Elhagyatott Színházépület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Uchiha Kagami on Pént. Nov. 03 2017, 18:14

Egy kétemeletes épület, amely Amegakure alsó szintjein helyezkedik el, s annak ellenére, hogy már a Hanzou-éra óta be van zárva, még nem adta meg magát az idő vasfogának, persze erős felújításra szorulna. Falai penészesek, itt-ott már omladozó állapotban vannak, az ablakok pedig mind be vannak deszkázva. Az ajtón felirat hirdeti a belépési tiltást, de ennek ellenére hajléktalanok rendszeresen szállnak meg itt. Az épület egyes részei az abban uralkodó állapotok miatt veszélyesek, bármikor leszakadhatnak a korhadt falépcsők. A Nagyterem még úgy-ahogy egyben van, a félköríves elrendezésű előadóhelyiségből csak néhány tucatnyi szék hiányzik, a színpad pedig egy foszladozó függönnyel van letakarva.

_________________
Shinobinak lenni annyit jelent, mint feláldozni mindent a bajtársaidért.


Állandó mesélések (5/5)
- Djuka Orimi
        - Jelenlegi kaland: ElektrOP vol 2.0
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: A Téboly Mezsgyéin
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Cirque du Freak
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Üdvözöllek és búcsúzok
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Hyuuga Shakaku (Köss csomót a szájára!)

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, RandomNJK, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Kowarii Zion on Hétf. Nov. 06 2017, 23:52

Zion végül sikerrel zárta az edzést, s képes volt, ha nem is a legnagyobb magabiztossággal, de mindenképp kitartó munkát végezni ismét. Ökleit összeszorította, mikor fejet hajtott mestere előtt. Zion örült Kama senpainak, mert képes volt megérteni Zion gyermeki lelkét, s az ő nyelvezetével elmagyarázni és rávilágítani a dolgokra. Kama senpai mindig a titkok mögé mutatott, ugyanis megérteni kellett a titkokat, nem csupán feltárni. Ha nincs meg a miért és a hogyan, sohasem fogja érteni a dolgok menetét. Sem a tanulásban, sem pedig az élet, egyre szürkébb és sötétebb oldalán. Zion sok mindenen ment át az elmúlt napokban, melyet fiatal szervezete és agya nem volt képes teljes mértékben feldolgozni. 
Mégis örült, hogy egy ilyesfajta férfi őrzi és figyeli őt. Vigyáz rá. 
- Köszönöm, kama senpai. Még mindig maga a legmenőbb tanár - kacsint mesterére, miközben arcán széles mosoly húzódik a fülei felé, jobbjának hüvelykujját pedig a magasba emeli a tisztelgés után.
...
Zion a konyhába siet. A vacsorafriss illata keringte be a Kowarii család otthonát. Zion épp időben ért haza. 
- Apa, anya, képzeljétek. Búgócsiga szerzett két jegyet a holnapi cirkuszra. Lesz karnyelő, valami rókabakancs, patkányok meg valami Harakiri...har...Harley Quiin... - Zion zavartan néz a zsebéből elővett jegyre - Áh, Harlekin. Szóval egy csomó minden. Ma meg Menő senpaial edzettem. Épp Búgócsigával olvastuk a fellépőket, amikor a mester betoppant és meglepetésszerűen a földön tartott minket vízzel. Láttátok volna azt a vigyorát, azt mondta...khm...Na mi van kölykök. Háháhá
Zion a vacsora után lefürdött, majd befeküdt az ágyába. Nagyon várta már a holnapot. Zion szerette a cirkuszt. 
...
Zion sietve haladna át a városon. Fiatal kora ellenére sokat járt a házsorok között, így mindig tudta, hol lehet levágni egy-egy nagyobb tömeggel telített útszakaszt. Ugyan ebédelt, mielőtt elindult volna, sőt, még nassolásra is jutott hely, eltervezte, ha beér, fog venni egy perecet és egy kukoricát. A cirkuszban mindenki azt eszi, ezért a cirkuszban azt kell enni. Mikor a fiatal shinobi elérte az alsóbb szinteket, tempóján lassított. Sokkal figyelmesebben haladt már, ugyanis ez a környék nem épp gyereknek való. Való igaz, Zion shinobi, képességei nem biztos, hogy elegendő egy képzettebb bandita vagy valami hobó ellen. Bár a fiú járt már párszor az alsóbb szinteken, nem igazán szerette. A félelem, melyet az utcákon érez, s a nyomor, mely az utcákon lát, egyszerre volt rémisztő és szomorú. Az Isten eltűnésével újból megjelentek a rossz arcú fiúk és a rövid ruhás nénik. Ha Ziont az egyik is megkörnyékezné közülük, inkább gyorsabb tempóban állna odébb, s cska annyit mondana, 
- A vezetőnk küldetésében járok
Végül Zion nagy nehezen elérné a megadott helyet, a lezárt színházat. Bár Zion nagyban azt hitte, a színházat megnyitják a cirkusz számára, nem épp úgy festett, mint amit újból rendbe hoztak volna. Főleg nem úgy, mint ami kinyitott. Ennek ellenére az esőben többen is jelen voltak, s egy mellékajtón jutottak be a lezárt épület belsejébe. Zion a távolból kifigyelte már barátját, s egyenesen hozzá indulna.
- Azt beszéltük, nálad találkozunk. Te Kei...ez a hely...nincs lezárva? Biztos, hogy jó helyen járunk
Bár Zion tudta a választ, s érezte, ez az este nem lesz épp a törvényes módon megtartva. Ennek ellenére követné barátját, s az útjukba álló törpének nyújtaná a jegyét, amint az némán követelné azokat. Az ajtónálló egy szempillantás alatt égetné el a jegyeiket, melyet a fiú nem értene elsőre. Nincsen jegyük, így mégis honnan fogják majd tudni mondjuk az őrök, hogy márpedig nekik volt. Azonban Zion nem idegeskedett sokáig, ugyanis szinte azonnal tovább is álltak, s beléptek a régi színház falain belülre. 
Zion némileg félve tekintene körbe a kísérteties épület belsejében. Leszakadt függönyök, pókhálós sarkok, kopott tapéták várták már az elejétől kezdve, s ki tudja, ki vagy mi húzta meg magát a természet ellen védelmet nyújtó épület falai között. Zion zavart volt, s a cirkusz ténye egyre kezdett halványodni a félelemtől. 
- Nem tetszik nekem ez a hely, Kei.
avatar
Kowarii Zion
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 365

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Uchiha Kagami on Pént. Nov. 10 2017, 23:49

/Zion/

- Volt egy kis para... mondjuk úgy. Anyám megtudott egyet, s mást a cirkuszról, ami nem tetszett neki... tudod, mindig nagyon maradi volt, szerinte nem helyénvaló embereket pénzért mutogatni... szóval... hát, kiszöktem, na. Hagytam neki egy levelet, hogy a falu behívott segélyszállítmányt pakolni, tehát mégsem nevezhetjük igazán kiszökésnek, de mégis. De a lényeg, hogy itt vagyunk, prostik és naplopók társaságában élvezhetjük ezt a pazar esőt! - pörgette nyelvét Kei arra a tényközlésedre, hogy nála kellett volna találkoznotok. A kis ürge, aki intett benneteket, hogy kövessétek, egy oldalsó ajtón vezetett be titeket, és nagyon vigyáznotok kellett, hogy a szűk folyosón orra ne bukjatok. Fényt egyedül a liliputi szolgáltatott nektek, méghozzá egy tolvajlámpással, amely csak az előttetek álló utat világította be, se többet, se kevesebbet. Bár sokan jöttek erre még, furcsa módon nem éreztétek más emberek jelenlétét magatokon kívül, ti ketten voltatok csak a folyosón a kis emberkével egyetemben, aki látszólag ügyet sem vetett arra, hogy a lámpás fénye az ő méreteinek teljesen megfelelt, nektek viszont bizony figyelnetek kellett minden egyes lépésetekre. A járat ide-oda kanyargott, lejtett és emelkedett, mikor pedig már végképp nem tudtátok, hogy merre vagytok, hirtelen előttetek termett egy szépen faragott, feketére lakkozott tölgyfaajtó. A kis emberke hármat koppantott rajta parányi kezével, olyan halkan, hogy ti is alig hallottátok... de nemsokára zár kattanását hallhattátok, és az ajtó kitárult. Szabad volt hát az út előttetek, de a kérdés persze a levegőben lógott: hova vezetett az az út?

Szerencsére nem kellett sokáig várnotok arra, hogy kiderüljön, ugyanis az ajtó túloldalán a régi színház nagyterme várt rátok. Zöld fények égtek a falra akasztott lámpásokból - vélhetően annak üvege keltette a zöldes hatást - és emberek sorjáztak be ilyen-olyan mellékjáratokból. Mellettetek is kinyílt egy másik ajtó, ahonnét két másik férfi bukkant elő, szintén egy liliputi figura vezetésével; sőt, ha jobban megnéztétek, csak ilyen lámpásos törpék vezették be az embereket a nagyterembe. A ti vezetőtök előre mutatott és egy-egy fecnit adott nektek, amelyre rá volt írva a sor- és székszámotok. Ha helyet foglaltatok, még nagyjából fertályórán keresztül jöttek az emberek, mígnem gyakorlatilag teltház lett, csak a kivett székek helyén nem ült senki; a feszültséget tapintani lehetett a levegőben, a zöldes fényű lámpások pedig még inkább emelték a hangulatot. Díszletek nem voltak elhelyezve, pont elég volt az épület félig-meddig romos állapota, a mállott tető, az azon csepegő eső és a jótékony félhomány, no meg a színpad szakadt brokátfüggönye. Ahogy mindenki beért és elfoglalta az ülőhelyét, a lámpások egyszer csak kihunytak, s teljes sötétség honolt a teremben; itt-ott hallhattad, hogy az emberek csak úgy kapkodtak a levegő után.

Hogy meddig tarthatott a sötétség, azt pontosan tudhattad; tizenhárom perc, tizenhárom másodperc, ugyanis egy folyamatosan kattogó hang jelezte az idő múlását. Nemsokára tizenhárom ütést hallhattatok, és a színpadon hamarost fények gyúltak, s enyhe köd ereszkedett a nézőtérre. A köd végül elkezdett mozgolódni, kavargott és kavargott, mígnem a színpad közepén összegyűlt és felvette egy nyurga férfi alakját, de néhány pászma azért maradt a székek között, sőt, mintha az idő is lehűlt volna. Az illető nem volt az a tipikus cirkuszba illő egyén, fekete csuklyás köpenyt viselt, arcán pedig hófehér maszkot hordott, melynek két szeménél egy-egy vörös színű, függőleges csík húzódott. Amint köpenyének utolsó darabja is a helyére került, színpadiasan meghajolt a nézősereg előtt, és beszélni kezdett; hangja olyan volt, mintha a síron túlról szólt volna. - Legmélyebb tisztelettel üdvözlöm kedves vendégeinket a Cirkuszban - kezdett bele, sírontúli hangjához pedig furcsa akcentus párosult, minden szó kezdetét egy enyhe "h" hanggal toldotta meg, így a "kedves" leginkább "khedves"-nek hangzott, akárcsak az összes többi szó, mely elhangzott a szájából. - A mai estén Amegakure tiszteletreméltó polgárai olyan műsornak lesznek szemtanúi, melynek párja nem akad széles-e világon. Mivel itt vannak, tudják, hogy mire számíthatnak, így nem is szaporítanám tovább a szót; üdvözöljék esténk legelső fellépőit, a Hét Kirigakurei Kardnyelőt! - az utolsó szavakat bár nem kiáltotta, mégis olyan extázis áradt belőlük, hogy akaratlanul is beleborzonghattál.

Mielőtt a függöny felemelkedett volna, a porondmester - hisz ki más lehetett ez az alak - még felemelte jobb kezét. - Kérem, a tapsot mellőzzék a műsor végéig - közölte veletek, majd széttárta mindkét karját, s a függöny... nos, nem felemelkedett, hanem egész egyszerűen szertefoszlott, ő maga pedig ezzel egyetemben szó szerint köddé vált és eltűnt a színpadról. A köd újfent a nézőtérre ereszkedett, a lámpások oldalt nagyon enyhén pislogtak, míg a színpad fényei szintén a zöld különböző árnyalataiban játszottak. Nemsokára hét alak emelkedett tűnt elő a ködből, három férfi és három nő; mindannyian kirigakurei fejpántot viseltek, de látszott rajtuk, hogy szimpla díszletnek szánták azokat, ruhájuk pedig csak külsőleg hasonlított az átlagos shinobi ruházatra. Oldalukon egy-egy katana helyezkedett el, három fekete, három fehér és egy vörös hüvelyű. Nem szólaltak meg, csak előhúzták kardjaikat, és olyan páratlan zsonglőrmutatványt láthattál, amelyet eddig még soha.

A hét alak össze-vissza pörgött, forgott, kardjaik pedig csak úgy szelték a levegőt; a nő egyszer katanáját úgy dobta a földre, hogy markolatánál érintve azt, egyenesen megállt, ő maga pedig felugrott annak hegyére, csakhogy az egyik férfi fentről egy erélyes mozdulattal ledugja a torkán az ő kardját; mindenki hüledezett, de a kard előkerült a nő szájából, aki teljesen sértetlen volt. A Hét Kirigakurei Kardnyelő mutatványa vagy fertályórán keresztül tartott, olyan nyakatekert mozdulatokat mutattak be, amelyek bármikor halálos balesettel végződhettek volna. Elkezdődött hát a Cirkusz... de vajon tényleg most kezdődött, vagy valami még váratott magára a háttérben?

_________________
Shinobinak lenni annyit jelent, mint feláldozni mindent a bajtársaidért.


Állandó mesélések (5/5)
- Djuka Orimi
        - Jelenlegi kaland: ElektrOP vol 2.0
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: A Téboly Mezsgyéin
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Cirque du Freak
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Üdvözöllek és búcsúzok
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Hyuuga Shakaku (Köss csomót a szájára!)

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, RandomNJK, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Kowarii Zion on Vas. Dec. 03 2017, 23:49

Zion zavartan vakarta meg a fejét.
- Hát...valószínűleg feltűnt neki a hiányod, a tiltás ellenére is, ugyanis nem voltál otthon...meeeg...lehet említettem én is a cirkuszt. Bocsi. - mosolyodott el - A lényeg, hogy itt vagyunk. Nézd, milyen kis vicces ember jön ide. - bökött az ifjú gennin a törpeszabású felé tekintetével. A félszerzet miután elvette a jegyeket, elégette azokat, melyen Zion igen cska nagyot nézett. Szerencsére a törpe hamarabb közölte az instrukciókat, mintsem fiatal hősünk fejét, a jegy végleges elvesztésének okának keresése miatt törhetné. A gennin követte a félszerzetet az ajtón át egysötét labirintusba. Zion csupán a jegyszedő kezében lévő lámpa halvány fényében láthatja, merre is mennek. Szerencséjére termete nagyobb volt az előtte somfordáló törpénél, így könnyedén átláthatott a feje felett, s úgymond tisztán láthatta a kiismerhetetlen alagút következő szakaszát. Szerencséjükre nem kellett sokat bóklászniuk a sötétben, ugyanis a félszerzet egy újabb ajtóhoz vezette őket. Az ajtó résein át zöldes fény szűrődött be. Ahogy a félszerzet egyre tágasabbra nyitotta, a sötét alagútból egy zöldes fényekben úszó, színházban találták magukat. 
Valahogy pont így képzelt el Zion egy elhagyatott színházat. Leszakadt függönyök, kihalt és ápolásra szoruló, kopottas színpad, előtte porba bújtatott, öreges széksorok. A székek talán évek óta érintetlenek voltak. A Hanzou időszak végével az Isten számos olyan helyet számoltatott fel, melyek közvetlen összeköttetésbe hozható a Szalamandrával. Az Isten felkutatta a volt vezető embereit és búvóhelyeit. Tomashi bá sokat mesélt a rendszerváltásról. Ahogy Zion körbetekintett, magával ragadta a színház hangulata. Szép volt. Gyönyörű szép. Félelmetes ugyan, de mégis valahogy szép. Tökéletesen beillik abba a képzeletbeli helyszínnek, amelyekkel Zion mostanság álmodik. A Kama senpai által bemutatott mészárszék még most is rémálmokként kísértik a fiút. Kama senpai nem fogja őt megérteni. Addig nem amíg nem látja azt, amit Zion lát. A rémálmokat. Zion eltervezte már egy ideje, hogy valamilyen módon, de a felszínre fogja hozni félelmeit, hogy egyszer majd szembenézhessen velük. Azonban amíg ezeket nem látja más, addig nem fog tudni segíteni neki senki. Na mindegy, hagyjuk most Kama senpait. 
Zion tekintete szinte az összes ajtón megakad, a színház egy valódi hangyabolynak tűnt, ahogy a megannyi ajtók folyamatosan nyíltak, és engedték be a félszerzetek által vezetett nézőket. Vicces volt a látvány, Zionnak már most tetszett a cirkusz. Szerette a cirkuszokat. Miután megtalálták a helyüket a poros széksorok között, Zion barátja mellé ült, majd halkan mesélni kezdett.
- Azt mondtam már, hogy a múltkor felvidítottam egy szomorú bohócot? Szomorú volt hát, de még milyen szomorú... Nem akarok többet szomorú bohócot látni. Na tehát segítettem neki és cserébe kaptam tőle héliumos lufit? Talán itt is lesz majd lufi. 
Zion elcsendesedett, amikor a lámpákat lekapcsolták, s teljes sötétségbe borult a romos színház nagyterme. Valami kattogni kezdett. Egy óra lehetett. Teltek a percek, Zion pedig egyre izgatottabbá vált. Számolta a perceket, a másodperceket, mennyi időt is kell még várnia. Végül kevesebb, mint negyed óra múlva halvány fény gyúlt a színpadon, s füst ereszkedett a nézőtérre. Zion tapsolni kezdett, éljenezve a kezdést. Remélhetőleg nem egyedül fog ujjongva tapsolni. A színpadra egy igen csak félelmetes, maszkos alak lépett. Álarcot viselt, valamiféle bohócmaszk lehetett. Rémisztő maszk volt. Az álarcos üdvözölte a nézőket, majd fel is konferálta az este első fellépőit, Kirigakure Hét Kardnyelőjét. A porondmester hirtelen köddé vált, ahogy a színpadot takaró szakadt és lyukas függöny szétszakadt, majd a ködből hét alak lépett elő. A vízországi bűvészek, megosztva férfi és női tagokra, táncra perdültek, s elkezdtek olyasfajta mozdulatokat végbevinni, melyek még az amegakurei tesinek becézett shinobiképzésüket is felülmúlta. Páratlan egyensúlyérzék és valószínűsíthető évekig tartó türelem gyümölcse volt, melyet bemutattak. Az egyik nőnek kardot nyomtak le a torkán, miközben az ANBUkat megszégyenítő pózban helyezkedett el. 
- Azt a rohadt...láttad? - kérdezte izgatottan a fiú, majd tovább ugrált saját székében. Nem tapsolt, mert a porondmester megkérte őket, így csendben kellett tűrnie és figyelnie, mindenféle hála és öröm kimutatása nélkül. Zion őrülten figyelte a bűvészek mozgásait, próbált ellesni egy-két formációt és mozdulatsort. 
avatar
Kowarii Zion
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 365

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Uchiha Kagami on Csüt. Dec. 14 2017, 20:24

/Zion/


//+5 chakra a késésért, elnézésedet kérem, de eléggé feltorlódtak a dolgok mostanság//

A Hét Kirigakurei Kardnyelő bizony elbűvölt téged, gyermeki rajongásod átragadt társadra is. Mondhatni kilógtatok a sorból, de senki nem szólt rátok, hiszen kifizettétek az igen borsos árú jegyet, és ez feljogosított titeket arra, hogy kinyilatkoztassátok érzelmeiteket az előadásról. A Hét Kirigakurei Kardnyelő levonult a színpadról, a Porondmester pedig újfent sejtelmesen konferálta fel a következő fellépőt, ami nem volt más, mint a teljes Patkánykompánia. Mindenki feszülten figyelt a színpadra, várták a függönyt, azonban az nem gördült arrébb... a laposan bekúszott köd teljesen eltakarta előletek a lényeget, és nemsokára meglepett sikolyokat halhattál a sorok közül. Ha odanéztél, egy-egy néző igyekezett lerázni magáról valamit,de a félhomályban és az enyhe ködtől nem láthattad, hogy mit, amikor is, kis tappancsokat éreztél végigszaladni magadon. Mire lerázhattad volna, eltűnt az a valami, s nemsokára a színpad közepén ott állt négy nagyra nőtt patkány a hátsó lábukon, mintha csak emberek lennének. Éles fogaik megvillantak a gyéren megvilágított teremben, és gonoszan néztek rátok, mígnem az egyik feltartotta jobb mellső mancsát, és az egész terem egy emberként hallgatott el. - Hajdanán úgy éltünk, mint minden más fajtársunk - kezdett bele a patkány a beszédébe, és ez egyértelművé tette számodra, hogy Ninjuu-ról van szó, idézhető lényről, olyanról, amilyet Menő-senpai is előhívott a csatornákban a közös küldetésetek során.

- A patkányok a sötétben éltek és a sötétben élnek - folytatta, hangjába pedig enyhe, cincogó mellékzönge vegyült. - Minden ember rettegett tőlünk, mára azonban nevünk eggyé vált egy szitokszóval. Bemutatjuk a patkányok valós történetét, azt, amit még a shinobik sem ismerhetnek. Jól figyelmezzenek! Lássanak, ne csak nézzenek! - Ezzel be is fejezte, és a négy patkány valami furcsa táncba kezdett bele. Össze-vissza rángatóztak, néha össze-összeverekedtek, és nagyjából másfél perc múlva eshetett le neked, hogy ez a tánc egy egész, összefüggő történetet akar alkotni, a patkányok történelmének kezdetétől, egészen napjaikig. Valamikor, az előadás közepe felé még négy patkány jött be, és cipeltek egy fogantyúkkal ellátott trónust, melyben egy még nagyobb és kövérebb patkány ült, szőlőt majszolva. Az első négy patkány leállt és hajlongani kezdett előtte, azonban az csak kettejüket dobta meg egy-egy fürt szőlővel; ez a kettő eltűnt, majd nemsokára felfegyverezve jött elő. A másik kettő leborulva várt, a két felfegyverzett patkány pedig felrángatta őket, és a trónusban ülő biccentésére ott, a nézősereg előtt lefejezték őket. A vér beterített mindent és mindenkit, aki az első sorban ült, tán még rád is jutott valamennyi a ragacsos léből. A patkányok ezek után egész egyszerűen eltűntek a színpadról, és a porondmester felkonferálta a következő fellépőt, négykezű Daikit.

Ha a patkányok előadása morbid volt - sokan még most is alig tértek magukhoz a fináléból - Daikié annyira egyszerű és nevettető. - Négykezű Daiki lennék - mutatkozott be, és integetett a nézőseregnek, aztán háta mögül elővette másik két kezét. - Se anyám, se apám nem tudja, hogy miért születtem négy kézzel, de felettébb hasznos, főleg, ha hazaviszek egy csinos lányt - mondta mosolyogva, és nem kevesekből derültséget váltott ki ez a mondata. - Szabadidőmben szívesen kő-papír-ollózok magammal, miközben sütök-főzök, de, ha nagyon unatkozok, akkor pacsit adok magamnak. Felettébb szórakoztató - ennél a pontnál mindenki felnevetett, még talán te is. Daiki ezek után leállt néhány kő-papír-olló meccsre az első sorokban ülőkkel, természetesen folyamatosan nyert, és az egyik lánynál otthagyta a következő állomásuk címét, kéjesen kacsintva; ezt a lány barátja nem igazán vette jó néven, hiszen ott ült mellette. A Porondmester hamar felkonferálta a következő fellépőt...

*


A fináléig majd' négy óra telt el, és sok más fellépő jelent meg. Ott volt a Rókabrancs, egy róka ninjuukból álló csapat, akik minden nézőtől elszedtek valami értékéset - így tőled is - és válaszolniuk kellett egy ravaszul feltett kérdésre, hogy visszakapják azt. A Hegy és Völgy egytestű ikrei valójában egy sziámi ikerpár voltak, akik hátuknál fogva ragadtak össze, és ott helyben, a színpadon fűrészelték ketté magukat, hogy aztán morbid módon, a zsigereikkel betelítve a teljes teret, körüljárjanak a nézősereg között és véres kezükkel megtapogassák őket; mindezek után összeestek és a köd leereszkedésével eltűntek. Nagy meglepetés lehetett még a Kumogakurei Kutyaidomár, aki a szemetek láttára tépetett szét egy macskát a kutyáival, és az egyik véletlenül leharapta valamelyik néző lábát is; őt a személyzet elszállította, a Porondmester pedig felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki a saját felelősségére vesz részt az előadáson, és a jegyen fel volt tüntetve, hogy balesetek történhetnek. A finálé hamarost elkezdődött, a Porondmester sejtelmes hangon jelentette be a Konohai Harlekint.

Antik zene csendült fel, és minden elsötétült, alig néhány gyertya világított csak. Furcsa roppanások, pattanások, egy éles sikoly. Valami megérintette a válladat, de hamar tovatűnt. A színpad teljes sötétségben... joggal kérdezhetted meg, hogy mi lehetett ez, de nemsokára sejtelmes fény vetült a színpadra, és a plafonról leereszkedett egy fekete, testhez álló ruhás nő, arca teljesen fehérre volt mázolva. Egy biztos: életedben nem láttál még ilyen táncot, amit ő a levegőben lejtett, miközben a fekete selyemkendőket használta fogódzkodónak. A fények az extázis felé menet folyamatosan, rendszerszerűen gyulladtak fel, és kivehetted a fejed fölött a plafonba állított ninjato-t, amelyről fehér selyemkendő lógott le; minden néző feje felett volt egy ilyen, de különböző színű kendőkkel. A Harlekin, ahogy felgyúlt az összes fény, átugrott ezekre a selyemkendőkre, és csűrte-csavarta magát azokon; igen veszélyes mutatvány volt, hiszen, ha kiszakad a helyéről a ninjato, akkor ő is és a néző is a halálát lelheti, de profi módon tartotta meg magát azokon. A fények nemsokára elárasztották a termet, vakítóan világított minden fáklya, a zene is tetőfokra hágott, a Harlekin pedig az összes karddal ott állt a színpad kellős közepén; a kardok pörögtek-forogtak körülötte, ő pedig őrült táncot lejtett... és a zene utolsó passzusában mindegyik ninjato egytől-egyig belészaladt, vérrel betelítve a színpadot. A fények azonnal kihunytak, és síri csend borult a nézőtérre.

- Köszönöm, hogy eljöttek és megtekintették az előadást - hangzott a Porondmester hangja, de nem tudtad volna behatárolni, hogy honnan, - Kérem, rendezetten hagyják el az épületet. Viszontlátásra - ennyi. A Cirkusz befejezte az előadást, a fények újra felgyulladtak, és minden újfent teljesen romosnak és elhagyatottnak tűnt. Az emberek üveges szemekkel álltak fel és vonultak ki a teremből, Kei intett neked, hogy kövesd. A kis emberkék mutatták nektek az utat, s nemsokára a szűk folyosón találtátok magatokat, ahol viszont sehol nem volt senki. Kei jóval előtted haladt, és nemsokára egy oldalsó bejárat falán, hatalmas vércsíkot vehettél észre; ha szólni akartál volna a társadnak, akkor már nem láthattad, mert az egyik kanyarnál valószínűleg befordult és hatalmas extázisában nem figyelt oda rád... ha az oldalsó bejáraton tovább indultál, egy újabb folyosóra jutottál, melynek vége meg volt világítva, és nemsokára egy szemrehányó hangsúlyú, férfi hangja üthette meg a füledet távolról. - Tudod, hogy veszélyes mutatvány! És, ha ott maradtál volna! Akkor honnan szerzek még valakit, aki így képes táncolni, mint te? - kért számon valamiről valaki egy ismeretlen személyt. Innentől csak rajtad állt, hogy követed-e a hang forrását és a hosszú vércsíkot a falon...

//A következő hozzászlólásodban, kérlek reagáld le, hogy Zion miként viszonyul az egyes előadókhoz, miként élte meg az előadást, és azt is, hogy követi-e a vércsíkot és a hangot.//

_________________
Shinobinak lenni annyit jelent, mint feláldozni mindent a bajtársaidért.


Állandó mesélések (5/5)
- Djuka Orimi
        - Jelenlegi kaland: ElektrOP vol 2.0
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: A Téboly Mezsgyéin
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Cirque du Freak
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Üdvözöllek és búcsúzok
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Hyuuga Shakaku (Köss csomót a szájára!)

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, RandomNJK, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Kowarii Zion on Hétf. Dec. 18 2017, 01:38

- Huhuuu! Ez baróó! Juhhu! - kiáltozta Zion, miközben ujjaival sikertelen füttykísérleteket próbált tenni. Mikor a Hét Kardnyelő befejezte előadását, a tömeg hatalmas tapssal és ujjongással köszönte meg az előadást. A rejtelmes köd újból felbukkant, majd az álarcos felkonferálta az újabb fellépőket. 
A Patkánykompánia első hallatásra nem igazán töltötte el a fiú szívét melegséggel, elvégre néhány napja csak, hogy kijöttek a csatornából. Ott elég sokkal találkozott, s megmaradt az emlék még. Azonban a két lábon álló patkány mikor megszólalt, Zion nem tudta, melyik a furcsább. Végül rájött, hogy ez valamiféle ninjuu lehet, olyan, amilyen menő senpai idézett...igen...a csatornába. Úgy tűnik, Zion életét alaposan meghatározza egy ideig a csatorna...
Kis vörös hősünk figyelemmel kísérte a rágcsáló minden szavát, majd mikor a négy patkány táncra lendült, Zion izgatottan hátradőlt, s figyelte a mozdulataikat. A Kardnyelőkhöz hasonlóan kezdte el tanulmányozni a mozdulataikat, figyelni az egymásra való felépítésüket.  Zion pedig hamar felfigyelt a mozdulatsorok jelentésére. Ez nem egyszerű tánc...Beszélnek, mesélnek. A múltjukról beszélnek. Testük mozgásával egyszerre voltak megtestesíteni érzelmet, erőt, hatalmat, vidámságot, majd pedig szenvedést, haragot, gyötrelmet, magányt. Zion nyitott szájjal, olvasta szinte a lépteiket. A patkányok lenyűgöző tánca közben újabbak csatlakoztak, kik egy igazán testes, szőlőt majszoló egyént cipeltek a trónját. A négyből kettő elment, majd hamarosan fegyverekkel tértek vissza. A dagadt szőlőmajszoló parancsára megfogták a táncolókat, s szó szerint lefejezték őket a színpadon. Az első sorokat és a szakadt függönyöket vér borította be, a sejtelmes zöld fényben nyomot hagyott maga után mindenhol a vörös folt. 
Zion ijedten nyúlt a lábán lévő kunai felé. Azt hitte, valami baj történt, nem tudta, hogy ez is a műsor része volt. Lihegve tette vissza a kést, mikor a Patkánykompánia eltűnt. Sokkolta az előbbi. Az álmát látta újból vissza. Azt a rémálmot, mikor Kama senpai lemészárolta a banditákat. Szinte ugyanaz a kép, Zionnak pedig nem kellett több a nehezen elnyomott emlékek feltöréséhez. 
Szerencséjére a következő előadó valódi humorista volt, elfeledtette mindazt a sokkot, amit a rágcsálók nyújtottak. Négykezű Daiki varázsszerűen oldotta a feszültséget, s vonta be a közönséget a játékaiba. Kedves és barátságos megnyilvánulása magával ragadta a fiút is., annak ellenére, hogy négy keze volt.
- Miért jó a nőnek, hogy van négy keze? Apa is csak az egyik kezét fogja anyának, amikor sétálnak. - kérdezte halkan barátjától a fiú, miközben a fejét vakarta.
A füst már szinte az atmoszféra elengedhetetlen részévé vált, mikor az újabb fellépőket várta a közönség. Zion semmit és senkit se látott a színpadon. Sikoltásokra lett figyelmes. Ám mielőtt elérte volna kezével a kunaiát, néhány apró láb taposását érezte meg testén, s mire keze elérte volna a combját, a kunai eltűnt. Kérdően tapogatózna lábán, mire végleg elfogadná a tényt, elhagyott ülve egy kunait. A felettébb érdekes eltűnésre nem sokkal ezután választ kapott a színpadon megjelenő rókáktól. Az újabb ninjuuhorda minden egyes nézőtől elcsent egy-egy személyes tárgyát, s különféle találós kérdéseket tesznek fel a visszaadásuk előtt. Igen csak különös és rendkívül szokatlan produkció, de egy efféle cirkusznál ez nem is meglepő. 
Mikor Zion kunaia került sorra, a fiú lassan felállt székéből, majd hallgatni kezdte a rejtvényt. 
Sötétségem birodalmába ha betévedsz,
Hol az órák alatt évekig eltűnhetsz,
Menekülhetsz, de a sötétségem elér,
Mert mindig is ott volt, benned él,
Mi vagyok?
A róka kérdése alapos fejtörést okozott a fiúnak.
- Micsoda, mi volt a másik része...Sötét birodalom, az órák évek? Ez meg mi? Sötét birodalom...sötét birodalom...Álom talán? Menekülsz, de úgyis elér, mert mindig is benned élt? - Zion ugyan nem tudta szó szerint visszamondani, de az általa leszűrt lényeget hangosan elismételte a saját megsegítése érdekében. A vörös fiú lassan kopaszra vakarja a fejét a gondolkodása közben, mikor egy gondolat suhant át az agyán. 
- Rémálom? - hangja megremegett, mikor kimondta a szót. Sikerült neki. A róka fejet hajtott, majd visszaadta Zionnak a kunaiát. A fiú örült, s nagy mosollyal ült vissza székébe. Nagyokat nevetett, mikor valaki nem találta ki a rejtvényét, s ezzel elvesztette az elcsent tárgyat. Miután a rókák minden egyes nézőt alaposan megdolgoztattak vagyontárgyaik visszaszerzése érdekében, újabb köd ereszkedett, s az állatok után egy igen csak bizarr páros lépett be egyszerre. A két alak a hátuknál fogva voltak összenőve. A színpad közepén a két alak fűrészt ragadt, majd megkezdték a nézőközönség előtt kettéfűrészelni magukat, hogy külön utakon járhassanak. Zion eltakarta szemeit, nem tudta végignézni a műsort. Rosszul is lett, szerencséjére a róka nem tűnt fel. Ez a fajta ugyan nem lopná el a kunaiát, de azért kellemetlen lenne a felbukkanása. A fiú még épp időben takarta el szemeit. 
A következő műsorszám csakugyan kiakasztotta gyermeteg lelkének tűréshatárát, mikor is a Kumogakureban tanított kutyahorda elszabadult, s az egyik első sorokban ülő nézőnek valósággal leharapta a lábát. Zion remegett már, nem tudta, mi lesz a következő. Félt az újabb fellépőktől. Órák óta itt ülnek, s borzasztóbbnál borzasztóbb és sötétebb előadásoknak lett a szemtanúja. Kezébe már állandóan ott volt a kunai, félt, hogy mikor kell ténylegesen használnia. Rettegni kezdett. 
A cirkuszt a Harlekin előadása zárta. A kecses mozgású nő a shinobikat megszégyenítő eleganciával fűszerezett táncával lenyűgözött mindenkit. A plafonba szúrt tantokra erősített selyemkendőkön és szalagokon lógva és tekeregve elbűvölte Ziont. Elfeledte az előbbi rémségeket, s csak arra tudott koncentrálni, hogy ez a meseszépen mozgó táncos életben maradjon. Vagy ő.
Végül a Harlekin, kardok forgása között ejtett tánca is kudarcba fulladt, mikor a teste körül pörgő kardok átdöfték azt, s kegyetlen halált halva, sündisznóként dőlt el, majd tűnt el. Az előadásnak sokkoló vége volt. Zion nem mert először felkelni a székből. Megvárta, hogy az elsők jussanak el az ajtókig, hátha ott is vár még a közönségre valami morbid meglepetés. Vörös hősünk nem tudta elmondani, mit is érzett pontosan. Rettegést, félelmet, halálfélelmet, gyönyört, őrületet, melegséges és hideget. Meg még egy csomó mást is. Gondolatok ezrei szakították ezer és ezer darabra agyát, megzavarodott és félő tekintete pedig hamar elvesztette társát a folyosón, mikor épp a kijárat felé indult. 
- Nem is tudom, Kei...Szerinted most mindenki meghalt, vagy csak valami trükk volt? A nő lábát hogy tépte az a kutya. Fuhúú...Ha választhattam volna a macska vagy a láb között, a macska lettem volna. nem maradt belőle szőrcsomó sem, de ő legalább nem szenved többé. A nő még fog egy ideig a fél lábával. Szerinted trükk volt, Kei? Kei? - kérdezi Zion, mikor felfigyel, hogy társa valószínűleg már jóval előrébb járhat, ugyanis nem látta a folyosón. Zion tovább sietne, ám szeme ekkor megakad a falon húzott vércsíkon. Talán már idebenn volt, amikor jöttek, csak akkor még sötét volt, a kisember lámafényén kívül semmit sem láttak. Egy ilyen előadáson nem csoda, ha valaki megsérül. Az csoda, ha valaki túléli. 
Zion a cirkusz különlegességén merengve felfigyelt egy dorgáló férfi hangjára. Harlekint mondott, meg a halálról beszélt. De hisz a selyemtáncos meghalt. Vagy nem? Úgy tűnik, Zion a folyosó végén választ kaphat kérdésére, miszerint az előadás trükk volt, vagy valóban elvesztettek jó néhány fellépőt a következő előadásra. Óvatosan közelítené meg a folyosó sarkát, majd némi várakozás után a világ legtermészetesebb beállásával sétálna elő. Mintha erre vinné az útja. Elvégre Keit is elveszítette, s azt se tudja, merre van a kiút. Így bárki is van a sarkon túl, talán segíthet majd neki.
avatar
Kowarii Zion
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 365

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Uchiha Kagami on Szomb. Dec. 30 2017, 03:16

/Zion/


//Boldog Új Évet előre is ^^ A találós kérdést szépen kidolgoztad!//

Ahogy haladtál, egyszer csak elveszítetted Kei-t és teljesen magadra maradtál a folyosók között, egyedüli iránytűdet a hang forrása jelenthette a sarkon túlról. Kei talán válaszolt neked előbbi kérdésedre, talán nem, de nem hallottad őt megszólalni; eltűnt mellőled. Továbbhaladt volna, netán rossz helyen tértél volna le? A hang irányába irányítottad magad, és éépteid, melyeket lehetőleg igyekezhettél halkra fogni, előbb-utóbb fülsértően hangosat koppantak a rég málló kőpadlón, de még akkor sem történt semmi, hogyha megálltál és vártál esetlegesen arra, hogy jön-e valaki emiatt. A veszekedés most már olyan gyorsan folyt, hogy nem tudtál értelmes szavakat kivenni, de annyit igen, hogy egyértelműen egy férfi és egy női hang vitatkozott egymással. Óvatosan közelíthettél, mikor pedig befordultál, akkor egy boltívet láthattál magad előtt... amelynek túloldalát letakarta egy enyhén foszladozott függöny, viszont egyértelműen fény áramlott ki belőle A túloldalról a pergő beszéd egyre erősebb és intenzívebb lett, majd egyszer csak elhalkult, mintha sosem lett volna. Mielőtt még dönthettél volna a továbbmenésről, hirtelen valami megbökte a lábadat, ha pedig lenéztél, akkor egy rókát láthattál, aki a hátsó lábain állt, és karba tett kézzel figyelt téged. - Nicsak, a rémálmos gyerek. Mit akarsz itt? Visszakaptad a késedet, nem? - kérdezte tőled, majd se szó, se beszéd, letépte az egész függönyt, ami arról tanúskodhatott, hogy igen jó erőben lehetett.

A túloldal szinte megbabonázott téged. Egy viszonylag nagy, fáklyafényben fürdő terem került eléd, ahol emberek tucatjai járkáltak állandóan. A falon lévő vérfoltból nem erre számíthattál, itt ugyanis konkrétan a teljes cirkuszi társulat jelen volt, és éppen az előadás utáni teendőiket végezték. A terem berendezése egyszerű volt, kis asztalok, ládák, székek és egyéb limlomok, az oldalából pedig ajtók nyíltak, szám szerint hat-hat a jobb és a bal oldalakon a te irányodból nézve; vélhetően ezek voltak a hálók, bár a plafonról azért lógott néhány függőágy. - Jól megtaláltad a művészbejárót - mondta melletted a róka, és pergő hangon folytatta. - Gondolom autogrammot akarsz Daikitól. Gyere, elviszlek hozzá, de ne kelts feltűnést. Mielőtt még a törpék visszaérnek, el kéne... oh, hogy a rohadás essen beléjük! - kiáltott fel, és a másik oldalon besorjáztak az alacsony kis emberkék, akik lassan elvegyültek a tömegben. - Na, akkor most tűnjél elfele, de nagyon gyorsan! - szólított fel téged a róka, ha pedig hallgatni akartál a tanácsára és sarkon fordultál, akkor láthattad, hogy a boltív helyére egy masszív faajtó került, és a zár jó hangosan kattant egyet, jelezve, hogy innen már nincs kiút. Melletted egy nő éppen egy kis asztalkánál törölte magáról a sminkjét, és a tükörből még láthattad a Konohai Harlekin jellegzetes arcfestését is.

- Nocsak, nocsak. Egy újabb Eltévelyedett - szólalt meg mögötted egy sejtelmes hang, és hátrafordulván a Porondmestert láthattad magad előtt. Az alak most is a már általad látott maszkjában volt, és sejthetted, hogy nem igazán örült a megjelenésednek, bár vélhetően te sem az övének. - Te hoztad ide, korcs? - nézett a rókára, aki kis híján albínó lett, annyira elsápadt a szőre alatt, és nem győzött hajlongani. - Nem, kegyelmes Porondmester, én csak ki akartam innen küldeni, mielőtt még megláthatná hatalmas és mélységes titkainkat, biztos látta a másik Eltévelyedett vérét... kérem, kegyelmezzen nekem, Uram! - könyörgött a róka, és a Porondmester egy kézmozdulatára, négy lábon eliszkolt mellőled. Mindenki titeket nézett, még a nő is, aki félbehagyta sminkje leszedését, és feléd fordulva már láthattad, hogy fél arcán még ott volt a Harlekin mázolás.

- Gyere velem - hallatszott a Porondmester parancsoló, és ellentmondást nem tűrő hangja; ha nem követted volna, akkor láthattad, hogy a többiek, a társulat tagjai rémült arccal próbálnak rábeszélni, hogy tedd meg és ne ellenkezz. Ha követted végül, akkor a terem másik végébe invitált téged, és az egyik fáklya alatt lévő, de általad valamiért nem látott, hetedik ajtóhoz vitt, amely érkezésekor kitárult. Susogó köpenye miatt haladása úgy tűnt számodra, mintha csak lebegett volna, de persze... ez lehetetlen volt. Nem ment be, hanem megállt az ajtó oldalában, és intett neked, hogy menj be. Amennyiben ezt is megtetted, úgy beléptél a szobába, és ajtó bezárulásával egyetemben rögvest felgyulladtak ott a fények, és tudtad, egy életre el fog kísérni az, amit abban a pillanatban láttál meg.

A szoba elrendezése egyszerű volt, előtted egy íróasztal, a jobb sarokban könyvespolc, a bal sarokban egy priccs. Viszont... minden lehetséges helyről marionettbábuk lógtak, mintha csak egy sunagakurei bábkészítő mester raktárába szabadultál volna be. A látóteredet jelentősen leszűkítette az arcodba lógó bábu keze, ha arrébb mozdítottad, akkor csilingelő hangon ütődött neki a mellette lévőnek. Érdekes módon, mindegyik bábunak kidolgozott arca volt, és ezeken az arcokon különböző érzelmek ültek; valamelyiken düh, valamelyiken öröm, egyeseken rémület... inkább a rémület és érdekes módon az öröm domináltak, de minden, általad ismert érzelmet fel tudtál fedezni, még olyat is láthattál, amelyről még nem igazán volt tudomásod. Tán féltékenység? Netalántán valamilyen kevert érzelem? Ha előrehaladtál ebben a rengetegben, megláthattad az íróasztalt, amely mögött egy kicsit kövérkés, görnyedt tartású férfi ült. Arcát nem láthattad, ugyanis éppen bábozott; két apró, alig húsz centis marionettbábut irányított a kezeivel, de fonalat érdekes módon nem láthattál. Ha megszólítottad volna, a férfi nem válaszolt, teljesen belemerült a bábozásba... amely nagyon-nagyon groteszk volt.

A két kis bábu folyamatosan egymást csépelte, a férfi ujjai szemmel követhetetlen gyorsasággal jártak, és már-már úgy tűnt, mintha a bábok élnének, annyira élethűen mozogtak. Végül, hirtelen beszállt egy harmadik, kétszer akkor báb, amely az asztal alól ugrott fel, és leütötte a másik kettőt, amelyek ennek hatására összecsuklottak és darabjaikra estek. A báb elkezdett feléd hajlongani, majd leült és végül összecsuklott az is, majd hirtelen tapsot hallhattál. - Brávó, brávó, brávó! Az előadás véget ért, a nevető harmadik győzött! - kiáltott fel a tapsikoló férfi, és lesöpörte a bábokat az asztaláról, majd hirtelen felemelte a fejét, és most már végre láthattad az arcát. Idős volt, de nem túlzottan, inkább középkorú, enyhe szarkalábakkal a szeme környékén. Kicsit karvalyorra volt, és fekete, mélyen ülő gombszemei, haja pedig nagyon ritkás volt, mondhatni alig-alig meredezett néhány hajszál a feje búbjáról.

Felállt az asztaltól, és elkezdett körüljárni téged, mindeközben fejét galamb módjára ingatta jobbra-balra, mintha csak felmérne téged. Hirtelen előkerült egy mérőszalag is, amellyel lemérte a magasságodat, a szélességedet, mikor pedig összecsukta, elkezdett hümmögni, és megrázta a fejét. - Te nem vagy a társulatom tagja - közölte veled, és visszaült a székbe, majd előhúzott egy kis tantót valahonnan. - Sajnálom, de... - kezdett bele, azonban hirtelen megszakította saját mondatát, és gonosz szemeit belefúrta a tiédbe, majd kicsit feljebb tekintett. - Áh, shinobi! Ez ám a nagy fogás! Mondd csak, bírsz valami különleges képességgel? Tudsz jól táncolni, kardot forgatni? - kérdezgetett tőled ilyen, és ehhez hasonló dolgokat, közben elrakta a tantót és újra elkezdett körülötted járkálni, miközben várt a válaszodra.

_________________
Shinobinak lenni annyit jelent, mint feláldozni mindent a bajtársaidért.


Állandó mesélések (5/5)
- Djuka Orimi
        - Jelenlegi kaland: ElektrOP vol 2.0
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: A Téboly Mezsgyéin
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Cirque du Freak
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Üdvözöllek és búcsúzok
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Hyuuga Shakaku (Köss csomót a szájára!)

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, RandomNJK, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Kowarii Zion on Csüt. Jan. 04 2018, 01:06

Zion egyre csak haladt. Arcán az a gyermeteg mosoly, ki egy korántsem vérontó, balesetes, életveszélyes fellépéstől rettegne. Félt amúgy. Egyre jobban félt. Mégis mosollyal az arcán fordult be a sarkon. Nagy meglepetésére a teremben vitatkozókat egy függöny takarta el. A sziluettjüket ki lehetett venni a fényeknek köszönhetően. Ott lesznek azok, akik vitatkoznak. 
- Miről tudnak ezek ennyit veszekedni...Hm? Mi a... - terelődne Zion figyelme a lába felé, miközben a fejét vakarta kérdésén gondolkodva. Szemei egy, a fellépésen látott rókakomb...komp...mi is volt...
- Rrrrókakompót! Kom...pánia! Kompániaróka! - próbálja eltalálni a helyes választ, ám érzi, még az utolsó sem érződik megfelelőnek valahol mélyen belül. Ám Zion egész könnyedén adja fel a találgatást, s figyel inkább a rókára.
- Hé...te vetted el a késemet. Nehéz kérdés volt, bevallom. Örültem, hogy rájöttem a végén. Vörös Egyes, mi az a művészbejáró? És miért kiabál az a férfi meg a nő egymással?
Ám kérdésére nem volt idő válaszolni, ugyanis a folyosó végén léptek zajait hallották, s néhány kisnövésű tűnt fel a járat túloldalán. Zion félve, hogy valami bajba kerülhet, ha azok a mogorva kis emberek megdorgálják. Inkább megy abba a bizonyos művészbejáróba egy kétlábon járó, beszélő rókával. Ki tudja. Talán megtalálja Keit, vagy esetleg beleshet a cirkusz életének színfalai mögé? Pontosan ez történt.
Zion, miután becsukódott mögötte a kijárat, más választás híján előre indult a rókával. A teremben egy tükör előtt ülő nőt látott, ki épp a sminkjét pucolta le az arcáról. Szép nő volt. Még sminkben is. A Harlekin volt. Ezek szerint nem halt meg. 
- Csó...csókolom. A nevem Zion. - mutatkozott be ifjú hősünk dadogva. Ám a bemutatkozásra nem volt sok ideje, ugyanis egy, már ismerős, sötét és mély hangot hallott a háta mögül. 
- Hhhhjaj! - rémült meg, mikor tekintete szembetalálkozott az álarcos Porondmesterével. Zion megremegett. Most már kijelenthető, hogy félt. Berezelt. 
- J...j...j...jó Zion, n..n..Napot vagyok. Mármint, Jó napot, Zzzzhion vagyok
A fiú teljes mértékben összerezzent, beszélni nem tudott elsőre, mikor meghallotta, hogy a róka a saját életéért könyörgött, miközben Eltévelyedettnek keresztelték el. Ez így nem jó. Zion szokott mindenkit elnevezni. Na de az végképp nem jó, hogy a vele egyazon keresztelést kapottnak a vére volt felfestve a falra. Zion nagyot nyelt. Csak most tudatosult benne a valódi veszély. A cirkusz eddig is rémisztő volt, de valahol érezte, mindez idáig csak trükk volt. Mindez idáig. Most azonban belecsöppent egy olyasfajta helyzetbe, melyet az akadémián még csak könyvekben olvashatott, a csatornarendszerben azonban szemtől szemben is átélhetett. halálos csapdába esést és túlélést. 
Zion hamar kapna a hátán lévő esernyő markolata felé, ám a Porondmester korántsem tűnt támadó szándékúnak. Félelmetes volt és határozott. De nem gyilkosnak. Zion pedig, noha kellett néhány hátsó besúgás, miszerint jobban teszi, ha most elindul, mintsem itt marad, így elindult az álarcos után. Jobbjával a biztonság kedvéért leemeli az esernyőt, s teste mellett cipeli tovább. Az álarcos végül egy ajtóhoz kísérte Ziont, majd a nyitott bejárat mellé állt, s jelezte a fiúnak, innen egyedül folytatja. Miután a vörös kis gennin belépett a sötét szobába, hallotta, ahogy háta mögött becsukódott, majd végleg bezárult az ajtó. Sötét volt. A lehető leggyorsabban akarta maga elé emelni az esernyőjét. Bármi is van idebenn, egy biztos. Nem lesz könnyű dolga a fiúnak.
Hirtelen felgyúltak a lámpák, majd Zion szemei előtt beláthatóvá vált az ajtón túli terem. Először a nyitott esernyője mögé bújt, mikor hirtelen szembetalálkozott tucatnyi és tucatnyi arccal. Néhány másodpercig gubbasztott csak az esernyő mögött, várva, hogy valamelyikük lecsapjon, ám a várt támadás nem érkezett. Zion újból elődugta az orráig a fejét esernyője mögött, majd zöldes szemei végigmérték az ellenséget. 
Több száznyi báb hevert a teremben lévő összes helyen. Talán vagy ezer báb is lehetett idebenn. Mindegyiknek más és más arca volt. Zion sokat szokott grimaszolni, így jó néhányat próbált leutánozni, miután esernyőjével odébb húzta az elé lógó bábkart, amely az útját állta. Nem értette a helyzetet, ám a terem egyelőre biztonságosnak tűnt. De hol lehet? Mi lehet ez a hely?
Ahogy az ifjú gennin óvatosan haladt a bábok között, megvizsgálva legtöbbjüket, próbálta beazonosítani, miféle arckifejezéseket ábrázolhatnak. 
- Na ez épp olyan, ahogy anya néz, amikor olyat főz, amit nem szeretünk, mi meg nem esszük meg. Ez meg amikor sáros szandálban megyek be a lakásba. Na azt pont ilyen...Csak ennek a bábnak nem vörös a feje.
Zion végül eléri az íróasztalt, ahol egy görnyedtebb hátú, kopottas hajzattal rendelkező férfi ült. Kezei két bábut mozgattak, a fiú el is csodálkozott, milyen ügyesen mozgatta őket. Élethű volt és...rendkívül csúcsszuper. Ha ezt Kei látná...Ezt az egész helyet...Leesne az álla. 
Zion nem zavarná meg a férfi játékát, csendesen figyelné, ahogy a két báb harcába becsatlakozna egy sokkalta nagyobb, harmadik fél is, aki könnyűszerrel legyőzné a másik kettőt. A vért most nem ontó viadal végén a győztes báb épp a fiú felé fordulna, mintha nézné őt, majd egy meghajlás után az is összeesne. A bábmester férfi felegyenesedne, majd tapsolna. Zion a fejét vakarta.
- Nevető harmadik? Inkább a...Romboló hármas. A Porondmester beceneve is jobb volt ennél. - gondolta kissé talán hangosra sikeredve, majd elnémult, s ismét esernyőjét emelve, amikor a férfi közelebb kerülne. Méregette a fiút, Zion pedig nem értette a helyzetet. Arckifejezése aligha tükrözte azt az elszántságot, amit próbált fenntartani az értetlenség mellett. Mikor a férfi mérőszalagot kapott elő, A fiú maga elé emelte esernyőjét, ám úgy tűnt, a férfi valóban méregeti őt. Grimaszoló ábrázatáról lesült, fogalma sincs, mi is történik valójában. Lejjebb eresztve védelmét, eltette az esernyőt, majd együtt dolgozva a bábmesterrel, engedte, hogy lemérhesse őt. 
- Nem igazán. A nevem Zion. Igazából eltévedtem kifelé, aztán a Kompótróka meg a maszkos férfi által kerültem ide. Hol vagyok? És maga kicsoda, bácsi?
A férfi, remélhetőleg a válaszok után szomorúan sétált vissza asztalához, majd egy tantot vett elő.
- Mi..mit sajnál? Na ne. Bácsi, ne tegye. Shinobi vagyok, és anyáéknak is fel fog tűnni, ha nem megyek haza. Maga nem ismeri őt. Azok a bábok sem tudják tükrözni, amikor ő mérges. - Ám mikor a férfi meghallotta, hogy Zion egy shinobi, jobb kedvre derült, s kérdezgetni kezdte őt. Kapott még egy esélyt. 
- Amúgy nagyon szép bábok. Ön csinálta mindet? Ezek is tudnak úgy ugrálni és harcolni, ahogy azok a kicsik? Az nagyon kemény volt bácsi. - majd vett egy nagy levegőt, s folytatta, immáron lassítva az örömtől repeső lendületet. 
- Hm...egyszer nyertem a suliban búvárversenyen, bár egy kicsit csaltam, mert már akkor Suiton beállítottságú voltam. Meg tudok ilyet csinálni. Nézze! - Zion ekkor aktiválná a Villám illúzió: Villámpillért, mely ha sikerült, akkor néhány másodpercre elvakítaná az öreget, s abban a néhány másodpercben Zion odébb állna néhány lépést. Nem menekülne el, csupán helyet változtatna. Az illúziók világának még csupán egy apró morzsájába kóstolt bele a fiú, mégis valódi képzés nélkül egyelőre saját szórakoztatására és mások megviccelésére használja a stíluságazatot. 
- Háhá. Ez is varázslat. - mosolyodik el Zion, majd megvárja a férfi reakcióját. 
avatar
Kowarii Zion
Játékos

Taijutsu Pontok : 48


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 365

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Uchiha Kagami on Kedd Jan. 16 2018, 23:40

/Zion/


A férfi még mindig úgy járt körbe-körbe téged, mintha csak egy galamb lenne, még a védekezésként felhúzott esernyőd sem igazán érdekelte, de olybá' tűnhetett neked, mintha az orra alatt azt mormogta volna, hogy "pedig nem is esik". Fura szerzet volt, annyi szent, ráadásul nem igazán volt hajlandó a kérdéseidre válaszolni, amikor azt mondogattad, hogy édesanyádéknak feltűnne az eltűnésed. Folyamatosan csak körbe-körbe járkált téged, gyakorlatilag centiről-centire lemért, miközben hümmögött. A képességeidre vonatkozó kérdést már-már újra feltette volna valószínűleg, amikor elkezdted emlegetni a búvárversenyt; erre a férfi mintha egy kicsit, enyhén elvigyorodott volna, viszont akkor, amikor bemutattad az illúziók világában szerzett, egyelőre még igen kevés kis tapasztalatodat, - amelyet te trükköknek neveztél el magadban, hiszen akként is alkalmaztad őket - akkor láthatóan nagyon megváltozott a viselkedése.

- Ezt csináld újra - szólított fel téged, hangjából pedig eltűnt minden szertelenség és furcsaság, bár enyhén reszelős volt. Amennyiben újra megcsináltad a kis trükködet, akkor egyszer csak azt vehetted észre, hogy minden bábu eltűnt a szobából, és egyedül álltál benne; rajtad kívül senki és semmi nem volt ott, egy szűk, üres és szürke terem falai vettek körbe mind a négy oldalról, ajtó és ablak nélkül. A puszta üresség vett körbe téged, és a falak egyre csak közeledtek és közeledtek, mire pedig összeroppantottak volna, azon kaptad magad, hogy egy folyosón bolyongsz mindenfele; a kép mintha csak lassított felvételes videó lett volna, a világ összefolyt előtted.

A következő kép szintén váratlanul ért téged. Egy rózsaszín szobában találtad magad, de a falak véresek voltak, és kivehetetlen jeleket alkottak a vérfoltok. Csilingelő hangot hallottál a közeledben, ha pedig odafordítottad a fejedet, akkor egy baldachinos ágyat láthattál, arra lógatva üvegjátékokat láthattál, amelyek az enyhe szellőben - ami az ablakon áramlott be - össze-összeütődtek. Ha ki akartál nézni az ablakod, odakint csak halott tájat láthattál, halott fákat, kiszikkadt földet... egy rozsdás hintát... mígnem valaki meghúzta a lábadat. Megfordulván egy kislányt láthattál, aki tejfehér szemekkel nézett rád, két kezében pedig egy mackót szorongatott; mikor jobban megszorította, a félrestukkolt maciból csak úgy ömlött a vér, beszennyezve rózsaszín, vörös pöttyös ruhácskáját.

- Leszünk barátok? - kérdezte tőled sírontúli hangon, világtalan szemeivel pedig rád tekintett, és úgy érezhetted, hogy látta a lelked legmélyének legsötétebb bugyrait is. Hamarost mögötte még több és több gyermek jelent meg, mindegyik más és más játékokkal a kezében, miközben kórusban kérdezgették tőled, hogy "Leszünk barátok?". Ijesztő volt, az nem vitás... egyre jobban és jobban szorítottak ki téged, a beálló sötétségben pedig csak üveges, fehér szemeket láthattál, aztán a kórusból tényleg kórus lett, és csilingelő hangon énekelték a kisleányok, hogy "la-la-la-laaa-laa...la-la-laaaaa"... mikor már egy talpalatnyi helyed sem volt, hirtelen kiestél az ablakon, de valami puhára zuhantál rá.

A következő kép tán még rosszabb volt, mint az előző. A puha felület, amire ráestél, nem volt más, mint többrétegű, emberi belekből alkotott föld, amely lefedte a végeláthatatlan tájat. Fölötted vöröslő égbolt, ha pedig elkezdtél lépdelni, a felszakadó belek fekáliabűze megcsapta az orrodat, és itt-ott már egyéb testrészeket is felfedezni vélhettél... aztán egyszer csak beleléptél valami nagyon roppanósba, nagyon bűzlőbe, és beszakadt alattad a talaj. Végtelennek tűnő zuhanásod végén vízbe csobbantál, de hamarost csontszárazon ott álltál újra a szürke falak között, ahol most marionett bábuk táncoltak körülötted, és nemsokára ott állt előtted Kama-senpai is. Kezében két Ninjato volt, és gyilkos szemekkel meredt rád; a pengék szikrákat hánytak, és se szó, se beszéd, rádtámadt. Most már csak rajtad múlt, hogy mit fogsz tenni...



//A következő posztodat kicsit hosszabbra kérném, ahol leírod, hogy Zion miként éli meg ezt a kis "utazást", továbbá leírhatod, hogy megküzd a rátörő "mesterével", aki csakis közelharcot fog alkalmazni ellene. Elszenved pár sérülést, de Zion a végén megpróbálhat bevinni egy halálos csapást majd. Jó munkát ^^//

_________________
Shinobinak lenni annyit jelent, mint feláldozni mindent a bajtársaidért.


Állandó mesélések (5/5)
- Djuka Orimi
        - Jelenlegi kaland: ElektrOP vol 2.0
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: A Téboly Mezsgyéin
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Cirque du Freak
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Üdvözöllek és búcsúzok
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Hyuuga Shakaku (Köss csomót a szájára!)

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, RandomNJK, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott Színházépület

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.