Kibura no Sato

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Kibura no Sato

Témanyitás  Uchiha Madara on Csüt. Márc. 30 2017, 13:03

A leginkább kereskedelemből élő falu nagy részt fakitermeléssel és a hidegben is termő növények termesztéséből foglalkozik. A falutól nem messze található nemesi birtok zsarnoka, Ibuza azonban kiterjesztette hatalmát a városra, s terrorban tartva a népet adóztatja őket és a saját javára termelteti az élelmet és a fát. A város maga elszegényedett, lakosai megtörtek, akiknek a munkájukon kívül nem jutott már más. Közel két tucat ember lakja a szegényes falut.

_________________
Meséléseim:
Ébredő Természet - Konoha 20-as csapat (Arata, Shori)
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Üzemen kívül - Kenshiro Youma
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Ayanokoji Takashi on Kedd. Ápr. 04 2017, 11:48

// Uchiha Madara //


A könyörgés kellemetlen helyzetbe hozott, de idővel szerencsére elillant. Hm, ő is Naomi. A tudat is segített, hogy ezt a bizonyos sarlatán zsarnokot megakadályozhatom, ha csak ideiglenesen is. Bár az én világomban ritkán vannak csak zsarnokok, és csak alárendeltek. Ki zsarnok, az lehet megfontolt céllal teszi. Ibuza nem tűnt ilyen embernek. Mondanom sem kell, ez nagyban megkönnyítette a felé irányuló érzéseimet. 
Beérve a faluba beigazolódott, hogy az elnyomás alatt a szegénység többféleképpen is felütötte a fejét. A lány házába beérve tapasztaltam, hogy van két gyermeke, amit őszintén megmondva nem vártam volna. Mondjuk, nem biztos, hogy lehetséges... Szerintem, csak felügyel rájuk, elvégre Naominak hívta az egyik kölyök, nem pedig anyunak. Ő lenne a falu dajkája? Vagy csak egy szimpla jó akaró a tömegből? A bácsi szó hallatán kissé meglepődtem, de azt hiszem egy gyereknek így lehet a legkönnyebben leírni a dolgokat. Bár azt is be kell vallanom, hogy nincs fiatalos külsőm, főleg nem így a frontok után, félig vakon. Mire észbe kapok a lány már el is lát instrukciókkal miközben kezemet lágyan fogja. Furcsa érzés. Utoljára szerintem Orochimaru fogdosott. Követem a tervet és idővel az ellenséges katonák is megérkeznek és az események követik egymást. Hájas, díszes páncélzatú, petyhüdt, pökhendi pojácák... De nem törhetek rájuk. Ilyenkor miért nincs itt Zetsu? Na, nem mintha olyan segítőkésznek tűnne, főleg nem a második fele. Hagyom, hogy a katonák azt egyenek a kölykökkel amit akarnak, egy pillanatra még hasznosnak is tartom. Nyugodtan éljétek csak ki magatokat, csak engem tápláltok ezzel. Érzem ahogy a düh kis magja, már gyökeret vetett és jó száj ízzel fogok kardot rántani a katonákra. Nem vitás, idővel ez fog történni. Holnap újból jönnek, ez két dolgot jelenthet. Egy, többen jönnek. Kettő, csapdát kell állítanunk. Ha kevesebben is vagyunk, gyengébbek is, megtudjuk oldani. Ha meg nem... Akkor majd én, egyedül. Szorul ökölbe a kezem, de nem cselekszek, kivárom a történések teljes, egész végét.
avatar
Ayanokoji Takashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 148

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 580

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Uchiha Madara on Kedd. Ápr. 11 2017, 14:47

Gyereksírás hangja zengett végig az utcákon. Női sikolyok rázták meg a bátrak szívét. A szülőktől elszakított gyermekek ellenkeztek, ám az idegen katonák nem bántak kesztyűs kézzel velük. Pontosabban fémkesztyűs kézzel bántak velük. Az első menekülni próbáló gyermek arcára oly erővel csapott le, hogy az elvesztette az eszméletét. Az anyák tovább siratták elvesztett gyermekeiket. 
A melletted állók is megremegtek a hatalmas pofon csattanásától, s hátad mögé bújva kapaszkodtak meg ruházatodban. remegtek és féltek. De nem mertek megszólalni. A zsarnokok végül elhagyták a falut az újabb túszaikkal. A pincébe zárt gyerekek visszasiettek a lépcsőnél lévő terembe, s várták Naomit, aki hamarosan meg is érkezett. Kezében a kosarával, benne számos gomba és más növénnyel. A kosarat a gyerekeknek adta, akik ekkorra már vizes törölközőkkel vártak a lányra.
- Menjetek, tudjátok már, hogyan kell csinálni - nyújtotta át a gombákkal teli kosarat, majd megsimogatva a legelöl álló fiú fejét, feléd fordult.
- Hát most már láthatja, miként kell harcolnunk minden nap. Ezek a zsarnokok ha holnap visszajönnek, lehet tényleg elviszik az összes gyermeket a faluból. Vagy talán mindenkit. Mit tehetnénk még? Ellenálltunk, harcoltunk már, de... - szemei könnybe lábadnak ismét, mikor a teremben elhelyezett asztalok felé tekint - Mindazok, akik ellenálltak, épp hogy csak túlélték. Ibuza, az az álnok kígyó megmérgezte a harcosainkat, s azóta kénye-kedve szerint küldi az embereit ide. Nem vagyok nagy orvos, s bár képes vagyok enyhíteni a fájdalmukon, a méreghez szükséges ellenanyagot nem vagyok képes előállítani. Segítsen nekünk.
Naomi ezután elviharzott, s becsatlakozva a gyerekekhez segítette a betegeket, kicserélve a vizes törölközőket, nekikezdett a növényekből, gombákból és más alapanyagokból összekotyvasztani valamiféle szérumot. A szer, elmondása szerint hihetetlen immunerősítővel ruházza fel az alanyt, és képes elnyomni Ibuza mérgét egy időre. Naomi szerint ha holnap minden elveszik, akkor az embereket a lehető leghamarabb kell talpra állítaniuk. 
Kora estig kérném a postot, melyben szabad kezet kapsz. A város lakói ajtajaik mögé húzódtak, s többszörösen is ráfordították kulcsiakat a zárakra. Naomi egész délután a pincében tölti az idejét, a megmaradt gyerekekkel, s a szérum előállításán dolgoznak. Amennyiben neki segítenél, gyűjthetsz gombákat a falu melletti térségben, vagy inkább kimaradsz az életmentésből? Kora estig a falu épp oly kihalttá válik mint eddig, s amikor a Nap kezd hanyatlani a távoli, havas hegyek mögött, az utolsó sugaraiban a mezőség felől egy alacsonyabb ember sziluettje rajzolódik ki. Látszólag fut, méghozzá igen gyorsan. Természetesen civil tempóhoz mérten. Az érkező gyermek alig lehet tizennyolc éves. Naomi a kapuban várta őt.

_________________
Meséléseim:
Ébredő Természet - Konoha 20-as csapat (Arata, Shori)
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Üzemen kívül - Kenshiro Youma
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Ayanokoji Takashi on Pént. Ápr. 14 2017, 14:15

Ahogy az anyák sikoltoztak elragadt gyermekük láttán, felmerült bennem az, hogy az én szüleim is így reagáltak-e volna, ha még élnének, ha minden más lenne. Mondanom sem kell az ilyen téveszmék a legrosszabbkor szoktak jönni. Amikor viszont az egyik gyereket ájultra ütöttek egyetlen egy karlendítéssel még az én egy ép szemem is összerezzent. Meglepődéstől, rettenettől? Nem. A dühtől. A tehetetlenségtől. Ha erősebb lennék egy technikával elsöpörhetném őket. Akár egy kézmozdulattal is. Saját lelki kutamba való zuhanásomból az rántott ki, hogy a körülöttem levő gyerekek belém kapaszkodtak. Legtöbbször közömbösen reagálok az érintésre, vagy nem tudom hova rakni, ám ez alkalommal kifejezetten pozitív hatása volt. Úgy éreztem számítanak rám. Noha csak a félelemtől bújtak hozzám, úgy éreztem mélyen, legbelül, hogy tennem kell értük, meg kell és meg is tudom őket védeni. 
És meg is fogom. Miután vége lett az eseménynek Naomival találtam szembe magam, ahogy elmesélte az egyértelműt. Szavai megérintettek, de főleg azért mert az én gondolataim hanggal megáldott megnyilvánulásának bizonyult.
- Segítek, ahogy csak tudok. - Tenném rá kezem a gyönge lány vállára. Ezután persze a rutintevékenységeit tapasztalnám, melyet nem is zavarnék meg. Kimennék a házból, majd mélyet szippantanék a levegőből.
Még mindig rohadt hideg. De legalább kitisztítja a fejem... Legalábbis ezt gondolná a legtöbb ember, de sajnos az én fejemet már régóta nem tisztítja holmi fagyos levegő. Körbenéznék és jól az eszembe vésném a falu látványát. Vissza fognak jönni. Jobb, ha úgy számolok hogy a falusiak nem tudnak segíteni. Egy rajtaütést kell rendeznem, klónokkal, csapdákkal. Ez az Ibuza nevű alak és a csatlósai nem érdemlik meg, hogy az új világban élhessenek boldogan. Nem. Azonban a falusiak... Úgy tűnik eleget szenvedtek már. Ekkor egy kissé megfájdulna a fejem, egy kellemetlen érzés fogna el, mintha valami belülről akarna ártani nekem. Tényleg eleget szenvedtek már. Gyengék, soványak és kilátástalanok. Megölhetném őket. Igen, segítenék vele. Fejemet megrázva ráeszmélnék gondolataimra amit sehova se tudnék tenni. Mi a...? Nem. Megvédem őket és felszabadítom a zsarnokság alól, leszek a hídjuk az új világhoz vezető úton. Ezután visszamennék Naomihoz felajánlani a segítségem, ki el is látna a gombák lelőhelyével és kinézetével, hogy kellőképpen eltudjam végezni a feladatomat. A gombák szedegetése közben szerencsére könnyebben ki tudom ötleni a katonák tőrbe csalását, nem mellesleg a falusiaknak is segítek közben. Amint visszaérek már a nap is csak halványan látszódik, utolsó sugarai már elbújni készülnek. Naomihoz sétálok a kapuhoz, majd észreveszem hogy valaki igen csak sietősen közeledik. Fegyveremért nem nyúlok, de eszembe van.
- Barát?
avatar
Ayanokoji Takashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 148

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 580

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Uchiha Madara on Szomb. Ápr. 22 2017, 00:22

A hideg úgy tűnt, ha önmagában nem elég fagyasztó, akkor a szinte folyamatosan érkező szelek igen csak megnehezítik az életben maradás esélyeit egy olyannak, aki egymaga vág neki a végtelen tájnak, felkészületlenül. Ám még a legfelkészültebb harcost is képes ledönteni a lábáról, ugyanis a természet ereje sokkalta erősebb bármilyen emberi mércével nézve. 
Az ifjú, ki csupán fél szemmel látja a világ elkorcsosult és halálra ítélt nemzedékeinek életét, mégis úgy döntött, hogy megmaradt szemével csak is a jó dolgokat akarja látni. S ehhez tennie is kell. Segítenie, hogy jobbá lehessen a világ. Fel kell ismernie a jót és meg kell látnia a szépet. Ezen két erkölcsbéli tulajdonság vezetheti a jobb világ kapujába.
A felétek szaladó gyermek rémült arccal rohant felétek.
- Ő a húgom. De mit kereshet ott? Kitaraaa! - kiáltott a felétek futó alak felé, akinek körvonala ekkorra teljesen kirajzolódott. A lány hamar elért titeket, sebes volt ifjú létére. Vízben úszó, vörös fejjel zúdult neki Naomi kitartott karjaiba, majd fújt néhányat.
- Ibuza emberei. Visszajönnek.
- Tudom, Kitara.
- Nem, most jönnek! - szólalt fel erőteljesebb hangon a kislány, kezével a távolba mutatva. Naomi félően emelte fel a fejét, majd meglátta a messzi téren keresztül érkező lovon ülő embert és még vagy egy tucatnyi, egyelőre fekete foltnak tűnő alakkal. Naomi felegyenesedett, majd karon ragadva húgát és téged, gyors tempóban igyekezett vissza a faluba. Miután átloholt a nagyobb, fából készült, nyitott szárnyú ajtókon, óvva intett mindenkit a veszélyről. Az embereken látszott, rutinból indultak az előre megbeszélt helyekre, azonban a kétség sokkalta nagyobb volt minden egyes ember arcán, a múltkorihoz képest. Féltek. Talán Ibuza emberei korán jönnének? És ha igen, miért?
Naomi a sürgő tömegben feléd siet, majd megkér, hogy bújj el ismét a pincében. Ezt a tanácsát elfogadhatod, vagy nem, csak rajtad áll.
Bármiképp is döntesz, az események tovább zajlanak.
A katonák, legelöl a délceg lovag és zsarnok kutyája, hű paripáján, mögötte pedig összesen tizennégy ember sorakozott fel. Egytől egyig vértezetekkel, díszes sisakokkal, kezükben hosszú és veszélyesnek tűnő naginatakkal, vagy épp kötelekkel, láncokkal és egyéb csecsebecsével fegyverkeztek fel. Inkább a pika dominált, összesen tíz ember hordta a kétkezes hosszú nyelű bárdhoz hasonlító fejű eszközt. A lovon ülő főimposztor pedig előre lovagol, majd megáll az összegyűlt nők és néhány fiatalabb gyermek előtt.
- Ibuza-sama nem fogadta el az ajánlatot. Azt parancsolta, vagy a pénzzel, vagy pedig...nos az összes gyermekkel térjünk vissza. Nos, megvan a pénz?
- De hát alig pár órája mentek el. Mégis honnan gyűjthettük volna össze? Kérem, kegyelmezzen rajtunk.
- Ibuza-sama szavai megtagadhatatlanok. Nos, a helyzet olybá tűnik, leegyszerűsödött. - rúgnivalóban büszke fejével, feltolt rostélyában emberei felé nézett - Hozzátok az összes gyereket.
A katonák megkapták a parancsot, s nekirontva a tömegnek, elkezdték fegyvereikkel egységbe szorítani a nőket, majd remegő kezeikből egyesével kitépni a gyerekeket. 
Ha a pincébe mentél, az eseményeket végignézheted a lenn lévő öt gyerekkel, vagy pedig beavatkozhatsz később is. A katonák egyszerű civilek, azonban páncélzatuk és fegyverük nem épp gyerekjátéknak tűnik, s ami még különösebb. Jól is forgatják őket. 


2 ch a késésért

_________________
Meséléseim:
Ébredő Természet - Konoha 20-as csapat (Arata, Shori)
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Üzemen kívül - Kenshiro Youma
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Ayanokoji Takashi on Vas. Ápr. 23 2017, 11:12

Naomi húgaként érkező lány eléggé kimerült állapotba került a szemeink elé, nem is csoda hogy egyből testvére karjaiban végezte. Szavai azonnal elmémbe vágtak, az éles érzés hatására el is húztam a számat. Ennyit erről. Sejthettem volna, hogy valami hasonló trükkel fognak indokot nyerni a saját céljaikra. Romlott egy csorda, nem vitás. Meg kell állítanom őket. A közelgő fekete foltokat bámulva egy erős szorítást éreztem karomon, ahogy húz el minél messzebbre. Amint visszaérkeztünk a faluba a hír hallatán mindenki arcán rémület ült ki. Nők, gyermekek, nem számított. Ezeket a tekinteteket elnézve elhelyezkedtem egy régen meg nem látogatott elmém zugába, a honvágyba. Mi lenne ha a faluval történne ez? Egy zsarnok terelné az ifjúságot a halálba, vagy rosszabb sorsba. Nem hagyhatom.
Naomi szavai - miszerint el kell bújnom - nyitott fülre találtak, el is bújtam, csak a pince helyett a tömegben. Egy kis plusz chakra segítségével leplezném jelenlétemet, ha úgy adódik, no persze nem biztos hogy szükség lenne erre. Elvégre kiskorom óta átnéznek rajtam az emberek, plusz ninja is volnék, lételemem a rejtőzködés és a csendben tevékenykedés. Innen már csak várnék az események kibontakozására. Figyelnék a kapucnim mögül, pont úgy, mint mindig. Idővel felsorakoznak az ítéletre váró katonák, kik úgy hiszik jót cselekednek, legalábbis az ideáljaik és céljaik szerint. Hánynom kell. Összesen tizennégyen jelentek meg előttünk, egy lovas is, ki minden bizonnyal vezérként szolgált.
A szavaik után pontosan tudtam mit kell tennem. Akármire is kellenek a gyerekek, nem fogja megkapni őket. Viszont jó páran voltak. Én egyedül. Egyes egyedül... Mint mindig. Egyedül kell a vállamra vennem a falu felszabadításának súlyát. Nem, a világ felszabadításának súlyát. Ha most nem cselekszem, rengeteg embert fosztok meg a tökéletes világtól. Nem fogom hagyni hogy kedvükre cselekedjenek ezek a zsoldosnak sem mondható csököttek. Fejemben kezdett körvonalazódni egy kép, ami egy terv formáját öltötte volna rövid időn belül. Ám amint elkezdtek mozgolódni a katonák, újból hallanom kellett a gyermekek sikolyait, a nők jajveszékeléseit és ez, teljes mértékben megváltoztatta a hozzáállásomat.
Olyan sok minden van amit egy ninja el tud viselni. Néhány helyen még a civilek is pont annyit viselnek el. Külső erők rugdossák őket, mint a földre vetett szemetet, nem tekintenek az önös szórakoztatásuk következményei mögé. Pont mint...
- Na mi lesz Takashi? Felmászol a fára a fölsődért, vagy inkább megfagysz?
- De mondtam már hogy nem tudok fára mászni!
- Óó hát az nagy kár. Akkor bizony megfagysz. - Köpött elém a velem szemben elhelyezkedő pökhendi kölyök. Furcsa, arca nincs, de tudom, hogy ismerem. Innentől minden elsötétül és csak a fa van előttem, tetején a kapucnis fölsőmmel. Megpróbálok rá felmászni, de egyszerűen lecsúszok. Mindig csak lecsúszok és beverem valamimet, már-már kaparom a fa kérgét, de az sem segít. Emlékszem. Két kunai tőrt elloptam az akadémia szertárából, csak azért, hogy azt használjam kapaszkodónak és felszenvedjem magam a fa legtetejére. Tisztán emlékszem. Utána rajtakaptak és leszidtak a lopásért. Utána meg megvertek az osztálytársaim mert egy lopkodós áruló vagyok. Emlékszem, aznap este sikítottam, ordítottam, nem értettem miért történik ez velem. De hiába üvöltöttem torkom szakadtából nem jött senki segíteni. Nem érdekelt senkit egy gyerek szenvedése. Egészen mostanáig.
Szemem kikerekedne és villámgyorsasággal kezdenék kézpecsétjeimbe. A rövid sorozat végén a földre csapnám a kezem és a Távoli Villám nevezetű technikával a talajon keresztül egy erős villámnyalábot küldenék a fővezér talpa alá ami ha betalálna legalább ájulásig sokkolná lovastul. A zavarodottságot kihasználva felugranék a tömegből és négy kunait hajítanék négy ellenséges fej/nyak irányába. A leérkezést egy tsuten kyaku rúgással fejezném be, remélhetőleg az egyik ellenfélre, ami azonnal a túlvilágra küldi. Ha nem is sikerülne a rúgás, a talajra mért csapás minden bizonnyal repedést és egy nagyobb becsapódás lökéshullámát eredményezné. Innentől az ösztöneimre és a puszta kezemre hagyatkoznék. Ott ütném az ellenséget ahol tudom, olyan erővel ahogyan tudom és addig ameddig csak tudom. Ha kell egyesével tépem szét őket. Szétütöm a díszes páncéljaikat és a töredékeivel metszem el a torkukat. Letépem az állkapcsaikat és Ibuza elé vetem mindet, egytől egyig.
avatar
Ayanokoji Takashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 148

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 580

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Uchiha Madara on Pént. Ápr. 28 2017, 00:41

A tömeg megrezzent, amikor a lovon ülő férfi közelített. Minden nő rémülten figyelte az eseményeket, az aggokat és a gyermekeket hátrébb tolva. Talán jobb is így, hogy a shinobihoz közelebb helyezték, távol az ellenségtől, ám tudatosan csak a második pontot hajtották végre. Hisz nem tudták még, mi fából is faragták az idegent.
A föld alatt cikázó villám elérte a lovon ülő zsarnokot, ám a ló megriadása közben hatalmasat rúgott, s ledobta magáról trónolóját. Ezután a négylábú állat nem sokkal eldőlt, akár egy zsák. A levegőbe hajított fickót próbálták emberei megfogni, miután elhajították eszközüket, hogy felszabadíthassák mind a két kezüket. Őket találták el első körben a már levegőből hajított fegyvereid. A védtelen katonákból kettőt ért végzetes csapás, a másik kettő lepattant a páncélról. Ám még ekkor sem ért véget a tömegből kirobbanó ifjú támadási sorozata. Még a levegőben lendülethez jutott, s lábával hatalmas csapást mért beérkezésekkor a földre. A talaj vulkánkitörésként robbant fel alattuk, s hatalmas krátert kreált a katonák sorai körül. A becsapódás  azonban túlságosan is közel volt a tömeghez ahhoz, hogy ne érje el az első sorokat. Több nő is a földre esett, s gurult végig a kráter oldalán. A felkavarodó füstben megállva nincs időd sem pedig lehetőséged felmérni a helyzeted. Egy biztos, a csapásoddal három embert láttál, ahogy beszakadt alattuk a föld, s darabokra szakadtak a robbanás erejétől. 
A füstből több irányból érkezik egyszerre a hosszú és borotvaéles naginatak éle, melyeket első körben képes voltál elkerülni, a füst adta hátrányok azonban igen csak megnehezítik a dolgod. Mondhatni nagy port kavartál.
A pikák némelyike képes megsebezni téged, s fél szemed is még nagyobb vakfoltot adott most. Az egyik bárd éle a derekad húzta végig, míg egy másik a bal felkarod.
Amennyiben felfelé ugrasz, láthatod, amint a talpukon álló, nyolc katona még mindig a füstöt ostromolja, s szúrnak bele az epicentrumába. A tömeg ekkorra hátrébb állt, okulva az előző incidensből, ám még ragadtak páran a kráter szélén. Őket folyamatosan próbálják menteni a nők, a katonák közelsége azonban elbátortalanítja őket. 
Amennyiben valamelyik oldal felé indulnál meg, a katonákat hármas csoportokban látod, amint a füst mélye felé döfködik eszközeiket. Ha a füstből mellőlük térsz ki, felfigyelnek rád, s figyelmeztetik a többieket. A katonák úgy tűnik, nem egy alul képzett csürhe, páncélzatuk megakasztja a dobófegyvereid, hosszas bárdjaik pedig komoly sebeket is ejthetnek rajtad. Ki tudja, a következő vágással talán az egész karodat is lenyesheti valamelyik. Néhányuknak a bárd éle közel olyan vastag, mint a derekad.


A következő körben hagyj életben három őrt. A tömegre pedig tessék figyelni.

_________________
Meséléseim:
Ébredő Természet - Konoha 20-as csapat (Arata, Shori)
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Üzemen kívül - Kenshiro Youma
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Ayanokoji Takashi on Csüt. Máj. 04 2017, 00:10

Kettő. Ennyivel tudtam végezni, ami noha javított a helyzetemen, nem billentette az én oldalamra azt a bizonyos mérleget. Viszont az, hogy csak a ló dőlt el a csapásomtól kicsit a bőröm alatti szúró érzést hagyott rám, révén feleslegesen nem szeretek ölni, legyen az ember, vagy állat. További terveim sikerültek, azt leszámítva, hogy a keletkezett porfelhő kihasználásával nem számoltam. Ezek szerint nem csak képzettnek tűnnek, azok is. A civileket érő kellemetlenség egy pillanatra átfutott az agyamon, de amilyen gyorsan érkezett olyan gyorsan távozott is. Elvégre vannak fontosabb dolgaim is, minthogy plusz emberekkel törődjek. Milyen bájos. Egy pillanatra megakadtam elmém kupolája közepén, lehet a visszhangzó hangduó kísértetiességétől, de lehet, csak azért hogy találhassak valamit ami eltereli a figyelmem, hadd szeletelhessen fel könnyedén az ellenség. Ezt... Ezt én mondtam?
Mire észbe kaptam az ellenségeim helyes taktikával körbekerítettek és hosszú fegyvereik segítségével képesek voltak vágásokat ejteni rajtam. Nem is keveset, azt hozzá kell tennem. Ekkor rádöbbentem nem élhetek azzal a luxussal hogy lebecsülöm elleneimet. Elhatározásom igen csak gyorsan jön, a csoport ellen egy technika jutott eszembe, meg persze egy robbanójegyzet. De vajon melyik jár kevesebb hátránnyal? Néhányan azt hihetnék, hogy a robbanójegyzetet azért nem használnám mert végre törődök a környező lakosokkal, de nem ez a helyzet. Egy újabb füstfelhő kockázatos lenne, arról nem is beszélve, hogy nem akarom pazarolni a felszerelésem. Amióta kikerültem abból a frontnak csúfolt tömegkoporsóból már nem használhatok feleslegesen fegyvereket, ki tudja mikor szerelkezhetek fel újból. Zetsu és Madara olyan erők birtokában vannak amikre könnyedén támaszkodhatnak, akár két könyökkel is. Kevés ismeretségünk alapján talán még azt is elvárják hogy közel hasonló szinten tevékenykedjek. Na persze. 
Minél gyorsabban elrugaszkodva(akár egy kis plusz chakra segítségével) felugranék egyenesen a tömeg fölé, majd kézjelekbe kezdenék. A Villám Elem: Mennykőcsapás nevezetű technikáért nyúlnék. Ha sikerülne, két méretes villámgömb helyettesítené kezeim látványát, ezen felül a gömbökből cikáznának a nyalábok, egyenesen a füstöt szúró katonák felé. Ezt úgy érném el, hogy feléjük nyújtanám kezeimet és összpontosítanám a technikát, ezzel kisebb szöget lezárva. Igyekeznék olyan helyre landolni ahol nincsen ellenség, vagy nagyobb a légtér, hogy folytathassam a technikát, ha szükséges. Ha nem elég ez akkor a két kezemmel esek nekik. Szemem hiánya jobban frusztrálna mint hinném. Ki hitte volna? Sosem éreztem úgy hogy ragaszkodnék a földi javakhoz, vagy akár a testemhez, mint olyan. Lehet csak az bánt hogy alulmaradhatok harcban? Meg kéne beszélni velük hogy arl az oldalról ne támadjanak...
avatar
Ayanokoji Takashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 148

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 580

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Uchiha Madara on Csüt. Máj. 11 2017, 16:15

A füstből kiugró, sebzett shinobinak aligha van ideje hosszabb stratégiák kidolgozására. Még jó, hogy egy olyan személyről beszélünk, akinek néhány pillantás is elég, hogy felmérhesse helyzetét és számolni tudjon a felhasználható eszközei között. Ő pedig mint eddig, most is jól döntött. Ugyan, ha nem pontosan oda akarsz visszaérkezni, ahonnan jöttél, s a tömeget sem akarod túlságosan is bántalmazni, akkor a szökkenéseddel némiképp a füstöt ostromló katonák mögé érkezel, miközben kezeid körül már megformáztad a két villódzó gömböt. A fényes labdák először csak elvakították ellenfeleid, kik fegyvereiket húzták maguk elé, azonban a gömbökből előáramló, s fénysebesen kitörő nyalábokkal egyikük sem tudott mihez kezdeni. A villámok egyesével haladtak katonáról katonára, s átütve testükön, megrázták, megégették és meg is ölték őket. Egyszerre remegett meg a sereg nagy része, majd mikor technikád ereje elfogyott, a füstölgő testek egymás után hulltak a földre. A tömeghez legközelebb állók maradtak csupán sértetlenek, ám a rémülettől ők maguk is a földre hullottak. 
Mire a füst végleg elül, a két megmaradt katona a földön várta be a felbőszült tömeg dühét. A legtöbbjük valamiféle segédeszközt a kezébe fogva kezdte ütni a két fekvő őrt. A katonák tehetetlennek bizonyultak a felbőszült tömeggel szemben, véres szájjal dőltek el a földre. A gyermeküktől elszakított anyák kegyetlenül elbántak a két férfival.
Az eddig lovon ülő, rúgni valóan felsőbbrendűséget jelző arckifejezéssel személy pedig már a kapun túl járt. Lábai futottak, ahogy csak tudtak. Talán azt gondolta, hogy gyalog képes lesz elfutni a városig? Vagy netalán valamiféle előőrs lehet a közelben. Amennyiben utána futsz, még mielőtt elérné célját, elkaphatod, s vagy kioltod életét, vagy kifaggatod. Ekkor megtudhatod, hogy van egy kirendelt őrsége a falutól alig egy óra gyaloglásra. El is engedheted őt, ha kiszedted belőle a közel harminc fős őrség létszámát, ekkor tovább fut, hogy biztonságba kerülhessen. 
Ha elengeded, ha megölöd, hiánya vagy árulkodása biztos sok bajt fog még hozni a falura. 
Ha nem mész a férfi után, vagy netalán visszatérnél, a lakosok körülállnának téged és mosolyognának. Néhány személy kivételével, tapsolnak, s hálálkodnak a segítségedért. Ám tudják jól, Ibuza emberei vissza fognak térni. Méghozzá sokkal többen. Maradhatsz a faluban, felkészítheted azon nőket és a megmaradt gyermekeket, akik önként vállalkoznak a harcra, vagy előre is mehetsz az előőrsöt felkutatni, hogy még inkább megnehezítsd Ibuza dolgát. 
Bárhogy is döntesz, a történeted olyan irányba fog terelődni, s a döntéseid által kreált előnyök és nehézségek mércéje is úgy fog az adott irányba fordulni. Minden tett, minden döntés következményt von maga után. 

_________________
Meséléseim:
Ébredő Természet - Konoha 20-as csapat (Arata, Shori)
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Üzemen kívül - Kenshiro Youma
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Ayanokoji Takashi on Kedd. Máj. 16 2017, 13:02

Tervem sikerrel zárult, arról nem beszélve hogy a tömeg - melynek oldalát pártolom - kegyetlenül végzett az arra megszolgált katonákkal. Egy shinobi rengeteg mindent lát az életében, de ilyet még én sem tapasztaltam. Meglepődtem? Kissé. Ám ennél sokkal nagyobb érzések uralkodtak el bennem, büszkeség, sikerélmény és egy érzés amit még nem tudtam hova tenni. Bosszúvágy? Nem, nem hiszem. Ha egy kicsit tovább néztem volna az ellenség sorsát, akkor talán be is villant volna gyermekkorom, még szerencse hogy nem ez történt.
Még nem végeztünk. Az elmenekült katona után siettem és még teljes sikere előtt utolértem őt. Erőteljesen ráugrottam, ezzel a földbe döngölve testét. Magamhoz húztam fejét páncélzatánál fogva és mélyen a szemébe néztem.
- Csak egyszer fogom kérdezni és jobb ha válaszolsz, különben a katonáid után küldelek... Hányan vagytok még? - A férfi kezdésnek hebegett-habogott, bizonyára roncsolt, megviselt ábrázatom is csak tetézte tetteim látványát. Türelmesen vártam, de egy pontnál inkább megráztam testét és közelebb hajoltam, ezzel is nyugtázva időm végességét. A katonának megeredt a nyelve, aminek köszönhetően megtudtam hogy a falutól egy órányi sétára van egy közel harminc fős őrség, ami nem kevés veszélyt jelenthet számunkra. Hát persze hogy vannak még. Legszívesebben sóhajtottam volna.
Szorításomon engedtem egy kissé, majd egy gyors, határozott mozdulattal kitörtem a nyakát.
- Úgy sem tudnál a katonáid után menni, ők legalább küzdöttek. - Ezután fölemeltem a testet és elkezdtem visszafele sétálni. Amint visszaértem ledobtam az élettelen testet és fürödtem egy kicsit a tömeg ujjongásába. Nem is rossz érzés. Ám tudtam jól hogy még hátra van a nagyja. Az a harminc katona nem fog tétlenkedni, rövid időn belül eljönnek ide. Fel kell készülnünk. Ahhoz, hogy minél több embert eljuttathassak az új világba meg kell védenem őket, de... Egy kis segítség nem árt. A maradék véges időben a lakosokkal fogok maradni és felkészítem őket az elkövetkezendő összecsapásra. Kit szellemileg, kit fizikailag. Megpróbálnék a tőlem telhető legjobban átadni tudásom hasznosabbik, könnyebben emészthető részét. Természetes, hogy nem ninjutsut fogok tanítani nekik. A vezető holttestét amúgy sem véletlen hoztam vissza, rengeteg haszna lehet és lesz is. Kezemet kinyújtva, tenyeremet bámulva gondolkoznék el. Mi célból is vagyok itt? Zetsu eltűnt, tudom jól, de az is biztos hogy figyel valahol. Teszt? Nem hiszem. Saját akarat? Igen, úgy érzem. Mintha mindegy, hogy hogy alakult volna az életem, idővel itt kötöttem volna ki. Mintha ezen a falun csak én segíthetnék egyedül. Igen, mindig is segíteni akartam az embereknek, azoknak akik igazán megérdemlik. Igen... Ha már magamnak sosem tudtam. Ez vagyok ÉN. Furcsa késztetést éreznék arra hogy Naomi közelségében legyek, ha lesz rá alkalmam mélyebb beszédbe elegyedek vele egyéb teendőim mellett.
avatar
Ayanokoji Takashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 148

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 580

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Uchiha Madara on Pént. Máj. 26 2017, 19:18

Privátban megbeszélve a kör, mesélő nélküli folytatása. Az elkövetkezendő öt óra eseményeit írd le, melyben képezheted eszközhasználatra a nőket és a fiatalabb fiúkat, vagy segíthetsz a fiatal lánynak a gyógyszer elkészítésében. Esetleg mind a kettőben is részt vehetsz. Az események belenyúlnak az éjszaka közepébe, ám úgy tűnik, a civil lakosság ébersége megkérdőjelezhetetlen, a félelem nem engedi álomra hunyni szemeiket. 
+4 Ch a késésért.

_________________
Meséléseim:
Ébredő Természet - Konoha 20-as csapat (Arata, Shori)
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Üzemen kívül - Kenshiro Youma
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Ayanokoji Takashi on Kedd. Jún. 06 2017, 23:59

A maradék időmben a segítségnyújtást helyeztem előtérbe, több okból is. Először is a józanész által diktált ok miatt, még pedig hogy egyedül nem tudom felszámolni azt az őrsöt, csapatot, amit az idő múlása fog ránk szabadítani, másodszor nem fogok tétlenül ülni, míg a falu sorsa élve bekebelezi a lakosokat.
Utálom az uzsorásokat. Ez a két fő okom volt, noha nem merült ki itt a lista. Őszinteség ide vagy oda, az elmém hátsó részébe azért hébe-hóba felmerült a gondolat hogy Zetsu a közelben tanyázik és figyel. Lehet, akármelyik pillanatban beugorhat majd, hogy megmentse a népet. Miket beszélek? Maximum engem mentene meg. Abból a kevés ismeretségből is annyi jött le, hogy közömbös a céljain kívül álló emberek és történések irányába. Ami nem segíti Madara előre lépését a világban az minden bizonnyal értéktelen számára, vagy ha nem is a másik fele biztos meggyőzné, hogy de, de az.
De lehet hibáztatni? Van egy célja és kitart mellette körülményektől függetlenül. Ha mást nem is, ez tiszteletreméltó benne. A testet későbbi használatra eltéve gondolkodás nélkül összehívtam a még harcolni képes és akarni vágyó embereket. Akadtak nők, de kisfiúk is.
- Nem fogok hazudni, nem lesz egyszerű dolgunk, ha jönnek a katonák. De mint mindenki tudja a jelen lévők közül, ha nem állunk ellen a halál magabiztos, tárt karokkal fogad minket. – Egy kicsit megleptem magam, hogy egy kalap alá vettem a saját életemet a falusiakéval. Ezek szerint könnyen át tudok szellemülni a tudtomon kívül is.
- Mindenki hozzon magával egy harcra legalkalmasabb eszközt a körülményekhez képest! Pár perc múlva találkozunk ugyanitt. – Megigazítva a kapucnimat lehuppantam egy kényelmesnek tűnő fatuskóra, persze csak miután lesöpörtem róla a havat. Még mindig utálom a hideget… Bár a hónak tény, hogy megvan a varázsa. Lehajoltam és egy kicsit összegyűjtöttem a markomba. Nem tudom, hogy vagyok vele, de én érzem, hogy ez kurva hideg, és ha csak nem ezt eldobva akarom megszivatni a pórnépet, azt ajánlom tegyem vissza a helyére. És még azt hittem mindig én tiltok meg nekem dolgokat.
Letéve a gömbbé formált hókupacot kifújtam magam és néztem, ahogy a leheletem megmutatkozik a hűvös levegőben táncolva.
- Miért is van mindig itt ilyen hideg? – Kérdeztem egymagamtól a szobám sarkába kucorodva. – Azért mert nem fogadok el szánalomból tűzifát? Hm. Akár ez is lehetne. – Ujjamat lebiggyesztettem a hideg padlóra és egy mosolygós arcot rajzoltam a párásodott felületen. – Inkább csak nincs már lelki erőm megjavítani a betört ablakokat. Persze, süvít a szél keresztül a házon, minden egyes szegletét bejárva, de… Ez hányadik alkalom is? Kilenc, tíz? Heh. Az ember azt hinné ezeket megjegyzi, elvégre kirántja a napi gondolataiból, érzelmeiből. Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Mint kiderült, mindent meg lehet szokni azt, hogyha vernek és leköpnek olyasvalamiért, amiről fogalmad sincs, lehet nem is létező okért, csak feszültséglevezetésként. Ahhoz is hozzá lehet szokni hogyha segítséget kérsz nem nagyon van ember feléd, ha van is, inkább elfordítja fejét. Persze van, aki segít, ritka, de van. Miért teszik? Eddig csak három ember segített rajtam, mindhárom azért segített, mert idegesítette, zavarta a közérzetét. Amint vége lett, ment is az útjára tovább bosszankodva. Akkor ők már nem is jó emberek? Elvégre nem azért segítettek mert segíteni akartak, hanem mert zavarta őket valami és véget akartak vetni neki. – Egy halk sóhaj hagyta el a szám. – Segítettek nekem én mégis ezeken agyalok. Csak örülnöm kéne annak a pár alkalomnak, nem? De. De nem tudok. Azt hiszem ezzel jár, ha az embernek túl sok ideje van gondolkodni… Elvégre nincs aki kirángassa otthonról, nincs aki elterelje a figyelmét, hogy feldobjon egy témát, vagy hogy segítsen elfújni a gyertyát a születésnapi tortáján.
Léptek sűrű zajára kaptam fel a fejem bambulásomból végleg kiesve. Hm. Már majdnem úgy néznek ki, mint akik harcolni akarnak a szabadságukért. Ez tetszik. Egy félmosolyt megengedve magamnak feltápászkodtam ülőhelyemről és jeleztem az egybegyűlteknek, hogy egymás mellé két kartávolságnyira helyezkedjenek el. Eléjük álltam, pont középre.
- Nos, akkor kezdhetjük is. Alap mozdulatokat fogok tanítani mind támadási, mind védekezési szempontból. Ám először is meg kell tanulni hogyan érdemes fogni az adott fegyvert. Hé, kölyök! Te ott a kaszával! – Magamhoz intettem a fiút, majd átfogva kezét határozottan megmutattam neki és a többieknek hogyan is érdemes fogni a kaszát és a hozzá hasonlatos fegyvereket. Ezután mindenkin végigmentem egyesével és megmutattam nekik a kellő testtartást, elhelyezkedést és természetesen a fegyverek fogását, jobb és bal kezességtől függően.
A tanulás első fázisát lezárva újból kiálltam eléjük. Furcsa érzés senseit játszani, de nem mondhatnám, hogy nem élvezem.
- Most a támadás része következik. Hogy miért nem a védekezés? Azért mert először érezni kell, milyen szögből támadnátok ti is, mi az, ami ösztönösen jön. Ha ezeket a mozdulatokat átéreztétek, sokkal könnyebb lesz elkezdeni a védekezést. Álljon be mindenki abba az állásba, amit tanítottam neki! – Végigmértem mindenkit szépen lassan, tetszett az elszánt tekintete a lakosoknak. Főleg a nőké. Volt valami vonzó egy harcolni kész nőben, amit még én sem tudtam teljesen megmagyarázni.
- Ehhez a részhez én is csatlakozom. – Vettem elő egy tekercset, megidézve azt a gigantikus kardot, amit nem is olyan rég szereztem a partvidéken való viaskodásomból. A fegyver súlya a talajt szinte széthasította, ezzel nem kevés meghökkenő ábrázatot kiváltva. – Ezzel a fegyverrel még én sem harcoltam. Együtt fogjuk magunkat átvágni az ismeretlenen, segíteni fogjuk egymást a saját tapasztalatainkkal. – Hogy együtt mehessünk át az új világba. Ahol nem fegyverekkel kell kivívni a szabadságot és a boldogságot. – Kezdjük is!
Innentől kezdve egy könnyed, szabadabb kísérletezés vette kezdetét, mindenki számára. Én az új fegyverem súlyához és hosszához próbáltam hozzászokni, míg mindenki más magához a gondolathoz, hogy harcolni kell. Mondanom sem kell nem igazán fogtam még Zanbatot, talán kétszer-háromszor rövidebb ideig, de megvan a varázsa. Mondjuk még szerencse, hogy megvan hozzá a fizikumom. Egy idő után egy kézzel és két kézzel is próbálgattam a fegyvert, különböző sikerekkel. Volt hol ugrás közben próbáltam gyakorolni és volt hol csak adogattam a kezeim között, hogy érezzem a súlyát és a fogását. Gyakorolni kell még, tény. Jó érzésem van a fegyver felől, bár nem tudom miért. Lehet, mert a gerincemen kívül a szívemhez is közel került, heh. Ismét végigmentem a jelöltjeimen és segítettem ott ahol csak tudtam. Meglepően gyorsan tanultak, kevesebbet vártam. Mire észbe kaptam már a védekezést tanítottam nekik. Én viszont nem szorultam különösebb védekezési gyakorlatra ezzel a fegyverrel, különösebben azért, mert míg a támadást gyakorolták a többiek addig én a védekezést is. Majd egy másik nap továbbviszem ezt az egészet. Lenéztem a fegyveremre és egy széles mosoly tűnt fel az arcomon. Egyből tudtam mit akarok kipróbálni. Kézjelek nélkül áramoltattam bele raiton chakrámat, ami pillanatok alatt szétterjedt a fegyveren.
- Szép. – Forgattam meg magam előtt. Ám mielőtt még elég ideig megnézhettem volna szétfoszlott a fegyvert körülvevő izzó fény. Hm. Nem kellett túl sok gondolkozás, hogy újból megpróbáljam. Immáron több chakrát vezettem belé. A fény erősödni kezdett, pont úgy ahogy a cikázó villámok is belőle. Ám egy pár suhintás után ismét szétfoszlott a próbálkozásom. Nem figyelnék eléggé oda a fegyverre? A fegyver anyagát nem vettem figyelembe, úgy kezeltem mint amikor a katanamba vezetem a chakrámat, de ez más volt. A katanam raiton chakraérzékeny míg ez a zanbato nem. Több kakaó kell bele és jobb kontroll. Ezt az elvet követve a gyakorlat végére sikeresen megtartottam a technikát, bár elfér még egy pár csiszolás itt-ott, amire bizonyára harcban kerül sor. Még egyszer utoljára végigmentem mindenkin, segítve és támogatva. Nem rossz. Egy kósza pillanatra elkaptam Naomi mosolyát felém, pont a tömeg háta mögül. Nem rossz. A nap további része az ismeretlen homályába süllyedt.
 
// Hien: Godai no Iki (Természet útja) a C szintű technika neve. //
avatar
Ayanokoji Takashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 148

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 580

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Uchiha Madara on Hétf. Jún. 12 2017, 14:46

Különös játék a sors. S annál inkább kiismerhetetlen. Vannak, kik úgy érzik, megismerték azt. Vannak, kik úgy vélik kiismerték. Vannak, kik azt mondják, irányítják saját sorsukat. S vannak, kik mások sorsát irányítják. Hogy miként lehetnek képesek erre, s az akaratból, a szeretetből, az érdekből és az ártó okból megnyilvánuló közbeszólás mily beláthatatlan következményekkel járhat, ha valaki mások sorsába akar beleszólni? Nem lehet tudni. A sors kiszámíthatatlan. 
Ahogy a nőkből és gyerekekből álló, kéttucatnyi falusi összegyűlt a havas téren a falu központjában, Takashi némi elégedettséggel tekintett végig arcukon. Úgy tűnt, komolyan gondolták a fiú szavait, s nem holmi villákkal és székek kiszakított falábaival tértek vissza, hanem a mezőgazdaságban szolgáló felszereléseik legjavát hozták magukkal. Kaszák és sarlók, vasvillák, s volt aki díszesnek tűnő családi ereklyeként szolgáló katanat vagy tantot hozott magával. Talán férjük egykori örökségeit rejthették el a fosztogatók elől, s mostanra idejét érezték, hogy használják. 
A lakosság csendben figyelte a mozdulatokat, s megpróbálták a segítségeddel először is rendesen megtartani a fegyverüket, majd precíznek még nem mondható, de legalább úgy ahogy hasonló mozdulatsorozatokat gyakoroltatni velük. A nők és a gyermekek elszántan hadonásztak a levegőben, s bár nem voltak mesterei a fegyvereknek, szavaid, s a tudat, hogy az ellenség a legközelebbi érkezésekkor nem fog kegyelmet mutatni, kellő erőt és bátorságot szorított szívükbe. Férjeik nagy része fogságban, vagy meghaltak, a megmaradt része pedig betegen fekszik az alagsorban. Most a nőkön a falu minden reménye(...). Az ifjú shinobi érkezése és erejének bemutatása, az a meghökkentő odaadása, amellyel védelmezte eddig őket, s ahogy most előveszi a közel két méter nagyságú Zanbatot, s fáradságos munkával ő maga is megkezdi az edzést, még több erőt adott mindenki számára. Még a fizikálisan fejlettnek mondható Takashi homloka is verejtékezni kezdett az edzés alatt, a fronton szerzett relikvia sokkalta nehezebbnek bizonyult, még két kézzel sem lehetett oly könnyedén forgatni, mint ahogy azt remélte. Ám talán pont ez volt, ami előre vitte a gyakorlását mindenkinek. A másik fáradtságán akartatok túllépni, s ahogy a Nap egyre alábbhagyott a távoli jeges hegyek mögött, úgy kezdték egyre inkább megérteni azon alap mozdulatok lényegét, amelyeket mutattál. 
Mire beesteledett, néhány férfi sétált ki a házból, amelyben eddig feküdtek. Testüket több helyen kötés takarta, lassú mozgásukból adódóan nem álltak készen a harcra, de ki akartak jönni megnézni, ahogy feleségeik és lányaik gyakorolnak és gyakorolnak. Naomi megcsinálta. Képes volt talpra állítani őket, mielőtt még álmukban lemészárolnák mindet. A lány húgával az oldalán sétál a térre, s ugyan nem talált magának fegyvert, szemeivel alaposan megfigyeli mindenki mozgását és állapotát. Szanitéc létére nem a harcban való jártasságra akart építeni, hanem sajátjainak a megóvására. Kitaraval vizet hoztak, s élelmet, ami segíthette az elfáradtak tartalékainak gyorsabb visszatöltését. Hozzád is odalépett, egy kancsó vizzel és néhány, különösnek tűnő kenyérszelettel.
- Pihenj egy kicsit. - mondta, majd bekísért a házba, s miután a kezedbe adta az élelmet és a vizet, leültetett egy székre, majd mögéd lépett, s megfogta vállaid. Érezted, mintha valami különös érzés fogna el. Vibráló, fénylő zöldes aura vette be vállaid, majd jóleső, mégis erős masszázst éreztél. - Benned van minden reményünk, nem engedhetem, hogy lenullázd az erőd. A kenyérben számos gyógynövény van belemorzsolva, melyek elősegítik a fizikális erőd megtartását. Ha csak ennyivel is, de segítenem kell neked, ahogy te is segítettél nekünk. Mit gondolsz, Takashi? Van bármiféle esélyünk a túlélésre? Én kitartok, s az utolsó leheletemmel is, de védelmezni fogom a családom és a falum. Túl sok mindent vettek már el tőlünk, túl sok szenvedés és kín sikolya remegtette meg ezen házak falait. Ha ez a sorsom, akkor én elfogadom, és megvédem a szeretteim. 
Ekkor hirtelen Kitara rohant be.
- Naomi, mindjárt itt vannak - lihegte a halálra rémült lány. Mikor kisiettetek az udvarra, láthattátok, hogy az eddig bátor nőket most ismét a félelem kerítette hatalmába. Azonban nem dobták el fegyvereiket, hanem szorosabb formációban felállva várakoztak. Különösképp nem figyelték a kaput. Minden egyes ember tekintete rád szegeződött. 
Ha a kapun kitekintettél, láthattad a sötét éjszakában felragyogó, távoli fényt, mely nagy valószínűséggel fáklyák lángjai lehettek. A távolságból ítélve tíz-tizenöt perc és ellepik a falut, az idő alatt még tarthatsz valamiféle beszédet akár, vagy netalán néhány csapdát helyeznél a falun kívül? A falusiak nem fogják elhagyni otthonuk az  biztos, hanem falaikon belül fogják védelmezni mindazt, ami megmaradt. Mire a katonák elérik a kaput, érezni kezded a nem épp finom, de hatásosnak bizonyuló kenyér erejét, izmaid pihentebbeké váltak, s lassan oly kipihentté váltál, mintha az előző edzéssorozat meg sem történt volna. Nem csak a testedet lepte el az energia, hanem hasonló, vagy talán kissé nagyobb erőfokozaton vibráló lökéseket érezhettél a fejedben is. A lakosság elszántsága bátorsággal tölthette el szíved, s az, hogy te magad lehetsz a segítség, még több erővel ruházhat fel. 
A katonák az előző körökben megírt felszerelésekkel jelennek meg, méghozzá közel ötven zsoldos személyében. A hatalmas fegyverekkel és fáklyákkal ellátott katonák ellepik a várost a csapdák ellenére is, s a főtérre gyűlve végigszemlélnek a falu védőin. 
- Hát mi ez? Szajhalázadás? - teszi fel az egyik, a sisakján tollat viselő egyén. Magas, s erős kiállású férfi volt, meghatározóbb kiállású, mint a lovon ülő előde. Rangját így a lováról azonosíthattad be, ugyanis a férfi közel sem birtokolt oly pökhendi arcvonásokat a másiknál. 
- Ibuza-sama megbízatásából a mai napon felszámoljuk a Kibura no Sato nevű falut, ezzel megszüntetve eddigi tevékenységeit. Ellenállni felesleges, tegyék le a fegyvereket. Most! - a férfi felemelte kezét, mire az összes katona harci állásba helyezkedett, s csak a parancsra várt. Talán megadja az utolsó lehetőséget, hogy ne torkolljon harcba és vérbe az éjszaka, kérdés, mit tesz most a falu élén álló shinobi. Megóvja az életüket és örök rabszolgaságba taszítja a falut, vagy pedig mártírhalált halva küzd a becsületéért. 


A technika mellé 3 TJP-t felírok és +1 chakrat.

_________________
Meséléseim:
Ébredő Természet - Konoha 20-as csapat (Arata, Shori)
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Üzemen kívül - Kenshiro Youma
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi
Nagykutyák között - Shunsui
Kirigakurei haderő - IV. Shinobi Háború, NJK haderő
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Ayanokoji Takashi on Pént. Jún. 23 2017, 13:46

Naomi szavai és kedvessége kellemes érzéssel töltött el, mint ahogy az is, hogy a sebesültek is megtekintették az edzést. Jó volt leülni, kissé úgy éreztem, mintha túl nagy súly nehezedne rám, olyan súly, amit nem vagyok képes elbírni. Még szerencse, hogy ehhez vagyok szokva, nem de?
Lehunyt szemmel hallgattam végig a nőt, majd szintúgy fedett szemhéjjal feleltem.
- Köszönöm. - Egy kis szünet az elmémben való kutatás révén. - Amíg megvan az akarat a túlélésre, addig az esély is meglesz. Sokkal többen vannak, mint mi és sokkal jobban fel is vannak fegyverkezve... De egy percig se hidd, hogy nem fogok mindent megtenni azért, hogy szabad levegőt szívhassatok. Te, én, mindenki aki itt van a végsőkig fog küzdeni. - Felállok a székről. - Szerintem ennyi pont elég lesz.
De mire lesz elég? A kenyérmajszolás után Kitara jelzett, hogy lassan itt az idő. Megmozgattam kicsit magamat és könnyedén nyugtáztam, hogy a nő szanitéc képességei a helyén vannak, pont úgy, mint most már a testem egy része. Lassan kisétáltam és a tekintetek sokasága ismerős érzést keltett bennem. Ez a sok rémült tekintet, keverve az elszántsággal és egy csipetnyi zavarodottsággal. Pont, mint én a frontharcom előtt, pont, mielőtt még megküzdöttem volna azzal a pucér férfival. Elmentem előttük és kinéztem a kapu felé. Fáklyák. Hátrafordultam és a tömeg elé sétáltam.
- Eljött az a pillanat amire vártunk! Eljött az a pillanat amikor végre elégtételt lehet venni és megmutatni, hogy nem lehet zsarnokként lenézni ezt a falut! - A kapu felé mutatok félig elfordulva. - Lovakkal, díszes fegyverekkel, páncélzattal és gőggel jönnek felénk. Lenéznek minket. Azt látják, amit látni akarnak. Egy fél maréknyi fáradt, megviselt, harcképtelen, gyenge embert. Én mit látok? A jövőt. Ha most MI nem állunk ki ellenük nem marad semmi utánuk, nem lesz még termőföld se ahol új falu telepedhetne. Eltörlik a létezésetek legutolsó írmagját is... De ti itt álltok, ki mertek állni ellenük, és tudjátok mit? Én hamarabb halok meg, mintsem lássam ahogy a falu visszakerül annak a mocsoknak a kezei közé. Ha kell egyenként tépem le róluk a páncélt! Velem vagytok? - Választ várnék-e? Nem. Ha a tekintetek többsége komolyra fordul, ha a markolatok súrolódnak, ha a fogak csikorognak az nekem már elég. Megfordulva az ellenség irányába frissnek érezném magam, egy pillanatra talán még a lelkesítő beszédemnek is tulajdonítanám ezt, de végezetül tudnám, hogy a kenyér hatása lépne érvénybe. Köszönöm, Naomi.
Az éj sötétjében érkező katonák közel ötvenen lehettek, eljövetelük hangzavar kísérte. Ahogy közeledtek felém egyre jobban éreztem szavaim súlyát, noha egy percig se gondolnám másképp, tény, hogy az újabb halál gondolata leküld néhány izzadságcseppet a halántékomon. A falusiakkal a hátam mögött határozottan állnék és minél közelebb jönnének, annál jobban érezném azt a pillanatot amire vártunk... Mert hát ugye az egy dolog, hogy egy élet-halál küzdelem kopogtat a küszöbön, de egy nemes célért küzdeni olyan erőt ad, ami felér a harcimámorral még a harc előtt.
Pökhendi főnök, pipa. A további szavak, csak mosolygásra késztetnek, érzem ahogy az adrenalin folyamatosan lüktet bennem. Élvezni fogom a koponyád betörését! Szinte vérszomjat érzek magamba, erősebbet, mint amikor a határon kellett átjönnöm. A határon vegyes érzelmek miatt nyúltam bizonyos eszközökhöz, de most, most egyetlen egy cél vezérel.
- A falu a miénk és a miénk is marad. A fegyvereinket nem tesszük le, sőt még akkor is küzdeni fogunk, ha kicsavarják őket a kezünkből! - Ekkor a lehető leggyorsabb kézjelekbe kezdenék és a legerősebb tűz elemű technikámmal támadnék. - Karyuu endan!
Egy iszonyatosan forró lángtengert fújnék feléjük annak a reményében, hogy hamuvá égnek az első sorban lévők, a többiekre ráég a páncél, a hátsóbb sorok lovai(ha vannak) pedig megrémülnek, ledobják magukról a katonákat, el is tapossák őket, ha úgy menekülnek. Ezen kívül az elejtett fáklyák is tetéznék a tüzet, melyet folyamatosan fújnék, addig míg csak lehetséges kifulladás, vagy bármiféle hátrány nélkül. Remélhetőleg így, legalább a fél csapatot semlegesíteni tudom, mely igencsak nagy segítség lenne. Miután a lángok alább hagynának szótlanul rontanék a szétbomlott tömegbe, kézitusába keveredve ott, ahol csak tudok. Gouwant használnék legtöbbször, a hangsúly a személyes harcon lenne. Nem ordítanék, hogy előre, de lendületemet látva, biztosan előretörnének a falusiak is. 
avatar
Ayanokoji Takashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 148

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 580

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kibura no Sato

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.