Fürdő- és kereskedelmi falu

**Konan** on Kedd. Máj. 11, 2010 8:17 am

Ennek a falunak a megélhetését a fürdő és a kereskedelem biztosítja, lévén a falu az itt összefutó kereskedelmi utak kereszteződésében jött létre. Takumi no Satotól alig fél napi járóföldre fekszik, és gyakorlatilag ez az egyetlen állandóan lakott terület a fegyverkészítők által lazán ellenőrzött független területen, az iparos falut kivéve.

**Zoriko Akohi** on Szomb. Máj. 29, 2010 2:31 pm

Hosszú kutyagolás után megérkeztek a Fürdő faluban. Utuk során több szó nem is eset. Láthatóan csapattársa se a legbeszédesebb, és ha nem volt fontos a dolog Akohi se szívesen törte meg a csendet. Hagyta magát vezetni, mivel társa sokkal tapasztaltabbnak tűnt, és nem látta értelmét annak, hogy fölöslegesen okoskodjon. Mellesleg a pénz jutalom így is jár neki, de legalább kevesebb meló hárul rá. Viszont, ha a fegyvert el akarja lopni mi már megfordult a fejében, akkor még ki kell gondolnia egy tervet. Azt a tényt se zárhatja ki, hogy ez a kölyök, vagy valamelyik másik elveszet ninja nem e ugyanezekkel a szándékokkal érkezett. Elvégre a bűnözők ha a fegyvert értékesebbnek tartják mint a felkínált összeget még szép, hogy inkább a fegyvert választják. Míg a falúban sétáltak Akohi nézelődött. Még sosem volt fürdőben, bár késztetést se érzett a használatára. Viszont a gyomra korgott.
-Ha jól tudom, innen még fél napi járásra van a célunk. Emberesebb tempóban is nyolc óráig el fog tartani míg megérkezünk. Javaslom menjünk be egy csehóba és együnk egyet, ki tudja mikor lesz rá legközelebb alkalmunk.- Ha a társa belemegy akkor esznek, ha nem akkor egy kicsit lemaradt valahol bekajál, majd futva behozza a lemaradását. Így legalább az ételt is ledolgozza.

**Shikaku** on Csüt. Jún. 03, 2010 2:49 am

Aibuki vállat von a fejtegetésedre, és beültök egy kis vendéglőbe, ahol aztán a kissrác emberesen bekajál, aztán hasát simogatva dől el a padon, hogy nézze amíg befejezed a te menüdet. Az étel után indulásra állsz, mire a társad újra előkapja a holtra unt arcát, és tényleg nekiálltok gyorsabb tempóban megközelíteni Takumit.
-Na, mi a terv Mr. Buzgó? - Aibuki arca nem is lehetne szebb, amikor az út vége felé rákérdez, hogy min gondolkodtál. Ha addig nem jutott eszedbe semmi, akkor durván fejbevág a tény, hogy már-már látótávban lesz a város, te meg csak úgy mész felé, mint a bárány. Aibuki érdeklődve néz, és vár. Egy erős érzésed van, hogy a fejében már bőven van pár tervezet, de az is látszik, hogy a világért sem zavarja meg vezetői hajlamaidat, és valami olyat is emleget félvállról, hogy ha ilyen lelkesen mész szembe a világ legjobb fegybereivel felszerelt őrökkel, akkor biztos van terved, vagy szimplán csak hülye vagy.

//Ahova irányítod a menetet...//

**Shoytsu Negara** on Pént. Jún. 25, 2010 1:28 am

A tábornok egy szót sem szólt azután, hogy a szobák kulcsát megkapták. Ha hátranézve nem vehette volna észre a követ és Tessa robosztus alakját, könnyedén azt hihették volna, hogy Negara ott sincs. Elválását is csak azért vehették észre, mert ő maga jegyezte meg, hogy "holnap korán indulunk, jó éjszakát", amit a hang követett, ahogy betette az ajtót a helyére - immáron a szobában állva.
Azonnal leoldotta katanáját és a bejárat mellé támasztotta, hogy amennyiben valaki bejön, pont a nyitott ajtó miatt ne láthassa. Könnyű vértjének biztosító kötéseit kipattintotta vállainál, majd lehúzta az egészet, amit követően a szoba egyetlen asztalára helyezte védelmi eszközét. Pár percen belül mellékerültek lábszár- és alkarvédői is, csak mint ugyanazon eszköz lágyékra csatolható eleme. Végül mindössze fekete mellénye és nadrágja takarta testét. Lassú, erőtlen léptekkel megközelítette az ablakot és hosszasan kifelé meredt rajta az éjszakát bámulva, minduntalan környezetét fürkészve. Tekintete néha így is a csillagokra tapadt, mint oly sokszor ilyenkor, a sötétben. Időnként halovány emlékként előtűnt apja vagy nővére - ki állítólag a csatatéren mindig őt keresi, ha tudja, hogy Otogakure ninja is van az ellenség sorai között -, ám ezeket Negara hamar elkergette. Amúgy sem volt szüksége élete során nagyon a nyomasztó rémképekre saját családtagjaival vagy régebbi "barátaival" kapcsolatban, most azonban, egy kiemelt fontosságú küldetés végrehajtása során főleg nem. Azt azonban nagyon jól tudta, hogy előbb-utóbb ezekkel a fantomokkal is le kell számolnia. A múlt sosem kötheti.
Ez ismétlődött fejében, miközben lassan térdeire ereszkedett az éji táj képe előtt. Így töltött el 1-2 órát, mozdulatlanul, némán, de éberen, terveit szövegetve önnön társaságában, míg végül aztán elterült az ágyon és elnyomta őt az álom.
Épp eleget aludt, és program szerint tárultak ki szemei. Megdörgölte azokat, és mire látása teljesen kitisztult, már talpon volt, körbejáratva tekintetét a szobában. Ránézésre minden úgy volt, ahogy hagyta. Pedig még csak be sem zárta az ajtót.
Néhány könnyed mozdulattal indította a hajnalhasadtát, bemelegítés gyanánt. Feloldotta ízületeinek merevségét, hozzászoktatta izmait az aktív mozgáshoz. Szépen sorba ment: fej, nyak, vállak, könyék, csukló, ujjak, törzs [derék, csípő, stb], lábak, térd, boka. Pár könnyed szögdelő gyakorlatot is végzett, amit aztán egy bő fél órás meditálás követte, mellyel chakrafókuszát tartotta a toppon.
Tornája végeztével felállt, a tükör előtt megigazította haját, megmosakodott, beállította haját, majd elkezdte egyenként visszahelyezni a védőlemezeket a helyére. Övéről leakasztotta 5 tekercsét, s egyenként ellenőrizte azoknak - egyébként hiánytalan - tartalmát. Megvolt a lánc, megvoltak a kunaiok és shurikenek, megvoltak a makibishik, megvolt a tartalék katana és ott volt a személyi dolgokat tartalmazó tekercse is a helyén. A csekkolás után mindent visszazárt a papírosba, ahol volt, majd azokat visszahelyezte övére. Sietősen felöltötte köpenyét, felkötötte katanáját hátára, csak azért, hogy egy percen belül aztán olyan rendben hagyja ott a szobát, ahogy az megérkezte előtt is állt.
Odalent még egy keveset várnia kellett, míg a másik kettő csatlakozott hozzá. Udvariasan köszönt nekik, megitta a reggeli szokásként fogyasztott tejet, majd végül a fogadónak és a kedves fogadóslánynak is búcsút intettek.
Mit mondhatni, az út nem volt túl izgalmas odafelé, inkább annál hosszabbnak bizonyult. Negara azonban így sem volt hajlandó lemondani éberségéről, hisz egyre több veszély leselkedhetett rájuk, minél közelebb jutottak Takumi no Satohoz. Ámbár végül alig találkoztak bárkivel is, ami azért végül is nyugtatta a tábornokot. Néha-néha ugyanúgy eltűnt Tessáék mellől, mint a minap, hogy a környéket átfussa bárki után, aki őket figyelhette, ám végül nem lelt senkire, így ezen a napon távollétei a követtől mindössze pár percig tartottak. Ennek ellenére (mármint hogy nem talált senkit és főleg nem ellenséges alakot) harcolhatnékja egyre inkább csak nőttön-nőtt, ám önkontrolljával sikerült leküzdenie ezen hajlamosságát. Mostanra legalábbis.
Végül megérkeztek. Eddigre Negara teljesen jókora köpenye takarásába burkolózott, így elrejtve magát a Nap és a kíváncsi szemek elől. Mivel elképzelése sem volt, mit is kéne most tennie, merre is kéne mennie, a követ mögött maradt, nem messze Tessától, de a lány mellett. A tábornok alaposan körülnézett, és őszintén nem nagyon tűnt megalapozottnak az egész úton lelkében csendben tomboló izgalom az új környezet iránt. Következő, ami miatt végignézett minden látható pontot a környéken (persze nem mozdult el miattuk, félreértés ne essék) az esetleges ellenfelek vagy megfigyelők voltak. Nem érezte magát biztonságban, maradjunk ennyiben. Bár nála ez kifejezetten általános és megszokott volt. Ilyen az, amikor az embert 10-ből 9 megveti, ha tudja is kicsoda ő valójában, vagy ami még fontosabb, hogy hova tartozik. Vagy rosszabb esetben nemcsak megveti, de kifejezetten kitűzi maga elé a célt, hogy elkapja/kiiktassa akár pénz reményében, akár erkölcsiségének adózva. Bár az indíték ezen a ponton már mindegy volt, hisz eddigiek alapján ezek a próbálkozások 10-ből 10-szer kudarcot vallottak. Balszerencse - rájuk nézve.
Negara rövidesen megszólította a követet, miután egy lépéssel közelebb került hozzá.
- És most? Merre, hogyan, mit?

**Haru Noriko** on Kedd. Jún. 29, 2010 2:14 pm

[ Konan, Shui, Hiroto, Naka ]

Lassan feltápászkodtam, és próbáltam megnyugodni, miután az egész napot végiggondoltam a figyelemeltereléstől ez sikerült is. Körülnéztem. Most mi van, mit csinálunk?
- Öhm...mivel eltűnt a követünk, szerintem vissza kéne menni a faluba...- mondtam, miközben a többiekre néztem. - Viszont ezt előtte még el kéne tüntetni - mutattam a csonthalmazok felé. Ebben a pillanatban libabőrös lett a karom- én nem fogok ezekhez hozzányúlni! Gondolom a többiek sincsenek ezzel máshogy, vagy talán Ai nem biztos, hogy így gondolja...Már el is nevezett egy csontot, öregem, nem hiszem el...bár milyen jó, ha az ember értékeli az élet hasonló apró örömeit, három emberből kijön egy kész Baka-csonthadsereg...- mosolyra húztam a számat. Mikor ennyi szörnyű dolog történt velem, hajlamos voltam az egészet viccesen felfogni, de a fejemben néha túlfeszítettem a keserű humor határait. Elmélkedésemben egy ismeretlen hang zavart meg arra fordultam, és egy férfit pillantottam meg, aki felén rohant. Na ne! Nem volt ma még elég a gyilkolászásból? De akárhogy is, meg kellett mutatnom, hogy nem vagyok félős, nem fogok minden ellenségtől meghátrálni! Kunai-t rántottam, és épp elkezdtem azon gondolkodni, vajon van-e ennek esze, hogy nekirohan a négyszeres túlerőnek, mikor megszólalt:
- A nevem Yoro Kemiko, Konoha követe.- hogy mi? De hát akkor ki volt Fea? A férfi közben kérdőre vont, hogy mért nem vártuk meg, és hogy ki az a lány ott a fa ágán. Alig tudtam követni, mit mond, úgy hadart. De mivel most nekem volt a legnagyobb szükségem a magabiztosság bizonyítására, előálltam, és elkezdtem.
- A nevem Haru Noriko. Azért nem vártuk meg, mert egy másik ninja szintén követnek adta ki magát mi pedig... hát...bedőltünk, szóval kísérni kezdtük, amíg ránk nem támadtak, de az a lány mindet kinyírta, elég brutális módon. Csak vért, és csontokat hagyott.- itt lefelé néztem, hátha a férfi követi a tekintetem, és rájön, hogy éppen az egyik támadónk karján áll.- ezután pedig eltűnt, és éppen azon kezdtünk gondolkodni, mit tegyünk, mikor jött Yoro-san. Ami pedig azt a lányt illeti, fogalmam sincs kicsoda. Csak annyit tudok, hogy most nyírta ki a negyedik ellenségünket. Viszont ha már így belejöttünk a kérdezgetésbe, most én jövök: Honnan tudhatjuk, hogy Yoro-san nem tényleg egy követ, és egyáltalán, hova kell elkísérnünk? És ki volt ez a Fea, mire volt neki jó átverni minket, és miért támadtak meg ? - az már mellékes, ki az az alak ott fönt. Lehet, hogy ő is velünk jön? Nem érdekel, ma már bőven elegem van abból, hogy mindenkit első látásra pozitívan kezelek, mert akivel addig ezt tettem, arról előbb-utóbb kiderült, hogy pukkancs, buta liba, vagy félőrült tömeggyilkos. Ezek után róla már nem is vonok le következtetéseket, pláne, hogy fél perce csak úgy hidegre tett egy embert. Bár, nekünk segített vele, meg amúgy is, ez a shinobik világa, nem haragudhatok mindenkire azért, mert embert ölt, egyszer majd valószínűleg az én kezem is bemocskolódik...biztosan ezt akartam? Ez az én utam? Ölni? De már késő visszacsinálni...ha már így alakult, az a leghelyesebb, ha akármilyen kegyetlen is a feladatom, eleget kell tennem neki. De azért nem lesz az az életcélom, hogy minél több embert eltegyek láb alól...meg azért a ninja létnek is meg vannak a maga előnyei...de szálljunk le a földre, megint elragadtattam magam...ismét Yoro-ra néztem. A tekintetem valószínűleg elég magyarázatot követelő volt, de észbe kellett kapnom, mit tudhat egy követ rólunk, meg az ügyes-bajos problémáinkról? Semmit.
- Na mindegy, ezeket el kell takarítanunk, aztán pedig szerintem elindulhatnánk, mert így sosem érünk oda...- most már kifejezetten okostojásnak tűnhettem, meg ugráltatónak is, mert hiába osztom itt az észt, nem teszek közben semmit...lassan a csontok felé léptem. Először kéne ásni egy gödröt...lapát hiányában a kezemmel fogtam neki, és közben a többiek felé sandítottam. Senkinek nincsen Doton-jutsuja? De legalább segítenének...Hiszen most egy csapat vagyunk, nem ártana közösen megoldani a közös problémákat...

**Hyuuga Aikan** on Kedd. Jún. 29, 2010 7:04 pm

– Kicsi nyuszi, fent a fán, a ninja meg megmurdált – énekelgeti magában szépen nyugisan, mintha semmi nem történt volna. Na igen, Nakát egyáltalán nem érdekelte a külvilág, se az, hogy egy ember üveges szemekkel hullott a földre, mint holmi mihaszna levél – holtan.
Érkezett egy emberke is, valami hímnemű egyed – de nem nagyon figyelt rá, mert neki ott volt a Kibuja, valahol messze a nagyvilágban, s ő csak a férjéé volt, senki másé. Egyebekre nem is vetett pillantást, maximum annyi időre, hogy kategóriába sorolja. De Kibu után mindenki csak valami nyomi lehetett.
A szőke lány abbahagyta a sírást – Naka sosem tudta, hogy álljon a pityergő emberekhez, mert a legutóbbi alkalom nagyjából hét éve lehetett, amikor is egy küldetésen eltaposta az ellenséges ninja a mackóját, ő meg cserébe kinyírta az alakot. A fekete hajú lány és a fiú kézfogására és ölelésére csak kuncogni tudott, mivel a Vörös démonka is érzett egyszer így a csapattársa iránt. Egyszer. Régen.
~ Hogy ki vagyok? Hogy éééén ki vagyoook? ~ A gondolata visszhangoztak, mintha valami istennő szólalt volna meg. ~Én vagyok a csodálatos Nakaaaa.~
– Hali van, min-den-ki! – Szótagolta az utolsó szót, majd pedig egy kislányos mosolyt villantott a földön gyülekező társaságra, de folytatta: – Hívjatok nyugodtan csak Nevenincs Kisasszonynak, rendi?
Naka kuncogott, mintha valami hatalmas szűz titok birtokában lett volna – userke meg fejbe lövi magát >.< –, majd pedig a nyuszit gyöngéden magához ölelte. Másik kezével leheletnyit ellökte magát a faágtól. A szoknyája bizonyos okoknál fogva nem lebbent fel, a talajt is furcsán puhán fogta, puffanás és reccsenés nélkül.
– Miszter Követ. Csókolom, hogy tetszik lenni? De inkább ne tessék válaszolni, mert nem érdekel, csak tudja, az a fránya illem diktálja a megkérdezését. Múúúh… hogy én mennyiszer meg akartam változtatni.
A másik kezével is átölelte maga előtt a nyulacskát, majd pedig gyilkos némasággal, ártatlan kifejezéssel az arcán, mindennemű hang nélkül indult el a füvön az élők felé, el a véres hulla mellett, aki beleszaladt a halál várakozó karmaiba. Szerencsétlen egy fickó, de kész vesztes is. Egy ilyen vakítóan szép hölgyet nem észrevenni? Gyalázat.
– A nevecskémet most már tudogatjátok, de mivel engem nem nagyon érdekel, ti kik vagytok, tegyetek úgy, mintha az uraságnak mondanátok, én meg véletlenül hallani fogom, rendi? – Már megint ez a rendi, ráadásul Naka most bunkó is, höh. Ilyenkor csak legyinteni kell ám, semmi komoly.
Nakuci az orrával megborzolta a cuki nyúl kobakján lévő pihe-puha szőrt, majd pedig lassan felemelte ismét a tekintetét, s ránézett a gyülekezetre azokkal az átható, seszínű és zavarba ejtően metsző szemeivel. Megcsillant valami, amit a gyilkolási vágy és a perverzió közé lehetett sorolni.
– De azért roppant kíváncsi lennék a reakciótokra. Nos, az a szitu, hogy én bizony elveszett ninja vagyok. El-ve-szett.
Szótagolt ismét a drága, na de igen. Az igazat mondta, félreérthetetlen hangsúllyal. És nem csak ez volt tényszerű állítás, hanem az is, hogy most aztán tényleg egy karnyújtásnyira állt a követtől, meg a többiektől is. Egyetlen karlendítés, egyetlen kézjel. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy még jobban a felkavarja a zavaros vizet.

//Hát, drágáim. Az van, hogy holnap megyek filmezni (30-7.), úgyhogy bizony nélkülem mentek tovább. Kellemes játékot mindenkinek, jó kis csatározást – de azért vigyázattok ám –, Konan néninek (ha addig nem találkozunk), nagyon kellemes utat, jó munkát külföldön. Aztán betartani ám a listát Very Happy

. Puszillak, de még mennyire. Vigyázz magadra. Puszpuszpusz, Pápá. Szeretlek titeket! -^.^- //

**Kaibutsu Hiroto** on Szer. Jún. 30, 2010 3:38 pm

/Díszes társaságunknak/

A "harc" után mindenki meredten áll, mindenki azt hiszi, hogy ennyi volt a küldetésünk. Kicsit csalódottan nézek magam elé. Azt hittem hogy az új csapattal az első küldetésünk sokkal sikeresebb lesz, de sajnos nem így történt. Legszívesebben mérgemben belerúgtam volna valamibe.
Azonban hamarosan egy újabb alak jelent meg, aki - mint kiderül - a valódi követ. Nem mutatkozok be, csak intek egyet. Az viszont engem is érdekelne, ki is az, aki a fán ül. Meg kell hagyni, eléggé csinos. Viszont most ez nem számít, eddig is csinos lányok vettek körül.
Ezután észre veszem, hogy Noriko a kezével ásni kezd. Szegény lány teljesen egyedül próbálja eltakarítani a maradványokat. Előveszek egy kunai-t és oda sétálok hozzá. Letérdelek a lány mellett és én is ásni kezdek.
- Ezzel sokkal egyszerűbb! - szólalok meg. - Eredetileg ásásra használták, később lett csak fegyver belőle. Igaz, ezek már módosított változatok. - próbálok beszélgetést kezdeményezni.
Miután befejeztük a takarítást, kicsit hátrébb húzódva követem a csapatot. Az út közben csak annyi derül ki a csapatunk újabb női tagjáról, hogy nem normális. Még nem volt dolgom őrültekkel, de azt hiszem ő abba a kategóriába tartozik. A sétánk alatt néha rápillantok Shui-ra, de most már inkább Noriko felé tekintgetek. Vajon az csak ösztönös reakció volt tőle?

**Unazaki Tessa** on Szomb. Júl. 03, 2010 9:58 am

A szállodába megérkezve Negara és a követ a pulthoz nyomult ahol már a fogadós várt rájuk. Mindketten szobát akartak venni, de végül a követ győzött és ő maga vette meg mindhármunknak a szobát. Én csak csendesen álltam egymagamban hátul és figyeltem ahogyan versengenek a férfiak. Kicsit talán ki is élveztem a helyzetet, elvégre ki ne élvezné, ha valaki helyettünk fizet valamit? Amint megvoltak a szobáink, én felbattyogtam az enyémhez majd beléptem rajta. Este volt már akkor, így hát ideje volt pihenni egy kicsit. Levettem legfelső ruharétegemet, majd lassan az ágyba csúsztam, lecsuktam a szemem, de álom nem jött rá valamiért. Zavart valami pontosabban, méghozzá az, hogy egész úton nem hallottam a hangját. A hang ami eddig mindég rosszra sarkallt engem és bajba sodort. Azonban a múltkori mondatából valami megragadott engem. "A túléléshez szükséged lesz rám!" Ez volt az a mondat ami a fejemben járt, és egészen biztos, hogy e miatt a mondat miatt nem tudtam nyugodtan elaludni. Kiszálltam az ágyból, az ablakhoz sétáltam, kinyitottam azt, majd egy gyors mozdulattal kiugrottam rajta, majd megálltam az épület tetején. Az eső még mindég esett de engem ez nem igazán zavart most. Most inkább megpróbáltam a kapcsolatteremtésre összpontosítani.
*Tudom, hogy hallasz! Volna pár kérdésem. Ki vagy mi vagy te egészen pontosan és mit akarsz tőlem?* Kérdeztem rá azokra a dolgokra amik még nem igazán voltak világosak előttem és nagyon érdekeltek. Yoko személyisége merőben más mint az enyém, tehát biztosra vehetem, hogy ő nem egyenlő velem és én nem őrültem meg. Vagy mégis?
*Óhhh! Tehát te keresel meg engem? Ez szokatlan, de legyen! Én te vagyok, a benned elfojtott érzelmek, indulatok és bánatok összessége! Mindaz a düh, megvetés és gyűlölet ami azóta növekszik, hogy az akadémiára kerültél. Mondhatni, a te sötét oldalad vagyok.* Jött a hang azonban a nő nem mutatta meg magát nekem, ami furcsa volt, mert legutóbb már erre is képes volt és azt reméltem, hogy most is megjelenik.
*Értem, tehát akkor immáron teljesen megbolondultam. Skizofrénia? Persze ez csak én lehetek senki más.* Gondoltam, de egyből jött is rá a válasz. *Nem vagy se bolond se skizofrén te hülye cafka, mindenkinek megvan a sötét oldala, én pusztán elő is tudok törni a miatt ami történt akkor az irodában! Ne feledd el, szükséged van rám! Tudom, hogy még el fog jönni az alkalom, amikor meg kell mutatnom magam.* A mondat befejeztével Yoko hangja elcsendesült majd végül teljesen eltűnt. Kicsit elgondolkoztam azon amit mondott, majd visszamásztam a szobámba és lefeküdtem aludni. Kicsit tovább maradtam fent mint terveztem és ez másnap meg is látszott rajtam.
Amikor felkeltem, a hajam mintha külön életet élt volna én meg balról jobbra, jobbról balra dülöngéltem ahogyan haladtam előre korán reggel. Tükröt kerestem ami előtt egy kicsit rendbe tehetem magam, de nem találtam egyet sem a szobámba.
*Mintha Negara szobájában lett volna. Azt hiszem azt láttam amikor belépett a szobájába.* Ezzel a tudattal a fejemben megindultam egyenesen a fiú szobája felé, közben már a ruháim rajtam voltak, csak a hajamat meg jómagamat kellett volna rendbe szedni. Bekopogtam a tábornok ajtaján, majd benyitottam, de meglepetésemre nem volt senki a szobába. Gyorsan körülnéztem és meg is leltem a tükröt amit kerestem.
- Ó remek! Mondtam ki hangosan ahogyan nekiálltam helyrepofozni magam. Amint kész lettem, elindultam a többiekhez akik már lent vártak rám. Negara épp tejet ivott a követ meg egy széken ülve várt rám. Odaléptem hozzájuk csendben, pusztán egy néma fejvakarással utaltam arra, hogy akár indulhatunk is és persze elindultunk. Az út során Negara ismét el- eltűnt mellőlünk ahogyan eddig is, de most csak egy-két percekre, majd visszajött mellénk. Az út a fogadótól már nem volt túl hosszú a következő állomásig ami a tárgyalásokhoz közel eső fürdő és kereskedelmi falu volt. Amint egyre közelebb értünk a faluhoz, úgy volt egyre nedvesebb a levegő köszönhetően a fürdőknek. Jó érzés volt abban a légtérben lenni és hirtelen vágyat is éreztem arra, hogy megpihenjek a fürdőben, azonban ez lehetetlen a feladatunk miatt. A tábornok rákérdezett arra, hogy merre is megyünk tovább ami engem is igen érdekelt, bár leginkább itt maradtam volna.

**Aburame Shui** on Vas. Júl. 04, 2010 6:21 pm

Csak bámultam a drámababára, aki most előadta ám magát. Elnevezni egy csontot, ráadásul ilyen béna névvel. Gáz, ez a csaj határozottan gáz. S az a legdurvább, hogy ezt még befáradt, a tudatalatti heves tiltakozástól befásult aggyal is képes voltam megállapítani. Vágtam is rögtön olyan pofát a modellek „gyöngyére”, hogy azt nem hogy ő, de más sem tette volna egy könnyen zsebre. De a következő, akin nagyon kiakadtam, az Nocchan volt: még hogy eltűntetni? A csontokat? Minek? Mi?
Nem nagyon fűlött a fogam ilyesmihez, de értelmes indokom is volt rá.
- Ugyan, minek turkáljak a koszos földben, mikor a természet szépen elintéz majd mindent helyettem? - kérdeztem, és most valóban szellemileg rokkantnak néztem a lányt. Egyrészt kit érdekel, mi lesz az ellenfél sorsa, másrészt valóban, a természet csodája, hogy teremtett olyan életformákat, amelyeknek az a dolga, hogy visszaadja a természetnek, amit nagylelkűen odaajándékozott az élettel. Lebontó baktériumok, férgek, egyéb rondaságok, mi kell még? Az én kezem? Hát még mit nem! – Különben is, ők sem tennék meg értem – ez már mindenképp döntő érv, nem igaz?
De gyönyörű érveim egy idegen taszítja feledésbe. Egy férif szaladt felénk, majd kérdőre vont minket, miért hagytuk ott a faluban, aztán meg bemutatkozik, mint a követ, aki eredetileg velünk lett volna. Ezek szerint a szellemi szőkénknek tényleg igaza volt, Fea közel sem volt az, mint akinek hittük. Velem ráadásul még „randit” is megbeszélt, valahogy egyre kevésbé érzem magam kitüntetettnek...
Persze megint Miss Okoska, alias Nocchan adta meg a feleletet. Olyan könnyedén ad ki információkat, roppant felelőtlen, erről még komolyan el kell beszélgetnünk, mert közel sem biztos, hogy nem fojtom meg a legközelebbi ilyenért. Ehh, és milyen átvezetés ez, rögötn elárulni a kételyeket, mi van, ha ez a férfi is nekünk ugrik valami überszuperhalálosanpusztító technikával??? Talán most kellene diszkréten arrébb sunnyogni, vagy legalább valami kawarimi eszköz után nézni, mielőtt komolyabb bajunk nem lesz.
De aztán Nocchan, éljen az összeszedettség, ismét ásni kezd, és még Hiro-kun is csatlakozik. Hát tegye, én biztos nem nyúlok semmihez, helyette, mellkasom előtt összefont kezekkel, szigorú tekintettel tartottam szemmel mindent és mindenkit. Főleg a közeledő lányt. Ha lehet, az ismeretlen még zakkantabb volt, mint útitársunk. De hamar lekopott (ha jól értelmeztem, és kár érte  ), hál’ égnek, ahogy azért is külön köszönet az isteneknek, hogy hamar neki is indulhattunk. Legalább lefoglalhattam magam mindenféle felesleges gondolattal, na meg egy idő után ismét megtaláltam a nyelvem is, és a követet vettem célba.
Többek között megérdeklődtem, hova is tartunk tulajdonképp, mi lesz a feladatunk, valamint az útvonalunkról is érdeklődtem, hogy tisztába tehessem magam azzal, milyen vidékeken keresztül jutunk majd el az első kérdésben felemlegetett célig. Aztán csak a különböző vidékeket bámultam, és igyekeztem éberebb lenni, mint legutóbb. Ciki lett volna, ha kétszer vétem ugyanazt a hibát, és kétszer esek bajba miatta. Nem lehetek figyelmetlen, főleg nem most, hogy hivatalos ninjaként az első fontosabb küldetésem teljesítem épp. Arról már szót sem ejtek, hogy még egy értelmes jounin sincs velünk, így valóban csak magamban bízhatok, csak magamban.
Azért kíváncsi vagyok erre a Takumi no Satora, kár, hogy nincs sok zsebpénzem, mert ugyebár a fegyverkészítők falujában biztos beszerezhetnék valami aranyos kis játékszert, amellyel utána menőzhetnék, de hát lóvé nélkül ez szinte lehetetlen, lopni meg nem fogok, mert nem fogom sem magam, sem a falumlealacsonyítani egy nyomoronc katana, vagy egyéb kütyü kedvéért, legyen az akármilyen menő.

**Suyiko Shiai-Ne** on Szer. Júl. 07, 2010 12:56 am

Persze, a kommunikáció nulla. Közelít a nullához. Némi szimpátia a két gyermek között (hát, nemsokára jönnek a gyengéd szálak, a szerelem, a szenvedély, meg a felvilágosító órák...), némi intelligensnek nem nevezhető, ám kétségtelenül ingerült mosoly, egy "Csini ruci" megjegyzés Aitól Naka felé, aki mellesleg "ismeretlen vörös, még ha nagyon is ismerős is, valahonnan, egy korábbi életéből, és felháborodott, gőgös karfonatok, topánkopogások, két személytől, egy időben.
Shui és Ai idegesítő ritmust dobogtak, míg Noriko és Hiroto feleslegesen próbálkoztak az ásással.
- Szegénykéim. A lelkiismeret vezérli őket. - szólt gőgösen, meglehetősen színpadiasan, amiért ha eddig nem utálták, most biztos jól leírják majd. Avagy eddig nem ismerték, de most elkönyvelik gőgös királylánynak. De hát mit kezdene egy szépség fehér forrónaciban, szűk spagettipántosban? Ő így jött küldetésre, bizony. Rögtön egy félbehagyott fotózás és egy csúnya veszekedés után, de ezt a sztorit már mindenki ismeri.
- Pedig én igazán nem vagyok türelmetlen - heh, dehogynem! -, de gyerekek, ez nagyon nem ér semmit! Húzzunk innen, akármerre!
Talán majd az az úriember segít. A követ.
- Háh! Hát nem megmondtam, hogy az a csaj egy szélhámos volt? Lehet, hogy ezek a hullák is csak illúziók, vagy megrendezett statiszták! Lehet, hogy kölcsön kértek néhány halálra ítéltet. - zúdította rögtön a sziporkázó ideáit a népre, bemutatkozás, egy szép mosoly a jövevény felé, óne, az nem divat mostanában, errefelé. Ellenben az orra elé emelte az imént elnevezett csontot, bandzsított, hamisítatlan idióta hatását keltve. És ha nem lenne elég, mindennek tetejébe még meg is szólalt. - Szóval te voltál a 3816-os elítélt? Mit követtél el? Szándékos emberölés billiárdgolyóval és némi tintával? Biztos csúnya foltot hagytál. - nevetett fel keserűen. - És a dutyiban nektek is voltak szlengjeitek, meg minden? - Egy hangyányit elrugaszkodott a picinyünk fantáziája, már megint. Lehet, hogy a "Vörös Spiné" az oka, az emberi intelligencia ragadós, vagy ki tudja, lehet, hogy ő is olyan misztikus, mint Fea volt, mindenféle érzelemhullámos varázslattal, meg mindennel.
Vagy egyszerűen csak Ályicsan az őrület szélén áll és nem bír tovább állni, egy helyben. Logikus, hogy ilyen helyzetben odaszalad a lehetséges felmentősereghez, az egyszemélyeshez, és mindenkit semmibe véve, újfent, azt kiabálni az arcába, kíméletlenül, hogy... khm...
- Idefigyejjé'! Amit eddig elmondtak, az igaz. Azt viszont nem mondta senki, hogy Baka egy egyszerű műanyagdarab, szóval vagy megyünk valahová és dolgozunk, hogy hazamehessek még ma a kispárnámhoz, vagy leülök!
Ő tényleg nem ilyen. Csak most. Megártott neki Fea, meg az eddigiek. Egészen furcsállja is, hogy másnak nem lett komolyabb baja. És csodálja is őket. De itt most vészhelyzet van, mint azt láthatják a kedves jelenlévők.
- Hé! - szólt még végül némileg halkabban, eszelős mosolyt ültetve pofijára, végigfuttatva tekintetét három csapattársán. - Üssön már le valaki!

**Konan** on Csüt. Júl. 08, 2010 8:45 am

--Tessa, Negara--

A fogadóban töltött éjszaka csendes volt, már ha csendesnek lehet mondani az eső állandó, ritmikus kopogását. Reggel a követ másodikként ért le a fogadó központi helységébe, ugyanis Negara megelőzte őt. Végül Tessa is leért, már szépen fésült, frissen felvett ruhájával és akár indulhattak is. Amikor kiléptek az épületből arra lehettek figyelmesek, hogy a tegnapi eső már csak a múlté, ugyanis nagyon szépen sütött a nap. Tehát az út többi része napsütés közepette zajlott, így talán még jobban lehetett koncentrálni a követ védelmére, de ez szükségtelenné vállt az idő múlásával hiszen megérkezett a csapat a Fürdő és Kereskedelmi faluba ahol már vártak rájuk. Egy fogadóbizottság járult a csapat elé és üdvözölte őket, valamint egy másik hírt is közöltek velük.
- Innentől fogva, csak a követ jöhet velünk, shinobik nem jöhetnek be Takumi no Satoba további utasításig. Ne aggódjanak, biztosítjuk a védelmüket! Közölte szakszerűen az összekötő. - Maguk helyezzék kényelembe magukat itt ebben a faluban és amint véget értek a tárgyalások értesítjük magukat. Ezzel a követ előre is lépett pár lépést, majd szembefordult veletek, nem szólt egy szót sem, mindent köszönően meghajolt előttetek, majd elment a fogadóbizottsággal. Itt a lehetőség egy szép kis lazításra.

--Shiai-Ne, Shui, Hiroto, Noriko--

Szép kis előadást lehetett látni a már-már ideg összeroppanás szélén álló két lánytól amikor is megérkezett az igazi követ akit Konoha küldött. Kérdőre is vonta a csapatot és meg is kapta a választ Norikotól és el is csodálkozott, hogy valaki képes volt ilyet megtenni. Ezután a fiatal lány kezdett el kérdezősködni amire természetesen nem maradt el a válasz.
- Itt van az igazolványom, valamint a papír amit rám bíztak, hogy juttassam el Takumi no Satoba. Még nem tudtok semmit a küldetésről? Nézett nagyot a férfi, majd pedig belekezdett a mesélésbe. - Takumi no Sato egy hatalmas erővel bíró fegyvert hozott létre ami olyan erős és különleges, hogy annak a falunak a javára billentheti a háborút amelyik megszerzi. Én vagyok Konoha követe akit megbíztak azzal, hogy tárgyaljak a fegyverkészítőkkel. A megbeszélést Takumi no Satoba lesz, tehát ez az úti célunk. Közölte a férfi olyan hangerővel, hogy mindenki halhassa aki ott van körülötte, majd hirtelen elcsodálkozott a név hallatán. Nem szólt egy szót sem, csak meredt maga elé és figyelte a csontvázakat és a két gyerkőcöt akik el akarják ásni azt.
- Egészen biztos, hogy Feának hívták? Egészen biztos? Csak nem Kyoufushou Fea? Kérdezte kicsit remegő hangal és amint ti helyeseltetek neki, ő leguggolt a két ásó shinobi mellé, megfogta a vállukat, majd szólt nekik, hogy hagyják ott mert indulniuk kell. Az út közben elmesélt nektek egy történetet.
- Tudjátok, Fea nem más mint egy régi mese. Régen a nagyszülők ezzel rémisztgették a rosszalkodó gyerekeket. Elmeséltek egy történetet nekünk ami így szólt. "Fea az ki eldönti ki él ki hal a világon, mert ő maga a halál hírnöke. Akivel találkozik, annak megnyalja a tarkóját, majd pedig eldönti, hogy érdemes az életre, vagy meg fog halni és általában ha ő felbukkant mindég meghalt valaki." Így szólt a történet. Meredt maga elé a férfi. - De ez csak egy rémmese, maga a lány nem létezik! Jelentette ki magabiztosan a követ és mire észbe kaptatok volna, ott voltatok a Fürdő és Kereskedelmi faluban, ami nincs messze Takumi No Satotól. Amikor megérkeztetek, néhány összekötő már várt Konoha követére és elvitték őket a tárgyalás helyszínére titeket otthagyva. Most legalább Ai-chan és a többi "sérült" kimoshatja magából az aggályokat.

//Ezúttal szeretném megköszönni mindannyitoknak a gyönyörű játékot. Nagyon élveztem és ezt köszönöm nektek, innentől egy másik mesélő fogja átvenni a mesélést és fogja folytatni a kalandot. Örültem, hogy játszhattam veletek és ezt köszönöm. További kellemes játékot kívánok nektek és még ennél is szebb postokat Cool

//

**Haru Noriko** on Csüt. Júl. 08, 2010 11:03 am

//mi is köszönjük az izgalmas mesélést, Konan. Viszlát, és jó utat!//

Gyanakvó tekintettel néztem a férfira, bár mint utólag kiderült, teljesen alaptalanul. Yoro tényleg a követünk volt. De akkor hogy lehettünk ilyen figyelmetlenek?! Ez többet nem fordulhat elő. És egyáltalán: ki volt Fea? És mire volt jó ez az egész?
A kérdéseimre hamar választ kaptam, legalábbis az egyikre. Yoro intésére felálltam az ásásból. közben azon gondolkodtam, milyen jó, hogy Hiroto ennyit tud a fegyverekről, csak éppen arra nem jött rá, hogy lehet, anno ásásra is használták ezeket a késeket, de mára teljesen megváltoztak, és olyan szűk lett az alakjuk, hogy esetleg forgatni lehet vele a földet. De erre talán ő is rájött, mikor látta, hogy ugyanannyi idő alatt kétszer akkora gödröt ástam, mint ő. És egyébként is, miért nem lehet elásni a maradványokat? Itt nem csak ninják élnek, nem csak olyanok, akik hozzá vannak szokva az ilyenekhez. El tudom képzelni, ahogyan egy kislány sétálgat a zöld erdőben az anyjával, és egyszer csak mibe ütköznek? Emberi csontokba! Szegény nő először tuti sikítófrászt kapna, aztán meg nem győzné kimagyarázni magát. De nem mondhattam ellent, mert Yoro nagyjából kétszer olyan idős volt mint én, és egyébként sem akartam összeveszni vele, mert ő volt az egyetlen személy, aki árasztott valamiféle nyugalmat. Eddig. De most mintha ő is idegesebb lett volna. Hamarosan azt is megtudhattuk, miért.
- Rémmese? - ismételtem a férfi szavait, mert nem tudtam elhinni, amit mond. Arról senki sem beszélt neki, hogy megnyalta a tarkónkat, pedig így történt...de mindegy, az a lényeg, hogy átmentem a teszten, viszont szegény Shui...remélem, a szállásunkon nem kerülünk egy szobába, nem akarok arra ébredni, hogy holtan fekszik, vagy mint egy horrofilmben, felakasztva...nem, a sima halott lét élethűbb lenne. Minden esetre nem fogok megijedni ettől az egész rémségtől, nem akarok még egy olyan dolgot, amitől begolyózhatok. Azt meghagyom Shui-nak, meg a drága barátnőjének.
Időközben megérkeztünk a faluba. Hallottam a szüleimtől, hogy ez a hely híres a fegyverektől, és rettentő kíváncsi lettem, mert rajongtam értük. Viszont fogalmam sem volt milyenek az árak, vehetek-e valamit. A fagyizásra adott pénz nem lesz elég, fel kell élnem a vésztartalékaimat, mindig hordok magamnál egy bizonyos összeget, nem olyan nagy, de ha ki akarnának rabolni, és a szemembe ordítanák, hogy:pénzt, vagy életet!! - lenne pénzem. Persze ez sosem történne meg, hiszen csak egy mese, ezért a szüleim nem is tudna arról, hogy hordok magamnál ennyi pénzt, de most úgy sem támadnának meg, mert a kikötések szerint nem folyhat vér. És egyébként is csapatban vagyok. Ráadásul most lettem ninja, nem félhetek holmi útonállóktól!
Yoro eltűnt, mi pedig ott maradtunk a falu közepén, sehol senki, aki elkísérne, semmi. De biztosan jön majd pár vendéglátó, vagy valami...na de mi van, ha nem? Én nem készültem ekkora utazásra! Ráadásul a szüleim se tudnak rólam semmit. jó lenne hazaüzenni...Oh, de jó lenne ilyenkor egy idézőállat! Mondjuk egy madár, amivel küldhetnék haza levelet, hogy jó vagyok, csak csórón. És ne várjanak, majd megyek. így viszont, ahogy anyát ismerem, azt gondolhatja, hogy felfaltak a medvék (akik direkt ezért jöttek Konoha területére, mert különben nincsenek arra), sőt, az erdő összes állata, minden dolog a világon arra hivatott, hogy az ő szegény, védtelen ninja lányát megegye, megsebezze, elrabolja, megölje, túszul ejtse, satöbbi. És ami még rosszabb, ha holnap reggel sem megyek haza, akkor felmerül annak a lehetősége, hogy fiúval aludtam éjszaka...biztos meg fog vádolni, és mindenkin keresni fog. Remélem, azért eljut majd Tsunade-samához is, aki felvilágosítja...
- Mit gondoltok, jön valaki, aki elkísér a szállásunkra? Szerintem már meg kellett volna érkeznie...Vagy most mire várunk? - azzal ráérősen ballagni kezdtem, hogy megnézzem a környező házakat. Közben ügyeltem arra, hogy ne kerüljek látótávolságon kívül, nem akartam elveszni. A legfőbb problémám mégis az volt, hogy reggel óta nem ettem, és egy összeaszalódott szendvicsen kívül nincs nálam semmiétel, a gyomrom pedig kezdi panaszkodni...

//biztos láttátok, de 9 napig nem leszek, úgyhogy sodorjatok tovább, és ne toljatok ki velem! köszi//

**Kaibutsu Hiroto** on Csüt. Júl. 08, 2010 9:14 pm

Ez aztán csodálatos. Még minket néznek bolondnak, amiért megpróbáljuk eltakarítani a maradványokat. Azonban a követünk miatt mégis abba hagytam az ásást és végig hallgattam a meséjét ami Feáról szólt. Amikor befejezte csak megvontam a vállam és kicsit lemaradva cammogtam utánuk. Engem egy ilyen mesével nem fognak megijeszteni.
Hamarosan elértünk egy települést, ahol a követünket mások vették át. Állítólag a tárgyalás helyszínére vitték, de a korábbi események miatt túl nyugtalan vagyok hogy higgyek bárkinek is. Talán jobb lenne, ha követnénk. Viszont egyedül túl veszélyes lenne. Inkább csatlakozok a többiekhez, bármit is akarjanak csinálni.
- Mit csinálunk, amíg a tárgyalás zajlik? - kérdezem meg a csapat többi tagjától. - Itt fogunk addig ülni, amíg azt nem mondják hogy végeztünk, vagy mi lesz?
Remélem nem úgy gondolták hogy ennyi lesz a feladatunk! Elkísértük eddig a követet, most pedig várjunk? Utálok várakozni! Lehet hogy az lenne a legjobb, ha megnézném magamnak azt a tárgyalást. A többiek úgy sem keresnének. Sőt, nem is foglalkoznának velem. Majd ha nem figyelnek, lelépek és megkeresem a követünket!

// Jó utat, Konan! Köszönjük az izgalmas játékot!//

**Aburame Shui** on Vas. Júl. 11, 2010 1:05 am

A követ szavain gondolkodtam, Takumi no Sato, egy titokzatos fegyver, amely félelmetes erőket birtokol. Csak azt tudnám, minek alkot ilyet az ember, ha elméletileg a békére törekszik, mert egy ilyen fegyver már puszta létezésével is szinte követeli a háborút, amit a birtoklásáért kezdenek folytatni az egymástól rettegő hatalmak, akik egyébként talán békésen megélnének egymás mellett. Tiszta óvoda... De hát már beszálltam a mókuskerékbe, nincs megállás. A gondolat azonban annyira nem kötött le, semmi érdekes nem volt az egészben. Odamegyünk, hallgatjuk, jobb esetben valahol messzebb unatkozunk, míg tárgyalnak, aztán hazajövünk. Semmi harc, ha meg lesz, akkor meg nudlik leszünk oda. Három genint és egy ilyen selejtes kunoichi-söpredéket ilyen feladatra küldeni... A Godaime be volt rúgva?
A "mese" viszont sokkal inkább foglalkoztatott. Fea... Valahogy nem tett boldoggá a kis történet. Engem... engem, tulajdonképp engem randira hívott a halál hírnöke! A fene essen bele, hogy ne essek kétségbe. Persze, egyszer meg kell halni, meg ilyenek, de én még nem vagyok felkészülve rá, én még valami nagyot szeretné tenni előtt, valami fontosat és jelentőset. Nem akarom úgy végezni, mint azok a shinobik. Én nem akarok csak úgy semmivé foszlani, hogy csak a csontjaim maradjanak hírmondónak!
Persze a többiek nem érthetik ezt a belső, néma rettegést, amely még feszültebbé tesz, még ingerültebbé, mint eddig voltam.
"...általában, ha ő felbukkant, mindig meghalt valaki"
"Még találkozunk"
A két mondat olyan logikusan és kegyetlenül visszhangzott egymás mellett, hogy egész betöltötte a fejem a rettegés: legközelebb értem fog jönni!
Az a legszebb, hogy még az is csak fáziskéséssel tűnt fel, hogy a követ már nincs velünk... Az is csak nehezen, egy hangszigetelő burkon keresztül jut el hozzám, hogy a többiek szólnak hozzám. A mécses hirtelen törik el, csak úgy, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Kezem védekezőn az arcom elé emelem, nem akarom, hogy lássák, én nem akarom, hogy ők lássák, hogy én már megint sírok. Rég nem sírtam ennyit, és még régebben ennyi ember előtt.
- Jól vagyok! - ordítottam megakadályozandó, hoyg bárki is vigasztalni próbáljon. - Tökéletesen jól vagyok, értitek! Nem kell sajnálni! Nem kell együtt érezni! Nincs szükségem rá! - azzal elfordultam, és a legközelebbi kis utcácskába futottam, hogy elrejtőzhessem előlük, és még keservesebben telepedjen rám, valószínűleg már sosem látom viszont a családom.

**Tenshi** on Vas. Júl. 11, 2010 4:17 pm

Végülis csak hozzánk csapódik a csajszi és asszem az is kiderül róla, hogy vak. Mondjuk nem mintha akármit láthatna attól a valamitől a fején. Igazából az utat egy enyhe unott fejjel tettem meg, illetve néha a tájváltozásoknál az új dolgok után kaptam a fejem, de semmi különösebb érdeklődés nem látszott rajtam. De igazából azon filóztam kivel kéne társalognom, mert már durván untam a fejemet. A falu közelében már azzal szórakoztattam magam, hogy cifráztam az ugrásaimat. Például ág helyett törzsről ugrottam tovább, vagy néha beszúrta egy-egy ugrást fordulással vagy csak simán háttal, illetve néha kézzel löktem magam tovább. A faluba végül egy szaltó után érkeztem meg egy kis porzás a talaj részéről, majd körülnéztem, hogy felmérjem a környezetet, azután hátra Kurumu-chanhoz.
- Hogyan tovább kisasszony? – A végén egy könnyed mosolyt is megeresztek, majd ismét körülnézelődök. Hátha találok valami érdekeset.

Fürdő- és kereskedelmi falu

Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu

Re: Fürdő- és kereskedelmi falu