Nagakawa Naraku

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Nagakawa Naraku

Témanyitás  Nakagawa Naraku on Pént. Júl. 22 2016, 02:53

Név: Nakagawa Naraku

Ország: Víz országa

Rang: Szökött Ninja

Szint: D

Chakraszint:

Kor: 16

Nem: Férfi

Felszerelések:

 - 2x3 méter dróthuzal
 - 2 darab füstbomba
 - 1 darab robbanó jegyzet
 - Shuriken tartó
- 2 kunai
 - Szakadt hátizsák

Kinézet: 
Az egész testét fedő, vastag ám könnyű és kényelmes ruha alatt, egy átlagos testalkatú, korának megfelelő arcvonásokkal, fekete hajjal, sötét szemmel megáldott fiú rejtőzik, ám ha teheti elrejti világ elől valódi külsejét. Körülbelül 170 centiméter magas.

Jellem:
Naraku esetében ez egy nehéz kérdés. Ő maga sem érti egészek, hogy ki ő, de általánosságban egy komoly, ám egyáltalán nem csöndes fiúról van szó. Nem szeret magáról beszélni, sőt ha beszél is magáról általában az hazugságokkal van tele. Bármikor, a legváratlanabb helyzetben tud egy tökéletes bókot ellőni lányok irányába. Ez is egy amolyan álca lenne számára? Ez az amit ő sem tud pontosan. Amolyan komolykás, szoknyapecér fiúnak láthatják akik közelebb kerülnek hozzá.

Technikák:
 - Shunshin no jutsu (Fuuton, azaz széllel ötvözve)
 - Vízen járás
 - Függőleges terepen való megmaradás
 - Kakuremino no Jutsu

 - Henge no Jutsu
 - Fūton Kaitou
 - Genjutsu Kai

Előtörténet:

Kirigakuréban járunk, egy átlagos nyári napon a Nakagawa házban. Három, fiatal 4-5 éves gyermek ül a szoba közepén, velük szemben egy idős, hetven év körüli hosszú ősz hajú, szakállas férfi. A szoba másik végében egy 14 körüli Shinobi fiú teát főz. Az öreg, Shin egy törénet mesélésébe kezdett bele. 
 - Egyszer, nem is olyan régen volt egy fiatal fiú ki minden áron Shinobivá akart válni. Nem volt nagyravágyó, nem akarta sem a világot, sem faluját megváltoztatni, s nem akart híres sem lenni, ahogyan hatalom vágya is csak rosszakarói elméjében léte... - Hirtelen egy teás kanál repült el Shin feje mellett.
 - O-j-i-s-a-m-a! - Kiáltotta Naruko, tagoltan és dühös hangleejtéssel. - Megmondtam már, hogy nem vagyok egy történet főszereplője! - Szidta meg nagyapján Naruko.
 - Jól van! Jól van! Nem kell azért leharapni a fejem! - Mentegetőzött az öreg. Közben Chihiro, Saki és Ryouta majd belefullad a nevetésbe nagyapjuk és téstvérük "vitáján". Nem ez az első eset, hogy Shiro egy fantasy regény főszereplőjévé változtatja Narakut.
 - Tudod, hogy nem szeretem a feltű... - Folytatta volna Naruko de hangos dörömbölés hallatszott az ajtón.
 - Nakagawa Naraku! Gyere ki azonnal, fegyvertelenül! - Kiáltja valaki az ajtón kívűlről. Esélyt sem igazán adva Narakunak, hogy reagáljon a helyzetre be is törték az ajtót. Shin gyorsan felkapja a három fiatal gyereket és a falhoz szorítva, testével védelmezve őket mered az ajtót betörő Shinobikra.
 - Nakagawa Naraku! Letartóztatlak gyilkosság vádjával! - kiáltja parancsát Kirigakure egyik Oinin ninjája. Narakunak azonban esze ágában sincs megadnia magát, pontosan tudta, hogy el fog jönni ez a nap. Tudta, hogy egyszer ez fog történni, de nem számított rá, hogy ilyen hamar eljönnek érte. Egy másodpercet sem gondolkozva övére fűzött tartóból két füstbombát vett elő, amelyeket gyorsan a földhöz is vágott majd az ablakon kiugorva menekülésbe kezdett. Az elfogására készülő Shinobik sem tétováztak, azonnal nyomába eredtek, illetve számítottak erre a reakcióra, így a ház körül több megfigyelő ninja állt ugrásra készen. Az üldözés nem tartott sokáig, ugyan Genin Naraku, saját szintjéhez képest, de nem ellenfél az üldözői számára. Az egyik lesben álló Shinbi elévágott és egy ügyes mozdulattal elgáncsolta, majd lefogta.
- Maradj nyugton Naraku! Mind a ketten jobban járunk! - Súgja a ninja, aki elfogta Narakut. Közben mégrkezik az üldöző csapat többi tagja is, majd megszólal a vezérnek kinéző alak.
- Le vagy tartóztatva! Gyilksság vádjával! Ne ellenkezz, mert csak magadra hozol több bajt. - Mondta szigorú hangon, megvető tekintettel Yuro, az Oininok vezetője...

Kedves naplóm! Naplóm? Milyen hülyeség ez... Ez napló?! Egy papírfecni, amit az egyik őr ejtett el és egy toll amit Shin csempészett be nekem? Mindegy is, azt sem tudom miért írok. Talán csak, hogy elüssem az időmet. Nakagawa Naraku vagyok, 14 éves. Kirigakure egyik ígéretes Geninje, vagy legalább is voltam, egészen két nappal ez előttig. Hogy miért nem vagyok már az? Ehhez vissza kell mennünk az időben, egészen születésem előttig, apám Chuunin vizsgájáig. Ott volt ő, a nagyravágyó, minden lében kanál, hatalom mániás, egoista Genin, úgy hívták Genta. Ismertebb nevén Genta a béna. Mindenki így ismerte, még a Sensei is így hívta, mivel fizikai gyakorlatokon, feladatoknál szinte semmire sem volt képes. Ugyan ismert néhány erősebb jutsut, illetve az esze az megvolt, hogy shinobi lehessen belőle. De a fizikai rátermettség az hiányzott belőle, de ő ezt nem akarta elismerni. Mindenki ellenezte, hogy megpróbálja a Chuunin vizsgát, próbáljon meg felhagyni a shinobi élettel. Eljött a Chuunin vizsga napja, nagy reményekkel állt oda Genta, de nagyon csúnya vereséget szenvedett, labdába sem tudott rúgni ellenfele ellen. Ezek után már tényleg úgy érezte, hogy nincs helye a shinobi világban és felhagyott álmával, legalább is egy időre... Itt jövök én a képbe. Megszülettem én, Édesanyám szeme fénye, apámnak pedig eszköze, hogy elérje rajtam keresztül azt amit ő maga nem tudott. Hatalmas ninját akart faragni belőlem. Már egészen kis koromban, néhány hónaposan tankönyveket olvasott föl az ágyam mellett, sőt 4 évesen már edzeni is akart. De szerencsére édesanyám mindig észhez térítette, illetve leállította, hogy fiatal vagyok még. Lehetett volna akár remek gyermekkorom is, hiszen nagyon sokat tudtam elméletben a shinobi létrő, szokásokról, sőt még néhány kézjelet is megtanultam, még ha magukat a jutsukat használni nem is voltam képes, ezért a többi gyerek mellett menőnek számítottam. Sajnos azonban nem sokkal 7. születés napom után... Nem is, kezdjük máshogy... Tehát. Néhány nappal 6. születésnapom után hangos sikításra keltem szüleim szobája felől. Mint egy velem egy idős gyerek először takaró menedékébe bújtam, majd a kíváncsiság felülkerekedett rajtam és megindultam a hang forrása felé. A szobába óvatosan belesve egy olyan látvány fogadott amit először nem hittem el. Arcomat a rémület felismerhetetlenné formálta, végtagjaim remegésbe kezdtek, szemeből pataknyi könny kezdett folyni. Néhány másodperc telhetett el, megfagyva álltam ott, bámulva ahogy édesanyám vérbe fagyva fekszik a futonon, apám pedig fölötte térdel egy kunaial a kezében., melyről szinte a halál ritmusában csöpögött a vér. Már ha van egyáltalán a halálnak ritmusa... Nem tudom, de ez a pillanat még a mai napig így maradt meg bennem. Mikor kissé magamhoz tértem az volt az első gondolatom, hogy nem ez nem történhetett meg ezért sarkon fordultam és amilyen halkan csak tudtam vissza szaladtam a szobámba. Ismét a takró és az ágy védelméhez fordultam, majd azzal a tudattal valahogy sikerült vissza aludnom, hogy ez nem történt meg, hogy ez csak egy álom. Reggel azonban rá kellett döbbennem a szörnyű valóságra, mire magamhoz tértem, talán nem is az álomból, hanem a sokkból, addigra shinobik lepték el a házat és vizsgálódtak szorgalmasan. Olyan gyorsan történt akkor minden, mintha csak kívülről néztem volna az eseményeket egy gyorsított felvételben. Az egyik pillanatban még otthon voltam és beesett szemekkel bámultam a sok felnőttet a másikban pedig már nagyszüleim házában vagyunk, ahol egy öreg Oinin kérdezget, hogy láttam-e valamit, hogy mi történt. Igen láttam, de valamiért nem mondtam semmit. Az ég világon semmit, meg sem szólaltam, pedig volt bennem egy belső hang, ami ordított kifelé, ordított mint a sakál, szinte beleremegett a testem de a számon egyetlen hang sem jött ki. Talán a sokk miatt reagáltam így, vagy már akkor tudtam valahol legbelül, hogy mit kell tennem, hogy mit akarok tenni... Hogy mi is volt ez? Ott még nem járunk, ekkor még én magam sem tudtam. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez nem is én vagyok, ez nem is az én életem. Néhány nappal később, mikor kissé lecsendesedtek a dolgok illetve Genta tisztázta magát a vádak alól - amit azóta sem tudok, hogy hogyan valósított meg - ismét haza kerültem. Teltek a napok, hetek, hónapok, bennem pedig folyamatosan épült fel valami, valami amit bosszúnak hívnak. Valami olyan érzés, késztetés, ami nem emberi, mintha valaki belülről próbálna irányítani. Minden egyes nap, mivel már édesanyám nem volt akadály, edzenem kellett. Semmi mást nem csinálhattam, nem mehettem el a barátaimmal játszani, szórakozni. Még a saját kisöcséimmel és húgommal sem foglalkozhattam. Ekkor kezdtem el megérteni, hogy mi is történt azon a bizonyos éjjelen, hogy milyen ember is Genta. Igen, rájöttem. Ő nem az apám, ő egy olyan ember, aki bennem egy eszközt lát, amivel elérheti azt a hírnevet, esetleg hatalmat amit magáénak akart tudni annyi idősen mint amennyi most én vagyok. Volt egy akadály, aki nem más volt mint Yuriko, az édesanyám. Ő nem igazán akarta, hogy shinobi legyen belőlem, Genta példáját látta bennem. Áhh, Istenem... Még mindig nehéz kimondani ezt a nevet, még mindíg nehéz egyátalán rá gondolni... Viszont ezzel én sem értettem egyet, shinobi akartam lenni. Komoly célom nem volt, csak egy átlagos shinobivá akartam válni,  aki élhet egy szabad életet és mindenféle kalandokba keveredhet, legalább is ennyit fogtam fel akkor még ebből az egészből. Lehet, hogy ez is Genta miatt van? Mivel egészen csecsemő koromtól erről hallottam? Nem tudom, ezek olyan kérdések amikre valószínűleg soha nem fogok választ találni. Szóval Genta... Az ember, aki megölte a saját feleségét, az én és testvéreim édesanyját, hogy belőlem egy olyan shinobit faragjon, amilyenné ő akart válni. Talán ez által akarta elérni a hírnevet, hogy a Nakagawa család neve ismert legyen Kirigakuréban? Talán csak azt akarta, hogy ne jussak arra a sorsra amire ő? És ebbe betegedett bele? Ááááh, megint a sok kérdés, amelyre nincs válasz. Mostmár, legalább is. Eldöntöttem. A saját két kezemmel fogom mogbosszulni édesanyánkat! Igen! Ugyan úgy fogom eltenni Gentát lábalól, ahogyan azt ő tette... Ezt gondoltam akkor. Továbbra is teltek a hónapok, évek. Közben bekerültem az akadémiára is. Barátaim, ismerőseim nem nagyon voltak, csak azok az osztály társak, akikkel együtt edzettünk az órákon, így az akadémiai éveimből nem is nagyon tudok kiemelni egyetlen emlékezetesebb napot sem. Talán a legnagyobb sikerélményem az volt, mikor megtanultam a vízen járás technikáját. Sokáig tartott, sokszor kaptam is érte Gentától, hogy hogy nem vagyok képes megtanulni egy ilyen egyszerű technikát. Egyszerűen nem voltam rá képes, hogy bármit is gyorsan megtanuljak. Mindenhez több időre volt szükségem, mint a többi velem egykorúnak, viszont amit megtanultam azt szinte minden helyzetben tökéletesen tudtam alkalmazni. Áh, igen alkalmazás, alkalmazkdás. Azt hiszem kihagytam a történetemből egy igen fontos részt, talán direkt, talán csak nem tudom magam rávenni, hogy írjak róla? Pedig magamnak szánom ezt a naplót, senki más számára nem. Azt hiszem muszáj lesz leírnom, magam miatt. Jól esik kiadni magamból mind ezt, amit évek óta nem tettem meg, még ha a "partnerem" egy darab papír fecni is. Igen, szóval ott tartottam, hogy hogyan sikerült átvészelnem azokat az időket amikor Genta edzett? Hogyan nem támadtam rá, hogy nem szóltam el magam, hogy valójában láttam és tudok mindent, ami azon a bizonyos estén történt? A válasz egyszerű, mindig is jó voltam az alkalmazkodásban, a hazugságban, illetve a megtévesztésben. Arcmimikáimat profi szinten tudtam már akkor is uralni, így rezzenés telen arccal tudtam hazudni. Hmpf, lehet, hogy nem is voltam mindig ilyen, csak alkalmazkodtam? Nem tudom, nem is lényeges. Valós természetemet talán én sem ismerem, sokszor nagyon változó. Az akadémián minden lány tudja, hogy bármikor tudok egy hatalmas csajozós szöveget ellőni, viszont harci edzés közben néhány szóval össze tudom zavarni az ellenfelem. Hogy ez a valós énem-e? Vagy csak egy saját magam által felállított, megalkotott álarc? Nem tudom, őszintén tényleg nem tudom. Ott tartottunk, hogy edzések igen. Teltek az évek, egyre jobban kirajzolódott bennem, hogy hogyan is fogom végre hajtani a tervemet, mivel bosszú vágyam egy csöppet sem csillapodott, illetve makacsságom nem engedte elnyomni magamban ezt az érzés, már ha el lehet valami ilyesmit nyomni. Közeledett a Genin vizsga, Genta még keményebben edzett, még az egyik shinobi ismerősét is rávette, hogy segítsen az edzésemben, aki egy jutsu megtanítására öszpontosított. Az akadémián már elsajátítottam néhány alapvető jutsut, de a víz elemű jutsuk megtanulására nem voltam képes, ezért Genta is csalódott volt, de ezt ekkor még nem mutatta meg. Tehát a "Senseiem" megpróbálta megtanítani velem a Kirigakure no Jutsut. Mondanom sem kell nem sok sikerrel. A korábban megtanult jutsukat könnyedén tudom használni, de a víz elemű jutsuk valamiért nem sikerültek. Néhány nap sikertelen próbálkozás után újdonsült Senseiem úgy döntött megpróbálkozik mással, aminek ugyan Genta nem fog örülni. Mégpedig kideríteni, hogy mi is a valódi elemem. Igen, hiába víz elem használó Genta és vagyok egy kirigakurei ninja, lehet, hogy nem a víz az én természetes "párom". A Sensei úgy döntött, hogy mivel az ő második elem a Fuuton, ezért a Fūton Kaitouval próbálkozik. Napokba telt, de úgy nézett ki, hogy jó úton haladunk. Igen, ha még a jutsut nem is sikerült tökéletesen elsajátítanom, de abban megbizonyosodtunk, hogy a szép az én elemem. Nem volt már sok hátra a Genin vizsgáig, ezért döntenünk kellett. Folytatjuk a jutsura való összpontsítást, vagy nem. Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk, hiszen néhány nap fizikai edzéssel úgy sem megyünk semmire. Itt ismét az edzések sora következett, semmi más, teljesen elfáradtam, semmi erőm nem volt, de muszáj volt folytatnom, legalább is ez volt az amit mondogatott nekem Genta. Eljött hát a nagy nap, a Genin vizsga. Az elméleti rész könnyen ment, hiszen egész kis korom óta tanulnom kellett. Következett a gyakorlati teszt. Szerencsém volt, egy gyenge ninja tanonc volt az ellenségem, szinte egyáltalán nem tudta uralni a chakrjátá, a szája az nagy volt, de a képességei messze le voltak maradtva. Pont mint Genta, jó lesz edzésnek, gondoltam. Itt történt a probléma, teljesen bele feledkeztem a harcba, odaképzeltem a fiú helyébe Gentát, teljesen belkerültem a saját álomvilágomba. Mire észhez tértem már két felügyelő fogott le. Mivel a felügyelőknek közbe kellett avatkoznia, kizárta a vizsgáról. Dühös voltam. Dühös voltam mindenkire, magamra, Gentára, az ellenfelemre, hogy miért hasonlított ennyire Gentára, de még a világra is. Mikor Genta megtudta, hogy mi történt elhordott mindennek, dühös volt, ahogyan én is, hajszálon múlott, hogy nem ugrottam a nyakának ott azonnal, de tudtam, hogy még nem vagyok elég erős, hogy szemtől szemben megküzdjek vele, ezért vártam. Mikor kiderült Genta számára, hogy a szél elemet sikerült elsajátítanom a vizet pedig nem, még dühösebb lett, nem akart látni, amit én nem is igazán tartottan problémának, sőt, örültem neki, hogy nem kell látnom. Genta azzal dobálózott, hogy ezzel minden el van rontva, nem lehetek mostmár hatalmas ninja, mert az összes igaz Kirigakurei ninja víz elem használó. No nem mintha ez igaz lenne, de benne volt valami furcsa megmagyarázhatatlan kép a világról. Hogy szerethetett egy ilyen emberbe be az édasanyám? Hogy?! Már megint a kérdések... Túl sok a kérdés az életemben. Történt ami történt, a világ kerek marad, nem áll meg forogni a föld és megy tovább az élet. Készültem a következő genin vizsgára, hogy sikerülni fog. Rengeteget edzettem, gyakoroltam. Viszont nem azért, hogy végre genin legyek. Nem, eldöntöttem, hogy most van a pillanat amikor megteszem és beteljesítem a bosszúmat. Kellett egy terv, vagy legalább is kellett volna, de túlságosan is fűtött a bosszú vágy. Eldöntöttem, a genin vizsga utáni estén megteszem. Eljött hát a vizsga ideje ismét, minden simán ment, mind az eméleti, mind a gyakorlati részt akadály mentesen teljesítettem, de nem ez volt a nap fő atrakciója, az este következett. A család aznap este összegyűlt a nagyszülők házában, estére mi a fiatalok ott maradtunk, Genta pedig otthonunkban éjszakázott. Tökéletes, gondoltam. Az éjjel, miután mindenki elaludt bevetettem minden eddig tanultat és átlopakodtam Gentához. Ugyan abban az ágyban feküdt, mint ahol édesanyám is, aludt ott mintha semmi sem történt volna. Mellé térdeltem, előhúztam egy kunait, majd szúrásra készültem. Két kézzel szorítottam a kunait, remegő kézzel, egy pillanatra lepergett előttem az elmúlt néhány év történése. A sok edzés, tanulás és még néha a megjátszott nevetés is. Így térdeltem ott jó néhány percig, az éj leple alatt, néma csöndben, döfésre készen. Elhatároztam, megteszem, nem fordulok vissza, meg kell tennem, bosszút kell állnom! Ez hangzott folyamatosan a fejemben, semmi más. Vettem egy mély levegőt, majd megszólaltam: - Ezt anyáért! Tudtam mindenről, végre elért a bosszúm! - ezzel a lendülettel Genta szívébe is szúrtam. Szemei kipattantak, arcomra szegeződtek és csak bámultak oda fájdalommal telve. A saját szemeimből pedig könnyek kezdtek hullani. Nem, nem Gentáért, hanem azért, hogy végre beteljesedett a vágyam, végre megtettem. Na de most mi legyen? Ez a gondolat futott végig az agyamban, most mi lesz? Eddig csak azért éltem, hogy a bosszúm teljesítsem, de most, hogy ez meg van, mi értelme hogy éljek? Ezzel nem hoztam vissza senkit, csak a saját vérszomjamat csillapítottam. Most talán szörnyeteg lettem? Igen... Azt hiszem, hogy igen. Szörnyeteg vagyok, egy gyilkos, ez vagyok én, de úgy érzem még most is, hogy ha nem teszem meg, akkor nem lennék teljes, annak ellenére, hogy most ürességet érzek, még is mintha vissza kaptam volna valamit. Egy kis darabot az életemből. Lehet, hogy ez a szabadságom? Szabadság... Aha, igen. Nagy szabadság itt ülni a börtönben... És itt vagyok, másnap el is fogtak, most várok, hogy mi fog történni. Kivégeznek? Száműznek? Nem tudom... Nem is érdekel. Viszlát naplóm, cetlim, papír fecnim. 
Üdvözlégy naplóm ismét! Mostmár rendes napló és nem csempészett toll a társam ebben a beszélgetésben. Nem is tudom miért kezdek most írni. Talán most tudtam magam rávenni, hogy elkezdjem. Egy biztos, jó érzés kiadni magamból az érzéseimet és mivel nincs kivel, illetve nem is az a fickó vagyok, aki olyan könnyen képes lenne erre. Szóval ott tartottam, hogy mi is történt az elmúlt egy hétben. Nem sokkal az után, hogy az utolsó bejegyzésemet írtam kihallgattak. Simán ment? Mondhatjuk. Kérdeztek, válaszoltam őszintén, nem gondoltam, hogy van értelme hazudni, védekezni. A vallatóm egy nő volt, de nem láttam az arcát, az egész szobát köd borította. Milyen furcsa dolog ugye? Kirigakuréban valamit köd borít? Szóval nem is tartott sokáig az esemény, válaszoltam azt hiszem hat kérdésre, majd az egyik őr a cellám felé kezdett kísérni. Ekkor láttam meg az esélyemet, mintha valaki segített volna szinte úgy tűnt. Megláttam egy nyitott ajtót, mégpedig azt amelyik behoztak. Résnyire ugyan, de nyitva volt. Nem is haboztam, nem is igazán gondolkoztam. Feléledt bennem az élni akarás, az erő ami arra sugall, hogy meneküljek és éljek tovább, nem egy cellában, tudatlanul. Szinte nem is emlékszem arra a pillanatra, amikor a földre löktem az őrömet és megöltem. Megöltem, igen. Nem gondolkoztam abban a pillanatban. Elvettem az őr felszerelését, pénzét majd futásnak eredtem, ki az ajtón. Meglepetésemre nem volt ott senki... Talán tényleg segített valaki? Nem tudom. Nem is igazán lényeg. A Henge no Jutsut használva felvettem egy alakot, egy fitatal férfi alakját, aki először eszembe jutott. Hogy ki volt az nem tudom, de nem is lényeges jól szolgált, ugyan is senki nem fogott gyanút. Minden nagyon simán ment, amikor lehetőségem volt rá a házak közt, az árnyékban haladva menekültem, hogy spóroljak a chakrával. Sajns ebből nem sokkal áldottak meg. Volt néhány pillanat amikor úgy éreztem, hogy vége, elkapnak de nem volt alapja az egésznék, talán csak paranoia illetve félelem motoszkált bennem. Tényleg mintha segített volna valaki, vagy talán elengedtek? Ez szintén egy olyan kérdés amire valószínűleg soha nem kapok választ. De ha tényleg így volt akkor köszönöm Shin, Oji-sama. Tehát kijutottam, egyszerűen kisétáltam a városból. Na jó, nem olyan egyszerűen, álcázva, de nem találkoztam ellenállással. Hogy mit csináltam miután kijutottam? Menekültem. Eszemet vesztve futottam, futottam és futottam. Hogy hová? Magam sem tudom még most sem, de nem messze vagyok egy kikötőtől. A tervem az, hogy felszállok egy hajóra és a tűz országába megyek...

Hat napja írtam utolsó soraimat, a tűz országában vagyok. A kikötőben találkoztam egy hajó kapitánnyal, aki a tűz országába tartott. Némi rábeszélés és persze maradék pénzem után beleegyezett, hogy vele tarhassak. Egy árvának adtam ki magam, aki vándor útra indult, hogy új életet kezdjen. Várjunk... Annak adtam volna ki magam? Valjóban az is vagyok, nem? Igen, árva vagyok. Árva vagyok attól a pillanattól kezdve, hogy meghalt édesanyám. Nem is hazudtam. Szóval itt ülök a hajón, várom hogy megérkezzünk. Nem sok értelme van ennek a bejegyzésemnek, de nem találtam jobb megoldást az idő elütésére. Már csak néhány óra és elvileg megérkezünk, de még mindig nem látok semmit. Most, hogy végre van időm gondolkozni, kicsit magamba fordulni megannyi kérdés viharzik át a gondolataimon. Ki vagyok én? Miért vagyok én? Mit fogok most tenni? Nem ismerem saját magamat. Évekig egy álcában éltem. Ez vagyok a valódi én? Vagy az, aki meggyilkolt már két embert is? Ráadásul egy teljesen ártatlan, ellenem semmit nem tett Oinint is megöltem. Hidegvérrel, gondolkozás nélkül. Gyilkos vagyok, ez legalább nem kérdés. Azt hiszem ezt tűzöm ki magam elé célnak: meg kell találnom ön magam. Utána kezdhetek hozzá, hogy egy új életet kezdjek, addig nem. Oh... úgy látom lassan megérkezünk, látok valamit a horizonton..

Ismét eltelt két nap, ismét írok. Szokásommá vált ez a napló írás. Megérkeztünk a kikötőbe, minden rendben van. Senki sem gyanakszik rám, viszont semmi pénzem nincs. Pénzt kell szereznem. Öltetelés következik, hogy hogyan kéne némi pénzt keresni. Mihez értek? Gyilkoláshoz úgy látszik igen, de nem jó ötlet azzal kezdeni. Dolgozhatok is, de ez nem túl jövedelmező, mármint ha legális munkát keresek. Kémkedés? Tény, hogy elég sokat tudok a rejtőzködésről, de ehhez kevés a tudásom. Túl sok információval sem szolgálhatok. Ajh... Egy semmire kellő vagyok. Még is marad a tisztességes, fizikai munka? Maradnia kell, nem tehetek mást. Nem vonhatom magamra még a figyelmet, biztosan el fog jutni idáig is, hogy ki vagyok vagy ez csak paranoia? Remélem, de óvatosnak kell lennem. Tovább kell mennem egyelőre, nem maradhatok sokáig itt, túl közel vagyok a víz országához...

Másfél hete volt utolsó bejegyzésem, nagyon sok történt azóta. Hogy mik? Kezdjük a legelején. Loptam, életemben először. Kiraboltam egy kereskedőt, nem kell nagyra gondolni, csak egy egyszerű zöldségest. Bevetettem minden tudásom a rejtőzködésről amit csak tudtam és megloptam úgy, hogy észre sem vette. Úgy látszik, hogy itt az én erősségem. Nincs sok chakrám, nem vagyok kiemelkedően erős, nem ismerek sok technikát vagy jutszut, viszont! Viszont gondolkozásom és a megtévesztés, rejtőzködés tevékenysége az, amivel ezt egyensúlyozni tudom. Az egész életem ráment az edzésekre, hogy erősítsem testem és lelkem, de ilyen jellegű tudást soha nem adott át nekem senki. Folytatnom kell az edzésem, de immár saját elképzelésem és irányom alapján. Ja igen, ott tartottam, hogy szereztem egy kis pénzt, vettem néhány szakadt göncöt, élelmet és vizet. Béreltem egy éjszakára egy szállást is, majd másnap hajnalban útnak idultam, Konohagakure felé. Miért erre? Nem tudom, valamiért úgy érzem arra kell mennem. Most egy rizstermelő kis faluban vagyok, az egyik helyi gazda állást ajánlott és gondolkozom rajta, hogy elfogadom. Szükségem van pénzre és egy kis időre. El kell fogadnom ezt az ajánlatot, egyelőre. Minden szabad időmet pedig edzésre fogom fordítani. Megpróbálom megtalálni önmagam. Amíg ez nem sikerül nem megyek, nem mehetek tovább. Rá kell jönnöm, hogy ki vagyok én, mire vagyok képes és miért is akarom én tovább folytatni...

Rég jelentkeztem naplóm, nem tudtam rávenni magam, hogy írjak. Nem is igazán volt mit, minden napom ugyan olyan volt, de úgy érzem, hogy most tt az ideje, 219 nap telt el mióta elfogadtam a gazda ajánlatát, azóta itt dolgozom. Minden nap a földek gondozásában segítek, fizetést nem sokat kapok, viszont szállást illet élelmet bőségesen, így nem panaszkodhatok. Minden pénzemet félre tudom tenni, viszonylag nagy vagyant halmoztam fel így... Vagyont? Nem, nem jó szó rá... Egy csavargónak talán vagyon, de a valóságban csak néhány lyukas garas, amivel pár hétig, talán hónapig ki tudom húzni. De, hogy ezen kívül mit értem el? Rájöttem, hogy mit szeretnék. Hogy ki vagyok megtaláltam-e? Rátaláltam-e saját magamra? Nem, vagy nem vagyok benne biztos, de azt tudom, hogy megtaláltam a tehetségem. Ez a hely megfelelő volt az elmúlt időben eltöltött edzésekhez. Viszonylag kevesen voltak körülöttem így el tudtam tűnni és edzeni magam. Minden korábban megtanult technikát, edzési folyamatot csináltam, fejleztettem, gyakoroltam. Egyetlen változtatással, hozzá tettem még egy gyakorlatot. Minden nap körbe mentem a falun úgy, hogy ne vegyenek észre. Egy szóval a rejtőzködési technikáimat fejlesztettem. Itt senkit sem érdekelt, hogy mit csinálok. Nem is igazán vették észre, hogy shinobi vagyok, nem is akartam, hogy tudják. Sőt, reméltem is, hogy megmaradt az egyszerű árva kölyök képe bennük. Tehát megértettem, ez az én utam. Úgy érzem, hogy ebbe az irányba kell tovább fejlesztenem magam, de ez már nem megy egyedül. Találnom kell valakit aki képes és hajlandó is engem tanítani, aki jártas a rejtőzködés és az ehhez kapcsolódó jutsukban. így megkérdeztem a gazdát, akinél dolgoztam, hogy ismer-e valakit, aki ilyesmi ember hírében áll. Először nem akart a kötélnek állni, de végül útba igazított egy különc emberhez. Állítólag egy bűnszervezet tagja, de ezek csak szóbaszédek... Ha ez lenne nem lehetne olyan könnyen megtalálni, nem? Igen, ugyan is itt vagyok, ha minden igaz, akkor nem messze tőlem van a kunyhója. Az erdőben él egy roskadzó házikóban... Remélem nem ez az utolsó bejegyzésem, ki tudja milyen alak lehet ez? Még a nevét sem tudom...

Naplóm, nem sok idő telt el, de nekem nagyon, nagyon soknak tűnt. Egy hóbortos öregnek tűnt akit a kívüleső házban találtam. Legalább is először. Elhordott mindenféle csavargónak, semmire kellőnek. Majdnem el is hittem, hogy csak egy átlagos öreg. Folyamatosan kaszinókba járt. Ebből élt. Csalt, mindenhol. Fogadásokban, játékokban. Csalással kereste meg a kenyerét, de soha nem bukott le. Legalább is ez előtt. Miután elküldött, követtem őt. Követtem és figyeltem, három napon át minden napom ezzel ment el. Figyeltem, ahogyan játszik, figyeltem, hogyan veri át a többi játékost, de engem nem vert át! Átláttam rajta. De nem buktattam le, ezt az információt saját magam hasznára tudtam fordítani. Másnap felkerestem és elmondtam mindent, hogy láttam mit csinál, tudom, hogy csal és tudom, hogy hogyan. Erre ő csak nevetve annyit mondott: tudom. Teljesen össze zavarodtam. Honnan tudhatta? Hiszen nem látott, nem ismert föl, mindig nagyon vigyáztam. Tényleg igaz amit róla mondtak? De a következő szavai még jobban megleptek. Így szólt: Megkedveltelek fiam, azt hiszem, hogy eleget teszek a kérésedlek és tanítalak. Megtanítalak arra, hogyan légy saját magad árnyéka. De ez nem lesz egyszerű. Örültem, talán most először hosszú, hosszú évek óta. A következő hetekben minden napom könyvek olvasásával töltöttem, megtanította nekem az öreg, Daichi, hogyan ismerjem fel az emberi arc apró mimikáit, hogyan vegyem észre ha valaki hazudik, hogyan lássam meg mikor kínosan érzi magát, vagy csak örül, de leplezni próbálja. Az emberek arcát egy nyitott könyvvé változtatta számomra. Ez ugyan nem az a tudás volt amit kerestem, nem így képzeltem el, de azok után amin eddig keresztül mentem, elfogadtam és követtem tanításait. Követtem, mert nem éreztem más lehetőséget, nem akartam örökké céltalanul, gyengén vándorolni...

Nem sok időm van erre a bejegyzésre, ismét sok idő telt el. Daichi-sensei megtanított sokmindenre, sajnos nem mindenre amire szerettem volna, ugyan is elment, örökre. Fél éve, hogy tanítványának fogadott, nem sokkal utána betegeskedni kezdett. Tanításai mellett ápoltam. Talán ezért is fogadott be, tudta, hogy beteg és szüksége van valakire aki ápolja. Nemsokára én mentem helyette "dologzni". Ugyan nem voltam olyan jó a játékokban mint ő, de a szükséges mennyiségű pénzt igy is haza tudtam hozni. Megint vissza tértém a mindennapos gyakorláshoz, úgy mint régen. Talán erre vagyok kárhoztatva? Nem. Ez a shinobik útja, mindig fejlesztenem kell magamat, amíg élek. Soha nem leszek elég jó, elég erős. Erős? Nem, erős az nem vagyok. Mindig ehhez térek vissza. Nem vagyok erős shinobi, viszont azzal együtt, amit Daichi megtanított már talán shinobinak hívhatom magam. Képes vagyok a legtöbb ember előtt felszívódni. Megjátszani magam és átverni őket. Mind szavakkal, mind tettekkel. Ez az én tehetségem. Ezt fogom tudni kamatoztatni. így is fogok tenni. Megint elkanyarodtam a témától. Ott tartottam, hogy Daichi-sensei lebetegedett. Ápoltam, de mellette folytattam az edzésemet... Utolsó rendelkezése az volt, hogy rámhagyja maradék vagyonát, illetve korábbi felszerelését. Ez nem volt sok, de pont elég arra, hogy ismét útra keljek. Néhány ninja fegyver, füstbombák és egy overall. Kissé szakadtas volt az egész, tipikusan egy rejtőzködő, hírszerző ninja felszerelése. Az arcot, fejet teljesen takarja, de még is megfelelő a kilátás a csuklya alól. így hát ismét útna indulok, ezek az utolsó perceim ezen a helyen. Sajnálom, hogy elhagyom, de úgy érzem nem maradhatok itt, nem ez az én helyem. Tovább kell mennem. Így is fogok tenni, egy kereskedővel tartok Konoha felé, meglátjuk ott mire jutok.

Kedves naplóm! Ismét hozzád fordulok. Itt vagyok Konoha kapujánál, az erdőben. Egy fa ágán ücsörgök és próbálom eldönteni, hogy bemenjek? Ne menjek? Be fognak engedni? Ki tudom magyarázni magam? El fognak fogadni? Tudok itt valamire jutni? Ismét sok a kérdés. Találjak ki álnevet? Nem akarom a Naraku nevet eldobni magamtól. Még a jelentése is teljesen passzol hozzám... Pokol... Igen, pokol. Tökéletes név nekem. A Nakagawa nevet viszont nem használhatom és nem is akarom, végül is Gentától van, miért is használnám? Mostantól csak Naraku vagyok. Viszlát Nakagawa Naraku, üdvözlégy Naraku! Kezdődik az új életed! Na jó, ez túlságosan színpadiasra sikeredett, még jó, hogy ezeket a sorokat más nem olvassa... Tehát a kérdés még fenn áll: Bemenjek vagy ne menjek?
avatar
Nakagawa Naraku
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Szökött Ninja
Chakraszint: 110

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nagakawa Naraku

Témanyitás  Senju Tobirama on Szomb. Júl. 30 2016, 22:34

Üdv!
Érdekes egy ET, szép terjedelmes. Bár volt benne pár elírás amit észrevettem, de az igazán elhanyagolható. Ellenőrzésem alapján a következőkre jutottam:

- A fogalmazásoddal teljesen meg voltam elégedve, ám kicsit sok volt a "rizsázás" ami nem feltétlen gond, ám nem feltétlen jó, ha ezzel töltesz ki jelentős részt a munkádból.

- A karakterkoncepció ötletes és jó, bár ismét egy bosszúállóval volt dolgunk, te legalább még ET-ben lerendezted, így kaptunk egy céltalanul bolyongó, ifjú, shinobi Titanic Thompsont, ami viszont nagyon tetszik.

- Néhol hibákat ejtettél az tény, bár ilyen hosszú irományoknál ez szinte elkerülhetetlen, ezt többször is szoktam írni.

- Külön tetszik, hogy írtál az elemed feloldásáról. Ugyan nem gyakorlati, tanulás részt, ám ezt ráfoghatjuk, hogy nem igazán ismered esetleg a menetét ennek. Ám igaz, hogy a szelet pont figyelemmel kísérhettük Naruto tanulásában az anime keretein belül is.

- Végül az akadémiai évek, amik olyanok, hogy írhattál volna róluk, hiszen azok szinte teljes mértékben hiányoznak. Sokat olvashattunk arról ahogy az apjával edz a karakter, még többet arról hogy mennyire bosszúálló, ám arról hogy miként zajlott az élete az akadémia falain belül, vagy hogy miképpen boldogult egy átlag tanórán, arról semmit igazándiból.

Mindenesetre, az előtörténetedet ELFOGADOM!
Jutalmazásod:
Chakra: 110
TJP: 2 mivel nem épp a legedzettebb a karakter. Legalábbis leírásaid alapján.
Pénzösszeg: 1500 Ryo (elvégre nincs épp bőséges anyagi háttér)
Alap E-szintű jutsuk közül amelyeket kiválasztottál. Hisz, ha jól tudom nem kéred mindet.
Illetve az elemi Shunshint nem kapod meg, mivel nem írtál róla, hogy ezt tanulni akarná, vagy épp tanulná bárhol az ET-ben, így választanod kell, hogy ezt, vagy a genjutsu kai-t kéred. Esetleg persze más, hasonló technikát is kérhetsz. Kérlek értesíts amint döntésre jutottál. Akkor beteszlek a csoportba, és elkezdheted az adatlapod megírását.


A hozzászólást Senju Tobirama összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 31 2016, 09:13-kor.

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nagakawa Naraku

Témanyitás  Nakagawa Naraku on Vas. Júl. 31 2016, 09:09

Ahogy azt Skypen megbeszéltük az elemi Shunshint kérném a lehetségesek közül ^^
avatar
Nakagawa Naraku
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Szökött Ninja
Chakraszint: 110

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nagakawa Naraku

Témanyitás  Senju Tobirama on Vas. Júl. 31 2016, 09:12

rendben, akkor írd fel adatlapra azt is, és mehet a játék ^^

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nagakawa Naraku

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.