pislogtam, majd kifújtam a levegőt. Úgy tűnik, nem lesz egy szusszanásnyi időm se, de sebaj.
Ekkor bemutatja, hogy mit is kellene tennem pontosan. Hm, szóval ezt a chakrát képes vagyok kivetíteni a katanámon keresztül. Nem gondoltam, hogy ilyenekre is képes lehetek, vagy legalábbis álmodni sem mertem ilyenekről. Azt sem tudtam, hogy ilyen erők lakoznak bennem, de úgy tűnik, hogy valahol nagyon mélyen van bennem, ami eddig elnyomásra szorult. Fogalmam sincs, hogy miért… talán képes lennék pusztításra, ha az a felszínre kerül? Nem akarok, csak ha muszáj.
- Reggelre?! – emelkedik meg a hangom és a hangerőm is, persze nem dühből, pusztán megilletődöttségből. Akkor ez azt jelenti, hogy reggelig itt fogunk edzeni és gyakorolni? Akkor ne lepődjön majd meg, ha hirtelen kidőlök, és nem tudok majd magamtól visszamenni a kabinomba… meg részt venni a holnapi harcokon. Lesz egyáltalán holnap harc?
Mindenesetre felállok, és nem panaszkodok. Nem mintha ez is panasz lett volna, de érezhető, hogy meglepődtem, és a testem egy porcikája sem kívánja most, hogy ennyit edzek. De igaz, ami igaz, ahhoz, hogy erősebbé váljak, hajtanom kell és szükségem van a Ryuuzaki-féle megerőltető edzéssorozatra. A kezembe veszem tehát a katanát, melyet tőle kaptam, azonban mielőtt bármibe is belekezdenék, megragadja a karom. Az érzelmeknek most nem szabad felszínre törnie, tudom, éppen ezért stabilnak kell lennem, ahogy a technika fenntartásának is. Ahogy elnézem, Ryuuzaki egy kicsit tart attól, hogy megint elsütöm az előbbi instabil chakrakilövellést, de úgy érzem, hogy most már sokkal jobban fogom tudni kontrollálni. Csak bólintok, majd megállok egy helyben.

Most tudnom kell úgy előhozni a formát, hogy nem szólnak közbe az érzéseim. Meg kell találnom ennek a módját, hiszen egy éles harcban már nem lesz alkalmam és időm sem arra, hogy az érzelmeim vezéreljenek, azzal végzetes hibát ejtenék.
Egyszerűen csak arra kell koncentrálnom, hogy a katanám újra bevonom a chakrámmal, és azt folyamatosan fenn kell tartanom. Csak elképzelem, ahogy egy vizes evezőt tartok a kezemben, s az nedves marad, mert megállás nélkül evezek vele. Ha egy pillanatra megállok, és nem evezek tovább, a lapát megszárad. Nem akarjuk, hogy elveszítsem ezt a formát. A chakrám tehát belekoncentrálom a katanába, amit úgy látok, sikerül is, de ennél sokkal gyorsabbnak kell lennem, nem lesz időm packázni. Nem áramoltatom tovább a chakrám, inkább újrakezdem, hogy bebizonyítsam, most gyors leszek. Szóval már az elképzelés megvan, csak egyenesen bele kell áramoltatni, és úgy is hagyni. Folyamatosan. Egyenletesen. Megfelelően. Fenntartani.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Szomb. Okt. 28 2017, 13:07

// Wakizashi Yumi - Kardom, kardom mond meg nékem.. //

 
A friss gyümölcs majszolása közben érkező kérdésed nem éri váratlanul Ryuuzakit. Szinte, mintha már készült volna erre a kérdésre, bár mivel eléggé sok kijelentésére kérdezel vissza így talán már sejtette, hogy ezt is meg kellesz válaszolnia.
-          Tudod… - kezd bele egy kicsit nyögve nyelősen, de látod rajta, hogy nem igazán van mit takargatnia és terelnie, így teljesen nyíltan folytatja a beszédet. – Kívülálló szemmel más lehet az én életem, mint amilyen valójában idebenn. – mutat a füle előtt elhelyezkedő sima bőrfelületre egy kicsit megbökdösve azt. – Az, hogy embereket vásárolsz egy tengerparti faluban, s mint egy „király” ítélkezel felettük nem is olyan könnyű dolog mint amilyennek hangozhat. A döntés amikor egy másik ember élete felett ítélkezel… szerintem nem kell bemutatnom ezt az érzést neked Yumi. De az, ahogy az értelmetlenül rád meredő emberek, férfiak és nők elindulnak talán az utolsó harcukra a te, úgymond szórakozásod kedvéért, hogy a te kedved és kényed szerint aprítsák fel egymást az arénában. Ez, ez egy szörnyű érzés, s talán ez volt az ami ennyire elrettentette a mi Legendánkat is ezen további vérengzéstől. Nem is vagyok benne biztos, hogy ilyen tettekkel nevezhetném magam tovább igazi embernek, hisz csak a démonok lelik örömüket a más emberek feletti könyörtelen ítélkezésben. – az érzelmei végleg kiültek a szájára, s úgy tűnik kapitányod is inkább nyílik meg előtted mintsem véka alá rejtse gondolatait.
A kérdésed melyet az illető iránt teszel fel, hogy ki is lehet valójában akit megemlített csak egy legyintéssel viszonozza. Úgy tűnik az érzelmei kiadása után egy komolyabb és valamivel határozott felnőttes kisugárzás lengi körbe Ryuuzakit, s lehet ez a gondolatmenet némineműleg építő, tanító jelleggel hat majd rád. Vagy nem.
 
Az edzés elkezdése előtti szavaidat csak mosolyogva hallgatja végig. Mosolyából mely a komoly szemek mögül érkeznek még is ki tudod olvasni az öröm szikráit. Lehet meg volt az árad azon a parton amikor Ryuuzaki úgy döntött, hogy ő maga fog a szárnyai alá venni, de a megnyugvó szempár arról árulkodik, hogy nem is hagyná senkinek hogy kárt okozzanak az ő bajnokában. A legénységetek viselkedésére vissza emlékezve senki sem tűnt olyannak, mint aki annyira bánja, vagy egyáltalán ellenére lenne az efféle kalóz élet. Lehet, hogy mindegyikük egy hasonló alkalommal, egy hasonló parton találkozott először a kapitánnyal, s lehet az ők első gondolataik is azok voltak, hogy miként kellene megszabadulni ettől a fura szemű fickó rabsága alól. Szívesen szentelnél még az efféle gondolatoknak pár percet, hogy ki is derítsd mi lehet a titkos adalék, mely Ryuuzaki csapatának összetartásáért felelős, de végül elkezdődik az edzés.
-          Szóval azt mondod viccesebb lenne, ha szegény kapitányotok megrakodva mint egy málhásló bucskándozna felfelé egy dombon? Sebaj, majd talán egy csapatépítő gyakorlatozás alkalmával megadatik nektek ez az öröm! – préselgeti ki a szavakat az egyenletes levegővétel közben melyet a futás közben produkál. Bal szerencsédre talán a fejében megmaradt szavak miatt az ő részéről meg ilyen a vicces edzés. Az utolsó széria végeztével szinte már majdnem minden porcikád némi pihenőért kiált, de úgy tűnik, hogy a tanulgatás és az edzés java még csak most kezdődik.
-          Úgy bizony, reggelre. – bólogat helyeslően, s ismét felvarázsolja arcára azt a halálosan komoly tekintetet mely már talán védjegyévé válhatna a kalapigazgatással együtt. – De nem kell aggódnod, itt leszek végig. – enged meg magának egy motiváló kacsintást is, majd ismét egy fának veti a hátát, s figyeli miként boldogulsz az előző lecke folyamatosságával.
 
Ahogy elkezded a tanult technika gyakorlását, s megpróbálod kizárni az érzelmeid kavalkádját rendkívüli pillanatokban van részed. A második próbálkozásod végén lehunyod a szemed, s megpróbálod átadni a tőled minden telhetőt a folyamatos, egyenletes és megfelelő fenntartás érdekében. Pár perc telik el a fenntartás közben, mire arra leszel figyelmes, hogy teljesen vizes a tenyered. Talán az izgalom okozhatta? Hamar megpróbálod kideríteni e furcsa jelenség okát, s amint kinyitod a szemed azon kapod magad, hogy valószínűleg a kardod is lefutotta veletek azt a jónéhány kilométert az erdő rengetegében. Az ezüstös acélpenge izzadtan engedi útjára a parányi vízcseppeket, melyek lelkesen ugrálnak le a kivágott fa gyakorlópályára. Első érintésre az acél igen nedves, szinte már csúszós, s valami megmagyarázhatatlan módon irtózatosan hideg.
A siker teljes, s az első lépés remekül sikerült, de még mielőtt bármilyen nemű ünneplésbe kezdhetnél Ryuuzaki hangját hallod a fa tövéből.
-          A chakrád sikerült teljesen a fegyveredbe vezetni, s a víz elemed manipulálása arra, hogy teljesen bevonja a kard felszínét rendkívüli elismerést érdemel. A következő lépés a forma további fenntartása, próbálj meg olykor több és olykor kevesebb chakrát vezetni a pengébe, s figyeld meg miként változnak meg fegyvered képességei. Ha viszont már úgy érzed elég lesz, akkor ideje végleg megpihennünk. - Ajánlja fel a lehetőségeidet, s csak rajtad áll, hogy miként döntesz. Folytatod a tanulást, vagy már tényleg elérted a limitedet ezzel az egésszel?  


// Ha folytatod a gyakorlást, Yumi próbálja meg levonni a következtetést a kialakult formákról, s hogy talán miként lehetne majd őket hasznosítani a jövőben. //


[Ha folytatod a gyakorlást: A pengébe Ryuuzaki tanácsai szerint elsőként a több chakra adagolásával kezded. Egy elég nagy mennyiségű chakra tömeg hatására a kardöt körül ölelő víz burok hirtelen növekszik meg, majd szétloccsan.
A kevesebb chakra adagolásával a technika még fenn áll, de a szabad szemnek szinte láthatatlan nedvesség öleli körbe a pengét, fenntartva az alap effektust melyet eddig tapasztaltál.
Az arany középút fenntartásával a Ryuuzakitól kapott penge tovább, látványosan izzad, s ahogy végig próbálod mindegyik, formát hirtelen nyilall bele a fájdalom a fejedbe, majd elsötétül a kép.

Ha megpihensz: Ryuzzaki megához hívat, s dicséretét követően visszatértek a kikötőbe egy időre magatok mögött hagyva a szigetet.]

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Wakizashi Yumi on Pént. Nov. 10 2017, 01:30

Egy intenzív edzéshez egy gyümölcs elfogyasztása korántsem olyan elég, mint azt bárki is hinné. Talán annyira igen, hogy felfrissüljön az elme, de ha valaki Ryuuzakival akar edzeni, akkor számoljon arra, hogy több kalóriát fog égetni, mint amennyit bevisz a szervezetébe. És nem kevésről van szó… szerintem meg kellene ellenem két elefántot, hogy lépést tudjak tartani és a nap végére ne köpjem ki a belsőségeimet.
Most végre Ryuuzaki is megnyílik egy kicsit. Nem tudom, s nem is érzékeltem, hogy mikor lett köztünk ennyire „szoros” a kapcsolat, de valóban egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy neki bármit elmondhatok. Nem csak a kapitány a legénysége számára, de egy váll, amin kisírhatják magukat, egy lelki támasz, és mellé még szeretetszolgálat is. Valóban azt hittem, hogy minden rossz lesz mellette, hiszen fontos az első benyomás, és az nem éppen volt jó, de talán a körülmények sem voltak éppen olyanok, hogy első látásra azt mondjam, itt akarok maradni. Most már úgy érzem, hogy érdemes itt maradnom, hiszen nem csak, hogy tanulhatok, de akár védelmet is kaphatok. Tudom, hogy a nyomomban vannak azért, amit tettem… igyekszem mindezt elfelejteni. Szóval a harcokat leszámítva szívesen maradok itt – még mindig nem tudom, miért szükséges a harc. Miért nem harcolnak egymással a kalózkapitányok, és lesz az a király, aki a végén talpon marad? Vagy az túl egyszerű lenne, és a kalózoknak sem érné meg, ha csak egy uralná őket? Sajnos nem értem a logikájukat, de nem is kell. Számomra ugyanis még mindig teljesen logikátlan kívülálló szemmel nézve mindaz, amit Ryuuzaki életéből látok. Nem tudom, hogy mi történt vele az eddigi életében, ahogy ő sem tudja, hogy mi történt velem, hiszen még nem volt alkalmam, hogy elmeséljem neki. Úgy érzem, még nem sikerült olyan mély bizalmat építenünk egymás közt, hogy bármit is el kelljen mondanom neki magamról.
A döntés, amikor egy másik ember élete felett ítélkezel… Erről nem beszéltem, mégis honnan tudhatná, hogy mi játszódik le a fejemben, amikor megteszem? A mostohám és a testvéreim esetében nem volt kérdés, és egy pillanatra sem haboztam. Az apám és Shin… ők voltak a legnehezebbek. De döntenem kellett a nagyobb jó érdekében. Sajnos a világunkban mindig van egy nagyobb hal, s ha én nem teszem meg ezeket a lépéseket, akkor nekem lesz rossz. Lehet, hogy önző vagyok, hogy úgy gondolom, ennyi ember közül nekem kell élnem, de úgy gondolom, hogy abból a családból nekem kellett győztesen kijutnom, hiszen olyan dolgom van itt, amire ők nem képesek. Nagy feladat áll előttem, egy olyan út, amelyen így vagy úgy, de végig kell mennem, és át kell lépnem az akadályokat.
- Miért választottad hát ezt az életet? Azt is mondhattad volna, hogy nem vállalod, hanem mész a magad útján. És ne mondd azt, hogy valakinek vállalnia kellett, mert az embereknek rosszabb lenne a helyzete. Így is rossz – lehet, csak én látom így. De semmivel sem lett jobb a helyzet, ha egy olyan kalóz a kapitány, aki követi a hagyományokat. Ha jófej akar lenni, akkor szabadítsa fel őket és vessen véget a harcoknak. Vagy ezért akar király lenni, hogy ne legyen több viadal? Nem értem. Teljesen nem látom át a helyzetet. És lehet, hogy elhamarkodott lennék, ha most dühös lennék rá, de mélyen belül az vagyok.
- Nem vagy démon. Csak nem mutatta meg még senki sem, hogy létezik több út is – beszélek én. A kis naiv lány, aki nincs tisztában egyes emberi érzelmekkel, akit nem tanítottak meg arra, hogy melyik út a helyes és melyik a rossz, így kénytelen vagyok eldönteni magamban, hogy melyik a jó. Eddig mindig sikerült józanul választani, és azt hiszem, hogy helyesen is, különben sokkal több rossz cselekedetem lenne, mint jó. Az egyetlen rossz, amit felróhatok magamnak, az… nem akarok többet gondolni rá, de egyszerűen nem megy ki a fejemből, s ez minden cselekedetemre rányomja a bélyeget. Nem akarom, hogy újra előjöjjön, mert attól félek, hogyha ennél dühösebb is tudok lenni, akkor ott nem állok meg, és mindenkit megtámadok – azokat is, akiket nem kellene.
Démon lennék, ha mialatt lemészároltam hamis családom, nem éreztem semmit? Nem leltem benne örömöm, de meg sem sirattam őket… egyszerűen csak szükségesnek éreztem. Ha démon lennék, akkor nem gondolnék Shinre és apámra. Ők legalább jó emberek voltak.
Többet szeretnék megtudni Ryuuzakiról és a gondolatairól, de valóban nem tartunk még ott, hogy ezt megosszuk egymással. Remélem azonban, hogy egyszer majd alkalmunk nyílik arra, hogy más körülmények közt vitassuk meg életünk főbb pontjait, hogy melyek formáltak minket azzá, amik most vagyunk.
A kérdésemre nem válaszol, csak legyint egyet. Elgondolkodom, hogy mégis ki lehet az az alak, aki segíthet abban, hogy elfelejtsem a régi önmagam, és átlépjek egy másik fázisba, hogy végre szabad legyek a sötét gondolatoktól. A démonoktól, ahogy Ryuuzaki mondaná. De ezt majd később, amikor lesz egy szabadnapom a harcok és edzések után.
 
Elindulunk fel, miközben Ryuuzaki – hangjából ítélve – boldogan vált velem pár szót, s úgy tűnik, hogy meg sem kottyan neki, hogy futás közben kell beszélnie. Fogalmam sincs, hogy mennyit edzhetett az évek során, viszont azt már észrevettem, hogy nem ma kezdte. Ahogy felteszi a kérdést, és megjegyzi a málháslovat és a dombon való bucskándozást, magam elé képzelem a jelenetet, és az a baj, hogy nevetni kezdek. Nem lenne persze baj akkor, ha nem futás közben tenném ezt, ugyanis így sokkal szaggatottabban tudom venni a levegőt, és hamarabb is szárad ki a torkom.
- Ami azt illeti… - nem fejezem be a mondandóm, szerintem sejti, hogy az a folytatás, hogy én megnézném. Nem azért, hogy kiszúrjak vele és mindenféle holmit cipeltessek vele, de elégedett látvány fogadna. Kíváncsi vagyok, ő mikor éri el a határait. Vajon képes lenne ugyanúgy futni, felüléseket csinálni és guggolni, ha van rajta plusz ötven kiló? És ha igen, akkor mikor éri el azt a szintet, hogy kiájul?
A sok felülés és fekvőtámasz után még mindig pislogva nézek rá, hogy reggelig kell edzenünk. De igaza van… ha nem folytatom, akkor sose érem el azt a szintet, amit szeretnék. Egyáltalán mi az a szint, amelyet el akarok érni? Talán túl gyorsan akarok fejlődni, de ha nem teszem most, akkor soha az életben nem fogok hozzászokni. Mindent most kell elkezdenem, s talán egyszer én is olyan leszek, mint Ryuuzaki, hogy már egyáltalán nem fogom megérezni. Amikor edzésről és tanulásról van szó, Ryuuzaki elég komoly tud lenni, s már kezdek megijedni, amikor végül egy biztató kacsintást is ellő. Az oké, hogy itt lesz végig, nem is várnám, hogy itt hagyjon, mert ha így tenne, akkor valószínűleg nem csinálnám azt, amit kellene. Kell valaki, aki figyel rám, és felügyeli a tanulásom, különben akkor nem fogok haladni egyről a kettőre.
 
A kezemben a kard másodpercek alatt válik nedvessé és vizessé. Amikor kinyitom a szemem, már látom is, hogy nekem köszönhető ez az eredmény. Sikerült úgy csinálnom, hogy nem gondoltam semmi rosszra… ez már haladás. Most már csak azt kell elérnem, hogy anélkül is menjen, hogy ennyire rá kell erőlködnöm. Suhintok egyet a karddal magam előtt, de nem teszek semmi meggondolatlant… mondjuk, nem vágom le Ryuuzaki fejéről a kalapot.
- Muszáj tanulnom, most nem hagyhatom abba – felelem kapitányomnak, hogy most nincs itt az ideje a pihenésnek, legalábbis számomra. Ez persze nem jelenti azt, hogy ő ne pihenhetne le, sőt… elég, ha csak a távolból figyel egy fa tövében ülve, mint ahogy azt eddig tette.
- Csak csináld nyugodtan a kapitányos dolgaidat – mosolyodom el, ezzel is jelezve, hogy ő nyugodtan üljön, és figyeljen, valamint szóljon közbe és adjon útmutatást, ha valamit nem jól csinálnék.
Először is kevesebb chakrát koncentrálok a katanába, mert úgy érzem, hogy kicsit sok az eddigi. A cél az, hogy az ellenfelem, akivel harcolok, ne vegye észre, hogy mégis hogy harcolok vele. Nem nézne ki jól, ha előre tudná, hogy a kardom a víz elemű chakrámmal vettem körbe, és azért nem tudja megakasztani az övével. Különleges esetekben viszont lehet, hogy szükséges a több chakramennyiség, mondjuk akkor, ha az ellenfelem is hasonlóan jár el, s nekem valahogy túl kell szárnyalnom.
A katanába sokkal több chakrát áramoltatok ugyanolyan egyenletesen, mint eddig, s láthatóan más az eredménye. A kardon szinte csöpög a víz, ami azért nem jó, mert így az ellenfél könnyen rájöhet, hogy mégis mi a taktikám, és mivel harcoljon ellene. Amikor a chakra, melyet a kardba vezetek, hirtelen növekszik meg, ugyanolyan hirtelen, egy pukkanással válik le róla a burok. Ez nem jó. Túl sok, és túl kiküszöbölhető.
A második fázisban kevesebb chakrát áramoltatok. Nem látni, hogy az chakrával lett körbevéve, ami számomra sokkal előnyösebb. Egy éles harcban viszont azért megnézném, hogy mégis mit értem el ezzel. A pengéhez érek, s a kezemmel is érzem, hogy hideg a penge, valamint azt is, hogy csúszós, nedves a felülete, de mégsem annyira, mint akkor, amikor nagyon sok chakrát használtam fel. A harmadik fázisban a kettő közötti állapotot próbálom meg elérni. Láthatóvá teszem a kard körüli chakrát, de mégsem annyira, hogy az nekem is hátrányomra legyen. Arra következtetek, hogy mindegyik előnyös lehet, de leginkább a kevés és a közepes chakramennyiség, hiszen ez is ellenfélfüggő. Ha úgy ítélem meg, hogy elég egy kevés is, akkor nincs baj, de ha erős az ellenfelem, akkor talán több kell majd hozzá. Minél csúszósabb, annál nehezebben lehet megakasztani, s persze így én is többet tudok támadni.
Még egyszer átfutom a tapasztaltakat, s eljátszom a kört a karddal, viszont érzem, hogy már kezdek fáradni, s már nem a kard izzad, hanem én. Nem is tudom, hogy hány órán keresztül gyakorolhattam, de a végére oda jutottam, hogy már chakrám sem maradt, amit beleölhetnék a katanába. Egy furcsa grimaszt vágva valami fájdalmas érzés nyilallt a fejembe, amitől hirtelen elsötétült előttem minden, s kidőltem. Muszáj volt pihennem.
avatar
Wakizashi Yumi
Játékos

Taijutsu Pontok : 47


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja - Chuunin
Chakraszint: 352

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Kenshiro Yori on Vas. Nov. 19 2017, 17:28

// Wakizashi Yumi - Fekete árnyak horgászának kalandjai//

Lelkesedésed és eredményességeden mosolyogva hajol meg előtted a kapitány. Idétlen és flancos megjelenést kölcsönöz ez a teljesen nemesi megmozdulás Ryuuzakitól, de a rengeteg komolykodás és okoskodás után talán már mind a kettőtöknek kijárt ez a pár percnyi nevetgélés. Ahogy elindul az erdő pereméhez utóbbi kijelentésedre visszafordul, s valósággal látod a feje felett azt a bizonyos kérdőjelet mely az arcáról is leolvasható.
-          Itt az erdő közepén még is milyen kapitányos dolgot tudnék csinálni, hm? – kérdez vissza ismét valamilyen teljesen indokolatlan testtartásban. Nem igazán tudod hova tenni ezt a sok nyúlás-málást lehet nála így mutatkozik a fáradtság. Vagy nem.
-          Majd addig köpülök tejet, vagy citromot. – hallod a még halk beszédét már a fák árnyékából, s a Hold még éppen segít hogy lásd Ryuuzaki sziluettjét ahogy két kézzel nyúlkál a fák lombkoronája felé. Lehet tényleg valami gyümölcsöt vadász ismét, de a további részleteket már nem is igazán figyeled, hisz van bőven tenni valód, s a reggel is még viszonylag messze van.
Az igazi gyakorlásba belekezdve igazán könnyedén veszed az akadályokat. A különböző fegyver fázisok megismerése igazán kifizetődőnek tűnt, s a rengeteg variáns közül bármikor kiválaszthatod a megfelelőt az esetleges harcokhoz illően. A kevesebb chakrás megoldás szemmel alig látható, de ennek a sokoldalúsága is elvész a részletekben. A penge hűs, nedves, talán még égési sebek enyhítésére is használhatnád, nem beszélve a csatározásokról ahol ez a kellő nedvesség jóval feljavíthatná a párbajok sikerességét. Amikor túl sok chakrát irányítasz a pengébe az egy idő után kipukkad, s minden felé szétköpködi a megelevenedett vízcseppjeit. Kicsit fintorogva törlöd meg az arcodat a kard vízeskedése után, majd az arany középút sajátosságaival folytatod az ismerkedést. Még jónéhány próbálkozást végzel, hogy mindegyik fázissal megfelelően megismerkedhess, s úgy is tűnik hogy sikerült elérned a mai napi limitedet. A fájdalom a fejedbe hasít, bár nem igazán nevezhetnénk elviselhetetlen fájdalomnak, inkább végkimerülésnek. A kard lassan kicsúszik a kezedből, s a világ lassan eldől, majd fekete lepel hullik az eléd terülő vászon elé.
 
Gyermekek állnak előtted. Mindegyikük fekte füstfelhőként elevenedett meg előtted, s körbe-körbe jártak körülötted. Mögöttük három magasabb alak is megjelent kik csak a távolból figyeltek téged a gyerekek körül. Ahogy megfordulsz, mögötted egy kutat találsz. A kutat óvatosan közelíted meg, s ahogy letekintesz a mélyére egy különös, jégből megformált virágot veszel észre. Oly gyönyörűen és csillogva ragyog odalenn akárcsak egy hatalmas gyémánt, de nem sok időd marad benne gyönyörködni. Apró kezek ragadják meg a lábadat, s hirtelen emelkedsz el a földtől, s egyenesen a kútba borulsz. A zuhanás gyorsan lezajlott, s a jégből készült csoda szilánkjai csak pár milliméterre álltak meg a bal szemed előtt még mielőtt felriadtál.
 
Gyorsan ülsz fel a puha ágyban, s kezeid magad elé tartod. A levegőt a szádon keresztül veszed, talán a rémültség hatására, de ami még is egy picit jobban megijeszt az az, hogy látod a lélegzeted. Ösztönösen fordítod oldalra a fejed a már ismerős szobában, s az ablakra fókuszálsz a reggeli homályban, s meglepettségedre odakinn fényesen ragyog a rendkívüli meleget árasztó Nap az égen. Különös, és magyarázatokkal nem szolgáló jelenség ez így a reggelre, s a második kérdés csak ez után kezd el benned felmerülni. Hogy kerültél a hajóra? És hogy kerültél ismét Ryuuzaki hálójába? Elég sok kérdés kavarog a fejedben és még csak reggel van. A tegnapi nap minden egyes pillanatára emlékszel, s ahogy megmozdulni próbálsz hogy végre kiszállj az ágyból iszonyatos fájdalom szalad végig az egész testeden. Izomláz. Milyen érdekes, hogy már ennyi mindent átéltél és még mindig van alkalmad találkozni ezzel az elveszettnek hitt érzéssel. Talán már az idejét sem tudod annak hogy mikor élted át utoljára ezt a különös, de még is sokatmondó érzést. Karjaid és hasad, na meg a lábaid is olyan erőtől vannak telve, melyekért megérte edzeni ilyen keményen. Akár egy rozoga nyárfalevél bújsz ki az ágyból, s megpróbálsz valami életet varázsolni magadba azzal hogy megmosakszol, s előkészíted magad.
A kabin ajtaját lassan nyitod ki, mely recsegve ropogva nyílik ki, s fényt nem kímélve túrja az arcodba a Nap jelen esetben rosszul eső sugarait. Amint visszanyered a látásodat, az egész legénység látképe fogad, kik válluk felett néznek hátra feléd. Úgy tűnik valamiért mindenki a hajó orrba fordult, de az érkezésed elnémított mindent és mindenkit.
-          Háh, úgy néz ki most már úgy folytathatjuk ahogy kell. Végre mindenki ébren van! – szólal fel Magarro ismerős hangja, s még szinte abba sem hagyta már is óriási buli veszi a kezdetét. Pár pillanat alatt a fedélzet egy kis ebédnek megfelelő berendezést kap. A korlátokra kötelekkel sörös és rumos hordókat erősítenek, s a már egyszer hallott zenész csapat is belevág a munkába. Ahogy próbálsz előrébb haladni a kialakuló tömegben észre veszed, hogy még egy kis csapat összegyűlve maradt a hajó elejében.
-          Gyerünk már kapitány ne nyámnyiláskodjon, nem olyan nehéz ez!
-          Jól van, na… - hallod Ryuuzaki hangját olyan hangszínben akár csak egy durcázó kisgyerek aki valamit igazán nem akar csinálni. Amint sikerül előrébb verekedni magad és belátást nyersz abba, hogy mi is történik igazán kapitányod és még jópáran próbálnak minél hamarabb orsókat és horgokat helyezni a horgászbotokra. Látszólag a kapitány nem igazán tudja, hogy mit is kell csinálni, de hamar beletanul a dologba és már repülnek is az úszók.
-          Ilyen silány kezdéssel nem fog túl jól elsülni a szülinapja kapitány!
-          Na várjatok csak ti tengeri sakálok, majd megmutatom! Nem lesz olyan szerencsétek, mint tavaly!– tartja céltudatosan az öklét a levegőbe, majd két kézzel ragadja meg a botot, s ismét megszólal. – Na hogy érzed magad? – Irányul feléd a kérdés, bár honnan tudhatja, hogy te állsz mögötte? A víz túlságosan lenn van ahhoz, hogy a víztükrében megpillanthasson a tömegben. Értetlenkedve nézel szét, hogy netalán valaki súgott volna neki arról hogy megérkeztél, de csak a kuncogó legénység, az előttetek elterülő tenger, a szemben levő szigetvilág, s azok világítótornya amit látsz.


// A sok tanulás és gyakorlás után a Hien első szintjét már tökéletesen elsajátítottad. A fizikai erőnléted is rengeteget javult, s a chakrairányítási képességed is fejlődött. Remek kis játékunk nemsokára megérik egy részleges lezárásra, de ezt majd egy illetékes staff tagnak jelezni fogom. //

_________________
Wakizashi Yumi - Családi emlékek
Kurita Takashi - Eltemetett emlékek
Aihara Arata - A béke lovagja
2016 Április - A hónap játékosa
Az egyetlen rossz abban ha valaki gyorsabb a fénynél. Az hogy sötétségben éli az életét.

avatar
Kenshiro Yori
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 57

Specializálódás : Epic Escape

Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3


Adatlap
Szint: A
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 628

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kikötőváros

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.