Satoru előtőrténete

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Satoru előtőrténete

Témanyitás  Satoru on Vas. Júl. 16 2017, 23:05

NÉV:  Kitano Uchiha Satoru (Az Uchihát utólag biggyesztette oda)

Monogram:  K U S
Becenevek: Satoru a bukott, Az álmdozó

ORSZÁG:  Tűz országa


NEM:  Férfi


KOR: 25


VÉRCSOPORT: AB+


KINÉZET: Vállig érő fekete haja van, és ugyanilyen színű szeme. 175 cm magas 70-75 kg, vékony testalkatú. Általában fekete nadrágot, fehér inget visel és sötét 
színű szandált.

JELLEM:  A legnagyobb vágya, hogy naggyá tegye a saját nevét és, hogy ismét tisztelet övezze az Uchiha nevet. Szeret udvarolni a csinos lányoknak és kedveli az állatokat. Egy igaz jószívű állandóan mosolygó csirkefogó. Nem veti meg a kemény munkát hisz sokáig saját erejéből kellett megélnie. A ragaszkodik az elképzeléseihez, és ha egyszer valamit a fejébe vesz, mindent elkövet, hogy azt teljesítse. Nem riad, meg egy kis verekedéstől bár képességei jócskán elmaradnak egy képzett shinobiétól. A testi képességei akár egy korabeli keményen dolgozó átlagemberé. Habár rendkívül nyíltnak látszik az igazi, nagyszabású terveiről-céljairól nem beszél senkinek. 


Rang: Civil - "kereskedő(reklám szakember)"


KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG: Jó szeme, van egyből kiszúrja ha valami értékeset talál.


FELSZERELÉSEK: Nincs fegyvere.

VAGYON:
- Uma nevezetű okos ló. Elég csak elmondani neki a címet ő elvisz oda, persze csak ha már járt ott. Ő nem nin-juu nincsenek különleges képességei csak egy nagyon okos ló. Szentléleknek volt ilyen lova az Ördög jobb és bal keze című filmben. Csak megmondta az útirányt majd egy hordágyon húzatta magát egyenest a célig.
- Egy átlagos szekér.
- Egy tábla az Uchihák címerével.
- Egy zsebkendő Miyagi Otsu Misa aláírásával.


/A látszat ellenére nem engedély köteles a bizonyíték a történetben van. Természetesen a nagyfőnökök mindenről tudnak és áldásukat adták. /
Előtörténet:
   Aznap történt ez mikor végre hosszú idő után visszatértem az én szeretett otthonomba Konohába. Annyira boldog voltam, hogy majd kiugrottam a bőrömből. A szokásostól eltérően akkor nem tudtam aludni inkább csak békésen heverésztem a szekeremben. Gyalog elég fárasztó lett volna megtenni azt a hatalmas utat ezért szereztem egy kocsit és egy nagyon okos lovat. Elég volt neki elmondanom, hogy hova is akarok menni ő pedig el is vitt méghozzá az általa ismert legrövidebb úton. Nagyon sokat dolgoztam, hogy őt meg tudjam vásárolni azonban megérte. Nekem semmi dolgom nem volt, mint aludni, míg meg nem érkeztünk a célállomásig. Sokan nevezetek már ezért lustának, tohonyának azonban ez engem, egy cseppet sem zavart. Csak legyintettem egyet és vidáman mosolyogtam mivel a bosszankodás nem old meg semmit. Mióta otthon jártam jó pár dolog megváltozott odahaza egyes dolgok viszont ugyanaz maradt. A kapunál alaposan átnézték a szekeremet majd miután mindent rendben találtak tovább engedtek. Tisztában voltam vele, hogy nem fognak virágcsokrokkal meg ünnepséggel várni azonban egy ki köszöntő jól esett volna. Akinek köszöntem mind értetlenül bámult rám, hogy vajon ki lehet ez a vigyorgó idióta. Nem sokáig kellett bánkódnom ugyanis egy közepes termetű kutya ugrott elém és vidáman csóválta a farkát. Az én öreg cimborám természetesen nagyon megijedt tőle ezért két lábra ágaskodott.
- Nyugodj meg, nincs, mitől tartanod csak üdvözölni akar minket. Igaz komám? –ekkor észrevettem a nyakában logó rózsaszín masnit és azon nyomban kijavítottam magamat. – Akarom mondani kisasszony.
Erre ismét ugatni kezdett leszálltam, amitől berontott a két lábam közé. Majdnem elestem, de sikerült még időben megkapaszkodnom a szekérben. Hátam mögül hirtelen egy jókedvű fiatal női hang szólalt meg.
- Látom megjöttél te világ csavargója. Tudsz róla, hogy egy fenevad van a lábaid között?
- Köszönöm a bókot. Ja és van még ott egy kutya is.
Az említett személy ismételten boldog csaholásba kezdett majd elindult a hölgy felé olyan iramban, hogy ezúttal már nem tudtam megkapaszkodni és hangos puffanással értem földet.
- De jó nekem.
- Aztán miért?
- Alig érkeztem meg és máris két ilyen gyönyörű hölgy társaságát élvezhetem.
- Te semmit sem változtál, vigyorogsz, mint a tejbetök és közben fűnek fának udvarolsz.
- Kikérem magamnak ez aljas rágalom. - mondtam színlelt felháborodással – Csakis a csinosaknak. 
- Mesélj, merre jártál.
- Erre is arra is. Bejártam az egész országot és nagyon sok mindent láttam. De végül mindenkit haza húz a szíve.
- És mivel foglalkozol?
Ezt nehéz elmagyarázni egyfajta kereskedő vagyok, illetve szeretnék az lenni. Alig van árum, mert a pénzem egy része ráment Umára. Ő a társam.
- Nagyon szép állat.
- És nagyon okos is. Egy földművestől vásároltam, aki egy kicsikét megszorult anyagilag ezért kellett túladnia rajta. Sokáig tartott a kiképzése, vagyis ő ezt mondta nekem mikor alkudozni akartam. Végül kifizettem a teljes vételárat amiből egy kisebb házat is vehettem volna. Most szegényebb vagyok, mint a szentély egere.
- Szívesen beszélgetnék még veled, de sajnos sok a dolgom. Ez csak egy villám látogatás, vagy hosszabb ideig maradsz?
- Azt hiszem hosszabb ideig.
- Akkor később láthatjuk egymást. Viszlát. - ezzel mindketten elmentek.
   
  Egy darabig még heverésztem ott, figyeltem a tarka felhőket majd felálltam, leporoltam a ruhámat utána visszaültem a kocsimra. Az a lány mindig nagyon kedves volt velem mikor gyerekek voltunk. Az volt az egyik álmom, hogy nagy ninja legyen belőlem azonban sajnos nem volt meg a tehetségem hozzá. Valami olyasmit mondtak, hogy nincs elég csatorám vagy talán macsrára gondoltak? Mindegy a lényeg már az elején eltanácsoltak. Szép lassan elindultunk előre és nagyon reménykedtem, hogy az a ház ahova el akartam jutni még áll. Bevallom egyszer-kétszer eltévedtem így útbaigazítást kellett kérnem. Ezen nincs mit csodálkozni vagy ezer éve nem jártam odahaza. Mikor megérkeztem egyszerűen nem akartam hinni a szememnek az ablakok betörve, az ajtó úgy volt csak odatámasztva és egy halom elszáradt gaz volt a postaláda helyére pakolva. Meg voltam róla győződve, hogy összedőlt és valaki épített helyére egy csodaszép hatalmas palotát. Odabent sem volt sokkal jobb a helyzet azonban tisztán látszott, hogy valaki egy évben néhány alkalommal letakarított. Jól esett, hogy a szomszédok még így is töröttek velem, hogy szó nélkül elhagytam a falut. Egyszerű kis házikó volt négy szobával és egy fürdőszobával szóval semmi különös mégis otthon éreztem magam benne. A szüleim világ életükben egyeszű emberek voltak, akik nap, mint nap keményen dolgoztak a napi betevőér. Édesanyámnak hosszú fekete haja volt és égszínkék szeme apámnak pedig rövid barna haja és sötét szemei. A kis földjükön robotoltak, hogy azt a kis fölösleget el tudják adni, amit sikerült megtermelniük és felhalmozniuk. Szerettek volna mindent megadni nekem sajnos erre nem volt lehetőségük ám akkor nagyon boldogok voltak mikor közöltem shinobi akarok lenni. Igaz, hogy veszélyes szakma, azonban ha valaki ügyes egy kisebb vagyont is összegyűjthet méghozzá rövid idő alatt. Odasétáltam a kandallóhoz, amin még mindig ott álltak a régi fényképek. Az elsőn én álltam vigyorogva mikor felvételt nyertem az Akadémiára. Nem volt valami egyszerű szükségem volt minden erőmre és persze a vizsgáztatók jóindulatára. Csak egy hajszál választott el a bukástól azonban az elszánt tekintetem hatásosnak bizonyult. Nem voltam egyedül a képen egy csoport társam állt mellettem egy előkelő család sarja. Nem csak a felvételiztetők voltak oda érte, hanem a leendő diáktársai is főképp néhány lány. Nem is csoda hisz tehetséges volt, karizmatikus, jóképű akárcsak én a tehetséget leszámítva mégsem epekedett értem senki. Igaz, hogy alig sikerült bekerülnöm az akadémiára azonban úgy véltem az önbizalom és a kitartás mindent helyettesíthet. A következő fényképen egy kisebb ünnepség látszódott mikor is ott kellett hagynom az akadémiát. Édesanyámék vigasztalásnak szánták, de igazándiból majd szétvetette a szívüket a boldogság. Igaz, hogy egy shinobi jól kereshet azonban rettenetesen veszélyes volt így boldogok voltak mikor kiderült mégsem lesz belőlem ninja. Hiába volt minden igyekeztem nem bírtam tartani a lépést a többi diákkal és egyetlen jutsut sem sikerült sikeresen végrehajtanom. A csalódás ellenére én továbbra is mosolyogtam, mert éreztem valami jó dolog fog történni velem. Ha kellett, ha nem, én mindig fülig érő mosollyal mászkáltam, ami jó pár embernek nem tetszett. Egy harmadik képen szintén én díszelegtem mellettem a szüleimmel mellettük pedig az édesanyám szülei. Ez a kép után egy befőttes üveg díszelgett benne egy felismerhetetlen folyadék. Az üveget kineveztük a világ legerősebb befőttjének, mert senkit sem volt a lakásban, aki ki tudta volna nyitni. Az utolsó dísztárgy pedig egy valódi trófea volt, amit édesanyám kapott Konoha legnagyszerűbb cukrásza címen. Öröm töltötte el a szívemet amint végignéztem ezen a sok gyerekkori emlékeken. Az egyik asztalon egy vázát találtam benne friss rózsákkal, amitől ismét egy újabb mosoly jelent meg az arcomon. Mikor még az akadémiára jártam szerelmet vallottam egy lánynak és kapott tőlem egy cserepes növényt. Minden nagyon szép és jó volt, amíg meg nem jelent két másik lány, akiknek szintén ugyanezt mondtam ezért dühükben széttörték a vázákat a fejemen. Csak az egyikük nem bántott inkább kacagott egy jó nagyot és attól fogva barátok lettünk. Néha napján flörtölgettem vele ám ő sosem vett engem komolyan. A modoromat az édesapámtól örököltem legalábbis édesanyám ezt szokta nekem mesélni. Nem volt sem okos sem pedig gazdag ám hála annak adottságának, hogy mindig képes volt mosolyogni sikerült levennie a lábáról. ha valaki kesereg, azzal nem oldódik meg semmi csak a jóra szabad koncentrálni. Kellemesen érintett, hogy annyi idő után sem felejtett el engem, és mert olyan kedvesen fogadott mikor visszatértem. Jól esett, hogy átélhettem ezeket a régi emlékeket azonban egy kicsikét fájt. Már hozzá szoktam a vándor élethez így úgy döntöttem egy darabig még a szekéren lakom.Olyan voltam akár egy csiga, aki mindenhova magával cipeli a házát, bár velem ellentétben a csiga nyálkás. Kimentem, felültem a kocsira majd búcsúként intettem egyet a régi otthonomnak. Inkább a teknőshöz hasonlítanám, magamat ő mégis csak szalonképesebben néz ki. Kimentem, felültem a kocsira majd búcsúként intettem egyet a régi otthonomnak.
 
    Éppen indultam volna tovább ám mikor lenéztem láttam, hogy egy fiatal fiúcska az azonban nem értettem mit mondott.
- Elnézést kérek, megismételnéd?
- Azt kérdeztem tényleg kacatokat árulsz?
- Nem, már nem, de honnan tudtad, hogy azzal kereskedtem?
- Ide van írva, hogy ka-ca-tos.
- Ja tényleg. – csaptam jó erősen a homlokomra – Elfelejtettem levenni oldalról a táblát. Tudod egy időben ezeket árultam.
- És mik voltak azok?
- Mindenfélével, a konyhai edényektől kezdve a samponokig. De bevallom neked egyáltalán nem élveztem.
- És miért nem?
- Nem is tudom, talán mert nincs benne semmi izgalmas vagy kreatív. Érzem én, többre vagyok ennél hívatott, hogy valami nagy dolgot vigyek végre. És valljuk be a serpenyők árulása nem éppen ebbe a kategóriába tartozik. Szerencsére én megtaláltam a leendő hívatásomat csak némi pénzre van még szükségem.
- És mi lenne az?
- Halodd-e nagyon egy kíváncsi természetű gyerek vagy te.
- Bocsánat.
- Nincs miért bocsánatot kérni. Dicséretre méltó a lelkesedésed, hogy új dolgokat ismerj meg. Az én álomhívatásom nem más, mint a reklámozás.
- Reklámozás? Miféle reklámozás.
- Egy pillanat türelmet kérek mindjárt meg is mutatom – egy darabig kotorásztam hátul majd egyesével elővettem a holmikat. - Narutos póló, Narutos képeskönyv, Narutos uzsonnatáska, Narutos tízórai táska, Narutos lángszóró. A kölykök meg fognak veszni érte.
Az utolsónál a fegyverből kicsapott egy kisebb lángcsóva, amitől teljesen elállt a lélegzete.
- És ezeket mind meg lehet venni?
- Sajnos még nem. Ezek csak bemutató darabok szükségem van még némi pénzre és emberekre, akik legyártják ezeket.
- És miért van minden holmin Naruto?
- Hallottál már róla?
- Igen. - mondta fülig érő mosollyal az arcán.
- És mit gondolsz róla?
- Ő az egyik legkirályabb shinobi. Ha majd felnövök, pont olyan akarok lenni, mint ő.
- Na pont ezért. Az emberek szívesen vesznek, olyan holmikat, amin olyan arcképe van, akit tisztelnek és szeretnek. Ez nem csak nekem jó, de így ő még híresebb lehet. Azonban ez csak a tevékenységemnek az egyik fele a másik az titok, de elárulhatom neked. Tudsz titkot tartani? Jó. A másik nem más, mint a ritkaságok gyűjtése . Itt van például ez a közönségesnek zsebkendő, amin nem más autogramja áll, mint Miyagi Otsu MIsá-é. Ő egy rendkívül tehetséges színésznő volt ám nagy sajnálatomra elhunyt. Ezt az aláírás nagyon sokat érhet vagy érni fog és én áldom a sorsot, hogy erre a kincsre bukkantam.
- Kincs?
- Igen az. Ráadásul már a megtalálása is kalandba illő. Éppen egy alkalmi munkát végeztem és egy illetőnél ástam fel a kertet amikor…
- Hát nem kacatos voltál?
- Dehogynem, azonban nem mindig mennek terv szerint a dolgok, így az embernek abból kell megélni amiből, tud. Előfordult, hogy kutyákat sétáltattam, szüreteltem, öregeknek vásároltam be, erdőt irtottam, követ törtem, szóval egy csomó olyasfélét csináltam, mint egy átlagos genin. Na, szóval éppen ástam fel a kertet mikor is valami keménybe ütköztem. Először azt hittem, hogy egy kő ezért megpróbáltam kifordítani, de nem sikerült. Arra gondoltam, hogy mélyebben lehet ezért elkezdtem a letisztogatni a tetejét és kiderült nem más az, mint egy láda. Nem értettem mit kereshetett ott a semmi közepén ráadásul be volt kenve vastagon viasszal. Ez egy kissé érdekessé tette a dolgot ugyanis csak úgy viccből senki nem tesz egy ládát vízhatlanná, hogy aztán elássa. Mikor sikerült kiszednem láttam ám, hogy le van lakatolva és meg se próbáltam szétverni, mert nagyon erősnek tűnt. A megbízómtól sem kérhettem segítséget, mert minden bizonnyal magának követelte volna a zsákmányt. Nem volt túl nagy ezért kiástam ledugtam egy bokorban majd az éj leple alatt visszamentem és elhoztam. Úgy gondoltam keresek egy lakatost, aki segít majd kinyitni ám a vak sötét miatt elestem. Gondolhatod mennyire meglepődtem mikor csak úgy leesett a lakat. Úgy tűnt az előző gazdája elfelejtette rendesen rákattintani így nem is volt bezárva. Elővettem egy gyufát és ott találtam ezt a selyem zsebkendőt méghozzá zsírpapírba csomagolva. Először jómagam sem tudtam ki lehet, azonban némi kutakodás után kiderítettem, hogy nagyon szép és tehetséges színésznő volt. Egy kisebb vagyont is megérhet, persze ha megtalálom azt a vevőt, aki hajlandó sokat fizetni érte.
- Nem rossz, és mi az a táblácska ott mögötted?
- Az a családom címere.
- De ez nem az Uchiha klán címere?
- Dehogynem, ugyanis ők a rokonaim.
- Én úgy halottam majdnem mind meghaltak.
- Pont ahogyan mondod, majdnem. Én tulajdon képen csak távoli rokon vagyok, de attól még rokon. Ezért is hordom magamnál a címerünket, ami egy különleges ping-pong ütőt ábrázol ugyanis köztudott, hogy az Uchihák imádták a ping-pong-ot. Tisztában vagyok vele, hogy mostanában nincs jó hírük ezért is nem mutatom meg akárkinek.
- Remélem nem a szokásos marhaságaiddal tömöd a kedvenc unokaöcsém fejét?
Váratlanul egy számomra egyáltalán nem kedves személy jelent meg a színen. A haja fekete volt és rövid a szeme pedig kék akár a tenger. Nagyon csinos nő lehetett volna, ha nem nézett volna le mindenkit, aki nem volt olyan szerencsés, mint ő. Szegény gyerek meg sem mert szólalni a jelenlétében.
- Á, te vagy az. Reménykedtem benne, hogy visszatértem kellemes lesz, ez azonban csak kósza álomnak tűnik csupán. -mondtam mogorva hangon.
- Ne higgy el neki semmit, ő egy bolond, ahogyan minden felmenője. Csak azért játssza az eszét, mert irigy volt Uchiha Itachira. 
- Dehogy voltam. De ha jól emlékszem az Akadémián te folyton csorgattad utána a nyáladat és arról hadováltál, hogy egyszer a felesége leszel.
- Ez nem igaz.
- De igen. Ráadásul Itachi mindig kedvesen bánt velem és sohasem gúnyolt, azért mert rokonok vagyunk. Ezt nem lehet elmondani néhány csoporttársamról, akik folyton élcelődtek velem.
- Az, hogy kedvelt erős túlzás, pusztán nem vett rólad tudomást és senki sem hitte el, hogy bármi közötök lenne egymáshoz.
- Pedig volt, nagyanyám mesélte nekem, hogy volt ez kis afférja egy Uchihával.
- Vénségére hetet-havat összehordott. Még a saját lánya sem hitt már neki.
- Igaz, hogy öreg volt és éppen váltóláztól szenvedett mikor bevallotta, ezen kívül jól érezte magát.
- Á, szóval váltóláza volt?
- Igen.- válaszoltam.
- Nem kéne szerénykedned, jóval több idióta volt a családotokban. Ott van például a nagyapád, aki úgy akart megszabadulni néhány egértől, hogy fél tucat macskát zárt a pincébe. Egy morzsa nem sok annyi sem maradt, mert minden felzabáltak azok a dögök. Az említett nagymamád gyakran vetkőzött fehérneműre, hogy napfürdőt vehessen.
- Azzal meg mi a baj?- kérdeztem csodálkozó szemekkel.
- Semmi, tekintetbe véve, hogy ezt mindig telihold ideje alatt végezte. A szüleid pedig eltűntek a tengeren mikor is egy örült vállalkozásba fogtak miszerint a sivatagba több tucat esernyőt szállítanak, mert ez nagy üzlet. Nem is látta őket senki az óta.
Nem tudta tovább folytatni a pocskondiázást ugyanis egy vékony vízsugár találta telibe az arcát, amitől fuldokolni kezdett.
- Mi a baj? Csak nem mondani akartál valamit?
Ismét egy vízsugár indult el felé majd egy harmadik, amitől teljesen elkenődött a sminkje ezért elmenekült, én, pedig mint aki jól végezte dolgát visszatettem az immár kiürült szódásszifont a kocsiba. 
   
  Az a szipirtyó persze nem tudhatta, hogy én találtam pár papírt miszerint műugró versenyt rendeztek a sivatagban ám elég durva lett volna az érkezése a kemény talajon. Ezért kellettek az esernyők, hogy tompítsák a puffanást. A szüleim tényleg eltűntek, ami nagyon fájt és nem maradt senki, aki gondoskodhatott volna rólam. Pár hónapig vártam majd elindultam a nagyvilágnak. Egy ideig egy szentélyben laktam azonban az a visszafogott élet stílus nem illet hozzám ezért onnan is távoztam. Pontosabban megkértek, hogy menjek el miután szerencsejátékra tanítottam az ottaniakat. Nem volt könnyű az élet ám hála a leleményességemnek és ragyogó mosolyomnak mindig kikecmeregtem a pácból. Egy másik alkalommal kocsmába dolgoztam mikor már idősebb voltam ott tanultam meg verekedni és, hogy a boros üveg elől jobb kitérni. Mondjuk abból a helyzetből is jól jöttem ki, mert egy nagyon csinos ápolónő vett a szárnyai alá, amíg lábadoztam.
- Mindig is egy undok dög volt és az is maradt.
- Hát igen, néha elég bunkó tud lenni, de mégis anya testvére. - látszott a gyereken, hogy őszintén beszél.
- Te jó gyerek vagy. Mond csak, dicsekszik még azzal, hogy belőle ninja lett?
- Állandóan.
- Régen is így tett. Ráadásul folyton az orrom alá dörgölte, hogy engem kirúgtak az akadémiáról.
- Tényleg?
- Bezony. Sajnálatos módon nem mutattam megfelelő mértékű fejlődést ezért fél év után repülnöm kellett. Más Uchihák erőt, kitartást, vagy emberfeletti ügyességet örököltek egymástól, nekem csak a hajuk maradt.
- Micsoda?
- Nézd csak meg, pont olyan a frizurám, mint Sasukénak. Ez a bizonyítéka, hogy rokonok vagyunk.
- De ilyet bárkinek tud csinálni egy ügyes fodrász.
- Szerintem meg nem, és kötelességemnek érzem helyrehozni a család jó hírét. Bár nem tudok csettintéssel városokat felégetni vagy vízzel elárasztani, de megvan a tervem. Előbb viszont befektetőket kell találnom. - a terv szónál sejtelmesen megcsillant a szemem azonban nem akartam idegeneket beavatni a titkos terveimbe.
- Bocsánat, mik azok a befektetők?
- Olyan emberek, akik pénzt adnak bizonyos vállalkozásoknak vagy tárgyakat a profit, vagyis bevétel egy részéért. Ettől ő is a cég tagja lesz. Tényleg, nem akarsz beszállni? – nevettem egyet, de a fiú jó láthatóan megijedt.
- Nem kell rémüldözni, van, amiben segíthetnél, és ami többet ér minden pénznél. Nem tudsz egy jó nevet, ami idecsalogatja az érdeklődőket? Ami tükrözi a személyiségemet és tudatja az embereket, hogy itt milyen sokrétű üzlet? Vagy legalábbis az lesz.
- Hát mit szolnál a …………
/Nekem sajnos nem volt ötletem, így ha tetszett a történet, akkor az éppen ellenőrző staff tag megjutalmazna egy névvel? Persze ha csak úgy tekinti jónak./


A hozzászólást Satoru összesen 12 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 21 2017, 11:57-kor.
avatar
Satoru


Adatlap
Szint: D
Rang: Civil
Chakraszint:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Satoru előtőrténete

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Hétf. Júl. 17 2017, 00:26

Üdv!

Nos, nekem nagyon tetszett ez a kis szösszenet, örülök, hogy végre nem félsz megvillantani a humorodat, Katana, vagy hívjalak inkább Satorunak? Very Happy Azonban, sajnos, akad egy-két gond. Például az, hogy teljességgel megértem, hogy homályba szeretnéd fedni a karaktert a vicc kedvéért, azonban egy előtörténetnek a szabályok szerint nem így kell kinéznie. Semmit sem tudunk meg a karakter múltjáról, és arról sem, hogy ki ő, valamint nem vagyok benne biztos, hogy ez a karakter tényleg civil-e, honnan ismerte Uchiha Itachi-t, és hogy miről hazudik, miről nem. Említi, hogy genin volt, akkor képes chakrahasználatra, vagy csak lódított? Ha már lódítás, a ló egyébként totál rendben van, csak azt is le kéne írnod, hogyan tanította ki, hogyan szerezte meg, vagy kitől vette (én speciel kíváncsi is lennék rá). A fogalmazásod néhol zavaros, helyesírási hibák vannak, de ezektől el lehet tekinteni, többszöri olvasásra ki lehet bogozni, hogy nagyjából mit, hogyan értettél, azonban, amitől már nem tudok eltekinteni, az az, hogy a dialógusokban néha nem tiszta ki kicsoda, és ki mond mit. Ettől még persze nem kell minden mondat után leírni, hogy ki mondta, csak néha-néha, ahol jónak érzed (szerintem elég lesz).

Szóval, röviden: többet szeretnék látni a karakter előéletéről, és szeretnék több konkrétumot látni vele kapcsolatban. Elég akár felületesen is, de a lényeg legyen benne, ugyanis nem tekinthetünk el attól, hogy ha a karakter egyszer ninja volt (valamint az ismeretségéről sem Itachi-val), hiszen akkor még képes lehet a technikái használatára. Tehát, bizonyos dolgok nem maradhatnak sötétségbe burkolva. Ezekre térj ki bővebben, és akkor ránézek megint, de ebben a formában az előtörténetet elutasítom.

EDIT: Az előtörténet az előtörténet. Legyen benne a karakter előélete.


- Kaguya

_________________
Játékoskááim/Gyönyörfajzataim:
Jaiba Mineo, Akuma Reina, Kuro, Tensei Zento, Sharo Lu, Misaki Kiyoko, Ayanokoji Takashi

Fórumkalandok:
A Kazekage Megmentése (Nanja, Abuso), ??? (Shakaku, Kodomo, Makoto)
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : Hol itt, hol ott


Adatlap
Szint:
Rang: néhaaztálmodomhogy
Chakraszint: enyémazösszeschakra

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Satoru előtőrténete

Témanyitás  Satoru on Csüt. Aug. 10 2017, 15:49

NÉV:  Kitano Uchiha Satoru (Az Uchihát utólag biggyesztette oda)

Monogram:  K U S
Becenevek: Satoru a bukott, Az álmdozó

ORSZÁG:  Tűz országa


NEM:  Férfi


KOR: 25


VÉRCSOPORT: AB+


KINÉZET: Vállig érő fekete haja van, és ugyanilyen színű szeme. 179 cm magas 70-75 kg, vékony testalkatú. Általában fekete nadrágot, fehér inget visel és sötét 
színű szandált.

JELLEM:  A legnagyobb vágya, hogy naggyá tegye a saját nevét és, hogy ismét tisztelet övezze az Uchiha nevet. Szeret udvarolni a csinos lányoknak és kedveli az állatokat. Egy igaz jószívű állandóan mosolygó csirkefogó. Nem veti meg a kemény munkát hisz sokáig saját erejéből kellett megélnie. A ragaszkodik az elképzeléseihez, és ha egyszer valamit a fejébe vesz, mindent elkövet, hogy azt teljesítse. Nem riad, meg egy kis verekedéstől bár képességei jócskán elmaradnak egy képzett shinobiétól. A testi képességei akár egy korabeli keményen dolgozó átlagemberé. Habár rendkívül nyíltnak látszik az igazi, nagyszabású terveiről-céljairól nem beszél senkinek. 


Rang: Civil - "kereskedő(reklám szakember)"


KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG: Jó szeme, van egyből kiszúrja ha valami értékeset talál.


FELSZERELÉSEK: Nincs fegyvere.

VAGYON:
- Uma nevezetű okos ló. Elég csak elmondani neki a címet ő elvisz oda, persze csak ha már járt ott. Ő nem nin-juu nincsenek különleges képességei csak egy nagyon okos ló. Szentléleknek volt ilyen lova az Ördög jobb és bal keze című filmben. Csak megmondta az útirányt majd egy hordágyon húzatta magát egyenest a célig.
- Egy átlagos szekér.
- Egy tábla az Uchihák címerével.
- Egy zsebkendő Miyagi Otsu Misa aláírásával.
Először is szeretném megjegyezni mekkora nagy megtiszteltetés számotokra, hogy az én (Kitano Uchiha Satoru) önéletrajzomat tartatjátok a kezetekben. Azoknak, akiknek semmit nem mond ez a név, feltennék egy egyszerű kérdést. Hol a fenébe laktatok ez idáig, talán egy barlangban? Alig akadhat olyan lény ezen a világon, aki még nem halhatott tetteimről, legyenek azok jók vagy éppen nem túl jók. Mindegy, ne is raboljuk tovább a drága időnket, vessük bele magunkat a történetbe. Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok.
 
A családtagjaim mindig igen nagy befolyással voltak az országra és a történelemre nézve. Bár túlzásnak tűnhet, ez a színtiszta igazság a Tűz országa nagy eséllyel nem lenne olyan amilyen, ha ők nem tették volna azt, amit tettek. Példának okáért, az én déd-déd apám egy rendkívül lelkes ninja volt, aki sokat segített annak idején a tűz stílus tökéletesítésén. Az igaz, hogy az első próbálkozásnál apró darabokra robbant szét és társai tehetségtelen idiótának bélyegezték meg, én viszont nem értenék velük egyet. Szerintem azzal, hogy megmutatta, hogyan nem szabad végrehajtani egy adott technikákat emberek százait, sőt talán ezreit mentette meg. Pár generációval később egy másik elődöm az orvos tudományt akarta felvirágoztatni és elég szép jövő állt előtte egészen addig, míg nem tett egy ártatlannak tűnő kísérletet. A korlátolt értelmiségű vezetőség képtelen volt belátni, hogy a hasmenés egy rendkívül hatékony méregtelenítő módszer. Az idők folyamán számtalan ősöm hátrahagyott valamit az utókor számára és ezek le lettek jegyezve egy könyvben. Egy rendkívül sértő és megálazó könyvben, de legalább a segítségének köszönthetően nem lettek elfelejtve. Ennek nem más a címe, mint a Tűz országának legnagyobb idiótái. Valami oknál fogva néhány évvel később már egyetlen egy chakra használó sem született a famíliánkba, így kénytelenek voltak beilleszkedni az úgymond hétköznapi emberek közé. Az édesanyámék példának okért pékek voltak, így szó szerint az ő kenyerüket ettem. Édesapám kissé testes férfi volt, rövid barna hajjal és sötét szemekkel. Gondolom, nem mondok senkinek újdonságot, ha bevallom, világéletében szeretett nassolni. Ráadásul utált sokat mozogni pont ezért állították fel a pékséget nem messze a házunktól. Édesanyám mindenben az ellentéte volt, mind testi mind szellemi értelemben. Anya vékony volt akár egy nádszál, hosszú selymes fekete hajjal és tengerkék szemekkel. Ő imádott mozogni, minden reggel elment sétálni mielőtt kinyitották az üzletet. Igaz, hogy nem keresték halálra magukat, de szerették egymást és többre szinte nem is volt szükségük. A mondás is úgy tartotta a szerelem a szegényből gazdagot csinál, a koldusból pedig királyt. Az emberek kedvelték őket, nem csak azért, mert kitűnően sütöttek hanem azért is mert mindenkivel szemben igyekeztek megértőek lenni. Ha valaki azt mondta nekik, hogy nem tud fizetni csak legyintettek egyet mondván majd legközelebb behozod. Többször előfordult, ha valaki lebetegedett és nem tudott bevásárolni ezért megcsinálták helyette. Mindig úgy tartották, hogy kötelességünk segíteni a rászorulóknak ám sajnálatos módon ezt a jóhiszeműséget nem egyszer megpróbálták kihasználni. Egy vak hajléktalan tért be a boltba és azt mondta nincsen ennivalója nem-e adnának neki valamit természetesen ingyen. Édesapám azon nyomban benyúlt a pultba a vak erre azt mondta ne azt vegye ki hanem a nagyobbat. Erre édesanyám megfogta a kezét majd az állítólagos fogyatékost megkérte távozzon az üzletből. Egy másik alkalommal egy szagos nő és egy kisgyerek ment be az üzletbe azzal, hogy nincs mit enniük nem-e adnának egy kis pénzt ételre. Mikor felajánlották neki, hogy inkább egy kis kenyeret adnak felháborodottan kiviharzott az üzletből és vitte maga után a porontyát is. Édesanyám meg volt róla győződve, hogy az a nő alkoholista volt és bizonyára erre kellett a pénz. Egyáltalán nem unatkoztak mielőtt megszülettem utána pedig még izgalmasabb vált az életük. Habár szerették a nyugodt életet úgy hiszem nem bánták meg, hogy egy ilyen rosszcsontot hoztak a világra..
 
Azt hiszem ennyi elég is volt az őseimről most következzen a történet fő attrakciója, azaz én. Nem szeretnék dicsekedni, de életem első napján a magam három és fél kilójával sikerült levennem az összes nővérkét a lábáról. Ez később sem változott sokban nem csoda, mert mindig is imádtak a nők. Azon a bizonyos napon nem győzték dicsérni a csillogó szemet és a csintalan mosolyomat. Ha olyan ronda lettem volna, mint a bűn édesanyámék akkor is a legdrágább kincsüknek tartottak volna. Mikor hazavittek olyan voltam akár egy kis angyal, legalábbis a szüleim elmondása szerint. Nappal üvöltöttem, mint a fába szorult féreg, éjjel pedig hagytam őket nyugodtan pihenni. A gondok akkor kezdődtek mikor elkezdtem járni, ugyanis megmagyarázhatatlan okból folyton kiszöktem az utcára. Legtöbbször akkor történt meg mikor édesanyám éppen be akart pelenkázni és egy pillanatra félrenézet. Ilyenkor az volt a legnagyobb baj, hogy anyaszült meztelenül szaladgáltam az emberek között és egy cseppet sem zavart. Lehet, azért mert még túl fiatal voltam, hogy szégyenérzetem legyen vagy felébredt bennem egyfajta nudista hajlam. Valamennyivel később a makacsságomról tettem tanúbizonyságot mikor nem voltam hajlandó megenni azokat a pépesített zöldségeket. Tőlem gügyöghettek napestig, vagy játszhattak repülőset én akkor sem nyitottam ki a számat. Volt egy elhatározásom miszerint én azt útálom és tartottam magamat ehhez az elképzeléshez. A sok kópéság miatt amit kiskoromban elkövettem hangos szónál nagyobb fenyítést sohasem kaptam. Máshol biztosan felpofoztak volna, itt viszont meg se fordult a fejükbe. E helyett egy sokkal kegyetlenben büntetésben részesítettek legalábbis én szerintem. Azt mondták, hogy ha nem leszek jó gyerek, akkor nem fognak engem szeretni, gondolhatjátok ezek után mindig eltörött nálam a mécses. Fantasztikus érzés volt mikor mosolyt csaltam mások arcára talán éppen ezért produkáltam magamat annyiszor. Mindkét szülőm a másik családfáját okolta, azért mert ilyen heves természetem volt, ám ennek ellenére nagyon szerettek. Sokáig tanakodtak azon, hogy vajon milyen szakmát kéne választanom. Igaz, hogy a pékeknek mindig akad munkájuk ennek ellenére túlságosan is sokat kell dolgozni meglehetősen kicsi bevételért. Azt akarták, hogy tanuljak egy olyan mesterséget, amin jól lehet keresni. Egyik éjjel éppen vécére mentem ki, mikor meghallottam, hogy ismételten erről szól a vita. Szépen odatotyogtam és csak annyit mondtam küldjenek el az akadémiára, ezután elvégeztem a dolgomat és visszamentem aludni. Másnap kérdőre vontak miért mondtam ezt mire én a shnobik sokat keresnek ráadásul néhány ősünk szintén ebben a munkakörben tevékenykedett. Tudtam, hogy nagyon sokan alkalmatlanok voltak ninjának, de én éreztem sikerrel fogok járni, pont, mint a mesékben. Mindig a leggyengébből lesz a legerősebb és a leghíresebb, ráadásul minden lány szereti. Igyekeztek lebeszélni róla azonban három nap után kénytelenek voltak beadni a derekukat. Akkoriban nem tudtam, de abban bizakodtak, hogy megbukok a felvételi vizsgán. Nem tévedtek sokat tényleg pokoli nehéz volt szinte vért izzadtam, majd kiköptem a tüdőmet a felvételin. Bezzeg másokat felkészítették a szüleik engem viszont nem, ráadásul pár hónappal a vizsga határoztál el anyáék, hogy mehetek. Szóval sokat edzettem csináltam fekvőtámaszokat többször körbefutottam a házat és ennek meg is volt az eredménye. Ha fejcsóválva is, de a vizsgáztató látván az elszántságomat végül beadta a derekát és így felvettek az akadémiára. Mielőtt tovább mesélném a történetet meg kell említenem egy másik gyereket, aki mondhatni ember feletti kepeségekkel bírt. Ezerszer ügyesebb volt a többi társánál nálam pedig legalább milliószor és ez az alak nem más volt, mint Uchiha Itachi. Úgy dobálta azokat a shurikeneket akár egy félisten, nem hiába, hogy sokan imádták ezért mások pedig irigykedtek. A legtöbb csoportáram lenézően tekintett rám, mint egy tehetségtelen bugrisra ő ezzel ellentétben úgy bánt velem, mint bármely más társával. Nem dicsért meg soha, nem is szidott le és valahányszor elment mellettem mindig bólintva köszönt nekem. Itachit hírneve miatt sokan ki akarták hívni, verekedni ám mivel én sosem voltam az a fölöslegesen kakaskodó fajta más hobbit kerestem magamnak. Virágokkal és bókokkal halmoztam el az akadémia legszebb lányát és bevetettem azt a huncut mosolyomat is. Minden jól ment ám egyszer egy virágcserép landolt a fejem ugyanis nem csak egy lánynak hízelegtem és ez egyszer kitudódott. Az egyikük valami oknál fogva ezt viccesnek tartotta és így jó barátok lettünk. Akármit elmondhatott nekem én senkinek nem adtam tovább, ő pedig nem árulta el, hogy a szekrényben bujkálok mikor egy csapat dühös lány üldözött. Sajnálatos módon mindösszesen fél évig élvezhettük egymás társaságát, mivelhogy engem elbocsátottak az akadémiáról azzal az ürüggyel, hogy semmiféle fejlődésre utaló jelet nem mutattam. Ez számomra érthetetlen volt, ugyanis a szabadidőm tetemes részét kemény edzéssel töltöttem. Ám mielőtt erre sorkerült volna egy olyan dolog történt, ami teljesen megváltoztatta az addigi életemet. Egyik nap meglátogattuk a nagymamámat, mert éppen váltóláztól szenvedett szegény. Ő volt az egyetlen a családban, aki bíztatott, hogy kövessem az álmaimat. Mikor ott voltunk közölte velem életének egyik legnagyobb bűnét, hogy még fiatal korában volt egy afférja egy Uchihával, tehát nekem is a klán vére folyik az ereimben. A szüleim természetesen nem hitték el ezt a történetet, én viszont igen. Azt tettem, amit ilyenkor szokás és fűnek fának eldicsekedtem milyen fontos emberekkel állok rokonságban. Mindenki idiótának nézett emiatt ám ő ugyanúgy bánt velem, mint azelőtt. Nem értetem a többieket hisz még bizonyítani is tudtam az állításomat. Mikor csak tehettem elmentem meglátogatni Itachit, hogy jobban megismerjük egymást, ám ő ritkán ért rá. Ráadásul az apjától nagyon féltem ezért csak akkor néztem át, ha ő házon kívül volt. Az édesanyja ezzel ellentétben nagyon kedves volt velem és nem egyszer kínált meg gyümölcslével. Egyik alkalommal még azt is megengedte, hogy segítsek így én pelenkázhattam át a picike Sasukét. Nagyon aranyos kisbaba volt, ahogyan gügyögött és mászkált, legszívesebben ott helyben felfaltam volna. Na szóval, észrevettem, hogy a kis csöppségnek és nekem nagyon hasonlít a frizuránk, hát ez volt az én bizonyítékom. Apropó, Itachiban és bennem volt valami közös, mégpedig mindketten utáltuk a háborút. Igaz én nem láttam személyesen, mert arra az időre jó messzire költöztünk. Azonban mikor beszélgettünk elmesélte nekem milyen szörnyű, mikor rengeteg ember gyilkolja egymást. A szüleim nagyon örültek annak, hogy eltanácsoltak az akadémiáról még egy kis ünnepséget is rendeztek a tiszteletemre. Volt ott étel ital bőségesen és még néhány ismerősöm is ellátogatott azonban az új családtagjaim közül egy se. Vagyis ez ebben a formában nem igaz, láttam a házunk előtt elsétálni Shisuital és mindketten üdvözöltek. Nem sokkal később egy hatalmas üzleti lehetőség hullott a szüleim ölébe legalábbis ezt mondták. Egy halom esernyőt kellett a sivatagba elvinniük, amiért állítólag egy halom pénzt kaptak volna. Gondolkodás nélkül eladták a pékséget és minden ingóságukat pénzé tették, hogy esernyőket tudjanak vásárolni. Nekem elárulták, hogy nem nekik ment el az eszük, hanem az ügyfeleknek. Valahol a sivatagban rendeztek egy műugró versenyt, ami elég csúnya törésekkel és zúzódásokkal végződött. Azért kellettek nekik az esernyők, hogy tompítsák valamelyest a becsapódást. Annak a férfinak, aki ezt az üzletet felhozta nekik nem volt elég pénze a minőségi esernyőkre ezért kereste fel a szüleimet, mint régi ismerősöket. Azt mondták, hogy csak egy rövid ideig hagynak magara és utána mindenem meglesz, amiről csak álmodtam. Eltelt egy hét, két hét, egy hónap, két hónap és semmi hír majd az a pletyka járta, hogy az út során életüket vesztették. Ott maradtam egy szál magamban minden segítség nélkül, mert a nagyszüleim is jobblétre szenderültek. Mivel nem akartam árvaházba menni ezért végső elkeseredésemben az Uchihákhoz mentem. Itachi apja azt mondta, hogy pont olyan bolond vagyok, mint a szüleim és csak azért találtam ki azt a hazugságot, hogy meglophassam őket. Ebből természetesen egy szó sem volt igaz én szentül hittem abban egyazon vér folyik az ereinkbe. Elbúcsúztam Itachitól, Sasukétól, az édesanyjuktól majd elindultam a nagyvilágba szerencsét próbálni.
 
Először az utam egy kolostor mellett haladt el ahol a szerzetesek befogadtak, pontosabban köteleztek, hogy csatlakozzam hozzájuk Elmondásuk szerint egy fiatal gyereknek semmi keresni valója az utakon, ők majd védelmet biztosítanak és persze munkát. A segítségüknek hála valamelyest enyhült a fájdalmam és újra tudtam mosolyogni. Édesapám szokta mondani igyekezünk mindenben a legjobbat látni és ne feledjünk el mosolyogni, mert akkor az élet visszamosolyog ránk. Immár volt tető a fejem fölött és étel a tányéromban, mégsem voltam egészen boldog. A szerzetesek életének nagy részét két dolog töltötte ki, munka és imádkozás. Sosem tartottam magamat lusta embernek, azonban nekem másra is szükségem volt. Úgy döntöttem viszek egy kis színt a szürke hétköznapokba és elkezdtem bevezetni néhány szerzetest a szerencsejátékok rejtelmeibe. Vagy egy hónap után tiszteletteljesen megértek hagyjam el a kolostort, mert bomlasztóan hat a jelenlétem másokra. Hála nekem megismerhették páran mit is jelent a szórakozás és imádkozás helyett inkább kártyázással ütötték el az időt. Ismételten utcára kerültem azonban tudtam, vagyis éreztem, hogy valami jó dolog fog velem történni. Az elkövetkezendő években a Tűz országának nagy részét meglátogattam és közben mindenféle munkát elvállaltam, hogy fent tudjam tartani magam. Voltam kertész, földműves, dokkmunkás, cipész, csempész, ács, asztalos, kovács, felszolgáló egy kocsmában, takarító egy bordélyban és még nagyon sok más. Kissé soknak tűnhet, de nekem elhitetitek egyáltalán nem volt az. Egyes munkahelyeken csak pár hónapig robotoltam, míg máshol két nap után elbocsátottak. Fogalmam sincs róla mi bajuk lehetett velem, én csak próbáltam végezni a dolgomat, megtanulni a szakma fortélyait és közben hozni önmagamat. Azért volt egy-két hely ahol évekig ellébecoltam, az egyik ilyen a kocsma volt ahol felszolgáltam. Tizenhat éves lehettem és szegényebb voltam, mint a templom egere és pont előttem hajítottak ki valakit az ívóból szó szerint. Megtudtam, hogy az az előző pincér volt és megpróbálta meglopni a főnökét. Rákérdeztem, hogy nem-e állhatnék be helyette ő pedig igent mondott rá. Ingyen volt a szállás, az étel és még fizetést is kaptam, igaz elég keveset, de több volt a semminél. Ki kellett szolgálnom a vendégeket, el kellett mosnom a piszkos poharakat és az én dolgom volt zárás után fölmosni azt a mocskot, ami napközben kijött az emberekből. Néha napján rám osztották a kidobó ember szerepét is, aminek nem igazán örültem, mert egyesek kétszer nagyobbak voltak nálam. Szerencsére ott volt nekem Koizumo aki megtanított verekedni és egy különleges húros hangszeren játszani. Az a pletyka terjengett róla, hogy a zenéjével bármely nőt magába tudta bolondítani. Elmondása szerint egy jó nőcsábásznak három tulajdonsággal kell rendelkeznie. Legyen jó beszélőkéje, tudjon zenélni és nem árt, ha bitang erős lábai vannak. Mikor megkérdeztem tőle az utóbbival mire célzott azt felelte, hogy gyorsnak kell leni, ha a férj rajtakap a feleségével. Általa nem váltam Incubuszá sem pedig szuper harcossá csak egy kissé ügyesebb emberré. Mikor úgy döntöttem tovább állok Koizumo felajánlotta, hogy megvehetem a lovát. Nagyon okos állat volt, minden egyes helyet megjegyzett ahol csak járt, így közölni kellett vele a célpontot ő pedig már el is indult. Néha elkísértem amint áruért ment mi útközben mi békésen heverésztünk hátul, míg ő húzta a szekeret. Az a zenész bár legtöbbször nagyon kedvesnek tűnt tudott ő nagyon szemét is lenni. Tisztában volt vele mennyire szeretem az állatokat és, hogy mennyire összebarátkoztam Umával ezért kiforgatott a vagyonomból, alig maradt valamim. Megkaptam ajándékba azt a rozoga ekhós szekeret, de nem szívjóságból. Abból a pénzből legalább egy tucat lovat vehetett volna szekerestül, nyergestül mindenestül. Fogalmam sem volt arról, hogy mekkora segítséget fog nekem nyújtani a kocsmában tanultak. Éppen egy ívóban iszogattam csendesen senkit sem zavarva mikor felfigyeltem a mellettem ülő két férfi párbeszédre. Igaz, hogy többet ittam a kelleténél, azonban amit egyikük mondott rögtön kijózanított. Azt merte hazudni, hogy Uchiha Itachi lemészárolta az egész klánját és senki sem maradt életben. Én természetesen azonnal követeltem, vonja vissza ezt a képtelen hazugságot. Itachinál tisztességesebb és becsületesebb embert nem hordott a hátán ez a sárgolyó és nem csak azért mondtam, mert távoli rokonok voltunk. Amiért kissé részeg voltam nem vettek engem komolyan, hanem elkezdtek röhögni. Mindig is békeszerető ember voltam azonban mindent én sem nyelhettem le. Elkezdtem velük együtt nevetni majd az egyikükkel lefejeltettem a pultot a másik alól pedig kirúgtam a széket. Ezt persze ők sem hagyták válasz nélkül, amiből vagy negyed órás kocsmabunyó keveredett. Nekem kitörték az egyik hátsó fogamat, eltörték az orromat és kificamították a vállamat. Azért én is megtettem a magamét, leharaptam egyikük fülcimpáját és akkorát rúgtam a másik golyóiba, hogy majdnem a száján potyogtak ki. Legutoljára egy rendkívül tehetséges szobrász mellett dolgoztam, mint az inasa, sajnos ez sem tartott tovább egy hónapnál bár ezúttal nem a főnök miatt kellett tovább állnom. A faluban volt egy barátnőm és kissé ittas állapotomban az az ötletem támadt meg kéne látogatnom. Az éjszaka kellős közepén bemásztam az ablakon és bebújtam az ágyába, az ital miatt viszont eltévesztettem az ablakot. A lány elkezdett sikítozni, az apa ránk nyitott majd a fiaival elkapott és közölte velem el kell vennem a lányát. Egyáltalán nem volt ronda az a lány, sőt kimondottan jól nézett ki, azonban még nem akartam lehorgonyozni. Az esküvő napján sikerült meglógnom az őreim elől, felugrottam a szekérre és elordítottam magam.
- Itt az ideje haza menni. Irány Konoha.- pár pillanattal később már porzott mögöttünk az út.
 

A kapuban alaposan átvizsgálták a szekeremet nincs-e rajta valamilyen tiltott áru. Meg akarták kérdezni tőlem miért hurcibálok magammal olyan sok lim-lomot, ám mikor meghallották a nevemet hangos hahotázásba kezdtek, majd intettek menjek tovább. Úgy tűnt néhányan még élénken emlékeztek rám és persze a famíliámra ami egyszerre volt jó és rossz. Ott bent legelőször egy régi csoporttársammal és annak kutyájával futottam össze. Annak idején nagyon jó barátok voltunk annak ellenére, hogy neki is szerelmet vallottam. Ezen szerintem nincs mit csodálni ugyanis nagyon szép lány volt és az óta csak még csodálatosabb lett. Kicsit nosztalgiáztunk a régi szép időkről és meséltem neki Umáról a társamról. Sajnálatomra csak kevés időt tölthettünk, együtt mert mennie kellett a dolgára. Egy bevásárló zacskó volt nála, így arra következtettem, hogy hazafelé sietett ennivalót főzni. Elmesélte, hogy pár évig shinobiként tevékenykedett, majd ráébredt ez nem az ő műfaja, ezért visszavonult és az óta, mint egyszerű háziasszony folytatta az életét. Tovább indultam azzal a céllal, hogy megkeressem a kis Sasukét bár tisztában voltam vele, hogy nem fog rám emlékezni. Még nagyon kicsi volt mikor utoljára láttam, de sosem fogom tudni elfelejteni. Nála cukibb kiskölyköt soha életemben nem láttam, a szemei csak úgy ragyogtak a boldogságtól. Az volt a tervem, ha összefutok vele, megmondom kije is vagyok, majd jó szorosan átölelem. Néha nincs másra szükség, mint egy nagy ölelésre, hogy jobban érezzük magunkat. Szegénykének minden családtagja meghalt így csak én maradtam neki leszámítva Itachi. Még akkor sem igazán hittem el a pletykákat, amiket több forrásom is megerősítettek. A lelkem mélyén abban reménykedtem, hogy ez az egész csak egy félreértés és ő még mindig az a jószívű srác, akit kölyök koromban megismertem. Szóval kerestem az ifjú Uchihát mert úgy tudtam még mindig ott él, mikor kilépett egy gyerek a szekerem elé. Szerencsére nem történt semmi baj és idejében meg tudtam állni, majd mindenféle kérdéssel bombázott. Meséltem neki az egykori kacatos vállalkozásomról és a leendő terveimről. Megmutattam neki a Narutos pólót, Narutos képeskönyvet, Narutos uzsonnatáskát, Narutos tíz óra táskát, Narutos lángszórót. Ezek természetesen mind csak bemutató darabok voltak, mert minden pénzemet Umára költöttem. Elmeséltem neki, ha valaki el akar valamit adni, akkor szüksége van egy hírességre és akkoriban Naruto folyt még a csapból is. Ez az üzlet nem csak nekem lett volna jó, hanem ez által ő még híresebb válhatott volna. Nem volt másra szükségem, mint néhány befektetőre, akik pénzzel látnak el vagy egy gazdag barátra. Természetesen nem csak ezzel akartam foglalkozni a másik téma, ami érdekelt az a ritkaságoké. Egy alkalmi munka során éppen földet ástam mikor is egy ládára bukkantam. A ládában egy gondosan bebugyolált selyem zsebkendő volt, rajta egy női névvel. Némi kutakodás után kiderítettem, hogy egy nagyon híres színésznőé volt, aki sajnálatos módon eltávozott az égi színpadra. Ezt mind elmeséltem a kölyöknek és a zsebkendőt is megmutattam bár ő nem volt annyira felvillanyozva, mint én. Tisztában voltam vele, ha sikerül megtalálnom a tökéletes vevőt egy vagyont kereshettek, azonban az is megfordult a fejemben, hogy megtartom. Váratlanul megjelent a kisfiú nagynénje, akit sajnálatos módon régről ismertem. Sokat csúfolt a kijelentéseim miatt és folyton Itachi után csorgatta a nyálát. Kicsit furcsálltam, hogy nem vitték el a háborúba a folytonos nyafogásával halálra idegesíthette volna az ellenséget. Egy darabig csendben hallgattam, ahogyan szidalmaz engem és a családom majd egy vékony vízsugarat küldtem az arcába. Sajnálatos módon jutsut nem tudta használni helyette viszont volt egy helyes kis szódás szifonom. Rögtön el is rohant azt üvöltve, hogy szétfolyt a sminkje. Így történt meg, hogy hazatértem, hogy beteljesítsem a sorsomat és, hogy az Uchiha név régi pompájában tündököljön.
/Annak ellenére, hogy sok munkahelye volt nem tanultam meg mindegyiket ő egyfajta alkalmi munkás volt./
avatar
Satoru


Adatlap
Szint: D
Rang: Civil
Chakraszint:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Satoru előtőrténete

Témanyitás  Ootsutsuki Kaguya on Pént. Aug. 11 2017, 14:47

Üdv ismét!

Na, így már megfelelő, maximálisan teljesítetted, amit kértem, és a fogalmazásod rengeteget javult. A tőled megszokott keszekuszaság itt annyira nem volt jelen, aminek külön örültem. Megtudhatunk mindent a karakterről, amit tudni kell, bár azt látom még mindig titokban tartottad, hogy konkrétan Uchiha-e, vagy nem, de erősen utaltál arra, hogy nem az. Egyezzünk ki abban, hogy nem, és soha nem is lesz, a nagyanyja csak hazudott (az a fránya láz).

Az Itachis dolog pedig necces, de végül is a kora miatt ismerhette őt (bár ő nem igazán emlékszik rád), bár Sasuke pelenkázását és keresését inkább hagyjuk, azt úgy veszem, mintha bele se írtad volna, a többi még elfogadható, de egy valamit jegyezz meg: a karaktered NEM Uchiha. Azonban a név kötelez, így készülj fel arra, hogy olyan társaságot is bevonzhatsz magad mellé, amelyet nem szeretnél. Very Happy


A fentebbiek mellett, úgy veszem, hogy az a kiragadott dialógus is, amit előzőleg írtál, az előtörténet része, úgy mond az utolsó bekezdés kibővített verziója, szóval az ottani felállás szerint határoltam be a karaktered értékeit, de az üzlet nevét meghagyom neked. ^^ 


Na nem is szaporítom tovább a szót, az előtörténeted elfogadom.

Mivel a karaktered nem chakrahasználó, az értékeid:

Rang: Civil (Üzletvezető - ezt tüntesd fel az adatlapodon)

Szint: D
Kezdőtőke: 10.000 ryo

Hess adatlapot írni, és aztán kezdődhet is. Jó játékot!

- Kaguya

_________________
Játékoskááim/Gyönyörfajzataim:
Jaiba Mineo, Akuma Reina, Kuro, Tensei Zento, Sharo Lu, Misaki Kiyoko, Ayanokoji Takashi

Fórumkalandok:
A Kazekage Megmentése (Nanja, Abuso), ??? (Shakaku, Kodomo, Makoto)
avatar
Ootsutsuki Kaguya
Mesélő

Specializálódás : Szadizmus

Tartózkodási hely : Hol itt, hol ott


Adatlap
Szint:
Rang: néhaaztálmodomhogy
Chakraszint: enyémazösszeschakra

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Satoru előtőrténete

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.