Kiképzőterepek

39 / 40 oldal Previous  1 ... 21 ... 38, 39, 40  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Suzuhito Sayuri on Szer. Márc. 25, 2015 5:14 pm

- Elnézést kérünk. Többet nem fordul elő. - teljes őszinteséggel, és alázattal a hangjában kéri az új Sensei megbocsájtását, hiszen a nőnek igaza volt, azzal kapcsolatban, hogy illetlenség egy tanárféle ember jelenlétében engedély nélkül beszélni. Még ha a stílusa nem is megnyerő a lány megpróbálja lenyelni ezt a sérelmet. Talán a nő iránt érzett félelme erősebb mint az un-szimpátia, ami szinte csak úgy sugárzik a nőből. Yuu szavai megmosolyogtatták a lányt, örült, hogy a fiú még egy ilyen helyzetben is képes egy kis hangulatot vinni a tanulásba.
Végül a Sensei-ek válasza nélkül jött rá miért is érkezett két személy felügyelni a csapatot, csoportbontás. Ugyan nem volt ínyére, hogy a nő keze alá került, és Erisa került Mugo sensei csapatába, de megpróbálta leküzdeni féltékenységét, és a feladatra koncentrálni. Semmi jó nem származik olyan felesleges érzelmekből, amik holmi alaptalan fantáziálgatásból születnek, mindenféle bizonyíték, vagy rá utaló nyom nélkül. Persze az utóbbi része nem volt teljesen igaz, hiszen Sayuri rengeteg célzást vett észre ez a két nap alatt amit a Sensei Erisa felé intézett. Kezdve azzal a csodaszép virággal, amit a lány hajába tűzött a férfi, ugyan megpróbált nem odanézni a jelenetnél, de akaratlanul is kukucskált, végül pedig a bemesélős taktikával terelgette el a gondolatait, most azonban ez nem sikerült, vágyakozva pillantott az eltávolodó trióra, majd pedig egy halk sóhajtás hagyja el a száját, és saját kis csoportja felé pillant. Egy mondhatni érthető tájékoztató és bemutatót követően kézhez is kapták az edzéshez szükséges felszerelést, néhány azonos méretű és formájú papiros személyében. 
- Sok szerencsét nekünk. - ismét egy mosoly villant a lány arcára ami talán már kísérteties lehet a fiúnak a tegnapi, viselkedéséhez képest, a lány valamivel barátságosabbnak hat, többet mosolyog, pedig oda valószínűleg nincs rá. Igazából Sayuri sem tudja mi az oka a nagy örömének. Kíváncsian suhant a saját kupaca fölé, és rögvest fel is vett egy szép példányt alaposan szemügyre véve azt, és megtervezve miként is fog hozzá látni a feladathoz. Nem tűnt olyan bonyolultnak a dolog így első ránézésre, hiszen csak egy lyukat kell a papír közepébe csinálni. Talán mind közül az víz elem az amellyel lehetetlen lesz elszúrni a dolgot, hiszen a tűz könnyedén tovább terjedhet, ahogyan a vágással is néhány milliméternyi csúszás tönkre teheti a papírt. Türelmetlenül maga elé tartva az első papirost megpróbálta megfelelő pontba koncentrálni a chakráját, pontosan ugyanúgy ahogyan azt korábban is láthatta a bemutatón. Persze ez számára koránt sem volt olyan egyszerű mint ahogyan azt elképzelte. Ugyan az akadémián tanítottak hasonló dolgokat, legfőképpen elméleti szinten még emlékezik is valamennyire belőle a lány, és legjobb tudása szerint koncentrálja a chakrát a papirosba, amin néhány másodperc elteltével még semmilyen változás jelei nem mutatkoznak. Kissé csalódottan engedi el, majd mély levegővételt követően ismét megpróbálja, ezúttal sokkal kitartóbban, és elszántabban mint az első próbálkozásra. A papiros néhány perc elteltével elkezdett puhulni, majd végül csalódottan tapasztalja, hogy egyáltalán nem olyan lett a végeredmény mint amilyenre számított, és az előzőhöz hasonlóan ezt is összegyűri, és leteszi egy kő mellé, jól látható helyre.
- Ez sokkal bonyolultabb mint amire számítottam. - bánatának még hangot is ad, hiszen kezdeti lelkesedése kicsit alább hagyott, látva a két sikertelenségét is, egymás után. Micsoda kudarc.. Pedig itt volt a lehetőségem a példamutatásra. Beképzelt gondolatok ugyan, de a lány az éjjel elhatározta, hogy türtőztetni fogja magát, és a ezernyi buta tervét is csak óvatosan ossza meg társaival, helyette inkább tetteivel bizonyít, majd. De rá kellett döbbennie, hogy ez legalább annyira nehéz mint a vezetői szerep. Egy kendővel megtörli arcát, miközben a távolból már ki is szúrja a közeledő Erisa-t, de még mielőtt bármit is mondana megvárja, hogy ismét együtt legyen a csapat. A lány kezében tartott papírlapokból rögtön arra is következtet, hogy hasonló feladatottal bízta meg őket is Mugo sensei.
- Csak nem kört kell vágnotok a papírba? - teszi fel a költői kérdést, miközben a magasba emel egy papirost - Nem is olyan egyszerű manipulálni a tárgyakat chakrával mint amilyennek tűnik... Nektek hogy ment? - némi üres csevej, a lány részéről, miközben a saját szerencsétlensége jeléül szolgáló összegyűrt galacsinokra pillant. Még egy halvány reménysugarat is érez, hogy kap valamiféle támpontot ami alapján folytathatja az edzését.

//yosh szerintem most mivel senki sem lett okosabb az üres csevejtől ezért nekiugorhatunk a +45 soros reagunknak és meglátjuk, hogy lesz-e szükség a +50 soros előtt egy interaktolásra //
avatar
Suzuhito Sayuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 212

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenta Koizumo on Szer. Márc. 25, 2015 6:28 pm

-"Heh..Szívesen megmutathatom, hogy ment." - mondta Koizumo, amint beérte Erisát, és csatlakozott a többiekhez. A kezében tartott lap fellángolt, hamuja ugyanúgy elszállt a széllel, ahogy korábban, kezében ezúttal egy még rövidebb csonk maradt. - "Nem egyszerű, talán chakraérzékeny papírral sem menne." - jelentette ki. - "És ti hogy boldogultok?" - pillantott Sayuri galacsinjaira és Yuu koszos (?) lapjára. - "Egyébként nekem kört kell égetnem, Erisának pedig valóban vágnia kell. Egy icipicit könnyebnek tűnt a feladat első látásra, de nem adom fel."
Beszéde végeztével leült a fűre, mert nem igazán volt kedve állni. Egy pillanatra magába szállt, és elgondolkodott azon, amit Erisa az imént mondott:
- "És hátha rájöttek valamire amire mi... Vagyis én nem..."
~ Amire én nem...~ gondolta Koizumo. ~ Felnagyítja a körülötte történő dolgokat, míg magát szinte semminek tartja. Ha ez a feltételezés helyes, a jelleme egyáltalán nem shinobinak való, viszont jó embernek ismertem meg. Érdekes helyzet. ~ gondolkodott, és enyhe lelkiismeretfurdalást is érzett, bár nem tudta, miért.
Közelebb húzódott Erisához, és elképesztően halkan, épphogy csak Erisa hallja, megkérdezte tőle:ű
- "Erisa. Haragszol rám?"
// Sayu szerintem dumáljunk Very Happy //
avatar
Kenta Koizumo
Játékos

Taijutsu Pontok : 54

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 516

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenshiro Erisa on Szer. Márc. 25, 2015 8:29 pm

Ahogy a többiek felé sétáltam Koizumo mellém sietett, újra megmutatta nekem, mennyire és reménytelen a helyzetem. "Nem fogom tudni megcsinálni... Nem fog menni reggelig..." Aggódtam magamban, és már megint... Már megint rám fog törni a sírás... Nem bírom... Mégis miért vagyok ilyen... Gyenge? A kétségbeesés, mikor tudod, hogy van még időd, de azt is, hogy ez csak késlelteti a vereséget. Hiába a remény, hogy ráérzek, elég csak az új társunkra nézni; Elsőre sikerült neki meggyújtania, még ha nem is égett kör alapúra, meggyújtotta, ez az alapja a dolognak, de nekem meg sem szakadt a papír, valahol nulla és semmi között állhatok jelenleg. Sayuri meglátott minket, és ő is intézett hozzánk némi kérdést, amire Koizumo helyettem is válaszolt. Sayuri azon kérdésére, hogy hogy is sikerül nekünk, én csak egy fejrázással válaszolok, érzem, ha megszólalnék megint előjönne bennem a keserűség, ami még inkább azt sugallná a többieknek, hogy gyenge vagyok... És hogy nem vagyok Shinobinak való... Viszont Koizumo intéz hozzám egy... Mélyen érintő kérdést... Haragszom-e rá? Haragszok-e bárkire is? Isami egyedül hagyott, és még csak meg sem mondta az okát... Nem haragszom rá... Yuu a falnak szorított, és majdnem megfojtott... Nem haragszom rá... A családomat megölték, holmi kóbor senkiházik, akik magukat "szökött ninjáknak" nevezik... Nem haragszom rájuk, ami megtörtént, megtörtént, ezen már nem lehet változtatni... Shinku látszólag mindenféle ok nélkül szid le, a puszta tekintetével... Rá sem haragszom... Nem érzek irántuk semmit. Ha éreznék sem változtatna semmit sem a dolgon... Még mindig itt lennék egyedül, néhány lappal a kezemben, és néznék Koizumora, a könnyektől csillogó szemekkel. Még nem sírok, még egy csepp könny nem tört ki szemem gödréből. Még vissza tudom tartani. Fejlődök. 
- Én nem haragszom senkire. - válaszoltam Koizumonak, ami lehet nem volt tanácsos. Ezt a mélyről fakadó fájdalmat legjobban a szavaim fejezik ki, ás ez itt is hallatszott. Olyan volt, mintha akármelyik pillanatba sírva akarnék fakadni, ami igazából nem is áll messze az igazságtól. Hirtelen megiramodnak a lábaim, el a csapattól, hallótávon kívülre, megtámasztom a hátam egy fának, és szép lassan lecsúszok rajta ülő helyzetbe, miközben szemeimet törölgetem, és igyekszem visszafojtani, visszaküldeni ezeket az érzelmeket mélyre, ahonnan jöttek. "Nem... Be fogom bizonyítani hogy menni fog... Bebizonyítom mindenkinek... Bebizonyítom Yuunak, Mugonak, Shinkunak, Isaminak, mindenkinek! Nem kezelhetnek úgy, mintha nem is léteznék, mindenki úgy dönt, mintha ott se lennék, mindenki levegőnek néz, mindenki a gyengeséget látja bennem." Érdekes érzés volt ez. Távolról sem nevezhető haragnak, inkább bizonyítási vágy, de ilyet sem éreztem még sokszor. Megtöröltem az arcom rózsa vörös ruhámba, majd nekitámasztottam a fejem a fának. Egy ideig csak a földet néztem, majd szépen lassan elővettem az összegyűrt, kicsit megszakadt papírt, ami a kezemben maradt véletlenül. Egy ideig csak néztem a ráncos lapot, ahogy a fény beárnyékolja itt-ott, ahol éppen kitüremkedik a gyűrődés. Szép lassan végighúztam rajta ujjaimat, éreztem ahogy az egyébként simának tűnő lap barázdái megakadnak ujjaim puha bőrén. Megpróbáltam újra. Kigondoltam... Vihar... Élénk, erős szél... Kicsavart fák... Tombol... Pusztít... Erős...
- Semmi... Még mindig semmi... Nem... Akkor is menni fog... Menni fog... Bebizonyítom. Bebizonyítom... Bebizonyítom mindenkinek! - Suttogtam magamnak, miközben fejemet a fához ütögettem lassan. Ökölbe szorítom a kezem. Akkor is megcsinálom a holnap estig kell gyakorolnom. Ekkor felfutok a fán, egyenesen a tetejéig. Pont egy magasabb fába fejelgettem, az egyik ága pont kilógott a levegőbe, elkülönült a többitől. Elég magasan voltam már ekkor, a szél itt sokkal erősebb volt. Sokkal intenzívebb. Sokkal... Agresszívabb. Nagyot nyelek, majd megszüntetem a lábamba irányított chakra koncentrációját, így megszűnik a "tapadás". Akármikor megcsúszhat a lábam. Akármikor leeshetek, akármikor meghalhatok. Lassan, lépésről lépésre kisétálok azon az ágon. Amint kilépek a fa lombkoronájának takarásából, egy igen erős széllöket próbál letessékelni az ágból, minek okából el is veszítem az egyensúlyomat, de nem esek le, meg tudom tartani magam. Olyan ez, mintha azt üzente volna meg, hogy nem fogok nyerni... Ez a szél... Le akart lökni... Azt akarta hogy adjam fel... De nem fogom!
Még egy lépést teszek meg az ágon, sokkal erősebbet, melynek hatására kicsit megbillen az ág, majdnem megint leesek, de nem adom fel, tovább megyek, dacolok az erős széllel, egészen addig amíg ki nem érek a hegyére. Itt törökülésbe helyezkedek, lassan, hogy egy erősebb hullám le ne sodorjon. Kezembe veszem a már igen gyűrött lapot. A legelső akinek megmutatom hogy nem vagyok gyenge, hogy meg tudom, és meg is fogom csinálni, maga a szél lesz. Egy újabb szél belekap a hajamba, de testemet nem mozdítja. Ez a szellő már nem öleli át a testem, nem simogatja a bőröm. Ez a szél meg akar ölni. Két kezemben tartom a lapot. Ha nem sikerül, az sem fog számítani, ha legyőz a szél, és lent eltöröm a nyakam. 
Ekkor egy, az előbbiektől jóval erősebb kap el. A hajam hullámzik a levegőben, a benne lévő kék virágot el akarja tőlem ragadni ezen láthatatlan erő, de nem eresztem, a fekete "lombkoronám" erősen tartja, nem ereszti, akkor sem a tépni akarná. "Nem fogom hagyni magam" 
- El kellene szakadnia?? Igen?? Akkor itt és most el fog szakadni! Csak figyeld meg! - Kiáltom a levegőbe, mintha csak a széllel veszekednék. "Mit kell? Élesre? Csak figyeld meg, hogyan foglak most igába hajtani!" Hirtelen behunyom a szemem. Minden elsötétül. Egy valamit hallok, egy valamit érzek. Érzem a szél susogását, és az erőt, amivel le akar taszítani a fáról. Érzem a kezeit, hogy most nem simogatnak, most egyenesen ütnek. De vajon hogy vág a szél? Erősnek kell lennie? Nem... Élesnek... Élesnek... 
Ekkor szakadást hallok. Kinyitom a szemem. A gyűrött papír... Megszakadt... Nem körben, és végül is nem is ketté, de megszakadt.Nagyjából három-négy centi hosszúságú vágás volt a kicsiny lapocska közepén. Nagyot sóhajtok, majd kezemben még jobban összegyűröm a lapot, ökleim közé szorítom. Egy újabb szellő suhan végig az erdő, így engem is elér, de ez már nem akar lelökni, vagy legalábbis érzem benne az erőt, de egyúttal azt is, ahogy a testem azonosul a levegő áramlásával, csak a hajamat kapja el újból, de a testem mozdulatlan marad, hiába a hatalmas ereje, egyszerűen végigsimul a testemen, nem bánt... Kicsit nevetek. Végül is nem sikerült igába hajtani a szelet... Egyszerűen csak... Elnyertem a bizalmát...
- Köszönöm. - nyögtem a levegőbe, miközben az eget néztem.
Most már csak körbe kell vágni. Ahhoz pedig kelleni fog még egy pár lap. Kiszemelem az irányt ahonnan jöttem, és hamar kiszúrok, még az enyémnél is magasabb fát. Elindulok oda, majd amint odaértem, mosolyogva veszek fel még egy jó pár lapot Sayuriéktól, kiürítem az övtáskámból a robbanójegyzeteket, majd megöltöm a lapokkal. Az a fa, pontosan Yuu mellett van. "Nekem is menni fog"


A hozzászólást Fenereshy Erisa összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 26, 2015 3:50 pm-kor.
avatar
Kenshiro Erisa
Játékos

Taijutsu Pontok : 20

Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Yuu on Csüt. Márc. 26, 2015 1:21 am

/próba első fele/


Ahogy látom Sayuri-san sem járt nagyobb sikerrel mint én, ki gondolta volna, pedig egy kis részem valamiféle oknál fogva reménykedett abban, hogy neki jobban megy. De persze nem, bizonyára nem véletlenül kaptuk ezt a mennyiségű lapot. Láttam, hogy a többiek közelednek és ez valahogy nem volt az ínyemre, úgy éreztem nem leszek több azáltal, hogy velük beszélgetek, csak időt veszek el magamtól, nem igazán gondolnám, hogy bármelyikük jobb lenne vagy többet értene a dologhoz mint én. Nem ez teljességgel lehetetlen úgy döntöttem ott is hagyom őket, az általuk keltett zaj csaj zavarna a haladásban.
Nem kérdeztem, nem kértem engedélyt szimplán csak ott hagytam őket, mint általában. Nem igazán tudom, hogy mit gondolnak a tőlem már talán megszokott jelenségről de nem is nagyon érdekel, hisz sosem érdekelt azok véleménye, kik nem állnak felettem. Akik felettem állnak azokat meg kerültem így bezárult az ördögi kör, nem véletlen töltöttem életem nagy részét egyedül, illetve kényszerből apámmal és a húgommal aki történetesen és szégyenteljesen, sőt sajnálatos módon erősebb volt nálam és általa rendszeres megaláztatásban részesültem. De ahogy a mondás is tartja ami nem öl meg az megerősít, ha valami erősebbé tehet az a gyűlölet, mely felhalmozódik benned, ez az a dolog mely igazán célt tud adni az életednek, és cselekvésre ösztönöz, képessé tesz arra hogy tegyél céljaidért. Aki folyamatos dicséretben részesül az le fog engedni, vissza vesz a szintjéből, nem erőlködik többé, gyenge lesz, és aki gyenge, annak nincs helye ebben a világban.
Ha gyenge vagy ez a világ felemészt, ha gyengének neveltek, és nem tudsz túlnőni ezen, akkor a semmibe vészel elnyel a sötétség, elnyel a világ, többé nem létezel, hiszen senki sem emlékszik a gyengékre, senki sem tudja majd hogy ki vagy, ki voltál, csak egy dolgot tudnak, hogy ki leszel.
Nem leszel más, mint egy hulla a harcmező közepén, egy bábú melyet könnyedén irányítanak és nem tudja megvédeni magát, nem tud győzedelmeskedni nem tud felülkerekedni másokon, egy senki, egy névtelen. Csak egy dolgot tudnak majd, hogy Konoha halottja vagy.
Én nem akarok, és nem is fogok ezek az emberek közé kerülni, erős vagyok, erős mert felismertem a gyengeségeim, bár elismerni másoknak nem ismerem el azokat. Igyekszek túlnőni rajtuk át hágni, kiszélesíteni fizikai határaimat, és ezt csak tanulással edzéssel érheti el az ember.
És most itt vagyok az erdő, egyik rejtett zugában egyedül. Készen állok arra, hogy uralmam alá hajtsam a villám erejét, bele is kezdek a gyakorlásba, nincs több vesztegetni való időm. Itt és most, győzedelmeskednem kell. Egy komoly harc saját magammal, az ember legnagyobb ellensége önmaga, ez rám fokozottan igaz, fokozottan a testemre. „Bárcsak egy erősebb testbe születtem volna.” Sokszor futott át rajtam ez a gondolat a múltban. De mára megbékéltem a testemmel biztosan tudom, hogy megvan az oka, csak azt nem tudom még hogy mi. Itt az idő, hogy minden gondolatomat arra a kis cetlire irányítsam ami a kezemben van. Érzem ahogy a chakrám elhagyja a testem, de megint nem történt semmi így továbbra is hosszasan koncentráltam, de csak azt sikerült elérnem, hogy elszakadt a cetlim, és kissé elkormosodott, mintha öreg papír lenne. Persze ez sem első próbálkozásra ment. Eleinte csak a szokásos kis foltocskák jelentek meg össze vissza
bár egyre jobban tudom koncentrálni a chakrám de semmi, ez túl gyenge. Semmire nem fogok menni ezzel, pontosan tudom a feladatot, be lett mutatva akkor nem értem hogy egyszerűen mért nem megy. Nem tudtam, hogy a többiek hogyan is állnak csak reménykedtem, hogy nem járnak előttem ezzel a dologgal, a versenyszelem küzdött bennem így nem hagyhattam abba.
Egyre csak öltem a chakrám a papírfecnikbe, melyből jó pár, már hibás darab ott hevert mellettem. Persze ez sem végtelen mennyiségű, mármint se a papír se a chakra. Ahogy látom, nem egészen egyenes arányosan fogynak, egyre erőteljesebben érzem a fáradtságot, és hiába a maszk, ha a tüdőm is fárad, mert az a kevéske chakra ami oda arámik kezd kimerülni, viszont a szememről csökkent a nyomás, kicsit fura érzés, de mintha homályosan látnék is vele, de csak foltokat. Ilyenkor érzem magamban hogy egyáltalán nem vagyok ura a testemnek. Persze ezen változtatni kell, és csak úgy lehet ha erősebb leszek. Nem véletlen van a mindennapos edzés, nem hagyhatom, hogy egy cetli kitoljon velem. Viszont ha tovább folytatom, akkor innentől tényleg csak energia pazarlás mert már alig tudok valamennyi chakrát kisajtolni magamból, és közben ránk is sötétedett, így az éj leple alatt úgy döntöttem körülnézek, hogy ki hogy áll, és egyáltalán hol is lehetnek a többiek. Levezetésképp tökéletes elfoglaltság lesz számomra.


Hmm tökéletesen sikerült megoldanom a helyzetet minimális energiakifejtéssel, ugyanis nem nagyon volt erőm felkelni a fa alól ami alá letelepedtem, úgy tűnik tényleg nem figyeltem oda eléggé és jelenleg mozdulni is alig tudok. Most mégis mi tévő legyek, leselkedni akartam, de nem fog így menni, pihennem kell, igen... talán egy két óra alvás elég lesz. Hát persze, még ki sem mondtam, de már benyomtam a szunyát, és mégis hogyan tudnám betartani azt az egy két órát amikor majdnem minden erőmet felemésztettem. Nagyjából hét óra körül járhatott az idő, mikor sikerült lehunyni a szemem, igen korai lefekvés volt, de nem volt mit tenni, valahogy regenerálódnom kellett. Egy letisztult világba léptem be semmi fájdalom, semmi negatív dolog, legalábbis egy átlag embernek. De én kicsit más vagyok, túlzottan erős a fény, mindig jobban kedveltem a sötétebb zugokat, persze álmaim sötétjét annyira nem, hiszen mind egy rémes lidércnyomás, lázálomként éltem át őket. Ez a fény, ahh tényleg kezd túl zavaró lenni, már-már természet ellenesen erős. Éééés eltűnt, csodás, a viharfelhők elnyomták egy pillanat alatt a korábban oly erősen szúró napfényt. Úgy tűnik kívánságomra elsötétedett álmom égboltja. De mégis mit tegyek most, ez a viharos égbolt nem sugall semmi jót. Egy egy villanást látok a szürke felhők között. Majd ezek a villanások egyre erőteljesebben kezdenek el kitörni a felhőkből. A villámok elérték a földet, és körülöttem csapódtak be, egy kört alkottak épp olyat mint annak a körnek a széle, melyet nekem kéne a lapba égetnem, a korábban hófehér talaj teljesen hamuvá égett teljesen elszenesedett. Ezek a villámok, melyek folyamatosan összekötötték az eget a földdel, elkezdtek felém közeledni, nem értettem a helyzetet, furcsa jelenség volt számomra, mivel láttam, hogy nincs kiút, így úgy döntöttem megérintem ezt az elektromos falat. Éreztem, ahogy a chakra áramlik benne. Ekkor jöttem rá, tulajdonképpen most a lapban vagyok, mellyel korábban szenvedtem, és valami ilyesmi folyamat játszódhat le ott is, így kell nekem is megpróbálnom a dolgot. A tanulás talán meghozza gyümölcsét, lecsuktam a szemem és hagytam, hogy a villámok lassan elnyeljenek.
avatar
Yuu
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 220

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenshiro Erisa on Csüt. Márc. 26, 2015 3:47 pm

// A második, ötven soros első fele //


"Sikerülni fog" Nyugtattam magam, ahogy vagy húsz darab lappal elindultam felfele a fán. Igyekeztem elkerülni Yuu-t látszott rajta hogy ő is koncentrál, nem akartam zavarni. Ő hogy bírja ezt? Őt nem gyötrik az érzelmei? Vajon milyen családja lehet? Vagy van neki egyáltalán? Olyan furán viselkedik...
Ez a fa jóval magasabb volt mint az előző. Nagyjából kétszer akkora volt mint az előző, így a felénél ismét kiléptem egy kiálló ágra, chakra koncentráció nélkül. A szél nem bántott, pehely lépésekkel értem ki az ág végére, ami szinte meg sem hajlott alattam. A szél persze a hajammal még most sem békélt meg, de a testemmel ellensúlyozom, ha elrántana a hajamnál fogva. Először kézjelet formáltam, és magamba merültem. Élveztem a szél erejét, tudtam, hogy most már menni fog. A szél ereje véletlenszerűen változott minden pillanatban, hol gyengéd volt, és odafigyelő, hol haragos, és gyengeséget nem tűrő. Teljesen kiszámíthatatlan volt. A legváratlanabb pillanatban csapott át lassúból gyorsba, szellőből viharba. Nagyjából fél óráig engedte türelmem ezt az állapotot, majd elő is vettem az első lapot, melyet ujjaimmal közre is fogtam. Sokkal intenzívebben éreztem a Chakrám, mintha felélénkült volna. Éreztem ahogy kezeimen végigfut, és ujjaimnál távozik. Kis szakadás hangja. Nem sokkal szakadt tovább, mint az előző, de látható, hogy fejlődök. Vajon, hogy kellene felgyorsítani a folyamatot? Több chakra? erősebb koncentráció? Mindkettő egyszerre?
Elővettem a második lapot is, miután az elsőt odaengedtem a szélnek, mely tovarepítette a kezeimből. Maga az elvágása, már nagyjából megy, de még nem tudom irányítani, és fogalmam sincs, hogyan kellene ebből kör alakút varázsolni. Mindenesetre, előbb vágjuk ketté a lapot. Valahogyan...
Remélem most is ugyanúgy megfigyelnek minket, mint a vizsgánál, és látják, miként fogom megcsinálni a feladatot. 
Ezúttal két tenyerembe tettem össze a lapocskát, s nem ujjaimba, hanem tenyerembe koncentráltam a Chakrám, miközben képzeletem a szakadást játszotta le szemeim előtt. A szél miként vág el egy fát? Mármint, lehet bármely erős, nem elvágja, hanem kicsavarja a földből. Mi kell neki ahhoz, hogy vágjon? Hogy lesz éles?
Persze hamar eszembe is jutott néhány ötlet, melyeket egy kard élességéről vontam le. Egy kard akkor éles, akkor vág, ha az élének minél kisebb a felülete, és minél gyorsabban éri a felületet. Szóóóóval.... Egy vékony, sűrű, gyors szellő, ami vág. Már csak el kell képzelni. Lássuk...
Szememet újra behunyva, a feketeségben ezúttal nem egy vihart, hanem egy amolyan "szél kardot" képzeltem el, ami hirtelen csap le egy farönkre, ketté vágva azt. Újabb szakadás. Hosszabbak mint az előzők, de még mindig nem elég. Még mindig több kell. Több chakra. 
A következő lapok során is azonos módon jártam el, és röpke másfél óra alatt eljutottam odáig, hogy a vágás már majdnem a széléig ér. Leszaladtam lapokért, vagyis leszaladtam volna, ha lefele fél úton nem szédülök meg kicsit, és nem esek le a fáról. A levegő süvítését hallottam, egészen addig, amíg testem a földet nem érte. Az oldalamra este, amitől hangosan felnyögtem, majd mindkét kezem az oldalbordáimhoz téve, néhány percig csak fetrengtem, alig tudtam elviselni a fájdalmat. Bár látszólag nem tört el, rettenetesen fáj, érzékeny. Lassan elbukdácsoltam a lapokért, méghozzá azokhoz a lapokhoz, amiket Mugo-sensei hozott, nem akartam a Yuuék lapjaiból élni. Minden fánál megtámaszkodtam kicsit, egy ideig nem értettem, miért szédültem meg annyira. Bár miután óvatosabban visszatértem a fára, még húsz lappal, és elkezdtem újra meditálni egy órát, végül megpróbálni újra szétszakítani a lapot, hamar rájöttem. Fogy a Chakrám. Ráadásul nagyon gyorsan. Egyre több Chakrával próbálkozok, kevesebb koncentrációval, és ez hamar kimerít engem. Még csak el sem kezdett sötétedni, de máris alig tudok lábra állni a fáradságtól. Lehet pihennem kellene... Nem. Nincs rá időm. Nem tehetem meg. Tovább kell csinálnom. 
Újra magamhoz veszem az egyik lapot. Ezúttal a koncentrációt próbálom növelni, de ez sokkal nehezebb. A Chakráját még könnyen érzi az ember, de ha valaki úgy akar mindent kizárni a fejéből, hogy közbe csak arra gondol, hogy meg kell csinálnia, különben mindenki le fogja nézni, nem könnyű. Akárhányszor elcsöndesültek fejemben a hangok, egy momentumnyi csönd után megint előjöttek. Nem tudtam összpontosítani. A fájdalomról az oldalamban nem is beszélve... De ha még több Chakrát használok el, lehet el fogok ájulni a fáradságtól. 
Lenézek az ágról. Látom, ahogy magam alatt Yuu is gyakorol. Szünet nélkül. Kitartóan. A fehér lapok, melyek kezébe kerülnek, sötét árnyalattal szabadulnak onnan. Olyan nyugodtnak tűnik... Vajon ő mit gondol rólam? Lenéz vajon? Vagy ha le is néz, elhiszi rólam, hogy meg tudnám csinálni? Vagy gondol egyáltalán ilyesmikre? Egyáltalán minek kérdezek ilyeneket magamtól? Úgysem tudom megválaszolni, megkérdezni Yuutól pedig úgysem fogom. Vagyis... Lehet egyet biztos meg tudnék válaszolni... Hogy lenéz-e? Az biztos... Azt viszont, nem tartom logikusnak, hogy mérlegeli magában, hogy képes lennék-e megcsinálni. Nem. Ezt nekem kell bebizonyítanom neki. Lehet nem kíváncsi rá, lehet nem érdekli, lehet hogy le se szar engem. De akarom bizonyítani neki, hogy nem vagyok gyenge. Nem. Be fogom bizonyítani neki. 
Előrántok még egy lapot. "Most ketté fogsz szakadni" Gondolom magamban, és egy kis mosollyal szorítom a két kezem közé. "Bebizonyítom... Bebizonyítom neki... Bebizonyítom mindenkinek!" 
Ekkor a lapot hirtelen egy szakadás tarkította el. Nem is. Egy szakadás választotta el a lapot, kettőre. Kezembe megtartom egy ideig, szemeimmel vizsgálom sikeremet. A szél ekkor már egy ideje lelankadt. Lenézek újra Yuu-ra, aki most úgy tűnik elaludt, pihen. Egy újabb széles mosoly látszódik az arcomon. Leeresztem a két papírdarabot, egyenesen Yuu fejére. A szél mintha csak a kedvemért állt volna el. A két papír játszik a levegőben, hol egymásnak ütköznek, hol eltávolodnak egymástól, az egyik kitér a pályájáról, majd vissza, a másik hol nagyobb, hol kisebb lendülettel esik a föld felé, attól függően, éppen melyik szélét mutatja a föld felé. De végül az egyik Yuu feje mellett, a másik Yuu homlokán landol. Ha esetleg fel is ébredne, visszahúzom a fejem, nehogy azt higgye, hogy direkt dobtam rá, majd felkacagok örömben. "Már csak egy kör kell". Vajon mennyi lehet az idő? Már eléggé kezd sötétedni...

// Azért mertem írni, mert nem tervezek senkivel sem szockodni, interaktolni. Illetve, mert Yuu postja kedved adott az írásra ^^ //
// És az ötven sorost is két részre vettem, szóval... na... //


A hozzászólást Fenereshy Erisa összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 26, 2015 3:58 pm-kor.
avatar
Kenshiro Erisa
Játékos

Taijutsu Pontok : 20

Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenta Koizumo on Csüt. Márc. 26, 2015 3:56 pm

// Na jó, ez esetben én is belekezdek a 45-ösbe. Időközben kicsit stílust váltottam, így jobban átélem a karakterem :3 //

Yuu lelépett. Erisa is. Válaszolt nekem, de én éreztem, hogy hazudik. Hallottam a hangján, hogy valami nagyon bántja őt, hogy az elfojtott düh most tört ki belőle, de azt is éreztem, hogy ez nem nekem szól. Még soha senkivel nem voltam ilyen szoros kapcsolatban, leszámítva a szüleimet. Most az új csapatommal vagyok, akikhez a közeljövőben a legszorosabb kötelék fog fűzni, de a csapat fele már nincs is itt. Külön vagyunk, és csöppet sem viselkedünk csapatként. Yuu úgy látszik, elutasítja a csapatmunka minden formáját, és egyedül edz tovább. Valami ezt is kiválthatta benne, ahogy Erisában is ezt a kirohanást. Milyen rettenetes múltjuk lehetett, ha ilyen mélyen képesek átérezni minden érzelmüket. Milyen kemény lehetett a sorsuk az enyémhez képest, hogy ennyire hallgatnak a szívükre. Mi a szív? Olyan kérdések ezek, amikre talán senki sem tudja a választ, és én biztos nem is fogom tudni. Sayurira néztem, kicsit kérdően, hátha tőle kapok valami magyarázatot, de nem vártam tőle, hogy szóra méltasson engem. Új vagyok itt, semmit sem tudok. Mindegy, nem az én dolgom. Feladatot kaptunk a senseitől, és most azt kell elvégeznünk. Elővettem hát néhány papírt a zsebemből, amit magammal hoztam, és letettem magam mellé a földre. Kezembe vettem egyet, és hosszasan néztem, majd visszatettem, és újra megformáztam a madár kézjelet. Azt hiszem, most elértem a meditáció egy új szintjét, már nem pusztán irányítani akarom a testem, ismerni akarom. Ha még magamat sem ismerem, hogyan irányítsak bármit, ami tőlem független? Lángok. Mi üthet szabályos kört egy papíron? Egy meteorit? Egy mérhetetlen erejű lángoszlop? Talán nem is kell láng, csak egy forró billogvas, amely megbánással, és bűntudattal pecsételi lelkünket le nem vethető bőrünkbe? Forró, ez a kulcsszava az egésznek. Nem a lángot kell irányítanom, hanem a hőt amit ad. Csak annyit kell tudnom, pusztítani, vagy segíteni szeretne ez a forróság, és itt most igenis rombolni kell. De mi elég forró ahhoz, hogy pusztítson, mégis elég hideg ahhoz, hogy irányítani tudjam? Ilyen dolog fizikailag nem is létezik, valami olyat kell keresnem, ami nem kézzel fogható. Túl kell mutatnom a saját korlátaimon, sőt! Át kell lépnem a fizika törvényei által szabott határokat. A ninjutsu is erről szól. Kitörni a burokból, amibe törvényeink bezártak, és szabadon szárnyalni. Minél több erőd van, annál inkább szárnyalhatsz. Nem nyugszom bele a korlátolt helyzetembe. Erőt kell gyűjtenem. Irányítanom kell a gyűlöletem.
Egy új személyiségemet ismertem meg az új próbálkozások első lapját kezemben tartva. Gyűlölet izzott bennem ez iránt a kiközösítő, gonosz világ iránt. Fáj a szemem. A bal. A pecsét, amit egykor anyám ráhelyezett, ezzel megfosztva látóterem egy részétől, most egy pillanatra megjelent. Még sosem történt ilyen, talán a gyűlöletem ébresztette fel? Ez az énem nem ismert korlátokat. Egy szemet képzeltem magam elé, ami tele van gyűlölettel, ez adja neki a forró dühöt, majd ezt próbáltam meg kivetíteni a papírra. A gyűlöletet sem lehet tökéletesen irányítani. Ha túlnő rajtunk, önállóan fog cselekedni, és akkor...elszabadul a pokol. A papír teljesen eltűnt, megégettem a bal kezem. Hmm..nem rossz - gondoltam mosolyogva.
A személy, akit az imént felkeltettem, eltűnt. Újra önmagam voltam, és a józan eszemet kezdtem el használni. Felvettem egy újabb lapot, és hajóvá hajtogattam. (Igen, lehet négyzet alakú lapból hajót hajtogatni, ki is próbáltam otthon, sőt! Ha levágod a vitorla csúcsát, a lap közepére kerül a lyuk Very Happy - User) Beillesztettem a jobb kezem két ujját a vitorla alján lévő lyukba, míg a sérült bal kezemmel egy fél tigrist formáztam. Valami apró lángra gondoltam, egy kis gyufára, amint az hozzáér a vitorla csúcsához, és meggyújtja azt. Miután elképzeltem, megpróbáltam a gyakorlatban kivitelezni ugyanezt. Erősen szuggeráltam, hogy sikerüljön, és meredten bámultam a lapra, nehogy a legapróbb változást is elszalasszam. A papír lassan barnulni kezdett, de sajnálatomra nem lyukadt át. Újra neki kellett futnom, de mielőtt bármibe is belekezdtem volna, hajtogattam öt újabb hajót, amiket egymásra tornyozva magam mellé helyeztem, a többi összehajtogatatlan papír tetejére. Levettem a legfölsőt, és újra megcsináltam azt, amit az előbb. A próbálkozás nem változott, és az eredmény is csak annyiban, hogy a nagyobb befektetett chakramennyiséggel egyenesen arányosan a folt kiterjedése is egy picit nőtt. Még mindig nem lehetett látni mégy egy gombostűfejnyi lyukat se, nyoma se volt a várt hatásnak. Felvettem még egy hajót, és kicsit több chakrával játszottam el ugyanezt. A lyuk nagyobb lett, és az odafigyelőbb kontroll miatt a kör szabályos lett rajta. De ennél többet nem értem el. A következő hajónál azonban megtört a jég. Illetve a lap. Ezúttal két hullámban engedtem a chakrámat a vitorla csúcsába, így a hatás a következő lett: a lap először megbarnult, majd középen elkezdett kiégni. A lyukon épp csak átfért a kisujjam. A következő lapnál is pont ugyanekkora lyukat produkáltam. Széthajtottam a lapot, így a lyuk kicsit nagyobbnak tűnt, de még mindig nem volt akkora, mint amekkorát a sensei csinált. Időközben visszajött Erisa is. - "Megvagy?" - kérdeztem volna, de végül csöndben maradtam. Az imént is hogy elszomorítottam. Megviseltnek látszott, de kicsi boldogság is áradt belőle. Talán új szintre lépett. Mindenesetre örülök, hogy már nem annyira szomorú.

// Csak azért mertem írni, mert Erisa is mert Very Happy Ganbatte Very Happy //
avatar
Kenta Koizumo
Játékos

Taijutsu Pontok : 54

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 516

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenta Koizumo on Csüt. Márc. 26, 2015 5:02 pm

// Szockodósdi Very Happy Remélem nem baj. //

És elkezdett esteledni. Koizumo felmarkolt néhány papírt, és elindult a tóhoz, hogy nyugovóra térjen. Ledobta a táskáját és elindult fát gyűjteni. Egy tekintélyes méretű kupaccal tért vissza, aminek egy részét csak úgy leszórta, de néhány ágat felállított piramisba, és körbekerítette néhány kisebb kővel. Néhány cédulát az ágak közé tett, és ügyesen, ahogy gyakorolta, meggyújtotta őket.
~ A képességem máris hasznosnak bizonyult. Ha ezt a vándorlás alatt is tudtam volna... ~ örült magának a fiú. Elővette szerény ebédjét, amit már órák óta meg kellett volna ennie, és kicsit megmelegítette a tűz fölött. Érdekes volt, mert nem volt mire rátennie a rizsgolyókat, így kézben fogva melegítette a tűz fölött, ami egy kicsit forró volt. Az egyikkel azt is kipróbálta, hogy egy papírt tett rá, és meggyújtotta rajta, de nem bizonyult hatásosnak. Elkezdett falatozni, amikor az egyik bokorból valami hangot hallott. Óvatosan egy kunai-ért nyúlt, és elkezdett abba az irányba fürkészni. Végül jelentéktelennek ítélte a történteket, és mert egy kicsit kulacsába a mellette levő tóból. Nagyot húzott a hideg vízből. Az egész napos étlen-szomjan gyakorlás kicsit kifárasztotta.
avatar
Kenta Koizumo
Játékos

Taijutsu Pontok : 54

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 516

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenshiro Erisa on Csüt. Márc. 26, 2015 5:12 pm

//szockodás. Időbeni elhelyezés, egy órával azután, hogy először szakítottam ketté a lapot//


Teljesen kezdek kimerülni. Egyszerűen, hiába milyen erősen koncentrálok, ha egyszer nincs chakrám. Már 10 lapot kettévágtam, de a vágást még csak meg sem tudtam görbíteni, nem hogy kört vágni... Ahh... Olyan éhes vagyok. Olyan szívesen ennék most valamit. Tíz óra óta nem ettem, ha ez így folytatódik drasztikusan le fogok fogyni. Körülnézek, és egy kis felszálló füstöt látok meg, nem messze tőlem, és tűz fényét. Kíváncsi voltam ki az aki tüzet rakott, Sayuri vagy Kozumo. Leszálltam a fáról, és átverekedtem magam a növényzeten, majd meglátom, ahogy Koizumo éppen rizsgolyókat ízlelget, minek hatására összefutott a számban a nyál... Talán nem lenne baj... Talán nem haragudna érte... 
Odasétálok hozzá, és köszönök neki.
- Szia Kenta-san... - kezdtem bele, majd mire odaértem, jobban szemügyre vettem az ételt, majd halkan és bátortalanul így szóltam:
- Esetleg... Egy kis darabot... Kaphatnék én is?... Tudod... Reggel óta nem ettem, és nem hoztam magammal semmilyen ételt... És... Egy kicsit éhes vagyok...
avatar
Kenshiro Erisa
Játékos

Taijutsu Pontok : 20

Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenta Koizumo on Csüt. Márc. 26, 2015 5:40 pm

Koizumo éppen beleharapott az első rizsgolyóba, amikor meglepő módon Erisa érkezett meg. A fiú mosolygott egy kicsit, amikor a lány kimondta a nevét: Kenta-san. Mindenesetre örült a lány társaságának, és habozás nélkül a mellette egy pár hatalmas levélre kitett rizsgolyókra mutatott:
- "Vegyél nyugodtan, amennyit csak akarsz. Én már csak megszokásból eszem." - válaszolt Erisának, majd kicsit arrébb húzódott, hogy a lány kényelmesen elférjen mellette. Közben végig azon gondolkodott, hogy hogyan tegye fel a kérdést a lánynak.
- "Erisa-san...Ma olyan...Hogy is mondjam...Szomorú voltál. Rengeteg minden történt velem, meghaltak a szüleim, és még sok rossz, ezért amikor vándoroltam, elhatároztam hogy eltörlöm a szomorúságot. Ha nem is az egész világból, legalább magamból. Szeretném megérteni...Mindent meg szeretnék érteni, ami egy embernek fájhat, de legfőképpen azt, ami tényleg fáj." - Koizumo ebben a pillanatban levedlette azt a formáját, amiben reggel bemutatkozott, és önmagát adta a lánynak. Várakozóan nézett Erisa felé, és letette a kezében tartott rizsgolyót, amiből még mindig csak egy falat hiányzott.
- "Tudod, reggel egy kedves, életrevaló lánynak ismertelek meg, de edzés közben egész más voltál. Sugárzott belőled a szomorúság, és ez engem is elkeserített. Nem elsősorban az, hogy szomorú vagy, inkább az, hogy nem vagy őszinte." - ezt már Koizumo sem tudta, miért mondja. Nem tudta abbahagyni a beszédet, és olyan tulajdonságait fedte fel, amiket legszívesebben örökre titkolt volna. Megmutatta...Az érzelmeit. Esetlennek tűnt ebben a pillanatban, de legalább önmaga volt. Tényleg szerette volna megérteni a lányt annak ellenére, hogy a hozzá hasonlóan nőneműek megértését még megpróbálni is fölösleges.
avatar
Kenta Koizumo
Játékos

Taijutsu Pontok : 54

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 516

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenshiro Erisa on Csüt. Márc. 26, 2015 6:15 pm

A fiú engedélyére hamar leültem mellé, és el is vettem egy nagy darab rizsgolyót, és jómagam is megízleltem. Az ételnek kellemes íze volt, remekül esett. A fiú azonban beszélgetést akart kezdeményezni. Már akkor féltem, mikor belekezdett, és csak darabosan tudta kimondani azt, amit akart. Viszont ahogy szépen lassan belelendült, és végigmondta, elállt a lélegzetem, meglepődtem azon amit mond. Kezemet elemeltem a számtól, és fél percig csak néztem rá kék szemeimmel, és figyeltem arca rezdüléseit. Nem akartam elhinni, hogy ezt komolyan mondja. Reggel teljesen más volt, most pedig hirtelen előjött belőle az érzelmes fiú? Aham... Érdekes, mindenesetre, érzelmi védelmemet nem engedem le, bár tudom mire gondol, igyekszek mindent elfojtani ami fel akar bennem törni. A sikerélménynek hála, ami a papír kettészakadása okoz, ez sikerül is.
- Nem vagyok... Őszinte?... - Kérdeztem vissza, hangomon érezhető volt, hogy elfolytok valamit. Az volt a tervem hogy érzelemmentesen, hidegvérűen válaszolok neki, amivel meggyőzhetem, hogy nincs semmi baj, de ez nekem nem megy. - Őszinte voltam. Nem haragszok senkire, semmiért. - válaszolok kicsit szűkszavúan, majd újra a számhoz emelem a rizsgolyót. Néhány mondatot mondott ugyan, de máris érzem, hogy kezd könnyesedni a szemem. Pontosan tudom, hogy semmibe néz mindenki. De nem fogok sírni, nem engedem meg, hogy ennél is gyengébbnek tűnjek, mint ami most vagyok. Egyszerűen csak megtörlöm a szemem, a jobb kézfejemmel, és folytatom.
- Nem vagyok szomorú. Vagyis... De mit számít ha az is lennék egyébként? A szomorúság is abbamarad egyszer... Egyszer... - mondtam, majd tekintetem elidőzött a tűz lángjain. Kellemes melegség sugárzott belőle, és eszembe juttatott egy okot, amivel terelhetem a témát. 
- Egyébként neked hogy megy a feladat? - Kérdeztem a fiútól kedves hangon, majd elővettem egy lapot az övtáskámból. - Nekem már csak azt kellene megoldanom, hogy körbe vágódjon, és ne egyenesen. - mondtam neki, majd két ujjam közé tettem a lapot, és kis koncentrálás után az kettészakadt, majd a darabjait a tűzre dobtam.
avatar
Kenshiro Erisa
Játékos

Taijutsu Pontok : 20

Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Suzuhito Sayuri on Csüt. Márc. 26, 2015 6:56 pm

//némi reakció a szockodásos kísérletre, és a gyakorlás +45 sorban//
Két lappal máris kevesebb volt, szerencsére szép kis mennyiséget hagyott itt maga után Shinku-sensei így biztosan nem lesz szükség utánpótlásra, a csapat újra össze állni látszott amikor a távolban Erisa és az új társ Koizumo feltűnt. A lány a lehető legbarátságosabb mosolyát próbálta az arcára erőltetni, hogy ne tűnjön olyan búval béleltnek, illetve próbált jó benyomást kelteni az új társban is éppen úgy ahogyan két nappal ezelőtt Erisa-ban és Yuu-ban is szeretett volna, még ha az nem is sült el olyan jól mint tervezte. Szerencsére az emberek kisebb hibáik kijavítására kapnak időnként új lehetőséget Istentől, és ez éppen egy ilyen lehetőség volt. Itt az adandó alkalom, hogy megváltozzon a csapattársai véleménye róla. A fiú készségesen válaszolt is, egy rövid bemutatóval egybekötve, a kezében szétégő papiros, látványa picit meglepte a lányt, akinek a papírjai éppen, hogy benedvesedtek picikét, de semmi egyéb nem történt velük, azon kívül, hogy használhatatlanná váltak.
- Ezek szerint ti sem jártatok sikerrel. - bólint a lány, kétes érzelmekkel a szívében. Csalódott volt amiért társainak nem jött össze a dolog, hiszen így nem tudott támpontot sem kapni tőlük, sem pedig jó tanácsot, viszont bármilyen gonosz dolog is, de boldog is volt emiatt, hiszen így megvan a lehetősége rá, hogy elsőként sajátítsa el. Yuu időközben elvonult, ami látszólag Koizumo-kunnak picit furcsa lehetett, ezt a lány a fiú tekintetéből szűrte le. Úgy érezte muszáj magyarázattal szolgálnia, a jelenetre, hogy biztosan ne érezze személyesnek az ügyet. 
- Ne aggódj, csak egy kis egyedüllétre van szüksége, hogy elmélyülhessen az edzésben - mondata végére még egy barátságos mosolyt is felvett. - Adjunk bele mi is mindent! - kezeit ökölbe szorítva meglengeti maga előtt, elszántságát kifejezve vele, felkapott néhány papirost körülbelül kilenc-tíz darabot, és elindult, Yuu-hoz hasonlóan egy nyugodtabb, részre, ahol egyedül lehet, a gondolataival.


Körülbelül harminc perc telhetett el azóta, hogy a Sensei-ek magára hagyták a kis társaságot. Sayuri különösebben nem érezte zavarónak a hiányukat, viszont azt, hogy mindketten elmentek annál inkább idegesítette, még ha nem is értette igazán miért. Talán ha nem együtt mentek volna el, vagy ha felváltva mennének el az valamivel változtatna a helyzeten, hiszen akkor nem lehetne azt feltételezni, hogy együtt csinálnak valamit, kettesben, valahol egy meghitt helyen. Nem mintha bármi közöm lenne ehhez az egészhez.. Azt csinálnak amit csak akarnak. Durcásan felfújja arcocskáját, miközben a fűre mereszti tekintetét, még magának sem meri beismerni az érzelmeit, amik talán nyilvánvalóak lehetnek. Legszívesebben megütné magát, az talán segítene kiüríteni az elméjét. 
Egy kényelmes kis füves placcon találja meg a számára megfelelőnek tűnő részt, elég távol a többiektől, hogy hallótávolságon kívül legyen, de mégsem távolodik el annyira, hogy ne lássa őket. Csupán egy kis magányra van szüksége, hogy összeszedje gondolatait, és azokat rendezni tudja. Az alapokat már az akadémián is megtanították, Mugo-sensei biztosan nem adna olyan feladatot amihez nincs meg az alap, az pedig, ahogyan az új Sensei-ről sem tudja ezt feltételezni, bármennyire is rideg, és militarista személyiségű. A papírokat amelyeket magával hozott, egy kupacba rendezi, majd térdéhez ütögeti őket, hogy pontosan egymást fedjék, majd amint ez megtörtént egy a földből kitüremkedő kisebb sziklaféleségen elhelyezi őket, majd arra egy kisebb kavicsot tesz, hogy a szél ne kapja fel őket. 


Apám mindig azt mondta, hogy ha az élet citromot ad csinálj belőle limonádét, a limonádét pedig el lehet adni, a befolyt pénzből pedig lehet új alapanyagokat venni. Nevetségesnek gondoltam, hiszen pont úgy hangzik mintha mindent a pénz irányítana, és ez lenne az élet egyetlen öröme. De most jöttem csak rá igazán, hogy mennyire igaza volt. Jelen esetben a citrom maga az elemi chakra, és némi segítséggel, és útmutatással, máris készülhet a limonádé. Csak a megfelelő receptre van szükség hozzá. A többiekéhez képest a víz tűnik talán a legártalmatlanabbnak annak ellenére, hogy sokkal gyakoribbak a vízbe fulladásos halálok mint mondjuk a villámcsapás által elhalálozók.
Egy lapot tart maga elé, pontosan ugyanúgy ahogyan a nő is mutatta korábban. Talán az a legjobb módja a recept kitalálásának, ha pontosan ugyanazt csinálom amit Shinku-sensei is. Mindent ugyanúgy. Mély levegőt vesz, szemét is lehunyja egy pillanatig, hogy maga elé képzelhesse a jelenetet, mintha csak egy belső kivetítőn keresztül látná az egész jelenetet, ugyan vannak hiányosságok, de azért a lényeg valamennyire megvan neki. A lap közepébe csíp, majd az ujjbegyekbe koncentrálva a chakrát, próbálja előidézni a jelenséget, mellyel képessé válhat a lap egy bizonyos részébe elegendő nedvességet generálni, ami végül egy lyukat eredményez. Ez így mind szép és jó, de a valóságban az Isten nem olyan kegyes, hogy a képzelt világból átemelt dolgokat pontosan ugyanúgy viszont láttassa az emberekkel, a valóságban is. Ujjain mintha valamiféle folyadék folyna, nem sok, de érezhetően más a papír tapintása mint korábban volt, résnyire kinyitja szemét, és leellenőrzi mi is történt. Lyuk nincs, a papír nedves ugyan de nem eléggé. Talán nem volt elegendő a chakra.. Egy szusszanásnyi szünetet tartva, már el is határozta, hogy növeli a papírba sugárzott chakra mennyiségét, ez lehet a nyitja a technikának.
Az ötlet jónak tűnt, csak az eredmény nem volt olyan amilyennek kívánta, néhány lappal később, már valamennyire hasonlított a papír állaga az elképzelt papíréhoz. A lány fejében időről időre felhangoznak apja, tanításai melyek többnyire az üzleti élettel voltak kapcsolatosak, de mégis most úgy tűnik mintha inkább az életre tanította volna lányát. Büszke ember, nem mutatja ki nyíltan az érzelmeit, sokan mogorvának hiszik, néhányan szigorúnak, pedig ez nem igaz. Jó lelkű ember, egy valódi példakép, és mégis egyetlen gyermeke sem követi az úton amelyet jár. Kitudja miért. A gondtalan békés életet kínálja, az anyagi biztonságot. Sayuri elmosolyodik ha arra gondol mennyire szerencsés, egy olyan faluba született ahol békés életet élhet még a háború ellenére is, ráadásul még tehetősnek is mondhatja magát a család. Ezt nem mondhatja el magáról mindenki. 
Talán sokan bolondnak néznek amiért sikeres shinobi szeretnék lenni. Kívülről talán mosolyog az arcuk, belülről viszont megvetnek. Elítélnek, féltékenyek rám. Igen, ezt mindig is tudta, jól ismerte az emberi lényeket, az akadémián töltött idő alatt bőven volt alkalma megismerni a valódi énjüket. Édesapja pedig ezektől akarta megóvni. Szerencsére sikerült kifejlesztenie a tökéletes pajzsot, mellyel elkerülheti a támadásokat. "Mosolyogj, köszönt, legyél illedelmes. Mint minden normális ember viselj egy maszkot, hogy elfogadjanak. Ők is csak az álarcukat mutatják, miért lennél különb és mutatnád ki a valódi személyiséged? Mintha két személy is lakozna egyetlen testben. Kissé ijesztő, de nincs mit tenni." A lány kuncogni kezdett, egyrészt saját sikertelenségét, másrészt pedig azon, hogy megint sikerült összekuszálnia a gondolatait. De nézzenek oda! A papír vizes! Puha, mállik! De mindhiába, ha az egész felületén ez történik és nem csak azon az ominózus ponton. Ott középen..

//Ebédszünetes szockodás, nem akartam dupla posztot írni//
A lány elterült a fűben, és néhány percen keresztül csak az eget szemlélte. A hatalmas kékség, mindig is megbabonázta, elképzelte milyen érzés lenne repülni, milyen lehet felülről látni a világot, milyen lenne akár saját magára lepillantani az égből, és még megannyi butaságot. Gyermeteg fantáziálmányok voltak, kissé szégyellte is magát miattuk, hiszen neki nem szabadott ilyen komolytalanságokra fordítania a drága idejét, és egyáltalán nem engedhette meg magának. De most más volt, pihennie kellett, kimerült, és össze kellett szednie minden erejét ahhoz, hogy holnap reggelig elsajátítja az alapján az elemi chakrájának. Reggel óta nem evett, ez kissé kimerítette. Felült, majd összeszedte a földön heverő nedves papírkupacokat. Elhasznált Nyolc darabot, kettő pedig a szél martaléka lett. Utánuk szeretett volna rohanni, de végül mégsem tette. A szél alattomos volt, mindig akkor vetemedett a lopásra amikor a lány elmélyülten próbálkozott a papirosba koncentrálni a chakrát. A távolban füst szállt fel. Bizonyára valaki tábortüzet gyújtott, hacsak Kenta-kun nem sajátította el ilyen mértékben a technikáját, ennyire rövid időn belül. Kíváncsian indult vissza a lány ahhoz a ponthoz ahol korábban elvált a társaitól, vett egy újabb tízest a papirosokból, melyeknek úgy tűnik még nem kelt lábuk. A felszálló füst, szinte hívogatta a lányt, aki magabiztos, ámde kecses lépésekkel közelített, mint kiderült két társa éppen az ebédjét fogyasztja. 
- Zavarok? - kérdezte néhány méternyire megállva tőlük, gyorsan végignézett a két jelenlévőn. Yuu nincs itt. 
avatar
Suzuhito Sayuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 212

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenta Koizumo on Csüt. Márc. 26, 2015 8:03 pm

- "Erisa! Ne hidd, hogy a te bánatod csak téged érint. Nem bízol meg bennem, ugye? Végül is..Még csak most érkeztem a csapatba, nem ismersz. Tulajdonképpen még örülök is neki, hogy nem bízol bennem, mert ez érett gondolkodásra vall. Örülök, hogy a csapat tagja lehetek." - a végére még Koizumo sem tudta, hogy került oda az az egy mondat, de igaz volt. A fiú valóban így érzett. Eközben megérkezett Sayuri is. Kérdésére, miszerint leülhet-e, Koizumo egy gyors igennel válaszolt, miközben azon gondolkodott, hogy válaszoljon Erisának.
- "Nos, hidd el én sem haladok jobban, mint te. Körülbelül én is az alapoknál tartok, de én nem hagyományosan próbálkozom. A legegyszerűbb az volna, ha bemutatnám." - válaszolt végül a lánynak, majd fogott egy lapot, és összehajtogatta a korábban megismert hajó formába. A kis vitorlás egyik oldala állandóan le akart válni, hiszen négyzet alakú lapból volt, de az nem lényeges. Két ujját újra beillesztette a vitorla alatti lyukba, és bal kezével egy fél tigrist formázott. Ezután körülbelül annyi chakrát koncentrált a kezébe, amennyit korábban is, majd belső szemével egy égő gyufát látott közeledni a vitorla csúcsa felé. A papír lassan fellángolt. A láng nem volt nagy, és gyorsan el is tűnt, de a kis hajó átlyukadt. Koizumo széthajtogatta a lapot, aminek a közepén ott volt a barnás szélű, kicsit parázsló lyuk. A fiú visszahajtogatta a hajót, és lerakta a tó vizére, majd meglökte egy kicsit.
- "Nekem ha úgy vesszük, már sikerült a feladat, de csaltam. Most majd ugyanezt szeretném megcsinálni, de sima papírral. Ha egy közönséges papírral próbálkozom, még mindig csak ez sül ki belőle." - magyarázott, majd még egy lapot fogott, ami hamar tövig égett. - "És te hogy állsz, Sayuri?"
avatar
Kenta Koizumo
Játékos

Taijutsu Pontok : 54

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 516

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Jiraiya on Csüt. Márc. 26, 2015 8:20 pm

// Annyit kérek tőletek, hogy az utolsó poszt úgy érjen véget (Tehát az 50 soros [aki felezte annak az 50 soros második fele] poszt) hogy sikerült a művelet. Sayuri és Koizumo leírhatják, hogy mondjuk mit csináltak utána, de ne kezdjetek utána szockodni. Mindenkinek az utolsó poszt az az 50 soros vége legyen Smile //

_________________
Visszavonultam, ha kérdésetek, kérésetek van, (vagy valami hasonló) nyugodtan zaklassatok meg Facebookon, vagy pedig Kenshiro Mirubi, Lanmao karaktereimen keresztül!
avatar
Jiraiya
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Sennin
Chakraszint: Sok...

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Yuu on Csüt. Márc. 26, 2015 8:51 pm

//interaktolódásolás//
A fény elnyelt, lassan nyitom ki szemeim, kezemet látom magam elé nyújtva, valami puhán és hófehéren csücsülni. Lassan élesedik a látásom, nem is értem hogy mi van, az előbb még az erdőben ültem. Halk nyögést hallok hirtelen csapódik fel szemhéjam, a puha és jóérzésű dolog a kezem alatt Sayuri-san keble, ismét a kárban vagyunk, nincs időm reagálni az eseményekre, hirtelen felriadok. Nem egészen volt rémálom, sőt kifejezetten kellemes jelenség volt, de mégis hogyan verjem ki ezt a dolgot a fejemből, olyat tettem, amit nem lett volna szabad. Bár továbbra sem száz százalékosan az én hibám volt, nincs mit tenni beszélnem kell vele. Egy kettévágott papír fecni van rajtam, nem értem értetlenül nézek, hogy mégis honnan eshetett rám, de sehol nem látok senkit. Abszolút nem értem mi történik velem, ide oda kalapál a szívem, és folyton a fehér dombocskák ugranak be szemem elé, keblei a tudatomba égtek, épp csak sikerült kizárnom mindent, nincs mit tenni szembe kell néznem haragjával, talán én is jobban megkönnyebbülök. „De ezt akarom én? Mégis mit kéne tennem, ha csak rá gondolok.... nem is tudom.... fura érzés...” Vallanom vallani kell, itt az idő. Úgy tűnik nélkülem gyűltek össze, nem hibáztathatom őket, nem is akarom, nem is érdekel, nem kívánom a társaságukat, kivéve... na mindegy is. Úgy állok be hogy Erisa, és az új srác háta mögött legyek, vagyis legalább a látóterükön kívül essek, és mivel a tó másik oldalán állok, kacsázással igyekszem felkelteni Sayuri-san figyelmét.
avatar
Yuu
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 220

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Suzuhito Sayuri on Csüt. Márc. 26, 2015 9:20 pm

A kérdésre máris érkezett a válasz, a fiú részéről, a lány egy mosollyal nyugtázta, de nem foglalt helyet, hiszen nem ezért érkezett. Ugyan szeretett volna végre megvacsorázni, és a tábortűz hívogató volt számára, kellemes meleget árasztott magából, de kegyetlenség lenne, ha a csapat egyik oszlopos tagját csak így hátrahagyná. Bármilyen furcsa is, a dolog, aggódott érte a lány, megvárta amíg Kenta befejezi a mondókáját, amit Erisa-hoz intézett.
- Én is egész jól haladok már a feladattal. Már csak annyi van hátra, hogy egy bizonyos pontba redukáljam a szétmállás mértékét, és akkor minden rendben lesz. Nem szeretnék a kelleténél több papírt pazarolni, ezért minden próbálkozásom után, alaposan mérlegeltem. - Meg persze a chakrával sem árt spórolni, hiszen nem lenne jó dolog idő előtt kidőlni. Nem a bizonyítási vágy a fontos, hanem az, hogy sikeresen teljesítve legyen a kijelölt feladat. Vajon a Sensei megdicsér ha sikerül? Ha egyedül meg tudnám csinálni..? A lány fejében felmerült egy bűnös gondolat. Gonosz és mocskos. Ahogyan a társaira pillantott, a tábortűz körül, eszébe jutott mennyivel jobb lenne ha elcsenné az ő papírjaikat, és ezzel akadályozhatná a feladatuk megoldását. Ha ez sikerülne ők nem tudnák befejezni az edzést időben, és végül tényleg kiemelné Mugo-sensei milyen ügyes és kemény munkát is végzett. Persze legbelül tudta, hogy nem szabad megtenni, mégis erős volt a késztetés. Akár erővel is megszerezhetem.. leütném őket, és reggelig aludnának. Vajon sikerülne? 
- Nem láttátok véletlenül Saito-sant? Szeretnék vele beszélni, de nem igazán tudom merre is kellene keresnem. Aggódom érte. - végül kibökte mit is szeretett volna, anélkül, hogy kezet emelne társaira, pedig tényleg gyerekjáték lenne, hiszen kezét pont az övtáskáján tartja, ahonnan néhány másodperc alatt előránthatna egy kunait, és a gyanútlan lánynak egy pillanat alatt elvághatná azt a csinos kis nyakát. Hatalmasat nyel, majd az oldalára csúsztatja a kezét, ezzel is próbálva elterelni a gondolatait. Nem szabad megtennem. Nem lennék különb holmi pitiáner bűnözőnél. De hiába a próbálkozás, hiszen a keze most a combjára erősített tárolóhoz közeledik, amit a szoknyája alá rejtett, gondosan elfedve a kíváncsi szemek elől. Egy shuriken. Csupán egyetlen jól irányzott dobással megfoszthatná a lányt fél szemétől, aki a sokk miatt bizonyára nem is tudna mit tenni, a fiút pedig hasonló módon, kapcsolhatná le. Talán még ha a holtestek ügyesen el is lennének rejtve, azt is feltételeznék az emberek, hogy elszöktek a faluból. Bűnözőként könyvelnék el őket. A lány picit elmosolyodik, saját szánalmas, gyáva fantáziálásán, és a tó felé fordul, ahonnan a csobbanás hangját hallotta. Kíváncsian szemléli a vizet, majd a távolban egy alak képe rajzolódik ki. 
- Yuu? - suttogja, szinte alig hallhatóan - Bocsássatok meg, de most mennem kell. Később még beszélünk. További kellemes edzést. - int a társainak kedves mosollyal az arcán, majd gyors léptekkel el is indul a túlpart felé. Nem vagyok őrült. Nem vagyok őrült. Nem vagyok őrült!!?

//avagy egy féltékeny lány története.. //
avatar
Suzuhito Sayuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 212

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenshiro Erisa on Csüt. Márc. 26, 2015 9:42 pm

A fiú hirtelen hangvétele még inkább meglepett. "Miért törődik velem? Miért érdekli mindez?" A dicsérete, mely a gondolkodásom érettségére utal csak még inkább összezavart. Vajon tényleg őszinte? Vagy csak keresi rajtam a fogást? 
Megérkezik közben Sayuri is, aki hamar tovább is áll, számomra tisztázatlan okok miatt. Miután hallótávon kívülre megy odafordulok Koizumohoz, és válaszolok mindarra amit mondott. Legalábbis válaszolnék, ha tudnám mit akarok mondani. Pedig tudom, hogy akarok. Egy pillanatra becsukom a szemem, majd miután kinyitottam, az a könnyeimtől fényesen csillog, tükrözi a láng fényeit. 
- Én csak... Egyedül vagyok... És... - Nyögtem ki, de a folytatás elmaradt. Nem tudtam mit hozzátenni, egyszerűen csak tudtam hogy hozzá kell tennem, be kell fejeznem a mondatot, de nem tudtam. Az érzelmi védőfal, melyet állítottam, nem engedi. Elfordulok Koizumotól, majd gyorsan megeszem a rizsgolyóm megmaradt részét. Félek, hogy még több kellemetlenséget okozok a fiúnak, ezért úgy döntök, hogy felállok a tűztől, és igyekszem elkerülni ezen kínos beszélgetéseket. Elindulok vissza a fára, miközben elbúcsúzok Koizumotól:
- További sok sikert, én... Nem akarlak zavarni... - mondtam, majd szépen lassan el is indultam a sötét, és hideg erdő belsejébe. A fiú még utánam szólhat, esetleg utánam jöhet, de ha csak meg nem állít valahogy, nem állok meg a fáig, és ha elértem odáig, kérdés nélkül felfutok rá.
avatar
Kenshiro Erisa
Játékos

Taijutsu Pontok : 20

Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Yuu on Csüt. Márc. 26, 2015 10:32 pm

Sayuri-san reagált a kis jelre, melyet felé irányítottam. Elkezdett felém közeledni én meg lehúztam az arcomról a maszkot. Valahogy melegem volt és még a maszkban is alig kaptam levegőt, nagyot nyeltem. Éreztem ahogy egyre hevesebben ver a szívem, talán mégsem kellett volna idehívnom, mégis mit tegyek. Bámulom remegő kezem, miközben egyre jobban erősödnek bennem az eddig tökéletesen elnyomott és uralt, szinte nem is létező érzelmek ösztönök. Ahogy Sayuri-san elég közel érkezik, megragadom a kezét és magammal rángatom az erdőbe, majd a földre rántom, de nem túl erősen és kezem a teste alá teszem mielőtt még leérne. És bár nem vagyok sokkal nehezebb mint ő, de ráülök a testére és kezeit lefogom, ezzel mozdulatlanná téve.
-K-kérlek ne ijedj meg, nem foglak bántani.
Közlöm vörös arccal.
-T-tegnap, igazából te jöttél be hozzám a fürdőbe. Bizonyára a füst miatt nem láttál, de én sem téged... igazság szerint, sikerült izé.... elaludnom a zuhany alatt... és.. izé... azt hittem, hogy csak álmodom.
Egyre vörösebb az arcom, végül elkapom Sayuri-san szemeiről a tekintetem.
-N-nem tudom mi folyik itt, de valami, valami történt velem. Ez a te hibád... M-mindjárt kiugrik a szívem és nem tudom mit kéne tennem.
avatar
Yuu
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 220

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Suzuhito Sayuri on Csüt. Márc. 26, 2015 10:53 pm

A lány magabiztosan szinte, már rohant a félhomályban, egyenesen abba az irányba ahol az alakot látta. Kétség sem fér hozzá, hogy Yuu volt az, hiszen ki más tartózkodna ilyenkor a kiképzőtéren, és adna ilyen egyértelmű jelet. Magához hívta a lányt, ez egészen biztos. A lány szinte már el is felejtette az alig néhány másodperccel ezelőtti gyilkos vágyát, hogy lemészárolja saját csapattársait, holmi féltékenységből és győzelmi vágyból amely saját önző versengő természetéből adódott. 
- Yuu? - kissé bátortalanul szólítja meg a fiút, talán túlságosan is merészen, hiszen ezúttal a keresztnevén szólítja, amit nagy ritkán használ csak, hiszen mindig ügyel a formaságokra. A fiú se szó se beszéd megragadja a lány karját, és berántja az erdőbe, aki ijedtében, felsikolt, és ellenkezni próbál, de esélytelen volt, hiszen annyira váratlanul érte. Talán csak egy pislogás idejébe telt mire a földre került, vékonyka teste mozdulatlanul hevert, szemtől szembe a fiúval, aki egy még a lány számára ismeretlen arcát fedi éppen fel. 
- M-Mi a fenét művelsz? Azonnal engedj el! - kezd hozzá eleinte bátortalanul, majd összeszedve magát, kissé komolyabb hangsúllyal fejezi be a mondatát, szinte már parancsolva a fiúnak, aki kezeivel mozdulatlanná teszi a lányt. A válasz hamar érkezik, a lány hatalmasra nyitja szemeit, kitágult pupillával, és rákvörös arccal hallgatja végig a tegnap esti történteket, ezúttal egy teljesen új szemszögből. Fülig elpirult, akárcsak egy paradicsom, beszédre nyitja száját, de nem igazán hagyja el egyetlen értelmes szó sem, csupán hangok, halk nyögések. 
- Ah. Én.. Én tényleg nem tudom mit kellene mondanom. Kiugrik a szíved? - oldalra fordítja fejét zavarában, nem bír a fiú szemébe nézni, ezek után. Ráadásul még meg is pofozta, amit ennek tudatában is jogosnak érzett. De némi lelkiismeret furdalása azért lett. - Azt hiszem... tudom mit érzel. Biztos az időjárás miatt van. Nem? Mármint... e-ez elég furcsa, hogy mindkettőnknek ennyire gyorsan ver a szíve ugye?- kissé furcsa volt neki, hogy ennyi érzelmet, emberi érzelmet lát a fiú arcán, bizonyára ettől meg is ijedt Yuu is. 
- De miért fektettél le a földre? Ha a bocsánatot szerettél volna kérni, normális emberek módján is megtehettük volna. 
avatar
Suzuhito Sayuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 212

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Yuu on Csüt. Márc. 26, 2015 11:18 pm

Úgy tűnik mondandómmal sikerült, a lányba folytatnom a szót és hasonlóan ő sem tudta mit kezdjen ezzel a dologgal, vagy mégis miről van szó.
-Ehh... Egy rúgás elég volt a mellkasomra, nem hiányzik még egy és az ajtómon dörömbölés alapján most elég erős bántalmazásra számítottam, és... egyszerűen csak nem tudtam koncentrálni... folyton... folyton a.... a...
„Szedd össze magad te barom!”
Majd kiugrik a szívem a helyéről de érzem nem hagyhatom ennyiben a dolgot, be kell fejeznem a mondatot. Legalábbis be kéne, de hogyan néznék a szemébe miután közöltem vele hogy folyton a testén jár az eszem.
– Felejtsd el, talán igazad lehet, tényleg az időjárás tehet róla.
Sosem éreztem magam ilyen gyávának és talán sosem féltem ennyire mint most. Mégis mi ez az egész, talán el kéne kerülnöm Sayuri-sant, talán más feladatot kéne kérnem. Érzem, hogy ha megkérdezném apámat, hogy mi van velem biztos tudná a választ, de most nincs itt így túl kell valahogy tennem magam a dolgon. Szorításom egyre jobban enged a lány kezein, majd végül el is engedem, de továbbra is rajta vagyok és a felsője, kicsit felgyűrődött így a hasának egy kis része kilóg. Elmerülve magamban, végigsimítom az egyik horzsolást, amit bizonyára a kórházi esetnél szerzett.
-Nem voltalak képes megvédeni.... sajnálom...
Mondom a lánynak, kissé üveges tekintettel, miközben a kezem a maszkomhoz közelít és újra felhúzom az arcomra. Szememben talán kissé látszik az erőltetett mosoly melyet még a lányféle fordulva, mutatok kifelé.
-Itt az ideje visszamenni gyakorolni, még a többiek megelőznek minket.

Sikerült újra elnyerni érzelmeimet. „Ninja vagyok, az érzelem gyengeség, hezitálásra késztet, és a harctéren egy tized másodperc reakcióidő késés is sok. Legalábbis ezzel a gondolattal próbáltam megerősíteni magam, de érzem, érzem legbelül, hogy most már nem magamért akarok erősebb lenni. A már jól bevált Dainamikku Akushon segítségével, egy pillanat alatt eltűnök, Sayuri-sanról és el vészek a szeme elől az erdőben.
avatar
Yuu
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 220

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenta Koizumo on Pént. Márc. 27, 2015 11:17 am

~ Sayuri nagyon jól halad. Kicsit irigylem őt. Már nincs messze attól, hogy sikerüljön neki. Ehhez képest én egész nap csak origamiztam, és alig haladtam valamit. Még az este megcsinálom. ~ határozta el Koizumo, majd Sayuri egyszer csak minden ok nélkül lelépett. Erisa megszólalt, hangja szomorú volt, és pont azt sugallta, amit mondott. Egyedül van.
~ Én is egyedül vagyok. ~ gondolta Kenta. ~ Annyi éven át az úton egyedül voltam. Most elértem a shinobi világ legnépesebb falvába, és kapásból egy olyan emberrel találkozom, aki annyi ember közt egyedül van. ~ Erisa mintha még mondani akart volna valamit, de nem fejezte be. Gyorsan megette a vacsoráját, és elindult.   
- "További sok sikert, én...nem akarlak zavarni..." - mondta, és otthagyta a fiút. Koizumo utánanyúlt, de nem állította meg.
~ Egyedül lenni...Mit jelent...A magány? Kiközösítés? Csalódás? Csak negatív dolgok jutnak eszembe róla. Erisa... ~ a shinobi elgondolkodott. Egy sivatagba képzelte magát, ahol nincs senki, és semmi, csak a rengeteg homok, és ő. Gyönge szél söpört végig a homokdűnéken, és port zúdítva Koizumo arcába susogva tovaszáll. Koizumo visszatért a valóságba. ~ Ismerős, keserű érzés. Ez hát a magány? A világ tele van megválaszolhatatlan kérdésekkel. Számomra úgy tűnik, ez az egyik.
Kenta elaludt. Fejét a táskájára hajtotta, ninjatoját maga mellé fektette, és behunyta a szemét. Valamit talán álmodott is, de amint felkelt, rögtön el is felejtette. Csak egy valamire emlékezett élesen, hogy álmában látta Erisát, de ez volt minden. Körülbelül éjfélre járhatott, Koizumo felnézett a csillagokra, és elgondolkodott. ~ A csillag...Mi is egy csillag? Egy hatalmas, égő tűzgömb. Tűz! ~ a fiú tudatába váratlan villámként csapott a felismerés. Gyorsan előkapott egy lapot, és magában elképzelte, ahogy halvány csillag kezd el pislákolni a lap közepén. Lehunyta a szemét, és elkezdte áramoltatni a chakráját a papír közepébe. Kis idő után lenézett a cédulára, de nem történt semmi.
~ Fenébe. Pedig azt hittem, már jó úton haladok a siker felé. Ennél többet vártam. ~ bosszankodott, majd az éj leple alatt folytatta a gyakorlást.

// A következő nekem már az 50 soros lesz. Ganbatte Very Happy //
avatar
Kenta Koizumo
Játékos

Taijutsu Pontok : 54

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 516

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenta Koizumo on Pént. Márc. 27, 2015 1:16 pm

// És akkor 50 sor Very Happy Hát ezt is megértem...Ismét más stílus, ne tessék megijedni! //

Végre a Hold is előbújt a sötét felhő mögül, ahova lángoló papírjaim elől menekült. Az ég tiszta, tele van csillagokkal. Csend van, és béke. Ez lesz a tizenhetedik próbálkozásom. Valami hatásosabbat kell csinálnom, olyat, ami előre is lendíti az edzésemet, hogy végre sikerüljön. Fogyóban van a papír, már csak húsz darabot használhatok ilyen vacak, hatástalan próbálkozásokra. Sayuri már biztosan végzett, szerencséje van azzal a víz elemmel. Az én elemem bezzeg irányíthatatlan és önfejű. Lángok... Ebben a pillanatban nem nagyon örülök az elememnek. Lassan reggel lesz, a Hold hamarosan megérinti a föld peremét, és lenyugszik átadja helyét a fény örök királyának, a Napnak. Szép, már-már költői gondolatok, de nem segítenek az előrelépésben. Hamarosan felkel a Nap. Miért nem tudom kiverni a hajnalt a fejemből? Nem bírom, ebbe fogok beleőrülni. Az, hogy ennyi elvárást érzek a társaim és a sensei felől, kikészít. Túl nagy ez a nyomás. Kiskoromban senki nem sürgetett. Miért jutnak eszembe emlékek erről? Miért pont erről, és miért pont most?
                                                                                       
Egy szürke hajú kisfiú állt a vízparton.
- "Hogy mit akarsz?" - kérdezte a mellette álló férfitól, aki valószínűleg az apja volt.
- "Lépj rá a víz felszínére, és sétálj rajta. Először csak itt a parthoz közel csináld, mezítláb. Úgy csak a lábad lesz egy kicsit vizes, de maximum felfázol. Egy férfinak ez nem okozhat gondot. Mondd fiam, te férfi vagy?"
                                                                                       
Utoljára akkor éreztem ekkora bizonyítási vágyat. Az apám addig nem engedett ki a tóból, amíg a felszínen nem sikerült kisétálnom. Hosszú ideig betegeskedtem az edzés után, de amikor felépültem, büszkeséget láttam apám szemében. Nagyon örültem, hogy sikerült bemutatnom, érek valamit.
                                                                     
                  
A fiú elkezdett befelé sétálni a tóba. Körülbelül a bokájáig ért a víz, amikor az apja rákiáltott:
- "Ott már jó lesz. Most az egyik lábad helyezd a víz felszínére!" - a fiú engedelmeskedett, de közben feleselt apjának: - "A víz egy folyadék. A víz tetején nem lehet megállni, szétnyílik alattam, és elnyel. Látod?" - kérdezte, és nagy toccsanással az iszapig nyomta le a lábfejét.
- "Koizumo! Nem hiszel nekem?" - kérdezte az apa, és kilépett a víz felszínére. A tó közepéig sétált, és újra a fiúhoz fordult, tanítóan szólt hozzá:
- "A ninja a chakrája irányításával képes szinte mindenre. Felülmúlhatja az isteneket, ha ura a chakrájának. Te hogy kívánod felülmúlni az isteneket, ha még a vizet sem tudod leküzdeni? Koncentráld a talpadba a chakrát, és próbálj fennmaradni!"
                                                                                       
Máshogy kell próbálkoznom. Valami olyat kell próbálnom, amit előttem még soha senki nem kísérelt meg. Egyedinek kell lennem, és egyben hatásosnak. Valami erős kell, ami segít túljutni ezen a feladaton is. A fenébe már, ez csak egy papír, és csak egy lyukat kell égetnem a közepére. Ez korántsem lehet olyan nehéz, mint körbefutni egy tó közepét. Koncentrálj, Koizumo!
                                                                                       
- "Koncentrálj, Koizumo! Ez még mindig kevés. Szárnyald túl az isteneket!" - kiabált az apa a fiúval, miközben hangja megtelt lelkesedéssel. - "Csak úgy lehetsz hatalmasabb, mint egy isten, ha előtte hatalmasabb leszel, mint egy egyszerű ember. A chakra alapvetően nem tartozott az emberhez, tehát megszerzése és irányítása emberfeletti. Ebből az következik, hogy a ninja is emberfeletti. Nézd, én már emberfeletti vagyok." - lépett újra a vízre az apa. - "Most rajtad a sor, hogy egy másik szintre lépj."
- "De apa.."
- "Semmi de! A chakra ott van benned. Áthat téged, és erőssé tesz. Nincs más dolgod, mint megtalálni az egyensúlyt kettőtök között, és ha ez megvan, felborítani azt. Erősebbnek kell lenned, mint a chakrád, különben a chakrád legyűr téged. A chakrád irányításával istenek erejét kísérted meg. Izmaid képessége nő, és természetfeletti jelenségeket hozhatsz létre. Erre jó a chakra."
                                                                                        
Képes kell hogy legyek pusztán a chakrám megfelelő irányításával egy szabályos kört égetni a papír közepébe. Kell egy újabb lap. Már huszadszorra próbálkozom. Muszáj még jobban odafigyelnem, ez nem állapot. Hogy egy ilyen egyszerű feladatot ne tudjak teljesíteni..Meg kell csinálnom. Új lapot veszek a kezembe, egy sima fehér papírt. Még nincs összegyűrődve, teljesen sima. Kosz sincs rajta. Elképzelem, ahogy átalakul egy origami hajóvá. A vitorla csúcsa pont lap közepére esik. Összekötöm a csúcsot gondolatban a sima lap széleivel, és a csúcsot lehúzom a papírra. Két átlót kaptam, amik pont a lap közepében metszik egymást. Az átlókon keresztül chakrát kell áramoltatnom abba a pontba, ahol a két vonal találkozik. Ha ez sikerül, ki kell engednem az elemi chakrát, és hagynom kell, hogy a láng terjedjen. Szükségem van egy lyukas lapra minél előbb.
                                                                                         
- "Koizumo. Mindjárt felkel a nap, ideje volna felmutatnod valamit. Ez szánalmas. Hogy fogsz így egyáltalán emberfeletti erőre szert tenni? Hogy fogod felülmúlni az isteneket? Felül akarod múlni az isteneket?"
                                                                                         
- "Igen! Én felül akarom múlni az isteneket. Nem is. Nem akarom. Felül fogom múlni őket! Ők csak istenek, én fogok nyerni."
Hajnalodik. A Nap már felbukkant, hogy néhány gyönyörű pillanat erejéig a rózsaszín ötven árnyalatával tegye színesebbé a korán kelők életét. Az élethez elengedhetetlen napfény beragyogta Konohát, a földet és az eget egyaránt. Sugarai a talajt pásztázták, és hosszúra nyújtottak minden árnyékot. Már hajnal van. A kiképzőterepeknél lévő tó partján egy szürke ruhás fiú áll, jobb karját magasra nyújtva, benne egy lyukas papírral. Mi lehet olyan különleges abban az égett szélű lyukban? Más ezt nem értheti, de Koizumonak ez egy igazi kincs. Ez élete legnagyobb diadala.
- "Huszonhat." - rebegi a fiú, és térdre esik. A gyakorlástól kimerülve elterül a fűben, és mosolyogva nézi az apró bogarakat, akik a nappal  együtt keltek. - "Sikerült."

// Hmm..Istenkomplexusos apa Very Happy Hát, most csak ennyi telt tőlem, azért remélem, nem lett nagyon zavaros. Részemről tehát ennyi lenne, végül csak nem bírtam kivárni, kitettem, amint kész lett. Very Happy //
avatar
Kenta Koizumo
Játékos

Taijutsu Pontok : 54

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 516

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Kenshiro Erisa on Pént. Márc. 27, 2015 9:38 pm

Látszólag Yuu túl mélyen alszik ahhoz, hogy egy sima kis lapocska felébressze. Sebaj, egyszer úgyis fel fog kelni, és akkor majd leesik neki, hogy én sem ragadtam le a kezdeteknél. Újra kényelmes pozícióba fészkelődök az ágon, majd sóhajtok egy nagyot, és kezembe veszek még egy lapot, s újra szemlélni kezdem. Nem is tudom hány lapot használtam el eddig... Talán olyan harminc körül... És még mindig csak az egyenes sima vágásnál járok. Hogy kellene egy szabályos körbe vágni?
Nézem a lapot, forgatom, felidézem a jelenetet, mikor Mugo-sensei mindenféle megeröltetés nélkül egyszerűen csak "körbevágta". Vajon hogy csinálta? Mire gondolt? Két tenyerem közé teszem a lapot, behunyom a szemem, látszólag egyelőre még csak behunyt szemmel sikerül a dolog. Lehet ugyanúgy csinálta, mintha egyenesen akarná vágni, csak szépen lassan változtatta az egyenesek irányát. Végül is a kör sok kis egyenes szakaszból áll. Legalábbis ez rémlett fel abból, amit apám tanított nekem geometriából. Bár fogalmam sincs hol látott egy szabályos körben egyenest. Nekem akármilyen szemszögből néztem, görbe volt az a vonal. De hát ki érti ezt? Ezt az elvont gondolkodást. Ha sok egyenes szakaszból áll, akkor azoknak csúcsai vannak nem? Akkor meg miért nem sokszög? Mitől kör? 
Kicsit elidőztem ezen, azt hiszem túl fiatalon tanítottak nekem ilyen dolgokat, hogy meg tudjam érteni a jelenséget okát. Bár az, hogy még most sem értem, arra enged következtetni, hogy nem sokat fejlődtem szellemileg azóta. Várjunk... Hol is tartottam? Ja igen.. Kör... 
A már megszokott módszerrel megpróbálom az egyenes vágást, szép lassan mindig irányítgatni, hogy végül görbén vágja a lapot. Azonban alighogy elképzeltem magamban, a szél vágóerejét, és a lapba koncentráltam megmaradt chakrámat, a lap hirtelen, és irányíthatatlanul elszakadt megint. Nem volt időm arra, hogy még az irányára is figyeljek. Ami a legrosszabb, hogy a vágás teljesen egyenes, semmi jelét nem mutatta annak, hogy elméletem bármennyire is működne. Bár lehet hogy néhány próbálkozás után menne... Bár szorít az idő, már javában sötét van. Előveszem az újabb lapot, majd az újabbat, és még egyet. A végén már türelmetlen voltam, lehet azért, mert éreztem hogy sürget a határidő, vagy csak mert az idegesített, hogy már szinte az összes lapomat elhasználtam, de még most is csak talán egy két fokban fordult el a vágás, de az is csak egy pontban, szóval körnek semmi jele, inkább két félegyenes... 
Ennélfogva, szinte szünet nélkül vettem egyik lapot a másik után, és estem ugyanabba a hibába folyamatosan. Szinte nem is koncentráltam, a sima vágás már szinte reflexből jött, emiatt ahogy chakra került a lapba, a tudatalattim már szakította is. A félbevágott lapocskák egymás után szálltak el az ágról, neki a nagyvilágnak. A sok kis lapdarab egy amolyan csíkot rajzolt ki a levegőben, melynek egyik végén én voltam, a másik végén pedig a leggyorsabb fuvallatot elkapott, rangidős fehér papírdarab. Ekkor már szinte minden lap után lecsordult egy vastag izzadságcsepp a homlokomról, és minden metszés után megszédültem, éreztem hogy kezdem elérni a határaimat. De hát miért is edzek most, ha nem azért, hogy átlépjek ezeken a határokon? Ha meg nem érem el, hogy is akarnék átlépni rajtuk? Így minden rosszullét, kellemetlen érzés, melyet a chakrahiány okozott, erősítette bennem az érzést, hogy jó úton járok, még akkor is, ha a lapok épp nem körben akarnak elszakadni, így minden próbálkozást, egy-egy ironikus mosoly követte. 
Nagyjából egy óra telhetett el, amióta először vágtam ketté a lapot, mikor úgy döntöttem, ideje egy kis pihenőt tartani, mert nem volt a gyomromban semmi, mely elősegítette volna a testem regenerálódását. A jobb oldalam még mindig fáj, a bordáim hihetetlenül érzékenyek azon a részen. Hamar kiszúrok egy tábortüzet nem messze tőlem. Lassan lemászok a fáról, ágról ágra, chakra nélkül, nem akarok feleslegesen chakrát pazarolni, most az lenne a legnagyobb hülyeség, amit tehetnék. A tűz mellet az új csapattársam ül, falatozik, társulok hozzá, megkínál az ételével, s egy számomra különös beszélgetés folyik le, melynek végén megint elmenekülök érzelmeim elől, Koizumot válaszra sem méltatva, melyet a fára való felmászás közben meg is bánok. Lehet nem ezzel kerülünk közelebb egymáshoz, mint két csapattárs. Viszont a gondolat, hogy ő már majdnem kész van, arra ösztönzött, hogy nekem is bele kellene húznom, most már neki is bizonyítani akarok. Viszont ehhez előbb megint el kell csöndesítenem a fejemben dúló gondolatokat, melyet a fiú szavai váltottak ki belőlem. Azt mondta, hogy ő vándorninja volt nem? Nyilván tudhatja mi is a magány, hisz Koizumo látszólag egyedül vándorolt, ha csak nem történt valami a társával, vagy a társaival. De fogadok hogy rosszra gondol. Ketten biztos hogy két különböző magányra gondolunk. Más dolog elzárva a világtól, egy erdő mélyén, egy sivatag homokszemei közt, a semmi közepén, egyedül magányosnak lenni, és más dolog emberek között magányosnak lenni. Hisz itt látod milyen dolog az, ha valaki nem magányos, mégis érzed, hogy te nem érdekelsz senkit, nem segít neked senki ha bajban, holott megtehetné. Egy erdőben, ahol egyedül vagy, tudja az ember, hogy senki sem tud rajta segíteni. És ezzel erőt merít saját magából. De egy közösségben, melyben élsz, s mégsem érzed magad a tagjának, ez olyan érzés, mintha nem kellenél senkinek, nem érnél semmit. Elképzelni sem tudom, ebből hogy lehet erőt meríteni... Lehet ezért vagyok ilyen gyenge... 
"Nem... Nem vagyok gyenge" Biztatom magam, miközben kezembe veszem az újabb adag lapot, amit lent létem alatt tettem bele az övtáskámba. Nekifutok még párszor az előző elgondolásomnak, de mind hiába az egyenesből nem tudok görbét csinálni puszta akaratból... Lehet mégis rosszul fogtam hozzá... Vajon mit csinálok megint rosszul? 
Közben kezd hajnalodni, érzem, ahogy a felkelő nap fénye kezdi beragyogni a sötét erdőt, s az állatok is kezdenek feléledni. Kezemben az újabb lap, a rózsaszín ötven árnyalatába táncol, ahogy a nap fényt ad neki... Néhány órával korábban, valahol itt indultam neki... Akkor is egy lapot figyeltem. Akkor is csak néztem. Akkor is csak azon gondolkoztam, hogy meg kell tudnom csinálni. A szél, mely azóta már lenyugodott ebben a magasságban, most már szinte mint a gyermekét kezel engem. Simogat, Hajamat fésüli, s a hangokat, melyeket az erdő madarai énekelnek, egyenesen a fülembe szállítja. 
- Megint túl gyengéd vagy velem szemben. - Jegyzem meg a szélnek. Kezdem magam őrültnek érezni... Most komolyan, egy természeti jelenségnek beszélek... Ahh... Kezdek bekattanni... 
De vajon mit képzeljek el ahhoz, hogy a szél kört vágjon? Mit?...

- Ezen kis falunkat, háromszáz éve építette az akkori családfő Hanari Iwato. - Mondta apám ahogy a falu melletti magasabb dombról       elkezdte magyarázni családunk történetét, illetve az itteni épületek történetét, funkcióját, felépítését. Az apám által bevezetett klántörténeti óra sosem volt még ennyire unalmas. Ekkor még Hanari Erisa volt a nevem...
- Látod azt a malmot ott hátul, a családi könyvtárépületünk mögött? Hajdanán, Hanari Iwato ott bújt meg egy csapat bandita elől. Akkor itt még csak egy tanya volt, és az itt élő gazdászok elrejtették a saját malmukban, miután hivatali útja közben rátámadtak. A malom azóta is ott van, és aköré épült az egész falu. - dicsekedett apám, a családunk történelmével. Bár tanúsítottam egy amolyan érdeklődő arcot, bár akkoriban az ilyen dolgok egyáltalán nem tudtak lekötni, de mivel nem akartam pofonban részesülni, nem tettem szóvá az ilyen dolgokat. Abba a malomban is csak egy valami fogott meg...


Újból kezeim közé teszem a lapot, s ezúttal nem vezetek belé chakrát egyből. Hogy mit is kellene gondolnom? Egy gyorsan forgó szélkereket! 
Elképzeltem hát, ahogy egy erős fuvallat megpörgeti a kereket, s az szépen lassan, elkezd egyre gyorsabban, s gyorsabban forogni, egészen addig, míg már szemmel követhetetlen lesz a mozgása... És most...
A papír nem szakadt el, de amolyan körkörösen meggyűrődött. Ismét csak pislogtam a jelenségre. Kevés lett volna a Chakra amit belevezettem? De eddig is ennyit vezettem bele... Nem koncentráltam volna eléggé? De hisz most még az eddigieknél is csak jobban koncentráltam... Miért nem vágódott el? A görbe már megvan, bár nem teljesen kör, de majd még finomítok rajta. Látszik a papíron a törés, hogy hol is akart "elvágódni", de maga a szakadás nem történt meg. A gyűrt lapot eldobom, majd egy újjal próbálkozok, még több chakrával. Az eredmény nem változott, de ezúttal majdnem leestem az ágról, annyira megszédültem. Éppen csak meg tudtam kapaszkodni. Nem használhatok ilyen sok chakrát, mert még a végén eszméletemet vesztem. Lehet csak gyakorolni kellene még egy picit....
Már javában 40 lap felett jártam, de csak nem akadt elszakadni. A szabályos kör legalább már megvolt, de ez megint kevés. Olyan ez, mintha egyszerre csak vagy a vágást, vagy a vágás irányát tudnám megcsinálni... A nap már teljesen elhagyta a horizontot, mondhatnám hogy reggel van. Körülnézek gyorsan, de mivel még sehol sem látom a senseiéket, egy pillanatra megnyugszom, ugyanakkor érzem, ahogy húz lefele a mélység, a gyakorlat nélkül is szédülök, és hogy legszívesebben most azonnal ledőlnék aludni egy jót. Egész este fent voltam, csoda hogy még talpon vagyok. De kész leszek időben? Menni fog? Már csak egy kicsi hiányzik, de sürget az idő. A többiek már biztos kész vannak... Mindenki csak rám vár... Megint én bizonyultam a leggyengébbnek... Szememet már alig tudom nyitva tartani. Ha ez így folytatódik, még azelőtt el fogok aludni, hogy a Mugo vagy Shinku-sensei értünk jönne. Ilyen magasságban pedig ez nem túl egészséges dolog... Valamivel fel kellene ébresztenem magam... Felnézek egy, az enyémnél magasabb és vékonyabb ágra, melyet a szél ide-oda billegtet a magasban. Ekkor ismét eszembe jut egy őrült ötlet. "A halálfélelem biztos felélénkítene..."
Már meg is bizonyosodtam magamban, hogy ez egy akkora hülyeség, melyhez a kórházi robbantás semmi, de ekkor már el is kezdtem mászni. Egy újabb csata a széllel. Ereje ismét érzékelhető lett számomra, ismét próbál letaszítani a mélybe, ahogy ágról-ágra, gallyról-gallyra mászok felfele a terebélyes fán. Kezeim viszont erősebbek annál, hogy ez neki oly könnyű módon sikerülhetne. Amint felérek a fa tetejére, gondolkodás, és hezitálás nélkül kilépek az ágra, s elém tárul a végzetem. Ahogy lenézek, a mélység hívogat, olyan mintha közeledne felém, le akar húzni, miközben a szél le akar lökni. Két kezemmel fogom az ágat, nem merek felállni még egyszer, szívem kalimpál, emelkedik a vérnyomásom, izzad a testem, izmaim megfeszülnek, érzem a szorongató, fojtó érzést, mit még soha. Egy rossz mozdulat, egy rossz lépés... Ekkora magasságból... Biztos szörnyethalnék. A kicsiny fa himbálózik alattam, kész öngyilkosság lenne törökülésbe ülni ide, és meditálni, ezért én mi mást sem teszek, mint törökülésbe ülök, és megpróbálok meditálni, miközben kezeimmel hirtelen mozdulatot teszek, mellyel megpróbálom visszalendíteni a testem az egyensúlyba. Hát most már biztos felébredtem, legalábbis nem érzek semmilyen fáradságot. Kezembe veszek egy lapot. Szélkerék... Szélkerék... Semmi... Kezembe veszek még egyet... Szélkerék... Szélkerék... Megint semmi... Valamit nem vettem észre. Valami mellett elsiklottam. 
Jó jó... Mi vág még?... Gyorsan kell gondolkodnom, mert minden itt töltött másodperc, éveket vehet el az életemből. Mi vág?... Mi vág?... Kés... Kard... Eddig is ebből indultam ki... De most elértem ennek a határát. Olló. Hogy vág az olló? A két éles penge, egymással ellentétes erőt fejt ki a lapra, s így nem kell lendület, és gyorsaság ahhoz, hogy az megszakadjon.
Ellentétes? 49. lap... Kifújja a szél a kezemből... 50. lap... 
Egy új gondolat... Sötét háttér... Süvítő, erős szél... Szélkerék... Nem... Két szélkerék... Egymással ellentétes irányban forgó szélkerék... Igen... A két szélkerék óriási sebességgel forog a fejemben, a hatalmas hajtóerőnek hála, mely itt most a szél. Képzeletemben egymás alá helyezem őket. Így most a két kerék, pontosan lefedik egymást, pontosan kört alkotnak. És ellentétes irányba fordulnak egymáshoz képest... Most a chakrát...
A lap elvágódott, és kör alakú lett. De nem tökéletesen. Itt-ott a lap közepe megtartotta a kapcsolatot a lap szélével, így a kör nem volt elválasztva gyakorlatilag. Kevés a chakrám. Mindet elhasználtam. Pont most, mikor rájöttem... Nem! Nem most fogom feladni! Itt a cél egy karnyújtásnyira! És ezt a célt most el fogom ragadni!
Az övtáskámba maradt utolsó lapot is a tenyereim szorításába helyezem. Több chakrával. Többel... Még többel... Még ennél is többel... Az összessel ami megmaradt! 
Az eljárás ugyanaz volt, de ezúttal minden megmaradt chakrámat elhasználtam az 51. lapra. Még csak a lap kellemes szakadásának hangjára emlékszem, s arra, hogy a lap közepéből kiválik egy szabályos kör. Elmosolyodok magamban. Átléptem határaimat. 
Majd a testem, melyben már nem maradt erő, elterült az ágon. Végtagjaim lelógtak a mélybe, de nem zuhantam le. Még nem. De nincs energiám lemászni a fáról... De sikerült. Sikerült

//Éééés ezzel kész vagyok az ötvenessel is ^^//
avatar
Kenshiro Erisa
Játékos

Taijutsu Pontok : 20

Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Suzuhito Sayuri on Vas. Márc. 29, 2015 10:42 am

A fiú válaszát egy értetlen pislogás, és egy picike fejfordítás követte, már amennyire ez lehetséges volt fekvő helyzetben. 
- Folyton? Folyton csak arra gondoltál, hogy ha ezt elmondod ismét megütlek ugye? - rosszul esett neki, hogy ilyen barbár, szadista nőszemélyként tekint rá egyik csapattársa, de alaposan átgondolva talán tényleg van némi alapja a dolognak, de persze ok nélkül sosem bántana senkit sem. Hatalmasat sóhajt, és ismét a fiúra pillant, pontosabban a szemét keresi. - Ha ez így van akkor.. tényleg sajnálom, hogy ezt tettem. Nagyon megijedtem, hogy csak úgy ott termett valaki és... és... Akárhogy is! Nem foglak megütni. - elszégyellte magát, még egy picikét el is pirult, ami a történtek után nem meglepő. Egy sötét erdő, kettesben, a földön fekve, egy fiú szorításában. A legtöbb romantikus regény főhősnője megirigyelné ezt a jelenetet, hiszen Sayurinak minimális erőfeszítéssel sikerült egy ilyen szituációba kerülnie. Azonban bármennyire is különös, ö teljesen másképp képzelte el az ilyen helyzeteket, nem sok olyan történet akadt a kezébe, hiszen többnyire a tanulmányainak szentelte az idejét, de most végre megtapasztalhatta milyen érzés amikor... Persze a gondolatait hamar félbeszakította egy meleg érintés hastájékon, amire picit összerezzent, és olyannyira váratlanul érte, hogy még egy nyögéshez hasonló hangfoszlány is elhagyta a száját. Arca paradicsom vöröses árnyalatra váltott, és kihasználta, hogy végre szabadon mozgathatja kezeit, azonnal a ruhája után nyúlt, és megpróbálta vele elfedni a sérülést. 
- Én voltam figyelmetlen. Nem a te hibád. Még ha ott lettél volna sem tehettél volna semmit sem. Idővel elmúlnak. - lágyan az ajkába harap, és egy halk "rendben"-t suttogva, bólintással próbálkozik. Már majdnem elfelejtette, miért is akart a fiúval találkozni, és már fel is akarta ajánlani neki, hogy ahol a Sensei tartotta az eligazítást, a táska mellett várja egy bento, tele finomságokkal, de a fiú egy szempillantás alatt meglépett, így ez elmaradt.

//low quality reag//
avatar
Suzuhito Sayuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 212

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Suzuhito Sayuri on Vas. Márc. 29, 2015 7:14 pm

A lány néma csendben feküdt a földön, és kémlelte az eget. Már jó néhány perce magára maradt, de még mindig érezte magán a fiú érintését, erős szorítását a csuklóján, puha ujjait a hasán. Különös, hiszen csak egy pillanatig tartott a dolog, mégsem tudja kiverni a fejéből. Mégis miért tette? Miért vallotta be? Egyáltalán nem értette mire volt ez jó, hiszen a legtöbb férfi csendben eltusolja, és elfelejteti a nőkkel az effajta dolgokat mint a taperolás, vagy az engedély nélküli csók. De ö mégis felemlegette annak ellenére, hogy tudta miféle következményekkel járhat. Sayuri is biztos volt benne, hogy nem álmodott, nem volt rá jellemző az ilyesfajta erkölcstelenség. Összeszedte a megmaradt erejét, és felült, fejét megrázta, kioldotta a szalagot a hajából, és visszafésülte ujjaival a rakoncátlan tincseket a helyükre. 
Már sötétedett, néhány csillag is látszott az égen, ez eggyel több okot adott a lánynak, hogy sietnie kell, nem pazarolhat el még több időt, ugyanis a hosszúra nyúlt szünetével talán túlságosan is lemaradt csapattársaitól. Yuu is elment edzeni, bizonyára Erisa és Koizumo sem tétlenkedett ez idő alatt. Nincs vesztegetni való időm. Sietnem kell. Büszkévé teszem Mugo-senseit! Hatalmas elszántsággal rohant vissza edzeni, igazából még volt rengeteg papírja, de ideje fogytán volt, hiszen a nap nagy részét meditálással, elmélkedéssel és a feladat teljesítésének módjairól folytatott kis ötletelésekkel telt el, ezért csupán egy tucat papírlapot használt csak fel, az elméleteinek gyakorlati megvalósításának kipróbálására. Belelesett az övtáskájába ahova korábban besüllyesztette a maradék lapot, amit magával vitt, még nyolc darab maradt. Plusz az a kupac amelyiket nem kívánt magával cipelni. 


Még levegőt vett, és kényelmesen leült a fűbe, kezében egy hófehér papirossal, a feladat adott. Egy kör. Csak egy kört kell a papírlapban kreálni. Nem tűnik nehéz feladatnak, hiszen a papír elmállik ha elegendő vizet szív fel. A lány megpróbált egy kisebb mennyiségű chakrát a papírba koncentrálni, amely szépen lassan elszíneződött, majd a széleinél meghajlott, már biztos volt benne, hogy ismét elrontotta mégsem hagyta abba a gyakorlatot, és tovább folytatta mindaddig amíg egy ragacsos anyaggá nem változott az. Undorodva lehámozta a kezéről, és a kendőjével szárazra törli nedves kezét, hogy még véletlenül se akadályozza a gyakorlat sikerét az, hogy esetlegesen a kezén maradt nedvességet is felszívja a papír. Csak rá kell érezni. Olyan mint a célba dobás, vagy a matematika. Először nehéznek tűnik, de ha eleget gyakorolja az ember egy idő után természetessé válik. Kicsit elmosolyodik, hiszen emlékszik rá milyenek voltak az első dobásai egy igazi shurikennel. A fegyver sebesen repült, majd néhány méternyire a céltáblától jobbra ért földet. Még csak bele sem fúródott, de miután eleget gyakorolt, és megtanították a helyes testtartást, és fogást, egyre csak profibbá vált, és büszkévé tette önmagát, és tanárait képességeivel. Naphosszat gyakorolta, hogy minél nagyobb távolságból, minél több shurikent tudjon eldobni, ráadásul célba. Néhanapján még most is eljátszadozik a felszereléseivel, nehogy berozsdásodjon. Egy éles bevetésen nagyon kellemetlen lenne ha elvéteni a célt, és sokba is kerülne. A shuriken ugyan rengeteg szép emléket juttat eszébe, de ugyanolyan fájó is volt visszaemlékeznie rá. Majdnem annyira mint tükörbe nézni csupasz arccal. Egy hosszú függőleges vonal, egy seb rondítja az arcát. Undorodik a személytől aki okozta, és undorodik magától is amiért figyelmetlen volt, és hagyta, hogy ez megtörténjen. Mások büszkék, a sérüléseikre, hiszen hősi harcokra, és győzelmeikre emlékeztetik őket, de hogy lehetne valaki büszke egy figyelmetlenségre? Egy akadémiai edzésen szerzett vágásra? Sehogyan sem. Ez lehet az egyik oka miért is távolodott el a többiektől, miért rejtőzött el a kiképzőterepek egyik eldugott kis szegletében, egymagában gyakorolni. Az emberek sok mindenre képesek féltékenységből, és ezt ö maga is megérti, neki is voltak bűnös gondolatai, még a mai nap is. A sok emlékből, ismét erőt merítve újabb és újabb papírok után nyúl, hogy kipróbálja az elképzeléseit. A papír közepén picit meggyűrve azt, egy pontba fókuszált chakra, megfelelő mennyiség, és a koncentráció, hogy a víz ne terjedjen tovább, csak azt a kis részt érintse. Az eredmény nem volt rossz, egy kisebb pacában színeződött el a papír, de végül előbb szakadt ketté mintsem lyukadjon. A következő próbálkozás eredményesebb lett, de kénytelen volt szünetet tartani. Elégedetten helyezte a térdére az átlyukadt, ámde még mindig nem kör alakú lyukas papírt. Talán még oka is lett volna dühösnek lennie, de mégis nyugodt maradt, csendben szemlélte az eredményt, már majdnem. Már majdnem megvan. Még egy kicsi kell! Szinte már szurkolt önmagának, kissé kezdett kimerülni, a korán kelés nem volt túl jó ötlet, de kár ezen agyalni. Egy újabb papír egy újabb remény. Ha holnap reggel visszatér Shinku-sensei és Mugo-sensen nem láthatja, hogy én vagyok az egyetlen aki nem járt sikerrel a csapatban. Már besötétedett és még mindig nincs eredmény... A chakra tárgyakba való fókuszálása nem egy nehéz feladat, de precizitást igényel.
- Ah kérlek. Sikerülj végre. - kérleli a papírt, mielőtt megkezdené a műveletet, szinte felcsillan a szeme amikor meglátja a foltban átnedvesedő papírt amely már kör alakot vett fel, ám túl korai volt az öröm, a kör, lassan pacává formálódott és az egész végignedvesedett egy foltban. A lány unottan eldobta magától a papírt, és egy újabb után nyúlt. De még mielőtt nekikezdene, felkel és jár egyet, sétálgat, este van, sötét, csak a hold világítja meg a kiképzőterek pusztaságát, az idő tökéletes volt a gyakorlásra. A gyakorlat újbóli, ezúttal már tizenhatodik kísérlet következett a lány elszántságtól, és magabiztosságtól szinte csak úgy ragyogott, türelmesen állt hozzá, nem siette el, a papír közepén megcsípte, és egy kézzel tartva maga előtt. A papír először középről kiindulva fokozatosan sötétedett el, majd egy pedig puhulni kezdett a lap, a lány szeme sem rebbent, hiszen korábban is az volt a probléma, hogy hamar elbízta magát. A papír szélei továbbra is szárazak maradtak, miközben az anyag elernyedt és végül elmállott a lány kezei között, egy lyuk képződve rajta. Szinte már ujjongni kezdett örömében ahogyan a földre hullott a lyukas lap.

A nap első sugarai ébresztik álmából, fáradtan törölgeti szemeit, és egy hatalmas ámde mégis nőies ásítás követi mozdulatait. A tegnapi egész napi edzéshez és kései lefekvéshez képest frissnek érzi magát, persze a teste mégis arról árulkodik, hogy több pihenésre lenne szüksége, szemei karikásak, hiszen ez már a második nap, hogy nem sikerült kialudnia magát. Egy gyors zuhany, öltözködést követően a konyhába siet. Megbizonyosodik róla, hogy senki sincs a közelben, habár nem is számított rá, hogy hajnali négy órakor bárkit is találni fog odalent. Felköti a kötényt, majd elkezd serénykedni, a rizs már fő, a tojás készül, nem egy mesterszakács, de egy egyszerű omlettet bárki meg tud csinálni, és összecsíkozni. Némi zöldséget pirít, illetve valami húsféleséget, majd szépen elosztja az ételt négy bentos dobozban. 
- Ah. Kérlek legyetek finomak. - még egy imát is elmormol, az étel előtt. Ugyan megkóstolhatta volna őket, de nem szokása, így csupán a szerencsére és a képességeire bízza az ízüket. 


//Sayuri olyan 6 órára érkezhet vissza a Kiképzőterepekre, otthon tölti az éjszakát. //
avatar
Suzuhito Sayuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 212

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Yuu on Vas. Márc. 29, 2015 8:56 pm

Számomra érthetetlen korábban nem tapasztalt, vagy talán emlékeimből törlődött fájdalmat érzek. Kicsit olyan érzés, mintha a szívemmel lenne valami baj és nem értem egyáltalán ezt a dolgot, azzal nem volt probléma, akkor most mért, mért van ez. Félek, teljesen össze vagyok zavarodva,és ez a dolog egyáltalán nem könnyíti meg a koncentrációmat, nincs a segítségemre. „Már eléggé messze eltávolodtam így Sayuri-san.... „ Nagyot sóhajtok. „.... Mellette akarok lenni.” Meghúzódok egy fa tövében és az új hegyeimet bámulom, melyek korábban sebét érintették. Markom össze szorul, majd a másik kezemmel egy papír cetlit veszek ki a zsebemből. „Ideje kezdeni.” Nyugtázom cselekedetem és próbálok megfelejtkezni ezekről a számomra felfoghatatlan érzésekről. Tehát a megoldás, mely az álmom végett eszembe ötlött, az volna, hogy magam képzelem a papír helyébe, mintha csak ott állnék a közepén és magamhoz akarnám gyűjteni a chakrát. Hatalmas villámokat láttam álmomban és talán hasonló dolog játszódik le a kis papírcetliben csak kicsinyítve természetesen. Neki is kezdek sorra pazarolom el az újabb lapokat, nem mondom, hogy ikertelenül, de elégetni egy egész papírt, az én esetemben nem könyvelhető el sikernek. Szétszórt vagyok, nehéz koncentrálnom, későre jár, kitudja, hogy Sayuri-san hogy áll, ráadásul enni is alig ettem ma valamit, ez így kifejezetten nehéz, pedig kimerítő edzésen veszek részt. Úgy döntök, miután elhasználtam tíz-egynéhány lapot, hogy kicsit bele turkálok a táskámba. Biztos vagyok benne hogy valamiféle élelmiszer van benne, bármennyire is kis mennyiségben, hiszen, néhány nappal ezelőtt, csokoládét raktam bele. Kicsi helyet foglal és a benne lévő cukor rengeteg energiával ruház fel, bár persze nem lesz szuper erőd, ez teljesen átlagos csokoládé és erre az esetre tökéletes is. Meg is találtam, ezt a kisebb adag energiabombát. Szépen kockánként töröm le, miközben hátamat a fának támasztom és az egyik tértemet behajlítom, hogy támasszam kezem rajta. Bámulok felfelé a holdas éjszakába, látom ahogy a tiszta égen fénylenek a csillagok és mintha csak azt kérdeznék tőlem, hogy mégis mit csinálok. Mégis ki vagyok? Kérdezhetném magamtól a kérdést, melyre egy és tökéletes válasz van Saito Yuu vagyok, de mégis mért, mért én, mivel érdemeltem ki hogy ilyen tökéletes elődökkel és testvérrel legyek megáldva. Ez nem is jó kérdés, talán az a jó kérdés, hogy mért, mért kell egy család szégyenfoltjának lennem? Apám helyében felkoncoltam volna magam. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy lesz olyan a családban, aki ekkora bukást jelent a családfára nézve. Egy ág, mely eltörött, egy törött ág, melyet sosem lehet meggyógyítani, hiába gondozzák és ápolják, szépen lassan elszárad, majd a porba hullik. A napfénytől teljesen elzárva, az idő és a bogarak martalékává válik. Mindenféle tápérték nélkül, semmi újat nem szolgálva a következő generációnak. Igen, talán ez vagyok én, hogy lehetek-e más, nem tudom, de minden cselekedetem eddig ezt szolgálta, egészen idáig a válasz arra, hogy mégis mit csinálok, az lett volna, hogy próbálok más lenni. De most, most magam sem tudom, nem számít semmi, és mégis számít minden, a káosz legaljára süllyedtem, miközben mások odakinn háborúznak én itt ülök és gyermekded gondjaim felett nem tudok elsiklani. Bele ragadtam ebbe a maszlagba, mocsárba és nem látok kiutat, mégis mi az ami segíthetne mi az, mely megoldhatná ezt a dolgot. Mi is a célom tulajdonképpen? Erősebb akarok lenni, erősebb hogy megvédjem.... Úgy értem, azért, hogy kivívjam apám tiszteletét, elismerését. Vagy talán mégis inkább az első, nem tudom, a kettő teljesen össze fonódott, hiszen ha jól végzem a munkám, akkor mind a kettő tökéletesen összhangban megvalósul és akkor azt mondhatom, hogy jól zártam, elégedett vagyok minden tökéletes. A jelen helyzet alapján, a saját elemi chakrám irányításával ütköztem hatalmas problémába. Nekem nem adatott meg az a tehetség, amely a családom többi tagjának igen így sokkal nehezebben tanulok mint ők. Biztos vagyok benne, hogy másnak sem ment egyről a kettőre az elemi chakra vezetése. Viszont van itt egy fontos dolog, hogy ez nem mentség és ez engem egyáltalán nem érdekel, ha valaki elakar érni valamit, akkor nem ahoz kell mérnie magát, akinél erősebb, hanem ahhoz akinél gyengébb, akinek túlszárnyalása egy újabb mérföld kő az életében, mert az ilyen ember fogja elérni a céljait. A csokim elfogyott, feltöltöttnek mondhatom magam, de mégis elkeseredettnek. A túl sok gondolkodás nem tesz jót az embernek olyan dolgokra ébreszti rá melyeket el kell nyomni , semmissé kell tennie magában, de ha ilyenkor előjön akkor nem tud küzdeni ellene. Persze vannak akik tudnak, legalábbis az én szememmel és szerintem mindenki más szemével teljesen érzéketlennek tűnnek. Mint apám, vagy épp a testvérem. Rossz környezetbe kerültem, ezzel a csapattal csak rontok a helyzeten, egyre kevésbé tudom kizárni ezeket a külső hatásokat, melyeket érzelmeknek neveznek, és nem értem mik azok ez vált ki hatalmas negatív hatást bennem de mindegy is tényleg itt az ideje vissza térni a cetlikhez. Haladok előre, egyre jobban megy, lassan kezdek is hinni benne hogy menni fog. Telik az idő, és mit ne mondjak ez az energia nem volt annyira nagy löketű mint gondoltam. Nagyon fáradt vagyok, annyira kimerültem ismét, hogy megint látok a bal szememre, bár kezdem azt érezni, hogy ezt tényleg csak a kimerültség játssza velem. Viszont a pozitívum, hogy egyre könnyebb tartani a formát és, egyre kevesebb a kisebb csík ami kilóg a körből amit alkotnom kell. Eldobom a negyven harmadik lapot, mely már tényleg csak kisebb hibákat tartalmaz. Fárasztó ennyi ideig tartani a koncentrációt, így csak azért nyitom ki a szemem, hogy megnézzem hogy hogy sikerült, hiszen nem szemmel kell csinálni, kézzel érezni kell, hogy mit csinál az ember. Így is bőven már a puszta pislogás csípi a szemem. Bár tényleg tartottam kisebb szüneteket az éjszaka folyamán de nem mertem elaludni, nem akartam elrontani ezt a vizsgát, mert mi van ha nem kelek fel időben és én leszek az aki nem tudta megtanulni az elemi chakra irányítását. Ismét kinyitom a szemem. Negyven negyedik papírhoz értem el, én az éjszaka folyamán nem bárányokat számoltam, hanem papírfecniket, az se rossz móka. Szépen lassan nyitom szét a tenyereimet, a többinél is már azt éreztem, hogy hibátlan, de mikor láttam azt a néhány elszenesedett csíkot, melyet nem volt tervem a papírba égetni csak el voltam keseredve de most. Most mintha egy hatalmas sziklát emeltek volna le a hátamról.
-Vége, végre sikerült!


Kiáltok fel a maradék erőmmel, ezzel zavarva meg a reggeli madarak csicsergésének dallamát, bizonyára szörnyen nézhetek ki külső szemlélő számára, de végre felszabadultam, elindulok vissza, oda ahol tegnap gyűltünk. És ott terülök el a földön, sorstársam közelében, a hátamon fekve, kezemben a sikeresen elvégzett munkám gyümölcsét szorongatva, majd elnyom az álom a tó mellett. Nem tudok mélyen aludni, a nap egyre erőteljesebben süt, az enyhe szél, vagy inkább szellő sem enged mélyre süllyedni álmaim tengerébe. Halk, puha léptek hangja ébreszt cseppet sem mély álmomból, úgy tűnik nem csak én készültem el, Sayuri is itt van, nem volt ismét semmi időm, hogy pihenjek.
-Jó reggelt!
mutatom fel büszkén a papíromat, bár a földről nem kelek fel.
avatar
Yuu
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 220

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kiképzőterepek

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

39 / 40 oldal Previous  1 ... 21 ... 38, 39, 40  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.