A Fekete Homok Terme

Go down

A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Uchiha Kagami on Szer. Dec. 06 2017, 02:16

A Fekete Homok Terme
A Sunagakurei Chuunin Válogató Vizsga Írásbeli szekciójának helyszíne



A Chuunin Válogató Vizsga. Elérkeztetek hát ide is, erre a fontos eseményre, amely alapjaiban határozza meg a jövőtöket. Sunagakure nem mondhatni, hogy tárt karokkal várt benneteket, hiszen a kivonulás ellenére is Iwagakure árnyéka még mindig rájuk vetült, továbbá a háború lezárultát követően sem múltak el nyom nélkül a különböző ellenségeskedések. Néhol a nemrég még ellenséges falvakból származó geninek épphogy csak nem mentek ölre, megint máshol pedig a morózus sunagakurei biztosítók választották szét a verekedőket. Egy kumogakurei csapatot már haza is küldtek, túl messzire mentek a kirigakurei csapattal való vitájukban. Remélhetőleg köztetek nem lesz ilyen… remélhetőleg.

Különböző nemzetek fiai és lányai voltak itt, mindegyikőjük ugyanazokkal az ambíciókkal. Sokan voltatok, megannyi fiatal és idősebb Genin, kis és nagy nemzetekből, győztes és vesztes féltől egyaránt. Mindnyájatoknak egyetlen célja volt ezen a vizsgán; Chuuninná válni, de jól tudtátok, hogy ezt nem adják ingyen. A tikkasztó hőséget éjszaka csontig hatoló hideg váltotta fel, és most, hogy a Chuunin Válogató Vizsga írásbeli tesztjére vártatok, olybá tűnt, hogy az idő még inkább ellenetek dolgozott. A várt ellenére nem nappal, hanem éjszaka tartották meg, ami nem jött túl jól nektek, ugyanis kifejezetten fáradtak voltatok.

Előző éjszaka még aludni sem tudtatok, mivel a cellára hasonlító szobáitok ajtaját minden fél órában ütötte valaki, nappal pedig a fülledt közös helyiséget nem hagyhattátok el, ha pedig valaki megpróbált elaludni, annak a plafonból hideg víz zúdult a nyakába. Bizony, fáradtak voltatok, ráadásként a sunagakurei ellátás sem éppen volt az a vendégszerető típus; ebédre és vacsorára alig-alig kaptatok valamit, és közölték veletek, hogy a vizsga helyszínére se ételt, se italt nem vihettek be magatokkal. Reggelit nem is adtak.

Egy csapatnyi éhes, szomjas és a körülményekhez mérten fáradt fiatal; ezek voltatok ti. A terem ajtaja még nem nyílt ki, az óra még nem ütötte el az este tízet… de már csak percek voltak addig hátra. Feszült várakozás, néhányan pedig hirtelen ötlettől vezérelve bementek a mosdóba, hogy degeszre igyák magukat, azonban prüszkölve jöttek ki onnan és hangosan méltatlankodtak arra, hogy a víz olyan sós, mintha tengervíz lenne. Már-már kezdetét vette egy kisebb csetepaté, de néhány idősebb chuuninjelölt azonnal szétválasztotta a fiatalabbakat, akik verekedni készültek és a szemükre hányták, hogy már tegnap is elbocsájtottak egy csapatot. Sokan már a falat verték kínjukban, mígnem egyszer csak az óra kattant egyet; este tíz volt.

A kétszárnyú homokkő ajtó kitárult és két sunagakurei jounin beállt az útba, mielőtt egyáltalán elkezdtetek volna besorjázni. – Iratokat! – szólítottak fel titeket, és mindenki elkezdte átadni az iratait nekik; megnézték azokat és egyenként engedtek be titeket a terembe, továbbá mindenki számára megmondták, hogy hova ülhet, és kilátásba helyezték, hogyha eltértek az ülésrendtől, akkor rövid úton távozhattok innen. A csapatokat természetesen szétültették, ráadásul tették ezt úgy, hogy a különböző, ellenséges nemzetek fiait és leányait helyezték egymás mellé; szinte tapintani lehetett a levegőben a feszültséget.

A hatalmas terem sem volt éppen barátságos. Csak a nyugati oldalán volt egy hosszú ablak, a terem többi része azonban feketére mázolt homokkő volt. Néhányan idegesen tekintettek körbe, amikor beléptek, hiszen a hely nem éppen nyugodt aurát sugárzott felétek. A mennyezeten pár neonlámpa világított, épp elég fényt adva ahhoz, hogy az orrotokig még ellássatok. Az ülések és a padok sem voltak kifejezetten kényelmesek, ráadásul mindegyik fülsértően nyikordult fel, amikor leültetek rájuk; mintha a faragott fát kínozta volna valaki, olyan erősen hatolt a fületekbe a sivító hang, ráadásul ez mindig megtörtént, ha egy kicsit is megmozdultatok. Mikor mindenki beült - az irataitokat nem adták vissza - az ajtó becsukódott és hamarost némileg több fény árasztotta el a termet. Most már láthattátok a padokon elhelyezett tollakat és az üres papírokat; ha megpróbáltatok hozzájuk nyúlni, oldalról azonnal rátok ordítottak, hogy ne tegyétek.

A termet sunagakurei chuuninok és jouninok ülték körbe, mindegyiküknél egy mappa és egy ceruza volt; lerítt róluk, hogy ők voltak a felügyelők. Hidegen néztek titeket és látszott rajtuk, hogy véresen komolyan fogják venni a feladatukat. A terem túlsó végében egy nagy tábla volt kihelyezve a falra, s egy katedrán egy pad és egy szék, melyeknek tulajdonosa hamarost láthatóvá is vált; a keleti fal árnyékából lépett elő, és lecsapott a padra egy órát, ami öt percre volt beállítva. Ahogy odaállt a táblához, a plafonon lévő lámpák közül felgyulladt a többi is, így most már mindenki számára elég fény volt a teremben.

A férfi egy magas, sunagakurei jounin volt, kopaszra borotvált fejjel és szigorú arccal. Átható, barna szemei végigpásztáztak a termen, akire ráemelte tekintetét, az akaratlanul is összehúzta magát, és nem javított a helyzeten az se, amikor megszólalt; síron túli hangja úgy zengett, hogy arra még a legbátrabbak is összerezzentek egy pillanatra. – Funakoshi Daiki vagyok, az írásbeli vizsga fő vizsgáztatója. Fordítsátok meg a padokon lévő lapot! – amint így tettetek, akkor azon a következő feliratot láthattátok: „Chuunin Válogató Vizsga Előzetes Felmérő Teszt”, és tíz kérdés szerepelt rajta.

– Rám néz mindenki! – kiáltott fel Daiki Vizsgáztató, és mikor mindenki oda nézett, akkor hátra kulcsolt kezekkel kezdett el közöttetek sétálni és figyelte, hogy nézitek-e a lapot. – Amit most láttok, az még nem az írásbeli vizsga, hanem egy előzetes felmérő teszt, egy beugró. Összesen öt percetek lesz a tíz kérdést megválaszolni, kérdésenként fél percnyi gondolkozási idővel. Tíz pontot érhettek el maximálisan, legalább hat pontot kell teljesítenetek ahhoz, hogy a tényleges tesztet elkezdhessétek megírni. Akinek nem sikerül a hat pont, megbukott! Ha egy három fős csapatból egy bukott meg, akkor az a csapat kétfős marad, ha kettő, akkor a megmaradt személy a saját falván belül más csapathoz kerül beosztásra!

Aki ezen a beugrón nem megy át, nem érdemli meg azt sem, hogy geninnek nevezhesse magát, és indítványozni fogjuk, hogy erejétől függetlenül visszatérjen az Akadémia utolsó évére egy kis fejtágításra! Csalni tilos, egy csalás azonnali bukás nem csak az illetőnek, hanem a társainak is! Öt percetek van, a sípolásnál lerakjátok a tollat! Aki a síp után is ír, megbukott a társaival együtt. Kezdjétek! – miután elmagyarázta a szabályokat, rácsapott az órára, ami lassan, de biztosan elkezdett visszaszámlálni… 04:59… 04:58…

//A következő hozzászólásban mindenkitől a fentiek teljes lereagálását kérem. Hozzászólásaitokat bontsátok két részre, az első része az legyen, hogy megkérkeztek Sunagakuréba és a fentebb leírt "vendéglátás" alapján eltöltötök ott két napot; a hozzászólások második részében pedig reagáljátok le a posztot annak rendje és módja szerint.


Figyelmeztetlek titeket, hogy a kérdésekre hozzászólásban válaszolni TILOS és bukásveszélyes! A kérdéseket Google űrlapon kell beküldenetek, online kell kitölteni a tesztet. Természetesen kijátszhatjátok, hogy egyes kérdéseken a karakter gondolkozik, de nem írhatjátok le, hogy melyik választ jelölte meg! Figyelmeztetek mindenkit továbbá arra is, hogy az, aki multikarakterekkel is jelen van, a multiszabályzat értelmében semmilyen interakciót nem tehet multikarakterei között (igen, ez azt is jelenti, hogy utalást sem tehettek arra, hogy meglátják egymást)!

A beugró kérdéssort az alábbi linken tölthetitek ki, kövessétek az utasításokat, majd a végén küldjétek be. A rendszer automatikusan kiértékeli, méghozzá a tesz
t beállított válaszai miatt. Az elküldést követően nem lehet módosítani, továbbá nem mutatja a jó és rossz válaszokat. A teszt feleletválasztós. Jó munkát mindenkinek!



Határidő: 2018.03.01.

Eddig kell megírni a hozzászólásokat és beküldeni a linken található tesztet!//

_________________
Tää jylhä kauneus ja ääretön yksinäisyys
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo



Állandó mesélések (5/5)
- Djuka Orimi
        - Jelenlegi kaland: ElektrOP vol 2.0
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: A Téboly Mezsgyéin
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Cirque du Freak
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Üdvözöllek és búcsúzok
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Hyuuga Shakaku (Köss csomót a szájára!)

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, RandomNJK, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Mesélő

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Nishikawa Karasu on Vas. Feb. 04 2018, 22:58

//Chuunin vizsga// 


IV. Nagy Ninja világháború.

Rengeteg ígéret, megannyi nagyra törő terv, és oly sok remény veszett oda a harcok alatt. 
Sokan nem voltak képesek elfogadni feletteseik döntését, és továbbra is folytatni kívánták a küzdelmet.
Szinte mindenhol felbukkantak megmondóemberek, akik arról beszéltek, hogyan nyerhetné meg nemzetük a háborút. Persze ezek az emberek a legtöbb esetben még egy kunaitőrt sem láttak, nemhogy részt vettek volna a csatákban. Az ilyen alakokat vagy egy árván maradt gyermek, vagy egy özvegy hallgattatta el, vagy valaki elvágta a torkukat egy sikátorban, esetleg véresre verve tértek magukhoz az utcán. Mindennek ellenére még most, a Chuunin válogató vizsga kezdetén is találkozni ilyesfajta alakokkal, akik még mindig a múltba tekintenek, és félnek a jövőtől.
Azok a shinobik akik átélték a poklot, szinte kivétel nélkül békére vágytak. A béke pedig elérkezett.
A ninja világ ezen fejezetét, a "Befejezetlen háború"-ként is lehetne emlegetni. Senki sem nyert, senki sem vesztett, mégsem folytatódnak a harcok. Azonban a múlt sebeit sokszor még az idő is csak nehézkesen képes begyógyítani. Van, hogy generációkon átívelő sérelmek keletkeznek, ez a háború pedig olyan sebeket szakított szinte az összes résztvevő nemzetbe, amiket talán sosem fognak teljesen elfelejteni. 
Ezek a sebek sokszor igen erős táptalajt szolgáltatnak egy elkövetkező háborúnak. 
Adja az ég, hogy ne így legyen... 
Sunagakure


A Nap sugarai mindenféle akadály nélkül ostromolták a falu házfalait, és a homokot, melyre ez a falu épült. Nem véletlenül hívták Rejtett Homoknak. Nehéz volt árnyékot találni, legalábbis azoknak, akik nagyobbra nőttek egy gyíknál. A falu lakói már megszokták ezt a klímát, azonban nem mindenkinek volt ínyére a szikrázó napsütés. Szerencsére néhány törmelék, ami a harcok után maradt, most jó szolgálatot tett egy arra tévedő gyíknak. Órákon át aludt a nagyrészt téglából, és fából álló törmelékhalom belsejében, mígnem egyszer csak felriadt. Zajt hallott, így kikémlelt egy törött tégladarab alól, és hatalmas, kétlábú állatokat látott mozogni. Nem tűnt úgy mintha támadni akarnának, ettől függetlenül a kis gyík visszakúszott a törmelék alá, elvégre jobb ha nem veszik észre ezek a monstrumok. 
-A rákba lehet itt megmaradni? Miért pont itt kell megtartani a vizsgát?
-Jobb lett volna Konohában, mi? Aztán meg elcsaljátok! 
-Fogd be a szád, mit tudsz te? Agyon lett verve a seregetek!
-Melyik? A faluőrség? Gratulálok, mégis alig maradtatok ti szerencsétlenek!
-Elég! Bírjátok már ki míg odaérünk. A francba már, két pisis. A vizsgán majd egymásnak eshettek.
A jounin hangja nem volt túl mély, mégis tele volt erővel. A két genin összehúzta magát. 
Egyikük konohai, a másik pedig Kirigakure-ből jött. Ők még mindig a múltba tekintettek... 
De miért volt együtt két különböző országból származó csapat? Attól függetlenül, hogy mekkora különbség van a két ország földrajzi elhelyezkedésében, valahogy sikerült a két csoportnak szinte egyszerre odaérniük a faluba. Zseniális. Most a felügyelők, és kísérők hallgathatják a "pisis" geninek veszekedéseit, és panaszkodásait. Bár utóbbit eddig is hallották, azonban most már két különböző tábor sírását kell elviselniük. 
"Meleg van", "szomjas vagyok", tele ment homokkal a cipőm", "k..va Sunagakure", meg hasonlók.
A szőke jounin még ebben a melegben sem vette le a fejpántot. A rang, a hovatartozás kimutatása egyaránt fontos volt egy ilyen eseményen, épp ezért nem kelthette könnyelműség látszatát. 
Karasu egyelőre nem igazán tudta eldönteni, hogy megfelel e neki a helyszín, elvégre a meleget szerette, a homokot, szárazságot már kevésbé. Az izzadtságot pedig még kevésbé, márpedig az idiótája ismét feketében parádézott a tűző napon. Legalább a haját felkötötte, és a maszkot is levette, a kesztyűvel együtt. 
A hőséggel tehát nem volt gondja azzal amit a hőség kiváltott viszont annál inkább. A falu maga...nos furcsa. Talán ez a szó illik rá leginkább. A hagyományos sunagakurei házak, a rengeteg homok, és a furcsa emberek még furcsább ruhában, egészen szokatlan kombinációt alkottak.
A fiú még sosem járt a Víz országán kívül, pláne nem egy ennyire eltérő klímával rendelkező országban. Úgy érezte mintha egy másik világba csöppent volna. Illetve inkább szétfolyt, mivel a meleg mégiscsak kezdte átáztatni. A falu már most próbára teszi, Ő azonban eltökélte, hogy chuunin lesz. 
Chuunin. Ez az a rang, amit elvileg már évekkel ezelőtt el kellett volna érnie. A küldetések amiket elvállalt, a veszélyek, amikkel szembenézett, és a rengeteg tapasztalat amit szerzett...igen. Neki már rég chuuninnak kéne lennie. Számára azonban ez csupán azt jelentette, hogy ugyanazokat a küldetéseket vállalja el, csak több pénzért. Elvégre volt Ő már A szintű küldetésen, harcolt kalózokkal, és egy konohai jouninnal is meggyűlt a baja. Mivel válsághelyzet volt, hisz a jouninok, és chuuninok szinte kivétel nélkül a fronton tartózkodtak, nekik genineknek kellett elvállalni az ilyen nehéz küldetéseket is. 
A háborúról meg volt a véleménye: Felesleges erőfitogtatásnak, a falvak közti óvodás szintű sérelmek, nézeteltérések, és talán kulturális különbségek miatt kialakult, szinte spontán vérfürdőnek tartotta. Egészen addig, míg véget nem ért. 
Ezután kezdett el olvasni, és érdeklődni bővebben a harcokról, a résztvevő felekről, és azok haderejéről. Rengeteg mindenbe beleásta magát, és azt vette észre, hogy nagyon is érdekli a dolog. Bár arra még nem jött rá, miért. Mindenesetre ha a háborúról kérdeznek majd, Karasu készen áll. 
Persze amilyen peches, valószínűleg nem így lesz...no sebaj, legfeljebb megbukik. Aztán nem lesz otthon, csak száraz kenyér, víz...
A csoportok megérkeztek végül, és szerencsére hamar szétválasztották őket. Ha itt kialakult volna egy vérfürdő, na az lett volna az V. Nagy Ninja Világháború, ami már sokkal közelebb állt Karasu korábbi gondolataihoz. Legalábbis ami a spontaneitást illeti. De, hogy senki sem lett volna közülük chuunin, az is biztos.
Megérkeztek tehát. A fogadtatás? Mintha egy nudista strandra mentek volna be, ruhával. Amilyen melegen tűzött a nap, a fogadtatás olyan hideg volt. Már-már ellenséges, mégis az ilyenkor szokásos protokollt betartották a felek. Legalábbis a jouninok, és chuuninok. Még szerencse. Mi lenne akkor, ha ők sem tudnának uralkodni magukon?  Ja igen: V. Nagy Ninja Világháború... 
Amikor Karasuékkal közölték, hogy: "Ez lesz a szobátok", volt aki káromkodott egyet, volt aki felszisszent, és voltak akik csendben maradtak, de a szemükből ki lehetett olvasni a gyűlöletet.
Azonban valaki elnevette magát.  
-Nem tetszik? Avarrejtekben talán máshoz szoktál? Gyere, mutatok neked egy jobb helyet. 
A sunagakurei jouninnak nem volt haja, Karasu legalábbis ezt állapította meg. Bár a fején volt egy rongy, ami talán az izzadtságot szívta fel, - ez egyébként az összes sunagakurei fején megtalálható volt- mégis szinte egyértelműnek tűnt, hogy Ő sem sokat fésülködik. Márpedig akinek nincs haja, az egy nyomorék...
A kis srác -nem lehetett több tizennégynél- félve ment a jounin után, aki viszont pár lépés múlva megfordult.
-Várj csak! Hozd a csapattársaidat is! Biztosan nekik is jobban tetszene egy másik hely. 
 -Genki, te meg az a nagy pofád! 
-Meg sem szólaltam! 
-Az idefelé vezető úton is összekaptál azzal a ködrejtekivel! 
-Ő kezdte! 
-Ezért megöllek... 
A srác csapattársai sem lehettek többek tizennégynél, és nem is voltak túl bizalomgerjesztőek. Három konohai chuuninjelölt. 
A legtöbben viszont érettnek tűntek a feladatra, és a rangra. Biztosan sok küldetés, és rengeteg tapasztalat volt a hátuk mögött. 
A cella egy dolog, az összezártság egy másik, azonban nappal meleg, este viszont szörnyen hideg volt.
Ez pedig Karasunak egyáltalán nem jött jól. Az ember azt gondolná, hogy egy ködrejteki már hozzászokott a hideghez. Nos, ő nem...ráadásul ő csak félig ködrejteki, tehát joga van fázni! Ezt egy társa tudtára is adta aki megjegyezte, hogy úgy vacog mintha azzal átmenne a vizsgán.
Ennek a tetejébe még a kaja sem volt világelső, elvégre olybá tűnt, hogy a reggelit ebben az országban nem ismerik. Ebédet, vacsorát, kaptak ugyan, azonban a homokrejteki koszt nem volt éppen Karasu szíve tücske. Ki találta ki, hogy a rovar jó lesz nasinak, és köretnek is? Felakasztani! Akkor is ha már halott!
A közös helyiség kegyetlen volt, összezárva lenni rengeteg izzadt emberrel pedig nem éppen leányálom. Ezt viszont még a fiúk is nehezen viselték. 
-Büdös vagy!
-Te is rohadj el! 
-Épp azt csinálom nem érzed? 
Aztán eljött az írásbeli előtti nap. Na, az csodálatos volt: A reggeli helyett, amit Karasu minden egyes alkalommal oly nagy reménnyel várt, hogy hátha most, hátha...szóval helyette bejelentették, hogy az írásbelit éjszaka fogják megtartani. Fasza. A nap úgy ahogy eltelt, bár a legtöbben már feszültek voltak, egy kisebb bunyó is kialakult volna, ha két idősebb chuunin nem lép közbe. Kár volt.
Aki ezt nem bírja ki, nem méltó arra, hogy chuunin legyen. 
-Miért kell minden félórában verni azt az átkozott ajtót? -kelt ki magából egy homokrejteki. 
-Nem veri senki! Én csak ellenőrzöm, hogy stabilak e, és nem tudtok kijutni. 
A lány még szólni akart valamit, ez tisztán látszott, azonban visszanyelte a szavakat. 
~Nem akar megbukni. Okos. Egyre több ilyen lesz, a selejtet már az elején kiszórják. Szerencsére én jól bírom, életem során viszonylag sokat éheztem, mondhatjuk így...azonban ezek a hőmérséklet változások egyre inkább kikészítenek. Most meg ez az alvásmegvonás...meg akarnak törni.~ 
A vizsga 


Végül elérkezett az idő. Este tíz volt, az ajtó pedig kitárult. Két jounin állta el a tolakodók útját, és az iratokat kérték. 
Karasu először nem találta őket, ezért néhány hellyel hátrébb állt, végül csak meglettek. 
-Jobb lenne ha rendszerezné a dolgait fiatalúr. 
~Mi? Ez észrevette? A rák egye meg.~ 
-Igenis. Uram. 
A rövid, gépies mondat után -éljenek az antiszociálisok- a tömeg egy teremben gyűlt össze, aminek falai feketék voltak. 
~Na, ez tetszik. Engem bazdmeg itt oszt senki nem fog észrevenni. Még jó, hogy feketében jöttem. Puskára fel! Izé...milyen kérdések is lesznek?~ 
A terem valószínűleg a félvakoknak készült, arra bezzeg volt idejük a homokrejtekieknek, hogy kialakítsanak egy olyan szinten bonyolult ülésrendet, amilyet még a világ nem látott. Mindenkit elültettek mindenkitől konkrétan...
Karasu is helyet foglalt, persze jó messze a csapattársaitól. Ami elég nagy gond volt, mert bár az ideút alatt azért beszéltek párszor a hajón, de mivel a fiú elég antiszoc, így nem sok mindenre jutottak. Márpedig a csapatmunka döntő lesz ezen a vizsgán. Legalábbis az egyik ködrejteki jounin szerint. Furcsa volt a négy főt számláló csapat, azonban a kényszer szülte helyzet volt ez, a kis varjút ugyanis sehova sem lehetett betuszkolni. Kicsi? Majdnem 180 centi, és még csak 18 éves...de legyen.
Az út egyébként viszonylag eseménytelen volt, leszámítva néhány puha gyomrú chuuninjelölt hányását, illetve egy fiú vízbeesését. Sokan nem is látták, Karasu viszont igen, sőt hallotta is. A dagi fiú megjegyezte, hogy szerinte már nem is maradtak valójában jouninok a faluban, mert vagy elestek a Villámok országában, vagy az ostrom alatt ölték meg őket. Ezek a jouninok pedig valójában csak chuuninok, sőt geninek. Na ekkor kapott egy olyat az egyik közelben álló jounintól, hogy átesett a hajókorláton. Karasu kacagott. 
Akkor viszont nem kacagott amikor még több neonlámpát oltottak fel, és láthatóvá vált jó pár felügyelő, valamint a vizsgabiztos is. Szintén kopasz...
~Én...én megőrülök.~ 
Az, hogy a balján egy konohai, a jobbján pedig egy kusagakurei foglalt helyet, nem igazán zavarta. Elvégre Ő maga nem vett részt a harcokban, ráadásul valószínűleg ez a két srác sem. Az egyik szemüveges, lófarokba fogott szőke hajjal, és barna szemekkel. A másik, a fűrejteki pedig egy kopasz, tagbaszakadt férfiú. 
~Nem tőled fogok lesni...~
Amikor a vizsgabiztos elkezdte a mondandóját, a konohai srác szinte megdermedt, ezt pedig kusagakurei sorstársa is észrevette. 
Karasu nem szeppent meg. Ködrejtekben már az akadémián megszokta a hasonló fazonokat, ráadásul tudta, hogy ez csak pszichológiai hadviselés velük szemben. Azért is a lapot nézte. A vizsgabiztos azonban nem vette észre, ahogy a felügyelők sem. Legalábbis ezt hitte. Aztán elhangzott egy kérdés:
-Olyan érdekesnek találod azt a lapot? 
Karasu hirtelen felnézett, és szinte "vigyázülésbe" vágta magát. Már ha van ilyen... 
A kérdés viszont nem neki szólt, a terem másik végében lévő társát kapták rajta. 
~Bassza meg, lábon kihordtam egy szívinfarktust.~ 
A vizsgabiztost nem érdekelte a dolog, inkább tovább folytatta a beszédet, végül elindította az órát. 
~Öt perc...de csak tíz kérdés. Lássuk...~ 
Sokan elkezdtek írni, páran viszont a tenyerükbe temették az arcukat, vagy a fejüket vakargatták. 
Karasu egyesével olvasta el a kérdéseket, és sorban válaszolt rájuk, hogy a többi kérdés ne zavarja össze. Mindegyik a háborúval volt kapcsolatos. 
~Ez rohadt jó, nem kell visszamennem az akadémiára. Innentől kezdve elégedett vagyok magammal.~
Az utolsó kérdés következett, ami azonban kifogott a fiún.
~Mi a fasz? Milyen csata? Életemben nem hallottam erről. Biztos én vagyok hülye. Azonban ha összeszedjük az összes csatát amit Amegakure, és Kusagakure vívott... Ááá! Feladom. Rendben, legyen ez. Abszolút tipp, de legalább az egyetlen a tízből. Azért hat pontot csak össze kéne szedni.~
Végül letette a tollat, és megtámaszkodott a bal könyökén, kezét az arcára téve mint a kocsmában. Így nézte a lapot, ami a szomszédainak fel is tűnt. 
~Nehogy kérdezni merjetek. Én biztos nem szólalok meg, de ezekből kinézem, hogy azt is megbuktatják aki meg sem szólalt.~
Végül megfordította a lapot, hogy lesni se tudjon a két srác, akik ezek után már nem néztek többet a fiúra. 
Az idő szép lassan telt, Karasu pedig párszor az órára, majd a többiekre pillantott. Voltak akik még mindig tollat rágtak, páran írtak, néhányan pedig szintén megfordított lappal nyugtázták: Ez sikerült.
A genin gondolkodott, hogy rajzol valamit a lap hátuljára, ahogy azt oly sokszor megtette az akadémián, esetleg költ egy verset a vizsgabiztosnak, de ez valószínűleg nem tetszett volna a homokiaknak. Így telt el élete leghosszabb öt perce. Nem emlékezett rá mennyi ideig írta a tesztet, nem tudta mikor hagyta abba, azonban már csak két perc volt hátra. Az utolsó egy percben páran már pánikoltak, ez tisztán látszott. 
A selejtet kiszórják. 
Végül már csak másodpercek voltak hátra, és mindenki letette a tollat, az is aki eddig csak rágta. Még az is, aki a kezébe sem vette.
5...4...3...2...1...
~Vége.~
avatar
Nishikawa Karasu
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Mei-sama oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 365

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Hattori Arata on Szomb. Feb. 10 2018, 23:29

/Chuunin Válogató Vizsga - A reagálásra engedélyt kaptam a Ninja Tanácstól/


A múlt kísértetei
Két hónap. Két egész hónap telt el a háború végének bejelentése óta. No igen... a háború. A háború, amelyben ezrek haltak meg, ahol az apák temették fiaikat, vagy épp nagyszülők az unokáikat. A háború, a IV. Nagy Shinobi Háború, ami tömegével szedte áldozatait... most véget ért. De vajon tényleg vége volt? Hiszen az újjáépítések még csak épphogy elkezdődtek, a nemzetek közötti ellenségeskedés pedig nem éppen szűnt meg egy csapásra... tán csak a legfelsőbb szinteken, és katonailag. Ettől függetlenül nem lehetett csak úgy eltörölni az elmúlt sok-sok hónap keserű emlékeit, azt a vérzivataros időszakot, amely özvegyeket és hadiárvákat szült, romokat és kiégett erdőket okozott, szenvedést és nyomort hagyott maga után. Nem. Ezt sosem lehetett elfeledni, maximum csak félretenni... de még tán azt sem.

A múlt kísértetei örökre ott fognak bolyongani árnyakként az emberek látómezejének peremén, várva, hogy mikor úszhassanak be újra, mikor döfhessék bele az ember szívébe hideg tőrüket, ezzel felszakítva azt a sebet, ami sosem fog igazán meggyógyulni... és akkor, amikor a tőr olyan mélyre hatol, hogy újabb sebet ejt a felszín alatt, akkor elkezdődik a következő nagy világégés... elkerülhetetlenül és visszavonhatatlanul. Mert ez volt az élet rendje. Az ember nem felejtett, és ez így volt helyes... bár, tán... néha jobb lett volna felejteni. Akkor elkerülhették volna azt, hogy legközelebb is egymás vérét vegyék, olyan indokokért, amelyeknek rég a feledés homályába kellett volna veszniük. De a múlt kísértetei senkit nem engedtek ki hideg karmaikból...

Arata ez ellen nem is akart harcolni. Határozott célokkal pakolta össze felszerelését, mikor pedig mindent rendben talált, elköszönt szüleitől, és csatlakozott két másik társához, plusz az ideiglenes Jounin sensei-hez is. Csak ez egyikük neve ragadt meg benne igazán, azé az ígéretes, de kissé bohókás gyereké... Zion. Hátha vele jó csapatot fog tudni alkotni. Ettől függetlenül... Arata nem igazán vágyott arra, hogy a többieket kelljen pátyolgatnia. Jól dolgozott egyedül, jobban is, mintha csapatban dolgozott volna, de tudta, hogy milyen fontos egy csapat... szóval nem ágált, csak beletörődött, és remélte, hogy nem kell hallgatnia egyikőjüktől sem a panaszokat majd, amikor beérnek majd a sivatagba. Arata már előre felkészült a kicsit könnyebb anyagú ruhával, de sejtette, hogy nem lesz majd leányálom az a klíma, amit ott fogja várni őket... azonban eltökélte, hogy egyetlen egy panasz sem fogja majd elhagyni a száját, amikor átvágnak a sivatagon. A Chuunin Válogató Vizsga... végre itt volt az, amire már évek óta várt, amire vagy néhai jounin felügyelője, vagy csapattársai miatt nem tudott eljutni már régebben. Most majd meg fogja mutatni a világnak, hogy Amegakure nem vehető félvállról, és a Hattori klánnal is újra számolni kell a porondon...

Sunagakure no Sato
Hőség. Ha valami, akkor a hőség az elviselhetetlen volt. Annál rosszabb tán csak az éjszakai hideg, de Arata száját, magának megtett ígéretéhez híven egy rossz szó sem hagyta el, egyszer sem panaszkodott, csak ment tovább a száraz, érdes és mindenhova behatoló homoktengerben. Egy valamiben biztos volt... ha odaérnek Sunagakurébe, akkor venni fog egy jó fürdőt, és az se fogja érdekelni, hogyha a víz forró lesz, csak lemoshassa magáról az út porát. A rejtett faluba érvén, bemutatta útlevelét az ellenőröknek, akik továbbengedték őket; Aratát lenyűgözte a lépcsőzetes védelmi rendszer, ami elég könnyen meg tudta törni a támadókat... bár, ez sem bizonyult elégnek, amikor a falut elfoglalták, épp ezért Arata igyekezett megtalálni a benne lévő hibákat, ámbátor abból most nem kevés volt, hiszen a falut azért itt-ott még kellett foltozgatni. De hát, ez volt az eredménye annak, ha valahol több nagyobb csatát is vívtak.

Csoda, hogy egyáltalán a civil lakosság életben tudott maradni a körülmények alatt. És attól függetlenül, hogy Arata a békesség jegyében sosem mondta volna ki itt azt, amit gondolt, örült annak, hogy Sunagakure is egy kicsit megérezte, milyen az, amikor kiszolgáltatottá válik... hogy milyen az, amikor egy nála erősebb hatalomtól függ a sorsa... hogy milyen az, amikor menekültként kell tengetniük a napjaikat, amikor éheznek és fáznak. Igen. Most, hogy jobban megnézte a homokkő épületeket, Aratába még inkább belevágott, hogy ennek a helynek porig rombolva kéne állnia, lakosainak pedig egy tömegsírban feküdnie, férfiaknak, nőknek és gyerekeknek egyaránt; mert, ha mindenkinek vége, akkor nem lesz, aki bosszút akarna állni elhunyt szeretteiért, vagy lerombolt házáért.

Bevezették őket arra a helyre, ahol el fogják szállásolni a chuuninjelölteket... nos, nem volt éppen a legjobb, ahogy a fogadtatás sem. Az írásbeli megkezdése előtti időszak a ridegtartás jegyében telt el, ahogy azt Arata később megfogalmazta magában; reggeli nincs, alig valamekkora fejadag, éjszakai hideg és nappali hőség... ráadásul összezárták az összes, régebben ellenséges nemzet geninjeit egy helyre, amiből nem igazán sülhetett ki semmi jó. Egy csapatot már haza is küldtek a szervezők, még a Vizsga megkezdése előtt. ~ Szánalmas selejtek... ~ gondolta Arata, miközben becuccolt cellájába a másik kettővel együtt; a Vizsgáztatókat még a nemi különbségek sem érdekelték, csapatként lettek elszállásolva.

Aratát ez nem igazán érdekelte, ugyanis egy éles küldetés során sem válogathatta meg a szabad ég alatti hálótársait, ráadásként nem volt az a szégyenlős fajta, őt aztán nem érdekelte, hogyha egy női csapattárs előtt át kellett öltöznie. Az olyan falvak gyermekei, mint Konoha... hát, ők talán akadékoskodtak ezen, de a kisebb nemzeteké nem igazán. Shinobi és kunoichi: egyek voltak egymás szemében. Legalábbis Arata szemében nem volt se több, se kevesebb egy női társ, mint egy férfi. És bár már bőven érett volt a dologhoz, egyelőre őt a chuuninná válás érdekelte, nem pedig a nők. Annak is meglesz majd a maga helye és ideje, de még nem most volt. Először a karrierjére kellett gondolnia, utána következhetett bármi, ami a családdal kapcsolatos. Mármint az általa alapítandó családdal, hiszen mostani családjának viszont dicsőséget és elismertséget kellett kivívnia itt. Kíváncsi volt, hogy mik lesznek majd a feladatok, hogy milyen akadályokon kell majd átvágnia magát ahhoz, hogy elérje a chuunin címet, de egy pillanatig sem gondolta, hogy könnyű dolga lesz.

Chuunin. Mit ér a chuunin cím? Mindent... felelte volna az átlag genin, ha megkérdezik. Aratának azonban ez csak egy ranglétra volt, amit meg kellett lépnie, mielőtt még elérni a végső célját, azt a célt, amit kitűzött magának. És ezért a célért bármire hajlandó volt. Elviselte az alvásmegvonást, a kevés ételt... elviselte azt, hogy meg akarták törni őket, hogy a selejtet kihullajtsák, mielőtt még maga a vizsga megkezdődne. Ha ő lett volna a szervező, ő sem csinálta volna másként a dolgot. Így lehetett kiszűrni azokat, akik nem voltak alkalmasak a ranglétra következő fokára lépni. Jó ideje nem volt nemzetközileg megtartott Chuunin Válogató Vizsga, evidens volt, hogy csak a legjobbakat akarták meghagyni, és az alkalmatlanokat pedig kiszórni. Aki ezt a kis étel-ital és alvásmegvonást nem volt képes elviselni, az majd miként fog helytállni a küldetésen, mint szakaszvezető? Amikor majd magukra kell vadászniuk, vagy napokig egy helyben ülniük, hogy a célpont feltűnjön végre... nem, ezt el kellett viselni ahhoz, hogy elmondhassa majd magáról: átment a teszten. No meg persze, ott volt az is, hogy nem akarta megadni azt az örömet ezeknek a homokos... pontosabban homokfalvi kutyáknak, hogy lássák, nem érzi jól magát. Ó, igenis ő jól érezte magát! Egyenesen kicsattant az energiától! Amúgy nem, de kifelé ezt mutatta... legalábbis próbálta mutatni.

Jó, persze nem véletlenül. Mikor realizálta, hogy a koszt kevés, az alvás pedig nehézkes, - hiszen minden fél órában verték az ajtajukat - akkor megpróbált ügyeskedni ezt-azt. Sajnos az ételt túl jól számolták ki, náluk már nem volt, mert azt felélték az ideút alatt - vélhetően a kísérő jounin tudott egy pár dolgot arról, hogy mi lesz itt, és néhányan panaszkodtak a tömegben, hogy nincs dugikajájuk... - és pont annyit adtak nekik, ami még épp elég tápértékkel bírt, de nem laktak jól tőle. A víz volt az egyetlen baj, de Arata kitalálta a megoldást... már, ha azt megoldásnak lehetett nevezni, de inkább csak félig volt jó. Mikor kiment mosdóba, Suiton: Kaitou segítségével felszabadított egy kis vizet a szájában, és le is nyelte azt, de hát, ez olyan volt, mint halottnak a csók, mivel a víz gyakorlatilag elemi chakra volt, így nem igazán tudta táplálni őt. Egyvalamire volt csak jó, hogy ideiglenesen el tudta verni vele a szomjúságérzetet, legalább pont addig, amíg meg nem kapták a következő fejadagot abban a fülledt helyiségben, ahol az áporodott izzadtságszag legalább annyira zavaró volt, mint az, hogy alig kaptak enni és inni.

Tán ez jobban is zavarta a férfiút, de ennek sem adott hangot. Nem fogja megadni az örömet a felügyelőknek... be fogja bizonyítani, hogy jobb azoknál a konohaiaknál, akik éppen verték a nyálukat egy kis plusz ételért. ~ Ezek lassan egymást zabálják fel... barbár beteg barmok... ~ gondolta, és inkább letette a fejét az asztalra, de abban a minutumban hideg víz zúdult a nyakába. Örömmel nyugtázta, hogy legalább kicsit meg tudott fürdeni, hiszen ez volt a terve; látta, hogy mit tesznek azzal, akik megpróbálnak elaludni, és így legalább... hát, legalább hűsölt egy kicsit, no. Meg tisztább is lett valamennyire, legalább ő nem lesz olyan büdös, mint a közelében lévő iwagakurei, aki valami "miért nem romboltuk porig ezt a koszfészket" szöveget mormolt az orra alatt. Ha valamiben, akkor ebben egyetértett az iwagakureivel. Tényleg porig kellett volna rombolni ezt az egész koszfészket, és a helyét pedig behinteni sóval, utána ugyanezt megtenni a többi Nagy Nemzet rejtett falvával is. Oh, és persze mindegyik shinobit közülük internálni és kivégezni. Akkor talán tényleg béke lenne ebben a világban, legalábbis ez volt Arata véleménye, aminek viszont nem igazán adott hangot.

Éjszakai kezdés. A megtörés másik fokozata. Előző éjszaka alig engedték aludni őket, és most is azonnal felébresztették azt, aki megpróbált elbóbiskolni. Ügyes húzás, de Arata dugiban gyorsan bevett egy energiatablettát, és majd a következőt is be fogja venni, még a vizsga megkezdése előtt. Ezzel ki tudta tolni a fáradtságot, de csak remélni merte, hogyha átmegy, akkor a következő nem azonnal utána fog következni, mert bizony nagy bajban lesz ezesetben. Az energiatablettát ki kellett pihenni... kettőt pedig még inkább, legalább tíz órányi alvásra szüksége lesz ezután. És bár fáradt nem volt a tabletta miatt, ettől függetlenül rohadtul unta magát, mert tudta, ha előveszi a kis könyvecskéjét, el fogják venni tőle. - Bármi legyen, próbáljunk meg összedolgozni. El fog kelleni a csapatmunka, úgy érzem... - mondta csapattársainak, de nagyjából ennyiben ki is merült az Arata általi kommunikáció feléjük. Vajon mi lesz? Az elmúlt időszakot végigtanulta, a dédapja nem csak gyakorlati, hanem elméleti edzést is nyújtott számára. Bízott a tudásában, ha azt fogják számonkérni akkor nem lesz probléma. Csak elkezdődhetne már... az óra lassan, nagyon lassan ketyegett, de végre-valahára a nap lement, és hamarost jelezték is nekik, hogy elindulhatnak a helyszínre. Ideje volt már, mert a hideg kezdett begyűrűzni a nappali forróság után, és az átizzadt ruhákban még jobban fázott mindenki; volt, aki egyenesen didergett. De hát... erre ment ki a játék, nemde? Az óra végre elütötte a tízet, de addig át kellett élnie, hogy egyesek a sózott víz miatt panaszkodtak. ~ Mégis mit vártak az előzőek után? Hogy tejben-vajban fogják füröszteni őket? Selejtek...

Igen, Aratának megvolt a véleménye a többiekről. Az iratait természetesen azonnal odaadta a két ajtónállónak, hiszen az volt a feltétele annak, hogy beléphessen a terembe. A gyér világítás, a fekete falak és a nyugati ablak után már csak hab volt a tortán, hogy a csapatokat elválasztották egymástól, és a székek úgy nyikorogtak, mintha a fa lelke visított volna kegyelemért. Bár, néhány testesebb shinobit elnézve, Arata inkább a székeket sajnálta. Az ajtó becsukódásával végre némileg több fényt kaptak, és láthatták a papírokat és tollakat. Páran természetesen azonnal szemügyre vették volna közelebbről is, de az oldalt ülő felügyelők éles hangja végighasított az amfiteátrumszerű termen, ezért Arata inkább meg sem próbált hozzányúlni még a tollhoz sem. Inkább figyelmesen hallgatta a fő vizsgáztató által elmondott instrukciókat. ~ Beugró? Hm... Tényleg ki akarják zárni a selejteket. És öt perc? Jó, mondjuk erre a tíz kérdésre elég lenne kettő is... ~ gondolta, mikor gyorsan megnézte a kérdéseket, mielőtt még a vizsgáztató felszólította őket arra, hogy csak rá nézzenek. Jó taktika volt, ezzel elkerülte azt, hogy egyesek gyorsan memorizálni tudják a kérdéseket. Szerencsére Aratát jó ésszel áldotta meg az ég, így elég volt egyszer rápillantania, hogy a tízből az első négy még mindig az agyában keveregjen. Háború... hát persze, hogy a háborúról kérdeztek. Ugyan mi másról kérdeztek volna?

Beugró... Vissza az Akadémiára, ha nincs meg hat pont. ~ Most komolyan, ki az aki, ebben nem tud elérni hat pontot? Az minek van itt egyáltalán? ~ tette fel magának a kérdést Arata, amikor a vizsgáztató rácsapott az órára, és elindult a visszaszámlálás. Abban a minutumban körmölni kezdett, nem érdekelte, hogy a mellette, mögötte és előtte ülők miként haladtak. Több százan voltak a teremben, de Arata most mindenki kizárt, a teljes környezetét, csak írta a válaszokat. Egy pillanatig sem kellett gondolkoznia azokon, elolvasta és már tudta... ezek tényleg egyszerű kérdések voltak, a bent ülők mindegyike gyakorlatilag megélte a háborút, ha máshonnan nem, hát a napi újsághírekből, vagy a vacsoraasztalnál a családtól hallhatták az információkat, amelyekről ebben az Előzetes Felmérő Tesztben kérdeztek. Kíváncsi volt, hogy mi lesz majd a tényleges írásbeli tesztben, mivel ez... ez semmi sem volt. Ez csak azt mutatta meg, hogy gyorsan, nyomás alatt mennyire képesek összeszedetten gondolkozni és emlékezni, legalábbis Arata erre a következtetésre jutott. No meg arra, hogy az, aki ezt nem tudta, tényleg nem volt alkalmas még shinobinak sem. Ahogy végzett, le is tette a tollat és elégedetten nyugtázta, hogy három perc alatt le tudta körmölni a válaszokat; még volt két perc hátra, ezt viszont feszült figyeléssel töltötte, és még véletlenül sem nyúlt hozzá sem a papírhoz, sem a tollhoz. Aztán... síp. Az első kör első köre lezajlott. Vajon hogyan tovább?
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 110

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 652

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Akira on Vas. Feb. 11 2018, 20:17

//Chuunin vizsga//

A hold fehér villanása hazatért hosszú évek után újra a Hold országának talaját érintette lába. Az út kemény volt, sokat tapasztalt, korát illetően pedig vén genninnek számít. Megjárta a frontot és valahogy túlélte. Vajon a szerencséjének köszönheti ezt vagy a tudásának? Hamarosan kiderül, ugyanis a falu szinte még el sem fogadta, ha egyáltalán elfogadta, hogy él és visszatért, máris úgy döntött, hogy elengedik a vizsgára, de ezúttal sokkal körültekintőbbek. Társait egyelőre nem ismeri, őket már előre küldték, igaz az csak egy két fős csoport, hiszen a harmadik társuk egy küldetés során egy rosszul elsült csapda hatására életét veszítette a fronton. Genki, bár ezt a nevet azóta nem használta, hogy elhagyta szülőfaluját, szerencséjére, a falu vezetés úgy döntött, hogy elengedik a vizsgára. ÍÉppen csak elhagyta Kumot és a villámok földjét, máris fordulhatott vissza a nem kevésbé barátságtalan Szél országába, ahol egyenes útja van Sunagakuréba. A meleg nem éppen az ellensége, ugyanis egy trópusi szigeten nőtt fel, ahogy már a hideg éjszakák is sokkal kevesebb gondot okoztak a számára, ugyanis Kumoban megedződött annyira.
Az országba lépve az első dolog az volt, hogy a hivatalos papírokat kérték el és ellenőrizték, majd a "szállásunkra" kísértek. A falun jól látszottak a háború eseményei és ugyan csak szóbeszédek szintjén, de eljutott hozzám is, hogy a falut Iwagakure foglalta el és ezzel tört ki a háború. Körbenézve szomorú látvány volt a falu, nem csak a homok lepett be mindent, ami nem is meglepő, hanem a sok lerombolt ház. Pontosan ezt láttam Kumoban is, mielőtt eljöttem onnan. Jobban megfigyelve a gennineket látszott mindenkin, hogy meg akarja kapni a rangot, talán én voltam az egyetlen, aki azért vagyok itt, hogy reprezentáljam a falunk erejét, a rang már csak egy bónusz. Nem vágyom az előrelépésre, vagyis nem így. Eleget teljesítettem már, még ha sokszor nem is hivatalos küldetésen és ezzel pontosan tisztában is vagyok. Érzem, hogy szinte csak gyengébbek vannak, legalábbis, ami a chakraszintet érinti, de azzal is tisztában vagyok, hogy sok olyan képesség és lehetőség van a ninjutsuk területén, amivel át lehet engem verni és akár le is lehet győzni, annak ellenére, hogy talán az én chakratartalékom a legnagyobb a jelenlévő genninek közül, bár ki tudja, lehet itt olyan, aki jól titkolja.
Beérve a szállásra és meglátva a szobát, amit kirendeltek nekünk, első körben a merev romoknál "meglátogatott" patkánylyuk jut eszembe. Ha ott túl tudtam élni, akkor talán itt sem fog gondot okozni a dolog, bár nem tudom, hogy mi vár itt rám. A cella, ahol elszállásoltak csak a kezdet volt. Az éjszaka folyamán nem hagytak aludni, ugyanis valaki fél óránként verte az ajtót, az étel szegényes és undorító volt, nem mellesleg reggelire nem is kaptunk semmit.  ~Egyszer verem rá valakire az ajtót, de az nem köszöni meg.~ Gondoltam magamban olyan hajnali fél 3 körül, amikor már körülbelül nyolcadik alkalommal jött az illető. ~Vajon mindig ugyanaz jön vagy váltva csinálják? Szánalmas a próbálkozás, éltem én már túl rosszabbat is, például a merev romoknál vagy a fronton.~ A másnap sem volt jobb, semmi reggeli, ebéd és vacsora pedig alig volt valami, az elalvásról pedig szó sem lehetett, ugyanis amint valaki megpróbálkozott vele víz ömlött a fejére, egy ízben én is megtapasztaltam ezt, viszont korábbi látvány alapján én fel voltam rá készülve, ugyanis csak úgy csináltam, mintha aludni próbálnék, majd a víz alatt kinyitom a számat, hogy legalább pár kortyot le tudjak nyelni, legalábbis megpróbálom.
Aztán az óra hirtelen elüti a 10 órát. Kinyílik az ajtó, amit eddig a legtöbben bámultak és vártak arra, hogy kijöjjenek a vizsgáztatók és elmondják, hogy a vizsga első szakasza elkezdődött. 2 jounin tűnt fel, akik elállták az utat a beszivárgás megkezdése előtt. Felszólítottak, hogy iratokat vegyük elő, mert ellenőrzés lesz. Egyesével mindenkinek megnézték a papírjait, majd közölték a helyét. Természetesen a csapattársakat még véletlenül sem egymás melé ültették és ha lehetséges talán a legmesszebbre egymástól, mindezt úgy, hogy lehetőleg ellenséges falvak shinobijai üljenek egymás mellett. velem ugyan melé lőttek, hiszen mind a két oldalon harcoltam, így nem tudtam elmondani, hogy melyik is ellenséges falu nekem. Talán a Víz országára haragudtam egy kicsit, mivel újra felforgatták az én és családom életét, de nem annyira, mint más szövetséges falvak ninjái. Egy dekoratív hölgy és egy nagydarab, szakállas fickó közé kerültem. Mint kiderült a nő Yukigakuréből érkezett és nem rég töltötte be a 18-at, míg az úriember korát nem tudtam megállapítani, de a fejpántja alapján Iwagakuréből érkezett. A szoba sem ppen barátságos volt, egyetlen ablak volt rajta, azon kívül az egész fekete volt. A lámpák csak annyi fényt adtak, hogy az ember, amennyiben nem állathasználó, csak az orráig éppen csak ellátott.A székek is legalább ennyire kényelmetlenek voltak és valahányszor valaki megmozdult vagy leült rájuk akor fülsértő nyikorgást hallattak. Miután mindenki elfoglalta a helyét a papírokat nem kaptuk vissza, de helyette bezárták az ajtót és lámpák fényesebbé váltak, aminek hatására láthatóvá váltak az asztalon helyet foglaló tollak éspapírok, már ha valakinek eddig nem tűnt fel.Bárkire, aki megpróbált hozzányúlni a papírhoz egyből kapta az utasítást, hogy ne tegye. Körbenézve rengeteg egyenruhás fazon ült, kezükben mappa, papír és ceruza volt. A terem túlsó végében egy hagyományos katedra volt, utoljára az akadémián jártam ilyen teremben, az is körülbelül 8 éve volt. Aztán egy újabb tag vált láthatóvá, aki egy órát rakott az asztalra, ami pontosan 5 percre volt beállítva.Körbenézett a termen, majd mintha a halál maga szólalt volna meg, olyan hangon kezdett el beszélni. Elmondja, hogy megfordíthatjuk a lapot, majd közli, hogy ez nem a vizsga, csak egy beugró és 6 kérdésre kell jól válaszolni a tízből és aki megbukik rajta annál kérvényezik a falunál, hogy ültessék vissza az akadémia utolsó évére. A beszéd végeztével rácsap az órára, ami el is indul. Egyből a papírra nézek, majd meg is akad az első kérdésem a szemem, ami a nevem s a falum. Egy pillanatra elbizonytalanodom, de aztán gyorsan le is írom. A többi kérdés már nehezebb. Az első kérdés, a nevem után, gyakorlatilag nevetségesen könnyű, gyakorlatilag adja magát. A második kérdés már egy kicsit becsapós volt,mert ha jól tudom, akkor pont nem a főparancsok faluról kapta a nevét, hanem inkább a Tűz ellenségeként adták a szövetségnek a nevet. A harmadik kérdés szimpla tipp, bár több lehetőséget is ki tudtam zárni, mert első kézből tudtam, hogy részt vett a csatákban, még ha az egyikbe jártam is és akkor még semleges votl, de hogy azóta megtartotta-e ezt a helyzetét. A Wasabui és Wagarashi családról nem is halottam, így csak tippelni tudok, sejtésem szerint valamelyik kisebb országból származhatnak, de tényleg semmi ötletem, így kiválasztok egyet. A következő kérdés nem túl nehéz, lévén a hír eljutott hozzánk is Kumogakurébe is, tehát a válaszban egyértelműen bejelöltem a jó választ. A tíz kérdésből hatot megválaszoltam, majd felnézek a papírból, hogy pontosan tudjam mennyi idő van még. ugyan a Wasabi és a Wagarashi kérdés hosszabb időt vett igénybe, mégis majdnem 3 percem, pontosan 2 perc 48 másodperc maradt még. A következő kérdést végig sem olvastam, ugyanis jó magam is résztvettem ebben a csatában, így a kérdésre körülbelül már a válaszok megnézése nélkül is tudom a választ. A következő kérdés már nehezebb volt, de kettőt egyből ki is zárok, hiszen azok hozták létre a szövetséget, de azt is tudtam, hogy a többi is a Víz szövetségéhez tartozik, mégis csak kettő között gondolkodom. Az utolsó két kérdésemre még másfél perc maradt, hiszen gyorsan válaszoltam. Mivel az utolsó két kérdés is olyan volt, amiről én magam nem hallottam, így csak betippeltem a két választ, majd letettem a tollat.
avatar
Akira
Játékos

Taijutsu Pontok : 194

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 823

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Hétf. Feb. 12 2018, 21:29

//Hajrá Konoha!//

Eljött hát az idő. A háborúnak vége és most chuunin vizsgára készülnek a nemzetek. Amikor meghallottam a hírt, tudtam hogy engem ebből is kihagynak, hiszen még csapatom sem volt. Viszont amikor megkérdezték, szeretnék-e részt venni, azonnal rábólintottam. A társam Yamanaka Inako lett, akiről semmit sem tudtam. Éppen ezért az úton próbáltam vele a lehető legtöbbet beszélgetni. Alaposan kifaggattam a technikai tudásáról, illetve elárultam neki, hogy tőlem mire számíthat. Ezt követően megpróbáltunk együtt kitalálni valamilyen taktikát, amivel sikert érhetünk majd el a vizsgán.
Majd egy nem túl hosszú utazást követően megérkeztünk Sunagakurébe. Nappal a túlzott meleg, éjjel pedig a túlzott hideg viseli meg az embert. Ráadásul hiába zárult le a háború, a sérelmek még túlzottan frissek. Néhány csapat összeszólalkozott, az egyiket pedig haza is küldték. Itt már tényleg nem babra megy a játék... Az éjszakát lényegében egy cellában töltöttük, ahol nem hagytak minket aludni. Néha kopácsoltak az ajtón, csak hogy ne hunyjuk le a szemünket. Ez viszont engem nem túlzottan zavart, ezért lehunytam a szemem. Már majdnem elszundítottam, amikor jó adag hideg víz zúdult a nyakamba. Nagyon bosszantott a dolog, hisz váltóruhám nem igazán volt. Abban kellett lennem, ami rajtam volt. Így hát ázott kutyaként virrasztottam. Ennivalót alig kaptunk, ráadásul a vizsga reggelén kimaradt a reggeli.
Végül újra ránk esteledett. Miközben elindultunk a vizsgáztató teremhez, próbáltam megkeresni Inako-t, hisz együtt csak egyszerűbb lenne teljesíteni a feladatot. Persze  a dolgok ezt követően sem alakultak könnyebben. A terem ajtaja előtt megvárattak minket, amivel egyre jobban felhergelték a tömeget.
~ Ha egymás ellen kell harcolnunk, szinte biztos hogy sokan nem fognak vacakolni és kiadják magukból a feszültséget. Ennek nem lesz jó vége! ~
Pár perc morgolódást követően végre kinyitották a terem ajtaját. Ekkor két jounin elkérte a papírjainkat, majd egyesével beengedtek minket a terembe. Ez szintén elég sok időt vett igénybe. Ekkor kezdett az az érzésem támadni, hogy direkt húzzák az agyunkat. Meglehetős közönnyel adtam át a papírjaimat az egyik biztosnak, majd elfoglaltam a helyem a kijelölt helyemen.
Miután mindenki leült, végre megérkezett a vizsgáztató. Unottan nézek rá, majd csendben végig hallgatom amit mond. Ezután gyorsan letekintettem a papírra, majd átnyálaztam a kérdéseket. Nos igen, a beugró feladatsor nem volt valami nehéz. Villámgyorsan ráírtam a papírra a válaszaimat, vártam, hogy páran beadják a sajátjukat. Ezt követően én is letettem a pennát és vártam a folytatást...

_________________
Adatlap
On this sea of rats I shall set my throne On this sea of death I shall claim my crown

Karakterek: Obake Kaito, Hoshizoku Kaito, Doshiri Asuka, Tottori Shinko
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 73


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 469

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Kureiji Hanaro on Kedd Feb. 13 2018, 03:14

//Sok sikert mindenkinek Smile// 

Valahol Füst Országában, a Karite no Sato melletti erdőségben.
A katakombák mélyén szokás szerint lassan telt az idő. Csak a falióra, mely most délután öt körül járt, tudatosította valamelyest a jelenlévőkben, mely napszakban is járhatnak épp.
Halovány fényt árasztó fáklyák szegélyezte ebédlő, vassal burkolt falak melyről itt-ott tompán verődött vissza a lángok aranyló tánca, egy hatszemélyes, egy kopott, bordó asztallal és négy darab székkel.
Az egyik széken egy fiatal, zöldhajú, tizenéves forma fiú foglalt helyet. Zöld szemei unottan pásztázták a kopár falakat, tekintete sokadjára járta már körbe a termet, néha-néha elmerengve az aranyló fények táncában.  Hikaru, kedvenc bábja most is a mellette lévő széken foglalt helyet, bepólyálva, szokásos némaságba burkolózva.
 Tetsu, a család feje és tanítója kérésre várakozott most, már jó egy órája itt Han. Szeretett volna felpattanni székéből, megkeresni mesterét és beolvasni neki, hogy így megvárakoztatja, de nem tehette. A férfi az, aki miatt most itt lehet, aki miatt a család része lehet. Tetsu hangja nem tűrt ellentmondást, amikor ide hívatta és az ifjú sunai jól tudta, ilyenkor jobb, ha csendben marad.
Halk nyikorgás kíséretében tárult ki a kétszárnyú ajtó, s egy férfi lépett be rajta. Bordó vörös haja, hosszúkás arca és fülei tündékre emlékeztető külsőt kölcsönöztek neki, ahogy különböző színű szempárja is felkelthette az arcát jobban szemügyre vevők figyelmét. Szájában a szokásos cigaretta csonk lógott, tekintete megakadta a teremben már helyet foglalt fiún.  Nyugodt, ragadozókat meghazudtoló könnyedséggel szelte át a termet, majd a fiúval szemben foglalt helyet, s valamelyik zsebéből elő halászva egy papírköteget tett az asztalra. Látva, hogy az ifjú nem érti, miről van szó, székében előre dőlve áttolta azt a fiú elé.
-          Ez micsoda Tetsu? – Han értetlenül vette a kezébe a papírokat, s kezdte őket lapozgatni.
-          Ez, amiért idehívattalak. – Jelentette ki kurtán. Bár most foglalt helyet, most újfent felállt, s háttal állva a fiúnak kezdett magyarázatba.  – Az edzéseknek vége Han. Legalábbis ami a kezdeti gyakorlatokat illeti. Elértél egy szintet és ennek mind örülünk. Egyszer már bizonyítottál, hogy érdemes vagy a képzésre. És most Kari, Yama és én úgy véljük, készen állsz, hogy tovább lépj, hogy bizonyíts méltó vagy, hogy a családunk tagja legyél, s hogy egyenértékűként kezeljünk.
A kezdeti büszkeség és öröm, amely eltöltötte a fiút, hogy a cigarettázó férfi elismeri tetteit és akaraterejét hamar lelohadt. Még egy próbatétel van hátra melyen az ifjúnak átkell esnie, hogy a család egyenrangú tagjává váljon. Kifelé még annak ellenére is mosolygott, hogy a férfi háttal ált, mert Tetsunál nem lehet tudni mikor figyel és mikor nem. De belül összetört. Jeges tőrként hasított a szívébe a tudat, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapok alatt mennyi olyan dolgot tett, amit csak a puszta akaraterejének köszönhetőn volt képes elérni, még mindig próbatételek elé állítják. 
-          A papírok, amiket az asztalon látsz a chuunin vizsgához szükséges információkat, utasításokat tartalmazzák, és ami fontosabb köztük vannak az ideiglenes papírjaid is.
-           Milyen vizsga? Milyen papírok? Mégis mi ez az egész Tetsu? Azt hittem eleget bizonyítottam már! Hogy én is veletek tarthatok küldetésekre, hogy egy lehetek közületek.  – Han nem bírta tovább visszatartani sértődöttségét, kicsordulni készülő könnyeivel viaskodva pattant fel, oly hevesen, hogy még a tölgyfa asztalt is ellökte magától.
-          Ülj le és hallgass végig! – Fordult hátra a vörös hajú, hangjában szokatlan, haragos éllel. – Azt hiszed, hogy ez az egész olyan egyszerű? – Tette fel a költő kérdést. – Ez a vizsga nem más, mint egy ninja életének legfontosabb mérföldköve. Itt dől el, hogy ki méltó, hogy shinobinak nevezze magát és ki az, aki szánalmas véget érne az első nehezebb küldetés alatt. Mi bűnözők vagyunk. – Emelte fel büszkén fejét, vörös tincsit hátra libbentve, miközben szemein megcsillantak a fáklyák fényei. – Azért fogsz elmenni a vizsgára, hogy tapasztalatot szerezz. A shinobik lesznek majd a legveszélyesebb ellenfeleid. Ismerned kell a mentalításukat, a világukat… Hogy képes legyél felvenni velük a harcot. Ne feledd, őket szabályok, erkölcsök, törvények kötik, minket nem. Ez a mi fegyverünk ellenük… - félbeszakította mondandóját. Elméje mélységeiben most is egykori bűntársai képei villantak fel. Sok-sok társ, akik a törvény kutyáival való harcok alatt vesztették életüket.  Ismét hátat fordítva, nyugodtabb tempóra válta folytatta. – A vizsga pontosan két hét múlva veszi kezdetét. Minden lényeges információt megtalálsz az iratokban.  Javaslom, az új személyazonosságodat magold be rendesen az út alatt. Yama és Kari majd ellát a szükséges felszereléssel. Holnap reggel kell útnak indulnod. Onnantól magadra vagy utalva. – Nagyot szívott a cigarettából, majd komótos léptekkel elhagyta a termet.
A fiú kezébe vette a papirost, s a „helyszín” mellett azonnal megakadt a szeme. Mint egy kígyó, úgy sziszegte fogai között a gyűlölt nevet.
-          Sunagakure…

Másnap étellel, itallal, a rendkelkezésére bocsájtott felszereléssel és természetesen Hikaruval útnak indult. Nem volt nagy ölelkezés meg búcsú buli. Semmi érzelmes megnyilvánulás. A szobáját, Tetsu parancsára teljesen üresre takarította előző este, eltüntetve létezésének minden nyomát, egy morzsát sem hagyva, hogy valaha is járt a Katakombák falain belül.  Talán az idősebb férfi ezzel akarta enyhíteni azon eshetőség okozta fájdalmán, ha a fiú mégsem térne vissza.
Han első dolga volt, hogy a papír halomból előbogarászta a térképet, s séta közben megtervezte az utat. Gyakorlatilag esélytelennek tűnt bármilyen egyéb közlekedési forma igénybevétele, így jobb híján gyalog tette meg az eseményekben nem túl gazdag utat a Szél Országáig, átvágva a Tűz és a Folyó országán. 
Hosszú és kimerítő gyalogtúrába került, mire a már jól ismert dús, zöld növénytakarót egy rég látott, ismerős talajfajta kezdte felváltani. A fű egyre jobban ritkult, ahogy kezdte elhagyni a Folyó országát, s helyét átvette a látóhatáron túlra nyúló végtelen homoktenger.
Han nagy szerencséjére a helyi időjárás volt a legkisebb gondja, miközben a próbált nem eltévedni a dűnehullámok között, ruhája, amit persze már rég újra cserélt Sunagakure elhagyása óta, az onnan hozott ruházata tökéletes másolata volt, így nagy segítséget jelentett, miközben a városig próbált elvergődni. Itt-ott azért még neki is meg kellet húznia magát egy-egy komolyabb homokvihar miatt. Apró pengékkel tömött, kegyetlen szélviharok ezek, amik könnyen kikaparják az óvatlan utazó szemét, vagy tépik le csontjairól a húst, hogy aztán a test megmaradt tartóváza is felmorzsolódva egyé váljon a homokkal. Már a maradék vize is elfogyott, mire szomjúságtól gyötörten, egy homokbuckára felmászva megpillantotta a város.
-          Homok dögivel, közel s távol egyetlen strand se… - tárta szét karjait a távoli városra tekintve - koszos lábú, izzadt emberek, sz˛%r zene, még sz°rabb kaják, ronda nők, kib%szott kazekage. Ez Sunagakure…

A fogadtatás a legkevésbé sem volt barátinak nevezhető. Han akarata ellenér, még úgyis, hogy egy nappal korábban érkezett rögtön a vizsga helyszínére vezényelték. Nem hagytak lehetőséget a fiúnak egy kis városnázésre, bár az is elég volt, amit út közben látott. A város még mindig magán viselte a háború nyomait. Iwagakure árnyéka, mint sötét folt még mindig ott lebegett a sivatag egykori fenséges városa felett, s ez rányomta az emberek életére is a bélyegét. Bár felszabadították őket a komor nyomasztó hangulat, miképp a romok egy része még megmaradt.
Olybá tűnt kis és nagy nemzetek egyaránt képviseltették magukat a vizsgán. De az ellenségeskedés, az egykor különböző oldalon harcoló nemzetek fiai között nem múlt el. Úton útfélen hangoztatták, hogy ki miért érdemelte meg a győzelmet, vagy a vereséget, s a folyamatos piszkálódás eredményeképp egy csapatot haza is zavartak. Hanarot nem igazán érdekelték az ilyen piszkálódások, még ha a Kemuriról is volt szó, nem is érthette, hisz’ benne soha sem élt a hazaszeretet. Ő csak egy hontalan vándor, aki ott telepedik le ahol épp jónak gondolja, s nem szolgál egyetlen nemzetet sem. A többiek meg had tépjék csak feleslegesen a szájukat. Hazaszeretetből még senki sem lakott jól.
Az ellátás még a szokványos trágya, sunai mércét sem ütötte meg. Reggeli nuku, ebéd meg vacsora ímmel-ámmal.  Bár Han gyomra szívesebben vett volna valami gyorsan ható mérget, agya mégis azt súgta jó lesz, ha ezzel a kevéssel is beéri, a körülményeket figyelembe véve ugyanis, ennél jobbra nem nagyon számíthatott. Az első éjszaka kellemesen telt. A hideg, cellaszerű szoba sem volt újdonság, Han a katakombákban is hasonlóban lakott, csak az a hülye nem verte volna az ajtót minden félórában. Han ugyanis szokás szerint nem tudott aludni, amit vizsga miatti idegeskedés csak tovább tetézett, így olvasásra adta a fejét, amit azonban borzasztóan gátolt a dörömbölő ismeretlen. Egy-két alkalommal még közölte is az illetővel, az ajtó túloldaláról, hogy nem szándékozik aludni, az ennek ellenére mégis folytatta.
De volt ennél fontosabb elfoglaltsága is. Az ide vezető útja során beszerzett alkatrészek beszerelése Hikaruba. Kicsomagolta hát a bábot, előszedte a szerszámait, s nekilátott, hogy formába hozza a bábot. Először csavarhúzóval felnyitotta a báb két felkarját, s beszerelte a két senbon lövő mechanikát. A dolog nem ment olyan tisztán, mint gondolta. A báb ugyanis jóval kisebb, mint amilyenre az eszközt tervezték, így kénytelen volt átalakítani . A báb alkarjaiba szerelt tűvetőket a felkarokba helyezte, az újonnan szerzett eszközöket pedik az alkarokba helyezte. A senbon lövő tárait is kénytelen volt átalakítani, a helyhiány miatt, így azok már csak maximum tíz-tíz senbon befogadására alkalmasak. A szomszéd szoba falán gyakorolt az eszközzel, mire a túloldalról káromkodva válaszoltak minden falba repített senbonra.
A két senbon lövő elkészülése után kezébe vette az új játékszerét. Ez egy tartájból és rugalmas csövekből álló szerkentyű volt, amivel Hikaru képes lesz tüzet fújni. Mivel nem lett volna célszerű magára gyújtani a szobát, ezt az eszközt csak szimplán beszerelte, ahogy elméletileg kell, s reménykedett, hogy nem mond csütörtököt a fegyver, ha szükség lesz rá. Bár a csövek szépen megteltek a gyúlékony folyadékkal szivárgás nélkül, s a gyújtó szerkezet is megfelelően működött.  Utolsó lépésként feltöltötte a két-két senbob vetőt a báb felkarjaiban, s a bombavetőt a szájában. Így már készen állt, ha bármilyen harcra is kerül sor.  Ha meg nem is nyeri a vizsgát, így már talán túl fogja élni és akkor már emelt fővel térhet haza, hogy a család elismert tagjává váljon.

A második nap is úgy telt, mint az első. Reggelit nem adtak, ebédet is és vacsorát is csak mértékkel, s a tetejébe közölték, hogy a vizsga a várakozással ellentétben este lesz.
Nappalra az egész bandát, egy rakás izzadt, éhes és szomjas fiatalt bezártak egy fülledt terembe. Az egész célja talán az volt, hogy megtörjék az akaratukat, hogy már itt kiderüljön ki az, akit érdemes tovább engedni. Aki ennyi nélkülözést sem bír, az nem érdemli meg, hogy chuuninnak nevezze magát, sőt még geninnek sem.
Han nem zavartatta magát az események miatt, félrehúzódott az egyik sarokba, Hikarut a feje alá vette, s a tömeg viselkedését figyelte. Az Ő feladata az volt, hogy próbáljon minél több tapasztalatot szerezni a shinobikról, hogy megismerje a világukat, így csak a sarokba húzódva figyelte a névtelen tömeget. Egyik másik bekómált ifjú nyakába víz zúdult, mások úgy gondolták jó ötlet lehet a mosdóban próbálkozni vizet szerezni, csak hogy azt ihatatlanul megsózták.
-          Miért nem próbálkoztok a wc-vel? – tette fel a költői kérdést Han fennhangon, hátha valaki felfigyel rá. – Szerintem abba nem piszkáltak bele. 

Ütött az óra. Elérkezett az este tíz, s feltárult a kétszárnyú homokkő ajtó. Két jounin lépett ki rajta, s az iratok átadására szólították fel a jelenlévőket. Han enyhén remegő kézzel bogarászta elő a Tetsu által beszerzett papírokat, s reménykedett, hogy a férfi kapcsolata jó munkát végzett. Fején megigazította a kemurii fejpántot, s Ő is átnyújtotta mikor sorra került. Belépett a teremben ahol közölték az ülésrendet. Természetesen társaitól külön ültették, Őt magát meg két ellenséges nemzet ifjonca közé ékelték be. Őt nem igazán kötötte le ez a nemzeti viaskodás, mellette ülő társai azonban kellemetlen pillantásokkal adták tudtára „Ha rá mersz nézni a papíromra kiszúrom a két szép zöld szemed!”
- Hangulatos megvilágítás, kellemes dizájn, modern bútorzat… tisztára, mint egy kripta. – gondolta magában Han elmerengve, miközben helyet foglalt. S ha a kriptahangulat nem lett volna elég, a jeges szemmel méregető jouninok és chuuninok gyülekezete a terem szélén csak erősítette az elképzelést. Mintha egy ravatalozáson ültek volna.
Kisvártatva felvillantak a fények. S megjelent maga az ördög, a fal árnyékából előmászva drakulaszerű kinézettel, csillogóan kopasz fejjel, s oly hangszínnel, amitől még Hanba is megállt az ütő. Egy öt percre felhúzott órát csapott az asztalra, s monológba kezdett.
– Funakoshi Daiki vagyok, az írásbeli vizsga fő vizsgáztatója. Fordítsátok meg a padokon lévő lapot!
Az ifju sunai eleget tett a „kérésnek”, s a következőt olvashatta: Chuunin Válogató Vizsga Előzetes Felmérő Teszt. A kopasz kérdést nem is várva folytatta.
– Rám néz mindenki! – erre Han is ijedten kapta fel a fejét. - Amit most láttok, az még nem az írásbeli vizsga, hanem egy előzetes felmérő teszt, egy beugró. Összesen öt percetek lesz a tíz kérdést megválaszolni, kérdésenként félpercnyi gondolkozási idővel. Tíz pontot érhettek el maximálisan, legalább hat pontot kell teljesítenetek ahhoz, hogy a tényleges tesztet elkezdhessétek megírni. Akinek nem sikerül a hat pont, megbukott! Ha egy három fős csapatból egy bukott meg, akkor az a csapat kétfős marad, ha kettő, akkor a megmaradt személy a saját falván belül más csapathoz kerül beosztásra!
Aki ezen a beugrón nem megy át, nem érdemli meg azt sem, hogy geninnek nevezhesse magát, és indítványozni fogjuk, hogy erejétől függetlenül visszatérjen az Akadémia utolsó évére egy kis fejtágításra! Csalni
tilos, egy csalás azonnali bukás nem csak az illetőnek, hanem a társainak is! Öt percetek van, a sípolásnál lerakjátok a tollat! Aki a síp után is ír, megbukott a társaival együtt. Kezdjétek!

A homokszemek lassú pergésbe kezdtek, ahogy a drakulaképű elindította az órát.
- Akkor lássuk - hajolt a tollal a papír fölé a zöldhajú gondolataiba mélyedve.
- Tíz kérdés és mindegyik a háborúhoz kötődik. Persze ki gondolta volna, még most is csak ezen tudnak károgni. Francba, hogy nem figyeltem Tetsura jobban – szitkozódott magában. Mestere ugyanis meglehetősen gyakran hozta fel témát a vacsoraasztalnál ülve, Hanaro viszont legtöbbször figyelmen kívül hagyta. Szerencséjére a kérdések között felbukkant Suna ostroma is, így azt grátisznak véve gyorsan bejelölte a helyes választ. Próbálta itt-ott kilogikázni a helyes választ, vagy csak egyszerűen bejelölte a „c”-t mert mindig az a legjobb, ha nem tudod a választ. Összességében gyorsan végigfutott a kérdéseken, s hátradőlve, karjait a tarkója mögé téve várta az eredményhirdetést.

//Kagami remélem nem nagy probléma, hogy itt ejtettem meg a vásárlást, csak nem akartam üres bábbal, meg kézzel vizsgázni jönni, élményben, meg mesélés alatt meg már nem tudtam volna vásárolni :/   //
Vásárolt eszközök:
Bábmester eszközkészlet                  5000ryou
2db Senbon lövő mechanika            2x3000ryou
 
1db Folyadék kilövő szerkezet         15000ryou
200 db tű                                             10x300ryou  (100-100 a felkari tű vetőkbe)
20db hosszú tű                                   4x300ryou (10-10 az alkari senbon lövőkbe)
1db Altató gázbomba                        5000ryou (bombavetőbe)
5db robbanó jegyzet                         5x200ryou
1db Kunai                                            200ryou

Végösszeg: 36400 (ha jól számoltam)

És akkor így a magammal hozott felszerelés (az előtte meglévőket is beleértve):
1szett szerszámkészlet
1szett bábmester eszközkészlet
1db kunai
8db robbanó jegyzet
Hikaru:
Fejben bombavető, tárban 4db füstbomba, 1db altatógázos bomba (sorban az utolsó)
Felkarokban tűvető, tárban 100-100db tű
Alkarokban senbon lövő mechanika, tárban 10-10db hosszú tű
Lánszóró a báb testében, kivezető nyílás a szájban
Behúzható penge a báb alsó részében
avatar
Kureiji Hanaro
Játékos

Taijutsu Pontok : 63


Adatlap
Szint: C
Rang: Vándor
Chakraszint: 210

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.