Amaken Yosei

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Amaken Yosei

Témanyitás  Amaken Yosei on Szer. Júl. 20 2016, 18:38

/Kagemare Ran multi karaktere/

Név: Amaken Yosei 
Ország: Szél országa
Rang: Akadémiai Tanuló (I. évfolyam) 
Szint:
Kor: 9
Nem:


Kinézet: Vállig érő szőkés barna hajam van, és barna szemeim. Átlagos testalkatú vagyok. Általában zöld, és homok színű ruhákat viselek, de soha sem szoknyát. Azokat nem szeretem.

Jellem: Kedves, de kissé szeleburdi vagyok. Szeretek másokkal barátkozni és segíteni, akinek szükség van rá. Beszédes vagyok, de vannak csendes pillanataim is ezt nem a levegő vételre vagy ilyenekre értem, hanem néha tényleg vannak elgondolkozós pillanataim is. Képes vagyok örülni a másik sikerének. Ettől általában az emberek el szoktak szomorodni, mert a vesztettem érzést kelti bennük, de én sokkal inkább örülök a másiknak és be akarom hozni a lemaradást. Vagy még jobban teljesíteni.

Előtörténet: Kilenc éve születtem Sunagakuréban, Mizure Yume lányaként. Átlagos család volt a mienk. Egy kis birtokon élt édesanyám a szüleivel. Én egy késő éjjeli órában születtem meg. Minden sötét volt már nem volt idő a kórházba menni ezért Chuu nagyapa az orvosért rohant még Usagi nagyi anyával maradt. Hosszú órákig tartó szenvedés után végre a világra jöttem én is.
Mizure Yume                      Mizure Usagi                              Mizure Chuu


- Olyan akár egy tündér. – mondta a nagyi, ahogy átadtak anyának. 
- Igen egy tündér. – mondta halkan.  – Yosei lesz a neve. – mondta határozottan.  Az elkövetkező pár év nyugodtan telt és a nagyiék sokat vigyáztak rám, ha anya épp nem ért rá. Anyám egy vegyeskereskedésben dolgozott, és mikor nagyobb lettem magával vitt engem is. Szerettem a kereskedésben lenni, és így legalább sokat lehettem anyával. Öt évesen, sok rosszaságot elkövettem, de szinte mindent megúsztam még se voltam túl rossz gyerek. Chuu nagyapa sokat játszott velem és régi történeteket mesélt. A nagymama pedig sokat vigyázott rám. Mindig mellette voltam a konyhába és figyeltem, ahogy főz. Vagy épp anyával voltam a boltban és a vevőkkel beszélgettem. Sok barátom volt, és mindig a közeli játszótéren töltöttük az időnket és labdáztunk vagy kergettük egymást. Jobban kijöttem a fiúkkal, és egy idő után, ez meg is látszott, mert összetartóak voltunk, és volt, hogy verekedésbe torkollott a vita a nagyobbakkal mikor kötözködni akartak velünk. Persze mi húztuk a rövidebbet, de akkor sem hagytuk magunkat. Ilyenkor anya vagy a nagyi látta el a sebeimet. Sokszor megdorgáltak, amiért folyton verekszem lány létemre, de én csak egy széles vigyorral válaszoltam nekik. Sokszor kérdezgettem anyát, hogy hol van apa, de soha nem beszélt róla. Én pedig egyre kíváncsibb lettem. 
- Ha, Yoshimitsu visszatér beszélned, kell vele! Évek óta nem tartod vele a kapcsolatot. Már akkor megmondtam joga van tudni, hogy ő az apja. És Yosei – nek is apára van szüksége. Egy olyan erős shinobi mint Yoshimitsu, jó apja lenne. – mondta a nagyapám. Nekem már rég ágyban lett volna a helyem, de nem bírtam aludni és meghallottam a veszekedést.
- Annakidején is megmondtam jobb, ha nem tudja. Nem bírná, ki ha egyhelyben kéne maradnia.  – Mondta anya és szinte már sírt. Másnap a nagyapához mentem, amikor épp a bolt előtt takarított. A ruhája ujját kezdtem húzogatni, hogy figyeljen rám.
- Tegnap este anya miért sírt? – kérdeztem tőle.
- Tudod, nagyon szomorú, volt. Még nem születtél meg mikor édesanyád otthagyta apukádat, mert félt. Félt, hogy magához köti azt, akit a legjobban szeret és sajnos ezzel nagyon sok szenvedést okozott mindkettőjüknek. – mondta a seprűre támaszkodva.
- És az apukám tényleg shinobi? – kíváncsiskodtam tovább.  Nyolc éves voltam és elég kíváncsi. És tudni akartam ki az apukám.
- Igen, nagyon jó bábmester és még jobb ember. – mondta elgondolkodó arccal.
- Nagypapa, én lehetek shinobi? – kérdeztem tőle magamra mutatva. Ő csak teljesen ledöbbenve pillantott rám majd szélesen elmosolyodott.
- Persze hogy lehetsz, de ezt egyelőre, ne mondjuk el anyádnak, mert nagyon mérges lesz. Majd én szépen mindent elrendezek. – mondta vidáman majd ölébe vett és bevitt és a pultra ültetett. majd a kezembe nyomott egy nyalókát, és elvonult, hogy beszéljen a nagyival is. Sokáig gondosan titkolták anya elől a tervet, és csak azelőtt tudta meg hogy beírattak az akadémiára, hogy elkezdődött volna számomra az iskola. Az első nap elkísértek, hogy megnézzék, hogy boldogulok. Anyán látszott, hogy még mindig haragos volt, de megfogtam a kezét és rá mosolyogtam, amitől ő is mosolyogni kezdett. Végül belátta, hogy úgy sem tudna minket megállítani. Még hivatalosan el sem kezdődött az első napom az iskolában, hirtelen egy robbanás rázta meg a falut. Nem tudtam mi is történik, de anya hirtelen felkapott és szaladni kezdett, hogy fedezéket találjunk.  A rengeteg füsttől és portól semmit nem láttam, és nem sok mindenre emlékeztem. Valamikor elszakadtunk a mamával, mert most teljesen egyedül bolyongtam a lerombolt házak között. Volt rajtam néhány horzsolás, de észre sem vettem annyira féltem. Anyát és a nagyszüleimet kerestem. Sehol nem találtam őket, és nem tudtam merre keressem a családomat. Szinte azt sem tudtam hol járok a romok között. Nem találtam az otthonomat sem. Ahogy csetlettem – botlottam, hirtelen három, maszkos alak bukkant fel. 
- Nézzétek, itt van még egy. – mondta az egyik. És mind felém fordult. 
- Elég satnya, de talán még jó lesz valamire, hozzátok azt is. – mondta egy másik mire a harmadik felém indult. Én megpróbáltam elszaladni, de ő gyorsabb volt. Kiabáltam, haraptam karmoltam és rugdosódtam, aminek egy hatalmas pofon lett az eredménye, amitől megszédültem és teljesen elzsibbadt mindenem. Még is a következő pillanatban egy sötét árnyat láttam elsuhanni, és a támadóim kiáltásait hallottam majd egy rövid lilahajú nő hajolt fölém. Megfogta az arcomat, és én amennyire tudtam ránéztem. 
- Most már nem kell félned, elviszlek, oda ahol vigyáznak majd rád. – mondta és az ölébe vett. Nyugodtan sétált velem, semmi hirtelen mozdulatot nem tett. Még pont láttam, hogy ahol a támadóim voltak minden csupa vörös, és a homok szorgalmasan itta be a vérüket.  – Hogy hívnak? – kérdezte, ahogy haladtunk.
- Yo… Yosei. Nem, tudod, hogy az anyukám merre van? Elszakadtam tőle és a nagyiéktól. – mondtam halkan.
- Segítek neked megkeresni őket. – mondta majd nekem minden elsötétült. Mikor következőre felébredtem, egy tábor félében voltam. Felkeltem addigi fekhelyemről, és körbe néztem. Rengeteg ember volt abban a sátorban. Mind megvoltak, sérülve. Én oda rohantam egy bácsihoz hogy megkérdezzem nem látta - e az anyukámat vagy a nagyszüleimet, de csak a fejét rázta én pedig folytattam a keresésüket. Sátorról - sátorra jártam, de kezdtem feladni, hogy megtalálom őket.
- Yosei! – hallottam, hogy valaki a nevemen szólított. Mikor megfordultam az a nővolt, aki megmentett. – Még a sátorban kellett volna maradnod pihenni. – mondta szigorúan én meg kicsit behúztam a nyakamat. 
- Bocsánat. – mondtam halkan.
- Hogy hívják édesanyádat? – kérdezte mire felcsillant a szemem. 
- Mizure Yume a neve. – mondtam.
- Na, gyere, megkeressük. – mondta, és ahogy megfogta a kezemet, erőlködés nélkül felemelt és a hátára vett én meg a vállába kapaszkodtam. 
- Magát hogy hívják? – kérdeztem tőle kíváncsian.
- A nevem Inao Avaron Sunai jounin vagyok. Szerencséd hogy arra jártam. – mondta, ahogy a tábor egy olyan részére mentünk ahol a menekültek pihenhettek, és ehettek is. 
Inao Avaron

Egy jó ideig bolyongtunk és kérdezősködtünk, mire végre megtaláltuk őket. Letett a földre és hagyta, hogy oda szaladjak édesanyámhoz.  Azonnal a nyakába vetettem magam és sírva borultunk össze. Anya rengeteget hálálkodott Avaronnak, amiért visszahozott neki. És ő ajánlotta, hogy amint lehet, menjünk Konohába. Majd elbúcsúzott tőlünk, mert neki vissza kellett mennie. Néhány napot még a táborban töltöttünk, még a nagymama jobban nem lett, végül elindultunk, hogy végre egy kis nyugalmat találjunk, és ha csak ideiglenesen is új otthonra leljünk.
Ahogy haladtunk, találkoztunk néhány emberrel, akik szintén Sunagakure - ból jöttek. Az út alatt kicsit megbarátkoztam a gyerekekkel és végül is jókat játszottunk még el nem vezettek minket is a Konohai menekülttáborba. Ahogy beértünk, rengeteg ember volt ott, én pedig elbámészkodtam, ezért anya mindig megvárt, és ha elbambultam szólongatott. Végül is sikerült nekünk is helyet keríteni, így megtudtunk, pihenni és megnyugodhattak a nagyszüleim is végre.
avatar
Amaken Yosei
Játékos

Taijutsu Pontok : 1

Tartózkodási hely : Konoha közelében


Adatlap
Szint: E
Rang: Akadémiai Tanuló (1. Évfolyam)
Chakraszint: 70

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amaken Yosei

Témanyitás  Senju Tobirama on Szomb. Júl. 23 2016, 19:26

Üdv!
Eljött az ideje, hogy ellenőrizzem az ET-d és jó benyomást keltett, hogy egy olyan karaktertípust kezdesz, mely nem igazán van elterjedve.
A karakter korához képest szép, hosszú iromány, néhol elírás, de efféle, hosszabb történeteknél ez majdnem elkerülhetetlen. Összességében viszont tetszett a karakter, kissé mondjuk jobban átadhattad volna a jellemét, később erre figyelj. Egy-két helyen szóismétlés is volt, ami szintén nem égbekiáltó, ám mégis hiba. Tény viszont, hogy nem zökkentem ki sehol a történetből, és teljesen jó délutáni olvasmánynak bizonyult. Így hát az előtörténetedet
ELFOGADOM!
A jutalmazás:
Chakra: 55 - E Szint
TJP: 1
Pénzösszeg: 2000 Ryo (Anyukánál Very Happy)
Felszerelés nincs, technikákat sem ismersz még
Rang: Akadémiai Tanuló (1. Évfolyam)
Jöhet az adatlap kreálás és induljon a játék! ^^

_________________
Mesélések: Kagemare Ran, Nanja és Fuumai, Tomoe, Arata, Aki, Howabi Kimiroku, Kinshu, Yosei, Naraku

avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.