Hattori Arata

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Hattori Arata

Témanyitás  Hattori Arata on Szomb. Szept. 10 2016, 17:47

Hattori Arata tanulása

Megtanulandó technika:
-       Név: Sution: Suikotoppa
-      Leírás: A ninja a vízből először egy gömböt hoz létre, majd ebből egy méretes cápát formáz, majd ezt követően egy karsuhintással az ellenfél felé hajítja azt.
-        Magyar név: Vízcápa áttörés
-        Típus: Támadó
-        Besorolás: B
-        Kézjelek: Tigris, Ökör, Sárkány, Nyúl, Madár, Sárkány, Kos
-        Chakraszint: 150
A tanulás leírásának megkezdése előtt szeretném leírni, hogy Arata esetében - bár a technikának a neve „vízcápa áttörés” - a megformázott állat nem cápa lesz, hanem farkas. Még Tobiramával való, privát konzultációnk alatt kérdeztem rá, hogy lehet-e más állat is, s válasza igen volt, tehát ennek mentén írom a tanulást. Továbbá a tanulásban szereplő sensei a nemrég lezajlott, játéktéri tanulásban volt kimesélve, „kölcsönvétele” Tobirama engedélyével történt. Ez úton is nagyon szépen köszönöm neki, amiért Arata számára egy jó oktatót hozott létre.
Tanulás időbeni elhelyezése: Néhány nappal a Mizurappa elsajátítását követően, s pár nappal a jelenleg elkezdett Mizu Bunshin tanulása előtt.
 
Erősebbé válni


Arata elhatározta magában, hogy az elkövetkezendő időszakban gyakorlatilag a kiképzőterep lesz a második otthona. Amióta csak felépült a betegségéből, másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy ideje behozni a lemaradását. Majd’ egy évig nyomta az ágyat, s bár végre elhagyhatta a fájdalomcsillapítókat, nem békélt meg azzal a tudattal, hogy mennyire lemaradt egyesekhez képest. Néhány, vele egykorú genin már vagy chuunin lett, vagy pedig maradt genin, de a front lett az otthona. S Arata ezt nem nézte jó szemmel; nemrégiben már megtanult egy új technikát, méghozzá egy háborúban lesérült jounin segítségével, de érezte, hogy még mindig nem tartott ott, ahol ő lenni akart. Bár régebben feloldotta első elemét, nagy tervei voltak még… bár ezeket a terveket senkivel, még a saját családjával sem osztotta meg. Egyszer még el fogja érni azt a célját, amit kitűzött maga elé, még akkor is, hogyha nyakig vérben kell majd érte gázolnia. És ehhez elengedhetetlen volt a fejlődése, mert az szavatolta, hogy majd kiküldjék a frontra… ahol megélhette volna a háború igazi arcát.

Mert hát… a propaganda mindent mondott. A Tschuchikage beszédét a legkékesebben szóló propagandisták ismételték a falu legnagyobb terein, hogy feltüzeljék vele a népet, főként a fiatal shinobikat. A Tűz Szövetségét minden fiatal shinobi ócsárolta, s legnagyobb vágyuk az volt, hogy harcolhassanak… ahogy Aratáé is, azonban az apja még régebben óva intette őt a túlzottan gyerekes gondolkozásmódtól. „A háború fiam, nem más, mint vér és… nos… igen. Az, amit a hátsó feleden adsz ki magadból, amikor az illemhelyen vagy. A háború nem nemes és jó dolog, hanem undorító. Amikor leszakadt testrészek között keresgéled a bajtársadat, az… nos, az minden, csak nem nemes és szép. Gondolj erre, amikor mindenáron ki akarsz menni a frontra.” Arata minden áldott nap felidézte magában apjának e szavait, főleg azért, mert az apja már a határterületeken volt azóta, amióta ő felépült a betegségéből; a falu vezetése csak eddig adott neki felmentést a szolgálat alól.

Arata épp ezért újfent a kiképzőterep felé vette az irányt, ahogy azt felépülése óta minden egyes nap tette. Persze nem tanult mindig új technikát - bármennyire is jó lett volna - de határozottan érezte, hogy könnyebben mozog, hogy pontosabbak a dobásai… érezte, amint végre a teste is alkalmazkodik a betegsége előtti állapothoz. Nos… a mai nap is így indult neki. Úgy tervezte, hogy csak lejön és dobálgatja egy kicsit a shurikeneket és a kunai-okat, de a sors némiképpen közbeszólt; Arata szokásosan a kiképzőterepen fogyasztotta el a reggelijét a szemerkélő esőben, s - ahogy azt mindig tette - az edzés megkezdése előtt rágyújtott egy cigarettára. Éppen a nála lévő öngyújtót kattogtatta, amikor egy kis lángocska jelent meg a cigi végénél, azonban ahhoz a lánghoz nem tartozott eszköz, csak két ujj.

– Jó reggelt, senpai – köszönt Arata a mellette hirtelen felbukkanó jouninnak. Akano Yukimura nem szólt semmit, csak mosolyogva meggyújtotta a saját cigarettáját is, majd hátradőlve nézte a kiképzőterepet, ahol már felbukkant az első pár fiatal genin, hogy megkezdhessék edzésüket. Arata megint látta a férfi tekintetén a büszkeséget, amit a gyakorló fiataloknak a látványa váltott ki belőle. – Látom, még mindig nem épült fel a sérüléséből, senpai.

– Nem túlzottan – válaszolt neki Yukimura. – Valahogy úgy érzem, az elkövetkezendő hónap… nos, nem túlzottan az én időszakom lesz. Itt kell maradnom a faluban, amíg teljesen be nem gyógyul a lábam. Addig is kijárkálok ide, hogy nézhessem a fiatalok edzését, és segíthessem néminemű tanáccsal őket, ha úgy látom, hogy azt kell tennem. No, és te? A szokásos napi edzésedet jöttél véghezvinni?

– Igen, valahogy úgy terveztem a napot – mondta Arata és hátradőlt a padon. – Hm. Nos, akkor mit szólnál, ha kicsit felborítanám a tervezésedet? Ahogy láttam a Mizurappa már nagyon is jól megy neked. Ez azt jelenti, hogy készen állsz egy magasabb szintű technika megtanulására is. Nos… Arata a Hattori klánból… mit szólnál, ha megtanítanék neked egy B szintű Suiton jutsut?

Természetesen Arata csak bólogatni tudott ezekre a szavakra. Nagyon is meg akart tanulni egy B szintű technikát, sőt… álmában sem gondolta volna, hogy ilyen hamar el fog tudni sajátítani egyet. – Nagyszerű. Akkor… – Yukimura elnyomta cigarettáját és felállt –… a technika, amit meg fogok neked tanítani, az a Suiton: Suikotoppa. Jól figyelj – Yukimura rámutatott az egyik gyakorlóbábura, majd kézpecsétekbe kezdett; ezt követően egy vízgömb alakult ki a kezében, ami hamarost felvette egy hatalmas cápa alakját. Ezt a jounin a bábura dobta, ami gyakorlatilag szilánkosra tört a technika által keltett erőhatástól.

– Nem könnyű technika, erről biztosíthatlak, azonban rendkívül hasznos tud lenni, hogyha épp szorult helyzetbe kerülnél. Nos… amiért nem könnyű, s amiért B szintűvé lett nyilvánítva, nem más, mint a chakra formázása. Igen… ez már nem olyan egyszerű, mint a Mizurappa vagy az annál kicsit nehezebb Suigadan. Itt az elemi chakrádat már egy konkrét formába kell öltened, legyen az cápa, kutya… bármi. A technika épp ezért kétlépcsős: először egy vízgömböt fogsz formálni a kezedbe - már ez se kutya, csak szólok - aztán jöhet belőle a cápa. Vagy kutya. Vagy bármi, ahogy mondtam. Nos, ha ezzel megvagy, akkor fent kell tartanod a technikát egészen az eldobásig; ha sikeresen betalál, akkor egy élő embert jól megakaszt, de akár hátra is repíthet, ha már elég erős vagy hozzá. Előre szólok, ez nem fog olyan gyorsan menni, mint a Mizurappa. Itt-ott biztosan meg fogsz akadni vele, elvégre mégiscsak B szintű technikáról beszélünk. No… hadd lássam, mennyire tudsz összehozni egy vízgömböt? A kézjeleket megjegyezted?

Arata bólintott; persze, hogy megjegyezte a kézjeleket, sőt… nem is értette, hogy mások mégis miért nem képesek elsőre megtenni ezt. Nos, akkor… Tigris, ökör, sárkány, nyúl, madár, sárkány, kos… – Suiton: Suikotoppa! – mondta Arata a kézjelek után elkezdte összegyűjteni az elemi chakráját. Nos… természetesen nem úgy ment, ahogy azt elsőre várta volna magától. A kezében alig egy gyűszűnyi víz jelent csak meg, de az is lehet, hogy csak az eső felgyülemlése volt. Természetesen Arata nem adta fel, folyamatosan próbálkozott, melynek folyománya végül az lett, hogy három óra múlva már egy kisebb vízgömb ott volt a tenyerében… azonban rögtön szét is hullott. A fiú csalódottan nézte vizes tenyerét, majd megrázta a fejét és inkább tartott egy cigarettaszünetet. – Nocsak, már fel is adod? – kérdezte tőle a jounin, Arata azonban csak rázta a fejét. – Dehogyis. Csak elszívok egy szál cigit – válaszolta, majd a jounin felé nyújtotta a nála lévő cigarettásdobozt, amiből tán csak négy szál hiányzott. Yukimura kivett egyet, s szokásos módon az ujjával csiholt lánggal gyújtotta meg.

– Hogy próbáltad? – kérdezte Aratától a jounin, mire a fiú azonnal felelt. – Belülről húztam a vizet, amit megpróbáltam utána gömbbé alkotni – mondta Arata, mire Yukimura heves fejrázást követően magyarázni kezdett neki. – Nem jó. Lássuk csak… szeretném, hogyha egyedül jönnél rá a teljes dologra, de némi tanácsod adok neked. Az első lépés a chakragyűjtés, ezt követi az átalakítás vízzé - hisz’ elemi chakrával dolgozunk ugyebár - majd eztán alakítod ki a gömböt. Van még egy lépés, de arra már magadnak kell rájönnöd. Eszes shinobi vagy, ahogy látom… tehát menni fog. No, hadd nézzem.

Aratának több se kellett, gyorsan slukkolt még párat a cigarettából, majd miután elnyomta, már ott is termett a gyakorlóbábú előtt. Gyorsan elvégezte a kézjeleket, kimondta a technika nevét és elkezdte gyűjteni az elemi chakráját a kezébe. ~ Lássuk csak… először a chakragyűjtés… ez meg is van. Utána az átalakítás vízzé… ~ gondolta, s nemsokára egy adag víz gyülemlett fel a kezében. Végezetül következett a gömbbé formálás, de az eredmény az előbbihez hasonló lett; a víz széthullott a kezében. Arata nem csüggedt, agyának fogaskerekei csak úgy zakatoltak… konkrétan egy egész erőművet be lehetett volna indítani vele, úgy gondolkozott. ~ Hogyha… a vizet kívülről irányítanám befele és belül egy ellenerőt generálnék, ami megtartaná… akkor tán sikerülhet… ~ Minek utána ezt kigondolta, újfent megpróbálta létrehozni a gömböt, ami most össze is jött. Bár még nem az a méret volt, amit Yukimura-senpai kezében látott, de elégedett volt a haladásával.

– Mondtam én, hogy rájössz, ugye? Nos, a következő lépés… tudod te azt. Viszont, ha adhatok egy tippet, akkor menj haza ebédelni, mert a végén még összeesel nekem. Másfél óra múlva itt találkozunk – mondta a jounin, majd abban a minutumban el is tűnt. Arata némiképp bosszúsan tekintett a férfi hűlt helyére; épp akkor tartat szünetet, amikor már sikerült elsajátítania az első lépést! Azonban nem volt mit tenni, Arata elindult hazafele. Szerencséjére a kiképzőterephez viszonylag közel lakott, kényelmes sétával fertályóra alatt otthon volt. Ahogy arra már számított az ajtó kinyitásakor, anyja éppen az ebédet készítette, ami az illatok alapján egy nagy tál bento lehetett.

Természetesen Arata nem tévedett… Miután megmosakodott, anyja és egy két rokona - akik nem lettek még kivezényelve - már az asztal mellett térdeltek, őt várva az ebéddel. A bento már ott díszelgett mindenki előtt, s az asztal körül csak Arata ülőpárnája volt üres. – Fiam, gyere enni, mielőtt kihűl! – szólt neki az anyja, Aratának pedig nem kellett kétszer mondani. Letérdelt a többiek közé, kezébe kapta az evőpálcikákat, majd egy hangos „Itadakimas!”-t követően enni kezdtek. Mint ahogy mindig, Arata most is csak dicsérni tudta anyja konyhai tudását; a rizsben semmilyen kivetnivalót nem talált, kellően össze volt főve, túlzottan vizes sem volt, a hús pedig egyszerűen mennyei volt. Az anyja által főzött zöldségeknek pedig párja nem akadt a világban, legalábbis Aratának ez volt a véleménye. A desszertként kihozott sakuramochi pedig egyenest szétomlott a szájában, a benne lévő vörösbabkrém mintha magától csúszott volna le a hasáig.

Az ebéd végeztével Arata se szó, se beszéd, azonnal elkezdett szedelőzködni. Meg se várt senki mást, pedig a Hattori családban hagyomány volt, hogy addig az asztalnál ülnek a tagok, amíg mindenki be nem fejezte az étkezést; épp ezért, kisebb megbotránkozást váltott ki a család pár tagjából Arata viselkedése, de anyja megértően bólogatott. – Edzeni mégy? – tette fel a kérdést, fia pedig bólogatott. – Akkor indulj, el ne késs. Vacsorára azért próbálj meg ma hazaérni… ha időben jössz, egy kör shogi-t is lejátszhatunk. No… menj, fiam. A végén még megvárakoztatod Yukimurát, ő pedig nem szereti a későket.

Hogy anyja mégis honnan tudott arról, hogy Aratát mégis ki edzi, abba a fiú inkább bele sem akart gondolni… no persze, a jounin férfi nagyjából egyidős lehetett a szüleivel, ami feltételezte azt, hogy egy időben járhattak az Akadémiára még régen. Mindazonáltal Aratát jelenleg inkább csak az érdekelte, hogy időben leérjen a kiképzőterepre, mivel már alig volt tíz perce megjelenni ott… nos… valószínűleg legközelebb majd oda kell figyelnie az evési sebességére is, mert az idő csak úgy elszaladt, míg otthon volt. S bár sietősre vette a lépteit, így is kis híján elkésett… alig volt egy perce odaérni a megadott időre, Yukimura pedig már ott állt természetesen. Arata átkozta magát, amiért nem öt-tíz perccel előbb ért le, mert akkor lett volna még ideje egy szál cigarettára, mivel edzés előtt mindig el szokott szívni egyet. – Csakhogy ideértél. Féltem, már nem is fogsz jönni – mondta Yukimura, Arata pedig felvonta a szemöldökét. Pontosan itt volt, kereken másfél órára rá az elköszönésre! – Szívj el egy cigit és kezdhetjük. – Természetesen a fiúnak nem kellett több, azonnal rágyújtott.

Miután elnyomta a csikket, Yukimura azonnal beállította a legközelebbi gyakorlóbábuhoz és magyarázni kezdett neki. – Rendben. Előbb elsajátítottad a Suikotoppa első lépését… a neheze viszont még csak most jön. A gömbből létre kell hoznod egy cápát… vagy bármit. Általában a cápa a legkönnyebb, hisz’ vízi állatról beszélünk, s mégiscsak víz elemű chakrát alakítunk át. A metódusát nem fogom elmondani, szeretném, hogyha magadtól jönnél rá. Kezdheted, hajrá. Itt leszek és figyelni foglak.

Arata egy bólintással nyugtázta a férfi szavait, majd belekezdett a technikába. A kézjelek után a gömböt mondhatni már-már könnyen kialakította a kezében, no persze érezte, hogy lehetne ez jobb is egy kicsivel, de nem panaszkodott. Épp elég volt koncentrálnia, hogy fenntartsa, és ne hulljon szét. És… most jött a neheze. Próbálkozott, hogy a gömb felvegye egy cápa alakját, de nemsokára megint vízpermetet látott a kezében… természetesen ahelyett, hogy történt volna valami jó, a vízgömb azonnal szétesett. Arata azonban nem csüggedt, hanem folytatta tovább a gyakorlást. Már a hatodik próbálkozásnál tartott, de az eredmény ugyanaz volt, mint az előbb, ezért a fiú inkább tartott egy cigarettaszünetet, hogy átgondolhassa a következő lépéseit.

~ Nézzük csak… mit is mondott még régen az a sensei, aki megtanított a Suigadanra? Az elemet úgy kell elképzelni, mintha mi magunk lennénk azok. A szél eleműeknek azt kell megtanulni, hogy a technikáik nem mások, mint chakrapengék, amelyek széthasítják az áldozatot… talán a legkevesebb formai manipulációt a villám eleműeknek kell elsajátítaniuk… a víz… a víz mégis mi lehet? Nem könnyű formálni, elvégre nem tűzről van szó, amit össze tudok sűríteni, hogy a későbbiekben egy hatalmas tűzgolyót szabadítsak el, mint a Katon: Goukakyuu no Jutsu. A víz nem más, mint… egy… mi? Csobogó patak, zuhogó vízesés? A víz valójában minden… itt van körülöttünk, itt van bennünk… de mégis… hogy formázzam? Mi az, amitől a víz végül azzá fog válni, amivé én akarom? A Suigadan esetében nem volt nehéz dolgom, ott a meglévő vízből kellett kialakítanom a technikát, de itt… ez teljesen más.

Arata még egy cigarettára gyújtott, majd a felismerés úgy hasított belé, mint egy villámcsapás a közeli fába; még a homlokára is csapott. ~ Hát persze! Magam elé kéne képzelnem, hogy mit akarok létrehozni! A gömbnél is ezt tettem, ahogy a Suigadan esetében is… ~ A csikket azonnal elnyomta, majd rögvest visszaállt a gyakorlóbábuhoz. A kézpecsétek és a vízgömb kialakítását követően erősen koncentrált egy cápa alakjára a fejében, s chakráját úgy irányította, hogy abból létrejöhessen az állat… már látta is maga előtt, amint a gömb elkezdett formálódni. Legelőször csak megnyúlt egy kicsit, de határozottan kezdte felvenni valaminek az alakját… aztán, minden átmenet nélkül széthullott.

Arata nem tudta, hogy mitől történhetett ez… olyan közel járt már a célhoz! Azonban nem ült le gondolkozni, hanem tovább folytatta; az eredmény a következő három alkalommal ugyanez volt. Már-már azon gondolkozott, hogy újfent leül a padra, de megint villámcsapásszerűen belé hasított a felismerés, ezúttal Yukimura-senpai szavai által. „A technika épp ezért kétlépcsős: először egy vízgömböt fogsz formálni a kezedbe - már ez se kutya, csak szólok - aztán jöhet belőle a cápa. Vagy kutya. Vagy bármi, ahogy mondtam.” Hogy erre miért csak most jött rá… a cápa nem az ő stílusa. Lehet, hogy vízi állat volt, de kerítenie kéne valami mást… valamit, amit könnyen meg tud formázni… és egyszer csak a lelki szemei előtt megjelent egy állat képe; egy olyan állaté, ami könnyen az ősvadon egyik legnagyobb ragadozójának mondhatta magát.

Hogy is volt? Tigris, ökör, sárkány, nyúl, madár, sárkány, kos… – Suiton: Suikotoppa! – Arata ezt követően létrehozta a vízgömböt, s nemsokára, erős koncentrálással, de abból kialakult egy nem túl nagy farkas. Nem nézegette, nem lelkesedett érte… csak elhajította, egyenesen annak a gyakorlóbábunak, ami előtt gyakorolt. Nos… az nem tört még ki, de kellően hátrahajlott az erőhatástól, ami érte a technika által. Arata már kezdett volna a következő sorozatba, mikor egy kezet érzett a vállán. – Elég lesz, fiú. Térj haza, már rég besötétedett. Készen vagy, megcsináltad és egész szépen haladtál. Holnap gyere vissza begyakorolni, úgyis naponta lejársz. Ó, és igen… ha Chibasi netalántán eltávot kapna a frontról, bármilyen oknál fogva… keresd fel. Még nem állsz rá készen, ahogy látom az erőd még nem akkora, de, mikor eljön az ideje, meg fog majd tanítani neked egy technikát. Hasznos lesz… viszont, ennél többet nem mondhatok. Szerintem te magad is rájössz, hogy mi lesz az, ha megnézed, hogy mivé alakítottad a vizet cápa helyett. Nos… szép estét, fiú. Remélem, még találkozunk.

Arata újfent csak egy bólintással nyugtázta a senpai szavait, aki az elköszönés után rögvest el is tűnt a kiképzőterepről. A fiú szinte vonszolta magát hazáig, már homályosan látott az egész napos edzés okozta kimerültségtől. Természetesen nem ért vissza vacsoraidőre, de nem is bánta; ahogy belépett az ajtón, éppen csak sikerült a szobájáig eltámolyognia, ahol már akkor elaludt, amikor befele dőlt az ágyába. Álomtalan álomba merült, aminek csak örülni tudott… végre nem keserítették az alvását rémálmok.

Másnap a szokásos reggeli teendők elvégezte után rögtön a gyakorlótérre sietett, hogy a tegnap elsajátított technikát némiképpen tovább csiszolhassa. Beállt a gyakorlóbábuhoz, s pár alkalom kellett csak hozzá, hogy egy méretes sérülést csináljon rajta. Azonban… Arata korántsem volt teljesen elégedett a teljesítményével. Még mindig nem tetszett neki, hogy a farkas mérete nem akkora, mint Yukimura-senpai cápájának a nagysága… mindazonáltal tudta, hogy a jelenlegi szintjén ennek is örülnie kell. Mikor a bábu annyira meghajlott a technika által, hogy kitört a helyéről - no persze nem attól a hevességtől, amit a senpai mutatott a tegnapi nap folyamán - Arata mosolyogva ült le a padra, s gyújtott rá. Az eget nézve megint arra gondolt, hogy mit szól ehhez Michio-sensei… mert biztos volt menne, hogy néhai mestere figyeli őt valahonnan. Így kellett lennie… nem lehetett másképp.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Uchiha Obito on Hétf. Okt. 10 2016, 21:49

Nos, először is, feltűnt a tény, hogy maga a technika B szintű, így a chakrád meg van de a szinted nincs. Mint említetted Tobiramával előzetes egyeztetések után megbeszéltétek a dolgokat így az előző problémára meg is találtuk a megoldást, így a tanulásodat – Elfogadom és +6 chakrával jutalmazom! – olyan kikötéssel, hogy a technika amíg nem éred el a megfelelő szintet hozzá, nem annyira pusztító, de kellőképp hatásos.

Nagyon tetszett, ahogy kijátszottad a karaktert és irányítottad a mestered, ki szinte olyan precízen magyarázta el és végül ültette el a technika alapjainak magjait Arata fejében, hogy szinte már kiállhatnék az udvarra és én is elsajátíthatnám ezt a technikát.
Szintén bónusz a tanulás sikere mellett, hogy Arata kezd egészen ráérezni a Suiton technikákra így a jövőbeli víz stílusú jutsuk tanulásában ez előnyt jelenthet majd.

Üdvözlettel,

Obito
avatar
Uchiha Obito
Játékos

Tartózkodási hely : Dimenziók között


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: Kamui - Az Istenek hatalma

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Hattori Arata on Kedd Nov. 01 2016, 18:12



Hattori Arata tanulása
november


Megtanulandó technika:
-          Név: Suiton: Suimenka Dou no Jutsu
-         Leírás: Ez egy vízhasználók által általában igen jól ismert kiegészítő technika. Kézjelek után a fejüket egy szinte alig látható vízburokkal veszik körül, így képesek lesznek a víz alatt is lélegezni és a víz alatti harcban komoly előnyre tehetnek szert.
-          Magyar név: Víz elem: Vízalatti mozgás technika
-          Típus: Kiegészítő
-          Besorolás: B
-          Kézjelek: Ökör, Nyúl, Tigris
-          Chakraszint: 170

A C szintűként, B szintű technika megtanulásának, mesélői engedély megadása Tobirama által történt. Ez úton is köszönöm szépen. A tanulásban megtalálható NJK „sensei” szintén Tobirama által lett kidolgozva, „kölcsönvétele” az ő engedélyével történt, melyet szintén szeretnék neki itt is megköszönni.

Tanulás időben elhelyezése: Néhány nappal a játéktéren történt Kaihoudan-Taihoudan tanulása után.


Erősebbé válni II.

Csak a szokásos, reggeli rituálé; felkelés után a test szükségleteinek elvégzése, felöltözés, majd az anyja által sütött húsos pitéket magához vette, hogy aztán a szobájába visszamenve, kivegyen egy dobozzal a szekrényében tárolt cigarettakészletből. Ahogy érezte, a napja is a szokásosnak indult; ugyanazon az útvonalon haladt le az edzőtérre, miközben elfogyasztotta a reggelijét, és az élet nagy dolgain morfondírozott; most főként, hogy néhány napja eltávozott az a férfi, aki az eddigi leghasznosabb technikákat tanította meg neki; az az ember, akivel egy szó is egy egész párbeszéddel ért fel, ugyanis gondolkozásmódjuk kifejezetten hasonló volt. Yukimura-senpai már nem volt többé, és ez Arata lelkén nem kis nyomot hagyott; minden áron teljesíteni kívánta a férfi utolsó kérését, melyben meghagyta neki, hogy ő lesz a kard, amely nem fogja hagyni a falut a porba hullani.

Arata új becenevet is adott magának, igaz, egyelőre ezt nem osztotta meg senkivel. Azt akarta, hogy majd megismerjék őt… rettegjék Amegakure hatalmát, rettegjék az ő erejét, kardjának a suhintását… Osora no Tsurugi, a Rettegés Kardja… így nevezte el magát. Ő lesz a szándéknak a megtestesítője, annak a szándéknak a kardja, amely a falu minden ellenségének az eltiprására törekedett. S bár Arata jól tudta, hogy a jelenlegi szintjén - hiába volt már jó néhány technikának a birtokában - őrültség lett volna kikérnie magát a frontra, nem egyszer ötlött az eszébe, hogy bosszút áll Yukimura-senpai haláláért. Hogy ki volt azért a felelős, hogy a férfi agya megsérült egy robbanásban, s végül agyvérzésben halt meg… nos, Arata az egész Tűz Szövetségét okolta ezért, nem egy személyt. De… ilyenkor, amikor ezen gondolkozott, eszébe ötlöttek Yukimura utolsó szavai, ahol a férfi óva intette őt a fronttól, s igazat kellett neki adnia.

Épp ezért, azt tette, amit Yukimura kért tőle; edzés folyamatosan. Minden nap lejárt, ezt a kört pedig sosem kívánta megszakítani, csakis küldetés esetén. A kiképzőterepet lassacskán akár a második otthonának is nevezhette volna, ugyanis reggel ott kezdett, s este ott végzett, egyedül ebédre ment csak haza, de akkor is a lehető leghamarabb végzett az étkezéssel, hogy estig még a kiképzőterepen lehessen. A mai napot sem tervezte másként, egyedül csak annyiban állt fenn a változás, hogy ma főként ninjutsura építette az edzésmódszerét.

Beugrott egy kávéért a közeli üzletbe, melyért potom 4 ryu-t hagyott csak ott; a kis papírpoharas és forró kávé kifejezetten jól esett neki a cigaretta mellé ezen a hűvös reggelen. Ezt a szokását nemrég alakította csak ki, de most már a reggeli kávé is a megszokott kis rituáléjához tartozott. Ahogy leért a kiképzőtérre, leült a szokott padra, elszívott egy újabb szál cigarettát és magában megtervezte a napját, méghozzá töviről-hegyire.

~ Nézzük csak… először a szokásos bemelegítés, kunai-és shurikentechnika csiszolása, majd a chakrakontroll további finomítása a fára mászással. Ha ezzel megvagyok, akkor ez után jöhet a harcstílus kialakítása… ködben rejtőzés, két vízklón, az ellenség bekerítése, Mizurappa, majd a Taihoudan használata… hjajj… könnyebb kigondolni, mint megtenni… de lássunk is hozzá, délre már egy teljes stratégiának meg kell lennie ~ Mire végiggondolta a napját, megitta a kávé maradékát és a cigit is elszívta. A bemelegítést viszonylag gyorsan, egy óra alatt letudta, majd rá akart térni a ninjutsuk begyakorlására, azonban a két részlet között tartandó cigarettaszünete alatt egy ismert arc jelent meg a kiképzőtéren.

Arata egyből tudta, hogy a fiú megjelenése - ki nem volt más, mint Hamachi-san, akit nemrég a falu rendelt ki az ő tanítására, amely alatt Arata megtanulta a Mizu Bunshin technikát - a kis napirendjét bizony fel fogja borítani, s nem is tévedett, ugyanis, mikor a fiú odaért hozzá, Arata látta, hogy egy tekercset tart a kezében. – Üdvözöllek, Arata-san. Bizonyára már sejted, hogy milyen okból vagyok itt újfent, azonban a formalitás kedvéért természetesen közlöm veled. A falu újfent kirendelt melléd, mint alkalmi tanító, miután a geninek fejlődéséért felelős személy információt kapott Yukimura-senpai haláláról. A most kiadott technika némiképpen más lesz, mint az eddigiek, ezért a kiképzőterep nem alkalmas a megtanulására. Kérlek, kövess.

Arata nem szólt egy szót sem, csak bólintott, s követte Hamachiko-sant. Nagyjából negyed órán keresztül sétáltak, mikor elérték a falu szélét, s kilyukadtak az azt körbeölelő, acélszürke folyó partján. Hamachiko-san Arata felé fordult, és a tekercset szétnyitva, magyarázni kezdett neki a feladat mibenlétéről. – Nos, mivel itt az áll, hogy viszonylagosan jól képzett vagy a víz elemű technikák terén, ezért érthető módon most is az van terítéken. Hallottál már a Suiton: Suimenka Dou no Jutsuról?

– Természetesen – felelte Arata, majd bővebben is kifejtette a válaszát. – A technika a víz elemű shinobik egyik legismertebbje, amellyel a használó a víz alatt is fel tudja venni a harcot, ezzel akár nagyobb vízfelületen - például tengeren - kifejezetten hasznos helyzeti előnyhöz jut. Mivel a shinobi a technika segítségével a víz alatt is lélegezni tud, így nem csak a harcban, de akár a rejtőzésben és a szükségszerű menekülésben is hathatós segítségére lehet ez a tudás.

– Jól mondod – mosolyodott el Hamachiko, azonban valami nem hagyta őt nyugodni. – Bár… igazán kíváncsi lennék, hogy honnan tudsz ennyi mindent a víz elemű technikákról. Ha még jól emlékszem, a Mizu Bunshin esetében is egy szuszra daráltad el a jutsu előnyeit és hátrányait… ez egy kicsit furcsa, genineknél nem túl megszokott jelenség.

– Egyszerű… Kasaya Michio volt a felügyelő jouninom. Bár nem tanította meg a technikákat, hisz nem voltam elég képzett hozzá, de Michio-sensei nekem és a csapattársaimnak a lehetősége szerinti legtöbb tudást kívánta átadni, épp ezért a technikák elméleti hátterével viszonylagosan tisztában vagyok… vagy legalábbis azzal, hogy mik az előnyei és a hátrányai – mondta Arata és szemei akaratlanul is a folyóra tévedtek, ami most viszonylag nyugodt volt, nem háborgatta se erős szél, se túlzott eső. Értette már, hogy miért a mai napot jelölték ki számára a technikának a megtanulására, de jól tudta, hogy este csuromvizesen fog hazamenni. Még szerencse, hogy a felszerelését tároló eszközei vízhatlanok voltak.

– Értem – mondta Hamachiko, majd a tekercset eltéve, a folyópart szélére sétált. – Nos, akkor szerintem kezdhetjük is. A technika lényege, hogy elemi chakránkat használva egy alig látható vízburkot hozunk létre a fejünk körül, amely által a víz alatt is képesek leszünk lélegezni. Nos, egyelőre ennyit is mondanék, szeretném, hogyha a technika mibenlétére te magad jönnél rá. A sodrás nem túl erős, de megkérnélek, hogy ne menj be túl messzire a vízbe, mivel nem igazán szeretném, ha a folyó túlsó végén kéne kihalászni téged. Természetesen először megmutatom, hogy miként kell kivitelezni a dolgot – ezzel Hamachiko kézjelekbe kezdett - ökör, nyúl, tigris - majd a technika nevének kimondása után, egy alig látható vízburok jelent meg a feje körül, s a fiú be is ment a folyóba, hogy onnan jó három-négy perc múlva bukkanjon csak fel.

– Ennyi lenne. Annyit fontos még tudnod, hogy a technika B szintű, besorolása pedig azért lett ilyen, mivel - ahogy azt mondtad - a használót hasznos helyzeti előnyhöz képes juttatni. Nos… a kézjeleket gondolom megjegyezted… a folyó csak rád vár, Arata-san! – mondta mosolyogva a fiú, s úgy mutatott az acélszürke víztömegre, mintha csak éppen Amegakure egyik legjobbnak titulált éttermébe invitálná edzőtársát. Arata bólintott, s besétált a folyóba, azonban egyelőre a mellkasáig ért csak a víz, ami… hát, nem volt éppen meleg. Szerencsére az idő már nem volt túl hűvös, sőt, a levegő hőmérséklete épp megfelelő volt, a szitáló eső ellenére is.

Az első borzongást követően Arata vett egy mély levegőt, s mikor már megszokta a víznek a… nos, nem épp kellemes hőmérsékletét, lebukott alá, hogy a fejét is hozzászoktathassa. Csak ezt követően kezdte el a lépések kigondolását. ~ Lássuk… egy vízburkot kell létrehozni az elemi chakra irányításával a fejem körül, azonban kapcsolódnia kell hozzám, hogy ne ereszthesse át a vizet; tehát, ez a metódus egyszerre kimeríti a chakra testfelületi és testen kívüli irányításának a módját, de leginkább testfelületi. A vízburok célja, hogy benntarthassam az oxigént, tehát a készlet véges, valószínűleg néhány percnél, vagy negyed óránál tovább nem fogom tudni majd a jelenlegi szintemen fenntartani azt. Ha az eddig tanultakat veszem alapul, akkor formáznom is kell majd az elemi chakrámat, hogy a vízből burok legyen és ne más.

Miután végiggondolta a technika mibenlétét - amelyet csak remélni merte, hogy jól tette - Arata belekezdett a kézpecsétekbe, amelyeket természetesen első látásra megjegyzett, ahogy az már elvárható volt tőle; továbbá, örült annak is, hogy Hamachiko-san nem fejtette ki bővebben neki a fontosabb lépéseket, hisz’ Arata véleménye szerint az volt a shinobi legfőbb ismérve, hogy a kevés információból is képes a lehető legpontosabb következtetést levonni. Sőt… Arata szerint a Nagy Nemzetek egyes tagjai, főként Konoha itt hibázták a legtöbbet. Azon dolgokat, amiket hallomásból tudni vélt a konohaiakról, nos… nem éppen tartotta normális shinobi képzésnek. Azzal nem lehetett minőségi shinobit kinevelni, ha egy tanulásnál mindent az adott személynek a szájába rágtak. Sokkal jobban teljesített valaki, hogyha magától tudott rájönni a megoldásra.

A kézpecséteket követően kimondta a technika nevét, és elkezdte koncentrálni elemi chakráját a testén kívülre, melynek eredménye legelőször - ahogy az ilyenkor lenni szokott - a semminél nem volt több. Bár már viszonylag képzettnek számított a víz elemű technikák terén, azért ez a leckét szépen feladta Arata számára, de a fiú nem csüggedett. A hideg víz körbeölelte testét, és a borzongató érzés, ami átjárta az egész testét, segített neki a koncentrálásban. Egy idő után már elérte a kellő nyugalmi állapotot ahhoz, hogy újfent végiggondolhassa a technikának a lépéseit, de ezúttal is ugyanarra a következtetésre jutott, mint az előbb; a jutsu lényege abban állt, hogy a chakráját miként tudta megfelelő módon a testfelületén és azon kívül is megtartani egyszerre, ez pedig bizony nem tűnt könnyűnek.

~ Hm… nem biztos, hogy jól építem fel a dolgot. Az addig rendben van, hogy vízburkot kéne a chakrámból létrehoznom, de valahol hibádzik a dolog. Hol… hol… ~ gondolta Arata, majd a fejére csapott pár perc után. ~ Hát persze! Az rendben van, hogy elkezdtem gyűjteni a chakrát, de eredendően már alakra kell formálnom! Így volt ez a Mizu Bunshin esetében is! ~ Minekután ezt kigondolta, újfent kézpecsétekbe kezdett, s most, ahogy nekiállt elemi chakráját gyűjteni, a formálásra is odafigyelt. Érezte, amint a nyakából elkezdett kiindulni valami, de nemsokára ez a kis víz, ami elkezdett felgyülemleni, a folyóba hullott. Kívülről úgy nézhetett ki, hogy Arata nyaka körül létrejött a kialakítandó vízburok „héjának” egy kis része, azonban a chakrakontroll sajnos hamar megtört, amiért a fiú átkozta is magát, de nem csüggedt, hanem nekiveselkedett a feladatnak újra.

Ahogy azt a gyakorlat megmutatta számára, az általa kigondolt elmélet jó volt, ahogy a nemrég felépített metódus is. Most már csak el kellett kezdenie a vízburkot kidolgozni, azonban ez nem volt túl könnyű feladat, ahogy azt már többször is megállapította magában. A víz szerencsére a testét már akarta megfagyasztani, kellően hozzászokott annak hőmérsékletéhez, így az már nem zavarta őt; no persze eddig sem túlzottan, ugyanis a hideg víz segítette őt a koncentrációban. A fiú újfent átgondolta, hogy mit s hogyan kell tennie, majd belekezdett a technika kivitelezésébe. Az eredmény ugyanaz volt, mint az előbb, de Hamachiko-san elismerően bólogatott neki, mivel kívülről látszott, hogy a felépülő vízburok már az álláig ért.

Délre Arata már elért odáig, hogy a vízburok az orráig tartott, ami miatt kívülről úgy nézett ki, mintha a fejének a fele épp egy átlátszó tojáshéjból bukkant volna ki; ekkor rendelt el magának egy cigarettaszünetet, ugyanis össze kellett szednie a gondolatait, no meg egy ideje már ázott a vízben. Szerencsére a folyóparton sok volt az olyan hely, ahová behúzódhatott az eső elől, mivel tudta, hogy a nyílt ég alatt nem igazán fog egy kicsit sem megszáradni. Hamachiko-san komoly arccal nézett rá, de Arata jelezte neki, hogy csak cigarettaszünetet kívánt tartani, mire edzőtársa csatlakozott hozzá; ő egy kis tasakból négy húsos pitét vett elő, amelyből kettőt Aratának adott oda. – Tudtommal ez a kedvenced, a kis kifőzdében vettem az alsó szinteken. Jó étvágyat hozzá, remélem megfelelő. Ebédeljünk meg, mert kelleni fog az energia a továbbiakhoz – mondta neki Hamachiko-san, Arata pedig megköszönte az ételt.

Jól ismerte a kis házi kifőzdét, amely az alsó szinteken foglalt helyet; régen, mikor még Miciho-sensei volt a mestere, minden héten oda jártak enni a csapattal. Az öregasszony, aki mai napig a hely tulaja volt, isteni húsos pitét tudott csinálni, de természetesen nem volt olyan finom, mint Arata anyjának a főztje. Ha a fiú jól emlékezett - márpedig a memóriája kiváló volt, legalábbis a saját mércéje szerint - még régen, egy hosszú és bonyodalmas nyaralás előtt ettek ott a csapat többi tagjával együtt, amikor a tulaj meg is jegyezte, hogy a Hattoriak nem átallottak számára felróni, hogy a húsos pitéje nem olyan ízletes, mint Arata anyjáé. No persze… ettől függetlenül nála vásároltak mindig, mikor épp küldetésre indultak, s Arata sem tett másként, hisz’ az anyja nem csomagolhatott neki előre egy hétre, amikor hirtelen kirendelték valahova.

A gyors ebéd és a cigaretta után Arata - aki minden volt, csak épp csontszáraz nem - visszament a vízbe, hogy folytassa a gyakorlást. Az étel miatt érezte a feltöltődést, de jól tudta, hogy estére ki fog merülni, ráadásul innen jóval hosszabb volt az út hazafele, mint lenni szokott; már előre tudta, hogy kisebb szenvedés lesz felvánszorogni az egész napos gyakorlást követően a falunak a felső szintjére, de megrázta a fejét és elüldözte ezeket a gondolatokat magából. Itt s most csak a tanulásra kellett koncentrálnia, nem másra; megígérte mind magának, mind Yukumira-senpai számára azt, hogy erősebbé fog válni, s tudta, hogy ehhez rögös út vezet, melyet nem vághatott le semmilyen módon.

Bár Hamachiko-san még a szárazföldön csinálta meg a technikát, Arata a kezdetektől csak bent a folyóban gyakorolt, mivel úgy érezte, a víz segített neki fenntartani a koncentrációt; no meg az alkalmi edzőtársa is ezt javasolta neki. Most is csak addig gyalogolt be, hogy a víz csakis a mellkasáig ért, majd se szó, se beszéd, folytatta tovább a tanulást. A kézpecséteket és a technika nevének kimondását követően elkezdte gyűjteni elemi chakráját, s most a kialakuló burok már a szeme aljáig ért; nem kellett sok ahhoz, hogy teljesen ellepje a fejét, de Arata érezte, hogy azt majd még finomítania kell, ha kész lesz vele.

Teltek-múltak a percek, a percekből órák lettek. Az eső egyre jobban szitált, Arata arcán pedig már nem csak az esőcseppek és a feltörő vízpermet gyöngyöztek, hanem az izzadtság is. Szája néha megtelt a sós verejtékkel, amely a homlokáról folyt le, de nem adta fel, s mikor a nap már öt órával túljutott a delelőponton, Arata fejét teljesen ellepte a vízburok; előtte pont azzal kellett megszenvednie, hogy legfelül nem ért össze, majd’ egy órát áldozott arra, hogy mindenhol be legyen „foltozva” a burok. Természetesen örült az elkönyvelhető sikernek, azonban nem akarta ezt kimutatni, továbbá oda kellett figyelnie a chakrakontroll fenntartására. Most, hogy kész lett a vízburok, lemerült a víz alá, azonban arra lett figyelmes, hogy még ez a kis nyomás is azonnal „megrepesztette” azt, majd nemsokára érezte, amint a víz betódul az alá, s a technika el is tűnt, a kontrollja megtört.

Természetesen nem csüggedt el. Most, hogy már létre tudta hozni a vízburkot, csak fent kellett azt tartania a kellő ideig. Egészen sötétedésig gyakorolt, azonban az eredmény ugyanez volt… egyedül csak azt könyvelhette el haladásnak, hogy a víz mindig egy kicsivel később tódult be a burok alá. Mikor már tűrőképességének határán volt, Hamachiko intett neki, hogy jöjjön ki a vízből; ahogy Arata odaért hozzá - csurom vizesen, gyakorlatilag hullafáradtan a kimerültségtől és a folytonos gyakorlástól - látta, hogy a fiú mosolyog. – Szép haladás, Arata-san, de mára már elég volt. Nem szeretném, hogyha nagyon túlhajszolnád magad. Holnap reggel ugyanitt fogunk találkozni, abban az időpontban, amikor ma ideértünk. Ne felejts el ételt hozni magadnak, mivel hosszú napnak nézünk elébe. Szép estét neked! – ezzel Hamachiko gyakorlatilag el is tűnt Arata szeme elől, aki megrázta a fejét, hogy hajából kirázhassa a vizet, majd elindult hazafelé.

Ahogy sejtette, az út tényleg nehéz volt; mire felért a felső szintekre, már alig-alig bírta magát vonszolni is. Így volt ez mindig, amikor valami új technikát tanult meg; tűrőképességét mindig feszegetette, de ennek így is kellett lennie. Ha valaki nem volt képes átlépni a határokat, akkor nem is tudott fejlődni rendesen. Arata jól tudta, hogy a holnapi nap is nehéz lesz neki, azonban eltökélte, hogy egy nap múlva ilyenkor már tudni fogja a technikát annyira, hogy másnap csak be kelljen gyakorolnia, ahogy azt szokta ilyenkor. Út közben ezen gondolkozott csak - arra már nem volt ereje, hogy átvegye magában azt, hogy hol hibádzottak az eddigiek, az már másnapra maradt - mikor pedig hazaért, nem meglepő módon azonnal bezuhant az ágyába, s reggelig ki sem kelt onnan; az álma is már csak a megszokott volt, amikor farkasként vadászott valakire és végül el is kapta. Mikor felkelt, ezen már meg sem lepődött, - ahogy manapság már meglepődni alig-alig tudott bármin is, ami vele történt - mivel évek óta ismétlődött nála ez az álom, szinte napi rendszerességgel. Hogy volt-e jelentése? Azt nem tudhatta, de ő tulajdonított neki valamit, amit azonban nem volt hajlandó senkivel sem megosztani, ugyanis nem kívánta, hogy klántársai vagy mások emiatt nevessék ki. Úgyis csak az lett volna a válasz, hogy inkább fejlessze tovább a tudását és ne foglalkozzon semmitmondó álmokkal.

A reggeli kis rituáléját követően azonnal elindult otthonról, mindazonáltal most nagyjából úgy fél órával korábban, hogy biztosan odaérjen a folyópartra. Ahogy leért, látta, hogy Hamachiko már ott várta őt, azonban - ahogy előző alkalommal - a fiú nem volt türelmetlen, ugyanis Arata pontosan érkezett, sőt… negyed órával előtte ott volt, hogy legyen ideje meginni a kávéját, meg elszívni egy szál cigit a kezdés előtt, amit meg is tett. – Üdvözöllek, Arata-san. Készen állsz a mai napra? – kérdezte tőle Hamachiko, mire Arata visszaköszönt neki és egy határozott igennel válaszolt. Természetesen készen állt, máskülönben nem lett volna itt. Ahogy végzett a kávéval és a cigivel, azonnal besétált a vízbe; most is jó öt-tíz perc kellett neki, hogy megszokja annak hőmérsékletét, továbbá átgondolhassa a tegnapi hibákat, amelyeket vétett. Nem akart egyelőre alkalmi edzőtársától tanácsot kérni, szeretett volna magának rájönni a titok nyitjára.

~ A gond ugye az volt, hogy a víz alá lemerülve szinte rögtön megtört a nyomás miatt a kontroll, amit fenn kellett volna tartanon. Valószínűleg nem megfelelő a burokba fektetett mennyiségű chakra… no meg… túl vastag. Olyan vastagnak kéne lennie, mint egy tojáshéjnak, de nem épp annak a keménysége, hanem annál jóval erősebb. Finomítanom kéne a chakrakontrollon, és az sem elhanyagolhatatlan, hogy többet kell belefektetnem. Hamachiko-san vízburka alig látszott a szárazföldön, vízben pedig gyakorlatilag láthatatlan lenne. Gondolom, van egy nyomáshatár, amit a technika elbír, ez nagyjából - B szinten majd persze… - megegyezhet azzal, amit a testem bír el. No meg az is fontos, hogy mennyi oxigént tudok a burokban eltárolni magamnak, mivel a készlet véges, és nincs kopoltyúm, hogy bármilyen módon ki tudjam a vízben megtalálható oxigént vonni magamnak. Namármost… a burok készen van, az addig rendben. Itt az idő, hogy viszonylag tökéletesíthessem, már amennyire tökéletesíteni tudom.

Ha a chakrámat egyenletesebben áramoltatom a formázás alatt, akkor esetleg sikerülhet, és nem kell úgy megcsinálnom, hogy a meglévőt vékonyítom és keményítem, mert azzal csak túlzottan kimeríteném magam… nézzük is… ~
Miután Arata ezt átrágta magában azonnal belekezdett a technikába, minden teketóriát mellőzve. A kézjeleket, továbbá a technika nevének kimondását követően a felállított tézis szerint kezdte el összegyűjteni elemi chakráját, s érezte, hogy jó volt az alapgondolata, azonban így jóval nehezebb volt kivitelezni a dolgot. Most értette meg igazán, hogy miért sorolták be a Suimenka Dou no Jutsut B szintűnek… és rájött, hogy a fő oka ennek nem a helyzeti előny felerősödése volt, hanem ez; mindazonáltal nem állt meg, hanem folytatta. Nemsokára létrejött egy vékony burok a feje körül, azonban eléggé… hát, foltos volt. Itt-ott a burokból hiányzott néhol a víz, ez pedig minden volt, csak nem tökéletes. Figyelme nem lankadt és nem állt meg a gyakorlásban sem.

A megszokott metódusban dolgozott tovább, s egyedül délben tartott egy kis ebédszünetet, ami véleménye szerint megérdemelt volt, ugyanis sikerült eljutnia odáig, hogy a vékony burok már nem voltos, de érezte, hogy még mindig nem elég erős ahhoz, hogy kellően kibírja a víznyomás erejét, ami többszöröse volt a szabad levegőének. Ma illemből ő adott Hamachiko-sannak húsos pitét, méghozzá az anyja által készítettet. A fiú arcáról lerívó gasztronómiai orgazmusból Arata sejtette, hogy tényleg igaz a mondás, ami a szakácsok körében járta: Aiko-chan húsos pitéinél nincs jobb a faluban. A gyors ebédet és cigarettaszünetet követően Arata azonnal visszament a vízbe, hogy folytassa a gyakorlást.

Ugyanúgy telt a nap, ahogy az előző; a percekből órák lettek, s Arata minden egyes óra múltával egyre jobban ráérzett a dologra. Mire dél elmúlt három órával, már sikerült egy kemény burkot kialakítania a feje körül, azonban érezte, hogy a chakraáramoltatás nem túlzottan megfelelő és a buroknak bizony vannak itt-ott gyengepontja, ahol nincs annyi chakra beleölve, amennyi oda kellene, épp ezért ezzel foglalatoskodott tovább. Erre rá két órára már egy teljesen vékony és a chakra által jól megkeményített vízburok volt a feje körül; ideje volt hát letesztelnie.

Bemerült a vízbe, s érezte, amint annak nyomása nekifeszül a buroknak, de szabadon volt képes lélegezni, igaz, egyelőre a kontroll fenntartására nagyon ügyelnie kellett, ugyanis ez még nem ment neki automatikusan. Nagyjából két percet töltött a víz alatt, amikor érezte, hogy a vízburok fala elkezdett gyengülni; vett egy nagy levegőt, feloldotta a technikát, s felbukkant a felszínre. A parton álló Hamachiko mosolyogva bólogatott, s odakiáltott neki. – Szép volt, Arata-san! A technika már nagyjából megy, de még korántsem tökéletes, ahogy látom! Estig gyakoroljad és meglátjuk, hogy holnap is itt kell-e lennem.

Arata csak bólintott, de ezúttal nem jött ki a vízből, hogy cigarettaszünetet tartson, ugyanis nem akarta abbahagyni a gyakorlást; végezni akart ezzel estig, hogy másnap majd csak tökéletesíteni kelljen a dolgot, méghozzá alkalmi edzőtársának felügyelete nélkül. Folytatta tehát tovább, s a fáradtságot figyelmen kívül hagyva addig dolgozott, amíg az izzadtság már jobban gyöngyözött a homlokán, mint az esőcseppek; ahogy tegnap, most is a sós verejték a szájába csordogált, de nem érdekelte, hanem csinálta tovább és tovább. Már bőven sötétedés felé tendált az idő, mire Arata képes volt elérni, hogy három egész percig a víz alatt maradhasson anélkül, hogy érezte volna a chakrakontroll megtörésének folyamatát a végéig, mikor is feloldotta a technikát, hogy ne veszítsen több chakrát a kelleténél. Így is nagyon kimerült volt, épphogy sikerült kisétálnia a folyóból; a parton már várt rá Hamachiko, aki most is nagy komolyan nézett rá. – Úgy néz ki, hogy rendben vagyunk, Arata-san. Holnap még gyere le begyakorolni a dolgot, de rám itt már nem lesz szükség, ahogy nézem. Jelentem az illetékeseknek, hogy sikerült elsajátítanod a jutsut; ha jól érzem, ezek után számíthatsz valamikor egy küldetésre. További szép estét neked, Arata-san!

Ezzel Hamachiko el is tűnt, Arata pedig mosolyogva gyújtott rá. Örült, hogy Hamachiko-san a tanulását megdicsérte, továbbá annak is, hogy le fogja majd jelenteni azt a falu felé, ami által a küldetések kiosztásában is előbbre kerülhetett. No persze… valószínűleg nem fognak majd egy S vagy A szintű feladatot rábízni, a C szint volt a legvalószínűbb… no meg… bár szerette, de elege volt abból, hogy álladóan ételosztásban vett részt az Országon belül. Egyszerűen már nem bírta, hogy szinte minden héten azt a nyomort kellett látnia, amit mindig megfigyelt olyankor. Mást akart csinálni, valami hasznosabbat, olyat, ami közvetlenül a falu hasznára lett volna. Nem is sejtette, hogy mire is akart vállalkozni…

Természetesen most is vonszolta magát hazáig, ezúttal még jobban ki volt fáradva, mint tegnap. Mire hazaért, már gyakorlatilag félig aludt, s úgy, ahogy volt, csuromvizes ruhában feküdt be az ágyába… valószínűleg az anyja meg fogja dorgálni ezért, de Arata jelenleg egyáltalán nem törődött ezzel… ő csak pihenni akart végre, tekintve, hogy a holnapi napon még várt rá egy kis gyakorlás… csak a szokásos… ahogy minden nap csinálta és csinálni is fogja, amíg ennél nem lesz jobb dolga. Erőssé akart válni, erősebbé kellett válnia, hogy a falu hasznára válhasson. Ez a gondolat kísérte most őt álmában, ami kivételesen nem a folyamatosan ismétlődő farkas volt, hanem ő maga, amint shinobi páncélzatban, hosszú köpenyben - annak hátán egy függőlegesen írt szöveg díszelgett - vezeti csatába az egész falut az őket elnyomó hatalmak ellen… és tudta, érezte, hogy van esély a nyerésre. Tudta, hogy el fog jönni majd ez az idő is, de addig erősödnie kellett, testét edzenie, tudását bővítenie. Mikor felkelt, nem igazán emlékezett erre az álomra, nem úgy, mint a többire… azonban érezte, hogy valami más volt most, mint, ami szokott lenni. Nem fogta fel se égi jelnek, se semminek… de attól függetlenül furcsállta a dolgot, de mégsem kerekített túl nagy feneket neki. Inkább elvégezte a szokott reggeli rituáléját és fél órán belül a folyóparton volt; most az egyszer kihagyta a reggeli kávét, ugyanis elég ébernek érezte magát.

Most nem állt be a vízbe, hanem annak partján kezdett neki a technikának; kíváncsi volt, hogy így is megy-e neki a dolog, s ment is. Mikor érezte, hogy a vízburok létrejött a feje körül, akkor ment be a hideg vízbe, s letesztelte, hogy meddig bírja. Akárcsak tegnap, most is nagyjából két-három perc volt a maximuma; ezt fejlesztenie kellett, továbbá a technika sebességével sem volt megelégedve… túl lassan jött létre a burok, s ez nem tetszett Aratának, épp ezért elhatározta, hogy az egész napot itt fogja tölteni, hogyha a szükség úgy fogja hozni.

Szerencsére nem ment rá az egész napja, de kora reggeltől egészen délig elvolt azzal, hogy ezt a technikát az ő szintjéhez mértek tökéletesíteni tudja. Délre a sebességgel már nem volt baj, a fenntartása pedig nem igényelt különösebb koncentrációt az alapvető odafigyelésen kívül, így már úszni is tudott mellette. No persze azt még nem tudta teljesen kivitelezni, hogy az oxigén pótlását valahogy megoldja a burkon belül, de egyelőre ez is elég volt neki, ugyanis erre akár a stratégiáját is rá tudta építeni… tó vagy tenger esetén így már képes volt víz alól is támadni, ez pedig bizony nagy meglepetést okozhatott adott esetben…

Arata átöltözött egy száraz ruhába - ott helyben a folyóparton, ugyanis senki sem járt arra - és letelepedett az egyik kiálló fatönkre megebédelni. Miközben a húsos pitét majszolta, azon járt az agya, hogy mit szólna most Michio-sensei és Atsumichi-kun… az elmúlt időszakban olyan látványos fejlődésen esett át, hogy arra már a falu is felfigyelt… Remélte azt is, hogy Yukimura-senpai is figyeli őt valahonnan, akárcsak az elesett rokonai és barátai is. Mosolyogva nézett fel az égre és tudta, sokat fog hozni még számára a jövő.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Inuzuka Tsume on Szer. Nov. 09 2016, 23:41

Üdv ^^
Szép hosszú tanulást írtál egy viszonylag alapvető ( bár a szinted feletti) technikára, ez már jó pont ^^ De nem csak hosszra, hanem minőségre is sikerült jót alkotnod. 
Szintén jó ötlet a karakterfejlesztésre, nem csak a technikai téren, kihasználni az élmény lehetőségét. 


Lássuk hát a tanulásod:
Csak a tisztánlátás kedvéért megjegyezném, hogy a besorolás nem csak a technika által adott előnyre vonatkozik. A folyamatos fenntartás, a környezeti elemmel szemben is, valamint a viszonylag bonyolult forma szintén nehézzé teszik a létrehozását és a használatát. Magasabb szintű technikáknál a forma manipulációja és a bonyolult chakra irányítás, illetve chakra költség a fenntartásból adódóan olyan tényezők, amikre nyugodtan hivatkozhatsz majd a későbbiekben is. 
Látom, hogy a tanulásod során belefutottál a lehetséges hibákba, amik ebből adódnak, így tényleg nincs ennek más szerepe, csak hogy újra felelevenítsük. 


A tanulás folyamatát gyönyörűen vezeted végig, ezért a technikát természetesen felírhatod magadnak.
További jutalmad: +10 ch


Bár szinteden felül áll a technika szintje, nincs értelme külön korlátozást bevezetni rá a szint eléréséig. Használd ügyesen! 

_________________
Tsume a Matatabinátor - A Nibi állandó mesélője

Mesélések:
Hokkyoku guma  - Nakahara Saki
Körbe érKensiro Karu
Hátrahagyott nyomok - Zawaki Hotaru
Néma lombok - Yamato
Neveletlen Hercegnő - Djuka Haruka
Sivatagi szél - Doshiri Asuka kalandja
Az Ourio-völgy titka Hamada Fuyu
Ébredés- Kenshiro Dai

Tanulások:
Kaszinó:
avatar
Inuzuka Tsume
Adminisztrátor

Tartózkodási hely : Konohagakure


Adatlap
Szint:
Rang: Tokubetsu Jōnin
Chakraszint: Mint bundának a szála + 15 kiskutya -1

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Hattori Arata on Vas. Jan. 08 2017, 02:18



Hattori Arata tanulása
január

Megtanulandó technika:


Név: Mizu no Muchi
Leírás: A formai manipuláció - Egy igencsak nehezen elsajátítható dolog - segítségével a használó, használók egy víz ostort hoznak létre, mellyel akár meg is béklyózhatják az ellenfelet.
Magyar név: Vízostor
Típus: Kiegészítő
Besorolás: B
Chakraszint: 300


Tanulás időbeni elhelyezése: A Kaze no Yaiba tanulást követően néhány nappal.
 



Erősebbé válni III.
 


Az eső halkan kopogott Arata ablakán és nemsokára kimászott az ágyából, hogy elindulhasson a szokásos, aznapi edzésére. A hétköznapok a már több mint egy hete lezárult küldetése óta úgy teltek, ahogy az előtt, csak nemrég volt egy kis kitérő, amikor a küldetésüket vezető chuuninnak a nővére kereste fel, hogy taníthasson neki valamit. Bár Arata akkor újfent elemében érezte magát, mégsem tudott teljesen elvonatkoztatni attól az érzéstől, amit a küldetésen tapasztalt meg. Amikor az az ANBU medikus feltérképezte a chakrahálózatát, miközben gyógyította és egy pillanat alatt megmondta róla, hogy mi hiányzott belőle… És meg is tanította annak gyors feloldására. Arata akkor így tett szert a másodlagos elemére és azóta egy kifejezetten erős és hasznos technikára is. Érezte, hogy erősebbé vált, amióta felépült a betegségéből, de jól tudta, hogy ez még korántsem volt elég ahhoz, amit el szeretett volna érni.

Valami… valami megfogta őt akkor és ott. Mikor látta az ANBU-kat, akkor olyan érzés fogta el belül… egy olyan érzés kerítette őt hatalmába, amelyet nem tudott megmagyarázni sehogyan sem. Vívódott önmagával, hisz’ nemrégiben hunyt el alkalmi mestere és példaképe - legalábbis ő így gondolt rá belül - akinek megígérte, hogy ő lesz annak a szándéknak a kardja, amely ezt a falut és magát a shinobi világot is vezérli. Érdekes cél volt, az már szentigaz, de Arata nem is osztotta meg senkivel… viszont… a vívódása a küldetés óta egyre erősebb lett. Amikor látta, hogy mire képesek a falu elitjei, akarva-akaratlanul is arra gondolt, hogy valamikor… tán majd a távoli jövőben, de ennek az elitnek a tagja akart lenni. Legalábbis maximum így tudta volna azt a furcsa érzést megmagyarázni, bárhányszor arra a szóra gondolt, hogy ANBU. Azonban… nem tudta, hogy ez miként férhetett össze azzal az elképzeléssel, hogy ő lesz majd egyszer Osora no Tsurugi, azaz a Rettegés Pengéje, hisz’ önkényesen ezt a nevet adományozta magának és ezen az úton akart tovább haladni.

De a jövő oly’ képlékeny és oly’ messzi volt még! Igaz, a felépülését követően Arata bizony eléggé filozofikus gondolkozásmódot követett, amely kihatott a mindennapjaira. Egyszerre merengett el a múlton, a jelenen és a jövőn, hiszen mind a három az élete része volt és mindet ápolnia kellett ahhoz, hogy teljes életet élhessen. Ennek ellenére Arata tudta, hogy jelenleg csak a mával kellett foglalkoznia, épp ezért elvégezte szokásos, napi rituáléját. Felkelést követően megmosdott, majd felkapta reggelijét - csak a megszokott húsos pitéből hármat - kivett egy doboz cigarettát a szekrényéből és elindult a kiképzőtérre. Tudta, hogy a mai nap is olyan lesz, mint a többi; gyakorol egy kis taijutsu edzést, kicsit nekiáll pontosítani a dobási technikáján, ami eddig sem volt túlzottan rossz, sőt… majd pedig, végül azokat a ninjutsukat gyakorolja be, amelyek nem változtatták meg volna túlzottan a kiképzőterep területét, ami azt jelentette, hogy a Suiryuudan no Jutsu ezúttal nem szerepelt a listán. Igaz, ahhoz egy kicsit nagyobb vízfelület is kellett volna, mint pár pocsolya.

A szitáló esőben sétált lefele, szokott papírpoharas kávéjával pedig letelepedett arra a padra, amin mindig is üldögélt és egy szál cigaretta mellett átgondolta a napját, eltervezte azt teljesen. Persze… csak a szokásos dologra jutott, arra, hogy taijutsu, kunai, shuriken, ninjutsu… megint csak egy egyszerű, szürke hétköznapnak volt a részese és ezt bánta is egy kicsit. Azonban, nem volt mit tenni, csinálni kellett, mert ezáltal válhatott még erősebbé. Nem is a kemény munka, hanem a folyamatos munka a test és a lélek állandó karbantartása volt a fontos. Ezért határozta el Arata, hogy minden nap le fog járni, amikor épp nincs küldetésen és tette is ezt folyamatosan.

Napját a tervezett szerint indította el, először pár ütést és rúgást kivitelezett a bábukra, majd ezt követte a tervezett kunai és shurikendobás gyakorlása; bár nem kellett sokat finomítania rajta, mert tízből általában tízszer talált - ahogy azt a legtöbb shinobi elmondhatta magáról, hogyha alaphelyzetben voltak - de a különböző módszerű dobásokat azért csiszolnia kellett. Ilyen volt például a szaltóból való dobás, továbbá az oldalazásból és a kitérésből való azonnali hatályú, visszatámadásos hajítás. Azonban nemsokára Arata napja felborulni látszott, ugyanis bár még olyan korán volt, hogy ebben az időben más geninekkel nem igazán találkozhatott itt, hamarost egy ismerős arcot vélt felfedezni, miközben kétóránkénti cigarettaszünetének első turnusát tartotta a padon ülve.

Valójában Arata már felvehette volna a rituáléjának a listájára, hogy a kiképzőtéren, amikor a gyakorlásának az elején tartott, alkalomszerűen meg szoktak jelenni azok a személyek, akik őt tanították és felborították a napirendjét. Most történt ez is, ugyanis nem más személy, mint maga Hamachiko-san közeledett felé, aki a vízklónra és a víz alatti lélegzésnek és mozgásnak a technikájára tanította Aratát még nemrégiben. A férfiú, mikor odaért, illedelmesen köszönt Aratának, majd előadta mondandóját. – Szép jó reggelt, Arata-san. Bár gondolom sejtheted, hogy milyen apropóból vagyok itt ezen a korai órán, a formalitások megkövetelik, hogy pontos tájékoztatást adjak számodra. A sikeresen elvégzett küldetésed, továbbá az előrehaladásodnak a folyamata a geninek fejlődéséért felelős ügyeletes személyek figyelmét felkeltette, így engem küldtek újfent, hogy tanítsak neked egy hasznos és fontos technikát. Készen állsz rá?

Arata természetesen bólintott; persze, hogy készen állt. Mindig készen volt arra, ha valami újat sajátíthatott el. – Rendben – nyugtázta Hamachiko-san, majd folytatta, méghozzá úgy, hogy egy tekercset vett elő és abból olvasta fel az információkat… tehát, csak a szokásos módon tette azt, amit eddig is. – A szóban forgó technika nem más, mint a Mizu no Muchi. Mivel a Suiton technikákban már jeleskedsz, ezért úgy látták jónak, itt az ideje egy magasabb szintre lépned azzal. Mindenekelőtt, kíváncsi vagyok, mit tudsz a technikáról; ha emlékezeten nem csal, akkor az előző tanulásunknál is szépen összefoglaltad, hogy mik a technika ismérvei. Hallgatlak.

Arata fújt egyet, majd belekezdett a magyarázatba, hiszen a Mizu no Muchi viszonylag hírhedt volt a vízhasználók körében; minden olyan shinobi hallhatott róla, akinek víz volt az elsődleges eleme és egy kicsit is foglalkozott azzal. – A Mizu no Muchi lényegében egy vízből álló ostor, amivel képesek vagyunk megbéklyózni az ellenfelünket. Ismereteim szerint maga a technika a Víz Országának egyik közkedvelt elfogóeszköze, azonban a későbbiek folyamán elterjedtté vált és mai napig sokan alkalmazzák, legfőképpen olyan shinobik, akik mások elfogására vannak szakosodva, no meg persze víz eleműek.

Hamachiko-san bólintott, majd intett Aratának, hogy kezdheti a dolgot, de előtte megmutatta neki, hogy miként nézett ki a technika; pár pillanat alatt megjelent egy vízből álló ostor a tanára kezében; Arata összesen két percig nézegethette, majd Hamachiko-san feloldott a technikát és várta, hogy mit tesz Arata, akinek az agya már lázasan kattogott. Természetesen ezúttal sem kapott túl sok információt azzal kapcsolatban, hogy éppenséggel mit és kéne tennie. Persze ezt már megszokta, de most két szót, annyit sem mondtak neki. Arata tudta is, hogy miért; már jól bánt a Suitonnal, ideje volt hát magától elsajátítania egy nehéz technikát. Legjobb tudomása szerint B szintű volt, ami mostani szintjén bár egyenrangú volt vele, mégis elég erős kihívást rejtett magában.

Nekidőlt az egyik gyakorlóbábunak és közben átvette magában, hogy mit kellett volna tennie; felépítette, megtervezte a technika kivitelezését, de sejtette, hogy nem lesz egyszerű. ~ Tehát, a vízostor. Most láttam először élőben, nem úgy, mint a többi technikát, amit eddig tanultam. Ez azt jelenti, hogy az egészet magamnak kell majd kitalálnom, minden lépésére egyenként kell majd rájönnöm. Tehát… majdhogynem csak a szokásos. No de, sebaj, valahol el kell kezdeni az utat, és ahogy azt már számtalanszor megállapítottam, így a legjobb fejlődni, nem pedig úgy, hogy az embernek a szájába rágják pontosan az összes dolgot, ami alatt hiába tanulja meg, nem fogja érteni a mögötte lévő működési elvet. Kezdjünk is hát bele… ~

Érezte, hogy ezzel nem pár órácska fog eltelni, de nem igazán hatotta meg; megkapta a feladatot és azt el kellett végeznie, méghozzá a lehető legjobb szinten, ami csak tellett tőle. Felépítette a dolgot magában és először arra jutott, hogy meg kell próbálnia összegyűjtenie a víz elemű chakráját. Ez persze könnyen ment neki viszonylag, nemsokára egy kis vízgömböt formált meg a kezében. Idáig rendben volt a dolog; azzal sem volt gond, hogy chakráját úgy vezesse bele a gömbbe, úgy formálja azt, hogy egy kicsit hosszúkásabb és keskenyebb legyen. Azonban Arata tudta, hogy ez még korántsem volt a kezdete sem az egésznek. Ezt bármelyik víz elemű shinobi meg tudta tenni, aki már egy kicsit is foglalkozott a víz formai manipulációjával.

Hagyta, hadd hulljon szét a víz és elkezdte újfent átgondolni, hogy mégis mit kellett volna most tennie. ~ Ha jól sejtem, ez már a formai manipulációnak egy jóval magasabb szintje, magasabb annál, mint azok, amelyeket eddig csináltam. A legnehezebb dolgom talán a Suimenka Dou no Jutsu-val volt eddig… abban az esetben nagyon oda kellett figyelnem arra, hogy a vizet miként formáztam meg. Ott az egyszerre volt chakra testfelületi irányítása és chakra testen kívüli irányítása, legalábbis úgy volt a legkönnyebb kidolgozni. Nagyjából ez az eset is ilyen lesz; a vízostort a kezembe kell létrehoznom, majd alakra formálnom. Onnantól pedig… nem, előbb még próbáljuk ki ezt. ~

Arata nem is volt rest nekiállni a dolognak; ahogy sejtette, először nem igazán ment neki több, mint az előbb. Vizet már viszonylag könnyen állított elő az elemi chakrájából, de ez most bőven más volt, mint eddig. Megpróbálta formálgatni, azonban ez érezhetően sok erőt kivett belőle; a víz utólagos formálásával még némi gondja voltak, ezt majd ki kellett küszöbölnie, ha ebből nem akart hátrányt magának a későbbiekben. Bár már könnyebben uralta a vizet, mint eddig, de még tudta, hogy korántsem állt a tökéleteshez közelítő szinten sem. Próbálkozott hát tovább, nem adta fel, mivel tudta, hogy előbb-utóbb - ez esetben inkább utóbb - de sikerrel fog járni.

Az idő nagyjából már déltájt fele járt, amikor Aratának sikerült egy kisebb haladást is végre elkönyvelnie; nem volt sok, de pont elég ahhoz, hogy egy újabb löketet adott neki. A kezében már viszonylag nyújtottra formált víz jelent meg, azonban ahogy meg akarta azt fogni, azonnal érezte, hogy chakra kiáramlása nem volt tökéletes és a víz rögvest széthullott. Arata szitkozódott egy kört, majd újra próbálkozott, de az eredmény ugyanaz volt, mint az előbb. Folytatta inkább a dolgot, de mire a nap a delelőpontján három órával túljutott, Arata még mindig csak ezt az eredményt tudta felmutatni. Tudta, hogy a chakraájának kiáramoltatásán kellett volna egy kicsit finomítania, de valamiért nem ment neki. Talán… talán csak a túlzott izgalom tette a dolgot. Inkább engedélyezett magának egy cigarettaszünetet, hogy kellően átgondolhassa a dolgokat magában.

~ A víz megformálása egy dolog. Azonban, amire oda kell figyelnem az nem más, mint a chakra elosztása. Jelen esetben nem egyszerű víztechnikát hozok létre, amelynek pillanatnyi formázás kell csak; itt fent kell tartanom a formát, nem engedhetem széthullani a dolgot. Ez más, mint a többi, és ahogy azt már az előbb is megállapítottam, leginkább a Suimenka Dou no Jutsu-hoz hasonló. Ott arra kellett figyelnem, hogy a külső nyomás ellenére is fenntartható legyen egy masszív, erős forma. Itt a külső nyomás jelenleg a levegőben és más ellenálló közegben játszik közre. Ha ezek mentén haladok, akkor kivitelezhető lesz a dolog. ~

Minekutána Arata felépítette magában a menetet, vissza is állt rögvest a gyakorlóbábuhoz. Első lépés a víz elemű chakra felszabadítása volt a testén kívül; ez ment is, s már egyből formára is vitte a dolgot, persze még nem igazán volt ostoralakja, azonban ez nem zavarta. Azt akarta még csak elérni, hogy a chakra kiáramoltatása megfelelő legyen ahhoz, hogyha ráfog a vízre, akkor az ne hulljon szét. Ez nagyjából a cigarettaszünet utáni, hatodik-hetedik próbálkozására sikerült, s elégedetten szemlélte a kis, körülbelül fél méter hosszú nyúlványt, amelyet a kezében tartott.

Érezte, hogy jól haladt, azonban kezdett egyre jobban kimerülni. Lassan már-már sötétedésre járt az idő, amikor Hamachiko-san megszólalt. – Még két óra, Arata-san, aztán ajánlom, hogy menjünk haza, mert teljesen ki fogod fárasztani magad. Ha pedig egy tippet elfogadsz… akkor figyelj oda a nyomásra, ahogy azt az előző technikáidnál is tetted – mondta neki a férfiú, Arata pedig majdhogynem a homlokára csapott. Hát persze, a nyomás! A víz nyomása volt valójában a legfontosabb dolog, hiszen azon múlott minden. Nagy nyomás alatt kellett tartania, amivel a külvilág nyomását ellensúlyozta.

Megpróbálta újfent előhívni azt a kis, félméteres víznyúlványt, amelyet az előbb is megcsinált, és sikerült is neki, azonban ahogy elkezdte tovább dolgozni - hogy nagyobb legyen - a kezében lévő víz azonnal széthullott. Hamachiko-san még két órát mondott neki a gyakorlásra, azalatt pedig Arata el akart arra szintre érni, hogy sikeresen a kezében fogjon egy ostort, még úgy is, hogy az nem lesz tökéletes. Sejtette, hogy a formai manipuláció ezen szintje nem éppen könnyű dolog, de azt nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz. A chakrájának kiáramoltatásán már viszonylag tudott javítani, de még korántsem volt tökéletes a dolog.

~ Ha jobban belegondolok, akkor egyszerre kell nagy nyomás alatt tartanom a vizet, de mégis a ruganyosságára odafigyelnem. Ez azt jelenti, hogy nem egy külső, kemény falat és puha belsőt csinálok, hanem az egésznek egyszerre kell keménynek és ruganyosnak lennie, hogy megfelelő módon tudjak vele bánni. Lényegében az elemi chakrámmal alakra formázom a vizet, azt még tömörítem és nagy nyomás alatt tartom. Persze… könnyeb így gondolni, mint meg is tenni… de lássuk is, hogy miből élünk… ~ Folytatta hát és egyáltalán nem kímélte magát, még annak ellenére sem, hogy Hamachiko-san figyelmeztette arra, hogy megint túlságosan ki lesz fáradva. Hozzászokott már ahhoz, hogy minden edzés után ez történt vele, nem igazán hatotta meg. Csak arra kellett odafigyelnie, hogy a chakrakészletét ne merítse ki teljesen és kész.

A megszabott két órából már másfél eltelt és Arata már eljutott odáig, - a sokadik próbálkozásra - hogy a kezében fogott egy nagyjából másfél méter hosszú víznyalábot, ami azonban az első kis lendítésre azonnal széthullott. Arata rögtön tudta, hogy a nyomás nem volt megfelelő, de ahhoz már pont elég, hogy az alakra való formálás megtörténjen vele. Arata folytatni akarta, de a homlokáról lefolyó izzadtság már a szájában kötött ki és sűrű köpésekkel szabadult meg a sós létől, és látni is homályosan látott már. – Ennyi elég lesz mára, Arata-san. A haladásod kiváló, sokan nem mondhatják el magukról, hogy egy nap alatt idáig eljutottak. Holnap reggel itt leszek és folytatjuk. Jó éjszakát! – köszönt el tőle Hamachiko-san, Arata pedig letelepedett a kedvenc padjára és a hazaindulás előtt átgondolta a napját egy szál cigaretta kíséretében.

Megint úgy érezte magát, mintha tizenkét-tizennégy óra folyamatos fizikai munkát csinált volna végig, de a tagjaiban szétáradó fájdalomból tudta, hogy jól dolgozott. Elnyomta a cigarettát és el is indult hazafele… nos, ahogy sejtette, most is csak úgy vonszolta magát, pedig először azt hitte, hogy nem fáradt ki annyira, mint az előzőek alatt. Igaz ez a formai manipuláció nem volt könnyű, főleg ilyen szinten. ~ Miért nem lettem raitonos… akkor szinte semmit sem kellene a formai manipulációval törődnöm… még a szélnél is van annyi, hogy nagyon figyelnem kell arra, hogy miként formázom a chakrámat… ~ panaszkodott magában Arata, de közben jól tudta, hogy a nehezebb út vezet el a tökéletes eredményig. Azzal, hogy víz volt az elsődleges eleme, olyan technikák tárháza nyílt meg előtte, amelyekkel képes volt a harci stílusának megfelelően kialakítania a stratégiáját, ez pedig nem volt utolsó dolog.

Hazaért, s mire átlépte a küszöböt, azonnal meglegyintette őt az elemi fáradtság. Túlzottan sok chakrát használt el ma és érezte, hogy nehéz lesz elvonszolnia magát az ágyig. Vacsoráról már nem is álmodott, örült annak, hogy le tudta venni a cipőjét, s anyjának - aki szokásos módon Arata nagybátyjával shogizott, ahogy azt tette minden este - jó éjszakát kívánni. Arata már-már az ágyba vetette magát, ruháit sem vette le magáról és mire a feje leért a párnára ő az igazak álmát aludta. Szerencsére ma is megúszta a rémálmokat, amelyek nem igazán tettek volna jót neki…

Arata kipihenten ébredt fel és úgy érezte magát, mintha az egész világot a nyakába tudná venni. Gyorsan elvégezte a kis rituáléját, amely az egész reggelét jelentette és a reggeli után el is indult a kiképzőtérre. Az útközben vett kávé gőzölgött a hűvös, esős reggelen; Arata letelepedett a megszokott padjára, és mire elszívta a cigarettáját, Hamachiko-san már ott is termett előtte. Jó reggelt kívántak egymásnak és Arata oda is állt a gyakorlóbábu elé. Koncentrálta a chakráját és nemsokára a kezében termett az az ostorszerű kis víznyaláb, amelyet tegnap már sikeresen elő tudott hívni. Most már csak azt kellett megtennie, hogy a dolgot tökéletesítse, tehát valójában hátra volt a legnehezebb része az egésznek.

Arata elkezdte áramoltatni a chakráját a víznyalábba és érezte, hogy az egyre jobban és jobban elkezdett megkeményedni; mikor úgy érezte, hogy elég, megpróbált csapni egyet vele, de nem jött össze neki, a víznyaláb azonnal széthullott. Bár nem használt el sok chakrát, furcsa módon azonnal megérezte annak apadását. ~ Hm… nem túl chakraköltséges dolog megszilárdítani a vizet és fent is tartani azt a formát. De muszáj lesz megtennem, mert a technika nagyon is jól jöhet még a későbbiek során… ~ gondolkozott el Arata, majd folytatta a dolgot. Nagy nyomás alatt tartotta az eddig létrehozott ostort, amelynek a formázásával már nem volt sok dolga, de a chakra kiáramoltatását még mindig nem tudta rendesen szabályozni; az ostor széthullott, ahogy Arata megpróbált vele lecsapni, ami nem volt igazán jó dolog, mert így csak azt érte el, hogy sok chakra befektetésével létrehozott egy… hát, egy semmit sem érő víznyalábot. És így telt el a következő két órája, amikor is egy cigiszünet alatt átgondolta a dolgot és új elmélettel állt elő; ezt pedig remélte, hogy már legalább részleges siker fogja követni.

Elkezdte lassan, de biztosan beleadagolnia a chakráját a víznyalábba. Érezte és látta is, amint a nyaláb egyre jobban formát kezd ölteni, az eddigi tökéletlen formázás kezdett kisimulni. A víz úgy tűnt, mintha zubogott volna a kemény falon belül és Arata ezt jelnek értelmezte; lecsapott az ostorral. Most sikerült is részeredményt elérnie az előzőekhez képest, ugyanis az ostor nem hullott szét azonnal, csak akkor, amikor hozzáért a bábuhoz. Arata elmosolyodott; jó úton járt, ez azt jelentette. Most már csak oda kellett figyelnie arra, hogy folytassa ezt és az elméleteinek a mentén tudjon haladni. Az pedig végképp megerősítette abban, hogy jól csinálja, hogy még Hamachiko-sna is határozottan bólintott egyet.

Teltek múltak a percek, s az órák és Arata délre már eljutott odáig, hogy egy két méter hosszú ostorral le tudott csapni a bábura, méghozzá úgy, hogy a lecsapás pillanatát követően nagyjából tíz-tizenöt másodpercig még megmaradt az ostor, csak aztán hullott szét. Arata szitkozódott egy kört, ugyanis nem fért a fejébe, hogy mégis miért nem sikerült tökéletesítenie a dolgot, de aztán vett egy nagy levegőt, tartott egy cigiszünetet és csinálta tovább, miután lehiggadt. Hidegvérrel kellett hozzáállnia a dolgokhoz, mivel csak úgy érhetett el sikert. Épp ezért nem „bánkódott” és nem dühítette fel magát azon, hogy dél után három órával az eredmény még mindig ugyanaz volt, mint eddig. Már így is nagy haladást könyvelhetett el.

Arata a chakráját most is lassan és biztosan adagolta bele a már ostornak kinéző víznyalábba és nagyjából délután négy óra lehetett, amikor elérte a következő részsikert; meg tudta vele a bábu nyakát béklyózni, de akkor, amikor megrántotta volna, az erőhatás szétvette a vízostort. Tehát, még nem volt tökéletes a dolog, ezt Arata jól tudta… sőt azt is tudta, hogyha ezt ma estére el is sajátítja, holnap majd vissza kell jönnie, hogy begyakorolja. Azonban, egyelőre arra fókuszált, hogy egyáltalán sikerüljön a technika. ~ Mi lehet a gond? A chakravezetés most jó, de még nem teljesen, igaz, már egyenletesen áramoltatom azt bele a vízbe. A vizet bár sikerült viszonylagos módon megszilárdítani, még nem tökéletes. Mintha… valahol hibádzna valami. Nem kerek a dolog. Lehet, hogy… nem áramlik a chakrám folyamatosan? A chakravezetésem azonnal megszakad, amikor megpróbálom a bábut egy kicsit is megrántani. Arra kell odafigyelnem, hogy abban az esetben is fenn tudjam tartani, minél nagyobb külső nyomás következik be. ~

Ahogy gyakorolt tovább, Arata egyre jobban fenn tudta tartani a technikát, de még korántsem tökéletesen. Ennek ellenére, dél után hat órával már sikerült azt elérnie, hogy a vízostorral a bábut megbéklyózza és meg is tudja erősen rántani azt, azonban egy idő után - nagyon kevés idő után - megszakadt a chakraáramoltatás és a vízostor széthullott. Arata egy cigarettára állt csak meg, majd minden egyéb teketória nélkül folytatta a gyakorlást. A kimerültséget most is érezte; homlokán már nem gyöngyözött az izzadtság, hanem patakokban folyt le róla és egy kicsit zihált is. Tagjai remegtek, de nem volt hajlandó feladni, mert eltökélte magában, hogy ma estére, ha törik, ha szakad, de el fogja sajátítani a technikát. Ennyivel tartozott Michio-sensei emlékének… Atsumichi-kun emlékének… Yukimura-senpai emlékének… és mindenkinek, aki a faluért hunyt el. Az ő emléküket gyalázta volna meg azzal, hogyha nem sikerült volna ezt a nehéz, nem egyszerű, ámbátor mégis fontos technikát megtanulnia.

Már bőven besötétedett - Hamachiko-san le is akarta állítani Aratát, nehogy túlhajszolja magát - amikor Arata egy utolsó, „mindent bele” lépést tett. Előhívta a vízostort, elkezdte bele vezetni a chakráját, méghozzá szépen, egyenletesen, lassan és biztosan. Amikor úgy érezte, hogy kellő erőt adott bele, akkor meglegyintette, megbéklyózta vele a bábut és megrántotta; sikerült neki a dolog, ahogy az előbb is, és most tudta, hogy a vízostor csak akkor fog megszűnni, hogyha azt ő úgy akarja. Elégedetten szemlélte az eredményt, majd megszüntette a technikát. Érezte, hogy a fáradtság szétáradt a tagjaiban, de leült és elszívott egy cigarettát, amelyet a jól végzett munka jutalmaként fogott fel. – Szép volt, Arata-san. Holnap reggel azonban még találkoznunk kell, ugyanis, bár sikerült megoldanod, egyelőre még tökéletes. Azt kell elérned, hogy egyből ezt a formát hozzad elő és ne utólagosan kelljen elérned a megfelelő állapotot. Jó éjszakát! – miután Hamachiko-san elköszönt tőle, Arata is hazaindult. Igaza volt tanítójának, a gond az volt, hogy egyelőre utólagosan adta bele az erőt, és a tökéletesítést azt jelentette, hogy egyből ezt a formát tudta megalkotni.

Gyorsan eltelt az álomtalan éjszaka és másnap reggel Arata kipihenten állt ott a gyakorlótéren. Már túl volt az első cigarettáján és a kávéján is és épp azzal küszködött, hogy eredendően alakra formálva, eredendően nagy erővel elő tudja hívni a vízostort. Ez volt a dolog legnehezebb része, de Arata megszabta magának, hogy délre, legkésőbb dél után egy órával készen kell lennie. Az alkalmi tanítója, Hamachiko-san tőle pár méterre állt és figyelte őt. Arata első próbálkozása azt eredményezte, ami a tanulása elején történt; az első legyintésre széthullott. Ez után egy kicsit fokozatos módon elkezdett javulni és nagyjából dél előtt három órával eljutott arra a szintre, hogy már eredendő alakformálással - és nem a formázást követő, utólagos beleadagolással - oda tudott suhintani a bábunak egy isteneset.

Fokozatosan javult a technikája, percről-percre, óráról órára jobban ment neki. Igaz, Arata nem a legkönnyebb módon kezdte el megtanulni, sőt, talán nem is a legtökéletesebben - hisz a dolog lényege az volt, hogy eredendően úgy hozza elő a vízostort, hogy az már megfelelő állapotban volt és csak fenntartsa a chakrakontrollt, amíg használta - de érezte, hogy jó úton haladt. Egyre jobban csinálta és délre megtört a jég. – Mizu no Muchi! – mondta ki Arata, előhívta az ostort és megbéklyózta vele a bábut. Érezte, amint chakrája folyamatosan áramlott abban, a kontrollt fenntartotta, tehát az ostor nem hullott szét, hanem elemi erővel szorította a fából készült gyakorlóalkalmatosságot. Arata rántott egyet rajta, mire a bábu élesen megnyikordult és a fiú elmosolyodott. Tudta, hogy még gyakorolnia kell majd, de kellő erővel akár a bábut is képes lesz majd kitépni a helyéről… igaz, ahhoz még fejlődnie kellett és nem is keveset. De egyelőre ez is elég volt számára.

Hamachiko-san feltette a kezét, mintegy jelezve Arata számára, hogy elég volt. – Gratulálok, Arata-san. Elsajátítottad a technikát. Mindazonáltal javaslom, hogy gyakorolt még, hiszen az ismétlés a tudás anyja és gyakorlás teszi a mestert. Nekem már csak egy dolgom maradt; le kell jelentenem az illetékeseknek, hogy sikeresen vetted az akadályokat. Bízok benne, hogy ezzel akár már magasabb besorolású és speciálisabb igényű küldetéseket is kaphatsz. Azonban, most a dolgod az, hogy tanulj minél többet. Remélem, még látjuk egymást, Arata-san! – Hamachiko-san meghajolt és elment, Arata pedig fáradtan leült a padra és hátradőlve elszívott egy cigarettát, miközben az eget kémlelte. A szitáló esőben mosolyogva tekintett fel rá és tudta, hogy figyelik őt valahonnan fentről azok, akikért küzdött. És tudta, hogy mit is vártak tőle… tehát, ahogy a cigarettát elszívta, újfent belevetette magát a gyakorlásba. Mert… még ha el is sajátította ezt a nehéz technikát, nem állhatott meg az edzésben.

Minden napjának, minden órájának és minden egyes percének arról kellett szólnia, hogy minél többet és minél jobban képezze mind a testét, mind pedig a lelkét. És most sem lazsálhatott, még úgy sem, hogy egy nagy sikert könyvelhetett el. Tudta, pihenni igazán majd csak a föld alatt lesz ideje, arra pedig még bőven ráért. Egyelőre ez volt az ő dolga és ezt jól is csinálta. Várta hát, hogy mit fog hozni a jövő, visszatekintgetett néha a múltba, de inkább a jelennek élt. Mert a jelen volt a legfontosabb, ott történt meg minden, ami a jövőjére hatással lehetett. És ha a jövőjére kihatással volt az, hogy most éppen a gyakorlóbábut ütött-rúgta, dobta shurikennel és kunai-al, akkor ezt tette, hiszen tenni akart érte, hogy a jövőjét ő alakítsa. Márpedig azt nem engedhette meg, hogy más beleszóljon a kelleténél jobban… az ő kezében volt az élete, az ő kezében volt a sorsa, ő irányította azt.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Uzumaki Kushina on Vas. Jan. 08 2017, 19:14

Kedves Arata,
nagyon szépen felépített tanulást olvashattam, ahol a technikai rész egyenesen tündökölt - nem volt egyszerű a dolgod, hiszen elég rövidke a leírás, de példaértékű az, amit ezzel a pár szóval kezdtél.
A tanulást elfogadom.
Jutalmaid:
+8 ch (= 377)
+4 tjp (= 61)
Üdvözlettel,
UK
avatar
Uzumaki Kushina
Mesélő

Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Hattori Arata on Pént. Márc. 31 2017, 05:22

Hattori Arata tanulása
március

Megtanulandó technika:

-    Név: Suirou no Jutsu
-    Magyar név: Vízbörtön Technika
-    Típus: Kiegészítő
-    Besorolás: B
-    Kézjelek: Ló, Tigris
-    Chakraszint: 400
-    Leírás: A Jutsu egy gömböt hoz lére a víz felszínén az ellenfél körül. Ebben a gömbben a Ninja mozdulni nem tud, de kap levegőt és beszélni is képes. A másik létrehozási mód, hogy a gömb belsejébe zárt ellenfelet vízzel vesszük körbe, így az egy idő után megfullad. Azonban mindkét esetben a Jutsu létrehozója sem tud mozogni, mert az egyik keze a víz gömbjében kell, hogy maradjon, hogy fenntartsa a technikát. Ha kihúzza, akkor a Jutsu megsemmisül. Ezért kell egy valaki (Ninja vagy másolat), aki felveheti a harcot a többi ellenféllel, ha vannak még. A gömb belsejéből csak akkor szabadulhat ki az áldozat, ha a jutsut valaki kívülről megtöri, vagy hatalmas erőket szabadítanak fel a gömb belsejében, amivel a jutsu megszűnik, de mivel a használó folyamatos kapcsolatban van a gömbbel, így a gömb gyakorlatilag annyi chakrát tartalmaz amennyit a használó chakrakészletéből kitelik

Tanulás időbeni elhelyezése: A tömeges képzést követően, továbbá a jelenleg futó játéktéri kaland előtt.


Erősebbé válni IV.
Avagy egy korszak kezdete

Mindig esett. Na jó, ez már megszokott dolog volt Amegakure falain belül - és kívül is - de erre még nem volt példa, - legalábbis Arata emlékeiben - hogy az eső ilyen kitartóan zuhogott volna folyamatosan, órákon keresztül. Leginkább csak szemerkélni szokott, jobb napokon csöpögni, de ez az állandó zuhogás bizony sokakat otthon tartott; egyedül az őrjáratozó shinobik, az utcán munkájukat végző emberek, no meg a koldusok és az utcakölykök rótták a toronydzsungelt… És… természetesen Arata. Ugyanis ha esett, ha fújt, ha sütött a nap, ha éji fagy vágta, ő bizony minden egyes áldott nap lement a kiképzőtérre gyakorolni.

Hogy is lett volna ez másképp ezen a szép, esős napon? Nos, bár Arata speciel az orráig sem látott az esőfüggönytől, ez nem igazán tudta őt érdekelni, csak ment előre. Az egyetlen, ami zavarta, hogy nem nagyon tudott rágyújtani, tekintve, hogy amint kivette a cigijét a zsebéből, az elázott, mielőtt elkattinthatta volna az öngyújtót. Szerencsére felszereléseinek a tárolója vízhatlan volt, de ez nem mentette meg őt magát a bőrig ázástól, még az esővédőként felhúzott, kapucnis felső ellenére sem. Tán az egyetlen szerencséje annyi volt, hogy az eső mellé nem párosult hideg, sőt, az égi áldás kivételével még kellemesen is érezte magát.

Mondhatni, magasabb szinten állt neki a gyakorlásnak, ugyanis az esőtől nemhogy alig látott, de a gyakorlóbábu csak egy elmosódott foltnak tűnt előtte. De hát… erre képezték őket. Mármint nem az esőre - bár tán arra is - hanem arra, hogy mindig, minden körülmények között helyt tudjanak állni, legyen az eső, hó, fagy, szárazság… egy shinobinak minden tereptípuson otthonosan kellett mozognia, továbbá mindenhol a lehető legjobbat kihoznia magából… vagy ahhoz közelit. Erre nevelték őket az Akadémián és otthon is ezt verték bele - sokszor szó szerint - Aratába. Épp ezért… ez a „kis zivatar” nem nagyon zavarta őt. Bár ennyire még sosem esett, amióta csak az eszét tudta, vagy legalábbis nem emlékezett rá, mindazonáltal ez nem jelentette azt, hogy fel kellett volna borítania a napirendjét. Sőt, még az egyik kis beugróban rá is tudott gyújtani, tehát most már igazán nem volt oka panaszra.

Sosem lehetett elég képzettnek lenni az eszközökkel való küzdelemben, tehát csak a szokásos sémával kezdte mai napi gyakorlását; egy kis kunai és shuriken edzés. A rossz látóviszonyokkal nehezebbnek bizonyult, de így legalább tudta gyakorolni a pattintásokat is; az egyik eszköznek le kellett pattannia a másikról, s úgy kellett új, megfelelő röppályát felvenniük. Mikor odasétált a gyakorlóbábukhoz, döbbenten konstatálta, hogy egyik dobócsillag sem ment mellé, ráadásul a megfelelő helyen álltak meg; úgy tűnt, most már ment érzésre is, bár ebből a távolságból nem volt túlzottan nehéz a dolog.

Esze ágában sem volt korábban elmenni innen, úgy tervezte, hogy végigviszi a napi edzéstervet, amihez ráadásul pont megfelelő volt ez az égszakadás is. Az eszközharc bár fontos volt, egy kis ninjutsu és taijutsu edzés sem ártott meg még sosem egy fiatal shinobi szervezetének, sőt, csak a hasznára válhatott. Nekiállt hát némi alapvető ütést, rúgást, ugrást egy kicsit tovább fejlesztve gyakorolni, amikor nemsokára egy hangot hallott, amint a nevét kiáltotta. Valójában már meg sem kellett fordulnia ahhoz, hogy tudja, ki állt a háta mögött, de az illem kedvéért megtette… és valóban, Hamachiko-san állt ott az esőben. – Jó reggelt, Arata-san! – köszöntötte őt a fiatal férfi, de a várt tekercsezés most elmaradt, amit Arata furcsállott is, meg nem is. Azért nem, mert a szakadó esőben a tekercs, amiből Hamachiko-san az előzőek alapján az információkat szokta olvasni, hamar elázott volna… de azért igen, mert tudta, a fiatal férfi a formalitások híve volt és egy kis eső ebben nem gátolta volna meg őt.

– Ezúttal nem a fejlődésért ügyelő illetékesek kérésére jöttem –
közölte vele Hamachiko-san, Arata pedig felvonta a szemöldökét. Ez azt jelentette, hogy a korábbi, alkalmi tanítóját most nem a falu küldte, hogy képezze őt. – Gondoltam meglátogatlak. Sok jót hallottam felőled az elmúlt időben. Mondjuk úgy, a hallottak alapján már teljesen megértem, hogy miért küldtek el mindig hozzád, hogy tanítsalak. Tehát… ezúttal magamtól jöttem. Szeretnék megtanítani neked valamit, ami még hasznodra válhat.

– Nem lehetek elég hálás – közölte Arata és komolyan is gondolta. Ez a férfiú már annyiszor foglalkozott vele, hogy tényleg illett volna meghálálnia valahogy, még akkor is, ha tudta, hogy ezt az előzőek alkalmával kötelességből tette. Persze… ha kívülről kellett volna megítélnie azt, hogy milyen lehetett tanulóként, akkor nem biztos, hogy bármikor is okot adott volna panaszra az alkalmi tanárának. Nem fényezni akarta magát, de azért be kellett vallani, eléggé jól és gyorsan sajátította el a víz elemű technikákat. És érezte, hogy most is egy ilyen lesz terítéken, hiszen Hamachiko-san eddig kifejezetten jónak bizonyult a víztechnikák terén nyújtandó tudásának az átadásában.

– Köszönöm – mosolyodott el a férfiú. – Nos, amit ma meg fogok neked tanítani, az egy kifejezetten hasznos technika lesz… csak menjünk egy kissé esővédettebb helyre – közölte és hamarost behúzódtak a kiképzőtér azon részére, amelyet egy magasabb épület kiugró része árnyékolt le a zuhogó esőtől.

Arata természetesen azonnal kihasználta, hogy esővédett helyre került és rögvest rá is gyújtott egy szál cigire, természetesen megkínálva Hamachiko-sant is, aki nem volt rest elfogadni tőle a felkínált dohányárut; míg szívták a cigit, addig Arata alkalmi mestere elmagyarázta neki, hogy mit is fog neki tanítani ma. – Szóval, a Suirou no Jutsu-ról lenne szó. Gondolom hallottál már róla, eléggé hírhedt technika a vízhasználók körében – mikor Arata bólintott, Hamachiko-san folytatta. – Nagyszerű. Namármost, a metódus a szokásos lesz; elmondok róla néhány dolgot, de a többségére magadnak kell rájönnöd. A vízbörtön technika hasznosságát gondolom, nem kell számodra ecsetelnem, azonban, mint minden technikának, ennek is van gyengepontja… ami ebben az esetben…

– Nem más, mint a helyhez kötöttség. A Suirou no Jutsu folyamatos, fizikális kapcsolatban van a használóval, tekintve, hogy ezáltal tartható fenn a technika – fejezte be Arata. Való igaz, néhai felügyelő jouninja jól kiképezte őt elméletileg - több, hírhedt víz elemű technikának az elméleti hátterével, előnyeivel és hátrányaival is tisztában volt, mind a mai napig - azonban ez még nem foglalta magába a gyakorlati tudást is. – Pontosan – vágta rá Hamachiko-san. – Ahhoz, hogy a technikát elvégezd, kell, hogy legyen meglévő víz a közelben - amennyiben csak elemi chakra alkotná, túlzottan sokat kéne beleölnöd, hamar kidöntene - továbbá folyamatos és állandó fizikai kapcsolatban kell lenned az elvégzett technikával. Erre majd rájössz, hogy miért, bár már szerintem tisztában vagy vele.

Namármost, akkor nem maradt más hátra, minthogy meg is mutassam a dolgot –
fejezte be a kis eszmefuttatását Hamachiko-san, majd két kézpecsétet követően kinyújtotta a karját és Arata egy vízgömb belsejében találta magát. Nem lepődött meg, azonban természetesen megpróbált rögvest kiszabadulni abból, igaz, hiába. A kemény vízfal visszatartotta és csak homályosan látta Hamachiko-san alakját, továbbá a folyamatosan fodrozódó vízfelületet. Nagyjából másfél-két perc múlva a férfiú kihúzta belőle a karját, ezzel megszüntetve a technikát. – Ennyi lenne. A kézpecséteket láthattad. Annyit még hozzátennék, hogy kétféle módon lehet létrehozni a jutsut; az egyik ez, amit megtapasztalhattál, azaz, hogy a gömb üreges. A másik, hogy az üreges gömb belsejében is vizet hozunk létre, ezzel a delikvens rövid időn belül megfulladhat. Sok sikert, a gyakorláshoz pedig nyugodtan használj engem alanynak.

Aratának több sem kellett, rögtön kattogtak a fogaskerekek az agyában. ~ Hm. Lénygében egy alapvető vízformázással kell kezdenem, amelyet gömb alakban fogok létrehozni az ellenség körül. Ehhez nagyarányú, meglévő vízfelületre van szükségem, amely ebben az időben szerencsére még itt is adott számomra a nagyobb pocsolyák miatt. Akkor kezdjük is el az első lépéssel ~ gondolta át a dolgot Arata, majd a kézpecsétek elvégzése után, elemi chakráját bevezette a talpa alatt lévő, felgyülemlett vízbe. Szerencsére a víz formázásával már nem volt sok problémája, továbbá a technikai előképzettsége elősegítette abban, hogy ezúttal a legelső próbálkozás ne a teljes sikertelenséggel végződjön; persze így is nehéz volt a dolog, hiszen bár a víz elkezdett felfele menni, egy idő után visszahullott, mielőtt még elérte volna a teljes gömbformát, ezzel bezárva Hamachiko-sant.

Sosem adta fel a próbálkozásokat az előző tanulásai alkalmával, most sem tette hát. Hosszú percek alatt annyit sikerült elérnie, hogy létre tudott hozni egy gömböt gyakorlótársa körül, de az abban a minutumban kiszabadult belőle. Való igaz, Arata nem is számított másra, hiszen az, amit alkotott, nem volt más, mint egy egyszerű, folyamatos chakrabefektetést kívánó vízburok, amelyet a legkisebb ellenállással is meg lehetett törni; ugyanis nem volt más, csak egyszerű víz. Azonban, Arata rögvest a második lépésen kezdett el gondolkozni, hiszen az első elméletileg már ment neki; úgy érezte, ez volt a technika alapja, amentén majd a továbbiak során haladnia kell. ~ Szóval akkor, az első lépés lényegében a formázás. Persze, ez nem tartható fenn folyamatosan és ez csak egy egyszerű vízgömb, semmi több. A következő lépés pedig nem más, mint a víz folyamatos fenntartása a chakra által, tehát az elemi chakrám beleáramoltatása és annak keringetése. A gömbben a chakrát egyenletesen kell majd eloszlatnom. Némiképpen tán hasonlít a Suimenka Dou no Jutsu-hoz, azonban a különbség itt az, hogy nem egy vékony, de erős réteget kell létrehoznom, hanem egy vastag vízfalat. ~

Miután átgondolta, hogy mit is kéne tennie, az elkövetkezendő néhány órát ezzel töltötte. Szerencsére a nemrégiben, pár hete megejtett, szövetségi szintű képzésben megtanult már egy szintén kicsi, de hasznos technikát, amely sokat segített neki abban, hogy miként használja ki a chakráját. Ott is a víz egy újfajta irányítási módozatát kellett megtanulnia, egészen pontosan azt, hogy mi is múlhat a chakra által manipulált viszkozitáson. Hogy is volt ott? Az az iwagakurei kutya… pontosabban ideiglenes kiképző arról beszélt, hogy a chakrát olyan és akkora arányban kell sűríteni, hogy abból a végén egy ragadós massza jöjjön ki.

Ahogy Arata felidézte magában a nemrégiben megejtett képzés pillanatait, az ott megejtett gyakorlását, melynek folyamán egy újfajta vízirányítást tanult meg, úgy körvonalazódott benne egyre jobban az, hogy miként is kéne felépítenie a technikát. Lényegében itt is arról volt szó, hogy a chakráját egy adott módozat szerint kellett irányítania, azonban ez a módozat eltért attól, amit eddig tanult; akárcsak előző alkalommal, amikor a képzésen sajátította el a Mizume Nabara nevezetű technikát. Természetesen a folyamatos gondolkozást állandó gyakorlás is kísérte, így, ahogy felállított magában egy elméletet, rögtön nekiállt azt kipróbálni, s közben igyekezett csiszolni azon; csak a szokásos metódust alkalmazta.

Délre járt az idő tán - bár ezúttal a napot még annyira se látta, mint „jó” időben - amikor Arata megállt egy szál cigire; ez is hozzátartozott a tanulási stílusához, ha éppen egy ilyen tanításban volt része. A kezdéstől egészen délig lendület, egy szál cigaretta, két húsos zsemle és még egy szál cigi. – Eddig jól csinálod, Arata-san. Azonban, egy kicsit gondolkozz el azon, hogy milyen hévvel próbálod irányítani a chakrádat – jegyezte meg Hamachiko-san, mire Arata kis híján a homlokára csapott. Rögvest rájött, hogy mi volt a probléma, ugyanis legutolsó próbálkozása is csak enyhe jóindulattal volt nevezhető félsikernek; a gömb bár összezárt - s ezzel kimerítette a kellő formázást - de nem tudott megmaradni, szinte azonnal széthullott, a legkisebb behatásra is, pedig már próbálta benne tartani a karját.

Szokták mondani, hogy a gyors gondolkozás előnynek számít a shinobik világában, de alapvető dolognak kéne lennie. Szerencsére Aratának nem volt problémája a gondolatainak áramlásával, épp ezért, ebből az elejtett megjegyzésből - amúgy is, mindig csak ilyen kis megjegyzéseket kapott folyamatosan, amikor valaki technikát tanított neki - szinte azonnal rá tudott jönni arra, hogy hol rontotta el… vagy hát, legalábbis fel tudott állítani egy tézist, amely alapján tovább tudta dolgozni és befoltozhatni a hibákat. Ha a tézis hibásnak bizonyult, azt úgyis látta, és aztán azt dolgozta át. Ha elsőre nem is, hát másodikra, avagy harmadikra csak összejött a dolog, de most érezte, hogy ez lesz a helyes út. ~ Namármost… a gond ott van, hogy a chakrámat nagyon erős hévvel irányítottam és áramoltattam ki magamból. Valószínűleg az előző technikáknak a berögződéséből maradt meg, ugyanis a legtöbb víztechnika egy robbanásszerű formázást kíván csak, heves és kitörő chakrabefektetéssel. Itt és most, azonban egy folyamatos formázást kell fenntartanom, akárcsak a… Mizu no Muchi esetében, ámbátor ezúttal gömb formájában és más irányelvek mentén, de az alapok nem változnak. Lássuk csak a medvét… vagy mit. ~

Több sem kellett neki, szinte rögvest folytatta a gyakorlást; ezek a kis szünetek pont ezért voltak olyan hasznosak számára, hiszen ilyenkor tudta kihasználni a teljes agyi kapacitását, s úgy volt képes felállítani elméleteket, hogy ez előzőek hibáit is mérlegelte. Talán a cigaretta segített neki ebben, talán valami más… ezt nem tudta. Mindazonáltal most, hogy agyban végre sikerült egy általa ismert, formázási nehézségben ehhez hasonló technikához társítania ezt, úgy érezte, sínen volt végre. Elhatározta, hogy a mai napon, ha törik, ha szakad, de meg fogja tanulni a vízbörtönt, hogy holnap már csak begyakorolnia kelljen annyira, hogy megfelelően működjön. Amúgy is, elég képzett volt már a Suiton technikákban, a víz elem nem fogott ki rajta. Pontosabban… nem hagyhatta, hogy kifogjon rajta.

Amikor a Mizu no Muchi-t tanította neki Hamachiko-san, akkor a legfőbb gondja az volt, hogy nem egyből hívta elő a technikát először, hanem utólagosan érte el a kívánt formát. Ezt most ennél ki akarta küszöbölni, ráadásként a Suirou no Jutsu esetében nincsen lehetőség arra, hogy utólagosan érje el a hatást; egyből egy kemény vízbörtönbe kell zárnia az ellenséget, különben annak megadathat a lehetőség, hogy az utólagos erőbevitel alapján kitörhessen. Először egy erősebb, robbanásszerű, heves formázással ki kell lendítenie a gömböt a vízből, hogy az már a karjánál zárjon össze, s abban a minutumban egy egyenletes és állandó chakraáramoltatásba kell belekezdenie. Ezért kellett benne tartania a karját, ugyanis a közvetlen fizikai érintkezéssel fenn tudta tartani a folyamatos kapcsolatot a technikával, amelynek ebben rejlett az előnye és a hátránya is; kapott egy erős, belülről már-már megtörhetetlen - persze mindent meg lehetett törni, pusztán nagyobb erőkifejtés kellett hozzá - burkot, cserébe viszont helyhez kötötté vált az alkalmazása közben.

Említeni sem kell tán, hogy Arat agya erre a gondolatra rögvest felpörgött és nekiállt téziseket gyártani arról, hogy miként védheti ki a helyhez kötöttséget, hiszen, ha nagyobb számú ellenség állt vele szemben, akkor a mozdulatlanság egyenlő volt az öngyilkossággal. Valószínűleg ez a technika leginkább csapatban, avagy szilárdan materializálódott, elemi klónokkal vegyítve volt képes kifejteni a maximális hatékonyságát, ezáltal a magányos alkalmazása nem volt éppen egy életbiztosítás, persze minden az adott harci szituációtól függött. Egy az egy ellen még kiválóan működhetett, de más helyzetben már oda kellett figyelni, hogy milyen lehetőségek merültek fel az alkalmazás közben.

Az sem volt utolsó szempont, - amennyiben Arata jól gondolkozott - hogy a technikát kívülről bizony könnyebb volt megtörni, mint belülről, tehát, hogyha a másik, ellenséges egység jó taktikát alkalmazott, akkor az ő likvidálása nélkül is el tudták érni, hogy a karját kivegye a vízburokból, ami a delikvens kiszabadulásával és a helyzeti előnynek a totális elvesztésével járt. Ha jól értelmezte, akkor ez a jutsu leginkább a „kígyó fejének levágására” szolgált, tehát az ellenséges egység - hogyha éppenséggel többen lennének - vezetőjét elkapva, demoralizálni tudta az egység többi tagját, azonban ahhoz, hogy ezt teljes sikerrel kivitelezhesse, neki is többedmagával kellett lennie. Ami felvetette azt, hogy… ~ Csak nem csapattaktikára akarna ezzel képezni? Hiszen ez egy olyan technika, amit leginkább egy ilyen szituációban lehetne száz százalékosan kamatoztatni. Ha viszont így van, akkor lehet, hogy nem a saját szakállára jött ide, bár nem gondolnám, hogy oka lenne hazudni nekem. Bár azért… vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban, de egyelőre a technika elsajátítása a fontos. ~

Szerencsére tudott kétfele figyelni, s az előző gondolatmenet agyának egy igazán elszeparált részén zajlott le, de mindemellett segítette is őt a gyakorlásban. Dél óta már legalább négy óra eltelt, s Aratának sikerült odáig eljutnia, hogy egy pillanat alatt képes volt összezárni a vízből álló burkot Hamachiko-san teste körül, s érezhetően nehezebbé, sűrűbbé vált a víz, amikor a benne tartott karjából folyamatosan áramoltatta belé a chakrát. Azonban, a víz az víz maradt és hiába volt sűrűbb egy kicsit, edzőtársa néhány szempillantás alatt megtörte a technikát, mintha csak papírfalon vágta volna át magát.

Telt és múlt az idő, már kezdett besötétedni, azonban Arata nem kis bosszúságára, egyelőre még mindig ott tartott, hogy sűrűbb koncentrátumú vízzel tudta körülvenni Hamachiko-sant. A technika nehezebb volt, mint gondolta, ugyanis a folyamatos és egyenletes chakraáramoltatás bizony sokat kivett belőle, épp ezért sem tudta olyan gyorsan megtanulni, mint azt tervezte még a nap elején. A technika lehetségesen jó felépítése bár már megvolt neki fejben, mindazonáltal a kivitelezés… nos, az hagyott maga után némi kívánnivalót. Bár Hamachiko-san szerint ennek a jutsunak a besorolása B szintű volt, Arata adott volna neki egy A-t szíve szerint, ugyanis a nehézségek és a buktatók olyan mértékben tudtak jelentkezni, hogy reális lett volna. Példának okáért ott volt az, amikor már könnyen és gyorsan be tudta zárni edzőtársát a vízbörtönbe, de annyira megterhelte őt a folyamatos chakrahasználat, hogy már kis híján összeesett a fáradtságtól.

Persze a fáradtságot régi jó barátként üdvözölte, akárcsak a homlokáról a fejpánt ellenére is lefolyó, sós izzadtságot. Az ég bár javában kezdett kitisztulni így estére, ennek ellenére bőrig volt ázva, sőt… úgy érezte, mintha az eső a csontjaiba hatolt volna. A kis alkóvban már-már a bokájáig állt a víz, ami bár segítette őt a technika kivitelezésében, kifejezetten bosszantó is volt. Némiképpen ingerült lett, de szerencsére sikerült hamar túltennie magát rajta, ahogy elszívott egy szál cigarettát és újfent hideg fejjel tudott nekiállni a gyakorlásnak. Agya folyamatosan csak pörgött és kereste a lehetséges hibák kijavításának okait.

Az addig rendben volt, hogy sikerült egy korábban tanult technikához hasonlítania ezt, továbbá fel tudta állítani az elméleti hátteret néhány elejtett megjegyzésből, mindazonáltal valahol még hibádzott a dolog és egyelőre nem tudott rájönni, hogy pontosan hol is kellett volna javítania az elméletén. ~ Lássuk csak… eddig sikerült a felállított tézisek mentén haladnom, azonban a probléma még mindig ott van, hogy a vízburkot nem sikerült kellő erősséggel létrehoznom, azt könnyen meg lehet még törni. Lehet, hogy a chakraelosztással van a probléma… ~ próbálta a dolgot átgondolni, azonban nemsokára Hamachiko-san a vállára tette a kezét. – Mára legyen elég ennyi, Arata-san. A végén megint annyira ki fogsz fáradni, mint múltkor és megint nekem kell hazacipelnem téged, ami bár nem gond számomra, a büszkeségednek azonban nem biztos, hogy jót tenne.

Nos, Arata kénytelen volt igazat adni Hamachiko-sannak. Bár eltökélte, hogy a mai napon fogja megtanulni a technikát, tudta, hogy elérte a határait és egy jó shinobinak tudnia kellett, hogy meddig mehetett el anélkül, hogy önmaga egészségét és testi épségét radikálisan veszélyeztetné, és ezáltal visszahúzná a csapatot is, amennyiben csapatban tevékenykedett. A jó helyzetfelismerés a jó shinobi ismérve volt és Arata felismerte, hogy ezúttal nem szabadott túlzottan messzire merészkednie, akárcsak a Mizu no Muchi esetében.

A chakra folyamatosan és egyenletesen való elosztása és fenntartása kimerítő feladat volt, olyan szinten igénybe vette a chakrahálózatát, hogy a fáradtság hamarabb és kimerítőbben jelentkezett, mint még soha. No meg… kiváló haladást könyvelhetett el már így is, most már csak azzal kellett foglalkoznia, hogy megtalálja a hibát, a porszemet a gépezetben. Valahol egy fogaskerék nem működött úgy, ahogy annak kellett volna, s fáradt aggyal nem tudott olyan jól gondolkozni, mint normálisan, bár így is rendesen dolgozott az elméje; emiatt is tudta belátni a tényt, miszerint elég volt mára. Elköszönt edzőtársától és megállapodtak abban, hogy másnap a kora reggeli órákban ugyanitt fognak találkozni. A fáradtságtól ólmos végtagokkal vonszolta magát haza a már lecsillapodott időben, s mikor végre bedőlt az ágyba, akkor is még azon járt az agya, hogy hol lehetett a hiba. A vacsorát ezúttal is kihagyta, ámbátor háborgó gyomrára ügyet sem vetett.

A megszokott reggeli rituáléját követően - amely folyamán megmosdott, evett pár falatot, majd kivett egy doboz cigarettát a szekrényéből, s útközben vett egy papírpoharas kávét - ott ült a megszokott padon, a kávé és a cigaretta párosával a kezében. Jó érzés volt, amint a kesernyés, de mégis édeskés lé lecsorgott a torkán, majd az enyhén kaparó füst a megfeszítette a tüdejét és kiáramlott belőle; a végén furcsa, füstös ízt hagyott a szájában. A megnyugtató légkör, továbbá az enyhén szemerkélő eső jótékony hatással volt Arata agyára, amely még mindig a problémán dolgozott. – Jó reggelt, Arata-san. Készen állsz? – hallotta Hamachiko-san hangját, s gyorsan elszívta a maradék cigit, felhörpintette kevéske kávéját és felállt a padról; ámbátor észrevette, hogy ezúttal nem alakultak ki olyan nagyságú és mélységű pocsolyák, amelyekkel könnyedén dolgozhatott volna. – Teszünk egy kis sétát a folyópartra – közölte vele edzőtársa, Arata pedig bólintott. Valóban, a folyópart jóval egyszerűbb megoldás volt, továbbá csak negyed órányi kényelmes sétára volt a kiképzőtértől.

Fertályóra múlva már mindketten ott álltak a víz egy sekélyebb részén, azon a szakaszon, ahol hetekkel ezelőtt Arata ugyanettől a személytől tanulta meg a Suimenka Dou no Jutsu-t. Nem volt rest, belekezdett a kézpecsétekbe és a gömb összezárt Hamachiko-san körül úgy, hogy Arata karjánál zárult be. A fiú elkezdte áramoltatni bele a chakráját, de edzőtársa ezúttal is viszonylag könnyen ki tudott szabadulni abból, ami azt jelentette, hogy az előző este óta nem változott semmi. ~ A lényeg már megvan ~ kezdte el összerakni Arata elméje a kirakós darabjait pontról-pontra. ~ A kézpecsétekkel koncentrálom a chakrámat, amelyet a testemen kívül kell irányítanom úgy, hogy belevezetem a meglévő vízfelületbe, ezáltal abból egy gömbformát ki kell alakítanom az ellenség körül. Ez kész, ahogy az is, hogy ezt robbanásszerűen, gyorsan kell tennem, azonban az összezárás pillanatában a fizikális kapcsolatot kihasználva, folyamatos és permanens chakraáramoltatásba kell kezdenem. De hol lehet a hiba? ~

Gondolatfolyama alatt újra és újra elvégezte a technikát, amikor egyszer csak, mintha villám csapott volna a testébe, úgy hasított belé a felismerés. ~ Hát persze! Az átmenetnél van a gond, továbbá a chakra áramoltatásával! Nem a vízburok felületét kell megkeményítenem vele, hanem az egész, vastag burkot! Ugyanez volt a probléma a vízostornál is, ha jól emlékszem még rá… először csak a felületet keményítettem meg, de az egész víznek egy összeálló, mégis ruganyos tömbbé kellett összeállnia. Most egy kemény felületen kell ugyanezt tennem, s tartani a keménységét ~ jött rá Arata a dologra, s csak remélni merte, hogy ezúttal tényleg helyesen gondolkozott és képes volt megtalálni a hibát.

Ezen felállított elmélet mentén folytatta tovább a gyakorlását, s dél körülre úgy nézett ki, hogy sikerült áttörést elérnie. A víz érezhetően sűrűbb lett még a keze körül is, továbbá még maga Hamachiko-san is nehezebben tudott csak kitörni belőle. Ennek örömére Arata gyorsan elszívott egy szál cigarettát, és a rövid pihenő alatt felépítette a további lépéseket, majd folytatta a tanulást ott, ahol abbahagyta. Teltek és múltak a percek, a percekből később órák lettek, amely alatt Arata folyamatosan egyre jobban és jobban képes volt foltozhatni a technikát. Most, hogy rájött arra, miként kell dolgoznia, az alapvető hibákba esett bele, amelyekre már szinte várt is; a chakraelosztás egyenletessége itt-ott megbicsaklott, a vízgömb néhány helyen foltos maradt, azaz a formázás rovására ment a chakra folyamatos áramoltatása. Mindazonáltal ezt szerencsére kiküszöbölte egy idő után.

Arata érezte, hogy révbe ért, épp ezért már egyáltalán nem agyalt, csak csinálta és csinálta, amíg bírta. Az idő nagyjából dél után öt órával járhatott, amikor egy nagyobb részsikert - tán már a célhoz legközelebbit - írhatott fel magának, ugyanis sikerült egy olyan vízgömböt létrehoznia, amiből Hamachiko-san is csak chakrabefektetéssel tudott kitörni, tehát nem volt elég pusztán a testi ereje hozzá. ~ Ez eddig rendben van. Most már csak azt kell elérnem, hogy az alapvetően az egyszeri shinobi számára is elérhető chakrafelszabadítást a gömb túlélhesse, azaz, hogyha nem egy túlzottan nagy erejű személyt tartok fogva, az ne tudjon kitörni belőle, akár szimpla chakrahasználattal se. Valószínűleg itt is a folyamatos chakrafenntartáson lesz a hangsúly, tán egy kicsit határozottabban kell belevezetnem, továbbá ügyelni arra, hogy tényleg az egész burok áthatolhatatlan legyen. ~

Nem volt hát rest átültetni a gyakorlatba is az elméletet, s a fejlődés töretlenül folytatódott. Az elkövetkezendő két-három órában Arata közelebb került a végcélhoz, ugyanis edzőtársa egyre nehezebben volt képes kitörni börtönéből. Végül, mikor a fiú már érezte, hogy elérkezett az est utolsó próbálkozása, előző tanulásaihoz hasonlóan itt is egy mindent eldöntő lépésre szánta magát. Elvégezte a kézpecséteket, kinyújtotta a karját, koncentrálta a chakráját és ezúttal mindent egy lapra tett fel. Az ólmos fáradtság ellenére is beleadott apait-anyait ebbe az utolsó próbálkozásba, s nem kellett csalódnia magában. Hamachiko-san ezúttal nem tudott kitörni a vízburokból, s bár Arata jól hozta létre, hamar kihúzta belőle a kezét, ugyanis érezte, hogy még néhány perc és ájultan fog összeesni itt, a folyó szélén. A technika megtört, Arata pedig lassú léptekkel a száraznak nem mondható földre lépdelt, csakhogy a közeli híd alatt leülhessen az egyik kőre, így biztosítva magának némi szárazságot. Elővette az övtáskájába rakott húsos zsemlét és komótosan nekiállt majszolni azt, bár hamarabb végzett vele, mint gondolta, így a szokásos, étkezés utáni cigarettát már kényelmesen, hátradőlve szívta el.

– Szép volt, Arata-san. A holnapi napon még délben találkozzunk, hogy kicsit begyakorolhasd a technikát, de alapjaiban véve elsajátítottad, a magadénak mondhatod azt. És úgy gondolom… ennyit taníthattam neked – közölte vele komolyan Hamachiko-san, Arata pedig felvont szemöldökkel nézett rá. Nem érette pontosan, hogy edzőtársa mire célzott, azonban ezt betudta a fáradtságtól már lassabban fogó agyának. – Nos, lehetséges, hogy a falu még ki fog rendelni hozzád, hogy okítsalak valamire, de nem gondolom, hogy bármi újat tudnék mutatni számodra. Képzett vagy az elsődleges elemedben, kifejezetten jól bánsz vele, tehát itt lenne ideje figyelned a másodlagosra is, amit én már nem fogok tudni okítani számodra.

– Köszönöm a tanácsot, Hamachiko-san –
mondta Arata, majd felállt, leporolta a nadrágját és kezet nyújtott a férfiúnak. – Akkor holnap – köszönt el tőle, majd elindult hazafelé. Az égre nézve ezúttal is arra gondolt, hogy mit szólhatott vajon Michio-sensei, Atsumichi-kun, a régen elhunyt rokonai és Yukimura-senpai ehhez a töretlen fejlődéshez, amit mutatott. Bár Arata már rég nem azért edzett, hogy utolérje azokat a társait, akik lehagyták, amikor majd’ egy évig a betegágyat nyomta, de mégis állandóan erősebb és erősebb akart lenni, de tudta, messze volt még az az idő, amikor képes lesz elmondani magáról, hogy elért mindent, amit el szeretett volna érni az életben. Sőt… véleménye szerint, ilyen sosem történhetett meg, hiszen a jó shinobi nem állt meg a tanulással, nem állt le a fejlődéssel… egészen holtáig képezte magát, hogy aztán utat mutathasson a későbbi nemzedéknek, fáklyaként világítsa az ösvényüket, amelyet azonban nem taposhatott ki helyettük. Ha a technikákon kívül valamit, hát ezt megtanulta Yukimura-senpai által és mosollyal az arcán igyekezett haza, ahol már várta őt a vacsora. Persze… nem tudta, hogy képes lesz-e egyáltalán arra, hogy legyűrjön két falatnál többet, sőt… egyáltalán tud-e majd enni és nem csak bedől az ágyba, ahogy ilyenkor szokott, ahogy azt tegnap is tette.

Bár mindez a sok dolog eltörpült amellett, hogy Arata érezte magában az erőt, azt az erőt, amely a testében keringett és töltötte ki minden tagját, a feje búbjától egészen a lábujja végéig. Ökölbe szorította jobb karját, azt, amelyiket az elmúlt két napban a vízburokban tartott, s másik kezével megigazította alkarvédőjének pántjait. A jól eső szorítás érzése ideiglenesen elűzte elméjéből a fáradtságot, s kicsit gyorsabban rótta az esővíztől sikamlós utcákat, egyenesen a felső szintek felé… hazafelé.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Terumi Mei on Vas. Ápr. 02 2017, 00:20

Enyém a megtiszteltetés!


Öröm a szememnek, hogy jól megformázott irományt látok magam előtt, így boldogan mehetek aludni is. Very Happy Másodjára pedig tetszik a megfogalmazásod, az, hogy hiába tárgyilagos, mégis képes vagy átadni az érzéseket, a leírásokkal pedig magam elé képzelem, hogy mi is történik valójában. Mondhatom azt, hogy nem nyers akkor sem, ha csak tanulásról van szó és meg is maradunk ebben a formában, nincs elkalandozás.
A technikát felírhatod, jutalmad ezen felül +10 chakra! (444- ERROR)
Így tovább!

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Élet, de milyen áron?
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Mindenhol


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Hattori Arata on Szer. Május 31 2017, 22:03

Hattori Arata tanulása
május


Megtanulandó technika:
-    Név: Awaton: Baburu Suishi
-    Magyar név: Buborék elem: Buborék fuldoklás
-    Típus: Támadó
-    Besorolás: B
-    Chakraszint: 250
-    Leírás: A ninja egy közepes méretű buborékot fúj vagy szabadít fel, mely buraként száll az ellenfele fejére, a buborék belseje vízzel van tele, és így az áldozat könnyedén vízbe fojtható, mivel nem kap levegőt. A buborék masszív és nehéz eltávolítani.

Tanulás időbeni elhelyezése: Arata dédapjánál való tartózkodásának idején.

Erősebbé válni V.
Az Új Korszak


Még mindig itt. Arata már nem is számolta, hogy mennyi ideje lakott a dédapjánál, szüleit csak akkor látta, amikor hazament ruháért, vagy épp a teljes felszereléséért. Gyakorlatilag be kellett költöznie ide, hogy normálisan tudja tanulni az Awaton, azaz a Buborék Elem technikákat. Mert dédapja nemrég rávilágított arra, hogy bizony a Hattoriak réges-régen egy Kekkei Genkai, azaz egy vérvonalképesség birtokában voltak. Ez a képesség, a Buborék Elem használata az idők során eltűnt, méghozzá a vér felhígulása miatt, s dédapja óta nem volt senki, aki agáénak tudhatta… egészen Aratáig. Amikor szülei elküldték ide, hogy az öreg Hisateru olyat fog neki mutatni, amit a legvadabb álmaiban sem gondolt, nem igazán hitt nekik… most már nem akart innen elmenni.

Persze… nemsokára útra fog kelni, legalábbis dédapja azt mondta neki, hogy hat napja van két technika elsajátítására. Az előzőt, a lebegő buborékot sikeresen vette, s várta, hogy mi lesz az a meglepetés, amit az öreg Hisateru fog tartogatni neki. Tekintve, hogy lassan már itten életre rendezkedett be, kifejezetten otthonosan mozgott a nagy lakásban, s a fiatal fiú sem zavarta őt, aki dédapjának segédkezett a mindennapi életben.

Igaz… Arata még mindig nem kérdezte meg a teljes nevét, de nem is érdekelte; egyelőre másért volt itt. Ott ült már kora reggel a válaszfalak között, s az öreg hamarost be is jött megszemlélni dédunokáját. – Nagyszerűen haladsz, jobban, mint azt először gondoltam. Mielőtt azonban még rátérnénk a neked tartott meglepetésre, úgy gondolom, tarthatunk egy kisebb, maximum egy napos kitérőt, bár örülnék neki, hogyha… nos, kevesebb időbe tartana az elsajátítása.

Arata természetesen bólintott egyet, s dédapja elvégzett néhány kézpecsétet; mint mindig, a fiú most is elsőre megjegyezte azokat, s hamarost elakadt a lélegzete… szó szerint, ugyanis az öreg Hisateru egy közepes nagyságú, a fejét beborító, vízzel teli buborékot szabadított fel Arata feje körül. Azonnal megpróbálta eltávolítani magáról, de a masszív buborék nem engedett, sőt… egyre jobban szorított, bár ezt az érzést már csak a hirtelen pánikreakció váltotta ki a fiúból. Pár pillanat múlva a buborék szétpattant, a víz lehullott - főként Arata ruhájára, ami miatt a fiú úgy érezte, mintha egy órát sétált volna az esőben – a fiú pedig ott állt, levegőért kapkodva. – Ezt a technikát úgy hívjuk, hogy Baburu Suishi, vagy, ha jobban tetszik, akkor Buborék Fuldoklás. Az alapvető lényege az, amit magad is megtapasztalhattál; az ellenség feje körül felszabadítunk egy vízzel teli, nehezen eltávolítható, masszív buborékot, amelybe lehetőleg hamar belefullad. Ezt a technikát szeretném, hogyha ma elsajátítanád; gyakorlásnak használd azt a bábut, amit nemrég toltam be neked. Sok sikert.

Ezzel dédapja ott is hagyta őt a válaszfalak között és Arata most már látta a gyakorlóbábut, amit az öreg hozott be nemrég; eddig elkerülte a figyelmét. Mielőtt bármibe is belekezdett volna, a fiú nekiállt átgondolni a technika fontosabb lépéseit, hiszen anélkül nem fog menni semmilyen módon az elsajátítása. ~ Masszív, tömör buborék. Eddig olyanokat szabadítottam csak fel, amelyek üregesek voltak… de most masszívat és tömöret kell, olyat, amely vízzel van telítve.

Lényegében a víz és szél elemek harmonikus kombinációjából építem fel, itt most azzal kell majd ügyeskednem, hogy harmóniában maradjon, de a víz elem egyértelműen dominál. A buborék vízhatását kell növelnem, a külsejét pedig ruganyosra, ámde keményre kell alkotnom, olyanra, amelyet egyszerű fizikai behatással nem lehet áttörni, továbbá a bőrhöz hozzá képes tapadni annyira, hogy leemelni se lehessen a fejről.

Mintha… mintha egy nyakörvet alkotnék lényegében, csak nagyot, kereket és tömöret, ami az egész fejet befogja. A gond itt először azzal lesz, hogy a buborék valójában nem teljes buborék, mert a fejet fogja körbe. Úgy kell megalkotnom, hogy a nyaknál legyenek a zárópontok, ezáltal jöjjön ki maga a forma; a nyak és a fej tömi be a maradék rést ~ gondolta át a dolgot Arata, és rögvest neki is állt kivitelezni az elméletét.

Ahogy az várható volt, elsőre nem történt semmi, sőt… úgy érezte, hogy ez még a semminél is kevesebb volt. A technika kifogott rajta, hiszen eddig üreges és teljes buborékokat szabadított fel, most pedig egy tömör buborékra volt neki szüksége, amely a fej körül helyezkedett el. A semmi eredmény folytatódott tovább, egészen a gyakorlás elkezdésétől, nagyjából két órán keresztül, amikor is egy vékony buborék elkezdett alakot ölteni a fej körül, de hamar kidurrant. Arata újult erővel vágta bele magát a gyakorlásba.

A felállított elmélete alapján a buboréknak már teljesen meg kellett volna jelennie, még ha csak vékonyan is, azonban egyelőre csak azt tudta elérni, hogy a kis felfújt gömböcske kezdeménye nekiállt megjelenni a fej körül, viszont az első érintkezésre szétbomlott, ami azt jelentette, hogy nem tudta még hozzákapcsolni azt a nyakhoz.

Ahogy a Foudo Baburunál, úgy ebben az esetben is inkább arra hagyatkozott, hogy különböző lépéseket állított fel magában újfent. A technikát több részre bontotta magában, és azoknak a mentén igyekezett haladni. ~ Lássuk csak… első lépésben azt kell kiviteleznem, hogy egy sima, egyszerű buborékot szabadíthassak fel a fej körül. Ennek még nem kell tömörnek lennie, hanem egy sima bubinak, ami körbe tudja venni a fejet, tehát a nyakhoz kapcsolódik hozzá, a zárópont ott van.

Ha ezzel megvagyok, akkor a második lépés a buborék falának megkeményítése, mégis annak ruganyosan tartása lesz; ezt részlépésekre kell bontanom, először csak keményítek, majd, mint a Mizu no Muchi esetében volt, a falat ruganyosra alkotom meg. Ezzel el fogom érni azt, hogy a buborék erősebben kapcsolódjon a nyakhoz, levenni ne legyen könnyű. Ha a fal már megvan, akkor a harmadik és egyben utolsó lépésben a tömörségét kell megoldanom, továbbá a fontos a telítettsége; a buboréknak vízzel kell megtelődnie. A harmadik lépést is majd két felé kell itt bontanom, első körben a tömörség, magyarán a kemény és ruganyos buborékfalat vastagabbá kell tennem a chakrám segítségével; ha ezt már fel tudom szabadítani, akkor jön a harmadiknak a második részfokozata, miszerint olyan buborékot kell tudnom előállítani, ami alapjáraton tele van vízzel. Ezzel lesz lényegesen nehezebb dolgom majd… ~ állította fel elméletét Arata és rögvest neki is állt megnézni, hogy miként működhet ez a gyakorlatban.

Telt-múlt az idő, bár ez Aratát nem érdekelte. Az elméletét nekiállt kidolgozni, átültette azt a gyakorlatba, és úgy nézett ki, hogy működött. Koncentrálta a chakráját, elvégezte a kézjeleket, és a buborék határozottan elkezdett megjelenni a fej körül; a probléma itt az volt, hogy nem azonnali hatállyal szabadult fel, hanem lassan, fokozatosan jelent meg. Úgy nézett ki, hogy az első lépést is további részlépésekre kellett bontania, még fokozatosabban haladnia a technikát illetően, mint azt alapvetően eltervezte.

Nagyjából elmúlt dél, mire Arata az első lépést kipipálhatta képzeletbeli listáján; ez alatt a sok óra alatt bizony túl volt néhány érdekes kísérleten. A buborék egyre gyorsabban jelent meg, végül pedig a kézjelek után rögvest ott termett a fej körül. Arata büszkén szemlélte az általa elért eredményt, azonban tudta, hogy a neheze még bőven hátravan. Ó, mit szólt volna Michio-sensei, ha ezt most látta volna! Biztos büszke lenne néhai felügyelő jouninja Aratára, arra kis szótlan, mégis komoly srácra, aki régen volt… tán még Atsumichi-kunnal is félretehette volna az ellenségeskedését, igaz… hajdanvolt csapattársával sosem jöttek ki igazán jól. Nem voltak riválisok, egyszerűen csak Arata nem igazán szívlelte őt, s ez az érzés kölcsönös volt. Viszont, jól együtt tudtak dolgozni, ilyen volt a Gőz Országában történt eset is, amikor közösen nyaraltak egyet, persze a nyaralás hamar véget ért és egy nem hivatalos feladat kellős közepén találták magukat…

Nem. Elég a nosztalgiából, az csak elvonta a figyelmét, és Arata nem arról volt híres, hogy bármi is képes volt elterelni a gondolatait. Aratát úgy ismerték a társai, mint, aki folyamatosan csak gondolkodik és gondolkodik, mígnem előáll egy olyan tervvel, ami biztosan működni fog, vagy legalábbis nem kell hatszázszor átdolgozni egy küldetés alatt. Egyes rokonai már-már előrevetítették neki a chuunin rangot, de Arata jól tudta, hogy azt nem adják csak úgy ingyen az embernek, ahhoz teljesítenie is kell. És bármennyire is számba vette a küldetéseit, egyelőre nem állt ott, hogy csak úgy hozzávágják a chuuninságot… amit sajnált is egy kicsit, de tudta ő jól a kötelezettségeit. A falu is egyre komolyabb feladatokat bízott rá, és ebből is látszott, hogy Amegakure - noha Aratának nem volt viszonyítási alapja, csak hallomásból tudott néhány dolgot, de ezeket is városi legenda szintjén kellett kezelni - nem Konoha volt, ahol babusgatták a genineket; őket itt bizony kőkeményen kiképezték minden eshetőségre. Emiatt a kiképzés miatt volt képes Arata most száz százalékosan csak ezzel foglalkozni. Bár egy kis kitérőt tett a nosztalgiázással, a pillanat töredéke alatt rázódott vissza a valóságba és látta maga előtt újra a gyakorlóbábut. Megint megpróbálta az első lépést és konstatálta, hogy az már tökéletesen ment neki, így ideje volt átlépnie a második lépés első résszakaszára, ami nem volt más, mint a buborék falának megkeményítése. Ezt a keményítést már az előző tanulása alatt félig-meddig elsajátította, hiszen a Lebegő Buborék lényege az volt, hogy ne lehessen azt egyszerűen kiszúrni semmivel, tehát azt a metódust használta itt is.

Folyamatos és megnövelt chakraadagolással hozta létre a buborékot, ami kezdetben ugyanaz volt, mint az általa felállított első lépés során. Nem csüggedt, hanem folytatta és egyre több és több chakrát adagolt bele a buborékba, amelynek a fala folyamatosan, minden egyes létrehozás alkalmával keményebb és keményebb lett, ezt meg tudta állapítani. Ha fejpántja nem lett volna rajta, akkor bizony belecsurgott volna az izzadtság a szemébe a homlokáról, de így is úszott a sós verejtékben; kicsit jobban megizzasztotta ez, mint gondolta, viszont, szerencsére a második lépés első része készen volt dél után két órával.

Egy gyors ebéd és kint egy szál cigaretta; ennyit most megengedett magának, ugyanis tudta, hogy dédapja ki fogja hajtani belőle a szuszt is ezek után. Már így is őrült iramot diktált az öreg, Arata nem győzte tartani a lépést. Amióta csak ide jött, nap-nap után, megállás nélkül tanult és tanult, nem volt egy fél napnyi szünete sem… igaz, ő ennek csak örülni tudott. Régen, mikor felépült a betegségéből, a fél kezét is odaadta volna azért, hogyha tanulhatott, s most megkapta, tehát ki kellett használnia. Dédapja közölte vele, hogy hamarost küldetésre kell majd mennie, s addig még egy meglepetés technikát meg fog neki tanítani, amit Arata kíváncsian várt, hogy mi is lesz az… bár volt egy sejtése, de inkább nem adott neki hangot. Sőt, nem is gondolt rá, most a Kekkei Genkai technikáin volt a sor.

A második lépés második fázisa még jobban megizzasztotta őt. Most a chakráját úgy kellett elosztania és koncentrálnia, hogy a kemény fal kemény maradjon, de közben ruganyos legyen, hogy a víz a belsejében könnyen el tudjon oszlani, és még nehezebb legyen eltávolítani a fejről. Nem volt könnyű feladat, ugyanis az első próbálkozásra a buborék azonnal szétdurrant, s nem kevés víz fröcskölődött a padlóra. Arata bosszankodott egy kört, de hamar erőt vett magán és a fáradtság ellenére folytatta tovább. Ez most vízválasztó lesz, a szó szoros értelmében, hiszen ez után következik a tömör buborék megalkotása, ami a technika lényegi eleme. Ha így hagyná, akkor ott állhatna, amíg elfogyna egy alapvetően levegővel telített, zárt térben az ellenfélnek a levegője… viszont, ha tökéletesíti, akkor kap egy fej körüli vízbörtönt lényegében.

~ Tényleg! A Suiro no Jutsu! Majdnem olyan ez, mint az, csak itt két elemből rakom össze és nem kell benne tartanom a kezem! Hogy én erre eddig miért nem jöttem rá? ~ csapott rá Arata a homlokára és egy kicsit átalakította agyában a tervezetet. Most már e mentén haladt tovább és a haladás érezhető volt. Így, hogy a technikát alapvetően már három másik, általa is ismert jutsuhoz tudta hasonlítani, könnyebb dolga volt. A chakráját mintha könnyebben szabadította volna fel, könnyebben is koncentrálta azt… ámbátor, lehet, hogy ez csak egy érzés volt, mégis ez az érzés segítette őt.

Nem volt rest rendületlenül folytatni a gyakorlást, amelynek meglett az eredménye. Már-már beesteledett, amikor ott állt a kemény, de ruganyos fallal rendelkező buborékkal szemben. Arcán kaján vigyor terült szét, viszont tudta, hogy még nem adhatta át magát a felhőtlen öröm kényének-kedvének, hiszen a legnehezebb lépés még hátra volt; itt volt az ideje elsajátítania azt, hogy mikét hozzon létre tömör, vízzel telített buborékot, ráadásként ott, ahol létre kellett azt hoznia, nem máshol; a feladat legfontosabb része következett, épp ezért Arata egyáltalán nem vette azt félvállról.

Rendesen rákészült, megint kiment dohányozni, most két szál cigit szívott el az esti kávéja mellé… igen, már rászokott az esti kávéra is, amióta a dédapjánál élt, ez is a napi rutinjává vált. Muszáj volt, hiszen a fizikai és pszichikai megterhelés bizony nem kicsit fárasztotta őt le, így a kávé… egyszerűen segített neki, hogy könnyebben koncentráljon, majdnem olyan volt számára, mint egy energiatabletta. Igaz, anyja nem örült annak, hogy fia a cigi mellett a kávéra is rászokott, de hát… Arata ilyen volt. Ha egy hibát kellett nála említeni, az az addikció kialakulásának magasfokú lehetősége volt, épp ezért, Arata tudta magáról, hogy sosem szabad alkoholt vagy civil drogot fogyasztania, ugyanis annak beláthatatlan következményei lehetnek a jövőjére nézve. Néha persze fiatal kora ellenére is megivott egy-egy pohárka sakét a családi összejöveteleken, de ennél többet sosem engedett meg magának. Amíg a cigi és a kávé tiszta fejet és hideg gondolkodást eredményezett nála, az az egy pohár saké is elbódította őt, tehát nem volt hajlandó többet magához venni a rizsfőzetből. Párszor bőven elég volt… és hiába mondta néhány rokona, hogy addig nem ember, amíg nem részegedett le életében egyszer úgy istenesen, Arata ezt a nézetet nem osztotta. Shinobi volt, olyan ember, aki a falu eszköze, annak az akaratát teljesítette be… egy jó shinobi pedig nem lehetett részeges…

De megint elkalandozott! Elnyomta a második szál cigit és vissza is tért a lakásba; kicsit már hiányzott neki az eső, amit csak a napi néhány szál cigaretta idején láthatott. Visszaállt a kis szobába, a válaszfalak közé és létrehozta az előző eredményét, amely egy pillanat alatt meg is jelent; büszkén nézte rá, de agya már kattogott a következő és egyben utolsó lépés kivitelezésén; ez volt a legfontosabb része az egésznek, ha ez nem ment neki, Arata borítékolta, hogy nem csak erről, de a meglepetés technika megtanulásáról is lemondhat majd.

Meditatív állapotba került, agya pedig sebességet váltott a gondolkozásmetódusban. Nem telt el úgy másodperc, hogy ne suhant át volna elméjén legalább hatvan lehetőség, amelyekből… nos, legalább hatvanegyet rögtön el is vetett, mígnem megtalálta az optimálisat. A harmadik és egyben utolsó lépés első része a buborék tömörségének a kivitelezése volt, ami még könnyűnek hangzott és az is lesz valószínűleg; csak meg kellett erősítenie azt az eredményt, amit eddig elért, és fenn kellett azt tartania. Arata bele is vetette magát a sűrűjébe, és már bőven leszállt az est, amikor a harmadik lépés első részével készen volt.

Ámde, most jött a java. Célul tűzte ki magának, hogy két órán belül elsajátítja a teljes technikát, tehát neki kellett állnia. Az elmélet már megvolt, csak gyakorlatba kellett átültetni azt, bár ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. A meditatív állapot még mindig megvolt, és Arata nekiállt a kézpecséteknek; elképzelte, amint harmóniában oldotta fel a szelet és a vizet, de mégis engedte egy kicsit dominálni a víz elemet az egészben. Az eredmény a szó legszorosabb és egyben legrosszabb értelmében a semmi volt, viszont ez egyáltalán nem csüggesztette el az ifjú shinobit.

Kézpecsétek, technika nevének kimondása. Kézpecsétek, technika nevének kimondása… ez volt a sorrend, perceken keresztül csak ezt csinálta, közben chakráját úgy irányította, hogy a buborék tömör belsővel bírjon, az tele legyen vízzel. Útközben rájött, hogy túlzottan is naggyal próbálkozott először, ezért a harmadik lépés második részébe beiktatott egy újabb részmodult, ami abból állt, hogy egyszerű, kis buborékokat szabadított fel a szobában és egyre inkább igyekezett azoknak a tömörségét növelni.
Az új terv bevált, és egy órán belül Arata vért verejtékezve, de eljutott oda, hogy egy ökölnyi, tömör, vízzel teli buborékot fel tudott szabadítani, ami, amikor kidurrant a chakrakontroll teljes megszűnése miatt, bizony nem kevés vizet fröcskölt a padlóra. Elmosolyodott és folytatta végül a gyakorlást, nem érdekelte, hogy mennyire fáradt el. Egyre növelte a felszabadítandó buborék méretét, ami bizony kivette belőle az energiát, de ő csak csinálta és csinálta, mígnem elért oda, hogy ott lebegett előtte egy fej nagyságú gömböcske, tele vízzel.

~ Remek. Most már csak azt kell megoldani, hogy ezt a fej körül hozhassam létre ~ gondolta és feloldotta a technikát, mondani sem kell, az egész ruhája vizes lett, de nem bosszankodott, hanem folytatta tovább a gyakorlást, ahogy azt tette minden nap. Még egy órája volt a saját, általa megszabott idő szerint elsajátítania a technikát, szóval bele kellett húznia, hogyha tartani akarta a szokásos lefekvésidőt. Dédapja hangsúlyozta számára, hogy ténylegesen tanulni csak úgy lehetett, hogyha rendes időben kelt és feküdt, mert erre élesben majd nem lesz lehetősége, tehát most kell kihasználnia ezt a lehetőséget, és Arata igazat adott neki.

Nehéz volt kivitelezni a tervét, ugyanis a tömör, vízzel telített buborékot nem volt könnyű ott, a bábu feje körül felszabadítani. Mindig valamilyen technikai akadályba futott bele, hol a víz csorgott ki belőle, hol létre sem akart jönni, hol pedig könnyen szétesett… próbálkozásoknak a garmadáját ejtette meg, már homályosan látott, az izzadtságából pedig akár egy medencét is fel tudott volna tölteni, hogyha úgy tartotta volna kedve, de nem adta fel, ugyanis az, aki felad egy lehetőséget, nem érdemli meg a következőt. Arata mindene volt a tanulás, a technikáknak az elsajátítása, és ez tartotta benne a lelket, amikor elérkezett az este utolsó próbálkozásához; már alig állt a lábán, de ezt még meg kellett tennie.

– Awaton: Baburu Suishi – mondta ki a technika nevét a kézpecsétek után, és a bábu nyaka körül megjelent a vízzel teli buborék. Arata fenntartotta a chakrakapcsolatot és egy shurikent hajított rá a buborékra, ami nem durrant ki az éles fémtől. Elmosolyodott, feloldotta a technikát és elégedetten dőlt neki a válaszfalnak; ma is alkotott valamit, ma is tanult valamit. Nem zavarta a lehulló víz, az sem, hogy a válaszfalak közti kis helyiség gyakorlatilag úgy nézett ki, mint az utcájuk egy hevesebb esőzés után… egyedül az elért eredmény, a megtanult technika iránti öröm áradt szét fáradt tagjaiban.

Mosakodással nem vesződött, tudta, hogy ott aludna el a fürdődézsában. Inkább csak levette a ruháit, és egy szó nélkül bedőlt a megvetett ágyába; majd reggel fog ágyneműt cserélni, hiszen koszosan feküdt le, de ezt most nem tudta teljesen ép ésszel felmérni. Azt már nem láthatta, hogy dédapja a szobájának ajtajában állva, komolyan bólintott egyet és utasította a nála lakó, másik fiút, hogy mossa fel a vizet. Arata ekkor már az igazak álmát aludta, s álmában megjelent minden, számára fontos személy… az apja… Michio-sensei… Atsumichi-kun… Motoi-cha… Yukimura-senpai… halottak és élők egyaránt, akik joggal lehettek büszkék az ifjú shinobira.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Hyuuga Hinata on Pént. Jún. 02 2017, 15:34

Szép napot!

Egy tőled szokatlanul rövid tanulást olvashattam, de elnézem a szép formázás miatt. Razz Az a fránya Kage Bunshin! Very Happy Mindenesetre elméleti és gyakorlati szinten is egy hibátlan írást olvashattam. A karakter részletesen átgondolja a szükséges lépéseket, próbálkozás próbálkozást követ, mígnem tökéletesíti a technikát, ahogyan azt kell. Ügyes bubibűvölő lesz Aratából, csak így tovább! :3 A tanulásod elfogadom, a technikát felírhatod az adatlapodra, jutalmad ezen felül pedig +7 chakra

Hinata 

_________________

Mesélések:  Djuka Haruka, Hyuuga Emi, Teruya Sora, Ishihara Aki, Yukari Yama
Fagyasztva: Zake, Arakawa Kenichi, Djuka Orimi, Hyuuga Ayako
avatar
Hyuuga Hinata
Mesélő

Tartózkodási hely : Valahol stalkerkedik


Adatlap
Szint: S
Rang: Krumpli
Chakraszint: T-Takashi-dono

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Hattori Arata on Szomb. Szept. 30 2017, 23:57

Hattori Arata tanulása
szeptember


Megtanulandó technika:

-    Név: Awaton: Sumi Baburu Bakuha
-    Magyar név: Buborék elem: Tinta buborék robbanás
-    Típus: Támadó
-    Besorolás: A
-    Chakraszint: 500
-    Leírás: A ninja egy vagy több akkora buborékot fúj, melyek képesek csapdába zárni az ellenfelet. A buborékok a levegőbe emelkednek az áldozattal. A belsejükben sötét, tintaszerű anyag halmozódik fel. A buborék teljesen elfeketedik, majd szétrobban, megsemmisítve a benne lévő áldozatot. Kegyetlen technika.

Tanulás időbeni elhelyezése: Arata dédapjánál való tartózkodás ideje alatt.



Erősebbé válni VI.
Hova tovább?

Természetesen még mindig itt. A napok olyan szinten összefolytak már Arata számára, hogy inkább nem is próbálta meg számolni azokat. Dédapja olyan kőkemény tempót diktált, ami már számára is sok volt néha, pedig, ha valakinek, akkor neki nem volt gond a huzamos tanulás; de ez már annyira leterhelte a chakrarendszerét, hogy minden nap csak ólmos fáradtságot érzett, s napok óta nem tudta kellően kipihenni magát. De… ez volt az ára az erőnek, annak az erőnek, amely családja öröksége volt és már egy jó részét a magáénak tudhatta. Arata érezte… tudta, hogy ez a folyamatos tanulás később nagymértékben a javát fogja szolgálni, sőt, már most is azt szolgálta. Azzal, hogy ezeket a technikákat el tudta sajátítani, nagyban növelte az esélyét annak, hogy később egy, vagy több komolyabb küldetést is kaphasson a falutól; sőt, még a falu katonai ereje is nőtt azáltal, hogy egy Kekkei Genkai-al rendelkező genint tudhattak a soraik között. Még, ha nem is sokkal, de egy kis nemzetnek bizony ez nagy előny lehetett sok esetben; már csak azon kellett dolgoznia, hogy mások is megláthassák az általa nyújtott előnyt.

– Készülj fel, mert ma még keményebben kell dolgoznod – közölte vele dédapja, amikor Arata bement a lakásba a szokásos reggeli cigarettája után. A fiú tudta már, hogyha az öreg egy ilyet jelent ki, akkor bizony ott tényleg kemény munka kerül majd kilátásba. Mindezek ellenére alig várta már, hogy milyen technikát tartogat neki dédapja, aki már meg se kérte, hogy kövesse, csak elindult a válaszfalak közé, Arata természetesen egy szó nélkül ment utána. Ahogy beértek a kis dojoba, az öreg segédjeként itt lévő fiú egy kartondobozzal utánuk kullogott, majd kinyitva lerakta azt a földre; Arata belenézett, és felhúzott szemöldökkel meredt dédapjára, ugyanis a dobozban nem más volt, mint egy rakat döglött patkány és macska. – Élőszöveten lenne ezt a legjobb gyakorolni, de jelen esetben nincs más, mint ez – vont vállat az öreg, az idegen, de mégis ismert fiú pedig kivett egy nagyobb patkányt a dobozból és letette egy kartonlappal fedett részre a padlóra.

– Mielőtt még bemutatnám a mai technikádat, ami időd nagy részét ki fogja venni, egynéhány fontos részletről szót kell ejtenem – kezdett bele az öreg, s tartott egy kis szünetet, de Arata természetesen egy kérdést sem tett fel, csak fegyelmezetten hallgatta dédapját. – Nos, bár ezek a technikák, az Awaton elem misztériuma a családi örökségünknek számítanak, alapvetően a Víz Országából származnak. Gondolom, ezzel tisztában vagy, hiszen klánunk is valaha onnan vándorolt el és telepedett le itt; tudtommal az unokám jól megtanított téged családunk minden egyes fontos momentumára.

Nos, alapjaiban véve nem csak az Awatonnal lehet buborékhatást elérni. Létezik egy másik metódus is, azonban az lényegesen különbözik, ez pedig nem más, mint a Shanbondama no Ninjutsu, a Szappanbuborék Technikák. Mielőtt még kérded, nem tudlak megtanítani rá, és, még abban az esetben, ha tudnálak, akkor sem tenném meg; ugyanazon technikáknak egy buborékfújóval való létrehozásáról beszélünk csak. Számunkra az, aki a klánból valamilyen úton-módon elsajátítja ezt a fajta metódust, de bír a Kekkei Genkai-al, nem klántag többé. A régi időkben azok, akik ezt használták közülünk… nos, ők nem számítottak teljes értékű tagnak a klánban. Épp ezért, eme metódus meglétéről több szót ne is ejtsünk, ámbátor jogod és egyben kötelességed tudni róla; ne érjen meglepetésként, ha életed során valaha ilyen shinobival fogsz találkozni majd.

De miért is mondom ezt el neked? Nagyon egyszerű. Ugyebár, te eddig azt tanultad meg, hogy miként szabadíts fel buborékokat a testeden kívül, akár közelebb, akár távolabb. Nagy előny, hogy nem kell egy buborékfújót mártogatnod a szappanos vízbe és fújkálnod, mint egy gyerek, hanem pusztán az elemek manipulációjával el tudod érni a buborékok felszabadítását. Valljuk be, ez hatalmas előnyt jelent számodra, viszont… ma egy olyan technikát fogok bemutatni, amit könnyebb úgy alkalmazni, hogy… nos, emberméretű buborékfújóvá válsz. Megjegyzem, ezt is tudod úgy használni, hogy máshol szabadítod fel, de lényegesen többet vesz ki egy harc során a chakrakészletedből, ami bizony végzetes is lehet, ha könnyelműen bánsz vele; de ezt nem kell magyarázni neked. Nos, lássuk is a technikát.

Beszéde végeztével az öreg kézpecsétekbe kezdett és egy kisebb buborékot „fújt ki” a szájából, ami útközben megnőtt, körbevonta a döglött patkányt, fellebegett a levegőbe… majd ott valami sötét színű anyag kezdett felhalmozódni, végül a buborék kidurrant, és nyom nélkül eltűnt a benne lévő patkánnyal együtt; arról, hogy történt valami, egyedül a földön lévő, vöröses foltok árválkodtak. – Sumi Baburu Bakuha. Nagyon hasznos, A szintű technika. Épp ezért nehéz is. Sok sikert az elsajátításához – vázolta fel a dolgot az öreg, és abban a minutumban ott is hagyta dédunokáját a válaszfalak között. Csak a szokásos eset, Aratának magától kellett rájönnie az egész dolog metódusára, ahogy azt mindig is tennie kellett, s tette eddig sikeresen.

Most is azzal kezdett, amivel a korábbiak folyamán; mielőtt még bármit is tett volna, nekiállt a technika átgondolásának, a különböző lépések és részlépések felépítésének. Minden tanulásánál elengedhetetlen rész volt ez, ilyenkor volt képes igazán szabadjára ereszteni elméje erejét, agya maximális sebességgel, vagy még azon is túl tudott dolgozni. Ez volt igazán az ő terepe, ahol a teljes tudását ki tudta használni, s valljuk be, szüksége is volt rá, hiszen magyarázatot sosem kapott, vagy csak alig-alig használható félinformációkat; bár… ő tudta hasznosítani, és szerinte pont ez volt a lényeg, hogy az igazán jó shinobinak magának kellett rájönnie a dolgok menetére, nem bízhatta azt másra. Ha a szájába rágták volna a technika minden lépését, akkor túl hamar sajátította volna el, és nem lett volna képes meglátni a jutsu legfőbb részeit, azon metódusokat, amely alapján a kerek egész összeállt. Így viszont, neki kellett rájönnie minden egyes kis részre, de ez egyáltalán nem zavarta, eddig is így volt, és sikeresen vette az akadályokat… szóval, most se lesz másként remélhetőleg.

Élete első, A szintű technikájának elsajátítása következett, s ez megemelte az amúgy sem kevés dopaminszintjét, amely minden tanulási fázis előtt annyira felgyülemlett, mintha felszippantott volna egy adag drogot magába. A tudás volt az ő narkója, olyan, mint másnak a különbözőbbnél különbözőbb gombák és porított anyagok; csak Arata ezzel még erősebb lett, míg a tényleges drogfüggők folyamatosan csak gyengültek. Igen, meg kellett vallani; teljesen függő volt, a tudás totális megszállottja. Ez tartotta benne a lelket, amióta csak felépült betegségéből, s bár akkor még csak fel akart érni azon társaihoz, akik a majd’ egy év alatt elhúztak előle, most már bőven lehagyta őket, de nem volt megállás. Minden új technika új távlatokat nyitott meg előtte, és eme tudás lehetővé tette számára, hogy a későbbiekben még nagyobb elismerésnek örvendhessen a falun belül; az elismerés pedig leginkább küldetések kiadásában jelentkezett, ez pediglen egy A szintű technikával nagyban megdobta az esélyeit egy magasabb szintű feladat megkapására. Ezáltal még több pénzt kereshetett magának - no, nem mintha szűkölködött volna, de sosem ártott a pluszpénz - és a klánnak is megbecsülést hozhatott.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a technika átgondolásának idejére Arata kiment elszívni egy szál cigarettát. A szitáló eső szerencsére nem érte őt a tornácon, bár… ő szerette az esőt, abban nőtt fel. Miközben lassan szívta a cigit, elmélyülten belemerült az elébe táruló panorámába, ami Amegakure felső szintjeinek tornyait mutatta; ha lenézett, akkor lelátott az Alsó Szintekre is, ahol… nos, nem igazán élt volna. Státusz volt fent élni, és az, hogy dédapja még fentebb lakott, mint ők, eléggé jól mutatta az öreg által elért érdemeket, amelyet a falu így jutalmazott; Arata nem kevesebbet akart elérni öregkorára, mint ugyanezt. Már persze… ha megéli az öregkort, hisz’ shinobi volt, a shinobik pedig átlagban korán haltak, egynéhányan el sem érték azt a kort, hogy megízlelhessék az alkoholt. Főleg most, ezekben a háborús időszakokban… ámbátor, ez mindig is fenn állt. Arata véleménye szerint nem volt béke, csak háború és hidegháború, s ők, a shinobik a hidegháború hidegen tartásáért dolgoztak, nem másért.

No de, a technika… ahogy azt a dédapja mondta, emberi buborékfújóvá kellett változnia, azaz a „fújás” volt a legkönnyebb módozata a technika létrehozásának, azonban ezzel bizony vállalta azt a kockázatot, hogy a technikát meg tudták akasztani útközben, továbbá ki is tudták kerülni. Persze… ez sem nyílt terepen használatos jutsu volt, leginkább a köd rejtekében, hogyha már a Baburu Kugiri segítségével bemérte az ellenfelet… akkor viszont halálos kombinációt lehetett képes alkotni vele. De egyelőre rá kellett jönnie az első metódusra, ez pedig nem volt könnyű, ugyanis eleddig a buborékokat a testén kívül szabadította fel, most viszont létre kell hoznia úgy, hogy félig-meddig azon belül, majd pedig az akaratával a megfelelő helyre irányítania.

Ez az; ez volt az első lépés első része, miszerint létre kellett hoznia a buborékot úgy, hogy azt majd később a saját akaratával tudja mozgatni… pontosabban a létrejövő chakrakapcsolat által, de ezt sem kellett neki magyarázni. Azzal, hogy ezt a chakrakapcsolatot meglovagolja, úgy azt a buborékot tudni fogja irányítani. A neheze majd az lesz, hogy a távolban kell majd kiviteleznie a chakrabehatást, melynek folyamán a buborék majd elkapja az ellenséget, körbeveszi, fellebeg vele, elönti a sötét színű anyag, majd… kidurran és kész. Ott majd a nyomással kell játszania, de egyelőre elég lesz megoldania az első lépés első fázisát, az sem lesz éppen könnyű dolog, az eddigiek alapján jó darabig el fog szórakozgatni vele, mire sikerülni fog. No de, ha egyelőre az volt a legnagyobb baja, hogy miként kezdjen neki egy technikának, akkor nem panaszkodhatott, hanem rögvest neki kellett volna látnia, hiszen az idő múlásával egyre fáradtabb lesz majd.

Miután felépítette magában a kellő metódusokat, Arata elnyomta a csikket és bement a lakásba; egyből a dojo felé vette az irányt, ahol a döglött patkányok és macskák már várták. Rajtuk kellett tökéletesre csiszolnia a technikát, de valószínűleg nem azért volt ilyen sok belőlük, mert ennyi ideig fog tartani a tanulás, hanem mert valószínűleg egyszerre többet kell majd a buborékok „áldozataivá” tennie a későbbek folyamán, ezzel csiszolva a technika fölötti kontrollját.

Ahogy azt ilyenkor szokta, belekezdett a kézpecsétekbe, összegyűjtötte a chakráját, és nekiállt a technika alapjainak létrehozásának. Chakrája felgyülemlett, de természetesen először nem igazán történt semmi, ahogy az ez esetben várható volt; szinte mindig így történt, hogyha egy új technikának állt neki, ezért nem is szontyolodott el, hanem folytatta tovább a gyakorlást. A kézpecsétekkel stabilizálta a chakrafolyamot, majd újfent a szája környékére gyűjtötte, egészen pontosan a nyelvében lévő tenketsu ponton keresztül kellett kiáramoltatnia. Érezte, amint az energia, melyet belefektetett egyszerűen kárba veszett, de hát… ilyen az élet. Nem sikerülhetett minden elsőre, de tán még másodikra sem.

Telt és múlt az idő, de fura módon, most még nem izzadt meg annyira, mint eddig, aminek azért örült egy kicsit; nemrég új ruhákat kellett vennie, mert az előzőt annyira szétizzadta, hogy már az anyja dobatta ki vele gyakorlatilag. Érthető is volt, hiszen az elmúlt napokban dédapja bizony nem kímélte, előtte pedig alkalmi tanítói sem arról voltak híresek, hogy laza tempót diktáltak egy-egy technika elsajátításánál. Nem is engedhette meg magának a henyélést, dolgozni kellett szakadatlanul; épp ezért, az elmúlt egynéhány órában bizony megállás nélkül csak kézpecsétek sorozatát alkotta, hogy az első lépése meglegyen a technikának; és próbálkozásait végül siker koronázta.

A nyelvén lévő tenketsu pontba összegyűjtött szél és víz elemű chakra kiáramlott, és Arata egy kisebb buborékot köpött ki, ami azonban hamar tovaszállt és kidurrant. Gondolatban felrótt egy pipát a részfázisok listájába; következhetett az első lépés második fázisa, amelyben meg kellett oldania, hogy a buborékot kénye-kedve szerint tudja irányítani. Ehhez nem kellett mást tennie, mint kihasználnia azt a chakrakapcsolatot, amely a buborék és közötte állt fenn, egészen addig, amíg meg nem kívánta szakítani a technikát; mindazonáltal először az egyes részfázist kellett tökéletesítenie, csak utána gondolkodhatott olyanban, hogy irányítás. Pont ezért, még egy órán át gyakorolta a buborék ilyesfajta létrehozását, amely egy idő után már könnyen, gyorsan ment neki, így ténylegesen belekezdhetett a következő lépés kivitelezésébe.

Neki is állt hát a dolognak; a létrehozott buborékot minden idegszálával megpróbálta az akarata szerint mozgásra bírni, hogy az oda menjen, ahová ő akarta; nem volt könnyű feladat, leginkább ez vette ki belőle az energiát… egyelőre, mivel a java még bőven hátra volt. A chakrakapcsolat folyamatos fenntartásával igyekezett a szabadon repkedő buborékot irányítása alá vonni, de ez tényleg elég nehéz volt, mintha feleslegesen fércelte volna bele az energiát. Egyszer bosszúsan legyintett egyet a kezével, mire a buborék nekicsapódott a falnak és kidurrant, s Arata ez után egy enyhe mosolyt eresztett el; ha közel van az ellenség, hát elég csak legyezgetni! Természetes módon ezt nem gondolta komolyan, hanem inkább tovább és tovább gyakorolt, mígnem elért egy kisebb részsikert, amely abban mutatkozott meg, hogy meg tudta akadályozni a buborék falnak való ütközését.

Mosolygott, és újult erővel vetette bele magát a gyakorlásba; az irányítási technikája egyre jobb és jobb lett, minden egyes lépés foganatosításával fejlődött egy fokkal, mígnem, egynéhány óra múlva elért odáig, hogy a buborék már úgy repkedett, ahogy ő akarta. Persze ez sem volt még teljesen tökéletes, bőven volt hova fejlődni ebben, de egyelőre elég volt idáig fejleszteni; az est már rég leszállt, s Arata nemhogy a tízórait, de az ebédet is kihagyta most. Persze, dédapja már megszokta, hogy a fiú általában a nap legnagyobb étkezésén nem szokott részt venni, azonban Arata nagyon restellte ezt; az a néhány ebéd, amelyet dédapjával elköltött, igen felhőtlen volt, társalgásuk általában kimerült a hétköznapi dolgok megvitatásában; olyankor nem kellett arra gondolnia, hogy mekkora teher helyeződött a vállára azáltal, hogy képes volt felszabadítani a klán ősi képességét, az Awatont.

Ahogy azt gondolta, egy egész bento csomag várta őt az étkezőben, rajta a nevével; dédapja jól főzött, talán meg merte kockáztatni, hogy jobban, mint az anyja. Egészen máshogy lisztezte a húsos zsemlét is, ahogy a húst is valahogy puhábbra, mégis még elég keményre tudta főzni; ezt persze Arata sosem vallotta volna be az anyjának. Gyorsan megette estebédjét, amely egyúttal a vacsorája is volt, elpakolt néhány falatot későbbre, s visszaállt a válaszfalak közé gyakorolni; sok múlott azon, hogy ezt a technikát megfelelően sajátítsa el, így hát… nem lustálkodhatott, dolgozni kellett, ahogy azt már egyszer megállapította magában.

Az első lépés két részfázisa készen volt, most következett hát a második lépés első fázisa, ahol Aratának a buborékkal gyakorlatilag körbe kellett vennie az áldozatát. Most is egy szál cigaretta társaságában gondolta végig a dolgokat, ahol arra jutott, hogy a második lépés lesz a leginkább nehezebb része a dolgoknak. Ahhoz, hogy a buborék körül tudja venni az áldozatot, lényegében meg kell törnie a burkot, és újra létrehozni az alany körül; természetesen mindezt úgy, hogy az újonnan létrejövő burok erős és tartós legyen, legalább annyira, mint a Fudou Baburu fala; ezzel képes lesz megakadályozni azt, hogy az ellenség kitörjön belőle. Ez lesz hát a második lépés, ami bőven nehezebb lesz, mint az első volt, szóval Arata még egy cigarettával készült rá; inkább most pótolta nikotinhiányát, minthogy később meg kelljen szakítania az edzésfolyamot, ezáltal kiessen a ritmusból.

Fertályórán belül - nem aprózta el, még egy kávét is megivott - már újfent a válaszfalak között állt, és nekiállt kivitelezni a cigiszünetben felépített elméletét; itt volt hát az ideje annak, hogy gyakorlatba ültesse, és reménykedni abban, hogy menni fog. Első lépésként azzal kezdte, amit már tudott, létrehozta a buborékot és a nemrég a dobozból kivett, kisebb testű döglött patkány felé irányította azt; ahogy azt várta a buborék azonnal kidurrant, ahogy a hideg testnek ütődött; no, természetesen nem csüggedt, hanem folytatta a gyakorlást, hiszen az tette a mestert, s agya folyamatosan pörgött.

~ Nézzük csak… ez nem olyan, mint a Baburu Suishi, mert ott már az ellenség nyaka körül jön létre a buborék, és záródó kapcsolódási pontként használom a testét. Itt azonban, a buboréknak először szét kell bomlania, majd újraalakulnia… lényegében olyan, mintha elnyelné a testet egy hatalmas száj, de ez nem lesz könnyű. Több buktató is van a dologban, és először csak lassan fog menni, tehát az elsajátítás után még napokat kéne töltenem a technika tökéletesítésével, de annyi baj legyen. Lássuk, hogy miből élünk… ~ gondolta végig Arata újra a technikának ezen lépését, és tovább próbálkozott hát.

Sokáig ugyanaz volt az eredmény, mint előzőleg, de ez nem igazán érdekelte, csak csinálta és csinálta. A bökkenő ott volt, hogy akkor, amikor a patkányhoz ért a buborék, Arata megpróbálta részben megszakítani a chakrakapcsolaton keresztül a technikát, de úgy, hogy még valamilyen szinten fenntartsa, viszont túl hevesen csinálta és a jutsu kezdeti fázisát is feloldotta; ez persze a buborék azonnali kipukkanásához vezetett, szóval nem volt túl jó ötlet. Viszont… egyelőre nem volt jobbja, úgyhogy folyamatosan ostromolta a patkányt, mígnem meg nem jelentek a jó ismerősként köszönthető, első izzadságcseppek a homlokán. Bármennyire is fárasztó volt Arata számára az itten folyamatos tanulása, meglátszott a fejlődése, ugyanis kifáradási ideje kitolódott és ez bizony hatalmas előny volt számára jelenleg. Többet tudott így beleölni minden tanulásba, jobban meg tudta dolgoztatni testét és lelkét.

Szerencsére fejpántja szövete felszívta az izzadtságot - azt is ki kellett volna már cserélni lassan, mielőtt még a sós lé megdolgozza magát a fémet - és nem folyt a szemébe, de tudta, hogy nem sokáig fog ez fennállni; minél tovább gyakorolt, annál jobban kifárasztotta magát. No persze ez nem igazán hatotta meg, fáradtan is jól fogott az agya, hogyha gyakorlásról volt szó. Nem volt rest hát tovább folytatni, de még mindig két-három órát eltöltött a semmivel. Aztán, egyszer… egyszer csak valami sikerszerű dolgot ért el. A buborék elkezdett szétnyílni, és nem semmisült meg azonnal, csak pár pillanattal később, ez pedig új löketet adott Aratának, aki nem kicsit örült annak, hogy elmélete helyes volt; most már csak annak mentén kellett tovább haladni, persze csak akkor, hogyha a további részek is helyt fognak majd állni. Igaz, ami igaz, tudta, hogy majd útközben párszor át kell dolgoznia a felállított téziseket, ahogy azt mindig is tette, de annyi baj legyen! Egyelőre ennek a kis részsikernek is nagyon örült, s azzal ünnepelte meg, hogy tovább gyakorolt.

Most azt kellett kidolgoznia, hogy erőnek erejével fenntarthassa a chakrakapcsolatot az éppen széthullani készülő buborékkal, és egy nagyobb lökettel képes legyen újraalkotni azt a patkány teste körül. Nehezebb volt, mint gondolta, már a chakrakapcsolat fenntartása is nem kicsit vette ki az erejét, hatalmas testi és lelki igénybevételnek bizonyult. Az első pár körben sikerült azt az eredményt megismételnie, amit előbb, tehát a buborék nem semmisült meg azonnal hatállyal, amikor épp a széthullás küszöbén volt; kicsit később ezt az időt még tovább ki tudta tolni, de az újraalkotási metódusnál megrekedt. Egyszerűen nem tudott akkora löketet generálni, hogy a buborék újra összeállhasson, ennek oka pedig nem volt másban keresendő, mint a fáradtságban; bármennyire is ki tudta tolni kifáradási idejét ez a folyamatos fejlődés, most meglátszott.

Eljátszott a gondolattal, hogy bevesz egy energiatablettát, azonban az idő már bőven éjfélen túl járt, és nem ez lett volna az első alkalom, hogy éjt nappallá téve csak gyakorolt volna. Azonban, ahogy azt dédapja mondta neki nemrég, egy küldetés várt rá, így nem igazán akarta túlzottan kifárasztani magát. Ideje volt eltenni magát éjszakára, és kora reggel folytatni a tanulást; még gyorsan megvacsorázott, elszívott egy szál cigarettát, megmosdott és gyakorlatilag bevonszolta magát az ágyba; csak most jött ki rajta a tényleges fáradtság, amely ólmos súlyával lehúzta őt, és álomtalan álomba hajszolta, egészen másnap reggelig.

Szerény reggelije elköltését, és szokásos, reggeli kávé és cigi kombójának megejtését követően, Arata újfent a válaszfalak között állt. Egy gyors teszttel megnézte, hogy mennyit fejlődött előző nap pontosan, és az eredmény szinte ugyanaz volt, mint most, talán egy kicsit tovább ki tudta tartani a széthullani készülő buborékot. Újra belevetette magát a dolgok közepébe, agya pedig közben azon dolgozott, hogy mik lehetnek a következő lépések; nem hiába, szeretett mindig is előre dolgozni, de útközben rájött, hogy teljes figyelmét inkább annak kéne szentelnie, hogy ezt a részt miként fogja megoldani.

Javában benne járt már a délelőttben, s több tucatnyi próbálkozást ejtett már meg, mindet azzal az eredménnyel, amelyet eddig is ismert már; ezeket követően azonban, végre-valahára sikert is aratatott, ráadásul még ebéd előtt! A buborék elkezdett széthullani, Arata viszont egy erősebb chakralökettel sikeresen újra tudta azt alkotni, ráadásul úgy, hogy körülvette a patkányt is. A buborék persze rögvest, ott helyben kidurrant, de Arata mosolyogva pipálta ki az újabb elméleti strigulát. Itt volt az ideje a hármas lépésnek, ahol először meg kellett erősítenie a buborék falát, majd egy újabb chakrakapcsolati felhasználással a levegőbe emelnie. Ha ezzel megvolt, csakis akkor következhetett a negyedik, egyben végső lépés, amely várhatóan még nehezebb lesz, mint az eddigiek voltak; ott kellett kidurrantania a buborékot. Egyelőre még belegondolni sem akart a várható feladatba, először fel kellett lebegtetni a buborékot.

A Fudou Baburu során megtanult már buborékot lebegtetni, és akarata szerint irányítani azt, de ott jóval könnyebb volt a dolga, ugyanis a teste körül hozta azt létre, folyamatos érintkezésben volt vele. Most viszont teljesen máshogy kellett csinálnia, ugyanis itt a távolból kellett lebegésre bírnia a buborékot, ráadásul úgy, hogy súly is volt benne. A Fudou Baburu során tárgyakkal gyakorolt, viszont az megint más volt… itt nem használhatta azt a metódust, nem dolgozhatott úgy, mint ott. Kezdetnek azonban elég volt a buborék falát megerősítenie, ezt pedig úgy kellett tennie, hogy ne lehessen se kiszúrni, se egyéb módon kipukkasztani belülről; szerencsére ebben már volt gyakorlata, itt használhatta az előbb említett technika megtanulásának metódusából a részlépéseket.

Létrehozta újra a buborékot, és megint sikerült a patkány körül újraalkotnia azt; eddig megvolt, most következett a plusz chakra beleadagolása a buborékba, amelynek falát egyre jobban meg kellett keményítenie. Természetes módon, elsőre ez nem ment, a buborék kidurrant, de Arata nem bosszankodott, hanem folytatta tovább. Ez már bőven könnyebben ment, mint az eddigiek, ugyanis volt néminemű referenciája azzal kapcsolatban, hogy miként kellett egy buborék falát felerősíteni. Nem dolgozott rajta sokáig, alig két óra alatt végzett vele, és tudta, hogy sikerült a megerősítés… legalábbis elfogadható szintre.

Most az ebédet sem hagyta ki, amit az öreg direkt kicsit később kezdett meg, hogy dédunokája csatlakozhasson hozzá, azonban étkezés alatt nem sok szó esett kettejük között, a fiú leginkább a technika további lépésein gondolkozott folyamatosan. Nem számolt be dédapja előtt arról, hogy miként haladt, mert tudta, hogy Hisateru-sama csak a végeredményre lesz majd kíváncsi; tudni fogja, hogy Arata milyen metódussal dolgozott, hogyha meglátja majd azt, amit látnia kell, azaz a kész technikát. A gyors ebéd és cigiszünet végeztével Arata visszaállt a dojo falai közé, amelyet immáron harmadik otthonának mondhatott - második otthona nem volt más, mint dédapja lakása - és ott folytatta, ahol abbahagyta.

A megkeményített buborékot még egy órán keresztül foltozgatta, és már képes volt fenntartani azt a patkány körül, így nem kellett azon aggódnia, hogy mikor fog szétdurranni. Következett hát az egyik legnehezebb rész, a buborék lebegésre bírása a patkánnyal együtt. Első próbára ez sem sikerült, de nem volt mit tenni, folytatni kellett, amíg csak tudta. Második sikertelen… még a harmadik is… viszont negyedszerre a buborék elemelkedett a földtől, de hamar visszaesett és szét is durrant, ahogy a chakrakapcsolat megszűnt. Arata már ezt is egy kisebb részsikernek tudta elkönyvelni, s minden ilyen előrébb vitte őt a technika végső fázisának elsajátításához. Érezte, hogy már nem volt sok hátra, ezért még keményebben dolgozott, régi jó barátja pedig köszöntötte őt, méghozzá a már szemébe folyó izzadtság képében. Ennek ellenére nem mutatott hajlandóságot a fejpánt levételére, ugyanis az fogta fel homlokverítékének legnagyobb részét; ha levette volna, egész arcát beterítette volna a sós lé, és ezt nem igazán akarta.

Teltek és múltak az órák, a nap már bőven delelőpontján túl járhatott, amikor Aratának sikerült lebegésre bírnia a buborékot, és chakrája segítségével egyre feljebb és feljebb juttatnia; végül az szétdurrant, ahogy Arata megszakította a kapcsolatot, és itt volt az ideje nekiállni a negyedik, egyben az utolsó fázis kidolgozásának. Most is tartott egy kisebb cigarettaszünetet, ahol át tudta gondolni a ténylegesen legnehezebbnek ígérkező részt; most kellett igazán nagyot alkotnia, a feladat leginkább odafigyelős részében. Nem kalandozhattak el a gondolatai, de nem is volt szokása ez… ámbátor néha túlzottan előre gondolkozott, most viszont végre eltöprenghetett a leginkább agyalós fázison is.

Elsősorban, a buborékot a Baburu Suishihoz hasonlóan, tömörré kell tennie úgy, hogy a belseje vízzel legyen telített; ez plusz súlyt fog jelenteni a felemeléskor, de az már nem volt probléma. A következő lépésben a buborékban található nyomást kellett a végletekig megemelnie úgy, hogy az végül magát durrantsa szét; a tintaszerű anyag valójában nem volt más valószínűleg, mint a nyomás következtében felszabaduló vér a testből; kiáramlott belőle, elkeveredett a buborékban levő vízzel, majd a nyomás annyira erős lett, hogy a buborék szétdurrant, és a benne lévő testet egyszerűen olyan apró darabokra vetette szét, hogy semmi nem maradt belőle. Ez a rész tényleg a legnehezebbnek ígérkezett, de Arata nem is képzelhetett volna el magának jobbat gyakorlásként.

Elnyomta a cigit és nekiveselkedett a feladatnak, amint beért a dojoba. A buborék felemelése már viszonylag könnyen ment neki, most követezett az a rész, ahol úgy kellett létrehoznia, hogy az vízzel legyen telítve. Nem ment túl könnyen, de túl nehezen se; az első egynéhány próbára szokásosan nem igazán történt semmi. ~ A Baburu Suishi használható referenciaként; ha itt is megpróbálom egy kicsit a vizet túlsúlyba helyezni, akkor sikerülni fog… remélem ~ gondolta át Arata újfent, és megpróbálta úgy; ez a próbája most félig sikeres volt, ugyanis a buborék elkezdett feltelítődni vízzel, de hamar szétdurrant. Még nehezen tudott odafigyelni arra, hogy egyszerre tartsa fenn ilyen távolból ezt a keménységet, s közben párhuzamosan egy másik, elég nehéz műveletet végezzen rajta. De hát… valószínűleg pont ezért volt A szintre besorolva ez a technika.

Az idő szokásos módon rohant, már bőven vacsorára járhatott az idő, amikor Arata végre kész lett azzal, hogy a vízzel telített buborékot a magasba tudja emelni. Jók voltak a felállított tézisei, jó úton haladt, de az igazi nehézség még csak most jött. Nem érdekelte, hogy ki kellett hagynia a következő étkezést - ahogy az uzsonnát is - most csak az lebegett a szeme előtt, hogy minél gyorsabban elsajátíthassa ezt a technikát. A végső fázisban járt, abban, ahol már nem ejthetett komolyabb hibát, mert az hatalmas chakraköltséggel járt volna, ami felboríthatta volna a teljes edzéstervét. A biztonság kedvéért már bevett egy energiatablettát, ami feltöltötte kiveszett és felhasznált készleteinek egy részét, mindazonáltal ezt sem használhatta a végsőkig; ez a tabletta nem olyan volt, mint az, amit az egyik küldetése során adott neki egy ANBU harcos… még jól emlékezett arra, hogy az a tabletta olyan erős volt, hogy úgy érezte magát tőle, mintha képes lett volna egy hegyet félrehajítani. No persze… a másnapi fáradtság azért megbosszulta ezt az érzést.

Ahogy a buborék, benne a patkánnyal feljebb került, Arata a chakrakapcsolaton keresztül állt neki a nyomás felerősítésének. Első próbára most sikerült valamit elérnie, úgy érezte, mintha a chakrát valaki egy rántásra kihúzta volna belőle. A buborék szétpattant, a patkány pedig enyhe külsérelmi nyomokkal esett tompa puffanással a padlóra. Nem volt rest újrakezdeni a dolgot, mivel tudta, hogy hol hibázott: túl erősen adagolta a chakrát, a nyomás pedig azonnal szétvetette a buborékot, ezáltal nem tudott akkora erőt kifejteni, amekkorát kellett volna. Most lassabban adagolta bele a chakrát a buborékba, de így is túlzottan hamar szétvetette azt az túlnyomás. Ez történt harmadszorra és negyedszerre is, mígnem Arata fogta magát, és egy fekete zsákba rakta a patkánytetemet, majd elővett egy újat, biztos, ami biztos alapon. Ez a dög már amúgy is tele volt külsérelmi nyomokkal, amelyeket a buborék nyomása okozott rajta, és így nem tudta már jól felmérni a haladását; kellett hát egy új tetem, a dédapja szerencsére jól ellátta őt dögökkel.

Próbák követtek próbákat, amely alatt Arata egyre jobban tökéletesítette a dolgot, azonban még mindig nem volt megfelelő. A nyomást már viszonylag tudta uralni, meg is jelent a feketés lé, amely a vér kiáramlását jelezte; az alvadt vér elkeveredett a buborékban lévő vízzel, aztán… bumm, kidurrant, a patkány pedig leesett a földre, egy hatalmas, tátongó lyukkal a szügyében. Arata ezt a tetemet is kidobta, és a következőn folytatta a gyakorlást, amely órákon át zajlott. Az idő lassan már éjfél körül járhatott, vagy tán már bőven az után is, amikor… végre úgy tűnt, sikerült a dolog.

A buborék nyomása egyre csak nőtt, teljesen elszíneződött és akkor durrant ki, amikor azt Arata akarta. A patkány teteme teljesen összepréselődött a nyomásban, a durranás következtében meg annyira szétszóródott, hogy gyakorlatilag egy vörös folton kívül, nem maradt belőle semmi. Az Awaton: Sumi Baburu Bakuha tehát elsajátítva. Viszont, Aratára még várt a jutsu mondhatni tökéletesítése, melynek során először kettő, majd három tetemmel igyekezett ugyanezt a hatást elérni; minél nagyobb buborékot kellett létrehoznia, annál nehezebb volt a dolga, s mire a hajnal meghasadt, egyetlen egy állattetem sem maradt a válaszfalak között, csak vörös foltok annak padlóján, és a fáradt, de az örömtől mégis kicsattanó Arata.

– Feküdj le aludni –
ennyit hallott csak az ajtóból, mikor pedig odanézett, dédapja arcát látta, aki mint mindig, most is leplezett büszkeséggel meredt rá. Az öreg szájából ezt a három szót még akár dicséretnek is lehetett venni, s Arata úgy is gondolt rá. A fáradtságtól elhomályosodott látással, de mosollyal a száján vonszolta be magát szobájába. Egy újabb, hosszú gyakorláson volt túl, melynek során megint sikerült erejét megnövelnie… a kérdés már csak az volt, hogy hova tovább? Persze… mindig volt feljebb és feljebb, ez a technika pedig olyan távlatokat és lehetőségeket nyitott meg számára, amelyekbe egyelőre még bele sem tudott gondolni… most csak aludni akart.
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 544

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Senju Tobirama on Hétf. Okt. 09 2017, 07:48

Üdv!

A technika tanulásod Elfogadom! Bár tény, nem teljesen jó szájízzel... Félreértés ne essék, szép és hosszú irományt kaptunk, ám egyetlen gond volt vele: Száraz. Minden volt benne, ami egy tanuláshoz szükséges, ám eléggé híján volt annak, ami ahhoz kell, hogy ez konkrétan valaki tanulása legyen. Hogy ezt hogy értem? A jutsu megvalósítási részeit szépen leírtad, fokozatosan felvezetted, kicsontoztad a feltett kérdések után a leírást úgy, ahogy lehet. Mégis mi lenne akkor a gond? Az, hogy ez konkrétan olyan volt, mintha egy tankönyv akarna magába foglalni valami.. történetet, vagy mintha csak egy sablont / segédanyagot olvastam volna ahhoz, hogyan írjuk meg a jutsu tanulását. o.O Az, hogy a karakternek miért kell, miből jön a jutsu megtanulása, egy helyen volt részletezve, egy kis szövegrészben, mely szerintem az egész iromány 10%-át se teszi ki, de ez nem is baj, csak az, hogy ezt viszont nem látjuk a karakteren. A karakteren, akinek az egész tanulás során kétszer, vagy háromszor van említésre méltó gondolata. A röpke párbeszédekben való érzékeltetés is akár feljöhetett volna, az is tökéletes formája lett volna ennek, akár a segítség elutasítása, vagy bármilyen + jellem játék, ami nem abban merül ki, hogy örül hogy tovább haladt. Lehet, hogy arra foghatjuk, hogy aki ismeri a karit az ismeri... viszont egy élményből, akár tanulásból is, valamilyen szinten le kellene jönni, ha nem is teljes mértékben, hogy milyen is az adott karakter. Arataból viszont annyi jött le, hogy mint Ash a pokémont, úgy akarja gyűjteni a jutsukat, hogy aztán kemény lehessen, mert azzal talán sikerül nevet szerezni a klánnak. Pedig tudom jól, mint mesélőd, hogy ennél sokkal több van azért ebben a karakterben. Gondoljunk csak a régi csapat konkrét elvesztésére, a betegségre. Értem, hogy kijátszottad ezek megélését, viszont ha részben ezek vezérelték őt ahhoz, hogy erősebb akarjon lenni, ezt miért nem érezni? Nem kell, hogy ismét leírd a drámáját, csak az, hogy miképpen reflektál. Akár annyi, hogy mikor nem sikerül a technika, a halott sensei jut eszébe és már csak azért tovább nyomja, vagy bármi. Very Happy Másfél éve már majdnem, de lehet több is, hogy mesélem neked a tanulásokat, a kalandokat, láttam hogy írtad meg a posztjaid játékról játékra, de ez most visszalépés volt szerintem. Ez a tartalom egyáltalán nem sínylette volna meg, ha -lehet sokat írok- fele ekkora méretben kapjuk meg, és akkor még el is ment volna ez. Mert tény, hogy a múltkori dolgokra való visszatekintés megvolt, de ha ez az, ami kirakja egy élmény "töltelék részét", és nem a tanulás szellemi megélése, akkor inkább fordítsunk rajta, és ha az izzadt, cserélt ruhák elfelejtésével jár, hogy megtudjam, miként vonta le Arata a következtetéseket, miként jutott agyban oda, hogy azzal próbálkozzon, amivel (gondolatokban, szellemileg értve), akkor f***k this sh*t! Azt mondom, hogy beáldozhatjuk, mert így olyan volt, mint amikor egy gyerek puskázik a magyarórán és párszor még eljátssza, hogy "hjajj nem tudom az anyagot" aztán derült égből villámcsapás rájön. Persze érthető, hogy a kari ilyen, de valami gondolatmenete csak volt, ha nem is egy ikonikus "müzli" kaliberű. Értem én, hogy nagyon rápörögtél az utóbbi időszakban a technikák, a jutsuk működésének megfejtésére, azok megértésére, de NE menjen ez a szerepjátékod rovására. Ezt az irományt szó nélkül fogadtam volna el, egy kezdőbb játékostól. Tőled viszont többet várok annál, mint hogy x oldalt, de szárazon, jellemet alig mutatva ledarálj. Lehetséges, hogy fáradt voltál, vagy siettél, hogy még szeptemberben kész legyen, de ha így van, ne tedd legközelebb, mert úgy fest, nyomás alatt / fáradtan nem hozod azt a minőséget, amelyet megszoktunk tőled. 

A Technikáról:
A technikát elsajátította a karakter, képes létrehozni a buborékokat, ám összesen 3mat tud egyszerre. A hatás értelemszerűen egyenesen arányosan csökken a létrehozott bubik számával. 2 Bubi dupla annyi idő, 3 bubi háromszor annyi idő, hogy összezúzza a nyomással a célpontot. (egyenlőre) Továbbá a maximális erőbefektetés teljes koncentrációt igényel. (pl a 3bubival csak 3x annyi időt akarsz, vagy egy bubival a lehető legkevesebb elérhető időt, stb)

Jutalomként 4 chakrát tudok adni, ha az eddigi irományaidhoz kell hasonlítanom a mostanit. Az adatlapodra vezesd fel a technikát, s a kapott chakrát.



További jó játékot! Egy élmény volt!

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hattori Arata

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.