Kawaii Katana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Kedd Aug. 23 2016, 23:20

Egy pokoli nap
    Üdv mindenkinek. egyeseknek bizonyára furdalja az oldalát a kíváncsiság vajon mit csinálhatott ez a genin az elmúlt három évben. Erről a kérésről próbálja most fellebbenteni a fátylat ez a kis történet. A címmel ellentétben ez egy rendkívül derűs és kellemes reggelen kezdődőt mikoron is kora reggel kikászálódtam az ágyból. Mióta sikerültek vizsgáim fölvettem egy igen különös szokást miszerint esténként nem mindig öltöztem át pizsamába. Csak a zoknimat vettem le meg a felsőmet, és így ahogyan voltam szépen belezuhantam az ágyba. Úgy gondoltam, ha esetleg valami sürgős feladatot kapnék így sokkal gyorsabban el tudok készülni erre viszont nem sok esély mutatkozott. Genin lévén csak egyszerű mondhatni hétköznapi feladatokat kaphattam, amiket az átlagemberek szoktak csinálni úgymond kutyasétáltatás gyerekfelvigyázás meg hasonlók. Lehet nem valami dicsőséges munka azonban a falu számára minden ryo sokat számít. Szóval kissé állom ittasan felkeltem nyújtózkodtam egy nagyot majd kidörzsöltem a maradék álmot a szememből ezután pedig a fürdőszoba felé vettem az irányt. Magántermészetű okokból nem mondom el, hogy mit műveltem ott, ám amikor kijöttem frissebbnek éreztem magamat és a hajam sem úgy nézett ki, mint egy szénaboglya. A következő lépésként gyorsan felöltöztem majd pedig megigazítottam az ágyat, hogy minden tüchtig legyen ezután pedig lementem a konyhába reggelizni. Egyesek már bizonyára tudják apám rendkívüli konyhai tehetséggel volt megáldva akárcsak a család előző generációi. Neki viszont nem tetszett, hogy mások akarták megmondani mit is kezdjen az életével ezért hát ott kellett hagynia a szülő faluját. Én ennek csak örülhetem több okból is ugyanis így összetalálkozott anyámmal ebből lettem én. A másik ok, hogy hébe-hóba olyan kulináris élvezetekben lehetett részünk, amit még a három csillagos éttermek se tudtak volna nyújtani. Nagy sajnálatomra nem mindig villogtatta tudását, mert egyszerűen nem volt kedve hozzá ilyenkor egyszerű hétköznapi ételeket készítek, amik szintén nagyon finomak ám nem érezte a mennyekben tőle magát az ember. Mikor leértem nagy örömömre szolgált, hogy édesanyám és édesapám együtt ülnek az étkező asztalnál. Tetszik tudni anyám jounin ebből kifolyólag nagyon sok dolga szokott lenni gyakran napokra is elment, de végül mindig hazajött. Néha napján segített nekem az edzésemben és ő tanította meg nekem, hogyan szabadíthatom fel a víz chakrámat és miképp sajátíthatom el a Kirigakura no Jutsut. Leültem melléjük és már a tányéromon várt a reggelim tükörtojás, szalonna, kenyér, hagyma és egy pohár tej formájában.
-          Várod már az első küldetésedet Katana?- kérdezte tőlem édesanyám.
-          Igen nagyon. - mondtam szűkszavúan és közben mosolyogtam ezzel is próbáltam kifejezni mennyire boldog vagyok.
-          Nagyon helyes. Adj bele mindent. - mondta ő is mosolyogva.
Ez tán egy hétköznapi családnál nem lenne furcsa azonban a miénknél igenis ugyanis egy shinobi életében nincs helye a fölösleges érzelmeknek. Számára csakis egyetlen dolog számít, mégpedig a küldetést teljesíteni kell bármi áron. Ez a szemlélet természetesen kissé változott az elmúlt évek során azonban nem szűnt meg teljesen.
-          Ma is küldetésre kell menned édesanya?
-          Igen, de majd kicsit később még várjuk, az informátor érkezését addig még van egy kis időm.
-          Ha mindent beleadok az edzésbe, akkor talán együtt is mehetnénk küldetésre.
-          Igen, de az nem ma lesz sem pedig holnap. De nem kell kapkodni, edz szorgalmasan és eljön annak is az ideje. - ezzel kedvesen összeborzolta a hajamat.
Akkor szokta ezt csinálni velem mikor olyasmire akartam vállalkozni, ami még túlontúl nagy falatnak bizonyult számomra.
-          Sok munkád lesz ma Kenichi?
-          Mondhatjuk. Tegnap is hoztak hat nadrágot, hogy stoppoljam meg másik haton pedig cipzárt kell cserélnem. Ha ezzel végeztem készítetnem kell három nadrágot megrendelésre, amiért három nap múlva fognak jönni. Nem tudom, mit csinálnak az emberek, de hogy nem vigyáznak a ruháikra az biztos.
-          Örülj neki, mert ha nem így lenne, nem lenne munkád. Bezzeg szakácsként degeszre kereshetnéd magadat.
-          Tudod jól, hogy az csak egyfajta hobbi. A varrás az igazi munka. - mondta apám miközben kicsit megemelte a hangját.
-          Ne haragudj, tudom, hogy nem szereted ezt a témát. Katana te pedig egyél rendesen nem fél perc alatt kell mindent behabzsolni.
-          Igenis anya. - mondtam kissé motyogva ugyanis egy egész tükörtojás tartózkodott éppen a számban.
-          És mesélj milyen a csapatod?- kérdezte apám.
-          Egész jó.
-          Bővebben.
-          Nagyon jó.
-          Egyszóval fogalmad sincs. - mondta édesanyám.
-          Ezen nem is csodálkozom. Édesanyád is egyfajta magányos farkas volt mindent egyedül akart megcsinálni.
-          Tehetek én róla, hogy a többiek túl lassúak voltak? Csak hátráltattak volna a küldetésemben.
Bár úgy tűnhet, hogy veszekednek egymással valójában nagyon is szeretik egymást ez csak a szokásos családi civakodás volt azonban nem hallgathattam tovább ugyanis valaki kopogtatott a konyha ablakon.
-          Katana azonnal gyere a Mizukagéhoz. Vár rád egy küldetés. - miután közölte már indult is tovább.
Rögtön megértettem, hogy amiért azt mondta vár rád és nem rátok egy küldetés csakis azt jelentette, hogy egyedül fogok menni akár édesanyám. Lehet, hogy megérezték bennem a lehetőséget és úgy gondolták egyedül is jól elleszek.
-          Rögtön ott vagyok. – egy gyors mozdulattal kiittam a tejemet felkaptam a holmimat majd búcsúzóul mindkettőjüket megöleltem.
Már éppen menni akartam, de hirtelen valamiféle hiányérzet fogott el. Nem tudtam mi lehet az oka majd pár pillanat múlva rájöttem, hogy nem nyomja semmi a homlokomat. Én idióta éjszakára az asztalomra tettem a fejpántomat és elfelejtettem felvenni. Gyorsan visszarohantam a szobámban, hogy orvosoljam ezt a hibát majd ismét elindultam az ajtó felé.
-          Sok sikert. - hangzott kórusban.
Még utoljára intettem nekik egyet ám mikor átléptem a ház küszöbét valami megváltozott bennem. Nyoma sem maradta a korábbi derűnek és izgalomnak helyét pedig a közöny vette át. Habár odahaza teret engedtünk az érzelmek küldetésen semmi keresnivalójuk nem volt. Abban a pillanatban nem számított semmi csakis a feladat és ebben senki sem gátolhatott meg. Igyekeztem a szívemben tomboló hullámokat elcsitítani miközben a Mizukage irodája felé haladtam.
    
    Mint minden shinobi nem inkább minden falubeli tisztában voltam vele merre is van a Mizukage irodája. Személyesen elég keveset fordultam meg arra előtte leginkább az Akadémiára jártunk. Először akkor mentem oda mikor elkészítették az azonosításomra szolgáló képet. Mivel siettem ezért nem a kanyargós utcákat választottam, hanem inkább a tágas kék eget, mert ott nem korlátozott semmi. Természetesen nem-nem tudok repülni inkább csak az épületek tetején ugráltam. Hála a kiképzésemnek gumiként ugráltam két egymás mellett lévő ház falán, míg végül fel nem értem onnan, pedig uzsgyi. Élveztem amint a reggeli szelő belekapott a hajamba. Persze azt már régen megtanultam, hogy eközben nem szabad kiabálni, mert ilyenkor lenyelhet az ember néhány kóbor bogarat. Teljes sebességgel robogtam a célom felé mikor váratlanul feltűnt előttem egy sötét alak. Majdnem belerohantam, de az utolsó pillanatban tettem egy szaltót, amitől fél méterre odébb értem földet.
-          Bolond macska. - mondtam morgolódva majd indultam is tovább.
Úgy tűnt nemcsak mi ninják használtuk a tetőket közlekedésre, hanem még az állatok is. ezúttal egészen jól jártam ugyanis mikor először megpróbáltam ezt véletlenül beleszálltam egy figyelmetlen galambba. szerencsére nem történt nagyobb baj csak kiráztam a fejemből pár tollat. Visszatérve a történetünkhöz pár perc alatt sikerült elérnem a Mizukage irodájába. Közölték velem, hogy a vezető jelenleg el van foglalva várjak néhány percet és utána már bemehetek. Az ajtaja mellet találtam egy padot leültem és úgy várakoztam közben pedig sikerült meghallanom pár mondatot.
-          Nem gondol… túlzás?
-          Mindegy … a munka…
Igyekeztem nem oda figyelni ugyanis semmi közöm nem volt a beszélgetéshez. Rajtam kívül még jó páran várakoztak azonban én voltam az egyetlen genin mindannyian chuuninok voltak vagy még magasabb rangúak. Tisztában vagyok vele, hogy nem illik bámulni, de kinéztem magamnak az egyik shinobit aki éppen egy tekercsbe feledkezett bele. Csak a szemem sarkából figyeltem, hogy ne szúrjon neki szemet, hogy figyelem. A szemüveges tüske hajú srác olyan húsz év körüli lehetett és olyan testalkatú mind én. Egy darabig azt hittem mindenki olyan, de aztán találkoztam egy majd két méter magas óriással. Ezzel pusztán annyit akartam közölni, hogy mi elég sokszínűek vagyunk nem, kor és alkat tekintetében. Néhány percig tartott majd anélkül, hogy fel kellett volna, emelni a tekintetét a tekercsből megkérdezte mit akarok.
-          Segíthetek valamiben?
-          Nem.
-          Akkor ne bámulj.
Fogalmam sem volt arról hogyan vett észre azonban várható volt egy hasonló kaliberű ninjától. Ezúttal nem próbáltam senkit sem megfigyelni csak néztem magam elé meredten semmire sem gondolva. Egyszer csak kinyílt az ajtó és valaki a nevemen szólított.
-          Katana most már bejöhetsz.
Bent egy íróasztalt találtam, amely jó alaposan meg volt rakva mindenféle okirattal mögöttük pedig maga a Mizukage búslakodott. Mint mindig most is rendkívül gyönyörű volt és mikor meglátott mosolyogni kezdett, amitől csak elbűvölőbb lett. Bár engem még nem érdekeltek a nők azonban a vállára lelógó vörös hajától még nekem is nagyon tetszett.
-          Szervusz Katana, hogy vagy?
-          Köszönöm jól. Ön ma még gyönyörűbb, mint legutóbb. -
Erre a kijelentésre ismét elmosolyodott nem hiába dicsértem, mert még régebben valaki azt mesélte, hogy szereti, a vezető a dicsérik. Egy férfi állt mellette, akinek az egyik szemét egy picinyke szemfedő takarta el.
-          Nagyon kedves vagy. Úgy látom, tudod, hogyan udvarolj egy nőnek nem úgy, mint egyesek. - ezzel savanyúan nézett a mellette álló férfira.
-          Khm a küldetés. - mondta a férfi.
-          Jó, hogy mondod. Katana van számodra egy küldetésem. Általában feladatokat genin csapatoknak szoktunk adni azonban ez egy kivételes esett. Valaki már nagyon régóta tőlünk kér kísérőt az útjaira és most is hozzánk fordult. Úgy döntöttünk, hogy a remek eredményeid fényében ez nem okozhat gondot neked.
-          Köszönöm a megtisztelő bizalmát.
-          Kiérdemelted.
-          ha szabad tudnom milyen ellenfelekre lehet számítani?
-          Semmilyenre.
-          Ezt most nem értem. - mondtam nagy csodálkozó szemekkel.
-          Mindjárt elmagyarázom. Időnkét ez a férfi elutazik, egyik faluból a másikba azonban nem mer egyedül menni csakis egy képzett ninja társaságában hajlandó elmenni ezért bérel fel minket méghozzá rendszeresen. Azon az úton nem szoktak rablók mászkálni legfeljebb néhány útonálló, akikkel még az Akadémiai tanulok is képesek elbánni. Lehet, hogy egy gyáva nyúl azonban megfizeti a szolgálatainkat méghozzá busásan. Szóval a feladat a következő odamész, elkíséred utána vissza és hazajössz. Ha bármi gond van, küldj üzenetet a madárral ő is ezzel szokta a felkérést eljutatni hozzánk.
Megfordultam és tényleg egy nagyobbacska barna madár ült az ablakban a lábán pedig egy picinyke tekercstartó lógott.
-          Vállalod a küldetést?
-          Vállalom.
-          Rendben van. Fogd, ezt a borítékot ebben találod, hogy pontosan hova kell menni. Mire megérkezel már várni fognak téged.
-          Viszlát. - mondtam majd az ajtóból egy pillanat erejéig visszafordultam – Bocsánat, de megmondanák a szüleimnek, hogy egy darabig távol leszek.
-          Megmondjuk.
-          Nagyon köszönöm.
Ezzel elindultam életem eddig még ismeretlen új szakasza felé. A falu kapuján gond nélkül átengedtek nem kérdeztek tőlem semmit bizonyára értesítették már őket. Úgy rohantam akár egy szélvész azonban vagy öt perc után eszembe jutott, amit tanultam és inkább lelassítottam, mert nem akartam már az elején elpocsékolni minden energiámat. Ez is az edzésnek volt köszönthető, hogy az átlagembereknél valamennyivel gyorsabban tudtam futni ráadásul úgy, hogy közben nem vertem föl a környéket. Ez csak természetes, hiszen a ninják a lopakodás specialistája voltak akárcsak jómagam. Igaz nem néma csöndben futottam ám sokkal halkabb voltam, mint egy átlagos futó. Ezzel a tempóval negyed óra után elértem, hogy meg keljen állnom ugyanis az út egy folyóhoz vezetett. Jellemző volt a víz országára, mint ahogyan a neve is mutatja sok benne a víz. Szerencsére ahol a baj ott a segítség így rövid idő alatt találtam egy csónakost, aki némi aprópénz fejében hajlandó volt engem átszállítani a túlpartara. Az a hajó egyfajta gondola volt egy hosszú evezővel evezett és kormányzott, ami annyit tesz én nem tudtam segíteni pedig talán így gyorsabbak lehettünk volna. Nem tehettem mást, mint leülni a hátsómra és élvezni a gyönyörű kilátást és közben megpróbáltam visszanyerni az elvesztett energiáimat. Megpróbált velem szóba elegyedni azonban nekem semmi kedvem nem volt a csevegéshez ezért hát kis híján végig hallgattam az utat. Egyszer csak mégis megszólaltam ugyanis a férfi az ég felé mutatott.
-          Nézd kölyök szivárvány.
-          Tényleg. – mondtam csodálkozva, mert jómagam is lenyűgöző látványnak tartottam.
A férfi, aki akár a nagyapám lehetett volna, úgy tűnt már nagyon unatkozik ugyanis minden áron szóra akart bírni.
-          Mond csak fiacskám te ugye ninja vagy?
-          Igen.
-          És Kirigakure-ből jöttél?
-          Igen.
-          És milyen beosztásban vagy genin vagy chuunin esetleg jounin?
-          Genin.
-          Mindjárt gondoltam, mert túlságosan fiatalnak tűnsz nekem ahhoz, hogy magasabb beosztásod legyen. És szabad tudnom miért mászkálsz egyedül? Tudtommal ti mindig hármasával szoktatok barangolni egy tapasztaltabb ninja kíséretében.
-          Nem.
-          Jól van, na, csak kérdeztem nem kell mindjárt leharapnod a fejemet.
Nem sokkal partraszállás után sikerült megtalálnom a keresett falut, ha nevezhetjük így. Egy-két tucatnál többen nem lakhattak benne így reméltem nem lesz nehéz megtalálnom a célszemélyt.  Az egyik házikó tetején megláttam pont ugyanazt a madarat, amelyik a Mizukage irodájában volt. Éppen be akartam kopogtatni, hogy megkérdezzem jó helyen járok-e mikor hirtelen kinyílt az ajtó. Egy házaspár állt előttem mindketten olyan harminc és negyven év közöttiek lehettek. A férfi kicsit túlsúlyos és emellett alacsony volt hosszú vállig érő haja volt sötét színű. A nő pont az ellentéte magas vékony világos hajjal úgy néztek ki, mint az élő Jing és Jang.
-          Nagyon örvendek a nevem Kawaii Katana. – mondtam majd tiszteletteljesen meghajoltam előttük.
-          Szervusz, a nevem Makoto.
-          Üdv az én nevem Arata. Nem vagy egy kicsikét túl fiatal?
-          Egyáltalán nem. Ha a Mizukage úgy véli, alkalmas vagyok a feladatra akkor az úgy is van.
-          Volt már részed hasonló küldetésben? És hol vannak a társaid? A geninek hármasával szoktak járni.
-          Kérlek, ne faggasd ezt a szegény gyereket. Legalább is ne itt az ajtóban.
-          Igazad van. Kerülj beljebb.
-          Köszönöm.- és ezzel beléptem.
Az otthonuk elég picike volt csupán egyetlen egy szobából állt ott aludtak ettek és dolgoztak. Találtam két ágyat, egy tűzhelyet és néhány kelmét és szakadt nadrágot. Azonnal rájöttem, hogy valamelyiküknek ugyanaz a foglakozása, mint az édesapámnak.
-          Nem kérsz egy pohár vizet?
-          Köszönöm szépen nem. Megtudhatnám, mikor indulunk?
-          hát ezzel van egy kis gond.
-          És pediglen?
-          Nem tudtam befejezni a munkát a megbeszélt időre. Tudod én szabással és varrással foglalkozom. Félnapi járásra van tőlünk egy falu és néha szoktam megrendeléseket kapni egy két igen gazdag kereskedőtől. Az oda út nem valami biztonságos ezért szoktam egy-egy testőrt felbérelni, hogy vigyázzon rám. Még sohasem támadtak ránk azonban jobb félni, mint megijedni. De néha ott kell maradni egy kicsit, hogy a megrendelőre igazítsam a ruhát. Sajnos csak holnap reggel tudunk elindulni, és ha minden jól megy holnap utánra meg is érkezünk.
-          És én addig mit csináljak?
-          Amit akarsz. Elmehetsz körbenézni bár nem, ajánlom ugyanis errefelé nincs mit nézegetni meg nem szeretnénk, ha eltévednél.
Kicsit idegesített, hogy még mindig egyszerű kölyöknek képzeltek.
-          Akkor itt fogok várni, de értesíteni kéne a Mizukagét.
-          Küldünk neki egy üzenetet. Amíg ti itt szórakoztok, én beszerzem a vacsorához, ami még hiányzik. Szeretnéd, hogy készítsek neked valami különlegeset.
-          Köszönöm nem. Bármi megfelel.
-          Akkor én megyek is. Jó mulatást kívánok.
Bár kissé ridegen beszéltem a kedvességük még engem is meghatott ezért megpróbáltam hozzájuk hasonlóan nyitott lenni. Normál esetben visszautasítottam volna a vacsorát nem volt rá szükségem azonban nem akartam megbántani a vendéglátóimat. Miután az üzenetet elküldtük a nap hátralevő részét azzal töltöttem, hogy egy sarokban ültem és azt néztem, hogyan dolgozik a férfi. Estefele megérkezett a felesége és mindannyiunknak készített egy-egy adag finom gombás rántottát.
-          Remélem ízleni fog neked egy különleges gombát raktam be amitől még finomabb.
-          Nagyon köszönöm szépen. - mondtam mosolyogva.
-          Kérdezhetek valamit?
-          Hát persze.
-          Miért itt építették fel ezt a falut? Közel s távol semmi sincs se egy másik falu se még egy bokor sem.
-          Itt van minden, amire csak szükségünk lehet. Így éltek a szüleink az ő szülei és még az ő szülei is.
Vacsora közben beszélgettünk apróbb cseprö dolgokról és én is meséltem pár dolgot az életemről. Elég jól éreztem magamat ahhoz képest, hogy egy küldetésen voltam. Át akarták adni nekem az egyik ágyat, de azt már túlzásnak éreztem ezért csak egy pokrócot vettem magamhoz és letelepedtem az egyik sarokban. Mielőtt lehunytam volna a szememet kissé nehéznek éreztem a végtagjaimat ám ezt annak tudtam be, hogy sokat kellett futnom. Furcsa módon másnap úgy keltettek fel reggel nyolc órakor pedig nem szoktam ilyen sokáig aludni. arra a kérdésemre miért nem keltettek fel korábban csak mosolyogtak. Gyorsan lerúgtam magamról a pokrócot elvégeztem a reggeli teendőimet és tíz perc múlva már készen is álltam az indulásra. Megkínáltak egy kis maradékkal, de én visszautasítottam mondván már így is késésben voltunk. Amíg én durmoltam ők reggeliztek nekem pedig meg sem kottyant egy kis koplalás. Ő vitte a saját holmiját én pedig az enyémet. Mikor elindultunk elég erősen sűtött a nap azonban a falu mellett álló erdőnek köszönthetően egy jó darabig árnyékban utazhattunk. Elképesztő milyen magasra nőttek azok a szép és egészséges akácfák. Voltak köztük csukló vastagságú, de néhány olyan volt akár a derekam. Ahogyan ott mászkáltunk békeségben és nyugalomban egy különös zaj ütötte meg a fülemet. Lehet, hogy csak képzelődtem azonban meg mertem volna esküdni, hogy lépések neszét halottam fentről az ágak felől.
-          Maradjon a közelemben és nem menjen, sehova én megvédem. -  Igyekeztem suttogva beszélni.
-          Mi van? – kérdezett vissza, de már késő volt.
Hat ninja vetődött le pont az orrunk elé sajnos fejpánt híján nem tudtam megmondani honnan is származhatnak. Úgy tettem, ahogyan az akadémián tanultam rögtön Arata elé léptem, hogy a testemmel védhessem meg, ha szükséges. Előkaptam a kardomat és védelmi pozícióba helyezkedtem miközben azért fohászkodtam csak ne legyen semmi baj. Igen jól látjátok féltem egy kicsit ugyanis arról volt szó, hogy maximum egy-két csirkefogóval találkozhatunk nem pedig képzett gyilkosokkal. A szemükön láttam, hogy vér profik hidegvérűek és mindenre képesek a céljuk érdekében. Abban a pillanatban két szembon tű csapódott a baloldali bordáimba, ami nagyon meglepett engem.
-          Futás! – üvöltöttem teli torokból majd elkaptam a kezét és elkezdtem visszafelé rohanni.
Tisztában voltam vele, hogy nem tudok velük elbánni, de abban reménykedtem, hogy a faluban elrejtőzhetem. Tíz-húsz méter után egy hatalmas sivataghoz értünk nagy sajnálatomra semmiféle menedéket nem találtam.
-          Mindenütt csak homok van sehol egy barlang vagy akár egy fa, ami mögé elbújhatnánk.
-          Tudom jól! kiáltottam ingerülten.
Rövid idő alatt bekerített minket az ellenség mindegyikük kezében egy-egy katanát tartott akárcsak én. Ránéztem a védencemre és tudtam minden meg kell tennem a védelme érdekébe ugyanis ezt a feladatot bízta rám a Mizukage. mikor ez a gondolat végigsöpört az agyamon valami nyugtató meleg érzés szaladt végig az egész testemen. Már nem éreztem sem félelmet sem pedig kétséget. Kis ideig csak méregettek engem aztán mindnyájan elővettek egy-egy szembont és felém hajították. Azonban hála a vezető iránti érzéseimnek mindegyiket képes voltam kivédeni egyiket a másik után. Ez meglepte a támadókat ezért úgy döntöttek, hogy kardal fognak végezni velem, amitől ismét félelem költözött a szívembe. Az első pár csapást még ki tudtam védeni ám az utána következőt már nem. Egyikük megvágta a karomat egy másik a hátamat egy harmadik pedig a combomat. Minél több sérülést szereztem annál jobban féltem. Az utolsó kép, amire emlékszem, hogy éppen le akartak fejezni a félelem szinte elviselhetetlen volt és ekkor minden elsötétült.
   
    Csapkodva és kiabálva tértem magamhoz ám nagy meglepetésemre nem egy sivatagban találtam magamat, hanem egy kényelmes és puha ágyban. Teljesen össze voltam zavarodva egyik pillanatban még ádáz csatát vívtam a másikban pedig kényelmesen pihegtem. Megfordult a fejemben, hogy talán erősítést kaptam és ők mentették meg az életemet. Végigtapogattam a testemet keresve a súlyos sérüléseket, de egyetlen egyet sem találtam, sőt még be sem voltam fáslizva. Ez még inkább összezavart ugyanis tisztán emlékeztem, hogy harcoltam egyszerre több ellenféllel szemben. Nem találtam sem kardvágás nyomát a hátamon sem pedig a senbon-ét az oldalamon. Mikor megpróbáltam felülni erős szédülés fogott el ám igyekeztem nem törődni vele. Csak azzal tudtam foglalkozni, hogy mielőbb megtudjam mi a fene történt velem. Úgy terveztem, ha kissé dülöngélve is felkelek és keresek valakit, aki magyarázattal tud szolgálni. Nagy sajnálattal tapasztalnom kellett, hogy nem minden megy a tervek szerint, vagyis hangos puffanással az ágy mellé estem. Annyi haszna legalább volt ennek, hogy valaki meghallotta a zajt és azonnal bejött a szobába pontosabban bejöttek. Egyikük a házigazda felesége volt a másik pedig egy ninja Kirigakure-ből. Amint meglátták mi történt rögtön odarohantak hozzám, hogy felsegítsenek és közben próbáltak megnyugtatni.
-          Nyugodj meg Katana nincs semmi baj.
-          Igen nyugodj meg gyermek.
-          Hogy nyugodhatnék meg? Hol vannak az ellenséges ninják? És hová tűntek a sérüléseim?
-          Miféle sérülések?
-          Bizonyára félrebeszél. Talán a gomba miatt van. tegyük vissza az ágyba. - ezzel mindketten a hónom alá nyúltak és gyengéden visszahelyeztek a fekhelyemre.
-          Pihenj majd én igyekszem mindent elmagyarázni neked. Miután megvacsoráztunk mindannyian lefeküdtünk, hogy holnap korán indulhassatok. Reggel viszont mikor ébreszteni akartalak rángatóztál és sehogyan sem tudtalak felébreszteni. Tudtuk, hogy valami nagy baj van ezért küldtünk egy üzenetet, hogy rosszul lettél bizonyára egy gombától.
-          Innen átveszem. Amint megkaptuk az üzenetet benne a gomba leírásával azonnal útnak indultunk. Én hoztam az ellenszert a társam pedig felváltott tégedet és elkísérte a ház urát.
Beletelt néhány percbe mire sikerült felfognom mindazt, ami elhangzott.
-          Mennyi ideig voltam eszméletlen?
-          Körülbelül egy napig. A férjem közben már haza is jött. Csak arra vártunk, hogy magadhoz térj, mert nem akartak így elvinni.
El se tudom mondani mit éreztem abban a pillanatban legszívesebben a föld alá bújtam volna szégyenemben. Az egy dolog, ha meghal egy shinobi küldetés közben azonban, hogy még a kezdet előtt rosszul legyen? Nem hallottam ennél kínosabb történetet. Fél órával később már elég jól éreztem magam ahhoz, hogy elindulhassunk vissza így csendben-hármasban ballagtunk vissza a faluba. Egész úton azon járt az eszem vajon mi fog várni engem oda haza. Láttam lelki szemeimmel amint az egész falú szeme láttára korbácsolnak meg. Az is eszembe jutott, hogy talán a szüleimet el fogják üldözni a faluból. Mikor megérkeztem sokkal rosszabb történt, mint amire számítottam. A Mizukage rendkívül megértő volt, sőt mi több túlontúl kedves. Persze előadott egy kisebb előadást arról, hogy egy shinobinak jobban kéne vigyáznia és nem szabad szégyent hozni a falura azonban éreztem a kioktatás mögött lévő aggodalmat és megkönnyebbülést. Mikor hazatértem nem szóltak egy árva szót sem csak szorosan magukhoz öleltek. Ezt már nem bírtam elviselni kiképzés ide vagy oda ezért éjszaka mikor már mindenki aludt kiszöktem a szobámból és egy elhagyott házhoz osontam. Miután megérkeztem teljes erőmből és dühömből üvölteni kezdtem addig, míg ki nem fogytam a levegőből. Nem csak a falura, de még a családomra is szégyent hoztam. A rengeteg cél és állom, amit magam elé állítottam egyszerre omlottak össze előttem. Abban a pillanatban megfogadtam a teli holdnak, hogy ilyen többet nem fog előfordulni. Ez volt életem egyik legpokolibb napja.

/Ez a történet nem a jelenben játszódik, hanem a múltban körülbelül három évvel ezelőtt mikor Katana elkezdett geninkedni. Van egy folytatás félesége egy élmény küldetés Furcsa szövetséges címmel./
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Pein on Hétf. Aug. 29 2016, 23:49

Mesés! Az írás jól megszerkesztett, szépen megírt. A történet se volt lapos, még valamiféle csattanót is kapott. A terjedelem is nagy. 


Jutalmad + 10 chakra és + 2 TJP

_________________
Pain is the way to bring peace.
avatar
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Szomb. Szept. 10 2016, 17:08

Szórakozás
/Ezt a történetet Tobinak és a bájos Mizukagénak ajánlom./

   Ritkán fordult elő, hogy nehezemre esett kikászálódnom az ágyból, de ez egy ilyen nap volt. Reggel hatkor felpattantak a szemeim és azon kaptam magamat, hogy a plafont bámulom. Máskor azonnal kiugrottam volna az ágyból felöltöztem volna majd utána rendet raktam volna a szobámban ám ezúttal nem ezt történt. Tisztában voltam vele mi fog történni az elkövetkező órákba és reménykedtem, hogy az egész nem más, mint egy rossz álom. Nagy sajnálatomra valaki kopogni kezdett a szobám ajtaján, ami azt bizonyította be tényleg meg kell tennem.
- Katana ébredj fel. Minél előbb el kell kezdenünk, mert még egy csomó dolgom van.
- Már fen, vagyok apa.
- Akkor csipked magad. Tudom, hogy semmi kedved hozzá, de remélem, nem kell anyádat felküldenem.
Szívesebben szálltam volna szembe egy fehér cápával, mint azzal a sok nyűggel, ami aznap várt rám. Természetesen nem várathattam apámat gyorsan felkeltem megigazítottam az ágyamat majd, úgy ahogyan voltam egy szál alsóban lementem a konyhába. Már várt rám néhány tűvel, cérnával és az asztalon öltönnyel méghozzá az én öltönyömmel. napok óta ezen dolgozott, hogy elkészüljön vele a jeles eseményre. Már csak a végső simítások voltak hátra és, hogy rám igazítsa a ruhát. Én utáltam azt a göncöt ugyanis nem lehetett benne harcolni gátolt a mozgásban ráadásul vigyázni kellett, rá mert elégé sérülékeny volt. Most bizonyára azt kérdezitek, magatoktól mi lehet az-az esemény, amihez így ki kell öltözni. Az ő kedvükért elárulom, hogy az, ami felborította a mi kis családunkat nem más, mint a Mizukage születés napja. Néhány évvel ezelőtt mikor őt még csak Terumi Mei-nek hívták egy küldetés során megmentette egy nemes gyermekét. A gyermek felnőtt és nem feledkezett meg az ő bájos megmentőjéről. Azt vallotta, hogy a tettéért sokkal nagyobb jutalmat érdemel ezért feltett szándéka volt minden évben megünnepelni a vezetőnk születésnapját. Kibérelt egy nagyobb termet fogadott fel zenekart és a könyék legjobb szakácsait. Minden ninját meghívtak erre az ünnepségre, akik éppen nincsenek szolgálatban ezek között voltak az akadémiai tanulok és még mi geninek is. A bál este nyolckor vette kezdetét addig pedig mindenki maradt elég ideje arra, hogy elvégezze a szükséges előkészületeket. Én egy kicsit furcsálltam, hogy engedélyezte ugyanis tudtommal a nők nem szerették, ha a karukra emlékeztették őket. Egyesek kicsikét izgultak, mert hasonló esemény még nem volt a falunkba azelőtt. Mások szerint ez csak egy csel és rögtön lecsapnak, a falunkra amint lankad az éberségünk. Habár nem volt valami rózsás a kapcsolat a többi shinobi faluval azért egyikük sem volt olyan ostoba, hogy megtámadjon minket. Köztudott volt, hogy az elsőrangú kiképzésnek hála nálunk vannak a legjobb ninják. Szóval ott álltam karjaimat széttárva akár egy madárijesztő miközben apám cérnával a szájában járkált körülöttem és közben motyogott.
- Itt beveszünk, egy kicsit itt pedig kiengedünk.
Sose jöttem rá miért beszél többes számban végül abban maradtam ő így beszél és kész. Vagy három órán keresztül kellett ott állnom, aminek köszönthetően teljesen elzsibbadt a lábam. Délre befejezte a ruhámat majd belekezdett az ajándék elkészítésébe, mert milyen lenne egy születésnap ajándék nélkül. A nap hátra lévő részét a konyhába töltötte és megtiltotta, hogy bárki is betegye oda a lábát legalábbis az engedélye nélkül. Csak annyit tudtunk, hogy főz vagy süt valamit ugyanis mindenféle hozzávalót vásárolt össze az elmúlt időben. Én elég fegyelmezett voltam ahhoz, hogy nem leskelődjek édesanyám meg nálam is korábban kelt fel és elment valahova. Nem volt küldetése csak irtózott a nagy felhajtásoktól és azért ment el nehogy apának eszébe jusson neki is készíteni valami szépet. Végre sikerült megszabadulnom az egyik borzalomtól ezért gyorsan a Mizukage irodájához siettem. Abban reménykedtem, hogy kapok egy feladatot, ami miatt nem kell részt vennem a bálon. Sosem voltam egy kimondottan bulizós alkat ezért igyekeztem mindent elkövetni, hogy ne keljen elmenjen. Nagy bánatomra minden békés volt és csöndes ráadásul aznapra nem volt semmiféle feladat a geninek számára. Nem tehettem mást, mint hazamenni és jó alaposan lecsutakolni magamat, hogy patyolat tisztán jelenjek meg az ünnepségen. Estére édesanyám is hazajött majd mikor felöltöttem azt a gúnyát mindketten kifejezték a véleményüket. Nem nézett ki rosszul rajtam a sötétkék színű halszálka mintás zakó, de milyen lett volna, ha egy profi készíti el?
- Nagyszerűen festesz.
- Igen ez elég jól néz ki.
- Hogyhogy ez? Mindegyik ruhám első rangú.
- Ha te mondod.
- Igen is mondom.
- Katana ne felejtsd el a lényeget azét mész, hogy jól érezd magad.
- És persze, hogy átadja az ajándékot. - ezzel a kezembe nyomott egy harmincszor harminc centis dobozkát. - Csak a Mizukagénak adhatod át senki másnak. egész nap ezen dolgoztam. És te se nyúlj bele.
Nem tudom mi üthetett bele sosem voltam az a torkoskodó fajta. Hamar rájöttem, hogy az egyik családi receptet készítette el és azok egytől egyig remekművek. Fél órával a kezdés előtt elindultam és meg voltam győződve végig fogom unatkozni az egészet.
 
   A terem hatalmas volt akár kétszáz ember is elférhetett volna benne és nagyon szépen kidíszítették. Mindenhol kézzel készített lámpások világítottak ezzel is emelve az ünnep fényét. A fal mentén néhány asztal foglalt helyett, amin különféle sütemények és szendvicsek vártak arra, hogy felfalják őket. Mellettük egy kis pultot szereltek fel ahol egy öltönyös férfi szolgálta ki a szomjas vendégeket. A fiatalok számára különféle gyümölcslevekkel és teákkal készültek az idősebbeknek pedig alkoholos italokkal. A terem túlsó végében megjelent a Mizukage oldalán pedig a mindig morcos képű félszemű tanácsadójával. Habár a hétköznapi ruháját viselte ennek ellenére lélegzett elállítóan nézett ki. Néhányszor összecsapta a tenyerét ezzel sikeresen magára vonta mindenki figyelmét még a beszélgetőkét is.
Legyetek üdvözölve és szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan el tudtatok jönni. Mint tudjátok, egy bőkezű támogatónknak köszönthetjük ezt az estét, és ha minden jól megy évente meg szeretné ismételni. A mulatság éjfélig fog tartani remélem mindnyájan jól foglyuk érezni magunkat. Egyetek igyatok, bátran táncoljatok, nevessetek, csak ennyit kérek. Minden jót.
Miután befejezte a köszöntőjét automatikusan mindnyájan fölsorakoztunk előtte, hogy egyen két átadhassuk az ajándékainkat. Mikor én kerültem sorra még meg sem szólaltam mintha a vezető szemei kitágultak volna.
- Boldog születésnapot kívánok.
- Nagyon szépen köszönöm. Azokat csak nem az apukád készítette?
- De igen. Fél napon át foglalkozott vele.
Átvette a dobozt majd kinyitott a fedelét és nyelt egy hatalmasat. Igaz a fedél miatt nem láttam mi van benne ám az illatból rögtön rájöttem, hogy mennyei muffinok vannak benne. A Mizukage azon nyomban becsukta a dobozt és a hóna alá dugta miközben azt olvastam ki a szeméből csak próbálja meg valaki elvenni tőle. Miután végeztem félreálltam a falhoz, hogy másoknak is esélyt adjak ám úgy tűnt egyikük ajándéka sem keltette fel a figyelmét, mint az enyém, ami kicsit furcsa, mert a faluban csak hárman tudtuk milyen nagyszerűen süt édesapám. Alig fél óra alatt mindenki sikeresen átadta az ajándékát majd felzendült a zenekar és a termet ellepték a táncosok. Mások sáska módjára lepték el az asztalokat és két kézzel tömték befelé a finomságokat. nekem egyikhez sem volt kedvem így hát kértem magamnak egy pohár narancslevet majd hátamat a falnak támasztva bámultam magam elé. Nem értettem mit keresek ott ugyanis ugyanezt otthon is elvégezhettem volna. Természetesen vigyáztam nehogy leigyam az új ruhámat ugyanis apám kitért volna, a hitéből ha bármi történik a „remekművével”. Nyugodtan eljöhettek volna a szüleim is, de édesapám nem volt ninja ezért nem akart jönni édesanyám pedig nem kedvelte az összejöveteleket. Ott álltam a narancslevemet szürcsölgetve miközben azt néztem a párok, hogyan táncolnak. Egyik szám váltotta a másikat én pedig nem mozdultam egy tapodtat sem. Fél tíz fele járhatott az idő mikor szó szerint becsapódott mellém Tano. Egyszerre lettünk geninek bár sosem beszéltünk valami sokat.
- Üdv Zsebkés.
- Üdv Tano.
- Látom, jól mulatsz. Nem fáradt még el a lábad a sok ácsorgásban?
- Nem.
- Látom semmit sem változtál az akadémia óta. Még mindig egy savanyú alak vagy. Halottam néhány napja volt egy zűrös küldetésed.
- Igen.
- És tényleg olyan nagydarab volt az-az idegen, aki segített neked?
- Egy valóságos óriás, és vad volt akár egy tornádó.
- Bizonyára igazad van, bár nem tudom mi tudás kell ahhoz, hogy levágjon harminc útonállót akik ninjásat játszottak.
- Ha te mondod.
- Mondom bizony.  
-   Ezt én is simán elintéztem volna. Emlékszel én voltam a legjobb az akadémián. - hirtelen megpillantott egy fekete hajú lányt. - Oda néz micsoda szépség. Fogadjunk, hogy fél percen belül már táncolni fogok vele.
- Tőlem.
Ezzel odament a lányhoz valamit mondott neki sajnos nem halottam jól majd a lány az arcába löttyintette az italát és faképnél hagyta. Tano erre megvonta a vállát és nekiállt másik prédát keresni.
- A barátod elég fura alak. Tudtad ezt?
Oldalra néztem és megláttam egy velem egy magas szőke hosszú hajú lányt. Kis híja volt annak, hogy ne ugorjak félre ugyanis egy pillanattal azelőtt még nem állt mellettem senki. Az arcomon ez nem látszódott csak a szemem rándult meg egy kissé.
- Nem érdekel.
- Te is elég fura vagy. - mondta mosolyogva miközben félresöpört egy tincset.
- Meglehet.
- Nem akarsz velem táncolni?
- Kösz nem.
- Na, egy kicsit.
- Nem.
- Ne légy ilyen önfejű azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk.
- Így szórakozom.
Egy frászt. - mondta majd kikapta a kezemből az italt letette az asztalra majd elráncigált a táncolók közé.
- Én nem tudok táncolni.
- Semmi baj csak figyelj engem.
Igyekeztem ekképp cselekedni azonban minden második lépésemmel az ő lábát találtam el. Fél perc után elegem lett az egészből és vissza akartam menni ám ő nem engedte.
Mégis mit képzelsz hova mész? Csak élvezd, ne komplikáld túl.
És végül igaza lett egy idő után a botladozásaim elmaradoztak majd végül teljesen megszűntek. Sosem voltam valami nagy tehetség akkor mégis táncoltam méghozzá egy gyönyörű teremtéssel. Valahányszor a mosolygós arcára néztem egyre hevesebben vert a szívem és úgy éreztem a fellegekben járok. Tánc közben adott néhány tanácsot ám végig nagyon kedves volt és megdicsért, amiért ilyen gyorsan fejlődtem. Hosszú perceken keresztül táncoltam és azt kívántam bárcsak sose érne véget. Ám egyszer csak elengedte a kezemet, amitől bánat telepedett a szívemre.
- Nem kell szomorkodnod. - mondta majd megpuszilta az arcomat. - Gyere, velem szükségem lenne a segítségedre.
Ezzel kivezetett az épületből egy néhány utcával arrébb lévő fához.
- A macskám fen ragadt a fán. Segítenél? Kéééérlek!- olyan aranyosan mondta, hogy nem tudtam neki nemet mondani.
A fa legalább tizenöt méter magas lehetett ráadásul korom sötét volt, ami egy csöppet megnehezítette a dolgomat. Ennek ellenére egy olyan képzett shinobinak mint nekem meg sem kottyant egy ilyen szintű feladat. Egyik ágról a másikra pillanatok alatt feljutottam a tetejére ahol megtaláltam a keresett állatot. Habár a csillagok nem adtak túl sok fényt ennek ellenére láttam a közepes termetű kissé megtépázott macskát. Mikor meg akartam fogni vadul rám fújt és majdhogynem szikráztak a szemei. Volt már dolgom macskával, de olyannal, nem akit ennyire fűtött volna a harag és a gyűlölet. Ismételten megpróbáltam magamhoz venni ám ekkor mélyen a csuklómba karmolt. Eztán folyamatosan csapkodott felém a pengeéles karmával és megpróbált elkergetni. Több ponton nemcsak az öltönyömet szakította fel, hanem az alatta lévő bőrt is. Egyszer majdnem belekapott a szemembe szerencsére az utolsó pillanatban behunytam a szememet, aminek hála a szemgolyóm épségben maradt. Ettől a csapásától annyira meglepődtem, hogy hátra kaptam a fejem és ettől bevertem a fejem, amitől valami oknál fogva kiesett a jobb szememből a kontaktlencse. Nem tudom, hogy történhetett meg, előtte több kemény pofont kaptam és esett ki akkor pedig egy ütés és már kint is volt. Mikor ez a vadállat meglátta szemem valódi színét mintha kicserélték volna nem csapkodott tovább, de nem is pufogott. Óvatosan magamhoz vettem, de nem bántott ám éreztem, hogy még mindig tele van feszültséggel. Becsuktam a jobb szemem nehogy lelepleződjön a titkom miszerint különleges szemszínnel rendelkezem. Hogy nehogy megsérüljön óvatosan lesétáltam a gazdájához, aki kis híján, a földön fetrengett a nevetéstől. Nem tudtam megérteni az a kedves teremtés, hogyan tud ilyen rosszindulatúan vihorászni.
- Látnod kellett volna a képed mikor azt a dögöt próbáltad megfogni ő meg majdnem kikaparta a szemed.
- Mi van?
- Te kis naiv. Csak nem azt gondoltad, hogy egy hozzád hasonló két bal lábassal akar táncolni egy olyan szépség, mint én? Ráadásul tudhatnád, hogy ez senkinek sem a macskája. Tigris a neve és mindenkit megtámad. Állítólag még egy ninja kutyát is sikerült elpáholnia. Te pedig mindent megtettél a kedvemért, csak mert megbetegedtem a szempillámat.
Hideg zuhanyként ért a hír, hogy oly rútul kihasznált és átvert. Korábban úgy éreztem a mennyországba kerültem olyan boldog voltam, mint soha akkor viszont a pokolban voltam.
- Az egészben az a legjobb, hogy láthatom, az arcodat mikor rádöbbensz mekkora egy vesztes vagy.
Csak álltam ott meredten előre bámulva és fogalmam sem volt mit is kéne tennem.
- Ugye nem kezdesz el bőgni? Bőgj, nyugodtan legalább jobban szórakozom.
Ekkor váratlanul a macska kiugrott a kezeim közül és rávetette magát a lány fejére, aminek helyén már csak egy fehér porfelhőt láttam, amiből elő-előbukkant egy szőrös mancs.
- Kérlek, segíts!
- Kérés elutasítva. - mondtam majd hátat fordítottam és elindultam haza.

   Miközben sétáltam hazafelé próbáltam felfogni mi is történt velem. Találkoztam egy angyalarcú lánnyal, aki melegséget hozott a szívemben ám végül kiderült, hogy nem más, mint egy pióca és azon élvezkedik, hogy másoknak minél nagyobb fájdalmat okoz. Lehet, kegyetlenségnek hangzik ám mikor az a macska rávetette magát valami oknál fogva kicsikét megkönnyebbültem és még élveztem is. Mikor beléptem a házba azon gondolkodtam reggel mit fogok mondani a szüleimet mikor megláttam őket a nappaliban és lámpafénynél beszélgettek. Mikor megláttak engem apám kétségbe esett és elkezdett ugrálni körülöttem, míg anyám nyugodtan ült a helyén.
- Szentséges ég Katana mi történt veled? Pontosabban mit csináltál a ruháddal? nem meg mondtam, hogy vigyáz rá? Hogy tudtad így tönkre tenni?
- Kenichi lélegezz. Katana mi történt?
- Jól éreztem magam. - mondtam kis gondolkozás után mosolyogva majd elindultam fel a lépcsőn.
- Máskor kétszer is meggondolod, hogy hagyod-e magadnak, hogy egy csinos pofi elcsábítson.
- Honnan tudod?- kérdeztem meglepődve miközben a lépcsőtől léptem vissza.
- Úgy tűnik elfelejtettél két nagyon fontos dolgot elfelejtettél. Az egyik én vagyok a falu egyik legképzettebb shinobija. A másik pedig az, hogy édesanya vagyok, és egy édesanya mindent tud.


/Abban az évben játszódik mikor genin lett belőle A sérült szemét egész végig csukva tartotta./
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Terumi Mei on Kedd Szept. 27 2016, 17:55

Áldom a napot, amikor előre elolvastam ezt az élményt! Very Happy 


Mint azt már mondtam, a történet nagyon tetszett - főleg, hogy megkaptam az imádott muffinom (remélem tele volt soksoksok csokidarabkával!) -, csak a helyesírásra kell odafigyelni.
Előre látom, hogy te még nagyon sokat fogsz fejlődni az elkövetkezendő időkben!


Jutalmad:
+ 12 chakra
+ 1 TJP

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Hétf. Okt. 17 2016, 16:10

/Katana 15 éves 12 évesen lett genin ez a történet ebben az időszakban játszódik. Közvetlenül a Dilemma után játszódik úton hazafelé./
A válaszom nem
  Hasonló élményben volt már részem azelőtt azonban az nem volt ekkora horderejű. Egy lány úgy tett mintha kedvelne és megért, hogy mentsem meg a macskáját. Az állat persze nem az övé volt csak egy kóbor, aki mindig megkarmolt valahányszor hozzáértem. A lány jót kacagott rajtam, amiért sikerült a csőbe húznia. Nagyon idegesített, hogy így rászedett és úgy tűnt nemcsak én gondoltam így. A macska kivetette magát a karjaimból majd nekiállt átszabni a csélcsap nőszemély csinos kis pofikáját. Hiába könyörgött, hogy segítsek én elegánsan sarkon fordultam majd angolosan távoztam. A küldetésen hasonló cipőben jártam csak ezúttal sokkal nagyobb volt a tét. Egy magányos, unatkozó sárkány elrabolta egy nemes lányát, aki elkezdte terrorizálni a sárkányt és az uralma alá került. Szegény nem akart mást csak egy társat és helyette kapott egy diktátort. A csapatársaimmal arra a következtetésre jutottunk, hogy a sárkánynak segítünk ezért némi dulakodás árán sikerült lefognunk a hárpiát utána pedig bezártuk a ketrecbe. Úgy gondoltunk így talán több esélye lesz a sárkánynak, hogy érvényesíthesse az akaratát és idővel talán rendes pár lehet belőlük. Amint végeztünk egyből elindultunk hazafelé és nagyon örültünk, hogy nem kellett megküzdenünk azzal a fenevaddal bár így is szereztünk pár karcolást. A jouninunk szerint remek munkát végeztünk ezért megérdemeltünk egy kis pihenést. Tettünk egy kis kitérőt azt mondta ott kényelemben lepihenhetünk és ezt a Mizukage sem bánná, sőt ő javasolt, hogy siker esetén ráérünk hazamenni. Végül is sikerrel zárult az akció, mert nem azt a parancsot kaptuk, hogy vigyük haza a lányt, hanem azt, hogy döntsünk helyesen. Természetesen erre, is mint oly sok másra csak évekkel később jöttem rá mikor már kellő tapasztalatot magamba szívtam. Egy szép nagy faluba vezetett az utunk melynek a közepén a helyi daimyo palotája díszelgett. Állítólag nagyon gazdag volt ráadásul mindenki tisztelte és megbecsülte. Mi az egyik fogadóba szálltunk meg azért ott, mert a Kirigakureiek gyakran meg szoktak arrafelé fordulni így fenntartottak a számukra egy szobát. Az egész nagyon impozánsan nézett ki a fotelek és az ágy rendkívül puhának és kényelmesnek bizonyult. Társaim úgy gondolták pihenés közben beszélgethetnénk hátha sikerül még jobban összekovácsolódnunk. Nekem ehhez semmi kedvem nem volt azért azt mondtam, hogy előtte szeretném magamat felfrissíteni. A sok futkosást még valahogy el tudtam volna viselni ám az-az elkényeztetett ostoba liba erősebbnek bizonyult a vártnál. Úgy tűnik nem hiába szokták mondani egy dühös asszony szörnyűbb lehet a pokol száz ördögénél. Lekent nekem két akkora fülest, hogy azt hittem menten lerepül a fejem. Azóta kissé zúgott a fejem és nehezebb volt a gondolkodás, mint általában ezért úgy döntöttem egy dézsa víz majd helyrerak. Sikerült segítség nélkül meg találnom a fürdőt csak követnem kellett a kihelyezett jeleket. Mikor megérkeztem nem néztem milyen tábla van kirakva csak kopogás nélkül benyitottam. Belépve láttam, hogy valaki éppen meghúz egy zsinórt, aminek hatására egy jókora dézsa víz zuhant a fejére. Azt terveztem beállok melléje ám mikor megfordult akkor jöttem rá egy lánnyal van dolgom nem pedig egy fiúval. Hosszú szőke haja volt és ragyogó zöld szeme elég szemrevaló teremtésnek bizonyult ráadásul anyaszült meztelen. Normál esetben ki kellett volna rohannom vagy vérző orral összerogyni ám én egyiket sem tettem. Egyrészről kissé kifáradtam másrészről pedig az ütések eléggé lekorlátozták az agysejtjeim számát ezért csak néztem magam elé, mint borjú az új kapura. Mikor normális voltam akkor sem igazán zavartattam magamat azonban ennyire messzire még sohasem mentem. A különös az, hogy bár a lány kissé zavarban volt ennek ellenére nem kiáltott segítségért és nem követelte az azonnali távozásomat. Majd fél percig nézhettük egymást mire leesett mi is történt ezért sarkon fordultam, hogy kimehessek ám a szépség megragadta a csuklómat.
- Várj ki vagy te?- a szemem sarkából láttam, hogy végre magára kapott egy törölközőt.
- Egy marha. Nagyon sajnálom.
- Hogy hívnak?
- Nem számít.
- Kérlek, áruld el a nevedet. – tudtam, ha nem árulom el neki sose enged el engem.
- Katana. – végre valahára elengedett én pedig visszasiettem a szobánkba.
- Nem úgy volt, hogy lemosódsz? – kérdezték a társaim.
- De, csak valami közbejött.
  
  Semmi kedvem nem volt elmesélni nekik azt a meglehetősen kínos pillanatot és szerencsémre ők igyekeztek tiszteletben tartani az érzéseimet. Pihenés képen leültem az egyik fotelba, és amíg a többiek önmagukról meséltek én a felszerelésemet ellenőriztem. E legjobb cuccaimat vittem magammal a fontos küldetéshez ám a végén nem volt rájuk szükségem. Katanámon kívül még magammal vittem két füstbombát, amit még édesanyámtól kaptam ajándékba és öt darab shurikent. Az ellenőrzés mindig megnyugtatott és segített elterelni a figyelmemet. Sajnálatos módon ez elég hamar megvolt ugyanis nem találtam semmiféle hibát bennük. A többiek különféle ételeket és italokat rendeltek maguknak én viszont nem kértem semmit. Igaz ezzel némiképp sikerült megbántanom az átmeneti partnereimet ám ez nem igazán érdekelt. Némi várakozás után ismét rám terelődött a téma, vagyis arra a tényre, hogy nem mosakodtam meg.
- De mégis mi volt a gond?
- Semmi.
- Akkor nem jöttél volna vissza csont szárazon. Nem kell félni, mond csak el nyugodtan. – furcsa volt ezt egy olyan lány szájából hallani, aki egy nagyobbacska póktól is képes megrémülni.
- Már használták a fürdőt.
- És neked már nem maradt hely?
- Valami olyasmi.
Miért nem nézed meg most? Bizonyára már elmentek.
- Nem érdekel, majd lefürdök mikor hazamentem.
Már kezdett nagyon idegesíteni ez a beszélgetés ám muszáj volt valamit mondani ugyanis a Mizukage is folyton arra kért legyek kicsit közvetlenebb az emberekkel. Miután látták, hogy eléggé zavar ez a kihallgatás úgy döntöttek kimennek egy kicsit levegőzni én pedig egyedül maradtam a szobában. Nem csak azért nem tartottam velük, mert idő és energiapocsékolásnak tartottam, hanem mert féltem, hogy összefutok azzal a lánnyal. Ez a kis civakodás elmulasztottam a fejemben lévő zsibbadást ezért végre szégyelltem magamat, azért amit a fürdőben tettem. Eszembe jutottak azok a ragyogó zöld szemei és a selymes bőre az egyéb szépségeiről nem is beszélve. Szerencsémére hátam állt nekem és csak félig fordult felém így nem láttam olyasmit, amit nem lett volna szabad, vagyis nem túl sokat. Még akkor is csilingelt a fülemben az angyali hangja pont úgy, mint amikor megkérdezte, hogy hívnak. Elég furcsa volt ez az egész, mert nem tudtam mit keresett egy lány a férfi fürdőben ráadásul rémüldözés helyett azt próbálta kitalálni ki vagyok. Nem tetszett, hogy ilyesmiken jár az eszem ezért jó erősen megráztam a fejemet remélve, hogy kiverhetem belőle ám csak annyit értem el, hogy megint megfájdult. Két órával később visszatértek és közölték velem, hogy indulunk, aminek én szerfelett örültem bár semmilyen jelét nem mutattam. Már éppen átléptük volna a falu határát mikor két őr megjelent és azt mondta meghívást kaptunk a palotába. Igen itt voltak örök bár elsődleges feladatuk a nemesek őrzése volt. Vissza akartuk utasítani ám ragaszkodtak ahhoz, hogy megjelenjünk ezért, hát kénytelenek voltunk odamenni. Bevételünk túlnyomó részét az általuk felajánlott küldetésekből kaptuk így nem árt néha a kedvükben járni. Nem tehettünk mást engedelmeskednünk kellett bármennyire is nem volt az ínyemre. Egy nagyobb épülethez kísértek minket, amit maguk között palotának neveztek. Elég költségesnek bizonyult az ízlése ugyanis mindenfelé kézzel faragott szobrokat láttam és egy gyönyörű kertet. Egy hatalmas teremben fogadtak minket, mely könnyen elmehetett volna táncteremnek és a túlsó végén egy nagy szék állt. A terem mindkét oldalán őrök álltak fegyelmezetten egymás mellett bizonyára nem akarták, hogy az urukban kárt tegyünk. tíz lépésre lehettünk tőle majd megálltunk és mélyen meghajoltunk ám mikor fölegyenesedtem nagy meglepetés fogadott. Nem egy férfi ült előttem, hanem egy nő pontosabban egy lány az, akire rányitottam az ajtót ezúttal viszont fel volt öltözve.
- Köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívásomat. Katana látod ismét összefutottunk én ennek szívből örülök.
- Katana te ismered ezt a lányt? – kérdezte Shizuka.
- Kérlek, válogasd meg jobban a szavaidat Shizuka. Ő a daimyou lánya. – Koizumo elég durván leszólta szegény lányt.
- Őőő bocsánat. Tényleg ismered a kisasszonyt Katana?
- Nem egészen.
- Pontosabban csak futólag. A fürdőben futottunk össze ám azok után, ami történt ő rögtön el is rohant még a nevét sem akarta elmondani. – erre a jounin és a két genin egyszerre néztek rám vádló szemekkel mintha csak azt kérdezték volna mi a fenét műveltem én ott.
- Elnézését kérem elmulasztottam a bemutatkozást a nevem Koizumo én vezetem ezt a csapatot. Ők itt Katana, Hisoka és Shizuna. Meg tudhatnánk honnan tudta merre fogunk távozni csak nem minden kapuhoz küldött valakit?
- Semmi szükség nem volt rá. Megmondta a nevét és láttam a fejpántjából, hogy shinobi. Arra gondoltam, ha fürdőt akarta használni bizonyára ott is szállt meg. A recepción megkérdeztem merre felé mentek így könnyű volt kitalálni hova kell küldeni az őröket. Bocsánat ezért a kis közjátékért, de féltem, ha megtudjátok, hogy én kérettelek benneteket nem jöttetek volna el. Ezért parancsoltam, hogy mondják, azt az apám szeretne beszélni veletek. Na elég a mellébeszélésből legjobb, ha belecsapunk a közepébe. A fürdőnk éppen tatarozás alatt áll ezért abba a szállóba mentem, hogy egy kicsikét felfrissítsem magamat. Mikor éppen öblítettem magamat kopogás nélkül benyitott ez az alak és szemérmetlenül meglesett majd távozni akart.
A trió ismét rám szegezte tekintetét ám ezúttal szinte lángolt a szemük.
- Nálunk van egy hagyomány miszerint a család női tagját meglátják, ruha nélkül azzal a férfivel kell összeházasodnia. – Koizumo erre hümmögni kezdett mintha valami furcsát vett volna észre.
- Bocsásson meg, de ha ez tényleg így van miért nem álltak őrök az ajtó előtt?
- Azért mert erre majd fél évszázada nem volt példa ezért kis híján a feledésbe merült ám ennek ellenére még mindig él és virul. Röviden szólva Katanának kötelessége elvenni engem feleségül. Elsősorban viszont nem a szokások miatt választottalak férjemül, hanem azért mert általában ha egy férfi meglát, egy meztelen nőt elered az orra vére. Te viszont meg sem rezzentél, ami azt jelenti, határozott jellemmel rendelkezel és nem vagy olyan szoknyabolond, mint egyesek. Mellesleg olyan Kawaii vagy és úgy érzem, hevesebben ver a szívem, ha látlak. - ettől egy kicsikét kipirult az arca enyhén ezért megpaskolta, amitől sikerült lecsillapodnia. 
   
  Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, mert annyira képtelennek hangzott az egész. Ráadásul annyi ember előtt bevallotta, hogy megleste egy férfi miközben meztelenül fürdőzött.
- Visszautasítom.
- Gondolj csak bele, ha elvennél, rengeteg pénzed lehetne.
- Nem érdekel a pénz. - mondtam közömbös hangon.
- Akkor hatalmad. Többé nem parancsolhatna neked senki, sőt lehetne saját sereged.
- Nem érdekel a hatalom.
- Az gond, de nem számít. Nincs más lehetőséged. Megkérdem, még egyszer leszel a férjem?
- Kisasszony én ismerem Katana édesanyját és tudok róla pár dolgot. Ha megengedi, megemlíteni pár apróságot leendő anyósáról, amivel nem árt, ha tisztában van.
Lassan odasétált hozzá gyengéden a füléhez hajolt, hogy senki más ne halhassa mit is mond. A kisasszony először még nyugodtnak tűnt majd szép lassan elkerekedett a szeme és kezeivel erősen megmarkolta a szék karfáját. Nem tudhattam miket mesélhetett az édesanyámról, de jómagam is halottam meséket milyen, ha igazán feldühítik. Ezután Koizumo visszament a helyére a hölgy pedig ismét kérdőre vont ám ezúttal kissé remegett a hangja.
- Neem nem számít, amit mondtam mmegmondtam. Most rajtad a sor. Hajlandó vagy önszántadból elvenni, vagy sem? - meg kell hagyni bátorságból nem szenvedett hiányt.
Semmi kedvem nem volt elhagyni a szüleimet és összeköltözni egy vadidegennel. Szerettem a családomat és a viszonylagos önállóságomat. Máskor mindig sikerült megőriznem az önuralmamat ám ezúttal kifakadtam.
- Egy nagy francot.
Előkaptam a két füstbombát, amiktől a termet fullasztó füstfelhő töltötte be. Gondolkodás nélkül vetettem ki magamat a csukott ablakon majd rohantam kifelé a faluból. A társaimat nem féltettem, mert egy jounin volt velem is anyámat ismerve ők előbb tudják, hogy valaki mit akar tenni, mint ő maga. Azt terveztem, hogy minél messzebbre kerüljek, majd megkeresem a többieket és együtt megyünk haza. Abban reménykedtem, hogy a hölgyike idővel elfejt engem és keres magának egy másik palimadarat.
/Levél a Mizukagenak.
Tisztelt Mizukage. Én XY daimyou lánya vagyok YX. Kawaii Katana nevű shinobiuk nem régibben minálunk járt és meglátta a daimyou lányát, vagyis engem. A régi szokás szerint el kell venni feleségül, de ő visszautasította. Ezért megbízással fordulunk, önökhöz adják hozzám Kawaii Katanát 10 000 Ryu fejében./
Az önjelölt menyasszony:
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Terumi Mei on Csüt. Okt. 20 2016, 18:47

Hát ezen egy jót mosolyogtam. Very Happy Főleg azért is, mert Katana ilyen fiatal még, ami gondolom akkor meg is látszott rajta, egy leányzó mégis feleségül akart menni hozzá minden ismeretség nélkül, szimplán buta hagyományok miatt.
A levélben kitalálok egy nevet a leánynak.
Lássuk, mi erre a Mizukage válasza levélben:


"Mélyen tisztelt Akahana,

Öröm számomra, hogy Kirigakure ilyen jóképű shinobikkal rendelkezhet, mint Katana, s hogy Ön szándékozott ezt észrevenni. Azonban, a hagyományaik azt mondják, "ha valaki meglátja a daimyou lányát, kötelessége feleségül venni". Kissé sandít a szóban forgó hagyomány, szó ne essék róla, tisztelem a tradíciókat, azonban mielőtt mélyebben belevetnénk magunkat és áldásomat adnám, a hagyományaik alapján, ha minden alkalommal meglátna valaki egy nőt Éva-kosztümben, ezért... a padlón cirkáló bogarak is előjogot élveznek házasságkötés célzatával. 
Másodjára, Katana édesanyja nem egyezne bele, a világ végéig is követné fiát, ha ilyen döntéseket egyedül kellene meghoznia mindenféle meggondolás nélkül, mellesleg én sem egyezem bele.
Harmadjára, kizárt dolog, hogy Katana hamarabb legyen házas, mint én! Amíg én vagyok a Mizukage, a házasság tabu!


Terumi Mei
Godaime Mizukage"




A jutalmad pedig a következő:
Chakra: +12

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Szer. Nov. 30 2016, 21:22

Pánik
  Ez a nap elég eseménytelenül kezdődött leszámítva azt az apróságot, hogy aznapra nem volt kiírva egyetlen küldetés sem számomra, mondhatni kaptam egy szabad napot. Tisztában voltam vele, hogy nem szabad henyéléssel töltenem az időt és ki kell használnom minden egyes percét. Ugyanúgy keltem, mint máskor, felöltöztem aztán lementem reggelezni. Csak édesapámat találtam a konyhában édesanyám éppen egy küldetésen volt és nem lehetett megmondani előre mikor is jön haza. Ezen nem volt mit csodálkozni, hiszen egy elit ninja volt, akik rendszeresen kaptak rendkívül titkos és egyben borzasztóan veszélyes küldetéseket. Már kis koromban meg tanultam, nincs miért aggódni ugyanis nem létezik olyan probléma, amit az én édesanyám ne tudna gond nélkül megoldani. Máshol békés esti mesékkel ringatták álomba a csöppségeket engem viszont azokkal a kalandokkal, amiket édesanyám élt át. Mindegyikben könnyűszerrel teljesítette a küldetését anélkül, hogy komolyabban megsérült volna. Még a régi világban nevelkedett szóval egy két lábon járó gyilkoló gép volt, ennek ellenére velem mindig kedvesen és türelmesen viselkedett a maga módján. Egy szó, mint száz én már rég leszoktam arról, hogy őt féltsem, mert tisztában voltam vele, hogy nem eshet semmi baja. Akkora esély volt rá, mint, hogy jégeső essen a sivatag közepén, vagyis lehetetlen. Reggeli közben nem lehetett nem észrevenni, hogy édesapámat valami nyomasztja. Komor arcot vágott ráadásul egészen máshol jártak a gondolatai, még a reggeliét is odaégette, ami elég ritkán esett meg.
- Apa valami baj van?
- Nem, dehogy, miért is lenne? Miért kérded?
- Olyan furcsa vagy ma mintha nyomasztana valami.
- Nem nyomaszt, semmi, miért is nyomasztana? Nincs semmi baj minden a legnagyobb rendben. Mi a terved a reggelre?
- Úgy gondoltam elmegyek és fejlesztem kicsit a vízen járás képességemet szeretnék valami újat kipróbálni.
- Nagyon helyes, gyakorolj csak, akár egész estik maradhatsz. Gyorsan készítek neked pár szendvicset, ha esetleg megéheznél. Azon nyomban neki állok. – ezzel felpattant és kapkodva nekiállt az ételkészítésnek.
Valami nagyon nem tetszett nekem mintha apám el akart volna távolítani otthonról. Végül aztán úgy döntöttem, hogy fölösleges túlbonyolítani a dolgokat és mindenben csakis a rosszat keresni. Tisztában voltam vele, hogy a shinobik egyik fő szabálya nem más, mint minden apróságra oda kell figyelni, mert nem tudhatjuk, melyik információ morzsán múlhat az életünk. Bíztam az édesapámban és tudtam neki nincs semmiféle titkolni valója előttem. Jól van, ez nem teljesen igaz, mert a titkos családi recepteket sehogy sem tudtam kiszedni belőle. Alig öt perc alatt elkészült a szendvicsekkel, ami még hozzá képest is rendkívül gyorsnak számított. Úgy döntöttem mielőtt elindulok, iszok még egy kis teát ezért felálltam, hogy töltsek magamnak. Nem tudom, hogy eshetett meg, de egy pillanatra nem figyeltem és kiejtettem a kezemből a poharamat, amitől az leesett a padlóra. Mikor felvettem láttam, hogy az egyik oldala teljes hosszában el volt repedve. Semmit sem ejtettem el azelőtt mindig is stabil kezem volt. Először apám viselkedett furcsán utána pedig nekiálltam ügyetlenkedni. Ha babonás lettem volna, akkor azt mondtam volna ez rossz jel, de mivel nem voltam az ezért nem mondtam. 
   
   Egy nem túl távoli tavacskához mentem gyakorolni, ahol senki sem zavarhat meg koncentrálás közben. Letettem a csomagomat az egyik bokor mellé majd pár bemelegítő gyakorlat után besétáltam a tó közepére. Mikor elkezdtem a vízen járás gyakorlását néhány másodpercbe is beletelt mire a chakrámat a lábamba tudtam irányítani. Viszont mikor ez az edzés történt erre már semmi szükségem nem volt oly természetesen ment minden egyes lépés mintha csak szilárd talajon mászkáltam volna. Más falvakban a bizonyára a hozzám hasonlókat nevezhették tehetségnek ám én nem tartottam annak magamat. Én úgy gondoltam ez a minimum, amit egy kirigakurei shinobinak tudnia kell. A mondás tökéletesen illik ránk miszerint kicsi a bors, de erős igaz mi nem kicsik voltunk, hanem csak kevesen. Érthetőbben fogalmazva azok, aki a mi falunkban nevelkedett felért akár tíz ninjával akármelyik országból. Ott tartottam, hogy éppen a tó kézepén álltam, hogy egy kissé szokatlan edzési módszer próbálhassak ki. Mikor úgy éreztem elérkezett a várva várt pillanat, a kezeimben chakrát áramoltattam majd egy könnyed mozdulattal tótágast álltam utána függőleges helyzetben elkezdtem fekvőtámaszozni. Tudom nem valami látványos azonban ez csak az első lépcsőfok volt ráadásul nem valami könnyű egyszerre egyensúlyozni és energiát áramoltatni. Épphogy csak elkezdtem mikor az egyik csoporttársam elkezdett teli torokból üvöltözni.
- Katana, gyere, gyorsan az édesanyád kórházban van. – eme hír hallatán kisebb csobbanással a vízben kötöttem ki és beletelt egy két percbe mire sikerült kievickélnem.
- Mit mondtál az előbb?
- Anyukád tegnap óta a kórházban fekszik és nagyon súlyosak a sérülései.
- Te honnan tudsz, ha még nekem sem..?
- Egy ismerősömet mentem meglátogatni mikor halottam, hogy édesapád az egyik orvossal beszél. Valami olyasmit mondott, hogy nem akarják, hogy fölöslegesen aggódj.
- Ez ostobaság, azon nyomban oda megyek.
Nem törődve semmivel elkezdtem rohanni a kórház közben azért imádkoztam, hogy ne legyen igaza vagy csak felületi sérülései legyenek. Reggel éreztem, hogy valami rossz fog történni, de igyekeztem nem foglalkozni vele mondván ez mind ostobaság. Ostoroztam magamat, azért mert nem tűnt fel, hogy az apám mennyire rosszkedvű, azért mert ő tudott arról mi történt édesanyámmal. Kimondhatatlanul dühös voltam saját magamra legszívesebben levágtam volna az egyik karomat ám pazarolhattam az időmet ilyen ostobaságokra. Rekordidő alatt megérkeztem a kórházhoz ahová azon nyomban be is mentem és elkezdtem az anyám felől érdeklődni. Mikor megkaptam a kért információt hamar megtaláltam a kórterem előtt ácsorgó apámat. Hála a sokévnyi gyakorlásnak és képzésnek nem kezdtem el teli torokból üvöltözni. Láttam az arcán fogalma sincs, hogy a fenébe kerültem oda, ám mielőtt kérdezhetett volna felmutattam a mutató ujjamat így belefojtottam a szót.
- Apa. Nagyon szeretlek, ám közlöm, veled jelen helyzetben minden csepp önuralmamra szükségem van hozzá, hogy valakit fel ne kenjek a falra. Ezért mást nem akarok hallani csak a választ a kérdéseimre. Mi történt? – látta rajtam, hogy nem tréfáltam és képes volt megérteni ezért csak bólintott.
- Mi történt?
- A küldetése nagy része titkos még nekem sem árultak el sok mindent. Annyi bizonyos, hogy eltört néhány bordája a bal karja és a bal válla, emellett elég súlyos koponyasérülést szenvedett.
- Bemegyek hozzá.
- Most komában van.
- Bemegyek hozzá. – és így is tettem.
   
   Rendkívül elszomorított a látvány, ami a szemem elé tárult. A világ egyik legerősebb nője ott feküdt előttem a karjai és a feje bepólyálva és valamiféle cső lógott ki a szájából. Magamhoz húztam egy széket és leültem az ágya mellé majd óvatosan megfogtam a kezét. Mondani akartam neki valamit ám egy szó sem jutott ki a számon. Eszembe jutottak azok a dolgok, amiket elkövettem és akkor már bántam. Bántam, hogy nem ugortam minden nap a nyakában és súgtam a fülébe, hogy ő a világ legjobb édesanyja. Bántam, hogy nem olyan shinobi lett belőlem, amit ő megérdemelt volna. Bántam, hogy nem adtam meg neki mindent, amit meg kellett volna kapnia. Igaz, hogy sokat volt távol a küldetések miatt ám erről nem ő tehetett és ez volt az első alkalom, hogy valamiért a Mizukagét hibáztattam. Ráadásul, ha nem adta volna neki azt az ostoba feladatot, akkor mindezt nem történt volna meg. Édesanyám azonban tudatában volt a veszélynek, nemhiába, lett belőle ninja. Órákon keresztül ott ültem az ágyánál és felidéztem a boldog emlékeket remélve, hogy a belőlem áradó pozitív érzelmek jó hatással lesznek az állapotára. Egyszer az egyik nővér bejött, mert lejárt a látogatási idő én erre rászegeztem egy kunait, amitől a nő sarkon fordult és kirontott a teremből. Ez után az apám jött, hogy haza kéne menni ám ő sem járt sikerrel. Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem és csak nagy ritkán mentem el percre a mosdóba. A második napon aztán végül magához tért az én első dolgom pedig az volt, hogy megöleltem és a fülébe súgtam.
- Te vagy a legjobb édesanya a világon.
Hosszú időbe telt ám végül minden sérülése meggyógyult és jobb volt, mint új korában ám azt a rettegést, amit az alatt a pár nap alatt át kellett élnem nem kívánnám a legrosszabb ellenségemnek sem.
/Katana 15 éves 12 évesen lett genin ez a történet ebben az időszakban játszódik./
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Uchiha Madara on Pént. Dec. 09 2016, 02:02

Szép estét!


Úgy tűnik, ez az este a szockodások éjszakája volt. Újabb, inkább a karakter, nem shinobi oldaláról megközelített napot mutattál be, mely szörnyű tragédiává változott. A csavar igen csak meglepett, a végére azonban fellélegezhetett mindenki a kórházban. Szép volt az iromány és élvezetes.
Jutalmad +13 Chakra


Madara
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Szomb. Dec. 31 2016, 12:19

  Egyik ágról ugrottam a másikra így szándékoztam keresztül vágni az erdőn. Oly gyakran használtam ezt a közlekedési módot szinte ösztönösen cselekedtem és közben az eszem valahol egészen máshol járt. Mikor megkaptam a feladatott a Mizukage a szokottnál is titokzatosabbnak tűnt. Előfordult már, hogy nem mondott nekem el minden az előttem álló feladatról ám ezúttal szinte semmit nem tudtam. A kezembe nyomott egy levelet közölte a címet és sok szerencsét kívánt. Habár nem mondott semmit egy pillanat erejéig mintha a melegség és a szeretet szikrája lobbant volna fel. Igaz shinobiként nem volt lehetőségem kérdéseket feltenni a parancsokat teljesíteni kell nem pedig megkérdőjelezni. Azért fúrta az oldalamat a kíváncsiság tulajdonképpen miről is lehet szó. A geninek nem szoktak túl bonyolult vagy esetleg veszélyes feladatokat kapni. Meglehet, hogy úgy vélte eljött az idő, hogy egy komolyabb feladatot adjon nekem ám szabályos úton nem tehette meg. Elég vad gondolatnak tűnt ám nem vetettem el annak a lehetőségét sem, hogy netán igazam lehet. Az is eszembe jutott, hogy egy újabb próba elé akar állítani, mint mikor elküldött, hogy nézzek szembe egy sárkánnyal. Azt elfelejtette velem közölni, hogy az a gyík egy légynek sem tudott volna ártani és az általa elrabolt hölgy még nála is veszedelmesebb szörnyeteg. Végül helyesen cselekedtünk, a lányt bezártuk és minden segítséget megadtunk a sárkánynak, hogy végre kiszabadulhasson a papucs szerepéből. Csak úgy cikáztak a fejemben a lehetőségek és fogalmam sem volt melyik lehet a helyes választás. Minden igyekezetem ellenére, ahogy közeledtem a megadott helyszínhez úgy lettem egyre izgatottabb. Mikor megérkeztem a faluba egy kicsikét szaporán vettem a levegőt, mert gyorsabban futottam a kelleténél, ami nem éppen szerencsés dolog. Ha ninja nem tudja, mire számítson, minden csepp erőtartalékára szüksége lehet. Némi keresgélés után sikerült megtalálnom a házat, ami a falu szélén foglalt helyet és pont olyan hétköznapinak tűnt akár a többi. Vettem egy mély levegőt majd odaléptem az ajtóhoz és háromszor kopogtam. Pár pillanattal később egy kilencéves forma fiú jelent meg előttem bozontos szőke hajjal és aranyos kék szemekkel.
- Szervusz. Te kihez jöttél?
- Üdvözöllek. Ha minden igaz a szüleidet keresem.
- Anya meg apa sokáig dolgozik. Mindig sokáig dolgoznak.
- Ezt nem értem a Mizukage azt mondta, hogy itt lesz, aki a küldetést küldte.
- Várj csak téged a Mizukage néni küldött?
- Igen.
- Akkor te engem keresel.
- Tessék?
- Én írtam azt az üzenetet. Karu vagyok.
Az ki van zárva.
- Pedig igazat mondtam. Nem is olyan rég kaptam egy válaszlevelet egy madárka lábán és azt írta, hogy van nálad egy levél arra az esetre, ha nem hinnél.
Tényleg adott egy levelet, amit gyorsan kivettem a zsebemből majd elkezdtem olvasni.
„Katana. Ha ezt a levelet olvasod, akkor már bizonyára megérkeztél és egy aranyos kisfiú áll előtted. A küldetést tényleg ő adta. Tégy meg mindent, amit kér, ugyanis ez egy rendkívül fontos feladat elvárom, hogy erődön felül teljesíts. A Mizukage. ”
Nem volt mit tenni az üzenetben világosan le volt írva mit vár el tőlem csak azt nem tudtam miért kell nekem egy kölyök kívánságait teljesíteni. Végtére is már nem egyszer bebizonyítottam, hogy rátermett shinobi vagyok, vagyis én így gondoltam.
- Bocsánat, nem akarlak megbántani, de nem jönnél be? A végén még kihűl az egész ház. – igazat kellett neki adnom ezért beléptem és vettem egy mély levegőt.
- Megtudhatom mit keresek itt?
- Kedves Mizukage néninek írtam egy levelet és ő megígérte küld valakit, aki mindent megtesz, ami a listámon van.
- Miféle listán?
- Ezen. – ezzel átadott nekem egy papírost, amit én hangosan elkezdtem olvasni.
- 1 Nem félek többet a sötétben. 2 Nem fogok többet.. – nem tudtam tovább olvasni, mert piruló arccal kikapta a kezemből és átadott egy másikat. – 1 Szerezni kell egy karácsonyfát. 2 Fel kell díszíteni. 3 Ünnepi vacsora. 4 Ajándék 5 Essen a hó. Mond, nem kívánsz egy túl sokat egy kicsit?
-Tudom, hogy ti csodálatos dolgokra vagytok képesek és a Mizukage néni megígérte, hogy mindent megteszel.
-Huh legyen.

   A kölyök nagyon makacsnak tűnt ezért meg sem próbáltam neki elmagyarázni lehetetlen, hogy havazzon. Kettesben szépen elindultunk egy közeli erdőbe, hogy kiválasszuk megfelelő a karácsonyfát. Nekem az egyik pont olyan volt, mint a másik ám a megbízónak nem. Mikor kinyitotta az ajtót olyan kis ártatlanjának tűnt, mint aki pátyolgatásra szorul. Ám mikor ott bóklásztunk hírtelen előtört belőle a parancsolgathatnék.
- Az nem jó mert túl kicsi. Az sem jó, mert túl magas nem férne be a házba. Azt sem vihetjük el ugyanis túl hosszúak az ágai és mindent leverne. Ez nem elég szép és nekünk a legszebbre van szükségünk. Arra egy madár család fészkelt csak nem vághatjuk ki az otthonukat. - ráadásul egy fura madár röpködött körülöttünk, amivel az idegeimre ment.
Két órán keresztül rohangáltam föl alá mire megtaláltuk azt az átkozott fenyőt. Nem volt kimondottan óriási pusztán száznyolcvan centiméter magas ám a biztonság kedvéért megkértem a gyermeket, hogy álljon félre. Néhány erőteljes fejszecsapással sikerült kivágnom a fát és szerencsénkre senkit sem temetett maga alá. Tisztában vagyok vele úgy lett volna helyes, hogy hazafelé megkérdezzem, tőle miért nem a szüleivel díszíti a fát. Csak az érdekelt, hogy minél előbb befejezhessem a küldetésem és hazamehessek.  Ő viszont váratlanul elkezdett össze vissza fecsegni.
- Tudod anyukám meg apukám mindig dolgoznak még karácsonykor is azért, hogy legyen mit ennünk. Emlékszem mikor én kicsi voltam mindig együtt díszítettük fel a fát viszont az idén sokkal többet kell dolgozniuk. Félek, hogy a karácsony elmarad ezért kértem a segítséget.
- Honnan tudtad hova kell küldeni a levelet?
- Halottam mikor a felnőttek arról beszélgetnek, kitől lehet segítséget kérni. Megírtam a levelet és odaadtam egy madárnak, aki éppen oda tartott pár üzenettel. Nálatok milyen a karácsony?
- Csöndes. Megérkeztünk.
Először nem tudtuk bevinni a fát ugyanis az ágai folyton elakadtak az ajtóban. Szerencsére volt nálam némi drót így mikor összekötöztük már gond nélkül befért. Igaz behordtunk némi koszt és jó pár tűlevél is lepotyogott ám úgy gondoltam a takarítást későbbre halasztom. A nappaliban állítottuk fel, mert ott volt a legtöbb hely. A fiú előszedte a régi díszeket, amiket együtt elkezdtünk felrakosgatni a fára. Az aljánál még elvolt ám a magasabb ágakat nem érte fel ezért hozott egy széket. Egy darabig semmi baj nem volt majd elvesztette az egyensúlyát és elkezdett zuhanni. A lélekjelenlétemnek és persze a jó kiképzésnek hála idejében oda tudtam fordulni így a kemény padló helyett rám zuhant én meg a földre.
- Nem ütötted meg magad?
- Nem.
- Jó. Megtennél nekem valamit?
- Igen, mit?
- Szállj le rólam.
Mikor feltápászkodtunk észrevettem, hogy a csúcsdíszen landoltam, amin keletkezett egy nagy repedés. Ezzel már nem tudtam mit kezdeni ezért úgy fordítottam, hogy a repedés ne látszódjon. Megnéztem a listát a következő faladat a vacsora elkészítése volt ám az én bölcs megbízómnak valami elkerülte a figyelmét. A konyha majdnem teljesen üres volt és a semmiből nem lehet ízletes vacsorát készíteni. Apámtól, aki egy zseniális szakács volt ellestem pár fogást ez igaz, azonban nem voltam csodatevő. Ahogyan ott tanakodtam, idegeskedtem megláttam a fenyőfát és hírtelen beugrott egy ötlet. Előkaptam az egyik kunaimat majd elindultam az ajtó felé és mikor a gyerek megkérdezte tőlem hová megyek félig visszafordultam az ajtóból és csak egy szót mondtam.
- Vacsoráért.
Két óra múlva a konyhában sült az ízletesnek kinéző vacsora.
- Mi ez?
- Fogalmam sincs, az erdőben repkedett körbe-körbe. Most ajándékot kell valahonnan kerítenem igaz?
- Nem, dehogy, arról én már gondoskodtam már csak a havazást kell elintézned. Egy pillanat máris jövök, csak hozom az ajándékokat.
Nem tudtam, hogyan mondjam el neki, hogy én ehhez nem értek, anélkül, hogy meg ne bántanám. Még sosem halottam olyasmiről, hogy valaki havat hozott volna létre bár nem lehetetlen. Mindig azt tanították, hogy mindet el kell követni a küldetés érdekében ám ez számomra akkor is túl nagy falat volt. Nem sokkal később visszatért két picinyke dobozzal bizonyára azokban lehettek az ajándékok.
- Ami a havazást illeti… - nem tudtam befejezni ugyanis a csomagokat a földre a hajította és az ablakhoz sietett.
- Megvárhattál volna úgy szerettem volna látni, hogyan csinálod.
- Mégis mit?
- Hát a havat te pupák. Úgy tűnik mégsem vagy olyan okos, mint gondoltam.
És tényleg hatalmas pelyhekben hullt a hó. Egy darabig bámult kifele majd odarohant hozzám.
- Nagyon szépen köszönöm.
- Csak a feladatomat teljesítettem. – úgy véltem senkinek nem ártok azzal, ha nem árulom el az igazságot.
- Nem tudom, mikor megyünk legközelebb Kirigakurebe addig is átadnál a néninek valamit?
- Persze. – közelebb hajoltam hozzá és megtudtam mi az amit át kell adnom.
Ekkor hírtelen zajt halottunk odakintről.
-Jaj, ezek anyáék, csak este szoktak hazajönni most csak dél van. Kérlek, szépen bújj el, hogy azt higgyék én egyedül.. – be sem fejezte én már észrevétlenül elhagytam a lakást.
Mikor a szülök beléptek csodálkoztak mi történhetett, amíg ők távol voltak. Látták a sok koszt, amit a fával hordtunk be a törött díszeket és a kissé odaégett ismeretlen madarat. Sikerült velük elhitetni, hogy mindent egyes egyedül csinált, amiért nagyon büszkék voltak rá. Nem akartam leskelődni, de kíváncsi voltam mik lehetnek azokban a dobozokban ezért maradtam. A gyermek ismét bemutatta mennyire eszes és ravasz tökéletes shinobi jelölt. Az édesanyjának visszaadta a rég elveszettnek hitt fülbevalóit az édesapjának pedig az elveszettnek hitt Icsa Icsa taktik nevezetű könyvét. Miután mindenre fény derült és megtudtam jól érzik magukat elindultam haza, hogy leadjam a jelentésemet.

   Miután mindent elmeséltem neki megtudtam, hogy nem én voltam az egyetlen, aki ebben a küldetésben tevékenykedett. A kérelem erre nem terjedt ki ezt afféle szorgalomból csináltuk. Egy másik shinobi a szülök munkahelyére lett elküldve ahol észrevétlenül szabotázst követ el, aminek következtében az emberek hamarabb hazamehettek.
-Akkor ezzel végeztünk is.
-Ő Mizukage van még valami. A gyermek megkért, hogy adjak át egy üzenetet.
-Akkor ad át.
Ez roppant kínos volt azonban a feladat az feladat. Odamentem hozzá a szívem majd kiugrott a helyéről. Hirtelen átöleltem majd megpusziltam az arcát.
-Azt üzeni, köszöni és, hogy ha erre jár személyesen is szeretné megköszönni. – ezzel kirohantam remélve nem végez velem azon nyomban.
/Katana jelenleg 15 éves 12 évesen lett genin ez a történet e két időszak között zajlott./
 
/A Mizukagének szóló levél.
Kedves Mizukage néni.
Mivel nem tudom a mikulás címét ezért neked írok. engem Karu-nak hívnak. Anyukámék folyton dolgoznak még ma karácsonykor is. Megkérnéd, a Télapót küldjön egy manót, hogy segítsen vacsorát csinálni és feldíszíteni a fát?
Üdvözlettel Karu./ 
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Uchiha Obito on Pént. Jan. 06 2017, 14:15

Szép napot Katana!

Végre elérkezett az alkalom, hogy én is tiszteletemet tegyem a kalandjaid között!
Nagyon aranyos, jópofa kalandnak lehettem szemtanúja, mely hatása még akkor fokozódott volna, ha Szenteste olvasom. Smile
Minden esetre nagyon tetszett ez a kis játékos, szívmelengető kaland így +12 chakrával és 2 TJP-vel jutalmazlak. E mellé az egyszerű megbízás teljesítéséért a Mizukage még 1000 Ryoval is megjutalmaz!

Üdvözlettel,

Uchiha Obito
avatar
Uchiha Obito
Játékos

Tartózkodási hely : Dimenziók között


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: Kamui - Az Istenek hatalma

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Szer. Jan. 11 2017, 13:11

Ki barátot talál, kincset talál
   Valaki egyszer azt mondta a munka nemesíti a jellemet, ha ez igaz, akkor én a legnemesebbek közé tartoztam. Egyik küldetés kértem a másik után azért, hogy olyan erős lehessek akárcsak édesanyám. Azon a bizonyos napon is serénykedtem bár ezt nem lehetett munkának nevezni inkább csak szívességnek. A falutól nem is olyan messze élt egy család, akiket édesanyámék jó ideje ismertek. Egy harminc éves férfi élt egyedül a hatvan éves apjával. A fiúnak néhány napra el kellett utaznia ám nem hagyhatta magára az apját. Szegény már nagyon öreg volt és bizonyos dolgokat már nem tudott egyedül elvégezni. Úgy döntöttünk, hogy besegítünk, egész pontosan én segítek be. Minden nap vittem neki friss ételt tőlünk, felcipeltem a nehéz ládákat a padlásra, felástam a kertet meg hasonlók. Elég unalmasnak tűntem azonban én igyekeztem edzésként felfogni a dolgot. Egyik reggel miközben a nap megcsillant egy harmatcseppen ott álltam az udvar közepén méghozzá félmeztelenül. Az egész úgy kezdődött, hogy elvittem neki a reggelit és megkérdeztem miben tudnék segíteni. Azt felelte csak egy öreg szőnyeget kell kiporolni és egy kis tűzifát hasogatni. A szőnyeg elég nagy volt és nehéz, de azért sikerült felakasztanom egy faágra. Mikor megütöttem enyhén megremegett és egy kisebb porfelhő szállt fel belőle. Mikor lecsaptam az öklömmel olyan érzésem volt mintha egy bokszzsákba csaptam volna. Minden erőmet beleadtam csak úgy záporoztak a csapásaim. Mire végeztem tetőtől talpig poros voltam a szőnyeg viszont patyolat tiszta. Ez után elmentem egy közeli erdőbe, hogy megtaláljam azt a fát, amit kivághatok és feldarabolhatok. Eltartott egy darabig a keresgélés, mert az egyik túl csenevész volt a másik pedig túl nagy ám végül sikerrel jártam. Olyan három méter magas lehetett és majdnem olyan vastag mind a derekam. Úgy terveztem egy kardsuhintással vágom ki akárcsak a profik így felvettem az alapállást ujjaimmal megragadtam a kard markolatát majd vártam egy kicsit a dráma hatás kedvéért majd lecsaptam. Legnagyobb sajnálatomra nemcsak, hogy nem dőlt, ki hanem épphogy csak megkarcolódott. Ez eléggé elkeserített ugyanis ismertem olyan velem egy korú genint akinek nem okozott volna gondot az a fa. Úgy tűnt még hosszú út állt előttem, hogy az édesanyám méltó utódja lehessek. Megint megpróbáltam ám ezúttal még óvatosabb voltam, mert nem akartam eltörni a kardomat ugyanis elég csúnya leszidást kaptam volna érte otthon. Be kellett látnom, hogy ez nem fog nekem menni ezért visszamentem egy fejszéért, amivel végre kivágtam a fát. Ezután már csak vissza kellett cipelnem a házhoz, ami egy kicsikét fárasztó volt, de megoldottam. Csak ott jutott az eszembe, hogy könnyebbet ment volna, ha már az elején levágtam volna az ágakat így azok nem akadtak volna el mindenben. Egyfajta elégtételt éreztem mikor a vékony védtelen ágakat egyenként kaszaboltam le a kardommal. Ezután elővettem a fűrészt és némi izzadságos munka árán sikerült összefűrészelnem. Ekkor vetkőztem le felülről, mert már nagyon melegem volt ezután pedig nekiálltam a hasogatásnak. Itt volt a lehetőség, hogy némileg csiszoljam a képességeimet. Felvettem a megfelelő állást mintha csak egy halálos ellenséggel néztem volna farkas szemet fejem fölé emeltem a szerszámom majd lecsaptam. A kugli kettévált, ami nagy megelégedéssel tölt el. Habár egyesek úgy vélik ez egyáltalán nem bonyolult dolog, de tévednek az erő és ügyesség megfelelő kombinációjára volt szükség. Természetesen jó pár hibát is követtem el, egyszer nem adtam bele elég erőt, máskor pedig rosszul céloztam és a fejsze nyelével ütöttem meg a kuglit, amitől eléggé megfájdult a kezem. Azonban ez egy kicsit sem vette el a kedvemet, sőt még inkább be akartam fejezni a munkát. Munka közben egy perc pihenőt sem tartottam úgy véltem majd pihenek, ha végeztem. Annyira belelovaltam magamat, hogy észre sem vettem amint valaki a hátam mögé sompolygott.
- Szervusz. – annyira meglepődtem, hogy ijedtemben elvétettem a célt és mélyen a földbe vágta a fejszét.
Hátrafordulva egy hosszú fekete hajú fiút találtam, aki idétlenül mosolygott és közben integetett nekem.
- Ne tedd ezt többet.
- Bocsika, bocsika. Nem akartalak megijeszteni. A környéken bóklásztam és halottam valami zajt, gondoltam megnézem mi az. Te itt laksz? Ha nem akkor hol? Szereted az otthonodat? Hány éves vagy? Mi a kedvenc ételed? Miért nem válaszolsz, elvitte talán cica a nyelvedet?  Talán valami rosszat mondtam? Esetleg megbántottalak? – majdnem mondtam valamit ám inkább vettem egy mély lélegzetet és válaszoltam a kérdéseire.
- Nem, Kirigakureben, igen, 12, sokfélét szeretek? Te mindig ilyen kíváncsi vagy?
- Igen. – mondta fülig érő vigyorral.
Éppen folytatni akartam a munkát ám a kölyök megint megszólalt, aminek következtében ismételten célt tévesztettem.
- Látom, nagyon szeretsz fát aprítani. Biztosan nagyon sokat csináltad, de azért lenne még mit tanulnod. Mond csak szoktál járni abba az erdőbe?
- Néha napján.
- És vannak ott állatok?
- Bizonyára.
- Nyuszik?
- Igen.
- Mokusok?
- Azok is.
-  Farkasok?
- Talán.
- Medvék?
- Esetleg.
- Óriás kígyó?
- Nem. Mond, nem unod még?
-Egyáltalán nem.
A favágás is elég kemény munkának bizonyult semmi szükségem nem volt egy koloncra a nyakamba. A kölyök beszélt össze vissza megállás nélkül én pedig hallgattam és reméltem nemsokára rám un és hazamegy.

   Végre elment én így be tudtam fejezni a munkámat. Beszóltam az öregnek, hogy ha nincs más teendő, akkor hazamennék majd összepakoltam a holmimat és elindultam ám hirtelen két sejtelmes hangot halottam a fejemben. Nem is ott, hanem inkább a szívemben a lelkiismeretem hangjai voltak azok.
-Van szíved egyedül elengedni azt a kedves, aranyos gyereket?
-Miért ne engedné. Talán felfalja egy farkas vagy belelép egy csapdába.
-Erről beszélek én is. Őt felfalja valami mi meg lemaradunk róla.
Lekevertem magamnak egyet, amitől ezek a furcsa gondolatok egyből kirepültek a fejemből. Habár nem volt hozzá sok kedvem mégis utána kellett mennem hisz én voltam az idősebb, és mint olyan vigyáznom kell a nálam fiatalabbakra. Bár tisztában voltam vele, hogy így megnő annak az esélye, hogy a tulajdon két kezemmel fojtom meg. Sikerült hamar rátalálnom éppen egy pillangót csodált önfeledten mintha sosem látott volna azelőtt ilyesmit. Mikor közelebb léptem a pillangó elszállt ő pedig boldogan figyelte amint eltűnik a szeme elől.
- Nagyon szép volt. Otthon is láttam lepkét azonban egyik sem ilyen nagy és szép.
- Nem maradhatsz itt egyedül az erdő nem biztonságos egy gyereknek.
- De te is gyerek vagy még.
- Én már nem, ráadásul ninja vagyok.
- De büszke valaki arra, hogy egy nanji.
- Ninja!
- Persze Nénje.
- Húú. Gyere, segítek hazatalálni.
- Rendben van, de előtte tégy meg valamit nekem. Láttam egy gyönyörű madártollat, ha megszerzed, veled megyek. – úgy véltem fölösleges vele vitatkozni makacs, mint egy szamár ahhoz meg fáradt voltam, hogy leüssem és hazáig cipeljem.
-Rendben van, és hol van az a toll?
- Hát ott fönn. - mutatott vigyorogva egy majd hat méter magas fa tetejére.
Az-az egy biztos volt, hogy a gyereknek nagyon jó szemei vannak. Vettem egy mély lélegzetet majd egyik ágról a másikra szépen felugráltam a tetejére. Normál estben két-három ugrásból meglett volna ám túlfáradt voltam hozzá. Mikor leértem karvaly módjára kapta ki a kezemből és már tűzte is bele a hajába.
-Na akkor menjünk.
- Hát jó az üzlet az üzlet, de van egy picike gond.
- Mégis micsoda.
- Édesanyámék nagyon mesze laknak. – mielőtt dühbe gurultam volna gyorsan hozzátette. – De van egy kísérőm, akinek éppen Kirigaruben van dolga. Csak meg kell, őt találni nem lehet olyan nagydolog.
- Értem, akkor indulás.
Egész úton hazaféle egyfolytában beszélt, egy percre be nem állt a szája már-már azon gondolkoztam vesz-e egyáltalán levegőt. Minden egyes virágot megnézet, rácsodálkozott a felettünk elrepülő madarakra. Megpróbáltam visszaemlékezni vajon én is ilyen idegesítő voltam-e az ő korában ám nem jártam sikerrel. Olyan érzésem volt mintha a gyereket egy dobozban tartották volna és csak néha napján engedték ki onnan. Amint megláttam a kaput megnyugodtam egy, kicsit mert már nagyon meg akartam szabadulni tőle. Az örökkel közöltem, hogy találtam egy elveszett gyereket és valahol a faluban van a kísérője. Alig, hogy megérkeztünk egy akkorát mordult a hasa, hogy még én is meglepődtem. Meglehet az út közben is kordult a pocakja azonban olyan sokat beszélt, hogy nem halottam tőle. Megvakartam a fejemet majd végül elhatározásra jutottam és intettem neki, hogy kövessen.
- Gyere éhesen mégsem adhatlak vissza. Hazamegyünk.

   Mikor megérkeztünk láttam, hogy nincs, bezárva az ajtó ezek szerint van otthon valaki. Bekiáltottam, hogy tudják megjöttem.
- Hazajöttem és hoztam egy vendéget is. – meglepődtem mikor kiderült csak édesanyám van otthon általában fordítva szokott ez lenni.
- Apád elment meglátogatni egy ismerősét én pedig épp pihenek.
- Az jó. Munka közben találtam ezt a gyereket, eltévedt. Egy rokona vagy mije van itt a faluban, hozzá akarom elvinni, de előtte adnék neki pár falatot. Remélem, nem ellenzed.
- Dehogy nagyon is jó ötlet. Bár nem tudom, hogy egy szökevénynek jár-e ellátmány.
- Honnan tudja? – anya válasz helyet csak mosolygott.
Tapasztalt shinobi lévén olyan dolgokat is észrevett, amiket mások nem és neki elég egy pillantás és mellesleg ott volt neki a csalhatatlan anyai ösztön.
- Igaz, megszöktem. Unatkoztam és csak körbe akartam nézni.
- Katana te nyugodtan fürödj meg, addig én készítek valamit ennek a kis lurkónak.
Rendkívül jólesett amint a kellemes meleg víz körbevette a testemet szinte kiszívta belőlem a fáradságot. Tiszta ruhában, megmosakodva tértem vissza a konyhába a kölyök pedig arról áradozott, hogy előtte még sosem evett rántottát és, hogy nagyon ízlik neki. Érdekes módon egyáltalán nem láttam anyát idegesnek vagy nem zavarta a locsogás vagy pedig kötélből voltak az idegei.
- Ha nagy leszek én is shinobi akarok lenni, mint Katana.
- És miért akarsz az lenni? – kérdeztem.
- Mert akkor meg tudnám magamat védeni és nem piszkálhatna senki.
- Nem kell ahhoz ninjának lenned, hogy megvédd magad, sőt várni sem kell.
- Dehogynem ugyanis nekem anyuék megtiltották, hogy verekedjek és szót kell fogadnom neki. Ráadásul ő jóval erősebb, mint én és. – anyám nem hallgatta tovább és lekevert neki egyet.
- Ne nyavalyogj már annyit! Ha igazán zavar téged szólj valakinek, vagy ami még jobb leckéztesd meg te magad. Üsd, rúgd, vagy csak egyszerűen harapd meg. Egy igazi férfi nem hisztizik, hanem cselekszik. Most pedig nyújtsd ki a karodat.
Kissé félve ugyan, de teljesítette a parancsot anya pedig megtapogatta a kezét és úgy ítélte meg semmi baja.
- Jó egészséges kezed van. Ha legközelebb piszkál, moss be neki egyet vagy nemes egyszerűséggel rúgd tökön. Ha nem állsz ki magadért sosem fognak tisztelni. Gyere ide Katana és tartsd, előre a tenyered te pedig üss bele párszor. – először még nagyon bátortalan volt ám miután azt a tanácsot kapta, hogy képzelje maga elé azt az embert, akit nem kedvel máris jobban ment neki. – Nagyon jó, ám jól jönne, még egy kis izzom, de semmi baj van egy ősi mondás, ha rövid a kardod told meg egy lépéssel.
Ezzel elviharzott majd pár perc múlva visszajött egy legyezővel a kezében, amit egy mozdulattal kinyitott legyezett vele párat majd összecsukta.
- Tessék. Elég elegánsan néz ki így nem rísz ki vele a többi úrtól. Ami igazán fontos, hogy a szerkezete fémből van így könnyedén meg lehet vele állítani egy nyílvesszőt. Ráadásul, ha ezzel odasózol valakinek azt biztosan meg foglya érezni. Tessék, vedd el, a tied. – abban a pillanatban kopogást halottam az ajtó felől.
- Katana sürgősen a Mizukagéhoz kell mennünk úgy, tűnik az egyik ide tartó nemest elrabolták.
- Anyám mennem kell.
- Hadd menjek én is veled.
- Nem lehet sietnem, kell.
- Lééégyszíves. Ígérem, nem lennék útba ráadásul a kísérőm is ugyanoda tartott.
- Vidd magaddal, ártani nem árthat.
- Értem anyám. Akkor iparkodj, mert indulunk. - gyorsan elrakta az ajándékát, elköszönt és már, mentünk is.
 
Előre rohantam, hogy minél gyorsabban a vezetőnél lehessek ám sajnálatos módon a fiú nem tudta velem tartani a tempót. Szomorúan kérlelt, hogy várjam meg miközben lélek szakadtával rohant. Még sohasem késtem azelőtt ám akkor kénytelen voltam kivételt tenni. Megvártam, míg utolért majd szépen lassan egymás mellett haladtunk tovább. Jól tudtam, hogy egy kis görcs azonban valamiért kezdtem megkedvelni. Nem tudom miért, de úgy éreztem vigyázni kell rá mintha csak a kistestvérem lett volna. Megpróbálta a kezemet megfogni, amit én elrántottam, bár kissé megenyhültem, de nem ment el az eszem teljesen.  Ezúttal valami oknál fogva hallgatott akár a sír és ez némileg nyugtalanított mintha tudott volna valamiről, amiről én nem.  Már majdnem beértünk az irodába mikor beszédet halottam.
- Nem tudom, hol lehet sosem szokott késlekedni.
Belépve egy csomó ninját láttam a Mizukage körül és egy idegent valamiféle követ lehetett. Olyan húsz év körüli lehetett sötét hajú, szemüveges és teljesen kétségbe volt esve. Mikor ránk nézet vádlóan felénk mutogatott.
- Tessék itt a tettes ő rabolta el a méltóságos urat. - majd elkezdett felénk rohanni felkapta a fiút és oly szorosan ölelte magához majd szétlapította.
- Miért tűnt el méltóságos úrfi? Úgy aggódtam magért. Nem szabad így elkószálnia. – szörnyű volt a látvány, hogy egy férfi így nyavalyog ráadásul taknya nyála egybefolyt és mindet a fiú ruhájába dörgölte.
A kölyök feje egyre vörösebb és vörösebb lett és mikor nem bírta tovább kicsusszant a bolond karjai közül előkapta a legyezőjét és vadul csapkodni kezdte.
- Úgy látom valaki leckét kapott frenologiából. - mondta mosolyogva a mellettem álló jounin.
- Miből?
- Meglehet vele jósolni jövőt a páciens fején lévő púpokból.
A kísérő nagyon meglepődött, mert az ő kisgazdája sosem csinált ilyesmit azelőtt. Azzal kezdett vádolni, hogy befolyásoltam az úrfit és ezért büntetést érdemlek. Kicsit sem érdekelt, hogy az-az idióta mit ordibál és úgy tűnt jó páran osztoztak a véleményemen. A kis közjáték után végre az események a megadott medrükben folytak tovább. Így esett meg, hogy összebarátkoztam valakivel, aki még nagyon sokra vihette az életben.

/Katana 12 évesen lett genin jelenleg 16 ez a kettő között játszódik.  Körülbelül úgy egy évvel a geninné válás után úgy mint az előző élményekben./
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Uzumaki Kushina on Szer. Jan. 11 2017, 13:35

Kedves Katana,
aranyos történet, jót mosolyogtam a párbeszédeken.
Jutalmaid:
+ 8 ch (=275)
+ 4 Tjp (=30)
+ 1000 ryo (a fiú kísérőjétől, amiért visszajuttattad az úrfit)
Üdv,
Kushina

_________________
Aktív mesélések: Hiromi AkioHazukage Kurono, Kureiji HanaroItanashi, Shori és Arata, Hamacho Yoshitaro

Njk: Konan
Fagyasztva: Shibo, Nashimaru Miuru, Vándor Kazunari, Hyuuga Junpei, Shiawase Zouo, Minovara Hitoshi, Yamanaka Inako
avatar
Uzumaki Kushina
Mesélő

Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Szomb. Feb. 04 2017, 12:50

Ébresztő
Bicebóca sorozat 1. rész
Mikor kinyitottam a szememet egy éppen egy víz tükrén álltam, aminek látszólag sehol sem volt vége. Fogalmam sem volt róla, hogyan kerültem oda vagy esetleg mióta lehetek ott. Nem kellett chakrát koncentrálnom ahhoz, hogy a felszínen maradjak egyszerűen valami oknál fogva nem süllyedtem el. Egy darabig tanakodtam, jómagam sem tudom mennyi ideig majd elindultam előre abban a reményben, hogy találok magyarázatot a történtekre. Minden egyes lépésemre a víz felszínén fodrok jelentek meg ám valamiért nem tudtam beledugni a kezemet. Különös módon nem éreztem semmit, de komolyan a világon semmit. Se félelmet, se éhséget, se pedig fáradságot mintha teljesen kiürültem volna. Ahogyan haladtam előre megláttam egy picinyke pontot a távolban ezért futni kezdtem. Jó darabig szaladtam ám az a folt csak nem akart megnőni. Váratlanul egy ismerős hangot halottam ezért megálltam és fülelni kezdtem. Először nagyon halk volt alig halható majd szép lassan felerősödött. Apám hangja volt ám nem a szokásos módon beszélt beletelt egy kis időbe, míg rájöttem, hogy egy levelet olvas.
- Légy üdvözölve nagyra becsült barátom. Ép úton voltam mikor a fülembe jutott a híre mi történt veled. Máig tisztán emlékszem arra az időre mikor a sors kegyelméből találkoztunk egymással. Mikor elfoglalták a szigetemet éppen alkalmas kikötőt kerestünk, hogy elvégezhessünk a hajómon némi javítást. Örömmel vettem észre, hogy az a hely ahová a tengerek hullámai sodortak bennünket nincs mesze az én régi barátom otthonától, akit te Mizukage-ként szoktál emlegetni. A szívem tele volt keserűséggel és bánattal abban reménykedtem, hogy ő képes némileg enyhíteni a fájdalmamat. Mikor megérkeztünk azt mondta nem ér rá és rábízott egy fiatal fiúra, hogy vezessen minket körbe, amíg letudja a hivatalos teendőit. Az a fiú nem volt más, mint te Katana. Akkor még nem jöttem rá, hogy ez csupán egy ravasz csel. Befogadtál minket az otthonodba és itallal kínáltál minket utána megmutattad nekünk a falut mikor is ránk támadt egy tigris. Gondolkodás nélkül közénk és a vadállat közé álltál és képes lettél volna még az életedet is feláldozni értünk. Eszembe juttattál egy érzést, amiről azt hittem, hogy végleg kihalt belőlem. Hála neked fölébredt bennem a régi tűz és mikor te a földre kerültél kardot rántottam és magam végeztem a bestiával. Újra vadnak és zabolátlannak éreztem magamat pont, mint az-az állat, amiről a nevemet is kaptam. Te velem ellentétben hideg voltál akár egy jéghegy egyáltalán nem járt át a harci hév. Jól tudom, hogy azért vagy ilyen, mert az érzelmeket fölöslegesnek tartott, de nem ez nem minden helyzetben igaz. Olykor nagyon hasznos is tud lenni ráadásul nélküle az életed sivár lesz és gyötrelmes. Egyszer rátaláltam az igaz szerelemre és akkor igazán boldog voltam ám sajnos ő már nincs közöttünk. Nagyon fájt az elvesztése, de egyáltalán nem bánom, hogy annak idején megismerkedtünk. Azt ajánlom, ne zárkózz el az érzelmeidtől, és ha egyszer rátalálsz arra, akit tudsz szeretni, ne szalaszd el. Ragad meg két kézzel és ne engedd, hogy bárki is elvehesse tőled. Jól tudom, hogy a szíved nemes és tiszta mi másért mentél volna abba a faluba, hogy kimenekítsd az embereket. Nem mindenkinek van pénze manapság, hogy a magadfajtákat felbérelje nekik mégis sikerült, mert tisztességesek vagytok. Ha valaki, akkor én jól tudom, milyen veszedelmes is tud lenni víz. Csak az számít, hogy az életedet kockáztattad, hogy megmentsd azokat az embereket. Talán éppen ennek köszönheted, hogy a sors megkímélte az életedet. Felénk van egy mondás, aki elfut, a halál elől azt utoléri, ám aki szembenéz vele, azt talán megkíméli. Kívánom, hogy mihamarabb felépülj. Aláírás: Tigris
Mikor ez véget ért már azon a picinyke szigeten álltam, amit korábban sikertelenül próbáltam elérni. Rajtam kívül két ajtó fért el rajta egy fekete és egy fehér mindegyiken ugyan az a felírat állt „Válassz engem.” Nem igazán értettem miről lehet szó, de annyira rájöttem, hogy nem babra megy a játék. Tisztában voltam vele, hogy nem kapkodhatom el a döntést, ezért töprengeni kezdtem, amit egy újabb üzenet szakított félbe.
- Kedves Katana. Remélem nem felejtettél el, mert én még emlékszem rád. Mikor találkoztunk éppen fát próbáltál hasogatni megjegyzem lehettél volna ügyesebb is. Nálunk az egyik munkás meg tudja azt csinálni, hogy két tuskót rak egymásra majd egy csapással mindkettőt szétvágja, de nem erről akartam írni. Bevallom mikor összefutottunk egy kicsikét meg voltam ijedve és arra gondoltam mégsem volt jó ötlet megszökni. A palotában megmondták nekem hova mehetek és hova nem. Olyan sok érdekes dolog volt, kint ami számomra túl veszélyesnek tűnt, ezért én nagyon-nagyon unatkoztam. Ezért hát mikor a kísérem nem figyelt egy pillanatra elslisszoltam és futottam, ahogyan csak bírtam. Láttam aranyos nyuszikat még egy cicával is összefutottam, aki neki dörgölözködött a lábamnak. Biztosan jól érezte magát, mert kellemes berregő hangot adott ki magából és még azt is engedte, hogy megsimogassam. Utána egy mezőre mentem, ami először nagyon szép volt utána már megijedtem, mert senkit sem láttam és attól féltem, hogy nem fogok visszatalálni. Meg akartam fordulni, de tényleg nem találtam vissza. Nagyon megörültem mikor halottam a csattogásokat ezért addig szaladtam, míg meg nem érkeztem. Mindig azzal ijesztgettek, hogy odakint egy csomó rossz ember ólálkodik, akik csak arra várnak, hogy elrabolhassanak. Nagyon örültem mikor téged találtalak és még jobban megörültem mikor megtudtam, hogy egy ninja vagy. Halottam meséket a ninjákról és szuper volt egyet látni. Igaz azt hittem sokkal erősebbek és klasszabban néznek ki, mert a mesékben mindig olyan menők. Tudod, egy csapással képesek lángba borítani egy mezőt vagy puszta kézzel megállítanak egy nyílvesszőt. Kicsit csalódtam azonban később nagyon klassz volt, ahogyan lehoztad azokat a tollakat annak a fának a tetejéről, ami nagyon magas volt. Utána elvittél magadhoz és az anyukádtól kaptam nagyon finom ebédet sajnos már nem emlékszem mi az, légy szíves majd mond el, hogy mi volt az. Kissé fájt, hogy anyukád megpofozott, de igaza volt én vagyok az örökös és nem lehetek síró csecsemő. Adott egy nagyon jó legyezőt, amivel végre megleckéztethettem az a nyavalyás pápaszemest. Folyton a nyomomban volt és mindenbe beleszólt, júj, annyira idegesített. Nem játszhattam a többi gyerekkel, nem simogathattam meg az állatkákat, azokat a finom ennivalókat sem kóstolhattam meg, mert azt mondta közönségesek. Nagyon jól esett mikor azzal a legyezővel behúzhattam neki egyet és még egyet és még egyet. Azóta valahányszor feleselt elég volt rásóznom egyet és máris kezes báránnyá változott. Nagyon megijedtem mikor elmesélték mi történt veled pontosabban kihallgattam egy beszélgetést, de ez titok. Nagyon bátor vagy. Remélem, minél előbb meggyógyulsz és, hogy nem fájnak nagyon a sebeid. Ha apuék megengedik, egyszer elmegyünk és meglátogatlak. Jobbulást kívánok. xxxx
Tisztán emlékeztem arra a bizonyos találkozásra azonban én abban a hitben voltam, hogy ő már elfelejtett engem. Egy pillanatra a fekete ajtó fölött felvillant a szöveg ám az is lehet, hogy káprázott a szemem. Ezután jött a következő üzenet azonban ez nem az apám hangját hangzott, hanem egy fiatal lányén, akivel egyszer összehozott a sors.
- Drága Katana. Látod ilyen sosem fordult volna elő veled, ha hallgattál volna rám és elvettél volna feleségül. Csak rád tudok gondolni mióta először találkoztunk. Mintha csak tegnap történt volna, én egy fogadóban fürödtem, mert nálunk éppen szereltek valamit. Kiraktuk a belépni tilos táblát, de az ajtót elfelejtettem bezárni magam után. Mikor kinyílt az ajtó egyből eszembe jutott az a mese, amit a nagymamámtól halottam. A családunkban volt egy ősi hagyomány, miszerint ha valaki meglátja, mezítelenül a család egy női tagját ahhoz a férfihez kell feleségül menni. ez egy nagyon régi szokás, amit már majdnem mindenki elfelejtett én viszont emlékeztem. Halottam történeteket milyenek a férfiak miszerint nagyon könnyen elcsábulnak elég csak egy szép lánynak megrebegtetni a szempilláját. Képesek eldobni a becsületüket, tisztességüket, családjukat egy nő kedvéért. A romlottság jele, hogy ha vér folyik az orrukból, mert azt jelenti, hogy piszkos a fantáziája. Te viszont határozott és rendíthetetlennek látszottál akár egy száz éves tölgyfa és egyáltalán nem vérzett az orrod. Mikor rájöttél, hogy hibát követtél el akartál menni én nem engedtelek hisz muszáj volt meg tudnom a leendő férjem nevét. Magamra kaptam egy töröközött és addig nem engedtelek el, amíg meg nem mondtad, hogy hívnak. Később az apám nevében a palotába hívattalak és ott közöltem veled én vagyok a Daimio lánya és, hogy el kell venned feleségül. A csapatod vezetője mesélt nekem pár rémisztő dolgot a leendő anyósomról, ami kissé megijesztett, ám nem tántorított el a célomtól. Ajánlottam neked pénzt és hatalmat azonban téged egyikkel sem lehetett elcsábítani. Te nemet mondtál és elmenekültél a palotából. Sokan mondták nekem, hogy felejtselek el meg, hogy az egy ostoba szokás. Elsősorban nem is a hagyomány miatt akarok a feleséged lenni, hanem mert teljesen lenyűgözött a személyiséged. Azóta másra sem tudok gondolni csakis rád. Amint meghallottam mi történt veled, elszorult a szívem. Azt mondták, hogy belehaltál a sebesüléseidbe, de én nem voltam hajlandó elhinni. Bár nem értettem miért nem küldtek több embert a küldetésre, akkor nem kellett volna hősködnöd. Megértem, hogy a háború miatt sokkal kevesebben vagytok és te egy nagyon ügyes genin vagy, de akkor is. Vagy esetleg hívtak volna, titeket előbb akkor lehet nem kapott volna el téged az-az áradás. Úgy tudom, egy csecsemőt mentettél meg mikor lecsapott a víz és elsodort mindent, ami nagyon bátor és csak természetes az én jövendőbeli férjemtől. Nagyon szépen kérlek, hogy legközelebb légy óvatosabb, mert nem tudom, lenne velem nélküled. Ami csak tőlem tellett azt én mind megtettem a többi csakis egyedül rajtad múlik. Az-az egyetlen dolgod, hogy kinyisd a szemed és visszajöjj hozzám. Mindegy, hogy egy napig fog tartani vagy egy hétig én várni fogok rád akár az örökké valóságig. Megtudtam, hogy megőrizted a leveleimet, ha viszont tényleg egy kicsikét sem érdekeltelek volna, akkor egyszerűen kidobtad volna őket, de nem így tettél. Apukád nagyon kedves és ő is azt szeretné, hogy minél előbb magadhoz térj. Az orvosaink szerint, ha magadhoz is térsz kétséges, hogy lábra tudsz, majd állni viszont ők nem ismernek úgy, mint én. Hiszek benned és tudom, hogy nincs amire ne lennél képes. Azzal is tisztában vagyok, hogy hadilábon állsz az érzelmekkel és a jóformán csak a munkának élsz, ezért kapsz tőlem egy feladatot. Ébredj fel és gyógyulj meg, ez egy parancs! Akahana
Úgy tűnt nagyon aggódott értem bár fogalmam sem volt, hogy miért. Csak egyetlen egyszer találkoztunk és erre kijelentette, hogy én vagyok számára az igazi. Ezt nem lehet ilyen egyszerűen elintézni, ráadásul én már elköteleztem magam a falu és a Mizukage felé. Tényleg írt nekem egy csomó levelet ám magam sem tudom miért tartottam meg őket. Ezúttal az írás villogni kezdett akár egy karácsonyfaégő, majd jött a negyedik üzenet szintén Akahana hangján.
- Szervusz, te nyavalyás féreg, te ostoba fajankó, bizonyára meglepődtél, hogy én írok, de ez a másik fajankó nem tud írni. Nagyon szép életem volt, amíg te úgy nem döntöttél, hogy tönkre nem teszed az egészet. Bár utólag belegondolva nem hiszem, hogy magadtól lett volna eszed kibabrálni velem, lefogadom, az a cafka tehet mindenről. Annak idején folyton féltékeny volt rám, mert én sokkal okosabb, szebb, és ami fontosabb gazdagabb is voltam, mint ő. Körülöttem sündörgött az összes fiú ő rá a kutya sem volt kíváncsi. Miután ő lett a shinobi falu vezetője jócskán fennhordta az orrát, mert a kis naiv eszével azt hitte, hogy ez változtatott valami. Az én szememben ugyanaz a szánalmas senki maradt, aki mindig is volt. Te, te pedig még nála is rosszabb vagy megvolt mindenem, amire csak vágytam, vagyis majdnem te pedig megjelentél és mindent tönkretettél. Az apám nem tudta türtőztetni magát és minden pénzét elszórta mindenféle ostobaságokra. Nagyon sanyarú sorsom minden hónapban csak egy tucat új ruhát kaptam. Tudtam, hogy előbb-utóbb elfogy minden pénzünk hála apámnak és akkor azt a kevéskét is elvesztem, amit adott. Ám egyik nap megjelent ez a tökfej magával vitt a rejtekhelyére a barlangba. Először megijedtem, mert nagyon rémisztőnek tűnt később viszont sikerült megismernem. Az a mamlasz egy mesekönyvben olvasta, hogy a sárkányok olyan szépségeket rabolnak, mint én legalább volt ízlése. Hamar rájöttem, hogy a kinézete ellenére egy igazi mamlasz elég volt néhány pofon egy kis fenyegetőzés, hogy elhagyom és már a tenyeremből evett. Nem csoda, hogy belém szeretett hisz lássuk be csodálatos voltam, vagyis még mindig az vagyok. Ő hűséges volt hozzám az apámmal ellentétben és majdnem mindent hajlandó volt megtenni értem. Én egy bizonyos kényelemhez voltam hozzá szokva így nem értem be akármilyen barlanggal. Felszólítottam azt a félnótást, hogy szerezzen be nekem pár holmit mindegy honnan és mindegy milyen módon. Engem nem érdekelt volna, ha esetleg fölgyújt néhány falut vagy megesz pár embert ám ő nem volt hajlandó teljesíteni a kötelességeit. Nem akart ártatlanokat bántani hát ilyen ostobaságot rég nem halottam. Már csak néhány nap kellett volna, hogy meggyőzem az igazamról mikor ti négyen felbukkantatok azért, hogy megmentsetek végül aztán a megsajnáltátok a sárkányt és bezártatok. azóta mintha megváltozott volna sokkal magabiztosabb és nem fél tőlem az is igaz, hogy jobban szeret, mint azelőtt bármikor. Ráadásul időnként feltűnik egy férfi, aki ellát minket friss élelemmel, ruhákkal még néhány bútorral is. Ma már nem egy ócska lyukként gondolok arra a helyre, hanem az otthonomként. A fülünkbe jutott a hír miszerint rész vettél egy falu kiürítésén és, hogy nagyon összetörted magadat, aminek én kifejezetten örülök. Az a kelekótya nagyon aggódik érted és mindenáron azt akarta, hogy írjak helyette neked egy kedves levelet. Na, azt lesheti, remélem, nagyon sokat fogsz szenvedni, de azért igyekezz nem megpusztulni. Végső soron, ha úgy nézzük, köszönettel tartozom, amiért bebörtönöztetek. Senki nem mondhatja el magáról, hogy egy sárkány a testőre és a csodálója bár inkább tűnik egy nagyra nőtt gyíknak mintsem igazi sárkánynak. Gyógyulj meg, de egy dolgot ne feledj, ha egyszer kiszabadulok, innen nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz. Az Úrnő.  Az a nyomorult kis fruska esküszöm, kikaparom a szemét, ha találkozom vele.
Ekkor már fényesen világított az írás kihagyás nélkül. Megragadtam a kilincset vettem egy mély levegőt majd benyitottam és hirtelen zuhanni kezdtem. Mikor kinyitottam a szemet egy kórházi ágyban találtam magamat, de a szívem még mindig kalapált a zuhanás érzete miatt. A fejemen kívül semmi sem volt hajlandó megmozdulni, az is alig és nagy fájdalmak árán. Tetőtől talpig be voltam fáslizva akár egy múmia, a szobában pedig mindenütt virágok díszelegtek. Az ágyam szélén egy szőke hajú lány feküdt és nagyon mélyen aludt. Beletelt pár másodpercbe mire rájöttem ő Akahana bár fogalmam sem volt róla mit kereshetett ott. Ő egy nemes hölgy volt, nem kellett volna törődnie az olyan közönséges shinobikal mint én. Az ágy másik oldalán apám jelent meg széles mosollyal az arcán.
-Végre felébredtél már nagyon aggódtunk érted. – halkan beszélt nehogy felébressze a lányt.
-Mi történt? – mondtam suttogva, mert többre nem voltam képes.
-Mire emlékszel?
-Semmire.
-Pihenj majd idővel…..
-Ne, most.
-Jól van, de csak röviden. Kirendeltek titeket egy falu kiürítésére. Te visszamentél maradtál ellenőrizni nem-e maradt valaki hátra. Sajnos a víz korábban jött és elsodort. Sikerült megmenteniük, de súlyos sérüléseket szereztél. Eltört pár csont a lábaidban, a kezeidben megsérült néhány bordád és a koponyád is. A háború miatt kevés orvos maradt a faluban, de váratlanul megjelent ez a kedves lány és magával hozta a családja orvosait és egy csomó virágot. Nem tudom honnan tudták meg, de mindenhonnan kaptál egy csomó levelet, néhányat felolvastunk neked felváltva. Az egyiken nem lehetett elolvasni az aláírást, mert egy tintapötty eltakarta.
-Katana meg kell gyógyulnod ez egy parancs. – motyogta félálomban.
-Kérést vettem. - mondtam mosolyogva majd nagy kinyújtottam a mutató ujjamat és megsimogattam az egyik hajtincsét. 
/Ezt utólag Uzumaki Kushina engedélyével rakom be mert elfelejtettem. Ez nem a közelmúltban játszódik hanem kicsit régebben Katana múltjában. 12 évesen lett genin jelenleg 16. Körülbelül 2,5 éve játszódhat./


A hozzászólást Katana összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 01 2017, 13:19-kor.
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Uzumaki Kushina on Hétf. Feb. 06 2017, 15:02

Kedves Katana,
ilyen felépítésű Élményt még nem igazán olvastam (talán bővítményen belül lehetett ehhez hasonló). Talán mondjuk elfért volna még több leírás az ébredés folyamatáról, stb, de szerintem így is jó.
Jutalmad: +5 ch (375+5=380)
Üdv,
Kushina

_________________
Aktív mesélések: Hiromi AkioHazukage Kurono, Kureiji HanaroItanashi, Shori és Arata, Hamacho Yoshitaro

Njk: Konan
Fagyasztva: Shibo, Nashimaru Miuru, Vándor Kazunari, Hyuuga Junpei, Shiawase Zouo, Minovara Hitoshi, Yamanaka Inako
avatar
Uzumaki Kushina
Mesélő

Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Pént. Márc. 03 2017, 17:14

/Katana állapotából kifolyólag sem tanulásra sem pedig küldetésre nem mehet, ezért kérem, a mélyen tisztel Staff tagokat csak ebben a hónapban had írhassak két élmény kalandot. Utána kérdeztem és az lett mondva, hogy kérésre lehet két azonos fajtájú élményt írni egy hónapban. Csak most az egyszer lenne erre szükség, mert későbbre már összeszedi magát a karakterem. Így hát tisztelettel megkérlek benneteket had írhassak ebben a hónapban két kalandélményt./
A kiválasztott
avagy
Nagy az isten állatkertje

A bicebóca sorozat 2. része


  - Víz, föld, tűz, levegő. Réges-régen a négy nép békében élt együtt, de minden megváltozott, amikor a Tűz népe támadást indított. Csak az Avatar a négy elem mestere képes megállítani őket. Ám amikor a legnagyobb szükség volt rá ő eltűnt. Azóta száz év telt el…. nem ez így nagyon hülyén hangzik, szemétbe vele. – összegyűrtem a papírdarabot és lesodortam az ágyról. – Kit érdekel egy kopasz fiú, akinek egy útjelző tábla van a fejére festve? Ráadásul nagyon idétlenül hangzik, hogy hajlítja, az elemeket, nem egy fémlapról van szó. Már a címnél abba kellett volna hagynom Avatar jó, hogy nem zivatar.
Lehet, egyesek furcsállják miért írással próbáltam elütni a szabadidőmet ezért gyorsan elmagyarázom. Egyszer parancsot kaptunk egy falu kiürítésére ugyanis árvízveszély fenyegette. Pechemre a víz korábban jött, mint ahogyan jósolták és ezért magával ragadott engem. Mindenki megúszta épp bőrrel csak én voltam ilyen szerencsétlen, igaz túléltem, de alig maradt ép porcikám. Napokon keresztül komában voltam, ám hála a vendég orvosoknak és néhány jó barát buzdító levelének végül felébredtem. Csak a fejemet illetve a csuklómat bírtam mozgatni és ezért mindenben mások segítségére szorultam, ami elég kényelmetlen volt. Ráadásul mivel tetőtől talpig be voltam pólyálva, úgy néztem ki mint egy múmia. Az értem aggódó Akahana szerencsére pár nap után hazament az apjához ám meghagyta, ha bármire szükségem lenne, csak üzenjek neki. Ez a történet, néhány héttel a balesetem után játszódott. Apám azt tanácsolta, hogy találjak ki valami kreatívat, ami eltereli a figyelmemet. Máskor vagy küldetésen voltam vagy pedig edzettem ám abban az állapotomban egyikre sem voltam alkalmas. Ezért a tenyerem alá dugtak egy jegyzetfüzetet és a kezemhez ragasztottak egy tollat. Csak pár szót firkantottam le a történetből a többit igyekeztem a fejembe vésni ám sajnálatomra egy normális ötlet sem jutott eszembe. Jobban ment nekem a shuriken dobálás, mint a tollforgatás. Nagyon vártam már, hogy megerősödjek, és végre elkezdhessük a rehabilitációmat. Azt mondták megvan rá az esély, hogy soha többet nem mehetek küldetésre ám ezt nem voltam hajlandó elhinni. Szent meggyőződésem volt, hogy kellő elszántsággal és eltökéltséggel nincs olyan, amit az ember ne tudna véghezvinni. Egyszer édesanyám is rettenetesen lesérült idővel azonban teljesen rendbe jött annyira, hogy elsőként ő ment a frontra. Nem hozhattam szégyent rá azzal, hogy megadom magamat egy ilyen apróságnak. Úgy döntöttem a hiábavaló próbálkozás helyett inkább a plafont bámulom, amíg bele nem örülök ezért lesodortam az ágyról a maradék papírt és a tollat. A virágok, amiket érkezésemkor kaptam már elhervadtak ezért ki kellett őket dobni, de egyáltalán nem érdekelt ugyanis nem igazán szeretem őket. Van egy mondás, miszerint aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, ezek szerint én rossz vagyok. Akahana látta, hogy nem igazán dobtak fel a díszletei ezért vett nekem egy kaktuszt.
-Nem szárad, ki mint a vágott virág, ráadásul nagyon hasonlítasz rá. Te is olyan kitartó, makacs és szúrós vagy akárcsak ez a picinyke nővény. – mondta incselkedő hangján majd hazament.
Bár eléggé az idegeimre ment, de azért néha jól esett a társasága bár ezt sose mertem megmondani neki. Apám nem tudott az ostoba tervéről csak annyi lett neki mondva, hogy az egyik utam során ismerkedtünk össze, ami igaz is volt. Visszatérve a történetre éppen bámultam a plafont anélkül, hogy akár egyet is pislantottam volna. Pár perc után megfájdult a szemem így muszáj volt, hogy pislogjak. Tudom, elég szánalmas, én is annak tartottam azonban nem találtam más elfoglaltságot. Már nem voltak olyan erős fájdalmaim hála a testem regenerációs képességének és a belém pumpált gyógyszereknek. Édesapám sem volt akkor velem, mert akadt egy kis munkája odahaza, de megígérte, hogy délután benéz. Az egyik orvos az ágyamhoz lépett és valamit csinált az infúziós tasakkal. Ez nem volt olyan különös, mert rendszeresen mászkáltak körülöttem fehér köpenyes emberek, akiket csak azért hívtak a faluba, hogy rólam gondoskodjanak. Ebben a fickóban csak egy dolgot furcsálltam másokkal ellentétben eltakarta az arcát egy orvosi maszkkal.
   
   Kis idő után észrevettem, hogy az egész testem elnehezült mintha ólomból lett volna. A fejemet sem bírtam megemelni ugyanis a szédüléshez hasonló érzés kapott el. A mozdulatok is egyre lassabbak és lassabbak lettek, míg végül teljesen meg nem álltak. Meg akartam szólalni sajnos nem jött össze helyette viszont egy igen érdekes dolog történt. Amint kifújtam a levegőt, mert szavak helyet csak ez jött belőlem hullámok jelentek meg előttem, mint mikor a tóba kavicsot hajítunk és fodrozódik a víz felszíne. Én ugyanezt láttam csak az orvossal, az infúziós állvánnyal meg a hátérrel. Másodszor is megkíséreltem a beszédet ám ezúttal sikerrel jártam. Nem ismertem fel a hangomat mintha egy lassított felvételt hallgattam volna. A szavak, amiket kiejtettem írott formában megjelentek előttem és rátelepedtek a fodrokra. Azelőtt még sosem volt ilyen élményben részem ám valami oknál fogva egyre kevésbé érdekelt. Csak néztem magam elé, mint borjú az új kapura, teljesen ellazulva. Nem tudom mikor tértem magamhoz ám egyszer csak kinyitottam a szemet ám akkora már nem a kórteremben voltam. Beletelt egy kis időbe mire a kábultság megszűnt és végre felfogtam hol is vagyok valójában. Meg akartam érinteni az arcomat a kezem azonban nem engedelmeskedett a parancsomnak. A sarokban állt valaki és egyfolytában csak engem bámult szünet nélkül. Kinyílt az ajtó majd bejött egy férfi, akit én egyből felismertem, vagyis azt hittem. Odalépett hozzám és megfogta a homlokomat bizonyára arra volt kíváncsi nincs-e lázam.
- Apa, mi történt velem? Miért vagyok itt? – mondtam kissé kábán.
- Én nem vagyok az apád Katana, de nincs mitől tartanod itt teljesen biztonságban vagy. Kis idő múlva beszélgetünk, de most várj, hogy kitisztuljon a szervezeted az altatótól. – ezzel sarkon fordult és távozott.
Óvatosan a számhoz emelt egy bögrét, amiből kortyolgattam egy keveset, mint kiderült víz volt. Úgy fél órával később a szernek teljesen elmúlt a hatása és rá kellett jönnöm, hogy az-az alak, aki folyton engem figyelt az egy közönséges ruhafogas volt. Azért hittem embernek, mert egy kabátot akasztottak rá. Kicsit később visszajött a férfi és ezúttal jobban szemügyre tudtam venni.
- Üdv Katana fölismersz? – kérdezte az a fickó, aki inni adott.
Jó alaposan megnéztem magamnak és először nemet akartam mondani ám a magassága, szeme színe és még a frizurája is pont ugyanolyan volt, mint annak az orvosnak, akit azelőtt láttam, hogy elsötétült a kép.
- Maga volt ott a kórházban az infúziónál. Bizonyára elkábított és ide hozott.
- Kitűnő. Látom, vág az eszed, mint a borotva, mondjuk ezt el is vártam tőled. Tudd meg már jó ideje szemmel kísérem a pályafutásod és nagyon meg vagyok veled elégedve. Bár lehetnél egy kicsikét szorgalmasabb, azért ez is szép teljesítmény.
Fogalmam sem volt miről beszél hisz vagy edzettem, vagy pedig küldetésre mentem, vagyis nálam senki sem lehetett szorgalmasabb. Körbenéztem hátha kitalálhatom hol is vagyok ám abban az állapotban nem sokra mentem az információval. A falakon egyetlen egy ablakot sem láttam bejárati ajtóból is csak egy volt. A tetőn egy hatalmas üvegablak helyezkedett el az volt az egyetlen fényforrás. Az ágyam mellett volt egy kis szekrény az mellett egy különös kinézetű doboz és persze az egyik sarokban a ruhafogas és rajta egy kabát.
   
   - Nem akarlak bántani, nem kell félned tőlem. Bár úgy hiszem, te nem félsz semmitől. Így van ez jól. Had mutatkozzam be a nevem..
- Mit akar tőlem?
- Á semmi fecsegés, egyből a közepébe mi? Hát legyen óhajod szerint, de mielőtt rátérnénk a lényegre meg kell kérdeznem mennyit, tudsz a Föld Chakrahálózatáról?
- Pont annyit amennyi szükséges.
- Értem, szóval semmit, mindjárt megoldjuk, csak kell egy kis.. – zavartan körbenézett majd mikor nem találta, meg amit keresett kiviharzott a szobából és egy táblával és néhány filctollal tért vissza. – Ezen fogom szemléltetni, remélem így könnyebben megérted. Jól figyelj, mert csak egyszer fogom elmondani. –ezzel belekezdett az ő kiselőadásába és közben vígan rajzolgatott a táblára.
Egy ember körvonalait rajzolta le elsőre, aminek a hasához biggyesztett egy kört, amit középen elfelezett.
- A chakra két fajta energiából tevődik össze. Az egyik a testi energia, amit edzéssel lehet fejleszteni és a szellemi, amit tanulással és meditálással lehet gyarapítani. Mikor ezt a kettőt egyesítjük, akkor jön létre az a dolog, ami a jutsukhoz elengedhetetlen. Ezt bizonyára ismered, mert minden idiótának igyekeznek, a fejükbe vésni ám van, amit nagyon kevesen tudnak ez pedig nem más, mint a természeti energiák. Ha valaki meg tanulja a természeti energiákat felhasználni az által mind a ninjutsuja és a taijutsuja is ugrásszerűen meg fog erősödni. Bizonyára azt kérdezed mi is az a természeti energia. – erre gyorsan letörölte a táblát és különös kicsinyke számomra ismeretlen ábrákat kezdett rajzolni. – Azért hívják természeti energiának, mert a természetből származik. Mindenütt megtalálható fában, földben, vízben, fűben, kőben egyszóval mindenben. – minden egyes tárgynál rávágott az egyik ábrára, amiről magyarázat nélkül nem tudtam volna mit is ábrázol.
- Úgy is nevezik egyesek, hogy senjutsu és ezeknek a legnagyobb mesterei manapság nem mások, mint a ninjuuk akik a természet részei és mind ilyenek ők maguk is nagy mennyiségű senjutsut állítanak elő. A kutatásaim bebizonyították, hogy egyes ninjuuk ezért nőnek olyan hatalmasra akár egy hegy.
- Ez mind nagyon szép és jó, azonban elmondhatná, mindennek mi köze van hozzám.
- Ahogy gondolod. Tisztában vagyok vele, hogy is mondjam különleges adománnyal jöttél a világra.
- Fogalmam sincs, mire gondol.
- Pontosan tudod, hogy miről is beszélek. A szemeidről.
- Honnan tudja?- ezen nagyon meglepődtem ugyanis csak egy maroknyi ember lett beavatva a titokba.
- Nagyon régóta folytatom a kutatásaim és az óta kereslek téged. Rendszeresen megdézsmáltam a korházak titkos dossziéit abban reménykedve, hogy egyszer a szerencse rám mosolyog. Most nem is tudod, hogy mi is vagy te valójában azonban én felnyitom a szemedet. Mikor valaki egyesül a seinjutsuval előfordul, hogy rövidebb hosszabb időre megváltozik a teste amolyan mellékhatásként. Annak az állatfajnak a jellemzőit ölti magára, akitől megtanulja ezt az úgynevezett művészetet. A te szemeid születésed óta rendellenesen néznek ki akárcsak aki Sage módban van. Ennek csak egyetlen egy magyarázata lehet méghozzá, hogy magának a természeti energiának köszöntheted az életedet.
-Egy szavát sem értem.
-Fel nem fogom, hogy lehetsz ennyire ostoba. Te nem a hagyományos módon jöttél a világra, hanem maga a természeti energiák hoztak létre. Röviden szólva az apád nem az apád, hanem a senjutsu.
- Ez marhaság.
- Igen? Nem csodálkoztál azon, hogy túlélted azt a szörnyűséges áradást. Mindenki más belehalt volna azonban te megúsztad néhány karcolással.
- Ez nevetséges. – ekkor már nem voltam annyira magabiztos. –Miért nem beszéltek róla a szüleim.
- Ez teljesen egyértelmű. Azért mert nem tudtak róla ugyanis ők nem az igazi szüleid, mert neked nincsenek olyanjaid. Egy káposzta föld közepén találtak téged. Ott jöttél a világra.
Nem bírtam tovább türtőztetni magamat és hangos hahotázás tőrt ki belőlem pedig ez nem volt jellemző rám. A mellkasom rettenetesen fájt azonban nem bírtam abbahagyni a nevetést.
- Ez nagyon jó magának komikusnak kéne lennie.
- Ez nem vicc. Halálosan komolyan beszélek!  – az örült úgy tűnt most tényleg bedühödött majd az egyik sarokból egy külön téglalap alakú tárgyat vett elő.
Két zsinórt húzott ki belőle, aminek végén fém tűk helyezkedtek el és ha összeérintette őket akkor szikráztak.
- Ez egy nagyon érdekes kis szerkezet képes elraktározni magában némi Raiton energiát magába tárolni. Akárki képes ennek a szépségnek a használatára még az is aki nem ért a chakrához persze ez csak prototípus.
- Bizonyára azt kérded mire is kell ez. Szeretném kipróbálni az egyik elméletemet miszerint a benne lévő természeti energia képes megvédeni téged, ha a testedet nagy sérülés fenyegeti. E szerint mikor elvitt téged az ár akkor nem voltál elég veszélyben ezért a védelem is minimális volt, azonban ha egy nagyobbacska mennyiségű áramot vezetek keresztül a testeden és igazam van, akkor a senjutsu megvéd. Ha pedig nincs igazam, akkor tévedtem és annyi. Ne de elég a szóból itt az ideje, hogy tegyél valamit a tudományért.
   
   Sajnálatos módon a néhány hete szerzett sérülések miatt még mindig nem bírtam mozogni így csak tehetetlenül szemléltem, ahogyan amint egyre közelebb jön kezében a szikrázó drótokkal. Megfordult a fejembe, hogy segítségért kiabálok azonban az nem méltó egy olyan shinobihoz mint én ezért hát megtettem.
- Segítség! Hé, segítség! – nem gáncs nélküli lovagnak neveltek hanem ninjának és mint olyan az életben maradásért megteszünk mindent, még ha nem is dicső vagy tisztességes.
- Ez egy elhagyatott részleg itt senki sem halja meg, ha sikítasz.
Még vadabbul cikáztak a gondolataim azonban nem jutott eszembe egyetlen használgató ötlet sem. Arra gondoltam, hogyha a Kaihoudannal lefújnám, akkor talán saját magát csapatná agyon. Sajnálatos módon a víz mentén a mini villámok hozzám is elértek volna így ezt a tervet elvetettem. Ha ismertem volna szél vagy tűz alapú technikát az bevethettem volna, de sajnálatosan nem ismertem. Úgy nagyon nagy fájdalmakat fogok elszenvedni mikor is váratlan dolog történt. Betört a tetőablak, aminek következtében parányi kis üvegszilánkok terítettek be bennünket majd egy fiú és egy lány ugrott be mind korombeliek lehettek. Belelt pár másodpercbe, hogy rájöjjek, ismerem őket ugyanis együtt tettük le a genin vizsgát. Az egyikük szó nélkül elhajított valamit, amit nem láttam jól és ettől az idegen rongybabaként esett össze.
- Üdv, most már biztonságban vagy. Mikor kiderült, hogy eltűntél szerveztünk egy kis kereső csapatot. Nem tudod, hogy miért rabolhatott el.
- De, tudom. Mert egy eszelős örült. Szerinte én valami csodagyerek vagyok és, hogy egy fejes káposzta levelei közt jöttem a világra.
- Hát ez sok mindent megmagyaráz. – mondta az egyik srác mosolyogva.
- Nagyon vicces vagy.
- Bocsánat nem tudtam kihagyni. Téged visszaviszünk a kórházba ezt a gyagyást pedig a zárkába vagy az elmeosztályra.
- Köszönöm, hogy megmentettetek, hálával tartozom.
- Nocsak-nocsak a mi kis néma barátunk megszólalt? Tisztában vagy vele, hogy mi azt vártuk az akadémián, hogy végre halhassuk a hangodat. Olyan kellemes és… -gyorsan a lány szavába vágtam.
- Yumi ha most elkezdesz udvarolni, esküszöm, kifutok a világból.
Elég ostoba tréfa volt azonban csak ennyi futotta tőlem ennek ellenére mindenki arcára mosolyt csalt. Mindig úgy tartottam, hogy röviden és lényegre törően kell beszélni ám kezdtem ráébredni, hogy ez nem mindig van így.
/Katana jelenleg 16 éves és körülbelül 2, 5 éve történt ez az esemény. Az illető azért mondott zagyvaságokat mert egy bolond. Valaha tán nagyszerű elme lehetett viszont valamitől megörült. A következő kiderül, hogy az idomítást nem árt korán elkezdeni./
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Hyuuga Hinata on Vas. Márc. 05 2017, 10:05

Kedves Katana!
Az élményed olvasása során jókat mosolyogtam. Az írásod nagyon sokat fejlődött mióta elkezdted a játékot, ezt magam is tanúsíthatom. ^^ Tetszettek a jellemrajzok, főleg a zakkant tudósé. Na meg az Avatar referencia! Very Happy Egyre kevesebb elírást ejtesz meg, egyre jobb történetekkel rukkolsz elő. Csak így tovább! Jutalmad 8 ch, és kíváncsian várom a folytatást! (Tehát a következő kaland megírására megadom az engedélyt még március hónapra.^^)
Hinata

_________________

Mesélések:  Djuka Haruka, Hyuuga Emi, Teruya Sora, Ishihara Aki, Yukari Yama
Fagyasztva: Zake, Arakawa Kenichi, Djuka Orimi, Hyuuga Ayako
avatar
Hyuuga Hinata
Mesélő

Tartózkodási hely : Valahol stalkerkedik


Adatlap
Szint: S
Rang: Krumpli
Chakraszint: T-Takashi-dono

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Vas. Márc. 05 2017, 18:45

Az idomítás kezdete
Bicebóca sorozat 3. része


Néhány hónappal járunk ama ominózus eset után, mikor is egy falu kiürítésére kaptunk parancsot, amit hibátlanul teljesítettünk. Sajnálatos módon én nem hagytam el idejében a helyszínt ezért az áradás magával ragadott. Ebből az esetből szinte semmire sem emlékeztem, másoktól kellett megtudnom mi is történt bár így sem lett teljesen tiszta a kép. Valaki azt mondta, hogy egy csecsemőt mentettem ki és azért sérültem meg, mások szerint azért maradtam hátra, hogy megbizonyosodjak arról, tényleg kiürült a falu. Ez az eset szépen bemutatta a képességeimet ugyanis az öregasszonyoktól kezdve a sánta kutyáig mindenki megúszta egyetlen karcolás nélkül én pedig a kiképzett shinobi majdnem meghaltam. Mikor magamhoz tértem a kórházban nem bírtam megmozdulni ráadásul minden tagomból csak úgy sugárzott a fájdalom. A háború miatt majdnem az összes medikus ninja a fronton volt ezért nem igazán tudtak velem mit kezdeni. Azonban hála egy lelkes ismerősömnek, elküldte a saját orvosait, hogy vegyenek kezelésbe. Köztünk szólva az a lány kicsit dilis, mert folyton azzal nyaggatott, hogy vegyem el feleségül, amire én mindig nemmel feleltem. Ahogy teltek a hetek úgy nyertem vissza a régi erőmet. Mint kiderült az első vizsgálatok eredményei túloztak egy kicsit és nem volt olyan súlyos a helyzet. A négy végtagom közül csak egyetlen egy volt eltörve, de az több helyen és ez nem volt más, mint a jobb lábam. Kaptam még egy kisebb agyrázkódást ez azonban nyugtatólag hatott egyesekre, mert így bebizonyosodott, hogy van agyam. Megannyi idő után végre talpra tudtam állni igaz csak mankóval, mert a jobb lábam még mindig nem akartam megmozdulni ráadásul így csak kisebb távot tudtam megtenni, mert nagyon hamar kifulladtam. Az orvosok kezdetben nagyok szkeptikusak voltak akkora viszont elkezdtek bizakodni. Elmondásuk szerint nagy eséllyel olyan lehetek, mint régen csak idő kérdése az egész. A várakozás sosem volt az erősségem, így minden egyes nappal egyre türelmetlenebb lettem végül azt követeltem, hogy engedjenek haza. Elegem volt már, hogy a kórház lélektelen falait bámuljam bár ezt nem mondtam senkinek, mert Akahana képes lett volna átfestetni az egészet csak azért, hogy ott tartson. Úgy véltem odahaza sokkal gyorsabban menne a gyógyulás, ráadásul a gyógytornához nem volt szükségem segítségre. Bizonyára attól tartottak, hogy ha bármi bajom esik, legyen akár az én vagy az ő hibájukból keményen meg lesznek büntetve érte. Sikerült meggyőznöm őket, hogy majd közlöm Akahanával, hogy a saját akaratomból mentem haza és így legalább visszatérhetnek a családjaikhoz. Alaposan számba vették a lehetőségeket és végül hajlandóak voltak engem elengedni. Természetesen eszem ágában sem volt beszélni azzal a lánnyal, habár olyan idős lehetett, mint én ennek ellenére csökönyös volt akár egy vénasszony.
Azon a bizonyos napon délelőtt megérkezett édesapám összepakolta a holmimat köztük az ajándékba kapott kaktuszt és elindultunk hazafelé. Kímélni akartak engem ennek ellenére hallani sem akartam sem szekérről sem pedig tolószékről. Világ életemben mindenhova gyalog szerrel jártam, legfeljebb csónakkal, azzal is csak akkor, ha nem volt más lehetőség. Úgy éreztem, ha nem gyalog megyek, haza azzal szégyent hozok a saját fejemre. Be akartam bizonyítani, hogy még mindig jó vagyok ezért a hónom alá dugtam a mankót és elindultam. Sajnálatos módon még ki sem jutott az épületből már meg kellett állnom, mert egyszerűen kiszállt belőlem az erő. A lábam remegett, a fejem szédült és még csillagokat is láttam. Miután pihentem egy keveset folytattam tovább utamat, de ezúttal sem jutott sokkal messzebbre. Természetesen nem voltam hajlandó belátni, hogy segítségre szorulok, ezért folytattam az önkínzásomat és az sem érdekelt, hogy ha egy egész évig fog tartani. Végül a kórház előtti padig jutottam ahol megvártam édesapámat, aki egy kerekes széket hozott nekem. A széket még elfogadtam azzal a feltétellel, hogy saját kezűleg fogom hajtani. Az tényleg nem lett volna jó, ha a makacsságom miatt őszestem volna tetézve ezzel az amúgy is súlyos sérüléseimet. Ezzel a módszerrel már sokkal könnyebben haladtunk ennek ellenére így is gyakrabban meg kellett állnom, pihenni, mint ahogyan azt szerettem volna. Az is kellemetlen volt, hogy az utcán megbámultak az emberek, ezzel viszont nem tudtam mást tenni, mint elviselni.
Végre mikor megannyi fáradság és megpróbáltatás útján végre hazaértünk, különös látvány fogadott bennünket. A bejárati ajtó résnyire nyitva volt és habár az egy jó környék volt ennek ellenére mindig zártuk magunk után. Mérgelődtem magamban, hogy pont most kellett lesérülnöm mikor betörtek a házba. Nem tudtam ki az-az idióta, aki képes lopni egy olyan családtól, amiben nem egy, hanem két shinobi is található. Azon nyomban elkönyveltem magamnak, hogy bizonyára valami távoli faluból származhat, aki még nem ismeri a családomat. Sajnálatos módon ez az elgondolásom is hibás volt ugyanis minden ember, legyen az ostoba vagy okos, tisztába kellett, hogy legyen azzal a ténnyel, hogy Kirigakure csak úgy hemzseg a ninjáktól. Ám ha úgy vesszük éppen javában tombolt a háború és arra gondolhatott, hogy a falu kiürült és így könnyű dolga lehet. Ebben volt némi logika mégis arra a következtetésre jutottam, hogy vagy nagyon bátor vagy nagyon ostoba az a férfi. Édesapám rám nézet, mintha a szemeivel azt kérdezte volna, na, most mi csináljunk. Habár a lábaimat még nem tudtam használni azonban a kezeim már mozogtak. Ha be tudtam volna jutni a házba észrevétlenül magamhoz vehettem volna pár shurikent amivel ártalmatlaníthattam volna a betörőt. Másik lehetőség, hogy halkan belopózok és az Kihoudan jutsuval kibillentem az egyensúlyából utána kiütöm egy jobb horoggal.
- Az lenne a legjobb, ha szólnánk az egyik ismerősödnek, hogy intézze el. – mondta édesapám kissé félénken.
Nekem egyáltalán nem tetszett, hogy másnak kell rendet tartani a mi házunkban és ezek után még inkább el akartam kapni azt a szemétládát. Sajnálatos módon a kerekes székemet nem arra tervezték, hogy lopakodjanak vele ebből kifolyólag én tehetetlen voltam. Ha leszerződtem volna egy ninjuuval akkor beküldhettem volna őt, hogy kapja el a pasast. Ott volt még a vízklón technika melynél majdnem olyan mintha én magam tenném ártalmatlanná a behatolót. Nagy bánatomra nem rendelkeztem sem szerződéssel, sem pedig a vízklón jutsuval. Apám éppen tovább akart tolni mikor én megragadtam a vállát és az ajtó felé mutattam. A biztonság kedvéért mindketten suttogtunk nehogy az idegen meghaljon minket.
- Nem lehet, nem tudni, hogy ki van benn.
- Majd én elintézem.
- Te most nem vagy olyan állapotban Katana.
- Volt már dolgom banditákkal egy ilyen kisstílű tolvaj meg se kottyan nekem.
- De akkor tudtad használni a lábadat, most viszont nem. Emlékezz jól mit mondott neked az orvos, nem szabad megerőltetned magadat. Szóljunk valamelyik járőröző ninjának, úgyis ezért kapják a fizetségüket.
Édesapám ezúttal fején találta a szöget. Hogy volt képes valaki betörni a lakásunkba miközben képzett shinobik járőröztek minden felé? Igaz, hogy a háború miatt jócskán lecsökkent a létszámunk, ennek ellenére fel kellett tűnnie valakinek. Vetettem még egy pillantást az ajtóra és nem láttam sérülést, vagyis nem törték fel az ajtót. Nagy valószínűséggel, egy álkulccsal nyitották ki a zárat vagy néhány dróttal. Nem sokat tudtam az effajta dolgokról, azonban azzal tisztában voltam az ilyesmihez nagyfokú kézügyességre van szükség. Ahogyan ott gubbasztottunk a ház mellett és sugdolóztunk elég furcsa látványt nyújthattunk, szerencsére éppen akkor senki sem mászkált az utcában. Még sohasem voltam ilyen helyzetben és nem tudtam mitévő legyek, ám mindenáron magam akartam megoldani a problémát, csak még azt nem tudtam, hogy hogyan. A nagy tanakodás közepette váratlanul egy különleges szag csapta meg az orromat.
Nem volt kellemetlen, sőt inkább ínycsiklandozónak nevezhetném.
- Almás pite.
- A kedvencem. Ezek szerint anya hazajött? – mondtam mosolyogva.
- Nem valószínű, mert, hogy is fogalmazzak a konyha nem kimondottan édesanyád terepe. Nem mondom, hogy nem tud főzni azonban nem ez az erőssége. Ráadásul kétlem, ha tényleg haza jött volna az-az első dolga, hogy sütögetni kezd ahelyett, hogy meglátogatna téged a kórházban. Bár sosem halottam olyan betörőről, aki édességgel várná a háziakat. nem lehet, valamelyik ismerősöd akar téged meglepni?
- Nem hiszem. Egyetlen csoporttárssal sem kerültem ilyen viszonyba. Bár én halottam egy történetet, hogy valaki betört egy házba főzött magának majd elaludt a kanapén a háziak pedig arra értek haza, hogy valaki hortyog a nappaliban. De elég a beszédből amondó vagyok, menjünk be.
- Rendben van. – ezzel szép lassan elkezdett befelé tolni.
- Szép halkan szinte araszolva közelítettük meg a konyhát, amiben épen háttal állt nekünk a behatoló.
- Te meg ki vagy? – kérdeztem fennhangon ugyanis a méretéből ítélve olyan idős lehetett, mint én, vagy valamennyivel fiatalabb.
Mikor megfordult még jobban megdöbbentem, mert Akahana állt velem szembe egy szakács köténykével a derekán.
- Katana, ne ilyezgess, majd a szívbajt hoztad rám! Mi tartott ilyen sokáig? Órák óta elengedtek a kórházból. – mondta kissé fölháborodva.
- Ismétlem, mit keresel itt?
- Mondták mekkora patáliát csaptál és, hogy ma haza fognak engedni. Gondoltam megleplek és készítek valami apróságot ebédre, azonban dél már rég elmúlt ezért elkezdtem sütögetni.
- Elnézést kisasszony, de mégis, hogy jutott be?
- Nagyon egyszerűen, beengedtem magamat.
- Hogyan?
- Csak nem azt gondoljátok, hogy odahaza a hímzésen és a sütésen kívül nem tanulok semmi hasznosat?
Akahana az asztalhoz invitált bennünket majd mindannyiunk elé lerakott egy csésze finom teát. Jól gondolta, hogy üldögélés és teázgatás közben könnyebb megbeszélni a dolgokat.
- Már emlékszem ön az a nemes hölgy, aki meglátogatta Katanát és hozatta azokat az orvosokat. Nagyon kedves volt magától, pedig még a nevét sem tudom.
- Ó jaj, elfelejtettem bemutatkozni? – mondta megjátszott megilletődöttséggel.
- Igen, és Katana sem volt hajlandó mesélni önről.
- Akkor most pótlom ezt a kis hiányosságot. A nevem Akahana ... földesúr úr lánya és Katana leendőbeli felesége. – ez annyira megdöbbentette apámat, hogy sugárban köpte ki a teáját.
- Hogy micsoda?
- Szó sem lehet róla. – fakadt ki belőlem.
- Mondtam nem fogadok el nemleges választ és ezúttal nem tudsz elmenekülni előlem. – mondta egy ördögi mosollyal az arcán.
- Az egészből egy szót sem értek.
- Akkor én megpróbálom elmagyarázni. Katana és csapata egyszer a mi falunkban állt meg pihenni. Úgy gondolta felfrissíti magát ezért elindult a… - nem tudta folytatni, mert én a szavába vágtam.
- Úgy vélem nincs szükség a részletekre.
- Igazad van. Összetalálkoztunk ám akkor még nem tudta, hogy én ki vagyok. A palotánkba hívattam s ott felfedtem előtte valódi személyazonosságomat és közöltem vele, hogy a régi szokás szerint el kell vennie feleségül.
- Ez így elég ostobán hangzik, már megbocsásson kisasszony.
- Meglehet azonban engem nem érdekel és nem csak ezért döntöttem így. Sok pozitív tulajdonságáról bizonyosodtam meg és úgy véltem meg kell szereznem magamnak, mielőtt mások csapnak le rá. Fölajánlottam neki pénzt és hatalmat azonban őt egyik sem csábította el, ami arról tanúskodik, hogy rendíthetetlen és tiszta szívű. A csapat vezetője megpróbált elijeszteni az édesanyjáról szőtt rémtörténetekkel, ezzel viszont nem tántoríthatott el. Katana végül elmenekült a palotából. Írattam egy levelet a Mizukagénak, hogy egy nagyobb összeg fejében adassa hozzám őt mintha csak egy küldetés lenne ám ismét megtagadták a kérésemet.
- Én erről nem is tudtam.
- Igen, és sok másról sem.
- Még egyszer megkérdem, mi a fenét keresel itt?
- Azért jöttem, hogy személyesen gondoskodjam a kényelmedről. Szegény édesapádnak megvan, maga gondja, nem foglalkozhat mindig csak veled. Én segítek, neked addig ő tud a munkára koncentrálni. Én, majd ápollak és vigyázok rád és minden elkövetek, hogy rövid időn belül ismét csúcsformában legyél.
- Ki van zárva.
- Mint mondtam nem fogadok el nemleges választ. De bizonyára éhesek vagytok azon nyomban tálalom az ebédet.
Szüksége volt egy kis segítségre, mert nem találta sem az evőeszközöket sem pedig a tányérokat. Mivel látszott rajta, hogy nagyon lelkes, ráadásul igen sokat foglalatoskodott vele édesapám segített neki és pillanatok alatt megterítettek. Az étel maga egy egyszerű húsleves volt és annak ellenére, hogy nem apa készítette határozottan finom volt. Úgy húsz percen keresztül egyikünk sem szólalt meg, próbáltuk megemészteni a halottakat. Miután elfogyasztottuk a levest következett a sütemény, ami egy kicsikét túlsült ennek ellenére jóízűen elfogyasztottuk. Akahana neki akart állni, mosogatni, amit apám már nem hagyott és megcsinálta helyette, mert szerinte nem helyénvaló, hogy egy nemes főzzön és mosogasson mások után. Így hát ketten maradtunk az asztalnál és meredten bámultuk egymást.
- Milyen volt?
- Micsoda?
-Hát az étel.
- Jó.
- Bővebben?
- Elég jó?
- Katana mindig ilyen szűkszavú volt?
- Hát igen ezt az édesanyától örökölte azonban miután összekerültünk felhagyott vele.
- Meséljen nekem milyen volt gyerekként? Biztos nagyon aranyos lehetett.
- Az is volt mikor elkezdett járni elhatározta, hogy shinobi esz. Odakintről behozott egy fadarabot és leverte a kedvenc vázámat, de nem haragudtunk érte ugyanis pont úgy fogta, mint ahogyan azt az édesanyától látta. Igen, abban az időben gyakran cseréltük a vázákat.
- Ez nagyon érdekes.
- Megtudhatnám hol szándékozol lakni Akahana?
- Természetesen, a te szobádba. Ilyen állapotban nem lépcsőzhetsz így tiéd a kanapé, én pedig majd alszom nálad. Tudom nem egy első osztályú hely, de hajlandó vagyok áldozatot hozni.
- Ne is álmodj róla, hogy beteheted a lábadat az én szobámba.
- Ezzel sajnos elkéstél.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy?
- De igen, már megtettem, amíg rád vártam és megtaláltam a leveleket az ágyad alatt.
- Milyen leveleket? – kérdezte apám.
- Amiket neki küldtem. Ha valóban nem számítottam neki, akkor miért tartotta meg őket?
- Hát ő izé hát őő. – nem bírta tovább apa és halkan nevetni kezdett miközben ezt a kis közjátékot figyelte.
- Bocsánatot kérek, csak ez nagyon emlékeztet arra mikor én és Katana édesanyja megismertük egymást.
- Ez nagyon érdekes, meséljen róla.
- Rég történt, én éppen otthont kerestem magamnak mikor láttam, hogy néhány bandita megtámadott egy hölgyet. Mikor közelebb értem kiderült pont fordítva történt és Miuru kis híján engem és lecsapott, mert azt hitte a rablókhoz tartozom. Miután tisztáztuk a félreértést elkísért egy közeli kunyhóba ahol egy hatalmas morgó hangra lettem figyelmes. Már attól féltem, hogy egy szörnyeteg garázdálkodik odakint, azonban kiderült csak Miuru hasa volt így hát összedobtam neki valamit az ott talált dolgokból. A főzési tudásommal sikerült levennem a lábáról és az a sanda gyanúm pont ezért jött hozzám feleségül.
- Ez nagyon érdekes. A nagyanyám azt mondta nekem, hogy egy férj idomítását nem árt időben elkezdeni. Úgy tűnik ez visszafele is igaz.
- Kit akarsz te idomítani?
- Téged, nem árt, ha idejében megtudod ki az úr a házban.
- És miért pont te lennél az.
- Mert a nők sokkal okosabbak a férfiaknál és ők sokkal jobb vezetők. Ráadásul nincs rosszabb egy dühös nő haragjánál.
- Apa mondj már te is valamit. – apa viszont nem szólt egy árva szót sem csak mosolygott, bizonyára mert annak idején ő is keresztülment ezen a párbeszéden.
Tisztában volt vele, hogy hiábavaló próbálkozás lenne meggyőzni a lányt a távozásról. Ha egyszer valamit a fejébe vett nincs az a hatalom, ami képes lenne őt megállítani. Végül aztán mégis kérdezett valamit.
- Édesapád mit szólt ahhoz, hogy már kiválasztottad a vőlegényed és, hogy nem egyszer eljöttél hozzá.
- Jó ideje tud róla. Először tiltakozott, én természetesen nem hallgattam rá. Később, hogy bebizonyítsa mennyire félreismertem Katanát álnéven adott neki egy megbízást, amiben megfigyelte ellen tud-e állni a kísértésnek és ellenállt. Belátta, hogy érdemes arra, hogy a leendő férjem legyen ráadásul elmondása szerint édesanyám vérmérsékletét örököltem, így inkább őt kéne félteni. – beszéd közben mosolygott és valamiért minden egyes szavát készpénznek vettem. 
Evés után el lettem tolva a kanapéhoz, hogy pihenjek egy, keveset mert az egy fárasztó nap volt. Én természetesen megpróbáltam ellenkezni azonban leszavaztak. Úgy tűnt azok ketten kezdték megérteni egymást és egyfajta szövetségre léptek ellenem. Minél előbb el akartam kezdeni az edzésemet azonban ők erről hallani sem akartak. Végül engedtem a nyomásnak és hagytam, hogy lefektessenek. Míg én ott heverésztem Akahana a szobámban volt és éppen a holmiját pakolta ki. Nagyon nem tetszett, hogy egy vadidegen kotorászik a holmiaim között. Ha ezt bármely ismerősöm meghallotta volna, örök életre köznevetség tárgya lettem volna legalábbis én így gondoltam. Sikerült annyit kiharcolnom, hogy amíg nálunk van, igyekszik hanyagolni ezt a, házasodjunk össze dolgot. Abban tényleg igaza volt, hogy édesapámnak nem tud egyszerre az üzletre és rám is figyelni. Eredetileg úgy terveztem, hogy saját magamat fogom ellátni, amíg ő, dolgozik, azonban Akahana jelenléte nagyon sok terhet levett a vállunkról és újakat rakott a helyébe. Miközben azon gondolkodtam, hogyan is fogunk így hármasban élni váratlanul elaludtam. Azt álmodtam, hogy az ágyamban fekszek és minden a legnagyobb rendben. Süt a nap, csicseregnek a madarak, és ami a legjobb semmi baja a lábamnak. Ásítottam egy hatalmasat majd ledobtam magamról a takarót ám mikor oldalra fordultam ott állt mellettem ő, tágra nyílt vérvörös szemekkel. Csak nézett engem azzal az eszelős tekintetével miközben a tűhegyes fogai közül csordogált ki a nyála. Ettől annyira megijedtem, hogy egyből felébredtem és a szívem majd kiugrott a helyéről. Miközben nagyban ott lihegtem elkövettem azt a hibát, hogy ismételten oldalra néztem és megint megláttam őt. Most legalább nem volt olyan rémisztő a tekintete és a nyála sem folyt, de attól én meglepődtem.
- Te meg mit csinálsz itt?
- Befejeztem a pakolást és úgy döntöttem elfoglalom magamat. Tudtad, hogy nagyon cuki vagy alvás közben? Igaz ébren is, azonban így még inkább. Biztosan minden lány oda van érted.
- Többet ne csináld ezt és menj már haza.
- Tudod le kéne szoknod arról, hogy ilyen undok legyél.
- Nem vagyok undok, csak tárgyilagos.
- A Mizukage sem szereti az ilyen begyöpösödött csak a munka számít semmi más féle embereket.
- Ezt te mégis honnét tudod?
- Hé pupák, ne aludj ha ébren vagy! Mindenki tudja milyen reformokat vezetett be mióta ő lett a nagyfőnök. – beszéd közben óvatosan megkopogtatta a homlokomat.
Mivel már estefelé járt úgy döntöttem lefürdök, mielőtt nyugovóra térnék. Nem engedtem egyiküknek sem, hogy segítsen beszélni a tolószékbe, így csak kétszer annyi időbe telt mintha engedtem volna. Szép lassan begurultam a fürdőszobába, becsuktam magam mögött az ajtót majd nekiálltam vetkőzni. Mikor ráültem a dézsára elkezdtem alaposon lecsutakolni magamat azonban a hátamat sehogy sem értem el. Mivel nem volt még száz százalékos így még az egyszerű mozdulatoktól is kifáradtam a karjaim. Miközben ott üldögéltem az-az ostoba gondolat fészkelte be magát a fejembe, hogy milyen rendes lány ez az Akahana.
- Gondolom most jól jönne egy plusz kéz?
Nagyon megijedtem mikor a hátam mögül meghallottam Akahana hangját. Szinte ösztönösen az ölembe terítettem egy törölközőt és csak utána kezdtem el felháborodni.
- Mit keresel itt?
- Édesapádnak el kellett menni így gondoltam segítségedre lehetek a mosakodásnál, mint említettem azért vagyok itt, hogy segítsek.
- Mindennek van határa.
- Na ne gyerekeskedj már rokonok is meg szokták mosni egymás hátát.
- Nálunk nem és te nem vagy a rokonom.
- Ide azzal a szivaccsal vagy mérges lesz. – ezzel kitépte a kezemből és elkezdte súrolni a hátamat.
Rendkívüli módon zavart, hogy egy szobában tartózkodom egy idegen lánnyal, méghozzá meztelenül. Mikor ő volt meztelen az valamiért nem zavart azonban ezt a felállást roppant kínosnak tartottam pedig tisztában voltam vele, hogy ennek nincs semmi értelme. Miközben a hátamat mosta mindenféle csacskaságról mesélt, milyen volt az útja idefele és, hogy mit szeretne főzni holnap. Mikor befejezte a kezembe nyomta a szivacsot majd adott egy puszit az arcomra és kiment a fürdőből. Mielőtt az ajtó becsukódhatott volna még visszafordult egy utolsó mondat erejéig.
- Kösd fel alaposan a gatyádat ugyanis egy nehéz nap vár rád.
- Miért mi lesz holnap?
- A talpra állításod.

/Ez a történet nem a közelmúltban játszódik hanem körülbelül két évvel ezelőtt. Akahana apja neve azért van kipontozva, hogy az érintettek érdekeit védjük. Hinata e fölötti élménynél adott engedélyt a második kalandra./
Az önjelölt menyasszony (Ez a kép kb 3 éves):
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Hyuuga Hinata on Szer. Márc. 08 2017, 12:57

Kedves Katana!

Egy kicsit sem csalódtam. Szinte végigmosolyogtam az élményedet és még jobban élveztem, mint az előzőt, ha szabad ilyet mondanom. Akahana és a karaktered jelleme olyan összeférhetetlen, hogy az már összeillik. Van az a szint, amikor már a gondoskodás és a szeretet ijesztő tud lenni, na az a szint pont itt van! Nagyon jól emelted ki a személyiségeket és csak akkor éltél túlzással, amikor kellett. Gondolok én itt az ilyenekre, mint:



Katana írta:- Befejeztem a pakolást és úgy döntöttem elfoglalom magamat. Tudtad, hogy nagyon cuki vagy alvás közben? Igaz ébren is, azonban így még inkább. Biztosan minden lány oda van érted.
- Többet ne csináld ezt és menj már haza.

Imádtam! Very Happy Örültem ennek a komolytalanabb hangvételű írásnak tőled, egy új oldalát ismertem meg Katanának. Jutalmad a tolószékes-mankós mizériára való tekintettel +1 TJP, valamint +10 chakra.

Hinata

_________________

Mesélések:  Djuka Haruka, Hyuuga Emi, Teruya Sora, Ishihara Aki, Yukari Yama
Fagyasztva: Zake, Arakawa Kenichi, Djuka Orimi, Hyuuga Ayako
avatar
Hyuuga Hinata
Mesélő

Tartózkodási hely : Valahol stalkerkedik


Adatlap
Szint: S
Rang: Krumpli
Chakraszint: T-Takashi-dono

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Vas. Ápr. 30 2017, 23:51

Terápia
(Bicebóca sorozat 4. rész)


A nap éppen lemenőben volt és ezért kicsit hűvösebb lett a levegő ennek ellenére mi kint álltunk a ház előtt. Egyikőnk sem szólt egy árva szót sem csak néztünk bele a vakvilágba. Én sóhajtottam egy nagyot, ami egyszer jelentett elégedettséget és szomorúságot. Pár perccel később édesapám megkérdezte tőlem nem kéne-e még bemennünk.
- Te menj, csak nyugodtan én még maradok egy kicsit.
- Valld be, hogy máris hiányzik neked.
- Nekem, ő? Dehogy, kérlek, ne mondj, ilyen szamárságokat csak szeretném még élvezni ezt a-a csodás naplementét. –
- Ahogy gondolod, csak meg ne erőltesd a lábadat. Ne felejtsd el még nem gyógyultál meg teljesen. – ezzel bement.
Ahogyan ott álltam nem tudtam eldönteni mit is érzek valójában. Bánatot, elégedettséget, szomorúságot vagy esetleg határtalan örömöt. Néma csendben figyeltem a lemenő napot pontosabban csak figyeltem volna, ha a nagy részét nem takarta volna ki az a pár ház és az a pirinyónak éppenséggel nem nevezhető hegy. Vagy negyedórával később úgy döntöttem ideje visszavonulnom a szobámba ezért megigazítottam a jobb hónom alatt lévő mankót majd elindultam a ház felé. Kicsit zavart, hogy egy bot segítségére szorultam azonban ez sokkal jobb volt, mint az a fránya tolószék. Az emberek mindig úgy néztek rám mintha nyomorék lettem volna pedig csak átmenetileg sérültem le. Ott bent megláttam az egyik senbon tűmet, ami magányosan az asztalon heverészett. Ritkán szoktam előhagyni a holmimat mindig is rendre és tisztaságra törekedtem. Akkor viszont egy csöppet sem zavart ez a kisebb baleset, mert eszembe juttatta azt, ami egy-két hónappal ezelőtt történt.
 

Egy-két hónappal ezelőtt.
Egyszer azt a parancsot kaptuk, hogy ürítsünk, ki egy falut mielőtt mindenkit elsodorna az árvíz. Normál esetben erre nem lett volna szükség ugyanis néhány jutsuval el lehetett volna téríteni a víz útját. Sajnálatunkra nagy háború dúlt valahol mesze melyben a legjobb shinobiaink vettek részt. Nem maradt más megoldás, mint az evakuáció, ami kis híján zökkenőmentesen zajlott le. A víz a vártnál korábban jött és csak engem sodort el. Bizonyára már rájöttetek, hogy túléltem ezt a meglehetősen kellemtelen találkát azonban jó pár súlyos sérülést szereztem. Valami oknál fogva futótűzként terjedt ennek az eseménynek a híre és egy csomó levelet kaptam azoktól, akikkel küldetés közben találkoztam. Akahanával is így ismerkedtem meg és amint megtudta mi történt rögtön a magán orvosait küldte el hozzám ugyanis a háború miatt belőlük is kevés maradt otthon. Nagyon sokat dolgoztak annak érdekében, hogy engem talpra állítsanak és ez részben sikerült is. Igaz nem voltam éppen a legjobb formámban és az egyik lábam nem volt hajlandó megmozdulni hazamentem, mert már elegem volt a korházból. Mikor megérkeztem Akahana ott várt a házunknál és közölte velem segíteni fog a rehabilitációmban.
 




Aznap is ugyanakkor ébredtem fel, mint máskor, vagyis reggel hatkor ezúttal viszont nem az ágyamban aludtam, hanem lenn a nappaliban. Mivel nekem kissé nehezemre esett volna a lépcsőzés így eme megoldás mellett döntöttünk. Ráadásul az a cserfes leányzó még azelőtt kisajátította a szobámat mielőtt megérkeztem volna a korházból. Nagy nehezen átcibáltam magamat a tolószékbe majd begurultam a fürdőszobába. Be tudtam volna menni a saját lábamon is azonban nem akartam kockáztatni, hogy elesek. Miután sikeresen elvégeztem reggeli teendőmet kimentem ám Akahana már ott toporzékolt az ajtóban, ami eléggé meglepett.
- Ne ijedezz, nem utánad leselkedek, csak a mosdót szeretném használni.
- Bocsánat, csak tessék. –ezzel gyorsan arrébb toltam a székemet.
Elővettem néhány régi súlyzót rájuk kötöttem egy kötelet majd átdobtam az egy szekrény ajtaján. Az volt a célom, hogy az egészséges lábamhoz kötöm a kötél másik végét, hogy erősítsem az izmaimat. Azonban alighogy sikerült befejeznem az előkészületeket megjelent Akahana és látszólag nagyon dühös volt.
- Mégis mi a fenét képzelsz magadról, mit művelsz?
- Fölébreszted apámat.
- Nem érdekel, ébredjen, csak fel hadd lássa ő is milyen marhaságra készülsz. Nem elég, hogy nem bírod mozgatni az egyik lábadat a másikat is tönkre akarod tenni?
- Csak edzeni akarom az izmaimat úgy, mint máskor.
- Kár, hogy a fejedben lévőt elhanyagoltad. Igaz, hogy kiengedtek a korházból ez viszont nem azt jelenti, hogy felelőtlenül kéne viselkedned. – az arca csak úgy izzott a dühtől és a szemei is szikrákat szórtak.
- Akkor mi tegyek?
- Szép fokozatosan kell haladni lassan emelve a terhelést.
- És mi van azzal, amit tegnap mondtál nekem, hogy kössem fel a gatyámat?
- Nem gondoltam, hogy egyből tíz kilós súlyt fogsz a lábadra kötözni.
- Nem egy csecsemő vagyok, akit babusgatni kell, bírom a megpróbáltatásokat.
- Igaz nem egy gyerek, vagy hanem egy idióta. Annak ellenére, hogy tudod azt a lábadat használni még nem teljesen egészséges ezt ég egy olyan tuskónak is kéne érezni, mint te.
- Tuskó?
- Igen az. Olyan ember, aki nem hajlandó figyelembe venni azt, amit mások mondanak, vagy amit a saját teste próbál, üzeni.
-Úgy tűnik, te mindent jobban tudsz nálam. Úgy tűnik nagyon okos vagy pedig egész nap abban a puccos palotában rostokolsz.
- Egyáltalán nem puccos és nem és gyakran bejártam a környéket. Nem tudom emlékszel-e nemrég ott virrasztottam az ágyad mellett.
-Egy szóval sem mondtam, hogy tedd, sőt többször meg is kértelek ne zaklass engem, mert nem akarok, semmit sem tőled te viszont nem tudsz leállni. Ami ez egyik füleden be az a másikon ki.
- Mekkora egy idióta vagy.
- Liba.
- Barom.
- Hisztis fruska.
- Akkor bezzeg jó voltam mikor elküldtem hozzád az orvosokat.
Igazat kellett neki adnom, mert nélküle talán sohasem ébredtem volna fel a kómából. Nagyon szégyelltem magamat, azért amiket mondtam neki fogalmam sem volt mi üthetett belém.
- Igazad van nagyon … - tovább nem tudtam folytatni ugyanis mindent feketeség borított be majd elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem a kanapén feküdtem apa és Akahana állt mellettem.
- Jaj, fiam nagyon megijesztettél minket. Bizonyára azért ájultál el, mert túlságosan fölizgattad magad.
- Honnan tudod?
- Az egész utca tudja olyan hangosan kiabáltatok. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen azt mondanám, hogy házasok vagytok. Na, amíg elmegyek, egy kis reggelit csinálni megígéritek nekem, hogy jól viselkedtek? –ezzel kiment a konyhába reggelit csinálni.
- Ide figyelj én nagyon, vagyis azt akarom mondani nem kellett, volna, azaz szeretnék. - nem tudtam folytatni, mert Akahana hangosan felnevetett.
- Bocsánat, de nem tudok rád haragudni, amikor ilyen bájosan együgyű vagy. Talán éppen ezért szerettem beléd amúgy meg azt hiszem én sem voltam valami illedelmes szóval fátylat rá. Most, hogy tisztáztuk a dolgokat ideje nekilátnunk a munkának. Szerintem és kérlek, le ne harapd a fejem először mozgásra kéne bírnunk a lábadat a többi végtagodat pedig erősíteni természetesen mindezt nem elkapkodva.
- Egyetértek. – ezzel felültem majd szigorú hangnem elkezdtem parancsokat osztani a mozdulatlan lábamnak.
- Mozdulj meg nagylábúj. Azt parancsolom, hogy mozdulj meg. Nem halottad követelem, hogy megmozdulj.
- Huh már megint kezded, ebből nekem elegem van nálad nagyobb idiótával nem találkoztam elég életemben pedig hidd el apámnál sok ember meg szokott fordulni. – bizonyára azt hitte, hogy megbolondultam. – Erre viszont én nem vagyok, kíváncsi inkább felmegyek a szobámba és visszajövök, ha már újra szabályos leszel.

Mielőtt elindulhatott volna megragadtam a karjánál fogva, ami némileg meglepte ugyanis előtte még egyszer sem érintettem meg.
- Kérlek várj ezt muszáj végig nézned. Mozdulj, mozdulj, mozdulj, mozdulj.
Vagy tíz percig veszekedtem saját magamra mikor csodák csodájára tényleg megmozdult a nagylábujjam.
- Azért nem akartam, hogy elmenj, hogy lásd nem szabad sohasem feladni. Ha van elég kitartásod és türelmed nincs az a gond vagy feladat, amit nem tudnál megoldani.
Egész pontosan nem is tudom miért nem hagytam neki, hogy elmenjen, lehet titokban be akartam bizonyítani neki némi akaraterővel bármi lehetséges. vagy ez, vagy pusztán imponálni akartam neki az eredményeimmel bár ezt sosem ismertem volna be.
- Ez nagyon érdekes azt hiszem én is kipróbálom. Édesapád elkészült a reggelivel gyere együnk majd útána folytatod.
- Én még gyakorolnék egy kicsit majd eszem később.
- Azt mondtam irány regelízni. Sipirc, sipirc, sipirc, sipirc.
A saját fegyveremet fordította ellenem és nem mondhattam neki nemet, mert tudtam, hogy addig ismételgetné, ami be nem hódolok. Ám valami fognál nem zavart, hogy fönökösködött sőt inkább örültem, hogy már nem haragszik rám. Ez elég furcsa volt tekintve, hogy egy napja még azt akartam, hogy menjen haza. Csendben és nyugalomban elfogyasztottuk a reggelit utána apa elment egy ismerőséhez én folytattam az edzést Akahana pedig fölszaladt a szobájába. Pár percig hangosan pakolászott majd miután nem találta meg a keresett tárgyat kétségbe esve jött le a lépcsőn.
- Vajon hol lehet? Pedig meg mernék esküdni, hogy becsomagoltam hátha szükségem lehet rá.
- Nem találsz valamit?
- Igen magammal hoztam valamit vagy legalábbis ezt hiszem, de sehol sem találom.
- És mi az?
- Egy nagyon értékes.. – mondókáját a bejárati ajtó felöl halk kaparászás szakította félbe.
Odarohant kinyitotta az ajtót csevegett egy percig majd valakit megdicsért és visszatért hozzám ezúttal sokkal jobb kedvel.
- Én butus, véletlenül otthon felejtettem, de szerencsére elfoxolták nekem.
Nem szóltam egy árva szót sem csak értetlenül néztem rám bizonyára ezt ő is észrevette, mert elkezdett magyarázni.
- Ezt a könyvet magammal akartam hozni hátha segítségünkre lehet, most pedig, hogy kettesben vagyunk, próbáljuk is ki. Vetkőz.
- Tessék?
Ne érts félre nincsenek, hátsó szándékaim egyfajta masszázst akarok kipróbálni, de ahhoz meg kell szabadulnunk a ruhádtól. Szóval leveszed magadtól vagy lemetéljem. – sokkal merészebben beszélt és korábban és valahonnan elővarázsolt egy konyhakést.
Láttam a szemében, hogy nem blöfföl ezért alsónadrágra vetkőztem majd harsa feküdtem a kanapén ezután pedig minden figyelmeztetés nélkül a bal lábamba szúrt egy tűt.
- Hé mégis mi a fenét művelsz?
- Mégis minek látszik? Apukunkturával próbálkozom.
- Mit jelentsen az, hogy próbálkozol.
- Hát még nem vagyok valami gyakorlott, de olvastam egy könyvet, amit elküldtek nekem hazulról és ebben minden részletesen le van írva.
Föl akartam kelni ám egy hatalmas súly nehezedett a hátamra, ami visszanyomott a heverőre.
- Mi a fenét művelsz?
- Meg kell akadályoznom, hogy felkelj. Te mondtad, hogy keményen akarod csinálni, hát akkor keményen csináljuk.
- És muszáj rám tehénkedned? – erre úgy szúrta belém azt a tűt akár a böllér a kést a védtelen állatokba.
- Ó bocsánat véletlenül megcsúszott a kezem nem értettem jól mondtál valamit.
- Semmit.
Néhány órán keresztül szurkált és döfködött ám a legtöbbjét alig éreztem. Tűpárnává változtatta mindkét lábamat és mind a két karomat. Ellenezni nem volt szabad ugyanis akkor hatalmas fájdalmat kaptam volna jutalmul. Fogalmam sem volt róla, hogy egy gazdag lány lehet ennyire karizmatikus és makacs. Így ment ez hónapokon keresztül sok vitával és fájdalommal, de lassan ráébredtem, hogy ő csak segíteni akart. Végül aztán kapott egy üzenetet az apjától, hogy haza kell menni ő pedig összecsomagolta a holmiját és elindult hazafelé. Még magamnak sem mertem bevallani, de kezdtem megkedvelni az a parancsolkodó némbert.
/Ez nem a közelmúltban játszódott hanem körülbelül 1,5 évvel ezelőtt./
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Hyuuga Hinata on Hétf. Május 01 2017, 16:29

Szép napot!


Hát nem csak fizikailag, de mentálisan is fel kellett épülnie szegény Katanának emellett a nő mellett! Very Happy Sajnálom, hogy elment és remélem, hogy még szerepelni fog azért az írásaidban. Bár annak is örülök, hogy akármennyire le akarja tagadni Katana, azért még Ő is tudja, hogy hiányzik neki ez a locsi-fecsi lányka. Az elírásokra legközelebb jobban ügyelj! ^^

Jutalmad +5 chakra és egy tűmentes, szabad élet. Ki tudja meddig... Razz

Hinata

_________________

Mesélések:  Djuka Haruka, Hyuuga Emi, Teruya Sora, Ishihara Aki, Yukari Yama
Fagyasztva: Zake, Arakawa Kenichi, Djuka Orimi, Hyuuga Ayako
avatar
Hyuuga Hinata
Mesélő

Tartózkodási hely : Valahol stalkerkedik


Adatlap
Szint: S
Rang: Krumpli
Chakraszint: T-Takashi-dono

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Pént. Jún. 30 2017, 22:27

Váratlan látogató 1

   Már nagyon vártam, hogy végre eljöjjön a holnap reggel és végre visszamehessek dolgozni. Körülbelül egy évvel azelőtt részt vettem egy falu kiürítésében, ám azonban valami félresiklott. Vagy a természet űzött igen rossz tréfát velem, vagy valamelyik idióta számolta el magát azonban ez egy olyan kérdés, amire sosem tudhattam meg a választ. A lényeg az, hogy az áradás túl korán érkezett és engem elsodort a víz. Kis híja volt, hogy nem pusztultam meg, de kimentettek és azonnal korházba vittek. A háború miatt sajnálatos módon nagyon kevés medikus ninja maradt hátra, így nem sokat tudtak velem kezdeni. Rövid genin éveim során jó néhány emberrel sikerült összeismerkednem, akik amint meghallották mi történt velem levelek egész hadát zúdították rám. Mind jobbulást akart kívánni nekem, sőt egyikük még a házi orvosait is elküldte hozzám ennek köszönthettem, hogy viszonylag gyorsan talpra álltam. Azonban így is kis híján megbolondultam a semmit tevéstől, mert sosem tűrtem a tétlenséget. Igaz, hogy hébe-hóba kaptam pár pitiáner megbízást azonban egy túlbuzgó hölgy lefizetett pár dublőrt, hogy végezzék el a munkát helyettem így a feletteseim azt hitték én voltam az. Hála az égieknek már nem kellett sokáig várnom és végre kiszakadhattam a semmit tevés poklából. Édesapámmal éppen vacsorához készülődtünk ám váratlanul kopogást halottam az ajtó felöl. Nem tudtam, hogy ki lehet az, mert hozzánk elég ritkán szoktak vendégek jönni. Legtöbbször feladatott szoktak nekem hozni vagy édesapámat látogatta meg egy ügyfele vagy ismerőse. Mikor kinyitottam egy az idáig ismeretlen shinobi állt a házunk előtt. Harminc év körüli férfi lehetett, vékony testalkatú, borostás, az egyik keze be volt gipszelve és úgy öltözött, mint egy jounin. Egy darabig bámultuk egymást majd az idegen megszólalt kissé fennhéjázó stílusban.
-Hé kölyök nem tanítottak meg köszönni?
-Üdv.
-Végre. Rég jártam erre és azt hittem, hogy eltévedtem azonban most már biztos vagyok benne, hogy jó helyen járok.
-Honnan veszi?
-Pont ugyanolyan a stílusod, mint az édesanyádé. Mindannyian ragaszkodtok az egy szavas válaszokhoz.
-Meglehet.
-Nem vagy kíváncsi, hogy én kivagyok?
-Nem.
-Tévedtem mégsem vagy egészen olyan, mint ő. Nem szokta kimondani, amit gondol helyette inkább bemosott mosknak.
-Ki az Katana?
-Őőő nem tudom még nem mondta meg mi a neve.
Erre megjelent édesapám a hátam mögött miközben kezét a ruhájába törölte és bár idegesnek látszott én tudtam, hogy valójában jó kedve van - Á te vagy az, mindig is volt érzéked ahhoz, hogy a lehető legrosszabb időpontban jelenjél meg.
-Ne mondj nekem ilyet, még a végén azt hinném, hogy nem kedvelsz.
-Jól hinnéd, tényleg nem kedvellek sőt, szerintem nincs olyan ember ezen a világon, aki képes lenne huzamosabb ideig elviselni téged. Katana ő édesanyád, hogy is fogalmazzak ő egy.
-Riválisa.
-Tudtommal rendszeresen a földbe döngölt téged még esélyed sem volt ellene.
-Ne ess túlzásokba te szabó, fél kézzel is elintézhettem volna, de én úriember vagyok és nem szokásom gyenge nőket bántani. –abban a pillanatban egy kisebb méretű virágcserép landolt a nagyszájú shinobi mellé bizonyára kiesett az ablakból.
-Vigyáz, mit mondasz, mert a végén még a fejedre szakad az ég.
-Az nem lenne valami jó dolog.
-Egyetértek, na, gyere be és vacsoráz, velünk közben elmesélheted miért jöttél vissza.
Leltünk az asztalhoz csendben elkezdtünk eszegetni senki sem szólt egy árva szót sem nem tudtam miért, de nem is zavart. Csak a szüleimmel szerettem cseverészni, ha mások előtt viszont semmi késztetést nem éreztem arra, hogy beszélgessek. Végül az idegen törte meg a csendet.
-Ha nem ismernélek jól, még azt gondolnám nem érdekel mi van a feleségeddel Kenichi. Pedig egy aggódó férj biztosan már vagy egy tucat kérdést vágott volna hozzám. És te sem faggattál arról mi van édesanyáddal.
-Mindig is tudott magára vigyázni és köztudott hogy, kérdés nélkül is elmondasz mindent, mert nem bírod ki, ha fél percnél tovább hallgatnod kell.
-És neked mi a kifogásod kölyök? Nem érdekel, mi zajlik a fronton?
-Ott volt?
-Igen. Nem tudtad?
-Nem.
-Pedig ott voltam, tudod, az ilyen szuper harcosoknak a csatatéren van a helyük. Sajnálatos módon ezúttal kissé figyelmetlen voltam ezért szereztem ezt a pár karcolást. Ez van, ha valaki puszta kézzel akar megállítani egy vízsárkány jutsu-t. Amúgy normál esetben ment volna csak valami elvonta a figyelmemet ezért sérültem meg. Ennek ellenére tudtam volna tovább harcolni ám a fejesek úgy látták jónak, hogy jöjjek haza pihenni és, hogy valaki vigyázzon a falura és ki más lenne méltó erre a feladatra, ha nem én? Amúgy nem mondhatok semmit, de ha megtehetném, azt mondanám, hogy jól van. Kérdezd meg az apádat ő látta néhány összecsapásunk.
 Ez a történet kissé sántított és megfordult a fejemben, hogy valószínűleg csak kitalálta az egészet azonban nem tűnt hazudós fajtának. Tisztában voltam vele, hogy létezik pár elképesztő erejű harcos akár édesanyám. Sosem mutatta meg mire is képes valójában csak találgatni tudtam mire is lehetett képes.
- Régen elég nagy volt az ereje, de a szája még annál is nagyobb. Nemegyszer megpróbálta édesanyádat elcsábítani ő akkor mindig csúnyán helybenhagyta.
-Ó azért az túlzás. Fogalmazzunk úgy, hogy szereztem pár sérülést. És azért nem hatot rá a világhírű sármom mert megbolondítottad a kotyvalékoddal. Amúgy Katana néhány madár azt csiripelte, hogy neked sincs szégyellni valód, már ha a szép lányokról, van szó.
Addig csöndbe eszegettem és hallgattam a beszélgetésüket ám akkor annyira meglepődtem, hogy félrenyeltem a rizst, ami miatt hangosan köhögtem.
-Természetes, hogy a te korodban érdekelnek a lányok nekem akkoriban vagy egy tucat barátnőm volt vagy inkább két tucat. Természetesen falunként. Szóval mi van azzal a csöppséggel? Egyszer meglátogatott téged utána pedig hetekig itt lakot veletek. Na, ne csigázz már, haljam a szaftos részleteket. Hol ismerkedtetek meg? Tényleg olyan édes, mint a méz?
Fogalmam sem volt róla honnan tudott ezekről azonban nem akartam tovább hallgatni ezért elnézést kértem és visszavonultam a szobámba aludni.
 
   Másnap szokásos időben reggel hatkor keltem fel gyorsan felöltöztem ám mikor lementem a nappaliba egy kis cetlit találtam az asztalon és mellette egy cetlit.
„Katana.
Az este folyamán véletlenül nálatok felejtettem egy barna kis dobozkát, aminek a tartalma számomra nagyon fontos és nem tudok nélküle élni. Arra kérlek, hozd el nekem a lap alján található címre. Előre is köszönöm. Még egy apróság. Hagyd, otthon a fejpántodat nem akarjuk a helybélieket felidegesíteni. Utóirat: ne foglakozz a nagykutyákkal én már mindent megbeszéltem a kedvemért adtak neked egy plusz szabadnapot.”
Megmutattam a levelet az édesapámnak és ő azt a tanácsolta, hogy tegyem azt, amire kért. Beletelt némi időbe, de végül is sikeresen megérkeztem a megbeszélt városkába. Nem értettem miért, de egy koszos kis utcában kellett várakoznom. Egyszer csak feltűnt előttem egy mocskos foghíjas férfi, aki amint meglátott megcsillant a szeme, mint a hiénának, ha dögöt lát.
-Mégis csak itt van. Légy jó fiú és ad ide a szajrét.
Valahonnan elővett egy rozsdás kést majd elindult felém. Nem ijedtem meg, mert volt már dolgom tolvajokkal, de azért egy csöppet meglepődtem, mert nem számítottam támadóra. Bal kezembe fogtam a dobozkát jobbal pedig eltérítettem a felém lendített pengét. Visszahúztam a kezem majd jó erősen beleöklöztem a képébe. A lendület kissé hátrébb lökte azonban sikerült megtartania az egyensúlyát és ismét felém akart csapni. Több csapást is mértem a mellkasára és a gyomrára akárcsak egy sorozatvető és annak ellenére, hogy csak a jobb karomat használtam végre sikerült hatástalanítanom a támadót. Úgy esett össze akár egy krumpliszsák, de nem örülhettem, sokáig mert kicsapódott egy ajtó és öt hozzá hasonló csirkefogó jött ki rajta. Eltettem a csomagot, mert mindkét kezemre szükségem volt és felkészültem az összecsapásra. Úgy döntöttem kézbe veszem a kezdeményezést ezért elindultam feléjük majd magasba ugrottam és az egyik támadóra vetettem magamat. Együtt a földre zuhantunk én pedig elkezdtem ész nélkül ütlegelni az arcát. Belelt néhány másodperbe mire a cimborái feleszméltek azonban én már addigra felálltam és már négyükkel néztem farkas szemet. Nagy meglepetésemre erős fájdalom hasított a vállamba hátulról mikor odanéztem láttam, hogy az első támadóm az. Sokáig nem nézelődhettem, mert az elölről érkező veszedelem is foglalkoznom kellett. Hála a kevés helynek nem támadhattak egyszerre többen azonban így is észnél kellett lennem. Először egy fejre mért ökölcsapás elöl tértem ki utána pedig egy rúgást védtem ki utána pedig én ütöttem. A következő csapást már nem tudtam kivédem és keményen a mellkasomba rúgtak, amitől hátrébb estem pont a késelős elé. Ha tekintettel ölni lehetne, akkor én már rég cafatokban hevertem volna azon a mocskos földön. Tisztában vagyok vele, hogy nem túl etikus, amit tettem, de olyan erővel rúgtam a két lába közé, ahogy csak bírtam, amitől ő kikerekedett szemmel összerogyott. Valamelyik bandita elért hozzám a nyakamnál fogva felemelt majd elkezdett pofozni. Csak úgy zúgott a fejem a zuhogó tenyércsapásoktól. Nem tehettem mást kitártam a karjaimat majd nagyot rácsaptam mindkét fülére, amitől kissé megzavarodott. Az volt a szándékom, hogy lefejelem, de arra már nem maradt időm, mert egy ököl elől kellett kitérnem. Perceken keresztül egy különös táncot jártunk egyszer én ütöttem meg valamelyik támadót máskor pedig ők és volt, hogy ki tudtam térni. Bármelyiket is ütöttem meg egyszerűen megrázta magát majd ismét nekem támadt. Ütöttek, rúgtak, karmoltak és haraptak még a ruhámat is megtépték csakhogy végre leteperhessenek. Már azon gondolkodtam, hogy menekülőre fogom mikor is egy faláda tört darabokra a fejemen én pedig csillagokat láttam. Másra nem voltam képes, mint erősen megszorítottam a zsebemet és vártam, hogy elmúljon a kábulat. Furcsa módon senki nem ütött meg engem és nem próbálta kitépni a dobozt a kezeim közül. Mikor kitisztult a kép az ismeretlen ninja állt előttem a rablók pedig nyöszörögve a földön fetrengtek.
-Ez szégyen. Úgy tűnik manapság a genineket nem tanítják meg rendesen harcolni. Úgy tűnik, nekem kell kiküszöbölnöm ezt a hibát.
-Miért támadtak rám?
-Honnan kéne tudnom bizonyára felidegesítetted őket valamivel. Bár lehet annak is köze lehet hozzá, hogy elhintettem azt a hírt, hogy valaki egy kölyökkel akar átcsempésztetni egy nagy értékű gyémántot a városon.
-Rohadék.
-Figyelj a szádra végtére is jounin vagyok.
-Tényleg gyémánt volt nálam?
-Nem, valami sokkal értékesebb.
Elvette tőlem majd kivett belőle egy öngyújtót majd meggyújtott egy szál cigarettát.
-El sem tudod képzelni mennyire hiányzott.
-Miért tette?
-Halottad, hogy anyáddal riválisok vagyunk. Szerinted mi lehetne, nagyobb elégtétel mintha kitanítanám a riválisom fiacskáját. Szóval kösd fel a gatyádat, mert ez csak a kezdet. 
/Ez nem a közelmúltban játszódott úgy 1,5 évvel ezelőtt történhetett. Folytatás a  Váratlan látógató 2./
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Hatake Kakashi on Hétf. Júl. 03 2017, 13:24

Nem fogom ismételni magam, elvégre a 2. részét is én ellenőriztem és nem változott a véleményem. Annyit még hozzátennék, hogy jó látni az aktív játékodat, nem kell sok és már A rangú shinobi leszel, szép munka.

+5 Ch-t és +1 Tjp-t találtál a féltve őrzött dobozban.

További jó játékot és fejlődést!

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao, Kawajiri Satoshi, Hyuuga Emi
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Katana on Hétf. Júl. 31 2017, 23:58

Az élet
Mikor reggel felkeltem még nem is sejtettem, hogy mennyire nehéz nap elé nézek. Egy hétköznapi feladatot kaptam, amit még egy akadémista is gond nélkül el tudott volna intézni. Egy kis farmon kellett besegítenem a szüretelésbe, ami fizikailag bár megterhelő volt, mégis úgy érezte ennél többre is képes vagyok. Nem azért képeztek ki, hogy ilyen semmit mondó munkákat végezzek, legalábbis így gondoltam. Eszem ágában sem volt lebecsülni azt a megannyi férfit és nőt, akik nélkül mi „különleges” emberek nem maradhatnának életben. Mert nem minden a verekedésről, szabotálásról és orgyilkosságról szól. Ott vannak, akik megtermelik az ételeinket, elkészítik a ruhánkat, a fegyvereinket, fölépítik a házainkat. Ha mindezt nekünk kellene megcsinálnunk biztosan, beleörülnénk, vagy korán meghalnánk a kimerültségtől. Visszatérve a küldetésemre nagyon kedvesen bántak velem rendszeresen megkérdezték tőlem, hogy nem kérek-e inni. Délután fele kissé elégedetlenül és persze borzasztóan fáradtan elindultam haza, hogy lepihenhessek egy kicsit. Nagyon reméltem, hogy másnap kapok egy olyan munkát, ami jobban igénybe veszi a képességeimet. Miközben szaladtam hazafelé (igen szaladtam ugyanis, hogy nézne ki egy sétáló shinobi még ha holt fáradt is) a nap csak úgy ragyogott. Körülöttem boldogan csiviteltek a madarak, számukra mit sem jelentett, hogy valahol a messzi távolban éppen háború zajlik. Őket csak az érdekelte, hogy legen elég ennivalójuk és, hogy el tudjanak bújni a ragadozok elől. Miközben hazafelé igyekeztem két kistestű madár a fejem felett szállt el és nem tudta nem észrevenni őket. Valami azt súgta nekem, hogy ezek egy párt alkotnak, nem tudom megmondani, hogy honnan vettem ezt, de tudtam. Lehet azért hittem, így mert nagyon közel repültek egymáshoz nem tudom. Végül aztán elfáradtak ugyanis mindketten megtelepedtek egy fa ágain én pedig követtem a példájukat. Néhány méterre tülök egy másik fa tövébe pihentem le, nehogy megzavarjam a párocskát. Rá kellett jönnöm, hogy ők nem azért szálltak le, mert elfáradtak, hanem mert haza tértek. Egy fészket fedeztem fel és két picinyke tojást. Addig úgy tudtam, hogy nem párosan szoktak élelem után kutatni bár nem voltam szakértője a témának. Egyszer csak a fű nesztelenül elkezdett szétnyílni és egy macska osont ki belőle, szinte hangtalanul. Nem kellett sokáig azon rágódnom vajon mi lehet a célja, minden bizonnyal a madarakat akarta becserkészni, vagy ha az nem sikerül, akkor a tojásaikból fog lakmározni. Egyesek tán kegyetlennek gondolhatja, azonban ez a természet rendje egyes egyedek megesznek más egyedeket azért, hogy életben maradhassanak. Az emberek is szoktak állatokat ölni azért, hogy legyen mit este az asztalra rakniuk, bár akkora már elég fejlett volt a gazdaság, hogy erre ne legyen szükség. Szinten minden be lehetett szerezni a piacokon vagy az üzletekben, ám elkanyarodtam a témától. A kandúr éppen kapaszkodott fel a fára mikor a kis pár észlelte a veszélyt és olyat tettek, amiről addig nem is halottam. Némi csivitelés után, ami akár veszekedésnek is hangozhatott volna az egyik a tojásokkal maradt, míg a másik támadást indított a macska ellen. Ide-oda röpködött a húsevő feje, körül meghúzta a bajuszát és már tova is röppent vagy éppen belecsípett a fülébe. Próbálta elhessegetni magától az apró kis támadóját, azonban az túl gyors volt ráadásul nehezére esett három lábbal kapaszkodni. Addig csapkodott addig, míg végül leesett a fáról és halk puffanással a földre zuhant. Baja nem lett, mert alig fél métert zuhanhatott, ám ez elvette a kedvét a vadászottal és lassan odébb kullogott. A párocska pedig folytatta a turbékolást a fészekben. Különös volt látni, hogy az egyik képes lett volna feláldozni magát a párjáért és persze a leendő utódaiért. Egyesek ezt úgy magyarázták volna, hogy az ösztöneik vezérelték, de mi van, ha mégsem. Mi van, ha a hím annyira szerette a párját, hogy bármire képes lett volna érte. Ezt persze én ostobaságnak tartottam, mert az érzelmek csak bezavarnak, ám ha tényleg így gondoltam volna, akkor miért néztem végig oly lelkesen ezt a közjátékot?
 
Ahogyan ott tanakodtam valaki váratlanul megérintette a vállamat, amitől felugrottam és már a kezemben is volt egy kunai. Szerencsére nem kellett használnom csak két Kirigakurei shinobi űzött belőlem tréfát. A lányt Shizukának hívták hosszú fekete haja volt és ragyogó tengerkék szeme. Hisoka akár menő srác is lehetett volna ám a szemüvege miatt olyan volt akár egy könyvmoly.
- No lám csak, sikerült meglepnünk a szuper ninját? Ezt sosem gondoltam volna.- mondta mosolyogva a kunoichi.
- Mit kerestek erre felé?
- Éppen egy küldetésről tartottunk hazafelé. És te?
- Úgyszintén.
- Mehetnénk akár együtt is.
- Tőlem. – mondtam majd elindultam hazafelé.
Sajnálatos módon ők nem díjazták az én rohanó tempómat csak nyugodtan sétálgattak mintha a világ összes ideje az övék lenne.
- Ti most randiztok? - kérdeztem kertelés nélkül a fiút.
- Nem, csak együtt voltunk küldetésen, miért kérded? – érdeklődött Hisoka közben pedig enyhén elpirult az arca.
- Csak itt andalogtok kettesben akár a szerelmes párok.
- Hogy találhatsz ki ilyen marha..?
- És veled mi a helyzet? – vette át a szót Shizuka.
- Hogy érted?
- Legutoljára mikor együtt tartottunk hazafelé neked volt egy kis kalandod a helyi nemességgel.
- Az csak egy félreértés volt. Ráadásul már a nevére sem emlékszem, olyan régen volt.
- Az csak rémlik, hogy rányitottál a fürdőben mikor anyaszült meztelenül volt és ki tudja mit csináltál még vele?
- Csak nem képzeled, hogy olyan lennék?
- Ki tudja? A férfiak sok mindenre képesek, kiszámíthatatlanok és labilisak. – mondta Shizuka és közben gyanúsan nézett rám.
- Tehát Akahana is megmondta nem történt semmi.
- Annak ellenére, hogy régen volt emlékszel a menyasszonyod nevére.
- Nem a menyasszonyom csak ő vette ezt a marhaságot a fejébe.
- Én másképp halottam. Állítólag hetekig nálatok lakott mikor lesérültél a miatt a vizes incidens miatt. Ápolt téged, babusgatott, nem egyszer még meg is fürdetett.
- Mégis honnan tudod ezeket? – a lány erre vidáman felnevetett.
- Hát tőled te butus. – beletelt pár másodpercbe, míg rájöttem.
- A fenébe.
- Igen, úgy van, ahogy gondolod. Blöfföltem és te bevetted. Csak annyit tudtam, hogy meglátogatott, ám arról semmit, hogy mit csinált. Találkozásunkkor észrevettem, hogy változott rajtad valami ezért kötöttem beléd, hogy megtudjam mi vagy ki miatt történt.
- Bolondság, pont olyan vagyok, mint eddig.
- Mond, hány évig jártunk együtt az akadémiára?
- Három-négy év.
- Az alatt az idő alatt egyetlen csoporttársaddal sem beszéltél annyit, mint most velem.
- Hisoka mondj már valamit.
- Mondok, hagyj ki ebből Katana.
Erre a lány mindkettőnket átkarolt és így mentünk tovább miközben fülig ért a szája.
- Most már látok esélyt arra, hogy passzolj a nevedhez. Kiss szerencsével tényleg cuki Katana leszel.
 
 
Én menni akartam tovább azonban azok ketten úgy határoztak, hogy megállnak egy kicsit, mert a munkában nagyon kifáradtak. Jómagam is sokat dolgoztam azonban nem fecsérelhettem a drága időmet henyélésre, de nem hagyhattam figyelmen kívül a társaimat. Shizukával elindultam friss vizet keresni közben Hisoka megpróbált tüzet rakni. Jól tudtuk, hogy a közelben van egy tavacska csak azt nem tudtuk, hogy pontosan merre van. Miközben keresgéltünk úgy éreztem valamit meg kell kérdeznem a lánytól.
- Milyen érzés?
- Tessék? Nem figyeltem. Mi milyen érzés?
- Jó ninja vagy és mégsem zárkózol el másoktól? Milyen?
- Hát egész kellemes. Jó tudni nem vagyok egyedül és számíthatók valakire, ha baj van.
- Ezt csak annyit jelent, hogy nem vagy elég erős.
- Ez nem igaz, vannak dolgok, amiket nem lehet egyedül véghezvinni és teljesen mindegy mekkora hatalmad van. Miért kérdezel ilyesmit?
- Őőő semmiség csak érdekelt. Ne is foglalkozz, velem úgy tűnik fáradtabb vagyok, mint gondoltam. Na, dologra, mert sose találjuk meg azt a vizet.
Habár nem beszéltünk többet az agyam kattogott tovább, próbálta feldolgozni a hallottakat. A küldetések folyamán igyekeztem kiszorítani mindenféle érzelmet magamból, mert az hátráltatott volna. Természetesen szerettem a szüleimet és csak ők tudják milyen is vagyok valójában a mogorva álcám alatt. Szoktunk beszélgetni, szórakozni, nevetgélni, persze sohasem vittük túlzásba, sosem gondoltam, hogy rajtuk kívül mást is közel engedhetek magamhoz. Őket muszáj, mert ők hoztak a világra mindenki más viszont idegen. Elég nagy ostobaságnak tűnhet, amit összehordtam azonban a fejemben még kuszább volt a helyzet, de talán nem volt reménytelen a helyzet. Abban bizakodtam, hogy ott végre választ kaphatok a kérdéseimre ám a tanakodásomat egy furcsa hang zavarta meg. Először arra gondoltam, hogy valaki megtámadott minket ezért elengedtem a kulacsomat és még földet sem ért már egy kunait szorongattam. Meglehet, hogy eltúloztam a dolgokat azonban a világ tele volt veszéllyel így mindig résen kellett lenünk. Lassan elindultunk a hangforrás felé ahol is egy ponyvás szekeret találtunk. A bakon egy harminc év körüli nő ült, akinek hosszú rózsaszín haja volt, kékes szeme és egy hatalmas púp éktelenkedett a feje búbján. Úgy véltem jobb, ha a kérdezősködést Shizukára hagyom ő mégis sokkal jobb volt az ilyesmibe, mint én.
- Asszonyom jól van?
- Azt hiszem igen.
- Mégis mi történt?
- Nincs idő, meg kell találnom a férjemet. – váratlanul megszédül és majdnem leesett a szekérről szerencsére megtartottuk.
- Csak nyugalom, nem kéne mozogni. Árulja el mi történt.
- Egyedül élek már régóta és nem várhattam tovább a férjemre ezért úgy döntöttem útra kelek.
- Csak nem azért mert nemsokára megszületik a baba?
- Micsoda?- szakadt ki belőlem.
- Szerinted miért ekkora a hasa csak nem dinjét csempészik? – én észre se vettem a pocakját.
- Úgy van, ahogyan mondod. Sajnos a ló valamitől megijedt és elkezdett örülten rohanni majd váratlanul ketté váltunk. Ő ment tovább én meg nekimentem ennek a fának és bevertem a fejem ebbe a szoborba itt hátul.
- Katana menj és hozd ide Hisokát. Ha jól emlékszem olvasott pár orvosi könyvet, aminek most nagy hasznát vehetnénk.
Szó nélkül teljesítettem a feladatott és pár perc múlva már meg is volt a diagnózis.
- Van egy jó hírem és egy rossz. A jó, hogy az ütés nem volt valami súlyos pár nap múlva nyoma sem marad.
- És mi a rossz? – kérdeztem.
- Az, hogy nemsokára megszületik a baba.
- Hogy micsoda? – bár kívülről úgy látszott nyugodt vagyok valójában tombolt bennem a feszültség.
- Ahogy mondom. Ez rettenetes nincsenek meg a megfelelő eszközeinken sem az erre szakosodott emberek. Fogalmam sincs mit kéne tennünk.
- Ne pánikolj inkább vegyél egy mély levegőt és nyugodj meg. Én már láttam egy szülést az egyik unokatestvéremnél. Te pedig mindent könyvet elolvastál Kirigakureben így te is sok mindent tudsz. Katana pedig mindent meg fog tenni, hogy segítségünkre legyen szóval nem lesz semmi baj. – mondta Shizuka a szokásos békés hangján.
- Ne mondj ilyeneket, mi csak geninek vagyunk, és vagy kismillió dolog van, ami rosszul sülhet el. Amondó vagyok, keresünk segítséget. - szegény srác teljesen kétségbe volt esve.
Úgy döntöttem egy kicsikét lenyugtatom ezért adtam neki egy pofont ám sajnálatos módon én is izgultam egy kicsit és ezért nem mértem fel rendesen az erőmet. Akkor csaptam a fejére rögtön összeesett akár egy rongybaba.
- Na ezt aztán jól elintézted, így kettőnkre hárul ez a nehéz feladat, de örömmel látom, hogy te nem kaptál pánik rohamot. Először pakold le ezt a sok holmit a szekérről, hogy legyen elég hely.
 
 
Szó nélkül teljesítettem a kapott parancsot, mert nem mertem ellenkezni. Az a bizonyos szobor úgy nézett ki akár egy imádkozó, kopasz szerzetes. Fel nem tudtam fogni, hogy miért cipelte magával ám erre a nő sem tudott választ adni. Elmondása szerint mindig a szekéren tartották és a férje ragaszkodott hozzá, hogy mindig valakinek figyelnie kell rá. Egyáltalán nem tűnt réginek sem pedig értékesnek így nem értettem miért kellett oly annyira félteni. Ezen kívül volt ott még néhány ruhadarab, edények, könyvek, cipők és egy te és készlet. Beletelt egy kis időbe, míg felszabadítottam a helyet a szülő szobának, de végül csak megcsináltam. A következő feladat szerint vizet kellett forralnom, amihez először találnom kellett egy forrást. Gyors léptekkel elindultam abban reménykedve, hogy sikerrel járok. Olyan tehetetlennek éreztem magamat és ez idegesített, hogy semmi hasznomat nem tudták venni. Hozd ide ezt, vidd oda azt teljesen hasznavehetetlen akár egy kifutó fiú. Haa kunoichi lett volna ott bizonyosan fel alá rohangáltam volna akár a fejét vesztett csirke. Annyira el voltam merülve az önmarcangolásba, hogy kétszer is elmentem egy forrás mellett mire észrevettem. Gyorsan teletöltöttem az üvegeket majd visszamentem, tüzet raktam és egy edényben forralni kezdtem a vizet. Váratlanul Shizuka odakiáltott nekem, hogy nagyon gyorsan menjek oda hozzájuk. Meg kellett támasztanom a nő fejét, mert elindult a szülés. Oly hangosan lihegett, mint én szoktam egy bitang kemény nap után. Egyszer felkiáltott és szó szerint átéreztem a fájdalmát, mintha egy nagy kést döftek volna a hátamba. Shizuka próbálta kedves szavakkal megnyugtatni és arra kért tegyem én is ugyanezt.
- Ne féljen, minden rendbe fog jön … - nem tudtam befejezni, mert elkapta a kezemet.
A csontjaim csak úgy ropogtak az ujjai szorításától legszívesebben én is üvöltöttem volna. Fel nem bírtam fogni, hogy lehet egy közönséges nő ilyen erős. Sok idő telt el mire rájöttem a válaszra.
- Nyugodjon meg minden a legnagyobb rendben. - mondtam a fogaimat összeszorítva.
Egy nagy lepedővel takartuk le a szekér hátulját ami fellibent és Hisoka jelent meg így abban reménykedtem, hogy van valami ötlete, hogyan lehetne megmenteni a kezem a szétmorzsolódástól. Sajnálatos módon Shizuka abban a pillanatban kiáltotta azt, hogy látja a gyermek fejét amitől Hisoka ismét összerogyott. figyeltem, hogy az az idegen a kibírhatatlan fájdalommal nézett szembe mégsem könyörgött segítségért, hanem tűrt. A kunoichi folyamatosan mondta mikor mit kell csinálnia, profi módjára viselkedett.
- Mindjárt megvagyunk, már csak még egyet nyomjon.
A következő pillanatban előbukkant egy ráncos bőrű vérrel borított kis valami, amit nem igazán neveztem volna embernek. Mégis amikor először felsírt valami megmozdult bennem jó mélyen és ehhez foghatót még soha nem tapasztaltam. Teljesen leolvadt a szívemről a szokásos páncél és legszívesebben elsírtam volna magamat.
- Gratulálok egy egészséges kisfiú. Vajon mi zajong odakint? – kérdezte Shizuka.
- Majd én megnézem.
Sikerült kiszabadítanom a kezemet majd kinéztem a szekérből utána pedig mosolyogva fordultam vissza a hölgyekhez.
- Semmi baj csak néhány bandita.
- Te jóságos ég! 
-Semmi gond asszonyom, mindjárt visszajövök. – ezzel kimentem.
Először nem lehetett semmit sem hallani majd elcsattant egy pofon és mg egy majd elindult a pofon tornádó. Fél percen keresztül nem lehetett mást hallani csak, hogy valami csattog majd elégedett visszamentem a szülő szobába. Nagyon jól esett, hogy végre kiereszthettem a bennem felgyülemlett feszültséget.
 
Úgy estefelé Hisoka is végre magához tért összepakoltuk a holmiainkat majd elindultunk megkeresni az apukát. Néhány elment egy távoli városba dolgozni, mert a közelben nem talált munkát. A feleség várt egy darabig majd mikor a gyerkőc elindult kifelé úgy döntött útnak indul. Először gondban voltunk, hogy ló nélkül meg vagyunk lőve. Nem lett volna pofám Shizukát arra kérni, hogy tolja a szekeret ketten viszont kevesen lettünk volna hozzá. Szerencsénkre kéznél volt négy erősnek nem igazán nevezhető férfi, akik alig várták, hogy a segítségünkre siethessenek. Megígértem nekik, ha rosszul viselkednek, megint elverem őket és ezúttal nem bánok velük, kesztyűs kézzel. Mikor elértünk egy kereszteződéshez leszálltam és elbúcsúztam a bajtársaimtól.
- Menjetek csak valamit el kell intéznem majd később megyek haza.
- De mégis mi leh..? Á tudom, már nem arra lakik a kis barátnőd?
- Nem a barátnőm. – ezzel, nagy sebességgel elrohantam.
Útközben megálltam egy réten és szedtem egy csokor virágot sajnos csak estefelé sikerült megérkeznem. Mikor a palota ablaka előtt küzdelem hangjai csapták meg a fülemet. Elképedve vettem észre ahogyan Akahana két legyezővel a kezében éppen két támadót próbál megfutamodni sose gondoltam, volna, hogy ilyen jól tud harcolni. Nagyon megijedtem, hogy valami baja esik ezért szó nélkül beugrottam az ablakon. Csak úgy záporoztak az üvegszilánkok engem is jól összekarcoltak azonban ez egy kicsikét sem izgatott. Azon nyomban a lány elé álltam és a csokrot fegyverként tartottam magam elé. Kis idő múlva rájöttem a hibámra ezért a hátam mögé dugtam és a szabad kezembe egy kunait vettem.
- Katana mégis mit művelsz?
- Nagyon ügyes voltál, de már itt vagyok.
- Tessék? Csak nem azt hitted, hogy bajban vagyok? És jöttél megmenteni. De kedves vagy.
- Micsoda? – ekkor vettem csak észre, hogy edző ruhában vannak valószínűleg éppen harcművészetet tanítottak.
- Ezek szerint mégiscsak érdekellek. És mi az a hátad mögött?
Mikor bevetettem magam az ablakon az összes szirom leesett a csokorról ezért úgy nézet ki, mint egy marék gaz.
- Eeez semmiség.
-Ez nem semmiség, hanem egy virágcsokor és nekem hoztad. Olyan cuki vagy Katana. Cserébe kapsz tőlem egy puszit.
- Nem kell. – mondtam vérvörös arccal majd kivetettem magam az ablakon és meg sem álltam hazáig.
Mikor hazaértem a szobor a házunk előtt fogadott rajta egy kis üzenettel.
"Rendkívül hálás vagyok, azért amit a kisfiamért és a feleségemért tettél. Úgy érzem viszonoznom, kell valahogy ezért nektek akartam adni az egyik legbecsesebb tulajdonomat (természetesen a családomon kívül). A két társad azt mondta, hogy legyen, ez a tiéd ők lemondanak a részükről a javadra. Eredetileg a gyerekemnek akartam tovább adni, ahogyan nekem az apám adta, de most ez nem számít. Másrészről végre megszabadultam egy nagy tehertől és nem kell tovább őriznem. Minden jót kívánok és még egyszer mindent köszönök."
 
/Másfél évvel ezelőtt játszódik. Ha lehet kérném a szobrot meg némi charát, de ha csak az egyiket lehet akkor csak a chakrát. Amúgy a szobor nem közönséges van benne valami különleges./
avatar
Katana
Játékos

Taijutsu Pontok : 85


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 508

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Uzumaki Kushina on Szer. Aug. 02 2017, 12:08

Kedves Katana!

Elolvastam az irományt, meg is mosolyogtam a karaktered pironkodását. Az Élményt elfogadom, +4 ch-t és +1 tjp-t írok jóvá érte, de legközelebb figyelj jobban a helyesírásra és az elírásokra.
A szobor sorsát illetően még nem tudok döntést eléd tárni, ugyanis a hozzászólás végén megjegyezted, a szoborban van valami különleges – nyilván információ hiányában, látatlanban nem nyilatkozhatok, így amennyiben valóban igényt tartasz a szobor feletti tulajdonjogra, kérlek, szíveskedj részemre címzett PM-ben megírni a szobor különleges mivoltát.
További jó játékot és szép napot kívánok,
Kushina

edit: Pm-es egyeztetést követően jóváhagyást nyert a szobor feletti tulajdonjog átruházása. - K

_________________
Aktív mesélések: Hiromi AkioHazukage Kurono, Kureiji HanaroItanashi, Shori és Arata, Hamacho Yoshitaro

Njk: Konan
Fagyasztva: Shibo, Nashimaru Miuru, Vándor Kazunari, Hyuuga Junpei, Shiawase Zouo, Minovara Hitoshi, Yamanaka Inako
avatar
Uzumaki Kushina
Mesélő

Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kawaii Katana

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.