-= Masamune műhelye =-

Ez a nap is eljött. Egy jó nagy üresjárat után Makoto végre újabb megbízást kapott, méghozzá nem is akármilyet. A falu vezetője biztosította arról, hogy ezúttal nem valami apró-cseprő ügy miatt küldi el más országba. Kiderült, hogy átmegy detektívbe, ugyanis egy kardot kell megtalálnia. A tolvaj pedig pont Takigakuréből származik, szóval ez presztízskérdés is volt egyben. A chuunin örömmel elvállalta a megbízatást, legalább addig sem otthon toporognia és talán még sikerül is valamit kiderítenie az anyjáról és a klánjáról.
Összepakolt minden szükséges dolgot, majd elindult a Fű országába, ahol a mester él.
*Szóval Masamune, a kardkészítő mester. Kíváncsi vagyok miért lovasították meg az egyik mesterművét. A legjobb tippem a pénzszerzés miatt lopás, de lehet hogy valaki felbérelte az illetőt.* Gondolkodott el a kunoichi, miközben lépteit szaporán szedte. Kivételesen az úton közelítette meg a házat, mivel a bambuszok nem alkalmasak arra, hogy megtartsák. Már messziről kiszúrta a helyet, nem különben az őröket. Egy pillanatra megállt és körbenézett, de hamar megállapította, jelenleg rajta kívül nincs senki a környéken. Így tehát folytatta útját a ház felé, s remélte az őrök vannak olyan képzettek, hogy először kérdeznek, aztán vernek.
- Konnichi Wa! - köszönt hangosan. - Masamune-sanhoz jöttem, az ellopott kardról van szó. - egyelőre többet nem mondott, mert nem szerette volna kiteregetni minden információját. Ebből úgyis rájöhettek, nem azért jött, hogy kirabolja vagy megölje a mestert.

//Az itt történtek a 2 hónapos bővítmény után történnek! Mivel még nem adtam le, mert készülőben van, ezért lehetnek olyan dolgok a postban, melyek még nem történtek meg! //

Nos Kagerou már kemény két hónapja volt genin és nyíltan ki merem állítani, hogy sohasem volt egyedül távol a falújától. Sőt, egy küldetésen vett csak részt eddig, mely hát érdekesnek érdekes és tanulságos is volt, de ez legyen a legkevesebb, hiszen ő maga sem értette, hogy miért éppen őt küldik erre a küldetésre. Egész úton ezen gondolkodott, ahogyan villámsebesen szelte át az erdőket, kezdve Kumogakure déli részein át, a több, éppen útban lévő országot értve.
~Miért éppen egy ilyen kemény gyereket küldenek mind én? - gondolkodott- erre alkalmas lenne gy chuunin, vagy egy jounin, nem én! Bár én könnyeben megoldom mind ők annyi szent... erről jut eszembe...~ állt meg az egyik fa ágán, ahogyan elővette az övtáskájában tárolt kis noteszét. Gyorsan átfutotta, ahogyan meglepődve tapasztalta azt, amire számított
- Ahogyan gondoltam! -dörzsölte az állát- Egy versem nem szól fegyverről, vagy kovácsról! - csillant fel a szeme- Szóval ezért küldött a Raikage-sama! Hogy milyen előrelátó! Egy olyan vershez kell ihletet gyűjtenem, mely a kovácsról és a munkájáról szól! Igen! – kiáltotta el magát – Igazi mesterművet csinálok! Bár ellőtte kajálok...- ugrott le a talajra, ahogyan bekajált és útnak is indult.

Hat napi kemény menetelés után talált csak rá a házra, hiszen eltévedt a bambusz rengetegben, majd egy folyót követet, mely megkerülte azt a hegyet, mely egyáltalán nem ott volt, ahol a térkép mutatta. De Kagerou nyugodtan nyugtázta, hogy aki a térképet készítette egy kontár volt és nem értett a munkájához. Így megkerülve a Fű országának a felét csak megtalálta a helyet, melyet keresett. Futva rohant a ház felé, ahogyan meglátta a ház ellőt álló két alakot és a nyitott ajtót. (Makoto-nak írt post alapján) ~Hoho, akkora király vagyok, hogy már így várnak!~ mosolyodott el, ahogyan megáltt a két őr ellőt, és hátranyulva a füzetéhez, kisebb riadalmat is kelthetett, vagy aggodalmat, hogy nem békés szándékkal jött. De ahogyan megjelent újra a kezében a füzet azonnal írni kezdett. Majd mosolyogva hümmögőt pár sort és a férfiakra nézett:



Vett egy mély levegőt.
-A nevem Yotsuki Kagerou és örülők, hogy meghallgattátok a versen, hogy rájöttetek, milyen király is vagyok, éppen ezért most az egyszer autogramot is adok! -nézett rátok mosolyogva, ahogyan megvakarta a tarkóját nevetve. - Öhhh... de remélem ez Masamune-sama műhelye, mert az elmúlt tizenöt háznál melléfogtam! -közölte nevetve.

Miután "megléptünk" Senshivel a tanulás elöl, azonnal Matoke-Senseihez siettünk. "Egy öreg ember kardját kell megkeresni. Ennél unalmasabb feladat nincs a világon. És mekkora pechem van, pont akkor ereszti rám Senshi-t, mikor Jutsu-t akarok tanulni." Képedtem el, miközben kiszurtam a Sensei-t az akadémiánál. Odamentünk hozzá, majd megkérdeztem a küldetés részleteit.
- Üdv Matoke. Tudja, hogy egy jutsu kellős közepén szabadította rám Senshi-t? Végülis is mindegy. A küldetés részleteire lennék kíváncsi. -kérdeztem kíváncsiskodva.
- Szia Hoshi. Sajnálom, de a Mizukage-sama azonnali hatállyal adta ki a küldetést. Menjetek haza Senshi-vel, csomagoljatok össze és induljatok el a Fű országába, Masamune-sama házához. A küldetés lényegét, majd elmondja, de annyit tudok, hogy egy kardot kell visszaszerezni. Tessék itt a térkép, meg az engedély a falu elhagyásához. Ha valami költség merülne fel, akkor mondjátok, hogy: Kirigakure-i jounin ID szám: 726845FA számlájára lesz. Érteni fogják. Most menjetek és járjatok sikerrel. -válaszolta a Sensei. Elvettem a térképet meg az engedélyt, majd megindultunk haza. Összeszedtük a cuccunkat, majd megindultunk a kikötő felé. A jegyeladónőnek elmondtam, hogy két jegyet kérek az Agyar Országba, majd megmondtam Matoke ID számát. A nő ellenőruzte a megadott adatot, majd átadta a jegyeket. Felszálltunk a hajóra, majd vártunk még kikötünk.


Szerencsére nem volt fentakadás, így időben megérkeztünk. Végig szeltük az országot, majd a Hang országában kötöttünk ki. Megálltunk pihenni, majd egy kis beszélgetés volt köztünk Senshi-vel.
- Senshi figyelj csak. Szerinted mennyi bátorságra van szükség ahoz, hogy a világ legjobb kardkészítőjétől lopjon valaki. -kérdezem.
- Nem tudom, de nem komplett az tuti. De hagyjuk a beszélgetést, inkább folytassuk az utunkat. -zárta le a szóváltást Senshi. Felálltunk, majd tovább indultunk. Nem ütköztünk sehol ellenállásba, így nem került sor harcra sem. Megesik az ilyen, de ritka, hogy egy ilyen hosszú út alatt, két "védtelen" genint ne támadnának meg. Főleg, ha nem helybeliek. 5-10 nap alatt meg is érkeztünk a megadott helyre.


A faluban, sok fele mentünk, mivel a térképen amit Matoke adott, nem lehetett kiigazodni, így kénytelenek voltunk kérdezősködni. Néhány óra telhetett el, mire egy kisfiút megmutatta, hogy merre kell menni. Több se kellett nekünk, rögtön megindultunk. Mikor már a ház tájékán voltunk, észrevettem az őröket. Szóltam Senshi-nek, hogy várjunk még egy kicsit, nézzük meg, hogy nem-e van még itt valaki. Meglapultunk a bambuszok között. Kis idő elteltével, egy személy láttam oda menni. Az őrök megállították, majd pár másodpercen belül beengedték. Gondoltam, mi is megindulhatunk, de felbukkant még egy illető. Néhány perc telhetett el, de nem történt semmi. - Gyerünk, eleget vártunk. -szóltam Senshi-nek, majd megindultunk. Mikor odaértünk egy verset hallattunk az elöttünk álló emberkétől. "Elég jó vers. Bár ahogy elnézem a gyereket, alig lehet idősebb nálunk, és számításaim szerint a rangja sem lehet nagyobb. Már ha egyáltalán Shinobi." Véget ért a vers, majd megszólalt az illető. Megvártam még befejezi a mondókáját, majd én is követtem a példáját.
- Szép napot kívánok! Masamune-Sama szeretnénk látni. Segítünk megtalálni a tolvajt. Közben illedelmesen meghajoltunk és a mondandó után vártuk a reakciókat.

Konohaban

-Banyek.- Morgott a konohai chuunin. Éppen a nagy bevásárlás közepette volt. Legutóbbi küldetésén ugyanis sikerült elhagynia a fegyverzetének nagy részét. Értékes katanája is oda lett, és most úgy érezte ideje pótolni a hiányát. Dühösségét nem más okozta, minthogy belenézet a pénz tárcájába. Ki hinné, hogy egy chuunin csak ekkora összeggel rendelkezik a fizetés utáni második héten. Lehet, hogy nem kellet volna egy pár napjai olyan sokat költenie egy lány szívének a megszerzéséért, pláne hogy fölöslegesnek bizonyultak a próbálkozásai. Nem tudott egyebet tenni kénytelen volt elmenni a hokagéhez, hogy egy kis előleget kuncsorogjon ki. Míg úti célját közelítette meg, jobbnál jobb érveken törte kis agyát. Ábrándozása közepette észer se vette, hogy már Tsunade dolgozószobájának ajtajában áll. *Kopp, kopp* Kopogót be az ajtón.
-Szabad.- Érkezett zsémbes hangon a válasz. Anso egyhamar benyitott majd belépett a szobába. A hokage éppen egyedül tartózkodott, az asztala tele volt papírokkal.
-Á, te vagy az. Mit akarsz?-
-Jó napot... nos csak azért vettem a bátorságot, hogy megzavarjalak, mert szükségem lenne a nagylelkűségedre. Tudom, hogy nem olyan rég kaptam fizetést, de nem tudnád megelőlegezni a jövőhavit? Tudod kinéztem egy szép fegyvert magamnak és csak most akciós. Azt hiszem sok hasznát venném a küldetések alatt.-
-Neked aztán van bőr a képeden. Mikor elakarlak küldeni egy normálisabb küldetésre betegnek teteted magadat, és közlöd, hogy jelenleg csak a kapukban való őrködésre vagy alkalmas. Most meg ide jössz kéregetni.-
-Már nem azért, de igen is komoly betegség is kialakulhat egy vírusos fertőzésből arról nem is beszélve...- Mondta volna tovább a mondanivalóját ám ekkor látta meg Tsunade mérges arcát és inkább elhallgatott. A falú vezetője fújt párat majd mikor sikerült lehiggadnia határozott hangon szólalt meg.
-Na ide figyelj, nem adok én nekem egy ryou-t se. Viszont van itt egy B szintű küldetés. A te besorolásod is az szóval elvileg sikerrel kéne járnod. Ellopták Masamune egyik kardját. Akinek sikerül visszaszereznie annak elméletileg csinál egyet. Lemerem fogadni, hogy jobb minőségű mint amit a boltban vennél. Dolgoz meg a jutalomért. Én elengedlek oda, de egyebet nem teszek érted.- Mondja majd még elmondja, hogy hol is találja ezt a bizonyos kardforgatót.
-Esetleg egy térképet és BINGO könyvet tudnál kölcsönözni nekem amíg elvagyok. Utána esküszöm, hogy visszaadom.- Kérte szépen Saniko. Ebből egy kisebb vita lett, majd hogy Tsunade megtudjon végre szabadulni az idegesítő fiútól odaadta a kért dolgokat és a megfelelő iratokkal útjára bocsátotta. Anso rögtön haza ment, hol evet pár falatott. Hiányos tartalék felszerelését magához vette és útra kelt.

Fű országában

Szerencséjére egy nap lefolyása alatt elérte a Fű országát. Mivel Konoha szövetségbe állt ezzel a szomszédos országával így egy kis formalitás után a határon sikerült bejutnia a Fű határain belülre. A keresett ház melyben a kardforgató él a falúhoz közeli úton volt. Pár óra alatt megtalálta. Lehet hamarabb ide ért volna ha út közbe olykor nem állt volna meg falatozni és még a határ előtt aludni is. A lényeg viszont, hogy itt volt. Mikor közelebb ért a bejárathoz, csak akkor tudatosult benne, hogy milyen nagy házról is van szó. Ha a két őr átengedi a bemutatkozás és miegymás után akkor az esetleges emberekre nem méltatván figyelmét bemegy és útbaigazítást kér. Ha találkozik a megbízóval tiszteletteljesen meghajol és figyelmesen végighallgatja az utasításokat. Ha netán egyszer alkalma akad a kérdezésre is akkor előveszi a BINGO könyvét és megkéri a megbízót, hogy nézze át nem e látja a tolvaj képét vagy leírását benne.

Makoto szerencsére bebocsájtást nyert, nyilván a hitai-atéja meggyőzte a kér őrt. A ház nem volt túldíszítve, sőt nagyon is hasonlított a Takigakurében lévő faházakhoz, melyben az ottani lakosok élnek.
- Rendben, itt várok. - válaszolta a harcosnak.
Alaposan körülnézett, hiszen akár itt is nyomokra bukkanhat, amíg várakozik a mesterre. Nem telt el sok idő, egy földszinti tolóajtó kinyílt, s egy fiatalember lépett ki rajta. A kunoichinek rögtön feltűnt a szőke haja és vidám arckifejezése. Nem tudta mire vélni a dolgot, hiszen nemrég betörtek ide és elloptak egy értékes fegyvert.
*Vajon miért van az, hogy állandóan olyan ügyeket kapok, amiből nem maradhat ki az eufória?* Kérdezte magától, de választ nem várt, hiszen nem is tudhatta, legalábbis egyelőre. Közben kintről zajokra lett figyelmes, ám a fiatal férfi is elkezdett beszélni.
- Üdv! Az én nevem Makoto! - mutatkozott be a chuunin és ő is meghajolt. Ezzel kölcsönösen megtisztelték egymást, tehát remélte, hogy Muramasa készséges lesz. - Igen, Masamune-sanhoz jöttem. A falu vezetője engem küldött el, hogy segítsek visszaszerezni a katanát. Tudom, hogy mekkora értéke van, ezért mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy előkerüljön. - tekintete komoly volt és végig Muramasa szemébe nézett.
Amikor a fiú arról kezdett el beszélni, hogy eddig csak egy ninjával találkozott élete során, a lány eléggé megdöbbent. Elvégre shinobik szép számmal akadnak ezen a világon, valamikor csak meg kellett itt fordulnia párnak.
- Hmm... ez érdekes. Akkor ez sajnos elég rosszul jött ki. Tudod a legtöbb ninja tisztességes és segítőkész, de azért akadnak köztük gazemberek is. De várjunk csak!? - kapott észbe a chuunin. - Azt mondtad találkoztál a tolvajjal. Nos, akkor tudnál nekem valamit mondani róla. Bármi megteszi, jellegzetes tetoválás, vágás a testén, eltérő beszéd. Ha lenne egy nyom, akkor azon már el lehetne indulni. - szegény Muramasa jól le lett támadva.

Hikaro céltudatosan haladt előre. A port már megszokta, hisz mióta csak tovább állt a Hullámok Országából, kevés kivétellel mást sem nyelt az utakon. Nem száguldott fákon, nem futkorászott jobbra-balra. Egy teljesen átlagos ember mindennapos sétáit járta be ez a fiatal férfi. Magányosan kóborolt a nagyvilágban minduntalan, céltalanul, csupán lépdelt, egyik láb a másik után.
Talán már azt sem tudta, hol van, ahogy azt sem, milyen nap volt éppen, éppen hogy a nevére emlékezett. De ez persze őt nem zavarta, csak járta a szépséges tájakat és elhagyott utakat, néha-néha leszámolt egy-egy vérdíj reményében, oktalanul neki rontó harcossal, vagy betért egy-egy kocsmába, esetleg felbérelték erre-arra, ám összességében tartotta magát a magányos farkas életmódhoz. Végig úgy érezte, ereje csúcsán van; a tűzérzéke és a Katon jutsukra specializálódás már a vérében volt, a pöröly forgatása pedig csak ráadás volt amúgy is pusztító lángjának. Életében nem sok embert talált, aki dacolhatott volna tüzével, vagy állhatta volna pörölyének súlyos csapásait.
Azonban ez a hirdetés Masamunéval kapcsolatban felkeltette az érdeklődését. Meglehetősen vonzó falat volt számára, már csak a kaland, a kihívás is. Amint meglátta hát a felhívást, azonnal meg is indult a Fű Országába.
Mikor odaért, már elég nyilvánvaló volt hogy jó helyen jár - legalábbis nem akárkik szoktak ilyen házakban lakni. Mindenesetre odament, s köszönt az őrnek. Illedelmesen bemutatkozott, s ha bebocsájtást nyer, ő is leveszi cipőjét, hogy minél hamarabb eljuthasson Masamunéhoz. Egyébként semmilyen fegyver nincs nála, csak a tekercsekbe rejtve, amelyek azonban felsője belső felét teljesen elfoglalták.

>>Kint<<

Az őr elképedt, nem is vártam tőle mást. Mikor mégtöbben lettünk, köszöntünk mindenkinek, aztán figyelmesen végig hallgattuk az őr "kívánságát". "Lusta disznó^^ Még, hogy nincs kedve takarítani. Istenem, ha én ezt mondhatnám otthon. Akkor biza, már utca kölyök lennék." Gondoltam magamban, miközben intettem Senshi-nek, hogy induljunk meg befele.

>>Bent<<

Levettük a lábbeliket, majd elképedtem a látványtól. Ilyen gyönyörű ház még soha nem láttam. Bár aki vagyonokat keres a katanáival, meg a többi eladó cuccával, annak ez a dekoráció meg sem kottyan. A csodálkozás közepette két emberre lettem fogyelmes. Később kiderült, hogy az egyik a mester tanonca, a másik egy shinobi. Közelebb mentem hozzájuk, majd illedelmes meghajlás után bemutatkoztam. - Szép jó napot mindenkinek. A barátom neve Senshi, az én nevem pedig Hoshi. Örülök a találkozásnak. Osztottam meg velük a gondolatom. Alig végezhettem a bemutatkozással. Lépteket hallottam. Megérkezett az őr aki nem régiben felment, és vele jött Masamune-san is. Illedelmesen bemutatkozott, majd mikor befejezte, akkor mi követtük a példáját.

Makoto arca egyre inkább rákvörösbe ment át, amikor Muramasa mindenfélét hadovált össze. A végén már úgy érezte, legszívesebben eltűnne.
- Öhöm... a Makoto női név is. - motyogta a fiúnak, s remélte többre nincs is szükség ezzel kapcsolatban. Ezt még tetézte az is, hogy egy csomó ninja özönlött be a házba. A chuunin inkább hallgatott a továbbiakban, mert nem akarta még rosszabbá tenni az egész helyzetet. Szerencsére a tanítvány inkább a többiekkel kezdett el foglalkozni, szóval a kunoichi reményei szerint leszáll róla.
Közben Masamune-san is előkerült, egész pontosan az emeletről sétált le.
*Uhh... hogy szólított az előbb?* Akadt ki szép csendben a lány, mert a nagyközönség felé nem akarta kimutatni az érzelmeit. Szép csöndben figyelte, ahogy elhelyezkednek a shinobik.
*Nagyszerű, konkurenciám is lesz bőven. Habár együtt is tudnánk dolgozni, s végül is az a katana fontosabb, mint a versengés és a díj.* Töprengett el egy kicsit a chuunin, aztán úgy helyezkedett, hogy őt is észrevegyék. Masamune nagyon kedves volt mindenkivel, és nem is lepődött meg a sok emberen. Na igen, akinek hírneve van, hozzászokik az ilyesmihez.
- Konnichi Wa, Masamune-san! - köszönt a lány, majd meg is hajolt, ahogy azt az illem megkövetelte. A bemutatkozást inkább hanyagolta ezúttal, mert nem volt kedve kockáztatni. Hátha az öreg is fiúnak nézi...

Egy kemény küldetés után mi lenne jobb, mint egy másik kemény küldetés. Nem is totojázva elindultam Tsunade úrnőhöz és megkértem, hogy bízzon rám egy küldetést. Nem töprengett sokat elküldött a Fű országába és szolt, hogy nem rég még egy shinobi-t is útnak engedett. Féltem, hogy késésben leszek ezért megköszönve, majd elköszönve útnak indultam a Fű országába.

Miután megérkeztem eltartott egy jó darabig míg kiigazodtam a sok bambusz között. Majd lassan megérkeztem egy hatalmas házhoz amit két őr védett.
-Üdv, szép napot, a nevem Hazukage Ishida egy küldetés kapcsán keveredtem ide, Masamune úrhoz jöttem.
Mint általában most sem hagyhattam otthon Futsut a társamat (fehér tigris), de sajna felkészültem, hogy amíg én bebocsátást szerzek ő kint kell, hogy segítse az őröket a munkájukban.

Kagerou-nak egyből leesett, hogy a férfi az ő művészetét szidta. Na de sebaj, hiszen lényegében, ezt csinálta eddig mindenki, akivel találkozott, csak egyetlen egy ember, vagy kettő, de most, hogy jobban belegondolok három ember vette csak észre szavai igazi jelentését és a beléjük itatott igazi művészezett. De még az ő képzeletét is felülmúlta, ahogyan egyre másra érkeztek egymás után a shinobik. Meglepetés, főleg, ahogyan végignézett rajtuk és a akin volt homlokpánt, már egyértelműen látta is, hogy egy szépen kevert társaság gyűlt össze.
~ Leesik az állam, ezt nem hittem volna! A fél kontinens összegyűlt, hogy marja meg a róka! A kis sunyi füleikkel már méregetik egymást, nagy lesz itt a balhé, ha nem... hmmm... erre mi is rímelne?~ gondolkodott, el, ahogyan végignézett a társaságon még egyszer, majd előrelépett az őr felé.
Na mindegy azért vagyok itt, hogy versemhez ihletett, az öregnek kincset leljek idekint! - közölte az örökkel, ahogyan ezzel nem hagyta abba, nagy sajnálatukra.



Integet a páncélos embereknek, ahogyan levette a cipőjét és belépett a többi shinobi-val a terembe, ahol kisvártatva megjelent az az alak is, aki lényegében összehívta ezt az egész bagázst. ~Öreg vagy haver, menjél már nyugdíjba, ha te kardot csinálsz, én rapelek szavamra...~ méregette az öreget.
- Kis házikó a domb oldalán. Itt laksz te régóta már. Te vagy a ház ura, ezt nem firtatom, ezért ellőtted most fejet hajtok! -köszönt a saját stílusában az öregnek, ahogyan ő is meghajolt ellőtte.

~Csak ennyien vagyunk? Több emberre számította. Azt hittem a ninjákat jobban érdekli egy ilyen egyedi kard. Sebaj kevesebb rivális egyenlő nagyobb esély a kard megszerzéséhez.~ Míg gondolkozott körbenézett a házhoz. Nem csak a ház nagysága, de a berendezése is arra utalt, hogy a ház ura nincs pénz szűkében. ~Akinek ilyen dolgokra telik lehet,hogy megtoldaná még a nyereményt, egy kis pénzösszeggel is. Az lenne már csak a hab a tortán. //Nem, nem hal a tortán.//~ Jutottak rögvest eszébe a kapzsi gondolatok. A ház szemre vétele után a megjelent embereket kezdte el megfigyelni. Sokféle, más-más korosztálybeli ember képviseltette magát, ám egy fiún megakadt a tekintette. Kicsit megemelve a hangját szolt hozzá és indult el felé.
-Kitsumo, barátom, hát te meg mit keresel itt.- Köszönt rá kedélyesen, majd kezet rázott vele.- De rég is találkoztunk. Mesélj mi van veled. Azt ne mond nekem, hogy te a nagy hippi egy fegyvert akarsz megszerezni. Te is a küldetés miatt vagy itt?- Rohamozta le rég nem látott barátját. A meglepettsége érthető volt, hisz egy civil ritkán jár ilyen boltokba, pláne Kitsumo kit csak a növények érdeklik. Figyelmesen végighallgatja a gyógynövény tudor válaszát, majd épp reagálna, mikor megjelenik a ház ura és köszönti a megjelenteket. Mivel mindenki bemutatkozik Anso is eképpen cselekszik.
-Anso Saniko vagyok, Konoha küldötte.- Majd oda hajol Kitsumohoz és oda súgja.-Látom már van itt egytréfás kölyök is... az aki a rappel próbálkozót, csak éppen kevés sikerrel.- Ha az öreg tovább mondja a mondókáját oda figyel, ha nem akkor beszélgetésbe elegyedik a fönt már sokszor említett személlyel.