Ayanokoji Ikari

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Ayanokoji Ikari

Témanyitás  Ayanokoji Ikari on Pént. Feb. 17 2017, 23:31

Név: Ayanokoji Ikari
Ország: Eső Országa (Jelenleg a Tűz Országában tartózkodik)
Rang: Elveszett Ninja
Szint: ?
Chakraszint: ?
Kor: 17
Nem: Férfi
Felszerelések: 5 db kunai, 10 db shuriken, 2 db 4 m drót, 10 db füstbomba, 10 db robbanójegyzet
Kinézet: 170 cm magas, sportos testalkatú, szőke hajú, kék szemű, fekete ruhákat és csuklyát visel. Fejpántját nem hordja. Testét több helyen sebhelyek ékesítik, és egy leégetett bandita csoport tetoválása van a bal lapockáján.
Jellem: Ikari egy tipikus tinédzser, tombolnak benne az érzelmek. Keresi a helyét, azonban elveszettségét jobbára dühvel mutatja ki. Szinte keresi a bajt, ezt többnyire azért teszi, mert nem akar még egyszer áldozat lenni, és meg akarja mutatni magának, hogy őt bizony kemény fából faragták. Rendkívül érzelmes, és elég bipoláris személyiség, ezért szinte kiszámíthatatlan. Sok helyzetben még maga sem tudja hogyan fog reagálni, nem hogy mások. Nem kenyerei a jutsu-k, inkább taijutsu-t használ, bár a doton-t szereti, csak eddig még nem túl képzett benne. Valamiért nagyon nem szereti a tűz elem használókat, és ha valaki Katon-t használ a közelében, egészen biztos, hogy neki megy, de még maga sem érti miért.
Technikák:
- Bunshin no jutsu (Klón jutsu)
- Shunsin no jutsu (Fürge Test)
- Kawarimi no jutsu (Testhelyetesítő jutsu)
- Tobidogu no jutsu (tekercsírás, hordozható fegyverek)
- Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
- Henge no Jutsu (Transzformációs technika)
- Jibaku Fuda: Kassei (Robbanó Jegyzet: Aktiválás)




Előtörténet:


Egy bárban ülök, és iszogatom, tizenhét éves létemre... megint. Amikor is a háttérben olyan ricsajt hallok, amihez nem igazán fűlik a fogam. Megint. Próbálok érdeklődést színlelni, miközben a bárszéken ülve a hangzavar irányába fordítom a fejem. Ahogy meglátom mi okozza a nagy hűhót, az ábrázatom még az átlagosnál is unottabbá, és idegesebbé válik. Két helyi keményfiú gondolta, hogy rányomul az egyik felszolgálólányra. Ő meg természetesen nem kér belőle. De mozdítja bárki is a kisujját? Naná hogy nem, hiszen ez a Tűz Országa. Egy ilyenért a Vízben... na de mindegy.
- Ugyan már cicám, ne kellesd magad! - mondja az egyik fickó, miközben belemarkol a lány fenekébe, majd magához húzza őt.
Ő természetesen nem akarja megsérteni a vendéget, persze hogy nem, így csak egy kínos mosollyal próbálja nyugtázni az egészet, és minél hamarabb kitörni a férfi szorításából. A vendégek irányába néz, hátha valaki tesz valamit. Végül rám pillant, egyenesen a szemembe néz. Na, most már végképp segítenem kell... kínos lenne, ha nem tenném. De amúgy is akartam, szóval mindegy. A bárpultosra nézek, aki természetesen úgy tesz, mintha nem látna semmit. Ez valamiféle mindennapos dolog lehet itt... de nem addig, amíg én itt vagyok. Befejezem az italom, a poharat egy nagy koppanással a pulthoz csapom, majd felállok a székből, és elindulok a két rakoncátlankodó férfi elé.
Az egyikük, először alig fogja fel, hogy létezem, majd egy hangos nevetés, és asztalcsapkodás közepette vígan megszólal.
- Baszd meg, már majdnem lánynak képzeltelek! - üvölt fel, majd miután jól kiröhögte magát, a tekintete komorabbra vált. - Mit akarsz, kölyök? A lány a barátomé, nem látod? Utána pedig az enyém.
A lány még erre sem szól semmit, az iszákos férfi barátja, aki éppen az ölébe próbálja ültetni a hölgyet, pedig egy kéjencre emlékeztető mosollyal nyugtázza az elhangzottakat, de azért egy pillanatra ő is rám figyel.
- Ha. - szólalok meg unottan. - Tényleg annyira új lenne hosszú szőke hajjal mászkálni errefelé? Sosem láttatok még férfiakat hosszú hajjal?

- De. Férfiakat láttunk. - mondja a velem szemben ülő férfi, miközben feláll, és megáll velem szemben.
Fölém magasodik, ami nem nehéz neki, hisz nem vagyok egy égimeszelő.
- A fiúk azonban jobb, ha otthon maradnak, és nem ütik bele az orrukat a felnőttek dolgába. Világosan beszéltem, szöszi? - mondja, miközben a képembe mászik.
Elmosolyodom, majd megszólalok.
- Az orromat, én? Hiszen azt... te ütöd az asztalba.
Egy pillanatra elgondolkozik, én pedig ezt kihasználva a hajánál fogva verem bele a fejét az asztalba. A cimborája ellöki magától a lányt, majd felpattan, és felém lép, de ekkor sípcsonton rúgom, elé lépek, majd gyomorszájon sorozom, végül pedig egy balhoroggal fejezem be a küzdelmet. Ezután fordulásból, könyökkel még egyszer orrba vágom a velem kötözködő férfit, aki éppen feltápászkodott. Mire nem jó a taijutsu.
Az eredmény, hogy a két férfi kifeküdt, a többi vendég nem fog velem kekeckedni, és végre senki sem fog lármázni.
- Köszönöm. - mondja a lány egy hálás tekintettel az arcán.
Ahogy rá nézek, megpróbálok az arcomra erőszakolni egy mosolyt... de nem megy.
- Ne vedd szívességnek. Nem miattad tettem. Utálom, ha nem hagynak békében inni. - bököm ki, de ahogy fordulnék vissza, egy nálam jóval nagyobb férfi hasfalába ütközöm.
- Te aztán tudsz csajozni. - jegyzi meg egy ismerős hang.
Szinte teljesen az ég felé kell emelnem a fejemet, hogy lássam az arcát. Ahogy megbizonyosodom róla, hogy a férfi az, akire gondoltam, egy fintorgással fejezem ki nemtetszésemet.
- Te meg mit akarsz itt? - kérdezem, majd kikerülöm, és visszamegyek a bárpulthoz, majd kérek még egy italt.
A csapos adja is, azonban mielőtt kiinnám poharam tartalmát, az új jövevény ráteszi a tenyerét a pohár tetejére.
- Túl fiatal vagy még hozzá.
- Blöki. Nem megmondtam, hogy... - mielőtt azonban befejezhetném, elkapja a karomat, és sokkal szigorúbb hangnemben szólal meg.
- Először is... mondtam már neked, hogy gyűlölöm azt a nevet. És csak azért nem fogom eltörni mind a tizenkét bordádat, és dugom fel a seggedbe, mert még túlságosan fiatal vagy ahhoz, hogy tudd, kik azok, akikkel nem kötözködünk. Egyébként meg, mit mondtam neked, kölyök?
- Nem tudom. Sok mindent mondtál nekem.
Még erősebben szorítja a karomat, majd magához ránt, azért, hogy végre ránézhessek. Egyenesen a szemembe néz, de most már szinte fogcsikorgatva beszél.
- Azt mondtam, ne hívd fel magadra a figyelmet. Erre mit műveltél az elmúlt öt évben? Elhagytad az Esőt. Banditákkal közösködtél. Most meg kocsmabunyókba keveredsz a Tűzben. Tudod milyen szerencséd van, hogy éppen itt jártam? A Tűz nem olyan gyámoltalan, mint azt a szövetségünk hiszi.
Hadd magyarázzam meg. A fickó, aki most épp litániát tart nekem, egy Garou névre hallgató fejvadász... vagy bérgyilkos, tudom is én. A mániája az, hogy fiatalokon segít. Nekem is segített, mikor szükségem volt rá. Tudom, hogy sokkal tartozom neki, és tudom, hogy csak jót akar nekem. De nem akarom, hogy beleszóljon az életembe. Az én dolgom, hogyan kezelem a dolgokat. Ráadásul nem az apám.
- Nem vagy az apám... Garou. - mondom neki, majd kirántom a karomat a szorításából, és visszafordulok a pulthoz.
- Jól van, kölyök... ha így akarsz játszani, így játsszunk. - mondja Garou, majd a galléromnál fogva felemel, és kivezet a kocsmából, aztán ahogy kiértünk, ledob a földre.
Útközben persze próbáltam kitörni a szorításából, de hiába. Ahogy a földre kerülök, azonnal felpattanok, majd meglököm. Természetesen meg sem mozdul, ami egy kicsit meglep, de azért próbálom leplezni.
- Mi a frászt képzelsz magadról?! - üvöltök rá.
Ő is meglök engem, de ő olyat dob rajtam, hogy ismét a földre esem.
- Megmentem a hálátlan segged a lebukástól! Tudod, mi fog történni veled, ha rájönnek, hogy életben vagy?! Miért hívod fel magadra a figyelmet?!
- Mi közöd van hozzá?! - üvöltök rá ismét, ahogy megint sikerült feltápászkodnom. - Hagyj engem békén, mondtam már neked, hogy nem vagy az apám!
- Ó, rohadt tinédzserek... - mondja Garou, majd közelebb lép hozzám. - Rendben van, keményfiú. Meg akarod mutatni mindenkinek, hogy te vagy itt a legtökösebb shinobi, aki létezik. Ciccegsz egy kicsit a csajoknak, belekeveredsz pár bunyóba, aztán jól lerészegedsz, és elalszol. Három kérdésem van. Egy, kinek a pénzéből?
Nem szólok semmit.
- Áhá, értem. Kettő, miért? Mit akarsz ezzel elérni? - ismét csak nem válaszolok, így folytatja. - Három. Tudod te mit jelent az, hogy elveszett státuszba kerülni? A falud lemond rólad. Jobb esetben azt hiszik meghaltál, rosszabb esetben azt, hogy dezertáltál. Ha kiderül ki vagy valójában, az Eső megtudja, hogy nem haltál meg, hanem leléptél. És levadásznak. Nem érdekli őket, hogy a Tűzben vagy... Konan nem olyan elnéző, mint azt gondolnád. Én már csak tudom, Kirigakurei vagyok. Jóban vagyunk a szomszédainkkal.
- Mit érdeklem én Konan-t, hm? Mit érdeklek én bárkit is? Sokkal fontosabb dolguk van, mint velem foglalkozni! - mondom dühöngve.

Elegem van ebből a litániából. Miért nem tűnik már el?! Tudok én magamra vigyázni, és tudom, mit teszek, nincs arra szükségem, hogy ő mondja meg nekem!
- El vagy tévedve, fiam, ugyanis két dolgot, magasról csesztél számításba venni. Egyrészt, aki végzett veled, a világ talán egyik legkeresettebb bűnözője. De ugye titokban tartják, mint mindent a mi munkánkban. Másrészt, Konant nagyon is érdekli, hogyha az egyík ninjája az ellenség országában köt ki, mert pofázhat. Főleg, hogy ha megtudják ki vagy, akkor azt is megtudják, mi az igazi családneved. És ha ők megtudják... akkor mázlid van, hogyha az ANBU kap el. Érted már miről beszélek, kölyök?
Na most telt be a pohár.
- Közöd nincs ahhoz, mi a faszt csinálok, te átkozott korcs. Hagytál volna inkább megdögleni! - mondom, majd egy hatalmasat próbálok besózni neki, de egy könnyed mozdulattal elkapja a karomat, és úgy megszorítja, hogy féltérdre esek.
- HOGY KÉPZELED?! - üvöltök fel, majd megpróbálom a másik karommal megütni, de állba térdel.
Olyan érzés, mintha egy hatalmas sziklát dobtak volna az arcomnak. Szerintem ki is lazult az állkapcsom. Vér csordul ki a számból, ahogy dühösen felnézek rá.
- Mázlid, hogy nem én vagyok az apád... így megúszod ennyivel. - mondja, majd elengedi a karomat. - És most már csitulj, és jól figyelj. Szépen eljössz velem a búvóhelyemre, ahol kijózanodsz... utána, ahogy kitisztult a fejed, átbeszéljük a dolgokat. Vili?

- Baszd. Meg. - mondom fogcsikorgatva, majd a számban lévő vérrel szemenköpöm.
Az utolsó emlékem az, hogy az öklét látom felém tartani.


---


Egy barlangban ébredek fel, Garou meg persze egy pár méterrel van előttem, és éppen a katanáját élezi.
- Jó reggelt, csipkerózsika. Gondoltam ez kellhet. - mondja, majd egy zacskónyi jeget dob elém.
Igaza van. Ez kellhet. Átkozottul fáj a fejem... nem kellett volna annyit innom tegnap. Odatartom a jeget, de nem nézek Garou szemébe. Emlékszem arra, mit tettem tegnap, és igazság szerint, szégyellem magam miatta. Utálom, hogy Garou erősebb nálam, így nem tudtam elkergetni. Utálom, hogy igaza van, és nem akarok hallgatni rá. Nem akarom, hogy segítsen nekem, mert nem akarok gyengének tűnni. Így is elég szar visszaemlékezni mindenre, ami történt velem.
- Szóval, kölyök. - mondja Garou, majd elteszi a katanáját a tokjába, aztán a hátára csatolja. - Készen állsz arra, hogy normális ember módjára átgondold, mi a faszt művelsz az életeddel?
- Mindig is gondolkoztam, hogy minek káromkodsz annyit.

- Mert kurva jó érzés. És mert nem vagyok túl intelligens. De te sem. Emlékszel egyáltalán arra, mit mondtam neked tegnap?
- Haloványan.
- Ezt igennek veszem. Akkor a kérdésem továbbra is áll... hogy a fenében gondoltad ezt az egészet? Mit akarsz ezzel elérni? Hm? Mert én tudom, de te tudod?
- Persze, hogy tudod... te tudsz mindent. - mondom fogcsikorgatva, majd felállok. - Az eszedbe sem jut, hogy nincs szükségem a segítségedre? Vagy az, hogy nem kérek belőled?
- Akkor nem panaszkodtál, mikor a biztos haláltól mentettelek meg öt évvel ezelőtt, szóval most se tedd, kölyök.

- A nevem Ayanokoji Ikari.
- Ikari? Komolyan? Ennyire hülye nem lehetsz.
- Baszd meg, Garou. És hagyj már végre békén. Hol vagyunk egyáltalán?!
- Ott, ahonnan nem mész el addig, ameddig nem beszéltem a fejeddel, és nem mondtad ki azt, amit hallani akarok. Ami pedig az, hogy: „igen, ha már voltam olyan kedves és felvettem az Ayanokoji nevet, megyek, és a klántagjaimnál keresek amnesztiát, hogy ne kúrjanak seggbe”. Többé kevésbé ezt akarom hallani tőled, itt, és most.

- Azt lesheted. - mondom, majd közelebb lépek hozzá. - Nem vagy az apám.
Garou megrázza a fejét.
- Ikari. Fejezd már be ezt a keménykedést. Én is voltam fiatal. Tudom, hogy dühös vagy. Tudom, hogy elveszettnek érzed magad. És tudom, hogy igazából jó gyerek vagy. Megmentetted azt a lányt tegnap két perverztől. Ha te nem vagy ott, megerőszakolták volna.
- Te is közbeavatkoztál volna.
- De nem kellett, mert ott voltál te. A helyén van a szíved. Lehet, hogy azt hiszed, nincs miért élned, de van, hidd el nekem, csak meg kell találnod. Tartozni akarsz valahova? Akkor menj, és keresd meg a családodat. Ha nem tetszenek, utána elmehetsz, és az orrom alá dörgölheted, aztán felőlem nyírasd ki magad. De nem hagyhatom, hogy eldobj magadtól egy lehetséges jövőt, akármilyen is legyen.
Nagy levegőt veszek, majd egyenesen Garou szemébe nézek.
- Miért érdekel téged ennyire a sorsom?
- Mert emlékeztetsz az öcsémre. Nem te vagy az első. - mondja szomorkásan. - Nem kell ez, Ikari. Nem attól leszel kemény, hogy köcsögökkel bunyózol, piálsz, és csajozol, mint a felnőttek. Attól leszel igazi férfi, hogy ha megtalálod a helyed, és foggal-körömmel küzdesz a szeretteidért. Ha nincsenek, találj magadnak.

Egy pillanatra elgondolkozom, majd megszólalok.
- És egyáltalán hol kezdjem?
- Ott, hogy tanulsz egy pár technikát. A Tűzben több doton-mester van, mint az Esőben. Útba tudlak igazítani. Mire végzel a tanulással, szerzek egy kis infót az Ayanokojikról.
- Miért érzem úgy, hogy már megtetted, de még nem akarod odaadni?

- Mert nem vagy olyan hülye, mint amilyennek mutatod magad.

---

Egy sziklán ülve gondolkozom egy, a Garou barlangjához közel lévő tisztáson. Most úgy pereg le előttem az életem, mint akkor, régen. Nem tudom, kik a szüleim. Az életem nagy részét hamis név alatt éltem le, a Rejtett Eső Faluban. Egy kegyetlen szukáról azt hittem, hogy az anyám. Őt mindenki csak Shirohimének hívta, mert egy befolyásos, tehetős nemes volt. A Shiro, azaz fehér név viszont nem a hajáról jött, hanem a szemeiről. Fehér írisze volt, egy árnyalattal sötétebb csak, mint a szeme fehérje. Akár hányszor a szemébe néztem, kirázott tőle a hideg. És pontosan ilyen is volt, rideg. Szeretetet csak a dadáimtól kaptam, tőle nem, pedig sokáig azt hittem, hogy Shirohime az anyám. De... tévedtem. Mint sok minden másban. De ne szaladjunk ennyire előre. A legfurább vele kapcsolatban az volt, hogy sosem hagyta, hogy úgy élhessek, mint egy normális gyerek. Állandóan tanulnom kellett, már hat éves koromtól tanárokat bérelt fel, hogy oktassanak, mindenben amiben csak lehet. A dadáimat pedig, ahogy megszerettem, úgy rúgta ki, hogy véletlenül se higgyem azt, hogy bármiféle boldogság is járhat nekem abban az átkozott házban. Ahogy bekerültem a ninja iskolába, akkor sem volt elég neki, ahogy ott tágították a fejemet, képzettebb shinobikat bérelt fel különórákra. Megtiltotta, hogy bárkivel is barátkozzak, ha ellenszegültem neki, akkor télen kint aludtam a kutyaólban, nyáron pedig téli ruhákban kellett töltenem a napot. Még az sem érdekelte, ha elájultam, vagy majdnem megfagytam. De így sem tudtam gyűlölni, mert azt hittem, hogy az anyám. Meg akartam felelni neki, de zavart, hogy lehetetlen volt a kedvére tenni. Ahogy beállítottam hozzá azzal, hogy sikerült megtanulnom az alakváltó technikát, csak a szemöldökét húzta fel, és azt mondta: „Jó, hogy megtanultad, hiszen ez egy alaptechnika. Ha ennyit sem tudnál, kitagadnálak”. Olyan kurvanehéz volt neki legalább egy dícséretet kinyögni? Ez főleg azért is zavart, mert láttam, hogy mindenkinek az iskolában sokkal kedvesebb anyja van. Sőt, mindannyian kedvesebbek voltak hozzám, mint a sajátom. Az enyémnél ugyanis, minden csak az edzésről szólt.
Csak, a sikeres genin vizsgám után derült ki, mire is volt ez az egész hűhó. Ahogy hazaértem, anyám nem volt otthon, és egy levelet adatott át nekem a komornyikkal, hogy találkozzak vele este egy közeli réten. Gőzöm sem volt, mit akar, de én, naiv, hülyegyerek azt hittem, hogy valamiféle jutalomban akar részesíteni, vagy végre bemutat az apámnak, hiszen mindig is gondolkoztam ki lehet az. De, ami történt... az merőbben másabb volt, mint amire számítottam.

---

Kimentem a rétre, és édesanyám, legalábbis a nő, akit annak hittem, ott állt előttem. Shirohime csak nézett rám az ijesztő szemeivel, miközben megigazította fekete haját. Két férfi állt melette. Garounak és Yaonak nevezte őket. Megkérdeztem miért vagyok itt... nem értettem az egészet. Minden egyes szóra, és történésre emlékszem, ami azután elhangzott. Örökre beleégett az elmémbe.
- Tudod, fiam... mindig is gondolkoztam, mennyi ideig fog neked tartani, hogy megmutasd nekem mire vagy képes igazából. - mondta anyám, miközben körülöttem járkált.
Nem igazán értettem miről beszélt. A fejemmel követtem a mozgását, és próbáltam a szemébe nézni, ő azonban rám se hederített. Ugyanaz a rideg tekintet volt az arcán, de ezúttal... mintha dühös is lett volna, vagy csalódott. Azt hittem, én okoztam neki csalódást, és már akkor is azon gondolkoztam, hogyan tehetem jóvá.
- Én sem vagyok szörnyeteg. Gondoltam, ha örökbe fogadlak, és felnevellek, úgy, hogy minden figyelmedet a tanulásnak szenteled, seperc alatt megmutathatod nekem, mire képes a családod... de tévedtem. Tizenkét évet pazaroltam el rád, és csak azért, mert Ayanokoji vagy. Semmit sem tudok arról a klánról... alig vannak róluk feljegyzések. „Milyen lehet a Kekkei Genkai-juk?” Állandóan ez járt a fejemben. Ha ennyire titokban tartják, lehet, hogy valami Dojutsu? Vagy esetleg valami még erősebb, még ritkább, amit elképzelni sem tudok? - mondja, miközben mosolyog.
Életemben először láttam mosolyogni.
- De anya... van Kekkei Genkai-om. - mondtam neki, de csak azért, hogy jobb kedvre deríthessem.
Fogalmam sem volt miről beszélt, de nem akartam megint a szabadban aludni. Azt sem tudtam mi volt az a Kekkei Genkai akkor, hiszen csak azt tanultam, amit anyám megengedett. Az iskolai dolgokat is szelektálta, és ő mondta mit jegyezzek meg, és mit nem. Csak később tudtam meg, hogy egy Genjutsuval befolyásolta az elmémet.
- Nem vagyok az anyád! - mondta dühösen.
A szemei szinte szikráznak, még ijesztőbbnek hatottak, mint bármikor. Hátraléptem egyet, és szólni sem mertem.
- És ne hazudj nekem, fiú! Nincs semmilyen képességed, mert én mindent megpróbáltam, hogy előhozhasd, de nem sikerült! Csak időpazarlás voltál, semmi más! - üvöltötte. - De. Talán én is tévedhetek. Így, hoztam segítséget.
Anyám csettintett egyet, majd a két férfi előrébb lépett. A Yao névre hallgató, sovány, csuklyás férfi ütött először. Garou nem csinált semmit, csak úgy tett, mintha megrúgott volna a földön, de igazából csak a földet érte a lába, engem nem. Yao viszont ütött, ahogy bírt. Sovány testalkata ellenére, rendkívül erős volt, és szinte fáradhatatlan. Addig vert, ameddig anyám nem szólt, hogy elég. Addigra már több sebből véreztem, a szemeim lilák voltak, nem éreztem a bal oldalam, és az egyik karomat sem tudtam mozgatni.
- Anya... kérlek... - mondtam, miközben vér csordult ki a számból.
- Hmph. - horkantotta „anyám” egy fintor kíséretében, majd a földre köpött. - Időpazarlás. Hátrébb!
Ahogy Shirohime kiadta a parancsot, Garou és Yao meghátráltak, majd anyám elém lépett, és egy földöntúli hangon megszólalt, miközben haja a széllel ellentétes irányban kezdett mozogni. A szemei még ijesztőbbnek hatottak, mint valaha.
- Azt hiszed, van Kekkei Genkai-od? Megmutatom neked, mit is jelent az... csak, hogy tudd, mi az, ami neked sosem adathatott meg. És legyen ez, az utolsó emléked, mielőtt üdvözlöd a semmirekellő rokonaidat a másvilágon, te szánalmas féreg. Tizenkét évet pazaroltam el rád az életemből! TIZENKÉT ÉVET! Ezért a létező legszörnyűbb halállal fogsz lakolni és szörnyű kínok kozt veszed majd utolsó lélegzeted, Ayanokoji... nem tudom, mi a frászt műveltek veled, hogy ennyire mélyen rejtőznek a titkaid, de másképp fogom megkapni, amit akarok. Ha pedig nem... irtottam már ki egész családokat máskor is. - mondta Shirohime, majd hosszú monológja után ledobta magáról a kimonóját.
Nem értettem, miért vetkőzött le, azonban ekkor hirtelen egy görnyedt testtartást vett fel, és a hátából elkezdtek kitüremkedni a csontjai, majd a karjából is, miközben démonian mély hangon hörgött. Olyan volt, mint egy rémálom. Ha a sebeimtől tudtam volna mozdulni, azonnal rohanni kezdtem volna. Ezután Shirohime felemelt, majd azt mondta, nézzem meg jól, milyen egy igazi Kekkei Genkai. Ezután, elmondhatatlan dolgokat művelt a testével, és velem is. Ha azt hittem, Yao alaposan elvert, akkor az semmi volt ahhoz képest, amit az anyámnak kiadó szörnyetegtől kaptam. Amint befejezte kínzásomat, az egyik kiálló csontdarabjával leszúrt, majd a réten hagyott elvérezni. Onnantól kezdve nem emlékszem semmire, csak a hidegre, ami átjárta a testemet, és arra, hogy már semmit sem láttam. Ezután Garou villan be fölöttem. Aztán fák. Majd végül, egy kunyhóban tértem magamhoz, ahol egy orvos ellátta a sebeimet. Garou ekkor elmondta nekem, hogy ő mentett meg, de egy szót sem szólt arról mi történt igazából. A felépülés hónapokig tartott, de végül sikerült. Garou maga már nem volt sehol, így az orvos, aki csak simán Doktornak hívta magát, adott egy gyorstalpalót a taijutsu technikákból, amiket az iskolában elsajátíthattam, ezután visszaküldött a falumba.
Ahogy visszaértem, első utam anyám házához vezetett, amit már le is égettek, a személyzetnek pedig hűlt helye sem maradt. A Doki mondta is, hogy Shirohime már biztosan kereket oldott. Végül, a falu vezetője elé vittek, aki azt mondta, még hasznos lehetek, így egy kis időre a falu szolgálatába álltam, hiszen genin voltam. De már ekkor kezdett úrrá lenni rajtam a düh, és az elveszettség, amit azért éreztem, mert úgy gondoltam, nem tartoztam sehová. Így, egy rutinküldetés során, nemes egyszerűséggel csak elindultam, és többet nem néztem hátra. Meg akartam találni a saját helyemet a világban. Első utam ismét a Doktorhoz vezetett, ahol ismét találkoztam Garou-val. Megértette a döntésemet, de azt mondta, hogy ezzel elveszett ninjává váltam. Nem igazán tudtam, hogy ez mit jelent, de akkor nem is törődtem vele.
Doton-elemű ninjaként, Garou nem sokat tudott nekem tanítani, de azért gyakoroltam vele amennyit lehetett. Megtanított jobban célba dobni, kicsit kiedzett, és gyakoroltuk vele a vízen járást és a függőleges terepen való járást is. Azonban, onnan is elmentem. Kerestem a helyem... és egyedül akartam lenni. Nem követtek, vagy nem akartak.
Egy faluba mentem, amit banditák támadtak meg. Még nem voltam túl tapasztalt, azonban sikerült egy pár félnótásnak elkennem a száját. A falu hálás volt érte, bár meglepődtek, hogy ennyire fiatalon ilyen jól harcolok. Mi tagadás, én is meglepődtem. Talán ez volt az egyetlen előnye annak, hogy egy bérgyilkossal edzettem, így jobban felkészültem egy igazi harcra egy nálam jóval erősebb ellenféllel. Azonban, pár nappal később, a banditák vezére is tiszteletét tette. Kimentem, és sikerült elvernem egy pár emberét. A vezérnek tetszett, így felajánlotta, hogy álljak be közéjük. Így is tettem. Én is velük fosztogattam, gyújtogattam, és zsaroltam. Eléggé megedződtem a társaságukban. Volt egy másik doton-elemű is a banditák közt, aki tudott nekem tanítani egyet s mást. Mindent, amit a világról tudok, az igazi, való világról, a banditák között tanultam meg, nem pedig anyám könyveiből.
Pár év múlva eldöntöttem, hogy elég volt, és jelentettem, hogy ki akarok lépni. Meguntam már a bandita létet. Ez, a vezérüknek persze nem tetszett, így azt mondta, hogyha sikerül kijutnom a barlangjukból, nyertem. Végigvertem az egész bagázst, így kijutottam, aztán egészen a határig vándoroltam. Végül, elérkeztem a Tűz országába, ahol nem igazán csináltam semmit, csak iszogattam, és kocsmai bunyókba keveredtem. Itt talált meg ismét Garou. És most itt ülök, egy sziklán, gondolkozva azon, hogy... mi a frászt csináltam eddig az életemmel?
És miért eredtek el a könnyeim, most, hogy erre gondoltam? Mindig is érzelmesebb voltam, mint az átlagemberek... egyszer órákig sírtam azért, mert egy rohadt pillangó szárnyait véletlenül letéptem, amikor elkaptam. Arra gondoltam, mennyire fájhat neki. Így visszagondolva hülyeség volt... és nem tudom, mit pityeregtem rajta. Máskor pedig, képes vagyok annyira felhúzni magam a semmin, hogy majdhogynem végzek valakivel, mire észbekapok. És a dühöm nem illan el csak úgy. Napokig dühös vagyok. Nem hiszem, hogy ez normális... lehet, hogy ez az, amiről az a ribanc beszélt? A jele annak, hogy valamiféle Ayanokoji Kekkei Genkai kezd bennem feléledni? Egyáltalán, kik azok az Ayanokoji-k, és hol találhatom meg őket? Vajon tényleg olyasvalakik, akik mellett végre megtalálom a helyem a világban? Mert igazság szerint... üresnek érzem magam. Nem találom a helyem. És a magam tizenhét esztendejével, azért ez elég durva.
Nagy elmélkedésem közepette, Garou végre kiballag a barlangból.
- Na... eldöntötted már, mi legyen?
- Egy valamit mondj még el nekem. Honnan tudtad, hogy anyám Genjutsu-val manipulált?
- Mert senki sem olyan hülye, hogy ne tudja mi az a Kekkei Genkai. De a Doki oldotta fel, nem én. Azonban, ne is próbálj visszamenni hozzá, elköltözött. Attól tartok, az egyetlen kiút számodra a klánod.
- Értem. - mondom tőlem szokatlanul nyugodt hangnemben. - Eldöntöttem. Elfogadom az ajánlatod. Mondd, hol van az a doton-mester?
Hangomból szinte árad a beletörődés.
- Nos... mióta utoljára láttuk egymást, öt évvel ezelőtt, sikerült szert tennem egyre, s másra... így itt áll előtted.
Miért is nem lep ez meg...? De örülök, hogy Garou fog tanítani nekem valamit. Amint ez megtörtént, útra kelek, és csak szimplán... vándorlok, amíg nem sikerül nyomra akadnia az Ayanokoji-kat illetően. Vagy ki tudja, lehet, hogy addig megtalálom őket én is.
avatar
Ayanokoji Ikari
Játékos

Taijutsu Pontok : 19


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 200

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Ayanokoji Ikari

Témanyitás  Hatake Kakashi on Szomb. Feb. 18 2017, 00:08

Áhá!

Egy újabb Ayanokoji lát napvilágot a sajátos, önmarcangolós, nem tudni hovatartozós stílusába. Tökéletes! Egy újabb sötét foltja a Gundannak, mit mondhatnék, ennek, csak örülni tudok.

Rang: C
Chakraszint: 150
Tjp: 15
Ryo: 0

Ajándék jutsunak pedig megkapod a Genjutsu Kait

Jó játékot, meg ne halj az első kalandodon! ^^

_________________

Mesélések:  Ayanokoji Hinami, Ayanokoji Ikari, Ayanokoji Nozomi, Kenshiro Izuna-Kenshiro Mika, Lanmao
avatar
Hatake Kakashi
Mesélő

Specializálódás : Csendben maradás

Tartózkodási hely : Maszk mögött


Adatlap
Szint: S
Rang: Haraggombóc
Chakraszint: Yeah boiii

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.