Kenshiro Izuna

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Kenshiro Izuna

Témanyitás  Kenshiro Izuna on Pént. Nov. 04 2016, 10:05

// A szinten aluli tanulást a Történetem Vége...(?) Verseny Közönségszavazásának harmadik helye támogatta. //
[Elhelyezés: Mika és Yori küldetésükről való visszatérése előtt, valamint Izuna jelenlegi kalandja előtt]


Doton: Iwa no Yoroi


A technikával a használó föld chakrával árasztja el a testét, ezáltal kőkeménységűvé válik. A hatás csak fény hatására lesz látható a testen, illetve akkor ha valaki megtámadja a shinobit. A különböző fegyverek nem képesek megsebezni a használót, ráadásul a shinobi könnyedén átüthet sziklafalakon is. A használó sebességére nem lesz hatással az "átváltozás", viszont sáros talajon és vízben könnyebben süllyed el. Csak akkor használható, ha föld van a közelben, tehát nyílt tengeren nem lehet létrehozni a technikát.


Magyar név: Föld elem: Sziklapáncél
Típus: Kiegészítő
Besorolás: C szintű
Chakraszint: 250
Használó: Fudō


Mindenkinek van egy napi rutinja, amit rendszerint követ. Maximum egy-egy másítást hajlandó eszközölni az időbeosztásába. Ez a beosztás nekem általában elég zsúfolt: Felkelek, eszek, csodálatos vagyok, eszek, már kevésbé vagyok csodálatos, mert fáradt vagyok, eszek, ezután alszom. Nem hiszem, hogy bármire tudnék időt szakítani. Ma mégis kivételt tettem, mert jó kedvemben voltam. Az idő borzalmasnak bizonyult aznap. A felhők nem eresztették át a napsugarat pár pillanatra sem. Tipikusan egy olyan napot éltem meg, mikor az embernek nincs kedve semmihez. Kivéve az evéshez, ahhoz mindig van. Épp egy receptet követtem a leírás szerint. Azt mondja: Adjunk hozzá egy leheletnyi borsot. Mégis mit jelentsen ez?! Miért nem lehet normálisan leírni az utasításokat? Bolondítsam meg? Micsoda? Mindjárt én bolondulok meg! Francba az egésszel, kinek kell sült hús! Hol a csokim? Fáradtságos kereséssel töltött másodpercek után egyre feszültebb lettem. Felforgattam az egész konyhaszekrényt, de sehol sem találtam. Na nem, ez nem létezik! Pontosan emlékszem, hogy abba a kiürült tejfölös dobozba tettem, amire az volt ráírva, hogy "só" és a rizs mögé dugtam!

- A dugi csokoládéd keresed? - zökkentett ki Kazuya rekedtes hangja a saját magamat mentő expedícióból.
- Ige-n-neem! - feleltem zavartan - Nem mintha nekem lenne olyanom. Heh-hehe. - fordultam hátra és legyintettem egy nagyot a levegőbe, de amilyen gyorsan elkezdődött színészi pályafutásom, olyan hamar vége is szakadt, ahogy megláttam az öreg kezében a csokis dobozom.
- Akkor jó. Pedig már azt hittem. - mosolygott a szakállas vénember és boldogan majszolta a csokit. Azaz a csokimat!
- Az az enyém! - néztem szúrós szemekkel rá, majd észbe kaptam. - M-mármint de jó lenne, ha az enyém lenne! - vakartam meg a fejem és néztem el oldalra. Kazuya kacagott egyet, majd közelebb sétált és a kezembe nyomta a dobozt, majd megkaptam a szokásos fejsimimet. Egyből rávetettem magam a doboz tartalmára és boldogan majszolgattam a tejcsokiba öntött boldogságot.
- Majd elfelejtettem! - szólalt fel a vénember - Van itt valaki, aki látni szeretne téged. - közölte, majd az udvar felé biccentett a fejével. Szívem megdobbant, a dobozkát óvatosan a pultra helyeztem és lábammal minden szőnyeget összegyűrve szaladtam ki a terasz felé. Vajon ki az? Mika? Annyi mindent el kéne mesélnem neki! Elhúztam az ajtót, majd fejemet kidugva kémleltem az udvart. Nem láttam senkit. Ha az öreg átvert, én esküszöm, hogy... Hogy ráfarag! Bizony! Gyanúval teli léptekkel totyogtam ki az udvar közepére, de még mindig senkit nem láttam magam körül.

- Ez most csak valami vicc?! - címeztem hangos kijelentésem az esetlegesen itt tartózkodó valakinek, na meg Kazuyának, aki azóta már biztosan eltűnt a szobájába, mint mindig. Meguntam a fel-alá járkálást és egy helyben toporogtam, amikor egyszer csak földmozgást észleltem magam alatt, de túl késő volt. Egy kéz nyúlt fel a bokámért és a mélybe rántott, de csak annyira, hogy a fejem még épp kilógjon. Az esemény hirtelensége miatt nem tudtam megfékezni a technikát, amivel fogságba estem. Feszülten tekergettem jobbra-balra a fejem, mígnem egy ismerős alak emelkedett ki előttem a földből.

- Ezt a múltkoriért! - fejezte ki irányomba elégtételét Yori egy széles vigyorral az arcán.
- De hát én nem is csináltam semmit! - bosszankodtam, ekkor eszembe jutott, hogy az előző tanulásunk során megkérte, hogy demonstráljam neki a tanult jutsumat - Különben is, azt te akartad!
A férfi csak kacagott, majd szétnyitotta körülöttem a földet, hogy ki tudjak mászni a fogságából és egy békejobbot nyújtott.
- Yoriii! - lelkendeztem ittlétének, de magamban már titokban a bosszút forraltam ezért a váratlan visszafizetésért. Nem tréfálhatja meg Kenshiro Izunát csak úgy senki!
- Na hogy van az én kis Kenshirom? - ölelt magához a férfi.
- Jól! Ugye azért jöttél, hogy taníts nekem valamit? Ugyee? - ujjongtam.
- Ahogy látom nem csak jól, hanem csokisan is. - mérte végig arcom, majd az ujjával megdörzsölte a pofimat mosolyogva. - Ami a tanítást illeti pedig rátapintottál a lényegre. Két megbízás között akadt egy kis szabadidőm, gondoltam megnézem hogy vagy, és ha lenne kedved, akkor tanulhatnánk valamit.
- Naná hogy lenne! - válaszoltam egyből csillogó szemekkel.
- Ez a beszéd! Emlékszel, amikor egy olyan technikát szerettél volna tanulni, amivel nagy sziklagombócokat vághatsz az ellenfelednek?
- Igen! - vágtam rá boldogan. Végre itt az idő, hogy hatalmas erőkkel letaroljak mindenkit!
- Akkor jó, na most egy teljesen másik technikát fogunk tanulni, annak még nincs itt az ideje.
- Tudod mit? Nincs is kedvem már tanulni! - fordultam sarkon dacosan és a terasz felé vettem az irányt. Velem aztán ne szórakozzon senki!
- Biztos ez? Nem vagy kíváncsi, mit hoztam ma neked? - tette fel a kérdést magabiztosan. - Én a helyedben maradnék.
- Vegyél rá! - puffogtam.
- Hoztam neked sütit. - mosolygott a férfi, majd meglebegtetett szemem előtt egy dobozt. - Úgyis lógok neked.
- Figyelek! - változtattam meg véleményem pillanatok leforgása alatt, mire Yori elkacagta magát.

Hátrébb lépett két lépést és kézjelek formázásába kezdett. Vártam valami hatalmas földmozgást, földcsuszamlást, repedést... akármit. Erre mi történik? Semmi.

- Ez most komoly? - tértem ki a hitemből pislogva, de igyekeztem nem nagyon, mert lehet nem fogok sütit kapni. Azt azért nem engedhetem! A férfi csak elmosolyodott, majd közelebb intett magához.
- Pofozz meg! - kérte tőlem, mintha mi sem lenne természetesebb. Picit furcsálltam, de hát lehet ennek a kérésnek ellenállni? Nem. Főleg, ha úgy érzem, hogy megint rabolni akarja az időmet.
- Te kérted. -  feleltem, miközben ránéztem kérdően, majd megvontam vállam és egy jól irányzott mozdulattal pofon ütöttem, hozzáteszem nem túlzottan fogtam vissza magam. Ezzel egy időben egy szörnyű érzés  hasított végig karomon, és heves rázással próbáltam enyhíteni az tenyerembe tódult fájdalmat, nem sok sikerrel. - ÁÁÁÁÁ! - Ilyen kemény arcot még sosem pofoztam! Pedig azért lássuk be, Mamorut istenesen megajándékoztam egy-két parasztlengővel. Vagy gyengét ütöttem volna? Lehet ez a baj! Kezemet saját arcom felé fordítottam és ugyanazon lendülettel meglendítettem, ami hát... Nem esett jól. - ÁÁÁÁÁ! - Jó-jó, kidülledt a szemem és bár nem láttam, de érezhetően ottmaradt a kézlenyomatom. Yori rosszallóan csóválta a fejét.

- Még mindig nem vagy jó a technikák elemzésében. Várj, elmagyarázom! Mit gondolsz, mivel lehet elérni az ilyen fokú keménységet a testfelületen? - nézett rám kérdően.
- Gyúrással? - kérdeztem fájdalommal átszőtt hangon, ahogy piros tenyeremet nézegettem és az arcom fájlaltam. Hm, lehet arcra gyúrni?
- Nem. Bár örülök, hogy észrevetted. - nézegette meg büszkén a muszklijait. - A jutsuval, amit az imént alkalmaztam. - sóhajtott - Ez egy igazán hasznos védekező, vagy akár támadó jutsu is lehet egyben, csak ügyesen kell alkalmaznod. Először is... - vett elő egy kunait - A különböző dobásra, vágásra, szúrásra alkalmas fegyverek ilyenkor nem képesek megsebezni a testet. - döfte karjának a kunait. Úristen! Ez nem genjutsu, Yori! Ne tedd ezt magaddal! Megrémülve szemléltem végig, ahogy a férfi erőteljesen karjának irányítja a dobókést, ám meglepően egy karcolás sem érte a felületet. Megkönnyebbültem, és folytatta is a magyarázatát, miközben tenyemremre nézett. - Másodszor mint tapasztalhattad, a közelharcokban is hasznos tud lenni, mert a felhasználó meg sem érzi az ütéseket, míg az ellenfele alighanem saját magát bántja azzal, ha ütlegeli a használót. Harmadszor pedig a fizikai erőt is megnöveli. Figyelj csak! - kérte figyelmem, amit teljesen neki is szenteltem. Elsétált egy közelben lévő sziklához és lesújtott rá, mire a szikla azon nyomban kettéhasadt. A szám először eltátottam, aztán egy hatalmas vigyorra húztam.

- Akarom-akarom! Ééén iiiis! - tapsikoltam csillogó szemekkel, majd megvártam Yorit, ahogy visszasétál. Lassacskán elmutogatta nekem a kézjeleket, majd a technikai részben is segítséget nyújtott.
- Örülök, hogy mégiscsak lekötöttem a figyelmed. A technika neve Doton: Iwa no Yoroi, azaz Föld elem: Sziklapáncél. Akkor most jön a lényeg, ahogyan elsajátíthatod. Először is az iménti kézjelek elmutogatása után doton chakrát szabadítasz fel a testedben, majd a földet kinyerve a chakráddal keringeted azt. Ezt egy darabig ismételgetned kell majd, hogy a technikát folytonosan fenn tudd tartani. A továbbiakban pedig a megfelelő chakratömeget kell letesztelned, hogy mi az chakramennyiség, ami kellőképp megkeményíti a bőrfelületed ahhoz, hogy ne tudj megsebesülni. Ügyesen! - simogatta meg fejem az útmutatása után, majd hátrébb lépett és figyelt. Ekkor eszembe jutott a múltkori tanulásunk, amikor egész végig nem engedett be a házba se enni, se inni. Fogtam magam és berohantam, megtömtem magam a maradék csokimmal és lehajtottam két pohár vizet, majd visszaszaladtam az udvarra, mire Yori csak csóválta a fejét és elindult a terasz felé, hogy helyet foglalhasson. Az oda tartó útján a nap sugarai megtiszteltek minket jelenlétükkel és elárasztották fényükkel a birtok udvarát. Ahogy a távolodó Yorit néztem, mintha csak káprázott volna a szemem. A bőre szinte kristályosan csillogott. M-mi ez? Miért nem szólt nekem, hogy egy tündér? Közelebb futottam hozzá és ragyogó szemekkel konstatáltam, hogy ez nem csak egy illúzió. Hozzányúltam a karjához, de hasonló keménységet éreztem, mint azelőtt.

- Majd elfelejtettem! - kacagott fel látva meglepődésemet - A technika hatása, vagy fogalmazzunk úgy, hogy mellékhatása - sóhajtott -  hogy fénnyel való érintkezésnél egyfajta... - tört meg mondata lendülete, mintha vacillálna a megfelelő szó kiválasztásán, majd miután nem talált, csak letörten hozzátette - csillogást idéz elő.
- Tehát... Tündér leszek? - pislogtam rá nagy világoszöld szemekkel, mire Yori csak bólintott egyet mosolyogva.

Nem csak piszok erős, hanem még tündér is leszek! Hát mi ez, ha nem menő? Visszaszaladtam az udvar közepére és immár több energiával és lelkesedéssel nekilódulva elmutogattam a kézjeleket, majd felszabadítottam a föld elemű chakrámat, amit már könnyű szerrel irányítottam a testemen belül, hála a Lefejező Technika ismeretének. Ezután kiterjesztettem a földre, hogy meglegyen a megfelelő alap a technika létrehozásához, de valami nem stimmelt. Elkezdtem lefelé süllyedni. Nem-nem-nem! Ez nem az a technika! Neeem! Idegesen emeltem ki a földből a már besüllyedt bokám és hátul összekulcsolt kézzel elkezdtem fel-alá járkálni. Vajon mit ronthattam el? Mi lehetett a baj? Nem szabad a talajra koncentrálnom, mert ez lesz belőle. Kifújtam magam és megint átgondoltam a lépéseket, ami a külvilág számára nagyjából csak annyit tett, hogy egy helyben állva meredek a távolba nyitott szájjal.

Tehát először a kézjelek, aztán a doton chakra felszabadítása, azt követően pedig a test minden szegletébe való kiközvetítés. Lehet, hogy itt van bibi a dologban. Talán ott rontom el minden technikánál, hogy elkapkodom a megvalósítását. Ezúttal sokkal körültekintőbben szabadítottam fel az elemi chakrámat, majd lehunyt szemmel igyekeztem mindenhova elirányítani. Éreztem, hogy mindenhova elkerül, de a folyamatosság szakadozik. Vajon miért? De hát én szuperül koncentrálok! Úgy koncentrálok, mint még soha senki! Durcásan elhúztam a szám és felnyitottam szemem, majd Yorira néztem egy "Segíts" tekintettel, de ő természetesen csak megvonta a vállát. Tudom, hogy mindent elmagyarázott, de azért egy biztató szó néha jól jönne, mondjuk hogy: "Te vagy a legjobb, Izuna!"... Igen, tudom anélkül is, hogy mondaná, csak azért jól esne hallani is néha.

Egy mély levegővétel után elképzeltem megint a folyamatot: chakra szabadítás, sűrítés, terjesztés, szilárdítás. Nem hangzik bonyolultnak, mégis nehéz végrehajtani. Az doton chakrám kiváltképp könnyen felszabadul, de ami aztán jön, az nem megy. A chakra főként gondolatokra és érzelmekre reagál, igaz? Szóval ha elképzelem, hogy földdel vonódik be a testem, akkor meg fog keményedni? Végül is egy próbát megér. Kézjelek formálásába kezdtem, azután a doton chakrám sűrítésébe, majd egyenletesen oszlattam végig a testemen, miközben folyamatosan a föld keménységére gondoltam. Éreztem, ahogy végre megszilárdulnak a testrészeim. Elégedetten mosolyodtam el, ám nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettem volna. A bőrömön kisebb foltokban földszemcsék keletkeztek, mire én ijedten, hadonászva söprögettem le magamról a törmelékeket, akárcsak egy párzási táncát előadó madár, még talán hasonló hangokat is adtam ki hozzá. Nem akarom eltemetni magam élve! Még jó, hogy könnyen lejött.

Egy biztos, nem hagyhatom, hogy a bőrfelületemre rakódjon a föld szilárd állapota. A bőrömbe kell bevezetnem, nem pedig a bőrömre. Sorozatos próbálkozásaim ráeszméltettek valamire. Arra, hogy éhes vagyok és arra, hogy még ha meg is tudnám oldani, hogy ne jelenjen meg ez a poros, könnyedén lemálló földréteg a testemen, akkor sem tudnám megcsinálni a technikát. Mégpedig azért, mert a föld ugyan megjelenik, de nem mindenhol. Nem akarhatok mindent egyszerre. Még nem tökéletes. A chakrakontrollomnak kéne előbb jónak lennie, hogy az áramlat egyidejűleg terjedjen szét az egész testemen. 

Elhatározásom és elképzelésem teljesen szilárd volt, de sajnos a testemről ezt órákkal később sem lehetett elmondani. Három óra leforgása alatt csupán addig jutottam el, hogy részekben megjelent ez a kristályos csillogás, részekben viszont felszínre jutott a porhanyós föld, amit nem győztem letisztogatni magamról. Akármennyire is fárasztó volt, nem adtam fel. Nem én lennék, ha megtenném. A negyedik órában már sikerült a teljes kültakaró megkeményítése a bőrfelületen feltűnő melléktermék nélkül. Viszont a keménység közel sem volt tökéletes. Nem mertem volna biztosan alkalmazni a technikát annak tudtában, hogy dobófegyverek repülnek felém. Nem is beszélve a még mindig hiányos chakrakoncentrációról, ami elég volt, ha egy pillanatra felhagyott és a technika hatása már oda is volt. Az ötödik órában ezt folyamatos gyakorlás árán sikerült kiküszöbölni. A doton chakrám untalan keringetése a bőrfelületen optimális volt, de a masszívsággal továbbra sem voltam megelégedve. A bőröm megkopogtatása inkább érződött egy fa kérgének, mintsem egy kősziklának. Egy kis pihenő és további egy óra chakrakontroll azonban meghozta a gyümölcsét. Csupán sűrűbb chakratömeget kellett alkalmaznom és fenntartanom, mint eddig.

A nap hanyatló fényében fáradtan ugrottam neki újfent a technikának. Arcomon elszántság honolt, s egy pillanatra úgy éreztem, bármire képes lehetek. Legalábbis ami a technika elsajátítását illeti. Kézjeleket formáltam, majd felszabadítottam a föld elemű chakrámat.
- Doton: Iwa no Yoroi! - mondtam ki hangosan a jutsu nevét, majd a szilárdság és a magabiztosság érzetétől eltelve kocogtattam meg hasamat, amit cseppet sem éreztem. Széles mosoly terült el arcomon és odarohantam Yorihoz.
- Yoriiiii! Megcsináltam! - büszkélkedtem sikeremmel a férfinak, aki előhúzott egy kunait, majd közelebb sétált hozzám. 
- Valóban úgy érzed? - kérdezte szigorúan, komoly tekintettel.
- Igen! - feleltem határozottan, s a férfi mindenféle tétovázás nélkül szegezte kését karomnak, ami karcolás nélkül úszta meg az erőkifejtést. Ekkor hátraugrott egy nagyot és a shurikentartójából előszedett négy dobócsillagot, amit a testem négy különböző pontjának célzott. Nem izgattam magamat különösebben. Hittem a technikában, de ami a legfontosabb, hittem magamban. Lábam kisebb terpeszbe nyitottam és karom széttártam a védekezés legkisebb jelét sem mutatva. A dobófegyverek egytől egyig lepattantak  testemről, amitől pillanatok alatt önelégült lettem. Odaléptem tanítóm elé és meglapogattam a hátát. - Köszönöm a tanításod, Yori! - mosolyogtam kedélyesen.
- Ügyes voltál, Izuna! - nyögte fájdalmasan, majd a kezem óvatosan leemelte hátáról.
- H-hoppá, bocsánat! - kértem elnézést aggódó tekintettel a sziklapáncélos hátlapogatásét. Ennyire azért nem akartam megtanulni azt a technikát, hehe.

Egy kis regenerálódás után mesterem elégedetten nézett rám és átnyújtotta azt a dobozt, amin már találkozásunk kezdete óta  rajta tartottam a szemem. Amint kinyitottam, ínycsiklandozó sütemények tárultak elém. Kérni sem kellett és máris nekiláttam a sütik habzsolásának.
- Mielőtt még mennék, engedj meg egy tanácsot. Vízen és sáros talajon ne nagyon használd ezt a jutsut, mert le fogsz süllyedni.
- Szóval azt akarod mondani, hogy dagi vagyok?! - háborodtam fel sütitől tele szájjal és maszatos arccal a kijelentésén.
- Nem. - kuncogott - Csupán lehúz a sziklapáncél. - simogatta meg fejem - Még van egy kis elintéznivalóm Kazuyával, aztán sajnos tovább kell állnom, de örültem a találkozásnak. Ne felejts el gyakorolni, hogy berögződjön a technika! Ja és... Lehetőleg ne itt. Az öreg nem biztos hogy örülne neki, ha szétkapnád az udvart. - vakarta meg fejét, majd magához ölelt.
- Én is örültem és fogok még edzeni, de ugye jönni fogsz még? - kérdeztem tőle csüggedten, ahogy átöleltem.
- Amint tudok, visszajövök. Ígérem! - mondta, majd a ház felé vette az irányt én pedig leültem a teraszra és lábamat lógatva eszegettem a még megmaradt süteményeket.

Világosbarna hajam a lenyugvó nap vörösre színezte. Szemeim a horizont mögé lebukó korongon nyugtattam, miközben összegeztem magamban a mai napot. Ismét egy új technikával lettem gazdagabb és érzem, ahogy egyre erősebbé válok. Mindezt első sorban Mikáért és a szüleimért teszem. Azt akarom, hogy büszkék legyenek rám, másképp én sem lehetek teljesen büszke magamra. Így érezhetem csak, hogy az erőfeszítéseim nem hiábavalók. Hosszú még az út, a lábaim pedig rövidek, de a kitartásom nem fog elfogyni soha!
avatar
Kenshiro Izuna
Játékos

Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Mika oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Hatake Kakashi on Pént. Nov. 11 2016, 17:45

Úgy érzem Izuna karakterén keresztül teljesedik ki igazán a humorérzéked. És mennyire illik is a karakterhez!

Tetszett a rejtett és kevésbé rejtett humor, nagyban megkönnyítette a tanulásod olvasását. A jutsu leírása és felgöngyölítése nagyon is a helyén van, annyit azért még hozzátennék, hogyha valaki raiton technikával támadna ellened az természetesen úgy átnyesne rajtad mint kés a vajon.

+8 Ch üti a süteményes dobozodat.

Csak így tovább! ^^

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Kenshiro Izuna on Vas. Nov. 20 2016, 22:47

[Elhelyezés: Mika és Yori visszatérte előtt, valamint a játéktéri kalandom lezárta után.]


Doton: Dosekiryū


A technikával egy földsárkányt lehet létrehozni a talajból, ami az ellenfélre ront. Lényegében a vízsárkány földdel kivitelezett változata.
Magyar név: Föld Elem: Földsárkány
Típus: Támadó
Besorolás: B szintű
Chakraszint: 300


A perzselő déli napsugarak a felsőbbrendűség érzetétől eltelve terítették be a Fű Országának utcáit. Ekkortájt igen kevesen merészkednek ki, csupán azok teszik ki a lábukat otthonról, akiknek igazán fontos dolguk van. Akik mégis kint tartózkodnak, azok egy igazán furcsa árnyékot láthatnak elnyúlni a földön. Egy viszonylag pöttöm kislány egy majd' kétszer akkora dolgot vetett át vállán, mint Ő maga. A szükséges egyensúly hiányában, imbolyogva koptatták apró lábai a földet.

- Mit meg nem teszek érted! - sóhajtottam fáradtan, miközben a talaj előttem mintha mozogni látszott volna. Mondjuk ez gyakran megesik, ha egy nagy zsák répát cipel vállán az ember. Egy puha, bolyhos nyuszi kukucskált ki félve felsőmből. Gomb szemei szorongva pislogtak és tappancsai erősen kapaszkodtak zsebem belsejébe.

A kis Suzu hűségesen ragaszkodott hozzám, mióta egy éttermi incidens során mentettem meg az életét. (És remélhetőleg nem a barátait és a családtagjait ettem meg előtte.) Az Amayával való tanulásom alatt is elkötelezetten nézte végig a Genjutsu leküzdéséért folytatott harcomat. Maradéktalanul megbízom benne, és hogy kitartását megháláljam, elvittem egy közeli zöldségeshez. Eltűnődtem, vajon mit vegyek neki, de megkönnyítette a dolgom, amikor a zsebemből kidugva fejecskéjét mohón az egyik rekesz répa majszolásába kezdett. Hazafelé tartott az utam, egyenest a Kenshiro Birtokra. Reméltem, hogy Kazuya még mindig a szobájában szöszöl valamivel, mert elég nagy bajban is lehetnék, ha megtudja, hogy csak úgy engedély nélkül kószáltam a faluban. 

Megérkeztem a hátsó udvarhoz és vállamról levéve a hatalmas terhet átvetettem a zsákot az udvarra, majd én is utánaszökkentem. Körülnéztem, hogy a puffanásra nem figyelt-e fel az öreg, és halkan magam után vonszolva a zsákot közelítettem meg a teraszt, majd a nappalit. Teljesen simán ment minden, szinte már a lopakodás mestereként könyvelhettem volna el magam. Volna.

- Merre jártunk ifjú hölgy? - kérdezte egy mély, rekedtes hang.
- Cs-csak az udvaron. - feleltem ijedten.
- És az udvaron találtad azt a zsákot? - nézett rám kételkedve.
- I-igen! Ugye milyen hihetetlen? Heh... Hehe. - mentegetőztem zavartan, de Kazuya perzselő tekintete lyukat égetett a lelkiismeretembe. - Pedig tökéletes volt az álcám! - bosszankodtam.
- Arra a takaró alá begyömöszölt széles ruhakupacra gondolsz? - kérdezte felvont szemöldökökkel.
- Talán. - feleltem húzott szájjal, durcásan.
- Na szóval, mit keres nálad ez a zsák... - nézte meg közelebbről, hunyorogva - Répa?
- Suzunak lesz. Az étteremben találtam és majd alszik az ágyamban. - feleltem egy széles mosollyal az arcomon.
- Suzu? - kérdezte értetlenül az öreg.
- Oh igen, Ő a kis nyulacskám! - feleltem büszkén és óvatosan vettem ki a zsebemben bujkáló nyulat majd helyeztem vállamra. Kazuya egykedvű ábrázata elárulta, hogy Ő fele annyira sem lelkesedik az ötletért, mint én.
- Ugye tudod, hogy egy állat gondozása felelősségekkel jár? Ő sajnos nem tud magáról gondo... - kezdett bele a hegyi beszédnek ígérkező monológjába.
- Hát persze, hogy tudom! - vágtam bele szavába. - Azért hoztam neki ezt! - mutattam két kezemmel a hatalmas zsákra mögöttem. - Na gyere Suzu, megmutatom az ágyunkat! - fordultam sarkon és a szőnyegeket felgyűrve húztam magam után a zsákot.

Megtalálva a legmegfelelőbb helyet engedtem el a szoba közepén, és a nyuszimat az ágyon púposodó ruhakupacra helyeztem. Kerek szemei a hirtelen környezetváltozás miatt aggodalmasan fürkészték a szobát.

- Mostantól itt fogsz lakni! - mosolyogtam rá, mire ő megmozgatta a nóziját, mintha csak válaszolt volna. Alig várom, hogy Mika lássa Őt. Biztosan odáig lesz érte. Már épp leheveredtem volna mellé az ágyra, amikor kopogó léptek férkőztek fülembe a folyosó irányából. Tuti hogy nem Kazuyáé, ő hangtalanul közlekedik. Ezek pedig határozott léptek. Pont olyan, mint ... Mint a nővéremé! Felkaptam Suzut és a zsebembe bújtattam, majd csillogó szemekkel rohantam ki a szobámból.

- Úgy hiányoztál! - kiáltottam örömittasan, ahogy rohantam a kopogás irányába, de a látottak először ledöbbentettek, aztán megállítottak.
- Ismerjük egymást? - kérdezte ridegen egy ismeretlen női hang.
- Hát ezt én is szeretném tudni! Hol van Mika? - kérdeztem csalódottan, lebiggyesztett ajkakkal, ahogy végigmértem a feketébe burkolózott, ijesztő teremtést.
- Jelenleg a Villám Országának Partvidékein. - felelte egyszerűen. Tehát ismeri Mikát, de hát... Miért ismerkedne ilyen mufurc nőkkel? Nem értem!
- Ki maga és honnan ismeri? - kérdeztem szúrós szemekkel.
- Juuichi, Tizenegy, ahogy tetszik. Kenshiro Yori küldötte vagyok, üzenetet hoztam. - válaszolta még mindig ugyanazon közömbösséggel, hangsúlytalanul.
- T-tizenegy, értem... - Szegénnyel hogy elbántak a szülei! Ki adna ilyen nevet a gyermekének? - Én Izuna vagyok, Mika kishúga. - mosolyogtam rá. - Na de mi az üzenet? - kérdeztem sürgetve, egy helyben toporogva az izgatottságtól.
- Nem kérdeztem. - felelte nyersen - Ha nem haragszol, ezt inkább egy felnőttel beszélném meg. 
- Nem vagyok már kislány! És nekem is jogom van tudni, mert a nővéremről is szó van! - dühöngtem. A nő arca ennek hallatán egy kicsit megváltozott, már ami látszott belőle. Száját összepréselte, mintha csak elfojtotta volna magában mondanivalóját.
- Izuna, kérlek nyugodj meg! Biztosíthatom hölgyem, hogy mindannyian hallhatjuk az információját. - tűnt fel Kazuya a semmiből, hogy csillapítsa a kedélyeket. Még hogy én nyugodjak meg?! Rakja helyre a modorát, és akkor majd megnyugszom!
- Kazuya-sama? - érdeklődte meg az öreget végigmérve.
- Személyesen.
- Juuichi vagyok, a szervezetük tagja és Kenshiro Yori küldötte. - hajolt meg a nő. Persze, bezzeg vele tud rendes lenni. Attól, hogy fiatalabb vagyok még nem kell lekezelni! - Biztosítani szerette volna önöket, hogy minden rendben van és hamarosan hazatérnek a küldetésről. Valamint a legifjabb Kenshironak kell továbbítanom egy általam ismert technikát. Megtudhatnám, hogy kiről lenne szó? - mondta el az általa hordozott üzenet tartalmát lényegre törően, az arcmimika legkisebb luxusát sem engedve meg magának.
- Köszönöm a jelentést! Attól tartok, ez a kishölgy itt mellettem a legifjabb közülünk. - tette a vénember a vállamra kezét mosolyogva.
- Csak a munkám végeztem. Gyere velem! - jelentette ki közönyösen és meg se várta, amíg elindulok irányába, csak hátat fordított és kisétált. Ennyi? Semmi bájcsevej? Na nem mintha ezzel a nővel igényt tartanék rá. Kiráz tőle a hideg! Ahogy érzem Suzut is, mert mocorog a zsebemben szegénykém. Felszaladtam a szobámba és egy tálkát elővéve beleaprítottam egy répát és öntöttem ki neki vizet. Azért mégse legyen étlen szomjan szegénykém, míg nem vagyok itthon. Kelletlenül sétáltam ki a birtok elé és követtem a vörös hajú nőt.

- Juu-san, mit tud a nővéremről? - kíváncsiskodtam aggódva.
- Juuichi, és további információval nem szolgálhatok. - válaszolta.
- Még jó, hogy maga az információközvetítő, Juu-san. - dünnyögtem.
- Nem ezért fizettek.
- Ha fizetek, elmondja? - kérdeztem, miközben hevesen kotorásztam a zsebemben, amiben sajnos csak egy félig megcsócsált gumicukrot találtam.
- Nem, csak a vezetőm parancsait teljesítem. 
- Hihetetlen! - fortyogtam. Nagyon remélem, hogy valami klassz technikát hozott nekem, mert nem fogom tovább eltűrni ezt a bánásmódot!

Aligha kellemesen telt utunk a Fű Országának Kiképzőterepére vezetett. Üres volt, mint mindig is, amikor kijövök ide. Jó, az az eddigi egy alkalom is számít, rendben? Megállt előttem a tisztes távolságot megtartva, majd mindenféle figyelmeztetés nélkül kézjelek formálásába kezdett és egy hatalmas sárkány formájú tömböt hívott elő a földből, amit egyenesen felém irányított. Tágra nyílt szemeim és feldúlt szívritmusom egy pillanat alatt kizökkentettek a bámészkodásból és olyan gyorsan hátráltam, amennyire csak lehetett, ám megbotlottam, és a fenekemre huppanva néztem farkasszemet a hatalmas földsárkánnyal.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ! - ordítottam el magam rémülten, de a lény pár centire orromtól megállt és törmelékekké hullott. A felverődő port alaposan beszippantottam és intenzív köhögés tört rám. - Ezt meg miért kellett?! - kérdeztem fulladozva. Bár azért elég menő volt ez a jutsu. Vagyis ha tőle van, akkor csak elmegy.
- Ezt fogod ma megtanulni. Doton: Dosekiryū. - válaszolta a legkisebb sajnálatot sem kifejezve, majd gyorsan elmutogatta a kézjeleket.  - Remélem megjegyezted, nem szeretem ismételni magam. - tette hozzá ridegen.
- Megismételné az utolsó kettőt? Nem láttam. - vakartam meg fejem zavartan.
- Ha ez sem megy, akár hagyhatjuk is. Amúgy sem fizetnek nekem ezért eleget.
- Nem azt mondták, hogy tanítson engem? - kérdeztem felháborodva.
- De, de sajnos még egy majmot is hamarabb lehetne megtanítani számolni. - vetette oda szenvtelenül.
- Már megbocsásson, de akkor magának meg egy... - szívtam fel magam - egy halhoz hasonlatos az arcmimikája! - vágtam vissza.
- Jól figyelj, most mutatom utoljára. - mondta, mintha a sértésemet magára sem vette volna. Ez biztos csak látszat és belül nagyon bosszantja. Remélem is! Valamivel lassabban elmutogatta a kézjeleket, ezúttal viszont sikeresen megjegyeztem őket, majd kérdően tekintettem rá a technikai magyarázat érdekében.
- Igyekezz, nem érek rá sokáig. - mondta, majd felsétált egy fa tetejére és leült az egyik vastagabb ágon. És nekem még Yorival volt bajom, amiért nem segített sokat a technikában! Ez a nő ezerszer rosszabb. De tudja mit? Nem is kell a segítsége! Megy ez nekem egyedül is! Majd pont rá lesz szükségem, nem?

Idegesen csatangoltam arrébb a fától, hogy a negatív aurája még véletlenül se lengje be a légkört körülöttem, azután a látottak elemzésébe kezdtem. Mit csinált először? Elmutogatta a kézjeleket. Aztán? Kiemelt egy nagy földtömböt. Utána? Egy sárkány alakjára formálta. Azután megmozgatta és célba vett engem, amiért még mindig ezer köszönet... Ha jól értelmezem, akkor egy úgy működik, mint a földklón. Ott is egy földtömböt emelek ki, csak itt egy úgy százszor akkorára lesz szükségem, hehe. Viszont nem kapott külső kinézetet, megmaradt az eredeti föld formájában, tehát nem kell bevonnom egy külön chakraréteggel a látszat érdekében. Ám itt is a földből kell kinyernem a megfelelő mennyiséget. Saját chakrával kicsit kimerítő lenne ezt megismételgetni. Még kaját se volt időm hozni! Ez egy darabig pedig el fog tartani...

Elmutogattam a kézjeleket, majd feloldottam a doton chakrám és a testemen végigvezetve a talajba áramoltattam. A föld szépen lassan emelkedni kezdett előttem. Két probléma is volt vele. Egyrészt nem megfelelő nagyságú volt, másrészt tényleg csak egy tömbről beszélgettünk, semmi formával nem rendelkezett. Eleinte a földklón tanulása közben is ez volt a probléma. Viszont nem akarok megint meggondolatlanul mindent egyszerre csinálni. Majd én megmutatom ennek az érzéketlen nőnek, hogy milyen egy igazi földsárkány! Ez jó volt első próbálkozásnak, de először csak a nagyságra kell törekednem.

Megint kézjelekbe kezdtem, azután a föld elemű chakrám feloldását követően, a földbe juttatván emeltem ki egy már nagyobb, de formátlan oszlopot, ami nagyjából a testmagasságom kétszereséig ért fel. Már nagyobb előrelépésnek számított, de még mindig nem volt elég magas. A nőé sokkal magasabbra ért fel, én sem adhatom alább! Újra és újra nekiugrottam a folyamatnak, míg az ötödik próbálkozásra egy nagyjából kellőképp magas és széles földoszlop állt előttem.

Annak tudatában, hogy ez megvolt "már csak" a formázás és az irányítás lépcsőfokaira kellett fellépnem. Kézjelek, utána föld elemű chakra kiterjesztése a talajba, onnan kiemelni a hatalmas oszlopot, de ezúttal sokkal precízebb alakban. A chakra a tudatra és az érzésekre reagál, tehát mindössze magam elé kell képzelnem egy sárkányt. H-hogy is néz ki egy sárkány? Ilyen... hosszú és kígyó feje van, de mégse kígyó. Azt hiszem megvan!

Határozott tekintettel mutogattam el a kézjeleket, kiterjesztettem a föld chakrát a földbe, és az oszlopot az emelkedés pillanatától kezdve alakítani kezdtem. A gond csak az volt, hogy... Inkább hasonlított anyukám súrolókeféjére az idom, mintsem egy jól megtermett sárkányéra. Bosszúsan szüntettem meg a technikát és a törmelékek leomlása miatt hátra ugrottam. Feszülten totyogtam a romhalmazhoz és felcsörtettem a tetejére, majd páros lábbal ugrálni kezdtem rajta. 

- Ezt nem hiszem el! Hülye sárkány! Nem is így kéne kinézned! - puffogtam, majd miután kitomboltam magam lemásztam a törmelékek tetejéről. Igen ám, de egy földdarab meggördült, ahogy ráléptem és majdnem hanyatt vágódtam a kupacon. Szerencsére csak az egyensúlyom vesztettem el, így korrigáltam egy pillanat alatt és kifújva magam kiegyenesedtem, majd elmosolyodtam. - Heh, szép próbálkozás! 

Mostanában egyre gyakrabban beszélgetek tárgyakkal. Kezdek félni. Ennek tudatában sikerült lenyugtatnom magam, hogy a realitás talaján maradjak. Egyelőre. Szóval ott tartottam, hogy sárkányt formálok, és nem tisztítóeszközt, mert hát mennyivel jobban hangzik már, hogy "Föld elem: Földsárkány", mint hogy "Föld elem: Földsúrolókefe", nemde? Vettem egy mély levegőt és a már jól ismert kézjelek mutatása után a doton chakrám szinte magától tudta a dolgát, és szorgosan a földbe szökött, ahonnan egy jókora darabot kezdett kiemelni. Végre a forma is kezdett hasonlatos lenni, de még közel sem volt tökéletes. A fenntartással pedig még problémáim voltak így, hogy a nagyságra és a formára is egyaránt kellett figyelnem. További három kísérlettel sikerült csiszolni a kinézeten, mondhatni tökéletesre sikerült.

A terebélyesség és a külalak elérése már megvolt, de a tartás és az irányítás még hátra volt. A fenntartást folyamatos ismétlésekkel finomítottam, mivel megtanultam, hogy nem haladhatok tovább a következő fázisra, amíg a már elsajátítottak nem hibátlanok és begyakoroltak. Több időbe telt, de megérte. A fölém tornyosuló masszív sárkány csak arra várt, hogy lecsapjon az áldozatára. Ez eddig rendben volt, de honnan tudhatnám, hogy hol az ellenfelem, ha nem látok ettől a bitang nagy földlénytől? Vakon nem csaphatok le úgy! Kivéve ha egy kiképzőterepen vagyok éppen és akármelyik fán rajta lehet az a nő. Hát nem csodás?

Nem törődve a következményekkel sújtottam le a sárkány alakú földhalmazzal, de mielőtt akárhol is célt ért volna, összeesett. Ha ezt ráküldöm az ellenfelemre nem ebbe fog belehalni, hanem a nevetésbe. Végül is  elérné a célját, de kevésbé lenne menő. Húzott szájjal pillantottam a törmelékekre, majd egy sóhaj után gondolkozni kezdtem. Talán az a baj, hogy az összes chakrát csak a sárkány felhúzásába és formálásába áldoztam, de az irányításra már nem maradt.

Ezúttal több kraftot adva a földhalmaznak, stabilan felemeltem a sárkányt és nem csak ahhoz lett elegendő, hogy létrehozzam. Ezután folyamatosan áramoltattam bele a chakrát, hogy az irányítás is zökkenőmentesen menjen. Ment is, de még mindig nem tudtam, hogy hova! Egyszerűen nem láttam. Nem azért, mert pici vagyok, csak a sárkány volt túl nagy! Egy kis idő után viszont rájöttem, hogy képes vagyok valamilyen szinten érzékelni az ellenfél pozícióját. Viszont ha ez nem is menne, akkor is be tudnám mérni a földbe vezetett chakrámon keresztül az ellenség helyzetét, akárcsak a Lefejező Technika esetében. 

Úgy éreztem, teljesen rájöttem a technika nyitjára. Nem maradt más hátra, minthogy meglepjem a drágalátos tanítómat. Megkerestem a fát, amin épp lábait lógatta, majd elszántan kézjelek formázásába kezdtem.

Doton: Dosekiryū! - mondtam ki a jutsu nevét és a hatalmas földsárkány célba vette a feketébe öltözött, titokzatos nőszemélyt. Kicsit sem meglepetten ugrott hátra egyet, majd ő is előhívott egyet és sárkányaink összecsaptak. Tusájukban az enyém maradt alul és törmelékek záporaként porladt el.
- Egész jó. - mondta Juuichi, ahogy elém szökkent. - Nekem már itt nincs dolgom, de azért én a helyedben még gyakorolnám. - mondta, majd hátat fordított és a kezét felemelve intett nekem egyet háttal. 
- "Egész jó." - utánoztam le hanglejtését cinikusan, és a szám már meg akarta köszönni a tanítást, de aztán csak összeszorítottam a fogaimat. Ezen aligha kell valamit megköszönni, főleg ha még ki is fizették érte! - Viszlát Juu-san! - kiáltottam utána egy vigyorral az arcomon, hogy enyém volt az utolsó szó.

Fáradtan poroltam le a ruhámat és nehéz végtagokkal vonszoltam magam haza. Alig vártam, hogy vehessek egy forró fürdőt és megtömhessem a hasam valamivel. Nem mellesleg jó lenne rekonstruálni a pozitív energiámat, mert ez a nő az összes életerőmet kiszipolyozta. Persze az alvás sem volt utolsó. Nem győztem kivárni, hogy nyugovóra hajthassam fejem a bolyhos kis négylábúmmal. Azért remélem Kazuya etette, amíg nem voltam otthon!
avatar
Kenshiro Izuna
Játékos

Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Mika oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Hatake Kakashi on Hétf. Nov. 21 2016, 14:41

Tetszetős kis iromány, mint mindig. 

Örülök, hogy egy kontra személyiség is helyet kapott a történetedbe, hisz Jokernek is van egy Batmane, kell Izunak is egy Juu. Arra a jövőben kérlek figyelj, hogy ne egy délután alatt nyesse át magát egy B szintű jutsun, mert copy Kakashi révén azaz én védjegyem.

+8 Ch hull Suzu és személyed buksijára.

Sok sikert a továbbiakban! ^^

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Kenshiro Izuna on Vas. Jan. 08 2017, 02:43

// A tanuláson belüli elemfeloldásra Tobirama adta meg az engedélyt.//
[Elhelyezés: Mika és Yori visszatérte előtt a Kenshiro Birtokon.]

Katon Kaitou // Tűz Elem Feloldás

Az alapvető tűz elem feloldás, melynek segítségével létrehozható maga a Tűz chakra. A segítségével a használó képes lehet a kezei közé került kisebb tárgyakat megégetni, vagy elporlasztani. Ezek leginkább a faleveleken, köteleken, papírokon működnek. Ha valamit sikerül begyújtani akkor az égés az anyagtól függően magától folytatódik. A chakrával rendelkező személyek fizikai tulajdonságai is megváltozhatnak: Légiesebb és gyorsabb lesz a mozgásuk.
Chakraszint: 10
Besorolás: E
Megjegyzés: Alap feltétel bármely Katon Ninjutsu elsajátítása előtt!

Katon: Karyuudan

Önmagában is erős, de remek kiegészítő technika, pl. a Doton: Doryuudan-al kombinálva lángoló földrakétákat hozhatunk létre, melyek ereje elsöprő. A technikával lényegében egy sárkányra emlékeztető, lángcsóvát "okádhatunk" az ellenfélre. Tulajdonképpen a Ryuuka no Jutsu, közvetítő anyag nélküli változata.
Magyar név:Tűz elem: Tűzsárkány Rakéták
Típus: Támadó/Kiegészítő
Besorolás: B szintű
Chakraszint: 300

Egy újabb csodálatos napfelkelte aranyozta be a Kenshiro Birtokot, egy újabb csodálatos alkalmat adva ezzel a semmittevésre. Már megint. Mika és Yori még mindig nincsenek itt. Csak Kazuya van itt nekem, meg Suzu, meg az esti nassolásom maradéka beleragadva a hajamba. Tehetetlenül nyomtam az ágyamat és Suzut, a hasamra nehezedő szőrpamacsot simogattam, aki már akkorára nőtt, hogy majdnem lelóg rólam. Ahogy vettem a levegőt, a hasam felemelkedett és vitte magával a kisállatot is, aki nem különösebben zavartatta magát és békésen bóbiskolt rajtam, miközben liftezett egyet. Na persze nem azért, mert nagy a hasam, meg ilyesmik. Oh jut eszembe, has!

Kifejlesztettem egy edzéstervet, ami szerintem elég hatásos. Nem kell hozzá más, mint egy takaró és egy olló. Nyugi-nyugi! Nem levágni kell, meg semmi! Szóval kell egy takaró, amire két egyenlő nagyságú lyukat vágunk a szemeknek és egy nagyobbacskát a kettő kör közé, csak kicsit lentebb a szájnak. Azért kell nagyobb, hogy a nagy falatok és jól beférjenek. Tádááám, kész a tökéletes álca! Ugyanis köztudott, hogy ha a kaja, amit megeszel nem lát téged, akkor nem tudja, hogy kire adja a plusz kilókat. Ezt neked rizsgolyó!



Óvatosan letettem magamról a nyulacskámat és felvettem a kalóriaelrejtő jelmezemet, majd én és az egyáltalán nem nagy hasam - Nem is tudom miért mondják folyton! - leszaladtunk a konyhába. Kinyitottam a hűtőt és belevetettem magam a kíméletlen mészárlásba. Mivel lelkiismeretes gyilkos vagyok, egyetlen túlélőt sem hagytam. Nem tudnék elszámolni a lelkemmel, ha hagytam volna szenvedni egy darabot is. Soha nem tudják meg, hogy én voltam. Hogy ne legyek gyanús, néha civilben is meglátogatom a hűtőt. Tudom-tudom, lángelme vagyok. Szóval épp mentem a szobámba, mikor az ajtót nyitva találtam. Lépteim óvatosak lettek, s bekövetkezett a legszörnyűbb rémálmom, amire soha nem mertem gondolni.

- SUZUUUUUU! -
hasította ketté meggyötört segélykiáltásom a levegőt, ahogy a kisnyúl hűlt helyét találtam csupán az ágyamon, ahol mindig lenni szokott. Zaklatottan kapkodtam fejem és benéztem minden fontosabb helyre, ahol el tudna rejtőzni: a tiszta ruhakupacom alá, a koszos ruhakupacom alá, az ágyam alá, a csokipapír hegy mögé, esetleg a szekrény mögé, mindhiába. Sehol nem leltem, és egyre jobban pánikoltam. Kiszaladtam az előtérbe és a kétségbeesésem hirtelen egy pillanat alatt tovaszállt.
- Hát itt vagy! -
csúszott ki számon megkönnyebbülten, ahogy világoszöld szemeim a rég nem látott kedvencemen pihentek. Orrát megmozgatva pislogott rám gomb szemeivel, mintha nem is tudta volna, hogy halálra aggódtam magam miatta.
- Egy köszönöm is megteszi. -
szólított meg kelletlenül a már jól ismert női hang.
- Köszönöm, Juu! -
néztem rá hálálkodó tekintettel és a nyakába ugrottam.
- Összeöleled a kabátom. -
tolt el magától a nő fél kézzel. - Jobban is vigyázhatnál. - nyújtotta át a grabancánál fogva a bolyhos kis négylábúmat. Aggódva kaptam magamhoz, majd mellkasomhoz öleltem a kis Suzut.
- Te... Megmentetted Suzut! -
mosolyogtam rá lekötelezve és csillogó szemekkel.
- Te kölyök, miért van rajtad egy takaró? -
kérdezte a szokásosan monoton hangtónusában.
- Hát tudod, ez a kalóriatakaróm és megvéd a... -
kezdtem örömmel a briliáns tervem kifejtésébe.
- Mindegy. Hol van Kazuya? -
szakított félbe tahó módon.
- A szobájában. -
mutattam a hátam mögé és sóhajtottam egyet. - Hé Juu, tanítasz...
- Nem. -
vágott szavamba, de erőt vettem magamon, és befejeztem a mondandómat.
- ...Nekem egy tűz technikát? -
kérdeztem tőle boldogan és remélve, hogy szánni tud rám egy kis időt. Nem tudtam, hogy a katon is uralma alatt áll. A múltkori küldetésünkkor sem tudatosult bennem eléggé, hiszen megmentette az életemet egy tűz elemű jutsuval. Túl dacos voltam abban a pillanatban, hogy ez eljusson az agyamig. Ő meg túl bunkó volt, hogy ezt gesztusnak vehessem. Mint most is, amikor szótlanul elment mellettem anélkül, hogy válaszra méltatna.
- Ez egy igen, ugye? -
kiáltottam utána gúnyosan.

Tudom, hogy ez a bunkóság csak egy álca, és igazából szeret! Különben miért mentette volna meg Suzut? Ki tudja, hogy mi történhetett volna vele! Juu csizmái ráérősen koptatták az előtér parkettáját, én pedig kíváncsi voltam, vajon mi elintéznivalója lehet itt. Gyorsan befutottam a szobámba és beraktam nyuszim az ágyamra, majd a nyomába eredtem. Egy határozott kopogást követően benyitott, és az ajtó becsukódása után csendesen odalopóztam, hogy hallgatózni tudjak. Ugyan csak tompán, de hallottam mindent.

- Kérlek, foglalj helyet! -
hallatszott Kazuya rekedtes, öreg hangja - Egy megbízásom van számodra. A képen látható személyt kellene kiiktatni. Információim szerint most Iwagakure területén tartózkodik.
- Iwagakure. -
jegyezte meg a nő. - Nézze, én nem teszem be oda a lábam megint. - felelte nyersen.
- Jól megfizetem. Bízom a munkavégzésében. -
győzködte a vén szivar, majd egy perces csönd állt be.
- Ha a határtól nem kell messze mennem, akkor elvállalom. Nem mutatkozhatok sokáig ott, mert... -
magyarázta Juu, és szinte nekitapadtam az ajtónak, annyira kíváncsi voltam a részletekre. Ez nem is lett volna baj, de az ajtó nem bírt el a kíváncsiságommal és kinyílt. Én pedig beestem a szobába, és tekintetüket mindketten rám szegezték.
- Helló! -
köszöntem, és odaintettem nekik a földön fekve, de valamiért úgy éreztem, hogy nem látnak ott szívesen. -Ti már megtapintottátok ezt a szőnyeget? Nagyon selymes. - simítottam végig kezemet a földön. - Nem? - *simi-simi* - Akkor én most megyek is, jót beszéltünk. Hehe. - tápászkodtam fel és szaladtam ki a szobából, amilyen gyorsan csak lehetett. A mélyen belül érzett szégyent egy pillanat alatt felváltotta a kíváncsiság. Már amúgy is túlterhelt agytekervényeimet gondolkozásra késztettem. Vajon miért állhat így hozzá Iwagakuréhez? Letottyantam a kanapéra és türelmesen vártam, amíg vége lett a beszélgetésnek. Nem tartott sokáig, mégis alig bírtam nyugton ülni. Egyszer csak Juu kijött a szobából, s ráérős lépteivel a bejárati ajtó felé vette az irányt. Felpattantam a kanapéról és eléugrottam.

- Szóval akkor mikor kezdjük a tanulást? -
kérdeztem vigyorogva.
- Mennem kell. -
mondta egykedvűen.
- Miért nem akarsz menni a Föld Országába? -
kérdeztem kíváncsian.
- Semmi közöd hozzá. -
tolt arrébb és megindult ismét.
- Ha tanítasz, akkor békén hagylak.
- ajánlottam fel.
- Kettőnk közül te fogod előbb megunni, hogy nem mondok semmit. -
felelte, s már az ajtó küszöbét lépte volna át, de megragadtam a karját.
- Kéééééééérlek! -
nyüstöltem tovább.
- Na ide figyelj Izuna! Az se biztos, hogy a tűz a másodlagos elemed. Nem te döntöd el, ehhez érzék kell és ha nincs meg benned, akár ki is lapíttathatod magad egy sziklával.

- A nevemen szólítottál, most először. Oh Juu! Tudtam, hogy barátok leszünk! -
ragyogott fel tekintetem a csuklya mögött bujkáló nőre.
- Hát te nagyon ostoba vagy. -
mondta lesajnálóan, majd kitépte kezét a szorításomból. - Nesze, itt ez a papír. - nyúlt bele a zsebébe, és a kezembe nyomott egy lapot, amin egy shinobi fekete tintával áthúzott arcképe tetszelgett. - Ha feloldod az elemet és felégeted, mire visszajövök, akkor tanítok neked egy technikát.
- Oh, hát ahhoz el se kell menned, várj egy kicsit! -
szóltam örömittasan, majd beszaladtam a konyhába és kihúztam egy fiókot, ahonnan egy doboz gyufát kaptam ki és visszasiettem a nőhöz, aki meglepően megvárta jöttömet. Előszedtem egy gyufaszálat és módszeresen húztam végig a a skatulya oldalán, majd egy büszke vigyorral meggyújtottam a lap sarkát. Juu közelebb lépett, majd egy fújással elfújta a komótosan égő papírt.
- A chakráddal, te idióta. -
sóhajtott, majd sarkon fordult és kisétált a birtokról.
- J-jó hát ha az vagyok, akkor ne is barátkozz velem! -
puffogtam, majd bevágtam mögötte az ajtót.




Kiviharoztam a teraszra és letottyantam a szélére, haragos tekintetemet pedig a szintúgy haragos tekintetű shinobira emeltem.
- Mit nézel?! -
dünnyögtem a lapnak és összegyűrtem. - Azon kívül, hogy a tökéletességet magát. - jegyeztem meg hangosan magamnak és egy öntelt félmosolyra húztam a számat. Lehunytam a szemem egy pillanatra és megnyugodtam. Olyan buta vagyok. Hiszen én vagyok Kenshiro Izuna személyesen! Hát mi az, ami nekem ne menne? Jó, a hét tál ramen megevése egy ültő helyben még nem. De azon is dolgozom már! Kár lenne fecsérelni az időmet holmi tűz elem feloldására, mikor Juu távollétét evéssel is tölthetném. Gyorsan nekiülök, felgyújtom ezt a lapot, aztán Suzuval tartunk egy jól megérdemelt nassolást. Nem lehet ez olyan nehéz! Kihajtottam a megviselt papírt és kinyújtottam a kezem.

Ott voltam én, és ott volt az az irritáló arckifejezéssel megáldott férfi. Vettem egy mély levegőt, majd farkasszemet néztem az ürgével. A chakrámat a lapba vezettem, de az porossá változott pont ugyanúgy, mint amikor a Sziklapáncélt tanultam. A bőröm ott is finom földszemcsék vették körül. Lehet, hogy az a baj, hogy nem a papírba, hanem a papírra vezetem? Leporoltam a papírt és elkezdtem elölről, de megintcsak ezzel az eredménnyel végződött a kísérlet. Hunyorogtam és gyanúsan méregettem a papírt. Valami gyanús volt. Valami nagyon nem stimmelt. Hirtelen a homlokomhoz csaptam, és eltátottam a szám.

- Hát persze! -
csodálkoztam rá magamra. - Rossz doton chakra, rossz! - szidtam meg az elsődleges elememet. Hát hogy lehet így feloldani a katont, ha már van dotonom? Csak egyetlen reális megoldást láttam. Tudtam, hogy mi a dolgom, csak nem tudtam, hogyan valósítsam meg. De azt igen, hogy kihez kell fordulnom. Felpattantam a terasztól, eltettem a zsebembe a viseltes lapot és betipegtem a házba. Kazuya szobájáig meg sem álltam. Alkalmaztam az egyedi kopogásomat, aholis ökölbe szorítottam a kezemet és három nagyot döngettem az ajtaján, majd berontottam.

- Kazuya-sama! -
kiáltottam rá egy mosollyal az arcomon.
- Mondd, Izuna. -
nézett rám az íróasztala mögül.
- Segítened kell nekem! Hogy kell elzárni a dotont? -
kérdeztem kíváncsian.
- Elzárni? -
ráncolta homlokát.
- Igen! Katont szeretnék tanulni és most nincs helye a doton miatt! Nincs is rá szükségem! -
feleltem lelkesen és táncikáltam.
- Hát... -
kacagott fel - Ez nem ilyen egyszerű.
- Már hogyne lenne! -
értetlenkedtem.
- Az elemedet nem dobhatod el csak úgy. -
válaszolta.
- Nem értem. -
fintorogtam.
- Lepecsételni lehet, de egyáltalán nem szokványos. Amire te gondolsz, azt másodlagos elemnek hívják. -
okított ki az öreg.
- De hát én elsődlegesnek akarom a tüzet! -
nyafogtam.
- Nem tudod, nem úgy születtél.

- Majd anyáéknak jól beolvasok! Csak érjek el Takigakurébe! -
durrogtam - Mi az, hogy ezt adták és még ki se cserélhetem?! - háborodtam fel.
- Nyugodj meg! Ettől még használhatsz más elemet is.
- T-tényleg? -
csillant meg szemem és reményteli pillantást vetettem a vénségre.
- Mindössze annyi a dolgod, hogy gyakorlod az elemfeloldást. -
jött oda és megsimogatta a buksimat. - Gyere, megmutatom! - intett és az utunk a konyhába vezetett.

Azt hittem, hogy enni fogunk, de csak egy gyertyát vett elő az egyik fiókból. Ám az öregedés nyomaitól elcsúfított keze nem hagyta alább a kotorászást még egy-két percig. Ledöbbenve nézett körül a pulton és a másik fiókokban is.
- Milyen különös. Pedig azt hittem, van gyufánk. -
motyogta. Óvatosan a pulthoz lopóztam és felcsempésztem, majd visszaálltam az eredeti helyemre és megköszörültem a torkomat.
- Szerintem ott van! -
mutattam a pult másik felére.
- Köszönöm! Hm... Különös. -
hunyorgott az öreg és felvette a dobozt. - Miért rizsszemes? - csodálkozott rá.
- H-hát én nem is értem! -
csodálkoztam rá vele együtt. Huh... Nem sokon múlt. Kazuya megvonta a vállát, majd a meggyújtott gyufát  a gyertya kanócához érintette. Beletette egy mécsesbe, azután az étkezőbe vezetett és letette az asztalra.
- A lényeg, hogy valamilyen szinten próbálj azonosulni a lánggal. Képzeld el, hogy ez a láng a chakrahálózatodban ég. Egy idő után képes lehetsz úgy alakítani a chakrád, hogy az valóban tűz eleművé váljon. Ezután próbáld a lángba vezetni a chakrád, s azzal növelni a láng nagyságát. -
tette vállamra a kezét. - Viszont ne keseredj el, ha nem fog menni. Kenshiroként esélyes vagy rá ugyan, hogy ez legyen a másodlagos elemed, tehát egyáltalán nem lehetetlen az, amit el szeretnél érni. De tudd, hogy közel sem biztos, hogy fogékony vagy rá. De ügyes picilány vagy, Izuna. Menni fog! - lapogatta meg a hátam, majd visszaindult a szobája felé. Kellett egy kis idő, mire feldolgoztam az információkat. Egyrészt ami a legfontosabb, hogy nem vagyok pici! Másrészt pedig nem is olyan nehéz ez a feloldásos valami.

Leültem az asztalon logobó gyertya elé és úgy tettem, ahogy Kazuya mondta. A chakrámat kell belevezetnem a lángba. És hát hogy máshogy lehetne egyszerűbb, minthogy megfogom. Kinyújtottam kezem és kerek szemekkel néztem, ahogy a pislákoló fény egyre jobban körvonalazza a kacsómat. A melegség kellemes érzése járt át, de minden megváltozott.

- ÁÁÁÁÁÁ! -
ordítottam fel, ahogy a láng megperzselte a ujjbegyem. Átfogtam másik kézfejemmel és fújogattam, hogy csillapodjon az égés okozta fájdalom. Ennek hatására a fújásaim szele megcsapta a gyertyát is, és a láng kialudt. Hülye gyertya! Fel tudtam volna robbanni! Felálltam az asztaltól és otthagytam a gyertyát. Nem is érdekelt! Visszamentem a konyhába, kivettem egy csokit a dugicsokisdobozomból, és bekullogtam a szobámba. Levetettem magam az ágyra és elpanaszoltam Suzunak a napomat. Igazán megértő társaság. Mindig meghallgat, ha valami bajom van. A sikertelenség annyira megbélyegezte a hátralévő óráimat, hogy a nassoláson és a fetrengésen kívül nem is csináltam semmit. Addig ettem, míg álomba nem szenderültem. Most mi az? Igen, mást is szoktam csinálni!


Egy újabb csodás napra ébred...hettem is volna, ha nem keltenek fel már hajnali délben. Kazuya ritkán merészkedik be a szobámba, számomra érthetetlen okokból. Bár biztosan meg akarja hagyni a személyes teremet, értékelem. Azt már mondjuk kevésbé, hogy megrázott a vállamnál fogva és addig nem hagyta el a szobámat, amíg nem keltem ki az ágyból. Máskülönben tudta, hogy ha otthagy, akkor visszaalszom. Azt mondta, segít nekem tanulni. Egy Suzu felé intézett búcsúsimi után kelletlenül másztam ki a takaróm alól és vonultam el a fürdőbe, ahol felöltöztem, fogat mostam és igyekeztem kevésbé kócossá varázsolni a hajam. Ezután kimentem a nappaliba és köszöntem egy fehér hajú, vörös szemű, kapucnis sálas kislánynak, majd az étkezőbe vettem az irányt. Köszöntem egy vörös szemű, fehér hajú, kapucnis sálas kislánynak?! Visszatolattam az étkezőből és megdörzsöltem a szemem, majd visszanéztem rá, de tényleg ott állt.

- Bocsi, szóval izé, szia megint! -
vakartam meg a fejem szabadkozva - Izuna vagyok. És te ki vagy? - mértem végig a még nálam is pöttömebb teremtést.
- Szia! -
mosolygott rám - Rena vagyok és azért jöttem, hogy segítsek neked. Úgy hallottam, problémáid vannak a tűz elemmel.
- Nincsenek! Csak még... még el sem kezdtem!
- tettem mellkasom elé összefonva karjaimat és fejemet oldalra ingattam.
- Rendben, de azért mesélek egy kicsit. -
kuncogott - A tüzet sokan a pusztítással azonosítják. Pedig valójában az életet és az energiát jelképezi, valamint a biztonságot nyújtó melegséget. Mint azt már tudod, a chakrádat sok minden befolyásolja: a gondolataid, az érzelmeid, a... - hagyta abba magyarázatát, amint látta, hogy feltettem a kezem. - Kérdés?
- Ehetek? -
kérdeztem, s hogy még nyomósabb indokom legyen előhozakodni ezzel, a gyomrom is besegített egy korgással. Nem is lenne rossz mindig ilyen alkalmakkor, ha tudatosan tudnám megszólaltatni. Vajon lehet idomítani?
- Igen. -
sóhajtott - Más esetleg?
- Hány éves vagy? -
néztem rá hunyorogva.
- Tizenkettő, de miért fontos ez?
- Csak kérdeztem.
- vontam meg a vállam - Gyere, kerülj beljebb! - intettem be a konyhába, hogy tudjak kaját csinálni magamnak. TIZENKETTŐ?! Mit csinált eddig egész életében? Tankönyvet olvasott és odafigyelt az akadémián? Pfejj. Néha szánalmat érzek az ilyen eltévelyedett lelkek felé, akiknek nincs életük. A lány felvonta a szemöldökét, majd ismét belekezdett a blablába.
- Szóval ott tartottunk, hogy a gondolataiddal is befolyásolod a chakrádat. Úgy hallottam, föld az elsődleges elemed. Egyes elméletek szerint a személyiségedtől és a vérvonaltól függ az, mivel ajándékoznak meg téged. A rossz hír az, hogy a föld és a tűz rendkívül messze állnak egymástól. A jó hír viszont az, hogy a családod miatt esélyes lehetsz rá, hogy elsajátítsd az elemet. Ne feledd: Minden csak pozitív gondolkodás kérdése! -
intézett felém egy széles mosolyt. Én meg ha nem szeltem volna épp kenyeret, már majdnem azon aggódtam volna, hogy vesz-e rendesen levegőt, miközben ezt eldarálja nekem. De a kenyér fontosabb volt.
- Értem. -
tettem úgy, mintha figyeltem volna rá.
- A tűz elemű chakra eredetileg a gyomorban keringetett, felhevített energiából képződik, és a tüdőn és a torkon keresztül jut el a szájüregbe, ahonnan tűz formájában távozik. -
Gyomor? Na ez az én elemem! Ha megeszem a kalóriákat, akkor egyben el is tudom őket égetni a gyomromban, és kétszer annyit ehetek! Felragyogtak szemeim és egyre jobban kezdtem figyelni Rena magyarázatára.
- Egyre viszont nagyon figyelned kell. Ez egy veszélyes elem, felelőtlenül nem használhatod. Ha pedig félsz tőle, akkor saját magad ellensége leszel. Ne félj tőle. Sőt, válj te is lánggá, s azonosulj vele! -
süketelte tovább az elméletet.
- Állj-állj, ez nagyon nem tetszik! Hát nehogy már én legyek a láng! Majd a láng igazodik hozzám! -
húztam el a számat.
- Kazuya nem viccelt. -
kacagott fel ismét, majd vett egy mély levegőt. - Tudod mit? Ültessük át gyakorlatba. - vett elő egy gyertyát és az asztalra tette. Gyorsan elnyammogtam a reggelim és adtam ennek egy újabb esélyt. Most nem éget le! (Hehe.. he.. he.)
- Próbáld meg sokáig nézni, és gondolj arra, hogy a tűz energiája csörgedezik a chakrahálózatodban. Ezután a kezedbe terjeszd ki, és vezesd a gyertyába. -
fejtette ki a feladatomat.
- Tegnap is megpróbáltam, de megsütött. -
panaszoltam.
- Ne fogd meg, csak terjeszd ki rá... -
temette bele arcát két kis tenyerébe egy csattanó hang kíséretében.
- Jaaa, okés!


Újult erővel vágtam neki a feloldásnak, amiből órák kínlódása sült ki. Az elején a koncentrálás sem ment. Rena végig ott volt velem és biztatott, ha esetleg feladtam volna, vagy ordításban törtem volna ki, mert megperzseltem magam. Kislány létére elég okos volt, na persze nem jobban, mint én. De hát nem az ő hibája, hiszen még csak tizenkét éves. Eleinte meditációs gyakorlatokkal kezdtünk, ám később rájöttünk, hogy a meditáció... hát... nem az erősségem. Teljes csend és nyugalom kellett ahhoz, hogy ténylegesen el tudjak mélyedni a gondolataimban. Mikor meg már minden megvolt ahhoz, hogy nyugodtan tudjak gyakorolni, mégsem ment. Csalódott voltam, de soha nem adtam fel. Négy óra gyakorlás és egy közbeiktatott kajaszünet után megváltozott bennem valami. Éreztem. Mintha melegség járt volna át. Nem az a fajta, amit egy nagy tál gőzölgő ramen szürcsölése után érez az ember. Ez sokkal másabb volt. Az egész testem belebizsergett. Jó volt, és szerettem volna többször előhívni, de csak alkalmanként sikerült. Amikor viszont igen, akkor a tűz szüntelenül egyhangú lobogása megvadult, s fellobbant. Nem volt tökéletes, de haladtam előre és egyre magabiztosabban állíthattam, hogy mire visszaér Juu, addigra fel tudom égetni annak a csúf, x-fejű férfinak a fejét! Este felé járt már, ezért sajnos eljött a búcsú ideje. Renának el kellett mennie, ezért a többi napon nem lehetett segítségemre. Nem is baj, hiszen így is elég hálával tartozom neki. Reméltem, hogy fogom még látni Őt. Magamhoz öleltem, majd a kapuhoz kikísértem és amíg szemem ellátott, integettem neki egy széles mosollyal az arcomon.

Egy forró fürdő és egy kiadós vacsi után bedőltem az ágyamba és ki sem másztam onnan másnap reggelig. A következő napomat végig gyakorlással töltöttem. Már nem okozott gondot előhívni azt a bizsergetően meleg érzést. Ez lenne a Katon Kaitou? Már csak a folyamatos fenntartásra kellett ügyelnem. Na meg persze a szabályozásra. Volt, hogy csak úgy belobbant a láng, ám a következő pillanatban majdnem elaludt. Szüntelenül kellett volna táplálnom. Mégsem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt hittem. Most néha Kazuya nézett rá a gyakorlásomra. Vagy arra, hogy nem gyújtottam-e még fel az étkezőt. Inkább az utóbbi.  Nem értem, miért nem bízik meg bennem! Lényeg a lényeg, a gyakorlás intenzitása estére meghozta gyümölcsét. Noha nem sokáig, de már vállalható ideig tartottam meg a lángcsóva terebélyességét az órák elteltével egyre alacsonyabb gyertya kanócán. Elégedetten bújtam ágyba és vártam a holnapot, amikor is sejtésem szerint Juunak vissza kellett térnie a megbízásáról. Büszkévé fogom tenni. Azt akarom, hogy végre elismerjen!

Így is volt. A szokásosnál hamarabb ébredtem fel, és a nappaliban lévő kanapéra kuporodtam, hogy ott várjam az érkezését. A gyűrött lappal szemeztem, aminek bebarnult sarka jelezte a három nappal ezelőtti égésnyomot. Talán másodjára éreztem úgy, hogy bizonyítani akarok nagyon. Először a genin vizsgám előtt voltam így, amikor olyan akartam lenni, mint a nővérem. A mai napig is úgy érzem, hogy talán soha nem érhetek fel hozzá. De megpróbálom. Ő a példaképem. Nem tudom, hogy miért érdekel engem annyira ez a nő. Az esetek többségében igen mogorva velem. Ha már mogorvaság, amint ezen tűnődtem, abban a pillanatban be is toppant az ajtón Juu. Már messziről felismerem hosszú bőrcsizmájának kopogását az előtér parkettáján. Nem akartam megzavarni a beszélgetésüket Kazuyával, mint az előbb, ezért megvártam, amíg végeznek. Amint hallottam, hogy kilép a szobából, elébe szaladtam.

- Szia Juuuuu! -
mosolyogtam rá - Ne siess annyira, mert tanítanod kell nekem egy jutsut! - lelkendeztem.
- Ahhoz tudnod is kéne használni az elemet. -
felelte.
- Na és ki tanulta meg feloldani a tüzet? -
szorítottam ökölbe a kezem és pattintottam ki a mutatóujjamat a mellkasom felé.
- Nem tudom, ki? -
kérdezte unottan.
- M-mi az hogy ki? Hát éééén! -
ugrottam fel egyet örömömben.
- Az, hogy meggyújtasz egy gyufát és felégetsz vele egy lapot, még nem feloldás. -
közölte nyersen.
- Nem, nem érted. Most tényleg feloldottam! Néézd! -
vettem elő a gyűrött és koszos lapot, majd kinyújtottam a kezem és lehunytam a szemem. Felszabadítottam a katon chakrám, csak úgy, mint az eddigiek során. A lapba áramoltattam a heves energiát, s a lap lángra kapott, majd koromfekete darabokra mállott és tehetetlenül hullott a földre. Ezt neked te kirigakurei morcosképű fickó!

- Gratulálok. -
mondta érdektelenül, majd megkerült és a kijárat felé vette az irányt.
- Ennyi? Azt ígérted, hogy tanítasz nekem egy technikát! -
mérgelődtem keserűen. Egy pillanatra megtorpant, visszafordult és felém fordította a fejét.
- Az ígéretek ebben a világban nem sokat számítanak. -
mondta ki komoran.
- Nekem igen! Nekem számítanak! -
üvöltöttem rá és könnyek ültek ki a szemembe. - Azt akarom, hogy taníts, mert olyan erős akarok lenni, mint te! - kiáltottam az arcába és elszaladtam sírva az udvarra. Leültem a teraszra, lelógattam a lábam és előre hajoltam. A fűbe hulló könnyeim becsapódását néztem. Váratlanul egy kéz érintését éreztem a vállamon. Könnyáztatta szemeim előtt Juu alakja bontakozott ki, aki kezét nyújtotta felém. Furcsállva nyújtottam neki apró kezecskémet.




- Sajnálom. -
ejtette ki az első őszinte bocsánatkérését felém a száján. - Nem voltam elég világos. Egyszer fel kell, hogy nőj. Nem bízhatsz meg mindenkiben.
- Bocsánatkérés elfogadva! -
töröltem ki a könnyeket a szememből és rámosolyogtam. - De csak akkor, ha tanítasz nekem egy technikát. - húztam el a számat.
- Nincs sok időm. Csak megmutatom és elmagyarázom, aztán el kell mennem, de legyen. -
adta be a derekát. - Tudod kölyök, nem is vagy annyira utálatos, mint gondoltam. - jegyezte meg.
- K-köszönöm? -
néztem rá értetlenül.

Lelépett a teraszról és arrébb ment pár métert. Kézjeleket formált, majd elfordult és a száján egy hatalmas lángcsóvát engedett ki. Alakja hasonlatos volt egy sárkányhoz. Visszashunshinozott hozzám, majd elmutogatta a kézjeleket egyesével. Meglepő módon ezúttal lassan, apránként mutatta. Az előbbi tanulásunknál majdnem leszedte a fejem, amiért kétszer kellett elmutogatnia. Valamiért most mégis türelmesen állt hozzám. Megváltozott volna benne valami velem szemben? Nem tudom.

- A jutsu neve Katon: Karyuudan, azaz Tűz elem: Tűzsárkány Rakéták. A lényege, hogy a gyomrodban összegyűjtött energiahalmot feltöltöd tűz elemű chakrával. Eljuttatod a tüdődbe, ahol egy belégzéssel együtt összesűrűsíted, felküldöd, majd addig hevíted, míg egy bizonyos hőfokot nem ér el, hogy ki tudjon robbanni belőled. Fontos tudnod, hogy nem robbanthatod előbb, minthogy elhagyná a szádat. Komoly belső és külső égési sérüléseket is szenvedhetsz egyaránt. Ezután a folyamatos áramoltatást kell biztosítanod, azaz folytonosan kell táplálnod katon chakrával.
Ezután nincs más dolgod, minthogy sárkányra formáld az alakját. Az pedig már nem okozhat gondot, mert a Földsárkánynál megtanultad. Ez akár napokat is igénybe vehet. Főleg úgy, hogy ez az első tűz technikád. Nagy falat, de megbirkózol vele. Mire legközelebb jövök, tökéletesen akarom látni! Értve vagyok? - tette vállamra a kezét, majd komótosan a kerítés felé sétált.
- Hé Juu! -
szóltam utána egy mosollyal. Hangom olyan nyugodt volt, mint még soha ezelőtt, amikor hozzászóltam. - Köszönöm!
- Majd meghálálod. -
szúrta oda még az utolsó szavát is.
- Vigyázz magadra! -
kiáltottam utána, és a nő egyszerre megtorpant. Pár másodpercig csak egy helyben állt némán, s csak ezt követően bírta mozgásra magát. Átugrott a kerítésen, és eltűnt. Már nem csak magamért, a szeretteimért, hanem érte is meg kell tanulnom ezt a technikát. Azért, hogy jobban meg tudjam védeni őket, és saját magamat is. Nem olyan egyszerű a tűz elem irányítása, mint ahogy azt elképzeltem. De én vagyok Kenshiro Izuna. Nekem pedig nincs lehetetlen! Ettől az időponttól kezdve még enni sem mentem el, hanem egész nap gyakoroltam. Ami nálam nagy szó!

Még mindig nem volt tökéletes a feloldásom, ezért legalább egy órát azzal töltöttem, hogy a gyomromban felszabadítsam a chakrát. Ezt követően még egy órát áldoztam arra, hogy a keringetést megoldjam, illetve tisztának és szabályosnak érezzem az áramlást. Illetve további egy órát vacakoltam a tüdőbe juttatással és sűrítéssel. Így tehát három órát egyengettem a kis chakrahálózatomban a katon chakrám. Erre azért volt szükség, mert még sosem használtam egyetlen technika elsajátításához sem. Jó oké, mondjuk azért azt a gyertyát úgy égettem, hogy minden gyertya megirigyelhetné. De ez nem adott még kellő biztonságot. Így sem voltam biztos a dolgomban.

Elmutogattam a kézjeleket. Felszabadítottam a katon chakrám, keringettem a gyomromban és onnan egy mély levegővétellel párosítva eljuttattam a tüdőmbe. Ezt követően pedig kinyitottam a szám és vártam a megfelelő pillanatra, hogy a számtól egy kicsit messzebb érve belobbanthassam a lángcsóvát.
- Katon: Karyuu...khhhhmhhhmhkhmhmh. -
törtem ki köhögőgörcsben, és egy adag hamut fújtam ki minden egyes köhhintéssel. - dan!  - fejeztem be méltóságteljesen a vajúdásom egy diszkrét szájtörléssel.

Nekifutottam ismét a procedúrának. Mindent kezdhettem elölről, de már nem hagytam közel sem annyi időt az előkészületekre. Kinek van három órája erre? Főleg ha élesben kell majd használni. A tűz jutsuk amúgy is gyorsak és csak úgy buuumm és buuuumm! Előhívtam a tűz elemű chakrámat ismét, és a szokásos menetrendet utazta végig chakravonatra felszállva a hálózatomon belül. Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! A következő megálló: Tüdő. Aztán jön egy nagy tornádó, ami elsöpri a vonatot rajta a katon családokkal. Aztán összefognak és együtt törnek ki, és amikor kiszabadulnak...

-Doton: vagy mi Katon: Karyuu...blöeeeeh.
- hánytam ki egy forró saras, égetett trutyit. Basszus basszus basszus. Ez rohadtul fáj!! Ha még egyszer ez lesz, akkor én esküszöm megkérem Kazuyát, hogy pecsételje le a hülye dotonom! Azt hiszem, nem kéne ábrándoznom chakrajárművekről, miközben magfullasztom magam. Felszívtam magam és bementem a házba. Pár ártatlan ruha stresszlevezető szétdobálása, valamint egy alapos fürdő és szájöblítéssel egybekötött fogmosás, na meg persze az elkerülhetetlen éjszakai nassolás után álomra hajtottam a fejem.

Másnap tiszta fejjel ébredtem és a reggeli rutin elvégeztével kimentem az udvarra. Próbáltam összegezni magamban az eddig elkövetett hibákat. Egyrészt finomítanom kell még magán a feloldáson is. Addig semmiképp nem haladhatok tovább! Mert elég bizarr dolgok jönnek ki belőlem. De legalább nem kaját hányok ki. Azért kár lenne. Nekiveselkedtem a katon chakra tökéletes keringetésének. Tegnap három óra sem volt elég hozzá. Most ez volt a minimum, amit kitűztem célul. Leültem törökülésbe és lehunytam a szemem. Csakis én voltam, és a chakrahálózat. Felfogtam mostanra, hogy nem elég, ha csak pár percig érzem biztosnak a keringést. A meditatív állapot meghozta eredményét. Három óra után bizton állíthattam, hogy megmutattam a chakrámnak, hogy ki a főnök és oda megy a katon és akkor, amikor én akarom!

Ennek tudatában magabiztosan pattantam fel és megkezdtem a műveletet. Elemi chakra felszabadítás, aztán gyomorban összegyűjtés, tüdőben sűrítés és közben a megtanult kézjelek, majd a torkon fel és szájtól pár centire a begyújtás. És... Kijön egy lángcsóva, ami akkora mint egy gyertya lángja? Ha jószívű akarok lenni, akkor legyen két gyertya... Remek. Tisztán látszik, hogy ide jóval több chakrára lesz szükségem. Meg még lehet, hogy a jónál is jóval többre. Az elméletet már tudtam. Nem maradt hátra semmi más, csak a fárasztó gyakorlóedzések. A mai napot teljesen kihasználva még eljutottam addig, hogy több chakra beleadásával, és saját magam megégetése nélkül sikerült létrehozni egy egész pofás lángcsóvát, de a végén örültem, hogy el tudtam magam vonszolni az ágyamig. Igen, a zuhany is másnapra maradt. Most mivan? Nem neked kellett mellém feküdni, hanem Suzunak! És Suzunak legalább nincsenek előítéletei velem szemben.

Edzéstervem utolsó napján a jól megérdemelt zuhanyt követően elérkezett az igazság pillanata. Mondhatni már az edzés maga is rutinná vált, így nem okozott gondot az újbóli átszellemülés. Megformáltam sorban a kézjeleket, feloldoztam a katon chakrám, begyűjtöttem a gyomromba, és onnan egy mély levegővel elküldtem a tüdőmbe. Ezt követően pedig eltátottam a szám és vártam a megfelelő alkalomra, hogy a számtól egy kicsit messzebb érve robbanthassam a csóvát egy kifújással. Egy szép, erőteljes tűz termett elém és úgy éreztem, tökéletesítettem a tudásom. De megmagyarázhatatlan hiányérzetem volt, és nem tudom miért. Valami nem stimmelt. Az a valami pedig az alak volt! Na hát az már nem foghat ki rajtam. Tudom én, hogy kell formázni!

Ja... Gondoltam ezt két órával ezelőtt, és még mindig az formával kínlódtam. A lángok sokkal rakoncátlanabbak, mint a föld. A föld szilárd és csak úgy van, míg a tűz terjed, ha nem ügyelünk rá. Tudom, hogy néz ki egy sárkány. De ilyen sárkány, mint amit én alkottam tűzből, olyan bizonyára nem létezik. A chakra folyamatos áramoltatásával ki lehetett küszöbölni ezt a problémát. Ennek különböző fázisai voltak. Volt a tűz, mert nem is hasonlított semmilyen formára, csak úgy volt. Volt a tűzoszlop, aminek már volt egy behatárolt terjedelme, de semmi más, csak az. Volt a már jól ismert súrolókefe. Volt a sárkányszerű izé. És végül, de nem utolsó sorban maga a sárkány.

Tudtam, hogy elértem a mai határaimat is. Egyetlen utols
ó próbára volt erőm, mielőtt összeestem volna a kimerültségtől és a chakraveszteségtől. Erre tettem fel mindent. Fáradtan emeltem fel kezemet a kézjelek alkotásához. A gyomrom megtelítődött az utolsó adag katon chakrával, majd a tüdőmbe szökött egy lélegzettel. Gyönge leheletként távozott sóhajom, s még mielőtt összerogytak volna lábaim fáradtságom súlya alatt, egy tökéletes sárkány látványával ajándékoztak meg. Karyuudan, az enyém vagy! Boldog voltam. Mosollyal az arcomon ütődtem ki a Kenshiro Birtok udvarán. A puha fűben terültem el, és az ágyamban keltem fel. Valószínűleg átaludtam egy napot, de megérte. Tudtam, hogy egy lépéssel közelebb állok ahhoz, hogy erősebb legyek. És egy lépéssel közelebb ahhoz, hogy büszkék legyenek rám azok, akiket a világon mindennél jobban szeretek. Az én családom, az idő próbáját kiálló Kenshiro Klán. Én is részetek leszek, majd meglátjátok!
avatar
Kenshiro Izuna
Játékos

Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Mika oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Uzumaki Kushina on Vas. Jan. 08 2017, 20:04

Kedves Izuna,
már reggel elolvastam, de mivel be van osztva a napom, így csak most tudtam ezen sorokat képernyőre vetni.
Szóval.
Amikor olvastam, még nem ittam kávét - márpedig kávé nélkül vállalhatatlan zombi vagyok. A történeted viszont még koffeinhiányos állapotomban is mosolyt csalt az arcomra (na jó, igazából röfögve nevettem fel a jutsu elsajátításánál). Tehát a lényeg: imádtam.
A tanulást elfogadom; feloldás, technika pipa, írd is fel őket.
Jutalmad: +8 ch (= 349)
Üdv,
UK
avatar
Uzumaki Kushina
Mesélő

Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Kenshiro Izuna on Vas. Márc. 19 2017, 19:15

[Elhelyezés: Jelenlegi kaland előtt, Kenshiro Birtok és környéke.]

Doton: Gōremu no Jutsu

A technikával a használó képes a száján keresztül "kilehelni" egy szikla gólemet(akár a környező talajból is létrehozható, nem fontos okádni ). A gólem nagyon erős közelharcban, ráadásul elég nehéz összetörni. Nagyon hasznos, ha meglepetésből akarunk lecsapni valakire, de kiváló védelmet nyújt robbanások és különböző technikák ellen. 
Magyar név: Föld Elem – Gólem Technika
Típus: Támadó/Védekező
Besorolás: B szintű
Chakraszint: 350
Használója: Akatsuchi

- IZUNA! -
hallom azt a rekedtes bosszús hangot, amitől borsódzik a hátam.
- Nem én voltam! -
mentegetőzöm, legyen annak bármi oka is. A léptek közelednek a szobám felé, az ágyamba dobom magam, betakarózok és gyorsan úgy teszek, mintha aludnék.
- Ez már az ötödik alkalom a héten, hogy felgyújtod a konyhát, pedig még csak hétfő van! -
bosszankodik. - És ne tégy úgy, mintha aludnál, mert az előbb tisztán hallottam, hogy válaszoltál! - teszi hozzá mérgelődve, de én csak felhorkantok egyet, majd átfordulok a másik oldalamra.
- És igazán kitakaríthatnád a szobádat, mert a nővéred szét fogja rúgni a segged, ha ezt meglátja! -
borzad el, majd ki is megy a szobából. Heh, kevesebb ideig bírta az öreg, mint gondoltam. Még hogy takarítás! Nincs itt semmi takarítani való. Van aki bélyeget gyűjt, én meg koszos edényeket és csokipapírokat! Van valami gond ezzel?! Ami a felgyújtást illeti, tehetek én róla, hogy a katon jutsuim túl erősek a főzéshez?


(A remek illusztrációért köszönet Akinak.)


Bizonyára nem. Ma is egy csodás lustálkodásnak nézek elébe, ez nem is vitás. Megfogom a takarómat, és magamra húzom. Lehunyom a szemem, majd alig telik bele pár perc s egy hideg kéz pofozgatását érzem az arcomon.

- Öltözz, indulunk! -
szólít meg közömbösen Juu. Ezer közül is felismerném ezt az irritáló hangot.
- Nem! -
nyöszörgöm morcosan, majd elhúzom a számat.
- Nem mintha lenne választásod. -
fejezi ki magát érthetően, majd megmarkol a pólómnál fogva és kiemel az ágyból fél kézzel, a
magasba tart, én pedig kapálózni kezdek.
- Eressz el!

- Ahogy akarod. -
dob le nemes egyszerűséggel a földre. Felállok és morcosan porolom le a kunaios pizsama alsómat, majd a ruhakupacomhoz veszem az irányt és a koszos ruháimat "véletlenül" Juu arcába dobom hátra, miközben kutatok egy tiszta darab után.
- Még célozni sem tudsz.

- Kimennél?! -
horkanok fel.
- Öt perced van. -
szól oda, majd bőrcsizmájának kopogó lépteit egyre távolabbinak hallom.

Dúlva-fúlva szedem össze magam szalonképes állapotra, összeszedem a felszereléseimet, majd lerobogok a konyhába és az égett fazekak mellől felkapok egy csomag chipset. Kibontom, azután a száma öntöm és felpuffadt pofazacskóval rágni kezdem. Nincs mit tenni, a nap legfontosabb étkezése a reggeli. Na meg hát nem követhetem el még egyszer azt a hibát, hogy nem eszek, mielőtt elindulok Juuval. Egy nagy pohár víz lehörpintése után kisétálok az előtérbe, ahol a nő a bejárati ajtónak támaszkodva vár rám. Pedig reméltem, hogy lelép nélkülem.

- Szebben is zabálhatnál. -
jegyzi meg, ahogy a pólómra néz. Letekintek és chipsdarabok pihennek a mellkasomon. - De most legalább megtanultad rendesen felvenni a pólód. Egész fejlődőképes vagy. - gúnyolódik közönyösen.
- Te meg kedvesebb is lehetnél! -
duzzogom, majd emelt fővel söpröm le magamról a kajatörmelékeket. Szokás szerint nem szól semmit, csak elindul és várja hogy kövessem. Jó nap elé nézünk. Már ha arra keresünk jó napot, hogy meg akarjunk halni. Kiszipolyozza a maradék életenergiámat is, esküszöm. A nyomába szegődök, majd durcásan hozzá sem szólok egészen addig, ameddig meg nem torpan egy Fű Országának erdeje közepén elhelyezkedő tisztásnál.

- Ide kellett hozzalak, hogy ne tedd tönkre otthon a birtokot. Kazuya megkért, hogy tanítsalak meg egy technikára, ami majd a hasznodra válik. Ő is megtehetné, de szerintem nincs türelme hozzád.

- Hát nekem sincs hozzád! -
duzzogom.
- Figyelj, mert nem szeretem ismételni magam! -
hívja fel a figyelmemet, majd egy kézjelsorozat után a földből előhív egy ... E-egy óriást!
- Aztaaaa! -
tátom el a számat és tapsikolok. Már látom is magam előtt, ahogy megóriásogolom!
- A jutsu neve Doton: Gōremu no Jutsu, azaz Föld elem: Gólem Technika. Vannak olyanok, akik a szájukból hányják ki, de én amint láttad, a földből hoztam létre. A gólem hasznos mind támadásra, mind védekezésre egyaránt. Egyetlen hátránya, hogy lassan mozog, de akit eltalál, azt egyből el is temetheti gyakorlatilag. Az elve nem sokban különbözik a földklónétól. Annyi csupán az eltérés, hogy ez egy nagyobb és masszívabb mozgatandó tömeg és nem a saját képedre kell formálnod, valamint nem képes technikák végrehajtására, csak nyers erő alkalmazására. -
magyarázza, miközben gondolatban én és a gólemem egy virágosréten száguldozunk.
- Ahaaa. -
mondom tátott szájjal és bamba tekintettel.
- Most pedig próbálkozz, én addig letisztítom a fegyvereimet. -
mondja, majd kismillió tekercset vesz elő minden táskájából, amikből fegyvereket hív elő. Jézusom, egyáltalán ez legális? Mindegy, nem is fontos. Egy dolog számít, hogy én és Gólem Uraság együtt kalandozhassunk!
Arrébb megyek néhány lépést, majd letottyanok a talajra és belemarkolok a földbe. A számba teszem egy jó nagy részét, majd összerándulnak az arcizmaim és közben megalkotom azokat a kézjeleket, amit Juu csinált az előbb. Kiöklendezem a szájüregem tartalmát, majd fancsali képet vágok. Most mi van? Hánytam, ráadásul földet és még a kézjeleket is megcsináltam! Nem is lehet úgy megcsinálni!

- Hé Juu, most minek kellett hülyét csinálni belőlem?! -
kérem számon köhécselve.

- Nem kell csinálni, csinálsz te magadból is. -
jegyzi meg. - Nem így gondoltam, hogy kiokádod, te idióta! - temeti bele tenyerébe arcát. - A lényeg, hogy a szádon keresztül áramoltatod ki a doton chakrádat, ami majd szilárd formát vesz fel és abból alkotod meg a gólemet. Gondoltam ezt már nem kell neked elmagyarázni. De már kezdem úgy érezni, hogy fizetésemelést kérek Kazuyától. Súlyosabb eset vagy, mint hittem. - mondja ridegen.

- Súlyosabb?! Nem vagyok dagi! -
mérgelődök.

- Atya ég... Tudod mit? Inkább folytasd! -
fordul el és molyol tovább a fegyvereivel.


Hát jó! Nem kell nekem a segítsége! Egyedül is meg tudom csinálni, vagy ne legyen a nevem Kenshiro Izuna! Felszívom magam, majd a kézjelek elmutogatása után a doton chakrámat felszabadítom és kilehelem a számon. Az eredmény ismét egy köhögés lesz, némi földmorzsával. Az utolsó darabig kiköpködöm, majd elhúzom a számat és újabb próbálkozásba kezdek. Miért nem lehet a földnek mondjuk csoki íze? Vagy miért nem létezik csoki elem? Hm, de ha lenne csokim, már nem lenne. Elnevetem magam a saját gondolatomon, majd folytatom is a gyakorlást. A következő próbálkozásom alkalmával egy folyékony sáros trutyit sikerül ugyanígy felköhögnöm, aminek szintúgy nem örülök. A megoldás azonban egyszerű. Ha valami nem elég édes, akkor csak több cukor kell hozzá. Ha a gólem nem elég szilárd, akkor meg csak több chakra kell, és szilárdabb anyag távozik majd a számon. Ennyi az egész! Megint nekirugaszkodok és elmutogatom a kézjeleket, ezután összegyűjtök egy nagyobb mennyiségű föld elemű chakrát a számban és kiöklendezem egy már sűrűbb saras trutyit, mint az előző. Már közeledek, de még mindig nem tart közel a szilárdsághoz. Pár próbálkozást követően már földszerű törmelékeket sikerül kiköpködnöm, de a folyamatos chakraáramoltatás hiányában ezek nem alkotnak egységet.


Egy óra elteltével megint nekirugaszkodok és a kézjeleket követően a doton chakrám tovább gyűjtöm mint eddig tettem, s ezután sem szüntetem meg az áramoltatást. Boldogan tapasztalom, hogy a kihányt föld valóban szikla keménységgel bír. Viszont a legnagyobb probléma az volt, hogy ebből csak egy kupac lett, semmi több. Idegesen rúgtam bele a törmelékekbe, majd nagy valószínűséggel megzúztam a nagylábujjam.


- ÁÁÁÁÁ! -
ordítottam fel. Hülye szikla! Hisz én teremtettelek és ellenem fordulsz?! Bosszúsan mentem arrébb és máshol folytattam a gyakorlást, hogy meg se lássam. Ismét nekilendültem és két óráig próbáltam kitapasztalni a kellő chakramennyiséget egy elegendően nagy kupac létrehozásához. Ez sikerül is, ám azzal bajban voltam, hogy ebből hogy legy kupacon kívül Gólem Uraság formája. Mély gondolkodóba estem, aztán rájöttem, hogy chakrával. Igaz kellett hozzá tíz perc, de ez nem csökkentett az erényeimen, hiszen egy lángelme vagyok! Összeszedtem magam, majd a kézjelek formázása és a doton chakra összegyűjtése és sűrítése, majd kihányása után folytattam az energia áramoltatását. Az eredménynek már volt némi gólemre utaló kinézete. Megmakacsoltam magam és nem hagyott alább a lelkesedésem ennek ellenére sem. Pedig Juu közben már a világ létező összes fegyverét letörölte kétszer. Nem mintha érdekelt volna, mit csinál! Nekidőltem egy fának, majd szusszantam egyet és mire észbekaptam Juu árnyéka takarta el a napot. Csípőre tett kézzel mért végig, majd ingatott egyet fején.


- Ennyire jól megy, hogy van időd pihenni?

- Igen, tudd meg! Már gondolkodás nélkül formálom a kézjeleket és hajtom végre a technikát, annyira berögződött! -
puffogom.

- Miért, szoktál egyáltalán valamit végrehajtani gondolkodással? -
kérdezi közönyösen.

- Igen, ha tudnád hányszor bevertem már a képed gondolatban! -
állok fel majd dühösen hadonászva, mire ő kitartja a kezét a fejemhez és eltart magától, majd oldalra áll és a lendület miatt leveszem állal a talajt.

- Szedd össze magad, kölyök! Nem a bébicsőszöd vagyok, mégcsak nem is a senseied, nem vállaltam érted felelősséget. Ha szeretnélek, már most eltehetnélek láb alól. Ha azt hiszed, nekem több kedvem van ehhez, mint neked, akkor nagyon tévedsz. -
reagál hűvös, vérfagyasztó hangján. Nyelek egyet, majd felállok a földről és leporolom magam. Rá sem nézek, csak arrébb sétálok és folytatom a gyakorlást. Bebizonyítom neki, hogy többet érek, mint ahogy Ő azt gondolja. Majd meglátja!


Órák telnek el és a jól begyakorolt kézjelek és műveletek egyre tisztábbak számomra. A chakramennyiség megfelelő a szilárdságból ítélve, a formázás pedig egész felismerhetővé teszi a képződményt. Sikerül megalkotnom késő délutánra egy tökéletes gólemet. Csillogó szemekkel nézek teremtményemre.


- Gólem Uraság! -
tapsikolom örömömben. Ám a következő pillanatban össze is omlik a tákolmányom. - NEEEEE! - kiáltom térdre esve, ahogy kezeimet a sziklaóriásom darabjain nyugtom. - Ne aggódj, újjá fogsz születni! - mondom lebiggyesztett ajkakkal, majd Juu magához int és közli, hogy ideje menni. Igazság szerint egyet is értek vele, mert a gyomrom majd' kilyukad. Éhesen edzeni pedig kész ostobaság! Csalódottan sétálok a nő árnyékában és fáradtan esek rá a hűtőre, majd ami a kezem ügyébe akad majszolni kezdem. Elvonszolom magam a fürdőszobáig, egy forró fürdőt követően pedig behúz az ágy. Másnap Juunak már nyoma sincs, viszont egy cetli fogat az éjjeliszekrényemen hajnali tizenegykor. Kidörzsölöm szememből az álmot, majd hunyorogva betűzöm ki a szöveget.


"Már nincs több időm veled foglalkozni, egy új megbízást kaptam. Mire visszajövök már biztosan képes leszel elsajátítani a technikát.
-
ekkor egy kicsit elidőzvén az író egy nagyobb tintapacával kezdi a következő betűt, s az eddigi zavartalan íráskép látszólag zavarttá válik. -
Tegnap egy kicsit messzire mentem. Sajnálom. ~ Juu"

A sorokat olvasván elmosolyodom, majd a papírt elrakom az íróasztalom fiókjába. Jól jöhet még ez az írásos formában közölt bocsánatkérés. Kit akarok átverni? Nem akarom ellene felhasználni még egyszer. Egyszerűen csak... Egyszerűen csak nagyon jól esett és erre később is emlékezni szeretnék. Amennyi utálatot tud belőlem kiváltani ez a vörös hajú bestia, egyre jobban a szívemhez nő. Felöltözök, majd egy kiadós reggeli után elindulok a tegnapi helyre és nekilátok a gyakorlásnak. A folyamat már szinte ösztönösen kívánkozik ki belőlem. A kézjelek, a föld chakra gyűjtés, a sűrítés, a hányás, a folyamatos áramoltatás, a formázás, a fenntartás. A tegnapi nap után csak annyi fejlesztés hiányzott mindössze, hogy a fenntartás állandó legyen. Mint tudjuk, ehhez már nem kellett más, csak chakra. További fél nap gyakorlás meg is hozza a gyümölcsét. Megformálom a kézjeleket, majd a számon kihányt földből egy hibátlan és szilárd példányt hozok létre. Várok pár másodpercet és hozzáérek, de nem omlik össze, mint előző társai. Világoszöld szemeim elkerekednek és csodálattal pillantanak rá.


- Gólem Uraság! Hát élsz! -
ugrok a nyakába és csüngök rá. Megfog és felemel a hátára. Szorosan a nyakába kapaszkodok és lehunyom a szememet. Egy fáradt, ám széles mosoly feslik arcomra. - Vigyél haza! - utasítom, majd meggólemegelem őt. Azért remélem, hogy tudja, merre van az a haza...

avatar
Kenshiro Izuna
Játékos

Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Mika oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Hatake Kakashi on Kedd Márc. 21 2017, 22:33

No, újra itt!

Tanácsom megfogadtad és nem fél nap alatt tanultál meg egy technikát, aminek kifejezetten örülök. A humor és a karakter jellem természetesen megvolt, pont úgy ahogy a kontra személyiség által a kis nézőpontmérleg egyensúlyba való biggyesztése. Tetszett, jó volt, de két dolgot megjegyeznék. Egy, - amibe én is reeengetegszer belefutok - hogy a tanulás végét is részletezni kell, így lesz kerek az egész. Kettő, szívesen látnám Izunat egy morálisan ingoványosabb területen. A világ kegyetlen is tud lenni, ő meg csak eszik-eszik, bénázik, nyuszizik+haragszik a mókusokra. Jó lenne valami lendületeset is látni tőle, elvégre nem lehet mindig burokban élni(vagy igen?). ^^


+6 Ch hull a hütőd alsó polcaira, hogy te is elérhesd őket.

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.