A Kereskedelmi Vizek

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: A Kereskedelmi Vizek

Témanyitás  Itanashi on Szomb. Aug. 20, 2016 2:54 am

A fedélzetre érve Itanashi orrát a tiszta, sós víz illata csapta meg, a frissítő természet illata. Nem tudja pontosan, mennyi időt tölthetett kabinjában, amíg a technikára koncentrált, azonban a Nap már jócskán a távoli vizek felszínén lebegett már. A tenger vize sima volt, a hajó akadálymentesen siklott át annak aprócska, dajkálgató hullámain. Itanashi kihúzott háttal hátrakulcsolt kezekkel sétált fel a lépcsőfokokon, arca ugyan még mindig azt a hideg érzetet tükrözte, zöld szemeiben az elégedettség lángjai égtek. Lassú léptekkel sétált a hajófedélzeten át, könnyed, egyszerű, mégis határozott léptekkel elkerülve az esetlegesen szembetévedő matrózokat vagy ládákat. Elérvén a korlátot, megtámaszkodott a férfi mellett, kit maga Jashin küldött, hogy biztosra mehessen saját küldetésében. Itanashi az ő küldetését teljesíti, s a pap úgy tűnt, ismét kiérdemelte magának a figyelmet, hogy a Nagyúr áldásával figyelmeztetve lehessen az újabb megmérettetésről, s adván egy esélyt az elbukott pap számára. Ha a Hetek nem is értették még a talán Itanashi számára sem megfogalmazott elképzeléseit, mikor Shoukan életét megóvta, s ezzel ellenszegült a parancsnak, az ő szemszögéből mindig is másképp festett a helyzet. Legyőzte Jashin ellenségét, s megölte a szökött személyt. Ez abban a pillanatban történt, mikor Shoukan saját akaratából fogadta el Itanashit, Jashin vérpapjának, s ezzel útjának fontosságát. Itanashi képes volt felnyitni a férfi szemeit, hogy ismét az Ő neve nyújthassa számára az utat. Jashin neve vezetheti ismét őt az ösvényén, s életével és halálával az Ő akaratát teljesíti. Ugyan a Hetek kitiltották őt a templomból, amíg nem áll készen Yogensha elkutatására, mégis…Jashin mindvégig ott volt vele, s jeleket rejtett el az ösvényen. Itanashi pedig felismerte ezeket a jeleket, ez pedig nagymértékű magabiztosságot és hitet adott számára, melyek talán a leggyilkosabb fegyverei.
- Talán maga érkezett korábban, elvégre, nekem ekkor kell itt lennem. – szólt a mellette könyöklő Vándornak. Az elmúlt napokban Kouryo többször bizonyított a pap számára, így egyfajta szimpátiát kezdett el érezni, mely az ő esetében ritkaszámban vett szövetségeseknek csúfolható társakhoz vezet egy lépcsőfokkal. Ugyan nem ismeri a férfi múltját, sem pedig képességeit, melyeknek talán épszerű határok közé sem tudna sorolni, ha a jelen helyzet megkívánná. Mégis, nézeteivel, s bölcsességével, kiérdemelte a pap bizalmának egy kisebb töredékét. Ha meg akarná ölni, már megtehette volna, ám ehelyett figyelmeztette őt. Jashin küldöttét látta benne, melyet az ösvény egy újabb jelének tudta be. S mikor rátalál egy-egy elhintett jelre, mindig valami változás történt. Megerősítette a helyes ösvényt, s egy újabb szakaszába vezette őt.
Kouryo kölcsönös szimpátiát táplált az ifjú pap iránt, melyet elismerő szavaival, s képzésének szinte azonnali folytatásával fejezett ki. Kevés ember ismeri el Itanashi képességeit, úgy, hogy nem félnek tőle. Kevesen látják meg a munkát, mely a sokkalta ismertebb pusztítások létrehozásába fektetett, s igen csak ritkaszámba vett azoknak a listája, kik szavaikkal ki is jelentik. S hangjukban a félelem mércéjét meghaladó Elismerés alapozza meg a hangsúlyt.
Lassan a Nap elérte a horizontot, s egyszer, utoljára még bearanyozta a kék víz felületét, miközben Kouryo a technika véglegesítésének következő fázisának gyakorlását kérte, a megfelelő óvintézkedésekkel. Szinte abban a minutumban, hogy megszólalt a már megszokottá vált hangján a vacsoraidőt jelző harang csilingelését hallotta, szemeivel a férfit figyelte. Meg akarta őt fejteni. Vagy legalábbis megérteni.
A férfi ismét az óráját nézte, majd megvárta, míg a teljes legénység levonul, s megkezdi a vacsorát, majd megnyomva a szerkezet oldalán lévő apró pöcköt, levette tekintetét az árbockosárról, melyet eddig oly szigorúan figyelt. Talán képes a valóságot részeire bontani, s a szakaszok között utazni.
- Bármit képes helyrehozni? – teszi fel kérdését érdeklődő hangnemben. A pap eddigi mély és szigorú hangja helyett egy enyhültebb, és rokonszenvesebb hangját vette elő. Kérdését mintha Manabunak tette volna fel. Kouryo személyiségében némiképp hasonlított az idős jashinistára. A titokzatosságuk és képességeiknek ismeretének hiányában egész biztosan hozzá hasonlítható, bölcsessége és a körültekintő beszédképességeik szintúgy megegyezik. Ám a letisztult és bölcs jellem és olyan személy fizikális jegyeit hordozták a jelenlegi szögből, kinek jelleme korántsem egész. A pap Mirubi, némiképp idősebb arcvonásait vélte felfedezni Kouryo profiljából. A pap némiképp elgondolkodott.
Hol lehet most Mirubi? Mit csinálhat éppen? A fiú mindig is rokonszenves volt a pap számára, ám a pap ismerte Mirubi zavart személyét, ki keresi a válaszokat, s úgy tűnt, nem találta még meg az ösvényét. Itanashi tudta, hogy egyszer vissza fog térni, s akkor…szüksége lesz azokra, akik a nyugati kontinensen élték le az elmúlt egy évet. Szövetségesei nagyban segíthetnek küldetésén, ezt bizonyítja Karu segédkezése. De mit találhatott? Mit fog találni? Ugyan Itanashi harci stílusát nem épp a megfontolt jelzővel illetnénk először, mégis…ő mindig is tudatosan harcolt. S tudta, hogy ki az, akit képes legyőzni. Bármit is rejt a Töviserőd, olyan információkkal rendelkezik, mely mindenképp szükséges lesz a jövőben. Ám számolva a halállal, újfajta stratégiát kell alkalmaznia, miután partot ért. Sokkalta megfontoltabb, s előrelátóan kell megtennie minden lépését.
Ám most térjünk vissza a jelenbe, elvégre, még nem fejezte be a tanulását. Szerencsére a chakrakeringetését, s a kellő mennyiség felhalmozásának motorját nem kell beizzítania, elvégre, órák óta csak ezt tette, a lehető, legkevesebb végleges pazarlással kivitelezve. Így ugyan erejének egy kisebb részét elhasználta, a megmaradt készlete azonban kellően felhalmozódott már szervezetében, s készen állt az azonnali bevetésre.
Itanashi jobb kezét előre tartotta, majd ujjának mozzanatával a kezébe idézte az előbb felhasznált Kinzokuyanok egyikét. Kezét maga mögé húzta, majd elhajította a fegyvert. A fekete fémcső valahol harminc-negyven méterre csapódott a hullámokba, majd várva egy másodperc erejéig, Itanashi aktiválta a technikát, s a kabinban beleadott chakramennyiség háromszorosával próbálkozott. A feltöltött pecsétből kiszabadította a fuuin jelképeit, melyek sötét gömböt kezdtek el formázni a vízben. A korlát mellett álló két férfi a lágyan ringatózó hullámokat figyelte, ahogy a vízfelszín kavarogni kezdett. Ugyan megbecsülni sem tudták az apró örvény méretét, egy biztos, nem ez volt w kívánt mennyiség. Nem is annak irányult. Itanashi a távolságot és az aktiválásának nehezítését tette próbára, s úgy tűnt, nem ütközött nagyobb nehézségekbe. A pap újabb, a pecsét jelével ellátott kinzokuyanát vette kézbe, majd ismét felöltötte sötét chakrajaval az üres pecsétet. Szemei mindvégig az apró szimbólumok épségét figyelték, s mikor úgy tűnt, egy egy pontján felvillant a túlzott áramlás, befejezte az átadást, majd ismét a tengerbe hajította az eszközét.
A némileg megtöltött pecsét megadja a kezdő löketét a távolságok leküszöbölésében, s innentől fogva csupán táplálnia kell azt. Itanashi látta, ahogy a vízből valami szürkés aura kezdett kígyózni a szélben, s a fátyol forrása körül a vízfelszín vadul kavarogni kezd. Hirtelen a víz ismét tölcsérszerű sodrásba kezdett, s próbálta kitölteni a hirtelen légüressé vált teret, melyet a pecsét maga okozott. Mivel azonban a pecsét nem tartható fenn túlságosan is sok időn át, így a papnak tökéletesen rá kell éreznie a mennyiségre, melyet egyszeri feltöltéssel képes elérni. Azonban, itt az elején még…a próbálkozások számos más lehetőségeket is magában rejtenek, s az aprólékos és többszöri próbálkozásokkal sokkalta pontosabb számításai lehetnek egy élesebb helyzetben. Tudnia kell, mennyi erejébe is kerül megalkotni azt, amit Kouryo elvárt. S ha már elismert valakit, nem engedhette, hogy a másik félnek akár csak kicsit is megingathassa a pap erejébe vetett hitét.
Amíg a kapcsolatot fenntartotta a pecséttel, ugyan táplálni még tudta egy keveset, azonban a hirtelen feltörekvő chakrat, s mindazt, amit magába pecsételt, nem lehet túlságosan is sok ideig fenntartani. Nagyon precíz technikáról van szó, mely egyértelműen a reflexszerű aktiváláson, a távolság és a mennyiség tökéletes megadása, majd az azonnali hatás kifejtésén alapszik. Nem igényel túlságosan is nagy és hosszadalmas előkészületeket, amennyiben a pecsét jelképeit megfelelően felvéste a bevetése előtt. Ugyan sok chakrat igényel, a hatás azonban talán felülmúlóan kárpótolhatja azt, aki megfelelően képes használni. Itanashi ismét visszaemlékezett a kirigakurei hajókra. Két apró érmével megsemmisített egy kisebb flottát, s nem telt tíz másodpercnél több időbe. vajon hol lehet egy efféle technika határa? Elgondolhatatlan mennyiségű chakraval egy kisebb falut el lehet egy az egyben tüntetni akár.
Egyre több kérdés, s még több lehetőségen agyalt az ifjú jashinista, miközben zöld szemei szigorú tekintettel figyelték, ahogy a pecséttechnika által okozott teret véglegesen kitelíti a víz, s az eddig kavargó, viharos felszínén ismét lágyan ringatózó hullámok haladtak a szél irányába. A hajó fedélzetéről nehezen lehetett volna megsaccolni, a vízben rejtőző pecsétgömböt, mégis, a látvány mindenképp magért beszélt. Itanashi még egy utolsó kinzokuyant hajított a vízbe, melynek a felszíni jeleiből következtetve, még nagyobbra sikeredhetett, mint az előző próbálkozása. A nap végleg eltűnt a horizont mögött, s beköszöntött egy újabb éjszaka.
A matrózok lassan visszatértek a vacsorából, s míg némelyikük a kötelek feszességét vizsgálták, voltak, kik a vitorlák állapotát szemlélték, mások pedig ládákat rakodtak.
- Nem éhes, Kouryo? – kérdi a pap, majd lesétálva az étkezőbe, reméli, hogy a legénység nem falta el az utolsó morzsáig a vacsorát. Kouryoval együttesen foglalt helyet, majd maguk elé tették a gőzölgő tésztalevessel töltött tálkájukat. Lassan kezdték el fogyasztani, miközben rövidebb szóváltásokba kezdtek az eddigi tapasztalatok alapján.
- Szüksége lesz a tökéletes koncentrációra. Akár egy léggömb, melyet egyszeri fújással kell teljesen megtölteni levegővel. Ha túl kevés kerül bele, ugyan a léggömb némiképp alakjában hasonlíthat a kívánt formához, ám méretéből adódóan nem lesz tökéletes. Ha viszont túltöltjük, akkor a léggömb szétrobban, s a bele vezetett levegő hirtelenszerűen kiáramlik. Az ön alapchakrakészletének káros hatásából adódóan senkinek sem kedvező, ha túlságosan is sok kerül a légtérbe, robbanásszerű gyorsasággal és erővel. S ha a pecsét megsérül, annak beláthatatlan következményei lesznek. – mondta a Vándor, miközben levesét ette a táljából. Itanashi elmerengett a kabinban tapasztaltakról, mikor is a megsérült pecsét majdnem levágta a karját.
- Kouryo. Ön eléggé ismer engem. Ismeri a múltam, s egyelőre a jövőmet is. Tudja, hogy mit akarok, s azt is, hogy mire vagyok képes. Ön mégis olyan fegyvert adott a kezembe, mellyel hang nélkül ki lehet iktatni egy lakónegyedet, vagy akár egy Földesúr palotáját. Úgy érzem, ez valamivel több, mint a jövőtől való félelem elleni felfegyverkezés. S tudom, hogy a mi találkozásunknak más oka is volt. Egy előre elrendelt akarat volt, hogy ön és én egy hajóra kerüljünk ennyi időre. S mivel számomra Jashin-sama mutatta az ide vezető utat, s az ő akaratából ülünk most egymással szemben. Ön nem azért van itt, hogy engem megállítson, s nem is azért jött, hogy figyelmeztessen tetteim súlyosságára, hanem, hogy megmentsen. S ha már látta a jövőt, s számos hozzám hasonlóval találkozott már tudhatja maga is mélyen belül, az ön útja keresztezte Jashin ösvényét. S mivel ön elfogadta a sorsot, hogy egy, az emberek által mészárosnak, szörnynek tartott lelket megmenthessen, ezáltal kötelességemnek tartom bizonyítani és ezzel együtt megköszönni a nagyúrnak, áldását.
Itanashi ismételten boncolgatni kezdte az egyre tagadhatatlanabb jeleit annak, hogy Jashin valóban oltalmazza leghűségesebb papját, s bármennyire is kegyetlen Istenről is beszélünk, saját híveivel mindig bőkezűen bánt. Azonban ennek az áldásnak ára volt. Jashinba vetett hite sohasem hagyhatta el a papot, valamint az áldozatfelmutatás, ami oly rettegetté tette a Véristen vallását. Befejzvén a vacsorát, Itanashi a kabinjába vonult vissza.
Ágyának szélére ülve, tekercset fektetett a padlózatra, majd imádkozni kezdett. Kezeivel lassú mozgásba kezdett, míg az egyik óvatosan nyúlt előre, addig a másik tőrt ragadott a semmiből.
- Jashin, fogadd saját szolgád vérét, míg el nem érem a Kontinenst. – fejezte be imáját, majd a tőrrel felvágta tenyerét, a vért pedig egyenesen a tekercsre csöpögette. Mire az első cseppek elérték volna a papírost, addigra néhány kézjel után egy különös aura jelent meg a jelkép körül, s elzárta a lecsöpögő vért. A pap összeszorította vérző tenyerét, hogy a lehető legtöbbet adhassa Urának, majd befejezvén a rituálét, bekötözte kézfejét, miután a sötét chakraval beforrasztotta a mély sebet, végül aludni tért.
Harmadik napja gyakorolja Kouryo jelenlétében a pap a technikát, mindig akkor jelentek meg a fedélzeten, mikor a matrózok egész része épp lakomázni készült. Ilyenkor teljes nyugalom uralta a fedélzetet. A pap nyugodalmasan várta meg minden esetben Kouryo előkészületeit, s azt, hogy a gyakorlást megkezdhessék. A pap sokat fejlődött a két nap alatt, úgy tűnt, megvalósította mindazt, amire a Vándor kérte. S ugyan pontos méreteket nem tudtak mondani, a napról napra erősödő látvány, és a kialakuló kisebb hullámok arra engedték következtetni a két személyt, hogy a pap sikeresen teljesítette a próbáját. Kouryo szavaival bíztatta a papot, ki azonban úgy tűnt, nem teljesen elégedett a látvánnyal. Elvégre, Itanashi mindig is maximalistának számított, s addig nem érezte sajátjának a tudást, míg nem aknázta ki a benne rejlő lehetőségeket.
- Látni, akarom, mire is képes. – hangoztatta, majd lihegve, nekidőlt a korlátnak, s ülő helyzetig csúszott. Elfáradt. Újabb három Kinzokuyant használt fel, ezzel összesen kilencet vetett a tengerbe a hajóút alatt. ha így folytatja, a teljes fegyverkészletét fel fogja emészteni a gyakorlás, s puszta kézzel lesz kénytelen felvenni a harcot a hyuugaval szemben. Valamiféle megoldáson törte az agyát, ám mindezidáig nem talált megfelelő lehetőséget. A nála lévő, s megmaradt huszonegy rövidebb kinzokuyan összesére felvéste az éjjelek alatt a Fordított Négy pecsét jeleit a fekete eszközök felületére. A gyakorlás után a pap visszatért kabinjába, s nem is mozdult ki két napon át.
Megoldásokat keresett, mégpedig tartós értelemben. Meg kellett fejtenie, miként alkalmazhatja egy dobófegyverrel a technikát, anélkül, hogy készletét ily mértékben kezdje amortizálni. leginkább csupán ágyán ült, s meditált. Ez mindig segítette őt. A transz állapottal közelebb érezte magát Jashinhoz, s ez a tudat mindig is segítette agyának fogaskerekeinek aktivizálását.
- Hamarosan elérkezik az Elmúlás ideje, ahol az emberiség megtanulja viselni bűneinek súlyát. Tetteikért felelősséggel tartoznak, s mindaddig rabként cipelik saját sorsuk láncait, amíg el nem érkezik a pillanat. – mormolta halkan egy gyakorta olvasott, az archívumban fellelt könyvek egyikének részletét. – Elmúlás!
Itanashi chakra koncentrált, majd létrehozott egyetlen Shontawai’shit. Felkelt, majd az asztalhoz sétált, mezítelen talpa hangtalanul lépkedett a célig. Az asztalon heverő kinzokuyanok egyikéhez nyúlt, majd a létrehozott gömb belsejében szúrta a tőrt. Miután a Shontawai’shi elnyelte, s teljesen befedte a fekete cső felületét, a pap lassan mozgatni kezdte jobb keze körül a gömbbe zárt eszközt. Egyszer alkalmazta csupán ezt a technikát a fegyverrel kombinálva, nem gondolta volna, hogy valaha is hasznát veheti, s az eszköz legalább oly fontossággal rendelkezhet, mint gömbjének ereje. Ám a mostani helyzetnek köszönhetően, egy újabb hipotézist állított fel magának, miszerint a gömbbel képes lehet a megfelelő távolságba juttatni a pecséttel ellátott fegyvert, valamint visszajuttatni a használat után. A pap ismét ágyának szélére ült, s érdeklődő tekintettel figyelte, ahogy elméjének irányításával a gömbbe zárt eszköz a terem közepén lebeg. lassú mozgásba kezdett, a fegyver pedig rendíthetetlenül helyezkedett, igen stabil állapotában a gömb közepén. Ám az újabb próbálkozások és edzések helyett, talán oly sok idő után először, a pihenést választotta. Minden erejére szüksége lesz, elvégre a saját sorsát kell, hogy átírja. Ő még nem halhat meg. Túl sok minden vár még rá, túl sok az elintézetlen feladat, nem halhat még meg. Most nem.
A fedélzeten eluralkodó szociális élet, melyet leginkább a matrózok generáltak egymás között a munka alatt, egy nem is oly alacsony zajszintet alkotott meg, melyet most az ebédet jelző harangszó mégis felülmúlt. A matrózok jómunkás módjárta, néhányuk egy OTTROHADJONMEG-et eleresztve, ebédelni indult. A hajó az elmúlt közel másfél hétben töretlenül vette az akadályokat, s közelítette meg a partszakaszt. A legénységre nem lehetett panasza az ifjú papnak. Ugyanolya hitványéletű banditák, kikkel a legtöbbször a pap találkozott eddig, mégis…megérik a pénzüket, feltéve, ha betartják az ütemidőt.
- Kezdhetjük, Itanashi – mondta a férfi, mikor az óráján lévő pöcköt ismét benyomta, s ezzel elindította azt a megmagyarázhatatlannak tűnő mechanizmust. Ugyan még nem látta a pap, mi történne, ha valóban megsérülne a hajó, vagy a legénység, ám mégis…valamiért bízott a férfi képességeiben, ezért is merte bátran felhasználni a technikát. Itanashi Kouryoval szemben állt, felemelt tenyerében tartva a Kinzokuyant. A fegyver elemelkedett a pap kezétől, majd rövid időn belül körbevette az a sötét, lilás aura, amelyet a pap chakraja épített fel. A gömb lassú lebegésben indult meg a fedélzettől, s valahogy húsz méterre tőle, körülbelül három méterre a tengerszint felett megállt. Itanashi aktiválta az Ura Shisho Fuuinjutsut. Az apró gömb hirtelen eltűnt a kiáramló fekete jelekben, mely legalább a tenyérnyi gömb százszorosára duzzadhatott, ezzel elérve a közel tíz méteres átmérőjű gömböt. A kiáramló szimbólumgömb egyből elnyelte a vizet, mely alatta sodródott. Vagy két méter mélyen beleásta magát a folyékony felületbe, kisebb kavargó örvényt alkotva ezzel. Itanashi arckifejezése sokkalta több jelét hordozta magával az elégedettséget tekintve. Miután a gömb a fegyverbe pecsételte le a vízmennyiséget, amelyet elnyelt, a Shontawai’shinek köszönhetően lassan visszalebegett, s megszüntetve a gömböt, a még forró fémcső a pap tenyerébe hullott. A pap ujjai lassan ráfonódtak a fémre, s erősen megszorították. Itanashi a siker kapujában érezte magát. Immáron nem csupán képes elnyelni a technikával a földi anyagokat, hanem képes szabadon mozgatni, elméjével irányítani a hordozót.
 
- Mit lehet tudni erről a bizonyos A-ról? – tette fel kérdését a vacsora során a pap. – A tudat, hogy ön már látta az én jövőmet, nem engedi lehunyni éjszaka a szemem. Tudnom kell, kivel kell megküzdenem. Az ellenség kiismerése a harcok egyik legfontosabb része. Elvégre ha tudjuk, mi ellen kell megküzdenünk, jobban felkészülhetünk rá. Ám a sors úgy tűnik, így is az én pártfogóm. – miután befejezték a vacsorát, a pap kabinja helyett ismét a fedélzetre indult, szüksége volt még egy kis friss levegőre. Karjával a korlátnak támaszkodott, szemeivel pedig a magasan ülő Holdat figyelte.
- Ugyan állítása szerint Isten csupán a tudományos ismeretek hiányának végterméke, árulja el, ön egyáltalán nem hisz a szellemvilágban? Én valahogy egy, a mi világunkkal megegyező síkként tudnám elképzelni, ahol a fizikális testektől, a húsbörtöntől megszabadult lelkek élnek. Képzeljen csak el egy világot, ahol az embereknek nem a világ elmocskosult normáinak megfelelő álarc takarja fejét, hanem akaratlanul is kimutatják lelkük fényességét vagy romlottságát. Egy sík, ahol minden az, aminek látszik. Megvan ugyanúgy a jó és a rossz, mégis…sokkalta nyíltabb lapokkal játszó létezés. Vannak legendák, melyekben néhány ember, akik földi életük alatt képesek voltak elérni a lelkük és tetsük halhatatlanságát. Ön szerint valóban el lehet érni ezt a szintet? Valóban ki lehet szakadni a világot uraló törvények közül? Mit gondol erről, Kouryo?
Egy szelesebb napon a hajó tempója némileg lelassult. Ugyan a matrózok próbálták megoldani az ellenszél problémáját, nem voltak képesek befolyásolni az időjárást. Eső kezdett hullani az égből, mikor a pap épp gyakorolni indult volna az ebédidőt jelző harang utáni percekben. Ám mikor a kinzokuyanja a vízbe esett, s feloldotta a pecsétet, a víz a vártnál erősebb hullámzások kezdtek a vízben kialakulni. Valami nem stimmelt. Talán megsérült volna a pecsét, vagy netalán rosszul véste volna fel? nem, az kizárt. A jelet, mely jashin szimbólumát hordozza magában, sohasem lenne képes tévesen megalkotni. De akkor, mi történhetett?
Itanashi és Kouryo egyszerre tekintettek a vízbe, mikor egy nagyobb, fekete foltot láttak a hajó felé közeledni a vízben. 
- A hullámok, a hajónak sodorják a fegyvert és vele együtt a gömböt. Szüntesse meg a pecsétet, de sürgősen! - parancsolta meg a vándor, miközben kezébe véve óráját, ideges tekinteteket vetett a mutatókra, s az oldalán lévő pöcökre. 
- De hiszen, már megszüntettem a kiáramlást. Ez valami más. Nagyobb, mint a pecsétem- mondta idegesen a pap, majd chakrajat erőteljesen koncentrálni kezdte. 
A fekete folt eltűnt a hajó alatt, majd eltűnt. A vihar előtti csend talán sohasem volt még ilyen hangos. 
Az egész hajó megremegett, s ingadozni kezdett, elég erőteljes rángatások közepette. Hullámok törtek ki az oldala mellett sodródó vízből. Majd egyszercsak a hajó jobb oldalán egy igen csak hosszú, talán harminc méter hosszú, polipszerű csáp emelkedett az égbe. A tapogatókkal benőtt csáp hátrahajolt. Ekkor rugaszkodott el Itanashi a fedélzet padlózatáról a magasba. Azelőtt akarta elérni a csápot, mielőtt még egy csapással megtörhette volna a hajó derekát. A pap körül ekkor sötét aura jelent meg, s ugrása után kezét a lesújtó csáp felé emelte. Hosszú, lilás pengeszerű csáp kezdett el kinőni a pap karjából, mely kettészelte a négy méter átmérőjű csápot. A levágott végtag a fedélzetre zuhant, majd rángatózásba kezdett, míg végleg el nem halt. Ekkor ingadozott meg ismét nagy mértékben a hajó. A fedélzeten lévő ládák az egyik korláttól a másikig csúsztak, volt, amely áttörve a fakorlátot, a vízbe zuhant. 
Újabb három csáp jelent meg a megcsonkított csáp mellett, mely még mindig vadul rángatózott a hajó szélén. Valamint a vízből, a hajó orrában, kiemelkedett a vízből a szörnyeteg feje is. Hatalmas polip támadta meg a Burrakúdát, melyre egy efféle legénység első ránézésre nem volt felkészülve. Ám néhányuk azonnal az ingadozások ellenére, a kormányrész felé vették az irányt, majd szigonypuskákat ragadtak meg, s próbálták legjobb tudásuk szerint feltartani a csápokat. Két csáp emelkedett ismét a magasba, a hajó két szélén. Itanashi a fedélzet közepén állva kezeit feltartotta, majd várt. Mikor a csápok megindultak, hogy kettétörhessék a hajót, a pap nagyobb mennyiségű chakrat koncentrált kezeibe.
- Kassieken - apró, villódzó fekete gömbök jelentek meg a kézfej körül, majd egy sötét, pusztító hullám hátralökte, s alaposan szétroncsolta a csápokat. Ennek következtében a hajó újabb ingadozásba kezdett. A Burrakúda nem csatahajó volt, így igen csak hátrányos helyzetbe kerültek. Egy matrózt magával ragadott egy újabb csáp, majd az orr felé emelte az összetört testet, s a szörnyeteg feje fölé emelte. Itanashi azonban nem hagyta, hogy megsemmisüljön az egyetlen jármű, ami elviheti őt. Főleg nem az óceán kellős közepén. Ismét chakrat koncentrált lábaiba, majd a magasba rugaszkodott. A sötét aura egyre intenzívebben fedte el teljes testét, majd a gravitáció hatására, hatalmas erővel indult meg egyenesen a szörny feje felé. Öklét háta mögé húzta, s igen csak sok chakrat koncentrált egész karjába. A becsapódás pillanatában alkalmazta a Chinagare technikát, s egy oly mértékű ütést vitt be az élőlény homlokába, mely teljes egészében kettészakította azt. A polipból kiömlő tinta feketévé festette a vizet a hajó körül, majd a csápok, az eddigi erőteljes kapálózásokat megakasztva, élettelenül hullottak a vízbe, s csupán egyetlen érkezett a fedélzetre. A lezuhanó csáp, majd az elsüllyedő lény súlyából következő fedélzeten való végigcsúszással két matrózt is magával rántott, mielőtt végleg eltűnt volna a fekete vízben. Itanashi ott állt a víz felszínén, kezei még mindig ökölbe voltak szorítva, a szürkés aura azonban úgy tűnt, egyre inkább halványodott. Chakrajanak nagyobb részét belevitte a védelembe és a támadásba, még ha nem is tartott sokáig, pihenésre volt szüksége, melyet a hajóra érve Kouryo szavaival meg is erősített.
- Mára szerintem pihentessük az edzést. Ebédeljünk.
...
Utazásának tizenkettedik napján a pap ismét a vándor segítségét kérte. Pontosabban csupán tájékoztatta a gyakorlásról. A hajón tartózkodók egyike sem látta Itanashit az elmúlt két napban. Azonban egytől egyig megerősítették, hogy egységesen érezték azt a hideg, félelmet keltő, különös érzést, amikor az ő kabinja előtt sétáltak el. Ez pedig csak egy dolgot jelentett. Itanashi készült valamire. S nagy erőkkel dolgozott kabinjának rejtekében.
A pap ezúttal kettő kinzokuyant tartott tenyereiben, melyek egyszerre kezdtek el lebegni, s napokkal ezelőtt demonstrált eseménysorozatot, immáron két gömbbe zárt kinzokuyannal kezdte el ismételni. Az elmúlt napokban nem tett mást, mint meditált. Egyetlen percet sem aludt, mégis…elméje rég volt ily mértékben tiszta.
- Kouryo. Meg kell tudnom, mire képes még ez a technika. Hogy hol van a határa. Szükségem lesz a segítségére, mert ha idő közben derül ki az a bizonyos határ, akkor biztos, hogy az ön közbelépésére lesz szükség. – habár Itanashinak sohasem magyarázta el a vándor, órájának fontosságát, a pap úgy érezte, itt az idő, hogy ha elbukik, akkor egy újabb hipotézisét zárhasson le.
A pap mellett ott lebegett a két gömb, magukban hordozva a tőröket. miközben a pap ismételten chakrat koncentrált. Újabb kézpecsétekbe kezdett, ám nem az elmúlt napokban, mondhatni véresre gyakorolt technikájának kézjeleit, hanem egy olyan technikáét, melyet majdnem egy esztendeje sajátított el. Helyzete megegyezett a mostanival, ám akkor még nem volt képes ily mértékben irányítása alá vonni sötét chakraját. Sokkalta nagyobb szüksége volt a földre, mint napjainkban, ám ez a képessége most jól jöhet.
A kézjelek befejezése után a kődarab eltűnt, s az felhőtlen, kék égen egy különlegesen vibráló, körlapszerű objektum kezdett el lebegni, legalább ötven méter magasságban. A körlap megnyúlni látszott, s a kiterjedt, villódzó, sötét kapu, melynek másik oldalát kavargó, lilás foszlányok alkották, közepén megjelent egy nagyobb szikladarab. Majd ahogy a gravitáció törvényei hatni kezdtek rá, egyre nagyobb felületét mutatta meg, míg végül egy lovaskocsi méretével versengő szikla zuhanni kezdett az égből a hajó felé. A sziklatömb egy napja hever a pap kabinjában, melyet a Goremu no jutsu, szájon át történő létrehozásával alkotott meg, csupán a formai manipulációt hanyagolva el ezúttal.
- Aki nem kockáztat, az sohasem érheti el határainak korlátját, és sohasem tapasztalhatja meg, milyen is túlszárnyalni az eddigi korlátoknak hitt szintet.
A hajón tartózkodó matrózok néhánya szintúgy észrevették az égben megnyílt fekete kaput, majd a fejük felett zuhanni kezdő sziklát. Volt, aki menekülni kezdett, volt, aki imádkozni, ám legtöbbjük fel sem fogta, pontosabban nem hitték el, amit látnak. Egy kocsi méretű szikla hirtelen zuhanni kezd az égből az óceán vízén. Ám mikor meglátták Itanashit, ahogy erősen koncentrálva, megvetette lábait a fedélzet közepén, a két gömböt, melyek a háta mögött lebegtek, a vitorlák felé irányította, majd körülbelül tíz méteres távolságra helyezkedve el egymástól, vártak a pap jelére. Nem tudta a végtelenségekig fenntartani a Fordított Négy pecsétet, így akkor kellett aktiválnia, amikor a kődarab elérte az auráját.
- Jashin, adj erőt a számomra. – szólt a pap, majd feloldotta a fuuinjutsut.
Az égen lebegő gömbökből hirtelen kiáradó jelek ezrei egy-egy négy méter átmérőjű gömböt alkottak, s elérve a sziklát, szinte azonnal befedték a fekete jelekkel a felületét. Amint a gömbök befedték és kitöltötték a szikla utolsó réseit is, a pap megszűntette a feloldást, s ezzel egy szempillantás alatt eltüntették a sziklát az égből. A Shonawai’shik visszatértek gazdájukhoz, majd kezébe adván fegyvereit, visszaáramoltak testébe.
Itanashi mosolygott.  S bármennyire is képes volt eddigi érzéseit teljesen elszorítani, mimikája akarata ellenére is az elégedettség jeleit tükrözte. Most érezte csupán magáénak a technikát.
A megmaradt két nap eseménytelenül telt a legénység számára, se egy hirtelen megjelenő szikla nem fenyegette őket, de még csak egy véletlenszerűen ellebegő, sötét gömbbel sem találkoztak. Itanashi az utolsó napjait meditálással és pihenéssel töltötte, olykor pedig Kouryo társaságát kereste fel. Sőt…leginkább csak az ő társaságát volt hajlandó megtűrni maga mellett. Itanashi várta, hogy az elmúlt napok eseményeiről milyen elemzést szűrt le a férfi, s érdekli, mit gondol így, a tanulásuk végén arról, amit sorsuk kereszteződéséről mondott neki a pap. A második éjszaka ebédje közben a pap két falat hús között egy bizonyos Tűz templomáról kérdezte a vándort, hátha szolgál némi információval. A Manabu által felvázolt lehetőségek közül csupán egyetlen esett a nyugati kontinens térségére. Fás terület, s egy bizonyos Tűz temploma, mely talán a kulcsa lehet YOgensha megtalálásához.
A vacsora után a fedélzeten töltötte az éjszaka egy részét. Ám a tenger csodálatos látványa helyett most az öregebb kapitány rusnya ábrázatát figyelte. Ugyan nem vetette meg a legénység egyetlen tagját sem, sötét terveihez ugyanis szüksége lesz még a Barrakúdára. Egy egyességet ajánlott fel a kapitány számára, melyben ha a kapitány indulásra kész hajóval várja a papot, amikor szüksége lesz a tengeren közlekedő járműre, abban az esetben sohasem fog többé a pénz miatt fájni a fejük. Az egyszerűbb emberekből összekovácsolt legénység pedig a pap szerint elegendő erődemonstrálást láthatott az elmúlt két hétben, s tudatosult bennük, civil létükre elenyésző ellenfelei lehetnek a shinobik szemében. S nem lehet semmiféleképp megemlíteni a védelmet, melyet Itanashi szintúgy garantált. A kapitánynak be kell látnia, shinobik nélkül az út elején elfogták volna őket és most egy kirigakurei börtönben ülnének valamely szigeten, elzárva a külvilágtól, s az eltelt napok vonalait véshették volna a falra, visszaszámolva az éveket. Már ha Kirigakure eltartja a börtöneiben a csempészeket, kik illegális árukat és személyeket szállítanak. talán a pallón kivégezték volna őket, nem tudni, ahogy azt sem, hogyan élhette meg a civil rétege az elmúlt két hetet, s ezt figyelembe véve miként viszonyulnak a pap ajánlatához. Ha a kapitány tartja a szavát, másnap délután elérik végre a Tűz országának déli térségét. Az elmúlt napokban a vártnál kevesebb hajóval találkoztak a tea ország határán. Mikor a pap elhagyta a kontinenst, akkor javában háború dúlt a középső térségekben illetve Sunagakureban is nagy pusztítással járt a háború. Azonban, hogy mi történhetett azóta, egyelőre semmit sem tudni. Egy biztos. A hajó elérte a Szél és a Tea országával behatárolt tengerrészt, így az elkövetkezendő másfél napban bármikor megjelenhet valamely nemzet, akár a Tűz, akár a Szél flottájának néhány tagja, hogy átvizsgálhassák a hajót. Itanashi szinte végig a fedélzeten foglalt helyet, hogy az elsők között lehessen, akik észlelhetik az idegen hajók közeledését. Való igaz, a déli térség kevésbé töltötte be a Tűz kikötőegységét, leginkább kereskedelmi vonalak alkották a Szél és a Folyó országával, valamint a Tea déli egységével. Ezt a pap elindulásakor is megfigyelte már, talán ezért is döntött a kevésbé ellenőrzött kikötőkkel bíró déli térségen.

_________________


"Jashin, ki belém látsz, tudod, hogy téged szolgállak. Adj erőt, adj hatalmat az érdemtelenek fölött"

A Hónap Játékosa 2014. március, július

Aktív karakterek: Djuka Kodomo, Itanashi, Aiza, Shuu, Abuso, Zion
avatar
Itanashi
Játékos

Taijutsu Pontok : 147

Tartózkodási hely : Jashin nyomában


Adatlap
Szint: S
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1324

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Kereskedelmi Vizek

Témanyitás  Hidan on Pént. Szept. 02, 2016 5:10 am

//Húha, ez aztán poszt a javából ^^ Mivel próbáljuk felpörgetni az eseményeket, ezért csak a lényegesebb párbeszédelemekre fogok reagálni az Utazóval, utána lezárjuk a kalandot.//

Bármit képes helyrehozni?
- Attól tartok nem, Itanashi. Arra senki sem képes... De ez még nem kell, hogy megakadályozzon minket abban, hogy megpróbáljuk, nemde?
- Kouryo. Ön eléggé ismer engem. Ismeri a múltam, s egyelőre a jövőmet is. Tudja, hogy mit akarok, s azt is, hogy mire vagyok képes. Ön mégis olyan fegyvert adott a kezembe, mellyel hang nélkül ki lehet iktatni egy lakónegyedet, vagy akár egy Földesúr palotáját. Úgy érzem, ez valamivel több, mint a jövőtől való félelem elleni felfegyverkezés. S tudom, hogy a mi találkozásunknak más oka is volt. Egy előre elrendelt akarat volt, hogy ön és én egy hajóra kerüljünk ennyi időre. S mivel számomra Jashin-sama mutatta az ide vezető utat, s az ő akaratából ülünk most egymással szemben. Ön nem azért van itt, hogy engem megállítson, s nem is azért jött, hogy figyelmeztessen tetteim súlyosságára, hanem, hogy megmentsen. S ha már látta a jövőt, s számos hozzám hasonlóval találkozott már tudhatja maga is mélyen belül, az ön útja keresztezte Jashin ösvényét. S mivel ön elfogadta a sorsot, hogy egy, az emberek által mészárosnak, szörnynek tartott lelket megmenthessen, ezáltal kötelességemnek tartom bizonyítani és ezzel együtt megköszönni a nagyúrnak, áldását.
- Számtalan vidéken és korokon átívelő utazásaim során, rengeteg dolgot láttam, hallottam és tanultam már, de egyikük sem támasztotta közvetlenül alá, hogy bármilyen felsőbb lény hatással lenne a világunkra. Ha létezik is bármiféle isteni individuum, az otthonukul szolgáló szféra több mint mint valószínűleg kívül esik a valóság gyarló emberi érzékszervek által észlelhető tartományán, s arra sincs közvetlen bizonyíték, hogy műveleti területük kiterjedne a mi világunkra... Ezzel azonban még nem cáfoltam meg létezésüket, hiú dolog is volnék a tudós elme részéről akármit is tagadni, csak mert nem láthatja. A magnetikus jelenségeket sem látjuk, létezésük azonban cáfolhatatlan az általuk keltett fizikai hatások miatt. Talán a mi világunk is egy általunk felfoghatatlan intelligencia reflektálódása. Elvégre a sejteknek sincs tudomása róla, hogy valami nagyobb organizmus építőkövei, mégis szorgosan végzik munkájukat a szerves életformák fenntartásában. Talán mi is egy isteni szervezet sejtjei vagyunk. De az is lehet, hogy nem. Érdekes dolog azonban az emberi kultúrákban szinte egyszerre kialakuló és ősidők óta jelenlévő óceániai érzés, az örökkévalóság sejtelme, mely mindig feltételezi, hogy az egyén valami nagyobb egész részese, csepp a tengerben csupán, de ugyanakkor maga az önmagába visszaérő végtelenség is. Ebből az a pszichológiai jelenségből fakadt az összes vallás. De hogy ez csupán a tudatára ébredt matéria - amit életnek nevezünk - gyáva képzelgése-e, csak mert képtelen szembenézni azzal, hogy egyedül van a világban... Vagy pedig az isteni származás halvány emlékképe-e ez az érzület, arra nem kívánok és nem is tudnék választ adni. A Sors azonban... Az egy másik kérdés. Olyan bonyolult és szövevényes törvényszerűségek, ismétlődő, s mégis folyton változó minták szerint működik, mely már-már értelmet feltételez neki, ezt biztosan állíthatom. Gondolja hogy a Sors lenne az istenek... Magnetizmusa?
Mit lehet tudni erről a bizonyos A-ról? – tette fel kérdését a vacsora során a pap. – A tudat, hogy ön már látta az én jövőmet, nem engedi lehunyni éjszaka a szemem. Tudnom kell, kivel kell megküzdenem. Az ellenség kiismerése a harcok egyik legfontosabb része. Elvégre ha tudjuk, mi ellen kell megküzdenünk, jobban felkészülhetünk rá. Ám a sors úgy tűnik, így is az én pártfogóm
- Nem túl sokat, attól tartok, bár magam is sokat kutattam a témában. Konoha mindent megtett, hogy elvarrja az utolsó szálakat is, ezáltal elkerülve a maga szövetségesei részéről várható vérbosszút. Ugyanakkor a propaganda nagy hatalom, a gyilkosa klánja minden bizonnyal nem akarta megfosztani magát attól a dicsőségtől, hogy az ő sarjuk végzett a rettegett Lidérccel. A maga korabeli BINGO könyveket lapozgatva csupán egyetlen híresebb Hyuugán akadt meg a szemem, akiknek A-val kezdődött a neve, egy bizonyos Aikanon. Ámbár kétlem hogy a nő a maga embere lenne, elvégre őt ekkortájt már nem fűzte hűség a Rejtett Levélhez, mint körözött bűnözőt... Arról nem is beszélve, hogy egyes beszámolók szerint valahogy ez időtájt tűnt el nyomtalanul.
Ugyan állítása szerint Isten csupán a tudományos ismeretek hiányának végterméke, árulja el, ön egyáltalán nem hisz a szellemvilágban? Én valahogy egy, a mi világunkkal megegyező síkként tudnám elképzelni, ahol a fizikális testektől, a húsbörtöntől megszabadult lelkek élnek. Képzeljen csak el egy világot, ahol az embereknek nem a világ elmocskosult normáinak megfelelő álarc takarja fejét, hanem akaratlanul is kimutatják lelkük fényességét vagy romlottságát. Egy sík, ahol minden az, aminek látszik. Megvan ugyanúgy a jó és a rossz, mégis…sokkalta nyíltabb lapokkal játszó létezés. Vannak legendák, melyekben néhány ember, akik földi életük alatt képesek voltak elérni a lelkük és tetsük halhatatlanságát. Ön szerint valóban el lehet érni ezt a szintet? Valóban ki lehet szakadni a világot uraló törvények közül? Mit gondol erről, Kouryo?
- Ne vegye zokon Itanashi, de magából a kor szelleme beszél, amiben él. Tudja, az érában, amelyből érkeztem már számtalan ma még megingathatatlan hipotézis áldoztatott fel a tudomány oltárán, régmúlt emberek babonáivá silányítva ezeket az az elméleteket. A szellemvilág léte vagy nemléte azonban, felteszem legnagyobb megelégedésére, nem volt ezek között. Korom kutatásai bár nem bizonyítják, de sejtetik, hogy az emberi psziché jócskán több, mint agyidegsejteken száguldozó információ, melyet elektronok szállítanak. Nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy a legmagasabb szintű kozmikus sugárzás, a tudat képes egyfajta projekciót létrehozni, mely finomabb, éteribb ugyan a fizikai világ alkotói elemeitől, mégis jelen marad ebben, vagy egy magasabb dimenzióban a biológiai halált követően is. Az egész paradoxa az, hogy ha a materializmust készigazságnak vesszük, azzal a tanult elme önszervező készséget, intelligenciát tulajdonít az anyagnak, ez pedig ismét azt feltételezi, hogy létezik egy világrendező erő, amit isten névre keresztelt az ember, vagy Jashinnak, ahogy tetszik. Ugyanakkor a hit szintén tanácstalanul hagyja az ember, elvégre nincs semmiféle jogalapja nála valami határtalanul nagyobb entitás mibenlétét firtatni. A túlvilág gondolata valahogy ugyanúgy érint, mint az isteneké. Vagy van, vagy nincs. De egy dolog biztos, hogy az efféle önmagukba futó gondolatok elvonják a figyelmet és energiát az olyan vizsgálódásoktól, melyekkel valós eredményeket lehet felmutatni. Bármi legyen is a válasz a kérdéseire, engem vajmi kevéssé érint. Én a saját akaratomban és a tettekben hiszek. Ha egy felsőbb erő határozza meg ezirányú gondolataim is, boldog tudatlanságban fogok meghalni, amikor eljön az Időm...
Kouryo. Meg kell tudnom, mire képes még ez a technika. Hogy hol van a határa. Szükségem lesz a segítségére, mert ha idő közben derül ki az a bizonyos határ, akkor biztos, hogy az ön közbelépésére lesz szükség.
- Csakugyan..? Maga nagyon úgy tűnik, mint aki nem sok választást hagyott nekem.
A Kouryo ajkáról elhangzó kijelentést cinikus nevetés követi, majd minden további nélkül arrébb sétál, hogy a hajókorlátnak támassza a hátát. Szórakozott tekintettel, rá nem igen jellemző könnyedséggel fonja egymásba karjait, miközben a felettük elsötétedő eget kémleli. Ez talán az első alkalom, amikor közvetlen veszély fenyegeti a hajó legénységét, s egyúttal a két shinobit is, mégsem nyúl az órájához... Csak csendesen figyel, mintha valami élvezetes műsor lenne az egész, nem pedig hullámsírral fenyegető katasztrófa. A legénység tagjai és az utasok időközben lemmingeket megszégyenítően vetik magukat a habok közé, lévén ott jobbak a túlélési esélyeik, mint egy szétrobbanó fedélzeten. Az Utazón kívül, egyedül a halálarcú nő és kísérői, valamint a lovag nem követik a példájukat. A titokzatos asszony meg sem jelent a fedélzeten, míg a páncélos férfi imádkozik - minden bizonnyal jól tudja, hogy a vízben ugyanolyan, ha nem rosszabb túlélési esélyei lennének vértezete miatt, lecsatolni pedig már nincs ideje azt. Amikor Itanashi megsemmisíti - immáron másodszor - a feléjük közeledő fenyegetést, a Barrakúda mindkét oldaláról üdvrivalgás tör ki és  fennhangon éltetik megmentőjüket. A jashinista egyszer csak egy kezet érez a vállán, s amikor megfordul, tanítóját pillantja meg:
- Meg kell hagynom, impozáns erődemonstráció volt, fogadja elismerésem érte. A technikát maradéktalanul elsajátította, de engedje megjegyeznem... Hogy maga nem kockáztatott és nem is feszegette a határait. Nem hitte, hanem tudta, sikerrel fog járni! Nagyon is biztos tudatában volt sikerének, máskülönben nem kezdett volna bele ebbe a rizikós vállalkozásba, hiszen... Magának küldetése van, nemde? Őszintén nem hiszem, hogy maga megengedi magának azt a luxust, hogy az életét az én kezembe adja. Ezért adtam az enyémet a magáéba. Mert tudom, hogy nem tenne olyat, ami veszélyezteti a maga keresztes hadjáratát. De ez egyáltalán nem kisebbíti az érdemeit... Sőt! Úgy hiszem ezen képesség birtokában képes lehet arra, amire én számos próbálkozás során képtelen voltam. Hogy átírja a történelmet.
Az utazásból visszamaradó pár nap a korábbiakhoz képest igencsak eseménytelenül telik. Itanashi személyét félelemmel vegyes tisztelet lengi körbe szinte az összes hajón tartózkodó személy részéről, persze ettől függetlenül még ugyanúgy - ha nem jobban - tartják azt a tisztes távolságot tőle, amit eddig is. Az Utazóval folytatott diskurzusok, olykor órákig elnyúló beszélgetések bár a korábban megszokott sztoikus hangnemben folynak, a Próféta mégis mintha azt venné észre, hogy kezdenek személyesebb jelleget ölteni. Kouryo bár még mindig fukarul bánik az őszinte érzelemmegnyilvánulásokkal, a papnak mégis az a benyomása támad, mintha a jövőből érkező férfi kedvelné őt. Persze volt már rá példa, hogy olyanokkal is szövetségre lépett, akik nem osztoztak a hitében, de mégis régóta talán először érez olyat a shinobi, hogy valaki őszintén, bármiféle hitközség vagy számító érdek nélkül beszélgetni akar vele, mert képes meglátni a fanatizmus álarca mögött bújdosó filozófus elmét. A Tűz Templomáról sajnálatos módon nincsen olyan tudása az időfalusinak, amivel a Próféta már ne bírna eleve, egyedül annyit jegyez meg a férfi, hogy az épület és a rend, aminek otthont ad, legalább olyan ősi, ha nem idősebb, mint maga az ország, melynek talajára építették.
A kapitányi fülkében ülve, Itanashi és a Barrakúda ura négyszemközt beszéli át együttműködésük feltételeit. Az albínó tengerjáró szeretetét ugyan nem, de megbecsülését mindenképp sikerült kivívnia a pár nappal ezelőtt történtek során. A férfi elmondja a jashinistának, hogy mennyire hálás, amiért megóvta a legénységét, s hogy ezért hajlandó egy olyan alkura, amibe normál körülmények között soha sem menne bele: ha Itanashi hajlandó neki ötszázezer ryout előre odaadni, akkor ki tud kötni a Tűz Országában egy holdtöltényi időre, vagy kettőre, ha kétszer annyit fizet. Más opcióról hallani sem akar, mivel elmondása szerint egy kéthetes turnus alatt nagyjából ennek a felét tudja megkeresni, amiből így is alig marad valami, miután lefizette a vámtiszteket, feltöltötte a készleteket és megadta az embereinek a bért, amivel tartozik nekik. Még fenyegetés hatása alatt sem áll kötélnek, mondván ha gyáva módon behúzva a farkát a nyugati kontinensen marad, úgyis az éhhalál fog végezni vele és az összes emberével, akkor pedig úgysem lesz senki, aki kérdések és teketúra nélkül elszállítják Itanashit a Démonok Országába. Ha ez nem felel meg a papnak, akkor a Kapitány felajánlja, hogy valamivel több mint egy hónap múlva, amikor oda-vissza megjárta az óceánt, ismét várni fog rá a tűz országi kikötőben egy hetet, egy jelképes összegű foglalóért, ami fedezi a kimaradást. Jószándéka jeléül - bár megjegyzi, hogy sem a flottába, a polipba és a 'meteorba' se futottak volna bele, ha Itanashi nem sürgeti az utazást - hajlandó megfeledkezni arról az összegről, amit a férfi még a keleti kontinensen ajánlott fel neki, ha időben partot érnek.
A következő nap hallják meg először az árbockosár felől a "FÖÖLD!" kiáltást, ezután már csak pár órába telik és elérik a célállomásként megjelölt dokkot. Önkéntes száműzetése hosszú hónapjai után - dekádoknak tetszenek - Itanashi egy karnyújtásnyira van csupán attól, hogy lábai ismét a nyugati földeket érintsék. Kouryoval az oldalán lépked végig a pallón, amikor lelépnek róla, elönti a jóleső érzés, hogy fél hónap után ismét szikla van a talpa alatt. Az Utazó féloldalas pillantást vet zsebórájára, majd zsebébe süllyeszti azt. Jobbját a shinobinak nyújtva búcsúzik:
- Itt az Idő. Már várnak rám. Örülök hogy újra megismertem Itanashi. Biztos vagyok benne, hogy útjaink még keresztezik még egymást, de mielőtt végleg búcsúznék, mondja meg... Mihez fog most kezdeni?

//Bocsánat hogy eddig elhúzódott. A kaland első fejezete véget ért, az eddigiek alapján nagyon elégedett vagyok a játékoddal, színvonalas és hosszú posztokat kaptam végig, csak így tovább! Jutalmad 40 chakra 8% infuuin és 2 tjp, amiért szétcsaptad azt a polipot Very Happy Innen folytatjuk, mostantól jön a neheze.//

_________________
Áldozatok:
Okisha Aiza
Takeyanagi Tomoko
Unazaki Ashura
Kenshiro Mirubi
Ago
Hana Fujishima
Miuru Hitomi
Hamacho Yoshitaro


"Egy ivászattal töltött éjszaka után nem tudok rosszabbat elképzelni, mint arra ébredni, hogy fekszik melletted valaki, akinek nem emlékszel a nevére, hogy hol találkoztatok, és hogy mitől halt meg."
avatar
Hidan
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: wat?

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.