Elhagyatott város

6 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Hétf. Jan. 13 2014, 18:47

// Uchiha Madara// =^.^=

Nem félhetek, de nem is érzem önmagamban megfoganni a félelem csíráját...

Igaz sok állat van körülöttem, s ez sok emberben felkeltené a félelmet, mely már egyébként is ott lappang a szívükben, s lassan átjárja lelküket, s testüket is. Egész lényüket átjárja a félelem, mely később csak dühöt szül majd. Bennem nincsen e féle érzés, azt hiszem más vagyok, mint a többiek... Nem gyökerezett meg bennem a félsz, csupán gy lehetőség ként van jelen, melyet elutasítok... s feleslegesnek érzek. Ha félnék, csupán gyenge lennék...de én ERŐS vagyok... Azt akarom, hogy ezek a lények, akik miatt idejöttünk, ne a gyengeséget fedezzék fel bennem, hanem lássák csak, mennyire erős vagyok!  Szemeimben csakis önmagamat tükrözzék feléjük...-Hehe...- Mosolyodtam el, s néztem az állatokra. Élvezetessé vált számomra a jelenlétük, valahogy olyan furcsa, de mégis kellemes érzés volt, mintha izgatott lettem volna...de miért? Taps zavart meg, s ismét visszavedlettem arcomra a komolyság maszkját... A sensei felé fordultam, aki eközben beszédbe kezdett, s mint észrevettem ez felém irányulna...
- Szép volt kislány. - Mondta. Kicsit zavaró, hogy kislánynak hív... egyáltalán nem vagyok kicsi... De eközben egy igencsak ismerős fehéres szőrgolyó közeledett felém, ez az a róka, aki akkor a házba is bejött...már emlékszem, s  szájában is volt valami. ~ Mintha egy tekercs lenne... ~ Járt a fejemben, de amint közelebb ért biztos voltam benne, hogy tekercs, amit szinte pontosan elém helyezett le a földre, majd rám vetette szúrós szemeit, amiben mintha lett volna valami, ami megfogott, bár csupán a saját tükörképem volt, ami szemmel látható volt benne, s nem mintha egoista lennék...nem magamra gondoltam. 
- Mi ... ez? - Szólaltam meg, s kérdően néztem a fehérkére előttem, majd Senseiemre, aki még kérdésem előtt azt hiszem, elkezdte a magyarázatot, csupán elvoltam bűvölve a rókától, ki igencsak kecses volt.

- Most pedig megadatik a lehetőség, hogy vérszerződésbe kerülhess az ezüstrókák fajával. A szerződésben elfogadod azt, hogy bármikor megidézhessenek téged, valamint te is képes lehetsz megidézni őket. Először azonban a vérszerződést kell megalkotni. Nincs más dolgod, minthogy a tekercsbe a saját véreddel beleírd a neved. - Szólt mesterem magyarázata, mely azt hiszem kielégítette a tudásvágyam, s ezzel egy időben hatalmas kíváncsiságot gyújtott bennem. ~ Megidézni őket, ez sokszor hasznos lehetne számomra, főleg kémkedésnél és menekülésnél, de harcban is használhatnám őket...~  Pillantottam fel, s amolyan ...talán gonosznak tűnő, de csupán magabiztos szemekkel meredtem rájuk. Talán úgy tűnhet, mintha elfelejteném azt az apróságot, hogy ők is megidézhetnek engem, de nem...nem felejtettem el, de ennyi csekély áldozatot megér ez a hasznos segítő sereg. Majd kénytelen leszek jobban megismerni őket, hogy melyikőjük miben lehet a segítségemre.... Rengeteg dologra használhatom őket... - Ch.. ez állati. - Vigyorogtam. Olyan érzés volt, mintha kinyílt volna a bennem zárva tartott ajtó, bár csak résnyire... de éreztem a belőle áradó bűz szagát...Vajon be kellene zárnom ismét, vagy inkább zúzzam darabokra? Vajon mi rejlik mögötte?
 A földre pillantottam, s a tekercsre mely még mindig előttem hevert. Lehuppantam a földre, s kibontottam a tekercset, nem nagyon tétováztam sokat, tudtam mit akarok, s nem volt helye semmilyen buta , nem ideillő gondolatnak. ~ Akarom ezt a szövetséget, s mihamarabb alá akarom írni ezt a tekercset... ~ Előkaptam egy kunait, s megvágtam vele az ujjam hegyét, éppen annyira, hogy kicsorduljon a kellő mennyiségű vér. Talán kapkodtam, de azért olvasható volt amit írtam. Világosan látható volt: Kitsune Haruka. Vérvörösen írva..még csillogott is a meg nem száradt vér a papíron, s átadtam, vagyis a szájába adtam annak, aki elém hozta. ~ Milyen íronikus... Kitsune... ch... mintha meg lenne írva...a nevem, rókát jelent, s ők maguk is azok. Ez a kapcsolat vajon így lett rendelve? Talán...

- Azt hiszem meglennék. Km... Bemutatkozok... Kitsune Haruka vagyok! - Mondtam az állatkák felé, akik azt hiszem értékelik a cselekedetem... vagy nem. De így a normális, ha már rókákkal fogok társalogni, legalább tudják ki az, aki megidézi majd őket... ~ De várjunk csak...Hogy ...a...Hogyan kell azt csinálniiii???? Senseiiii!!!~ Néztem felé aggódóan, bár ezt csupán a fejemben gondoltam ki, s felé még semmit sem mondtam... bírtam benne, hogy meg fogja mutatni, s kivárom, mire érettnek talál rá...Ha már aláírhattam a tekercset biztos vagyok benne, hogy eljön az ideje a tanulásomnak is...



Társak


Az egyesség megköttetett, végre... bár furcsa volt, mégis erősebbnek éreztem magam általa. Ez azt jelenti, hogy mindig lesz ki hívnom, ha egyedül vagyok, s ha bajban vagyok. ~ Vajon meghargudnának ha csak a magányom miatt hívnám valamelyikőjüket? Akkor talán többé nem segítenének? Ők is elhagyhatnak engem, ha nem kedvelnek...Persze, hiszen nincsen köztünk szál, csupán egy paktum... de attól még éreznek, s ha utálnak elhagynak, ez ilyen egyszerű. Vajon kedvelni fognak engem? Vagy azonnal otthagynak  ha harcra kerül a sor? Vajon milyenek ezek az állatok... ~ Kíváncsi voltam, s sok..már már rengeteg kérdés merült fel bennem,de persze mint máskor, most sem volt sok időm a gondolkodásra. A sensei beindult...bár először fogalmam sem volt mibe kezdett, de érdekesen figyeltem őt. A rókák elmentek, s nem láttam értelmét tovább maradni, de mégis... a Sensei nem úgy tűnt mintha menni készülne, ügyködött, s engem is marasztalni akart, legalább is úgy tűnt.
- Most, hogy véretekkel összekapcsoltátok magatokat, képes lehetsz megidézni a faj, egy számodra ismert tagját. Nincs más dolgod, mint ismét saját véredet adni a technikához- Szólt a Sensei, miközben megvágva ujját, s egy kézpecsétet formált azt hiszem...~ De, amit mondott, csak azt idézhetem akit ismerek? Gyáá...mindet meg akarom ismerni, s tudni melyikőjük miben jó. Tudom, hogy ez időigényes lesz, de mégis, tudni akarom, ki mire használható, s ki hogyan válhat a hasznomra. ~ A gondolataim jelenleg csakis ezen jártak, s annyira figyeltem a szavaira, mintha ittam volna a szavait, melyeket máris folytatott. - majd a pecsétek után szilárd talajra helyezni a tenyered, és megidézni a ninjuu-t. Kuchiyose no jutsu. - Fejezte be a sensei, s kezeit a földhöz nyomta, melyből ekkor füst tört elő, s a füstben volt valami... Figyeltem erősen, s ekkor egy fehér farok kukucskált elő, mely ezüstösen csillogott ha érte a fény. Elég szép volt...s egy nagyobbacska méretű rókához tartozott. Kicsit mintha elbambultam volna, s bambulásom tárgya ő volt, a róka...akit már többször is láttam. Nem tudom miért néztem rá ilyen meredten. De gondolataim most Haru földön jártak...bennem... s villanó képekben futott át rajtam a sensei kis bemutatója, mely közben szinte hallottam a szavait, miket nemrég motyogott. ~ Akarom ezt a technikát, s most már tudom, hogyan idézhetek, meg tudom csinálni!
- Ő itt Seimei. Ő járt nálunk is, átadni egy fontos üzenetet. Azonban a rókák kellően gyámoltalanok, hogy csak úgy szerződést kössenek bárkivel. Aki azonban rájuk talál, és elég bátor, azzal úgymond lepaktálnak. - Folytatta a sensei, s ezzel azt hiszem kezdetét veszi megint egy kis tanulás. ~  Értem, szóval csak egy idegen vagyok aki átment a rostán... De legyen, akkor is a kezeseim lesznek...s ha kellenek jönni fognak! ~ Határoztam el, mely azt hiszem egyet jelentett azzal, hogy szándékomban áll azonnal elsajátítani a technikát, úgyhogy lássunk is neki. A róka kit a sensei idézett, vagyis Seimei, az idézés után nem sokkal köddé vált, talán mert tudta, hogy csak egy kezdő kölyök szórakozására idézték meg, s úgysincsen semmi értelme maradni, bár ha minden jól megy visszahozom még ide párszor.
- Nem menekülsz Seimei! - Vigyorogtam, s már kaptam is elő a kunaiom, hogy újra sebet ejtsek az ujjamon, majd a porba...vagyis földbe dugjam azt..vagyis legyen szép...földhöz érintettem.  Azt hiszem éreztem ismét az izgalmat, melyet új tanulások előtt, de ez kicsit másabb volt, mert tisztán tudom mit kell tennem, mégis annyira bizonytalan a vége... De nem gondolkodom most, csakis cselekszem. A pecsét megvolt , s vérem is csupán a szöveg kell, s a földhöz érintenem a kezeim, lássuk hát...bár elsőre nem várok nagy dolgot, de hátha máris újra láthatlak Seimei!

-
Kuchiyose no jutsu! - Hangzott a számból, s kezeim belenyomtam a földbe, talán még erőt is fejtettem ki, bár ezt csak az akarat, s a siker iránti vágyam okozhatta...
Persze mit is vártam elsőre, semmi, csupán egy kődarab mozdult meg, mely csupán az általam mért kisebb ütéstől ugrott arrébb kicsit.

- Megint! - Pattantam fel, s már szinte el sem raktam a kunait, úgyis kell... Folytattam, s a föld, egy kis helyen már be is horpadt, de más nem történt. ~ Baj van velem? Vagy a rókák máris elítéltek? Nem! Az nem lehet, menni fog! ~ S gyakoroltam tovább. Bár nem számoltam, de  olyan 5-6 lehetett eddig a próbálkozásaim száma, de nem volt feladás a szememben, bá lehet kicsit gyengült a kezdeti elszántságom. De ekkor történt valami ami visszaadta azt ami elveszett, füst támadt a legutóbbi próbálkozásom után, bár először úgy tűnt, hogy ismét kudarc lesz, mégis amint felszállt a kezdeti füst ott volt előttem. Kicsike volt, s fehér. Pont olyan mint egy labda, mely csupa csupa fehérrel van belepve. Mint egy hógolyó, csak aranyosabb. A hógolyón volt két pici szem, s egy orrocska, mely gyorsan, s szuszogva kapkodta a levegőt. Egy kölyök volt, mely még talán csak pár hetes lehet, nem tudom, nem értek az ilyesmihez, de az biztos, hogy nagyon aranyos volt. Ez a kölyök visszaadta a lelkesedésemet... s mellé, még kicsit jobban is kedveltem a rókákat. Ilyen aranyos kis valamiből nem jöhet létre rossz dolog. Azt hiszem...talán többek is lehetnek majd, mint eszközök a kezemben...de ezt majd meglátjuk...A kölyök eltűnt, de újdonsült kedvel vágtam neki...előtte, mielőtt megjelent azt hittem megint elborít a bennem elzárt valami, nem tudom minek nevezzem, de ez a kölyök vissza... folytotta, s bezárta a résnyire már kinyílott ajtót. Vajon lesz olyan, amikor végleg elemészt ez a....valami? Jó lenne tudni a jövőmet, de ez még csupán egy nagy kérdőjel, s hogy vajon Yao mellett maradok? Ez megint csak egy nagy kérdőjel..pont mint az agya. Most gonosz vagyok?
A következő próbálkozásomnál ismét csupán a nagy semmi volt előttem, majd az azt következőnél , s a következőnél megint a kis barátom tért vissza, s  nézett felém a nagy szemeivel.
- Biztos azt gondolod mit akar ez a hülye? - Mondtam , de persze csak magamnak szántam. - Gomenasai, kis barátom. - Mondtam, miközben ismét köddévált. S folytattam... - Nekem Seimei kell!!!! - Jelentettem ki, s vadul kaptam elő a kunait, vágtam  meg újjam, majd jöhet a pecsét és csap.  - Újra, újra és újra!!!! Seimeit akarom! - Kezdtem vadulni. De ez jó nem? Igazán beleéltem magam a leckémbe, s akartam, hogy sikerüljön. Úgy érzem, ha sikerül, azzal nagyot lépek előre...
- Akarooom! - Mondtam, s valamit éreztem...talán most sikerülni fog. - Igen! Ch.. csá Seimei! -
- Jelentettem ki, mikor még csupán a füstöt láttam. S  szinte úgy éreztem szétesek, vagy , hogy gyorsan el kell ásnom magam... Megint a kicsike volt az. S bámult... - Teljesen kikészítelek mi? - Mondtam miközben szépen a földre buktam. - Ha felnőssz ezt felejtsd el kérlek! - S amint ezt befejeztem eltűnt. - Pedig most éreztem. - Lógattam az orrom, bár ehez képest hamar ugrottam fel, s folytattam. Ha lazsálok azzal nem jutok előre, s még a mester bizalmát is elvesztem. ~ Azt nem szabaad! Go,go, go! ~ Próbáltam magam ösztönözni, de... kevés sikerrel, ismér a nullán voltam, nem ment.. . ~ Összetörtem volna? Vagy csak az a róka pikkel rám valamiért? Mi baja van velem? ~ Vesztettem el az utolsó kapaszkodómat is. Szinte csak a lélek tartott még egyben, s alig kellett volna valami ahoz, hogy összeessek, s ne akarjak felkelni többé. ~ Mi lett velem? Pár perce még boldogan próbáltam újra, most meg... ennyitől feladom? Nem vagyok jó ninja... Okasa...csalódtál a lányodban?  ~ Járt bennem, s ekkor hallottam valamit, belőlem jött, s csak a képzeletemben hangzott volna el?  Mintha egy ajtó zárja lenne ... ami újra kinyílott. 
Szemeim felfelé néztem, tekintetem átalakult. Lassan visszanyertem eredeti testhelyzetem, s mintha bár lehet csak megzavart valami, de ... elszállt az eddigi fáradtságom. Más ember lettem, de vajon meddig? Érzem a sötétséget, mely elkezdte felfalni a lelkemet, de a testem nem akart mozdulni.

- Mozdulj te vacak! - Igyekeztem , s végül kicsi, de megmozdult. Ismét megvágtam az ujjam, bár olyan mintha már nem én lennék a főnök. Mozgott utána már magától. Mintha már több százszor csináltam volna, a testem önállósult, s a sötétnek engedelmeskedett, mely most szabadult rám. Az idézést csináltam, s ... olyan erőt éreztem mit eddig alig... olyan fokú elszántságot mit eddig nem.
- Gyere te állat! Seiiii- meiii! - Kiálltottam egy hatalmasat, s vittem végbe az idézést, mely most már igen... - Sikerült! - Előttem állt az ezüstróka, amiért annyit szenvedtem most. Ahogy megláttam, az engem felfalni akaró sötétség mintha visszahúzódott volna, s a megcsillanó kis fény, melyet a technika sikere okozott visszahozta a valódi énemet. Egyszer már volt , hogy előtört ez belőllem, s akkor megfogadtam, hogy elzárom, most mégis, ha egy újabb nehézség elé érek, újra itt van, s újra elrabolja a lelkem. Vissza kell zárnom, s önmagamnak lennem!
- Szia, Seimei! - Szólítottam meg, s próbáltam nem gondolni az imént történtekre. ~ De most akkor én is dilis állatokkal beszélő leszek mint a sensei?
 Bár az örömöm sem volt tiszta.. bár sikerült a technika, olyan mintha nem csupán a saját érdemem lenne... Mintha...elbuktam volna... Ez rossz érzés... De végül is részt vettem benne, s valahol az is én vagyok nemde?  Akkor mégiscsak sikernek könyvelem el...


avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Kedd Jan. 14 2014, 21:47

Az elkeseredés szélén állva nyomtad tenyered ösztönösen rá a talajra, a jelek kirajzolódtak, majd nagy füst tört elő a közepéből.
A füst elszállt, az ezüst színű Seimei pedig ott állt, előtted.
- Szép munka, kislány - lép ismét melléd mestered, majd kezét vállara helyezi. Mosolygott.
A róka eltűnt, majd mestered még néhány szó erejéig ott maradt melletted, kezét mindvégig rajtad tartva, mélyen a szemedbe nézve.
- Mostantól képes vagy megidézni Seimei-t, amikor szükséged van rá. -ekkor ismét megjelent egy róka, aki mesteredre nézett. Yao bólintott egyet, majd hirtelen minden elsötétült.

Sötét van, és csend. Émelygő érzés. És fáradtság. Ezen érzések kavarognak benned, mikor kinyitod a szemed. A házban fekszel, a földön előkészített szivacson.
Yao ott ül az "ágy" szélén, szakézik. Egy kisebb méretű róka áll az ágy mellett. Mikor elkeltél, a róka kisétált a szobából, majd eltűnt.
- A hét kifárasztott téged. Mikor a róka egy fordított idézéssel hazahozott minket, olyannyira kimerültél magától a technikától, hogy összeestél. talán egy órája feküdhetsz. Mindjárt kész az ebéd, ma nem edzünk.
Yao nem sokkal később hoz egy tál meleg levest neked, valamint rizst és húst. Miután befejezitek az ebédet, Yao kimegy, hogy rágyújtson. Azt ajánlja neked, a mai napot töltsd pihenéssel, a tested kimerült.
Ismét előtted egy fél nap és egy este is akár, hogy beszélgess Yaoval, vagy csak szimplán töltsd pihenéssel a napod.
Bárhogy is döntesz, lefekvésig szeretném kérni a postot, a mai este azzal a tudattal alszol el, hogy mostantól nem leszel egyedül, mindig lesz ott egy szőrös jószág, aki melletted áll, ha szükséged van rá.
A technikát felírhatod az adatlapodra, szép volt Smile

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Szer. Jan. 15 2014, 14:51

//Uchiha Madara//  =^^=



- Szép munka, kislány! - Szólalt meg egy hang, de kié ez... nyitottam ki a szemem, s ott állt előttem egy róka, Seimei volt az...
- Hát megvagy! - Mondtam, mikor éreztem valamit a vállamon...Senseiem keze volt, s ő mondta az imént azokat a szavakat...s mosolygott. - Mondtam, hogy megy. - Jelentettem ki, ám minden előző erő, mely egyszerre összegyűlt bennem, s felszínre hozott valamit, ami talán én vagyok, talán csak valami képzelgés lenne... most mind egy csapásra ismét eltűnt, s úgy tűnik a lakat visszakerült a helyére, bennem, arra a zárra, de ez az ajtó... csak sötétet rejt, vagy van mellette fény is? Tudni akarom... ám a Sensei még nem fejezte be mondandóját.
- Mostantól képes vagy megidézni Seimei-t, amikor szükséged van rá. - Csak hallgattam őt, mégis valahogy most semmi nem jutott el a tudatomig. Amolyan éber alvást folytattam. Láttam a senseit, s aztán megjelent egy róka, ki erősen szemezett a senseiel, de valahogy nem voltam képben, nem is éreztem túl jól magam. Amikor pedig Yao egyszer csak bólintott egyet fejével a róka irányába, valahogy eltűnt a világ, s csupán sötétség maradt utána. ~ Mi ez?


---



~ Csend, milyen kellemes... mintha csak lebegnék a sötétség tengerében, mégis nem tökéletes, van egy furcsa émelygő érzés, mintha nem is tudom, forogna velem a világ...~ Az érzelmeim nem tiszták, s egyik jön a másik után. ~ Zavaros ez az egész, egyáltalán hol vagy?~ Nyitottam ki a szeme, s megdöbbentem.
- Ez a ház... ahonnan  indultunk. - Nyögtem ki, de hangom kicsit megremegett... minden bizonnyal a fáradtság okozhatta. Sok erőmet elemésztette az a jutsu. Egy szivacson fekszem, mely talán már elő volt készítve? ~ A sensei számított erre? Végig ez volt a célunk, Yao Sensei? ~ Pillantottam fel, s ő ott ült a fekhelyem mellett, lassan, s mintha elmerengett volna valamin, sake-t iszogat. ~ Mi mást tenne, hisz ő Yao-sensei? ~ Mosolyogtam magamba, jól esett, hogy csupán miattam tettünk meg egy ilyen nagy utat, s ez talán kedvességét fejezné ki, csak nem olyan rossz ...vagyis, nem tudom. De ez jó húzás volt tőle. Az "ágy" mellett volt még valaki... egy róka, ki ébredésem után hamar kilépett  a házból, talán baja lenne velem? Az agyam járt, de nem volt képes most túlzott gondolkodásra, olyan volt, mintha nehéz lenne, s valami nagy betont emelgetnék a tetején, bár tudom, ez nem valóság, s a testem is olyan nehéz volt.
- A hét kifárasztott téged. Mikor a róka egy fordított idézéssel hazahozott minket, olyannyira kimerültél magától a technikától, hogy összeestél. talán egy órája feküdhetsz. Mindjárt kész az ebéd, ma nem edzünk.

- Oh szóval ez történt. Nem igazán emlékeztem rá. - Valahogy nem volt erőm értelmes válaszra, így elmondtam, ami elsőként jutott az eszembe. Majd valahogy a sensei eltűnt mellőlem, nem nagyon figyeltem, de végül nem sokkal később egy adag levessel tért vissza, ami most igencsak jól esett, ezután hozott rizs, s húst is.
- Arigatou gozaimasu! - Köszöntem meg az ételt, s úgy éreztem erőt kaptam tőle. Bár igaz, ma nem lesz edzés, a pihennünk kell, mégis nem akarok itt ülni, s tétlenkedni. Igazából a senseit sem nagyon akarom zavarni, aki most kiment, s rágyújtott, amit furcsáltam, hiszen eddig idebent is bátran dohányzott, most mégis kiment. De mind egy, az ő dolga. Dőltem hátra, s tanakodtam, vajon mihez kezdjek az időmmel, ám úgy tűnt ez az erőre kapás nem tartott sokáig. Alig telt bele pár perc , s máris húztam a lóbőrt. ~ Azt hiszem a senseinek igaza volt, pihennem kell. ~ Bár minden porcikám tiltakozott a lebzselés ellen, mégis tehetetlen voltam, a testem volt a főnök, aki azt mondta: Alszik!

 Mikor ismét kinyitottam a szemem, odakint már csak a lenyugvó nap sugarait láttam befelé virítani, s hamar felültem.

- Már ennyi az idő? Ch...mit csinálok én itt. Áááá... egész nap aludtam. - Kezdtem el talán kicsit hisztizni, de tényleg zavart ez a sok elfecsérelt idő, ám a testemnek kellet, sőt még most is csak azt éreztem pihennem kellene. Nem tudom mi jön ez után, de biztos, hogy a sensei tervez majd egy újabb kalandot, vagy egyéb elfoglaltságot, úgyhogy fittnek kell lennem. Ám megint nem alakultak a terveim szerint a dolgok... bár vacsorázni felkeltem, s hamar tömtem be az adagom,mégis semmire sem volt már időm, s nem volt kedvem edzeni sem...ami zavart. ~ Á.. ez nem kedv kérdése. ~ Mégis a testem nem nagyon akart mozdulni, sokkal inkább dőltem vissza, s bámultam a plafont. ~ Vajon tényleg megfeleltem a sensei elvárásainak, s a rókáknak elég jó leszek? Nem hagynak majd el engem...tényleg mindig mellettem lesz az a kis fehér lompos? Seimei mindig jönni fog, ha hívom? ~ Kavarogtak a gondolataim, s lassan ismér álomba szenderültem, de most, hogy ebbe belegondoltam.. mindig lesz társam... azt hiszem, valahogy nyugodtság töltötte meg a testem, s olyan lehettem mint egy újjászületett gyermek, ki kíváncsian várja a holnapot...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Pént. Jan. 17 2014, 11:06

Gondolataid mind elsötétültek, mély álomba zuhantál ismét. A fáradtság nagy úr, a szervezetednek pedig még kell egy kis idő, hogy ismét tökéletesen tudjon téged szolgálni és elkísérni küldetéseidre.
A reggel beálltával mestered ismét felkeltett téged legszebb álmaidból, kipihentnek, frissnek és erősnek érezted magad.
- Kelj fel kölyök. Reggelizz. Ismét küldetésre megyünk ma.
Miután felkeltél és felöltöztél, a férfival együtt reggelizhetsz.
- Mielőtt megkérdeznéd, egy személyes küldetésre indulunk ma. Elegem van a nyomorból, kicsit elengedjük magunkat és betekintünk a jólét világába. A küldetésnek egyetlen célja lesz, a pénzszerzés. Ehhez pedig, sajnos a rangunkat figyelembe véve egyetlen megoldás létezik, a rablás. Azonban, a küldetés igen rizikós, ezért is remélem, kialudtad magad rendesen. Egy régi "barátomat" megyünk meglátogatni, aki nem nagyon ellenezte a szökésemet, pontosabban neki köszönhetem, hogy elszöktünk. Ezzel rendezhetjük a számlánkat. A ház néhány órányi járásra van innen.- fejezte be mestered. - A betörést gyorsan és csendben kell elvégeznünk, ha felkeltjük a házigazdát, azt megjárhatjuk.

A küldetésed délután fog kezdődni, pontosabban mikor a nap lemenőben van. Ismét a sötétben fogtok betörni egy házba, azonban ez a ház más, mint az eddigiek. Nincsenek őrök, nincsenek hatalmas kertek, csupán egy épület, amelynek három emelete kimagaslik a környező sík területből. Szomszédsága nincs, szinte tökéletes a betörők számára. Csupán egyetlen hátulütője van. Ezt azonban egyenlőre még nem tudod, csupán annyit, mestered sokszor elgondolkodik azon, vigyen e magával, mivel a küldetés igen rizikós, ha elkapnak titeket, életeteken át egy börtönben fogtok ülni.
A nap maradék része rád van bízva, egyél, igyál, készülj fel a küldetésre. 8 óra magasságában indultok meg a házhoz, ahova 11-re érkeztek meg. A házat körülölelő fákon rejtőztök, várva, hogy mestered parancsot adjon.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Hétf. Jan. 20 2014, 18:42

//Uchiha Madara// =^^=



Az éj hamar elszállt, s eljött egy újabb nap. Az estére nem igazán emlékszem, de biztos vagyok benne, hogy mélyen, s igencsak kellemesen aludtam. Nem tudom volt e bármilyen álmom vagy hasonló, nem emlékszem semmire. Bár igaz, hogy nagyon fáradt voltam, de kicsit mégis bűntudatom van, túl sokat pihentem, fel kellene kelnem, ám szemeim nem nyílnak, olyan jó itt pihenni, s még korán van. ~ Csak még egy kicsikét ~ Járt a fejemben, de mintha a Sensei csak azért is ellenem lenne, s tudta volna, hogy még lustálkodni akarok.
- Kelj fel kölyök. Reggelizz. Ismét küldetésre megyünk ma. - Mondta, mely szavaira lassan kinyitottam a szemem. Már nem éreztem a fáradtságot, ami bennem volt csupán gyermeteg vágy volt, mely azt sugallta most még megtehetném, s viselkedhetnék úgy mint kicsi ként. Mikor még otthon voltam, s még anya is élt. Olyan szép volt, reggelente senki nem keltett föl, s még ha fel is keltem, anyám úgy tett mint aki észre sem veszi és hagyott még lustálkodni kicsit. Szép is volt... de már rég nem élek abban a világban, mely most már inkább illik egy álomba, mint valóságba...azt hiszem nem bánom, hogy ide sodort az élet. Bár kedveltem azt az életet is, de itt jobban érzem magam, kedvelek egyedül lenni, s nem látni a kétszínű embereket, kik mások felé a szépet teszik, s  mégis ahol tehetik hátba szúrják az embert... Jobb nekem egyedül, mint egy átkozott faluban szenvedni. Olyan emberekkel, mint amilyen én is vagyok, vagy lehetek.. már csak olyanokkal akarok találkozni, s aki ebben az utamban áll, azt eltüntetem...Annyi gondolat járt a fejemben, s hogy honnan jöttek ilyen hitelen? Nem is nagyon tudom... csak úgy.
 Időközben felöltöztem, s magamra vettem szokásos fekete öltözetem, mely talán jelképezi a bennem rejlő sötétséget, ami  bennem rejlik, vagy egyáltalán rejlik bennem bármi... ~ Áh..fáj a fejem, lehet, hogy éhes vagyok? ~ Fordultam oda az asztalhoz, hol már a sensei elkezdte a reggelit, sietve ültem mellé, s kezdtem el én is enni. Eléggé megéheztem már, s a hasam kordult is egy nagyot egyből, mikor az étel illata megcsapta az orrom. Ám evés előtt még meg akartam kérdezni a senseitől, miféle küldetésünk lesz, hisz az előbb annyira elvoltam a saját kis világomban, hogy nem is jutott időm érdeklődni, ám a Mesterem, mintha tudta volna mire készülök, bár tény, hogy ilyenkor mindig kíváncsi vagyok, s nem hagyom kérdés nélkül a célunkat.
- Mielőtt megkérdeznéd, egy személyes küldetésre indulunk ma. Elegem van a nyomorból, kicsit elengedjük magunkat és betekintünk a jólét világába. A küldetésnek egyetlen célja lesz, a pénzszerzés. Ehhez pedig, sajnos a rangunkat figyelembe véve egyetlen megoldás létezik, a rablás. Azonban, a küldetés igen rizikós, ezért is remélem, kialudtad magad rendesen. Egy régi "barátomat" megyünk meglátogatni, aki nem nagyon ellenezte a szökésemet, pontosabban neki köszönhetem, hogy elszöktünk. Ezzel rendezhetjük a számlánkat. A ház néhány órányi járásra van innen. A betörést gyorsan és csendben kell elvégeznünk, ha felkeltjük a házigazdát, azt megjárhatjuk. - Fejezte Yao. S nem is tudom, mintha lett volna valami furcsa a hangjában... ~ egy barát? ~ Futott át az agyamon, s hamar leesett, hogy miféle kapcsolat lehet köztük. S szívem szerint rákérdeznék erre, de én nem vagyok olyan, aki kíváncsiskodik. Inkább csak hagyom, hogy a sensei majd önmaga tárja fel az érzéseit, már ha valaha is sor kerül erre, én neki biztosan csak egy kölyök vagyok, akit valahogy mellé sodort a szél. Azt hiszem, nem lesz ilyen bensőséges kapcsolatunk soha, mármint, hogy ennyire jó barátok lehessünk. De nem is vágyom e féle kötelékre senkivel, csupán nyűg lenne , s hátráltatna céljaim elérésében, jobb ez így. Tanulok míg tudok mellett, majd kirepülök ... s lesz ami lesz. ~ De ha belehalok is előkerítem azt a férget... aki akkor elvette az életem, az életet mit addig éltem, s elhozta a poklot... bár valahol hálás is lehetnék neki, hiszen így végre nem kell Konohában élnem. Egyedül lehetek, s azt teszek amit csak akarok. Senki sem szabja meg nekem a tetteim. ~ Bár az agyam pörgött.. az idő mindeközben telt, s valamicske felszerelést össze kellene pakolnom. Fogtam a táskám, s mindent ami jól jöhet bepakoltam. Kevéske innivalót s ételt is tettem oda, biztos ami biztos. Bár nem tervezek maradni...

 Napközben a senseit sokszor láttam nyugtalannak... talán jobb lenne, most nem vele tartani? Vajon ezen gondolkozik... tudatnom kell vele, hogy nem szándékozok itt maradni, úgyis vele megyek, akár elvisz akár nem. Nem fogok kimaradni egy jó buliból... mióta eljöttem a faluból, egyre inkább kedvelem ezt az életet... érdekes... s nem maradok ki semmiből, ami élvezetes lehet. Ki akartam jelenteni, hogy megyek... de végül is csendben maradtam, s mivel nem mondta , hogy nem mehetek, így egyenlőre nem aggódtam ezen.

Hamar eljött az este, s napközben csupán lófráltam, nem tettem semmit, így energikusnak éreztem magam a kalandhoz...olyan 8 körül indulhattunk el. Nem volt túl későn, de hamar sem. Éppen időben, s az út sem volt hosszú, röpke 3 óra, mely eltűnt mögöttünk. Ahogy oda értünk, a hely olyan furcsa volt és magányos. Nem voltak sem szomszédok, sem nagy felszerelt őrség, nem voltak hatalmas kertek sem a ház körül. Ez az egész olyan egyszerűnek tűnik, gyerekjáték lesz. Az épület mely előttünk volt, azt hiszem három emeletnyire magasodott fel, s csupán egy sík, egyenes területen feküdt, olyan mintha hívogatna, hogy raboljatok, fosszatok ki. ~ Hát mi akkor nem váratunk tovább . ~ Gondoltam, s a sötétben , egy fán rejtőzve, csupán a senseit vártam, hogy kiadja a parancsot, és végre kezdetét vegye a játék...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Szer. Jan. 22 2014, 20:58

Épp olyan izgalommal töltött el a betörés vágya, mint az előzőknél, ám valamiért most sokkal nagyobb önbizalommal vártad az akciót. Talán a hely nyugodtsága teszi ezt, vagy erre mondják, hogy "az évek és a rutin". Bármi is legyen a válasz, egy biztos, mestered arcát egy kendővel takarja el, majd egy egyszerű egy kézmozdulattal megindítja az akciót. Halkan ugrik le a fa ágáról, majd osonva közelíti meg a kerítést. Valami zavarta, de talán csak a túl nagy csend az oka. Vagy mégsem? Végül is, ki ez a személy, akit mestered gúnyosan barátjának hívott? Miért éppen most látogatja meg és miért pont az ő házát közelítettétek meg, pénzszerzés céljából? A válaszokat nem tudod.

A férfi elérte a kerítést, mikor melléérsz.,megállít, majd hirtelen eltűnt a föld alatt. A kert végén bukkan ismét elő, majd egyből a ház falának tapad. Ekkor mutat feléd, hogy ismét indulhatsz, hogy elérhesd őt.
A ház falánál állva hallgatóztok, figyelitek a bentről érkező információkat. Semmit sem hallotok. Gyanús a csend.
Mestered lassan elindul, hogy körbejárja a házat, rejtett, hátsó ajtót, alacsony ablakot és egyéb menekülési útvonalat keresve.
Amennyiben te magad is körbejárod az épületet a férfival, megbizonyosodhatsz, hogy az alsó szinten nincs másik ajtó, és az ablakok sem olyan tágasak, hogy könnyedén át tudj akár te is bújni. A második emelet ablakai is hasonló méretűek, sok van, de mind kicsi, még te sem férnél át rajtuk. Egyedül a harmadik emelet ablakai elég tágasak ahhoz, hogy egy ember átférjen rajtuk, sőt, még egy erkély is található, amely a kapura néz. 
A bejárati ajtó egyszerű faajtó volt, semmi komolyabb zár vagy lakat nem bonyolítja a behatolást. De vajon miért van egy ekkora háznak ilyen alacsony szintű védelme? A válaszra nem kell sokat várni.
Hirtelen a bentről jövő fény elsötétül, majd egy hang szól a sötétségből.
- Segíthetek? - a hang a magasból érkezett. Ha felnéztek, láthatjátok, hogy egy férfi támasztja az eddig üresen álló erkély korlátját. A férfi egy könnyed mozdulattal ugrik át a korlát fölött, majd kezével letéve az egyensúly megtartásához érkezik a földre, elétek. A férfin látszott, a kor már megviselte, bőre ráncos volt, testtartása görbe volt. Mégis olyan könnyedén ugrott elétek és egyenesedett ki, elzárva előletek a bejáratot. 

A házigazda korábban érkezett meg a helysínre, mint ahogy azt gondoltátok volna. A postban szeretném olvasni a gondolataid, illetve a cselekedeteid első fázisát, amelyben védekezel vagy támadsz. Vigyázz, nem tudhatod, kivel állsz szembe.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Szomb. Jan. 25 2014, 13:32

//Uchiha Madara// 



Amikor elértük a mesterem által kijelölt helyet, s megpillantottam a házat, mely őrizetlenül állt, könnyednek tűnt, de volt benne valami... talán a küldetés utáni vágy az, mely elhomályosítja a szemeim, s csupán maga az izgalom , a küldetés utáni vágy marad, mely átjárja a testem, olyan csodálatos, szinte bizsereg az egész testem mikor csak kicsit is belegondolok mi következik. Hihetetlenül vágyom a kalandra... nem..nem is, inkább a veszélyre. A veszélyre mely olyan csodálatossá teszi ezt az egészet. Érzem az ereimben folyó vért, mely az egyre nagyobb ritmussal verő szívem hatására egyre erősebben, sebesebben folyik. Érzem , hogy a pulzusom az egekbe emelkedik, s minden porcikám akarja... szinte nehezembe esik itt várni, s nem máris elindulni. MI a fene van velem, furcsa izgalom fogott el, s nehéz kontrollálni magam...akarom, akarom, akarom. Mégis más mint előzőleg...talán mert már többször voltam, s tudom mi következhet, vagy csupán az izgalmat akarom átélni, mely közben végig bennem motoszkál... furcsa, de mint ezt a sensei csinálta velem... mármint úgy értem, ő mutatta meg nekem ezt a világot, mely magával ragad, s lassan beszív engem is... de olyan csodálatos... a veszély, mely sosem tudhatod mit tartogat, s talán végleg beboríthat a sötétség... menni akarok, de még figyelnem kell a senseit, vajon mi lesz a következő lépése? Kicsit furcsa vagyok, de nem akarok megnyugodni, érezni akarom ... mindent érezni akarok... hm... elég dilis vagyok azt hiszem, de ... ez vagyok én!? Legyen bármi a válasz a kérdésemre, nem most fogom megtalálni... de idővel ... tudom, hogy megtalálom ki vagyok, de talán már kezdek rájönni a kulcsra, mely megmutatja ...
 A sensei azt hiszem kezdeni fog, s mindenben követem őt... régebben úgy véltem, hogy ő csak egy butyuta iszákos perverz, s talán valahol az is. De, van benne azért más is... bár gyűlölöm az iszákos embereket, mégis ő kicsit másabb, ha baj van bízhatok benne, s ez egy sensei dolga... azt hiszem. Furcsa ember, de követem őt, még akkor is ha butyuta... segít elérni a célomat, s tanít engem, amit biztosan nem sokan tennének meg, így azt hiszem, egy ideig mellette maradok, de ha itt az idő, el kell hagynom őt, azt hiszem... áhh.. hagyjuk még, sok időm van ezen töprengeni. A sensei egy kendővel fedi el az arcát, így követnem kell őt, megpróbálok én is hasonló képen tenni. Egy könnyed kézmozdulattal megindítja az akciót, s már le is ugrott az ágról, halkan, csupán osonva közelíti meg az épületet körülvevő kerítést, de érzek valami furcsát a levegőben... sensei! Mi lehet a baja... olyan mintha nem lenne önmaga, vagy bántaná valami... ki .. mégis ki lehet az a személy akit akkor említett meg, a barát, melyet olyan fura gúnyos hangon emlegetett. Talán ez lehet az, ami most zavarja őt, ezért furcsa most a viselkedése, vagy a mozgása lenne furcsa... mégis mit látok benne ami nem teszi őt önmagává? Hihetetlen vagyok...azt mondom nem önmaga, pedig azt sem tudom miért érzek így, nem tudom mi az, melyet másnak látok most, s ami más volt ezelőtt, mégis biztos vagyok benne, hogy van valami baja... de mi van akkor ha semmi sincsen, csupán az egész a képzeletem szüleménye, és mégis mióta aggódom én Yaoért. Miért kéne érte aggódnom? Ő a Sensei, nem lesz semmi baja, bár kicsit érdekel ki az a figura,  és pontosan mit is tett vele, amiért bosszút kell állni. És ha már bosszú, akkor miért így, ennyi őt kielégíti? Ha csupán meglopja őt az már elég? Ha a helyében lennék, nem egyszerű lopással állnék bosszút... ha már bosszúhoz folyamodom, az legyen olyan erős, s mély, hogy legalább akkora nyomot hagyjon mint amit ő okozott nekem, vagy nagyobbat... s azt sem hagynám, hogy ne tudja meg, hogy én voltam. Tudja csak, hogy az én bosszúm az amitől szenved. Amikor én bosszút fogok állni anyáért... akkor én annak a fickónak pont a szemébe fogok nézni, s úgy fogom elvágni a torkát, nem is... először csak megkínzom, s szenvedése minden pillanata élvezet lesz. S elmondom majd neki ki vagyok, s miért ölöm meg őt, tudja csak, miért kapja a bosszút, s miért kell fizetnie, tudja, csak, hogy Kitsune Haruka öli meg őt, mert bosszúja beteljesedik. Huh... de az én bosszúm nem tartozik ide, s nem is most fog beteljesedni, ez most a mesterem bosszúja lesz, mely így aligha lesz egész... de ha neki ez így jó, ám legyen. 
 A sensei már elérte a kerítést, s ekkor én is utána igyekeztem, szinte egyből mellé értem, hisz ennyit már tudok, tudom, hogyan kell egy viszonylag kis távot csendben osonni a sötétség leple alatt, ám lábaim talán csak egy centivel értek előrébb mint a senseié, de ő máris megállított, mintha rosszat tettem volna, pedig nem volt szándékomban előre törni, talán mégis ezt hitte, vagy lenne valami egyedi terve, s most mutat valami jó kis trükköt... kíváncsi voltam, s megálltam, vártam mit is forral senseiem, aki hirtelen egyről a kettőre eltűnt a föld alatt, s csak kicsivel később a  kert végén bukkan fel, mely szinte egyből a ház oldalának lapul, mint valami papírlap, kit odapréseltek. ~ Hehe... ez a csoda amit vártam, bár egyenlőre mégis mit vártam? ~ Mosolyogtam magamban. Bár nem vagyok az a vigyori fajta, most mégis, a bennem égő izgatottság miatt nem tudtam nem jókedvűnek lenni, menni... én is menni akartam, így amikor a Sensei intett, hogy mehetek, egy szempillantás alatt követtem őt, s már ott is voltam, hasonlóan mint ő, bár talán én nem tudok olyan jól odasimulni mint ő, de mégis amit tudtam megtettem. Eközben arcomra, s benn a lelkembe is visszatért a megszokott kicsit mogorva kifejezés, de a láng mely nemrég fellobbant, természetesen ,még mindig ott éget bent, s nem lankadt, egyre nőtt , s nőtt míg végül talán egész valómat elégeti, de ezek a lángok olyan kellemesek voltak, azt akartam, hogy soha ne aludjon ki. 
 A sensiel csak állunk, s várunk. Próbálunk kiszűrni valami zajt bentről, hátha megtudunk valamit az őrökről, vagy bármit ami hasznos lehet a jelenlegi helyzetünkben, de ez a csend ... túl gyanúsnak látszik. Semmit nem hallani, még egy árva hang sem hagyja el a falakat. Mintha... valami azt súgja itt baj lesz, nem tudom mi az oka de, annyira rossz érzésem van. Az izgatottság mellett megjelent egy kevésbé jó érzés is, de ez mégis csak fokozta a már meglévő lángokat...

 A sensei lassan elindult, s bennem volt egy érzés, hogy legszívesebben megfognám a vállát, s csak egy pillanatra de megállítanám... ~ Vajon miért érzek így? Jó ez így... ~ Ráztam meg a fejem, s vertem ki belőle az ilyen hamis gondolatokat. A sensei elindult, hogy körüljárja a házat. Tudom, hogy ez most nagyon fontos.. fontos tudnunk a ház kisebb nagyobb elemeit, hogy később ezt használhassuk, ha menekülni kellene, vagy csupán gyorsan kell jó döntést hozni, de... én nem akarok elmenekülni. Az előző küldetéseken is, volt, hogy menekülni kellett, jó nem voltak annyira veszélyesek, de megesett, hogy nem vettük fel a harcot, ~ De én nem akarok mindig csak menekülni...vajon ez a gondolatmenet egyszer majd a halálomhoz vezet? Nem, addig nem míg nem ölöm meg azt a semmirekellőt, utána pedig ... utána sem akarok meghalni, nem fogok...
Bár igaz, jó lehet egy menekülési útvonal, de ha csak tehetem, nem fogok rá vetemedni, nem akarok. Volt bennem még mindig valami kellemetlen érzés ezzel kapcsolatban, így elég hamar, szinte csak pár másodperc telt bele, máris a sensei után indultam, a csakhamar ott voltam a sarkában. ~ Jobb, ha én is látom a ház részeit. Jobb lesz ha tudom, mi merre lehet.. még ha nem is akarom... tudnom kell. Nem halhatunk meg! ~ Járt a fejemben, így erősen figyeltem a ház minden négyzetméterét. Ahogy mentünk, s figyeltünk rá kellett jönnöm, s valószínűleg a mester is tudja már, hogy az alsó szinten nincsen több ajtó, s az ablakok sem elég nagyok ahoz, hogy kényelmesen kiférhessünk rajta, esetleg nagyobb erőfeszítéssel én átférnék, de a mesteren aggódom... márpedig én nem hagyom hátra őt. ~ Áhh.. istenem a gondolkodásom még mindig nem olyan mint egy Konohainak. Ez baj... ah... Nem hagyunk hátra senkit! Nem hagyjuk meghalni a barátainkat... Mintha hallanám a fejemben az oktató szavait, az akadémiáról. Olyan furcsa, vajon van olyan akinek hiányoztam egy picit is... vagy feltűnt, hogy eljöttem? Nem hiszem... de olyan hülye vagyok. Miért a küldetés közben jutnak eszembe ilyenek. Ezek csupán a tanult dolgok, s végül is ninja vagyok, nem felejtem el olyan könnyen, attól , hogy eljöttem miért kellene ezeket elveszítenem...attól, hogy egy más utat követek, még nem kell mindent kitörölnöm, amit tanultam. 
Jött a következő emelet, ahol a helyzet szinte változatlan, bár sok az ablak, mint kicsinyke, számomra is nehéz lenne áttuszkolni magam rajtuk, de a senseinek egyenesen lehetetlenség. Olyan mintha menekülésbiztosra lenne tervezve, vajon tényleg ez a céljuk, vagy csupán véletlen , hogy így alakult. ~ Ez a hely aztán nagyon vendégmarasztaló. ~ Mondtam magamban, miközben feljebb tekintettem a harmadik emeletre, mely talán felkínál pár lehetőséget. Az ablakok ott elég tágasak, hogy még a sensei is átférhessen rajtuk, s ha jobban megnézem, van egy erkély mely pontosan a kapu irányába néz. ~ Bingo. Az jó lehet, ha baj lenne, de ha baj lesz, vajon a sensei egyből menekülni akar, vagy majd szembenéz a múltjával? ~ Kicsit kíváncsi voltam a válaszra, de sejtésem sincsen, hogy vajon kiderül e még az este folyamán. Hát, majd meglátjuk...
A körültekintéssel készen vagyunk, így azt hiszem nem jön már más, lassan be kell hatolnunk. Még mindig zavar, hogy olyan csend volt, s semmit nem hallottunk, de nézzük a jó oldalt, talán csak mindenki alszik. Talán...
Az ajtó elég egyszerű , csupán fából készült, így nem volt nehéz behatolni, semmilyen zár, vagy lakat nem védte. Mintha azt mondaná, " Gyere csak beljebb! " . Rosszat sejtet. Mégis, miért van egy ekkora háznak ilyen alacsony védelme, nem féltik a vagyonukat az itt lakó emberek? Vagy ennyire biztosan önmagukban... netalán ennyire bíznak a többi emberben... rosszul teszik. Ám ekkor, mikor éppen a védelmen gondolkoztam  a bentről jövő fény elsötétedett, s egy hang szólalt meg a sötétben. 
- Segíthetek? - Érkezett a hang, mely úgy hangzott, mintha magasabbról szólt volna, de szinte biztos vagyok, hogy hozzánk lett intézve. Feltekintve szemeim nagyobbra nyíltak, s megláttam, hogy az eddig üres erkély korlátját egy számomra ismeretlen férfi támasztotta. Hangja furcsa volt, de még furcsább amit ezután tett. Szinte könnyeden, mint egy madár... átugrotta az erkély korlátját, majd kezeivel megtámaszkodva érkezett le elénk a földre. ~  Nagyon rossz érzésem támadt! ~ A férfi nem mai bárány, bőre szottyadt volt, tartása sem éppen egyenesnek mondható, megviselt arca volt, s nem éppen úgy tűnt mint aki egy harci bika. ~ De  mégis, akkor, hogyan ugrott le olyan könnyedén elénk, elzárva ezzel a bejáratot. Vajon ő a sensei " barátja" , vagy ez egy egészen más férfi lenne? Ki a fene ez? Gyenge, erős? Nem tudom mit gondoljak róla. Mit kéne tenni... megtámadni, vagy máris adjuk fel? Még semmit sem csináltunk... A sensei mit tenne... dehát még semmit sem tett... Nekem kell először mozdulnom? Ch.. de mégis milyen erős, nem akarok meghalni még...de jó, ha egyből így állok a dolgokhoz, így sosem leszek elég erős, ha csupán a hitvány életemért aggódom. Nem vagyok már egyedül, ha kell van kit hívnom...

- A fenébe is... - Csúszott ki a számon. Ki ez a tata? Hogy mer elém állni, mikor még alig volt időm bármire is, de azért jöttem ide, hogy mársi vége legyen. Sensei, neked csupán ennyit ér egy bosszú? Máris megállsz ha eléd kerül valaki...- Sensei! -  Csak ennyit mondtam, s máris előkaptam fegyvereimet. Kedvenc kis karmocskáimat, melyeket még ő adott nekem, a sensei... Valahogy nem voltam ideges, nyugodt voltam, szépen feltettem a kezeimre őket, s máris amolyan támadó állást vettem fel. Kedvem lett volna a kendőt is letépni az arcomról, s szemtől szemben elkapni a papit, de ennyire nem lehetek merész, viszont nem akarom, hogy a sensei elmeneküljön a bosszú elöl. Szerintem a bosszú fontos az embereknek... az enyém legalább is számomra az életem fonalát is megszövi. Na meg amúgy is vicces lesz ez, szeretek harcolni, a szeretem az izgalmat ami vele jár, még akkor is ha nem mindig én vagyok a nyerő fél. De nem futok el, megteszem amit tudok... úgyhogy akkor csapjunk bele. Vajon egyszer ott leszek majd, ahol ők is... anyáék. Ott fent... De nem is, én nem ott akarok lenni, én annyi mindent hallottam a folyó csatákról, halálokról, s régebben mikor még csak utaztam, láttam, hogy sírnak az emberek, mikor meghal valaki, aki közel állt hozzájuk. Vajon én sírnék, ha most meghalna egy olyan ember akit közel áll hozzám, vajon ha a sensei meghalna, sírnék? Áll ő olyan közel hozzám, hogy ha meghalna sírjak? Nem hiszem... Úgy érzem vár rám valaki, valaki  később... de helyes ez az érzés, és mégis ki a fene lenne az? ki várhatna rám... senkim sincsen, és legfőképpen, miért ilyenkor jut ez eszembe, mikor harcolni akarok. Csak lelassít, ha ezeket a haszontalan gondolatokat most engedem szabadjára... Bár az enyémek, mégis korlátoznom kell őket. Jobb ha ezek csak bennem vannak, s sosem látnak majd napvilágot. Csak maradjanak benn, a sötétben... olyan gondolatok ezek, melyek elveszik a valómat, elveszik azt, amiért dolgoztam, s akaratlanul is továbblépésre sarkallnak, amit most még nem tehetek, mégis hogyan léphetnék tovább... ~ Olyan hülye vagyok! Ne foglalkozz most ezzel Haru! Ezt majd kibeszéljük... egy következő fejezetben...

 Kezeimet ökölbe szorítva tettem meg az első lépéseket, de szerintem szemeimben tükröződött minden amit éreztem, s remélem , hogy sötét szemeimben égett a láng is, mely szívemben is ott volt, lássa csak az öreg, hogy egy cseppnyi félelem sincsen bennem. Még akkor sem félek ha erősebb mint én, maximum ha nagyon nem megy lelépek, de erre gondolni sem akarok.  ~ Legyőzöm...Le akarom győzni! ~ Indultam neki, s sietve tettem lépéseket az irányába, majd eltűnök a föld alatt. Bár ha képzett biztosan tudja, hogy mögötte jövök majd elő, mégis ez egy elég jó technika... De ha tudja, hogy mögötte jövök elő, mi lenne, ha nem pont mögötte jönnék elő... legyen inkább pont alatta... Megpróbálok felnyúlni csupán a kezeimmel, s végig "simítani" lábait a körmöcskéimmel. nem nagy sebzés, de vajon fáj? Hm... Próba cseresznye... Nyau... - Nyomás! Figyelj Sensei...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Vas. Jan. 26 2014, 15:00

A gondolatok, amelyek a fejedben kavarogtak végül arra ösztönöztek, hogy te magad támadj a férfira, annak ellenére, hogy ismernéd a képességeit, tudását, vagy akár csak a nevét. A föld alá rejtőztél, hogy onnan támadd meg a férfit, aki azonban ismerte a technikát, elvégre mestered régi barátjáról beszélünk, így mikor körmeiddel kinyúltál volna a föld alól, ő lehajolt, kezeivel megragadta csuklóidat, és egyszerűen kitépett téged a földből, majd egy fél fordulatot téve hajított el a kertben lévő bokrok egyikébe.
- Haruka! - kiáltott rád a mestered, majd idegesen fordult vissza a férfi felé.
- Látom új tanítványt találtál magadnak, Yao. Vajon ő többre viszi az elődjénél? - nevetett fel a férfi. Ekkor egy kardot rántott elő, majd mesterednek ugrott.
- Még sem tudtad elhagyni az országot, Yao? - kezdett bele az újabb beszélgetésbe a férfi. - Gyenge vagy, mindig is az voltál - csapnak össze mestereddel. A kardok hangosan csattannak fel, ádáz viadal veszi kezdetét.
A két férfi úgy tűnik, régóta ismerősök, ám egyáltalán nem barátok, sőt, inkább vetélytársaknak mondható a csipkelődő, gúnyos megjegyzések, amelyeket két csapás közben mondanak. Itt az idő, hogy kimássz a bokorból és tervet készíts, hisz az önfejűség és a meggondolatlanság az életedbe is kerülhet.

A két férfi kardjaikkal fognak harcolni még egy ideig, fegyvereiket gyorsan pörgetik egymás előtt. A következő körben viszont Yao alulmarad a párviadalban, ekkor veszi kezdetét a ninjutsu és taijutsu ismeretük. 
Yao a föld elemmel, míg az idegen gyorsaságával és taijutsus ismereteit veti be a győzelem érdekében. 
Amennyiben vizsgálni akarod ellenfeled lépéseit, észreveheted, hogy teste az átlagnál, főleg az ő korához képest, rugalmas, valamint inkább kezeire támaszkodik, mint lábaira, így gyors ütéssorozatokat képes mérni Yao testére. Kardviadaluk közben észreveheted, mindig jobb lábával lép előre, a bal lábát mintha húzná maga után. A helyszínen több fa és bokor található, valamint a ház fala, amelyre akár fel is lehet futni.
A következő köröd szóljon a tervezéssel, és csak abban az esetben támadj, ha már megvan a bombabiztos terved. A két férfi a postod ideje alatt végig harcol, az elején ejti el kardját mestered, utána következik a kézitusa, amelyet a gyorsaság és a föld elem támogat.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Vas. Jan. 26 2014, 19:21

//Uchiha Madara// =^.^=



- Mi történt? Gyors volt...gyors...- Ez járt a fejemben, miközben újra lepörögtek szemeim előtt az imént történtek. ~ Hamar odébb hajított!~ Ez a szinte azonnali ellentámadás, mely ennyire feltüzelt, s harcias állapotban ért... valahogy visszadobott oda... vissza a rajthoz. Nem, még visszább, s rajt előtt voltam. Mármint arról a kiindulási pontról beszélek, ami bennem , a lelkemben volt, mely táplálta a lángot, ami az imént még olyan hevesen vert a szívem, de most...valahogy olyan mint ami megállt. ~ Megállt az idő?... Dehogy, ez csak bennem van... Igazából fel kéne pattannom és visszarohanni nem? ~ Ezt járt a fejemben, miközben éreztem fülem mellett az elsuhanó szelet, s közben szépen berepültem az egyik kerti bokor levelei közzé. Szinte egyből elhárította a csupán általam jónak gondolt támadást.
- Haruka! - Szólt a Sensei, s hangja olyan ideges volt. Éreztem a benne lévő feszültséget, éreztem, hogy nem helyesli az előbb véghezvitt tetteimet, és ő a helyemben nem támadott volna. Talán ennyire erős ez az ellenfél? Mégis milyen kapcsolat lehet neki a Senseiemmel. De akarom én azt tudni? ~ Áh, Haru! Tiszta hülye vagy, miért kell folyton drámázni, térj már magadhoz! Magabiztosabbnak kell lennem . Mi ez, hogy egy támadásom kivédi, és máris a földön..jobban mondva egy bokorban kesergek, ahová még ráadásul az a személy hajított be aki jelenleg az ellenfelem. Na nem, nem vagyok ilyen gyáva! ~ Álltam föl, de nem jutottam sokáig. Hamar lefagytam... a szemem elé került az a férfi és a mesterem. Mindketten messze felettem állnak. De nem akarom... én is részt akarok venni benne... vajon lesz rá lehetőségem. ~ Remélem..., hogy több vagyok, mint egy kölyök...Több akarok lenni!
- Látom új tanítványt találtál magadnak, Yao. Vajon ő többre viszi az elődjénél? - Hangzott a másik ember szájából, ki számomra még mindig az ismeretlen tata nevet viselte, mégis..úgy tűnik tud..sokat tus a mesterről, s szavai arra is jók voltak, hogy kizökkentsenek magam sötét kis álomvilágából. Végre visszatértem a valóságba, s figyelek. Egyenlőre csak figyelek. Figyelem, mi lesz a sensei , s a tata között. Úgy látom még jól jöhet nekem ez a ráncos papi...bár eddig felettébb hidegen hagyott a mesterem, s nem is nagyon érdeklődtem, most akarva akaratlanul is kiderülhet róla egy-két dolog, és mit is mondott a papi... elődje? ~ Szóval nem én vagyok az első, akit a mesterem így fogadott be, vagy talán az elődöm több is volt nálam. Vajon ő ügyesebb volt mint én? Többet tanult? Jobbat voltak az érzékei? Tehetséges volt valamiben? És miért választotta ki a mester, hogy tanítsa... és engem miért választott ki? Vajon hasonlítok rá... mégis ki volt az, és legfőképpen, mi lett vele? Hol van most? ~ Kismillió kérdés derült fel bennem, melyekre őszintén szólva válaszokat akartam! Tudni akartam mindent... de miért érdekel ez ennyire, mikor eddig nem volt rá kíváncsi... talán mert eddig, nem tudtam, hogy volt előttem valaki? ~ Igen, ez az...most már... TÚL AKAROM SZÁRNYALNI AZT AKI ELŐTTEM VOLT!!! Nagyobb akarok lenni, jobb akarok lenni... Vajon Yao őt is elvitte egykor a rókákhoz, és ugyan úgy bánt vele.. mint velem? Biztosan, hiszen tanítvány vagyok, olyan vagyok mint az a valaki... miben volt ő más mint én? ~ Az agyam csak pörgött, és olyan volt mintha nem akarna megállni, mintha soha nem akarna megállni. Mégis...volt ami megtörje a gondolatmenetem, s figyelmem újra rájuk összpontosítsa. A férfi mozgásba lendült, s egy kardot vett elő, mellyel egyből a sensei irányába ugrott. Szinte ezzel egyszerre mozdult volna a lábam, ha engedem neki... ~ Én is harcolni akarok! ~ Pukkantam fel... de még nem lehet. Ha csak így odafutok, megint az lesz a vége mint az előbb. ~ Gondolkodj Haru!
- Még sem tudtad elhagyni az országot, Yao? - Hangzott ismét az idegen illető ráncos ajkairól...Aki ezzel ismét elérje, hogy rá figyeljek, s ne valami tervfélét kezdjek el kopácsolni, bár még nem volt ötletem sem, így nem igazán zavart. - Gyenge vagy, mindig is az voltál - Folytatta, mellyel szinte egyidejűleg csaptak össze mesteremmel ismét, ki ekkora már előkapta kardját, s harcba szállt ellenfelével. ~ Elhagyni az országot? A sensei volt, hogy el akart menni? Általában nem érdekelnek mások, sem azok története, de most ez...valahogy felkeltette az érdeklődésem, tudni akartam mi kettejük kapcsolata, s én is tudni akartam miért is harcolok, amennyiben majd újra bekapcsolódok... de jó nekem ha bekapcsolódok a csatájukba? Nem kettejüknek kell ezt elrendezni? Bár gyengének nevezte a senseit, s igaz is, én is kezdek erős lenni... azt hiszem... így nem adhatom csak úgy fel... az iménti megmozdulása ... mikor félrelökött, azzal megsértette a büszkeségem, mely elég méretes, így nem hagyhatom, hogy nélkülem győzze le ős Yao. Nekem kell megölnöm, s kiegyenlítve ezzel a saját, s mesterem számláját is!
 Már biztos vagyok benne, hogy ez az ember még csak közelében sincsen a barátnak... biztos, hogy nincsen jó kapcsolat köztük, bár olyasmit keltett fel bennem, ami eddig nem volt, s talán enélkül sosem lenne ott. Talán most először kezdett el érdekelni a sensei előző élete, bár most is csak az elődöm az ami igazán érdekelne, a többi csak részletkérdés... nem mintha őt érdekelné az én életem, sosem kérdezte, de nem is akarok beszélni róla..valószínűleg ha valaha is rákérdezne nem válaszolnék...De ez itt most nem ennek az ideje. Ez a harc ideje, s lassan be kellene kapcsolódnom. A sensei és az az ember heves kardpárbajba bocsátkoztak, s fegyvereiket hevesen pörgetik egymás előtt. Hallom a hangokat, a pengék éles, összecsiszolódó hangját, mely egészen kellemes volt...
  Én még mindig figyelek, olyan mintha üres lenne a fejem, nem nagyon jut eszembe semmi... de kell egy terv! A senseiem a következő körben, mely a csata folytatását jelentette elvesztette a kardok által vívott párharcot, s ellenfele is átállt a közelharci stílusra. A mester föld elemmel próbálkozott, míg a tata taijutsuval próbált jeleskedni, és tény, hogy nem volt rossz benne. Bombázták egymást a jutsukkal, s nekem egyre nehezebb volt önmagam gondolatira figyelni. ~ Kell egy terv! Kell egy terv!  Kell egy terv! ~ Járt a fejemben, de nehéznek tűnt értelmes dolgot kitalálni... A sensei támadója nagyon  gyors volt, hihetetlen jó taijutsus, jó lenne tanulni tőle pár fogást, és , hogy hogyan lett ilyen gyors, de... ez nem az a pillanat ahol ez a tét. Nem a tanuláson kell járnia a fejemnek... s nem is neki kellene szurkolnom... ~ Gyerünk Haru, találj ki valamit!  Figyeld a mozgását, nem csak gyors, de a teste rugalmas is, nem olyan mint egy szotyadt papinak lenni kéne, sokkal fiatalosabb. Hihetetlen gyors ütéssorozatokat mér a mester testére, de van még valami... ezt még a kard párbaj közben figyeltem meg...mintha...húzná a bal lábát. ~ Nyílt tágabbra a szemem, ez talán jó lehet... ~ Igen, mindig a jobb lábával lépett előre, s a balt háttérben hagyta. Vajon fájhat neki, vagy sérült? Mondjuk, az nekem  nem érdekes, a lényeg, hogy az egy lehetséges gyenge pont. Valamint a kezeire is sokat támaszkodik, azt hiszem azok a fő eszközei, bár taijutsus, ez nem meglepő... A terep..nah igen, egy kert... sok bokor, melyben jelenleg is csücsülök, meg fák...még itt van a ház, de nem nagyon tudom mire használni...sajnos hiányos ismeretek mellett..bár ez az én hibám. 
 ~ Milyen terv lenne jó? ~ Szorítottam össze fogaimat, még mindig a bokorban, vagyis már inkább mögötte ülve, s figyelve a két férfit, akik csöppet sem törődve velem, csak egymást támadták. ~ Gondoljunk bele, mim van nekem? Tudok föld alá rejtőzni, de ezzel már az előbb is nagyon beégtem. Nem akarok megint úgy járni...van emellett még klón technikám, ami talán használható... valamint van egy... van egy taijutsum, bár még nem sokszor jutottam odáig, hogy használjam. Bár ha nem ez a megfelelő idő, akkor nem tudom, melyik lenne az... Jól van! Adjunk bele amim van...
 Összepakolva a technikáimat, egyenlőre csupán egy lehetséges mód jut eszembe, amivel minden technikám sikeresen használhatom, s talán még a senseit is lenyűgözhetem vele. Amilyen erős az ellenfél, ezzel nem győzöm le, ez kevés... de talán azt elérem, hogy meggyengítem, vagy elvonom a figyelmét, s csakis rám figyel míg a sensei megtámadhatja! Áh..beszélek hülyeséget! Le kell győzni!

 Úgy vélem megfelelő lesz, ha a bokor árnyékában létrehozok pár klónt, persze úgy, hogy maradjon erőm későbbre is, mert ez az egy támadás nem fog mindent vinni, így csak 2-3 klónt hozok elő. Majd ebből 2 a föld felszínén indít támadást, egyet a föld alá küldök... hogy eltereljék a támadó férfi figyelmét. Én eközben előkészülök a taijutsummal...// Sorozás // Hajaifuri no jutsu...úgy vélem, ha a klónok mögül támadok ezzel, vagy nem is...a klónok mögül, ráadásul a férfi rosszabb.. bal oldala felől, akkor lehet esélyem az elterelésre, valamint arra is, hogy viszonylag nagyobb sebzést okozhassak számára... talán nem a legjobb, de ennél többet most nem tudok tenni. Nem nyerhetem meg még ezt a csatát, de nem is adom fel! Engem nem söpör félre olyan könnye... tudom , hogy az életem a tét, de... ha félek, akkor sosem jutok előbbre. ~ Jövök már Sensei! ~ Kezdtem el a technikákat, melyek reményeim szerint beválnak...de oda kell figyelnem, amint bevittem a csapást, és sikerül máris hátrálnom kell, nem hagyom... hogy hozzám érjen! Az veszélyes lehet... ~ Nos, akkor gyerünk !

 

 
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Kedd Jan. 28 2014, 18:48

A bokorból nézhetted vissza, miként ugrik egymásnak a két férfi, miként alkalmazzák fegyvereiket, a technikákat és saját testüket a másik vérének kiontására. Úgy tűnt, mestered alul maradt a csatában, a férfi azonban nem vitt be végső csapást. Megzavarta a figyelmét a bokorból előugró két shinobi, akik külsőre rád hasonlítottak, belsőre azonban tömör föld és kő alkotta. 
- Hát te még élsz? - kiáltott rád a férfi, majd mély levegőt vett és várta a támadást. Mikor a két klón megközelítette őt, egy egyszerű, mégis halálos ütéssel mért csapást az első klón mellkasába, majd a másik fejére, ez az ütéssorozat ismerős lehet számodra, hisz mestered is hasonlóképp védekezett, mikor a technikát tanította. A két klón megdermedt, testük kezdett repedezni, kisebb-nagyobb darabok potyogni belőlük. Ekkor érkezett az újabb hullám, amely egy föld alóli támadással kezdődött. A férfi ismételten megragadta a kezed, pontosabban a kinyúló klón karját, majd közelebb hajolt hozzád.
- Ha egy trükk nem sikerül elsőre, másodszorra sem volt - nevetett fel, ahogy szorítása egyre jobban kínozta a hasonmást. Jobb kezét csapásra emelte, hogy végleg eltöröljön a föld színéről. Ekkor ugrott elő a valódi lány a széteső klónok takarásából, és a férfi mellett teremve vittél be neki egy ütéssorozatot, ami gyorsaságának köszönhetően komoly hatással volt a férfira. Gyengébbik oldala megremegett, testsúlyát elvesztette. A csapást elkerülted, ám jobb lábával gyomron talált téged, és néhány métert hátraestél. Ekkor érkezett meg a fejed felett Yao, aki a férfi elejtett kardjával mért rá csapást. A férfi kerülni akart, ám bal lába és bénított oldala ebben megakadályozta, így reflexszerűen emelte fel karját, amin könnyedén haladt át a penge, levágva ezzel a végtagot.
Yao is hátraugrott, a kardot a kezében tartva. Az előttetek álló férfi a lába elé esett végtagját bámulta, amelyet egyre jobban öntött el a vörös pocsolya, ekkor rátok nézett és felnevetett. Az elvesztett végtag sem állíthatta meg őt, aki egy pillanat alatt ugrott rá Yao-ra, a földre küldte mestered, aki elejtette a kardot is. A férfi, habár csak egyik keze maradt ép és sértetlen, elegendő volt ahhoz, hogy Yao nyakát megfogja és az utolsó leheletéig szorítsa.
Gyorsan kell cselekedned, Yao nem talál fogást a férfin, és nincs már sok hátra, ah így folytatják, hamar megfullad mestered. A földről hamar fel kell pattannod, és segítened Yaonak, az élete a kezedben van.


//Gommen a rövidségért, a postomat csak kétszer sikerült kitörölnöm :S //

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Szer. Jan. 29 2014, 12:00

// Uchiha Madara// =^^=



- Hát te még élsz? - Hangzott a férfi szájából, miközben az első 2 klónom száguldott felé, s szinte egy csapással kiiktatta mindkettőt. Érdekes volt látni, ahogyan testük megreped, s ismét egyenlő lesz a földel, de nem volt időm ezen mélázni, jött az újabb kör, s még most jön a java. A második hullám , melyben a klónom a föld alól fog az idegen férfira támadni, s remélem ezzel végre majd elvonom a figyelmét. ~ Hé, részeges Sensei, figyelsz? Ha te nem támadsz, akkor valószínűleg fuccsba megy az egész, szóval ne merd elrontani a tervem! ~ Gondoltam, miközben megláttam klónom kezét előtörni a földből, olyan volt mint lassított felvétel, de ideje volt mozgásba lendülnöm. ~ Gyerünk! Adtam esélyt neked Yao, ha nem élsz vele... nem vagy méltó, hogy a mesterem legyél! ~ Indultam, s kerestem a férfi sérült oldalát, legalább is én annak gondoltam, miközben ő láthatóan a klónomnak magyarázott.
- Ha egy trükk nem sikerül elsőre, másodszorra sem volt. - Makogta. ~ És ha megváltoztatod a trükköt? ~ Futott át az agyamon, bár ezt ő nem tudhatta, mégis... ~ Talán büszke vagyok magamra? Ennyiért még nem kellene annak lennem... felesleges érzelmek, amik csak elveszik a koncentrációmat... semmi értelmük. ~ Rontottam a férfi felé, s azt hiszem... igen, sikerült. A taijustum tökéletesen érte a testét, bár nem sikerült a  gyors visszavonuló. Én hátráltam, de mégis elért. Csapását elkerülve, de a lábára nem figyeltem eléggé, s éreztem, ahogy megemelkedik a levegőben, majd hasamnak rugaszkodik lábával. Elég szép találat volt a gyomromba, melytől hátraestem pár métert, de figyelmem nem vesztettem el. Szemeim a férfira tapadtak, s kissé tágabbra nyíltak. Hirtelen a képbe került Yao is. Aki szinte a fejem felől ugrott be, s használva a férfi kardját mért rá csapás.  Bár a férfi megpróbált védekezni, egyik karját amolyan pajzsnak használva áldozta fel, melyet a penge szinte azonnal eltávolított a testéről, s a földre hullva vöröslő gyöngyöző folyadékba áztatva hullott alá. Lehet, hogy nem kellene, s tudom, hogy helytelen...de a vöröslő vér látványa... egyszerre töltött el nyugodtsággal, s tüzelt föl , testem harcot akar. Érzem, ahogy elönt a forróság... ~ Jó ez így? Helyes?

Szemeim előtt történt, hogy a férfi hangosan nevetett fel, de mégis, olyan mintha észre sem vettem volna... úgy éreztem az a lelkem kacaja, mely mélyről tört fel, a lelkem... olyan mint ami felszabadult több éves rabsága alól, s végre önmaga lehet. Végre önmaga... tudni akarom ki vagyok... Miért kezdtem kötődni egy olyan emberhez mint a sensei? Kezdtem egyáltalán kötődni? Vagy csak akartam... a lelkem, akarva akaratlanul is kötődni akart? Ez helytelen...Elutasítom! Mióta egyedül vagyok... nem kellett senki, s ezután sem fog kelleni... az, hogy tanulok tőle egy dolog...de nem akarom beengedni a magán terembe..felhasználom, mert kell, de ennyi. Az imént is, szinte ugrottam , hogy megmentsem... Mégis miért? Én nem vagyok kedves, sem jó kislány... mit művelt velem ez a kis idő, míg vele voltam... elsuhant egy vágy, mely talán társat adhat nekem...de ilyes valakire vágynék? S különben is, miért akarnék bárkit is magam mellé..csak hátráltat..egy ilyen ember, akit nem teljesen lep el a sötétség, bár ezek szerint engem sem... még nem merültem bele a sötét tengerbe... de nem sok hiányzik... Érzem. És valahogy akarom, hogy rossz legyek... furcsa vágyak nem?  De amit biztosan tudok most már, az, hogy erre a férfira, kit mesterként hívok... csak addig van szükségem, míg megtanulom a jutsujait, aztán el kell dobnom, s a magam útján járni. Beteljesíteni a bosszúm, majd tovább élni,egy olyan életet, melyben szabad lehetek... azt hiszem Igen, ezt akarom! Ezt a hitet kell megszilárdítani magamban. Ááá..már nem értem önmagamat sem.

 Az agyamban rengeteg dolgon járt, nem tudom mi vagyok, de nem ez az idő, amikor rá kell jönnöm. Az ismeretlen férfinek nem szegte kedvét a levágott végtag sem, s mesteremre támadt, aki eközben még a fegyverét is elvesztette. Sietnem kellene ha tenni akarok valamit. A férfi keze Yao torkán virgonckodott, ha így megy tovább... megfullad. ~ Tennem kellene valamit? Igazából nem akarom , hogy meghaljon, bár ez sok bár már úgy érzem megtudtam gyengíteni, a friss kötelékeket köztünk, de ha meghalna, ez mind elszakadna, s ismét önmagam lehetek. A halála segítene önmagam lenni. De akkor, kitől tanulok? Ismét egyedül leszek, és senkitől sem tanulhatok, hogy erősödöm, s tanulok új jutsukat? Ch... még szükségem van rá! ~ Fogtam meg arcom, miközben még mindig a földön ülök, s a senseiem, azt hiszem , csak rám vár. ~ Legyen, segítenem kell! Azt hiszem, de tudok majd így segíteni?  Bár a harcot még szeretem... ~ Villant fel a szemem, s megpróbáltam kiüríteni az elmém, mely most csak sziklaként nehezedett a lábaimra... túl sokat gondolkodtam, bár ez karakterem sajátja. Mégis...~ Most nem kell gondolkodnom, legalább is nem ezen... cselekednem kellene...nincsen időm terven agyalni, vagy klónokat létrehozni, sietnem kell! ~ Futott át rajtam, nem igazán volt időm semmire, így pusztán tettem, amit a testem akart tenni, hogy mesterem túlélje, s ne csupán ennyi legyen a tanulásom. Szinte bármilyen technika használata túl sok időt vett volna igénybe, így ilyesmit nem használhattam, csupán puszta erőmet, melynek nagyságával magam sem vagyok teljesen tisztában, de ezt kellett tennem. Csupán rárontottam a férfira, lesz ami lesz, a cél leszedni őt a Senseiről! Bár nem szívesen halnék itt meg, de nincsen választásom...ha Yao meghal, számomra sem lesz út tovább...


/ Elnézést, hogy csak ilyen lett, őszintén nem érzem ezt jónak, sajnálom!/
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Csüt. Jan. 30 2014, 15:29

Gondolatok ezrei haladták át fejeden egy pillanat alatt. Harcoltál magadban, a jó és a rossz között ingadozva, kiutat keresve. Egy kép villant be eléd, egy sötét teremben állsz. Nincs ott sem Yao, senki...csak te. Egyedül vagy. A sötétség felfal. Hirtelen kinyitod szemed és láthatod, amint Yao a földön fekve próbálja a férfi karját megfogni és torkáról levenni. Ám a férfi erős szorítása elveszi az erejét, nem képes megakadályozni a kezet, hogy öljön.
Ekkor veted rá magad. Körmeidet belemélyeszted a férfi testébe, aki felüvölt, fejét feléd fordítja, mindeközben elereszti Yao nyakát. A férfi egyetlen kezével arcon csap, amelytől ismételten legurulsz róla.
- Téged öllek meg először - lép hozzád. Ekkor szemei hirtelen kitágulnak, felköhög. Majd egy penge tör át a gyomrán, átszakítva húst és ruhát ágaskodik ki belőle. A penge véres volt. A félkarú férfi mozdulni nem bír, csak áll.
- Ezzel vége. - szólal meg a háta mögül Yao, majd kirántja belőle a kardot. A férfi összeesik, szétterül a földön. Még él. Mondjuk.
- Ezzel rendezve a tartozásom. A véreddel fizettél az ő életéért. - szólalt meg halkan Yao. 
mestered ott állt, egy fél percig csak nézte a földön fekvő testet, amely ekkora már a vértócsa közepén hevert. Mikor ismét visszatértek gondolatai, rád nézett. A kard még mindig a kezében volt.
- Tudom, hogy mit akarsz Haruka - emelte fel szabad kezét, csendre intve, tudja, úgy is megkérdeznéd, kinek a véréről beszéltél - Ez a férfi egykoron a társam volt. Konohai chuninokként szolgáltunk. Hárman voltunk egy csapatban, mesterünkkel együtt. Éjszaka volt, lesből támadtak ránk. Mesterünk védeni akart minket, ezért egymaga szállt szembe az ellenséggel. Mikor úgy tűnt, vesztésre áll, szóltam Havazou-nak, hogy segítsünk neki, ám ő ekkor megkötözte a kezem. És végignézette, ahogy mesteremet megölik a katonák. Havazou beépített embere volt a csapatnak, akik egy férfit akartak elkapni. A férfit elrabolták, Havazou pedig azt mondta a hokagenak, hogy miattam bukott el a küldetés, mesterünk vére az én lelkemen szárad. Bizonyítékokkal állt a vezetőség előtt. Bármit is mondhattam volna, elkaptak volna, ezért elmenekültem. Azóta bujkálok, várva, mikor kap el az ANBU. habár tettemmel nem hozhatom vissza mesterem, mégis, meg kellett tennem. Miatta. - teste megremegett. Most már tudod, miért van itt mestered. A hulla fölött állt, még néhány percig eltévedt gondolataiba, majd rád nézett ismét.
- Havazou egyedül élt. Nem volt senki, aki élt volna vele. A háza most már üresen áll. Menjünk, aludjunk egy jót.

A küldetésed sikeresen elvégezted, jutalmad Havazou háza, ahol mostantól Yaoval élhetsz. Emellett a játékodért kapsz tőlem + 10,000 Ryo-t és + 15 Chakrat. Gratulálok. Nagyszerű játékos vagy.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Csüt. Jan. 30 2014, 19:43

//Uchiha Madara// 



- Téged öllek meg először! - Hangzott a férfi szájából, mikor feleszmélt támadásomra, már ha ez az volt. Szerei kitágultak, s szinte éreztem a testemen, hogy engem mért be célpontnak.

- Meghiszem azt! ~ Mozdultam, de időm sem volt már tenni valamit. A férfi felhörgött, s szinte már felkészültem a fájdalomra, mely ha nem öl meg, csupán erősebbé teszi majd a testem, s lelkem is egyben. Vártam, hogy melyik részem lesz az, melyet támad, de nem jött semmi, mégis hallottam a hangot... a hang, mikor a penge áthalad a ruhán, s megvágja maga előtt a húst. Szinte egyből áttört a férfi testén, s úgy ágaskodik ki belőle, mintha csak természetes helyén lenne. A pengét beborította a vöröslő vér...szinte igéző volt a színe. A férfi nem mozdult, csak állt, de arcáról a halál nézett vissza rám. ~ Nincsen sok ideje.
- Ezzel vége. - Szólalt meg mesterem, ki a penge foglalatát szorította, majd egy egyszerű, mégis kecses mozdulattal húzta ki a pengét. A férfi kit már csak a penge hatása tartott fent, most összeesett, s zsákként terült el a földön, mintha lassan az élet csírája is elhagyná a testét...Élveztem, valahogy élvezetet nyújtott a kihunyó láng utolsó szikrája, melyet ebben a férfiben láttam. Az élet, mely egyre elhalványul...
- Ezzel rendezve a tartozásom. A véreddel fizettél az ő életéért.
~ Az ő élete? Szóval csakugyan van valaki a háttérben. ~ Vontam le a következtetést mesterem szavai mögül. Talán nem kívánta ezt a tudomásomra hozni, de tudhatta, hogy ezen a küldetésen... megvan a kockázata, hogy megtudom. Talán ez az oka, amiért hezitált magával hozni engem?

Mesterem állt, s figyelte, hogy a vér ellepi a földön fekvő testet, majd tekintete rám szegeződött. A kard, még újai között volt, s úgy tűnt mintha nyomasztaná valami... Bár érdekel ki lehet "ő" akit emlegetett az imént, mégis távol áll tőlem, hogy rákérdeznék... talán tudja ezt? vagy talán azt hitte úgyis eljárna a nyelvem? Nem tudom, melyik megoldás járt a fejében, s csikarta ki belőle a következő szavakat, de kicsit meglepett vele.
- Tudom, hogy mit akarsz Haruka. - Hangzott fel a szájából, majd csupán figyeltem őt, s egy szó sem hagyta el a számat. Minden szavára figyeltem, s ő részletesen elmondta a történteket. Érdekes kis történet volt, s ezzel megtudtam mindent , sőt talán többet is mint akartam. Érdekes, hogy miként tette ez a férfi pokollá a mesterem napjait, s űzte el őt otthonából. Ezzel a sensei bosszúja beteljesült, vajon mit akar majd ezután? Van még miért harcolnia? Számomra ez nem lenne kérdés, szeretem a csatát, s nem riadok vissza tőle... ha bosszúm beteljesül... én akkor is... tovább harcolok, s shinobiként élek tovább. De vajon ő is ezt tervezi? Ezek után is tanítani fog engem? Vagy végleg feladja a ninja létet.
A sensei még mindig a hulla fölött áll, majd szemeit ismét rám szegezte, ami kicsit már már borzolta az idegeimet. ~ Miért néz rám folyton ilyen hirtelen... ~ De mire gondolataim felszínre törhettek volna, a mesterem máris folytatta mondandóját, bár már ideillő szavakkal.
- Havazou egyedül élt. Nem volt senki, aki élt volna vele. A háza most már üresen áll. Menjünk, aludjunk egy jót. - Mondta, s ezzel el is döntötte az éjszakánk további részét. A ház nagy volt, s nem is tudom mikor volt utoljára, hogy normális ágyban hajtottam nyugalomra a fejem. 
Belépve a lakásba, szinte addig nézhettem míg szemem ellát. Kicsit odébb az emeleten, több háló is sorakozott, azt hiszem 3-at számoltam, de annyira nem érdekel...ez csupán részletkérdés, de az az egy biztos..ma kényelmesen élünk. Tovább sétálva hátul volt egy tágas konyha, mely szinte tömve volt finomságokkal. A vacsora, melyet ma fogyasztottunk fenséges volt, rég volt, hogy ennyire jól laktam, de kifárasztott a harc, bár az oroszlán része nem az enyém volt, mégis..a chakrám nagy része elfogyott, ezért is lesz éppen jókor ez a kényelmes pihenő, amit ebben a házban tölthetünk. ~ Azt hiszem megérte harcolni. Egy ilyen kellemes pihenő megéri! ~ Fogtam hátra a kezem , s sétáltam ki, immár jóllakva az erkélyre. Este volt...s a csillagok fénye bevilágította a tájat... Konoha erdőségei...Igazán szemkápráztató volt. Mélyet szippantottam a levegőből, mely még hordozta magában a nemrég kiontott vér szagát...bár számomra így is csodálatos volt. ~ Vajon tényleg gyűlölöm ezt a vidéket, s a benne lapuló várost? Gyűlölöm konohát? Azt hiszem nem...nem magát a várost gyűlölöm...csupán azon lakóit, kik megkeserítették gyermekkorom. Nem magát a falut nem szeretem, csupán néhány lakójával vannak gondjaim... Azt hiszem, de ez pont elég, hogy ne akarjak ott élni...köztük. 
A lakás berendezése egyszerű volt, mégis pompás..mármint számomra...Sosem voltam nagyigényű, s ha kell a hely csúcsán is megalszom, de ahogy beléptem a hálóba, s ledőltem az ágyra, az szinte már már kényelmetlen volt. Szokatlan a sok földön alvás, s kemény matrac után. Túl puha volt, s eleinte nem is nagyon jött álom a szememre. Igazából az eltelt éjszaka dolgai jártak a fejemben...azon gondolkodtam, mit tehettem volna jobban, vagy mi az amit át kellene gondolnom. ~ Mindig helyesen cselekedtem, s nem volt jobb út? Így kell ennek lennie? Miért nem értem magam... egyszer jó, egyszer rossz. Mégis, melyik oldal az amelyikhez tartoznom kell? Azt hiszem nem kellene, hogy a sötétben hagyjam a lelkem...anyám dühös lenne, ha tudná, hogy ezen vívódom. Mégis úgy érzem...a sötét nem enged el...kapaszkodnom kell a fény felé , s megküzdeni a bennem rejlő gonosszal? Vajon azután is úgy érzem majd, hogy vívódom...vagy ezzel, megtisztulna a lelkem? ~ Agyalgattam, próbáltam rálelni az útra...s rá is leltem, de csupán az álmok útjára, mely olyan hirtelen jött, hogy szinte észre sem vettem...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Szomb. Feb. 01 2014, 12:00

Az ágy puhasága, a meleg élelem, friss ivóvíz, mind mind olyan szükségletek, amelyeket rég élvezhettél ennyire. Mióta Yaoval élsz, habár szabadnak szabad vagy, sajnos a nyomor és a szegénység rendesen rányomta a bélyeget mindkettőtök életére.
A kis házban éltetek, teltek a napok, Yao pedig egyre többet cigarettázott kinn az erkélyen, egyre többet elmélkedett...
- Elég volt - mondta egy napon, miközben reggeliztetek. - Új életet kell élnünk, Haruka. Elég volt ebből. - akadt ki teljesen. A szobába ment, amelyet sajátjának nyilvánított ki, majd csomagolni kezdett. Megvolt már a terve.
- Haruka, szedj össze mindent, amit csak tudsz. Egy teljesen új életet kezdünk. Ahol nem kell bujkálni, ahol emberek között lehetünk. Még ma elhagyjuk a Tűz országát. Végleg.
Mestered nem viccelt. Az összes ruháját, értékét mind összeszedte, a házban található értékeket pedig tekercsekbe pecsételte. Mindent elcsomagolt, amit csak tudott. A nap részében neked se lesz más dolgod, minthogy összecsomagolj és készen várd Yao-t.
- Már minden készen áll, Haruka. A bosszúm, amiért évek óta éltem, csak most tudatosult bennem. Hiába ölném meg a férfit, ahogy meg is tettem, a falum már sohasem fog visszafogadni, nem lehetek már mentora egyik konohai shinobinak sem. Kivéve egyet. Haruka. Gyere velem. Elutazunk. messzire. oda, ahol senki sem kövez meg a múltunkért és tetteinkért. Oda, ahol új életet kezdhetünk mint két átlagos ember. A Villám országába telepszünk le. Az összegyűjtött értékeknek elégnek kell lenniük ahhoz, hogy megkezdhessük az új életünket. Átlagosak leszünk, pénzért dolgozunk, magunknak élünk.
A házat hátrahagyva indultok meg a Tűz országának határán, az út hosszú, mégis, talán ez lesz életetek legbölcsebb döntése.


A nagy út
I. fejezet
A tűz országának határvidékén gyalog haladtok egy teljes napig. Füves, fás területen haladtok folyamatosan, a végtelennek tűnő távolság nehezen csökken. Dél felé veszitek az irányt, pontosabban Dél-kelet irányba. Összesen 3 napon át utaztok, ismét a szabadban alszotok, hátatok fáj a tekercsek cipelésétől, ám az új élet reményében erősnek kell lennetek. Az első három nap leírását szeretném. Élelem, víz, sátor és pénz a rendelkezésetkre áll, természetesen nem árt, ha beosztjátok, ki tudja, mikor tudjátok legközelebb feltölteni a készleteket.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Szomb. Feb. 01 2014, 16:55

//Uchiha Madara// =^^=



~ Mióta itt vagyunk, az élet olyan más lett...csupán pár nap, mégis szinte, mintha megváltozott volna a világ. Minden olyan csendes, s nyugodt. Más mint mikor nem volt otthonunk, más...mert itt nem kell arra gondolnunk, hogy bárki felbukkan, aki talán minket keres, s ránk vadászik...más, mert itt megvan a kényelem, melyet bújkáló életmódunk mellett nem volt szerencsénk megtapasztalni..argó lenni.más, mert mi is mások vagyunk...hihetetlen, hogy az ember személyisége, s gondolatai is mennyire megváltozhatnak ily rövid idő alatt... miközben mindig bosszúra vágytam, bár ez az érzés nem változott, mégis élvezem ezt a nyugodtabb életet. Amikor még Konohában voltam, nem tudtam kiélvezni, hisz mindig gyötört a fájdalom, s nem bírtam túltenni magam anyám halálán, ez talán csak nemrég sikerült, hála...Yaonak. Hihetetlen, hogy ezt érzem, hogy neki tartozok hálával ezért. Mégis, azt hiszem így van, ő az aki miatt képes voltam túltenni magam anyám elvesztésén, igaz a bosszúmról sosem mondok le, de mégis... nem vagyok biztos magamban. Valahol bent kétségek gyötörnek, melyek félelmet keltenek a szívemben. Talán már nem akarok csavargó lenni, s valamelyik kicsiny részem..ott legbelül... ki tudna békülni egy otthonnal, mely hazavár egy küldetés után?  Érdekes gondolatok ezek, amit összezavarnak... ez az itteni levegő hatása lenne? Vagy ennyit jelent ha van, ahol alhatsz minden nap, s nem csupán az üresség, s a föld jelenti számodra az otthont. Mióta itt vagyunk, a mesterem egyre nyugtalanabbnak tűnik, mintha...nyomasztaná valami, pont mint engem. Én is őrlődöm, vajon inkább választanék egy ilyen életet mint a magányt? Ez az élet, keresztbe húzná a bosszúmat? ~ Kételkedtem önmagamban, s láttam a változásom, melyet ez a ház, s minden benne töltött perc csak növelt bennem. Egyre inkább vágytam otthonra...de, hogyan is tehetném ezt meg...
- Elég volt. - Mondta a sensei, szinte egészen kemény, határozott hangon, mintha végleges döntésre jutott volna. Szemeim egyből rá szegeztem, bár épp reggeli közepén tartottunk, de azt hiszem, most fogalmazódott meg benne valami, amit ki kell mondania. Talán...- Új életet kell élnünk, Haruka. Elég volt ebből. - Mondta, s olyan volt, mintha a lelekembe látna. Hihetetlen volt ez az érzés, olyan volt mintha tudná mit akarok, vagy mi után sóvárgok mióta itt vagyunk. ~ Bár én más úton is követtem volna őt, s ha kell újra visszatérek a földhöz, s a hideg éjszakákhoz, de várjunk csak...elkalandoztam, s mi van ha ő nem is erre gondolt? Mi van ha ő pont arra célzott, hogy  vissza akar térni a régi életünkhöz, s ezt a végül is "normális" életet nem bírja? ~ Mesterem bement a szobájába, melyet nemrég magának nyilvánított ki ebben a házban, s én szinte repültem utána, bár ez nem illett hozzám, de ez az új itteni énemre is igaz, mely olyan volt mintha tisztább lennék, nem akartam mindent, s mindenkit pusztulásba taszítani...kicsit megnyugodott a lelkem...furcsa érzés. Persze ez cseppet sem jelenti, hogy innentől én leszek a megtestesült jóság, de talán nem követem tovább a sötétbe vezető utat, ennyi az egész. ~ Vajon ez mesterem tervei ellen lesz? 
Amint utolértem, a szobában, hevesen csomagolt. ~ Ezek szerint tényleg elmegyünk, vissza a régi élethez. Azt hiszem hiba volt beleélnem magam abba, hogy itt ,maradunk...Bár itt talán egy idő után magányosak lennénk ketten, nem mintha társaságra vágynék... kemény vagyok, nem egy puhány kis kölyök...rendben hát...elengedem ezt a házat. ~ Futott át agyamon, elvégre számomra ez volt az első ami igazolhatta volna mesterem szavait. Persze úgy tűnik nem ismerem még eléggé a gondolkodását. Ezek után olyasmit mondott, mely az ő, de az én életemben is radikális változásokat eszközöl be...mégpedig hamarosan.
- Haruka, szedj össze mindent, amit csak tudsz. Egy teljesen új életet kezdünk. Ahol nem kell bujkálni, ahol emberek között lehetünk. Még ma elhagyjuk a Tűz országát. Végleg. - Szemeim szinte egy századmásodperc alatt nyíltak hatalmasra, a azt hiszem arcomon sem volt látható túl értelmes kifejezés. Teljesen letablózott amit a mester mondott, mégis belül örültem ezen szavaknak. ~ Hát mégis...úgy gondolta mint én. Bár nem számítottam ilyesmire, de azt hiszem ez azt jelenti amire gondolok. Csupán ezt nem itt valósítjuk meg, amiben igaza van. Mindkettőnk számára sok emléket hordoz a tűz országa, főleg annak faluja, melyben mindketten csupán szenvedtünk. Bár igaz mindketten csupán némely lakójának torz személyiségen köszönhetjük eddigi életünket. Azt, hogy ilyenre fordult a sorsunk. Bár nem hiszem, hogy az általam keresett férfi Konohai lenne, de szinte biztos vagyok benne, hogy tűr országbeli...bár erre sincsen bizonyítékom. De az ötlet, hogy elhagyjuk ezt a vidéket, tetszett. Így mindketten megszabadulunk emlékektől, melyek elszomorították életünket, s melyek ilyenné tették a lelkünket...felszabadulunk a szorító láncok fogságából.
- Már minden készen áll, Haruka. A bosszúm, amiért évek óta éltem, csak most tudatosult bennem. Hiába öltem meg a férfit, ahogy meg is tettem, a falum már sohasem fog visszafogadni, nem lehetek már mentora egyik konohai shinobinak sem. Kivéve egyet. Haruka. Gyere velem. Elutazunk. messzire. oda, ahol senki sem kövez meg a múltunkért és tetteinkért. Oda, ahol új életet kezdhetünk mint két átlagos ember. A Villám országába telepszünk le. Az összegyűjtött értékeknek elégnek kell lenniük ahhoz, hogy megkezdhessük az új életünket. Átlagosak leszünk, pénzért dolgozunk, magunknak élünk. - Mondta mesterem, s egyre jobban felkeltette az érdeklődésem. Szavai leírták az érzéseimet..szinte tökéletes pontossággal. ~ Már nem mehetünk vissza Konohába, én sem tudom, hogyan fogadnának ott, főleg így, hogy nincsen ott senkim. Nem akarok visszatérni csupán az emlékek közzé, melyek újra elvennék a mindennapjaimat, s csupán az üresség maradna ismét. Most, hogy úgy tűnik összeszedem magam, s talán azon úton haladok tovább, melyet anyám szánt nekem,  végre megtalálhatom. Bár utam nem lesz tiszta, se vértől mentes...de másabb lesz, mint amit a sötét adhatna nekem... 
- Szóval Villám? Legyen... őszintén Sensei, én is elgondolkoztam ezen, mióta itt vagyunk. Ez a pár nap megváltoztatott engem, bár nem lép fel nálam radikális személyiségbeli változás, mégis...változást érzek. Meglátjuk...egyenlőre jó ötletnek tartom. Mennyjünk...Sensei. - Mondta, tőlem szokatlan módon, viszonylag hosszan. De azt akartam, hogy lássa, tényleg úgy vélekedem mint ő. S szinte egyből indultam, hogy összepakoljak, nem késlekedhetek, a Senseien látszik, hogy egy percet sem akar elveszteni...ahogyan én sem. Nem akarom, hogy újra elhomályosítsák az elmém a gondolatok, melyek a sötétbe húznak. Ilyennek akarok maradni, mint most...s ehez INDULNUNK KELL! De ahogy elindultam, egy percre megálltam, mesterem szobájának ajtajában. Csupán egy szó erejéig...
- Kösz. - Mondtam, majd egyből továbbléptem... ~ Remélem nem vette ezt rossz néven, de ennyit mondanom kellet, hogy mégis..bár nem látszik, de viszonylag sokat foglalkozik velem... azt hiszem.~  Nem vagyok hálálkodós fajta, mégis, egy szót még megengedhetek magamnak. 
Hamar a szobám falai között voltan, s gyorsan pakolni kezdtem. Nem akarok tovább várni, sem késlekedni... ha eldöntöttünk valamit, hát legyen úgy. Most még ezen a véleményen vagyok, s így is akarok maradni. ~ Nem tudom jó e ez, vagy sem. De jelenleg ezt látom jónak. Menni...elmenni innen. Bár Konoha, maga a falu közel áll hozzám, mégis a legjobb nekem az, ha elmegyek innen, s talán többé nem is látom már...bár talán egyszer majd megnézem. Talán...ha már elfeledem a rosszat...~ Kezem szaporán járt, tettem oda bőséggel enni, inni...s persze minden eddig szerzett vagyonom ott lapult a táskám mélyén. Szükségünk lehet rá ott a letelepedésnél...remélem, hogy sikerül a sensei terve.

 Mikor végre készen álltunk, s minden amit kellett már a táskáinkban volt. A Tűz országának határán állunk, s a kapuban, annak a háznak a kapujában, mely mindkettőnket megváltoztatott...remélem, hogy ezek után, semmilyen döntést nem bánunk meg, s ez a költözködés csupán a javunkat szolgálja majd...

A nagy út


I. fejezet


1. Az első nap, hogy elindultunk új jövőnk felé...még bőven a tűz országában vagyunk, bár a határvidék felé járhatunk...Egyre tovább, s tovább jutunk, bár a környezeten ez nem igazán látható, szinte egymást követik a fás, s füves területek vagy néhol a kettő keverékével is találkozhatunk... minden olyan mint eddig, hisz ez a tűz vidéke. De gondolataimban, már a Villám felé kacsingattam. ~ Vajon ott is ilyenek a vidékek, vagy változni fog, s szinte egyből észreveszem majd, hogy már más vidéken randalírozunk. ~ Sosem jártam még a tűz földjén kívül, így kicsit megmozgatta a képzeletem egy új ország képe, melyet csupán önmagamban próbáltam elképzelni, miközben körülöttem még mindig a fákkal, s némi fűvel borított vidék díszelgett, melyből úgy látszik nincsen kiút. ~ Vajon elérjük valaha is a végét, vagy a tűz vidéke nem enged el minket?
A távolság nehezen csökkent, s olyan volt mintha alig haladtunk volna, de reméltem ez valójában csak egy képzet, s haladtunk rendesen. Nemsokára délfelé fordultunk, s utunkat arrafelé folytattuk, azt hiszem egész pontosan Dél-kelet irányba mehetünk, bár a mester ezt jobban meg tudná mondani. Néha megálltunk enni vagy inni, hiszen a hosszú gyaloglás kifárasztott mindkettőnket, s haladásunk is gyorsulni látszott, miután felfrissültünk. Mégis ételt, s vizet is csak mértékkel fogyaszthattunk, hisz nem tudni, mikor kerül az utunkba olyan helyiség, ahol feltölthetjük kifogyott készleteinket. Azt hiszem, lassan vége az első napnak, s napnyugtakor egy még mindig fás területen vertünk sátrat, nem nagyon változott táj, de innen még éppen látni lehetett a lenyugvó nap utolsó sugarait, melyet mindig is szívesen néztem...olyan volt, mintha árulkodna arról, mi történt ma a világban..néhol sárgás, máskor vöröses, néha több színben is tündökölt. Úgy éreztem tőle, hogy nem vagyok egyedül, bár már tényleg nem...van egy mesterem, s ott vannak a rókáim is. Némi kis vacsora után nem kellett sok, hogy álomba hajtsam a fejem, s azt hiszem ezzel mesterem sincsen másképpen, hiszen egész nap meneteltünk... pihenni sem sokat tudtunk, így már mintha éreztem volna a hátamban némi mocorgást...talán a tekercsek nyomása lehetett az oka, vagy egyéb? Nem tudom...

2. Másnap reggel újonnan tele erővel ébredtem, s minél hamarabb haladni akartam új életünk kapuja felé, mely jelenleg számomra Villám ország határa volt. Mesterem sem késlekedett, reggeli után hamar indultunk...de a menet szinte ugyan olyan volt, mint előző nap...Fák..fű..fák...a táj nem alakult sokat. Mi pedig állig felpakolva haladtunk előre, s előre...úgy tűnik a tudat, hogy életünk megváltozik, mindkettőnket hajtott előre, megállás nélkül haladtunk... ritka volt, hogy inni kértünk, vagy, hogy leálltunk harapni valamit...bár nem volt időkorlát, hogy eljussunk villámba, mégis...mi akartunk, hogy hamar elérjük a célunkat. Én legalább is nagyon akartam haladni, olyan gyorsan ahogy csak lehet, s igyekeztem is szedni a lábam. Próbáltam gondolataim is visszafogni... nem akartam, hogy elterelődjenek, csupán a jelenlegi célt tartottam magam előtt...s követtem mesterem lábnyomait, melyek néhol kicsit nyomot hagytak a füves talajon. Néhol hallani lehetett az erdő hangjait, melyet a fák susogó levelei, s talán pár állat mozgása erősíthetett fel, de igazán kellemes volt, ezek segítettek megtartani a lelkemet ebben , a viszonylag nyugodt állapotban. A mesterrel nem váltottunk túl sűrűn szót, de mégis azt hiszem volt egy-két szó, melyet elejtettünk út közben, bár csak a legszükségesebbeket.
Az éj hamar eljött ismét, s a vacsora nagyon jól esett, nekem is, de azt hiszem ezzel a Senseiem sem volt másképpen. Nem csupán én cipeltem nagyobb csomagokat a hátamon, hanem ő is...s ez kiveszi az energiát. Bár még mindig nehéz volt elhinni, hogy már két napja menetelünk, s a táj mégis változatlan maradt...ezek a fák...olyan mintha sosem lenne vége. De a célunk közös, s a mesterben azt hiszem ennyire már bízhatok..tudja merre kell menni!
Mikor felvertük a sátrat, s ismét lefeküdtem most jobban éreztem mint előző nap, a hátamban volt néhol egy kis bizsergés, talán picinyke fájdalom is...de remélem, hogy ez nem hátráltat a holnapi napon, s haladásunk egyenletes marad...~ Nem engedem, hogy lassítsunk! Szó csakis a gyorsításról lehet! ~ Járt a fejemben, miközben szemeim ismét ebben a sátorban hajtottam álomra.

3. Ismét felvírradt a nap, s én szinte első sugarainál másztam ki a sátorból, kicsit még álmos szemekkel, de igyekeztem kidörzsölni belőlük a fáradtságot. Ismét siettünk a reggelivel, én legalább is, s hamar összedobtuk a sátrat, ismét hordozható állapotba, s vágtunk neki továbbra is fáknak, melyek valahogy még mindig előttünk magasodtak. A hátam jelenleg rendben volt, s remélem a mesterem sincs ezzel másképpen. Igaz sok volt a cipekedés, de ez edzésnek is megfelel, hiszem a vállunk, s hátunk így igencsak könnyen képezhető. A cipekedés sok izmot megdolgoztat, remélem előnyünkre válhat még ez is, az út során. Remélem már közel járunk, bár nem tudom, ezt a vidéket annyira nem ismerem jól, csupán mesterem vezetésében bízom. Némely fa ismerős volt, ám mások teljesen idegennek tűntek. Nem tudom jártam e már erre valaha, de nem valószínű.
Miközben haladtunk, akarva akaratlanul is figyeltem a környezetem, mely változatlan látványt nyújtott, s miközben néha megálltunk a szokásos kis pihenésekre, mely csöppet sem tetszettek...néha láttam egy-egy állatot átvágni a fák sűrűje között, ki éppen szaladt..talán az otthona felé sietett, pont mint én... azt hiszem az otthon felé sietek...vagyis sietünk. A nap további része nem alakult másképpen mint eddig. A szokásos látvány, a hátunkon is a szokásos súly nehezedett. Mikor ismét sötétedni kezdett, pont mint eddig 2 napon át... krestünk egy helyet, hol sátrunk átvészelheti az éjszakát, ahogyan mi is benne, s ismét vacsorával zártuk a napot, mely minden napon egyre jobban esett..még ha nem is lehetett sok, mert tartalékolnunk is kell, mégis kellemes volt...s mikor a nap ismét aludni tért, mi is így tettünk...hátam minden nappal jobban érezte a súly utáni zsibbadást, s talán kicsit fájt is...de ez..egy új otthon reményében semmiségnek érződött...Így újra este lett, s én újra álomba merültem...Várva mit hoz a holnap, s remélve, hogy lassan látszata is lesz gyaloglásunknak...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Vas. Feb. 02 2014, 11:37

Három nap. Három hosszú, fárasztó nap áll mögöttetek. A lábatokat lejártátok, testetek kifáradt a néhány órányi alvás kevésnek bizonyult.
Nagy nehezen, de végre kiértetek az erdőből is, egy kis magaslaton álltatok. Alattatok vagy 3-4 méterrel egy szélesebb út vezetett, balra megláttátok a kék tengert, a hullámzó vizet é a kikötőt. Ennek mind a ketten megörültetek. Jobb oldalról valami apró folt közeledett. Porzott tőle a talaj. 
- Egy kocsis - szólt mestered, ahogy kezét homlokára tette, hogy a nap sugarait eltakarva jobban lásson. Leugrott a szirtről, majd rád nézett.
- Gyere, Haruka - nyújtotta feléd a kezeit, habár tudta, hogy nem árthat az sem, ha csak leugrasz, vagy más úton érkezel meg.

II. fejezet
A kocsi néhány percre rá megáll előttetek, egy szakállas fickó szólít meg titeket.
- Utazni akartok? Van pénzetek? - mosolyodott el, várva a csörgő hangot. mestered egy kis zacskót vett elő, majd odaadott neki annyit, amennyit a férfi mondott. 
A szekér hátulján foglaltok helyet, egy idősebb férfi és egy fiatal fiú társaságában. Az út döcögős, a por beterít mindent, de legalább nem kell a lábatokat használni. A kocsis röpke fél óra alatt eléri a kikötőt, ahol mestered a dokkokhoz sétál és kutatni kezd. 
Meg is találja a nektek való hajót, ami egy óra múlva indul. Addig a kikötőben ehettek, vásárolhattok, a hajóra indulás előtt negyed órával lehet felszállni. Egy szűk kis kabin, egy nagy ággyal, ez minden, amit az olcsó jegyért kaptatok. A bepakolásig kérném a postot. 

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Vas. Feb. 02 2014, 14:08

// Uchiha Madara// =^^=



Új nap...Új remények, melyek a nap első sugaraival keltek életre bennem...Ahogy kimásztam ismét a sátor vékony anyagai közül, s elfogyasztottam kevéske, de még éppen elegendő reggelimet...Úgy éreztem, ma végre megtörik a jég, s végre továbbjutunk ebből a monotonan csak gyülekező fa rengetegből, mely néha már már a fogság érzetét kelni. Olyan mintha nem engedne el...~ Remélem , hogy a helyes út az, melyet követek, bár az ötlet önmagamtól jött, melyet mesterem terve szilárdított meg véglegesen. ~ Járt a fejemben egy-két gondolat, melyekkel igazából a kétségeimet igyekeztem elnyomni, talán... de nem akarok figyelni semmire, ami eltántoríthatna ettől a tervünktől...bár tervünk? Nem, én nem tervünk ként kezelem ezt...ezt az utat én választottam, akartam választani...a mester csupán tudta nélkül állt mellém ezen az úton. S még segített is a kivitelezésben...hiszen minden egyéb az ő ötletein alapult, de nem akarok csupán tőle függeni, ez kicsit szomorú érzés... igyekszem nem bajt okozni neki, s megállni a saját lábaimon.
 Újra meneteltünk, s éreztem csontjaimban a kevés alvás, s nehéz cipekedés okozta lüktető fájdalmat..bár nem volt elviselhetetlen, könnyedén tűrtem...s úgy néz ki, mesterem is így van ezzel. Kizárt, hogy neki nem okoz gondot a hosszú út, s a csomagok hada, melyet vállunkon kell cipelnünk. Ám szinte egy perc alatt elszállt mind a fáradtságom érzete, mind a fájdalom, mikor a lombok , s fák törzsei között megláttam a fényt, mely csakis egyet jelenthet... ~ Vége a fák uralmának! ~ Léptem nagyot előre,  s érkeztem ki végre az erdőségből. Egy magaslatra értük, melyről kitűnő kilátás nyílt a környékre. Szemeimet elkápráztatta a látvány, hogy végre nem csupán fákat látni, hanem egy utat is alattunk, ami olyan 3-4 méterrel lehetett a magaslat alatt, s bal oldalra pillantva a tenger kéklő csillanásai csalták bűvöletbe tekintetünket, előtte pedig a kikötő húzódott. Végre van látszata az utunknak, s ez azt jelenti ismét közelebb értünk, s lassan elindulhatunk ténylegesen is a célunkhoz, elhagyva a Tűz országát...Jobbra tekintettem, s az úton mintha közeledne valami, amolyan poros kis folt volt, nem nagyon láttam ki belőle mi az, de az észrevehető volt..közeledik. 
- Egy kocsis. - Jelentette ki mesterem, majd jobban szemügyre vette a közeledő járművet. Kezeit homlokára téve küszöbölte ki a nap vakító sugarait, majd egy nagyot lépve ugrott le a szírtől, majd szinte egyből megfordult szemeit rám szegezve, ami mondanom sem kell, hogy meglepett, hisz ha nem teszi ezt, én máris követtem volna, s már rég lent lennék.
- Gyere, Haruka. - Nyújtotta ki kezeit felém. ~ Mégis mit akar? Segíteni? Azt hiszi nekem nem menne? Rosszul hiszi ha máris lepacsizunk. Az addig rendben, hogy hálás vagyok neki...s hogy most is neki köszönhetem, hogy terveim úgy alakulnak ahogy, de... ez azért furcsa..túl furcsa. Ennyire megváltozott volna pár nap alatt? ~ Járt a fejemben, s igazából nem tudtam, meg kellene e fognom a kezét, vagy csupán ugorjak le szótlanul, s folytassuk az utat. De azt hiszem hamar eldöntöttem... ~ Nem...nem kell segíteni.

- Egyedül is megy. - Mondtam, majd szemeim lesütve ugrottam le a magaslatról. ~ Talán megsértem vele...de akkor is...megy egyedül. De várjunk csak...Mióta gondolok én másokra? Már érzéseire? Áh...Haru! Megváltozol! Akarod te ezt....!?




II.Fejezet


A kocsi pár perccel leérkezésünk után megáll előttünk, s úgy néz ki vezetője észrevett minket. Nem tudom, hogy mi oka volt erre, de a szakállas fickó megszólított minket...
- Utazni akartok? Van pénzetek? - Mondta vigyorogva, s szinte látszott tekintetén, hogy csupán a pénzünk érdekli, s nem mi. Bár ez számunkra éppen lényegtelen. A célunkhoz ezzel is hozzásegíthet, ha elvisz minket egy darabon...s láttam, hogy mesterem is hasonló véleményen volt mint én, s egy kisebb csomagnyi fizetséget nyújtott a férfinek, pont annyit amennyit az kért, így szinte egyből folytathattuk utunkat, s egyben pihenhettünk is. Egy idősebb férfi, s egy kölyök társaságában utazunk így a kocsi hátulján, az út pedig...mit is mondjak, szörnyű. Döcögős, s a por is belep szinte mindent, minket is beleértve...de a tény, hogy nem szükséges gyalogolnunk, s mégis pihenhetünk kicsit, nem utolsó. Hasznos, hogy pont erre vette az utat ez a kocsi is, s még hajlandó is volt felvenni minket, persze jutalom ellenében, de akkor is...Röpke 30 perc, s máris a kikötőben lehettünk, gyalog bizonyára hosszabb lett volna az út. Ideérve mesterem hevesen keresgélni kezdett, s pár pillanaton belül rálel arra a hajóra, mely számunkra tökéletesnek bizonyult. ~ Számomra ez biztosan több időt vett volna igénybe...tényleg hasznos ember ez a Yao...de már megint hol jár a fejem. Nem akarok ragaszkodni senkihez, főleg nem egy emberhez, ki lehet, hogy egy nap otthagy engem valahol...bár sokat segített eddig is, mégis...nem lehetek biztos semmiben.
A hajón röpke egy óra múlva indul, kis idő, de mégis hasznos...ez idő alatt még kielégíthetjük étvágyunkat, s a pihenés sem utolsó. A hajóra csupán 15 perccel indulás előtt szállhatunk föl, így még bőven van időnk. Az evést hamar lezavartuk, s aztán csupán ücsörögtem, várva a percet, mely tovább sorod az utamon...lassan telt az idő, s úgy éreztem ha nem megyünk, lassan elnyom az álom. Mintha egyszer kétszer le is csuklott volna a fejem, de amint észrevettem, hogy zuhanok, már észhez is tértem, s úgy tettem, mintha semmi sem történt volna..bár szinte biztos vagyok bene, hogy mesterem minden egyes alkalmat látott, majd egyszer csak szólt, hogy itt az idő...felszállhatunk. 
~ Végre! ~ Gondoltam, s egyszerre minden álmosság elszállt a fejemből, s testemből, majd hevesen indultam meg a megcélzott hajó irányába.  ~ Végre tovább indulunk...tényleg kíváncsi vagyok a villám országára, s arra a kis helyre is, melyben élhetünk ezután, s mely majd tanulásaim színteréül szolgál. ~ Járt a fejemben, miközben megtettem első lépéseim a hajó belseje felé.
Mesterem csupán az utolsó jegyeket volt képes megszerezni, így nem vártam nagy luxust, de ez még annál is kevesebb volt...egy picinyke kabin, melyben mozdulni is nehéz volt, egy nagyobbacska ággyal...de csak eggyel. ~ Oh, Sensei! Legalább két ágyasat lehetett volna...Legyen bármi, én nem alszom vele egy ágyban. ~ Morcoskodtam magamban, miközben ledobtam csomagjaimat egy még éppen szabad helyre a földön. ~ Ha kell ülve alszom...~ Folytattam előző gondolatmenetem, miközben talán lassan tovább indulunk, közeledve a Villám országának területei felé...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Ayokama Makoto on Hétf. Feb. 03 2014, 20:42

Konohában szálltam meg miután részt vettem a szerzetesek kiképzésében. Az egész életfelfogásom átalakult és úgy éreztem most már végre célja van az életemnek és elhagytam azt a korszakot, amikor csak céltalanul bolyongok, fölösleges filozofálgatással töltöm az időt. Mint minden reggelt az edzés óta, így a mait is egy meditálással kezdtem. A meditálás egyben hitem gyakorlása is, ilyenkor kapcsolatba kerülök egy számomra végtelenül megnyugtató és hatalmas erővel. A szerzetesek szerint ez egy különleges chakra típus melynek segítségével megerősíthetem magam testben és lélekben. 
Miközben ültem a tetőn, a felkelő nap fényében, úgy éreztem megtisztulok minden rossz érzésemtől és hagytam, hogy megérintsen ez a különös erő. A lelkem megtisztul, folyamatosan koncentráltam és napról napra éreztem, hogy erősebb a kapcsolat köztem és e különös chakra között. Akár órákat is el tudtam tölteni így, hogy magamba merülve meditáltam és teljesen ellazultam.
Amikor vissza tértem a szobámba egy levél várt, amit úgy látszik az ajtó alatt csúsztattak be. Látszott az íráson, hogy sietve vethették papírra, ezek szerint valóban komoly dologról volt szó. Shizune már várt a Hokage irodájában és ki is osztotta ráma a feladatot. Persze nem volt ellenvetésem, de valahogy éreztem, hogy engem fognak megtalálni ilyen küldetéssel, hogy a háború közepén utazzak el a világ másik felére. Lényegében a szövetség egy fontos feladattal bízott meg, mely szerint el kell mennem Hoshigakuréba a medvék országába ott pedig megtudni, hogy mi történt a helyi, szép szóval leírva informátorunkkal, aki természetesen nem azon dolgozik, hogy szabotálja a víz szövetségét a környéken és folyamatosan jelentsen Konohának. Már rég úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom a háborúval, de mivel Takigakure, a hazám is a tűz szövetségének tagja ezért kötélnek álltam. 
Első megállóm a tűz országának egy elhagyatott városa volt, ahol azért kellett megállnom mert rám sötétedett és még egy éjszakát itt akartam tölteni mielőtt bele vágok a sűrűjébe. A hely hírhedt az alvilág jelenlétéről, de ez engem most a legkevésbé sem foglalkoztatott. Csendesen, meghúzódva az árnyakban és szobám rejtekében nem terveztem sok időt itt tölteni így gyorsan rendszereztem a felszerelésemet, amit magammal hoztam, aztán ráfordítottam egyet a zárra és nyugovóra tértem. 


// Jelenlegi felszerelésemet ami nem hirtelen kéznél van a shuriken tartómban és egy hátitáskában tartom ahol van egy pár váltás ruha is. A hátizsák tartalma: egy kevés élelem (ropogtatni való ilyesmi kicsi és könnyű). 2 tekercsemet amiben pedig a fegyvermanipulációs technikákhoz tartom a lepecsételt fegyvereket, jelenleg a háti táskámban hordom. Mivel itt egy több rétegű pecsétről van szó, ahol egyik fegyvert pecsételem a másikra ezért a fegyverek száma meglehetősen nagy ám tárolása praktikus és kivitelezhető. Ezen kívül 5 kunai, 5 shuriken, 5 robbanó cédula, vékony drót. Az alap felszerelésem. 2 Tanbomat elhagytam még a szerzetesek kiképzése előtt... //
avatar
Ayokama Makoto
Játékos

Taijutsu Pontok : 39

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1020

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Kedd Feb. 04 2014, 22:37

II.
Sajnos a kabin nem volt olyan nagy, hogy két ágy elférjen benne, így kénytelen voltál megosztani fekvőhelyed Yaoval. Miután kipakoltatok,a  fedélzetre sétáltatok, ahol áthattátok, hogyan dolgozik a hajó legénysége, a vitorlák bontásában és újbóli rögzítése közben. A fedélzetre sokan kiállnak az induláskor, senkitől sem búcsúznak, senki sem integet nekik a kikötőből. Nagy részük menekült, akiket a háború elzavart otthonukból. Az utazással akarják megtalálni az új életet.
A fedélzeten sok férfi, nő és gyerek sétálgat, az ország elhagyása mindegyiküket elszomorította, arcukról lehetett olvasni.
Központilag ebédet biztosítanak minden utas számára, amelyért egy óra múlva mehettek a hajó belsejében található nagyobb helységben.
A nap végig sütni fog, a szél is kedvező a hajó számára, zökkenésmentesen haladok.
A hajó bejárható részei:
Fedélzet, amelyen mindig lesz valaki, akivel el lehet beszélgetni. Általában a korlátokra dőlve bámulnak előre a kék, hullámzó végtelenségbe, arcukkal élvezik a napsütést és a sós tenger illatát.
Kabinok, amelyeket mindenki saját maga zár. Egy nagy személyes ágy található benne, valamint egy kis asztal, székkel. Egy tükör van az asztal fölötti falra szögezve. Emellett egy magas szekrény is a falhoz van biztosítva, amelyben lehet ruhákat és felszerelést pakolni.
Étkező. A nagy terem, ahova körülbelül 50 személy fér be egyszerre, így ha zsúfoltan is, de jut mindenkinek hely. Az étel nem a legjobb, de még talán nem is a legfrissebb, ám nem egy 5*-os hajótúrára indultak az emberek, ehető legyen, az a fontos.
A hajón található egy kabinból átalakított kis Üzlet, ahol élelmet és tiszta vizet lehet vásárolni.
Az elő napod szóljon a hajó felfedezésével, a vásárlást, amennyiben vásárolsz, írd le, és a következő körben megadom az árát. Néhány katona is mászkál a hajón, mind levél, illetve villám jelölésű fejpántot viselnek, a szövetség katonái ők, akik nem a szökötteket figyelik, csupán a rendet őrzik a hajón, így mondanom sem kell, mit tesznek azzal, aki fegyverrel mászkál a hajón.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Kitsune Haruka on Szer. Feb. 05 2014, 21:49

// Uchiha Madara// =`.`=



Az ágy, melyet kaptunk, bár elég nagy volt, de a szoba többi része kicsinyke...mintha csak egy törpe számára készült volna, aki nehezen alszik, s szükséges számára a nagy ágy a forgolódáshoz, kb. ilyen volt... bár lehet kicsit érdekes az elképzelésem erről...
A cuccainkat hamar kipakoltuk, bár számomra kevés volt az, melyet itt ki akartam tenni bárhová is, így szinte 5 perc sem volt, de mesterem sem tollászkodott sokáig...mivel a kabin kicsi volt, s számomra túlságosan is..így elindultunk, amolyan felfedező körútra, mely végül is a hajó áttekintését jelentette. Fegyvert, vagy felesleges dolgokat nem vittem magammal erre a kis körútra, mindenem itt hagytam a kabinban. Őszintén ez egy nemzetek között ingázó hajó, melyen minden bizonnyal találhatóak lesznek shinobik, kik nem hiszem, hogy tolerálnák az e féle dolgokat. 
Lassú, talán kedvtelen...fáradt léptekkel indultunk fölfelé...fel a fedélzetre, hol szemünk elé tárul a hajó maga, s a tenger hullámzó, ragyogó habjai, melyek néha néha csapkodják a hajó vékonynak tűnő, mégis erős felszínét. A messzeség, mely előttünk volt, s a végeláthatatlan tenger szépsége..még engem is magával ragadott néhány pillanatra, s szinte egészen bamba arckifejezéssel néztem ki a messzibe, mely olyannak tűnt, mintha a semmibe vezetne, bár tudtuk, ez nem így van...hisz végül is " haza" visz minket, az új hazába repít...
Ahogy végre képes voltam magamhoz térni eme kábulatból, végre megpillantottam a hajó személyzetét is, kik éppen az indulásunkat segítették elő. Vitorlákat bontottak, s rögzítettek oda...felváltva, mintha csak ezt csinálták volna egész életük folyamán...bár ez valószínűleg többségüknél így lehetett, míg mások talán csupán kényszerből vannak itt. Meglehet, de talán mégsem...
A hajó indulni készül, s én eddig mégis csupán a tenger felőli oldalát tekintettem, s csodáltam meg, de a másik...a kikötő oldala is szép volt, így ...innen nézve, bár..elég üres, nem volt senki aki elbúcsúztassa a hajó utasait, vagy személyzetét...senki, aki csupán csak egy búcsúzó szót is kinyögött volna lent, vagy egy félresikerült integetés...még ennyi sem történt, csupán elindultunk...halkan, csendben, s olyan mintha senki sem tudna erről a vizekre kifutó hajóról. Azt hiszem a fedélzeten lévő emberek többsége menekült lehet, kiknek nincsenek hozzátartozóik, csupán örülnek, hogy élhetnek, s eljutottak idáig...idáig, ahol végre csupán egy lépésre vannak a hazájuktól..attól a helytől, mely új életet ad számukra. ~ Pont mint mi. ~ Fordult meg bennem. ~ Olyanok mint mi...részben legalább is. A célunk ugyan az..új élet...valahol máshol. ~ Gondoltam, s hunytam le szemeim, csupán egy pillanat erejéig. 
Ahogy lassan, csupán siklottunk a vízen..elértük az országhatárt, s ekkor a hajón...valahogy furcsa sötét aura futott végig, mely egy ideig szinte feloszthatatlannak látszott. ~ Úgy tűnik mindenki rosszul viseli az ország elhagyását...bár én sem szívesen teszem..de tudom, hogy jobb élet várhat rám, mely megszabadít a sötéttől...remélem! Így kénytelen vagyok ezt tenni, pont mint Yao...pont mint az emberek kik, itt vannak...pont mint a hajó össze utasa. Ebben, mint egyformák vagyunk! 
Miután az aura oszlani látszik, s én is magamhoz térek gondolataim rabságából, olyasmire figyelek fel, mi eddig elhagyta szemeimet, s nem vettem észre..bár már előzőekben gondoltam erre, de többen vannak mint hittem. Viszonylag sok shinobit látni, kik mint villám, s levél jelöléssel elátott fejpántban kószálnak...~ Ők lennének azok, kik ügyelnek a rendre ezen az úszó teknőn? Jobb, ha távolságot tatok tőlük...véletlen sem akarok belekötni valamelyikbe, s a vízben végezni...nem lenne jó poén! Szerencse, hogy nem hoztam fegyvereket fel...DE lent is el kell dugni mindent, félő, hogy meglátnak valamit, mit nem kéne.

A fedélzetre  a nap több szakában is feltekintettem, de változás nem volt...majdnem ugyanazon hűvös arcokat látni, s mind a vizet kémlelik, mintha mondana valamit, amivel válaszolna felvetett kérdéseikre, vagy mintha erővel bírna, mely megszabadít a gondoktól. ~ Bár így lenne, akkor egyszerűen megtalálnám azt a férget, aki megölte anyám...s vége lenne minden gonosz, s sötét gondolatomnak...végeznék a lappangó sötéttel, önmagammal...~ Miközben a vizet néztem, ezen gondolatok jöttek föl...lehet benne valami, hogy ezen hullámzó, zavaros víz megtisztítana gondolataidtól...furcsa. ~ Hmmm...~ Sóhajtottam, majd vissza indultam...nem akartam több időt szánni ezen bűnös gondolataimra.
Vissza indultam a kabinba, jobb lesz pihenni...de valahogy mindig több ember látok bemenni egy nagyobb terembe, honnan jó illatok szálltak ki, így gondoltam betámolygok én is. Lesz ami lesz...s beérve egy nagyobbacska, bár csak kb. 50 férőhelyet étkezde tárult szemeim elé, mely tele volt fejüket tömő shinobikkal... ha már betévedtem, haraptam valamit én is, hisz ebéd idő már elmúlt, én mégis még korgó hassal mászkáltam. ~ Na, ezt bepótoljuk! ~ Járt a fejemben, s hamar megtömtem magam. Az étel illata jó volt, az íze kevésbé, de ehető, s ez a fő!
étkezés után a kabinunkban dőltem ki, s azt hiszem szunyókáltam is egy-két órácskát...nem tudom, nem számoltam, de olyan édesdeden aludtam, hogy bárki megirigyelne érte!

Aztán ismét útnak eredtem...volt 1-2 rész, melyet még nem néztem át. Bár nagy dolgokat már nem fedeztem fel...csupán egy kisebb kabinból kialakított üzletet, hol nem volt sok minden, bár étel,s ital volt..mégis...költsem a pénzem, mely így sem sok? ~ Inkább nem teszem. ~ Sétáltam tovább, szinte csorgó nyállal, de kibírtam...ahogy haladtam, volt 1-2 kabin ahova beláttam, de egyik sem volt királyinak mondható..zöme olyan volt mint a miénk, így nem volt okom panaszra..mások is hasonló sorsban osztoznak velünk, s a semminél ez is jobb. Bár az éjszakát egy ágyban töltjük...~ Ch...legyen egy rossz mozdulata Yaonak...biztos, hogy monoklival fog ébredni! ~ Forrott fel kicsit az agyam, de aztán hamar lehűltem...A kabin kicsi , de a lényeg megvan benne, mi az élethez, s a túléléshez kell, sőt több is...ez is luxus, a földhöz képest, mi sokszor szolgált az ágyamként. ~ Jó ez így... ~ Mondtam magamban, s tértem vissza a fedélzetre, hol éppen a lenyugvó napot fürkészték páran, mely számomra is szórakozást nyújtott...így csatlakoztam a maroknyi emberhez...s bámultam a napot, mely újra ámulatba ejtett, most valahogy vöröslött, s fénye lassan visszaverődött a víz hullámairól, így képezve csillámszőnyeget a vízen, miközben lassan leszállt a kavargó habok homályában...
  Az este hamar leszállt, s eljött az ideje, hogy teletömött pocakkal, most már aludni térjünk. A kabin, még mindig kicsinek, s szűkösnek hatott, s ledőlve az ágyra, ez a kép valahogy nem változott, bár így fekve kicsit érdekesebb volt...hiszen a hajó mozgása most valahogy más volt, s olyasmi érzésem támadt, hogy minden hullámot érzek, mely csak kicsikét is megérinti a hajó oldalát. Furcsa volt, s így nehezen ragadtak le a szemeim, hosszasan, talán 1-2 órán át bámultam magam elé a sötétben, miközben bár kedvem lett volna az alváshoz, valahogy nem jött össze, csupán később, mikor már a fáradtság uralkodott felettem, annyira álmos voltam, s kimerült, hogy ekkor már nem érdekeltek sem a hullámos, sem a víz mely körülvett, gyorsan, észre sem vettem, de már aludtam...
 Másnap, nem keltem korán, talán már lassan 10óra is lehet...szokatlan tőlem ez a hosszú alvás, de a tény, hogy az este kevésbé sikerült aludnom...~ Igen, talán ez az oka ~ Gondoltam, mikor nagyot nyújtózva kimásztam az ágyból. Igyekeztem gyorsan összekapni magam, s ismét látni akartam a vizet, ahogyan a naptól megfestve csillog. Úgy most gyorsan lépdeltem fölfelé, s ahogy kitártam az ajtót, mely elválasztotta a hajó belsejét, s a külvilágot, a nap erősen tűzött bele a szemembe...mintha az lenne a célja, hogy megvakítson. Kicsit odébb léptem, majd követve a többi embert lefelé bambultam..a vízre, mely ismét elterelte gondolataim, s egészen lefoglalt, majdcsak ebé időig követtem szemeimmel a habok mozgását. Ám ekkor a hasam elég nagyot kordult, s jelezte...éhes. Lebaktattam az ebélő részhez, ahol már többen is tömték a fejüket, s hamar csatlakoztam én is. Az étel illata ismét jó volt, s az íze ismét szörnyű...De étel, ez a lényeg. Ebéd után ismét felmentem s folytattam előző tevékenységem, hiszen... ~ Mégis mi mást tehetnék jelenleg? ~ Néha felmértem az embereket a fedélzeten, s eldöntöttem magamban, vajon melyik lenne elég jó ellenfél...de a nap nagy részében, csak bámultam a vizet, ez számomra elegendő szórakozást nyújtott, s vártam, hogy mikor bukkan fel valami föld szerűség, mely azt jelentené, hamarosan odaérünk! Ám szemeim nem fedeztek fel eféle csodákat, s előttünk még mindig csupán a víz hullámai voltak láthatóak, miközben már a nap is lefelé igyekezett. Úgy döntöttem hamar elfogyasztom a vacsorát, melynek íze vetekedett az ebédével...s ezek után az alvás már-már kecsegtetett. Őszintén nem akartam érezni ezt az ízt sokáig, így az alvásba menekültem, mely ma sokkal egyszerűbben sikerült...
 Másnap reggel nagyobb zsivajra ébredtem, ami a felszín felől jött. Úgy véltem jobb tudni, mi is az..ezért felkeltem, s ha még nem volt ébren, mesterem figyelmét is felhívtam erre. Felsiettünk a fedélzetre, hol többet is a vízre bámultak...a csupán ezeket a hangokat hallottam ki... - Megcsináltuk, megérkeztünk, ott vagyunk! - Hallottam felváltva, majd én is előre tekintettem, s egy hegyekkel borított földrész került a szemeim elé, mely láthatóan egyre közelebb került hozzánk. ~ Ez lenne a villám területe? Végre közeledünk...
- Ez az a hely...Sensei? - Kérdeztem, miközben bámultam előre...bár még nem 2 perc mire odaérünk..szerintem meglesz még 1-2 óra, de már látható volt a szárazföld körvonala. Ezen felbuzdulva máris vissza siettem a kabinba, s pakolni kezdtem..sem reggeli sem más nem érdekelt, csak a cuccom igyekeztem összerámolni, mely szinte fél órába sem telt...majd vissza siettem a fedélzetre...ám ekkor rá kellett jönnöm, hogy a becskő képességem nem az igazi... hiszen a föld nem tűnt úgy..mintha közeledett volna. ~ Ez nem 1-2 óra lesz..igaz? Azt hiszem a túlzott izgatottság okozta ezt a tévedést bennem..~ Kérdeztem önmagamtól, majd kicsit letörten battyogtam vissza a kabin irányába...de ekkor megcsapta az orrom valami finom illat, mely az ebédlőből szállt kifelé, már rotyog az ebéd...s néhány éhes száj már falatozik... kordult meg a hasam, s tértem be én is...~ Azt hittem ekkorára már megérkezünk.....de láthatóan számításaim nem voltak helyesek..többet néztem ki ebből a hajóból...~ Motyogtam, miközben tömtem a kaját.
 Ebéd után már nem volt sok dolog amit tehettem, hiszen már összepakoltam, s egyéb teendőm nem volt, így csak visszamásztam a felszínre, s figyeltem a szinte araszokban közeledő földet. Ami már tényleg úgy tűnt közel van... azt hiszem talán hamarosan kiköthetünk...így felhoztam a csomagjaim, s a Sensei is velem tartott, most már azt hiszem tényleg itt az idő, felszerelkezve vártuk a fedélzeten a kikötést, mely hamarosan eljön, bár nem csak mi...mellettünk még több tucatnyi ember tett ugyan így...
avatar
Kitsune Haruka
Játékos

Tartózkodási hely : Kitsune City :3


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 329

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Uchiha Madara on Szomb. Feb. 08 2014, 10:46

Hosszú napok állnak mögöttetek, azonban a tengeren eltöltött napok eseménytelenül teltek. Sehol egy kalózbanda, egy hatalmas vihar. Csupán a hullámzó kékség. Yao észrevette, hogy egyre több személy indul a fedélzetre, majd a korlátnak feszülve szemlélik a távolban lévő partot. Ti is felsétáltok, majd Yao elmosolyodik.
- Az ott már Kumogakure partja. - szólalt fel. Ekkor néhány katona lépett közelebb és kezükkel hátrébb terelték a korlátról lógó személyeket.
- Hátrébb. Mindenki. Menjenek hátrébb. - szólalt fel egyikük.
Talán egy óra telhetett el, mikor már tisztán kivehető volt az előttetek lévő kikötő, sőt, már a dokkon lévő legénység nagyját is ki lehetett venni. Nem kis védelmen van a kikötőben, sok a kumogakurei jelzést viselő katona és shinobi.
A hajó kikötött, majd a pallókat kihelyezve utat adtak az utasoknak, akik rendezett sorokban hagyták el a hajót. Lesétálva a pallón a dokkra a katonák további utasításai következtek. Sorokba rendezték a menekülteket, és kisebb csapatokban elvezették őket.

Első megállóhely a kikötő mögötti kis terület, ahova a hajó megérkezéséig kis kocsikat hívtak, ezekkel a kocsikkal szállítják a menekülteket a város mellett található, titkos területre. 
Egy kis épület, legalábbis látszólag, ám az épület nagy része a öld alá épült. AZ épületen belül a folyók labirintusában eljuthattok egy terembe, ahol egy nagy asztal áll, mögötte kumogakurei fejpántot viselő, 40-es éveit rúgó férfi ül, papírokkal maga előtt. Az ajtóban további két személy áll őrt. 
Sajnos neked az ajtón kívül kell maradnod, a feladatot Yaonak kell elintéznie, akit két őr kísér be az ajtón.
Alig negyed óra alatt végeztek is a papírmunkákkal, Yao mosolyogva sétált ki a szobából, kezében néhány papírral. 
- Gyere Haruka. Menjünk haza - mosolygott rád, látszott rajta, valóban boldog, talán még nem is láttad őt ennyire boldognak.

Kumogakure városában
A tömött utcák mellett egy kis kétemeletes lakást vásárolt Yao, melynek az alsó szintjének ablakai deszkákkal volt  beszögelve. Yao egy kulcsot vett elő. A kulcs passzolt az ajtón lévő kulcslyukba, elfordult, kattant egyet. 
Az alsó szint teljesen üres volt. Lepedők mindenhol, egy-egy bútor, kanapé volt ugyan, de ez a szint nem a lakhatást biztosította. Az alsó szint a megélhetés miatt kellett. A felső szint két szobával, egy fürdővel és egy konyhával rendelkezett, méreteiben jóval kisebb, mint a határvidéki lakás, ám ez sokkalta biztonságosabb, erre a lakásra mondják azt, hogy otthon.
- Légy üdvözölve, itthon - mosolyodott el mestered, majd a kis erkélyre sétált, és rágyújtott. A zsúfolt utca fölött állt, hallgatta a város zaját, a zajt, amelyet évek óta nem hallhatott.
A kalandod ezzel véget ért, a csodás postokért jutalmad + 10 chakra, valamint hivatalosan is kumogakurei shinobi vagy.
A következő körben a ház berendezését, a beköltözést írd meg, a nap további része rád van bízva, sétálhatsz a városban, az üzletekben, Yao otthon marad és berendezi a ház felső szintjét. Az alsó szint maradjon érintetlen. A postot Ide szeretném.

_________________
Meséléseim:
Tengeri patkányok - Hirota Yukionna
Villódzó kábulat - Matsuhito Shinroku
A múlt sugarai - Djuka Orimi
Hosszú utakon - Nara Akane
Szenvedéssel teli világ - Ayanokoji Takashi - ideiglenesen fagyasztva
Nagykutyák között - Shunsui - fagyasztva
Üzemen kívül - Kenshiro Youma - fagyasztott
Irányított Anime karakterek:
Ao, Tobi
avatar
Uchiha Madara
Mesélő

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legend
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) on Pént. Feb. 14 2014, 22:42

/Makoto/


Utad Hoshigakure-ba vezet, legalábbis így véled, így fogod a szerelésed, és indulsz is, természetesen a szövetség jelölésével. Nem zavar senki, sőt még egy kis pénzzel is kitöltenek a kapunál, az utadra, pont elég is lesz, élelemre és szállásra, amíg el nem éred a szövetséges országot. A következő postodnak három fázisból, pontosabban részből kell állnia, aminek minden egyes pontja hatással lesz a kalandodra, így azt ajánlom gondolkodj, és jól dolgozd ki. Az első fázis, az út első felének a leírása, miként jutsz el a Szél országának határára, két választásod lehet, hogy mit írsz bele a történetbe, az egyik, hogy találkozol egy kereskedővel, akivel elmész a helyszínre, a határig természetesen, vele beszélgetsz (rád bízom, hogy mit), de az öreg nem mond semmit a háborúról, csak a személyes kérdésekre válaszol, ahol elmondhatja, hogy a neve Aiku Daizo, és van két fia, de a felesége meghalt, nem mondja meg, hogy miben, idős férfi, fehér szakálla a nyakához ér a szélben, nos ez az egyik lehetőség, természetesen reálisan írd le az utat. A második, hogy egyedül mész, de ebben az esetben kétszer találkozol banditákkal, akik mindig pénzt kérnek tőled, és mindig meghatározott összeget, az első csapat négy fiatalból áll, és a Tűz országának határán "keresnek" fel téged. Mind piszkos, vékony, és félmeztelen, ám szemükben vérszomj uralkodik, és pontosan 10.000 ryo-t kérnek tőled, ha megadod elengednek. A második alkalommal kardos szamurájok vesznek körbe, pontosabban lehet, hogy azok, páncéljuk nincs, 8-an vannak, és 15.000 ryo-t kérnek tőled, ha megadod továbbmehetsz, ha nem ugyan úgy harcolsz, mint a másik esetben is. Ez után tovább haladhatsz, tehát összefoglalva: I. fázis:
- Kereskedő, és a hozzá tartozó dolgok
- Egyedül, de jönnek a banditák
Te alakítod a történetet, csak az egyik szál lehet, és a Szél országának határáig tart.


II. fázis, a Szél országa/Élet
- Első lehetőség: A határon találkozol egy lánnyal, rongyos ruhákban jár, egy mackóval a kezében, alig 8 éves, de nincsenek szülei, és nem beszél, te döntesz, hogy mit csinálsz vele, az biztos, hogy kettőtöknek nincs elég vize, az utolsó napokban valaki szomjazni fog a sivatagban, és falu nincs a közelben. Írd le a beszélgetéseket, legalábbis, hogy miként akarsz vele törődni, ha egyáltalán akarsz, ott is hagyhatod, itt 5 nap eseményeit kell leírnod, hogy mit csinálsz, emberrel nem találkozol, és állattal sem, néhány kaktuszon kívül semmi nem szegélyezi az utad.
- Második lehetőség: Egyedül sétálva találsz két embert, mindkettő azonos tetoválást visel, és láthatóan harcosok, két férfi, magasabbak, mint te, de nem néznek le téged, és nincs semmilyen jelzés, hogy veled, vagy ellened lennének, ám kedvesek. Az egyik Izumi, 19 éves kardforgató, míg a másik Takeo, 21 éves, és a másik fickó bátyja, szintén fegyverhasználó, ám ő két sai-t használ. Tehát testvérek, velük kell megtenned ezt az öt napot, hozzájuk intézhetsz kérdéseket a Medve országával kapcsolatban is, amit én fogok majd a post-omban megválaszolni., ha ezt a lehetőséget választod, írd le ugyancsak az öt napot.


III. fázis, a Szél országa/Harc
- Ha a második lehetőséget választottad előbb, akkor a harcban a két férfi áll melletted, írd le, hogy miként kerülsz az ország határvidékére, a Medve országának közelébe, majd hogy öt Iwagakure-i rátok támad, legyen kreativitásod, és fantáziád a harchoz, a két férfi egy-egy emberrel elbír, neked kettővel kell harcolnod, ha akarsz, természetesen ráhagyhatod a fivérekre is. Ezt a fázist feltételes módban írd le, végig, pontosabban csak a harc részét, hogy miként döntesz, mit csinálsz, és a legfontosabb, ott legyen vége, hogy már csak egy marad.
- Ha az első lehetőséget választottad előbb, ugyancsak az a feladatod, de ebben az esetben a kislány nem tud harcolni, de csak hárman jönnek felétek, neked ugyanúgy két emberrel kell elbánni, ugyanúgy feltételes mód, kreativitás, realitás, és a vége, hogy már csak egy ember marad. A post-ot a Medvék országa, erdőségek részhez írd.
avatar
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Aokaze Atsushi on Kedd Jún. 30 2015, 23:29

// Hidan //
 
Reggel mielőtt még, kiengedtek volna a kórházból, alaposan átkötözték a mellkasunkat, azért, hogy elkerüljük azt, hogy rosszul forrjanak össze a törött bordáink. A kötés szorossága kezdetben kellemetlen volt, a lélegzés sem volt a legkönnyebb és ez egy jó darabig nem is változik, így hát kénytelenek leszünk megszokni valahogy. Ez nekem talán nagyobb, gondokat fog jelenteni a jövőben mivel az összes ismert elemi ninjutsumhoz nagy mennyiségű levegőt kell chakrával elkeverni a tüdőmben, remélhetőleg ez nem fog nagyon kihatni a jutsujaimra. Mikor újra felpakoltunk elindultunk a falu bejáratához, hogy találkozzunk a többiekkel. Mikor én és Takeshi odaérünk a többiek már vártak ránk, és mikor Ayame észrevette érkezésünk el is indult hozzánk, bár most a tegnapi erős szorítása helyett csak, kezem fogja. Szabad kezem mutató és hüvelykujjammal gyengéden álla alá helyezem, és arcát felém fordítom, majd csókot lopok édes ajkairól.
- Khm…, Jó reggelt!
- Jó reggelt!
- Sziasztok! Hogy vagytok?
- Egyre jobban! Bár a kötés még irritál egy kicsit.
- Én már nagyjából meg is szoktam!
Amint megbizonyosodtak arról, hogy jól vagyunk, a Kai sensei erőltetett köhögéssel jelzi, szeretné megosztani velünk azt, amit sikerült megtudni. Némán hallgatjuk az eseményeket, a sajnálat pedig egyre csak nő bennünk irántuk, Hirotó halálának híre már kevésbé vált ki hasonló érzelmeket. Talán Ayaménak még egy kis megnyugvást is jelent, hisz közülünk neki vannak róla a legfélelmetesebb emlékei. Mikor a sensei befejezi az eligazítást, szánakozón rápillant Toyára, aki neve hallatán felkapta a fejét, majd Takeshitől kéri a szagmintákat. A fiú hamar elő is veszi őket, hátizsákjából majd átnyújtja őket, Kai sensei leguggol az ebhez, aztán orrához tartja Nanami ruháinak az egyik darabját. Bár Toya megértette mi a feladata, de hiába szaglászott nem talált, szagot, amit követhetne. Szaglászik egy darabig, majd elkeseredett nyüszítéssel jelzi nem sikerült Nanami szagára bukkannia. Ezután Kai sensei csüggedten sóhajt fel, elmondja, hogy akkor hol kezdjük Nanami keresését, aztán egy térképen is megmutatta, hol is található a hely, rögtön ezután neki is vágtunk az újabb remélhetőleg nem túl hosszúra nyúló útnak.

_________________

2016. Január- A hónap legjobbja

Mulitkarik: Aokaze Atsushi, Aihara Arata
avatar
Aokaze Atsushi
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 44

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 623

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Hidan on Szer. Júl. 01 2015, 19:09

A kis csapat nagyjából az út háromnegyedét tehette meg, amikor Toya hangos vakkantással egyszer csak nekiiramodik és futásnak ered. A nyomában loholó Sensei és geninjei épp hogy csak tartani tudják az iramot a sűrű erdőben, ahol a kutya könnyedén mászik át sűrű cserjéseken, ott ők képtelenek átférni, így a lombkoronaszinten folytatják az üldözést, bár itt sincs sokkal könnyebb dolgok. Nagyjából egy fertályóra megfeszített menet után halvány fénysávot pillantanak meg, ami a rengeteg végét jelzi. Ahogy kiérnek az erdőből, látják hogy az eb eszeveszett lelkesedéssel egy apró házakból álló épületegyüttes felé veszi az irányt. Ahogy közelebb érnek, egyre valószínűbbé válik, hogy ez lesz az a tanya amit keresnek.
Ahol elhaladnak az elhagyatott csűr és kiszáradt gémeskút mellett, ismét megpillantják a bozontos négylábút, aki pár pillanattal korábban eltűnt egy sarok mögött. Farkát behúzva, nyüszítve szagolgat egy apró vértócsát a földön. Körülötte vagy egy tucatnyi bakancs lábnyoma, ruhafoszlányok és még több vér. A birtok egyébként teljesen kihalt. Ismét a Sensei határozott hangja töri meg a csendet:
- Mielőtt nekiállnánk a nyomozásnak, biztosítanunk kell a terepet! Nézzetek körül, de legyetek óvatosak. Én és Takeshi átvizsgáljuk a pajtát és a cselédszállást, ti pedig a házba mentek. Ha ellenséggel kerülnétek szembe, fújjatok visszavonulót, ne szálljatok szembe velük egyedül, inkább kiáltsatok segítségért!
Ayame a csuklójánál ragadja meg szerelmét és finoman maga után húzza. Toya rövid tétovázás után végül is a lánnyal és Atsushival tart. A birtok egyébként valaha pazar lehetett, még elhagyatottságában is méltóságot sugároz. Nanami beszámolói alapján sokkal inkább valami szegény kis parasztháznak képzelte volna az ember. Ahogy a kunoichi átlép a küszöbön és körülnéz a nappaliban egyszer egy kis halom zöldes rongyon akad meg a figyelme. Leguggol, majd óvatosan két kezének középső és mutatóujja közé csippentve emeli maga elé a megpörkölődött kórházi köpenyt. Kis szipogás után tanácstalan hangon szólal meg:
- Még egészen égett szaga van, biztosan nem régóta van itt... De mégis hogy kerülne ide egy ilyen tárgy..?
A kutyus ismét hevesen csóválni kezdi a farkát és mohón szívja magába a kormos ruhadarab illatát.
- Nézd, azon a ruhásládán alig van por! Mintha valaki nemrég feltúrta volna!

_________________
Áldozatok:
Okisha Aiza
Takeyanagi Tomoko
Unazaki Ashura
Kenshiro Mirubi
Ago
Hana Fujishima
Miuru Hitomi
Hamacho Yoshitaro


"Egy ivászattal töltött éjszaka után nem tudok rosszabbat elképzelni, mint arra ébredni, hogy fekszik melletted valaki, akinek nem emlékszel a nevére, hogy hol találkoztatok, és hogy mitől halt meg."
avatar
Hidan
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: wat?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Aokaze Atsushi on Csüt. Júl. 02 2015, 23:29

// Hidan //
 
Miután elhagytuk a falut, hogy folytassuk Nanami keresést, mikor már az útnak csak kb. a negyede van hátra Toya erőteljes csaholni kezd, majd futásnak ered.  Mi is egyből utána eredünk, a kutya biztos észlelt valamit, amit mi nem, mert oly gyorsan szedi mind a négy lábát, hogy alig bírjuk tartani a tempóját, amit a sűrű bozótos erdőben diktál. Nekünk a talajon a mozgás már túl nehézkes, úgyhogy felugrunk a fák ágaira és onnan szökkenünk egyikről a másikra, de a haladás itt sem egyszerű. Egy órányi loholás után, úgy tűnik végre elértük az erdő végét, melyet a kisebb nagyobb lombkoronán átszűrődő napfény tudat velünk. Amint végre kiérünk, Toya egy épület csoport felé indul, ahogy haladunk az épületek felé észrevehető, hogy ez egykoron egy tanyavilág lehetett és mivel Toya ennyire lelkes volt egyértelmű számunkra, hogy itt élt Nanami a testvérével és a mamájával. Mindenki számára meglepetést okoz az, hogy milyen jómódúnak látszik pedig a lány elmondása alapján csak egy kis szegény családnak hittük őket. A hely már teljesen kihalt, miközben nézelődünk az eb el is tűnik a szemünk elől, majd egy kiszáradt gémeskút és romos csűr közelében pillantjuk meg újra. Elsőre nyüszítésére leszünk figyelmesek, majd megpillantjuk a vörös vértócsát az orránál. Kai sensei megadja, ki melyik épületet vizsgálja át, erre Ayame rögvest gyengéden karon ragad és a mögöttem lévő nagy ház felé kezd húzni, azt sem várja meg, hogy megforduljak. Toya pedig kis töprengés után a kettévált csapat gerlepárja után indul.
- Na, nem kell ennyire rohanni, még a végén ebben a nagy sietségben magadra rántasz! Ezt pedig inkább, hagyjuk későbbre.
- Csak szeretnéd! - Közben incselkedő grimaszt vág.
Ayame lép be először a házba, és ahogy körülnéz a nappaliban, néhány zöldes árnyalatú ruhadarabom akad meg a figyelme. Közelebb megy hozzá, mutató és középső ujjával közrefogva megemeli a kissé szenes kórházi köpenyt. Kis szipogás után aggodalmasan felszólal, majd az „égett” szó hallatán én is jobban szemügyre veszem.
- Ez olyan, mint amit Nanami viselt az eltűnésekkor!
A kutya reakciója, megerősíti az iménti szavaim, farkát csóválgatva vidáman szagolgatja a szenes ruhát. Közben Ayame egy újabb észrevételét is megosztja velem.
- Toya vidd ezt oda Takeshiéknek!
Majd a szájába adom a köpenyt, miközben Toya éppen a csűr felé indul, én a ládát nézem gyorsan át.
 - Amíg a többiek ideérnek, nézzünk még szét a többi szobában is.

_________________

2016. Január- A hónap legjobbja

Mulitkarik: Aokaze Atsushi, Aihara Arata
avatar
Aokaze Atsushi
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 44

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 623

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Elhagyatott város

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

6 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.